Megmagyarázhatók-e a Biblia csodái a természeti törvények alapján? Werner Gitt
|
|
- Kornél Bognár
- 9 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 Csodák a Bibliában Megmagyarázhatók-e a Biblia csodái a természeti törvények alapján? Werner Gitt
2 Csodák a Bibliában Korunkban, amelyben a tudománynak meghatározó szerepe van, a csodák első pillantásra irreálisnak tűnnek. Különösen a múlt század második fele hozott a tudomány és a technika terén úttörő felismeréseket: 1938-ban Konrad Zuse ( ), német feltaláló meg építette a világ első, programvezérlésű számítógépét december 3-án Christiaan Barnard ( ) dél-afrikai orvosnak először sikerült szívet egy másik ember szervezetébe átültetni július 21-én először lépett ember a Holdra. Az űrhajós Neil Armstrong büszkén üzente a Hold felszínéről: Ez a holdraszállás egy ember számára kis lépés, de hatalmas lépés az emberiség történelmében. Ian Wilmut, skót embriológus 1996-ban klónozás útján létrehozta Dolly bárányt. Ez a néhány példa azt a benyomást keltheti, hogy az embert szinte már semmi sem korlátozza. Ugyanakkor sok kortársunk számára, akik hisznek a tudományban, problémát okoz a Biblia. Az a kifogásuk, hogy a Könyvek Könyvében sok, tudományosan nem értelmezhető dolog van, például: a szűztől való születés a halálból való feltámadás a vakok látókká válnak, a bénák azonnal járni tudnak a Nap emberi parancsszóra megáll az égboltozaton. A Biblia csodáival szembesülve felmerül bennünk a kérdés: elvárható-e még a 21. század modern emberétől, hogy ezeket elhiggye? Válaszul először álljon itt egy előzetes definíció (meghatározás) a csodára (D1):
3 D1: A csoda olyan dolog, amely ámulatot kelt bennünk, mert váratlan és kiszámíthatatlan módon következik be, és ellentmond a tapasztalatainknak. Ha a csoda váratlan dolog, akkor melyek a várható dolgok? Ez a kérdés abban segít, hogy meghúzzuk a határvonalat a csodák (váratlan dolgok) és a nem csodának számító (várható) dolgok között. Világunk valamennyi történése egymással szorosan összekapcsolódó törvényszerűségek szerint megy végbe. Ezeket a megváltozhatatlan kapcsolódásokat nevezzük természeti törvényeknek. Ismereteink alapján a természeti törvények állandóak és változatlanok, amióta a Teremtő beépítette őket a teremtésbe. Ezek viszont tág teret biztosítanak a különféle műszaki találmányoknak, és kizárják az általunk kitalált, de nem realizálható történéseket. A természeti törvények csodálatot váltanak ki Tudunk még kellőképpen ámulni azon, ahogyan a természeti törvények működnek? Hatalmas dolgokra képesek! Amikor nem régen a hamburgi kikötőben jártam, megfigyeltem a kikötő vizében úszó hajó lassú mozgását. Miközben erről gondolkodtam, eszembe jutott egy természeti törvény, amelyet már Arkhimédész (Kr. e ) is felismert: minden folyadékba merülő testre akkora felhajtóerő hat, amennyi az általa kiszorított folyadék súlya. Tudatában vagyunk egyáltalán, milyen csodálatos történés ez? Ha például a hajó fedélzetére egy patkány ugrik, a hajó azonnal reagál, és éppen annyival süllyed mélyebbre a kikötő vizében, hogy az
4 akkor kiszorított vízmennyiség pontosan megfeleljen a patkány súlyának. Ha megpróbálnánk az új merülési mélységet kiszámítani, a lehetetlenbe ütköznénk. Nem ismerjük pl. a hajó pontos formáját, egyes helyeken lepattogzott róla a festék, máshol talán kikandikál egy propeller a vízből. Azonban mindezeket a szempontokat pontosan figyelembe kellene vennünk, mert beletartoznak a számításba. A valóságban mindez egy szempillantás alatt megtörténik, mégpedig egzakt módon. Ki ad parancsot arra a vízmolekuláknak, hogy egy kicsit húzódjanak odébb, hogy a hajó mélyebbre merülhessen pontosan a patkány súlyának megfelelő mértékben? Ez a természeti törvény nemcsak a hamburgi kikötő hajójára érvényes, hanem a világ összes hajójára. Érvényes a játékkacsára a fürdőkádban, de a tó vagy a folyó vizén úszó igazi kacsára is. Senki sem tudná a kacsa pontos merülési mélységét kiszámítani a tollazata kiszámíthatatlan formája és struktúrája miatt. Ki gondoskodik arról, hogy ennek az olyan egyszerűen megfogalmazható természeti törvénynek a feltételei minden komplikált következményükkel együtt mindig ki legyenek számítva, hogy a törvény mindenkor és mindenütt pontosan teljesülhessen? Kell lenni valakinek, aki ezeket a számításokat elvégzi, és aztán az eredményeknek megfelelően mindent végre is hajt. Ki gondoskodik arról, hogy a természeti törvények megfelelően működjenek? Valójában van Valaki, aki gondoskodik arról, hogy a természet törvényei megfelelően működjenek. A Bibliában a Kolossé 1,17-ben ezt olvassuk róla: minden Őbenne áll fenn. A világnak ez a Fenntartója azonos azzal, aki által minden teremtetett: Mert benne teremtetett minden a Mennyen és a Földön, a láthatók és a láthatatlanok,... minden általa és reá nézve teremtetett (Kolossé 1,16). Ez a Valaki, aki mindeneket teremtett és fenntart, maga Jézus Krisztus! Mondhatjuk így is: min-
5 den dolog a mikrokozmosztól a makrokozmoszig az Úr Jézus fennhatósága alá tartozik. Maga a teremtés nem a természeti törvények közreműködésével ment végbe. A Teremtő teljhatalmával, szavával, erejével és bölcsességével hozott létre mindent. Ehhez nem volt szüksége a természeti törvényekre. Így a természeti törvények nem előidézői, hanem csak eredményei a teremtésnek. Miután bevégződött a teremtés, a Teremtő működésbe helyezte az összes természeti törvényt, hogy a történések most már ezeknek megfelelően menjenek végbe. Jézus a garancia arra, hogy a természeti törvények mindig és mindenütt megfelelően működjenek. Ehhez neki sem számítógépre, sem egyéb segédeszközre nincs szüksége, elég hozzá mindenható szava. Ezért a Zsidókhoz írt levél 1,3 ezt mondja róla: hatalmas szavával hordozza a mindenséget. Jézusnak ez a hordozó tevékenysége tudományos szemszögből nézve a természeti törvényekben mutatkozik meg. Az egymással összekapcsolódó természeti törvények összessége alkotja azt a keretet, amelyen belül ennek a világnak valamennyi eseménye végbemegy. Hol van akkor még hely a csodáknak? A gyakorlatban a természeti törvények a legfelsőbb bírósághoz hasonlóan működnek, ők döntenek arról, hogy világunkban egy esemény megengedett-e vagy sem. A teremtett világban több olyan bonyolultan összetett folyamat van (pl. az agyműködés, az embrionális fejlődés), amelyek számunkra, emberek számára utánozhatatlanok, azonban semmilyen természeti törvényt nem hágnak át. Mivel ezek a folyamatok a várakozásnak megfelelően mennek végbe, közülük a legkomplexebbeket és a legkevésbé érthetőket sem soroljuk a csodák közé. Miután mindezt végiggondoltuk, megfogalmazhatjuk a csodákra a D1-nél precízebb definíciót (D2): D2: A csodák olyan időben és térben végbemenő események, amelyek az általunk ismert természeti törvények keretein kívül történnek meg.
6 Mi, emberek semmit sem tehetünk, hogy hatályon kívül helyezzük a természet törvényeit, ezért mi nem hozhatunk létre csodát. A Biblia számos olyan szituációról beszámol, amikor Isten vagy az Ő Fia, az Úr Jézus csodát tett, például: Izráel népének az átkelése a Vörös-tengeren (2Mózes 14,16-22) Józsué megállította a Napot (Józsué 10,12-14) A vihar lecsendesítése (Márk 4,35-41) Jézus a tengeren jár (János 6,16-21) A vakon született meggyógyítása (János 9,1-7) Az ötezer férfi megvendégelése (János 6,1-15) Lázár feltámasztása a halálból (János 11,32-45). Megjegyzés: Amikor emberek néha mégis képesek olyan dolgokat megtenni, amelyek kívül esnek a természeti törvények hatókörén, akkor más hatalmak nevében cselekszenek. Ezek az emberek vagy Jézus tanítványai, akik Uruktól kaptak felhatalmazást [pl. Péter Jézus hívására a vízen jár (Máté 14,29), Péter Jézus nevében meggyógyítja a templom kapujában kéregető sántát (Apostolok Cselekedetei 3,1-9)], vagy pedig varázslók és guruk, akiket démoni erők irányítanak [pl. az egyiptomi fáraó varázslói (2Mózes 7,11-12)]. Megmagyarázhatók-e a Bibliában található csodák a természeti törvények segítségével? Isten tud a természeti törvények keretei között is cselekedni, gyakran azonban azokon kívül cselekszik. Jakab apostol levelében (5,17-18) Illésről van szó, aki imádságával 3½ évig megakadályozta, hogy essen az eső, azután egy újabb imádságára azon nyomban elkezdett esni. Isten cselekedett, és végbevitte az akaratát. Egy meteo-
7 rológus a maga szemszögéből nézve mégsem mondaná azt, hogy itt valamelyik természeti törvény megsérült. A felvilágosodás korában átfésülték a Biblia szövegét, hogy természetes módon megmagyarázhatók-e az ott található események. A természeti törvények hatályán kívül eső csodákat mint képtelen dolgokat elvetették, és ennek megfelelően az adott bibliai történetet mint valótlant könnyelműen semmibe vették. A bibliai eseményeket az esetek többségében nem kell és nem is lehet a természeti törvények alapján értelmezni. Isten szuverén cselekedetében. Ő alkotta a természet törvényeit, ezért Ő maga nincs alájuk rendelve. Őt semmi nem korlátozza a cselekvésében, mert az Istennek semmi sem lehetetlen (Lukács 1,37). Az Ő akarata mindig megtörténik. Maga a teremtés, ahogyan azt az 1. Mózes 1 leírja, az első olyan csoda, amelyről a Biblia beszámol. Isten elképzelésének és tervének megfelelően hatnapi munkával teremtette meg a csodálatos világegyetemet és a Földön található életet. Isten Fiának emberré válása rendkívüli csoda és isteni titok: a szűz Mária a Szentlélek/Szellem által esik teherbe. Így érkezik Jézus világunkba, ezért egyszerre Isten Fia és Emberfia. Engesztelő kereszthalálával eltörölte bűneinket, és így tette lehetővé számunkra az örök életet. Jézus feltámadása egy másik, nagyon jellegzetes esemény, amely nélkülöz minden természettudományos magyarázatot. Minden olyan próbálkozás, amely itt biológiai vagy orvosi magyarázatot keres, elmegy a dolog lényege mellett. Krisztus feltámasztása Isten különleges cselekedete, amely a természeti törvények hatókörén kívül ment végbe. Jézus miért tett csodákat? Jézus csodái elválaszthatatlanul összefüggnek küldetésével. Nem útlevéllel érkezett a Mennyből, amely
8 igazolta volna, hogy Ő Isten Fia, hanem hatalmas szavai és tettei révén bizonyult Isten küldöttének. Az Őt kísérő csodák és jelek alátámasztják teremtői, megváltói és örök királyi mivoltát, ezek küldetésének és tanításának lényegi részét képezik. Az eddigiek alapján az Isten által véghezvitt csodák definícióját (D3) még precízebben így fogalmazhatjuk meg: D3: A csodák csodálatra méltó és rendkívüli cselekedetek és események, amelyeket Isten vagy Fia, Jézus Krisztus tesz, amelyek gyakran a természeti törvények hatókörén kívül mennek végbe. A démonok által történő csodáktól eltérően Isten csodái a következő célokat szolgálhatják: Dicsőítik Istent [pl. a teremtés (Zsoltár 19,2), a vakon született meggyógyítása (János 9,3b)] Bizonyítják irántunk való szeretetét [pl. a pusztában víz fakad a sziklából (2Mózes 17,1-6), Illést hollók látják el ennivalóval (1Királyok 17,6)] Megerősítenek hitünkben [pl. a kánai menyegző bora (János 2,11b)] Vagy megmentenek a bajból [pl. a vihar lecsendesítése (Márk 4,39)] A hit csodája Korunk legnagyobb csodái közé tartozik, ha az emberek követik Jézus hívását, és ez által örök életet találnak. Ilyenkor nem a természet törvényeit kell hatályon kívül helyezni, hanem az ember eddigi gondolkodásmódját kell újjal felcserélni. A Cselekedetek Könyvében (16,23-34) a filippi börtönőr példáján mutatja meg, milyen változáson megy át az Istentől távol élő ember, amikor
9 hitre jut. A börtönőrnek arra a kérdésére, hogy Mit kell cselekednem, hogy üdvözüljek?, Pál és Szilász ezt válaszolja: Higgy az Úr Jézusban, és üdvözülsz mind te, mind a te házad népe! Miért nem azt mondja Pál a börtönőrnek, hogy higgyen Istenben? Mert a börtönőr erre nyilván azt felelte volna, hogy nekik ott, Görögországban vannak bőven isteneik Zeusz, Kronosz, Rhea, Poszeidón, Hádész, Apollón, Artemisz, Hermész. De Pál a keresztre feszített és a halálból feltámadt Jézust nevezi meg. Csak benne lehet üdvösséget és örök életet találni. A börtönőr kérdésére, hogy hogyan menekülhet meg, csak egyetlen válasz létezett, ez a válasz így hangzott akkor, és ma is így hangzik: Jézus! Ezt megértette ez az ember, és elfogadta Jézust személyes Megváltójának. Figyelemre méltó, hogy mennyi időre volt szüksége a börtönőrnek a döntéshez. Éjféltájban hallott először a bűn rabságából való menekülés útjáról. Pál és Szilász erről valószínűleg részletesebben is beszéltek vele, de még ha feltételezzük is, hogy ezzel eltelt néhány óra mindez megtörtént egy napon belül. Ez egyes olvasóknak, akik ma először vesznek tudomást az üdvösség örömhíréről, nagy bátorítást jelenthet. Nem szükséges előbb 23 vagy 168 prédikációt végighallgatni, hogy azután megtérhessünk. Az evangélium ereje azonnal hat. Amikor a hit csodája megtörténik velünk, nem kell a természeti törvények fölé kerekednünk. De szinte mindig ott vannak a saját akaratunk nehezen áttörhető falai, amelyeken túl kell jutnunk: megrögzött gondolkodásmódunk falai a büszkeség és az önigazság falai a megkeményedett szív falai. A döntés hatása meghalad minden emberésszel felfoghatót és elképzelhetőt. Aki hitre jut, a kárhozat útjáról
10 az üdvösség útjára tér, és még azon a napon mennyei polgár lesz: Nekünk a Mennyben van polgárjogunk (Filippi 3,20). Ebből láthatjuk, hogy a lehető legnagyobb dolog, ami az életben velünk történhet, ha a Jézus Krisztusba vetett személyes hitre jutunk, azaz megtérünk. Döntsd el még ma, hogy Jézus Krisztussal akarsz élni! A következő imádság segíthet abban, hogy a megmentő hit útjára lépj, és részese lehess az üdvösségnek: Úr Jézus Krisztus, én is szeretnék hozzád kerülni, üdvözülni. Tisztítsd meg életemet a büszkeségtől és minden egyéb bűntől. Hiszem, hogy Isten vagy, és értünk, emberekért jöttél el testben erre a Földre. Hiszem, hogy miattam is meghaltál, és érettem feltámadtál. Te váltottál meg engem a bűneimtől. Most rád bízom magamat, és befogadlak az életembe. Kérlek, vegyél lakozást a szívemben, legyél az életem Ura, és vezess biztosan a mennyei célba. Ámen. Dr. Ing. Werner Gitt nyug. igazgató és professzor Szövetségi Műszaki Informatikai Intézet, D-Braunschweig Eredeti cím: Wunder der Bibel A szerző honlapja: Bruderhand-Medien Am Hofe 2, D Wienhausen, Tel.: +49 (0) 5149/ , Fax: ; Homepage: bruderhand.de Nr. 1404: Ungarisch/Hungarian, 2nd edition 2013 H
Az emberi élet értelme
Az emberi élet értelme Valószínü már mindegyikünk egyszer elgondolkozott azon, hogy miért élünk ezen a világon, s mi az életünk értelme. Röviden, hat ponton keresztül szeretnénk Isten tervét életünkre
A karácsony a legtöbb ember számára a család ünnepe és az ajándékozás alkalma.
MANFRED RÖSELER A karácsony a legtöbb ember számára a család ünnepe és az ajándékozás alkalma. Mások magányosan töltik ezt az ünnepet, és egyeseket ez mélységesen elkeserít. Karácsony táján minden évben
ISTEN SZERET TÉGED, ÉS CSODÁLATOS TERVE VAN AZ ÉLETEDDEL.
ISTEN SZERET TÉGED, ÉS CSODÁLATOS TERVE VAN AZ ÉLETEDDEL. ISTEN SZERETETE Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen. (János
A Biblia gyermekeknek. bemutatja. Jézus csodái
A Biblia gyermekeknek bemutatja Jézus csodái Írta : Edward Hughes Illusztrálta : Byron Unger és Lazarus Átírta : E. Frischbutter és Sarah S. Franciáról fordította : Dr. Máté Éva Kiadta : Bible for Children
Bibliaismereti alapok
Bibliaismereti alapok Bibliaismereti alapok 1. Isten 2. Jézus Krisztus 3. Szent Szellem Szentháromság 4. A Biblia 5. Az Ember 6. Bűn megváltás 7. Újjászületés, megszentelődés 8. Betöltekezés Szent Szellemmel
Isten felméri Ábrahám szeretetét
A Biblia gyermekeknek bemutatja Isten felméri Ábrahám szeretetét Írta : Edward Hughes Illusztrálta : Byron Unger és Lazarus Átírta : M. Maillot és Tammy S. Franciáról fordította : Helga Himer Kiadta :
ISTEN MENNYEI ATYÁNK ÉS URUNK
Pasarét, 2013. június 27. (csütörtök) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK refpasaret.hu Szepesy László ISTEN MENNYEI ATYÁNK ÉS URUNK Alapige: Malakiás 1,6a A fiú tiszteli atyját, a szolga is az ő urát. És ha én atya
A Biblia gyermekeknek bemutatja. Józsua vezér lesz lesz
A Biblia gyermekeknek bemutatja Józsua vezér lesz lesz Írta : Edward Hughes Illusztrálta : Janie Forest Átírta : Ruth Klassen Franciáról fordította : Dr. Máté Éva Kiadta : Bible for Children www.m1914.org
A Biblia gyermekeknek bemutatja. Az asszony
A Biblia gyermekeknek bemutatja Az asszony a kútnál Írta : Edward Hughes Illusztrálta : Lazarus Átírta : Ruth Klassen Franciáról fordította : Dr. Máté Éva Kiadta : Bible for Children www.m1914.org 2012
Józsua vezér lesz lesz
A Biblia gyermekeknek bemutatja Józsua vezér lesz lesz Írta : Edward Hughes Illusztrálta : Janie Forest Átírta : Ruth Klassen Franciáról fordította : Dr. Máté Éva Kiadta : Bible for Children www.m1914.org
Hittan tanmenet 2. osztály
Hittan tanmenet 2. osztály Heti óraszám: 2 Összes óra: 80 Az Isten szava című hittankönyvhöz Iskolai hitoktatás céljára Óraszám Tananyag Didaktikai cél, nevelési cél Segédeszköz, Munkaformák, Módszerek
A Biblia gyermekeknek bemutatja. Jézus és Nikodémusz
A Biblia gyermekeknek bemutatja Jézus és Nikodémusz Írta : Edward Hughes Illusztrálta : Byron Unger és Lazarus Átírta : M. Maillot és Sarah S. Franciáról fordította : Dr. Máté Éva Kiadta : Bible for Children
A helyreállítás lelki ajándékai. Ahogy Isten helyreállítja a rendet közöttünk
A helyreállítás lelki ajándékai Ahogy Isten helyreállítja a rendet közöttünk 0. Áttekintés Vezetés és szervezés ; Lelkek megkülönböztetése Démonok kiűzése Gyógyítás Hit 1. A vezetés / szervezés ajándéka
bibliai felfedező B1 Ajánlott további olvasásra: Zsoltárok 86:1-7 Apostolok Csel. 13:38-39 Efézus 4:25-32 /10
Írd ide az adataidat! Neved: Korod: Születésnapod: Címed: Telefonszámod: e-mail címed: Aki javítani szokta: Bibliatanulmányozó Feladatlap bibliai felfedező 1. RÉSZ: Az Úr Jézus példázatai A két adós Olvasd
A Biblia gyermekeknek. bemutatja. Jézus
A Biblia gyermekeknek bemutatja Jézus születése Írta : Edward Hughes Illusztrálta : M. Maillot Átírta : E. Frischbutter és Sarah S. Franciáról fordította : Dr. Máté Éva Kiadta : Bible for Children www.m1914.org
A Biblia gyermekeknek. bemutatja. Az asszony
A Biblia gyermekeknek bemutatja Az asszony a kútnál Írta : Edward Hughes Illusztrálta : Lazarus Átírta : Ruth Klassen Franciáról fordította : Dr. Máté Éva Kiadta : Bible for Children www.m1914.org BFC
Mit keresitek az élőt a holtak között
Isten szeretete csodálatosan ragyogott Jézusból. - Olyan tisztán, hogy emberi életek változtak meg általa. - Akik találkoztak Jézussal, s engedték, hogy megérintse őket az Ő szeretete, azok elkezdtek vágyakozni
Hívásod érkezett. Ráérsz egy kicsit?
A hívás Hívásod érkezett Ráérsz egy kicsit? Pi pi pi Jártál már te is így? Fel akarod hívni a legjobb barátodat vagy barátnődet, de foglalt. Vársz öt percet, újból próbálkozol, és még mindig foglalt. Többszöri
bibliai felfedező 1. TörTénET: Az evangélisták Máté Bibliatanulmányozó Feladatlap
Írd ide az adataidat! neved: Korod: Születésnapod: Címed: Telefonszámod: e-mail címed: Aki javítani szokta: Bibliatanulmányozó Feladatlap bibliai felfedező 1. TörTénET: Az evangélisták Máté Olvasd el:
A Biblia gyermekeknek. bemutatja. A Nílus hercege
A Biblia gyermekeknek bemutatja A Nílus hercege Írta : Edward Hughes Illusztrálta : M. Maillot és Lazarus Átírta : M. Maillot és Sarah S. Franciáról fordította : Dr. Máté Éva Kiadta : Bible for Children
Pozitív intézményi légkör
Pozitív intézményi légkör Mitől más a keresztyén iskola? Írjon le három dolgot, amely ön szerint megkülönbözteti a keresztyén iskolákat más iskoláktól! Ossza meg gondolatait az ön mellett ülővel. A keresztyén
NEM MINDENKI. Budapest, 2015. november 29. Vasárnap 10 óra Somogyi Péter lp.
Budapest, 2015. november 29. Vasárnap 10 óra Somogyi Péter lp. NEM MINDENKI Lekció: Mt 7,21 23 Alapige: Mt 7,21 Nem mindenki megy be a mennyek országába, aki ezt mondja nekem: Uram, Uram, hanem csak az,
Jézus az ég és a föld Teremtője
1. tanulmány december 29 január 4. Jézus az ég és a föld Teremtője SZOMBAT DÉLUTÁN E HETI TANULMÁNYUNK: 1Mózes 1:1; Zsoltár 19:2-4; János 1:1-3, 14; 2:7-11; Kolossé 1:15-16; Zsidók 11:3 Kezdetben teremté
bibliai felfedező 1. TörTéNET: Jézus segít egy beteg férfinak Bibliatanulmányozó Feladatlap
Írd ide az adataidat! Neved: Korod: Születésnapod: Címed: Telefonszámod: e-mail címed: Aki javítani szokta: Bibliatanulmányozó Feladatlap bibliai felfedező 1. TörTéNET: Jézus segít egy beteg férfinak Olvasd
VAGY: PAP: Testvéreim! Vizsgáljuk meg lelkiismeretünket, és bánjuk meg bűneinket, hogy méltóképpen ünnepelhessük az Úr szent titkait!
1 A NÉP RÉSZVÉTELÉVEL BEMUTATOTT MISE RENDJE BEVEZETŐ SZERTARTÁS Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. NÉP: Ámen. A mi Urunk, Jézus Krisztus kegyelme, az Atyaisten szeretete és a Szentlélek egyesítő
Tanítás a jövendőmondásról és boszorkányságról
Tanítás a jövendőmondásról és boszorkányságról ADUNARE Tanítás a jövendőmondásról és boszorkányságról A jövendőmondásról és boszorkányságról való tanítás nagyon fontos mert azok a Sátán művei és tudnunk
Üdvözlünk Isten családjában!
Üdvözlünk Isten családjában! Amikor Jézust elfogadod Megváltódnak, Isten családjának tagja leszel. Isten azt akarja, hogy ha az Ő gyermeke lettél, növekedj az Ő megismerésében, és válj minél inkább Jézushoz
EGY LÉPÉSSEL TOVÁBB JÉZUS KÖVETÉSE LUKÁCS 9 12 GORDON CHENG. Szentírás Szövetség
EGY LÉPÉSSEL TOVÁBB JÉZUS KÖVETÉSE LUKÁCS 9 12 GORDON CHENG Szentírás Szövetség A mû eredeti címe: Following Jesus Pathway Bible Guides: Luke 9 12 Szerzô: Gordon Cheng Originally published by Matthias
3. AZ EMMAUSI TANÍTVÁNYOK ÚTJA Gyülekezeti óraszám: 1. Egyházi iskolák óraszáma: 1. (Lk 23,26-49)
3. AZ EMMAUSI TANÍTVÁNYOK ÚTJA Gyülekezeti óraszám: 1. Egyházi iskolák óraszáma: 1. (Lk 23,26-49) TEOLÓGIAI ALAPVETÉS (Felhasznált irodalom: Kálvin János: Tanítás a keresztyén vallásra, Budapest, 1986.;
WERNER GITT. A fizikai állandók Istenre mutatnak
WERNER GITT A fizikai állandók Istenre mutatnak A fizikai állandók Istenre mutatnak Állandóan változó világban élünk. Ezt a változást a történelemkönyvek rögzítik. A Hérakleitosz, görög filozófusnak (Kr.
AZ ÚJSZÖVETSÉGI ÜDVÖSSÉG Ap Csel 2,38.
AZ ÚJSZÖVETSÉGI ÜDVÖSSÉG Ap Csel 2,38. (New Testament Salvation) Az üdvösség témája mindenkiben érdeklodést kell, hogy keltsen, különösen hívo keresztényekben és azokban, akik szeretik az Urat. Számtalan
Isten Nagy Terve. 2 rész: ISTEN, MA IS TEREMTŐ
Isten Nagy Terve 2 rész: ISTEN, MA IS TEREMTŐ Isten Nagy Terve teremtés elesés megváltás helyreállítás Jézus Krisztus tegnap, ma és mindörökké ugyanaz. Zsidó.13.8 Méltó vagy, Urunk és Istenünk, hogy tied
Jézus lecsendesíti a tengert
A Biblia gyermekeknek bemutatja Jézus lecsendesíti a tengert Írta : Edward Hughes Illusztrálta : Janie Forest Átírta : Ruth Klassen Franciáról fordította : Dr. Máté Éva Kiadta : Bible for Children www.m1914.org
TARTALOMJEGYZÉK. Énekeljünk!... 66
TARTALOMJEGYZÉK Előszó... 6 1. Ismerjük meg egymást!... 8 2. Magyar reformátusok vagyunk... 10 3. Ismerkedés a Bibliával... 12 4. Isten teremtette a világot... 14 5. Isten teremtette az embert... 18 6.
ISTENNEK TETSZŐ IMÁDSÁG
Pasarét, 2014. február 2. (vasárnap) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK refpasaret.hu Horváth Géza ISTENNEK TETSZŐ IMÁDSÁG Lekció: ApCsel 4,23-31 Alapige: Zsolt 124,8 A mi segítségünk az Úr nevében van, aki teremtette
Jézus tizenkét tanítványt választ
A Biblia gyermekeknek bemutatja Jézus tizenkét tanítványt választ Írta : Edward Hughes Illusztrálta : Byron Unger és Lazarus Átírta : E. Frischbutter és Sarah S. Franciáról fordította : Dr. Máté Éva Kiadta
A Biblia gyermekeknek. bemutatja
A Biblia gyermekeknek bemutatja Jézus és Lázár Írta : Edward Hughes Illusztrálta : Janie Forest Átírta : Ruth Klassen Franciáról fordította : Dr. Máté Éva Kiadta : Bible for Children www.m1914.org BFC
A Biblia gyermekeknek. bemutatja. A Mennyország, Isten. otthona
A Biblia gyermekeknek bemutatja A Mennyország, Isten gyönyörű otthona Írta : Edward Hughes Illusztrálta : Lazarus Átírta : Sarah S. Franciáról fordította : Dr. Máté Éva Kiadta : Bible for Children www.m1914.org
HARMATCSEPP TANULMÁNYI VERSENY HITTAN
HARMATCSEPP TANULMÁNYI VERSENY HITTAN A versenyző neve: Forduló: I. Osztály: 3. Az iskola kódja: H- Elért pontszám: Javította: Visszaküldési határidő: Elérhető pontszám: 67p. 2014. november 17. Kedves
A Biblia gyermekeknek bemutatja. Jézus, a nagy Mester
A Biblia gyermekeknek bemutatja Jézus, a nagy Mester Írta : Edward Hughes Illusztrálta : Byron Unger és Lazarus Átírta : E. Frischbutter és Sarah S. Franciáról fordította : Dr. Máté Éva Kiadta : Bible
yymár meglévő csoport számára:
1. HÉT: FILIPPI 1,1 11 Tényleg Krisztushoz tartozom? Kezdjük a beszélgetést azzal, hogy feltesszük valamelyiket a következő kérdések közül a csoportnak: yykezdő csoport számára: Mi indított arra, hogy
6. TETTEK ÉS KÖVETKEZMÉNYEK Gyülekezeti óraszám: 1. Egyházi iskolák óraszáma: 1.
6. TETTEK ÉS KÖVETKEZMÉNYEK Gyülekezeti óraszám: 1. Egyházi iskolák óraszáma: 1. TEOLÓGIAI ALAPVETÉS (Felhasznált irodalom: I. A Heidelbergi Káté II. Második Helvét Hitvallás. Kálvin Kiadó, Budapest. 2004;
Pál származása és elhívása
11. tanulmány Szeptember 5 11. Pál származása és elhívása SZOMBAT DÉLUTÁN E HETI TANULMÁNYUNK: Apostolok cselekedetei 9:1-22; 26:18; 1Korinthus 15:10; Galata 2:1-17; Filippi 3:6 De az Úr azt mondta neki:
A Fiú. 2. tanulmány. július 5 11.
2. tanulmány A Fiú július 5 11. SZOMBAT DÉLUTÁN e HETI TANULMÁNYUNK: Dániel 7:13-14; Máté 11:27; 20:28; 24:30; Lukács 5:17-26; János 8:58 Mert az embernek Fia sem azért jött, hogy néki szolgáljanak, hanem
Újjászületés - Beleszületni Isten családjába
Kenneth E. Hagin Nem az a fontos, hogy melyik gyülekezetbe tartozol, hanem az, hogy melyik családba. Jézus azt tanította, hogy az embernek újjá kell születnie. A következő állítások Jézus szájából származnak:
Kérem, nyissa ki az Újszövetséget Máté 1:1-nél. Itt kezdi Máté magyarázatát arról, hogy mi az Evangélium. Ezt olvashatjuk:
Mi az evangélium? Jó az, ha időt tudunk áldozni arra, hogy átgondoljuk mi a Biblia üzenete. Bizonyára sokan óvatosak a vallásokkal, a templomba járással, az egyházi rituálékkal, és a hagyományok követésével.
Bereczki Sándor. Isten Fia. Igehirdetések 6. Mindenki Temploma
Bereczki Sándor Igehirdetések 6. Isten Fia Mária fia Mindenki Temploma Isten Fia Mária fia De te, Efratának Bethleheme, bár kicsiny vagy a Júda ezrei között: belőled származik nékem, a ki uralkodó az
A keresztény élet forrása, központja és csúcsa: A szentmise. Igeliturgia
Felnőttkatekézis A keresztény élet forrása, központja és csúcsa: A szentmise Előadó: Maga László Plébános atya Időpont: 2012. július 06. Igeliturgia Igeliturgia és Eukarisztia liturgiája, két része ugyan
A Biblia gyermekeknek. bemutatja. Rut : Szerelmi
A Biblia gyermekeknek bemutatja Rut : Szerelmi történet Írta : Edward Hughes Illusztrálta : Janie Forest Átírta : Lyn Doerksen Franciáról fordította : Dr. Máté Éva Kiadta : Bible for Children www.m1914.org
IMÁDSÁG MINDENEK ELŐTT
Újpest-Belsőváros 2004. 03. 14. Loránt Gábor IMÁDSÁG MINDENEK ELŐTT Alapige (textus): Neh 1 és Lk 11,1 Lectio: Neh 1 Lk 11,1: Történt egyszer, hogy valahol imádkozott, és mikor befejezte, így szólt hozzá
A Biblia gyermekeknek. bemutatja. Ésaiás a jövőbe lát
A Biblia gyermekeknek bemutatja Ésaiás a jövőbe lát Írta : Edward Hughes Illusztrálta : Jonathan Hay Átírta : Mary-Anne S. Franciáról fordította : Dr. Máté Éva Kiadta : Bible for Children www.m1914.org
A Biblia gyermekeknek bemutatja. Ésaiás a jövőbe lát
A Biblia gyermekeknek bemutatja Ésaiás a jövőbe lát Írta : Edward Hughes Illusztrálta : Jonathan Hay Átírta : Mary-Anne S. Franciáról fordította : Dr. Máté Éva Kiadta : Bible for Children www.m1914.org
bibliai felfedező B2 Ajánlott további olvasásra: Zsoltárok 86:1-12 Lukács 11:1-13 János 15:9-14 1. rész: Az Úr Jézus csodái A vízből bor lesz
Írd ide az adataidat! neved: Korod: születésnapod: Címed: telefonszámod: e-mail címed: Aki javítani szokta: Bibliatanulmányozó Feladatlap bibliai felfedező 1. rész: Az Úr Jézus csodái A vízből bor lesz
Boldog és hálás. 4. tanulmány. július 21 27.
4. tanulmány Boldog és hálás július 21 27. SZOMBAT DÉLUTÁN E HETI TANULMÁNYUNK: Dániel 12:2; 1Korinthus 13; Galata 5:19-23; 1Thesszalonika 1:1-10; 1Timóteus 1:15 Hálát adunk az Istennek mindenkor mindnyájatokért,
Miért Istent vádoljuk?
Miért Istent vádoljuk? Miért Istent vádoljuk? Hogyan engedhette ezt meg Isten? Sosem fogjuk elfelejteni azt a rettenetes terrortámadást, amely 2001. szeptember 11-én érte az Egyesült Államokat. Nem tudom,
Hit Gyülekezete Hitvallása
ISTEN Isten szellem, legfelsőbb, láthatatlan és halhatatlan lény, valóságos személy, Aki teremtője, fenntartója és kormányzója az egész világmindenségnek (láthatóknak és láthatatlanoknak egyaránt). Székhelye
Az Istentől származó élet
Az Istentől származó élet Előszőr is mi az élet? Sokan próbálták deffiniálni, különféle kulturális, tudományos vagy vallási nézőpontokból is. A tudomány mivel a fő forrása a megfigyelés és az információ
János 3: Hungarian Károli ( public domain)
Mert úgy szerette Isten e világot, hogy az õ egyszülött Fiát adta, hogy valaki hiszen õ benne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen. Mert nem azért küldte az Isten az õ Fiát a világra, hogy kárhoztassa
TARTALOM. Előszó a magyar kiadáshoz 5
TARTALOM Előszó a magyar kiadáshoz 5 Í.MÁTÉ EVANGÉLISTA-KI IS VOLT Ő? 13 1.1 A meghaladott életrajzi portré 13 1.2Az evangélium az evangélista nélkül 16 1.3 A teológiai portré 19 1.4Előzetes módszertani
A Biblia rövid áttekintése. Alapvető információk a Bibliáról
A Biblia rövid áttekintése Alapvető információk a Bibliáról Áttekintés a Bibliáról A Biblia Isten szava A Biblia Isten üzenetét tartalmazza. A Szentírás megírásában kb. 1500 év leforgása alatt mintegy
Szabó Józsué Dániel PORTFÓLIÓ
Szabó Józsué Dániel PORTFÓLIÓ plakát plakát roll-up, fagyiölcsér kampány üzlet portál könyv A teljes Írás Istentől ihletett, és hasznos a tanításra, a feddésre, a megjobbításra, az igazságban való nevelésre,
Üdvözöllek benneteket ezen az (esti) alkalmon.
A helység atmoszférája azt a célt szolgálja, hogy a fiatalok elkezdjenek gondolkodni arról, hogy mi a baj ezzel a világgal. Képek használata: rakj ki olyan képeket a falra, melyeken különbözõ karitatív
E L Ő S Z Ó. Olvass! Imádkozz! Cselekedj!
E L Ő S Z Ó XVI. Benedek pápa a II. Vatikáni Zsinat megnyitásának 50. évfordulója alkalmából a 2012. október 11. és 2013. november 24., Krisztus király ünnepe közötti időszakra meghirdette a hit évét,
A tanítványság és az ima
január 11 17. A tanítványság és az ima SZOMBAT DÉLUTÁN E HETI TANULMÁNYUNK: Dániel 9:2-19; Máté 14:22-23; 26:36; János 17:6-26; Zsidók 2:17; 1Péter 4:7 De nemcsak őérettök könyörgök, hanem azokért is,
A Biblia gyermekeknek. bemutatja. A tékozló fiú
A Biblia gyermekeknek bemutatja A tékozló fiú Írta : Edward Hughes Illusztrálta : Lazarus Átírta : Ruth Klassen és Sarah S. Franciáról fordította : Dr. Máté Éva Kiadta : Bible for Children www.m1914.org
A Biblia gyermekeknek bemutatja. A földműves és a mag
A Biblia gyermekeknek bemutatja A földműves és a mag Írta : Edward Hughes Illusztrálta : M. Maillot és Lazarus Átírta : E. Frischbutter és Sarah S. Franciáról fordította : Dr. Máté Éva Kiadta : Bible for
Aki elbocsátja feleségét, és mást vesz el, házasságtörő, és aki férjétől elbocsátott asszonyt vesz el, szintén házasságtörő.
Válás és újraházasodás a Biblia szemszögéből Ebben az írásunkban a Biblia válás és újraházasodás kérdésére vonatkozó kijelentéseivel szeretnénk foglalkozni. Az Újszövetség világosan elutasítja a válást.
A Biblia gyermekeknek bemutatja. A gazdag ember és a szegény ember
A Biblia gyermekeknek bemutatja A gazdag ember és a szegény ember Írta : Edward Hughes Illusztrálta : M. Maillot és Lazarus Átírta : M. Maillot és Sarah S. Franciáról fordította : Dr. Máté Éva Kiadta :
Fedezd fel Isten tervét: Békesség és élet
Fedezd fel Isten tervét: Békesség és élet Istennek az a szándéka, hogy boldog életünk legyen itt és most. Miért nem ismeri a legtöbb ember ezt az igazi életet? Isten szereti az embereket, és szeret téged.
A Biblia gyermekeknek. bemutatja. Gedeon kis hadserege
A Biblia gyermekeknek bemutatja Gedeon kis hadserege Írta : Edward Hughes Illusztrálta : Janie Forest Átírta : Ruth Klassen Franciáról fordította : Dr. Máté Éva Kiadta : Bible for Children www.m1914.org
A gazdag ember és a szegény ember
A Biblia gyermekeknek bemutatja A gazdag ember és a szegény ember Írta : Edward Hughes Illusztrálta : M. Maillot és Lazarus Átírta : M. Maillot és Sarah S. Franciáról fordította : Dr. Máté Éva Kiadta :
DEREK PRINCE. Isten Gyülekezetének Újrafelfedezése
DEREK PRINCE Isten Gyülekezetének Újrafelfedezése Bevezető - A Derek Prince Ministries ismertetője Az 1930-as években, a történet szerint, megcsörrent a telefon az igazgatói irodában, abban a washingtoni
Két embrió beszélgetett az édesanyjuk méhében. Az egyik a kis Kételkedő, a másik a kis Hívő volt.
Két embrió beszélgetett az édesanyjuk méhében. Az egyik a kis Kételkedő, a másik a kis Hívő volt. A kis Kételkedő ezt kérdezte: Tényleg hiszel abban, hogy van élet a születés után? A kis Hívő így válaszolt:
Üzenet. A Prágai Református Missziós Gyülekezet Hetilapja II. Évfolyam 18. szám, 2009. Máj. 3. Kedves Testvéreim!
Üzenet A Prágai Református Missziós Gyülekezet Hetilapja II. Évfolyam 18. szám, 2009. Máj. 3. Kedves Testvéreim! Vala pedig a farizeusok közt egy ember, a neve Nikodémus, a zsidók főembere: Ez jöve Jézushoz
KÉT TALÁLKOZÁS KÖZÖTT
Horváth Levente KÉT TALÁLKOZÁS KÖZÖTT Áhítatok vasárnapokra Válogatta és szerkesztette Daray Erzsébet 3 Horváth Levente, 2013 Textbridge, 2013 Koinónia, 2013 A bibliai idézeteket az 1975. évi Új fordítású
HÁZASSÁG ÉS VÁLÁS. Pasarét, 2014. február 09. (vasárnap) Szepesy László
Pasarét, 2014. február 09. (vasárnap) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK refpasaret.hu Szepesy László HÁZASSÁG ÉS VÁLÁS Alapige: Malakiás 2,13-16 És ezt is cselekszitek: betöltitek az Úr oltárát könnyhullatással, sírással
Hitünk tökéletesítése
2. tanulmány Hitünk tökéletesítése október 4 10. SZOMBAT DÉLUTÁN E HETI TANULMÁNYUNK: Lukács 12:16-21; 17:5-6; Filippi 3:12-15; Jakab 1:2-3, 19-21; 1Péter 1:6-7 Nézvén a hitnek fejedelmére és bevégzőjére
Elöljáróban. 13. hitelv
hit13.qxd 2007.11.06. 21:40 Page 1 A Hetednapi Adventista Egyház hitelvi füzetei 13. hitelv A maradék és küldetése Megharagudott a sárkány az asszonyra, és elment, hogy hadat indítson a többiek ellen,
Koronkai Zoltán SJ. HIVATÁS ÉS IMÁDSÁG HANS URS VON BALTHASAR TEOLÓGIÁJÁBAN
Koronkai Zoltán SJ. HIVATÁS ÉS IMÁDSÁG HANS URS VON BALTHASAR TEOLÓGIÁJÁBAN SZEMÉLYES VONATKOZÁSOK Casa Balthasar, Róma, 2000-2002 Licencia dolgozat, Torontó, 2005-2007 Hivatásgondozási munka, 2007- KÉRDÉSFELTEVÉS
A Biblia gyermekeknek. bemutatja. A Mennyország, Isten. otthona
A Biblia gyermekeknek bemutatja A Mennyország, Isten gyönyörű otthona Írta : Edward Hughes Illusztrálta : Lazarus Átírta : Sarah S. Franciáról fordította : Dr. Máté Éva Kiadta : Bible for Children www.m1914.org
WERNER GITT. Lehet JÉZUS nélkül is? rmnunes - istockphoto.com
WERNER GITT Lehet JÉZUS nélkül is? rmnunes - istockphoto.com Lehet JÉZUS nélkül is? Jézus ha róla van szó, megoszlanak a vélemények és elválnak az életutak. Vajon csupán egy volt a sok vallásalapító közül,
ÉVKÖZI IDİ ESTI DICSÉRET
ÉVKÖZI IDİ ESTI DICSÉRET Istenem, jöjj segítségemre! Uram, segíts meg engem! Dicsıség az Atyának, a Fiúnak miképpen kezdetben most és mindörökké. Amen. HIMNUSZ Immár hoz hasznos magvakat, díszíti ékes,
- Imádkozzunk Urunkhoz, Istenünkhöz és a Szűzanyához, tanítsanak meg bennünket arra, hogy mindig helyesen kérjük azt, ami javunkra szolgál!
Gyújtsunk mécsest a 6 éve elhunyt Bálint József jezsuita atyáért, a két éve elhunyt Máriáért, Lászlóért és Júliannáért valamint az egy éve elhunyt Nándiért. Drága Üdvözítőnk, szándékainkat egyesítjük szerető
EGYSZER VOLT AZ EUCHARISZTIA
EGYSZER VOLT AZ EUCHARISZTIA A szentmisében a kenyér és a bor Jézus Testévé és Vérévé válik. Lehetséges ez? Nézzük meg először Jézus szavait. János evangéliumának hatodik fejezetében hosszan beszélget
2015. évi bibliaolvasó KÉSZÍTETTE: BERECZKI SÁNDOR. MINDENKI TEMPLOMA GYÜLEKEZETE 1105 Budapest, Cserkesz u. 7-9.
2015. évi bibliaolvasó KÉSZÍTETTE: BERECZKI SÁNDOR MINDENKI TEMPLOMA GYÜLEKEZETE 1105 Budapest, Cserkesz u. 7-9. Kedves Olvasó! Sok szeretettel adjuk közre a 2015. évi bibliaolvasó útmutatót. A közösen
Isten az Atya Dr. Arnold Fruchtenbaum ArIEL
MBS051 ARIEL HUNGARY - BIBLIATANÍTÁSOK Isten az Atya Dr. Arnold Fruchtenbaum ArIEL HUNGARY bibliatanitasok.hu bibliatanitasok@gmail.com Tartalom BEVEZETÉS I. ISTEN ATYASÁGA A. A Messiás Atyja 1. Az Atya
PÁL LEVELE A KOLOSSÉIAKHOZ 1. FEJEZET
PÁL LEVELE A KOLOSSÉIAKHOZ 1. FEJEZET Kolossé városa a kis-ázsiai Pergia területén volt, és ebben a levélben Pál még további néhány gyülekezetet is üdvözöl Laodiceában és Hirápoliszban is. Pál sohasem
Mert úgy szerette Isten e világot, hogy az ő egyszülött Fiát adta, hogy valaki hiszen ő benne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen.
Mert úgy szerette Isten e világot, hogy az ő egyszülött Fiát adta, hogy valaki hiszen ő benne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen. Mert nem azért küldte az Isten az ő Fiát a világra, hogy kárhoztassa
Bevezetés. Imádság az idei karácsony teljességéért
Bevezetés Imádság az idei karácsony teljességéért Az Ige testté lett, közöttünk lakott, és láttuk az ő dicsőségét, mint az Atya egyszülöttjének dicsőségét, telve kegyelemmel és igazsággal.... Mi pedig
Dániel könyve. Világtörténelem dióhéjban
Dániel könyve Világtörténelem dióhéjban 2300 éves prófécia Kr.e. 457 Kr.u. 34 Kr.u. 1844 490 év 1810 év 70 hét Rendelet 1. rész Evangélium 2. rész 10-11 Ki Mikáél? Mózes éneke Szólt az ellenség: `Üldözöm
1 ÚRVACSORA(ÉNEKESKÖNYV) ÚRVACSORA
1 ÚRVACSORA(ÉNEKESKÖNYV) ÚRVACSORA A mi Urunk Jézus Krisztus így szól: Jöjjetek énhozzám mindnyájan, akik megfáradtatok és meg vagytok terhelve, és én megnyugvást adok nektek. (Mt 11,28) Tőle kaptuk ezt
Csak a szeretetben! Lakatos Sándor
Csak a szeretetben! Lakatos Sándor Amikor Jézus látta, hogy Mária sír, és a vele jött zsidók is sírnak, megrendült lelkében és háborgott, és megkérdezte:»hova helyeztétek őt?«azt felelték:»uram, jöjj és
Hit és cselekedetek. Törvénykezés vagy engedelmesség? Üdvösség érdemek alapján vagy kegyelemből?
Hit és cselekedetek Törvénykezés vagy engedelmesség? Üdvösség érdemek alapján vagy kegyelemből? A következő írásunkból kiderül, miért hisszük és hogyan értjük, hogy kizárólag kegyelemből van üdvösségünk
Arcodat keresem, Uram!
Arcodat keresem, Uram! Imádságok az Eukarisztia elõtt Pan non hal ma, 2011. AZ EUKARISZTIA ELÕTT SZENTSÉGIMÁDÁSI ÓRA IMÁDÁS Az Úr Jézus köztünk van az Élet Kenyerében. Hálaadó lélekkel imádjuk ôt, a mi
Gazdagrét. Prédikáció 2013.10.13
Gazdagrét. Prédikáció 2013.10.13 Számomra mindig jelzés értékű az, ha valamilyen formában megrezdül a lelkem, megérinti valami. Ilyenkor az jut az eszembe, hogy ott még feladatom, tanulni valóm van. Üzenni
A MESSIÁS HALÁLÁNAK KÖVETKEZMÉNYEI
A MESSIÁS HALÁLÁNAK KÖVETKEZMÉNYEI Dr. Arnold Fruchtenbaum ArIEL HUNGARY bibliatanitasok.hu bibliatanitasok@gmail.com TARTALOMJEGYZÉK BEVEZETŐ I. MÓZES TÖRVÉNYÉNEK VÉGE II. A BŰNÖS TERMÉSZET ÍTÉLETE III.
A Biblia gyermekeknek. bemutatja. Dániel, a fogoly
A Biblia gyermekeknek bemutatja Dániel, a fogoly Írta : Edward Hughes Illusztrálta : Jonathan Hay Átírta : Mary-Anne S. Franciáról fordította : Dr. Máté Éva Kiadta : Bible for Children www.m1914.org 2012
interperszonális másokra és a hozzájuk fűződő kapcsolatainkra vonatkozik. S megint más részük alapvetően társadalmi jellegű közösségeinkhez és
BIBLIAISMERET A Bibliaismeret alapvető feladata a Biblia igazságainak megismertetése, a Teremtő és Gondviselő Mennyei Atya bemutatása, és ezek alapján a gyerekek társaikhoz, családjukhoz és környezetükhöz
1. Isten tökéletes személye
ISTEN ÖRÖMHÍRE 1. Isten tökéletes személye Isten az egész világ Teremtője, mindenható és örökkévaló Ura. Számunkra felfoghatatlanul tökéletes és szerető Isten. Ő mindennél értékesebb és hatalmasabb; a