Prof. Dr. Szollár Lajos a Konferencia elnöke
|
|
- Alíz Mezei
- 9 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1
2 A VI. Magyar Kardiovaszkuláris Konszenzus Konferenciára november 28-án óra között, a Stefánia Palotában kerül sor. A Konszenzus Konferencia szerves folytatása a korábbiaknak, hiszen európai és amerikai példák nyomán, Magyarországon először 2003-ban szerveztük meg az I. Kardiovaszkuláris Konszenzus Konferenciát, melyet 2005-ben, 2007-ben, 2009-ben majd 2011-ben még további négy követett, számos orvosi tudományos társaság részvételével. A konferencia áttekinti a kockázat-besorolás jelenlegi helyzetét, az életmód változtatás lehetőségeit, és ajánlásokat fogalmaz meg a nagy kockázati tényezők kívánatos célértékeinek elérésére, valamint a preventív és a protektív gyógyszeres kezelésre vonatkozóan. Külön aktualitást ad a Konferenciának az, hogy 2011 óta több európai és amerikai ajánlás is napvilágot látott, melyek számos ponton eltérnek egymástól, így el kellett döntenünk, hogy a magyar ajánlás mely elemeket tart megfontolásra és esetleg beépítésre érdemeseknek. Ennek előmozdítására a Tudományos Szervező Bizottság a társaságok képviselőivel tartott Kerekasztal Konferencián alakította ki a évi irányelv lényegét, melyet közmegegyezéssel terjesztünk a novemberi Konszenzus Konferencia elé. Az összeállítást a bizonyítékokon alapuló orvostudomány elveit szem előtt tartva, és a ma elfogadott nemzetközi irányelvek figyelembevételével készítettük el. A konferencián résztvevők előadásokat hallhatnak az elmúlt három esztendő új vizsgálati eredményeiről, illetve ezek alapján javaslatot tesznek szakterületük ajánlásaira. A konferencia anyagát színes poszteren sokszorosítjuk, orvosi folyóiratokban, kongresszusokon ismertetjük, végrehajtását további állapotfelmérő vizsgálatokkal ellenőrizzük. A kardiovaszkuláris betegségben szenvedők kockázatának becslését, a megelőzés lehetőségeit és a betegségek kezeléseinek irányelveit összefoglaló, a mindennapi gyakorlat számára szolgáló ajánlást szeretnénk közreadni, amely valamennyi orvoslásban tevékenykedő szakember számára vezérfonal lehet. Budapest, november Prof. Dr. Szollár Lajos a Konferencia elnöke
3 A KONSZENZUS KIALAKÍTÁSÁBAN RÉSZTVEVŐ TÁRSASÁGOK ÉS ELNÖKEIK: Az ajánlás a kezdeményező Magyar Atherosclerosis Társaság (Prof. Dr. Szollár Lajos) és a Magyar Kardiológusok Társasága (Prof. Dr. Kiss Róbert Gábor) vezetésével, a Magyar Angiológiai és Érsebészeti Társaság (Prof. Dr. Menyhei Gábor), a Magyar Belgyógyász Társaság (Prof. Dr. Rácz Károly), a Magyar Diabetes Társaság (Prof. Dr. Barkai László), a Magyar Hypertonia Társaság (Prof. Dr. Kiss István), a Magyar Obezitológiai és Mozgásterápiás Társaság (Prof. Dr. Bedros J. Róbert) meghatározó közreműködésével, valamint a Magyar Általános Orvosok Tudományos Egyesülete (Dr. Balogh Sándor), a Magyar Elhízástudományi Társaság (Dr. Jákó Péter), a Magyar Laboratóriumi Diagnosztikai Társaság (Prof. Dr. Kovács L. Gábor), a Magyar Nephrologiai Társaság (Prof. Dr. Reusz György), a Magyar Népegészségügyi Tudományos Társaság (Dr. Mucsi Gyula), a Magyar Sportorvos Társaság (Prof. Dr. Pavlik Gábor), a Magyar Stroke Társaság (Prof. Dr. Bereczki Dániel) a Magyar Táplálkozástudományi Társaság (Prof. Dr. Szabolcs István), a Magyar Thrombosis és Haemostasis Társaság (Prof. Dr. Kolev Kraszimir) bevonásával készült. TUDOMÁNYOS SZERVEZŐ BIZOTTSÁG: Dr. Pados Gyula, c. egyetemi docens, a bizottság elnöke Dr. Forster Tamás, egyetemi tanár Dr. Jermendy György, c. egyetemi tanár Dr. Karádi István, egyetemi tanár Dr. Kiss István, egyetemi tanár Dr. Kiss Róbert Gábor, egyetemi tanár Dr. Merkely Béla, egyetemi tanár Dr. Paragh György, egyetemi tanár Dr. Szollár Lajos, egyetemi tanár
4 A KONSZENZUS KIALAKÍTÁSÁBAN RÉSZTVEVŐ ELNÖKÖK ÉS TÁRSASÁGI KÉPVISELŐK: Dr. Ajzner Éva (Magyar Laboratóriumi Diagnosztikai Társaság) Prof. Dr. Balázs Péter (Magyar Népegészségügyi Tudományos Társaság) Dr. Balogh Sándor (Magyar Általános Orvosok Tudományos Egyesülete) Prof. Dr. Bedros J. Róbert (Magyar Obezitológiai és Mozgásterápiás Társaság) Prof. Dr. Bereczki Dániel (Magyar Stroke Társaság) Prof. Dr. Császár Albert (Magyar Kardiológusok Társasága) Dr. Farkas Katalin (Magyar Angiológiai és Érsebészeti Társaság) Prof. Dr. Forster Tamás (Magyar Kardiológusok Társasága) Dr. Jákó Péter (Magyar Elhízástudományi Társaság) Prof. Dr. Járay Zoltán (Magyar Hypertonia Társaság) Prof. Dr. Jermendy György (Magyar Diabetes Társaság) Prof. Dr. Karádi István (Magyar Belgyógyász Társaság) Prof. Dr. Kempler Péter (Magyar Diabetes Társaság) Prof. Dr. Kiss István (Magyar Hypertonia Társaság) Prof. Dr. Kiss Róbert Gábor (Magyar Kardiológusok Társasága) Dr. Landi Anna (Magyar Angiológiai és Érsebészeti Társaság) Prof. Dr. Menyhei Gábor (Magyar Angiológiai és Érsebészeti Társaság) Prof. Dr. Merkely Béla (Magyar Kardiológusok Társasága) Dr. Mucsi Gyula (Magyar Népegészségügyi Tudományos Társaság) Dr. Pados Gyula (Magyar Atherosclerosis Társaság) Prof. Dr. Paragh György (Magyar Atherosclerosis Társaság) Prof. Dr. Pavlik Gábor (Magyar Sportorvos Társaság) Prof. Dr. Pfliegler György (Magyar Thrombosis és Haemostasis Társaság) Prof. Dr. Reusz György (Magyar Nephrologiai Társaság) Prof. Dr. Rurik Imre (Magyar Elhízástudományi Társaság) Dr. Simonyi Gábor (Magyar Obezitológiai és Mozgásterápiás Társaság) Prof. Dr. Szollár Lajos (Magyar Atherosclerosis Társaság) Prof. Dr. Tóth Kálmán (Magyar Kardiológusok Társasága) Dr. Vadász Imre (Magyar Népegészségügyi Tudományos Társaság) Prof. Dr. Winkler Gábor (Magyar Diabetes Társaság) Dr. Zajkás Gábor (Magyar Táplálkozástudományi Társaság)
5 TUDOMÁNYOS INFORMÁCIÓ: Dr. Pados Gyula, c. egyetemi docens Szent Imre Egyetemi Oktatókórház, Anyagcsere Központ 1115 Budapest, Tétényi út ÁLTALÁNOS INFORMÁCIÓK: Regisztráció nyitva tartása: ig A Konferencia tudományos programjának továbbképző minősítése orvosok részére folyamatban van. A pontszerző igazolás kiállításához szükséges az orvosi nyilvántartási szám, valamint a jelenléti ív helyszíni aláírása. Technikai szervező: Expert-Quality Kongresszusi és Utazási Iroda (volt MOTESZ Kongresszusi és Utazási Iroda) 1052 Budapest, Kígyó u Tel: szalma@eqcongress.hu Internet:
6 PROGRAM I. rész: Elnökök: Prof. Dr. Karádi István, Prof. Dr. Kiss Róbert Gábor MEGNYITÓ, BEVEZETŐ Prof. Dr. Szollár Lajos Dr. Pados Gyula, Prof. Dr. Karádi István, Prof. Dr. Kiss Róbert Gábor, Prof. Dr. Paragh György, Prof. Dr. Szollár Lajos: Kardiovaszkuláris kockázatbesorolás: igen nagy, nagy, közepes, kis kockázat Prof. Dr. Paragh György: A legújabb ajánlásokat meghatározó lipidcsökkentő szerekkel végzett vizsgálatok Prof. Dr. Jermendy György, Prof. Dr. Kempler Péter, Prof. Dr. Winkler Gábor: A diabetes kezelése új tanulmányok, új szakmai irányelvek Prof. Dr. Karádi István: Lipid konszenzus az ajánlások útvesztőiben Megbeszélés, hozzászólások, vita (25 ) Szünet II. rész Elnökök: Prof. Dr. Merkely Béla, Prof. Dr. Paragh György Prof. Dr. Kiss István: Célérték változás és újabb kockázati tényező hypertonia betegségben Prof. Dr. Bedros J. Róbert, Dr. Simonyi Gábor, Dr. Pados Gyula: Az elhízás diétás és mozgásterápiás kezelésének irányelvei Prof. Dr. Kiss Róbert Gábor: Antithrombotikus kezelés újdonságai a kardiológiában Dr. Farkas Katalin, Dr. Menyhei Gábor: Új ajánlások a perifériás érbetegség és a boka-kar index szűrés vonatkozásában Prof. Dr. Merkely Béla: Acut coronaria syndroma prevenciója és kezelése: A vulnerábilis plakk Megbeszélés, vita, hozzászólások (25 perc) A Konferencia zárása
2017. december 1. Budapest, november
A VII. Magyar Kardiovaszkuláris Konszenzus Konferenciára (ez alkalommal ismét a MOTESZ Interdiszciplináris Fóruma keretében is) 2017. december 1-én 10.00-16.00 óra között Budapesten a Hotel Hungaria City
Az ajánlás a kezdeményező a Magyar Atherosclerosis Társaság és a Magyar Kardiológusok Társasága vezetésével,
Az V. Magyar Kardiovaszkuláris Konszenzus Konferenciára 2011. november 25-én 09.00-16.00 óra között, a MOTESZ Interdiszciplináris Fóruma keretében a Stefánia Palotában kerül sor. Az ajánlás a kezdeményező
CARDIOMETABOLICA HUNGARICA
2011; 4 (SUPPL. 3) CARDIOMETABOLICA HUNGARICA A MAGYAR OBEZITOLÓGIAI ÉS MOZGÁSTERÁPIÁS TÁRSASÁG VII. KONGRESSZUSA AZ ELHÍZÁS KEZELÉSE SZAKMAI IRÁNYELVEINEK AKTUALIZÁLÁSA PROGRAM 2011. OKTÓBER 14. Aesculap
CARDIOMETABOLICA HUNGARICA
2012; 5 (SUPPL. 3) S 1 - S 8 CARDIOMETABOLICA HUNGARICA 2012; 5 (SUPPL. 3) S 1 CARDIOMETABOLICA HUNGARICA A MAGYAR OBEZITOLÓGIAI ÉS MOZGÁSTERÁPIÁS TÁRSASÁG IX. KONGRESSZUSA AZ ELHÍZÁS INTERDISCIPLINÁRIS
Iv. budapesti kardiológiai napok - visszaadott életévek metabolizmus és kardiovaszkuláris betegségek
Program 2016. november 18., Péntek 11.00 Megnyitó 11.00 12.40 A SZIVINFARKTUS KEZELÉSÉNEK IZGALMAS KÉRDÉSEI Üléselnök: Prof. Dr. Merkely Béla Hazai infarktus regiszter tapasztalatai Prof. Dr. Jánosi András
MEGHÍVÓ MAGYAR OBEZITOLÓGIAI ÉS MOZGÁSTERÁPIÁS TÁRSASÁG VIII. KONGRESSZUSÁRA ELHÍZÁS, ÉS KARDIOMETABOLIKUS KOCKÁZAT 2012. MÁRCIUS 23-24.
MEGHÍVÓ A MAGYAR OBEZITOLÓGIAI ÉS MOZGÁSTERÁPIÁS TÁRSASÁG VIII. KONGRESSZUSÁRA ELHÍZÁS, ÉS KARDIOMETABOLIKUS KOCKÁZAT 202. MÁRCIUS 23-24. Magyar Telekom székház, Budapest I. Krisztina körút 55. Kedves
Prof. Dr. Szollár Lajos a Konferencia elnöke
2014. november 28. A VI. Magyar Kardiovaszkuláris Konszenzus Konferenciára 2014. november 28-án 10.00-14.00 óra között, a Stefánia Palotában kerül sor. A Konszenzus Konferencia szerves folytatása a korábbiaknak,
A M A G Y A R H Y P E R T O N I A T Á R S A S Á G I I. T A V A S Z I K O N G R E S S Z U S A
MEGHÍVÓ A Hypertonia Világnapja alkalmából rendezett II. Tavaszi Kongresszusunk idején, a Magyar Hypertonia Társaság 2015. május 17 én 10.00 órára Közgyűlést hív össze. A Közgyűlés helye: Mercure Budapest
Újdonságok a kardiológiai képalkotásban üléselnök: Prof. Dr. Forster Tamás D.Sc.,
2018. november 16., péntek 10.00-11.00 Újdonságok a kardiológiai képalkotásban üléselnök: Prof. Dr. Forster Tamás D.Sc., 10.00-10.15 Nukleáris medicina újdonságai Prof. Dr. Szilvási István Ph.D., 10.15-10.30
2. F Meghívó Program-tervezet FAT 2(011) Fehérvári Atherosclerosis Találkozó 2. Az ajánlásoktól a megvalósulásig Kedves Kolléga!
2. Fehérvári Atherosclerosis Találkozó Székesfehérvár, 2011. november 11-12. Meghívó Program-tervezet FAT 2(011) Fehérvári Atherosclerosis Találkozó 2. Kedves Kolléga! Másodjára kerül megrendezésre a Fehérvári
VI. ORSZÁGOS HÁZIORVOS NAPOK 2007. MÁJUS 18-20. HOTEL FLAMINGÓ BALATONFÜRED, SZÉCHENYI U. 16. PROGRAM
2007. MÁJUS 18-20. HOTEL FLAMINGÓ BALATONFÜRED, SZÉCHENYI U. 16. PROGRAM Kedves Kollégák! Hatodik alkalommal kerül sor a Háziorvos Napok megrendezésére. A háziorvoslás szerepvállalása ma is megkérdőjelezhetetlen,
Antikoaguláció a hétköznapokban: az EHRA 2018 Útmutató ajánlásai hogyan ültethetők át a klinikai gyakorlatba?
1 2019. április 5., csütörtök Antikoaguláció a hétköznapokban: az EHRA 2018 Útmutató ajánlásai hogyan ültethetők át a klinikai gyakorlatba? MESTERKURZUS Az MKT és MST közös szimpóziuma 13:30 13:50 Érkezés
FEHÉRVÁRI KARDIOLÓGIAI NAPOK. 2012. február 3-4. MEGHÍVÓ
FEHÉRVÁRI KARDIOLÓGIAI NAPOK 2012. február 3-4. MEGHÍVÓ Információk A kongresszus ideje: 2012. február 3-4. Helyszíne: NOVOTEL Hotel 8000 Székesfehérvár, Ady Endre utca 19-21. A tudományos program szervezője:
CARDIOMETABOLICA HUNGARICA
2019;12(SUPPL.1):1-19 CARDIOMETABOLICA HUNGARICA 2019;12(SUPPL.1):S1-S19 S 1 CARDIOMETABOLICA HUNGARICA A MAGYAR OBEZITOLÓGIAI ÉS MOZGÁSTERÁPIÁS TÁRSASÁG XIX. KONGRESSZUSA ELHÍZÁS KALEIDOSZKÓP PROGRAM
FEHÉRVÁRI KARDIOLÓGIAI NAPOK. 2012. február 3-4. MEGHÍVÓ
FEHÉRVÁRI KARDIOLÓGIAI NAPOK 2012. február 3-4. MEGHÍVÓ Információk A kongresszus ideje: 2012. február 3-4. Helyszíne: NOVOTEL Hotel 8000 Székesfehérvár, Ady Endre utca 19-21. A tudományos program szervezője:
Programtervezet. Vécsei László, az MTA Orvosi Osztály elnöke. Moderátor: Poór Gyula és Sótonyi Péter
Magyar Orvostudományi Napok 2013. november 6 8 Hotel Novotel Budapest (Alkotás utca 63 67) Rendező: Magyar Orvostársaságok és Egyesületek Szövetsége (MOTESZ) Programtervezet 2013. november 6. 10.00 Megnyitó
Prof. Dr. Szollár Lajos a Konferencia elnöke
2014. november 28. A VI. Magyar Kardiovaszkuláris Konszenzus Konferenciára 2014. november 28-án 10.00-14.00 óra között, a Stefánia Palotában kerül sor. A Konszenzus Konferencia szerves folytatása a korábbiaknak,
A XIII. IFJÚSÁGI KARDIOLÓGUS NAPOK, támogatóink jóvoltából ismét a festi i Lillafüreden, a Palota Szállóban kerül megrendezésre. A szakmai eladásokon
A XIII. IFJÚSÁGI KARDIOLÓGUS NAPOK, támogatóink jóvoltából ismét a festi i Lillafüreden, a Palota Szállóban kerül megrendezésre. A szakmai eladásokon kívül melyek a kardiológia idszer szer kérdéseit ölelik
A M A G Y A R H Y P E R T O N I A T Á R S A S Á G T A V A S Z I K O N G R E S S Z U S A 2014. 17. M E G H Í V Ó
M E G H Í V Ó A Hypertonia Világnapja alkalmából rendezett Tavaszi Kongresszusunk idején, a Magyar Hypertonia Társaság 2014. május 17-én 09.00 órára Közgyűlést hív össze. A Közgyűlés helye: Danubius Hotel
NEMZETI EGÉSZSÉGÜGYI PROGRAMOK KONGRESSZUS. Budapest, Semmelweis Egyetem 2007. március 21 23. PROGRAM
NEMZETI EGÉSZSÉGÜGYI PROGRAMOK KONGRESSZUS Budapest, Semmelweis Egyetem 2007. március 21 23. PROGRAM Köszöntő 2005. novembere és 2006. márciusa között kerültek meghirdetésre a Nemzeti Egészségügyi Programok:
Egri Kardiológiai Napok 2015 Prevenciótól az akut ellátásig
Program 2015. április 9., Csütörtök,,AZ ÚJ VÉRALVADÁSGÁTLÓK HELYE A KLINIKAI GYAKORLATBAN A Magyar Kardiológusok Társasága és a Magyar Stroke Társaság közös szimpóziuma 2015 A STROKE MEGELÕZÉSÉNEK ÉVE
A SZÍV ÉS ÉRRENDSZERI NEMZETI PROGRAM tevékenysége és eredményei 2006-2010 között
A SZÍV ÉS ÉRRENDSZERI NEMZETI PROGRAM tevékenysége és eredményei 2006-2010 között Prof. Dr. Kiss István Magyar Orvostársaságok és Egyesületek Szövetsége SZÉNP Programtanácsának elnöke 1 SZÍV ÉS ÉRRENDSZERI
Szívelégtelenség Napok 2010 (A szívelégtelenség aktuális kérdései)
1 Szívelégtelenség Napok 2010 (A szívelégtelenség aktuális kérdései) Hajdúszoboszló 2010. jan. 22-23. Tisztelt kollégák, 2010. januárjában immár 2. alkalommal rendezzük meg a Szívelégtelenség Napokat.
AZ ORVOSI HETILAP - MARKUSOVSZKY LAJOS ALAPÍTVÁNY I. INTERDISZCIPLINÁRIS KONGRESSZUSA - A MINDENNAPOK GYAKORLATA Siófok, 2005. május 5-7.
Tisztelt Kolléganõk és Kollégák! Õszinte tisztelettel köszöntöm a Markusovszky Lajos Alapítvány Kuratóriuma és az Orvosi Hetilap Szerkesztõbizottsága nevében az I. Interdiszciplináris Kongresszus valamennyi
MEGHÍVÓ. Időpont: 2015. május 14-16.
MEGHÍVÓ A Magyar Diabetes Társaság ezúton tisztelettel meghívja Önt és munkatársait a MAGYAR DIABETES TÁRSASÁG XXIII. KONGRESSZUSÁRA, mely 2015-ben Budapesten kerül megrendezésre. Időpont: 2015. május
Köszöntő. Kedves Kollégák!
Köszöntő Kedves Kollégák! A Debreceni Egyetem Általános Orvostudományi Kar Sürgősségi Orvostan Tanszék, a Debreceni Egyetem ÁOK Gyermekgyógyászati Intézet, a Magyar Sürgősségi Orvostani Társaság, a Magyar
HELYSZÍNI REGISZTRÁCIÓ:
TISZTELETTEL KÖSZÖNTJÜK az MTA SZAB Hypertonia és Nephrologiai Munkabizottsága, a Magyar Hypertonia Társaság, a Szegedi Tudományegyetem I. sz. Belgyógyászati Klinika, Nephrologia-Hypertonia Centrum és
Abbott Laboratories Kft. szimpózium Diabeteses dyslipidaemia - új evidenciák a teljes lipidkontrollért Előadó: Prof. Dr.
Előzetes program 2011. június 3., péntek 13.30 14.00 Megnyitó Zsigó Róbert, Baja város polgármestere Dr. Vácity József, az Egészségügyi és Szociális Bizottság elnöke Dr. Tóth Gábor, a Bajai Szent Rókus
2017. december 1. Budapest, november
2017. december 1. A VII. Magyar Kardiovaszkuláris Konszenzus Konferenciára (ez alkalommal ismét a MOTESZ Interdiszciplináris Fóruma keretében is) 2017. december 1-én 10.00-16.00 óra között Budapesten a
XVII. Kardiológiai Napok Továbbképző Konferencia Debrecen, 2012. márc. 7-10.
Előzetes program: Március 6-7. (kedd, szerda) XVII. Kardiológiai Napok Továbbképző Konferencia Debrecen, 2012. márc. 7-10. Invazív kardiológiai képzés (HURO Európai program keretében) Megbeszélésre és
III. Budapesti Kardiológiai Napok - Visszaadott életévek Metabolizmus és kardiovaszkuláris betegségek
Bevezetô Tisztelt Kollégák! Engedjék meg, hogy tisztelettel meghívjam Önöket III. Budapesti Kardiológiai Napok -ra, mely 2015. november 13-án és 14-én Budapesten, az Aquaworld Resort Budapest konferenciatermeiben
Magyar Belgyógyász Társaság 44. Nagygyűlése Budapest Hotel Novotel, Rákóczi út 43-45. 2012. december 13-15.
Magyar Belgyógyász Társaság 44. Nagygyűlése Budapest Hotel Novotel, Rákóczi út 43-45. 2012. december 13-15. A kongresszust a Semmelweis Egyetem akkreditálta. 2012. december 13. csütörtök Program 08.45.
Mélyen tisztelt Kolléga Úrhölgyek és Kolléga Urak!
Mélyen tisztelt Kolléga Úrhölgyek és Kolléga Urak! A Magyar Atherosclerosis Társaság 2006. október 12-14. között rendezi XVI. kongresszusát Sopronban, melyre a Társaság nevében szeretettel és tisztelettel
Tisztelt Kongresszus!
Tisztelt Kongresszus! Közismert tény, hogy az elhízás járványszerűen terjed a világban így Magyarországon is -, mára már sajnos népbetegséggé vált; az Egészségügyi Világszervezet 1998-ban recidiváló krónikus
Szívelégtelenség Napok január Hajdúszoboszló
Szívelégtelenség Napok 2012. január 27-28. Hajdúszoboszló 2012. január 27. péntek (délután) 14:00 14:15 A konferencia megnyitása (Prof dr Merkely Béla, Dr Nyolczas Noémi) 14:15 15:25 Mi történt az elmúlt
Magyarország átfogó egészségvédelmi szűrőprogramja 2010 2020
Magyarország átfogó egészségvédelmi szűrőprogramja 2010 2020 www.egeszsegprogram.eu V. Jubileumi Népegészségügyi Konferencia Megnyitó 2014. PROGRAMFÜZET Magyarország átfogó egészségvédelmi szűrőprogramja
MEGHÍVÓ. VIII. NÉPEGÉSZSÉGÜGYI KONFERENCIA Megnyitó 2017
MEGHÍVÓ VIII. NÉPEGÉSZSÉGÜGYI KONFERENCIA Megnyitó 2017 Helyszín: Aesculap Akadémia, 1115 Budapest, Halmi út 20-22. Időpont: 2017. február 23, 9.30-13.00 Tisztelt Bizottsági Tagok, Kedves Vendégek, Együttműködő
ORSZÁGOS HÁZIORVOS NAPOK. Hotel Flamingó. Balatonfüred, Széchenyi u. 16. 2008. április 4-6. PROGRAM
ORSZÁGOS HÁZIORVOS NAPOK 2008. április 4-6. Hotel Flamingó Balatonfüred, Széchenyi u. 16. PROGRAM Kedves Kollégák! Hetedik alkalommal kerül sor a Háziorvos Napok megrendezésére. A háziorvoslás szerepvállalása
ÚJDONSÁGOK AZ V. MAGYAR KARDIOVASZKULÁRIS KONSZENZUS KONFERENCIÁN Dr.Pados Gyula (Budapest)
ÚJDONSÁGOK AZ V. MAGYAR KARDIOVASZKULÁRIS KONSZENZUS KONFERENCIÁN Dr.Pados Gyula (Budapest) 2011. november 25-én rendeztük az V. Magyar Kardiovaszkuláris konszenzus konferenciát (1) Budapesten. Szervezeti
Dr. Herczeg Béla. a Szervezőbizottság elnöke
Köszönto A Magyar Hypertonia Társaság Szolnoki Decentruma valamint a Szívügyünk Szolnok Alapítvány nevében szeretettel meghívjuk Önöket a 7. Szolnoki Hypertonia Nap rendezvényére 2011. november 11-12-én.
Tisztelt Kolleganők és Kollegák!
Tisztelt Kolleganők és Kollegák! Az 1993-ban megalakult Magyar Hypertonia Társaság (MHT) jubileumi, XX. kongresszusát 2012. december 10 12 között, az ünnepi összejövetelünknek megfelelő méltó helyen, a
Dr. Valkusz Zsuzsanna (SZTE ÁOK Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ I. Sz. Belgyógyászati Klinika)
MEGHÍVÓ A Magyar Endokrinológiai és Anyagcsere Társaság ezúton tisztelettel meghívja Önt és munkatársait a MAGYAR ENDOKRINOLÓGIAI ÉS ANYAGCSERE TÁRSASÁG XXVI. JUBILEUMI KONGRESSZUSÁRA, amely 2016. május
Tisztelt Kollégák! Prof. Dr. Kiss Róbert Gábor a Magyar Kardiológusok Társaságának leköszönő elnöke, a konferencia felelőse
Tisztelt Kollégák! Engedjék meg, hogy tisztelettel meghívjam Önöket IV. Budapesti Kardiológiai Napok - ra, mely 2016. november 18-án és 19-én Budapesten, az Aquaworld Resort Budapest konferenciatermeiben
A IV. MAGYAR KARDIOVASZKULÁRIS KONSZENZUS KONFERENCIA AJÁNLÁSA 2009
KARDIOLÓGIA A IV. MAGYAR KARDIOVASZKULÁRIS KONSZENZUS KONFERENCIA AJÁNLÁSA 2009 A IV. Magyar Kardiovaszkuláris Konszenzus Konferenciát a MOTESZ Interdiszciplináris Fóruma keretében 2009. november 6-án
Köszöntő. Kedves Kollégák!
Köszöntő Kedves Kollégák! A Debreceni Egyetem Általános Orvostudományi Kar Belgyógyászati Intézet Sürgősségi Orvostani Tanszék, a Debreceni Egyetem ÁOK Gyermekgyógyászati Intézet, az Országos Mentőszolgálat
Szállás. Standard plus típusú szobák: Felújított bútorzatúak. Felszereltség: zuhanyzós vagy kádas fürdőszoba, TV, telefon, hűtőszekrény.
Szállás City Partner Hotel Szieszta*** H-9400 Sopron, Lővér krt. 37. Szobaszám: Classic: 20 szoba Standard plus: 100 szoba Apartman: Lekérésre A szálloda a Soproni-hegység lábánál, a híres Lővérek egyik
Mélyen tisztelt Kolléga Úrhölgyek és Kolléga Urak!
Mélyen tisztelt Kolléga Úrhölgyek és Kolléga Urak! A Magyar Atherosclerosis Társaság 2010. október 7-9. k ö z ö t t r e n d e z i X V I I I. k o n g r e s s z u s á t S o p r o n b a n, m e l y r e a Társaság
2017. április 6, csütörtök, 14:00-18:00 EGRI KARDIOLÓGIAI NAPOK
A TOVÁBBKÉPZŐ TANFOLYAM IDŐPONTJA: 2017. április 6-8. 2017. április 6, csütörtök, 14:00-18:00 EGRI KARDIOLÓGIAI NAPOK NEMZETKÖZI AJÁNLÁSOK ÉS KLINIKAI GYAKORLAT AZ ALVADÁSGÁTLÓ KEZELÉSBEN A Magyar Kardiológusok
A MOTESZ Képzési és Tudományos Bizottságának 7/2005. számú határozata.
A MOTESZ Képzési és Tudományos Bizottságának 7/2005. számú határozata. Cím: Magyar Reumatológusok Egyesülete Dél-Magyarországi Szekciójának Tudományos Ülése Szervező: Magyar Reumatológusok Egyesülete Dél-Magyarországi
A konszenzus gyakorlata
Kedves Kolléga! 2015 ben immár negyedik alkalommal kerül megrendezésre a Fehérvári Atherosclerosis Találkozó a Királyok városában, Székesfehérváron, a tradíciók és a mindig megújulás sokszínű csillogásában.
A MOTESZ Képzési és Tudományos Bizottságának 5/2005. számú határozata.
A MOTESZ Képzési és Tudományos Bizottságának 5/2005. számú határozata. Cím: XIV. Dunántúli Diabetes Hétvége Szervező: Dr. Oroszlán Tamás Helye: Balaton Kongresszusi Központ és Színház, Keszthely Időpont:
Cardiovascularis (szív- és érrendszeri) kockázat
Cardiovascularis (szív- és érrendszeri) kockázat Varga Gábor dr. www.gvmd.hu 1/7 Cardiovascularis kockázatbecslő tábla Fatális szív- és érrendszeri események előfordulásának kockázata 10 éven belül Nő
XIII. DEBRECENI BELGYÓGYÁSZATI NAPOK
XIII. DEBRECENI BELGYÓGYÁSZATI NAPOK Kötelező szinten tartó, szakvizsga-előkészítő és szakorvos továbbképző tanfolyam DEBRECENI EGYETEM Általános Orvostudományi Kar Belgyógyászati Intézet 2016. június
M E G H Í V Ó. A Magyar Atherosclerosis Társaság ezúton, 2014. október 16-án 18.00 órára Közgyűlést hív össze.
M E G H Í V Ó A Magyar Atherosclerosis Társaság ezúton, 2014. október 16-án 18.00 órára Közgyűlést hív össze. A Közgyűlés helye: Hotel Szieszta***, Sopron, Lővér krt. 37. C terem A közgyűlés napirendi
Gyakorlatokhoz tartozó akkreditált képzőhelyek
Bajcsy-Zsilinszky Kórház és Rendelőintézet 1106 Budapest Maglódi út 89-432-7515 I. Belgyógyászat - Gasztroenterológia Dr. Hamvas József 2 hónap 2 fő 2011.09.01. - 2015.09.01. III. Belgyógyászat / Endokrinológia-
Magyar Angiológiai és Érsebészeti Társaság évi Kongresszusa AZ ALSÓVÉGTAGI PERIFÉRIÁS VERŐÉRBETEGSÉG ELŐFORDULÁSA HEVENY MYOCARDIALIS INFARCTUSS
Magyar Angiológiai és Érsebészeti Társaság 2017. évi Kongresszusa AZ ALSÓVÉGTAGI PERIFÉRIÁS VERŐÉRBETEGSÉG ELŐFORDULÁSA HEVENY MYOCARDIALIS INFARCTUSSAL KÓRHÁZUNKBAN KEZELT BETEGEKBEN: A NEMZETI INFARKTUS
Endokrin betegek perioperatív ellátása Továbbképző tanfolyam
Endokrin betegek perioperatív ellátása Továbbképző tanfolyam Célcsoport: endokrinológia, aneszteziológia-intenzív terápia, családorvos, belgyógyászat, sebészet, gyermeksebészet, gyermekgyógyászat, idegsebészet,
Szív és Érrendszeri Nemzeti Program A MÁESZ Program szerepe a népegészségügyben
MAGYARORSZÁG ÁTFOGÓ EGÉSZSÉGVÉDELMI SZŰRŐPROGRAMJA 2010-2020 IV. Népegészségügyi Konferencia, 2013. február 27., Aesculap Akadémia, Budapest Szív és Érrendszeri Nemzeti Program A MÁESZ Program szerepe
Tisztelt Kollégák! A Kongresszus elnöke
M E G H Í V Ó A Magyar Atherosclerosis Társaság ezúton, 2018. október 11-én 18.00 órára Közgyűlést hív össze. A Közgyűlés helye: Velence Resort Spa**** 2481 Velence, Béke út A közgyűlés napirendi pontjai:
Budapest, 2009. június. Kurzus elnöke, és az MHT XVII. Kongresszusának társelnöke
Tisztelt Kolleganők és Kollégák! Ha december - akkor hypertonia kongresszus! A magyar orvosok közül nagyon sokan így szokták meg az elmúlt több, mint másfél évtizedben, és az évek során szinte töretlenül
Önöket az elõadásokon, valamint a kísérõ társasági programokon egyaránt.
Kedves Kolléganõk és Kollégák! Elsõ rendezvényünk kedvezõ fogadtatása után 2011 márciusában második alkalommal rendezzük meg az Egri Kardiológiai Napokat. A kongresszus háziorvosok, valamint belgyógyász
Diabétesz az elmélettől a gyakorlatig
Semmelweis Egyetem II. sz. Belgyógyászati Klinika és a Diabetológia és Anyagcsere Alapítvány közös továbbképző tudományos rendezvénye Aquincum Hotel Budapest 2015. szeptember 25-26. A továbbképzés védnöke:
Nagy örömünkre szolgál, hogy a KRKA Magyarország Kft. hozzájárulhat a. magyar háziorvosok, szakorvosok szakmai képzéséhez.
Tisztelt Kolléganõk és Kolléga Urak! Nagy örömünkre szolgál, hogy a KRKA Magyarország Kft. hozzájárulhat a magyar háziorvosok, szakorvosok szakmai képzéséhez. A megfelelõ program összeállítása nem kis
A KARDIOVASZKULÁRIS BETEGSÉGEK PREVENCIÓJA: SZÛRÉS ÉS INTERVENCIÓ CARDIONET PROGRAM
törd. A/5 konsz. 7/17/05 14:03 Page 1 ORSZÁGOS ALAPELLÁTÁSI INTÉZET OALI KIADVÁNYSOROZAT A KARDIOVASZKULÁRIS BETEGSÉGEK PREVENCIÓJA: SZÛRÉS ÉS INTERVENCIÓ CARDIONET PROGRAM FELELÔS SZERKESZTÔ: DR. BALOGH
Szívelégtelenség Napok január Hajdúszoboszló. 10:00 10:15 A konferencia megnyitása (Prof Dr Merkely Béla, Dr Nyolczas Noémi)
Szívelégtelenség Napok 2013. január 25-26. Hajdúszoboszló 2013. január 25. péntek 10:00 10:15 A konferencia megnyitása (Prof Dr Merkely Béla, Dr Nyolczas Noémi) 10:15 11:35 Újdonságok a szívelégtelenség
Dr. Ábrahám György Dr. Kiss István Dr. Légrády Péter Ph.D. tanszékvezető egyetemi tanár, a SZAB Hypertonia és Nephrologiai Munkabizottsága elnöke
TISZTELETTEL MEGHÍVJUK az MTA SZAB Hypertonia és Nephrologiai Munkabizottsága, a Magyar Hypertonia Társaság, a Szegedi Tudományegyetem I. sz. Belgyógyászati Klinika, Nephrologia-Hypertonia Centrum és Hypertonia
A MOTESZ Képzési és Tudományos Bizottsága a 2004. április 5-én megtartott ülésén az alábbi rendezvényeket minősítette.
A MOTESZ Képzési és Tudományos Bizottsága a 2004. április 5-én megtartott ülésén az alábbi rendezvényeket minősítette. Cím: IV. Gasztroenterológiai Továbbképző Konferencia Szervező: Prof. Dr. Tulassay
Mélyen tisztelt Kolléga Úrhölgyek és Kolléga Urak!
Mélyen tisztelt Kolléga Úrhölgyek és Kolléga Urak! A M a g y a r A t h e r o s c l e r o s i s T á r s a s á g t i s z t s é g v i s e l ő i n e v é l b e e t t n e l i k s ö s t z i ö s n z t ö e m é
Tisztelt Kollégák! A Kongresszus elnöke
M E G H Í V Ó A Magyar Atherosclerosis Társaság ezúton, 2018. október 11-én 18.00 órára Közgyűlést hív össze. A Közgyűlés helye: Velence Resort Spa**** 2481 Velence, Béke út A közgyűlés napirendi pontjai:
PROGRAM. Aktuális kérdések és válaszok a diabetológiából. Az MDT Családorvosi Munkacsoport regionális továbbképző rendezvénye
PROGRAM Aktuális kérdések és válaszok a diabetológiából Az MDT Családorvosi Munkacsoport regionális továbbképző rendezvénye Nyíregyháza, 2016. szeptember 2-3. Helyszín: Hotel Pagony**** 4400 Nyíregyháza,
A MOTESZ Képzési és Tudományos Bizottsága által 2007. január 18-án minősített rendezvények
A MOTESZ Képzési és Tudományos Bizottsága által 2007. január 18-án minősített rendezvények Címe: Debreceni Aneszteziológiai Napok Szervező: Aneszteziológiai és Intenzív Terápiás Tanszék Helyszín: Hotel
I. BUDAPESTI SZIMPÓZIUM a növényi alapú táplálkozásról augusztus Budapest, Szent László tér 7.
I. BUDAPESTI SZIMPÓZIUM a növényi alapú táplálkozásról 2017. augusztus 26. 1105 Budapest, Szent László tér 7. INFO Időpont: 2017. augusztus 26. 8:30 14:00 Helyszín: Szervező: A 21. alkalommal megrendezésre
Magyar Belgyógyász Társaság Dél-magyarországi Decentrum 46. Tudományos Ülés és Továbbképzés
MEGHÍVÓ Magyar Belgyógyász Társaság Dél-magyarországi Decentrum 46. Tudományos Ülés és Továbbképzés Gyopárosfürdő, Alföld Gyöngye Konferenciaközpont 2015. április 24-25. 1 Kedves Kollégák, Tisztelt Résztvevők!
XIX. Dunántúli Diabetes Hétvége Előzetes Programja
XIX. Dunántúli Diabetes Hétvége Előzetes Programja Wimbledon terem 12.00-13.30: Ebéd 13.30-13.50: Megnyitó 2015. március 12. (csütörtök) 13.50-14.20: Plenáris ülés - Új antidiabetikumok alkalmazása 1-es
A Magyar Belgyógyász Társaság Északkelet-Magyarországi Szakcsoportjának Kongresszusa
Tisztelt Kollégák! A Magyar Belgyógyász Társaság Északkelet-Magyarországi Szakcsoportjának soron következő Őszi Tudományos Ülésére, a vezetőség és a rendező barátaink nevében tisztelettel meghívjuk. A
A 0 64 éves férfiak és nők cerebrovascularis betegségek okozta halálozásának relatív kockázata Magyarországon az EU 15
A hipertónia, mint kiemelt kardiovaszkuláris rizikófaktor befolyásoló tényezőinek és ellátásának vizsgálata az alapellátásban Dr. Sándor János, Szabó Edit, Vincze Ferenc Debreceni Egyetem OEC Megelőző
Az alábbiakban megjelölt akkreditált helyen letöltendő gyakorlatok időtartama, alapszakvizsgák szerint:
A Debreceni Egyetemen a belgyógyász, csecsemő-és gyermekgyógyász, vagy háziorvos szakorvosok által megszerezhető diabetológiai licenc képzési követelményei és feltételei (2014. évtől kezdődően) A képzés
EVIDENCIÁK STATISZTIKÁK KÉTSÉGEK A DIABÉTESZBEN
EVIDENCIÁK STATISZTIKÁK KÉTSÉGEK A DIABÉTESZBEN A Semmelweis Egyetem II. sz. Belgyógyászati Klinika és a Diabetológia és Anyagcsere Alapítvány közös továbbképző tudományos rendezvénye 2014. október 10-11.
Munkacsoporti Megbeszélések 2016.
Munkacsoporti Megbeszélések 2016. Helyszín: Aesculap Akadémia, 1115 Budapest, Halmi út 20-22. Időpontok: 2016. január 27. 10.00 valamint 2016. január 27. 14.00 Tisztelt Bizottsági Tagok, Együttműködő Szakmai
A Népegészségügyi Programok és a háziorvoslás negyed százada. Prof. Dr. Balogh Sándor egyetemi tanár PTE ÁOK Alapellátási Intézet
A Népegészségügyi Programok és a háziorvoslás negyed százada Prof. Dr. Balogh Sándor egyetemi tanár PTE ÁOK Alapellátási Intézet 6/1992. (III. 31.) NM rendelet A háziorvosi szolgálat elsődleges, személyes
Tisztelt Kollégák! Tisztelettel: Dr. Paragh György, egyetemi tanár a Magyar Atherosclerosis Társaság elnöke
Tisztelt Kollégák! A Magyar Atherosclerosis Társaság 2018. október 11-13. között rendezi meg XXII. Kongresszusát. A kétévente megrendezésre kerülő kongresszus a hazánkban vezető halálokokat jelentő szív-
MEGHÍVÓ. Aktuális kérdések és válaszok a diabetológiából. Az MDT Családorvosi Munkacsoport regionális továbbképző rendezvénye
MEGHÍVÓ Aktuális kérdések és válaszok a diabetológiából Az MDT Családorvosi Munkacsoport regionális továbbképző rendezvénye Nyíregyháza, 2013. szeptember 6-7. Helyszín: Hotel Pagony**** 4400 Nyíregyháza,
A perifériás érbetegség kardiovaszkuláris kockázatértékének megismertetése és szűrési feltételeinek megteremtése az ÉRV programban
A perifériás érbetegség kardiovaszkuláris kockázatértékének megismertetése és szűrési feltételeinek megteremtése az ÉRV programban Farkas Katalin Szent Imre Kórház, Angiológia Profil Budapest 2010. november
47. SAVARIA URBANISZTIKAI NYÁRI EGYETEM ÉS TERVEZŐ TÁBOR
47. SAVARIA URBANISZTIKAI NYÁRI EGYETEM ÉS TERVEZŐ TÁBOR A turizmus szerepe az ország, egyes országrészek, tájegységek és a települések életében és fejlődésében Országos, térségi és települési áttekintés
Részletesebb előzetes program március 8. csütörtök
Részletesebb előzetes program 2018 2018. március 8. csütörtök Wimbledon terem 13.30 13.45: Megnyitó: Dr. Dávid Gyula, veszprémi Csolnoky Ferenc Kórház főigazgatója, Dr. Gaál Zsolt, Kelet-Magyarország képviseletében,
A koszorúérbetegség (agyi érbetegség és perifériás érbetegség) prevenciós stratégiája a családorvosi gyakorlatban
Szűcs József dr. Szatmár-Beregi Kórház és Gyógyfürdő A koszorúérbetegség (agyi érbetegség és perifériás érbetegség) prevenciós stratégiája a családorvosi gyakorlatban Atherothrombosis mint globális betegség
Magyarország átfogó egészségvédelmi szűrőprogramja
Magyarország átfogó egészségvédelmi szűrőprogramja 2010 2020 www.egeszsegprogram.eu VI. Népegészségügyi Konferencia Megnyitó 2015. PROGRAMFÜZET Magyarország átfogó egészségvédelmi szűrőprogramja 2010 2020
DIABETOLÓGIAI TERHESGONDOZÓ CENTRUM SZAKELLÁTÓHELYEK LISTÁJA 2016.
DIABETOLÓGIAI TERHESGONDOZÓ CENTRUM SZAKELLÁTÓHELYEK LISTÁJA 2016. ~ Belgyógyász ellátóhelyek ~ 1. B.-K. Megyei Önkormányzat Kórháza, a Szent-Györgyi Albert Orvostudományi Egyetem Okató Kórháza, Diabetes
TISZTELETTEL MEGHÍVJUK
TISZTELETTEL MEGHÍVJUK az MTA SZAB Hypertonia és Nephrologiai Munkabizottsága, a Magyar Hypertonia Társaság, a Szegedi Tudományegyetem I. sz. Belgyógyászati Klinika, Nephrologia-Hypertonia Centrum és Hypertonia
FIATAL HYPERTONOLÓGUSOK AESCULAP MESTERKURZUSA 2011.
A Magyar Hypertonia Társaság szakmai továbbképző rendezvénye családorvos, belgyógyász, kardiológus, nephrologus, rezidens és PhD. kollégák számára A Kurzus elnöke: Dr. Légrády Péter SZTE ÁOK I. Sz. Belgyógyászati
VII. KELET-MAGYARORSZÁGI DIABÉTESZ HÉTVÉGE
VII. KELET-MAGYARORSZÁGI DIABÉTESZ HÉTVÉGE meghívó ELSŐ ÉRTESÍTÉS SZOLNOK, 2011. SZEPTEMBER 29 OKTÓBER 1. A Jász-Nagykun-Szolnok megyei Hetényi Géza Kórház- Rendelőintézet és a Magyar Diabetes Társaság
I. NAP (2012. MÁJUS 31.)
XII. DEBRECENI EGÉSZSÉGÜGYI MINŐSÉGÜGYI NAPOK DEMIN XII. 2012. május 31. - június 1. Debreceni Akadémiai Bizottság Székháza (Debrecen, Thomas Mann u. 49.) (Előzetes program) 1 9.00-10.00 REGISZTRÁCIÓ I.
Mélyen tisztelt Kolléga Úrhölgyek és Kolléga Urak!
Mélyen tisztelt Kolléga Úrhölgyek és Kolléga Urak! A Magyar Atherosclerosis Társaság 2014. október 16-18. között rendezi XX. Jubileumi Kongresszusát Sopronban, melyre a Társaság nevében szeretettel és
TISZTELETTEL MEGHÍVJUK
TISZTELETTEL MEGHÍVJUK az MTA SZAB Hypertonia és Nephrologiai Munkabizottsága, a Magyar Hypertonia Társaság, a Szegedi Tudományegyetem I. sz. Belgyógyászati Klinika, Nephrologia-Hypertonia Centrum és Hypertonia
A Magyar Belgyógyász Társaság Dunántúli Szekciójának LX. Vándorgyűlése és XX. Szekszárdi Kardiológiai Nap
A Magyar Belgyógyász Társaság Dunántúli Szekciójának LX. Vándorgyűlése és XX. i Kardiológiai Nap 2019. március 28-30. Konzílium - szakmák közötti párbeszéd Tisztelt Dunántúli Kollégák! A Tolna Megyei Balassa
Magyarország átfogó egészségvédelmi szűrőprogramja
Magyarország átfogó egészségvédelmi szűrőprogramja 2010 2020 www.egeszsegprogram.eu VII. Népegészségügyi Konferencia Megnyitó 2016. PROGRAMFÜZET Magyarország átfogó egészségvédelmi szűrőprogramja 2010
A kongresszus fő témáinak összeállítása során törekedtünk a minél szélesebb érdeklődésre számot tartó témák kiválasztására.
bevezető Tisztelt Kollégák! A Magyar Kardiológus Társaság Kardiovaszkuláris Prevenciós és Rehabilitációs Munkacsoportja, és a Magyar Kardiovaszkuláris Rehabilitációs Társaság közös szervezésében kerül
XXIII. Kardiológiai Napok Továbbképző Konferencia Debrecen, február 28 - március 3.
Február 28. (szerda) XXIII. Kardiológiai Napok Továbbképző Konferencia Debrecen, 2018. február 28 - március 3. ELŐZETES PROGRAM Interaktív echocardiographiás fórum Helyszín: Debreceni Egyetem, Auguszta
Szolnok. VII. Kelet- Magyarországi Diabétesz hétvége. Szolnok, 2011. szeptember 29 október 1.
Szolnok VII. Kelet- Magyarországi Diabétesz hétvége Szolnok, 2011. szeptember 29 október 1. VII. Kelet-Magyarországi Diabétesz hétvége Szolnok, 2011. szeptember 29 október 1. TUDOMÁNYOS PROGRAM 2011. szeptember
A Magyarországi Fájdalom Társaság 2012. évi konferenciája Szeged, Novotel Hotel, 2012. november 16-17. Program
1 A Magyarországi Fájdalom Társaság 2012. évi konferenciája Szeged, Novotel Hotel, 2012. november 16-17. Program 2012.november 15. csütörtök: 18 óra: Közgyűlés első meghirdetésben (valószínűleg határozatképtelen)