BIZÁNCI SZERTARTÁSOK

Átírás

1 BIZÁNCI SZERTARTÁSOK Kelet és nyugat különválik Nagy Theodorich ( ) saját ariánus keleti gótjai és a római katolikus egyház között igyekezett fenntartani a békét. Az uralkodó már eltávolodott a kelet-római egyháztól (Bizánctól), s csak a rómaiakra számíthatott. A kalcedoni zsinat (451) után hasztalan kísérleteket tettek a kompromisszumokra, mígnem Zénó császár 482-ben Akakiosz konstantinápolyi pátriárka jóváhagyásával egységesítő formulát hirdetett, de Róma tetszését ez sem nyerte el. A két egyház szétszakadt (akakioszi szakadás). Róma szemében a bizánci egyház és a bizánci császár eretneknek számított. Tehát már ekkor megtörtént a szakadás, ugyanakkor a bizánci és római egyház 1054-től vált hivatalosan és végérvényesen el egymástól. Teljesen különböző fegyelmi előírásokat és szertartásokat vezettek be mindkét oldalon. Majd telt-múlt az idő, egyes helyeken a keletieknek sikerült helyreállítani az egységet Rómával, őket unitusoknak hívjuk, míg akik erre nem voltak hajlandók, belőlük lettek az ortodoxok, szláv nyelveken a pravoszlávok (igazhitűeknek). A keleti egyházszervezet összeolvadt a korlátlan hatalmat gyakorló bizánci császárral. Az egyház a császár alá rendelődött és egy államigazgatási ágazat szerepét töltötte be. Az egyházat a központi templom, a Hagia Sophia papsága vezető testülte irányította a pátriárka elnökletével. A testületbe papok és nagy létszámú hivatali személyzet tartozott. Az egyházi tartományokat egy-egy metropolita irányította a püspökökön keresztül. A püspökök pedig a papokat felügyelték. Bizánci szertartásrend A bizánci szertartás fókuszában a szentmise áll, amely nagyjából másfél óráig tart. A mise központi momentuma az oltáriszentség dicsőítése. A mindennapi miserend szabályozza a ciklusokként ismétlődő szertartásrendet. A napi körforgás egy nyolc hétből álló szakasz része. Minden héten más hangnemben éneklik a himnuszokat. A szakaszok végül az éves körforgásban teljesülnek ki, melynek csúcspontja a húsvét. A bizánci szertartások Konstantinápolyban alakultak ki a században. Innen terjedtek el a keresztény Keleten. Mindez akkor történt, amikor Bizánc császárváros és pátriárkai székhely lett. A 4-6. században olyan bizánci pátriárkák vezették be az új rítusokat, mint Eudoxiosz, Nazianzi Szent Gergely, Nektáriosz, Aranyszájú Szent János, Nesztoriosz. Bizáncnak korábban liturgikus hagyományai nem voltak, e főpásztorok saját városaik szertartásait vezették be, melyek Bizáncban új formulákkal egészültek ki. A bizánci szertartásban a Nagy Szent Vazulról és Aranyszájú Szent Jánosról elnevezett eucharisztikus liturgia vált ismertté. Az évek folyamán összeállították az istentiszteletek végzésének szabályait tartalmazó könyveket, ekképpen a tüpikont, az oktoéchoszt (nyolchangú énektár), a triódiont (böjti énektár) és a pentekosztáriont. A bizánci szertartás előírásait és rendjét több zsinat is szabályozta. A képtisztelők győzelme után (842) e liturgikus könyvek alapján kezdték el végezni a bizánci szertartásokat nem csupán Bizáncban, hanem birodalom szerte. Az alexandriai, az antiochiai és a jeruzsálemi patriarchátus területén élő melkiták a században vették át a bizánci szertartásokat, amelyek a görög hittérítők útján jutottak el a messzi tájakra. A bizánci szertartásoknak főként nyelvi alapon alakultak ki a különféle válfajai. Lényegi különbség nincs köztük, inkább a helybéli szokásokat szőtték bele az idők folyamán. Így születettek az alábbi bizánci rítusfajták: albán, bolgár, észt, fehérorosz, finn, görög, grúz, japán, kínai, lett,

2 magyar, melkita, orosz, rumén, ruszin, szerb, ugandai, ukrán rítus. A bizánci szertartás léteznek katolikus változatai: albán, bolgár, délvidéki, szerbek uniója, fehérorosz, görög, italo-albán, magyar, melkita, orosz, rumén, ruszin, szlovák és ukrán rítus. A században újításokat vezettek be. Megnőtt a diákonus (diakónus) szerepe, s a kenyér és a bor előkészítése szinte önálló szertartássá vált. A bizánci szertartásban az évszádokon keresztül tartó viták hatására kifejlődött, majd megerősödött Mária tisztelete. Új ünnepeket vezettek be tiszteletére és üdvtörténeti szerepét himnuszokba foglalták. A képtisztelet kérdésköre heves vitákat váltott ki. Végül visszaállították a képek tiszteletét, így kerülhetett újra a templomokba az ikonosztáz, vagyis a képfal vagy képállvány. Az ikonosztáz a görögkeleti templomokban a szentélyt különíti el a hajótól. A bizánci szertartású templomokban a szentélyt a hajótól elválasztó falon vagy állványon meghatározott szabályok szerint szentképeket helyeznek el. Ez a hagyomány már az 5. századtól kezdetét vette. Eleinte egy alacsony elválasztó rácson Krisztus és Szűz Mária képe függött. A 6-7. században azután a rács helyét a 4 alapkép vette át. (Szent Miklós, a bizánci egyház védőszentje vagy Szent Mihály arkangyal vagy Keresztelő Szent János, majd az Istenszülő, őt követte Jézus, s végül a templom címünnepe). A képrombolás után a templomokban a négy alapkép fölé még három képsor került, így az ikonosztáz már a mennyezetéig ért. Összesen 48 képből állt. Bizánci sajátosságok Míg Nyugaton csupán egyetlen apostoli alapítású egyházat ismerünk (a rómait), addig Keleten sokat. Ennek oka abban jelölhető meg, hogy az apostolok anno bejárták az egész Földközi-tengeri medencét és sorra hozták létre az egyházakat. Keletre mindig jellemző volt a kulturális sokszínűség, melyet az új egyházak tiszteletben tartottak, mivel ősibbek voltak náluk, továbbá nem szüntették meg a helyi tradíciókat, hanem belevették, beépítették a rítusaikba. Míg a nyugati egyházat Róma mint császár, mint nemzet irányította, addig keletre a sokszínűség volt jellemző e téren is. Keleten nem szüntették meg más egyházak önállóságát. Ily módon két egymástól lényegesen eltérő részegyház alakult ki: az egyik középpontja Jeruzsálem, később Antiochia, majd Konstantinápoly (Bizánc), a másik Róma. Az előbbihez a keleti, bizánci szertartás, az utóbbihoz a nyugati, római szertartás tartozik. A keleti (bizánci) és a nyugati (római) egyház szertartásrendszere között sok az eltérés és a sajátosság. 1. Liturgia ( közös tevékenység ) A keleti egyházban a szertartásokat a pap a néppel együtt végzi, tehát a nép nem csak részt vesz rajtuk! A II. Vatikáni Zsinat írta elő az actuosa participatio"-t, magyarul a tevékeny részvételt. Így a nép értette mi miért történik. 2. A zsolozsma végzése A pap a néppel együtt végzi, s nem egyedül. 3. Eukharisztia anyaga A keleti egyház kovászos kenyeret használ a szertartásai során, melynek neve proszfora. 4. Két szín alatti áldozás nem csak a pap áldozik a Szent Testtel és Szent Vérrel, hanem a hívek is. 5. Nős papság A keleti egyház nem tiltja, hogy nős embereket is pappá szenteljenek. Igaz ugyanakkor, hogy a papszentelés után már nem lehet nősülni. 6. Olajszentelés Az áldozópap is megszentelheti a keresztelésnél használatos olajat, illetve a betegek szentségének olaját, viszont a bérmáláshoz használt olajat már nem. 7. Bérmálás A bizánci szertartásokban a keresztelést tüstént követi a bérmálás szentsége.

3 A bizánci vallási-spirituális szertartásokban a hét minden egyes napján előírják, hogy minek az ünneplése történik: hétfőn a szent angyalokat, kedden Keresztélő Szent Jánost, szerdán és pénteken a szent keresztet, csütörtökön az apostolokat és Szent Miklóst, szombaton az istenszülőt és minden szentet, vasárnap Jézus Krisztus feltámadását ünneplik. Az ószövetségből átörökölt módon a liturgikus nap estével kezdődik. Az őrségváltások időbeosztása szerint következnek a szertartások éjszakára és nappalra osztva: 6 óra: alkonyati istentisztelet 9 óra: kis vagy nagy esti zsolozsma 12 óra: éjtéli istentisztelet 3 óra: reggeli istentisztelet 6 óra: I. imaóra 9 óra: III. imaóra 12 óra: VI. imaóra 3 óra: IX. imaóra. A bizánci szertartásokban hangsúlyt helyeznek a trichotómiára, mely a teljes liturgikus napot három részre osztja. Ennek oka a Szentháromság tisztelete. Az első csoportba tartozik az éjféli és a reggeli istentisztelet, valamint az I. imaóra. A második csoportba a délelőtti III. és VI. imaóra, valamint az előábrázoló istentisztelet kerül. A harmadik csoportba az esti IX. imaóra, az alkonyati és az esti istentisztelet tartozik. Összegezve, a bizánci egyház szertartásai meglehetősen eltérő képet és koreográfiát mutatnak a nyugatiakhoz képest. Az egyik legszembetűnőbb sajátosságuk, hogy a szertartásokat a néppel együtt közösen végzik. Ez a reggeli és alkonyati istentiszteletnél egyértelműen kitűnik. Az imaórákat évente legalább háromszor a nép teljes részvételével végzik. Az úgynevezett királyi imaórákra" a karácsony és a vízkereszt előtti napon, továbbá nagypénteken kerül sor. Ilyenkor hozzájuk kapcsolódik az előábrázoló istentisztelet. Az esti zsolozsma végzése szintén olykor nyilvános. Ezekbe bárki bekapcsolódhat, s átélheti a közös végzés (liturgia) varázsát. Kivételt csak az éjféli istentisztelet jelent. A parochiális gyakorlatban a szertartások többségén jelen lehetnek a hívek. Az ünnep előestéjén, az ünnepnap délutánján, valamint szombaton és vasárnap végzett alkonyati istentisztelet igen elterjedt végzésnek számít a bizánci szertartásokban. Bizánci szertartások Liturgia közös tevékenység" Az egyház összes hivatalos szertartása, vagyis a nyilvános istentiszteletek. Szent Liturgiának viszont kifejezetten csak azt hívják, amelynek során Krisztus Testét és Vérét áldozzák fel Istennek. Ez utóbbi gyökere a Szent Vacsoráig vezethető vissza, ahol Jézus a kenyeret saját Testévé, a bort saját Vérévé lényegítette át, majd megparancsolta apostolainak, hogy ők is ugyanezt a szertartást végezzék később. A Liturgia résztvevői kapcsolatba kerülnek Krisztus áldozatával a tér és az idő korlátait átlépve. Ezután következik Isten dicsérete, a szentírásolvasás, az átlényegítés, az áldoztatás és a hálaadás. A Szent Liturgia részei: az

4 Előkészület (proszkomídia), a Hitjelöltek (katekumenek) liturgiája, a Hívők liturgiája. Szent Liturgiát csak áldozópap vagy püspök végezhet. Lítia A lítia jelentése virrasztást. A kenyeret szaporító Krisztust kérik, hogy áldja meg a kenyeret, a búzát, a bort, az olajat és szentelje meg azokat, akik elfogyasztják. A bizánci szertartásrend liturgikus évének legnagyobb ünnepnapjait jelentik a lítiás ünnepek. Ezekre az ünnepekre egykoron éjszakai virrasztással készültek a bizánci szertartású hívek. Szeptember 8. az Istenszülő születése, szeptember 14. a Szent Kereszt felmagasztalása, november 21. Szűz Mária templomba való bevezetése, december 6. Szent Miklós, december 25. Karácsony, január 6. Úrjelenés, február 2. a Találkozás; március 25. Örömhírvétel, Virágvasárnap, Húsvét, Mennybemenetel, Pünkösd, június 29. Szent Péter és Pál főapostolok, augusztus 6. Úrszínváltozás, augusztus 15. az Istenszülő elhunyta és mennybevitele. Alkonyati istentisztelet Vecsernye A bizánci szertartású liturgikus nap első istentisztelete. Felépítése: a pap kezdő áldása, a szokásos kezdet, a zsoltározás, a nagy ekténia, a csöndes papi imádságok, a sztihirák, az esti énekek, az ekténiák, az előverses sztihirák, Simeon éneke, a befejező tropárok és az elbocsátó. Reggeli istentisztelet Utrenye A bizánci szertartású liturgikus nap másik fő istentisztelete az alkonyati istentiszteleten kívül. Hajnali 3 órára van előírva a kezdése. Menete: a pap kezdő áldása, a zsoltározás (hexapszalmosz és kathizmák), a csöndes papi imádságok, a nagy ekténia, a tropárok, a kathizmálionok, a polieleosz (ha elő van írva), a magasztalás, a felmeneti ének, az evangélium (ha elő van írva) a hozzá tartozó szthirákkal, ekténiákkal, a kánon, a fényének, a dicséreti zsoltárok és sztihirák, a nagy (vagy olvasott) doxológia, az ekténiák és az elbocsátó. Aranyszájú-liturgia A bizánci szertartásrend szinte minden nap használatos liturgiaszövege. Elkészítése Aranyszájú Szent János nevéhez fűződik. Három részből áll: proszkomídia (előkészület), katekumenek (hitjelöltek) és hívők liturgiája. Oktoéchosz - Nyolchangú énektár Az a liturgikus könyv, amely a vasárnapok és hétköznapok istentiszteleteinek hetenként változó énekeit tartalmazza. De hívják még Paraklétikonnak, azaz a Vigasztalások könyvének is. Nyolc hangra, illetve dallamkincsre tagolódik. Egy-egy hang szombat este az alkonyati istentisztelet énekeivel kezdődik. Tropár

5 Az ünnepek főéneke. Az ünnep tárgyát vagy az ünnepelt szent történetét meséli el. A napi istentiszteletek mindegyikében megtalálható. Konták Az ünnepek témájáról szóló, rövid, képletes kifejezések nélküli ének. Csaknem valamennyi istentiszteletben előfordul. A 7. századig virágzott, majd a kánon-költészet szorította ki. Száraz György Boldog napot! HALOTTAK NAPJA A Halottak Napja keresztény ünnep. Latinul Commemoratio omnium Fidelium Defunctorum. A katolikusok kalendáriumában a Halottak Napja november 2-ára esik, míg a bizánci szertartásban a pünkösd előtti szombatra. De a Halottak Napját ünneplik a protestánsok és az anglikánok is. Érdekes, hogy az ortodox (bizánci) kereszténység naptárában több Halottak Napja szerepel. A néphit úgy tartja, hogy a halottak ilyenkor hazalátogatnak, ezért sokan megterített asztallal várják őket. A sírokat a temetőkben rendbe szedik és mécseseket gyújtanak. A régmúltba vesző vallási képzetek alapján a templomokban a halottak napi éjszakán a holtak miséznek, s az élők a rászorulókat vendégelik meg. Vizsgáljuk meg, honnan ered a Halottak Napjának hagyománya. A tradíció biztosan nyomon követhető, visszavezethető Rómáig. Ott Ferália néven volt ismert. A Római Birodalom csillaga már több mint fél évezrede leáldozott, amikor 998-tól elkezdték ünnepelni a Katolikus Egyházban. Állítólag egy bencés apát javasolta, hogy a Mindenszentek ünnepe után emlékezzenek meg az elhunyt lelkekről, illetve az üdvözültekről. Az ünnep viszonylag gyorsan elterjedt. A 14. században vált hivatalossá. Ennek az ideológiai hátterében az állt, hogy a kisebb bűnökért a purgatóriumban bűnhődő lélek üdvözülését elősegíti és katalizálhatja, ha az élők könyörögnek érette. Ez nem más, mint a küzdő egyház (ecclesia militans) megemlékezése a tisztítótűzben tengődő lelkekre, a szenvedő egyházra (ecclesia patiens). A Halottak Napján gyakran hallani a Halottak olvasója című imádságot, amely öt tizedből áll, emléket állítva Jézus öt sebének, stigmájának. Az egyháztörténet fejlődésében láthatjuk, hogy Mindenszentekből Halottak Napjának vigíliája (előestéje) lett. A jámborsági hagyomány szerint a hazai halottkultuszban a temető (cinterem) valamikor körülvette a templomot. A halottat a gyászházból jobbára a templomba, vagy a templom előcsarnokába (limbus) vitték. Itt került sor a temetési szertartásra, a búcsúztatásra. A szertartás után a halott sírjánál osztották ki az elhunyt üdvösségéért való imádság fejében a koldusok, az ispotálybeliek, a betegek, az elhagyott öregek között a gyászoló család ajándékát. Máshol a halotti tort az előbb említett elesettek megvendégelése előzte meg. Némelykor a halott végrendeletében tért ki az alamizsnaosztás idejére és mértékére. Ezt a hátramaradottak már csak azért is teljesítették lelkiismeretesen, mert féltek, hogy halottjuk lelke hazajárna, ha nem tennék. Él olyan hagyomány egyes vidékeken, hogy a hívek a halottak napi alamizsnát (kenyeret, kalácsot, bort, zsírt, szalonnát, kölest, babot) a templomban fölállított gyászkoporsó mellé rakják. A koldusok és rászoruló szegények a pap, a harangozó, a koldusbíró vagy a templomatya segítségével jutnak hozzá az alamizsnához. A katolikus délszlávok az ételeket a

6 hozzátartozójuk sírjára helyezik. Máshol a gyűjtést a szegények számára való kéregetéssel oldják meg, mialatt a lélekváltság harangját kongatják. Szeged felé a családok már Mindenszentek ünnepén fehér üres kalácsot szoktak sütni, tetejét mézzel vonják be. Ez nevezik Mindönszentök kalácsának vagy kúdúskalácsnak, amelyet a temető kapujában várakozó koldusok között osztanak szét azért, hogy imádkozzanak a család halottaiért. A koldusnak szánt kalács, alamizsna a halott megvendégelésének módosult, keresztényi változata. Archaikus felfogás szerint a Halottak Napja alkonyattól alkonyatig tart. Ilyenkor a halottak emlékére bizonyos tájakon egy órahosszáig szólnak a harangok. Ezzel érik el, hogy amíg a harang szól, a lelkek nem szenvednek a tisztítótűzben. A középkorban ilyenkor nem dolgoztak a földeken, hanem őröltettek, kukoricát morzsoltak, szalmát hordattak a szérűből. Több tradícióban felbukkan a hazajáró lelkek haragjától való szorongás. A göcseji falvakban mindenki maga annyi verset harangoz el, amennyi halottja van. Utána nagy lakomát csapnak és muzsikálnak, hogy megtévesszék a hazajáró lelkeket. Miklósfán vacsorát terítenek, rétest helyeznek az asztalra, egy égő gyertyát a közepére és annyi villát, ahány halottjuk van. Hegyszentmárton (Baranyában) falucskában a férfiak a harangtorony körül rőzsekévéket gyújtottak, mintha a valódi tisztítótüzet akarták volna életre kelteni. Majd órákig harangoztak, végül tort ülnek. A székelyföldi Csíknelnén egy kemencére való cipót sütnek. Neve: Isten lepénye, halottak lepénye. Ezt osztják ki a templom előtt várakozó szegények között, akik hálából a család elhalt tagjaiért imádkoznak. Úgy hiszik, hogy a halott ilyenkor elmegy hozzátartozói kapujához, de ha a szegénynek nem adnak alamizsnát, sírva távozik. Sajátos halottak napi szokás, hogy a hősök emlékművénél este a négy égtáj irányában négy koporsóforma rácsozatot állítanak fel. Gyertyát helyeznek el rajta az ismeretlen, messze sírokban porladozó katonák emlékezetére. Tompa bácskai faluban Halottak Napján a legközelebbi hozzátartozók sírjáról összegyűjtik a hervadt virágokat. Otthon főzetet készítenek belőlük és a vetőgabonát locsolják vele. Úgy tartják, hogy ez megvédi a gabonát az üszögtől. Régi sokác hagyomány szerint a halottak sírjukból fölkelnek és a templomba mennek, amikor halottak estéjén üdvösségükért harangoznak. A legények a házak ablakai alá állva imádkoznak, majd bekiabálva kérnek a holt lelkek számára pogácsát. A fiatalok a pogácsát megették és bort ittak rá. Mikefa göcseji faluban Halottak Napjakor diófalevelet szednek és elteszik, hogy a családtagok meg ne tetvesedjenek. A magyarázatra nem emlékeznek pontosan, csak azt tudják, hogy a diófalevél és a diófakoporsó élőnek és holtnak egyaránt oltalmat nyújt. A dió középkori Megváltó-jelkép. Vacsora után az asztalt nem szedik le, hanem tiszta tányért raknak fel, mondván, az elhunyt rokonság fog összegyűlni ott. A szurdokpüspöki hagyomány értelmében a Halottak Napjára következő reggel az asszonyok a kendőbe kötött babot, lencsét és lisztet a templomba viszik, majd mise után a szegényeknek adják. A gyertyagyújtás szokása is elválaszthatatlanul kapcsolódik a Halottak Napjához. A körmenetek alkalmával, a templomi liturgia alatt és az otthonokban szokás az égő gyertya. Célja a halott üdvéért gyertyafénynél mondott ima.

7 A sírok halottak napi felvirágozása, a sírkeresztek megkoszorúzása alig több mint 150 éves múltra tekint vissza. Ellenben, aki a sírról virágot szakít, azt a hiedelem szerint a halott elviszi. A halott sírjára helyezett égő gyertyát nem szabad áthelyezni egy másikéra, mert akkor annak a halottnak a bűne, akinek sírjáról elvitték a gyertyát, a másik sírhoz tartozó lélekre száll át. A síron való gyertyagyújtás a békéscsabai szlovák evangélikusság körében az első világháború idején tűnt fel. Minden bizonnyal a háborúban elesett hozzátartozóik emlékezetére vezették be ezt a szokást. Általánosnak elterjedt a parasztság körében, hogy a halottak hetének minden estéjén gyertya ég az otthonokban. Éppen annyi, ahány halottja van a családnak. Eme gyertyákat nem szabad elfújni, mert nem nekünk égnek, sőt addig kell imádkozni mellettük, amíg égnek. Száraz György Boldog napot! HALOTTAK KÖNYVE EGYIPTOMBAN Az emberiség legrégebbi írásos emlékeinek egyike. Nagyjából 3500 évesre becsülik. Korai változatuk a szakkarai piramisok falán található. A legrégebbi példánya az úgynevezett Nu-papirusz, mely i.e ból való a fáma szerint. Szokás még emlegetni az alábbi neveken: Holtak Könyve, Kilépés a fénybe, A fénybe lépés könyve, Kilépés az Igazság fényébe, Nappali Eljövetel Könyve, Napra Kilépés Könyve, Nu papirusz, Pert em heru (óei.), Pir-m-haru (óei.) A Halottak Könyve Egyiptomban egy 190 fejezetből álló szent szöveggyűjtemény, amely az elhunyt túlélését szolgálja a túlvilágon. A szövegeket a koporsó oldalára, majd a későbbi időkben papiruszokra írták és az elhunyt mellé helyezték. A legenda szerint maga Thot isten állította össze az imákat, a fohászokat, a varázsformulákat és nyilvánította ki azokat a papoknak. Olyan nagyra becsülték a benne lakozó tudást, hogy ezen könyvből egy-egy példányt minden halott mellé a sírba helyeztek. A könyvben szereplő transzcendentális útmutatás volt hivatott biztosítani a lélek és a szellem túlvilágon történő, Ozirisz birodalmába vezető sikeres utazását és célba érését. Amennyiben a szellem és a lélek követi a benne foglalt intelmeket, rálelhet az üdvözítő útra és megmenekülhet a szellemvilágban lakozó, rá leselkedő mindennemű veszélytől és csapdától. A Halottak Könyve voltaképpen térkép egy olyan világhoz, amely az avatatlanok előtt teljesen ismeretlen és baljóslatú interdimenzionális kaland, amit viszont kivétel nélkül minden léleknek meg kell tennie, hogy visszatérhessen a forrásához. A Halottak Könyve folyamatosan bővült: i.e. I. évezred első felében kiegészítő szövegekkel látták el, melyekből a Szaiszi-korra ismét rendszerezett szöveggyűjtemény lett. Az Újbirodalom és a Szaiszi-kor közötti időben a fejezetek számos, addig nem idézett halotti szöveggel bővültek, s már nem csupán a papiruszokon, hanem a koporsók belső falain is feltűntek. Halottak Könyvének elsőként Karl Richard Lepsius nevezte el eme szövegek gyűjteményét és először Peter Le Page Renouf fordította le terjedelmes kommentárral ellátva. Lepsius pontatlanul osztotta fel a fejezeteket, így azok nem alkotnak egységet egymással. A Halottak Könyvének 125. fejezete írja le a lehető legrészletesebben a túlvilági ítéletet, mely alapvetően négy részre oszlik: 1.) a halott beszéde Oziriszhez, amint az Igazság Csarnokába lép,

8 2.) a halott vallomása az ítélőszék előtt, 3.) a halott szívének megmérése, 4.) tárgyalások a kapu őreivel, amint a halott a csarnokot elhagyja. A próbatétel után a lélek nem vándorolhat szabadon, hanem a neki, illetve a fejlettsége szerinti legmegfelelőbb helyre, az úgynevezett szellemi kasztba kerül, ahol érdemeihez illőn megtapasztalások érik, s ahonnan az újabb leszületését, testet öltését várhatja. A Halottak Könyvét, mely tehát életet ad a túlvilágon, eleinte csak a szarkofágok falára festették (11. dinasztiakorabeli), aztán idővel mágikus tartalmukat az írnokok papirusztekercsekre rótták fel (18. dinasztia), még később már hieratikus írással is készültek tekercsek. Az alapszövege fekete színű (nigrum), míg a kiegészítése vörös (rubrum), mely a korszakonkénti különböző értelmezést mutatja. A Halottaskönyv mint túlvilági kalauz sajátossága, hogy szövege jelen idejű. Különös hangsúly helyez a szavak megmérettetésére, a démonok legyőzésére, az átváltozásra, az újszülötté válásra, az ember isteni és kozmikus természetére, ennek megfelelően az analógiás gondolkodásra ( Lásd, mikor az uadzs virul, virulok én is! Ha ő romolhatatlan, én is az vagyok! ), valamint a lelki és szellemi sokszínűségre. Ez utóbbival fogok részletesen foglalkozni a továbbiakban. A Pert em heru-t úgy fordíthatjuk legszabatosabban, hogy Kilépés a Fénybe. Sokszor abból az aspektusból közelítjük meg a Halottaskönyvet, hogy a fejlődő léleknek szüksége van erre az iránymutatásra, mivel nem rendelkezik azzal a fajta bölcsességgel és képességrendszerrel, hogy magától, úgymond önerőből a számára majdhogynem ismeretlen meg nem nyilvánult lét síkjain található jelenségek és entitások között eligazodjon. Azonban mindig figyelembe kell vennünk azt az eshetőséget is, hogy vannak beavatottak, aki még a nagy átlépésük előtt, tehát a halálukat megelőzőleg kívánnak átlépni a lép-nemlét küszöbén. Erről szól a beavatás. A két út közötti sarkalatos különbség röviden abban áll, hogy a Neofita mindvégig megőrzi a tudatosságát, vagyis egyfajta mentális tudatra ébredt állapotban barangolja be azokat a világokat, melyet egyébként a többi léleknek is be kell járnia, csakhogy nekik tudás/képzettség nélkül. Jóllehet a beavatott éppen az ébersége folytán sokkal messzibb régiókba is eljuthat, minthogy a rezgése és az egyes lélekrészei messze a fejlődő lelkek fölött állnak fejlettség tekintetében. Az anyagi természet látszatai és érzékcsalódásai, melyek letompítják a spirituális érzékszerveket, okozzák azt a sötétséget, melyből fokozatosan ki kellene lépnie a léleknek azáltal, hogy fényt nyújt magában, illetve egyes tagjaiban. Ez a lépésről-lépésre történő megvilágosodás hozza működésbe az ember kozmikus tagjait és töltik meg életerővel azokat. Sok a félreértés és a félrefordítás a különféle tanokban, hiszen az egyes lélekrészek és szellemi konstrukciók, melyek az embert mint olyat felépítik, olyan szabályrendszerek alapján működnek és indulnak csak be rendeltetésüknek megfelelően, amelyet nemcsak megérteni nehéz, hanem földi szavakba foglalni is, már ha feltételezzük, hogy a kutató helyesen ismerte meg a transzcendens alkotók folyamatait. Tehát aki nem realizálta az egyes szinteket az egyiptomi beavatási rendszerben, attól természetszerűleg nem is várható el, hogy helyesen írja le, fordítsa le és kommentálja a Thot által szándékosan misztikus ködbe burkolt, külső szemek elől elrejtett, imígyen ezoterikus, azaz belső kör számára felfedett szent tudomány titkait. Ha azonban az adekvát értelmezéssel találkozik akár az avatatlan emberi elme, akkor rajta keresztül a tudata felsőbb régióiban olyan spirituális áramlatok indulhatnak el, melyek közelebb viszik az isteni alkotórészeihez és elkezdik felhangolni a benne lakozó felsőbbrendű lényt. Azért fogalmazok így, mert egyelőre korai lenne olyan terminusokat használni, melyeket nem készítettem elő és nem írtam körül alaposabban. Tulajdonképpen ezzel azt is

9 kimondtam, hogy már pusztán ezen sorok tanulmányozása felér egy beavatással. Ne felejtsük el, hogy ilyen magyarázatokkal évezredek óta nem lehetett találkozni profán körökben. Igaz, ezek nem az egyszerűek közül valók, de aki meg kívánja érteni létét és annak működését, az kénytelen felemelkedni a magaszatos magasságokba, ahol a valódi filozófia és bölcsesség kezdődik. E helyütt Hamvas Bélával értek egyet, aki így fogalmaz erről: A változás, amelyen átesik, nem tökéletesedés. A lélek nem lesz több és nagyobb, szélesebb, mélyebb, ragyogóbb és istenibb. A lélek mindössze visszanyeri saját ősi lényét, amelyet az anyagi természetbe való merülésével elvesztett. Az ember visszakapja eredeti égi természetét, s a Pert em heru a lehető legpontosabb könyv arról, hogy az egyes küszöbökön az ember miképpen szerzi vissza eredeti szerveit, égi szívét, égi tagjait, szellemi alakját, örök testét, a száhut, égi értelmét - miképpen kapja meg újra halhatatlan nevét, amelyet elvesztett, és miképpen nyeri vissza égi beszédét. A Kilépés a Fénybe az Ozirisz mítoszt dolgozza fel metafizikai tartalmakra rámutatva. Ez a legendás történet bújtatva a fejlődő lélek érési folyamatát, illetve az isteni rendbe való vissza- és betagozódását láttatja költői, szimbolikus képsorokkal. Azokat az archetipikus formákat hívja segítségül, melyek az emberi psziché mélyén mindenkire hatnak: a démoni, lehúzó, megkötő és anyagi erőket a kígyó, a krokodil, a skorpió, a pók, a rovar, a madár, a vadkan stb. képekkel, míg az isteni felemelő, transzcendentáló (átvezető), megtisztító és felszabadító erőket a lótuszvirág, az istenek és istennők, a benu madár (főnix), a lélek és hasonló imaginációkkal kelti életre. Ezek a modern elme számára szimbólumokba kódolt üzenetek, melyeket a mesevilág lakói közé sorolnánk első pillantásra, valójában azonban egy magasabb valóság szintjén ténylegesen létező, személyes küszöbőrök, akik a belső démoni és isteni erőinkből felépülő energialények. Ezek tarthatnak vissza, akadályozhatnak meg vagy engedhetnek át, nyithatnak utat a felsőbb világokba. Így olvasva az Egyiptomi Halottaskönyvet, már nem a halál utáni életről szól, hanem a jelen létmódunkban bennünk zajló folyamatokról. Arról, hogy minden kétirányú: vagy építő, vagy romboló, hogy minden előjellel értendő: pozitív vagy negatív, oldó vagy megkötő. S amikor a kötés mellett döntünk, akkor nem megölünk magunkban valamit, még csak nem is kisöprünk, eltüntetünk valamit az életünkből, hanem átadjuk egy másik lénynek önmagunkat, aki ezáltal hatalmat nyer felettünk. Ez a másik lény képviseli a Teremtés ellenpólusát, a lázadást és a káoszt, mellyel minden léleknek szembe kell néznie, álljon akár a spirituális ranglétra legalacsonyabb vagy éppen a legmagasabb fokán. Ez a másik lény is mi magunk vagyunk, csak ellenkező előjellel. Vessünk egy pillantást erre a részünkre! Mindaz, ami nem szép, nem igaz, nem elfogadható és nem spirituális, nem isteni, legfeljebb csak látszatra, az a mítoszban Széth. Széth a megvalósító ereje az embernek, melyre szüksége volt és van, hogy az anyagi világban megnyilvánulhasson és alkothasson. Ez feltétlenül szükséges az Isteni Én alászállásához, máskülönben nem tudna hatni az anyagra. Ugyanakkor a felszabadulás, az égbeszállás, a visszatérés isteni princípiuma Ozirisz. Az ő erői a halálon diadalmaskodó, a feltámasztott, a meghaló és feltámadó, ergo halhatatlan isteni Énünk jelképe, ereje, terve és célja egyszerre. Ugyanis szimbolikusan aligha kétséges, hogy Ozirisz az aranyló Napnak, vagyis az szellemnek a jelképe. Azonban Ozirisz egy erő is, mely felfelé, az ég felé húzza az embert nosztalgikusan. Elég, ha csak arra gondolunk, amikor éjszaka a tiszta égbolt felé fordulunk és elmerengünk a csillagok tiszta fényében. Hasonlóan ehhez, az emberben él egy szellemi vágyódás, mely folyamatosan azt súgja neki, hogy összetartozik a csillagokkal, a kozmosszal, a Legfelső Lénnyel. Ilyenkor szinte könnyűnek érzi magát az ember és megsejti a végtelent, valamint azt, hogy neki ebben az univerzumban, s annak láthatatlan dimenzióban jól körülhatárolt helye van. Néha még ara is gondolunk, hogy szeretnénk egyszer olyan messzire utazni, mint amilyen távol a csillagok vannak. Azért is

10 érezhetjük ezt, mert mi ugyanabból a sziderikus szubsztanciából, finom erőből állunk, amely csillagokat és a kozmoszt is felépíti, s tudat alatt mi érezzük ezt a kapcsolatot Ozirisz tehát a lélek evolúciós folyamatának egyik hajtómotorja társával, Ízisszel. Az istennő energiái támogatják az ember felsőbbrendű tagjainak az életre keltését és használatba vételét. Ízisz mint energia spiritualizálja az ember: kreativitást adományoz, intuíciót kelt, inspirációval motivál, ihletet súg, éreztet, finomítja az érzelmeket és kifinomítja az érzékeket. Ízisz Ozirisszel karöltve szüntelenül tökéletesítik az embert, pontosabban a halhatatlanság tudatának visszanyerését készítik elő és vezénylik le életeken keresztül. A reinkarnáció másik polaritását a yin-yang elvnek megfelelően Széth és Nephtüsz képviseli. Ők eredendően nem rosszak, nekik is létjogosultságuk és múlhatatlan szerepük van a Teremtésben. Nélkülük nem lenne anyagi megtapasztalása a léleknek. Széth a matéria, az anyag felé húzza-vonja az Isteni Ént, hogy kiélhesse szenvedélyeit, alantas ösztöneit és hajlamait. Széth azt mondja: alkoss itt és váltsd valóra minden álmodat, önts anyagba és formába terveidet, léptesd be vágyaidat a földi világba. Ehhez teszi hozzá képletesen Nephtüsz, hogy S amit megalkottál, élvezd is!. Szenvedély, érzékiség és az érzelmek vágyainak ördögi köre Nephtüsz eredménye ebben a történetben, míg a megvalósításra törő és mindenen átgázoló, törtető akarat Széthé. Így kimondva-kimondatlanul szinte démoni körmönfontsággal és könnyedséggel burkolják be az anyagi világ kötőerői a lelket. De nem ezek teszik rabbá a lelket és a szellemet! Ezek csupán hajlamosító tényezők. A csábítás és a tudatlanság kombinációja az, mely végzetessé teszik, megpecsételik az ember sorsát. A fejlődő lélek szelleme sokszor még kevéssé fejlett, ezért tudatlan. Így könnyen megtévesztik a szellemet a fizikai vonzások-taszítások fajtái. Sőt, egy idő után annyira lekötik, hogy már észre sem veszi, de nekik él, és azok átveszik az irányítást élete fölött. Ezzel a kör bezárul és kísértés betetőződik: az ember elveszíti kapcsolatát a finomabb alkotóelemeivel. De tudatlansága és döntése önmagának köszönhető, saját szabad akarati választásának. Döntésének kiindulópontja pedig saját énje, pontosabban saját énjének egyik része, a perifériája, amit legtöbbször egónak hívunk. Ennél fogva nem vádolható sem Széth, sem Nephtüsz, hiszen ők úgy jártak el, ahogy nekik kellett: lehetővé tettek bizonyos megtapasztalásokat a lélek számára. A reinkarnációs körforgásból azonban van esély a kilépésre. Ezt jelképezi Hórusz, a történet újabb szereplője, aki halandó emberből halhatatlanná váló lény emblémája. Ő a mai ember prototípusa, aki enged Ízisz erőinek, melyek megszülik benne a lelki felismeréseket, beavatásokban részesítik és olyan extatikus tudatállapotokba röpítik, melyek közelebb viszik a megélőt az isteni létéhez. Ahhoz az isteni létéhez, mely számára soha nem veszett el, csupán kipottyant belőle. Ezért is akar újra Ozirisszé válni a lélek, hiszen érzi, hogy ő is eredendően isteni lény. Ez nem szentségtörés és istenkáromlás Egyiptomban, sőt az egyik legmagasztosabb metafizikai alapállás, mellyel előbb-utóbb minden fejlődő léleknek azonosulnia kell. Az örök kereső és vágyó, a lélek egyszer elindul a beavatások lépcsőin felfelé, s levedli a tehetetlenség és kísértések irrealitását és visszatér immáron tudatosan, sokat megtapasztalva a teljességbe, a maga saját személyes Tethánjába (Felső Énjébe), mely már esszenciálisan egynek tekinthető a Teremtővel. Száraz György Boldog napot! TÚLVILÁGI BÍRÓSÁG EGYIPTOMBAN, ÉS MÁS VALLÁSOKBAN

11 Egyiptomban fontos szerepet játszottak a túlvilágról alkotott képzetek. Életfilozófiájuk szerint az evilági élet a túlvilágon folytatódott, ezért nagy hangsúlyt helyeztek a holttestek mumifikálásra. Az elhunyt felett Ozirisz tartott túlvilági ítéletet más istenekkel együtt. A Halottak Könyvének 125. fejezete írja le a lehető legrészletesebben a túlvilági ítéletet, mely alapvetően négy részre oszlik: 1.) a halott beszéde Oziriszhez, amint az igazság csarnokába lép, 2.) a halott vallomása az ítélőszék előtt, 3.) a halott szívének megmérése, 4.) tárgyalások a kapu őreivel, amint a halott a csarnokot elhagyja. A próbatétel után a lélek nem vándorolhat szabadon, hanem a neki, illetve a fejlettsége szerint megfelelő helyre, az úgynevezett szellemi kasztba kerül, ahol érdemeinek megfelelő megtapasztalások érik, s ahonnan az újabb leszületését, testet öltését várhatja. Tagadó vallomás Üdv néked hatalmas, isten, Törvény és Igazság Ura! Íme, most színed elé járulok! Engedd, hogy megcsodáljam sugárzó szépségedet! Mert mágikus neved éppúgy ismerem, Mint a negyvenkét istenét, kik körülvesznek téged A törvény és igazság fénylő csarnokában, Azon a napon, mikor előszámláltatnak a bűnök Osiris színe előtt. Amiatt istenek tápláléka a kárhozottak vére... A te neved: "A Világ Ura, kinek szemei a két isteni nővér." Lásd, a Törvényt és Igazságot Én a szívemben hordozom, Mert a rosszat kitéptem belőle gyökerestől. Nem okoztam szenvedést embereknek, Családom tagjaival sem voltam erőszakos. Igazságot hamisságra föl nem cseréltem. Silány emberekkel nem közösködtem soha. Nem tettem törvénytelent, És nem dolgoztattam mértéken felül másokat. Hogy gőgömet tápláljam, Rangot nem szereztem soha. Szolgáimat nem gyötörtem. Nem káromoltam az isteneket. Szűkölködők szájától nem vontam meg a falatot. Idegen előttem minden, mi az isteneknek utálatos. Sohasem hagytam, hogy úr a szolgáját megkínozza. Oka nem voltam szenvedésnek, Éhínséget sem okoztam soha. Ember miattam sohasem könnyezett. Nem öltem, és nem bujtattam senkit gyilkolásra. Nem terjesztettem ragályt az emberek között. Oltárról adományt nem oroztam,

12 Nem loptam el az istenek szent kenyerét. Adományaiktól nem fosztottam meg A szent szellemeket. A templomban gyalázatosságot nem cselekedtem. Áldozati adományaimat nem csökkentettem. Nem próbáltam csalárdsággal növelni vagyonomat, Más földjét jogtalanul a magaméhoz nem csatoltam. Hamis súlyokat nem használtam, A mérésnél nem csaltam soha. Gyermekek szájától nem vontam meg a tejet. Más marháját el nem hajtottam. Csapdákat nem állítottam, s nem ejtettem tőrbe Az istenek ligetében a szárnyasokat. Szent vizeikből nem fogam halat. Nem tartóztattam fel a vizet áradás idején, S nem rongáltam meg a gátakat. Nem oldottam el a templomok áldozati barmait. Nem szálltam szembe az istenek akaratával. Tiszta vagyok! Tiszta vagyok! Tiszta vagyok! Tiszta vagyok! Mint Herakleopolis hatalmas főnixe, oly tiszta vagyok! Mert én vagyok a lélegzet ura; A beavatottak létét én biztosítom az ünnep napjain E föld isteni urának színe előtt, Midőn Heliopolis fölött delelőre ér Horus Isteni Szeme. Láttam fölkelni az Isteni Szemet Heliopolisban, Ezért ne sújtson balsors, csapás e tájon, Sem a Törvény és Igazság fényteli termeiben! Mert jól ismerem az istenek nevét, Kik Maatot kísérik, őt, a nagy istennőt, Törvény és Igazság Istenasszonyát. (CXXV. fejezet) Egyiptomi halottasköny, Farkas Lőricz kiadó 1994 A túlvilági ítélkezést az Egyiptomi Halottaskönyv 125. fejezete meséli el. Az igaz hangú, vagyis a halott lelke belép a Kettős Igazság termébe, ahol szíve megmérettetik. A mérleg egyik serpenyőjébe a halott szíve, a másikban Maat Istennő tolla, vagy hieroglifája, vagy az ülő istennő szobra kerül. Anubisz kezeli a mérleget, Thot pedig feljegyzi az eredményt, s jelenti a műveletet Ozirisznek és a 42 bírának. Megtörténik a negatív gyónás (tagadó vallomás, lásd: fenti idézetet) A léleknek egy kihallgatáson kell részt vennie és bizonyítani avatottságát és érettségét, tehát azt, hogy földi életében megtanulta mindazokat a leckéket, amelyeket az istenek adtak fel neki. Természetesen sokszor előfordult, hogy a szíve nehéznek találtatott, mert a sok bűn nagy súlya lehúzta. Ilyenkor vissza kellett születni a földre, hogy hibáit kijavítsa. Ezt úgy ábrázolták, hogy egy mérleg lábánál ült egy krokodilfejű, mellső részén oroszlánra, alsó részén vízilóra emlékeztető testtel rendelkező fenevad, aki a túlvilági ítéletnél elnyelte az ember szívét, ha az nem találtatott igaznak. Neve Ammit, vagyis halottfaló volt.

13 Aki igaznak bizonyult, beléphetett Ozirisz csarnokába. Ha ott elkápráztatták a csodák, akkor később még vissza kell térnie a testi létbe, de ha nem, akkor egybeolvad az Istenséggel, a Lélekkel, az Önvalójával, minekután már nem kell újra testet öltenie. Mindez Maat Istennő kettős termében történt. Maatról azt illik tudni, hogy ő a kozmikus rend Arklokija (arkangyala), Amon-Ré egyik leánya, az igazság, a rend és a jog istennője. Ő a mindenki által tisztelt és betartott egyetemes erkölcs. A világegyetem összhangját és egyensúlyát képviselte. Jelképe a strucctoll. Anubisz vagy az ő egyik papja végezte a mérlegelést. Anubisz Ozirisz és Nephtüsz törvénytelen fiaként született. Sakálfejű isten, aki a mumifikálás és a balzsamozás felett őrködött. Anubisz ereje őrzi a túlvilág kapuját, fogadja az elhunytakat, s lelküket elkíséri a földalatti világban. Anubisz az örök utak megnyitója. Feladatkörébe tartozott annak eldöntése, hogy az elé járuló halott (lélek) elég tiszta-e ahhoz, hogy bejusson a túlvilágra. Thot a bölcsesség, a titkok és az írnokok istene többek között, akinek jelen helyzetben jogköre volt, hogy vesszejével egy palatáblára (a sors könyvébe) felvésse a mérlegelés eredményeit. A 42 istenről azt érdemes tudni, hogy mindegyik a 42 lehetséges bűn egyikét képviselte. A halott feladata volt bebizonyítani, hogy egyiket sem követte el. Ha ez sikerült, abban az esetben a 42 démon közül egy sem támadta meg. A szív megmérettetésénél is jelen voltak. Ozirisz az Alvilág Ura, nevének jelentése Szem Úr, Anubisz atyja. Ozirisz elé járulhat a lélek, miután a szív mérlegelésén túljutott. Ozirisz mögött áll két istennő: Ízisz és Nephtüsz, előbbi a felesége, utóbbi a nővére. Túlvilági ítélkezés A túlvilág nem más, mint a síron túli világ, ahol a holtak vagy a lelkek tartózkodnak testi létüket követően. Szinte minden vallás és mitológia közös a tekintetben, hogy a túlvilágba történő átlépés nem veszélytelen esemény. Olyan helyre toppan be ilyenkor a lélek, amely számára ismeretlennek hat, furcsa tájakat láthat hegyeket, folyókat, egeket, s ez eddig nem tapasztalt lényeket pillanthat meg. A hosszú és fáradtságos, veszélyektől hemzsegő utazáshoz nem árt, ha van a léleknek útravalója és tudása. A tudást a halottaskönyvek, a sírra felvésett ábrák és jelek, a halottat búcsúztató énekek és imák hivatottak szolgálni. Az eszközöket pedig jobbára sírba volt szokás helyezni. Ezen felül az út megtételéhez szükség lehetett csónakra, kocsira, lóra és egyebekre. A túlvilágra nem volt egyszerű bejutni, mert minden szféráját különböző erejű lények őrizték és védték. A halált követő élet később sokkal cizelláltabbá vált. Értve ezalatt, hogy nem mindenkire várt ugyanaz a sors. Ebbe beleszólt a lélek földi teljesítménye, azaz hogy mennyire sikerült megvalósítania az istenek akaratát, valamint a halál oka és neme is. Nem volt mellékes ugyanis, hogy ki élt hősi életet és ki halt hősi halált, illetve az életideje alatt kivel szemben és milyen súlyú bűnöket követett el. Ez a könyvvallásokban keresztény, mohamedán, zsidó erősen érződik is. Mi több, az isteni törvény betartása, avagy a bűnös élet szinte antagonisztikus (kibékíthetetlen) ellentétét figyelhetjük meg bennük. Az iszlámban a legfőbb eszmény az Istennek történő önátadás. A judaizmusban a Törvény betartása szabja meg a túlvilági ítéletet, mondjuk úgy, a folytatást.

14 A kereszténységben a szeretet, a megbocsátás kerül a képzeletbeli mérleg egyik serpenyőjébe, s az eredmény is dualisztikus: vagy a menny, vagy a pokol. Esetenként, illetve a kisebb bűnök esetében a purgatórium (tisztítótűz). Mindhárom esetben megjelenik Isten riválisaként az ördög, a Sátán, a gonosz erők megszemélyesítője. Összemosva szezont a fazonnal, durván leegyszerűsítve a hívők sokaságában az a kép bontakozik ki, hogy az eredendően Gonosz a varázslók és boszorkányok cinkosa, felbujtója, ugyanakkor a túlvilágon a pokol uralkodója, ami a bűnös lelkek végső állomása, úti célja. A buddhizmusban, ahol a részvét a legfőbb princípium és a hinduizmusban, ahol az isteni egység (dharma), nem igen találkozunk olyan végletes és fatális fogalmakkal, mint örök kárhozat vagy isteni ítélkezés. Annál inkább kidomborodik a karma (ki mint vet, úgy arat) univerzális törvénye és az egyéni (individuális) tudat fejlődése és felelősségvállaló attitűdje. Így egyfajta önmegítélés zajlik, illetve az isteni törvények önműködő rendszere figyelhető meg megteremtve ezzel a fejlődés végtelen sokszínűségét. A lélekvándorlás és a reinkarnáció tana csúcsosodik itt ki. Az újjászületések láncolata, illetve megszabadulás a visszaszületés szükségszerűségétől, majd a feloldódás az isteni lényben/tudatban nem fest lehangoló képet a túlvilágról, jóllehet a Tibeti Halottaskönyv már részletekbe menően feltárja a sokszínű démonikus és isteni erőket. Dualisztikus túlvilági vallási képzetekkel találkozunk a zoroasztrianizmusban is, amelyben Ahuramazdá (Ohrmazd) testesíti meg a Jót, míg Angra Mainju (Ahriman) pedig a Rosszat. A harc az emberek lelkéért folyik. A lélek az ember halálát követően még három napig a test mellett marad. Az első éjjelen az elmúlt életének szavai, a második éjszakán a gondolatai, a harmadikon a tettei felett elmélkedik. Ez a három éjszaka a bánat ideje. Eközben a démonok igyekeznek minél több szenvedést és büntetést árasztani felé. A harmadik éjszakát követő hajnalban kerül sor a túlvilági ítéletre. Az ember érdemei és bűnei egy mérleg serpenyőjébe kerülnek. A zoroaszter vallásban nem tesznek különbséget az emberek között, hanem minden egyes lélek felett igazságos ítéletet hoznak. Az ítélet helyéről a lelket a túlvilági jutalom vagy büntetés helyére vezetik. A zoroasztriánus pokolban tartózkodás csak átmeneti, időleges, minthogy a büntetés célja a hibák kijavítása. Összefüggések és archetípusok Ha megvizsgáljuk a görög Platón filozófiáját, hasonszőrűnek fogjuk találni a kínai Kung Fucéjével. Jakob Böhme, Paracelsus és Hermész Triszmegisztosz is egy nyelvet beszél, miként Patanjali jóga-szútráit sem kellene kommentálni a legnagyobb szúfi misztikus filozófusnak, Dzsalál ad-dín Rúmí-nak. Vajon miért? Mert mindegyikőjük egy és ugyanazon abszolút filozófiának az értője és érzékelője volt. Mindegyikük a mágia által az emberi lélekből kiváltott imaginációkban éltek. A létezés különböző síkjain nem érvényesek az anyagi természet szabályai, annál inkább a transzcendencia és a transzcendentális tudatosság. Talán a buddhizmus volt képes legjobban körülírni, hogy a fogalmi gondolkodás számára értelmezhetetlen a túlvilág és az ott történő dolgok. Ugyanakkor felhívja a figyelmet, hogy minden a szubjektív tudatosságunkban történik, így a halál is csak a tudatunkban létezik. Szókratész úgy vélte, hogy a filozófia a halállal való foglalkozást jelenti. Ebből következik, hogy az élet felkészülés a halálra. Ami pedig az egyiptomi filozófiát juttathatja eszünkbe. De sok a tévedés és a félreértelmezés e téren. Mert ez alatt nem az elmúlást értették és nem a pesszimizmust kívánták felerősíteni a tudók, hanem a beavatás útját és a beavatások szükségességét fogalmazták meg ily módon. Vagyis nem érdemes elfutni önmagad elől, az élet nagy kérdései elől, mert azok úgyis utolérnek téged. Ellenben felkészülhetsz mindenre a

15 halálra is, ha életcéloddá teszed a tisztánlátást, a valóság megismerését. Lehet ugyan, hogy útközben többször megsemmisülsz, de minden transzformáció útja ez. Végül is csak az tud az emberben elpusztulni, ami múlandó. Ettől csak az fél, aki a múlandó dolgokban lelki örömét. Az embernek nem lenne szabad felcserélni futó örömkért az örökkévalóságot jelentő dolgokat (lelki tudást, lelki erőt, bölcsességet). Az emberben lakozó örökkévaló isteni így nyer hatalmat a halál felett. Ez a beavatás archetípusa. Létezik a múlandóságnak és a hiábavalóságnak is archetípusa. Hérakleitoszt idézem: Az emberekre az vár a haláluk után, amit nem is sejtenek, s nem is vélnek". A tudatlanság viszont nem mentesít egyikünket sem. Száraz György Boldog napot! SZELLEMI ENTITÁSOK GYAKORISÁGA JELES ÜNNEPEK IDEJÉN Mindenki megfigyelheti, hogy a kalendárium bizonyos időpontjaiban megsokasodnak a szellemi jelenségek. Nem feltétlenül kell ezeket paranormális eseményeknek tekintenünk, mert mint ahogyan rá fogok mutatni az elkövetkezőkben, itt természetes folyamatokkal állunk szemben. Nevezetesen azzal, hogy Halottak Napjakor, Karácsonykor, Húsvétkor, a napfordulókhoz, a speciális bolygó- és csillagállásokhoz kötődő ünnepek alkalmával annak lehetünk tanúi, hogy a szellemi világok lakói nagyobb teret nyernek és érzékelhetőbb módon vannak jelen a mindennapjainkban. Mindenekelőtt hasznosnak tartom tisztázni a szellem fogalmát. Nos, ezt a kategóriát gyakran használják spirituális körökben, de sokan sokfélét értnek alatta. Maga a szellem fogalom általában valamely élő dolog vetületét jelenti. Ez azért nem helyes, mert csak élet létezik, s az életnek vannak megnyilvánulási formái. Ezért jobbnak tartom úgy definiálni a szellemet, hogy egy olyan élőlény, akinek ebben a háromdimenziós világban nincs szilárd anyagi megnyilvánulása. Az ember lénye egy holisztikus hármasságból áll össze: test, lélek és szellem alkotja az embert. Midőn eljő az idő, testéből kilép a szelleme és a lelke, s a nekik megfelelő helyre távoznak el a halált követően, várva a következő lehetőséget a megtestesülésre. A lélek visszatér a forrásába, amit a vallások különféle nevekkel illetnek. Ezúttal maradjunk a Felső Én megnevezésnél. A szellem azonban, mely szintén a Felső Énből vált ki, nem oda tér vissza, hanem a szellemi világ neki járó szellemi/mennyei kasztjába vándorol jó esetben. E kasztok közül nem maga választ a szellem, hanem a szerint nyerhet bebocsátást ezek valamelyikébe, hogy korábban milyen életet élt. A hasonlók a hasonlókhoz kerülnek. Ott várakoznak, végiggondolják, végignézik előző életüket és karmájukat. Kevésbé előnyös esetben a szellemi kasztok és a testi világ között reked, ezt a szférát vagy térséget hívjuk köztes létnek. Azok a szellemek tartózkodnak itt, akiknek még dolguk van. Addig itt maradnak, amíg a dolgukat nem hajtják végre. A köztes létben rekedt szellemek gyakran bele tudnak szólni a fizikai életbe, belőlük lesznek a kísértetek, a kóborló szellemek. Nem mind rosszindulatú, vannak köztük jóindulatúak is. A köztes létben tartózkodó szellemekkel máshol fogok foglalkozni. Jeles ünnepek alkalmával például ilyen a Halottak Napja vagy a Karácsony több a szellemi megtapasztalás, mert a mennyei kasztok, ahová a szellemek kerülnek, valójában nincsenek végtelenül eltávolodva a földi kasztoktól. Bizonyos időnként, az eltávozott emberek szellemeit (a néphit inkább lelket mondana) elengedi az Isteni Gondviselés egy rövid

16 időre oda, ahol elhunytak, vagy oda, ahová, vagy akihez erősen kötődnek. Így ténylegesen meglátogathatják az elhunytak szellemei a családtagjaikat, a rokonaikat vagy éppen azokat, akikhez korábban nagyon kötődtek. Ez természetesen akkor történhet így, ha még nem született újjá a szellem és a lélek. Ebben az esetben ugyanis mások a szabályok. Visszatérve a szellemi látogatásokra, ez a magyarázata a hazajáró lelkeknek, akik szeretteik körében óhajtják tölteni az ünnepek óráit. A megemlékezés, a nosztalgiázás, az ima, a meditáció, a gyertyagyújtás, a mise mind-mind olyan ősi rituálék, amelyek erőteljes emocionális energiákat csatolnak ki az emberek lényéből, s szinte mágnesként vonzzák magukhoz a szellemeket. A szellemek szeretnek a rájuk gondoló emberek társaságában időzni és ilyenkor egy szeretetteli kapcsolat akár telepatikus kapocs jöhet létre a szellemek és az emberek között. Sokszor lehet álmodni e jeles alkalmakkor az adott hozzátartozó szellemével, hiszen az energiák szintjén létrejön egy láthatatlan, időn és téren kívüli kötelék ember és szellem között. De ilyen esetek csak korlátozott időtartamokban vannak, legfőképpen ünnepek környékén. Ha valaki nagyon érzékeny a szellemi energiákra, vagy van olyan háziállata például macskája, ami különösen szenzibilis a szellemi entitásokra (lényekre), akkor feltűnhet neki, hogy a szellemek sürgése-forgása furcsa, szokatlan érzeteket kelthet. Lágy, simogató fuvallatokat, olyan borzongást, amitől feláll az ember kezén a szőr, néha még tárgyak is elmozdulhatnak a lakásban. Erre a jelenségre is, mint minden másra a mágiában igaz, hogy ameddig nem tapasztalta valaki, addig nem áll rá sem a szeme, sem az érzékszerve, de amint már tudja az ember, hogy mit keressen, akkor jobban észreveszi az efféle természetfelettinek titulált, de valójában természetes jelenségeket. Az ünnepeink tehát alkalmat kínálnak a régi ismerősökkel való találkozásokra. Ha valaki azonban nem érzi túl jól magát a tudattól, hogy őt meglátogathatják bizonyos elhunyt, de még újra meg nem született szellemek, akkor kristályok, szimbólumok és gyertya segítségével viszonylag egyszerű módon távol tarthatja magától a zavaró vagy illetéktelen jövevényeket. Száraz György Boldog napot! SZELLEMEKKEL SUTTOGÓ Ghost Whisperer A Szellemekkel suttogó egy amerikai dráma-fantasy-thriller, avagy misztikus sorozat, amely 2005 őszén a CBS csatornán Jennifer Love Hewitt, David Conrad és Camryn Manheim főszereplésével. A sorozat az Egyesült Államokban péntek esténként volt látható, a magyar nézők 2007 novemberétől láthatták május 18-án hivatalosan is bejelentették, hogy a sorozat nem folytatódik tovább. Témája azonban emberek millióit érintette meg. A műsor címe a Jennifer Love Hewitt által alakított főszereplőre, Melinda Gordonra utal, akinek egy különleges pszi-képessége van. Jelesül, látja és hallja az elhunytak szellemeit, sőt kommunikálni is képes velük. Melinda egy közvetítő egyfajta médium az élők és holtak között, akinek az ügyes-bajos dolgait igyekszik orvosolni. Ily módon bonyolódik bele a kísértetek és rokonaik afférjaiba. A sorozat alapdilemmája, hogy a post mortem (halál utáni) fényalagút pontosan micsoda és mi alapján lehet oda belépni. A szellemeknek ugyebár a természet rendje szerint nem kísérteniük, zaklatniuk kellene az élőket, hanem el kéne távozniuk a nekik fenntartott helyek valamelyikére. (Bár itt definiálásra szorul az élők kategóriája.)

17 Hová vezet a fény, illetőleg a fényalagút? Annyi derül ki a sorozatból, hogy valószínűleg a mennyországba bár ezt mindenkinek a személyes hitére bízzák az alkotók. Egy olyan helyre vezet a túlvilági fény, ahol boldogság és szeretet uralkodik, s ahová jó sorsnak számít bekerülni. Persze vannak olyan epizódok, amelyek kivételek. Előfordulnak olyan szellemek, akik a rosszabbik utat választják, tehát a Gonosz csapdájába esnek. Egyébként nem egyértelműen csábító a fény, hiszen az emberi félelem és a vágyak képesek teljesen megtéveszteni a szellemeket is. Olybá tűnik, hogy odaát sem szűnnek meg az alantas ösztönök, az aberrált hajlamok, mintha vinnénk tovább magunkkal az alacsonyabb és a magasabb rendű érzelmeinket, s az erkölcsi-érzelmi tónusskálánk döntené azt el, hogy mikor választjuk a fényt, és hogy választjuk-e egyáltalán. Melinda és a nyájas néző tapasztalhatja, hogy a szellemek közül egyesek nem kelnek át a fénybe, hanem a sötétséget választják. Ők földi életükben sem járták a helyes utat, de ezzel rendszerint ők is tisztában vannak. Ha a fényt a mennyországgal, akkor a sötétet a pokollal feleltethetjük meg. Gyűlöletet, utálatot, haragot, dühöt, bosszút, irigységet és hasonló érzéseket, energiákat jelent ez esetben a sötét oldal. Elgondolkodtató, hogy mi ihlethette a film forgatókönyvíróját? Valószínűleg hallott és olvasott a klinikai halálból visszatérő betegek látomásos beszámolóiról. Sokan, akik átéltek már valami hasonlót és kiszálltak a fizikai testükből, említenek egy hívogató földöntúli fényt, amely vonzza őket. Sokszor elhunyt hozzátartozóik is megjelennek vagy a közeli rokonok képében valamilyenfajta szellemi lény, akik tanácsot, útmutatást adnak a szellemnek a további sorsával kapcsolatosan. Ilyenkor már megszűnik a félelem és csodálatos szeretet, illetve boldogság lesz úrrá a szellemen, amit hátralévő életében sem felejt el. Ez a csoda utána bevésődik a szellembe és onnéttól kezdve egészen más szemmel nézi a világot. (Szándékosan nem írok valóságot.) A Szellemekkel suttogót nézve az emberben felötlik, milyen tartalmakat akartak áttételesen belevinni a szerzők ebben a sorozatba. Olyanokra gondolok, mint a halhatatlanság kérdése, az öröklét dilemmája, az etika témája és hasonlók. Ezen túlmenően, de nem elsősorban teológiai kérdések is megfogalmazódhatnak a nézőben: létezik-e Isteni Gondviselés vagy halál utáni élet? Mi nyújthat vigaszt arra, hogy mi biztosan jó helyre kerülünk-e majd, miután innen eltávoztunk? Szóval, akarva-akaratlanul felmerülnek bizonyos kérdések a képsorokat elnézve. Mi az, amit tudunk és mennyi ebből, ami helyes, valósághű, objektív, s mennyi, amit csak mi szeretnénk, ha úgy lenne? Nota bene, mi az emberi és mi a felsőbb erők igazsága, kinek van igaza? Ezek kérdések az emberi pszichében egymással rivalizáló fikciókra mutatnak rá, szerintem. Az ember gondolkodó lény lévén, olyan dolgokról is értesüléseket akar szerezni, amelyek túl vannak jelen megismerési körén és amelyek felfogása meghaladja az emberi értelem jelen fokozatát. De a fejlődés már csak ilyen? A logika olykor megbicsaklik, csődöt mond. Lásd a halált és a halállal kapcsolatos túlvilági történéseket. Nem hitre szeretnék itt utalni, csupán az értelem feletti értelemre, az anyag mögötti vagy inkább anyagba zárt energiára és elvre Einstein után szabadon. A Szellemekkel suttogó véleményem szerint hajaz a keleti filozófiákra is: a buddhizmus és hinduizmus létforgatagára, létcserélődésére és az újra-testet-öltés tanára (reinkarnáció). A film gyakorlatias szempontból kritikus, mivel példázza, hogy a nyugati amerikai típusú átlagember gondolkodása felszínes és sekélyes a halál spirituális misztériumaival kapcsolatban. Ezen is változtat azonban, hogy epizódról epizódra megismétli és szemlélteti,

18 hogy mi történik/történhet a végső távozás után. Így önismeretre, önvizsgálatra és akaratlanul is filozofálásra buzdítja a foteljában elterülő közönséget. A Szellemekkel suttogó abból a szempontból is izgalmas, hogy egyebek mellett felhívja a figyelmet az elhunyt szellemekkel való kommunikációra. A megszokott téren és időn kívüli, velünk mintegy párhuzamosan létező valóságban rekedt személyek szellemivel egyesek képesek lehetnek beszélgetni. Az ilyen típusú, érzékszerveken túli érzékelésnek a titkaira napjainkban a parapszichológiai kutatások igyekeznek fényt deríteni. Egyre több csatornán szüremlik be az életünkbe a természetfeletti. A Szellemekkel suttogó filmsorozat csak egy a spirituális témákat feldolgozó filmek palettájáról. Mintha a világ abba az irányba fejlődne, hogy a kezdeti berzenkedéseink után gondolkozzunk el a szellemi dimenziókban zajló folyamatokról. Száraz György Boldog napot! SZELLEMŰZŐ TÁNCOK Az animizmusba, vagyis a lélekhitbe vetett ősi és az istenhitbe vetett későbbi vallási meggyőződések és hiedelmek szerves része a túlvilághit. A túlvilág létének posztulátuma pediglen, hogy léteznek jóindulatú és rosszindulatú, segítő és ártó szellemi entitások. Hogyan lesz valakiből kísértet? Az ember egy hármas egységből felépülő lény. Van testünk, lelkünk és szellemünk. Testünket ajándékba kaptuk az anyagi természettől, lelkünk (isteni szikránk) a halálunkat követően visszatér a nagy gyűjtőjébe, a Felső Énjébe olvad vissza. Míg szellemünk tudatunk forrása többféle úton is távozhat, illetve olykor rendellenes módon is vándorolhat a túlvilágon. Szellemünk is isteni alkotó elemünk, csakhogy ő nem tér vissza a Felső Énbe, hanem normális esetben a szellemvilág ama régióiba távozik, amelyeket szellemi kasztoknak hívunk. Fejlettségétől és teljesítményétől függően jobb vagy kevésbé szimpatikus helyre kerül. Ezeket a szellemi megéléseket azonosítják a menny és pokol kategóriáival az egyes vallási és filozófiai irányzatok. Annál is inkább, mivel eme helyeket éli át az emberi szellem az elmúlt életét, mindazt, amit másoknak okozott (karma). Aszerint, hogy milyen életminőséget ért el, hangsúlyozom, spirituális szempontból, s nem az életszínvonalunk szempontjából, jut neki osztályrészül a szellemvilág jobb vagy kevésbé jó kasztja. A szellem tisztasága, vagyis letisztultsága tehát a szellemi kasztokba történő besorolás alapja. Így valóban sokan érezhetik magukat akár a pokolban, akár a mennyben, hiszen ki mint vetett földi életében, úgy arathat odaát. Természetesen a lét körforgásából adódóan, ez az állapot sem tart örökké. Igaz, földi években mérve évszázadok telhetnek el, amíg újra és újra lejátsszák az adott elhibázott szituációkat a szellemek magukban, hogy ezáltal kifejlesszék a helyes hozzáállásukat. Lényegében ily módon szövődik a karma az előző élet(ek) megéléseiből. Mert amit elrontott a szellem, azt ki akarja, s ki is kell javítania. Így értékelés, átgondolás, átélés (empátia) és fejlettségétől függően valamilyen szintű megoldás vagy a megoldás szándéka ébred fel a szellemben, hiszen rájöhet arra, hogy hibázott, s hogy amíg nem javítja ki a ballépéseit, addig megreked egy szinten. Mindeközben tapasztalja, hogy az isteni törvények más szellemekkel is igazságosan bánnak, ami jó esetben még motivációként ösztönző erőként is hat az adott szellemre.

19 De mint említettem volt, több út áll a szellem rendelkezésére a halált követően. Pontosabban fogalmazva, előfordul olyan eset is ezerből három vagy négy, amikor a szellem nem térhet vissza rövid időn belül az őt megillető vagy a neki járó szellemi kasztba, hogy mielőbb hozzálásson az előző élete kiértékeléséhez és a túlvilági fejlődéshez várva a sorsszerű beillesztési pontját a következő leszületésére. Ilyenkor a szellem itt reked. Magyarán: egy köztes létben, vagy valamelyik köztes létben reked. Az intermezők (köztes terek) a lét különböző síkjait elválasztó átmeneti területek. Picit olyanok, mint két város között a pusztaság, a határ. Maga a senkiföldje. Ide nem véletlenül kerülnek a szellemek. Hirtelen baleset, traumák okozta halál, öngyilkosság, a halált követő bénító sokk mind-mind okozhat a szellemben egy olyan dermedtséget vagy megrázkódtatást, amikor nem léphet át a szellemi világba, mert nem engedik, vagy átléphetne ugyan, de a sokk miatt nem mer. Ezért megreked a lét eme közbülső fokán. Olyan is előfordul, hogy eleinte nem ismeri fel a szellem, hogy már halott. Furcsán hangzik, de a szellem képes olyan virtuális tudatállapotot teremteni, amelyben szó szerint nem veszi észre, hogy már nem azonos a testével, illetve hogy teste már független tőle. Az ilyen szellemek sajátos helyzetbe kerülnek, mert már eloldódtak az anyagi testüktől, de még nem nyertek bebocsátást a szellemi világokba, ahová egyébként az alagút jelenségként ismert úton lehetne bejutni. Csakhogy esetükben nem jönnek olyan szellemi segítő lények, akik átvezetnék, tehát alagutat, vagyis kaput nyitnának a számára. Így maradnak ott, abban a régióban, ahová jutottak. Belőlük lesznek a kísértetek. Miért űzik el szellemeket? Az itt rekedt szellemeknek cseppet sem irigylésre méltó a helyzetük. Mivel a földi léttől úgyszólván csak egy hártya választja el őket, ezért érzékelik, hogy pontosan mi történik az élők, az emberek világában. Látják szeretteiket, de a hozzátartozók nem látják őket. Faramuci helyzet és roppant kínos. A szellemek egyáltalán nem érzik jól magukat. Szenvednek ettől a se veled, se nélküled állapottól. Majd lassacskán ráeszmélnek, hogy szellemi testükkel mert nevezhetjük nyugodtan így a finom energiákból álló, tudatossággal rendelkező szellemi szubsztanciát képesek hatást gyakorolni az anyagi világ eseményeire, tárgyaira és még a testben élő emberekre is. Végeredményben az anyagi dolgokra oly módon gyakorolnak hatást, ráhatást a szellemek, hogy energiát csatolnak ki magukból vagy környezetükből. Ez az energia lesz a kezük vagy az eszközük arra, hogy hatásokat váltsanak ki a földi létezők világában. Attól függően, hogy egy szellem milyen fejlettségi fokon áll, okozhat pozitív és negatív hatásokat. Utóbbiak lehetnek: testi megbetegedések, szellemi megszállottság, pszichikai-mentális rendellenességek, félelem- és pánikkeltés tárgyak mozgatásával, vagy akár víziókkal, illetve konkrét jelenésekkel. Hát, ezért nem szerették sohasem a kísérteteket egyik korban egyik földrészen sem. Szellemek kiűzése A szellemek kiűzésére minden kultúrában találunk példát. Európában a mai napig létezik a szelleműzésnek egy pontos leírása. A Római Katolikus Egyház még mindig hisz az ördögűzés/démonűzés rituáléjában és ma is alkalmazza szükség esetén. A valódi ördögűzés egy huszonhét oldalas (!) szertartás, melynek során keresztény szimbólumokat, szentelt vizet, imákat, füstölőket, szent tárgyakat, ereklyéket és egyéb kellékeket használnak fel a gonosz kiűzésére. Az ördögként vagy démonként azonosított lény sokszor nem más, mint egy köztes létben rekedt szellem, vagyis kísértet. De természetesen eléggé széles a szellemi lények skálája, s démonok és ördögök valóban létezhetnek, ez esetben nem összetévesztendők a

20 kísértetekkel. A tüneteken ez azonban vajmi keveset változtat. A megszálló szellem hatásba teszi az embert az auráján keresztül. Megpróbál energiát leszívni belőle. Sokszor a tudatát is befolyásolja az érzelemin és a gondolatain keresztül. Így hosszú távon egy erősebb szellem akár teljesen átveheti az uralmat egy ember felett. Az nem kifejezés, hogy megkeserítheti az ember életét egy-egy rosszindulatú kísértet. Ezért sokszor a helyi sámánhoz, paphoz, varázslóhoz, boszorkányhoz vagy spirituális vezetőhöz siettek az emberek és kérték a segítségét, nevezetesen, hogy szabadítsa meg a hozzátartozójukat a szellemi befolyásoltságoktól. A szorongás, az idegrendszer számos zavara, krónikus fejfájás, erőtlenség, legyengült pszichikai állapot, víziók és hallucinációk, aberrált magatartásformák mind-mind lehetnek szellemi megszállottságra utaló tünetegyüttesek. Az afrikai törzseknél a vén vagy a sámán ilyenkor transzállapotba juttatja magát (samanizál). Ezt úgy éri el, hogy tüzet gyújt és rituális táncot lejt, amely kívülről nézve a monotónia és ritmikus mozgás keveréke. Valójában a tánc a révülésben segíti a varázslót. Tudata nyitottabbá, tágabbá válik. Előfordul, hogy alkohollal, vagy valamilyen hallucinogén hatóanyagot tartalmazó gombafélével, vagy cserjéből készült itallal éri el a transzállapotot. A transz egy kapu, amin kilépve a testéből a sámán szelleme aktívvá válik. Ilyenkor segítséget hív a szellemvilágból, mivel a sámán pontosan érzékeli, hogy kivel áll szemben. A szellemi segítők megérkeznek és a beteg, vagyis a megszállt személy aurájából eltávolítják az illetéktelen behatolót. Ez is a gyógyítás egyik formája. Másik típusú szelleműzés, amikor a beteget is befogják a rituáléba. A sámándob szavára a beteg körbetáncol, közben változások indulnak el az energiarendszerében. Kisvártatva a beteg rángatózni kezd, vonaglik, esetenként össze is esik és kiterül a földön. A helyzet patologikusnak tűnik: epilepsziás rohamok, skizofrén tünetek, őrjöngések és a legkülönfélébb hisztériás megnyilvánulásoknak lehetünk ekkor szemtanúi. Amikor a beteg már katalepsziás állapotba kerül (szemei kifordulnak, légzése elakad), akkor a sámán a maga transzállapotában képes kommunikálni a megszálló szellemmel. A szellem sokszor a transzállapotba merülő száján keresztül, fennhangon közli a kívánalmait, a panaszait és az egyéb üzeneteit függően attól, mennyire jóindulatú vagy ártó szándékú. A tárgyalások befejeztével a szellem eltávozik. Hogy ez jószántából teszi-e meg, mert tegyük fel, ígéretet kap kívánságainkat teljesülésére vagy erőnek erejével, segítő szellemek, az ősök szellemei működnek közre az eltávolításában, az részletkérdés. A szelleműzésre azért is van nagy szükség a primitív törzseknél, mert természeti népek lévén, életüket áthatja a mágia. Náluk egy rontást egy pusztító varázsigével is ki lehet váltani, ami megfeleltethető annak, hogy egy rosszindulatú szellemet utasít a boszorkánymester arra, hogy valakit betegítsen meg. Vagy példának okáért az ellenséget távol lehet tartani a törzstől, ha szellemek segítségét kéri a beavatott. És fordítva, az áldozatokat a varázslók a szelleműző rituáléikkal tudják meggyógyítani. A mágikus erők és lények általi megszállottság és annak megszűntetése a modern világban már a parapszichológia tárgykörébe tartozik. Az ősi táncok, mozgáskultúrák és gesztusok egyfajta kódként működnek, mozgósítják az ember rejtett, tudatalatti energiáit. Az angol hagyomány szerint a férfiak körében szokás tél- és szelleműző táncot járni húsvét vasárnapján. A táncosok fehér rövidnadrágot, piros övet vagy vállszalagot, szalmakalapot és virágdísz viselnek. Itt említenék meg egy másik ősi kelta hagyományt, a Halloweent. Halloween október 31. napjára esik, s ily módon könnyen összekeverik az ezt követő két napon ünnepelt keresztény hagyományokkal. Ennek oka egyfelől a kelta és a római