EZ AZ ÖSSZEÁLLÍTÁS EGY KIS AJÁNDÉK: 39 OLVASÓNAPLÓ. üdv:

Átírás

1 EZ AZ ÖSSZEÁLLÍTÁS EGY KIS AJÁNDÉK: 39 OLVASÓNAPLÓ üdv: 1

2 Tartalomjegyzék Tartalomjegyzék... 2 Antoine de Saint-Exupéry: A kis herceg (olvasónapló)... 4 Arany János-Toldi estéje (olvasónapló) Arany János: Rege a csodaszarvasról (olvasónapló) Arany János: Toldi (olvasónapló) Daniel Defoe: Robinson Crusoe (olvasónapló) Dosztojevszkij - Bűn és bűnhődés (olvasónapló) Erich Kástner: A két Lotti (olvasónapló)...27 Erich Kastner: A repülő osztály (olvasónapló) Fazekas Mihály: Lúdas Matyi (olvasónapló) Fekete István: Vuk (olvasónapló) Gárdonyi Géza: Egri csillagok (olvasónapló) Gárdonyi Géza: Isten rabjai (olvasónapló) Golding- A legyek ura (olvasónapló) Illés Gyula: Puszták népe (olvasónapló)...47 Jókai Mór: Az aranyember (olvasónapló) Jókai Mór: A kőszívű ember fiai (olvasónapló) Jókai Mór: Fekete gyémántok (olvasónapló) Jules Verne: A dunai hajós (olvasónapló) Jules Verne: Kétévi vakáció (olvasónapló) Karinthy Frigyes: Tanár úr kérem (olvasónapló) Katona József- Bánk bán (olvasónapló) Kosztolányi Dezső - Edes Anna (olvasónapló) Madach Imre - Az ember tragédiája (olvasónapló) Mikszáth Kálmán - Beszterce ostroma (olvasónapló) Mikszáth Kálmán: A Noszty fiú esete Tóth Marival (olvsónapló) Mikszáth Kálmán: A beszélő köntös (olvasónapló) Mikszáth Kálmán: Gavallérok (olvasónapló) Mikszáth Kálmán: Szent Péter esernyője (olvasónapló) Molnár Ferenc: A Pál utcai fiúk (olvasónapló) Móra Ferenc: Aranykoporsó (olvasónapló) Móricz Zsigmond: Uri muri (olvasónapló) Móricz Zsigmond: Légy jó mindhalálig (olvasónapló) Örkény István: Tóték (olvasónapló) Petőfi Sándor: János vitéz (olvasónapló)

3 Szabó Magda: Abigél (olvasónapló) Tamási Aron: Abel a rengetegben (olvasónapló) Victor Hugo: A párizsi Notre-Dame (olvasónapló) Voltaire: Candide vagy az optimizmus (olvasónapló) Zrínyi Miklós: Szigeti veszedelem (olvasónapló) JOGI IRÁNYELV (OLVASD EL)!

4 Antoine de Saint-Exupéry: A kis herceg (olvasónapló) A kis herceg című regényben igazi mesevilág tárul elénk a B612-es kisbolygón. Tulajdonosa, egy rejtélyes kisfiú, aki gyermeki naivitásával, tiszta szívvel indul felfedezni a környező bolygókat, s megpróbálja megérteni a felnőttek világát. Hat bolygón tett látogatása során megtanulja, hogyan nem szabad élni, az élet értelmét pedig a róka árulja el neki. A legnagyobb kincs a szeretet, s az ember mindig felelős a barátjáért, azért, akit "megszelídített" Szereplők: A kis herceg; Az író; A rózsa, a kis herceg bolygóján; A király; A hiú; Az iszákos; Az üzletember; A lámpagyújtogató; A geográfus; A kígyó; A virág Helyszínek: A kis herceg bolygója; a Szahara; a király bolygója; a hiú bolygója; az iszákos bolygója; az üzletember bolygója; a lámpagyújtogató bolygója; a geográfus bolygója; a Föld; a rózsakert A rövid tartalom: Ajánlás Az író elnézést kér a gyerekektől, amiért elsősorban nem nekik, hanem felnőttnek ajánlja a könyvet. Egy felnőttnek, aki ugyanolyan gyerek volt annak idején, mint ők. Mentségként hozza fel, hogy ez a felnőtt a legjobb barátja, és nagy szüksége van vigasztalásra, mivel Franciaországban él, ahol fázik és éhezik. 1. fejezet, Óriáskígyó Az író elmeséli, hogy hat éves korában egyik kedvenc könyvében, mely az őserdőkről szólt, látott egy képet, amint egy óriáskígyó elnyel egy vadállatot. Színes ceruzával ő is készített akkor egy rajzot, ami egy ilyen kígyót ábrázolt egy elefánttal a gyomrában. A kígyó kívülről hasonlított egy kalapra. Megmutatta a felnőtteknek, kíváncsi volt, ők rájönnek-e, mit rejt a kép. Persze mindenki azt hitte, egy kalapot. Amikor a kisfiú elárulja, ő milyen céllal készítette a rajzot, a felnőttek azt javasolják neki, hogy inkább a tanulással foglalkozzon, nem pedig ilyen butaságokkal. Festői pályafutásának ezzel vége szakadt, ezért más mesterséget kellett választania. Megtanult hát repülőgépet vezetni. Azóta berepülte már szinte az egész világot, és rengeteg emberrel találkozott. Gyermekkori rajzát mindezek ellenére megőrizte, és ha valakit értelmesebbnek tartott a többieknél, elővette a rajzot, és megkérdezte az illetőt, hogy szerinte mi van a képen. De a válasz mindig az volt: "ez egy kalap". 2. fejezet, a bárány Az író hat évvel ezelőtt egy alkalommal kénytelen volt kényszerleszállást végezni a Szaharában, mert a gépe meghibásodott. Egyedül volt, és ivóvize alig egy hétre volt csak elég. Teljesen egyedül maradt a hatalmas homoktenger közepén. Magányos volt. Így hajtotta álomra a fejét, s nem csoda, hogy igencsak meglepődött, amikor hajnalban arra ébredt, hogy valaki furcsa hangon megszólítja, és azt kéri tőle, hogy rajzoljon neki egy bárányt. Felkapta a fejét és nem akart hinni a szemének, amikor meglátta, hogy egy kicsi emberke áll előtte, olyan gyerekforma, aki egyáltalán nem úgy néz ki, mintha eltévedt volna. Se nem fáradt, se nem szomjas vagy éhes. Ellenkezni nem igazán volt értelme, így az író engedett a kérésnek. Először azonban elsütötte a kígyós trükköt, mire a furcsa emberke közölte vele, hogy nem 4

5 egy elefántot akar kígyóban, hanem bárányt. Kisebb viták után, hogy milyen is legyen a bárány, elkészül a rajz. Így ismerkedik meg az író a kis herceggel. 3. fejezet, "szóval te is az égből jöttél?" Elkezdenek beszélgetni, de a kis herceg nem sokat árul el magáról. Csak azt hajtogatja, milyen jó is lesz neki az új báránykájával az ő pici bolygóján, ahonnan jött. Amikor az író rajzolni akar a báránykának egy karót és egy kötelet is, hogy ki tudja őt kötözni, nehogy elkóboroljon, a kis herceg azonnal visszautasítja. Szomorúsággal a hangjában mondja el, hogy nem akkora az a bolygó, hogy ott bárki el tudjon kóborolni. 4. fejezet, A B-612-es kisbolygó Kiderül, hogy a bolygó, ahol a kis herceg él, alig nagyobb egy háznál, és a csillagászok is csak egyetlen egyszer észlelték, 1909-ben. A kis herceg mostanáig nagyon magányosan élt a bolygóján, s minden vágya egy barát volt. Most már van barátja, akit magával vihet. A kisbárány. 5. fejezet. majomkenyérfa Naponként egyre több dolgot elárult a kis herceg a bolygójáról, míg nem arról kezdett feltűnően nagy érdeklődéssel kérdezgetni, hogy a bárányok megeszik-e a cserjéket. Tele volt aggodalommal. Megkérdezte, hogy a majomkenyérfákat is megeszik-e. A bolygóján vannak rossz növények és jó növények, továbbá jó növényektől származó jó magvak és rossz növényektől származó rossz magvak. De ezek láthatatlanok, s ha egy nap gondolnak egyet, előbújnak. A majomkenyérfát nem szabad hagyni megnőni, mert akkor elborítja az egész bolygót és a gyökereivel átlyukasztja. Így hát minden reggel gondosan ki kell arról, hogy kigyomlálja a bolygóját és az ilyen hajtásokat eltávolítsa. Ez nagyon fontos! 6. fejezet, a naplemente Már negyedik napja vannak együtt. Újabb dolgot árul el magáról a kis herceg. Egyik kedvenc időtöltése megnézni a naplementét. Szerinte, aki nagyon szomorú, az szereti a naplementéket. S otthon, a bolygóján ezt akármikor megteheti. Nem kell átutaznia, mint ahogy a "Földet" kellene. Csupán megfogja a kis székét, és kicsit arrébb rakja. S máris újabb naplementében gyönyörködhet. 7. fejezet, "mire valók a tüskék?" Az ötödik napja vannak így együtt. Az író egyre idegesebb, amiért nem halad a gép javításával. A kis herceget viszont csak egy dolog izgatja. Az, hogy a bárányok megeszik-e a virágokat. Az író igennel válaszol. De vajon azokat is, melyeknek tüskéi vannak? A kis herceg nem nyugszik, az író viszont türelmetlen, és ingerülten felel, mikor a kis herceg arról faggatja, hogy akkor mire valók a tüskék. "Semmire" - hangzik a válasz. A kis herceg erre elkeseredik és indulatos lesz. Akkor miért küszködik szegény virág, aki gyenge és védtelen, a tüskék növesztésével, ha semmire sem jók? "Ha valaki szeret egy virágot, amely csak egyetlen példányban létezik a csillagmilliókon: ez épp elég neki, hogy boldog legyen, ha a csillagokra pillant." De ha a bárány megeszi, az számára olyan, mintha egy csillag kialudna. Megharagszik az íróra, amiért úgy beszélt vele, mint egy felnőtt és zokogásban tör ki. Ahogy leszáll az éjszaka, az író nem győzi vigasztalni és ringatni pici barátját. Megígéri, hogy rajzol a báránynak egy szájkosarat, hogy ne tudja megenni a rózsáját, a virágnak pedig egy vértet. 8. fejezet, a Rózsa 5

6 Másnap sokminden kiderül a rózsáról. Egy nap, ki tudja honnan, odanőtt a többi virág közé. Mert a kis herceg bolygóján sok virág van. De ez más volt, mint a többi. Ilyet még soha nem látott. Lassan fejlődött, gondoskodva arról, hogy csak teljes pompájában lássa őt a kis herceg. Hiú virág volt. Majd mikor végre kinyílt és megmutatta magát, a kis hercegnek tátva maradt a szája. Minden kívánságát teljesítette, a virág mégis tele volt szemrehányással, ő pedig mindent a szívére vett. Ezért szökött meg. Nem lett volna szabad a virág hatása alá kerülnie és meghallani a szavát. De mégis hibáztatja magát a kis herceg, amiért eljött, és a virág csipkelődései mögött nem látta meg a gyengédségét és a szeretetét. Szomorú, mert nem tudta eléggé szeretni. 9. fejezet, a szökés A szökés reggelén a kis herceg rendbe tette a bolygóját. Kitisztította a vulkánjait és kigyomlálta a majomkenyérfákat. Végezetül el akart köszönni a rózsától. Meglepetten tapasztalta, hogy a rózsa nem tesz szemrehányást, sőt, elszomorodik és bevallja, hogy szereti a kis herceget. Viszont arról ő is tehet, hogy ezt nem lehetett észrevenni. Majd noszogatta a kis herceget, hogy induljon, ha már egyszer elhatározta magát. Igazából csak azért sürgette, mert nem akarta, hogy a kis herceg sírni lássa. 10. fejezet, a király bolygóján A kis herceg elindul, hogy sorra látogassa a bolygókat, egyrészt hogy foglakozást keressen és művelődhessen is. Az első bolygón egy király lakik. Hosszasan elbeszélgetnek, de ennek a beszélgetésnek se füle, se farka. A király mindent meg akar parancsolni, és nincs semmilyen összefüggés a szavai között. Igazából értelmük sincs. A kis herceg feszélyezve érzi itt magát. Így hát nem marad tovább. Valóban furcsának találja a felnőtteket. 11. fejezet, a hiú bolygóján A király bolygója után a hiú bolygóját látogatja meg. Itt azonban mást sem kell csinálnia, mint csodálnia a hiút, és azt hangoztatni, hogy ő a legszebb, a legokosabb, a leggazdagabb és a legjobban öltözött. Megparancsolja a kis hercegnek, hogy csodálja. Itt sem marad tovább. A tény pedig, hogy a felnőttek valóban nagyon furcsák, csak tovább erősödik benne. 12. fejezet, az iszákos bolygója Ez hát az újabb helyszín. S talán itt tartózkodik a legrövidebb ideig a kis herceg. Az iszákos ugyanis csak iszik, és folyton azt hajtogatja, hogy azért iszik, hogy elfelejtse, hogy szégyelli magát amiatt, hogy iszik. 13. fejezet, az üzletember bolygója Az üzletember komoly embernek tartja magát, és csak a gazdagság érdekli. Szerinte ő birtokolja az összes csillagot, és még arra sincs ideje, hogy a kis herceg érkezésekor feltekintsen a munkájából és köszöntse őt illendőképpen. Folyton csak számol, és azt hajtogatja, hogy ő csak komoly dolgokkal foglalkozik, nincs ideje semmi haszontalanra. A kis herceg őt is otthagyja. Egyre furcsábbnak tartja a felnőtteket. 14. fejezet, a lámpagyújtogató bolygóján Az eddigi bolygók közül ez a legkisebb. A szegény lámpagyújtogató pedig mást sem csinál, mint meggyújtja, majd eloltja a lámpákat. Nincs egy perc nyugta sem. Állítólag ez a parancs. Mindez azért van, mert a bolygója egy ideje olyan gyorsan kezdett el forogni, hogy mire este meggyújtja a lámpát, máris reggel lesz, amikor el kell oltania. A kis herceg sajnálja új ismerősét, az eddigiek közül őt becsüli a legjobban, mert ő nem magával, hanem másokkal törődik. De itt sem maradhat. Túl kicsi a bolygó kettőjüknek. 6

7 15. fejezet, a geográfus bolygója Ez a bolygó legalább tízszer nagyobb volt az eddigieknél. Nagyon tetszik neki a geográfus munkája, ezt igazán értelmes foglalkozásnak tartja. Hiszen a geográfus tudja, hol vannak a városok, a tengerek, a sivatagok, a hegyek és a folyamok. A geográfus megkéri őt, hogy meséljen a bolygójáról, hogy azt is feljegyezhesse. De csak azt írja fel, ami maradandó. Ekkor tudja meg a kis herceg, hogy a rózsája múlékony. S azt is, hogy ez mit jelent. Ettől összeszorul a szíve, hiszen ő magára hagyta. Majd tanácsot kér a geográfustól, hogy merre folytassa az útját. Megfogadva a tanácsot, a Föld nevű bolygó felé veszi az irányt. Közben viszont csak a rózsájára tud gondolni. 16. fejezet, a Föld Így kerül a kis herceg a Földre. A bolygó elkápráztatja. A többihez még csak hasonlítani sem lehet. 17. fejezet, a Kígyó Amikor a kis herceg megérkezik a Föld nevű bolygóra, egy hatalmas, végeláthatatlan, homoktenger közepébe, egy árva lelket sem lát. Már megijed, hogy elvétette a célját. Az első lény, akivel találkozik, a Kígyó. Beszélgetnek, és a kis herceg megmutatja neki a csillagot, ahonnan ő jött. A Kígyó felajánlja neki, hogy ha egyszer visszavágyik, ő szívesen segít neki a hazatérésben. Ahhoz viszont meg kell marnia (s bár ezt így nem mondja ki, de mindketten értik, miről van szó). A kis herceg a Kígyótól megtudja, hogy Afrikában van, a Szahara nevű sivatagban. 18. fejezet, a virág Ahogy elindul a kis herceg, találkozik egy virággal, és az emberek felől érdeklődik. A virág egész életében 6 vagy 7 embert látott összesen, így nem tud sokat segíteni neki. 19. fejezet, a visszhang Ezután elérkezik egy hegyhez, de ez jóval nagyobb, mint az ő három vulkánja otthon. Felkapaszkodik rá, hogy onnan belássa az egész Földet. De csak hegycsúcsokat lát mindenfelé. Amikor kiált, a kérdésre csak a visszhang válaszol. A kis herceg nem érti, olyan furcsa ez az egész. 20. fejezet, a rózsakert Hosszú vándorlás után egy nap elérkezik egy úthoz. Virágzó rózsakert előtt találja magát, s legnagyobb ámulatára virágjának szakasztott másait találja ezerszámra. De hiszen az ő rózsája azt mondta, hogy ő az egyetlen ilyen virág, és az egész világon nincsen párja. Elgondolkozik és elszomorodik, mert rájön, hogy mégsem olyan gazdag, mint hitte. A virágja egyáltalán nem egyedüli, a három vulkánja pedig a Földön lévő hegyekhez képest olyan pici. Lefekszik a fűbe és sírni kezd. 21. fejezet, a róka A kis herceg földi életének talán legfontosabb időszaka a rókával töltött idő. A róka megérteti vele, hogy mi a barátság. Például, hogy lehet ezer meg ezer ugyanolyan rózsa, mint az övé, mégsem hasonlíthatnak a sajátjára, mert nem fontosak a számára. A saját rózsájával egy láthatatlan kötelék köti össze őket, ez az, ami miatt a több ezer másik rózsa nem hasonlít az övéhez. S amikor a kis herceg újra elmegy a rózsakerthez, rájön, hogy valóban, egyik rózsa sem olyan, mint az ő rózsája. Szépek, de üresek. Valaki azért lesz fontos a számunkra, mert időt vesztegetünk rá. Amíg nem ismersz meg és nem szelídítesz meg valakit, addig éppen olyan, mint a többi száz meg száz másik társa. De ha a barátoddá teszed, akkor már ő 7

8 lesz az egyetlen. Most már a róka is a kis herceg barátja, mert megszelídítette. S megtanította a legfontosabb dologra: az igazán fontos dolgokat csak a szívünkkel látjuk, úgy, ahogy a szemünkkel képtelenek vagyunk rá. 22. fejezet, a váltóőr A rókától elbúcsúzva a kis herceg újra útnak indul. A következő, akivel találkozik, egy váltóőr. Beszélgetnek egy kicsit, de itt nem időzik sokáig. 23. fejezet, a kereskedő Kis idő múltán találkozik egy kereskedővel, aki szomjúságoltó labdacsokat árul. Állítólag aki bevesz egyet, az nem kíván többé inni. Ezzel is időt takaríthat meg. A kis herceg nem érti, miért olyan fontos ez. 24. fejezet, a kútkeresés A kis herceg immár mindent elmesélt az írónak, akivel nyolcadik napja voltak együtt. A vizük elfogyott, a gépet még mindig nem sikerült megjavítani, s igencsak gyötörte őket a szomjúság. A kis herceget viszont ez cseppet sem érdekelte. Sokkal inkább a róka szavai, melyek folyton ott csengtek a fülében: "ami igazán fontos, az a szemnek láthatatlan". A sivatag is attól szép, hogy valahol rejt egy kutat. Elindulnak, hogy megkeressék. Ahogy leszáll az éj, a kis herceget elnyomja az álom, s az író a karjában viszi tovább. Hajnalra rátalál a kútra. 25. fejezet, a kút A kútból vizet mernek, és mindketten isznak belőle. Sokkal jobban érzik magukat. A kis herceg megkéri az írót, hogy tartsa be az ígéretét és rajzoljon a báránynak egy szájkosarat. Aztán visszaemlékezik, hogy holnap lesz éppen egy éve, hogy a Földre esett. Az író rájön, hogy akkor nem is véletlenül találkoztak egy héttel ezelőtt, hanem azért, mert a kis herceg tudatosan kereste ezt a helyet, vissza akart térni ide, ahová egy éve érkezett. A kis herceg már nem akar visszamenni az íróval a géphez, azt kéri tőle, hogy holnap látogassa meg. 26. fejezet, a Kígyó2 Másnap, ahogy az író közeledik a kúthoz, mert el akarja mondani, hogy sikerült megjavítani a gépét. Látja a kis herceget, amint egy fán ül, és valakivel beszélget. Látni azonban nem lát senkit. Hallja, hogy megbeszélik, hogy este találkozni fognak és a kis herceg arról faggatja, hogy nem fog-e fájni. Ahogy az író közelebb ér, éppen csak egy pillanatra még meglátja a kígyót, és már előkapja a revolverét, hogy lelője, de a kígyó egy szempillantás alatt eltűnik. Aztán beszélgetnek és az író értetlenül áll a történtek előtt. A kis herceg azonban elhatározta magát. Vissza kell mennie a virágjához, akiért felelős. Erre pedig csak ma van lehetőség. Pont egy év telt el és a csillagja ezen a napon épp felettük lesz. Az író mindenáron el akarja kísérni, vele akar lenni, de a kis herceg ellenkezik. Tudja, hogy fájni fog az írónak a látvány. Mert olyan lesz, mintha meghalna. Ezt a testet ugyanis nem viheti magával. Amikor este útra kél, az író mégis vele tart. Kézen fogva mennek a kúthoz. Majd pár lépéssel a cél előtt a kis herceg elengedi az író kezét és egyedül megy tovább. Egy sárga villanás látszik csupán a bokájánál, ő pedig csendben tűri, majd szelíden eldől. 27. fejezet, a világ legszomorúbb tája Az író sokáig szomorú még kis barátja miatt, de reggel, mikor visszatér, már nincs ott a pici test. Egy rajzon mutatja meg nekünk, hogy néz ki a Szaharában az a rész, ahol a kis herceggel találkozott. Azért rajzolja le nekünk, hogy mi is felismerhessük, ha egyszer arra 8

9 járunk. És ha véletlenül találkoznánk vele, feltétlenül szólnunk kell neki, hogy a kis herceg visszajött. 9

10 Arany János-Toldi estéje (olvasónapló) A mű eredete: Miután a Kisfaludy-társaság február 7-én kitűzött népies eposz pályázatára Arany megírta a Toldit, a trilógia első részét (mely február 6-án meg is nyerte a pályázatot), még 1847-ben elkészítette a Toldi estéjét is, a trilógia befejező részét. Szereplők: Toldi Miklós Bence, a szolgája Pósafalvi János, hírnök Lajos, Magyarország királya Gyulafi Lóránt, vitéz Gyulafi Bertalan, vitéz az olasz vitéz a kapus Allaghi Simon, a testőrök parancsnoka Történet: Első ének (41 versszak): Toldi már megunta életét. Három éve nem fordult meg Budán, mert csúnyán összeveszett a királlyal. Édesanyja is rég jobb létre szenderült már. Ezért úgy határoz, megássa saját sírját hű szolgája, a megboldogult "vén" Bence fiának, az "öreg" Bencének a segítségével. Mikor végeznek, hírnök érkezik, Pósafalvi János, aki tudatja az idős bajnokkal, hogy Budán egy olasz vitéz bajvívásban elnyerte az országcímert, mindenkit legyőz, aki kiáll ellene, s most fennhangon szidja az ország becsületét. Toldiban újból fellángol a harci kedv, s elhatározza, hogy megvív az olasszal, de előbb még megvendégeli a hírnököt. Második ének (36 versszak): Budán már senki nem mer kiállni az olasz ellen, hiszen úgyis vereséget szenvedne. Végül mégis jelentkezik két bátor (iker-)testvér: Gyulafi Lóránt és Bertalan. Azonban az olasz csúnyán elbánik velük: a küzdelemben Bertalan meghal, s Lórántot is csak az idegen vitéz lovagiassága menti meg a haláltól. Harmadik ének (46 versszak): Ekkor érkezik Toldi. Szőrcsuháját és ósdi fegyvereit látva, inkább tűnik barátnak, mint Magyarország legnagyobb hősének. A nép nem ismeri fel, ki is nevetik, s kis híja, hogy fegyverhordozóját, Bencét meg nem lincselik. A küzdelemben Toldi megöli az olasz vitézt, azonban még mielőtt bárki is szólhatna bármit, elviharzik a helyszínről. A király tudakolja, ki volt ez az ismeretlen bajnok, végül Pósalaki világosítja fel a királyt, aki ennek nagyon megörül. Negyedik ének (30 versszak): Toldit és Bencét Rákosmezőn éri utol a nép és a király követei, ti. a király megbánta, hogy elüldözte hű vitézét, s kész visszafogadni őt. A nép örömujjongása közepette vonulnak be a fővárosba, ahol azonban Toldi megkéri kísérőit, előbb hadd látogassa meg rég' nem látott budai házát, melyben már három éve nem járt senki. Ötödik ének (20 versszak, benne egy 17, illetve egy 7 versszak hosszúságú egy-egy udvaronc által előadott ének): Toldi felveszi ünneplő ruháját, s elindul a királyi udvarba. Ott az udvaroncok már javában mulatnak, egyikük Laczfi Endre Szent László király isteni segítségével a tatárok ellen megvívott sikeres moldovai hadjáratáról énekel, míg másikuk egy Toldit ócsárló dalba kezd. Ekkor lép be Toldi, akit az előző éneken (is) felbuzdulva az apródok kigúnyolnak. Toldi annyira feldühödik, hogy hármójukat azonnal agyoncsapja, s ingerülten távozik a király színe elől. 10

11 Hatodik ének (38 versszak): Eközben Bence otthon tisztítgatja ura rozsdás szerszámait, miután kikötötte és ételt adott a lovaknak. Toldi érkezik vérbenforgó szemekkel, akit szemmel láthatóan nagyon megviselt az előző eset. Bence az ágyra segíti az immár haldokló hőst. Allaghi Simon érkezik a király parancsával: Toldit börtönbe kell vetni. Azonban Toldit meglátva s meghallgatva megenyhül. Lajos, a történtekről értesülve, azonmód, minden pompa nélkül elindul, felkeresi régi barátját, s mindent megbocsát neki. A hős pedig a király kezét fogva szépen, csendben meghal. Lajos vaskoporsóba fekteti Toldit, s még aznap este elindul a halotti menet Nagyfalu felé, hogy Magyarország hősét az önkezével megásott sírba temethessék... 11

12 Arany János: Rege a csodaszarvasról (olvasónapló) Csodálatos történet arról, hogyan találtak őseink erre a földre egy szarvas segítségével. Hogyan űzte, hajtotta Hunor és Magyar, a két dalia a csodás állatot, aki elvezette őket őshazánkba, ahol feleséget is találtak maguknak és benépesítették egész Szittyaföldet. Szereplők: Hunor; Magyar; Ménrót; Belár és Dúl lányai. Helyszín: Kur-folyó vidéke; Don folyó melléke; Meeóti-tenger partja; túl a Don folyón; Szittya föld. A rövid tartalom Ménrót fiai, Hunor és Magyar leventével vadászni indulnak. Üldözőbe vesznek egy gímszarvast. Egészen napnyugtáig üldözik, ekkor elveszítik a szemük elől. Elhatározzák, hogy éjszakára megszállnak ott, ahova jutottak: Kur vize mellett, s majd holnap reggel hazaindulnak. Kora hajnalban azonban újra feltűnik előttük a szarvas, és üldözőbe veszik. Átúsznak utána a Kur folyón, s egy nagyon sivatagos, kietlen tájra vetődnek a szarvas üldözése közben. Már bánják is, hogy idáig eljöttek utána, de reggelre visszatér beléjük a vadászszenvedély és tovább kergetik: A Meeóti tengerig jutnak, túl a Don folyón. Ekkor a szarvasnak ismét nyoma vész. Ekkor döbbennek rá, hogy már nem is tudják az utat hazafelé. Így hát elhatározzák, hogy letelepednek ott, ahova értek, elég vadat s halat ad ez a terület. Később innen is kisebb vadászutakra indulnak. Egy ilyen alkalommal egyszer csak zeneszót hallanak. A közelbe merészkedve látják, hogy lányok táncolnak ott, Belár és Dúl lányai. A legények elhatározzák, hogy mindegyikük rabol magának egyet közülük. Dúl leányai voltak a legszebbek, ők lettek Hunor és Magor asszonyai. idővel gyermekeket is szülnek nekik. Hunor gyermekeitől származnak a hunok, Magyar gyermekeitől a magyarok. Elszaporodtak, s egész Szittya földet benépesítették. 12

13 Arany János: Toldi (olvasónapló) Ezzel a művével tört be annak idején az irodalmi életbe Arany János és nyerte el Petőfi barátságát. Toldi története, melyet korábban csak a néphagyomány őrzött, végérvényesen a szépirodalom része lett. Szereplők: Toldi Miklós; béreslegények; Laczfi nádor; Toldi György; katonák; a oldi fiúk édesanyja; Bence, Miklós szolgája; özvegyasszony; Lajos király; vágóhídi legények; utcanép; cseh vitéz Nagyfalu, nádas, Buda, Pest A rövid tartalom Első ének Az elbeszélő költemény a nyári pusztán henyélő béreslegények képével nyit. Egyedül Toldi nem lustálkodik: a látóhatárt kémleli, ahonnan egy sereg közeledik. Megtudjuk, hogy Toldi nemesi családból származik, de csak bátyja, György részesült ennek megfelelő neveltetésben, hiszen a királyi várban, a királyfi mellett tölti napjait. Toldi Miklósban ezért sok keserűség és düh van bátyja iránt. Szeretne ő is inkább katona lenni. A sereg Laczfi nádor vezetésével a közelbe ér, és a nádor Miklóstól kér útbaigazítást Buda felé. Miklós zokon veszi, hogy a nádor parasztnak szólította, ezért az utat egy hatalmas farúddal mutatja meg. A katonák elképednek rajta, mekkora ereje van. Sajnálkoznak felette, hogy Miklós csak egy paraszt, hiszen, ha nemes lenne, kitűnő katona válna belőle. Második ének Eközben nagy a sürgés-forgás Nagyfaluban a Toldi-házban, mert hazaérkezett György, s vele negyven cimborája. Miklós, mikor megérkezik, meg akarja ölelni bátyját, de az durván elutasítja a köszöntését, és semmirekellőnek nevezi. Majdhogynem kenyértörésre kerül a dolog: Miklós felajánlja, hogy távozik a háztól, ha megkapja a vagyon neki kijáró részét. Erre György jól pofon csapja, mondván, hogy ez a neki kijáró rész. A fiúk erre majdnem egymásnak esnek, édesanyjuk azonban közéjük áll. Miklós borúsan félrevonul. Harmadik ének György arra buzdítja vitéz barátait, hogy Miklóssal incselkedjenek. Miklós tűri egy ideig, de mikor egy dárda a vállát éri, kitör belőle a düh, megragadja a malomkövet, amin ült, és a vitézek közé hajítja. A súlyos kő az egyik vitéz halálát okozza. Miklósnak ezért menekülnie kell a háztól, György kiadja a parancsot katonáinak, hogy kerítsék kézre. Negyedik ének Miklós három napig bujdosik, nehezen talál élelmet magának. Három nap múlva talál rá hű cselédje, Bence, ennivalót és bort hoz neki. Megpróbálja rávenni Miklóst, hogy térjen haza, mikor bátyja visszamegy Budára, Miklós azonban hajthatatlan. Egyedül anyja iránti szeretete tartaná vissza, ám csak egy üzenetet küld neki: hallani fog még róla, és büszke lesz rá. Ötödik ének Miklós a nádasban bujkálva véletlenül két kisfarkasra bukkan. Megsimogatja őket, ám rosszul teszi, mert az anyafarkas kölykei védelmében rátámad. Óriási dulakodás kezdődik az anyafarkas és Miklós között, ráadásul a hím is hamarosan megérkezik. Végül mégis Miklós kerül ki győztesen. A nagy küzdelem után elgondolkodik, vajon nem kéne bátyját is éppen így megölnie. Ettől azonban visszatartja a lelkiismerete. Tovább folytatja útját, a két kimúlt farkast azonban magával viszi. Hatodik ének 13

14 Miklós az éj leple alatt hazalopakodik, hogy anyjával beszélni tudjon. A házban mindenki alszik. Alvó bátyját meglátva Miklósnak megint eszébe jut, hogy most megölhetné, de nem teszi: csak az ágya mellé fekteti a két kimúlt farkast, hogy ezzel adja tudtára, hogy itt járt. Majd felkelti édesanyját, hogy elbúcsúzzon tőle: közli vele, hogy felmegy Budára, hogy vitéz legyen belőle. A búcsúzkodásnak az vet véget, hogy a kutyák a háznál felriadnak a farkasok szagára, és felverik a házat. Miklósnak így azonnal távoznia kell. Hetedik ének Négy napos út után Miklós a Rákos mezejére érkezik, egy temető mellé. Látja, hogy a temetőben keservesen sír egy asszony, aki az édesanyjára emlékeztette őt. Megkérdezi tőle gyászának okát, az asszony pedig elmondja, hogy két vitéz fiát siratja, akiket egy cseh vitéz ölt meg. A Duna szigetén ugyanis egy cseh vitéz állandóan becsmérli a magyarok vitézségét, ezért sok magyar megverekszik vele, ám eddig mindenkit megölt. Nyolcadik ének Eközben György azon mesterkedik, hogy kiforgassa öccsét a családi vagyonból. Felmegy Budára Lajos királyhoz, és előadja neki, hogy az öccse világ életében egy nagy korhely volt, nemrégiben pedig megölte egyik szolgáját. A király felajánlja Györgynek, hogy hozza fel öccsét Budára, s ha Miklós legyőzi a cseh vitézt, megkegyelmez neki. György azonban közli a királlyal, hogy Miklós a gyilkosság után világgá ment. S minthogy eltűnt, a törvény előtt halottnak számít. Alakoskodva felajánlja Miklós vagyonát a királynak, hogy rendelkezzék vele (persze arra számít, hogy a király úgyis neki adja). Azonban meglepetés éri: a király úgy rendelkezik, hogy annak adja csak oda a vagyont, aki megverekszik a csehvel és győztesen kerül ki. Kilencedik ének Miklós eközben felér Pestre. Egy utcai padon üldögélve nagy lármára lesz figyelmes: a vágóhídról elszabadult egy bika, s a vágóhídi legények kutyákkal próbálják megfogni, ám a bika mindegyik kutyát megöli. Az egész utcában nagy a rémület, senki nem mer közelíteni az állathoz. Miklós azonban az utca közepén elébe áll az állatnak, egy nagy dobbantással és kurjantással lecsillapítja, majd szarvánál fogva visszavezeti a vágóhídra. Nagy csodálatot kelt az emberekben, de nem hálásak érte: egy darab májat vetnek oda neki, és nem hagyják, hogy a vágóhídnál aludjon. Miklós ezért a temetőbe megy, hogy felkeresse az özvegyasszonyt és elkérje tőle halott fiai fegyverzetét. Az asszonyt azonban nem találja sehol, s végül a temetőben hajtja álomra a fejét. Tizedik ének Miklós lódobogásra ébred, s a közeledő lovasban öreg szolgáját, Bencét ismeri fel. Bence elmondja, hogy édesanyja küldte utána, hogy találja meg, s maradjon vele, segítve és szolgálva őt. Egy cipót is küldött Miklósnak, amelybe egy szelence volt belesütve, a szelencében pedig arany volt. Nagyon megörült ennek Miklós, mert ebből a pénzből tud magának fegyvereket vásárolni. Bencével felkeresnek egy fogadót, ahol Miklós jókedvében egy kanna bort megiszik, s táncol is. Tizenegyedik ének A császári család még mindig vacsorázik, mikor a császár dolgozószobájában kialszanak a fények. Tizenkettedik ének 14

15 A király teljesen elképed az ismeretlen vitéz erején, s parancsot ad ki, hogy hozassák elé, hadd adja neki Toldi György öccsének vagyonát. A király előtt Miklós felfedi kilétét, s fény derül György mesterkedéseire. A király igazságot akar szolgáltatni, s György részét is Miklósnak akarja adni, ő azonban lebeszéli róla, mondván, hogy nem vagyonra szeretne szert tenni, hanem katona szeretne lenni a király hadseregében. A király örömmel katonái közé veszi, s kardot ajándékoz neki. Nemsokára megérkezik Toldi édesanyja is, és nagy boldogan borulnak egymás nyakába. Minthogy a király Györgyöt kitagadta udvarából, György megy Nagyfalura lakni, Miklós és az édesanyja pedig a király mellé kerül. Toldiból az idők során pedig rettenthetetlen és híres vitéz lett. 15

16 Daniel Defoe: Robinson Crusoe (olvasónapló) Daniel Defoe: Robinson Crusoe A 18. században új műfaj született: a robinzonád. Ettől kezdve minden író, aki hősét vagy hőseit távoli, lakatlan szigetre vezette, valamilyen módon Daniel Defoe fő művét utánozta. A cselekmény alapja valóságos történet. Alexander Selkirk matróz hosszú éveket töltött a lakatlan Juan Fernandez szigeten. A tengerészt büntetésből hagyta itt kapitánya. Selkirk a civilizációtól távol is képes volt elfogadható, emberi körülményeket kialakítani saját maga számára. A különös sorsú matróz történetéről szinte mindenki hallott Angliában. Defoe személyesen is megismerkedett vele. Néhány évvel a személyes találkozás után az akkor már csaknem 60 éves író hetek alatt vetette papírra művét. A mű címszereplője Robinson, akit apja ügyvédnek akart taníttatni. A fiatal fiú azonban szembeszáll a szülői szándékkal. Kalandvágyát nem képes legyőzni: tengerre akar szállni, a határozott apai intelem ellenére is: "Azon az úton, amelyen mi járunk, csendesen és simán folyik az ember élete." A főhős nem ilyen életet kíván magának, de hogy pontosan milyet is, azt egyelőre ő maga sem tudja. Mesterséget nem tanult, jövőjét soha nem gondolta határozottan végig. Első tengeri útjára egy barátja beszéli rá. Robinson nem éppen akkorra tervezte a szökést. Viharba kerülnek, és ő megfogadja, hogy a hajózásról őrökre lemond. A veszély elmúltával azonban hamar elfelejti fogadalmát. Nemsokára még nehezebb helyzetbe kerülnek. Most már a tisztek is a halálra készülnek. Végül is megmenekülnek, de a segítségűkre siető csónakból, Robinsonnak látnia kell, hogyan süllyed el a hajójuk. A kapitány komolyan figyelmezteti: soha többé nem szabad hajóra szállnia, ez nem az ő számára kijelölt út: Robinsonnak most döntenie kell. Úgy gondolja, szégyen volna hazamenni, mert akkor be kellene ismernie tévedését. Londonban megismerkedik egy hajóskapitánnyal. Az ő biztatására vele tart Guinea partjai felé. Útját és vállalkozását siker koronázza, 300 font sterlingért értékesíti a hazahozott aranyport. A siker teszi nyerészkedővé. Most már senki és semmi nem tarthatná vissza. Hajóskapitány barátja meghal, ő mégis meg akarja ismételni az afrikai utat. Hajójukat azonban kalózok támadják meg; s a túlélőket fogolyként szállítják Szálehbe. Robinson a kalózkapitány rabszolgája lesz. Két évvel később tud csak megszabadulni, nem kevés kockázat árán. Az afrikai partok közelében hajózik, s nem sejtheti, hová veti majd a sorsa. Megmenekülését egy portugál hajó kapitányának köszönheti. A kapitány rendkívül nagylelkűen és becsületesen bánik vele. Semmit nem fogad el Robinsontól a jótettért cserébe. Brazíliába érkeznek, és itt a kapitány Robinson rakományának egy részét 220 pezetáért megvásárolja. Robinson Brazíliában új életet kezd. Először elszegődik egy cukornádültetvényre, majd ő maga is ültetvényes lesz. A Brazíliában töltött négy év alatt sikerül meggazdagodnia. Teljes biztonságban élhetne, ha képes volna ennyivel megelégedni. Ültetvényes ismerősei ajánlatának azonban nem tud ellenállni. Ők az állami monopóliumot kijátszva néger rabszolgákat akarnak hozni saját ültetvényeikre. Robinson elvállalja, hogy hajójukat Guinea felé vezeti. Az üzlet előnyösnek tűnik, őneki még csak pénzt sem kellene fektetnie a vállalkozásba, az út végén mégis ugyanannyi rabszolgát kapna, mint a társai szeptember 1-jén kelnek útra, napra pontosan nyolc évvel azután, hogy Robinson először hajóra szállt. Félelmetes viharba kerülnek. Hajójuk megfeneklett a homokon, csónakon 16

17 próbálnak menekülni. A pusztító vihart egyedül Robinson éli túl. Szinte önkívületben van a boldogságtól, amikor tudatosul benne, hogy életben maradt. Mégsem lehet boldog, hiszen szembesülnie kell azzal a ténnyel, hogy társai mind odavesztek. Sem az örömre, sem az elkeseredésre nincs azonban ideje, hiszen ismét a legnehezebb feladattal, a puszta életben maradással keli szembenéznie. Robinson miközben e feladatát igen célratörően teljesíti. A lakatlan szigeten szinte újra megteremti az európai civilizációt. Minden cselekedete, minden egyes gondolata pragmatikus. A csónakot a víz a szárazföldre vetette, így vissza tud menni a hajóra, hogy összegyűjtsön mindent, ami használhatónak tűnik. Tudatosan készül a jövőre. Nem csupán az élelmiszerkészletet viszi magával, hanem mindent, amit később a szigeten a munkához felhasználhat. Felszerelkezik szerszámokkal; az ácsládát most többre értékeli, mintha egy hajórakomány aranyat talált volna. Összeszed minden használható fegyvert, lőszert és puskaport. Összesen tizenkétszer megy fel a fedélzetre. Igyekszik minden használható holmit mielőbb összegyűjteni; hiszen tudja, hogy a hajó a legközelebbi komoly viharban el fog tűnni. Az utolsó alkalommal harminchat font értékű pénzt is talál. Így tűnődik magában: "Ó, mire való vagy te? Mit érsz számomra! Még annyit se, hogy a kezem nyújtsam érted. Egyetlen kés többet ér, mint ez az egész limlom: semmit sem tudok kezdeni veletek, aranyak, maradjatok ott, ahol vagytok, merüljetek a tenger fenekére, haszontalan dolgok, nem érdemes megmenteni benneteket. Második gondolatom azonban az volt, hogy mégiscsak elviszem. Vászonba csavartam a pénzdarabokat, és tutaj készítéséhez fogtam." Robinson a szigeten akar berendezkedni, de minden eshetőségre felkészül, ezért viszi magával a talált pénzt. Minden elhatározását megfontolja, igyekszik tettei eredményét előre kiámítani. Mindent, amit a szigeten talál, a használhatósága szerint ítél meg. Emberhez méltó lakhelyet alakít ki magának. Valóságos erődöt épít, amelyet sem ember, sem állat nem tud megközelíteni. Helyzetét hihetetlen józansággal méri fel. Írásban rögzíti magának, mi a jó és a rossz mindabban, ami vele történt. Az egymás mellett felsorakoztatott érvek meggyőzik róla, hogy legjobb képességei szerint kell alkalmazkodnia új életéhez. Magányosan is úgy szervezi meg a mindennapjait, mintha a társadalom jogos elvárásaihoz alkalmazkodna: "Rendszeresen beosztottam tennivalóimat, aszerint, hogy mi volt a feladatom." Robinson eredményei mintha újra és újra azt bizonyítanák, hogy a civilizációt a szükségszerűség teremtette meg. Az eredmények nem maradnak el, ha a céltudatos cselekvésre puritán erkölcsi normák késztetik az embert. Egyszer így elmélkedik magában: "Ha több gabonát vetek; mint amennyit elfogyasztok? Megrothadt volna! Ha több fát vágok le; mint amennyire szükségem van? Ott heverhetne a földön! Egyszóval a természet és a tapasztalat arra oktatott, hogy a világ dolgai csak annyit érnek, amennyire az ember valóban felhasználhatja őket. A világ legkapzsibb teremtése is kigyógyult volna bűnéből az én helyzetemben." Robinson egyre inkább átalakítja környezetét, s eközben lelkivilága is átalakul. Szembe mer nézni korábbi hibáival. A megtisztulás felé vezető utat a munkában és a vallásban találja meg. Hosszú száműzetésében új fejezet kezdődik, amikor felfedezi, hogy a szigetre emberevő bennszülöttek járnak át, hogy itt fogyasszák el a hadifoglyokat. Robinson elhatározza, hogy az első adandó alkalommal társat szerez magának. Már huszonnégy éve él a szigeten, amikor végre sikerül enyhítenie magányán. A kannibálok iszonyatos lakomájukhoz készülődnek, amikor Robinsonnak sikerül megszabadítania a kiszemelt áldozatot: találkozásuk pénteki napon történt, ezért a fiatal bennszülöttet Pénteknek nevezi 17

18 el. Robinsonnak lassanként sikerül megszelídítenie hűséges bennszülöttjét. Péntek lemond az emberevésről, angolul tanul, ruhában jár és szorgalmasan dolgozik. Négy ével később Robinsonnak lehetősége nyílik a szabadulásra. Egy fellázadt hajó matrózai három embert tesznek ki a szigeten: a kapitányt, a kormányost és egy utast. Robinson a társaival foglyul ejti a zendülőket, és visszafoglalják a hajót. A lázadás szervezőit a szigeten hagyják. Robinson rájuk hagyja hosszú, hősies munkájának minden eredményét, és elmagyarázza nekik a legszükségesebb tudnivalókat. Az emberfeletti küzdelem ezzel véget ért. Robinson pontosan 28 évet, két hónapot és 19 napot töltött a szigeten. 18

19 Dosztojevszkij - Bűn és bűnhődés (olvasónapló) (DOSZTOJEVSZKIJ: DON CARLOS ÉS SIR WADKIN, 1876) A múlt században, amikor a nyugati regény a társadalomtól elidegenedett, a magány súlya alatt összeroppanó egyén ábrázolásába torkollik, az orosz kezdettől azon démonok elleni harcot ábrázolja, amelyek az egyént a világtól és a közösségtől elkülönítik. Ez a lényegbeli vonás nemcsak olyan figurák problematikáját magyarázza meg, mint Dosztojevszkij Raszkolnyikovja és Ivan Karamazovja vagy Tolsztoj Pierre Bezuhovja és Levinje, nemcsak ezeknek az íróknak a szeretet-hitvallását és hitét, hanem az egész orosz irodalom messianizmusát is" (Hauser A.). Az alapvető sorskérdést, az egyén elidegenedését, a modern ember elmagányosodását az oroszok a szabadság problémájaként fogalmazzák meg; tartanak az anarchiától, a bűnözéstől, az erkölcsi relativizmus veszélyétől. (Beteg társadalmunkban felbomlik a jóról és a rosszról alkotott fogalom. Ki tudja ma, mi a +jóá és mi a +rosszá? Mindenki maga szerint tanítja." Dosztojevszkij.) Sehol sem élik át ezt a kérdést mélyebben, intenzívebben, és senki sem érzi a megoldásával együtt járó felelősséget kínzóbban, mint Tolsztoj és Dosztojevszkij. Hőseik mind ezzel a problémával viaskodnak. A túlzott individualizmus és a (napóleoni) hatalomeszme megszüntetésére irányuló két nagyregény egyidőben jelent meg a Russzkij Vesztnyik hasábjain: ban Tolsztoj Háború és békéjének első fejezeteit közölték folytatásokban, 1866-ban pedig a teljes Bűn és bűnhődést, a szabadságkeresés katasztrófájának regényét, amely, az író szerint, bűnbe és magányba sodorja az embert. A magány feloldásának posztulátuma, az elképzelhető valódi boldogság forrása viszont: a szenvedés vállalása, részvétel a közös emberi sorsban" (Török E.). Dosztojevszkij két tervezetének cselekményét egyesítette művében. Aktuális tárcaregényét, a,részegeskedőket' pétervári nyomorleírásnak szánta (hőse valószínűleg Marmeladov lett volna), aztán egészen más elképzeléséről tájékoztatja kiadóját: a készülő új mű lélektani beszámoló lesz egy bűncselekményről". A cselekmény napjainkban játszódik, pontosan ebben az évben. Egy fiatalember, akit kizártak az egyetemről - nem nemesi származású és nagy nyomorban él -, könynyelműségből, kiforratlan, lebegő, furcsa +éretlená nézetek hatására elhatározza, hogy egycsapásra javít nyomorúságos helyzetén. Sgy dönt, hogy megöli egy címzetes tanácsos özvegyét, aki különben pénzt szokott kölcsönözni kamatra. Az öregasszony ostoba, süket, beteg, de mértéktelen uzsorakamatot szed, gonosz és nem kíméli mások életét; kínozza a nála szolgálóként élő húgát. - Életének semmi értelme, - Miért is él? - Hoz-e ő hasznot valakinek is a világon? és így tovább. Ezek a kérdések kisiklatják a vágányról a fiatalembert. Úgy dönt, hogy megöli az öregasszonyt, kifosztja. Így boldoggá teszi vidéken élő anyját, megszabadítja húgát, aki társalkodónő egy földesúri családban, ahol kéjvágyával üldözi és már-már vesztébe kergeti a családfő, maga pedig befejezi tanulmányait, külföldre megy. Egész további életében becsületes lesz, erős és megdönthetetlen az emberiség iránti humánus kötelezettségeinek a teljesítésében, azaz természetesen jóvá teszi bűnétá, ha egyáltalán bűnnek lehet nevezni azt, amit elkövetett, hiszen ez a süket, ostoba, gonosz és beteg öregasszony maga sem tudta, miért él a világon, s lehet, hogy egy hónap múlva úgyis meghalt volna. [...] egy véletlen körülmény folytán sikerült gyorsan és eredményesen 19

20 végrehajtani elhatározását. Semmi gyanút nem támasztanak és nem is támaszthatnak ellene. De itt bontakozik ki a bűncselekmény lélektani folyamata. A gyilkos megoldhatatlan problémák elé kerül, nem is sejtett, váratlan érzések kínozzák a szívét. Az isteni igazság, a földi törvény követeli a maga jogát, és ő a végén belső kényszer sugallatára feljelenti magát. Még a rabság vagy akár a halál árán is kész visszatérni az emberek közé, mert végleg kimeríti az emberiségtől való elszakadás, elidegenedés érzése, amely mindjárt a bűncselekmény elkövetése után született meg benne. Az igazság és az emberi természet törvényei kerekednek fölül. [+] a bűncselekmény elkövetése miatt kirótt jogerős büntetés sokkal kevésbé félemlíti meg a bűnöst, mint azt a törvényhozók gondolják, részben azért, mert ő maga is követeli azt erkölcsileg. [+] lebilincselő olvasmány lesz [+] tűzzel a lelkemben írtam." (Levél Katkovnak, szept.) Az író ezt a változatot még két további tervezetben pontosítja; sokáig habozik, hogy hőse kövessen-e el öngyilkosságot. Háttérbe szorul a társadalombírálat; az eredeti elképzelés válságleírása a romlott nagyváros nyomorító hatásáról (ahol csak apja, anyja nincs az embernek", II.6.), a kocsmák, öngyilkosok, prostituáltak, félőrültek" világáról csak keretül szolgál; az eszmehordozóvá" vált főhős hatalomeszméje kerül előtérbe - így a pszichológiaifilozófiai szólam sűríti a szociálisat is. (Az író analitikus eljárása: az emberben az emberrel együtt a világot is elemeire bontó módszer", Török E.) És csak hosszú kísérletezés után mond le az eredetileg kiválasztott nézőpontról: az első személyű vallomásformáról. (Elbeszélés harmadik személyben, a szerző nevében, aki mint láthatatlan, de mindentudó lény van jelen, és ettől nem kell elállni egy percre sem".) Dosztojevszkij műveiben, saját megállapítása szerint is, egyszerre több elbeszélés és kisregény zsúfolódik egybe"; sokféle különnemű elemből - műfajok keveredéséből is - új, bonyolult, nehezen meghatározható regényformát hozott létre. Nevezték többek közt regénytragédiának, társadalmi-filozófiai, ill. intellektuális-lélektani regénynek, eszmélésregénynek; a két legelterjedtebb meghatározás: művei ideologikus regények (Engelgardt) és polifonikus regények (Bahtyin). B. Engelgardt magyarázata: Dosztojevszkij azt ábrázolta, hogyan él az eszme az egyéni és társadalmi tudatban, mivel szerinte az értelmiségi társadalom meghatározó tényezője az eszme. Ezt azonban nem szabad úgy értelmeznünk, hogy Dosztojevszkij + irányzatos elbeszéléseket írt és tendenciózus művész volt [+] ahogy más regényírók számára a centrális tárgy szerepét a kaland, az anekdota, a pszichológiai típus, a mindennapi vagy történelmi tabló töltötte be, az ő számára efféle objektumként az 'eszme' szolgált." Az író művei zenei felépítésűek: önálló szólamok, szubjektív részigazságok hangzanak egyidejűleg, álom és valóság keverésével, ellenpontozásokkal, hangnem- és ritmusváltásokkal - a discordia consors" (összhangzó különbözőség) hatásával. Bahtyin szerint az író eleve különféle nézőpontokban, tudatokban gondolkodott; különböző megismerő, ítélkező,én'-ek egymás közti kölcsönviszonyának problémáját helyezte világa középpontjába. (Regényeinek legalapvetőbb vonása az önálló, egymástól elváló szólamok és tudatok sokasága, a teljes értékű szólamok igazi, gazdag polifóniája. Műveiben nem jellemek és sorsok sokasága bomlik ki egy egységes, objektív világban, valamely egységes szerzői tudat fényében, hanem éppen egyenrangú tudatok és világlátások sokasága kapcsolódik itt össze valamilyen esemény egységében.") A szerző által mindig meg is határozott alapeszme kivételesen fontos elem, de -az Engelgardttal vitázó - Bahtyin szerint nem maga az eszme a 20

21 főhős, hanem az eszme embere, akiből az eszme hozza felszínre a benne lakozó rejtett tartalmakat. A Bűn és bűnhődés középpontjában a napóleoni hatalomeszme és hatásának bemutatása áll, dialogikus viszonyban más eszmékkel, bűntettben realizáltan, sokféle következménnyel, cselekménymozzanatként. (A nem közönséges embernek joga van lelkiismeret-furdalás nélkül átlépni bizonyos akadályokon, de csak abban az esetben, ha eszméjét, talán az egész emberiség számára üdvös eszméjét másképpen megvalósítani nem tudja" (Raszkolnyikov), de ki nem tarthatja magát ma Napóleonnak nálunk, Oroszhonban?" (Porfirij, III.5.) Az alapkérdést - pusztán gondolatjátékként - feltette már Bianchon is egy másik szegény joghallgatónak, Rastignacnak - megölné-e a mandarint?, l. Goriot apó -; Raszkolnyikov viszont a gyakorlatban is kipróbálja+ A mű - egész problematikáját meghatározó és feszültségét fenntartó - alapkérdései: átléphetők-e a társadalmi-erkölcsi normák? Melyek egy torz eszme hatására cselekvő ember sorslehetőségei? Mit tehet az egyén a nyomor, a kiszolgáltatottság, a rossz társadalmi berendezkedés ellen? Le tud-e számolni Raszkolnyikov az erkölcsi szabályokkal, el meri-e követni tettét, miért is gyilkol, leküzdhető-e bűntudata, vállalja-e a szenvedést? A regény a megírás jelenének Pétervárján játszódik, egészen szűk terekben - áthallható, átjáró bérszobákban, rendőrségi irodákban. Raszkolnyikov odúját - változatos szinonímasora: lyuk, ketrec, szekrény, zug, hajófülke stb. - édesanyja is koporsóhoz hasonlítja; szerinte legalább felerészben ez a szoba az oka, hogy ilyen búskomor" lett a fia (III.3.), aki szintén lát összefüggést: abban a lyukban, abban a gyűlöletes koporsóban érlelődött mindez" ( I.5.); Behúzódtam, mint a pók, a zugomba. És tudod-e, hogy az alacsony és szűk szoba szűkíti az agyat és a lelket? Ű, hogy gyűlöltem azt az odút!" (V.4.). Ha fuldoklik, utcákon, a Néva és a Katalin-csatorna partján bolyong, kocsmákban keresi az emberek társaságát. (Minden embernek levegő kell", Szvidrigajlov, VI.1.; Porfirij is megállapítja, hogy Raszkolnyikovnak itt most nincs elég levegője", VI.2. - aztán elküldi a szibériai sztyeppékre.) Dosztojevszkij ironizál a korabeli pozitivizmus, (vulgár)materializmus statisztizáló, az egyént rubrikákba soroló tárgyilagos" beállítottságán - a,matematika',,logika' gúnyos értelmű; az uzsorásnő oroszul,procentscsina'; ironikus a Kristálypalotának (az 1861-es angliai világkiállítás szenzációjának) kocsmanévkénti felhasználása -; ma már a tudomány egyenesen tiltja a részvétet. Angliában eszerint is járnak el, ott virul a politikai gazdaságtan" (I.2.), évente ennyi meg ennyi százalék csak menjen a pokolba, vagy akárhová, így van jól. Ezzel könnyítenek a többin. +Százaléká - igazán remekül kitalálták ezeket a szócskákat: milyen megnyugtatóak, milyen tudományosak" (I.4.). Az epilógusban Raszkolnyikov már kilenc hónapja raboskodik a fegyházban - a gyilkosság napja óta csaknem másfél év telt el", mert önkéntes vallomása után öt hónappal kimondták felette az ítéletet" -, a cselekményidő viszont mindössze kb két hét. A harmadik napon gyilkol, tettét az elkövetéstől számítva kb. a tizenegyediken vallja be; semmittevése, nappali alvása, lázálmai, ill. a különös napok sűrű ködje" miatt nem követhető pontosan az objektív idő; egy-egy soktalálkozós nap aprólékosan részletezett (pl. III. 2.-tól IV. 4.-ig). A pergő tempó, a dinamikus cselekménymenet is fokozza a végig szinte hipnotikus feszültséget (bár, Hajnády Zoltán észrevétele szerint, a fordítók lassították a ritmust: a hirtelen(ében), váratlan(ul) feleannyiszor szerepel, mint az eredetiben 560-szor előforduló, és mindig fontos fordulatot bevezető,vdrug'). 21

22 A mű egész felépítése drámai: a cselekmény kezdetére már kialakult eszme próbájaként elkövetett tett fordulatot hoz az alapszituációba, aztán konfrontálódik; a tényleges cselekmény pedig csak addig tart, míg a konkrét helyzet lehetőségei tisztázódnak. Ugyanígy drámai" a művet meghatározó dialogikus és belső monologikus közlésforma. A cselekményidő előtti provokatív tanulmány,a bűnről', a személyiség szabadságáról, a történelmi szerepek összefüggéséről - amit Porfirij véletlenül olvasott+ - monologikus leírásban nem, csak a róla szóló vitában szerepel (amikorra már szerzője véleménye is módosul); a közvetlen családi előzményeket édesanyja levele ismerteti, de Rogya azzal is négyszemközt" akar maradni, hogy hosszú belső monológban reagáljon rá. (A többi levél tartalma - Luzsin és Szvidrigajlov Dunyának szóló írása - csak reagáló mozzanatokból válik ismertté.) Egy Raszkolnyikov korábbi, pusztán intellektuális (eszmekialakító) korszaka, majd etikai (új lehetőséget teremtő) életszakasza is kívülmarad a cselekményen - az epilógus a (konvencionális) szerzői monológforma miatt is elkülönül -, mert az egész mű a közbülső, cselekvő és vívódó stádiumra irányul; nincs epikus életrajz és előtörténet-ismertetés, viszont állandóak a replikák, az egész cselekményt elvitázzák" úgy, hogy minden szereplő saját nyelvén és saját fogalmaival beszél" (Dosztojevszkij). Az első fejezet a gyilkosság közvetlen előkészítésének és elkövetésének, a további öt és az epilógus a következményeknek a bemutatása - a szerkezeti arányok is azt tükrözik, hogy az analízis a vélemények szembesítésére és a bűnhődésre irányul; a cím a tárgyat határozza meg: a,bűn' (,presztuplenyije') az eredetiben a törvény áthágásával áll kapcsolatban (a,törvény' szó, származékaival, több, mint negyvenszer fordul elő", Hajnády Z.) A fejezetek az író világára jellemző feszült jelenetekkel, titokzatos, tragikus mozzanatokkal zárulnak: a kettős gyilkosság (I.7.) után ilyen Marmeladov elgázolása (II.7.), a föld alóli" ember és Szvidrigajlov feltűnése (III.6.), K. Ivanovna őrjöngése és tüdővérzése (V.5.); végül Szvidrigajlov öngyilkossága (VI.6.), amit Raszkolnyikov vallomástétele követ. (Az egyetlen, cselekménymozzanatilag eltérő zárójelenet (IV.6.), az ismeretlen vádló bocsánatkérése is félelmetessé válik az így ismét egérutat nyerő Raszkolnyikov öngúnyos mosolyától.) Az epilógusban már semmi sem történik, amit a cselekmény további építésének nevezhetnénk. [+] Raszkolnyikov távol tartja magát a bűnözőktől - beteg lesz - közeledik a kátorgabeliekhez; először durva Szonyához - majd az ápolja őt - végül elkéri a Bibliát; semmit meg nem bán - álmot lát - ettől kezdve elindul egy új fejlődési szakasz, itt azonban az elbeszélő szerint egy új regény kezdődhetne" (Király Gyula). A cselekményszálak között is fennállnak párhuzamok, párhuzamos ellentétek (Szvidrigajlov és Raszkolnyikov gyilkosságai; Rogya majdnem a kerekek alá kerül - Marmeladov aztán ott végzi; a maga is öngyilkosságra gondoló főhős előbb egy nő vízbeugrását nézi végig, majd értesül arról, hogy Szvidrigajlov főbe lőtte magát stb.); és a szereplők is párokat alkotnak, a motívumrendszer jellegzetessége a hasonmás-jelenség" - mintha a belső ellentmondásokat dramatizálná az író az alteregókkal, karikatúrákkal, pozitív és negatív transzformációkkal (Szonya és Dunya közeledik egymáshoz; húga hasonlít rá Razumihin és anyja szerint is stb.). Minden szereplő reagál Raszkolnyikov eszméjére és tetteire; mindenki maga is választási kényszerbe, döntéshelyzetbe kerül. A hős tudatával az író szembesíti a többiekét, minden egyenrangúan dialogizáló szereplő főhős, és minden szólam új oldalról mutatja be az eszmét. (Világossá válik, hogy a társadalmi rossz ellen hiábavaló, értelmetlen nemcsak a voluntarista 22