KÖZVETÍTÉS Fogyatékosságügy és média

Átírás

1 KÖZVETÍTÉS Fogyatékosságügy és média Magyarországon Az Ifjúsági, Családügyi, Szociális és Esélyegyenlõségi Minisztérium és a Magyar Újságírók Országos Szövetsége szakmai kiadványa Budapest, 2004

2 A kéziratot gondozta: dr. Herczeg Kata Szerkesztette: Litavecz Anna Nyomdai munkálatok: Pixelgraf Print 2000 Nyomda, Kecskemét

3 Tartalomjegyzék Miniszteri beköszöntõ rész A többségi társadalom és a fogyatékos ember a szerkesztõ bevezetõje (Litavecz Anna) rész A fogyatékosságügy megjelenése a hazai médiában (Litavecz Anna, Rapai Nándor, Várkonyi Attila, Várnai Mária) Rádió Televízió Írott sajtó Az mûsorkészítés technikái fogyatékossági ágak szerint rész A mûvészet és a sport szerepe a fogyatékos emberek életében (Litavecz Anna, Rapai Nándor, Várkonyi Attila) rész Jogalkotás és jogalkalmazás ami van és amire szükség lenne (Litavecz Anna, dr. Tapolczai Gergely) rész Európai uniós kitekintés (Szõllõsiné Földesi Erzsébet) rész Civil szervezetek a fogyatékos emberek szolgálatában (Rapai Nándor) rész Adalékok a fogyatékosság történetéhez és antropológiájához (dr. Könczei György) rész: Mellékletek Irodalom Zárónyilatkozat Európa a hely ahol élünk Fesztivál és Konferencia (Budapest, március ) A Madridi nyilatkozat Fogyatékos Emberek Európai Konferenciája (Madrid március ) Címtár Ajánlott kifejezések listája fogyatékos emberekkel kapcsolatban

4

5 A kötet szerzõi dr. Könczei György 1958-ban született Budapesten. Társadalomkutató, közgazdászszociológus. 20 éve a fogyatékosságügy kutatója, számos könyv, folyóirat, cikk szerzõje. Több, a fogyatékossággal élõ emberek szempontjából jelentõs nemzetközi és hazai dokumentum megalkotásában vett részt (Standard szabályok a fogyatékossággal élõ személyek esélyegyenlõsége érdekében ENSZ 1993; évi XXVI. törvény a fogyatékos személyek jogairól és esélyegyenlõségük biztosításáról, Módosított Európai Szociális Karta: ET 1995). Az ELTE egyetemi tanára, a Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Fõiskolai Kar fõigazgatója. Litavecz Anna 1965-ben született Budapesten. A Vendéglátóipari Szakközépiskolában tett kitérõ után siket és értelmi fogyatékos szakos gyógypedagógiai tanárként szerzett diplomát a Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Tanárképzõ Fõiskolán. Jelnyelvi tolmács, negyedéves joghallgató. Dolgozott nevelõtanárként Vácott a Hallássérültek Kisegítõ Iskolájában, irodavezetõként Budapesten a Siketek és Nagyothallók Országos Szövetségében, megalakulása óta a Gyermek-, Ifjúsági és Sportminisztérium munkatársa, Szekeres Pál úr helyettes államtitkári irodájának vezetõje. Több szakmai kiadvány író-szerkesztõje, gondozásában jelent meg a Fogyatékosok sportjának története c. GYISM kiadvány 2003-ban. Rapai Nándor 1942-ben született Pusztazámoron ban kapott gyógypedagógiai tanári diplomát. Ezzel párhuzamosan újságírói végzettséget szerzett, így egyidejûleg tanított és a megyei lap munkatársa volt Kecskeméten ban került az MTV-hez, ahol adásvezetõként, késõbb programfõszerkesztõként, majd nyugdíjba vonulása elõtt néhány évig programigazgató-helyettesként dolgozott. Emellett 20 éve a Segítõtárs mai nevén Esély címû mûsor felelõs szerkesztõje. Egy karitatív szervezet Civitan Klubok Magyarországi Körzete elnökeként 2002-ben beválasztották az Országos Fogyatékosügyi Tanácsba, melynek azóta is tagja. Szõllõsiné Földesi Erzsébet 1957-ben született Dudaron. Elõbb a Külkereskedelmi Fõiskolán szerzett diplomát angol orosz szakon, majd ahogy arra lehetõség nyílt, a rehabilitációs szakmérnöki képzést is elvégezte a Budapesti Mûszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen óta a Mozgáskorlátozottak Egyesületei Országos Szövetségének (MEOSZ) nemzetközi ügyekért felelõs elnökségi tagja. Fõ tevékenysége az Európai Unió

6 fogyatékosügyi politikájának nyomon követése, valamint megismertetése a hazai fogyatékosügyi mozgalom képviselõivel ben a Mozgássérültek Budapesti Egyesületének elnökévé választották. Szakmai felelõse, fõ szerzõje a MEOSZ kiadásában 2003-ban megjelent, A fogyatékos emberek Európába mennek c. könyvnek. dr. Tapolczai Gergely Budapesten látta meg a napvilágot, 1975-ben. 13 hónapos korában megállapították, hogy siket. A kaposvári siketek óvodájába járt, majd az ottani siketek általános iskolájában végezte a tanulmányait. A kaposvári Munkácsy Mihály Gimnázium után 1994-ben felvételizett a pécsi Janus Pannonius Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karára. A diploma megszerzését követõen dolgozott az Ifjúsági- és Sportminisztériumban, az Egészségügyi-, Szociális és Családügyi Minisztériumban, illetve a Fogyatékosok Nemzeti Sportszövetségében is. Jelenleg a Magyar Siketek Sportszövetségének fõtitkára. Várkonyi Attila 1964-ben született Szegeden. A debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetemen 1992-ben kapta meg fizika technika szakos tanári diplomáját. Szintén ebben az évben a George Washington Egyetemen Basic s of Marketing végzettséget szerzett ben TOP Management kurzust végzett az Amerikai Egyesült Államokban. Dolgozott mûsorigazgatóként a City Rádióban és a Juventus Rádióban, majd ez utóbbiban a társadalmi kapcsolatokért felelõs igazgatói posztot töltötte be. Televíziós munkát a Sport 1 televízió marketingigazgatójaként és a fogyatékosok sportjáért felelõs referenseként, valamint az MBA szakkommentátoraként is végzett ban a Petõfi Rádió fõszerkesztõje, valamint az olimpiai-paralimpiai projekt igazgatója lett. Várnai Mária 1951-ben született Budapesten. Gyermekként már színpadhoz szokott ember volt, így természetes volt számára, hogy a Magyar Televízióba jelentkezett 1969-ben. Diplomát a Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Tanárképzõ Fõiskolán szerzett oligofrénpedagógia, pszichopedagógia szakon. A televízióban elõször kellékes, rendezõasszisztens, majd adásrendezõ lett. Nagyrészt egészségügyi témával foglalkozó mûsorokat rendezett. Jelenleg adásvezetõ és az Esély címû mûsor rendezõje. A mûsor mellett dokumentumfilmek elkészítésére is adódik idõnként lehetõsége, így már harmadik alkalommal forgathatott filmet a Paralimpiáról.

7 Miniszteri beköszöntõ Tisztelt Olvasó! Nagy öröm számomra, hogy elkészült ez a hiánypótló kiadvány, amely a fogyatékos emberek sajátosságait, a médiában való megjelenését hivatott bemutatni. Számos oka van annak, így a tudatlanság, nemtörõdömség, elõítéletek, félelem, hogy a fogyatékos emberek korábban elszigetelõdtek és a társadalmi kirekesztettség megalázó állapotát voltak kénytelenek elszenvedni. Azt remélem, és egyre inkább tapasztalom is, hogy ezek a falak mind gyorsabban omlanak le. Ma már nem kell magyarázni, hogy csak egyféle ember van, hisz valamilyen értelemben mindannyian fogyatékosok vagyunk. A különbség mindössze annyi, hogy míg néhányan a hiányosságot jól tudják palástolni, addig mások ezt nem tehetik, és a mi kötelességünk mindent megtenni annak érdekében, hogy a társadalom fogyatékossággal élõ tagjai is kibontakoztathassák tehetségüket. Úgy vélem azonban, hogy egyre erõsebben érezhetõ annak a folyamatnak a jótékony hatása, mely fogyatékos társaink mind teljesebb integrációjára irányul, és amelyben a média is segítségünkre van. Régóta hangoztatjuk, hogy szemléletváltásra van szükség, el kell érnünk, hogy a fogyatékos személy ne passzív tárgya legyen a vele kapcsolatos történéseknek, hanem aktív alanya, részese, s így a társadalomban is aktív résztvevõvé válhasson. Ebben a folyamatban azonban óriási felelõsség hárul a médiára, mint a társadalmi véleményformálás egyik leghatékonyabb eszközére. Túl kevesen élünk ebben az országban ahhoz, hogy egyetlen tehetséget is hagyjunk elveszni! Dr. Göncz Kinga 7

8

9 1. rész A többségi társadalom és a fogyatékos ember a szerkesztõ bevezetõje Litavecz Anna

10

11 Ez a könyv azoknak a médiaszakembereknek szól, akik szakmájuk, munkájuk és reméljük elkötelezettségük folytán rendszeresen kapcsolatba kerülnek olyan emberekkel, a róluk szóló történetekkel, akiknek valamilyen fizikai, szellemi vagy érzékszervi probléma, nehézség, hiány miatt a mindennapi élet megélése sokkal bonyolultabb és küzdelmesebb, mint a többségnek. S egyszerû leírni azt, hogy többség, de amikor a kisebbséget akarjuk megnevezni, körülírni, szalonképesen megemlíteni, akkor rögtön nehézségekbe ütközünk. A magyar nyelv sajátosságai, a hétköznapi szóhasználat nem könnyíti meg a helyzetet. Nyelvhasználatunktól idegen a bonyolult és hosszú, a körülíró, a valós jellemzõket elfedõ (eufemizáló) kifejezések használata. Hajlamosak vagyunk a rövidítésre, egyszerûsítésre és ennek érdekében gyakorta eltekintünk a finomabb, de komplikáltabb kifejezések alkalmazásától. A leggyakrabban alkalmazott és a jogalkotók által is preferált kifejezések, a fogyatékos, fogyatékosság mindig is konfliktusok forrása volt az érintettek körében. Azok a törekvések azonban, melyek ennek finomítását célozták fogyatékkal élõ, fogyatékossággal élõ különbözõ okokból nem vezettek igazán sikerre. A legújabb próbálkozás a segítséggel élõ ember egyenlõre csupán egy alapítvány (Mosolyország Alapítvány) jószándékú kezdeményezése, nem tudjuk, hogy az érintettek hogyan fogadják majd, de jól mutatja a társadalom igényét és a közigazgatás valamint a politikusok nyitottságát a szalonképes kifejezés iránt az, hogy az új kormányprogramba már ez a változat került bele (sajnos az érintettek megkérdezése nélkül). Egy 1998-as országos reprezentatív felmérés azt mutatta, hogy Magyarországon is jelentõs változás tapasztalható a témában a szóhasználat tekintetében és ez összefügg az illetõ életkorával, iskolázottságával és lakóhelyével. Egyre többen utasítják el a köznyelvben még megtalálható, de az érintettek által sértõnek, diszkriminatívnak talált kifejezéseket (nyomorék, béna, bolond). E könyv mellékletében megtalálható az ajánlott és kerülendõ kifejezések kisszótára, melyet részben a fent említett felmérés, részben az érintettekkel folytatott sok-sok beszélgetés, a napi tapasztalat és gyakorlat felhasználásával készítettem el. Érdemes e kifejezések alkalmazására, illetve elkerülésére figyelmet fordítani, mert akkor, amikor egy újságíró, egy médiaszakember találkozik egy fogyatékos emberrel vagy a hozzátartozójával, az elsõ pillanatok megalapozhatják, meghatározhatják a késõbbi együttmûködést, az interjú, riport sikerességét és 11

12 eredményességét. Hogy szemléltessem is a dolgot, a nem halló emberek számára a süket, süketnéma szavak használata bántó és kerülendõ, mert pejoratív felhangja van, szokták használni a buta, gyengeelméjû szinonimájaként is ( de süket alak vagy ), helyette ajánlott a siket szó használata. Mivel azonban a siket emberek többsége ragyogóan olvas szájról és az ü és i hang szájrólolvasási képe jelentõsen különbözik, a párbeszéd elsõ pillanataiban már jó benyomást lehet kelteni a megfelelõ, vagy elutasítást lehet generálni a szerencsétlen szóhasználattal. E fejezet címe igen fellengzõsen A többségi társadalom és a fogyatékos ember". Ugyanakkor azonban valójában sokkal többrõl van szó, hiszen a fogyatékos ember nem önmagában áll szemben ha egyáltalán szemben áll a többségi társadalommal, hiszen többnyire vele, az õ oldalán állnak a hozzátartozói, a barátai, egyre gyakrabban még a munkatársai is. Statisztikai adatok igen hiányosan állnak rendelkezésünkre a hazánkban élõ érintettek számát tekintve. A legfontosabb statisztikai adatbázist mindig a népszámlálási adatok jelentik, de jól jellemzi azok megbízhatatlanságát, hogy az 1990-es és a 2001-es népszámlálás adatai szerint a fogyatékos emberek száma közel duplájára nõtt Magyarországon. Tekintettel arra, hogy az e témára vonatkozó kérdések megválaszolása mindig önkéntes, tulajdonképpen örömteli jelenség ez a látszólagos növekedés, hiszen azt jelenti, napjainkban már talán kevésbé szégyellnivaló a fogyatékosság beismerése és sokkal több az e témáról való információ az érintettek és a többségi társadalom tagjainak körében. Szerepet játszott ugyanakkor a kérdések sokkal pontosabb, szakszerûbb megfogalmazása is, s ez sem hagyható figyelmen kívül. Problémát jelenthet továbbá a fogyatékos emberek körének pontos behatárolása is. Állapotát tekintve fogyatékosnak számíthatnak mindazok az idõs emberek, akik életkoruk elõrehaladtával váltak látás-, mozgás- vagy hallássérültté, de igényeiket, szükségleteiket tekintve egészen más kategóriába tartoznak, mint azok, akik egész életüket vagy életük jelentõs részét élték le fogyatékosként. 12

13 A hazai gyakorlat szerint a fogyatékos emberek közé tartoznak: siketek és nagyothallók, vakok és gyengénlátók, értelmi fogyatékosok, autisták, mozgáskorlátozottak, továbbá a halmozottan fogyatékosok, akik a fentiek közül legalább két területen érintettek. Az európai gyakorlat szerint több országban fogyatékosnak számítanak a szervátültetett emberek is, fogyatékosságuk szervi fogyatékosság. Magyarországon az egészségügyi és a szociális ellátórendszer tekintetében õk egészségkárosodottak, a sport esetében azonban fogyatékosnak fogadjuk el õket. Az elõzõ mondatban rejtve megjelent egy másik kategorizálási probléma is, az egészségkárosodás és a fogyatékosság megkülönböztetése. Az átlagember számára sokszor nincs különbség egy súlyos asztmás vagy egy enyhén mozgáskorlátozott ember között, mindkettõjük életét megnehezíti az állapota, azonban a szociális és egészségügyi ellátórendszer, a jogosultságok szempontjából jelentõs különbség tapasztalható. Laikus nyelven megfogalmazva, az egészségkárosodás egy akut helyzet, többnyire visszafordítható folyamat, különbözõ kezelésekkel, gyógymódokkal és gyógyszerekkel gyógyítható állapot. A fogyatékosság mindenkor tartós károsodás, visszafordíthatatlan folyamat következtében kialakult állapot, melynek egyaránt lehet oka genetikai rendellenesség, magzati korban elszenvedett károsodás, betegség vagy hirtelen trauma. Kialakulhat rövid és hosszú idõ alatt egyaránt. Kanyik Csaba szerint a fogyatékosság az egyén, valamint a családok életét meghatározó keret, mindez természetesen idézõjelben; egyben egy törvényi kategória, és valaminek a hiánya. 1 Néhány példa a szemléltetés kedvéért: a cukorbetegség egészségkárosodás, a következtében kialakult érszûkületet követõ amputáció vagy a látás jelentõs mértékû megromlása már fogyatékossághoz vezet; 1 Új ifjúsági szemle II. évfolyam 3. szám õsz/16. oldal: Kerekasztal a fogyatékosságról különös tekintettel a munkába állás nehézségeire. 13

14 a sclerosis multiplex betegség, az állapot romlása és a mozgásszervek károsodása, bizonyos stádium elérése után fogyatékosságot jelent. Egy egészen más aspektusból vizsgálva az érintettek körét, feltétlenül különbséget kell tennünk azok között az emberek között, akik kisgyermekkoruk óta fogyatékosok és azok között, akik felnõttként (baleset vagy betegség következményeként) kerültek ebbe az állapotba. A nyilvánvaló különbséget egyrészt az eredményezi, hogy milyen körülmények között, lehetõségek és feltételek biztosítása mellett került sor az iskoláztatásra és a nevelkedésre, másrészt az, aki eszmélése óta nem hall, egészen másként éli meg helyzetét, mint az, aki felnõttként veszítette el a hallását. A rendszerváltozást megelõzõen a fogyatékos emberek zöme láthatatlanul élt a társadalomban. Sokan elszigetelten, állami intézményekben vagy a családjuk körében de képzettség és értelmes elfoglaltság nélkül tengették napjaikat. A 90-es években megindult társadalmi átalakulás számukra és családjaik számára is jelentõs változásokat hozott. Lassan, de folyamatosan átalakult a jogi környezet, ennek eredményeként megváltozott az oktatási, az egészségügyi és a szociális ellátások rendszere. Esélyegyenlõségrõl sajnos még nem beszélhetünk, de részben a média közremûködésének köszönhetõen a fogyatékos emberek ma már a társadalom szerves részét alkotják, sokan közülük ismertek és elismertek, s nem fogyatékosságuk, hanem kiemelkedõ képességeik, szaktudásuk, eredményeik alapján (pl. Érdi Tamás zongoramûvész vagy Szekeres Pál vívó). 14

15 2. rész A fogyatékosságügy megjelenése a hazai médiában Litavecz Anna, Rapai Nándor, Várkonyi Attila, Várnai Mária

16

17 Az elektronikus és az írott médiában dolgozók tapasztalata szerint sokat javítana a helyzeten, ha a fogyatékos személyekkel foglalkozó szervezetek tudatosan, szakszerûen és szervezetten ellátnák információval a sajtót, mert az e területen dolgozó munkatársak jelentõs része szociálisan érzékeny, csak nem jutnak információhoz, illetve nem ismerik a fogyatékos emberek nyelvét, problémáit, lehetõségeit. Nagyon fontos lenne az ezen szervezetek és egyének nyitása a média felé, és erre nagyon jó példa a Fogyatékosok Nemzeti Sportszövetségének kezdeményezése, ahol egy információs rendszer mûködik, ahonnan a sajtóorgánumok számára szétküldik tagszervezeteik sporteredményeit, híreit stb. Hasonló módon létre lehetne hozni az érdek- és jogvédelemmel, a mûvészettel és a közélettel kapcsolatban is egy hasonló információs adatbázist. Sajnos ismert azonban, hogy ezek a szervezetek nem rendelkeznek sem a szükséges pénzügyi forrásokkal, sem a megfelelõ szaktudású emberi erõforrással e feladatok ellátásához Rádió 1. A közszolgálati rádió A Magyar Rádió (Kossuth, Petõfi, Bartók adók) évtizedek óta foglalkozik a fogyatékosságüggyel. Ennek ellenére nem létezett és ma sem létezik egy átfogó koncepció a közszolgálati rádióban, amely a fogyatékosságügyet mint rendszert kezelné. A rádió felépítésébõl fakadóan számtalan mûhelyben folyt és folyik a téma feldolgozása. Az adók jellegüknél fogva sok mûsorban, túlnyomórészt beszélgetõs mûsorokban érintették a témát. A mûsorvezetõk általában nagy empátiával, komoly hangvételben dolgozták fel az ügyet. Nagyon sok eseményrõl krónika szinten is hírt adtak, és voltak komoly, mélylélektani interjúk, ahol egy-egy ember, család sorsát mutatták be. A kilencvenes évek óta ahogy a társadalomban is úgy a rádióban is nõtt a fogyatékos emberek elfogadása és az ember bemutatása mellett egyre többször lehetett felfedezni, hogy kiléptek az addigi gyakorlatból, melyben a fogyatékos embert mintegy sajnálnivaló, szegény, elesett valakit mutatták be. Az utóbbi években egyre inkább az európai trendnek megfelelõen, egyenrangú polgárként mutatták be a sérült embert. Jelenleg is mind a három adón rendszeresen adásba kerülnek olyan mûsorok, melyeknek szereplõi fogyatékos emberek. Természetesen elsõsorban a 17

18 Kossuth és a Petõfi adók hivatottak ezt a feladatot ellátni. A Kossuth Rádióban a következõ mûsorokban foglalkoznak rendszeresen a témával: Magyarországról jövök, Gondolat-jel, Hangos recept, Krónika, Napközben, Családi tükör, Szombat délelõtt, Tizenhat óra, a Petõfi Rádióban a Tandem, a 100+1%, a Szalmaszál, a Mentõöv, a Sztár-sáv és a Délelõtt címû mûsorok érintik rendszeresen a témát. Külön említést érdemel a fogyatékos emberek sportjának megjelenése a közszolgálati rádióban. Élsporttal, ami fõképpen a Paralimpiát jelenti, rendszeresen és kiemelten foglalkozik a közrádió a rendszerváltozás óta. Az utolsó két Paralimpián már komplett stábbal utazott a rádió, sõt a 2004-es athéni Paralimpiára több millió forint értékben támogatói szerzõdést kötött a Magyar Paralimpiai Bizottsággal, amely reklámfelületet és rádiós támogatást is tartalmaz. Elõször a rádió történetében (és egyben Magyarországon is egyedülállóan) egy paralimpiai arcot választott a Magyar Rádió, hirdetni az olimpiai és paralimpiai felkészülést (Pásztory Dóra). A Magyar Rádió nemcsak magáról a Paralimpiáról közvetít, hanem sportolóink felkészülését is végigköveti a két Paralimpia közötti idõszakban. Az egyéb sportszervezetek közül kommunikációs eredményeit tekintve kiemelkedik a Magyar Speciális Olimpiai Szövetség. Ezzel a szervezettel is igen jó a rádió kapcsolata. Az õ egyébként fantasztikusan megszervezett programjaikról is rendszeresen beszámol a közrádió, és az évközi munkájukat is figyelemmel kíséri. A Fogyatékosok Nemzeti Sportszövetsége fogja össze a fogyatékos emberek azon országos sportszervezeteit, melyek önálló világjátékokat szerveznek, illetve az elõbb említett két szervezet tagszervezetei. A híradásokban többnyire szerepelnek a világjátékok, az azokon elért eredmények, egy-egy alkalommal a sportolókat is bemutatja a rádió. Alkalomszerûen beszámol a közrádió a tömegsporteseményekrõl is, melyek vagy integráltak vagy fogyatékos emberek számára szervezõdtek. Egy-egy nagyszabású esemény, melyben sport- és mûvészi elemek is helyet kapnak, külön elbírálás alá esik és ezekben a Magyar Rádió médiatámogatói szerepet is vállal. (REHA Rehabilitációs Szakkiállítás és Vásár, DJ Dominique és Barátai Ünnepi koncert, Európa Maraton stb.) 18

19 2. Kereskedelmi rádiók A kilencvenes évek elején indult Magyarországon a kereskedelmi rádiózás. Az ezredfordulóra több tucatnyi rádióállomás mûködött hazánkban. Ezekben a rádiókban jellegüknél fogva lényegesen kisebb jelentõséget és kevesebb alkalmat kapott a fogyatékosügy, mint a közszolgálati rádiózásban. Sajnos, a televíziókhoz hasonlóan ezekben a médiumokban is sokszor a sajnálatkeltés vagy a szenzációhajhászás vezette a mûsorok készítõit. Ezzel együtt nem vonom kétségbe a mûsorok készítõinek a jó szándékát, de nagyon sokszor készült riport abban a hangvételben, hogy pl. fogyatékos embernek családja van, jé, ez micsoda szenzáció. A nagy kereskedelmi rádiók közül egy-egy akcióval szinte minden adó kivette a részét a tájékoztatásból. A Juventus Rádióban például már lassan egy évtizede a Sporthírek szerves része a fogyatékosok sportja, s az ottani In-Team és Mentõöv is rendszeresen foglalkozik a témával. A Sláger Rádió a 2004-es esztendõben egy céggel közösen támogatott fogyatékos gyermekeket, voltak akciói a Danubius Rádiónak és a Calypsónak is. Általános tapasztalat azonban, hogy a kereskedelmi rádiók ma még nem érzik jelentõs értéknek a fogyatékos emberekrõl, vagy a fogyatékosok sportjáról szóló híradásokat, s ennek megfelelõen nem is kezelik azokat értékükön Televízió A televízió esetében kétféle mûsort kell megkülönböztetnünk egymástól a téma tárgyalása során. Külön kategóriát alkotnak a szegregált mûsorok, melyek csak a fogyatékosságüggyel valamilyen módon kapcsolatba hozható témákat tárgyalnak, közönségük is többnyire az érintettek (maguk a fogyatékos emberek, családtagjaik és a velük foglalkozó szakemberek) körébõl kerül ki, s ezenkívül létezik a többi televíziós mûsor, melyekben a fogyatékos ember többnyire fogyatékossága, speciális élethelyzete okán jelenik meg. Nem hagyható figyelmen kívül, hogy a televízió a vak és a siket emberek számára akadályozottan használható kommunikációs eszköz, mely akadályok azonban olykor csupán jóakarattal, máskor speciális eszközök, módszerek alkalmazásával leküzdhetõk. Azt természetesen egyetlen vak ember sem várja el, hogy a képi információkat folyamatos fordítással, azaz kommentárral tegyük elérhetõvé számukra, de olykor az is elég, ha a feliratozott információk szóban is elhangzanak, ha például egy kerekasztal-beszélgetés elején el is hangzik, hogy kik a résztvevõk, s nem csak a képernyõn jelenik meg a nevük és a beosztásuk. 19

20 A siket nézõk számára két megoldás létezik, a feliratozás és a jelnyelvi tolmácsolás. A felirat elkészítése talán egyszerûbb, nem igényel speciális szakértelmet, viszont drágább és a siket emberek egy része nem képes olyan gyorsan olvasni, hogy értelmezhetõ legyen számukra a szöveg. A jelnyelvi tolmács alkalmazása olcsóbb, viszont speciális szaktudást és körülmények megteremtését igényli. Ha a képernyõ sarkában egy 10 forintos nagyságú karikában helyezzük el a rosszul megvilágított tolmácsot kék ruhában blue-box technika alkalmazásával, akkor a lelkiismeretünk ugyan megnyugodhat, hogy lám, milyen empatikusak voltunk, erre is gondoltunk, de haszna semmi nem lesz, hiszen a siket ember számára használhatatlan ez a megoldás. Ha a tolmács igyekszik elmondani, hogy mik azok a minimálfeltételek, amelyekre szüksége van a legalább elfogadható minõségû munka elvégzéséhez, ezt nem fontoskodásból teszi és érdemes õt meghallgatni, mert ez az õ szakterülete. Manapság szerencsére egyre több alkalommal jelenik meg a képernyõn a tolmács és az a félelem sem igazolódott be, hogy jelenlétük zavarja a halló nézõket, sõt. Az információ átadásán túl jelenlétük társadalmi szemléletformáló hatása is jelentõs, sok nézõ csak ennek kapcsán szembesült akadályaikkal és a megoldás lehetõségével. 1. Szegregált mûsorok Az elmúlt másfél évtizedben három jelentõs, rendszeresen jelentkezõ mûsor mûködött a közszolgálati televízióban, a Duna Televízió Felelet az életnek címû mûsora, a Magyar Televízió Pécsi Körzeti Stúdiója által készített Sorstársak és a Segítõtárs, melynek ma már Esély a címe. E könyv szerzõi közül többen az Esély stábjának tagjai, így részletesebben errõl a mûsorról szólunk. A Segítõtárs (Esély) címû mûsornak kezdettõl fogva kettõs célja van. Egyfelõl igyekszik a sérült emberek érdekeit képviselni, mindennapjaikról, a jó kezdeményezésekrõl tudósítani, hangot adni gondjaiknak, eredményeiknek, a mûsor és a mûsorkészítõk eszközeivel segíteni társadalmi beilleszkedésüket. Másfelõl olyan általános emberi értékeket közvetít, mint az empátia, tolerancia, segítõkészség, amely az ép nézõket befolyásolja, megfelelõ magatartásra és cselekvésre készteti. A sérült embereknek sokkal kevesebb esélyük van a harmonikus életre. Bár az 1998-as Esélyegyenlõségi törvény sokat tett azért, hogy õk is a társadalom egyenlõ méltóságú, egyenrangú tagjai legyenek, de a mindenkit 20

21 megilletõ jogokkal és lehetõségekkel csak jelentõs nehézségek árán, vagy egyáltalán nem tudnak élni. Ezen szeretne a magazin változtatni, életük jobbításához segítséget nyújtani. A mûsor szinte kizárólag forgatott anyagokból áll. Általában 5 forgatási témát jelent egy-egy adás. A mûsorvezetõ, a jelnyelvi tolmács, a rendezõ, a felelõs szerkesztõ mind gyógypedagógus végzettségû, ez biztosítja a mûsor tartalmának szakmai színvonalát. Az évek folyamán kialakult módszer, hogy a riportokat is a stáb készíti, mert nem mindegy, hogy hogyan kerül képernyõre a sérült ember. A bemutatott szereplõk, helyzetek megítélésében az elõadásmódnak nagy szerepe van. A mai média nem kedvez a fogyatékos emberek esélyegyenlõségének, hiszen a harmonikus élet bemutatása egy sérült embernél nem elég hatásvadász, nem vonz rengeteg nézõt. Pedig akkor van egyenlõ esélyük, ha bemutatjuk mindennapi életüket, küzdelmeiket, eredményeiket, sikereiket, legyen ez a családban, munkahelyen, iskolában, sportban vagy a mûvészetek területén. A tapasztalatok szerint ugyanannyi tehetséges ember van a sérültek világában, mint az ép emberek között. Már a kiválasztásban is felelõssége van a mûsorkészítõnek: az események bemutatásában, a szereplõk megválasztásában. Ha változtatni akarunk a társadalom szemléletén, akkor a jó példákat, az emberi értékeket kell elõtérbe helyezni. Ez a mûsor is hasonlóan a többi érdekvédelmi magazinhoz sok levelet kap, melyben kéréseket, emberi tragédiákat írnak le. A válogatás a kulcspontja a mûsornak. A társadalom minden rétegében vannak lecsúszott emberek, olyanok, akik önhibájukból vagy önhibájukon kívül segítségre szorulnak. Ez sajnos a sérült emberek között nagyobb számban fordul elõ. Ilyenkor van a legnagyobb szerepe a helyes válogatásnak. Utána kell járni a panasznak, kérésnek és elõre kell tájékozódni, mindig az okot keresve. Csak olyan témát szabad feldolgozni, ami ténylegesen figyelmet igényel, amiben a mûsor, a szociális háló vagy a nézõk segíteni tudnak. Általában ezek a történetek és a mögötte lévõ emberek hálás témát jelentenek az alkotók számára, de a fogyatékos emberek számára a sajnálkozó vagy hatásvadász feldolgozás nem jelent igazi segítséget és pont az ellenkezõ hatást váltja ki a nézõben. Sajnálattal nem lehet mûsort készíteni! A sajnálat az egyik 21

22 legnegatívabb emberi érzés! Azt sajnálom, akirõl lemondok, akinek nem lehet segíteni. Ha sajnálom a riportalanyomat, sajnálatot váltok ki. Így viszont nem készülhet jó anyag. Nem tévesztendõ össze a sajnálat az együttérzéssel, az empátiával, amire viszont sokszor szükség van. Amikor a riport készül, természetes, hogy az alkotók felkészülnek a témából. Ha azonban a szerkesztõriporter egy fogyatékos emberhez megy vagy az õ problémáját szeretné körüljárni, akkor az még alaposabb, gondosabb felkészülést igényel. Ilyenkor igyekszik megfelelõ szakembert keresni, aki segíteni tud és azok számára is segítséget nyújthat, akinek hasonló gondja van. Már a megfelelõ szóhasználatra is figyelni kell, hogy az ne legyen sértõ, vulgáris vagy félreérthetõ. 2. Integrált mûsorok Az írott sajtóhoz hasonlóan a fogyatékosságüggyel a leggyakrabban a hírmûsorok, a bulvármûsorok és a délutáni beszélgetõs mûsorok foglalkoznak. A napi gyakorisággal jelentkezõ magazinok (Fókusz, Aktív stb.) készítõi az elmúlt években nagy gyakorlatra tettek szert a téma feldolgozása terén és egyre színvonalasabb anyagokat készítenek. Gondot jelent azonban, hogy még ma sem fordul elõ szinte soha, hogy a fogyatékos ember ne a fogyatékossága, hanem egyéb tudása, képessége, szakértelme okán kerüljön bemutatásra, s csak mintegy mellesleg derüljön fény fogyatékosságára. Még mindig jellemzõ a hatásvadász, kissé érzelgõs, olykor sajnálkozó megközelítés, bár tény, hogy ez más témák esetében is sajátossága e mûfajnak. Ugyanez elmondható a délutáni beszélgetõs mûsorokról is. A fogyatékos ember csak akkor vendége a stúdióknak, ha a fogyatékossága a téma, szakértõként megszólított vak, mozgássérült, siket jogásszal, pszichológussal, mérnökkel sosem találkozunk, pedig jócskán élnek közöttünk ilyen emberek is. Követendõ példaként említhetõ a Legyen ön is milliomos c. kvízmûsor, amelyben már többször megteremtették annak speciális feltételeit, hogy a sima (nem valamilyen nap alkalmából készített) mûsorba bejutott játékos hozzájusson a számára szükséges speciális körülményekhez és így egyenrangú partnerként szállhasson be a versenybe. Feltétlenül figyelmet érdemel annak társadalmi szemléletformáló hatása, ha egy-egy nagy nézettségû sorozat dolgoz fel akár csak mellékszálként a 22