Fencsik Tamás - Havas Henrik. Apám szép volt. Egy heroinista vallomása HAVAS KIADÓ BUDAPEST, Havas Kiadó, 2010

Átírás

1 1

2 Fencsik Tamás - Havas Henrik Apám szép volt Egy heroinista vallomása HAVAS KIADÓ BUDAPEST, 2010 Havas Kiadó,

3 ELŐSZÓ Ennek a könyvnek is megvan a maga története. Gabkával, a főhőssel egy tévéfelvételen találkoztam. Még ott, a stúdióban megbeszéltük, hogy összehozunk egy könyvet. És ennek már jó másfél éve. Eleinte jól indult minden, hosszú órákat beszélgettünk. Összegyűlt néhány száz oldal nyersanyag. A könyvnek körülbelül egyharmada elkészült, amikor beköszöntött a vissza-visszatérő depressziós időszakom... Gabká-nak megmondtam, hogy a tervezett időpontra, 2010 májusára nem kerül boltokba a könyvünk. Akit nem érint, az nem érti, miként lehet, hogy az első ötven-hatvan oldal összejön, aztán valamiért nem megy az írás. A véletlen úgy hozta, hogy meghívtam rádióstúdióba az Ozzy Osbourne életrajzi könyvének fordítóját. A felvétel után beszélgettünk, dicsértem a munkáját. Azt mondta, szívesen dolgozna velem. Javasoltam, tegyünk egy próbát, olvassa el, amit eddig írtam, és aztán, ha tudja, folytassa... Tudta és folytatta. Laikus szerintem nem képes eldönteni, melyik bekezdés az enyém és melyik az övé. Szakembernek nyilván feltűnik, hogy ami a központozást illeti, vannak eltérések, de ezek egyáltalán nem zavaróak szeptemberében ismét kedvem volt dolgozni. Alig egy hét alatt megszerkesztettem a könyvet. Ügy vélem, jól tagolt és olvasmányos lett. Gabkának és Tamásnak ez az első könyve, nekem ugyan a sokadik, de együtt örülök velük. Remélem, az olvasók nem csalódnak. 3 Havas Henrik

4 1. Zűrös voltam a kórházban. Konkrétan megrugdostam a doktornőt, akivel elég jóban vagyok azóta. Pont az történt velem, amit nem akartam, addig csináltam a fesztivált, amíg leszíjaztak. Rettenetes volt! Én egyáltalán nem akartam leszokni, de annyit tudtam, hogy bele vagyok kényszerítve ebbe a helyzetbe. Aztán valahogy lehoztak a heroinról, csak gyógyszereket szedtem, és így elvállaltak a II-es női klinikán. Meg kellett szülni a gyereket, négy hónapos körül lehetett. Nagyon durva volt, mert se nyugtató, se altató, se semmi. Nem kaptam érzéstelenítőt sem. Föltöltötték a méhem, kijött egy gyerek, láttam is. Utána elkábítottak valamennyire, és azt éreztem, hogy Isztambulban vagyok, hogy ott csinálták nekem ezt a műtétet. A harmadik vagy a negyedik abortuszom volt, de nem volt kedvem leállni ilyen ügyek miatt. Meg a gyerek sem érdekelt, sőt ideges lettem ettől a témától. 2. A bölcsődéből szinte semmi emlékem, az óvodából valamennyivel több. Például emlékszem az ottani kisszekrényekre. A házikó volt a jelem. Rémlik valami olyan is, hogy egyszer az ovistársaim körbeálltak, rajtam egy csipkeszerű, hosszú szoknya volt, s mindenki azt fogta, és én pörögtem velük, mint egy királylány. Körbe, körbe, körbe... Nevettem. Úgy rémlik, nevettem. Egyébként nagyon fiús kislány voltam, mivel az apám inkább fiúnak nevelt, mint lánynak. Nem lehetett fülbevalóm, tüsi hajam volt, sportolni jártam. Sportoltam 4

5 egész életemben. Már az óvoda is sportóvoda volt, ahova én kék ruhákban jártam be, amivel simán kilógtam a sorból, mert nekem nem volt rózsaszín ruhám, ahogyan a többi kislánynak. Anyu családjából néhányan vettek nekem Barbie babákat, de az apám persze rémesen ellenezte, hogy én babázzak. Pedig egy kislánynak igenis kell babáznia. De hát már akkor látszódott, hogy anyu és az apám mennyire ellentétesen gondolkodnak a gyereknevelésről, és ezek az ellentétek végig is kísérték az egész gyerek- és kamaszkoromat. Ha apámra gondolok, vegyes érzések jönnek elő: azaz akad néhány köztük, amiktől esetleg elmosolyodom, de azt akkor sem lehet elvenni tőle, hogy rémes apa volt, és csordultig vagyok a rossz emlékekkel őt illetően. A furcsa persze az az egészben, hogy közben százszázalékosan a szívemben van. Talán valahol ő az Isten számomra. Ez a kettősség dolgozik bennem. Apámmal kapcsolatban mindig valami kettősség dolgozik. 3. Az egész egy balesettel kezdődött. A Khalid elég agresszív volt a krekktől. Volt olyan, hogy mentünk a Körúton, valaki befékezett előttünk, akkor ő kiszállt, és elkezdte ütni a másik sofőrnek a kocsiját. Két balesetre emlékszem. Az egyikre különösen, mert lefejeltem a szélvédőt. Egy üvegszilánktól felrepedt a szemöldököm, jött a mentő, elvittek a kórházba. Volt CT meg ultrahang, mondták, hogy nagy szerencsém volt, mert nem történt semmi bajom, de úgy látjuk, maga terhes, gratulálunk hozzá". Hát mondom, ez fasza, ez valóban fantasztikus hír. Mondom a Khalidnak, hogy ez az információ. Ő 5

6 nagyon akarta a gyereket, de valahogy meggyőzték, hogy a kisasszony nincs olyan állapotban, mert negyven kiló, full heroinfüggő, a krekkpartik után azt sem tudja, hol van, azaz a gyerek nem lenne egészséges. Oké, menjünk, vetessük el" - mondta. Én kapásból elutasítottam ezt a gyerektémát, szedjék ki egyből, nekem ez semmiféleképpen sem kell. Egy kórház sem vállalt, annyira függő voltam, hogy nem merték az altatást bevállalni. Én meg már három hónapos elmúltam, de nem érzékeltem, hogy terhes vagyok. Nekem nem volt menstruációm, a herointól minden megszűnt. Nem érdekelt, örültem, hogy az sincs, hogy össze-vissza vérezgessek. Megpróbáltam a Funk dokihoz bejutni, megnéztem az osztályát, mondtam, hogy ide nem jövök, itt még Depridolt sem adnak, akkor mentem a Jánoskórházba, azok elvállaltak azzal, hogy lehoznak a heroinról és úgy megyek az abortuszra. Ez így történt, lehoztak. 4. Apám zavaróan szigorú volt velem. Már a születésemtől fogva. Sosem adott zsebpénzt, ő egyszerűen ellenezte, hogy pénzt adjon a gyerekeinek. Megmásíthatatlan szabályokat fektetett le. Például mindig én voltam a felelős a kisebb gyerekekért, akik persze nagyon rosszak voltak. Most leginkább az idősebb öcsémről, Bencéről van szó, aki két évvel fiatalabb nálam. Gyerekkorától elég deviáns módon viselkedett. Apám új házasságából született. Nagyon gyönyörű gyerek volt: barna haj, zöld szemek, nagy, vastag száj, szép fogak. De hiába volt gyönyörű, a neveltetésének köszönhetően kezdett 6

7 eltorzulni. Ő az apámmal lakott, így neki az apámat kellett elviselnie hétfőtől vasárnapig. Akkoriban a nevelőanyám egyáltalán nem szólt bele a gyereknevelésbe, de olyan szinten, hogy konkrétan mindent átengedett az apámnak. Az apám meg nagyon agresszív volt az öcsémmel. Néha úgy elverte, hogy az valami rémes, szegény gyerek akkora monoklival ment be az iskolába, hogy azt kellett hazudja, eltalálta egy teniszlabda. Pedig az apám csapta arcon. De nem felpofozta, ahogy a gyerekeket néha szokás, hanem rendesen bevert neki. Ököllel. Lövésem nincsen, hogy az én családom hogyan tudta ezt végignézni és miért nem szóltak rá apámra. Szegény Bence..., állandóan szét volt verve, az ütéseknek köszönhetően meg persze eldurvult. Ezt nem úgy kell érteni, hogy ő is állandóan verekedett, hanem szimplán egy rossz, hazug gyerek lett. Például ellopkodta otthonról a videokazettákat, és eladta őket. Egyértelmű, hogy ő volt a tettes, azonban folyamatosan azt hazudta, neki semmi köze a dologhoz, szóval ő ezt a sztorit nem vállalta fel, hogy otthonról lopott. De igazából miért ne lopott volna? Az apám ugye soha nem adott pénzt a kezünkbe, miközben körülöttünk minden gyerek kapott pénzt a szüleitől. Ez mindig, mindennel így volt: az összes gyereknek megengedtek mindent, nekünk meg semmit. Konkrétan soha, és konkrétan semmit. Az öcsém ettől összezavarodott, és rémesen undorító dolgokat csinált: elmentünk kutyát sétáltatni, kivette a szájából a rágót, eldobta, és utána visszavette a szájába. Még akkor is, ha az éppen a kutyaszarban landolt előtte. Mondhatnánk azt is, hogy furcsa dolgai voltak, de ez inkább undorító. Engem állandóan kikészített, amitől én is agresszív lettem, és néha a póráz fémrészével ütöttem azt a szerencsétlen gyereket. 7

8 Mert ugye mindenért én voltam a felelős. A kutya amúgy egy német vizsla volt, a Dani. Az Andrássy útra hordtuk sétálni. A Bence a Kodály köröndön feldobta egy fára a pórázt. Persze ezért is engem szúrtak le, mert venni kellett egy másik pórázt, és az ugye pénzbe kerül. Pedig nem én dobtam fel oda azt az átkozott pórázt. De akkor is én voltam a felelős, hogy a Bence már megint mit csinált. A cipőjét is össze-vissza dobálta, rugdosta az Andrássy úton, egyszer egyenest bedobta az orosz nagykövetségre. Nem volt egyszerű menet kihozni... Borzasztó gyerek volt. Nyáron néha ruhástul ugrált be a vízbe, de volt, hogy csak a cipőjét dobta be. Persze akkor is ki volt a felelős? Nyilván én. Merthogy a gyerek elhagyta a cipőjét. Bence mindig próbált többnek látszani, mint ami valójában volt, folyamatosan szerepeket játszott. Szörnyű! Ezen kívül rémesen evett, szinte undorító módon. Csak úgy fordult ki a szájából mindig a kaja. Most úgy tűnik, mintha csak rosszat mondanék róla, vagy hogy ne lett volna benne semmi jó. Pedig volt. Bence rengeteget olvasott, szó szerint falta a könyveket, amitől persze kisebbségi érzésem lett, mert én nem nagyon olvastam. De hát ő ugye az apámékkal nőtt fel, ott nem volt nehéz megszeretni a könyveket, hiszen mindenki állandóan olvasott. Csak engem néztek le folyamatosan, amiért nincs hat könyv egyszerre a kezemben, illetve mert én nem vagyok olyan igazi, értelmiségi típus, akinek tele van tömve a feje tudással. A Bence nem csak olvasott, hanem írt is, és elég jól fogalmazott. De ő is tele volt önértékelési problémákkal, csak pont fordítva, mint én. Ő többnek képzelte magát, én meg kevesebbnek. Hogy mi ennek az oka? Nyilván az apámmal való kapcsolata. Na meg ő is be 8

9 volt oltva állandóan, többször is mondta, hogy az én anyám milyen ronda nő, pedig egyáltalán nem az. Nagyon furcsa most a Bencéről beszélni, merthogy mégiscsak sokáig az életem része volt, a hétvégéket együtt töltöttük, na meg a telken is együtt voltunk nyaranta egy egész hónapot ben láttam őt utoljára. Az iskolában nem tudtak a Bencével bánni. Mindenhonnan kirúgták, az egyáltalán nem érdekelte a tanárokat, hogy mennyire értelmes fiú. Már nem is tudom, hányadik kirúgásnál döntött úgy apám, hogy kiküldi Izraelbe. Akkor kezdett megszakadni a kapcsolatunk. Mondjuk nemcsak azért, mert a Bence külföldre ment. Bőven benne volt a pakliban, hogy akkor én már ugye rendes heroinista voltam, azaz nem túl sűrűn kerestem a társaságát, mivel az anyagon kívül nem sok minden érdekelt. Izraelből a Bence Barcelonába ment, mert szerelmes lett. Komlóra pedig írt nekem levelet, de erről majd később beszélünk. Egyébként Izraelben egy kicsit lezüllött, állandóan szívott. Füvet. Ezt a húgomtól tudom, aki szintén tanult kint, és hát ugye ott ők néhányszor találkoztak. 5. Egyszer egy vagy két hétre befogadott az anyukám és a nevelőapám, hogy majd le fogok állni. Annyira sikerült, hogy amint kiléptem az utcára, indultam megkeresni az egyik csecsen fiút. Kurvákkal foglalkozott, futtatta őket. Halálosan szerelmes voltam belé. Nem tudtam, hogy mi történik, én csak szálltam, mint egy pillangó, nagyon tetszett az a fiú. Az Oktogonnál volt egy presszó, már gimnazistaként jártam oda, volt, hogy ott szexeltünk a helyiség közepén. Nem számított. Ezt a fiút nagyon 9

10 kedveltem, pedig megbízhatatlan volt és heroinozott is néha. Egyszer jött egy dagadt ukrán nő, aki szintén szerelmes volt a csecsen fiúba, úgyhogy óriási ordibálás lett, mire a srác előkapott egy pisztolyt és a nő fejéhez nyomta. Mondjuk ettől az ukrán nőtől mindig tartottam, akár meg is ölt volna. Kértem egyszer attól a csecsentől, hogy szerezzen heroint, mert rosszul vagyok, a dílerem eltűnt. Megígérte, hogy segít. Mondta, hogy van egy barátja, aki nagyon egyedül van és nagyon szomorú, s be fog neki mutatni. Ő volt Khalid. A presszóban találkoztunk, mondta, hogy menjünk fel hozzá. Azt állította, hogy ő félig arab, félig zsidó. Nem tudom, honnan vette, de közölte, hogy félig én is zsidó vagyok. Fölmentünk a lakására, azonnal elővette a termékeket, óriási zacskó heroin, óriási zacskó kokain, egyből jól beszívtam. Egyébként sokáig orrba szívtam a heroint, kéznél voltak a kis dolgaim: a melltartóban van egy kis rés, ahol berakják a szivacsot, nekem mindig ott volt a heroin meg a szívószál. Khaliddal mindig pénzzel szívtam. Készségesen szedte elő a valutákat. Már az első alkalommal lefeküdtem vele, de semmire sem emlékszem, teljesen kiütöttem magam. Azt viszont már tudtam, hogy nekem ott jó helyem lesz. Aztán hazavitt, otthon pedig bejelentettem, hogy elköltözöm. Úgy is volt, Mátyásföldre mentem, egy elvarázsolt lakásba. Igazából csak a nappalira emlékszem, abból is csupán az asztalra, amin mindig volt heroin. Szóval odaköltöztem ehhez a Khalidhoz. Akkor még nem volt meg az érettségim, húzódott, mert negyedikben mindig megbuktam. Egy csomó esti iskolába jártam, de soha nem sikerült leérettségiznem. Khalid mellett is jártam 10

11 iskolába. Volt olyan is, hogy ő vitt a suliba, vagy nem is tudom, hogy ő vitt-e. Vagy már megvolt az érettségim? Nem! Még nem volt meg. Az iskolában nem sok minden történt. Általában a vécében kötöttem ki, alig vártam, hogy mehessek a vécébe, ott szívtam a heroint meg a kokaint. Ez az egyetlen, amire emlékszem az iskolából. Amikor a Khaliddal összejöttünk, rögtön tripperes lettem. Tudtam, hogy nem tőlem kapta el, hanem én kaptam el tőle. A lánykák folyamatosan járkáltak fel a lakásba, mind kis-bundában és jól öltözötten jöttek, de ugyanolyan heroinisták voltak, mint én. Szinte minden nőre fölnéztem, még a kurvákra is, akik legalább csinálnak valamit, nem úgy, mint én. Az is egy munka. Elmegy a bárba, felszedi az embereket, vagy jönnek hozzá, mindennap van munka vele. Én meg csupán egy igazi léhűtő voltam, aki egész nap csak feküdt. Egyedül tök jól elvoltam. Kapcsolgattam a tévét, heroint szívtam és gyógyszert ettem. Ez volt az össz tevékenységem. Emlékszem, milyen rettenetes volt, hogy nem tudtam aludni és reggel négykor csak halak voltak a tévében. Ez ment hónapokig. A Khalid próbált kivinni a lakásból, de én mindig be voltam állva, folyt a nyálam. Mégis kellettem neki. Kiegészítettük egymást. Feküdtem az ágyban, hozta az aranyakat, akasztotta rám, én meg úgy néztem ki, mint a karácsonyfa, és csak feküdtem tovább. Semmiről sem tudtam. A lakásból csak a nagyszobát tudom leírni. O rendezte be, mindenféle giccses bútorral. Aranyszélű dolgok, üvegasztalka, leopárdos szőnyeg, több méteres állatok, tigris, leopárd, óriási medve és ehhez még óriási növények, főleg jukka, tisztára dzsungelben éreztem magam. Feküdtem a dzsungelben és ez tetszett neki. Úgy 11

12 érezte, hogy otthont teremtett nekem, mindent megvett, a tartozásaimat kifizette, próbált törődni velem, gondoskodott rólam. Sokkal betegebb volt nálam. Egy igazi társfüggő. 6. Apám nem vett nekünk ajándékokat. De nem azért, mert nem tehette meg, hanem egyszerűen úgy gondolta, hogy nem. Ha nekem megtetszett egy ruha, várnom kellett a szülinapomig vagy karácsonyig, és akkor talán megkaptam. Ebédnél, vacsoránál is állandóan azt hajtogatta, hogy mindent meg kell enni, ami előttünk van. Mindig csak az történhetett, amit ő akart, nem volt ellenvetés, meg sem hallotta azt a szót, hogy nem. Szigorú volt, de közben néha mégis kaptam tőle gyengédséget. Vagy valami olyasmit, amit talán annak nevezhetünk. Bár ő kemény volt, tőlem azért kikövetelte a szeretetet. Örökké azt hajtogatta: Engem szeress a legjobban, ne az anyádat! Csak engem szerethetsz, érted?!" Ezért az anyut nem is mertem szeretni, már egészen kicsi koromtól kezdve. Pedig vele laktam, ő nevelt, de mindenáron az apámat kellett szeretnem, aki megmondta, hogy őt szeressem a legjobban. Kész-passz. Csakhogy miközben ezt akarta, agresszív volt velem. Ennek köszönhette, hogy szó szerint rettegtem tőle. 7. Tisztára olyan voltam, mint egy élőhalott. Moziba vagy étterembe sosem mentünk. Khalid volt az, aki sokat mászkált. Én nem. Aztán mellette sikerült lerakni az 12

13 érettségit. Többször is megbuktam. Tisztán emlékszem, hogy az érettségin elsőre megbuktam történelemből, egy számot sem bírok megjegyezni. Kész csoda, hogy sikerült. Minden kettes lett, de meglett, mindez a Khalid mellett. Az iskola nevére már nem emlékszem, nem tudom, hova jártam. Néha elmentünk élelmiszert vásárolni, kizárólag arab üzletekbe. Lehet, hogy mentünk a Tescóba is? Nem tudom. Sehova nem volt kedvem menni. Eleinte segítettem neki pakettokat csinálni, mentem vele árulni. Rengeteg gyógyszert szedtem, óriási mennyiségben öntöttem magamba az altatókat, a kedélyjavítókat. Éjszaka egy óra, három óra körül felkeltem, elmentem vécére, ami csak pisilést jelentett, mert egy heroinista nem tud kakilni. Egész nap kínlódtam, hogy szedjem ki magamból a kakit. Elég gusztustalan, de ez volt az egész programom. Egyszerűen nem jött ki. Ricinusolajat ittam keserű sóval, töménytelen kúpot tettem fel, a kádban próbálkoztam a beöntéssel, de semmi nem használt. Gyakran a végén már pisilni sem tudtam, annyira elzáródott minden, hogy se pisi, se kaki, a Khalid meg vitt a kórházba. Egyből meg akartak műteni, de aztán katéter, beöntések, és nagy nehezen kiszedték a kakit. 8. Pályaválasztáskor összegyűlt a család: apám letiltott a művészeti és a sportiskoláról. Több helyre felvételiztem, mindenhova felvettek: a Teleki Blanka Gimnáziumba francia-magyar szakra, a Szinyei Merse Pálba biológianémet szakra. Minden érdekelt, ami a gyógyításhoz kötődik. Bejött a képbe egy alapítványi iskola, a 13

14 Terézvárosi Kéttannyelvű Altalános Iskola és Gimnázium, végül oda kerültem. Mi voltunk az első és az egyetlen osztály. A zuglói zárt életet felváltotta a belváros. A suli a Liszt Ferenc tér mögött volt, a Hegedű utcában, egy régi épület első emeletén, egy körfolyosó vezetett a teremhez, amihez két új vécé tartozott. Akkor még nagyon szeppent kislány voltam, még azt is fel kellett írnom, hogyan jutok el Zuglóból a suliba: először 82-es trolival kell menni, utána a piros metróval a Blaha Lujza térig, onnan pedig 4- es 6-os villamossal a Király utcáig, aztán gyalog. Nyolcadik után még eléggé fiús voltam, a hajamat is csak akkor kezdtem növeszteni. Az osztályomnak az volt a különlegessége, hogy vagy bukottak, vagy nagyon jól tanuló gyerekek jártak oda. Eleinte tanultam én is, megírtam a leckét. De csak eleinte. Az idősebbek érdekeltek, hiszen fejlettebbek voltak, többet éltek nálam, én meg nagy naivan néztem rájuk, miközben az uzsonnám szépen be volt csomagolva a táskámba, és helyes kis tolltartót hordtam magamnál. Volt egy Győző nevű osztálytársam, nagyon helyes fiú volt. Együtt utaztunk, ő Mátyásföldön lakott. Meg ott volt az Edina. Ő lett a legjobb gimnáziumi barátnőm. Idősebb lány volt, hatalmas mellekkel, nagyon érett gondolkodással. Nem tudom, hány pasija volt már, de azt tudom, hogy elég sok fiúval lefeküdt. Felnéztem rá, hogy milyen nőies, hogy sminkeli magát. Ráadásul elég jól beszélt angolul is. Rendezett családja volt, a Blaha Lujza téren laktak egy nagypolgári lakásban, a nagymama is velük élt. Sokat voltam ott, náluk otthon éreztem magam: leültünk, ettünk, és mondták a szülők, hogy igyunk egy pohár bort, mert az jó a vacsorához, és jót tesz az emésztésnek. Furcsa volt, hogy 14

15 felnőttnek kezelnek, beszélgetnek velem. A nagymamának állandóan beköszöntem, én mindig nagyon kedves voltam az öregekkel, mindig szépen beszéltem velük, és mindig segítőkész voltam. Az Edina szobája hatalmas volt, telerakva fényképekkel meg egy csomó ruhával. Néha elengedtek hozzá, ott aludtam. Azt itt tudni kell, hogy engem sehova nem engedtek el. Egy idő után viszont az Edinához igen. Vele pedig mentünk ide-oda. Volt még a gimiben a Ritus. Hát ő nem olyan volt, mint az Edina, inkább művészi beállítottságú, alternatív lány. Edina imádta a ruhákat, márkásakat hordott, a Ritust viszont egyáltalán nem izgatta, hogy mi van rajta. Szerettem vele lenni. Persze ő is idősebb volt nálam, és kövér volt, de biztonságban éreztem magam vele. Bölcsnek tűnt. Ritus és Edina mellett volt még két barátnőm: a Melinda és a Zsuzsa, akinek az anyja lakásában laktam később. Zsuzsa nagyon különleges lány volt, persze ő is idősebb volt nálam. Nagyon szegény családból jött, elváltak a szülei. Az apja pszichológus volt, aki újranősült, az anyja meg franciatanárnő, de mániás depressziós, ráadásul első generációs mák- és fűhasználó. Az anyuka, a Kati segélyekből élt, egész nap otthon ült, ivott és gyógyszert szedett. Mindenféle művészlelkek jártak hozzá vedelni. Nick Cave-et, Beatlest, Rolling Stonest hallgattak. Na meg Trabantot, Balatont és Neuroticot. Zsuzsa ezt hozta magával, engem pedig magával ragadott. Szerettem ezt a depresszív világot. Ez a ház is ledőlhet, ellopta az időmet, szemem sarka megremeg, nekem aztán egyre megy." Ilyen számok voltak. Meg a Mániákus depresszió. Ott torony volt, fekete tenger, bent a vízben rengeteg ember, hol lehet 15

16 most, nem találom, biztos megjön, itt megvárom, mintaképpen, mint azelőtt, négykor ott lesz a bolt előtt." Zsuzsát a legtöbben cikizték ebben az osztályban, mert szakadt ruhákban járt, és nem volt túl nőies típus, pedig jó nagy mellei voltak. A gazdag ficsúr gyerekek állandóan szívatták. A Melinda is ilyen underground figura volt, vele is állandóan alternatív zenéket hallgattunk. A Zsuzsa és a Melinda sokat jártak koncertre. 9. Khalidba soha nem voltam szerelmes. Ma már nem is tudom, hogyan tudtam vele és hozzá hasonló emberekkel csókolózni. Egyszer hazaértem, nem találtam, kerestem, és mikor benéztem a fürdőbe, ott dugott valami ukrán nőt hátulról. Ő meg annyit mondott, mindjárt jövök. Engem nem nagyon érdekelt, elővettem a zacskót és kivettem magamnak az adagomat. Khalid mindig befogadott valakit. Először egy bolgár fiú lakott velünk, aki árult neki, aztán meg egy albánt fogadott be. Mai napig nem tudom, hogy palikkal lefeküdt-e vagy sem, de mindig az volt az érzésem, hogy ő félig buzi. Khalid családja talán Jordániában él. A felesége talán meghalt, az viszont biztos, hogy volt egy lánya, akit az anyukája nevelt. Nekik rendszeresen küldött arany ékszert. Amikor leállt a heroin árusításával, szép lassan ellopkodtam az anyukájának meg a lányának gyűjtögetett arany karkötőket. Pillanatok alatt eladtam mindet. Aztán amikor magyarázkodnom kellett, azt mondtam, hogy biztos azok loptak, akiket beenged a lakásba. Kijelentettem, hogy én normális vagyok, ilyet nem csinálok. Amúgy mindig gondoskodott rólam. Állandóan 16

17 főzött, mosott, mindent megcsinált. Én nem akartam semmit sem csinálni! Csak négyféle ételt voltam hajlandó megenni. Egy heroinos nem nagyon eszik, de ha eszik, akkor édességet kíván. Nekem a mézes-mogyorós Corn Flakes volt a kedvenc, a meggyes Danone ivójoghurt, a Carte d'or diós fagyi és a Milky Way karamellás tejital. Khalid beíratott egy KRESZ-tanfolyamra, autósiskolába, mert mindig rengeteg autója volt. Mindennap más kocsival érkezett. Amikor elkezdett vezetni tanítani, egy aranyszínű Mercedesbe ültetett, azt mondta, ez az enyém. Én meg felháborodtam, hogyan képzeli, hogy én majd vezetek, mert engem csak sofőr vihet. Az autósiskolában voltak elméleti órák, amik azzal kezdődtek, hogy ültem a padban, a fejem kezdett egyre lejjebb lógni, míg le nem fejeltem a padot. Ezt hívják sztondulásnak, az az állapot, amikor az ember az ópiátszármazéktól kiakad, megkövül. Ennyire emlékszem a KRESZ-órákról. Khalid kivitt a Keleti pályaudvarra. Azt mondta, hogy egy nagyon szép autóm lesz. Megjött a barátja, átültünk a másik autóba, ők írtak valami papírt, aztán az új kocsival hazavitt a haverja. Megköszöntem a kocsit, Khalid mondta, hogy nem igazán kell megköszönni, frissen lopták egy külfölditől. Azt mondták, hogy ez a megoldás a legegyszerűbb. 10. A gimnázium elején még lelkes tanuló voltam, dietetikus akartam lenni. De senki nem választotta ezt a suliban, így ez a szak nem indult, helyette lett az újságírás. Japánul is tanultam, ami abból állt, hogy egész nap röhögtünk, és ettük a szárított moszatot. Napról napra csapódtam a hülyeség felé. Tesiórákon furcsa volt nekem a lányok 17

18 nyafogása. Állandóan nyavalyogtak, hogy ők nem tornáznak, mert menstruálnak. Egyszerűen nem értettem. Addig az egyetlen öröm az életemben a sportolás volt, itt meg mindenki el akarta lógni. Cikinek éreztem, hogy vártam a tornaórát. Idővel persze abbamaradt a lelkesedésem, és az iskolai kosárlabdaedzéseket is hanyagoltam. Ugyanígy voltam a színházas szakkörrel is. Az osztályfőnökünk, az Ági néni biológus volt. Folyamatosan aláztuk, kihasználtuk őt, pedig egy áldott jó szívű, rendes ember volt. Megpróbálta leadni az órákat, de nem jött neki össze, mert hangosak voltunk, társasoztunk, dumáltunk. Elloptuk a naplót is, átjavítottuk benne a jegyeket. Az osztályteremben állt egy csontváz, annak a szájába tömtük a rohadt szőlőt, a rohadt almát, kalapot, nyakkendőt adtunk rá, cigarettát dugtunk a szájába. A fiúk almákkal dobálóztak a teremben, ettől az egész úgy nézett ki, mint egy csatatér. Lövésem nincsen, hogy a kis eminensek hogyan tudtak tanulni. Másodiktól már egyáltalán nem tartoztam közéjük. Az igazgatónő volt a magyartanárom. Az Anci néni. Különleges nő volt, szeretett engem. A kevés haját mindig szépen befésülte, és volt elöl egy fehér tincse. Az volt a szexepilje. A korához illően csinosan öltözött. Alig járt be órákra, és ha megjelent, akkor is biztosan késett. Néha egyben tartott meg három órát. Nála mindig csönd volt. Csehovot olvasott fel, meg Gogolt, amiket ő szeretett. A görög mitológiát például nem tanította. Előfordult, hogy bejött, és látta, a 30-as létszámból vannak 10-en. Magától mondta: Ja, biztos tegnap a Totál Carban voltak a gyerekek." Pénteken volt magyaróra, és csütörtökön este az egyik fiú, a Konrád játszott a Totál Carban, ő volt ott a 18

19 DJ Titokban szerelmes voltam belé. Szóval csütörtökönként mindenki a Totál Carba ment bulizni, azaz péntek reggel senki nem ment iskolába. Az igazgatónő laza volt, be sem írta ilyenkor a hiányzást. Még egy ilyen tanárunk volt: az Eszti néni, ő matematikát tanított. Azt mondta, hogy relaxáljunk óra előtt. Nagyon rossz voltam matekból, mégis szerettem az Eszti néni óráit. A tesitanárunk pedig szerelmes volt a barátnőmbe, az Edinába. Szerintem csókolóztak is. Iskola után összejött a csapat. Volt egy csaj, aki nagyon nagy Michael Jacksonrajongó volt. Gazdag családból jött. Mindig a legújabb Mercedesszel hozták-vitték. Nem érdekelte a tanulás. Az a csaj összejött az egyik fiúval, aki nagyon szépnek képzelte magát, és mikor már nőnek néztem ki, engem is fel akart szedni. Ez a fiú mindig félig levetkőzött, és mutogatta az alakját. Nagyon gáz volt. Na ezeket fikáztuk, hogy milyen szarok. Egyre inkább az egyik kemény magba tartoztam. Ez a kemény mag jelentette a Konrádot, a titkos szerelmemet. Ő is jó családból származott, bár elváltak a szülei. Az apja híres orvos volt. Soha nem mondtam meg neki, hogy szerelmes vagyok belé, csak követtem őt, és magamban ábrándoztam róla. Konrád másodikban jött hozzánk. Az eggyel alattunk lévő gimnáziumi osztályba pedig jött az öccse. A Konrád két évvel volt idősebb nálam, már két helyről kirúgták. Márkás ruhákban járkált, hátrafésülte a haját. Felnéztem rá, pedig ő képviselte a sznob világot. De hát ilyesmit én nem láttam Zuglóban, nem járkáltam Budára, nem voltam ilyen környezetben. Szóval az egyik kemény mag a Konrádhoz tartozott, a másik meg a Szásához, aki nagydarab metálos volt: hosszú, göndör haj, bőrdzseki, felvarrók. O volt az Edina 19

20 pasija. Ezzel a brigáddal délutánonként a Fantom nevű sörözőbe járkáltunk az Oktogonra. Melegszendvicset ettünk, cappucinót ittunk, dohányoztunk, röhögcséltünk, hangoskodtunk. A Konrád fizette mindig a számlát, mert tele volt pénzzel. Nekem viszont sosem volt pénzem. Ha camembert sajtot akartam enni, elloptam a közértből. Valahogy mindent megszereztem, amit akartam, és büszkén mutogattam, hogy milyen ügyesen el tudtam lopni. Azt hittem, hogy jó fej vagyok. Pedig már akkor kezdtek a dolgok eltorzulni. Az iskolából nem lehetett kimenni cigizni, úgyhogy a vécére jártunk a Melindával, a Zsuzsával meg a Dórával. Ezek tök jó emlékek. Az Edina nem dohányzott. Ültünk a vécéajtók előtt a kövön, és dohányoztunk. Néha nem mentünk be órára, és ott hülyültünk a cigifüstben. A cigivel kezdődött a szerhasználat. Ezt persze már megelőzték a kényszeres dolgaim: a citrom, a gumicukor, apámmal a társfüggés. 11. Nagy ritkán magával vitt a Khalid. Két évet voltunk együtt. Eleinte jöttem-mentem vele, ami két-három helyszínt jelentett. Kimentünk a Keleti pályaudvarra, a bódék meg a játéktermek környékén vegyültünk az arabokkal. Khalid csak külföldieknek, főleg albánoknak árulta a heroint. Volt olyan, hogy ültem a kocsiban, teljesen be voltam állva. Jött megint az a bizonyos sztondulás, lefejeltem a szélvédőt, és két telefont loptak el mellőlem. A Keleti után néha elmentünk a Ferenciek terénél lévő bárba. Oda főként arabok jártak, akiket egyébként a Khalid nem igazán szeretett. Jut eszembe, egyszer jártam egy kokainárus arab lakásában. Ukrán 20

21 felesége volt, aki nem volt függő, mert ragyogó tiszta volt a lakás és volt ott egy kutya is. Ha már a tisztaságnál tartunk, hát azzal nem álltam valami jól. A fürdést nem erőltettem, bár Khalid mellett valamennyire kellett volna, de én mégsem erőltettem, ahogy a fogmosást sem. Borzasztóan néztem ki. A ruházatom a következőkből állt: óriás bunda, miniszoknya, óriás talpú cipő, hozzá hidrogénszőke haj, egy kiló szemspirál, nagyon nagy smink. Ebben az időszakban egész napos programom és feladatom volt, hogy kisminkeljek arra az esetre, ha Khaliddal ki kell lépnem az utcára. Egy alkalommal valami öreg török palival találkoztunk, elég nagy mennyiséggel indultunk haza. A Keletiben volt két nagyon korrupt rendőr, két dromedár. Mindenről tudtak, és durvábbak voltak, mint az arabok. Követtek minket, és mikor megálltunk a ház mellett egy külső parkolóban, el is csípték a Khalidot. Aztán felmentünk a lakásra, a Khalid elkezdett telefonálgatni, a vége az lett, hogy feljött egy csomó arab, fizettek kétmilliót a rendőröknek, akik el is mentek. Így működött akkoriban a rendőrség. Khalid fontosnak tartotta a biztonságot, két rács is védte a bejárati ajtót. Egy alkalommal jött haza, de valamit megérezhettem, mert csöngetett, kinéztem, láttam, hogy mögötte állnak a rendőrök. Berohantam a szobába, és a hatodikról a bokrok közé dobtam a cuccot. Sietnem kellett, mert az üvegasztalra ki volt készítve a csík. Gyorsan lesöpörtem, bele a szőnyegbe. De egy hibát azért elkövettem. Állandóan mondta a Khalid, hogy ne hagyjak elő szívószálat, mert abban mindig marad a heroinból. Úgyhogy, amikor végeztem és kinyitottam az ajtót, 21