Hajdú-bihari. Semmibe tűnő vonalak. [ III. évfolyam 39. szám november 25. ] Fotó: Nagy Gábor

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Hajdú-bihari. Semmibe tűnő vonalak. [ III. évfolyam 39. szám 2009. november 25. ] Fotó: Nagy Gábor"

Átírás

1 Hajdú-bihari [ III. évfolyam 39. szám november 25. ] Fotó: Nagy Gábor Semmibe tűnő vonalak Tudhatjuk már jó ideje, hogy hazánk vezető liberális közgazdászai kimondták a halálos ítéletet a magyar falu felett. Egyik fő ideológusuk, bizonyos Mihályi Péter szerint a falvaknak meg kell szűnniük, mivel az intézmény középkori hagyomány, a múltból ittrekedt feudalista csökevény. Európában már nincsenek falvak, az orvosi rendelőket be kell zárni, a postát is, a kistelepüléseken nem lesz rendes egészségügy, rendes közlekedés, mondta a közgazda. Helyhez, röghöz kötött, fejlődésképtelen mucsaiak vagyunk mondják ránk ők, nem vándorlunk, mint, ahogy azt Amerikában teszik. Az persze, hogy egy takaros falusi porta árából egy nagyvárosban legfeljebb kilencedik emeleti lepukkant panel-odút lehet venni, munka arrafelé sincs, és netán valaki kötődik a helyhez, ahol született, s ahová tartozik, liberális pénzmoguli szempontból nem értelmezhető. Szintén középkori. Nos, ami a közlekedést illeti, valóban haladunk ebbe az irányba. A kormány jövőre 33 vasúti pályaszakaszon nem kíván megrendelést adni személyszállítási közszolgáltatásra, ezzel mintegy ezer kilométer hosszú vasúti pályaszakaszon szűnik meg a közlekedés. Az új, december 13-tól érvénybe lépő vasúti menetrend szerint megyénkben megszűnik a vonatközlekedés Létavértes és Sáránd között. Sokan tiltakoznak ez ellen. A közvetlenül érintetteken kívül például Fülöp Sándor, a jövő nemzedékek országgyűlési biztosa, a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete és a Magyar Közlekedési Klub. De ez nem zavarja azokat, akiknek tényleg térkép a táj, és csak matematikai egyenletekben meg pénzben képesek gondolkodni. Ránk is oltanák a villanyt. Gurbán György

2 2 Az ország [ Hajdú-bihari Hét november 25. ] Most ennyire telik A Magyar Köztársaság évi költségvetéséről szóló törvényjavaslat általános vitájában október 7-én szólalt fel Gyula Ferencné, az MSZP berettyóújfalui képviselője. GYULA FERENCNÉ (MSZP): A gazdasági válsághoz hasonlóan az egész világot fenyegeti a H1N1 típusú influenza, amelyre a kormány már 800 millió forint többletforrást biztosított, de a es költségvetésben 3 milliárd 746 millió forint áll rendelkezésre. Ez több mint 4,5 milliárd forint. Milyen jó lett volna, ha ezt a pénzt a járóbetegés fekvőbeteg-ellátásra tudtuk volna fordítani. Örülök, hogy a népegészségügyi programot kiemelten fontosnak tartja a tárca 2010-es költségvetése. Miért is örülök ennek, kedves képviselőtársaim? Egy nagyon szegény, halmozottan hátrányos helyzetű kistérség egyéni országgyűlési képviselője vagyok. Elöregedett a lakosság, nagyon rosszak ez egészségügyi mutatóink. De sok mindent megpróbálunk helyben. Nagyon sok kiváló orvos és egy jó területi kórház próbál tenni azért, hogy minél jobban ráirányítsa a figyelmet arra, mi magunk is sokat tehetünk egészségünkért. Valljuk csak be, hogy ezek a kísérletek jók, elősegítik a lakosság egészségének javulását, de korántsem elegek. Ha valaki figyelmesen átolvasta a 2010-es költségvetést, pontosan látta, hogy folytatjuk a méhnyakszűrési mintaprogramot is. Azt tudjuk mindannyian, hogy eddig már 110 kiképzett védőnőnk van, aki ezt a feladatot végzi ben még 100 védőnőt képeznek ki, hogy éppen a kis- és hátrányos helyzetű településeken a célcsoportnál a méhnyakszűrést elvégezzék. Lássunk reálisan, objektíven! Örülök, hogy a kórházunk, amely sajnos nem súlyponti, hanem egy kis területi kórház, nagyon helytáll. Nekünk is van adósságunk, de ez az adósság 100 millió forint alatt van. Viszont van gyönyörű és jól működő új sürgősségi osztályunk. A krónikus osztályunk modern, hotelszintű körülményeket tud biztosítani a rászorulóknak. Több, régen várt és fontos műszerrel gazdagodtunk. Vannak problémák? Mondottam, vannak. De ehhez előremutató megoldásokkal és kiváló tervekkel rendelkezik a kórházi menedzsment. Nagyon jó kapcsolatot ápol a határon túli kórházakkal. Anyagi értelemben is. Hogy várják-e a pluszfinanszírozást? Hát hogyne várnák. Reméljük, abból a 4,5 milliárdból, majd abból a 6 milliárdból nekünk is jut. Ezek apró örömök, mint ahogy az is öröm, hogy folytatódik a nyugdíjkorrekciós program. Ez nálunk a lakosság jelentős részét érinti, hiszen sok idős embertársunknak teremt valamivel jobb megélhetést, és a jobb megélhetés a jobb egészséget is jelenti, ha beleszámítjuk a mindenkinek járó emelést. Lehetne a költségvetésünk jobb, gazdagabb, kellene még sok helyre pénz. Jelen esetben enynyire telik, mondta hajdan nagyapám; annyiból gazdálkodj, amennyid van. Mikepércs kényszerházassága A Magyar Köztársaság évi költségvetéséről szóló törvényjavaslat részletes vitájában október 20-án kapott szót Márton Attila, a Fidesz hajdúszoboszlói képviselője. MÁRTON ATTILA (Fidesz): Önök, kormánypárti képviselők úgy döntöttek, hogy mesterségesen átrajzolják azokat a határokat, amelyek nagyon sok esetben természetes módon már jól működnek. Ennek egyik nagyon komoly vesztese választókörzetem települése, Mikepércs lett, amely kényszerházasságban kénytelen Debrecennel egy kistérséget alkotni. Amióta a Debrecen mikepércsi kistérség működik, Mikepércsnek egyetlenegy pályázata sem lett elfogadva, amely az önkormányzathoz kapcsolódik. Sajnos országosan folyamatosan csökken Magyarország népessége. Azonban vannak olyan települések ezek közé tartozik Mikepércs is, ahol folyamatosan nő a lélekszám, nő a gyermekek száma, nő az új építésű ingatlanok száma, ugyanis Debrecen közelsége miatt nagyon sokan költöznek ki erre a kis településre. S máris felvetődik a probléma, hogy Mikepércsen az oktatás olyan intézményekben folyik, amelyek már jelentősen elavultak. De ahogy jeleztem önöknek, Mikepércs sajnos semmilyen pályázathoz nem tud hozzájutni, hiszen a pályázatokat különböző kimutatások, normatív számítások alapján folyamatosan elutasítják, mondván, hogy olyan gazdasági erővel rendelkezik a kistérség, hogy Debrecen segítségével meg kellene oldania mindenféle feladatot. A helyzet viszont az, hogy amilyen állapotban az önkormányzatok vannak, Debrecentől sem várható el, hogy egy-egy településfejlesztéshez kapcsolódó Egyre többen költöznek Mikepércsre konkrét feladatot támogasson, így aztán az elmúlt években folyamatosan elutasításították előbb az önkormányzati, majd később a kistérségi pályázatot is, amely a mikepércsi iskola korszerűsítését, fejlesztését célozta volna. Itt nem túlságosan sokról, mindössze 20 millió forintról lenne szó, de ez a pénz az önkormányzat néhány millió forintos önerejével kiegészítve bőven elég lenne a nyílászárók cseréjére, a fűtéskorszerűsítésre. A másik módosító javaslatom megint csak egy kormány által létrehozott probléma legalább részbeni orvoslását szolgálná. Kiépült az M35-ös autópálya az M4-esig, viszont ez a megépítés tovább volt tervezve, egészen a 47-es útig, amely délről, délkeletről hozza a forgalmat Magyarország belseje irányába a román határról. A helyzet az, hogy mivel egy 5-6 kilométeres szakaszt a kormány nem épített meg, ezért most olyan alsóbbrendű utakat használnak a kamionok átmenő forgalma számára, amelyek messze nem érik el azt a teherbírást, ami mondjuk 11 tonnás terhelésre lenne. Ezek az alsóbbrendű utak konkrétan a Derecske és Hajdúszovát közötti átkötő út olyan állapotban vannak, hogy egyszerűen lehetetlen a téli időszak után közlekedni rajtuk, hiszen iszonyatos méretű kátyúkkal vannak tele. A módosító javaslat azt szolgálná, hogy ennek az útnak legalább egy részbeni rehabilitációjára, rekonstrukciójára jusson némi pénz. Hajdú-Bihar országgyűlési képviselőinek valamennyi felszólalását elolvashatják a politikai oldalának parlamenti alodalán. Az oldalt összeállította: Dombrovszky Ádám

3 [ Hajdú-bihari Hét november 25. ] A megye 3 A megye napja székelyekkel Hajdúböszörmény és Berettyóújfalu után idén a Balmazújvárosban rendezte meg a hajdú-bihari önkormányzat a megye napját. Ekkor adták át a díjakat a kitüntetetteknek, illetve együttműködési megállapodást kötöttek a Hargita megyei tanáccsal. Házigazdaként a város polgármestere, Tiba István országgyűlési képviselő köszöntötte a megújított színházterem közönségét ünnepi év az újvárosiak életében, hiszen 20 éve nyerte vissza városi rangját az egykori mezőváros, emlékeztetett Tiba István, hozzátéve: jelentős beruházásokkal tették emlékezetessé az évet. Az örömbe azonban üröm is vegyül. Az emberek többsége csalódott, az értékek devalválódtak. Ma azonban ünnep van, a megye napja. Megtiszteltetés, hogy mi adhatunk otthont a jeles alkalomnak mondta a polgármester. Rácz Róbert megyei közgyűlési elnök szintén köszöntötte a Partiumból és Hargitából érkezett székely barátokat, majd kijelentette: sokan elvágyódnak innen, nem találják helyüket, míg mások nem hallgatják meg egy levitézlett politikus szavait, hanem itt próbálják megtalálni boldogulásukat. Kevés szebb szeglete van az országnak, mint a Hortobágy széle. Tiba István maradandót alkotott azzal, hogy a munkanélkülieknek önkormányzati földet adott használatba, melynek termése a földet megművelőké ismerte el az elnök a polgármester kezdeményezését. A továbbiakban Rácz Róbert szólt az állam és a feladatvállalás közti ellentmondásról. Ezeréves fundamentuma van a magyar megyének, aki pedig megszüntetésére tör, annak beletörik a bicskája, hangsúlyozta az elnök, hozzátéve, hogy a nagy múltú, erős hagyományoknak ma is nagy feladatuk van oktatási, gyermekvédelmi, egészségügyi és szociális területeken. Az állam azonban 30, legfeljebb 50 százalékos forrást ad ezeknek a feladatoknak az ellátására. A kormány saját hétéves sikertelenségét a válságra akarja fogni. A felelőtlen döntések miatt azonban nem engedhetjük meg, Rácz Róbert: Legyen közös bátorságunk...! hogy a legkiszolgáltatottabbak az utcára kerüljenek szögezte le Rácz Róbert. A folyamatos elvonások miatt bekövetkező elsorvasztást meg kell akadályoznunk A megyei és települési önkormányzatok ugyanis jobban ellátják a közszolgáltatást, mint az állam. Boldogulhat az ország, ha véget ér egy rossz korszak. 62 éve kétszer négyéves szünettel ugyanaz a politikai elit uralja a közéletet. Mára viszont bebizonyosodott, hogy vége, ez az út nem vezet sehová. Legyen közös bátorságunk az újrakezdéshez a régi hazában! Rácz Róbert beszéde után átadta a megye zászlaját Tiba István polgármesternek, majd aláírta Borboly Csabával a Hajdú-Bihar és Hargita megye közötti együttműködési megállapodást, mely kiterjed gazdasági, kereskedelmi, oktatási, turisztikai területekre, illetve közös pályázatok elkészítésére. Borboly Csaba Hargita megye tanácsának elnöke Székelyföld üdvözletét tolmácsolta. Mint fogalmazott, több tévtizednyi pórázon tartás után, húsz éve fellélegezhettek a határon túli magyarok, s elkezdhették az újjáépítést. A sok-sok magyar értéket összetéve, szép jövő előtt állunk, hangsúlyozta az elnök. Hagyományosan ilyenkor kerül sor a megyei önkormányzat által alapított díjak, kitüntetések átadására. Elsőnek a Bocskai István-díjat nyújtotta át Rácz Róbert azoknak, akik munkájukkal, társadalmi megbízatásuk kimagasló színvonalú teljesítésével, közéleti tevékenységükkel, több évtizedes munkásságukkal jelentősen hozzájárultak Hajdú-Bihar megye fejlődéséhez, fejlesztéséhez, a megye értékeinek feltárásához és megismertetéséhez. Így kapott Bocskai-díjat dr. Bánszky Pál művészettörténész, dr. Oláh Éva gyermekorvos és Tőkés László református püspök, európai parlamenti képviselő. Kölcsey Ferenc-díjat kaptak azok, akik a kulturális élet, az irodalom, a művészetek terén kiemelkedő művészi színvonalú alkotó tevékenységet, valamint a közművelődésben hosszú időn keresztül maradandó értékeket teremtő, kimagasló munkát végeztek. Ennek szellemében Borbély Jolán néprajzkutató, Fazakas Árpád karnagy, trombitatanár és Mihalkó Gyula kalapkészítő részesült a Kölcseydíjban. Maróthi György-díjat adományoztak azoknak, akik huzamosan kiemelkedő nevelő és oktató munkát végeztek a gyermekek, a tanulók személyiségformálásában, képességfejlesztésében, tehetséggondozásában. E díjban részesült Gombos Jánosné nyugdíjas iskolaigazgató, Harsányi Lászlóné zenepedagógus és Terdik Ferenc nyugdíjas iskolaigazgató. Kovács Pál-díjban részesültek azok az aktív vagy versenyzéstől visszavonult sportolók, akik kiemelkedő sporteredményt értek el, illetve, akik sportvezetői, sportoktatói, sportpedagógusi munkájukat kimagaslóan végezték, így Lovas Tamásné testnevelő tanár és Szántó József, a hajdúszoboszlói Papp László Bokszakadémia klubelnöke. A megye mezőgazdaságának fejlesztése, az új technológiák elterjesztése, a termelés hatékonyságának növelése érdekében végzett munkájáért, az agrárium európai uniós csatlakozását elősegítő tevékenységéért Nyakas András gazdálkodó Arany Sándordíjban részesült. A nemzeti és etnikai kisebbségek nyelvi, tárgyi és szellemi kultúrájának, történelmi hagyományainak megőrzéséért, az integrált nevelés-oktatás elősegítéséért Pányáné Karácsony Mária Kisebbségi díjat kapott. Az év civilszervezete díjat ezúttal a Kabai Önkéntes Tűzoltó-egyesület érdemelte ki, s a Civilek támogatásáért díjra érdemesítették Lukács Istvánt, a Lukács Kft. ügyvezető igazgatóját. Hajdú-Bihar Megye Önkormányzatának emlékérmét kapta a hajdúböszörményi Bartók Béla Zeneiskola, Alapfokú Művészetoktatási Intézmény, dr. Újhelyi Mária egyetemi docens és Magi Balázs sportmecénás. Nyírő Gizella Megjelenik: Hajdú-Bihar megyében példányban Főszerkesztő: Szénási Miklós Szerkesztő: Gurbán György Lektor: Arany Lajos Fotó: Nagy Gábor Szerkesztőség: 4025 Debrecen, Simonffy u. 2/A, tel.: (52) Kiadja: a Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzat megbízásából a Debrecen Önkormányzat Lapkiadó Kft. (a Debreceni Vagyonkezelő Zrt. tagvállalata), 4025 Debrecen, Simonffy u. 2/A, tel.: (52) hbmhet@deol.hu Felelős kiadó: Angi János Hirdetési vezető: Bodnár Gabriella Lapterv: Petromán László Tördelés: Kaméleon Dizájn Kft., tel.: (52) Nyomtatás: Alföldi Nyomda Zrt., 4027 Debrecen, Böszörményi út 6., tel.: (52) Terjesztés: Magyar Posta Zrt. ISSN X Terjesztési reklamáció: (52) A hirdetésben közölt adatokért a hirdető vállalja a felelősséget. A Kaméleon Dizájn Kft. által tervezett egyedi grafikai megoldások utánközlése engedélyünk nélkül tilos.

4 4 A megye [ Hajdú-bihari Hét november 25. ] Határokon átívelő akció A múlt héten bebizonyosodott, nem hirtelen elhatározásból létrehívott akció volt júniusban a Lingvay Csaba alezredes, beretytyóújfalui rendőrkapitány által megszervezett fokozott ellenőrzés a kapitányság közigazgatási területén. Akkori ígéretét tartva, most ismét megszervezte azt, felkérve együttműködésre a püspökladányi kapitányságot, a Biharkeresztesi Határrendészeti Kirendeltséget, illetve a határ túloldaláról a Bihor Megyei Rendőrfőfelügyelőséget is. Az akciót indokolta, hogy a beretytyóújfalui rendőrkapitányság úgynevezett schengeni külső határos alegység. A Román Köztársaság irányából jelentősen megnőtt Berettyóújfalu vonzáskörzete felé a bevásárlóturizmus, mely érezhető személy- és gépjárműforgalomemelkedést mutat. A bekövetkezett közlekedési események indokolttá teszik a külföldi állampolgárok gépjárművel történő mozgásának fokozott ellenőrzését, a közlekedési szabályok durva megsértőinek kiszűrését. Az év végi szállítási és szállítmányozási tehergépjármű-forgalom várható növekedése jelentősen emeli az ártándi közúti határátkelőhelyre vezető főútvonalak forgalmát. A fentieken kívül kiemelt ellenőrzési szempont a közlekedés biztonságát súlyosan veszélyeztető ittas vezetők kiszűrése, hangsúlyozta Lingvay Csaba. A csütörtöki napra időzített akcióban 170-en vettek részt. Aranyi István ezredes, a megyei rendőrfőkapitányság rendészeti igazgatója elmondta, szükség van a látható rendőrségi akciókra, mert a csökkenő számú bűncselekmények ellenére a lakosság biztonságérzete romlik. Kiemelkedő jelentőségűnek értékelte Aranyi István a két szomszédos megye együttműködését. Ez a két ország érdeke is. Adrian Bucur ezredes, a Bihor megyei főfelügyelőség megbízott főkapitánya magyarul szólt az eligazítás résztvevőihez. Kiemelte: régóta együttműködő kapitányságok munkájának lehetnek szemtanúi a jelenlévők, s abban is biztos, hogy a jövőben is többször fognak együtt dolgozni. Az új közös akció kapcsán mind a magyar, mind a román sajtó munkatársai lehetőséget kaptak a határ mindkét oldalán az események nyomon követésére. Közös ellenőrzés volt a román oldalon is Miközben Mezei Imre százados, a közlekedésrendészeti osztály vezetője megtartotta az eligazítást, alkalom nyílt Lingvay Csaba kapitánnyal beszélgetni a részletekről. Kiderült: román oldalon ötvenen, a határ inneni oldalán százhúszan vettek részt az akcióban. Legtöbben 81-en, 21 csoportba osztva az újfalui kapitányságról, harmincketten hat helyszínen a ladányi kapitányság területén tevékenykedtek, míg a határrendészeti kirendeltség hét személyt adott a munkához. A rendőrök munkáját támogatták polgárőrök, a Vám- és Pénzügyőrség, a Katasztrófavédelmi Igazgatóság, valamint a Nemzeti Közlekedési Hatóság munkatársai, ezenkívül az akcióban részt vett még a debreceni rendőrkapitányság, a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság bevetési szolgálata, akcióosztálya és forgalom ellenőrző alosztálya. A 42-es, 4-es és 47-es számú főútvonalakat fokozottan ellenőrizték, s körözési akciót is végrehajtottak. Az eredmény nem maradt el: két és fél óra alatt hat, országosan körözött személyt állítottak elő, mint erről Lingvay Csaba beszámolt. Egy személyt ladányiak, ötöt újfaluiak fogtak el. Közülük A számítógép árulkodott a szabálytalanságról hármat a debreceni bíróság keresett, egyikük ellen rablás és orgazdaság miatt adtak ki elfogató parancsot, a másik személyt közúti baleset okozása miatt körözték, a harmadikat közlekedés biztonsága elleni bűncselekmény miatt, a negyediket a Karcagi Városi Bíróság kereste csalás miatt, egy főt pedig a berettyóújfalui bűnügyi osztály keresett eltűnés miatt. A fokozott ellenőrzést oly módon szervezték meg, hogy az ne járjon az utazóközönség zaklatásával, azaz többszöri megállításával. Éppen ezért úgy osztották meg a feladatokat, hogy a kamionok, nehézgépjárművek ellenőrzése az ártándi közúti határátkelőre koncentrálódott elkerülendő a többszöri megállításokat. Hasonló módon szervezték meg a személygépjárművek ellenőrzését is. Ottjártunkkor a határrendészek a pihenőidő betartását, veszélyes anyagok szállítását, túlsúlyt, túlméretet, a vezetői okmányokat, a tachográfkészülékek ellenőrzését végezték. Balogh István főtörzszászlós éppen egy cseh kamionost ellenőrzött. Kiderült, hogy a kamionban digitális korong volt. A gépjárművezetői kártya laptopos vizsgálata során a sofőr lebukott : november 5-én ugyanis vezetésiidő-túllépést mutatott ki a számítógép, 4 óra 30 perc helyett 6 óra 57 percet hajtotta autóját folyamatosan. Emiatt tolmács segítségével közigazgatási eljárást indítottak a vezető ellen, a kamiont pedig visszatartották a közigazgatási bírság 300 ezer forint kifizetéséig. A 10. sz. akciócsoport vezetője Erdei Ferenc őrnagy, a pocsaji rendőrőrs parancsnoka elmondta: Konyáron helyszíni bírságot, továbbá két szóbeli figyelmeztetést osztottak ki. A derecskei ellenőrzések során három esetben szabálysértési feljelentést tettek, illetve egy esetben szintén szóbeli figyelmeztetést kapott egy sofőr, mivel az általa vezetett gépkocsi jobb első tompított fényszórója nem működött. Mulatságos útbaigazítás is volt Derecskén: a holland rendszámú kamion sofőrje egy kft.-t keresett, de a nyelvi nehézségek miatt csak úgy tudta elmagyarázni a rendőrnek, mit keres, hogy röfögni kezdett... Kép és szöveg: Nyírő Gizella

5 [ Hajdú-bihari Hét november 25. ] A megye 5 A főtértől a csatornázásig Álljuk a sarat, de segíteni egyre nehezebb, mondta el Bakó István, Derecske polgármestere az évente kötelezően megtartandó városi közmeghallgatáson. A fogadóóráin ugyanis egyre többen keresik fel azért, mert nem tudják kifizetni a villanyszámlát, vagy nincs pénzük a téli tüzelőre. Bakó István beszédet mond a főtéravatáson. A beruházás a közösségépítést szolgálta. (Fotó: Fórián József) A vetítéssel egybekötött polgármesteri beszámoló összegezte az elmúlt év történéseit. Egyebek közt elhangzott: a városban új utcanévtáblákat helyeztek ki hárommillió forintból, melyből 600 ezer önerő volt. A buszmegállók átépítése 58 millió forintba került, ebből négymillió volt saját finanszírozás. A sportcsarnok előtt két új buszmegállót helyeztek el, továbbá Kis-Derecskén is itt még a buszfordulót is kialakították. A város központjában lévő buszmegálló is megújult, üzemeltetésére most írtak ki pályázatot, taglalta Bakó István. Igyekeztek folytatni a járdaépítéseket, ám nem egy-egy ház előtt, hanem egész utcaszakaszokon. Az útépítési kedv azonban visszaesett egyrészt a válság, másrészt a hamarosan beinduló csatornaépítés miatt. Tanévkezdésre elkészült a Bocskai-iskola tetőtér-beépítése, oda a zeneiskolai részleg költözött be. Megtörtént a központi konyha kialakítása is; az adagszám növekedése biztató jel mondta a polgármester. A város kistérségi szerepének növekedését jelzi, hogy az ivóvízminőség-javítás érdekében létrehozott társulás központja lett Derecske, 12 településsel. A régió egyre inkább felfigyel a városra, ennek egyik jele az, hogy a Bihari Hajdúvárosok Szövetségének hazai központja Derecske, míg a határ túloldalán Nagyszalonta. Az ebből származó előnyt közös pályázatok benyújtásával igyekeznek kihasználni. A közbiztonsággal, mely a rendőrség feladata, elégedetlen a lakosság és a képviselő-testület is mondta el Bakó István. Felelősen gondolkodva, közösen kell tenni annak javításáért, például a polgárőrség megerősítésével. Rendelkezésre állási támogatásból 22-en éjjel-nappal járőröznek a városban. A posta környékén a segélykifizetéssel járó áldatlan állapotokat pedig úgy szüntetjük meg, hogy ezután átutalással kapják azt kézhez az érintettek jelentette ki Bakó István. Elhangzott, hogy a közösségépítés jegyében készült el a főtér felújítása e hely alkalmas lesz városi és egyéb kültéri rendezvények lebonyolítására. A rendezvények közt említette a disznótort, a tereprali, az autósmodellező és az országos vívóversenyt. A nemzeti összetartozás jegyében bevették a városi megemlékezések sorába a trianoni emléknapot is. Sikerként említette meg a polgármester a nemrég újjáalakult polgári olvasókört, mely Csizmadia Lajos nevét vette fel a derecskei összefogás éve lesz, s a rendezvénysor csúcspontja a városból elszármazottak találkozója. Készülünk verbunktalálkozóra is tette hozzá végezetül Bakó István. Ny. G. Germán gyökerek Balmazújvárosban Németfalunak hívják Balmazújváros sváb családokkal betelepített részét ban sok német család érkezett Magyarországra a Rákóczi-szabadságharc után fellépő munkaerőhiány miatt. Főként a Dunántúlra költöztek a telepesek. Az egyetlen német szórványú hajdúsági település Balmazújváros volt, mely református városként lett vonzó a németek számára őket a lutheránus vallásuk miatt nem láttak szívesen a katolikus területeken. Németországból annak idején egy Dunántúlra költöző református kolónia került konfliktusba a magyar katolikusokkal. Ők kényszerültek emiatt tovább telepedni, és ban érkezett mintegy négyszáz ember hatvan család Balmazújváros környékére. A német nyelvet a 18. század végéig még szinte mindenki értette és beszélte ezen a városrészen, hiszen saját iskolájuk is volt a telepeseknek. Ám a feljegyzések szerint a 19. századra beolvadt a kisebbség a magyar többségbe. Ezt a megmaradt anyakönyvek is tanúsítják. A német nevek mellett ugyanis évről évre egyre több magyar családnév szerepel az iratokban. Vallásuk lutheránus vonásait azonban a történelem viharai közepette jóval tovább meg tudták őrizni a betelepültek, mint az anyanyelvüket, hiszen 1944-ig önálló egyházközséget alkotott a németfalusi gyülekezet. Az ben épített templom a mai napig őrzi jellegét. A németfalusiak, hogy identitásukat megőrizzék, 2006-ban megalakították Balmazújvárosban a német kisebbségi önkormányzatot és egyesületüket. Szándékuk, hogy elfelejtett nyelvüket újra megtanulják, régi szokásaikat, hagyományaikat összegyűjtsék és megőrizzék. Ezt a célt egy közösségi ház szolgálná. Ezt az önkormányzattól kapott telken szeretnék felépíteni. A fő cél, hogy közösségi háza legyen ezeknek az embereknek, hiszen annak idején volt, de lebontották. Az önkormányzat segítségével elértük, hogy ez év szeptember 29-én megkaptunk egy 1322 négyzetméteres területet, egy lebontásra, de mindenképp felújításra váró építménnyel. Ezt az első ütemben pályázati segítséggel szeretnénk felújítani. Azért gyűjtünk, azért tartunk rendezvényeket, hogy ez a közösségi ház a közeljövőben megépülhessen mondta el érdeklődésünkre Takács Erika, a Balmazújvárosi Németfalusiak Egyesületének elnökhelyettese. A tervek szerint az épületben kialakítanak egy múzeumi szobát, s ott a régi fotókat, ruhákat és használati eszközökkel mutatják be, milyen volt a telepesek élete. A régi sváb báli hagyományokat is szeretnék életre kelteni, mert még számos olyan népszokás és nyelvi emlék fellelhető, amelyeket nem szabad veszni hagyniuk a németfalusiaknak Balmazújvárosban. D. Sári Andrea

6 6 Megyei krónika [ Hajdú-bihari Hét november 25. ] Már hárman A tetétleniekhez csatlakozva Pomáz is az Alkotmánybírósághoz fordul annak megállapításáért, hogy a magyar állam a költségvetés elfogadása során több éve megszegi a helyi önkormányzatoknak juttatandó támogatásról szóló törvényi kötelezettségét. Amint arról már beszámoltunk, először a Hajdú-Bihar megyei Tetétlen önkormányzata döntött arról: próbapert indítana a magyar állam ellen, mert jogsértésnek tartja, hogy az önkormányzatok feladatkörébe sorolt tevékenységek ellátásához az állam nem juttat elegendő pénzt. A kezdeményezéshez november elején Keszthely, most pedig Pomáz is csatlakozott. Üzleti siker A Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztérium kezdeményezésére az ITD Hungary a nagybefektetők letelepítésében érdekelt és elkötelezett önkormányzatoknak felkészítő képzést indított a Befektetőbarát Önkormányzatokért Program részeként. Hajdúböszörmény is részt vett a programban, melynek befejeztével elkészült a város befektetésösztönzési stratégiája, illetve bekerült egy olyan telephely-kiajánlást és döntéselőkészítést segítő közös online adatbázisba, amely lehetővé teszi, hogy az ITD Hungary mindig pontos és naprakész információkat tudjon a befektetők felé közvetíteni. A Befektetőbarát Önkormányzat címet a napokban vette át dr. Cs. Varga László alpolgármester, Ficsor László jegyző és Köszörüs Zoltán városfejlesztési menedzser a Parlamentben. Diák vendégek A Magyar Köztársaság Országgyűlésének elnöke és a német Parlament elnökének megállapodása alapján német egyetemi hallgatók tanulmányozzák a magyar jogrendet, a Parlamentet és az önkormányzatok működését. A Magyarországra érkezett diákok már második éve Hajdúböszörményt is meglátogatják, ahol a polgármesteri hivatal és az önkormányzat működésével ismerkednek. Az idei látogatás alkalmából részt vettek és röviden bemutatkoztak a város képviselő-testületi ülésén is. A vendégek itt-tartózkodásuk alatt megismerték Hajdúböszörmény környékét és nevezetességeit. A Magyar Országgyűlés főtitkára A konyári pávakör népdalestet rendezett a helyi művelődési házban. Fellépett a Szivárvány néptáncegyüttes (Derecske), a Túrkevei Madarász Károly népdalkör, a Tilinkó népdalkör (Derecske), a Boróka énekegyüttes, a konyári pávakör, Juhász Erika, e kör vezetője, Csádi Sándor (Aranypáva-díjas szólóénekes) és vendégként Farkas Rozália népdalénekes. Az est jó hangulatú bállal zárult; a talpalávalót a bárándi citerazenekar húzta. levélben köszönte meg a város vezetőségének, hogy immár második alkalommal látták vendégül az ösztöndíjasokat Hajdúböszörményben. Választások A több mint 4500 tagú Személy-, Vagyonvédelmi és Magánnyomozói Szakmai Kamara Hajdú-Bihar Megyei Szervezete november 9-én területi tisztségviselő-választó küldöttgyűlést tartott 33 küldött részvételével. A küldöttek öt évre ismét bizalmat szavaztak Varjú Miklós elnöknek, Balogh Zsolt személy- és vagyonőr alelnöknek, Papp László biztonságtecnikai alelnöknek és Gecző József magánnyomozó alelnöknek. Az érdeklődők a választás részletes eredményéről a honlapon tájékozódhatnak. Menekültek A vámosok négy iraki menekültet találtak a napokban egy román teherautó rakterében. A Vám-és Pénzügyőri Hivatal munkatársai az ártándi határátkelőhelyen röntgennel világítottak át egy Romániából érkező, gumilapokat szállító kamiont. A teherautó rakterében a legális áruk között több ember körvonalát vették észre, majd a raktérből iraki férfiak másztak elő semmilyen személyazonosságot igazoló okmányuk nem volt. A Vám- és Pénzügyőrség munkatársai embercsempészet bűntett elkövetése miatt eljárást indítottak a román sofőrrel szemben, s a menekültekkel együtt átadták őt a rendőrségnek. Rablás A Debreceni Rendőrkapitányságra november 18-án érkezett a bejelentés, mely szerint kirabolták Mikepércsen a takarékszövetkezetet. A símaszkot viselő férfi, kezében fegyvernek látszó tárgyat tartva pénzt követelt, és kapott. A rablás során sérülés nem történt, az intézkedéseket a Debreceni Rendőrkapitányság bűnügyi osztálya folytatja. Garázdaság A Hajdúhadházi Rendőrkapitányság bűnügyi osztálya garázdaság elkövetése miatt eljárást kezdeményezett az egyik általános iskola feljelentése alapján. Az eljárás során megállapították, hogy egy szülő feldúlt állapotban megjelent az iskolában, ott agresszívan viselkedett, a bent lévő tanárokat szidalmazta, fenyegette, köpködött, közben az igazgatói iroda ajtajának kilincsét rángatta, majd egy széket is felrúgott. A cselekménye a tanárokban megbotránkozást, félelmet keltett. Az elkövetőnek nem ez volt az első hasonló cselekménye, hiszen ő volt az, aki az uzsorásügyekben forgató egyik kereskedelmi televízió stábjára is rátámadott emiatt a bíróságon folyamatban van ellene az eljárás. Újabb ügyét gyorsított eljárással fejezték be, mely során a bíróság öt hónap börtönre ítélte, egy évre felfüggesztve. Zsaruk a hálón Elkészült a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság önálló honlapja. A portál a hajdu címen érhető el. Az oldalon bárki megtalálhatja a traffipax- és más friss információkat, az elérhetőségeket és az egyéb közérdekű adatokat. Tilalom A Kenézy Kórházban is a látogatási tilalmat vezettek be az influenza miatt. A Kenézy Kórház Kft. ügyvezetője, dr. Lampé Zsolt és a klinikai farmakológiai és infektológiai, allergológiai intézet intézetvezető főorvosa, dr. Várkonyi István november 23-tól rendelte el a részleges látogatási tilalom kiterjesztését a kórház négy a belgyógyászati, a központi aneszteziológiai és intenzív terápiás, a rehabilitációs és a szülészeti és nőgyógyászati osztályán. Az esetleges további intézkedésekről pedig az influenza-figyelő szolgálat elmúlt adatainak értékelését követően döntenek.

7 7 [ Hajdú-bihari Hét november 25. ] A megye 7 Tovább folytatódott a Méliuszközpont Megyejárás című rendezvénysorozata. Legutóbbi a Debrecenhez közeli Mikepércs mutathatta meg értékeit. Mikepércs vendégsége Libanap Csárdás a Méliuszban Az ünnepélyes megnyitón Kocsis Róbert megyei közgyűlési alelnök elmondta: jól döntöttek azok, akik péntek 13. ellenére is az értékek megtekintése mellett döntöttek, s betértek a kultúra módszertani központjába, a Méliuszba. A második emeleti kerengő zsúfolásig megtelt érdeklődőkkel. Az alelnök méltatta Mikepércs múltját: kevesen tudhatják, hogy a megyében Debrecen után ez volt a második település, amely 1570-ben vált reformátussá. A megyeszékhelyhez való kötődést jelzi az a tény is, hogy egyre többen költöznek oda Debrecenből, s lesznek mikepércsi lakosok. A helyi értékek gazdagságát felvonultató kiállításnak lehetnek szemtanúi a Méliuszba betérők húzta alá Kocsi Róbert. Tímár Zoltán, Mikepércs polgármestere köszöntőbeszédében kijelentette: a kultúra bemutatásának, az értékek ápolásának nem kedvez a mai szocialista-liberális kormány. De az önkormányzat nem adja fel! Határozott, céltudatos közösségekre van szükség ahhoz, hogy kitartsunk, s hamarosan nemzeti kormánya legyen hazánknak hangsúlyozta a polgármester. Éppen ezért az önkormányzat feladata, hogy akár erején felül is támogassa az értékteremtő közösségeket. Az Árpád-kori település, egyedülállóan szép zsindelyes templomával, megérdemli, hogy szép hagyományai bemutatkozzanak. Ennek szellemében járták el a híres mikepércsi csárdást a Csillagfürt néptáncegyüttes tagjai, fellépett a nyugdíjasok Bazsarózsa népdalköre, a Kikerics népdalkör. Volt szavalat is, kisdiák és nyugdíjas pedagógus előadásában is. Elhoztak egy csodálatos darabot a híres kályhamúzeumukból is, s láthatók voltak hímzések, gyöngyfűzések, fotók, festmények, viseletes ruhák a mikepércsi alkotók munkáiból. Nyírő Gizella A szentendrei skanzen által meghirdetett Márton-napi libato(u)r egyik helyszíne a konyári Kurucz Albert Falumúzeum volt. A programok reggel nyolc órakor libafogó versennyel kezdődtek, melyet ugyan gyerekeknek hirdettek meg, de a felnőttek is örömmel részt vettek. A kopasztóverseny után előkerültek a tepsik, a fűszerek, a zöldségek és gyümölcsök, melyek a libahús mellé kerültek. Mire a kemencét felfűtötték, elkészültek a szebbnél szebb művek, ezeket azután 3 4 órára a kemencébe tették. Közben libaraguleves készült konyári módra. Az egész napos program élőzenés libasiratóval ért véget. Nem minden liba végezte a tepsiben MESÉS KARÁCSONY! A Fórum Debrecenben most egy tizenhárom méter magas, varázslatos mesekastély vár!

8 8 A megye [ Hajdú-bihari Hét november 25. ] Pásztor hősök Máró Gábor nyugalmazott tűzoltóparancsnok aki egyben a hajdúnánási örökös pásztori cím tulajdonosa is eddigi helytörténeti és néprajzi munkáiban már több alkalommal írt olyan eseményekről, amelyek a hajdúnánási pásztorokkal estek meg. A munka a Hajdú-Bihar megyei önkéntes honismereti néprajzi gyűjtőpályázaton első helyezést ért el. Mint Máró Gábor mondta: csak gyűltek, gyűltek a történetek, és amikor már úgy éreztem, hogy minden megvan, és a fejemben is készen van a terv, akkor már nagyon gyorsan alig 1 2 hét alatt elkészült a mű, ám anyagi okok miatt csak most láthatott napvilágot. A könyvben leírt, valóságon alapuló történetek idős hajdúnánási pásztoremberektől, lakosoktól származnak, és természetesen olyan adomák is vannak köztük, amelyek a szerző szüleivel, nagyszüleivel és tágabb rokonságával estek meg. Máró Gábor hangsúlyozza, hogy abban az időben volt egy - az akkori kornak megfelelő - civilizált világ és volt egy vad öntörvényű világ, amelynek megvoltak a sajátos kultúrája mellett a törvényei is. Ilyen volt a pusztai emberek világa, akiket, ha sérelem ért, nem rohantak a csendőrhöz vagy a bíróságra az igazukat keresni, hanem maguk néha irgalmatlanul és kegyetlenül rendezték el az ügyeiket. Ahhoz, hogy megértsük őket, képzeletben vissza kell mennünk abba korba, amelyben a könyvben megjelenített szereplők éltek, egy akkori vidék pusztaságába. Máró Gábor pásztorai szinte népmesei hősökké válnak, hiszen helytállnak, sőt győztesen kerülnek ki a megvadult állattal, a bajkeverő cigánnyal és a rossz betyárral való küzdelemből. A vidám és szomorú hangulatú történeteket sok, ritkaságnak számító fotó illusztrálja. Szabó Endre Falu az Árpád-korból Régészek ásatnak azon az útépítési nyomvonalon, amelyen a már folyamatban levő fakivágás, tuskózás és humuszolás után jövő tavasszal a Colas Építő Zrt. végre hozzáfoghat a Debrecent elkerülő főút második (befejező) szakaszának kivitelezéséhez. A helyszín a Pallag mögötti Monostori-erdő, ahol a leletek a várakozásokat abban az értelemben már igazolják, hogy okleveles dokumentumok tanúsága szerint az Árpád-korban itt falu létezett, tudtuk meg a helyszínen. A nagy területet felölelő ásatásról Kolozsi Barbara régész, a Déri Múzeum munkatársa szolgált részletekkel. A Monostori erdői ásási terület, mint adattári lelőhely, már régóta ismert a régészek körében: Sőregi János találta meg 1938-ban, miután eljutott hozzá a bejelentés, hogy az erdészháztól ötszáz méterre délkeletre kerámiákat találtak. Sőregi felkereste a helyet, majd az akkori pénzforrásoknak megfelelően kétnapi kutatóárki ásást követően dokumentálta, hogy a Monostori erdőben valóban van régészeti lelőhely. Kiterjedését azonban akkor nem tudták meghatározni, foglalhatjuk össze az előzményeket. Ezek ismeretében kezdtünk el ásni idén májusban. Eleinte kisebb lelőhelyre gondoltunk, mintegy ötszáz méter hosszú útnyomvonalszakaszra, de ma már körülbelül 1800 méternél tartunk. A területet ugyanis részben erdő és gyümölcsös borította, vagy egyszerűen gazos volt, ezért nem láthattuk úgy a kiterjedését, mint az olyan esetekben, amikor egy szántón akarunk ásatni idézhetjük Kolozsi Barbarát, akit nagy létszámú munkacsapat, általában negyven ásatási munkás és öt ásatási technikus segít a határidős (2010. április 30-ig befejezendő) feladat elvégzésében. A Hajdú-bihari Hét kérdéseire válaszolva a régész a többi közt elmondta: a Monostori erdői leletek a várakozásokat abban az értelemben igazolták, hogy okleveles dokumentumok tanúsága szerint az Árpád-korban itt falu létezett, ezt a falut ugyanis a kutatásaik folyamán megtalálták. A felszínre került leletek és régészeti információk alapján megállapítható, hogy a tizenkettedik századtól a tizenötödikig folyamatosan éltek itt emberek. Az ásatási munkások egy a neolitikum korából származó valószínűleg agyagkitermelő gödröt bontanak ki Melyek az említésre méltó leletek? Megtaláltunk egy nagyméretű pénzleletes házat, ami a pénzérmék szerint a XII. századból való, és valószínűleg egy előkelőségé volt, mert beomlott téglák kerültek elő benne szintén a korai Árpád-korból. Találtunk üveget is, ami nagyon ritka. Reméljük, hogy a restaurátoroknak majd sikerül legalább egy fél üvegedényt öszszerakniuk. Mindemellett rengeteg vasat vaskést, ajtóvasalásokat, szegeket azonkívül pénzérméket, bronzvereteket ástunk ki. A pénzérmék kora változó, vannak köztük III. Béla, Károly Róbert, Nagy Lajos, Hunyadi Mátyás korából valók, illetve előkerült egy német kereskedődénár is. És ami valóban ritkaságszámba megy, találtunk egy zarándokjelvényt. Erről mit illene tudnunk? Aki a középkorban a szent utat megjárta, kapott egy kis jelvényt, s azt a ruhájára vagy a kalapjára varrhatta, így bizonyítva az általa tett zarándoklatot. A szóban forgó zarándokjelvény, amely valószínűleg bronzból készült, Jézust, Szent Pált és Szent Pétert ábrázolja. Feltételezésünk szerint római zarándoklaton kapta a viselője. A ház, ahol előkerült, közel van a már említett feltételezésünk szerint inkább egyházi, mint világi előkelőség házához. A leletek mind Árpád-koriak? Nem. Találtunk településnyomokat a neolitikumból is, nagyméretű agyagkitermelő-gödröket és cölöplyukakat, amelyek valószínűleg cölöpházakhoz tartoztak, és megtaláltuk egy szarmata ember csontvázát a római császárkorból, Az objektumok nagy többsége azonban valóban az Árpád-korból származik. Kép és szöveg: Gulyás Imre

9 [ Hajdú-bihari Hét november 25. ] Szerintem 9 Paprika Gesztus Léc A magyar konyha még manapság is elképzelhetetlen a tüzes és ragyogóan piros paprika nélkül. A csodás fűszer azonban nem kis fejtörést okoz a hazai ízek iránt elkötelezett vásárlónak. A zacskón ugyanis amit levesz a hipermarket polcáról ott van, hogy valamennyi százalék magyar, meg valamennyi százalék külföldi porparikát tartalmaz. Ez érdekes, tűnődik el a vevő, s nem érti, miért nem lehet valami az, ami. Nem más, nem több, nem kevesebb csak az. Miért nem árulnak magyar paprikát is a jó magyar gulyáshoz és pörkölthöz, meg külön, egy másik zacskóban külföldi eredetűt. Annak, aki azt akarja venni. Mert az fix, hogy két különböző helyen termett fűszer nem lehet pontosan ugyanolyan. Annyira ügyes Hamupipőke meg Paprika Juliska pedig nemigen született még, aki e zacskó tartalmát kétfelé válogatná. A vevő vakarja a fejét, aztán úgy dönt, tesz még néhány kört a városban, hátha lesz, ahol olyan édesnemes vagy csípős fűszerpaprikát kap, amelyik kosárba dobásakor nem érzi azt, hogy hülyének nézik. (szem) A mi konnektorunk (Fejes Márton fotója) Te hülye vagy! Egyre hülyébb! csattan a kisfőnök a beosztottjára, amikor az hibázik a feladatával. Látszólag, mert néhány másodperc múlva kiderül, hogy csak némi kommunikációzavar lépett fel. A felettes elvonul, a dolgozó meg nyel egyet, és folytatja a munkáját. Majdnem negyvenéves nő, diplomával, minimálbérért. (Nem a diplomásért). Nincs más választása, mert élni kell valamiből. Azért eltűnődik, hogy amíg az iskolákban lassan egy fekete pontot sem lehet adni alapos magyarázat nélkül, addig egy átlagos munkahelyen lazán lehülyézhetik az alkalmazottat. (K. O.) Rémmese Egyszer volt, hol nem volt, a konspirációs tengeren és az átláthatatlan üvegzseben is túl, ott, ahol sok potentát úr csak a maga érdekeiért túr, ahol legfeljebb a holló viszi a levelet, mert nincs posta, s ahol a madár talán, de a vonat és a busz sem jár már... Az öreganyjába, ez borzongató! KyT Az áprilisi választásokig megőrizheti hatalmát a történelmi mélypontján lévő Magyar Szocialista Párt. Már hozzászokhattunk ahhoz, hogy egy öt százalék alatti párt diktálni próbálja a magyar politikát. Az SZDSZ az MSZP koalíciós társaként, a szocialisták rábólintásával ezt megengedhette magának. A hétvégi időközi választások azonban újabb figyelmeztető jelek arra nézve, hogy az MSZP és az SZDSZ már együtt is veri a lécet. Az egyik legstabilabb kormánypárti végvárnak számító fővárosi nyolcadik kerületben a polgármester választáson a fideszes jelölt 67 százalékával szemben a külön indult MSZP és SZDSZ együtt is csak 25 százalékot ért el. A Győr- Sopron-Moson megyei Csorna választókerületben a Fidesz közel 80 százalékkal győzött úgy, hogy az SZDSZ nem indult, s az MSZP így sem érte el az 5 százalékot. Ekkora társadalmi támogatottsággal talán illene egy felelős politikai erőnek az ellenzékével is konzultálni mindenekelőtt a cikluson átívelő döntések esetében. Főként ha azt akarják, hogy azok érvényben is maradjanak a választások után. (domdám) Az eltékozolt város Hat óra vonattal, ugyanannyi gépkocsival: viszontagságos Debrecenből Pécsre eljutni. Valahogy mégis mindig szívesen vállalkoztam erre az útra delejezve a napfényes Mecsekalja látványától, hangulatától, ízeitől. Nagyszerű adottságú város: a lankás hegyoldalakra felhúzódó házsoraival, nyári verőfényével, őszi pasztelles színeivel, pompás tereivel, méltóságteljes templomaival. A több évszázadot átívelő püspöki építkezések öröksége, a középkorból itt maradt zegzugos téralakítás, az emelkedők és lejtők távlatot igazító ritmusa nagy sétákra csábítja az urbanitás változatosságában nemigen dúskáló alföldi vándort. Érezhető a délszláv konyha hatása, közel van a villányi borvidék, az idősebbek szép dallamossággal beszélik a baranyai tájszólást, a fiatalok nappal fesztelenek, este rakoncátlanok. A valaha Pozsonyból idetelepített egyetem a jezsuiták egykori főgimnáziumában, s a körötte lévő épületkomplexumban működik. A diákok közül sokan járnak-kelnek az utcákon, sokan ülnek a könyvtárakban, s amint lehet, megtöltik a Debrecenből oly annyira hiányzó hangulatos kiskocsmákat is. Pécsnek mindig is élénk volt a szellemi élete: a Művészetek Házában sok a meghívott, és nem lankad az érdeklődés. Ám a patina és az egyedi hangulat sem takarhatja el, hogy az infrastruktúra nagyrészt elmarad a kortársi követelményektől. Sok helyen a dizájn is inkább a nyolcvanas évek elejét-közepét idézi, eredendő ízléstelenségével és jellegtelen kopottságával. Meglepően sok a lepusztult, elhanyagolt városrész. Töredezett bitumen, roskadt panel, elhajlított vaskorlátok, pergő vakolat. Fura mód a közvilágítás sem egyenletes, belvárosi kis utcák egész során tapogatóztam a sötétben. A legendás Király utca csillog, a szomszédos Perczel meg vaklál. Jó huszonöt, vagy még több éven át vezetői elhanyagolták ezt a várost. Úgy gondolták, hogy az ókori Sopianae helyén létesült Fünfkirchen, a valaha magyarok, svábok és délszlávok lakta későbbi Pécs megél majd pompás adottságaiból, épített örökségéből, csábos harkányi-villányi szomszédságából, töretlen hírnevéből. S meg is élt persze. Ezt a régi urbanitást nem lehetett csak úgy pár év alatt meglopni, eltékozolni, széthordani, vitték hát, ami mozdítható, átutalható, kisíbolható: a pénzt, amiből fejleszteni, jobbítani, megemelni lehetett volna Baranya székvárosát. Még az erős politikai hátszéllel odaítélt Európa kulturális fővárosa projekttel is cudarul elbántak: értelmiségi ötletadóit elcsapták, s egymással ádázul civakodva a forrásokat is megpróbálták eltapsolni. A csúnya magyar komédia jól ismert forgatókönyve szerint. Az elkedvetlenedett, megrekedt Pécs alig egy fél éve új polgármestert választott. A hírekből halljuk, hogy az új vezetés micsoda elkeseredett küzdelmet folytat azért, hogy viszszazökkentse városát a rendes kerékvágásba. Az iszonyatos késésben lévő kulturális főváros projekt megvalósítása érdekében éjt nappallá téve újítják föl az utcákat, s tereket. A munkát az is nehezíti, hogy a sokat csalódott pécsiek már nem is mernek hinni a sikerben. Pedig anélkül nehéz lesz elérni, hogy végre kő kövön maradjon. Hogy Pécs 2010-től végre egy szép magyar komédia helyszíne legyen. (Árvai Köves)

10 10 A megye [ Hajdú-bihari Hét november 25. ] Minőségi termékeket díjaztak A többéves múltra visszatekintő minőségi termékek díjazása volt a múlt héten a megyeháza Bocskai-termében. A három kategória győztesei Szólláth Tibor közgyűlési alelnöktől vehették át a termékdíjat. Ismeretes, hogy a Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzat 2004-ben hozta létre a Minőségi Termék Társaságot azzal a céllal, hogy feltárja és védjeggyel ismerje el a megye kiemelkedő termékeit. Abban az évben 22 pályázó, 2005-ben 10, 2006-ban hat, 2007-ben 13, míg tavaly 7 pályázó kapta meg a minőségi védjegyet. A megye kézművesei közül 28, élelmiszer-ipari és mezőgazdasági ágazatból 23, egyéb kategóriába sorolhatóan pedig hét pályázó viseli a minőségi termék védjegyet. Idén a farmerexpón a megyei minőségi társaság Hargita megyével közösen állított ki saját standot, s a minőségi termékekből készült kiállítással elnyerték a Hajdú-Bihar Megyei Kereskedelmi és Iparkamara vásári díját. Jó döntésnek bizonyult, hogy két éve a pályázott termékeket három kategóriába sorolták jelentette ki Szólláth Tibor. Nehéz lenne ugyanis összevetni a mézsört az utánfutóval, vagy a lila hagymás sajtot a faragott faliórával. Minőségi termék díjat kapott a nagyhegyesi Nabod-Brush Kft. kefeipari termékeiért, a haj dúdorogi ifj. Orosz Mihály tehénteje, a derecskei Barta József barokk faliórája. Pogácsás Imre (Hajdúdorog) A megye védjegyét viselhetik lószerszámai, a Bihar Díszfaiskola (Magyarhomorog), Molnár Tiborné (Debrecen) furtai hímzései, a szintén debreceni Máté András mézzel készült cukrászsüteményei, a mikepércsi Keszler Ibolya japán gyöngyfűzései ugyancsak díjazottak lettek. Minőségi termékdíjjal térhetett haza Falucskai László élelmiszer kategóriában, mézeskalács, mézespuszedli, mézes mogyoró és mézestallér készítményeivel. Kitüntetett minőségi terméknek ítélte a minőségi társaság dr. Kántor Dezsőné (Debrecen) mézsörét, Gyönyörűné Erdei Judit (Sáránd) szűrrátétes lakástextiljeit, Szeifert Ferenc (Hortobágy) faragott szaru termékeit, valamint a Hajdú Fém-Ker Kft. (Hajdúdorog) utánfutóit. Ny. G. TRÉNING. Pedagógusokat, oktatási és közművelődési intézmények vezetőit, munkáltatók, önkormányzatok és civilszervezetek képviselőit várja debreceni hálózatépítő ingyenes tréningjére a Tempus Közalapítvány, az egész életen át tartó tanulás (LLL) jegyében. A tréning célja a konkrét pályázati lehetőségek megismerése a közös munka érdekében. A tréninget, amelyen az Open Space módszert is elsajátíthatják, Debrecenben a Debreceni Művelődési Központban (Kossuth utca 1.) rendezik december 2-án. A képzés elvégzéséről igazolást ad a Tempus Közalapítvány. Bővebb információ és jelentkezés az alábbi elérhetőségen: Ibolya Emese programkoordinátor: emese.ibolya@tpf.hu. POSZTERVERSENY. Az Egyesült Nemzetek Szervezete húsz évvel ezelőtt fogadta el a gyermekek jogairól szóló egyezményt. Az Európai Bizottság Jogérvényesülés, Szabadság és Biztonság Főigazgatósága negyedik poszterversenyét e fontos megállapodás évfordulójának megünneplésére írták ki. A pályázaton négyfős csapatok (10 14 vagy éves korosztályból) indulhatnak egy felnőtt csapatvezető irányításával. A téma egy konkrét jog ábrázolása poszter illusztráció formájában az egyezmény által említettek közül. Az elképzelést egy A/2 méretű poszteren kell megvalósítani. A pályaművek beérkezésének határideje március 19. További információ a címen. Közérdekű MUNKABIZTONSÁG. Még mindig sok a hiányosság a munkabiztonság területén Magyarországon, mert a vállalkozások költségmegtakarítás érdekében spórolnak a védőfelszereléseken, és lazábban kezelik a biztonsági előírásokat. Az Országos Munkaügyi és Munkavédelmi Főfelügyelet harmadik negyedéves ellenőrzései jelentős hiányosságokat jeleznek a magyarországi vállalkozások munkavédelmi intézkedéseivel kapcsolatban. Az ellenőrök az esetek 86 százalékában találkoztak szabálytalanságokkal, ami a munkavállalók 61 százalékát, összesen 436 ezer alkalmazottat érintett. Közülük is 83 ezren dolgoztak munkabiztonsági szempontból súlyosan szabálytalan körülmények között. A főfelügyelet ellenőrei 1557 vállalkozásra szabtak ki összesen 655 millió forintnyi bírságot. A legnagyobb elmaradás az építőiparban van, ezen ágazatra az év első kilenc hónapjában összesen közel 340 millió forint bírságot róttak ki. Jelentős mulasztások tapasztalhatók még a gépiparban, a feldolgozóiparban és a mezőgazdaságban is. EVA. Októberig az evát választó vállalkozások összesen 117,2 milliárd forint adót fizettek a központi költségvetésbe, így az eva alig 600 millió forint elmaradásban van a tavalyi év hasonló időszakára jutó értékhez képest. A költségvetés ebből az adónemből az előző évi bevételhez képest az év első felében még pozitív egyenleggel állt, ami az első negyedéves magas bevételeknek köszönhető. A válság hatására visszaeső gazdasági teljesítmény tűnik ki a harmadik negyedéves adatokból. Az augusztus, szeptember és október havi összes evabevétel ugyanis az 5 százalékpontos áfaemelés ellenére is több mint egymilliárd forinttal alulmúlja a 2008-as ugyanezen időszakban elért értéket. Októberig bezárólag a vállalkozások összesen az éves evaelőirányzat 67,8 százalékát fizették be. Amenynyiben a november decemberi befizetések nem fogják jelentősen meghaladni a év végi befizetett eva értékét, úgy nem lesz tartható az eredetileg előirányzott a tavalyi bevételeknél 3,8 százalékkal magasabb 2009-es terv. JOGPONT. Az Észak-alföldi Jogpont Hálózat ingyenes szolgáltatásait a felmérések szerint eddig 2100 ügyfél igényelte. A február óta működő szervezet Hajdú-Bihar, Jász-Nagykun-Szolnok és a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei húsz jogsegélyszolgálatát felkeresők között továbbra is magas az állástalan, a pályakezdő, a fiatal, a halmozottan hátrányos helyzetű ember, és egyre több közalkalmazott keresi fel a jogászokat. A szakemberek szerint folyamatosan nőtt az érdeklődés a vállalkozási ismeretek iránt. Az is megfigyelhető, hogy erősödött a félelem az egyoldalú munkaszerződés módosításától, a jelenleg még meglévő munkahely elvesztésétől és a kényszerhelyzetük miatti vállalkozásba kezdéstől. A Jogpont Hálózat finanszírozása 2010-ig biztosított.

11 11 [ Hajdú-bihari Hét november 25. ] Debreceni krónika 11 Tilalom Részleges látogatási tilalmat rendeltek el a Debreceni Egyetem Orvos- és Egészségtudományi Centrumában (DEOEC). Az influenzajárványra való tekintettel, a DEOEC betegeinek védelme érdekében intézkedtek. A látogatási tilalom a klinikák intenzív osztályaira, a transzplantációs osztályokra, a gyermekklinikára, a neonatológiai tanszékre, a szülészeti-, és nőgyógyászati klinikára, valamint a II. sz. belgyógyászati klinikára vonatkozik, és visszavonásig érvényes. Ugyancsak részleges látogatási tilalom van érvényben a Kenézy Gyula Kórházban, ahol a szülészeti és nőgyógyászati osztályon fekvők nem fogadhatnak látogatókat. A közlekedésért Csaknem 200 millió forintos közlekedésfejlesztési beruházás zárult le a napokban Debrecenben. A projekt részeként 47 buszmegállót felújítottak, akadálymentesítettek és úgy alakítottak át, hogy méreteiben igazodjon a nyár óta közlekedő új városi buszokhoz. Pajna Zoltán alpolgármester sajtótájékoztatón elmondta: a 90 százalékban uniós forrásokból finanszírozott projekt lezárultával a buszmegállók 40 százaléka vált akadálymentessé. A 193,5 millió forintos költségekből 174 milliót az Észak-alföldi Regionális Operatív Programon nyertek, ehhez az önkormányzat 19,4 milliós önerőt tett hozzá. A projekt keretében összesen 40 autóbuszés trolibuszmegállót újítottak fel, 7 új buszöblöt építettek és 11 új utasvárót alakítottak ki. A megállók kiválasztásánál elsősorban a forgalmi adatokat és a lakossági igényeket vették figyelembe. A tartozás Kósa Lajos, a Fidesz alelnökeként elmondta: Komássy Ákosnak, a józsefvárosi időközi polgármester-választás szocialista jelöltjének mielőbb ki kellene fizetnie azt az adósságát, amit barátaival egy debreceni szocialista rendezvény bérleti díjának ki nem fizetése, valamint berendezési tárgyak öszszetörésével gyűjtött össze. Kósa Lajos arra hívta fel a figyelmet újságírók előtt, hogy a mintegy 23 millió forintos, 2001 óta halmozódó tartozást annak ellenére nem fizették ki a fiatal szocialisták, hogy arra jogerős bírósági határozat kötelezte őket, és el is ismerték a rongálásokat. Emlékeztetett rá: a Fiatal Baloldal (FIB) melynek egy időben vezetője volt Komássy Ákos anélkül szűnt meg jogutód nélkül, illetve alakult át a korábbi tagjaiból Societas-szá, hogy az általuk is elismert tartozást rendezte volna a szétvert kemping tulajdonosával, egy debrecen kft-vel. Kósa Lajos a VIII. kerületi Köztársaság téren, az MSZP korábbi székháza előtt, ahol a FIB is korábban működött, egy méteres feladatlan sárga csekket mutatott be, amelyen mint feladó, Komássy Ákos és barátai szerepeltek a 23 millió forintos adóssággal. A fideszes politikus szerint elképesztő, hogy a baloldal olyan embert indít egy választáson, aki nem vállalja a felelősséget korábbi tetteiért. Életműdíj Átadták az idei Rátz Tanár Úr Életműdíjat Budapesten. Az elismerést hét vidéki és egy budapesti pedagógus nyerte el, köztük Budayné Kálóczi Ildikó, a debreceni Tóth Árpád Gimnázium biológiatanára. A személyenként egymillió forint jutalommal járó díjat minden évben a középiskolai reáloktatásnak azok a pedagógusai kapják, akik életművükkel, kiemelkedő munkásságukkal jelentősen hozzájárultak a hazai középiskolai természettudományos képzés színvonalának emeléséhez. Új elnök A Magyar Szállodaszövetség keleti régiójának Karcagon megtartott taggyűlésén új régiós elnököt választottak: az elnöki posztot január 1-jétől Balázs Csaba, debreceni Lycium Szálló igazgatója tölti be. Az új elnök Varga Zsoltot, a berekfürdői Thermál Hotel Szívek szállodaigazgatóját váltja. A taggyűlés AJTÓ-ABLAK PROFIL Kft. Fa és műanyag nyílászárók Akciós AjánlAt! Borovi bejárati, beltéri ajtók Borovi ablakok k=1.0wm2/k légkamrás műanyag ablakok MASONITE beltéri ajtók, MDF-, dekorfóliás, acél biztonsági ajtók (12 ponton záródó) Felmérés, beépítés. Redőny-, reluxa-, szúnyogháló-értékesítés. Ingyenes árajánlat-készítés. Érvényes: december 30-ig! Db. Szabó Kálmán u. 54. Tel./fax: 52/ , 30/ Megérkezett Debrecen karácsonyfája a Kossuth térre. A 15 méter magas ezüstfenyőt Varga Sándor ondódi lakos ajánlotta fel a város részére. Az év szállodása címre is javaslatot tett: a jelöltek dr. Hevessy Gábor, a debreceni Aquaticum Termál Hotel igazgatója, illetve Szűcs Csaba, a nádudvari Trófea Vadászház igazgatója. Oltópontok Huszonkilenc oltóponton adják be országszerte az új influenzavírus elleni vakcinát, számukat a jövő hét végére kétszázra bővítik. Debrecenben a nyitáskor öten várakoztak az ÁNTSZ oltópontnak kijelölt Rózsahegy utcai központjában, az első napon több, mint nyolcvanan oltatták be magukat. A legtöbben az egyszerűbb, gyorsabb, időtakarékosabb ellátás miatt választották az oltópontot. Kohut Zsuzsa regionális tiszti főorvos, a járványügyi osztály vezetője személyesen adott tájékoztatást a betegeknek mindarról, amit a védőoltásról tudni kell, s ő maga adta be a vak- Influenza, köhögés, torokgyulladás, allergia, asztma??? A hirdetés bemutatója egy alakalommal ingyen veheti igénybe a sóterápiát! Hurutok, torok-, gégegyulladás, szénanátha, arcüreg-, homloküreg-gyulladás, vírusos fertőzések, pikkelysömör, ekcéma, szív- és érrendszeri betegségek, anyagcsere-betegségek, pajzsmirigy-betegségek megelőzésére, kezelésére Bérletakció! Gyerek/nyugdíjas 5000 Ft helyett most 4000 Ft Felnőtt 7000 Ft helyett 6000 Ft Debrecen, Nyíl utca Időpontkérés: 06-52/ ; 06-70/ cinákat is. Tájékoztatása szerint senkit nem küldenek el, de hozott oltóanyagot mint fogalmazott nem szívesen adna be, ugyanis arról nem tudható, hogy korábban megfelelően hűtötték-e. Elnökváltás Kálmánné Szabó Katalin lemondása után Radnai Ferencet választotta elnökévé az MDF debreceni szervezete. Makay Zsolt, a párt országos választmányának elnöke az új elnök bemutatásakor hangsúlyozta: Radnai Ferenc, a korábbi MDNP-s városi elnök megválasztása üzenet is, ezzel végleg befejeződött a két párt egyesülése. Az MDF városi szervezete egyhangúlag, ellenszavazat és tartózkodás nélkül választotta meg az új elnököt. Kálmánné Szabó Katalin korábbi elnök távozását az MDF utóbbi időben képviselt politikájával és a párton belül eluralkodott módszerekkel, megoldásokkal indokolta. Jó eredmények A közötti időszak felvételi eredményeit tekintve a fővárosi Fazekas Mihály Gyakorlógimnázium végzett az első helyen 96,7 százalékkal a gimnáziumok között a Köznevelés című oktatási hetilapban közzétett összefoglaló szerint. A második helyen szintén egy gyakorló iskola, a Debreceni Egyetem Kossuth Lajos Gyakorlógimnáziuma végzett, 93,9 százalékkal, amit a győri Révai Miklós Gimnázium követ 93,5 százalékkal.

12 12 Közelkép [ Hajdú-bihari Hét november 25. ] Vasúti kesergő Sárándtó Hosszú a halálra ítélt és felszámolt magyarországi vasútvonalak sora. A gazdasági válságból menekülő állami hatalom a politikájával most újabbak fölött kongatta meg a gyászharangot. Tovább marcangolják a már ízekre szedett Magyar Államvasutat növekszik a lista. A közlekedési tárca jövő évi vasútimenetrend tervezete szerint ezer kilométernyi vasútvonalat bezárnak az országban. Itt volt a forgalmi iroda Menyhárt Károly: Szomorú tapasztalatok vannak arról, mi történik az elhagyo Mintegy 30 vonalon szűnik meg a közlekedés december 13-án vasárnap ettől a naptól kezdve még üresek a MÁV menetrendi rubrikái, készülőben az új menetrend, amelyen úgy hírlik, a 107-es Debrecen Sáránd Létavértes járat sem lesz majd rajta. Fölötte is kettétörték a pálcát, fekete lesz ez a december 13-i vasárnap ennek a vasútvonalnak a történetében is. Vagy lesz még kegyelem? A veszteséges vonalak bezárását követelő és ellenző politikusok között még folyik a vita, a végnapjaikat élő vonalakon érintettek még nem tudhatnak bizonyosat várnak. Várnak az utasok is... Személyvonat indul Nagykereki, Létavértes felé a 11. vágányról, közli a hangosbemondó a debreceni Nagyállomáson. Átlagos hétköznap, átlagos reggel, átlagos, hétköznapi emberekkel nem sokkal hét óra előtt. Nincs nagy forgalom, sietség jobbára a mindennapi munkába igyekvők róják megszokott útjukat, a pénztárak előtti várótermen keresztül, a vágányokhoz vezető aluljáró lépcsői felé. A 11. vágány melletti peronon nem vár senki. A vonat már bent áll, a mozdony mellett két vasutas és két fegyveres biztonsági őr beszélget. Az első nem dohányzó kocsi peronján a nyitott ajtóban két suhanc szívja a cigarettáját, a kalauz leszállítja őket, a fiúk morgolódnak, vihognak, de már szállnak is vissza, mert a bemondó újra közli: személyvonat indul Nagykereki, Létavértes felé. A meglepően tiszta, jólesően fűtött kocsiban mindössze ketten ülnek. Jobbról a második ablaknál egy pedagógusforma fiatal nő, hátul a baloldali utolsó ablaknál egy idős asszony. Az előbbit választom. Kíváncsian tekint rám, amint letelepszem a szemközti ülésre, látszik rajta, gyakran utazik ezen a vonaton, feltűnő neki egy ismeretlen arc. Gyorsan kiderül, nem tévedtem, matematikát fizikát tanít a sárándi általános iskolában. Bereczné Szabó Judit évek óta mindennap ezen a vonalon utazik amióta kijár az általános iskolába tanítani Debrecenből. A férje a vasútnál dolgozik, így nem kell jegyet váltania a vonatra. Mit szólok ahhoz, hogy megszüntetik a járatot? kérdez vissza. Engem nem érint, mert csak Sárándig utazom, addig és onnan Nagykereki felé továbbra is közlekedik majd a vonat úgy tudom, csak a Sáránd Létavértes szakaszt zárják be. Nagy kár, mert egyre több vonal szűnik meg, pedig a vonat sokkal kényelmesebb mint a busz. Nem azért mondom, mert a férjem vasúti dolgozó, de a nálunk fejlettebb országokban is fenntartják a személyszállító vonatokat, mert sokkal környezetkímélőbb és ha figyelembe vesszük az utak karbantartására fordított összegeket, gazdaságosabb is, mint a közúti szállítás, nem is beszélve a biztonságról. Ugyanakkor valamennyire meg is értem ezt a döntést, hiszen láthatja, az egész szerelvényen alig vagyunk. A sárándiak inkább busszal utaznak. A jegyek ára csaknem egyforma, pár forintnyi az eltérés, az állomás viszont viszonylag messze van a központtól ezért. Ha átül a hátsó ablaknál, ahhoz az idősebb asszonyhoz, biztosan szívesen elmondja a véleményét... ő Létavértesig utazik. Megfogadom a tanácsát. A hölgy Futó Lászlónéként mutatkozik be, talán hallhatta is amit beszélgettünk, mert alig kell kérdezni, már mondja is. Én vonatpárti vagyok. Létavértesen születtem, ott is nőttem fel, aztán később beköltöztünk Debrecenbe, de gyakran hazajártam mindig mostanában szinte mindennap, az öreg édesanyámhoz. Világéletemben vonattal utaztam. Sokkal kényelmesebb mint a busz. Csak, hát... és mondja ugyanazt, amit a tanárnő. A vasútállomás messze van a központtól, helyi busz nem közlekedik a vonatokhoz, a jegyárak csaknem egyformák, így az emberek inkább a távolsági busszal járnak. Pedig, ha megszerveznék a buszjáratokat a településeken a vonatokhoz, sokkal többen utaznának rajta nekem elhiheti. Én nagyon régóta nap mint nap utazom ezzel a vonattal. Régen, amikor még több volt munkahely, rengetegen jártak be Debrecenbe és vissza. Most meg? Még az sincs, akivel beszélgessek, sokszor előfordul, hogy magam vagyok a kocsiban,

13 [ Hajdú-bihari Hét november 25. ] Közelkép 13 l Létavértesig tt vasutakkal hazánkban unatkozom. Persze nehogy azt képzelje, hogy mindig így van ez, reggel a befelé közlekedő, délután pedig a Debrecenből kifelé jövő vonatokon vannak jóval többen. Így természetes és így kellene figyelembe venniük az utazók számát azoknak is akik meg akarják szüntetni a vonalat mondja a nyugdíjas asszony, aki nyilván nem ismeri a hivatalos statisztikát, de jól ismeri a helyi viszonyokat és úgy véli, igenis szüksége van az érintett településeknek a vasúti közlekedésre. Láttunk mi már ilyet eleget! mondja. Ahol eddig megszüntették a vasutat ideiglenesen, úgymond átmenetileg, ott mindig kiderült, hogy soha többé nem indul el a vonat. Még a síneket is felszedték. A beígért vonatpótló buszok meg ideig óráig közlekedtek, aztán néhány hónap múlva jött a zsúfoltság, a tömegnyomor... így van ez lelkem. A Közlekedés Tudományi Intézet által a 107- es számú vasútvonal mellett fekvő települések jelenlegi autóbuszos és vasúti ellátottságáról, jövőbeni alternatív lehetőségeiről készített tájékoztatójában egy között megtartott utasszámlálás adatai szerint csak 329 utast regisztrált az oda-vissza közlekedő, összesen 17 járaton Debrecen és Létavértes között. A legkihasználtabb vonaton az akkori adat szerint mindössze 54 utas volt. Állítólag a vonalbeszüntetés mellett döntő minisztériumban egyebek mellett ennek a felmérésnek az adatait is figyelembe vették. Ezzel szemben a vasútvonal megtartása mellett kardoskodók szerint naponta összesen jóval több mint 500 utas utazik a vonatokon. Létavértes polgármestere, Menyhárt Károly Sáránd, Hajdúbagos, Hosszúpályi, Monostorpályi polgármestereinek nevében is beadványt nyújtott be a Közlekedési, Hírközlési és Energiaügyi Minisztériumba a közösségi közlekedés átszervezéséért felelős Antali Károly kormánybiztosnak. A beadványban ésszerűsítő javaslatok szerepelnek annak érdekében, hogy elkerüljék a Sáránd Létavértes vonalszakaszon a közlekedés teljes beszüntetését. Többfajta lehetőséget is felvetettünk. A vonatok számának csökkenését, a menetrend módosítását, javaslataink vannak az üzemanyag-csökkentésre vonatkozóan, észrevételeket tettünk az utasforgalom hibás következtetésre alkalmat adó torz adataira vonatkozóan is. Mindenképpen szeretnénk elkerülni a vasúti pálya használaton kívül helyezését, hiszen szomorú tapasztalatok vannak arról, mi történik az elhagyott vasutakkal hazánkban. Számításaink szerint egy esetleges állandó őrző-védő szolgálat fenntartása igen-igen költséges, célszerűbb lenne megtalálni a vonatok tovább közlekedtetésének lehetőségét állítja a polgármester, aki arról is beszámol, hogy a beadványra még semmilyen válasz nem érkezett, pedig a decemberi határidő gyorsan közeleg. Félő, hogy már nem jut majd idő az érdemi tárgyalásokra a közüzemi szerződések megkötése előtt. Akkor pedig a négy érintett település lakói számára nem marad más, mint a buszközlekedés. De milyen buszközlekedés? Olyan, mint a jelenlegi? vetik fel sokan. Létavértes központjában a buszmegállóban copfos, helyes kis fruska ácsorog a novemberi szemerkélő esőben. Nézegeti a megállótáblát tartó oszlopon a menetrendet. Lekéste a Debrecenbe tartó buszt. Nézi az óráját. Pár perccel múlt tíz. Csaknem két órát kell még várnia a következő járatra. Hát ez pech. Itt már csak ilyen a közlekedés fordul felém. Elárulja, hogy Ferenczi Klarisszának hívják, kozmetikustanuló Debrecenben. Korábban kollégista volt, de szeptember óta naponta utazik be a városba ezt szinte egy lélegzetre hadarja, és látszik, nem izgatja különösebben, hogy lekéste a buszt, pedig tömött bevásárló szatyrok vannak nála. Hát, én szívesen elutaznék most vonattal, csakhogy az is délben indul. A fene sem érti ezt. Nem lehetne összehangolni a busz- és a vonatközlekedést? Igaz, hogy baromi messze van az állomás, helyi járat meg nincs, de ha korábban menne a vonat, nem kellene két órát várakozni mondja a lány, és beszámol arról, hogy a vasút megszüntetésétől ő sem vár semmi jót. Beszédes kedvében van. Nézze meg ezt a táblát! Vámospércsre például csak egy busz indul reggelente. Vasárnap egy sem! Akkor mire lehet itt számítani? Nagy Mihály A biztos (is) tiltakozik A jövő nemzedékek országgyűlési biztosa, Fülöp Sándor is sok mindenben egyetérthet a létavértesi kozmetikustanuló lánnyal, mert ő is tiltakozott a szárnyvonalak bezárása ellen. Álláspontja szerint a személyszállítás nagy léptékű megszüntetése a vasúti mellékvonalakon ellentétes a Magyar Köztársaság általános környezetvédelmi, közlekedéspolitikai és területfejlesztési politikájával. Az országgyűlési biztos szerint a vasúti mellékvonalak megszüntetése miatt várhatóan jelentősen nő a közúti közlekedésből származó környezeti terhelés: a levegő- és zajszennyezés, több nehézfém jut a levegőbe. Megállapította, hogy a közlekedési miniszter a vasúti mellékvonalakra vonatkozó döntését sem környezeti, sem gazdaságossági szempontból nem támasztotta alá, és nem folytatták le a társadalmi egyeztetést sem. Fülöp Sándor nyomatékosította, hogy a vasúti menetrend megállapítása nagy hatású környezetvédelmi és területfejlesztési döntés, nemcsak közlekedési, illetve közlekedésfinanszírozási. A biztos felhívta a figyelmet arra: a hatályos magyar közlekedési stratégiában is az szerepel, hogy a vasúti hálózatokkal kapcsolatos döntéseket nem irányíthatják kizárólag rövid távú költségvetési megfontolások. Fülöp Sándor megállapította azt is: jogszabálysértő, hogy a Közlekedési, Hírközlési és Energiaügyi Minisztérium nem készítette el a környezetvédelmi törvényben előírt vizsgálati elemzést (amelynek célja a várható konkrét környezeti hatások feltárása), illetve nem konzultált az Országos Környezetvédelmi Tanáccsal. Az ombudsman felszólította a közlekedési minisztert, hogy még a közszolgáltatási szerződések megkötése előtt haladéktalanul végezze el a szükséges környezeti vizsgálatokat, illetve annak társadalmi véleményeztetését, így különösen folytassa le az Országos Környezetvédelmi Tanáccsal a szükséges konzultációt. Emellett a jövő nemzedékek országgyűlési biztosa felszólította a kormányt, hogy tegyen javaslatot a közlekedésről, a területfejlesztésről, illetve a környezetvédelemről szóló jogszabályok közötti összhang megteremtésére. N. M. (Következő lapszámunkban a témát a MÁV illetékeseinek véleményével folytatjuk.)

14 14 14 A megye [ Hajdú-bihari Hét november 25. ] Vámosok együtt Alulról A VPOP Észak-alföldi Regionális Parancsnoksága együttműködési megállapodást írt alá három, a régió területén található vámos településsel: Vámospérccsel, Vámosoroszival és Vámosatyával. A 2007-ben tíz magyar település összefogásával megalakult Vámos Települések Szövetsége (VTSZ) ma már több mint húsz tagot számlál, s három országra terjed ki azoknak a községeknek a száma, amelyek csatlakoztak a szövetséghez. A vámos nevet viselő települések önkormányzataiból létrejött VTSZ legfőbb céljai: baráti, idegenforgalmi, kulturális kapcsolatok kialakítása, illetve hagyományaik megismertetése egymással. Ennek érdekében minden évben más-más helyszínen többnapos találkozót szerveznek, kórusversenyt, illetve országos iskolai vetélkedőt tartanak. A VTSZ legfőbb támogatója a VPOP, tiszteletbeli társelnöke pedig Nagy János altábornagy, országos parancsok. Az együttműködési megállapodás ezt a kapcsolatot szeretné szorosabbá tenni. A közös célokat Erősítik a kötelékeket kibővítik ezután az oktatásra és a vállalkozásokra is. A VTSZ elnöke, Hám László arról tájékoztatott: az ötlet hogy régiós parancsnokságok kössenek együttműködési megállapodást a területükön lévő településekkel célja: tovább erősíteni a kötelékeket egymás között. Vámospércs polgármestere, Ménes Andrea üdvözölte a kezdeményezést, s mint mondta: ezáltal a helyi iskolások első kézből kaphatnának felvilágosítást a vám- és pénzügyőr hivatásról, illetve a vállalkozók is nyílt napok alkalmával ingyen juthatnának információkhoz például a jövedéki adózásról és egyéb más vonatkozó szabályozókról, valamint azok változásairól. H. A. A lengyel kommunista elnyomás idején föld alatt, a hatalom által hol elnézően megtűrt, hol veszélyesnek tartott művészek legjobb munkáiból nyílt november 19-én izgalmas kiállítás Banánköztársaság címmel a Modemben. A tárlaton látható festmények, fotók, rajzok és filmek a nyolcvanas évek Lengyelországának azt a szegmensét mutatják be, amelyre maga a hatalom elnézően tekintett, fiatalos hóbortnak tartva az új expresszionisták tevékenységét. Hogy mennyire tévedtek, azt megmutatta az idő, a nyolcvanas évek lengyel expresszív művészetét pedig a Modem tárja a közönség elé, többek között a Lengyel Kulturális Örökség Minisztériumának támogatásával. A wroclawi Kulturális és Művészeti Központ, a budapesti Lengyel Intézet, valamint a Modem Modern és Kortárs Művészeti Központ szervezésében létrejött tárlat egyben hiánypótló is: ilyen átfogó kiállítása ugyanis a lengyel művészetnek még nem volt Magyarországon. Debrecenben a kiállítás január 31-ig látható. Játsszon velünk, és nyerjen! A színes témái, friss hírei mellett minden héten különböző nyereményjátékokat indít, mely során színházjegyeket, fürdőbérletet, Loki-jegyeket, gyerekeknek, felnőtteknek érdekes programokra szóló belépőket sorsolunk ki. Az egészségmegőrzés jegyében ezen a héten egy darab szaunabérletet kínál fel a DH-Szerviz a Debreceni Gyógyfürdőben nemrég újra megnyílt régi szaunájába. A szerencsés nyertes 11 alkalommal élvezheti a szauna áldásos hatásait. NYITVA TARTÁS: Hétfőtől péntekig: Szombat: Vasárnap: Egyéb szolgáltatásaink: szolárium, masszázs Tudatos Vezetôk Klubja a balesetmegelôzésért saját reklámszöveg KÖZBESZERZÉSI KONFERENCIA a Diamond Top Consult Kft. szervezésében: A KÖZBESZERZÉSI TÖRVÉNY AKTUÁLIS VÁLTOZÁSAI (2009. évi gyakorlati tapasztalatok, építési gyorsító csomag II. közbeszerzési rendelkezései, új jogorvoslati szabályok 2010-től) Helyszín: DEBRECEN, HOTEL LYCIUM Jelentkezési lap és részletes program: Info: 06-20/ Tudatos Vezetôk Klubja a balesetmegelôzésért saját reklámszöveg A részletekről tájékoztatjuk: Személyesen: 4024 Debrecen, Piac u Tel.: 52/ , 52/ , 70/ Siposi@kobe.hu, Topam@kobe.hu A szerzôdéskötés részleteirôl tájékoztatom: titulus Cím A szerzôdéskötés részleteirôl tájékoztatom: Telefon titulus Cím Telefon A Metal Holding tagja Bővül a kínálatunk: ROZSDAMENTES termékek és festett alumíniumlemezek! Alumínium-, réz-, ólom-, horgany-, horganyzott, rozsdamentes lemezek, -szalagok. Alumínium-, réz-, bronz-, rozsdamentes profilok, -csövek, -rudak. Ipari műanyag rudak és lemezek. Polikarbonát, PVC-, Plexi-lemezek, hullámlemezek. Ereszcsatornák, épületbádogos termékek. Alumínium gyümölcsszedő és építőipari állványok. Polikarbonát lemezek előtető, télikert, teraszfedés kialakításához szakszerű, teljeskörű árajánlat. NYITVA TARTÁS: H Sze.: P.: Csütörtökön hosszabbított nyitva tartás: ig Áresés! 10 mm-es víztiszta polikarbonát 2875 Ft /nm Metalloglobus Félgyártmány Kereskedelmi Kft. Tel.: 06-42/ Fax: 06-42/ Cím: 4400 Nyíregyháza, Debreceni út nyiregyhaza@metallo-globus.hu Web:

15 [ Hajdú-bihari Hét november 25. ] Korzó 15 A sors keze hozzánk vezette Ennek így kellett történnie, bólogat Mörtel Renáta, a sors akarta úgy, hogy előbb-utóbb debreceni játékos legyek. Igaza van. Még akkor is, ha kacskaringós úton érkezett meg a cívisvárosba. Pedig lehetett volna a dolog sokkal egyszerűbb is. Hiszen ha egy kicsivel tovább tart édesapja labdarúgó-pályafutása a DVSC színeiben, a kézis berkekben csak Mörcinek becézett magas lány a Loki saját nevelésű játékosaként is felcseperedhetett volna. Sokan emlékeznek ugyanis még arra, hogy a papa, Mörtel Béla a nyolcvanas években a debreceni futballcsapatban játszott. A drukkerek által kedvelt nyurga gólvadász miatt lánya a cívisvárosban töltött négy gyermekévet. De utóbb a család feje Győrbe igazolt, így aztán Renáta a Loki helyett az ETO-ban kezdett el kézilabdázni. Jóízűt kacag, amikor az első lépéseket felidézi. Gyerekkoromban mindent ki - próbáltam, az úszástól a lovagláson át az atlétikáig. Aztán az ottani Balázs Béla sporttagozatos Szó szerint (is) a vérében van a gólvadászat iskolában kezdtem el kézilabdázni Konkoly Csaba ma a Győr vezetőedzője tanítványaként. Világosan emlékszem a jelenetre: apu egyszer eljött megnézni az egyik meccsemet, és utána csak annyit mondott: nem baj, kislányom, legalább mozogsz egy kicsit. Ám Reni hamar rácáfolt az atyai pesszimizmusra, hiszen serdülőjátékosként átkerült az ETO-ba, végigjárta a szamárlétrát, s NB I-es játékos lett. Már 17 évesen a nagyokkal készült, a 2002/2003- as szezonban pedig bemutatkozott az első osztályban. Első NB I-es gólját szeptember 18-án, az Esztergom ellen lőtte, majd novemberben lépett először pályára a Loki ellen: négy gólt szerzett. Aztán később, már a Dunaferr színeiben okozott sok bosszúságot nekünk. Olyannyira, hogy élete eddigi legjobb meccsét is a DVSC ellen játszotta szeptember 14-én tizenöt gólt lőtt a Debrecennek. Nem állom meg, hogy fel ne rójam neki. Nevetve ígéri, most nem fogja meccsen egyszer sem célba venni Triffa Ági vagy Kiss Évike kapuját. Az ellenfelekét annál inkább. De, hogy ebbe a helyzetbe kerüljön, még mindig nem Dunaújvárosból vezetett az útja a Hódosba, hanem Ljubljanából. A Dunaferr pénzügyi összeomlása késztette távozásra. Ott egy BL-szereplő, erős csapatban is megállta a helyét, de egy esztendő után távozni akart, mert a szlovén bajnokság színvonala miatt kizárólag a nemzetközi meccsek jelentették számára a motivációt. Így érkezett meg végre Debrecenbe. S ez talán tényleg megérkezés, mondja. Három évvel ezelőtt, amikor eljöttem Győrből, már szóba került, hogy a DVSC-hez szerződök. Akkor a Dunaferr játékosa lettem, de valószínűleg a sors úgy akarta, hogy egyszer a lokista legyek. A csapatból szinte mindenkit ismertem, így biztos lehettem abban, hogy jó szellemű társaság leszünk. S, ha végre elkerülnek bennünket a sérülések és a betegségek, játékban összeérve ütőképesek is leszünk az ország egyik legjelentősebb fellegvárában. Mindenképpen dobogós helyen szeretnénk végezni. Amióta itt vagyok, lépten-nyomon érdeklődnek apu hogyléte felől. Ő pedig boldog, amikor beszámolok erről. Megígérte nekem, hogy eljön majd megnézni. Persze, bizonyítani nem csak előtte, neki akarok... Kép és szöveg: Gurbán György Hol, volt, hol nem volt, Magyarország egyik legkeletibb csücskében, a határátkelőtől néhány kilométerre egy kis falu, amelyet Álmosdnak hívnak. Született ott egy zenekar, ami ilyen kis falvacskákban nem mindennapi eset. Össze is vonták néhányan a szemöldöküket. De a fiúk csak muzsikáltak tovább... Ahogy telt-múlt az idő, Darabos Dávid (gitár, ének), valamint Darabos Rafael (dob) mellé szegődött Pálffy Tamás (basszusgitár) is. A Démegők mert, hogy így hívják őket aztán útnak indultak nyugat felé, hogy szerencsét próbáljanak. El is értek az első igazán nagyvárosba, Debrecenbe, ahonnan Tamás is érkezett hozzájuk. A srácok ezután ugyanis itt jártak középiskolába. Itt aztán zenekarukkal elő is adták, amit addig tanultak. Egyszer arra járt egy hasonló ifjú legény, Domokos Marcell (szólógitár), kinek úgy megtetszett, amit csináltak, hogy rögtön közéjük is állt. No, meglátta ezt egy másik fiú is, aki Jéger Zsombor (hegedű, vokál) néven a Csokonairól elnevezett színházban még a kis herceggé is át tudta varázsolni magát, így igen sokan ismerik arrafelé. Ezek a legények ahogyan az Rock and roll mese lenni szokott összebarátkoztak, s elhatározták, hogy most már így folytatják együtt vándorútjukat a hírnév felé. Itt történetünk akár véget is érhetne, hisz a jövőbe nem láthatunk, de amit eddig írtunk, az igaz volt, s biztosan lesz is folytatása. Aki nem hiszi, járjon utána a legközelebbi Démegők-koncerten... A zenekar alapító tagja Dávid mesél a csapatról. Alternatív rock, népzenébe ojtva Kérlek, szólj muzsikátok lényegéről! Zenénket talán alternatív rock kategóriába sorolhatjuk, de erősen hat ránk a népzene is. Írogatjuk a saját nótáinkat, és persze nagyon fontosnak tartjuk, hogy mindezt a lehető legtöbbször élőben is átadjuk kedves közönségünknek. Saját számaink közül kiemelném a Páva, a Szaladgáló, valamint az angol nyelvű Best Day című dalokat. A legújabb pedig a nemrég született Helló! Szia. című nótánk. Hogyha megpróbálunk a jövőbe tekinteni, mit látsz? Fontosnak tartom, hogy minél többen ismerjenek meg bennünket szűkebb környezetünkben, ehhez pedig minél több koncerten szeretnénk játszani. De ennek érdekében tavasszal videoklipet forgatunk, nem beszélve a stúdiómunkálatokról, amelyek során igyekszünk majd felvenni a már meglévő és leendő dalainkból. Hamarosan új tag is érkezik hozzánk, aki néhány dalba elektronikus hangzást is visz majd. Mostanában sokszor kapjuk azt a visszajelzést a debreceni koncertre járók köréből, hogy zenekarunk új, friss hangzást visz a város zenei életébe. Azon dolgozunk, hogy ez így maradjon. Szeretnénk az eddigi helyszíneken kívül más településeken is bemutatkozni. Aki még nem ismerne minket, az a jövőben is meghallgathatja zenénket, vagy információkat kaphat rólunk a világhálós com/demegok oldalunkról. Bárhova is fújhat minket a szél, hűek maradunk ahhoz a helyhez, ahonnan a Démegők származik. Héty Péter

16 16 Tájoló [ Hajdú-bihari Hét november 25. ] Ketten egyedül KORONGOK Gördül az úton Remek színészi teljesítményt nyújtó, híresen jó színészek (Helena Bonham-Carter és Aaron Eckhart) jelennek meg az elsőfilmes Hans Canosa alkotásában, melyet rendhagyó forma, történet, és elbeszélésmód egészít ki. Rendkívül egyszerű történetet vázol fel Gabrielle Zevin forgatókönyve, melyet leginkább a ki nem mondott szavak működtetnek... A nő másik arca kiinduló helyzete rendkívül banális: egy esküvői fogadáson találkozik egy férfi és egy nő. Sejteni lehet, hogy ismerik egymást korábbról, de ez inkább csak feltevés, mintsem bizonyosság a nézők részéről. A férfi és a nő viszonyulása egymáshoz talán éppen emiatt annyira izgalmas, hiszen mintegy idegenként viselkednek egymással, gesztusaikból és néhány odavetett szóból azonban egyértelműen kiderül, hogy mély érzéseket táplálnak egymás iránt. Az egymással beszélgető férfi és nő a legtöbb beállításban osztott képernyőn jelenik meg, így mindkettőjüket látjuk, miközben valamelyikük beszél. Az osztott képerőn ráadásul a két figurát különböző kameraállásokból mutatják, a nézőben legtöbbször azt az érzést keltve ezáltal, mintha e két egymással szívélyesen beszélgető alak más-más térben mozogna. A kétszereplős történet izgalmas, de semmiképpen nem az akciók és a váratlan események sokasága, hanem sokkal inkább a szellemes forma és a keserédes tartalom miatt, melyek az alkotók kísérletező kedve és a színészek alakításai által életre kelnek. (lara) 2004 óta csak Eric Claptonnal közös lemeze kapcsán hallhattunk J. J. Cale-ről, az amerikai rockmuzsika karakteres gitáros-énekeséről. Éle medett kora ellenére ma is aktívan koncertezik, s most újabb lemezzel is előállt. A Roll On cím is jelzi, hogy továbbgördül sajátos visszafogottságától izgalmas stílusával a bluesmuzsika általa kitaposott ösvényén. Két évvel ezelőtti Rewind című kiadatlan felvételei után sokan talá már le is írták. Az új anyag viszont jól jelzi, hogy alkotóképessége és előadói kvalitásai nem koptak meg. A Who Know és a Former Me kezdő számok jelzik, nem hiszi azt, hogy bárhová is megérkezett, hanem úton van még. Zenéjében a régi alapokat hozza, de már a Where The Sun Don t Sine-ban némi elektronikától sem riad vissza. A Down to Memphis viszont tisztán hozza az országúti érzést. A Strange Days talán még a többi számnál is érdekesebb hangszerelésében a bendzsóval, a jellegzetes megkettőzött énekkel. A Cherry Street könnyed, lovagló tempóban visz tovább, majd a Fonda-Lina már tempósabb, táncra csábít. A lemez második felében aztán country-s hangulat, rock and roll és más, klasszikus amerikai zenei elemek ékesítik az öreg hobó zenei úti naplóját. Az őt ismerők ezúttal sem fognak csalódni benne, de aki még nem hallotta, az is feltétlenül kóstoljon bele, hátha ráérez a hangulatára, és érdemesnek tartja megismerni több évtizedes karrierjének hasonlóan színvonalas lenyomatait is. (héty) POLCRA VALÓ Fél, de egész TV-SZEM Emelt díjas varázs Nem felejtem el soha, milyen volt először rácsodálkozni arra a másik világra, túl a nyugati határokon, még valamikor ezerkilencszáznyolcvan-valahányban... A kirakatokra, az árubőségre (és az árakra!) meg az emberekre, milyen mások is, mint itthon. Különösen az lepett meg, milyen jól öltözöttek voltak a nők és a férfiak 50, 60 és 70 év felett is. Nem csupán a kék, a szürke, a barna meg a fekete árnyalatait ismerték és viselték, hanem egyéb színeket is. Miért is merevedtek volna bele egy rosszul értelmezett vénember- és öregasszony- szerepbe? Láthatóan jól érezték magukat pedig akkor még nem is ismerhették a jungiánus pszichoanalitikus, James Hollis kötetét. A texasi C. G. Jung Központ igazgatójának könyve azoknak szól, akik nem hiszik, hogy az első félidőn túl már semmi sincsen, csak ereszkedés, kivonulás az életből. A szerző abból indul ki, hogy valamikor 40 és 60 év körül bekövetke- zik egy lélektani perspektívaváltás. Végigtekintünk addigi éveinken, számot vetünk mindazzal, ami történt, a sikerekkel és a kudarcokkal. Hollis szerint ekkor kezdődik az élet második, szintén izgalmas és tartalmas fele: az aratás ideje, de a magvetésé is ugyanakkor, mert autentikus belső lényük ekkor tud csak igazán felszabadulni és kibontakozni. A kritikusok szerint Hollis kötete messze kimagaslik a hasonló, csináld magad-pszichoterápia kiadványok táborából. Sz. M. (James Hollis: Az élet második fele. Bp., Animus kiadó) Amikor a tévénéző belefárad a politika szóhasználatába, ráun a beszélgetőkre, a sztorikra, a kérdésekre és válaszokra, fogja a távkapcsolót, és bolyongani indul a kínálatban. Hátha talál olyat, ami üdítőleg hat, mert más, mint ami a csapból is folyik. Ilyenkor rábukkan az ismeretterjesztő csatornákra, amelyek mesterségek titkaiba avatják be a nézőket a harangöntéstől a koporsókészítésig, vagy állatok magánéletét tanulmányozhatja testközelből, azzal a különbséggel, hogy egyet sem szavazhat ki a folytatásból. Aztán máshol jó előadásokba csöppen, hallhat életbölcseletet és megismerkedhet a hitélet változataival, mélységeivel és magasságaival választékos eszmefuttatásban. Igaz, nem mai a készlet, mert az adásba kerülő programok bevallottan éve vétettek szalagra, de ami érdekes, az érdekes, és az érték érték. Viszont az utóbbi időben vagy csak a csatornák között csellengő talált most rájuk megszaporodott az okkultizmus, a titokzatos hitek és tudományszerűségek futtatása legjobbnak kikiáltott művelőik közreműködésével. Ezeken a helyeken nem azt kell megfejteni, hogy mennyi 2x2, ha a válaszból az már adott, hogy NGY, és nem jön rá senki, hanem beszélgetni a jósnők, varázslók valamelyikével vagy éppen ott lévő természetgyógyászokkal. Tőlük kártya, varázsgömb, füstölő, forgattyú, kocka megtudjuk, mi a bajunk és mire számíthatunk a jövőt illetően. Még energiát is küld egyik-másik nekünk, hogy segítségével le tudjuk győzni a nehézségeket. Kitöltik a műsoridő nem kis részét, a telefonok nyilvánvalóan emeltdíjasak, és a sámán reklámozza a tévén kívüli önmagát is. Ahogy ez mostanság dukál. Jöhet netán még az itt a piros, hol a piros és a szimultán sakk! Sok telefonálóval. (e r je l)

17 17 [ Hajdú-bihari Hét november 25. ] Korzó 17 Világranglistás dámok Emlékül Véget ért a dámszarvasok nászidőszaka, az úgynevezett barcogás a Nyírerdő Nyírségi Erdészeti Zrt. vadászterületein. A dámszezon ugyan január végéig még tart, de a legjobb trófeákat viselő vad a szarvasnász idején esik el. Összességében az idény jónak mondható, bár a lapátok fajsúlya a vártnál kisebb lett az agancsépítés idejére eső rendkívül aszályos időjárás miatt. Az viszont örömmel tölt el bennünket, hogy újra gúthi dámok kerültek a világranglista élmezőnyébe mondta el Kaknics Lajos, az Erdőgazdaság vezérigazgatója. Gúthon 72 dámbikát lőttek az elmúlt hetekben, zömében külföldi vadászok. A trófeák több mint kétharmada bizonyult érmesnek a bírálaton: 35 arany-, 9 ezüst-, 8 pedig bronzérmet kapott. A trófeasúlyokat vizsgálva megállapítható, hogy öt meghaladta az öt kilogrammot, és további 21 esett négy és öt kiló közé. A legnagyobb trófea 5,53 kilogramm súlyú, és 223,37 IPpontra értékelte a megyei bíráló bizottság ismertette Bartucz Péter, a Gúthi Erdészet igazgatója. A jelenleg érvényes világrekord dámbikát 2002-ben Gúthon ejtették el: a trófeája 5,4 kilogramm tömegű volt, és 237,63 pontra értékelték. Ezzel az eredménnyel akkor egy 1991-es, szintén gúthi bikát taszítottak le a trónról. A vadaskerti és a szabadterületi vaddisznóhajtások ugyancsak november utolsó hetében kezdődnek el a kétszeres Edmond Blanc-díjas gúthi vadászterületen, de már eddig több kant sikerült elejteni, a legnagyobb Egy szép agancs aranyat ér agyar 28,2 cm-es aranyérmes lett. A vadászterületen szeptemberben esett egy ezüstérmes gímbika is mondta Hajdú András, a társaság vadászati ágazatvezetője. Lónyán 15 dámbikát lőttek a barcogás alatt, melyek közül hat lett érmes (három aranyérmes). Terítékre került egy aranyérmes gímbika, valamint 20 vadkan. A legnagyobb megmért vadkanagyar 26,2 centiméteres volt, ez szintén aranyérmes lett. Születésének 90. évfordulóján portrédomborműves emléktáblát helyeztek el a berettyóújfalui Arany János Gimnáziumhoz tartozó kollégiumok egykori igazgatójának, Tarcsi Istvánnak ( ) az emlékére. A Bak Istvánné és Csermely László öregdiákok által szervezett megemlékezésre és táblaavatóra eljött a köztiszteletnek örvendő egykori vezető két lánya: Erzsébet és Éva, valamint egyik veje is. Virágh Pál egykori diák és kollégista méltatta volt tanárát. Mint fogalmazott, csak a legkiválóbbaknak adatik meg, hogy szobrot, emléktáblát emeljenek nekik, vagy utcát, teret nevezzenek el róluk. Tarcsi István ilyen kiválóság volt. Emlékére az öregdiákok, az önkormányzat és az Arany János Gimnázium összefogásával sikerült elkészíttetni a helybeli Kurucz Imre szobrászművésszel a portrédomborműves emléktáblát. Új márkák Újhelyiéknél Válság ide, válság oda, Újhelyiék tartják a tempót. Sőt bele is húztak: a 18 esztendeje prosperáló családi vállalkozásukat melynek kulcsembere Újhelyi István ügyvezető igazgató továbbfejlesztették. Az 1991-ben startolt Újhelyi-Autó Kft. története a Toyotával kezdődött, majd márkát váltott, illetve más márkákra váltott a cég. A Böszörményi út 66. szám alatti kibővített szalonban a Mercedes-Benz és a Hyundai autók mellett a kínálatban immáron az Opel és a Chevrolet típusai is helyet kaptak. Utóbbi járművek szervizelésére még idén januárban szerződött az Újhelyi-Car Kft. a General Motors-szal, november 17-én pedig már az autók értékesítése is elkezdődhetett. A nyitási akció keretében a régi és az új vásárlók egyaránt kedvezménnyel juthatnak hozzá a kiválasztott négykerekűhöz. Sőt, ha kedvük tartja, a Chevrolet Cruse-t és az Opel Insigniát ki is próbálhatják. Az Európa-szerte nagy érdeklődéssel várt új Opel Astra hamarosan begördül majd az 1100 négyzetméteres, exkluzívan kialakított szalonba, míg az új Chevrolet Sparkkal januárban ismerkedhetnek meg az érdeklődők. Újhelyiék büszkék arra, hogy a honi nehéz gazdasági helyzet ellenére nem nyomasztják őket felelőtlenül felvett hitelek, ami annak köszönhető, hogy folyamatosan a hatékony működésre, a minőségi szolgáltatásra építik stratégiájukat, és a cél érdekében a profitjukból is áldoznak. (x) A 8-tól 17 óráig nyitva tartó szervizben kedvező óradíjjal, gyári alkatrészek beszerelésével elismerten magas színvonalú szolgáltatást nyújtanak. A karosszéria-műhelyüket például a Mercedes-Benz gyár auditálta. A szervizben továbbra is foglalkoznak Toyota és Lexus autókkal is. Az autósok örömére műszaki vizsgáztatásra is van itt lehetőség. Újhelyi-Car Kft Debrecen, Böszörményi út 66. Telefon: 52/ ; 52/

18 18 Értékeink [ Hajdú-bihari Hét november 25. ] Egy nap történelem A Bodrogközi Kastélymúzeum Tizenegyedik éve alakult meg Debrecenben a Széchenyi Casino, melynek vezetője a 47 éves idegenvezetői múltat maga mögött tudó Tóth Pál. A hatvan tagot számláló civilegyesület gyakran szervez kirándulást a történelmi Magyarország területére, elsősorban Felvidékre, Kárpátaljára és a Partiumba. Legutóbb bodrogközi zempléni túrán járt a társaság. Csípős reggel indult útnak a negyventagú csoport. Nyíregyháza érintésével jutottunk el a Tiszán átívelő, II. Rákóczi Ferenc nevét viselő hídon keresztül Pácinba, annak is Bodrogközi Kastélymúzeumába. Az 1700 lakosú települést 1247-ben említik először, s az utolsó, honfoglalás korából származó régészeti leletek, illetve rekonstruált darabok, valamint a reneszánsz kor egyik legjelentősebb gyűjteménye található ott: kerámia, textilművészet, gyékénytárgyak, szőttesek, eredeti fából faragott síremlékek, lakberendezési tárgyak és eszközök. A kastély emeletén pedig a Mágócsyak, Alagiak és Sennyeiek hagyatékából készült festmények, bútorok, fegyverek, kályhák láthatók. A következő megálló a szomszédos Karcsa volt. A falu Árpád-kori templomáról híres. A XI. században csak egy kis körkápolna épült, a hajót a muhi csata után Roland nádor 1270-ben kezdte el építeni, a határ túloldalán található nagykövesdi várral egyszerre. Kőzetanyaga tehát a mai Szlovákiából származik. A maga nemében egyedülálló körtemplom eredetileg a katolikusoké volt, ám Bethlen Gábor fejedelemsége óta református a ma is működő templom , 72-, 73-ban tűzvész pusztította, a zsindelytető leégett, majd 1896-ban bádogfedésű tető került rá, amely 1967-ig volt meg. Akkor műemléki helyreállítás kezdődött, s újból zsindelytetőt kapott a templom. Helyreállították a karzatot is ben ismét kicserélték a zsindelyt, s a padokat akkor újították fel. Az út a határátkelő után Bodrogszerdahely érintésével, Borsiban, a Rákócziak kastélyában folytatódott. II. Rákóczi Ferenc ott született március 27-én. A kastély előtt áll a fejedelem mellszobra, melyet Mayer Ede készített 1907-ben. Az elhanyagolt állapotban lévő kastély helyreállítására annak idején az Orbánkormány jelentős összegeket adott, ám a teljes rendbehozatal a feltárás elvégzése után még várat magára. Tőketerebesre, a régen és ma is járási székhelyre érve hiába kerestünk útbaigazító táblát, nem találtunk. Az Andrássyak kastélya ahol idős és ifjú Andrássy Gyula gyermekkorát töltötte ma mezőgazdasági, illetve helytörténeti múzeum. Az 1890-ben elhunyt Andrássy Gyula gróf emlékére emelt mauzóleum igazi építészeti remekmű, de megtekinteni belülről azt sem tudta a csoport. Hazafelé Sátoraljaújhelyen keresztül érkeztünk, egy kis borkóstolós kitérővel, majd Tóth Pál elkezdte szervezni a következő programokat: kiállítás megtekintése a Modemben, színházlátogatás Budapesten és Kolozsváron. Mert a Széchenyi Casino érték- és hagyományőrző tevékenysége folytatódik... Kép és szöveg: Nyírő Gizella Andrássy gróf mauzóleuma Falun Az eklézsia A lakosság felekezeti megoszlása szinte reformáció korabeli: nyolcvan százalékban református, a maradék jobbára római katolikus, vagy görög, csak töredéke a két kisegyházé. Két temploma is van a többségieknek, két önálló gyülekezettel, két lelkésszel. Nyakas kálomisták, parancsra vagy kényszerre még nagy időkben sem hajoltak, s a kurucos tartás ma is jellemzőjük. A kistemplomot a Kádár-éra egyházellenes éveiben építették, torony nélkül, mert azt végképp nem engedélyezte a hatalom, de a helyét jól megalapozták, falát tetőig felhúzták, s amint enyhültebb idők jöttek, azonnal megépítették. Atyánkfia e templomba jár, bár még a régi, fentiben konfirmált. Már vagy húsz éve egy többgyermekes házaspár pásztorolja a két gyülekezetet, közmegelégedésre a kistemplomiban többnyire a tiszteletes asszony szolgál. Szeretik is nagyon, mert szép szavú, jó hangú, barátságos. A hívek zöme idősebb, de feltűnően sok a kisiskolás korú, s igen népes a konfirmandusok köre velük a KIE-ben foglalkozik a nagytiszteletű úr, miként a gimnazistákkal is. Bár a templom új, a rend azért a régi: szószékről nézvést balra a férfiak, jobbra a nők s a gyerekek. A mózesszék előtt már elektromos orgona díszeleg, a lelkészek szükség szerint kántorizálnak, de az istentiszteletet megelőző közéneket ma is a kurátor vezeti, ki évszázados tradíció szerint diktál. E szerepkör még a kálvini őseklézsiák idejéből való, az írástudatlanság korából, mikor a kántor, vagy valamelyik jó hangú literátus atyafi soronként recitálta a dicséretet, mit aztán a gyülekezet szépen kiénekelt. Így zajlik ez mindmáig! Zsoltárreform ide, bibliareform oda, biz itt a régi módon zengik, andante, hoszszan kitartva a sorvégeket. A hetven felé ballagó kurátor egyben a mindenkori temetések funerátora, kisebb alkalmakkor a tiszteleteséket is helyettesíti, ha kell közmegbecsülésnek örvend, s mint mondják, tálentumos férfiú, pedig csak egyszerű faipari szakmunkás volt. Vasárnap van, már a biciklitömegből látni, hogy bent lehetnek vagy háromszázan, a virágdíszből meg hogy keresztelnek is. Korszakos újítást jelentett be idejövetelekor nagytiszteletű úr: a cigánygyermekeket is szabályosan, az úrasztalánál kereszteli eztán, a teljes gyülekezet előtt, nem pedig a torony alatti kis szobában, mint elébb Isten báránykái ők is! Az első két sort ezért tölti meg ma széles rokonság. De az Úri imádság még mindig a régi módon szól, ahogyan azt Károli közreadta volt: Mi Atyánk, ki vagy a mennyekben Ozsváth Sándor

19 [ Hajdú-bihari Hét november 25. ] Tájoló 19 Megyei programsoroló Mit ajánl? ÁRTÁND Állandó kiállítás: művelődési ház: helytörténeti kiállítás, Zám Tibor Községi Könyvtár: Zám Tibor-emlékkiállítás (látogatható: munkanapokon óra) BERETTYÓÚJFALU Állandó programok: hétfő, csütörtök, 18 óra: Real Wing Tsun Kung-Fu tréning, kedd, 14 óra: Berettyó-parti Nyugdíjasok Egyesülete hagyományőrző népdalkör összejövetele, 16 óra: vitalitás klub, csütörtök, 15 óra: pávakör (a Széchenyi-tagiskolában) December 19-ig, Bihari Múzeum: Az Alföld az én szememmel... A Bihari Természetbarát Egyesület II. fotókiállítása. Megtekinthető keddtől szombatig óráig. BÁRÁND Raffay Ház: bárándi állandó helytörténeti kiállítás FÖLDES November (péntek szombat): V. Kárpát-medencei Vőfélytalálkozó a hagyományok jegyében, ízelítő a programokból: hagyományos csigacsináló a Bárándi Citeraegyüttes muzsikájával, Csigavíg taposás ki világos virradtig zenél a Bürkös és a vajdaszentiváni zenekar, hagyományos disznóvágás, Bort iszik a magyar, nem pediglen vizet vőfélyek és művészeti csoportok közös műsora, lakodalmas műsorok az erdélyi Marossárpatak és a bagi hagyományőrzők előadásában, kézművesek vására HAJDÚBÖSZÖRMÉNY November 28-ig, műv. központ: Huszthy Árpád festőművész ( ) emlékkiállítása megtekinthető: kedd és vasárnap kivételével naponta óráig HAJDÚHADHÁZ November 30-ig, Hajdúhadházi Galéria: 1956 egy szemtanú szemével című kiállítás HAJDÚNÁNÁS November (péntek vasárnap): Kövesi Péter természetgyógyász kétnapos tanfolyama: A Kabbala alapjai életfa-beavatással (legalább 12 jelentkezővel indul). HAJDÚSZOBOSZLÓ A Kovács-központ programjaiból: November 27. (péntek) 14 óra: Megyejárás: Hajdúszoboszló bemutatkozása a Méliusz-központban (Debrecen, Bem tér) November 28. (szombat) 16 óra: Harmatozzatok egek Adalékok keresztény magyarságunk adventi hagyományainak ismeretéhez Harangozó Imre néprajzkutató előadása November 30. (hétfő) óra: lakossági véradás Kiállítás: Tolnay Tibor életműdíjas festőművész kiállítása megtekinthető: december 10-ig hétköznap és óráig, szombaton 9 12 óra között. HAJDÚSÁMSON Állandó kiállítások: közművelődési intézmény: öntöttvaskályha-gyűjte mény, ejtőernyős-emléktárgyak, Haj dú sámson régi fényképeken megtekinthető: hétfő péntek: 8 12 óra, óra vagy bejelentkezésre: tel.: 06-52/ ; II. Rákóczi-iskola kiállítóterme: Hajdúsámsontól a Góbi sivatagon át a szaúd-arábiai sivatagokig, látogatható előzetes bejelentkezésre, tel.: 52/ , 52/ HORTOBÁGY November 28. (szombat) 14 óra: Hortobágyi advent KABA A Mácsai Sándor Művelődési Ház programjaiból: November 26. (csütörtök) 18 óra: Jóga a mindennapi életben foglalkozás, 18 óra : Bánszky Pál alkotókör November 30. (hétfő) óra: Mozgáskorlátozottak ügyfélfogadá sa, 14 óra: hímző szakkör, 16 óra: gyermeknéptánc December 1. (kedd) 16 óra: Őszirózsa Hagyományőrző Egyesület, 18 óra: versbarátkör December 2. (szerda) 14 óra: Őszidő nyugdíjasklub, 16 óra: Búzavirág pávakör, 18 óra: Mácsai-vegyeskar Kiállítás: Kaba története XIX XX. században. (helye: Szabadság tér 5.) KOMÁDI A Közösségi Ház és Városi Könyvtár programjai: November 27. (péntek): 12 hónap az erdőn: november c. film vetítése November 29 (vasárnap): Ünnepi gyertyagyújtás a Hősök terén felállított adventi koszorún December 2. (szerda) 10 óra: Mikulás-műsor óvodásoknak a moziban. Belépő: egy saját készítésű dísz a város adventi koszorújára Állandó kiállítás: helytörténeti kiállítás (látogatható: kedd, szerda 9 12 óra, csütörtök, péntek óra) MIKEPÉRCS A kultúrház programjaiból: November 26. (csütörtök) 10 óra: babamama klub: A stressz hatása az immunrendszerre Bujdosó Mária gyermek-szakpszichológus elő adása, 18 óra: Hazatalálás előadássorozat: Szkíták, hunok, magyarok Obrusánszky Borbála tibetkutató előadása November 27. (péntek) 17 óra: Őszidő nyugdíjasklub névnapi összejövetele NAGYRÁBÉ A Kossuth művelődési ház programjaiból: November 27. (péntek) 14 óra: vetélkedő általános iskolásoknak November 28. (szombat) 18 óra: Nagyrábéi Baráti Kör és Egyesület évadzáró közgyűlése November 28-ig: Kolozsváriné Ugrai Mária festőművész kiállítása NÁDUDVAR Az Ady Endre központ programjaiból: November 27. (péntek) 19 óra, mozi: District 9 Vásárosok jelentkezését várja az Ady Endre ÁMK a december i karácsonyi kézművesvására. NYÍRACSÁD November 26. (csütörtök) 15 óra: Malom Galéria: Kövér József szobrászművész kiállításának megnyitója (megtekinthető december 31-ig) Állandó kiállítás: Malom Galéria: Holló László festőművész és Prokop Péter pap festőművész, valamint helyi kortársművészek munkáiból, nyitva: hétfő, szerda, csütörtök, péntek 9 18 óra, kedd, szombat, vasárnap előzetes egyeztetés az 52/ számon vagy a művelődési házban NYÍRADONY Állandó programok: művelődési ház előtere: a Nyíradonyi Nemzetközi Képzőművészeti Alkotótábor állandó kiállítása, Fecskeház: természetrajzi és helytörténeti gyűjtemény, aradványpusztai csomózó tájház néprajzi gyűjteménye: előzetes bejelentkezés alapján (06-52/ ), pávakör próbája: szerda 17 óra, nyugdíjas klub: hétfő 18 óra PÜSPÖKLADÁNY A Dorogi Márton Városi Művelődési Központ programjaiból: November 29. (vasárnap) óra: adventi játszóház: adventi naptár, karácsonyi üdvözlőlapok, ajtódíszek, apró ajándékok készítése. Állandó program: Díszítőművészeti szakkör: hétfő 14 óra Karacs Ferenc Múzeum: A Nagy-Sárrét története a lecsapolástól 1914-ig (megtekinthető: hétfő kivételével óráig, érd: 06-54/ , Kossuth u. 28.) SZENTPÉTERSZEG December 20-ig, faluház és könyvtár: kiállítás és vásár Pántya Péterné Körösszegapátiban élő és alkotó nyugdíjas óvónő szárazvirág-kompozícióiból és csuhébabáiból ÚJSZENTMARGITA November 28. (szombat) 5 óra: Hunyadi utca: II. Hajdú-Bihar megyei böllérverseny, 14 óra: zsűrizés Benke László mesterszakács vezetésével, 17 óra: sztárvendég: Fásymulató ZSÁKA Állandó kiállítások: A 16. Zsákai Képzőművészeti Alkotótelep kiállítása (Zsáka, Szabadság tér 2.), a Zsákai Ikonfestőtábor és Madarász Gyula festőművész kiállítása a Rhédey-kastélyban. Gencsi Zoltán, a Hortobágyi Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója: A tavaszi kihajtás óta megújult a magyar puszták jelképe, a híres Kilenclyukú kőhíd. Az alföldi pásztorok november 28-án 14 órától, a Hortobágyi advent alkalmán ünnepélyesen újra használatba veszik Povolny Ferenc első debreceni alkotását, áthajtva rajta a rackanyájat. A csikósokat követik a bivaly-, az ökör- és az öszvérfogatok. Nem lenne teljes a látvány a debreceni ötös és hetes fogatok nélkül. Hogy is mondta a cívis gazda, ha kérdezték: miért fog ennyi lovat a szekere elé? Mert telik! A vásártérre érkező pásztorságot Vajda Mária néprajzkutató várja a behajtási ünnep üzenetét hordozó gondolataival. Majd előkerül a rovásfa két fele, s kezdődik a pászítás : a csikósok, gulyások és juhászok számot adnak jószágaikról. Kiderül, mennyi ment legelőre, vágóra, kereskedő kezére vagy az égi mezőre. Az elveszett állatok emlékének tisztelegve a pásztorok Pankotai József plébános áldásával koszorút eresztenek a Hortobágy folyóba. A puszta népét a Debreceni Hajdú Táncegyüttes műsora és jóféle paprikás-húsos ételek várják. Majd együtt köszöntjük az adventet a hortobágyi templom falánál, és az adventi koszorú lángjával a javakorabeli pásztorok a kisbojtárokkal pásztortüzet gyújtanak. Ünnepünket szentmise követi. Igét hirdet Bosák Nándor, a Debrecen nyíregyházi Egyházmegye püspöke. Kihirdeti a hortobágyi római katolikus egyházközség megalapítását, és megkereszteli a tanyasi gyermekeket.

20 20 Korzó [ Hajdú-bihari Hét november 25. ] Forró tél Lóstya Összeszorított fogakkal jelentjük, az iváskultúra mélyföldszintjén megjelent a forralt bor porból. Nem a fűszerkeverék, hanem egyenesen az alapanyag került apró tasakokban a polcra. A kakaó és a tea granulálása után, lám, a közkedvelt téli itókát is elérte az apokalipszis: hamarosan prémes retikülbe illő, kompakt púderként árulják majd a fűszeres finomságot. Mindaddig azonban, míg él bennünk szemernyi hagyományőrzés, és jut nagyjából nyolc perc idő a baráti társaság saját kezűleg való feltüzelésére, addig ne sajnáljuk eredeti formájában elkészíteni egyelőre konzervatív, aromás, üdítő, melengető, az évszak túlélésére biztató védőitalt. Ízében bizonyára a szintetikus űrkapszulát idéző instant forralt bor helyett. Valaha nem jókedvükben hevítették a hegy levét: mivel a szakszerűtlen szőlőfeldolgozástól és tárolástól a bor hamar megsavanyodott, forralással, fűszerek és méz hozzáadásával újra fogyaszthatóvá tették. Mindennek semmi köze a vásári tumultus kezében gőzölgő pohár tartalmához: nagy mennyiség esetén ugyanis esszenciából készítik, ami ugyan lehet finom, ám eredeti semmiképp. Népszerű fagyállónk nem túl testes fehér és vörös borból egyaránt készíthető. Jellemzően cukorral, illetve mézzel édesítik, majd keleti, nálunk egzotikusként ismert fűszerekkel gazdagítják a fennséges zamatát. Fél liter bort forráspontig hevítünk hosszabb ideig forralni és vízzel hígítani szigorúan tilos!, különkülön hozzáadunk egy egész rúd fahéjat, néhány szem szegfűszeget, egy citrom héját, 4 evőkanál cukrot, csipet sót. Keverni nem érdemes! Ezzel azonban csak a forralt bor alapreceptjét készítettük el, az extrák ízlés szerint ezután következhetnek. A vérbőség hajszolói a chilire esküsznek, míg az ínyencek reszelt gyömbérrel, fekete borssal fokozzák még tovább az élményt. Aki igazán különlegesre vágyik, a koriander, a mazsolával és a mandulával előidézte ízhatást is kipróbálhatja. Édesszájúaknak ajánlott a vanília, a pikantéria reklám - arcainak pedig egy teáskanál Erős Pista. A forralt bort nem illik házasítani gyümölcslével, egyéb alkohollal (például rummal), ugyanis az már a bólé és a koktél fogalomkörébe kívánkozik. A külsőségeket ezúttal megúszhatjuk: a hagyományos kínálás piros mázas edényből, alumínium merőkanállal történik, porceláncsészébe. Avagy tölthetjük műanyag pohárba is. Ám ezen utóbbi esetben kéretik kivárni a hűlési időt, különben egy-egy adaghoz elsősegélydobozt is mellékelhetünk az ínyencséghez... (bereczki) A zellerhez hasonló, erősen illatozó növényként tartjuk számon a lestyánt, a Maggi fűszerkeverék legfontosabb alkotórészét, mely igazán sokoldalúan hasznosítható: levelét, szárát, gyökerét és magjait is fogyasztjuk különböző ételek vagy teák adalékaként. A csorbák elmaradhatatlan fűszere a tápanyagban gazdag talajt kedveli; a konyhakertben napos helyre ültessük az előnevelt töveket. Az évelő növény leveleit fogyaszthatjuk frissen, de szárítva és sóval rétegezetten eltéve is kiválóan ízesíti a leveseket, főzelékeket, párolt zöldségeket és húsokat. A szárrészek ebben a körben alkalmazhatók, míg a magokat a legszerencsésebb salátákhoz, öntetekhez, sajtokhoz, burgonya- és paradicsomételekhez használni. w. k. SORSKÉRDÉSEK címmel nyílik kiállítás Győri László szobrász- és Makoldi Sándor festőművész alkotásaiból november 27-én, pénteken, 16 órakor a Keletterv Arany János utca 56. szám alatti kiállítótermében. A tárlat emlékezés és figyelmeztetés a magyarság Debrecenhez is kötődő, éppen 90 éve elhunyt nagy alkotóira, gondolkodóira: Ady Endrére, Csontváry Kosztka Tivadarra és Mednyánszky Lászlóra. A kiállítást Ozsváth Sándor művelődéstörténész nyitja meg. (Balról Makoldi Sándor: Fehérlófia, jobbról Győri László: Fehérló) A Boldog Terézia Szakkollégium fenntartható fejlődést szolgáló kampányának részeként Zöld hetet rendezett a Svetits Intézettel közösen. A programok ráirányították a fiatalok figyelmét a természet szépségeire, a környezettudatosság fontosságára és a környezetükben megtalálható természetes anyagok hasznosságára olvasható a Deol Életmód rovatában, ahol kiderül, hogy a szemléletváltást sürgető előadások mellett magyar termékeket is megismertettek az érdeklődőkkel. A Természet és Nő a természet női arca című fotókiállításra olyan természetközeli megvilágítású munkákat vártak, melyek más-más szemszögből közelítettek a nő és a természet viszonyához. A Florida állambeli Jacksonvilleben alakult, sok megpróbáltatáson átesett Lynyrd Skynyrd nevű rockzenekart 2006-ban iktatták be a Rock and Roll Hall of Fame halhatatlanjai közé, annak a negyven éve tartó kitartó munkának az elismeréseként, amit olyan kislemez sikerek szegélyeztek, mint például a Sweet Home Alabama. A zenekart ért csapások ellenére lelkesen dolgozó Lynyrd Skynyrd, a Southern rock képviselőjeként új lemezzel (God & Guns) jelentkezett nemrégiben, mely a Deol recenzense szerint jobban sikerült, mint az utóbbi évek átlaga. A Kultúra/Zene rovat cikkéből kiderül, hogy ki viszi tovább a legkitartóbban az alapító Ronnie Van Zant örökségét. A Deol.hu aktuális nyereményjátéka szaunabérletet kínál, mely a gyógyfürdő régi szaunájába szól. A játékkérdésekre adandó helyes válaszok a Deolon megjelent cikkekből olvashatók ki.

4025 Debrecen Piac u. 41. Lukács Györgyné. 4150 Püspökladány IV. Béla u. 5. Kiss János 54/ 453-127 4100 Berettyóújfalu Kossuth u. 6.

4025 Debrecen Piac u. 41. Lukács Györgyné. 4150 Püspökladány IV. Béla u. 5. Kiss János 54/ 453-127 4100 Berettyóújfalu Kossuth u. 6. Hajdú Bihar Megyei Ernyőszervezetek Szervezet neve Ir. Szám Település Cím Képviselő Telefon E-mail cím A Zöldkereszt Munkavállalóinak Érdekvédelmi 4025 Debrecen Piac u. 41. Lukács Györgyné Az Oltalom Kősziklája

Részletesebben

21. számú előterjesztés Egyszerű többség. ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. február 23-i rendes ülésére

21. számú előterjesztés Egyszerű többség. ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. február 23-i rendes ülésére 21. számú előterjesztés Egyszerű többség ELŐTERJESZTÉS Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. február 23-i rendes ülésére Tárgy: i Polgárőrség Önvédelmi Egyesület beszámolója a 2011. évi tevékenységéről

Részletesebben

J e l e n t é s. Intézmény, Pedagógiai Szakszolgálat alapító okiratának módosítása megtörtént.

J e l e n t é s. Intézmény, Pedagógiai Szakszolgálat alapító okiratának módosítása megtörtént. Püspökladány Város Polgármesterétől 4150 Püspökladány, Bocskai u. 2. J e l e n t é s a lejárt határidejű testületi határozatok végrehajtásáról, az önkormányzat két ülése közötti időszak fontosabb eseményeiről

Részletesebben

neve címe vezetője Kossuth u Dózsa Gy. u Kossuth tér Köztársaság tér Kálvin tér Kölcsey u. 7.

neve címe vezetője Kossuth u Dózsa Gy. u Kossuth tér Köztársaság tér Kálvin tér Kölcsey u. 7. Sorszám Település KSH-és megyekód 1. Bagamér 0920011-HB Bagamér i Közművelődési 2. Balmazújváros 0902918-HB Lengyel Menyhért i Nyilvános könyvtár neve címe vezetője Kossuth u. 5. 4286 Dózsa Gy. u. 1. 4060

Részletesebben

Szakmai beszámoló. Vérzivataros évtizedek 1914-1944. MNL Hajdú-Bihar Megyei Levéltári Napokl

Szakmai beszámoló. Vérzivataros évtizedek 1914-1944. MNL Hajdú-Bihar Megyei Levéltári Napokl Szakmai beszámoló Pályázati azonosító: 3508/01149 Vérzivataros évtizedek 1914-1944 MNL Hajdú-Bihar Megyei Levéltári Napokl Az idén 2014. november 18-19-én, immár 41.alkalommal került sor a Hajdú-Bihar

Részletesebben

HBM HÍRLAP. V. KONGRESSZUS október BUDAPEST október 3.évfolyam 10.szám. Magunkról beszélünk, Egymásért teszünk (Vida)

HBM HÍRLAP. V. KONGRESSZUS október BUDAPEST október 3.évfolyam 10.szám. Magunkról beszélünk, Egymásért teszünk (Vida) HBM HÍRLAP 2012. október 3.évfolyam 10.szám Magunkról beszélünk, Egymásért teszünk (Vida) Egynek minden nehéz, soknak semmi sem lehetetlen! (Széchenyi István) V. KONGRESSZUS 2012. október 11-12. BUDAPEST

Részletesebben

Éves beszámoló a TÁMOP A-12/ számú projekthez kapcsolódóan

Éves beszámoló a TÁMOP A-12/ számú projekthez kapcsolódóan Éves beszámoló a TÁMOP-3.3.14A-12/1-2013-102 számú projekthez kapcsolódóan A Jászsági Napsugár Waldorf Óvodáért és Iskoláért Egyesület és a Bíborka Alapfokú Művészeti Iskola a Testvériskolai kapcsolatok

Részletesebben

Köszöntöm a városavató ünnepség minden kedves résztvevőjét.

Köszöntöm a városavató ünnepség minden kedves résztvevőjét. Köszöntöm a városavató ünnepség minden kedves résztvevőjét. Büszke vagyok arra, hogy választókörzetem 4. települése jutott el a fejlettség azon szintjére, hogy Köztársasági Elnök Úr városi rangot adományozott

Részletesebben

Rendelet. Önkormányzati Rendelettár. Dokumentumazonosító információk. Rendelet típusa: Módosított rendelet azonosítója: Rendelet tárgykódja:

Rendelet. Önkormányzati Rendelettár. Dokumentumazonosító információk. Rendelet típusa: Módosított rendelet azonosítója: Rendelet tárgykódja: Rendelet Önkormányzati Rendelettár Dokumentumazonosító információk Rendelet száma: 12/1999.(VI.01.) Rendelet típusa: Alap Rendelet címe: A helyi közművelődésről Módosított rendelet azonosítója: 25/2003.(XI.27.)

Részletesebben

1. A rendelet célja. 2. A rendelet hatálya. 3. A közművelődési feladatok ellátásának alapelvei

1. A rendelet célja. 2. A rendelet hatálya. 3. A közművelődési feladatok ellátásának alapelvei Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros Önkormányzat Képviselő-testületének 8/2017. (II.21.) önkormányzati rendelete az önkormányzat közművelődési feladatairól Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. május 26-i rendes ülésére

ELŐTERJESZTÉS. Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. május 26-i rendes ülésére Egyszerű többség ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. május 26-i rendes ülésére Tárgy: Dombóvár megjelenése a helyi nyomtatott és elektronikus médiában Előterjesztő:

Részletesebben

Egy hétvége a hagyományőrzés és a rendvédelem jegyében

Egy hétvége a hagyományőrzés és a rendvédelem jegyében Egy hétvége a hagyományőrzés és a rendvédelem jegyében Honvédelmi tárgyi emlékek, harcjárművek, fegyverek és megannyi érdekes program várta a családokat június 10-12. között a Nyilastáblán. Az V. Rákosmenti

Részletesebben

23. számú előterjesztés Egyszerű többség ELŐTERJESZTÉS. Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. január 31-i rendes ülésére

23. számú előterjesztés Egyszerű többség ELŐTERJESZTÉS. Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. január 31-i rendes ülésére 23. számú előterjesztés Egyszerű többség ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. január 31-i rendes ülésére Tárgy: Dombóvári Polgárőrség Önvédelmi Egyesület beszámolója

Részletesebben

Tel:52/523-817. Földügyi Székház Kossuth u. 12-14 Tel:52/523-816. Földügyi Székház Kossuth u. 12-14. Tel: 52/523-817

Tel:52/523-817. Földügyi Székház Kossuth u. 12-14 Tel:52/523-816. Földügyi Székház Kossuth u. 12-14. Tel: 52/523-817 I. Körzetközpont: Debrecen, Kossuth u. 12-14. Központ vezető: Nagy Judit e-mail: debrecenfg@mgszh.gov.hu Tel:52/523-817 Nagy Judit 70/436-2825 Debrecen Földügyi Székház Kossuth u. 12-14 Tel:52/523-816

Részletesebben

Bekecs község Önkormányzatának Képviselő-testülete JEGYZŐKÖNYV

Bekecs község Önkormányzatának Képviselő-testülete JEGYZŐKÖNYV Bekecs község Önkormányzatának Képviselő-testülete JEGYZŐKÖNYV Bekecs község Önkormányzati Képviselő-testületének 2002. július 11-én megtartott rendkívüli üléséről 1 Bekecs község Önkormányzatának Képviselőtestülete

Részletesebben

Díszpolgári cím. (2) Díszpolgári címből évente kettő, választási ciklusonként hat adományozható.

Díszpolgári cím. (2) Díszpolgári címből évente kettő, választási ciklusonként hat adományozható. Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 38/2011 (X.28) önkormányzati rendelete a helyi kitüntetések, díjak, elismerő címek alapításáról és adományozásáról módosította: 63/2011. (XII.23.) önkormányzati

Részletesebben

Készült: Bősárkány Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. március 6-án tartott nyilvános üléséről.

Készült: Bősárkány Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. március 6-án tartott nyilvános üléséről. Bősárkány Nagyközség Képviselő-testülete 1-4/2014. J e g y z ő k ö n y v Készült: 2014. március 6-án tartott nyilvános üléséről. A képviselő-testületi ülés kezdete: 18 00 óra A képviselő-testületi ülés

Részletesebben

Fogyasztóbarát város lett Salgótarján, rekordszámú pozitív listás cég kapott elismerést

Fogyasztóbarát város lett Salgótarján, rekordszámú pozitív listás cég kapott elismerést Fogyasztóvédelemért Felelős Helyettes Államtitkárság hírlevele 75/2015 Kedves Kolléga! Hírlevelünk következő számában tisztelettel tájékoztatjuk Önt arról, hogy SALGÓTARJÁN az országban tizenötödikként

Részletesebben

Generációk találkozása

Generációk találkozása Generációk találkozása A fenti címmel hirdette meg a Rendészettudományi Kar Vám- és Pénzügyőri Tudományos Diákköre, a Magyar Rendészettudományi Társaság Vám- és Pénzügyőri Tagozata, valamint a Nemzeti

Részletesebben

Az ülés helye: Többfunkciós Közösségi Ház helyisége Vigántpetend, Kossuth u.32.

Az ülés helye: Többfunkciós Közösségi Ház helyisége Vigántpetend, Kossuth u.32. Vigántpetend község Önkormányzata Képviselő-testülete 8293. Vigántpetend, Kossuth u. 32. Szám: 119-5/2013. J e g y z ő k ö n y v Készült: Vigántpetend község Önkormányzata Képviselő-testülete 2013. április

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 1 Adorjánháza, Csögle, Egeralja községek képviselő-testületei Szám: 989/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Adorjánháza, Csögle, Egeralja községek képviselő-testületeinek 2013. április 29-én 17 óra 30

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. Dombóvár Város Önkormányzata Képviselőtestületének február 14-i ülésére

ELŐTERJESZTÉS. Dombóvár Város Önkormányzata Képviselőtestületének február 14-i ülésére Egyszerű többség ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselőtestületének 2011. február 14-i ülésére Tárgy: Dombóvári Polgárőrség Önvédelmi Egyesület beszámolója a 2010. évi tevékenységéről Előterjesztő:

Részletesebben

T Á J É K O Z T A T Ó a Képviselő-testülethez

T Á J É K O Z T A T Ó a Képviselő-testülethez FÖLDES NAGYKÖZSÉG POLGÁRMESTERE 4177 FÖLDES, Karácsony Sándor tér 5. /Fax: (54) 531 000 ; 531 001 E-mail: foldes.ph@gmail.com Iktatószám: 1424-2/2012. 2. T Á J É K O Z T A T Ó a Képviselő-testülethez az

Részletesebben

Előterjesztő: Javaslat

Előterjesztő: Javaslat Előterjesztő: Készítette: Dr. Mengyi Roland a közgyűlés elnöke Szervezési, Jogi és Pénzügyi Osztály Javaslat a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat kitüntetéseinek alapításáról és az adományozás rendjéről

Részletesebben

Takácsi Község Képviselőtestülete 4/2001. / III.20./ sz. rendelete a helyi közművelődésről

Takácsi Község Képviselőtestülete 4/2001. / III.20./ sz. rendelete a helyi közművelődésről Takácsi Község Képviselőtestülete 4/2001. / III.20./ sz. rendelete a helyi közművelődésről Takácsi Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a többször módosított 1990. évi LXV. tv. 16.. / 1 / bekezdésében

Részletesebben

BOJT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE. 2015.április 10-I RENDKÍVÜLI NYÍLVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE

BOJT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE. 2015.április 10-I RENDKÍVÜLI NYÍLVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE BOJT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2015.április 10-I RENDKÍVÜLI NYÍLVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE Határozatok: 28/2015 (IV.10.) számú Bkt. határozat: 29/2015 (IV.10.) számú Bkt. határozat: A belterületi

Részletesebben

Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2010. június 30-i ülésére

Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2010. június 30-i ülésére 331-6/2010. E L Ő T E R J E S Z T É S Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2010. június 30-i ülésére Tárgy: Kunok és jászok a Kárpát-medencében 770 éve című kötet megjelentetéséhez támogatás

Részletesebben

MAKÓ VÁROS ALPOLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE VICEMAYOR OF MAKÓ

MAKÓ VÁROS ALPOLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE VICEMAYOR OF MAKÓ MAKÓ VÁROS ALPOLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE VICEMAYOR OF MAKÓ 1/162-1/2015/I. Ea: Varga Erika Tárgy: Czirbus Gábor alpolgármester tájékoztatója az előző ülés óta történt fontosabb tárgyalásokról, eseményekről.

Részletesebben

Méltó születésnapi ajándék

Méltó születésnapi ajándék Szeged gazdálkodásának egyre nagyobb hányadát teszik ki azok az állami és uniós pályázatok, melyeket teljes egészében a város fejlesztésére fordítanak. Az idén 32 milliárd forintot fektetnek be a város

Részletesebben

T Á J É K O Z T A T Ó a Képviselő-testülethez

T Á J É K O Z T A T Ó a Képviselő-testülethez FÖLDES NAGYKÖZSÉG POLGÁRMESTERE 4177 FÖLDES, Karácsony Sándor tér 5. /Fax: (54) 531 000 ; 531 001 E-mail: foldes.ph@gmail.com Iktatószám: 1424-7/2012 3. T Á J É K O Z T A T Ó a Képviselő-testülethez az

Részletesebben

A FOGLALKOZTATÁS BIZTONSÁGÁÉRT OMMF. Munkaügyi és munkavédelmi ellenőrzések eredményei

A FOGLALKOZTATÁS BIZTONSÁGÁÉRT OMMF. Munkaügyi és munkavédelmi ellenőrzések eredményei A FOGLALKOZTATÁS BIZTONSÁGÁÉRT OMMF Munkaügyi és munkavédelmi ellenőrzések eredményei 2007. 01. 01-2007. 08. 31 I. Az elmúlt évek ellenőrzési eredményei Az OMMF a társhatósági együttműködéssel, a súlyos

Részletesebben

Dunavecse Város Önkormányzat Képviselő Testületének. 2013. évi M U N K A T E R V E

Dunavecse Város Önkormányzat Képviselő Testületének. 2013. évi M U N K A T E R V E Dunavecse Város Önkormányzat Képviselő Testületének 2013. évi M U N K A T E R V E 2013. január 30. (szerda) 15 óra 2.) Javaslat a városi rendezvények, ünnepségek előkészítésére vonatkozó elképzelések pontosítására,

Részletesebben

SZAKMAI BESZÁMOLÓ. A konferenciáról készült ismertető elérhető az alábbi honlapcímen: www.bathorimuzeum.hu/közérdekű információk/pályázatok

SZAKMAI BESZÁMOLÓ. A konferenciáról készült ismertető elérhető az alábbi honlapcímen: www.bathorimuzeum.hu/közérdekű információk/pályázatok Nemzeti Kulturális Alap Igazgatósága 1388 Budapest Pf. 82 Pályázati azonosító: 3508/01085. SZAKMAI BESZÁMOLÓ A Magyar Nemzeti Múzeum 3508/01085. számú pályázati azonosítóval jelölt pályázata 290.000,-

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Vincze András jegyző, Jakabné Beke Gyöngyi irodavezető, Kovács Lászlóné irodavezető, Ludman Lajos TVG Kft.

JEGYZŐKÖNYV. Vincze András jegyző, Jakabné Beke Gyöngyi irodavezető, Kovács Lászlóné irodavezető, Ludman Lajos TVG Kft. JEGYZŐKÖNYV Készült: 2014. április 23-án de. 7,30 órakor a Nádudvari Polgármesteri Hivatalban a Városi Önkormányzat képviselő-testületének rendkívüli ülése alkalmából. Jelen vannak: Beke Imre polgármester

Részletesebben

A rendelet célja. A rendelet hatálya

A rendelet célja. A rendelet hatálya Belváros-Lipótváros Önkormányzatának 16/2003. (V.15.) rendelete a 20/2004. (IV.19.) rendelettel és a 15/2008. (III.19.) rendelettel és a 21/2009. (VI. 02.) rendelettel módosított egységes szerkezetbe foglalt

Részletesebben

Sajtómegjelenések Mentorprogram. Tartalomjegyzék

Sajtómegjelenések Mentorprogram. Tartalomjegyzék Tartalomjegyzék FEBRUÁR 26... 2 FÜGGETLEN HÍRÜGYNÖKSÉG... 2... 2 SZEGED SZERVER... 2... 2 OKTATÁSI ÉS KULTURÁLIS MINISZTÉRIUM... 3... 3 HÍREXTRA... 3 Sikeres a deszegregációs program... 3 WEBRÁDIO.HU...

Részletesebben

Írta: megyei.szerkeszto augusztus 29. szerda, 08:37 - Módosítás: augusztus 29. szerda, 08:48

Írta: megyei.szerkeszto augusztus 29. szerda, 08:37 - Módosítás: augusztus 29. szerda, 08:48 Közös ügyünk szinten tartani a hazai vérkészleteket. A Magyar Vöröskereszt Hajdú-Bihar Megyei Szervezete nagyrendezvényekre költözik ki kérve mindazokat, akik vért adhatnak, segítsenek embertársaikon.

Részletesebben

A hazai közlekedésbiztonsági helyzet alakulása a jogszabály-változások tükrében, a továbblépés lehetőségei

A hazai közlekedésbiztonsági helyzet alakulása a jogszabály-változások tükrében, a továbblépés lehetőségei Dr. Halmosi Zsolt r. vezérőrnagy rendőrségi főtanácsos országos rendőrfőkapitány-helyettes rendészeti főigazgató A hazai közlekedésbiztonsági helyzet alakulása a jogszabály-változások tükrében, a továbblépés

Részletesebben

Rendőri szerv: Hajdú-Bihar megyei Rendőr-főkapitányság december hónapra tervezett sebességmérések

Rendőri szerv: Hajdú-Bihar megyei Rendőr-főkapitányság december hónapra tervezett sebességmérések Nap Mérés tervezett ideje Mérés tervezett helye 07.00-09.00 4-es sz. főút Püspökladány - Kaba közötti 09.10-11.10 Püspökladány, Karcagi utca 11.20.-12.30 Püspökladány, Petőfi utca 13.40-15.00 4-es sz.

Részletesebben

HAVI SZAKMAI BESZÁMOLÓ 2013. április

HAVI SZAKMAI BESZÁMOLÓ 2013. április VECSÉS TELEPÜLÉSI POLGÁRŐR EGYESÜLET 2220 Vecsés, Fő út 112. Telefon: 06-30-758-5420 E-mail: info@vtpe.hu Bírósági bejegyzés száma: 4PK.60.187/2001 OPSZ tanúsítvány száma: 01/0053 Adószám: 18692512-1-13

Részletesebben

2. Javaslat a Heves Megyei Önkormányzat 2015. évi költségvetéséről szóló 4/2015. (II.16.) önkormányzati rendelet módosítására (szükség esetén)

2. Javaslat a Heves Megyei Önkormányzat 2015. évi költségvetéséről szóló 4/2015. (II.16.) önkormányzati rendelet módosítására (szükség esetén) Melléklet a 200/2015. (VI.26.) közgyűlési határozathoz Heves Megyei Közgyűlés 2015. év II. félévi ülésterve KÖZGYŰLÉS IDŐPONTJA: 2015. szeptember 25. NAPIREND 1. Elnöki jelentés 2. Javaslat a Heves Megyei

Részletesebben

Feltöltő, csapatépítő véradás

Feltöltő, csapatépítő véradás A Vöröskereszt megyei szervezete sorozatot szervez a régi időket megidéző sörös-kolbászos véradásokból a nyár második felében. A cél: kifejezni a véradók értékességét és motiválni a donorságra a nyári

Részletesebben

Javaslat a Heves Megyei Közgyűlés 2015. év II. félévi üléstervére és a 2016. év I. félévi ülésterv-tervezetére

Javaslat a Heves Megyei Közgyűlés 2015. év II. félévi üléstervére és a 2016. év I. félévi ülésterv-tervezetére 78-3/2015/231 Heves Megyei Közgyűlés Helyben Tisztelt Közgyűlés! Javaslat a Heves Megyei Közgyűlés 2015. év II. félévi üléstervére és a 2016. év I. félévi ülésterv-tervezetére A Közgyűlés és Szervei Szervezeti

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V EPLÉNY KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Szám: EPL/6/12/2015. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Eplény Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. október 28-án 18,00 órai kezdettel megtartott

Részletesebben

19/2007. (III. 29.) önkormányzati testületi határozat a Városüzemeltető Kft évi mérlegbeszámolóját az alábbi főbb számokkal hagyja jóvá: Bevétel

19/2007. (III. 29.) önkormányzati testületi határozat a Városüzemeltető Kft évi mérlegbeszámolóját az alábbi főbb számokkal hagyja jóvá: Bevétel 18/2007. (III. 29.) önkormányzati testületi határozat az önkormányzat 2006. évi belső ellenőrzéséről szóló tájékoztatót elfogadja. Határidő: azonnal Felelős: Arnóth Sándor polgármester 19/2007. (III. 29.)

Részletesebben

Heves Megyei Közgyűlés év I. félévi ülésterve

Heves Megyei Közgyűlés év I. félévi ülésterve Melléklet a 78/2018. (XII. 14.) közgyűlési határozathoz Heves Megyei Közgyűlés 2019. év I. félévi ülésterve KÖZGYŰLÉS IDŐPONTJA: 2019. január 25. 1. Tájékoztató Heves megye lakosságának egészségi állapotáról

Részletesebben

157/2002. (XII.12.) Képviselőtestületi határozat. Hajdúszoboszló Város Képviselőtestülete 2003. évi munkatervét az alábbiak szerint fogadja el:

157/2002. (XII.12.) Képviselőtestületi határozat. Hajdúszoboszló Város Képviselőtestülete 2003. évi munkatervét az alábbiak szerint fogadja el: 157/2002. (XII.12.) Képviselőtestületi határozat. Hajdúszoboszló Város Képviselőtestülete 2003. évi munkatervét az alábbiak szerint fogadja el: Január: 1. Az önkormányzat gazdasági ciklusprogramjának meghatározása

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. A támogatás formája: működési támogatásnak nem minősülő vissza nem térítendő támogatás.

ELŐTERJESZTÉS. A támogatás formája: működési támogatásnak nem minősülő vissza nem térítendő támogatás. Abony Városi Önkormányzat Polgármesterétől H-2740 Abony Tel.,fax: (53) 360-010 Kossuth tér 1. Az előterjesztés készítésében közreműködött: Településfejlesztési osztály Az előterjesztést megtárgyalta: Pénzügyi

Részletesebben

Tájékoztató. a Képviselő-testület két ülése között történt eseményekről, értekezletekről Békés Város Képviselő-testületének április 26-i ülésére

Tájékoztató. a Képviselő-testület két ülése között történt eseményekről, értekezletekről Békés Város Képviselő-testületének április 26-i ülésére Tájékoztató Sorszám: I. a Képviselő-testület két ülése között történt eseményekről, értekezletekről Békés Város Képviselő-testületének 2012. április 26-i ülésére 1. 2012. március 31-én rendezték a Békés

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Nyírmártonfalva község Falugyűlésén 2011. május 18. Helye: Művelődési Ház Nyírmártonfalva Jelen vannak: Kövér Mihály Csaba polgármester Debreceni Zsolt alpolgármester Gajdos

Részletesebben

T Á J É K O Z T A T Ó a Képviselő-testülethez

T Á J É K O Z T A T Ó a Képviselő-testülethez FÖLDES NAGYKÖZSÉG POLGÁRMESTERE 4177 FÖLDES, Karácsony Sándor tér 5. /Fax: (54) 531 000 ; 531 001 E-mail: foldes.ph@gmail.com Iktatószám: 1136-9/2013. 1. T Á J É K O Z T A T Ó a Képviselő-testülethez az

Részletesebben

Javaslat a Heves Megyei Közgyűlés év II. félévi üléstervére és a év I. félévi ülésterv-tervezetére

Javaslat a Heves Megyei Közgyűlés év II. félévi üléstervére és a év I. félévi ülésterv-tervezetére 62-3/2017/231 Heves Megyei Közgyűlés Helyben Tisztelt Közgyűlés! Javaslat a Heves Megyei Közgyűlés 2017. év II. félévi üléstervére és a 2018. év I. félévi ülésterv-tervezetére A Közgyűlés és Szervei Szervezeti

Részletesebben

Javaslat a Heves Megyei Közgyűlés év I. félévi üléstervére és a év II. félévi ülésterv-tervezetére

Javaslat a Heves Megyei Közgyűlés év I. félévi üléstervére és a év II. félévi ülésterv-tervezetére 62-5/2017/231 Heves Megyei Közgyűlés Valamennyi Bizottsága Heves Megyei Közgyűlés Helyben Tisztelt Bizottság! Tisztelt Közgyűlés! Javaslat a Heves Megyei Közgyűlés 2018. év I. félévi üléstervére és a 2018.

Részletesebben

A Haza és haladás vetélkedő döntője

A Haza és haladás vetélkedő döntője A Haza és haladás vetélkedő döntője 2013. május 27. Debrecen Részletek az előzetes feladatokból A megnyitó A csapatok munka közben Nézzük, kit rejt a léggömb? A zsűri a feladatok értékelése közben, nagy

Részletesebben

BIHARKERESZTES VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2013. NOVEMBER 14-I KÖZMEGHALLGATÁSI ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE

BIHARKERESZTES VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2013. NOVEMBER 14-I KÖZMEGHALLGATÁSI ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE BIHARKERESZTES VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2013. NOVEMBER 14-I KÖZMEGHALLGATÁSI ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE Határozat: 218/2013. (XI. 14.) BVKt határozat a közmeghallgatási tájékoztató elfogadásáról

Részletesebben

Pályázati figyelő 2010. október

Pályázati figyelő 2010. október Jelmagyarázat n.r. nincs adat nem releváns Műemlék-felújításhoz pályázatok A) Magyar pályázatok kapcsolódó 1 i Nemzeti Kulturális Alap - NKA NKA Ismeretterjesztés és Környezetkultúra Szakmai Kollégiuma

Részletesebben

Késő-Római Kikötőerőd Alapítvány beszámolója a es évekről Dunakeszi Késő-római Kikötőerőd Kiállítás

Késő-Római Kikötőerőd Alapítvány beszámolója a es évekről Dunakeszi Késő-római Kikötőerőd Kiállítás Késő-Római Kikötőerőd Alapítvány beszámolója a 2010-2011-es évekről Dunakeszi Késő-római Kikötőerőd Kiállítás A Dunakeszi, Horányi-révnél lévő, feltárt kikötőerőd az egyetlen magántulajdonban lévő bemutatott

Részletesebben

14/2000. (V. 17.) RENDELETE A KÖZMŰVELŐDÉSRŐL EGYSÉGES SZERKEZETBEN

14/2000. (V. 17.) RENDELETE A KÖZMŰVELŐDÉSRŐL EGYSÉGES SZERKEZETBEN ÓBUDA-BÉKÁSMEGYER ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK 14/2000. (V. 17.) RENDELETE A KÖZMŰVELŐDÉSRŐL A 49/2006. (XI. 6.), AZ 55/2008. (X. 31.) ÉS A 42/2009. (IX. 30.) RENDELETTEL EGYSÉGES SZERKEZETBEN ÓBUDA-BÉKÁSMEGYER

Részletesebben

Abony Város Önkormányzat Képviselő-testülete 2740 Abony, Kossuth tér 1. 1000-2/2008. Tárgy: jkv-i kivonat

Abony Város Önkormányzat Képviselő-testülete 2740 Abony, Kossuth tér 1. 1000-2/2008. Tárgy: jkv-i kivonat Abony Város Önkormányzat Képviselő-testülete 2740 Abony, Kossuth tér 1. 1000-2/2008. Tárgy: jkv-i kivonat Készült: Abony Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2008. január 31-i üléséről. Napirend:

Részletesebben

B E S Z Á M O L Ó a Képviselő-testülethez

B E S Z Á M O L Ó a Képviselő-testülethez FÖLDES NAGYKÖZSÉG POLGÁRMESTERE 4177 FÖLDES, Karácsony Sándor tér 5. /Fax: (54) 531 000 ; 531 001 E-mail: foldes.ph@gmail.com Iktatószám: 1608-2/2013. ; 1607-3/2013. 2. a.) a helyi Polgárőrség B E S Z

Részletesebben

Szendrő Város Önkormányzatának 10/2014.(V.29.) önkormányzati rendelete a közművelődési tevékenység helyi feladatairól

Szendrő Város Önkormányzatának 10/2014.(V.29.) önkormányzati rendelete a közművelődési tevékenység helyi feladatairól Szendrő Város Önkormányzatának 10/2014.(V.29.) önkormányzati rendelete a közművelődési tevékenység helyi feladatairól Szendrő Városi Önkormányzat Képviselő-testülete a muzeális intézményekről, a nyilvános

Részletesebben

http://mszp.hu/calendar

http://mszp.hu/calendar 2012.06.22. péntek A miskolci rendőrség előtt demonstráltak helyi szocialisták Emberközelibb politikát Európában! A költség el van vétve Fenyegető igazságtalanság Széll-el szemben Kaposváron Nagykátán

Részletesebben

XXVII. évfolyam 6. szám november 30. JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZLÖNYE A JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYEI KÖZGYŰLÉS HIVATALOS LAPJA

XXVII. évfolyam 6. szám november 30. JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZLÖNYE A JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYEI KÖZGYŰLÉS HIVATALOS LAPJA XXVII. évfolyam 6. szám 2017. november 30. JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZLÖNYE A JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYEI KÖZGYŰLÉS HIVATALOS LAPJA TARTALOM Szám Tárgy Oldal I. JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYEI

Részletesebben

Hajdú-Bihar megyei Rendőr-főkapitányság. 2015. június hónapra tervezett sebességmérések

Hajdú-Bihar megyei Rendőr-főkapitányság. 2015. június hónapra tervezett sebességmérések Mérés napja Mérés tervezett ideje Mérés tervezett helye június 01., hétfő Hajdú-Bihar megyei Rendőr-főkapitányság 2015. június hónapra tervezett sebességmérések 06.40-08.50 354-es számú főút Debrecen-Bocskaikert

Részletesebben

Tájékoztató a Polgári Polgárőr Egyesület tevékenységéről

Tájékoztató a Polgári Polgárőr Egyesület tevékenységéről Tájékoztató a Polgári Polgárőr Egyesület tevékenységéről 2014 Szabó Tiborné Az egyesület elnöke Tájékoztató a Polgári Polgárőr Egyesület tevékenységéről Az egyesület jogállása: A polgárőrség önálló civil

Részletesebben

JÁSZLADÁNY NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA. 20/2009. (VI.28.) sz. r e n d e l e t e

JÁSZLADÁNY NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA. 20/2009. (VI.28.) sz. r e n d e l e t e JÁSZLADÁNY NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA 20/2009. (VI.28.) sz. r e n d e l e t e a képviselő-testület által odaítélhető díjak adományozásáról, és a közszférában tevékenykedők elismeréséről (módosításokkal egységes

Részletesebben

A «A A Polgárok Európai Évének Ünnepe Sombereken» projektet az Európai Unió finanszírozta az Európa a polgárokért program keretében

A «A A Polgárok Európai Évének Ünnepe Sombereken» projektet az Európai Unió finanszírozta az Európa a polgárokért program keretében EURÓPA A POLGÁROKÉRT A «A A Polgárok Európai Évének Ünnepe Sombereken» projektet az Európai Unió finanszírozta az Európa a polgárokért program keretében Az 1. alprogram, 1.1. pályázati típusra vonatkozóan

Részletesebben

Tapolca Város Önkormányzata Képviselő-testületének 39/2012. (XII. 17.) önkormányzati rendelete

Tapolca Város Önkormányzata Képviselő-testületének 39/2012. (XII. 17.) önkormányzati rendelete Tapolca Város Önkormányzata Képviselő-testületének 39/2012. (XII. 17.) önkormányzati rendelete a helyi közművelődésről (módosítással egybefoglalva és lezárva: 2014. december 31.) Tapolca Város Önkormányzatának

Részletesebben

Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Képviselőtestülete

Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Képviselőtestülete Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Képviselő-testület ülése i X. kerületi Rendőrkapitányság?nnQ < P n i c Vezetője.{""L^l?. * 1102, Harmat u. 6-8. 3 1475, Pf. 31. S 36 (1) 263-7200 /50-100 Főváros

Részletesebben

A legnagyobb tanári művészet, hogy az alkotás és felismerés örömét ébresszék. /A. Einstein/

A legnagyobb tanári művészet, hogy az alkotás és felismerés örömét ébresszék. /A. Einstein/ DÉR NAPOK RENDEZVÉNYSOROZAT Mottó: A legnagyobb tanári művészet, hogy az alkotás és felismerés örömét ébresszék. /A. Einstein/ Iskolánk 2003-ban vette fel Dér István festőművész (1937 1993) nevét. A település

Részletesebben

Székhely: 1149 Budapest, Bosnyák tér 5. Törzskönyvi azonosítószám: HIRDETMÉNY

Székhely: 1149 Budapest, Bosnyák tér 5. Törzskönyvi azonosítószám: HIRDETMÉNY HIRDETMÉNY A Nemzeti Földalapkezelő Szervezet (a továbbiakban: NFA) mint Kiíró a Nemzeti Földalapról szóló 2010. évi LXXXVII. törvény (a továbbiakban: Nfatv.) 18. (1) bekezdés a) pontja, valamint a Nemzeti

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült Ráckeresztúr Község Önkormányzat Képviselő-testületének. 2015. 04. 29-én megtartott testületi üléséről.

JEGYZŐKÖNYV. Készült Ráckeresztúr Község Önkormányzat Képviselő-testületének. 2015. 04. 29-én megtartott testületi üléséről. Szám:600/7/2015. 7. JEGYZŐKÖNYV Készült 2015. 04. 29-én megtartott testületi üléséről. Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal Nagyterme Az ülés kezdési időpontja: 17:00 óra Jelenlévők: Dr. Szentes-Mabda

Részletesebben

BESZÁMOLÓ GÖDÖLLŐI MÚZEUMI ÉJ

BESZÁMOLÓ GÖDÖLLŐI MÚZEUMI ÉJ BESZÁMOLÓ GÖDÖLLŐI MÚZEUMI ÉJ Évek óta hagyomány, hogy Gödöllő városa a Múzeumok Éjszakája programot városi összefogásban valósítja meg.tehát nemcsak a múzeumok (Gödöllői Városi Múzeum, Gödöllői Királyi

Részletesebben

OROSZLÁNY VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK TERVEZETT ÜLÉSNAPJAI 2015-BEN N Y Á R I S Z Ü N E T

OROSZLÁNY VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK TERVEZETT ÜLÉSNAPJAI 2015-BEN N Y Á R I S Z Ü N E T Oroszlány Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. évi munkaterve OROSZLÁNY VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK TERVEZETT ÜLÉSNAPJAI 2015-BEN 1. 2015. január 27. munkaülés 2. 2015. február

Részletesebben

Magyar Olívia Dóra éneke mindenkit megindított (Fotó: Gyarmati Gábor)

Magyar Olívia Dóra éneke mindenkit megindított (Fotó: Gyarmati Gábor) Múlt és jövő közeli és távoli perspektívában: megtartotta éves közgyűlés és Vöröskereszt világnapi megemlékezését a Magyar Vöröskereszt Hajdú-Bihar Megyei Szervezete. Személyesen jött el Kardos István,a

Részletesebben

ÓBUDA-BÉKÁSMEGYER ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK 14/2000. (V. 17.) RENDELETE A KÖZMŰVELŐDÉSRŐL EGYSÉGES SZERKEZETBEN

ÓBUDA-BÉKÁSMEGYER ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK 14/2000. (V. 17.) RENDELETE A KÖZMŰVELŐDÉSRŐL EGYSÉGES SZERKEZETBEN ÓBUDA-BÉKÁSMEGYER ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK 14/2000. (V. 17.) RENDELETE A KÖZMŰVELŐDÉSRŐL A 49/2006. (XI. 6.) 1, AZ 55/2008. (X. 31.) 2, A 42/2009. (IX. 30.) 3 ÉS AZ 56/2012. (XI. 30.) 4 RENDELETTEL

Részletesebben

HAJDÚ-BIHAR MEGYE MUNKAERŐ-PIACI HELYZETE

HAJDÚ-BIHAR MEGYE MUNKAERŐ-PIACI HELYZETE HAJDÚ-BIHAR MEGYE MUNKAERŐ-PIACI HELYZETE a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat adatai alapján 2016. év december hónap Jóváhagyta: Foglalkoztatási Főosztály 4024 Debrecen, Piac u. 42-48. Telefon: (36 52)

Részletesebben

ÍGY VÁLASZTOTTUNK. keményen számon kérjük az adóelkerülést. A célunk az, hogy többen fizessünk, és kevesebbet.

ÍGY VÁLASZTOTTUNK. keményen számon kérjük az adóelkerülést. A célunk az, hogy többen fizessünk, és kevesebbet. ÍGY VÁLASZTOTTUNK Az igazi munka csak most kezdõdik! Tervek és lehetõségek az országgyûlési választás után A választókerületünkben élõk Sági Istvánt, városunk képviselõ-testülete pénzügyi és városfejlesztési

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S

E L Ő T E R J E S Z T É S E L Ő T E R J E S Z T É S Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2012. március 26-i ülésére Tárgy: Döntés a 2012. évi Zirc Város Díszpolgára cím és kitüntetések adományozására szóló javaslattételi

Részletesebben

Hungarikummá nyilvánították a debreceni párost

Hungarikummá nyilvánították a debreceni párost Hungarikummá nyilvánították a debreceni párost Megtörtént, amire már rég várt a város: a Debrecenben ülésező Hungarikum Bizottság meghozta döntését, és a debreceni páros hungarikum lett. Régen várt esemény

Részletesebben

ÓBUDA-BÉKÁSMEGYER ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK 14/2000. (V. 17.) RENDELETE A KÖZMŰVELŐDÉSRŐL EGYSÉGES SZERKEZETBEN

ÓBUDA-BÉKÁSMEGYER ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK 14/2000. (V. 17.) RENDELETE A KÖZMŰVELŐDÉSRŐL EGYSÉGES SZERKEZETBEN ÓBUDA-BÉKÁSMEGYER ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK 14/2000. (V. 17.) RENDELETE A KÖZMŰVELŐDÉSRŐL A 49/2006. (XI. 6.) 1, AZ 55/2008. (X. 31.) 2, A 42/2009. (IX. 30.) 3, AZ 56/2012. (XI. 30.) 4, A 21/2015.

Részletesebben

HAJDÚ-BIHAR MEGYÉBEN ILLETÉKESSÉGGEL RENDELKEZŐ TERÜLETI ÁLLAMIGAZGATÁSI SZERVEK

HAJDÚ-BIHAR MEGYÉBEN ILLETÉKESSÉGGEL RENDELKEZŐ TERÜLETI ÁLLAMIGAZGATÁSI SZERVEK HAJDÚ-BIHAR MEGYÉBEN ILLETÉKESSÉGGEL RENDELKEZŐ TERÜLETI ÁLLAMIGAZGATÁSI SZERVEK 1. 4024 Debrecen, Piac u. 54. Kormánymegbízott: Rácz Róbert Telefon: :(+36 52) 504-102 E-mail: hivatal@hbmkh.hu Főigazgató:

Részletesebben

Kacsóta Községi Önkormányzat 4/2004. (IV.19.) KT. Rendelete. a közművelődésről

Kacsóta Községi Önkormányzat 4/2004. (IV.19.) KT. Rendelete. a közművelődésről Kacsóta Községi Önkormányzat 4/2004. (IV.19.) KT. Rendelete a közművelődésről Kacsóta községi Önkormányzatának Képviselő-testülete a helyi közművelődési feladatok ellátása érdekében a kulturális javak

Részletesebben

FELSŐZSOLCA VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK ÉVI MUNKATERVE

FELSŐZSOLCA VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK ÉVI MUNKATERVE FELSŐZSOLCA VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2018. ÉVI MUNKATERVE I. TESTÜLETI ÜLÉSEK IDŐPONTJA ÉS NAPIRENDJE JANUÁR 17. 1. Beszámoló a Felsőzsolcai Polgárőr Egyesület 2017. évi tevékenységéről

Részletesebben

Szentes Város Alpolgármestere 6600 Szentes, Kossuth tér 6. sz. Ikt.sz.: 16-4783/2007. Témafelelős: Hering Ferenc

Szentes Város Alpolgármestere 6600 Szentes, Kossuth tér 6. sz. Ikt.sz.: 16-4783/2007. Témafelelős: Hering Ferenc Szentes Város Alpolgármestere 6600 Szentes, Kossuth tér 6. sz. Ikt.sz.: 16-4783/2007. Témafelelős: Hering Ferenc Tárgy: Együttműködési megállapodás a Szent Erzsébet Katolikus Általános Iskola és Óvoda,

Részletesebben

2007. június 8-án Stockholmban adták át a 2006-os Europa Nostra Díjakat. A Ferihegyi Repülőtér I. Termináljának felújítása és a New York Palota és

2007. június 8-án Stockholmban adták át a 2006-os Europa Nostra Díjakat. A Ferihegyi Repülőtér I. Termináljának felújítása és a New York Palota és 26. Az EU Kulturális Örökség Díja és Magyarország Az EU Kulturális Örökség Díja és Magyarország 2007. június 8-án Stockholmban adták át a 2006-os Europa Nostra Díjakat. A Ferihegyi Repülőtér I. Termináljának

Részletesebben

Biharkeresztes Őszi Kulturális Programok

Biharkeresztes Őszi Kulturális Programok Biharkeresztes 2013. Őszi Kulturális Programok Szeptember havi programok ITTHON VAGY MAGYARORSZÁG, SZERETLEK Szüreti Felvonulás és Bál Időpont: 2013. szeptember 28. 14.00 óra Helyszín: Városi Sportcsarnok

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v 1-13/2014. szám J e g y z ő k ö n y v Készült: Kunbaja Községi Önkormányzat Képviselő-testülete 2014. szeptember 3-án (szerda) 18 00 órai kezdettel megtartott közmeghallgatással egybekötött üléséről. Az

Részletesebben

Berekfürdő Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. november hó 18. napján tartott falugyűlésének J E G Y Z Ő K Ö N Y V E

Berekfürdő Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. november hó 18. napján tartott falugyűlésének J E G Y Z Ő K Ö N Y V E Berekfürdő Községi Önkormányzat 5309 Berekfürdő, Berek tér 15. Berekfürdő Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. november hó 18. napján tartott falugyűlésének J E G Y Z Ő K Ö N Y V E Készült:

Részletesebben

EDELÉNY VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2010. október 9-én megtartott rendkívüli ülésének

EDELÉNY VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2010. október 9-én megtartott rendkívüli ülésének EDELÉNY VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2010. október 9-én megtartott rendkívüli ülésének a./ Tárgysorozata b./ Jegyzőkönyve c./ Határozata T Á R G Y S O R O Z A T 1./ Javaslat a képviselő-testület

Részletesebben

ÖNKORMÁNYZATI VÁLASZTÁSOK 2014.10.12. Ön gondolta volna? 2014 9. szám. VII. évfolyam

ÖNKORMÁNYZATI VÁLASZTÁSOK 2014.10.12. Ön gondolta volna? 2014 9. szám. VII. évfolyam VII. évfolyam 2014 9. szám Ön gondolta volna? Ahogyan azt a www.dunaharasztima.hu portál szeptember 11-i híréből megtudhattuk, tizenkét év után az idei önkormányzati választásokon jelenlegi polgármesterünknek

Részletesebben

INTÉZMÉNY NEVE HELYSZÍN TEVÉKENYSÉG egészségügyi terület

INTÉZMÉNY NEVE HELYSZÍN TEVÉKENYSÉG egészségügyi terület egészségügyi terület Magyar Rákellenes Liga i Alapszervezete rendezvények szervezési feladatainak segítése, havi hírlevelek kihordása az alapszervezeti tagok részére, kézműves foglalkozások Magyar Vöröskereszt

Részletesebben

Rendőri szerv: Hajdú-Bihar megyei Rendőr-főkapitányság szeptember hónapra tervezett sebességmérések

Rendőri szerv: Hajdú-Bihar megyei Rendőr-főkapitányság szeptember hónapra tervezett sebességmérések Nap Mérés tervezett ideje Mérés tervezett helye szeptember 01. vasárnap Rendőri szerv: Hajdú-Bihar megyei Rendőr-főkapitányság 2013. szeptember hónapra tervezett sebességmérések 07.00-09.00 Püspökladány

Részletesebben

Állati jó - a számomra legkedvesebb állat a Hortobágyon - rajzpályázat 2014

Állati jó - a számomra legkedvesebb állat a Hortobágyon - rajzpályázat 2014 Állati jó - a számomra legkedvesebb állat a Hortobágyon - rajzpályázat 2014 A Hajdú-Bihar, Jász-Nagykun-Szolnok és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei óvodák, általános- és középiskolák körében négy kategóriában

Részletesebben

Előterjesztés Békés Város Képviselő-testülete december 16-i ülésére

Előterjesztés Békés Város Képviselő-testülete december 16-i ülésére Tárgy: Békés Város Képviselő-testületének 2011. I. félévi munkaterve Előkészítette: Tárnok Lászlóné jegyző Véleményező bizottság: valamennyi bizottság Sorszám: III/4. Döntéshozatal módja: Egyszerű szótöbbség

Részletesebben

VAN SZERENCSÉNK HÍVNI A NAGYÉRDEMŰ KÖZÖNSÉGET! UTAZZON AZ OMNIBUSSZAL! KISVÁRDA A SZÁZADFORDULÓN

VAN SZERENCSÉNK HÍVNI A NAGYÉRDEMŰ KÖZÖNSÉGET! UTAZZON AZ OMNIBUSSZAL! KISVÁRDA A SZÁZADFORDULÓN VAN SZERENCSÉNK HÍVNI A NAGYÉRDEMŰ KÖZÖNSÉGET! UTAZZON AZ OMNIBUSSZAL! KISVÁRDA A SZÁZADFORDULÓN 3507/00102 Szakmai beszámoló Az idén immár hatodik alkalommal volt Múzeumok Éjszakája Kisvárdán. A késő

Részletesebben

Derecskei Zenei Esték

Derecskei Zenei Esték MÁJUS 1. (szombat) 10.00 óra Majális Helyszín: Sárostói Sportpálya Az idén elõször lehetõség lesz támogatói jegy vásárlására is, mellyel a rendezvényt támogathatják. Az támogatói jegy ára 550 Ft. Egy támogatói

Részletesebben

Sándor Imre PR-díj Melléklet A magyar Indiana Jones-ok Lounge Communication

Sándor Imre PR-díj Melléklet A magyar Indiana Jones-ok Lounge Communication Sándor Imre PR-díj 2015 Melléklet A magyar Indiana Jones-ok Lounge Communication Néhány kép az ásatásról Az Index-Indavideó anyaga Tömegsírt találtak, csak nem olyat Indavideó 2015.05.25. A régészeti magánvállalkozás,

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Bükkszék Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. október 24-én, 17.00 órakor tartott falugyűlésén és közmeghallgatásán Jelen vannak: Zagyva Ferencné polgármester

Részletesebben

Alba Radar. 21. hullám

Alba Radar. 21. hullám Alba Radar Lakossági közvélemény-kutatási program Székesfehérváron 21. hullám A személyi jövedelemadó 1 százalékának felajánlási hajlandósága - ÁROP 1.1.14-2012-2012-0009 projekt keretén belül - 2014.

Részletesebben