Tartalom. 1. Bevezetés Irodalmi áttekintés Területi jellemzés Geológia, talajtan Hidrológia...

Átírás

1 Nyugat-Magyarországi Egyetem Erdőmérnöki Kar Erdőművelési és Erdővédelmi Intézet Szakdolgozat A kék vércse (Falco vespertinus) táplálkozásbiológiája Konzulens: Dr. Traser György Külső konzulens: Solt Szabolcs, MME készítette: Böde Ágnes Természetvédelmi mérnök szakos III. éves hallgató Sopron, 2008.

2 Tartalom 1. Bevezetés Irodalmi áttekintés Területi jellemzés Geológia, talajtan Hidrológia Klimatikus viszonyok Élővilág A művelési ágak megoszlása A kék vércséről általánosságban Taxonómia és jellemzés Elterjedése Állománynagyság, állományváltozás Élőhely Fészkelés, költés Vadászati módok és zsákmányállatok Anyag és módszer Kék vércse fióka táplálék elemzése Mintagyűjtés és minta előkészítés Mintahatározás Táplálék-kínálat felmérés Adatkezelés és statisztikai elemzések Eredmények A kék vércse fiókák táplálékának összetétele

3 6.2 A fiókatáplálék összetételének változása a két vizsgálati évben A táplálék-kínálat változása a két vizsgálati évben Értékelés Milyen fajok alkotják a kék vércse fiókák táplálékát a kutatási területen? és 3. Milyen mértékben változik az egyes táplálék - taxonok aránya a kék vércse fiókák táplálékában az évek között, valamint az egyes évek táplálékkínálata befolyásolja- e, hogy mely taxonok és milyen arányban alkotják a kék vércse fiókák táplálékát? A két év ( ) adottságairól Javaslatok: Összefoglaló Irodalomjegyzék Köszönetnyilvánítás

4 1. Bevezetés 2006-ban indult a kék vércse (Falco vespertinus) megmentését szolgáló Európai Uniós LIFE Nature program. A projektet a Pannon régióban Magyarország és Románia együttműködésével azért indították, hogy biztosítsa a kék vércse fészkelő állományának megőrzését, és megalapozza a további védelmét a hosszú távú fajfennmaradás érdekében. A program mintaterülete a Vásárhelyi- és Csanádi Puszták KMT- en található. A Székkutas és Kardoskút községek határában kijelölt 10x10 kilométeres kiterjedésű mintaterületen számos párhuzamos kutatás zajlik ban 54, míg 2007 során 102 fészket foglaló kék vércse pár lakta a területet. A kék vércsék három sűrűn lakott műfészkekből álló telepen költenek (Pecérczés, Ficsér, Csajág) illetve a párok kisebb része elszórtan, szoliter módon elsősorban szarkafészkekben telepszik meg. Az ELTE, a SZIE, a Körös-Maros Nemzeti Park és a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület szakemberei közösen vizsgálják a kék vércsék fészkelőhely választását, szaporodását, élőhelyhasználatát és táplálkozásökológiáját és 2007 nyarán önkéntesként vettem részt a kutatási programban, melynek keretein belül nem csak a kardoskúti kék vércse populáció táplálkozásbiológiai szempontú kutatásával foglalkoztam, hanem lehetőségem nyílt részt venni a madarak rádiótelemetriás nyomon követésében és a táplálékkínálat felmérésében is. A táplálkozásbiológiai vizsgálatok fontos része a rádiótelemetriás megfigyelés is. A 2006-os évben 10 példány kék vércsét jelöltek meg a két középső kormánytollra szerelt 3,5g össztömegű Biotrack TW-4 típusú rádióadóval (Solt, 2006). A 2007-es évben összesen 14 kék vércse lett megjelölve rádióadóval. Jelen dolgozatban a 2006 és évben gyűjtött terepi adatok egy jól körülhatárolt részét; a fészkekből gyűjtött fiókatáplálék összetételét és annak a területen mért zsákmányállat- kínálattal való kapcsolatát értékelem ki. 3

5 A következő kérdésekre keresek választ: 1. Milyen fajok alkotják a kék vércse fiókák táplálékát a kutatási területen? 2. Milyen mértékben változik az egyes táplálék- taxonok aránya a kék vércse fiókák táplálékában az évek között? 3. Az egyes évek táplálékkínálata befolyásolja- e, hogy mely taxonok és milyen arányban alkotják a kék vércse fiókák táplálékát? 4

6 2. Irodalmi áttekintés A kék vércséről nem lelhető fel nagyon sok dokumentáció. Szakirodalmakat inkább műfészek telepek kialakításáról, általános védelmükről, költésbiológiájukról, vonulásukkal kapcsolatosan találtam. A táplálkozással kapcsolatban nem sokan foglalkoztak behatóbban. A publikációk szerint a kék vércsék táplálékából kimutatott jelentősebb fajcsoportokat az egyenesszárnyúak, kétéltűek és a kisemlősök teszik ki (HARASZTHY, 1998, PURGER, 1998). A főbb csoportok aránya a táplálékban évenként változhat. Csapadékosabb évben legnagyobb arányban az ásóbéka, pocok gradációs években a kisemlősök (közülük is meghatározóan mezei pocok) vannak jelen. Az egyenesszárnyúak minden évben nagy részét alkotják a kék vércse táplálékának. (HARASZTY ET AL., 1994). A táplálék minősége függ attól, hogy az adott viszonyok között milyen táplálékhoz juthat legkönnyebben a madár (HORVÁTH, 1964). A vizsgálatok legnagyobb része az állandó fészkelő területen kívülről származik. Bezzel és Hölzinger vizsgálták az Ulm (Németország) környékén fészkelő kék vércsék táplálékát 148 köpet elemzésével és a köptető helyeknél talált maradványokból. Balál és Bauer (1955) Dél-Szlovákiai vizsgálatai során a táplálékállatok nagy részét a mezei pocok (Microtus arvalis) és a zöld lombszöcske (Tettigonia viridissima) alkotta. Keve és Szijj 1957-ben vizsgálatai kimutatták táplálékmaradványokból 138 faj jelenlétét. Az előbbieknél részletesebb vizsgálatokat Horváth Lajos (1963) végzett, mely vizsgálattal kimutatta az ásóbékák jelentőségét. Emellett nagy mennyiségben mutatott ki zsákmányként sáskákat is. A fészkekből kiszedett táplálékmaradványokból a következő fajokat mutatta ki: barna ásóbéka (Pelobates fuscus), zöld lombszöcske (Tettigonia viridissima), olaszsáska (Calliptamus italicus), kisebb Othoptera fajok, Oedipoda cearulescens, Metrioptera affinis, és mezei pocok (Microtus arvalis). Kevés ízben talált énekesmadár maradványokat is. (HORVÁTH, 1964) Purger 1991-ben a volt Jugoszlávia területén, Voivodinaban (Vajdaság) fekvő Melenci mellett, 6% gerinces állatot és 94% rovart talált a táplálékállatok között. A 5

7 rovarokat 16%-ban egyenesszárnyúak (Orthoptera), 36%-ban bogarak (Coleoptera) és 4% ban szitakötők (Odonata) alkották. (PURGER, 1998) Másik átfogó táplálkozásbiológiai elemzés Haraszthy és társai nevéhez fűződik. A fészeknél végzett megfigyeléseket 1987-ben és 1988-ban végezték, mely során kimutatták, hogy a madarak fő tápláléka a sáska volt. 47 fészekből begyűjtött táplálékmaradványból és a fészekbe behordott zsákmányokból összesen 54 faj 764 egyedét mutatták ki. (HARASZTHY ET AL., 1994) 6

8 3. Területi jellemzés 3.1 Geológia, talajtan A terület a természetes talajfejlődési folyamatok eredményeképpen szikes (SZABÓ, 1975). A negyedidőszaki fejlődés során a dél-alföldi folyóhálózat kialakulása és átformálódása játszotta a legjelentősebb szerepet. A Fehér- tó a Maros által kialakított hordalék kúp peremén helyezkedik el (MOLNÁR-MUCSI, 1966). A tó közvetlen környezetében 1-2 m vastag ártéri löszszerű üledék, illetve infúziós lösz van a felszínen, ami elsősorban homokos üledékre települt. Uralkodó talajféleségei a réti szolonyec és a mélyben sós réti csernozjom. Az előbbi igen gyenge vízelnyelésű, szélsőségesen gyenge vízelvezető képességű, igen erősen víztartó, extrémen szélsőséges vízgazdálkodású. Az utóbbira a talaj gyenge vízelnyelő képessége, igen gyenge vízelvezető képessége jellemző, amely erősen víztartó, kedvezőtlen vízgazdálkodású. 3.2 Hidrológia A Fehér- tó medre a Maros egyik holocénkori mellékágából alakult ki. A tó kiterjedése 98 ha. Fokozottan száraz időszakokban a csapadék és a mederalji fakadóvizek csökkenése következtében teljesen kiszáradhat. A terület több vízrendezésen is átesett, amelynek eredményeképpen öntöző- és belvízcsatornák kerültek kialakításra. Ezek egy része ma már nem lát el vízgazdálkodási feladatot. 3.3 Klimatikus viszonyok A Dél- Tiszántúl az ország legmelegebb és legszárazabb részén fekszik, az átlagos évi összegek tekintetében a legnaposabb területek közé tartozik. A Kardoskúti Fehértó éghajlata kontinentális jellegű. E vidéken a legtöbb csapadék júniusban esik, a legkevesebb pedig januárban. A szélviszonyokat tekintve nyáron inkább a nyugatias, télen pedig a keleties szelek uralma jellemző. 7

9 A fátlan, sík terület segíti a talajfelszín gyors felmelegedését, illetve a szelek felerősödését. Érdekes jelenség, hogy a nyugatról jövő nyári zivatarfelhők nagy melegben - amikor a felmelegedett felszínről felszálló légáramlatok erősebben érvényesülnek -, elkerülik a területet. 3.4 Élővilág Legfontosabb élőhelyek a területen a bajuszpázsitosok, sóballások, bárányparéjosok, mézpázsitosok, zsiókások és nádasok, őszirózsás nádasok, szikes jellegű pusztagyepek, löszgyepek és nem utolsó sorban a kiszáradó, illetve kiszáradt szikes mocsarak (TÓTHNÉ HANYECZ, 2006). A kutatási terület löszgyep faja a vetővirág (Sternbergia colchiciflóra), amely a tóparti Czuczi-tanyától dél-nyugatra fekvő löszpusztagyepen ezres tőszámmal van jelen, a közönséges borkóró (Thalictrum minus) és a heverő csűdfű (Astragalus austriacus). A tómeder fajai a kizárólag szikes tavak iszapján élő sziki sóballa (Suaeda maritima), a kiszáradó tómeder elsőként megjelenő pionír faja a bajuszpázsit (Crypsis aculeata) és a fakó libatop (Chenopodium glaucum). A szoloncsákos sziki rét jellemző fajai a réti sás (Carex distans), a kisvirágú pozdor (Scorzonera parviflora) és a sziki pitypang (Taraxacum bessarabicum) (TÓTHNÉ HANYECZ, 2006). A nyílt, kétszikű fajokban szegény, fiatal vetett gyepeken elsősorban a környező szántók gyomfajai jelennek meg. A mezőgazdasági épületekhez tartozó - gyakran gépek vagy termények tárolására használt - területeken a ruderális gyomnövények az uralkodók. A terület állatvilága összetételét és mennyiségi viszonyait tekintve rendkívül érdekes. A vizes, pusztai élőhelyekhez kötődő vonuló madarak egyik fontos alföldi megállóhelye Kardoskút. A tómeder az éjszakázó és pihenőhelyet biztosítja, a környező puszták és mezőgazdasági táblák pedig a táplálékforrás szerepét töltik be. Egyes években a darvak (Grus grus) és a vadlibák (Anser sp., Branta sp.) tízezres tömegekben jelennek meg a Fehér-tavon, e mellett a kis pólingok (Numenius phaeopus) és a pajzsoscankók (Phylomachus punax) tavaszi vonulása is meghatározó. 8

10 3.5 A művelési ágak megoszlása A Kardoskúti Fehértó területi egység az egykori Vásárhelyi-puszta egyik mozgalmas tájhasználati múlttal rendelkező része, ahol az eredetileg jelentős kiterjedésű, egybefüggő, vízállásos gyepek és a változó tófelület mellett az 1800-as évek elejétől eltérő arányban szántóföldek is megtalálhatók voltak. A térségben a gyepfeltörések az 1700-as évek végétől folyamatosnak mondhatók egészen a múlt század végéig. Legnagyobb a gyepek területe, amelyek között az ősi szikesek és löszös maradványfoltok, illetve a másodlagos, szántó felhagyása vagy gyepvetés útján keletkezett gyepek szerepelnek. E mellett a szántó és a művelésből kivett terület mutat nagyobb értékeket. Az alábbi táblázat tartalmazza a Kardoskúti Fehértó Természetvédelmi Terület művelési ágak szerinti felosztását: A területi egység mezőgazdasági hasznosítás alatt álló területeinek jelentős részét három nagyobb gazdálkodó műveli: a Körös- Maros Nemzeti Park Igazgatóság, a Hód- Mezőgazda Rt. és az Új Élet Mezőgazdasági Szövetkezet. 9

11 Szántóföldi gazdálkodás A szántók legnagyobb részén természetvédelmi célú, extenzív szántóföldi művelést kell végezni. A térségben jellemző kultúrák, amelyek a szántók legnagyobb részét elfoglalják: a búza, a kukorica, a napraforgó és a lucerna. A szántók döntően közepes vagy nagy táblákra tagoltak, kisebb parcellák leginkább a tó környékén, illetve egyes foltszerű részeken beékelődve találhatók. A térséget általánosságban a nagyüzemi, intenzív vetésszerkezetű növénytermesztés jellemzi. A főbb termesztett növények az elsősorban őszi vetésű kalászos gabonák, a kukorica és a napraforgó. Változó arányban előfordulnak még takarmánynövények (főként silókukorica és lucerna), illetve kisebb arányban ugar- és parlagterületek is megtalálhatók. A KMNPI gazdálkodása: A saját szántók fokozatos begyepesítése miatt egyre csökkenő nagyságú területrészen folytatnak szántóföldi művelést, ami ténylegesen évelő takarmánynövény (lucerna) és a vonuló madarak táplálkozó helyeként funkcionáló minimális területű kukorica termesztését jelenti. A szántók egy része parlag, amelyen az Igazgatóság állatállománya rendszeresen legel. Az állattartó teleptől távol fekvő parlagokat legeltetés helyett szárzúzózzák vagy kaszálják, előre meghatározott módon időbeli és térbeli eltolással. A visszagyepesítésre kijelölt szántók a kiöregedett lucernások felülvetésével és spontán gyepesedésével, illetve célzott gyeptelepítéssel kerülnek megvalósításra. Gyepgazdálkodás A terület gyepgazdálkodása az utolsó két évszázad alatt jelentős változásokon ment keresztül. A 19. század első felében a szántóterület iránti növekvő igény hatására megindult a puszta fokozatos zsugorodása, majd a század végére szinte az összes művelésre alkalmas gyepterületet felszántották. Később a szikes részeken felhagytak a szántóföldi műveléssel, így rajtuk másodlagos gyepek alakultak ki. A területen található gyepek döntő része ma másodlagos vagy felújított gyep. Ősgyepeknek csak a Fehér-tó környéki mocsaras és vakszikes részek (Lófogó- ér, Aranyad, Cinkus és Padkás-kert), illetve a terület észak-keleti részén megmaradt legelők (Bogárzó) nevezhetők. A tavat ma ősi pusztai és másodlagos gyepek, valamint mozaikosan 10

12 elhelyezkedő szántóföldek övezik. A déli részen csaknem egyeduralkodók a szántók, ahol szinte kizárólag csak kalászosokat, kukoricát és lucernát termesztenek. A Sóstói- csatornától nyugatra olyan legelők és kaszálók találhatók, amelyek egy részén marhát legeltetnek. A Fehértót övező puszta növényzete igen változatos, ennek egyik oka, hogy a gyepek nem azonos korúak. A gyepterület mai kiterjedése összességében csökkent a szántóterület javára, de egyes időszakokban különböző nagyságú területeken a már egyszer feltört részeket is újra gyepesítették vagy felhagyásuk után spontán gyepesedtek. A KMNPI gazdálkodása: A gyepek hasznosítása legeltetéssel (szarvasmarha, juh), illetve kaszálással, szénakészítéssel történik. A Sóstói telepen elhelyezett szarvasmarha- és juhállomány legeltetésére elsősorban a telep környékén fekvő gyepeket használják. A legfontosabb természetvédelmi cél a gyepterületek rendszeres hasznosítása, ezért a gyepek állattartó teleptől távolabb fekvő részeit bérbe adják legeltetéses vagy kaszálásos hasznosításra a környékbeli gazdálkodók számára. Állattenyésztés A területi egységen az állattenyésztésre a legeltetett szarvasmarha- és juhállomány tartása jellemző. Jelenleg a legnagyobb számban az Igazgatóság tart állatot a területen. Ezen kívül a területi egység távolabbi részein bérleti szerződés keretében néhány gazdálkodó legeltet változó számban szarvasmarhát, kisebb számban juhot. Erdőgazdálkodás A vizsgált területen gazdasági célú erdőterületek nem találhatók, tervszerű erdőgazdálkodás nem folyik. A védett természeti területen minimális kiterjedésű facsoport vagy fasor van, amelyek védelmét, felújítását és telepítését a Kékvércse LIFE Nature program keretében január 1-től végzik kékvércse költőhely fejlesztése és kialakítása céljából. 11

13 4. A kék vércséről általánosságban 4.1 Taxonómia és jellemzés A kék vércse (Falco vespertinus, Linnaeus 1766) a sólyomalkatúak rendjén (Falconiformes) belül a sólyomfélék családjába (Falconidae) tartozik. Legközelebbi rokona az amúri vércse (Falco amurensis), mely Ázsia keleti részén tőle elkülönülve költ. Korábban a kék vércse egyik alfajának tartották (del Hoyo et al, 1994). Monotipikus faj, térségünk egyedüli telepesen is fészkelő madara. A sólyomfélékre általánosan jellemző, hogy nem építenek saját fészket, így a varjúfészkeket foglalják el, előszeretettel a vetési varjú telepeken az üres fészkeiket. A nemek közti dimorfizmus jól megfigyelhető. A hím sötétszürke, kézevezői halványabbak, majdnem ezüst szürkék. Combja és alsó farkfedői téglavörös színezetűek. Viaszhártyája, szemgyűrűje és lába élénk narancsvörös, ezekről kapta angol és német nevét (Red-footed Falcon és Rotfussfalke). A tojó abban különbözik a hímtől, hogy a háta és farka szürke alapon harántsávozott, viaszhártyája és lába narancsszínű. Nagyon jól felismerhető a szeme körüli tollak és barkójának feketeségéről. A juvenilis madarak a tojóra hasonlítanak, de a hátukon sokkal barnásabbak, testaljuk is halványbarna alapon feketével cseppfoltozott. 4.2 Elterjedése A kék vércse eurázsiai elterjedésű faj. Ha a madár elterjedési területének térképét (1. ábra) tanulmányozzuk, jól látható, hogy az állandó elterjedési területének nyugati határa 1. ábra: Kék vércse (Falco vespertinus) elterjedési területe 12

14 Magyarország. Azonban alkalmi fészkelőként felbukkant már Franciaországban, ahol 1993-ban kettő (Pilard, P. and Roy, Y., 1994 és de Sousa, D., 1994) valamint 2001-ben egy újabb pár is sikeresen költött (Genoud, D., 2002). Olaszországban is észlelték költését 1996-ban egy, 1997-ben három, 1998-ban két pár költött sikeresen. Költőterülete Európa középső és keleti részétől az ázsiai Bajkál-tóig húzódik. Északon Észtországtól, délen a Fekete-tenger északi partjáig tart. Európában hazánkon kívül Szlovákiában, az egykori Jugoszlávia területén, Romániában, Bulgáriában, Ukrajnában és Oroszországban költ. Hazánkban főként a Tiszántúlon és a Duna-Tisza közén találkozhatunk vele, a Dunántúlon csak szórványosan, szigetszerűen költ. (HARASZTHY L., 1998.) 4.3 Állománynagyság, állományváltozás A világállomány nagy része az orosz sztyeppterületeken költ, ezen kívül Ukrajna, Románia, Bulgária és Magyarország rendelkezik jelentősebb költőállománnyal. 1. táblázat:a kék vércse költő állományának nagysága különböző források szerint 2001-ben a hazai fészkelőállományt párra becsülték. Mivel az ország egész területére kiterjedő felmérést a múltban nem végeztek, az állomány létszámának változása pontosan nem ismert. Az 1950-es években még több párból álló kolóniája volt nálunk. Az 1990-es évekre a nagy telepek megszűntek, az állomány mind 13

15 nagyobb része egyesével, telepeken kívül fészkel. A Hortobágy térségében 1975 és 1995 között több jelentős telepe megszűnt, pl. Meggyes- erdő, Hagymás-lapos, Borzas-erdő stb. és állománya is csökkent. Békés megyében az MME felmérése szerint 1990 és 1995 között a fészkelők száma 550 párról 150 párra csökkent. ( A évi felmérés szerint a magyar kék vércse állomány több mint fele (52%) a Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság illetékességi területén, 14,8%-ka a Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság illetékességi területén fészkelt. További jelentős fészkelő állomány található a Körös- Maros Nemzeti Park Igazgatóság illetékességi területén (12,6%), a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság illetékességi területén (10,3%) és a Duna- Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság illetékességi területén (10,1%). A Fertő- Hanság Nemzeti Park illetékességi területén a magyar állomány legnyugatabbra megtelepedett egyedei vannak, ez két párt jelent. A kék vércse állománya az közötti időszakban - Bulgária kivételével - teljes költőterületén csökkent. Igen jelentős, 50%-ot meghaladó csökkenést becsülnek Oroszországban, Ukrajnában, Romániában és Fehéroroszországban, ami azért is figyelemre méltó, mert előbbi két országban jelentős állománya él! A Bajkál-tó környékéről, elterjedési területének keleti határáról, az 1960-as években még kifejezetten gyakori fészkelőnek számító kék vércse napjainkra teljesen eltűnt (BAGYURA PALATITZ, 2004). Magyarországon a kék vércse állománya a XX. század ötvenes éveiben becslések szerint pár között volt (KEVE ÉS SZIJJ, 1957). A becslés alapjául egy 1949-ben történt számlálás szolgált ( pár), melyet az azt követő évek során terepi tapasztalatok alapján korrigáltak. A faj állományát 2002-ben párra (HARASZTHY ÉS BAGYURA, 2003), a Natura 2000 területek kijelölésekor ( ) pedig párra becsülték ban felmérések szerint minimum 725 pár, 2004-ben 708 pár, 2005-ben 654 pár, 2006-ban 558 pár kék vércse fészkelt Magyarországon. Az utóbbi tíz évben az állománycsökkenés ténye nagy biztonsággal állítható, mértéke akár a 30-40%-ot is elérheti! 2007-ben jelentősen megugrott az ismert fészkek száma, 886-ra mely az utóbbi 5 évben az első pozitív irányú változás volt. 14

16 4.4 Élőhely A nagy nyílt térségek jellemző fészkelő madara, a nagy kiterjedésű legelők körzetében lévő varjútelepek különösen kedvelt fészkelő helyei, mivel fészket nem épít, megtelepedését erősen befolyásolja a vetési varjú állományának alakulása. Megtelepszik füves pusztákon, erdőssztyeppeken, a tajga bozótos részein és mezőgazdasági művelés alatt álló területeken is (del Hoyo, 1994). Magyarországon stabil telepeinek kialakulása a gyepterületekhez kötött ban 20 ismert telepe közül 19 nagyobb kiterjedésű gyep mellett lévő erdőfoltokban volt, és ebből 16-ot legalább időszakosan legeltettek. Az egyetlen mezőgazdasági élőhelyen létesült jászsági telep közelében is vannak kisebb gyepfoltok. A 16 legeltetett gyepen lévő telep közül 5 marhalegelőn, 9 juhlegelőn, további 2 vegyes hasznosítású legelőn volt. Fotó: Palatitz Péter 1. kép: Tipikus kék vércse élőhely - Vásárhelyi- és Csanádi puszták 4.5 Fészkelés, költés Hazánkban a faj vetési varjú, szarka, dolmányos varjú fészkekben és műfészkekben (tálca, zárt láda, fonott kosár) költ. Kolóniákat a természetes fészkek közül csak a vetési varjú telepein tud kialakítani, bár a közelmúltban tapasztalható szarka állománykoncentrálódás laza fészkelő közösségek kialakulását eredményezte ez utóbbiak fészkeiben is.. Foto: 2. kép: Fészekfoglalás egy műfészekben 15

17 Ha a kék vércsék nincsenek elég nagy számban, akkor nem tudják megvédeni fészkeiket a héja és a varjak támadásaitól, ezért inkább elhagyják a telepet. A varjak a kék vércsék költésének kezdetén - május végén, június elején - gyakran jelentősen károsítják azok fészekaljait ( Nálunk elég gyakran lehet szoliter, egyedülálló fészkeléseket is megfigyelni, ehhez nagymértékben hozzájárult az utóbbi évtizedben történt túlzott vetési varjú gyérítés. A kék vércse tojásainak száma 2-5, általában 3-4, kivételesen 6 darab. A kotlási idő napig tart, a fiókák körülbelül 27 napig maradnak a fészekben (HARASZTHY, 1998). 4.6 Vadászati módok és zsákmányállatok A ragadozó madarak és a préda között szoros kapcsolat van. Egy ragadozó madár táplálékállatainak kínálata a költőterületén meghatározhatja a költő ragadozó madár párok számát, költési sikerességét. A kék vércse fiókák életük első két hetében békával, gyíkkal és zöld lombszöszkével (Tettigonia viridissima) táplálkoznak. Ezek az ugynevezett lágytestű állatok. A két hét elmúltával egyre növő mennyiségben hordanak a szülők Orthoptera- kat, bogarakat egyáltalán nem hordanak az első két hétben. Az adult madarak minden táplálékul szolgáló állatot előbb megölnek és úgy viszik csak a fészekhez. A sáskák és szöcskék szárnyait és ugrólábait is letépik. A táplálékhordást erősen befolyásolja az időjárás miensége. Az ásóbéka esetében csapadékos napokon és azt követő napokban egyformán hozzáférhető táplálékforrás, szárazabb napos időben viszont csökken a béka zsákmányolásának lehetősége. Az Orthoptera- k esetében fordítottja figyelhető meg, azaz esős időben egyáltalán nem zsákmányolhatók, de az esőt követő napsütésben ugrásszerűen megnövekszik fellelhetőségük. Hortobágyi vizsgálatai során Horváth Lajos kimutatta elhullott öreg kék vércsék gyomorvizsgálatából, hogy kizárólag Orthoptera-kat fogyasztottak, azok közül is elsősorban olaszsáskát (Calliptamus italicus) (HORVÁTH, 1964). Ez arra enged következtetni, hogy az ásóbékát csaknem kizárólag a fiókáknak hordja a szülő. A kék vércsék többféleképpen vadászhatnak zsákmányukra.. A leggyakoribb vadászati formájuk a szitálás, ez a kora délelőtti és a késő délutáni órákban figyelhető 16

18 meg. Ilyenkor a zsákmányállatok a gerincesek és a talajfelszínen élő rovarok közül kerülnek ki. A megfigyelések szerint a fiókák táplálékának nagy része innen származik. A késő délelőttől a kora délutánig tartó időszakban a levegőben való vadászat jellemző, ekkor 3. kép: kék vércse pocok zsákmánnyal azokat a rovarokat fogyasztják, melyeket a termikek, azaz a melegebb felfele áramló légtömegek felvisznek. Ilyen rovarok a szitakötők, sáskafajok és egyéb repülő rovarok. Másik jellegzetes vadászati stratégiájuk a mezőgazdasági munkagépek követése. Szántás idején a munkagépek által hagyott nyomok felett szitálva kutatják a frissen kiforgatott gerinceseket, talajlakó rovarokat illetve növényen élő rovarokat, így a sáskákat és szöcskéket. Ilyenkor levegőben is vadásznak zsákmányt. Talajlakó rovarokat és gerinceseket talajon ülve, majd lerohanva is elejtenek. A várta-vadászat (mely közepes testű ragadozó madarainknál általánosan elterjedt) kevésssé jellemző a kék vércsékre. Foto: Egy vadászat menete: A vadászat a kiszállással kezdődik, mely azt jelenti, hogy a madár kirepül a táplálkozóhelyére. Ahogy megérkezik a táplálkozóterültre, onnantól a zsákmányolás folyamata veszi kezdetét. Amikor a madár a táplálkozóterület felett elkezd szitálni, majd lecsap és megfogja a kiszemelt zsákmányt. Ez a folyamat a madár levegőbe emelkedéséig tart. Van hogy a lecsapás sikertelenül zárul, ilyenkor a madár újra a levegőbe emelkedik és újra szitálni kezd. Ha a zsákmányolás sikeresen zárul, a vadász visszaindul a zsákmánnyal a fészekhez. Ezt nevezik beszállásnak. A táplálékot a hím a legtöbb esetben átadja a tojónak. Ha sáskát zsákmányolt a hím, annak hátsó ugró lábait a beszállás folyamán letépi és azt a levegőben elejti. 17

19 5. Anyag és módszer 5.1. Kék vércse fióka táplálék elemzése Mintagyűjtés és minta előkészítés Az elemzett táplálékmintákat a Kardoskúti mintaterületről, 3 telepről és szoliter fészkekből gyűjtöttük a es évben. A minták begyűjtését a fiókák kirepülése után végeztük, július második felében és augusztus elején attól függően, hogy az egyes fészkekben voltak e késői költések, azokból augusztus elején gyűjtöttük. Minden egyes fészekből kikapartuk a táplálékmaradványokat nylon zacskókba, melyekre feljegyeztük a gyűjtés dátumát és a fészek számát. E begyűjtött mintákat hűtőládába raktuk minimum 24 órára, hogy a mintát esetlegesen károsító rovarok és lárváik (pl.: nyüvek) elpusztuljanak. Ezek után a mintákat papírzacskókban csomagoltam át és szárítószekrénybe raktam, 105 º - on legalább 5 órán keresztül szárítottam. Ezután fehér A/4-es lapon csipesz segítségével válogattam szét a kiszáradt táplálékmaradványokat különböző frakciókra, melyek a következők voltak: rovar, kétéltű, hüllő, emlős, valamint egyéb azonnal nem kategorizálható csont és szőr. A szétválogatott anyagot negatívos dobozokba, illetve a nagyobb egész vagy maradvány részeket papírzacskóba raktam, feljegyezve ezekre a fészekazonosítót, a gyűjtés dátumát és a frakció nevét. Miután a válogatással elkészültem, az egyes frakciók meghatározásra kerültek. Fotó: Böde Ágnes 2. kép: fészekből gyűjtött táplálékminta szétválogatás előtt Mintahatározás A rovar, szőr és csont minták az Eötvös Lóránd Tudomány Egyetemre juttattuk el, ahol a kisemlős fajmeghatározást Kiss Mária végezte a csont és szőr frakciókból. A 18

20 rovarhatározást Szövényi Gergely (Orthoptera spp.) és Soltész Zoltán végezte (Coleoptera spp.) A kisemlősök meghatározása csonttani bélyegek (Újhelyi, P. 1989) és szőrmetszetek elemzésével történt. A módszert széles körben használják táplálkozásbiológiai kutatásokban. A hüllők meghatározása során az egyes gyíkfajok elkülönítésére nem fordítottunk nagy hangsúlyt. Ennek oka, hogy a koponyák alapján a fürge és zöld gyíkok elkülönítése csak akkor lehetséges, ha különlegesen precíz tisztítási technológiával teljesen eltávolítjuk a csontról a szövetmaradványokat. Mivel az egyes gyíkfajok kínálatát a területen nem vagyunk képesek faji precizitással mérni, így azok a fiókatáplálékban való elkülönítésének sincs jelentősége. A kétéltűek jelentős részét a barna ásóbéka alkotta. Csonttani bélyegei alapján (koponyalemez, ásókarmok a hátsó végtagokon, bárd alakú medencecsont) a többi fajtól teljes biztonsággal elkülöníthető. A nem ásóbékának határozott példányok további faji besorolása már nem könnyű feladat. Általában sok apró csonttöredék áll csak rendelkezésre a határozáskor. Jelen dolgozat esetében a határozási szempontból kétséges kétéltűeket minden esetben Rana sp.-nek határoztuk. A meghatározás a lehető legalacsonyabb taxonómiai szintig folyt. Minden minta esetében minimum egyedszámokat rendeltünk a mintához Táplálék-kínálat felmérés A területen a táplálékkínálat felmérése is megtörtént. A mintavételek időpontjait mindkét évben úgy időzítettük, hogy a kék vércsék fióka nevelési időszakára essenek. A rovarok felmérése talajcsapdázással és fűhálózással történtek. A talajcsapdázás 8 előre kijelölt mintaterületen történt. Ezen nyolc mintavételi helyet négy élőhely folt foglalja magába, melyek egyenként 2-2 mintaterületet jelentenek: - Lucerna - Kaszáló - Zöldugar - Gabona 19

21 A talajcsapdázás ölős talajcsapdával folyt, mely egy 5dl-es műanyag pohár a talajba süllyesztve úgy, hogy pereme a talajszinttel egy síkba volt. Konzerváló folyadéknak 70%- os etilén- glikolt használtak. A nyolc mintaterületen 9-9 db csapda működött. A talajcsapdák egymástól egyenlő távolságba egyenes vonal mentén helyezkedtek el. A fűhálózás standardizált fűhálózás volt egyeléssel kiegészítve. Egy-egy mintavétel 100 hálócsapásból álló fogást jelentett, melyet ugyanaz a személy végzett. A kisemlős populáció felmérését a területen elevenfogó csapdázással végezték. A felméréshez 121 db csapdát használtak, melyeket sorokba rendezve helyeztek el, soronként 11 darabot. A csapdázás három alkalommal kéthetente három napon keresztül történt. A csapdák ellenőrzését két ember végezte egy pedig írta az adatokat, melyeket az előbbi kettő diktált. Amelyik csapdában volt fogott állat, az egy vászonzacskóba került és grabancánál illetve farkánál fogva az adatokat fel lehetett jegyezni az állatról. Az állat faja, kora, ivara lett lejegyezve illetve az, hogy melyik csapdában volt. A lejegyzés után az állat szabadon lett engedve, ugyanott ahol csapdába esett Adatkezelés és statisztikai elemzések A fészkekből gyűjtött mintákból meghatározott taxonokból és a hozzájuk rendelt minimum egyedszámokból elkészítettünk egy elsődleges táplálék- fajlistát, mely 122 taxon 3029 példányát tartalmazta. A listából kiszűrtük a nem táplálékként bekerült fajokat. Ilyenek voltak a fészekparaziták (Dermestidae), a dögbogarak (Silphidae) és pl. a nagyon apró (5 mm alatti) levélbogarak (Chrisomelidae) vagy katicabogarak (Coccinellidae). A kimaradt mintarész 139 rovar példányból állt, az a teljes gyűjtött minta 4,6%-át jelentette. Így kaptuk meg a táplálék fajok listáját, mely az elemzések alapjául szolgált (lásd Eredmények 2. táblázat). A statisztikai elemzéseket minden esetben megelőzte az értékelésre kerülő változók eloszlásvizsgálata Kruskall-Wallis teszttel. A normális eloszlású adatokat ezután parametrikus, a normálistól eltérő eloszlásúakat pedig nem-parametrikus próbákkal vizsgáltuk. Az elemzéseket SPPS 13.0 szoftvercsomaggal végeztük. 20

22 6. Eredmények 6.1 A kék vércse fiókák táplálékának összetétele A két év alatt összesen 98 fészekanyagot vizsgáltunk. A fészkekből összesen 71 taxon 2887 példánya került azonosításra, mint kék vércse fióka táplálék (lásd korábban: anyag és módszer). 2. a, b, c táblázat: Kék vércse fiókák táplálék-fajai és relatív gyakoriságuk 2.a. táblázat: Gerinces taxonok és relatív gyakoriságuk a kék vércse fióka-táplálékban Osztály Legalacsonyabb meghatározott taxon Relatív gyakoriság (%) Mammalia Mammalia összesen 10,67 Microtus arvalis 9,98 Apodemus sp. 0,42 Crocidura sp. 0,17 Rodentia sp. 0,10 Aves Aves összesen 0,21 Passeriformes sp. 0,21 Reptilia Reptilia összesen 1,73 Lacertidae sp. 1,73 Amphibia Amphibia összesen 10,39 Pelobates fuscus 10,18 Anura sp. 0,21 A 2.a. táblázatból kitűnik, hogy a vizsgálati időszakban a gerincesek közül a kisemlősök (10,67%) és azon belül is a mezei pocok (9,98%) valamint a kétéltűek (10,39%), különösen a barna ásóbéka (10,18%) szerepel jelentős részben a kék vércse fiókák táplálékában. Fontos, bár szerényebb arányú (1,73%) a gyíkok szerepe. A madarak szerepe a táplálékban rendkívül kicsi (0,21%). 21

23 2.b. táblázat: A bogarak és relatív gyakoriságuk a kék vércse fióka- táplálékban Osztály/ Rend Legalacsonyabb meghatározott taxon Relatív gyakoriság (%) Inesecta összesen 77,00 Coleoptera Coleoptera összesen 16,73 Calosoma auropunctatum 0,45 Carabus clathratus 0,03 Carabus granulatus 0,07 Carabus violaceus 0,03 Harpalus affinis 0,14 Harpalus caspius 0,38 Harpalus cephalotes 0,07 Harpalus cupreus 0,03 Harpalus distinguendus 0,35 Harpalus rubripes 0,28 Harpalus rufipes 0,69 Harpalus tardus 0,03 Harpalus zabroides 0,03 Poecilus cupreus 1,39 Poecilus sericeus 0,55 Harpalus sp. 0,45 Pterostichus sp. 0,28 Amara sp. 0,28 Ophonus sp. 0,03 Carabus sp. 0,03 Zabrus tenebrionides 4,68 Harpalinae sp. 0,62 Carabidae sp. 0,21 Dorcadion fulvum 0,07 Cerambycidae 0,03 Leptinotarsa decemlineata 0,03 Dytiscidae sp. 0,66 Hydrochara caraboides 0,87 Cercyon sp. 0,03 Hydrous sp. 0,17 Dorcus parallelipipedus 0,03 Lucanus cervus 0,03 Anisoplia austriaca 0,14 Cetonia aurata 0,21 Pentodon idiota 3,15 Scarabaeidae sp. 0,10 Blaps sp. 0,07 22

24 2.c. táblázat: Egyéb rovar taxonok (Mantodea, Odonata, Orthoptera) és relatív gyakoriságuk a kék vércse fióka- táplálékban Osztály/ Rend Legalacsonyabb meghatározott taxon Relatív gyakoriság (%) Insecta/ Mantodea Mantodea összesen 0,07 Mantis religiosa 0,07 Insecta/ Odonata Odonata összesen 0,21 Aeschnidae sp. 0,07 egyéb Anisoptera sp. 0,14 Insecta/ Orthoptera Orthoptera összesen 59,96 Aiolopus thalassinus 0,42 Calliptamus italicus 1,04 Chorthippus oschei 0,66 Chorthippus sp. 0,35 Oedaleus decorus 0,03 Omocestus sp. 0,03 Pezotettix giornae 0,03 egyéb Acrididae sp. 0,03 Gryllus campestris 0,94 Melanogryllus desertus 4,71 Gryllotalpa gryllotalpa 1,87 Decticus verrucivorus 39,35 Metrioptera bicolor 0,28 Metrioptera roeselii 0,45 Metrioptera sp. 0,17 Platycleis affinis 3,64 Platycleis vittata 0,28 Ruspolia nitidula 0,03 Tettigonia caudata 0,07 Tettigonia viridissima 5,54 Stetophyma grossum 0,03 egyéb Insecta 0,03 A 2. b. és c. táblázatokból kitűnik, hogy a kék vércse fiókák táplálékának nagy részét (77%) a különböző rovarok teszik ki. 23

25 A rovarokon belül is a bogarak közül került ki a legtöbb faj, viszont összességében csak 16,73%-át teszik ki a táplálékállatoknak. Jelentősebb fajok a gabonafutrinka (Zabrus tenebrionides) (4,68%), a közönséges butabogár (Pentodon idiota) (3,15%) és Poecilus cupreus (1,39%). A rovarrendek közül kiemelkedik az egyenesszárnyúak (Orthoptera) részaránya, mely közel 60%-át teszi ki a tápláléknak és ezzel a legjelentősebb csoportot alkotják. A teljes minta majdnem 40%-át a szemölcsevő szöcske (Decticus verrucivorus) adja, de kiemelkedő (5,54%) a zöld lombszöcske (Tettigonia viridissima), jelentős (3,64%) a púposhasú rétiszöcske (Platycelis affinis), igen fontos továbbá (1,04%) az olaszsáska Fotó: Palatitz Péter (Calliptamus italicus) és a tücskök (5,65%) (Gryllus campestris és Melanogryllus desertus), valamint a lótücsök (Gryllotalpa gryllotalpa) szerepe (1,87%). 6.2 A fiókatáplálék összetételének változása a két vizsgálati évben Az egyes taxonok aránya fészkenként és évenként is jelentős változást mutat. Az alábbi ábra az egyes osztályokba sorolt táplálékállatok évek közötti változását szemlélteti. 70, ,00 64,27 60,00 Relatív gyakoriság (%) 50,00 40,00 30,00 20,00 5,49 19,43 6,14 23,48 10,90 10,00 0,63 0,16 1,50 0,00 Mammalia Aves Reptilia Amphibia Insecta 2. ábra: A táplálékállatok osztályainak aránya a kék vércse fióka-táplálékban a két évben 24

26 Az egyes taxonok relatív gyakoriságának évek közötti változását statisztikai elemzésnek is alávetettük. Az évenként tapasztalt átlagos relatív taxongyakoriságokat összehasonlítottuk Mann-Whitney U teszttel. Az eredményeket az alábbi táblázat tartalmazza: Változás iránya Mammalia Aves Reptilia Amphibia Insecta nő csökken csökken csökken nő Mann-Whitney U 395,5 772,0 608,0 560,0 831,5 Z-érték -3,756-1,826-2,379-2,411-0,038 p-érték 0,00 0,068 0,017 0,016 0,969 Változás mértéke szignifikáns nem szignifikáns szignifikáns szignifikáns nem szignifikáns 3. táblázat: Az egyes taxonok relatív gyakoriságának változása a kék vércse fióka-táplálékában A 2. ábráról és a 3. táblázatból jól látszik, hogy a két évben a rovarok aránya a fióka táplálékban enyhén növekedett ugyan, mintegy 64%-ról 68%-ra, de a változás elhanyagolható, melyet a statisztikai próba is igazol. Szintén elhanyagolható a madarak részarányának enyhe csökkenése, melynek már mintaszáma is rendkívül kicsi (6 példány összesen a két évben). Jelentős különbségek mutatkoznak azonban a három másik gerinces táplálékosztály arányának változásában. A kisemlősök aránya a 2006-os 5,49%-ról, 19,43%-ra ugrik 2007-re. A különbség szignifikáns. Ezzel párhuzamosan a hüllők és kétéltűek aránya jelentősen csökken; 6,14%-ról 1,5%-ra és 23,48%-ról 10,9%-ra. Mindkét osztály esetében a csökkenés statisztikailag is igazolható A táplálék-kínálat változása a két vizsgálati évben Annak kiderítésére, hogy a kék vércse fiókák táplálékául azonosított taxonok milyen kínálattal rendelkeznek a táplálkozó területen, az egyes években a fűhálózásból, kisemlős csapdázásból és a talajcsapdázásból származó adatokat egységes rendszerbe kellett illesztenünk. A madarak kínálatának elemzésétől eltekintettünk, mivel azok a táplálékban is már rendkívül kis részarányban és mintaszámmal szerepeltek (lásd 5.1. pont). 25

27 Csapdázással sajnos a hüllők és a levegőben zsákmányolt rovarok nem becsülhetőek megbízhatóan. Egyik csoportra sem találtunk megbízható becslési módszert, így azokat ebből az összehasonlításból ki kellett hagynunk. Ennek következménye képen az adatokat úgy csoportosítottuk, hogy a teljes rovar mintából kiválogattuk az életmódjuk alapján nagy valószínűséggel levegőben zsákmányolt taxonokat. Az Orthoptera fajokon belül a szitakötők (Aeschnidae), a Coleoptera fajok közül a Dytiscidae, Hydrophilidae, Lucanidae és Scarabaeidae családokba sorolt taxonokat - kínálati felmérésük hiányában - a további elemzésekből kihagytuk. A fennmaradó rovar taxonokat két nagy csoportba osztottuk életmódjuk szerint: Insecta földön és Insecta növényen csoportokra. Erre két okból is szükség volt. Egyrészről a talajcsapdázási adatokból kaptuk a földön élő rovarok kínálati értékeit, a fűhálózásokból pedig a növényeken élőkét. Másrészről, a kék vércsék ezeket a csoportokat más-más vadászati technikával és eltérő élőhelyeken zsákmányolják (lásd alább) így a további elemzésekben (pl. telemetriás adatsorok értékelése) is külön kell majd kezelni azokat. A növényzeten élő rovarok ( Insecta növényen ) kategóriába kerültek az Orthopterák közül a Mantidae, Acrididae és a Tettigoniidae családba sorolt taxonok, melyeket a vércsék a betakarítások alkalmával a levegőben kapnak el, vagy ha azok a levágott növényi részekkel a földre kerülnek szitálva és a földre lecsapva zsákmányolnak. Az Insecta földön kategóriába került az összes előző kategóriából kimaradt taxon (minden egyéb Coleoptera sp. és az Orhopterák közül a Gryllidae és Gryllotalpidae családok fajai), melyeket a vércsék szitálás után lecsapva vagy a földön ülve és lerohanva zsákmányolnak. Mivel a taxonokra alkalmazott eltérő becslési módszerek (talajcsapdázás, fűhálózás, kisemlőscsapdázás) fogási valószínűség szempontjából nem vethetőek össze (lásd anyag és módszer fejezet) az egyes csoportok évek közötti megoszlását értékeltük egy relatív skálán. A két év összesített kínálatát 100%-nak tekintettük és azt jelenítettük meg, hogy arányosan ebből a becsült kínálatból mekkora rész esik az adott évre. Az eredményeket az alábbi ábra szemlélteti: 26

28 % 100,00 90,00 80,00 70,00 60,00 50,00 40,00 30,00 20,00 10,00 0,00 Kisemlős Kétéltű Insecta földön Insecta növényen ábra: Zsákmányállat sűrűség változása a táplálkozó területen A 3. ábráról leolvasható, hogy a kisemlősök (gyakorlatilag a mezei pocok) és a kétéltűek (gyakorlatilag a barna ásóbéka) egyedsűrűsége a két év között igen jelentős mértékben változott. A változás iránya a két csoport esetében ellentétes irányú volt. Míg a év kisemlősökben igen szegény volt, addig 2007-ben pocok gradáció volt a területen és a korábbi évben becsülthez képest mintegy harmincszorosára nőtt a kisemlős állomány. A mezei pocok denzitás július hónapban elérte a 85 pld./hektár- t. Utóbbit a mintaterületen párhuzamosan készült szakdolgozat részletesen is tárgyalja (Juhász, T., 2008). A kétéltűek egyedsűrűsége 2006-ban volt rendkívül magas, mely a évre jelentősen, kevesebb, mint tizedére esett vissza. A rovarok esetében ilyen mértékű változásokat nem tapasztaltunk ról 2007-re mindkét csoportban nőtt az egyedsűrűség. A évben a talajcsapdázások alkalmával mért egyedsűrűség másfélszerese volt a évinek (Insecta földön), míg a fűhálózások hasonló irányú 1,7-szeres változást mutattak ki a növényzeten élő rovarok esetében (Insecta növényzeten). 27

29 Relatív gyakoriság (%) Kisemlős Kétéltű Insecta földön Insecta növényzeten ábra: A zsákmányállat-csoportok relatív gyakoriságának változása a kék vércse fiókatáplálékban A 4. ábrát összevetve a 3. ábrával azt látjuk, hogy a fészkekben táplálékként azonosított állatcsoportok egyedsűrűsége hasonló irányú változást mutat, mint a területen becsült táplálékállat-kínálat. Tehát minél több található belőlük a táplálkozó területen, annál nagyobb arányban kerülnek be a fiókatáplálékba. 28

30 7. Értékelés Az eredmények alapján a bevezetésben feltett kérdésekre a következő válaszok adhatóak: 7.1. Milyen fajok alkotják a kék vércse fiókák táplálékát a kutatási területen? Az eredmények rész 6.1 pontja alatt közölt táblázat 71 taxonba sorolva közli 2887 példány zsákmányállat jelenlétét a vizsgált terület kék vércse fiókáinak táplálékában. Az adatokból kitűnik, hogy a rovarok szerepe a táplálékban mind fajszám, mind egyedszám tekintetében kimagasló jelentőségű. Ezen belül is a legjelentősebb az egyenesszárnyúak szerepe, melyek a két év összesítése alapján a táplálék 60%-át tették ki. A teljes minta majdnem 40%-át a szemölcsevő szöcske (Decticus verrucivorus) adja, de kiemelkedő (5,54%) a zöld lombszöcske (Tettigonia viridissima) is. Jelentős (3,64%) a púposhasú rétiszöcske (Platycelis affinis), igen fontos továbbá (1,04%) az olaszsáska (Calliptamus italicus) és a tücskök (5,65%) (Gryllus campestris és Melanogryllus desertus), valamint a lótücsök (Gryllotalpa gryllotalpa) szerepe (1,87%). A két év összesített mintája alapján a bogarak összességében 16,73%-át teszik ki a táplálékállatoknak. Jelentősebb fajok a gabonafutrinka (Zabrus tenebrionides) (4,68%), a közönséges butabogár (Pentodon idiota) (3,15%) és a Poecilus cupreus (1,39%). Korábban a Hortobágyon végzett táplálékvizsgálatokhoz képest (Haraszthy és társai,) jelentős különbségeket mutat a kardoskúti kék vércse fiókák táplálékösszetétele. A mintánkban jelentős relatív gyakorisággal szereplő Poecilus cupreus, Pentodon idiota, Gryllus campestris, Melanogryllus desertus a hortobágyi mintákban egyáltalán nem szerepeltek. A gerinces fajok közül a kisemlősök és a kétéltűek játszanak még fontos szerepet a kék vércse táplálkozásában, a két év alapján a táplálék mintegy 10-10%- át tették ki. A kisemlős fajok közül is kiemelkedik a mezei pocok jelentősége. Valószínűleg ennek oka, hogy a táplálékból kis egyedszámban kimutatott Apodemus és Crocidura fajokkal ellentétben a pockok nappal is aktívak, így a kék vércsék számára - amint az sok nappali ragadozó madárfajnál megfigyelhető - elérhető prédát jelentenek. A kétéltű táplálékon belül a barna ásóbéka szerepe bizonyult jelentősnek, annak túlnyomó részét képezték. Ennek oka egyrészről, hogy - amint azt a szakirodalmi források is alátámasztjáka békák közül a legkevésbé kötődnek a vízhez. Szaporodásukhoz szükségük van a víz jelenlétére, de ha a tavaszi időszak végére a belvizek eltűnnek, a kifejlett ásóbékák akkor is megtalálhatóak a területen. Ugyan a reggeli órákban a nap elől beássák magukat a talajba, 29

31 de különösen borús reggeleken könnyű prédát jelentenek a kék vércsék számára. A másik ok, hogy a szintén szárazföldön is jelentős időt töltő varangyokkal ellentétben nem termelnek mirigyes váladékot, mely utóbbi a vércsék számára valószínűleg taszítólag hat. A hüllők és a madarak szerepe kisebb jelentőségű volt a vizsgálati időszakban, bár az alábbiakban tárgyaljuk majd, hogy a két év közül az egyikben (2006-ban) mindkét csoportból jelentősen többet zsákmányoltak a madarak és 3. Milyen mértékben változik az egyes táplálék - taxonok aránya a kék vércse fiókák táplálékában az évek között, valamint az egyes évek táplálékkínálata befolyásolja- e, hogy mely taxonok és milyen arányban alkotják a kék vércse fiókák táplálékát? A kisemlősök táplálék-kínálata 2006-ban rendkívül alacsony volt, míg 2007-ben mezei pocok gradáció következett be a területen, így a becsült kínálat a korábbi harmincszorosára emelkedett. A kétéltűeknél ellentétes irányú változást tapasztaltunk ról 2007-re a becsült kínálatuk tizedére esett vissza. A rovar táplálék-kínálat (a gerincesekhez képest) kisebb varianciát mutatott a vizsgálati időszakban hoz képest mind a két általunk mért csoport (földön és növényzeten élő rovar taxonok) enyhe emelkedést mutatott (150 illetve 170%) 2007-re (3. ábra). A fiókatáplálékban a kisemlősök, a hüllők és a kétéltűek arányának változása volt szignifikáns a két évben (2. ábra és 3. táblázat). A kisemlősök aránya 2007-re nőtt, míg a másik két taxoné csökkent. A két kínálati becsléssel is rendelkező csoport a kisemlősök és a kétéltűek esetében egyértelműen kijelenthetjük, hogy a madarak alkalmazkodtak a kínálati feltételekhez. Minél több volt belőlük a területen annál jelentősebb mértékben zsákmányolták azokat (3. és 4. ábra). Érdekes, hogy a két évet együttesen szemlélve azt kapjuk, hogy évenként nagyon hasonlóan alakul a két domináns gerinces csoport (kisemlősök és kétéltűek) relatív gyakoriságának összege (mintegy 29 és 30%). A fióktáplálékban a rovarok részaránya nem szignifikánsan, de emelkedett 2006-ról re, mintegy 64%-ról 68%-ra (2. ábra és 3. táblázat). A földön és növényzeten élők kínálata enyhén növekedett, melyhez a zsákmányban is enyhe növekedés társult (3. és 4. ábra). A 2007-es növekedés elsősorban a hüllő- arány csökkenésének kárára valósult meg, 30

32 minthogy a kisemlősök és a kétéltűek aránya együttesen igen stabilan 30% körül alakult a két évben, a madarak szerepe pedig elhanyagolható volt A két év ( ) adottságairól A két év adottságaiban jelentősen eltért egymástól az átlagnál csapadékosabb év volt, a tavasszal általános, csapadékdús időjárás egész július elejéig kitartott. Ennek köszönhető, hogy a kétéltűek kínálata jelentős volt, míg a kisemlősöké rendkívül alacsonynak bizonyult ben áprilisban az éves átlagnak megfelelő csapadék hullt, de a májustól július végéig terjedő időszak a sok éves átlagot jelentősen alulmúló csapadékot hozott. A fiókanevelési időszakban mért táplálékkínálat ez meg is mutatkozott, a kétéltűek egyedsűrűsége (és így a barna ásóbékáé is) jelentősen visszaesett az előző évihez képest, míg ezzel párhuzamosan mezei pocok gradáció volt tapasztalható a területen. Kijelenthetjük, hogy a kék vércse fiókanevelés szempontjából a rovarok igen fontos szerepet játszottak a két vizsgálati évben. Kínálatuk stabilan alakult és ennek megfelelően a kék vércsék jelentős részben zsákmányoltak belőlük, 64 és 68%-át képezték a fiókatápláléknak. Pontos szerepük megítélését egy biomassza alapú becslés világítaná meg igazán. Ez azonban komplex táplálkozási vizsgálatokkal együtt végezhető csak el, melyek nem képezték jelen dolgozat tárgyát. A fluktuáló gerinces kínálathoz is alkalmazkodtak a madarak, de nem tértek át teljesen azok zsákmányolásra, a rovarok részaránya mindkét évben dominált. 31

33 8. Javaslatok: A két év eredményei alapján kijelenthetjük, hogy a rovartáplálék igen fontos, stabilizáló szereppel bír a kék vércse fiókanevelése szempontjából. A rovarok kínálata a két szélsőségesen eltérő időjárást hozó évben is stabil maradt, míg a kétéltűek és kisemlősök váltották egymást mind a kínálati mind a zsákmányolási oldalon. Ezért a sikeres fiókanevelés biztosítása szempontjából igen fontos, hogy a június- júliusi időszakban a rovartáplálék hozzáférhető legyen a kék vércsék számára. Vizsgálatainkból kiderül, hogy a rovarokon belül is az Orthopterák játszanak igen fontos szerepet, melyek jórészt a gyepek növényzetén, pillangós kultúrákban vagy a kalászosokban előforduló kétszikű gyomnövényeken élnek. A kék vércsék a magas növényzetben nem képesek hatékonyan zsákmányolni. Azokon a területeken ahol megfelelő arányban áll rendelkezésre mozaikosan legeltetett, vagy szegélyekkel sűrűn szabdalt gyep a vércsék képesek kiaknázni a rovartáplálékkínálatot. Sajnos azonban hazánkban - egy-két régió kivételével - a legeltetéses állattartás a múlt század második felében jelentősen visszaesett. Megmaradt gyepeink nagy részét kaszálással hasznosítjuk. A pillangós és kalászos kultúrákkal együtt pedig a betakarítási időszakban a hatékony munkagépek alig néhány nap alatt hatalmas területeken egyszerre vágják le a növényzetet. Méréseink szerint az Orthoptera fajok a betakarítást követően azonnal reagálnak a megváltozott feltételekre, 3-4 nap alatt elhagyják élőhelyüket, és a lábon maradt magasabb kultúrákba vándorolnak, ahol ismét elérhetetlenek a kék vércsék számára (Juhász, T 2008). Ez azzal az eredménnyel jár, hogy a betakarítások alkalmával a lekerülő növényzet pár napig hatalmas táplálék- kínálatot nyújt a kék vércséknek, utána azonban nehezebben találnak elérhető táplálékforrást. Ez főként azokban az években jelenthet gondot, amikor a gerinces táplálék-kínálat alacsony. Javasolható tehát, hogy a mezőgazdasági támogatási rendszerekben (pl.: ÉTT) vagy a természetvédelmi szerv kezelésében lévő területeken a kék vércse telepek közelében előnyben részesítsük a gyepek legeltetéssel való kezelését. Amennyiben nem valósítható meg akkor érdemes lenne a telep környékén a gyepeket fokozatosan, mozaikos kaszálással betakarítani, hogy minden nap álljon rendelkezésre frissen megnyitott terület ahol a kék vércsék sikeresen zsákmányolhatnak. 32