Változásmutató augusztus válogatás

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Változásmutató augusztus válogatás"

Átírás

1 változásmutató Változásmutató augusztus válogatás Teljes listákat találnak a lemez Súgó/Hírlevél menüpontjában (pdf), illetve a hónapban megjelent, módosított, hatályon kívül helyezett jogszabályok szűkített címmutatóiban. ÚJ JOGSZABÁLYOK 175/2009. (VIII. 29.) Korm. rendelet a köztulajdonban álló gazdasági társaságok működésének átláthatóbbá tételéről 162/2009. (VIII. 3.) Korm. rendelet a biztonságos és gazdaságos gyógyszer- és gyógyászatisegédeszköz-ellátás, valamint a gyógyszerforgalmazás általános szabályairól szóló évi XCVIII. törvény szerinti kutatásfejlesztési tevékenység után igénybe vehető engedményekre vonatkozó részletes szabályokról 161/2009. (VIII. 3.) Korm. rendelet az életüktől és szabadságuktól politikai okból jogtalanul megfosztottak kárpótlásáról szóló évi XXXII. törvény végrehajtásáról 160/2009. (VIII. 3.) Korm. rendelet a programozási időszakban az Európai Regionális Fejlesztési Alap, valamint az Előcsatlakozási Támogatási Eszköz pénzügyi alapok egyes, a területi együttműködéshez kapcsolódó programjainak végrehajtásáról 22/2009. (VIII. 28.) MNB rendelet a Budapesti Dohány utcai zsinagóga emlékérme kibocsátásáról 21/2009. (VIII. 24.) MNB rendelet a jegybanki alapkamat mértékéről 20/2009. (VIII. 6.) MNB rendelet a fizetési rendszer működtetését végző szervezetek üzletszabályzatára és szabályzataira vonatkozó követelményekről /2009. (VIII. 6.) MNB rendelet a fizetési rendszer működtetésére vonatkozó tárgyi, technikai, biztonsági és üzletmenet folytonossági követelményekről /2009. (VIII. 6.) MNB rendelet a pénzforgalom lebonyolításáról A hatálybalépés időpontját csak akkor tüntetjük fel, ha az a 30 napot meghaladja. A módosított jogszabályoknál feltüntetjük, hogy mekkora részük változik. átfogóan közepesen kismértékben 113/2009. (VIII. 29.) FVM rendelet az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a fiatal mezőgazdasági termelők indulásához a évtől nyújtandó támogatások részletes feltételeiről 112/2009. (VIII. 29.) FVM rendelet az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból nyújtandó, a vidéki gazdaság és lakosság számára nyújtott alapszolgáltatások körében az integrált közösségi és szolgáltató tér kialakítására és működtetésére igénybe vehető támogatások részletes feltételeiről 111/2009. (VIII. 19.) FVM rendelet az idegen és nem honos halfajoknak akvakultúrában való alkalmazásával kapcsolatos szabályokról 104/2009. (VIII. 5.) FVM rendelet a tájfajták állami elismeréséről, valamint vetőmagvaik előállítási és forgalmazási feltételeiről 103/2009. (VIII. 5.) FVM rendelet a Káli védett eredetű borról 102/2009. (VIII. 5.) FVM rendelet az Egri borvidék védett eredetű borairól 38/2009. (VIII. 31.) IRM rendelet a Tanács fizetésképtelenségi eljárásokról szóló 1346/2000/EK rendeletének 40. cikkében előírt értesítés formai és tartalmi kellékeiről 33/2009. (VIII. 26.) IRM rendelet a csődeljárás iránti kérelem benyújtására vonatkozó formanyomtatványokról 32/2009. (VIII. 19.) IRM rendelet a Rendőrségnél rendszeresíthető kényszerítő eszközök típusairól és fajtáiról 40/2009. (VIII. 31.) KHEM rendelet a közúti közlekedési ágazatban használt önjáró emelőés rakodógépek kezelőinek képzéséről és vizsgáztatásáról 9

2 10 39/2009. (VIII. 7.) KHEM rendelet a Veszélyes Áruk Nemzetközi Vasúti Fuvarozásáról szóló Szabályzat (RID) belföldi alkalmazásáról 38/2009. (VIII. 7.) KHEM rendelet a Veszélyes Áruk Nemzetközi Közúti Szállításáról szóló Európai Megállapodás (ADR) A és B Mellékletének belföldi alkalmazásáról 13/2009. (VIII. 19.) KvVM rendelet a Somogyvári Kupavár-hegy természetvédelmi terület természetvédelmi kezelési tervéről 12/2009. (VIII. 19.) KvVM rendelet a Megyaszói-tátorjános természetvédelmi terület természetvédelmi kezelési tervéről 11/2009. (VIII. 5.) KvVM rendelet az állam kizárólagos tulajdonában levő vizek és vízilétesítmények jegyzékéről 19/2009. (VIII. 14.) NFGM rendelet a Magyarország Szlovákia Románia Ukrajna Európai Szomszédsági és Partnerségi Eszköz Határon Átnyúló Együttműködési Programból származó, az Európai Közösséget létrehozó Szerződés 87. cikk (1) bekezdés hatálya alá tartozó állami támogatások felhasználásának szabályairól és egyes támogatási jogcímeiről 18/2009. (VIII. 5.) NFGM rendelet a Kormány egyedi döntésével a nemzetgazdasági szempontból kiemelkedő kutatás-fejlesztéshez nyújtott projekttámogatások szabályairól 28/2009. (VIII. 19.) OKM rendelet a szakmai és informatikai fejlesztési feladatok támogatása igénylésének, döntési rendszerének, folyósításának, elszámolásának és ellenőrzésének 1145/2009. (VIII. 29.) Korm. határozat a Magyar Köztársaság és a San Marino Köztársaság között a kettős adóztatás elkerüléséről és az adóztatás kijátszásának megakadályozásáról a jövedelemadók területén tárgyú Egyezmény szövegének végleges megállapítására adott felhatalmazásról 1144/2009. (VIII. 28.) Korm. határozat az euró-konform eszközök beszerzése állami támogatásának és forgalmazásának az euró bevezetésével összefüggő szabályozásáról 1143/2009. (VIII. 28.) Korm. határozat a Központi Elektronikus Szolgáltató Rendszer és az Informatikai Közháló szolgáltatásainak biztosításához szükséges beszerzésekről változásmutató 1140/2009. (VIII. 26.) Korm. határozat az influenza világjárvány elleni oltóanyag gyártásának biztosításáról 1138/2009. (VIII. 19.) Korm. határozat a évi központi költségvetés céltartalékából a IX. Helyi önkormányzatok támogatásai és átengedett személyi jövedelemadója fejezetbe történő előirányzat átcsoportosításáról 1137/2009. (VIII. 14.) Korm. határozat az új típusú humán influenzavírus elleni védekezéssel összefüggő kormányzati feladatok összehangolásáról 1136/2009. (VIII. 14.) Korm. határozat a évi központi költségvetés általános tartalékának előirányzatából történő felhasználásról 1135/2009. (VIII. 14.) Korm. határozat a fejezeti bevételek és kiadások II. negyedéves teljesüléséről, a fejezetek zárolt egyensúlyi tartalékának felhasználásáról 1134/2009. (VIII. 14.) Korm. határozat a évi központi költségvetés általános tartalékának előirányzatából történő felhasználásról 1133/2009. (VIII. 7.) Korm. határozat a helyközi közösségi közlekedés átalakításáról 1132/2009. (VIII. 7.) Korm. határozat a jelentős értékű közbeszerzések megindításának egyes kérdéseiről 1131/2009. (VIII. 3.) Korm. határozat a Polgári Törvénykönyvről szóló új törvény hatálybalépéséről és végrehajtásáról szóló törvény előkészítéséről, valamint a további jogalkotási feladatokról HATÁLYON KÍVÜL HELYEZETT JOGSZABÁLYOK 145/2008. (V. 22.) Korm. rendelet az életüktől és szabadságuktól politikai okból jogtalanul megfosztottak kárpótlásáról szóló évi XXXII. törvény végrehajtásáról 161/2009. (VIII. 3.) Korm. r. 35/2008. (II. 23.) Korm. rendelet a programozási időszakban az Európai Regionális Fejlesztési Alap, valamint az Előcsatlakozási Támogatási Eszköz pénzügyi alapok egyes, a területi együttműködéshez kapcsolódó programjainak végrehajtásáról 160/2009. (VIII. 3.) Korm. r.

3 változásmutató 17/2009. (VII. 27.) MNB rendelet a jegybanki alapkamat mértékéről 21/2009. (VIII. 24.) MNB r. 9/2008. (VIII. 8.) MNB rendelet a pénzforgalom lebonyolításáról szóló 21/2006. (XI. 24.) MNB rendelet módosításáról 18/2009. (VIII. 6.) MNB r /2006. (XI. 24.) MNB rendelet a pénzforgalom lebonyolításáról 18/2009. (VIII. 6.) MNB r /2006. (VIII. 1.) MNB rendelet a hitelintézeti elszámolóházak üzletszabályzatára és szabályzataira vonatkozó követelményekről 20/2009. (VIII. 6.) MNB r /2005. (XI. 23.) MNB rendelet az elszámolásforgalom lebonyolítására vonatkozó tárgyi, technikai, biztonsági és üzletmenet folytonossági követelményekről 19/2009. (VIII. 6.) MNB r /1999. (VIII. 31.) FVM rendelet az állatgyógyászati készítményekben alkalmazható színezékekről 106/2009. (VIII. 14.) FVM r. 66/2007. (VII. 5.) GKM rendelet a Veszélyes Áruk Nemzetközi Vasúti Fuvarozásáról szóló Szabályzat (RID) belföldi alkalmazásáról 39/2009. (VIII. 7.) KHEM r. 61/2007. (VI. 29.) GKM rendelet a Veszélyes Áruk Nemzetközi Közúti Szállításáról szóló Európai Megállapodás A és B Mellékletének belföldi alkalmazásáról 38/2009. (VIII. 7.) KHEM r. 60/2007. (VI. 29.) GKM rendelet a Veszélyes Áruk Nemzetközi Közúti Szállításáról szóló Európai Megállapodás A és B Melléklete módosításának és kiegészítésének kihirdetéséről 38/2009. (VIII. 7.) KHEM r. 17/2006. (IV. 7.) IM rendelet a Tanács fizetésképtelenségi eljárásokról szóló 1346/2000/EK rendeletének 40. cikkében előírt értesítés formai és tartalmi kellékeiről 38/2009. (VIII. 31.) IRM r. 63/2007. (XII. 23.) IRM rendelet a Rendőrségnél rendszeresített kényszerítő eszközök típusairól és fajtáiról 32/2009. (VIII. 19.) IRM r. 22/1996. (XI. 29.) KHVM rendelet az állam kizárólagos tulajdonában levő vizek és vízilétesítmények jegyzékének közzétételéről 11/2009. (VIII. 5.) KvVM r. 2/1982. (II. 22.) KPM rendelet a veszélyes áruk nemzetközi belvízi szállításáról szóló szabályzatról 38/2009. (VIII. 7.) KHEM r. 35/2007. (XII. 21.) SZMM rendelet az Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről szóló 1/2006. (II. 17.) OM rendelet módosításáról 16/2009. (VIII. 14.) SZMM r. 10/2007. (II. 27.) SZMM rendelet az Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről szóló 1/2006. (II. 17.) OM rendelet módosításáról 16/2009. (VIII. 14.) SZMM r. MÓDOSÍTOTT JOGSZABÁLYOK 126/2009. (VI. 15.) Korm. rendelet a közigazgatási versenyvizsgáról 117/2009. (VI. 4.) Korm. rendelet a külföldre utazásról szóló évi XII. törvény és a külföldre utazásra felhasználható más okmányokkal kapcsolatos szabályozásra vonatkozó egyes törvények módosításáról szóló évi CXIII. törvénnyel összefüggésben egyes kormányrendeletek módosításáról 176/2009. (VIII. 29.) Korm. r. 91/2009. (IV. 22.) Korm. rendelet az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program egyes intézkedései esetén évben nyújtandó támogatási előleg fizetéséről 19/2009. (I. 30.) Korm. rendelet a földgázellátásról szóló évi XL. törvény rendelkezéseinek végrehajtásáról 228/2008. (IX. 12.) Korm. rendelet a programozási időszakban az Európai Szomszédsági és Partnerségi Támogatási Eszközből társfinanszírozott Magyarország Szlovákia Románia Ukrajna ENPI Határon Átnyúló Együttműködési Program végrehajtásáról 160/2009. (VIII. 3.) Korm. r. 11

4 12 208/2008. (VIII. 27.) Korm. rendelet az egyes közrendvédelmi bírságokból befolyó pénzösszegek felhasználásának céljáról és eljárási szabályairól 206/2008. (VIII. 26.) Korm. rendelet a bölcsődék és közoktatási intézmények infrastrukturális fejlesztése a leghátrányosabb helyzetű kistérségekben támogatás igénybevételének részletes feltételeiről 191/2008. (VII. 30.) Korm. rendelet a támogató szolgáltatás és a közösségi ellátások finanszírozásának rendjéről 174/2009. (VIII. 29.) Korm. r. 181/2008. (VII. 8.) Korm. rendelet az elemek és az akkumulátorok hulladékainak visszavételéről 148/2008. (V. 26.) Korm. rendelet a évi terület- és régiófejlesztési célelőirányzat felhasználásának 92/2008. (IV. 23.) Korm. rendelet a fogyatékos személyek alapvizsgálatáról, a rehabilitációs alkalmassági vizsgálatról, továbbá a szociális intézményekben ellátott személyek állapotának felülvizsgálatáról 174/2009. (VIII. 29.) Korm. r. 47/2008. (III. 5.) Korm. rendelet a decentralizált helyi önkormányzati fejlesztési támogatási programok előirányzatai, valamint a vis maior tartalék felhasználásának 410/2007. (XII. 29.) Korm. rendelet a közigazgatási bírsággal sújtandó közlekedési szabályszegések köréről, az e tevékenységekre vonatkozó rendelkezések megsértése esetén kiszabható bírságok öszszegéről, felhasználásának rendjéről és az ellenőrzésben történő közreműködés feltételeiről 389/2007. (XII. 23.) Korm. rendelet a megújuló energiaforrásból vagy hulladékból nyert energiával termelt villamos energia, valamint a kapcsoltan termelt villamos energia kötelező átvételéről és átvételi áráról változásmutató 384/2007. (XII. 23.) Korm. rendelet a Rendőrség által alkalmazott kényszerítő eszközök rendszeresítésének szakmai követelményeiről és eljárási szabályairól 167/2009. (VIII. 26.) Korm. r. 363/2007. (XII. 23.) Korm. rendelet az Országos Labdarúgópálya Létesítési Program keretében megvalósuló beruházások támogatásáról 340/2007. (XII. 15.) Korm. rendelet a személyes gondoskodás igénybevételével kapcsolatos eljárásokban közreműködő szakértőkre, szakértői szervekre vonatkozó részletes szabályokról 174/2009. (VIII. 29.) Korm. r. 323/2007. (XII. 11.) Korm. rendelet az ENSZ Éghajlatváltozási Keretegyezménye és annak Kiotói Jegyzőkönyve végrehajtási keretrendszeréről szóló évi LX. törvény végrehajtásának egyes szabályairól 273/2007. (X. 19.) Korm. rendelet a villamos energiáról szóló évi LXXXVI. törvény egyes rendelkezéseinek végrehajtásáról 254/2007. (X. 4.) Korm. rendelet az állami vagyonnal való gazdálkodásról 123/2007. (V. 31.) Korm. rendelet a felnőttképzési normatív támogatás 355/2006. (XII. 27.) Korm. rendelet a Szülőföld Alapról szóló évi II. törvény végrehajtásáról 338/2006. (XII. 23.) Korm. rendelet a földhivatalokról, a Földmérési és Távérzékelési Intézetről, a Földrajzinév Bizottságról és az ingatlan-nyilvántartási eljárás 331/2006. (XII. 23.) Korm. rendelet a gyermekvédelmi és gyámügyi feladat- és hatáskörök ellátásáról, valamint a gyámhatóság szervezetéről és illetékességéről 173/2009. (VIII. 29.) Korm. r. 303/2006. (XII. 23.) Korm. rendelet az Igazságügyi Hivatalról 166/2009. (VIII. 14.) Korm. r.

5 változásmutató 289/2006. (XII. 23.) Korm. rendelet az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóságról 164/2009. (VIII. 14.) Korm. r. 227/2006. (XI. 20.) Korm. rendelet a pénzforgalmi szolgáltatásokról és az elektronikus fizetési eszközökről 226/2006. (XI. 20.) Korm. rendelet a szociális, gyermekjóléti és gyermekvédelmi szolgáltatók, intézmények ágazati azonosítójáról és országos nyilvántartásáról 174/2009. (VIII. 29.) Korm. r. 213/2006. (X. 27.) Korm. rendelet az üvegházhatású gázok kibocsátási egységeinek kereskedelméről szóló évi XV. törvény végrehajtásának egyes szabályairól 212/2006. (X. 27.) Korm. rendelet a Pályamódosító hitelprogram keretében nyújtott hitel igénybevételének feltételeiről 211/2006. (X. 20.) Korm. rendelet az EU Költségvetéséből 2007-től támogatandó egyedi projektek és komplex fejlesztések előkészítéséhez szükséges decentralizált forrás felhasználásáról 209/2006. (X. 17.) Korm. rendelet a polgármester öregségi nyugdíja, valamint közszolgálati járadéka megállapításáról és folyósításáról 172/2009. (VIII. 29.) Korm. r /2006. (X. 5.) Korm. rendelet a nemzeti filmvagyonba tartozó filmalkotások terjesztésének 155/2006. (VII. 26.) Korm. rendelet Magyarország folyóin 2006 tavaszán kialakult rendkívüli árvíz, valamint az ország egyes területein ezen év első hónapjaiban bekövetkezett jelentős belvíz miatt keletkezett károk enyhítéséről 130/2006. (VI. 15.) Korm. rendelet a Nemzeti Fejlesztési Ügynökségről 112/2006. (V. 12.) Korm. rendelet a szociális foglalkoztatás engedélyezéséről és a szociális foglalkoztatási támogatásról 174/2009. (VIII. 29.) Korm. r. 44/2006. (II. 28.) Korm. rendelet a Közoktatási Fejlesztési Célelőirányzat működésének 25/2006. (II. 3.) Korm. rendelet egyes festékek, lakkok és járművek javító fényezésére szolgáló termékek szerves oldószer tartalmának szabályozásáról 301/2005. (XII. 23.) Korm. rendelet a haditechnikai termékek gyártása és a haditechnikai szolgáltatások nyújtása engedélyezésének 186/2005. (IX. 13.) Korm. rendelet az Ipari Park címről és az ipari parkok fejlesztését szolgáló rendszer működéséről 184/2005. (IX. 13.) Korm. rendelet az elektronikus hírközlő hálózatok azonosítóival kapcsolatos gazdálkodás rendjéről 171/2009. (VIII. 28.) Korm. r. 183/2005. (IX. 13.) Korm. rendelet az üvegházhatású gázok kibocsátásával kapcsolatos hitelesítési tevékenység személyi és szakmai feltételeiről 177/2005. (IX. 2.) Korm. rendelet a megváltozott munkaképességű munkavállalók foglalkoztatásához nyújtható költségvetési támogatásáról 168/2009. (VIII. 26.) Korm. r. 176/2005. (IX. 2.) Korm. rendelet a megváltozott munkaképességű munkavállalókat foglalkoztató munkáltatók akkreditációjának, továbbá az akkreditált munkáltatók ellenőrzésének szabályairól 163/2009. (VIII. 6.) Korm. r. 168/2009. (VIII. 26.) Korm. r. 164/2005. (VIII. 16.) Korm. rendelet az elektronikus hírközlő hálózatok azonosítóinak nemzeti felosztási tervéről 170/2009. (VIII. 28.) Korm. r. 359/2004. (XII. 26.) Korm. rendelet az INTERREG III Közösségi Kezdeményezés programok végrehajtásának 160/2009. (VIII. 3.) Korm. r. 250/2004. (VIII. 27.) Korm. rendelet a végrehajtói kézbesítés részletes eljárási szabályairól 13

6 14 142/2004. (IV. 29.) Korm. rendelet a kábítószerekkel és pszichotróp anyagokkal végezhető tevékenységekről 133/2004. (IV. 29.) Korm. rendelet a Kutatási és Technológiai Innovációs Alap kezeléséről és felhasználásáról 79/2004. (IV. 19.) Korm. rendelet a postai szolgáltatások ellátásáról és minőségi követelményeiről 75/2004. (IV. 15.) Korm. rendelet az országos jelentőségű területfejlesztési programokra szolgáló fejezeti kezelésű előirányzatok felhasználásának 68/2004. (IV. 15.) Korm. rendelet a postai szolgáltatók piacra lépésének feltételeiről 50/2004. (III. 23.) Korm. rendelet a kettős felhasználású termékek és technológiák külkereskedelmi forgalmának engedélyezéséről 46/2004. (III. 18.) Korm. rendelet a számhordozhatóság szabályairól 16/2004. (II. 6.) Korm. rendelet a haditechnikai eszközök és szolgáltatások kivitelének, behozatalának, transzferjének és tranzitjának engedélyezéséről 27/2003. (III. 4.) Korm. rendelet a térség- és településfelzárkóztatási célelőirányzat felhasználásának 26/2003. (III. 4.) Korm. rendelet a területfejlesztési célelőirányzat felhasználásának részletes szabályairól 261/2002. (XII. 18.) Korm. rendelet a nevelőszülői, a hivatásos nevelőszülői és a helyettes szülői jogviszony egyes kérdéseiről 173/2009. (VIII. 29.) Korm. r. változásmutató 259/2002. (XII. 18.) Korm. rendelet a gyermekjóléti és gyermekvédelmi szolgáltatótevékenység engedélyezéséről, valamint a gyermekjóléti és gyermekvédelmi vállalkozói engedélyről 173/2009. (VIII. 29.) Korm. r. 127/2002. (V. 21.) Korm. rendelet az örökbefogadást elősegítő magánszervezetek tevékenységéről és működésük engedélyezéséről 173/2009. (VIII. 29.) Korm. r. 94/2002. (V. 5.) Korm. rendelet a csomagolásról és a csomagolási hulladék kezelésének 284/2001. (XII. 26.) Korm. rendelet a dematerializált értékpapír előállításának és továbbításának módjáról és biztonsági szabályairól, valamint az értékpapírszámla, központi értékpapírszámla és az ügyfélszámla megnyitásának és vezetésének szabályairól 266/2000. (XII. 26.) Korm. rendelet az adókötelezettségek teljesítése során alkalmazandó térítésköteles nyomtatványok előállítóinak és forgalmazóinak kiválasztásáról 65/2000. (V. 9.) Korm. rendelet a Karitatív Tanács megalakításáról és működésének részletes szabályairól 30/2000. (III. 10.) Korm. rendelet a mezőgazdasági termelők kibontakozási hitelkonstrukciójáról és a gazdahitel programról 188/1999. (XII. 16.) Korm. rendelet a személyes gondoskodást nyújtó szociális intézmény és a falugondnoki szolgálat működésének engedélyezéséről, továbbá a szociális vállalkozás engedélyezéséről 174/2009. (VIII. 29.) Korm. r. 162/1999. (XI. 19.) Korm. rendelet a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatalról 166/2009. (VIII. 14.) Korm. r. 223/1998. (XII. 30.) Korm. rendelet a családok támogatásáról szóló évi LXXXIV. törvény végrehajtásáról 176/2009. (VIII. 29.) Korm. r.

7 változásmutató 217/1998. (XII. 30.) Korm. rendelet az államháztartás működési rendjéről 169/2009. (VIII. 26.) Korm. r. 235/1997. (XII. 17.) Korm. rendelet a gyámhatóságok, a területi gyermekvédelmi szakszolgálatok, a gyermekjóléti szolgálatok és a személyes gondoskodást nyújtó szervek és személyek által kezelt személyes adatokról 173/2009. (VIII. 29.) Korm. r. 217/1997. (XII. 1.) Korm. rendelet a kötelező egészségbiztosítás ellátásairól szóló évi LXXXIII. törvény végrehajtásáról 165/2009. (VIII. 14.) Korm. r. 168/1997. (X. 6.) Korm. rendelet a társadalombiztosítási nyugellátásról szóló évi LXXXI. törvény végrehajtásáról 164/2009. (VIII. 14.) Korm. r. 172/2009. (VIII. 29.) Korm. r /1997. (IX. 10.) Korm. rendelet a gyámhatóságokról, valamint a gyermekvédelmi és gyámügyi eljárásról 173/2009. (VIII. 29.) Korm. r. 133/1997. (VII. 29.) Korm. rendelet a személyes gondoskodást nyújtó gyermekjóléti alapellátások és gyermekvédelmi szakellátások térítési díjáról és az igénylésükhöz felhasználható bizonyítékokról 173/2009. (VIII. 29.) Korm. r. 20/1997. (II. 13.) Korm. rendelet a közoktatásról szóló évi LXXIX. törvény végrehajtásáról 213/1996. (XII. 23.) Korm. rendelet az utazásszervező és -közvetítő tevékenységről 164/1995. (XII. 27.) Korm. rendelet a súlyos mozgáskorlátozott személyek közlekedési kedvezményeiről 172/2009. (VIII. 29.) Korm. r /1995. (V. 4.) Korm. rendelet a Rendvédelmi Szervek Védelmi Szolgálatáról 166/2009. (VIII. 14.) Korm. r. 29/1993. (II. 17.) Korm. rendelet a személyes gondoskodást nyújtó szociális ellátások térítési díjáról 174/2009. (VIII. 29.) Korm. r /1988. (XII. 20.) MT rendelet a közúti közlekedési szolgáltatásokról és a közúti járművek üzemben tartásáról 3/2009. (I. 23.) MNB rendelet az érmék feldolgozásáról, forgalmazásáról, valamint hamisítás elleni védelmével kapcsolatos technikai feladatokról 18/2009. (VIII. 6.) MNB r /2009. (I. 23.) MNB rendelet a bankjegyek feldolgozásáról, forgalmazásáról, valamint hamisítás elleni védelmével kapcsolatos technikai feladatokról 18/2009. (VIII. 6.) MNB r /2005. (VI. 11.) MNB rendelet a kötelező jegybanki tartalék kiszámításáról, illetve képzésének és elhelyezésének módjáról 18/2009. (VIII. 6.) MNB r /2005. (VI. 30.) BM OM együttes rendelet a belügyminiszter irányítása alá tartozó rendészeti szakközépiskolákra vonatkozó szabályokról 35/2009. (VIII. 31.) IRM OKM e. r. 26/2003. (VI. 26.) BM IM együttes rendelet a büntetőeljárás nyomozási szakaszában a sajtónak adandó tájékoztatásról 30/2009. (VIII. 7.) IRM r. 25/2003. (VI. 24.) BM IM együttes rendelet a belügyminiszter irányítása alá tartozó szervek katonai nyomozó hatóságairól és a bűncselekmények parancsnoki nyomozásáról 30/2009. (VIII. 7.) IRM r. 23/2003. (VI. 24.) BM IM együttes rendelet a belügyminiszter irányítása alá tartozó nyomozó hatóságok nyomozásának és a nyomozási cselekmények jegyzőkönyv helyett más módon való rögzítésének szabályairól 30/2009. (VIII. 7.) IRM r. 14/2007. (III. 14.) EüM rendelet a gyógyászati segédeszközök társadalombiztosítási támogatásba történő befogadásáról, támogatással történő rendeléséről, forgalmazásáról, javításáról és kölcsönzéséről 25/2009. (VIII. 3.) EüM r. 40/2001. (XI. 23.) EüM rendelet a kozmetikai termékek biztonságosságáról, gyártási, forgalmazási feltételeiről és közegészségügyi ellenőrzéséről 27/2009. (VIII. 5.) EüM r. 15

8 16 44/2004. (IV. 28.) ESzCsM rendelet az emberi felhasználásra kerülő gyógyszerek rendeléséről és kiadásáról 28/2009. (VIII. 7.) EüM r. 15/2005. (IX. 2.) FMM rendelet a megváltozott munkaképességű személyek foglalkoztatásához nyújtható költségvetési támogatás megállapításának 17/2009. (VIII. 29.) SZMM r. 29/1998. (IV. 30.) FM rendelet a mezőőrök és a hegyőrök szolgálati viszonyáról 118/2009. (VIII. 31.) FVM r. 41/1997. (V. 28.) FM rendelet az Állat-egészségügyi Szabályzat kiadásáról 106/2009. (VIII. 14.) FVM r. 67/2009. (VI. 9.) FVM rendelet a zöldség-gyümölcs termelői csoportok és termelői szervezetek nemzeti szabályozásáról 109/2009. (VIII. 14.) FVM r. 32/2009. (III. 31.) FVM rendelet az agrárkár-enyhítési eljárásról 116/2009. (VIII. 29.) FVM r. 28/2009. (III. 20.) FVM rendelet a zöldség-gyümölcs termelői csoportok támogatásáról 107/2009. (VIII. 14.) FVM r. 25/2009. (III. 17.) FVM rendelet az Európai Halászati Alap társfinanszírozásában megvalósuló támogatások igénybevételének általános szabályairól 107/2009. (VIII. 14.) FVM r. 127/2008. (IX. 29.) FVM rendelet a tenyésztett víziállatokra és az azokból származó termékekre vonatkozó állat-egészségügyi követelményekről és a víziállatokban előforduló egyes betegségek megelőzéséről és az azok elleni védekezésről 106/2009. (VIII. 14.) FVM r. 114/2008. (IX. 5.) FVM rendelet a mezőgazdasági üzemek korszerűsítéséhez, fejlesztéséhez nemzeti hatáskörben nyújtott kedvezményes hitel- és lízingdíj-támogatás igénybevételének részletes feltételeiről 107/2009. (VIII. 14.) FVM r. 40/2008. (IV. 3.) FVM SZMM együttes rendelet az élelmiszerek jelöléséről szóló 19/2004. (II. 26.) FVM ESzCsM GKM együttes rendelet módosításáról 105/2009. (VIII. 14.) FVM r. változásmutató 34/2008. (III. 27.) FVM rendelet az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból az öntözés, a melioráció és a területi vízgazdálkodás mezőgazdasági üzemi és közösségi létesítményeinek fejlesztéséhez nyújtandó támogatások részletes feltételeiről 114/2009. (VIII. 29.) FVM r. 27/2008. (III. 12.) FVM rendelet a vadgazdálkodáshoz kapcsolódó tevékenységek csekély összegű (de minimis) támogatásáról 107/2009. (VIII. 14.) FVM r. 140/2007. (XI. 28.) FVM rendelet a sertés ágazatban igénybe vehető állatjóléti támogatások feltételeiről 107/2009. (VIII. 14.) FVM r. 106/2007. (IX. 24.) FVM rendelet a történelmi bázis jogosultságról 115/2009. (VIII. 29.) FVM r. 70/2007. (VII. 27.) FVM rendelet a bor forgalombahozatali járulék megfizetésének, kezelésének és felhasználásának szabályairól 110/2009. (VIII. 19.) FVM r. 23/2007. (IV. 17.) FVM rendelet az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap társfinanszírozásában megvalósuló támogatások igénybevételének általános szabályairól 107/2009. (VIII. 14.) FVM r. 30/2006. (IV. 12.) FVM rendelet az állatlétszámhoz kötött támogatási jogosultság országos tartalékból való igénylésének feltételeiről 117/2009. (VIII. 29.) FVM r. 82/2005. (IX. 15.) FVM rendelet az állatlétszámhoz kötött támogatási jogosultságról 117/2009. (VIII. 29.) FVM r. 150/2004. (X. 12.) FVM rendelet a Nemzeti Vidékfejlesztési Terv alapján a központi költségvetés, valamint az Európai Mezőgazdasági Orientációs és Garancia Alap Garancia Részlege társfinanszírozásában megvalósuló agrár-környezetgazdálkodási támogatások igénybevételének 108/2009. (VIII. 14.) FVM r. 48/2004. (IV. 21.) FVM rendelet a szántóföldi növényfajok vetőmagvainak előállításáról és forgalomba hozataláról 104/2009. (VIII. 5.) FVM r.

9 változásmutató 40/2004. (IV. 7.) FVM rendelet a növényfajták állami elismeréséről 104/2009. (VIII. 5.) FVM r. 19/2004. (II. 26.) FVM ESzCsM GKM együttes rendelet az élelmiszerek jelöléséről 105/2009. (VIII. 14.) FVM r. 130/2003. (XII. 31.) FVM rendelet az egri borvidék védett eredetű borairól 102/2009. (VIII. 5.) FVM r. 15/2008. (IV. 3.) GKM rendelet a gazdasági és közlekedési miniszter hatáskörébe tartozó szakképesítések szakmai és vizsgakövetelményeinek kiadásáról 40/2009. (VIII. 31.) KHEM r. 6/2008. (III. 7.) GKM rendelet a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium egyes fejezeti kezelésű előirányzataiból finanszírozott, állami támogatásnak minősülő felhasználások általános szabályairól 120/2007. (XII. 29.) GKM rendelet a külgazdaság fejlesztési célelőirányzat felhasználásáról, kezeléséről, működtetéséről és ellenőrzéséről 25/2007. (II. 28.) GKM rendelet a nyilvántartásba vételre kötelezett áruk és szolgáltatások köréről és az ezekre vonatkozó kereskedelmi tevékenység gyakorlásának feltételeiről 8/2007. (I. 24.) GKM rendelet a Kormány egyedi döntésével megítélhető támogatások nyújtásának szabályairól 18/2009. (VIII. 5.) NFGM r. 17/2003. (IV. 4.) GKM KvVM PM együttes rendelet egyes folyékony tüzelő- és fűtőanyagok kéntartalmának csökkentéséről 3/2004. (III. 23.) GyISM rendelet az egyes sportcélú ingatlanok tulajdoni helyzetének rendezéséről szóló évi LXV. törvény szerinti méltányossági hozzájárulás eljárási szabályairól 24/2009. (VIII. 19.) ÖM r. 7/2006. (III. 21.) HM rendelet a hivatásos és szerződéses katonai szolgálatra, valamint a katonai oktatási intézményi tanulmányokra való egészségi, pszichikai és fizikai alkalmasság elbírálásáról, továbbá az egészségügyi szabadság, a szolgálatmentesség és a csökkentett napi szolgálati idő engedélyezésének szabályairól 13/2009. (VIII. 26.) HM r /2006. (II. 2.) HM rendelet az állami repülések céljára kijelölt légterekben végrehajtott repülések szabályairól 12/2009. (VIII. 19.) HM r /2006. (V. 18.) IM rendelet a cégbejegyzési eljárás és a cégnyilvántartás egyes kérdéseiről 34/2009. (VIII. 26.) IRM r. 17/2003. (VI. 24.) IM rendelet a Pártfogó Felügyelői Szolgálat tevékenységéről, valamint ehhez kapcsolódóan egyes igazságügyminiszteri rendeletek módosításáról 30/2009. (VIII. 7.) IRM r. 16/2003. (VI. 20.) IM rendelet a büntetés-végrehajtási szervezet katonai nyomozó hatóságairól és a bűncselekmények parancsnoki nyomozásáról 30/2009. (VIII. 7.) IRM r. 10/2003. (V. 6.) IM BM PM együttes rendelet a büntetőeljárás során keletkezett iratokból másolat adásáról 29/2009. (VIII. 7.) IRM PM e. r. 6/2003. (IV. 4.) IM BM együttes rendelet a házi őrizet végrehajtásáról 30/2009. (VIII. 7.) IRM r. 9/2002. (IV. 9.) IM rendelet a büntetőügyekben hozott határozatok végrehajtása során a bíróságokra és egyéb szervekre háruló feladatokról 30/2009. (VIII. 7.) IRM r. 1/2002. (I. 17.) IM rendelet a bírósági végrehajtási ügyvitelről és pénzkezelésről 31/2009. (VIII. 14.) IRM r. 20/2009. (VI. 19.) IRM rendelet a bűnügyi nyilvántartási rendszer egyes nyilvántartásai részére történő adatközlés szabályairól 30/2009. (VIII. 7.) IRM r. 17

10 18 27/2008. (XII. 10.) IRM rendelet az elektronikus árverési rendszer informatikai alkalmazásának működtetésére vonatkozó részletes szabályokról 31/2009. (VIII. 14.) IRM r. 19/2008. (IX. 18.) IRM rendelet az igazságügyi és rendészeti miniszter felügyelete, irányítása alá tartozó fegyveres szerveknél rendszeresített hivatásos beosztásokról és a betöltésükhöz szükséges követelményekről 37/2009. (VIII. 31.) IRM r. 3/2008. (I. 16.) IRM rendelet a Rendőrség nyomozó hatóságainak hatásköréről és illetékességéről 30/2009. (VIII. 7.) IRM r. 47/2007. (X. 20.) IRM rendelet az ingyenes céginformációról 36/2009. (VIII. 31.) IRM r. 31/2009. (VI. 25.) KHEM rendelet a földgáz rendszerhasználati díjak megállapításáról 41/2009. (VIII. 31.) KHEM r /2009. (VI. 25.) KHEM rendelet a földgázpiaci egyetemes szolgáltatáshoz kapcsolódó árak képzéséről 42/2009. (VIII. 31.) KHEM r. 28/2009. (VI. 25.) KHEM rendelet a földgázpiaci egyetemes szolgáltatáshoz kapcsolódó árszabások megállapításáról 42/2009. (VIII. 31.) KHEM r /2008. (XII. 31.) KHEM rendelet a villamosenergia-piaci egyetemes szolgáltatás árképzéséről, valamint az egyetemes szolgáltatás keretében nyújtandó termékcsomagokról 43/2009. (VIII. 31.) KHEM r. 1/1990. (IX. 29.) KHVM rendelet a gépjárműfenntartó tevékenység személyi és dologi feltételeiről 37/2009. (VIII. 5.) KHEM r. 4/2008. (II. 14.) KvVM rendelet egyes környezetvédelmi és vízügyi előirányzatok felhasználásának és ellenőrzésének szabályairól 14/2009. (VIII. 19.) KvVM r. 25/2007. (IX. 12.) MeHVM rendelet a Társadalmi Megújulás Operatív Program előirányzatából nyújtott, az Európai Közösséget létrehozó Szerződés 87. cikkének (1) bekezdése hatálya alá tartozó támogatások felhasználásáról változásmutató 23/2007. (VIII. 29.) MeHVM rendelet a Környezet és Energia Operatív Program prioritásaira rendelt források felhasználásának és egyes támogatási jogcímeiről 22/2007. (VIII. 29.) MeHVM rendelet a Gazdaságfejlesztési Operatív Program K+F és innováció a versenyképességért prioritására és a Regionális Operatív Programok K+F és innováció tárgyú konstrukcióira rendelt források felhasználásának és a támogatás jogcímeiről 19/2007. (VII. 30.) MeHVM rendelet az Új Magyarország Fejlesztési Tervben szereplő Regionális Fejlesztés Operatív Programokra meghatározott előirányzatok felhasználásának állami támogatási szempontú szabályairól 8/2007. (III. 19.) MeHVM rendelet a Gazdasági Versenyképesség Operatív Program 4. prioritására, a Gazdaságfejlesztési Operatív Programra és a Közép-Magyarországi Operatív Program 1. prioritására vonatkozó részletes szabályokról 20/2009. (VIII. 14.) NFGM r. 5/2003. (V. 20.) MeHVM rendelet a kistérségi támogatási alap célelőirányzat felhasználásának 4/2003. (V. 8.) MeHVM rendelet a vállalkozási övezetek támogatására irányuló célelőirányzat felhasználásának 14/2002. (XI. 16.) MeHVM rendelet a Turisztikai Célelőirányzat felhasználásának és kezelésének 24/2009. (VIII. 19.) ÖM r. 11/1994. (VI. 8.) MKM rendelet a nevelési-oktatási intézmények működéséről 29/2009. (VIII. 19.) OKM r. 10/2009. (IV. 14.) NFGM rendelet az építésügyi célelőirányzatról

11 változásmutató 5/2009. (III. 18.) NFGM rendelet a programozási időszakban az Európai Regionális Fejlesztési Alap, valamint az Előcsatlakozási Támogatási Eszköz pénzügyi alapok egyes, a területi együttműködéshez kapcsolódó programjaiból származó állami támogatások felhasználásának szabályairól és egyes támogatási jogcímeiről 19/2009. (VIII. 14.) NFGM r. 10/2008. (VIII. 1.) NFGM rendelet a Közlekedés Operatív Program 4. prioritásának első konstrukciójára vonatkozó részletes szabályokról 20/1996. (VII. 26.) NM rendelet az otthoni szakápolási tevékenységről 26/2009. (VIII. 5.) EüM r. 9/1993. (IV. 2.) NM rendelet az egészségügyi szakellátás társadalombiztosítási finanszírozásának egyes kérdéseiről 28/2009. (VIII. 7.) EüM r. 29/2009. (VIII. 14.) EüM r. 1/2006. (II. 17.) OM rendelet az Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről 16/2009. (VIII. 14.) SZMM r. 17/2004. (V. 20.) OM rendelet a kerettantervek kiadásának és jóváhagyásának rendjéről, valamint egyes oktatási jogszabályok módosításáról 29/2009. (VIII. 19.) OKM r. 19/2009. (IV. 8.) ÖM rendelet az önkormányzatok és jogi személyiségű társulásaik európai uniós fejlesztési pályázatai saját forrás kiegészítése évi támogatásának rendjéről 25/2009. (VIII. 28.) ÖM r. 15/2009. (III. 17.) ÖM rendelet a helyi önkormányzatok fenntartásában lévő sportlétesítmények felújításának támogatásáról 24/2009. (VIII. 19.) ÖM r. 8/2009. (II. 26.) ÖM rendelet a bölcsődék és közoktatási intézmények infrastrukturális fejlesztése, valamint közösségi buszok beszerzése támogatás igénybevételének részletes feltételeiről 24/2009. (VIII. 19.) ÖM r. 4/2009. (II. 4.) ÖM rendelet a kistelepülések közoktatási feladatainak társulásban történő ellátását ösztönző támogatás igénybevételének részletes feltételeiről 24/2009. (VIII. 19.) ÖM r. 2/2009. (I. 16.) ÖM rendelet az állami sportcélú támogatások felhasználásáról és elosztásáról 23/2009. (VIII. 5.) ÖM r. 14/2008. (XII. 20.) ÖM rendelet a lovas szolgáltató tevékenységről 24/2009. (VIII. 19.) ÖM r. 6/2008. (X. 8.) ÖM rendelet egyes fejezeti kezelésű előirányzatokból pályázati úton, illetve egyedi döntéssel nyújtandó támogatásokra vonatkozó eljárás szabályairól 24/2009. (VIII. 19.) ÖM r. 22/2008. (IV. 10.) ÖTM rendelet az állami sportcélú támogatások felhasználásáról és elosztásáról 23/2009. (VIII. 5.) ÖM r. 27/2007. (X. 10.) ÖTM rendelet a Társadalmi Infrastruktúra Operatív Program előirányzatából nyújtott, az Európai Közösséget létrehozó Szerződés 87. cikk (1) bekezdés hatálya alá tartozó támogatások felhasználásáról 1105/2009. (VII. 6.) Korm. határozat a DATÉSZ Dél-Alföldi Termelői Értékesítő Szervezetek Kereskedelmi és Szolgáltató Zártkörűen Működő Részvénytársaságnak a zöldség-gyümölcs ágazattal öszszefüggő tevékenységét elősegítő intézkedések előkészítéséről 1141/2009. (VIII. 26.) Korm. h. 1049/2008. (VII. 18.) Korm. határozat az új Polgári Törvénykönyvről szóló törvényjavaslattal kapcsolatos feladatokról 1131/2009. (VIII. 3.) Korm. h. 19

12 változásmutató mutató (Augusztus) Augusztusban 432 volt a Magyar Közlönyben megjelent új, módosított és hatályon kívül helyezett joganyagoknak a száma. Júniushoz (736) és júliushoz (607) képest tehát csökkent a feldolgozandó anyag mennyisége a márciusi (419), az áprilisi (414), illetve a májusi (428) értékekhez közelít. Érdekesség, hogy míg a tavaszi hónapokban az új, addig a nyáriakban a módosítottakból volt több. A nyári nagygenerál szerencsére nem az éppen megalkotott, hanem az ezeknél régebbi jogszabályokat érintette. Az alsó ábrán szépen kirajzolódik az éves ciklus azon jellemzője, miszerint (december mellett) nyáron is jogalkotási dömping van. Augusztusban mindössze 13 Magyar Közlöny jelent meg, azonban a terjedelem 5891 oldal volt. Ez igencsak közelíti a júniusi és júliusi terjedelmet, akkor kb. 6500, illetve 6000 oldallal dolgoztunk. Törvény kihirdetésére ebben a hónapban nem került sor. Volt idő pótolni a restanciát, ha valaki az idei majd 90-ből valamit elmulasztott volna. Kormányrendeletből idén már 176 született, gyakorlatilag minden munkanapra esett egy. A hatálybalépési idők kiolvashatók a táblázatból. Az adatok önmagukért beszélnek, a központi rendeletek zöme azonnal hatályba lépett. Augusztus 20-án megváltozott a hivatalos lap külleme. Kétségtelen, a tipográfiai és tördelési újítások azt célozták, hogy a képernyőn a lap jobban olvasható legyen. Talpatlan betűtípus, egyhasábos, szellősebb tagolás jellemzi az új formát. Ötletes, hogy nincs elválasztás. Korábban ugyanis sok gondot okozott nekünk, vajon sorvégi elválasztásról, vagy összetett szavak tagolásáról van-e szó, azaz szedéskor kell-e az elválasztójel vagy sem? Nizalowski Attila 20 Magyar Közlöny Feldolgozott közlönyök száma Terjedelem Joganyagok száma Új Módosított Hatályon kívül helyezett Hatálybalépés (nap) Törvények 11 3 Kormányrendeletek 1 1 MNB rendeletek Miniszteri rendeletek 13 db 5891 oldal Tárcaközlönyök Feldolgozott közlönyök száma Feldolgozott joganyagok száma 15 db 320 db Az Európai Unió Hivatalos Lapja Feldolgozott lapok száma Ára Terjedelem: Joganyagok száma Új 60 db (L: 27, C: 33) Ft 2580 oldal (L: 1388, C: 1192) oldal 667 Helyesbített 13 További részletes információk: CompLex Jogtár Súgó Hírlevél parancs XVI. évfolyam 9. szám n szeptember

Ágazati jogszabályok évi CXL. törvény a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól,

Ágazati jogszabályok évi CXL. törvény a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól, Szociális és gyámügyi igazgatás Ágazati jogszabályok 2004. évi CXL. törvény a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól, 1993. évi III. törvény a szociális igazgatásról és szociális

Részletesebben

Gyámügyi és Igazságügyi Főosztály. Igazságügyi Osztály. Áldozatsegítés

Gyámügyi és Igazságügyi Főosztály. Igazságügyi Osztály. Áldozatsegítés Gyámügyi és Igazságügyi Főosztály Igazságügyi Osztály Áldozatsegítés a szabálysértésekről, a szabálysértési eljárásról és a szabálysértési nyilvántartási rendszerről szóló 2012. évi II. a hozzátartozók

Részletesebben

A Magyar Közlönyben megjelent joganyag tartalomjegyzéke

A Magyar Közlönyben megjelent joganyag tartalomjegyzéke A Magyar Közlönyben megjelent joganyag tartalomjegyzéke 20 augusztusban megjelent csökkentett joganyag (Alaptörvény módosításai, törvények, kormányek, PSZÁF, MNB, NMHH MEKH és miniszteri, ek). *jelöltek

Részletesebben

Törvények évi a munkavédelemről szóló évi XCIII. törvény évi LXXXIV. az egészségügyi tevékenység végzésének egyes kérdéseiről

Törvények évi a munkavédelemről szóló évi XCIII. törvény évi LXXXIV. az egészségügyi tevékenység végzésének egyes kérdéseiről Törvények 2007. évi a munkavédelemről szóló 1993. évi XCIII. CLXI. módosításáról 2007. évi CXXVI. egyes adóek módosításáról 2007. évi LXXXIV. a rehabilitációs járadékról 2006. évi XCVII. az egészségügyben

Részletesebben

A Magyar Közlönyben megjelent joganyag tartalomjegyzéke

A Magyar Közlönyben megjelent joganyag tartalomjegyzéke A Magyar Közlönyben megjelent joganyag tartalomjegyzéke 2015. augusztusban csökkentett joganyag (Alaptörvény módosításai, törvények, kormányek, PSZÁF, MNB, NMHH MEKH és miniszteri, ek). *jelöltek a weboldalról

Részletesebben

A Magyar Közlönyben megjelent joganyag tartalomjegyzéke

A Magyar Közlönyben megjelent joganyag tartalomjegyzéke A Magyar Közlönyben megjelent joganyag tartalomjegyzéke 2014. januárban megjelent csökkentett joganyag (Alaptörvény módosításai, törvények, kormányrendeletek, PSZÁF, MNB, NMHH MEKH és miniszteri, rendeletek).

Részletesebben

A Projekt Igazgatóságon alkalmazott rendeletek és jogszabályok

A Projekt Igazgatóságon alkalmazott rendeletek és jogszabályok A Projekt Igazgatóságon alkalmazott ek és jogszabályok SOR- SZÁM 1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9. 10. 11. 12. NYILV. SZÁM MEGNEVEZÉS FELLELHETŐSÉG 1959. évi IV. törvény 1988. évi I. törvény 1992. évi XXXVIII.

Részletesebben

Ágazati jogszabályok. Az általános közigazgatási rendtartásról szóló évi CL. Törvény (továbbiakban: Ákr.),

Ágazati jogszabályok. Az általános közigazgatási rendtartásról szóló évi CL. Törvény (továbbiakban: Ákr.), Ágazati jogszabályok Az általános közigazgatási rendtartásról szóló 2016. évi CL. Törvény (továbbiakban: Ákr.), A szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló 1993. évi III. törvény (továbbiakban:

Részletesebben

A Magyar Közlönyben megjelent joganyag tartalomjegyzéke

A Magyar Közlönyben megjelent joganyag tartalomjegyzéke A Magyar Közlönyben megjelent joganyag tartalomjegyzéke 2016. januári csökkentett joganyag (Alaptörvény módosításai, törvények, kormányrendeletek, PSZÁF, MNB, NMHH MEKH és miniszteri, rendeletek). *jelöltek

Részletesebben

6. számú melléklet AZ INTÉZMÉNY MŰKÖDÉSÉT SZABÁLYOZÓ JOGSZABÁLYOK JEGYZÉKE

6. számú melléklet AZ INTÉZMÉNY MŰKÖDÉSÉT SZABÁLYOZÓ JOGSZABÁLYOK JEGYZÉKE 6. számú melléklet AZ INTÉZMÉNY MŰKÖDÉSÉT SZABÁLYOZÓ JOGSZABÁLYOK JEGYZÉKE Törvények 1991. évi XI. törvény az egészségügyi hatósági és igazgatási tevékenységről 1992. évi XXII. tv. a Munka Törvénykönyvéről

Részletesebben

Változásmutató 2011. február válogatás

Változásmutató 2011. február válogatás Változásmutató 2011. február válogatás 6 Teljes listákat találnak a lemez Súgó/Hírlevél menüpontjában (pdf), illetve a hónapban megjelent, módosított, hatályon kívül helyezett jogszabályok szűkített címmutatóiban.

Részletesebben

A Magyar Közlönyben megjelent joganyag tartalomjegyzéke

A Magyar Közlönyben megjelent joganyag tartalomjegyzéke A Magyar Közlönyben megjelent joganyag tartalomjegyzéke 2015.májusban csökkentett joganyag (Alaptörvény módosításai, törvények, kormányek, PSZÁF, MNB, NMHH MEKH és miniszteri, ek). *jelöltek a weboldalról

Részletesebben

4400 M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y 2014. évi 43. szám. Kormányrendeletek

4400 M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y 2014. évi 43. szám. Kormányrendeletek 4400 M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y 2014. évi 43. szám III. Kormányrendeletek A Kormány 96/2014. (III. 25.) Korm. rendelete a közreműködő szervezetek útján ellátott feladatok központi költségvetési szerv által

Részletesebben

A rendelet 2013. november 1-jén lép hatályba. A rendelet 2013. október 15-én lép hatályba

A rendelet 2013. november 1-jén lép hatályba. A rendelet 2013. október 15-én lép hatályba október 1 A Nemzeti Élelmiszerláncbiztonsági Hivatal, valamint a megyei kormányhivatalok mezőgazdasági szakigazgatási szervei előtt kezdeményezett eljárásokban fizetendő igazgatási szolgáltatási díjak

Részletesebben

Ágazati jogszabályok. Családtámogatási és Társadalombiztosítási Főosztály. Családtámogatási Osztály

Ágazati jogszabályok. Családtámogatási és Társadalombiztosítási Főosztály. Családtámogatási Osztály Ágazati jogszabályok Családtámogatási és Társadalombiztosítási Főosztály Családtámogatási Osztály 1952. évi III. törvény a polgári perrendtartásról 1991. évi IV. törvény a foglalkoztatás elősegítéséről

Részletesebben

Környezetvédelmi jogszabályok listája JELENLEG HATÁLYOS KÖRNYEZETVÉDELMI JOGSZABÁLYOK LISTÁJA TÉMAKÖR: 1 / 30

Környezetvédelmi jogszabályok listája JELENLEG HATÁLYOS KÖRNYEZETVÉDELMI JOGSZABÁLYOK LISTÁJA TÉMAKÖR: 1 / 30 JELENLEG HATÁLYOS KÖRNYEZETVÉDELMI JOGSZABÁLYOK LISTÁJA 2011. TÉMAKÖR: 1 / 30 Hulladékgazdálkodás Levegővédelem Termékdíj Természetvédelem Vízvédelem, vízgazdálkodás Zaj- és rezgésvédelem 2 / 30 TÖRVÉNYEK

Részletesebben

A rendelet egyes rendelkezéseit kivéve a kihirdetését követő napon 2013. december 11-én lép hatályba. rendeletek. rendelet.

A rendelet egyes rendelkezéseit kivéve a kihirdetését követő napon 2013. december 11-én lép hatályba. rendeletek. rendelet. december 1 Egyes egészségügyi és egészségbiztosítási tárgyú miniszteri ek módosításáról szóló 76/ (XII. 10.) EMMI 2 Az Európa Tanács egészségügyi termékek hamisításáról és hasonló, közegészségügyi veszélyt

Részletesebben

VÁLTOZÁSMUTATÓ JÚLIUS VÁLOGATÁS

VÁLTOZÁSMUTATÓ JÚLIUS VÁLOGATÁS változásmutató VÁLTOZÁSMUTATÓ 2010. JÚLIUS VÁLOGATÁS Teljes listákat találnak a lemez Súgó/Hírlevél menüpontjában (pdf), illetve a hónapban megjelent, módosított, hatályon kívül helyezett jogszabályok

Részletesebben

c) a Gyermek és Ifjúsági Alapprogram pályázataival kapcsolatos feladatokat a módosítás alapján az ESZA Kht. helyett az NCSSZI látja el.

c) a Gyermek és Ifjúsági Alapprogram pályázataival kapcsolatos feladatokat a módosítás alapján az ESZA Kht. helyett az NCSSZI látja el. A kormányzati szervezetrendszer átalakítása keretében a Szociálpolitikai és Munkaügyi Intézet is átalakításra kerül, szociális ágazati feladatait a továbbiakban Nemzeti Család- és Szociálpolitikai Intézet

Részletesebben

Változásmutató január válogatás

Változásmutató január válogatás változásmutató Változásmutató 2010. január válogatás 8 Teljes listákat találnak a lemez Súgó/Hírlevél menüpontjában (pdf), illetve a hónapban megjelent, módosított, hatályon kívül helyezett jogszabályok

Részletesebben

NEMZETI FEJLESZTÉSI ÉS GAZDASÁGI MINISZTER

NEMZETI FEJLESZTÉSI ÉS GAZDASÁGI MINISZTER NEMZETI FEJLESZTÉSI ÉS GAZDASÁGI MINISZTER egyes fejlesztési tárgyú miniszteri rendeletek jogharmonizációs célú módosításáról szóló NFGM rendelet tervezetéről 2008. JÚNIUS A nemzeti fejlesztési és gazdasági

Részletesebben

Jogszabályok listája

Jogszabályok listája Kiadás száma 03 Kiadás dátuma: 2018.07.10. Oldal 1/8. KÖRNYEZETVÉDELEM 1995. évi LIII. törvény a környezet védelmének általános szabályairól 83/1997. (IX.26.) OGY határozat a Nemzeti Környezetvédelmi Programról

Részletesebben

A Fejér Megyei Kormányhivatal Növény- és Talajvédelmi Igazgatósága alaptevékenysége, feladat- és hatásköre

A Fejér Megyei Kormányhivatal Növény- és Talajvédelmi Igazgatósága alaptevékenysége, feladat- és hatásköre A Fejér Megyei Kormányhivatal Növény- és Talajvédelmi Igazgatósága alaptevékenysége, feladat- és hatásköre Az igazgatóság tevékenységére vonatkozó fontosabb ágazati jogszabályok és szabályzatok: 328/2010.

Részletesebben

39/2016. (XII. 30.) MvM utasítás a fővárosi és megyei kormányhivatalok szervezeti és működési szabályzatáról. A járási hivatalok feladatai

39/2016. (XII. 30.) MvM utasítás a fővárosi és megyei kormányhivatalok szervezeti és működési szabályzatáról. A járási hivatalok feladatai 39/2016. (XII. 30.) MvM utasítás a fővárosi és megyei kormányhivatalok szervezeti és működési szabályzatáról A járási hivatalok feladatai Járási hivatalvezetői titkársági feladatok 61. (1) A járási hivatalok

Részletesebben

A GAZDASÁGI ÉS KÖZLEKEDÉSI MINISZTÉRIUM 2008. I. FÉLÉVI JOGALKOTÁSI PROGRAMJA

A GAZDASÁGI ÉS KÖZLEKEDÉSI MINISZTÉRIUM 2008. I. FÉLÉVI JOGALKOTÁSI PROGRAMJA A GAZDASÁGI ÉS KÖZLEKEDÉSI MINISZTÉRIUM 2008. I. FÉLÉVI JOGALKOTÁSI PROGRAMJA Törvények A vasúti közlekedésről szóló 2005. évi CLXXXIII. törvény módosításáról A veszélyes és mérgező anyagok tengeri szállításával

Részletesebben

Jogszabályváltozások 2015. január

Jogszabályváltozások 2015. január Jogszabályváltozások 2015. január MUNKAVÉDELEM Módosított jogszabályok: 2012. évi C. törvény a Büntető Törvénykönyvről 2012. évi XC. törvény a kéményseprő-ipari közszolgáltatásról 2012. évi II. törvény

Részletesebben

M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y évi 39. szám 3979

M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y évi 39. szám 3979 M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y 2014. évi 39. szám 3979 A vidékfejlesztési miniszter 22/2014. (III. 14.) VM rendelete a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvénnyel összefüggésben egyes agrár- és környezetvédelmi

Részletesebben

A Győri Járási Hivatal Családtámogatási és Társadalombiztosítási Főosztály eljárásai során használt jogszabályok jegyzéke

A Győri Járási Hivatal Családtámogatási és Társadalombiztosítási Főosztály eljárásai során használt jogszabályok jegyzéke 1. számú melléklet A Győri Járási Hivatal Családtámogatási és Társadalombiztosítási Főosztály eljárásai során használt jogszabályok jegyzéke I. Osztályai: Családtámogatási és Pénzbeli Ellátási Osztály

Részletesebben

MAGYAR KÖZLÖNY 75. szám

MAGYAR KÖZLÖNY 75. szám MAGYAR KÖZLÖNY 75. szám MAGYARORSZÁG HIVATALOS LAPJA 2019. május 6., hétfő Tartalomjegyzék 102/2019. (V. 6.) Korm. rendelet Az emberi erőforrások minisztere feladatkörébe tartozó egyes kormányrendeleteknek

Részletesebben

A Széchenyi Programiroda Nonprofit Kft. feladatát, hatáskörét és alaptevékenységét meghatározó jogszabályok és közjogi szervezetszabályozó eszközök

A Széchenyi Programiroda Nonprofit Kft. feladatát, hatáskörét és alaptevékenységét meghatározó jogszabályok és közjogi szervezetszabályozó eszközök A Széchenyi Programiroda Nonprofit Kft. feladatát, hatáskörét és alaptevékenységét meghatározó jogszabályok és közjogi szervezetszabályozó eszközök A Széchenyi Programiroda Tanácsadó és Szolgáltató Nonprofit

Részletesebben

Jogszabályváltozás 2013. július hó

Jogszabályváltozás 2013. július hó MUNKAVÉDELEM, TŰZVÉDELEM Módosított jogszabályok: Jogszabályváltozás 2013. július hó 2012. évi CLXVI. törvény a létfontosságú rendszerek és létesítmények azonosításáról, kijelöléséről és védelméről 2011.

Részletesebben

Joghelyek: gyógyszerek, gyógyászati segédeszközök

Joghelyek: gyógyszerek, gyógyászati segédeszközök Joghelyek: gyógyszerek, gyógyászati segédeszközök 2/2008. (I. 8.) EüM rendelet» a gyógyszertárban forgalmazható, valamint kötelezően készletben tartandó termékekről 54/2007. (XII. 14.) EüM rendelet» vagy

Részletesebben

VÁLTOZÁSMUTATÓ JANUÁR VÁLOGATÁS

VÁLTOZÁSMUTATÓ JANUÁR VÁLOGATÁS VÁLTOZÁSMUTATÓ 2012. JANUÁR VÁLOGATÁS Teljes listákat találnak a lemez Súgó/Hírlevél menüpont jában (pdf), illetve a hónapban megjelent, módosított, hatályon kívül helyezett jogszabályok szűkített címmu

Részletesebben

A Magyar Tudományos Akadémiát érintő jogszabályok listája

A Magyar Tudományos Akadémiát érintő jogszabályok listája A Magyar Tudományos Akadémiát érintő jogszabályok listája Jogállás Magyarország Alape a Magyar Tudományos Akadémiáról szóló 1994. évi XL. Jogviszony jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. szabályairól szóló

Részletesebben

A Széchenyi Programiroda Nonprofit Kft. feladatát, hatáskörét és alaptevékenységét meghatározó jogszabályok és közjogi szervezetszabályozó eszközök

A Széchenyi Programiroda Nonprofit Kft. feladatát, hatáskörét és alaptevékenységét meghatározó jogszabályok és közjogi szervezetszabályozó eszközök A Széchenyi Programiroda Nonprofit Kft. feladatát, hatáskörét és alaptevékenységét meghatározó jogszabályok és közjogi szervezetszabályozó eszközök A Széchenyi Programiroda Nonprofit Kft. alapcélja koordinációs

Részletesebben

Változásmutató 2011. január válogatás

Változásmutató 2011. január válogatás Változásmutató 2011. január válogatás Teljes listákat találnak a lemez Súgó/Hírlevél menüpontjában (pdf), illetve a hónapban megjelent, módosított, hatályon kívül helyezett jogszabályok szűkített címmutatóiban.

Részletesebben

Fejér Megyei Kormányhivatal Közlekedési Felügyelősége alaptevékenysége, feladat- és hatásköre

Fejér Megyei Kormányhivatal Közlekedési Felügyelősége alaptevékenysége, feladat- és hatásköre Fejér Megyei Kormányhivatal Közlekedési Felügyelősége alaptevékenysége, feladat- és hatásköre A Fejér Megyei Kormányhivatal, így a Közlekedési Felügyelőség SZMSZ-ének hatályos szövegét a 3/2013. (I.8.)

Részletesebben

Kormányablak ügyintézéssel kapcsolatos jogszabályok

Kormányablak ügyintézéssel kapcsolatos jogszabályok Kormányablak ügyintézéssel kapcsolatos jogszabályok MINDEN KORMÁNYABLAK ÜGYINTÉZÉS 2016. évi CL. törvény az általános közigazgatási rendtartásról 66/2015. (III.30.) Korm. rendelet a fővárosi és megyei

Részletesebben

Változásmutató 2010. február válogatás

Változásmutató 2010. február válogatás Változásmutató 2010. február válogatás Teljes listákat találnak a lemez Súgó/Hírlevél menüpontjában (pdf), illetve a hónapban megjelent, módosított, hatályon kívül helyezett jogszabályok szűkített címmutatóiban.

Részletesebben

A nemzeti fejlesztési miniszter. /2012. (.) NFM rendelete

A nemzeti fejlesztési miniszter. /2012. (.) NFM rendelete A nemzeti fejlesztési miniszter /2012. (.) NFM rendelete a járási (fővárosi kerületi) hivatalok kialakításával, a körzetközponti jegyzői hatáskörök és a többcélú kistérségi társulások megszűnésével összefüggésben

Részletesebben

Budapest Főváros XIV. Kerület Zugló Önkormányzat Polgármesteri Hivatala

Budapest Főváros XIV. Kerület Zugló Önkormányzat Polgármesteri Hivatala Budapest Főváros XIV. Kerület Zugló Önkormányzat Polgármesteri Hivatala >>>1145 Budapest, Pétervárad utca 2. SZMSZ BUDAPEST FŐVÁROS XIV. KERÜLET ZUGLÓ ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERI HIVATALA Városépítési Osztály

Részletesebben

A járások működését szabályozza:

A járások működését szabályozza: A Martonvásári Járási Hivatal alaptevékenysége, feladat- és hatásköre 1. A Martonvásári Járási Hivatal Törzshivatalának feladat- és hatáskörét, alaptevékenységét meghatározó a szervre vonatkozó alapvető

Részletesebben

Jogszabályfigyelés november. Jogszabály címe Megjelent Hatály Módosított jogszabály Tárgy MK 182/2013.

Jogszabályfigyelés november. Jogszabály címe Megjelent Hatály Módosított jogszabály Tárgy MK 182/2013. november 1 A Magyarország Kormánya és Georgia Kormánya közötti oktatási, tudományos és kulturális együttműködésről szóló egyezmény kihirdetéséről szóló 381/ (XI. 4.) 2 Egyes foglalkoztatási tárgyú törvények

Részletesebben

CompLex Hírlevél. új jogszabályok. Tartalom. 2007. március

CompLex Hírlevél. új jogszabályok. Tartalom. 2007. március új jogszabályok 2007. évi XIX. törvény egyes munkaügyi tárgyú és más kapcsolódó törvények módosításáról 2007. 04. 01. 2007. évi XVIII. törvény a Magyar Köztársaság és az Osztrák Köztársaság között az egymás

Részletesebben

Tájékoztató a jogszabályváltozásokról

Tájékoztató a jogszabályváltozásokról Budapest Főváros XXIII. kerület Soroksár Önkormányzatának J E G Y Z Ő J E 1239 Budapest, Grassalkovich út 162. KÉPVISELŐ-TESTÜLETI ELŐTERJESZTÉS Tájékoztató a jogszabályváltozásokról Előterjesztő: Az előterjesztést

Részletesebben

A Kórház működését szabályozó legfontosabb jogszabályok

A Kórház működését szabályozó legfontosabb jogszabályok A Szent Imre Egyetemi Oktatókórház működésének elvei 1. A Kórház önálló jogi személy, önállóan gazdálkodó költségvetési intézmény. 2. A Kórház szakmai működését, működési területét és ellátási kötelezettségét

Részletesebben

a Kormány tagjainak feladat- és hatásköréről szóló 152/2014. (VI. 6.) Korm. rendelet pontjában meghatározott feladatkörömben eljárva,

a Kormány tagjainak feladat- és hatásköréről szóló 152/2014. (VI. 6.) Korm. rendelet pontjában meghatározott feladatkörömben eljárva, 10/2017. (III. 17.) MvM rendelet az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból finanszírozott egyes támogatások 2017. évi igénybevételével kapcsolatos egységes eljárási szabályokról A mezőgazdasági,

Részletesebben

Általános közzétételi lista II. Tevékenységre, működésre vonatkozó adatok

Általános közzétételi lista II. Tevékenységre, működésre vonatkozó adatok Általános közzétételi lista II. Tevékenységre, működésre vonatkozó adatok 1. A közfeladatot ellátó szerv feladatát, hatáskörét és alaptevékenységét meghatározó, a szervre vonatkozó ágazati jogszabályok

Részletesebben

A Magyar Közlönyben megjelent joganyag tartalomjegyzéke

A Magyar Közlönyben megjelent joganyag tartalomjegyzéke A Magyar Közlönyben megjelent joganyag tartalomjegyzéke 20 szeptemberben megjelent csökkentett joganyag (Alaptörvény módosításai, törvények, kormányek, PSZÁF, MNB, NMHH MEKH és miniszteri, ek). *jelöltek

Részletesebben

A KÓRHÁZ MŰKÖDÉSÉRE VONATKOZÓ ALAPVETŐ JOGSZABÁLYOK. Törvények

A KÓRHÁZ MŰKÖDÉSÉRE VONATKOZÓ ALAPVETŐ JOGSZABÁLYOK. Törvények A KÓRHÁZ MŰKÖDÉSÉRE VONATKOZÓ ALAPVETŐ JOGSZABÁLYOK Törvények 2011. április 25. Magyarország Alaptörvénye 1997. évi CLIV. törvény az egészségügyről 2003. évi LXXXIV. törvény egészségügyi tevékenység végzésének

Részletesebben

2008. évi XXI. törvény a humángenetikai adatok védelméről, a humángenetikai vizsgálatok és kutatások, valamint a biobankok működésének szabályairól

2008. évi XXI. törvény a humángenetikai adatok védelméről, a humángenetikai vizsgálatok és kutatások, valamint a biobankok működésének szabályairól Törvények 2008. évi XXI. törvény a humángenetikai adatok védelméről, a humángenetikai vizsgálatok és kutatások, valamint a biobankok működésének szabályairól 2006. évi CXXXII. törvény az egészségügyi ellátórendszer

Részletesebben

Magyar joganyagok - 8/2018. (III. 29.) MvM rendelet - az Európai Mezőgazdasági Vid 2. oldal 2. VP Ökológiai gazdálkodásra történő át

Magyar joganyagok - 8/2018. (III. 29.) MvM rendelet - az Európai Mezőgazdasági Vid 2. oldal 2. VP Ökológiai gazdálkodásra történő át Magyar joganyagok - 8/2018. (III. 29.) MvM rendelet - az Európai Mezőgazdasági Vid 1. oldal 8/2018. (III. 29.) MvM rendelet az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból finanszírozott egyes támogatások

Részletesebben

Jogszabályváltozások 2014. szeptember

Jogszabályváltozások 2014. szeptember Jogszabályváltozások 2014. szeptember MUNKAVÉDELEM Módosított jogszabályok: 266/2013. (VII. 11.) Korm. rendelet az építésügyi és az építésüggyel összefüggő szakmagyakorlási tevékenységekről Módosítva:2014.09.05

Részletesebben

Változásmutató 2011. április válogatás

Változásmutató 2011. április válogatás Változásmutató 2011. április válogatás Teljes listákat találnak a lemez Súgó/Hírlevél menüpontjában (pdf), illetve a hónapban megjelent, módosított, hatályon kívül helyezett jogszabályok szűkített címmutatóiban.

Részletesebben

SZÁNTÓ ÉS TÁRSA december 21. (hétfő) naptól december 30. napig (szerda) megjelenő egyes jogszabályok, kormányhatározatok

SZÁNTÓ ÉS TÁRSA december 21. (hétfő) naptól december 30. napig (szerda) megjelenő egyes jogszabályok, kormányhatározatok 2015. december 21. (hétfő) naptól 2015. december 30. napig (szerda) megjelenő egyes jogszabályok, kormányhatározatok MK 201. szám: - 2015. évi CCXVI. törvény A nemzeti vagyonról szóló 2011. évi CXCVI.

Részletesebben

MKTB (MA) KÉPZÉS TÁRSADALOMBIZTOSÍTÁSI SZAKIRÁNY ZÁRÓVIZSGA TÉTELSOR június. Társadalombiztosítási nyugdíj

MKTB (MA) KÉPZÉS TÁRSADALOMBIZTOSÍTÁSI SZAKIRÁNY ZÁRÓVIZSGA TÉTELSOR június. Társadalombiztosítási nyugdíj Társadalombiztosítási nyugdíj 1. A nem társadalombiztosítási nyugdíjrendszer keretében járó nyugellátások kapcsolata a társadalombiztosítási nyugdíjtörvénnyel 2. Határolja el a társadalombiztosítási nyugdíjakat

Részletesebben

MKTB (MA) KÉPZÉS TÁRSADALOMBIZTOSÍTÁSI SZAKIRÁNY ZÁRÓVIZSGA TÉTELSOR június. Társadalombiztosítási nyugdíj

MKTB (MA) KÉPZÉS TÁRSADALOMBIZTOSÍTÁSI SZAKIRÁNY ZÁRÓVIZSGA TÉTELSOR június. Társadalombiztosítási nyugdíj Társadalombiztosítási nyugdíj 1. A nem társadalombiztosítási nyugdíjrendszer keretében járó nyugellátások kapcsolata a társadalombiztosítási nyugdíjtörvénnyel 2. Határolja el a társadalombiztosítási nyugdíjakat

Részletesebben

Szervezeti egység neve: Tolna Megyei Kormányhivatal Hatósági Főosztály

Szervezeti egység neve: Tolna Megyei Kormányhivatal Hatósági Főosztály Szervezeti egység neve: Tolna Megyei Kormányhivatal Hatósági Főosztály Sorszám Osztály (Szekszárdi Járási Hivatal esetében: Főosztály/Osztály) Ágazati jogszabály(ok) 1. Hatósági, Építésügyi és Oktatási

Részletesebben

Földmérési és Távérzékelési Intézet Költségvetési alapokmánya év

Földmérési és Távérzékelési Intézet Költségvetési alapokmánya év Ikt. szám: 200/2006. A 217/1998 (XII.30.) Kormány rendelet 21. sz. melléklete szerinti Költségvetési alapokmány (Működési költségvetés) Földmérési és Távérzékelési Intézet Költségvetési alapokmánya 2006.

Részletesebben

2006 A VEGYI ANYAGOK SZABÁLYOZÁSÁVAL FOGLALKOZÓ TÖRVÉNYI ESZKÖZÖK - NEMZETKÖZI SZERZŐDÉSEK. 4.2.6. Táblázat / 1. Biztosított források 2

2006 A VEGYI ANYAGOK SZABÁLYOZÁSÁVAL FOGLALKOZÓ TÖRVÉNYI ESZKÖZÖK - NEMZETKÖZI SZERZŐDÉSEK. 4.2.6. Táblázat / 1. Biztosított források 2 4.2.6. Táblázat / 1. 1. 1998. évi L. törvény az Egyesült Nemzetek Szervezete keretében a kábítószerek és pszichotrop anyagok tiltott forgalmazása elleni, 1988. december 20-án, Bécsben kelt Egyezmény 2.

Részletesebben

V. A Kormány tagjainak rendeletei

V. A Kormány tagjainak rendeletei M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y 2016. évi 198. szám 81705 V. A Kormány tagjainak rendeletei A földművelésügyi miniszter 80/2016. (XII. 13.) FM rendelete az egyes agrárgazdasági tárgyú miniszteri rendeletek módosításáról

Részletesebben

2. AZ NMH (OMMF) MŰKÖDÉSÉVEL ÉS A MUNKAVÉDELEMMEL ÖSSZEFÜGGŐ JOGSZABÁLYOK JEGYZÉKE. Az OMMF működésével kapcsolatos fontosabb jogszabályok

2. AZ NMH (OMMF) MŰKÖDÉSÉVEL ÉS A MUNKAVÉDELEMMEL ÖSSZEFÜGGŐ JOGSZABÁLYOK JEGYZÉKE. Az OMMF működésével kapcsolatos fontosabb jogszabályok 2. AZ NMH (OMMF) MŰKÖDÉSÉVEL ÉS A MUNKAVÉDELEMMEL ÖSSZEFÜGGŐ JOGSZABÁLYOK JEGYZÉKE Az OMMF működésével kapcsolatos fontosabb jogszabályok 1993. évi XCIII. törvény a munkavédelemről. 1996. évi LXXV. törvény

Részletesebben

Jogszabályfigyelés január. Jogszabály címe Megjelent Hatály Módosított jogszabály Tárgy MK 1/2013.

Jogszabályfigyelés január. Jogszabály címe Megjelent Hatály Módosított jogszabály Tárgy MK 1/2013. január 1 Egyes egészségügyi tárgyú miniszteri rendeleteknek az egészségügyi ágazati képzésekkel, az Egészségügyi Szakképzési és Továbbképzési Tanáccsal, valamint a szakorvos jelöltek felügyelet mellett

Részletesebben

Országos Érdekegyeztető Tanács első félévi munkaprogramja. Plenáris ülésen megvitatásra javasolt program

Országos Érdekegyeztető Tanács első félévi munkaprogramja. Plenáris ülésen megvitatásra javasolt program Országos Érdekegyeztető Tanács 2007. első félévi munkaprogramja 2. számú melléklet I. Plenáris ülésen megvitatásra javasolt program Január 2007. évi bértárgyalások a keresetnövelés éves mértékéről ( OÉT)

Részletesebben

Változásmutató 2009. március válogatás

Változásmutató 2009. március válogatás változásmutató Változásmutató 2009. március válogatás 8 Teljes listákat találnak a lemez Súgó/Hírlevél menüpontjában (pdf), illetve a hónapban megjelent, módosított, hatályon kívül helyezett jogszabályok

Részletesebben

7285 Törökkoppány, Kossuth L. u. 66. Email: munkaszervezet@koppanyvolgye.t-online.hu Tel.: 84-377-542

7285 Törökkoppány, Kossuth L. u. 66. Email: munkaszervezet@koppanyvolgye.t-online.hu Tel.: 84-377-542 Tisztelt Olvasó! Ön a LEADER Hírlevelét nyitotta meg képernyőjén. A LEADER Hírlevél megjelentetésével Egyesületünk legfőbb célja, hogy a Koppányvölgye Helyi Akciócsoport tervezési területén lévő 56 település

Részletesebben

1/2013. (II.15.) rendelete. az önkormányzat évi költségvetéséről szóló 1/2012. (II. 24.) rendeletének módosításáról

1/2013. (II.15.) rendelete. az önkormányzat évi költségvetéséről szóló 1/2012. (II. 24.) rendeletének módosításáról 1/2013. (II.15.) rendelete az önkormányzat 2012. évi költségvetéséről szóló 1/2012. (II. 24.) rendeletének módosításáról Pusztaottlaka Községi Önkormányzat Képviselő-testülete Magyarország Alaptörvényének

Részletesebben

A határozat a kihirdetését követő napon szeptember 4-én lép hatályba.

A határozat a kihirdetését követő napon szeptember 4-én lép hatályba. szeptember 1 A közszférában alkalmazandó nyugdíjpolitikai elvekről szóló 1700/2012. (XII. 29.) Korm. határozatnak az oktatási, a szakképzési területen való végrehajtásáról szóló 1599/ (IX. 3.) Korm. határozat

Részletesebben

Tájékoztató a jogszabályváltozásokról

Tájékoztató a jogszabályváltozásokról Budapest Főváros XXIII. kerület Soroksár Önkormányzatának J E G Y Z Ő J E 1239 Budapest, Grassalkovich út 162. KÉPVISELŐ-TESTÜLETI ELŐTERJESZTÉS Tájékoztató a jogszabályváltozásokról Előterjesztő: Az előterjesztést

Részletesebben

Az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program

Az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program Az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program Cím port XII. VIDÉKFEJLESZTÉSI MINISZTÉRIUM 0 i kezelésű előirányzatok Vidékfejlesztési és halászati programok Új Magyarország Vidékfejlesztési Program (II.

Részletesebben

Sorszám Osztály Ágazati jogszabály(ok)

Sorszám Osztály Ágazati jogszabály(ok) Szervezeti egység neve: Társadalombiztosítási és Foglalkoztatási Főosztály Sorszám Osztály Ágazati jogszabály(ok) 1) Munkaerőpiaci és Alapkezelési Osztály 2) Munkaerőpiaci és Alapkezelési Osztály 3) Munkaerőpiaci

Részletesebben

A BELÜGYMINISZTÉRIUM II. FÉLÉVI JOGALKOTÁSI MUNKATERVE

A BELÜGYMINISZTÉRIUM II. FÉLÉVI JOGALKOTÁSI MUNKATERVE A BELÜGYMINISZTÉRIUM 2019. II. FÉLÉVI JOGALKOTÁSI MUNKATERVE Jogszabály 1. törvény Cím A jogszabálytervezet várható közzétételének időpontja Egyes eljárások egyszerűsítéséről és elektronizálásáról 2019.

Részletesebben

1. 23/2007. (IV. 17.) FVM

1. 23/2007. (IV. 17.) FVM A Miniszterelnökséget vezető miniszter 48/2015. (XI. 2.) MvM rendelete az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap és az Európai Halászati Alap társfinanszírozásában megvalósuló egyes agrár-vidékfejlesztési

Részletesebben

MAGYAR KÖZLÖNY 56. szám

MAGYAR KÖZLÖNY 56. szám MAGYAR KÖZLÖNY 56. szám MAGYARORSZÁG HIVATALOS LAPJA 2018. április 21., szombat Tartalomjegyzék 86/2018. (IV. 21.) Korm. rendelet A Digitális Jólét Program végrehajtásával összefüggő egyes feladatokról,

Részletesebben

B E V É T E L E K K I A D Á S O K

B E V É T E L E K K I A D Á S O K 1. melléklet a 2/2013. /II.07./számú önkormányzati rendelethez Szendrő Város Önkormányzat 2012. évi költségvetésének mérlege 1. sz. táblázat Bevételi jogcím B E V É T E L E K Önkormányzat Önkormányzati

Részletesebben

71/2012. (XII. 14.) BM rendelet a járások kialakításával összefüggésben egyes miniszteri rendeletek módosításáról Hatályos:

71/2012. (XII. 14.) BM rendelet a járások kialakításával összefüggésben egyes miniszteri rendeletek módosításáról Hatályos: ÚJ JOGSZABÁLYOK 71/2012. (XII. 14.) BM rendelet a járások kialakításával összefüggésben egyes miniszteri rendeletek módosításáról 2012. évi CXC. törvény egyes ingatlanok fővárosi önkormányzat részére történő

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S. a Kormány részére. a közlekedésfejlesztési integrált közreműködő szervezet kialakításához szükséges egyes feladatokról

E L Ő T E R J E S Z T É S. a Kormány részére. a közlekedésfejlesztési integrált közreműködő szervezet kialakításához szükséges egyes feladatokról GAZDASÁGI ÉS KÖZLEKEDÉSI MINISZTER FEJLESZTÉSPOLITIKÁÉRT FELELŐS K O R M Á N Y B I Z T O S E L Ő T E R J E S Z T É S a Kormány részére a közlekedésfejlesztési integrált közreműködő szervezet kialakításához

Részletesebben

Rákóczifalva Nagyközség Képviselő-testületének 19/2007.(VII. 25.) a 23/2007.(XI.28.) a 11/2008.(VI.27.) a 3/2009.(II. 13.) a 15/2009.(IX.04.

Rákóczifalva Nagyközség Képviselő-testületének 19/2007.(VII. 25.) a 23/2007.(XI.28.) a 11/2008.(VI.27.) a 3/2009.(II. 13.) a 15/2009.(IX.04. Rákóczifalva Nagyközség Képviselő-testületének 19/2007.(VII. 25.) a 23/2007.(XI.28.) a 11/2008.(VI.27.) a 3/2009.(II. 13.) a 15/2009.(IX.04.) a 17/2009.(XI.27.) a 4/2010.(II. 12.) a 5/2011. (IV. 1.) a

Részletesebben

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal. 27/2014. (II.17.) számú KÖZLEMÉNYE

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal. 27/2014. (II.17.) számú KÖZLEMÉNYE A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 27/2014. (II.17.) számú KÖZLEMÉNYE az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból (EMVA) támogatott intézkedések 2014. évi kiegészítő monitoring adatszolgáltatás

Részletesebben

10. Hatályát veszti az R. a) 43. (2) bekezdése, b) 51. (2) bekezdése, c) 13. számú melléklet 9. sora. 11. E rendelet január 1-jén lép hatályba.

10. Hatályát veszti az R. a) 43. (2) bekezdése, b) 51. (2) bekezdése, c) 13. számú melléklet 9. sora. 11. E rendelet január 1-jén lép hatályba. 86400 M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y 2013. évi 218. szám 10. Hatályát veszti az R. a) 43. (2) bekezdése, b) 51. (2) bekezdése, c) 13. számú melléklet 9. sora. 11. E rendelet 2014. január 1-jén lép hatályba.

Részletesebben

A Polgármesteri Hivatal feladatát, hatáskörét és alaptevékenységet meghatározó jogszabályok

A Polgármesteri Hivatal feladatát, hatáskörét és alaptevékenységet meghatározó jogszabályok A Polgármesteri Hivatal feladatát, hatáskörét és alaptevékenységet meghatározó jogszabályok 2010. évi L. törvény a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek választásáról 2010. évi I. törvény az

Részletesebben

RENDELET HATÁROZATOK

RENDELET HATÁROZATOK 2011. február 24. 6. szám Tartalomjegyzék Szám Tárgy Oldal RENDELET 4/2011. (II. 24.) önkormányzati rendet 6/2011. (II. 24.) önkormányzati rendet 7/2011. (II. 24.) önkormányzati rendet A Baranya Megyei

Részletesebben

a 7. alcím tekintetében a légiközlekedésről szóló 1995. évi XCVII. törvény 74. (1) bekezdés p) pontjában kapott felhatalmazás

a 7. alcím tekintetében a légiközlekedésről szóló 1995. évi XCVII. törvény 74. (1) bekezdés p) pontjában kapott felhatalmazás MAGYAR KÖZLÖNY 2014. évi 39. szám 3965 A nemzeti fejlesztési miniszter 12/2014. (III. 14.) NFM rendelete egyes miniszteri rendeleteknek az új Polgári Törvénykönyv hatálybalépésével összefüggő módosításáról

Részletesebben

A Nemzeti Fejlesztési Ügynökség 2007. évi költségvetési alapokmánya

A Nemzeti Fejlesztési Ügynökség 2007. évi költségvetési alapokmánya A Nemzeti Fejlesztési Ügynökség 2007. évi költségvetési alapokmánya 1. Fejezet száma, megnevezése: XIX EU Integráció Cím: 01 Alcím: 00 2. Költségvetési szerv a) azonosító adatai - törzskönyvi nyilvántartási

Részletesebben

A Magyar Közlönyben megjelent joganyag tartalomjegyzéke

A Magyar Közlönyben megjelent joganyag tartalomjegyzéke A Magyar Közlönyben megjelent joganyag tartalomjegyzéke 2016.áprilisi csökkentett joganyag (Alaptörvény módosításai, törvények, kormányek, PSZÁF, MNB, NMHH MEKH és miniszteri, ek). *jelöltek a weboldalról

Részletesebben

Jogszabályfigyelés szeptember. Jogszabály címe Megjelent Hatály Módosított jogszabály Tárgy MK 116/2012.

Jogszabályfigyelés szeptember. Jogszabály címe Megjelent Hatály Módosított jogszabály Tárgy MK 116/2012. 1 Az egyes egészségügyi tárgyú miniszteri ek jogharmonizációs célú módosításáról szóló 21/ (IX. 4.) EMMI 2 Az egészségügyi szolgáltatások Egészségbiztosítási Alapból történő finanszírozásának részletes

Részletesebben

144/2008. (XI. 7.) FVM rendelet

144/2008. (XI. 7.) FVM rendelet 144/2008. (XI. 7.) FVM rendelet az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból az erdészeti célra használt géppark fejlesztéséhez és korszerűsítéséhez nyújtandó támogatások részletes feltételeiről A

Részletesebben

Önkormányzatokat érintő új jogszabályok és jogszabályváltozások (2012. április 1. és április 30. között megjelent)

Önkormányzatokat érintő új jogszabályok és jogszabályváltozások (2012. április 1. és április 30. között megjelent) Önkormányzatokat érintő új jogszabályok és jogszabályváltozások (2012. április 1. és 2012. április 30. között megjelent) Kormányrendeletek 63/2012. (IV. 2.) Korm. rendelet az egyes közlekedési szabálysértések

Részletesebben

A Nemzeti Munkaügyi Hivatal Munkavédelmi és Munkaügyi Igazgatóság fenti honlapjának 2014. január hó 22-i állapota alapján

A Nemzeti Munkaügyi Hivatal Munkavédelmi és Munkaügyi Igazgatóság fenti honlapjának 2014. január hó 22-i állapota alapján Forrás: http: www.ommf.gov.hu Nemzeti Munkaügyi Hivatal Munkavédelmi és Munkaügyi Igazgatóság Cím: 1106 Budapest, Fehér út 10. Postacím: 1476 Budapest, Pf. 75. A Nemzeti Munkaügyi Hivatal Munkavédelmi

Részletesebben

B E V É T E L E K. Felhalmozási támogatás államháztartáson belülről ( )

B E V É T E L E K. Felhalmozási támogatás államháztartáson belülről ( ) 1 1. sz. táblázat Sorszám Bevételi jogcím B E V É T E L E K Eredeti Módosított 1.1.sz. melléklet Ezer forintban Teljesítés 1 2 3 4 5 1. I. Önkormányzat működési bevételei (2+3+4) 138 186 138 186 174 575

Részletesebben

A fogyasztók védelmével összefüggő egyes törvényi rendelkezésekben hivatkozott uniós jogi aktusokat átültető jogszabályi rendelkezések

A fogyasztók védelmével összefüggő egyes törvényi rendelkezésekben hivatkozott uniós jogi aktusokat átültető jogszabályi rendelkezések A fogyasztók védelmével összefüggő egyes törvényi rendelkezésekben hivatkozott uniós jogi aktusokat átültető jogszabályi rendelkezések (lezárás időpontja: 2009. december 31.) Egyes, a fogyasztók védelmével

Részletesebben

MAGYAR KÖZLÖNY 28. szám

MAGYAR KÖZLÖNY 28. szám MAGYAR KÖZLÖNY 28. szám MAGYARORSZÁG HIVATALOS LAPJA 2017. február 24., péntek Tartalomjegyzék 35/2017. (II. 24.) Korm. rendelet Az európai uniós forrásból finanszírozott egyes projektek költségnövekménye

Részletesebben

1.. 841403 város-, községgazdálkodási m.n.s. szolgáltatások. 841902 központi költségvetési befizetések. 882111 aktív korúak ellátása

1.. 841403 város-, községgazdálkodási m.n.s. szolgáltatások. 841902 központi költségvetési befizetések. 882111 aktív korúak ellátása Bocskaikert Község Önkormányzat Képviselő-testületének 9/2012.(III.26.) önkormányzati rendelete az önkormányzat 2012. évi költségvetéséről szóló 5/2012. (II.6.) önkormányzati rendelet módosításáról Bocskaikerti

Részletesebben

A földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter./2007. ( ) FVM rendelete

A földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter./2007. ( ) FVM rendelete A földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter./2007. ( ) FVM rendelete az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a növénytermesztés és kertészet korszerűsítéséhez nyújtandó támogatások részletes

Részletesebben

Változásmutató XII. 30.

Változásmutató XII. 30. Változásmutató 2016. XII. 30. 39/2016. (XII. 30.) MvM utasítás a fővárosi és megyei kormányhivatalok szervezeti és működési szabályzatáról Hivatalos Értesítő 2016/67. (XII. 30.) 67/2016. (XII. 30.) EMMI

Részletesebben

A Dél-Dunántúli Regionális Fejlesztési Tanács évi ülései

A Dél-Dunántúli Regionális Fejlesztési Tanács évi ülései A Dél-Dunántúli Regionális Fejlesztési Tanács 2010. évi ülései 1. sz. melléklet 2010. január 7-i ülés zárt ülés 2010. január 21-i ülés napirendje: 4) Döntés a Pécs Város Önkormányzata által a KÖZOP keretében

Részletesebben

JOGSZABÁLY FIGYELŐ január 1. és március 31. között megjelent jogszabályokról

JOGSZABÁLY FIGYELŐ január 1. és március 31. között megjelent jogszabályokról JOGSZABÁLY FIGYELŐ 1984. január 1. és március 31. között megjelent jogszabályokról Szám Tárgy Közlöny szám 2/1984. (I. 1.) ÁBMH 3/1984. (I. 1.) ÁBMH 9/1984. (I. 23.) MT. r. 2/1984. (I. 23.) IpM 4/1984.

Részletesebben

ALAPÍTÓ OKIRAT (módosításokkal egységes szerkezetben)

ALAPÍTÓ OKIRAT (módosításokkal egységes szerkezetben) HONVÉDELMI MINISZTER ALAPÍTÓ OKIRAT (módosításokkal egységes szerkezetben) A honvédelemről és a Magyar Honvédségről, valamint a különleges jogrendben bevezethető intézkedésekről szóló 2011. évi CXIII.

Részletesebben

Az Agrár-Vállakozási Hitelgarancia Alapítvány évi Üzletszabályzatának módosulása július 1-i hatállyal

Az Agrár-Vállakozási Hitelgarancia Alapítvány évi Üzletszabályzatának módosulása július 1-i hatállyal Az Agrár-Vállakozási Hitelgarancia Alapítvány 2009. évi Üzletszabályzatának módosulása 2009. július 1-i hatállyal Az elmúlt évben bekövetkezett pénzügyi-gazdasági válság hatására kialakult helyzetben a

Részletesebben

Adatkezelési tájékoztató

Adatkezelési tájékoztató 1. Bevezető rendelkezések Adatkezelési tájékoztató 1.1 A tájékoztató célja, hogy a természetes személyeknek a személyes adatok kezelése tekintetében történő védelméről és az ilyen adatok szabad áramlásáról,

Részletesebben