JEGYZŐKÖNYV. Készült: Csögle község képviselő-testületének július 10-én 16 órától megtartott üléséről.

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "JEGYZŐKÖNYV. Készült: Csögle község képviselő-testületének 2013. július 10-én 16 órától megtartott üléséről."

Átírás

1 Községi Képviselő-testület Csögle Szám: 229-6/2013. JEGYZŐKÖNYV Készült: Csögle község képviselő-testületének július 10-én 16 órától megtartott üléséről. Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal Csögle Jelen vannak: Osváth Károly Tamás polgármester Dr. Strommerné Miklós Katalin alpolgármester Boncz László lépviselő Essesné Erdélyi Judit képviselő Távolmaradását előre bejelentette: Osváth Ádám képviselő Tanácskozási joggal meghívott: Kissné Kiss Zsuzsanna jegyző Osváth Károly Tamás polgármester köszönti a megjelenteket, megállapítja, hogy a testület határozatképes, mivel a képviselők több, mint a fele megjelent. Ismertette a meghirdetett napirendi pontokat: A képviselő-testület 4 igen szavazattal fogadta el a napirendi pontokat: N a p i r e n d : 1.) Orvosi ügyelet társulási megállapodásának felülvizsgálata 2.) Alapítványi forrás átadás/átvételének szabályozása 3.) Közterület filmforgatási célú használata 4.) Települési értéktár létrehozásának ügye 5.) Diétás étkeztetés biztosításának lehetősége 6.) Csögle, Rákóczi utca 114. szám alatti ingatlan bérleti ügye

2 2 Napirend előtt: Osváth Károly Tamás polgármester beszámolt az elmúlt időszakban tett intézkedéseiről, valamint az átruházott hatáskörben hozott döntéseiről. Boncz László szociális bizottság elnöke beszámolt az elmúlt időszakban a szociális bizottság átruházott hatáskörben hozott döntéseiről. 1. N a p i r e n d : Orvosi ügyelet társulási megállapodásának felülvizsgálata Napirenddel kapcsolatos kérdés, hozzászólás nem volt. Döntési javaslat a következő volt: 1./ A Képviselő-testület a Devecseri Központi Háziorvosi Ügyeletet Fenntartó Társulás Társulási Megállapodását az előterjesztés mellékletében foglaltak szerint jóváhagyja. 2./ A Képviselő-testület felhatalmazza a polgármestert, hogy a társulási megállapodást aláírja. Határidő: 1-2./azonnal 38/2013.(VII.10.) képviselő-testületi határozat: 1./ A Képviselő-testület a Devecseri Központi Háziorvosi Ügyeletet Fenntartó Társulás Társulási Megállapodását az előterjesztés mellékletében foglaltak szerint jóváhagyja. 2./ A Képviselő-testület felhatalmazza a polgármestert, hogy a társulási megállapodást aláírja. Határidő: 1-2./azonnal 2. N a p i r e n d : Alapítványi forrás átadás/átvételének szabályozása A napirenddel kapcsolatban kérdés, hozzászólás nem volt. A polgármester döntési javaslata a következő volt: Csögle község képviselő-testülete nem kíván élni az alapítványi forrás átadás és átvétel lehetőségével, így arról rendeletet nem alkot.

3 3 39/2013.(VII.10.) képviselő-testületi határozat: Csögle község képviselő-testülete nem kíván élni az alapítványi forrás átadás és átvétel lehetőségével, így arról rendeletet nem alkot. 3. N a p i r e n d : Közterület filmforgatási célú használata A napirenddel kapcsolatban kérdés, hozzászólás nem volt. A képviselők 4 igen szavazattal alkották meg rendeletüket: 10/2013.(VII.29.) önkormányzati rendelet: a közterület filmforgatási célú használatáról (Írásos anyag mellékelve!) 4. N a p i r e n d : Települési értéktár létrehozásának ügye A képviselők egyhangú véleménye az volt, hogy nem rendelkeznek olyan értékkel, ami miatt az értéktárat létre kellene hozni. A polgármester döntési javaslata a következő volt: Csögle község képviselő-testülete nem kíván települési értéktárat létrehozni. 40/2013.(VII.10.) képviselő-testületi határozat: Csögle község képviselő-testülete nem kíván települési értéktárat létrehozni. 5. n a p i r e n d : Diétás étkeztetés biztosításának lehetősége A napirend kapcsán elmondta a polgármester, hogy már utánajárt a dolgoknak, hatalmas befektetés és szaktudás kellene ahhoz, hogy ezt a fajta étkeztetést biztosítani tudják. A döntési javaslat a következő volt: Csögle község képviselő-testülete megbízza a polgármestert, hogy Pető Gábor vállalkozóval folytasson tárgyalásokat annak érdekében, hogy szükség esetén az önkormányzat biztosítani tudja a diétás étkezetés lehetőségét. Határidő: azonnal

4 4 41/2013.(VII.10.) képviselő-testületi határozat: Csögle község képviselő-testülete megbízza a polgármestert, hogy Pető Gábor vállalkozóval folytasson tárgyalásokat annak érdekében, hogy szükség esetén az önkormányzat biztosítani tudja a diétás étkezetés lehetőségét. Határidő: azonnal 6. N a p i r e n d : Csögle, Rákóczi utca 114. szám alatti ingatlan bérleti ügye A polgármester javaslata az volt, hogy a bérleti szerződést december 31-ig hosszabbítsák meg, a bérleti díj pedig maradjon havi ft. Döntési javaslata a következő volt: Csögle község képviselő-testülete felhatalmazza a polgármestert, hogy a MOVE Rehabilitációs Ipari és Szolgáltató Nonprofit Közhasznú Zártkörűen Működő Részvénytársasággal /8500 Pápa, Komáromi utca 87. / megkötött bérleti szerződést változatlan feltételek mellett december 31-ig meghosszabbítsa. Felelős: polgármester Határidő: július /2013.(VII.10.) képviselő-testületi határozat: Csögle község képviselő-testülete felhatalmazza a polgármestert, hogy a MOVE Rehabilitációs Ipari és Szolgáltató Nonprofit Közhasznú Zártkörűen Működő Részvénytársasággal /8500 Pápa, Komáromi utca 87. / megkötött bérleti szerződést változatlan feltételek mellett december 31-ig meghosszabbítsa. Felelős: polgármester Határidő: július 25. A napirendek megtárgyalása után Kissné Kiss Zsuzsanna jegyző ismertette Bodor Mária levelét. Osváth Károly Tamás polgármester elmondta, hogy valóban megkereste az önkormányzatot a Nemzeti Dohánykereskedelmi Nonprofit Zrt azzal, hogy jelöljön ki üzemeltetőt a dohányboltra. Mivel a határidőig ülést már nem lehetett tartani, így ő levelében megírta, hogy a két élelmiszerboltost (Ez+Az Élelmiszer Vegyesbolt és Nagy Lászlóné) jelöli, mivel a harmadik (Osváth Dénesné) azt nyilatkozta, hogy nem kíván élni a lehetőséggel. Valószínűsíthetően emiatt írta Bodor Mária az ismertetett levelet.

5 5 A képviselő-testület felhatalmazta a polgármester, hogy tudassa a Bodor Máriával, hogy a döntés nem a testület hatásköre. A polgármester elmondta, hogy egyre rosszabb helyzetben van az önkormányzat, emelni kellene a kommunális adót, illetve be kellene vezetni az iparűzési adót is. Sok az üres ingatlan, azok előtt a fű nyírása is egyre többe kerül, legalább annak a fedezetét be kellene szedni. Javasolta azt is a polgármester, hogy a kultúrház bérleti díját is szabályozzák le. A döntési javaslata a következő volt: Csögle község képviselő-testülete felkéri a Jegyzőt, hogy készítse elő az iparűzési adó megállapítására, a kommunális adó felemelésére és a kultúrház bérleti díjára vonatkozó rendelet-tervezetet. Felelős: Kissné Kiss Zsuzsanna jegyző Határidő: szeptember /2013.(VII.10.) képviselő-testületi határozat: Csögle község képviselő-testülete felkéri a Jegyzőt, hogy készítse elő az iparűzési adó megállapítására, a kommunális adó felemelésére és a kultúrház bérleti díjára vonatkozó rendelettervezetet. Felelős: Kissné Kiss Zsuzsanna jegyző Határidő: szeptember 30. Ezt követően a testület zárt ülésen folytatta munkáját: kmf. Osváth Károly Tamás polgármester Kissné Kiss Zsuzsanna jegyző címzetes főjegyző Essesné Erdélyi Judit jegyzőkönyv hitelesítő

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Csögle község képviselő-testületének 2013. április 29-én 19 órától megtartott üléséről.

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Csögle község képviselő-testületének 2013. április 29-én 19 órától megtartott üléséről. Községi Képviselő-testület Csögle Szám: 229-4/2013. JEGYZŐKÖNYV Készült: Csögle község képviselő-testületének 2013. április 29-én 19 órától megtartott üléséről. Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal Csögle

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Csögle község képviselő-testületének 2013. március 18-án 19 órakor megtartott üléséről.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Csögle község képviselő-testületének 2013. március 18-án 19 órakor megtartott üléséről. Községi Képviselő-testület Csögle Szám: 229-3/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Csögle község képviselő-testületének 2013. március 18-án 19 órakor megtartott üléséről. Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Adorjánháza, Csögle, Egeralja községek képviselő-testületei Szám: 989-2/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Adorjánháza, Csögle, Egeralja községek képviselő-testületeinek 2013. október 3-án 17 órától

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Egeralja község képviselő-testületének október 30-án 18 óra 30 perctől megtartott testületi üléséről.

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Egeralja község képviselő-testületének október 30-án 18 óra 30 perctől megtartott testületi üléséről. Község képviselő-testület Egeralja Szám: 231-12/2013. JEGYZŐKÖNYV Készült: Egeralja község képviselő-testületének 2013. október 30-án 18 óra 30 perctől megtartott testületi üléséről. Az ülés helye: Polgármesteri

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 1 Adorjánháza, Csögle, Egeralja községek képviselő-testületei Szám: 989/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Adorjánháza, Csögle, Egeralja községek képviselő-testületeinek 2013. április 29-én 17 óra 30

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v Kunbaracs Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 11. /2015. J e g y z ő k ö n y v Készült: Kunbaracs Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2015.november 19-én (csütörtök) 17: 00 órakor tartott

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Kamond község képviselő-testületének 2013. október 29-én 18 óra 30 perctől megtartott testületi üléséről.

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Kamond község képviselő-testületének 2013. október 29-én 18 óra 30 perctől megtartott testületi üléséről. Község képviselő-testület Kamond Szám: 372-14/2013. JEGYZŐKÖNYV Készült: Kamond község képviselő-testületének 2013. október 29-én 18 óra 30 perctől megtartott testületi üléséről. Az ülés helye: Polgármesteri

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Hort Községi Önkormányzat Képviselő-testületének január 8-án megtartott üléséről.

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Hort Községi Önkormányzat Képviselő-testületének január 8-án megtartott üléséről. JEGYZŐKÖNYV Készült: Hort Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. január 8-án megtartott üléséről. Határozat száma: 1/2015.(I.08.) 2/2015.(I.08.) 3/2015.(I.08.) Tárgya: Hulladékgazdálkodási közszolgáltatási

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v. Készült Vanyola község Önkormányzati Képviselő-testülete 2013. május 27-én 08,00 órakor megtartott nyilvános üléséről.

J e g y z ő k ö n y v. Készült Vanyola község Önkormányzati Képviselő-testülete 2013. május 27-én 08,00 órakor megtartott nyilvános üléséről. Önkormányzati Képviselő-testület V A N Y O L A Szám: 8/2013. J e g y z ő k ö n y v Készült Vanyola község Önkormányzati Képviselő-testülete 2013. május 27-én 08,00 órakor megtartott nyilvános üléséről.

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Hort Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. január 30-án megtartott rendkívüli üléséről. Tárgya:

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Hort Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. január 30-án megtartott rendkívüli üléséről. Tárgya: JEGYZŐKÖNYV Készült: Hort Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. január 30-án megtartott rendkívüli üléséről Határozat száma: 1/2013.(I.30.) Rendelet száma: 1/2013.(I.30.) Tárgya: A 139/2012.(XI.28.)

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v. Készült Vanyola község Önkormányzati Képviselő-testülete 2012. november 29-én 08,00 órakor megtartott nyilvános üléséről.

J e g y z ő k ö n y v. Készült Vanyola község Önkormányzati Képviselő-testülete 2012. november 29-én 08,00 órakor megtartott nyilvános üléséről. Önkormányzati Képviselő-testület V A N Y O L A Szám: 12/2012. J e g y z ő k ö n y v Készült Vanyola község Önkormányzati Képviselő-testülete 2012. november 29-én 08,00 órakor megtartott nyilvános üléséről.

Részletesebben

Milota községi Önkormányzat Képviselőtestülete 2013.december 5-én tartott ülésének: TÁRGY

Milota községi Önkormányzat Képviselőtestülete 2013.december 5-én tartott ülésének: TÁRGY Milota községi Önkormányzat Képviselőtestülete 2013.december 5-én tartott ülésének: a.) jegyzőkönyve, b.) határozata: 71/2013., c.) tárgya TÁRGY 1.) Sonkád és Mikrokörzete Szociális és Gyermekjóléti Alapszolgáltatási

Részletesebben

A L S Ó N E M E S A P Á T I. Község ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 2013. június 28-ai ny i l v á n o s ülésének. j e g y z ő k ö n y v e

A L S Ó N E M E S A P Á T I. Község ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 2013. június 28-ai ny i l v á n o s ülésének. j e g y z ő k ö n y v e A L S Ó N E M E S A P Á T I Község ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2013. június 28-ai ny i l v á n o s ülésének j e g y z ő k ö n y v e Szám: 149-7/2013/ANA. Tartalom: HATÁROZATOK KÓD 60/2013.(VI.28.)

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Somlójenő Községi Önkormányzat Képviselőtestülete 8478. Somlójenő, Petőfi u. 99. Szám: 214-2/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Somlójenő Községi Önkormányzat Képviselőtestületének 2013. február 25-én

Részletesebben

Határozatok: - 41/2013. (IV. 4.) számú határozat: Simon János és Czibere József kérelme a művelődési ház bérlésére vonatkozóan

Határozatok: - 41/2013. (IV. 4.) számú határozat: Simon János és Czibere József kérelme a művelődési ház bérlésére vonatkozóan Monostorpályi Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013.április 4.-én megtartott rendkívüli nyílt ülésének a. napirendje b. könyve c. határozatok:41/2013. (IV. 4.) számú határozat d. rendeletek:

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Hort Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. augusztus 29-én megtartott üléséről

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Hort Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. augusztus 29-én megtartott üléséről JEGYZŐKÖNYV Készült: Hort Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. augusztus 29-én megtartott üléséről Határozat száma: 88/2012.(VIII.29.) 89/2012.(VIII.29.) 90/2012.(VIII.29.) 91/2012.(VIII.29.)

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v J e g y z ő k ö n y v készült a 2013. július 25-én a Városháza tanácskozó termében megtartott üléséről. Jelen vannak: - Zsombok Lajos polgármester, - Jozó Tamás, dr. Kovácsné Füstös Erzsébet, Makarész

Részletesebben

Készült: Adorjánháza község képviselő-testületének 2013. szeptember 16-án 19 órától megtartott képviselő-testületi üléséről.

Készült: Adorjánháza község képviselő-testületének 2013. szeptember 16-án 19 órától megtartott képviselő-testületi üléséről. Községi Képviselő-testület Adorjánháza Szám: 230-9/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Adorjánháza község képviselő-testületének 2013. szeptember 16-án 19 órától megtartott képviselő-testületi üléséről.

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v. KERKABARABÁS község Önkormányzat Képviselő-testülete 2013. február 11-én (hétfő) 17.00 órakor megtartott nyilvános üléséről.

J e g y z ő k ö n y v. KERKABARABÁS község Önkormányzat Képviselő-testülete 2013. február 11-én (hétfő) 17.00 órakor megtartott nyilvános üléséről. J e g y z ő k ö n y v KERKABARABÁS község Önkormányzat Képviselő-testülete 2013. február 11-én (hétfő) 17.00 órakor megtartott nyilvános üléséről. Jelen vannak: Paál István polgármester Berki Zoltán alpolgármester

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V E

J E G Y Z Ő K Ö N Y V E SAJÓBÁBONY VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLET 2013. június 12. napján megtartott rendkívüli, nyílt ülésének J E G Y Z Ő K Ö N Y V E HATÁROZAT száma 130/2013. (VI.12.) önkormányzati határozat 131/2013.

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Karakószörcsök, Kerta községek képviselő-testületei Szám: 371-6/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Karakószörcsök, Kerta községek képviselő-testületeinek 2013. október 3-án 18 óra 30 perctől megtartott

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV Vajta Község Önkormányzat Képviselő-testületének augusztus 26-án 9,00 órai kezdettel tartott nyilvános rendkívüli üléséről

JEGYZŐKÖNYV Vajta Község Önkormányzat Képviselő-testületének augusztus 26-án 9,00 órai kezdettel tartott nyilvános rendkívüli üléséről Ikt.szám: 795-2/2014. JEGYZŐKÖNYV Vajta Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. augusztus 26-án 9,00 órai kezdettel tartott nyilvános rendkívüli üléséről A Képviselő-testülete által meghozott

Részletesebben

FARKASGYEPŰ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE

FARKASGYEPŰ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE FARKASGYEPŰ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Cím: 8582 Farkasgyepű, Petőfi Sándor u. 42. Tel/fax: (89)584-200 e-mail: onkormanyzat@farkasgyepu.hu Szám: 2/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Farkasgyepű

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v. Készült Vanyola Község Önkormányzata Képviselő-testülete április 18-án 15 órakor megtartott nyilvános üléséről.

J e g y z ő k ö n y v. Készült Vanyola Község Önkormányzata Képviselő-testülete április 18-án 15 órakor megtartott nyilvános üléséről. Önkormányzati Képviselő-testület V A N Y O L A Szám: 6/2016. J e g y z ő k ö n y v Készült Vanyola Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2016. április 18-án 15 órakor megtartott nyilvános üléséről.

Részletesebben

Készült: Maglóca Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. június 10-én tartott nyilvános üléséről.

Készült: Maglóca Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. június 10-én tartott nyilvános üléséről. Maglóca Község Képviselő-testülete 2-4/2014/Ny. J e g y z ő k ö n y v Készült: 2014. június 10-én tartott nyilvános üléséről. A képviselő-testületi ülés kezdete: 10 00 óra A képviselő-testületi ülés helye:

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Uraiújfalu Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. február 12-én 18 órakor az Uraiújfalui Közös Önkormányzati Hivatal tanácskozó termében megtartott képviselőtestületi

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Doba Községi Önkormányzat Képviselőtestülete 8482 Doba, Kossuth u. 10. Szám: D- 17 /2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Doba Községi Önkormányzat Képviselőtestületének 2014. január 22 -én 17,30 órai kezdettel

Részletesebben

Készült: Adorjánháza, Csögle, Egeralja, Iszkáz, Kiscsősz, Kispirit községek képviselőtestületeinek J E G Y Z Ő K Ö N Y V

Készült: Adorjánháza, Csögle, Egeralja, Iszkáz, Kiscsősz, Kispirit községek képviselőtestületeinek J E G Y Z Ő K Ö N Y V Adorjánháza, Csögle, Egeralja, Iszkáz, Kiscsősz, Kispirit községek képviselő-testületei Szám: 368-4/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Adorjánháza, Csögle, Egeralja, Iszkáz, Kiscsősz, Kispirit községek

Részletesebben

1./ Az orvosi ügyeleti ellátásra vonatkozó társulási Ferenczy Lajos

1./ Az orvosi ügyeleti ellátásra vonatkozó társulási Ferenczy Lajos ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 8477 KISBERZSENY Szám: 125-24/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Kisberzseny Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. június 27-én (csütörtökön) 10,00 órai kezdettel

Részletesebben

K ü l s ő v a t K ö z s é g Ö n k o r m á n y z a t a. Tel: 89/ ; 20/ Fax.: 89/ J E G Y Z Ő K Ö N Y V

K ü l s ő v a t K ö z s é g Ö n k o r m á n y z a t a. Tel: 89/ ; 20/ Fax.: 89/ J E G Y Z Ő K Ö N Y V K ü l s ő v a t K ö z s é g Ö n k o r m á n y z a t a 9532 K ü l s ő v a t, K o s s u t h u. 7 0. Tel: 89/342-090; 20/418-8690 Fax.: 89/342-090 e-mail: pmkvat@gmail.com Szám: 107-3/2014. J E G Y Z Ő K

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Rakamaz Város Német Nemzetiségi Önkormányzat Testületének április 23. napján megtartott üléséről.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Rakamaz Város Német Nemzetiségi Önkormányzat Testületének április 23. napján megtartott üléséről. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Rakamaz Város Német Nemzetiségi Önkormányzat Testületének 2012. április 23. napján megtartott üléséről. Jelen vannak: Kék János elnök Pózer Tamás elnökhelyettes Bón Ferenc

Részletesebben

Köszönti a testületi ülésen megjelenteket. Megállapítja, hogy a képviselő-testület tagjai közül 4 fő jelen van, az ülés határozatképes, azt megnyitja.

Köszönti a testületi ülésen megjelenteket. Megállapítja, hogy a képviselő-testület tagjai közül 4 fő jelen van, az ülés határozatképes, azt megnyitja. Ügyszám: 11/2-6/2013. JEGYZŐKÖNYV Készült: Öcs község Önkormányzatának Képviselő-testülete 2013. június 13-án 17.30. órakor megtartott rendkívüli üléséről. Ülés helye: Faluház, Öcs Jelen vannak: polgármester

Részletesebben

Készült: Buj község Önkormányzat Képviselőtestületének 2011. május 12-én 14 00 -kor megtartott rendkívüli testületi üléséről.

Készült: Buj község Önkormányzat Képviselőtestületének 2011. május 12-én 14 00 -kor megtartott rendkívüli testületi üléséről. Készült: Buj község Önkormányzat Képviselőtestületének 2011. május 12-én 14 00 -kor megtartott rendkívüli testületi üléséről. tárgysorozata: határozata: 34-36 rendelete: TÁRGYSOROZAT 1. Döntéshozatal közbeszerzésekkel

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Kamond község képviselő-testületének 2013. augusztus 27-én 18 óra 30 perctől megtartott testületi üléséről.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Kamond község képviselő-testületének 2013. augusztus 27-én 18 óra 30 perctől megtartott testületi üléséről. Községi Képviselő-testület Kamond Szám: 372-11/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Kamond község képviselő-testületének 2013. augusztus 27-én 18 óra 30 perctől megtartott testületi üléséről. Az ülés helye:

Részletesebben

Monostorpályi Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. november 24-n megtartott rendkívüli nyílt ülésének

Monostorpályi Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. november 24-n megtartott rendkívüli nyílt ülésének Monostorpályi Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. november 24-n megtartott rendkívüli nyílt ülésének a. napirendje b. jegyzőkönyve c. határozatok: 97-99 /2012. (XI. 24.) számú határozatok.

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Borszörcsök Községi Önkormányzat Képviselőtestülete 8479 Borszörcsök, Petőfi u. 198. Szám: 79/2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Borszörcsök Községi Önkormányzat Képviselőtestületének 2014. január 15

Részletesebben

Csanytelek Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2014. június 27-én (pénteken) du. 13. 00 órai kezdettel megtartott soros nyílt ülésének

Csanytelek Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2014. június 27-én (pénteken) du. 13. 00 órai kezdettel megtartott soros nyílt ülésének 7/2014. Csanytelek Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2014. június 27-én (pénteken) du. 13. 00 órai kezdettel megtartott soros nyílt ülésének Jegyzőkönyve Napirend: A polgármester beszámolója a két

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Decs Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének február 12-én 17 órakor megtartott rendkívüli üléséről

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Decs Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének február 12-én 17 órakor megtartott rendkívüli üléséről Decs Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testülete Decs, Fő utca 23. szám Tel: 74/595-911, Fax: 74/595-910... sz. példány Szám: 404-2/2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V 2014. február 12-én 17 órakor megtartott

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. P Á K A Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. december 30 - án tartott nyílt üléséről

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. P Á K A Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. december 30 - án tartott nyílt üléséről 170/21/2014. Z A L A megye P Á K A Község Önkormányzata J E G Y Z Ő K Ö N Y V P Á K A Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. december 30 - án tartott nyílt üléséről Rendeletek: 14/2014 (XII.31.

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Napirend

Jegyzőkönyv. Napirend Jegyzőkönyv Készült: Szálka Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. március 20-án 16 órakor a Községháza tárgyalótermében megtartott rendkívüli üléséről. Jelen vannak: Pálfi János polgármester,

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Balajt Község Önkormányzatának KÉPVISELŐ-TESTÜLETE e-mail cím: onkormányzat@balajt.hu 82-18/2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Balajt Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. december 17. napján

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V KORONCÓ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐTESTÜLETE 9113 KORONCÓ, RÁKÓCZI U. 48. 1-24 /2010 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Koroncó Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2010. december hó 9 - én 16.30

Részletesebben

KARAKÓSZÖRCSÖK KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐTESTÜLETE. Szám:16/2011. JEGYZŐKÖNYV

KARAKÓSZÖRCSÖK KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐTESTÜLETE. Szám:16/2011. JEGYZŐKÖNYV KARAKÓSZÖRCSÖK KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐTESTÜLETE Szám:16/2011. JEGYZŐKÖNYV Készült: Karakószörcsök Község Önkormányzata Képviselő testülete 2011. február 17. napján 16.30 órai kezdettel megtartott

Részletesebben

Pápateszér Község Önkormányzati Képviselő-testülete JEGYZŐKÖNYV

Pápateszér Község Önkormányzati Képviselő-testülete JEGYZŐKÖNYV JEGYZŐKÖNYV Szám: 1/2013. Készült Pápateszér Község Önkormányzati Képviselő-testülete 2013. január 30-án 18 órai kezdettel megtartott nyilvános üléséről. Az ülés helye: Pápateszér, Petőfi u. 17. Jelen

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v Kunbaracs Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 9. /2015. J e g y z ő k ö n y v Készült: Kunbaracs Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. augusztus 24-én (hétfő) 17: 00 órakor tartott

Részletesebben

Monostorpályi Község Önkormányzat Képviselő-testületének június 21.-én megtartott rendkívüli nyílt ülésének

Monostorpályi Község Önkormányzat Képviselő-testületének június 21.-én megtartott rendkívüli nyílt ülésének Monostorpályi Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. június 21.-én megtartott rendkívüli nyílt ülésének a. napirendje b. jegyzőkönyve c. határozatok:64-67/2013. (VI. 21.) számú határozatok d.

Részletesebben

Csanytelek Község Önkormányzata Képviselő-testülete. Ügyrendi Bizottsága. 2015. április 27.-én (hétfőn) de. 10 órakor megtartott soros nyílt ülésének

Csanytelek Község Önkormányzata Képviselő-testülete. Ügyrendi Bizottsága. 2015. április 27.-én (hétfőn) de. 10 órakor megtartott soros nyílt ülésének 5 5 5 5 5 5 5 5 5 5 5 5 5 5/2015. Csanytelek Község Önkormányzata Képviselő-testülete Ügyrendi Bizottsága 2015. április 27.-én (hétfőn) de. 10 órakor megtartott soros nyílt ülésének Jegyzőkönyve 5 5 5

Részletesebben

Készült: Lovászpatona Község Önkormányzati Képviselő-testülete január 28-án 17,00 órai kezdettel megtartott nyilvános testületi üléséről

Készült: Lovászpatona Község Önkormányzati Képviselő-testülete január 28-án 17,00 órai kezdettel megtartott nyilvános testületi üléséről Lovászpatona Község Önkormányzata Lovászpatona, Kossuth tér 2. Szám: 39-2/2016. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Lovászpatona Község Önkormányzati Képviselő-testülete 2016. január 28-án 17,00 órai kezdettel

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Napirend:

Jegyzőkönyv. Napirend: Jegyzőkönyv Készült: Szálka Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. november 16-án 16 órakor megtartott üléséről Jelen vannak: Pálfi János polgármester, Dr. Sudár Zsolt alpolgármester, Majkut

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v. KOZMADOMBJA község Önkormányzat Képviselő-testülete február 13-án (szerda) 8.30 órakor megtartott nyilvános üléséről.

J e g y z ő k ö n y v. KOZMADOMBJA község Önkormányzat Képviselő-testülete február 13-án (szerda) 8.30 órakor megtartott nyilvános üléséről. J e g y z ő k ö n y v KOZMADOMBJA község Önkormányzat Képviselő-testülete 2013. február 13-án (szerda) 8.30 órakor megtartott nyilvános üléséről. Jelen vannak: Virágh Enikő polgármester Bertalan Gyula

Részletesebben

Monostorpályi Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. december 11-én megtartott rendkívüli nyílt ülésének

Monostorpályi Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. december 11-én megtartott rendkívüli nyílt ülésének Monostorpályi Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. december 11-én megtartott rendkívüli nyílt ülésének a. napirendje b. jegyzőkönyve c. határozatok: 108-112 /2012. (XII. 11.) számú határozatok.

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Kékkút Község Önkormányzata Képviselő-testületének július 12-én 11:00 órakor megtartott nyilvános testületi üléséről.

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Kékkút Község Önkormányzata Képviselő-testületének július 12-én 11:00 órakor megtartott nyilvános testületi üléséről. KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Ikt.szám: 58-6/2013/ÁBR. JEGYZŐKÖNYV Készült: Kékkút Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. július 12-én 11:00 órakor megtartott nyilvános testületi üléséről. Az ülés helye:

Részletesebben

FARKASGYEPŰ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE

FARKASGYEPŰ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE FARKASGYEPŰ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Cím: 8582 Farkasgyepű, Petőfi Sándor u. 42. Tel/fax: (89)584-200 e-mail: onkormanyzat@farkasgyepu.hu Szám:29/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Farkasgyepű

Részletesebben

HATÁROZATOK ALSÓNEMESAPÁTI 66/2013.(VIII.09.) határozat a Védőnői Szolgálatot Fenntartó Egészségügyi Társulás megszüntetése

HATÁROZATOK ALSÓNEMESAPÁTI 66/2013.(VIII.09.) határozat a Védőnői Szolgálatot Fenntartó Egészségügyi Társulás megszüntetése A L S Ó N E M E S A P Á T I és N E ME S A P Á T I Községek ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐ-TESTÜLETEINEK 2013. augusztus 9-ei együttes ny i l v á n o s ülésének j e g y z ő k ö n y v e Szám: 151-2/2013/ANA. Tartalom:

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Győrfiné Papp Judit polgármester szavasára teszi az 1. napirendi pont levételét a testületi ülésről.

Jegyzőkönyv. Győrfiné Papp Judit polgármester szavasára teszi az 1. napirendi pont levételét a testületi ülésről. - 244 - Jegyzőkönyv Készült: Jármi Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. október 2-án megtartott nyilvános üléséről. Az ülés helye: Jármi Község Önkormányzata képviselő-testületének hivatali

Részletesebben

Rimóc Község Önkormányzat. Képviselő-testületi ülésének

Rimóc Község Önkormányzat. Képviselő-testületi ülésének Rimóc Község Önkormányzat Képviselő-testületi ülésének J e g y z ő k ö n y v e ( 2015. március 26.) 1 Jegyzőkönyv Készült: Rimóc Községi Önkormányzat 2015. március 26-án 18.00 órakor megtartott üléséről.

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült Ráckeresztúr Község Önkormányzat Képviselő-testületének. 2015. 03. 23-án megtartott testületi üléséről.

JEGYZŐKÖNYV. Készült Ráckeresztúr Község Önkormányzat Képviselő-testületének. 2015. 03. 23-án megtartott testületi üléséről. Szám:600/4/2015. 4. JEGYZŐKÖNYV Készült 2015. 03. 23-án megtartott testületi üléséről. Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal Nagyterme Az ülés kezdési időpontja: 16:00 óra Jelenlévők: Dr. Szentes-Mabda

Részletesebben

Kunadacs Községi Önkormányzat Képviselő-testületének március 7-én megtartott rendkívüli üléséről felvett J E G Y Z Ő K Ö N Y V E

Kunadacs Községi Önkormányzat Képviselő-testületének március 7-én megtartott rendkívüli üléséről felvett J E G Y Z Ő K Ö N Y V E Kunadacs Községi Önkormányzat Képviselő-testülete 6097. Kunadacs Rákóczi u. 2. Telefon: 76/558-131 Fax: 76/422-057 E-mail: kunadacs.ph@tanet.hu 47-5/2016. Kunadacs Községi Önkormányzat Képviselő-testületének

Részletesebben

Készült: Tárnokréti Község Önkormányzata Képviselő-testületének október 21-én tartott nyilvános alakuló üléséről.

Készült: Tárnokréti Község Önkormányzata Képviselő-testületének október 21-én tartott nyilvános alakuló üléséről. Tárnokréti Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 3-7/2014 J e g y z ő k ö n y v Készült: 2014. október 21-én tartott nyilvános alakuló üléséről. A képviselő-testületi ülés kezdete: 18 30 óra A képviselő-testületi

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Hort Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. november 13-én megtartott rendkívüli üléséről

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Hort Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. november 13-én megtartott rendkívüli üléséről JEGYZŐKÖNYV Készült: Hort Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. november 13-én megtartott rendkívüli üléséről Határozat Tárgya: száma: 142/2013. (XI.13.) Pályázat mikrobusz vásárlására 143/2013.

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Rakamaz Város Önkormányzata Városgazdálkodási Bizottságának szeptember 15. napján megtartott üléséről.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Rakamaz Város Önkormányzata Városgazdálkodási Bizottságának szeptember 15. napján megtartott üléséről. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: a 2008. szeptember 15. napján megtartott üléséről. Jelen vannak: Héri Viktor a bizottság elnöke, Bodnár János, Tóth István bizottság tagok, Palsics János bizottsági tag a

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV január 27-én megtartott. Készült

JEGYZŐKÖNYV január 27-én megtartott. Készült JEGYZŐKÖNYV Készült FELSŐNÁNA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETE, KÉTY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETE, MURGA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETE, ÉS ZOMBA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETE

Részletesebben

á p r i l i s én. m e g t a r t o t t r e n d k í v ü l i ü l é s é r ő l

á p r i l i s én. m e g t a r t o t t r e n d k í v ü l i ü l é s é r ő l Nagydorog Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete 7044 Nagydorog Kossuth L. u. 81. Tel.: 75/ 532-019, Fax: 332-047 e-mail: nagydorogonk@axelero.net J E G Y Z Ő K Ö N Y V N A G Y D O R O G N A G

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV Cece Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. augusztus 1-jén 8,00 órai kezdettel tartott rendkívüli üléséről

JEGYZŐKÖNYV Cece Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. augusztus 1-jén 8,00 órai kezdettel tartott rendkívüli üléséről Ikt.szám: 1949-1/2014. JEGYZŐKÖNYV Cece Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. augusztus 1-jén 8,00 órai kezdettel tartott rendkívüli üléséről A Képviselő-testülete által meghozott határozat

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Hort Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. július 29-én megtartott rendkívüli üléséről

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Hort Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. július 29-én megtartott rendkívüli üléséről JEGYZŐKÖNYV Készült: Hort Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. július 29-én megtartott rendkívüli üléséről Határozat száma: 127/2011.(VII.29.) 128/2011.(VII.29.) 129/2011.(VII.29.) 130/2011.(VII.29.)

Részletesebben

Készült: Tárnokréti Község Önkormányzata Képviselő-testületének szeptember 12-én tartott nyilvános üléséről.

Készült: Tárnokréti Község Önkormányzata Képviselő-testületének szeptember 12-én tartott nyilvános üléséről. Tárnokréti Község Képviselő-testülete 3-5/2013./NY. J e g y z ő k ö n y v Készült: 2013. szeptember 12-én tartott nyilvános üléséről. A képviselő-testületi ülés kezdete: 19 00 óra A képviselő-testületi

Részletesebben

Monostorpályi Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. február 20.-án megtartott rendkívüli nyílt ülésének

Monostorpályi Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. február 20.-án megtartott rendkívüli nyílt ülésének Monostorpályi Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. február 20.-án megtartott rendkívüli nyílt ülésének a. napirendje b. jegyzőkönyve c. határozatok: 16-17 /2012. (II. 20.) számú határozatok.

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Somlójenő Községi Önkormányzat Képviselőtestülete 8478 Somlójenő, Petőfi u. 99. Szám: 214-8/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Somlójenő Községi Önkormányzat Képviselőtestületének 2013. június 26-án

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Készült: Szakáld Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2014. augusztus 06. napján megtartott ülésén.

Jegyzőkönyv. Készült: Szakáld Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2014. augusztus 06. napján megtartott ülésén. Szakáld Község Önkormányzata Képviselő-testülete 3596 Szakáld, Aradi út. 4. Jegyzőkönyv Készült: Szakáld Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2014. augusztus 06. napján megtartott ülésén. Jelen vannak:

Részletesebben

11/2012. sz. J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Bursa Hungarica ösztöndíjrendszerhez csatlakozásról

11/2012. sz. J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Bursa Hungarica ösztöndíjrendszerhez csatlakozásról Kálló Község Önkormányzatának Képviselő- testülete Erdőtarcsa Község Önkormányzatának Képviselő- testülete 11/2012. sz. J E G Y Z Ő K Ö N Y V T a r t a l m a z z a : 45/2012. (X.24.) számú kállói képviselő-

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Salföld Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. február 14 -i rendkívüli nyilvános ülésén.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Salföld Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. február 14 -i rendkívüli nyilvános ülésén. 1 SALFÖLD KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 8256 Salföld, Kossuth u. 27. Ikt.szám: 243-4 /2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Salföld Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. február 14

Részletesebben

Készült: Maglóca Község Önkormányzata Képviselő-testületének május 9-én tartott nyilvános üléséről.

Készült: Maglóca Község Önkormányzata Képviselő-testületének május 9-én tartott nyilvános üléséről. Maglóca Község Képviselő-testülete 2-4/2013/Ny. J e g y z ő k ö n y v Készült: 2013. május 9-én tartott nyilvános üléséről. A képviselő-testületi ülés kezdete: 14 00 óra A képviselő-testületi ülés helye:

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV KISTELEK KÉPVISELŐTESTÜLETE 2013. október 03. NAPJÁN MEGTARTOTT 17. SZÁMÚ NYÍLT ÜLÉSÉRŐL

JEGYZŐKÖNYV KISTELEK KÉPVISELŐTESTÜLETE 2013. október 03. NAPJÁN MEGTARTOTT 17. SZÁMÚ NYÍLT ÜLÉSÉRŐL JEGYZŐKÖNYV KISTELEK KÉPVISELŐTESTÜLETE 2013. október 03. NAPJÁN MEGTARTOTT 17. SZÁMÚ NYÍLT ÜLÉSÉRŐL TARTALOMJEGYZÉK Kistelek Képviselő-testület 2013. október 03-án tartott nyílt ülésének határozatairól

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v Szám: 106/2014. J e g y z ő k ö n y v Készült: Vinár Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014.február 11-én 17.00 órai kezdettel megtartott nyilvános képviselő-testületi üléséről. Az ülés helye:

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Győrig Zoltán alpolgármester Asbóth Nándor, Németh Dávid, Szabó László képviselők

JEGYZŐKÖNYV. Győrig Zoltán alpolgármester Asbóth Nándor, Németh Dávid, Szabó László képviselők Rábcakapi Község Önkormányzati Képviselő-testülete 9165 Rábcakapi, Fő utca 88. Szám: R.104-1/2016.NY. JEGYZŐKÖNYV Készült: Rábcakapi Község Önkormányzati Képviselő-testületének 2016. január 28-án 15,00

Részletesebben

NAPIRENDI PONTOK: 2. Napelemes rendszer kialakítása pályázati konstrukcióra pályázatírási szerződés megkötése (szóbeli előterjesztés)

NAPIRENDI PONTOK: 2. Napelemes rendszer kialakítása pályázati konstrukcióra pályázatírási szerződés megkötése (szóbeli előterjesztés) Monostorpályi Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. január 18.-án megtartott rendkívüli nyílt ülésének a. napirendje b. jegyzőkönyve c. határozatok:1-3/2013. (I. 18.) számú határozatok d. rendeletek:

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Mikekarácsonyfa. Községi Önkormányzat Képviselőtestülete év április hó 18. napján. megtartott nyilvános üléséről

JEGYZŐKÖNYV. Mikekarácsonyfa. Községi Önkormányzat Képviselőtestülete év április hó 18. napján. megtartott nyilvános üléséről JEGYZŐKÖNYV Mikekarácsonyfa Községi Önkormányzat Képviselőtestülete 2016. év április hó 18. napján megtartott nyilvános üléséről Határozatok: Sorszáma Kódja 11/2016.(IV.18.) Rendeletek: Sorszáma (kihirdetés

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Decs Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. április 2-án 18,30 órakor megtartott rendkívüli nyílt üléséről

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Decs Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. április 2-án 18,30 órakor megtartott rendkívüli nyílt üléséről Decs Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testülete Decs, Fő utca 23. szám Tel: 74/595-915, Fax: 74/595-910 1. sz. példány Szám: 179-9/2015. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Decs Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének

Részletesebben

A polgármester köszönti a megjelenteket. Megállapítja, hogy az 5 fős testület 4 tagja jelen van, az ülés határozatképes, azt megnyitja.

A polgármester köszönti a megjelenteket. Megállapítja, hogy az 5 fős testület 4 tagja jelen van, az ülés határozatképes, azt megnyitja. J e g y z ő k ö n y v Készült: Beleg Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. október 12.-én, a Községházán 13.00 órai kezdettel megtartott, telefon útján összehívott soron kívüli nyilvános üléséről.

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV NAPIREND ELŐTT NAPIRENDI JAVASLAT. 1.) Javaslat a évi nyári gyermekétkeztetési pályázat benyújtására

JEGYZŐKÖNYV NAPIREND ELŐTT NAPIRENDI JAVASLAT. 1.) Javaslat a évi nyári gyermekétkeztetési pályázat benyújtására JEGYZŐKÖNYV Készült: Vilonya Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. május 6-án 9 óra 15 perces kezdettel a Berhidai Közös Önkormányzati Hivatal emeleti tanácstermében megtartott rendkívüli üléséről.

Részletesebben

TISZASAS KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT K É P V I S E L Ő T E S T Ü L E T E 2011. OKTÓBER 6-ÁN. megtartott. rendkívüli ülésének J E G Y Z Ő K Ö N Y V E

TISZASAS KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT K É P V I S E L Ő T E S T Ü L E T E 2011. OKTÓBER 6-ÁN. megtartott. rendkívüli ülésének J E G Y Z Ő K Ö N Y V E TISZASAS KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT K É P V I S E L Ő T E S T Ü L E T E 2011. OKTÓBER 6-ÁN megtartott rendkívüli ülésének J E G Y Z Ő K Ö N Y V E Tartalom: 56/2011. (X.06.) számú képviselő-testületi határozat

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Pördefölde Községi Önkormányzat Képviselő-testületének október 31-én megtartott nyílt ülésről

Jegyzőkönyv. Pördefölde Községi Önkormányzat Képviselő-testületének október 31-én megtartott nyílt ülésről 64/13/2013 Zala Megye Pördefölde Jegyzőkönyv Pördefölde Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. október 31-én megtartott nyílt ülésről Határozatok: 87/2013.(X.31.) kt. határozat 88/2013.(X.31.)

Részletesebben

Bazsi Község Önkormányzata Képviselő-testülete 8352 Bazsi, Fő u. 91. Tel/Fax: 87/ J E G Y Z Ő K Ö N Y V

Bazsi Község Önkormányzata Képviselő-testülete 8352 Bazsi, Fő u. 91. Tel/Fax: 87/ J E G Y Z Ő K Ö N Y V Szám: 40-32/2010. 1. Bazsi Község Önkormányzata Képviselő-testülete 8352 Bazsi, Fő u. 91. Tel/Fax: 87/352-201 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2010. április 21-én 18,05 órakor megtartott nyilvános üléséről.

Részletesebben

Vaszar- Gecse Községek Körjegyzőjétől 8542 Vaszar, Fő u. 29. Tel., fax: 89/ Szám: 22- /2011. Ügyintéző: Pfilfné Bagics Judit körjegyző

Vaszar- Gecse Községek Körjegyzőjétől 8542 Vaszar, Fő u. 29. Tel., fax: 89/ Szám: 22- /2011. Ügyintéző: Pfilfné Bagics Judit körjegyző Vaszar- Gecse Községek Körjegyzőjétől 8542 Vaszar, Fő u. 29. Tel., fax: 89/579-200 Szám: 22- /2011. Ügyintéző: Pfilfné Bagics Judit körjegyző JEGYZŐKÖNYV Készült: Vaszar és Gecse Községek Önkormányzata

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Szántóné Pesti Amália jkv. Szilvai Renáta gazdálkodási ügyintéző

JEGYZŐKÖNYV. Szántóné Pesti Amália jkv. Szilvai Renáta gazdálkodási ügyintéző JEGYZŐKÖNYV Készült: Balatonszemes és Balatonőszöd Községi Önkormányzatok Képviselő-testületeinek 2011. szeptember 19-én 14.00 órakor kezdődő a Balatonszemesi Községházának tanácskozó termében közösen

Részletesebben

T Á R G Y S O R O Z A T A

T Á R G Y S O R O Z A T A NYÍRGELSE KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ- TESTÜLET 2015. április 30-án megtartott testületi ülésének a) jegyzőkönyve b) határozata c) előterjesztése d) tárgysorozata T Á R G Y S O R O Z A T A Napirendi

Részletesebben

b./ Tanácskozási joggal résztvevők:

b./ Tanácskozási joggal résztvevők: Lovászpatona Község Önkormányzata Lovászpatona, Kossuth tér 2. Szám: 32-2/2015. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Lovászpatona Község Önkormányzati Képviselő-testülete 2015. február 12-én 18,00 órai kezdettel

Részletesebben

Polgármesteri Hivatal 9082 Nyúl, Kossuth L. u. 46. Szám: 14-25/2008. J E G Y Z Ő K Ö N Y V

Polgármesteri Hivatal 9082 Nyúl, Kossuth L. u. 46. Szám: 14-25/2008. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Polgármesteri Hivatal 9082 Nyúl, Kossuth L. u. 46. Szám: 14-25/2008. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2008. december 12-én megtartott rendkívüli üléséről. Jelen vannak: polgármester Lengyel István alpolgármester

Részletesebben

Monostorpályi Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. január 14-én megtartott rendkívüli nyílt ülésének

Monostorpályi Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. január 14-én megtartott rendkívüli nyílt ülésének Monostorpályi Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. január 14-én megtartott rendkívüli nyílt ülésének a. napirendje b. jegyzőkönyve c. határozatok: 1-3/2015. (I. 14.) számú határozatok. d. rendeletek:-

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Isztiméri Német Kisebbségi Önkormányzat 2012. január 30-án 15 órakor megtartott üléséről. Napirend előtti esemény

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Isztiméri Német Kisebbségi Önkormányzat 2012. január 30-án 15 órakor megtartott üléséről. Napirend előtti esemény J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Isztiméri Német Kisebbségi Önkormányzat 2012. január 30-án 15 órakor megtartott üléséről. Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal Isztimér, Köztársaság u. 77 Jelen vannak: Gerstmár

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Készült: Csönge Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 2015.január 16.napján 17 órakor megtartott nyilvános testületi üléséről.

Jegyzőkönyv. Készült: Csönge Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 2015.január 16.napján 17 órakor megtartott nyilvános testületi üléséről. Jegyzőkönyv Készült: Csönge Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 2015.január 16.napján 17 órakor megtartott nyilvános testületi üléséről. Az ülés helye: Csönge Község Önkormányzata hivatalos helyiségében

Részletesebben

A L S Ó N E M E S A P Á T I. Község ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 2013. augusztus 9-ei ny i l v á n o s ülésének. j e g y z ő k ö n y v e

A L S Ó N E M E S A P Á T I. Község ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 2013. augusztus 9-ei ny i l v á n o s ülésének. j e g y z ő k ö n y v e A L S Ó N E M E S A P Á T I Község ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2013. augusztus 9-ei ny i l v á n o s ülésének j e g y z ő k ö n y v e Szám: 149-7/2013/ANA. Tartalom: HATÁROZATOK KÓD 60/2013.(VIII.09.)

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Hort Községi Önkormányzat Képviselő-testületének október 22-én megtartott alakuló üléséről.

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Hort Községi Önkormányzat Képviselő-testületének október 22-én megtartott alakuló üléséről. JEGYZŐKÖNYV Készült: Hort Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. október 22-én megtartott alakuló üléséről. Határozat száma: Tárgya: 112/2014.( X.22.) Szavazatszámláló Bizottság választása titkos

Részletesebben

Nógrádmegyer Községi Önkormányzat. Képviselő-testületi ülésének

Nógrádmegyer Községi Önkormányzat. Képviselő-testületi ülésének Nógrádmegyer Községi Önkormányzat Képviselő-testületi ülésének J e g y z ő k ö n y v e ( 2015. április 29.) 1 Jegyzőkönyv Készült: Nógrádmegyer Községi Önkormányzat 2015. április 29-én 13.00 órakor megtartott

Részletesebben

Cím: 8445 Városlőd, Templom tér 4., Tel/fax: (88) 240-003 E-mail: varoslod@invitel.hu

Cím: 8445 Városlőd, Templom tér 4., Tel/fax: (88) 240-003 E-mail: varoslod@invitel.hu V Á R O S L Ő D K Ö Z S É G Ö N K O R M Á N Y Z A T K É P V I S E L Ő - T E S T Ü L E T E Cím: 8445 Városlőd, Templom tér 4., Tel/fax: (88) 240-003 E-mail: varoslod@invitel.hu Szám: 19/2013. J E G Y Z

Részletesebben

Jegyzőkönyv. 3./ Szekszárd és Térsége Önkormányzati Társulás Társulási Megállapodás megtárgyalása

Jegyzőkönyv. 3./ Szekszárd és Térsége Önkormányzati Társulás Társulási Megállapodás megtárgyalása Jegyzőkönyv Készült: Szálka Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. március 13-án 16 órakor a Községháza tárgyaló termében megtartott rendkívüli üléséről. Jelen vannak: Pálfi János polgármester,

Részletesebben

Pápateszér Község Önkormányzati Képviselő-testülete JEGYZŐKÖNYV

Pápateszér Község Önkormányzati Képviselő-testülete JEGYZŐKÖNYV JEGYZŐKÖNYV Szám: 14/2012. Készült Pápateszér Község Önkormányzati Képviselő-testülete 2012. november 28-án 19 órai kezdettel megtartott nyilvános üléséről. Az ülés helye: Pápateszér, Petőfi u. 17. Jelen

Részletesebben

KAPOSVÁR MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK JOGI, ÜGYRENDI ÉS ÖSSZEFÉRHETETLENSÉGI BIZOTTSÁGA JEGYZŐKÖNYV

KAPOSVÁR MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK JOGI, ÜGYRENDI ÉS ÖSSZEFÉRHETETLENSÉGI BIZOTTSÁGA JEGYZŐKÖNYV KAPOSVÁR MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK JOGI, ÜGYRENDI ÉS ÖSSZEFÉRHETETLENSÉGI BIZOTTSÁGA JEGYZŐKÖNYV amely készült Kaposvár Megyei Jogú Város Közgyűlése Jogi, Ügyrendi és Összeférhetetlenségi Bizottsága

Részletesebben

RÁCKERESZTÚR KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT 2465 Ráckeresztúr, Hősök tere 20. Tel: 06\25-517-902; Fax: 06\25-517-901 E-mail: racker.ph@rackeresztur.

RÁCKERESZTÚR KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT 2465 Ráckeresztúr, Hősök tere 20. Tel: 06\25-517-902; Fax: 06\25-517-901 E-mail: racker.ph@rackeresztur. Szám: 600/14/2015. RÁCKERESZTÚR KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT 2465 Ráckeresztúr, Hősök tere 20. Tel: 06\25-517-902; Fax: 06\25-517-901 E-mail: racker.ph@rackeresztur.hu JEGYZŐKÖNYV 2015. július 22. napján 18:00

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 8496. NAGYPIRIT Szám: 237-6/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Nagypirit Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 2013. június 20-án (csütörtökön) 10,00 órai kezdettel

Részletesebben