Doktoranduszok Országos Szövetsége Nyári Tábor

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Doktoranduszok Országos Szövetsége Nyári Tábor"

Átírás

1 Doktoranduszok Országos Szövetsége Nyári Tábor Miskolc augusztus

2 Tisztelt Vendégünk! Kedves Doktorandusz Barátom! A Doktoranduszok Országos Szövetségének elnökeként sok szeretettel köszöntelek szervezetünk 18. alkalommal megrendezett évnyitó táborában! Az idei évben rendezvényünk helyszíne a Miskolci Egyetem. A selmecbányai tradíciókat hűen őrző felsőoktatási intézmény és polgárai a Doktoranduszok Országos Szövetségével karöltve mindent megtettek azért, hogy a tábor idén is sikeres legyen. Az esemény kiemelt célja szervezetünk bemutatása és a tudományos osztályok rendszerének ismertetése. A tábor idején megrendezett osztályülések egyik feladata a következő akadémiai év tudományos és közösségi programtervének összeállítása. Szervezetünk emellett olyan fórumokat is szervez a tábor idején, ahol szó eshet a doktorképzéssel összefüggő legfontosabb aktualitásokról. A Doktoranduszok Országos Szövetsége megalakulása óta kiemelt feladatának tekinti a PhD és DLA hallgatók szociális igényeinek felmérését és képviseletét. Szervezetünk elkötelezett továbbá a hazai doktorképzés minőségének erősítése, minőségbiztosításának kiépítése mellett is. A Doktoranduszok Országos Szövetsége hagyományosan jó kapcsolatokat ápol a határon túli magyar doktoranduszok, fiatal kutatók szervezeteivel is. Idén is megrendezzük azt a kerekasztal beszélgetést, amelynek témája a határon túli tudományos élet és doktorandusz képviselet. Egy jó tábor azonban nem maradhat szabadidős, közösségépítő rendezvények nélkül: vendégeink ízelítőt kaphatnak a selmeci diákhagyományokból, izgalmas kvízpartin vehetnek részt és összemérhetik sport vagy főzőtudásukat is. Minden Kedves Vendégünknek jó szórakozást, hasznos időtöltést kívánva, tisztelettel: Csiszár Imre DOSz elnök 1

3 Tisztelt Vendégünk! Kedves Doktorandusz Kolléga! A házigazda intézmény Doktorandusz Önkormányzatának nevében tisztelettel és szeretettel köszöntelek a Miskolci Egyetemen, amelynek történetét 1735 ig, a világ első műszaki felsőoktatási intézményének, a Selmecbányai Bányászati Kohászati Tanintézet létrehozásáig vezetjük vissza. A Miskolci Egyetem ma már igazi universitasként működik, hiszen nyolc karán hallgató több mint félszáz szakon folytat tanulmányokat a Nemzeti Felsőoktatási Törvény által biztosított valamennyi oktatási és képzési szinten. Nagy öröm és megtiszteltetés számunkra, hogy a közel húszéves rendezvénynek, ezúttal Miskolc városa és a Miskolci Egyetem ad otthont. Ezúton is köszönetemet szeretném kifejezni Dr. Kriza Ákos polgármester úr, Prof. Dr. Torma András rektor úr és a Miskolci Egyetem Hallgatói Önkormányzata felé, hogy támogatták a rendezvény létrejöttét! A programtervet az országos szervezettel közösen úgy állítottuk össze, hogy az előadások és szakmai programok mellett egyaránt lehetőséget tudjunk biztosítani a kapcsolatépítésre és kikapcsolódásra. Az idei táborban központi szerepet kapnak a DOSZ tudományos osztályai. Az idén hagyományteremtő szándékkal indított sportnap keretében az egyéni, páros és csapatsportágakban résztvevő doktoranduszok az egyéni célok mellett pontokat gyűjtenek az adott tudományos osztály számára is, a legjobban teljesítő osztály pedig vándorkupával térhet haza. A program nem maradhat el Miskolc nevezetességeinek bemutatása nélkül. Bízom benne, hogy a Diósgyőri vár és Lillafüred szépsége, az építészeti és kulturális értékekkel rendelkező belvárosunk, valamint a Miskolctapolcai Barlangfürdő felejthetetlen emlékeket ad majd vendégeink számára! Minden résztevőnek jó szórakozást, hasznos időtöltést és selmeci gyökereinkre hivatkozva jó szerencsét kívánok! Tisztelettel : Gáspár Marcell ME DÖK elnök 2

4 csütörtök augusztus 28. péntek augusztus 29. szombat augusztus 30. vasárnap augusztus 31. Reggeli Reggeli Reggeli (Egyetemi étterem) Szakmai előadások (Díszaula) Nemzeti kerekasztal (Díszaula) Regisztráció és a szálláshelyek elfoglalása Megnyitó (Díszaula) Állófogadás (Díszaula) Selmecbányai hagyományőrző rendezvény (Egyetemi étterem) Zenés, táncos est (RockWell Klub) (Egyetemi étterem) Sportnap (egyéni sportok) Ebéd (Egyetemi étterem) Ebéd (Egyetemi étterem) A Diósgyőri vár és a lillafüredi függő kertek megtekintése Tudományos osztályok közötti főzőverseny Kvízparty Szávay László vezetésével (Helynekem) Barlangfürdő (Miskolctapolca) Video Disco (Helynekem) Retro party (RockWell Klub) Tudományos osztályok ülései (A/1 es épület) Vacsora (Helynekem) Sportnap (csapatsportok) Vacsora (Egyetemi étterem) Fakultatív sétatúrák Miskolc belvárosában, Hazautazás

5 A megnyitó programja (csütörtök, 17 óra) 17:00 17:10 Prof. Dr. Palkovics László államtitkár, Emberi Erőforrások Minisztériuma Szakestély Selmecbányai hagyományőrző rendezvény (csütörtök, 20 óra) A tábor alkalmával a házigazda, a Miskolci Egyetem egy igazi külön 17:20 17:30 legességgel készül az első estén: a Prof. Dr. Torma András selmeci diákhagyományok alapján rektor, Miskolci Egyetem megkeresztelkedett diákok megha tározó élményével, a szakestéllyel. 17:30 17:40 Az egyetem őse ugyanis a még III. Dr. Székely Mózes Károly király által 1735 ben elnök, Felsőoktatási Tervezési alapított selmecbányai bányászati Testület kohászati tanintézet (Bergschule), ahol a világon elsőként oktattak 17:40 17:50 felsőfokú bányászati kohászati is Csiszár Imre mereteket. A szakestély keretében a elnök, Doktoranduszok Országos résztvevők betekinthetnek az év Szövetsége századok során kialakult, Selmecen gyökerező diákhagyományokba. Konferál: A hagyományok szigorú rendje Gáspár Marcell miatt egyszerre törekszünk arra, elnök, Miskolci Egyetem hogy tiszteletben tartsuk az Doktorandusz Önkormányzat esemény mindenképpen betartandó szabályait, és hogy lehetőséget kínáljunk arra, hogy a hagyományokat nem ismerők is belekóstolhassanak a selmeci diákéletbe. Az elvárt viselet alapvetően a selmeci hagyományoknak megfelelő egyenviselet, egyenruha, 17:10 17:20 Dr. Kriza Ákos polgármester, Miskolc Megyei Jogú Város 4

6 A szakestélyen gyertyák világítanak. A Cantus praeses a sötétben elkezdi de általánosan elfogadott a szabály, hogy minden vendégünk ezen alka lomból bújjon legdíszesebb gúnyá jába, és hozza magával legnagyobb jókedvét, legviccesebb történetét. A selmeci hagyományok egyik leglátványosabb és legtöbb embert megmozgató rendezvénye maga a szakestély. A hagyományok közül is ezt sikerült leginkább megtartani eredeti formájában. A régi szakes télyeken szakmai jellegű dolgokat beszéltek meg (persze nótázással és tréfálkozással), de a szakmai jelleg idővel háttérbe szorult. A szakok száma ugyanis folyamatosan bővült, a diákok pedig, akik egymás szakestélyeire is járni kezdtek, a szakmai beszélgetésbe már nehezen tudtak volna beleszólni, ezért elvetették ezt a szokást. Igaz, a mai napig vannak olyan felszólalások, amelyek szakmai irányúak, de ezek is inkább vicces, tréfás fel szólalások. A szakestély diákrendezvény, amelyen kizárólag megkeresztel kedett egyetemi polgárok vehetnek részt. Selmecbányán még csupán fős szakestélyeket tartottak, de mára más a helyzet: a szakestély fontos protokoll eseménnyé vált, létszáma megnőtt, írott és íratlan szabályait pedig nehéz betartatni. intonálni a Sza, sza, szakestély kezdetű nótát, amelyet a gyer tyagyújtás követ. Ezután következik az elnökválasztó nóta, amelyet még többszöri sikertelen, tréfás jelölések követnek. Végül megválasztják az igazi elnököt, akit a szakestély egy hangos vivát! felkiáltással üdvözöl. Az elnök elfoglalja a helyét, felveszi szalagját, és így szól: Tisztemet tisztelettel átveszem. Ekkor jönnek a karok himnuszai, amelyeket a szakestély felállva énekel. A házi rendet később a háznagy olvassa fel, aki a szalag nélküli tisztségviselőket is kinevezi. Az italfogyasztás idő pontjáról és mértékéről az elnök a következőképpen határozhat: eks: fenékig ki kell inni a korsót, tükrös: addig kell inni, amíg nem látod meg a pohár alját, ergo bibamus (lefety): ez tetszés szerinti fogyasztást jelent. Szót kérni egy hangos vocem preco val lehet. Az elnök habeas szal engedélyezheti vagy non habeas szal megtagadhatja a felszólalást. Szakestélyen gyakran előfordulnak (mű)nézeteltérések is, az elnök pedig sörpárbajt rendelhet el, amely végén annak van igaza, aki előbb issza ki korsóját. 5

7 Szakmai előadások (péntek, 9 óra) 9:00 9:30 Prof. Dr. Szendrő Péter (elnök, Országos Tudományos Diákköri Tanács): Generációkon átívelő tehetséggondozás és kutatói együttműködés 9:30 10:00 Prof. Dr. Besenyei Lajos (elnök, Magyar Professzorok Nemzetközi Egyesülete): A tudásalapú gazdaság és társadalom kialakulásának történelmi háttere, jellemzői, hazai sajátosságai, a kutatás és innováció meghatározó jelentősége 10:00 10:30 Dr. Horváth Zita (általános rektorhelyettes, Miskolci Egyetem): A pedagógia szerepe a Ph.D. képzés során, illetve a képzést követően 10:30 11:00 Simon Ágnes (szakmai vezető, Campus Hungary Programiroda): Pályázati lehetőségek a doktoranduszok számára 11:00 12:00 Nemzeti Kerekasztal a határon túli doktorandusz szervezetek részvételével 12:00 12:15 dr. Kocsis Miklós (jogsegély szolgálat vezető, Doktoranduszok Országos Szövetsége): Jogsegély szolgáltatás a doktoranduszok és doktorjelöltek számára 6

8 Tudományos osztályok ülései (Péntek, 13 óra) de például a pályázatfigyelés is. A program keretében a táborlakók betekintést nyerhetnek az osztályok életébe, mindenki tudományos érdeklődésének megfelelően. Az osztályokkal való megismerkedés után alkalom nyílik az azokhoz való csatlakozásra is. Aki szívesen kipró bálná magát egy egy osztály tagjaként, aktív szerepet vállalva a doktorandusz közélet sűrűjében, ezzel is hozzájárulva saját szakmai fejlődéséhez és kapcsolatrendszere bővüléséhez, meg fogja találni számításait a DOSz tudományos osztályaiban. A tábor résztvevői a tudományos osztályok délutánján megismerked hetnek azzal a kiterjedt tudomány szervezési tevékenységgel, amely a DOSz tudományági osztályközös ségeiben folyik. A közel 450 tagot számláló, az egész országra, sőt a Kárpát medence számos magyar nyelvű képzőhelyére kiterjedő, egyedülálló kapcsolati hálóként is működő 17 tudományos osztály fontos feladata tudományos és közösségi alkalmak szervezése, publikálási lehetőségek biztosítása, Az osztályülések helyszínei: Agrártudományi Osztály Biológiai és Kémiai Osztály A/1 es épület 10. A/1 es épület 11. Filozófiatudományi Osztály Fizikai Tudományok Osztálya Hadtudományi Osztály Hittudományi Osztály Irodalomtudományi Osztály Jogtudományi Osztály Közgazdaságtudományi Osztály Közigazgatás tudományi Osztály Matematikai és Informatikai Tudományok Osztálya Műszaki, Építészeti és Földtudományi Osztály Művészeti, Színház és Filmtudományi Osztály Nyelvtudományi Osztály Pszichológiai és Neveléstudományi Osztály Történelem és Politikatudományi Osztály Zenetudományi Osztály 7 A/1 es épület 12. A/1 es épület 13. A/1 es épület 225. A/1 es épület 307. A/1 es épület 308. A/1 es épület 309. A/1 es épület 310. A/1 es épület 311. A/1 es épület 312. A/1 es épület 313. A/1 es épület 314. A/1 es épület 315. A/1 es épület 316. A/1 es épület 317. A/1 es épület 318.

9 Miskolc nevezetességei A diósgyőri vár (Péntek, 15 óra) Péntek délután Miskolc legfőbb ne vezetességeit tekinthetik meg a tábor résztvevői. A városnézést a Diósgyőri vár megtekintésével kezdjük. A században épült gótikus vár a királynék jegyajándéka volt századokon át, a fénykorát pedig Nagy Lajos király korában élte. Ma az ország egyik legjelentősebb műemléke. A diós győri várrom és múzeum a város leglátogatottabb és leglátványosabb idegenforgalmi nevezetessége. A vár a kiállítások mellett (mint például a Történelmi Panoptikum, a Fegyver és Páncéltörténeti Ki állítás, a Várostörténeti Kiállítás vagy az Éremverde) rendezvény helyszínként is fontos: számos fesztiválnak és koncertnek ad otthont évről évre. Miskolc Lillafüred A Diósgyőri vár után a szervezők Lillafüredre invitálják a tábor résztvevőit, ahol a festői Hámori tó és Palotaszálló látványa tárul elénk. A Mátyás korabeli vadászkastélyt utánzó stílusban 1927 és 1930 között épített impozáns, neo reneszánsz kastélyt függőkert és park veszi körül. A Palotaszálló függőkertjéből lát ható a Szinva patak húsz méter magasból leomló vízesése. A három szakaszból álló zuhatag nemcsak nyáron nagyszerű látvány, ugyanis a befagyott vízesés télen is sokakat vonzó látványosság. 8

10 Sétatúrák Miskolc belvárosában Diósgyőr és Lillafüred mellett Mis Kvízparty (péntek, 20 óra) dolkodásban. Ajánljuk például a Szinva teraszt, a Hősök terét, a Vároház teret, a Deszkatemplomot, a Szentháromság ortodox temp lomot, a Minorita templomot, a Herman Ottó Múzeumot, a megújult Zenepalotát vagy éppen a Zsinagógát. Az Avas pincesorai, református temploma, valamint kilátója, ahonnan a hegyoldal zöld övezetéből szemlélhetjük az alat tunk elnyúló várost, úgyszintén igen ajánlott. Mindemellett többek között állatkert és Kalandtúra Park is várja a kikapcsolódni vágyókat. kérdések lebilincselő kavalkádja az egész estés kvízműsor. A helyes megfejtők az egyre fokozódó rusz tikus hangulat jegyében motivációs pálinkát kapnak! Figyelem: a helyes megfejtések száma egyenesen ará nyos a játék közben elpusztuló agysejtek számával! A játékmester, Szávay László az izgalmas kérdések feltétele mellett vicces anekdotákat is mesél, és persze még arra is figyel majd, hogy ne legyenek az estnek hősi halottai. Nevezés kizárólag leendő Nobel, Wolf, Kiotó és egyéb díjasoknak! kolc számos további értéket rejt, amelyek felfedezésére a vasárnapi fakultatív program nyújt lehető séget. A nap fontos tanulsága lehet, hogy Miskolc igenis tévesen él afféle szürke iparvárosként a hazai gon Hányas lába volt Karády Katalin nak? Miért tiltották be a Piroska és a Farkast Kalifornia Államban? Na és mit felejtett el visszaadni Jenő? A kedvcsináló vicces felvezetésen túl a műveltség egészét átfogó érdekes 9

11 Sportnap (szombat, 9 óra) Az értelmiségi létnek elengedhetet lenül együtt kell járnia olyan A csapatsportok esetében a tudo mányos osztályok csapatai mellett a csapatsportokra jelentkező, egyéni versenyzőkből álló vegyes csapatok is alakulhatnak. A nap végén az osz tályok tagjai által elért helyezések alapján abszolút győztes osztályt hirdetünk, és persze jutalommal elfoglaltságok rendszeres gyakor lásával, amelyek kikapcsolnak, regenerálnak, segítenek feltölteni és könnyebben venni a hétköznapokat. Erre a sport a legalkalmasabb, amely, amellett, hogy egészséges, nagyszerű közösségi élményt is nyújthat. A DOSz Nyári Táborának történeté ben először kerül sor tudományos osztályok közötti és egyéni sport bajnokságra, amely során impozáns serleget és értékes egyéni díjakat ismerjük el a legjobb egyéni teljesítményt nyújtó sportkedvelő doktoranduszokat is. Az inkább drukkolni vágyó hölgyek cheerleader csapatokban szurkol hatnak a győzelemért küzdő sportolóknak. A csinos doktoran dák odaadó biztatása biztosan még fantasztikusabb eredményekre fog ja sarkallni a sportnap résztvevőit! A legeredetibb koreográfiát és rigmust szintén díjazni fogja a szakértő zsűri. (A sportnap alternatív programja a Selmeci Műemlékkönyvtár, majd az egyetemi tanbánya megtekintése lesz 10:30 tól, illetve 15:00 tól.) kapnak a nyertesek. A miskolci kampusz pályáin és sportcsarnoká ban focira, röplabdára, teniszre, tol laslabdára, kondicionálásra, ping pongra, futásra, streetballra, és, hogy ne maradjon ki az elme trenírozása sem, sakkra egyaránt adott a lehetőség. 10

12 Főzőverseny a tudományos osztályok között (szombat, 16 óra) Az egészen biztosan fantasztikus hangulatú sportbajnokságot mi más követhetné, mint egy változatos, bőséges és ízletes vacsora? A ki magasló minőséget a tudományos osztályok által indított főzőzsenik biztosítják majd. A tudományos osztályok főzőbajnokságára az osztályok szakácscsapatai bármi lyen étellel nevezhetnek, amelyet el tudnak készíteni szabad tűzön, bográcsban. A csapatok az előzetes regisztráció során jelezhetik, pon tosan milyen alapanyagokra van szükségük, amelyeket a szervezők beszereznek, és persze minden egyéb szükséges kelléket is a főzőcsapatok rendelkezésére bocsá tanak. A verseny zsűrijében minden bizonnyal egy elismert szakember is ott lesz, akinek szakértő értékelése után a tábor lakói végigkóstolhatják az osztályok által készített finom ságokat. Barlangfürdő Miskolctapolcán (szombat, 20 óra) Miskolctapolca egész Európában egyedülálló, karsztvizes termál bar langfürdője a 16. századtól a bencés szerzetesek kedvelt fürdőhelyeként volt ismert. A természet alkotta barlangrendszerben napjainkban öt beltéri medence található, amelyek ben a gyógy és wellness szolgál tatások széles választéka igazi regenerálódást biztosít minden pihenésre és gyógyulásra vágyó számára. A fürdőt is tápláló termálforrás hőmérséklete 29,4 C, a medencék vizének a hőmérséklete pedig C. A Barlang Aqua terápia részleg felfrissülést, rege nerálódást és gyógyulást kínál számos wellness és gyógyászati szolgáltatásával. (Az öltözőszekrény használatához 100 Ft os pénzérme szükséges!) 11

13 Kedvezményes taxi szolgáltatás a rendezvény idején A rendezvény idejére a miskolci Best Of Taxi partneri kártyát bocsát valamennyi résztvevő rendelkezésére, mégpedig díjmentesen. Az ideiglenes kártya a rendezvény ideje alatt a fix tarifás úton kívüli utazásra vehető igénybe, 200 Ft/km díjon (normál díj: 240 Ft/km) Fix tarifás útvonalak: Tiszai pályaudvar Egyetem: Ft Villanyrendőr Egyetem: Ft Javasolt továbbá, hogy a rendezvény ideje alatt az utazók kérjenek személyes autókat, amelyek díja megegyezik az 5 személyes autók díjával, így az egy főre jutó költségek tovább csökkenthetőek. Szerkesztette: Rada János Készült 200 példányban Nyomda: Miskolci Egyetem Sokszorosító Üzem Miskolc

14 A rendezvény támogatói:

DOSZ NYÁRI TÁBOR 2014. augusztus 28-31., Miskolc

DOSZ NYÁRI TÁBOR 2014. augusztus 28-31., Miskolc DOSZ NYÁRI TÁBOR 2014. augusztus 28-31., Miskolc Tisztelt Doktorandusz Kollégák, Kedves Barátaink! Örömmel értesítelek, hogy a Doktoranduszok Országos Szövetsége (DOSz) a Miskolci Egyetem Doktorandusz

Részletesebben

A Magyar Népművelők Egyesülete XXIV. Vándorgyűlése

A Magyar Népművelők Egyesülete XXIV. Vándorgyűlése A Magyar Népművelők Egyesülete XXIV. Vándorgyűlése Népművelők Vándorgyűlése Miskolc, 2007. november 29 december 1. Konferencia helyszíne: Művészetek Háza (Rákóczi u. 5.) Szekcióülések helyszíne: Művészetek

Részletesebben

K O N F E R E N C I A F E L H Í V Á S

K O N F E R E N C I A F E L H Í V Á S K O N F E R E N C I A F E L H Í V Á S A Doktoranduszok Országos Szövetsége (DOSz) örömmel értesíti a doktorandusz hallgatókat, doktorjelölteket, fiatal kutatókat, mesterszakos hallgatókat, hogy 2018-ban

Részletesebben

BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN MEGYEI ÉRTÉKTÁR NYILVÁNTARTÁSA

BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN MEGYEI ÉRTÉKTÁR NYILVÁNTARTÁSA I. AGRÁR- ÉS ÉLELMISZERGAZDASÁG 1 I/1 Cigándi apróbéles 2/2014. (II. 5.) Hvt. 1. (1) bekezdés j) pontja alapján került felvételre 2 I/2 Szomolyai rövidszárú feketecseresznye 7/2014. ( II.5.) Hvt. 1. (1)

Részletesebben

VÁROSÜNNEP Rudabánya

VÁROSÜNNEP Rudabánya VÁROSÜNNEP Rudabánya Magyarország Európai Unióhoz csatlakozása 10. évfordulójának jegyében Programok III. Ásványgyűjtő Fesztivál, Rudabánya 2014. szeptember 5. VII. Városnap, Rudabánya 2014. szeptember

Részletesebben

Miskolc Pass Turisztikai Kártya

Miskolc Pass Turisztikai Kártya Miskolc Pass Turisztikai Kártya Szerezzen felejthetetlen élményeket a Miskolc Pass turisztikai kártyával! Kényelmesen, külön jegy megvásárlása nélkül, ingyenesen élvezheti 15 attrakció szolgáltatását,

Részletesebben

MISKOLCI INDIÁN NYÁR ÉRTELMISÉGI KÖR PROGRAMTERVE 2013.

MISKOLCI INDIÁN NYÁR ÉRTELMISÉGI KÖR PROGRAMTERVE 2013. A legjobb orvosok: Dr.Elégedettség, Dr. Higgadtság, és Dr. Jókedély (C.H.Spurgeon) A MISKOLCI INDIÁN NYÁR ÉRTELMISÉGI KÖR PROGRAMTERVE 2013. Az egyesület kultúraközvetítő, befogadó szervezet. Célja: a

Részletesebben

A PTE Egészségtudományi Kar Egészségtudományi Doktori Iskola. (7621 Pécs, Vörösmarty u. 4.) PÓTFELVÉTELT HIRDET

A PTE Egészségtudományi Kar Egészségtudományi Doktori Iskola. (7621 Pécs, Vörösmarty u. 4.) PÓTFELVÉTELT HIRDET Tisztelt Érdeklődők! A PTE Egészségtudományi Kar Egészségtudományi Doktori Iskola (7621 Pécs, Vörösmarty u. 4.) PÓTFELVÉTELT HIRDET a doktori (Ph.D) képzésre az Egészségtudományok területén A PTE ETK Egészségtudományi

Részletesebben

Történelmi Veszprém Klasszikus városnézés 2-2,5 órában

Történelmi Veszprém Klasszikus városnézés 2-2,5 órában Történelmi Veszprém Klasszikus városnézés 2-2,5 órában Találkozó: Óváros tér/köd utcai parkoló Időtartam: 2-2,5 óra Ismerkedés Veszprémmel és a várnegyeddel Azoknak ajánljuk, akik előszőr járnak a városban,

Részletesebben

Alföldi. Legendás Túracsomag NYÍRBÁTOR. Ahol magad is legendára találsz

Alföldi. Legendás Túracsomag NYÍRBÁTOR. Ahol magad is legendára találsz Alföldi %egendárium Legendás Túracsomag NYÍRBÁTOR Ahol magad is legendára találsz Nyírbátor, mint Legendás Helyszín bemutatása: Nyírbátor legendás múltja nagyban köthető a sárkányokhoz, mivel a Sárkány

Részletesebben

Nyári tábor augusztus Pannon Egyetem Georgikon Kar. Keszthely PROGRAMTERV

Nyári tábor augusztus Pannon Egyetem Georgikon Kar. Keszthely PROGRAMTERV Nyári tábor 2016. augusztus 25-28. Pannon Egyetem Georgikon Kar Keszthely PROGRAMTERV Első nap - 2016. augusztus 25. (csütörtök) 16:00 Regisztráció (folyamatos), szállás regisztráció (egyetemi kollégium)

Részletesebben

Változatlan forgatókönyv: a szakestély

Változatlan forgatókönyv: a szakestély A teremben U-alakban elhelyezett, a balekok helyeinek kivételével terítővel fedett asztalokon bányászlámpák és gyertyák, zsíros kenyerekkel teli tálcák, hagyma, valamint a szakest hivatalos itala, a sör

Részletesebben

Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap: a vidéki térségekbe beruházó Európa MEGHÍVÓ

Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap: a vidéki térségekbe beruházó Európa MEGHÍVÓ MEGHÍVÓ Vámosgálfalva Önkormányzata tisztelettel meghívja a Vámos Települések Szövetségének tag önkormányzatait és minden kedves érdeklődőt a 2010. június 4 6 án megrendezésre kerülő Vámos Települések

Részletesebben

AZ IPA TAPOLCAI SZERVEZETE 2013. szeptember 05-től szeptember 09-ig a Hunguest Hotel Pelion **** Tapolca Köztársaság tér 10. szám alatt rendezi meg a 20 éves jubileumi ünnepségét, rendezvényét. A rendezvényre

Részletesebben

Köszönt titeket a DE-GYTK Hallgatói Önkormányzat!

Köszönt titeket a DE-GYTK Hallgatói Önkormányzat! TÁMOGATÓINK: Köszönt titeket a DE-GYTK Hallgatói Önkormányzat! Kedves Résztvevők! Nagy örömünkre szolgál, hogy idén Debrecen ad otthont a "Gyógyszerészhallgatók Országos Találkozója és Börze" eseménynek.

Részletesebben

SZAKMAI BESZÁMOLÓ. A DOSz tudományos rendezvényei és a DOSz tudományos osztályainak tehetséggondozó programjai

SZAKMAI BESZÁMOLÓ. A DOSz tudományos rendezvényei és a DOSz tudományos osztályainak tehetséggondozó programjai SZAKMAI BESZÁMOLÓ A DOSz tudományos rendezvényei és a DOSz tudományos osztályainak tehetséggondozó programjai A "DOSz tudományos osztályok tehetséggondozó programjának" fő célkitűzése a magyar anyanyelvű

Részletesebben

MISKOLCI TELEPÜLÉSI ÉRTÉKTÁR GYŰJTEMÉNY

MISKOLCI TELEPÜLÉSI ÉRTÉKTÁR GYŰJTEMÉNY MISKOLCI TELEPÜLÉSI ÉRTÉKTÁR GYŰJTEMÉNY Agrár- és élelmiszergazdaság Garadnai pisztrángtenyésztés 3517 Miskolc-Lillafüred, Garadnavölgy 25/2014. (V. 05.) A Garadnai pisztrángtenyésztés kiemelkedő jelentőséggel

Részletesebben

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közgyűlés ELNÖKÉTŐL ELŐTERJESZTÉS A BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK 2015. FEBRUÁR 12-EI ÜLÉSÉRE

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közgyűlés ELNÖKÉTŐL ELŐTERJESZTÉS A BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK 2015. FEBRUÁR 12-EI ÜLÉSÉRE Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közgyűlés ELNÖKÉTŐL 3525 MISKOLC, Városház tér 1. Telefon: (46) 517-700*, (46) 517-750, (46) 323-600 Telefax: (46) 320-601 http://www.baz.hu elnok@hivatal.baz.hu Iktatószám:

Részletesebben

Kedves első éves Barátunk!

Kedves első éves Barátunk! Kedves első éves Barátunk! A bölcsész balek7 szervezői nevében szeretnénk neked gratulálni a sikeres felvételidhez. Szeptembertől a Miskolci Egyetem Bölcsészettudományi Karának hallgatójaként kezdheted

Részletesebben

5 éves az IPA MAGYAR SZEKCIÓ KÖZÉP-MAGYARORSZÁGI SZERVEZETE EGYETEMI ÉS VÁROSI KÉP SZET ISTVÁN EGYETEM GÖDÖLLŐ, 2015. OKTÓBER 02-04.

5 éves az IPA MAGYAR SZEKCIÓ KÖZÉP-MAGYARORSZÁGI SZERVEZETE EGYETEMI ÉS VÁROSI KÉP SZET ISTVÁN EGYETEM GÖDÖLLŐ, 2015. OKTÓBER 02-04. 5 éves az IPA MAGYAR SZEKCIÓ KÖZÉP-MAGYARORSZÁGI SZERVEZETE EGYETEMI ÉS VÁROSI KÉP SZET ISTVÁN EGYETEM GÖDÖLLŐ, 2015. OKTÓBER 02-04. 2 ( C ) IPA by 1974 5 éves az IPA MAGYAR SZEKCIÓ KÖZÉP-MAGYARORSZÁGI

Részletesebben

MISKOLCI INDIÁN NYÁR ÉRTELMISÉGI KÖR PROGRAMTERVE

MISKOLCI INDIÁN NYÁR ÉRTELMISÉGI KÖR PROGRAMTERVE Semmi sem nehéz. Ezt kell gondolnod, Mielőtt bármit is tennél. Semmi sem könnyű. Ezt kell érezned, Mielőtt bármit is mondanál. (Sri Chinmoy) A MISKOLCI INDIÁN NYÁR ÉRTELMISÉGI KÖR PROGRAMTERVE 2015. Az

Részletesebben

ELŐZETES VERSENYKIÍRÁS. 6. Villamosenergia-ipari Futó Találkozó

ELŐZETES VERSENYKIÍRÁS. 6. Villamosenergia-ipari Futó Találkozó ELŐZETES VERSENYKIÍRÁS 6. Villamosenergia-ipari Futó 6. Villamosenergia-ipari Futó A találkozó A találkozó időpontja: 2016. október 1-2. A találkozó helye: Paks A találkozó rendezője: MVM KONTÓ ZRt. A

Részletesebben

ßz JisztaCtársaság neve, címe és jogi HeCyzete

ßz JisztaCtársaság neve, címe és jogi HeCyzete A Miskolci Egyetem Közleménye A sorozat. Bányászat, 67 kötet, (2004) p. 99-103 S E L M E C I Asz

Részletesebben

április 8. Miskolc, Szarvasűzők egyetemisták találkozója és futóversenye Eger -Miskolc között

április 8. Miskolc, Szarvasűzők egyetemisták találkozója és futóversenye Eger -Miskolc között Koncertnaptár 2006 január 5. Miskolc, Újévi koncert, Szentpáli szakközépiskola január 21. Miskolc, Lion bál február 18. Sátoraljaújhely, Rotary bál február 18. Miskolc, Kocsonya Fesztivál február 23. Miskolc,

Részletesebben

BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN MEGYEI ÉRTÉKTÁR NYILVÁNTARTÁSA

BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN MEGYEI ÉRTÉKTÁR NYILVÁNTARTÁSA I. AGRÁR- ÉS ÉLELMISZERGAZDASÁG 1 I/1 Cigándi apróbéles 2/2014. (II. 5.) Hvt. 1. (1) bekezdés j) pontja alapján került felvételre 2 I/2 Szomolyai rövidszárú feketecseresznye 7/2014. ( II.5.) Hvt. 1. (1)

Részletesebben

AKADÉMISTÁK SELMECEN

AKADÉMISTÁK SELMECEN AKADÉMISTÁK SELMECEN Az utóbbi évtizedekben évente több ezer magyar diák látogatja meg Selmecbányát, az egykori Bányászati és Erdészeti Akadémia utódintézményeinek valamennyi hagyományőrző szakjáról. Az

Részletesebben

Nyírbátor Város 2014. évi Közm vel dési Rendezvényterve. I. Kiemelt Önkormányzati programok

Nyírbátor Város 2014. évi Közm vel dési Rendezvényterve. I. Kiemelt Önkormányzati programok Ny rbætor VÆros 2014. Øvi K zm vel døsi RendezvØnyterve Nyírbátor Város 2014. évi Rendezvényterve I. Kiemelt Önkormányzati programok Magyarország nemzeti ünnepei: Március 15. Augusztus 20. Október 23.

Részletesebben

Kedves Tarokk Barátok! III. Országos Paskievics Vándorkupa 1. forduló 2015.03.28. (szombat) VIII. Gibás Imre Tarokk kupa 2015. 03.29.

Kedves Tarokk Barátok! III. Országos Paskievics Vándorkupa 1. forduló 2015.03.28. (szombat) VIII. Gibás Imre Tarokk kupa 2015. 03.29. Kedves Tarokk Barátok! Örömmel tudatom Veletek, hogy idén immáron 8. alkalommal rendezzük meg Szilvásváradon a hagyományos Gibás Imre tarokkkupát, illetve természetesen csatlakozunk az Országos tarokkverseny

Részletesebben

Lengyel-Magyar Karate Edzőtábor Polsko-Węgierskiej Karate Seminarium Sopron, február

Lengyel-Magyar Karate Edzőtábor Polsko-Węgierskiej Karate Seminarium Sopron, február Lengyel-Magyar Karate Edzőtábor Polsko-Węgierskiej Karate Seminarium Sopron, 2019. február 22-23. A lengyel-magyar barátság erősítése céljából szervezett edzőtábor, amelyen 30-30 fő lengyel illetve magyar

Részletesebben

Az akkor rendhagyónak számító szakmai hétvégénket hagyományteremtő céllal 2011-ben újra megrendezzük!

Az akkor rendhagyónak számító szakmai hétvégénket hagyományteremtő céllal 2011-ben újra megrendezzük! Kedves Kuvaszos Barátunk! Két évvel ezelőtt, 2009 szeptemberében négy országból több mint 60 kuvaszos kerekedett fel és mutatta meg az országhatárokon átívelő összefogását és tettrekészségét a világnak

Részletesebben

III. Fedett Pályás Nyílt Szenior Úszó Országos Bajnokság 2014.június 27-29. Hódmezővásárhely

III. Fedett Pályás Nyílt Szenior Úszó Országos Bajnokság 2014.június 27-29. Hódmezővásárhely III. Fedett Pályás Nyílt Szenior Úszó Országos Bajnokság 2014.június 27-29. Hódmezővásárhely A verseny célja: A MSzÚOSz által szervezett legmagasabb szintű versenyen Magyarország 2014. évi Fedett Pályás

Részletesebben

Youth Volleyball Festival

Youth Volleyball Festival 2016 Youth Volleyball Festival 17 23 July 2016 Kaposvár, Hungary Youth Volleyball Festival HUNGARY KAPOSVÁR 2016 17-23 JULY www.youthvolleyballfestival.org 2016 ÜDVÖZLÜNK minden sportbarátot az INTERSPORT

Részletesebben

KÖSZÖNTŐ. Örömmel köszöntöm a Magyar Egyetemi és Főiskolai Országos Bajnokság futsal-döntőjének csapatait, sportolókat és vezetőiket.

KÖSZÖNTŐ. Örömmel köszöntöm a Magyar Egyetemi és Főiskolai Országos Bajnokság futsal-döntőjének csapatait, sportolókat és vezetőiket. MAGYAR EGYETEMI-FŐISKOLAI ORSZÁGOS BAJNOKSÁG NŐI FUTSAL DÖNTŐ A KUPÁÉRT FÉRFI FUTSAL DÖNTŐ A KUPÁÉRT Széchenyi István Egyetem Győr 2009. március 9-10. KÖSZÖNTŐ Örömmel köszöntöm a Magyar Egyetemi és Főiskolai

Részletesebben

Kerettéma: Modern technológiák a bányamérésben

Kerettéma: Modern technológiák a bányamérésben Az Országos Magyar Bányászati és Kohászati Egyesület Bányamérő Szakcsoportja, a Magyar Bányamérő Alapítvány és a Bányászati Szakosztály Tatabányai Helyi Szervezete nevében tisztelettel meghívjuk Önt és

Részletesebben

Az életet visszafelé tekintve lehet lemérni, de előre tekintve kell élni. ( Kierkegaard)

Az életet visszafelé tekintve lehet lemérni, de előre tekintve kell élni. ( Kierkegaard) Az életet visszafelé tekintve lehet lemérni, de előre tekintve kell élni. ( Kierkegaard) A MISKOLCI INDIÁN NYÁR ÉRTELMISÉGI KÖR PROGRAMTERVE 2014. Az egyesület kultúraközvetítő, befogadó szervezet. Célja:

Részletesebben

A MAGYAR GYERMEKNEUROLÓGIAI TÁRSASÁG 43. KONGRESSZUSA

A MAGYAR GYERMEKNEUROLÓGIAI TÁRSASÁG 43. KONGRESSZUSA Magyar Gyermekneurológiai Társaság A MAGYAR GYERMEKNEUROLÓGIAI TÁRSASÁG 43. KONGRESSZUSA Lillafüred, 2019. április 4-6. 2. ÉRTESÍTŐ A MAGYAR GYERMEKNEUROLÓGIAI TÁRSASÁG 43. KONGRESSZUSA 2019. ÁPRILIS 4-6.

Részletesebben

2014. július 10. csütörtök

2014. július 10. csütörtök 2014. július 10. csütörtök A vendégdelegációk hivatalos fogadása A résztvevő testvértelepülések bemutatkozása A találkozó programjainak bemutatása A találkozó feladatainak és céljainak megbeszélése Közös

Részletesebben

ÁLLAM-ÉS JOGTUDOMÁNYI KAR KARI BIZOTTSÁGOK (KARI TANÁCS )

ÁLLAM-ÉS JOGTUDOMÁNYI KAR KARI BIZOTTSÁGOK (KARI TANÁCS ) 1. Kari Felvételi Bizottság ÁLLAM-ÉS JOGTUDOMÁNYI KAR KARI BIZOTTSÁGOK (KARI TANÁCS 2018.09.26.) szavazati joggal rendelkező tanácskozási jogú tag kari HÖK Kántor Kinga kari HÖK képviselő Prof. Dr. Sáry

Részletesebben

A BÁNYÁSZ-KOHÁSZ-ERDÉSZ TALÁLKOZÓ PROGRAMJA

A BÁNYÁSZ-KOHÁSZ-ERDÉSZ TALÁLKOZÓ PROGRAMJA A TALÁLKOZÓ VÉDNÖKEI WARVASOVSZKY TIHAMÉR, Székesfehérvár polgármestere Dr. TOLNAY LAJOS, az OMBKE elnöke Dr. PETHÕ JÓZSEF, az OEE elnöke Dr. FORGÓ BÉLA az ALCOA-KÖFÉM Kft. vezérigazgatója A BÁNYÁSZ-KOHÁSZ-ERDÉSZ

Részletesebben

Magyar Endokrinológiai és Anyagcsere Társaság XXV. KONGRESSZUSA. Pécs, 2014. június 5 7. Meghívó

Magyar Endokrinológiai és Anyagcsere Társaság XXV. KONGRESSZUSA. Pécs, 2014. június 5 7. Meghívó Magyar Endokrinológiai és Anyagcsere Társaság XXV. KONGRESSZUSA Pécs, 2014. június 5 7. 2 0 1 3. á p r i l i s 2 4 2 7. Meghívó MAGYAR Endokrinológiai és anyagcsere TÁRSASÁG XXV. KONGRESSZUSA Tisztelt

Részletesebben

Kedvező ajánlat a béren kívüli juttatások között: HUNGARY CARD. Kedvezmények belföldi üdüléshez egy éven át!

Kedvező ajánlat a béren kívüli juttatások között: HUNGARY CARD. Kedvezmények belföldi üdüléshez egy éven át! Kedvező ajánlat a béren kívüli juttatások között: HUNGARY CARD Kedvezmények belföldi üdüléshez egy éven át! Hungary Card 2011 1 x ingyenes 4 napos autópálya-matrica 2012. január 31-ig korlátlan alkalommal

Részletesebben

Tisztelt Érdeklődők!

Tisztelt Érdeklődők! Tisztelt Érdeklődők! A Pécsi Tudományegyetem Doktorandusz Önkormányzata 2015-ben is megrendezi az immáron hagyományosnak tekinthető nemzetközi, több tudományterületet összefogó szakmai rendezvényét. A

Részletesebben

A 2014. december 10-én Budapesten tartandó Dr. Ketter László Hagyományőrző Gasztronómiai Verseny versenyfelhívása és forgatókönyve

A 2014. december 10-én Budapesten tartandó Dr. Ketter László Hagyományőrző Gasztronómiai Verseny versenyfelhívása és forgatókönyve A 2014. december 10-én Budapesten tartandó Dr. Ketter László Hagyományőrző Gasztronómiai Verseny versenyfelhívása és forgatókönyve Tájékoztatjuk Önöket arról, hogy a Gödöllő Környéki Regionális Turisztikai

Részletesebben

5 éves az IPA MAGYAR SZEKCIÓ KÖZÉP-MAGYARORSZÁGI SZERVEZETE

5 éves az IPA MAGYAR SZEKCIÓ KÖZÉP-MAGYARORSZÁGI SZERVEZETE 5 éves az IPA MAGYAR SZEKCIÓ KÖZÉP-MAGYARORSZÁGI SZERVEZETE GÖDÖLLŐ, ISASZEG, 2015. NOVEMBER 27-29. 2 5 éves (C) IPA by 1974 az IPA MAGYAR SZEKCIÓ KÖZÉP-MAGYARORSZÁGI SZERVEZETE A SZERVEZETÜNK MEGALAKULÁSÁNAK

Részletesebben

SZAKMAI BESZÁMOLÓ. A DOSz tudományos rendezvényei és a DOSz tudományos osztályainak tehetséggondozó programjai. Megvalósult szakmai tevékenységek:

SZAKMAI BESZÁMOLÓ. A DOSz tudományos rendezvényei és a DOSz tudományos osztályainak tehetséggondozó programjai. Megvalósult szakmai tevékenységek: SZAKMAI BESZÁMOLÓ A DOSz tudományos rendezvényei és a DOSz tudományos osztályainak tehetséggondozó programjai Megvalósult szakmai tevékenységek: Tevékenység/Feladat megnevezése Tevékenység/Feladat időpontja

Részletesebben

HOGYAN KERÜLJÜNK FEL A TÉRKÉPRE?

HOGYAN KERÜLJÜNK FEL A TÉRKÉPRE? HOGYAN KERÜLJÜNK FEL A TÉRKÉPRE? DR. DEÁK CSABA, KANCELLÁR, MISKOLCI EGYETEM DR. VARGA LÁSZLÓ, INTÉZETVEZETŐ, MISKOLCI EGYETEM ZALA ÁKOS, ÜGYVEZETŐ, HUMAN TELEX CONSULTING HOW COULD WE GET ON THE MAP?

Részletesebben

X. Tudomány- és Technikatörténeti Konferencia

X. Tudomány- és Technikatörténeti Konferencia Erdélyi Magyar Műszaki Tudományos Társaság X. Tudomány- és Technikatörténeti Konferencia Nagybánya, 2017. június 29 július 2. X. Tudomány- és Technikatörténeti Konferencia 2017 1 A konferencia szervezője

Részletesebben

FÖLDES NAGYKÖZSÉG POLGÁRMESTERE 4177 FÖLDES, Karácsony Sándor tér 5. /Fax: (54) 531 000 ; 531 001 E-mail: foldes.ph@gmail.com. a Képviselő-testülethez

FÖLDES NAGYKÖZSÉG POLGÁRMESTERE 4177 FÖLDES, Karácsony Sándor tér 5. /Fax: (54) 531 000 ; 531 001 E-mail: foldes.ph@gmail.com. a Képviselő-testülethez FÖLDES NAGYKÖZSÉG POLGÁRMESTERE 4177 FÖLDES, Karácsony Sándor tér 5. /Fax: (54) 531 000 ; 531 001 E-mail: foldes.ph@gmail.com Iktatószám: 2411-2/2011. 20. E LŐTERJESZTÉS a Képviselő-testülethez a földesi

Részletesebben

EGER VÁRA BARÁTAINAK KÖRE EGYESÜLET 3300 Eger, Vár 1. Alapítás éve: 1957 Adószám: 19923961-1-10 Számlaszám: OTP 11739009-20010070

EGER VÁRA BARÁTAINAK KÖRE EGYESÜLET 3300 Eger, Vár 1. Alapítás éve: 1957 Adószám: 19923961-1-10 Számlaszám: OTP 11739009-20010070 EGER VÁRA BARÁTAINAK KÖRE EGYESÜLET 3300 Eger, Vár 1. Alapítás éve: 1957 Adószám: 19923961-1-10 Számlaszám: OTP 11739009-20010070 Kedves Hagyományőrző! Fontos állomásához érkezett a Civil Csillagok, az

Részletesebben

3517 Miskolc-Lillafüred, Garadnavölgy. Lillafüredi pisztrángtenyésztés. Mancs szobra: Szemere utca - Szinva-híd. Mancs mentőkutya és tevékenysége

3517 Miskolc-Lillafüred, Garadnavölgy. Lillafüredi pisztrángtenyésztés. Mancs szobra: Szemere utca - Szinva-híd. Mancs mentőkutya és tevékenysége MISKOLCI TELEPÜLÉSI ÉRTÉKTÁR GYŰJTEMÉNY 2016.12.20. Agrár- és élelmiszergazdaság Nemzeti érték Fellelhetőség Határozat száma Indoklás Baráthegyi Majorság 3535 Miskolc, Ibolya u. 41. 17/2015. (XII. 15.)

Részletesebben

B KATEGÓRIÁS ÉS SZABADIDŐS ORSZÁGOS BAJNOKSÁG

B KATEGÓRIÁS ÉS SZABADIDŐS ORSZÁGOS BAJNOKSÁG B KATEGÓRIÁS ÉS SZABADIDŐS ORSZÁGOS BAJNOKSÁG országos tollaslabda versenyek kiírása 2014. április 5-6. Nemzeti Közszolgálati Egyetem, BUDAPEST 1. A verseny célja: A B Kategóriás Országos Bajnokság hagyományteremtő

Részletesebben

A tábor hivatalos menete

A tábor hivatalos menete A tábor hivatalos menete Első nap (júl 28.): 8:00 óra: Érkezés, regisztráció, reggeli 9:00 óra: Bevezetés, a tábor menetének, szabályainak ismertetése. 9:30 óra: A tanulók 5 csapatot formálnak a későbbi

Részletesebben

A HALADÁS IRÁNYA AZ IDEGSEBÉSZETBEN

A HALADÁS IRÁNYA AZ IDEGSEBÉSZETBEN A HALADÁS IRÁNYA AZ IDEGSEBÉSZETBEN A Magyar Idegsebészeti Társaság és a Magyar Neuroonkológiai Társaság 2016. évi Kongresszusa 2016. november 17-19. Miskolc-Lillafüred, Hunguest Hotel Palota Aki nem alkalmaz

Részletesebben

2014. A XXV. Kalocsai Paprikafesztivál megszervezése szakmai beszámoló 2014.12.10.

2014. A XXV. Kalocsai Paprikafesztivál megszervezése szakmai beszámoló 2014.12.10. 2014. A XXV. Kalocsai Paprikafesztivál megszervezése szakmai beszámoló 2014.12.10. Szakmai beszámoló I. A rendezvény bemutatása A Kalocsai Paprikafesztivál és a Paprikás Ételek Főzőversenye a térség legnagyobb

Részletesebben

1-es csoport

1-es csoport 1-es csoport 2-es kiscsoport 3-as csoport 4-es csoport Küldetésünk: Feladatunk az evangélikus, keresztény szellemiségű nevelés a gyermekek személyiségének kibontakoztatásával, az érzelmi élet kiteljesítésével,

Részletesebben

Versenykiírás. Általános rendelkezések

Versenykiírás. Általános rendelkezések Versenykiírás Általános rendelkezések 1. A Campus Olimpia bemutatása A Campus Olimpia 2010. július 20-22 között megrendezendő sportrendezvény a magyarországi és a határon túli felsőoktatási intézmények

Részletesebben

1. Múltból a jövőbe - Várak és városok a történelmi Felvidéken

1. Múltból a jövőbe - Várak és városok a történelmi Felvidéken 10. évfolyam projektjei (10.a, b, c, d) Az alábbi projektek közül hármat kell megjelölni! 1. Múltból a jövőbe - Várak és városok a történelmi Felvidéken Kassa régen és ma (barangolás Rákóczi és Márai városában)

Részletesebben

Időpont: december 8-9. (szombat-vasárnap) Utazás: különbusszal. Szállás: Znojmoban, panzióban, személyes szobákban.

Időpont: december 8-9. (szombat-vasárnap) Utazás: különbusszal. Szállás: Znojmoban, panzióban, személyes szobákban. Időpont: 2018. december 8-9. (szombat-vasárnap) Utazás: különbusszal Szállás: Znojmoban, panzióban, 2-3-4 személyes szobákban. Étkezés: étterem lehetőség Znojmoban és Pozsonyban. Felszerelés: esőkabát,

Részletesebben

Youth Volleyball Festival

Youth Volleyball Festival 2018 Youth Volleyball Festival 7 13 July 2018 Kaposvár, Hungary Youth Volleyball Festival HUNGARY KAPOSVÁR 2 0 1 8 7 13 JULY www.youthvolleyballfestival.org 2018 Üdvözlünk minden sportbarátot az INTERSPORT

Részletesebben

XXI. ORSZÁGOS JEGYZŐ-KÖZIGAZGATÁSI KONFERENCIA

XXI. ORSZÁGOS JEGYZŐ-KÖZIGAZGATÁSI KONFERENCIA XXI. ORSZÁGOS JEGYZŐ-KÖZIGAZGATÁSI KONFERENCIA 2013. szeptember 18-20. KESZTHELY Közszolgálati Tisztviselők Szakmai Szervezeteinek Szövetsége (www.kozszov.org.hu) A konferencia védnökei: Dr. Pintér Sándor

Részletesebben

MAGYAR PERINATOLÓGIAI TÁRSASÁG. A Magyar Perinatológiai Társaság X. Kongresszusa 2011. október 21-22. Hotel Magyar Király Székesfehérvár, Fő u. 10.

MAGYAR PERINATOLÓGIAI TÁRSASÁG. A Magyar Perinatológiai Társaság X. Kongresszusa 2011. október 21-22. Hotel Magyar Király Székesfehérvár, Fő u. 10. A Magyar Perinatológiai Társaság X. Kongresszusa 2011. október 21-22. Hotel Magyar Király Székesfehérvár, Fő u. 10. MEGHÍVÓ A Kongresszus fővédnöke: Dr. Szócska Miklós Egészségügyért Felelős Államtitkár

Részletesebben

2014 RKSZ Önvédelmi Nemzetkőzi Kupa

2014 RKSZ Önvédelmi Nemzetkőzi Kupa 2014 RKSZ Önvédelmi Nemzetkőzi Kupa Amatőr és Profi Meghívásos Nyílt Verseny VERSENYKIÍRÁS A verseny célja: - a 2014 évi RKSZ II. önvédelmi Nemzetkőzi Kupa bajnoki címek eldöntése - a Magyar és Nemzetkőzi

Részletesebben

65. VILLAMOSENERGIA-IPARI ORSZÁGOS TERMÉSZETBARÁT TALÁLKOZÓRÓL

65. VILLAMOSENERGIA-IPARI ORSZÁGOS TERMÉSZETBARÁT TALÁLKOZÓRÓL ELŐZETES TÁJÉKOZTATÓ A 65. VILLAMOSENERGIA-IPARI ORSZÁGOS TERMÉSZETBARÁT TALÁLKOZÓRÓL (Székesfehérvár, 2015. július 17-19.) KÖSZÖNTŐ Kedves Versenyzők! Szeretettel köszöntjük a résztvevőket a MAVIR ZRt.

Részletesebben

Alföldi. Legendás Túracsomag HAJDÚSZOBOSZLÓ. Ahol magad is legendára találsz

Alföldi. Legendás Túracsomag HAJDÚSZOBOSZLÓ. Ahol magad is legendára találsz Alföldi %egendárium Legendás Túracsomag HAJDÚSZOBOSZLÓ Ahol magad is legendára találsz Hajdúszoboszló, mint Legendás Helyszín bemutatása: Hajdúszoboszló az Alföld északkeleti részén, a Tiszántúlon fekvő

Részletesebben

VERSENYKIÍRÁS. 5. Villamosenergia-ipari. Futó Találkozó. Mórahalom, 2015. 10. 03-04.

VERSENYKIÍRÁS. 5. Villamosenergia-ipari. Futó Találkozó. Mórahalom, 2015. 10. 03-04. VERSENYKIÍRÁS 5. Villamosenergia-ipari Futó Találkozó A találkozó időpontja: 2015. Aoktóberoktóber 03-04. A találkozó helye: Mórahalom A találkozó rendezője: EDF DÉMÁSZ Társaságcsoport A találkozó védnökei:

Részletesebben

Debreceni Hallgatók Politikatudományi Egyesülete. Jubileumi konferencia 2014. Programfüzet

Debreceni Hallgatók Politikatudományi Egyesülete. Jubileumi konferencia 2014. Programfüzet Debreceni Hallgatók Politikatudományi Egyesülete Jubileumi konferencia 2014. Programfüzet X. éves a Debreceni Hallgatók Politikatudományi Egyesülete Jubileumi konferencia 2014. november 7-8. Debrecen Általános

Részletesebben

A 23/2011. (III. 8.) Korm. rendelet alapján vezetett nyilvántartás

A 23/2011. (III. 8.) Korm. rendelet alapján vezetett nyilvántartás A 23/2011. (III. 8.) Korm. rendelet alapján vezetett nyilvántartás a zenés, táncos nyilvántart ásba vételi száma a kérelmező neve, székhelye a kérelmező cégjegyzékszáma vagy vállalkozói nyilvántartási

Részletesebben

Kedves Vendég! Stressz mentes városnézés

Kedves Vendég! Stressz mentes városnézés Kedves Vendég! Végre megérkezett a tavasz! Ha Ön is elfáradt a hosszúra nyúlt, szürke, hideg télben, itt az ideje, hogy visszanyerje a lendületét és családjával közösen feltöltődjön! Mozduljon ki szeretteivel!

Részletesebben

XXI. Egyetemi Városok Sporttalálkozója. Versenykiírás

XXI. Egyetemi Városok Sporttalálkozója. Versenykiírás XXI. Egyetemi Városok Sporttalálkozója (Regionális sporttalálkozó) Győr, 2013. november 9. Versenykiírás A verseny célja: A nyugat-magyarországi régióban működő Egyetemek közti sportbarátság kialakítása,

Részletesebben

Standard Budapesten 2 felnôtt / 1 nap*

Standard Budapesten 2 felnôtt / 1 nap* Mit tudnak a HungaryCard csomagok? Standard Budapesten 2 felnôtt / 1 nap* Belépő a Fővárosi állat- és növénykertbe, 2 főre 25% S 1.250 Ft ebéd a Hotel Benczúr zsolnay éttermében 30% 2.400 Ft Bringóhintózás

Részletesebben

Adjunk többet, mint amibe kerül! A Magyar Turizmus Kártya (Hungary Card), mint béren kívüli juttatás

Adjunk többet, mint amibe kerül! A Magyar Turizmus Kártya (Hungary Card), mint béren kívüli juttatás Adjunk többet, mint amibe kerül! A Magyar Turizmus Kártya (Hungary Card), mint béren kívüli juttatás Amiről szó lesz: Mit tud a Hungary Card? Hogyan lehet hozzájutni és mennyibe kerül? Miért kedvező a

Részletesebben

47. SAVARIA URBANISZTIKAI NYÁRI EGYETEM ÉS TERVEZŐ TÁBOR

47. SAVARIA URBANISZTIKAI NYÁRI EGYETEM ÉS TERVEZŐ TÁBOR 47. SAVARIA URBANISZTIKAI NYÁRI EGYETEM ÉS TERVEZŐ TÁBOR A turizmus szerepe az ország, egyes országrészek, tájegységek és a települések életében és fejlődésében Országos, térségi és települési áttekintés

Részletesebben

cím: KÖZÖSSÉGI TÁRSASJÁTÉKOK Táborban, szabadban, teremben

cím: KÖZÖSSÉGI TÁRSASJÁTÉKOK Táborban, szabadban, teremben cím: KÖZÖSSÉGI TÁRSASJÁTÉKOK Táborban, szabadban, teremben Gyűjtötte, összeállította és szerkesztette: Tamáska Zoltán Publio Kiadó 2013 Minden jog fenntartva! BEVEZETŐ Minél pörgősebb, minél egyszerűbben

Részletesebben

2017. november Emberközpontú tudomány

2017. november Emberközpontú tudomány A M a g y a r T u d o m á n y Ü n n e p e 2017. november 3-30. Emberközpontú tudomány A rendezvény címe A rendezvény típusa (pl. előadás, emlékülés, konferencia, kerekasztal-beszélgetés, könyvbemutató,

Részletesebben

MAGYAR EGYETEMI-FŐISKOLAI ORSZÁGOS VÍVÓ BAJNOKSÁG VERSENYKIÍRÁS

MAGYAR EGYETEMI-FŐISKOLAI ORSZÁGOS VÍVÓ BAJNOKSÁG VERSENYKIÍRÁS MAGYAR EGYETEMI-FŐISKOLAI ORSZÁGOS VÍVÓ BAJNOKSÁG VERSENYKIÍRÁS 1. A verseny célja: A felsőoktatási intézmények női és férfi hallgatói részére színvonalas versenyzési lehetőség biztosítása vívás sportágban.

Részletesebben

ÁLLAM ÉS JOGTUDOMÁNYI KAR KARI BIZOTTSÁGOK 2017.

ÁLLAM ÉS JOGTUDOMÁNYI KAR KARI BIZOTTSÁGOK 2017. ÁLLAM ÉS JOGTUDOMÁNYI KAR KARI BIZOTTSÁGOK 2017. Tanulmányi Bizottság szavazati rendelkező joggal oktató szavazati joggal rendelkező hallgató Csemáné dr. Váradi Erika egyetemi docens, általános és tanulmányi

Részletesebben

Magyar Egyetemi-Főiskolai Országos Bajnokság Futsal Döntő

Magyar Egyetemi-Főiskolai Országos Bajnokság Futsal Döntő Magyar Egyetemi-Főiskolai Országos Bajnokság Futsal Döntő ELTE Savaria Egyetemi Központ Szombathely, 2017. május 16-17. Fővédnökök: Prof. Dr. Kiss Ádám, a Magyar Egyetemi Főiskolai Sportszövetség elnöke

Részletesebben

Varázslatos napok Sárváron

Varázslatos napok Sárváron Varázslatos napok Sárváron Varázslatos napok Sárváron. Gyönyörködjön a színes őszi természetben,majd frissüljön fel a sárvári EUROPESPA-MED Minőség Díjas Gyógy és Wellness Fürdőben ahol gyógyvíz,élményelemek,csúszdák

Részletesebben

47. SAVARIA URBANISZTIKAI NYÁRI EGYETEM ÉS TERVEZŐ TÁBOR

47. SAVARIA URBANISZTIKAI NYÁRI EGYETEM ÉS TERVEZŐ TÁBOR 47. SAVARIA URBANISZTIKAI NYÁRI EGYETEM ÉS TERVEZŐ TÁBOR A turizmus szerepe az ország, egyes országrészek, tájegységek és a települések életében és fejlődésében Országos, térségi és települési áttekintés

Részletesebben

XII. Hódmezővásárhelyi Szenior Nemzetközi Úszóverseny 2014.11.08-2014.11.09

XII. Hódmezővásárhelyi Szenior Nemzetközi Úszóverseny 2014.11.08-2014.11.09 XII. Hódmezővásárhelyi Szenior Nemzetközi Úszóverseny 2014.11.08-2014.11.09 Rendezők: Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala Hód-Fürdő Szolgáltató és Üzemeltető Kft Hódmezővásárhelyi

Részletesebben

A rendezvény fôvédnökei: Dr. Vincze Pál, a Magyar Egyetemi-Fôiskola Sportszövetség (MEFS) megbízott elnöke A RENDEZVÉNY KIEMELT TÁMOGATÓI:

A rendezvény fôvédnökei: Dr. Vincze Pál, a Magyar Egyetemi-Fôiskola Sportszövetség (MEFS) megbízott elnöke A RENDEZVÉNY KIEMELT TÁMOGATÓI: A rendezvény fôvédnökei: Dr. Vincze Pál, a Magyar Egyetemi-Fôiskola Sportszövetség (MEFS) megbízott elnöke Dr. Solti László, a Szent István Egyetem (SZIE) rektora Dr. Gémesi György, Gödöllô Város Polgármestere

Részletesebben

45. ORSZÁGOS TERMÉSZETBARÁT TALÁLKOZÓ

45. ORSZÁGOS TERMÉSZETBARÁT TALÁLKOZÓ 45. ORSZÁGOS TERMÉSZETBARÁT TALÁLKOZÓ HEGYHÁTSZENTJAKAB 2015. május 29. május 31. 1 45. ORSZÁGOS TERMÉSZETBARÁT TALÁLKOZÓ HEGYHÁTSZENTJAKAB 2015. május 29. május 31. A találkozó célja: Rendezvényünkkel

Részletesebben

www.ceuco.com 1/5 Hungary ceuco@ceuco.com Vice-President-Márta Hasenauer General Secretary Italy

www.ceuco.com 1/5 Hungary ceuco@ceuco.com Vice-President-Márta Hasenauer General Secretary Italy www.ceuco.com 1/5 HUNGARIKUMOK az európai gasztronómiai és borkultúrában PROGRAMOK nap időpont napirend Utazás a szállodákból Villányba. Pincelátogatás a borvidék Aurum díjas borászainak pincészeteiben,

Részletesebben

Youth Handball Festival

Youth Handball Festival 2013 14 20 July 2013 Kaposvár, Hungary HUNGARY 2 0 1 3 14 20 JULY www.youthhandballfestival.org 2013 Üdvözlünk minden sportbarátot az INTERSPORT (YHF) Nemzetközi Gyermek és Ifjúsági Kézilabda Fesztivál

Részletesebben

Kedves Hímző Alkotó! A találkozó célja:

Kedves Hímző Alkotó! A találkozó célja: Kedves Hímző Alkotó! A Hagyományok Háza támogatásával 2017. május 12-13-án szervezzük meg az Országos Hímző Találkozót és Továbbképzést. Ennek keretében nyílik meg Dr. Illés Károlyné, Népi Iparművész,

Részletesebben

Lakás, Környezet, Munkahely - XX. századi iparvárosok arculata, társadalma és termelése tudományos konferencia

Lakás, Környezet, Munkahely - XX. századi iparvárosok arculata, társadalma és termelése tudományos konferencia Lakás, Környezet, Munkahely - XX. századi iparvárosok arculata, társadalma és termelése tudományos konferencia MEGHÍVÓ az Észak-Keleti Átjáró Kulturális és Tudományos Egyesület, a Herman Ottó Múzeum a

Részletesebben

Előterjesztés Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselő-testületének március 9-i ülésére

Előterjesztés Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselő-testületének március 9-i ülésére Előterjesztés Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2017. március 9-i ülésére 3. Tárgy: Testvérvárosi Találkozó támogatására irányuló pályázat benyújtásának jóváhagyása Az előterjesztést

Részletesebben

Kastélydombi Általános Iskola 2015. április 27-30.

Kastélydombi Általános Iskola 2015. április 27-30. Kastélydombi Általános Iskola 2015. április 27-30. Pályázat száma: HAT-14-01-0643 A pályázat címe: Kastélydombi gyerekek a Felvidéken A pályázaton nyert összeg: 1 022 700Ft Az felvidéki utazáson harminckét

Részletesebben

Stevan Sremac Általános Iskola, Zenta Tömörkény István Tehetségpont, Tornyos 2011. január 11.,12.,13. MEGHÍVÓ ISKOLÁNK TEHETSÉGNAPJAIRA

Stevan Sremac Általános Iskola, Zenta Tömörkény István Tehetségpont, Tornyos 2011. január 11.,12.,13. MEGHÍVÓ ISKOLÁNK TEHETSÉGNAPJAIRA MEGHÍVÓ ISKOLÁNK TEHETSÉGNAPJAIRA 2011. január 11. Színház az egész világ - Drámapedagógiai műhely 2011. január 12. Természettudományokról másképp Természettudományi műhely 2011. január 13. Vissza a múltba

Részletesebben

PROGRAMFÜZET. Magyar Ápolási Egyesület Szociális Szekció X. Országos Konferenciája. Kihívások a szociális ellátásban

PROGRAMFÜZET. Magyar Ápolási Egyesület Szociális Szekció X. Országos Konferenciája. Kihívások a szociális ellátásban PROGRAMFÜZET Szociális Szekció X. Országos Konferenciája Kihívások a szociális ellátásban 2011. június 30. július 1-2. Visegrád Fővédnök: Soltész Miklós szociális államtitkár VÉDNÖK Helyszín: Visegrád

Részletesebben

Klebelsberg Intézményfenntartó Központ Nyíregyházai Tankerülete

Klebelsberg Intézményfenntartó Központ Nyíregyházai Tankerülete Pályázati azonosító: TÁMOP-3.3.10.B-12-2013-0016. Továbbtanulás erősítő kezdeményezések támogatása pályázati felhívás keretében, Továbbtanulás erősítése a Móricz Zsigmond Iskolában. SZAKMAI BESZÁMOLÓ A

Részletesebben

REFORMÁTUS ISKOLÁK ORSZÁGOS SAKK- ÉS ASZTALITENISZ BAJNOKSÁGÁNAK VERSENYKIÍRÁSA 2017

REFORMÁTUS ISKOLÁK ORSZÁGOS SAKK- ÉS ASZTALITENISZ BAJNOKSÁGÁNAK VERSENYKIÍRÁSA 2017 REFORMÁTUS ISKOLÁK ORSZÁGOS SAKK- ÉS ASZTALITENISZ BAJNOKSÁGÁNAK VERSENYKIÍRÁSA 2017 A verseny rendezője: KISKUNHALASI REFORMÁTUS KOLLÉGIUM SZILÁDY ÁRON GIMNÁZIUM ÉS KOLLÉGIUM 6400 Kiskunhalas, Kossuth

Részletesebben

Kárpát-medence Magyarlakta Településeinek Virtusvetélkedőjét,

Kárpát-medence Magyarlakta Településeinek Virtusvetélkedőjét, Hagyományainkhoz hűen az idei évben is megrendezzük a Kárpát-medence Magyarlakta Településeinek Virtusvetélkedőjét, ahol a magyarországi falvak csapatain kívül, a határon túli települések versenyzői ismét

Részletesebben

A legfontosabb adatok

A legfontosabb adatok Alapítva 1876-ban A legfontosabb adatok Fenntartó: Székesfehérvári Tankerületi Központ Iskola címe: 8000 Székesfehérvár, Budai út 7. Tagintézmény: 8000 Székesfehérvár, Sziget u. 1. www.telekiblanka.hu

Részletesebben

Szív a Szívért Alapítvány

Szív a Szívért Alapítvány Szív a Szívért Alapítvány 1138. Budapest, Váci út 163. Kedves Sorstársaink, Hozzátartozók és Vendégeink! Székesfehérvár-Agárd, 2017. június 9-10-11-12.-i (péntek du.-hétfő de.) Orvos- Beteg találkozó rövid

Részletesebben

SZLOVÉNIAI MAGYAR PEDAGÓGUSOK TOVÁBBKÉPZÉSE

SZLOVÉNIAI MAGYAR PEDAGÓGUSOK TOVÁBBKÉPZÉSE SZLOVÉNIAI MAGYAR PEDAGÓGUSOK TOVÁBBKÉPZÉSE Hajdúszoboszló 2012 A Kölcsey Ferenc Református Tanítóképző Főiskola hosszú előkészületek után 2011. szeptember 1-jén integrálódott a Debreceni Református Hittudományi

Részletesebben

Ingatlangazdálkodás a közfeladat ellátás szolgálatában című konferencia

Ingatlangazdálkodás a közfeladat ellátás szolgálatában című konferencia INGATLANGAZDÁLKODÁS A KÖZFELADAT ELLÁTÁS SZOLGÁLATÁBAN KONFERENCIA Első alkalommal kerül megrendezésre az Ingatlangazdálkodás a közfeladat ellátás szolgálatában című konferencia a Nemzeti Közszolgálati

Részletesebben

Információs füzet Tábor 2015

Információs füzet Tábor 2015 Információs füzet Tábor 2015 Elérhetőségek (bármilyen kapcsolódó kérdés esetére): Tábor felelős: Szűcs Gábor: +36 70 313 7023 hot-iron@hot-iron.hu Szalka Andrea: + 36 70 432 5576 szalka.andrea@hot-iron.hu

Részletesebben

XVIII. N E M Z E T K Ö Z I N É P M Ű V É S Z E T I T Á B O R P R OGRAMJAI július 7-14.

XVIII. N E M Z E T K Ö Z I N É P M Ű V É S Z E T I T Á B O R P R OGRAMJAI július 7-14. XVIII. N E M Z E T K Ö Z I N É P M Ű V É S Z E T I T Á B O R P R OGRAMJAI 2013. július 7-14. A hét eseményei: 2013. július 7. vasárnap 10,00 Tábornyitó istentisztelet a református templomban - Közreműködnek:

Részletesebben