Vörös vércse (Falco tinnunculus Linnaeus, 1758) telepítési kísérletek a Bakony térségében ( )*

Átírás

1 A TERMÉSZETES ÉS ÉPÍTETT KÖRNYEZET VÉDELME 6.3 Vörös vércse (Falco tinnunculus Linnaeus, 1758) telepítési kísérletek a Bakony térségében ( )* Barta Zoltán Bakonyi Természettudományi Múzeum, 8420 Zirc, Rákóczi tér 1. btmz@bakonymuseum.koznet.hu Béres László Észak-dunántúli Áramszolgáltató Rt, 8000 Székesfehérvár, Királysor 1/a. beresl@edasz.hu Tárgyszavak: természetvédelem; biodiverzitás; madárfaj. Bevezetés Hazánkban a sólyomalkatúak (Falconiformes) rendjébe tartozó vörös vércse az ún. csökkenő egyedszámú fajok kategóriájába tartozik (Haraszthy 1998). Magyarországi állományát napjainkban párra becsülik (Magyar G. et al. 1998). A Bakony-hegység területén a vörös vércse az 1960-as évekig a leggyakoribb fészkelő ragadozó madárfaj volt. Irodalmi adatokból tudjuk, hogy például a Keleti-Bakonyban között állománya meghaladta a párt (Tapfer 1976). Ugyanígy elterjedt madárként ismerték a Keszthelyi-hegységben, de a Balaton-felvidéken is (Keve 1970; Keve & Tapfer 1978). A hegység szívének mondható Magas-Bakonyból ugyan nem rendelkezünk publikált adatokkal, azonban megbízható szóbeli közlésekből tudjuk, hogy ez idő tájt (1950-es évek) itt is gyakori volt. * A Ford Motor Company Természeti és Kulturális Örökségért Díja évi pályázatának 3. díjas munkája.

2 A Dunántúlon így a Bakonyban is a faj napjainkra erősen viszszaszorult. Az állomány csökkenéséhez vezető okok egyikével, a fészkelési lehetőségek beszűkülésével magunk is találkoztunk az elmúlt évek során. A várpalotai szénbányászat 1990-es években bekövetkezett felszámolását követően az itt lévő csillepálya azon tartóoszlopait is értékesítették, majd elbontották, amelyek üregeiben évről-évre nagyszámú védett, odúlakó madárfaj költött. A szóban forgó időszakban (1995 májusában) állományfelmérést végeztünk a még bontás előtt álló oszlopokon (22 db). Ekkor 16 pár vörös vércse, 7 vagy 8 pár csóka (Corvus monedula) 1 pár gyöngybagoly (Tyto alba) és 1 pár erdei fülesbagoly (Asio otus) fészkelését állapítottuk meg a területen (1. ábra). Az oszlopok elbontását követően a kiterjedt, nyílt, füves térségben nagyszámú madár maradt fészkelési lehetőség nélkül, s tűnt el a térségből áprilisában kísérleti jelleggel 4 db nagyméretű költőládát helyeztünk ki az érintett terület néhány villanyoszlopára nyarán annak ellenére, hogy a ládák kihelyezésének időszakában a vörös vércséknél a költés már beindult mind a négy odúban eredményes költést tapasztaltunk nyarán szintén eredményes költéseket regisztráltunk itt (4 fészkelő pártól 21 fióka repült ki). Ezen előzmények ismeretében adtuk be 2000 őszén a Környezetvédelmi Alap Célelőirányzat (KAC) közcélú környezetvédelmi feladatok elvégzésére kiírt pályázatára A vörös vércse (Falco tinnunculus) populációviszonyai és élőhelyi körülményei a Bakony-hegység területén Telepítési kísérletek a vörös vércse bakonyi populációjának stabilizálására és állománynövelésére című, 3 évre szóló projektünket. A bakonyi vörös vércse populáció védelme érdekében projektünk keretében a következő feladatok megvalósítását tűztük ki célul: a) a faj bakonyi állományának felmérését ( ), b) költésbiológiai adatok gyűjtését ( ), c) a potenciális élőhelyek dokumentálását ( ), d) költőládák telepítésével a faj fészkelési körülményeinek javítását Várpalota Veszprém térségében ( ). Közülük A vörös vércse telepítési kísérletek a Bakonyban témakörre kaptunk 1 évi időtartamra szóló KAC támogatást. A program folytatásához szükséges pénzügyi háttér biztosítása érdekében 2002-ben ismét pályáztunk a KAC-nál, ekkor azonban nem jutottunk támogatáshoz ben és 2002-ben végzett terepmunkáink eredményeiről alábbiakban adunk előzetes tájékoztatást.

3 1. ábra Az SII bánya-inota csilleszállító kötélpálya tartóoszlopain fészkelő madárfajok. (Felmérés időpontja: május óra, 1 héttel a tervezett bontás előtt.)

4 Módszerek Vizsgálati terület A vörös vércsék telepítését két térségben céloztuk meg: I. A Várpalota körzetében fekvő az előbbiekben ismertetett területen, ahol nagyobb mennyiségű (30 db) költőláda kihelyezésével kívántuk biztosítani az 1995 előtti állományszint elérését. Erre a napjainkban is gazdag táplálékbázissal rendelkező élőhely megfelelő alapot nyújtott. 1. táblázat A kutatási/telepítési időszak során ismertté vált vörös vércse (Falco tinnunculus) fészkek előfordulási helyeik szerinti megoszlása Terület (községhatár) Fészkek száma (db) Nagyfeszültségű Térvilágítási Fán Költőládában villanyoszlopon vas- (varjúfészekben) fán villanyoszlopon (varjúfészekben) oszlopon Inota 4 Várpalota Pét 1 Öskü Berhida (?) 2 Vilonya 3 Királyszentistván 12 Litér 1 Kádárta Nemesvámos 1 3 Tótvázsony 3 4 Összesen II. A Várpalotától Veszprémig húzódó mintegy 20 km hosszú, s a Keleti-Bakony hegylábi régiójától a Balaton-felvidék északi vonulatáig terjedő, több km szélességű dolomitkopárokon, amelyek szintén jó táplálékbázissal rendelkeznek, viszont a fészkelési viszonyok itt is kedvezőtlenek. Ebben a térségben a vörös vércsék csak néhány olyan nagyfeszültségű hálózat rácsos szerkezetű vasoszlopain tudnak költeni, ahol a dolmányos varjak (Corvus corone cornix) előzőleg már fészket raktak (2. ábra, 1. táblázat). A varjak kis egyedszáma, illetve a kedvezőtlen időjárási körülmények okozta gyakori fészeklepusztulások következtében

5 a) b) c) 2. ábra A dolmányos varjú (Corvus corone cornix) fészkek előfordulási helyei (A Keleti-Bakony D-i peremén található 400 kv-os oszloptípuson, Kádártánál: a); a Déli-Bakony D-i peremén található 120 kv-os oszloptípusokon, Nemesvámosnál: b) és Tótvázsonynál: b), ill. Nemesvámosnál: c.) 3. ábra Vörös vércse (Falco tinnunculus) költőládák telepítési körzetei a Bakony-hegység térségében 2001-ben

6 azonban ezek a fészkelési lehetőségek gyakran csak időlegesen adottak a vörös vércsék számára. Ugyanakkor ez a táplálékállatokban (pl. fürge gyík /Lacerta agilis/, mezei pocok /Microtus arvalis/ stb.) gazdag és az év nagy részén (a katonai hadgyakorlatok idejét leszámítva) háborítatlan élőhely mintegy folyosóként szolgálhat a várpalotai térségben visszatelepülésre lehetőséget kapó, s idővel megerősödő peremi állomány egyedeinek NY i irányba, a hegység belseje felé történő benyomulására. Erre a területre további (max. 20 db) költőláda telepítését terveztük a kihelyezés lehetőségeinek feltárása után (3. ábra). Telepítési tervünk kidolgozásakor feltételeztük, hogy amennyiben a faj megtelepülése a két régióban (I II.) sikeres lesz, úgy kapcsolat jöhet létre a Déli-Bakony peremén (Nemesvámos és Tótvázsony) ma még meglévő populációval, s ez a térségben található vörös vércse állomány megerősödéséhez vezethet. A költőládák kihelyezése A telepítési kísérlet alapjául szolgáló költőládák összeállítását és folyamatos kihelyezését án kezdtük el. A vörös vércsék fészkelésére alkalmas költőládatípus kiválasztásánál Andrési (1996) leírása szolgáltatta a mintát számunkra (4. ábra). Mivel ezt a típust túl zártnak tartottuk ahhoz, hogy a vörös vércsék megtelepülése esetén a fészkelő madarak költését a talajról is nyomon tudjuk követni (pl. állványos távcsövön keresztül történő megfigyelés során), ezért alacsonyabb bejárati peremű (azaz homlokdeszkájú), ill. álló téglalap formátumú (és szintén keskeny bejárati peremű) odúkat is készítettünk, ill. helyeztünk ki az arra alkalmasnak ítélt területekre. 4. ábra Vörös vércse (Falco tinnunculus) költőládatípusok (Andrési, nyomán)

7 5. ábra Költőláda telepítése a Litér-Hévízi egyrendszerű, 120 kv-os vonalon rácsos szerkezetű oszloptípusra Az odúk telepítésének helyszínéül szolgáló élőhelyeket részben korábban szerzett ismereteink (ld. várpalotai terület), részben a év folyamán végzett terepvizsgálataink alapján választottuk ki. A költőládákat elsősorban villanyoszlopokra (középfeszültségű hálózat beton 34 db, ill. nagyfeszültségű hálózat rácsos szerkezetű vasoszlopai 10 db) helyeztük ki (5. ábra). Ahol ilyen műtárgy nem állt rendelkezésünkre, ott idősebb fákra (pl. feketenyár Populus deltoides, feketefenyő Pinus nigra stb.) telepítettünk (9 db). Az általában m közötti magasságba kitett odúk tájolását úgy végeztük, hogy bejáratuk az uralkodó széliránnyal (NY-i, ÉNY-i, É-i) ellentétes oldal felé (többnyire D-i, kisebb részben K-i irányba) nézzen ben az alábbi területekre helyeztünk ki összesen 53 db költőládát (2. táblázat). Költőládák kihelyezési ideje és helye táblázat Várpalota Öskü Veszprém-Kádárta 6 6 Gyulafirátót 1 1 Tótvázsony/Barnag 6 6 Összesen: Össz. A költésbiológiai adatok gyűjtése Hazai irodalmi adatok alapján Magyarországon a vörös vércse költése április közepe és május közepe között kezdődik meg (Haraszthy,

8 1998). Tapfer (1981) szerint térségünkben (Keleti-Bakony és peremterületei) április végénél május elejénél előbb nincsenek tojásai a fajnak. Ezen ismeretek alapján a költőládák kitelepítését még a költési időszak előtt megkezdtük*, s így április 1-jére a korábbi évekbeli kihelyezésekkel együtt már 29 db mesterséges odú állt a vércsék rendelkezésére (Várpalota környékén 23 db, Tótvázsony/Barnag határában 6 db). Ezeknél a költőládáknál április 17-én (Várpalota) figyeltük meg először, hogy megjelentek bennük a vörös vércsék. A költőládák első vizsgálatára ezt követően kerítettünk sort (április 29-én), s ekkor már 7 tojásból álló (teljes) fészekaljat éppúgy találtunk, mint a fészkelés kezdeti stádiumában lévő, 1 tojást tartalmazót. A további április 29. és július 08. közötti, 10 hetet átfogó fészkelési időszakban a Várpalota térségében található költőládáknál összesen 11 alkalommal vizsgáltuk lakottságukat, illetve a költések folyamatának alakulását. Kutatásaink során az odúk elfoglalásától a fiókák kirepüléséig több ezer adatot rögzítettünk. Többek közt vizsgáltuk a hím és tojó madár jelenlétét, viselkedését, jelöltségét; a tojások számát, méretét, tömegét; a fiókák számát, korát, tömegét, a kirepülési sikert stb. A fészekaljak tojásainak méreteit Mitutoyo típusú digitális tolómérővel állapítottuk meg, a fiókák tömegmérésénél pedig 300 grammos Pesola típusú rugós erőmérőt használtunk. A fiókák egy részénél alumínium-, ill. színes gyűrűs jelölést is alkalmaztunk, hogy a későbbiekben ennek segítségével a faj egyedeinek területhűségére, revírfoglalására stb. is adatokat nyerhessünk. A faunisztikai adatgyűjtéseknél, a szülőpárok korának meghatározásánál, ill. a madarak jelöltségének megfigyelésénél es Zeiss, ill es Tesco típusú kézi távcsöveket, valamint as Kowa típusú állványos távcsövet használtunk. A kitett költőládáknál és körzetükben 2001-ben február 25. és szeptember 30., 2002-ben pedig március 10. és augusztus 18. között végeztünk faunisztikai és költésbiológiai vizsgálatokat (46, ill. 50 terepnap alkalmával). Az egyes előfordulásokról az élőhelyekről készített fotódokumentációk mellett 1: es méretarányú térképi dokumentációt is készítettünk a későbbi időszak ismételt felvételezéseinek megkönnyítése céljából. * A költőládák nagyfeszültségű hálózat rácsos szerkezetű vasoszlopaira tervezett még költési időszak előtti kihelyezésének időszakában a ládák telepítésének helyszínéül kiválasztott nyomvonalon az oszlopok cseréjére és a vezetékrendszer átépítésére került sor, ezért az odúk felszerelésére csak a kivitelezési munkálatok befejezését követően november között kerülhetett sor (még feszültségmentes időszak alatt).

9 Eredmények Telepítési kísérlet Projektünk első évében (2001) a Várpalota körzetében található 23 db költőládából 11 db-ot (38%) foglaltak el a vörös vércsék, s 9 db odúban (31%) sikeres költés is lezajlott. A fészekaljak nagyságát és a költések alakulását vizsgálva a következőket állapítottuk meg: 1. A fészkelési időszak tartama (10 költőpár alapján) 2001-ben a következőképpen alakult: a költés/fiókanevelés április 17. július 24. között zajlott le, míg a tojásrakás időszaka április 17. május 26. közé esett. 2. A költőpárok 53 db tojást raktak le (4,8 db/fészekalj), s ebből 36 fióka (67,7%) sikeres kirepülését regisztráltuk (3,3 pld/fészekalj). 3. A tojások méretére vonatkozóan 9 fészekalj (44 db tojás) esetében végeztünk vizsgálatot. A tojások átlagos hosszúsága 38,93 mm, átlagos szélessége 31,09 mm volt. 4. A fiókák egy részét (27 pld) kirepülésük előtt egyedi számozású alumínium jelzőgyűrűvel jelöltük meg. Közülük 6 fészekalj 24 pldát (fészekaljanként eltérő színű) színes jelöléssel is elláttuk ben fedezethiány miatt további költőládákat nem tudtunk telepíteni, és újabb térségeket sem tudtunk bevonni a faunisztikai feltárások folytatásába. A korábban kihelyezett költőládáknál azonban a Bakonyi Természettudományi Múzeum támogatásával folytatni tudtuk 2001-ben megkezdett kutatásainkat. Vizsgálatunk időszakában ekkor már 33 költőpár (100%) telepedett meg a Várpalota Veszprém közötti területen: közülük 16 pár (49%) a már 2001-ben is kinn lévő odúkban kezdett fészkelésbe, míg 17 pár (51%) újonnan jelent meg a térségben 25%-uk a kialakított folyosókban. A fészekaljak nagyságára és a költések alakulására nézve 2002-ben a következő eredmények születtek: 1. A fészkelési időszak alakulására nézve a következőket állapítottuk meg: a költés/fiókanevelés április 07. július 28. között zajlott le, míg a tojásrakás időszaka április 07. június 03. közé esett (6. ábra). 2. A költőpárok min. 164 db* tojást raktak le (5,0 db/fészekalj), s ebből 129 fióka (77,4%) ki is röpült (3,9 pld/fészekalj) (7. ábra). * A feszültség alatt levő oszlopokon található költőládák esetében az ellenőrzés nehézsége miatt a tojásszámot a kirepült fiókák számával egyezőnek vettük!

10 6. ábra A fészkelési időszak tartamának alakulása 2002-ben az Inota Várpalota Öskü Kádárta Berhida Vilonya Királyszentistván térségében előforduló vörös vércse (Falco tinnunculus) populáció vizsgálata alapján. (Megjegyzés: a B1, B2 és KI 2 párnál a tojásrakás és a kotlás időszaka ismeretlen maradt előttünk; a VI 1, VI 2 és VI 5 párnál pedig csak a fiókák kirepülési időszakát tudtuk figyelemmel kísérni.)

11 7. ábra A lerakott tojások és kirepült fiókák számának alakulása 2002-ben az Inota Várpalota Öskü Kádárta Berhida Vilonya Királyszentistván térségében élő vörös vércse (Falco tinnunculus) populációban (33 db költőláda alapján). 3. A tojások nagyságát 22 fészekalj 119 db mért tojása alapján vizsgáltuk. Az átlagos hosszúság 38,57 mm-re, az átlagos szélesség 30,94 mm-re adódott. 4. A kikelt 130 pld fióka (78%) közül 84 pld-t (50,4%) egyedi számozású gyűrűvel láttunk el (29 pld esetében fészekaljankénti színjelzést is alkalmaztunk). A költőpárok 2002-ben 129 fiókát röpítettek. A vizsgált költőládáknál korábbi jelölésű egyedeket nem figyeltünk meg. (Megjegyzés: a Tótvázsony/Barnag térségébe vezeték nélküli beton villanyoszlopokra kihelyezett költőládák többségét /5 db/ megsemmisítve találtuk, az oszlopokat kidöntötték, a költőládákat összetörték. Az Öskü határába kihelyezett 4 költőládánk közül egyet hasonló módon oszlopostól kidöntöttek.) Állományfelmérés A vörös vércsét hazánkban ma általánosan elterjedt madárfajnak tartják, annak ellenére, hogy állományának területi megoszlása nagy szóródást mutat, és pontosan nem is ismert. Mivel projektünk távlati

12 céljainak megvalósításához ismernünk kell a Bakonyban fellelhető állomány területi elhelyezkedését, ezért a faj előfordulásának felmérése céljából a évben számos élőhelyen végeztünk faunisztikai kutatásokat. Kiemelt vizsgálati területnek a Keleti-Bakonyt és Veszprém térségét (Kádárta Gyulafirátót Márkó) tekintettük, emellett a Balaton-felvidéken és a Déli-Bakonyban végeztünk további, szondázó jellegű kutatásokat. A Keleti-Bakonyban csak Csetény község határában állapítottuk meg a faj előfordulását (fészkelés?). A Tapfer (1981) által korábban leírt, és 2001-ben általunk kutatásba vont területeken a vörös vércsét sehol sem találtuk meg. Veszprém térségében bakonyi viszonylatban jelentősnek mondható állományt találtunk Kádártánál (min. 8 pár). Felmérésünk szerint itt a költőpárok többsége (min. 5 pár) nagyfeszültségű hálózat rácsos szerkezetű vasoszlopain költ dolmányos varjak gallyfészkeiben. (E párok esetében fészkelésük körülményei miatt költésbiológiai adatok gyűjtésére nagyon korlátozottak voltak a lehetőségeink. Tevékenységünk többnyire csak a kotlás folyamatának kontrollálására, szerencsés esetben a fiókák kikelésének és számának, illetve kirepülésük időszakának megállapítására szorítkozhatott.) A Balaton-felvidék és a Déli-Bakony kutatott területein csak Nemesvámos Tótvázsony térségében került elő egy kisebb itt már korábban is ismert populáció. Értékelés Bár átfogóbb elemzésekre csak több évet érintő és nagyobb menynyiségű mintavételi anyag kiértékelése nyújthat módot, azért a rendelkezésünkre álló eddigi eredmények alapján a következőket mégis megállapíthatjuk: A kialakított folyosókban javultak a már meglévő állományok fészkelési körülményei, valamint a költések eredményessége. A folyosókba kihelyezett költőládák révén új párok települtek be. A munka első két évében sikerült az évi várpalotai populáció 94%-át visszatelepíteni. Pontos adatokat nyertünk az egyes költőpárok szaporodási ciklusára, ill. fészekaljaik jellemzőire (tojás- és fiókaszám, mortalitás stb.) vonatkozóan. Fényképfelvételeken és topográfiai térképeken dokumentáltuk a vörös vércsék által jelenleg lakott bakonyi élőhelyek állapotát. A Keletiés Déli-Bakony térségéből újabb faunisztikai adatokat nyertünk a faj mai

13 elterjedésére, gyakoriságára és állománynagyságára vonatkozóan. A vörös vércse fészkelési ciklusának/ költésbiológiájának pontosabb ismeretében hatékonyabb természetvédelmi beavatkozásokra nyílhat mód a faj védelme érdekében. Összefoglalás A 4000 km 2 kiterjedésű Bakony-hegység térségében a Magyarországon ma még általánosan elterjedtnek tartott vörös vércse (Falco tinnunculus) állománya napjainkra erősen visszaszorult. Az egyedszámcsökkenéshez vezető okok egyike a fészkelési lehetőségek beszűkülése volt ben kezdett munkánk során a faj által korábban lakott élőhelyeken elsősorban Várpalota térségében költőládák kihelyezésével lehetővé kívántuk tenni az 1990-es évek közepén itt élt állomány visszatelepülését, ill. célul tűztük ki a még fellelhető szórványpopulációk közötti fészkelési folyosók kialakítását. Tevékenységünk nyomán eddig 33 költőpár telepedett meg a Várpalota Veszprém közötti területen, közülük 16 pár (49%) a már 2001 tavaszán is kinn lévő odúkban kezdett költésbe, további 17 pár (51%) pedig újonnan telepedett meg későbbi (2001. őszi) kihelyezésű költőládákban (25%-uk a kialakított folyosókban ). A költőpárok 129 fiókát röpítettek. Köszönetnyilvánítás A telepítési program a KAC ( /2000 számú) és Bakonyi Természettudományi Múzeum támogatásával valósulhatott meg. Köszönetet mondunk Simon Károlynak (Veszprém) és Széplaki Imrének (Veszprém) a évi telepítések és ellenőrzések során nyújtott segítségükért, és rajtuk kívül mindazoknak, akik munkánkat valamilyen módon segítették. Felhasznált irodalom Andrési P.: Cselekvő természetvédelem. Szeged, JGYTF Kiadó, 212 p. Haraszthy L. Vörös vércse In: Haraszthy, L. (szerk.): Magyarország madarai. Budapest, Mezőgazda Kiadó, p Keve A.: A Keszthelyi-hegység és a Kisbakony madárvilága. A Bakony természettudományi kutatásának eredményei, 6. k. Veszprém, p.

14 Keve A.; Tapfer, D.: A Balaton-felvidék madárvilága. A Bakony természettudományi kutatásának eredményei, 11. k. Zirc, p. Magyar G.; Hadarics T.; Waliczky Z.; Schmidt E.; Nagy T.; Bankovics A.: Nomenclator avium Hungariae. Magyarország madarainak névjegyzéke. Budapest Szeged, Madártani Intézet MME Winter Fair, 202 p. Tapfer D.: Ragadozómadarak és baglyok elterjedése a Bakonyban napjainkban és védelmük alapvető szempontjai. In: Tóth S. (szerk): Ankét a Bakony madárvilágának szervezett védelmére (Zirc, október 4.) 34 p. I.m. p Bakonyi Természettudományi Múzeum, Zirc Tapfer D.: A vörösvércse (Falco tinnunculus L.) a Keleti-Bakonyban ( ) A Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei, 16. k. Veszprém, p