A sorozat következő, huszonharmadik kötete augusztus 11-étől kapható a hírlapárusoknál és más terjesztőknél.

Átírás

1

2 A sorozat következő, huszonharmadik kötete augusztus 11-étől kapható a hírlapárusoknál és más terjesztőknél. Az eddig megjelent kötetek: I. Varázslat II. Átkos örökség III. Örvényben IV. N. Vágyakozás V. Halálos bűn VI. Nincs menekülés VII. Kísértetkastély VIII. A pribék leánya IX. A magányos lovag X. Hóvihar XI. Vérbosszú XII. Nyugtalan szív XIII. A sátán lábnyoma XIV. Remény nélkül XV. Keleti szél XVI. A bitófa virága XVII. A halál kertje XVIII. Maszkabál XIX. XIX Sárkányfogvetemény XX. Hollószárnyak suhogása XXI. Farkasok órája XXII. Démon és angyal A további kötetek havonta jelennek meg. Az eddig megjelent kötetek megrendelhetők a kiadónál (a megrendelő lap a kötet végén található). A korábbi kötetek beszerezhetők a Budapest XIX., Csokonai u. 14. sz. alatti antikváriumban is. Az ezután megjelenő kötetek előfizetésére vonatkozó részletes tudnivalókat a kötet végén ismertetjük.

3

4 A svéd nyelvű eredeti mű címe: Demonen och jungfrun Copyright by Margit Sandemo, 1985 All rights reserved Hungarian translation (c) Kovács Ilona, 1995 Hungarian edition CESAM HUNGARY, 1995 A fordítást az eredetivel egybevetette: Miszoglád Gábor Felelős kiadó és szerkesztő: Nagy Árpád A kiadó címe: Budapest, 1063 Kmety György u. 18. ISBN HU ISSN Előkészítés: Seszták Sándor Készült: Aktietrykkeriet i Trondhjem Terjeszti a Budapesti Hírlapkereskedelmi Rt., a Nemzeti Hírlapkereskedelmi Rt. és a regionális részvénytársaságok, valamint alternatív lap- és könyvterjesztők Ára: 280 Ft Előfizethető a Magyar Posta Rt. Hírlapüzletági Igazgatóságnál (1846 Budapest), az ügyfélszolgálati irodákban, a hírlapkézbesítőknél, a Hírlapelőfizetési Irodában (HELIR, XIII. ker. Budapest, Lehel út 10/a, levélcím: 1900 Budapest) és vidéken a postahivatalokban. (A részletes előfizetési feltételek és a megrendelőlap a kötet végén találhatók).

5 A JÉGHEGYEK NÉPE könyvsorozat huszonkettedik kötete. A sorozat Margit Sandemo norvég írónő alkotása Gonosz Tengel leszármazottainak évszázadokon átívelő történetét meséli el. Gonosz Tengel magával az ördöggel kötött szövetséget Démon és angyal Heike Lind, a Jéghegyek Népe nemzetségének leszármazottja hazatér Norvégiába, hogy visszaszerezze jogos örökségét. Rokonait nem találja, a nemzetség ősi birtokait gátlástalan csalók kaparintották meg. Tanácstalan egészen addig, amíg rá nem talál egy fiatal lányra, aki az erdőbe menekült az emberi gonoszság elől

6 GONOSZ TENGEL régesrégen, többszáz éve kiment a pusztába, hogy eladja lelkét a Sátánnak Ő lett a Jéghegyek Népének ősapja. Az ördög földi hatalmat ígért neki és utódainak, ha ennek fejében minden nemzedékből legalább egyetlen leszármazottja a Gonosz szolgálatába áll és gaztetteket követ el. Varázserejükről és sárgás fényben égő ragadozószemükről lehet felismerni őket. Egyiküket olyan természetfeletti hatalommal ruházta fel a Sátán, amilyet addig nem látott a világ és ezután sem fog látni. A nemzetségen addig ül az átok, amíg valaki meg nem találja Gonosz Tengel üstjét, s benne azt a varázsfőzetet, amellyel megidézte a Sötétség Fejedelmét. Igy szól az ősi legenda. Vagy talán mégsem így történt? Valójában úgy esett, hogy Gonosz Tengel felkereste az élet forrását, és ivott a gonoszság vizéből. Örök életet és az emberiség feletti hatalmat ígértek neki, ha ennek fejében eladja utódai lelkét a Gonosznak. De számára rossz idők jártak akkoriban a földön. Ezért csendes szendergésbe vonult vissza, hogy kivárja, amíg eljön az ő ideje. Az üst, amelyről annyit regéltek, nem is üst, hanem korsó, melyet elásott a gonoszság vizével. Most türelmetlenül vár a jelre, hogy felébreszsze szendergéséből. Valamikor a XVI. század során született a Jéghegyek Népének egy átokverte tagja, aki megpróbálta

7 jóra fordítani a rosszat, és ezért Jó Tengelnek nevezték az emberek. Ez a történet az ő családjáról szól, legkivált családjának nőtagjaitól. Közülük az egyiknek, Shirának 1742-ben sikerült eljutnia az élet forrásához. Merített tiszta vizéből, amely feloldja a sötét forrásvíz gonosz hatalmát. De az elásott korsót senki nem találta meg idáig. A nemzetség tagjai attól félnek, hogy Gonosz Tengel idő előtt felébred, még mielőtt megtalálnák. Annyit tudnak csupán, hogy valahol Dél- Európában rejtőzik, és csak egy varázserejű furulya képes felébreszteni. Ezért a Jéghegyek Népe retteg a furulyák szavától.

8 1. fejezet ISMERETLENKÉNT érkezik ősei birtokára. Több mint húsz év telt el azóta, hogy apja, Sölve nyomtalanul eltűnt. Már ő is betöltötte huszadik életévét. Egész életében ide vágyott. A birtokra, mely apjáé volt, s melyet most ő örökölt. Graastensholm. Mintha a földből bújt volna elő hirtelen. Délről érkezett, Svédországon keresztül. Svéd rokonai csak ámultak-bámultak, amikor meglátták, hiszen nem is tudtak a létezéséről. Gyűlöletben fogant, kétségbeeséssel fogadták a születését. Világrajöttével anyja halálát okozta. Apja gyűlölte és kínozta, szégyenteljes halála neki menekülést hozott. Nemtörődöm apja révén a keresztségben olyan nevet kapott, amely akár lányé is lehetne. De ő a férfiasság és az erő jelképévé tette ezt a nevet. Heike örök magányra ítéltetett. Kitaszította az emberi közösség. Amikor megérkezett norvégiai otthonába, majd' hanyatt esett az elé terülő látványtól. Nem is lehet igaz, hogy ez a gyönyörű és hatalmas uradalom, rajta a kastéllyal, az övé! Tekintetével tovább pásztázta a vidéket. Heike ijesztően csúnya volt. Hosszú, loboncos, sötétbarna haj keretezte csontos, szögletes, ördögien rút arcát. Óriási fülei az ég felé meredtek. Szeme sárgás fényben égett. Nagy, hófehér fogai előviláglottak napbarnított arcából. Széles, érzéki orrcimpája körül keserű vonás rajzolódott ki. Hegyes álla erősen előreug-

9 rott. No és hatalmas vállai! Ezek a vállak a halált hozták a Jéghegyek Népének asszonyaira, akik ilyen szörnyetegeknek adtak életet. A nemzetség átokverte tagja, egyik legcsúnyább kitaszítottja volt Heike. Ám akik megismerték, megbizonyosodhattak róla, hogy a szíve tele van szomorúsággal, és végtelen gyöngédséget érez minden szenvedő iránt. A sárgás fényben úszó ragadozószemek még mindig a távolba meredtek. Utat látott, mely egy kisebb uradalomhoz vezetett a nagy birtok közelében. Óriási, ősrégi fák övezték. Majorságok és kisebb tanyák körvonalai rajzolódtak ki szerte a völgyben A völgy közepén állt a templom. Kicsit távolabb egy takaros kis major feküdt a tónál. Elistrand volna? Valószínűleg. A kisebb meg a Hársfaliget lesz. De hát akkor Heike lázasan gondolkozott. Akkor a legnagyobb lesz az övé! Graastensholm. Még mindig lóháton ült, és megpróbálta elhitetni magával, hogy ő, a nincstelen Heike az ura ennek a birtoknak. A szántóföldek és mezők a járásnak több mint a felét kitették. Nem is beszélve a házakról és magtárakról. No és maga a birtok, a pompás kastélylyal! Ide-oda csapongtak a gondolatai. A ház mélyén rejtőzik a kincs. A Jéghegyek Népének páratlan, csodás gyógynövénykészlete és varázs-

10 tudománya. De mind között a legértékesebb a Shira által megszerzett hegyikristály üveg, benne a Négy Szél Hegyének tiszta forrásvizével. Ezt kell elvinnie a Jéghegyek Népének völgyébe, hogy véget vessen Gonosz Tengel hatalmának. Meg kell találnia a gonoszság sötét vizének korsóját, melynek hatalmát csak a tiszta forrásvízzel lehet feloldani. Ez a küldetésem gondolta Heike. Valójában nem tudta, tényleg így van-e. De meg akarta próbálni, hátha szerencsével jár. Tekintete elkomorodott. Mozgást látott a tanyán. A mozgó lények messziről olyan kicsinek látszottak, mint a hangyák. Nem akart hinni a szemének! A Jéghegyek Népe nemzetségéből nincs egy teremtett lélek sem, aki beköltözhetne a birtokra. Hacsak nem Vemund kislánya? Nincs mit tenni, várnia kell, hogy megtudja, mi folyik itt. A graastensholmi uradalom Végre otthon van! A hosszú utazás véget ért. HEIKE SOKÁIG FENT MARADT a hegygerincen, nem tudta mi tévő legyen. Nagyon nem volt ínyére, hogy újra idegenekkel társalogjon. Előre irtózott riadt tekintetüktől, melyet a külseje váltott ki belőlük. Soha nem lesz képes beletörődni ebbe. Az volt a baj, hogy sehol nem maradt hosszabb ideig. Amikor az emberek jobban megismerték, elszállt minden félelmük, azután már hamar befogadták. Heike azonban arra ítéltetett, hogy mindig úton legyen. Az egészen délen fekvő Krajnából indult. Az

11 úton a babonás emberek nem viselkedtek vele túl barátságosan, ő pedig halálosan belefáradt, hogy folyton a jószándékáról próbálja meggyőzni őket. Mindig elmagyarázta, ki is ő valójában, és miért ilyen az ábrázata. Annyira ijesztően nézett ki, hogy igyekezett elkerülni a falvakat. Inkább az erdőket, kietlen területeket választotta. Most végre célba ért. Lassan, elgondolkozva lovagolt lefelé. Még nem tudta, mihez kezdjen. Nem sokra rá találkozott egy férfival, aki szekéren jött vele szemben az úton. Heike lefékezte a lovat, arra gondolt, hogy bemenekül az erdőbe, de aztán feladta. Nem térhet ki mindig az efféle találkozások elől. Jobb, ha idejében hozzászoknak az itt élő emberek. Valamikor el kell kezdenie. Az öreg az idegent kémlelte, majd bizonytalan mozdulattal megállította a szekeret. No, kezdődik gondolta Heike. Adjon isten köszöntötte az öreget. Most az egyszer nem a megszokott rend szerint történtek a dolgok. Az öreg fogatlan ajka megremegett. Reszkető hangon így szólt: Adj isten Te jó ég, ez nem maga? Nem! Nem, az nem lehet, csak képzelődöm. Heike már épp válaszolni akart, hogy nem a Sátánnal áll szemben, öregapám de torkán akadt a szó. Észrevette, hogy remény csillog az öreg szemében, és a hangja is reményteli. Miről beszélsz? kérdezte. Nem, nem. Egy pillanatra azt hittem, hogy az

12 öreg Paladinnal találkoztam. De tévedtem. Paladinnal? Igen, Ulvhedinnel. Hanem ő biztosan nem jár vissza kísérteni, rendes uraság volt. Heike elmosolyodott és leszállt a lóról. Nem Ulvhedin vagyok, hanem egy rokona. Heikének hívnak. Daniel, Ingrid és Dan Lind fiának unokája vagyok, a Jéghegyek Népe nemzetségéből. Az öreg arca még jobban megremegett. Szeme megtelt könnyel, előrelépett és megszorította Heike kezét. Daniel unokája? Daniel uraságé? Ez csakugyan igaz? Ó, milyen kár, hogy Ingrid asszony nincs már köztünk, milyen szomorú is ez! Igen, én is sajnálom. Újra az uradalmon üdvözölhetjük a Jéghegyek Népe nemzetségének egyik tagját. Amikor már azt hittük, hogy sosem lesz részünk ebben! Jaj, kedves fiam, Isten hozott itthon! Látom, te is hordozod a bélyeget. Igen, de a nemzetségnek nem a gonosz, átokverte tagjai közé tartozom. Paladin sem volt az. Talán csak kezdetben, de aztán jó útra tért. Most látom, hogy más vagy, mint ő, nem is hasonlítotok olyan nagyon egymásra. Csak annyiban, hogy neki is elég ijesztő volt a külseje mosolygott Heike. No meg a vállunk. Így igaz. Ki vagy te, öregapám? Eiriknek hívnak, Elistrandon szolgáltam. Akkor még Jon uraság volt ott a gazda. Ulf uraság alatt is dolgoztam, de felesége, Tora asszony urizáló asszony-

13 ság volt, így nem jöttünk ki igazán. Öreg napjaimra inkább önállósítottam magam. Innen nem messze éldegélek a bérleményemen. Értem. No és ki lakik most Elistrandon? Az öreg nagyon elkomorodott. Hajaj, uraság! Semmi sincs már úgy a majorban, ahogy rég! Miután Ingrid asszonyság meghalt, majd Tark úr és felesége, a szép Elisabet is, minden megváltozott. Elistrandot most egy állami intéző irányítja. Köztiszteletnek kellene, hogy örvendjen, de erről szó sincs! Úgy viselkedik, mintha övé lenne a birtok. Graastensholmon pedig Eirik suttogóra fogta a hangját. A jelenlegi tulajdonos maga a megtestesült gonoszság! Mindenki arról sutyorog a faluban, hogy jogtalanul kaparintotta meg a birtokot. De nem volt senki a nemzetségből, aki örökölhette volna. Hanem most már itt vagyok én mondta Heike, és sötét pillantást küldött Graastensholm felé. A Jéghegyek Népe nemzetségéből senki nem él már Norvégiában? Az öreg előrehajolva suttogta: Nem lehet tudni. Tarknak született egy lánya, és eltűnt. Hogy érted ezt? Úgy hírlik, látták fent a hegytetőn. Egy évvel ezelőtt. Óvatosan arrafelé mutatott, mintha attól tartana, megpillantanak ott valakit. Heike a Graastensholm mögött magasodó hegyoldal felé nézett. Mindent tudni akarok jelentette ki. Veled tarthatok a tanyádra? Egyelőre nem akarom felfedni kilétemet a graastensholmi és elistrandi betolakodók

14 előtt. Először hallani szeretném az egész történetet. Szívesen látlak szerény otthonomban mondta Eirik ünnepélyesen, Csak attól tartok, túl szegényesnek fogod találni. Heike melegen rámosolygott. Hidd el, tudom, mi a szegénység. Mielőtt visszaszerzem az uradalmat, a végére akarok járni, hogy Elisabet és Vemund lánya életben van-e. Látom ám, hogy a Jéghegyek Népének igazi leszármazottja vagy ragyogott fel Eirik arca. Neked az emberek mindennél fontosabbak, még a birtoknál is. Ha nyomára bukkannál Tark kisasszonynak, mindannyiunkat megörvendeztetnéd a faluban. Hiszen nem tűnhet el valaki csak úgy nyomtalanul. Bizony mondta emlékeibe merülve Heike, nincs annál rettenetesebb. VINGA TARKNAK hívják. A Jéghegyek Népe nemzetségének egyik legnagyszerűbb leszármazottja, Villemo után kapta a nevét. Elistrand az otthona, de onnan elűzték. Senki nem tudta, hol húzta meg magát. Fent a hegygerincen, egy elhagyatott tanyán. A tanyát még Klaus és Rosa kapta Tengeltől és Siljétől kétszáz évvel ezelőtt. Amióta ükunokájuk, Elisa férjhez ment Ulvhedinhez és beköltözött Elistrandra, senki nem lakott ebben a majorban. Elég elhanyagolt állapotban volt. Vingának sikerült az egyetlen helyiséget lakhatóvá tennie. Nagy nehezen kirámolta a sok limlomot, a beszakadt korhadt gerendákat, a régi bútorokat. A tetőt nyírfatörzsekkel támasztotta alá. Maga vágta ki a fákat az udvaron ta-

15 lált a csorba fejszével. Sajnos a lakható rész egyre kisebb lett, mivel a tető jó párszor beszakadt. A háznak több mint a fele lakhatatlanná vált. Az élelem beszerzése is gondot okozott. Két nagy sonkát elhozott Elistrandról. A padláson lógtak, már alig volt belőlük. Betekerte a maradékot, nehogy a legyek és az egerek megdézsmálják. Egy kecskét is ellopott az uradalomról azon az éjjel, amikor elszökött. Otthon az ő gidácskája volt. Most vele lakott a szobában, tejet és sajtot adott, amit Vinga télire a padláson tárolt. Ha kiállt a hegy szélére, ellátott egészen a majorságokig. Az ő Elistrandja Azóta biztosan beköltözött a birtokra valaki. Nem a nemzetségből, hiszen hol is vannak a Jéghegyek népének sarjai A szülei meghaltak. Felfoghatatlan! A szigorú, de meleg szívű Vemund, és a mindig kedves Elisabet. Miért kellett meghalniuk? Kérdőn nézett fel az égre. Miféle bűnt követhettek el, hogy az ismeretlen járvány elvitte őket? A temetéskor egy jóindulatú hölgy így szólt hozzá: Ne légy elkeseredve, Vinga! Hidd el, olyan jó emberek voltak, az Úr annyira szereti őket, hogy biztosan a mennybe jutnak. No de miért kellett ilyen korán meghalniuk? És miért kellett ilyen korán árvaságra jutnia? A jóisten nyilván nem szereti, ha ilyen mostoha sorsot szánt neki. A temetés után felkereste az uradalmon az a szigo-

16 rú arcú férfi El kell árverezni az uradalmat, Vinga. Jelzálog van rajta, és te nem tudod kifizetni. Nem De majd eladom az árpát. Szűkös időket élünk, leányom. Nincs eladnivaló árpád. A sok ínséges esztendőnek az lett az eredménye, hogy apád kölcsönt vett fel a házra. De ez már nem mehet tovább! Snivel úrnak hívták a férfit, és valamilyen állami tisztséget töltött be. Még most is végigfut a hátán a hideg, ha visszagondol arra a hűvös, mohó tekintetre. A vén disznó! Én és a zsellérfiú dolgozhatnánk tovább. A fiú azóta nem kapott bért, amióta meghaltak a szüleid. Másnak a szolgálatába szegődött. Az enyémbe, tehette volna hozzá a nagy tekintélyű uraság, de nem tette. Most egész Elistrand kalapács alá kerül. Elistrand! Villemo és az egész nemzetség kedves Elistrandja! Akkor Graastensholmra költözöm. A férfi megvető mosolyt küldött felé. Vinga, amióta Ingrid asszonyság elhunyt, senki nem tartott igényt a majorra. A koronának más tervei vannak vele. Snivel úr így folytathatta volna: nekem ígérték Graastensholmot, most hogy nincs az élők sorában egyetlen jogos tulajdonos sem. Elistrandot a fivérem fiának fogják odaítélni, az árverés csak megrendezett formaság lesz. Persze bölcsen elhallgatta az igazságot. Vingán kétségbeesés lett úrrá:

17 Addig rendben tarthatnám Graastensholmot, amíg fel nem bukkan valamelyik rokonom. Utánanéztünk. Graastensholmnak nincs örököse. És te, lány, hogyan tudnál rendben tartani akkora uradalmat, amikor még Elistrandon sem voltál képes gazdálkodni. A munkát el tudtam látni minden további nélkül, csak az uradalom üzleti dolgaiban nem tudtam eligazodni, mivel nem avatott be senki. Ez volt a szerencsém gondolta Snivel, és gonoszul a lányra mosolygott. Akkor beköltözöm Hársfaligetbe. Ez nemzetségünk legrégebbi birtoka. Bérbe adtuk, hiszen tudod. Minden okunk megvan rá. Közelebb hajolt és így folytatta: Lásd be végre, te lány! Egyedül vagy! Olyan egyedül, mint az ujjad! Egyedül Egészen egyedül, mint az ujjad! Ezek a szavak még sokáig visszhangoztak a fülében az elkövetkezendő évek során. Snivel csak nem fogyott ki a szóból: Igaz is, Vinga! Gondoskodtunk rólad! Nem vagyunk szívtelenek. Christiánián túl, Fleden asszony intézetében jó dolgod lesz. Ott lesz az otthonod a jövőben. Vinga megborzongott. Fleden asszony híres volt zsarnoki elveiről. Azoknak, akik az intézetébe kerültek, rosszabb sors jutott osztályrészül, mint a raboknak. Úgy éltek, mint az apácák, kicsi, túlzsúfolt cellákban örökös imádság, munka, éhezés és verés közepette. Azon az éjszakán szökött el Vinga. Egy kis sze-

18 kérre rakta mindazt, amiről úgy gondolta, hasznát veheti ő és a kecskéje. Szívesen magával vitt volna még néhány csirkét, de nem tudta, hogyan szállítsa őket. Tehenet nem mert magával vinni. Nem hitte, hogy a hegyi tanya egy tehén számára is otthonul szolgálhatna. De mindennek már több éve Sikerült leküzdenie a kezdeti nehézségeket. A kecskével két kemény telet vészelt át fent a hegytetőn. Ősszel bogyót gyűjtögetett az erdőben. Betakarítás idején éjszaka lemerészkedett a földekre, összeszedte az ottfelejtett kalászokat, hogy kenyeret tudjon sütni. Az is előfordult, hogy már korábban elcsent néhány kalászt, mivel hosszú volt a tél, és a kecske csak eléggé egyoldalú táplálékot tudott adni. Vinga nem érintkezett emberekkel. Már szinte el is felejtette, hogy közéjük tartozik. Egybeolvadt az erdővel. A favágók többször meséltek egy tündérről, egy erdei nimfáról, aki hirtelen felbukkant a szemük előtt, majd eltűnt. Kicsi, törékeny alak, rongyos ruhában, félénk tekintettel, lobogó szőke hajjal. Egyikükmásikuk Tarkék Vingáját vélte felfedezni az erdei tündérben, de a többiek csak nevettek ezen a feltételezésen. Biztosak voltak benne, hogy képzelet szüleménye az egész. Persze előfordult, hogy emberek tévedtek a tanya közelébe. Bogyót vagy effélét gyűjtögettek. De kívülről olyan elhagyatottnak tűnt a ház, hogy nem is gondolták, lakhat benne valaki. A kerítés és a kapu olyan korhadt volt, hogy be se jutottak volna a házba. Senki nem gondolta, hogy a pillekönnyű Vinga könnyedén átugrik a kerítésen, amelyet szándékosan hagyott ilyen rossz állapotban, hogy senki ne merészkedjen be a

19 házba. Vad lett, mint a farkas, és ijedt, mint az őz. Hozzászokott az éhezéshez és a hideghez. Gyorsan, idegesen mozgott, mint az állatok. Tekintete mindig riadtan kémlelt, teste mindig megfeszült, menekülésre készen. Alvás közben a legapróbb neszre is felriadt. Nappal az idegen hangokat meg tudta különböztetni az ismerős zajoktól. Beszélni nem felejtett el. A kecskének mondta el minden búját-baját. Sírni azonban elfelejtett. Az első magányos évben sokat sírt. De az már a múlté. A legkedvesebb időtöltése az volt, hogy kiült a hegytetőre és lenézett az uradalomra. Graastensholm. Kietlennek és elhagyatottnak látszott. A szél befütyült a torony üres ablakain. A falakról mállott a vakolat. Az őszi avart ide-oda kavarta a szél. Senki nem volt, aki összegereblyézte volna. A földeket felszántották, nyilván a Hársfaliget bérlője utasítására. De a major üresen állt. Hanem az utóbbi időben mozgást észlelt az uradalmon. Létrákat támasztottak, és sötétbarna kátránynyal kenték be a falakat. Jószággal népesítették be az istállókat. A látvány örömmel, de ugyanakkor félelemmel töltötte el. Hátha a rokonai jöttek vissza Svédországból? Lemerészkedjen? Egy nap aztán hintó gördült a ház elé, és egy kövér férfi kászálódott ki belőle. Úgy viselkedett, mint egy császár. Ő volt az, aki Fleden asszony intézetét ajánlotta neki. A puszta látásától kirázta a hideg.

20 Snivel úr. Semmi keresnivalója Graastensholmon! Vingát elöntötte a méreg, de tehetetlen volt. Elistrand túl messze esett ahhoz, hogy láthassa, élnek-e ott emberek vagy sem. A Jéghegyek Népének ideje lejárt a graastensholmi uradalomban. Már csak ő maradt meg itt. Svédországban élő családjáról szinte semmit sem tudott. Egyiküket Ingelának hívták, a fiát pedig Olának. Ott volt még Arv Grip is, ő egyedül élt. Ez volt az egész rokonság, de Vinga még azt sem tudta, hol laknak. Szinte teljesen megfeledkezett róluk tavaszán a környéken bóklászott, hogy gyógyfüvekből levest főzzön magának. Szerette a tavaszt, több okból is. Már nem kellett a kecskével együtt aludnia a hideg miatt, miközben a fal repedésein és a lyukas tetőn át behullt a hó. Nem kellett a támasztógerendának használt nyárfatörzsek kérgét lehántania és porrá őrölnie, hogy kenyeret süssön belőle. A kecske fejadagját sem kellett csökkentenie, és elviselnie panaszos mekegését. Tavasszal nem érezte, hogy zörögnek szegény állat csontjai, amikor simogatja. Tavasszal jókat futkároztak örömükben. Életet adó zöld füvet keresgéltek a barnás avar alatt pirkadatkor az erdőben. A kecske alig tudott betelni a fiatal nyárfák rügyeivel. Vinga a kis fenyők csúcsát csipkedte le, és erőre kapott. Tisztában volt vele, hogy élete nem egyéb, mint folyamatos küzdelem az életben maradásért. Más, al-

21 kotó tevékenységre nem jutott ideje. Szunnyadó tudata mélyen azonban kicsírázott egy gondolat. Célt tűzött ki maga elé, bár ez a cél az évek múlásával egyre inkább elhalványult: Vissza akarta szerezni, amit elloptak tőle! A tavasz beköszöntével feléledt az erdő. Mindenhonnan erőteljes, vidám hangokat lehetett hallani. Vinga feszülten figyelt, éber tekintettel kémlelt körbe. Látta, hogy a kecske legelészik. Gazella-fürgeséggel búvóhelyet talált magának és elrejtőzött. Miután várt egy kicsit, közelebb merészkedett a hangokhoz. Ijedten, de kíváncsian, mint az erdei vad. Leguggolt néhány kidöntött fenyő mögé. Ekkor pillantotta meg őket. Egy fiatal pár közeledett kéz a kézben, csacsogva. Tekintetüket a földre szegezték, hogy el ne vétsék az utat. Vinga szíve belesajdult a látványba. Végtelen hiányérzet töltötte el. Ketten voltak. Együtt! Az nem kavarta fel, hogy két különböző nemhez tartoznak. Ezen a téren még számos titok felfedezése várt rá. Ám ahogy megpillantotta őket, belehasított a szívébe, hogy nincsenek egyedül. A párocska megállt, egymásba fűzték ujjaikat, és egymás szemébe néztek. Pillantásukban az az érzés tükröződött, melyet Vinga szinte már elfelejtett. Álmában még olykor-olykor visszatért ez az érzés. Szülei tekintete, melyből melegség és gyöngédség áradt. Az iránta érzett végtelen szeretetük. Hirtelen elszorult a torka. Szeme megtelt könnyel. Anya apa! Azt kívánta, bárcsak elmennének ezek a fiatalok, hogy egyedül maradhasson bánatával. Szerencsére nem sokáig kellett búslakodnia. A pár

22 lassan elballagott. Ha észleltek is valami szőkés csillogást a kivágott fenyők mögött, úgy gondolták, az csak a napfény lehet. Az élénk, figyelmes szempár pedig biztosan egy csodálkozó mókusé, aki nem szereti az erdei betolakodókat. Amint eltűntek, Vinga hanyatt-homlok visszarohant a tanyára. A kecskét a hazafelé vezető úton szedte fel. Hangja szokatlanul keményen csengett. Gyorsan! Gyerünk haza! A kecske természete nem éppen olyan, mint a kutyáé, de ez a jószág nagyon hozzánőtt Vingához. Ezért ahogy szólította, azon nyomban nekiiramodott. Hiszen a lány jelentett számára mindent. Vinga etette-itatta, szeretgette, becézgette, védelmezte a vadállatok ellen. Igaz, Graastensholm hegyeiben nem nyüzsögtek a vadállatok, de soha nem lehet tudni Miután hazatértek, megint útra keltek. Átszelték a mezőt, hogy ennivaló után nézzenek. Vinga végigbeszélte az utat: Hallottad, hogy károgtak ma a varjúk? Persze nem csoda, hisz fészket építenek. Hallottad a seregélyt ma reggel? Azt hiszem, abban a ládikóban akar fészket rakni, amit még tavaly raktunk ki. Láttam, amint alaposan szemügyre vette. Hé, hallod-e, ezek az én leveleim! Nem tudnál máshol legelészni? Többféle bogyót és levelet meg tudsz enni, mint én. Egyél bogáncsot vagy farkasboroszlánt, hagyd meg nekem a finom falatokat! Jaj ne haragudj, csak bolondoztam, itt van, tessék! Dehogy akarom, hogy farkasboroszlánt egyél, hiszen csak te vagy nekem. Térdre esett, és homlokát kis barátjához dörzsölte. A kecskét teljesen beborították a szőke hajfürtök. Újra

23 beléhasított a fájdalmas gondolat, hogy egy napon elveszítheti gidácskáját. Hiszen a kecskék nem olyan hosszú életűek. Vingát gyakran elfogta a félelem. Hirtelen felkapta a fejét, mint egy éber ragadozó. Pszt! Mi volt ez? Befelé, gyorsan! Visszarohantak a mezőn át. Vinga átugrott a romhalmaznak álcázott kerítésen, a kecske utána. Már ismerte a hazafelé vezető utat, kikerülte a korhadt részeket. Vinga kikémlelt a falban lévő repedésen át. Lassacskán megnyugodott. Csak a szarvas! Jó barát. Tudod, számunkra az ember jelent veszélyt. Ha megtalálnak, elkapnak. Bedugnak egy szörnyű helyre, téged pedig elragadnak tőlem. Márpedig ez nem fog nekik sikerülni. Egymáshoz bújtak. Vinga belefúrta orrát a kecske szőrébe. A lány addig nem tette fel a levest, amíg nem volt egészen biztos benne, hogy az ifjú pár elhagyta a hegytetőt. Akkor meggyújtotta a tüzet, elővette a lábost, melyet még Elistrandról hozott magával. Kásás pépet készített benne, aminek a szagától még a legszegényebbek is elfintorították volna az orrukat. De kettőjük számára ez pompás lakoma volt, a tavasz első csemegéje. Másnap Vinga változást észlelt kis világában. Valaki megzavarta magányát, és csendben belopódzott az erdőbe. Valószínűleg idegen, mert nyomaival a lány még nem találkozott. Vinga ismerte az erdő minden zegét-zugát, de most riadtan kémlelt körbe. Az idegen is kiválóan értett a rejtőzködéshez.

24 Tudta, hogy van a közelében valaki. De, hogy kinyomozza, kicsoda az, fel kellett volna fednie kilétét. Ismeretlen félelem költözött szívébe.

25 2. fejezet AMIKOR ELŐSZÖR észlelte, hogy valami nincs rendjén, éppen egy kék kökörcsin borította lankás hegyoldalban gyönyörködött. A szép, friss virágok teljesen elterelték a figyelmét. Nem bírta megállni, hogy ne szedjen egy csokorral. Hogy megszépíti majd barátságtalan szobáját! Visszaemlékezett, hogy édesanyját minden tavasszal egy csokor kökörcsin köszöntötte. A kecske nem fogadta olyan nagy lelkesedéssel a virágokat, mint korábban az édesanyja. Rögtön meg akarta kóstolni. Miközben virágot szedett, egy másik lény közelségét érezte. Hirtelen felegyenesedett és óvatosan körülnézett. Senkit sem látott, csend honolt az erdőben. Mégsem tudott megszabadulni a kellemetlen érzéstől. Vinga nem rendelkezett a nemzetség kiválasztottjainak különleges képességeivel. Rendkívül érzékenyen reagált az őt ért benyomásokra, de ezt magányos erdei életében sajátította el. Most sem ő figyelt fel az idegen lény ottlétére, hanem az hívta fel szándékosan magára a figyelmet. Az erdő állataitól idegen ez a viselkedés. Az állatok mindent elkövetnek, hogy eltüntessék jelenlétük árulkodó bizonyítékát. Vinga óvatosan felemelkedett, megragadta a kecske szarvait és csendben elrejtőzött. Senki nem támadt rá, senkit nem látott.

26 Még aznap, kicsit később, amikor borókaágakat gyűjtött, hogy begyújtsa a tűzhelyet, újra különös élményben volt része. A megszokott helyen, ahol fát szokott aprítani, ágakat talált szépen összekötözve egy kövön kétségtelenül neki készítették ki. Nem ismert senkit, aki ilyen mélyen bemerészkedne az erdőbe növényeket gyűjteni. Nem tetszik ez nekem mondta a kecskének. De azért a hóna alá csapta az összekötözött aprófát és hazament. Ott érte az igazi meglepetés. A pad, amit asztalnak használt, mindenféle finomságtól roskadozott. Ilyen sok ínyencfalatot azóta sem látott, hogy elhagyta Elistrandot. Hús, hal, tojás, kenyér, mindenféle sajt, házi sör, sütemény és gyümölcs ráadásul egy nagy zsák, amelyet teleraktak füvekkel a kecske számára. Nem és nem! jelentette ki Vinga határozottan. Nem csaltok kelepcébe! Megtaláltátok a rejtekhelyemet, le akartok venni a lábamról, hogy aztán beleessek a csapdába. Onnan pedig már rövid út vezet Fleden asszony intézetébe. Ha csak addig nem tüntettek el örökre a föld színéről! Sötét ábrázattal bámult a terülj-terülj asztalkámra. Talán még sohasem mardosta ennyire az éhség. Aztán a kecskére bámult és elmosolyodott. No de nézzük, miből élünk, nem igaz? Itt ez a zsák, nesze, a tied! Láss hozzá! Leült, és mind a ketten jól belakmároztak. Csak azt nem értem, hogy jutottak be. Jól kell ismerniük a járást ahhoz, hogy ne szakadjanak be a

27 korhadt deszkák. A süteményt is megették az utolsó falatig. Miután jól belaktak, lefeküdtek. Úgy jóllaktak, mint még soha. Aznap éjjel Vinga az ágy mellé rakta a fejszét. ETTŐL FOGVA macska-egér játék alakult ki Vinga és láthatatlan ellensége között. A lány nem értette, mi történik körülötte. Eddig minden szokatlan hangot, mozgást észlelt az erdőben. Most viszont nem volt ura az eseményeknek. Így történt akkor is, amikor az erdei tóhoz sietett, hogy kimossa nyári ruháját, egy régi ruhát, amit már majdnem kinőtt, és mellben is szűk volt. Lent a tónál két egymásnak támasztott botról lógott le a mosófazék. Még ő szúrta le a botokat a földbe. A mosófazekat a tanyán találta. Kopott volt és rozsdás, de szerencsére nem lyukas. Ahogy közeledett a tóhoz, már messziről füstszagot érzett. A mosófazékban pedig már forrt a víz. Azt is tudják, hol mosom a ruháimat! suttogta. Pontosan tudják, mit akarok tenni. Kitalálják a gondolataimat. Ez a felismerés félelemmel töltötte el. Komolyan fontolóra vette, hogy elhagyja rejtekhelyét, és új táborhelyet keres. Többes számban emlegette láthatatlan ellenségeit, de legbelül sejtette, hogy csak egyvalakiről van szó. Két vagy több ember nem rejtőzhetett volna el ilyen ügyesen gyakorlott, éber tekintete elől. Csak egyetlenegyszer sikerült megpillantania egy

28 hatalmas árnyat az ágak között a hegyoldalban, de a következő pillanatban már el is tűnt. Így azt hitte, csak képzelete szüleménye volt. Az ismeretlen lény eddig nem bántotta. Sőt! Bár a magányos erdei élet gyanakvóvá tette, be kellett vallania, hogy rendkívül sok segítséget kapott. Egy reggel kis földecskéjét gondosan felásták és kigyomlálták. A vizesvödröt teletöltötték friss forrásvízzel. Amit neki kellett volna elvégeznie, más megcsinálta helyette. Ezt egy cseppet sem bánta. Izgalommal töltötte el ez a játék. Hanem egy nap igazán ijesztő dolog történt. Néhány fiatal fiú vágott át az erdőn. A fiúk szeretnek úttalan utakon kóborolni. Rábukkantak a kecskére. Megpróbálták megfogni. A kecske persze megijedt és kétségbeesetten menekült. Mielőtt a rejtekhelyén lapuló Vingának bármit is sikerült volna tennie, a kecske felbukott és legurult a hegyoldalon. A fiúk megunták a játékot és hazamentek. Vinga siránkozva állt a meredek lejtő szélén, és lentről hallotta a kétségbeesett állat mekegését. Hazafutott, hogy elhozza a fűzfavesszőből font kötelet. Közben egész idő alatt az állatért aggódott. Majd szétvetette a düh, ha a gondatlan fiúkra gondolt. Amikor visszafutott a meredek hegyoldalhoz; félúton találkozott a kecskével. Néhány horzsolás volt rajta, és a bundája tele volt mohával és száraz avarral. Különben kutya baja. Egyedül képtelen lett volna felküzdeni magát a lejtőn. Vinga enyhe hálát érzett láthatatlan ellensége

29 iránt. Egy ártatlan állat megsegítése nemes tettnek számított a szemében. Ezzel próbálnak hízelegni mormogta kijózanodva. A bizalmamba akarnak férkőzni, aztán lecsapnak ránk. A MACSKA EGÉR JÁTÉK folytatódott. Vinga nem tudta elszánni magát, hogy szedje a sátorfáját, és más búvóhely után nézzen. Őszintén szólva furdalta a kíváncsiság. Egyhangú élete új színt kapott. És különben is jól ment a sora De egy délután történt valami, ami véget vetett a játéknak. Már alkonyodott, hazafelé tartott az erdőből, ahol füvet keresgélt a kecskével. Az erdő szélén hirtelen megtorpant és elrejtőzött a borókabokrok mögött. Néhány embert látott ólálkodni a háza körül. Egyikük, egy kövérkés asszony alaposan szemügyre vette a házat. Nem, a fiúk tévednek! Nem tudom elképzelni, hogy bárki is lakjék ebben a házban jelentette ki éles hangon. Á, az lehetetlen! A kerítés romjai alól kiabálás és nyöszörgés hallatszott. Vinga egy nőt és egy férfit látott, amint egy fiút próbáltak kihúzni. Mit kerestél te ott? kiáltotta az asszony, aki alighanem az anyja lehetett. Hiszen a deszkák teljesen korhadtak! A fiúcska egyre csak nyöszörgött, az apja pedig üvöltözött. Távolabbról két férfi figyelte a jelenetet. Az egyik különösen magasnövésű volt. Ő lenne a lát-

30 hatatlan lény? Még egy fiúcska került elő. Neki szemlátomást sikerült bejutnia a házba. Vinga felismerte benne azt a fiút, aki szintén a kecskére vadászott. A saját szememmel láttam, hogy lakik a házban valaki jelentette a szenzációt. Elhiszitek végre? Sikerült kiemelniük a szerencsétlenül járt fiút a lyukból. Ezt Snivel úr tudomására kell hoznunk szólt az éles hangú asszony. Vinga reszketett a félelemtől. Még az éjjel el kell menekülnie innen! Annyira kétségbeesett, hogy még a kecskéről is megfeledkezett. Az állat mit sem sejtve előrelépett mellőle. Jaj ne! Gyere vissza! suttogta a lány. Ott van megint a kecske! kiabálták a fiúk. Nem volt mit tenni, nem áldozhatta fel egyetlen társát. A kecske után iramodott, és a nyakára kötötte a szalagot, amit mindig magánál hordott. Aztán behúzta maga után az erdőbe. Futott, ahogy a lába bírta. Az állat először ellenkezett, de aztán engedelmesen követte gazdáját. Az emberek észrevették, felkiáltottak és valamennyien utánavetették magukat. Ő az! kiáltotta egy asszony. Megesküdnék rá, hogy ez a Tarkék Vingája. Gyere vissza, kislány, nem akarunk neked semmi rosszat! Vinga nem volt képes megkülönböztetni a barátot az ellenségtől. Számára mindenki Snivel úr, illetve Fleden asszony világába tartozott.

31 Nem érdekelte, hogy ezek az emberek a pártján állnak-e vagy sem. Mint minden ember, veszélybe sodorhatják. Könnyedén elfutott volna előlük, ha nem kellett volna magával cipelnie a kecskét de nem akarta cserbenhagyni egyetlen társát. A végén még levágják és megsütik. Ennek nem szabad megtörténnie. A világ minden kincséért sem mondana le róla! A szíve a torkában dobogott nem a fáradtságtól, hanem a félelemtől, futott, ahogy a lába bírta, az erdőn át, mindkettőjük életéért. A kecske megmakacsolta magát, nem akart tovább futni. Az sem tetszett neki, hogy kötél van a nyakán. Vinga nem adta fel, már nyöszörgött kétségbeesésében. Sok rejtekhelyet ismert, de a kecskével együtt egyiken sem húzódhatott meg. Még mindig nagy előnye volt a többiekkel szemben, de már hallotta a fiúk és az egyik férfi hangját. Hátul az asszonyok kiáltoztak, hogy várják meg őket. Persze senki nem hallgatott rájuk. Közben beesteledett. Ez Vingának kedvezett. Ebben az évszakban későn ment le a nap, de az erdőben olyan sötét volt, hogy csak az emberek körvonalait lehetett látni. A kecske viszont nem bizonyult valami csendes menekülőtársnak. Panaszosan mekegett a viszontagságok miatt. Vinga megállt, és kétségbeesetten törte a fejét, hogyan szabadulhatna meg üldözőitől. Egyre közelebb értek! Ahogy ott állt ugrásra készen, a másik oldalról hirtelen egy alak bukkant elő. Felkapta a kecskét, s még mielőtt bármit mondhatott volna, odasúgta neki:

32 Gyere! és eltűnt. Vinga csak egy másodpercig habozott, majd utána eredt. Most már könnyebb volt á menekülés. Nem látta segítőjét, csak gyors lépteit hallotta. Felfelé futottak a hegyoldalon, egy kőkerítés mellett. Pontosan tudta, hol járnak. Megállt. Az üldözői is megálltak. Feszülten hallgatózott. Az egyik fiú valószínűleg elesett és megütötte magát. Az izgatott kiáltozásból arra következtetett, hogy üldözői is ki vannak fáradva. Teljesen elvesztették tájékozódási képességüket, nagyon dühösek voltak. Már nem bírom tovább lihegte sípoló hangon az asszony. Az egyik férfi megszólalt: A fiú vérzik. Úgysem találjuk meg őket a sötétben. Menjünk haza! Egy másik hozzátette: Már majdnem a kezünkben voltak, aztán hirtelen nyomuk veszett. Áh, hagyjuk! A hangok távolodni kezdtek. Vinga megfordult, hogy szemügyre vegye segítőjét. Vajon bízhat-e benne? De csak a kecskét látta maga mellett. Hirtelen szörnyű fáradtságot és szomorúságot érzett. Évek óta először kedve lett volna sírva fakadni. Hová menjen? A rejtekhelyét felfedezték. Holnap nyilván emberek lepik el a tanyát. Későre járt. Máskor ilyenkor már rég nyugovóra tért. Még az éjjel össze kellene pakolnia a holmiját, az edényeket meg a szer-

33 számokat. Hogy fogja megtalálni őket a sötétben? Hová meneküljön kis barátjával? Úgy érezte, hatalmas akadályt kell leküzdenie. Képtelen volt gondolkozni. Elcsigázottan, reményvesztetten és kedvetlenül vágott neki a hazafelé vezető útnak. Soha többé nem aludhat már eddigi otthonában. Hangtalanul, befelé sírt. Elistrandot és Graastensholmot sem látja többé. Eddig sikerült meghúzódnia ezen a helyen. Görcsösen ragaszkodott gyermekkora színteréhez. Itt tartotta a vak remény. Magányos éjszakáin arról álmodozott, hogy szülei még élnek, és élénk nyüzsgés folyik az uradalomban, mint egykor. Dolgoznak a földeken és az erdőben. A cselédek barátságosan köszöntik a kis gazdasszonyt. Apja a magasba emeli, és megkérdezi, akar-e elé ülni a nyeregben? Felidézte édesanyja simogató kezét, amikor jó éjszakát kívánt. A lámpa fényét, amely az ajtó alatti résen át szűrődött ki szülei szobájából. A fény biztonsággal töltötte el. Mindez a múlté. Ulf nagyapa. Őt még ismerte. Ingrid nénit is, aki Graastensholmon lakott. Szerencsére még találkozott velük, mielőtt meghaltak. Emlékezett Ingrid néni nagyszabású temetésére. Az egész járás ott volt. A Jéghegyek Népének leszármazottja, Graastensholm utolsó lakója. A rosszindulatú parasztasszonyok azt híresztelték, hogy Ingrid néni ekkor volt életében először templomban. Tovább kutatott emlékeiben. Gondolatban a tanyán járt, az első nehéz évben. Az uradalmon nevelkedett elkényeztetett lánynak nem kis erőfeszítésébe

34 került, hogy egyedül boldoguljon. Milyen tehetetlen volt kezdetben! Szerencsére nyár volt. Hihetetlenül sok dolgot kellett megtanulnia. Ügyetlennek, elveszettnek, szerencsétlennek érezte magát. Szinte elviselhetetlen fájdalom ült a szívében. És a magány! Mennyire félt a sötétben, amíg nem ismerte az erdő hangjait. Órákig ült összekuporodva az ágyában, és tágra nyílt szemmel egyre csak az ajtót bámulta. Eszébe jutott az összes kísértethistória. A kecske eleinte nem sokat aludt éjszakánként. Vinga félelmében maga mellé vette az ágyba, és olyan erősen szorította magához, amennyire csak bírta. Rettegése Fleden asszony intézetétől segített abban, hogy kibírja ezt a szörnyű időszakot. Kicsírázott benne az emberektől való félelem. Hiszen hirtelen mindenki szembefordult vele. Egyik cseléd a másik után mondott fel a szülei halála után. Végül már csak egy szolgáló maradt meg, de ő is cserbenhagyta épp akkor, amikor a legnagyobb szüksége lett volna rá. Amikor Snivel úr és bandája megérkezett. A gondolatok szünet nélkül kavarogtak a fejében. Nem hagyták nyugodni. Úgy érezte, minden erő elszállt belőle most, hogy elvesztette biztonságot adó otthonát, a tanyát. Belehasított a keserű igazság: az éjszaka közepén nem mer visszamenni egykori otthonába. Hirtelen lerogyott, és kezébe temette arcát. Márpedig holnap biztosan eljönnek, és elvisznek tőle mindent. A finom ételmaradékot. Meg a többi holmit, amit saját kezével készített, hogy életben maradjon. Bár lelke mélyén tele volt szomorúsággal, az az

35 időszak jutott eszébe, amikor elhatározta, hogy küzdeni fog. Megelégelte a tehetetlenségét, a könnyeit, a félelmét. Egyszerre erősnek és keménynek érezte magát. Igy lett belőle igazi erdőlakó. Megtanult úgy élni, mint az erdei állatok. Olyan életet élt, amit az emberek ziláltnak titulálnának. Ez volt az egyetlen lehetősége, hogy ne veszítse el lélekjelenlétét és józan eszét. Ha továbbra is rettegett volna az ismeretlen természeti jelenségektől és a vadállatoktól, és elmúlt életén kesergett volna, nem lett volna benne elég lelki erő, hogy életben maradjon. Úgyis hiába vágyakozott vissza Ezért inkább végleg szakított az emberi élettel, és inkább zilált lett. Most azonban lerombolták azt a védőfalat, melyet sérülékeny világa köré emelt. Napvilágra került az igazság: ijedt, védtelen, magányos lélek ő az ellenséges világban. Sokáig ücsörgött. A kecskéje ledőlt mellé, félig nyitott szemmel kérődzött. Vinga végül belátta, hogy nem várhat tétlenül. Még virradat előtt el kell tűnnie innen. Felnézett, felocsúdott komor gondolataiból. Mintha égő borókaágak szaga csapta volna meg az orrát. Egy ugrással talpon termett. Ég az erdő? A gazemberek felgyújtották az erdejét? Vékony csíkban szállt fel a füst. Ha erdőtűz volna, talán még el tudná oltani. Gyere! suttogta. A kecske kinyújtózott és felugrott. Úgy ugrálták át a bokrokat, mint két kecske.

36 Vinga nem értette a dolgot, hiszen látta üldözőit, amint elindultak lefelé, de soha nem lehet tudni A távolból hirtelen megpillantotta a tűz sárgásvörös fényét. Megtorpant. Még nem szokott hozzá, hogy mezítláb közlekedjen. Egész télen át cipőt viselt, így nem győzte kiszedegetni a borókabokor tüskéit a lábából. Nyáron meg sem érezte az ilyesmit, bőre akkorra már úgy megvastagodott, mint az állatoké. De most még rendkívül érzékeny volt. Ennek ellenére élvezte, hogy már nem kell cipőt hordania. Már rég kinőtte a régit, a talpa is elkopott. A jövő telet hogy fogja átvészelni cipő nélkül? Jövő telet? Hol van az még? Újra elindult, egyelőre nem akart a jövőre gondolni. Amikor közelebb értek ahhoz a helyhez, ahonnan a füstöt látták felszállni, lelassították lépteiket, és óvatosan lopództak előre. Meredek hegyoldal magasodott előttük. Jól ismerte a hegyoldalban lévő rejtekhelyet. Onnan látta felszállni a füstöt. Hirtelen földbe gyökerezett a lába. Szíve úgy vert, mint egy riadt erdei madáré. Szarvánál megragadva visszafogta a kecskét. A füst egy tűzrakásból gomolygott felfelé. A tűznél egy hatalmas férfi ült a hegyoldal előtt. Lobogó, torz árnyéka a sziklafalon ijesztő látványt nyújtott. Válla olyan széles volt, hogy a lány alig akart hinni a szemének. Egy farönkön ült, arcát eltakarta a tűz. Csak néha villant ki arcának egy-egy szöglete a lángok mögül.

37 Vinga nem volt biztos benne, hogy többet is akar látni Nagyon lassan, óvatosan leguggolt, hogy a férfi ne lássa meg. Elbűvölte a látvány. Mi ez? Úgy gondolt a lényre, mint egy tárgyra. Nagyon elütött az emberi fajtól. Nem hasonlított sem emberre, sem állatra. Vinga mintegy kilépett a térből és az időből. Ennek a hihetetlen lénynek a közelében még a félelméről is megfeledkezett. Aki pedig megfeledkezik magáról, megszabadul az olyan nyomasztó érzésektől is mint a szorongás, keserűség és az önhittség. Olyan csendben ült ott, mint egy kisegér. Visszahőkölt, amikor a lény felegyenesedett, és a tűz fénye megvilágította az arcát. Miközben azon töprengett, hogy mozdulatlan maradjon vagy elfusson, hirtelen meghallotta a lény hangját: Isten hozott, Vinga! Nem akarsz idejönni és leülni a tűz mellé? Olyan mély és rekedtes volt a hangja, mintha a föld alól szólna hozzá. A hegyikirály gondolta, és tovább tanulmányozta a hihetetlenül furcsa arcot. Vagy maga a gonosz óriásmanó? Nem lehet, hiszen hányszor, de hányszor segített rajta! A kecskét is a hóna alá csapta, és megmentette a szakadéktól. Soha nem bántotta. Valójában nem félt, még ha a hegyikirály csapdájába került is. De mi keresnivalója van az emberek között? Óvatosan felállt. Bosszantotta, hogy a különös lény felfedezte, hol bujkál. Korábban ez senkinek sem

38 sikerült. Rámosolygott. Hogyan képes ez az ördögi szempár és a félelmetes arc egy mosolytól így megváltozni? Vinga nem szaladt el! Először fordul elő, hogy nem rohan el. Talán azért, mert a lény egy cseppet sem hasonlít emberre. Micsoda arc! Milyen fantasztikus tekintet! Vingára olyan hatással volt ez az arc, mint az éjjeli pillangóra a fénysugár. Nem tudott ellenállni neki. Csúnyasága ellenére elbűvölte. Újra hallotta a megbabonázó mély hangot: Régóta várok erre a pillanatra szólalt meg gyengéden. Időt akartam hagyni neked, hogy megértsd, nem akarlak bántani. Olyan félénk és bizalmatlan voltál, mint az állatok, akik már megtapasztalták az emberi gonoszságot. Itt egy kis szünetet tartott, majd bemutatkozott: Heike Lindnek hívnak, a Jéghegyek Népe nemzetségének leszármazottja vagyok. Ekkor Vinga hosszan fellélegzett. Végtelen nyugalom szállta meg. Megértette, hogy vége a nehéz magányos éveknek!

39 3. fejezet OLYAN VARÁZSLATOS volt ez a pillanat, hogy örökre emlékezetükbe vésődött. A gyönyörű éjszaka, a tavaszi kék égbolt, a mellettük lobogó tűz, az erdő végtelen csendje Heike először találkozott Elisabet és Vemund lányával. A tűz fénye megvilágította a hosszú, aranyszőke fürtöket. A nagy sötétkék szempár akár egy ártatlan erdei állatkáé is lehetett volna. Érzéki száj, finoman metszett arcvonások Nem lepte meg a látvány. Hallott róla, hogy mind Elisabet, mind Vemund szép volt. A lány ruhája viszont rongyos volt, rövid és szűk. Drága gyermekem szólalt meg a férfi. Eddig hiába törtem a fejem, nem tudtam kitalálni, hány éves lehetsz. Most, hogy közelebbről látlak, különösen nehéz a dolgom. Vagy koraérett gyermek vagy, vagy pedig gyerekes felnőtt. Hány éves vagy tulajdonképpen? Nem tudom válaszolta Vinga őszén születtem. Akkor tizenhat éves, nemsokára betöltöd a tizenhetet. Vagy úgy felelte a lány egykedvűen. No és te ki vagy? Sölve fia vagyok. A Graastensholmon lakó Ingrid a nagyapám édesanyja volt. Ó! hangzott a megint meglehetősen szűkszavú felelet. Még nem felejtett el beszélni. Úgy beszélgettek,

40 mint más emberek. Vinga meglepődött, hogy nem esik nehezére bizalommal fordulni a férfihez. Ülj le ide szólt rá Heike. Így jobban beszélgethetünk. Vinga engedelmeskedett. Ünnepélyes pillanat volt ez! A nemzetség egyik tagja visszatért a birtokra. Hallottam az átokról szólalt meg a lány. Látom, te is átokverte vagy. Azt hittem, mindnyájan gonoszok vagytok. Heike beszélhetett volna arról a szörnyű hatalomról, mely a lelke mélyén lakozik, és amit örökre el kell fojtania. Soha, de soha nem kerülhet felszínre. De nem akar ráijeszteni a lányra. Az ükapád, Ulvhedin sem a gonoszságáról volt híres, épp ellenkezőleg! Ingridről nem is beszélve! Igen, de Ingrid néném gyönyörű asszony volt! Heike elmosolyodott: Nem hiszem, hogy a külsőnek köze lenne a jellemhez. Nem, persze, igazad van mondta a lány, és elpirult saját ostobaságán. Nem szabad így viselkednie. Szeretne jó benyomást tenni Heikére. Szüleitől jó nevelést kapott. A lány észrevette, hogy valami aggasztja a férfit. Amaz így szólt: Már tényleg majdnem tizenhét éves vagy? Nem gondoltam volna! Nem nézek ki annyinak? kérdezte kicsit csalódottan. Nem. Azt hittem, legfeljebb tizenhárom vagy. Közelebbről azért látni, hogy érettebb vagy. Hogyhogy?

41 A férfi bizonytalan mozdulatot tett. Az alakod. És idősebb benyomást keltesz. Hogyhogy? ismételte a lány. Nem is tudom Heike kényes témát érintett Úgy gondolom, érezni, hogy nem vagy már gyerek. Egy sóhajtással még hozzátette. Ez még bonyolultabbá teszi a dolgunkat. A lány harmadszor is megkérdezte: Hogyhogy? Terveim voltak arról, hogy a védőszárnyaim alá veszlek, de ez most már lehetetlen. Sietve hozzáfűzte: Nem lakhatsz tovább itt a hegytetőn. Megtalálták a búvóhelyed, és én sem szeretném. Berendeztem egy kis házat az uradalom határában mindkettőnk számára. Egy öreg béres segített megszerezni. Eiriknek hívják. De most, hogy láttalak, rájöttem, hogy nem lakhatunk együtt. Az emberek rögtön a szájukra vennének. Tudod, nagy különbség gondoskodni egy gyermekről, vagy együtt lakni egy félig felnőtt nővel. Nem értem. A férfi ránézett, hogy vajon bolondját járatja-e vele. A lány még mindig kérdőn nézett rá. Heike felsóhajtott: Idehallgass: te és én nagyon jól meglennénk egymással anélkül, hogy bármi illetlen dolgot művelnénk. Isten őrizz! De az emberek nem így gondolkoznak. Azt fogják híresztelni, hogy a szörnyeteg, az a sátán, becstelenségbe taszította a szegény kis ártatlan teremtést. Börtönbe vetnének mindkettőnket! Téged talán nem zárnának be, de én nem menekülhetnék.

42 Vinga elgondolkozott azon, amit hallott, de nem értette, mit akar mondani a férfi. Elég butaság, amit mondasz jelentette ki gyerekesen, de nem ellenkezett. Megpróbálom másképp intézni a dolgot folytatta a férfi. Egy ideig kerülnünk kell egymást, amíg többet meg nem tudok Graastensholmról. Most más lakik az uradalmon. Idén tavasszal költözött be. Hallottam róla, Snivelnek hívják. Szándékomban áll visszaszerezni a birtokot. Tudod, az enyém. A lány arca felragyogott: Nagyon helyes! Szerezd vissza! No és Elistrand? Lakik ott valaki? Igen, Snivel uraság unokaöccse és a cselédség. Ezt a csúfságot! Mi keresnivalójuk ott? Az az én otthonom! Nem szerezhetjük vissza? Kérlek! Heike gondterhelt arcot vágott. Ez kemény dió lesz. Eirik szerint elárverezték a birtokot, mert teljesen eladósodott. Azt is mondta ugyan, hogy szerinte csalás van a dologban. Az árverés szervezőjének unokaöccse szerezte meg. Így könynyű! Úgy hírlik, bagóért odaítélték neki, pedig a tisztességes parasztok sokkal többet kínáltak érte. Tényleg vissza tudnád szerezni a birtokokat? Bátran tegezte egyrészt hiszen egyetlen élő rokona, másrészt mert fiatal. Aztán meg Elszégyellte magát a gondolatra, de olyan csúf volt az ábrázata, hogy úgy gondolta, senki ügyet sem vet rá, senki nem veszi emberszámba. A férfi válaszolt a kérdésére: Nem tudok mindennek rögtön a végére járni.

43 Azt akarom, hogy először megismerjenek az emberek. Akkor majd bizalommal lesznek irántam. Előbb vagy utóbb mindig bíznak bennem. Hanem Snivel uraság Eirik szerint igen ravasz. Ha a tudomására jut, miben mesterkedem, akkor ellentámadásba indul, megerősíti állását Nem tudnál Nem tudnál egyszerűbb kifejezéseket használni, kérlek? Ó, dehogynem! Bocsáss meg! Egyszerűbb szavakkal újra elmagyarázott mindent. Vinga bőszen bólogatott. Ezért kell elrejtőznünk előle? Igen, kezdetben. No, de ne menjünk a házikódhoz, hogy összecsomagoljuk a holmidat? Máris világosabb lett. Azt hiszem, korán útnak indulnak, hogy elkapjanak. Igazad van. Felálltak, eltüntették a nyomokat a táborhelyükön. Aztán útnak indultak a kecskével együtt. Vinga, úgy vélem, ezek rendes emberek. Nem akarnak tőrbe csalni. Vissza akarnak vinni a civilizált életbe. Újra otthont akarnak teremteni számodra. Meg akarják tanítani Vingát, a kis vadócot arra, hogyan kell viselkednie. Igen, de ez lehetetlen. Úgy van, ez lehetetlen. Snivel uraság és unokaöccse nem néznék jó szemmel, hogy a Jéghegyek Népének egyik leszármazottja visszatér az uradalomra. Ahhoz túl könnyedén jutottak hozzá a birtokaikhoz. Így igaz bólintott Vinga komolyan. Megfogta a férfi kezét. Hagyta, hadd vezesse át az erdőn, ame-