Tisztelt Érdeklődők!

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Tisztelt Érdeklődők!"

Átírás

1 Tisztelt Érdeklődők! A Pécsi Tudományegyetem Doktorandusz Önkormányzata 2015-ben is megrendezi az immáron hagyományosnak tekinthető nemzetközi, több tudományterületet összefogó szakmai rendezvényét. A IV. Interdiszciplináris Doktorandusz Konferencia május között kerül megrendezésre a Pécsi Tudományegyetem Állami- és Jogtudományi, illetve Közgazdaságtudományi Karának épületegyüttesében. Az IDK2015 alapvető célja, hogy lehetőséget és fórumot teremtsen hazai és külföldi doktoranduszok számára a szakmai eszmecserék, rangos tudományos előadások megtartására, valamint személyes- és szakmai kapcsolatok, együttműködések kiépítésére. A programban, ahogy a korábbi években is, a klasszikus szekciók mellett helyet kapnak olyan viták, kerekasztal beszélgetések, amelyek aktuális, több tudományterületet is érintő központi témát tárgyalnak. Az interdiszciplináris szekciók célja, hogy olyan diskurzus és/vagy vita alakuljon ki a prezentációt követően, melynek során a különböző diszciplínák képviselői új nézőponttal gazdagodhatnak az adott témában. A korábbi évhez hasonlóan idén is lehetőséget biztosítunk kimagasló tudományos eredményeket felmutató, graduális képzésben résztvevő hallgatóknak prezentáció megtartására. Az előző évben a résztvevők egy fotópályázatra is nevezhettek, ami idén is megrendezésre kerül Tudomány a részletekben rejlik címmel, amelyről további információt a honlapunkon talál. Lehetőséget biztosítunk továbbá a régióban működő cégek, vállalatok bemutatkozására, de felsőoktatási intézmények standjai egyaránt színesítik majd a rendezvényt. Ezek mellett pedig a tavalyi évtől fogva a nagy hagyományokkal rendelkező Mandulavirágzási Tudományos Napokkal is összefonódott rendezvényünk.

2 Az IDK2015 fővédnöke Prof. Dr. Bódis József, a Pécsi Tudományegyetem rektora, aki mindig szem előtt tartotta és feladatának tekintette a tudományos utánpótlás-nevelést, az eredményorientált innovatív kutatómunkát, így személye példa értékűvé vált a felsőoktatási és tudományos körökben. Rendezvényünkre várjuk doktoranduszok jelentkezését valamennyi tudományterületről hazánkból és külföldről egyaránt. A konferencián résztvevőknek külön szekciókban lesz majd lehetőségük, rangos szakmai bizottság előtt bemutatni kutatási eredményeiket előadás vagy poszter prezentáció formájában. Ezen felül természetesen a művészeti alkotások bemutatására is biztosítunk lehetőséget. Kedvezményes jelentkezési határidő: április 19., 23: ,- HUF Végső jelentkezési határidő, amely egyúttal az absztraktok leadási határideje is: április 26., 23: ,- HUF A részvételi díjat a jelentkezés elfogadásáról szóló értesítést követően, április 26- ig kérnénk átutalni a megjegyzés rovatba feltüntetve: IDK Résztvevő neve Bankszámlaszám: (MÁK) IBAN: HU SWIFT: HUSTHUHB A jelentkezést csak akkor tudjuk elfogadni, ha az átutalásról szóló visszaigazolást elküldik a idkpecs.hu honlapra. Az ár tartalmazza a részvételi lehetőséget a konferencia mindkét napjára, az előadási és publikálási lehetőséget, illetve a kávé fogyasztást a konferencia ideje alatt. Opciók: Három fogásos ebéd, amelynek ára 1500 HUF/nap (csak azoknak, akik regisztráltak a konferenciára) Zenés vacsora csütörtök este, amelynek ára 1200 HUF (csak azoknak, akik regisztráltak a konferenciára) Sörkocsonya a Malátában (Pécsi Sörgyár) péntek este, amelynek ára 1200 HUF (csak azoknak, akik regisztráltak a konferenciára) (maximális létszám: 150 fő)

3 Fontos információk: A konferencia nyelve: magyar és angol nyelvű előadás és publikálás. Helyszín: Pécsi Tudományegyetem, Állam-és Jogtudományi Kar és Közgazdaságtudományi Kar, H Pécs, 48-as tér 1. Absztrakt: Az absztrakt szövegének maximális hossza 3000 karakter (szóközökkel). A feltöltési határidő április :59. A konferencia témája: minden tudományos területen várjuk az előadásokat. A prezentáció hossza 10 (8+2) perc. Díjazás: A legjobb előadó és poszter, illetve a fotópályázat nyertese oklevelet és díjat kap. Jelentkezés: Részvételi szándékát online regisztrációval az idkpecs.hu honlapon teheti meg. További információkért figyelje az IDK2015 Facebook oldalát, vagy forduljon bizalommal a rendezvény szervezőihez az idkpecs.hu weboldalon vagy a címen. A mielőbbi találkozás reményében: Szijártó György Ágoston elnök PTE Doktorandusz Önkormányzat Az IDK2015 után, azon doktoranduszok számára, akik előadással vagy poszterprezentációval részt vettek a konferencián, publikációs lehetőséget biztosítunk a 2015-ben megjelenő elektronikus IDK2015 Konferenciakötetben.

FELHÍVÁS a XXXII. Országos Tudományos Diákköri Konferencia Társadalomtudományi Szekciójában való részvételre

FELHÍVÁS a XXXII. Országos Tudományos Diákköri Konferencia Társadalomtudományi Szekciójában való részvételre FELHÍVÁS a XXXII. Országos Tudományos Diákköri Konferencia Társadalomtudományi Szekciójában való részvételre A rendezvény szervezője: Károli Gáspár Református Egyetem, Bölcsészettudományi Kar. Cím: 1088

Részletesebben

Nemzeti Kiválóság Hírlevél

Nemzeti Kiválóság Hírlevél Nemzeti Kiválóság Hírlevél 2014. JÚNIUS 2014/6. Köszöntő Tisztelt Pályázóink! Kedves Olvasók! A TARTALOMBÓL» Események: NKP a Debrecen az Élettudományi Kutatásokért konferencián» Programajánló Egyetemisták

Részletesebben

Astellas-díj - Az év orvosa 2014 pályázat részletes pályázati felhívása a nagyközönség számára

Astellas-díj - Az év orvosa 2014 pályázat részletes pályázati felhívása a nagyközönség számára Az Astellas Pharma, a MOTESZ, a Magyar Kórházszövetség és a hazai orvosképző egyetemek együttműködésében meghirdetett Astellas-díj - Az év orvosa 2014 pályázat részletes pályázati felhívása a nagyközönség

Részletesebben

TÁJÉKOZTATÓ. Honlap: www.mraecongress.ke.hu

TÁJÉKOZTATÓ. Honlap: www.mraecongress.ke.hu TÁJÉKOZTATÓ Honlap: www.mraecongress.ke.hu A Magyar Radiológus Asszisztensek Egyesületének XVIII. Kongresszusát a Kaposvári Egyetem Egészségügyi Centrum és a Somogy Megyei Kaposi Mór Oktató Kórház rendezi

Részletesebben

BARANYA IFJÚSÁGÁÉRT NONPROFIT KFT.

BARANYA IFJÚSÁGÁÉRT NONPROFIT KFT. BARANYA IFJÚSÁGÁÉRT NONPROFIT KFT. Megalakulás, átalakulások A Tett-Hely fantázianévvel ellátott Baranyai Ifjúsági Információs és Tanácsadó Központ 1999-től az önkormányzat által alapított Baranya Megyei

Részletesebben

Miért jöjjön el mindenképpen, a Fenntartható Élelmiszerlánc Világtalálkozó rendezvényeire?

Miért jöjjön el mindenképpen, a Fenntartható Élelmiszerlánc Világtalálkozó rendezvényeire? Európai Élelmiszerlánc Parlament Foodlawment Egyesület 1095. Budapest, Mester utca 81. Telefon: +36 1 456 30 10; +36 46 500 660 Fax: +36 1 215 6858; +36 46 342 023 Ügyfélfogadás: előzetes telefonos egyeztetés

Részletesebben

SZÖVEGES KIEGÉSZÍTÉS A 2014. ÉVI EGYSZERŰSÍTETT ÉVES BESZÁMOLÓHOZ 2015. ÉVI TERVEK

SZÖVEGES KIEGÉSZÍTÉS A 2014. ÉVI EGYSZERŰSÍTETT ÉVES BESZÁMOLÓHOZ 2015. ÉVI TERVEK SZÖVEGES KIEGÉSZÍTÉS A 2014. ÉVI EGYSZERŰSÍTETT ÉVES BESZÁMOLÓHOZ 2015. ÉVI TERVEK BUDAPEST, 2015. MÁJUS 06. KIEGÉSZÍTÉS 2014. év 1 A civil törvény 2012. január 1-től érvénybe lépve módosította Társaságunk

Részletesebben

GYIK (Gyakran Ismételt Kérdések) Tartalomjegyzék

GYIK (Gyakran Ismételt Kérdések) Tartalomjegyzék GYIK (Gyakran Ismételt Kérdések) Tartalomjegyzék I. Regisztráció... 2 II. ETR... 2 III. Előadás, gyakorlat, konzultáció... 4 IV. Kedvezményes tanulmányi rend... 6 V. Kreditelismerés... 7 VI. Nyelvi követelmény...

Részletesebben

Az EU Business Avenues program 2015-ben is folytatódik Délkelet-ázsiai üzleti lehetőség magyar vállalkozások számára

Az EU Business Avenues program 2015-ben is folytatódik Délkelet-ázsiai üzleti lehetőség magyar vállalkozások számára Az EU Business Avenues program 2015-ben is folytatódik Délkelet-ázsiai üzleti lehetőség magyar vállalkozások számára A program célja Szeretnénk ismételten felhívni a figyelmét az Európai Bizottság által

Részletesebben

Felhívás külföldi pályázók részére magyar állami ösztöndíjra 2014/2015 Magyar Ösztöndíj Bizottság

Felhívás külföldi pályázók részére magyar állami ösztöndíjra 2014/2015 Magyar Ösztöndíj Bizottság Felhívás külföldi pályázók részére magyar állami ösztöndíjra 2014/2015 Magyar Ösztöndíj Bizottság Felhívás külföldi pályázók részére magyar állami ösztöndíjakra: magyarországi felsőfokú tanulmányok és

Részletesebben

(Creative Commons) Nevezd meg! Így add tovább! 4.0 (CC BY-SA 4.0) (Creative Commons) Attribution-ShareAlike 4.0 International (CC BY-SA 4.

(Creative Commons) Nevezd meg! Így add tovább! 4.0 (CC BY-SA 4.0) (Creative Commons) Attribution-ShareAlike 4.0 International (CC BY-SA 4. Történelem és társadalomtudományok History and Social Sciences www.belvedere.meridionale.hu belvedere@jgypk.u-szeged.hu szerk@belvedere.meridionale.hu ISSN 1419-0222 (Nyomtatott) ISSN 2064-5929 (Online)

Részletesebben

Nyereményjáték szabályzat

Nyereményjáték szabályzat 1. A Játék leírása 1.1. Az Aqua Danubius 2000 Kft (1126 Budapest, Böszörményi út 3/A., továbbiakban: Szervező) a jelen szabályzatban részletezett nyereményjátékot szervezi bármely megjelölt és résztvevő

Részletesebben

Ahogyan mi láttuk könyvtár szakos hallgatókkal a Vándorgyűléseken Tapasztalatok az egri Eszterházy Károly Főiskolán

Ahogyan mi láttuk könyvtár szakos hallgatókkal a Vándorgyűléseken Tapasztalatok az egri Eszterházy Károly Főiskolán Ahogyan mi láttuk könyvtár szakos hallgatókkal a Vándorgyűléseken Tapasztalatok az egri Eszterházy Károly Főiskolán Szakemberek sora értékelte az őszi hónapokban, szakfolyóiratainkban a Vándorgyűlés(eke)t,

Részletesebben

2013.június HÍREK. Négy BGF-es csapat az országos statisztika verseny döntőjében

2013.június HÍREK. Négy BGF-es csapat az országos statisztika verseny döntőjében Négy BGF-es csapat az országos statisztika verseny döntőjében Az ENSZ Statisztikai Bizottsága 2013-at a Statisztika Évének nyilvánította. A Magyar Statisztikai Társaság csatlakozva a tematikus rendezvényekhez

Részletesebben

Még lehet jelentkezni a Legjobb Munkahely Felmérésbe! A legnagyobb múltú elkötelezettségmérésben érdemes részt venni

Még lehet jelentkezni a Legjobb Munkahely Felmérésbe! A legnagyobb múltú elkötelezettségmérésben érdemes részt venni News From Aon Médakapcsolatok: Hering Orsolya orsolya.hering@hewitt.com 06-20-978-5080 Azonnal közölhető Még lehet jelentkezni a Legjobb Munkahely Felmérésbe! A legnagyobb múltú elkötelezettségmérésben

Részletesebben

Dr Hoffmann Imre. Készülj fel! az OKF lakosságfelkészítési munkája

Dr Hoffmann Imre. Készülj fel! az OKF lakosságfelkészítési munkája Dr Hoffmann Imre Készülj fel! az OKF lakosságfelkészítési munkája A katasztrófavédelmi szervezet a lakosságfelkészítés területét változó ritmusban, de folyamatosan alakította át. A kezdeti évek fő feladata

Részletesebben

Szeretem, mert Vasból van

Szeretem, mert Vasból van VAS MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT 9700 Szombathely, Berzsenyi D. tér 1. Vas megyei Általános Iskolák részére Tárgy: Versenykiírás Iktatószám: 2-45/2013 Székhelyén Tisztelt Igazgató Asszony/Úr! Tisztelt Pedagógusok!

Részletesebben

Pályázati kiírás a Civil Liciten való részvételre. A pályázat kiírója A Civil Licit Közhasznú Alapítvány.

Pályázati kiírás a Civil Liciten való részvételre. A pályázat kiírója A Civil Licit Közhasznú Alapítvány. Pályázati kiírás a Civil Liciten való részvételre A pályázat kiírója A Civil Licit Közhasznú Alapítvány. A pályázat témája Magyarországi civil szervezetek pályázatot nyújthatnak be a 2015-ös Civil Licit

Részletesebben

SOPRONI - TANKCSAPDA 25 ÉV OPTIMIZMUS 25 ÉV ROCK N ROLL ELNEVEZÉSŰ PROMÓCIÓ JÁTÉKSZABÁLYZATA ÉS

SOPRONI - TANKCSAPDA 25 ÉV OPTIMIZMUS 25 ÉV ROCK N ROLL ELNEVEZÉSŰ PROMÓCIÓ JÁTÉKSZABÁLYZATA ÉS SOPRONI - TANKCSAPDA 25 ÉV OPTIMIZMUS 25 ÉV ROCK N ROLL ELNEVEZÉSŰ PROMÓCIÓ JÁTÉKSZABÁLYZATA ÉS RÉSZVÉTELI FELTÉTELEI KÉRJÜK, HOGY A SZABÁLYZATOT FIGYELMESEN OLVASD EL ÉS CSAK AKKOR VEGYÉL RÉSZT A PROMÓCIÓBAN,

Részletesebben

A PÁLYÁZAT KIÍRÁSÁVAL ÉS BEADÁSÁVAL KAPCSOLATOS ÁLTALÁNOS KÉRDÉSEK

A PÁLYÁZAT KIÍRÁSÁVAL ÉS BEADÁSÁVAL KAPCSOLATOS ÁLTALÁNOS KÉRDÉSEK A PÁLYÁZAT KIÍRÁSÁVAL ÉS BEADÁSÁVAL KAPCSOLATOS ÁLTALÁNOS KÉRDÉSEK Kik adhatnak be pályázatot? Nem-kormányzati szervezetek, egyházi intézmények, iskolák, egyetemek és természetes személyek. Politikai pártok

Részletesebben

J e g y zőkö n y v. IF-3/2012. sz. ülés (IF-9/2010-2014. sz. ülés)

J e g y zőkö n y v. IF-3/2012. sz. ülés (IF-9/2010-2014. sz. ülés) IF-3/2012. sz. ülés (IF-9/2010-2014. sz. ülés) J e g y zőkö n y v az Országgyűlés Ifjúsági, szociális, családügyi és lakhatási bizottsága Ifjúsági albizottságának 2012. március 12-én, hétfőn 11 óra 08

Részletesebben

2.6 Szervező a nem valós adatokat megadó résztvevőket automatikusan kizárja a Játékból.

2.6 Szervező a nem valós adatokat megadó résztvevőket automatikusan kizárja a Játékból. MIRE ELÉG 2 NAP ELNEVEZÉSŰ NYEREMÉNYJÁTÉKÁNAK SZABÁLYZATA, RÉSZVÉTELI FELTÉTELEI 1. A JÁTÉK SZERVEZŐJE Az Mire elég 2 nap elnevezésű nyereményjáték (a továbbiakban: Játék ) szervezője: Sony Mobile Hungary

Részletesebben

III. HALLGATÓI KÖVETELMÉNYRENDSZER III/1. Tanulmányi és Vizsgaszabályzat A Szenátus - a HÖK egyetértésével - 2006. július 3-i ülésén, 68.a/2005/06. számú határozatával támogatta a Tanulmányi és Vizsgaszabályzat

Részletesebben

Konferencia az Európai Képesítési Keretrendszerről Programfüzet. 2011. május 25 26. Budapest

Konferencia az Európai Képesítési Keretrendszerről Programfüzet. 2011. május 25 26. Budapest Konferencia az Európai Képesítési Keretrendszerről Programfüzet 2011. május 25 26. Budapest Szerkesztette: Oktatásért Felelős Államtitkárság, Oktatási Nemzetközi Főosztály Nemzeti Erőforrás Minisztérium

Részletesebben

HATÉKONY ÖNKORMÁNYZATI KOMMUNIKÁCIÓ A TUDÁS MEGSZERZÉSÉNEK LEHETŐSÉGEI *

HATÉKONY ÖNKORMÁNYZATI KOMMUNIKÁCIÓ A TUDÁS MEGSZERZÉSÉNEK LEHETŐSÉGEI * Pro Publico Bono Online Támop Speciál 2011 Közigazgatástudományi Kar TÁMOP-4.2.1/B-09/1/KMR-2010-0005 DR. BELÉNYESI EMESE HATÉKONY ÖNKORMÁNYZATI KOMMUNIKÁCIÓ A TUDÁS MEGSZERZÉSÉNEK LEHETŐSÉGEI * Napjainkban

Részletesebben

EMBERI JOGOK EURÓPAI BÍRÓSÁGA KÉRDÉSEK ÉS VÁLASZOK

EMBERI JOGOK EURÓPAI BÍRÓSÁGA KÉRDÉSEK ÉS VÁLASZOK EMBERI JOGOK EURÓPAI BÍRÓSÁGA KÉRDÉSEK ÉS VÁLASZOK MI AZ EMBERI JOGOK EURÓPAI BÍRÓSÁGA? Az Emberi Jogok Európai Bírósága (a továbbiakban: Bíróság) nemzetközi bíróság, amelynek székhelye Strasbourg. Annyi

Részletesebben

GAZDASÁG- ÉS JOGTUDOMÁNYOK OSZTÁLYA

GAZDASÁG- ÉS JOGTUDOMÁNYOK OSZTÁLYA GAZDASÁG- ÉS JOGTUDOMÁNYOK OSZTÁLYA Az osztályhoz tartozó, doktori ügyekben eljáró bizottságok: Állam- és Jogtudományi Bizottság Gazdaságtudományi Doktori Minősítő Bizottság Hadtudományi Bizottság Nemzetközi

Részletesebben