BGSZC Károlyi Mihály Két Tanítási Nyelvű Közgazdasági Szakgimnáziuma. Német nyelv Második idegen nyelv. a évfolyamok számára

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "BGSZC Károlyi Mihály Két Tanítási Nyelvű Közgazdasági Szakgimnáziuma. Német nyelv Második idegen nyelv. a évfolyamok számára"

Átírás

1 BGSZC Károlyi Mihály Két Tanítási Nyelvű Közgazdasági Szakgimnáziuma HELYI TANTERV Német nyelv Második idegen nyelv a évfolyamok számára Közgazdaság-, Ügyvitel ágazat Készült: augusztus 31. 1

2 TARTALOMJEGYZÉK 1. A tantárgy tanulásának célja 2. Követelmények 3. Magasabb évfolyamra lépés feltételei 4. Ellenőrzés, értékelés 5. A taneszközök kiválasztásának elvei 6. A tanterv évfolyamokra és témakörökre lebontva 2

3 NÉMET NYELV Második idegen nyelv évfolyam 1. A tantárgy tanulásának célja Az élő idegen nyelv oktatásának alapvető célja a Közös Európai Referenciakerettel összhangban a tanulók idegen nyelvi kommunikatív kompetenciájának megalapozása és fejlesztése. A második idegen nyelv tanulásának célja, hogy a tanulókat a négy tanév során alapszintű nyelvtudáshoz juttassa. Fontos, hogy a tanulók az idegen nyelv tanulása során is építeni tudjanak a más tantárgyak keretében szerzett ismereteikre és személyes tapasztalataikra. A második nyelv tanulását megkönnyítheti az első nyelv elsajátítása során nyert tapasztalat, hiszen a célnyelvű óravezetés, a feladattípusok, munkaformák és követelmények már ismertek. A tanulókban részben már kialakultak nyelvtanulási stratégiák. Ezért reálisan elvárható, hogy a 12. évfolyam befejezésére az Európa Tanács által leírt szintek közül az A2 szintet elérjék a tanulók. A szakközépiskolákban lehetőséget nyílik arra, hogy a tanulók idegen nyelven is ismerkedjenek az intézmény profiljának megfelelő szakmai tartalommal. Ez a nyelvi órákon az egyszerű szakmai tartalmak feldolgozását jelenti, amelyek megjelenhetnek például a felhasznált szövegekben, a szókincs fejlesztésében és a témakörök feldolgozása során, valamint egyes kommunikációs helyzetek is adaptálhatók szakmai szituációkra. Tudatosítani kell a nyelvórai és az iskolán kívüli általános és szaknyelvi jellegű nyelvtanulás lehetőségeit, hogy ez is segítse a tanulókat az önálló nyelvtanulóvá válás útján. 2. Követelmények 2.1. Általános követelmények A tanuló ismert témakörben, szóban és írásban képes néhány mondatos információt cserélni, rövidebb szöveget megérteni és létrehozni. Nyelvtudását önállóan szinten tartja, illetve érdeklődésének megfelelően továbbfejleszti. (Az önálló tanulás képességének kialakításában hasznos segítséget nyújt a modern technika, az interneten található autentikus szövegek, a számos direkt és indirekt nyelvtanulási lehetőség.) Az egész életen át tartó tanulás szempontjából kiemelkedő jelentősége van a nyelvtanulási stratégiáknak, amelyek ismerete és alkalmazása segíti a tanulót abban, hogy nyelvtudását önállóan ápolja, illetve 3

4 fejlessze. Nyelvtudása segítségével képes képet alkotni más országok népeiről és kultúrájáról, kapcsolatot tud kialakítani német anyanyelvűekkel. 2.2.Tartalmi követelmények A nyelvtudás nehezen meghatározható, sok elemből összetevődő fogalom: különböző nyelvi, szociális és pszichológiai ismeretek és képességek összessége, ezért mérése is nehéz és összetett folyamat. A követelmények a nyelvtudás egyes elemeire bontva határozhatók meg. A tartalmi követelményekben megtalálhatók a különböző témakörök és a hozzájuk tartozó követelmények, amelyek a következők: 1. Nyelvi készségek 2. Nyelvi eszköztár (Megjegyzendő, hogy a nyelvhasználat képességének olyan lényeges elemei, mint a kiejtés és az intonáció, valamint a helyesírás és központozás csak a beszédkészséggel, illetve az íráskészséggel összekapcsolva mérhetők.) 3. A vizsgázó életkorának és érdeklődésének megfelelő témák 4. Kulturális, interkulturális ismeretek és készségek 5. Egyéb készségek (pl. szakmai tartalmak, tantárgyközi integráció) 2.3.Készségfejlesztés-követelmények a 12. évfolyam végére Hallott szöveg értése: A tanuló legyen képes kb. 200 szavas köznyelvi szövegben a lényeges információt a lényegtelentől elkülöníteni; ebben ismeretlen nyelvi elem jelentését kikövetkeztetni, a fontos információt megérteni, a szövegben specifikus információt azonosítani. Beszédkészség: A tanuló legyen képes közléseket megfogalmazni, kérdéseket feltenni, eseményeket elmesélni, érzelmeket kifejezni; megértési és kifejezési problémák esetén segítséget kérni; társalgást követni; beszélgetésben részt venni. Olvasott szöveg értése: A tanuló legyen képes kb.250 szavas szöveget elolvasni, ebben a lényegest a lényegtelentől elkülöníteni; a fontos és specifikus információkat megtalálni. Íráskészség: 4

5 A tanuló legyen képes kb.200 szavas, tényszerű információt közlő, néhány bekezdésből álló szöveget írni; gondolatait, érzelmeit változatos kifejezésekkel és szerkezetekkel rendezett szövegben megfogalmazni; különböző szövegfajtákat létrehozni; változatos közlésformákat (leírás, elbeszélés, jellemzés) használni. Szóbeli interakció: Konkrét, egyszerű, mindennapos kifejezések megértése, ha a partner közvetlenül a tanulóhoz fordul, és világosan, lassan, ismétlésekkel beszél. A gondosan megfogalmazott, lassan elmondott, a tanulóhoz intézett kérdések és utasítások megértése, rövid, egyszerű útbaigazítások adása és követése. Részvétel egyszerű beszélgetésben szükség szerinti lassú ismétléssel, körülírással vagy módosítással. Egyszerű, az osztálytermi rutincselekvésekhez kapcsolódó kommunikáció. Beszédszándék kifejezése verbális és nonverbális eszközökkel (például bemutatkozás, bemutatás, valamint az üdvözlés és elköszönés alapvető formáinak használata, kérés, kínálás, érdeklődés mások hogyléte felől, reagálás hírekre). Egyszerű kérdések és állítások megfogalmazása, válaszadás, reagálás. Betanult beszédfordulatok alkalmazása, elemi információk kérésére és nyújtására például a tanulóról, beszélgetőpartneréről, lakóhelyről, a családtagok foglalkozásáról. A számok, árak, alapvető mennyiségek, idő kezelése. Érdeklődés árucikkek áráról, egyszerű vásárlási párbeszédek, néhány mondatos telefonbeszélgetések lebonyolítása. A beszélgetés strukturálásának néhány egyszerű eleme, például beszélgetés kezdeményezése, figyelemfelhívás. Egyszerű nyelvtani szerkezetek és mondatfajták betanult készletének szűk körű alkalmazása; szavak, illetve szócsoportok összekapcsolása nagyon alapvető lineáris kötőszavakkal. Nagyon rövid, különálló, többnyire előre betanult megnyilatkozások. Egyszerű jelenetek közös előadása. Magyarázat, segítség, ismétlés kérése metakommunikációs eszközökkel. Metakommunikációs és vizuális eszközök használata a mondanivaló támogatására. 3. Magasabb évfolyamra lépés feltételei Az adott évfolyam követelményeinek teljesítése a magasabb évfolyamra lépés feltétele. A részletes követelményrendszer megtalálható az egyes évfolyamok tantervi leírásánál. 4. Ellenőrzés, értékelés; Az értékelés általános elvei és módszerei 5

6 Hatékonyan nevelni és tanítani lehetetlen megfelelő ellenőrzési és értékelési eljárások nélkül, hiszen az ellenőrzési folyamatban nyert információkat elemezve alakíthatók ki további pedagógiai munkánk irányai, lépései. Ugyanakkor az ellenőrzés és értékelés a tanulási és önnevelési folyamat fejlesztésének fontos eszköze, a folyamatos ellenőrzés rendszeres munkára szoktatja a tanulókat, ellenőrzés eszközéül szolgáló feladatok megoldása közben hozzászoknak a koncentrált, pontos munkavégzéshez, az önálló munkához, fejlődik gondolkodásuk, szóbeli és írásbeli kifejezőkészségük. Miden tanulói teljesítményt lehet és kell értékelni, de nem minden teljesítményt lehet és kell osztályozni. A tantárgyi teljesítmények elbírálásánál messzemenően objektivitásra kell törekedni. Az írásbeli és szóbeli tanulói teljesítményt minden esetben értékelni kell, az írásbeli munkákat kijavítva, a pedagógus értékelésével együtt legkésőbb két héten belül ismertetni kell a tanulóval. A szóbeli feleleteknél is élni kell a tanári és tanulói értékelés, bírálat lehetőségével, elősegítve ezzel a tanulók ítélőképességének és önértékelésének fejlődését. Egy-egy tanulónak félévenként minimum a tantárgy heti óraszámának megfelelő érdemjegyet kell adni, ebbe a kötelezően írt (témazáró) dolgozatok érdemjegyei nem számítanak. A heti 1 órás tárgyak esetében a minimális érdemjegyek száma 2. Az érdemjegyek kb. felét a félév első felében (a negyedéves értékelésig) kell szerezniük a tanulóknak. A félévi és év végi osztályzat nem lehet kizárólag az érdemjegyek számtani átlaga, vegye figyelembe az értékelési időben bekövetkezett fejlődést. A rendszeres szóbeli számonkérés alapkövetelmény (kivéve a gyakorlati és készségtárgyakat, amelyek iskolánkban az gépírás, egyes szakmai tárgyak, testnevelés), a szóbeli és írásbeli érdemjegyek aránya a szaktárgy jellegétől függ. Szaktárgyi érdemjegy nem adható magatartásbeli, szorgalmi problémák esetén. A diákoknak és a szülőknek hozzáférésük van az e-naplóhoz, így azon keresztül folyamatosan tudnak tájékozódni az órarendről, a hiányzásokról és az osztályzatokról. Lehetőség van az üzenetküldésre is, mind az osztályfőnök, mind a gyermeket tanító szaktanár részére. Negyedévenként szükség esetén szövegesen is értékeljük a tanulók teljesítményét, valamint félévkor a lezárásokkal kapcsolatosan is értesítjük a szülőket az ellenőrző könyvben. A szülők rendszeres és folyamatos tájékoztatása történhet továbbá tanári fogadóórán, össztanári fogadóórán, szükség esetén a szülő külön behívásával. Amennyiben a tanuló bukásra áll, a szülőket a szaktanár jelzése alapján az osztályfőnök köteles erről a tényről 2 alkalommal írásban értesíteni. A tanuló kérésére a szaktanár tanórán kívül félévenként lehetőséget biztosít arra, hogy számot adjon a tananyag ismeretéről. Ilyen lehetőségnek tekintjük a javító dolgozat írását. A tanulók értékelése 5 érdemjegy felhasználásával történik. Az értékelés formái szóbeli számonkérés (felelet, előadás), írásbeli számonkérés (teszt, feladatlap, példamegoldás és elemzés, esszé), gyakorlati feladat bemutatás az érdemjegybe és az osztályzatba bele kell számítani a tanulóknak a tantárggyal kapcsolatos valamennyi megnyilvánulását, így versenyeken, vetélkedőkön való részvételt, pályázatok, pályamunkák készítését, gyakorlati tevékenységet (kísérletek, gyűjtőmunka, adatfeldolgozás és értékelés, monográfia, faliújság, kiállítás, múzeum látogatás megszervezése, beszámoló a látottakról, több órai aktív ill. passzív tanulói munka, stb. ) 6

7 4.1. Az írásbeli számonkérés formái az iskolánkban: 1. A helyi tantervben előírt kötelező írásbeli témazáró dolgozat: nagyobb anyagrészt számon kérő írásbeli dolgozatot. Ezek számát a tantárgyak helyi tanterve rögzíti: első idegen nyelvből félévente két témazáró dolgozatot, 2. idegen nyelvből félévente egy témazáró dolgozatot írnak a tanulók. A témazáró dolgozat összefoglaló dolgozat, nagyobb anyagrészben kíván tájékozódást szerezni a tanuló felkészültségéről. Mérhető vele a tudás, az ismeretek szilárdsága és azok biztonságos alkalmazása. Bizonyos anyagrészek lezárásakor íratjuk; összefoglalás és rendszerező ismétlés előzi meg. Ennek a dolgozatnak a megíratását legalább egy héttel előbb jelezni kell a tanulóknak, és fel kell hívni a figyelmet a legfontosabb anyagrészekre, az előforduló problémákra. Célszerű gyakorló feladatokat kijelölni, ezzel is fokozni a felkészülés intenzitását. A dolgozatot úgy kell tervezni, hogy egy nap két témazárónál ne legyen több. A dolgozatot a hiányzó tanulókkal pótoltatni kell. A témazáró dolgozat eredménye jól elkülönül az e-naplóban, hiszen külön oszlopban, pirossal kerül be. A szaktanár egyszeri alkalommal javítási lehetőséget ajánlhat fel, mellyel nem csak az elégtelent kapott diákok élhetnek. A javító dolgozatot két héten belül kell megírni, lehetőség szerint tanórán kívül. A javító dolgozat beadása nem kötelező. Ha a diák javító dolgozatát beadja, akkor ezzel (eredményétől függetlenül) újabb osztályzatot szerez, melyet a szaktanár az eredeti témazáró mellé könyvel el. A témazáró dolgozatok dupla súllyal szerepelnek a jegyek között, ezt a rendszer automatikusan számolja. Az osztályozás a következő százalékos megoszlás alapján történik: 0-29 % elégtelen (1) % elégséges (2) % közepes (3) % jó (4) % jeles (5) Ettől eltérni csak rendkívül indokolt pedagógiai szituációban megengedett. 2. Rövid írásbeli számonkérés (röpdolgozat): kisebb anyagrész elsajátításának ellenőrzése szolgáló számonkérési forma. Célja a tanulók munkájának folyamatos ellenőrzése, ezért előre bejelenteni nem kell. Időtartama ne haladja meg a 20 percet. 3. A felvett tanulók szeptember elején egységes feladatlap alapján felmérő dolgozatot írnak. Ennek célja a tanulók tudásszintjének vizsgálata, a tanár további tervező és 7

8 felzárkóztató munkájához való adatgyűjtés. A felmérőre adott érdemjegyet nem számítjuk az osztályzatokba! 4. Évfolyamok egységes felmérése: Értékelése osztályzattal történik, melyet az osztályozó naplóba a megfelelő hónaphoz egyszeres súllyal ír be a szaktanár. 5. Diagnosztikus felmérést iratunk a 10. évfolyam végén május hónapban a 9. és a 10. évfolyam tananyagából, valamint a 12. évfolyam végén április hónapban az érettségi tartalmi követelményéből, amelynek százalékos teljesítményét értékeljük. Hiányzás esetén a tanulóval pótló dolgozatot iratunk. Az elégtelent írt tanulók javítóvizsgán vesznek részt. Az írásbeli dolgozatokat szóbeli vizsga is követi. Ezen felmérések eredménye összesített vizsgajegyként kerül beírásra a naplóba és a rendszer automatikusan megkülönböztetett színnel jelzi (lila) és kétszeres súllyal veszi figyelembe az átlag számításakor. A kötelező témazáró dolgozatokat az íratás előtt egy héttel a tanulók tudomására kell hozni, egyéb írásbeli számonkéréseket előzetesen bejelenteni nem kötelező. Egy nap legfeljebb két előre bejelentett dolgozat iratható. Bármely írásbeli számonkérésre elégtelen osztályzat adható, ha a tanuló nem megengedett segédeszközt használt megírása során. Az írásbeli munkákat kijavítva, a pedagógus értékelése mellett aláírásával ellátva, legkésőbb két héten belül ismertetni kell a tanulóval. A tanuló joga, hogy a kijavított és értékelt írásbeli számonkérést megtekintse. A helyi tantervben előírt kötelező írásbeli témazáró dolgozatokat, szintfelmérő dolgozatokat, valamint a diagnosztikus felméréseket a szaktanár a tanév végéig megőrzi, majd leadja irattározásra Az otthoni felkészüléshez előírt írásbeli és szóbeli feladatok meghatározásának elvei és korlátai A tanulók otthoni munkája az írásbeli és szóbeli házi feladatok szerves folytatásai a tanórai munkának. Általános elvek a házi feladatok kiadásánál: 1.Ösztönözni kell a tanulókat a házi feladat rendszeres elkészítésére. 2. A kijelölt házi feladatokhoz adjunk útmutatást, segítséget (figyelembe véve a csoport képességét). 3. A feladatok kijelölése differenciáltan történjen. A feladatsor mindig tartalmazzon elégséges, közepes és jó képességű tanulókra vonatkozó feladatot. 4. Az önálló gyakorlás igényének fokozása érdekében témakörönként jelöljünk ki nagyobb időintervallumra gyakorló feladatokat, melyeket felhasználhatunk dolgozatoknál, feleléseknél. 8

9 4.3. A nyelvi készségek fejlesztésére irányuló fakultatív feladatok a, Kiselőadás A tanár által meghatározott témákból fakultatív jelleggel a tanulók kiselőadással készülhetnek, melyet a felkészültség színvonalának, előadásmódjának megfelelően értékelünk. b, Iskolai pályázatok, vetélkedők Az idegen nyelvi munkaközösség minden tanév elején meghatároz változatos, érdekes témaköröket az iskola tanulói számára, melyet a pályázati kiírásnak megfelelően adnak le az érdeklődő tanulók szaktanáruknak. A sikeres pályázatokat, a vetélkedőkön való eredményes szereplést jeles érdemjeggyel jutalmazzuk. c, Gyűjtőmunkák: Gyűjtemények készítése az egyik legkreatívabb pluszmunkát igényli tanulóinktól. Szorgalmukat igényes munkáik leadásakor mindig pozitívan értékeljük. Esetenként tudományos gyűjtőmunkák kiadásával csábíthatjuk a diákokat a tantárgy egy-egy részletének, mélyebb szerkezetének felkutatására, melyet a ráfordított energia és munka tükrében értékelünk. 5. A taneszközök kiválasztásának elvei Olyan tananyagokat és taneszközöket választunk, melyek segítségével az ismeretek spirálisan bővíthetők, a szelektív, ill. totális megértés kiegészíthető. Az oktatás alapjául szolgáló eszközöknek lehetővé kell tenniük a reproduktív gyakorlást és el kell juttatni a tanulókat a produktivitást igénylő feladatok sikeres megoldásához, miközben változatos módszereket kínálunk az ismeretek elsajátításához. Az OM által kiadott tankönyvjegyzékéből ajánljuk a tankönyvcsaládokat. A taneszközökről, a kereskedelmi forgalomban lévő és a korszerű nyelvtanítás követelményeinek megfelelő anyagokból válogatva, mindig az előző tanév első félévének végén dönt a munkaközösség. 9

10 5. A tanterv évfolyamonkénti lebontása NÉMET NYELV 9. évfolyam Heti óraszám 2 1. Témakörök 1. Én és a családom: személyi adatok, foglalkozások, otthoni teendők, családi ünnepek 2. Az otthon: a szűkebb környezet, a lakás, egy szoba bemutatása 3. Tágabb környezetünk: falu-város hasonlóság, különbségek 4. Városi közlekedés: jegyváltás, átszállás, helyátadás a járműveken 5. Az iskola világa: az osztályterem leírása, tantárgyak, tanárok, iskolai tevékenységek 2. Célok Célunk, hogy a tanuló megértse és elfogadja az idegen nyelvek elsajátításának/tudásának fontosságát. felismerje a német nyelvnek mint egyik fontos világnyelvnek különös jelentõségét. kedvelje meg a tanult idegen nyelvet. sajátítsa el a nyelvtanulás legalapvetõbb módszereit. 3. Készségfejlesztés-követelmények a 9. évfolyam végére Hallott szöveg értése: A tanuló legyen képes kéréseket és utasításokat követni, ismert nyelvi eszközökkel megfogalmazott kérdéseket és közléseket megérteni, a szövegből fontos információt kiszűrni, a szöveg lényegét megérteni. Beszédkészség: A tanuló legyen képes egy kérdésre egyszerő struktúrákba rendezett 10

11 válaszokat adni, egyszerű mondatokban közléseket megfogalmazni, kérdéseket feltenni, megértési problémák esetén segítséget kérni, egyszerű párbeszédekben részt venni. Olvasott szöveg értése: A tanuló legyen képes a szövegben fontos információt megtalálni, a szöveget felolvasni, annak lényegét megérteni, egyszerű, képpel illusztrált történetet követni. Íráskészség: A tanuló legyen képes néhány szavas mondatokat helyesen leírni, egyszerű közléseket írásban megfogalmazni, üzenetet, üdvözletet létrehozni. Szóbeli interakció: Konkrét, egyszerű, mindennapos kifejezések megértése, ha a partner közvetlenül a tanulóhoz fordul, és világosan, lassan, ismétlésekkel beszél. A gondosan megfogalmazott, lassan elmondott, a tanulóhoz intézett kérdések és utasítások megértése, rövid, egyszerű útbaigazítások adása és követése. 10. évfolyam Heti óraszám 2 1. Sport: tömegsport, sport, mint szabadidős tevékenység 2. Időjárás 3. Egészség és betegség: életmód, megbetegedés, baleset 4. Étkezés: otthon, étteremben, kedvenc ételek, étkezési szokások 5. Öltözködés: iskolába, színházba 2. Célok a német nyelvet az elsajátított szinten a kommunikáció eszközeként a gyakorlatban legyen képes használni. 11

12 ismerje meg a német országok kultúrájának, szokásainak, értékrendjének, gondolkodásmódjának néhány fontos jellegzetességét. a négy nyelvi alapkészség területén alapfokú jártasságra tegyen szert. 3. Készségfejlesztés-követelmények a 10. évfolyam végére Hallott szöveg értése: A tanuló legyen képes kb.100 szavas szövegben a lényeges információt a lényegtelentől elkülöníteni; ebben ismeretlen nyelvi elem jelentését kikövetkeztetni, a fontos információt megérteni. Beszédkészség: A tanuló legyen képes közléseket megfogalmazni, kérdéseket feltenni, eseményeket elmesélni, érzelmeket kifejezni; megértési és kifejezési problémák esetén segítséget kérni. Olvasott szöveg értése: A tanuló legyen képes kb.150 szavas szöveget elolvasni, ebben a lényegest a lényegtelentől elkülöníteni. Íráskészség: A tanuló legyen képes kb.100 szavas, tényszerű információt közlő, néhány bekezdésből álló szöveget írni. Szóbeli interakció: Részvétel egyszerű beszélgetésben szükség szerinti lassú ismétléssel, körülírással vagy módosítással. Egyszerű, az osztálytermi rutincselekvésekhez kapcsolódó kommunikáció. Beszédszándék kifejezése verbális és nonverbális eszközökkel (például bemutatkozás, bemutatás, valamint az üdvözlés és elköszönés alapvető formáinak használata, kérés, kínálás, érdeklődés mások hogyléte felől, reagálás hírekre). 4. A továbbhaladás feltétele: A tanuló a 9, illetve a 10. évfolyam számára előírt követelményeket minimum elégséges szinten teljesíti. 12

13 5. Tartalom a) Kommunikációs szándékok Társadalmi érintkezéshez szükséges kommunikációs szándékok megszólítás köszönés, elköszönés bemutatás, bemutatkozás személyes levélben megszólítás és elbúcsúzás érdeklődés hogylét iránt és arra reagálás engedélykérés és arra reagálás köszönet és arra reagálás bocsánatkérés és arra reagálás gratuláció, jókívánságok és arra reagálás Entschuldigung, Guten Morgen / Tag! Auf Wiedersehen! Tschüs! Das ist Peter. Ich heiße Liebe(r) Viele Grüsse. Dein(e) Wie geht s dir? Danke, prima. Und dir? / Was fehlt dir? Ich habe Kopfschmerzen. Kann ich das Fenster öffnen? Ja, bitte. Danke! Bitte. Entschuldigung! Kein Problem! Herzlichen Glückwunsch zum! Danke. Fröhliche Weihnachten. / Gute Besserung! Érzelmek kifejezésére szolgáló kommunikációs szándékok sajnálkozás öröm elégedettség, elégedetlenség csodálkozás remény bánat Es tut mir Leid! Ich freue mich, dass / Toll! Es ist prima, dass.. Schade, dass Oh, das ist aber schön! Ich hoffe, du kannst kommen! Schade, dass Személyes beállítódás és vélemény kifejezésére szolgáló kommunikációs szándékok véleménykérés és arra reagálás, véleménynyilvánítás valaki igazának az elismerése és el nem ismerése egyetértés, egyet nem értés tetszés, nem tetszés akarat, kívánság, képesség, Magst du Mathe? Ja. / Was meinst du dazu? Meiner Meinung nach Was denkst darüber? Da hast du (nicht) Recht! Ja, das stimmt! Nein, du hast nicht Recht! Das finde ich gut / blöd! / Das gefällt mir (nicht)! ich will, ich möchte, ich kann, ich muss, ich darf 13

14 szükségesség, lehetőség, ígéret, szándék, terv dicséret, kritika, Ich mache das schon! Ich will Klasse! Blödsinn! Információcseréhez kapcsolódó kommunikációs szándékok dolgok, személyek megnevezése, Das ist Meine Mutter ist... leírása események leírása Zuerst, dann, zum Schluss. / Es war einmal információkérés, információadás Wie ist? Prima. / Wie alt bist du? 12. / Weißt du? / Können Sie mir bitte sagen? igenlő vagy nemleges válasz ja, nein, nicht, kein, doch, tudás, nem tudás bizonyosság, bizonytalanság Ich weiß (nicht), dass / ob.. Ich weiß es (nicht) genau. / Ich bin mir (nicht) sicher, dass / ob A partner cselekvését befolyásoló kommunikációs szándékok kérés tiltás, felszólítás javaslat és arra reagálás meghívás és arra reagálás kínálás és arra reagálás Gib mir bitte! / Kannst du bitte? Schreib noch nicht. Öffne die Tür. Möchtest du? Ja, gerne! / Können wir gehen? Kommst du mit? Ja. Nein, es tut mir Leid. Noch ein Stück Kuchen? Nein, danke. Ja, bitte. Interakcióban jellemző kommunikációs szándékok visszakérdezés, ismétléskérés nem értés betűzés kérése, betűzés felkérés lassabb, hangosabb beszédre Wie bitte? Wiederholen Sie bitte. / Sag es noch einmal! / Ich verstehe nicht. / Entschuldigung, ich habe es nicht verstanden. Buchstabiere bitte. Kannst du bitte langsamer /lauter sprechen? b) Fogalomkörök: Fogalomkörök Cselekvés, történés, létezés kifejezése Fogalomkörök nyelvi kifejezései 14

15 jelenidejűség sein, es gibt Präsens Vokalwechsel, trennbare Verben Ich bin heute zu Hause. Hier gibt es keinen Hamburger. Die Sonne scheint schön. Der Zug fährt gleich ab. Er liest das Buch vor. múltidejűség, Präteritum, Perfekt Er kam zu Fuß. Sie haben schon alles getan. Birtoklás kifejezése Térbeli viszonyok jövőidejűség Futur (mit Präsens) Ich bleibe morgen zu Hause. sich-verben Ich freue mich. személytelenség "es" Es ist kalt. Es regnet. Es geht um.../ Es dauert lange bis... irányok, helymeghatározás haben, gehören Ich habe einen Bruder. Die Tasche gehört mir. Wessen? von, -s das Buch von Peter, Peters Geschichte Nomen Genitiv die Tür des Hauses Possessivpronomen Das ist meine Familie. Präpositionen mit A/D: an, auf, hinter, in, neben, über, unter, vor, zwischen hier, dort, links, Rechts oben, unten, hinten Die Vase steht auf dem Tisch. Ich gehe ins Kino. Präpositionen mit dem Akkusativ: durch, um, Präpositionen mit dem Dativ: bei, zu, von, nach Gehen Sie durch den Park! Die Bücher sind bei Karl. Ich komme von meiner Oma. Időbeli viszonyok 15

16 Mennyiségi viszonyok Minőségi viszonyok Modalitás gyakoriság Wie oft? selten, manchmal, immer, nie Ich gehe jeden Morgen in die Schule. időtartam wie lange? eine Woche, von bis, den ganzen Tag, időpont in, um, am, wann? im Winter, um 8 Uhr, am Freitag, diesen/letzten/vorigen/ nächsten Monat határozott mennyiség határozatlan mennyiség felszólítás Esetviszonyok névszók a mondatban alles, viel, wenig, nichts alle, einige, keine Wie? Was für ein? Welcher? (Adjektivdeklination) Vergleiche mögen, können, wollen, müssen, sollen, dürfen (Präsens) Nominativ, Akkusativ, Dativ, eins, zwei erste, zweite eine Portion Pommes Ich habe viele Bücher, aber wenig Zeit zum Lesen. Ich bin zufrieden. Das finde ich prima. Das ist eine leichte Aufgabe. Ich finde den roten Rock modisch. Dieses Buch ist besser, als. Er ist nicht so alt, wie Das Bild ist am schönsten. Er kann nicht schwimmen. Ich möchte ein Eis. Komm morgen wieder! Esst schnell! Nehmen Sie bitte Platz! Ich zeige den Schülern Bilder. 16

17 Logikai viszonyok alárendelések Kausalsatz Subjektsatz denn, weil, Objektsatz Ich weiß (nicht), dass (ob)... Ich weiß, wo du wohnst. Ich habe keine Lust, dich zu besuchen. Temporalsatz Als / wenn..., Finalsatz: um zu / damit Ich bleibe hier, um diese Zeitung auszulesen / damit du nicht allein bist. Relativsatz Die See, an der wir voriges Jahr... Die Kinder, deren Eltern... Függő beszéd mit dem Präsens Sie sagte, dass sie heute in die Schule geht. Szövegösszetartó eszközök kötőszók, und/oder/aber/denn weil/dass/ob/ obwohl / als ob / als wenn=als névmások das, ich, mich, mir, mein, dieser, jener, man, man 6. Az ellenőrzés a fent leírt módszerekkel történik, az évfolyam sajátosságait figyelembe véve. 17

18 NÉMET NYELV 2. idegen nyelv 11. évfolyam Heti óraszám: 2 1. Témakörök 11. évfolyam 1. Szabadidő: hobbi, szórakozás 2. Televízió: műsorok, műsorkritika 3. Utazás: előkészületek, nyaralás 4. Utazás külföldre: közlekedési eszközök előnyei, hátrányai 5. Fővárosunk, lakóhelyünk nevezetességei, története 2. Célok A tanuló német nyelvû kommunikációja mind formailag, mind tartalmilag javuljon, gazdagodjon és érzelmeit is ki tudja fejezni. négy nyelvi alapkészsége harmonikusan fejlõdjön. a tanult nyelvtani szerkezeteket és szókincset felismerje és helyesen használja. ismeretei bõvüljenek a német anyanyelvű népekrõl. 3. Követelmények 11. évfolyam Hallott szöveg értése: A tanuló legyen képes kb.150 szavas köznyelvi szövegben a lényeges információt a lényegtelentől elkülöníteni; ebben ismeretlen nyelvi elem jelentését kikövetkeztetni, a fontos információt megérteni. Beszédkészség: 18

19 A tanuló legyen képes közléseket megfogalmazni, kérdéseket feltenni, eseményeket elmesélni, érzelmeket kifejezni; megértési és kifejezési problémák esetén segítséget kérni; társalgást követni. Olvasott szöveg értése: A tanuló legyen képes kb.200 szavas szöveget elolvasni, ebben a lényegest a lényegtelentől elkülöníteni; a fontos és specifikus információkat megtalálni. Íráskészség: A tanuló legyen képes kb.150 szavas, tényszerű információt közlő, néhány bekezdésből álló szöveget írni; gondolatait, érzelmeit változatos kifejezésekkel és szerkezetekkel rendezett szövegben megfogalmazni; különböző szövegfajtákat létrehozni. Szóbeli interakció: Egyszerű kérdések és állítások megfogalmazása, válaszadás, reagálás. Betanult beszédfordulatok alkalmazása, elemi információk kérésére és nyújtására például a tanulóról, beszélgetőpartneréről, lakóhelyről, a családtagok foglalkozásáról. A számok, árak, alapvető mennyiségek, idő kezelése. 1. Témakörök 12. évfolyam Heti óraszám: 2 1. Magyarország bemutatása 2. Helyünk Európában 3. Német anyanyelvű országok bemutatása 4. Környezetvédelem 19

20 2. Célok német nyelvû kommunikációja árnyaltabbá váljon mind szóban mind írásban értsen meg és használjon gazdagabb szókincset és bonyolultabb nyelvtani szerkezeteket. értsen meg globálisan ismeretlen nyelvi elemeket is tartalmazó rövidebb hallott vagy látott szövegeket. bátrabban és gördülékenyebben használja az ismert nyelvi elemeket. 3. Követelmények 12. évfolyam Hallott szöveg értése: A tanuló legyen képes kb.200 szavas köznyelvi szövegben a lényeges információt a lényegtelentől elkülöníteni; ebben ismeretlen nyelvi elem jelentését kikövetkeztetni, a fontos információt megérteni, a szövegben specifikus információt azonosítani. Beszédkészség: A tanuló legyen képes közléseket megfogalmazni, kérdéseket feltenni, eseményeket elmesélni, érzelmeket kifejezni; megértési és kifejezési problémák esetén segítséget kérni; társalgást követni; beszélgetésben részt venni. Olvasott szöveg értése: A tanuló legyen képes kb.250 szavas szöveget elolvasni, ebben a lényegest a lényegtelentől elkülöníteni; a fontos és specifikus információkat megtalálni. Íráskészség: A tanuló legyen képes kb.200 szavas, tényszerű információt közlő, néhány bekezdésből álló szöveget írni; gondolatait, érzelmeit változatos kifejezésekkel és szerkezetekkel rendezett szövegben megfogalmazni; különböző szövegfajtákat létrehozni; változatos közlésformákat (leírás, elbeszélés, jellemzés) használni. Szóbeli interakció: 20

21 Érdeklődés árucikkek áráról, egyszerű vásárlási párbeszédek, néhány mondatos telefonbeszélgetések lebonyolítása. A beszélgetés strukturálásának néhány egyszerű eleme, például beszélgetés kezdeményezése, figyelemfelhívás. Egyszerű nyelvtani szerkezetek és mondatfajták betanult készletének szűk körű alkalmazása; szavak, illetve szócsoportok összekapcsolása nagyon alapvető lineáris kötőszavakkal. Nagyon rövid, különálló, többnyire előre betanult megnyilatkozások. 4. Magasabb évfolyamra lépés feltételei 11. évfolyamon a továbbhaladás feltétele, hogy a tanuló a számára előírt követelményeket minimum elégséges szinten teljesítse. A 12. évfolyam követelményeinek teljesítésével a tanuló sikeresen befejezi középiskolai tanulmányait. Saját döntése szerint a német nyelvi érettségire jelentkezhet. 5. Tartalom (A 11. osztályban belépő szándékok és fogalomkörök dőlt betűvel szerepelnek.) a) Kommunikációs szándékok Társadalmi érintkezéshez szükséges kommunikációs szándékok megszólítás köszönés, elköszönés bemutatás, bemutatkozás telefonálásnál bemutatkozás és elköszönés személyes levélben megszólítás és elbúcsúzás érdeklődés hogylét iránt és arra reagálás engedélykérés és arra reagálás köszönet és arra reagálás bocsánatkérés és arra reagálás gratuláció, jókívánságok és arra reagálás Entschuldigung, Guten Morgen / Tag! Auf Wiedersehen! Tschüs! Das ist Peter. Ich heiße Guten Tag, das ist Auf Wiederhören! Tschüs! Liebe(r) Viele Grüsse. Dein(e) Wie geht s dir? Danke, prima. Und dir? / Was fehlt dir? Ich habe Kopfschmerzen. Kann ich das Fenster öffnen? Ja, bitte. Danke! Bitte. Entschuldigung! Kein Problem! Herzlichen Glückwunsch zum! Danke. Fröhliche Weihnachten. / Gute Besserung! Érzelmek kifejezésére szolgáló kommunikációs szándékok 21

22 sajnálkozás öröm elégedettség, elégedetlenség csodálkozás remény bánat bosszúság Es tut mir Leid! Ich freue mich, dass / Toll! Es ist prima, dass.. Schade, dass Oh, das ist aber schön! Ich hoffe, du kannst kommen! Schade, dass Das ist aber schlimm! Személyes beállítódás és vélemény kifejezésére szolgáló kommunikációs szándékok véleménykérés és arra reagálás, véleménynyilvánítás valaki igazának az elismerése és el nem ismerése egyetértés, egyet nem értés érdeklődés, érdektelenség tetszés, nem tetszés akarat, kívánság, képesség, szükségesség, lehetőség, kötelezettség ígéret, szándék, terv dicséret, kritika, ellenvetés érdeklődés értékítélet, kívánság, preferencia iránt Magst du Mathe? Ja. / Was meinst du dazu? Meiner Meinung nach Was denkst darüber? Da hast du (nicht) Recht! Ja, das stimmt! Nein, du hast nicht Recht! Ich interessiere mich für (nicht). Das finde ich gut / blöd! / Das gefällt mir (nicht)! ich will, ich möchte, ich kann, ich muss, ich darf Ich mache das schon! Ich will Klasse! Blödsinn! Das stimmt, aber Und was wüschen Sie? Möchtest du einen Kaffee oder lieber Tee? Információcseréhez kapcsolódó kommunikációs szándékok dolgok, személyek megnevezése, Das ist Meine Mutter ist / Es geht um leírása események leírása Zuerst, dann, zum Schluss. / Es war einmal információkérés, információadás Wie ist? Prima. / Wie alt bist du? 12. / Weißt du? / Können Sie mir bitte sagen? igenlő vagy nemleges válasz ja, nein, nicht, kein, doch, weder noch tudás, nem tudás Ich weiß (nicht), dass / ob.. bizonyosság, bizonytalanság Ich weiß es (nicht) genau. / Ich bin mir (nicht) sicher, dass / ob ismerés, nem ismerés Ich kenne.. gut / nicht. A partner cselekvését befolyásoló kommunikációs szándékok 22

23 kérés tiltás, felszólítás segítségkérés és arra reagálás javaslat és arra reagálás meghívás és arra reagálás kínálás és arra reagálás Gib mir bitte! / Kannst du bitte? Schreib noch nicht. Öffne die Tür. Können Sie mir bitte bei helfen? Ja, gerne. Ich kann leider nicht! Möchtest du? Ja, gerne! / Können wir gehen? Kommst du mit? Ja. Nein, es tut mir Leid. Noch ein Stück Kuchen? Nein, danke. Ja, bitte. Interakcióban jellemző kommunikációs szándékok visszakérdezés, ismétléskérés nem értés betűzés kérése, betűzés felkérés lassabb, hangosabb beszédre beszélési szándék jelzése, téma bevezetése megerősítés témaváltás, beszélgetés lezárása Wie bitte? Wiederholen Sie bitte. / Sag es noch einmal! / Wie meinst du das? Ich verstehe nicht. / Entschuldigung, ich habe es nicht verstanden. Buchstabiere bitte. Kannst du bitte langsamer /lauter sprechen? Dabei fällt mir gerade ein, Ja, das stimmt. Und was sagst du zu? Nun, so viel für heute. b) Fogalomkörök: Fogalomkörök Cselekvés, történés, létezés kifejezése jelenidejűség sein, es gibt Fogalomkörök nyelvi kifejezései Präsens Vokalwechsel, trennbare Verben Ich bin heute zu Hause. Hier gibt es keinen Hamburger. Die Sonne scheint schön. Der Zug fährt gleich ab. Er liest das Buch vor. múltidejűség, Präteritum, Perfekt Er kam zu Fuß. Sie haben schon alles getan. jövőidejűség Futur (mit Präsens) Ich bleibe morgen zu Hause. sich-verben Ich freue mich. 23

24 Birtoklás kifejezése Térbeli viszonyok személytelenség irányok, helymeghatározás "es" Passiv (Präsens) Es ist kalt. Es regnet. Es geht um.../ Es dauert lange bis... Sie werden am Flughafen abgeholt. haben, gehören Ich habe einen Bruder. Die Tasche gehört mir. Wessen? von, -s das Buch von Peter, Peters Geschichte Nomen Genitiv die Tür des Hauses Possessivpronomen Das ist meine Familie. Präpositionen mit A/D: an, auf, hinter, in, neben, über, unter, vor, zwischen hier, dort, links, Rechts oben, unten, hinten Die Vase steht auf dem Tisch. Ich gehe ins Kino. Präpositionen mit dem Akkusativ: durch, um, Präpositionen mit dem Dativ: bei, zu, von, nach Gehen Sie durch den Park! Die Bücher sind bei Karl. Ich komme von meiner Oma. Időbeli viszonyok gyakoriság Wie oft? selten, manchmal, immer, nie Ich gehe jeden Morgen in die Schule. időtartam wie lange? eine Woche, von bis, den ganzen Tag, időpont in, um, am, wann? im Winter, um 8 Uhr, am Freitag, diesen/letzten/vorigen/ nächsten Monat 24

25 Mennyiségi viszonyok Minőségi viszonyok Modalitás határozott mennyiség határozatlan mennyiség felszólítás Esetviszonyok névszók a mondatban alles, viel, wenig, nichts alle, einige, keine Wie? Was für ein? Welcher? (Adjektivdeklination) Vergleiche mögen, können, wollen, müssen, sollen, dürfen (Präsens, Präteritum) Nominativ, Akkusativ, Dativ, Genitiv eins, zwei erste, zweite eine Portion Pommes Ich habe viele Bücher, aber wenig Zeit zum Lesen. Ich bin zufrieden. Das finde ich prima. Das ist eine leichte Aufgabe. Ich finde den roten Rock modisch. Dieses Buch ist besser, als. Er ist nicht so alt, wie Das Bild ist am schönsten. Er kann nicht schwimmen. Ich möchte ein Eis. Er wollte nach Hause. Ich konnte das Fenster nicht schließen. Komm morgen wieder! Esst schnell! Nehmen Sie bitte Platz! Ich zeige den Schülern Bilder. Das ist das Foto meiner Freundin. 25

26 Logikai viszonyok alárendelések Kausalsatz Subjektsatz denn, weil, Es ist schön, hier zu sein. Objektsatz Ich weiß (nicht), dass (ob)... Ich weiß, wo du wohnst. Ich habe keine Lust, dich zu besuchen. Temporalsatz Als / wenn..., Finalsatz: um zu / damit Ich bleibe hier, um diese Zeitung auszulesen / damit du nicht allein bist. Relativsatz Die See, an der wir voriges Jahr... Die Kinder, deren Eltern... feltételesség Konditonalsatz: Wenn ich Zeit habe, (Indikativ) Präsens Wenn ich Zeit hätte,... Konjunktiv II. Sie würde kommen, (würde) wenn... Függő beszéd mit dem Präsens Sie sagte, dass sie heute in Szövegösszeta rtó eszközök kötőszók, die Schule geht. und/oder/aber/denn weil/dass/ob/ obwohl / als ob / als wenn=als névmások das, ich, mich, mir, mein, dieser, jener, man, jeder, keiner, einander, man 6. Az ellenőrzés a fent részletesen leírt módszerekkel történik, az évfolyamok sajátosságait figyelembe véve. 26

27 A középszintű érettségi vizsga témakörei Német nyelv Érettségi témakörök: Témák Személyes vonatkozások, család A tanuló személye, életrajza, életének fontos állomásai. Személyes tervek. Családi élet, családi kapcsolatok. A családi élet mindennapjai, otthoni teendők. Egyén és család nálunk és a célnyelvi országokban. Ember és társadalom Emberek külső és belső jellemzése. Baráti kör. A tizenévesek világa: kapcsolat a kortársakkal, felnőttekkel. Női és férfi szerepek, ismerkedés, házasság. Felelősségvállalás másokért, rászorulók segítése. Ünnepek, családi ünnepek. Öltözködés, divat, munkaruházat. Hasonlóságok és különbségek az emberek között, tolerancia (pl. fogyatékkal élők). Konfliktusok és kezelésük. Munkahelyi konfliktusok. Társadalmi szokások nálunk és a célnyelvi országokban. Környezetünk Az otthon, a lakóhely és környéke (a lakószoba, a lakás, a ház bemutatása). A lakóhely nevezetességei, szolgáltatások, szórakozási lehetőségek. A városi és a vidéki élet összehasonlítása. Növények és állatok a környezetünkben. Környezetvédelem a szűkebb környezetünkben: Mit tehetünk környezetünkért és a természet megóvásáért, fenntarthatóságáért? Környezetvédelem a képzési iránynak megfelelő szakmákban. Időjárás, éghajlat. Globális kihívások. Kapcsolódási pontok Etika: önismeret, ember az időben gyermekkor, ifjúság, felnőttkor öregkor, családi élet. Etika: társas kapcsolatok, előítélet, tolerancia, bizalom, együttérzés; fogyatékkal élők, szegények és gazdagok. Történelem, társadalmi és állampolgári ismeretek: a jövedelem szerepe a családban, kiadás, bevétel, megtakarítás, hitel, rezsi, zsebpénz.. Történelem, társadalmi és állampolgári ismeretek; hon- és népismeret: lakóhely és környék hagyományai, az én falum, az én városom. Biológia-egészségtan: élőhely, életközösség, védett természeti érték, változatos élővilág. Földrajz: településtípusok; globális problémák, fenntarthatóság, környezettudatosság, életminőségek 27

28 Az iskola Saját iskolájának bemutatása (sajátosságok, pl. szakmai képzés, tagozat). Tantárgyak, szakmai tárgyak, órarend, érdeklődési kör, tanulmányi munka. Az ismeretszerzés különböző módjai. A nyelvtanulás, a nyelvtudás szerepe, fontossága, például a választott szakmában. Az internet szerepe az iskolában, a tanulásban. Az iskolai élet tanuláson kívüli eseményei. Iskolai hagyományok nálunk és a célnyelvi országokban. A munka világa Diákmunka, nyári munkavállalás, szakmai gyakorlat. A képzési iránynak megfelelő szakmák, a szükséges kompetenciák, rutinok, kötelességek, kihívások. Pályaválasztás, továbbtanulás vagy munkába állás. Önéletrajz, motivációs levél, állásinterjú. Életmód Napirend, időbeosztás. Az egészséges életmód (a helyes és a helytelen táplálkozás, a testmozgás szerepe az egészség megőrzésében, testápolás). Életünk és a stressz. Étkezési szokások a családban. Ételek, kedvenc ételek, sütés-főzés. Étkezés iskolai menzán, éttermekben, gyorséttermekben. Ételrendelés telefonon és interneten. Gyakori betegségek, sérülések, baleset. Gyógykezelés (háziorvos, szakorvos, kórházak, alternatív gyógymódok). Életmód nálunk és a célnyelvi országokban. Függőségek (dohányzás, alkohol, internet, drog stb.). Szabadidő, művelődés, szórakozás Szabadidős elfoglaltságok, hobbik. Színház, mozi, koncert, kiállítás stb. A művészetek szerepe a mindennapokban. Sportolás, kedvenc sport, iskolai sport. Olvasás, rádió, tévé, videó, számítógép, internet. Az infokommunikáció szerepe a mindennapokban. Kulturális és sportélet nálunk és a célnyelvi országokban. különbségei, pl. az éhezés és a szegénység okai; a Föld mozgása, az időjárás tényezői, a Föld szépsége, egyedisége. Történelem, társadalmi és állampolgári ismeretek; társadalmi, állampolgári ismeretek: a tudás fogalmának átalakulása, a tanulás technikái, élethosszig tartó tanulás. Informatika: digitális tudásbázisok, könyvtári információs rendszerek. Szakmai tárgyak: a tárgyak jellegének megfelelően. Biológia-egészségtan: testrészek, egészséges életmód, a betegségek ismérvei, fogyatékkal élők, betegségmegelőzés, elsősegély. Testnevelés és sport: a rendszeres testedzés hatása a szervezetre. Földrajz: más népek kultúrái. Magyar nyelv és irodalom: rövid epikai, lírai, drámai művek olvasása, a reklám és a popzene új szóbeli költészete. Informatika: e-könyvek, 28

29 médiatudatosság. Testnevelés és sport: táncok, népi játékok, a sport és az olimpia története, példaképek szerepe, sportágak jellemzői. Ének-zene: népzene, klasszikus zene, popzene. Dráma és tánc: a szituáció alapelemei, beszédre késztetés, befogadás, értelmezés, különböző kultúrák mítoszai, mondái. Utazás, turizmus A közlekedés eszközei, lehetőségei, a tömegközlekedés, a kerékpáros közlekedés. Nyaralás itthon, illetve külföldön. Utazási előkészületek, egy utazás megtervezése, megszervezése. Az egyéni és a társas utazás előnyei és hátrányai. Turisztikai célpontok. Célnyelvi kultúrák. Tudomány és technika Népszerű tudományok, ismeretterjesztés, szaktudományok. A technikai eszközök szerepe a mindennapi életben és a képzési iránynak megfelelő szakmákban. Az internet szerepe a magánéletben, a tanulásban és a munkában. Vizuális kultúra: művészi alkotások leírása, értelmezése. Földrajz: a kulturális élet földrajzi alapjai, nyelvek és vallások, egyes meghatározó jellegű országok turisztikai jellemzői. Történelem, társadalmi és állampolgári ismeretek; fizika: tudománytörténeti jelentőségű felfedezések, találmányok. Informatika: kapcsolattartás számítógépen keresztül, információ keresése, az informatikai eszközöket alkalmazó média megismerése, az elterjedt infokommunikációs eszközök előnyeinek és kockázatainak megismerése, a netikett 29

30 Gazdaság és pénzügyek Családi gazdálkodás. A pénz szerepe a mindennapokban. A közgazdaság és ügyvitel gazdasági vonatkozásai. Vásárlás, szolgáltatások (pl. posta, bank). Üzleti világ, fogyasztás, reklámok. Pénzkezelés a célnyelvi országokban. Közgazdasági és ügyviteli témakörök Szakmai terminológia, szakmai ismeretek, alapfogalmak. A szakma fejlődésének trendjei. Marketing, menedzsment. Reklamáció. Munkahelyi konfliktusok. Stb. alapjainak megismerése, élőszóval kísért bemutatók és felhasználható eszközeik. Történelem, társadalmi és állampolgári ismeretek: a jövedelem szerepe a családban, kiadás, bevétel, megtakarítás, hitel, rezsi, zsebpénz. Szakmai tárgyak: a tárgyak jellegének megfelelően. 30

Az osztályozóvizsga témakörei évfolyamonként angol nyelvből 2019.

Az osztályozóvizsga témakörei évfolyamonként angol nyelvből 2019. Az osztályozóvizsga témakörei évfolyamonként angol nyelvből 2019. Négyévfolyamos általános tantervű képzés 9. évfolyam I. Személyes vonatkozások, család A tanuló személye, életrajza. Informális és formális

Részletesebben

NÉMET NYELV. Célok és feladatok. Fejlesztési, kimeneti követelmények

NÉMET NYELV. Célok és feladatok. Fejlesztési, kimeneti követelmények NÉMET NYELV Célok és feladatok A nyelvoktatás célja a kommunikatív kompetencia kialakítása, azaz a tanuló képessé tétele arra, hogy idegen nyelvű környezetben képes legyen megoldani felmerülő problémáit,

Részletesebben

IDEGEN NYELV 9 12. évfolyam 830. Közös Európai Referenciakeret szerinti nyelvi tudásszintek:

IDEGEN NYELV 9 12. évfolyam 830. Közös Európai Referenciakeret szerinti nyelvi tudásszintek: IDEGEN NYELV 9 12. évfolyam 830 IDEGEN NYELV 9 12. évfolyam Célok és feladatok A 9. évfolyamra a diákok öt éve tanulják a célnyelvet. Ez idő alatt megismerkedtek az idegen nyelvi foglalkozások feladat-

Részletesebben

Az osztályozóvizsgák témakörei évfolyamonként angol nyelvből 2019.

Az osztályozóvizsgák témakörei évfolyamonként angol nyelvből 2019. Az osztályozóvizsgák témakörei évfolyamonként angol nyelvből 2019. Ötévfolyamos nyelvi képzés 9.ny évfolyam : Beginner ( kezdő) szinten Tematikai egység, Témakör I. SZEMÉLYES VONATKOZÁSOK, SZÁRMAZÁS, CSALÁD

Részletesebben

HELYI TANTERV NÉMET NYELV 9-12. ÉVFOLYAM

HELYI TANTERV NÉMET NYELV 9-12. ÉVFOLYAM HELYI TANTERV NÉMET NYELV NYELVI ELŐKÉSZÍTŐ ÉVFOLYAMRA ÉPÜLŐ NYELVI KÉPZÉS 9-12. ÉVFOLYAM A nyelvtanulás keretei Hozott nyelv esetén a NAT 2003 az A1-A2-es szintet tekinti induló szintnek, így mi is innen

Részletesebben

Német nyelv Általános Iskola

Német nyelv Általános Iskola Német nyelv Általános Iskola 5. évfolyam Vizsga típusa: - írásbeli vizsga Követelmények, témakörök: - szóbeli vizsga Írásbeli vizsga Szóbeli vizsga Az éves tananyag alapján összeállított feladatlap Témakörök:

Részletesebben

NÉMET ELSŐ IDEGEN NYELV

NÉMET ELSŐ IDEGEN NYELV NÉMET NYELV NÉMET ELSŐ IDEGEN NYELV 9 12. évfolyam Célok és feladatok A 9. évfolyamos diákok öt éve tanulják a célnyelvet. Ez idő alatt megismerkedtek az idegen nyelvi foglalkozások feladat- és szövegtípusaival,

Részletesebben

Károlyi Mihály Fővárosi Gyakorló Kéttannyelvű Közgazdasági Szakközépiskola. Károlyi Mihály Fővárosi Gyakorló Kéttannyelvű Közgazdasági Szakközépiskola

Károlyi Mihály Fővárosi Gyakorló Kéttannyelvű Közgazdasági Szakközépiskola. Károlyi Mihály Fővárosi Gyakorló Kéttannyelvű Közgazdasági Szakközépiskola Károlyi Mihály Fővárosi Gyakorló Kéttannyelvű Közgazdasági Szakközépiskola HELYI TANTERV Német nyelv Második idegen nyelv a 10-12. évfolyamok számára Kereskedelem-marketing, üzleti adminisztráció Közgazdasági

Részletesebben

A idegen nyelv tantárgy szakközépiskolai helyi tanterve

A idegen nyelv tantárgy szakközépiskolai helyi tanterve Mohácsi Radnóti Miklós Szakképző Iskola és Kollégium A idegen nyelv tantárgy szakközépiskolai helyi tanterve Készült a 2/2008 (II. 08.) OM rendelettel módosított 17/2004. (V. 20.) OMrendelettel kiadott

Részletesebben

Témakörök az idegen nyelvi érettségihez

Témakörök az idegen nyelvi érettségihez Témakörök az idegen nyelvi érettségihez TÉMAKÖR 1. Személyes vonatkozások, család 2. Ember és társadalom Középszint A vizsgázó személye, életrajza, életének fontos állomásai (fordulópontjai) Családi élet,

Részletesebben

H u n y a d i M á t y á s Á l t a l á n o s I s k o l a 2030 Érd, T úr utca 5-7. IDEGEN NYELV - NÉMET 5-8. évfolyam. Célok és feladatok

H u n y a d i M á t y á s Á l t a l á n o s I s k o l a 2030 Érd, T úr utca 5-7. IDEGEN NYELV - NÉMET 5-8. évfolyam. Célok és feladatok IDEGEN NYELV - NÉMET 5-8. évfolyam Célok és feladatok Az ötödik évfolyam megkezdésekor már minden diák (legalább) egy éve tanulja az idegen nyelvet. Megértik a tanár kéréseit, óravezetését, ismerősek a

Részletesebben

A gimnáziumi osztályok félévi és év végi vizsgarendje.

A gimnáziumi osztályok félévi és év végi vizsgarendje. A gimnáziumi osztályok félévi és év végi vizsgarendje. Az angol csoportok egységesen a Traveller sorozat könyveit használják, így a vizsgarendszerben egységes követelményrendszert alakítottunk ki. A nyelvvizsgák

Részletesebben

Az osztályozóvizsga témakörei évfolyamonként angol nyelvből 2019.

Az osztályozóvizsga témakörei évfolyamonként angol nyelvből 2019. Az osztályozóvizsga témakörei évfolyamonként angol nyelvből 2019. Hatévfolyamos képzés 7. osztály Tematikai egység, Témakör OTTHON Otthonom, szűkebb környezetem. Lakóhelyiségek, bútorok, berendezési tárgyak.

Részletesebben

Károlyi Mihály Két Tanítási Nyelvű Közgazdasági Szakközépiskola Német Második Nyelv Helyi Tanterv 2014

Károlyi Mihály Két Tanítási Nyelvű Közgazdasági Szakközépiskola Német Második Nyelv Helyi Tanterv 2014 Károlyi Mihály Két Tanítási Nyelvű Közgazdasági Szakközépiskola HELYI TANTERV Német nyelv Második idegen nyelv a 9-12. évfolyamok számára Kereskedelem-, Közgazdaság-, Ügyvitel ágazat Készült:. május 10.

Részletesebben

Batthyány Kázmér Gimnázium helyi tanterve francia mint második idegen nyelvből négy évfolyamos tantárgyi felosztásban(új)

Batthyány Kázmér Gimnázium helyi tanterve francia mint második idegen nyelvből négy évfolyamos tantárgyi felosztásban(új) Batthyány Kázmér Gimnázium helyi tanterve francia mint második idegen nyelvből négy évfolyamos tantárgyi felosztásban(új) 9 12. évfolyam Célok és feladatok A második idegen nyelv tanulásának célja, hogy

Részletesebben

SZÓBELI ÉRETTSÉGI TÉMAKÖRÖK ANGOL NYELVBŐL

SZÓBELI ÉRETTSÉGI TÉMAKÖRÖK ANGOL NYELVBŐL SZÓBELI ÉRETTSÉGI TÉMAKÖRÖK ANGOL NYELVBŐL Az érettségi vizsga tartalmi részét az alább felsorolt témakörök képezik, azaz a feladatok minden vizsgarészben tematikusan ezekre épülnek. Ez a lista az érettségi

Részletesebben

Osztályozó és javítóvizsga témakörei és követelményei angol nyelvből. 9. évfolyam

Osztályozó és javítóvizsga témakörei és követelményei angol nyelvből. 9. évfolyam Osztályozó és javítóvizsga témakörei és követelményei angol nyelvből Személyes vonatkozások 9. évfolyam A tanuló személye, életrajza, életének fontos állomásai Családi élet, családi kapcsolatok Emberek

Részletesebben

BGSZC Károlyi Mihály Két Tanítási Nyelvű Közgazdasági Szakgimnáziuma. Német nyelv Második idegen nyelv Nyelvi előkészítő osztály

BGSZC Károlyi Mihály Két Tanítási Nyelvű Közgazdasági Szakgimnáziuma. Német nyelv Második idegen nyelv Nyelvi előkészítő osztály 2017 BGSZC Károlyi Mihály Két Tanítási Nyelvű Közgazdasági Szakgimnáziuma HELYI TANTERV Német nyelv Második idegen nyelv Nyelvi előkészítő osztály a 9.nyek-12. évfolyamok számára Közgazdaság ágazat 2017.

Részletesebben

Érzelmek és lelkiállapotok kifejezésére szolgáló kommunikációs szándékok: öröm, sajnálkozás, bánat, csodálkozás, remény

Érzelmek és lelkiállapotok kifejezésére szolgáló kommunikációs szándékok: öröm, sajnálkozás, bánat, csodálkozás, remény Tantárgyi követelmények, angol nyelv 7. évfolyam képes követni a célnyelvi óravezetést, idegen nyelvű információt megérteni és adni, interakcióban sikerrel részt venni. Képes a tanárral és társaival együttműködni

Részletesebben

Angol nyelv közép- és emelt szintű szóbeli érettségi témakörök 2018

Angol nyelv közép- és emelt szintű szóbeli érettségi témakörök 2018 Angol nyelv közép- és emelt szintű szóbeli érettségi témakörök 2018 Az érettségi vizsga tartalmi részét az alább felsorolt témakörök képezik, azaz a feladatok minden vizsgarészben tematikusan ezekre épülnek.

Részletesebben

Idegen nyelv 5-8. évfolyam

Idegen nyelv 5-8. évfolyam Idegen nyelv 5-8. évfolyam Az élő idegen nyelv műveltségi terület céljai és tartalma összhangban vannak az alaptanterv többi műveltségi területének céljaival és tartalmával, valamint az Európa Tanács ajánlásaival:

Részletesebben

Az angol és német nyelv tantárgy szakközépiskolai helyi tanterve

Az angol és német nyelv tantárgy szakközépiskolai helyi tanterve Mohácsi Radnóti Miklós Szakképző Iskola és Kollégium Az angol és német nyelv tantárgy szakközépiskolai helyi tanterve Készült a 2/2008 (II. 08.) OM rendelettel módosított 17/2004. (V. 20.) OM rendelettel

Részletesebben

Élő idegen nyelv Középszintű érettségi témakörök

Élő idegen nyelv Középszintű érettségi témakörök Pécsi Árpád Fejedelem Gimnázium és Általános Iskola OM: 203204 7632 Pécs, Aidinger János út 41. A vizsga szintje a KER szerinti B1 Érettségi témakörök 1. Személyes vonatkozások, család a. A vizsgázó személye,

Részletesebben

2. Olvasott szöveg értése

2. Olvasott szöveg értése NÉMET NYELV A GIMNÁZIUM 9 12. ÉVFOLYAMAI SZÁMÁRA A NÉMET NYELV TANTÁRGY ÓRATERVE Célok és feladatok 9. évf. 1O. évf. 11. évf. 12. évf. Heti óraszám 3 3 3 3 Évfolyamok óraszáma 111 111 111 96 A nyelvoktatás

Részletesebben

HELYI TANTERV Német nyelv Első idegen nyelv Szakközépiskola

HELYI TANTERV Német nyelv Első idegen nyelv Szakközépiskola A Károlyi Mihály Fővárosi Gyakorló Kéttannyelvű Közgazdasági Szakközépiskola HELYI TANTERV Német nyelv Első idegen nyelv Szakközépiskola Kereskedelem-marketing, üzleti adminisztráció Közgazdasági szakmacsoport

Részletesebben

NÉMET NYELV 4-12. ÉVFOLYAM NÉMET IDEGEN NYELV

NÉMET NYELV 4-12. ÉVFOLYAM NÉMET IDEGEN NYELV NÉMET NYELV 4-12. ÉVFOLYAM SZERZŐK: Gilbertné Domonyi Eszter, Illésné Márin Éva, Kincses Mihályné Knipl Andrea, Kurdi Gabriella, Petriné Bugán Barbara, Szántó Bernadett NÉMET IDEGEN NYELV 4. ÉVFOLYAM Célok

Részletesebben

Osztályozó vizsga követelmények. Angol nyelv 2. idegen nyelv. 9. osztály

Osztályozó vizsga követelmények. Angol nyelv 2. idegen nyelv. 9. osztály Osztályozó vizsga követelmények Angol nyelv 2. idegen nyelv 9. osztály Témakörök: Személyes vonatkozások, család A tanuló személye, életrajza, életének fontos állomásai. Személyes tervek. Családi élet,

Részletesebben

Osztályozóvizsga követelményei

Osztályozóvizsga követelményei Osztályozóvizsga követelményei Képzés típusa: Tantárgy: általános iskola német Évfolyam: 1. Emelt óraszámú csoport Emelt szintű csoport Vizsga típusa: szóbeli, írásbeli írásbeli: a tanult témakörökhöz

Részletesebben

Helyi tanterv az angol nyelv mint 2. idegen nyelv tanításához normál tantervű osztályokban

Helyi tanterv az angol nyelv mint 2. idegen nyelv tanításához normál tantervű osztályokban Helyi tanterv az angol nyelv mint 2. idegen nyelv tanításához normál tantervű osztályokban Heti óraszámok: 11.évfolyam 12.évfolyam 2 óra 2 óra Javasolt tankönyv: New English File Elementary IDŐKERET, ÓRASZÁMOK

Részletesebben

Osztályozóvizsga követelmények 5-8. évfolyam

Osztályozóvizsga követelmények 5-8. évfolyam Osztályozóvizsga követelmények 5-8. évfolyam Család Otthon Étkezés Idő, időjárás Öltözködés Sport Iskola, barátok Szabadidő, szórakozás Természet, állatok Ünnepek és szokások Város, bevásárlás Utazás,

Részletesebben

NÉMET NYELV HELYI TANTERV. 4. évfolyam 6. évfolyam 8. évfolyam 10. évfolyam 12. évfolyam. A1 A2 B1 mínusz B1. 4. évfolyam TÉMAKÖRÖK, FOGALOMKÖRÖK

NÉMET NYELV HELYI TANTERV. 4. évfolyam 6. évfolyam 8. évfolyam 10. évfolyam 12. évfolyam. A1 A2 B1 mínusz B1. 4. évfolyam TÉMAKÖRÖK, FOGALOMKÖRÖK FEJLESZTÉSI FELADATOK, NYELVI SZINTEK 4. évfolyam 6. évfolyam 8. évfolyam 10. évfolyam 12. évfolyam Első idegen nyelv KER-szintben nem megadható A1 A2 B1 mínusz B1 4. évfolyam TÉMAKÖRÖK, FOGALOMKÖRÖK Éves

Részletesebben

Tematikai Ember és társadalom Órakeret 8 óra

Tematikai Ember és társadalom Órakeret 8 óra 11. évfolyam A 11. évfolyamon folytatódó nyelvoktatás legfontosabb ja a tanulók idegen nyelvi kommunikatív kompetenciájának további fejlesztése. A első idegen nyelvből a középiskola 11. évfolyamának végére

Részletesebben

Tantárgyi követelmények Angol (1. idegen nyelv) 9. évfolyam

Tantárgyi követelmények Angol (1. idegen nyelv) 9. évfolyam Tantárgyi követelmények Angol (1. idegen nyelv) 9. évfolyam Témakörök: Személyes vonatkozások, család: A tanuló személye, életének fontos fordulópontjai Családi élet, családi kapcsolatok. A családi élet

Részletesebben

Helyi tanterv. Kommunikáció német nyelven. Szakiskola 9-10-11. évfolyam

Helyi tanterv. Kommunikáció német nyelven. Szakiskola 9-10-11. évfolyam Helyi tanterv Kommunikáció német nyelven Szakiskola 9-10-11. évfolyam Fejlesztési követelmények A szakiskola 9-11. évfolyama számára készült idegen nyelv kerettanterv a tanulók sajtosságaihoz, nyelvi szintjének

Részletesebben

4. évfolyam, minimumszint. 8. évfolyam, minimumszint. 12. évfolyam, minimumszint. KERszintben. Első idegen nyelv. megadható. Második idegen nyelv A2

4. évfolyam, minimumszint. 8. évfolyam, minimumszint. 12. évfolyam, minimumszint. KERszintben. Első idegen nyelv. megadható. Második idegen nyelv A2 NÉMET NYELV Az idegen nyelv oktatásának alapvető célja, összhangban a Közös európai referenciakerettel (KER), a tanulók idegen nyelvi kommunikatív kompetenciájának megalapozása és fejlesztése. A kommunikatív

Részletesebben

IDEGEN NYELV ÉRETTSÉGI VIZSGA ÁLTALÁNOS KÖVETELMÉNYEI

IDEGEN NYELV ÉRETTSÉGI VIZSGA ÁLTALÁNOS KÖVETELMÉNYEI IDEGEN NYELV ÉRETTSÉGI VIZSGA ÁLTALÁNOS KÖVETELMÉNYEI Az idegen nyelv érettségi vizsga célja Az idegen nyelvi érettségi vizsga célja a kommunikatív nyelvtudás mérése, azaz annak megállapítása, hogy a vizsgázó

Részletesebben

Tantárgyi követelmények. Német nyelv. 9. oszt.

Tantárgyi követelmények. Német nyelv. 9. oszt. Tantárgyi követelmények Német nyelv 9. oszt. Témakörök: Bemutatkozás Az én családom Az én barátom Az én házam/lakásom Az én szobám Az én iskolám Lakóhely bemutatása Napirend Étkezési szokások Szabadidő

Részletesebben

Osztályozó vizsgakövetelmények Angol (1. idegen nyelv) 9NY osztály

Osztályozó vizsgakövetelmények Angol (1. idegen nyelv) 9NY osztály Osztályozó vizsgakövetelmények Angol (1. idegen nyelv) 9NY osztály Témakörök: Személyes vonatkozások, család: A tanuló személye, életének fontos fordulópontjai Családi élet, családi kapcsolatok. A családi

Részletesebben

Idegen nyelv évfolyam. Célok és feladatok

Idegen nyelv évfolyam. Célok és feladatok Idegen nyelv 5 8. évfolyam Célok és feladatok Az ötödik évfolyam megkezdésekor már minden diák (legalább) egy éve tanulja az idegen nyelvet. Megértik a tanár kéréseit, óravezetését, ismerősek a feladattípusok,

Részletesebben

9. évfolyam. Tematikai egység/fejlesztési cél Órakeret. Személyes vonatkozások, család

9. évfolyam. Tematikai egység/fejlesztési cél Órakeret. Személyes vonatkozások, család 9. évfolyam A 9. évfolyamon kezdődő második idegennyelv-tanítás elsődleges ja a tanulók idegen nyelvi kommunikatív kompetenciájának megalapozása az új nyelven. Az élő idegen nyelvek tanításába a tantárgy

Részletesebben

HELYI TANTERV AZ ÉLŐ IDEGEN NYELV tanításához Szakközépiskola 9-12. évfolyam

HELYI TANTERV AZ ÉLŐ IDEGEN NYELV tanításához Szakközépiskola 9-12. évfolyam HELYI TANTERV AZ ÉLŐ IDEGEN NYELV tanításához Szakközépiskola 9-12. évfolyam Készült a 2013.03.22 napon közzétett központi program alapján. Érvényesség kezdete: 2013.09.01. Utoljára indítható:.. Dunaújváros,

Részletesebben

Második idegen nyelv Négy évfolyamos gimnázium

Második idegen nyelv Négy évfolyamos gimnázium Második idegen nyelv Négy évfolyamos gimnázium Évfolyam 9. 10. 11. 12. Heti óraszám 3 3 3 3 Éves óraszám 108 108 108 93 Érettségi felkészítés heti óraszáma 2 2 Érettségi felkészítés éves óraszáma 72 62

Részletesebben

MINIMÁLIS KÖVETELMÉNYEK NÉMET NYELVBŐL

MINIMÁLIS KÖVETELMÉNYEK NÉMET NYELVBŐL MINIMÁLIS KÖVETELMÉNYEK NÉMET NYELVBŐL Ahhoz, hogy a tanuló elégséges osztályzatot szerezzen, az alábbi tudásanyag 60 százalékát el kell sajátítania. Vitás esetben vagy osztályozó vizsgánál az alábbi anyagot

Részletesebben

Osztályozóvizsga követelményei

Osztályozóvizsga követelményei Osztályozóvizsga követelményei Képzés típusa: Tantárgy: általános iskola angol nyelv Évfolyam: 1. Vizsga típusa: írásbeli, szóbeli Követelmények, témakörök: Én és a családom: üdvözlés, köszönések napszak

Részletesebben

Érettségi követelmények

Érettségi követelmények Érettségi követelmények A 12. évfolyam végére a tanulók középszintű érettségi vizsgát tehetnek angol nyelvből, melynek során a felsorolt témaköröket, amelyet tanulmányaik során elsajítítottak tudniuk kell.

Részletesebben

A német nyelvi órák beépítése a helyi tantervbe. A német nyelvi órák óraszáma az 1-6. évfolyamon az első osztálytól német nyelvet tanulók számára:

A német nyelvi órák beépítése a helyi tantervbe. A német nyelvi órák óraszáma az 1-6. évfolyamon az első osztálytól német nyelvet tanulók számára: A német nyelvi órák beépítése a helyi tantervbe A kerettanterv óraszámait tekintve csak 4. évfolyamtól ad lehetőséget az idegen nyelv tanórai bevezetésére, de nem zárja ki - amennyiben az iskoláknak lehetőségük

Részletesebben

NÉMET NYELVBŐL. Magyar Szentek Római Katolikus Óvoda és Általános Iskola 3060 Pásztó, Deák Ferenc utca /

NÉMET NYELVBŐL. Magyar Szentek Római Katolikus Óvoda és Általános Iskola 3060 Pásztó, Deák Ferenc utca / NÉMET NYELVBŐL 1. osztály reagálásra. Bekapcsolódjon, és tevékenyen részt vegyen az órai játékokban, cselekvésekben. Ismerje a mindennapi üdvözlési és búcsúzási formákat. Ismerje a tanult témakörök szavait:

Részletesebben

jelenik meg az angol nyelv. Ezen felül, ma angolul mindenhol, mindenkor és minden szinten

jelenik meg az angol nyelv. Ezen felül, ma angolul mindenhol, mindenkor és minden szinten Kedves Felvételiző! Az angol nyelvi képzés célja az előkészítő képzésben Az előkészítő képzés angol tantárgya megfelelő lehet mindazok számára, akik olyan szakon szeretnének a későbbiekben továbbtanulni,

Részletesebben

A Szekszárdi I. Béla Gimnázium Helyi Tanterve

A Szekszárdi I. Béla Gimnázium Helyi Tanterve A Szekszárdi I. Béla Gimnázium Helyi Tanterve Négy évfolyamos gimnázium Holland nyelv Készítette: a gimnázium humán szakmai munkaközössége 2015. A holland nyelv tantárgy helyi tanterve a többször módosított,

Részletesebben

Angol nyelv. 5. évfolyam

Angol nyelv. 5. évfolyam Angol nyelv 5. évfolyam Témakör 1. Család 2. Otthon 3. Étkezés 4. Idő, Időjárás 5. Öltözködés 6. Sport 7. Iskola 8. Szabadidő 9. Ünnepek, Szokások 10. Város, Bevásárlás 11. Utazás, Pihenés 12. Egészséges

Részletesebben

ISKOLA. Órakeret Témakör iskolám, osztálytermem

ISKOLA. Órakeret Témakör iskolám, osztálytermem 2. évfolyam A 2. évfolyam megkezdésekor a tanulók már rendelkeznek idegen nyelvi tapasztalatokkal így az általános célkitűzések az alábbiak szerint fogalmazhatók meg: 1. az idegen nyelv tanulása iránti

Részletesebben

Óraszám: heti 3 óra A kerettanterv által biztosított óraszám szabadon felhasználható 10%-át a tananyag elmélyítésére fordítjuk

Óraszám: heti 3 óra A kerettanterv által biztosított óraszám szabadon felhasználható 10%-át a tananyag elmélyítésére fordítjuk Második idegen nyelv 9-12.évfolyam Óraszám: heti 3 óra A kerettanterv által biztosított óraszám szabadon felhasználható 10%-át a tananyag elmélyítésére fordítjuk 9. évfolyam A 9. évfolyamon kezdődő második

Részletesebben

A Szekszárdi I. Béla Gimnázium Helyi Tanterve

A Szekszárdi I. Béla Gimnázium Helyi Tanterve A Szekszárdi I. Béla Gimnázium Helyi Tanterve Olasz nyelv Készítette: a gimnázium idegen nyelvi szakmai munkaközössége 2015. 1 Tartalom Olasz nyelv, második idegen nyelv, alapóraszámú képzés... 3 2 Kerettantervi

Részletesebben

ÉLŐ IDEGEN NYELVEK NÉMET - 1. idegen nyelv, 9-12. évfolyam Heti 3 óra

ÉLŐ IDEGEN NYELVEK NÉMET - 1. idegen nyelv, 9-12. évfolyam Heti 3 óra ÉLŐ IDEGEN NYELVEK NÉMET - 1. idegen nyelv, 9-12. évfolyam Heti 3 óra Az idegen nyelvi kommunikáció az anyanyelvi kommunikációhoz hasonlóan az alapvető nyelvi készségekre épül: fogalmak, gondolatok, érzések,

Részletesebben

Német nyelv évfolyam

Német nyelv évfolyam Német nyelv 4-8. évfolyam 4. évfolyam Éves órakeret 92,5 + 37 Heti óraszám: 2,5 + 1 Témakörök Óraszám Az én világom, bemutatkozás 10 Én és a családom: a család bemutatása 12 Az iskolám: az osztályterem

Részletesebben

Osztályozóvizsga követelményei

Osztályozóvizsga követelményei Osztályozóvizsga követelményei Képzés típusa: Tantárgy: általános iskola emelt szint, heti 3 óra angol nyelv Évfolyam: 2. Vizsga típusa: írásbeli, szóbeli Követelmények, témakörök: Én és a családom: üdvözlés,

Részletesebben

TIT Megyei Angol Nyelvi verseny ismeretanyaga 4. ÉVFOLYAM

TIT Megyei Angol Nyelvi verseny ismeretanyaga 4. ÉVFOLYAM TIT Megyei Angol Nyelvi verseny ismeretanyaga 4. ÉVFOLYAM Én és a családom: bemutatkozás, a család bemutatása Családi viszonyok, kapcsolatok megnevezése Családtagok bemutatása, megnevezése Testrészek Ruhadarabok

Részletesebben

11-12.évfolyam Idegen nyelvek Emelt szintű képzés

11-12.évfolyam Idegen nyelvek Emelt szintű képzés 11-12.évfolyam Idegen nyelvek Emelt szintű képzés Célkitűzés: A középiskola utolsó két évfolyamán a célnyelv tanításának elsőrendű feladata az emelt szintű érettségire való felkészülés/felkészítés. Általános

Részletesebben

Óraterv 9-10. évfolyamra NÉMET nyelv, mint második idegen nyelv

Óraterv 9-10. évfolyamra NÉMET nyelv, mint második idegen nyelv Óraterv 9-10. évfolyamra NÉMET nyelv, mint második idegen nyelv Évfolyam 9. 10. NÉMET 3 óra 3 óra Éves óraszám 108 óra 108 óra Kimeneti szint KER szerint 9. évfolyam A1 A 9. évfolyamon kezdődő második

Részletesebben

Témakörök és tételek német nyelvből a középszintű érettségi vizsgán (A szóbeli vizsga feladatlapjai ezen megadott tételek alapján készülnek) 2013

Témakörök és tételek német nyelvből a középszintű érettségi vizsgán (A szóbeli vizsga feladatlapjai ezen megadott tételek alapján készülnek) 2013 Témakörök és tételek német nyelvből a középszintű érettségi vizsgán (A szóbeli vizsga feladatlapjai ezen megadott tételek alapján készülnek) 2013 I. SZEMÉLYES VONATKOZÁSOK, CSALÁD 1. A vizsgázó személye,

Részletesebben

Budapesti Gazdasági Szakképzési Centrum Károlyi Mihály Két Tanítási Nyelvű Közgazdasági Szakgimnáziuma Német Második Nyelv Helyi Tanterv 2016

Budapesti Gazdasági Szakképzési Centrum Károlyi Mihály Két Tanítási Nyelvű Közgazdasági Szakgimnáziuma Német Második Nyelv Helyi Tanterv 2016 Budapesti Gazdasági Szakképzési Centrum Károlyi Mihály Két Tanítási Nyelvű Közgazdasági Szakgimnáziuma HELYI TANTERV Német nyelv Második idegen nyelv a 9-12. évfolyamok számára Közgazdaság-, Ügyvitel ágazat

Részletesebben

Budapesti Gazdasági Szakképzési Centrum Károlyi Mihály Két Tanítási Nyelvű Közgazdasági Szakgimnáziuma Német Második Nyelv Helyi Tanterv 2016

Budapesti Gazdasági Szakképzési Centrum Károlyi Mihály Két Tanítási Nyelvű Közgazdasági Szakgimnáziuma Német Második Nyelv Helyi Tanterv 2016 Budapesti Gazdasági Szakképzési Centrum Károlyi Mihály Két Tanítási Nyelvű Közgazdasági Szakgimnáziuma HELYI TANTERV Német nyelv Második idegen nyelv a 9-12. évfolyamok számára Közgazdaság-, Ügyvitel ágazat

Részletesebben

IV. AZ ISKOLAI BESZÁMOLTATÁS, AZ ISMERETEK SZÁMONKÉRÉSÉNEK KÖVETELMÉNYEI ÉS FORMÁI

IV. AZ ISKOLAI BESZÁMOLTATÁS, AZ ISMERETEK SZÁMONKÉRÉSÉNEK KÖVETELMÉNYEI ÉS FORMÁI IV. AZ ISKOLAI BESZÁMOLTATÁS, AZ ISMERETEK SZÁMONKÉRÉSÉNEK KÖVETELMÉNYEI ÉS FORMÁI IV/1. Az általános iskolai oktatásban és a sajátos nevelési igényű tanulók oktatásában a kerettanterv szerint oktatott

Részletesebben

Helyi tanterv. német nyelv tantárgyhoz

Helyi tanterv. német nyelv tantárgyhoz Helyi tanterv német nyelv tantárgyhoz a szakgimnázium 9 12. évfolyama számára 2. idegen nyelv Heti 2 óra Készült a Nat 2012: 110/2012. (VI. 4.) Korm. rendelet Idegen nyelv műveltségterület, valamint az

Részletesebben

ÉLŐ IDEGEN NYELVEK NÉMET - 2. idegen nyelv, 9-12. évfolyam Heti 3 óra

ÉLŐ IDEGEN NYELVEK NÉMET - 2. idegen nyelv, 9-12. évfolyam Heti 3 óra ÉLŐ IDEGEN NYELVEK NÉMET - 2. idegen nyelv, 9-12. évfolyam Heti 3 óra Az idegen nyelvi kommunikáció az anyanyelvi kommunikációhoz hasonlóan az alapvető nyelvi készségekre épül: fogalmak, gondolatok, érzések,

Részletesebben

OSZTÁLYOZÓVIZSGA KÖVETELMÉNYEI OROSZ NYELV

OSZTÁLYOZÓVIZSGA KÖVETELMÉNYEI OROSZ NYELV OSZTÁLYOZÓVIZSGA KÖVETELMÉNYEI OROSZ NYELV 9. ÉVFOLYAM ÍRÁS OLVASÁS a cirill-betűs írás és olvasás elsajátítása NYELVANI ISMERETEK a főnevek neme személyes névmások (ragozással) birtokos névmások (csak

Részletesebben

IDEGEN NYELV. Célok és feladatok a 12. évfolyam végére. Fejlesztési követelmények

IDEGEN NYELV. Célok és feladatok a 12. évfolyam végére. Fejlesztési követelmények IDEGEN NYELV (Angol, Német) Iskolánk koncepciója szerint az informatika, illetve az idegennyelv oktatása kap hangsúlyt, ebbıl adódóan az Idegennyelvi Munkaközösség és a Nevelıtestület egybehangzóan az

Részletesebben

CSALÁD. Magyar nyelv: helyesírás Szókincs: köszönési formák, családtagok megnevezése (Hallo! Tschüss! der Vater)

CSALÁD. Magyar nyelv: helyesírás Szókincs: köszönési formák, családtagok megnevezése (Hallo! Tschüss! der Vater) 4. évfolyam A 4. évfolyam megkezdésekor a tanulók még nem rendelkeznek idegen nyelvi tapasztalatokkal így az általános célkitűzések az alábbiak szerint fogalmazhatók meg: 1. az idegen nyelv tanulása iránti

Részletesebben

HELYI TANTERV NÉMET NYELV NORMÁL 4-8. évfolyam

HELYI TANTERV NÉMET NYELV NORMÁL 4-8. évfolyam 2013 HELYI TANTERV NÉMET NYELV NORMÁL 4-8. évfolyam KISKUNHALASI FELSŐVÁROSI ÁLTALÁNOS ISKOLA KISKUNHALAS, SZABADSÁG TÉR 6. 6400 1 Német nyelv 4-8. évfolyam A tantervjavaslat elkészítésénél az alábbi törvényi

Részletesebben

Az 1996-ban alakult Országos Próbanyelvvizsga Rendszer ismertebb nevén az OPR - a Felvételi Információs Szolgálat együttműködő partnere.

Az 1996-ban alakult Országos Próbanyelvvizsga Rendszer ismertebb nevén az OPR - a Felvételi Információs Szolgálat együttműködő partnere. Országos Próbanyelvvizsga Rendszer Az 1996-ban alakult Országos Próbanyelvvizsga Rendszer ismertebb nevén az OPR - a Felvételi Információs Szolgálat együttműködő partnere. Az OPR a következőkben szeretné

Részletesebben

Károlyi Mihály Két Tanítási Nyelvű Közgazdasági Szakközépiskola Német Helyi Tanterv 2014

Károlyi Mihály Két Tanítási Nyelvű Közgazdasági Szakközépiskola Német Helyi Tanterv 2014 Károlyi Mihály Két Tanítási Nyelvű Közgazdasági Szakközépiskola Német Helyi Tanterv 2014 A Károlyi Mihály Két Tanítási Nyelvű Közgazdasági Szakközépiskola NÉMET HELYI TANTERVE Nyelvi előkészítő osztály

Részletesebben

HELYI TANTERV NÉMET NYELV EMELT SZINT 4. évfolyam

HELYI TANTERV NÉMET NYELV EMELT SZINT 4. évfolyam 2013 HELYI TANTERV NÉMET NYELV EMELT SZINT 4. évfolyam KISKUNHALASI FELSŐVÁROSI ÁLTALÁNOS ISKOLA KISKUNHALAS, SZABADSÁG TÉR 6. 6400 1 NÉMET NYELV EMELT SZINT HELYI TANTERVE 4. évfolyam A német nyelv tantárgy

Részletesebben

NÉMET NYELV TANTERV A GIMNÁZIUM, ÉVFOLYAMA SZÁMÁRA

NÉMET NYELV TANTERV A GIMNÁZIUM, ÉVFOLYAMA SZÁMÁRA NÉMET NYELV TANTERV A GIMNÁZIUM, 9-12. ÉVFOLYAMA SZÁMÁRA 9. évfolyam... 1 10. évfolyam... 3 11. évfolyam... 4 12. évfolyam... 6 Középszintű érettségi előkészítő, Gimnázium, 11 12. évfolyam... 8 11. évfolyam...

Részletesebben

Utazás Általános. Általános - Alapvető, létfontosságú dolgok. Általános - Beszélgetés. Segítségkérés

Utazás Általános. Általános - Alapvető, létfontosságú dolgok. Általános - Beszélgetés. Segítségkérés - Alapvető, létfontosságú dolgok Können Sie mir bitte helfen? Segítségkérés Können Sie mir bitte helfen? Sprechen Sie Englisch? Sprechen Sie Englisch? Annak megkérdezése, hogy az adott személy beszél-e

Részletesebben

Helyi tanterv. NÉMET 4-8. évfolyam

Helyi tanterv. NÉMET 4-8. évfolyam Helyi tanterv NÉMET 4-8. évfolyam Az idegen nyelvi kommunikáció az anyanyelvi kommunikációhoz hasonlóan az alapvető nyelvi készségekre épül: fogalmak, gondolatok, érzések, tények és vélemények megértése,

Részletesebben

Német nyelvi követelmények a 3. év végéig. A Hallo Max! c. tankönyv alapján

Német nyelvi követelmények a 3. év végéig. A Hallo Max! c. tankönyv alapján Német nyelvi követelmények a 3. év végéig A Hallo Max! c. tankönyv alapján Az ABC, család, lakás, állatok, számok 1-100-ig, évszakok, hónapok, iskola, osztály, barátok, német termékek, 3 dal, 3 versike.

Részletesebben

OSZTÁLYOZÓ VIZSGA NÉMET NYELV, 6 OSZTÁLYOS. Fogalomkörök

OSZTÁLYOZÓ VIZSGA NÉMET NYELV, 6 OSZTÁLYOS. Fogalomkörök OSZTÁLYOZÓ VIZSGA NÉMET NYELV, 6 OSZTÁLYOS 7. évfolyam 1. Család 2. Étkezés 3. Idő, időjárás 4. Öltözködés 5. Iskola, barátok 6. Szabadidő, szórakozás 7. Város, bevásárlás 8. Utazás, pihenés Fogalomkörök

Részletesebben

ELSŐ IDEGEN NYELV évfolyam. Célok és feladatok. Fejlesztési követelmények

ELSŐ IDEGEN NYELV évfolyam. Célok és feladatok. Fejlesztési követelmények ELSŐ IDEGEN NYELV 9-12. évfolyam Célok és feladatok A 9. évfolyamos diákok öt éve tanulják a célnyelvet. Ez idő alatt megismerkedtek az idegen nyelvi foglalkozások feladat- és szövegtípusaival, szókincsük

Részletesebben

Első idegen nyelv Angol nyelv Négy évfolyamos gimnázium

Első idegen nyelv Angol nyelv Négy évfolyamos gimnázium Első idegen nyelv Angol nyelv Négy évfolyamos gimnázium Évfolyam 9. 10. 11. 12. Heti óraszám 4 4 4 4 Éves óraszám 144 144 144 124 Érettségi felkészítés heti óraszáma 2 2 Érettségi felkészítés éves óraszáma

Részletesebben

HELYI TANTERV NÉMET NYELV. I. idegen nyelv. 4. évfolyam 6. évfolyam 8. évfolyam 10. évfolyam 12. évfolyam. nem A1 A2 B1 mínusz B1 megadható

HELYI TANTERV NÉMET NYELV. I. idegen nyelv. 4. évfolyam 6. évfolyam 8. évfolyam 10. évfolyam 12. évfolyam. nem A1 A2 B1 mínusz B1 megadható HELYI TANTERV NÉMET NYELV I. idegen nyelv Első idegen nyelv 4. évfolyam 6. évfolyam 8. évfolyam 10. évfolyam 12. évfolyam KERszintben nem A1 A2 B1 mínusz B1 megadható TANTÁRGYI ÓRASZÁMOK 9. évf. 10. évf.

Részletesebben

HELYI TANTERV. Német nyelv

HELYI TANTERV. Német nyelv HELYI TANTERV Német nyelv NÉMET NYELV 11. évfolyam A fejlesztés várt eredményei a ciklus végén Önálló nyelvhasználó, küszöbszint (B1 nyelvi szint, de minimum B1 mínusz) A tanuló képes főbb vonalaiban megérteni

Részletesebben

Helyi tanterv - Gimnázium Német nyelv Második idegen nyelv

Helyi tanterv - Gimnázium Német nyelv Második idegen nyelv Helyi tanterv - Gimnázium Német nyelv Második idegen nyelv A tantervjavaslat a németet második idegen nyelvként tanuló csoportok számára készült. Elkészítésénél az alábbi törvényi szabályozókat vettük

Részletesebben

Számonkérés módja: Írásbeli: nyelvhelyességet, olvasott szövegértési és íráskészséget mérő teszt megoldása, 60 perc

Számonkérés módja: Írásbeli: nyelvhelyességet, olvasott szövegértési és íráskészséget mérő teszt megoldása, 60 perc 11. osztály Számonkérés módja: Írásbeli: nyelvhelyességet, olvasott szövegértési és íráskészséget mérő teszt megoldása, 60 perc Szóbeli: társalgás, szituációs feladat, önálló témakifejtés (maximum 15 perc

Részletesebben

A Szekszárdi I. Béla Gimnázium Helyi Tanterve

A Szekszárdi I. Béla Gimnázium Helyi Tanterve A Szekszárdi I. Béla Gimnázium Helyi Tanterve Négy évfolyamos gimnázium Francia nyelv Készítette: a gimnázium idegen nyelvi szakmai munkaközössége 2015. A francia nyelv tantárgy helyi tanterve a többször

Részletesebben

KŐBÁNYAI SZÉCHENYI ISTVÁN MAGYAR NÉMET KÉT TANÍTÁSI NYELVŰ ÁLTALÁNOS ISKOLA HELYI TANTERVE

KŐBÁNYAI SZÉCHENYI ISTVÁN MAGYAR NÉMET KÉT TANÍTÁSI NYELVŰ ÁLTALÁNOS ISKOLA HELYI TANTERVE KŐBÁNYAI SZÉCHENYI ISTVÁN MAGYAR NÉMET KÉT TANÍTÁSI NYELVŰ ÁLTALÁNOS ISKOLA HELYI TANTERVE ALSÓ - FELSŐ TAGOZAT Német nyelv 2015 1 HELYI TANTERV NÉMET 4-8. évfolyam A Nemzeti Tankönyvkiadó ajánlása alapján

Részletesebben

2.9. Az iskolai beszámoltatás, az ismeretek számonkérésének követelményei és formái

2.9. Az iskolai beszámoltatás, az ismeretek számonkérésének követelményei és formái 2.9. Az iskolai beszámoltatás, az ismeretek számonkérésének követelményei és formái A nevelők tanulók tanulmányi teljesítményének és előmenetelének értékelését, minősítését elsősorban az alapján végzik,

Részletesebben

Károlyi Mihály Két Tanítási Nyelvű Közgazdasági Szakközépiskola

Károlyi Mihály Két Tanítási Nyelvű Közgazdasági Szakközépiskola Károlyi Mihály Két Tanítási Nyelvű Közgazdasági Szakközépiskola Célnyelvi Civilizáció Helyi tanterv 9-2.évfolyam Budapest, 20. május. TARTALOMJEGYZÉK. A tantárgy tanulásának célja 2.. Követelmények. Ellenőrzés,

Részletesebben

NÉMET NYELV TANTERV A GIMNÁZIUM 9/NY-12. ÉVFOLYAMA SZÁMÁRA

NÉMET NYELV TANTERV A GIMNÁZIUM 9/NY-12. ÉVFOLYAMA SZÁMÁRA NÉMET NYELV TANTERV A GIMNÁZIUM 9/NY-12. ÉVFOLYAMA SZÁMÁRA 9/Ny. évfolyam... 1 9. évfolyam... 3 10. évfolyam... 4 11. évfolyam... 6 12. évfolyam... 8 Középszintű érettségi előkészítő, Gimnázium 11 12.

Részletesebben

A Petőfi Sándor Gimnázium értékelési kézikönyve. Érvényes 2011. szeptember 1-től

A Petőfi Sándor Gimnázium értékelési kézikönyve. Érvényes 2011. szeptember 1-től A Petőfi Sándor Gimnázium értékelési kézikönyve Érvényes 2011. szeptember 1-től I. HUMÁN-ESZTÉTIKAI MUNKAKÖZÖSSÉG Értékelési szempontok: Az értékelést az alábbi tantárgyak osztályozásakor vesszük figyelembe:

Részletesebben

CSALÁD. Magyar nyelv: helyesírás Szókincs: köszönési formák, családtagok megnevezése (Hallo! Tschüss! der Vater)

CSALÁD. Magyar nyelv: helyesírás Szókincs: köszönési formák, családtagok megnevezése (Hallo! Tschüss! der Vater) 3. évfolyam A 3. évfolyam megkezdésekor a tanulók már rendelkeznek idegen nyelvi tapasztalatokkal így az általános célkitűzések az alábbiak szerint fogalmazhatók meg: 1. az idegen nyelv tanulása iránti

Részletesebben

mi és más népek - összehasonlításuk, karaktereik személyleírás: főként külső tulajdonságok alapján

mi és más népek - összehasonlításuk, karaktereik személyleírás: főként külső tulajdonságok alapján 8. évfolyam A 8. évfolyamon idegen nyelvet tanuló diákok A1 szintű, a Közös európai referenciakeret alapján alapszintű és ezen belül minimumszintű nyelvi ismeretekkel rendelkeznek. A 8. évfolyamon folytatódó

Részletesebben

VIZSGALEÍRÁS NÉMET NYELV. 8. évfolyamos vizsga

VIZSGALEÍRÁS NÉMET NYELV. 8. évfolyamos vizsga VIZSGALEÍRÁS NÉMET NYELV 8. évfolyamos vizsga A vizsga lebonyolítása: írásbeli április 15-30 között előzetes egyeztetés szerint szóbeli május elején, az írásbeli érettségi vizsga napjaiban A vizsga részei:

Részletesebben

5-6. évfolyam. Kommunikációs szándékok:

5-6. évfolyam. Kommunikációs szándékok: 5-6. évfolyam Az 5-6. évfolyamon folytatódó nyelvoktatás legfontosabb célja a tanulók célnyelvi kommunikatív kompetenciájának további fejlesztése. Ez továbbra is szoros kölcsönhatásban történik az adott

Részletesebben

A Kandó Kálmán Szakközépiskola. Kerettanterve NÉMET NYELV. tantárgyból. Készítette: Óvári Enikő

A Kandó Kálmán Szakközépiskola. Kerettanterve NÉMET NYELV. tantárgyból. Készítette: Óvári Enikő A Kandó Kálmán Szakközépiskola Kerettanterve NÉMET NYELV tantárgyból 2013 Készítette: Óvári Enikő Német nyelv 9-12. évfolyam Óraszám: 9-12. évfolyam: heti 4 óra A nyelvtanulás tanítás célja, jelentősége

Részletesebben

Az idegen nyelv tantárgy szakközépiskolai helyi tanterve

Az idegen nyelv tantárgy szakközépiskolai helyi tanterve Mohácsi Radnóti Miklós Szakképző Iskola és Kollégium Az idegen nyelv tantárgy szakközépiskolai helyi tanterve Készült az 2/201 (III. 29.) EMMI rendelettel módosított 51/2012. (XII. 21.) EMMI rendelettel

Részletesebben

Rövid szövegek anyanyelven való szóbeli alkotása. Szóbeli interakció, kommunikáció anyanyelven.

Rövid szövegek anyanyelven való szóbeli alkotása. Szóbeli interakció, kommunikáció anyanyelven. 1. évfolyam A 1. évfolyam megkezdésekor a tanulók még nem rendelkeznek idegen nyelvi tapasztalatokkal így az általános célkitűzések az alábbiak szerint fogalmazhatók meg: 1. az idegen nyelv tanulása iránti

Részletesebben

Helyi tanterv heti 3 órás haladó csoportok számára Német mint második idegen nyelv

Helyi tanterv heti 3 órás haladó csoportok számára Német mint második idegen nyelv Helyi tanterv heti 3 órás haladó csoportok számára Német mint második idegen nyelv Elkészítésénél az alábbi törvényi szabályozókat vettük alapul: a nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény 26.

Részletesebben

HELYI TANTERV. Német

HELYI TANTERV. Német HELYI TANTERV Német Bevezető Az idegen nyelv oktatásának alapvető célja, összhangban a Közös Európai Referenciakerettel (a továbbiakban: KER), a tanulók idegen nyelvi kommunikatív kompetenciájának megalapozása

Részletesebben

IDEGEN ANGOL NYELV 0. ÉVFOLYAM 5-8. ÉVFOLYAM 172

IDEGEN ANGOL NYELV 0. ÉVFOLYAM 5-8. ÉVFOLYAM 172 IDEGEN ANGOL NYELV 0. ÉVFOLYAM 5-8. ÉVFOLYAM 172 IDEGEN ANGOL NYELV 0. évfolyam5-8. évfolyam Célok és feladatok Az ötödik évfolyam megkezdésekor már minden diák (legalább) egy éve tanulja az idegen nyelvet.

Részletesebben

Helyi tanterv az Élő idegen nyelvek - Német nyelv tantárgyhoz a gimnázium évfolyama számára. 2. idegen nyelv. Heti 3 óra TÉMAKÖRÖK, FOGALOMKÖRÖK

Helyi tanterv az Élő idegen nyelvek - Német nyelv tantárgyhoz a gimnázium évfolyama számára. 2. idegen nyelv. Heti 3 óra TÉMAKÖRÖK, FOGALOMKÖRÖK Fekete István Vörösmarty Mihály Általános Iskola és Helyi tanterv az Élő idegen nyelvek - Német nyelv tantárgyhoz a gimnázium 9 12. évfolyama számára 2. idegen nyelv Heti 3 óra TÉMAKÖRÖK, FOGALOMKÖRÖK

Részletesebben