II.száz, 4. megfigyelés: A koponyatető leemelése, különösen felnőtteknél.

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "II.száz, 4. megfigyelés: A koponyatető leemelése, különösen felnőtteknél."

Átírás

1 GUILHELMUS FABRICIUS HILDANUS: A TREPANÁCIÓRÓL1 Guilhelmus Fabricius Hildanus (Wilhelm Fabry von Hilden, ) a Düsseldorf melletti Hildenben született, iskoláit Kölnben végezte, de apja korai halála miatt nem mehetett orvosegyetemre, helyette több kiváló kirurgusnál sebészetet tanult, bejárta Franciaországot, Németalföldet, Svájcot szinte egész életét vándorlással töltötte míg 1614-ben Bernben, nagy tudománya miatt, noha nem volt orvosdoktor, kinevezték városi orvosnak. (Mivel társadalmi-szakmai helyzete tisztázatlan maradt, jellemző módon,1617-ben a helyi kovácscéh fogadta végül tagjai közé!). Mivel sűrűn hívták konzíliumba, utazásainak még ekkor sem szakadt vége, és sikeres műtéteivel rendkívüli hírnévre tett szert. A sebészetet forradalmasító könyveket írt a lőtt sebekről, a vérmérgezésről, az égési sebekről, a szemműtétekről, a sebészek anatómiai képzésének fontosságáról, a húgykőműtétekről, a szülészetről és sok egyébről. Az a munka, amelyből jelen részletünket válogattuk először 1611-ben jelent meg Bázelben, hogy utána még számos kiadást érjen meg. Bár a trepanáció a legrégebbi műtétek közé tartozik, így Fabricius korában sem számított már újdonságnak, talán e rövid - egy új, a szerző által kitalált műszert is bemutató szövegrészletből is kiderül, minek köszönhette Fabricius nagy hírét: fejlett sebészi technikájának, invenciójának, világos gondolkodásának, illetve annak, hogy zavaros elméletek nagyképű taglalása helyett elsőrendű céljának a gyakorlati hasznosságot tekintette. II.száz, 4. megfigyelés: A koponyatető leemelése, különösen felnőtteknél. A koponyacsont elmozdulása vagy behorpadása - amely Hippokratész sebekről szóló könyvében a koponyatörések harmadik fajtájaként szerepel - bizony súlyos sérülés, amint azt az előző megfigyelés alapján is észrevehettük már. A behorpadt csont által megnyomott agy ugyanis nem képes megfelelően funkcionálni, így az életszellemeket 2 sem képes kitermelni és innét-oda eljuttatni. Ha tehát nem segítünk azonnal a bajon, ki nem emeljük a behorpadt koponyacsontot, és vissza nem helyezzük természetes helyére, nem sok jóban reménykedhetünk. Először is tehát a koponyacsontról le kell hántanunk az izmos bőrt és a pericraniumot 3, hogy a koponya törött és behorpadt részét jól láthassuk. Ezután alaposan meg kell vizsgálnunk, mely része horpadt be leginkább a koponyának: emelőnk erre kiválóan alkalmas fúróspirálját ugyanis amelyet ábránkon A-val jelölünk (egyelőre a hozzátartozó műszerrészek nélkül), ebbe a részbe kell beléhajtanunk. (1. ábra) Guilhelmi Fabrici Hildani Observationum et curationum cheirurgicarum centuria secunda. Genevae, apud Petrum et Iacobum Chouet, Spiritus naturales a szellemfajták egyike, amely az életfunkciókról gondoskodik. Az arisztoteliánus elméletekben ugyanis háromféle spiritus irányítja létünket: az animalis vagy naturalis, amely a szervezetet működteti, a vitalis, amely az életet adja, illetve a rationalis, amely a gondolkodást irányítja. Pericranium: Ma a koponya csonthártyája, ebben az időben azonban a koponyát borító hámrétegeket is pericraniumnak nevezték még.

2 Csakhogy az emelő fúrófejét kivéve azt az esetet, ha a csont mindenfelől egyformán horpadt nem a behorpadt csont közepébe, ahogy a sebészek többsége tenni szokta, hanem oldalt kell a csontba hajtani, mégpedig azon a részen, ahol a csont a leghorpadtabb. Ám mivel a fúrófej, legyen bármilyen hegyes is, csak nehezen, és erőkifejtéssel fúrható a koponyacsontba, fúrás közben nagyon kell ügyelnünk, nehogy az eleve is horpadt csontot még mélyebbre nyomjuk befelé. A koponyát tehát előbb egy hegyes, háromszögletű és éles fejű fúróval 4 ajánlatos a második ábra szerint kifúrnunk oly módon, ahogy a következő ábra mutatja (2. ábra). 4 Ma amerikánernek hívjuk az ilyen fúrót.

3 A fúrót finoman és könnyedén kell körbetekernünk és nyomnunk, nehogy a törött koponyarészt még mélyebbre préseljük vele. Ügyeljünk, hogy az így fúrt lyuk arányos legyen a fúrónk fejével, hogy majd könnyen ki lehessen venni belőle. Ha készen áll a nyílás, a - mint mondtuk, a többi műszerrész nélkül alkalmazott - fúróspirált kíméletesen nyomjuk meg, és addig forgassuk, amíg kellően szilárdan meg nem áll a csontban. A lyuk azonban ne hatoljon át a koponyán, nehogy a koponyából olyan, éles darabkák jussanak az agyba, amelyek azután az agyhártyát súlyosan károsítanák. Ha a fúróspirál már megfelelően ül a csontban, az E-vel jelölt emelőkart a fúróspirál B-vel jelölt likán vezessük át, míg a C-vel jelölt támasztékot egy alkalmas helyen illesszük a fejre. Nehogy azonban ez a támaszték megsértse a fejet, vájjuk kissé homorúra az alját és borítsuk dupla vászonréteggel. Ezen a támasztékon azután a D-vel jelölt csavar segítségével annyira emeljük meg, vagy eresszük lejjebb az emelőkart, amennyire azt a sebész azt szükségesnek tartja. Ha pedig mindezt ilyen szép rendben megtettük, emeljük meg egy kissé az E jelű emelőkart, addig, amíg a koponyacsont is vele együtt meg nem emelődik, és vissza nem helyeződik természetes állapotába, amint azt a következő ábra mutatja.

4 Olykor megesik, hogy a koponyacsont valamelyik része úgy össze van zúzódva, hogy néhány csontdarabot ujjal vagy fogóval is könnyedén eltávolíthatunk, így a hasadék elég széles lesz. Ilyenkor nincs szükség a koponyacsont kilyukasztására ahhoz, hogy a fúrót beléhelyezhessük, hanem a következő ábrán látható horgocskával, és a rajta átvezetett E jelű emelőkarral emelhetjük könnyedén ki a behorpadt koponyacsontot. (3.ábra). Ha viszont a hasadék nem eléggé tág ahhoz, hogy rajta keresztül az agy kitisztulhasson, evvel a fűrésszel vágjuk ki a csont egy részét. (4.ábra)

5 Vagy és magam inkább ezt helyeslem a koponyát annak a csontnak a közepén fúrjuk át, amely korábban benyomódott, mégpedig azon a részén, amelyen a korábbi ábrán megjelöltük. Ebből három, nem megvetendő előny is származik. Először is, ha a már korábban benyomódott és feltárt csontot fúrjuk át, a bőr újabb bemetszésére, és a pericranium lehúzására, minthogy a csont már fel van tárva, nem lesz szükség, ily módon pedig az újabb fájdalom és vérzés elkerülhető. Másodszor, ha a koponyacsontot ezen a helyen tárjuk föl és fúrjuk meg, épp azon a helyen kerül rá sor, ahol a legnagyobb a baj, és ahol leginkább sérült és zúzódott az agyhártya, így azután azok a nedvek, amelyek a sérülés helyére tódulnak, könnyebben kiürülnek, mint akkor, ha oldalról fúrnánk. Harmadszor, ha erre a fúrásra a koponyának azon a részén kerül sor, amely korábban benyomódott, könnyebben is tarthatjuk nyitva a sebet egészen addig, amíg az agy ki nem tisztul, mint abban az esetben, ha bárhol másutt fúrunk. Ennek a műtétnek a során ugyanis különösen az okoz nehézséget, hogy a törött, majd természetes helyzetébe visszahelyezett koponyarész esetleg újból behorpad és nekinyomódik az agynak. Ám, hogy ezt a kellemetlenséget elkerüljük, szúrjunk egy csapot (5.ábra) abba a nyílásba, amelybe korábban az emelő A betűvel jelzett fúrófejét fúrtuk, és egészen addig forgassuk belé, amíg megfelelő szilárdan meg nem áll benne. Ennek a csapnak a hegyét fúrófej gyanánt kell alkalmaznunk, a nyelén pedig háromnégy helyütt legyenek lyukak, hogy egy teljesen a csontnak feszülő vaspálcát dughassunk át rajta. (6.ábra).

6 Ez a vaspálca csupán olyan hosszú legyen, hogy két *-al 5 jelzett végei jól nekifeszülhessenek a csontnak. Fontos tehát, hogy mindig kéznél legyen egy csípőfogó, amellyel a vaspálcikát a kellő hosszúságúra vághatjuk. Ha pedig ennek a pálcának a végei mégsem megfelelően illeszkednek a csontra, támasszuk ki egy kétrétegű vászondarabbal vagy valami hasonlóval. Ezután bátran fúrd át a koponyát ennek a csapnak az oldalánál, a behorpadt csont közepe táján, ott, ahol *-al jelöltük, egészen a dura materig. Ha viszont a koponyacsonton olyan nagy a nyílás, hogy rajta keresztül az agy ki tud tisztulni, sem a koponya átfúrásával, sem pedig az emelőnkkel sem érdemes a beteget zaklatni, hanem elegendő, ha evvel az egyszerű és közönséges emelővel emeljük ki a koponyacsontot. Fordította: Magyar László András Forrás: Medicina renata. Reneszánsz orvostörténeti szöveggyűjtemény (Bp., Semmelweis Orvostörténeti Múzeum, Könyvtár és Levéltár) 5 E csillagok az ábráról lemaradtak.

TRAUMATOLÓGIA. Femur 2

TRAUMATOLÓGIA. Femur 2 TRAUMATOLÓGIA Femur 2 1 Referenciák Dr. Dmitrij Igorevich Gordiyenko Traumatológus, Politraumás és Trauma Osztályvezető Főorvos N.I Pirogov 1 sz. Városi Kórház Moszkva A következő műtéti leírás egy általános

Részletesebben

KÉT SZEMÉLYES HINTA Termék száma: 1161

KÉT SZEMÉLYES HINTA Termék száma: 1161 SZERELÉSI- ÉS HASZNÁLATI UTASÍTÁS : KÉT SZEMÉLYES HINTA Termék száma: 1161 HINTAVÁZ HINTA 01/07-1 - READ THIS FIRST!!! Köszönjük, hogy termékünket választotta! Ha törött vagy hiányos a csomag tartalma,

Részletesebben

Kifutó termékek. Kifutó termékek 5/1. oldal

Kifutó termékek. Kifutó termékek 5/1. oldal Univerzális vezetékrögzítő patent AP szám csap Ø szalag méret kiszerelés Nettó listaár Nettó akciós ár (mm) (mm) 164 171B 7,5 9x150 25 75,46 Ft 50 Ft Univerzális kárpitrögzítő patent AP szám szín fej Ø

Részletesebben

3. Pillanat fölvételek Röntgen-sugarak segélyével.*

3. Pillanat fölvételek Röntgen-sugarak segélyével.* 3. Pillanat fölvételek Röntgen-sugarak segélyével.* (IV. sz. táblával.) Kezdetben, a mig a Röntgen-sugarak előállííására szolgáló berendezés még nem volt eléggé tökéletes, az ember testének vastagabb részeit

Részletesebben

Felhasználói útmutató

Felhasználói útmutató Felhasználói útmutató Dönthető i tartó sík képernyős televíziókhoz Maximális terhelhetőség: 30kg(66lbs) MEGJEGYZÉS: Olvassa el a teljes útmutatót, mielőtt megkezdené az üzembe helyezést és az összeszerelést!

Részletesebben

Multigym Plus kézikönyv

Multigym Plus kézikönyv Multigym Plus kézikönyv Összeszerelési instrukciók: Távolítsa el a doboz tartalmát és győződjön meg arról, hogy minden elem kifogástalan állapotban a rendelkezésre áll! Az összeszereléshez két személy

Részletesebben

Kiromed Delta Gravitációs gerincnyújtó készülék Használati utasítás Összeszerelési útmutató

Kiromed Delta Gravitációs gerincnyújtó készülék Használati utasítás Összeszerelési útmutató Kiromed Delta Gravitációs gerincnyújtó készülék Használati utasítás Összeszerelési útmutató A termék kivitele a képen látható eszköztől részleteiben eltérhet, a változás jogát fenntartjuk. 1 SN: Kiadás

Részletesebben

HASZNÁLATI ÚTMUTATÓ. Összecsukható Dobson-távcsövek

HASZNÁLATI ÚTMUTATÓ. Összecsukható Dobson-távcsövek HASZNÁLATI ÚTMUTATÓ Összecsukható Dobson-távcsövek TARTALOMJEGYZÉK A távcsõ összeállítása............................................. 3 Alkatrészjegyzék (8 és 10 ).....................................

Részletesebben

A fej sérüléseiről. Előadta az -Erdélyi Múzcum-Eg'j-osiilot" orvostudományi szakosztályának 1914 november 7.-én tartott ülésén STETXER PÁL dr.

A fej sérüléseiről. Előadta az -Erdélyi Múzcum-Eg'j-osiilot orvostudományi szakosztályának 1914 november 7.-én tartott ülésén STETXER PÁL dr. A fej sérüléseiről. Előadta az -Erdélyi Múzcum-Eg'j-osiilot" orvostudományi szakosztályának 1914 november 7.-én tartott ülésén STETXER PÁL dr. Elüadásom tárgyává a fej sérüléseit választottam. Teltem ezt

Részletesebben

SEBÉSZETI MANUÁLIS KÉTSZAKASZOS IMPLANTÁCIÓ MŰTÉTI MÓDSZERE

SEBÉSZETI MANUÁLIS KÉTSZAKASZOS IMPLANTÁCIÓ MŰTÉTI MÓDSZERE SEBÉSZETI MANUÁLIS KÉTSZAKASZOS IMPLANTÁCIÓ MŰTÉTI MÓDSZERE A DR CSAVARIMPLANTÁTUMOK KÉTSZAKASZOS MŰTÉTI MÓDSZERREL VÉGZETT BEÜLTETÉSE A kétszakaszos műtéti módszert akkor alkalmazzuk, ha biztosítani akarjuk

Részletesebben

A Silensor horkolásgátló elkészítése

A Silensor horkolásgátló elkészítése A Silensor horkolásgátló elkészítése Kérjük töltesse ki a beteggel a Silensor kérdőívet. Ennek a hátoldalán a készülék elkészítésére vonatkozó - a betegre jellemző - egyedi információkat talál. A betegről

Részletesebben

867 Üzemeltetési útmutató

867 Üzemeltetési útmutató 867 Üzemeltetési útmutató Minden jog fenntartva. A Dürkopp Adler AG tulajdona; szerzői jog által védve. A Dürkopp Adler AG vállalat a tartalom bármely, ideértve a kivonatos másolását is előzetes írásos

Részletesebben

SEBÉSZETI MANUÁLIS EGYSZAKASZOS IMPLANTÁCIÓ MŰTÉTI MÓDSZERE

SEBÉSZETI MANUÁLIS EGYSZAKASZOS IMPLANTÁCIÓ MŰTÉTI MÓDSZERE SEBÉSZETI MANUÁLIS EGYSZAKASZOS IMPLANTÁCIÓ MŰTÉTI MÓDSZERE A DR+ CSAVARIMPLANTÁTUMOK EGYSZAKASZOS MŰTÉTI MÓDSZERREL VÉGZETT BEÜLTETÉSE 1.a FELTÁRÁS Az implantátum tervezett helyének megfelelően az állcsontgerinc

Részletesebben

Pure micon. Használati útmutató. www.bestsound-technology.com. Life sounds brilliant.

Pure micon. Használati útmutató. www.bestsound-technology.com. Life sounds brilliant. Pure micon Használati útmutató www.bestsound-technology.com Life sounds brilliant. Tartalom Üdvözöljük! 4 Az Ön által vásárolt hallókészülék 5 A hallókészülék ismertetése 5 Részegységek és megnevezésük

Részletesebben

ÚTMUTATÓ AJTÓKHOZ SZERELÉSI ÉS BEÉPÍTÉSI. FIGYELEM: Ügyeljen testi épségére a beépítés során!

ÚTMUTATÓ AJTÓKHOZ SZERELÉSI ÉS BEÉPÍTÉSI. FIGYELEM: Ügyeljen testi épségére a beépítés során! FIGYELEM: Ügyeljen testi épségére a beépítés során! ELLENŐRIZZE: Az ajtó tokja és a falnyílás közötti hézag 10-15 mm között kell 1. ÖSSZESZERELÉSHEZ SZÜKSÉGES ESZKÖZÖK 1.... vízmérték 2.... állítható kitámasztó

Részletesebben

Telepítés előtt kérjük olvassa el az útmutatót, és ennek alapján végezze el a szerelést. Minden feledathoz használja a megfelelő eszközt.

Telepítés előtt kérjük olvassa el az útmutatót, és ennek alapján végezze el a szerelést. Minden feledathoz használja a megfelelő eszközt. Cikkszám: 091096 Telepítés előtt kérjük olvassa el az útmutatót, és ennek alapján végezze el a szerelést. Minden feledathoz használja a megfelelő eszközt. Húzza ki a kulcsot az indítóból Telepítés előtt

Részletesebben

FÉNYSOROMPÓ EGYIRÁNYÚ VASÚTI FORGALOM ESETÉN

FÉNYSOROMPÓ EGYIRÁNYÚ VASÚTI FORGALOM ESETÉN FÉNYSOROMPÓ EGYIRÁNYÚ VASÚTI FORGALOM ESETÉN 2 Feladat: Irányítás és vezérlés témakörben egy tetszőleges modell elkészítése. Elkészített modell: Egyirányú vasúti fénysorompó és átkelő Anyagszükséglet:

Részletesebben

FLIPPER WINKLER - Nr

FLIPPER WINKLER - Nr FLIPPER WINKLER - Nr. 100622 A flipper már régóta egy klasszikus darab a játékautómaták körében és közkedvelt fiataloknál és időseknél egyaránt. Játékszabályok: Az nyer, aki a 3 golyó lejátszásakor a legtöbbször

Részletesebben

MPE 50. H Bőrkeményedés-eltávolító. Használati útmutató

MPE 50. H Bőrkeményedés-eltávolító. Használati útmutató MPE 50 H H Bőrkeményedés-eltávolító Használati útmutató Beurer GmbH Söflinger Str. 218 89077 Ulm (Németország) Tel. +49 (0) 731 / 39 89-144 Fax: +49 (0) 731 / 39 89-255 www.beurer.de Mail: kd@beurer.de

Részletesebben

Használati utasítás CR-312. Presszókávé-fôzô. 1106 Budapest, Maglódi út 8. Tel.: 264-4238, 264-3218; Fax: 262-6119 E-mail: info@pxp.hu, munka@pxp.

Használati utasítás CR-312. Presszókávé-fôzô. 1106 Budapest, Maglódi út 8. Tel.: 264-4238, 264-3218; Fax: 262-6119 E-mail: info@pxp.hu, munka@pxp. Elôkészítés és nyomás: PXP ELSÔ MAGYAR DIGITÁLIS NYOMDA RT. 1106 Budapest, Maglódi út 8. Tel.: 264-4238, 264-3218; Fax: 262-6119 E-mail: info@pxp.hu, munka@pxp.hu CR-312 Presszókávé-fôzô Használati utasítás

Részletesebben

FELADATOK ÉS MEGOLDÁSOK

FELADATOK ÉS MEGOLDÁSOK 3. osztály 40 rózsát el lehet-e osztani 5 lány között úgy, hogy mindegyik lánynak páratlan számú rózsa jusson? Nem lehet.(1 pont) Öt darab páratlan szám összege páratlan, a 40 páros (1 pont). Hogyan tudnátok

Részletesebben

Felhasználói útmutató

Felhasználói útmutató Felhasználói útmutató Dönthető fali tartó sík képernyős televíziókhoz Maximális terhelhetőség: 50kg(110lbs) MEGJEGYZÉS: Olvassa el a teljes útmutatót, mielőtt megkezdené az üzembe helyezést és az összeszerelést!

Részletesebben

3 Funkciós gondolás kerti hinta

3 Funkciós gondolás kerti hinta HASZNÁLATI UTASÍTÁS: 3 Funkciós gondolás kerti hinta Hinta Gondola Lovagló hinta 01/10 1 READ THIS FIRST!!! Köszönjük, hogy termékünket választotta! Ha törött vagy hiányos a csomag tartalma, kérjük forduljon

Részletesebben

...a Tamana névszerkezeti összehasonlítása a véletlenen alapul, tessék bizonyítani az ellenkezőjét, mert addig elméletem igaz!

...a Tamana névszerkezeti összehasonlítása a véletlenen alapul, tessék bizonyítani az ellenkezőjét, mert addig elméletem igaz! ...a Tamana névszerkezeti összehasonlítása a véletlenen alapul, tessék bizonyítani az ellenkezőjét, mert addig elméletem igaz! Forrás: http://web.telia.com/~u40916719/f_king.htm Letöltve: 2006.07.10. Összeállította:

Részletesebben

ORTOPÉDIA. Pannon. Csípőprotézis család

ORTOPÉDIA. Pannon. Csípőprotézis család ORTOPÉDIA Pannon Csípőprotézis család Referenciák Tartalom Prof. Dr. Bellyei Árpád Emeritus egyetemi tanár Pécsi Ortopédiai Klinika Dr. Lakatos József Egyetemi docens, igazgató helyettes Semmelweis egyetem

Részletesebben

Teljesen mozgatható LED, LCD TV fali tartó

Teljesen mozgatható LED, LCD TV fali tartó Teljesen mozgatható LED, LCD TV fali tartó MEGJEGYZÉS: Olvassa el a teljes útmutatót, mielőtt megkezdené az üzembe helyezést és az összeszerelést! FIGYELEM! Ne kezdje el a termék üzembe helyezését, mielőtt

Részletesebben

www.tantaki.hu Oldal 1

www.tantaki.hu Oldal 1 www.tantaki.hu Oldal 1 Hogyan befolyásolják a családi veszekedések az iskolai teljesítményt? Nagy Erika, 2012 Minden jog fenntartva! Jelen kiadványban közölt írások a szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI.

Részletesebben

Az Ön kézikönyve DELONGHI PMR 2005.I T http://hu.yourpdfguides.com/dref/3388750

Az Ön kézikönyve DELONGHI PMR 2005.I T http://hu.yourpdfguides.com/dref/3388750 Elolvashatja az ajánlásokat a felhasználói kézikönyv, a műszaki vezető, illetve a telepítési útmutató. Megtalálja a választ minden kérdésre az a felhasználói kézikönyv (információk, leírások, biztonsági

Részletesebben

Az Ön kézikönyve LIEBHERR TX 1021 COMFORT http://hu.yourpdfguides.com/dref/5080027

Az Ön kézikönyve LIEBHERR TX 1021 COMFORT http://hu.yourpdfguides.com/dref/5080027 Elolvashatja az ajánlásokat a felhasználói kézikönyv, a műszaki vezető, illetve a telepítési útmutató LIEBHERR TX 1021 COMFORT. Megtalálja a választ minden kérdésre az a felhasználói kézikönyv (információk,

Részletesebben

Ládaderbi-járgány kis autóversenyzőknek Fúrás, csavarozás és padlógáz!

Ládaderbi-járgány kis autóversenyzőknek Fúrás, csavarozás és padlógáz! Ládaderbi-járgány kis autóversenyzőknek Fúrás, csavarozás és padlógáz! Lóerő ugyan nincs benne, de szenvedély annál több: a ládaderbi-járgány megdobogtatja a kis autóversenyzők szívét. 1. Bevezetés Ugyan

Részletesebben

RÉGÉSZETI LELETEK KEVERMESEN ÉS KÖRNYÉKÉN

RÉGÉSZETI LELETEK KEVERMESEN ÉS KÖRNYÉKÉN A BÉKÉS MEGYEI MÚZEUMI SZERVEZET MÚZEUMPEDAGÓGIAI FÜZETEI RÉGÉSZETI LELETEK KEVERMESEN ÉS KÖRNYÉKÉN PELLE FERENC BÉKÉSCSABA, 1978. A sorozatot szerkeszti SZ. KOZÁK MARIA Az eddig megjelent füzetek: 1.

Részletesebben

-1- Összeszerelési útmutató 60*120-as ágyneműtartós babaágyhoz

-1- Összeszerelési útmutató 60*120-as ágyneműtartós babaágyhoz -1- Összeszerelési útmutató 60*120-as ágyneműtartós babaágyhoz A lapra szerelt terméke összeszerelése a csomagolásban található szerelési rajz útmutatását követve egyszerűen elvégezhető. A szerelési rajz

Részletesebben

XIH-1005(Rev.2) Specifications are subject to change without prior notice.

XIH-1005(Rev.2) Specifications are subject to change without prior notice. - Könnyű megoldás azokra a kritikus problémákra, amelyek felléphetnek a prosztetikus folyamat során - 5 szerszám 1 készletben (Csavar eltávolító / Felépítmény (abutment) Hex eltávolító / Csavarcsap javító

Részletesebben

Staywell 600 Széria Alumínium kétutas kisállatajtó Kis, Közepes, Nagy és Extra nagy méretekhez. Használati útmutató

Staywell 600 Széria Alumínium kétutas kisállatajtó Kis, Közepes, Nagy és Extra nagy méretekhez. Használati útmutató Staywell 600 Széria Alumínium kétutas kisállatajtó Kis, Közepes, Nagy és Extra nagy méretekhez Használati útmutató Az Ön Staywell kisállatajtaja Kis Macskáknak Kis méretű kutyáknak Biztonsági zárófedél

Részletesebben

Az én kisenciklopédiám Zöldségek Roland

Az én kisenciklopédiám Zöldségek Roland Az én kisenciklopédiám Zöldségek Roland Ta r t a l o m Borsó.... 6 Hagyma..... 8 Fokhagyma....10 Spenót....12 Saláta......14 Retek.. 16 Tök... 18 Uborka...20 Káposzta.....22 Karalábé....24 4 Ta r t a l

Részletesebben

Buzsáki Gábor: Az életed kiszámolható!

Buzsáki Gábor: Az életed kiszámolható! Minden jog fenntartva 2015 www.asztropatika.hu 1 Ha egy problémával sokat foglalkozol, előbb-utóbb rátalálsz a megoldásra! Pontosan úgy, ahogyan ez lassan már 20 éve velem is történt a személyes tanácsadásaim

Részletesebben

Hatszögletű trambulin kapaszkodóval (137 cm)

Hatszögletű trambulin kapaszkodóval (137 cm) Hatszögletű trambulin kapaszkodóval (137 cm) Termék száma: 1112 Biztonsági utasítások A teljes biztonság érdekében mindig ellenőrizze a trambulin részeit, hogy nem e sérültek vagy töröttek az alkatrészek.

Részletesebben

Telepítési leírás Hidraulikus, csuklókaros ajtóbehúzókhoz

Telepítési leírás Hidraulikus, csuklókaros ajtóbehúzókhoz U Telepítési leírás Hidraulikus, csuklókaros ajtóbehúzókhoz 1133AW, 1133BW, 1134AW, 1134BW I. behúzó függőleges szerelése az ajtón kívül vagy belül 1. A szerelési igénytől föggően (ajtón kívül vagy belüli

Részletesebben

-1- Összeszerelési útmutató 45 cm széles nyitott + 1 ajtós szekrényhez

-1- Összeszerelési útmutató 45 cm széles nyitott + 1 ajtós szekrényhez -1- Összeszerelési útmutató 45 cm széles nyitott + 1 ajtós szekrényhez A lapra szerelt terméke összeszerelése a csomagolásban található szerelési rajz útmutatását követve egyszerűen elvégezhető. A szerelési

Részletesebben

Staywell 700 Széria Kétutas kisállatajtó Kis, Közepes és Nagy méretekhez. Használati útmutató

Staywell 700 Széria Kétutas kisállatajtó Kis, Közepes és Nagy méretekhez. Használati útmutató Staywell 700 Széria Kétutas kisállatajtó Kis, Közepes és Nagy méretekhez Használati útmutató Az Ön Staywell kisállatajtaja Kis Macskáknak Kis méretű kutyáknak Biztonsági zár Faajtóra Téglafalba PVC/uPVC/Fémajtóra

Részletesebben

16.1. Az elsősegélynyújtás alapjai

16.1. Az elsősegélynyújtás alapjai BEKÜLDÉSI HATÁRIDŐ 2016. MÁRCIUS 7. 23:59 FIGYELEM! AZ ONLINE FELADATOK ÉS A PDF KÖZÖTTI ELTÉRÉSEKÉRT FELELŐSSÉGET NEM VÁLLALUNK! Minden esetben az online feladat tekinthető véglegesnek! Kövessétek az

Részletesebben

Joachim Meyer. Bot. A vívás szabad lovagi és nemesi művészetének alapos leírása (1570) Fordította: Berki András

Joachim Meyer. Bot. A vívás szabad lovagi és nemesi művészetének alapos leírása (1570) Fordította: Berki András Joachim Meyer A vívás szabad lovagi és nemesi művészetének alapos leírása (1570) Bot Fordította: Berki András A botról Az ötödik, és egyben utolsó fejezete ennek a könyvnek, amiben elmagyarázom és röviden

Részletesebben

ASTER motorok. Felszerelési és használati utasítás

ASTER motorok. Felszerelési és használati utasítás 1. oldal ASTER motorok Felszerelési és használati utasítás A leírás fontossági és bonyolultsági sorrendben tartalmazza a készülékre vonatkozó elméleti és gyakorlati ismereteket. A gyakorlati lépések képpel

Részletesebben

TRANSVENE 6937. TRANSVENE-SVC unipoláris, endokardiális, a vena cava superiorba helyezhető (SVC) vezeték. Műszaki leírás

TRANSVENE 6937. TRANSVENE-SVC unipoláris, endokardiális, a vena cava superiorba helyezhető (SVC) vezeték. Műszaki leírás TRANSVENE 6937 TRANSVENE-SVC unipoláris, endokardiális, a vena cava superiorba helyezhető (SVC) vezeték Műszaki leírás 0123 1999 A következők a Medtronic védjegyei vagy bejegyzett védjegyei az Amerikai

Részletesebben

Telepítési segédlet 6 lépcsős víztisztítóhoz

Telepítési segédlet 6 lépcsős víztisztítóhoz Mire lesz szükség? Szerszámok, TDS mérő, nyomásmérő, szűrőkulcs, gép, tartály, csaptelep. Telepítési segédlet 6 lépcsős víztisztítóhoz Telepítés folyamata A hálózati nyomás mérése (3 és 7 bár közötti érték

Részletesebben

Sebészeti Műtéttani Intézet

Sebészeti Műtéttani Intézet Sebészeti Műtéttani Intézet Sebészeti Műtéttan A6. gyakorlati modul A1. MODUL - Az aszepszis és a sebész A2. MODUL - A sebészi instrumentárium A3. MODUL Műtétek A4. MODUL Műtétek, vérzések A5. MODUL Sebek

Részletesebben

FÚRÓKALAPÁCS HR2450 HR2450F HR2450X HR2450T HR2450FT HR2451

FÚRÓKALAPÁCS HR2450 HR2450F HR2450X HR2450T HR2450FT HR2451 FÚRÓKALAPÁCS HR2450 HR2450F HR2450X HR2450T HR2450FT HR2451 KETTŐS SZIGETELÉS H A S Z N Á L A T I U T A S Í T Á S FIGYELEM! Saját biztonsága érdekében a gép használata előtt OLVASSA EL és ALAPOSAN GONDOLJA

Részletesebben

Beszámoló a horvátországi cseregyakorlatról

Beszámoló a horvátországi cseregyakorlatról Ország: Horvátország Fogadó intézmény: Klinički Bolnički Centar Rijeka (KBC Rijeka) Város: Rijeka Osztály: Plasztikai sebészet Beszámoló a horvátországi cseregyakorlatról A Debreceni Orvostanhallgatók

Részletesebben

KOMBINÁLT GÉRVÁGÓ FŰRÉSZ LS1040. Használati utasítás

KOMBINÁLT GÉRVÁGÓ FŰRÉSZ LS1040. Használati utasítás MAKITA KOMBINÁLT GÉRVÁGÓ FŰRÉSZ LS1040 Használati utasítás (1) Alapkeret (2) Hatlapfejű csavar (3) Tehermentesítő lap (4) Anyacsavar (5) Csavar (6) Tengelyburkolat (7) Dugókulcs (8) Tengelyrögzítő (9)

Részletesebben

TASZ KÖZIRATOK A TASZ az eutanáziáról

TASZ KÖZIRATOK A TASZ az eutanáziáról TASZ KÖZIRATOK A TASZ az eutanáziáról Az elmúlt évtizedekben világszerte előtérbe kerültek az élet befejezésével kapcsolatos dilemmák. A modern orvostudomány segítségével a betegek haldoklása akár évekig

Részletesebben

HASZNÁLATI UTASÍTÁS PS-53

HASZNÁLATI UTASÍTÁS PS-53 HASZNÁLATI UTASÍTÁS PS-53 CSATLAKOZTATÁS AZ ÁRAMELLÁTÓ HÁLÓZATHOZ FIGYELEM Áramforrásként csak a szokásos háztartási áram használható. Másféle áramforrások használata tüzet, áramütést és a gép sérülését

Részletesebben

M E G O L D Ó L A P. Nemzeti Erőforrás Minisztérium. Korlátozott terjesztésű!

M E G O L D Ó L A P. Nemzeti Erőforrás Minisztérium. Korlátozott terjesztésű! Nemzeti Erőforrás Minisztérium Érvényességi idő: az írásbeli vizsga befejezésének időpontjáig A minősítő neve: Rauh Edit A minősítő beosztása: mb. főigazgató-helyettes M E G O L D Ó L A P szakmai írásbeli

Részletesebben

Akkumulátoros csavarbehajtó gép

Akkumulátoros csavarbehajtó gép Akkumulátoros csavarbehajtó gép HASZNÁLATI UTASÍTÁS BFT040F BFT080F BFT122F BFT123F 2 3 Magyarázatok az ábrák számozott részleteihez 1. Blokkakkumulátor 2. Gomb 3. Piros rész 4. Jelzőlámpa 5. Akkumulátorkapacitás

Részletesebben

Érveléstechnika-logika 3. Elemi és összetett érvelések

Érveléstechnika-logika 3. Elemi és összetett érvelések Érveléstechnika-logika 3. Elemi és összetett érvelések Összetett érvelések Hosszabb szövegekben vagy beszédekben számos esetben találkozunk összetett érvelésekkel. (Lásd előző dián a 22-es csapdájának

Részletesebben

MIKROCHIPES MACSKAAJTÓ HASZNÁLATI ÚTMUTATÓ. Kérjük, figyelmesen olvassa el ezt az útmutatót használat előtt. Az Ön Pet Mate partnere:

MIKROCHIPES MACSKAAJTÓ HASZNÁLATI ÚTMUTATÓ. Kérjük, figyelmesen olvassa el ezt az útmutatót használat előtt. Az Ön Pet Mate partnere: Modell 360 MIKROCHIPES MACSKAAJTÓ HASZNÁLATI ÚTMUTATÓ Kérjük, figyelmesen olvassa el ezt az útmutatót használat előtt. Az Ön Pet Mate partnere: Wilson-Trading Kft. 8500 Pápa, Celli út 67. Hungary Tel/Fax:

Részletesebben

Beszámoló. (Ars Veterinaria, Barcelona, 2008)

Beszámoló. (Ars Veterinaria, Barcelona, 2008) Beszámoló (Ars Veterinaria, Barcelona, 2008) A LEONARDO által támogatott gyakorlatomat Barcelonában, az Ars veterinaria (Calle Cardedeu, 3 08023 Barcelona) magánkórházban töltöttem el Artur Font Dipl.

Részletesebben

KOMBINÁLT GÉRVÁGÓ FURÉSZ LS1440. Használati utasítás

KOMBINÁLT GÉRVÁGÓ FURÉSZ LS1440. Használati utasítás MAKITA KOMBINÁLT GÉRVÁGÓ FURÉSZ LS1440 Használati utasítás (1) Alapkeret (2) Hatlapfeju csavar (3) Tehermentesíto lap (4) Anyacsavar (5) Csavar (6) Tengelyburkolat (7) Dugókulcs (8) Tengelyrögzíto (9)

Részletesebben

HASZNÁLATI ÉS FELSZERELÉSI UTASÍTÁS

HASZNÁLATI ÉS FELSZERELÉSI UTASÍTÁS S1 fogasléces motor összes: 14, oldal 1 HASZNÁLATI ÉS FELSZERELÉSI UTASÍTÁS Felszerelések: S1 fogasléces motor összes: 14, oldal 2 S1 fogasléces motor összes: 14, oldal 3 S1 fogasléces motor összes: 14,

Részletesebben

Váltószoknya csere Mondeo -ban Dátum: július 17., vasárnap Téma: Tuning

Váltószoknya csere Mondeo -ban Dátum: július 17., vasárnap Téma: Tuning 1. oldal, összesen: 5 Váltószoknya csere Mondeo -ban Dátum: 2005. július 17., vasárnap Téma: Tuning Bırös kormányhoz valódi bır váltószoknya dukál! A kadarfai mesterek (FELL-SER Kft. 6000 Kecskemét-Kadafalva,

Részletesebben

TARTALOMJEGYZÉK 1. Hogyan kell használni a GONAL-f előretöltött injekciós tollat? 2. Mielőtt megkezdené az előretöltött injekciós toll használatát 3.

TARTALOMJEGYZÉK 1. Hogyan kell használni a GONAL-f előretöltött injekciós tollat? 2. Mielőtt megkezdené az előretöltött injekciós toll használatát 3. TARTALOMJEGYZÉK 1. Hogyan kell használni a GONAL-f előretöltött injekciós tollat? 2. Mielőtt megkezdené az előretöltött injekciós toll használatát 3. Az előretöltött injekciós toll előkészítése az injekció

Részletesebben

Mielőtt elkezdené szedni alkalmazni ezt a gyógyszert, olvassa el figyelmesen az alábbi betegtájékoztatót.

Mielőtt elkezdené szedni alkalmazni ezt a gyógyszert, olvassa el figyelmesen az alábbi betegtájékoztatót. FIGYELEM!!! Az alábbi dokumentum csak tájékoztató jellegű, minden esetben olvassa el a termék dobozában található tájékoztatót! Lorista BETEGTÁJÉKOZTATÓ: INFORMÁCIÓK A FELHASZNÁLÓ SZÁMÁRA Lavestra 12,5

Részletesebben

KJ 60 HIDROPNEUMATIKUS SZEGECSANYAHÚZÓGÉP M3-M8 SZEGECSANYÁKHOZ HASZNÁLATI UTASÍTÁS KARBANTARTÁS FELJEGYZÉSEK

KJ 60 HIDROPNEUMATIKUS SZEGECSANYAHÚZÓGÉP M3-M8 SZEGECSANYÁKHOZ HASZNÁLATI UTASÍTÁS KARBANTARTÁS FELJEGYZÉSEK KJ 60 HIDROPNEUMATIKUS SZEGECSANYAHÚZÓGÉP M3-M8 SZEGECSANYÁKHOZ HASZNÁLATI UTASÍTÁS KARBANTARTÁS FELJEGYZÉSEK BIZTONSÁGI LÉPÉSEK ÉS ELŐÍRÁSOK FIGYELEM!!! Minden elvégzendő műveletet a biztonsági előírásnak

Részletesebben

KÉTSEBESSÉGŰ ÜTVEFÚRÓ HP2050 HP2050F HP2051 HP2051F. Használati utasítás

KÉTSEBESSÉGŰ ÜTVEFÚRÓ HP2050 HP2050F HP2051 HP2051F. Használati utasítás MAKITA KÉTSEBESSÉGŰ ÜTVEFÚRÓ HP2050 HP2050F HP2051 HP2051F Használati utasítás KETTŐS SZIGETELÉS SPECIFIKÁCIÓK Típus HP2050 / HP2050F HP2051 / HP2051F Maximális teljesítmények Beton, volfrámkarbid-lapkás

Részletesebben

Ki ölte meg Semmelweist?

Ki ölte meg Semmelweist? Ki ölte meg Semmelweist? Silló-Seidl Györggyel beszélget Zöldi László 281 Pillanatnyilag azzal a kérdéssel foglalkozom, miként vezethet a híres emberek (császár, filmsztár) iránt érzett szerelem õrültséghez.

Részletesebben

Figyelemhiány/Hiperaktivitás Zavar - ADHD

Figyelemhiány/Hiperaktivitás Zavar - ADHD Figyelemhiány/Hiperaktivitás Zavar - ADHD TÁJÉKOZTATÓ FÜZET gyerekeknek Ferrádi Hádi, a kis versenyautó Ismersz olyan meséket, amiben versenyautók vagy sportkocsik szerepelnek? Ismered például Villám McQueent?

Részletesebben

AKKUMULÁTOROS ÜTVE CSAVARBEHAJTÓ GÉP 6916D. Használati utasítás

AKKUMULÁTOROS ÜTVE CSAVARBEHAJTÓ GÉP 6916D. Használati utasítás MAKITA AKKUMULÁTOROS ÜTVE CSAVARBEHAJTÓ GÉP 6916D Használati utasítás DZ DWA Ni-Cd 2,0 Ah DWD Ni-MH 2,6 Ah DWF Ni-MH 3,0 Ah Extra DWAE / DWDE / DWFE... + 1 Magyarázatok az ábrák számozott részleteihez

Részletesebben

Felszerelési és használati útmutató. 3 bemenet, 1 kimenet

Felszerelési és használati útmutató. 3 bemenet, 1 kimenet Felszerelési és használati útmutató Hőmérséklet-különbség szabályozó 3 bemenet, 1 kimenet Ez a leírás része a terméknek. Használat előtt figyelmesen olvassa el ezt a leírást. A termék teljes élettartama

Részletesebben

HASZNÁLATI ÚTMUTATÓ TÍPUSÚ GÁZFŐZŐLAPOKHOZ

HASZNÁLATI ÚTMUTATÓ TÍPUSÚ GÁZFŐZŐLAPOKHOZ HASZNÁLATI ÚTMUTATÓ CGW LUX 60 4G AI AL CI CGW LUX 70 5G AI AL TR CI TÍPUSÚ GÁZFŐZŐLAPOKHOZ CGW LUX 60 4G AI AL CI CGW LUX 70 5G AI AL TR CI COD. 04067DE - 10.09.2012 A FŐZŐLAPOK LEÍRÁSA MODELL: CGW LUX

Részletesebben

automagic SP Automata vonal, derékszögrajzoló és pontlézer kezelési kézikönyv Használat előtt kérjük olvassa el figyelmesen a kezelési kézikönyvet

automagic SP Automata vonal, derékszögrajzoló és pontlézer kezelési kézikönyv Használat előtt kérjük olvassa el figyelmesen a kezelési kézikönyvet automagic SP Automata vonal, derékszögrajzoló és pontlézer kezelési kézikönyv Használat előtt kérjük olvassa el figyelmesen a kezelési kézikönyvet Figyelmeztetés - Kérjük ne nézzen közvetlenül a lézerfénybe

Részletesebben

FIORENZATO F4 nano F4 E nano KEZELÉSI UTASÍTÁS. CEE megfelelőségi tanúsítvány

FIORENZATO F4 nano F4 E nano KEZELÉSI UTASÍTÁS. CEE megfelelőségi tanúsítvány FIORENZATO F4 nano F4 E nano KEZELÉSI UTASÍTÁS CEE megfelelőségi tanúsítvány A társaság (Fiorenzato M.C S.r.l., Via Niedda 12/b 35010 Peraga di Vigonza (PD, Italia) ezennel tanúsítja, hogy az általa szerelt

Részletesebben

POWX1186 HU 1 BERENDEZÉS... 3 2 LEÍRÁS... 3 3 CSOMAGOLÁS TARTALMA... 3 4 JELZÉSEK... 3 5 JAVASLATOK... 4 6 ÁLTALÁNOS BIZTONSÁGI SZABÁLYOK...

POWX1186 HU 1 BERENDEZÉS... 3 2 LEÍRÁS... 3 3 CSOMAGOLÁS TARTALMA... 3 4 JELZÉSEK... 3 5 JAVASLATOK... 4 6 ÁLTALÁNOS BIZTONSÁGI SZABÁLYOK... 1 BERENDEZÉS... 3 2 LEÍRÁS... 3 3 CSOMAGOLÁS TARTALMA... 3 4 JELZÉSEK... 3 5 JAVASLATOK... 4 6 ÁLTALÁNOS BIZTONSÁGI SZABÁLYOK... 4 6.1 Munkakörnyezet... 4 6.2 Elektromos biztonság... 4 6.3 Személyi biztonság...

Részletesebben

Beszerelési és beüzemelési kézikönyv

Beszerelési és beüzemelési kézikönyv SOLARTHERMIE - SOLAR THERMAL - SOLAR TÉRMICA- SOLAIRE THERMIQUE - SOLARE TERMICO Beszerelési és beüzemelési kézikönyv Digitális szolár vezérlés 2 bemenet, 1 kimenet 719450 HU 719.450 Z01 06.33 Subject

Részletesebben

www.philips.com/welcome

www.philips.com/welcome Register your product and get support at www.philips.com/welcome HP6522 1 HP6522 Magyar 57 Magyar 57 Bevezetés Köszönjük, hogy Philips terméket vásárolt! A Philips által biztosított teljes körű támogatáshoz

Részletesebben

JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ. Ápoló szakképesítés Szakápolás modul. 1. vizsgafeladat április 18.

JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ. Ápoló szakképesítés Szakápolás modul. 1. vizsgafeladat április 18. Nemzeti Erőforrás Minisztérium Korlátozott terjesztésű! Érvényességi idő: az írásbeli vizsgatevékenység befejezésének időpontjáig A minősítő neve: Rauh Edit A minősítő beosztása: mb. főigazgató-helyettes

Részletesebben

LB 88 H Levegőpárásító Használati útmutató

LB 88 H Levegőpárásító Használati útmutató LB 88 H H Levegőpárásító Használati útmutató Beurer GmbH Söflinger Str. 218 89077 Ulm, Germany www.beurer.com MAGYAR Tisztelt Vásárlónk! Köszönjük, hogy a kínálatunkban szereplő termékek egyikét választotta.

Részletesebben

AKKUMULÁTOROS ÜTVEFÚRÓ ÉS CSAVARBEHAJTÓ GÉP. Használati utasítás 8270D 8280D 8390D

AKKUMULÁTOROS ÜTVEFÚRÓ ÉS CSAVARBEHAJTÓ GÉP. Használati utasítás 8270D 8280D 8390D AKKUMULÁTOROS ÜTVEFÚRÓ ÉS CSAVARBEHAJTÓ GÉP Használati utasítás 8270D 8280D 8390D 2 Magyarázatok az ábrák számozott részleteihez 1. Nyomógomb 2. Blokkakkumulátor 3. Kioldó kapcsoló 4. Irányváltó kapcsolókar

Részletesebben

A felvételt altatott állaton, mediolaterális sugáriránnyal végezzük. A térdízület nyújtott helyzetű, nyílásszöge 135 körüli, elfordulás mentes.

A felvételt altatott állaton, mediolaterális sugáriránnyal végezzük. A térdízület nyújtott helyzetű, nyílásszöge 135 körüli, elfordulás mentes. EasyFix TTA rendszer I. Műtét előtti tervezés 1.) A megfelelő röntgenkép elkészítése A felvételt altatott állaton, mediolaterális sugáriránnyal végezzük. A térdízület nyújtott helyzetű, nyílásszöge 135

Részletesebben

A kávé túl vizes és hideg

A kávé túl vizes és hideg A KÉZIKÖNYV HASZNÁLATÁRÓL: Ugyan a készülékek a hatályos európai szabályozási előírásoknak megfelelően készültek, így minden lehetséges veszélyes rész védve van rajta. Figyelmesen olvassa el ezeket a figyelmeztetéseket,

Részletesebben

Fix fali tartó. Felhasználói útmutató

Fix fali tartó. Felhasználói útmutató Fix fali tartó MEGJEGYZÉS: Olvassa el a teljes útmutatót, mielőtt megkezdené az üzembe helyezést és az összeszerelést! FIGYELEM! Ne kezdje el a termék üzembe helyezését, mielőtt elolvasta és megértette

Részletesebben

UCH0041. Teljesen mozgatható fali tartó. Felhasználói útmutató

UCH0041. Teljesen mozgatható fali tartó. Felhasználói útmutató UCH0041 Teljesen mozgatható fali tartó MEGJEGYZÉS: Olvassa el a teljes útmutatót, mielőtt megkezdené az üzembe helyezést és az összeszerelést! FIGYELEM! Ne kezdje el a termék üzembe helyezését, mielőtt

Részletesebben

6996T. Alagútképző eszköz. Műszaki leírás

6996T. Alagútképző eszköz. Műszaki leírás 6996T Alagútképző eszköz Műszaki leírás Az alábbi lista a Medtronic védjegyeit vagy bejegyzett védjegyeit tartalmazza az Amerikai Egyesült Államokra és esetleg más országokra vonatkozóan is. Minden más

Részletesebben

MUNKAANYAG. Szabó László. Oldható kötések alkalmazása, szerszámai, technológiája. A követelménymodul megnevezése: Épületgépészeti alapfeladatok

MUNKAANYAG. Szabó László. Oldható kötések alkalmazása, szerszámai, technológiája. A követelménymodul megnevezése: Épületgépészeti alapfeladatok Szabó László Oldható kötések alkalmazása, szerszámai, technológiája A követelménymodul megnevezése: Épületgépészeti alapfeladatok A követelménymodul száma: 0109-06 A tartalomelem azonosító száma és célcsoportja:

Részletesebben

Virágtartó fa. OBI Csináld ma. Szükséges ismeretek: Gyakorlott. Tartalom. Az elkészítés idej. Méretek Átmérő Virágtartó: Lábazat: Teljes magasság:

Virágtartó fa. OBI Csináld ma. Szükséges ismeretek: Gyakorlott. Tartalom. Az elkészítés idej. Méretek Átmérő Virágtartó: Lábazat: Teljes magasság: OBI Csináld ma 1 Virágtartó fa Szükséges ismeretek: Gyakorlott Tartalom Az elkészítés idej Bevezetés/Ötletek & fortélyok 2. old. Bevásárlólista 3. old. Szerszámlista 4. old. Barkácsútmutató 5. 13. old.

Részletesebben

A Teremtés Negyedik könyv

A Teremtés Negyedik könyv Vlagyimir Megre A Teremtés Negyedik könyv 2008 A KERÍTÉS Na, hát legelőször is, ugye, legelőször természetesen be kell a telket keríteni. Mert amikor az építkezéshez szükséges anyagokat kezdi az ember

Részletesebben

ORSZÁGOS ELSŐSEGÉLY-ISMERETI VERSENY 2016 7-8. osztály iskolaiversenyek.hu BEKÜLDÉSI HATÁRIDŐ 2016. MÁRCIUS 7. 23:59

ORSZÁGOS ELSŐSEGÉLY-ISMERETI VERSENY 2016 7-8. osztály iskolaiversenyek.hu BEKÜLDÉSI HATÁRIDŐ 2016. MÁRCIUS 7. 23:59 BEKÜLDÉSI HATÁRIDŐ 2016. MÁRCIUS 7. 23:59 FIGYELEM! AZ ONLINE FELADATOK ÉS A PDF KÖZÖTTI ELTÉRÉSEKÉRT FELELŐSSÉGET NEM VÁLLALUNK! Minden esetben az online feladat tekinthető véglegesnek! Kövessétek az

Részletesebben

Solar 7000 TF FT226-2 Lapos tetőre és homlokzatra szerelés. Síkkollektor termikus szolárrendszerekhez. Szerelési és karbantartási utasítás

Solar 7000 TF FT226-2 Lapos tetőre és homlokzatra szerelés. Síkkollektor termikus szolárrendszerekhez. Szerelési és karbantartási utasítás 670647803-00.T Síkkollektor termikus szolárrendszerekhez Solar 7000 TF Lapos tetőre és homlokzatra szerelés Szerelési és karbantartási utasítás 6 70 804 83(03/03) HU Tartalomjegyzék Tartalomjegyzék Szimbólumok

Részletesebben

Dönthető fali tartó Felhasználói útmutató

Dönthető fali tartó Felhasználói útmutató Dönthető fali tartó MEGJEGYZÉS: Olvassa el a teljes útmutatót, mielőtt megkezdené az üzembe helyezést és az összeszerelést! FIGYELEM! Ne kezdje el a termék üzembe helyezését, mielőtt elolvasta és megértette

Részletesebben

Univerzális LED kijelzős tolatóradar

Univerzális LED kijelzős tolatóradar B E S Z E R E L É S I É S H A S Z N Á L A T I Ú T M U T A T Ó Univerzális LED kijelzős tolatóradar 4 DB LÖKHÁRÍTÓBA SZERELHETŐ SZENZORRA L, LED KIJELZŐVEL A DOBOZ TARTALMA 4 db ultrahangos szenzor, oldható

Részletesebben

Betegtájékoztató FORSTEO 20 MCG/80 MCL OLDATOS INJEKCIÓ ELÕRETÖLTÖTT INJEKCIÓS TOLLBAN

Betegtájékoztató FORSTEO 20 MCG/80 MCL OLDATOS INJEKCIÓ ELÕRETÖLTÖTT INJEKCIÓS TOLLBAN FORSTEO 20 MCG/80 MCL OLDATOS INJEKCIÓ ELÕRETÖLTÖTT INJEKCIÓS TOLLBAN FORSTEO 20 mikrogramm/80 mikroliter oldatos injekció elõretöltött injekciós tollban Teriparatid - A készítmény hatóanyaga a teriparatid.

Részletesebben

LIEBHERR ENERGIATAKARÉKOS BORKLÍMA SZEKRÉNYEK WK TÍPUSOK BEÉPÍTÉSI ÉS HASZNÁLATI UTASÍTÁS

LIEBHERR ENERGIATAKARÉKOS BORKLÍMA SZEKRÉNYEK WK TÍPUSOK BEÉPÍTÉSI ÉS HASZNÁLATI UTASÍTÁS LIEBHERR ENERGIATAKARÉKOS BORKLÍMA SZEKRÉNYEK WK TÍPUSOK BEÉPÍTÉSI ÉS HASZNÁLATI UTASÍTÁS Importálja: ASSUR Kft 1117 Budapest, Budafoki út 183. Tel: 481-95-95, fax : 481-95-99 e-mail:assur@assur.hu web-site:www.assur.hu

Részletesebben

Siemens Life micon. Használati útmutató. www.siemens.com/hearing. Life sounds brilliant.

Siemens Life micon. Használati útmutató. www.siemens.com/hearing. Life sounds brilliant. Siemens Life micon Használati útmutató www.siemens.com/hearing Life sounds brilliant. Tartalom Üdvözöljük! 4 Az Ön által vásárolt hallókészülék 5 A hallókészülék ismertetése 5 Részegységek és megnevezésük

Részletesebben

MP 62 H Kéz- és lábápoló készlet Használati utasítás

MP 62 H Kéz- és lábápoló készlet Használati utasítás MP 62 H H Kéz- és lábápoló készlet Használati utasítás BEURER GmbH Söflinger Str. 218 89077 Ulm (Germany) www.beurer.com MAGYAR Tartalom 1. Fontos megjegyzések... 3 2. Üzembe helyezés... 5 2.1 Tudnivalók

Részletesebben

RENDŐRAUTÓ villogó LED-del és PRINT-Kojak-szirénával WINKLER - Nr. 101391

RENDŐRAUTÓ villogó LED-del és PRINT-Kojak-szirénával WINKLER - Nr. 101391 RENDŐRAUTÓ villogó LED-del és PRINT-Kojak-szirénával WINKLER - Nr. 101391 Anyaglista: 1 Nyárfafurnérlap 230 x 110 x 8 mm 2 Nyárfafurnérlap 230 x 90 x 6 mm 1 Nyárfafurnérlap 230 x 62 x 10 mm 3 Nyárfafurnérléc

Részletesebben

EHEIM Clear 7, 9, 11, 18 UVC-lámpa (Az eredeti használati útmutató fordítása) 1.Általános használati útmutató

EHEIM Clear 7, 9, 11, 18 UVC-lámpa (Az eredeti használati útmutató fordítása) 1.Általános használati útmutató EHEIM Clear 7, 9, 11, 18 UVC-lámpa (Az eredeti használati útmutató fordítása) 1.Általános használati útmutató A készülék használata előtt olvassa el és értse meg a használati útmutatót, melyet tekintsen

Részletesebben

MG 148. H Shiatsu masszázsöv Használati útmutató

MG 148. H Shiatsu masszázsöv Használati útmutató MG 148 H H Shiatsu masszázsöv Használati útmutató Beurer GmbH Söflinger Str. 218 89077 Ulm, Germany Tel.: +49 (0)731 / 39 89-144 Fax: +49 (0)731 / 39 89-255 www.beurer.de Mail: kd@beurer.de Tisztelt Vásárlónk!

Részletesebben

NÉHÁNY ÉRDEKES HÉVÍZKÚT VIZSGÁLATI ESETTANULMÁNY

NÉHÁNY ÉRDEKES HÉVÍZKÚT VIZSGÁLATI ESETTANULMÁNY NÉHÁNY ÉRDEKES HÉVÍZKÚT VIZSGÁLATI ESETTANULMÁNY Szongoth Gábor 1 -Prohászka András 2 A hévízkutak vizsgálata során a különböző termelési szinteknél vagy éppen a lezárt kútban végzett nagy felbontású,

Részletesebben

OPEL Movano. Kezelés, biztonság, karbantartás. Csak Euro Diesel EN 590!*

OPEL Movano. Kezelés, biztonság, karbantartás. Csak Euro Diesel EN 590!* OPEL Movano Csak Euro Diesel EN 590!* Az Opel gépkocsik dízelmotorjait az autóipari kutatások legújabb eredményei alapján fejlesztették ki, így magas mûszaki színvonalat és kifinomult technológiát képviselnek,

Részletesebben

Összecsukható mini trambulin

Összecsukható mini trambulin CIKK SZÁM: 1254 Összecsukható mini trambulin JYFM38"-DIA96CM JYFM40"-DIA101.6CM JYFM48"-dia121.92CM JYFM48"-DIA121.92CM Kérjük olvassa el az alábbi használati utasítást, mert ez elengedhetetlen részét

Részletesebben

Gyanta 01 Leírás: -Nagyon vékony repedésekhez. Cikkszám: 910028 (3 ml) Gyanta 1,6 Leírás: -Csillag, és kombinált sérülésekhez. Cikkszám: 910002 (3 ml)

Gyanta 01 Leírás: -Nagyon vékony repedésekhez. Cikkszám: 910028 (3 ml) Gyanta 1,6 Leírás: -Csillag, és kombinált sérülésekhez. Cikkszám: 910002 (3 ml) Gyanta 01 -Nagyon vékony repedésekhez. Cikkszám: 910028 (3 ml) Gyanta 1 -Körkörös sérülés, repedésekkel. Univerzális gyanta. Cikkszám: 910003 (3 ml) Cikkszám: 910003C (20 ml) Gyanta 1,6 -Csillag, és kombinált

Részletesebben