Erasmus beszámoló. Coimbra Portugália 2010/2011

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Erasmus beszámoló. Coimbra Portugália 2010/2011"

Átírás

1 Erasmus beszámoló Coimbra Portugália 2010/2011 Tallódi Zsófia II. évfolyamos szociálpedagógus hallgató vagyok a Debreceni Egyetem Gyermeknevelési és Felnőttképzési Karán tanulok és a 2010/2011-es tanév 2. félévében a Coimbrai Egyetemen folyattam tanulmányaimat Serviço Social szakon a Pszichológia és Oktatástudomány Karon. Az egyik csoporttársammal ketten nyertük el az ösztöndíjat, így nem egyedül mentem ki február elején. Madridig a Wizzair légitársasággal utaztunk, onnan pedig Ryanairrel folytattuk utunkat Portoig. Előzetesen ben kaptunk felvilágosítást arról, hogyan jutunk el Coimbrába Portoból és arról is, hogy Coimbrába érkezve, milyen közlekedési eszközzel közelíthetjük meg a szállásunkat. Az utazás körülményes és hosszú volt, de a látvány mindent fölülmúlt Portugáliába érkezve. A portugál lakosság kis százaléka, de a fiatalok nagy része beszél angolul, így nem volt olyan nehéz boldogulni. Tudni kell, hogy a portugálok nagyon segítőkészek, így ha nem is beszéltek angolul, ha útbaigazításról volt szó, addig magyaráztak a saját nyelvükön, amíg meg nem értettük, hogy merre kell mennünk, illetve nemegyszer elkísértek minket a keresendő helyhez. A tömegközlekedési eszköz Coimbrában a busz, illetve a troli, amik körbejárnak, általában a túloldalban nincs is megálló, így ha visszafelé szeretnénk menni érdemesebb gyalogolni. Nincsenek nagy távolságok, de a hegyek miatt a vádlik edzésben voltak. Coimbra kis, szűk utcái macskakővel díszítettek, gyönyörű egyetemmel büszkélkedhet, és a portugál hagyományokhoz híven a belső terek kék festett csempékkel tarkítottak, amiket régi házakon az épületek külső falán is megtalálhatunk. A külső csempék amikor nem ornamentális mintázatúak szenteket illetve bibliai jeleneteket ábrázolnak, mert Portugália döntő többségben katolikus vallású.

2 Teendők Megérkezésünket követően elfoglaltuk a szállásunkat, ami két külön és egymástól távol eső kollégiumot jelentett. Kicsit körülményes volt az én kollégiumomba bejutni, de sikerült. Egy portugál lány szobatársa lettem egy hétre, mert az egyetem az Erasmus-os diákoknak csak eddig tudott szállást biztosítani. A lány nem beszélt angolul, de az emeleten összeismerkedtem 2 másik lánnyal, akik beszéltek angolul és készségesen segítettek mindenben. A kollégiumba való beköltözés után 5 nap van arra, hogy felkeressék a diákok a SASUC-ot, azaz a szociális szolgáltatások irodáját, és bejelenteni, hogy megérkeztünk. A két lány sokat segített abban, hol találom meg az irodákat hivatalos ügyek intézéséhez, és megkérdeztek nekem mindent előre portugálul, mert így egyszerűbb volt. Megérkezésünket követő első héten fel kellett keresnünk a DRIIC-et, azaz a nemzetközi kapcsolatok irodáját is, ahol tájékoztatást kaptunk a teendőkről, és az Erasmus Diák Egyesülethez tanácsoltak bennünket. Ott kaptunk egy-egy SIM-kártyát, amivel őket és az összes Erasmus-os diákot ingyen hívhattuk minimális havidíj ellenében. Megkaptam az Egyesület elnökének a telefonszámát, aki készségesen segített albérletet keresni. Már első héten felkerestük a tanszéki koordinátort, aki az órák felvételében segített. Végezetül a Loja da Cidadão-ból kellett tartózkodási engedélyt kérnünk, amivel már hivatalosan is beiratkoztunk az egyetemre. Körülményes volt mindent elintézni, mert egyes helyeken nem beszéltek angolul, vagy csak néhányan az ott dolgozók közül, valamint a számítógépes rendszer nem működött az utóbbi helyen, így három hetünkbe tellett mire minden papírt kézhez kaphattunk. Szállás Az albérletünk a központban volt, 5 percre laktunk a főtértől és 15 percre az egyetemtől. Megérkezésünkkor négy brazil fiú fogadott, akik egy nappal előttünk költöztek be. Hamar barátságot kötöttünk velük és megkezdődött a kulturális különbségekről való eszmecsere. Ők mutatták meg, hol találhatóak a boltok és az egyetemi menzák, amik nyitva állnak mindenki számára. Ott 2,5 euróért megebédelhettünk, este pedig tettünk egy sétát az egyik bevásárlóközpontba, ahol megvettük a szükséges takarítóeszközöket illetve az ágyneműinket, mert az albérlet sajnos nem volt ezekkel felszerelve. Másnap megkezdődhetett a nagytakarítás, ami összekovácsolta a társaságot a velünk élő török fiúval és az akkor érkező osztrák lánnyal. Még két lett lány is velünk élt, akik később érkeztek meg a nyaralásukból. Második héten nemzeti főzőestet tartottunk, mindenki főzött a saját nemzetiségi konyhájának megfelelően. A házban egy konyha volt, ami okozott némi gondot a főzés terén, hiszen tízen osztoztunk rajta. Egy társasház harmadik emeletét és tetőterét rendezte be a főbérlő, ott alakított ki 7 szobát, ebből 3 kétszemélyeset, és egy 4 egyágyasat. Mi az emeleten laktunk, ahol 3 egyszemélyes szoba volt, illetve egy zuhanyzós fürdőszoba, valamint egy közös terasz is. Az alsószinten volt a másik 4 szoba, egy fürdőszoba káddal, valamint a konyha illetve étkező, amiből egy nyitott folyosó vezetett ki egy újabb teraszra, ahol, amikor már jó idő volt születésnapot és kerti partikat tartottunk. A szoba ára a számlákkal együtt, 200 euro körül volt havonta, ami átlagosnak számít, egy egyágyas szobáért. A lakás felszereltségét tekintve voltak hiányosságok, de összességében véve elégedettek lehettünk.

3 Lenti terasz Étkező Az egyik lett lánynak a születésnapját ünnepeljük. Egyetem, oktatás Az egyetem a város központjában helyezkedik el, viszonylag nagy terülten, mert minden karnak megvan a külön épülete. A Jogi Kar volt az első a Coimbrai Egyetemen, így annak van a legrégebbi épülete, ami turistalátványosságnak számít, nem beszélve a az óratoronyról, ami anno harangkongatással jelezte a diákoknak az előadások kezdetét, az ebédszünetet és a órák végét. A Faculdade de Psiclogia e Ciêncas da Educação két épülettel is büszkélkedhet, a mi óráink az új épültben voltak. Az előadótermek technikailag jól felszereltek és ezeket a tanárok is használják. A munkamenet teljesen más, mint otthon, és ez a tantárgyak különbözőségein is meglátszik. Egy-egy félév során a portugáloknak 6-7 tantárgyat kell teljesíteniük. Ez azt jelenti, hogy egy nap átlagban egy tantárgyuk van, viszont az előadások és szemináriumok nincsenek különválasztva, valamint ami a magyar oktatásban 3-4 tantárgynak felel meg, azt ők egy kalap alá veszik. Így a tananyag sokkal koncentráltabb, egy félév alatt rengeteget tanulnak meg a szociális ellátó intézményekről. A gyakorlati feladatok során minden diák aktívan részt vesz a kijelölt csoportfeladatok elvégzésénél, az ottani tanulók igen motiváltak a tanulás terén. A jelenléti ív nagyon ritkán kerül elő, a diákok mégis ott ülnek az órákon, mert tudják, hogy az oktatásból ők profitálnak. A tanárok rendkívül sok előadót hívnak meg, volt diákokat, illetve intézményvezetőket, hogy egy adott szociális problémáról tartsanak előadást, vagy, hogy intézményüket bemutassák. Így lehetőséget nyújtanak a leendő szociális munkásoknak, hogy megismerkedjenek a helyi ellátórendszerrel valamint így tájékozódni is tudnak az aktuális munkalehetőségekről. Az oktatók közvetlen kapcsolatban vannak a diákokkal, barátságos az órák légköre. Az oktatás nyelve portugál, amivel akadtak nehézségeink. A tanárok valamint egy-két csoporttársunk is készségesen fordított nekünk, természetesen angolul beszélgettünk velük és a vizsgákat is angolul tehettük le. Eleinte féltem, hogy angoltudásom nem lesz elegendő, de az, hogy minden nap angolul kommunikáltam és angolul tanultam, sokat segített. A filmeket a mozikban feliratozzák, úgyhogy ez is sokat segített nyelvtudásom fejlesztésében. Portugál órát is felvettük, amit kifejezetten Erasmus-os diákoknak hirdettek meg. Ez is sokat segített a későbbiekben, a kis boltokban valamint az állomásokon, mert ezeken a helyeken csak kevesen beszélnek angolul. A tárgyakat beadandó esszékkel teljesítettük, valamint prezentációkkal, amiket angolul írtunk meg és adtunk elő. Az oktatók a diákjaiktól előadásokat vártak el, ahol egy-egy csapatban a fiatalok az idősebb csoporttársakkal dolgoztak együtt, ami teret adott a több tapasztalattal rendelkező diáktársak megismeréséhez,és így kreatívak lettek a feladatok megoldásai is. Az idősebbek együtt tanulnak nappali munkarenden a fiatalabb társaikkal, ami Magyarországon kevésbé jellemző, egyfelől azért mert, a munka mellett csak levelező tagozaton van lehetőségünk továbbtanulni, vagy továbbképzéseken tudunk csak részt venni Másfelől a mai magyar társadalom nem elég toleráns a generációkülönbségekre.

4 Óratorony Egyetemi terem Város, szórakozás, utazás Coimbra gyönyörű város, és bár eleinte szűk, kacskaringós utcáival és átláthatatlanságával nagynak tűnt, egy olyan városnak amiben az ember könnyen eltéved, azonban 2-3 hét után ráeszméltem, ha hegyen felfelé megyek, akkor valószínűleg az egyetemhez lyukadok ki, ha pedig lefelé vezető utat választok, akkor a folyópartra, a Rio Mondego-hoz érkezek. A folyóparton éttermek és egy nagy park található, ami kitűnő lehetőséget nyújt a gyerekes családoknak, fiataloknak, és az időseknek hétvégéjük eltöltésére. Vasárnaponként ott piknikeztünk a barátainkkal, vagy csak egy nagy sétát tettünk unalmas estéinken. Át a folyóparton és vissza a belvárosba. A folyó túloldalán rendezték meg idén is a Quiema das Fitas-t, ami az egyetemnek a legnagyobb ünnepe. Ez a végzős diákok búcsúztatója, valamint a gólyák beavatásának végső állomása. Ekkor égetik el azokat a szalagokat, mint ahogyan a neve is jelzi (Quiema das Fitas), amiket a végzős diákok kapnak a családtól, rokonoktól, barátoktól, jókívánságokkal teleírva. Minden karnak külön színe van, a jogi karnak a piros, az orvosinak a sárga, a bölcsészek kékben díszelegnek, és a pszichológiai kar a narancssárga színben tündököl. Ilyenkor a Debreceni Virágkarneválhoz hasonlóan, papírral feldíszített kocsikkal járják végig a diákok a főutcát és sört, üdítőket osztogatnak, vagy inkább locsolnak szét az utcákon. Az egész város, de főleg a diákok megőrülnek ezen a héten, és nagy mulatozást csapva büszkén viselik az egyetemi egyenruhájukat talárral. A hét hagyományosan éjféli szerenáddal kezdődik, amit az egyetemi fado (portugál zenei stílus-kesergő) énekesek és zenészek adnak elő. A hét minden estéjén, a folyó túloldalán felállított sátrakban koncertekkel várják a résztvevőket, főként portugál de nemzetközi előadók is szórakoztatják a közönséget. Ezen a héten nincs tanítás, ez az utolsó nagy bulijuk mielőtt megkezdődne a vizsgaidőszak és a hajnalig tartó tanulás. Szórakozási lehetőség akad bőven Coimbrában, de minden portugálul van, a mozi kivételével, így színházba és egyéb előadásokig nem jutottunk el. A helyiek életstílusát én is átvettem, és mindenkinek át kellett vennie, aki ott táncolni szeretett volna, mert a bulik hajnali háromkor kezdődtek, és hét-nyolcig tartottak. Előtte bárok, pubok voltak nyitva, ahol a sör és a Sangria fogyott leginkább. A portugálok előszeretettel isznak az utcán, beszélgetnek nagy csapatokba verődve. Az utcán nagyobb eséllyel akadnak ismerősökre, velük folytatva tovább az éjszakai mulatozást. Az Erasmus-os diákoknak, kéthetente voltak megrendezve a bulik egy-egy nemzetnek a zenéjével és leghíresebb italával, valamint ételével. Magyar est sajnos nem volt, tekintve a kis létszámunkat, de spanyol Sangria, brazil karnevál, ír Szent Patrik napi, valamint angol pop-rock bulin azért sikerült részt vennem, ahol a külföldi diákokat mindig megtalálhattam. Szerdánként ingyenes salsa, valamint kizomba oktatásban lehetett részünk, péntekenként pedig brazil forró est várta a táncolni vágyókat, ahol idősekkel is találkozhattunk. Ezen kívül különböző túrákat is szerveztek nekünk, amik közül a Lisszabonira mi is befizettünk. A többiek elmondása alapján, mindegyik út igen hangulatos volt, és pénztárca barát, főleg a portugál busz-és vonatárakat tekintve.

5 Az összes nagyvárost sikerült megnéznem a testvéreimmel, akik látogatásukkal a honvágyamat is csillapították. Nagyon élveztem odakint élni, ha lehetett volna, még maradok, de még a vizsgaidőszak előtt haza kellett térnem, az otthoni tanulmányaim végett. Angoltudásom fejlesztése és más kultúra, város, életstílus, és emberek megismerése miatt is hasznosnak és élményekben gazdagnak látom az elmúlt négy hónapot. Sajnálom, hogy ilyen hamar eltelt, de életre szóló barátságok kötettek odakint, és természetesen szívesen látjuk vendégül egymást saját otthonainkban. Portugália gyönyörű ország, én csak ajánlani tudom mindenkinek. Minimális portugál, vagy spanyol tudás nem árt, viszont pihenés, óceánparti strandolás szempontjából ideális. Árak tekintetében kicsivel drágább, mint itthon, de persze ott is lehet találni helyben termesztett zöldséget-gyümölcsöt, ami viszont olcsóbb, mint hazánkban. Queima das Fitas Egyetemi viselet

6 Végzősök a Szociális Szolgáltatások szakon Utolsó estém a barátokkal

Esslingeni élménybeszámoló 2016/2. félév

Esslingeni élménybeszámoló 2016/2. félév Esslingeni élménybeszámoló 2016/2. félév Azért esett a választásom Esslingenre, mert több éve tanulom a német nyelvet és úgy éreztem, hogy csak német nyelvi környezetben tudok tovább fejlődni. Mielőtt

Részletesebben

München 2009 tavaszi félév

München 2009 tavaszi félév München 2009 tavaszi félév Keszthelyi Csaba vagyok, III. éves Energetikás hallgató. 2009 tavaszi félévét Münchenben, Németországban töltöttem Erasmusos diákként a Hochschule München főiskolán. A kint töltött

Részletesebben

ERASMUS Tanulmányi beszámoló. Madrid, Spanyolország Universidad Rey Juan Carlos 2012/2013 II. félév

ERASMUS Tanulmányi beszámoló. Madrid, Spanyolország Universidad Rey Juan Carlos 2012/2013 II. félév ERASMUS Tanulmányi beszámoló Madrid, Spanyolország Universidad Rey Juan Carlos 2012/2013 II. félév Ottenberger Csilla műszaki menedzser ottenberger.csilla@gmail.com 1 Utazás előtti teendők Én már a kiutazásom

Részletesebben

Az épület mellett a méltán híres könyvtár igazi turistacsalogató, melyet nekem is sikerült belülről megcsodálnom. Sajnos arra nem volt lehetőségem,

Az épület mellett a méltán híres könyvtár igazi turistacsalogató, melyet nekem is sikerült belülről megcsodálnom. Sajnos arra nem volt lehetőségem, Coimbrai beszámoló Coimbra Portugália nyugati részén helyezkedik el, Porto és Lisszabon között, nagyjából egyforma távolságban. Coimbrát Egyetemi városként szokták emlegetni, itt található Portugália legrégibb

Részletesebben

Erasmus beszámoló. Rivnyák Zoltán

Erasmus beszámoló. Rivnyák Zoltán Erasmus beszámoló Rivnyák Zoltán Már évekkel ezelőtt megfordult a fejemben, hogy jó lenne részt venni egy ilyen Erasmus programon. Új embereket megismerni, kapcsolatokat szerezni, nyelvet tanulni és plusz

Részletesebben

Erasmus beszámoló 2013/14 Mönchengladbach

Erasmus beszámoló 2013/14 Mönchengladbach Erasmus beszámoló 2013/14 Mönchengladbach Személy szerint én egy kollégiumban szálltam meg (Studentenwohnheim Hubertusstrasse), ahol nagyon sok más nemzetközi diák, köztük néhány osztálytársam is lakott.

Részletesebben

TARTALMI BESZÁMOLÓ. Fogadó ország: Belgium Kint tartózkodás időpontja (-tól, -ig):

TARTALMI BESZÁMOLÓ. Fogadó ország: Belgium Kint tartózkodás időpontja (-tól, -ig): TARTALMI BESZÁMOLÓ 1. ADATOK 1. Pályázó neve: Kora:27 2. Intézmény: Szent István Egyetem Mezőgazdasági és Környezettudományi Kar Szak: Halgazdálkodási Tsz. PhD hallgató 3. Állandó lakcíme Ir. szám: 1172

Részletesebben

Hallgatói beszámoló 2009/2010 Ősz

Hallgatói beszámoló 2009/2010 Ősz Hallgatói beszámoló 2009/2010 Ősz Saxion University, Hollandia, Deventer Molnár László Bemutatkozás Molnár László végzős gazdálkodási és menedzsment szakos hallgató vagyok vállalkozásszervezés szakon.

Részletesebben

Mezei Virág. Erasmus ösztöndíj 2006 tavaszi félév. Technical University of Kosice

Mezei Virág. Erasmus ösztöndíj 2006 tavaszi félév. Technical University of Kosice Mezei Virág Erasmus ösztöndíj 2006 tavaszi félév Technical University of Kosice Kiutazás Autó: én személy szerint a kiutazásomat úgy oldottam meg, hogy apám kocsival kivitt, ami körülbelül 3, maximum 4

Részletesebben

Erasmus beszámoló Kréta, Chania

Erasmus beszámoló Kréta, Chania Erasmus beszámoló Kréta, Chania 2016.02.14-2016.06.15. Pár évvel előttünk az egyik barátom volt itt Erasmuson az iskolából, neki nagyon tetszett a hely és ő ajánlotta nekünk, hogy menjünk ide, valamint

Részletesebben

TARTALMI BESZÁMOLÓ Erasmus+ részképzés Kitöltendő a hazaérkezést követő 15 napon belül és visszaküldendő az Erasmus Iroda részére

TARTALMI BESZÁMOLÓ Erasmus+ részképzés Kitöltendő a hazaérkezést követő 15 napon belül és visszaküldendő az Erasmus Iroda részére 1. ADATOK TARTALMI BESZÁMOLÓ Erasmus+ részképzés Kitöltendő a hazaérkezést követő 15 napon belül és visszaküldendő az Erasmus Iroda részére (e-mail: erasmus-out-godollo@szie.hu) 1. Pályázó neve: Kora:

Részletesebben

Az én Erasmusom Bilbaoban

Az én Erasmusom Bilbaoban Tóth Márton vagyok harmadéves gazdálkodási és menedzsment szakos hallgató és a második Erasmus ösztöndíjamat végeztem Bilbaóban, Spanyolországban. Az itt tartózkodásom egy hatalmas élmény volt, mindenkinek

Részletesebben

Utca, házszám, emelet, ajtó: Telefon: 4. Értesítési címe (csak ha különbözik az állandó lakcímtől)

Utca, házszám, emelet, ajtó: Telefon:   4. Értesítési címe (csak ha különbözik az állandó lakcímtől) TARTALMI BESZÁMOLÓ Erasmus+ részképzés Kitöltendő a hazaérkezést követő 15 napon belül és visszaküldendő az Erasmus Iroda részére (e-mail: erasmus-out-godollo@szie.hu) 1. ADATOK 1. Pályázó neve: Kora:

Részletesebben

Erasmus 2017 / Spanyolország, Vic Skaliczki Viktor

Erasmus 2017 / Spanyolország, Vic Skaliczki Viktor Erasmus 2017 / 2018 Spanyolország, Vic Skaliczki Viktor Skaliczki Viktor vagyok, a békéscsabai Gál Ferenc Főiskola Műszaki menedzser szakos hallgatója. 2017/2018-as tanév őszi félévében nekem adatott meg

Részletesebben

Erasmus ösztöndíj Portugáliában Tapolczai Ildikó, Halász Dorottya

Erasmus ösztöndíj Portugáliában Tapolczai Ildikó, Halász Dorottya Erasmus ösztöndíj Portugáliában Tapolczai Ildikó, Halász Dorottya A 2011/2012-es tanév tavaszi szemeszterét Portugáliában, Coimbra városában töltöttük. Az Universidade de Coimbra Sport Karán tanultunk

Részletesebben

Erasmus tudósítás Kölnből. Mészáros Brigitta. Ahány nyelvet beszélsz, annyi életet élsz

Erasmus tudósítás Kölnből. Mészáros Brigitta. Ahány nyelvet beszélsz, annyi életet élsz Erasmus tudósítás Kölnből Mészáros Brigitta Ahány nyelvet beszélsz, annyi életet élsz Békés Márta 2015. június 13. Köln 1 Mészáros Brigitta vagyok, a Miskolci Egyetem Bölcsészettudományi Karán tanulok,

Részletesebben

Belgium Antwerpen Karel de Grote Hogeschool - 2010 tavaszi félév Holobrádi Miklós, BGK

Belgium Antwerpen Karel de Grote Hogeschool - 2010 tavaszi félév Holobrádi Miklós, BGK Belgium Antwerpen Karel de Grote Hogeschool - 2010 tavaszi félév Holobrádi Miklós, BGK Kiutazás Utazásra nagyjából négy lehetőség adódik. Autóval kimenni kényelmes, sok csomagot ki lehet vinni, egyedül

Részletesebben

Utca, házszám, emelet, ajtó: 5. Fogadóintézmény vagy fogadó szervezet pontos neve: Jardí Botánic Universitat de Valéncia

Utca, házszám, emelet, ajtó: 5. Fogadóintézmény vagy fogadó szervezet pontos neve: Jardí Botánic Universitat de Valéncia TARTALMI BESZÁMOLÓ Erasmus+ részképzés* Erasmus+ szakmai gyakorlat* (*Kérjük a megfelelő szöveget hagyja meg, a másikat törölje) Kitöltendő a hazaérkezést követő 15 napon belül és visszaküldendő az Erasmus

Részletesebben

Erasmus Hallgatói Beszámoló. Madrid. 2014/2015 ősz

Erasmus Hallgatói Beszámoló. Madrid. 2014/2015 ősz Erasmus Hallgatói Beszámoló Madrid 2014/2015 ősz Pontokba szedve próbálok segíteni Nektek, leendőerasmus ösztöndíjasnak, a Madridban eltöltendőfél/teljes év eltöltéséhez szükséges fontos információkkal.

Részletesebben

Mindenkinek az első kérdése az hozzám, hogy miért pont Hollandia? Visszamennék? Igeeennnnn!

Mindenkinek az első kérdése az hozzám, hogy miért pont Hollandia? Visszamennék? Igeeennnnn! Kedves leendő Pályázók! Mindenkinek az első kérdése az hozzám, hogy miért pont Hollandia? Visszamennék? Igeeennnnn! Az egyik kedves barátom volt kint nem sokkal előttem ösztöndíjjal és ő megkérdezte, hogy

Részletesebben

Tánczos Vivien : ERASMUS ÉLMÉNYBESZÁMOLÓ LEIPZIG HOCHSCHULE FÜR TECHNIK, WIRTSCHAFT UND KULTUR 2015 tavaszi szemeszter

Tánczos Vivien : ERASMUS ÉLMÉNYBESZÁMOLÓ LEIPZIG HOCHSCHULE FÜR TECHNIK, WIRTSCHAFT UND KULTUR 2015 tavaszi szemeszter Tánczos Vivien : ERASMUS ÉLMÉNYBESZÁMOLÓ LEIPZIG HOCHSCHULE FÜR TECHNIK, WIRTSCHAFT UND KULTUR 2015 tavaszi szemeszter 1 Tánczos Vivien vagyok, az Óbudai Egyetem környezetmérnök szakos hallgatója. Motivációm

Részletesebben

Törökország - Izmir. Izmir University of Economics. 2011/2012 őszi szemeszter. Készítette: Heizer Katalin

Törökország - Izmir. Izmir University of Economics. 2011/2012 őszi szemeszter. Készítette: Heizer Katalin Törökország - Izmir Izmir University of Economics 2011/2012 őszi szemeszter Készítette: Heizer Katalin Beszámolóm az Izmir University of Economics intézményében töltött félévről. Azon kevés emberek közé

Részletesebben

Erasmus Program Wageningen, Hollandia

Erasmus Program Wageningen, Hollandia Erasmus Program Wageningen, Hollandia 2007 szeptembere és 2008 márciusa között az Erasmus program keretein belül, 6 hónapot a hollandiai Wageningeni Egyetemen töltöttem. A pályázat elnyerése nem volt nehéz

Részletesebben

Beszá molo. Utazás. A város. Helyszín: Universitá degli Studi di Milano Crema Olaszország

Beszá molo. Utazás. A város. Helyszín: Universitá degli Studi di Milano Crema Olaszország Beszá molo Helyszín: Universitá degli Studi di Milano Crema Olaszország Röviden összefoglalva: remek év egy remek helyen, remek emberekkel. Igazi élmény volt kint lenni és nagyszerű tapasztalatokat szereztem.

Részletesebben

Tanulmányi út Tornióban. 2015/2016 tavaszi félév. Danka Zsuzsa

Tanulmányi út Tornióban. 2015/2016 tavaszi félév. Danka Zsuzsa Tanulmányi út Tornióban 2015/2016 tavaszi félév Danka Zsuzsa dankazsuzsi@gmail.com Az utazás előtt Az előző félévet ugyanezen az egyetemen töltöttem és a félév alatt arra jutottam, hogy meghosszabbítom

Részletesebben

ERASMUS ÉLMÉNYBESZÁMOLÓ SANTIAGO DE COMPOSTELA

ERASMUS ÉLMÉNYBESZÁMOLÓ SANTIAGO DE COMPOSTELA ERASMUS ÉLMÉNYBESZÁMOLÓ SANTIAGO DE COMPOSTELA Turizmus-vendéglátás szak Idegenforgalom és szálloda szakirány 2013/14. II. szemeszter/nappali Varga B. Veronika Varga B. Veronika vagyok, a Nyugat-Magyarországi

Részletesebben

Utca, házszám, emelet, ajtó: Telefon: 4. Értesítési címe (csak ha különbözik az állandó lakcímtől)

Utca, házszám, emelet, ajtó: Telefon:   4. Értesítési címe (csak ha különbözik az állandó lakcímtől) TARTALMI BESZÁMOLÓ Erasmus+ szakmai gyakorlat Kitöltendő a hazaérkezést követő 15 napon belül és visszaküldendő az Erasmus Iroda részére (e-mail: erasmus-out-godollo@szie.hu) 1. ADATOK 1. Pályázó neve:

Részletesebben

Alapszintű útmutató program Erasmushoz

Alapszintű útmutató program Erasmushoz Alapszintű útmutató program Erasmushoz Egy diáktól a diáknak Üdvözöllek. Tregova Balázs vagyok, a Miskolci egyetem Politológia szakán tanulok. A harmadik szemeszteremet Erasmus keretében töltöttem Spanyolországban.

Részletesebben

Svájci tanulmányút. Basel

Svájci tanulmányút. Basel Svájci tanulmányút Basel A tanulmányúton öten vettünk részt; két tanár, Gál Anikó és Dékány István, valamint három diák: Annus Péter, Pászti Ferenc és én, Papp Zsolt. 2013. január 22-én hajnali 2 órakor

Részletesebben

BESZÁMOLÓ KÜLFÖLDI TAPASZTALATAIMRÓL, ÉLMÉNYEIMRŐL

BESZÁMOLÓ KÜLFÖLDI TAPASZTALATAIMRÓL, ÉLMÉNYEIMRŐL BESZÁMOLÓ KÜLFÖLDI TAPASZTALATAIMRÓL, ÉLMÉNYEIMRŐL Készítette: Sávolyi Sára Erlangen, 2016.01.15. Sávolyi Sára vagyok végzős mesterszakos mechatronikai mérnökhallgató. Jelenleg a Friedrich-Alexander Universität

Részletesebben

Szántó Gerda Tabajdi Gábor. Beszámoló

Szántó Gerda Tabajdi Gábor. Beszámoló Szántó Gerda Tabajdi Gábor Beszámoló Az Erasmus oldal hosszas böngészése után végre sikerült eldönteni, hogy melyik országokat is jelöljük meg. Miután már minden kitöltendő papíron és egy angol szóbeli

Részletesebben

ERASMUS+ TANULMÁNYI BESZÁMOLÓ VELIKO TURNOVO BULGÁRIA

ERASMUS+ TANULMÁNYI BESZÁMOLÓ VELIKO TURNOVO BULGÁRIA ERASMUS+ TANULMÁNYI BESZÁMOLÓ ST. CYRIL AND ST. METHODUS UNIVERSITY OF VELIKO TURNOVO BULGÁRIA SCHERER ZSUZSANNA RITA A 2016/2017-es tanév őszi félévét töltöttem Bulgária egykori fővárosában, Veliko Turnovoban,

Részletesebben

Földes Katalin - Ankara

Földes Katalin - Ankara HALLGATÓI BESZÁMOLÓ Földes Katalin - Ankara Az Erasmus ösztöndíjjal 9 hónapot töltöttem Ankarában az Ankarai Egyetem, Állatorvosi Karának Virológiai Intézetében illetve az Ankarai Egyetem Biotechnológiai

Részletesebben

Erasmus élménybeszámoló University of West Bohemia

Erasmus élménybeszámoló University of West Bohemia Erasmus élménybeszámoló University of West Bohemia Rick Mónika Kereskedelem és marketing alapszak Pécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Kar A 2018/2019 tanév őszi félévét a pilseni University of West

Részletesebben

Erasmus Albiban (Franciaország)

Erasmus Albiban (Franciaország) Erasmus Albiban (Franciaország) Prunariu Andrea PPKE-JÁK 2012 Előzmények Tavaly, 2011 szeptemberében az iskola meghirdetett egy pótjelentkezést a tavaszi félévre az Erasmus keretein belül. Mivel már egy

Részletesebben

Az egyetemi főépület, Münster - saját fénykép

Az egyetemi főépület, Münster - saját fénykép Az augusztust és szeptember első két hetét töltöttem otthon. Szeptember 16.-án utaztam a németországi Münsterbe. A szálláskeresés itt már nehezebb, a mi felelősségünk, nem kapunk benne túl sok segítséget.

Részletesebben

Tornio, Finnország. 2014/2015 tavasz

Tornio, Finnország. 2014/2015 tavasz Tornio, Finnország 2014/2015 tavasz Tornio, az úti célul választott kisváros, egy félszigeten helyezkedik el fent északon, Lapföld déli részén, a Finn- Svéd határnál. A város méretéből adódóan mindent

Részletesebben

Szakmai gyakorlat Finnországban

Szakmai gyakorlat Finnországban Szakmai gyakorlat Finnországban 2008.09.01.-2008.12.01. Az egész a kiutazással kezdődik. Mivel Finnország elég messzire van, ezért érdemes a leggyorsabb közlekedési módot választani, a repülőt. A repülőjegy

Részletesebben

Élménybeszámoló. Németország Reutlingen. Kekk Éva Katalin

Élménybeszámoló. Németország Reutlingen. Kekk Éva Katalin Élménybeszámoló Németország Reutlingen Kekk Éva Katalin A 2013/14-es tanév őszi félévében lehetőségem nyílt az Eramus program segítségével, egy félévet külföldön tanulni. Körültekintő átgondolás után Németországot

Részletesebben

Csernela Zsófia PTE-ÁOK, általános orvos szak, VI. évfolyam 2016/2017 Belgium, Leuven Catholic University of Leuven

Csernela Zsófia PTE-ÁOK, általános orvos szak, VI. évfolyam 2016/2017 Belgium, Leuven Catholic University of Leuven Az Erasmus programról csoporttársaimtól hallottam, akik régóta tervezték, hogy hatodéves gyakorlataink közül néhányat külföldön fognak végezni. Szerettem volna én is kipróbálni magam, hogyan tudok helyt

Részletesebben

Erasmus+ élménybeszámoló

Erasmus+ élménybeszámoló Erasmus+ élménybeszámoló Név: Szabó Bettina Szak,évfolyam: Szülésznő, 2. évfolyam Tanév: 2018/2019. Célország,város: Törökország, Sivas Fogadó intézmény: Sivas Cumhuriyet University Egy törökországi városban,

Részletesebben

EILC Beszámoló. Vaasa, Finnország

EILC Beszámoló. Vaasa, Finnország EILC Beszámoló Vaasa Finnország 2013.08.05. 2013.08.23. Név: Nagy János Küldő intézmény: Óbudai Egyetem KVK EILC kurzus helye: Vaasa, Finnország EILC kurzust szervező intézmény: University of Vaasa Kurzus

Részletesebben

Erasmus beszámoló (Oslo, Norvégia)

Erasmus beszámoló (Oslo, Norvégia) Erasmus beszámoló (Oslo, Norvégia) 2011. augusztus közepétől 3 hónapig, vagyis november közepéig azon szerencsés Erasmus-os diákok közé tartozhattam, akik az osloi (Høgskolen i Oslo og Akershus) főiskolán

Részletesebben

Én az Ulm-i kintlétemmel kapcsolatban fogok neked egy kis ízelítőt bemutatni, illetve megpróbállak jó tanácsokkal ellátni.

Én az Ulm-i kintlétemmel kapcsolatban fogok neked egy kis ízelítőt bemutatni, illetve megpróbállak jó tanácsokkal ellátni. Kedves Leendő Erasmusos Diák! Én az Ulm-i kintlétemmel kapcsolatban fogok neked egy kis ízelítőt bemutatni, illetve megpróbállak jó tanácsokkal ellátni. 2006 március-tól 2006 juniusíg tanultam a Fachhochschule

Részletesebben

Név: Valenta Ivett. Küldő intézmény: Kaposvári Egyetem. Kurzus helyszíne: Kortrijk, Belgium

Név: Valenta Ivett. Küldő intézmény: Kaposvári Egyetem. Kurzus helyszíne: Kortrijk, Belgium Név: Valenta Ivett Küldő intézmény: Kaposvári Egyetem Kurzus helyszíne: Kortrijk, Belgium Kurzust szervező intézmény: Katholieke Hogeschool Zuid-West- Vlaanderen Kortrijk, Belgium Kurzus időtartama: 2009.08.31-2009.09.18

Részletesebben

Hallgatói beszámoló Toulouse ENVT 2012/13

Hallgatói beszámoló Toulouse ENVT 2012/13 Hallgatói beszámoló Toulouse ENVT 2012/13 1. A fogadó intézmény Internet címe, ajánlások a jövőben az intézményhez pályázó hallgatók számára az intézményről az Interneten található információk felhasználásának

Részletesebben

Szakmai beszámoló. A program részletes leírása:

Szakmai beszámoló. A program részletes leírása: Szakmai beszámoló Az idei évben az ERASMUS+ adminisztratív dolgozói mobilitás keretében 2015.09.28. és 10.02. között szakmai úton vettem részt a portugáliai Portóban; a Portói Egyetem Sporttudományi Karán,

Részletesebben

Turgyán Enikő Szociálpedgógia szak Amit az Erasmus adott

Turgyán Enikő Szociálpedgógia szak Amit az Erasmus adott Turgyán Enikő Szociálpedgógia szak Amit az Erasmus adott Miután megtudtam, hogy Erasmus ösztöndíjjal Németországban tanulhatok a Drezdai Műszaki Egyetemen, nagyon vártam már, hogy elkezdődjön a félév.

Részletesebben

ÉLMÉNYBESZÁMOLÓ 2016/2017/2 Esslingen

ÉLMÉNYBESZÁMOLÓ 2016/2017/2 Esslingen ÉLMÉNYBESZÁMOLÓ 2016/2017/2 Esslingen Kovács Noémi kovacs.n.noemi@gmail.com ÓE-KGK Kereskedelem és marketing szak Tartalomjegyzék 1. Bevezetés... 3 2. Kiutazás... 3 3. Közlekedés... 4 4. Szállás... 4 5.

Részletesebben

Erasmus beszámoló Finnország, Kokkola 2006

Erasmus beszámoló Finnország, Kokkola 2006 Erasmus beszámoló Finnország, Kokkola 2006 Kovács Szilvia Kovács Szilviának hívnak, a Budapesti Műszaki Főiskola, Keleti Károly Gazdasági Karának végzős hallgatójaként adatott meg számomra a lehetőség,

Részletesebben

Erasmus+ beszámoló. Nagy László András Franciaország, Angers

Erasmus+ beszámoló. Nagy László András Franciaország, Angers Erasmus+ beszámoló Nagy László András Franciaország, Angers Erasmus+ program Úgy gondolom az természetes volt, hogy mint mindenkiben, bennem is felmerült pár kérdés, amikor a GDF honlapján átnéztem az

Részletesebben

Erasmus beszámoló Franciaország Caen

Erasmus beszámoló Franciaország Caen ERASMUS beszámoló Sashalmi Júliának hívnak, negyedéves turizmus vendéglátás szakos hallgató vagyok. 3 hónapot töltöttem Franciaországban, Caenban az Erasmus tanulmányi ösztöndíj által, 2 másik magyar hallgatóval

Részletesebben

Erasmus beszámoló Tüske Éva Università degli Studi di Ferrara Ferrara Olaszország

Erasmus beszámoló Tüske Éva Università degli Studi di Ferrara Ferrara Olaszország Erasmus beszámoló Tüske Éva Università degli Studi di Ferrara Ferrara Olaszország Azon szerencsések közé sorolhatom magam, akinek lehetősége adódott fél évet Olaszországban töltenie. Ezt persze mind az

Részletesebben

ERASMUS beszámoló Prága

ERASMUS beszámoló Prága ERASMUS beszámoló Prága Név: Kozák Tamás Fogadó Intézmény: Metropolitan University Prague Tartózkodási idő: 2013/2014. tanév II. félév Az Erasmus ösztöndíjnak köszönhetően lehetőségem volt 2014 tavaszi

Részletesebben

Olaszország. Fővárosa: Róma Államforma: Parlamentáris köztársaság Hivatalos nyelve: olasz Területe: 301 318 km² Lakossága: 56 995 744fő Valutája: euró

Olaszország. Fővárosa: Róma Államforma: Parlamentáris köztársaság Hivatalos nyelve: olasz Területe: 301 318 km² Lakossága: 56 995 744fő Valutája: euró Olaszország Fővárosa: Róma Államforma: Parlamentáris köztársaság Hivatalos nyelve: olasz Területe: 301 318 km² Lakossága: 56 995 744fő Valutája: euró A csizma alakú ország a kultúra és a művészetek bölcsőjének

Részletesebben

Porto 2013/2014. I. félév Dobrai Balázs Bence műszaki menedzser

Porto 2013/2014. I. félév Dobrai Balázs Bence műszaki menedzser Porto 2013/2014. I. félév Dobrai Balázs Bence műszaki menedzser Az én Erasmusos félévemet Portugáliában, azon belül pedig Portóban tölthettem el. Szerencsésnek érezhetem magam, hogy az első helyen megjelölt

Részletesebben

Hochschule Ravensburg-Weingarten Németország 2008/09 Őszi félév

Hochschule Ravensburg-Weingarten Németország 2008/09 Őszi félév Beszámoló Hochschule Ravensburg-Weingarten Németország 2008/09 Őszi félév Kovács Gergely (EXXRA9) Első nap Kovács Gergely vagyok, a BMF-KVK hallgatója. A 2008/09-es őszi félévben lehetőségem nyílt egy

Részletesebben

Erasmus+ Lengyelország

Erasmus+ Lengyelország Erasmus+ Lengyelország 2016.05.30.-2016.06.05. Hétfőn indultunk Lengyelországba vonattal, az út 8 óra hosszú volt. A vége felé mindenki unta már az ülést. Katowicénél át kellett szállni egy másik vonatra,

Részletesebben

Erasmus beszámoló. Bécs. BOKU Universität für Bodenkultur. 2014/2015. tanév

Erasmus beszámoló. Bécs. BOKU Universität für Bodenkultur. 2014/2015. tanév Erasmus beszámoló Bécs BOKU Universität für Bodenkultur 2014/2015. tanév Varga István Alba Regia Műszaki Kar Birtokrendező mérnöki szak Az Alba Regia Műszaki Kar Birtokrendező mérnök hallgatójaként jelentkeztem

Részletesebben

Erasmus Tanulmányi Beszámoló HOCHSCHULE ULM

Erasmus Tanulmányi Beszámoló HOCHSCHULE ULM Erasmus Tanulmányi Beszámoló HOCHSCHULE ULM Nagy Tamás Endre tamas.nagy.endre@gmail.com IMEP 2015/16 téli szemeszter Utazás KIÚTAZÁS A kiútazást Eurolines-szos busszal oldottam meg. Kicsit hosszú, körübelül

Részletesebben

Erasmus Beszámoló Elgin, Scotland

Erasmus Beszámoló Elgin, Scotland Erasmus Beszámoló Elgin, Scotland Fekete Regina & Garancz Lajos Bevezetés: Fekete Regina vagyok, Kereskedem és Marketing szakos, harmad éves hallgató. Garancz Lajos vagyok, Mechatronikai Mérnök szakos

Részletesebben

Erasmus+ részképzésről

Erasmus+ részképzésről 2015.06.09. Beszámoló Erasmus+ részképzésről Kojsza Gréta Kojsza Gréta vagyok, a Miskolci Egyetem Nemzetközi gazdálkodás alapszakos, másodéves hallgatója. A 2014/2015-ös tanév tavaszi félévét Franciaországban,

Részletesebben

Berlin 2005/2006/01 Élménybeszámoló

Berlin 2005/2006/01 Élménybeszámoló Berlin 2005/2006/01 Élménybeszámoló Pintér Dóra és Hársvölgyi Éva terméktervez ruha szakos hallgatók vagyunk és a 2005/2006-os tanév els félévét Berlinben tölthettük el az Erasmus-ösztöndíj támogatásával.

Részletesebben

Magyarország és a magyarországi oktatás a hazánkban tanuló külföldi hallgatók véleményének tükrében

Magyarország és a magyarországi oktatás a hazánkban tanuló külföldi hallgatók véleményének tükrében Magyarország és a magyarországi oktatás a hazánkban tanuló külföldi hallgatók véleményének tükrében Kutatás 2016 Campus Mundi EFOP-3.4.2-VEKOP-15-2015-00001 Készítette: Mészáros Gabriella Nemzetközi koordinátori

Részletesebben

A Baross az Erasmus+ programjában

A Baross az Erasmus+ programjában A Baross az Erasmus+ programjában Mi is az Erasmus+ és hogyan kötődik az iskolánkhoz? Az Erasmus+ program az Európai Unió 2014-2020 között futó oktatási, képzési, ifjúsági és sport programja. Iskolánk

Részletesebben

Hochschule Ulm. Utazás

Hochschule Ulm. Utazás Hochschule Ulm A 2009/2010 tanév tavaszi időszakában töltöttem el egy félévet ebben a hangulatos városban, március 1-től július végéig. Azért választottam a tavaszi félévet az őszivel szemben, mert ez

Részletesebben

Erasmus beszámoló Varga Fanni Borbála

Erasmus beszámoló Varga Fanni Borbála Nyugat-Magyarországi Egyetem Apáczai Csere János Kar Erasmus beszámoló Varga Fanni Borbála A 2013/2014-es tanév első félévében lehetőségem nyílt arra, hogy Erasmus ösztöndíjjal a portugáliai Universidade

Részletesebben

SZAKMAI GYAKORLAT BESZÁMOLÓ LUKÁCS ZSÓFIA 2015/2016 MÁLTA

SZAKMAI GYAKORLAT BESZÁMOLÓ LUKÁCS ZSÓFIA 2015/2016 MÁLTA SZAKMAI GYAKORLAT BESZÁMOLÓ LUKÁCS ZSÓFIA 2015/2016 MÁLTA Szakmai gyakorlatomat Máltán, a Vera Sant Fournier Interior Design Studionál végeztem. Ez a csupán három főből álló cég elsősorban magánlakások

Részletesebben

Beszámoló Szabó Letícia

Beszámoló Szabó Letícia Beszámoló Szabó Letícia A küldő iskola neve: BVHSZC Kanizsay Dorottya Szakképző iskolája A szakma neve: Szociális gondozó és ápoló A projekt neve: Erasmus+ program, M.I.T.O. - Mobilitá in Toscana - Ápoló

Részletesebben

Hirdetés leadásának dátuma: 2015.08.25.

Hirdetés leadásának dátuma: 2015.08.25. Főbérlő nélküli, bútorozott lakásban 1 szoba 2 fiú részére kiadó. Bérleti díj: 25 000 Ft/hó/fő+rezsi Kiadja: Németh Otília Telefon: 70/94-71-352 Megjegyzés: Egyetemhez közel Hirdetés leadásának dátuma:

Részletesebben

Kirándulás Mödlingbe. Karácsonyi vásár a Rathaus-nál. Közös tanulás az osztrákokkal

Kirándulás Mödlingbe. Karácsonyi vásár a Rathaus-nál. Közös tanulás az osztrákokkal Erasmussal Bécsben Az Erasmus program ösztöndíjpályázatát elnyerve 4 hónapot töltöttem Bécsben. Az ösztöndíj 2007-es év őszi félévére, október 1-jétől január 31-ig szólt. Szerencsémre az egyik csoportársam

Részletesebben

Szakmai gyakorlat. (Erasmus) Készítette: Cseh Tímea. Szak: Gyógy-és Sportmasszőr

Szakmai gyakorlat. (Erasmus) Készítette: Cseh Tímea. Szak: Gyógy-és Sportmasszőr Szakmai gyakorlat (Erasmus) Készítette: Cseh Tímea Szak: Gyógy-és Sportmasszőr Minerva Érettségizettek Szakközépiskolájának köszönhetően a nyári szakmai gyakorlatomat otthonomtól távol egy másik országban,

Részletesebben

TÁMOP E-15/1/KONV

TÁMOP E-15/1/KONV Szakmai beszámoló A Sporttudományi képzés fejlesztése a Dunántúlon 2015 TÁMOP-4.1.2.E- 15/1/KONV-2015-0003 pályázat keretében megvalósuló Portugál szakmai útról. A Pécsi Tudományegyetem és a Nyugat-magyarországi

Részletesebben

Pós Bernadett Fogorvostudományi Szak Végzett hallgató Litvánia, Kaunas Lithuanian University of Health Sciences

Pós Bernadett Fogorvostudományi Szak Végzett hallgató Litvánia, Kaunas Lithuanian University of Health Sciences Egyetemi éveim alatt sokat hallottam az Erasmus + programról főleg barátoktól, akik már részesei voltak a kalandnak. Mindig is nagyon vonzott a külföldön tanulás lehetősége, így izgatottan, ábrándozva

Részletesebben

EILC beszámoló - Velence (2013. 08. 19. - 2013. 09.13.)

EILC beszámoló - Velence (2013. 08. 19. - 2013. 09.13.) EILC beszámoló - Velence (2013. 08. 19. - 2013. 09.13.) Egy csodálatos helyen, fantasztikus környezetben, nagyszerű emberek között, négy hétig. Először is ott kezdeném, hogy Velence leírhatatlanul szép.

Részletesebben

FH Giessen-Friedberg 2006/2007 Wintersemester

FH Giessen-Friedberg 2006/2007 Wintersemester FH Giessen-Friedberg 2006/2007 Wintersemester Magamról Stamm Attila vagyok. 2006/2007-es tanév őszi félévét (a németek szerint téli félév) töltöttem a FH Giessen-Frideberg-en orvostechnika szakirányon.

Részletesebben

BMSzKI 1134 Budapest Dózsa György út 152. Átmeneti szállás 2015. évi Szakmai beszámoló

BMSzKI 1134 Budapest Dózsa György út 152. Átmeneti szállás 2015. évi Szakmai beszámoló BMSzKI 1134 Budapest Dózsa György út 152. Átmeneti szállás 2015. évi Szakmai beszámoló Készítette: Juhász Arnold és Beczéné Bálint Mónika Intézményünk bemutatása: A Dózsa Átmeneti szállás a BMSzKI Központi

Részletesebben

ERASMUS beszámoló. Varsóból

ERASMUS beszámoló. Varsóból ERASMUS beszámoló Varsóból 1 Megérkezés: Mivel én EILC programmal Łodzban voltam szeptemberben és onnan jöttem át Varsóba, ezért nem repülővel érkeztem, hanem vonattal. De a legolcsóbb, ha a Wizzairrel

Részletesebben

Hallgatói beszámoló Hogskulen i Volda

Hallgatói beszámoló Hogskulen i Volda Hallgatói beszámoló Hogskulen i Volda Írta: Brenner Andrea Norvégiai élményeimről nagyon sokat tudnék írni, de most igyekszem Voldára és a hasznos tapasztalatokra szorítkozni. Először is Volda tényleg

Részletesebben

Török Katalin. Roma fiatalok esélyeinek növelése a felsőoktatásban

Török Katalin. Roma fiatalok esélyeinek növelése a felsőoktatásban Török Katalin Roma fiatalok esélyeinek növelése a felsőoktatásban 1. Bevezetés A Nemzeti Család- és Szociálpolitikai Intézet (NCsSzI) Szociálpolitikai Főosztálya az Oktatási Minisztérium Hátrányos Helyzetű

Részletesebben

Bilbao Universidad del Pais Vasco

Bilbao Universidad del Pais Vasco Markovics Gréta 2017.06.21. Bilbao Universidad del Pais Vasco Markovics Gréta harmadéves Kereskedelem és Marketing szakos hallgató vagyok a Miskolci Egyetemen és a hatodik félévemet volt lehetőségem Bilbao-ban

Részletesebben

Beszámoló. Bruder Zsuzsanna Nagy Attila BMF-KGK Műszaki menedzser szak 2004/05 II. félév

Beszámoló. Bruder Zsuzsanna Nagy Attila BMF-KGK Műszaki menedzser szak 2004/05 II. félév Beszámoló Bruder Zsuzsanna Nagy Attila BMF-KGK Műszaki menedzser szak 2004/05 II. félév 1 Tartalomjegyzék Erasmus ösztöndíj TFH-Wildau Wildau Kiérkezés Kollégiumi élet Berlin Logisztika szak Összefoglalás

Részletesebben

Fogadóország: Belgium Kinttartózkodás időpontja (-tól, -ig): Hónapok száma: 4,5. hozzájárulás:

Fogadóország: Belgium Kinttartózkodás időpontja (-tól, -ig): Hónapok száma: 4,5. hozzájárulás: TARTALMI BESZÁMOLÓ Erasmus+ szakmai gyakorlat Kitöltendő a hazaérkezést követő 15 napon belül és visszaküldendő az Erasmus Iroda részére (e-mail: erasmus-out-godollo@szie.hu) 1. ADATOK 1. Pályázó neve:

Részletesebben

Beszámoló. 3 hetes szakmai képzés Drezda, 2013. 08. 11-08. 31. Készítette: Vass Vivien

Beszámoló. 3 hetes szakmai képzés Drezda, 2013. 08. 11-08. 31. Készítette: Vass Vivien Beszámoló 3 hetes szakmai képzés Drezda, 2013. 08. 11-08. 31. Készítette: Vass Vivien 1. nap (aug. 11.) Vasárnap hajnalban, 4:15-kor gyülekeztünk az iskola előtt. Amikor az iskolához értünk már majdnem

Részletesebben

Magyarországi diákok az erdélyi felsőoktatásban

Magyarországi diákok az erdélyi felsőoktatásban w kutatás közben 139 Azonban veszélyként látjuk azt, hogy az új szervezeti struktúra esetleg egy újabb, tartalom nélküli, merev, formális keretté alakulhat, egy újabb ernyővé, amely az autonómia jelszava

Részletesebben

Dusa Ágnes Réka Szociológia MA II. évfolyam DE Szociológia és Szociálpolitika Tanszék

Dusa Ágnes Réka Szociológia MA II. évfolyam DE Szociológia és Szociálpolitika Tanszék Dusa Ágnes Réka Szociológia MA II. évfolyam DE Szociológia és Szociálpolitika Tanszék Témavezető: Prof. Dr. Szabó Ildikó OTDK 2011. 04. 14. Campus-lét kutatás OTKA (K 81858) Kortársi szocializáció, csoportképződés,

Részletesebben

Tanulmányi időbeosztás a 2018/2019. tanév I. félévére

Tanulmányi időbeosztás a 2018/2019. tanév I. félévére Tanulmányi időbeosztás a 2018/2019. tanév I. félévére Dátum 2018. augusztus 26. (vasárnap) augusztus 30. (csütörtök) 2018. szeptember 3. (hétfő) szeptember 7. [levelező tagozaton szeptember 8. (szombat)

Részletesebben

Leonardo Da Vinci program Svédország Åkarp

Leonardo Da Vinci program Svédország Åkarp Leonardo Da Vinci program Svédország Åkarp Előzmények A repülő időben szállt fel, nem volt fennakadás, késés. A gép reggel 9:50 kor indult el és 2,5 óra alatt értünk Svédországba (Malmö-be). A fogadtatás

Részletesebben

Nyári gyakorlat beszámoló

Nyári gyakorlat beszámoló Nyári gyakorlat beszámoló Készítette: Vándor Lilla Mikor megtudtam az iskolában, hogy van lehetőségünk külföldön gyakorlatozni, nem is hezitáltam, ahogy lehetett jelentkeztem a programra. El sem hittem,

Részletesebben

Beszámoló. Szakmai gyakorlatról. Lengyelország május. Készítette: Nedreu Flórián

Beszámoló. Szakmai gyakorlatról. Lengyelország május. Készítette: Nedreu Flórián Beszámoló Szakmai gyakorlatról Lengyelország 2018. május Készítette: Nedreu Flórián Első hét Reggel 5-kor indultam Kétegyházáról, nagyon szép tájakon vezetett az utunk. Az első megálló egy benzinkútnál

Részletesebben

Demeter Péter - Beszámoló az Erasmusos félévem élményeiről

Demeter Péter - Beszámoló az Erasmusos félévem élményeiről Demeter Péter - Beszámoló az Erasmusos félévem élményeiről Az Erasmus király. Az egyetemi élet talán egyik legjobb része, legnagyobb előrelépése azok számára, akik ki merik próbálni. Többször is írtam

Részletesebben

.a Széchenyi iskoláról

.a Széchenyi iskoláról Negyedikesek írták....a Széchenyi iskoláról 7 éves koromban, szüleimmel azért választottuk ezt az iskolát, mert itt német nyelvet lehet tanulni. Én már óvodás korom óta tanulom a németet, így ragaszkodtunk

Részletesebben

Úton a világ megismerése felé

Úton a világ megismerése felé Úton a világ megismerése felé Világos Nándor 12.A Korán kelés. Álmosság. Hétfő. A reggeli kapkodás mintha egy másik, egy gyorsabb időben zajlana. Hideg, rossz idő. Kocsiút, szerencsére dugó nélkül. Elválás,

Részletesebben

Készítette: Szegedi-Vargha Emese 2014/2015 1.félév

Készítette: Szegedi-Vargha Emese 2014/2015 1.félév Porto-Portugália Készítette: Szegedi-Vargha Emese 2014/2015 1.félév 1 Porto Hogy miért Porto? Mikor 1,5 évvel ezelőtt kitaláltam, hogy Erasmusra szeretnék menni, egy dolog lebegett a szemem előtt, mégpedig

Részletesebben

ÓBUDAI EGYETEM EGYETEMI KOLLÉGIUM

ÓBUDAI EGYETEM EGYETEMI KOLLÉGIUM ÓBUDAI EGYETEM EGYETEMI KOLLÉGIUM KISS ÁRPÁD KOLLÉGIUM OLCSÓ TÚRISTASZÁLLÁS IGÉNYESEKNEK Budapesten, Óbudán, 2015 nyarán a főszezonban (július augusztus) Tisztelt Leendő Partnerünk, Vendégünk! Engedje

Részletesebben

Erasmus Németországban

Erasmus Németországban Menyhárt Petronella Erasmus Németországban Számomra a 2015-ös év sok új dolgot hozott az életemben. Olyan helyekre jutottam el, amire még gondolni sem mertem, csak reméltem, hogy majd egyszer 2015 tavaszán

Részletesebben

Izmir University of Economics

Izmir University of Economics Erasmus beszámoló Izmir University of Economics Izmir, Törökország 2013/2014 tavaszi félév Farkas-Széki Judit Ez a beszámoló az Izmir University of Economicsnál töltött félévemről szól, kiegészülve hasznos

Részletesebben

kapcsolattartásban való segítségnyújtásban merült ki, ezért nem is untatnék senkit a részletekkel. Minden nap 8 óra tartamban végeztünk munkát a cégné

kapcsolattartásban való segítségnyújtásban merült ki, ezért nem is untatnék senkit a részletekkel. Minden nap 8 óra tartamban végeztünk munkát a cégné A diplomaszerzést követően az Erasmus+ szakmai gyakorlati ösztöndíj posztgraduális programjával utaztunk ki Hollandiába a barátnőmmel 2017 augusztusában. A szakmai gyakorlatot a werkendami székhellyel

Részletesebben

Tanulmányi időbeosztás a 2016/2017. tanév I. félévére

Tanulmányi időbeosztás a 2016/2017. tanév I. félévére Tanulmányi időbeosztás a 2016/2017. tanév I. félévére Dátum Esemény 2016. augusztus 21. (vasárnap) augusztus 25. (csütörtök) Gólyatábor Regisztrációs hét augusztus 29. (hétfő): 8 órától ÁJK 2016. augusztus

Részletesebben

Bali Cintia Pszichológia, II. évf. 2016/2017 Szlovénia, Ljubljana Univerza v Ljubljani. Beszámoló

Bali Cintia Pszichológia, II. évf. 2016/2017 Szlovénia, Ljubljana Univerza v Ljubljani. Beszámoló Beszámoló Nehéz volna meghatározni hol hallottam először az Erasmus+ programról, mivel úgy vélem ma már ott van a köztudatban, hogy minden egyetemista számára adott ez a lehetőség. Mindez azonban csak

Részletesebben