A legigényesebb Ateca a legigényesebb vezetőknek
|
|
- Máté Bakos
- 8 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 SEAT Ateca X-Perience A legigényesebb Ateca a legigényesebb vezetőknek / A SEAT új Ateca X-Perience modelljével kívánja bemutatni az Ateca családban rejlő óriási lehetőségeket / Az Ateca X-Perience a sokoldalúság, a technika, a fejlett connectivity és az Ateca sportos karakterének ötvözete, amely túlmutat az eddigi határokon / A SEAT Ateca X-Perience szinte bármilyen akadályon át eléri célját Barcelona/Budapest, szeptember Egyedülálló, innovatív koncepció keretében, 4D élményvilággal mutatja be a SEAT a Párizsi Autószalonon Ateca X-Perience modelljét. Az újdonság éppen azt hivatott képviselni, hogyan lép át a spanyol márka minden eddigi határt a hagyományos SUV-modellek e meglehetősen eltérő interpretációjával. Az Ateca ügyfélköre alapesetben túlnyomórészt nagyvárosi, ám ez az autó jóval többre képes terepen, mint bárki gondolná. Az Ateca X-Perience esetében a fő hangsúly a kalandvágyó karakterre esik, olyan minden terepre alkalmas (all-terrain) jármű megalkotására, amely egyértelműen túlmutat a jelenlegi SUV-modellek lehetőségein. Amint vezetője megnyomja a motorindító gombot, az Ateca X-Perience máris kész a következő kalandra, pontosan alkalmazkodva mindenfajta menethelyzethez, útviszonyokhoz és személyes igényekhez. Ebben nagy szerep jut a középkonzol Driving Experience forgókapcsolójának a SEAT Drive Profile rendszerével, amely a Normal, Sport, Eco és Individual üzemmódokat kínálja. Ám ha mindez nem lenne elég, a hatékony Haldex-tengelykapcsolóval működő 4Drive összkerékhajtás a Havas út és Offroad formájában két további profilt is kínál, amit a lejtmenet-asszisztens (Hill Descent Control) egészít ki. Az X-Perience tulajdonképpen az Ateca család lehetőségeit és a benne rejlő jövőbeni potenciált kívánja érzékeltetni. Pontosan tudjuk, hogy az Ateca révén jóval tovább is mehetünk, s ezt kívánjuk bemutatni a Párizsi Autószalon alkalmával emelte ki Dr. Matthias Rabe, a SEAT
2 kutatás-fejlesztési alelnöke. Az Ateca X-Perience jóvoltából messze túlléphetünk mindazon, amit eddig elértünk e modellsorozatban. Olyan ügyfelek számára készült, akik hétvégi kalandtúráik során még tovább kívánnak menni, akár már az extrém határig, s természetesen terepen. Túl a megszokott határokon Az X-Perience pontosan arra hivatott, hogy látványosan kiemelje az Ateca minden terepre alkalmas (all-terrain) karakterét, olyan autósok számára, akik akár szórakozásból, akár életstílusukból vagy egyszerűen munkájukból adódóan a lehető legjobb terepes képességeket igénylik járművüktől. Az átlagos Ateca vásárló ideje mintegy 95 százalékában aszfalton azaz városban, országúton és autópályán közlekedik autójával és csupán a fennmaradó öt százalékban használja terepen vagy hóban. Az X-Perience esetében azonban ez az arány 75 százalék normál és 25 százalék terepes használatra módosul, mindenekelőtt olyan ügyfeleket célozva, akik gyakran használják terepen autójukat, s olyan igényes SUV-vezetők számára, akik kiemelkedő terepes adottságokat várnak el tőle. A SEAT Ateca X-Perience a legnehezebb terepes kalandokra is készen áll. Röviden olyan autó, amellyel a legtávolabbi célok is elérhetők. Mindazok számára, akiknek az aszfalt puszta formalitás, akiknek a műút csupán a vezetés jelentéktelen és érdektelen része, akikre az érdekes és vonzó dolgok, illetve az igazi kihívások messze a megszokott határokon túl várnak. Stílusos 4x4 dizájn A SEAT egy kis szelet Barcelonát hoz el Párizsba, az innováció, illetve a modern technika és dizájn mentén, amely értékek a francia főváros sajátjai is egyben. S természetesen az Ateca X- Perience modellé, amellyel az a bizonyos utolsó néhány kilométer is megtehető a hegyekben, ami a hagyományos SUV-modellekkel már aligha. Érjen véget bárhol az út, az Ateca X-Perience még bizonyosan folytathatja, egyebek mellett magas keresztmetszetű gumiabroncsainak, kifejezetten a számára tervezett, 18 col peremátmérőjű könnyűfém keréktárcsáinak, fekete kerékjárati szegélyeinek, masszív küszöbvédőinek, karcolásálló fényezésének és tekintélyes szabadmagasságának köszönhetően és végül, mert nem riad vissza a legnagyobb akadályoktól sem. Kiemelkedő terepes képességei mellett az Ateca X-Perience természetesen masszív, intenzív érzelmeket ébresztő és letisztult benyomást keltő megjelenéssel érkezik. Pontosan ezért választottuk e jellegzetes 4x4-es stílust, kezdve a nagy átmérőjű kerekektől, a magas keresztmetszetű gumiabroncsokon át, egészen az első lökhárítók, a kartervédő lemezek és a
3 ködfényszóró-rácsok jellegzetes terepes karakteréig. magyarázta Alejandro Mesonero- Romanos, a SEAT Design igazgatója. Végül pedig a szín is különösen fontosnak bizonyult. A matt olívazöldre esett a választásunk, amely alapvetően természetes árnyalat, némi álcajelleggel. Egyes részleteket a narancs tónusaival emeltünk ki, ami még inkább technikai összhatást eredményezett. Az Ateca X-Perience külsejét olyan részletek teszik teljessé, mint a krómozott tetősínek, a sportos karaktert kiemelő hátsó tetőlégterelő, a hátsó lökhárítóra rögzített sárfogó gumik, illetve a 4Drive és X-Perience logók a csomagtérajtón. Mindezt az alsó hűtőrácsot szegélyező, egyben védő első diffúzorelem teszi teljessé, amely az autó hátulján is megismétlődik. A külső jellegzetes színvilága folytatódik az utastérben is, ahol sötétben a LED-technikájú hangulatvilágítás gondoskodik különleges fényhatásokról. A tervezők a kávé és a zöld földszerű árnyalatait alkalmazták, amit a technikai stílust erősítve a kormánykerék, az ülések és a sebességváltókar-gomb narancsszínű varrásai tesznek teljessé. A sportüléseket hasított bőr kárpit borítja, az első küszöbléceken pedig alumíniumplakettre kidolgozott X-Perience logó tűnik fel. Az XP rövidítés a kormánykeréken is látható, a csomagtartó padlózatán pedig a Leon X-perience modellhez hasonlóan krómozott díszléc fut végig. Összességében minden X-Perience modellt hasonló formai nyelvezet jellemez. A robusztus, terepes stílusú sebességváltókar kalandvágyó oldalát emeli ki, a gumi védőszőnyegek pedig hatékonyan óvják a lábtér kárpitját a sártól és az egyéb szennyeződésektől. 4Drive Maximális tapadás egy erős motortól Az X-Perience a 4Drive összkerékhajtással készül, amelyet a SEAT Ateca sorozatában is alkalmaztak a tervezők. A Haldex tengelykapcsoló a lehető leghatékonyabban osztja el a forgatónyomatékot a két tengely között, mindenkor kiemelkedő vonóerő átadási képességeket biztosítva, még a terepezés legnehezebb szituációiban is. Az elektronikus differenciálzárhatású funkció (XDS) mindegyik keréken gondoskodik a megfelelő forgatónyomatékról a zavartalan továbbhaladáshoz. Segítségével mindenkor az éppen leghatékonyabb vonóerőátadási képességekkel rendelkező kerék kaphatja a nagyobb nyomatékot, így tartva a nehéz helyzetekben is mozgásban a járművet. Az Ateca X-Perience hajtásáról 190 lóerős, 400 newtonméter maximális forgatónyomatékú 2.0 TDI erőforrás gondoskodik, amely a kormánykerék kapcsolóbillentyűivel is vezérelhető, hétfokozatú, kettős tengelykapcsolós sebességváltóhoz (DSG) csatlakozik. E kombináció egyértelmű erénye az úton és terepen egyaránt élvezetes vezetés. Nem csupán kiemelkedő
4 menetteljesítmények, tekintélyes vonóerő, emellett azonban alacsony üzemanyag-fogyasztás illetve károsanyag-kibocsátás jellemzi, hanem anélkül teszi élvezhetővé a vezető számára az Ateca X-Perience sokrétű élményét, hogy sebességváltáskor le kellene vennie a kezét kormánykerékről. Olyan biztonsági és kényelmi előnyről van szó, amely a tempós autópályákon és nehéz terepen egyaránt egyértelmű. Kompromisszumot nem tűrő biztonság és kényelem Minden kaland során történhetnek váratlan dolgok, az Ateca X-Perience így fejlett vezetői segédrendszerek széles körű együttesére támaszkodhat, amely immár megszokott a SEAT modelljeiben. A közlekedési torlódás asszisztens (Traffic Jam Assist) például az éppen igénybe vett forgalmi sáv tartását segítő funkció (Lane Departure Warning Assist) és az adaptív sebességszabályzás (Adaptive Cruise Control; ACC) együttes működését fejleszti tovább. A Front Assist részrendszere a járműveket és a gyalogosokat egyaránt felismerő városi vészfékfunkció (City Emergency Brake). Mindezen túl a közlekedési táblák felismerése (Traffic Sign Recognition), a visszapillantó tükrök holtterét felügyelő rendszer (Blind Spot Detection), a hátsó keresztirányú forgalom asszisztens (Rear Traffic Alert), a madártávlati nézettel kiegészített, együttesen 360 fok látószögű környezeti kamera rendszer, a beállást az úttal párhuzamos és arra merőleges helyekre segítő parkolási asszisztens (Park Assist), vészhelyzet-asszisztens (Emergency Assist) és a távfényasszisztens (High Beam Assist) egyaránt rendelkezésre áll. A SEAT a connectivity területén is élen kíván járni, így természetesen az Ateca X-Perience is folyamatos kapcsolatban állhat a digitális világgal. Ebben a legújabb generációs infotainmenttechnikák segítik, mint például az Easy Connect, a SEAT Full Link (az Apple Car Play és az Android Auto rendszerek integrációja), a 8 col átlójú képernyővel működő Media System Plus vagy éppen az okostelefon vezeték nélküli töltését lehetővé tévő Connectivity Box. Az Ateca, amely a SEAT három új, 2017-es modellje előtt érkezik, mindent kínál, amire a SUVmodellek vásárlói széles körének csak szüksége lehet, tökéletesen kielégítve a vezetők nagy többségének terepes igényeit. Az Ateca ügyfélkörének egy része kétségkívül trendalapító, fiatalos és élénk szellemiségű, s olyan járművet keres, amely harmonikusan illeszkedik életstílusukhoz. Számukra az Ateca X-Perience azt kívánja megmutatni, hogy át lehet lépni a korábbi határokon, egy még inkább kalandra termett Ateca élményével Created in Barcelona.
5 A SEAT az egyetlen vállalat Spanyolországban, amely teljes körűen képes gépkocsik tervezésére, fejlesztésére, gyártására és piaci értékesítésére. A Volkswagen Csoport tagjaként működő multinacionális vállalat központja Martorellben (Barcelona) található, járműveinek több mint 80 százalékát exportálja, és 75 országban van jelen. A SEAT árbevétele 2015-ben megközelítette a 8,3 milliárd eurót, amely eddigi történelmének legjobb eredménye, 2007 óta pedig először lépte át világszerte a jármű értékesítését. A SEAT Csoport több mint szakembert alkalmaz három gyártóközpontjában Barcelona, El Prat de Llobregat és Martorell, ahol a rendkívül sikeres Ibiza és Leon készül. Emellett a vállalat az Alhambra típust Portugáliában, a Mii típust Szlovákiában, míg a Toledo típust Csehországban gyártja. A multinacionális vállalat műszaki központjában (Technical Centre) közel 1000 mérnök dolgozik azon, hogy a K+F területén Spanyolország első számú ipari beruházója, innovációs tevékenységének hajtómotorja legyen. A környezetvédelem iránti elkötelezettségével összhangban a SEAT a fenntarthatóságra alapozza tevékenységét, nevezetesen a CO2-kibocsátás csökkentésére és az energiahatékonyság javítására. A SEAT modellkínálatában már megtalálhatók a legújabb konnektivitási technológiák, és jelenleg részt vesz a vállalat globális digitalizálási folyamatában, hogy elősegítse a jövő mobilitását.
CITROËN C3 AIRCROSS ÚJ KOMPAKT SUV
CITROËN C3 AIRCROSS ÚJ KOMPAKT SUV A KOMPAKT SUV A CITROËN C3 AIRCROSS friss és eredeti megjelenésének köszönhetően egyedi színfolt a SUV modellek világában. A karosszériát robusztussá teszi a magasan
STÍLUS LÉTEZIK FORMATERVEZÉS, ÉS LÉTEZIK
LÉTEZIK FORMATERVEZÉS, ÉS LÉTEZIK STÍLUS KARAKTERES, NAGYVÁROSI STÍLUSÁVAL ÉS KÉZMŰVES KIDOLGOZÁSÚ, KIFINOMULT UTASTERÉVEL AZ ÚJ RAV4 ET AZOK SZÁMÁRA ALKOTTUK, AKIK BÜSZKÉK ARRA, HOGY KIEMELKEDNEK A TÖMEGBŐL.
Az új BMW R 1200 GS Adventure
Az új BMW R 1200 GS Adventure Tartalom 1. A koncepció (Összefoglaló) 2 2. Technika és dizájn 5 3. Színek 9 4. Felszereltség 10 5. Teljesítmény- és forgatónyomaték-diagram 12 6. Műszaki adatok 13 1. A koncepció
SEAT Leon ST CUPRA 290 Tökéletes sportosság, kényelem és stílus
SEAT Leon ST CUPRA 290 Tökéletes sportosság, kényelem és stílus / Kompromisszumot nem tűrő menetteljesítmények és mindennapos használhatóság / Szisztematikusan továbbfejlesztve minden részletében / Kiemelkedő
AZ ÚJ HYUNDAI KM KORLÁTOZÁS NÉLKÜLI GARANCIA ORSZÁGÚTI SEGÉLYSZOLGÁLAT DÍJMENTES ÁLLAPOTFELMÉRÉS
AZ ÚJ HYUNDAI KM KORLÁTOZÁS NÉLKÜLI GARANCIA ORSZÁGÚTI SEGÉLYSZOLGÁLAT DÍJMENTES ÁLLAPOTFELMÉRÉS Egy autó. Számtalan lehetőség. Hatással lesz Önre! Az új generációs Hyundai i20 megérkezett. Egy autó, amely
ŠKODA ÜZLETI HÍRLEVÉL. harmadik negyedév BŐVEBB INFORMÁCIÓ
ŠKODA ÜZLETI HÍRLEVÉL 2017 harmadik negyedév BŐVEBB INFORMÁCIÓ ŠKODA KAROQ - EGY KARAKTERES SUV MODELL Teljesen új fejlesztésű kompakt szabadidő-autó a ŠKODA KAROQ a nagy hagyományokkal rendelkező cseh
SUV EGY ÚJ DIMENZIÓBAN
OPEL Mokka SUV EGY ÚJ DIMENZIÓBAN A Mokka egyszerűen hozza a formáját. Öt személyt kényelmesen befogad, az opcionális FlexFix kerékpártartón pedig akár három kétkerekű is elhelyezhető. Bármilyen is legyen
Összefoglalás Gratulálunk az új Mazda CX-5 összeállításához! Íme, egy összefoglaló az alapjellemzőkről és az Ön által kiválasztott kiegészítőkről.
Összefoglalás Gratulálunk az új Mazda CX-5 összeállításához! Íme, egy összefoglaló az alapjellemzőkről és az Ön által kiválasztott kiegészítőkről. Mazda CX5 12,606,900.00HUF Külső tulajdonságok Dátum 2019.
COROLLA SEDAN TARTOZÉKOK
COROLLA SEDAN MINDEN ÉLETSTÍLUSHOZ Az eredeti Toyota tartozékokkal saját igényeihez és életstílusához formálhatja az új Corolla Sedant méghozzá anélkül, hogy kompromisszumot kellene kötnie a praktikum
NISSAN QASHQAI BLACK EDITION
NISSAN QASHQAI BLACK EDITION MAGASABBRA TETTÜK A LÉCET. Exkluzív, elegáns, kifinomult: A Nissan a luxus kategóriába emeli többszörösen díjnyertes crossoverét, a kiemelkedő minőségű, limitált darabszámú
JEEP WRANGLER CSOMAG TARTOZÉKOK
JEEP WRANGLER E R E D E T I TARTOZÉKOK CSOMAG KIZÁRÓLAG VAGÁNYOKNAK! A Jeep Wrangler az ikonikus stílusnak, a szabadtéri kalandok szimbólumának, a terep képességeknek, a szabadban megélhető szabadságnak
Az Új SEAT Ibiza. Lendületbe hoz.
Az Új SEAT Ibiza Lendületbe hoz. Created in Barcelona. 1953. Az első SEAT legördül Barcelonában a gyártósorról, és az egész város mozgásba lendül. Több mint 60 évvel később még mindig mozgásba lendítjük
A LEGFINOMABBAN MŰKÖDŐ HIBRID
AZ ÚJ HYBRID 2 A LEGFINOMABBAN MŰKÖDŐ HIBRID HIBRID Az új Camry Hybrid hatásosan elegyíti a kifogástalan minőségű limuzin kifinomult eleganciáját és az új generációs hibrid kimagasló teljesítményét. Gyönyörű
A SEAT-nak nincs könnyű dolga. A spanyolok legújabb áttörése az új Leon, amit a Golf VII-tel párhuzamosan mutatnak be.
Sajtószemle Budapest, 2012.07.31. Forrás: Auto Bild, német kiadás, 29. szám, megjelent: 2012.07.20. A LEON A SZEBBIK GOLF? A SEAT-nak nincs könnyű dolga. A spanyolok legújabb áttörése az új Leon, amit
AZ ÖN ÚJ CIVICJE. A képen egy négyajtós Civic 1.5 i-vtec látható Executive felszereltséggel, Polished Metal Metallic fényezéssel.
4 AJTÓS AZ ÖN ÚJ CIVICJE A műszakilag és esztétikailag egyaránt teljesen megújult négyajtós Civic egyértelmű bizonyíték a Honda innováció melletti elkötelezettségére. Letisztult, sportos vonalvezetésével
Intelligens közlekedési rendszer alkalmazásokkal a közlekedésbiztonság javításáért
Új évtized, új kihívások a közlekedésbiztonságban közúti közlekedésbiztonsági konferencia Intelligens közlekedési rendszer alkalmazásokkal a közlekedésbiztonság javításáért Szűcs Lajos elnök ITS Hungary
Sebességváltás 5MT 5MT 4AT 5MT Modell JLX JLX JLX MODE3
BENZIN Sebességváltás 5 5 4 5 FUTÓMŰ Abroncsok és keréktárcsák Pótkerék és keréktárcsa Pótkerék fedő (lemez tipusú) 205/70R15 + acél keréktárcsa 205/70R15 + acél keréktárcsa (*1) (*1) (*1) (*1) 205/70R15
1. Az új 7-es BMW A sportos dinamika és a luxusszínvonalú kényelem csúcsa Összefoglaló... 2. 2. Műszaki adatok... 6
Az új 7-es BMW Tartalom 1. Az új 7-es BMW A sportos dinamika és a luxusszínvonalú kényelem csúcsa Összefoglaló... 2 2. Műszaki adatok... 6 3. Teljesítmény- és forgatónyomaték-diagramok... 30 4. Külső és
A HIBRID TECHNIKA CSÚCSA ISMERJE MEG A RÉSZLETEKET!
A HIBRID TECHNIKA CSÚCSA ISMERJE MEG A RÉSZLETEKET! ÁTGONDOLT MŰSZAKI MEGOLDÁSOK A Honda első gyártóként mutatott be hibrideket Európában, és azóta is élen jár a fejlesztésekben 1999 óta milliónyi benzines-elektromos
SZÖVETEK KORMÁNYKERÉK POLÍROZOTT FEKETE KERETTEL POLÍROZOTT FEKETE KÖZÉPSŐ KERETEK HÁTULRÓL MEGVILÁGÍTOTT MŰSZERCSOPORT
Új Qubo Qubo Újdonságok KÜLSŐ STÍLUS BELSŐ STÍLUS ELSŐ LÖKHÁRÍTÓ CSOMAGTÉRAJTÓ 15" MÉRETŰ KERÉKAGY SAPKÁK GYÉMÁNTHATÁSÚ, BARNÍTOTT 15" MÉRETŰ KÖNNYŰFÉM KERÉKTÁRCSÁK FEKETE CSÍKOK A TETŐN (HA NINCS TETŐSÍN)
LADA Granta LADA Kalina LADA 4x4
2016 LADA Granta LADA Kalina LADA 4x4 modellek 2016 A LADA márkanévhez mindenkinek fűződik egy kedves élménye. Egyegy családi kirándulás alkalmával gyerekként ültünk az ezerkettesünk hátsó ülésén, néhányan
DACIA DUSTER A KIA SPORTAGE ELLEN
DACIA DUSTER A KIA SPORTAGE ELLEN Forgalmazás kezdete: 11 / 2004 Ár: 5 999 000-7 299 000 Ft KIA SPORTAGE A DUSTER VÁLASZA + Biztonságos menettulajdonságok a Hyundai Tucson-éval azonos műszaki alapokkal
Dacia Techroad limitált széria
Dacia Techroad limitált széria Techroad limitált széria Tedd élménnyé és kalanddá a mindennapokat! A Dacia termékcsalád szinte minden modelljén elérhető Techroad limitált széria éppen ezért született:
Tejes megújulás, még nagyobb szabadság
Tejes megújulás, még nagyobb szabadság A Xenon az új TATA Pick up, egyszerûen csodálatos! A kiváló minõségû, nagy teljesítményû, rendkívül takarékos turbódízel common rail 2.2 Dicor motor, lenyûgözõ egyedi,
TARTOZÉKOK I AZ ÚJ DACIA SANDERO ÉS SANDERO STEPWAY
Dacia Sandero és Sandero Stepway Gyári tartozékok TARTOZÉKOK I AZ ÚJ DACIA SANDERO ÉS SANDERO STEPWAY Minden, amire szüksége lehet a hosszan tartó védelemhez és a maximális kényelemhez. Egyszerűen nagyszerű
autó Kia Sportage 2.0 CRDi AT 4WD Jó barát!
Kia Sportage 2.0 CRDi AT 4WD Jó barát! Hosszú-hosszú várakozás után végre szerkesztőségünkbe érkezett a 2010-ben bemutatott új Sportage kétliteres dízel verziója négykerék-meghajtással és automata váltóval.
Az új BMW 4-es Cabrio
Az új BMW 4-es Cabrio Tartalom 1. Az új BMW 4-es Cabrio: Összefoglaló.............. 2. Műszaki adatok...... 3. Teljesítmény- és forgatónyomaték-diagramok..... 4. Külső és belső méretek.... 1. Az új BMW
hybrid kézikönyv Mit jelent a hybrid?
Audi hybrid A hibridtechnika bemutatása hybrid kézikönyv Mit jelent a hybrid? A görög és latin eredetű hibrid szó jelentése teli, keresztezett vagy kevert amely jelzők tökéletesen illenek a hibridjárművekre
ŠKODA Info flottapartnerek részére részére
ŠKODA Info flottapartnerek részére részére 2013. szeptember Tartalom 1. Hírek a ŠKODA világából 2. Érkezik a Rapid Spaceback 3. Facelift-es Superb / Superb Combi 4. Szállítási határidők 5. Újdonságok,
ŠKODA Superb árak. hengerűrtartalom. sebességfokozatok. www.skoda.hu. A fent megadott árak ajánlott fogyasztói árak.
PORSCH E HUNGARIA típus ŠKODA Superb árak hengerűrtartalom sebességfokozatok teljesítmény bruttó ár akciós bruttó ár Superb Active 1.4 TSI 1.4 l 6 125 LE 7 232 880,- Ft 6 332 880 Superb Active 1.4 TSI
A vadonatúj 7-es BMW technológiai
A vadonatúj 7-es BMW technológiai innovációi Tartalomjegyzék 1. Áttekintő...... 2 2. A BMW 7-es sorozat új modellgenerációjának technológiai innovációi (Röviden)..... 5 3. A BMW 7-es sorozat új modellgenerációjának
S P O T L I G H T Honda Motor Europe Limited Magyarországi Fióktelepe 2040 Budaörs, Törökbálinti utca 25/B, Kiadás dátuma: 2017.
SPOTLIGHT KERÜLJÖN A KÖZÉPPONTBA! Lépjen ki a szürke hétköznapok világából, és válassza a Jazz új, Spotlight különkiadását, mellyel kifinomult módon fejezheti ki egyéniségét. A Spotlight változat egyedülállóan
Gyorsabban. A-ból B-be és a világhálóra.
A-osztály limuzin Gyorsabban A-ból B-be és a világhálóra. Még álló helyzetben is tökéletes megjelenést alkot. Nulláról százra gyorsulása még nagyobb benyomást tesz és azonnal új mértéket szab: az A-osztály
COROLLA COROLLA HATCHBACK ÉS TOURING SPORTS TARTOZÉKOK
COROLLA COROLLA HATCHBACK ÉS TOURING SPORTS TARTOZÉKOK TARTOZÉK KÖNNYŰFÉM KERÉKTÁRCSÁK TOVÁBBI TARTOZÉKKÉNT RENDELHETŐ KERÉKTÁRCSÁK 16" ezüst színű könnyűfém keréktárcsák 17" fekete könnyűfém keréktárcsák
OPEL KIEMELT PARTNER PROGRAM
OPEL KIEMELT PARTNER PROGRAM A SZEMÉLYI BANKÁR ÉS KÖZPONTI SZERVEZETÉBEN DOLGOZÓK RÉSZÉRE Kedves Ügyfelünk! A Fundamenta és az Opel Magyarország együttműködésének köszönhetően most minden eddiginél kedvezőbb
AZ ÚJ SEAT ATECA TECHNOLOGY TO ENJOY
AZ ÚJ SEAT ATECA TECHNOLOGY TO ENJOY AZ ÚJ SEAT ATECA Lásd másképp a világot. A VADONATÚJ SEAT ATECA KORMÁNYA MÖGÖTT ELTŰNIK A HÉTKÖZNAPOK EGYHANGÚSÁGA, ÉS MEGJELENNEK A MINDENNAPOKBAN REJLŐ CSODÁK. Az
ABT Q7. East European Central
ABT Q7 East European Central ABT BR könnyűfém keréktárcsa. Gyémánttal megmunkált vagy magasfényű polírozással, választható rejtett szeleppel, súlycsökkentett és tökéletes kezelhetőség. AZ ABT AS7. Kivételes
MINI Countryman Plug-in Hybrid
MINI Countryman Plug-in Hybrid Az elektromos mobilitás új hajnala Különleges ajánlat Műszaki adatok Hengerűrtartalom 1499 cm3 Vegyes fogyasztás 2,5 l/100km Teljesítmény 165 kw (224 LE) CO 2 kibocsátás
cee'd extrafelszerelések - 1 -
cee d Extrafelszerelések cee'd extrafelszerelések - 1 - Fénykép Cikkszám Megnevezés Megjegyzés DEFENDLOCK Sebességváltó zár M 1603 Emelésérzékelő cee'd extrafelszerelések - 2 - M HPB 2 4.5 M HPB 2 3.5
Infiniti Q50 Eau Rouge műszaki adatok. Hajtáslánc Q50 Hybrid sport szedán Q50 Eau Rouge. Teljesítmény 364 LE (268kW) Kb. 568 LE
Sajtóinformáció 2014. április 20. Infiniti műszaki adatok Hajtáslánc Q50 Hybrid sport szedán Motor 3498 cm 3, V6, benzin Kézzel készített, 3799 cm 3, V6, benzin Teljesítmény 364 LE (268kW) Kb. 568 LE Nyomaték
Pakoljon fel mindent, amire szüksége van
Fiat Ducato Pakoljon fel mindent, amire szüksége van Csomagtartó alumíniumból Ducato rövid változathoz. Magasság: közepes és alacsony. Teherbírás: 100 kg. Cikkszám: 50901488 Csomagtartó alumíniumból* Ducato
Az ITS és motorkerékpáros közlekedés kapcsolata Szűcs Lajos 2014. március 5. Hunguest Hotel Griff
Az ITS és motorkerékpáros közlekedés kapcsolata Szűcs Lajos 2014. március 5. Hunguest Hotel Griff Az Európai Motorkerékpárosok Fóruma találkozóhoz kapcsolódó hazai szakmai rendezvény Hol tartunk a közlekedésbiztonsági
Mobileye okostelefon alkalmazás
Mobileye okostelefon alkalmazás Használati útmutató 1. Bevezetés A Mobileye okostelefon alkalmazás olyan járművel csatlakoztatva működik, melybe telepítették a Mobileye 5 rendszert, hogy figyelmeztessen
ÜZEMANYAG Benzin Benzin Dízel Dízel LÖKETTÉRFOGAT (cm3)
Árlista Sportage Árlista 2017. október 2-től Kérje akciós finanszírozási ajánlatunkat! 1.6 GDI 1.6 T-GDI 1.7 CRDI 2.0 CRDI ÜZEMANYAG Benzin Benzin Dízel Dízel LÖKETTÉRFOGAT (cm3) 1591 1591 1685 1995 MAX.
VOLVO S60 CROSS COUNTRY
A VADONATÚJ VOLVO S60 CROSS COUNTRY A sportos elegancia és a robusztus rátermettség egyedi kombinációja A vadonatúj Volvo S60 Cross Country az alapmodell fiatalos eleganciáját 65 mm-rel megemelt hasmagassággal
Csúcsteljesítmény kompakt formában Az új SEAT Ibiza CUPRA A teljesítmény és az élvezetes vezetés színtiszta ötvözete
Csúcsteljesítmény kompakt formában Az új SEAT Ibiza CUPRA A teljesítmény és az élvezetes vezetés színtiszta ötvözete / Kiemelkedő menetteljesítmények a 141 kilowattos (192 LE) aggregáttal / 0-100 km/h
Éves sajtótájékoztató 2015 Bosch csoport
Éves sajtótájékoztató 2015 Bosch csoport Tartalom 1 A 2014-es üzleti év a Bosch csoportnál Javier González Pareja 2 A 2014-es üzleti év a magyarországi Bosch csoportnál Torma Krisztina 3 Javier 2014-es
MINDEN ÚJ ÖTLET HÁTTERÉBEN EGY KIHÍVÁS ÁLL
IFC DO NOT PRINT 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 1 1 2 2 3 5 2 4 3 16 17 SKYACTIV TECHNOLOGY 18 19 6 1 7 5 2 4 3 8 20 21 A LEGBIZTONSÁGOSABB TARTÓZKODÁSI HELY AZ ÚTON Minden általunk gyártott Mazda számos
Városi crossover a Renault-tól
Renault Captur Városi crossover a Renault-tól A Captur a Renault új városi crossover modellje. Lendületes vonalai kiemelik jellegzetes arányait, ugyanakkor nagyméretű kerekei, megfelelően emelt hasmagassága,
Készen áll, hogy kitűnjön?
Az új SEAT Tarraco Miért ne most? Sosincs túl késő elkezdeni valami nem hétköznapit. Az új SEAT Tarraco az az SUV, ami megadja Önnek a lehetőséget a haladáshoz, fejlődéshez. Mert az élet erről szól és
Intelligensre tervezve
CompLex magazin autó Honda CR-V 2.2 i-dtec Executive AT Intelligensre tervezve A tokiói autókiállításon 1995-ben bemutatott Honda CR-V praktikus méreteinek és kiváló használhatóságának köszönhetően előkelő
Nem gáz! autó. Dacia Duster 1.6 LPG 4x2
autó CompLex MAGAZIN Dacia Duster 1.6 LPG 4x2 Nem gáz! Első pillantásra látszik, hogy a Dacia Duster egyértelműen 4x4-es fazonnak készült. A front rész erőt sugároz és a széles kerékjáratok, a magas hasmagasság,
NISSAN JUKE. Bevezetés Egyedi kiegészítok és Tartozékok Technológia és Teljesítmény Színek és kárpitok Nyomtatás Bezárás
NISSAN JUKE KIPRÓBÁLTAN EXTRÉM ÚJ NISSAN JUKE MOST MÉG JOBB, MINT VALAHA AZ ÁTTERVEZETT XENON FÉNYSZÓRÓKNAK, menetfény lámpatesteknek, a panoráma üvegtetőnek és a bumeráng alakú hátsó LED lámpáknak, a
A LEGENDA V I S S Z A T É R
A LEG 2 ENDA VISSZATÉR 3 4 AUT ÉREZZE AZ ÓT! 5 A LÉ 6 2000GT 1967 A40 1978 LEKKészüljön fel, mert egy legenda visszatér. Több mint 50 évnyi, gazdag múltjára alapozva az új Toyota GR Supra a márka eddigi
TERVEZÉS A VÉGFELHASZNÁLÓ BEVONÁSÁVAL: MIT VÁRNAK EL AZ AUTÓSOK EGY 4 ÉVSZAKOS ABRONCSTÓL?
TERVEZÉS A VÉGFELHASZNÁLÓ BEVONÁSÁVAL: MIT VÁRNAK EL AZ AUTÓSOK EGY 4 ÉVSZAKOS ABRONCSTÓL? HUNYADI SZABOLCS Értékesítési vezető, Bridgestone Csehország, Szlovákia és Magyarország Hungaroring, 2018. október
Motor/Felszereltség lista
Motor/Felszereltség lista 1 Benzin Motor 1.4 TWINPORT ECOTEC 66 kw/90 LE 1.4 TWINPORT ECOTEC 66 kw/90 LE 1.8 ECOTEC 92 kw/125 LE TwinTop Váltómű 5fokozatú kézi 4 657 000 4 877 000 5fokozatú Easytronic
SL-osztály extrafelszereltségei
400 500 Mercedes-AMG 63 Mercedes-AMG 65 040U Fekete 149U Polárfehér 183U magnetit-fekete metálfényezés - - - - 396 240,- 197U obszidián fekete metál - - - - 396 240,- 297U designo szelenit szürke magnó
ELŐZETES FELSZERELTSÉGI LISTA
ELŐZETES FELSZERELTSÉGI LISTA ÉRVÉNYES: 2018. szeptember 1-től visszavonásig RC 300h RC 300h VEZESSE A VILÁG ELSŐ, FULL HYBRID HAJTÁSÚ LUXUSKUPÉJÁT! Az RC 300h nem csupán minden idők legelegánsabb sportkupéja,
TOLEDO. Műszaki adatok TECHNOLOGY TO ENJOY
TOLEDO Műszaki adatk TECHNOLOGY TO ENJOY FELSZERELTSÉG Tled ELEKTROMOS FELSZERELTSÉG BELSŐ FELSZERELTSÉG Alapfelszereltség Etra Nem rendelhető 1 Nem rendelhető FR Line és Advanced csmaggal együtt. 2 1.4
SEAT. Alhambra. A Te utad. Szerviz. 06 Külső design. 08 Belső design 10 Technológia 12 Biztonság
SEAT Alhambra. 01 SEAT. Alhambra. 06 Külső design 02 08 Belső design 10 Technológia 12 Biztonság A Te utad. 16 Xcellence 20 Style 24 Reference 26 Kerekek 28 Színek 30 Kárpitok 03 Szerviz. 2 SEAT Alhambra.
Tanpálya Vezetéstechnikai Centrum Kft.
Tanpálya Vezetéstechnikai Centrum Kft. Karácsonyi akció állami vállalatok részére 2011 Miért érdemes minket választani: AJÁNDÉK UTALVÁNY Magyarország legmodernebb, és egyetlen ilyen jellegû létesítménye
HIVATALOS TARTOZÉK ÁRLISTA
NX (2017-től) 300 300h HIVATALOS TARTOZÉK ÁRLISTA ÉRVÉNYES: 2018. szeptember 1-től visszavonásig TÉLI SZERELTKERÉK CSOMAGOK 1 ÉV KERÉK TÁROLÁSSAL ÉS SZERELÉSSEL 1 MEGNEVEZÉS GUMI GYÁRTÓ GUMIABRONCS MÉRET
LÖKETTÉRFOGAT (cm3) 2199 MAX. TELJESÍTMÉNY (KW/LE) 147 / 200 LX EX GT Line Ft
Árlista 2018. június 7-től 2018. június 7-től 1 2.2 CRDI ÜZEMANYAG Dízel LÖKETTÉRFOGAT (cm3) 2199 MAX. TELJESÍTMÉNY (KW/LE) 147 / 200 LISTA ÁRAK LX 10 150 000 EX 12 000 000 GT Line 12 650 000 FELSZERELTSÉGHEZ
Megérkezett a Ssangyong Tivoli!
2 Megérkezett a Ssangyong Tivoli! Sokszáz millió eurós beruházás, 4 évnyi fejlesztés, vadonatúj moduláris padlólemez, sportos és fiatalos dizájn, igényes belső kialakítás, vadonatúj motorok és kiemelkedő
Formabontó. autó. Mitsubishi Outlander 2.2 DI-D 4WD
CompLex magazin autó Mitsubishi Outlander 2.2 DI-D 4WD Formabontó Miután 2001 júniusa óta az első két generáció több mint 960 000 példányban talált gazdára, a vadonatúj középkategóriás crossover szabadidőjármű
Innovatív nyolcas. Beetle Cabriolet Design 1.4 TSI DSG
Innovatív nyolcas A hagyományokhoz híven idén is megrendezzük az országjáró InnovaTurnét! Április elejétől az ősz végéig, Budapesttől Kaposvárig országszerte várjuk a tesztelni vágyókat. Jöjjön, ismerje
Harmonikus színkombinációk. Szebb életterek. CombiColours a BLANCO színes mosogatóközpontjai.
Harmonikus színkombinációk. Szebb életterek. CombiColours a BLANCO színes mosogatóközpontjai. 555_10_Farbbroschuere_HU.indd 1 17.11.2010 15:24:16 Uhr Kreatív megoldásokat kínálunk. BLANCO CombiColours
HOSSZÚ RAKTÉR. Az opcionális Cargo Válaszfalcsomaggal
Az új Caddy ű Minden téren profi. Az új Caddy és az új Caddy Maxi. GENERÁCIÓ. Az EURO 6 kipufogógáz- szabvány szerint. Szériatartozékként BlueMotion technológiával. RENDSZEREK. Az ACC-tól a Front Assist
Műszaki leírás/adatlap. 1. rész
Műszaki leírás/adatlap Adásvételi szerződés keretében személygépjármű beszerzés az Országos Vízügyi Főigazgatóság részére tárgyú közbeszerzési eljárás 1. rész 1 db szolgálati használatra szánt, önálló
ABT A6 SEDAN / Avant. East European Central
ABT A6 SEDAN / Avant East European Central 300 LE, 600 NM ABT AS6 Az ABT AS6. Csúcsteljesítmény a legfelso kategóriában. Már a futószalagról legördülve is igen mély benyomást kelt az Audi A6. Grandiózus,
A gyermekek quadja, de a felnőttek is szeretik.
A gyermekek quadja, de a felnőttek is szeretik. Lehet, hogy az mérete kicsi, de a Yamaha nagyobb típusaiban megtalálható számos funkcióval rendelkezik, így például dupla A-karos, független első felfüggesztéssel,
Hyundai i es limitált szériák akár már Forintért!
Hyundai i30 2019-es limitált szériák akár már 5 149 000 Forintért! Karosszéria / váltó Teljesítmény Listaár Kedvezmény Kedvezményes ár Family '20 - kizárólag a készlet erejéig 1.4 MPi 5 ajtós / M/T 100
MINDENFÉLE ÚTRA, MINDENFÉLE KÖRÜLMÉNYRE.
ÚJ MINDENFÉLE ÚTRA, MINDENFÉLE KÖRÜLMÉNYRE. BÁRHOVA ELJUTÓ JÁRMŰVEK TELJES KÖRŰ KÍNÁLATA PÁRATLAN SOKOLDALÚSÁG, RENDKÍVÜLI ROBUSZTUSSÁG ÉS KIMAGASLÓ VEZETÉSI KÉNYELEM MINDEN FUVARFELADATHOZ A Daily 4x4
hivatalos árlista Érvényes: április 18-tól visszavonásig A HIBRID ÚJ KORSZAKA
LC 500 LC 500h hivatalos árlista Érvényes: 2017. április 18-tól visszavonásig A HIBRID ÚJ KORSZAKA Alapadatok és felépítés Motor Erőátvitel Teljesítmény Gyorsulás (0 100 km/óra) kombinált üzemanyagfogyasztás
ismerd meg az autód A megrendelés adatai: A megrendelés idöp.: Megrendelö: Lízingcsoport: Gazdacég: Ügyletazonosító: Költséget fizeti: Rendszám:
A megrendelés adatai: A megrendelés idöp.: Megrendelö: Lízingcsoport: Gazdacég: Ügyletazonosító: Költséget fizeti: Rendszám: Alvázszám: Eurotax: Márka: Típus: Gépjármü bruttó eladási ára: Eredetiségvizsgálat:
FORD KA. Petrányi - Autó Kft. Hivatalos Ford márkakereskedés
Petrányi - Autó Kft. Hivatalos Ford márkakereskedés 1106 Budapest, Kerepesi út 105. Tel.: 260-5050/215, Fax: 262-4736 1195 Budapest, Üllői út 309. Tel.: 281-8000/215, Fax: 281-2981 1112 Budapest Budaörsi
SAJTÓKÖZLEMÉNY DRASZTIKUS KÁROSANYAGKIBOCSÁTÁS-CSÖKKENTÉS A FORDNÁL
SAJTÓKÖZLEMÉNY DRASZTIKUS KÁROSANYAGKIBOCSÁTÁS-CSÖKKENTÉS A FORDNÁL A Ford közzétette 14. Fenntarthatósági Jelentését, amelyben a vállalat kiemeli, hogy 2000 és 2012 között a globális gyártóüzemekben 37
VOLVO S60 CROSS COUNTRY ALAPMODELLEK ÁRAI
VOLVO S60 CROSS COUNTRY ALAPMODELLEK ÁRAI DIESEL AJÁNLOTT FOGYASZTÓI ÁR ÁFÁVAL, REGISZTRÁCIÓS ADÓ NÉLKÜL AJÁNLOTT FOGYASZTÓI ÁR ÁFÁVAL, REGISZTRÁCIÓS ADÓVAL MOTOR TÍPUS TELJESÍTMÉNY (KW/LE) REGISZTRÁCIÓS
Civic MOTOR 2.0 VTEC TURBO
Öt év várakozás után 2015-ben érkezik az egyik leginkább várt kompakt szegmens sportmodell, az új Honda Civic Type R. A korábbi rendkívül sportos Type R modellek karakterét követve, illetve a modell összteljesítményét
OPEL AMPERA.
OPEL OPEL AMPERA AMPERA 2016 www.myopel.hu Biztonság és Védelem ISOFIX bölcső gyermeküléshez Opel Baby gyermekhordozó (0-13 kg) Vezessen biztonságosabban és nézzen ki jobban! A sárvédőktől a ködlámpákon
MAZDA 3 SPORT MACHINE SZÜRKE METÁL SZÍNBEN
Felfedezzük a városokat és a kanyargós vidéki utakat. Belesimulunk a kanyarokba, majd felpörgetjük a motort. Az ablakokat lehúzzuk, hangosan szól a rádió, célunk a végtelen. A Jinba Ittai megtestesülése
Műszaki adatok Érvényes a 2013. modellévre. Haszonjárművek. Az Amarok
Műszaki adatok Érvényes a 2013. modellévre Haszonjárművek Az Amarok Az ebben a kiadványban feltüntetett műszaki adatok információkat tartalmaznak az üzemanyag-fogyasztásról és a CO 2 -kibocsátásról. Nem
1,33 literes Dual VVT-i 1NR-FE 6 M/T Stop & Start rendszerrel. Kombinált (liter/100 km) 5,5 4,5 4,9. Városi (liter/100 km) 6,6 5,3 5,8
Urban Cruiser Műszaki adatok KÖRNYEZETI TELJESÍTMÉNY 6 M/T Stop & Start rendszerrel Fogyasztás (utoljára a 2004/3 rendelettel módosított 80/1268 EU direktíva alapján) Kombinált (liter/100 km) 5,5 4,5 4,9
Felfedezzük a városokat és a kanyargós vidéki utakat. Belesimulunk a kanyarokba, majd felpörgetjük a motort.
Felfedezzük a városokat és a kanyargós vidéki utakat. Belesimulunk a kanyarokba, majd felpörgetjük a motort. Az ablakok lehúzva, hangosan szól a rádió, célunk a végtelen. A Jinba ittai megtestesülése vagyok.
PEUGEOT 2008 TARTOZÉKOK *
PEUGEOT 2008 TARTOZÉKOK * *A kiadvány tájékoztató jellegű, és szerepelhetnek benne olyan járműtartozékok is, melyeket a Peugeot jelenleg Magyarországon nem forgalmaz. VÁLASSZA A PEUGEOT MINŐSÉGET! A PEUGEOT
Fiat Doblò Cargo E5+ árlista
E5+ árlista Sincomkód Kivitel Nyomaték Üzemanyag Hengerûrtart. Teljesítmény Teherbírás Tengelytáv cm 3 kw/le Nm kg mm Nettó ár Bruttó ár Doblò Cargo 1.3 Mjet E5+ 263.12D.1 zárt furgon dízel 1248 66/90
A Köztéri világítás szakértöje
A Köztéri világítás szakértöje Energia-hatékony KATALÓGUS www.geldberg.hu ENERGIA-HATÉKONY TÉRVILÁGITÁS Lámpatestek Fényszórók Parkvilágítás Klasszikus világítás Térvilágítás Jelzövilágítás Konzolok www.geldberg.hu
Műszaki adatok Érvényes a 2016-os gyártási évre. Das Auto.
Műszaki adatok Érvényes a 2016-os gyártási évre Das Auto. Az Motorok 115 LE (85 kw) Motor, sebességváltó Motortípus Állandó mágnes által gerjesztett szinkrongép (PSM) Max. teljesítmény (LE (kw) 1/perc)
http://www.bosch-mobilitysolutions.com/en/de/specials/specials_safety/bosch_abs_1/abs_startpage.html
1 http://www.bosch-mobilitysolutions.com/en/de/specials/specials_safety/bosch_abs_1/abs_startpage.html ABS: Antilock Braking System. A kerekek blokkolását gátolja meg, minden keréknél van egy keréksebesség-mérő
Az új BMW X6 Tartalom
1. oldal Az új BMW X6 Tartalom 1. Összehasonlíthatatlan, ellenállhatatlan Az új BMW X6.... 2 2. Műszaki adatok... 5 3. Teljesítmény- és forgatónyomaték-diagram... 11 4. Külső és belső méretek... 14 Megjegyzés:
TISZTELT KAMARAI TAG!
A képek illusztrációk. TISZTELT KAMARAI TAG! A Schiller Autó Család, mint hivatalos OPEL, FIAT, ŠKODA és TOYOTA márkakereskedés illetve márkaszerviz egyedi kedvezményeket nyújt a Nemzeti Agrárgazdasági
Műszaki adatok Érvényes a 2017-es gyártási évre. Golf Alltrack
Műszaki adatok Érvényes a 2017-es gyártási évre Golf Alltrack Motorok 150 LE (110 kw) TDI 4MOTION BlueMotion Technology 184 LE (135 kw) TDI 4MOTION BlueMotion Technology Motor, sebességváltó Motortípus/szelepek
EGYEDI KEDVEZMÉNYEK AJÁNDÉK TÉLI KEREKEK AJÁNDÉK NAVIGÁCIÓ AKÁR 0% THM 5 ÉV VAGY KM GARANCIA
EGYEDI KEDVEZMÉNYEK AJÁNDÉK TÉLI KEREKEK AJÁNDÉK NAVIGÁCIÓ AKÁR 0% THM 5 ÉV VAGY 200 000 KM GARANCIA MINDEN LÉPÉS SZÁMÍT A magyar olimpiai csapat büszke partnere Platina fokozatú támogatóként büszkén gratulálunk
Ütős fény Szakít a konvenciókkal Új dimenzióba vezet
www.osram.com/nightbreakerlaser Ütős fény Szakít a konvenciókkal Új dimenzióba vezet NIGHT BREAKER LASER Legyen a csúcson az OSRAM új, fényes, nagy teljesítményű halogénlámpáival. Light is OSRAM OSRAM
EXKLUZÍV ELSŐ OSZTÁLYÚ KITŰNŐ ÁRFEKVÉSŰ!
EXKLUZÍV ELSŐ OSZTÁLYÚ KITŰNŐ ÁRFEKVÉSŰ! GARANTÁLT MINŐSÉGŰ GUMIABRONCS EURÓPAI ELSŐ OSZTÁLYÚ Az új európai gyártású SEBRING gumiabroncsot az egyik legnagyobb gumiabroncsgyártó gyártja. A minőség a legfontosabb
A legjobb fényminőséget biztosító mini spotlámpa, elsősorban divatáruüzletek számára
Lighting A legjobb fényminőséget biztosító mini spotlámpa, elsősorban divatáruüzletek számára TrueFashion A TrueFashion LED spotlámpacsalád a divatáruüzletek speciális igényeinek kielégítésére lett kifejlesztve.
A KITAPOSOTT ÚT, VAGY A JÁRATLAN?
2 A KITAPOSOTT ÚT, VAGY A JÁRATLAN? Elegáns, kiegyensúlyozott és harmonikus. Mégis, a Giulia latin vonalvezetése és pajzs alakú hűtőrácsa megkülönbözteti az összes többi modelltől. Ez az Alfa Romeo stílus.
DS 3 ÁRLISTA. Érvényes december 13-tól visszavonásig. A P Automobil import Kft. a változtatás jogát fenntartja.
ÁRLITA Érvényes 2018. december 13-tól visszavonásig. A P Automobil import Kft. a változtatás jogát fenntartja. ÁRLITA Modell Verzió Gyári típuskód ebességváltó Kibocsátás i norma Fogyasztás és CO 2 (vegyes)
Az új BMW 6-os sorozat Tartalom
1. oldal Az új BMW 6-os sorozat Tartalom 1. Az új BMW 6-os sorozat Áttekintő... 2 2. Az új BMW 6-os Cabrio, az új BMW 6-os Coupé és az új BMW 6-os Gran Coupé Három vérbeli sportoló nemesíti a luxuskategóriát......4
ÚJ Fiat Doblò Cargo árlista
ÚJ Fiat árlista Modell Sincomkód Kivitel Nyomaték Üzemanyag Hengerûrtart. Teljesítmény Teherbírás Tengelytáv cm 3 kw/le Nm kg mm Nettó ár Bruttó ár Új 1.4 16V 263.111.0 zárt furgon benzin 1368 70/95 127