II.száz, 4. megfigyelés: A koponyatető leemelése, különösen felnőtteknél.

Átírás

1 GUILHELMUS FABRICIUS HILDANUS: A TREPANÁCIÓRÓL1 Guilhelmus Fabricius Hildanus (Wilhelm Fabry von Hilden, ) a Düsseldorf melletti Hildenben született, iskoláit Kölnben végezte, de apja korai halála miatt nem mehetett orvosegyetemre, helyette több kiváló kirurgusnál sebészetet tanult, bejárta Franciaországot, Németalföldet, Svájcot szinte egész életét vándorlással töltötte míg 1614-ben Bernben, nagy tudománya miatt, noha nem volt orvosdoktor, kinevezték városi orvosnak. (Mivel társadalmi-szakmai helyzete tisztázatlan maradt, jellemző módon,1617-ben a helyi kovácscéh fogadta végül tagjai közé!). Mivel sűrűn hívták konzíliumba, utazásainak még ekkor sem szakadt vége, és sikeres műtéteivel rendkívüli hírnévre tett szert. A sebészetet forradalmasító könyveket írt a lőtt sebekről, a vérmérgezésről, az égési sebekről, a szemműtétekről, a sebészek anatómiai képzésének fontosságáról, a húgykőműtétekről, a szülészetről és sok egyébről. Az a munka, amelyből jelen részletünket válogattuk először 1611-ben jelent meg Bázelben, hogy utána még számos kiadást érjen meg. Bár a trepanáció a legrégebbi műtétek közé tartozik, így Fabricius korában sem számított már újdonságnak, talán e rövid - egy új, a szerző által kitalált műszert is bemutató szövegrészletből is kiderül, minek köszönhette Fabricius nagy hírét: fejlett sebészi technikájának, invenciójának, világos gondolkodásának, illetve annak, hogy zavaros elméletek nagyképű taglalása helyett elsőrendű céljának a gyakorlati hasznosságot tekintette. II.száz, 4. megfigyelés: A koponyatető leemelése, különösen felnőtteknél. A koponyacsont elmozdulása vagy behorpadása - amely Hippokratész sebekről szóló könyvében a koponyatörések harmadik fajtájaként szerepel - bizony súlyos sérülés, amint azt az előző megfigyelés alapján is észrevehettük már. A behorpadt csont által megnyomott agy ugyanis nem képes megfelelően funkcionálni, így az életszellemeket 2 sem képes kitermelni és innét-oda eljuttatni. Ha tehát nem segítünk azonnal a bajon, ki nem emeljük a behorpadt koponyacsontot, és vissza nem helyezzük természetes helyére, nem sok jóban reménykedhetünk. Először is tehát a koponyacsontról le kell hántanunk az izmos bőrt és a pericraniumot 3, hogy a koponya törött és behorpadt részét jól láthassuk. Ezután alaposan meg kell vizsgálnunk, mely része horpadt be leginkább a koponyának: emelőnk erre kiválóan alkalmas fúróspirálját ugyanis amelyet ábránkon A-val jelölünk (egyelőre a hozzátartozó műszerrészek nélkül), ebbe a részbe kell beléhajtanunk. (1. ábra) Guilhelmi Fabrici Hildani Observationum et curationum cheirurgicarum centuria secunda. Genevae, apud Petrum et Iacobum Chouet, Spiritus naturales a szellemfajták egyike, amely az életfunkciókról gondoskodik. Az arisztoteliánus elméletekben ugyanis háromféle spiritus irányítja létünket: az animalis vagy naturalis, amely a szervezetet működteti, a vitalis, amely az életet adja, illetve a rationalis, amely a gondolkodást irányítja. Pericranium: Ma a koponya csonthártyája, ebben az időben azonban a koponyát borító hámrétegeket is pericraniumnak nevezték még.

2 Csakhogy az emelő fúrófejét kivéve azt az esetet, ha a csont mindenfelől egyformán horpadt nem a behorpadt csont közepébe, ahogy a sebészek többsége tenni szokta, hanem oldalt kell a csontba hajtani, mégpedig azon a részen, ahol a csont a leghorpadtabb. Ám mivel a fúrófej, legyen bármilyen hegyes is, csak nehezen, és erőkifejtéssel fúrható a koponyacsontba, fúrás közben nagyon kell ügyelnünk, nehogy az eleve is horpadt csontot még mélyebbre nyomjuk befelé. A koponyát tehát előbb egy hegyes, háromszögletű és éles fejű fúróval 4 ajánlatos a második ábra szerint kifúrnunk oly módon, ahogy a következő ábra mutatja (2. ábra). 4 Ma amerikánernek hívjuk az ilyen fúrót.

3 A fúrót finoman és könnyedén kell körbetekernünk és nyomnunk, nehogy a törött koponyarészt még mélyebbre préseljük vele. Ügyeljünk, hogy az így fúrt lyuk arányos legyen a fúrónk fejével, hogy majd könnyen ki lehessen venni belőle. Ha készen áll a nyílás, a - mint mondtuk, a többi műszerrész nélkül alkalmazott - fúróspirált kíméletesen nyomjuk meg, és addig forgassuk, amíg kellően szilárdan meg nem áll a csontban. A lyuk azonban ne hatoljon át a koponyán, nehogy a koponyából olyan, éles darabkák jussanak az agyba, amelyek azután az agyhártyát súlyosan károsítanák. Ha a fúróspirál már megfelelően ül a csontban, az E-vel jelölt emelőkart a fúróspirál B-vel jelölt likán vezessük át, míg a C-vel jelölt támasztékot egy alkalmas helyen illesszük a fejre. Nehogy azonban ez a támaszték megsértse a fejet, vájjuk kissé homorúra az alját és borítsuk dupla vászonréteggel. Ezen a támasztékon azután a D-vel jelölt csavar segítségével annyira emeljük meg, vagy eresszük lejjebb az emelőkart, amennyire azt a sebész azt szükségesnek tartja. Ha pedig mindezt ilyen szép rendben megtettük, emeljük meg egy kissé az E jelű emelőkart, addig, amíg a koponyacsont is vele együtt meg nem emelődik, és vissza nem helyeződik természetes állapotába, amint azt a következő ábra mutatja.

4 Olykor megesik, hogy a koponyacsont valamelyik része úgy össze van zúzódva, hogy néhány csontdarabot ujjal vagy fogóval is könnyedén eltávolíthatunk, így a hasadék elég széles lesz. Ilyenkor nincs szükség a koponyacsont kilyukasztására ahhoz, hogy a fúrót beléhelyezhessük, hanem a következő ábrán látható horgocskával, és a rajta átvezetett E jelű emelőkarral emelhetjük könnyedén ki a behorpadt koponyacsontot. (3.ábra). Ha viszont a hasadék nem eléggé tág ahhoz, hogy rajta keresztül az agy kitisztulhasson, evvel a fűrésszel vágjuk ki a csont egy részét. (4.ábra)

5 Vagy és magam inkább ezt helyeslem a koponyát annak a csontnak a közepén fúrjuk át, amely korábban benyomódott, mégpedig azon a részén, amelyen a korábbi ábrán megjelöltük. Ebből három, nem megvetendő előny is származik. Először is, ha a már korábban benyomódott és feltárt csontot fúrjuk át, a bőr újabb bemetszésére, és a pericranium lehúzására, minthogy a csont már fel van tárva, nem lesz szükség, ily módon pedig az újabb fájdalom és vérzés elkerülhető. Másodszor, ha a koponyacsontot ezen a helyen tárjuk föl és fúrjuk meg, épp azon a helyen kerül rá sor, ahol a legnagyobb a baj, és ahol leginkább sérült és zúzódott az agyhártya, így azután azok a nedvek, amelyek a sérülés helyére tódulnak, könnyebben kiürülnek, mint akkor, ha oldalról fúrnánk. Harmadszor, ha erre a fúrásra a koponyának azon a részén kerül sor, amely korábban benyomódott, könnyebben is tarthatjuk nyitva a sebet egészen addig, amíg az agy ki nem tisztul, mint abban az esetben, ha bárhol másutt fúrunk. Ennek a műtétnek a során ugyanis különösen az okoz nehézséget, hogy a törött, majd természetes helyzetébe visszahelyezett koponyarész esetleg újból behorpad és nekinyomódik az agynak. Ám, hogy ezt a kellemetlenséget elkerüljük, szúrjunk egy csapot (5.ábra) abba a nyílásba, amelybe korábban az emelő A betűvel jelzett fúrófejét fúrtuk, és egészen addig forgassuk belé, amíg megfelelő szilárdan meg nem áll benne. Ennek a csapnak a hegyét fúrófej gyanánt kell alkalmaznunk, a nyelén pedig háromnégy helyütt legyenek lyukak, hogy egy teljesen a csontnak feszülő vaspálcát dughassunk át rajta. (6.ábra).

6 Ez a vaspálca csupán olyan hosszú legyen, hogy két *-al 5 jelzett végei jól nekifeszülhessenek a csontnak. Fontos tehát, hogy mindig kéznél legyen egy csípőfogó, amellyel a vaspálcikát a kellő hosszúságúra vághatjuk. Ha pedig ennek a pálcának a végei mégsem megfelelően illeszkednek a csontra, támasszuk ki egy kétrétegű vászondarabbal vagy valami hasonlóval. Ezután bátran fúrd át a koponyát ennek a csapnak az oldalánál, a behorpadt csont közepe táján, ott, ahol *-al jelöltük, egészen a dura materig. Ha viszont a koponyacsonton olyan nagy a nyílás, hogy rajta keresztül az agy ki tud tisztulni, sem a koponya átfúrásával, sem pedig az emelőnkkel sem érdemes a beteget zaklatni, hanem elegendő, ha evvel az egyszerű és közönséges emelővel emeljük ki a koponyacsontot. Fordította: Magyar László András Forrás: Medicina renata. Reneszánsz orvostörténeti szöveggyűjtemény (Bp., Semmelweis Orvostörténeti Múzeum, Könyvtár és Levéltár) 5 E csillagok az ábráról lemaradtak.