Erasmus élménybeszámoló

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Erasmus élménybeszámoló"

Átírás

1 Erasmus élménybeszámoló Készítette: Gutai Bence 2016 tavaszi félév

2 Joensuu, a multikulturális város Nem tudom miért, de mikor először meghallottam Finnországot és Joensuut mint választható lehetőség, kétségeim voltak. Arra gondoltam milyen hideg lesz ott északon és sötét, a félév elég korán kezdődik (január eleje), hogyan fogom 2 hét alatt minden tárgyamból sikeresen teljesíteni a vizsgákat, valamint ha kint leszek, az otthon felvett tárgyaimmal mi lesz? Egy szóval paráztam. Eléggé. Rengeteget gondolkodtam megéri-e kimenni, biztos ezt akarom? Nos a választ igazából a kiutazást nemsokkal kaptam meg: teljesen megéri!! Bátran állítom, hogy Joensuu a legcsodálatosabb város amit eddigi életem során láttam. A várost azt hiszem zömében diákok lakják, akik nemcsak az ország de a világ minden pontjáról jelen vannak Amerikától Európán át egészen a messzi Ausztráliáig, de még Ázsiából is rengeteg diáktársunk érkezik ide. Már megérkezésünkkor elég színes társaság voltunk. Franciaországból, Spanyolországból és Ausztriából érkező társainkkal a reptéren találkoztunk a tutorainkkal, akik feladata az volt hogy bármilyen kérdés vagy probléma esetén segítséget nyújtsanak nekünk. Az első naptól kezdve aktívan fedezgettük fel a várost, biciklit béreltünk egy helyi kölcsönzőből (bár én 2 nap használat után inkább a jó meleg buszozást választottam). Az első közös kép új barátainkkal

3 Nem sokkal a kép készítése után azt hiszem szétfagytam a biciklin. Habár viccesnek hangzik igazából tényleg elég hideg volt, bár ez is inkább az élményeim közé tartozik. A szállást egy Joensuun Elli nevű cég intézte, egy 3 szobás lakás boldog lakói lettünk csoporttársammal, Terjéki Péterrel 5 hónapra. Mint utólag kiderült egy 3. lakótársunk is volt, aki a beköltözésünket követően pár héttel érkezett vissza otthonából Teheránból. Nála jobb lakótársat keresve sem találhattunk volna. Danialt sosem zavarta, ha hangosan zenét hallgattunk miközben a konyhában ügyködtünk, ha egy-két napig egy tányér a mosogatóba maradt, minden reggel (délután 3-4 között) egy Good morning guys mondattal üdvözölt bennünket. Vicces figura volt, mindig kedves, mosolygós ember aki képes volt mínusz 20 fokban rövidnadrágban rágyújtani az erkélyen és izzadva visszaérkezni. Sajnos márciusban összeköltözött a barátnőjével így búcsút kellett intenünk egymásnak. Szerencsére a szomszédjaink is remek emberek voltak. A társasjátékoknak, finom vacsoráknak és még finomabb pálinkáknak köszönhetően rengeteg felejthetetlen estét töltöttünk együtt. Nem telt el úgy hét hogy legalább 2-3 alkalommal ne ültünk volna össze, vagy ellátogattunk volna egy helyi szórakozóhelyre ahol aranyárban mérték az ételt és az italt. Rengeteg különféle konyhát sikerült megkóstolnom ezek alatt az összejövetelek, vacsorák alatt, azt hiszem ez az egyik legnagyobb élményem, mivel imádok enni. Japán, Koreai, Vietnámi konyhát volt szerencsém megkóstolni, valamint Francia, Spanyol, Olasz na és persze Finn ételek tömkelegét.

4 Persze nem csak vacsorák alkalmával került sor közös étkezésekre és beszélgetésekre, ugyanis Joensuu nem csak egy város, de gyakorlatilag egy hatalmas erdő is egyben. Rengeteg az erdőben, tópartok mentén elhelyezett sütögetőhelynek köszönhetően rengeteget grilleztünk és nyársaltunk a szabadban. Szerencsénkre az idő májusban már elég meleg volt, olyannyira hogy kénytelen voltam rövidnadrágot venni mert nem készültem induláskor ennyire jó időre. Képtömkeleg:

5 Az egyetem lenyűgözően korszerű és felszerelt volt. Amikor Petri Laitinen koordinátor körbevezetett minket tátott szájjal sétálgattunk a folyosókon, laborokon, tantermeken, előadókon át. A finn oktatási rendszert érdekesnek de hatékonynak találtam. Az órák látogatása nem volt kötelező, az órai anyagok mindig elérhetőek voltak az interneten és a tanórák zöme is úgy volt felépítve, hogy adott egy feladat, használd a fantáziád, a google-t, nézd meg a mintapéldákat és találd ki a megoldást magadtól. Ez elsőre kicsit furcsa volt, hozzá voltunk szokva a magyar oktatási rendszerhez, az előadás-gyakorlat párosításhoz és ahhoz, hogy órát tartanak nekünk. Mégis, a csoportunkban lévő diákok 90%-a folyamatosan látogatta a tanórákat, aktívan csinálták a kiadott feladatokat önállóan. Kérdés esetén persze az adott óra professzora nyomban a segítségünkre sietett. Minden óra a maga módján kihívás volt, tele izgalmakkal, új és érdekes tananyaggal. Hogyan értékelném a kint töltött félévet? Milyen élményekkel gazdagodtam? Nem tudok erre az érzésre megfelelő szót vagy leírást találni. Annyi mindent tudnék írni hogy abból már könyv lenne. Ez egy olyan élmény, amit szerintem mindenkinek át kell élnie aki teheti, aki elég bátor hozzá hogy elutazzon külföldre, aki szeretne világot látni, új barátokat megismerni. Joensuui utazásom során annyi embert ismerhettem meg a világ minden pontjáról amennyit szerintem sehonnan máshonnan nem sikerült volna. Az érzés, mikor lesétálsz a lakóépületből, a francia szomszédod jön fel veled szembe a lépcsőn, köszöntök, egy szemvillanás alatt lezsírozzátok az esti összejövetelt, a biciklitárolónál a spanyol haverod érkezik vissza a boltból, pacsi, what s up man? szintén csatlakozik az estéhez, unlockolod a biciklidet, előre gurulsz az épület elé, ahol már a koreai barátaid várnak a biciklin ülve you are late again Ben! felkiáltással üdvözölnek, majd kigurultok a bicikliútra, ahol a szembejövő vietnámi barátaiddal futsz össze, akik visszafele jönnek az egyetemről, süt a nap, csiripelnek a madarak, minden gyönyörű és úgy érzed álmodsz, ez nem lehet a valóság annyira gyönyörű és tökéletes minden. Sokszor azt kívánom bár örökké tartott volna. Hiányzol Joensuu.. Bárki aki ezt olvassa, vagy megkérdezné tőlem mennyen-e Erasmusra azonnal rávágnám hogy igen! Életed élménye lesz, ki ne merd hagyni! Finnország a maga sajátos módján gyönyörű, tiszta, nyugodt, csendes hely, az emberek kezdetben visszahúzódóak de amikor megnyílnak remek barátokra lel bennük az ember. Nagyon köszönöm a sok segítséget mindenkinek akinek a keze benne volt hogy elindulhassak erre a felejthetetlen utazásra. Életem élménye volt. Sosem felejtem el. Zárásképp pár kép ^^ üdvözlettel Finnországból

6

7

8

Szántó Gerda Tabajdi Gábor. Beszámoló

Szántó Gerda Tabajdi Gábor. Beszámoló Szántó Gerda Tabajdi Gábor Beszámoló Az Erasmus oldal hosszas böngészése után végre sikerült eldönteni, hogy melyik országokat is jelöljük meg. Miután már minden kitöltendő papíron és egy angol szóbeli

Részletesebben

Erasmus beszámoló (Oslo, Norvégia)

Erasmus beszámoló (Oslo, Norvégia) Erasmus beszámoló (Oslo, Norvégia) 2011. augusztus közepétől 3 hónapig, vagyis november közepéig azon szerencsés Erasmus-os diákok közé tartozhattam, akik az osloi (Høgskolen i Oslo og Akershus) főiskolán

Részletesebben

Erasmus beszámoló Kréta, Chania

Erasmus beszámoló Kréta, Chania Erasmus beszámoló Kréta, Chania 2016.02.14-2016.06.15. Pár évvel előttünk az egyik barátom volt itt Erasmuson az iskolából, neki nagyon tetszett a hely és ő ajánlotta nekünk, hogy menjünk ide, valamint

Részletesebben

Erasmus élménybeszámoló University of West Bohemia

Erasmus élménybeszámoló University of West Bohemia Erasmus élménybeszámoló University of West Bohemia Rick Mónika Kereskedelem és marketing alapszak Pécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Kar A 2018/2019 tanév őszi félévét a pilseni University of West

Részletesebben

Mindenkinek az első kérdése az hozzám, hogy miért pont Hollandia? Visszamennék? Igeeennnnn!

Mindenkinek az első kérdése az hozzám, hogy miért pont Hollandia? Visszamennék? Igeeennnnn! Kedves leendő Pályázók! Mindenkinek az első kérdése az hozzám, hogy miért pont Hollandia? Visszamennék? Igeeennnnn! Az egyik kedves barátom volt kint nem sokkal előttem ösztöndíjjal és ő megkérdezte, hogy

Részletesebben

Erasmus élménybeszámoló

Erasmus élménybeszámoló Erasmus élménybeszámoló Az Erasmus programnak és a Miskolci Egyetemnek köszönhetően az elmúlt őszi félévemet Gironában tölthettem. Mikor jelentkeztem, nem is számítottam rá, hogy ekkora kalandban lesz

Részletesebben

Spanyolországi beszámoló

Spanyolországi beszámoló Spanyolországi beszámoló Rettentően vártam már hogy végre eljöjjön a nap, hogy Spanyolországba utazzunk, mivel ez lett volna az első utam, amit repülővel tettem volna meg, ami már magában elég ok a nagy

Részletesebben

SZAKMAI GYAKORLAT BESZÁMOLÓ LUKÁCS ZSÓFIA 2015/2016 MÁLTA

SZAKMAI GYAKORLAT BESZÁMOLÓ LUKÁCS ZSÓFIA 2015/2016 MÁLTA SZAKMAI GYAKORLAT BESZÁMOLÓ LUKÁCS ZSÓFIA 2015/2016 MÁLTA Szakmai gyakorlatomat Máltán, a Vera Sant Fournier Interior Design Studionál végeztem. Ez a csupán három főből álló cég elsősorban magánlakások

Részletesebben

Erasmus+ élménybeszámoló

Erasmus+ élménybeszámoló Erasmus+ élménybeszámoló Név: Szabó Bettina Szak,évfolyam: Szülésznő, 2. évfolyam Tanév: 2018/2019. Célország,város: Törökország, Sivas Fogadó intézmény: Sivas Cumhuriyet University Egy törökországi városban,

Részletesebben

Erasmus+ Lengyelország

Erasmus+ Lengyelország Erasmus+ Lengyelország 2016.05.30.-2016.06.05. Hétfőn indultunk Lengyelországba vonattal, az út 8 óra hosszú volt. A vége felé mindenki unta már az ülést. Katowicénél át kellett szállni egy másik vonatra,

Részletesebben

ERASMUS Tanulmányi beszámoló. Madrid, Spanyolország Universidad Rey Juan Carlos 2012/2013 II. félév

ERASMUS Tanulmányi beszámoló. Madrid, Spanyolország Universidad Rey Juan Carlos 2012/2013 II. félév ERASMUS Tanulmányi beszámoló Madrid, Spanyolország Universidad Rey Juan Carlos 2012/2013 II. félév Ottenberger Csilla műszaki menedzser ottenberger.csilla@gmail.com 1 Utazás előtti teendők Én már a kiutazásom

Részletesebben

Erasmus beszámoló. Rivnyák Zoltán

Erasmus beszámoló. Rivnyák Zoltán Erasmus beszámoló Rivnyák Zoltán Már évekkel ezelőtt megfordult a fejemben, hogy jó lenne részt venni egy ilyen Erasmus programon. Új embereket megismerni, kapcsolatokat szerezni, nyelvet tanulni és plusz

Részletesebben

Utca, házszám, emelet, ajtó: Telefon: 4. Értesítési címe (csak ha különbözik az állandó lakcímtől)

Utca, házszám, emelet, ajtó: Telefon:   4. Értesítési címe (csak ha különbözik az állandó lakcímtől) TARTALMI BESZÁMOLÓ Erasmus+ szakmai gyakorlat Kitöltendő a hazaérkezést követő 15 napon belül és visszaküldendő az Erasmus Iroda részére (e-mail: erasmus-out-godollo@szie.hu) 1. ADATOK 1. Pályázó neve:

Részletesebben

Esslingeni élménybeszámoló 2016/2. félév

Esslingeni élménybeszámoló 2016/2. félév Esslingeni élménybeszámoló 2016/2. félév Azért esett a választásom Esslingenre, mert több éve tanulom a német nyelvet és úgy éreztem, hogy csak német nyelvi környezetben tudok tovább fejlődni. Mielőtt

Részletesebben

Pós Bernadett Fogorvostudományi Szak Végzett hallgató Litvánia, Kaunas Lithuanian University of Health Sciences

Pós Bernadett Fogorvostudományi Szak Végzett hallgató Litvánia, Kaunas Lithuanian University of Health Sciences Egyetemi éveim alatt sokat hallottam az Erasmus + programról főleg barátoktól, akik már részesei voltak a kalandnak. Mindig is nagyon vonzott a külföldön tanulás lehetősége, így izgatottan, ábrándozva

Részletesebben

Erasmus+ részképzésről

Erasmus+ részképzésről 2015.06.09. Beszámoló Erasmus+ részképzésről Kojsza Gréta Kojsza Gréta vagyok, a Miskolci Egyetem Nemzetközi gazdálkodás alapszakos, másodéves hallgatója. A 2014/2015-ös tanév tavaszi félévét Franciaországban,

Részletesebben

ERASMUS Tanulmányúti Beszámoló Finnország, Kuopio 2007/2008 őszi és tavaszi félév

ERASMUS Tanulmányúti Beszámoló Finnország, Kuopio 2007/2008 őszi és tavaszi félév ERASMUS Tanulmányúti Beszámoló Finnország, Kuopio 2007/2008 őszi és tavaszi félév Szekeres Péter kooperos hallgató vagyok a Kandóról! Az utolsó utáni évben úgy döntöttem hogy jó lenne szerencsét próbálni

Részletesebben

München 2009 tavaszi félév

München 2009 tavaszi félév München 2009 tavaszi félév Keszthelyi Csaba vagyok, III. éves Energetikás hallgató. 2009 tavaszi félévét Münchenben, Németországban töltöttem Erasmusos diákként a Hochschule München főiskolán. A kint töltött

Részletesebben

Erasmus 2017 / Spanyolország, Vic Skaliczki Viktor

Erasmus 2017 / Spanyolország, Vic Skaliczki Viktor Erasmus 2017 / 2018 Spanyolország, Vic Skaliczki Viktor Skaliczki Viktor vagyok, a békéscsabai Gál Ferenc Főiskola Műszaki menedzser szakos hallgatója. 2017/2018-as tanév őszi félévében nekem adatott meg

Részletesebben

Tornio, Finnország. 2014/2015 tavasz

Tornio, Finnország. 2014/2015 tavasz Tornio, Finnország 2014/2015 tavasz Tornio, az úti célul választott kisváros, egy félszigeten helyezkedik el fent északon, Lapföld déli részén, a Finn- Svéd határnál. A város méretéből adódóan mindent

Részletesebben

Beszámoló. Universitá Carlo Cattaneo Castellanza Olaszország

Beszámoló. Universitá Carlo Cattaneo Castellanza Olaszország Beszámoló Universitá Carlo Cattaneo Castellanza Olaszország Azt hiszem, életem eddigi legjobb évét tudhatom magam mögött, melyhez nagyban hozzájárult az is, hogy a 2012/13-as őszi félévben Olaszországban

Részletesebben

Belgium Antwerpen Karel de Grote Hogeschool - 2010 tavaszi félév Holobrádi Miklós, BGK

Belgium Antwerpen Karel de Grote Hogeschool - 2010 tavaszi félév Holobrádi Miklós, BGK Belgium Antwerpen Karel de Grote Hogeschool - 2010 tavaszi félév Holobrádi Miklós, BGK Kiutazás Utazásra nagyjából négy lehetőség adódik. Autóval kimenni kényelmes, sok csomagot ki lehet vinni, egyedül

Részletesebben

Máltai szakmai gyakorlat 2018

Máltai szakmai gyakorlat 2018 Máltai szakmai gyakorlat 2018 Brettschneider Márk vagyok, villamosmérnök hallgató és a 6. félévem után 2018. június 29. 2018. szeptember 3. között vettem részt szakmai gyakorlaton, Erasmus+ támogatással.

Részletesebben

Élménybeszámoló. Dezamics Vivien. Németország

Élménybeszámoló. Dezamics Vivien. Németország Élménybeszámoló Dezamics Vivien Németország Szerencsére én is azok közé a szerencsések közé tartozom, akik egy egész félévet tölthettek el külföldön. Ebben nagy szerepe volt a nyelvtanulási vágyamnak és

Részletesebben

Erasmus Beszámoló Elgin, Scotland

Erasmus Beszámoló Elgin, Scotland Erasmus Beszámoló Elgin, Scotland Fekete Regina & Garancz Lajos Bevezetés: Fekete Regina vagyok, Kereskedem és Marketing szakos, harmad éves hallgató. Garancz Lajos vagyok, Mechatronikai Mérnök szakos

Részletesebben

Erasmus beszámoló Tüske Éva Università degli Studi di Ferrara Ferrara Olaszország

Erasmus beszámoló Tüske Éva Università degli Studi di Ferrara Ferrara Olaszország Erasmus beszámoló Tüske Éva Università degli Studi di Ferrara Ferrara Olaszország Azon szerencsések közé sorolhatom magam, akinek lehetősége adódott fél évet Olaszországban töltenie. Ezt persze mind az

Részletesebben

kapcsolattartásban való segítségnyújtásban merült ki, ezért nem is untatnék senkit a részletekkel. Minden nap 8 óra tartamban végeztünk munkát a cégné

kapcsolattartásban való segítségnyújtásban merült ki, ezért nem is untatnék senkit a részletekkel. Minden nap 8 óra tartamban végeztünk munkát a cégné A diplomaszerzést követően az Erasmus+ szakmai gyakorlati ösztöndíj posztgraduális programjával utaztunk ki Hollandiába a barátnőmmel 2017 augusztusában. A szakmai gyakorlatot a werkendami székhellyel

Részletesebben

Erasmus tudósítás Kölnből. Mészáros Brigitta. Ahány nyelvet beszélsz, annyi életet élsz

Erasmus tudósítás Kölnből. Mészáros Brigitta. Ahány nyelvet beszélsz, annyi életet élsz Erasmus tudósítás Kölnből Mészáros Brigitta Ahány nyelvet beszélsz, annyi életet élsz Békés Márta 2015. június 13. Köln 1 Mészáros Brigitta vagyok, a Miskolci Egyetem Bölcsészettudományi Karán tanulok,

Részletesebben

TARTALMI BESZÁMOLÓ. Fogadó ország: Belgium Kint tartózkodás időpontja (-tól, -ig):

TARTALMI BESZÁMOLÓ. Fogadó ország: Belgium Kint tartózkodás időpontja (-tól, -ig): TARTALMI BESZÁMOLÓ 1. ADATOK 1. Pályázó neve: Kora:27 2. Intézmény: Szent István Egyetem Mezőgazdasági és Környezettudományi Kar Szak: Halgazdálkodási Tsz. PhD hallgató 3. Állandó lakcíme Ir. szám: 1172

Részletesebben

Nyári szakmai gyakorlat beszámoló

Nyári szakmai gyakorlat beszámoló Nyári szakmai gyakorlat beszámoló Széll Dávid Csanád OE-KGK MM 2017 Málta Cég: S.trek Logistics and Distribution Szakmai gyakorlat ideje: 2017.07.04-2017.09.08. Készülődés Miután jelentkeztem, és leadtam

Részletesebben

Erasmus Tanulmányi Beszámoló HOCHSCHULE ULM

Erasmus Tanulmányi Beszámoló HOCHSCHULE ULM Erasmus Tanulmányi Beszámoló HOCHSCHULE ULM Nagy Tamás Endre tamas.nagy.endre@gmail.com IMEP 2015/16 téli szemeszter Utazás KIÚTAZÁS A kiútazást Eurolines-szos busszal oldottam meg. Kicsit hosszú, körübelül

Részletesebben

Szardínia Szicília. 2012. március 28-tól április 5-ig. Készített: Varga Orsolya 13. a

Szardínia Szicília. 2012. március 28-tól április 5-ig. Készített: Varga Orsolya 13. a Szardínia Szicília 2012. március 28-tól április 5-ig Készített: Varga Orsolya 13. a 1.nap: Már hetek óta várt utazás végre kezdetét vette. Mindenki izgatottan várta a repülő utat, a fogadó családját, az

Részletesebben

Török Fanni. 1. kép: Flash MOB

Török Fanni. 1. kép: Flash MOB Török Fanni A 2004-ben alapított díj másik díjazottja 2008-ban lett Medgyaszay-díjas. A középiskolai évek után ezek történtek vele: Érettségi után a Budapesti Gazdasági Főiskolára jelentkeztem a külkereskedelmi

Részletesebben

Portfólió. Név: Szklenár Bence. Dátum: szeptember

Portfólió. Név: Szklenár Bence. Dátum: szeptember Portfólió Név: Szklenár Bence Dátum:. szeptember 1 A mobilitás adatai: A kiutazó neve, évfolyama: Szklenár Bence 1/13log. A küldő intézmény neve: Salgótarjáni Szakképzési Centrum Táncsics Mihály Szakgimnáziuma

Részletesebben

Csernela Zsófia PTE-ÁOK, általános orvos szak, VI. évfolyam 2016/2017 Belgium, Leuven Catholic University of Leuven

Csernela Zsófia PTE-ÁOK, általános orvos szak, VI. évfolyam 2016/2017 Belgium, Leuven Catholic University of Leuven Az Erasmus programról csoporttársaimtól hallottam, akik régóta tervezték, hogy hatodéves gyakorlataink közül néhányat külföldön fognak végezni. Szerettem volna én is kipróbálni magam, hogyan tudok helyt

Részletesebben

Tánczos Vivien : ERASMUS ÉLMÉNYBESZÁMOLÓ LEIPZIG HOCHSCHULE FÜR TECHNIK, WIRTSCHAFT UND KULTUR 2015 tavaszi szemeszter

Tánczos Vivien : ERASMUS ÉLMÉNYBESZÁMOLÓ LEIPZIG HOCHSCHULE FÜR TECHNIK, WIRTSCHAFT UND KULTUR 2015 tavaszi szemeszter Tánczos Vivien : ERASMUS ÉLMÉNYBESZÁMOLÓ LEIPZIG HOCHSCHULE FÜR TECHNIK, WIRTSCHAFT UND KULTUR 2015 tavaszi szemeszter 1 Tánczos Vivien vagyok, az Óbudai Egyetem környezetmérnök szakos hallgatója. Motivációm

Részletesebben

Erasmus Albiban (Franciaország)

Erasmus Albiban (Franciaország) Erasmus Albiban (Franciaország) Prunariu Andrea PPKE-JÁK 2012 Előzmények Tavaly, 2011 szeptemberében az iskola meghirdetett egy pótjelentkezést a tavaszi félévre az Erasmus keretein belül. Mivel már egy

Részletesebben

BESZÁMOLÓ. Korodi Mónika

BESZÁMOLÓ. Korodi Mónika BESZÁMOLÓ A Makovecz Hallgatói Ösztöndíjprogram keretén belül szakmai gyakorlaton vettem részt Debrecenben, az Általános Orvostudományi Kar Immunológiai Intézetében. Az intézetet egy projekt alapján választottam,

Részletesebben

Tanulmányi út Tornióban. 2015/2016 tavaszi félév. Danka Zsuzsa

Tanulmányi út Tornióban. 2015/2016 tavaszi félév. Danka Zsuzsa Tanulmányi út Tornióban 2015/2016 tavaszi félév Danka Zsuzsa dankazsuzsi@gmail.com Az utazás előtt Az előző félévet ugyanezen az egyetemen töltöttem és a félév alatt arra jutottam, hogy meghosszabbítom

Részletesebben

EILC Beszámoló. Vaasa, Finnország

EILC Beszámoló. Vaasa, Finnország EILC Beszámoló Vaasa Finnország 2013.08.05. 2013.08.23. Név: Nagy János Küldő intézmény: Óbudai Egyetem KVK EILC kurzus helye: Vaasa, Finnország EILC kurzust szervező intézmény: University of Vaasa Kurzus

Részletesebben

ERASMUS TANULMÁNYI BESZÁMOLÓ

ERASMUS TANULMÁNYI BESZÁMOLÓ ERASMUS TANULMÁNYI BESZÁMOLÓ Helsinki, Finnország Metropolia University of Applied Sciences szabo.mariann20@gmail.com 2017. június 4. 2016/2017-es tanévre érkeztem a Metropolia Egyetemre, hivatalos nevén

Részletesebben

Horváth Klaudia. HildesHELYem. Erasmus+ szakmai gyakorlat élménybeszámoló. Miskolci Egyetem Vállalkozáselmélet és Gyakorlat Doktori Iskola

Horváth Klaudia. HildesHELYem. Erasmus+ szakmai gyakorlat élménybeszámoló. Miskolci Egyetem Vállalkozáselmélet és Gyakorlat Doktori Iskola HildesHELYem Horváth Klaudia 2017 Erasmus+ szakmai gyakorlat élménybeszámoló Miskolci Egyetem Vállalkozáselmélet és Gyakorlat Doktori Iskola Tartalom A döntésem háttere... 2 A célország és célintézmény

Részletesebben

Erasmus+ : Olaszország: november

Erasmus+ : Olaszország: november Felelős szerkesztő: Breznay Gáborné Írta: Szabó Ágnes Fotókat készítette: Szabó Ágnes Szerkesztette: Szabó Ágnes Erasmus+ : Olaszország: 2016. november 20-26. 2016 novemberében 4 diák, Pék Bernadett (11.B),

Részletesebben

A Baross az Erasmus+ programjában

A Baross az Erasmus+ programjában A Baross az Erasmus+ programjában Mi is az Erasmus+ és hogyan kötődik az iskolánkhoz? Az Erasmus+ program az Európai Unió 2014-2020 között futó oktatási, képzési, ifjúsági és sport programja. Iskolánk

Részletesebben

Erasmus Németországban

Erasmus Németországban Menyhárt Petronella Erasmus Németországban Számomra a 2015-ös év sok új dolgot hozott az életemben. Olyan helyekre jutottam el, amire még gondolni sem mertem, csak reméltem, hogy majd egyszer 2015 tavaszán

Részletesebben

Az egyetemi főépület, Münster - saját fénykép

Az egyetemi főépület, Münster - saját fénykép Az augusztust és szeptember első két hetét töltöttem otthon. Szeptember 16.-án utaztam a németországi Münsterbe. A szálláskeresés itt már nehezebb, a mi felelősségünk, nem kapunk benne túl sok segítséget.

Részletesebben

ERASMUS+ TANULMÁNYI BESZÁMOLÓ VELIKO TURNOVO BULGÁRIA

ERASMUS+ TANULMÁNYI BESZÁMOLÓ VELIKO TURNOVO BULGÁRIA ERASMUS+ TANULMÁNYI BESZÁMOLÓ ST. CYRIL AND ST. METHODUS UNIVERSITY OF VELIKO TURNOVO BULGÁRIA SCHERER ZSUZSANNA RITA A 2016/2017-es tanév őszi félévét töltöttem Bulgária egykori fővárosában, Veliko Turnovoban,

Részletesebben

AZ INFRASTRUKTÚRA AZ ÚJ KIHÍVÁS: ERASMUS SZAKMAI GYAKORLAT LONDONBAN (2013)

AZ INFRASTRUKTÚRA AZ ÚJ KIHÍVÁS: ERASMUS SZAKMAI GYAKORLAT LONDONBAN (2013) AZ ÚJ KIHÍVÁS: ERASMUS SZAKMAI GYAKORLAT LONDONBAN (2013) Még szeptemberben történt, hogy az egyetemen meghirdettek egy PHP feljesztő gyakornoki állást Londonban. Ezt a pozíciót egyébként már több ízben

Részletesebben

Kedves Hallgatótársak!

Kedves Hallgatótársak! Kedves Hallgatótársak! Gávay Bence vagyok, a Miskolci Egyetem mesterszakos gépészmérnök hallgatója. Az elmúlt 5 hónapot a spanyolországi (mondjuk inkább úgy, hogy katalóniai) Gironai Egyetemen tanultam

Részletesebben

Kirándulás a Felvidéken 2016 Határtalanul program

Kirándulás a Felvidéken 2016 Határtalanul program Kirándulás a Felvidéken 2016 Határtalanul program Az Emberi Erőforrások Minisztériuma Emberi Erőforrás Támogatáskezelő Határtalanul programjának keretében a Vecsési Halmi Telepi Általános Iskola harmincegy

Részletesebben

TARTALMI BESZÁMOLÓ Erasmus+ részképzés Kitöltendő a hazaérkezést követő 15 napon belül és visszaküldendő az Erasmus Iroda részére

TARTALMI BESZÁMOLÓ Erasmus+ részképzés Kitöltendő a hazaérkezést követő 15 napon belül és visszaküldendő az Erasmus Iroda részére 1. ADATOK TARTALMI BESZÁMOLÓ Erasmus+ részképzés Kitöltendő a hazaérkezést követő 15 napon belül és visszaküldendő az Erasmus Iroda részére (e-mail: erasmus-out-godollo@szie.hu) 1. Pályázó neve: Kora:

Részletesebben

4. Az au pair és a párkapcsolatok ( a fejezet, mely határozottan tanulságos):

4. Az au pair és a párkapcsolatok ( a fejezet, mely határozottan tanulságos): 4. Az au pair és a párkapcsolatok ( a fejezet, mely határozottan tanulságos): A kiutazásban ludas pasijainkról itt írunk, nem a szexben! Két külön dolog, ugyanis nekik nem sok közük volt a mi kinti életünkhöz,

Részletesebben

ERASMUS ÉLMÉNYBESZÁMOLÓ SANTIAGO DE COMPOSTELA

ERASMUS ÉLMÉNYBESZÁMOLÓ SANTIAGO DE COMPOSTELA ERASMUS ÉLMÉNYBESZÁMOLÓ SANTIAGO DE COMPOSTELA Turizmus-vendéglátás szak Idegenforgalom és szálloda szakirány 2013/14. II. szemeszter/nappali Varga B. Veronika Varga B. Veronika vagyok, a Nyugat-Magyarországi

Részletesebben

Erasmus Göttingen Németország Sommer Semester 2014

Erasmus Göttingen Németország Sommer Semester 2014 Erasmus Göttingen Németország Sommer Semester 2014 2014. április 2.-án érkeztünk Göttingenbe. 2 társammal, Farkas Zoltánnal és Dániel Balázzsal, akik szintén faipari mérnökhallgatók. Az egyetemi Régi Kollégiumtól

Részletesebben

Gyakorlatokon való részvétel

Gyakorlatokon való részvétel Tisztelt Hallgató! Az Aneszteziológiai és Intenzív Terápiás Klinika részéről örömmel üdvözöljük hallgatóink között, reméljük, hogy hasznosnak és élvezetesnek fogja találni a velünk való közös munkát. A

Részletesebben

Az én Erasmusom Bilbaoban

Az én Erasmusom Bilbaoban Tóth Márton vagyok harmadéves gazdálkodási és menedzsment szakos hallgató és a második Erasmus ösztöndíjamat végeztem Bilbaóban, Spanyolországban. Az itt tartózkodásom egy hatalmas élmény volt, mindenkinek

Részletesebben

MIÉRT ÉPPEN A SZÉCHENYI?

MIÉRT ÉPPEN A SZÉCHENYI? MIÉRT ÉPPEN A SZÉCHENYI? az ifjúság nevelése egy olyan országban, mely létéhez és szabadságához ragaszkodik, tekintettel minden honpolgárnak hazája iránti kötelességére, tökéletes kell, hogy legyen (Széchenyi

Részletesebben

BESZÁMOLÓ KÜLFÖLDI TAPASZTALATAIMRÓL, ÉLMÉNYEIMRŐL

BESZÁMOLÓ KÜLFÖLDI TAPASZTALATAIMRÓL, ÉLMÉNYEIMRŐL BESZÁMOLÓ KÜLFÖLDI TAPASZTALATAIMRÓL, ÉLMÉNYEIMRŐL Készítette: Sávolyi Sára Erlangen, 2016.01.15. Sávolyi Sára vagyok végzős mesterszakos mechatronikai mérnökhallgató. Jelenleg a Friedrich-Alexander Universität

Részletesebben

Málta nem Attard 205

Málta nem Attard 205 Málta Sziasztok! Mészáros Andrea vagyok, negyedéves villamosmérnök hallgató. Kicsit eltérnék a sablon beszámolóktól, szeretnék közvetlenebb, barátibb hangnemet megütni. Már korábban is megfogalmazódott

Részletesebben

Utca, házszám, emelet, ajtó: Telefon: 4. Értesítési címe (csak ha különbözik az állandó lakcímtől)

Utca, házszám, emelet, ajtó: Telefon:   4. Értesítési címe (csak ha különbözik az állandó lakcímtől) TARTALMI BESZÁMOLÓ Erasmus+ részképzés Kitöltendő a hazaérkezést követő 15 napon belül és visszaküldendő az Erasmus Iroda részére (e-mail: erasmus-out-godollo@szie.hu) 1. ADATOK 1. Pályázó neve: Kora:

Részletesebben

Beszá molo. Utazás. A város. Helyszín: Universitá degli Studi di Milano Crema Olaszország

Beszá molo. Utazás. A város. Helyszín: Universitá degli Studi di Milano Crema Olaszország Beszá molo Helyszín: Universitá degli Studi di Milano Crema Olaszország Röviden összefoglalva: remek év egy remek helyen, remek emberekkel. Igazi élmény volt kint lenni és nagyszerű tapasztalatokat szereztem.

Részletesebben

Név: Kiss Annamária Szak, évfolyam: Állam-és Jogtudományi Kar, végzett hallgató Tanév: őszi szemeszter Célország: Hollandia, Werkendam Fogadó in

Név: Kiss Annamária Szak, évfolyam: Állam-és Jogtudományi Kar, végzett hallgató Tanév: őszi szemeszter Célország: Hollandia, Werkendam Fogadó in A diploma megszerzését követően Erasmus+ szakmai gyakorlati program keretében a 2017. évi őszi szemesztert Hollandiában, Werkendam városában töltöttem a Lino Droogbloemen nevű vállalatnál. Az Erasmus által

Részletesebben

Kusadasi nyaralás Nagy dilemmák közepette került a választás Törökországra és azon belől Kusadasira. A családdal igazából külföldi nyaralás révén Görögországban voltunk ezidáig. Viszont a választásunkat

Részletesebben

Utca, házszám, emelet, ajtó: 5. Fogadóintézmény vagy fogadó szervezet pontos neve: Jardí Botánic Universitat de Valéncia

Utca, házszám, emelet, ajtó: 5. Fogadóintézmény vagy fogadó szervezet pontos neve: Jardí Botánic Universitat de Valéncia TARTALMI BESZÁMOLÓ Erasmus+ részképzés* Erasmus+ szakmai gyakorlat* (*Kérjük a megfelelő szöveget hagyja meg, a másikat törölje) Kitöltendő a hazaérkezést követő 15 napon belül és visszaküldendő az Erasmus

Részletesebben

1.2. A program általános értékelése szakmai és szervezési szempontból egyaránt

1.2. A program általános értékelése szakmai és szervezési szempontból egyaránt Erasmus+ beszámoló Margate, Egyesült Királyság 2015. július 10-július 25. Készítette: Farkasné Bozorádi Anita 1. A tanulmányút általános értékelése 1.1 Szakmai egyeztetések a tanulmányutat megelőző időszakban

Részletesebben

Gyakorlatokon való részvétel

Gyakorlatokon való részvétel Tisztelt Hallgató! A Sürgősségi Orvostan- Oxiológia Tanszéki Csoport részéről örömmel üdvözöljük hallgatóink között, reméljük, hogy hasznosnak és élvezetesnek fogja találni a velünk töltött időt és a közös

Részletesebben

Erasmus élménybeszámoló

Erasmus élménybeszámoló Erasmus élménybeszámoló Rákosa Péter Pál vagyok, a Pázmány Péter katolikus Egyetem nemzetközi igazgatás szakos hallgatója. Nagyon szerencsés vagyok, mert az 5. félévemet az Erasmus program keretében külföldön

Részletesebben

Hallgatói beszámoló 2009/2010 Ősz

Hallgatói beszámoló 2009/2010 Ősz Hallgatói beszámoló 2009/2010 Ősz Saxion University, Hollandia, Deventer Molnár László Bemutatkozás Molnár László végzős gazdálkodási és menedzsment szakos hallgató vagyok vállalkozásszervezés szakon.

Részletesebben

Rákosmaczkó kocsmatúra Budapest, 2015. január 9. Bevezető: Miután Pécsett túlságosan sok lehetőség nem maradt további túrákra, illetve mivel többen a csodálatos főfaluban (értsd Budapest) töltjük napjainkat,

Részletesebben

Sajnos vagy szerencsére? SAJNOS SZERENCSÉRE

Sajnos vagy szerencsére? SAJNOS SZERENCSÉRE 1. Sajnos vagy szerencsére? SAJNOS SZERENCSÉRE Szita Szilvia és Pelcz Katalin, www.magyar-ok.hu 1 1. Sajnos vagy szerencsére? A belvárosban lakom. A földszinten lakom. Elég messze lakom a belvárostól.

Részletesebben

Miért jó Erasmus ösztöndíjasnak lenni?

Miért jó Erasmus ösztöndíjasnak lenni? Miért jó Erasmus ösztöndíjasnak lenni? Tengernyi dolog miatt jó erasmusosnak lenni. Egy egész szakdolgozatnyi dokumentumot lehetne írni eme nagyszerű program előnyeiről. De, hogy ne fárasszam kedves Olvasóm

Részletesebben

Az Erasmus+ programról Dudás Ferencné c. egyetemi docens Nemzetközi Mobilitási Iroda igazgató

Az Erasmus+ programról Dudás Ferencné c. egyetemi docens Nemzetközi Mobilitási Iroda igazgató Az Erasmus+ programról Dudás Ferencné c. egyetemi docens Nemzetközi Mobilitási Iroda igazgató Mi az az Erasmus+ program? Az Európai Bizottság idén már 28 éves programja Plusz, mert a 28 évvel ezelőtt alapított

Részletesebben

Erasmus szakmai gyakorlat Máltán

Erasmus szakmai gyakorlat Máltán Erasmus szakmai gyakorlat Máltán Előzmények Sosem felejtem el egyetemi pályafutásom legelső napját, amikor is a beiratkozás keretein belül meséltek nekünk az Erasmus program adta lehetőségekről. Azóta

Részletesebben

Erasmus beszámoló Franciaország Caen

Erasmus beszámoló Franciaország Caen ERASMUS beszámoló Sashalmi Júliának hívnak, negyedéves turizmus vendéglátás szakos hallgató vagyok. 3 hónapot töltöttem Franciaországban, Caenban az Erasmus tanulmányi ösztöndíj által, 2 másik magyar hallgatóval

Részletesebben

Erasmus Program Wageningen, Hollandia

Erasmus Program Wageningen, Hollandia Erasmus Program Wageningen, Hollandia 2007 szeptembere és 2008 márciusa között az Erasmus program keretein belül, 6 hónapot a hollandiai Wageningeni Egyetemen töltöttem. A pályázat elnyerése nem volt nehéz

Részletesebben

A család kedvencei. Receptjeim hétköznapokra és ünnepekre

A család kedvencei. Receptjeim hétköznapokra és ünnepekre A család kedvencei Receptjeim hétköznapokra és ünnepekre A család kedvencei Receptjeim hétköznapokra és ünnepekre RACHEL ALLEN Ezt a könyvet férjemnek, Isaac-nak ajánlom akinek szere tete, támogatása

Részletesebben

V i c z i á n Á k o s. Halálos haszonszerzés

V i c z i á n Á k o s. Halálos haszonszerzés V i c z i á n Á k o s Halálos haszonszerzés Nem is emlékszem, hogy mikor aludtam ilyen jót, igaz nem volt több hat óránál, de ennyit ritkán alszom. Nyújtózkodtam egy hatalmasat, majd felkeltem az ágyból,

Részletesebben

Németország, Kertészmérnök Bsc., 2012

Németország, Kertészmérnök Bsc., 2012 Élménybeszámoló Budapesti Corvinus Egyetem Kertészettudományi Kar 1. Gyakorlati hely: A Kertészettudományi Kar, Dísznövénytermesztés szakirány hallgatójaként 15 hetes szakmai gyakorlatomat a Németországban

Részletesebben

Erasmus élménybeszámoló szakmai gyakorlatról

Erasmus élménybeszámoló szakmai gyakorlatról Erasmus élménybeszámoló szakmai gyakorlatról Németország, Melsungen 2012.június szeptember Kovács Márton vagyok, Informatikus és szakigazgatási agrármérnök szakos hallgató. Az Erasmus- program keretében

Részletesebben

Már is december. A városnegyed, ahol a minden napjaimat élem

Már is december. A városnegyed, ahol a minden napjaimat élem Már is december Rájöttem, mint fösvénynek, úgy kell öriznem a pillanatokat, az órákat Szabó Magda Hihetetlen gyorsasággal repül itt az idő. A napokban azon kaptam magam, hogy már a harmadik havi zsebpénzem

Részletesebben

FINNORSZÁG - JYVÄSKYLÄ ITPRO @ JAMK 2013 / 2014 SZABÓ FLÓRIÁN ÁKOS

FINNORSZÁG - JYVÄSKYLÄ ITPRO @ JAMK 2013 / 2014 SZABÓ FLÓRIÁN ÁKOS ÉLMÉNYBESZÁMOLÓ FINNORSZÁG - JYVÄSKYLÄ ITPRO @ JAMK 2013 / 2014 SZABÓ FLÓRIÁN ÁKOS KÜLFÖLDI INTÉZMÉNY: JAMK University of Applied Sciences PROGRAM: ITPRO képzés CampusHungary és Erasmus ösztöndíjjal IDŐSZAK:

Részletesebben

Nyári gyakorlat beszámoló

Nyári gyakorlat beszámoló Nyári gyakorlat beszámoló Készítette: Vándor Lilla Mikor megtudtam az iskolában, hogy van lehetőségünk külföldön gyakorlatozni, nem is hezitáltam, ahogy lehetett jelentkeztem a programra. El sem hittem,

Részletesebben

Erasmus+ Közoktatási dolgozók mobilitása 2014/2016. Beszámoló a pályázati program keretében október ig. tartó német nyelvi kurzusról

Erasmus+ Közoktatási dolgozók mobilitása 2014/2016. Beszámoló a pályázati program keretében október ig. tartó német nyelvi kurzusról Erasmus+ Közoktatási dolgozók mobilitása 2014/2016 Beszámoló a pályázati program keretében 2015. október 26-30-ig tartó német nyelvi kurzusról Egy hetes továbbképzésen vehettem részt az Erasmus+ pályázat

Részletesebben

HAT június 5-11., Magyarország, Bolyai-líceum

HAT június 5-11., Magyarország, Bolyai-líceum HAT-18-02-0074 2019. június 5-11., Magyarország, Bolyai-líceum Egy vérből valók vagyunk - Testvériskolák diákjai közötti kapcsolaterősítés Beszámoló az erdélyi diákok magyarországi újáról Hazafele úton

Részletesebben

Erasmus beszámoló Finnország, Kokkola 2006

Erasmus beszámoló Finnország, Kokkola 2006 Erasmus beszámoló Finnország, Kokkola 2006 Kovács Szilvia Kovács Szilviának hívnak, a Budapesti Műszaki Főiskola, Keleti Károly Gazdasági Karának végzős hallgatójaként adatott meg számomra a lehetőség,

Részletesebben

Joanne Harris Garantált Örök Élet Biztosítási Társaság. Fordította: Bálint Anna Szerkesztette: Szabó Ágnes

Joanne Harris Garantált Örök Élet Biztosítási Társaság. Fordította: Bálint Anna Szerkesztette: Szabó Ágnes Joanne Harris Garantált Örök Élet Biztosítási Társaság Fordította: Bálint Anna Szerkesztette: Szabó Ágnes Az áldozatok vére éppen hogy megszáradt, amikor Terry fülét kopogás ütötte meg. Kippkopp, hallatszott

Részletesebben

Erasmus tanulmányi beszámoló. 2013/2014 tavaszi félév. Helsinki Metropolia University of Applied Sciences. Finnország- Helsinki.

Erasmus tanulmányi beszámoló. 2013/2014 tavaszi félév. Helsinki Metropolia University of Applied Sciences. Finnország- Helsinki. Erasmus tanulmányi beszámoló 2013/2014 tavaszi félév Helsinki Metropolia University of Applied Sciences Finnország- Helsinki Puskás Tamás A 2013/2014 tavaszi félévet töltöttem Helsinkiben, Finnország fővárosában,

Részletesebben

Szakmai gyakorlat Finnországban

Szakmai gyakorlat Finnországban Szakmai gyakorlat Finnországban 2008.09.01.-2008.12.01. Az egész a kiutazással kezdődik. Mivel Finnország elég messzire van, ezért érdemes a leggyorsabb közlekedési módot választani, a repülőt. A repülőjegy

Részletesebben

Alapszintű útmutató program Erasmushoz

Alapszintű útmutató program Erasmushoz Alapszintű útmutató program Erasmushoz Egy diáktól a diáknak Üdvözöllek. Tregova Balázs vagyok, a Miskolci egyetem Politológia szakán tanulok. A harmadik szemeszteremet Erasmus keretében töltöttem Spanyolországban.

Részletesebben

Berlin 2005/2006/01 Élménybeszámoló

Berlin 2005/2006/01 Élménybeszámoló Berlin 2005/2006/01 Élménybeszámoló Pintér Dóra és Hársvölgyi Éva terméktervez ruha szakos hallgatók vagyunk és a 2005/2006-os tanév els félévét Berlinben tölthettük el az Erasmus-ösztöndíj támogatásával.

Részletesebben

A melléknevek képzése

A melléknevek képzése A melléknevek képzése 1 ) Helyezkedjen el kényelmesen, először mesélni fogunk... Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer a magyar nyelv, benne sok szóval, kifejezéssel és szabállyal, amelyeket persze

Részletesebben

Erasmus élménybeszámoló

Erasmus élménybeszámoló Erasmus élménybeszámoló Suba Róbert vagyok, a BMF-KGK hallgatója. Kiskőrösön élek, Budapesten tanulok. Erasmus ösztöndíjjal tanultam Belgiumban a Katholieke Hogesschool Zuid-West-Vlaanderen Associatie

Részletesebben

Málta. Fővárosa: Valletta Államforma: Köztársaság Hivatalos nyelve: máltai, angol Területe: 316 km² Lakossága: 404 039 fő Valutája: euró

Málta. Fővárosa: Valletta Államforma: Köztársaság Hivatalos nyelve: máltai, angol Területe: 316 km² Lakossága: 404 039 fő Valutája: euró Málta Fővárosa: Valletta Államforma: Köztársaság Hivatalos nyelve: máltai, angol Területe: 316 km² Lakossága: 404 039 fő Valutája: euró Az 1964. óra független Málta a Földközi-tengerben található kis szigetcsoport,

Részletesebben

Hochschule Ulm. Utazás

Hochschule Ulm. Utazás Hochschule Ulm A 2009/2010 tanév tavaszi időszakában töltöttem el egy félévet ebben a hangulatos városban, március 1-től július végéig. Azért választottam a tavaszi félévet az őszivel szemben, mert ez

Részletesebben

Élménybeszámoló Juillé, 2011.

Élménybeszámoló Juillé, 2011. Élménybeszámoló Juillé, 2011. Augusztus elején négyen nekivágtunk a nagy útnak, elindultunk Franciaország felé. Párizsig repülővel utaztunk, de mivel Juillé nevű falu Poitou Charante régióban van, Közép

Részletesebben

Törökország - Izmir. Izmir University of Economics. 2011/2012 őszi szemeszter. Készítette: Heizer Katalin

Törökország - Izmir. Izmir University of Economics. 2011/2012 őszi szemeszter. Készítette: Heizer Katalin Törökország - Izmir Izmir University of Economics 2011/2012 őszi szemeszter Készítette: Heizer Katalin Beszámolóm az Izmir University of Economics intézményében töltött félévről. Azon kevés emberek közé

Részletesebben

A nagy utazás. Dánia 2013-04-06-2013-05-04

A nagy utazás. Dánia 2013-04-06-2013-05-04 A nagy utazás Dánia 2013-04-06-2013-05-04 Kezdetek - Az utazás 2013.04.06-án indultunk Szegedről transzferrel a bécsi repülőtérre éjfélkor. Nagyon izgatott voltam, mivel ez volt életem első repülő útja.

Részletesebben

?Egy év alatt Anatóliától Lappföldig? - Erasmus beszámoló

?Egy év alatt Anatóliától Lappföldig? - Erasmus beszámoló ?Egy év alatt Anatóliától Lappföldig? - Erasmus beszámoló Nem vagyok a végletek embere, de 2013 folyamán valahogy mégis sikerült a határokat feszegetnem... Az Illyés Gyula Kar oktatójaként két alkalommal

Részletesebben

Legyen, BELÉPŐ ??? !!! JULIE FISON

Legyen, BELÉPŐ ??? !!! JULIE FISON Legyen, BELÉPŐ???!!! ahogy akarod! ÁLOM vagy VALÓSÁG JULIE FISON Elsô fejezet Ahogy leszálltam a buszról, már tudtam, hogy nagy hír vár rám. Nagyon nagy. Elindultam a folyosón a barátnôim felé, remegve

Részletesebben

Erasmus beszámoló 2013/14 Mönchengladbach

Erasmus beszámoló 2013/14 Mönchengladbach Erasmus beszámoló 2013/14 Mönchengladbach Személy szerint én egy kollégiumban szálltam meg (Studentenwohnheim Hubertusstrasse), ahol nagyon sok más nemzetközi diák, köztük néhány osztálytársam is lakott.

Részletesebben