Charles Berlitz ELFELEDETT VILÁGOK TITKAI ÚJ VÉNUSZ LAP- ÉS KÖNYVKIADÓ 1992

Átírás

1 Charles Berlitz ELFELEDETT VILÁGOK TITKAI ÚJ VÉNUSZ LAP- ÉS KÖNYVKIADÓ 1992 A mű eredeti címe: MYSTERIES FROM FORGOTTEN WORLDS A fordítás az alábbi kiadás alapján készült: Charles Berlitz: Mysteries from Forgotten Worlds CORGI BOOK Fordította: Erdős Árpád és Serflek Szabolcs Charles Berlitz 1972

2 Tartalom: I. fejezet Történelem előtti ismeretlen civilizációk II.fejezet A múlt titkos üzenetei III. fejezet Az elveszett történelmi ismeretek IV. fejezet A 45 emelet magas időkabin V. fejezet Hihetetlen építmények VI. fejezet Elsüllyedt városok az amerikai partoknál VII. fejezet Elveszett kontinensek és a tengerfenék VIII. fejezet Istenek a tenger alól IX. fejezet Az emberiség ismeretlen korszakai X. fejezet Az múlt emlékei XI. fejezet Világkatasztrófák XII. fejezet Figyelmeztetések a távoli múltból

3 I. fejezet * Történelem előtti ismeretlen civilizációk A tudomány mára elérte azt a szintet, hogy az ember a világűr meghódításának küszöbén áll. A helyzet hasonló 1493 NyugatEurópájához, mikor Kolumbusz megpróbálkozott az óceán átszelésével. Sajnos a tudomány mára elérte azt a szintet is, hogy az emberi faj bármikor képes saját maga teljes elpusztítására. De a civilizáció fejlődése nem állhat meg, hiszen ez az emberiség létezésének alapvető feltétele. Ezt az állandó fejlődést a történelmünkben olyan mérföld-kövek jelzik, mint az ókori Mezopotámia és Egyiptom, Palesztina, Szíria és Görögország, a Római Birodalom, a reneszánsz kora, az Újvilág felfedezése és az ipari forradalom. A tudomány és technika fejlődésével egyre hatékonyabb eszközökkel vizsgálhatjuk saját múltunkat. Azonban eddig minél mélyebbre hatoltunk történelmünk feltárásában, annál több nyugtalanító és zavaró tény került felszínre, különösen az utóbbi néhány évben. Az ókori történelem kutatója így egyre gyakrabban szembesül egy némileg kellemetlen kérdéssel: Elképzelhető, hogy léteztek az emberi történelem folyamán más, eddig még ismeretlen, fejlett civilizációk? Az ókori történelemről alkotott elképzeléseinket eredetileg erősen befolyásolta a Biblia; emiatt az ilyen témájú könyvek érthetően szűk nézőpontból íródtak. Ez gyakran eltorzítja az ókori kultúrákról alkotott általános képet, és el is hanyagol olyan fontos kultúrákat, mint például a hettitákét és a mínosziakét. Ezzel együtt csodálatos utalásokat őriz különleges és szinte történelem előtti időkről, olyan civilizációkról, amelyekről alig tudunk valamit. Elképzelhető viszont, hogy ezeknek a régi civilizációknak közös az eredetük. Vajon az ősi maják, Dél-Amerika ős-inkái, Észak-Amerika dombépítői, Nyugat-Európa és Észak-Afrika megdöbbentően kifinomult barlangi művészei, a piramisépítő egyiptomiak, a Húsvét-szigetek és a Kanári-szigetek bennszülöttei maguk fejlesztették ki a kultúrájukat, vagy leszármazottai egy még ősibb, ember előtti civilizációnak? A mai modern kormeghatározó eszközök nagy segítséget nyújtanak abban, hogy újraértékeljük a tudásunkat: mióta civilizált az emberi faj?

4 Meggyőző leletek kerülnek folyamatosan napvilágra egymástól messzi területekről: Jerikó városát több mint tízezer évvel ezelőtt építették, majdnem a legendás Atlantisz idejében. Jerikó születésének becsült ideje így párezer évvel i. e előttre tehető, amit James Usher, az írországi Armagh érsekje 1650-ben a világ keletkezése időpontjának tartott; ez a dátum még minket is befolyásol néha, amikor civilizációnk korát kutatjuk. (Dr. John Lightfoot, Cambridge rektora, Usher érsek kortársa ezt tovább pontosítja: Az embert az Úr i. e október 23-án, reggel 9 órakor teremtette".) Ennél még fantasztikusabb Philip Henry Gosse 1857-es állítása, amiben bibliai hagyományokat kívánt igazolni a tizenkilencedik században nagy számban előkerült kövületek segítségével. A tengeri élővilág e kiváló ismerője szerint a kipusztult állatok kövületeit Isten Ádámmal és Évával egy időben teremtette. Az atomkor embereként meglehetős pontossággal tisztában vagyunk saját bolygónk korával. Az általánosan elfogadott elmélet szerint az emberiség eredete a negyedidőszak kezdetére, mintegy kétmillió évvel ezelőttre tehető, ami meglepően egybevág a bibliai állításokkal. Paleolitikum kori, mintegy éves kőfaragásokat újra megvizsgálva arra következtetésre jutottak, hogy ezek a kőfaragások a Hold fázisváltozásait mutatják hosszú időszakokra kivetítve, afféle ősember-asztronómiaként. Európa több, egymástól távol eső részén is találtak ilyen leleteket, és ez erősen megváltoztathatja barlanglakó őseink szellemi kapacitásáról alkotott véleményünket. Franciaországi és spanyolországi lelőhelyeken talált, írásnak vagy az íráshoz közel álló szimbólumoknak tűnő leletek tanúsága alapján az írásbeliség kezdete mintegy nyolc-tízezer évvel ezelőttre tehető. A franciaországbeli Lussacban talált, a nagyközönség számára egyelőre nem megtekinthető barlangi festmények meglepően modern fazonú ruhába öltözött férfiakat és nőket ábrázolnak. Ezek az öltözékek jócskán elütnek az általunk elképzelt barlangi emberek szokásos, csontokból és prémekből álló öltözékétől. Egy Rodéziában talált rézbányáról megállapították, hogy már évvel ezelőtt is művelés alatt állt. Minél régebbre nyúlunk vissza a történelmünkben, annál több nyomát találjuk egy még ismeretlen méretű civilizációnak, ami az általunk a (nem teljes) írásos anyagokból ismert kultúrák előtt létezett. Néhány archeológus és múltkutató ilyenkor gunyorosan megszokta kérdezni: ha valóban létezett egy igen magasan fejlett civilizáció, hogyhogy nem hagytak hátra semmilyen emléket sem? Hogy ha ezek a kultúrák tényleg olyan fejlettek voltak, hogyhogy nem találtunk idáig

5 egyetlen órát, töltőtollal vagy öngyújtót sem az ásatásokon? És mintha csak ezekre a kérdésekre válaszolnának, az utóbbi években néhány megdöbbentő lelet látott napvilágot. Ezek szerint az őseink ismerték és használták az elektromosságot, ismerték a csillagközi távolság-, tömeg- és térfogat-meghatározás módjait, tisztában voltak a Föld alakjával, sőt még az Antarktiszt is ismerték valamennyire több ezer évvel annak hivatalos felfedezése" előtt. Mély ismereteik voltak a térképészet és gömbgeometria területén, a mikroszkóplencsék csiszolásától kezdve, a számítógépek használatán át egyéb tudományos és matematikai szakterületekig, amiket itt most fel sem bírnánk sorolni. Úgy tűnik, mintha valaki emlékművek és épületek formájában üzeneteket hagyott volna hátra, amik segítségül, esetleg Figyelmeztetésül szolgálhatnak más fajoknak, feltéve, hogy azok elég fejlettek ahhoz, hogy el tudják olvasni őket. Ezek közül az építmények közül néhány még ma is létezik, és valójában néhány olyan hatalmas természeti" objektumot is ilyen építménynek kell tekintenünk, amikről régebben azt hittük, túl nagyok ahhoz, hogy emberkéz művei legyenek. Kimagasló példa erre az egyiptomi Nagy Piramis. Minél tovább tanulmányozzuk és mérjük, annál inkább eltér a róla való elképzelésünk az eredeti feltételezésektől. Vajon tényleg csak egy temetkezőhely volt, ahogy Hérodotosz, a vándor görög történész feltételezte? Vagy esetleg valami más - a kezdő délkört jelezte a csillagászok és térképészek számára? Vagy egy nap-éjegyenlőséget jelző hatalmas óra volt, útmutatóul a Nílus mentén dolgozó földművesek millióinak? Esetleg egy gigantikus időkabin, amit egy ősi faj épített, és amely az ember akkori tudásának hatalmas tárháza? Egy nagy csillagászati adatbank, ami mutatja a Föld súlyát, a Föld és a Nap távolságát, a Föld Nap körüli pályájának hosszát, és egy mindezidáig meg-vizsgálatlan egységes mértékegységrendszert is tartalmaz? A Nagy Piramis a távoli múlt ma is velünk élő emléke. Könnyű észrevenni (elvégre 45 emelet magas!), de valószínűleg kevésbé könnyű felismerni, hogy mire is szolgál valójában. De szerte a világon a múlt számos más olyan emléke létezik, amit szintén nehéz felismerni. Néhányat azért, mert olyan hatalmas, mint a Panecillo, az ecuadori Quito melletti hegy, amiről régen azt hitték, hogy a természet alkotta, pedig nyilvánvalóan emberkéz műve. Ugyanez a helyzet sok más látszólag természetes objektummal Mexikóban, Peruban, Brazíliában, Európában, Közép-Ázsiában, sőt még a csendes-óceáni szigeteken is. Az archeológiái kutatóknak ma rendelkezésére álló eszközök és módszerek összehasonlíthatatlanul fejlettebbek a múlt lelkes és elhivatott

6 tudósainak felszerelésénél. A tenger kutatói számára a modern technika repülőgépekkel, műholdas fényképekkel, törpe tengeralattjárókkal, szonárokkal, nehéz-, búvár felszerelésekkel szolgál. A földfelszín alatti vizsgálatokhoz radart, föld alatti üregek felderítésére szolgáló műszereket, cézium magnométereket használnak, A modern kódmegfejtési módszerek segítségével rengeteg ősi nyelvet sikerült megismerni. Egy egész tudományág foglalkozik az ősi ereklyék megtisztításának, állapotuk helyreállításának és konzerválásának kérdéseivel. És végül, ami a legfontosabb, a carbon-14 technikán alapuló kormeghatározási módszerek igen sokat segítenek a történelmi összefüggések megismerésében. Furcsa, de a modern archeológia eszközeinek fejlődését nagymértékben a modern hadviselésnek köszönheti. Rengeteg légi felfedezést tettek az első és második világháború idején és később is a katonai pilóták. Légi felderítők találták meg Tyr elsüllyedt kikötőjét és más, ma már víz alatt lévő földközi-tengeri kikötőket is; Spinát, az elveszett, évszázadok óta mocsárral borított etruszk várost Velence mellett; Baiae elsüllyedt városát, ami afféle római Las Vegasként működött; számos dzsungel benőtte maja várost Közép-Amerikában; az inkák előtti korszak romjait Dél-Amerikában. Csak egyetlen példa, mennyire más képet nyújt a múlt a levegőből: nem messze az iráni Persepolistól mindössze tizenhárom órai repüléssel négy-száz, addig felderítetlen ősi települést fedeztek fel. Ugyanennek a területnek a felderítését egy földi expedíció már több mint másfél éve folytatta. A haditechnika fejlődése hihetetlen mértékben megnövelte az ősi kultúrák felfedezésének és vizsgálatának hatékonyságát, köztük olyanokét, amelyek saját pusztulásukat is háborúnak és viszálykodásnak köszönhették. Ahogy vizsgáljuk a föld felszínét, a föld alatti rétegeket, a lávák, tengerek, folyók medrét, sőt a mélytengereket is, egyre több olyan nyomot találunk, amik eddig ismeretlen, még nem katalogizált" kultúrákra utalnak. Ezek a kultúrák váratlanul, eddig ismeretlen okok miatt tűntek el. Ha ezeket a kulturális maradványokat egyfajta primitív emberek műveként próbáljuk értelmezni, a rejtély tovább mélyül. Vajon mire véljük a perui partoknál található Nazca területet, ahol egy egész sivatagot jelöltek meg több száz négyzetmérföldön, mintha valami csillagtérkép, diagram vagy nagy állattérkép lenne. És mindez csak a levegőből látható. Érdemes megfontolni, vajon van-e valamilyen kulturális kapcsolat az olyan helyek között, mint a glastonburyi nagy állatöv Angliában (ez egy harminc mérföld kerületű körön fekszik), Carnac precízen elhelyezett hatalmas

7 kövei Nagy-Britanniában, a Salisbury síkságon lévő Stonehenge, a Mississippi-völgy titokzatos dombjai, és Közép-Amerika egyéb hasonló helyei. A világ számos táján láthatóak hatalmas földművek és piramisszerű dombok, amik tökéletes köröket, körbe írt négyzeteket, szabályos sokszögeket, romboidokat, ellipsziseket alkotnak, vagy állatokat, kígyókat ábrázolnak, és amik ugyan nem mindig jól kivehetőek a földről, de tökéletesen látszanak a levegőből. Az Andok fennsíkjain található, az inkák előtti korokból származó hatalmas kő templomfalak is joggal keltik fel a kutatok érdeklődését. Vajon az építőik hogyan hordták fel oda és illesztették milliméter pontosságai egymáshoz azokat a több száz tonnás sokszögű gránittömböket? A karbonos kormeghatározási módszer feltalálása óta - a módszer sajnos nem alkalmas kőből készült tárgyak koránalj megállapítására próbaképpen sok ilyen megmagyarázhatatlán" rom hozzávetőleges korát meghatározták, és néha egészén megdöbbentő eredményeket kaptak. A leletek általában sokkal régebbieknek bizonyultak, mint amit előre feltételeztek. (A hatalmas glastonburyi állatöv eszerint mintegy éves!) Ahogy az emberi civilizációk létezésének ideje egyre hátrébb és hátrébb tolódik, kiderül, hogy nemcsak messze elhagyták már a teremtés" Usher érsek szerinti i. e es időpontját (ami furcsa módon nagyjából megfelel az egyiptomi-sumér történetírás kezdetének), de ezek az időpontok már a legutolsó jegesedés időszakára, sőt az elé esnek. A műemlékek és épületek korának meghatározására sok módszer ismeretes, de a Carbon-14 módszer napjainkban a legelterjedtebb. A módszer azon a megfigyelésen alapul, hogy minden szerves anyag körülbelül 5600 évenként elveszti szén tartalmának felét. Ily módon azt mesterségesen lecsökkentve és aztán megmérve, megkapjuk a vizsgált anyag hozzávetőleges korát, általában 280 év pontossággal. Az egyetlen probléma ezzel a módszerrel az, hogy a vizsgált anyagot tönkreteszi Érdekességképpen álljon itt néhány lelet Carbon-14 módszerrel meghatározott kora. Érdemes összevetni ezeket az időpontokat az ókori történelemből ismert dátumokkal. Hozzávetőleges kor, években (i.e.) Oltár- - Stonehenge, Anglia Piramisdomb - Silbury Hill, Avebury, Anglia Talált szerszámok, Nyugat-Irán Lakott település, Star Carr, Anglia

8 Barlangi festmény, Lascaux, Franciaország Holt-tengeri tekercsek, Qumrun, Izrael Jerikó romjai, Izrael Temetkezési domb, Tára, Írország Csontok naptári" jelekkel, Dordogne, Franciao. Mohendzsodáro romjai, India Fuvola, Paracas, Peru Fejszék, Kalambo Falls, Malawi Nyergek, Oregon, USA Gyapjúszövet, Huaca Prieta, Vasbánya, Ngwenya, Szváziföld Titkok Hegye, Massachusetts, USA, Ezen dátumok némelyikét már a Carbon-14 tesztek előtt is sejtették, és a tesztek általában megerősítették ezeket a feltevésekkel. Más tesztek azonban szédületes sebességgel tolják egyre előbbre az ismert történelem kezdetének időpontját. A éves vasbánya létezése például arra utal, hogy őseink egyáltalán nem voltak olyan fejletlenek, mint azt eddig feltételezzük. A találékony és művészkedő cro-magnoni ember megjelenése óta eltelt sok ezer év alatt volt egy olyan időintervallum, ami (ha be tudjuk határolni) sok évszázadnyi kultúrát és civilizációt tartalmazhat. Az ezekről az időkről szóló emlékek valószínűleg olyan legendák formájában maradtak ránk, mint pl. a nagy árvíz legendája, amit szinte minden ősi ember ismert, vagy olyan tradíciók formájában, mint pl. az emberiség rend-szeresen bekövetkező pusztítása (általában Összekapcsolva az emberiség bűneinek isteni megtorlásával) árvízzel, tűzzel, földrengéssel, vulkánkitöréssel vagy jéggel. Nem tudjuk, mi az oka ezen burkolt figyelmeztetések állandó felbukkanásának. Elképzelhető, hogy ez csak a papi réteg egy technikája volt a morál és fegyelem fenntartására. Azonban ezek a legendák annyira elterjedtek, hogy úgy is tekinthetjük őket, mint az emberiségnek a földfelszín változásaival kapcsolatos emlékül kataklizmákról, jégkorszakokról, hatalmas vulkánkitörésekről, mindent elnyelő árvizekről, amikor hegyek emelkedtek ki a földből vagy süllyedtek a tenger szintje alá. A világ minden táján felbukkannak ezek az állandóan visszatérő katasztrófák az írásos és nem írásos emlékekben, legyen szó az ősi Indiától kezdve az ősi Amerikáig bármelyik kultúráról. Ezek a katasztrófák szinte teljesen elsöpörték az emberi fajt, csak néhány túlélő maradt hátra, akik barlangokba bújva menekültek meg a közös végzettől, magas hegyekben kerestek menedéket, vagy hajókon és bárkákon várták ki az árvíz végét. A legtöbb tradicionális esetben a túlélők csoportja egy férfiból és egy vagy

9 több nőből állt, akik esetleg magukkal vitték a családjukat és/vagy néhány kiválasztott állatot. Ezek mindig az azon a területen élő állatok közül valók, ahonnan az! adott legenda származik. És minden esetben a túlélők vissza-tértek, hogy újrakezdjék a civilizáció felépítésének fáradságos munkáját. A katasztrófán néha világméretű árvizet értettek, mint pl. a zsidókeresztény hagyományban, amit az ősi Közel-Kelet is átvett. Máskor kataklizmák egész sora jelentkezett. Az indiai hagyomány szerint Visnu isten (a Megmentő) megmentette az emberi fajt a kilenc nagy természeti csapástól, és végül a tizediktől is meg fogja menteni. A Mexikó területén élt toltékok szerint a világ háromszor ért (majdnem) véget. Ezt a hitüket beleépítették naptáraikba is, amelyeket később az aztékok is átvettek. A tőitek naptár a Föld első időszakát a Víz Napjának nevezi, mert árvíz vetett véget neki; a második időszak a Föld Napja, ami földrengésekben pusztult el; a harmadik a Szél Napja, kozmikus szelek áldozata lett. Mi most a negyedik időszakban élünk, amit a Tűz Napjának hívnak. Ennek hatalmas általános lángolásban kell véget érnie, ami szépen összecsengi az atomháború néhány mai prófétájának jövendöléseivel. Az az elmélet, mely szerint a katasztrófák rendszeresen bekövetkeznek, hogy aztán utánuk új civilizációk indulhassanak többékevésbé tiszta lappal, általánosan elfogadott volt az ősi világban. Gyakran hivatkoztak is rá, jóllehet ritkán olyan egyértelműen, mint Platón görög filozófus, aki a Timaeus című dialógusában ír erről. Platón egy látogatást ír le kiváló elődjénél, Szolónnál, athéni törvényalkotónál, filozófusnál és tudósnál. Szólón vendégei között volt még néhány pap az Egyiptomban lévő saisi Neith-templomból. Szólón éppen a családfája ősiségéről beszél nekik, az egyik nagyon sok ével megért" pap pedig megragadja ezt az alkalmat, hogy az ókorról, az ősi feljegyzések fontosságáról és a rendszeresen bekövetkező katasztrófákról szóljon. Platón szavai, 2000 év távlatából többé-kevésbé pontosan idézve, éles képet festenek az ókor előtti ókorról. Az egyiptomi pap a következőket mondta: Ó, Szólón, Ó, Szólón, ti hellének gyermekek vagytok, egyetlen vén sincs köztetek a gondolataitokban mind fiatalak vagytok; nem őrzitek vének bölcsességeit régi hagyományokban, sem régi korok tudományát. De megmondom neked, miért van így: volt is, lesz is rengeteg pusztulása az emberfajnak számos okokból kifolyólag. Van egy történet, amit még ti is őriztek, mikoron Phaeton, Helios fia, befogta a paripákat apja harci szekerébe, és mivel nem volt képes őket az

10 apja ösvényén vezetni, mindent felégetett a földön, és ő maga villám által pusztult el. Mostanra ez már mítosszá vált, de valójában a föld körül és a mennyekben mozgó testek eltérését, és a földi dolgok nagy tűzvészeit jelzi, amik hosszú időszakonként ismétlődnek: amikor egy ilyen bekövetkezik, azok, akik hegyekben és száraz és magas helyeken laknak, sokkal jobban ki vannak téve a pusztulásnak, mint a folyók mellett élők vagy a tengerpart lakói; és ettől a sorscsapástól örök védelmezőnk, a Nílus megóv minket. Másfelől azonban, amikor az istenek vízözönnel tisztítják meg a földet, akkor köztetek, pásztorok és hegylakók között, maradnak túlélők, míg a városlakókat a folyók a tengerbe sodorják; de ebben az országban sem akkor, sem máskor nem jön a víz fentről a földekre, hiszen az mindig lentről fölfelé mozog, ami okból az itt megőrzött dolgokat mondjuk a legidősebbnek. És bármi történt is akár a ti országotokban, akár a mienkben vagy bármely más területen, amiről tudomásunk van - ha bármi cselekedet, nemes vagy nagy, vagy bármi figyelemre méltó történt is, az mind régtől fogva le van írva, és a templomainkban őrizzük; míg ti és más népek csak most lettetek ellátva levelekkel és egyéb dolgokkal, amik az Államokhoz szükségeltetnek; és akkor, a szokásos időben, a mennyei vizek pestisként hömpölyögnek alá, és csak azok maradnak meg közületek, akik nem ismerik az írást és tanulatlanok; így aztán nektek újra gyermekként kell elölről kezdenetek, és nem tudtok semmit azokról, amik az ősi időkben történtek köztetek vagy köztünk. És ami a családfád történetét illeti, mikről az imént beszéltél nekem, Szólón, nem jobb az a, gyermekek meséinél; először is, te csak egy árvízre emlékszel, míg több is volt ilyen "

11 II. fejezet * A múlt titkos üzenetei Van-e kézzelfogható bizonyíték arra nézve, hogy valóban létezett egy (vagy akár több) fejlett civilizáció a történelemből eddig ismertek előtt? A modern archeológiái kutatások eredményeként az időfüggöny" egyre hátrébb és hátrébb tolódik. De nem csak az időfüggöny" előtti időkről tudunk keveset. Van egy kritikus időszakasz - nagyjából az i. e és az i. e évek közötti időszakról van szó -, amelyről szintén nagyon keveset tudunk. Elképzelhető, hogy ebben az időszakban léteztek még nem ismert kultúrák. Ezek a kultúrák nyilván nagyon különböztek a miénktől, más volt az életstílusuk, más dolgokat tartottak fontosnak. Nem kizárt, hogy egy fejlett civilizáció létezett a neolitikumban vagy az utolsó nagy jégmezők olvadását megelőzően, azonban egy ilyen elmélet vizsgálatakor fontolóra kell vennünk, hogy mi az, ami ilyen régi időkből megmaradt, mi az, amit a mai tudomány fényében megvizsgálhatnánk. Adott tehát egy kérdéses időszakasz nyolc-tizenötezer évvel ezelőttről vagy még régebbről - még az is csodaszámba menne, ha egyáltalán megmaradt volna valami. Sir Charles Lyell, tizenkilencedik századbeli brit tudós és ősemberkutató ezzel kapcsolatban így fogalmaz: Durván megmunkált edényeket és tűzszerszámokat találunk csak, amik olyan szabálytalan alakúak, hogy a gyakorlatlan szem azt is kétségbe vonja, hogy egyáltalán láthatóak-e rajtuk a tudatos tervezés félreérthetően nyomai. Nem kellene inkább szépségükben és kimunkáltságukban Pheidiászt és Praxitelészt is felülmúló szobrokat és faragásokat találnunk? Olyan vasútvonalakat és elektromos távírókat, amelyek tanulmányozásából a legjobb mérnökeink is eddig nem ismert, felbecsülhetetlen értékű tudáshoz juthatnának? Olyan csillagászati műszereket és mikroszkópokat, amelyek tökéletesebbek, mint bármelyik ma Európában ismert társuk? Olyan tökéletes műalkotásokat és tudományos műveket, amilyeneket a tizenkilencedik század még sosem látott? Az

12 alkotó géniusz diadalmenetének még tartania kellett volna, amikor a legutolsó üledékek, amit most bronzkornak, vaskornak hívunk, lerakódtak. Reménytelenül kellene törnünk a fejünket a megtalált eszközök használati módján - olyan gépekén, amelyek a légi navigációt vagy a tenger mélyének felderítését szolgálják, esetleg olyan aritmetikai problémákat oldanak meg, amelyekre a ma élő matematikusok nemcsak hogy nem találnak megoldást, de még felfogni sem képesek. Sir Charles megfigyelése egybevág a hagyományos és bizonyos szempontból logikus érveléssel: Ha létezett előttünk sokkal fejlettebb civilizáció, miért nem találtunk semmi rá utaló tárgyi bizonyítékot egyetlen karórát, öngyújtót vagy tranzisztoros rádiót sem?" Lehet, hogy őseink technikai fejlettsége valami olyan formában jelentkezett, amit ma még nem tudtunk azonosítani. A múlt század óta azonban született néhány meglehetősen szokatlan felfedezés. Ezek közül egypár akár közvetlen válaszként is szolgálhatna Sir Charlesnak, aki azóta már vagy a teljes tudás, vagy a teljes érdektelenség állapotába került. Sir Charles utódainak így erősen felül kell vizsgálniuk a régmúlttal kapcsolatos ismereteiket és feltételezéseiket. Gyakran meglepő helyeken talált, különböző tárgyakat és dokumentumokat fedeznek fel újra. Régebben, amikor ilyen tárgyakat találtak, azonnal múzeumba dugták, katalógusba vették őket, így néhány év után újra elő kellett venni és meg kellett vizsgálni őket, hogy legalább részben kiderüljön, hogy mik is valójában. Ha a már a régmúltban is meglévő tudományos ismeretek fejlődését vizsgáljuk, azt vesszük észre, hogy ezek az ismeretek az évszázadokon át egészen a reneszánszig inkább csökkenni látszottak, ahelyett hogy bővültek volna. Azt a különös, furcsán ismerős érzést tapasztaljuk, mintha valakik - egy vagy több faj - már éltek volna ezen a bolygón az ember történelmének kezdete előtt. Úgy fest, mintha a jelenlegi ismereteink már régóta meglettek volna, csak az idő múlásával elfelejtődtek, leszűkült a felhasználási körük. Ezeket aztán elkezdtük újra felfedezni a mi korunkban, nagyjából 1453-tól, az ősi kultúra utolsó letéteményesének számító Konstantinápoly bukásától kezdve. Vajon hagytak-e hátra bármi nyomot is néhány, a tengerek alján szétszórva heverő gigászi falon vagy épületen kívül? Úgy tűnik, igen. Birtokunkban van néhány olyan műtárgy, újramásolt kézirat és térkép, amelyeket a múlt üzeneteinek" tekinthetünk. Ezek az üzenetek" persze nem kifejezetten azzal a céllal készültek, hogy

13 azokat elolvasva, a későbbi leszármazottak hasznos információkhoz jussanak. Mindig szem előtt kell tartanunk, hogy a régmúlt azoknak az embereknek a számára, akik benne éltek, a jelen volt. Voltak ugyan olyan királyok és uralkodók, akik a történelemben elfoglalt helyüket" megörökítendő, kifejezetten azzal a céllal hagytak hátra feljegyzéseket, hogy majd a jövő nemzedékei olvassák őket, de az írásos emlékek többsége saját, korabeli használatra készült. Ezek a feljegyzések a megfejtésükkel próbálkozó kutatónak azt üzenik: Nem a tiétek az első civilizáció ezen a világon, és nem azok a kultúrák jelentik az igazi kezdetet, amelyeket ti a gyökereknek hisztek. Évezredekkel ezelőtt tudtuk már mindazt, amit ti még csak most fedeztetek fel. Teleszkópjaink, lencséink, számítógépeink voltak, ismertük az anyag rejtelmeit. Beutaztunk egy fiatal világot, ahol északon még hatalmas jégmezők voltak, és a déli sarki kontinens tengerei még hajózhatóak voltak és az Antarktiszt még nem fedte jég. Részletes térképeket készítettünk a meglátogatott földrészekről, de sajnos a legtöbbjük elveszett az azóta eltelt évszázadok során. Eltűnésünk után fiatalabb fajok helyreállították a tudásunk egy részét, azét a tudásét, ami segít nektek abban, hogy felépítsétek a saját világotokat, még ha az elpusztulás veszélye leselkedik is rá." A régmúlt üzenetei különböző formában jelentkeznek. Egyes régi térképek valószínűleg segítettek az Újvilág felfedezésében. Feltételezéseink szerint Kolumbusz rendelkezett olyan térképekkel, vagy olyan térképek másolataival, amelyeket a klasszikus-ókor navigátorai használtak: a minosziak, a föníciaiak, karthágóiak, görögök, rómaiak és az őket megelőző világutazó népek. Ezek közül a térképek közül egyeseket mostanában fedeztek fel újra, másoknak a létezéséről tudtak ugyan, de igazi jelentőségüket nem ismerték fel. Hatalmas világtérképek részei ezek A készítőiknek jól kellett ismerniük a gömbháromszögtant, máskülönben nem lettek volna képesek ilyen pontos vetületek készítésére. Mindezt egy olyan korban, ahol a trigonometria még nem létezett, és még az sem volt általánosan ismert, hogy a föld gömb alakú. Ezek a térképek sokkal jobbak, mint az ókorban vagy a középkorban készített társaik, és másolataik apáról fiúra szálltak egész tengerésznemzedékeken keresztül. A tengerész számára ezek a térképek gyakran a túlélést jelentették. Az eredeti példányok elpusztultak, elégtek vagy ellopták őket. Rengeteg térkép veszett el a klasszikus idők nagy könyvtárközpontjainak pusztulásai alkalmával, bár közülük sok újra felbukkant Konstantinápoly bukása után.

14 Ahogy azt Charles Hapgood professzor a Régi tengeri királyok térképei című tanulmányában részletesen és meggyőzően kifejti, ezen térképek a modern térképekkel való összehasonlításokban is megállják a helyüket. Ha összevetjük a régi és a modern térképeken feltüntetett magasság, szélesség és távolság értékeket, arra kell következtetnünk, hogy a térképészek, akik rajzolták őket, pontosan ismerték a földet és az azt körülvevő világmindenséget. Képesek voltak feltérképezni Amerika partjait, Dél-Amerika hegyeit, az Antarktisz partjait és belsejét évszázadokkal azelőtt, hogy bármelyiket is hivatalosan felfedezték volna. És egy igazi szenzáció: az Isztambulban talált, 1513-ból származó Piri Reis térkép pontosan ábrázolja az antarktiszi kontinens részeit, annak ellenére, hogy azokat több ezer lábnyi jégtakaró borítja és feltehetőleg borította sok ezer évvel ezelőtt is. Több mint kétezer évvel Kolumbusz előtt egyes világutazók már bejárták és feltérképezték a karib-tengeri vizeket és Amerika partjait. Elérték és feltérképezték az Antarktiszt sok száz évvel azelőtt, hogy Cook kapitány bebizonyította": az Antarktisz nem létezik. A tizenötödik századi térképkészítők megpróbálták betölteni a világ ismeretlen részeit. Erre a célra a régmúltból fennmaradt térképeket is felhasználták. Ez gyakran arra a furcsa eredményre vezetett, hogy egyes ismeretlen területeket ábrázoló térképrészletek gyakran még a rengeteg másolás után is pontosabbak voltak, műit azok, amelyeket később, e területek felfedezése után rajzollak. Mercator 1538-ban készült, DélAmerika kevéssé ismert partjait ábrázoló térképe pontosabb volt, mint az 1569-ben készített változat, pedig akkor már többen is bejárták és jobban megismerték azokat a partokat. Cook kapitány az Antarktisz felfedezésére induló expedícióját többek között azért indította, mert az Antarktisz rengeteg régi térképen szerepelt. Csak azért jutott arra a hibás következtetésre, hogy a kontinens nem létezik, mert egyszerűen nem hajózott eléggé messze délre. Érdekes, hogy egy olyan tudományosan kiválóan képzett embernek, mint Claudius Ptolemaiosznak, a második századbeli alexandriai könyvtár vezetőjének, a híres Geographica szerzőjének, akinek oly nagy befolyása volt az ókorban, rendelkezésére álltak lényegében pontos világtérképek, és mégsem használta őket. A magyarázat valószínűleg az, hogy egyszerűen csak érdekesnek, de pontatlannak tartotta őket, és inkább a saját térképeiben bízott. Ezeken a térképeken a távolságok a római légióban szokásos pedométeres" módszerrel voltak mérve (a katonák egyszerűen lelépték" két adott pont között a távolságot). Ptolemaiosz képes lehetett

15 ugyan a földrajzi szélesség mérésére, de kronométer vagy hasonló eszköz híján magasságot nem tudott mérni, ezért valójában az ő térképei voltak pontatlanok. Az 1513-ből származó Piri Reis térkép egy török kalózról kapta a nevét (a névadó később admirális lett). Ez a térkép nyilvánvalóan csak része egy általa készített világtérképnek. Ezeket valószínűleg több száz éves, még Ptolemaiosz idejéből származó (de nem az általa készített) világtérképekről másolta. A Piri Reis térkép újrafelfedezése véletlen egybeesések sorozatának köszönhető. Ezt az ősi gazellabőrre rajzolt illusztrált térképet 1929-ben találták az isztambuli Topkapi palota háremében, amikor az évszázadok során felhalmozódott dolgokat dobálták ki, néhány évvel a törökök után ily módon szabadítva meg" a volt Konstantinápoly volt szultánját, Musztafa Kemalt a palotájától, háremétől és kötelezettségeitől. Első ránézésre pusztán csak egy érdekes öreg térképnek tűnt, ami Spanyolország, Afrika és Dél-Amerika partjait ábrázolja. Azonban váratlanul az érdeklődés középpontjába került, amikor Kolumbusz "elveszett térképei" után kutattak. Feltételezték ugyanis, hogy Kolumbusz az Atlanti-óceán első átszelésekor ilyen régi térképeket használt. Van is erről egy feljegyzés, ami állítólag a Karib-szigetekre vonatkozik:...jelentették a dolgot; egy genuai furcsaság, név szerint bizonyos Colombo az, aki felfedezte ezeket a helyeket. Példának okáért egy könyv került a fent nevezett Colombo kezébe, aki a fent nevezett könyvben azt találta, hogy a Nyugati-tenger végén, annak nyugati oldalán, partok és szigetek és mindenféle fémek és drágakövek vannak A Piri Reis térkép, a korabeli térképektől eltérő módon, helyesen mutatja a földrajzi hosszúságokat. Másolatai a világ számos könyvtárában megfordultak, és a sajtó is sokat foglalkozott velük A Egyesült Államok külügyminisztere, Henry L. Stimson, a London Newsban olvasott erről, és az Egyesült Államokban akkor tapasztalható Kolumbusz iránti érdeklődés hatására megkérte a török kormányt, hogy engedélyezze ezen anyagok kutatását. A vélhetően a régi háremben lefolytatott kutatás nem hozott eredményt. Nem találták meg sem az elveszett Kolumbusz-térképet, sem a Piri Reis térkép hiányzó részeit, így aztán az ügy elfelejtődött. Elsiklottak viszont egy aprócska feljegyzés fölött. Ez magától Piri Reistől származik,

16 és azt mondja, hogy a térképe összeállításához olyan régi térképeket és vázlatokat használt fel, amelyeket Sándor, a Két Kürt Urának idejében rajzoltak, és amik a világ betelepült negyedét ábrázolják...". Nyilvánvaló, hogy egyes térképeket megmentettek, így azok elkerülték azt az általános pusztulást, aminek az ókor sok feljegyzése áldozatul esett, így arab, török és később európai tengerészek is használhatták őket. Az ezen térképek által hordozott igazi üzenetet azonban csak később ismerték fel. A Piri Reis térkép egy másolatát egy látogatóban lévő török haditengerész kapitány ajándékozta az Egyesült Államok Haditengerészeti Hidrográfiai Irodájának Washingtonban, ahonnan végül Arlington Mallery kapitány íróasztalfiókjába került. Mallery archeológus és a régi térképek kutatója, különösen a sokat vitatott norvég térképeké, amelyek Grönlandot és az Északi-tengert ábrázolják, minden bizonnyal igazolva (a skandinávok szemében persze), hogy Amerikát a vikingek fedezték fel. Amikor Mallery kézhez kapta a Piri Reis térképet, különös, de érthető véletlenként éppen a Geographic Journalt tanulmányozta, abban is egy, a grönlandi gleccserekről szóló cikket. Ugyanazon a lapon az Északiés a Déli-sarkon található jégsapkákat hasonlították össze. Mallery megvizsgálta a partvonal rajzolatát a Piri Reis térkép alján, és arra a következtetésre jutott, hogy az a Déli-sark környékét, az öblöket és a szigeteket pontosan úgy mutatja, ahogyan azok a valóságban vannak. A különbség csak annyi volt, hogy a térkép ezeket a vidékeket az őket ma takaró vastag jégpáncél nélkül ábrázolta! Charles Hapgood professzor archeológus, történész és térképész éveken át tartó kutatásokat folytatott sok más, tengeri útvonalakat ábrázoló régi térkép másolataival kapcsolatban. A mai térképekkel való összevetésük alapján nyilvánvaló, hogy az eredetieket nem lehetett volna megrajzolni olyan technikák ismerete nélkül, amiket még a reneszánsz korában sem ismertek (a földrajzi hosszúság meghatározásához szükséges kronométer kb ig ismeretlen volt), hogy az Antarktiszon folytatott szárazföldi méréseket meg se említsük.

17 Az Antarktisz, ahogyan a ma már több mint két mérföld vastag jégtakaró nélkül kinézne. Az antarktiszi kontinens a jég nélkül nem egyetlen, hanem két részből állna. Ha valaki egy pillantást vet a Piri Reis térkép megmaradt darabjára, rögtön szembetűnik a dél-amerikai partvonal különös hosszúsága. Az alakja egyébként pontosan megfelel a valóságnak. Ez a nyilvánvaló eltérés jól bizonyítja ennek az ősi térképnek az érvényességét, hiszen látszik, hogy a térkép készítői megpróbálták a földfelszín gömb formáját sík felületre vetíteni. Bármilyen modern szférikus vetítés ugyanezt a torzítást okozná. Figyelemre méltó, hogy a régi térképészek nem csak az Antarktisz partvonalát ismerték, de tisztában voltak a szférikus vetítés alapelveivel (és ehhez vegyük hozzá azt is, hogy nem tudjuk, hányszor másolták pontatlanul ezt a térképet). A sarki partvonal tájékozódási pontjai meglepően pontosak vannak ábrázolva. Az U.S.A.F. (S.A.C.) Nyugati Légi Támaszpontjáról származó, a légi felmérésekről szóló levelében Hapgood professzor így fogalmaz: A térkép alsó felén látható földrajzi részletek figyelemreméltóan megegyeznek azzal a szeizmikus metszettel, amit egy svéd-brit-norvég expedíció készített 1949-ben. Ez azt mutatja, hogy a partvonal már ismert volt, mielőtt azt még jégsapka borította volna. Nem tudom, hogyan lehet a térkép ezen adatait összeegyeztetni a földrajztudomány 1513-as állására vonatkozó elképzelésekkel." A régi tengeri térképek részletei arról tanúskodnak, hogy (bár gyakran szerepeltek rajtuk sellők, víziszörnyek vagy éppen szelet fújó angyalfejek) az őket készítő térképészek vagy tökéletesen ismerték a Földet, vagy hihetetlenül jó találgatok voltak. A Philippe Buache (1737) francia akadémikus által készített egyik térképen egy, az Antarktiszon keresztül vezető vízi utat láthatunk, ami, ha nem volna a vastag jégtakaró,

18 két részre választaná a kontinenst. Ez a tény (hogy tudniillik az Antarktisz a jég alatt két részből áll) azonban nem volt ismert egészen az 1958-as Nemzetközi Geofizikai Évig. A legmodernebb hangradaros eszközökkel végzett vizsgálatok alapján ma már bizonyos, hogy ha nem volna jég, Kelet-Antarktisz és Nyugat-Antarktisz külön lenne választva egymástól a Transz-antarktiszi hegység mentén. A mai Mary Byrd-föld helyén a Byrd gleccser medencéjében nagyrészt víz lenne, egyesítve a Weddell-tengert a Ross-tengerrel. Bár az antarktiszi kontinens egyetlen nagy jégtömegnek néz ki, ma már tudjuk (vagy legalábbis azt állítjuk a mérőeszközeinkbe vetett hitünk alapján), hogy valójában két gigászi sziget. De honnan tudhatták ezt azok, akik a Buache-féle térkép eredetijét készítették, több száz, vagy esetleg több ezer évvel az Antarktisz hivatalos felfedezése" előtt? A Philippe Buache-féle Antarktisz-térkép Párizsban készült 1737-ben, egy évszázaddal az Antarktisz felfedezése előtt. Nyilvánvalóan az ősi időket túlélő térképekről másolták, hiszen az Antarktiszt két részből állónak mutatja. Ezt a tényt hangradaros mérések alapján csak az 1958-as Nemzetközi Geofizikai Évben sikerült igazolni. Az ókori navigátorok viszont tudtak erről, és látogatásokat tettek az Antarktiszon, még mielőtt azt jég borította volna. Az 1532-ben készült Orance Finné-féle világtérkép egy darabja az 1818-ig felfedezetlen antarktiszi kontinenst ábrázolja, és folyókat rajzol a mai gleccserek helyére. A Földközi-tengert és az Égei-tengert ábrázoló Ibn ben Zára térkép láthatóan pontosan ábrázolja a partvonalakat, de - az ismert szigetekkel együtt - olyan szigeteket is ábrázol, amelyek vagy nem

19 léteznek, vagy már a tengervíz borítja őket. A víz alatti szigetek feltehetőleg léteztek még a legutolsó jegesedés előtt, hiszen a tengerek szintje akkor lényegesen alacsonyabb volt. Egy másik utazást tehetünk a távoli múltba az 1559-ből származó török Hadzsi Ahmed-térképen. Ez nemcsak Amerika nyugati partjait mutatja, de egy Szibéria és Alaszka között húzódó föld-hidat is ábrázol elképzelhető, hogy Hadzsi Ahmed forrásai a legutolsó jégkorszak végéről származnak, amikor az amerikai indiánok és kiválasztott állataik átgyalogoltak a mai Bering-szoros helyén fekvő föld-hídon. Ezt tartják az amerikai antropológusok az ázsiai eredet"-nek. Hapgood professzor munkája igen figyelemre méltó és meggyőző, különösen akkor, ha valaki - hosszúság-, szélesség- és geometriai vetítéstáblázatok segítségével, amolyan csináld-magad archeológiai kutatómunkaként - utána is számol. Hapgood professzor saját szavaival: A görögök idejében a matematika jóval a műszerkészítés előtt járt: nem volt olyan eszköz, amivel könnyen és pontosan meg lehetett volna állapítani a különböző helyek földrajzi hosszúságát. De a Piri Reis térkép és más, általunk tanulmányozott térképek arról beszélnek, hogy egy ilyen műszer igenis létezett egykor, és akik használták, pontosan tudták a Föld méretét. Úgy tűnik, jól ismerték az amerikai kontinenst, és feltérképezték az antarktiszi partokat is." A maja indiánok ősidőkből megmaradt, Közép-Amerikáról szóló krónikájában, a Popul Vuh-ban szerepel egy szokatlan utalás, ami különös módon egybevág az ősi kultúrák létezéséről szóló elmélettel. Megemlíti, hogy az első faj, amely a tudás birtokában volt megvizsgálta a látóhatár négy sarkát, az égbolt négy pontját és a föld körbefutó köreit." A régi korok technikai fejlettségéről alkotott elképzeléseinket néha egy megtalált apró tárgy is megváltoztathatja. Bizonyára egyfajta kulturális sokként hatna, ha végül mégis sikerülne egy ősi öngyújtót vagy elemlámpát találni. Azonban általában az ilyen tárgyakat más tárgyak mellé téve múzeumokba zárják, és olyan címkéket aggatnak rájuk, hogy rituális tárgy", vagy egy ritka őszinteségroham alkalmával: ismeretlen rendeltetésű tárgy". Profi és amatőr archeológusok (az amatőr" szót sajnos gyakran pejoratív értelemben használják az archeológiában és a történelemtudományban) sokszor vizsgáltak már ilyen tárgyakat, és gyakran a legmeglepőbb módokon azonosították bá őket. Egy német mérnök, Wilhelm König, 1936-ban Bagdad városának megbízásából egy csatornaépítésen dolgozott. A Bagdadi Múzeumban

20 látott néhány lapos követ és vázát, amik rituális tárgyiakként voltak azonosítva. Később egy romos épületben egy 1700 éves vázát talált, aminek a belső falát réz! borította. Ahogy azt követően egy jelentésében leírta: Egv vastag aszfaltdugó volt a henger felső végébe erőltetve. A dugó közepéből egy tömör vasdarab állt ki." Lényegében egy elektromos elemet talált. Egy ilyen felfedezésből persze még nem lehet messzemenő következtetéseket levonni. Lehet, hogy általánosan használták az elektromosságot egy olyan korban, amiről eddig eléggé biztosan azt állítottuk, hogy az elektromosságot nem ismerték. Az is lehet, hogy ez csak egyfajta galvanizálási technika, amivel az ékszereket védik, és amit már a Közel-Keleten is használtak. A lelet mindenesetre figyelemre méltó. Lehet, hogy az elektromosságot már több ezer évvel Benjámin Franklin előtt is használták? Elképzelhető, hogy elektromosságot használtak Mezopotámiában is ékszerek készítésénél. A női misztikum fontos szerepet tölt be a civilizáció fejlődésének előrelendítésében: az emberiség egyik legrégibb ismert bányája, a ngwenyai éves vasbánya, nyilvánvalóan a hematit-érc kitermelésére létesült, amit a kozmetikában használtak fel. Peruban, az inkák előtti ősi Chimú kultúra emlékei között elektromos galvanizálásra utaló jeleket találtak. A Chan Chan-i tengerparton gyönyörű műtárgyakat találtak, amelyek rézből készültek, és arannyal voltak bevonva, vagy ezüstből készültek és arannyal voltak bevonva. Nehéz elképzelni, hogyan lehet ilyesmit csinálni elektrolízis nélkül, bár egyesek szerint létezhet valami más eljárás is, aminek során a megolvasztott aranyból vagy ezüstből felszálló gőzök csapódnak le a rézfelületen és borítják be azt. De ne feledjük, hogy bármelyik módszert használták is, ezt egy olyan kultúra fejlesztette ki, me ly régebbi annál az indián civilizációnál, amit a spanyol hódítók találtak. A spanyolok (legnagyobb megelégedésükre) egy olyan későbbi kultúrára leltek, ahol a műtárgyak tömör aranyból vagy ezüstből készültek. Nem tudni, hogy régen az elektromosságot használták-e világításra, van azonban néhány furcsa utalás arra, hogy tisztában voltak az elektromosság ilyen hatásával. Ezeket a Salamon-templomról szóló leírásokban lelték (vö. Robert Charroux: Histoire Inconnue des Hommes), amelyek szerint a templomnak arany tetején 25 láb hosszú, hegyes végű vasrudak voltak, hasonlóan a ciszternákba vezető vízvezetékekhez. A görög fizikus, Ctéziász i. e. 400-ban szintén utal a villámlás ismeretére, ő

21 megemlíti, hogy Egyiptomban fémkardokat" szúrtak a földbe hegyükkel felfelé, hogy elhárítsák a viharok káros hatásait. Úgy tűnik, valamiféle titokzatosság lengi körül az ősi világításról szóló történeteket. Ahogy John Pfeiffer megjegyzi, a fények körülbelül évvel ezelőtt gyúltak ki", és azóta, a modern világítás elterjedéséig gyakorlatilag mindenféle módszert kipróbáltak már, az indirekt megvilágítástól a fény felerősítéséig. Ez utóbbi technikát az ókori Keleten használták. Néhány kérdés azonban így is megválaszolatlanul marad. Nem tudjuk, hogyan festették és faragták az egyiptomi sírkamrák falait, hogyan készültek a pontosan vágott járatok a gizehi Nagy Piramis alatt. Ezeket aligha lehetett megcsinálni valamilyen hatékony világítási módszer nélkül, márpedig nem találtunk az alacsony mennyezeteken olyan nyomokat, amik a világítás valamilyen formájára utaltak volna. Hasonló rejtéllyel állunk szemben a dél-amerikai inka romokat vizsgálva. Az alacsony mennyezeteken és járatokban nincs semmi füstnyom, ami világítás (pl. fáklyák) használatára utalna. Ráadásul már több száz éve érkeznek állandóan jelentések az Amazonas felső mellékfolyóinak környékén élő vad" indiánokról. Ezen a vidéken hatalmas felfedezetlen területek rejtőzhetnek az őserdő zöld tengere alatt. Ezek a jelentések azt állítják, hogy elveszett,"fehér" törzsek lakják még mindig a dzsungelt, és hatalmas városaik vannak, amelyek ablakaiból éjszakánként furcsa fények szűrődnek ki. A brit felfedező és író, Fawcett ezredes (és mások) szerint ezek egy ősi kultúra leszármazottjai lehetnek, akik megőrizték őseik világítástechnikai ismereteit. Fawcett ezredes expedíciót is indított ennek kiderítésére 1920-ban, de nyomtalanul eltűnt. Mivel a későbbi kutató expedíciók sem bukkantak nyomára, így ő maga is legendává lett. Az amerikai kontinensen és a Karib-szigeteken rengeteg olyan leletet találtak, amelyeknek a korát nem ismerjük. A mai kormeghatározási módszerek sajnos nem vezetnek eredményre nemesfémek, kő és agyag esetén, amikből az ilyen tárgyak általában készülnek. Így ezekről a leletekről nem lehet semmi biztosat mondani. Szerencsére az amerikai kontinensen vannak olyan leletek is, amelyek a korukra utaló jeleket hordoznak. Ezek általában kihalt állatokat ábrázolnak dombok, hatalmas kőszobrok, domborművek formájában, edényekre festve vagy kőbe vésve. Az egyesült államokbeli Wisconsin mellett látható Elefántdomb szemmel láthatóan egy elefántot vagy egy mamutot mintáz, ha felülről nézzük. A mexikói Palenquénél feltárt épületmaradványok között felismerhető egy minta, ami egy ormányát feltartó elefántra emlékeztet,

22 hasonlóan az azték szobrászat elefánt"-maszkjaihoz. Kolumbiában elefántokat ábrázoló rajzokat találtak aranylemezekbe karcolva egy Cali melletti repülőtér építési munkálatai közben (csak emlékeztetőül: Bogotától nem messze feltártak egy elefánt- vagy masztodon- temetőt", aminek a becsült kora nagyobb, mint az eddig ismert emberi civilizációé). Brazíliában, az Amazonas környékén rinocéroszra emlékeztető kőfaragásokat és dinoszauruszra hasonlító rajzokat találtak. A perui Marcahuasi fennsíkon olyan sziklákat és kődarabokat találtak, amelyek oroszlánt, vízilovat és más, a terület faunájára nem jellemző állatokat ábrázolnak. Tiahuanacóban olyan ismeretlen korú cserépedényeket találtak (Tiahuanaco kora 3000 év és év között lehet), amelyek jól ábrázolják a kihalt toxodont (ez egy ősi időkben élt vízilószerű állat volt), és ez azt jelzi, hogy azok az emberek, akik ezeket az edényeket festették, feltehetőleg láttak is ilyen állatot. Különös és titokzatos jeleket találhatunk a perui Nazca-völgyben, északra és délre Nazca városától, mintegy 250 mérföldnyire délre Limától. Ez egy sorozat párhuzamos és egymást keresztező, utakra emlékeztető vonalból áll. Ezeket régóta inka utaknak" hívják, azzal az apró szépséghibával, hogy a figyelemre méltó valódi inka úthálózat útjaitól eltérően, nem vezetnek sehová, hanem trapézok, háromszögek és egyéb szabályos vagy szabálytalan síkidomok útvesztőjét alkotják. Más utak fentről nézve hatalmas madarakat, pókokat, teknősöket, jaguárokat, majmokat, kígyókat, halakat mintáznak, van közöttük egy bálna, egy gigantikus embert ábrázoló figura és egyéb különös formák is. Ezeket egy ismeretlen faj készíthette jóval az inkák megjelenése előtt, valószínűleg 15 évszázaddal ezelőtt. Ezek az utak hol bemélyednek a földbe, sziklákba, hol töltéseken futnak, mindig a terület pillanatnyi sajátosságainak megfelelően. Hatalmas képeket lehet látni a szomszédos völgyfalakon is. A Nazca vonalak" vagy utak" teljes valójukban azonban csak akkor mutatkoztak még, amikor először lehetett őket a levegőből tanulmányozni. A földről alig észre-vehetőek. A pánamerikai autópályán autóval is át lehet szelni ezeket a vonalakat a Nazca-völgyben, de autóból nem sok látnivalót nyújtanak. A levegőből azonban teljesen más kilátás nyílik erre a csodálatos vonal- és ábra-együttesre. Csak fentről lehet csodálni igazán, ahonnan még ennyi évszázad után is tisztán látszik. A vonalak és a hatalmas képek egy több mint 60 mérföld hosszú és ha a szomszédos hegyek lejtőit is beszámítjuk - egy több mint 10 mérföld széles területet fednek le. Az egyenes vonalak tökéletesen egyenesek,

23 mintha precízen ki lettek volna mérve. Néha csak néhány yardnyira nyúlnak, néha hosszú mérföldeken át húzódnak, de sohasem térnek el eredeti irányuktól, mindig tökéletesen egyenesek maradnak, pedig néha hegyeken kell keresztülvágniuk. Ez egy újabb érdekes adalék lehet a régi civilizációk fejlettségének megítéléséhez. Jó ötletnek tűnik az az elmélet, mely szerint ezek a vonalak valószínűleg ókori leszállópályák" csillagközi pilóták száma-: rá vagy esetleg űrutazóknak szóló üzenetek. Ez a pihent fantáziára valló feltételezés azonban meglepő módon visszhangra lel az ősi perui hagyományokban és legendákban. A hagyomány szerint Orajona istennő az égből jött hatalmas hajójával itt szállt le. Egy valamivel kevésbé izgalmas, de azért még így is elég fantasztikus magyarázattal szolgál Dr. Paul Kosok és Dr. Mária Reiche. Dr. Kosok munkája közben éppen egy nagyobb vonal végén egy kis hegyen állt, ahonnan más vonalak ágaztak szét. Június 22-e volt - ez a téli napforduló ideje az egyenlítőtől délre. Amikor a nap felkelt, pontosan abból az irányból bukkant fel a láthatáron, amerre az a vonal vezetett, aminek végénél ő és a felesége állt. Ezen felbuzdulva sok más vonalat is megvizsgáltak, és azt találták, hogy sok ilyen vonal tisztán olvasható üzenetet ad egy csillagász számára, a nap, a hold és a bolygók pályájáról, a napfordulókról és nap-éjegyenlőségekről. Dr. Reiche még a helyszínen feldolgozta és kiértékelte a megfigyeléseit, és megállapította a vonalak hozzávetőleges keletkezési idejét is (i. sz. 500). Vajon ezek a hatalmas csillagászati ábrák szándékosan azoknak készültek, akik fentről szemlélik őket? Ha igen, akkor azok a fentiek" valószínűleg az istenek lehettek. Talán ilyen módon akarták őket figyelmeztetni arra, hogy ne felejtsék el a napot, a holdat, a bolygókat a helyes pályájukon tartani, és ne feledkezzenek meg az éghajlat rendes működtetéséről sem. A hatalmas figurák valószínűleg a zodiákus vagy egyéb csillagképek konstellációját ábrázolják. Az ősi amerikaiak szilárdan meg voltak győződve arról, hogy mennyei küldetésük van. Törzsek és népek gondolták, hogy felelősek a kozmosz megfelelő működéséért. Az inka kozmológia központja az Intihuatana volt - a nap őre", ez egy kőből készült jelzés, amire a nap árnyékának pontosan rá kellett esnie napfordulókor. A legősibb amerikai kultúrák leginkább az asztronómiával és a matematikai számításokkal foglalkoztak; csak később akarták az aztékok a mennyország egyensúlyát