Szoftvertesztelés - Bevezető

Save this PDF as:
 WORD  PNG  TXT  JPG

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Szoftvertesztelés - Bevezető"

Átírás

1 Szoftvertesztelés - Bevezető Csirmaz Péter Livesoft Kft

2 Bevezetés A szoftvertesztelés egy rendszer vagy program kontrollált körülmények melletti futtatása, és az eredmények kiértékelése. A hagyományos megközelítés szerint a tesztelés célja az, hogy a fejlesztés során létrejövő hibákat minél korábban felfedezze, és ezzel csökkentse azok kijavításának költségeit. Emellett lehetőséget nyújt, hogy leellenőrizzük, hogy az adott szoftver: megfelel a felé támasztott követelményeknek, mind üzleti, mind technológiai szempontból megfelelően működik Implementálható ugyanazokkal a jellemzőkkel (pl: telepítés után is megfelelően viselkedik) A klasszikus szoftvertesztelés célja a szoftverhibák felfedezése. A fejlesztésnek minél korábbi szakaszában derül fény egy hibára, annál olcsóbb annak korrigálása. Újabb keletű elvárás a szoftverminőség mérése. Főleg az Agile Programming módszertanával futó projektek esetén a tesztelés a kockázatok becslését és menedzselését is magába foglalja A tesztelési folyamat egyszerűsített modelljében a megrendelő felállítja a szoftverrel szemben támasztott elvárásait. Ezen elvárásokat a megrendelő megbízottja tolmácsolja a fejlesztők felé a fejlesztő csapat vezető programozójának műszaki segítségével. Ezen munka eredménye a megvalósíthatósági tanulmány, mely az adott üzleti problémára javasol műszaki megoldásokat. A létrejövő programot elkészültekor fejlesztők átadják a tesztelő csapatnak. Az átadásban segíthet az tesztkörnyezet felállításáért felelős csapat és az új szoftver régi környezethez illesztéséért felelős csapat. Az átadás része a funkcionális specifikáció és a technikai specifikáció. A tesztelő csapat az átadott dokumentáció alapján elkészíti a tesztelési tervezetet, valamint becslést ad a tesztelés idő- és munkaerőigényéről. Ezek elfogadása esetén létrehozza a teszt szkripteket, melyek az adott és elvárt mértékben fedik le a tesztelendő funkcionalitásokat. A teszt szkriptek vagy más néven tesztesetek összessége a test suite, ezek összessége a tesztkampány (test campaign).

3 Hibafeltárás Minél körültekintőbb a tesztelés, annál valószínűbb, hogy a programban nem marad hiba. Tehát célszerű végigjárni az összes lehetséges végrehajtási utat, amit a programfutás során előfordulhat. Ha ezt nem tesszük meg, akkor az esetleges hiba csak a program használata során derül ki. A hibák feltárásának módszerei: Statikus tesztelés Statikus tesztelés aklamával a programot nem futtatjuk, hanem a forráskódot elemezzük és a tervezés során írt algoritmussal összehasonlítjuk. Ellenőrizzük, hogy szintaktikusan és szemantikusan helyes-e a program. Tehát a programozási nyelv helyesírási és nyelvtani szabályait betartottuk-e. Számos fejlesztőkörnyezet, illetve a fordítóprogram ezeket észreveszi, az okot és a hiba helyét többnyire jelzi is, tehát viszonylag egyszerű a javítás. Itt beleakadhatunk olyan hibákba is, mint például egy kezdőérték nélküli változó, vagy típuskeveredés, esetleg egy végtelen ciklus. Dinamikus tesztelés A programot működés közben vizsgáljuk. Erre az esetre két módszert ismerünk. Az egyik a fekete doboz módszer. Ekkor a forráskód ismerete nélkül dolgozunk. Mivel a legtöbb esetben minden adatot nem lehet letesztelni, ezért teszt csoportokat hozunk létre, ebbe beleértve olyan csoportokat is, melyek bemenetei érvénytelenek. Ezt követi a tesztelés. Mindemellett itt történik a határeseteket elemzése. A másik eljárás a fehér doboz módszer. Ennél a variációnál ismerjük a kódot. A teszteseteket a program struktúrája alapján választjuk, annak tudatában, hogy nem lehet minden végrehajtási sorrendre kipróbálni. Kipróbálási stratégiák: Utasítás lefedés: minden utasítást legalább egyszer hajtsunk végre. Feltétel lefedés: minden feltétel legyen legalább egyszer igaz, illetve hamis. Részfeltétel lefedés: minden részfeltétel legyen legalább egyszer igaz, illetve hamis. Speciális tesztelés A biztonsági szempontok a speciális esetek közé tartoznak. Itt teszteljük, hogy a nem érvényes adatok ki tudják-e akasztani a programot, és azt is, hogy elegendő ellenőrzésünk

4 van-e. A hatékonyságnál a futási időt és a memóriában elfoglalt helyet vizsgáljuk. Mennyiség tesztnél a szélsőséges adat mennyiséggel teszteljük a programot. Stressz tesztnél kritikus adatokat használunk. A funkció tesztnél pedig, azt, hogy minden funkciót az előírásoknak megfelelően tud-e a programunk. Ide tartozik még annak ellenőrzése is, hogy felhasználóbarát-e az alkalmazás. Érdemes beleépíteni, egy súgó menüpontot is a programba, hogy ne csak a dokumentációban kaphasson választ a felhasználó a felmerülő kérdéseire. A tesztelésnek egy módja az is, hogy megkérünk egy barátot vagy családtagot, hogy próbálja ki a programunk, hiszen mi, készítők akaratlanul is kikerüljük a hibalehetőségeket. Aki először látja a programot, könnyen bele tud botlani annak gyenge pontjaiba. A tesztelés módszereiről, az eddigi elhangzottak mellett, érdemes még konkrét programozási nyelv, és fejlesztői környezet mellett is beszélni, hiszen a nyelvek is, és a fejlesztői környezetek is igen különböző módszereket kínálnak számunkra. Módszertan A tesztelési módszertan a vállalaton belüli tesztelési folyamatok definícióját tartalmazza, vagyis azt, hogy a tesztelés hogyan és milyen formában kapcsolódik a fejlesztési folyamatba. A módszertan segít abban, hogy a jól bevált dolgokat alkalmazzuk a következő projektekben is. Így ha valamelyik munkában új, működő megoldást vezettünk be, akkor azt célszerű beleírni a módszertanba is, hogy majd a többi projektnél is megfelelően tudjuk alkalmazni. Amennyiben több projekt fut egyszerre, akkor nagy segítségünkre válhat egy jól kialakított módszertan. Mivel ez biztosítja majd a projektek közötti könnyebb átjárhatóságot. A projekttagokat igény szerint lehet egyik munkáról a másikra csoportosítani. Az "üzleti ismeretek" betanulási ideje természetesen megmarad, de a "technikai ismeretek" betanulási ideje 0-ra csökken, mivel ugyanazokkal az eszközökkel, környezetekkel, folyamatokkal, sablonokkal kell dolgozniuk a munkatársaknak. Általános nézet, hogy a tesztvezetők, tesztelési szakértők készítik el a módszertant. Ez többnyire igaz is, azzal a kitétellel, hogy a szakértőknek együtt kell dolgozniuk a projektvezetőkkel, menedzsmenttel. Így nagyobb a valószínűsége, hogy a vállalat számára használható, a cég működését legjobban lefedő módszertant tudnak létrehozni.

5 A tesztkörnyezet előnyei A tesztelők és a fejlesztők munkája teljesen elkülönül egymástól. Ha ugyanazon a környezeten kell dolgozniuk a tesztelőknek és a fejlesztőknek, a tesztelők munkája gyakorlatilag semmit sem ér. Időpocséklás az egész, mivel mialatt tesztel, azalatt megváltozhat alatta az alkalmazás. Így az addig lefuttatott tesztjei érvényüket vesztik, a tesztelő kezdheti elölről a munkáját. Folyamatosan kontroll alatt lehet tartani a tesztkörnyezetre kikerült alkalmazás verziókat. Így a hibák rögzítésénél pontosan meg lehet jelölni, melyik verzió, melyik funkciójánál találtuk meg a hibát. Az új verziókat a fejlesztőknek illik dokumentálni, hogy abban milyen új funkciók kerültek bele, illetve milyen eddig ismert hibákat javítottak ki. Ez segít a tesztelőknek az adott verzió feladataira koncentrálni. A verzió számot ismerve a fejlesztőnek pofon egyszerű lesz ismét előidézni a hibát, megtalálni az okát és kijavítani. Ha egy környezeten van a fejlesztés és tesztelés, akkor az egyes verziók nem tudnak elkülönülni egymástól, egyes hibák okát nem lehet majd kideríteni. (Megjegyzem pont azok a hibák a legrosszabbak, amelyek nem reprodukálhatóak, látszólag kijavultak.) A tesztkörnyezetre célszerű stabil verziókat kitenni, hogy amíg a fejlesztés dolgozik, addig a tesztelők is tudjanak haladni a munkájukkal. Így ha a következő verzió instabil, kritikus hibákkal van teli, akkor a fejlesztés egyszerűen tovább dolgozhat anélkül, hogy a tesztelést nagymértékben hátráltatná a feladataiban. (Általában az szokott előfordulni, hogy az egyes verziókat idő hiányában nem tudják teljesen leellenőrizni a tesztelők, az új verzió már készen van, a fejlesztők már tesztelésre akarják adni. Egy hiba kijavítása legtöbbször kevesebb időbe telik, mint a teljes körű tesztelése, ellenőrzése.) Nem utolsó sorban a tesztadatok is tiszták maradhatnak. Míg a fejlesztők tesztelnek a saját adataikkal a fejlesztő környezeten, addig a tesztelők sokkal életszerűbb adatokkal dolgozhatnak. Akár az éles környezetről lehet adatokat migrálni, ezáltal is precízebb tesztelést elérni. Azt már le sem merem írni, hogy igazából több tesztkörnyezetet is lehetne egymás mellett üzemeltetni. Egyiken integrációs tesztek folyhatnak, másikon funkcionális, harmadikon terheléses, stb.

6 Fogalmak Végül álljon itt egy szószedet (a wikipédiáról) hogy az angol terminológiában az egyes fogalmak mit is jelölnek: business A szoftvert megrendelő szervezet business analyst, BA A megrendelő elvárásait közvetítő megbízott business requirements A megfogalmazott elvárások Software Quality Assurance, SQA Szoftverminőség-biztosítás test requirements A tesztelendő funkcionalitások listája test coverage Funkcionalitás tesztekkel való lefedésének mértéke test plan Előzetes tesztelési terv a megfelelő test coverage elérése érdekében test scenario Egy alternatív tesztelési módszertan, a scenario testing esetében és csak ott hasonló szerepet tölt be, mint a test suite. test script Ezt a kifejezést helytelenül használják az automated test case helyett. A scripted testing ellentéte nem a manual testing, hanem az exlporatory. A test script a test case szinonímája. test case Egy elvárás egy adott részének működését ellenőrző dokumentum. Nagyon pontosan leírt feltételek és inputok mellett nagyon pontosan leírt funkcionalitást és outputot vár az ellenőrzött szoftvertől. test suite Egy adott funkcionalitást leíró test case-ek összessége a test suite. validation

7 verification fault failure defect bug Ellenőrzés: "you built the right product" tehát a specifikáció tényleg a megrendelő elvárásait tartalmazza Ellenőrzés: "you built the product right" tehát a programozó a specifikáció szerint írta meg a szoftvert Programozási hiba, mely funkcionális hibával nem jár. Programozási hiba, mely a funkcionalitásra hatással van. Tesztelő által észlelt failure, programozó által vissza nem igazolt Defect, mely a programozó szerint is az Források:

Programtervezés. Dr. Iványi Péter

Programtervezés. Dr. Iványi Péter Programtervezés Dr. Iványi Péter 1 A programozás lépései 2 Feladat meghatározás Feladat kiírás Mik az input adatok A megoldáshoz szükséges idő és költség Gyorsan, jót, olcsón 3 Feladat megfogalmazása Egyértelmű

Részletesebben

Verifikáció és validáció Általános bevezető

Verifikáció és validáció Általános bevezető Verifikáció és validáció Általános bevezető Általános Verifikáció és validáció verification and validation - V&V: ellenőrző és elemző folyamatok amelyek biztosítják, hogy a szoftver megfelel a specifikációjának

Részletesebben

Szoftverminőségbiztosítás

Szoftverminőségbiztosítás NGB_IN003_1 SZE 2014-15/2 (8) Szoftverminőségbiztosítás Szoftvertesztelési folyamat (folyt.) Szoftvertesztelési ráfordítások (Perry 1995) Tesztelésre fordítódik a projekt költségvetés 24%-a a projekt menedzsment

Részletesebben

Unit Teszt. Tóth Zsolt. Miskolci Egyetem. Tóth Zsolt (Miskolci Egyetem) Unit Teszt / 22

Unit Teszt. Tóth Zsolt. Miskolci Egyetem. Tóth Zsolt (Miskolci Egyetem) Unit Teszt / 22 Unit Teszt Tóth Zsolt Miskolci Egyetem 2013 Tóth Zsolt (Miskolci Egyetem) Unit Teszt 2013 1 / 22 Tartalomjegyzék 1 Bevezetés 2 Unit Teszt 3 Példa Tóth Zsolt (Miskolci Egyetem) Unit Teszt 2013 2 / 22 Szoftvertesztelés

Részletesebben

A TESZTELÉS ALAPJAI A TESZTELÉS ALAPVETŐ FOLYAMATA A TESZTELÉS PSZICHOLÓGIÁJA A TESZTELÉS ETIKAI KÓDEXE

A TESZTELÉS ALAPJAI A TESZTELÉS ALAPVETŐ FOLYAMATA A TESZTELÉS PSZICHOLÓGIÁJA A TESZTELÉS ETIKAI KÓDEXE A TESZTELÉS ALAPJAI A TESZTELÉS ALAPVETŐ FOLYAMATA A TESZTELÉS PSZICHOLÓGIÁJA A TESZTELÉS ETIKAI KÓDEXE MUNKAERŐ-PIACI IGÉNYEKNEK MEGFELELŐ, GYAKORLATORIENTÁLT KÉPZÉSEK, SZOLGÁLTATÁSOK A DEBRECENI EGYETEMEN

Részletesebben

Algoritmizálás, adatmodellezés tanítása 6. előadás

Algoritmizálás, adatmodellezés tanítása 6. előadás Algoritmizálás, adatmodellezés tanítása 6. előadás Tesztelési módszerek statikus tesztelés kódellenőrzés szintaktikus ellenőrzés szemantikus ellenőrzés dinamikus tesztelés fekete doboz módszerek fehér

Részletesebben

Miskolci Egyetem Általános Informatikai Tanszék

Miskolci Egyetem Általános Informatikai Tanszék Software tesztelés Miskolci Egyetem Általános Informatikai Tanszék Software tesztelés SWTESZT / 1 A tesztelés feladata Két alapvető cél rendszerben található hibák felderítése annak ellenőrzése, hogy a

Részletesebben

A tesztelés feladata. Verifikáció

A tesztelés feladata. Verifikáció Software tesztelés Miskolci Egyetem Általános Informatikai Tanszék Software tesztelés SWTESZT / 1 A tesztelés feladata Két alapvető cél rendszerben található hibák felderítése annak ellenőrzése, hogy a

Részletesebben

Hatékony iteratív fejlesztési módszertan a gyakorlatban a RUP fejlesztési módszertanra építve

Hatékony iteratív fejlesztési módszertan a gyakorlatban a RUP fejlesztési módszertanra építve Hatékony iteratív fejlesztési módszertan a gyakorlatban a RUP fejlesztési módszertanra építve Kérdő Attila, ügyvezető, INSERO Kft. EOQ MNB, Informatikai Szakosztály, HTE, ISACA 2012. május 17. Módszertanok

Részletesebben

MIÉRT KELL TESZTELNI?

MIÉRT KELL TESZTELNI? Unrestricted MIÉRT KELL TESZTELNI? MIÉRT KELL TESZTELNI? A termékminőség fejlesztése...hogy megtaláljuk a hibákat, mert azok ott vannak... MIÉRT KELL TESZTELNI? Hogy felderítsük, mit tud a szoftver MIÉRT

Részletesebben

Angolul: Extreme Programming, röviden: XP Agilis módszertan. Más módszertanok bevált technikáinak extrém módú (nagyon jó) használata

Angolul: Extreme Programming, röviden: XP Agilis módszertan. Más módszertanok bevált technikáinak extrém módú (nagyon jó) használata Angolul: Extreme Programming, röviden: XP Agilis módszertan. Más módszertanok bevált technikáinak extrém módú (nagyon jó) használata jelentése: gyors, fürge 1990-es évek vége Változás igénye Módszertan-család

Részletesebben

cím: 6725 Szeged Bokor u. 18. telefon: +36 1 808 9666 Innomedio Kft Scrum módszertan 1.0 Verzió Érvényes: 2012. április 1-től

cím: 6725 Szeged Bokor u. 18. telefon: +36 1 808 9666 Innomedio Kft Scrum módszertan 1.0 Verzió Érvényes: 2012. április 1-től Innomedio Kft Scrum módszertan 1.0 Verzió Érvényes: 2012. április 1-től Alapfogalmak: 1. hiba: egy már meglévő, funkcionalitásban hibás működést eredményező programrész hibás működésének leírása konkrét

Részletesebben

Szoftverminőségbiztosítás

Szoftverminőségbiztosítás NGB_IN003_1 SZE 2014-15/2 (11) Szoftverminőségbiztosítás Tesztautomatizálás A tesztelés kivitelezése Tesztelési feladatok Detektálatlan maradék hibák számának csökkentése hatásosan és hatékonyan megfelelő

Részletesebben

Programozási technológia II 7. előadás. Verifikáció és validáció Giachetta Roberto

Programozási technológia II 7. előadás. Verifikáció és validáció Giachetta Roberto Eötvös Loránd Tudományegyetem Informatikai Kar Programozási technológia II 7. előadás Verifikáció és validáció 2016 Giachetta Roberto groberto@inf.elte.hu http://people.inf.elte.hu/groberto Minőségbiztosítás

Részletesebben

Szoftverminőségbiztosítás

Szoftverminőségbiztosítás NGB_IN003_1 SZE 2014-15/2 (7) Szoftverminőségbiztosítás Szoftvertesztelési folyamat Szoftverek és környezet Nem egyforma a szoftverek használatához kapcsolódó kockázat Különböző kockázati szintek -> eltérő

Részletesebben

Miskolci Egyetem Alkalmazott Informatikai Intézeti Tanszék A minőségbiztosítás informatikája. Készítette: Urbán Norbert

Miskolci Egyetem Alkalmazott Informatikai Intézeti Tanszék A minőségbiztosítás informatikája. Készítette: Urbán Norbert Miskolci Egyetem Alkalmazott Informatikai Intézeti Tanszék A minőségbiztosítás informatikája Készítette: Urbán Norbert Szoftver-minőség A szoftver egy termelő-folyamat végterméke, A minőség azt jelenti,

Részletesebben

IT Factory. Kiss László

IT Factory. Kiss László IT Factory Kiss László Mit jelent az IT Factory Együttműködő építőelemekből áll, amelyek jól definiált céllal, feladattal rendelkeznek. A tervezés és megvalósítás világosan elkülönül. A folyamatok és teljesítmény

Részletesebben

Követelmény alapú minőségbiztosítás az államigazgatásban

Követelmény alapú minőségbiztosítás az államigazgatásban Követelmény alapú minőségbiztosítás az államigazgatásban László István 2006 Hewlett-Packard Development Company, L.P. The information contained herein is subject to change without notice Témák Követelmény

Részletesebben

A TESZTELÉS ALAPJAI MIÉRT SZÜKSÉGES A TESZTELÉS? MI A TESZTELÉS? ÁLTALÁNOS TESZTELÉSI ALAPELVEK

A TESZTELÉS ALAPJAI MIÉRT SZÜKSÉGES A TESZTELÉS? MI A TESZTELÉS? ÁLTALÁNOS TESZTELÉSI ALAPELVEK A TESZTELÉS ALAPJAI MIÉRT SZÜKSÉGES A TESZTELÉS? MI A TESZTELÉS? ÁLTALÁNOS TESZTELÉSI ALAPELVEK MUNKAERŐ-PIACI IGÉNYEKNEK MEGFELELŐ, GYAKORLATORIENTÁLT KÉPZÉSEK, SZOLGÁLTATÁSOK A DEBRECENI EGYETEMEN ÉLELMISZERIPAR,

Részletesebben

Teszt terv Új funkció implementációja meglévı alkalmazásba

Teszt terv Új funkció implementációja meglévı alkalmazásba Teszt terv Új funkció implementációja meglévı alkalmazásba Passed Informatikai Kft. www.passed.hu Farkas Gábor 2007-P-123-45-T-1-1 IIR - Test Manager course 2 Szerepkör Név Aláírás Aláírás dátuma IT Projekt

Részletesebben

WebService tesztelés. SOAPui Pro, GreenPepper és Confluence használatával. Verhás & Verhás Szoftver Manufaktúra KNOW-HOW

WebService tesztelés. SOAPui Pro, GreenPepper és Confluence használatával. Verhás & Verhás Szoftver Manufaktúra KNOW-HOW WebService tesztelés SOAPui Pro, GreenPepper és Confluence használatával Verhás & Verhás Szoftver Manufaktúra KNOW-HOW 2008. 5. 15. Verhás & Verhás Szoftver Manufaktúra 1 Tartalom WebService tesztelés

Részletesebben

Fogalomtár Etikus hackelés tárgyban Azonosító: S2_Fogalomtar_v1 Silent Signal Kft. Email: info@silentsignal.hu Web: www.silentsignal.

Fogalomtár Etikus hackelés tárgyban Azonosító: S2_Fogalomtar_v1 Silent Signal Kft. Email: info@silentsignal.hu Web: www.silentsignal. Fogalomtár Etikus hackelés tárgyban Azonosító: S2_Fogalomtar_v1 Silent Signal Kft. Email: info@silentsignal.hu Web: www.silentsignal.hu. 1 Tartalom 1. BEVEZETŐ... 3 1.1 Architektúra (terv) felülvizsgálat...

Részletesebben

OO rendszerek jellemzői

OO rendszerek jellemzői OO rendszerek jellemzői Problémák forrása lehet teszteléskor: Problémák feldarabolása. Adatrejtés. Az OO rendszerek nagyszámú, egymással aktívan kapcsolatban levő, együttműködő komponensekből állnak. A

Részletesebben

Alkalmazások fejlesztése A D O K U M E N T Á C I Ó F E L É P Í T É S E

Alkalmazások fejlesztése A D O K U M E N T Á C I Ó F E L É P Í T É S E Alkalmazások fejlesztése A D O K U M E N T Á C I Ó F E L É P Í T É S E Követelmény A beadandó dokumentációját a Keszthelyi Zsolt honlapján található pdf alapján kell elkészíteni http://people.inf.elte.hu/keszthelyi/alkalmazasok_fejlesztese

Részletesebben

Specifikáció alapú teszttervezési módszerek

Specifikáció alapú teszttervezési módszerek Szoftverellenőrzési technikák Specifikáció alapú teszttervezési módszerek Majzik István, Micskei Zoltán http://www.inf.mit.bme.hu/ 1 Klasszikus tesztelési feladat A tesztelendő program beolvas 3 egész

Részletesebben

Specifikáció alapú teszttervezési módszerek

Specifikáció alapú teszttervezési módszerek Szoftverellenőrzési technikák Specifikáció alapú teszttervezési módszerek Majzik István, Micskei Zoltán http://www.inf.mit.bme.hu/ 1 Klasszikus tesztelési feladat A tesztelendő program beolvas 3 egész

Részletesebben

Programrendszerek tanúsítása szoftverminőség mérése

Programrendszerek tanúsítása szoftverminőség mérése SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEM Programrendszerek tanúsítása szoftverminőség mérése Dr. Gyimóthy Tibor Dr. Ferenc Rudolf Szoftverminőség biztosítás Fő cél: az üzemelő IT rendszerekben csökkenteni a hibák számát

Részletesebben

Projektterv. Projekt Neve: Ingatlan Bérbeadási Nyilvántartás Csoport: nmi

Projektterv. Projekt Neve: Ingatlan Bérbeadási Nyilvántartás Csoport: nmi Projektterv Projekt Neve: Ingatlan Bérbeadási Nyilvántartás Csoport: nmi Verziók: Verzió Dátum Szerző Státusz Megjegyzés 0.1 2008.10.14 Balikó Ivett Tervezet Kiindulási változat, véleményezésre 0.2 2008-10-20

Részletesebben

Statikus technikák: A szoftver átvizsgálása. Statikus technikák: A szoftver átvizsgálása 2011.04.25.

Statikus technikák: A szoftver átvizsgálása. Statikus technikák: A szoftver átvizsgálása 2011.04.25. Dr. Mileff Péter A V & V tervezési folyamatoknak egyensúlyt kell kialakítani a verifikáció és a validációstatikus és dinamikus technikái között. 1 2 Statikus technikák: A szoftver átvizsgálása A szisztematikus

Részletesebben

2011.11.29. JUnit. JUnit használata. IDE támogatás. Parancssori használat. Teszt készítése. Teszt készítése

2011.11.29. JUnit. JUnit használata. IDE támogatás. Parancssori használat. Teszt készítése. Teszt készítése Tartalom Integrált fejlesztés Java platformon JUnit JUnit használata Tesztelési technikák Demo 2 A specifikáció alapján teszteljük a program egyes részeit, klasszikus V-modell szerint Minden olyan metódust,

Részletesebben

Minőségmenedzsment és Informatika Test-Driven Development

Minőségmenedzsment és Informatika Test-Driven Development Minőségmenedzsment és Informatika Test-Driven Development Varga Balázs G5S8 2008.10.27 Szoftverfejlesztés jellemzői Megrendelői igények Tervezés Implementálás Tesztelés Dokumentálás

Részletesebben

Webprogramozás szakkör

Webprogramozás szakkör Webprogramozás szakkör Előadás 5 (2012.04.09) Programozás alapok Eddig amit láttunk: Programozás lépései o Feladat leírása (specifikáció) o Algoritmizálás, tervezés (folyamatábra, pszeudokód) o Programozás

Részletesebben

Agilis projektmenedzsment

Agilis projektmenedzsment Agilis projektmenedzsment 2013. április 10. 1 Adaptive Consulting Kft. Csutorás Zoltán Agile coach, tréner zoltan.csutoras@adaptiveconsulting.hu 2 www.scrummate.hu 3 Agilis ernyő Scrum Lean/Kanban Crystal

Részletesebben

7. Verifikáci. ció. Ennek része a hagyományos értelemben vett szoftvertesztelés is. A szoftver verifikálásának,

7. Verifikáci. ció. Ennek része a hagyományos értelemben vett szoftvertesztelés is. A szoftver verifikálásának, 7. Verifikáci ció, validáci ció A verifikáció és a validáció (V&V) azon ellenőrző és elemző folyamatok összessége, amelyek célja annak vizsgálata, hogy a szoftver megfelel a specifikációnak. Ennek része

Részletesebben

Szerző. Varga Péter ETR azonosító: VAPQAAI.ELTE Email cím: Név: vp.05@hotmail.com Kurzuskód:

Szerző. Varga Péter ETR azonosító: VAPQAAI.ELTE Email cím: Név: vp.05@hotmail.com Kurzuskód: Szerző Név: Varga Péter ETR azonosító: VAPQAAI.ELTE Email cím: vp.05@hotmail.com Kurzuskód: IP-08PAEG/27 Gyakorlatvezető neve: Kőhegyi János Feladatsorszám: 20 1 Tartalom Szerző... 1 Felhasználói dokumentáció...

Részletesebben

Modell alapú tesztelés: célok és lehetőségek

Modell alapú tesztelés: célok és lehetőségek Szoftvertesztelés 2016 Konferencia Modell alapú tesztelés: célok és lehetőségek Dr. Micskei Zoltán Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Méréstechnika

Részletesebben

Rubin SPIRIT TEST. Domino net provisioning tesztelése esettanulmány 1.0. Készítette: Dobó Arnold Jóváhagyta: Varga József. Rubin Informatikai Zrt.

Rubin SPIRIT TEST. Domino net provisioning tesztelése esettanulmány 1.0. Készítette: Dobó Arnold Jóváhagyta: Varga József. Rubin Informatikai Zrt. Domino net provisioning tesztelése esettanulmány 1.0 Készítette: Dobó Arnold Jóváhagyta: Varga József Rubin Informatikai Zrt. 1149 Budapest, Egressy út 17-21. telefon: +361 469 4020; fax: +361 469 4029

Részletesebben

Bevezetés. Dr. Iványi Péter

Bevezetés. Dr. Iványi Péter Bevezetés Dr. Iványi Péter Programozási készség Számos munka igényel valamilyen szintű programozási készséget Grafikus a képfeldolgozót, Zenész a szintetizátort, Programozó a számítógépet programozza.

Részletesebben

Integráci. ciós s tesztek. ciós s tesztek (folyt.) Integration Level Testing (ILT) Ficsor Lajos. Miskolci Egyetem Általános Informatikai Tanszék

Integráci. ciós s tesztek. ciós s tesztek (folyt.) Integration Level Testing (ILT) Ficsor Lajos. Miskolci Egyetem Általános Informatikai Tanszék ciós s tesztek ciós s tesztek Miskolci Egyetem Általános Informatikai Tanszék Utolsó módosítás: 2008. 11. 27. IntegraciosTeszt / 1 ós tesztek IntegraciosTeszt / 2 ciós s tesztek (folyt.) Feltételezzük,

Részletesebben

Eseményvezérelt alkalmazások fejlesztése I 11. előadás. Szoftverek tesztelése

Eseményvezérelt alkalmazások fejlesztése I 11. előadás. Szoftverek tesztelése Eötvös Loránd Tudományegyetem Informatikai Kar Eseményvezérelt alkalmazások fejlesztése I 11. előadás Szoftverek tesztelése 2014 Giachetta Roberto groberto@inf.elte.hu http://people.inf.elte.hu/groberto

Részletesebben

Információs rendszerek Információsrendszer-fejlesztés

Információs rendszerek Információsrendszer-fejlesztés Információs rendszerek Információsrendszer-fejlesztés A rendszerfejlesztés életciklusa problémadefiniálás helyzetfeltárás megvalósítási tanulmány döntés a fejlesztésrıl ELEMZÉS IMPLEMENTÁCIÓ programtervezés

Részletesebben

Az átállás tervezésének feladatai. Ugrás a mélyvízbe! avagy Felkészülés a rendszer átadására Raffai Mária, dr. A szervezet-átalakítás feladatai

Az átállás tervezésének feladatai. Ugrás a mélyvízbe! avagy Felkészülés a rendszer átadására Raffai Mária, dr. A szervezet-átalakítás feladatai Ugrás a mélyvízbe! avagy Felkészülés a rendszer átadására Az átállás tervezésének feladatai 1. szervezeti architektúra kialakítása, szerepek, felelősségek meghatározása 2. dokumentációk készítése: fejlesztési

Részletesebben

Statikus technikák és Műszaki teszttervezési technikák

Statikus technikák és Műszaki teszttervezési technikák Statikus technikák és Műszaki teszttervezési technikák Bevezetés a tananyagba Tesztelési Technikák 3 Statikus technikák 4 Műszaki teszttervezési technikák (Dinamikus tesztelés) 1 Tesztelési technikák Tesztelési

Részletesebben

Kompetens szoftvertesztelés a gyakorlatban II. zárthelyi dolgozat

Kompetens szoftvertesztelés a gyakorlatban II. zárthelyi dolgozat Név:...................................... Neptunkód:................... Kompetens szoftvertesztelés a gyakorlatban II. zárthelyi dolgozat 2015. április 22. (szerda) Kitöltési útmutató A dolgozat kitöltéséhez

Részletesebben

JSF alkalmazások teljesítményhangolása JMeter és dynatrace segítségével

JSF alkalmazások teljesítményhangolása JMeter és dynatrace segítségével JSF alkalmazások teljesítményhangolása JMeter és dynatrace segítségével Bakai Balázs bakaibalazs@gmail.com http://seamplex.blogspot.hu 2013. október 9. Miről lesz szó? A JSF működése (röviden ) Terheléses

Részletesebben

Programozási alapismeretek beadandó feladat: ProgAlap beadandó feladatok téma 99. feladat 1

Programozási alapismeretek beadandó feladat: ProgAlap beadandó feladatok téma 99. feladat 1 Programozási alapismeretek beadandó feladat: ProgAlap beadandó feladatok téma 99. feladat 1 Készítette: Gipsz Jakab Neptun-azonosító: A1B2C3 E-mail: gipszjakab@vilaghalo.hu Kurzuskód: IP-08PAED Gyakorlatvezető

Részletesebben

Információ menedzsment

Információ menedzsment Információ menedzsment Szendrői Etelka Rendszer- és Szoftvertechnológiai Tanszék szendroi@witch.pmmf.hu Infrastruktúra-menedzsment Informatikai szolgáltatások menedzsmentje Konfigurációkezelés Gyorssegélyszolgálat

Részletesebben

FMEA tréning OKTATÁSI SEGÉDLET

FMEA tréning OKTATÁSI SEGÉDLET FMEA tréning OKTATÁSI SEGÉDLET 1. Hibamód és hatás elemzés : FMEA (Failure Mode and Effects Analysis) A fejlett nyugati piacokon csak azok a vállalatok képesek hosszabbtávon megmaradni, melyek gazdaságosan

Részletesebben

Automatikus tesztgenerálás modell ellenőrző segítségével

Automatikus tesztgenerálás modell ellenőrző segítségével Méréstechnika és Információs Rendszerek Tanszék Automatikus tesztgenerálás modell ellenőrző segítségével Micskei Zoltán műszaki informatika, V. Konzulens: Dr. Majzik István Tesztelés Célja: a rendszerben

Részletesebben

PROGRAMOZÁS tantárgy. Gregorics Tibor egyetemi docens ELTE Informatikai Kar

PROGRAMOZÁS tantárgy. Gregorics Tibor egyetemi docens ELTE Informatikai Kar PROGRAMOZÁS tantárgy Gregorics Tibor egyetemi docens ELTE Informatikai Kar Követelmények A,C,E szakirány B szakirány Előfeltétel Prog. alapismeret Prog. alapismeret Diszkrét matematika I. Óraszám 2 ea

Részletesebben

Test plan Okoshaz projekt

Test plan Okoshaz projekt Test plan Okoshaz projekt Csapattagok: Bak Henrik 2016 Ferenczi Viktor Harkai Tamás Maróy András 1. Teszt terv azonosító Okosház teszt terv 1.0 A teszt terv az IEEE 829 1998 as szabványt követi, noha ettől

Részletesebben

HELYES zárójelentése) Válasz sikeresnek vagy sikertelennek nyilvánítja a projektet HIBAS

HELYES zárójelentése) Válasz sikeresnek vagy sikertelennek nyilvánítja a projektet HIBAS MC Jelölje be a helyes választ! (több válasz is lehetséges) A projektmenedzser feladatai: döntés a megvalósításról a projekt tervének elkészítése csapatépítés, a csapaton belüli kompetenciák és felelősségek

Részletesebben

1. SZÁMÚ FÜGGELÉK MŰSZAKI LEÍRÁS

1. SZÁMÚ FÜGGELÉK MŰSZAKI LEÍRÁS 1. SZÁMÚ FÜGGELÉK MŰSZAKI LEÍRÁS A Norvég Alapból finanszírozott HU12-0001-PP1-2016 azonosítószámú, A roma közösségekben dolgozó védőnők munkafeltételeinek javítása című projekt (a továbbiakban: Projekt)

Részletesebben

Információtartalom vázlata

Információtartalom vázlata 1. Az Ön cégétől árajánlatot kértek egy üzleti portál fejlesztésére, amelynek célja egy online áruház kialakítása. Az árajánlatkérés megválaszolásához munkaértekezletet tartanak, ahol Önnek egy vázlatos

Részletesebben

Test Management Strategy Document. Deák Kristóf Lauly Viktória Kunigunda Csiki Norbert Szabó Zoltán

Test Management Strategy Document. Deák Kristóf Lauly Viktória Kunigunda Csiki Norbert Szabó Zoltán Test Management Strategy Document Deák Kristóf Lauly Viktória Kunigunda Csiki Norbert Szabó Zoltán Agenda Bevezetés Ki mit tud statisztika Tesztelési környezet Felelősségek, szerepek és feladatok Tesztelési

Részletesebben

A szoftver tesztelés alapjai

A szoftver tesztelés alapjai Szoftverellenőrzési technikák A szoftver tesztelés alapjai Micskei Zoltán, Majzik István http://www.inf.mit.bme.hu/ 1 Hol tartunk a félévi anyagban? Követelményspecifikáció ellenőrzése Ellenőrzések a tervezési

Részletesebben

A szoftvertesztelés fontossága, formái, eredménye, unit tesztelés a gyakorlatban

A szoftvertesztelés fontossága, formái, eredménye, unit tesztelés a gyakorlatban A szoftvertesztelés fontossága, formái, eredménye, unit tesztelés a gyakorlatban Szerző: Dobó Ferenc Kelt: 2014. Augusztus I.) A szoftvertesztelés fontossága, bevezetése A szoftvertesztelés fontos, szinte

Részletesebben

A szoftver-folyamat. Szoftver életciklus modellek. Szoftver-technológia I. Irodalom

A szoftver-folyamat. Szoftver életciklus modellek. Szoftver-technológia I. Irodalom A szoftver-folyamat Szoftver életciklus modellek Irodalom Ian Sommerville: Software Engineering, 7th e. chapter 4. Roger S. Pressman: Software Engineering, 5th e. chapter 2. 2 A szoftver-folyamat Szoftver

Részletesebben

SZOFTVER- MINŐSÉGBIZTOSÍTÁS

SZOFTVER- MINŐSÉGBIZTOSÍTÁS SZOFTVER- MINŐSÉGBIZTOSÍTÁS DR. SZIRAY JÓZSEF DR. BENYÓ BALÁZS HECKENAST TAMÁS 2005. Minőség koncepciók Különböző minőség fogalmak A minőség filozófiai értelmezése A minőség fogyasztói értelmezése A minőség

Részletesebben

6. Tesztelés (Verification and Validation Testing)

6. Tesztelés (Verification and Validation Testing) 6. Tesztelés (Verification and Validation Testing) Definitions: "A tesztelés csak a hibák létét bizonyítja, de azok hiányát nem!" Error: people makes error. Synonym: mistake. When people makes mistakes

Részletesebben

Fejlesztési projektek menedzselése IBM Rational CLM termékekkel. Ker-Soft Kft. Kaszás Orsolya - üzleti tanácsadó

Fejlesztési projektek menedzselése IBM Rational CLM termékekkel. Ker-Soft Kft. Kaszás Orsolya - üzleti tanácsadó Fejlesztési projektek menedzselése IBM Rational CLM termékekkel Ker-Soft Kft. Kaszás Orsolya - üzleti tanácsadó Tartalom I. CLM termékek rövid ismertetése II. Projekt menedzsment módszertanokról III. Demo

Részletesebben

A dokumentáció felépítése

A dokumentáció felépítése A dokumentáció felépítése Készítette: Keszthelyi Zsolt, 2010. szeptember A szoftver dokumentációját az itt megadott szakaszok szerint kell elkészíteni. A szoftvert az Egységesített Eljárás (Unified Process)

Részletesebben

Szoftvertechnológia 12. előadás. Szoftverfejlesztési módszerek és modellek. Giachetta Roberto. Eötvös Loránd Tudományegyetem Informatikai Kar

Szoftvertechnológia 12. előadás. Szoftverfejlesztési módszerek és modellek. Giachetta Roberto. Eötvös Loránd Tudományegyetem Informatikai Kar Eötvös Loránd Tudományegyetem Informatikai Kar Szoftvertechnológia 12. előadás Szoftverfejlesztési módszerek és modellek Giachetta Roberto groberto@inf.elte.hu http://people.inf.elte.hu/groberto A szoftver

Részletesebben

Test Strategy. Tartalomjegyzék

Test Strategy. Tartalomjegyzék Test Strategy Tartalomjegyzék Tartalomjegyzék Bevezetés Beosztások, hatásköri leírások Projekt Menedzser Teszt Menedzser Projekt Asszisztens Tesztelő Emberi erőforrások kezelése Alkalmazottak és kompetenciáik

Részletesebben

Szoftverminőségbiztosítás

Szoftverminőségbiztosítás NGB_IN003_1 SZE 2014-15/2 (1) Szoftverminőségbiztosítás Bevezetés Tematika Hét Téma 1. Általános bevezetés, minőség koncepciók (termék- és folyamatminőség) szoftver minőségi jellemzők, kritériumok. 2.

Részletesebben

Dokumentáció az 1. feladatsorhoz (egyszerű, rövidített kivitelben)

Dokumentáció az 1. feladatsorhoz (egyszerű, rövidített kivitelben) Dokumentáció az 1. feladatsorhoz (egyszerű, rövidített kivitelben) Felhasználói dokumentáció Feladat: Adjuk meg két N elemű vektor skalárszorzatát! Skalárszorzat : X, Y : N i 1 x i * y i Környezet: IBM

Részletesebben

Podoski Péter és Zabb László

Podoski Péter és Zabb László Podoski Péter és Zabb László Bevezető Algoritmus-vizualizáció témakörében végeztünk kutatásokat és fejlesztéseket Felmértük a manapság ismert eszközök előnyeit és hiányosságait Kidolgoztunk egy saját megjelenítő

Részletesebben

Minőségmenedzsment: azért felel, hogy a projekt teljesítse az elvárt feladatát és a követelményeket.

Minőségmenedzsment: azért felel, hogy a projekt teljesítse az elvárt feladatát és a követelményeket. Jelölje be a helyes választ: ely projektszereplőhöz tartoznak az következő feladatok: sikeresnek vagy sikertelennek nyilvánítja a projektet a megvalósítás során a változtatások engedélyezése a megvalósítás

Részletesebben

Modell alapú tesztelés mobil környezetben

Modell alapú tesztelés mobil környezetben Modell alapú tesztelés mobil környezetben Micskei Zoltán Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Méréstechnika és Információs Rendszerek Tanszék A terület behatárolása Testing is an activity performed

Részletesebben

30 MB INFORMATIKAI PROJEKTELLENŐR

30 MB INFORMATIKAI PROJEKTELLENŐR INFORMATIKAI PROJEKTELLENŐR 30 MB DOMBORA SÁNDOR BEVEZETÉS (INFORMATIKA, INFORMATIAKI FÜGGŐSÉG, INFORMATIKAI PROJEKTEK, MÉRNÖKI ÉS INFORMATIKAI FELADATOK TALÁKOZÁSA, TECHNOLÓGIÁK) 2016. 09. 17. MMK- Informatikai

Részletesebben

A klubnap fő témája: Alapozás

A klubnap fő témája: Alapozás Dr. Angster Erzsébet angster.erzsebet@t-logic.hu A klubnap fő témája: Alapozás BRMS definíciója, jellemzői, fajtái BRMS használatának előnyei, várt eredmények, azok mérése BRMS használatának kihívásai,

Részletesebben

Rubin SPIRIT TEST. Rubin firmware-ek és hardverek tesztelése esettanulmány V1.0. Készítette: Hajnali Krisztián Jóváhagyta: Varga József

Rubin SPIRIT TEST. Rubin firmware-ek és hardverek tesztelése esettanulmány V1.0. Készítette: Hajnali Krisztián Jóváhagyta: Varga József Rubin firmware-ek és hardverek tesztelése esettanulmány V1.0 Készítette: Hajnali Krisztián Jóváhagyta: Varga József Rubin Informatikai Zrt. 1149 Budapest, Egressy út 17-21. telefon: +361 469 4020; fax:

Részletesebben

Időkönyvelő Projektfeladat specifikáció

Időkönyvelő Projektfeladat specifikáció Időkönyvelő Projektfeladat specifikáció 1 Tartalomjegyzék 1 Tartalomjegyzék... 2 2 Bevezetés... 3 2.1 A feladat címe... 3 2.2 A feladat rövid ismertetése... 3 3 Elvárások a feladattal kapcsolatban... 4

Részletesebben

Projekt siker és felelősség

Projekt siker és felelősség Projekt siker és felelősség dr. Prónay Gábor 10. Távközlési és Informatikai Projekt Menedzsment Fórum 2007. április 5. AZ ELŐADÁS CÉLJA figyelem felhívás a siker kritériumok összetettségére, az elmúlt

Részletesebben

Tesztelés: kezdd el már az elejétől!

Tesztelés: kezdd el már az elejétől! 1 HWSW App!mobile konferencia, MOM Budapest, 2014. november 12. Tengen Szolgáltató Kft. Tesztelés: kezdd el már az elejétől! Pintér Róbert AppDevCare - Mobil alkalmazások fejlesztőit segítő szolgáltatási

Részletesebben

Kinek szól a könyv? A könyv témája A könyv felépítése Mire van szükség a könyv használatához? A könyvben használt jelölések. 1. Mi a programozás?

Kinek szól a könyv? A könyv témája A könyv felépítése Mire van szükség a könyv használatához? A könyvben használt jelölések. 1. Mi a programozás? Bevezetés Kinek szól a könyv? A könyv témája A könyv felépítése Mire van szükség a könyv használatához? A könyvben használt jelölések Forráskód Hibajegyzék p2p.wrox.com xiii xiii xiv xiv xvi xvii xviii

Részletesebben

Okosház Test Plan. Tartalomjegyzék

Okosház Test Plan. Tartalomjegyzék Okosház Test Plan Tartalomjegyzék Tartalomjegyzék 1. Bevezetés 2. Célkitűzések és feladatok 2.1 Célkitűzések 2.2 Feladatok 3. Tesztelendő funkciók 4. Nem tesztelendő funkciók 5. Teszt stratégia, tesztelési

Részletesebben

Szkriptnyelvek. 1. UNIX shell

Szkriptnyelvek. 1. UNIX shell Szkriptnyelvek 1. UNIX shell Szkriptek futtatása Parancsértelmez ő shell script neve paraméterek shell script neve paraméterek Ebben az esetben a szkript tartalmazza a parancsértelmezőt: #!/bin/bash Szkriptek

Részletesebben

IT ügyfélszolgálat és incidenskezelés fejlesztése az MNB-nél

IT ügyfélszolgálat és incidenskezelés fejlesztése az MNB-nél IT ügyfélszolgálat és incidenskezelés fejlesztése az MNB-nél Molnár László MNB, ITIL Projektvezető Fábián János ICON Professional Services Vezérfonal Az MNB IT működése, a SIP kiváltó okai A projekt módszereinek

Részletesebben

Objektumorientált tesztelés

Objektumorientált tesztelés Objektumorientált tesztelés OO tesztelés OO tesztelés funkcionális modell Az objektumok különálló komponensként nagyobbak, mint az egyszerű függvények A rendszernek nincsen egyértelmű teteje (az alrendszerekbe

Részletesebben

Tesztelés az XP-ben Tesztelés az XP-ben. A tesztelés kulcsjellemzői:

Tesztelés az XP-ben Tesztelés az XP-ben. A tesztelés kulcsjellemzői: Dr. Mileff Péter 1 2 Az XP nagyobb hangsúlyt fektet a tesztelés folyamatára, mint a többi agilis módszer Oka: a teszteléssel és a rendszer validálásával kapcsolatos problémák elkerülése. A rendszertesztelés

Részletesebben

A TANTÁRGY ADATLAPJA

A TANTÁRGY ADATLAPJA A TANTÁRGY ADATLAPJA 1. A képzési program adatai 1.1 Felsőoktatási intézmény Babeș Bolyai Tudományegyetem 1.2 Kar Matematika és Informatika Kar 1.3 Intézet Magyar Matematika és Informatika Intézet 1.4

Részletesebben

DW 9. előadás DW tervezése, DW-projekt

DW 9. előadás DW tervezése, DW-projekt DW 9. előadás DW tervezése, DW-projekt Követelmény felmérés DW séma tervezése Betöltési modul tervezése Fizikai DW tervezése OLAP felület tervezése Hardver kiépítése Implementáció Tesztelés, bevezetés

Részletesebben

Ami a vízesésen túl van

Ami a vízesésen túl van Ami a vízesésen túl van Adattárház fejlesztés módszertani tapasztalatok a T-Systems adattárházában, a HIFI-ben Ponori.Ajtony@iqpp.hu 2012. június 12. Miről is lesz szó? HIFI háttér HIFI projekt szkóp Két

Részletesebben

Kivételkezelés. Tesztelés, hibakeresés, kivételkezelés. Programozás II. előadás. http://nik.uni-obuda.hu/prog2 Szénási Sándor

Kivételkezelés. Tesztelés, hibakeresés, kivételkezelés. Programozás II. előadás. http://nik.uni-obuda.hu/prog2 Szénási Sándor Kivételkezelés Tesztelés, hibakeresés, kivételkezelés előadás http://nik.uni-obuda.hu/prog2 Szénási Sándor szenasi.sandor@nik.uni-obuda.hu Óbudai Egyetem,Neumann János Informatikai Kar Tesztelés Hibakeresés

Részletesebben

HORVÁTH ZSÓFIA 1. Beadandó feladat (HOZSAAI.ELTE) ápr 7. 8-as csoport

HORVÁTH ZSÓFIA 1. Beadandó feladat (HOZSAAI.ELTE) ápr 7. 8-as csoport 10-es Keressünk egy egész számokat tartalmazó négyzetes mátrixban olyan oszlopot, ahol a főátló alatti elemek mind nullák! Megolda si terv: Specifika cio : A = (mat: Z n m,ind: N, l: L) Ef =(mat = mat`)

Részletesebben

Egy Erlang refaktor lépés: Függvényparaméterek összevonása tuple-ba

Egy Erlang refaktor lépés: Függvényparaméterek összevonása tuple-ba Egy Erlang refaktor lépés: Függvényparaméterek összevonása tuple-ba Témavezető: Horváth Zoltán és Simon Thompson OTDK 2007, Miskolc Egy Erlang refaktor lépés: Függvényparaméterek összevonása tuple-ba OTDK

Részletesebben

Folyamatmenedzsment módszerek a projekt menedzsment eszköztárában

Folyamatmenedzsment módszerek a projekt menedzsment eszköztárában Folyamatmenedzsment módszerek a projekt menedzsment eszköztárában Kisbej András vezető tanácsadó 2007. április 5. Projektszerű működés és a funkcionális szervezeti működés szabályozása nem egyen szilárdságú

Részletesebben

extreme Programming programozástechnika

extreme Programming programozástechnika extreme Programming programozástechnika Készítette: Török T k Balázs G5-S8 Kezdetek Martin Fowler : The New Methodology Legtöbb projekt követelményei állandóan változnak Megoldást adaptív módszerek Kezdetek

Részletesebben

DW/BI rendszerek kialakítása bevezetői szemszögből. Gollnhofer Gábor - Meta Consulting Kft.

DW/BI rendszerek kialakítása bevezetői szemszögből. Gollnhofer Gábor - Meta Consulting Kft. DW/BI rendszerek kialakítása bevezetői szemszögből Gollnhofer Gábor - Meta Consulting Kft. Bemutatkozás Meta Consulting Kft. BI, DW és CRM rendszerek tervezése és kialakítása rendszerintegráció, egyedi

Részletesebben

Bevezetés a programozásba

Bevezetés a programozásba Bevezetés a programozásba A szoftverfejlesztés folyamata PPKE-ITK Tartalom A rendszer és a szoftver fogalma A szoftver, mint termék és készítésének jellegzetességei A szoftverkészítés fázisai: Az igények

Részletesebben

Létesítménygazdálkodási szabványok a klubmenedzsmentben

Létesítménygazdálkodási szabványok a klubmenedzsmentben Létesítménygazdálkodási szabványok a klubmenedzsmentben Berta Zsolt 2011. november 9-11. Miben segítenek a szabványok? Tartalom Létesítménygazdálkodás EN szabványok Létesítménygazdálkodási szabványok A

Részletesebben

ALKALMAZÁS KERETRENDSZER

ALKALMAZÁS KERETRENDSZER JUDO ALKALMAZÁS KERETRENDSZER 2014 1 FELHASZNÁLÓK A cégvezetők többsége a dobozos termékek bevezetésével összehasonlítva az egyedi informatikai alkalmazások kialakítását költséges és időigényes beruházásnak

Részletesebben

AJÁNLÁSA. a központi közigazgatási szervek szoftverfejlesztéseihez kapcsolódó minőségbiztosításra és minőségirányításra vonatkozóan

AJÁNLÁSA. a központi közigazgatási szervek szoftverfejlesztéseihez kapcsolódó minőségbiztosításra és minőségirányításra vonatkozóan KORMÁNYZATI INFORMATIKAI EGYEZTETŐ TÁRCAKÖZI BIZOTTSÁG 24. SZÁMÚ AJÁNLÁSA a központi közigazgatási szervek szoftverfejlesztéseihez kapcsolódó minőségbiztosításra és minőségirányításra vonatkozóan 2005.

Részletesebben

Object Orgy PROJEKTTERV 1 (9) Adattípusok menedzselése Palatinus Endre 2010-09-27 1.0

Object Orgy PROJEKTTERV 1 (9) Adattípusok menedzselése Palatinus Endre 2010-09-27 1.0 Object Orgy PROJEKTTERV 1 (9) Projektterv 1 Összefoglaló 2 Verziók Ez az projekt projektterve, ahol kitérünk a megrendelt szoftver elvárt szolgáltatásaira, és a tárgy keretein belül a projekt során felhasználandó

Részletesebben

Projektmenedzsment sikertényezők Információ biztonsági projektek

Projektmenedzsment sikertényezők Információ biztonsági projektek Projektmenedzsment sikertényezők Információ biztonsági projektek A Project Management Institute (PMI, www.pmi.org) részletesen kidolgozott és folyamatosan fejlesztett metodológiával rendelkezik projektmenedzsment

Részletesebben

Informatikai projekteredmények elfogadottságának tényezői

Informatikai projekteredmények elfogadottságának tényezői Informatikai projekteredmények elfogadottságának tényezői Rabi Ákos 2014.02.18. Tartalom 1. Problémafelvetés Informatikai projekteredmények elfogadottsága 2. Informatikai projektek sikertényezői 3. Szoftverek

Részletesebben

01. gyakorlat - Projektalapítás

01. gyakorlat - Projektalapítás 2 Követelmények 01. gyakorlat - Projektalapítás Szoftvertechnológia gyakorlat OE-NIK A félév során egy nagyobb szoftverrendszer prototípusának elkészítése lesz a feladat Fejlesztési módszertan: RUP CASE-eszköz:

Részletesebben

AC feszültség detektor / Zseblámpa. Model TESTER-MS6811. Használati útmutató

AC feszültség detektor / Zseblámpa. Model TESTER-MS6811. Használati útmutató AC feszültség detektor / Zseblámpa Model TESTER-MS6811 Használati útmutató TARTALOMJEGYZÉK 1. Bevezetés... 3 2. Tulajdonságok... 3 3. A készülék leírása... 3 4. A hibák magyarázata... 4 5. Kezelés... 5

Részletesebben

Előadók: Angyal Gergely (Raiffeisen), tesztelési csoportvezető Kováts Márton (KFKI), szenior rendszermérnök 2010.03.25.

Előadók: Angyal Gergely (Raiffeisen), tesztelési csoportvezető Kováts Márton (KFKI), szenior rendszermérnök 2010.03.25. Fejlesztéskövetés fejvesztés nélkül, avagy Kiadáskezelés megvalósítása banki környezetben Előadók: Angyal Gergely (Raiffeisen), tesztelési csoportvezető Kováts Márton (KFKI), szenior rendszermérnök 2010.03.25.

Részletesebben