KÖSZÖNTŐ / GREETINGS Visegrád 4 Kerékpárverseny 2017 / Visegrad 4 Bicycle Race Hungary 2017

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "KÖSZÖNTŐ / GREETINGS Visegrád 4 Kerékpárverseny 2017 / Visegrad 4 Bicycle Race Hungary 2017"

Átírás

1 BUDAPEST - PANNONHALMA ÁPRILIS APRIL 2017

2 KÖSZÖNTŐ / GREETINGS 2 Tisztelt Látogató A visegrádi országokban idén immár ötödik alkalommal kerül megrendezésre a V4 Kerékpárverseny, amely a V4 együttműködéshez kapcsolódó egyik legnagyobb, a Nemzetközi Visegrádi Alap támogatásával megvalósuló civil kezdeményezés. Az idei magyarországi szakaszverseny április 22-én, Budapesten rajtol, majd az ezeréves apátságáról híres, festői Pannonhalma városában végződik. A Visegrádi Csoport egy növekvő fontosságú szövetség, mely Közép-Európa érdekeit képviseli Európában és világszerte. A négy kormány közösen munkálkodik régiónk versenyképességének, valamint szomszédságunk stabilitásának és biztonságának erősítésén. E célok előmozdítása a 2017 júliusában kezdődő magyar V4-elnökség során is kiemelt prioritásunk lesz. A Visegrádi Együttműködés mindenekelőtt az állampolgáraink számára előnyt hozó kezdeményezésekről szól. A V4-nek alapítása óta alapvető célja az is, hogy a csehek, magyarok, lengyelek és szlovákok közötti baráti kapcsolatok erősödjenek, és társadalmaink jobban megismerjék egymást. Ezt kiválóan segítik a V4 kerékpárversenyhez hasonló kezdeményezések. Míg sporteseményként a verseny különösen fontos profi kerékpárversenyzőinknek, a társadalmi kísérőesemények hozzájárulnak a visegrádi gondolat jobb megismertetéséhez a lakosság körében. Kérem, engedjék meg, hogy a versenyzőknek sok sikert, valamint minden érdeklődőnek kellemes élményt kívánjak a V4 kerékpárverseny magyarországi szakaszán. Szijjártó Péter Külgazdasági és Külügyminiszter, a V4 Kerékpárverseny magyar szakaszának védnöke Dear Visitor, The Visegrad countries will host the fifth Visegrad 4 Bicycle Race, one of the biggest V4-related social events supported by the International Visegrad Fund. The race on 22 April 2017 will begin in Budapest and finish in the picturesque city of Pannonhalma, famous of its thousand-year-old Archabbey. The Visegrad Group is an increasingly important alliance representing Central Europe s interests in Europe and globally. The four governments work together on enhancing the region s competitiveness as well as the stability and security of our broader neighbourhood. For the forthcoming Hungarian V4 Presidency it is a clear priority to accomplish these goals in order to further strengthen the regional cooperation within the alliance. The V4 is, first and foremost, about bringing benefits to our citizens. Improving friendly relations among Czechs, Hungarians, Poles and Slovaks is also our long-standing mission, and projects like the V4 Bicycle Race provide excellent opportunities in this context. As a sport event the race is highly significant to our professional cyclists, while the accompanying social events help more and more citizens become acquainted with the Visegrad idea. Let me wish great success to the racers and a pleasant experience to all visitors. Péter Szijjártó Minister of Foreign Affairs and Trade Patron of the V4 Bicycle Race in Hungary

3 TÁMOGATÓK ÉS PARTNEREK / SPONSORS & PARTNERS 3 SPORTS

4 BUDAPEST 4 Budapest Magyarország fővárosa a legnagyobb és talán a legizgalmasabb közép-európai metropolisz. Évente, több, mint négymillió látogatójával egyike a kontinens tíz legnépszerűbb úti céljainak. Budapest méltán híres nemcsak páratlan és a világörökség részét képező panorámájáról, de emellett a magyar fővárost a meglepetések városának is elnevezték az elmúlt néhány évben. Ennek oka, hogy eltekintve a történelmi épületektől és a természeti örökség szépségétől Budapest izgalmas, széles körű kulturális, művészeti, történelmi és tudományos programokkal várja az idelátogató vendégeket egész évben. A kulturális programokon belül megtalálhatók a hagyományos színházi előadások, a komolyzenei koncertektől, operáktól, a legmodernebb zenei rendezvényekig, számtalan előadás kínál szórakoztató kikapcsolódást, minden korosztály számára. A szabadtéri koncertek, multikulturális és gasztronómiai fesztiválok teszik a város életét élénkebbé, színesebbé. Budapest látványosságai között kétségkívül termálfürdői a leghíresebbek az egész világon. Világviszonylatban is jelentős gyógy- és termálvíz bázisára Budapest igazán büszke lehet. Budapest, the capital of Hungary, is the largest and most exciting metropolis in Central-Eastern Europe. It receives more than four million visitors a year and is one of the ten most popular destinations on the continent. Budapest is most famous for its unmatched world heritage panorama, however the Hungarian capital has also been referred to as a city of surprises in the last couple of years. The reason apart from its historical building and natural heritage being that Budapest offers exciting, wide-ranging cultural, arts, historical and scientific programs for its guests throughout the whole year. Cultural programs from traditional theatrical plays, classical concerts, operas to the most modern music events, performances offer amusement to every age and interest. The open-air concerts, multi-cultural and gastronomic festivals make the city s life more vivid. Amongst the capital s most popular attractions are undoubtedly its thermal baths, now renowned throughout the world. Unmatched even on a world scale, Budapest can proudly proclaim itself as capital of healing and thermal waters.

5 PANNONHALMA 5 A World Heritage Sites A világörökség része Pannonhalma régi nevén Győrszentmárton a bencés apátság tövében épült 3800 lakosú település, a Pannonhalma-Sokoróalja borvidék központja. A Győrtől 20 km-re fekvő kisváros 1996-ban ünnepelte az apátság fennállásának 1000 éves évfordulóját, ahol II. János Pál pápa is látogatást tett. Ekkor nyilvánította az UNESCO a világörökség részévé az apátságot és környékét ben a település városi rangot kapott, majd az önkormányzat, a helyi művelődési ház, civil szervezetek és egyesületek közös munkájának köszönhetően kulturális programjai révén kistérségi központtá vált. Látnivalók a városban A bencés apátság mellett különleges látnivalók sörfőzde és sörmúzeum, Hefter üveggaléria, szoborpark, több emlék- és kegyhely, apátsági major, magtár, zsinagóga, kilátótorony várja az ideérkezőket. A város számos művészeti ág képviselőjének színész, fazekas, festőművész, üvegművész ad otthont. A Pannonhalmát körülölelő dombok csodálatos tölgyfa és cserfa erdei a kerékpáros és bakancsos turizmus kedvelőinek kínálnak felejthetetlen élményeket. Főapátság A Pannónia Szent Hegyén (Mons Sacer Pannoniae) 996-ban Géza fejedelem által alapított és 1002-ben fia, Szent István király által jogaiban és kiváltságaiban megerősített Pannonhalmi Főapátság az európai és magyar kultúra élő tanúja, a kereszténység és műveltség, az emberszeretet és -szolgálat őrhelye. Pannonhalma previously known as Győrszentmárton is a settlement built at the foot of the BenedictineArchabbey with 3800 inhabitants, the centre of PannonhalmaSokoróaljawine region. In 1996 the little town, situated 20 kilometres from Győr, celebrated the millennial anniversary of the abbey that was even visited by Pope John Paul II. That year, UNESCO registered the Abbey and its surroundings as one of the World heritage Sites. In 2000 the settlement was officially granted town status, then due to the cooperation and cultural programmes of the municipality, the local cultural centre and the civil organizations the town became the centre of the region. Sights in the town Besides the Benedictine Abbey several special sights are waiting for the visitors, such as brewery and beer museum, Hefterglass gallery, statue park, several monuments, sites and shrine, abbey farm, granary, synagogue, belvedere. The town gives home to some of the representatives of different artistic branches such as actors, potters, painters, glass work artists. The hills around Pannonhalma with their magnificent oak wood provide memorable experience for tourists who are in favour of cycle tours or hiking. Archabbey In 996 the Archabbey of Pannonhalma was founded by Géza of Hungary on the Sacred Hill of Pannónia (Mons Sacer Pannoniae) and in 1002, his son, Saint Stephen king strengthened the s and privileges of the Archabbey to become the witness of Hungarian and European culture and the stand of Christianity, humanity and service.

6 MEGHÍVOTT CSAPATOK / INVITED TEAMS 6 NATIONAL TEAM HUNGARY (HUN) KOLSS CYCLING TEAM (KLS) (UKR) MUGENRACE TEAM VELOKI (HUN) NATIONAL TEAM SERBIA (SRB) PROEFEKT GHOST TEAM (SVK) CK PRIBRAM FANY GASTRO (PFG) (CZE) VOSTER UNIWHEELS TEAM (VOS) (POL) WSA GREENLIFE (WSA) (AUT) TOPFOREX LAPIERRE PRO CYCLING TEAM (CZE) TEAM DUKLA PRAHA (CZE) ELKOV - AUTHOR CYCLING TEAM (ELA) (CZE) REGION KARPATSKO FATRANSKY (SVK) WIBATECH 7R FUJI (WIB) (POL) DOMIN SPORT (DOM) (POL) TUSNAD CYCLING TEAM (TCT) (ROU) SKC TUFO PROSTEJOV (SKC) (CZE) TC CHROBRY SCOTT GLOGOW (POL) DUKLA BANSKA BYSTRICA (DKB) (SVK) TEAM HUROM (THU) (POL) TEAM FIREFLY (SVK) SPARTAK TLMACE (SVK) EPRONEX-BIKE HUNGARY (HUN) ARBÖ SKR DURATEC (AUT) SZEKSZÁRDI SZKE (HUN) DEGAVI TIPOGRÁFIA (HUN) DKSI-KONTENT (HUN) DR BATORFI TREK TEAM (HUN)

7 KORÁBBI EREDMÉNYEK / RESULTS OF THE PREVIOUS YEARS 7 1. helyezett / 1st place Pawel Bernas (POL) BDC-Marcpol Alois Kaňkovský (CZE) Whirlpool Author 2016 Marek Canecky (SVK) Amplatz BMC 2. helyezett / 2nd place Kamil Zielinski (POL) Mexller Przemyslaw Sobieraj (POL) Wibatech Fuji Zory 2016 Dariusz Batek (POL) Wibatech Fuji 3. helyezett / 3rd place Marek Canecky (SVK) Amplatz BMC Błażej Janiaczyk (POL) Kolss BDC Team 2016 Oleksandr Polivoda (UKR) Kolss BDC Team A legjobb magyar versenyző / The best Hungarian rider Kusztor Péter (HUN) Amplatz BMC Popovics Gergely (HUN) Veloki Team 2016 Kusztor Péter (HUN) Amplatz BMC A legjobb cseh versenyző / The best Czech rider Jiří Polniczky (CZE) Bauknecht Author Alois Kaňkovský (CZE) Whirlpool Author 2016 Tomáš Bucháček (CZE) Whirlpool Author A legjobb lengyel versenyző / The best Polish rider Pawel Bernas (POL) BDC-Marcpol Przemyslaw Sobieraj (POL) Wibatech Fuji Zory 2016 Dariusz Batek (POL) Wibatech Fuji A legjobb szlovák versenyző / The best Slovak rider 2014 Marek Canecky (SVK) Amplatz BMC 2015 Luboš Malovec (SVK) Cycling Academy Team 2016 Marek Canecky (SVK) Amplatz BMC A V4 Kupa összetett győztese / Winner of the V4 Cup general point classification 2014 Patrick Tybor (SVK) Dukla Trencin 2015 Jiří Polniczky (CZE) Whirlpool Author 2016 Jiří Polniczky (CZE) Whirlpool Author

8 HIVATALOS VERSENYPROGRAM / OFFICIAL RACE PROGRAM 8 Szervező / Organizer: Mozgás Egészség Rekreációs Sportegyesület (2040 Budaörs, Fagyöngy utca 1.) Movement, Health, Recreation Sport Club (H2040 Budaörs, Fagyöngy street 1.) Győr (2017. április 21.) VERSENYIRODA 16:00 19:00 (Hotel Famulus 9027 Győr, Budai út 4-6.) TECHNIKAI ÉRTEKEZLET 18:30 19:00 (Hotel Famulus 9027 Győr, Budai út 4-6.) 07:30 09:00 (Hotel Famulus 9027 Győr, Budai út 4-6.) 11:00 11:50 (WestEnd City Center) LASSÚRAJT 12:00 (WestEnd City Center) ÉLESRAJT Győr (2017. április 22.) REGGELI Budapest (2017. április 22.) ALÁÍRÁS/CSAPATBEMUTATÓ Pannonhalma (2017. április 22.) TERVEZET BEÉRKEZÉS 16:00 16:10 (Pannonhalma) TERVEZETT BEFUTÓ 16:20 16:40 (Pannonhalma, Főapátság) EREDMÉNYHIRDETÉS 17:00 17:30 (Pannonhalma, Fő tér) VERSENYIRODA 17:00 18:30 (Pannonhalma, Fő tér) RACE OFFICE 16:00 19:00 (Hotel Famulus 9027 Győr, Budai street 4-6.) TEAM MANAGER S MEETING 18:30 19:00 (Hotel Famulus 9027 Győr, Budai street 4-6.) 07:30 09:00 (Hotel Famulus 9027 Győr, Budai street 4-6.) 11:00 11:50 (WestEnd City Center) OFFICIAL START 12:00 (WestEnd City Center) REAL START Győr (21 April 2017) Győr (22 April 2017) LUNCH Budapest (22 April 2017) SIGNATURE/TEAM PRESENTATION Pannonhalma (22 April 2017) EXPECTED ENTER 16:00 16:10 (Pannonhalma) EXPECTED FINISH 16:20 16:40 (Pannonhalma, Abbey) PROTOCOL CEREMONY 17:00 17:30 (Pannonhalma, Main square) RACE OFFICE 17:00 18:30 (Pannonhalma, Main square) Legközelebbi kórház / Hospital Országos Baleseti és Sürgősségi Intézet (1081 Budapest, Fiumei út 17.) Tel: , mentők: 104 Petz Aladár Megyei Oktató Kórház (9024 Győr, Vasvári Pál út 2-4.) Tel: , mentők: 104 Országos Baleseti és Sürgősségi Intézet (1081 Budapest, Fiumei street 17.) Phone: , Ambulance: 104 Petz Aladár Megyei Oktató Kórház (9024 Győr, Vasvári Pál street 2-4.) Phone: , Ambulance: 104

9 ÁTHALADÁSI IDŐPONTOK (oldal 1/5) / SCHEDULED TIMING (page 1/5) 9 VISEGRAD 4 BICYCLE RACE HUNGARY UCI 1.2 BUDAPEST-PANNONHALMA 22 APRIL ,7 WESTEND City Center official start * 0,0 0,0 + (under the bridge) + (towards Margit bridge) + (towards Margit bridge) + (towards Margit bridge) + (towards Margit bridge) + (towards Margit bridge) 0,6 + (towards Margit bridge) Margit bridge + 1,0 1,5 + 1,6 + 1,7 + 1,9 + 2,1 + 2,3 + 2,4 + 2,5 + 2,6 + (Széll Kálmán square) 2,7 + 2,8 3,0 3,2 3,3 3,7 3,8 4,0 4,6 4,8 (Shell petrol) 5,0 5,1 +, towards Budakeszi 5,3, Budakeszi street 5,4 tram remise # 5,5, towards Budakeszi 6,2 6,5, towards Budakeszi 7,1 8,8 BUDAPEST km 40 km/h 42 km/h 44 km/h 12:00 12:00 12:00 Nyugati square Margit avenue + +

10 ÁTHALADÁSI IDŐPONTOK (oldal 2/5) / SCHEDULED TIMING (page 2/5) 10 km 40 km/h 42 km/h 44 km/h BUDAPEST - Szépjuhászné REAL START (0 km) * 0,0 0,0 173,7, towards Budakeszi 173,5 173,2 1,2 172,5 12:26 12:26 12:26 1,5 172,2 12:27 12:27 12:27 Budakeszi 1,9 171,8 12:27 12:27 12:27 + srtaight, towards Telki (at the church) 2,4 2,7 2,9 171,3 171,0 170,8 12:28 12:29 12:29 12:28 12:28 12:29 12:28 12:28 12:28 roundabout, towardstelki 3, :30 12:29 12:29 3, :30 12:30 12:29 bus stop * 5,0 1,5 168,7 12:32 12:32 12:31, towards Telki 9,9 4,9 163,8 12:39 12:39 12:38 10,8 0,9 162,9 12:41 12:40 12:39 10,9 162,8 12:41 12:40 12:39 End of Budakeszi Telki roundabout, towards Perbál 11,2 162,5 12:41 12:41 12:40 11,6 162,1 12:42 12:41 12:40 roundabout, towards Budajenő 12,4 0,8 161,3 12:43 12:42 12:41 End of Telki 12,5 161,2 12:43 12:42 12:42 13, :44 12:43 12:42 Budajenő 13, :44 12:44 12:43 13, :45 12:44 12:43 13,8 159,9 12:45 12:44 12:43 13,8 0,0 159,9 12:45 12:44 12:43 14,2 159,5 12:46 12:45 12:44 14,5 159,2 12:46 12:45 12:44 roundabout, towards Perbál 14,8 158,9 12:47 12:46 12:45 End of Budajenő 14,9 158,8 12:47 12:46 12:45 Perbál 18,3 3,4 155,4 12:52 12:51 12:49 19,0 154,7 12:53 12:52 12:50 19,0 0,0 154,7 12:53 12:52 12:50 End of Perbál 19,8 0,8 153,9 12:54 12:53 12:52 Tök 21,5 1,7 152,2 12:57 12:55 12:54, towards Tök Zsámbék 23,5 2, :00 12:58 12:57 24,9 1,4 148,8 13:02 13:00 12:58 25,0 148,7 13:02 13:00 12:59, towards M1 highway 25,6 0,6 148,1 13:03 13:01 12:59, towards M1 highway 26,0 147,7 13:04 13:02 13:00 End of Zsámbék 26,5 147,2 13:04 13:02 13:01, Road Nr 1 towards Biatorbágy 3 4,2 143,0 13:11 13:08 13:06, Road Nr 1 31,1 142,6 13:11 13:09 13:07, Road Nr 1 towards Tatabánya 32,8 1,7 140,9 13:14 13:11 13:09 +, Road Nr 1, Road Nr 1,, Road Nr 1 33,8 34,2 34,4 35,9 1,0 1,5 139,9 139,5 139,3 137,8 13:15 13:16 13:16 13:18 13:13 13:13 13:14 13:16 13:11 13:11 13:11 13:13, Road Nr 1 41,1 5,2 132,6 13:26 13:23 13:21 Fejér county

11 ÁTHALADÁSI IDŐPONTOK (oldal 3/5) / SCHEDULED TIMING (page 3/5) Bicske 11 km 40 km/h 42 km/h 44 km/h 42,2 1,1 131,5 13:28 13:25 13:22 +, Road Nr 1 42,5 131,2 13:28 13:25 13:22 roundabout, Road Nr 1, towards Győr 43, :29 13:26 13:23 45,2 2,0 128,5 13:32 13:29 13:26, Road Nr 1 46,9 1,7 126,8 13:35 13:32 13:28, Road Nr 811, towards Székesfehérvár 47,6 126,1 13:36 13:33 13:29 47,9 125,8 13:36 13:33 13:30, towards Csákvár, Söréd 49,8 1,9 123,9 13:39 13:36 13:32, towards Csákvár 5 123,6 13:40 13:36 13:33, towards Csákvár, Söréd 53,6 3, :45 13:41 13:38 55,3 1,7 118,4 13:47 13:44 13:40 56,0 117,7 13:49 13:45 13:41 bridge Vértesboglár 56,2 117,5 13:49 13:45 13:41 56,4 117,3 13:49 13:45 13:41 End of Vértesboglár 56,8 116,9 13:50 13:46 13:42 Csákvár 61,5 4,7 112,2 13:57 13:52 13:48, towards Söréd, Tata 62,2 111,5 13:58 13:53 13:49, towards Söréd, Tata 62,6 111,1 13:58 13:54 13:50 63,7 1,1 110,0 14:00 13:56 13:51 69,8 6,1 103,9 14:09 14:04 14:00 Csákberény 75,4 5,6 98,3 14:18 14:12 14:07 End of Csákberény 75,9 97,8 14:18 14:13 14:08 Söréd 8 4,5 93,3 14:25 14:19 14:14 81,0 0,6 92,7 14:26 14:20 14:15 81,0 0,0 92,7 14:26 14:20 14:15 14:18 End of Csákvár roundabout, towards Söréd, Road Nr 81, towards Győr End of Söréd 83,3 2,3 9 14:29 14:24 + traff. island, towards Bodajk, Zirc 83,5 9 14:30 14:24 14:18 # 84,9 1,4 88,8 14:32 14:26 14:20 85,3 88,4 14:32 14:26 14:21 railway crossing Bodajk 85,6 88,1 14:33 14:27 14:21 85,8 87,9 14:33 14:27 14:22 86,9 1,1 86,8 14:35 14:29 14:23 End of Bodajk 87,9 1,0 85,8 14:36 14:30 14:24 88,3 85,4 14:37 14:31 14:25 89,1 0,8 84,6 14:38 14:32 14:26 Balinka End of Balinka 9 1,3 83,3 14:40 14:34 14:28 91,6 1,2 82,1 14:42 14:35 14:29, towards Bakonycsernye, Zirc 92,9 1,3 80,8 14:44 14:37 14:31 Mecsér 94,0 1,1 79,7 14:46 14:39 14:33 End of Mecsér 94,7 79,0 14:47 14:40 14:34 95,6 0,9 78,1 14:48 14:41 14:35 99,5 3,9 74,2 14:54 14:47 14: ,5 14:55 14:48 14:41 101,2 1,0 72,5 14:56 14:49 14:43 102,7 1,5 71,0 14:59 14:51 14:45 102,8 70,9 14:59 14:51 14:45 104,3 1,5 69,4 15:01 14:54 14:47 106,2 1,9 67,5 15:04 14:56 14:49 Bakonycsernye, towards Zirc End of Bakonycsernye, BUFFET Veszprém county end of BUFFET, towards Zirc Csetény

12 ÁTHALADÁSI IDŐPONTOK (oldal 4/5) / SCHEDULED TIMING (page 4/5) End of Csetény 12 km 40 km/h 42 km/h 44 km/h 106,9 66,8 15:05 14:57 14:50 108,0 1,1 65,7 15:07 14:59 14:52 108,3 65,4 15:07 14:59 14:52 108,7 65,0 15:08 15:00 14:53 109,4 64,3 15:09 15:01 14:54 111,3 1,9 62,4 15:11 15:04 14:56 # Dudar, towards Zirc railway crossing 111,9 0,6 61,8 15:12 15:04 14:57 End of Dudar 112,2 61,5 15:13 15:05 14:58 Nagyesztergár 114,8 2,6 58,9 15:17 15:09 15:01 End of Nagyesztergár 116,9 2,1 56,8 15:20 15:12 15:04 117,1 56,6 15:20 15:12 15:04 118,0 0,9 55,7 15:22 15:13 15:05 118,5 55,2 15:22 15:14 15:06 118,6 55,1 15:22 15:14 15:06 119,1 54,6 15:23 15:15 15:07 Zirc railway crossing, Road Nr 82, towards Győr End of Zirc railway crossing # 119,3 54,4 15:23 15:15 15:07 railway crossing # 119,7 54,0 15:24 15:16 15: ,6 53,4 15:25 15:16 15:09 Zirc-Kardosrét End of Zirc-Kardosrét 121,2 0,9 52,5 15:26 15:18 15:10 122,9 1,7 50,8 15:29 15:20 15:12 124,1 1,2 49,6 15:31 15:22 15:14 124,7 0,6 49,0 15:32 15:23 15:15 125,0 48,7 15:32 15:23 15:15 127,5 2,5 46,2 15:36 15:27 15:18 128,1 0,6 45,6 15:37 15:28 15:19 128,5 45,2 15:37 15:28 15:20 129,3 0,8 44,4 15:38 15:29 15:21 131,2 1,9 42,5 15:41 15:32 15:23 133,9 2,7 39,8 15:45 15:36 15: ,4 33,4 15:55 15:45 15:36 142,0 1,7 31,7 15:58 15:47 15:38 142,7 31,0 15:59 15:48 15:39 150,9 8,2 22,8 16:11 16:00 15:50 151,8 0,9 21,9 16:12 16:01 15:52 151,9 21,8 16:12 16:02 15:52 Győr-Moson-Sopron County Veszprémvarsány # railway crossing End of Veszprémvarsány, Road Nr 82, towards Győr Ravaszd, towards Pannonhalma (PEDRO) End of Ravaszd railway crossing Pannonhalma 152,2 21,5 16:13 16:02 15:52 # 153,5 1,3 2 16:15 16:04 15:54 154,2 19,5 16:16 16:05 15:55 155,1 0,9 18,6 16:17 16:06 15:56, towards Győr, Écs 155,4 18,3 16:18 16:07 15:56, towards centrum 155,5 18,2 16:18 16:07 15:57 Centrum sharp 155,8 17,9 16:18 16:07 15:57 (into oneway, Váralja street) 155,9 17,8 16:18 16:07 15:57, (Váralja street), 156,1 17,6 16:19 16:08 15:57 (Váralja street) 156,2 17,5 16:19 16:08 15:58 (Hunyadi street towards Abbey) 156,4 17,3 16:19 16:08 15:58 156,6 17,1 16:19 16:08 15:58

13 ÁTHALADÁSI IDŐPONTOK (oldal 5/5) / SCHEDULED TIMING (page 5/5) FINISH - Pannonhalma Abbey 1. crossing End of Pannonhalma 13 km 40 km/h 42 km/h 44 km/h 156,9 16,8 16:20 16:09 15:58 158,2 1,3 15,5 16:22 16:11 16:00, towards Ravaszd 158,5 15,2 16:22 16:11 16:01 159,7 1,2 14,0 16:24 16:13 16: ,5 16:25 16:13 16:03 Pannonhalma 16 13,2 16:25 16:14 16:03, towards centrum 160,8 12,9 16:26 16:14 16:04 Centrum sharp 160,9 12,8 16:26 16:14 16:04 (into oneway, Váralja street) 161,3 12,4 16:26 16:15 16:04, (Váralja street), 161,5 12,2 16:27 16:15 16:05 (Váralja street) 161,6 12,1 16:27 16:15 16:05 (Hunyadi street towards Abbey) 161,8 11,9 16:27 16:16 16:05 162,0 11,7 16:28 16:16 16:05 FINISH - Pannonhalma Abbey 2. crossing 162,3 11,4 16:28 16:16 16:06 End of Pannonhalma 163,6 1,3 1 16:30 16:18 16:08, towards Ravaszd 163,9 9,8 16:30 16:19 16:08 165,1 1,2 8,6 16:32 16:20 16:10 165,6 8,1 16:33 16:21 16:10 Pannonhalma 165,9 7,8 16:33 16:22 16:11, towards centrum 166,2 7,5 16:34 16:22 16:11 Centrum sharp 166,3 7,4 16:34 16:22 16:11 (into oneway, Váralja street) 166,5 7,2 16:34 16:22 16:12, (Váralja street), 166,6 7,1 16:34 16:23 16:12 (Váralja street) 166,8 6,9 16:35 16:23 16:12 (Hunyadi street towards Abbey) 167,0 6,7 16:35 16:23 16:12 167,3 6,4 16:35 16:24 16:13 FINISH - Pannonhalma Abbey 3. crossing 168,6 1,3 5,1 16:37 16:25 16:14 End of Pannonhalma 168,9 4,8 16:38 16:26 16:15, towards Ravaszd 17 1,2 3,6 16:40 16:28 16:16 170,6 3,1 16:40 16:28 16:17 170,9 2,8 16:41 16:29 16:18 Pannonhalma 171,2 2,5 16:41 16:29 16:18, towards centrum 171,3 2,4 16:41 16:29 16:18 Centrum sharp 171,4 2,3 16:42 16:29 16:18 (into oneway, Váralja street) 171,6 2,1 16:42 16:30 16:19, (Váralja street), 171,7 2,0 16:42 16:30 16:19 (Váralja street) 171,9 1,8 16:42 16:30 16:19 (Hunyadi street towards Abbey) 172,1 1,6 16:43 16:30 16:19 172,4 1,3 16:43 16:31 16:20 FINISH PANNONHALMA ABBEY * 173,7 1,3 0,0 16:45 16:33 16:21

14 TÉRKÉPEK ÉS SZINTRAJZOK (oldal 1/5) / MAPS & PROFILES (page 1/5) 14

15 TÉRKÉPEK ÉS SZINTRAJZOK (oldal 2/5) / MAPS & PROFILES (page 2/5) 15

16 TÉRKÉPEK ÉS SZINTRAJZOK (oldal 3/5) / MAPS & PROFILES (page 3/5) 16

17 TÉRKÉPEK ÉS SZINTRAJZOK (oldal 4/5) / MAPS & PROFILES (page 4/5) 17

18 TÉRKÉPEK ÉS SZINTRAJZOK (oldal 5/5) / MAPS & PROFILES (page 5/5) 18

VISEGRAD 4 BICYCLE RACE HUNGARIAN GP Budapest-Pannonhalma 176,3 km április 23.

VISEGRAD 4 BICYCLE RACE HUNGARIAN GP Budapest-Pannonhalma 176,3 km április 23. VISEGRAD 4 BICYCLE RACE HUNGARIAN GP Budapest-Pannonhalma 176,3 km 2016. április 23. KM km KM 40 km/h 42 km/h 44 km/h BUDAPEST WestEnd C. C. lassúrajt 0,0 12:00 12:00 12:00 Nyugati tér jobbra 0,0 + lámpa

Részletesebben

Average speed - 41,3. Muži Elite 16:14 10:21 11:05 11:15 11:46 11:42 11:53 12:28 11:58 11:05 10:28 10:52 10:04

Average speed - 41,3. Muži Elite 16:14 10:21 11:05 11:15 11:46 11:42 11:53 12:28 11:58 11:05 10:28 10:52 10:04 Muži Elite 1 1048 MORAJKO Jacek POL Wibatech Merx 7R 2:31:17 0:00:00 16:14 10:21 11:05 11:15 11:46 11:42 11:53 12:28 11:58 11:05 10:28 10:52 10:04 2 1068 BANASZEK ADRIAN POL VOSTER UNIWHEELS TEAM 2:31:17

Részletesebben

2. Local communities involved in landscape architecture in Óbuda

2. Local communities involved in landscape architecture in Óbuda Év Tájépítésze pályázat - Wallner Krisztina 2. Közösségi tervezés Óbudán Óbuda jelmondata: Közösséget építünk, ennek megfelelően a formálódó helyi közösségeket bevonva fejlesztik a közterületeket. Békásmegyer-Ófaluban

Részletesebben

Average speed - 41,3. Muži U23 CZE 2:31:18 0:00:00

Average speed - 41,3. Muži U23 CZE 2:31:18 0:00:00 Muži U23 1 1138 PETRUŠ Jiří CZE 2:31:18 0:00:00 15:11 11:25 11:05 11:14 11:44 11:47 11:51 12:28 12:00 11:07 10:25 10:55 10:01 2 1104 BÁRTA Tomáš CZE PARDUS TUFO Prostějov 2:31:18 0:00:00 15:12 11:25 11:02

Részletesebben

Év Tájépítésze pályázat Wallner Krisztina. 1. Vízparti sétány kiépítése Balatonfüreden, 3 km hosszon

Év Tájépítésze pályázat Wallner Krisztina. 1. Vízparti sétány kiépítése Balatonfüreden, 3 km hosszon Év Tájépítésze pályázat Wallner Krisztina 1. Vízparti sétány kiépítése Balatonfüreden, 3 km hosszon A következetes városrehabilitáció során Balatonfüred fürdő-városrészében, 2006-2015 között terveink alapján

Részletesebben

General information for the participants of the GTG Budapest, 2017 meeting

General information for the participants of the GTG Budapest, 2017 meeting General information for the participants of the GTG Budapest, 2017 meeting Currency is Hungarian Forint (HUF). 1 EUR 310 HUF, 1000 HUF 3.20 EUR. Climate is continental, which means cold and dry in February

Részletesebben

24th October, 2005 Budapest, Hungary. With Equal Opportunities on the Labour Market

24th October, 2005 Budapest, Hungary. With Equal Opportunities on the Labour Market 24th October, 2005 Budapest, Hungary Nemzeti és Etnikai Kisebbségi Jogok With Equal Opportunities on the Labour Market Equal Opportunities for the Roma Nemzeti és Etnikai Kisebbségi Jogok The government

Részletesebben

PÉCS EXPO 2006. SZEPTEMBER 27. - OKTÓBER 1. 27 SEPTEMBER - 01 OCTOBER 2006 26. PÉCSI NEMZETKÖZI VÁSÁR 26TH INTERNATIONAL FAIR OF PÉCS

PÉCS EXPO 2006. SZEPTEMBER 27. - OKTÓBER 1. 27 SEPTEMBER - 01 OCTOBER 2006 26. PÉCSI NEMZETKÖZI VÁSÁR 26TH INTERNATIONAL FAIR OF PÉCS PÉCS EXPO 26. PÉCSI NEMZETKÖZI VÁSÁR 26TH INTERNATIONAL FAIR OF PÉCS 2006. SZEPTEMBER 27. - OKTÓBER 1. 27 SEPTEMBER - 01 OCTOBER 2006 A RENDEZVÉNY HELYSZÍNE: LOCATION OF EVENT: EXPO CENTER PÉCS A RENDEZVÉNY

Részletesebben

Mellékeljük a meghívót. Az on vagy az alábbi telefon számon lehet rendelést tenni.

Mellékeljük a meghívót. Az on vagy az alábbi telefon számon lehet rendelést tenni. Invitation Meghívó (English and Hungarian) Az Amerikaiak a Magyarokért Alapítvány ezen belül az Amerikai Magyar Klub egy összekötő híd szerepét tölti be a két ország között. A magyar származású és érzelmű

Részletesebben

A V Á R B Ű V Ö L E T É B E N

A V Á R B Ű V Ö L E T É B E N exkluzív LUXUSREZIDENCIA LUXURY RESIDENCE A V Á R B Ű V Ö L E T É B E N Mi lehetne különlegesebb, mint egy Budai Vár előterében megvalósuló elegáns rezidencia? A Vienna Gate Residence egyszerre testesíti

Részletesebben

OLYMPICS! SUMMER CAMP

OLYMPICS! SUMMER CAMP OLYMPICS! SUMMER CAMP YOUNG BUSINESS CAMP 3D DESIGN CAMP OLYMPICS SUMMER CAMP 20 24 JUNE AND 27 JUNE 1 JULY AGE: 6-14 Our ESB native-speaking teachers will provide a strong English learning content throughout

Részletesebben

B&V. CSALOGÁNY IRODAHÁZ/OFFICE BUILDING Budapest, II., Csalogány utca 47-49. BÉRBEADÓ IRODÁK OFFICES TO LET

B&V. CSALOGÁNY IRODAHÁZ/OFFICE BUILDING Budapest, II., Csalogány utca 47-49. BÉRBEADÓ IRODÁK OFFICES TO LET The pictures are illustrative. Data published here is of informative nature only, does not constitute a contractual offer. 2008. 02. 21. BÉRBEADÓ PROJEKT- IRODÁK OFFICES BESCHREIBUNG TO LET Real Kft. Mészáros

Részletesebben

Ister-Granum EGTC. Istvan FERENCSIK Project manager. The Local Action Plans to improve project partners crossborder

Ister-Granum EGTC. Istvan FERENCSIK Project manager. The Local Action Plans to improve project partners crossborder Expertising Governance for Transfrontier Conurbations Ister-Granum EGTC Istvan FERENCSIK Project manager The Local Action Plans to improve project partners crossborder governance «EGTC» URBACT Final conference

Részletesebben

Tartalom Contents. MAGYARORSZÁG / HUNGARY Budapest. Vidék / countryside. EGYESÜLT KIRÁLYSÁG / UNITED KINGDOM London

Tartalom Contents. MAGYARORSZÁG / HUNGARY Budapest. Vidék / countryside. EGYESÜLT KIRÁLYSÁG / UNITED KINGDOM London Tartalom Contents MAGYARORSZÁG / HUNGARY Budapest Danubius Health Spa Resort Margitsziget **** superior Danubius Health Spa Resort Helia **** Danubius Hotel Gellért **** Danubius Grand Hotel Margitsziget

Részletesebben

Smaller Pleasures. Apróbb örömök. Keleti lakk tárgyak Répás János Sándor mûhelyébõl Lacquerware from the workshop of Répás János Sándor

Smaller Pleasures. Apróbb örömök. Keleti lakk tárgyak Répás János Sándor mûhelyébõl Lacquerware from the workshop of Répás János Sándor Smaller Pleasures Apróbb örömök Keleti lakk tárgyak Répás János Sándor mûhelyébõl Lacquerware from the workshop of Répás János Sándor Smaller Pleasures Oriental lacquer, or urushi by its frequently used

Részletesebben

Gresham Palace. Back Next Quit. Vissza Következő Kilépés

Gresham Palace. Back Next Quit. Vissza Következő Kilépés B u d a p e s t Gresham Palace Back Next Quit Vissza Következő Kilépés Four Seasons Hotel Gresham Palace Budapest ő Back Next Quit Vissza Következő Kilépés ő Back Next Quit Vissza Következő Kilépés Fedezze

Részletesebben

Discovering cleantech incubation possibilities Conference and stakeholder meeting MEGHÍVÓ/ INVITATION

Discovering cleantech incubation possibilities Conference and stakeholder meeting MEGHÍVÓ/ INVITATION Discovering cleantech incubation possibilities Conference and stakeholder meeting 02-03-04. November 2014 MEGHÍVÓ/ INVITATION 1 2014 November 3 (Hétfő). Gödöllő Helyszín: Szent István Egyetem: 2100 Gödöllő,

Részletesebben

2011. június 3-4-én ismét megrendezésre került Ózdon a már hagyományosnak mondható ipari örökségvédelmi konferencia. A rendezvény rangját emelte,

2011. június 3-4-én ismét megrendezésre került Ózdon a már hagyományosnak mondható ipari örökségvédelmi konferencia. A rendezvény rangját emelte, 2011. június 3-4-én ismét megrendezésre került Ózdon a már hagyományosnak mondható ipari örökségvédelmi konferencia. A rendezvény rangját emelte, hogy a XIII. Ózdi Napok keretében, a szlovákiai Rimaszombat

Részletesebben

Sebastián Sáez Senior Trade Economist INTERNATIONAL TRADE DEPARTMENT WORLD BANK

Sebastián Sáez Senior Trade Economist INTERNATIONAL TRADE DEPARTMENT WORLD BANK Sebastián Sáez Senior Trade Economist INTERNATIONAL TRADE DEPARTMENT WORLD BANK Despite enormous challenges many developing countries are service exporters Besides traditional activities such as tourism;

Részletesebben

ANGOL NYELVI SZINTFELMÉRŐ 2014 A CSOPORT

ANGOL NYELVI SZINTFELMÉRŐ 2014 A CSOPORT ANGOL NYELVI SZINTFELMÉRŐ 2014 A CSOPORT A feladatok megoldására 45 perc áll rendelkezésedre, melyből körülbelül 10-15 percet érdemes a fogalmazási feladatra szánnod. Megoldásaid a válaszlapra írd! 1.

Részletesebben

Emelt szint SZÓBELI VIZSGA VIZSGÁZTATÓI PÉLDÁNY VIZSGÁZTATÓI. (A részfeladat tanulmányozására a vizsgázónak fél perc áll a rendelkezésére.

Emelt szint SZÓBELI VIZSGA VIZSGÁZTATÓI PÉLDÁNY VIZSGÁZTATÓI. (A részfeladat tanulmányozására a vizsgázónak fél perc áll a rendelkezésére. Emelt szint SZÓBELI VIZSGA VIZSGÁZTATÓI PÉLDÁNY VIZSGÁZTATÓI PÉLDÁNY A feladatsor három részből áll 1. A vizsgáztató társalgást kezdeményez a vizsgázóval. 2. A vizsgázó egy vita feladatban vesz részt a

Részletesebben

we supply green Garden Bonsai Collection

we supply green Garden Bonsai Collection we supply green Garden Bonsai Collection www.orienttrend.eu Tisztelt Hölgyem/Uram! A katalógus, melyet kezében tart, hét év kitartó munkájának gyümölcse. Történetem a Japán Kerti Bonsaiokkal 2006-ban kezdődött,

Részletesebben

MEMORANDUM. on the Preservation of the Hudec Heritage. a Hudec-hagyomány megőrzéséért

MEMORANDUM. on the Preservation of the Hudec Heritage. a Hudec-hagyomány megőrzéséért MEMORANDUM a Hudec-hagyomány megőrzéséért on the Preservation of the Hudec Heritage Banska Bystrica, October 26, 2018 Mi, az itt jelenlévő szakemberek, intézményi és szervezeti képviselők, Hudec hozzátartozók

Részletesebben

Results POZ. RAJTSZÁM UCI KÓD VEZETÉKNÉV ÉS KERESZTNÉV CSAPAT IDŐ Rank Race no. UCI code Surname and name Team Time/GAP

Results POZ. RAJTSZÁM UCI KÓD VEZETÉKNÉV ÉS KERESZTNÉV CSAPAT IDŐ Rank Race no. UCI code Surname and name Team Time/GAP Dátum / Date: 04.08.2015 Organizer: Hungarian Cycling Federation Distance: 1.2km Average Speed: 61.72 km/hrs International Race Class 2.2. Szombathely Results POZ. RAJTSZÁM UCI KÓD VEZETÉKNÉV ÉS KERESZTNÉV

Részletesebben

Office Campus Budapest Building - épület A, B, C, D [office & service]

Office Campus Budapest Building - épület A, B, C, D [office & service] Office Campus Budapest Building - épület A, B, C, D [office & service] The first 4 buildings [office & service] - Az első négy épület Mester út A B Building A, B Completion in 2007 A, B épület Befejezés:

Részletesebben

EEA, Eionet and Country visits. Bernt Röndell - SES

EEA, Eionet and Country visits. Bernt Röndell - SES EEA, Eionet and Country visits Bernt Röndell - SES Európai Környezetvédelmi Ügynökség Küldetésünk Annak elősegítése, hogy az EU és a tagállamok a szükséges információk alapján hozhassák meg a környezet

Részletesebben

Nevezési határidő/ dateline of entry: július 17. (péntek) 14:00-ig / 14:00, (Friday) 17th July 2015!

Nevezési határidő/ dateline of entry: július 17. (péntek) 14:00-ig / 14:00, (Friday) 17th July 2015! There are no translations available. Meghívó / Invitation a HÖDLMAYR GOLF CUP 2015 versenyre / to the HÖDLMAYR GOLF 2015 Tournament Nevezési határidő/ dateline of entry: 2015. július 17. (péntek) 14:00-ig

Részletesebben

2015-2016. évi 6. Hírlevél

2015-2016. évi 6. Hírlevél Kedves Lions tagok, kedves Oroszlánok! 2015-2016. évi 6. Hírlevél Itt van az ősz, itt van újra. Valóban, beköszöntött az ősz, becsengettek az iskolákban is. Elindult hivatalosan is a 2015-2015-os Lions

Részletesebben

35. NEMZETKÖZI FOLKLÓRNAPOK

35. NEMZETKÖZI FOLKLÓRNAPOK VEGYE IGÉNYBE KIEGÉSZÍTŐ SZOLGÁLTATÁSAINKAT! 35. NEMZETKÖZI FOLKLÓRNAPOK international folklore days» VASIVÍZ KOMPOSZT ÉRTÉKESÍTÉS Műtrágya helyett gazdaságos, környezetbarát termelésnövelés! 2015. augusztus

Részletesebben

RENDEZVÉNYTERMEK / EVENT VENUE

RENDEZVÉNYTERMEK / EVENT VENUE RENDEZVÉNYTERMEK / EVENT VENUE A tökéletes választás rendezvények, csapatépítő tréningek, konferenciák és üzleti találkozók számára. Az épület a város szívében helyezkedik el kiváló tömegközlekedési csatlakozással,

Részletesebben

± ± ± ƒ ± ± ± ± ± ± ± ƒ. ± ± ƒ ± ± ± ± ƒ. ± ± ± ± ƒ

± ± ± ƒ ± ± ± ± ± ± ± ƒ. ± ± ƒ ± ± ± ± ƒ. ± ± ± ± ƒ ± ± ± ± ƒ ± ± ± ƒ ± ± ƒ ± ç å ± ƒ ± ± ± ± ± ± ± ± ± ± ± ƒ ± ± ± ä ± ± ± ± ƒ ± ± ± ± ƒ ± ± ± ± ƒ ± ± ± ± ƒ ± ± ± ± ± ± ± ± ± ± ± ± ± ± ƒ ± ± ± ± ± ƒ ± ± ± ± ƒ ± ± ± ƒ ± ± ƒ ± ± ± ± ± ± ± ± ± ± ± ± ± ±

Részletesebben

MISKOLC INTERNATIONAL OPERA FESTIVAL

MISKOLC INTERNATIONAL OPERA FESTIVAL 10 19th June BUDAPEST [D-E2-3] DANUBE CARNIVAL INTERNATIONAL CULTURAL MEETING Alongside famous representatives of the Hungarian folk dance scene, brass bands, performers of classical and world music as

Részletesebben

Köszöntő. Garamvölgyi Zoltán főszervező

Köszöntő. Garamvölgyi Zoltán főszervező Köszöntő Tizenöt év nagy idő. Felidézni is nehéz, mennyi minden történt ez idő alatt, de arra még jól emlékszem, amikor annak idején elkezdődött a HunGarian Baja története, csak ábrándoztam arról, hogy

Részletesebben

TestLine - Angol teszt Minta feladatsor

TestLine - Angol teszt Minta feladatsor Minta felaatsor venég Téma: Általános szintfelmérő Aláírás:... Dátum: 2016.05.29 08:18:49 Kérések száma: 25 kérés Kitöltési iő: 1:17:27 Nehézség: Összetett Pont egység: +6-2 Értékelés: Alaértelmezett értékelés

Részletesebben

Bela Bartok Boulevard 2014

Bela Bartok Boulevard 2014 Budapest University of Technology and Economics Department of Highway and Railway Engineering Bela Bartok Boulevard 2014 The Proposed Cultural High Street at New Buda (Ujbuda) Basic concept, Traffic Evaporation,

Részletesebben

ACCOR HOTELS IN HUNGARY

ACCOR HOTELS IN HUNGARY ACCOR HOTELS IN HUNGARY Sofitel Budapest Chain Bridge 1051 Budapest, Széchenyi István tér 2. T +36 1 266 1234 F +36 1 266 9101 h3229@accor.com www.sofitel-budapest.com 357 80 17 1 Hotel Nemzeti Budapest

Részletesebben

2. Tavasz Kupa. Uszonyos és Búvárúszó Verseny Kiírása

2. Tavasz Kupa. Uszonyos és Búvárúszó Verseny Kiírása 2. Tavasz Kupa Uszonyos és Búvárúszó Verseny Kiírása 1,/ A verseny célja: Az uszonyos-, és búvárúszás népszerűsítése, versenyzők részére versenyzési lehetőség biztosítása. 2,/ A verseny rendezője: HÓD

Részletesebben

CONCERTO COMMUNITIES IN EU DEALING WITH OPTIMAL THERMAL AND ELECTRICAL EFFICIENCY OF BUILDINGS AND DISTRICTS, BASED ON MICROGRIDS. WP 5 Del 5.

CONCERTO COMMUNITIES IN EU DEALING WITH OPTIMAL THERMAL AND ELECTRICAL EFFICIENCY OF BUILDINGS AND DISTRICTS, BASED ON MICROGRIDS. WP 5 Del 5. CONCERTO COMMUNITIES IN EU DEALING WITH OPTIMAL THERMAL AND ELECTRICAL EFFICIENCY OF BUILDINGS AND DISTRICTS, BASED ON MICROGRIDS WP 5 Del 5.8 6 th period Szentendre Awareness campaigns February 2016 Prepared

Részletesebben

ADULTS CHILDREN: Győr Paid Paid KARDIREX GE GE

ADULTS CHILDREN: Győr Paid Paid KARDIREX GE GE ADULTS Location HUN Health Insurance Card (TAJ) Private insurance (UNIVE, TRICARE, etc.) Service provider for adults General practitioner Dentistry Dermatology Internal Medicine Pápa Free Paid Dr SPREITZER

Részletesebben

Gottsegen National Institute of Cardiology. Prof. A. JÁNOSI

Gottsegen National Institute of Cardiology. Prof. A. JÁNOSI Myocardial Infarction Registry Pilot Study Hungarian Myocardial Infarction Register Gottsegen National Institute of Cardiology Prof. A. JÁNOSI A https://ir.kardio.hu A Web based study with quality assurance

Részletesebben

30. évfolyam 2015. 4. sz. AETAS TÖRTÉNETTUDOMÁNYI FOLYÓIRAT. A kiadványt szerkesztette: PELYACH ISTVÁN

30. évfolyam 2015. 4. sz. AETAS TÖRTÉNETTUDOMÁNYI FOLYÓIRAT. A kiadványt szerkesztette: PELYACH ISTVÁN 30. évfolyam 2015. 4. sz. AETAS TÖRTÉNETTUDOMÁNYI FOLYÓIRAT A kiadványt szerkesztette: PELYACH ISTVÁN Tartalom Tanulmányok TAKÁCS TIBOR A Weidemann-ügy, 1961. Sport, hatalom és állambiztonság a korai Kádár-korszakban...

Részletesebben

Calendar. Ecuador, egy életre szóló élmény. Subscribe Share Past Issues Translate

Calendar. Ecuador, egy életre szóló élmény. Subscribe Share Past Issues Translate Subscribe Share Past Issues Translate 2015/16 Issue 20 Calendar 24 May Field trip to Polaris Observatory for Grade 4 27 May End of Term Festival 30 May Dragon boating at Lake Velence for Grade 5 1 June

Részletesebben

Monument List for the essay. 25 Vigadó / Assembly Rooms (now: Vigadó Concert Hall) GPS 47.495949, 19.049402

Monument List for the essay. 25 Vigadó / Assembly Rooms (now: Vigadó Concert Hall) GPS 47.495949, 19.049402 Monument List for the essay 24 Pékáry ház / Pékáry-house GPS 47.501702, 19.062427 25 Vigadó / Assembly Rooms (now: Vigadó Concert Hall) GPS 47.495949, 19.049402 26 Magyar Tudományos Akadémia / Hungarian

Részletesebben

Discovering cleantech incubation possibilities Conference and stakeholder meeting MEGHÍVÓ/ INVITATION

Discovering cleantech incubation possibilities Conference and stakeholder meeting MEGHÍVÓ/ INVITATION Discovering cleantech incubation possibilities Conference and stakeholder meeting 02-03-04. November 2014 MEGHÍVÓ/ INVITATION 1 2014 November 3 (Hétfő) Gödöllő Helyszín: Szent István Egyetem: 2100 Gödöllő,

Részletesebben

Madách Trade Center Bt. 1075 Budapest, Madách I. út 13-14. T (+36 1) 268 1900, (+36 1) 268 1901 F (+36 1) 269 6684 www.madachtrade.

Madách Trade Center Bt. 1075 Budapest, Madách I. út 13-14. T (+36 1) 268 1900, (+36 1) 268 1901 F (+36 1) 269 6684 www.madachtrade. Madách Trade Center Bt. 1075 Budapest, Madách I. út 13-14. T (+36 1) 268 1900, (+36 1) 268 1901 F (+36 1) 269 6684 www.madachtrade.hu info@madachtrade.hu bemutatkozás Bemutatkozás A Madách Trade Center

Részletesebben

MODERNISATION OF THE OPERA

MODERNISATION OF THE OPERA MODERNISATION OF THE OPERA On 16 September, Zoltán Balog, Minister for Human Resources, and Szilveszter Ókovács, General Director of the Hungarian State Opera guided the representatives of the press through

Részletesebben

Gazelle Street Improvements 10/4/2018

Gazelle Street Improvements 10/4/2018 Gazelle Street Improvements 10/4/2018 Brownsville MPO Project Status presentation October 10, 2018 South Port Connector CSJ: 0921 06 288 South Port Connector CSJ: 0921 06 288 Project Limits: From:

Részletesebben

22. Nemzetközi Várkupa Modellező Verseny 22 nd International Castle Cup Control Line World Cup 2007. szeptember 21-23 GYULA-HUNGARY

22. Nemzetközi Várkupa Modellező Verseny 22 nd International Castle Cup Control Line World Cup 2007. szeptember 21-23 GYULA-HUNGARY 22. Nemzetközi Várkupa Modellező Verseny A VERSENY HELYE / PLACE OF THE COMPETITION Bumacofly Se körrepülő modellező pálya, Gyula. Csabai út Control line flying site of Bumacofly Modelling Club Gyula.

Részletesebben

UCI C1 Pro Trials Championships & Regional Competition

UCI C1 Pro Trials Championships & Regional Competition UCI C1 Pro Trials Championships & Regional Competition /// ENGLISH DESCRIPTION BELOW /// EGYESÜLETÜNK AZZAL A CÉLLAL ALAKULT, HOGY NÉPSZERŰSÍTSE A KERÉKPÁROS SPORTOKAT, AZON BELÜL IS A KERÉKPÁROZÁS EGYIK

Részletesebben

Ismeri Magyarországot?

Ismeri Magyarországot? instrukciók Instrukciók angolul Preparation: print out the worksheets You will need: a dictionary Time: 25-30 minutes With this worksheet, you will learn and share basic information about the location

Részletesebben

Befektetési lehetőségek Investment schemes

Befektetési lehetőségek Investment schemes letenye és vidéke LETENYE AND ITS REGION Befektetési lehetőségek Investment schemes Letenye Helyrajzi szám 1793 Terület nagyság 10278 m 2 Épület nagyság 2830 m 2 Víz, gáz, villany, telefon Felhasználhatóság

Részletesebben

EN United in diversity EN A8-0206/419. Amendment

EN United in diversity EN A8-0206/419. Amendment 22.3.2019 A8-0206/419 419 Article 2 paragraph 4 point a point i (i) the identity of the road transport operator; (i) the identity of the road transport operator by means of its intra-community tax identification

Részletesebben

CESCI Carpathia beszámoló. CESCI-közgyűlés Budapest, április 25.

CESCI Carpathia beszámoló. CESCI-közgyűlés Budapest, április 25. CESCI Carpathia beszámoló CESCI-közgyűlés Budapest, 2017. április 25. Fő tevékenységek Tanulmányok és fejlesztési tervek Projektmenedzsment javaslatok kidolgozása Szakmai támogatás és együttműködés-fejlesztés

Részletesebben

Skills Development at the National University of Public Service

Skills Development at the National University of Public Service Skills Development at the National University of Public Service Presented by Ágnes Jenei National University of Public Service Faculty of Public Administration Public Ethics and Communication 13. 12. 2013

Részletesebben

Fulbright Bizottság Budapest

Fulbright Bizottság Budapest Fulbright Bizottság Budapest Budapest Tel.: 462-8040 Fax: 252-0266 Baross u. 62. info@fulbright.hu H-1082 www.fulbright.hu Híd emberek és kultúrák között: A Fulbright Program Magyarországon Dr. Brückner

Részletesebben

EXKLUZÍV AJÁNDÉKANYAGOD EXTRA BEÉGETŐS MONDATOK - HOGY NE ÉGJ BE : -)

EXKLUZÍV AJÁNDÉKANYAGOD EXTRA BEÉGETŐS MONDATOK - HOGY NE ÉGJ BE : -) EXTRA BEÉGETŐS MONDATOK - HOGY NE ÉGJ BE : -) Égesd be a mondatokat az agyadba! Ez a legjobb módja annak, hogy megragadjanak egyben a mondatok és amikor beszélned kell, akkor már csak át kell húznod más

Részletesebben

Mangalica: The VM-MOE Treaty. Olmos és Tóth Kft. Monte Nevado

Mangalica: The VM-MOE Treaty. Olmos és Tóth Kft. Monte Nevado Mangalica: The VM-MOE Treaty The agreement 2013 the Goverment of Hungary decided to launch a strategic cooperation with the MOE. The deal is based in the Hungarian Pig Development Strategy (3 to 6 millon

Részletesebben

Sex: Male Date of Birth: 02 August 1947 Citizenship: Hungarian

Sex: Male Date of Birth: 02 August 1947 Citizenship: Hungarian PERSONAL INFORMATION Dr. János Szlávik 3300 Eger, Tompa Mihály u. 8. +36-36-520-400/3082 +36-30-4365-541 szlavik@ektf.hu www.gti.ektf.hu Sex: Male Date of Birth: 02 August 1947 Citizenship: Hungarian WORK

Részletesebben

ó Ú ő ó ó ó ö ó ó ő ö ó ö ö ő ö ó ö ö ö ö ó ó ó ó ó ö ó ó ó ó Ú ö ö ó ó Ú ú ó ó ö ó Ű ő ó ó ó ő ó ó ó ó ö ó ó ó ö ő ö ó ó ó Ú ó ó ö ó ö ó ö ő ó ó ó ó Ú ö ö ő ő ó ó ö ö ó ö ó ó ó ö ö ő ö Ú ó ó ó ü ú ú ű

Részletesebben

RÉZKULTÚRA BUDAPESTEN

RÉZKULTÚRA BUDAPESTEN RÉZKULTÚRA BUDAPESTEN A rezet megmunkálhatósága és idôtállósága miatt évszázadok óta használjuk. Alkalmazása egyértelmûen megbízható és gazdaságos. Színe, diszkrét fénye, a belôle készült tárgyak eleganciája

Részletesebben

Újraszabni Európa egészségügyét II. rész

Újraszabni Európa egészségügyét II. rész Újraszabni Európa egészségügyét II. rész A dokumentum első részét lapunk előző számában olvashatják Tisztelt Olvasóink! Ezzel a jelszóval indítja programdokumentumát a European ehealth Task Force munkacsoport

Részletesebben

III. Bajai Gabona Partnerség. III. Baja Grain Partnership

III. Bajai Gabona Partnerség. III. Baja Grain Partnership III. Bajai Gabona Partnerség Előadó:Nagy László, a Bajai OKK Kft. ügyvezetője 2011. Június 16. III. Baja Grain Partnership Presenter: László Nagy, managing director of Baja Public Port Ltd. 16th June,

Részletesebben

Prepositions Előljárószavak, prepozíciók

Prepositions Előljárószavak, prepozíciók Előljárószavak, prepozíciók Az utánuk lévő főnevek és névmások mindig tárgyesetben állnak, pl me, him, her, us, then Idő kifejezése in hónapok in January (januárban) in évszámok in 2009 (2009-ben) in évszakok

Részletesebben

Can/be able to. Using Can in Present, Past, and Future. A Can jelen, múlt és jövő idejű használata

Can/be able to. Using Can in Present, Past, and Future. A Can jelen, múlt és jövő idejű használata Can/ Can is one of the most commonly used modal verbs in English. It be used to express ability or opportunity, to request or offer permission, and to show possibility or impossibility. A az egyik leggyakrabban

Részletesebben

Áprilisban 14%-kal nőtt a szálláshelyek vendégforgalma Kereskedelmi szálláshelyek forgalma, 2014. április

Áprilisban 14%-kal nőtt a szálláshelyek vendégforgalma Kereskedelmi szálláshelyek forgalma, 2014. április Közzététel: 2014. június 10. Következik: 2014. június 11. Fogyasztói árak, 2014. május Sorszám: 77. Áprilisban 14%-kal nőtt a szálláshelyek vendégforgalma Kereskedelmi szálláshelyek forgalma, 2014. április

Részletesebben

Tudományos Ismeretterjesztő Társulat

Tudományos Ismeretterjesztő Társulat Sample letter number 5. International Culture Festival PO Box 34467 Harrogate HG 45 67F Sonnenbergstraße 11a CH-6005 Luzern Re: Festival May 19, 2009 Dear Ms Atkinson, We are two students from Switzerland

Részletesebben

COOPERATION AGREEMENT

COOPERATION AGREEMENT COOPERATION AGREEMENT I, Mátyás Prikler hereby confirm in the name of the above partner organisation my interest in participating in the preparation, realization and evaluation of the 5 th GOMBUSHO WORKSHOP

Részletesebben

YaraGeneráció. Koronczai Rita

YaraGeneráció. Koronczai Rita YaraGeneráció Koronczai Rita YARÁRÓL Author Date: 09.03.2009 Page: 2 Yara alapadatok számokban Központi iroda: Oslo, Norvégia Alapítás: 1905. Vezető szerep: ammónia nitrátok NPK speciális termékek Author

Részletesebben

XXI. KICK-BOX VILÁGKUPA

XXI. KICK-BOX VILÁGKUPA XXI. KICK-BOX VILÁGKUPA Szeged, 2015. május 21-24. Összes pénzdíj: 12.700 EUR! A VERSENY RENDEZŐJE: Magyar Kick-box Szakszövetség Tigers Kick-box Szabadidő és Sportegyesület Szeged HELYSZÍN: Szeged, Városi

Részletesebben

FELELETVÁLASZTÓS TESZT

FELELETVÁLASZTÓS TESZT Angol mintavizsga Megoldások FELELETVÁLASZTÓS TESZT 1. a 11. d 2. c 12. a 3. d 13. a 4. a 14. c 5. b 15. a 6. a 16. b 7. b 17. c 8. c 18. c 9. a 19. b 10. c 20. d 1. endurance 2. buoyant 3. foul 4. all-round

Részletesebben

STUDENT LOGBOOK. 1 week general practice course for the 6 th year medical students SEMMELWEIS EGYETEM. Name of the student:

STUDENT LOGBOOK. 1 week general practice course for the 6 th year medical students SEMMELWEIS EGYETEM. Name of the student: STUDENT LOGBOOK 1 week general practice course for the 6 th year medical students Name of the student: Dates of the practice course: Name of the tutor: Address of the family practice: Tel: Please read

Részletesebben

zott az e- - z- r- ben e- r- -es i- - t-

zott az e- - z- r- ben e- r- -es i- - t- a zott az 1960 e z r ben e r es i a a i r meghaladja t The Republic of Korea is one of the newly industrializing economies of Asia (ANIES) which showed spectacular economic development during the recent

Részletesebben

Baldwin St S Ashburn Rd Baldwin St N Anderson St Thickson Rd N Exhibit 'A' to Amendment to the Whitby Official Plan Exhibit 1 Deferral #2 Modification

Baldwin St S Ashburn Rd Baldwin St N Anderson St Thickson Rd N Exhibit 'A' to Amendment to the Whitby Official Plan Exhibit 1 Deferral #2 Modification Baldwin St S Ashburn Rd Baldwin St N Anderson St Thickson Rd N Exhibit 'A' to Amendment to the Whitby Official Plan Exhibit 1 Modification #3 Brawley Rd W Brawley Rd E U Add: Community Central Area Add:

Részletesebben

EXKLUZÍV AJÁNDÉKANYAGOD A Phrasal Verb hadsereg! 2. rész

EXKLUZÍV AJÁNDÉKANYAGOD A Phrasal Verb hadsereg! 2. rész A Phrasal Verb hadsereg! 2. rész FONTOS! Ha ennek az ajándékanyag sorozatnak nem láttad az 1. részét, akkor mindenképpen azzal kezdd! Fekete Gábor www.goangol.hu A sorozat 1. részét itt éred el: www.goangol.hu/ajandekok/phrasalverbs

Részletesebben

DR. BOROMISZA ZSOMBOR. A zalakarosi termáltó tájbaillesztése

DR. BOROMISZA ZSOMBOR. A zalakarosi termáltó tájbaillesztése DR. BOROMISZA ZSOMBOR A zalakarosi termáltó tájbaillesztése A zalakarosi Termáltó és Ökopart projekthez kapcsolódóan a tájépítészeti eszköztár szinte minden elemére szükség volt, hiszen védett növények

Részletesebben

Hearing. Smelling. E m oti o n. Service. Senses. Ta sti n g. látás. tapintás. hallás. szaglás. érzelem. szervíz. érzékek. ízlelés

Hearing. Smelling. E m oti o n. Service. Senses. Ta sti n g. látás. tapintás. hallás. szaglás. érzelem. szervíz. érzékek. ízlelés Seeing látás Hearing hallás Touching tapintás Smelling szaglás Service szervíz E m oti o n érzelem Magyarország / Szlovákia Ta sti n g ízlelés Senses érzékek MSense az új Szolgáltatás Filozófia a magyarországi

Részletesebben

Kerthelyreállítások kezdeményezése, koncipiálása és vezetése a Forster Központban 2007 és 2010 között a KEOP 3.1.3 kódszámú, gyűjteményes és történeti kertek helyreállítása című pályázati konstrukció kiírását

Részletesebben

SAJTÓKÖZLEMÉNY Budapest 2011. július 13.

SAJTÓKÖZLEMÉNY Budapest 2011. július 13. SAJTÓKÖZLEMÉNY Budapest 2011. július 13. A MinDig TV a legdinamikusabban bıvülı televíziós szolgáltatás Magyarországon 2011 elsı öt hónapjában - A MinDig TV Extra a vezeték nélküli digitális televíziós

Részletesebben

72R 802 EFFECTIVE: 72 AC TRANSIT. ``San Pablo. Every day To Downtown Oakland. December 7, Every day To Berkeley Amtrak

72R 802 EFFECTIVE: 72 AC TRANSIT. ``San Pablo. Every day To Downtown Oakland. December 7, Every day To Berkeley Amtrak 802 Berkeley Every day To Downtown 12:13a 12:18a 12:27a 12:34a 1:11a 1:13a 1:18a 1:27a 1:34a 2:11a 2:13a 2:18a 2:27a 2:34a 3:11a 3:13a 3:18a 3:27a 3:34a 4:11a 4:13a 4:18a 4:27a 4:34a 5:11a 5:13a 5:18a

Részletesebben

Szent László TISZK (SZLTISZK) Kocsis Ibolya

Szent László TISZK (SZLTISZK) Kocsis Ibolya Tolna Megyei Önkormányzat Szent László Szakképző Iskolája és Kollégiuma (TISZK) Szent László TISZK (SZLTISZK) Kocsis Ibolya deputy general director Leonardo Partnerships S.O.S. project coordinator Leonardo

Részletesebben

3. Történeti kertek rekonstrukciója Tatai Angolkert és Alcsúti Habsburg kastély kertje

3. Történeti kertek rekonstrukciója Tatai Angolkert és Alcsúti Habsburg kastély kertje Év Tájépítésze pályázat -Wallner Krisztina 3. Történeti kertek rekonstrukciója Tatai Angolkert és Alcsúti Habsburg kastély kertje Az előző EU-s ciklus során kiírt KEOP pályázatok lehetővé tették történeti

Részletesebben

HUNGARY. Budapest R70 OFFICE COMPLEX. 1074 Budapest, Rákóczi út 70-72.

HUNGARY. Budapest R70 OFFICE COMPLEX. 1074 Budapest, Rákóczi út 70-72. HUNGARY Budapest R70 OFFICE COMPLEX 1074 Budapest, Rákóczi út 70-72. 2 0 1 4 Az irodaépület bemutatása INTRODUCTION Az R70 Office Complex irodaház a pesti oldalon a Blaha Lujza tér és a Keleti pályaudvar

Részletesebben

Okolo jižních Čech 2017 / Tour of South Bohemia 2017

Okolo jižních Čech 2017 / Tour of South Bohemia 2017 SL0 Com.no.: 1/ Datum / Date: 30.08.2017 Místo konání / Place: Jindřichův Hradec Startovní listina / Start list POŘ. ST.Č. NÁR. ROK UCI ID PŘÍJMENÍ JMÉNO KLUB DRUŽSTVO ČAS ZTRÁTA Rank Race no. Nat. Bth.

Részletesebben

Construction of a cube given with its centre and a sideline

Construction of a cube given with its centre and a sideline Transformation of a plane of projection Construction of a cube given with its centre and a sideline Exercise. Given the center O and a sideline e of a cube, where e is a vertical line. Construct the projections

Részletesebben

802 Third St. & University Ave.

802 Third St. & University Ave. 802 Third St. & Every day To Downtown 12:13a 12:18a 12:27a 12:34a 1:11a 1:13a 1:18a 1:27a 1:34a 2:11a 2:13a 2:18a 2:27a 2:34a 3:11a 3:13a 3:18a 3:27a 3:34a 4:11a 4:13a 4:18a 4:27a 4:34a 5:11a 5:13a 5:18a

Részletesebben

Röplabdázás Sportág helyzete és jövője

Röplabdázás Sportág helyzete és jövője Röplabdázás Sportág helyzete és jövője RÖPLABDÁZÁS TEGNAP MA HOLNAP Holvay Endre születésének 100. évfordulója tiszteletére rendezett szakmai konferencia Bemutatkozás LUDVIG ZSOLT MRSZ Főtitkár (2013-)

Részletesebben

Bakonyvasút. Vonattal Veszprém és Győr között, a festői szépségű Cuha-völgyön át. Érvényes 2016. február 1-jétől visszavonásig.

Bakonyvasút. Vonattal Veszprém és Győr között, a festői szépségű Cuha-völgyön át. Érvényes 2016. február 1-jétől visszavonásig. Bakonyvasút Érvényes 2016. február 1-jétől visszavonásig 2016 Vonattal Veszprém és Győr között, a festői szépségű Cuha-völgyön át Fotó: Szabó Bence MÁV-START / UMSZ - 07/007/2016 A Bakonyvasút története

Részletesebben

Társadalmi-gazdasági szempontok Az ipari termelési folyamatok kedvezőbbé tétele és az ipari együttműködési láncok sűrűsége pozitív társadalmi és gazdasági eredmények létrejöttéhez is hozzájárul. A társadalmi

Részletesebben

Ibrány Nagydíj Kerékpárverseny

Ibrány Nagydíj Kerékpárverseny Ibrány Nagydíj Kerékpárverseny 2019 évi Magyar Kerékpáros Amatőr bajnokság 11. fordulója Nyílt országúti kerékpárversenyt rendez 2019. július 21 (vasárnap) 10:00 órai kezdettel Ibrány Város Önkormányzata,

Részletesebben

Kovách Ádám főszerkesztő-h. Angi János Kerepeszki Róbert Pallai László

Kovách Ádám főszerkesztő-h. Angi János Kerepeszki Róbert Pallai László Tudomány és kultúra Szerkesztik: ifj. Barta János főszerkesztő Kovách Ádám főszerkesztő-h. Angi János Kerepeszki Róbert Pallai László A szerkesztőség címe: Debreceni Szemle, Szerkesztőségi titkárság Debrecen,

Részletesebben

Prologis Park Budapest-Gyál. Gyál M5. Hungary

Prologis Park Budapest-Gyál. Gyál M5. Hungary Gyál Hungary egy modern disztribúciós központ, melynek 2 000 négyzetméteres területén jelenleg épület található. A park magas minőségű, ügyfél igényekhez igazított raktáregységeket kínál. Az épületek teljesítik

Részletesebben

MEGHÍVÓ. IV. Nemzetközi Rövidpályás Hód Kupa október Gyarmati Dezső Sportuszoda Hódmezővásárhely INVITATION

MEGHÍVÓ. IV. Nemzetközi Rövidpályás Hód Kupa október Gyarmati Dezső Sportuszoda Hódmezővásárhely INVITATION MEGHÍVÓ IV. Nemzetközi Rövidpályás Hód Kupa 2019. október 12-13. Gyarmati Dezső Sportuszoda Hódmezővásárhely INVITATION IV. International Short Course HÓD CUP 12 nd -13 rd October 2019. Gyarmati Dezső

Részletesebben

Intézményi IKI Gazdasági Nyelvi Vizsga

Intézményi IKI Gazdasági Nyelvi Vizsga Intézményi IKI Gazdasági Nyelvi Vizsga Név:... Születési hely:... Születési dátum (év/hó/nap):... Nyelv: Angol Fok: Alapfok 1. Feladat: Olvasáskészséget mérő feladat 20 pont Olvassa el a szöveget és válaszoljon

Részletesebben

VI. Nemzetközi Ügyészi Szeminárium

VI. Nemzetközi Ügyészi Szeminárium VI. Nemzetközi Ügyészi Szeminárium A konferencia címe: Az ügyész és a bíró képzése és továbbképzése felkészítés az etikai kihívásokra. Hazai és nemzetközi tapasztalatok Időpontja: 2014. november 17. A

Részletesebben

Innovative Drug Research Initiative: a Hungarian National Technological Platform. Adam Vas MD PhD Platform Leader

Innovative Drug Research Initiative: a Hungarian National Technological Platform. Adam Vas MD PhD Platform Leader Innovative Drug Research Initiative: a Hungarian National Technological Adam Vas MD PhD Leader The beginning The National Research and Technology Office launches its initiative with the title: Support

Részletesebben

Catering By Budapest Marriott Rendezvényszervezés. Delicious in the details

Catering By Budapest Marriott Rendezvényszervezés. Delicious in the details Catering By Budapest Marriott Rendezvényszervezés Delicious in the details Fresh ideas perfect events Everything you expect. Discover the essence of outside catering by Marriott. With us you will find

Részletesebben

For the environmentally aware

For the environmentally aware Környezet, tudatos embereknek or the environmentally aware A k3 a Könyves Kálmán körúton, a főváros egyik legdinamikusabban fejlődő területén felépülő új A kategóriás fenntartható ház, amelynek legfőbb

Részletesebben

Regional Expert Meeting Livestock based Geographical Indication chains as an entry point to maintain agro-biodiversity

Regional Expert Meeting Livestock based Geographical Indication chains as an entry point to maintain agro-biodiversity How Code of Practice can address the question of biodiversity (indigenous breeds, peculiarities of feeding, rearing traditional or marginalized systems)? Rendek Olga, Kerekegyháza 2009 október 20. 1 2

Részletesebben

E L İ T E R J E S Z T É S

E L İ T E R J E S Z T É S AZ ELİTERJESZTÉS SORSZÁMA: 201. MELLÉKLET : 1 db TÁRGY: Partnervárosi együttmőködés aláírása E L İ T E R J E S Z T É S SZEKSZÁRD MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÖZGYŐLÉSÉNEK 2013. június 27-i ÜLÉSÉRE

Részletesebben

Partnership between Gerjen and Desnogorsk

Partnership between Gerjen and Desnogorsk Honnan érkeztünk? Where do we come from? Testvérvárosi Megállapodás aláírása Gerjenben, 2016. szeptember 25. 25 September 2016 - signing of the Town Twinning Agreement in Gerjen A 2016. évi közös programok

Részletesebben