A táborozás hétfın Gyırújbaráton kezdıdött. A heti illetve a napi program ismertetése után a gyerekek egy rövid reggeli tornával kezdték a napot:

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "A táborozás hétfın Gyırújbaráton kezdıdött. A heti illetve a napi program ismertetése után a gyerekek egy rövid reggeli tornával kezdték a napot:"

Átírás

1 Intézményünk a pályázat útján nyert összegbıl táboroztatott hátrányos helyzető gyermekeket. A hét minden napján 16 gyermek és 4 családgondozó vett részt a programokon. Az Intézményünkhöz tartozó 6 település mindegyikérıl jöttek gyermekek a táborba. A családgondozók reggelente kimentek az adott telephelyre, ott összegyőjtötték a négy gyermeket, aki részt vettek a táborban, majd onnan vagy busszal, vagy a családgondozó autójával mentek az adott napi program helyszínére. Az Ikrénybe szervezett program napokon a családgondozók gyermekeikkel Gyırben az autóbusz végállomáson gyülekeztek, onnan bérelt busz szállította ıket (kivétel a Gönyőiek, mert ık a családgondozó autójával mentek ki) a célállomáshoz. Délután szintén a bérelt busszal mentek vissza Gyırbe, onnan helyközi járattal mentek a telephelyekre. Az adott program helyszínére való megérkezés után a táborvezetı ismertette a gyerekekkel a napi programtervet. Ezt követıen reggeli tornán vettek részt. A tornát követıen a táborvezetı által elkészített tízórait fogyaszthatták el a résztvevık. A tízórai után elkezdıdtek a napi programok. Délben az adott programhelyen ebédeltek a résztvevık, majd a programok tovább folytatódtak. A táborozás hétfın Gyırújbaráton kezdıdött. A heti illetve a napi program ismertetése után a gyerekek egy rövid reggeli tornával kezdték a napot: Ezt követıen tízórai étkeztetés történt meg. Miután mindenki elfogyasztotta a tízórait, rövid ismerkedésre került sor: Az ismerkedés után az egészséges életmódra nevelés és a méhészkedés, mint szakma jegyében a mézrıl tartott elıadást Rum Noémi családgondozó a gyerekeknek, akik késıbb kóstolót is kaptak a mézbıl:

2 Ezt követıen csapatokat állítottak fel a gyerekek és az elhangzottakból rövid tesztsort kellett kitölteniük: A program délelıtti levezetésként játékkal zárult: Az ebéd elfogyasztása után DADA prevenciós elıadást Sáfárné Dohár Erika Pannonhalmi kmb. tartotta meg: 2

3 A gyerekek betekintést nyerhettek a rendırök által használt eszközökbe és kipróbálhatták a golyóálló mellényt, valamint a rendırautót. A napi program egy sportvetélkedıvel zárult, melynek a címe: Királykisasszony megmentése. Keddi nap a táborozók Ikrényben voltak. A program az Ikrényi gyermekjóléti irodában zajlott. A napi program ismertetése után a torna következett. A reggeli torna után a tízórai elfogyasztása következett. Ezt követıen a gyerekek kézmőves foglalkozáson vehettek részt. Két foglalkozási csoport volt: az egyik csoportba azok lehettek, akik sárkányrepülıt és címereket akartak készíteni, míg a másikba a csapatpólók festésére, illetve gyöngyfőzésre volt lehetıség. 3

4 A délelıtt a helyi egyik éteremben elfogyasztott ebéddel zárult: A délutánra tervezett strandolás a rossz idı végett elmaradt. A gyerekeknek Korányi István családgondozó tartott egy rövid tájékoztatást a helyes vízben való viselkedésrıl. Ezt követıen a gyerekek egy rövidke tesztet töltöttek ki. A napi program játékkal zárult. 4

5 Szerdán a rossz idı végett a tervezett nyúli természetjárás elmaradt. A táborozók a gyırújbaráti gyermekjóléti irodában voltak. A napi program ismertetése után a gyerekek reggeli tornán vettek részt, majd elfogyasztották a tízórait. A tervezett természetjárásról és a természetben fontos dolgokról / Főben- fában orvosság / Kóbor Adrienn családgondozó tartott egy rövid elıadást, majd ezt követıen a gyerekek egy rövid tesztet töltöttek ki ezzel kapcsolatban. Ezt követıen játékkal zárult a délelıtt: Az ebédet követıen a gyerekek számára önismereti és mozgásos játékokra volt lehetıség: A program zárásaként az idı javulása végett egy rövid sétára került sor: 5

6 Csütörtökön a program Gyırújbaráton folytatódott. A gyerekek a reggeli program ismertetése után reggeli tornán vettek részt. Ezt követıen elfogyasztották a tízórait. A program délelıtt az internetes tudásfejlesztés volt / Korok közötti utazás /, melynek elıadója Horváthné Csala Ágnes a gyırújbaráti ÁMK népmővelıje volt. A gyermekek gazdagíthatták tudásukat az Internettel kapcsoltban, majd a frissen szerzett tudásukat csapatokban tesztelhették: Ezt követıen az ebédig kézmőves foglalkozásra nyílt lehetıség : 6

7 Az ebéd elfogyasztása után rövid szabadtéri játékra volt lehetıségük a gyermekeknek: Ezt követıen Barsi Ernı néprajzkutató népi játékokkal és népdalgyőjteményével ismertette meg a táborozókat. Az elıadásának címe: Játék a tanulás. Az elıadását követıen népi játékokat mutatott meg a gyerekeknek: A nap szabadtéri játékokkal zárult: 7

8 Pénteken a táborozók Ikrénybe mentek. A nap a napi program ismertetésével kezdıdött, majd reggeli torna következett. Ezután a gyerekek elfogyasztották a tízórait: A tízórai után a gyerekek birtokba vették az ikrényi sportcsarnokot. A délelıtti programok közt szerepeltek a mozgásos játékok. A fı irányvonal a csapatfejlesztı játékokra irányult: 8

9 Délben a táborozók a helyi étterem egyikében elfogyasztotta az ebédet. A rossz idı végett a délutánra szervezett strandolás elmaradt. Ehelyett a gyerekek ismételten a sportcsarnokban tölthették el az idıt. Lendvai Katalin családgondozó a vízi világról tartott a gyerekeknek egy rövidke ismertetıt, majd csapatokban tesztet töltöttek ki, amivel a pontszámaikat gyarapíthatták. Ezt követıen a gyerekek a sportcsarnokban egymás ellen versenyezhettek a többletpontokért: 9

10 Szombaton a táborozók Nyúlra mentek. A napi program ismertetése után a gyerekek reggeli tornán vettek részt. Ezt követıen elfogyasztották a tízóraikat. A délelıttre meghívott mesteredzı sajnos családi okok miatt nem tudott részt venni a programon. Ehelyett a gyerekek délelıtt a szabadban tudtak mozgásos játékokon részt venni: A délelıtt Stipsits Katalin családgondozó Olimpiáról szóló elıadását hallgathatták meg a gyerekek. Ezt követıen a táborozók csapatai gyarapíthatták a pontjaikat a teszt helyes kitöltésével. Délben a táborozók az egyik helyi étteremben fogyaszthatták el az ebédet. Majd ezt követıen Földingné Nagy Judit olimpikon tartott a gyerekeknek élménybeszámolót és ismertette meg velük az egyes olimpiák háttér információit, és mutatta meg nekik a kapott érmeket: 10

11 A gyerekeknek Földingné dedikált is, melyet minden gyermek nagy szeretettel fogadott. A napi program szabadtéri játékokkal zárult. Vasárnapi, zárónap programja Gyırújbaráton a Civilházban zajlott le. A gyerekek a megérkezést követıen egy rövidke tornán vettek részt. Ezt követıen a táborvezetı ismertette a táborozókkal a napi programot. A programismertetése után elfogyasztották a gyerekek a tízórait. Ezt követıen elkezdıdött a bográcsozás elıkészítése, valamint az ünnepi lovagi torna is: 11

12 Délben a táborozók elfogyasztották az ebédet: A délután kihirdettük a heti verseny helyezettjeit és Lovagi bállal zárult a tábor: 12

13 A tervezett programok némelyikét a rossz idı nem engedte megvalósítani, ennek ellenére a gyerekek nagyon jól érezték magukat. Sok barátság született a tábor ideje alatt. Különösen nagy élményt jelentett a gyerekeknek az egyes elıadókkal való személyes találkozó. A meghívott elıadók mindegyike nagy szeretettel fordult a gyerekekhez, és a tervezett programon felül egyéb dolgokkal is kedveskedtek a gyerekeknek. 13

Összefoglaló a Nyári táborról

Összefoglaló a Nyári táborról TÁMOP 3.1.4-08/2-2009-0147 Kompetencia alapú oktatás, egyenlő hozzáférés Innovatív intézményekben című pályázat, Nagybajom Város Önkormányzata, Nagybajomi Általános Művelődési Központ Egységes Gyógypedagógiai

Részletesebben

Az Albertfalvi Don Bosco Katolikus Általános Iskola 6.b osztályának nyári tábora

Az Albertfalvi Don Bosco Katolikus Általános Iskola 6.b osztályának nyári tábora PROJEKT MEGHÍVÓ ISKOLA: Albertfalvi Don Bosco Katolikus Általános Iskola és Óvoda AZ ESEMÉNY: Egészségnevelő túrák, táborok, kirándulások, túraszakkörök DÁTUMA:2015.06.22-26. Az Albertfalvi Don Bosco Katolikus

Részletesebben

Nyári napközi 2011. június 14 augusztus 31 Programok 06.14-06.17. Idő Kedd Szerda Csütörtök Péntek 7.30-8.00

Nyári napközi 2011. június 14 augusztus 31 Programok 06.14-06.17. Idő Kedd Szerda Csütörtök Péntek 7.30-8.00 Nyári napközi 2011. június 14 augusztus 31 Programok 06.14-06.17. Idő Kedd Szerda Csütörtök Péntek Megérkezés Megérkezés Megérkezés Megérkezés Házirend és programok ismertetése, - Sorversenyek Játszótéri

Részletesebben

ZUGLÓI SZT. ANTAL ALAPÍTVÁNY

ZUGLÓI SZT. ANTAL ALAPÍTVÁNY ZUGLÓI SZT. ANTAL ALAPÍTVÁNY 1145 Budapest, Bosnyák u. 26. (06-1) 383-0550 Tisztelt Fıvárosi Közgyőlés Kisebbségi, Emberi Jogi és Vallásügyi Bizottság! Alulírott megküldöm a zuglói Szt. Antal Alapítvány

Részletesebben

Nyári napközi 2010. június 15 augusztus 31 Programok 06.15-06.18. Idő Kedd Szerda Csütörtök Péntek 7.30-8.00

Nyári napközi 2010. június 15 augusztus 31 Programok 06.15-06.18. Idő Kedd Szerda Csütörtök Péntek 7.30-8.00 Nyári napközi 2010. június 15 augusztus 31 Programok 06.15-06.18. Idő Kedd Szerda Csütörtök Péntek Megérkezés Megérkezés Megérkezés Megérkezés Házirend és programok ismertetése, - Sorversenyek Játszótéri

Részletesebben

HITTANOS TÁBOR. 2009. jún. 22-26.

HITTANOS TÁBOR. 2009. jún. 22-26. HITTANOS TÁBOR 2009. jún. 22-26. 2009. június 22-én, egy borús hétfői napon a templom udvarán gyülekeztünk, de az idő senkinek nem rontotta el a kedvét. Vártuk, hogy a névjegykártyánkat megkapjuk. Amint

Részletesebben

Helyszín: Apáczai Csere János Művelődési Központ 8900 Zalaegerszeg, Apáczai csere János tér 5.

Helyszín: Apáczai Csere János Művelődési Központ 8900 Zalaegerszeg, Apáczai csere János tér 5. Szakmai program: Nyári napközbeni ellátás tematika 2017. Helyszín: Apáczai Csere János Művelődési Központ 8900 Zalaegerszeg, Apáczai csere János tér 5. Időpont: 2017. június 26. augusztus 18. naponta 8.00

Részletesebben

Kincskereső tábor 2012. LABIRINTUS

Kincskereső tábor 2012. LABIRINTUS Kincskereső tábor 2012. LABIRINTUS 2012. július 30. hétfő Időpont Tartalmi rész Felelős és feladatai Terem berendezése Kellékek kiosztása, 8:15-8:45 - Névtanulás, ismerkedés - Csapatalakítás - CSENDJEL

Részletesebben

Fotó és művészetterápiás tábor

Fotó és művészetterápiás tábor Fotó és művészetterápiás tábor Második alkalommal rendeztük meg Fotó és művészetterápiás kurzusunk lezáró eseményét egy hetes táborozás formájában. A hét elején hétfőtől szerdáig a felnőtt résztvevőkkel,

Részletesebben

Hírlevél. Mozsgó Biztos Kezdet Gyerekház. 2014. január-június

Hírlevél. Mozsgó Biztos Kezdet Gyerekház. 2014. január-június Hírlevél Mozsgó Biztos Kezdet Gyerekház 2014. január-június Gyerekházunk napi szinten 9-13. h áll a családok rendelkezésére. A napi foglalkozásokon túl folyamatos programokkal a jeles napok megünneplésével

Részletesebben

Nyári napközi programterv 2011. 07. 18. - 2011. 08. 12. 1. hét 2011. 07. 18-07. 22.

Nyári napközi programterv 2011. 07. 18. - 2011. 08. 12. 1. hét 2011. 07. 18-07. 22. Nyári napközi programterv 2011. 07. 18. - 2011. 08. 12. 1. hét 2011. 07. 18-07. 22. Hétfő 07. 18. 9.15-10.00 Bemutatkozás-ismerkedés. 10.00-12.00 Zeneiskola - Fúvószenekar bemutatója, hangszerek kipróbálása

Részletesebben

Akciócsoport Iroda: 5130 Jászapáti, Velemi Endre u Tel: 06-57/ , (355 mellék),

Akciócsoport Iroda: 5130 Jászapáti, Velemi Endre u Tel: 06-57/ , (355 mellék), Jász-Nagykun-Szolnok megyei Mészáros Lırinc Gimnázium, Szakközépiskola és Kollégium 5130 Jászapáti, Vasút u. 2. Tel: 57/540-960 57/540-961 Fax: 57/440-347 E-mail: mlgsz@meszaros-jpti.sulinet.hu DRÓTSZAMÁRRAL

Részletesebben

FÖLDES NAGYKÖZSÉG POLGÁRMESTERE 4177 FÖLDES, Karácsony Sándor tér 5. /Fax: (54) 531 000 ; 531 001 E-mail: foldes.ph@gmail.com. a Képviselő-testülethez

FÖLDES NAGYKÖZSÉG POLGÁRMESTERE 4177 FÖLDES, Karácsony Sándor tér 5. /Fax: (54) 531 000 ; 531 001 E-mail: foldes.ph@gmail.com. a Képviselő-testülethez FÖLDES NAGYKÖZSÉG POLGÁRMESTERE 4177 FÖLDES, Karácsony Sándor tér 5. /Fax: (54) 531 000 ; 531 001 E-mail: foldes.ph@gmail.com Iktatószám: 2411-2/2011. 20. E LŐTERJESZTÉS a Képviselő-testülethez a földesi

Részletesebben

Német Nemzetiségi Tábor június.

Német Nemzetiségi Tábor június. Német Nemzetiségi Tábor 2016. június. Idén (2016-ban) második alkalommal tudott önkormányzatunk napközis tábort szervezni a helyi általános iskolások, valamint a nagycsoportos óvodások számára. A korábbi

Részletesebben

TÁMOP-3.1.4-08/1-2009-0019. Egészségnap órarend. Háztartási balesetek megelőzése 04.terem. A nemi élet kockázatai 103.terem

TÁMOP-3.1.4-08/1-2009-0019. Egészségnap órarend. Háztartási balesetek megelőzése 04.terem. A nemi élet kockázatai 103.terem Egészségnap órarend 9/a 014.terem 9/b 014. terem 9/c 10/a Szív, ér és 10/b Szív, ér és 10/c 11/a játék, játék, játék, játék, 11/c játék, játék, 07.terem 12/b Elsősegély 016.terem 12/c 07.terem Elsősegély

Részletesebben

Sport az életünkben, küzdelem a mindennapokban

Sport az életünkben, küzdelem a mindennapokban Sport az életünkben, küzdelem a mindennapokban A SIÓFOKI VAK BOTTYÁN JÁNOS ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS AMI 5. ÉVFOLYAMOS TANULÓI RÉSZÉRE 2016.09.05-09 KÖZÖTT SZERVEZETT ERDEI ISKOLAI PROGRAM DOKUMENTÁCIÓJA Palkó

Részletesebben

ERZSÉBET TÁBOR Zánka

ERZSÉBET TÁBOR Zánka ERZSÉBET TÁBOR Zánka A 2015-ös Erzsébet-programban benyújtott sikeres pályázatunknak köszönhetően, a Lepsényi Fekete István Általános Iskolából 98 tanulóval és 10 kísérő pedagógussal vettünk részt 6 napon

Részletesebben

Endre Király Általános Iskola 5092 Tiszavárkony, Iskola u. 7. 035954

Endre Király Általános Iskola 5092 Tiszavárkony, Iskola u. 7. 035954 TÁMOP3.1.4B-13/1-2013-0001. számú Köznevelés az iskolában című pályázat keretén belül a Hiába ott a kincs, ahol egészség nincs című egészségnevelési projektnap Endre Király Általános Iskola 5092 Tiszavárkony,

Részletesebben

Nyári napközis tábor Programfüzet

Nyári napközis tábor Programfüzet Nyári napközis tábor Programfüzet Paksi Roma Nemzetiségi Önkormányzat 2015. június 29. augusztus 14. Általános napirend: 9:30-10:00 Érkezés 10:00-10:45 45 perces foglalkozás 10:45-11:00 Szünet 11:00-11:50

Részletesebben

Tárgy: Lajosmizse város 2012. évi kulturális rendezvénynaptárának elfogadása. Intézményirányító és Településfejlesztési Iroda.

Tárgy: Lajosmizse város 2012. évi kulturális rendezvénynaptárának elfogadása. Intézményirányító és Településfejlesztési Iroda. Elıterjesztés 12. Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselı-testületének 2012. március 29-i ülésére Tárgy: Lajosmizse város 2012. évi kulturális rendezvénynaptárának elfogadása Az elıterjesztést készítette:

Részletesebben

Beszámoló a második testvériskolai látogatás programjáról október 1-3.

Beszámoló a második testvériskolai látogatás programjáról október 1-3. TÁMOP-3.3.14.A-12/1-2013-0034 Kézen fogva a jövőnkért című pályázat Beszámoló a második testvériskolai látogatás programjáról 2014. október 1-3. Résztvevők: a Kerekegyházi Móra Ferenc Általános Iskola

Részletesebben

Külhoni Magyar Fiatalok Találkozója

Külhoni Magyar Fiatalok Találkozója Külhoni Magyar Fiatalok Találkozója Augusztus 14. csütörtök 2014. augusztus 14-21. PROGRAM Érkezés, szobafoglalás Helyszín: Balaton - Zánkai Új Nemzedék Központ 20.30 22.00 Tábortűz, táncmulatság Augusztus

Részletesebben

Erasmus+ : Lengyelország

Erasmus+ : Lengyelország Erasmus+ : Lengyelország 1.nap 2017 Reggel fél 6-ra házhoz jött az autó és miután mindenkit összeszedett, indultunk Budapestre. 2 órás autózás után a Keleti pályaudvarnál álltunk meg és már szálltunk is

Részletesebben

A támogatás keretösszege: 5.000.000.- Ft.

A támogatás keretösszege: 5.000.000.- Ft. PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzata pályázatot hirdet debreceni székhelyű állami fenntartású általános iskolák, debreceni székhelyű önkormányzati fenntartású gyermekvédelmi és gyermekjóléti

Részletesebben

2013. május 7-10. Svájci Magyar Konferencia TERVEZET!! A programváltoztatás jogát fenntartjuk.

2013. május 7-10. Svájci Magyar Konferencia TERVEZET!! A programváltoztatás jogát fenntartjuk. 2013. május 7-10. Svájci Magyar Konferencia TERVEZET!! A programváltoztatás jogát fenntartjuk. Helyszín: HÉVÍZ Danubius Health Spa Resort Hévíz superior (8380 Hévíz, Kossuth Lajos utca 9-11.) Dátum és

Részletesebben

Sávolyok fiataljainak identitás erősítő találkozója 2018 augusztus

Sávolyok fiataljainak identitás erősítő találkozója 2018 augusztus Sávoly Község Önkormányzatának információs lapja XI. évfolyam III. szám 2018. szeptemberi szám melléklete Sávolyok fiataljainak identitás erősítő találkozója 2018 augusztus 13-21. Augusztusban immáron

Részletesebben

A Baross az Erasmus+ programjában

A Baross az Erasmus+ programjában A Baross az Erasmus+ programjában Mi is az Erasmus+ és hogyan kötődik az iskolánkhoz? Az Erasmus+ program az Európai Unió 2014-2020 között futó oktatási, képzési, ifjúsági és sport programja. Iskolánk

Részletesebben

Beszámoló az egészséghét programjairól. Az egészség hét programjának részletes ismertetése

Beszámoló az egészséghét programjairól. Az egészség hét programjának részletes ismertetése Beszámoló az egészséghét programjairól Iskolánkban 2009. október 19-21 között rendeztük meg az egészséghetet. Úgy gondoltuk, hogy mivel sok tanulónk ezen belül a 8 a osztály több tagjának életmódjára jellemező

Részletesebben

Tájékoztató füzet. Angol nyelvi nyári tábor 2-14 éves korú gyerekeknek Ne hagyd ki gyermeked életébıl ezt az élményt!

Tájékoztató füzet. Angol nyelvi nyári tábor 2-14 éves korú gyerekeknek Ne hagyd ki gyermeked életébıl ezt az élményt! Tájékoztató füzet Angol nyelvi nyári tábor 2-14 éves korú gyerekeknek 2012 Ne hagyd ki gyermeked életébıl ezt az élményt! Helen Doron Early English Oktató Központ A Helen Doron Gyerekangol Oktató Központ

Részletesebben

HÉTFŐ 9:00 gyülekező Tábori szabályok 9:45 ismertetése. 10:00 1. előadás: AFRIKA

HÉTFŐ 9:00 gyülekező Tábori szabályok 9:45 ismertetése. 10:00 1. előadás: AFRIKA HÉTFŐ 9:00 gyülekező Tábori szabályok 9:45 ismertetése 1. előadás: AFRIKA 11:00 sport, foci, akadályverseny 17:30 szünet A kollégiumnál kipakolás, elrendeződés A helyszín bemutatása, Csoportok beosztása,

Részletesebben

Nyitra Utcai Általános Iskola Erzsébet tábor II. turnus

Nyitra Utcai Általános Iskola Erzsébet tábor II. turnus Nyitra Utcai Általános Iskola Erzsébet tábor II. turnus 2018. 05. 25.-29. Hétfő: A tábor reggel 8-kor indult, névsorellenőrzéssel és gyors programismertetővel. Reggeliztünk, majd három csoportra osztottuk

Részletesebben

KIS TERMÉSZETVÉDİK napközis tábor a Tettye Oktatási Központban

KIS TERMÉSZETVÉDİK napközis tábor a Tettye Oktatási Központban KIS TERMÉSZETVÉDİK napközis tábor a Tettye Oktatási Központban Értékes természetismereti programokkal kitöltött tábor várja a 8-12 éves korú gyermekeket Pécsen, a Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság Tettye

Részletesebben

E L İ T E R J E S Z T É S

E L İ T E R J E S Z T É S AZ ELİTERJESZTÉS SORSZÁMA: 226. MELLÉKLET: 1 db TÁRGY: Beszámoló a 2011. évi nyári gyermekétkeztetés lebonyolításáról E L İ T E R J E S Z T É S SZEKSZÁRD MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÖZGYŐLÉSÉNEK 2011.

Részletesebben

Erdei iskola, Szolnok 2010. május 3-7.

Erdei iskola, Szolnok 2010. május 3-7. Erdei iskola, Szolnok 2010. május 3-7. Hétfı Hétfın reggel indultunk a Keleti pályaudvarról az erdei iskolába, melyet már nagyon vártam. Sok gyerek utazott együtt, mert nemcsak az én osztályom, hanem az

Részletesebben

Klebelsberg Intézményfenntartó Központ Tóth Mária tankerületi igazgató Tapolcai Tankerület Tapolcai Általános Iskola SZAKMAI BESZÁMOLÓ

Klebelsberg Intézményfenntartó Központ Tóth Mária tankerületi igazgató Tapolcai Tankerület Tapolcai Általános Iskola SZAKMAI BESZÁMOLÓ SZAKMAI BESZÁMOLÓ A innovatív pedagógiai-módszertani megújulása megnevezésű, TÁMOP-3.1.4-12/2-2012-0439 azonosítószámú projekt pályázati programjának Köznevelési intézményekben nevelési-pedagógiai tevékenységek

Részletesebben

Rossz id esetén társasozás, filmnézés, kézm veskedés, sportprogram az iskolában. Jó id esetén egész nap strand.

Rossz id esetén társasozás, filmnézés, kézm veskedés, sportprogram az iskolában. Jó id esetén egész nap strand. 1. hét. 06. 29. 06. 30. 07. 01. 07. 02. 07. 03. Faöntözés, játékos délel tt (gumi ugróiskola, petanque, stb.) Kirándulás Balatonszepezdre, játszótér, sportpálya Faöntözés, Séta a lovardához, kézm ves foglalkozás

Részletesebben

Népek karácsonya. Debrecen, december 21. Vizler Pálné és Berdóné Deli Zita szervezők

Népek karácsonya. Debrecen, december 21. Vizler Pálné és Berdóné Deli Zita szervezők TÁMOP-3.3.14.A-12/1-2013-0100 Hátrányból előny testvériskolai kapcsolat kialakítása a és a Szolnoki Belvárosi Általános Iskola között Népek karácsonya A Népek karácsonya címmel szervezett a téli ünnepkör

Részletesebben

Tevékenységi beszámoló 2008 Szent Gellért Alapítvány

Tevékenységi beszámoló 2008 Szent Gellért Alapítvány Tevékenységi beszámoló 2008 Szent Gellért Alapítvány Célunk: Hátrányos helyzetőek - sérültek, lelki problémákkal küszködı fiatalok, árvák, idısek, nagycsaládosok -, iskoláskorúak és fiatalok szociális,

Részletesebben

KARÁCSONY SÁNDOR ÁLTALÁNOS MŰVELŐDÉSI KÖZPONT IGAZGATÓJA. a Képviselő-testülethez

KARÁCSONY SÁNDOR ÁLTALÁNOS MŰVELŐDÉSI KÖZPONT IGAZGATÓJA. a Képviselő-testülethez KARÁCSONY SÁNDOR ÁLTALÁNOS MŰVELŐDÉSI KÖZPONT IGAZGATÓJA 4177 FÖLDES, Karácsony Sándor tér 6. /Fax: (54) 531 008 E-mail: muvhfold@t-online.hu Iktatószám: 2383-2/2011. 19. E LŐTERJESZTÉS a Képviselő-testülethez

Részletesebben

MANNA - ZSÁLYALIGET - POGÁNY

MANNA - ZSÁLYALIGET - POGÁNY MANNA - ZSÁLYALIGET - POGÁNY Napok Bentlakásos táboroztatás (6 nap / 5 éjszaka) Gyerekek és pedagógusok Egy turnusba 80 fő tanulót, velük 4 fő kísérőtanárt tud fogadni a Manna 6 fős tantestülete. Vigyázók

Részletesebben

Szív a Szívért Alapítvány

Szív a Szívért Alapítvány Szív a Szívért Alapítvány 1138. Budapest, Váci út 163. Kedves Sorstársaink, Hozzátartozók és Vendégeink! Székesfehérvár-Agárd, 2017. június 9-10-11-12.-i (péntek du.-hétfő de.) Orvos- Beteg találkozó rövid

Részletesebben

PROGRAMTERV. Ismeretanyag Módszerek Eszközök. Magyarázat szemléltetés játék. Magyarázat, szemléltetés, szituációs játék

PROGRAMTERV. Ismeretanyag Módszerek Eszközök. Magyarázat szemléltetés játék. Magyarázat, szemléltetés, szituációs játék PROGRAMTERV Ismeretanyag Módszerek Eszközök 1. Bevezetés, tervismertetés, foglalkozások célja STOP Közlekedj okosan! 1-3. rész Átkelés az úttesten 2. A gyalogos közlekedéssel összefüggő legfontosabb rendőri

Részletesebben

2. nap 2014.05.07. Szerda

2. nap 2014.05.07. Szerda 2. nap 2014.05.07. Szerda Az előző napi hosszú út után nem túl frissen ébredtünk a második nap reggelén, de a finom reggeli és a tartalmas útvonal lelkesítőleg hatott mindenkire. - Irány Parajd! hangzott

Részletesebben

Az Alapítvány a Sárvári Szent László Katolikus Általános Iskola Támogatására, a Szent László és Szent Miklós Plébániák támogatásával

Az Alapítvány a Sárvári Szent László Katolikus Általános Iskola Támogatására, a Szent László és Szent Miklós Plébániák támogatásával Mottó: Hiszek a szeretet végső győzelmében Az Alapítvány a Sárvári Szent László Katolikus Általános Iskola Támogatására, a Szent László és Szent Miklós Plébániák támogatásával Emberhalász tábor 2013. július

Részletesebben

Felfedezések és kalandozások a Hortobágyon Állatgondozói tábor 2015. július 6-10.

Felfedezések és kalandozások a Hortobágyon Állatgondozói tábor 2015. július 6-10. Felfedezések és kalandozások a Hortobágyon Állatgondozói tábor 2015. július 6-10. 5 napos, ottalvás nélküli napközis tábor a Hortobágyi Vadasparkban. Olyan gyerekek jelentkezését várjuk, akik szívesen

Részletesebben

Beszámoló Szabó Letícia

Beszámoló Szabó Letícia Beszámoló Szabó Letícia A küldő iskola neve: BVHSZC Kanizsay Dorottya Szakképző iskolája A szakma neve: Szociális gondozó és ápoló A projekt neve: Erasmus+ program, M.I.T.O. - Mobilitá in Toscana - Ápoló

Részletesebben

45. ORSZÁGOS TERMÉSZETBARÁT TALÁLKOZÓ

45. ORSZÁGOS TERMÉSZETBARÁT TALÁLKOZÓ 45. ORSZÁGOS TERMÉSZETBARÁT TALÁLKOZÓ HEGYHÁTSZENTJAKAB 2015. május 29. május 31. 1 45. ORSZÁGOS TERMÉSZETBARÁT TALÁLKOZÓ HEGYHÁTSZENTJAKAB 2015. május 29. május 31. A találkozó célja: Rendezvényünkkel

Részletesebben

2014. július 10. csütörtök

2014. július 10. csütörtök 2014. július 10. csütörtök A vendégdelegációk hivatalos fogadása A résztvevő testvértelepülések bemutatkozása A találkozó programjainak bemutatása A találkozó feladatainak és céljainak megbeszélése Közös

Részletesebben

Magyar Könyvtárosok Egyesülete 43. Vándorgyűlése Pécs, 2011. július 14 16. TANULÁS, TUDÁS, MŰVELTSÉG KÖNYVTÁROSOK A JÖVŐ SZOLGÁLATÁBAN

Magyar Könyvtárosok Egyesülete 43. Vándorgyűlése Pécs, 2011. július 14 16. TANULÁS, TUDÁS, MŰVELTSÉG KÖNYVTÁROSOK A JÖVŐ SZOLGÁLATÁBAN Magyar Könyvtárosok Egyesülete 43. Vándorgyűlése Pécs, 2011. július 14 16. TANULÁS, TUDÁS, MŰVELTSÉG KÖNYVTÁROSOK A JÖVŐ SZOLGÁLATÁBAN JELENTKEZÉSI LAP Név:... Területi szervezet / szekció neve:... MKE

Részletesebben

Felfedezések és kalandozások a Hortobágyon 2014. július 7-11.

Felfedezések és kalandozások a Hortobágyon 2014. július 7-11. Felfedezések és kalandozások a Hortobágyon 2014. július 7-11. 5 napos, ottalvás nélküli napközis tábor a Hortobágyi Vadasparkban. Olyan gyerekek jelentkezését várjuk, akik szívesen megismerik a Hortobágy

Részletesebben

TARSADALOMTUDOMANYI DIAKTABOR

TARSADALOMTUDOMANYI DIAKTABOR TARSADALOMTUDOMANYI DIAKTABOR PROGRAMTERVEZET -- CSÍKSZENTDOMOKOS, 2016. AUGUSZTUS 23 28. AUGUSZTUS 23., KEDD 7.00 13.00 Érkezés, szálláshelyek elfoglalása Orchidea Panzió, Önkormányzati vendégház 13.00-14.00

Részletesebben

Fiatalokkal dolgozol? Szeretnél lehetıséget teremteni a szervezetetekben / intézményetekben lévı fiataloknak arra,

Fiatalokkal dolgozol? Szeretnél lehetıséget teremteni a szervezetetekben / intézményetekben lévı fiataloknak arra, Projektmenedzsment a nemzetközi ifjúsági projektekben 90 órás képzés fiatalokkal foglalkozó szakemberek számára nemzetközi projektmenedzsment témakörben A képzés szervezıje: NCSSZI Mobilitás Országos Ifjúsági

Részletesebben

Beszámoló a 24 órás sportnapról:

Beszámoló a 24 órás sportnapról: Beszámoló a 24 órás sportnapról: A TÁMOP-3.1.4-12/2-2012-0236 számú pályázatunk iskolai hagyománnyá tehető eseményei között immár 2. alkalommal rendeztük meg a tanév vége előtti 24 órás sportnapot, amely

Részletesebben

időpont napszak/óra tevékenység meghívott vendég/ek hétfő TÁBORI KAPUNYITOGATÓ kedd LUFISZERZŐ MESÉS NAP Gyülekező, admini

időpont napszak/óra tevékenység meghívott vendég/ek hétfő TÁBORI KAPUNYITOGATÓ kedd LUFISZERZŐ MESÉS NAP Gyülekező, admini időpont napszak/óra tevékenység meghívott vendég/ek 2018. 06. 25. hétfő TÁBORI KAPUNYITOGATÓ 2018. 06. 26. kedd LUFISZERZŐ MESÉS NAP Gyülekező, adminisztráció, 8.00-9.00 ismerkedés Táborkezdő mandala,

Részletesebben

XVIII. N E M Z E T K Ö Z I N É P M Ű V É S Z E T I T Á B O R P R OGRAMJAI július 7-14.

XVIII. N E M Z E T K Ö Z I N É P M Ű V É S Z E T I T Á B O R P R OGRAMJAI július 7-14. XVIII. N E M Z E T K Ö Z I N É P M Ű V É S Z E T I T Á B O R P R OGRAMJAI 2013. július 7-14. A hét eseményei: 2013. július 7. vasárnap 10,00 Tábornyitó istentisztelet a református templomban - Közreműködnek:

Részletesebben

Pesterzsébeti Ifjúsági és Gyermekönkormányzat munkaterve a 2011-2012-es tanévre

Pesterzsébeti Ifjúsági és Gyermekönkormányzat munkaterve a 2011-2012-es tanévre ADY ENDRE ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS PESTERZSÉBETI PEDAGÓGIAI INTÉZET 1204 Budapest, Ady Endre u. 98. Tel/fax: 284-01-38; Tel.: 421-07-71 Email: pepe20@pepint.sulinet.hu Honlap: www.pepint.hu Pesterzsébeti Ifjúsági

Részletesebben

Köszönetünket fejezzük ki Szakács Zoltánnak a sárbogárdi TÜZÉP vezetőjének, aki 19db udvari ülőkének való fával támogatta iskolán öko programjának

Köszönetünket fejezzük ki Szakács Zoltánnak a sárbogárdi TÜZÉP vezetőjének, aki 19db udvari ülőkének való fával támogatta iskolán öko programjának Október első napján Énekel az iskola, elnevezésű programmal emlékeztünk meg a zenei világnapról. Elsősorban Bodoki Györgyné Betti néni volt segítségünkre ebben, ő volt az, aki megénekeltette az iskola

Részletesebben

DEBRECENI NYÁRI EGYETEM

DEBRECENI NYÁRI EGYETEM DEBRECENI NYÁRI EGYETEM Az anyanyelvi kultúra megőrzése idegennyelvi környezetben Grundtvig felnőtt tanulói műhely 2010. OKTÓBER 14 24. Október 14. csütörtök 12.00-14.00 Ebéd (Cívis Étterem) 14.00-16.00

Részletesebben

Általános információ. 1/325-1633; 1/325-1600 44-205 mellék. jakusch.gabriella@m ail.militaria.hu. MEGTEKINTHETİ KIÁLLÍTÁSOK Idıszaki kiállítás

Általános információ. 1/325-1633; 1/325-1600 44-205 mellék. jakusch.gabriella@m ail.militaria.hu. MEGTEKINTHETİ KIÁLLÍTÁSOK Idıszaki kiállítás HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum Budapest MÚZEUM ADATAI Múzeum neve Megye Település Pontos cím Honlapcím Budapest 1014 Budapest, Kapisztrán tér 2-4. www.militaria.hu Jakusch Gabriella Általános információ

Részletesebben

1. Kheristangli sütés sváb nagymamákkal: Wunderland Kindergarten programja.

1. Kheristangli sütés sváb nagymamákkal: Wunderland Kindergarten programja. Német nemzetiségi gyermek, ifjúsági és felnıtt programok 2015. 1. melléklet Gyermek és ifjúsági programok 1. Kheristangli sütés sváb nagymamákkal: Wunderland Kindergarten programja. Helyszín:Wunderland

Részletesebben

Beszámoló Nagyvisnyó Erdei komplex tábor:szakmai gyakorlattal egybekötött kaland- és sporttábor 2013.október 25-29.

Beszámoló Nagyvisnyó Erdei komplex tábor:szakmai gyakorlattal egybekötött kaland- és sporttábor 2013.október 25-29. Beszámoló Nagyvisnyó Erdei komplex tábor:szakmai gyakorlattal egybekötött kaland- és sporttábor 2013.október 25-29. NTP-IKT-MPA-12-040. A táborozás célja: Szociális, életviteli és környezeti valamint szakmai

Részletesebben

INTÉZMÉNYEKEN BELÜL 8,00-14,00 Iskolák, középiskolák SPORTDÉLELŐTT Játékos, sportos vetélkedő tanárok és tanulók részvételével

INTÉZMÉNYEKEN BELÜL 8,00-14,00 Iskolák, középiskolák SPORTDÉLELŐTT Játékos, sportos vetélkedő tanárok és tanulók részvételével Gyomaendrőd Város Kihívás napi programterve 2011. május 18. (szerda) 07,30 órától 21,00 óráig IDŐPONT HELYSZÍN PROGRAM MEGNEVEZÉSE, TARTALMA FELADATOK, SZERVEZŐK, 7,30-7,45 A Lidl parkolója Zenés ébresztő,

Részletesebben

BÖLCSÉSZETTUDOMÁNYI KAR TANTÁRGYI PROGRAMOK NAPPALI TAGOZAT

BÖLCSÉSZETTUDOMÁNYI KAR TANTÁRGYI PROGRAMOK NAPPALI TAGOZAT BÖLCSÉSZETTUDOMÁNYI KAR TANTÁRGYI PROGRAMOK NAPPALI TAGOZAT KÖTELEZŐ NYELVI KURZUSOK ANGOL NYELVBŐL Tantárgy neve: Angol nyelv 1. Tantárgy kódja: MEIOK01ANBT Tárgyfelelős tanszék/intézet: Idegennyelvi

Részletesebben

Beszámoló. Szabadtéri mozgásos tevékenység

Beszámoló. Szabadtéri mozgásos tevékenység Beszámoló Szabadtéri mozgásos tevékenység Iskola neve: Somogyjádi Illyés Gyula Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola Mezőcsokonyai Tagiskolája Program időpont: 2015. június 15. Helyszín: Mezőcsokonyai

Részletesebben

IX. CSALÁDKONGRESSZUS Veszprém, július

IX. CSALÁDKONGRESSZUS Veszprém, július IX. CSALÁDKONGRESSZUS Veszprém, 2018. július 11-15. Programterv Általános információk: A központi sátor ad helyet a regisztrációnak és a reggeli osztásának (minden reggel 07:00-08:00 óra között a szobaszám

Részletesebben

JÁTÉK-MOZGÁS-KÖRNYEZET TEVÉKENY MEGISMERÉSE NEVELÉSI KONCEPCIÓ MOZGÁSSAL AZ EGÉSZSÉGÉRT

JÁTÉK-MOZGÁS-KÖRNYEZET TEVÉKENY MEGISMERÉSE NEVELÉSI KONCEPCIÓ MOZGÁSSAL AZ EGÉSZSÉGÉRT JÁTÉK-MOZGÁS-KÖRNYEZET TEVÉKENY MEGISMERÉSE NEVELÉSI KONCEPCIÓ MOZGÁSSAL AZ EGÉSZSÉGÉRT A MOZGÁSFEJLESZTİ PROGRAM CÉLJA: MOZGÁSSAL AZ EGÉSZSÉGÉRT Rendszeres mozgással egészséges életvitel kialakítása,

Részletesebben

Az iskolánkban futó pályázatok

Az iskolánkban futó pályázatok Az iskolánkban futó pályázatok TÁMOP-3.1.4-12/2-2012-0507 - Innovatív iskolák fejlesztése c. pályázat TÁMOP-3.3.8-12/2-2012-0059 -Esélyegyenlőségialapú fejlesztések támogatása a PetrovayGyörgy Katolikus

Részletesebben

Részletes programterv

Részletes programterv Részletes programterv 1. nap 2015. május 26. (kedd) 2. nap 2015. május 27. (szerda) 7:45 Gyülekező Ászáron az iskola előtt 8:00 Indulás az Erdei iskolába 11:00 Megérkezés Zebegénybe 11:15 Hajózás történeti

Részletesebben

XXX. Jubileumi Országos Tudományos Diákköri Konferencia Gödöllı 2011. április 13-16.

XXX. Jubileumi Országos Tudományos Diákköri Konferencia Gödöllı 2011. április 13-16. XXX. Jubileumi Országos Tudományos Diákköri Konferencia Gödöllı 2011. április 13-16. Kedves Olvasó! Ha Te a Kaposvári Egyetem diákja vagy, akkor most fel kellene, hogy keltsem az érdeklıdésed a tudományos

Részletesebben

ELŐZETES VERSENYKIÍRÁS. 6. Villamosenergia-ipari Futó Találkozó

ELŐZETES VERSENYKIÍRÁS. 6. Villamosenergia-ipari Futó Találkozó ELŐZETES VERSENYKIÍRÁS 6. Villamosenergia-ipari Futó 6. Villamosenergia-ipari Futó A találkozó A találkozó időpontja: 2016. október 1-2. A találkozó helye: Paks A találkozó rendezője: MVM KONTÓ ZRt. A

Részletesebben

Alkotóházzá alakult át a Bácsalmás 2. lakás

Alkotóházzá alakult át a Bácsalmás 2. lakás Alkotóházzá alakult át a Bácsalmás 2. lakás Végre itt a jó idő, melegszik a levegő, így egyre többször alkalmunk nyílt a hónapban a szabadban szervezett programokra. Ismét sok színes közös programon vehettek

Részletesebben

Egyéb előterjesztés Békés Város Képviselő-testülete 2015. május 6-i soron kívüli ülésére

Egyéb előterjesztés Békés Város Képviselő-testülete 2015. május 6-i soron kívüli ülésére Tárgy: Pályázat benyújtása gyermekszegénység elleni program keretében nyári étkeztetés biztosítása támogatására Előkészítette: Tárnok Lászlóné jegyző, dr. Bimbó Mária osztályvezető Igazgatási Osztály Sorszám:

Részletesebben

Végül az estet egy közös zenéléssel és énekléssel zártuk le a Tiszaparton.

Végül az estet egy közös zenéléssel és énekléssel zártuk le a Tiszaparton. 1.nap 2018. 05. 30.-án érkeztek Szolnokra a Nagyenyedi diákok. 14.00-kor vártuk őket a Pelikán Hotelnél, ahonnan elindultunk a szállásra. Miután megérkeztünk ők elfoglalták a szobájukat, kicsit lepihentek

Részletesebben

A feladat sorszáma: Standardszint: 4-6. Szövegek műfaji jellemzőinek azonosítása. Lényegkiemelés, következtetés, összefüggések felismerése

A feladat sorszáma: Standardszint: 4-6. Szövegek műfaji jellemzőinek azonosítása. Lényegkiemelés, következtetés, összefüggések felismerése A feladat sorszáma: 8 10. Standardszint: 4-6. A standard(ok), amelye(ke)t a feladattal fejlesztünk: Olvasás, az írott szöveg megértése Olvasás, az írott szöveg megértése Írás, szövegalkotás Olvasás, az

Részletesebben

Rakott burgonya, gabonakolbásszal és kesudió tejföllel Csírás avokádó saláta

Rakott burgonya, gabonakolbásszal és kesudió tejföllel Csírás avokádó saláta 2011 11.. július 17.. vasárnap Részletes program: 11.00-13.00 Érkezés, táborhely elfoglalása 13.30-14.30 Ebéd: Sárgaborsó krémleves Rakott burgonya, gabonakolbásszal és kesudió tejföllel Csírás avokádó

Részletesebben

GYEREKTÁBOR. A Belügyi és Rendvédelmi Dolgozók Szakszervezetének Intéz Bizottsága 2009-ben is tábort szervez 9 14 éves korú gyermekek részére.

GYEREKTÁBOR. A Belügyi és Rendvédelmi Dolgozók Szakszervezetének Intéz Bizottsága 2009-ben is tábort szervez 9 14 éves korú gyermekek részére. GYEREKTÁBOR A Belügyi és Rendvédelmi Dolgozók Szakszervezetének Intéz Bizottsága 2009-ben is tábort szervez 9 14 éves korú gyermekek részére. A tábor helye: Szandavár, diáktábor Részvételi díj: - BRDSZ

Részletesebben

Hétfı. Érkezés a célhoz a bal oldalon

Hétfı. Érkezés a célhoz a bal oldalon Hétfı Hetedikfúvóstáborunkat ebben az évben is - a tavalyihoz hasonlóan - az Ezüstfenyı turistaszállóban, Halimbán rendeztük meg. 45 gyermek 5 felnıtt kísérıvel vágott bele a nagy kalandba, hogy egy hetet

Részletesebben

EJOI 2018 Programozás a Volgánál

EJOI 2018 Programozás a Volgánál SIKERESEN SZEREPELTEK ISKOLÁNK TANULÓI AZ EJOI 2018 NEMZETKÖZI PROGRAMOZÓ VERSENYEN Magyarországot négyfős csapat képviselte, közöttük két fazekasos diák: Fekete Richárd és Görömbey László, mindketten

Részletesebben

Tisztelt Olvasó! Németh Zsolt, igazgató Nyugat-dunántúli Regionális Munkaügyi Központ. (angol, belga, francia, magyar) kialakulása, amely

Tisztelt Olvasó! Németh Zsolt, igazgató Nyugat-dunántúli Regionális Munkaügyi Központ. (angol, belga, francia, magyar) kialakulása, amely Equal oldalak 1 8/13/07 3:35 PM Page 1 Beköszöntô Tisztelt Olvasó! A munkaügyi szervezet tevékenységét a társadalmi és a gazdasági élet jelentôs területeit érintôen végzi, szoros kapcsolatban a munkaerôpiac

Részletesebben

BÖLCSÉSZETTUDOMÁNYI KAR TANTÁRGYI PROGRAMOK NAPPALI TAGOZAT

BÖLCSÉSZETTUDOMÁNYI KAR TANTÁRGYI PROGRAMOK NAPPALI TAGOZAT BÖLCSÉSZETTUDOMÁNYI KAR TANTÁRGYI PROGRAMOK NAPPALI TAGOZAT KÖTELEZŐ NYELVI KURZUSOK OROSZ NYELVBŐL Tantárgy neve: Orosz nyelv 1. Tantárgy kódja: MEIOK01ORBT Tárgyfelelős tanszék/intézet: Idegennyelvi

Részletesebben

CSOPORTNAPLÓJA. Óvodai nevelés a művészetek eszközeivel alternatív program

CSOPORTNAPLÓJA. Óvodai nevelés a művészetek eszközeivel alternatív program Óvodai nevelés a művészetek eszközeivel alternatív program CSOPORTNAPLÓJA Tisztellek téged, fontos vagy nekem, csakis rád figyelek, és segítek neked, ha szükséged van a segítségemre 1 Az óvoda bélyegzője

Részletesebben

RÉSZVÉTELI DOKUMENTÁCIÓ SZÜLŐI TÁJÉKOZTATÓ

RÉSZVÉTELI DOKUMENTÁCIÓ SZÜLŐI TÁJÉKOZTATÓ Kedves Szülők! Köszöntjük Önt a Magyarországi Református Egyház Zsinati Hivatal Pályázati Iroda és egyben Projektgazda nevében! A Magyarországi Református Egyház esélyteremtő programja keretében a Bárka

Részletesebben

EGYHÁZAINK HÍREI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZ- SÉGEINK GYÓNI EVANGÉLIKUS GYÜLEKEZET május HIT VALLÁS

EGYHÁZAINK HÍREI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZ- SÉGEINK GYÓNI EVANGÉLIKUS GYÜLEKEZET május HIT VALLÁS 2019. május HIT VALLÁS EGYHÁZAINK HÍREI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F GYÓNI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉG MISEREND A NYÁRI IDŐSZAKBAN: hétfő, kedd, péntek 18.00 óra, szombat 19.00 óra, vasárnap 9.00 óra (Dabas-Szőlők),

Részletesebben

Munkaterv kivonat 2016/2017 tanév

Munkaterv kivonat 2016/2017 tanév I. A tanév időbeosztása Tanévnyitás Munkaterv kivonat 2016/2017 tanév 1. Tanévnyitó munkaértekezlet 2016. augusztus 26. (péntek) 09 00 óra nevelői szoba Résztvevő: minden tanító és tanár, 2. Tankönyvosztás

Részletesebben

Szardínia Szicília. 2012. március 28-tól április 5-ig. Készített: Varga Orsolya 13. a

Szardínia Szicília. 2012. március 28-tól április 5-ig. Készített: Varga Orsolya 13. a Szardínia Szicília 2012. március 28-tól április 5-ig Készített: Varga Orsolya 13. a 1.nap: Már hetek óta várt utazás végre kezdetét vette. Mindenki izgatottan várta a repülő utat, a fogadó családját, az

Részletesebben

BÖLCSÉSZETTUDOMÁNYI KAR TANTÁRGYI PROGRAMOK NAPPALI TAGOZAT

BÖLCSÉSZETTUDOMÁNYI KAR TANTÁRGYI PROGRAMOK NAPPALI TAGOZAT BÖLCSÉSZETTUDOMÁNYI KAR TANTÁRGYI PROGRAMOK NAPPALI TAGOZAT KÖTELEZŐ NYELVI KURZUSOK SPANYOL NYELVBŐL Tantárgy neve: Spanyol nyelv 1. Tantárgy kódja: MEIOK01SPBT Tárgyfelelős tanszék/intézet: Idegennyelvi

Részletesebben

IV. VOLÁN Egyesülés Foci Torna és Családi Nap Erős mezőnyben nem sikerült a döntőbe jutás

IV. VOLÁN Egyesülés Foci Torna és Családi Nap Erős mezőnyben nem sikerült a döntőbe jutás IV. VOLÁN Egyesülés Foci Torna és Családi Nap Erős mezőnyben nem sikerült a döntőbe jutás A Dél-dunántúli Közlekedési Központ Zrt. három csapattal indult, de az erős mezőnyben egyik sem jutott a döntőbe

Részletesebben

VII. PET Kupa augusztus Napok, helyszínek, távolságok:

VII. PET Kupa augusztus Napok, helyszínek, távolságok: VII. PET Kupa 2019. augusztus 3-11. Napok, helyszínek, távolságok: 1. nap szombat (hajóépítés) Tivadar 2. nap vasárnap (hajóépítés) Tivadar 3. nap hétfő Tivadar Panyola 11.5 km 4. nap kedd Panyola Vásárosnamény-Gergelyiugornya

Részletesebben

Miskolci Egyesített Szociális, Egészségügyi és Gyermekvédelmi Intézmény Módszertani Központ programnaptára 2013. július

Miskolci Egyesített Szociális, Egészségügyi és Gyermekvédelmi Intézmény Módszertani Központ programnaptára 2013. július Miskolci Egyesített Szociális, Egészségügyi és Gyermekvédelmi Intézmény Módszertani Központ programnaptára 2013. július Csak a segítség, a vigasz, A barátság, az az igaz, Csak az a gyémánt-szeretet, Mi

Részletesebben

LdV Projekt Üzleti folyamatok modellezése a középiskolában 5. találkozó jegyzőkönyv. Horvátország

LdV Projekt Üzleti folyamatok modellezése a középiskolában 5. találkozó jegyzőkönyv. Horvátország LdV Projekt Üzleti folyamatok modellezése a középiskolában 5. találkozó jegyzőkönyv Horvátország 5. projekttalálkozó téma: Mérési és értékelési módszerek a gyakorlócégek gyakorlatában A találkozó célja

Részletesebben

Szakmai ö sszeföglalö a pröjektteve kenyse gekrö l

Szakmai ö sszeföglalö a pröjektteve kenyse gekrö l Szakmai ö sszeföglalö a pröjektteve kenyse gekrö l Készítette: Kiss Albert szakmai vezető 2015. február 28. A című pályázat megvalósításában a Zalabéri Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola és

Részletesebben

TÁMOP-3.1.4. C-14-2015-0086 Élmények és tevékenységek kincsestára az Ászári Jászai Mari Általános Iskolában

TÁMOP-3.1.4. C-14-2015-0086 Élmények és tevékenységek kincsestára az Ászári Jászai Mari Általános Iskolában 1. nap 2015. augusztus 24. (hétfő) Téma: Kapcsolatok(család, barátok, munkahely..) 7.30 Gyülekező, aktuális téma, napi programok megbeszélése, előkészítése, csoportfelosztás 8.00 Reggeli 8.30 Nyelvi foglalkozás

Részletesebben

2017. júniusi programbeszámoló Bácsalmási Gyermekotthon

2017. júniusi programbeszámoló Bácsalmási Gyermekotthon 2017. júniusi programbeszámoló Bácsalmási Gyermekotthon Végre itt a várva várt nyár és a gyerekek nagy örömére eljött az iskolai tanév vége. A 8. osztályos tanulók elballagtak, megkezdődött a nyári szünidő.

Részletesebben

MEGHÍVÓ BIOKERTÉSZET TANFOLYAM KRISNA-VÖLGYBEN. Idıpontok: (4 független hétvége, más-más programmal, jelentkezni mindegyikre külön-külön kell!

MEGHÍVÓ BIOKERTÉSZET TANFOLYAM KRISNA-VÖLGYBEN. Idıpontok: (4 független hétvége, más-más programmal, jelentkezni mindegyikre külön-külön kell! Idıpontok: (4 független hétvége, más-más programmal, jelentkezni mindegyikre külön-külön kell!) 1. 2013. március 9-10. 2. 2013. április 13-14. 3. 2013. július 27-28. 4. 2013. szeptember 7-8. Helyszín:

Részletesebben

2007.01.08.Pénteken hajnalban egy jó kis meccset ismételnek a Sport1TV-n, érdemes a videófelvevıket beprogramozni!

2007.01.08.Pénteken hajnalban egy jó kis meccset ismételnek a Sport1TV-n, érdemes a videófelvevıket beprogramozni! 2007.01.12. kedd és szerda éjjel 1-kor rögbi a Sport1 TV-n! 2007.01.08.Pénteken hajnalban egy jó kis meccset ismételnek a Sport1TV-n, érdemes a videófelvevıket beprogramozni! 01:45 Rögbi (ism.) ECR Heineken

Részletesebben

Sport projekt ÚÁMK Általános Iskolája Baja

Sport projekt ÚÁMK Általános Iskolája Baja Újvárosi Általános Művelődési Központ Általános Iskolája Baja Oltványi u. 14. 6500 E-mail: titkarsag@uamk-baja.koznet.hu WEB: http://www.uamk-baja.koznet.hu/ Tel: 79/325-599 Társadalmi Megújulás Operatív

Részletesebben

IKCS MUNKACSOPORT CSELEKVÉSI FELADATTERVE TÁMOP 3.3.3-08/2-2009-0012 azonosítószámú, Nyitott kapcsolatok! című projekt

IKCS MUNKACSOPORT CSELEKVÉSI FELADATTERVE TÁMOP 3.3.3-08/2-2009-0012 azonosítószámú, Nyitott kapcsolatok! című projekt IKCS MUNKACSOPORT CSELEKVÉSI FELADATTERVE TÁMOP 3.3.3-08/2-, Nyitott kapcsolatok! című projekt Intervallum: január 1. május 31. Készítette:,, Dátum: január 07. Célok A cél indoklása Tervezett ek* Felelős*

Részletesebben

Szeremlei Sámuel Református Óvoda és Németh László Gimnázium és Általános Iskola. Óvoda-iskola átmenet programja. Intézkedési terv

Szeremlei Sámuel Református Óvoda és Németh László Gimnázium és Általános Iskola. Óvoda-iskola átmenet programja. Intézkedési terv Szeremlei Sámuel Református Óvoda és Németh László Gimnázium és Általános Iskola Óvoda-iskola átmenet programja Intézkedési terv Intézményvezetık.. Tóthné Mohos Erika. Árva László igazgató Ph Ph Elfogadás

Részletesebben

TÁMOP-3.14.-12/2-2012-0821. Gyermekláncfű egészségmegőrző és környezetvédő tábor

TÁMOP-3.14.-12/2-2012-0821. Gyermekláncfű egészségmegőrző és környezetvédő tábor TÁMOP-3.14.-12/2-2012-0821 Hunyadi János Evangélikus Óvoda és Általános Iskola pályázata az innovatív iskolák fejlesztése című konstrukcióra Gyermekláncfű egészségmegőrző és környezetvédő tábor TÁMOP-3.1.4-12/2-2012-0821

Részletesebben

1 Betétlap. Oldalszám. X. Az adózó képviselői (szükség esetén több oldalon is részletezhető) 1. Képviselő neve: adószáma: Adóazonosító jele:

1 Betétlap. Oldalszám. X. Az adózó képviselői (szükség esetén több oldalon is részletezhető) 1. Képviselő neve: adószáma: Adóazonosító jele: 1 Betétlap X. Az adózó képviselői (szükség esetén több oldalon is részletezhető) Oldalszám 1. Képviselő neve: 2. Képviselő neve: 3. Képviselő neve: 4. Képviselő neve: 5. Képviselő neve: 6. Képviselő neve:

Részletesebben