Erasmus élménybeszámoló University of West Bohemia

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Erasmus élménybeszámoló University of West Bohemia"

Átírás

1 Erasmus élménybeszámoló University of West Bohemia Rick Mónika Kereskedelem és marketing alapszak Pécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Kar A 2018/2019 tanév őszi félévét a pilseni University of West Bohemia-n töltöttem az Erasmus ösztöndíj programnak köszönhetően. Döntésemnek hátterében több dolog is állt. Szerettem volna az egyetem adta lehetőségeimet teljes mértékben kihasználni. Voltam már amerikai gyerektáborban 2 nyarat is, és minden álmom az volt, hogy egyszer tanulni is kimegyek külföldre. A multikulturális környezet egyszerűen magába szippantott. Végül, az utolsó szemeszteremre sikerült elnyernem az ösztöndíjat. Pilsen tökéletes választás volt számomra. Semmiképp sem szerettem volna fővárosba menni és fontos volt, hogy a képzés nyelve angol legyen illetve, hogy viszonylag közel legyen, ugyanis a szakdolgozat elkészítéséhez legalább egyszer úgyis haza kell jönnöm. Így esett a választásom Pilsenre, és persze hazudnék, ha azt mondanám, hogy a finom cseh sörök nem játszottak szerepet döntésemben Az egyetem Az oktatás stílusa véleményem szerint nagyon megegyezett az itthoniéval. Sok beadandóm volt, minden felvett tárgyamnál legalább 1 prezentáció, de volt, ahol 3 is. Viszonylag sokat kellett tanulnunk, nem volt olyan teljesen laza félév, ahogy azt előzetesen elképzeltem, de nincs okom panaszkodni. Minden alkalommal mosolygok, amikor visszagondolok, ahogy együtt írjuk a 10 oldalas beadandót a könyvtárban és együtt szenvedünk. A Campus nekem nagyon tetszett, jól működő menza, rengeteg választékkal (még csapolt sört is lehetett venni), nagyon olcsón. Hozzáteszem a boltokban a sör olcsóbb, mint a víz!

2 A kollégium Több kollégium is van Pilsen-ben, van, amelyik már felújított, van, amelyik pedig, hát ez az igazi szocreál típusú; én egy ilyenbe mentem (Máchová 14). Az elején meg kellett szoknom, hogy a fürdőszoba és a konyha szintenként van és nem szobánként/blokkonként. Nehézséget okozott az, hogy senki nem beszélt angolul, még a kollégium irodavezetője sem, akinél fizetni kellett, akihez segítségért fordulhattunk volna. Mindegy, Google fordító a barátunk. Az ára átszámolva ~ Ft volt havonta. Sokat voltunk itt, rengeteg kolibuli, közös filmnézések. Egyik kedvenc kocsmánk, a helyéből adódóan, a kollégiumtól 10 méterre található Studna volt. A város Csehország 4. legnépesebb városa a maga lakosával. Gyönyörű a belvárosa, nagyon szép épületek láthatóak, olyan érzése van az embernek mintha a múltban sétálna. Több nemzet konyháját is megkóstolhatjuk, például indiai, thai, vietnámi, olasz különlegességeket és még sorolhatnám. Életem legjobb kebabjait is itt ettem eddig, egyszerűen zseniális. Sok jó kis kávézó, kocsma van, viszont egy nagyobb, jobb buliért Prágába kellett mennünk. A vonatjegy ára ~ Ft. Karlovy Vary is a közelben van, mindenképpen ajánlom. A tömegközlekedése napközben nagyon jó, hajnalban már kicsit nehezebben jutottunk a belvárosból haza. A

3 villamoson és a buszon is már egy érintős bankkártyával egyszerűen meg lehet venni a jegyet. Nekünk diákoknak volt egy úgy nevezett a JIS Card-unk. Ez a kártya tulajdonképpen az életünk. Ezzel mehettünk be a kollégiumba, könyvtárba, egyetemre. Ez volt egyben a tömegközlekedési bérletünk is Ft (bár erre nem emlékszem pontosan, de nagyon olcsó) volt 3 hónapra és minden tömegközlekedési eszközt korlátlanul használhattunk. Mindig tudtunk rátölteni pénzt és ezzel (is) lehetett fizetni a menzán és az egyetem büféiben. Programok: Pilseni sörfesztivál illetve gyárlátogatás Fc Viktoria Plzen focimeccsek Hokimeccsek Kocsmatúrák International Eveningek Borfesztivál

4 Társaság: Egyedüli magyarként mentem ki, ezért az elején kicsit aggódtam, hogy mi lesz, ha nem lesznek barátaim és egyedül maradok, de szerencsére nagyon hamar sikerült beilleszkednem és megtalálnom a saját társaságom fős baráti társaságunk lett és tényleg a világ minden részéről: Lengyelország, Peru, India, Törökország, Dánia, Lettország, Kína, Németország, Finnország Számomra az, hogy ennyi különböző ember, aki mind más és más kultúrából, életstílusból jött és mégis egy családot alakít, valami hihetetlen jó érzéssel tölt el. Nagyon megszerettük egymást és már meg is van az időpont, hogy mikor találkozunk így együtt újra Pilsenbe. Pár kép a mindennapjainkból:

5

6

Erasmus beszámoló. Rivnyák Zoltán

Erasmus beszámoló. Rivnyák Zoltán Erasmus beszámoló Rivnyák Zoltán Már évekkel ezelőtt megfordult a fejemben, hogy jó lenne részt venni egy ilyen Erasmus programon. Új embereket megismerni, kapcsolatokat szerezni, nyelvet tanulni és plusz

Részletesebben

Erasmus+ élménybeszámoló

Erasmus+ élménybeszámoló Erasmus+ élménybeszámoló Név: Szabó Bettina Szak,évfolyam: Szülésznő, 2. évfolyam Tanév: 2018/2019. Célország,város: Törökország, Sivas Fogadó intézmény: Sivas Cumhuriyet University Egy törökországi városban,

Részletesebben

Erasmus beszámoló Finnország, Kokkola 2006

Erasmus beszámoló Finnország, Kokkola 2006 Erasmus beszámoló Finnország, Kokkola 2006 Kovács Szilvia Kovács Szilviának hívnak, a Budapesti Műszaki Főiskola, Keleti Károly Gazdasági Karának végzős hallgatójaként adatott meg számomra a lehetőség,

Részletesebben

Az Erasmus+ programról Dudás Ferencné c. egyetemi docens Nemzetközi Mobilitási Iroda igazgató

Az Erasmus+ programról Dudás Ferencné c. egyetemi docens Nemzetközi Mobilitási Iroda igazgató Az Erasmus+ programról Dudás Ferencné c. egyetemi docens Nemzetközi Mobilitási Iroda igazgató Mi az az Erasmus+ program? Az Európai Bizottság idén már 28 éves programja Plusz, mert a 28 évvel ezelőtt alapított

Részletesebben

Esslingeni élménybeszámoló 2016/2. félév

Esslingeni élménybeszámoló 2016/2. félév Esslingeni élménybeszámoló 2016/2. félév Azért esett a választásom Esslingenre, mert több éve tanulom a német nyelvet és úgy éreztem, hogy csak német nyelvi környezetben tudok tovább fejlődni. Mielőtt

Részletesebben

Beszámoló. Universitá Carlo Cattaneo Castellanza Olaszország

Beszámoló. Universitá Carlo Cattaneo Castellanza Olaszország Beszámoló Universitá Carlo Cattaneo Castellanza Olaszország Azt hiszem, életem eddigi legjobb évét tudhatom magam mögött, melyhez nagyban hozzájárult az is, hogy a 2012/13-as őszi félévben Olaszországban

Részletesebben

Erasmus beszámoló Kréta, Chania

Erasmus beszámoló Kréta, Chania Erasmus beszámoló Kréta, Chania 2016.02.14-2016.06.15. Pár évvel előttünk az egyik barátom volt itt Erasmuson az iskolából, neki nagyon tetszett a hely és ő ajánlotta nekünk, hogy menjünk ide, valamint

Részletesebben

Készítette: Szegedi-Vargha Emese 2014/2015 1.félév

Készítette: Szegedi-Vargha Emese 2014/2015 1.félév Porto-Portugália Készítette: Szegedi-Vargha Emese 2014/2015 1.félév 1 Porto Hogy miért Porto? Mikor 1,5 évvel ezelőtt kitaláltam, hogy Erasmusra szeretnék menni, egy dolog lebegett a szemem előtt, mégpedig

Részletesebben

Erasmus+ részképzésről

Erasmus+ részképzésről 2015.06.09. Beszámoló Erasmus+ részképzésről Kojsza Gréta Kojsza Gréta vagyok, a Miskolci Egyetem Nemzetközi gazdálkodás alapszakos, másodéves hallgatója. A 2014/2015-ös tanév tavaszi félévét Franciaországban,

Részletesebben

Az egyetemi főépület, Münster - saját fénykép

Az egyetemi főépület, Münster - saját fénykép Az augusztust és szeptember első két hetét töltöttem otthon. Szeptember 16.-án utaztam a németországi Münsterbe. A szálláskeresés itt már nehezebb, a mi felelősségünk, nem kapunk benne túl sok segítséget.

Részletesebben

Az én Erasmusom Bilbaoban

Az én Erasmusom Bilbaoban Tóth Márton vagyok harmadéves gazdálkodási és menedzsment szakos hallgató és a második Erasmus ösztöndíjamat végeztem Bilbaóban, Spanyolországban. Az itt tartózkodásom egy hatalmas élmény volt, mindenkinek

Részletesebben

Tanulmányi út Tornióban. 2015/2016 tavaszi félév. Danka Zsuzsa

Tanulmányi út Tornióban. 2015/2016 tavaszi félév. Danka Zsuzsa Tanulmányi út Tornióban 2015/2016 tavaszi félév Danka Zsuzsa dankazsuzsi@gmail.com Az utazás előtt Az előző félévet ugyanezen az egyetemen töltöttem és a félév alatt arra jutottam, hogy meghosszabbítom

Részletesebben

Pós Bernadett Fogorvostudományi Szak Végzett hallgató Litvánia, Kaunas Lithuanian University of Health Sciences

Pós Bernadett Fogorvostudományi Szak Végzett hallgató Litvánia, Kaunas Lithuanian University of Health Sciences Egyetemi éveim alatt sokat hallottam az Erasmus + programról főleg barátoktól, akik már részesei voltak a kalandnak. Mindig is nagyon vonzott a külföldön tanulás lehetősége, így izgatottan, ábrándozva

Részletesebben

Tánczos Vivien : ERASMUS ÉLMÉNYBESZÁMOLÓ LEIPZIG HOCHSCHULE FÜR TECHNIK, WIRTSCHAFT UND KULTUR 2015 tavaszi szemeszter

Tánczos Vivien : ERASMUS ÉLMÉNYBESZÁMOLÓ LEIPZIG HOCHSCHULE FÜR TECHNIK, WIRTSCHAFT UND KULTUR 2015 tavaszi szemeszter Tánczos Vivien : ERASMUS ÉLMÉNYBESZÁMOLÓ LEIPZIG HOCHSCHULE FÜR TECHNIK, WIRTSCHAFT UND KULTUR 2015 tavaszi szemeszter 1 Tánczos Vivien vagyok, az Óbudai Egyetem környezetmérnök szakos hallgatója. Motivációm

Részletesebben

Erasmus tudósítás Kölnből. Mészáros Brigitta. Ahány nyelvet beszélsz, annyi életet élsz

Erasmus tudósítás Kölnből. Mészáros Brigitta. Ahány nyelvet beszélsz, annyi életet élsz Erasmus tudósítás Kölnből Mészáros Brigitta Ahány nyelvet beszélsz, annyi életet élsz Békés Márta 2015. június 13. Köln 1 Mészáros Brigitta vagyok, a Miskolci Egyetem Bölcsészettudományi Karán tanulok,

Részletesebben

Élménybeszámoló. Furtwangen WS 2013/ 14. Készítette: Krasznai Zsolt

Élménybeszámoló. Furtwangen WS 2013/ 14. Készítette: Krasznai Zsolt Élménybeszámoló Furtwangen WS 2013/ 14 Készítette: Krasznai Zsolt 1 Bevezető: Szeretném megköszönni ezt a lehetőséget az Óbudai Egyetemnek és azoknak a tanároknak, akik bíztattak a programban való részvételben.

Részletesebben

ERASMUS ÉLMÉNYBESZÁMOLÓ

ERASMUS ÉLMÉNYBESZÁMOLÓ ERASMUS ÉLMÉNYBESZÁMOLÓ 2012/13 őszi félév Hochschule Ulm, Németország A 2012/13-as tanév őszi félévét az Erasmus program jóvoltából Svábföld szívében, a Dunaparti Ulmban tölthettem el. A Bánki CAD/CAM/CNC

Részletesebben

Élménybeszámoló Berlinről

Élménybeszámoló Berlinről Élménybeszámoló Berlinről Az Erasmus ösztöndíj keretén belül lehetőségem nyílt arra, hogy a 2013/2014-es őszi/téli szemesztert Berlinben töltsem. A választásom azért erre a városra esett, mert a német

Részletesebben

Beszámoló. Szabó Diána BMF-ROIK Műszaki menedzser szak 2007/2008 I. Félév

Beszámoló. Szabó Diána BMF-ROIK Műszaki menedzser szak 2007/2008 I. Félév Beszámoló Szabó Diána BMF-ROIK Műszaki menedzser szak 2007/2008 I. Félév 1 Tartalomjegyzék Erasmus ösztöndíj Kiérkezés Wildau TFH-Wildau Logisztika szakirány Kollégiumi élet Berlin Összefoglalás 2 Erasmus

Részletesebben

ERASMUS+ TANULMÁNYI BESZÁMOLÓ VELIKO TURNOVO BULGÁRIA

ERASMUS+ TANULMÁNYI BESZÁMOLÓ VELIKO TURNOVO BULGÁRIA ERASMUS+ TANULMÁNYI BESZÁMOLÓ ST. CYRIL AND ST. METHODUS UNIVERSITY OF VELIKO TURNOVO BULGÁRIA SCHERER ZSUZSANNA RITA A 2016/2017-es tanév őszi félévét töltöttem Bulgária egykori fővárosában, Veliko Turnovoban,

Részletesebben

Erasmus élménybeszámoló

Erasmus élménybeszámoló Erasmus élménybeszámoló Az Erasmus programnak és a Miskolci Egyetemnek köszönhetően az elmúlt őszi félévemet Gironában tölthettem. Mikor jelentkeztem, nem is számítottam rá, hogy ekkora kalandban lesz

Részletesebben

Erasmus beszámoló 2013/14 Mönchengladbach

Erasmus beszámoló 2013/14 Mönchengladbach Erasmus beszámoló 2013/14 Mönchengladbach Személy szerint én egy kollégiumban szálltam meg (Studentenwohnheim Hubertusstrasse), ahol nagyon sok más nemzetközi diák, köztük néhány osztálytársam is lakott.

Részletesebben

Erasmus beszámoló Franciaország Caen

Erasmus beszámoló Franciaország Caen ERASMUS beszámoló Sashalmi Júliának hívnak, negyedéves turizmus vendéglátás szakos hallgató vagyok. 3 hónapot töltöttem Franciaországban, Caenban az Erasmus tanulmányi ösztöndíj által, 2 másik magyar hallgatóval

Részletesebben

Turgyán Enikő Szociálpedgógia szak Amit az Erasmus adott

Turgyán Enikő Szociálpedgógia szak Amit az Erasmus adott Turgyán Enikő Szociálpedgógia szak Amit az Erasmus adott Miután megtudtam, hogy Erasmus ösztöndíjjal Németországban tanulhatok a Drezdai Műszaki Egyetemen, nagyon vártam már, hogy elkezdődjön a félév.

Részletesebben

Izmir University of Economics

Izmir University of Economics Erasmus beszámoló Izmir University of Economics Izmir, Törökország 2013/2014 tavaszi félév Farkas-Széki Judit Ez a beszámoló az Izmir University of Economicsnál töltött félévemről szól, kiegészülve hasznos

Részletesebben

Csernela Zsófia PTE-ÁOK, általános orvos szak, VI. évfolyam 2016/2017 Belgium, Leuven Catholic University of Leuven

Csernela Zsófia PTE-ÁOK, általános orvos szak, VI. évfolyam 2016/2017 Belgium, Leuven Catholic University of Leuven Az Erasmus programról csoporttársaimtól hallottam, akik régóta tervezték, hogy hatodéves gyakorlataink közül néhányat külföldön fognak végezni. Szerettem volna én is kipróbálni magam, hogyan tudok helyt

Részletesebben

Erasmus Prága. Utazás. Szállás

Erasmus Prága. Utazás. Szállás Erasmus Prága A 2013/14-es tavaszi félévemet volt szerencsém ebben a fantasztikus városban tölteni az Erasmus programnak köszönhetően, és bár megvallom őszintén nem Prágát jelöltem meg első helyen, jobb

Részletesebben

Élménybeszámoló. Németország Reutlingen. Kekk Éva Katalin

Élménybeszámoló. Németország Reutlingen. Kekk Éva Katalin Élménybeszámoló Németország Reutlingen Kekk Éva Katalin A 2013/14-es tanév őszi félévében lehetőségem nyílt az Eramus program segítségével, egy félévet külföldön tanulni. Körültekintő átgondolás után Németországot

Részletesebben

Erasmus 2017 / Spanyolország, Vic Skaliczki Viktor

Erasmus 2017 / Spanyolország, Vic Skaliczki Viktor Erasmus 2017 / 2018 Spanyolország, Vic Skaliczki Viktor Skaliczki Viktor vagyok, a békéscsabai Gál Ferenc Főiskola Műszaki menedzser szakos hallgatója. 2017/2018-as tanév őszi félévében nekem adatott meg

Részletesebben

KÜLFÖLDI RÉSZKÉPZÉS TÁMOGATÁSA. PÁLYÁZATI FELHÍVÁS a 2017/2018. tanévre

KÜLFÖLDI RÉSZKÉPZÉS TÁMOGATÁSA. PÁLYÁZATI FELHÍVÁS a 2017/2018. tanévre KÜLFÖLDI RÉSZKÉPZÉS TÁMOGATÁSA a 2017/2018. tanévre 0 2017/2018. tanév A külföldi részképzési ösztöndíj a hallgatók külföldi felsőoktatási intézményekben részképzés keretében folytatott tanulmányaik támogatására

Részletesebben

Németország Hochschule Esslingen (Esslingen am Neckar)

Németország Hochschule Esslingen (Esslingen am Neckar) Németország Hochschule Esslingen (Esslingen am Neckar) 2013/2014 őszi félév Klenota Barbara Esslingen Stuttgarttól kb 20 km-re helyezkedik el egy nagyon szép német kisváros, nagyon szép régi házakkal.

Részletesebben

ÉLMÉNYBESZÁMOLÓ 2016/2017/2 Esslingen

ÉLMÉNYBESZÁMOLÓ 2016/2017/2 Esslingen ÉLMÉNYBESZÁMOLÓ 2016/2017/2 Esslingen Kovács Noémi kovacs.n.noemi@gmail.com ÓE-KGK Kereskedelem és marketing szak Tartalomjegyzék 1. Bevezetés... 3 2. Kiutazás... 3 3. Közlekedés... 4 4. Szállás... 4 5.

Részletesebben

Török Fanni. 1. kép: Flash MOB

Török Fanni. 1. kép: Flash MOB Török Fanni A 2004-ben alapított díj másik díjazottja 2008-ban lett Medgyaszay-díjas. A középiskolai évek után ezek történtek vele: Érettségi után a Budapesti Gazdasági Főiskolára jelentkeztem a külkereskedelmi

Részletesebben

Élménybeszámoló. Miskolczi Máté Magyar Ádám Pózner Balázs. Hochschule Furtwangen University. 2012/2013 téli szemeszter, had- és biztonságtechnika

Élménybeszámoló. Miskolczi Máté Magyar Ádám Pózner Balázs. Hochschule Furtwangen University. 2012/2013 téli szemeszter, had- és biztonságtechnika Élménybeszámoló Miskolczi Máté Magyar Ádám Pózner Balázs Bevezetés Hochschule Furtwangen University 2012/2013 téli szemeszter, had- és biztonságtechnika A legkevesebb, amit elvárhatsz egy Erasmusos félévtől,

Részletesebben

BESZÁMOLÓ KÜLFÖLDI TAPASZTALATAIMRÓL, ÉLMÉNYEIMRŐL

BESZÁMOLÓ KÜLFÖLDI TAPASZTALATAIMRÓL, ÉLMÉNYEIMRŐL BESZÁMOLÓ KÜLFÖLDI TAPASZTALATAIMRÓL, ÉLMÉNYEIMRŐL Készítette: Sávolyi Sára Erlangen, 2016.01.15. Sávolyi Sára vagyok végzős mesterszakos mechatronikai mérnökhallgató. Jelenleg a Friedrich-Alexander Universität

Részletesebben

München 2009 tavaszi félév

München 2009 tavaszi félév München 2009 tavaszi félév Keszthelyi Csaba vagyok, III. éves Energetikás hallgató. 2009 tavaszi félévét Münchenben, Németországban töltöttem Erasmusos diákként a Hochschule München főiskolán. A kint töltött

Részletesebben

Szántó Gerda Tabajdi Gábor. Beszámoló

Szántó Gerda Tabajdi Gábor. Beszámoló Szántó Gerda Tabajdi Gábor Beszámoló Az Erasmus oldal hosszas böngészése után végre sikerült eldönteni, hogy melyik országokat is jelöljük meg. Miután már minden kitöltendő papíron és egy angol szóbeli

Részletesebben

Erasmus ösztöndíj Portugáliában Tapolczai Ildikó, Halász Dorottya

Erasmus ösztöndíj Portugáliában Tapolczai Ildikó, Halász Dorottya Erasmus ösztöndíj Portugáliában Tapolczai Ildikó, Halász Dorottya A 2011/2012-es tanév tavaszi szemeszterét Portugáliában, Coimbra városában töltöttük. Az Universidade de Coimbra Sport Karán tanultunk

Részletesebben

Hochschule Ravensburg-Weingarten Németország 2008/09 Őszi félév

Hochschule Ravensburg-Weingarten Németország 2008/09 Őszi félév Beszámoló Hochschule Ravensburg-Weingarten Németország 2008/09 Őszi félév Kovács Gergely (EXXRA9) Első nap Kovács Gergely vagyok, a BMF-KVK hallgatója. A 2008/09-es őszi félévben lehetőségem nyílt egy

Részletesebben

Erasmus beszámoló Tüske Éva Università degli Studi di Ferrara Ferrara Olaszország

Erasmus beszámoló Tüske Éva Università degli Studi di Ferrara Ferrara Olaszország Erasmus beszámoló Tüske Éva Università degli Studi di Ferrara Ferrara Olaszország Azon szerencsések közé sorolhatom magam, akinek lehetősége adódott fél évet Olaszországban töltenie. Ezt persze mind az

Részletesebben

EILC Beszámoló. Vaasa, Finnország

EILC Beszámoló. Vaasa, Finnország EILC Beszámoló Vaasa Finnország 2013.08.05. 2013.08.23. Név: Nagy János Küldő intézmény: Óbudai Egyetem KVK EILC kurzus helye: Vaasa, Finnország EILC kurzust szervező intézmény: University of Vaasa Kurzus

Részletesebben

Hallgatói beszámoló 2009/2010 Ősz

Hallgatói beszámoló 2009/2010 Ősz Hallgatói beszámoló 2009/2010 Ősz Saxion University, Hollandia, Deventer Molnár László Bemutatkozás Molnár László végzős gazdálkodási és menedzsment szakos hallgató vagyok vállalkozásszervezés szakon.

Részletesebben

Beszá molo. Utazás. A város. Helyszín: Universitá degli Studi di Milano Crema Olaszország

Beszá molo. Utazás. A város. Helyszín: Universitá degli Studi di Milano Crema Olaszország Beszá molo Helyszín: Universitá degli Studi di Milano Crema Olaszország Röviden összefoglalva: remek év egy remek helyen, remek emberekkel. Igazi élmény volt kint lenni és nagyszerű tapasztalatokat szereztem.

Részletesebben

Belgium Antwerpen Karel de Grote Hogeschool - 2010 tavaszi félév Holobrádi Miklós, BGK

Belgium Antwerpen Karel de Grote Hogeschool - 2010 tavaszi félév Holobrádi Miklós, BGK Belgium Antwerpen Karel de Grote Hogeschool - 2010 tavaszi félév Holobrádi Miklós, BGK Kiutazás Utazásra nagyjából négy lehetőség adódik. Autóval kimenni kényelmes, sok csomagot ki lehet vinni, egyedül

Részletesebben

Földes Katalin - Ankara

Földes Katalin - Ankara HALLGATÓI BESZÁMOLÓ Földes Katalin - Ankara Az Erasmus ösztöndíjjal 9 hónapot töltöttem Ankarában az Ankarai Egyetem, Állatorvosi Karának Virológiai Intézetében illetve az Ankarai Egyetem Biotechnológiai

Részletesebben

Erasmus Göttingen Németország Sommer Semester 2014

Erasmus Göttingen Németország Sommer Semester 2014 Erasmus Göttingen Németország Sommer Semester 2014 2014. április 2.-án érkeztünk Göttingenbe. 2 társammal, Farkas Zoltánnal és Dániel Balázzsal, akik szintén faipari mérnökhallgatók. Az egyetemi Régi Kollégiumtól

Részletesebben

Erasmus Program Wageningen, Hollandia

Erasmus Program Wageningen, Hollandia Erasmus Program Wageningen, Hollandia 2007 szeptembere és 2008 márciusa között az Erasmus program keretein belül, 6 hónapot a hollandiai Wageningeni Egyetemen töltöttem. A pályázat elnyerése nem volt nehéz

Részletesebben

Erasmus Beszámoló Elgin, Scotland

Erasmus Beszámoló Elgin, Scotland Erasmus Beszámoló Elgin, Scotland Fekete Regina & Garancz Lajos Bevezetés: Fekete Regina vagyok, Kereskedem és Marketing szakos, harmad éves hallgató. Garancz Lajos vagyok, Mechatronikai Mérnök szakos

Részletesebben

TARTALMI BESZÁMOLÓ Erasmus+ részképzés Kitöltendő a hazaérkezést követő 15 napon belül és visszaküldendő az Erasmus Iroda részére

TARTALMI BESZÁMOLÓ Erasmus+ részképzés Kitöltendő a hazaérkezést követő 15 napon belül és visszaküldendő az Erasmus Iroda részére 1. ADATOK TARTALMI BESZÁMOLÓ Erasmus+ részképzés Kitöltendő a hazaérkezést követő 15 napon belül és visszaküldendő az Erasmus Iroda részére (e-mail: erasmus-out-godollo@szie.hu) 1. Pályázó neve: Kora:

Részletesebben

Erasmus beszámoló (Oslo, Norvégia)

Erasmus beszámoló (Oslo, Norvégia) Erasmus beszámoló (Oslo, Norvégia) 2011. augusztus közepétől 3 hónapig, vagyis november közepéig azon szerencsés Erasmus-os diákok közé tartozhattam, akik az osloi (Høgskolen i Oslo og Akershus) főiskolán

Részletesebben

ERASMUS Tanulmányi beszámoló. Madrid, Spanyolország Universidad Rey Juan Carlos 2012/2013 II. félév

ERASMUS Tanulmányi beszámoló. Madrid, Spanyolország Universidad Rey Juan Carlos 2012/2013 II. félév ERASMUS Tanulmányi beszámoló Madrid, Spanyolország Universidad Rey Juan Carlos 2012/2013 II. félév Ottenberger Csilla műszaki menedzser ottenberger.csilla@gmail.com 1 Utazás előtti teendők Én már a kiutazásom

Részletesebben

A PÉCSI TUDOMÁNYEGYETEM ÉS PÉCS

A PÉCSI TUDOMÁNYEGYETEM ÉS PÉCS A PÉCSI TUDOMÁNYEGYETEM ÉS PÉCS VÁROSA A KÜLFÖLDI HALLGATÓK SZEMÉVEL M. Császár Zsuzsanna Wusching Á. Tamás Füzesi Zsuzsanna Faubl Nóra NEMZETKÖZI HALLGATÓK A PÉCSI TUDOMÁNYEGYETEMEN A PTE NEMZETKÖZI

Részletesebben

FH Giessen-Friedberg 2006/2007 Wintersemester

FH Giessen-Friedberg 2006/2007 Wintersemester FH Giessen-Friedberg 2006/2007 Wintersemester Magamról Stamm Attila vagyok. 2006/2007-es tanév őszi félévét (a németek szerint téli félév) töltöttem a FH Giessen-Frideberg-en orvostechnika szakirányon.

Részletesebben

Erasmus+ beszámoló. Nagy László András Franciaország, Angers

Erasmus+ beszámoló. Nagy László András Franciaország, Angers Erasmus+ beszámoló Nagy László András Franciaország, Angers Erasmus+ program Úgy gondolom az természetes volt, hogy mint mindenkiben, bennem is felmerült pár kérdés, amikor a GDF honlapján átnéztem az

Részletesebben

A Pécsi Tudományegyetem Egészségtudományi Kara pályázatot ír ki 2015/2016. tanévi Erasmus+ oktatói mobilitási programban való részvételre.

A Pécsi Tudományegyetem Egészségtudományi Kara pályázatot ír ki 2015/2016. tanévi Erasmus+ oktatói mobilitási programban való részvételre. PÁLYÁZATI FELHÍVÁS A Pécsi Tudományegyetem Egészségtudományi Kara pályázatot ír ki 2015/2016. tanévi Erasmus+ oktatói mobilitási programban való részvételre. A pályázat célja: Az oktatói mobilitás célja

Részletesebben

Erasmus in Finland TAMK TAMPERE UNIVERSITY OF APPLIED SCIENCES TAMPERE - FINNORSZÁG. Szegő Erika Erasmus+ beszámoló február 21.

Erasmus in Finland TAMK TAMPERE UNIVERSITY OF APPLIED SCIENCES TAMPERE - FINNORSZÁG. Szegő Erika Erasmus+ beszámoló február 21. Erasmus in Finland TAMK TAMPERE UNIVERSITY OF APPLIED SCIENCES TAMPERE - FINNORSZÁG Szegő Erika Erasmus+ beszámoló 2016. február 21. A 2015/16-os tanév első félévemet töltöttem kint Finnországban, egészen

Részletesebben

TARTALMI BESZÁMOLÓ. Fogadó ország: Belgium Kint tartózkodás időpontja (-tól, -ig):

TARTALMI BESZÁMOLÓ. Fogadó ország: Belgium Kint tartózkodás időpontja (-tól, -ig): TARTALMI BESZÁMOLÓ 1. ADATOK 1. Pályázó neve: Kora:27 2. Intézmény: Szent István Egyetem Mezőgazdasági és Környezettudományi Kar Szak: Halgazdálkodási Tsz. PhD hallgató 3. Állandó lakcíme Ir. szám: 1172

Részletesebben

Beszámoló University of Cologne

Beszámoló University of Cologne Beszámoló University of Cologne CEMS-es hallgatóként az első félévemet (2018/2019/1) Németországban, a Kölni Egyetemen töltöttem a Campus Mundi Ösztöndíj támogatásával. Azért választottam Németországot,

Részletesebben

ERASMUS TÁJÉKOZTATÓ február 23.

ERASMUS TÁJÉKOZTATÓ február 23. ERASMUS TÁJÉKOZTATÓ 2017. február 23. ERASMUS PLUS PROGRAM Erasmus Plus program Az Európai Bizottság 2014-2020 közötti programja Magában foglalja a korábbi Erasmus programokat (mobilitás, közös képzések),

Részletesebben

Campus Mundi ösztöndíj-tájékoztató

Campus Mundi ösztöndíj-tájékoztató Campus Mundi ösztöndíj-tájékoztató Szombath Zita, Vaprezsán Viktória Tempus Közalapítvány Szent István Egyetem 2017. november 30. Tempus Közalapítvány Államközi ösztöndíjak Kétoldalú államközi megállapodások

Részletesebben

Beszámoló: Mainz Erasmus

Beszámoló: Mainz Erasmus Beszámoló: Mainz Erasmus Mainz egy teljesen élhető város. Belvárosa nagyon szép, hangulatos utcáival és a Rajnaparttal igazán kellemes időtöltést biztosít. Mainz belváros Mainz, Sankt Martin dóm részlet

Részletesebben

Utca, házszám, emelet, ajtó: Telefon: 4. Értesítési címe (csak ha különbözik az állandó lakcímtől)

Utca, házszám, emelet, ajtó: Telefon:   4. Értesítési címe (csak ha különbözik az állandó lakcímtől) TARTALMI BESZÁMOLÓ Erasmus+ szakmai gyakorlat Kitöltendő a hazaérkezést követő 15 napon belül és visszaküldendő az Erasmus Iroda részére (e-mail: erasmus-out-godollo@szie.hu) 1. ADATOK 1. Pályázó neve:

Részletesebben

Erasmus beszámoló Technological Educational Institution of Larissa Larissa Görögország 2011/2012. 1. félév

Erasmus beszámoló Technological Educational Institution of Larissa Larissa Görögország 2011/2012. 1. félév Erasmus beszámoló Technological Educational Institution of Larissa Larissa Görögország 2011/2012. 1. félév Készítette: Belákovics András TURAN IV. QLZIN4 2011 áprilisában adtam be a jelentkezésemet az

Részletesebben

FINNORSZÁG - JYVÄSKYLÄ ITPRO @ JAMK 2013 / 2014 SZABÓ FLÓRIÁN ÁKOS

FINNORSZÁG - JYVÄSKYLÄ ITPRO @ JAMK 2013 / 2014 SZABÓ FLÓRIÁN ÁKOS ÉLMÉNYBESZÁMOLÓ FINNORSZÁG - JYVÄSKYLÄ ITPRO @ JAMK 2013 / 2014 SZABÓ FLÓRIÁN ÁKOS KÜLFÖLDI INTÉZMÉNY: JAMK University of Applied Sciences PROGRAM: ITPRO képzés CampusHungary és Erasmus ösztöndíjjal IDŐSZAK:

Részletesebben

Élménybeszámoló. Dezamics Vivien. Németország

Élménybeszámoló. Dezamics Vivien. Németország Élménybeszámoló Dezamics Vivien Németország Szerencsére én is azok közé a szerencsések közé tartozom, akik egy egész félévet tölthettek el külföldön. Ebben nagy szerepe volt a nyelvtanulási vágyamnak és

Részletesebben

Mindenkinek az első kérdése az hozzám, hogy miért pont Hollandia? Visszamennék? Igeeennnnn!

Mindenkinek az első kérdése az hozzám, hogy miért pont Hollandia? Visszamennék? Igeeennnnn! Kedves leendő Pályázók! Mindenkinek az első kérdése az hozzám, hogy miért pont Hollandia? Visszamennék? Igeeennnnn! Az egyik kedves barátom volt kint nem sokkal előttem ösztöndíjjal és ő megkérdezte, hogy

Részletesebben

Erasmus élménybeszámoló

Erasmus élménybeszámoló Erasmus élménybeszámoló Készítette: Gutai Bence 2016 tavaszi félév Joensuu, a multikulturális város Nem tudom miért, de mikor először meghallottam Finnországot és Joensuut mint választható lehetőség, kétségeim

Részletesebben

Educatio Tájékoztató előadás Kollégiumok - Ösztöndíjak - Diákhitel

Educatio Tájékoztató előadás Kollégiumok - Ösztöndíjak - Diákhitel 1 Educatio 2019 Tájékoztató előadás Kollégiumok - Ösztöndíjak - Diákhitel ? Koli vagy albérlet? PRO és KONTRA Albérletkeresés: Facebook csoportok: PÉCS ALBÉRLET, Pécs albérlet, lakótárs, szobatárs keresés.

Részletesebben

Erasmus+ Hallgatói Mobilitás és Szakmai Gyakorlat. SZTE Állam- és Jogtudományi Kar február 4.

Erasmus+ Hallgatói Mobilitás és Szakmai Gyakorlat. SZTE Állam- és Jogtudományi Kar február 4. Erasmus+ Hallgatói Mobilitás és Szakmai Gyakorlat SZTE Állam- és Jogtudományi Kar 2015. február 4. Miért jó a hallgatói mobilitás? Nyelvtudás fejlesztése; Interkulturális és szakmai kapcsolatok építése

Részletesebben

EÖTVÖS LORÁND TUDOMÁNYEGYETEM HALLGATÓI ÖNKORMÁNYZAT KÜLÜGYI BIZOTTSÁG

EÖTVÖS LORÁND TUDOMÁNYEGYETEM HALLGATÓI ÖNKORMÁNYZAT KÜLÜGYI BIZOTTSÁG Határozat a levélszavazás eredményéről 2019. április 10.- 2019. április 13. 18:00 Menyhárt Barbara, az ELTE HÖK külügyi alelnöke, az Egyetemi Hallgatói Külügyi Bizottság (EHKB) elnökre 2019. április 10.-én

Részletesebben

ERASMUS SZAKMAI GYAKORLATI BESZÁMOLÓ

ERASMUS SZAKMAI GYAKORLATI BESZÁMOLÓ NYUGAT-MAGYARORSZÁGI EGYETEM APÁCZAI CSERE JÁNOS KAR ERASMUS SZAKMAI GYAKORLATI BESZÁMOLÓ Gyakorlati hely: Park Hotel Le Sorgenti Gyakorlat időtartama: 2012. május 01.-augusztus 01. Készítette: Szabó Alexandra

Részletesebben

Erasmus+ Lengyelország

Erasmus+ Lengyelország Erasmus+ Lengyelország 2016.05.30.-2016.06.05. Hétfőn indultunk Lengyelországba vonattal, az út 8 óra hosszú volt. A vége felé mindenki unta már az ülést. Katowicénél át kellett szállni egy másik vonatra,

Részletesebben

Élménybeszámoló: Furtwangen

Élménybeszámoló: Furtwangen Élménybeszámoló: Furtwangen Bemutatkozás: Szőgyi András Szabolcs vagyok, és a NIK negyedéves kooperatívos hallgatója. A 2002/2003- as években sikerült egy szemesztert letöltenem a Furtwangeni Főiskolán

Részletesebben

Erasmus beszámoló. Finnország, Helsinki december 30-tól május 27-ig

Erasmus beszámoló. Finnország, Helsinki december 30-tól május 27-ig Erasmus beszámoló Finnország, Helsinki 2013. december 30-tól 2014. május 27-ig 2013 őszi félévben fogalmazódott meg bennem a végső gondolat egy, az egyetemen tartott bemutató előadás során, ahol vendégelőadók

Részletesebben

Erasmus beszámoló. Bécs. BOKU Universität für Bodenkultur. 2014/2015. tanév

Erasmus beszámoló. Bécs. BOKU Universität für Bodenkultur. 2014/2015. tanév Erasmus beszámoló Bécs BOKU Universität für Bodenkultur 2014/2015. tanév Varga István Alba Regia Műszaki Kar Birtokrendező mérnöki szak Az Alba Regia Műszaki Kar Birtokrendező mérnök hallgatójaként jelentkeztem

Részletesebben

Hochschule Esslingen Esslingen,Göppingen- Németország

Hochschule Esslingen Esslingen,Göppingen- Németország Hochschule Esslingen Esslingen,Göppingen- Németország Szerencsésnek mondhatom magamat amiért, a 2013/14- es őszi félévemet Németországban tölthettem. Ez nem jöhetett volna létre, ha nem kapok Erasmus ösztöndíjat,

Részletesebben

Élménybeszámoló Erasmus+ részképzésről. Hildesheim. Madácsi Lilla. Hildesheim

Élménybeszámoló Erasmus+ részképzésről. Hildesheim. Madácsi Lilla. Hildesheim Hildesheim Élménybeszámoló Erasmus+ részképzésről Madácsi Lilla 2017.01.24. Hildesheim Madácsi Lillának hívnak, a Miskolci Egyetem Bölcsészettudományi Karán tanulok, Angolnémettanári mesterszakon. A 2016/2017-es

Részletesebben

EDUCATIO Tájékoztató előadás KOLLÉGIUMOK, ÖSZTÖNDÍJAK ÉS A DIÁKHITEL

EDUCATIO Tájékoztató előadás KOLLÉGIUMOK, ÖSZTÖNDÍJAK ÉS A DIÁKHITEL EDUCATIO 2018 Tájékoztató előadás KOLLÉGIUMOK, ÖSZTÖNDÍJAK ÉS A DIÁKHITEL KOLI VAGY ALBÉRLET? Információk: Albikeresés: StudentHousing, Facebook csoportok. Kollégium: palyazatok.ehok@pte.hu és pteehok.hu

Részletesebben

NYELVHASZNÁLATI FELMÉRÉS KIÉRTÉKELÉSE (Kassai lakosok / Kassa-környéki lakosok)

NYELVHASZNÁLATI FELMÉRÉS KIÉRTÉKELÉSE (Kassai lakosok / Kassa-környéki lakosok) NYELVHASZNÁLATI FELMÉRÉS KIÉRTÉKELÉSE (Kassai lakosok / Kassa-környéki lakosok) Egy átlagos napon, ÖSSZESEN hány órát néz TV-t, videót? (Kassai lakos) 2,3 órát Egy átlagos napon, hány órát néz

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS A 2015/2016. ÉVI ERASMUS+ TANULMÁNYI ÉS SZAKMAI GYAKORLATI CÉLÚ HALLGATÓI MOBILITÁSRA

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS A 2015/2016. ÉVI ERASMUS+ TANULMÁNYI ÉS SZAKMAI GYAKORLATI CÉLÚ HALLGATÓI MOBILITÁSRA PÁLYÁZATI FELHÍVÁS A 2015/2016. ÉVI ERASMUS+ TANULMÁNYI ÉS SZAKMAI GYAKORLATI CÉLÚ HALLGATÓI MOBILITÁSRA 1. A pályázati felhívás célja: A pályázni jogosult hallgatói számára Erasmus+ külföldi részképzés

Részletesebben

Youth Football Festival

Youth Football Festival 2018 Youth Football Festival 7 13 July 2018 Kaposvár, Hungary Youth Football Festival HUNGARY KAPOSVÁR 2 0 1 8 7 13 JULY www.youthfootballfestival.org 2018 Üdvözlünk minden sportbarátot az INTERSPORT Youth

Részletesebben

?Egy év alatt Anatóliától Lappföldig? - Erasmus beszámoló

?Egy év alatt Anatóliától Lappföldig? - Erasmus beszámoló ?Egy év alatt Anatóliától Lappföldig? - Erasmus beszámoló Nem vagyok a végletek embere, de 2013 folyamán valahogy mégis sikerült a határokat feszegetnem... Az Illyés Gyula Kar oktatójaként két alkalommal

Részletesebben

Proud to be IBS. www.ibs-b.hu

Proud to be IBS. www.ibs-b.hu INTERNATIONAL BUSINESS SCHOOL Budapesti campus: 1031 Budapest, Záhony utca 7. Bécsi campus: Linzerstraße 430, Bécs 1140, Ausztria www.ibs-b.hu info@ibs-b.hu További információ a programjainkról, az ösztöndíjakról

Részletesebben

Erasmus beszámoló. Madrid, Spanyolország. Fejes Noémi. ÓE, KGK-műszaki menedzser e-mail: noemi.fejes@gmail.com

Erasmus beszámoló. Madrid, Spanyolország. Fejes Noémi. ÓE, KGK-műszaki menedzser e-mail: noemi.fejes@gmail.com Erasmus beszámoló Madrid, Spanyolország Fejes Noémi ÓE, KGK-műszaki menedzser e-mail: noemi.fejes@gmail.com 1 2011 őszi félévet és 2012 tavaszi félévet Erasmus ösztöndíjjal Madridban töltöttem. A Rey Juan

Részletesebben

AZ INFRASTRUKTÚRA AZ ÚJ KIHÍVÁS: ERASMUS SZAKMAI GYAKORLAT LONDONBAN (2013)

AZ INFRASTRUKTÚRA AZ ÚJ KIHÍVÁS: ERASMUS SZAKMAI GYAKORLAT LONDONBAN (2013) AZ ÚJ KIHÍVÁS: ERASMUS SZAKMAI GYAKORLAT LONDONBAN (2013) Még szeptemberben történt, hogy az egyetemen meghirdettek egy PHP feljesztő gyakornoki állást Londonban. Ezt a pozíciót egyébként már több ízben

Részletesebben

Miért jó Erasmus ösztöndíjasnak lenni?

Miért jó Erasmus ösztöndíjasnak lenni? Miért jó Erasmus ösztöndíjasnak lenni? Tengernyi dolog miatt jó erasmusosnak lenni. Egy egész szakdolgozatnyi dokumentumot lehetne írni eme nagyszerű program előnyeiről. De, hogy ne fárasszam kedves Olvasóm

Részletesebben

Máltai szakmai gyakorlat 2018

Máltai szakmai gyakorlat 2018 Máltai szakmai gyakorlat 2018 Brettschneider Márk vagyok, villamosmérnök hallgató és a 6. félévem után 2018. június 29. 2018. szeptember 3. között vettem részt szakmai gyakorlaton, Erasmus+ támogatással.

Részletesebben

Erasmus tájékoztató. Közgazdaságtudományi Kar. Pécs 2013. május 7.

Erasmus tájékoztató. Közgazdaságtudományi Kar. Pécs 2013. május 7. Erasmus tájékoztató Közgazdaságtudományi Kar Pécs 2013. május 7. Erasmus szabályzat Erasmus szabályzat www.ktk.pte.hu/hallgatók/szabályzatok, Tájékoztatók Információ tanulmányi kötelezettség, tárgybefogadás

Részletesebben

ERASMUS TANULMÁNYI BESZÁMOLÓ

ERASMUS TANULMÁNYI BESZÁMOLÓ ERASMUS TANULMÁNYI BESZÁMOLÓ Helsinki, Finnország Metropolia University of Applied Sciences szabo.mariann20@gmail.com 2017. június 4. 2016/2017-es tanévre érkeztem a Metropolia Egyetemre, hivatalos nevén

Részletesebben

-Suomi- Erasmus beszámoló 2016/17 II. félév Tavasz. Rácz Emília

-Suomi- Erasmus beszámoló 2016/17 II. félév Tavasz. Rácz Emília -Suomi- Erasmus beszámoló 2016/17 II. félév Tavasz Rácz Emília 1 Mikor menj ki Erasmusra? - Ha van még szabad féléved, azaz nem csúsztál sokat az egyetemi évek alatt. - Ha van megfelelő anyagi háttered

Részletesebben

Törökország - Izmir. Izmir University of Economics. 2011/2012 őszi szemeszter. Készítette: Heizer Katalin

Törökország - Izmir. Izmir University of Economics. 2011/2012 őszi szemeszter. Készítette: Heizer Katalin Törökország - Izmir Izmir University of Economics 2011/2012 őszi szemeszter Készítette: Heizer Katalin Beszámolóm az Izmir University of Economics intézményében töltött félévről. Azon kevés emberek közé

Részletesebben

Erasmus Tanulmányi Beszámoló HOCHSCHULE ULM

Erasmus Tanulmányi Beszámoló HOCHSCHULE ULM Erasmus Tanulmányi Beszámoló HOCHSCHULE ULM Nagy Tamás Endre tamas.nagy.endre@gmail.com IMEP 2015/16 téli szemeszter Utazás KIÚTAZÁS A kiútazást Eurolines-szos busszal oldottam meg. Kicsit hosszú, körübelül

Részletesebben

Hochschule Ulm. Utazás

Hochschule Ulm. Utazás Hochschule Ulm A 2009/2010 tanév tavaszi időszakában töltöttem el egy félévet ebben a hangulatos városban, március 1-től július végéig. Azért választottam a tavaszi félévet az őszivel szemben, mert ez

Részletesebben

Erasmus tájékoztató. Közgazdaságtudományi Kar. Pécs október 21.

Erasmus tájékoztató. Közgazdaságtudományi Kar. Pécs október 21. Erasmus tájékoztató Közgazdaságtudományi Kar Pécs 2015. október 21. Erasmus szabályzat Erasmus szabályzat http://ktk.pte.hu/hallgatok/szabalyzatokletoltesek Információ tanulmányi kötelezettség, tárgybefogadás

Részletesebben

Erasmus beszámoló 2018/19 őszi félév. Madrid

Erasmus beszámoló 2018/19 őszi félév. Madrid Erasmus beszámoló 2018/19 őszi félév Madrid Augusztus végén egy kicsit félve szálltam fel a Madridba tartó repülőre, azt gondolva: Mire vállalkoztam én?. Amikor pedig már decemberben a Budapestre tartó

Részletesebben

CHARLES UNIVERSITY CSEHORSZÁG, PRÁGA 2018/2019/1. Mórocz Attila Geográfus MSc 2. év ERASMUS+ ÉLMÉNYBESZÁMOLÓ

CHARLES UNIVERSITY CSEHORSZÁG, PRÁGA 2018/2019/1. Mórocz Attila Geográfus MSc 2. év ERASMUS+ ÉLMÉNYBESZÁMOLÓ CHARLES UNIVERSITY CSEHORSZÁG, PRÁGA 2018/2019/1 Mórocz Attila Geográfus MSc 2. év ERASMUS+ ÉLMÉNYBESZÁMOLÓ Kalandosan indult az egész történet. Úgy volt, hogy barátnőmmel ketten vágunk neki egy külföldön

Részletesebben

Bilbao Universidad del Pais Vasco

Bilbao Universidad del Pais Vasco Markovics Gréta 2017.06.21. Bilbao Universidad del Pais Vasco Markovics Gréta harmadéves Kereskedelem és Marketing szakos hallgató vagyok a Miskolci Egyetemen és a hatodik félévemet volt lehetőségem Bilbao-ban

Részletesebben

Erasmus élménybeszámoló szakmai gyakorlatról

Erasmus élménybeszámoló szakmai gyakorlatról Erasmus élménybeszámoló szakmai gyakorlatról Németország, Melsungen 2012.június szeptember Kovács Márton vagyok, Informatikus és szakigazgatási agrármérnök szakos hallgató. Az Erasmus- program keretében

Részletesebben

Bemutatkozik a Szent István Egyetem Gépészmérnöki Kar

Bemutatkozik a Szent István Egyetem Gépészmérnöki Kar Bemutatkozik a Szent István Egyetem Gépészmérnöki Kar Gondolkodás nélkül tanulni: kárba veszett munka. De tanulás nélkül gondolkodni veszélyes. Konfucius Több, mint 60 éve a műszaki felsőoktatás élvonalában

Részletesebben