Nagycsütörtök. Esti mise az utolsó vacsora emlékére
|
|
- Ottó Jónás
- 9 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 Kerdezz Elek aprilis A Kaposvári Szent Imre Egyházközség lapja. Megjelenik kéthetente. Szerkesztő: Váron István atya. Tel.: varonistvan@gmail.com. A lap ingyenes. Letölthető a következő honlapokról is: / Nagycsütörtök Esti mise az utolsó vacsora emlékére A Kérdezz Elek jelen és következő számaiban a Szent Három Nap liturgiájáról olvashatsz. Mindezt annak érdekében adom közre, hogy a lehető legteljesebben készülhess fel az esti szertartásokra. A következő szám nagycsütörtök este fog megjelenni. Az Egyház ősi hagyománya szerint nagycsütörtökön történt a nyilvános bűnösök kiengesztelése. A vezeklők egész nagyböjtben a templom előcsarnokában kérték a hívek imádságait. A vezeklők a templom előtt leborultak, majd a Miserere (50.) zsoltárt énekelve bevezették őket, kinyitván a templom minden ajtaját, ezzel fejezte ki az Egyház a teljes bűnbocsánatot. Ezen a napon az esti órákban mutatjuk be az utolsó vacsora miséjét. Felidézzük Jézus szolgáló szeretetét, amellyel megmosta tanítványai lábát és átéljük az Oltáriszentség alapítását. A búcsúzó Krisztus saját testét és vérét hagyta ránk, hogy lelkünket táplálja, és keresztáldozata állandóan köztünk lévő valóság legyen. Liturgikus szín: fehér, mely a szent cselekvést az átváltoztatást jelképezi. És ezt az átváltoztatást azaz, hogy a kenyér és a bor Krisztus testévé és vérévé lesz maga Jézus viszi végbe a pap személyén keresztül. Tehát maga Jézus öltözik fehérbe. És ez a fehérbe öltözöttség megjelent már Jézus életében, amikor színeváltozásakor (Mt 17,2; Lk 9,29) ruhája vakítóan fehér lett. Ott, akkor is megtörtént az átváltozás. Jézus földi teste átváltozott, felöltötte a mennyei dicsőséget. 1
2 BEVEZETŐ SZERTARTÁSOK ÉS IGELITURGIA KEZDŐÉNEK vö. Gal 6,14 Mi pedig dicsekedjünk Urunk, Jézus Krisztus keresztjében; benne van a mi üdvünk, életünk és feltámadásunk. DICSŐSÉG A szentmise elején, amíg a Dicsőséget énekeljük, szólnak a harangok, utána elhallgatnak, egészen húsvét vigíliájáig (nagyszombat estig). Erre mondjuk, hogy a harangok Rómába mentek. Azt tartották, hogy a harangok azért mennek Rómába, mert az a világ szíve, ahonnan hangjuk az egész földre elhallatszik; a föltámadáskor megszólaló harangot Rómából vélték hallani. Az ókorban a kis csengettyűk fejedelmi és főpapi ruhák sajátos díszei voltak, csilingelésük figyelmeztetett a hatalom birtokosának érkezésére, jelenlétére. A csengők és harangok hangja a keresztények számára az egyetlen Úr, Jézus Krisztus jelenlétét és dicsőségét hirdetik. Ezért csengetünk a szentmisében a Szent vagy után, a kenyér és a bor átváltoztatása előtt, illetve a szentáldozást megelőzően. És a mai estétől kezdve egészen szombat estig pedig a megváltó szenvedés, kereszthalál és a sírban nyugvás idején a gyász és együttszenvedés kifejezéseként hallgatnak. Helyettük a kereplés jelzi a liturgia történéseit. KÖNYÖRGÉS Istenünk, annak a szent vacsorának megünneplésére jöttünk össze, amelyen egyszülött Fiad, új és örökre szóló áldozatát és szeretetlakomáját halála előtt az Egyházra bízta. Kérünk, segíts, hogy ebből a nagy misztériumból a szeretet és az élet teljességét meríthessük. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön-örökké. OLVASMÁNY 1. OLVASMÁNY (Kiv 12, ): A húsvéti vacsora parancsa. 2. ZSOLTÁR 115: Hálaadás a templomban. 2
3 3. SZENTLECKE (1Kor 11,23-26): Pál leírja az átváltoztatás szavait. 4. EVANGÉLIUM (Jn 13,1-15): Jézus megmossa tanítványainak a lábát. A LÁBMOSÁS SZERTARTÁSA Ebben a szertartásban Jézus cselekedetére és tanítására emlékezünk. Ha tehát én, az Úr és Mester megmostam lábatokat, nektek is meg kell mosnotok egymás lábát. Példát adtam nektek, hogy amit én tettem, ti is tegyétek meg. (Jn 13,14-15) Lábmosás eredete. A keleti ember mezítláb vagy saruban járta a poros utakat, így megérkeztekor elengedhetetlen volt a lábmosás (Én 5,3). Hozzátartozott az udvariassághoz, hogy a vendégnek alkalmat adjanak a lábmosásra (Ter 18,4; 19,2; 24,32; Lk 7,44; 1Tim 5,10 stb.). Az izraelita papoknak szolgálatuk előtt kezet és lábat kellett mosniuk (Kiv 30,18.21; 40,30-32). Az asszony köteles volt a férje lábát megmosni, a gyerekeknek is meg kellett apjuk lábát mosniuk; a nem zsidó rabszolgának és talán a zsidó rabszolganőnek is kötelessége volt ura lábának megmosása, de a zsidó rabszolga nem volt erre kötelezve. Ha valaki vállalta ezt az egészen alacsonyrendű szolgálatot, az a lehető legnagyobb szolgálatkészség, a legteljesebb odaadás jelének számított (1Sám 25,41). A 7. századtól része a nagycsütörtöki liturgiának. Nálunk eltér a lábmosás szertartása az itt közöltektől, de elmélkedés gyanánt mindenképp hasznos átolvasni a következő szentírási szakaszokat! 1. Jn 13, Miután Jézus a vacsorától fölkelt, vizet öntött egy edénybe. Majd mosni kezdte tanítványai lábát: ezzel példát adott nékik. 2. Jn 13,6.7.8 Uram, te akarod megmosni lábamat? Jézus így felelt néki: Ha meg nem mosom lábadat, nem lesz részed bennem. Amikor Jézus Simon Péterhez érkezett, Péter így szólt Jézushoz: Uram, te akarod megmosni lábamat? Jézus így felelt néki: Ha meg nem mosom lábadat, nem lesz részed bennem. Amit én teszek, te most még nem érted, de majd megérted azután. 3
4 Uram, te akarod megmosni lábamat? Jézus így felelt néki: Ha meg nem mosom lábadat, nem lesz részed bennem. 3. Jn 13,14 Ha én, aki Uratok és Mesteretek vagyok, megmostam lábatok, mennyivel inkább kell nektek megmosnotok egymás lábát. 4. Jn 13, 35 Arról fogják megismerni, hogy tanítványaim vagytok, ha szeretetben éltek egymással. Akkor így szólt Jézus tanítványaihoz: Arról fogják megismerni, hogy tanítványaim vagytok, ha szeretetben éltek egymással. 5. Jn 13, 34 Jézus mondja: Új parancsot adok nektek, szeressétek egymást, ahogy az én szívem szeret titeket! 6. 1 Kor 13, 13 Maradjon meg köztetek ez a három: a hit, a remény és a szeretet; de közülük legnagyobb a szeretet! Most még megmarad ez a három: a hit, a remény és a szeretet; de közülük legnagyobb a szeretet. Maradjon meg köztetek ez a három: a hit, a remény és a szeretet; de közülük legnagyobb a szeretet. EGYETEMES KÖNYÖRGÉSEK Pap: Kérjük, testvéreim, a mennyei Atyát ebben az ünnepi órában, amikor Isteni Főpapunk, Jézus Krisztus ránk hagyta szenvedésének emlékét, az Oltáriszentséget! 1. Könyörgünk, Urunk, szent Egyházadért, a pápáért, a püspökökért, a papságért és a hívekért, hogy kegyelmed őrizzen meg mindnyájunkat hitben, egységben és szeretetben. Kérünk téged, hallgass meg minket! 2. Könyörgünk, Urunk, az egész világ békéjéért, népünk jólétéért és hazánk vezetőiért. 3. Könyörgünk, Urunk, azokért a testvéreinkért, akik Jézust elhagyták. 4
5 4. Könyörgünk, Urunk, hogy az Oltáriszentség magunkhoz vétele hívő közösségünket a szeretet családjává tegye. 5. Könyörgünk, Urunk, elhunyt szeretteinkért, hogy a szent áldozat gyümölcseként felragyogjon előttük az örök élet boldogító világossága. Pap: Őrizd meg, mennyei Atyánk, mindenható örök Isten, mindazokat, akiket szent Fiadnak adtál, hogy mindannyian egyek legyünk, és szent hitünkben megerősödjünk! Krisztus, a mi Urunk által. Ámen. HITVALLÁS NINCS AZ EUKARISZTIA LITURGIÁJA Énekelhető a következő ének: Válasz: Ott van az Isten mindenütt, ahol él a szeretet, Isteni jóság, irgalom tölti be a lelkeket. (Dallama: Hozsanna 159. sz.) 1. Összegyűltünk szent reményben, Jézus Krisztus szerelmében. Vigadozva, örvendezve dicsérjük nagy Istenünk! Egymást szívből szeressük! Válasz: Ott van az Isten mindenütt, ahol él a szeretet, Isteni jóság, irgalom tölti be a lelkeket. 2. Békében ha összejöttünk, egyetértés legyen köztünk! Civódás ne ártson többé, gyűlölet se szívünkben: Krisztus éljen körünkben! Válasz: Ott van az Isten mindenütt, ahol él a szeretet, Isteni jóság, irgalom tölti be a lelkeket. 3. Szentjeidnek seregében lássuk arcod égi fényben, Te légy igaz boldogságunk, mérhetetlen örömünk, Jézus Krisztus, Istenünk! (Ámen.) Nem is gondolnánk erről az egyszerű énekről, hogy a század között keletkezett. Így magyar nyelven annyira talán nem is ismerős számunkra, de mint taizéi éneket sokszor énekeljük. Latinul így kezdődik: Ubi caritas et amor, Deus ibi est. A taizéi verzió 1978-ban született meg és Jacques Berthier nevéhez fűződik. 5
6 FELAJÁNLÓ KÖNYÖRGÉS Kérünk, Urunk, Istenünk: segíts, hogy méltón ünnepeljük ezeket a szent titkokat, mert valahányszor ennek az áldozatnak emlékét megüljük, a megváltás műve valósul meg bennünk. Krisztus, a mi Urunk által. PREFÁCIÓ az eucharisztiáról Az Úr legyen veletek. És a te lelkeddel. Emeljük föl szívünket. Fölemeltük az Úrhoz Adjunk hálát Urunknak, Istenünknek. Méltó és igazságos. Mert valóban méltó és igazságos, illő és üdvös, hogy mindig és mindenütt hálát adjunk néked, mi Urunk, szentséges Atyánk, mindenható, örök Isten: Krisztus, a mi Urunk által. Mert Ő az igazi örök Főpap, ki üdvösségünkért feláldozta önmagát, és minden időkre szóló áldozatot rendelt, meghagyva, hogy emlékezetére mi is felajánljuk néked. Ha értünk adott testét magunkhoz vesszük, erőt áraszt lelkünkbe, ha értünk ontott vérét isszuk, tisztára mos minket. És ezért mi is, miként az angyalok és főangyalok, a trónod körül álló hatalmas égi szellemek, és minden seregek a mennyben, a te dicsőséged himnuszát zengjük, és velük együtt vég nélkül énekeljük: SZENT VAGY EUCHARISZTIKUS IMA Ebben a szentmisében annyi ostyát konszekrál (változtat át) a miséző pap, hogy elegendő legyen a maga és a hívek számára ebben a misében és a nagypénteki áldoztatáshoz is. ÁLDOZÁSI ÉNEK 1Kor 11,24.25 Így szól az Úr: Ez az én testem, amely értetek adatik, ez az én véremmel szerzett új szövetség kelyhe. Ezt cselekedjétek, valahányszor esztek és isztok belőle, az én emlékezetemre. 6
7 Az áldoztatás befejezése után az áldoztató edény a következő napi áldoztatásra szánt szentostyákkal az oltáron marad, és a mise az áldozás utáni könyörgéssel véget ér. ÁLDOZÁS UTÁNI KÖNYÖRGÉS Kérünk, mindenható Istenünk, hogy amint most az utolsó vacsora táplálékával megerősítesz minket, tégy egykor szent Fiad örök lakomájának részesévé. Krisztus, a mi Urunk által. AZ OLTÁRISZENTSÉG ÁTVITELE A szentáldozás utáni könyörgés befejeztével a pap az Oltáriszentséget a megszokott helyről (főoltár), átviszi őrzési helyére amely a mi templomunkban a Jézus Szíve mellékoltár tabernákuluma (szentségtartója). Jelentése: Jézust elfogták és őrzési helyére vitték. Mi is átvisszük az Oltáriszentségben jelenlevő Jézust a megszokott helyéről, őrzési helyére. OLTÁRFOSZTÁS Az oltárról leszedik a feszületeket, terítőket, gyertyatartókat. Jelentése: a pap Jézus szenvedéseinek (haláltusája, elfogatása, megcsúfolása, ruháitól való megfosztása, tanítványai elfutása, egyedül maradása) emlékezetére minden virágot, terítőt, gyertyatartót és feszületet eltávolít az oltárokról,s azok így maradnak a nagyszombati liturgiáig. VIRRASZTÁS (nálunk eltér a most leírtaktól) Jelentése: egyrészt Jézus ezt kérte tanítványaitól közvetlenül az elfogatása előtt (Mt 26,41), másrészt Péter követte Jézust és messziről szemlélte az eseményeket éjszaka a főpap udvarában (Mk 14,66-72). SÖTÉT ZSOLOZSMA (officium tenebrarum) Nagycsütörtök, nagypéntek és nagyszombat olvasmányos imaórája és reggeli dicsérete (laudes). Régebben különösen egyszerű szerkezettel és énekes előadásban végzett imádság volt Jeremiás próféta siralmaival. Az elnevezése onnan származik, hogy mindig késő este, sötétben végezték e három szent napon az olvasmányos imaórát és reggeli dicséretet. Régebben 7
8 az oltár előtt álló háromszögletű gyertyatartóra 15 gyertyát helyeztek (az olvasmányos imaóra 9, a reggeli dicséret 5 zsoltárának megfelelően, és hozzá a Benedictus {Zakariás éneke}). A zsolozsma kezdésekor égtek a gyertyák, ugyanígy az oltár gyertyái is. Minden egyes zsoltár elvégzése után a gyertyatartó egy-egy gyertyáját eloltották, és csak a középső maradt égve. A laudes Benedictusának éneklése alatt eloltották az oltár gyertyáit, valamint a templomban égő egyéb fényt is. A Benedictus végén a gyertyatartó középső egyetlen égő gyertyáját leemelték, és az oltárnál fölemelve tartották, majd az oltár mögé vitték. A befejező könyörgés után (könyvekkel vagy kereplővel) zajt csaptak, azután az égő gyertyát ismét visszahelyezték a tartóba. E gyakorlatnak, hogy az egyes zsoltárok elvégzését gyertyaoltással jelezték, a középkorban jelképes magyarázatot adtak: a tanítványok így hagyták el Mesterüket, amikor szenvedése elkezdődött. A középen álló, égve hagyott gyertya Krisztust, a világ világosságát jelentette, aki amikor meghalt a kereszten, akkor sem aludt ki, csak sírba helyezték, de új életre támadt. A zajkeltés eredete, hogy hajdan a kórusima végét így jelezte a kar vezetője, illetve a zörej a földrengést jelentette Krisztus halálakor. LAMENTÁCIÓ 5 énekből álló gyűjtemény. Tartalma: Az 1. énekben a költő (1, ; 9c és 11b: ima) és a megszemélyesített város (1, ) Jeruzsálem magára hagyatottságát és pusztulását (Kr. e. 587) siratja; ez is, az is elismeri Izrael népének bűnét. A 2. énekben a szerző amiatt panaszkodik, hogy Jahve büntető ítélete utolérte Jeruzsálemet, és bűnbánatra szólítja fel a várost (2,1-19); 2,20-22: a város irgalomért könyörög. A 3. énekben a költő saját sorsát vonatkoztatja Jeruzsálemre, és a maga számára is kéri az irgalmat. A 4. énekben a szerző ismét a Jahvétól igazságosan büntetett várost siratja: magára hagyták, lerombolták; az utolsó sorok (4,21) fenyegetést tartalmaznak: Edom meg fog bűnhődni magatartásáért (Kr. e. 587). Az 5. ének általános panasz Jahve színe előtt, és Jahve segítségének kérése. A következő szám nagycsütörtök este jelenik meg és a nagypéntekről szól. 8
SZEGED VÁROS PLÉBÁNIÁI
HÚSVÉTI MISERENDEK 2010. CSONGRÁD MEGYE NAGYOBB TEMPLOMAIBAN SZEGEDI SZÉKESEGYHÁZ SZEGED VÁROS PLÉBÁNIÁI Április 1. Nagycsütörtök 10.00 Olajszentelési szentmise, melyet Püspök úr és az egyházmegye papsága
2014. NAGYHETI-HÚSVÉTI SZERTARTÁS- ÉS MISEREND VESZPRÉMBEN
2014. NAGYHETI-HÚSVÉTI SZERTARTÁS- ÉS MISEREND VESZPRÉMBEN Szent Mihály Főplébánia 2014. ÁPRILIS 11. FÁJDALMAS PÉNTEK 18.00 Élő keresztút a Károly templomtól a Bazilikáig 10.30 Érseki szentmise, barkaszentelés,
ELSŐÁLDOZÁSI FELKÉSZÍTŐ 4. JÉZUS, AZ ÉLET KENYERE
ELSŐÁLDOZÁSI FELKÉSZÍTŐ 4. JÉZUS, AZ ÉLET KENYERE 1. feladat Olvassátok el a lábmosásról és az utolsó vacsoráról szóló részletet az Evangéliumból A lábmosás 1 Közel volt már húsvét ünnepe. Jézus tudta,
A KATEKUMENÁTUS ÉS FOKOZATAI HARMADIK FOKOZAT:
A KATEKUMENÁTUS ÉS FOKOZATAI HARMADIK FOKOZAT: A SZENT IMÁDSÁG (A MIATYÁNK) ÁTADÁSA A KATEKUMENEKNEK 1 2 AZ IGE LITURGIÁJA Katekumen olvassa: Olvasmány Szent Pál apostolnak a Galatákhoz írt leveléből 4A
A keresztény élet forrása, központja és csúcsa: A szentmise. Igeliturgia
Felnőttkatekézis A keresztény élet forrása, központja és csúcsa: A szentmise Előadó: Maga László Plébános atya Időpont: 2012. július 06. Igeliturgia Igeliturgia és Eukarisztia liturgiája, két része ugyan
313: a Római Birodalomban megszűnik a keresztényüldözés;
A keresztény egyház szertartásrendjének kialakulása Ószövetségi hagyomány: Páskabárány Újszövetség: Húsvéti Bárány páska-vacsora pontos szertartás Jézus a kovásztalan kenyeret és a harmadik serleg bort
A BOLDOGSÁGOS SZŰZ MÁRIA, AZ EGYHÁZ ANYJA
A BOLDOGSÁGOS SZŰZ MÁRIA, AZ EGYHÁZ ANYJA AZ ÁLTALÁNOS RÓMAI NAPTÁRBAN MÁJUS Pünkösd vasárnapját követő hétfő (Pünkösdhétfő) A Boldogságos Szűz Mária, az Egyház Anyja Emléknap A MISEKÖNYVBEN (898-900.
VAGY: PAP: Testvéreim! Vizsgáljuk meg lelkiismeretünket, és bánjuk meg bűneinket, hogy méltóképpen ünnepelhessük az Úr szent titkait!
1 A NÉP RÉSZVÉTELÉVEL BEMUTATOTT MISE RENDJE BEVEZETŐ SZERTARTÁS Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. NÉP: Ámen. A mi Urunk, Jézus Krisztus kegyelme, az Atyaisten szeretete és a Szentlélek egyesítő
Arcodat keresem, Uram!
Arcodat keresem, Uram! Imádságok az Eukarisztia elõtt Pan non hal ma, 2011. AZ EUKARISZTIA ELÕTT SZENTSÉGIMÁDÁSI ÓRA IMÁDÁS Az Úr Jézus köztünk van az Élet Kenyerében. Hálaadó lélekkel imádjuk ôt, a mi
URUNK BEMUTATÁSA. (Gyertyaszentelő Boldogasszony) Ünnepi mise
URUNK BEMUTATÁSA (Gyertyaszentelő Boldogasszony) Ünnepi mise 1 GYÜLEKEZŐ ÉNEK (A GYERTYÁK KIOSZTÁSA ALATT) SZVU 163/7.8.10 1 Ki negyven nap előtt üdvösségünkre Lejöttél az égből bűnös földünkre, Szállj
valamint az Irgalmasság órája, Irgalmasság rózsafüzére és Irgalmasság litániája
Jézusom, bízom Benned! Az Isteni irgalmasság kilencede valamint az Irgalmasság órája, Irgalmasság rózsafüzére és Irgalmasság litániája 1937. augusztus 10-én mondta az Úr Szent Faustina nővérnek: Azt kívánom,
A MISE RENDJE MAGYARUL
BEVEZETŐ SZERTARTÁS KEZDŐÉNEK Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. A MISE RENDJE MAGYARUL A mi Urunk, Jézus Krisztus kegyelme, az Atyaisten szeretete és a Szentlélek egyesítő ereje legyen mindnyájatokkal.
2014. NAGYHETI-HÚSVÉTI SZERTARTÁS- ÉS MISEREND VESZPRÉMBEN
2014. NAGYHETI-HÚSVÉTI SZERTARTÁS- ÉS MISEREND VESZPRÉMBEN SzentMihályFőplébánia 2014. ÁPRILIS 11. FÁJDALMAS PÉNTEK 18.00 Élő keresztút a Károly templomtól a Bazilikáig 10.30 Érseki szentmise, barkaszentelés,
HÉTKÁPOLNAI ÉRTESÍTŐ
HÉTKÁPOLNAI ÉRTESÍTŐ O Clemens O Pia O Dulcis Virgo Maria Család - liturgia A családi imádság egyik célja, hogy a gyermekek természetes módon eljussanak az egész Egyház liturgikus imádságához, a Szentmiséhez
A keresztény élet forrása, központja és csúcsa: A szentmise Bevezető rész
Felnőttkatekézis A keresztény élet forrása, központja és csúcsa: Előadó: Maga László Plébános atya Időpont: 2012. június 22. A szentmise Bevezető rész I.A liturgia = Az Egyház istentisztelete Kettős célja:
KARÁCSONY ÜNNEPÉT KÖVETŐ VASÁRNAP SZENT CSALÁD VASÁRNAPJA
KARÁCSONY ÜNNEPÉT KÖVETŐ VASÁRNAP SZENT CSALÁD VASÁRNAPJA Ünnepi szentmise KEZDŐÉNEK (Dallam: Áldjad, ember, e nagy jódat ) 1 Áldunk, Isten jó szolgája / Szent Családnak hű sáfárja, Kire Isten megváltásunk
URUNK JÉZUS KRISZTUS FELTÁMADÁSÁNAK ÜNNEPLÉSE NAGYSZOMBAT
URUNK JÉZUS KRISZTUS FELTÁMADÁSÁNAK ÜNNEPLÉSE NAGYSZOMBAT 1 Az 1. olvasmány után A 2. olvasmány után A 3. olvasmány után: Mózes éneke (a kórus énekli) A 4. olvasmány után 2 Az 5. olvasmány után Alleluja
A tanévzáró istentisztelet felépítése
A tanévzáró istentisztelet felépítése HÁLAADÓ ÉNEK BEVEZETÉS BEVEZETÕ ZSOLTÁR (INTROITUS) A NAP IMÁDSÁGA (KOLLEKTA) IGEOLVASÁS IGEHIRDETÉS TE DEUM-ÉNEK ÁLTALÁNOS KÖNYÖRGÕ IMÁDSÁG, KYRIE, MIATYÁNK ÁLDÁS
1. Vers az elsőáldozási szentmisében
1. Vers az elsőáldozási szentmisében A szentmise elején, miután a pap a hívőket köszöntötte, a gyerekek az oltár előtti lépcsőre állnak abban a sorrendben, ahogyan az egyes versszakokat mondják. A hitoktató
JÉZUS SZENVEDÉSE (Rózsa Huba) A szenvedés története az evangéliumokban 15
Tartalom JÉZUS SZENVEDÉSE (Rózsa Huba) A szenvedés története az evangéliumokban 15 JÉZUS SZENVEDÉSE MÁRK SZERINT Márk szenvedéstörténetének tanítása 19 1. Jézus az Isten Fia 20 2. A szenvedés hozzátartozik
1 ÚRVACSORA(ÉNEKESKÖNYV) ÚRVACSORA
1 ÚRVACSORA(ÉNEKESKÖNYV) ÚRVACSORA A mi Urunk Jézus Krisztus így szól: Jöjjetek énhozzám mindnyájan, akik megfáradtatok és meg vagytok terhelve, és én megnyugvást adok nektek. (Mt 11,28) Tőle kaptuk ezt
2018. jún.3. Úrnapja 22.
2018. jún.3. Úrnapja 22. VASÁRNAPI ÜZENET KÉT SZÖVETSÉG Úrnapján idén a két legfontosabb szövetség szentírási szakaszait hallottuk: Mózes vérrel hinti meg a népet, mely megígéri, hogy megtartja Isten rendeléseit,
SZENT BERNÁT APÁT ESTI DICSÉRET
SZENT BERNÁT APÁT ESTI DICSÉRET Istenem, jöjj segítségemre! Uram, segíts meg engem! Dicsıség az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek, miképpen kezdetben most és mindörökké. Amen. HIMNUSZ 2 SZENT BERNÁT
A pap a ministránsokkal és a segédkezőkkel együtt bevonul a temploma. Ezalatt elhangzik a kezdőének.
A SZENTMISE A pap a ministránsokkal és a segédkezőkkel együtt bevonul a temploma. Ezalatt elhangzik a kezdőének. A keresztvetés Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Keresztet vetünk, és feleljük: Az
40 éves házassági évfordulóra gitáros szentmise
D A G A Bevonulás Két ember eléd lép, két ember Téged kér, D A G A Két ember eléd áll, két ember Téged vár, A D H E Végtelen Istenünk, áldd meg az életünk! Cis Fis H E Végtelen Istenünk, áldd meg az életünk!
A szentmise 5. rész: Az adományok előkészítése
Felnőtt Katekézis A keresztény élet forrása, központja és csúcsa: A szentmise 5. rész: Az adományok előkészítése Előadó: Maga László Plébános atya Időpont: 2012. július 14. Az Eucharisztia liturgiája és
Vasár- és ünnepnapi olvasmányok rendje
Vasár- és ünnepnapi olvasmányok rendje Adventi idő olvasmányai... 1 Karácsonyi idő olvasmányai... 2 Nagyböjti idő olvasmányai... 3 Nagyheti olvasmányok... 4 Húsvéti idő olvasmányai... 5 Pünkösdi és ünnepi
33. GYÜLEKEZETI TISZTSÉGVISELŐ IKTATÁSA
33. GYÜLEKEZETI TISZTSÉGVISELŐ IKTATÁSA Liturgikus szín: az egyházi esztendő szerint vagy piros Gyülekezeti felügyelő, presbiter, gyülekezeti munkatárs, gondnok, pénztáros, jegyző, kántor és egyházfi iktatása
Gazdagrét Prédikáció 2012.09.09.
Gazdagrét Prédikáció 2012.09.09. EZT CSELEKEDJÉTEK AZ ÉN EMLÉKEZETEMRE, Lk. 22;19, Azt tapasztalom testvérek, hogy első hallásra nehezen tud az ember megbarátkozni azokkal a szokatlanul új gondolatokkal,
A MISE MENETE (TÁBLÁZAT) BEVEZETÉS Kezdőének, bevonulás
A MISE MENETE (TÁBLÁZAT) BEVEZETÉS Kezdőének, bevonulás Csengő Térdhajtás Oltárcsók Keresztvetés, köszöntés (szándék) Bűnbánat Kyrie Főkönyörgés IGE LITURGIÁJA Olvasmány Zsoltár (Graduale, psalmus responsoricus)
A Raffay-Prõhle Agendák szerinti istentiszteleti rendek kiegészítése
A Raffay-Prõhle Agendák szerinti istentiszteleti rendek kiegészítése 13. Bûnbánati imádságok Advent 1. vasárnapja Istenem! Méltatlan vagyok kegyelmedre, mert sokszor és sokféleképpen vétkeztem. De légy
E L Ő S Z Ó. Olvass! Imádkozz! Cselekedj!
E L Ő S Z Ó XVI. Benedek pápa a II. Vatikáni Zsinat megnyitásának 50. évfordulója alkalmából a 2012. október 11. és 2013. november 24., Krisztus király ünnepe közötti időszakra meghirdette a hit évét,
Pap: Keresztszülők! Megígéritek-e, hogy támogatjátok e gyermek szüleit vállalt kötelességük teljesítésében?
A GYERMEKKERESZTELÉS LITURGIÁJA Pap: Dicsértessék a Jézus Krisztus! Mind: Mindörökké. Ámen. Pap: Az Atya, a Fiú, a Szentlélek nevében. Pap: Kedves keresztény hívek! A szülők számára nagy öröm és ajándék
Hanukka és Karácsony
Bereczki Sándor Igehirdetések 9. Hanukka és Karácsony Mindenki Temploma Hanukka és Karácsony Igehirdetés sorozat 9. Copyright 2010 Bereczki Sándor Korrektor: Dr. Gruber Tibor Kiadványszerkesztő: Danziger
BEE HÍRLEVÉL. A Budafoki Evangélikus Egyházközség időszakos értesítője III. évf. 1. szám Tavasz
BEE HÍRLEVÉL A Budafoki Evangélikus Egyházközség időszakos értesítője III. évf. 1. szám Az iroda nyitva: Hétfő: 14.00-18.00; Csütörtök: 8.00-10.00; 14.00-16.00 A lelkészi pihenőnap: kedd (ezen a napon
A keresztelés szertartása
A keresztelés szertartása Pap: Kedves keresztény hívek! A szülők számára nagy öröm és ajándék a gyermek. A keresztény szülők ezt az ajándékot Istennek, minden élet forrásának köszönik meg. Szent hitünk
4 Isteni malasztnak anyja, / Tisztaságos anya, Szeplőtelen szűz anya, / Makula nélkül való anya, Könyörögj érettünk! 5 Szűz virág szent anya, /
MÁJUSI LITÁNIA Kezdőének 1 Uram irgalmazz nekünk, / Krisztus, kegyelmezz nekünk, Krisztus, hallgass minket, / Krisztus hallgass meg minket, Uram, irgalmazz nekünk! 2 Mennybéli Atya Isten, / Megváltó Fiú
ÉVKÖZI IDİ ESTI DICSÉRET
ÉVKÖZI IDİ ESTI DICSÉRET Istenem, jöjj segítségemre! Uram, segíts meg engem! Dicsıség az Atyának, a Fiúnak miképpen kezdetben most és mindörökké. Amen. HIMNUSZ Immár hoz hasznos magvakat, díszíti ékes,
lehetek. Hogy ebben az ellentmondásos világban Ti vállaltátok a családi életetekkel azt a tanúságtételt, ami mások számára is eligazítást ad.
Kedves Testvéreim! A Húsvét ünneplésében hangsúlyt kap az a gondolat, hogy az Egyház évről évre új nemzedékkel gazdagodik. Elsősorban a keresztségre vonatkoztatjuk ezt a megállapítást, ezt a bátorítást,
HÚSVÉT ESTI DICSÉRET
HÚSVÉT ESTI DICSÉRET HIMNUSZ Nem bántott húsvét éjszaka az Úr öldöklı angyala. Szabaddá lettünk: elbukott a szörnyő fáraó hada. A Bárány immár Krisztusunk, ki értünk önként szenvedett. Az új kovásztalan
ELŐSZÓ Pál apostol igehirdetése 7
Tartalom ELŐSZÓ Pál apostol igehirdetése 7 5 A RÓMAIAKNAK ÍRT LEVÉL 11 Bevezetés 14 A levél szövege 14 Címzés és köszöntés (1,1-7) 16 Hálaadás és a téma megjelölése (1,8-17) 1. TANÍTÓ RÉSZ (1,18-11,36)
Az Országba vezető királyi út
XII. évfolyam különszám 2014. április Az Országba vezető királyi út A Szent napokban a Szentírás olyan közeggé válik, amelyen keresztül találkozunk Istenünkkel. Kinyilatkoztatják számunkra, hogy Isten
ADVENT ESTI DICSÉRET
ADVENT ESTI DICSÉRET Istenem, jöjj segítségemre! Uram, segíts meg engem! Dicsıség az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek, miképpen kezdetben most és mindörökké. Amen. HIMNUSZ Megszánva árva népedet, hogy
A liturgikus tételeket helyettesítõ énekversek
A liturgikus tételeket helyettesítõ énekversek A következõ részben az énekverses rendekben használható énekversciklusokat közlünk. Mindegyik ciklus hat-hat énekversbõl áll. Az elsõ hármat az istentisztelet
IV. HISZEK JÉZUS KRISZTUSBAN, ISTEN EGYSZÜLÖTT FIÁBAN
1 IV. HISZEK JÉZUS KRISZTUSBAN, ISTEN EGYSZÜLÖTT FIÁBAN Isten az Istentől, Világosság a Világosságtól, valóságos Isten a valóságos Istentől, született, de nem teremtmény, az Atyával egylényegű és minden
Kedves Versenyző! Szeretettel köszöntelek a Harmatcsepp 4. osztályos hittanverseny 2. fordulóján! Ebben a fordulóban az ősatyák és József életével,
1 Kedves Versenyző! Szeretettel köszöntelek a Harmatcsepp 4. osztályos hittanverseny 2. fordulóján! Ebben a fordulóban az ősatyák és József életével, az adventtel és a szentmisével fogunk foglalkozni..
Nagyböjti elmélkedések. Olvass! Elmélkedj! Cselekedj! 1 / 31
Nagyböjt Pontosan így (XVI. Bene Olvass! Elmélkedj! Cselekedj! 1 / 31 február 22. Hamvaz ószerda Joel 2,12-18; 2Kor 5,20-6,2; Mt 6,1-6.16-18 A legveszedelmesebb kísértés Részt veszek az első nagy február
ÉVKÖZI IDŐ IV. HÉT: VASÁRNAP I. ESTI DICSÉRET
V. Istenem, jöjj segítségemre! 1 ÉVKÖZI IDŐ IV. HÉT: VASÁRNAP I. ESTI DICSÉRET F. Uram, segíts meg engem! Dicsőség az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek, miképpen kezdetben, most és mindörökké. Ámen.
Az ü dvö ssé g förrá sái (Vö. Iz 12,3)
Az ü dvö ssé g förrá sái (Vö. Iz 12,3) Szentségek vételére felkészítő kiadvány. Kiadja: Szent József Plébánia. Cím: 8800 Nagykanizsa Ady E. 15. Felelős kiadó és szerkesztő: Váron István. E-mail: varonistvan@gmail.com
ÉVKÖZI IDŐ II. HÉT: PÉNTEK ESTI DICSÉRET
V. Istenem, jöjj segítségemre! 1 ÉVKÖZI IDŐ II. HÉT: PÉNTEK ESTI DICSÉRET F. Uram, segíts meg engem! Dicsőség az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek, miképpen kezdetben, most és mindörökké. Ámen. Alleluja.
6. A HÁZASSÁG MEGÁLDÁSÁNAK EMLÉKÜNNEPE
6. A HÁZASSÁG MEGÁLDÁSÁNAK EMLÉKÜNNEPE gyülekezeti (vasárnap délelőtti) istentiszteleten felépítés BEVEZETÉS (BEJELENTÉS, IMÁDSÁG) RÖVID IGEHIRDETÉS HÁZASTÁRSAK MEGÁLDÁSA 67 A házasság megáldásának emlékünnepe
3. FELNŐTT-KERESZTELÉS FELÉPÍTÉS
3. FELNŐTT-KERESZTELÉS FELÉPÍTÉS KÖSZÖNTÉS MISSZIÓI PARANCS KERESZTELÉSI IGE, IGEHIRDETÉS APOSTOLI HITVALLÁS KERESZTELÉSI KÉRDÉSEK KERESZTELÉS (MIATYÁNK) KÖSZÖNTÉS A GYÜLEKEZETBEN 31 KÖSZÖNTÉS Felnőtt
Legyenek eggyé kezedben
Legyenek eggyé kezedben EGYETEMES IMAHÉT ÖKUMENIKUS ZÁRÓ ALKALMA KITEKINTÉSSEL A BIBLIA ÉVÉRE 2009. január 25. vasárnap - 15. 30 tól a gyülekezés alatt a Miskolc - Belvárosi Evangélikus Egyházközség In
Iskola:Vörösmart Osztály:IV. Hittanár:Sipos-Tűr Klára Dátum: 2015. Kognitív (Tudás, megértés): /ismereti szint/ érdeklődés felkeltése: A
Iskola:Vörösmart Osztály:IV. Hittanár:Sipos-Tűr Klára Dátum: 2015. Téma:A hit útján Tanítási egység / a tanóra anyaga:az egyházi év Kulcsfogalmak:Katolikus ünnepek, ünnepkörök, egyházi év, Az óra fő céljai:
A Krisztus-dicséret felépítése
A Krisztus-dicséret felépítése KEZDÕÉNEK HITVALLÁS (CREDO) KEZDÉSHEZ AZ EMBERRÉ LETT ISTEN A SZENVEDÕ ÚR A FELTÁMADOTT ÚR A FELEMELTETETT ÚR EGYHÁZÁNAK URA AZ ANGYALOK URA SZÛZ MÁRIA FIA TANÚINAK URA MIATYÁNK
FELTÁMADÁSI SZERTARTÁS
FELTÁMADÁSI SZERTARTÁS 1 2 Feltámadási szertartás A pap teljes liturgiai díszben a szent sírnál megtömjénezi a síri leplet, az oltárra viszi, kiteríti és otthagyja az ünnepzárásig. A lepel átvitele alatt
1. A vasárnapi istentisztelet 2. A mindennapi istentisztelet
XVI. liturgikus rendek kottával 1. A vasárnapi istentisztelet 2. A mindennapi istentisztelet 1. A vasárnapi istentisztelet a vasárnapi istentisztelet liturgikus rendjének. használati módja szerint a lelkész
JÉZUS A JÓ PÁSZTOR, MINT EGY GYÓGYSZERÉSZ ápr.22. húsvét 4. vasárnapja 17.
2018. ápr.22. húsvét 4. vasárnapja 17. JÉZUS A JÓ PÁSZTOR, MINT EGY GYÓGYSZERÉSZ Húsvét 4. vasárnapján Jézusról, mindannyiunk jóságos pásztoráról hallunk. Ezen a vasárnapon papi és szerzetesi hivatásokért
Vajon Isten tényleg az életemben van, ha mellette döntöttem?
Vajon Isten tényleg az életemben van, ha mellette döntöttem? Amikor úgy döntöttél, hogy behívod Jézust az életedbe, lehet, hogy felmerült benned a kérdés: Vajon Isten hallotta egyáltalán, amit mondtam?
ÉVKÖZI IDŐ III. HÉT: PÉNTEK REGGELI DICSÉRET. Ez azonban elmarad, ha az Imádságra hívás közvetlenül az imaóra előtt van.
V. Istenem, jöjj segítségemre! 1 ÉVKÖZI IDŐ III. HÉT: PÉNTEK REGGELI DICSÉRET F. Uram, segíts meg engem! Dicsőség az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek, miképpen kezdetben, most és mindörökké. Ámen.
A KERESZTÉNY ÉLET FORRÁSA, KÖZPONTJA ÉS CSÚCSA: A SZENTMISE
Felnőtt Katekézis A KERESZTÉNY ÉLET FORRÁSA, KÖZPONTJA ÉS CSÚCSA: A SZENTMISE 6. rész: Az Eucharisztikus imádság Előadó: Maga László Plébános atya Időpont: 2012. július 14. Didaché A Mindenható teremtett
HÁLAADÁS ÉS ÚRVACSORA. * Aki teheti, álljon fel a csillaggal jelölt részeknél! A vastagon szedett szöveget a gyülekezet mondja.
1 HÁLAADÁS ÉS ÚRVACSORA HÁLAADÁS ÉS ÚRVACSORA * Aki teheti, álljon fel a csillaggal jelölt részeknél! A vastagon szedett szöveget a gyülekezet mondja. MEGHÍVÁS A lelkész az Úr asztala mögött áll. Krisztus,
ÉVKÖZI IDŐ I. HÉT: VASÁRNAP I. ESTI DICSÉRET
V. Istenem, jöjj segítségemre! 1 ÉVKÖZI IDŐ I. HÉT: VASÁRNAP I. ESTI DICSÉRET F. Uram, segíts meg engem! Dicsőség az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek, miképpen kezdetben, most és mindörökké. Ámen.
Bevezetés. Imádság az idei karácsony teljességéért
Bevezetés Imádság az idei karácsony teljességéért Az Ige testté lett, közöttünk lakott, és láttuk az ő dicsőségét, mint az Atya egyszülöttjének dicsőségét, telve kegyelemmel és igazsággal.... Mi pedig
1Jn. 4,10 Ez a szeretet, és nem az, ahogy mi szeretjük Istent, hanem az, hogy ő szeretett minket, és elküldte a Fiát engesztelő áldozatul bűneinkért.
Józs. 24,18-20. Kiűzött előlünk az ÚR minden népet, az országban lakó emóriakat is. Mi is az URat akarjuk szolgálni. Bizony, ő a mi Istenünk! Akkor Józsué ezt mondta a népnek: Nem tudjátok ti szolgálni
Bibliaolvasó vezérfonal a évre
Bibliaolvasó vezérfonal a 2019. évre Abban nyilvánul meg Isten hozzánk való szeretete, hogy egyszülött Fiát küldte el Isten a világba, hogy éljünk Őáltala. (1Jn 4,9) KÖZÖS IMÁDSÁGAINK TÉMÁI AZ EGYES NAPOKRA
V. Istenem, jöjj segítségemre! F. Uram, segíts meg engem! Dicsőség az Atyának. Miképpen. Alleluja.
V. Istenem, jöjj segítségemre! F. Uram, segíts meg engem! Dicsőség az Atyának. Miképpen. Alleluja. HIMNUSZ (H 299) Föld vigadása, ég új ragyogása, Nap hajnalfénye, Alkotód szülője, ments meg a mélytől,
NAGYASSZONYUNK HAZÁNK REMÉNYE
NAGYASSZONYUNK HAZÁNK REMÉNYE EGYHÁZUNK HÍREI KRISZTUS SZENT TESTE ÉS VÉRE ÚRNAPJA 2018. június 2. Ez az én testem A mai napon a kenyér és bor színe alatt köztünk lévő Krisztust ünnepeljük. Megvalljuk
Mit keresitek az élőt a holtak között
Isten szeretete csodálatosan ragyogott Jézusból. - Olyan tisztán, hogy emberi életek változtak meg általa. - Akik találkoztak Jézussal, s engedték, hogy megérintse őket az Ő szeretete, azok elkezdtek vágyakozni
2. Igeliturgia a keresztségre felkészítő olvasmányokkal. 3. A keresztség (és bérmálás) liturgiája és a keresztségi fogadalom megújítása.
Nagyszombat, Húsvétvasárnap, 2011.04.24. I/8. Megboldogult nagyanyám nagyszombat közeledtével, óriási buzgalommal készült a szentsír feldíszítésére. Soha nem értettem, hogy miért az a sok virág meg készület.
HÉTKÁPOLNAI ÉRTESÍTŐ
HÉTKÁPOLNAI ÉRTESÍTŐ O Clemens O Pia O Dulcis Virgo Maria! Család - liturgia A családi imádság egyik célja, hogy a gyermekek természetes módon eljussanak az egész Egyház liturgikus imádságához, a Szentmiséhez
Urunk megjelene se ví zkereszt
Urunk megjelene se ví zkereszt 2014.01.06. Epifánia az Úr megjelenése. Már a név is idegen nekünk, nyugatiaknak. Nem tudjuk, mit kezdjünk vele. Nekünk, nyugatiaknak karácsony az ünnepünk. Mi tehát az epifániának
A keresztény istentisztelet. A liturgia elemei
V. OSZTÁLY L I T U R G I K A A keresztény istentisztelet Keresztény (gör. chrisztianosz = krisztusi) Istentisztelet = szentmise Az istentisztelet helyes módját a kinyilatkoztatásból ismerjük meg. A kinyilatkoztatás
S Z E M Ü N K F É N Y E
S Z E M Ü N K F É N Y E I. ÉVFOLYAM 5. SZÁM - 2011. NAGYBÖJT Kiadja: Jézus Neve Plébánia, Jászberény www.jezusneve.hu SZENTCSALÁD ÜNNEPÉN Egyházunk a 2011. évet a családok évének hirdette meg. A Szentcsalád
Jézus órája János evangéliumában
MICHAEL FIGURA Jézus órája János evangéliumában 1. A HELY- ÉS IDÔMEGHATÁROZÁS FONTOSSÁGA JÁNOS EVANGÉLIUMÁBAN A kánai menyegzôrôl szóló perikópában (2,1 11), amely a világosság olvasójának második titka,
Keresd meg az alábbi bibliai eredetű szólások, kifejezések, szállóigék jelentését, majd kapcsolj hozzá egy művészeti alkotást (szerző és cím) is!
A Biblia A LEGISMERTEBB IRODALMI MŰ Keresd meg az alábbi bibliai eredetű szólások, kifejezések, szállóigék jelentését, majd kapcsolj hozzá egy művészeti alkotást (szerző és cím) is! kifejezés, szállóige
2018. jún.10. évközi 10. vas. 23.
2018. jún.10. évközi 10. vas. 23. VASÁRNAPI ÜZENET A mai evangéliumban Jézust rokonai háborodottnak tartják, a zsidók meg megszállottnak. Jézus pedig inkább nevezi családtagjának azt, aki az Isten akaratát
HÉTKÁPOLNAI ÉRTESÍTŐ
HÉTKÁPOLNAI ÉRTESÍTŐ O Clemens O Pia O Dulcis Virgo Maria Család - liturgia A családi imádság egyik célja, hogy a gyermekek természetes módon eljussanak az egész Egyház liturgikus imádságához, a Szentmiséhez
EGYSZER VOLT AZ EUCHARISZTIA
EGYSZER VOLT AZ EUCHARISZTIA A szentmisében a kenyér és a bor Jézus Testévé és Vérévé válik. Lehetséges ez? Nézzük meg először Jézus szavait. János evangéliumának hatodik fejezetében hosszan beszélget
A konfirmációi vizsga felépítése GYÜLEKEZETI ÉNEK BEVEZETÉS VIZSGA ZÁRÓSZÓ BEFEJEZÉS MIATYÁNK ÁLDÁS
Konfirmáció A konfirmációi vizsga felépítése BEVEZETÉS VIZSGA ZÁRÓSZÓ BEFEJEZÉS MIATYÁNK ÁLDÁS 644 33. Konfirmációi vizsga A konfirmációi vizsga alábbi rendje általános útmutatásul szolgál. A vizsga a
ISTEN SZERET TÉGED, ÉS CSODÁLATOS TERVE VAN AZ ÉLETEDDEL.
ISTEN SZERET TÉGED, ÉS CSODÁLATOS TERVE VAN AZ ÉLETEDDEL. ISTEN SZERETETE Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen. (János
Bérmálási vizsgakérdések
1 Bérmálási vizsgakérdések 1. Miért bérmálkozol? Hogy a Szentlélek ajándékát elnyerjem. 2. Mire képesít a Szentlélek a bérmálkozásban? Hogy felnőtt keresztény legyek, vagyis saját akaratomból Jézus tanítványa
SZERETETLÁNG IMAÓRA 2011. november 2. DÍCSÉRTESSÉK A JÉZUS KRISZTUS!
SZERETETLÁNG IMAÓRA 2011. november 2. DÍCSÉRTESSÉK A JÉZUS KRISZTUS! Urunk, Jézus Krisztus, te azt mondtad:,,ahol ketten-hárman összejönnek az én nevemben, ott vagyok köztük.'' És az egyház így énekel:,,ahol
HÍRLEVÉL. Szentmisék és szertartások rendje áprilisban
Egyházközség SZENTMISÉK, SZERTARTÁSOK, TUDNIVALÓK MINISTRÁNSOK CSERKÉSZEK JÓ MUNKÁT! SZENT MÓNIKA KÖZÖSSÉG ANYAI SZÍVVEL CARITAS GONDOSKODÓ SZERETET HÍRLEVÉL Szentmisék és szertartások rendje áprilisban
Új Szöveges dokumentum
A húsvét Új Szöveges dokumentum A húsvét a keresztények legfontosabb ünnepe, de a tavaszvárás, a tavasz eljövetelének ünnepe is, melyet március vagy április hónapban (a Hold állásának megfelelően) tartanak.
Rembrandt Harmenszoon van Rijn
Rembrandt Harmenszoon van Rijn 1606-1669 Rembrandt kb. 600 festményt, 300 metszetet és 2000 rajzot alkotott, összesen körülbelül száz önarckép fűződik a nevéhez AMSZTERDAM A Rembrandt-ház homlokzata Jeremiás
GYERMEK KERESZTELÉSE A VASÁRNAPI SZENTMISÉBEN
GYERMEK KERESZTELÉSE A VASÁRNAPI SZENTMISÉBEN 1 2 I. RÉSZ A./ A GYERMEK FOGADÁSA Az egybegyűlt közösség köszöntése után a pap a szülőket és a keresztszülőket az oltár elé hívja és az alábbiak szerint szólítja
A BETLEHEMI LÁNG FOGADÁSA A TEMPLOMBAN
A BETLEHEMI LÁNG FOGADÁSA A TEMPLOMBAN Ha a szertartás mise vagy istentisztelet keretében történik, akkor az igeliturgia és az áldás (III-IV. részek) elmaradhatnak, a láng átadása a mise elején, a láng
Dicsőség az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek, miképpen kezdetben, most és mindörökké. Ámen. REGGELI IMÁDSÁG
Dicsőség az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek, miképpen kezdetben, most és mindörökké. Ámen. IMA SZENT JÓZSEFHEZ Szent József, légy házunk ura, Kis családunk pátrónusa, Egyetértés, hű szeretet Egyesítse
UTASÍTÁSOK. Tekergó veszélyben
UTASÍTÁSOK Egy kis füzetecskét fogunk készíteni, melynek címe: Tekergô veszélyben. Ez egy mulatságos kis történet, de nagyon komoly a mondanivalója. Íme, az elkészítés módja: 1. Nézzétek meg a harmadik
Az ü dvö ssé g förrá sái (Vö. Iz 12,3)
Az ü dvö ssé g förrá sái (Vö. Iz 12,3) Szentségek vételére felkészítő kiadvány. Kiadja: Szent József Plébánia. Cím: 8800 Nagykanizsa Ady E. 15. Felelős kiadó és szerkesztő: Váron István. E-mail: varonistvan@gmail.com
Húsvét a tanítványokkal
Húsvét a tanítványokkal 87 Ezt az alkalmat akkor illesszük be a sorozatba, ha nagyhéten vagy húsvét hetében tartunk összejövetelt. Nagyhéten a kereszt, a szenvedés előtt borulunk le, húsvét után pedig
1Móz 21,22-34 Ábrahám, Abimélek és a kút
1 1Móz 21,22-34 Ábrahám, Abimélek és a kút És lőn abban az időben, hogy Abimélek és Pikhól annak hadvezére megszólíták Ábrahámot mondván: Az Isten van te veled mindenben, a mit cselekszel. Mostan azért
VÁLTSÁGUL SOKAKÉRT. Pasarét, 2014. április 18. (nagypéntek) Horváth Géza. Lekció: Márk 10.
Pasarét, 2014. április 18. (nagypéntek) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK refpasaret.hu Horváth Géza VÁLTSÁGUL SOKAKÉRT Lekció: Márk 10. Alapige: Márk 10,45 Mert az Emberfia sem azért jött, hogy neki szolgáljanak,
hogy egyek legyenek A komáromi Szent András Plébánia hírlevele
2014. Március 23. hogy egyek legyenek Jn 17,20 A komáromi Plébánia hírlevele II/12. szám Jöjjetek, lássátok meg azt az embert, aki megmondott nekem mindent, amit tettem: nem ez-e a Krisztus? Az evangélium
HÉTKÁPOLNAI ÉRTESÍTŐ
HÉTKÁPOLNAI ÉRTESÍTŐ O Clemens O Pia O Dulcis Virgo Maria! Család - liturgia A családi imádság egyik célja, hogy a gyermekek természetes módon eljussanak az egész Egyház liturgikus imádságához, a Szentmiséhez
A B É R M Á L Á S S Z E R T A R T Á S A M I S E K E R E T É B E N
1. A B É R M Á L Á S S Z E R T A R T Á S A M I S E K E R E T É B E N A bérmálás szertartása az ORDO BAPTISMI PARVULORUM-ban megjelentek szerint történik: 284. kk oldal. Ennek megfelelően: A bérmálás szentsége
13. A TEMETÉS RÖVID RENDJE felépítés
13. A TEMETÉS RÖVID RENDJE felépítés A RAVATALOZÓBAN KEZDŐÉNEK ISTEN NEVÉNEK SEGÍTSÉGÜL HÍVÁSA (INVOKÁCIÓ) BŰNBÁNATI ZSOLTÁR KEGYELEMHIRDETÉS IGEOLVASÁS, IGEHIRDETÉS [HITVALLÁS (CREDO)] IMÁDSÁG [MIATYÁNK]
Gyermekimák. mű a Pázmány Péter Elektronikus Könyvtár (PPEK) a magyarnyelvű keresztény irodalom tárháza állományában.
PPEK 879 Gyermekimák Gyermekimák mű a Pázmány Péter Elektronikus Könyvtár (PPEK) a magyarnyelvű keresztény irodalom tárháza állományában. Bővebb felvilágosításért és a könyvtárral kapcsolatos legfrissebb
EGYHÁZAINK HÍREI REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F április HIT VALLÁS
2019. április HIT VALLÁS EGYHÁZAINK HÍREI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F GYÓNI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉG MISEREND A NYÁRI IDŐSZAKBAN: hétfő, kedd, péntek 18.00 óra, szombat 19.00 óra, vasárnap 9.00 óra (Dabas-Szőlők),