Üdvözlet Sajó-Szent-Péterről. Sajószentpéter régi és új képeslapokon

Átírás

1 Üdvözlet Sajó-Szent-Péterről Sajószentpéter régi és új képeslapokon Sajószentpéter

2 Kiadja Sajószentpéter Város Önkormányzata Felelős kiadó Dr. Faragó Péter polgármester A kiadványt tervezte: Szűcs Tamás és Tóth Péter Design és szerkesztés: Vártok Emese Készült Szűcs Tamás gyűjteményének a felhasználásával. Köszönet illeti az Országos Széchényi Könyvtárat a 15, 52, 79, 92, 95. és 116. számú képeslapok, a II. Rákóczi Ferenc Megyei Könyvtárat a 66, 78. és 93. számú képeslapok és Sólyom Sándort a 81. számú képeslap rendelkezésre bocsátásáért. ISBN: ISBN KÖSZÖNTŐ Talán nincs is ember, aki ne fordulna érdeklődéssel annak a közösségnek a története felé, amelynek tagja. Ez a történet elsősorban az írott forrásokból ismerhető meg. A források valóban sok mindent el is mondanak múltról, egy valamire azonban nem képesek: nem tudják megmutatni a régi dolgokat a maguk valóságában. Ezért is nyitott új utakat a múlt megismerésében a fotográfia. A fénykép megörökíti, megőrzi az utókor számára tárgyát egy adott pillanatban és így lehetővé teszi, hogy később bármikor felidézhessük ezt a tárgyat. Nem elképzelve, értelmünkkel rekonstruálva, hanem pontosan úgy, ahogyan az egykor létezett, kiegészítve ráadásul az adott kor hangulatával. A fényképezéssel szinte egykorú a képeslap, amely feltalálóinak, elterjesztőinek szándékán kívül talán, de természetes módon a modern helytörténeti kutatások alapvető forrása lett. A képeslapok segítségével ugyanis kézzelfoghatóan megismerhető egy településnek az utolsó éve, s ezen belül is a fejlődése, a változása, vagy éppen a változatlansága. Ha idegenek készítették a képeslapokon megjelenő fényképeket, akkor nyilván azokat az objektumokat igyekeztek megörökíteni, amelyek az ő szemükben jelképezték az adott települést. De nagyobb települések így Sajószentpéter esetében helyben is készültek képeslapok, amelyek tehát azt mutatják be, amit az ott lakók találtak fontosnak önmagukról és a környezetükről megjeleníteni. A külső szemlélő objektivitása és a helyiek szubjektivitása tehát szerencsésen keveredik ezeken a kimondhatjuk történeti emlékeken. A képeslapok nem helyben maradásra készültek, hanem azért, hogy küldőik szándéka szerint elvigyék az adott település hírét akár messze földre is. Ebből következik, hogy öszszegyűjtésük sem egyszerű feladat, hiszen bárhol felbukkanhatnak nemcsak az országban, hanem az országhatárokon kívül is. Szerencsére városunkban akadt egy magángyűjtő, aki szülőföldje iránti elkötelezettséggel, szakmai hozzáértéssel, időt és fáradságot nem kímélve végezte és végzi e feladatot. A kötet, amelyet kezében tart az érdeklődő, e magángyűjtemény kincseit tartalmazza, kiegészítve néhány meglepően kevés olyan képeslappal, amelyet más magángyűjtő vagy közintézmény bocsátott az összeállítók rendelkezésére. A kötet lapjait forgatva egyfajta időutazásnak leszünk részesei: megelevenedik Sajószentpéter életének utolsó, igazán izgalmas és változatos évszázada. Feltűnnek ismert épületek változatlan vagy megváltozott funkcióval, de olyanok is, amelyek ma már nem léteznek és ember sem él, aki emlékezne rájuk. Sétálhatunk ismert, de megváltozott tereken, utcákon és elgondolkodhatunk arról, mit kell nekünk is változtatnunk, mit kell megőriznünk, hogy majd száz év elteltével egy hasonló könyv hasonló sétára invitálhassa az akkori olvasókat. Ehhez a képzeletbeli sétához kívánok kellemes időtöltést mindenkinek, aki kézbe veszi ezt a könyvet Karácsonya előtt Nyomdai munkálatok Palatia Nyomda és Kiadó Kft. Győr 2 3

3 LÁTKÉP ÉS KÖRNYEZET 1. kép: a város látképe az 1900-as évek elején 4 5

4 2. kép: látkép az 1930-as évekből 4. kép: a város 1900 körül 3. kép: látkép a református templommal Én is születtem. Nem ugyan Árkádiában, hanem a Sajó-völgyön, olyan szép vidéken, hogy ma sem cserélném fel Árkádiával kezdi önéletrajzát Lévay József. Mondhatnánk persze, hogy költőnk elfogult volt szeretett szülővárosa iránt: a vidék szépsége azonban az idegeneket is lenyűgözte. Itt a természet pazarolt! kiáltott fel Magda Pál, aki szerint Balatonfüred után a Sajó völgye hazánk legkedvesebb tájéka. A táj két meghatározó eleme a Sajó által kialakított széles völgy, illetve a Bükk hegység előhegyeinek a koszorúja. Itt ömlik a Sajóba a Nyögő patak, amelynek neve már a XIII. században felbukkan oklevélben, illetve a Gömör-Szepesi Érchegység déli részén eredő Bódva folyó és a Szuha patak talán ennek az utóbbinak egy régen elhagyott medre a Jankó nevű vízfolyás. A folyó- és patakvölgyekben vezettek az utak, amelyek mentén vagy még inkább a találkozásánál fekvő települések kivehették részüket a kereskedelemből és ezáltal megkezdődhetett a várossá fejlődésük. A Bükk hegység északkeleti nyúlványai itt csaknem elérik a folyót. Ezek az előhegyek már a kora középkortól kezdve a szőlőművelés helyszínei voltak: e munkaigényes mezőgazdasági ág, illetve a megtermelt borral való kereskedés ugyancsak elősegítette a városfejlődést. A szőlők termését a XVIII. századtól kezdve kőbe vájt pincékben tárolták; az így kialakított pincesorok már régtől fogva a közösségi élet helyszíneiként jelennek meg. A sík és a dombos táj e találkozása valóban egyedülállóvá teszi a város környezetét: nem szabad tehát csodálkoznunk az itt született költő és a távolból érkezett utazó bámulatán, amit a vidék látványa keltett bennük. Az ember és a környezete közötti kapcsolat azonban változó, így azon sem csodálkozhatunk, hogy nem minden korszak értékeli egyformán a környezet szépségét. Talán ez az oka annak, hogy a táj viszonylag ritkán jelenik meg a régi képeslapokon: inkább a jellegzetes régi épületek és az új ipari létesítmények reprezentálják a várost. 6 7

5 5. kép: a Sajó-part növényvilága A Szepes-Gömöri Érchegységben eredő Sajó meghatározó jelentőségű volt a város életében. Az iparosítást megelőző időkben messze földön nevezetes volt a halakban való gazdagságáról, aztán halott folyó lett a távoli és a környékbeli gyárak vízszennyezése miatt, de mostanában újjáéledt. Régen jó ivóvizet biztosított a város nagy állatállományának. Gyakran veszedelmes árvizekkel ijesztgette az embereket még azután is, hogy megépült az árvédekezési célokat is szolgáló vasúti töltés. 10. kép: idilli kép a Sajó-partról 6. kép: a Sajó hídja 7. kép: a Sajó és a hegy 8. kép: a folyó a hídról 9. kép: a hegy 11. kép: látkép más színben 8 9

6 A FŐTÉR ÉS ÉPÜLETEI 12. kép: látkép az 1930-as évekből 14. kép: a főtér az 1900-as évek elején 13. kép: látkép és fontos épületek 10 11

7 15. kép: a főtér nyugati része még fák nélkül egy XIX. század végi képeslapon Bár a teret körbevevő házakon meglátszik az idő múlása, a műemlékvédelem mégis városképi jelentőségűnek minősítette. Az elnevezései önmagukban is a XX. század változatos történelemről beszélnek: a régi Főtér, Templomtér és Piactér neveket az 1930-as években a Horthy Miklós-tér váltotta fel, később Béke tér lett, majd legutoljára Kálvin tér érdekes ellentéteként az épületek szinte teljes változatlanságának. Hosszan elnyúló, háromszögű alakja mutatja, hogy a XIV. században keletkezett, mint a megújuló, talán új telepeseket befogadó város magja. Közepét a mai református templom gótikus épülete foglalja el, amelyet még a XVIII. század elején is temető vett körül: az 1980-as években folyt ásatások során a régészek több sírt is feltártak itt. A tér adott helyet a hetipiacoknak és az országos vásároknak (három ilyet tartottak a középkorban) is. Nemesi udvarházak övezték: ezek közül a legkorábbi a szentpéteri Merch-családnak a térrel és a templommal egyidős telke volt a XIV. században, de itt épített később kúriát a Jászy, a Szentpétery, az Ónody, a Ragályi és a Lossonczy család is. Ugyancsak nemesi telek volt az a hely, amelyen ma is áll a városháza. A XVII. század végén a téren kapott helyet a református parókia és iskola is. A térből összesen hat utca vezetett ki: kettő a Sajó, három a Hátmeg utca ma Kossuth út és egy a Nyögő mellett elhelyezkedő Gedely felé; ez az utcarendszer a középkori település városias jellegére utal. Bár a hetivásárt a városon kívülre helyezték és megnyitották a mai főutcát, az újkorban is megmaradt a főtér jelentősége. A közigazgatási, egyházi és oktatási feladatokat ellátó épületek mellett megjelentek a kereskedelmi jellegű épületek: gyógyszertár, takarékpénztár, szövetkezet, boltok. Az 1900-as évek elején még kopár teret a két világháború között kezdték parkosítani: fákkal ültették körbe, illetve a templom két végén lezárt területeket alakítottak ki, ahol később köztéri alkotások is helyet kaptak. 16. kép: a főtér nyugati része több, mint fél évszázaddal később, a háttérben az üveggyár és a berentei hőerőmű kéményeivel 17. kép: a főtér kelet felől 12 13

8 A REFORMÁTUS TEMPLOM 18. kép: középpontban a református templom 20. kép: a református templom legrégibb ábrázolása képeslapon külön figyelmet érdemel a kőből épített kerítés, amely erődített jelleget biztosított a templomnak. 19. kép: a református templom egy lapon, két nézetben Sajószentpéter legrégibb és leglátványosabb épülete a mai református templom: természetes tehát, hogy szinte a város jelképe lett és így az egyik leggyakoribb témája a képeslapoknak. Sokáig a városnak nevet adó Szent Péter prépostsági templommal azonosították, de kiderült, hogy annak romjait a mai katolikus templommal szemben lévő dombocska rejti. Templomunk tehát a XIV. század második felében épült, nyilván egyszerre a térrel, amelynek közepén áll. Szent Miklós tiszteletére szentelték. A késő középkorban eszerint egy időben két nagy méretű temploma is volt a városnak: ebből a tényből joggal következtethetünk a hely fontosságára. A templom hódoltság kori története homályba vész: annyi bizonyos, hogy a reformátusok a prépostsági templomot használták, a lelkész háza a Kiskassa utcában (ma Kassa-part) állt, ennek az utcának a lakosai is ahhoz a templomhoz tartoztak szolgálat

9 tal. Amikor aztán 1682-ben a városon kívül lévő templom (azaz a Szent Péter prépostsági templom) elpusztult, a lakosok nem azt állították helyre, hanem a városon belül lévő templomot, amely akkor talán már évtizedek óta romosan állt (a régészeti leletek azonban azt bizonyítják, hogy a körülötte lévő temetőt azokban az évtizedekben is használták). Ekkor erősíthették meg a meggyengült falakat és fedhették le az egész épületet, miután a gótikus háló-boltozat amelynek emlékét ma is őrzik az oszlopcsonkok beomlott. A lelkész is ekkortájt költözhetett a Kiskassából arra a telekre, amelyet Jászy János hagyományozott végrendeletében az egyháznak ez a telek valószínűleg a mai Lévay József általános iskola területével volt azonos. A templomot és a temetőt körbe kerítették kőből rakott fallal. Tornyának a kupolája, ahogy a most látható festett famennyezet és a belső berendezés is, egy tűzvészt követően a XVIII. század második felében készült. Ekkor helyezték el a tornyon az órát is, amelynek igazítására a város külön lakatos mestert foglalkoztatott ennek ellenére az óra arról volt híres meszsze földön, hogy soha nem járt pontosan. Az északi falon lévő sekrestye ajtajának és ablakának reneszánsz stílusú kerete későbbi építésre utal, s talán arra is, hogy ott régebben valamilyen más épület állt. Lévay József írja naplójában, hogy szeretett öregtemploma köré a saját kezével ültetett több, mint húsz gömbakácot ezek a fák azonban elpusztultak és sajnálatos módon hírmondó sem maradt belőlük. A templom tehát a szükség követelte átépítések ellenére is a gótikus építészet remeke, Sajószentpéter legrégibb építészeti emléke, sorsa pedig szinte a város sorsát példázza méltán kapott és kap is kiemelt helyet a képeslapokon. 22. kép: középpontban a református templom 21. kép: a templom és a városháza. A kép előterében lámpaoszlop, a bal alsó sarokban egy kút látható. A templomot már új kerítés övezi, amelyen belül sorakoznak a gömbakácok. 23. kép: a Sajó, a főtér és a református templom 16 17

10 26. kép (jobbra): Weisz Lipót képeslapja a református templomról kép: a református templom modern képeslapokon. 27. kép (lent): a templom és a főtér épületei 18 19

11 A VÁROSHÁZA 28. kép: a templom belseje 29. kép (lent): a templom fő helyen 30. kép: a városháza az öregtemplom árnyékában Amai Kálvin tér egyik legjellegzetesebb épülete a városháza. A telket az akkor rajta lévő épülettel együtt 1552-ben Perényi Gábor földesúr adományozta a városnak, éppen abból a célból, hogy ott a szentpéteriek városházát építsenek. Ebből a szempontból nemcsak a telek fontos, hanem a tartozékai (például a rétek) és a hozzá kapcsolódó jogok (például a korcsmatartás) is, hiszen ezek az adományból következően a város számára biztosítottak bevételeket. Az első városháza az az épület lehetett, amelyet mint az adománylevele elmondja még Perényi emeltetett nővére, Borbála esküvői ünnepségére. Később ahelyett több alkalommal is újat építettek, a ma is álló legutolsó épület a XIX. század végén nyerte el mai formáját, ami az eltelt évszázad alatt szinte semmit sem változott ahogyan a mellette álló épületeké sem. Sajószentpéter a nemesi vármegye megszervezése, azaz a XIV. század óta járási székhely is volt, tehát a szolgabírói hivatalnak is helyt adott attól az időtől kezdve, amikor az nem változott a szolgabírók személyétől függően. Az e hivatal számára szükséges épületeket is a városháza telkén építették fel: így például a tömlöcöt, ahová a pallosjoggal rendelkező Sajószentpéter is záratta 20 21

12 31. kép: a városháza, a szolgabírói hivatal és a Bródy Miksa-féle bolt a XIX. század végén. Külön figyelmet érdemel a városháza túlsó oldalán még látható lakóház, amelyet a XX. század elején lebontottak kép: ugyanaz a nézőpont, néhány évtized eltérés az időben 32. kép: a városháza az 1920-as években 33. kép: a városháza az 1940-es években 22 23

13 A GEDEON-KÚRIA 36. kép: a városháza megosztott képeslapon 38. kép: a Gedeon-kúria a református templommal 37. kép: a városháza megosztott képeslapon A Gedeon-kúria a város talán legszebb és legtekintélyesebb régi magánépülete. A telek, amelyen épült, a XVII. században Jászy János tulajdona volt, aki végrendeletében a Szentpétery-családra hagyományozta, azzal, hogy a Szentpéteryek által I. Rákóczy Györgytől nyert telek legyen az Ónodyaké (a későbbi Angyal Bandi családjáé). Itt állt tehát az a régi kúria, amelyben Szentpétery Imre alispán, II. Rákóczy Ferenc brigadérosa 1707 februárjában pár napra vendégül látta a vezérlő fejedelmet. Az ő unokája, Szentpétery Sámuel volt a család utolsó férfi tagja: amikor a XVIII. század végén meghalt, a telek a birtokkal együtt a leányágra és más rokonokra szállt. E rokonok egyike, a Gedeon család tagja 1820 körül építtette fel a régi kúria helyén a ma is meglévő épületet, amelyről a művészettörténet a következőket írja: Klasszicista stílusban épült. Kertben, utcavonalra merőlegesen elhelyezkedő, téglalap alaprajzú, földszintes épület. Az utcai, rövidebb homlokzat négytengelyes, a hosszanti, jobboldali udvari homlokzaton nyolc oszlopon nyugvó kosáríves árkádsoros tornác. A kúriát 1965 és 1967 között jelentősen átépítették, ekkor cserélték ki a legtöbb helyiségben a csehsüveg-boltozatokat sík födémre. Szakmunkásképző intézet kapott benne helyet, a kertben diákotthon is épült a tanulók számára. Az irodalomtörténet szerint gyakran pihent a kúriában Eötvös József és itt írta a Karthausit, de megfordult itt Trefort Ágoston és Szemere Bertalan is

14 39. kép: a Gedeon-kúria régebbi állapotában 41. kép: a kúria az átépítés után 40. kép: a kúria a tornác előtti építmény lebontása után 42. kép: osztott lapon, a várost jelképező épületekkel 26 27

15 A CSÍZY NYOMDA A REFORMÁTUS ISKOLA ÉS PARÓKIA 43. kép: Csízy Elemér nyomdája Mint a város központját, a főteret a tehetősebb lakosok házai, illetve intézmények vették körül. Közülük a városházát és a Gedeon-kúriát már láttuk. Ha képzeletbeli sétánkat a kúriától az Iskolaszög felé folytatjuk, akkor mielőtt az iskolához érkeznénk, ahhoz az épülethez jutnánk el, amely már nincs meg, könyvünk szempontjából azonban nagyon fontos. Fontos, mivel ez a nyomda és papírkereskedés volt az, amely az 1900-as évek legelején sok képeslapot kiadott Sajószentpéterről, s e lapok nagyon jó minőségűek. Hogy magát a nyomdaépületet is megörökítette egy képeslap, nyilván egyfajta önreklámnak mondható. Egy eltűnt épület helyének a beazonosítása főleg, ha a környezet is megváltozott nem egyszerű feladat. Esetünkben a segítséget az adja, hogy a kép bal szélén látható egy gémeskút, amely más képeslapon is feltűnik: ebből az azonosságból kiderül, hogy a nyomdától balra a református iskola azóta elbontott tanítói lakása állt, amellett pedig maga az iskolaépület, amely ugyancsak nem maradt változatlan: a tetőzetét építették át valamikor az 1910-es években. Az oktatás mindig is magas színvonalon folyt városunkban: ennek bizonyítéka, hogy már a középkorban találkozunk külföldi egyetemeken innét származott diákokkal. A reformáció után folytatódott ez a hagyomány: itt tanított például az a Szikszai Fabricius Balázs, aki később a sárospataki iskolában folyó oktatást 44. kép: a református iskola a tanítói lakással emelte magas színvonalra. Mivel az oktatás elválaszthatatlan volt az egyháztól, az iskola helyileg is kötődött a templomhoz, illetve a lelkész lakásához. Tudjuk, hogy a XVII. század végéig a reformátusok a régi prépostsági templomot használták, s az egyház csak később költözött a város szívébe, vette használatba a mai református templomot, illetve épült meg a parókia, minden bizonnyal azon a helyen, ahol ma is az iskola működik ezt a telket Jászy János adományozta végrendeletében az egyháznak. Az államosítás után az iskola a II. számot kapta, ma Lévay József Általános Iskola a neve. Sajószentpéteren kezdetektől fogva sok olyan lelkész tevékenykedett, akik az egyház történetébe is beírták a nevüket. A hagyomány szerinti első református lelkész az a Thuri Farkas Pál volt, akit az irodalomtörténet költőként is számon tart, aki hitvitákon vett részt és a kálvini tanítások számára készítette elő a talajt. Érdemes továbbá megemlíteni a XIX. század első negyedében tevékenykedő Őri Fülep Gábor nevét, aki külföldi egyetemi katedra helyett szülővárosa lelkészi hivatalát választotta, amelyet püspökké választása után sem adott fel: számos fordítása és egyéb munkája jelent meg nyomtatásban, s csak halála akadályozta meg abban, hogy a Magyar Tudományos Akadémia tagja legyen. A parókia mai helyére minden valószínűség szerint a XVIII. század közepén került. A forrásokból az nyomozható ki, hogy amikor a korábbi lelkész, Szokolay István nyugalomba vonult, ezt a telket vásárolta meg magának, mivel nem akart innét elköltözni. Halála után a telek és a rajta épült ház a református egyházé lett. 45. kép: a református parókia 28 29

16 A FŐTÉR NYUGATI RÉSZE 47. kép: a Hangya épülete A főtér adott helyet más épületeknek is, amelyek megléte együtt járt a XIX. század második felében megindult fejlődéssel, Sajószentpéter központi szerepének erősödésével. Ezeknek az épületeknek egy része most is áll, bár funkciójuk változott. A képeslap címe kicsit csalóka, hiszen látható ugyan rajta a takarékpénztár (ez a kép jobb oldalán a kiugró épület), tekintetünket azonban mégsem az vonzza, hanem a bal oldalon látható két jellegzetes épület. Közülük az alacsonyabb az úgynevezett Zsodoma, amely már a XVIII. század végén is fogadóként, vendéglátó helyként működött. A Pilta 46. kép: a takarékpénztár és környéke család birtokában volt, földesura azonban zsidó bérlőknek adta ki azt. A Zsodoma mellett álló épület a Hangya Termelő, Értékesítő és Fogyasztási Szövetkezet. Ez a szövetkezet, amelyet az agráriusok hoztak létre a XIX. század végén, a birtokosok és a módosabb parasztok érdekvédelmi szervezet volt ig állt fenn, amikor is államosították. A sajószentpéteri szövetkezet háza a főtérnek a városházán kívül az egyetlen emeletes épülete. Számunkra azért is fontos, mert jelentős szerepet vállalt a két világháború közötti időszakban a képeslapok kiadásában és így a vidék megismertetésében. 48. kép: a Hangya (és mellette a Zsodoma) az 1930-as években, más nézőpontból 30 31

17 A KATOLIKUS TEMPLOM 49. kép: a takarékpénztár és a gyógyszertár A takarékpénztár volt a régi Szentpéter egyetlen pénzintézete. Jobbra mellette áll a gyógyszertár. Ez utóbbit a XVIII. század végén létesítette a vármegye, amelyre akkor a közegészségügy is tartozott: minden járási székhelyen seborvosnak és gyógyszertárnak kellett lennie. Épületét még néhány évtizede is számon tartotta a műemlékvédelem, az átépítések például a tetőszerkezet, vagy a bejárat megváltoztatása eredményeként azonban újabban kikerült a műemlék jellegű épületek közül. 51. kép: a templom az 1930-as években 50. kép: osztott képeslap a főtér nyugati részével 32 33

18 kép: ugyanaz a felvétel a templomról, két különböző időben kiadott képeslapon, példázva az utólagos kiadásokat Sajószentpéter nevét a Szent Péter tiszteletére szentelt egykori prépostsági templomról kapta, amely a város Miskolc felé eső végén, egy hegynyúlványon magasodott. A templomot később átvették a reformátusok, majd a XVII. század végén a török kiűzésével kapcsolatos harcokban elpusztult. Romjait ma egy dombocska rejti a főút mellett. A XVIII. században elkezdődött társadalmi változások egyik eredményeként a korábban szinte teljesen protestánssá lett városban újra megjelentek a katolikusok, s egyre növekvő számuk következtében a század közepén már elodázhatatlanná vált a plébánia alapítása, illetve a templom felépítése. A földesúr, gróf Szirmay István nagy mértékben támogatta ezeket a törekvéseket. Ennek is köszönhető, hogy 1765-ben már készen állt a templom igaz, csak egy fából épült, roskatag tornyocskával, s ugyanabban az évben az alesperes fel is szentelte Szent István király tiszteletére. Építéséhez főleg azokat a köveket használták fel, amelyek a Szent Péter prépostsági templom romjaiból származtak: e kövek némelyike a legutóbbi templomfelújítás után láthatóvá is vált, köztük egy gótikus, hármas osztatú ülőfülke töredéke, amely önmagában is az egykori templom nagyszerűségének a bizonyítéka és amelyet egyébként küszöbként használtak fel az építők. Körülbelül ezzel egy időben felépült a plébános háza, mellette az iskolával, majd néhány évtizeddel később elkészült a torony is. Az építők egyébként nem végeztek valami jó munkát, mivel a templomot a XIX. század első felében több alkalommal is szinte az alapjaitól újjá kellett építeni. A legutolsó felújításra napjainkban került sor: a sok régészeti és történeti érdekességgel járó munkálatok eredményeképpen e késő barokk templom most olyan szépségben jelenik meg a városba érkezők előtt, ahogyan talán az egykori alapítói szerették volna. 54. kép: a katolikus templom és körülötte a temető 34 35

19 55. kép: a templom belseje A képeslap a templombelsőről az 1930-as években készült: látható rajta a Kovács Mihály által 1851-ben festett oltárkép, amelyen Szent István király felajánlja az országot a Szűzanyának. Nem látható viszont a rokokó szószék, amely szintén fontos művészeti emlék. A templombelső az 1970-es években jelentős változáson esett át: ekkor Demeter István esperes-plébános más művészekkel együtt freskókat készített, amelyeket a művészettörténet ugyancsak nagyra értékel. A templommal egy időben természetesen épült ház a plébános számára is, ámde csupán fából, s átjárta az eső ahogyan egy korabeli forrás megállapítja. Később, a XIX. században kőházat építettek, amely egészen az 1970-es évekig szolgált a plébános lakóhelyéül: ekkor elbontották és helyében új, modern épületet emeltek. A parókia mellett kapott helyet a katolikus elemi iskola, amelynek később lakásul szolgáló épülete a mai napig megvan kép: a katolikus templom, más nézőpontokból 56. kép: a katolikus parókia és iskola épülete 59. kép: a katolikus templom harangjainak fogadása 1929-ben egy alkalmi képeslapon (úgynevezett fotólapon) 36 37

20 A FŐUTCA ÉS KÖRNYEZETE 60. kép: a katolikus templom osztott képeslap középpontjában 62. kép: bal oldalon a főutca leglátványosabb épülete, a zsinagóga 61. kép: a templom osztott képeslapon 38 39