SZAKMAI HÁTTÉRANYAG A TUDATOS ISKOLA TUDATOS DIÁK C. KAMPÁNYBAN RÉSZT VEVŐ ISKOLÁK SZÁMÁRA 2015

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "SZAKMAI HÁTTÉRANYAG A TUDATOS ISKOLA TUDATOS DIÁK C. KAMPÁNYBAN RÉSZT VEVŐ ISKOLÁK SZÁMÁRA 2015"

Átírás

1 SZAKMAI HÁTTÉRANYAG A TUDATOS ISKOLA TUDATOS DIÁK C. KAMPÁNYBAN RÉSZT VEVŐ ISKOLÁK SZÁMÁRA 2015 Szervezeteink egyik legfontosabb célja a fiatalok jogainak biztosítása azzal a legkézenfekvőbb módszerrel, hogy maguknak a fiataloknak a figyelmét hívja fel a saját védelmük fontosságára, és kezükbe adja azt az ismeretanyagot, amivel tudatosan fel tudnak lépni saját védelmükben. A közösen kialakított szakmai programunk megvalósításának el sem képzelhettünk nagyszerűbb teret, mint ezt a tudást iskolai foglalkozások alkalmával ismerős, megszokott környezetben átadni az ifjú generáció számára. A fiatalok oktatását azért tartjuk kiemelkedő jelentőségűnek, mert élettapasztalatuk jelenleg még hiányzik, befolyásolhatóak, azonban életünk során sok esetben kell szembesülnünk felnőtt társaink hiányos tudásával életünk kiemelkedő területein. A most még fiatal korosztály felnővén társadalmunk legfontosabb dolgozó alappillérét fogják képezni, ezért fontos, hogy jogaikkal tisztában legyenek. Az Egyesületeink kiemelkedően fontosnak tartják a megelőzést és előzetes oktatást, elkerülvén ezzel a kialakult jogviták számának nagyságát oldal

2 1. Általános fogyasztóvédelmi ismeretek Ügyleteket bonyolítunk életünk során, így jutunk hozzá ugyanis a termékekhez és szolgáltatásokhoz. A mindennapi bevásárlás, barátainkkal a kapcsolattartás, kedvenc sorozatunk televízióban történő megtekintése, a nyári utazásunk megszervezésére mind, mindezen kategóriába tartozik. A vállalkozások a fogyasztókkal szemben túlerővel rendelkeznek, éppen ezért a fogyasztók és vállalkozások közötti egyensúlyt teremti meg hatályos szabályozásunk a fogyasztó érdekeinek kiemelt védelmével. Ezen védelmi rendszert nevezzük fogyasztóvédelemnek, melynek részletszabályait mind az Európai Unió, mind a magyar jogalkotó megteremtett, létrehozva ezzel a fogyasztókat védő jogszabályokat, a fogyasztóvédelmi intézményrendszert, így a hatóságokat, bíróságokat, és különböző békéltető fórumokat, lehetőséget teremtve ezek mellett a társadalmi érdekvédelmi szervezetek megalakulására is. Amennyiben a fogyasztó, azaz mi, átlagemberek képesek vagyunk a figyelmünket összpontosítani a vásárolások, és megrendelések esetén, körültekintően és magabiztosan eljárni ügyeinkben, akkor a közösségi és állami szabályozás a saját tudatos magatartásunkat kiegészítve segíti jogaink érvényesítését. Az árak, szavatossági idők, számlák A bevezetőben kifejtett tudatos magatartás a fogyasztó legerősebb védelmi eszköze. A vásárlások és megrendelések során mi magunk tudjuk, mit és hogyan rendeltünk meg, milyen szerződéses feltételek mellett, mi volt az az ajánlat, amit a vállalkozás adott és mit garantált nekünk, mi tudjuk összegyűjteni a bizonyítékokat. Mindig a megelőzésnek kell a szemünk előtt lebegnie, hiszen rajtunk áll majd vagy bukik, mit és hogyan tudunk bizonyítani a jogviták esetén. A legszembetűnőbb és legelsőként figyelendő dolog a kirakott áruk minősége, szavatossága, főleg pl. ha élelmiszerről van szó, illetve azok árai. Sokszor előfordul az a szinte már tipikus eset, hogy a boltok polcain egyszerre több árat is feltüntetnek az adott termékre vonatkozóan. A fizetésnél a pénztáros a magasabb összeget üti be a pénztárgépbe, és ha nem figyelünk, a magasabb árat fizetteti meg a fogyasztóval, holott ezt helytelenül teszi. Akkor ugyanis, amikor a vállalkozás egyszerre többféle árat tüntet fel, kötelessége ezek közül a legalacsonyabbat felszámítani! 2. oldal

3 Az árral kapcsolatban az sem mindegy, hogyan is tüntetik fel azt a polcon. A feltüntetett áraknak már minden költséget, adót tartalmazniuk kell. Ennek megfelelően a teljes árat, hogy ténylegesen mennyit kell fizetnünk az adott áruért, kell látnunk a polcon, vagy a termékre ráragasztva, ráírva, nem eldugva három polccal lejjebb. Azt sem szabad elfelejteni, hogy a vállalkozásnak nem csak az eladási árat, hanem az egységárat is fel kell tüntetni. Az egységár azt a célt szolgálja, hogy a vásárlók könnyebben összehasonlíthassák azt például, hogy a tejből egy liter a többihez képest olcsóbb vagy drágább. Szintén fontos, hogy az ár kiírásakor nem elég csupán az összegnek szerepelnie, hanem azt Magyarország törvényes fizetőeszközében, azaz forintban kell feltüntetni. Fontos emellett kiemelnünk az akciózás intézményét, hiszen sok esetben azt az érzést kelti az akció a vásárlóban, hogy minél előbb, minél többet vásároljon meg az adott termékből, mely sok esetben nem is olcsóbb az egy héttel ezelőtti árnál, csak az akció időtartamára az árat felvitték. Akciós lehet a termék akkor is, amikor hamarabb jár le a szavatossági ideje. A szavatossági idő kérdése sok esetben nem jelenti feltétlenül azt, hogy az adott termék meg is romlik a szavatossági idő lejártával (pl. a konzervek jól bírják még az idejük lejártát követően is). A lejárt szavatosságú élelmiszereket sokszor a szavatossági idő lejártát követően is el lehet fogyasztani, azonban nem véletlenül találta ki a jogalkotó a szavatossági idő szükségességét, hiszen a romlandó termékek elfogyasztása a szavatossági időt követően valóban károsak lehetnek egészségünkre. Ezekre figyeljünk! Érdekesség: kizárólag a szavatossági idő lejártára tekintettel évente több ezer tonna, adott esetben tökéletes áru kerül kidobásra a szavatossági idő lejárta okán, miközben magas éhezési ráták vannak akár Európa vagy a világ más tájain. A nyugta vagy számla az az eszköz, mely bizonyítja, hogy hol és milyen terméket, mely időpontban vásároltunk. Természetesen életszerűtlen lenne minden egyes vásárlásról megtartani a nyugtát, azonban néha, egy meghatározott ideig hasznos, különös tekintettel a nagy értékű árukra, melyek akár hosszú idő múlva (pl. fél év) is lehetőséget teremtenek nekünk a reklamációink esetén annak igazolására, hogy a terméket valóban ebben a boltban, ezen időpontban vásároltuk. E nélkül az eladó jogosan szóba se áll velünk. Számlát vagy a vásárlást igazoló nyugtát az eladónak minden esetben kötelessége a rendelkezésünkre bocsátania, ne legyünk restek, ha nem adja, kérjük el azt. A vásárlók könyve, panasz Minden üzletben fellelhető az úgynevezett vásárlók könyve. A vállalkozásnak el kell helyeznie azt jól látható és könnyen hozzáférhető helyen, ahova a vásárlók bejegyezhetik az üzlet működésével, továbbá az ott folytatott kereskedelmi tevékenységgel kapcsolatos panaszaikat és javaslataikat. A vásárlót e jogának gyakorlásában megakadályozni vagy befolyásolni tilos. A vásárlók könyve nem egy különleges szolgáltatás, azt ingyenesen kell biztosítani, átadni, lehetőséget teremteni a bejegyzésre. Ha bármilyen problémánk van a vásárlással kapcsolatban, úgy jogunk van panasszal élni. 3. oldal

4 Panaszunkat közölhetjük szóban személyesen, telefonon vagy írásban. Amennyiben az első megoldást választjuk, akkor a vállalkozás köteles ezt haladéktalanul kivizsgálni, és ha kell, orvosolni. Ha pedig ennek eredményével nem vagyunk elégedettek, vagy olyan a panasz természete, hogy azt a kereskedő nem tudja helyben vizsgálni, akkor mindkét esetben részletes jegyzőkönyvet kell, hogy felvegyen erről. Ekkor a jegyzőkönyv egy másolati példányát szükséges részünkre átadnia! Ne feledjük azt sem, ha írásbeli (például: , posta, fax) panasszal éltünk a kereskedőnél vagy telefonon közöltük kifogásunkat, akkor erre harminc napon belül érdemi választ kell, hogy kapjunk. Új, használt, hibás, vagy tiltott? Ne felejtsük el, hogy a vásárlások alkalmával milyen cél vezérel minket. Nem mindegy ugyanis, és különbséget kell tennünk a vásárolt termék új vagy használt volta tekintetében. Új termékek esetén illet meg minket időben a leghosszabb védelem. Használt áruk esetében ez az idő jelentősen lecsökken, adott esetben már nem is érvényesül. Használt termékek esetén pontosan legyünk tisztában, hogy milyen állapotban vásároljuk meg a terméket (pl. autót) és a lehetős legszélesebb körben rögzítsük írásban annak állapotát, ezzel igazolva azt, hogy milyen szempontok figyelembevételével adtunk ki pénzt a termékre. Az új és használt, illetve hibás termékek megkülönböztetése azért is fontos, mert ha szabad szemmel észlelhető hiba van a terméken és ennek tudatában vásároljuk azt meg, úgy igényérvényesítésünk erre a hibára nem terjedhet ki később. Ezért is mondja polgári törvénykönyvünk, hogy a szolgáltatást a kötelem tartalmának megfelelően kell teljesíteni. Ha tehát kifejezetten a hibára tekintettel vásároltuk meg azt a terméket és kaptunk esetleg belőle előzetesen árengedményt, az úgy minősül, hogy a vállalkozással ez volt a megállapodásunk, a kötelem tartalmát így határoztuk meg. Ugyanígy rendelkezik később is a már említett jogszabály, miszerint a terméknek rendelkeznie kell azzal a minőséggel, és nyújtania kell azt a teljesítményt, amely azonos rendeltetésű szolgáltatásoknál szokásos, és amelyet a jogosult elvárhat, alkalmasnak kell lennie a jogosult által meghatározott célra, ha ezt előre közölte a vállalkozással, és azokra a célokra is alkalmasnak kell lennie, amelyekre más, azonos rendeltetésű szolgáltatásokat rendszerint használnak, meg kell felelnie a minőségi követelményeknek. Ennek megfelelően, ha a szolgáltatás a teljesítés időpontjában nem felel meg a szerződésben vagy jogszabályban megállapított minőségi követelményeknek, úgy a vállalkozás hibásan teljesít. A vásárlásnál ezen kívül további szigorú szabályok érvényesülnek a gyermekekkel kapcsolatosan. A gyermekek fejlődésére és egészségére káros alkohol és dohányáru semmilyen esetben sem adható ki 18 éven aluli fiatal részére, ez tilos. Ha valamelyik kereskedő megsérti ezt a szabályt, úgy a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóságnál kell bejelentéssel élni, amely szigorú büntetéssel élhet a vállalkozással szemben, akár be is zártathatja az üzletet és súlyos bírsággal sújtja. 4. oldal

5 Jótállás szavatosság Az első és legfontosabb, hogy bátran reklamáljunk, ha valamilyen gondunk akad a vásárlás során, vagy azt követően. Két- két fajta igénnyel is élhetünk a vállalkozással szemben, ha egy termék tönkremegy: 1. Elsősorban kérhetjük, hogy az adott terméket a vállalkozás javítsa ki, valamint annak kicserélésére is jogunk van. 2. Másodsorban pedig, ha ez utóbbiakat a kereskedő nem vállalja, vagy pedig megfelelő határidőben ezeket nem tudja megtenni, akkor árleszállításra, vagy a teljes vételár visszatérítésére vagyunk jogosultak. Ez utóbbi jelenti az úgynevezett elállási jog gyakorlását, amikor a teljes összeget visszakapjuk természetesen ekkor a terméket is vissza kell adnunk. Ahhoz viszont, hogy az említett jogokat érvényesítsük, mindenképpen szükség van a vásárlást igazoló blokkra, hiszen az bizonyítja, hogy az adott kereskedőnél vásároltuk a terméket. Ennek hiányában elutasíthatja panaszunkat. Amint észleljük, hogy egy termék hibás, haladéktalanul vigyük vissza a vásárlás helyszínére azt, ez a mi kötelezettségünk. Ha a hibát két hónapon belül jelentjük be, akkor még határidőben vagyunk. Fontos, hogy a vásárlástól számított hat hónapon belül, ha a kereskedő nem bizonyítja, hogy ő még hibátlan terméket adott el, akkor úgy kell tekinteni, mintha az áru már a vásárláskor hibás lett volna. Hat hónapon túl viszont a bizonyítási kötelezettség minket terhel, azaz szavatosság esetén nekünk kell akár szakértői véleménnyel igazolni, hogy a termék gyártási hibás. Összességében két év szavatossági időn belül élhetünk kifogásunkkal. Szavatossági jogaink érvényesítése során minden költség javítás, szállítás, munka és anyagdíj a kereskedőt terheli. Nem kérheti tehát tőlünk, hogy a javítás vagy a kicserélés költségeit vagy egyebet fizessünk meg neki. Csak akkor van lehetőség kérni a kijavítást, vagy kicserélést, az árleszállítását, illetve a teljes vételár visszafizetését, ha valóban minőségi problémáról van szó. Ez azt jelenti, hogy ha például megveszünk egy kesztyűt, de csak később jövünk rá, hogy nem tetszik a mintája vagy anyaga és visszavisszük, akkor pusztán az eladó jóindulatán múlik, hogyha kicseréli, ebben az esetben ugyanis nem köteles erre. Sokszor előfordul, hogy a vállalkozó elismeri a hibás teljesítést, ugyanakkor a pénzt nem adja vissza, de egyidejűleg azt mondja, hogy annak árát levásárolhatjuk. Ezért érdemes azzal 5. oldal

6 tisztában lenni, hogy hiába ajánlják fel sok helyen ezt, az csupán a kereskedő saját döntése. Ha tehát úgy véljük, hogy jobban járunk bármelyik igénnyel az említett négy közül, akkor bátran kérjük inkább azt és merjünk élni jogainkkal! Fontos különbséget tenni a szavatosság és jótállás között is. A köznyelv sokszor a garancia szót használja, ami nem más, mint a jótállás. A jótállás lényegében a szavatossági idő első hat hónapjában minket megillető könnyebbség, hogy a bizonyítási kötelezettség a vállalkozást terheli és nem minket, csak a kereskedő vagy a jogszabályok által meghatározott ideig. Érdemes tehát odafigyelni arra, hogy az árucikkre, amit veszünk, biztosítanak-e jótállást. Meg kell különböztetnünk a kötelező jótállást, melyet jogszabály ír elő, illetve a szerződéses jótállást, melyet a kereskedő vállal adott termékre. A jótállás számos termékre kötelező, tehát a jogszabály által előírtak miatt a kereskedőnek jótállást kell vállalnia, például a következő árucikkekre: bruttó Ft vételár feletti mobiltelefonok, órák, bútorok, napszemüvegek, laptopok, tabletek. E termékek esetében legalább egy évig léphetünk fel hibás teljesítés miatti igényünkkel a vásárlástól számítva, és azt az egy éven belül bármikor érvényesíthetjük. Ez persze nem jelenti azt, hogy a kereskedő, illetve a nagyobb márkák csak egy évre biztosíthatják nekünk ezt a lehetőséget. Lehetőségük van ezt több évre is vállalni, az egy év csak a minimum határidő erre vonatkozóan. Szintén kötelező a jótállás a javító-karbantartó tevékenységre, például televízió javítására a jótállási idő ebben az esetben hat hónap, feltéve, hogy a javító-karbantartó munka díja a forintot meghaladta. Ugyancsak kötelező, három évre kiterjedő a jótállás új lakásépítéssel kapcsolatban az átadás- átvétel időpontjától kezdődően. Fontos, hogy jótállás esetén a vállalkozásnak jótállási jegyet kell kiállítania, és tudnunk kell azt is, hogy a rögzített bekötésű és a 10 kg-nál súlyosabb, vagy tömegközlekedési eszközön kézi csomagként nem szállítható fogyasztási cikket az autó kivételével a helyszínen kell megjavíttatni. Végül lényeges az is, hogy ha egy árucikk elromlik és emiatt teszünk panaszt, úgy erről minden esetben köteles a kereskedő jegyzőkönyvet felvenni, és annak másolatát át kell adnia számunkra. 2. Üzleten kívüli értékesítés, távollévők közötti szerződések Két olyan különleges értékesítési forma alakult ki napjainkban, melyek a gyorsabb és egyszerűbb, vagy valamilyen a fogyasztók figyelmének felkeltésével, a termék bemutatásával kerül megvásárlásra. Ez a kettő üzleten kívüli értékesítés melynek legelterjedtebb formája a termékbemutatókon történt vásárlás, illetve a távollévők között megkötött szerződések, mely megvalósulási formája az internetes vásárlás. A termékbemutatók veszélyeiről nem szeretnénk hosszú tájékoztatást adni, mert a gyermekeket még nem veszélyezteti oly mértékben, mint a másik kiszolgáltatott réteget, az időseket. Mégis érdemes beszélni a dologról, különösen, hogy a gyermekek fiatal felnőtté serdülése utáni munkakeresés alkalmával legalább egyszer az életük során kapcsolatba kerülnek a másik oldallal, és a vállalkozások értékesítőként kívánják elhelyezni őket a munkaerőpiacon. 6. oldal

7 Nagyon fontosnak tartjuk kiemelni, hogy az alábbiakban részletezett jogosultságok plusz jogosultsások a már fentiekben kifejtetteken felül. Ennek megfelelően tehát, az általános eljárások ezen értékesítések esetén is alkalmazandóak. Termékbemutató Még mindig sok vállalkozás szervez különböző termékbemutatókat, amelyek alkalmával előre jól kidolgozott marketing-technikákkal veszik rá a fogyasztókat arra, hogy minden fajta hasznos terméket vásároljanak. Az árubemutatón részt vevők azonban nincsenek ekkor olyan helyzetben, hogy felelősségteljesen végig tudják gondolni, valóban szükségük van-e például a több százezer forintba kerülő edénykészletre vagy például robotgépre. Sokan azzal sincsenek tisztában, hogy a jogszabályokilyenkor többletvédelemben részesítik a fogyasztót. Lényeges, hogy ha egy fogyasztó a vállalkozás üzletén vagy telephelyén kívül köt szerződést, úgy olyan speciális jogok illetik meg, mellyel a megkötött szerződéstől indokolás nélkül a jogszabályban meghatározott időtartamon belül elállhat. Ennek megfelelően tisztában kell lenni a szerződéskötés helye üzleten kívülinek minősül-e vagy sem. Ilyen helyszínnek minősül például, ha a szerződéskötésre a fogyasztó lakásán, munkahelyén, átmeneti tartózkodási helyén kerül sor, feltéve, hogy a megkeresés nem a fogyasztó kifejezett kívánságára történt. Sőt, ilyennek minősül a vállalkozás által külön kereskedési célból szervezett utazás, illetve rendezvény (termékbemutató) alkalmával megkötött szerződés is. A fenti esetekben tehát a különleges jog az, hogy az aláírt szerződéstől, a termék kézhezvételének napjától számított 14 napon (korábban 8 munkanap volt) belül, szolgáltatás nyújtására irányuló szerződés esetében pedig a szerződéskötés napjától számított 14 napon belül indokolás nélküli elállhat a fogyasztó. Ebben az esetben tehát a termék nem hibás, a jogalkotó a szerződéskötés körülményeire tekintettel engedi meg, hogy a fogyasztó meggondolja magát. Amennyiben az elállási nyilatkozatot időben feladja a fogyasztó, vagy eljuttatja a vállalkozáshoz, majd az árut is elküldeni a kereskedőnek, ekkor visszajár minden addig befizetett forint. A nyilatkozatot a fogyasztó írásban tegye meg az igazolhatóság okán. Határidőben érvényesítettnek kell tekinteni akkor az indokolás nélküli elállási jogot, ha még a 14 napos határidő lejárta előtt elküldjük az erről szóló nyilatkozatot (tehát nem a vállalkozáshoz történő megérkezés, hanem a feladás időpontja a mérvadó). A fogyasztó érvényesen nem mondhat le az őt megillető 14 napos elállási jogról. Ha a vállalkozás a jogról lemondó nyilatkozatot írat alá a fogyasztóval, az semmisnek minősül. Nem kell továbbá használati díjat vagy bánatpénzt, kötbért, kártérítést fizetni sem akkor, ha 14 napon belül áll el a fogyasztó a szerződéstől. Csak akkor tarthat igényt ugyanis a vállalkozás bármilyen költségre, ha rendeltetésellenesen használta a vásárló a terméket, és ebből a kereskedőnek kára származott. Ugyanilyen fontos, hogy a vállalkozásnak legkésőbb a szerződés megkötésekor írásban kell tájékoztatnia a fogyasztót arról, hogy megilleti az 7. oldal

8 említett indokolás nélküli elállási jog: ha ugyanis ezt nem teszi meg, úgy meghosszabbodik az elállásra nyitva álló határidő további 12 hónappal. Végül fontos tisztában lenni azzal is, hogy ha a termék vételárának fedezésére kapcsolt hitelszerződést kötött a fogyasztó, úgy az indokolás nélküli elállási jog gyakorlása felbontja ezt a hitelszerződést is. Internetes vásárlás A gyermekek számára azonban fontosabb, mert fiatal koruk ellenére kapcsolatba kerülnek az internettel, egyre gyakoribb, hogy a fogyasztók távollevők között - így például interneten - kötött szerződés keretében rendelnek meg valamilyen terméket, vesznek igénybe szolgáltatást. Nem árt tudni, hogy ebben az esetben is speciális jogok illetik meg a fogyasztókat. Fontos először is tisztázni azt, hogy mely szerződéseket sorolhatunk pontosan e körbe. Az internetes vásárlás körébe azok a szerződések tartoznak, amelyeket fogyasztó és vállalkozás köt egymással termék, illetve szolgáltatás értékesítésére a vállalkozás által működtetett távértékesítési rendszer keretében oly módon, hogy a szerződés megkötése érdekében a vállalkozás kizárólag távértékesítési rendszert alkalmaz, azaz az értékesítő és vásárló nincs egyidejűleg jelen, és kizárólag távollévők közötti kommunikációt lehetővé tevő eszköz útján kötik meg a szerződést (pl. telefon, internet). Nem árt tudni, hogy a vállalkozás a szerződés megkötése előtt igen részletes tájékoztatást köteles nyújtani a fogyasztónak, hiszen fel kell tüntetnie többek közt cégnevét, székhelyét, adószámát és telefonszámát. Ugyanúgy információt szükséges adnia a megrendelni kívánt árucikk lényeges tulajdonságairól, annak áráról, szükség szerint a szállítás költségéről, valamint a fizetés, a szállítás vagy a teljesítés egyéb fontos feltételeiről is. Legfontosabb azonban a kötelezően közlendők kapcsán az elállási jogról való tájékoztatás, ilyen esetben ugyanis speciális védelem illeti meg a fogyasztót, aki a szerződéstől tizennégy napon belül indokolás nélkül elállhat. Az elállási jog attól a naptól kezdve gyakorolható, amikor az áru átvételre került, szolgáltatás nyújtása esetében pedig a szerződés megkötésének napja a mérvadó. Ha a vállalkozás az elállási jogról nem adta meg az említett tájékoztatást, úgy az elállásra nyitva álló 14 napos határidő tizenkét hónappal hosszabbodik meg (ezt az áru átvételének napjától, szolgáltatás nyújtása esetében pedig a szerződés megkötésének napjától kell számítani). Amennyiben pedig a vállalkozás mégis teljesítené tájékoztatási kötelezettségét, akkor a fogyasztó számára az elállásra nyitva álló 14 napos határidő attól a naptól kezdődik, amikor a tájékoztatót kézhez kapta. Az elállási jog érvényesítése esetén a vállalkozás a fogyasztó által kifizetett összeget haladéktalanul, de legkésőbb az elállást követő tizennégy napon belül köteles visszatéríteni. A fogyasztó ekkor az elállási jog gyakorlása miatt az áru visszaszolgáltatásával kapcsolatban felmerült költségeket viseli, kivéve, ha a vállalkozás vállalta e költség viselését, viszont ezen felül egyéb költség nem terheli. A kereskedő azonban követelheti az áru nem rendeltetésszerű használatából eredő kárának megtérítését. 8. oldal

9 Fontos tudni azt is, hogy ha a fogyasztó az árucikk vételárának fedezésére kapcsolt hitelszerződést kötött, úgy elállási jogának gyakorlása a fogyasztási kölcsönszerződést is felbontja. Ekkor a vásárlótól a kölcsönszerződés felbontása miatt semmilyen kamat vagy egyéb költség nem követelhető. A fentiekre tekintet nélkül a fogyasztó a termék vagy szolgáltatás természeténél fogva - az indokolás nélküli elállási jogát nem gyakorolhatja, amennyiben például a szolgáltatás nyújtására vonatkozó szerződés teljesítését a fogyasztó beleegyezésével a vállalkozás már megkezdte, és a fogyasztó tudomásul vette, hogy a szolgáltatás egészének teljesítését követően felmondási jog nem illeti meg. E körbe tartozik az olyan árucikk is, amely a fogyasztó személyéhez kötött, illetve amely utasításai alapján vagy kifejezett kérésére került előállításra, vagy amely természeténél fogva nem szolgáltatható vissza vagy gyorsan romlandó. Hang-, illetve képfelvétel, valamint számítógépi szoftver példányára vonatkozó szerződés megkötésekor sem gyakorolható az elállás, ha a csomagolást a fogyasztó felbontotta, végül hírlap, folyóirat és időszaki lap terjesztésére vonatkozó szerződés, illetve szerencsejáték-szerződés esetében szintén nem illeti meg a vásárlót e lehetőség. Legyünk tisztában azzal, hogy online árverés esetén sem illetik meg a fogyasztót a fentebb bemutatott jogok. Szintén nem vonatkozik az indokolás nélküli elállási jog a pénzügyi ágazati szolgáltatásokra irányuló szerződésekre, automatákból történő értékesítésre, az építési szerződésekre, valamint az ingatlan tulajdonjogának vagy ingatlanra vonatkozó más jog megszerzésére irányuló szerződésekre sem (kivéve a bérleti szerződést), vagy ha a fogyasztó nyilvános telefonállomás útján köt szerződést elektronikus hírközlési szolgáltatóval. Az elállási jog továbbá akkor sem gyakorolható, ha például ételt rendelünk, vagy szállással, utazással, rendezvénnyel kapcsolatban veszünk igénybe szolgáltatást, például interneten rendelünk belépőjegyet. 3. Utazás Röviden szeretnénk szólni a nem kis jelentőséggel bíró nyaralásokról, utazásokról, melyek nem napi rendszerességgel fordulnak elő életünkben, de a pihenésünk és kikapcsolódásunk egyik alapkövei. Az utazási szerződést csak írásban lehet érvényesen megkötni vagy módosítani. Amennyiben a szerződés megkötésére nem kerül sor, úgy a szerződés semmis. Azaz nem vonatkozik ránk, azaz a fogyasztókra ekkor semmilyen kötelezettség a szerződésből eredően. Az utazás megkezdését megelőző 20 napon belül már nem emelheti az utazási vállalkozás a részvételi díjat és nem követelhet plusz befizetést. Ha a vállalt szolgáltatást nem megfelelően teljesíti az utazásszervező, köteles a részvételi díjat arányosan leszállítani. Ide tartozik az az eset, ha például a vállalt négycsillagos helyett rosszabb minőségű a szálláshely vagy az előzetes ígéret ellenére nem áll rendelkezésünkre magyar nyelvű idegenvezetés egyes programok során. Ha bármilyen gond adódna az utazás során, kifogásunkat elsősorban az utaskísérővel közöljük. Amennyiben nincs utaskísérőnk, úgy a helyszíni szolgáltatóval (pl.: szálloda), aki erről jegyzőkönyvet köteles felvenni. Amennyiben a helyi szolgáltató nem orvosolja a panaszunkat, azt az utazási vállalkozást vagyunk kötelesek értesíteni, akivel a szerződést megkötöttük. 9. oldal

10 Mindenképp dokumentáljuk kifogásunkat annak érdekében, hogy jogainkat később érvényesíteni tudjuk! Készítsünk pl.: fényképfelvételeket vagy a hozzánk hasonlóan pórul járt utastársaink által is aláírt jegyzőkönyv/panasz leírás másolatát szerezzük be, illetve írjuk le a helyszínen a panaszunkat és két tanúval írassuk alá azt. A hazaérkezést követően ezt kell haladéktalanul eljuttatnunk az utazásszervezőhöz. Külön ki kell emelnünk repülővel történő utazásokat. Amennyiben a légijáratunkat törlik, úgy bizonyos kivételekkel jogunk van a jegyár visszatérítésére vagy átfoglalásra, emellett ellátásra és kártalanításra is. Figyeljünk arra, hogy nem mindegy, Európai Unión belül, vagy azon kívül utazunk-e, más és más szabályok érvényesek az utazásainkra. Amennyiben járatunk késik, úgy megilleti a fogyasztókat az ellátáshoz, szállodai elhelyezéshez és szállításhoz, valamint a jegyár visszatérítéséhez való jog, illetve egyes esetekben a kártalanítás is. Ki kell emelnünk továbbá, hogy egyre több helyre indulnak olcsó járatok, melyek megrendelése és foglalása esetén különös figyelmet kell fordítania a fogyasztóknak. Az olcsó járatok általában a szolgáltatásokon való spórolással tudják csökkenteni áraikat, és minden, a szoros utazáson felüli tételeket külön számláznak. Ezekre az utazási szolgáltatásokra a szigorú méret-, és súlyszabályok is jellemzőek, így ha nem figyelünk oda kellőképpen, még drágább is lehet az utunk, mintha megfizettük volna a hagyományos légitársaságok árait. 4. Elektronikus hírközlés Az elektronikus hírközlési szolgáltatásokat a fogyasztók a mindennapjaik során gyakorta igénybe veszik, ide tartoznak például a vezetékes- és mobiltelefon-, internet-, valamint televízióelőfizetésekre vonatkozó szolgáltatások. Az első és legfontosabb, hogy a szerződéskötés előtt olvassuk át részletesen az aláírandó dokumentumot, ha nem értünk valamit, arra pedig nyugodtan kérdezzünk rá! A szolgáltató ugyanis egyértelmű, közérthető és pontos tájékoztatást köteles adni ennek kapcsán. Ami nagyon fontos az ilyen szerződések esetén, hogy az aláírásra kerülő dokumentum nem tartalmazza a szolgáltató általános szerződési feltételeit, így például a kapcsolódó egyéb díjakat sem, holott azok is a szerződés részét képezik. Az általános szerződéses 10. oldal

11 feltételeket általában a szolgáltatók honlapjukon közzéteszik nagyon sok egyéb információval együtt, ezért érdemes ezeket is figyelni. Legyünk tisztában azzal is, hogy ha hűségszerződést írunk alá, mert ezáltal kedvezményesebb áron vásárolhatunk meg például egy készüléket, úgy amennyiben a hűségidő lejárta előtt mondjuk fel a szerződést, akkor kötbért kell fizetnünk. Kérjünk ezért tájékoztatást arról, hogy a szerződés felmondása számunkra pontosan milyen összegű kötbérfizetési kötelezettséggel jár! Ne felejtsük azt sem, hogy a szolgáltató nem követelhet tőlünk díjat, ha olyan szolgáltatást értékesít számunkra, amelyet nem rendeltünk meg. Ez azt jelenti, hogy ha olyan szolgáltatást kínálnak részünkre, amelyet meg sem rendeltünk, akkor az aktiválásához szükség van a kifejezett elfogadó nyilatkozatunkra. Ha bármilyen telefonos bejelentést tettünk a szolgáltatónál, úgy az arról készült hangfelvételt 30 nap alatt ki kell adni számunkra, bejelentésenként egy alkalommal ingyenesen. Amennyiben probléma adódna például a televízióadással, internettel, nem árt, ha tudjuk: a szolgáltató köteles a hibabejelentéseinket 48 órán belül kivizsgálni és a vizsgálat eredményéről minket tájékoztatni. Ráadásul, a hiba bejelentésétől a hiba kijavításáig eltelt idő a 72 órát nem haladhatja meg. Amennyiben telefonon keresett meg minket a szolgáltató, úgy legyünk tisztában azzal, hogy köteles a szolgáltató ezt a beszélgetést rögzíteni és kérelmünkre azt kiadni. Ennek a felvételnek akkor van jelentősége, amikor a szerződésünk módosul kvázi a tudtunk nélkül, mert azt hisszük, hogy a beszélgetésünk alkalmával mi nem adtunk engedélyt a szolgáltatónak a módosításra, pedig a szolgáltató így rögzítette a módosítást. Ilyenkor a hanganyagból kiderül, hogy milyen nyilatkozatokat tettünk telefonon. Nagyon fontos tudni, hogy amikor az ország határát átlépjük, akkor a szolgáltatásunk díja megváltozik, és adott esetben négyszeres, ötszörös áron telefonálunk, vagy csak internetezünk. Minden esetben kérdezzék meg elutazás előtt, milyen ár érvényes a külföldi tartózkodás esetére. 5. Tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat A hétköznapi vásárlások során nem egy esetben lehet találkozni olyan kereskedelmi gyakorlattal, melyet tisztességtelennek ítélünk meg. A tisztességtelen gyakorlatra már a jogalkotók is felfigyeltek, ezért megalkotásra került a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatokról szóló irányelv. Bizonyos gyakorlatok az irányelv, és az azt átvevő magyar törvény szerint minden esetben tisztességtelennek minősülnek. Ezeket 31 pontban foglalták össze, melyet úgynevezett feketelistának is szoktunk nevezni. Például ha hatalmas akciót hirdet a közeli bevásárlóközpont, mire azonban az áruházba értek, a termék minden egyes darabja elfogyott, az akkor minősül tisztességtelennek, ha a vállalkozásnak alapos oka volt feltételezni, hogy az árut vagy azt helyettesítő árut nem tudja megfelelő ideig és mennyiségben árulni (ez az úgynevezett csalogató reklám). Az a kereskedői állítás, mely szerint egy adott áru csak rövid ideig áll rendelkezésre, akkor bizonyul tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatnak, ha valótlanul állítja ezt a vállalkozás azért, hogy azonnali döntéshozatalra késztesse a fogyasztót. Ha a vállalkozás azzal hirdeti például új, 15 ezer forintba kerülő pendriveját, hogy arra egy év jótállást biztosít saját döntése szerint, és ezt saját akciójaként tünteti fel, a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat szintén megállapítható, hiszen azt a jogszabály is biztosítja. Természetesen ez utóbbi körbe tartozik az is, ha a kereskedő külön akcióként szerepelteti, hogy az új terméket, ha hibás, kijavítja vagy kicseréli, hiszen erre amúgy is jogszabályi kötelezettsége van. 11. oldal

12 Szintén gyakori, hogy valamely áruházlánc versenyt hirdet: például aki a legfrappánsabb szlogent találja ki a céggel kapcsolatban, az nyer egy MP3-as lejátszót. Nem tisztességtelen ez a kereskedelmi magatartás, ha ezt követően például egy MP4-est kap a győztes, mert az ígért díj helyett egy értékesebb és modernebb termékhez jutott hozzá a nyertes, és ez ésszerű helyettesítési díjnak minősül. Tisztességtelen viszont az, ha arra biztatják a gyerekeket, hogy egy adott árut vegyenek meg, vagy azt vetessék meg szüleikkel. Ha pedig nyereménnyel kecsegtetik a vásárlókat arra az esetre, ha megvesznek egy terméket, de nyeremény nem is létezik: az szintén a feketelistába ütközik. A tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilos. A tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat megsértése miatt a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság, illetve meghatározott esetekben a Gazdasági Versenyhivatal jár el, kivéve, ha az pénzpiacot érint, mert akkor a Magyar Nemzeti Bank a felelős az eljárás lefolytatásáért. 6. Intézményrendszer A mai magyar fogyasztóvédelemre vonatkozó intézményrendszer több nagy részből áll. A fogyasztóvédelem hatósági eljárásait a fogyasztóvédelmi hatóság folytatja le, az egyéni jogvitákban pedig a kereskedelmi- és iparkamarák mellett működő békéltető testületek, valamint a közjegyzők, ha a vitában megjelölt érték az Ft-ot nem haladja meg, és bíróságok járnak el. A fogyasztóvédelmi hatóságok nem arra hivatottak, hogy az egyéni fogyasztói jogvitákat megoldják. Nem is oldhatják meg azokat, hiszen jogszabály szerint erre nincsen hatáskörük. Ezen hatóságok szerepe az, hogy a vonatkozó jogszabályokat betartassák a vállalkozásokkal és amennyiben jogsértést tapasztalnak, akkor eljárást kezdeményezzenek. Ilyen eljárást indítanak akkor, ha egy kereskedő megsérti a kötelezettségét és nem vesz fel jegyzőkönyvet a panaszról vagy amennyiben arra nem küld nekünk választ harminc napon belül. Ha pedig az eljárás eredményeképpen megállapítják, hogy jogszabálysértés történt, akkor a meghatározott szabályok szerint eljárva tudnak a jogsértőkkel szemben szankciót alkalmazni és bírságot kiszabni. Fontos tudni, hogy sok esetben a fogyasztónak lehetősége van szakvéleményt kérni például a fogyasztóvédelmi hatóságtól, aki tényleg független szakértőnek számít, és nem egy vállalkozás által megbízott szakértő. Természetesen egyedi fogyasztói jogvita esetén is van megoldás. Hazánkban már 15 éve működnek a békéltető testületek, minden megyében és a fővárosban is van egy testület, ezek a kereskedelmi és iparkamarák mellett tevékenykednek teljesen függetlenül. Eljárásuk ingyenes és gyors, arra hivatottak, hogy egyezséget érjenek el a fogyasztó és a vállalkozó között, ha vita támad a vásárlással, szolgáltatással kapcsolatban. Ha nem jön létre egyezség, a testület dönt az ügyben, és megalapozott igény esetén kötelező erejű határozatot, illetve ajánlást hoz annak megfelelően, hogy a vállalkozás tett-e alávetési nyilatkozatot, vagy kötelezőnek fogadta-e el a döntést magára nézve. Ha tehát a vállalkozás elfogadja a döntést, akkor az kötelező erejű, ezzel az ügy megoldódott, és az eljárást nem kell a drága, hosszú és bonyolult bírósági útra terelni. Ellenkező esetben ajánlást tud hozni a testület, amelyet ha nem teljesít a vállalkozás, az ügy nyilvánosságra kerül (tény, hogy nem bírságolhat a testület, hiszen nem hatóság). A békéltető testületek eljárása tehát gyors, szakszerű, és ami a legfontosabb: ezek igénybe vétele ingyenes a fogyasztók számára. 12. oldal

13 Fontos, hogy maga az eljárás a fogyasztó kérelmére indul. Ahhoz tehát, hogy az meginduljon és eredményes is legyen, ki kell tölteni egy kérelmet, amiben a fogyasztó leírja a lényegesebb adatait és a kereskedő adatait, a vitás esetet röviden és meg kell neveznie a kereskedővel szembeni konkrét igényét. Csatolni kell még azokat a bizonyítékokat, amelyek a fogyasztó igazát támasztják alá. Az eljárásról még azt érdemes tudni, hogy maximum 90 napig tart, ez kivételes esetben még 30 nappal meghosszabbítható, viszont a gyakorlatban már ennél sokkal hamarabb is döntés születik. A fogyasztó a békéltető testületi eljáráson kívül természetesen fordulhat a vitában megjelölt értéktől függően elsődlegesen közjegyzőhöz fizetési meghagyás kibocsátása iránt, vagy ha az érték az Ft ot meghaladja, közvetlenül bírósághoz az egyedi vita eldöntése érdekében. Ezek az eljárások azonban már nem ingyenesek. 13. oldal

2 Csütörtök. 3 Péntek

2 Csütörtök. 3 Péntek 2014/1. hét Január 30 31 1 2 3 4 A kereskedőnek egyértelműen kell feltüntetnie a termék vételárát. 5 2014/2. hét Január 6 7 8 9 10 11 Több vételár feltüntetése esetén a legalacsonyabbat kell a fogyasztónak

Részletesebben

FOGYASZTÓVÉDELMI SZAKMAI HÁTTÉRANYAG ÁLTALÁNOS- ÉS KÖZÉPISKOLÁK RÉSZÉRE

FOGYASZTÓVÉDELMI SZAKMAI HÁTTÉRANYAG ÁLTALÁNOS- ÉS KÖZÉPISKOLÁK RÉSZÉRE FOGYASZTÓVÉDELMI SZAKMAI HÁTTÉRANYAG ÁLTALÁNOS- ÉS KÖZÉPISKOLÁK RÉSZÉRE A Fogyasztóvédők Országos Egyesülete a 2014 szeptemberében kezdődő tanévre meghirdette a magyarországi általános- és középiskolák

Részletesebben

Fogyasztóvédelmi percek

Fogyasztóvédelmi percek Fogyasztóvédelmi Egyesületek Országos Szövetsége Fogyasztóvédelmi percek Szakmai háttéranyag 1 I. Bevezetés Napjainkban egyre többet fogyasztunk, termékeket vásárolunk, szolgáltatásokat veszünk igénybe,

Részletesebben

Mit kell tudni az üzleten kívüli és a távollévők közötti szerződésekről? - gyakori kérdések és válaszok -

Mit kell tudni az üzleten kívüli és a távollévők közötti szerződésekről? - gyakori kérdések és válaszok - Mit kell tudni az üzleten kívüli és a távollévők közötti szerződésekről? - gyakori kérdések és válaszok - 1. A fogyasztó termékbemutatón vett részt Hajdúszoboszlón, ahol egy nagy értékű porszívót vásárolt.

Részletesebben

17/1999. (II. 5.) Korm. rendelet. a távollevők között kötött szerződésekről

17/1999. (II. 5.) Korm. rendelet. a távollevők között kötött szerződésekről 17/1999. (II. 5.) Korm. rendelet a távollevők között kötött szerződésekről A Kormány a fogyasztóvédelemről szóló 1997. évi CLV. törvény 55. -ának e) pontjában foglalt felhatalmazás alapján a következőket

Részletesebben

17/1999. (II. 5.) Korm. rendelet a távollevők között kötött szerződésekről

17/1999. (II. 5.) Korm. rendelet a távollevők között kötött szerződésekről 17/1999. (II. 5.) Korm. rendelet a távollevők között kötött szerződésekről A Kormány a fogyasztóvédelemről szóló 1997. évi CLV. törvény 55. - ának e) pontjában foglalt felhatalmazás alapján a következőket

Részletesebben

Fogyasztóvédelmi percek

Fogyasztóvédelmi percek Fogyasztóvédelmi Egyesületek Országos Szövetsége Fogyasztóvédelmi percek Szakmai háttéranyag II. (Internetes vásárlás, termékbemutatók, békéltető testületek) 1 I. Bevezetés A Fogyasztóvédelmi Egyesületek

Részletesebben

17/1999. (II. 5.) Korm. rendelet a távollevők között kötött szerződésekről

17/1999. (II. 5.) Korm. rendelet a távollevők között kötött szerződésekről Opten Törvénytár Opten Kft. 1. 17/1999. (II. 5.) Korm. rendelet 17/1999. (II. 5.) Korm. rendelet a távollevők között kötött szerződésekről A 2011.01.01. óta hatályos szöveg A Kormány a fogyasztóvédelemről

Részletesebben

SZAVATOSSÁG ÉS JÓTÁLLÁS

SZAVATOSSÁG ÉS JÓTÁLLÁS SZAVATOSSÁG ÉS JÓTÁLLÁS Ha a szolgáltatott dolog minőségileg hibás, az szerződésszegést jelent és a hibás teljesítés következményeit, szavatossági, jótállási igényeket von maga után. A szavatosság és a

Részletesebben

Panaszkezelési kiskáté

Panaszkezelési kiskáté Panaszkezelési kiskáté Milyen jogszabályok vonatkoznak a panaszkezelésre? A kiskereskedelmi egységekben a panaszkezelési tevékenységet elsősorban a fogyasztóvédelemről szóló törvény (1997. évi CLV. törvény)

Részletesebben

Általános Szerződési Feltételek

Általános Szerződési Feltételek Általános Szerződési Feltételek Ön a www.tenisztanacsadas.hu internetes áruházában leadott megrendelésével a TENISZ TANÁCSADÓ Kft. vásárlója lesz. Kérjük, tanulmányozza át az alábbi tudnivalókat. Az Általános

Részletesebben

JÓTÁLLÁSI JEGY Vállalkozás neve és címe: 2. Termék megnevezése: 3. Termék típusa: 4. Termék gyártási száma (ha van): 5. Gyártó neve és címe (h

JÓTÁLLÁSI JEGY Vállalkozás neve és címe: 2. Termék megnevezése: 3. Termék típusa: 4. Termék gyártási száma (ha van): 5. Gyártó neve és címe (h JÓTÁLLÁSI JEGY 2014 1. Vállalkozás neve és címe: 2. Termék megnevezése: 3. Termék típusa: 4. Termék gyártási száma (ha van): 5. Gyártó neve és címe (ha nem azonos a Vállalkozóval): 6. Vásárlás (termék

Részletesebben

Fogyasztói reklamáció intézése a kereskedelmi egységekben. Készítette: Friedrichné Irmai Tünde

Fogyasztói reklamáció intézése a kereskedelmi egységekben. Készítette: Friedrichné Irmai Tünde Fogyasztói reklamáció intézése a kereskedelmi egységekben Készítette: Friedrichné Irmai Tünde A reklamáció intézése - Kis boltokban az eladó feladata - Nagyobb kereskedelmi egységekben a vezető intézi

Részletesebben

JÓTÁLLÁSI JEGY. Vállalkozás [1] neve és címe: Sukk László egyéni vállalkozó 8330 Sümeg, Tikhegy u. 45. Termék megnevezése:... Termék típusa:...

JÓTÁLLÁSI JEGY. Vállalkozás [1] neve és címe: Sukk László egyéni vállalkozó 8330 Sümeg, Tikhegy u. 45. Termék megnevezése:... Termék típusa:... JÓTÁLLÁSI JEGY Vállalkozás [1] neve és címe: Sukk László egyéni vállalkozó 8330 Sümeg, Tikhegy u. 45. Termék megnevezése:... Termék típusa:... Termék gyártási száma (amennyiben van):... Gyártó neve és

Részletesebben

Általános információk a jótállási jegy minta alkalmazásával kapcsolatban A jótállás (köznapi nyelven: garancia) kétféle lehet: önkéntes, illetve

Általános információk a jótállási jegy minta alkalmazásával kapcsolatban A jótállás (köznapi nyelven: garancia) kétféle lehet: önkéntes, illetve Általános információk a jótállási jegy minta alkalmazásával kapcsolatban A jótállás (köznapi nyelven: garancia) kétféle lehet: önkéntes, illetve kötelező. Utóbbiról akkor beszélünk, ha a jótállást jogszabály

Részletesebben

JÓTÁLLÁSI ADATLAP MAGINON GPS 1

JÓTÁLLÁSI ADATLAP MAGINON GPS 1 HU 81 A fogyasztó adatai: Név: JÓTÁLLÁSI ADATLAP MAGINON GPS 1 Cím: E-mail A vásárlás dátuma * : * Javasoljuk, hogy a jótállási tájékoztatóval együtt őrizze meg a vásárláskor kapott nyugtát / számlát is.

Részletesebben

JÓTÁLLÁSI ADATLAP. Díjtalan forródrót ügyfélszolgálat. A fogyasztó adatai: Név: Cím: E-mail A vásárlás dátuma * : A vásárlás helye: A hiba leírása:

JÓTÁLLÁSI ADATLAP. Díjtalan forródrót ügyfélszolgálat. A fogyasztó adatai: Név: Cím: E-mail A vásárlás dátuma * : A vásárlás helye: A hiba leírása: A fogyasztó adatai: Név: JÓTÁLLÁSI ADATLAP Rádiós fürdőszobai óra Cím: E-mail A vásárlás dátuma * : * Javasoljuk, hogy a jótállási tájékoztatóval együtt őrizze meg a vásárláskor kapott nyugtát / számlát

Részletesebben

JÓTÁLLÁSI ADATLAP LED-es éjjeli lámpa

JÓTÁLLÁSI ADATLAP LED-es éjjeli lámpa JÓTÁLLÁSI ADATLAP LED-es éjjeli lámpa A fogyasztó adatai: Név: Cím: E-mail A vásárlás dátuma * : * Javasoljuk, hogy a jótállási tájékoztatóval együtt őrizze meg a vásárláskor kapott nyugtát / számlát is.

Részletesebben

Jótállási, szavatossági, reklamációkezelésre vonatkozó szabályok a 2014. évi jogszabályi változások tükrében

Jótállási, szavatossági, reklamációkezelésre vonatkozó szabályok a 2014. évi jogszabályi változások tükrében Jótállási, szavatossági, reklamációkezelésre vonatkozó szabályok a 2014. évi jogszabályi változások tükrében dr. Farkas Mária Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság Budapest, 2014. szeptember 19. JOGSZABÁLYI

Részletesebben

JÓTÁLLÁSI TÁJÉKOZTATÓ 230 V-OS ELEKTROMOS PUMPA

JÓTÁLLÁSI TÁJÉKOZTATÓ 230 V-OS ELEKTROMOS PUMPA 25 JÓTÁLLÁSI TÁJÉKOZTATÓ 230 V-OS ELEKTROMOS PUMPA A fogyasztó adatai: Név: Cím: E-mail A vásárlás dátuma * : * Javasoljuk, hogy a jótállási tájékoztatóval együtt őrizze meg a vásárláskor kapott nyugtát

Részletesebben

JÓTÁLLÁSI ADATLAP. Habrugós matrac 90x200cm 90x2000 cm

JÓTÁLLÁSI ADATLAP. Habrugós matrac 90x200cm 90x2000 cm JÓTÁLLÁSI ADATLAP Habrugós matrac 90x200cm 90x2000 cm A fogyasztó adatai: Név: Cím: E-Mail: A vásárlás dátuma* A vásárlás helye* *Kérjük, hogy a vásárlás időpontjának és helyének igazolására a jótállási

Részletesebben

Mit jelent az elállási jog?

Mit jelent az elállási jog? Megszüntethetjük-e egyoldalúan a már megkötött, általunk aláírt üdülőhasználatra, hosszú távra szóló üdülési termékre vagy üdülési jog cseréjére vonatkozó szerződésünket? Igen, a hatályos jogszabályok

Részletesebben

3ÉV. JÓTÁLLÁSI ADATLAP Játékkonyha fából. (: ÜGYFÉLSZOLGÁLAT. A fogyasztó adatai: Név: Cím:

3ÉV. JÓTÁLLÁSI ADATLAP Játékkonyha fából. (:   ÜGYFÉLSZOLGÁLAT. A fogyasztó adatai: Név: Cím: JÓTÁLLÁSI ADATLAP Játékkonyha fából HU A fogyasztó adatai: Név: Cím: (: E-Mail: A vásárlás dátuma*: * Kérjük, hogy a vásárlás időpontjának és helyének igazolására a jótállási tájékoztatóval együtt őrizze

Részletesebben

BORSOD MEGYEI ESETTANULMÁNYOK. Készítette: Dr. Tulipán Péter BAZ. Megyei Békéltető testület elnöke

BORSOD MEGYEI ESETTANULMÁNYOK. Készítette: Dr. Tulipán Péter BAZ. Megyei Békéltető testület elnöke BORSOD MEGYEI ESETTANULMÁNYOK Készítette: Dr. Tulipán Péter BAZ. Megyei Békéltető testület elnöke BÍRÓSÁGI JOGESET 1. Borsod Megyei Békéltető Testület még nem vesztett pert 15 év alatt A vállalkozás az

Részletesebben

H A T Á R O Z A T. Az Auchan Magyarország Kft-t (székhelye: 2040 Budaörs, Sport u. 2-4., adószáma: ) kötelezem

H A T Á R O Z A T. Az Auchan Magyarország Kft-t (székhelye: 2040 Budaörs, Sport u. 2-4., adószáma: ) kötelezem Iktatószám: Tárgy: FE/FO/00833-0027/2016 Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat H A T Á R O Z A T Az Auchan Magyarország Kft-t (székhelye: 2040 Budaörs, Sport u. 2-4., adószáma:13338037-2-44) kötelezem

Részletesebben

HATÁROZAT. kötelezi, 2. Az alábbi jogszabályhelyek figyelembe vételével hoztam meg döntésemet:

HATÁROZAT. kötelezi, 2. Az alábbi jogszabályhelyek figyelembe vételével hoztam meg döntésemet: Iktatószám: Tárgy: BA/001/00854-0013/2016 Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat HATÁROZAT A fogyasztóvédelmi, illetve piacfelügyeleti hatáskörben eljáró Baranya Megyei Kormányhivatal a Gigamatrac Kft.-t

Részletesebben

H A T Á R O Z A T. A fogyasztóvédelmi, illetve piacfelügyeleti hatáskörben eljáró Heves Megyei Kormányhivatal Műszaki Engedélyezési és

H A T Á R O Z A T. A fogyasztóvédelmi, illetve piacfelügyeleti hatáskörben eljáró Heves Megyei Kormányhivatal Műszaki Engedélyezési és Iktatószám: Tárgy: HE/001/00105-0002/2016 Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat Ügyszám: 1609k-00005 H A T Á R O Z A T A fogyasztóvédelmi, illetve piacfelügyeleti hatáskörben eljáró Heves Megyei Kormányhivatal

Részletesebben

ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK

ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK 1. oldal / 6 ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK Általános tudnivalók: A Brooklyn Divat Webáruházban (továbbiakban: webáruház), kizárólag a www.brooklyndivat.hu webcímen keresztül lehet vásárolni. Ezen címen

Részletesebben

JÓTÁLLÁSI ADATLAP NAPELEMES KÜLTÉRI LÁMPA

JÓTÁLLÁSI ADATLAP NAPELEMES KÜLTÉRI LÁMPA JÓTÁLLÁSI ADATLAP NAPELEMES KÜLTÉRI LÁMPA A fogyasztó adatai: Név: Cím: E-Mail A vásárlás dátuma * : * Javasoljuk, hogy a jótállási tájékoztatóval együtt őrizze meg a vásárláskor kapott nyugtát / számlát

Részletesebben

JÓTÁLLÁSI ADATLAP. . * Javasoljuk, hogy a jótállási tájékoztatóval együtt őrizze meg a vásárláskor kapott nyugtát / számlát is.

JÓTÁLLÁSI ADATLAP.  . * Javasoljuk, hogy a jótállási tájékoztatóval együtt őrizze meg a vásárláskor kapott nyugtát / számlát is. JÓTÁLLÁSI ADATLAP AUDIOKASSETTEN-KONVERTER ACC-02 A fogyasztó adatai: Név: Cím: E-Mail A vásárlás dátuma * : * Javasoljuk, hogy a jótállási tájékoztatóval együtt őrizze meg a vásárláskor kapott nyugtát

Részletesebben

Békéltető testülettel és Panaszkezeléssel kapcsolatos tájékoztatás

Békéltető testülettel és Panaszkezeléssel kapcsolatos tájékoztatás Békéltető testülettel és Panaszkezeléssel kapcsolatos tájékoztatás A békéltető testületek alapvető intézményi és eljárási szabályairól a fogyasztóvédelemről szóló 1997. évi CLV. törvény rendelkezik. A

Részletesebben

Fogyasztói tájékoztató a 45/2014. (II. 26.) Korm. rendelet alapján

Fogyasztói tájékoztató a 45/2014. (II. 26.) Korm. rendelet alapján Fogyasztói tájékoztató a 45/2014. (II. 26.) Korm. rendelet alapján Tájékoztató a fogyasztó vevőt megillető elállási jogról A fogyasztót a 45/2014. (II. 26.) Korm. rendelet 20. szerint megilleti az indokolás

Részletesebben

A Kormány 97/2014. (III. 25.) Korm. rendelete a kötelező jótállásról szóló Korm. rendeletek módosításáról M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y évi 43.

A Kormány 97/2014. (III. 25.) Korm. rendelete a kötelező jótállásról szóló Korm. rendeletek módosításáról M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y évi 43. A Kormány 97/2014. (III. 25.) Korm. rendelete a kötelező jótállásról szóló Korm. rendeletek módosításáról M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y 2014. évi 43. szám A Kormány a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi

Részletesebben

Vásárlási tájékoztató

Vásárlási tájékoztató Vásárlási tájékoztató Elállási/Felmondási jog Ön 14 napon belül jogosult indokolás nélkül elállni e szerződéstől. Az elállási/felmondási határidő attól a naptól számított 14 nap elteltével jár le, amelyen

Részletesebben

KELLÉKSZAVATOSSÁGI / TERMÉKSZAVATOSSÁGI IGÉNY BEJELENTÉSE (Kérjük nyomtatott betűvel kitölteni!)

KELLÉKSZAVATOSSÁGI / TERMÉKSZAVATOSSÁGI IGÉNY BEJELENTÉSE (Kérjük nyomtatott betűvel kitölteni!) Forgalmazó: LUK-CLOR Kft. Székhely: 1138. Budapest Turóc utca 3. 6. em. 5. Cégjegyzékszám: Cg. 01-09-271934 Adószám: 25382387-2-41 Playsport webshop Postacím: 3200. Gyöngyös, Köztársaság tér 11. 1.emelet

Részletesebben

A webáruházak vizsgálatának fogyasztóvédelmi tapasztalatai

A webáruházak vizsgálatának fogyasztóvédelmi tapasztalatai A webáruházak vizsgálatának fogyasztóvédelmi tapasztalatai dr. Fehér Mónika 2015. március 19. ALAPVETÉS A jelenlegi jogszabályi háttér ÚJDONSÁGOK 1. Egységesítés 2. Hosszabb elállási határidő 3. A vételár

Részletesebben

1959. évi IV. törvény. a Polgári Törvénykönyvről. (a szavatosságra vonatkozó szabályok) A teljesítés 277.

1959. évi IV. törvény. a Polgári Törvénykönyvről. (a szavatosságra vonatkozó szabályok) A teljesítés 277. 1959. évi IV. törvény a Polgári Törvénykönyvről (a szavatosságra vonatkozó szabályok) A teljesítés 277. (1) A szerződéseket tartalmuknak megfelelően, a megszabott helyen és időben, a megállapított mennyiség,

Részletesebben

JÓTÁLLÁSI TÁJÉKOZTATÓ

JÓTÁLLÁSI TÁJÉKOZTATÓ JÓTÁLLÁSI TÁJÉKOZTATÓ A fogyasztóval szerződést kötő (a jótállásra kötelezett) vállalkozás cégneve és címe: ALDI Magyarország Élelmiszer Bt. Mészárosok útja 2. H-2051 Biatorbágy A fogyasztási cikk azonosítására

Részletesebben

INTER-TRADE Kft. AZ INTER-TRADE KFT Általános Szerződési Feltételei

INTER-TRADE Kft. AZ INTER-TRADE KFT Általános Szerződési Feltételei AZ INTER-TRADE KFT Általános Szerződési Feltételei 1.. Általános szabályok Az INTER-TRADE KFT minden magyarországi értékesítésére jelen feltételek alkalmazandók, függetlenül az értékesítendő árutól, illetve

Részletesebben

MINTALEVELEK FORMANYOMTATVÁNYOK AZ ONLINE VÁSÁRLÁS TÉMAKÖRÉBEN

MINTALEVELEK FORMANYOMTATVÁNYOK AZ ONLINE VÁSÁRLÁS TÉMAKÖRÉBEN MINTALEVELEK ÉS FORMANYOMTATVÁNYOK AZ ONLINE VÁSÁRLÁS TÉMAKÖRÉBEN Budapest, 2016. május 13. Tartalomjegyzék BEVEZETÉS... 3 HA NEM KÉRI A TERMÉKET... 4 HA NEM KÉRI A SZOLGÁLTATÁST... 5 HA ELROMLOTT/ELEVE

Részletesebben

1184 Budapest, Aranyeső u. 8. www.magyar-jatszoter.hu

1184 Budapest, Aranyeső u. 8. www.magyar-jatszoter.hu 1184 Budapest, Aranyeső u. 8. www.magyar-jatszoter.hu JÓTÁLLÁSI JEGY Termék megnevezése:... Termék típusa/cikkszáma: Termék gyártási száma : Vásárlás id pontja: 2015 ----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Részletesebben

JÓTÁLLÁSI ADATLAP RÁDIÓFREKVENCIÁS KAPUCSENGŐ MD 16187

JÓTÁLLÁSI ADATLAP RÁDIÓFREKVENCIÁS KAPUCSENGŐ MD 16187 A fogyasztó adatai: Név Cím E-mail A vásárlás dátuma* * Javasoljuk, hogy a jótállási tájékoztatóval együtt őrizze meg a vásárláskor kapott nyugtát / számlát is. JÓTÁLLÁSI ADATLAP RÁDIÓFREKVENCIÁS KAPUCSENGŐ

Részletesebben

Szavatosság. Összeállította: Irmai Tünde Módosítva:

Szavatosság. Összeállította: Irmai Tünde Módosítva: Szavatosság Összeállította: Irmai Tünde Módosítva: 2018.01.25. Fogyasztói szerződés az a szerződés, amely a fogyasztó és olyan személy között jön létre, aki (amely) azt gazdasági vagy szakmai tevékenysége

Részletesebben

1959. évi IV. törvény. a Polgári Törvénykönyvről. (a szavatosságra és a jótállásra vonatkozó szabályok) A jótállás 248.

1959. évi IV. törvény. a Polgári Törvénykönyvről. (a szavatosságra és a jótállásra vonatkozó szabályok) A jótállás 248. 1959. évi IV. törvény a Polgári Törvénykönyvről (a szavatosságra és a jótállásra vonatkozó szabályok) A jótállás 248. (1) Aki a szerződés hibátlan teljesítéséért szerződés vagy jogszabály alapján jótállásra

Részletesebben

Insert holder to. the back for wall mounting. Insert holder to. the bottom for table-top display

Insert holder to. the back for wall mounting. Insert holder to. the bottom for table-top display LED INDICATOR Insert holder to the bottom for table-top display Insert holder to the back for wall mounting HU Jótállási jegy A termék gyártója: FAST ČR, a.s. (Černokostelecká1621, Říčany u Prahy

Részletesebben

CNCdrive Kft. KELLÉKSZAVATOSSÁGI / TERMÉKSZAVATOSSÁGGI IGÉNY BEJELENTÉSE (Kérjük nyomtatott betűvel kitölteni!)

CNCdrive Kft. KELLÉKSZAVATOSSÁGI / TERMÉKSZAVATOSSÁGGI IGÉNY BEJELENTÉSE (Kérjük nyomtatott betűvel kitölteni!) Forgalmazó: CNCdrive Kereskedelmi Korlátolt Felelősségű Társaság Székhely: 7633 Pécs Páfrány u 25. 3. em. 26. Cégjegyzékszám: 02-09-080088 Adószám: 24366562-2-02 CNCdrive Kft. Telephely: 7833 Görcsöny

Részletesebben

Árfeltüntetés. Békéltető testület. Elállási jog. Fogyasztóvédelmi ABC

Árfeltüntetés. Békéltető testület. Elállási jog. Fogyasztóvédelmi ABC Fogyasztóvédelmi ABC Árfeltüntetés Az áru fogyasztói forgalombahozatalakor a forgalmazó köteles - külön jogszabályban meghatározottak szerint - a fogyasztót írásban tájékoztatni az eladási árról és az

Részletesebben

Az eladó szavatossági és jótállási felelősségére a Ptk-ban és a 49/2003. (VII.30.)GKM rendeletben foglaltak az irányadóak.

Az eladó szavatossági és jótállási felelősségére a Ptk-ban és a 49/2003. (VII.30.)GKM rendeletben foglaltak az irányadóak. Vevőtájékoztató 8. pontja: 8., szerviz, szavatosság Az egyes tartós fogyasztási cikkekre vonatkozó kötelező jótállásról a készüléken kívül álló 151/2003.(IX.22) Kormányrendelet rendelkezései az irányadók.

Részletesebben

Fogyasztói tájékoztató a 45/2014. (II. 26.) Korm. rendelet alapján

Fogyasztói tájékoztató a 45/2014. (II. 26.) Korm. rendelet alapján Fogyasztói tájékoztató a 45/2014. (II. 26.) Korm. rendelet alapján Tájékoztató a fogyasztó vevőt megillető elállási jogról Fogyasztónak a Ptk. 8:1. 1. bekezdés 3. pontja szerint csak a szakmája, önálló

Részletesebben

Műszaki Engedélyezési és Fogyasztóvédelmi Főosztály Fogyasztóvédelmi Osztály

Műszaki Engedélyezési és Fogyasztóvédelmi Főosztály Fogyasztóvédelmi Osztály Iktatószám: Tárgy: BK/FO/00517-0006/2016 Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat Ügyintézés helye: Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal Műszaki Engedélyezési és Fogyasztóvédelmi Főosztály Fogyasztóvédelmi Osztály

Részletesebben

JÓTÁLLÁSI ADATLAP LÉZERES TÁVOLSÁGMÉRŐ

JÓTÁLLÁSI ADATLAP LÉZERES TÁVOLSÁGMÉRŐ JÓTÁLLÁSI ADATLAP LÉZERES TÁVOLSÁGMÉRŐ A fogyasztó adatai: Név: Cím: E-mail A vásárlás dátuma* : *Javasoljuk, hogy a jótállási tájékoztatóval együtt őrizze meg a vásárláskor kapott nyugtát / számlát is.

Részletesebben

ÁRFELTÜNTETÉS Minden terméknek forintban, egyértelmûen és tisztán olvashatóan kell feltüntetni az árát! Ha veszel egy csokit és több ár szerepel rajta, mindig a legalacsonyabbat kell fizetned! BÉKÉLTETÔ

Részletesebben

Változó előírások, jobb védelem az interneten vásárlók részére mire ügyeljenek a fogyasztók?

Változó előírások, jobb védelem az interneten vásárlók részére mire ügyeljenek a fogyasztók? Változó előírások, jobb védelem az interneten vásárlók részére mire ügyeljenek a fogyasztók? Egyre népszerűbb a fogyasztók körében az interneten történő vásárlás, ugyanakkor még sokan nem tudják, hogy

Részletesebben

Általános szállítási feltételeink szerszámainkra vonatkozóan

Általános szállítási feltételeink szerszámainkra vonatkozóan Általános szállítási feltételeink szerszámainkra vonatkozóan Rendelését várjuk: web áruházunkban, személyesen telephelyünkön (2092 Budakeszi, Budaörsi út 11.), e- mailen (ertekesites@ballun.hu), faxon

Részletesebben

JÓTÁLLÁSI ADATLAP 20 W-OS LED REFLEKTOR. A fogyasztó adatai: Név: Cím: . A vásárlás dátuma*: A vásárlás helye: A hiba leírása: Aláírás:

JÓTÁLLÁSI ADATLAP 20 W-OS LED REFLEKTOR. A fogyasztó adatai: Név: Cím:  . A vásárlás dátuma*: A vásárlás helye: A hiba leírása: Aláírás: JÓTÁLLÁSI ADATLAP 20 W-OS LED REFLEKTOR A fogyasztó adatai: Név: Cím: A vásárlás dátuma*: E-Mail *Javasoljuk, hogy a jótállási tájékoztatóval együtt őrizze meg a vásárláskor kapott nyugtát / számlát is.

Részletesebben

HATÁROZAT. k ö t e l e z i,

HATÁROZAT. k ö t e l e z i, Iktatószám: Tárgy: BA/001/00657-0005/2016 Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat HATÁROZAT A fogyasztóvédelmi, illetve piacfelügyeleti hatáskörben eljáró Baranya Megyei Kormányhivatal a Full Sunny KFT-t

Részletesebben

Panaszkezelés és ügyfélszolgálat

Panaszkezelés és ügyfélszolgálat Panaszkezelés és ügyfélszolgálat dr. Szomori Béla főosztályvezető Nemzeti Fejlesztési Minisztérium Fogyasztóvédelmi Szolgáltatás-ellenőrzési Főosztály AZ ELŐADÁS FELÉPÍTÉSE: Panasz fogalma, szabályozás

Részletesebben

Fogyasztói tájékoztató a 45/2014. (II. 26.) Korm. rendelet alapján. Panaszügyintézés helye, ideje, módja

Fogyasztói tájékoztató a 45/2014. (II. 26.) Korm. rendelet alapján. Panaszügyintézés helye, ideje, módja Fogyasztói tájékoztató a 45/2014. (II. 26.) Korm. rendelet alapján Panaszügyintézés helye, ideje, módja A Felhasználó a termékkel vagy a Szolgáltató tevékenységével kapcsolatos fogyasztói kifogásait az

Részletesebben

Módosuló fogyasztóvédelmi rendelkezések a hagyományos és speciális értékesítési formák esetében

Módosuló fogyasztóvédelmi rendelkezések a hagyományos és speciális értékesítési formák esetében Módosuló fogyasztóvédelmi rendelkezések a hagyományos és speciális értékesítési formák esetében Dr. Kóródy Dávid Országos fogyasztóvédelmi konferencia - Budapest, 2014. március 28. Aktualitás Az Európai

Részletesebben

Általános információk a jótállási jegy minta alkalmazásával kapcsolatban

Általános információk a jótállási jegy minta alkalmazásával kapcsolatban Általános információk a jótállási jegy minta alkalmazásával kapcsolatban A jótállás (köznapi nyelven: garancia) kétféle lehet: önkéntes, illetve kötelezı. Utóbbiról akkor beszélünk, ha a jótállást jogszabály

Részletesebben

TÁJÉKOZTATÓ az UNIQA Biztosító Zrt.-vel távértékesítés keretében kötött biztosítási szerződésekhez

TÁJÉKOZTATÓ az UNIQA Biztosító Zrt.-vel távértékesítés keretében kötött biztosítási szerződésekhez TÁJÉKOZTATÓ az UNIQA Biztosító Zrt.-vel távértékesítés keretében kötött biztosítási szerződésekhez Tisztelt Ügyfelünk! A távértékesítés keretében kötött pénzügyi ágazati szolgáltatási szerződésekről szóló

Részletesebben

A Pénzügyi Békéltető Testület (PBT) a Magyar Nemzeti Bank által működtetett, bíróságon kívüli, alternatív vitarendezési fórum, mely a fogyasztók és a

A Pénzügyi Békéltető Testület (PBT) a Magyar Nemzeti Bank által működtetett, bíróságon kívüli, alternatív vitarendezési fórum, mely a fogyasztók és a A Pénzügyi Békéltető Testület (PBT) a Magyar Nemzeti Bank által működtetett, bíróságon kívüli, alternatív vitarendezési fórum, mely a fogyasztók és a pénzügyi szolgáltatók között létrejött szolgáltatás

Részletesebben

1. melléklet a 45/2014. (II. 26.) Korm. rendelethez Elállási/Felmondási mintatájékoztató Elállási/Felmondási jog

1. melléklet a 45/2014. (II. 26.) Korm. rendelethez Elállási/Felmondási mintatájékoztató Elállási/Felmondási jog 1. melléklet a 45/2014. (II. 26.) Korm. rendelethez Elállási/Felmondási mintatájékoztató Elállási/Felmondási jog Ön 14 napon belül jogosult indokolás nélkül elállni e szerződéstől. Hasonlóképpen, ha a

Részletesebben

JÓTÁLLÁSI ADATLAP. SZUPERKOMFORT MATRAC 90x190 cm

JÓTÁLLÁSI ADATLAP. SZUPERKOMFORT MATRAC 90x190 cm JÓTÁLLÁSI ADATLAP SZUPERKOMFORT MATRAC 90x190 cm A fogyasztó adatai: Név: Cím: E-mail: A vásárlás dátuma:* A vásárlás helye:* * Kérjük, hogy a vásárlás időpontjának és helyének igazolására a jótállási

Részletesebben

Jó Közérzet Központ Általános Szerződési Feltételek

Jó Közérzet Központ Általános Szerződési Feltételek Általános Szerződési Feltételek Jó Közérzet Központ A Jó Közérzet Központ online áruházában (www.jokozerzetkozpont.hu/shop) leadott megrendeléssel Ön a Jó Közérzet Központ Kft. vásárlója lesz. Kérjük,

Részletesebben

pénzügyi panaszunk PÉNZÜGYI NAVIGÁTOR Mit tegyünk, ha van

pénzügyi panaszunk PÉNZÜGYI NAVIGÁTOR Mit tegyünk, ha van PÉNZÜGYI FOGYASZTÓVÉDELMI KÖZPONT PÉNZÜGYI NAVIGÁTOR Mit tegyünk, ha pénzügyi panaszunk van Pénzügyeink terén nem ismerhetünk kompromisszumokat. Bármilyen pénzügyi szolgáltatóval, piaci szereplővel állunk

Részletesebben

A webáruházak fogyasztóvédelmi ellenőrzéseinek tapasztalatai. 2013. március 6. dr. Fehér Mónika

A webáruházak fogyasztóvédelmi ellenőrzéseinek tapasztalatai. 2013. március 6. dr. Fehér Mónika A webáruházak fogyasztóvédelmi ellenőrzéseinek tapasztalatai 2013. március 6. dr. Fehér Mónika A FOGYASZTÓVÉDELMI HATÓSÁG ELLENŐRZÉSI GYAKORLATA A hatóság 2004 óta évről-évre, visszatérő rendszerességgel

Részletesebben

HATÁROZAT. kötelezi. Kötelezi a vállalkozást arra, hogy weboldaldalán tegyen közzé elállási/felmondási nyilatkozatmintát.

HATÁROZAT. kötelezi. Kötelezi a vállalkozást arra, hogy weboldaldalán tegyen közzé elállási/felmondási nyilatkozatmintát. Iktatószám: Tárgy: SZ/71/00552-0005/2017 Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat HATÁROZAT A fogyasztóvédelmi, illetve piacfelügyeleti hatáskörben eljáró Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kormányhivatal Nyíregyházi

Részletesebben

Általános Szerződési és Felhasználási feltételek

Általános Szerződési és Felhasználási feltételek Általános Szerződési és Felhasználási feltételek Kérjük, amennyiben vásárlója, illetve aktív felhasználója kíván lenni Web áruházunknak, figyelmesen olvassa el az Általános Szerződési Feltételeinket és

Részletesebben

A J Á N L Á S T INDOKOLÁS

A J Á N L Á S T INDOKOLÁS Budapesti Békéltető Testület 1016 Budapest, Krisztina krt. 99. levelezési cím: 1253 Budapest, Pf.: 10. tel.: 488-213 1; fax: 488-2186 e-mail cím: bekelteto.testulet@bkik.hu BBT/00874/2019. A Budapesti

Részletesebben

és s a fogyasztói lyvezetı Budaörs, 2012. április 25.

és s a fogyasztói lyvezetı Budaörs, 2012. április 25. A szavatosság-jótáll llás s szabályai és s a fogyasztói panaszok intézésének nek rendje Dr. Fülöp F p Zsuzsanna szóviv vivı,, osztályvezet lyvezetı Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság Budaörs, 2012. április

Részletesebben

1. Fizetési feltételek

1. Fizetési feltételek Fizetés, szállítás, garancia 1. Fizetési feltételek 1.1. Általános tudnivalók A Fejlesztő Játékok Webáruházban a minimális rendelési érték: 5000 Ft. Amennyiben a kosárba tett termék(ek) ára eléri vagy

Részletesebben

Tájékoztató a kellékszavatosságról, termékszavatosságról és az elállási/felmondási jogról

Tájékoztató a kellékszavatosságról, termékszavatosságról és az elállási/felmondási jogról Tájékoztató a kellékszavatosságról, termékszavatosságról és az elállási/felmondási jogról (A dokumentum letöltése: ITT) 1. Szolgáltató és jelen webhely azonosítása Tájékoztatjuk, hogy jelen webhelyet a

Részletesebben

FOGYASZTÓVÉDELMI KISOKOS. Mikor vihetem vissza a hibás terméket?

FOGYASZTÓVÉDELMI KISOKOS. Mikor vihetem vissza a hibás terméket? FOGYASZTÓVÉDELMI KISOKOS 2015 Mikor vihetem vissza a hibás terméket? Készítette: A Forum Controll Egyesület a támogatásával A leggyakoribb téves tájékoztatások: A pénztártól való távozás után reklamációt

Részletesebben

Általános Szerződési és Felhasználási feltételek

Általános Szerződési és Felhasználási feltételek Általános Szerződési és Felhasználási feltételek Webáruházunk használatához kérjük, olvassa el Általános Szerződési és Felhasználási feltételeinket. Szolgáltatásaink használatával Ön az alábbi pontok mindegyikével

Részletesebben

Általános szerződési feltételek

Általános szerződési feltételek Általános szerződési feltételek A jelen Általános szerződési feltételek ( ÁSZF ) tartalmazzák az ILST-Hungary Kft. ( szolgáltató ) és az által üzemeltetett ilst.hu internetes címen található webáruház

Részletesebben

Szavatosság, Garancia, Panaszkezelés, Tájékoztató KELLÉKSZAVATOSSÁG: Vevő az Eladó hibás teljesítése esetén az Eladóval szemben kellékszavatossági

Szavatosság, Garancia, Panaszkezelés, Tájékoztató KELLÉKSZAVATOSSÁG: Vevő az Eladó hibás teljesítése esetén az Eladóval szemben kellékszavatossági Szavatosság, Garancia, Panaszkezelés, Tájékoztató KELLÉKSZAVATOSSÁG: Vevő az Eladó hibás teljesítése esetén az Eladóval szemben kellékszavatossági igényt érvényesíthet. Fogyasztói szerződés esetén a Vevő

Részletesebben

ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTLEK

ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTLEK ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTLEK A jelen Általános Szerződési Feltételek (a továbbiakban: ÁSZF) a AB Home Network Korlátolt Felelősségű Társaság (továbbiakban: Szolgáltató), és a Szolgáltató által a www.kamerahome.hu

Részletesebben

6.2. Az előfizetői bejelentések, panaszok kezelése, folyamata (díjreklamáció, kötbér és

6.2. Az előfizetői bejelentések, panaszok kezelése, folyamata (díjreklamáció, kötbér és 6.2. Az előfizetői bejelentések, panaszok kezelése, folyamata (díjreklamáció, kötbér és kártérítési igények intézése) 6.2.1. A jelen ÁSZF vonatkozásában a) előfizetői bejelentés: az előfizetői panasz és

Részletesebben

Vásárlási Feltételek. Vásárlási információk Általános vevő tájékoztató

Vásárlási Feltételek. Vásárlási információk Általános vevő tájékoztató Vásárlási információk Általános vevő tájékoztató Vásárlási Feltételek Az Univerzál Zrt üzleteiben folytat értékesítést fogyasztók és felhasználók részére. A fogyasztók felé történő értékesítés kizárólag

Részletesebben

A gyepgondozás specialistája!

A gyepgondozás specialistája! A gyepgondozás specialistája! Általános Szerzõdési és Felhasználási Feltételek (ÁSZFF) a pazsitdoktor.hu oldalán létrejött jogügyletekre vonatkozóan, melyeket a 17/1999. (II. 5.) Korm. Rendelet a távollevõk

Részletesebben

Békés Megyei Kormányhivatal. Műszaki Engedélyezési és Fogyasztóvédelmi Főosztály Fogyasztóvédelmi Osztálya

Békés Megyei Kormányhivatal. Műszaki Engedélyezési és Fogyasztóvédelmi Főosztály Fogyasztóvédelmi Osztálya Amit tudni illik a szavatosság, jótállás és panaszkezelés szabályairól dr. Pethő Hajnalka Katalin Gyomaendrőd, 2016. április 20. JOGSZABÁLYI VÁLTOZÁSOK 2014-BEN: Új Ptk. (2013. évi V. törvény) MÁRC. 15.

Részletesebben

Tájékoztató a fogyasztói jogokról a hatályos Ptk alapján

Tájékoztató a fogyasztói jogokról a hatályos Ptk alapján Tájékoztató a fogyasztói jogokról a hatályos Ptk alapján XXIV. Fejezet Hibás teljesítés 1. A hibás teljesítés általános szabályai 6:157. [Hibás teljesítés] (1) A kötelezett hibásan teljesít, ha a szolgáltatás

Részletesebben

A Pénzügyi Békéltető Testület (PBT) a Magyar Nemzeti Bank által működtetett, bíróságon kívüli, alternatív vitarendezési fórum, mely a fogyasztók és a

A Pénzügyi Békéltető Testület (PBT) a Magyar Nemzeti Bank által működtetett, bíróságon kívüli, alternatív vitarendezési fórum, mely a fogyasztók és a A Pénzügyi Békéltető Testület (PBT) a Magyar Nemzeti Bank által működtetett, bíróságon kívüli, alternatív vitarendezési fórum, mely a fogyasztók és a pénzügyi szolgáltatók között létrejött szolgáltatás

Részletesebben

IvanyiZsofi.hu Webáruház

IvanyiZsofi.hu Webáruház IvanyiZsofi.hu Webáruház Termék megrendelési feltételek Az Ivanyizsofi.hu oldalon promotált termékek termelője és forgalmazója a LEXINGTON ASSETS MAGYARORSZÁG Kft., 1118 Budapest, Iglói u. 13. A webáruházat

Részletesebben

II. A jogszabályban foglalt szerződésekre vonatkozó közös szabályok

II. A jogszabályban foglalt szerződésekre vonatkozó közös szabályok Tájékoztató a szállás időben megosztott használati jogára, a hosszú távra szóló üdülési termékekre vonatkozó szerződésekről, valamint a tartós szálláshasználati szolgáltatási tevékenységről szóló 141/2011.

Részletesebben

Általános Szerződési Feltételek Hatályos: május 25. napjától.

Általános Szerződési Feltételek Hatályos: május 25. napjától. Általános Szerződési Feltételek Hatályos: 2018. május 25. napjától. 1 Hatály 1.1 Jelen ÁSZF irányadó valamennyi a Szolgáltató üzlethelyiségében értékesítés esetén. 1.2 Az ÁSZF nem vonatkozik a www.kocka.hu

Részletesebben

ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEINK (ÁSZF)

ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEINK (ÁSZF) ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEINK (ÁSZF) Információ: A blackbee.hu webáruház általános szerződési feltételei az e-payroll & Accounting Kft. valamennyi termékére érvényesek. Amely információkat, ezen Általános

Részletesebben

Valóban csapda? A hagyományostól eltérõ értékesítési módszerek. Kiadja: Fogyasztói és Betegjogi Érdekvédelmi Szövetség (www.febesz.

Valóban csapda? A hagyományostól eltérõ értékesítési módszerek. Kiadja: Fogyasztói és Betegjogi Érdekvédelmi Szövetség (www.febesz. Kiadja: Fogyasztói és Betegjogi Érdekvédelmi Szövetség (www.febesz.eu) Minden jog fenntartva. A kiadványt, illetve annak részét tilos sokszorosítani, bármely formában vagy eszközzel a Kiadó engedélye nélkül

Részletesebben

Panaszkezelési Szabályzat. Medicover Egészségközpont Zrt.

Panaszkezelési Szabályzat. Medicover Egészségközpont Zrt. Panaszkezelési Szabályzat Medicover Egészségközpont Zrt. Tartalom 1. A szabályzat célja... 3 2. Fogalom-meghatározás... 3 3. A panasz bejelentésének módjai... 3 3.1. Szóbeli panasz esetén:... 3 3.2. Írásbeli

Részletesebben

Általános szerződési feltételek

Általános szerződési feltételek Általános szerződési feltételek A szerződés tárgyának lényeges tulajdonságai A shop.kezmu.hu webáruházban eladásra kínált termékek képezik a vállalkozó és a vásárlók közötti szerződés tárgyát. A vásárolni

Részletesebben

17/1999. (II. 5.) Korm. rendelet

17/1999. (II. 5.) Korm. rendelet 17/1999. (II. 5.) Korm. rendelet a távollevık között kötött szerzıdésekrıl A Kormány a fogyasztóvédelemrıl szóló 1997. évi CLV. törvény (a továbbiakban: Fvtv.) 55. -ának e) pontjában foglalt felhatalmazás

Részletesebben

Kiegészítés az LCD-hez Teendő állóképek megjelenítésénél; piros/kék/zöld/fekete pontok a képernyőn Az állókép maradandóan károsíthatja a televízió megjelenítő egységét Ne hagyjon az LCD panelen állóképet

Részletesebben

Megrendelés lemondásának módja és feltételei, a vásárló elállási jogának ismertetése:

Megrendelés lemondásának módja és feltételei, a vásárló elállási jogának ismertetése: Megrendelés lemondásának módja és feltételei, a vásárló elállási jogának ismertetése: 1.1 Az Európai Parlament és a Tanács 2011/83/EU számú irányelvének, továbbá a fogyasztó és a vállalkozás közötti szerződések

Részletesebben

Általános Szerződési Feltételek

Általános Szerződési Feltételek Általános Szerződési Feltételek Kérjük, amennyiben vásárlója, illetve aktív felhasználója kíván lenni Webáruházunknak, figyelmesen olvassa el az Általános Szerződési Feltételeinket és kizárólag abban az

Részletesebben

Általános szerződési feltételek

Általános szerződési feltételek Információ: A következő általános szerződési feltételek a Tchibo Budapest Kft. valamennyi árucikkére érvényesek. A Honlap használatához szükséges azon technikai tájékoztatást, melyet ezen Általános Szerződési

Részletesebben

1. Bevezetés. 2. A Szolgáltató

1. Bevezetés. 2. A Szolgáltató 1. Bevezetés Jelen Általános Szerződési Feltételek (továbbiakban ÁSZF) tartalmazzák a www.novenypatika.hu weboldalon elérhető szolgáltatás igénybevételének feltételeit. A Felhasználó a honlap használatával

Részletesebben

Formanyomtatványok. a békéltető testületi. eljárások. igénybevételéhez

Formanyomtatványok. a békéltető testületi. eljárások. igénybevételéhez Formanyomtatványok a békéltető testületi eljárások igénybevételéhez Budapest, 2014. október 4. Bevezetés A békéltető testületek fontos szerepet játszanak a fogyasztóvédelemben. Ha a fogyasztónak vitája

Részletesebben

Hodnota tlaku. Hátulnézet HU - 1

Hodnota tlaku. Hátulnézet HU - 1 Hodnota tlaku Hátulnézet HU - 1 HU - 2 HU - 3 HU - 4 HU - 5 HU - 6 HU - 7 HU - 8 HU Jótállási jegy A FAST Hungary Kft. (2045 Törökbálint, Dulácska u. 1/a) mint a termék magyarországi importőre a jótállási

Részletesebben

Általános Szerződési Feltételek

Általános Szerződési Feltételek Általános Szerződési Feltételek I. Általános tudnivalók I.1. Az Olimpia Szolgáltató Betéti Társaság befektetési aranytermékek forgalmazásával foglalkozó gazdasági társaság. I.2. A jelen Általános Szerződési

Részletesebben