Sárkányok a világban A sárkányok a föld szinte minden területének mitológiájában megjelent lények. Számos olyan dolog van bolygónkon szerteszét, amit

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Sárkányok a világban A sárkányok a föld szinte minden területének mitológiájában megjelent lények. Számos olyan dolog van bolygónkon szerteszét, amit"

Átírás

1

2 Sárkányok a világban A sárkányok a föld szinte minden területének mitológiájában megjelent lények. Számos olyan dolog van bolygónkon szerteszét, amit róluk neveztek el. Nézzünk ezek közül néhányat!

3 Kék sárkány-folyó Portugáliában kanyarog ez a különleges folyó, az Odeleite. A folyó a sötétkék színe és kanyargós formája miatt kapta a kék sárkány nevet.

4 Sárkány-tó A Sárkány-tó Sárkeresztúr határán terül el, az Őssárvíz és az ős-balaton árkának maradványa. Alig két évszázaddal ezelőtt itt hatalmas mocsár és nádrengeteg volt. Olvadás után szélessége a több kilométert is elérte. Elképzelhető, hogy a Sárkány-tó a lecsapolás után alakult ki, s ebben szerepet játszott talajának az átlagnál nagyobb, szikes, sós tartalma. Az idők múlásával a szik a felszínre tört. Az idők folyamán saját élővilága alakult ki. Országos jelentőségű természetvédelmi terület.

5 Sárkánygyümölcs Az ízletes sárkánygyümölcs, vagy más nevén kaktuszgyümölcs, pitahaya, Dél- Amerikából származik, de Izraelben, Vietnámban és Kínában is termesztik. A kaktuszfélék családjába tartozik. Tűzgolyó formája egy sárkány lángcsóvájához hasonlít.

6 Sárkányfa A sárkányfa, vagy sárkányvérfa spárgafélék családjába tartozó növénynemzetség. Dracéna neve az ógörög nőstény sárkány szóból származik, amit az egyes fajainak felsértett törzséből kifolyó, megszáradva vörös színű gyantáról (sárkányvér) kapott. Egyik legismertebb fajuk a Szokotra szigeten nő,másik a Kanári-szigeteken egy Madeirán, egy az Arab-tábla félsivatagi tájain, egy pedig az Észak-Afrika keleti részén elterjedt.

7 Sárkányfű Az északi sárkányfű az árvacsalánfélék családjába tartozó, hidegkedvelő, hegyi vagy sztyeppi vadvirág, cm. Szinte egész Eurázsiában elterjedt. Magyarországon jégkorszaki reliktum, fokozottan védett. Mivel a keleti sárkányokkal ellentétben a nyugatiakat rossz lényeknek tartották, távoltartásukra alkalmas dolgokat kerestek. Ezt a virágot megfelelőnek találhatták.

8 Sárkányfű Ismeretes még egy sárkányfű névvel ellátott, kerti virág. Alapfaja Dél- Amerikai származású, felálló szárú hagymagumós évelő virág. Nemesített fajai a kertek kedvelt növénye.

9 Sárkány-barlang A krakkói Sárkánybarlang Lengyelország egyik legismertebb barlangja, a mészkőben termálvizek alakították ki az üreget.

10 Sárkány-barlang Nem csak a lengyelek büszkélkedhetnek Sárkánybarlanggal. Nekünk is van egy. A Szent György-hegyi jégbarlangot Sárkány-barlangnak is nevezik, mert a néphit szerint egykor sárkány lakta, mellyel maga Szent György végzett.

11 Sárkány achát A sárkány achát vagy sárkányvér achát a nevét különleges, érdekes mintázatáról kapta. Mint a legtöbb achátnak, félelemleküzdő, egyensúlysegítő lelki gyógyhatást tulajdonítanak, testi gyógyhatása pedig bélrendszeri problémák kezelése, immunrendszerre gyakorolt jó hatása.

12 Sárkány-hegység A Sárkány-hegység Afrika gyönyörű hegysége, melyet a Blyde folyó szel át.

13 Lapos sárkánybogár A lapos sárkánybogár a sárkánybogárfélék családjába tartozó, Eurázsiában elterjedt bogárfaj. Magyarországon természetvédelmi értéke Ft.

14 Papírsárkány Legrégebbi írásos említése és ábrázolása Kínából származik, innét terjedt el Ázsiában, majd az egész világon. Mai nevét a Tang-korban kapta, fengzhengnek, ami annyit tesz: széllel zengő. Nem véletlen a névválasztás, ugyanis ebben az időszakban a papír sárkányokat elsősorban hadászati célokra használták, segítségével tudták felmérni például a seregek közti távolságot, sok esetben pedig bambuszból készült sípot szereltek rá, így hangot is adott. Ez az időszak azért is jelentős, mert ekkor vált a sárkányeregetés szórakozássá.

15 Ha érdekel benneteket a téma, keresgéljetek az interneten. Sárkányok mindenütt vannak. Néha kutatnunk sem kell utánuk, elég felnézni az égre.

4. osztályos feladatsor II. forduló 2016/2017. tanév

4. osztályos feladatsor II. forduló 2016/2017. tanév Miskolc - Szirmai Református Általános Iskola, AMI és Óvoda OM 201802 e-mail: refiskola.szirma@gmail.com 3521 Miskolc, Miskolci u. 38/a. Telefon: 46/405-124; Fax: 46/525-232 4. osztályos feladatsor II.

Részletesebben

Téma Óraszám Tanári bemutató Tanulói tevékenység Módszertan Óratípus Eszközök

Téma Óraszám Tanári bemutató Tanulói tevékenység Módszertan Óratípus Eszközök Tartalom 5. évfolyam... 1 Tájékozódás a térképen, térképismeret... 1 Az időjárás és az éghajlat elemei... 2 A földfelszín változása...2 Környezetünk élővilága... 3 6. évfolyam... 4 Tájékozódás a térképen

Részletesebben

JAVÍTÓ- ÉS OSZTÁLYOZÓ VIZSGA KÖVETELMÉNYEI FÖLDRAJZBÓL HATOSZTÁLYOS GIMNÁZIUM. 7. évfolyam

JAVÍTÓ- ÉS OSZTÁLYOZÓ VIZSGA KÖVETELMÉNYEI FÖLDRAJZBÓL HATOSZTÁLYOS GIMNÁZIUM. 7. évfolyam JAVÍTÓ- ÉS OSZTÁLYOZÓ VIZSGA KÖVETELMÉNYEI FÖLDRAJZBÓL HATOSZTÁLYOS GIMNÁZIUM 7. évfolyam A szilárd Föld anyagai és Földrajzi övezetesség alapjai Gazdasági alapismeretek Afrika és Amerika földrajza Környezetünk

Részletesebben

Az éghajlati övezetesség

Az éghajlati övezetesség Az éghajlati övezetesség Földrajzi övezetek Forró övezet Mérsékelt övezet Hideg övezet Egyenlítői öv Átmeneti öv Térítői öv Trópusi monszun vidék Meleg mérsékelt öv Valódi mérsékelt öv Hideg mérsékelt

Részletesebben

A földtörténet évmilliárdjai nyomában 2010.11.22. FÖLDRAJZ 1 I. Ősidő (Archaikum): 4600-2600 millió évvel ezelőtt A földfelszín alakulása: Földkéreg Ősóceán Őslégkör kialakulása. A hőmérséklet csökkenésével

Részletesebben

Cím: Óriás dinók jönnek Patagóniából Forrás: Népszabadság, Ötvös Zoltán, március 9.

Cím: Óriás dinók jönnek Patagóniából Forrás: Népszabadság, Ötvös Zoltán, március 9. Cím: Óriás dinók jönnek Patagóniából Forrás: Népszabadság, Ötvös Zoltán, 2007. március 9. Szövegtípus: magyarázó Szöveg olvashatósága: közepesen nehéz Kérdések nehézsége: könnyű, közepesen nehéz, nehéz

Részletesebben

Versenyző iskola neve:... 2... Természetismereti- és környezetvédelmi vetélkedő 2014/2015. 6. osztály. I. forduló

Versenyző iskola neve:... 2... Természetismereti- és környezetvédelmi vetélkedő 2014/2015. 6. osztály. I. forduló 1 Miskolc - Szirmai Református Általános Iskola, Alapfokú Művészetoktatási Intézmény és Óvoda OM 201802 e-mail: refiskola.szirma@gmail.com 3521 Miskolc, Miskolci u. 38/a. Telefon: 46/405-124; Fax: 46/525-232

Részletesebben

Magyarorsza gi Nemzeti Parkok

Magyarorsza gi Nemzeti Parkok Magyarorsza gi Nemzeti Parkok Név: Kvaszingerné Prantner Csilla Szak: Informatika Évfolyam: III. Tartalomjegyzék Az Aggteleki Nemzeti Park szövegrésze... 3 A Balaton-felvidéki Nemzeti Park... 3 Tihany...

Részletesebben

ÁR kulcsrakész ÁR lapraszerelt

ÁR kulcsrakész ÁR lapraszerelt Szélesség (cm) 90 Magasság (cm) 85 52 266 Ft 39 412 Ft 54 057 Ft 41 203 Ft 54 095 Ft 41 005 Ft 54 455 Ft 41 365 Ft 55 143 Ft 42 052 Ft 57 396 Ft 44 305 Ft 56 886 Ft 43 795 Ft 58 146 Ft 45 055 Ft 55 316

Részletesebben

Magyar óriásnyúl tenyésztésének története

Magyar óriásnyúl tenyésztésének története Magyar óriásnyúl tenyésztésének története A nyúl háziasítása és elterjedése Lepus europeus Oryctolagus cunyculus Az üregi nyúl Az üregi nyúl mintegy ezer évvel ezelőtt az Ibériai félszigetről terjedt el

Részletesebben

Természetismereti- és környezetvédelmi vetélkedő

Természetismereti- és környezetvédelmi vetélkedő Miskolc - Szirmai Református Általános Iskola, Alapfokú Művészetoktatási Intézmény és Óvoda OM 201802 e-mail: refiskola.szirma@gmail.com 3521 Miskolc, Miskolci u. 38/a. Telefon: 46/405-124; Fax: 46/525-232

Részletesebben

Látogatásunk az orchideák birodalmában

Látogatásunk az orchideák birodalmában Látogatásunk az orchideák birodalmában.2014. november 14-én ellátogattunk a Magyar Mezőgazdasági Múzeumba a Veres Péter Gimnázium 8.a, 8.b és a 10.c osztály biológia szakköröseivel Boncz Andrea és Őze

Részletesebben

AZ ÓKORI KELET. 2. lecke Egyiptom, a Nílus ajándéka

AZ ÓKORI KELET. 2. lecke Egyiptom, a Nílus ajándéka AZ ÓKORI KELET 2. lecke Egyiptom, a Nílus ajándéka A Nílus, mint közlekedési útvonal Az afrikai Nílus a Föld leghosszabb folyója. Hossza 6685 km. Neve az ókori Egyiptomban Hápi volt. A kőkor óta alapvető

Részletesebben

Világörökségek a föld mélyében

Világörökségek a föld mélyében Az Aggteleki-karszt barlangjainak bemutatása nemzetközi összehasonlításban avagy Világörökségek a föld mélyében Magyar Nemzeti Parkok Hete Bódvaszilas 2012.06.15 Egri Csaba VM A Világörökséggé nyilvánított

Részletesebben

Feladatlap. Feladatlap száma Elért pontszám

Feladatlap. Feladatlap száma Elért pontszám Concursul Multidisciplinar BOLYAI FARKAS Tantárgyverseny, Concursul pe ţară al liceelor cu predare în limba maghiară Magyar tannyelvű középiskolák országos vetélkedője Concursul de geografie Teleki Sámuel

Részletesebben

AUSZTRÁLIA TERMÉSZETI FÖLDRAJZA

AUSZTRÁLIA TERMÉSZETI FÖLDRAJZA AUSZTRÁLIA TERMÉSZETI FÖLDRAJZA 1. Ausztrália határai: NY: Indiai-óceán - Afrikától É: Timor-tenger, Arafura-tenger - Óceánia szigeteitől K: Nagy-korallzátony, Csendes-óceán - Amerikától D: Indiai-óceán

Részletesebben

Ha a Föld csupán egy egynemű anyagból álló síkfelület lenne, ahol nem lennének hegyek és tengerek, akkor az éghajlatot csak a napsugarak beesési

Ha a Föld csupán egy egynemű anyagból álló síkfelület lenne, ahol nem lennének hegyek és tengerek, akkor az éghajlatot csak a napsugarak beesési A Forró övezet Ha a Föld csupán egy egynemű anyagból álló síkfelület lenne, ahol nem lennének hegyek és tengerek, akkor az éghajlatot csak a napsugarak beesési szöge, vagyis a felszínnel bezárt szöge határozná

Részletesebben

Ismerkedés a kontinensekkel és az ott élő emberek kultúrájával, életével

Ismerkedés a kontinensekkel és az ott élő emberek kultúrájával, életével Ismerkedés a kontinensekkel és az ott élő emberek kultúrájával, életével diákmelléklet ÉN ÉS A VILÁG 5. évfolyam 111 D1 Történetek a Földről Vasco da Gama A XIV XV. századi Európába sokféle kereskedelmi

Részletesebben

Készleten levő termékek

Készleten levő termékek MÉRET Magyar számozás szerint kb Hossz Kor S 80 37 cm Kb. 1 évig M 86 38 cm Kb. 1-2 év L 98 42 cm Kb. 2-3 év XL 106 47 cm Kb. 4 év Kedves Vásárló! A kínai méretezés eltér az európaitól és a mérettáblához

Részletesebben

A nemek migrációban betöltött szerepe. EMH 8. nemzeti ülés 2011. december 8.

A nemek migrációban betöltött szerepe. EMH 8. nemzeti ülés 2011. december 8. A nemek migrációban betöltött szerepe EMH 8. nemzeti ülés 2011. december 8. Az előadás tartalma 1. Elmélet 2. 2010. december 31-én egyes engedély típusokkal rendelkezők nemek és főbb állampolgárságok szerint

Részletesebben

FÖLD NAPJA VETÉLKEDŐ-2016/2017. III. forduló Leadási határidő: február 22.

FÖLD NAPJA VETÉLKEDŐ-2016/2017. III. forduló Leadási határidő: február 22. FÖLD NAPJA VETÉLKEDŐ-2016/2017. III. forduló Leadási határidő: 2017. február 22. 1. Az év fája 8 pont/ Az Országos Erdészeti Egyesület (OEE) 21 éve indította útjára az Év Fája mozgalmat. A kezdeményezés

Részletesebben

Csopak épített környezetének értékkatasztere

Csopak épített környezetének értékkatasztere HE ép 1 Csákányhegyi kilátó 050/2 Leírás: A Csopak települését északról határoló Csákány-hegy, valamint a parkerdő mindig is kedvelt kirándulóhely volt az itt élők és az üdülő vendégek körében, a Balaton

Részletesebben

A patkánysiklók élete a természetben. (Pantherophis obsoletus)

A patkánysiklók élete a természetben. (Pantherophis obsoletus) A patkánysiklók élete a természetben. (Pantherophis obsoletus) Írta: Thurn Tamás Köszönet a képekért: http://www.herp-pix.org http://www.edu.ge.ch/co/renard/coursfacbio/welcome.htm Ez a csodálatos hüllő

Részletesebben

Környezeti és fitoremediációs mentesítés a Mátrában

Környezeti és fitoremediációs mentesítés a Mátrában Környezeti és fitoremediációs mentesítés a Mátrában A Zagyva- Tarna vízgyűjtője A két folyó között a Mátra Hol vagyunk? Gyöngyösoroszi 0 A Mátra földrajza A Mátra az Északi-középhegység része Európa legnagyobb

Részletesebben

4. osztályos feladatsor III. forduló 2014/2015. tanév

4. osztályos feladatsor III. forduló 2014/2015. tanév Iskola: 1 Csapatnév: 4. osztályos feladatsor III. forduló 2014/2015. tanév 13 1. Fejtsétek meg a keresztrejtvényt!a megfejtés után megtudjátok, hogy a harmadik fordulónak mi a témája! 1. Itt adták át Közép-Európa

Részletesebben

FELHÍVÁS. Békés megye természeti értékei címmel. 5-6. osztályos diákok számára.

FELHÍVÁS. Békés megye természeti értékei címmel. 5-6. osztályos diákok számára. 1/9. oldal FELHÍVÁS A Békés Megyei IBSEN Nonprofit Kft. Kulturális Irodája és a Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatósága természetismereti és kulturális vetélkedőt hirdet Békés megye természeti értékei címmel

Részletesebben

Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság TÚZOK TUSA 2014. II. forduló FELADATLAP

Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság TÚZOK TUSA 2014. II. forduló FELADATLAP Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság TÚZOK TUSA 2014 II. forduló FELADATLAP Kedves Versenyzők! Az első forduló túzokkal kapcsolatos feladatait már megoldottátok. Most a második forduló átfogóbb kérdéseinek

Részletesebben

Curie Környezetvédelmi Emlékverseny 9-10. évfolyam Területi döntő 2012/2013. A FELADATLAP MEGOLDÁSÁT AZ 5. OLDALON OLVASHATÓ KÍSÉRLETTEL KEZDJÉTEK!

Curie Környezetvédelmi Emlékverseny 9-10. évfolyam Területi döntő 2012/2013. A FELADATLAP MEGOLDÁSÁT AZ 5. OLDALON OLVASHATÓ KÍSÉRLETTEL KEZDJÉTEK! A feladatokat írta: Kódszám: Széchenyi Gábor, Budapest Lektorálta:..... Dr. Mari László, Budapest 2013. február 16. Curie Környezetvédelmi Emlékverseny 9-10. évfolyam Területi döntő 2012/2013. A FELADATLAP

Részletesebben

1. forduló. Részlet a feladatlapból. A feladatlap 5 feladatból áll.

1. forduló. Részlet a feladatlapból. A feladatlap 5 feladatból áll. 1. forduló Részlet a feladatlapból. 1. Magyar népmese A feladatlap 5 feladatból áll. Az égig érő fa mítosza Belső Ázsiából származik. Nemcsak hiedelemmondáink, népmeséink sajátos eleme ez a hatalmas fa,

Részletesebben

1. tudáskártya. Mi az energia? Mindnyájunknak szüksége van energiára! EnergiaOtthon

1. tudáskártya. Mi az energia? Mindnyájunknak szüksége van energiára! EnergiaOtthon 1. tudáskártya Mi az energia? Az embereknek energiára van szükségük a mozgáshoz és a játékhoz. Ezt az energiát az ételből nyerik. A növekedéshez is energiára van szükséged. Még alvás közben is használsz

Részletesebben

Geológiai képződmények az egri vár elpusztult Dobó-bástyájának a területén

Geológiai képződmények az egri vár elpusztult Dobó-bástyájának a területén Geológiai képződmények az egri vár elpusztult Dobó-bástyájának a területén Mint ismeretes, a Dobó-bástya 1976 júliusában leomlott, ezt követően a megmaradt részt balesetvédelmi okok miatt lerobbantották.

Részletesebben

3521 Miskolc, Miskolci u. 38/a. Telefon: 46/405-124; Fax: 46/525-232. Versenyző iskola neve:.. ... Csapattagok:...

3521 Miskolc, Miskolci u. 38/a. Telefon: 46/405-124; Fax: 46/525-232. Versenyző iskola neve:.. ... Csapattagok:... Miskolc - Szirmai Református Általános Iskola, Alapfokú Művészetoktatási Intézmény és Óvoda OM 201802 e-mail: refiskola.szirma@gmail.com 3521 Miskolc, Miskolci u. 38/a. Telefon: 46/405-124; Fax: 46/525-232

Részletesebben

Hírek a nagyvilágból

Hírek a nagyvilágból 8. szám 2014. augusztus szeptember MÓRAHALMI CSAHOLÓ Hírek a nagyvilágból Párt kapott a vörös panda A Szegedi Vadaspark hím vörös pandája párt kapott maga mellé. Összeszoktatásuk után augusztus 26 tól

Részletesebben

4. osztályos feladatsor III. forduló 2013/2014. tanév

4. osztályos feladatsor III. forduló 2013/2014. tanév Iskola: Csapatnév: _ 1 4. osztályos feladatsor III. forduló 2013/2014. tanév 1. Fejtsétek meg a keresztrejtvényt!a megfejtés után megtudjátok, hogy a harmadik fordulónak mi a témája! 14 1. Az Északi-középhegység

Részletesebben

Természetismereti- és környezetvédelmi vetélkedő

Természetismereti- és környezetvédelmi vetélkedő Miskolc - Szirmai Református Általános Iskola, Alapfokú Művészeti Iskola és Óvoda OM 201802 e-mail: refiskola.szirma@gmail.com 3521 Miskolc, Miskolci u. 38/a. Telefon: 46/405-124; Fax: 46/525-232 Versenyző

Részletesebben

Én és Ukrajna tantárgy. Óravázlat. Az óceánok természetvilága. Bakos Ilona Derceni Középiskola 2012. november 13..

Én és Ukrajna tantárgy. Óravázlat. Az óceánok természetvilága. Bakos Ilona Derceni Középiskola 2012. november 13.. Én és Ukrajna tantárgy Óravázlat Az óceánok természetvilága Bakos Ilona 2012. november 13.. TÉMA. Az óceánok természetvilága CÉL. Megismertetni a tanulókat a világóceán és óceán fogalmakkal, az óceánok

Részletesebben

Természetmadárvédelem. gyerekszemmel

Természetmadárvédelem. gyerekszemmel Természetmadárvédelem gyerekszemmel Tiszakécske Párkereső 1 izhá csaka 2 sitéve júvar 3 héref aglyó 4 artipcsekef 5 dajármég 6 nakadrilyás b d e 7 tulipán( t betűcsere = vízimadár ) a c f g Madártotó képben

Részletesebben

32/2007. (X. 18.) KvVM rendelet. az Aggteleki Nemzeti Park védettségének fenntartásáról

32/2007. (X. 18.) KvVM rendelet. az Aggteleki Nemzeti Park védettségének fenntartásáról 32/2007. (X. 18.) KvVM rendelet az Aggteleki Nemzeti Park védettségének fenntartásáról Az egyes jogszabályok és jogszabályi rendelkezések hatályon kívül helyezéséről szóló 2007. évi LXXXII. törvény 6.

Részletesebben

TÚZOK TUSA II. FORDULÓ

TÚZOK TUSA II. FORDULÓ TÚZOK TUSA II. FORDULÓ 1. Képzeljétek el, hogy a cserebökényi pusztán vagytok. Kora tavasz van, a pusztai vízállásoknál madarak tömegei időznek. Van, aki nemrég érkezett haza a telelőterületről, van, aki

Részletesebben

Szent Mihály- Székesegyház. Veszprém

Szent Mihály- Székesegyház. Veszprém Szent Mihály- Székesegyház Veszprém Alapítása I. Régészeti leletek utalnak arra, hogy már a 10. században is templom állt a helyén. A pannonhalmi apátság alapítólevele (1001) elsőként tesz említést a székesegyházról;

Részletesebben

Szikes tavak ökológiai állapotértékelése, kezelése és helyreállítása a Kárpát-medencében n

Szikes tavak ökológiai állapotértékelése, kezelése és helyreállítása a Kárpát-medencében n Szikes tavak ökológiai állapotértékelése, kezelése és helyreállítása a Kárpát-medencében n Boros Emil Ökológia és természetvédelem: alkalmazott kutatások szerepe a gyakorlatban. FM: 2015. július 8. 1 http://www.hortobagyte.hu

Részletesebben

IZRAEL. A bevándorlók országa

IZRAEL. A bevándorlók országa IZRAEL A bevándorlók országa Fekvés A Földközi-tenger partján az arab világ afrikai és ázsiai része közé ékelődő kis ország kiterjedése kevesebb, mint 22 ezer km 2. Palesztin autonóm területe 5997 km

Részletesebben

Méret szélesség x magasság x talp. 20x24x10 cm. 24x35x8 cm. 26x35x12 cm. 32x41x12 cm. 45x36x15 cm. Boros tasak. 10x38x8,5 cm. 250 db alatti mennyiség

Méret szélesség x magasság x talp. 20x24x10 cm. 24x35x8 cm. 26x35x12 cm. 32x41x12 cm. 45x36x15 cm. Boros tasak. 10x38x8,5 cm. 250 db alatti mennyiség Zsinórfüles kraft papírtáska Méret szélesség x magasság x talp Színe Nyomatlan táskák nettó ára 1000 db-tól 500 db-tól 1-499 db-ig 20x24x10 cm 173 Ft 188 Ft 203 Ft 24x35x8 cm 158 Ft 173 Ft 188 Ft 26x35x12

Részletesebben

P Európa: ország P Ázsia: 1 ország P Afrika: 2 ország P É-Amerika: < USA (10) < Kanada < Nyugat-Indiák. P D-Amerika < Argentína, Chile, Peru

P Európa: ország P Ázsia: 1 ország P Afrika: 2 ország P É-Amerika: < USA (10) < Kanada < Nyugat-Indiák. P D-Amerika < Argentína, Chile, Peru Dámszarvas Nagyvadállományok hasznosítása A dám jellemzése P Elõ- és Kisázsiából származik < Európai és mezopotámiai v. perzsa dám 100000 éve élt Európában egy hasonló faj K-Macedóniában 4600-1900 évvel

Részletesebben

A köles kül- és belpiaca

A köles kül- és belpiaca A köles kül- és belpiaca Györe Dániel tudományos segédmunkatárs Agrárgazdasági Kutató Intézet Köles Reneszánsza Konferencia 2013. október 25. Budapest Világ gabonatermelése - Az elmúlt 50 évben a főbb

Részletesebben

4. TALAJKÉPZŐ TÉNYEZŐK. Dr. Varga Csaba

4. TALAJKÉPZŐ TÉNYEZŐK. Dr. Varga Csaba 4. TALAJKÉPZŐ TÉNYEZŐK Dr. Varga Csaba Talajképző tényezők 1. Növényzet, állatvilág 3. Éghajlat 5. Domborzat 7. Talajképző kőzet 9. Talaj kora 11. Emberi tevékenység 1. Természetes növényzet és állatvilág

Részletesebben

Szent György hegy. Túravezető: Szabó Lilla

Szent György hegy. Túravezető: Szabó Lilla Szent György hegy 2016. június 14-én, kedden a következő túrát vezettem: Balatonfelvidék: Nemesgulács-Kisapáti vá., - Szent György hegy Bazaltorgonák Szigliget - Badacsonytördemic vá. Szintkülönbség 450m,

Részletesebben

Négy, többé-kevésbé jól elkülöníthető évszak jellemzi Évi középhőmérséklet: 0-20 oc között mozog Évi közepes hőingása: A legmelegebb hónapok

Négy, többé-kevésbé jól elkülöníthető évszak jellemzi Évi középhőmérséklet: 0-20 oc között mozog Évi közepes hőingása: A legmelegebb hónapok Mérsékelt övezet Elhelyezkedés Négy, többé-kevésbé jól elkülöníthető évszak jellemzi Évi középhőmérséklet: 0-20 oc között mozog Évi közepes hőingása: A legmelegebb hónapok középhőmérséklete: 15-25 oc,

Részletesebben

A talajvízszint csökkenés és annak hosszú távú hatásai a tájban

A talajvízszint csökkenés és annak hosszú távú hatásai a tájban A talajvízszint csökkenés és annak hosszú távú hatásai a tájban Rakonczai János SZTE Természeti Földrajzi és Geoinformatikai Tanszék J.Rakonczai@geo.u-szeged.hu wahastrat.vizugy.hu A Duna-Tisza közi talajvíz-csökkenés

Részletesebben

Amit a kínai sárkányokról feltétlenül tudni kell

Amit a kínai sárkányokról feltétlenül tudni kell Amit a kínai sárkányokról feltétlenül tudni kell Játékos sárkánybarátkoztató ovisok és kisiskolások részére Kedves Barátom! Láttál már kínai sárkányt? Mit jelképez? Hogyan néz ki? Vízben lakik vagy föld

Részletesebben

Van új a Nap alatt... Természetismereti- tábor 2010-2011 tanév Berzsenyi Dániel Gimnázium

Van új a Nap alatt... Természetismereti- tábor 2010-2011 tanév Berzsenyi Dániel Gimnázium Van új a Nap alatt... Természetismereti- tábor 2010-2011 tanév Berzsenyi Dániel Gimnázium A tábor időpontja: 2010. szeptember 22-23-24 A tábor helyszíne: Duna-Ipoly Nemzeti Park, Ipolydamásd A tábor célja:

Részletesebben

Leltári szám: 2008. 2. 1-2. Darab: 2 Elhelyezés: történeti tárgyi gyűjtemény, 1956-os gyűjt. Megnevezés: Vasládika kulccsal

Leltári szám: 2008. 2. 1-2. Darab: 2 Elhelyezés: történeti tárgyi gyűjtemény, 1956-os gyűjt. Megnevezés: Vasládika kulccsal Leltári szám: 2008. 2. 1-2. Darab: 2 Elhelyezés: történeti tárgyi Megnevezés: Vasládika kulccsal Anyag, technika: vas, kézi kovácsolás Méret, terjedelem: m: 12,5 cm, sz: 25,3 cm, h: 30 cm Készítés helye,

Részletesebben

Műszaki leírás. Törökkoppány Petőfi S. Bajcsy-Zsilinszky E, Kossuth L. és Damjanich utca csapadékvíz-elvezető rendszerének koncepciótervéhez

Műszaki leírás. Törökkoppány Petőfi S. Bajcsy-Zsilinszky E, Kossuth L. és Damjanich utca csapadékvíz-elvezető rendszerének koncepciótervéhez Műszaki leírás Törökkoppány Petőfi S. Bajcsy-Zsilinszky E, Kossuth L. és Damjanich utca csapadékvíz-elvezető rendszerének koncepciótervéhez 1. Bevezetés Törökoppány Község Önkormányzata azzal kereste meg

Részletesebben

Z Á K L A D N É P O Z N A T K Y O A M E R I K E

Z Á K L A D N É P O Z N A T K Y O A M E R I K E Amerika dióhéjban Z Á K L A D N É P O Z N A T K Y O A M E R I K E Az Újvilág felfedezése Vikingek 10. és a 11. században (Golf áramlás, Feröer-szigetek, Grönland, Labrador áramlás a mai Boston területéig)

Részletesebben

HELYI JELENTŐSÉGŰ TERMÉSZETVÉDELMI TERÜLETEK BÁCS-KISKUN MEGYÉBEN

HELYI JELENTŐSÉGŰ TERMÉSZETVÉDELMI TERÜLETEK BÁCS-KISKUN MEGYÉBEN HELYI JELENTŐSÉGŰ TERMÉSZETVÉDELMI TERÜLETEK BÁCS-KISKUN MEGYÉBEN Kustár Rozália Kecskemét, 2014. február 18. VÉDETT TERMÉSZETI TERÜLETEK SZÁMA MAGYARORSZÁGON ORSZÁGOS JELENTŐSÉGŰEK: Nemzeti park: Tájvédelmi

Részletesebben

Egy kiállítás képeire A lepkész felfedezései és a grafikus megvalósításai. Bálint Zsolt Állattár Lepkegyűjtemény

Egy kiállítás képeire A lepkész felfedezései és a grafikus megvalósításai. Bálint Zsolt Állattár Lepkegyűjtemény Egy kiállítás képeire A lepkész felfedezései és a grafikus megvalósításai Bálint Zsolt Állattár Lepkegyűjtemény 2000 őszén kiállítást terveztünk Szappanos Albert rovarillusztrátorral. Én adtam a lepkéket

Részletesebben

A vizes élőhelyek szerepe délkiskunsági

A vizes élőhelyek szerepe délkiskunsági A vizes élőhelyek szerepe délkiskunsági mintaterületeken Varga Ádám Szabó Mária ELTE TTK Földrajz- és Földtudományi Intézet Környezet- és Tájföldrajzi Tanszék V. Magyar Tájökológiai Konferencia, Sopron,

Részletesebben

Milyen messze van a faltól a létra? Milyen messze támasztotta le a mester a létra alját a faltól?

Milyen messze van a faltól a létra? Milyen messze támasztotta le a mester a létra alját a faltól? A kerámia szigetelő a padlótól számítva négy méter magasan van. A kihúzott létra hossza öt méter. Milyen messze van a faltól a létra? Milyen messze támasztotta le a mester a létra alját a faltól? Bármely

Részletesebben

30 éves az Aggteleki Nemzeti Park

30 éves az Aggteleki Nemzeti Park 30 éves az Aggteleki Nemzeti Park Az Aggteleki Nemzeti Park jelenlegi területének a védelme 1940-től kezdődött... Hazánk nemzeti parkjai közül ez az első, amelyet hangsúlyozottan a földtani természeti

Részletesebben

Nagyvisnyó Sporttábor

Nagyvisnyó Sporttábor Nagyvisnyó Sporttábor Augusztus 17. Indulás: I. csoport 9.00 II. csoport 10.30 Tisza tavi hajókirándulás-poroszló Közös túra a Dédesi várromhoz 5 600 m (oda-vissza) kb. 2,5 óra Augusztus 18. A túra hossza:

Részletesebben

Bioklimatikus övezetek. Bioklimatické pásma

Bioklimatikus övezetek. Bioklimatické pásma Bioklimatikus övezetek Bioklimatické pásma Az egyenlítőtől való távolság függvényében a Föld felszínén a növény- és állatvilág horizontális tagolódása figyelhető meg. Ennek alapvető oka az eltérő klimatikus

Részletesebben

Oktatási anyagok a projekt Traditional and wild című kurzus részére

Oktatási anyagok a projekt Traditional and wild című kurzus részére regional development fund(erdf) Oktatási anyagok a projekt Traditional and wild című kurzus részére FEHÉRMÁLYVA (Althaea officinalis L.) 1. 7. 2012 http://bs.wikipedia.org/wiki/bijeli_sljez regional development

Részletesebben

TOVÁBBHALADÁS FELTÉTELEI minimum követelmény 11. osztály - 2015

TOVÁBBHALADÁS FELTÉTELEI minimum követelmény 11. osztály - 2015 TOVÁBBHALADÁS FELTÉTELEI minimum követelmény 11. osztály - 2015 1.1. Európa általános természetföldrajzi képe Ismertesse a nagytájak felszínformáit, földtörténeti múltjukat Támassza alá példákkal a geológiai

Részletesebben

FÖL(D)PÖRGETŐK HÁZI VERSENY 4. FORDULÓ 5-6. évfolyam Téma: Az idő járás a

FÖL(D)PÖRGETŐK HÁZI VERSENY 4. FORDULÓ 5-6. évfolyam Téma: Az idő járás a A Földpörgetők versenyen, minden tantárgy feladataira összesen 20 pontot lehet kapni, így egy forduló összpontszáma 100 pont a feladatok számától függetlenül. Csak a kiosztott fejléces üres papírokra lehet

Részletesebben

A felszín ábrázolása a térképen

A felszín ábrázolása a térképen A felszín ábrázolása a térképen Rajzold le annak a három tájnak a felszínét, amelyről a tankönyvben olvastál! Írd a képek alá a felszínformák nevét! Színezd a téglalapokat a magassági számoknak megfelelően!

Részletesebben

41. ábra. Zárt erdőterületek a Duna-Tisza közén 1783-ban. Zárt és nyílt erdőterületek, ligetek, cserjések a Duna- Tisza közén 1783-ban.

41. ábra. Zárt erdőterületek a Duna-Tisza közén 1783-ban. Zárt és nyílt erdőterületek, ligetek, cserjések a Duna- Tisza közén 1783-ban. 41. ábra. Zárt erdőterületek a Duna-Tisza közén 1783-ban Zárt és nyílt erdőterületek, ligetek, cserjések a Duna- Tisza közén 1783-ban. 42. ábra. Kultúrtájak kiterjedése a Duna-Tisza közén a 18. és a 20.

Részletesebben

Természetismereti- és környezetvédelmi vetélkedő

Természetismereti- és környezetvédelmi vetélkedő Miskolc - Szirmai Református Általános Iskola, Alapfokú Művészetoktatási Intézmény és Óvoda OM 201802 e-mail: refiskola.szirma@gmail.com 3521 Miskolc, Miskolci u. 38/a. Telefon: 46/405-124; Fax: 46/525-232

Részletesebben

Az egyensúly belülről fakad!

Az egyensúly belülről fakad! Az egyensúly belülről fakad! TIENS BELSŐ EGYENSÚLY TABLETTA BELSŐ EGYENSÚLY TABLETTA A Belső egyensúly tabletta étrend-kiegészítő készítményt különösen az emésztőrendszer működésének serkentésére fejlesztették

Részletesebben

CSILLAGFÜRT Jelent sége már az ókori Egyiptomban termesztették Több faját ismerjük: fehérvirágú, sárgavirágú, kékvirágú, keskenylevel, ével csillagfürt felhasználása: zöldtrágya, zöldtakarmány, abraktakarmány

Részletesebben

Gábor Dénes Számítástechnikai Emlékverseny 2014/2015 Alkalmazói kategória, I. korcsoport 2. forduló

Gábor Dénes Számítástechnikai Emlékverseny 2014/2015 Alkalmazói kategória, I. korcsoport 2. forduló Gábor Dénes Számítástechnikai Emlékverseny 2014/2015 Alkalmazói kategória, I. korcsoport 2. forduló Kedves Versenyző! A feladatsor megoldására 90 perc áll rendelkezésre. A feladatok megoldásához használható

Részletesebben

Látvány elemek koncepció terve

Látvány elemek koncepció terve Látvány elemek koncepció terve A A Modern Városok Program keretében megvalósuló Pangea Ökocentrum (Sóstói Többfunkciós Oktatási Központ) Építési Kivitelezési Tervdokumentációjához Építtető: Nyíregyházi

Részletesebben

Nagykövetségek March 13.

Nagykövetségek March 13. Nagykövetségek 2007. March 13. Albánia Albán Köztársaság Magyarországi Nagykövetsége Cím: 1026 Budapest, Gábor Áron u. 55. Telefon: +31 1 326 8905 Algéria Algériai Demokratikus Népi Köztársaság Magyarországi

Részletesebben

1. Á L P P I Ó C 6. R A K A S Z 2. L Á K A S N Y A R A 7. Ö L T Ő S Ü V 3. K Ó S B A R E G E N I C 8. G Y A N E L E P

1. Á L P P I Ó C 6. R A K A S Z 2. L Á K A S N Y A R A 7. Ö L T Ő S Ü V 3. K Ó S B A R E G E N I C 8. G Y A N E L E P 1. forduló 7 8. osztály Iskola neve: Csapattagok neve: Beküldési határidő: 2014. február 14. Hétvezér Általános Iskola A 2. fordulóba bejutott csapatok nevét honlapunkon nézhetik meg 03.04-től. Elérhető

Részletesebben

MENTSÜK MEG! Veszélyben a kék bálnák

MENTSÜK MEG! Veszélyben a kék bálnák MENTSÜK MEG! Veszélyben a kék bálnák Mi a probléma? Az ember a világ legokosabb élőlénye. Tudja, hogyan kell földet művelni, várost építeni, különféle iparágakat létrehozni, repülőgépet készíteni. Ám ez

Részletesebben

Szélesség (cm) 60 x 60. Magasság (cm) 60. Mélység (cm) 30. Felső sarok ferde konyhabútor elem. Ajtó típus ÁR kulcsrakész ÁR lapraszerelt

Szélesség (cm) 60 x 60. Magasság (cm) 60. Mélység (cm) 30. Felső sarok ferde konyhabútor elem. Ajtó típus ÁR kulcsrakész ÁR lapraszerelt Magasság (cm) 60 22 936 Ft 17 404 Ft 24 763 Ft 19 231 Ft 24 984 Ft 19 200 Ft 25 368 Ft 19 584 Ft 26 101 Ft 20 317 Ft 28 505 Ft 22 721 Ft 27 960 Ft 22 177 Ft 29 305 Ft 23 521 Ft 26 286 Ft 20 502 Ft 26 905

Részletesebben

Szélesség (cm) 60 x 60. Magasság (cm) 60. Mélység (cm) 30. Felső sarok L konyhabútor elem. Ajtó típus ÁR kulcsrakész ÁR lapraszerelt

Szélesség (cm) 60 x 60. Magasság (cm) 60. Mélység (cm) 30. Felső sarok L konyhabútor elem. Ajtó típus ÁR kulcsrakész ÁR lapraszerelt Magasság (cm) 60 34 301 Ft 26 090 Ft 37 250 Ft 29 038 Ft 37 131 Ft 28 541 Ft 37 707 Ft 29 117 Ft 38 806 Ft 30 217 Ft 42 411 Ft 33 822 Ft 41 595 Ft 33 006 Ft 43 612 Ft 35 022 Ft 39 083 Ft 30 494 Ft 40 463

Részletesebben

BARÁTUNK A TERMÉSZET

BARÁTUNK A TERMÉSZET BARÁTUNK A TERMÉSZET 2016-2017 ORSZÁGJÁRÁS 5-6. osztályosok feladatai 1. JÁTÉK A FÖLDRAJZI NEVEKKEL Első feladatunkban hazai településeket találtok. Nevüket megtudjátok, ha a magánhangzókat megfelelő módon

Részletesebben

A JAVASLATTEVŐ ADATAI:

A JAVASLATTEVŐ ADATAI: I. A JAVASLATTEVŐ ADATAI: 1. A javaslatot benyújtó (személy/intézmény /szervezet/vállalkozás) neve: Alsóörs Helyi Értéktár Bizottság 2. A javaslatot benyújtó személy vagy kapcsolattartó személy adatai:

Részletesebben

Környezeti elemek védelme II. Talajvédelem

Környezeti elemek védelme II. Talajvédelem GazdálkodásimodulGazdaságtudományismeretekI.Közgazdaságtan KÖRNYEZETGAZDÁLKODÁSIMÉRNÖKIMScTERMÉSZETVÉDELMIMÉRNÖKIMSc Globális környezeti problémák és fenntartható fejlıdés modul Környezeti elemek védelme

Részletesebben

. Számítsuk ki a megadott szög melletti befogó hosszát.

. Számítsuk ki a megadott szög melletti befogó hosszát. Szögek átváltása fokról radiánra és fordítva 2456. Hány fokosak a következő, radiánban (ívmértékben) megadott szögek? π π π π 2π 5π 3π 4π 7π a) π ; ; ; ; ; b) ; ; ; ;. 2 3 4 8 3 6 4 3 6 2457. Hány fokosak

Részletesebben

I. Közép- és Dél-Amerika ősi civilizációi, az aztékok és az inkák

I. Közép- és Dél-Amerika ősi civilizációi, az aztékok és az inkák Horváth Mihály Történelemverseny középiskolások számára 2013 I. Közép- és Dél-Amerika ősi civilizációi, az aztékok és az inkák TESZT 60 perc Név:... Iskola neve:...... Javító tanár neve:... I. témakör

Részletesebben

FÖLDRAJZ JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ

FÖLDRAJZ JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ Földrajz középszint 0911 ÉRETTSÉGI VIZSGA 2010. május 13. FÖLDRAJZ KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI ÉRETTSÉGI VIZSGA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ OKTATÁSI ÉS KULTURÁLIS MINISZTÉRIUM 1. rész 1. FELADAT 1. Hamburg 2.

Részletesebben

2010/76.sz. Hidrológiai és hidrometeorológiai tájékoztatás és előrejelzés

2010/76.sz. Hidrológiai és hidrometeorológiai tájékoztatás és előrejelzés 1 / 5 2012.10.03. 9:41 2010/76.sz. Hidrológiai és hidrometeorológiai tájékoztatás és előrejelzés 2010. május 19. A hidrometeorológiai helyzet és várható alakulása Tegnap az éjszakai órákban, majd ma hajnalban

Részletesebben

NAPFELKELTE ALUMÍNIUM FALIKÉP. EAN kód: 5999560850000 NAPLEMENTE ALUMÍNIUM FALIKÉP. EAN kód: 5999560850017 TÉLI ÉJ ALUMÍNIUM FALIKÉP

NAPFELKELTE ALUMÍNIUM FALIKÉP. EAN kód: 5999560850000 NAPLEMENTE ALUMÍNIUM FALIKÉP. EAN kód: 5999560850017 TÉLI ÉJ ALUMÍNIUM FALIKÉP KÉPKATALÓGUS 2012 / 2013 ALUMÍNIUM FALIKÉPEK Cikkszám: ZAP 10100 NAPFELKELTE ALUMÍNIUM FALIKÉP Méret (Hosszúság x Szélesség x Magasság): 2,5 x 100 x 50 cm Súly: 4,7 kg EAN kód: 5999560850000 Cikkszám:

Részletesebben

J in és Jang a kertben S eng Chi a kertben M érgező nyilat a kertben F eng shui tippek, azaz Jin és Jang megvalósulása a kertben

J in és Jang a kertben S eng Chi a kertben M érgező nyilat a kertben F eng shui tippek, azaz Jin és Jang megvalósulása a kertben J in és Jang a kertben S eng Chi a kertben M érgező nyilat a kertben F eng shui tippek, azaz Jin és Jang megvalósulása a kertben 1 / 7 Az ember és a környezet egyensúlyának megteremtésére törekszik a Feng

Részletesebben

FÖLDRAJZ JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ

FÖLDRAJZ JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ Földrajz középszint 0803 ÉRETTSÉGI VIZSGA 2008. május 15. FÖLDRAJZ KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI ÉRETTSÉGI VIZSGA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ OKTATÁSI ÉS KULTURÁLIS MINISZTÉRIUM 1. FELADAT A) Rajna B) Elba C)

Részletesebben

Karsztosodás. Az a folyamat, amikor a karsztvíz a mészkövet oldja, és változatos formákat hoz létre a mészkőhegységben.

Karsztosodás. Az a folyamat, amikor a karsztvíz a mészkövet oldja, és változatos formákat hoz létre a mészkőhegységben. Karsztosodás Karsztosodás Az a folyamat, amikor a karsztvíz a mészkövet oldja, és változatos formákat hoz létre a mészkőhegységben. Az elnevezés a szlovéniai Karszt-hegységből származik. A karsztosodás

Részletesebben

TEMATIKA kiegyensúlyozott, harmonikus élethez egészséges életmód inspiráció 25-49 éves női korosztály teljes felnőtt lakosság

TEMATIKA kiegyensúlyozott, harmonikus élethez egészséges életmód inspiráció 25-49 éves női korosztály teljes felnőtt lakosság TEMATIKA A LifeNetwork elsődleges célja olyan történetek bemutatása, amelyek a kiegyensúlyozott, harmonikus élethez szolgálnak útmutatóként, szórakoztató vagy ismeretterjesztő formában. Ennek részeként

Részletesebben

Alaszkai Malamut Az alaszkai malamut és a szibériai husky összehasonlítása

Alaszkai Malamut Az alaszkai malamut és a szibériai husky összehasonlítása Alaszkai Malamut Az alaszkai malamut és a szibériai husky összehasonlítása (Forrás: Az Amerikai Alaszkai Malamut Klub bírói oktatóanyaga) Összeállította: W. Willhauck Fordította: Romoda Csilla Fajta eredete:

Részletesebben

Akciós Felnőtt Dekorációs Katalógus 2011/1. Készlet erejéig!

Akciós Felnőtt Dekorációs Katalógus 2011/1. Készlet erejéig! Akciós Felnőtt Dekorációs Katalógus 2011/1 Készlet erejéig! 14 cm 34 cm 23,5 cm 23,5 cm 73,5 cm 70,5 cm 38,5 cm 34 cm XL Fali Dekor 1 ív: 70x100 cm HL Fali Dekor 1 ív:50x70 cm L Fali Dekor 1 ív:35x100

Részletesebben

A GOODWILL CONSULTING KFT. ÜGYFÉLKÖRÉBE TARTOZÓ TESTVÉRVÁROSI KAPCSOLAT KIALAKÍTÁSÁRA NYITOTT BOLGÁR TELEPÜLÉSEK

A GOODWILL CONSULTING KFT. ÜGYFÉLKÖRÉBE TARTOZÓ TESTVÉRVÁROSI KAPCSOLAT KIALAKÍTÁSÁRA NYITOTT BOLGÁR TELEPÜLÉSEK A GOODWILL CONSULTING KFT. ÜGYFÉLKÖRÉBE TARTOZÓ TESTVÉRVÁROSI KAPCSOLAT KIALAKÍTÁSÁRA NYITOTT BOLGÁR TELEPÜLÉSEK HISARYA Hisarya Bulgária közepén helyezkedik el, a fővárostól kb. 180 km távolságra. Lakossága

Részletesebben

SUBIECTELE Limba maghiar

SUBIECTELE Limba maghiar ROMÂNIA JUDEUL TIMI MUNICIPIUL TIMIOARA DIRECIA DE MEDIU SERVICIUL PROTECIA MEDIULUI SUBIECTELE Limba maghiar pentru competiia intercolar în vederea seleciei unitilor colare (elevi i cadre didactice) care

Részletesebben

10/b tétel. Dr. Forgó István Gerinces rendszertan II.

10/b tétel. Dr. Forgó István Gerinces rendszertan II. 10/b tétel GERINCES RENDSZERTAN II. KÉTÉLTŰEK TÖRZS: GERINCESEK (VERTEBRATA) ALTÖRZS: ÁLLKAPCSOSAK (GNATHOSTOMATA) OSZTÁLY: KÉTÉLTŰEK (AMPHIBIA) REND: FARKOS KÉTÉLTŰEK» CSALÁD: SZALAMANDRAFÉLÉK Testük

Részletesebben

ÖVEGES KÁLMÁN KOMPLEX ANYANYELVI VERSENY 2012. április 19. Séta a Balaton-felvidéken

ÖVEGES KÁLMÁN KOMPLEX ANYANYELVI VERSENY 2012. április 19. Séta a Balaton-felvidéken ÖVEGES KÁLMÁN KOMPLEX ANYANYELVI VERSENY 2012. április 19. Kódszám: Séta a Balaton-felvidéken A Káli-medence a Balaton-felvidéken található. Honfoglaló ősünknek, Kál vitéznek őrzi a nevét. Az Árpád-korban

Részletesebben

Jelentés az Ali Baba-barlangban a 2011. évben végzett kutató munkáról

Jelentés az Ali Baba-barlangban a 2011. évben végzett kutató munkáról GBTE-03/2012. Jelentés az Ali Baba-barlangban a 2011. évben végzett kutató munkáról Kapja: Észak-dunántúli Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség (9021 Győr, Árpád u. 28-32.) Duna-Ipoly

Részletesebben

Hazai szelídgesztenyések helyzete és lehetséges védekezési módozatok a kéregrák (Cryphonectria parasitica) ellen

Hazai szelídgesztenyések helyzete és lehetséges védekezési módozatok a kéregrák (Cryphonectria parasitica) ellen Hazai szelídgesztenyések helyzete és lehetséges védekezési módozatok a kéregrák (Cryphonectria parasitica) ellen Készítette: Csizmár Mihály Környezettan BSc Témavezető: Dr. Bratek Zoltán Egyetemi adjunktus

Részletesebben

Az éggömb. Csillagászat

Az éggömb. Csillagászat Az éggömb A csillagászati koordináta-rendszerek típusai topocentrikus geocentrikus heliocentrikus baricentrikus galaktocentrikus alapsík, kiindulási pont, körüljárási irány (ábra forrása: Marik Miklós:

Részletesebben

141/2007. (XII. 27.) KvVM rendelet. a Soproni Tájvédelmi Körzet védettségének fenntartásáról

141/2007. (XII. 27.) KvVM rendelet. a Soproni Tájvédelmi Körzet védettségének fenntartásáról 141/2007. (XII. 27.) KvVM rendelet a Soproni Tájvédelmi Körzet védettségének fenntartásáról Az egyes jogszabályok és jogszabályi rendelkezések hatályon kívül helyezéséről szóló 2007. évi LXXXII. törvény

Részletesebben

Kutatási jelentés az Adrenalin, TBE illetve egyéni kutatási engedélyekhez a 2010-es évben, az Aggteleki Nemzeti Park területén végzett tevékenységről.

Kutatási jelentés az Adrenalin, TBE illetve egyéni kutatási engedélyekhez a 2010-es évben, az Aggteleki Nemzeti Park területén végzett tevékenységről. Észak-Magyarországi Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség Miskolc, 3530 Pf. 379. Kutatási jelentés az Adrenalin, TBE illetve egyéni kutatási engedélyekhez a 2010-es évben, az Aggteleki

Részletesebben

JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ

JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ Földrajz középszint 0521 ÉRETTSÉGI VIZSGA 2006. május 16. FÖLDRAJZ KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI ÉRETTSÉGI VIZSGA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ OKTATÁSI MINISZTÉRIUM 1. FELADAT 1. rész Földközi-tenger: 2., 3. Balti-tenger:

Részletesebben