Urbán Szabó Krisztina. Macskanapló 2

Átírás

1 Urbán Szabó Krisztina Macskanapló 2 Nokedli újabb kalandjai GABO

2 A könyvet tervezte: Kühne Andrea Illusztráció: Buzay István Copyright Urbán Szabó Krisztina, 2013 GABO Kiadó, 2013 A könyv bármely részletének közléséhez a kiadó előzetes hozzájárulása szükséges. Kiadja a GABO Könyvkiadó Felelős kiadó: Földes Tamás Felelős szerkesztő: Solymosi Éva ISBN

3 1 Rettenetesen régen írtam, de komoly mentségem van rá. író lettem! A lánygazdi szerint ez pont nem mentség, mert az írók definíció szerint írnak, de szerintem meg nem ért hozzá, mert a pszichológusok meg definíció szerint pszichologizálnak, ő meg csak játszik a gyerekekkel ahelyett, hogy hümmögne és ámbátorozna". Szóval, amikor volt a szülinapom és lánygazdi nosztalgiázott, és az én tudományos feljegyzéseimet olvasgatta, akkor tényleg összegyűjtötte őket, és elküldte egy kiadóba, gondoltam azért, hogy beindítsa egyetemi karrieremet is. De mint kiderült, a lánygazdik képtelenek felismerni a kulturális és tudományos paradigmaváltásokat, amelyek alapjaiban rengetik meg az emberiség világképét, és egyidejűleg késztetik őket komoly szembenézésre és szégyenkezésre eddigi intellektuális eredményeik kapcsán, és egyáltalán nem az Akadémiainak küldte, még csak nem is az Osirisnek, hanem egy olyannak, amelyik vicces könyveket ad ki. Tényleg kár volt ennyi időt és energiát belefeccölni az iskoláztatásába! Nyilván azt sem venné észre, ha két kávé között megoldom a fekete lyukak rejtélyét és bebizonyítom a Fermatsejtést. Én mint bestsellerszerző! Ha-ha! Nagyon persze nem aggódtam, mert arra számítottam, hogy egy elfogulatlan szerkesztő a második fejezet után tárcsázza az American Scientistet, a harmadik után meg a Nobel-bizottságot Stockholmban, hogy lenne egy ideális jelöltje... De nem ez történt, a szerkesztő a második oldal után a lánygazdit tárcsázta, és megvette tőle a könyvet. Na, így hígul fel egy szakma. így aztán csoda elfoglalt lettem, mert az emberek mindenféle közmegegyezést alakítottak ki arról, hogy azokat a bolhafasznyi

4 bigyuszokat, amik olyan izgalmasan rohangálnak a képernyőn, amikor én a klaviatúrán masírozok, milyen sorrendben lehet leírni, és még arról is, hogy mikor kell macskakörmöt, meg vesszőcskét, meg pontocskát, meg háromszögecskét - ja, olyan nincs - kitenni. Ezt ők helyesen írásnak meg központozásnak hívják, és a macskák fel vannak mentve belőle. Sajnos a lánygazdi is. A fiúgazdi szerint azért, mert rettenetesen lusta, a lánygazdi szerint meg azért, mert dysgraphiás, és az nem jellemhiba, hanem betegség. De végül minden pontocska a helyére került, és valaki lerajzolta, milyen az, amikor orvoshoz megyek meg egeret fogok, másvalaki lefotózott, és az egészet elküldték a nyomdába, és lett belőle egy saját könyvem. Csak valamiért a lánygazdi neve van ráírva, de a fiúgazdi azt mondta, ne aggódjak, ez csak az adózás miatt van, mindenki tudja, hogy én írtam. És akkor nagyon izgultam, hogy az emberek rájönnek-e, milyen korszakos művet tartanak a kezükben, legutoljára tán Darwin könyve volt ilyen mérföldkő, bár ahogy néha a lánygazdit elnézem, Darwin elmélete az evolúció végső céljáról és annak csúcsáról mintha nem minden ponton igazolódna. És akkor tegnap a lánygazdi hazarohant, és már az ajtóban kiabált, hogy ezt nézd meg Nokedli!", és egy újságot mutogatott, amiben benne volt a könyvem, meg egy hosszú írás, ami az elején nagyon felkészültnek és bölcsnek tűnt, mert az antropológiai erőfeszítéseimet méltatta, de a végén egyetlen mondatával alapjaiban rengette meg az énképemet, okozott nehezen gyógyítható traumát és taszajtott teljes identitásválságba. Azt írta, hogy kedves és szórakoztató"! Én?! Szórakoztató?! Amikor a leggyengébb pillanataimban is differenciálegyenleteket oldok meg. És kedves?! Amikor faluszerte úgy hívnak, hogy Nokedli, Nógrád megye réme". És akkor a lánygazdi rám nézett a szemüvege mögül, úgy, ahogy a fiúgazdira szokott, amikor az eltéveszti és jogállami keretek között próbálja értelmezni a kormány működését, vagy nem mos kezet vacsora előtt, és azt mondta:

5 Nokedli, te súlyos önismereti krízisben vagy! Kedves is vagy, és szórakoztató is. És néha még bölcsebbé is teszed az embert. írj szépen egy levelet annak, aki ezt első olvasásra felismerte. Egy pszichoanalitikusnál egy vagyont fizetnél ezért, és rámenne öt hosszú éved." Hát, így lettem író! Ma reggel arra ébredtem, hogy valaki birizgál! Azt hittem, a lánygazdi az, de aztán körbenéztem, és láttam, hogy a könyvespolcon vagyok, és ott nem szokott lenni a lánygazdi, mert olyan szerencsétlen testalkata van, hogy sehova nem fér be, ahol jól lehet kucakolódni, így kénytelen egy ágyat fenntartani arra a célra, hogy aludjon, amit aztán napközben nem használ, csak áll ott a sarokban és foglalja a helyet. Tényleg nem tudom, mit csinált az evolúció, amikor a gazditeremtés volt soron. Nyilván rendes évi fizetett szabadságát töltötte, vagy a dinoszauruszok kihalasztásával volt elfoglalva. Na, szóval, valaki, aki nem én voltam, és nem is a lánygazdi, csiklandozott, és rohangált rajtam, és viszketett, és hiába vakartam, mindig újrakezdte. Aztán befeküdtem a csapba, mert az a lakás egyetlen pontja, ami klimatizált, és télen ki lehet bírni a bundámban, és akkor a lánygazdi kihajított belőle, csak azért, mert fogat akart mosni - mintha nem lenne más fogmosási lehetőség is, ott van például a mosogató! A gazdik fájdalmasan rugalmatlanok, miközben az egész túlélési stratégiájuk arról szól, hogy fillérekért (konkrétan egy nagyobb agyért, amit aztán semmire sem használnak) kiárusították az összes önvédelmi eszközüket - se karmuk, se csőrük, se méregfoguk, viszont azt állítják, hogy cserébe gyorsan adaptálódnak a megváltozott körülményekhez, és ami ennél is fontosabb, kreatív megoldásokkal előnyükre formálják a természeti és tárgyi világ kihívásait. Ühüm! Aztán egy macskával teli csapnál elakadnak, és visszaélve nyers erőfölényükkel brutális erőszakot alkalmaznak. Ilyenkor kedvet érzek valamely tételes teremtésmítosz tanulmányozásához, és talán

6 még ahhoz is, hogy csatlakozzak egy szektához, amely az ember megjelenését a Földön idegen civilizációknak tulajdonítja. Máshogy nem lehetett! Na, mindegy, lényeg az, hogy amikor a macska csaptalanítva lett (vagy fordítva), akkor a mosdókagyló tele volt fekete kis izékkel. A lánygazdi hosszan nézte, aztán meggyanúsított, hogy esténként szénbányászni járok, ami önmagában is erősen megkérdőjelezhető elfoglaltság, hacsak nem adatgyűjtési céllal teszem a következő tanulmányomhoz, de az végképp érthetetlen volt számára, hogy miért nem mosakodok meg rendesen. És ugye, nem képzelem, hogy szénporosan befekhetek az ágyba. Nem képzelem! Én nem képzelődni szoktam, hanem cselekedni. De nem magyaráztam el neki, mert megint viszkettem. És másnap is viszkettem, meg harmadnap is, és akkor a lánygazdi éppen simogatott, és egy olyan bigyusz, ami mostanában rajtam lakik, az ujjaira mászott, mire sikoltozni kezdett (a lánygazdi, nem a bigyusz, a bigyusz az elugrott), hogy úristen, ez a macska bolhás, és berakott a dobozomba, és elrohant velem oda, ahol feszt szurkálják a seggemet, állítólag azért, hogy ne legyek beteg. Mondjuk, nem is lettem, sőt olyan jól vagyok, hogy még panziót is nyitottam olyanoknak, akiknek nincs lánygazdijuk, mint például a bigyusznak. A doktor meg csak rám nézett, és azt mondta na, mi van, bolhazsák?" Ebből azt gondoltam, hogy a bigyuszt bolhának hívják, és örültem, hogy ezt megtudtam, mert eddig nem mutatkozott be, csak birizgált. Aztán megnézték a fülemet, hogy nem vagyok-e rühes, de a lánygazdi azt mondta, hogy biztos nem, mert a rüh még a nagy háború idején kipusztult. Az orvos meg csak fogta a fejét, és reményét fejezte ki, hogy a lánygazdi sem nem történész, sem nem szociális munkás, sem nem védőnő, sem nem... szóval senki, aki emberekkel kerül kapcsolatba hivatásszerűen, mert akkor lennének tapasztalatai, és nem mondana ilyeneket. A lánygazdi meg bólogatott és böködött, hogy

7 el ne szóljam magam, hogy abból él, emberekkel beszélget meg gyerekekkel játszik. Aztán az orvos azt mondta, hogy nincs nagy baj, mindjárt kapok egy bolha-irtót, amitől a bigyuszoknak elmegy a kedve az önkényes lakásfoglalástól, és elköltöznek máshova lakni. Mire a lánygazdi megkérdezte, hogy az a máshol" vajon az ő fotelje lesz-e, esetleg ő maga, de az orvos szerint a bigyusz az fajspecifikus, ami azt jelenti, hogy csak rajtam szeret lakni, és nem olyan, mint az ember, aki az Északi-sarkon is lakik, meg az Egyenlítőnél is, bár egyikre sincs felkészülve. És akkor bekentek egy rettenetesen büdös izével, amitől elment a kedvem magamtól, és nem tudtam lenyalni sem, mert hátul a nyakamra kenték, és azt mondták, hogy ettől majd megszabadulok a bolháktól örökre, és akkor sírtam, mert már megszoktam és sajnáltam is őket. Aztán másnap reggel a lánygazdi betett a csapba és kikefélte a bundámat, és kiesett belőlem egy csomó döglött bigyusz, meg egy csomó szénpor is, amiről közben kiderült, hogy bolhaszar, és akkor már nem is sajnáltam a bigyuszokat, mert az egy dolog, hogy nincs hol lakniuk, és engem használnak garniszállónak, de hogy rám kakilnak, és még a kezüket sem mossák meg utána, az még az én legendás toleranciámat is kikezdi. Bele sem merek gondolni, hogy milyen szabados szexuális életet folytathattak, ha a primer biológiai funkcióik terén ilyen vérlázítóan szocializálatlanok voltak. Nahát! Teljesen összezavarodtam! Azt hittem, ha pontosan vezetem a jegyzeteimet, akkor egy év elteltével semmilyen meglepetés nem érhet már, legalábbis a szőretlen kétlábúak ünneplési szokásairól mindent tudok, mert, ugye, az ünnepnek az a lényege, hogy az évnek ugyanabban a szakában az ember ugyanazt csinálja. Az embereknél ez úgy néz ki, hogy karácsony előtt egy, de inkább két héttel a fiúgazdi heves hisztérikus rohamot kap, siránkozik, hogy jaj, istenem, nincs idő semmire, tördeli a kezét, hogy ezt nem lehet megoldani, és az élet ilyen kihívásai már meghaladják az erejét. A lánygazdi hümmög, és közben egy ménkű vastag könyvet olvas, és

8 azt mondja, arra vár, hogy az ő szorongási szintje elérje a cselekvési küszöböt. A fiúgazdi szerint, ha ezt kivárnánk, akkor valószínűleg augusztus elsején lenne nálunk karácsony, összevonva a húsvéttal és a hanukával, és a Mikulás is akkor érne oda. A lánygazdi ebben semmi kivetnivalót nem talált, de valószínűleg ráébredt, hogy a fiúgazdi szorongási szintje nemcsak hogy elérte a cselekvési küszöböt, de lassan túllendül az adekvát cselekvési szinten is, és sóhajtozva előkereste a listát. Ezeknek mindenről listájuk van! Meg táblázatuk! Amiben benne van, hogy mikor mit kell csinálni és mikor mit kell vásárolni, és ha ezt pontról pontra végrehajtják, akkor az ünnepet teljes pompájában ülhetik meg, bár a lánygazdi ebben nem hisz, mert szerinte mindig van egy vis major tényező, amivel nem számolnak. Például, hogy én ledöntöm a karácsonyfát, vagy belefekszem a levesestálba, meg ilyenek. Ühüm. Meg ilyenek. Kíváncsi vagyok, hogy amíg nem voltam, addig milyen vis majorjai voltak azonkívül, hogy sürgősen el kellett olvasnia azt a 369 oldalt, ami még hátravolt a könyvéből, és addig képtelen volt megmozdulni. Én is iszkoltam a tavalyi feljegyzéseimért, mert gondoltam, hasznukra lehet egy ilyen elfogulatlan megfigyelő, de azt mondták, hogy az idén minden másképp lesz, mert nem akkor lesz a karácsony, amikor szokott, nem ott, ahol szokott és nem azokkal, akikkel szokott lenni. És akkor sírtam, mert ezek szerint kezdhetem elölről az antropológiai megfigyeléseimet, és majd jönnek a kritikusok meg más vitriolba mártott tollúak, és azt mondják, hogy felületes voltam, meg korán vontam le tudományos következtetéseket, mert egy adat nem adat, és az egynek egyébként sincs szórása, statisztikailag pedig értelmezhetetlen. Azt meg végképp nem értettem, hogy miért lesz máskor a karácsony, mint szokott lenni éve, december 24-én született meg az fiúcska, aki miatt a nyugati világ vásárlási tébolyba esik minden télen, bár ha jól vettem ki a lánygazdi interpretációját,

9 eredetileg nem ezzel a céllal alapított vallást. A plázák profitjának szignifikáns növelése december 1. és 24. között nem szerepelt a parancsolatok között, viszont gyakorlatilag ezt az egyet tartják be maradéktalanul. Azért nem olyan nehéz kiszámítani, hogy akkor minden bizonnyal az idén is december 24. lesz a szülinap, amit karácsonynak hívunk. A lánygazdi hümmögött és azt mondta, hogy ez így van, de akikkel ünnepelni szoktak, azok majd csak január 2-án érnek rá, és karácsony akkor van, amikor együtt a család. Egyébként meg, ahogy elnézi a gyerekek kivándorlási és letelepedési szokásait, lehet, hogy jövőre júliusban lesz. Hát jó. Én feljegyeztem... meg azt is, hogy a gazdik ünneplési szokásai kialakulatlanok és nem megbízhatóak. Mi, macskák, három ünnepet tartunk minden évben. Van az ELSŐ EGÉR ÜNNEPE, ez akkorra esik, amikor megfogjuk az első egeret a szezonban, sem egy nappal előbb, sem egy nappal később. Egy rituális mosdás után elindulunk, megfogjuk az egeret, bevisszük a lakásba, és az áldozati oltárra helyezzük, hogy jó egértermés legyen az évben. Megfigyeléseim szerint az áldozati oltár a lánygazdi gardróbjában is szerepet kap, bár nem szakrális célút, hanem praktikusat. Azt használja papucsnak. Amikor a lánygazdi elkezdi befelé venni a levegőt, de kiengedni nem (profánul hörög, spirituálisan meg extázisba esik), akkor vége van az ünnepnek, lehet menni Whiskast enni. Van még az ELSŐ VERÉB ÜNNEPE is, ez ugyanaz, csak verebet kell hozzá fogni, na, én ezt ki szoktam hagyni... mert a verebek mindig elrepülnek... a lánygazdi szerint tartsak ELSŐ CSIGA ÜNNEPET, az csak nem hussan el előlem. Hát nem t'om... jó ötletnek tűnt, de olyan furcsán vonaglott a szája széle, amikor mondta, és mintha némi irónia is csillant volna a szemében... Lehet, hogy nem gondolta komolyan? A harmadik ünnep a legjobb, mert már novemberben elkezdődik, megfelelő klimatikus viszonyok esetén akár

10 októberben, és legalább februárig tart. Úgy hívják, hogy a HOSSZÚ LUSTULÁSOK FESZTIVÁLJA. Egy puha párna kell hozzá, egy takaró és egy optimálisra fűtött szoba. Meg én, ahogy hortyogok. És nincs ez a cirkusz hozzá a listákkal és az általános vásárlási tébollyal. 4 Tegnap este kicsit megtépázódott az önbizalmam ezzel a karácsony dologgal, de ma reggel döntésre jutottam: nem hagyom, hogy tönkretegyék a karrieremet, csak mert ők évente változtatják a kulturális szokásaikat meg a szociális életüket. Majd írok egy kiegészítő fejezetet, amelyben elmondom, hogy az én karácsonyi megfigyeléseim pontosak, minden mérsékelten szőrös, gazdiszerű kétlábúra konstansan illenek, csak pont arra a kettőre nem, akik nekem jutottak, de őket ezután speciális alfajnak, evolúciós zsákutcának tekintem és kész. Na, szóval, az idei karácsonyt nem itthon tartották, hanem bedobozoltak, MINDENT! Engem, a hűtőszekrényt, a kamrát, a gardróbot, a könyvespolcot. Azt hittem, költözünk, de kiderült, csak egy hétre megyünk oda, ahol nyáron szokok lenni főmacska, télen meg van a cinke-mozi. Ez egyébként egy tökéletesen felszerelt ház, nagyobb is, mint a pesti lakás, hűtő is van benne (három) telepakolva, meg kamra, szintén csurig, meg ruhásszekrény ruhákkal meg könyves szekrény könyvekkel, de a fiúgazdi mindig aggódik, hogy valami mégsem lesz ott, mert amikor utoljára ott volt (három és fél napja), elfelejtette ellenőrizni a stratégiai tartalékokat. A lánygazdi ezen kevésbé aggódik, mert szerinte a kamrában még a múlt évszázadban eltett lekvárok is sorakoznak, és ha nagy bajban lesznek, akkor majd kihívja a Sotheby'st, és azok nyilván ott helyben felveszik a következő aukciós listájukra az ő tizenhárom éves szilvadzsemjét. A fiúgazdi szerint ettől még éhen halhatnak, igaz, hogy gazdagok lesznek

11 közben, mert az angol arisztokrácia egyetlen eleddig teljesítetlen, ámde nyomasztó súllyal rá nehezedő feladatának tekinti, hogy beszerezzen egy eredeti lánygazdi dzsemet. A lánygazdi kicsit hümmögött, és azt mondta, hogy végső esetben meg is ehetik ezeket a dzsemeket, mégiscsak ezzel a céllal rakta el őket a es világvége előtt, de lám már a 2012-es maja kataklizmát is túlélték. Erre meg a fiúgazdi hümmögött, ha jól hallottam, olyasmit, hogy éppen meg lehet enni, meg lehet enni, csak sajnos a lekvár nem étel", és bepakolt még két tábla szalonnát a szatyorba. Ilyenkor elmélázok a lehetőségen, hogy egy ügyvéd segítségével ne tegyem-e egyértelművé, a lelki-szellemi épülésem ugyan a lánygazdi hatáskörébe tartozik, de a táplálásom jobb lenne, ha a fiúgazdi felelőssége lenne. Na, szóval, belegyömöszöltek mindent az autóba, aztán a lánygazdi ölbe vett engem, elmagyarázta, hogy nem kell félni, autózni fogunk, az autó nem bánt, és ha megérkezünk, foghatok egeret, és nézzem meg, ő sem fél. Én szépen bólogattam, hogy értem én, de láttam rajta, hogy ő is fél - igaz, szerinte ő nem az utazástól, hanem attól, hogy én majd megint kiborulok -, aztán a fiúgazdi ráadta a gyújtást, és ezzel felébresztette azt a morgó szörnyeteget, és akkor én elkezdtem rettegni, hogy mi van, ha a lánygazdi téved vagy direkt becsapott, és ez a szörnyű hang, ami elölről jön, mégiscsak egy dühös tigris, aki rajtam akar gyakorolni, és akkor remegtem és nyávogtam, és befogtam a fülem, és azt szerettem volna, ha a teleportálás már bevett utazási mód lenne, nem csak fikció. A lánygazdi csóválta a fejét, hogy szegénykém, és simogatott, ami igazán nagyon hasznos, ha az ember a Cannonféle vészreakció összes tünetét produkálja, a nyálfolyástól a mellékvesekéreg megnagyobbodásáig. Nagy szerencse, hogy a lánygazdi nem az akut betegellátásban dolgozik, nyilván annak is a buksiját simogatná, akit két perce ütött el a villamos, és a kezében tartaná a lábát, mondván, a lelki támasz ér annyit, mint egy szívmasszázs meg egy nyomókötés a főverőéren. Na ja. Csak

12 mondom, ha véletlenül agyi stroke-juk van, ne a lánygazdit hívják, hanem a rideg, szó- és pocakvakarászás nélkül, ámde annál hatékonyabban dolgozó rohammentőt. A fiúgazdi meg egyre gyorsabban vezetett, hogy előbb vége legyen, de ezzel csak hergelte a fenevadat... én meg egyre jobban rettegtem és remegtem... és... Aztán végre megérkeztünk. A lánygazdi betett a kádba, és lecsutakolt, de nem bántam, mert ami létezik egy macskában és kijöhet belőle bármilyen módon anélkül, hogy ehhez sebészeti eljárásokhoz kelljen folyamodni, az belőlem kinn volt, és rajta volt a bundámon meg a lánygazdin. Aztán megdörgölt a törölközőjével, és akkor már nem hallottam a tigrist, és száraz voltam, és éhes, és akkor peckesen kisétáltam az udvarra, és lepofoztam mindenkit, mert csak a pisisek félnek hús-vér macskáktól, a kifinomult entellektüeleket az érzékeny lelkükkel, mint amilyen én is vagyok, csak a láthatatlan ellenségek törhetik meg. Mindenesetre, ha ezt szánták karácsonyi ajándéknak, akkor hétszentség, hogy a Jézuska nem tud olvasni, mert én nem azt kértem, hogy részt vehessek egy bátorságpróbán, amin csúful elbukok, és a végén egy kád vízben kiöblítenek, hanem egy távirányítós egeret meg egy új naplót, mert a régi már betelt.

13 5 Kicsit már elegem van ebből a karácsonyi ünnepkörből, mert már egy hete erről jegyzetelek, de a lánygazdi azt mondta, hogy ha komolyan veszem magam, és nem akarok rögtön kiiratkozni a tudományos közéletből, és azt szeretném, ha a naplóm nem a vicces könyvek, hanem a szikár tényirodalom körében szerezzen magának hírnevet, és a leíró antropológia száraz, ámde nélkülözhetetlen alapműve legyen, akkor tartsak ki. Kicsit hümmögtem, hogy szerintem valahonnan biztos másolhatnék egy pontos karácsonyleírást, etimológiai és etnográfiai vonatkozásokkal együtt, végül is volt már ilyen a magyar történelemben, legfeljebb nem lesz belőlem államelnök, de a lánygazdi csúnyán nézett, és azt mondta, ezt húzzam ki, mert az ember nem rugdos döglött oroszlánt, ha már feltétlenül rugdosnom kell, találok hozzá elég élőt, bár ő inkább hiénaként definiálná őket, de most ne menjünk bele a brehmi életműbe. Jó, kihúzom. Legfeljebb nem lesz belőlem államelnök. Na, szóval, a gazdik legújabb hóbortja, hogy nem vásárolnak karácsonyfát, ami miatt érdemes egyáltalán belekezdeni ebbe az egészbe, hanem feldíszítik a kertben állót. Erre a célra a fiúgazdi beszerzett egy mintegy tízméteres csőkígyót, aminek a farkát be kell dugni a konnektorba, és akkor világít. Ezüstfenyő színnel világít, ami különösen jól mutat az ezüstfenyőn. Ha az ember nagyon sokáig és nagyon közelről nézi, akkor észreveszi a különbséget. A lánygazdi szerint felesleges szarkasztikus megjegyzéseket tennem, mert majd csak este kapcsolják be, amikor a fenyőfa nem látszik, csak a csőkígyó, és akkor nagyon attraktív lesz. A fiúgazdi eközben hozott egy létrát, és megpróbálta arányosan, szimmetrikusan, ízlésesen elhelyezni a tízméteres kígyót a húsz méter magas fán. Hát... Először lentről kezdte, hogy

14 majd spirálisan halad felfelé, de erről hamar letett, tekintve, hogy pontosan 1,2-szer ért körbe az izzósor, aztán elfogyott. Akkor koncepciót váltott, mert szerinte az ember legalább karácsonykor mindenképpen törekszik, hogy kapcsolatba kerüljön a magasabb szférákkal, és tekintete óhatatlanul az ég felé irányul, tehát felmászott a létra tetejére, és megpróbált csúcsdíszt fabrikálni a csőből. Minden bizonnyal sikerült volna neki, ha közben nem dől el a létra, ő pedig nem zuhan be a kertbe, letörve néhány faágat, hogy aztán továbbguruljon, pontosan becélozva egy alattomosan felfelé meredező tüskékkel kint felejtett gereblyét. A történeti hűség kedvéért meg kell említsem, hogy eközben tekintete nem a magasabb szférák létezését kutatta, és ajkai legkevésbé sem hozsannákat mormoltak a kisded megszületésének örömére. Aztán kiszedegette a fenyőtüskéket az orrából, majd fejmagasságban csinált egy kurflit a csőkígyóból, és azt dünnyögte, hogy szerinte ez máris több, mint amit Jeruzsálem népe megtett annak idején, hogy megfelelő üdvözlésben és ellátásban részesítse az újszülöttet meg a kismamát, és szerinte ezzel a fényfüzérrel Leboyer gyöngéd születésről szóló tanai is kifejeződhetnek, így ő méltán büszke művére, és nem kíváncsi a véleményemre. Azt pedig végképp nem igényli, hogy megírjam. Mondtam, hogy jó, de hol a többi dísz, de nem volt többi dísz, mert azok otthon laknak, mert azok csak hivatásos karácsonyfára valóak, olyanra nem, amelyik csak egy hétig az, különben meg tobozgyár, cinketanya, macska szafaripark. És akkor sírtam, mert a karácsonyban az a legjobb, hogy leszedem a díszeket, beviszem az ágyneműtartóba, és feldíszítem vele, és várom az ajándékomat, aztán meg nem sírtam, hanem elmentem egereket fogni, mert gondoltam, azt a farkánál fogva fel tudom kötözni a fára, és akkor lesz dísz, amit leszedhetek, és bevihetek az ágyneműtartóba... Ezalatt a lánygazdi is készült az ünnepre, ami szerinte nagyon egyszerűen megoldható, ha az ember megfelelő logisztikai érzékkel és asszertivitással rendelkezik. Nem mécsestartót vagy

15 egy különösen ízléses vázát kell kérni karácsonyra szeretteinktől, hanem egy tepsi süteményt. Ők boldogok, mert nem kell töprengeniük, mit adjanak a lánygazdinak (beiglit), a lánygazdinak meg nem kell sütnie. Ráadásul ezzel a fiúgazdi is ajándékot kap, hiszen nem kell tapintatosan úgy tennie, mintha képes lenne elrágni azt a borzadályt, amit házisüti címen kapott, és utána nem kell elrejtenie a cinkeetetőben, és nem kell szembesülnie azzal, hogy a cinkék sem ették meg, és nem kell mindenféle konspirációs gyakorlatokat végezve eltüntetnie a romokat, hogy a lánygazdi érzékeny lelke ne sérüljön meg. Azt hiszem, ezt hívják three in one"-nak. Na, szóval, a lánygazdi ilyetén módon rengeteg szabadidőre tett szert, és épp azon töprengett, hogy milyen sorrendben olvassa el a könyveket, amiket hozott, amikor a fiúgazdi szólt neki, hogy jöjjön gyorsan, és ő meg jött, és olyan gyorsan, hogy közben elfelejtette, hogy a ház százötven éve épült, és akkor az emberek még nem nőttek 173 centi magasra, és az ajtófélfa csak 160 centis, és pont ott ugrott egy kicsit, hogy trallalla-lallala", meg hogy éjjen a karácsony", meg jövök már", és akkor koppant egy akkorát... hogy elejtettem az egeremet, amit dísznek fogtam, a lánygazdi meg ült a földön, és fogta a fejét és bömbölt, hogy eltört az agyam". Én megijedtem, de a fiúgazdi nem, azt mondta ugyan, ahhoz előbb ki kellett volna nőnie", aztán egy kétes sterilitású papír zsebkendővel ellátta a lánygazdi fejsebét, és vigaszképpen megmutatta neki a kivilágított fát. A lánygazdi meg szipogott, és azt mondta, hogy nagyon kedves, hogy dakszli formájúra tekerte a fényfüzért, a fiúgazdi meg azt mondta, hogy az nem dakszli, hanem szimbólum, mégpedig az esthajnalcsillagé, ami mutatja az utat, részint neki, hogy merre van a kert, részint meg a háromkirályoknak, hogy hol van a jászol, és ha ezt a lánygazdi nem képes belelátni, akkor tényleg be kéne vinni a kórházba, hogy visszarázzák az eszét a helyére.

16 A lánygazdi hümmögött egy kicsit, aztán motyogott valamit a projekciók szabadságáról, aztán pedig azt mondta, jó, legyen csillag, csak menjünk és együk meg azt a rántott halat. És akkor végre megtaláltam a közös metszéspontot, minden karácsony lényegét, ami nem a karácsonyfa, nem a születésnap, nem az ajándékosztás, hanem a HAL! Tavaly is azt ettek, az idén is azt esznek, akkor nyilvánvalóan ez az ünnep esszenciális kivonata. A lánygazdi összeborzolta a fülemet, és azt mondta, látod, Nokedli, tudsz te, ha akarsz, és amiért ilyen kitartó voltál, elárulom, hogy a húsvétnak meg a sonka a kvint-esszenciája, meg a csokinyúl, a május elsejének meg sör és a virsli. Ha ezt tudod, akkor nagyot már nem tévedhetsz, a többi csak körítés, egyéni variáció, menjél szépen, játsszál az új egereddel. Egészen-egészen méltánytalan dolog történt velem, szerintem ez egészen biztos túlmegy azon a határon, amit egy elfogulatlan tudósnak tűrnie kell csak azért, hogy komolyan vegyék a szakmai közéletben. Jó... régen simán megégették az embert, ha más következtetésekre jutott, mint amit az aktuális kurzus gazdaságilag és hatalom-technikailag optimálisnak gondolt, de végül is nem élünk a középkorban! A gazdik elutaztak, és engem nem vittek magukkal! Itthon hagytak! Teljesen egyedül! Na, jó, jött egy pótgazdi, akit már ismertem is, mert a lánygazdi barátnője, aki mindig itt volt, és ki volt képezve, hogy mennyit kell nekem enni adni (sajnos ezt pontosan megtanulta, mert egy grammal sem adott többet), meg arról is, hogy kell dobálni az egeremet (egyáltalán nem úgy, ahogy ő csinálta), de semmi másról nem! Nem tudta, hogy én reggelente a lánygazdi ölében kávézom, miközben a fiúgazdi simogatja a fülemet; nem tudta, hogy attól még, hogy minden létező írott és

17 elektronikus szótár szerint, ha egy cica 97 decibellel, az emberi fül számára érzékelhető hangtartomány felső határán nyávog, azt jelenti, hogy ki akar menni, az nokedliül nem így van. Én csak azt mondtam ezzel, hogy nyisd ki az ajtót, kiszimatolok, aztán visszakanyarodok, és szétmarcangolom a bokádat". Ez a hülye spiné meg kizárt! Mit csináljak én a sötétben?! Egyedül?! Pesten?! Metrózzak be a városba, és hallgassak Sosztakovicsot?! Vagy menjek moziba?! Meg azt sem tudta, hogy éjjel egykor szokok uzsonnázni kicsit, és ehhez elvárom az értő közönséget. Az hogy tele van a tálkám Whiskassal, nem jogosítja fel arra, hogy tovább aludjon, tessék felkelni és simogatni közben. És kiszedegetni a Whiskasból a zöldeket. A zöld, az azt hiszem, szárított spenótból készült, és én azt nem szeretem. És azt sem tudta, hogy nekem lehet keresztbe feküdni a laptopon, amikor gépel, és kitörölni mindent. És azt sem tudta, hogy én az ágyon alszom, pontosabban a lánygazdi párnáján, és azt sem... és azt sem... és egyáltalán, van ennek a nőnek macskajártassági igazolványa?! És a lánygazdit egyáltalán nem nyomasztotta, hogy sorsomra hagyott, mert csak reggel hatkor telefonált, hogy érdeklődjön, mi van velem. Meg nyolckor, meg este hatkor, meg tízkor. Meg napközben is néhányszor; a pótgazdi meglehetősen ingerülten azt mondta neki, hogy: Ma csak nyolcszor kérdezted meg, mi van a hülye macskáddal, egyszer akkor, amikor éppen vádbeszédet tartottam! Nem furdal a lelkiismeret, hogy elhanyagolod? Egyébként biztos él még, bár rég nem láttam, mert nem jön ki az ágy alól. De valaki megeszi a macskakaját, szóval nyugi." És ettől a lánygazdi megnyugodott! És nem ült fel az első repülőre, hogy hazautazzon, hanem tovább nézte a várost. Nem baj, majd ha hazajön, akkor soha, de soha, de soha többé nem állok vele szóba, hanem én is összepakolok és elutazom. Mondjuk, egy konferenciára. A gazditartásról!

18 7 Még mindig nincs itthon egy gazdi sem, csak ez a pót. Akit ma még nem láttam, mert nem jövök ki az ágy alól, amikor itt van, csak hallottam. Ilyeneket mond: Egyáltalán van itt macska, vagy már megint az urbánszabó (azt hiszem, ez a lánygazdi világi neve) dramatizálta túl a helyzetet, és egyszer, két éve látott az utcán egy macskát, ebből a háromperces találkozásból írt egy könyvet, és most nem tud kimászni a macskatartó imázsból, engem meg iderendelt vigyázni egy fantomra." Aztán hallottam, hogy csapódott az ajtó, és kióvakodtam, hogy átrendezzem a lakást, csak hogy megnyugtassam, van itt macska, nem is akármilyen, de kiderült, nem is ő ment el, hanem még jött valaki. Egy pót-fiúgazdi. És akkor azt gondoltam, hogy lehet, a lánygazdi mégsem egészen nyugodt, mert lám, küldött még egy felvigyázót, aki egyébként sokkal alkalmasabbnak is bizonyult, mint az eredeti. Például, ahogy meglátott, azt mondta,hogy milyen gyönyörű cica!", meg azt: nem sovány egy kicsit?! kap ez rendesen enni?" Közelebb mentem, mert azt gondoltam, ebből még valami jó is kisülhet, és akkor elkezdte kibogozni a cipőjét, és hagyta, hogy legyőzzem a cipőfűzőjét, aztán hengergőztem a hátamon egy kicsit, és azt mondta: nézd a kis qrvát, még a pocakját is hagyja vakargatni!", és akkor az eredeti pótgazdi rondán nézett, és azt mondta, hogy nem kell kényeztetni, elég, ha életben tartjuk, amíg megjönnek. Biztos féltékeny, mert az ő pocakját nem vakarásszák. Nyilván, mert nem tud olyan szépen cipőfűzőt gubancolni, mint én.

19 8 Ma reggel azt mondta a pótgazdi fejen állva, mert csak így lát engem az ágy alatt, hogy szia, Nokedli, este már a gazdid jön", és elment. És akkor egész nap készültem, mert először azt gondoltam, hogy szétszedem a lakást, hogy lássák, nem lehet egy kicsi cicával így bánni, mert boldogtalan lesz tőle és frusztrált, és egy frusztrált cica rettenetes, még egy frusztrált politikusnál is nagyobb dúlásra képes, ha nem az alkotmányban, akkor a gardróbban, de aztán azt gondoltam, hogy jobb lenne, ha örülnének nekem, és akkor összepakoltam mindent; amit meg nem lehetett, mert több darabban volt, mint eredetileg, és a pillanatragasztó sem ragasztotta meg, azokat meg berugdostam az ágy alá. Szóval szép nagy rend volt, bundám, tányérkám fényesre nyalva, és ültem az ajtó előtt, és csak vártam türelmesen, hogy amikor jönnek, akkor majd szívet tépően nyávogok, és úgy teszek, mintha nem ismerném meg őket. Sajnos pont elaludtam, amikor megérkeztek, de így meg rám léptek, és a bőröndöt is áthúzták a fejemen, tehát mégis drámaira sikerült az antréjuk. Aztán, amikor előkerültem a romok alól, és kipanaszkodtam magam, aztán meg kiörültem magam, és kaptam ajándékot is, akkor a lánygazdi azt mondta, hogy ha akarom, elmeséli, hol volt. Ha nem akarom, akkor is, de jobban szeretné, ha érdeklődő lennék, mert akkor azt érezné, hogy érett, felnőtt macska vagyok, aki felül tud emelkedni személyes sértettségén, és képes örülni mások örömének. Azt hiszem, ezzel a qrva hosszú mondattal azt akarta mondani, hogy furdalja a lélek, mert itt hagyott, és szeretné, ha nagyvonalú lennék, és úgy tennék, mintha rendjén való lenne ez a bánásmód. Épp mondani akartam, hogy inkább nem vagyok érett macska, ha ez azzal jár, hogy mások vigyáznak rám, de olyan

20 szerencsétlenül nézett, hogy megsajnáltam. Végül is, ha őszinte akarok lenni, ez a pár nap alkotói szabadság nekem is jól jött. Szóval, a gazdiék Isztambulban voltak, mert karácsonyi ajándékként sose plazmatévét, nyomogatható kütyüt, intelligens morzsaporszívót vásárolnak, mint a normális emberek, hanem utazást, mert annak állítólag egy csomószor lehet örülni, előtte, utána, alatta. Én csak egyszer szoktam, amikor vége van. Mondjuk, ők repülővel mennek, de a lánygazdi szerint az is van olyan megterhelő, mint nekem az autó a tigrissel, mert a fiúgazdi nagyon határozott nézetekkel rendelkezik a terrorizmus elleni harcról, és az ő felkészítése a repülőtéri biztonsági rendszer kihívásainak leküzdésére többnapos megvesztegetési folyamat. (Valamiért úgy gondolja, hogy a derékszíj és a cipő levétele a kapuknál nemcsak a genfi konvencióval került antagonisztikus ellentmondásba, hanem remek lehetőséget ad a potenciális gépeltérítőknek újabb és hatékonyabb módszerek kikísérletezésére, és eme felismerését előszeretettel osztja meg a szolgálatban levő detektoros bácsikkal, akik sajnálatos módon nem a jobbító szándékot látják benne, hanem a terroristák elszemtelenedéseként élik meg kijelentéseit, és a legkülönbözőbb módokon próbálják őt kizárni az utazásból.) A felkészítés folyamatos alkufolyamat, aminek az a lényege, hogy ő nem vesz fel nadrágszíjat, a lánygazdi meg fizet neki egy whiskyt, ő nem hagyja direkt a zsebében a kulcsait, és a lánygazdi fizet neki egy whiskyt, ő nem... és a lánygazdi... Aztán végre megérkeztek Isztambulba, ahol a szállodaigazgató - arcán ragyogó mosollyal - fogadta őket és közölte velük: Önök különösen szerencsések! Micsoda pompás hóesésünk van! Generációk nőnek fel anélkül, hogy akár egy hógolyónyi mennyiségű havat láthatnának, és önöknek rögtön elsőre sikerült!" A lánygazdi mérsékelt lelkesedéssel osztozott elragadtatottságában, mert egy egész hétvégét töltött annak idején azzal, hogy megfelelő januári közép hőmérséklettel rendelkező