I. A rendelet hatálya
|
|
- Ilona Budainé
- 9 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 Kiskunhalas Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2/2014. (II.14.) önkormányzati rendelete Kiskunhalas Város Önkormányzatának évi költségvetéséről Kiskunhalas Város Önkormányzatának Képviselő-testülete az Alaptörvény 32. cikk (2) bekezdésében meghatározott eredeti jogalkotói hatáskörében, az Alaptörvény 32. cikk (1) bekezdés f) pontjában meghatározott feladatkörében eljárva, a könyvvizsgáló, az Önkormányzati Érdekegyeztető Tanács, a Képviselő-testület Ügyrendi és Humánpolitikai Bizottsága, a Pénzügyi, Költségvetési, Gazdasági és Településfejlesztési Bizottsága véleményének kikérésével a következőket rendeli el: I. A rendelet hatálya 1. E rendelet hatálya kiterjed Kiskunhalas Város Önkormányzatának Képviselő-testületére és szerveire, valamint az Önkormányzat által irányított költségvetési szervekre (a továbbiakban: intézmények). II. A költségvetés végrehajtásával kapcsolatos rendelkezések A költségvetés főösszege 1 2. (1) A Képviselő-testület az Önkormányzat évi összevont költségvetése a) kiadási főösszegét e Ft-ban ezen belül a költségvetési kiadások összegét e Ft-ban b) költségvetési bevételeinek összegét e Ft-ban c) működési többletét e Ft-ban d) felhalmozási hiányát e Ft-ban állapítja meg. (2) A Képviselő-testület az (1) bekezdésben szereplő költségvetés hiányának összegén belül a 1. költségvetési egyenleg összegét e Ft-ban 2. finanszírozási kiadások összegét e Ft-ban állapítja meg. (3) A Képviselő-testület az (2) bekezdésben szereplő költségvetési hiány és finanszírozási kiadások finanszírozását 1. költségvetési maradvány működési célú igénybevételével e Ft-ban 1. költségvetési maradvány felhalmozási célú igénybevételével e Ft-ban 2. felhalmozási célú hitel igénybevételével e Ft-ban hagyja jóvá. 1 A rendelet 2. -át a 2/2015. ( II.25.) önk. rendelet módosította. Hatályos: február 25.
2 (4) A Képviselő-testület az intézmények önkormányzati támogatásának előirányzatát eftban állapítja meg. Költségvetési főösszegek részletezése 3. (1) Az Önkormányzat évi összevont költségvetési mérlegét közgazdasági tagolásban, működési költségvetés és felhalmozási költségvetés szerint, finanszírozási bevételeket és kiadásokat, az előző évek költségvetési maradványának igénybevételét és a hitelműveleteket működési és felhalmozási cél szerinti tagolásban az 1. számú melléklet tartalmazza. (2) A Képviselő-testület az Önkormányzat évi költségvetési bevételeit és költségvetési kiadásait előirányzat-csoportok, kiemelt előirányzatok, szerinti bontásban az 2a.-2b. számú mellékletek szerint hagyja jóvá. (3) A Képviselő-testület az önkormányzat, és az önkormányzat által irányított költségvetési szervek költségvetési bevételeit és költségvetési kiadásait előirányzat csoportok, kiemelt előirányzatok szerinti bontásban az 3a.-3b. számú mellékletek szerint hagyja jóvá. (4) A Képviselő-testület az önkormányzat és az általa irányított költségvetési szervek engedélyezett létszámát, valamint a közfoglalkoztatottak létszámát költségvetési szervenként a 4. számú mellékletek szerint hagyja jóvá. (5) A Képviselő-testület az önkormányzat, és az önkormányzat által irányított költségvetési szervek költségvetési bevételeit és költségvetési kiadásait előirányzat csoportok, kiemelt előirányzatok és kötelező, önként vállalt és állami feladatok szerinti bontásban az 12a.-12c. számú mellékletek szerint hagyja jóvá. A 12a. számú mellékletben kötelező feladatnak minősül a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló évi CLXXXIX. törvény 13. -a alapján: A helyi közügyek, valamint a helyben biztosítható közfeladatok körében ellátandó helyi önkormányzati feladatok különösen: 1. településfejlesztés, településrendezés; 2. településüzemeltetés (köztemetők kialakítása és fenntartása, a közvilágításról való gondoskodás, kéményseprő-ipari szolgáltatás biztosítása, a helyi közutak és tartozékainak kialakítása és fenntartása, közparkok és egyéb közterületek kialakítása és fenntartása, gépjárművek parkolásának biztosítása); 3. a közterületek, valamint az önkormányzat tulajdonában álló közintézmény elnevezése; 4. egészségügyi alapellátás, az egészséges életmód segítését célzó szolgáltatások; 5. környezet-egészségügy (köztisztaság, települési környezet tisztaságának biztosítása, rovar- és rágcsálóirtás); 6. óvodai ellátás; 7. kulturális szolgáltatás, különösen a nyilvános könyvtári ellátás biztosítása; filmszínház, előadóművészeti szervezet támogatása, a kulturális örökség helyi védelme; a helyi közművelődési tevékenység támogatása; 8. szociális, gyermekjóléti szolgáltatások és ellátások; 9. lakás- és helyiséggazdálkodás; 10. a területén hajléktalanná vált személyek ellátásának és rehabilitációjának, valamint a hajléktalanná válás megelőzésének biztosítása; 11. helyi környezet- és természetvédelem, vízgazdálkodás, vízkárelhárítás; 12. honvédelem, polgári védelem, katasztrófavédelem, helyi közfoglalkoztatás; 13. helyi adóval, gazdaságszervezéssel és a turizmussal kapcsolatos feladatok; 14. a kistermelők, őstermelők számára jogszabályban meghatározott termékeik értékesítési lehetőségeinek biztosítása, ideértve a hétvégi árusítás lehetőségét is; 15. sport, ifjúsági ügyek; 16. nemzetiségi ügyek; 17. közreműködés a település közbiztonságának biztosításában; 18. helyi közösségi közlekedés biztosítása; 19. hulladékgazdálkodás; 20. távhőszolgáltatás; 21. víziközmű-szolgáltatás, amennyiben a víziközmű-szolgáltatásról szóló törvény rendelkezései szerint a helyi önkormányzat ellátásért felelősnek minősül. Törvény a helyi közügyek, valamint a helyben biztosítható közfeladatok körében ellátandó más helyi önkormányzati feladatot is megállapíthat. Továbbá kötelező feladatnak minősülnek az önkormányzat által alapított költségvetési szervek alapító okiratában szereplő feladatok. A 12c. számú mellékletben állami feladatnak minősül: 1. anyakönyvi igazgatási feladatok; 2. hagyatéki eljárás, címnyilvántartás vezetése, talált tárgyak;
3 3. ipari és kereskedelmi igazgatással kapcsolatos feladatok; 4. szabálysértési ügyek, birtokvédelmi eljárás; 5. építésügyi igazgatás; 6. termőföld adás-vétel, haszonbérlettel kapcsolatos hirdetmények kifüggesztése; 7. gépjármű adó beszedése, idegen szervek megkeresése végrehajtásra, hatósági bizonyítvány, adóérték bizonyítvány kiállítása; 8. rendszeres szociális segély, aktív korúak segélye, lakásfenntartási támogatás, rendszeres gyermekvédelmi kedvezmény, óvodáztatási támogatás; 9. környezetvédelmi és természetvédelmi igazgatási feladatok; 10. vízügyi hatósági feladatok; 11. közútkezelői feladatok; 12. gyámhatósági feladatok; 13. közterület-felügyelet, vadkár megállapítással kapcsolatos feladatok, veszélyes állat tartásával kapcsolatos feladatok, állatvédelmi igazgatási feladatok; 14. növényvédelmi igazgatási feladatok. A 12b. számú melléklet tartalmazza a fentiekben felsorolásra nem kerülő feladatokat, mint önként vállalt feladatok. (6) A Képviselő-testület az önkormányzat fejlesztési céljait, amelyek megvalósításához a Stabilitási tv. 3. (1) bekezdése szerinti adósságot keletkeztető ügylet válik szükségessé, az adósságot keletkeztető ügyletek várható együttes összegével együtt a 9. számú melléklet szerint hagyja jóvá. (7) Az Európai Uniós támogatással megvalósuló programok, projektek bevételei és kiadásai, a évi hitelfelvétel előirányzata terhére megvalósuló fejlesztési célok bemutatásával az 7. számú melléklet tartalmazza. (8) Kiskunhalas Város Önkormányzatának évi költségvetési tartalékait a 8. számú melléklet tartalmazza. (9) Kiskunhalas Város Önkormányzata évi állami támogatás előirányzat tervezetét az 5. számú melléklet tartalmazza. (10) Kiskunhalas Város Önkormányzata és intézményei évi beruházási és felújítási előirányzatait feladatonként, illetve célonként a 6. számú melléklet tartalmazza. (11) Adósságot keletkeztető ügyletekből és kezességvállalásokból fennálló kötelezettségek és a saját bevételek várható összegét a 9. számú melléklet tartalmazza. (12) Kiskunhalas Város Önkormányzatának évekre tervezett összevont költségvetésének előirányzatait csoportonként a 10. számú melléklet tartalmazza. A melléklet összeállítása során figyelembe vételre kerültek azon külső gazdasági hatások, melyek befolyással lehetnek Kiskunhalas Város Önkormányzata bevételeire és kiadásaira. A külső gazdasági hatások közt szerepel Magyarország gazdasági stabilitásának és gazdasági növekedésének prognosztizálása Magyarország évi központi költségvetéséről szóló évi CCXXX. törvény indoklása alapján. Befolyásoló tényezők a as időszakra vonatkozó Európai-úniós programozási időszakkal kapcsolatos tervek. Továbbá figyelembe vételre került az önkormányzat adóbevételének többéves változása. (13) Kiskunhalas Város Önkormányzatának többéves kihatással járó döntései számszerűsítését évenkénti bontásban és összesítve a 11. számú melléklet tartalmazza. (14) Kiskunhalas Város Önkormányzata évi összevont előirányzat felhasználási ütemtervét a 13. számú melléklet tartalmazza. 4. (1) A Képviselő-testület a költségvetési rendeletet Kiskunhalas Város Önkormányzatának évi átmeneti gazdálkodásáról szóló 25/2013. (XII.20.) önkormányzati rendeletének felhatalmazása alapján beszedett bevételek és teljesített kiadások előirányzataival beépítve fogadja el.
4 (2) A évi költségvetési rendelet megalkotásáig új működtetési, beruházási, felújítási feladatra kötelezettség nem volt vállalva, továbbá hiba- és balesetveszély-elhárítási feladatra sem történt kötelezettségvállalás. (3) A feladatok átfutási idejének rövidítése érdekében egyes kiemelt (elsősorban pályázatokhoz kapcsolódó) feladatok, támogatásban részesített pályázati program megvalósítása, illetve az átmeneti időszakban elbírált európai uniós forrásból finanszírozott támogatással megvalósuló programok esetében, a testület által korábban elfogadott döntés alapján az átmeneti gazdálkodás időszaka alatt kötelezettség vállalás történt. (4) A folyamatos városüzemeltetési, továbbá a gazdasági évben indított és a évi költségvetés elfogadásáig eredményesen lezárult közbeszerzési eljárások alapján a évi költségvetési rendelet megalkotása előtt szerződéskötés nem történt. (5) A központi szabályozással, forrásbővítő pályázatokkal összefüggő, illetve a Képviselő-testület által korábban elhatározott, pénzügyi kihatással járó intézkedések történtek a évi költségvetési rendelet megalkotásáig. 2 (6) Kiskunhalas Város Önkormányzatánál szúnyogirtási feladat legfeljebb eft összegben kerüljön ellátásra a évi elfogadott költségvetés terhére. III. Finanszírozási bevételek és kiadások és az ezekkel kapcsolatos hatáskörök (1) A hitelműveletekkel kapcsolatos hatásköröket a polgármester gyakorolja. 5. (2) A Képviselő-testület a 334/2013. (XII.19.) Kth. döntött arról, hogy évre vonatkozóan az Önkormányzat - a folyamatos likviditás biztosítása céljából eft keretösszegű folyószámlahitellel rendelkezzen. 6. (1) A költségvetési rendelet módosítására negyedévente, vagy rendkívüli esetben szükség szerint, de legkésőbb az éves költségvetési beszámoló elkészítésének határidejéig, december 31-i hatállyal kerül sor. (2) A saját hatáskörben végrehajtott előirányzat-módosításokról és előirányzat átcsoportosításokról szóló adatszolgáltatások (Polgármesteri határozatok, előirányzat módosításokról, előirányzat-átcsoportosításokról szóló dokumentumok), valamint a többletbevételek felhasználására irányuló kérelmek Kiskunhalasi Közös Önkormányzati Hivatal Pénzügyi és Gazdálkodási Osztálya részére történő megküldésének határideje: a) április 15. b) július 29. c) november 4. d) tárgyévet követő év január 6. (3) A tárgyéven belüli központi költségvetési támogatás igénylés, illetve lemondáshoz kapcsolódó intézményi adatszolgáltatás Kiskunhalasi Közös Önkormányzati Hivatal Pénzügyi és Gazdálkodási Osztálya részére történő megküldésének határideje: (2) március 31. (3) június 30. (4) szeptember 30. (5) október 15. (1) Kötelezettség tartalék terhére nem vállalható. 2 A rendelet 4. (6) bekezdését a 10/2014. (V.30.) önk. rend. iktatta be. Hatályos: május
5 (2) A költségvetési tartalékok felszabadításáról a Képviselő-testület költségvetési rendelet módosítás keretében dönt. 3 (3) 8. Az államháztartásról szóló törvény végrehajtásáról szóló 368/2011. (XII. 31.) Kormányrendelet 72. (3) bekezdés a) pont ab) alpontja alapján a Képviselő-testület felhatalmazza a polgármestert, hogy az Önkormányzat által fejezeti kezelésű előirányzatokra vagy költségvetési támogatásra benyújtandó támogatási igény (pályázat) esetében pályázat benyújtását jóváhagyó, és a saját forrás biztosításáról szóló külön testületi döntés hiányában az Önkormányzat nevében előzetesen nyilatkozzon a saját forrás biztosításáról - a rendelkezésre álló tartalék terhére - azzal, hogy nyertes pályázat esetén a támogatási szerződés megkötéséhez testületi döntés szükséges. 9. (1) Kiskunhalas Város Önkormányzatának a helyi adóról szóló 38/2011. (XII.28.) számú önkormányzati rendelet 13. értelmében helyi iparűzési adómentesség illeti meg azt a vállalkozót, akinek a helyi adókról szóló évi C. törvény rendelkezései szerint számított vállalkozási szintű helyi iparűzési adóalapja nem haladja meg az eft. A rendelet alapján a vállalkozók részére nyújtott közvetett támogatás mértéke évben összesen eft. (2) Kiskunhalas Város Önkormányzata az államháztartásról szól évi CXCV. törvény 24. (4) bekezdés c) pontja alapján közvetett támogatást nem nyújt: a) az ellátottak térítési díjának, kártérítésének méltányossági alapon történő elengedéséhez, b) a lakosság részére lakásépítéshez, lakásfelújításhoz nyújtott kölcsönök elengedéséhez, c) a helyiségek, eszközök hasznosításából származó bevételből nyújtott kedvezményhez, mentességhez, és d) az egyéb nyújtott kedvezmény vagy kölcsön elengedéséhez. 10. (1) A Képviselő-testület önkormányzati biztost rendel ki az intézményekhez, amennyiben annak harminc napon túli elismert tartozásállománya eléri a évi CXCV. törvény az államháztartásról (Áht.) 71. (1) bekezdésében meghatározott mértéket. Az önkormányzati biztos kirendelését a polgármester kezdeményezi a Képviselő-testületnél. (2) Amennyiben az intézmény harminc napon túli elismert tartozásállománya eléri az Áht. 71. (1) bekezdésében meghatározott mértéket, az intézmény vezetője azonnali hatállyal adatot szolgáltat az Önkormányzat részére. 11. (1) Egy költségvetési éven belül az egy jogosult részére biztosított nem normatív, céljellegű működési és fejlesztési célú támogatási összegeket egybeszámolva 200 eft összeg alatti támogatásra vonatkozó adatokat nem kell közzétenni. (2) A Kiskunhalasi Közös Önkormányzati Hivatalnál jutalmazásra, személyi ösztönzésre, céljuttatásra együttesen kifizetett összeg az egységes rovatrend K1101. Törvény szerinti illetmények, munkabérek rovat eredeti előirányzatának 8 %-át nem haladhatja meg. (3) Kiskunhalas Város Önkormányzatánál jutalmazásra, személyi ösztönzésre, céljuttatásra együttesen kifizetett összeg az egységes rovatrend K1101. Törvény szerinti illetmények, munkabérek rovat eredeti előirányzatának 8 %-át nem haladhatja meg. Az intézmények költségvetésének végrehajtására vonatkozó szabályok 3 A rendelet 7. (3) bekezdését a 10/2014. (V.30.) rendelet helyezte hatályon kívül. Hatálya: május 31.
6 12. (1) Az Önkormányzat az intézmények finanszírozására az államháztartáson kívülről kapott támogatásból megvalósuló, elkülönített számlán kezelt feladatok finanszírozását, valamint az (5) bekezdésben foglaltakat kivéve az úgynevezett kiskincstári finanszírozást alkalmazza, amely során az intézmények kiadásainak fedezetét a saját bevételek figyelembe vétele mellett naponta, a szükséges mértékig az Önkormányzat fizetési számlájáról az intézmények számláira átvezeti. Az intézményi saját bevételek, napi finanszírozási szükségletet meghaladó bevételi részét naponta, a szükséges mértékig az intézmények számláiról az Önkormányzat fizetési számlájára átvezeti. (2) Az intézmények a személyi és járulék kiadások finanszírozásának ütemezhetőségéhez az állományi létszám változásának minden mozgását a polgármesterrel előzetesen írásban egyeztetik, az Oktatási és Közművelődési Osztály tájékoztatása mellett. (3) Az igénybe vehető önkormányzati támogatás időarányosan nem haladhatja meg az éves előirányzat 1/12 részét. (4) A pályázati forrásból finanszírozott támogatással megvalósuló, utófinanszírozású projektek esetében a projektek összköltségvetésének 25%-a mértékéig többletfinanszírozás igényelhető. Az intézmény a többletfinanszírozásként igényelt összeget legkésőbb a projekt záró elszámolásához tartozó támogatási összeg megérkezését követően, a legrövidebb időn belül köteles az Önkormányzat fizetési számlájára átvezettetni. 13. (1) Az intézmények a közhatalmi bevételek, intézményi működési bevételek és felhalmozási bevételek eredeti, illetve módosítást követően a jóváhagyott módosított előirányzatán felüli többletbevételüket a Képviselő-testület előzetes engedélyével használhatják fel. Az intézmények a többletbevétel felhasználására irányuló kérelmüket a polgármesterhez nyújthatják be. A Képviselő-testület a többletbevétel felhasználásának engedélyezéséről a költségvetési rendelete módosítása során dönt. Az intézmények vezetői személyükben felelősek a jogszerű előirányzat módosításért. A költségvetési rendelet módosításához az intézmények vezetői a 7. (2) bekezdésében foglalt határidőkhöz igazodóan a saját hatáskörükben végzett előirányzat módosítások pénzügyi ellenjegyzéssel ellátott dokumentációit kötelesek benyújtani. (2) A beruházási kiadások, felújítások előirányzatának (1) bekezdés alapján történő módosítása működési költségtöbbletet nem okozhat. (3) Az (1) bekezdés alapján végrehajtott előirányzat-módosítás többlettámogatási igényt sem a tárgyévi költségvetésben, sem az azt követő években nem eredményezhet. (4) Az (1) bekezdés szerinti átcsoportosítás nem irányulhat a személyi juttatások előirányzatának növelésére, kivéve, ha a Képviselő-testület azt engedélyezi az előirányzatok jóváhagyásakor még nem ismert jogszabályváltozás miatt. 14. (1) Az önkormányzat intézményeinek házipénztáraiban a napi záró pénzkészlet forintot meghaladó részét naponta be kell fizetni az intézmény folyószámlájára. (2) A költségvetési szerv házipénztárából a kiadás készpénzben teljesíthető a) jogszabályban meghatározott szociális vagy gyerekvédelmi pénzbeli ellátás, b) személyi juttatás körében ba) rendszeres és nem rendszeres személyi juttatás, bb) külső személyi juttatás, c) készpénzelőleg, d) természetes személy részére pénzbeli kártalanítás vagy kártérítés, e) számlázott szellemi tevékenység, f) természetes személy részére ingatlan vételárának kifizetése, g) jogcímtől függetlenül Ft összeg alatti kifizetés,
7 esetén. h) ellátottak részére személyi térítési díj visszafizetése, i) ellátottak egyéb pénzbeli juttatása 15. (1) A költségvetési maradvány elszámolása során az intézményektől elvonásra kerül: a célfeladatra kapott támogatás feladatra fel nem használt része, a munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó azon része, amely nem köthető jogszabályban rögzített kötelezően adandó személyi juttatások maradványához, a költségvetési támogatás feladatelmaradás miatt fel nem használt része, a kötelezettségvállalással nem terhelt pénzmaradvány összege, a tárgyévi költségvetési rendeletben feladathoz nem rendelt intézményi saját bevételek többlete, a költségvetési szerv feladatmutatóhoz kapcsolódó központi költségvetési támogatás jogtalanul igénybevett összege, a gazdálkodási szabályok megsértéséből származó maradvány. 16. (1) A személyi juttatások előirányzata felett teljes jogkörrel rendelkező intézmény vezetője e jogkörében eljárva a Képviselő-testület döntésével megvalósuló feladatváltozás miatt megüresedett álláshelyekkel nem rendelkezik, az ehhez kapcsolódóan jelentkező megtakarításokat még átmenetileg sem használhatja fel. 17. (1) Az intézmények által az Önkormányzat költségvetésének tervezéséhez, a költségvetési rendelet módosításához, valamint a beszámolók összeállításához elkészített rendszeresen vagy eseti jelleggel szolgáltatott adatok és információk teljeskörűségéért, valódiságáért, határidőben történő beérkeztetésükért, a számviteli szabályok előírásainak való megfeleléséért, a statisztikai rendszerrel való tartalmi egyezőségéért az intézmények vezetői felelősséggel tartoznak. IV. Záró rendelkezések 18. (1) Ez a rendelet a kihirdetését követő napon lép hatályba. (2)E rendelet rendelkezéseit január 1-jétől kell alkalmazni. Kiskunhalas, február 13. Gyovai István polgármester Dr. Ferenczi Mária jegyző Záradék: A rendelet kihirdetése a mai napon a Kiskunhalasi Közös Önkormányzati Hivatal hirdetőtábláján való kifüggesztéssel megtörtént. Kiskunhalas, február 14. Dr. Ferenczi Mária jegyző
I. A rendelet hatálya. II. A költségvetés főösszege
Kiskunhalas Város Önkormányzat Képviselő-testületének 5/2013. (III.01.) önkormányzati rendelete Kiskunhalas Város Önkormányzatának 2013. évi költségvetéséről Kiskunhalas Város Képviselő-testülete Magyarország
I. A rendelet hatálya. A költségvetés főösszege
Kiskunhalas Város Önkormányzata Képviselő-testületének 1/2015. (II.26.) önkormányzati rendelete Kiskunhalas Város Önkormányzatának 2015. évi költségvetéséről Kiskunhalas Város Önkormányzatának Képviselő-testülete
I. A rendelet hatálya. A költségvetés főösszege 2. 1
Kiskunhalas Város Önkormányzata Képviselő-testületének 3/2016. (II.26.) önkormányzati rendelete Kiskunhalas Város Önkormányzatának 2016. évi költségvetéséről Kiskunhalas Város Önkormányzatának Képviselő-testülete
A képviselő-testület 2014. február 13-i rendkívüli ülésén hozott döntés:
A képviselő-testület 2014. február 13-i rendkívüli ülésén hozott döntés: 39/2014. Kth. Kiskunhalas Város Önkormányzatának Képviselő-testülete jóváhagyja az 1. számú melléklet szerint Kiskunhalas Város
A 103/2012.(VI.25.) SZÁMÚ HATÁROZATTAL ELFOGADOTT ALAPÍTÓ OKIRATOT MÓDOSÍTÓ OKIRAT
1. számú melléklet a 3/2013.(I.22.) sz. határozathoz A 103/2012.(VI.25.) SZÁMÚ HATÁROZATTAL ELFOGADOTT ALAPÍTÓ OKIRATOT MÓDOSÍTÓ OKIRAT A 103/2012.(VI.25.) számú határozattal elfogadott alapító okirat
Ádánd Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2/2015. (II.27.) önkormányzati rendelete. az önkormányzat 2015. évi költségvetéséről
Ádánd Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2/2015. (II.27.) önkormányzati rendelete az önkormányzat 2015. évi költségvetéséről Ádánd Község Képviselő-testülete az államháztartásról szóló 2011. évi
1 Kozármisleny Város Önkormányzata Képviselő-testületének 1/2010. (III.08.) Ök.sz. rendelete az Önkormányzat évi költségvetéséről
1 Kozármisleny Város Önkormányzata Képviselő-testületének 1/2010. (III.08.) Ök.sz. rendelete az Önkormányzat 2010. évi költségvetéséről Kozármisleny Város Önkormányzata Képviselő-testülete az Államháztartásról
MÉLYKÚT VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE. 2/2017. (II.21.) önkormányzati rendelete. Mélykút Város Önkormányzatának évi költségvetéséről
MÉLYKÚT VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2/2017. (II.21.) önkormányzati rendelete Mélykút Város Önkormányzatának 2017. évi költségvetéséről Mélykút Város Önkormányzat Képviselő-testülete az Alaptörvény
Ártánd Község Önkormányzat Képviselő-testületének
Ártánd Község Önkormányzat Képviselő-testületének 3/2015. (II. 26.) önkormányzati rendelete az önkormányzat 2015. évi költségvetéséről (a 9/2015. (VIII. 13.) önkormányzati rendelettel egységes szerkezetben)
Eplény Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 3/2017. (II. 23.) önkormányzati rendelete. a évi költségvetésről
Eplény Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 3/2017. (II. 23.) önkormányzati rendelete a 2017. évi költségvetésről Eplény Községi Önkormányzat Képviselő-testülete az Alaptörvény 32. cikk (2) bekezdésében
POLGÁRDI VÁROS KÉPVISELŐ TESTÜLETÉNEK 1/2012.(I. 23.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE POLGÁRDI VÁROS ÖNKORMÁNYZAT ÉVI KÖLTSÉGVETÉSÉRŐL
POLGÁRDI VÁROS KÉPVISELŐ TESTÜLETÉNEK 1/2012.(I. 23.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE POLGÁRDI VÁROS ÖNKORMÁNYZAT 2012. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSÉRŐL 2 POLGÁRDI VÁROS KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 1/2012. (II. 23.) ÖNKORMÁNYZATI
Told Község Önkormányzat Képviselő-testületének. 2/2014. (II. 20.) önkormányzati rendelete Told Község Önkormányzata 2014. évi költségvetéséről
Told Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2/2014. (II. 20.) önkormányzati rendelete Told Község Önkormányzata 2014. évi költségvetéséről Told Község Önkormányzat Képviselő-testülete a Magyarország
Orosháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 36/2012. (XII.21.) önkormányzati rendelete
Orosháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 36/2012. (XII.21.) önkormányzati rendelete az önkormányzati feladatokról egységes szerkezetben a módosítására kiadott 18/2013. (VI.28.) önkormányzati
Hegykő Község Önkormányzata Képviselő-testületének 3/2013. (IV. 6.) önkormányzati rendelete. a civil szervezetek támogatásának rendjéről
Hegykő Község Önkormányzata Képviselő-testületének 3/2013. (IV. 6.) önkormányzati rendelete a civil szervezetek támogatásának rendjéről Hegykő Község Önkormányzatának Képviselő-testülete Magyarország Alaptörvényének
Nyárlőrinc Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 1/2016. (II.19.) önkormányzati rendelete az önkormányzat évi költségvetéséről
Nyárlőrinc Községi Önkormányzat Képviselő-testületének /206. (II.9.) önkormányzati rendelete az önkormányzat 206. évi költségvetéséről Nyárlőrinc Községi Önkormányzat Képviselő-testülete az Alaptörvény
SIÓFOK VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 5/2015.(II.27.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE. az önkormányzat évi költségvetéséről
1 SIÓFOK VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 5/2015.(II.27.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE az önkormányzat 2015. évi költségvetéséről Siófok Város Önkormányzatának Képviselő-testülete az Alaptörvény 32.
MÁTÉSZALKA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 3/2017.(II.14.) ÖNKORMÁNYZATI R E N D E L E T E
MÁTÉSZALKA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 3/2017.(II.14.) ÖNKORMÁNYZATI R E N D E L E T E Mátészalka Város Önkormányzata 2017. évi költségvetéséről (egységes szerkezetben a módosításáról rendelkező
MÁTÉSZALKA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 1/2018. (II. 14.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE
MÁTÉSZALKA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 1/2018. (II. 14.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE Mátészalka Város Önkormányzata 2018. évi költségvetéséről (egységes szerkezetben a módosításáról rendelkező
a évi költségvetésről
Eplény Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 3/2015. (II. 26.) önkormányzati rendelete a 2015. évi költségvetésről Eplény Községi Önkormányzat Képviselő-testülete az Alaptörvény 32. cikk (2) bekezdésében
A rendelet hatálya kiterjed Tápiószentmárton Nagyközség Onkormányzatára és költségvetési szerveire. 2. ~ Az Önkormányzat költségvetési szervei:
Tápiószentmárton Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének 1/2015. (11.27. ) önkormányzati rendelete Tápiószentmárton Nagyközség Onkormányzata 2015. évi költségvetéséről Tápiószentmárton Nagyközség
Általános rendelkezések. A rendelet hatálya a Képviselő-testületre, annak bizottságaira, az önkormányzatra és az önkormányzati hivatalra terjed ki.
NYÁRLŐRINC KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 4/2013. (III. 29.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE AZ ÖNKORMÁNYZAT 2012. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSÉRŐL SZÓLÓ TÖBBSZÖR MÓDOSÍTOTT 1/2012. (II. 16.) ÖR RENDELET MÓDOSÍTÁSÁRÓL
Encsencs Község Önkormányzata Képviselő-testületének
Encsencs Község Önkormányzata Képviselő-testületének Hatályos:2014-03-04 -tól Encsencs Község Önkormányzata Képviselő-testületének - az önkormányzat 2013. évi költségvetéséről szóló 3/2013. (II.20.) önkormányzati
FELSŐZSOLCA VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 4/2017. (II. 20.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE
FELSŐZSOLCA VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 4/2017. (II. 20.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE AZ ÖNKORMÁNYZAT 2017. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSÉRŐL Felsőzsolca Város Önkormányzat Képviselő-testülete az Alaptörvény
Felsőszölnök Község Önkormányzata képviselő-testületének 2/2016. (II.20.) önkormányzati rendelete az önkormányzat évi költségvetéséről
Felsőszölnök Község Önkormányzata képviselő-testületének 2/2016. (II.20.) önkormányzati rendelete az önkormányzat 2016. évi költségvetéséről Módosítva a 6/2016.(X.29.) önkormányzati rendelettel. (Egységes
2. A költségvetés bevételei és kiadásai (1) A képviselő testület az önkormányzat 2015. évi költségvetését: 1.223.196 E Ft Költségvetési bevétellel
Vaja város képviselő testületének 2/2015 (II.10..) önkormányzati rendelete Az önkormányzat 2015. évi költségvetéséről VAJA VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK 2/2015. (II.09) számú rendelete az önkormányzat 2015. évi
Nemti Község Önkormányzat képviselő-testületének 3/2013 (II.18.) önkormányzati rendelete az önkormányzat évi költségvetéséről
Nemti Község Önkormányzat képviselő-testületének 3/2013 (II.18.) önkormányzati rendelete az önkormányzat 2013. évi költségvetéséről Nemti Község Önkormányzat képviselő-testülete az Alaptörvény 32. cikk
1/2015. (I.27.) számú rendelete az önkormányzat 2015. évi költségvetéséről
TÁT VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK 1/2015. (I.27.) számú rendelete az önkormányzat 2015. évi költségvetéséről Az önkormányzat képviselő-testülete az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 23. (1) bekezdésében
Ádánd Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 4/2016. (III.04.) önkormányzati rendelete az önkormányzat évi költségvetéséről
1 Ádánd Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 4/2016. (III.04.) önkormányzati rendelete az önkormányzat 2016. évi költségvetéséről Ádánd Község Képviselő-testülete az államháztartásról szóló 2011.
SZUHA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK /2015.( ) ÖNKORMÁNYZATI RENDELET TERVEZETE
SZUHA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK /2015.( ) ÖNKORMÁNYZATI RENDELET TERVEZETE az Önkormányzat 2015. évi költségvetéséről és a költségvetés vitelének szabályairól Szuha Község Önkormányzata
Tahitótfalu Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2/2015.(II.13.) önkormányzati rendelete az önkormányzat évi költségvetéséről
Tahitótfalu Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2/2015.(II.13.) önkormányzati rendelete az önkormányzat 2015. évi költségvetéséről (Egységes szerkezetben a 21/2015. (XI. 6.) és a 4/2016. (IV.28.)
FERTŐSZENTMIKLÓS VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ- TESTÜLETÉNEK. 3/2016. (III.1.) önkormányzati rendelete az önkormányzat évi költségvetéséről
FERTŐSZENTMIKLÓS VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ- TESTÜLETÉNEK 3/2016. (III.1.) önkormányzati rendelete az önkormányzat 2016. évi költségvetéséről Fertőszentmiklós Városi Önkormányzat Képviselő-testülete
(egységes szerkezetben)
Nyárlőrinc Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 4/207. (V.26.) önkormányzati rendelete az önkormányzat 206. évi költségvetéséről szóló többször módosított /206.(II.9.) rendelet módosításáról (egységes
(egységes szerkezetben)
Nyárlőrinc Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 7/2017. (XI.9.) önkormányzati rendelete az önkormányzat 2017. évi költségvetéséről szóló 1/2017.(II.14) rendelet módosításáról (egységes szerkezetben)
Szakonyfalu Község Önkormányzata képviselő-testületének 3/2016. (II.24.) önkormányzati rendelete az önkormányzat évi költségvetéséről
Szakonyfalu Község Önkormányzata képviselő-testületének 3/016. (II.4.) önkormányzati rendelete az önkormányzat 016. évi költségvetéséről Módosítva a 9/016.(XI.3.) önkormányzati rendelettel. (Egységes szerkezetbe
Törökbálint Város Önkormányzat Képviselő-testületének 3/2013.(II. 25.) önkormányzati rendelete. az önkormányzat évi költségvetéséről
Törökbálint Város Önkormányzat Képviselő-testületének 3/2013.(II. 25.) önkormányzati rendelete az önkormányzat 2013. évi költségvetéséről a módosító 26/2013.(VI.10.), 32/2013. (IX. 23.), 43/2013. (XII.
Paks Város Önkormányzata Képviselő-testületének 14/2015. (V. 22.) önkormányzati rendelete
Paks Város Önkormányzata Képviselő-testületének 14/2015. (V. 22.) önkormányzati rendelete az önkormányzat 2014. évi költségvetése végrehajtásának zárszámadásáról * Paks Város Önkormányzata Képviselő-testülete
Ötvöskónyi Község Önkormányzata Képviselő-testületének. 10/2015.(V. 5.) önkormányzati rendelete
Ötvöskónyi Község Önkormányzata Képviselő-testületének 10/2015.(V. 5.) önkormányzati rendelete az önkormányzat 2014. évi költségvetésének végrehajtásáról Ötvöskónyi Község Önkormányzat Képviselő-testülete
KÁRA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA
KÁRA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA 1. A közfeladatot ellátó szerv éves költségvetése, számviteli törvény szerinti beszámolója vagy éves költségvetési beszámolója Kára Önkormányzata Képviselő-testületének 1/2015.
1. Az Önkormányzat bevételeinek és kiadásainak főösszege, a hiány mértéke
Decs Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének /2016. (II.16.) önkormányzati rendelete Decs Nagyközség Önkormányzata 2016. évi költségvetéséről Decs Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testülete az
Szekszárd és Szálka Óvodafenntartó Társulás Társulási Tanácsának 2014. január 29.-i ülésére
AZ ELŐTERJESZTÉS SORSZÁMA: MELLÉKLET: Szekszárd és Szálka Óvodafenntartó Társulás Társulási Tanácsának 2014. január 29.-i ülésére Tárgy: Javaslat a Szekszárd és Szálka Óvodafenntartó Társulás 2014. évi
Kétvölgy Községi Önkormányzat képviselő-testületének 2/2015 (II.16) önkormányzati rendelete az önkormányzat évi költségvetéséről
Kétvölgy Községi Önkormányzat képviselő-testületének 2/2015 (II.16) önkormányzati rendelete az önkormányzat 2015. évi költségvetéséről Módosítva a 7/2015. (IX.30.) és az 1/2016. (II.18.) önkormányzati
Jászszentlászló Községi Önkormányzat Képviselő-testülete 2/2016. (II. 26.) önkormányzati rendelete a helyi önkormányzat évi költségvetéséről
Jászszentlászló Községi Önkormányzat Képviselő-testülete 2/2016. (II. 26.) önkormányzati rendelete a helyi önkormányzat 2016. évi költségvetéséről Jászszentlászló Községi Önkormányzat Képviselő-testülete
Báta Község Önkormányzata Képviselő-testületének./2013.(.) önkormányzati rendelete a 2012. évi költségvetésről
Báta Község Önkormányzata Képviselőtestületének./2013.(.) önkormányzati rendelete a 2012. évi költségvetésről Báta Községi Önkormányzata Képviselőtestülete a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV.
Bögöt Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2/2016. (II.15.) önkormányzati rendelete az Önkormányzat évi költségvetéséről
Hatályos 2017.02.14-től Bögöt Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2/2016. (II.15.) önkormányzati rendelete az Önkormányzat 2016. évi költségvetéséről Bögöt község Önkormányzatának Képviselő-testülete
Kétvölgy Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 8/2014.(V.05.) önkormányzati rendelete az önkormányzat évi zárszámadásáról
Kétvölgy Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 8/2014.(V.05.) önkormányzati rendelete az önkormányzat 2013. évi zárszámadásáról Kétvölgy Községi Önkormányzat Képviselő-testülete az Alaptörvény 32.
Orfalu Községi Önkormányzat képviselő-testületének 2/2015. (II.16.) önkormányzati rendelete az önkormányzat évi költségvetéséről
Orfalu Községi Önkormányzat képviselő-testületének 2/2015. (II.16.) önkormányzati rendelete az önkormányzat 2015. évi költségvetéséről Módosítva a 7/2015. (IX.30.) és az 1/2016. (II.21.) önkormányzati
I. FEJEZET Általános rendelkezések
Kozármisleny Város Önkormányzat képviselő-testületének 1/2015. (II.02.) önkormányzati rendelete az önkormányzat és intézményei 2015. évi költségvetéséről Kozármisleny Város Önkormányzat képviselő-testülete
Mátramindszent Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 1/2018. ( II.15.) önkormányzati rendelete az önkormányzat évi költségvetéséről
Mátramindszent Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 1/2018. ( II.15.) önkormányzati rendelete az önkormányzat 2018. évi költségvetéséről Mátramindszent Község Önkormányzatának Képviselő-testülete
Csólyospálos Község Önkormányzata Képviselő-testületének 4/ 2012.(II.24.) rendelete a községi önkormányzat 2012.évi költségvetéséről
Csólyospálos Község Önkormányzata Képviselő-testületének 4/ 2012.(II.24.) rendelete a községi önkormányzat 2012.évi költségvetéséről Csólyospálos Községi Önkormányzat Képviselő-testülete az Alaptörvény
Mátraszentimre Község Önkormányzat Képviselő-testületének 1/2014. (II.06.) önkormányzati rendelete az önkormányzat 2014. évi költségvetéséről
Mátraszentimre Község Önkormányzat Képviselő-testületének 1/2014. (II.06.) önkormányzati rendelete az önkormányzat 2014. évi költségvetéséről Magyarország központi költségvetéséről szóló 2013. évi CCXXX.
Jásd Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2/2013. (II.28.) önkormányzati rendelete. az Önkormányzat évi költségvetéséről
Jásd Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2/2013. (II.28.) önkormányzati rendelete az Önkormányzat 2013. évi költségvetéséről Jásd Község Önkormányzata képviselő-testülete az Államháztartásról szóló
c) dologi kiadások 155 667 000 Ft, d) egyéb működési célú kiadások 3 500 000 Ft e) engedélyezett létszámkerete 92 fő.
BÉKÉS VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 8/2015. (II.26.) ö n k o r m á n y z a t i r e n d e l e t e AZ ÖNKORMÁNYZAT 2015. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSÉRŐL 1 Békés Város Önkormányzata Képviselő-testülete
Bakonypölöske Község Önkormányzat képviselő-testületének 2/2016. (II.22.) önkormányzati rendelete az önkormányzat évi költségvetéséről
Bakonypölöske Község Önkormányzat képviselő-testületének 2/2016. (II.22.) önkormányzati rendelete az önkormányzat 2016. évi költségvetéséről Bakonypölöske Község Önkormányzat Képviselő-testülete az államháztartásról
Orfalu Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 7/2014. (V.05.) önkormányzati rendelete az önkormányzat évi zárszámadásáról
Orfalu Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 7/2014. (V.05.) önkormányzati rendelete az önkormányzat 2013. évi zárszámadásáról Orfalu Községi Önkormányzat Képviselő-testülete az Alaptörvény 32. cikk
DOROGHÁZA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 3/2015.(II.27.) önkormányzati rendelete
DOROGHÁZA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 3/2015.(II.27.) önkormányzati rendelete az Önkormányzat 2015. évi költségvetéséről és a költségvetés vitelének szabályairól Dorogháza Község Önkormányzata
Alap Községi Önkormányzat Képviselőtestületének 6/2013. (V. 7.) önkormányzati rendelete az önkormányzat 2012. évi költségvetésének végrehajtásáról
Alap Községi Önkormányzat Képviselőtestületének 6/2013. (V. 7.) önkormányzati rendelete az önkormányzat 2012. évi költségvetésének végrehajtásáról Alap Községi Önkormányzat Képviselő-testülete az államháztartásról
Nagyfüged Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 1/2015. (II.19.) önkormányzati rendelete az önkormányzat 2015. évi költségvetéséről
Nagyfüged Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 1/2015. (II.19.) önkormányzati rendelete az önkormányzat 2015. évi költségvetéséről Nagyfüged Községi Önkormányzat Képviselő-testülete az államháztartásról
Ganna Község Önkormányzat képviselő-testületének 1/2015.(II.24.) önkormányzati rendelete az önkormányzat évi költségvetéséről
Ganna Község Önkormányzat képviselő-testületének 1/2015.(II.24.) önkormányzati rendelete az önkormányzat 2015. évi költségvetéséről Ganna Község Önkormányzat Képviselő-testülete az államháztartásról szóló
ECSER NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK 2/2015.(II.19.) SZ. RENDELETE A 2015. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSÉRŐL. A rendelet hatálya
ECSER NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK 2/2015.(II.19.) SZ. RENDELETE A 2015. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSÉRŐL Ecser Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete Magyarország Alaptörvénye 32. cikk (2) bekezdésében meghatározott
Nyárlőrinc Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 1/2018. (II.22.) önkormányzati rendelete az önkormányzat évi költségvetéséről
Nyárlőrinc Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 1/2018. (II.22.) önkormányzati rendelete az önkormányzat 2018. évi költségvetéséről (egységes szerkezetben) Nyárlőrinc Községi Önkormányzat Képviselő-testülete
Bakonypölöske Község Önkormányzat képviselő-testületének 1/2015. (II.25.) önkormányzati rendelete az önkormányzat évi költségvetéséről
Bakonypölöske Község Önkormányzat képviselő-testületének 1/2015. (II.25.) önkormányzati rendelete az önkormányzat 2015. évi költségvetéséről Bakonypölöske Község Önkormányzat Képviselő-testülete az államháztartásról
1. A rendelet hatálya. 2. Az Önkormányzat és intézményei bevételi és kiadási főösszege, a hiány mértéke
BÁTA KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK /... (...) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE A 2015. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSRŐL Báta Községi Önkormányzat Képviselő-testülete az Alaptörvény 31. cikk (1) bekezdés f) pontjában
Drégelypalánk Község Önkormányzat képviselő-testületének 3/2014. (IV. 14.) önkormányzati rendelete az önkormányzat évi zárszámadásáról
Drégelypalánk Község Önkormányzat képviselő-testületének 3/2014. (IV. 14.) önkormányzati rendelete az önkormányzat 2013. évi zárszámadásáról Drégelypalánk Község Önkormányzat képviselő-testülete az Alaptörvény
Monorierdő Község Önkormányzat Képviselő-testületének 1/2013.(II. 15.) önkormányzati rendelete. az önkormányzat 2013. évi költségvetéséről
Monorierdő Község Önkormányzat Képviselő-testületének 1/2013.(II. 15.) önkormányzati rendelete az önkormányzat 2013. évi költségvetéséről Monorierdő Község Önkormányzat Képviselő-testülete az Alaptörvény
Tengelic Község Önkormányzata Képviselő-testületének. 2/2015. (II.12.) önkormányzati rendelete az önkormányzat 2015. évi költségvetéséről
Tengelic Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2/2015. (II.12.) önkormányzati rendelete az önkormányzat 2015. évi költségvetéséről Tengelic Község Önkormányzata Képviselő-testülete az államháztartásról
MEZŐKOVÁCSHÁZA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. a évi költségvetésről szóló. 2/2013. (II. 19.) sz. önkormányzati R E N D E L E T E
0 MEZŐKOVÁCSHÁZA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK a 2013. évi költségvetésről szóló 2/2013. (II. 19.) sz. önkormányzati R E N D E L E T E Egységes szerkezetben: a 8/2013. (III. 26.), 18/2013.
Tahitótfalu Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2/2015.(II.13.) önkormányzati rendelete az önkormányzat 2015. évi költségvetéséről
Tahitótfalu Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2/2015.(II.13.) önkormányzati rendelete az önkormányzat 2015. évi költségvetéséről Tahitótfalu Község Önkormányzata Képviselő-testülete az Alaptörvény
I. FEJEZET Általános rendelkezések
Kozármisleny Város Önkormányzat képviselő-testületének 1/2015. (II.02.) önkormányzati rendelete az önkormányzat és intézményei 2015. évi költségvetéséről (egységes szerkezetben a 20/2015.(VIII.17.) önkormányzati
Tahitótfalu Község Önkormányzata Képviselő-testületének 1/2014 (II.18.) önkormányzati rendelete az önkormányzat évi költségvetéséről
Tahitótfalu Község Önkormányzata Képviselő-testületének 1/2014 (II.18.) önkormányzati rendelete az önkormányzat 2014. évi költségvetéséről Tahitótfalu Község Önkormányzata Képviselő-testülete az Alaptörvény
BERZENCE NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK /2013.(II.14.) önkormányzati rendelete
1 BERZENCE NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK /2013.(II.14.) önkormányzati rendelete Az önkormányzat 2013. évi költségvetéséről (Tervezet) Berzence Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testülete
CELLDÖMÖLK VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ- TESTÜLETÉNEK. 10/2015./IX.03./ önkormányzati rendelete
CELLDÖMÖLK VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ- TESTÜLETÉNEK 10/2015./IX.03./ önkormányzati rendelete Celldömölk Város Önkormányzata 2015. évi költségvetésről szóló 1/2015./II.12./ önkormányzati rendelet módosításáról
BERZENCE NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK /2014.(II.11.) önkormányzati rendelete
1 BERZENCE NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK /2014.(II.11.) önkormányzati rendelete (Tervezet) Berzence Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testülete az Alaptörvény 32. cikk (2) bekezdésében
Hatástanulmány. Báta Község Önkormányzata évi költségvetéséről szóló 8/2014. (IX.11.) önkormányzati rendelet-tervezetéhez
Hatástanulmány Báta Község Önkormányzata 2014. évi költségvetéséről szóló 8/2014. (IX.11.) önkormányzati rendelet-tervezetéhez Társadalmi, gazdasági, költségvetési hatása: A rendelet módosításának közvetlen
3. számú napirendi pont a Képviselő-testület február 9-i ülésén
3. számú napirendi pont a Képviselő-testület 2015. február 9-i ülésén 2016. évi költségvetés tervezetének benyújtása és a költségvetési rendelet főösszegeinek elfogadása Az Országgyűlés elfogadta Magyarország
A Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat Közgyűlésének 2/2015. (III.3.) számú önkormányzati rendelete
A Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat Közgyűlésének 2/2015. (III.3.) számú önkormányzati rendelete a Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat 2015. évi költségvetéséről A Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés az Alaptörvény
Szekszárd-Szedres-Medina Óvodafenntartó Társulás
Szekszárd-Szedres-Medina Óvodafenntartó Társulás AZ ELŐTERJESZTÉS SORSZÁMA: 15. MELLÉKLET: 2 db TÁRGY: A Szekszárd-Szedres-Medina Óvodafenntartó Társulás 2015. évi költségvetéséről szóló 2/2015. (II.2.)
I. Az Önkormányzat bevételei és kiadásai
Budakalász Város Önkormányzata Képviselő- testületének 12/2016. (V.31.) önkormányzati rendelete az Önkormányzat 2015. évi zárszámadásáról Budakalász Város Önkormányzat Képviselő-testülete az Alaptörvény
VESZPRÉM MEGYEI ROMA NEMZETISÉGI ÖNKORMÁNYZAT HATÁROZAT
VESZPRÉM MEGYEI ROMA NEMZETISÉGI ÖNKORMÁNYZAT HATÁROZAT Szám : 8/2016. (II.15.) MRNÖ határozat Tárgy: Döntés a Veszprém Megyei Roma Nemzetiségi Önkormányzat 2016. évi költségvetésének megállapításáról
I. FEJEZET ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉS. 1. A rendelet hatálya
Tengelic Község Önkormányzata Képviselő-testületének 3./2012.(II.16.) önkormányzati rendelete az Önkormányzat 2012. évi költségvetéséről 15/2012. (IX.13.), 18/2012. (XI.14.), 1/2013. (I.31.) és a 6/2013.(IV.25.)
Halmaj Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 3/2015.(II.27.) önkormányzati rendelete az Önkormányzat 2015. évi költségvetéséről
Halmaj Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 3/2015.(II.27.) önkormányzati rendelete az Önkormányzat 2015. évi költségvetéséről Az önkormányzat képviselő-testülete az Alaptörvény 32. cikk (2) bekezdésében
Mátraterenye Község Önkormányzatának Képviselő-testülete./2019. (.) önkormányzati rendelete az önkormányzat évi költségvetéséről
Mátraterenye Község Önkormányzatának Képviselő-testülete./2019. (.) önkormányzati rendelete az önkormányzat 2019. évi költségvetéséről Mátraterenye Község Önkormányzatának Képviselő-testülete az Alaptörvény
Zamárdi Város Önkormányzata képviselő-testületének. 10/2017 (V.30.) önkormányzati rendelete. az önkormányzat évi zárszámadásáról
Zamárdi Város Önkormányzata képviselő-testületének 10/2017 (V.30.) önkormányzati rendelete az önkormányzat 2016. évi zárszámadásáról Zamárdi Város Önkormányzata Képviselő-testülete az Alaptörvény 32. cikk
Jánoshalma Város Önkormányzat Képviselő-testületének 5/2013. (III.01.) önkormányzati rendelete a évi költségvetési előirányzatokról
Jánoshalma Város Önkormányzat Képviselő-testületének 5/2013. (III.01.) önkormányzati rendelete a 2013. évi költségvetési előirányzatokról I. fejezet Általános rendelkezések Jánoshalma Város Önkormányzat
Nyíradony Város Képviselő-testületének 3/2016 (II.15.) számú rendelete Nyíradony Város Önkormányzata évi költségvetéséről
Nyíradony Város Képviselő-testületének 3/2016 (II.15.) számú rendelete Nyíradony Város Önkormányzata 2016. évi költségvetéséről Nyíradony Város Önkormányzat Képviselő-testülete (továbbiakban: Képviselő-testület)
Balatonfűzfő Város Önkormányzata Képviselő-testületének /2014.() önkormányzati rendelete az Önkormányzat évi költségvetéséről
Balatonfűzfő Város Önkormányzata Képviselő-testületének /2014.() önkormányzati rendelete az Önkormányzat 2014. évi költségvetéséről Az önkormányzat Képviselő-testülete az államháztartásról szóló 2011.
1. Általános rendelkezések. 1. A rendelet hatálya kiterjed az önkormányzatra, valamint annak költségvetési szerveire.
Rendelet szövege Sárkeresztúr Község Önkormányzat Képviselő-testületének 8/2012 (XI. 30.) önkormányzati rendelete az önkormányzat 2012. évi költségvetésének harmadik negyedévi módosításáról Sárkeresztúr
Táp Községi ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK
Táp Községi ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 3/2015. (II.18.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE AZ ÖNKORMÁNYZAT 2015. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSÉRŐL Táp Községi Önkormányzat Képviselő-testülete Önkormányzatának Képviselő-testülete
. számú előterjesztés. a társulás 2014. évi költségvetésének elfogadása
. számú előterjesztés A határozati javaslat elfogadásához egyszerű többség szükséges, az előterjesztés nyilvános ülésen tárgyalható!! a Bátaszék és Környéke Önkormányzatainak Egészségügyi, Szociális és
MEZŐKOVÁCSHÁZA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. az Önkormányzat 2015. évi költségvetéséről szóló. 1/2015. (II. 17.) sz.
MEZŐKOVÁCSHÁZA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK az Önkormányzat 2015. évi költségvetéséről szóló 1/2015. (II. 17.) sz. önkormányzati R E N D E L E T E Egységes szerkezetben: 7/2015. (II. 27.),
Mágocs Város Önkormányzata Képviselő-testületének 8/2014.(VI.03.) rendeletével módosított. 3/2014.(III.10.) önkormányzati rendelete
Mágocs Város Önkormányzata Képviselő-testületének 8/2014.(VI.03.) rendeletével módosított 3/2014.(III.10.) önkormányzati rendelete Mágocs Város Önkormányzata 2014. évi költségvetéséről (módosításokkal
Ganna Község Önkormányzat képviselő-testületének 1/2016.(II.11.) önkormányzati rendelete az önkormányzat évi költségvetéséről
Ganna Község Önkormányzat képviselő-testületének 1/2016.(II.11.) önkormányzati rendelete az önkormányzat 2016. évi költségvetéséről Ganna Község Önkormányzat Képviselő-testülete az államháztartásról szóló
Ortaháza Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2/2015 (II.17.) önkormányzati rendelete. Az önkormányzat 2015. évi költségvetésről
Ortaháza Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2/2015 (II.17.) önkormányzati rendelete Az önkormányzat 2015. évi költségvetésről Ortaháza Község Önkormányzatának képviselő-testülete az Alaptörvény
egységes szerkezetben
1 Mátraszentimre Község Önkormányzat Képviselőtestületének 1/2012. (II.21.) önkormányzati rendelete az önkormányzat és intézményei 2012. évi költségvetéséről egységes szerkezetben Magyarország központi
CIGÁND Város Önkormányzatának
CIGÁND Város Önkormányzatának 1/2010. (II. 25.) számú rendelete az Önkormányzat 2010. évi költségvetéséről Az Önkormányzat képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról szóló, többször módosított 1990.
KAPUVÁR TÉRSÉGI SZOCIÁLIS ÉS GYERMEKJÓLÉTI SZOLGÁLATI TÁRSULÁS KAPUVÁR, FŐ TÉR 1.
KAPUVÁR TÉRSÉGI SZOCIÁLIS ÉS GYERMEKJÓLÉTI SZOLGÁLATI TÁRSULÁS KAPUVÁR, FŐ TÉR 1.. napirendi pont KAPUVÁR TÉRSÉGI SZOCIÁLIS ÉS GYERMEKJÓLÉTI SZOLGÁLATI TÁRSULÁS 2014. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSÉNEK JÓVÁHAGYÁSA Tisztelt
Tiszasziget Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 1/2015. (II.13.) önkormányzati rendelete az önkormányzat 2015. évi költségvetéséről
Tiszasziget Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 1/2015. (II.13.) önkormányzati rendelete az önkormányzat 2015. évi költségvetéséről Tiszasziget Községi Önkormányzat Képviselő-testülete az Alaptörvény
MEZŐKOVÁCSHÁZA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. az Önkormányzat évi költségvetéséről szóló. 5/2017. (II. 28.) sz.
MEZŐKOVÁCSHÁZA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK az Önkormányzat 207. évi költségvetéséről szóló 5/207. (II. 28.) sz. önkormányzati R E N D E L E T E Egységes szerkezetben: a 3/207. (VI. 27.),
Mátraszentimre Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 1/2018. (III.01.) önkormányzati rendelete az önkormányzat évi költségvetéséről
Mátraszentimre Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 1/2018. (III.01.) önkormányzati rendelete az önkormányzat 2018. évi költségvetéséről Mátraszentimre Községi Önkormányzat Képviselő-testülete az
Velem községi Önkormányzat Képviselő-testületének november 21-i ülésének 3. napirendi pontjához
ELŐTERJESZTÉS Velem községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. november 21-i ülésének 3. napirendi pontjához A költségvetési rendelet módosítására az 1. információs táblában kimutatott javaslatok
Maglóca Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2/2015.(II.27.) önkormányzati rendelete az önkormányzat 2015. évi költségvetéséről
Maglóca Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2/2015.(II.27.) önkormányzati rendelete az önkormányzat költségvetéséről Maglóca Község Önkormányzatának Képviselő-testülete az Alaptörvény 32. cikk