J E G Y Z Ő K Ö N Y V

Save this PDF as:
 WORD  PNG  TXT  JPG

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "J E G Y Z Ő K Ö N Y V"

Átírás

1 Békéscsaba Megyei Jogú Város Cigány Kisebbségi Önkormányzata 5600 Békéscsaba, Szabadság tér Ikt.sz.: /2008. J E G Y Z Ő K Ö N Y V (Tekintettel az ülés hangfelvételen történt rögzítésére, a jegyzőkönyv csak a tanácskozás rövid lényegét, és a hozott határozatok szó szerinti szövegét tartalmazza.) Készült: Helye: július 9-én órától megtartott nyílt ülésén. Békéscsaba, Szabadság tér a Cigány Kisebbségi Önkormányzat székhelyén, a III. emeleti irodában. Jelen vannak: Nagy Ferenc elnök Kovács Tibor elnökhelyettes Farkas Róbertné képviselő Kovács Erzsébet képviselő Nagy József képviselő Meghívottként jelen van: Békéscsaba Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala részéről: Továbbá: Dr. Bacsáné Kutyej Bozsena nemzetiségi referens Herczegfalvi Gáborné pénzügyi ügyintéző Kesjár Ilona jegyzőkönyvvezető Nagy Ferenc elnök: Köszöntötte az ülésen megjelenteket. Megállapította, hogy 5 képviselő jelen van, így határozatképesek. Kérte a képviselőket fogadják el a mai ülésről készülő jegyzőkönyv aláírójának: Nagy Ferenc elnököt, a jegyzőkönyv hitelesítőjének: Farkas Róbertné képviselőt, és a jegyzőkönyv vezetőjének: Kesjár Ilona kisebbségi ügyintézőt. A képviselők a jegyzőkönyv aláírójának, hitelesítőjének, és vezetőjének a felsorolt személyeket 5 igen szavazattal elfogadták. Kérte a képviselőket, amennyiben a nyílt ülés napirendi pontjait elfogadják, szavazzanak. A képviselők 5 igen szavazattal az ülés napirendi pontjait elfogadták a következőképpen:

2 N A P I R E N D : 1./ Gasztronómiai Nap megrendezésével kapcsolatos megbeszélés Előadó: Kovács Erzsébet képviselő 2./ Bejelentések Napirend tágya: Gasztronómiai Nap megrendezésével kapcsolatos megbeszélés Kovács Erzsébet képviselő: Elmondta a képviselő asszony, hogy az idei évben is szándékukban áll az immár hagyományosnak mondható Gasztronómiai Nap megrendezése. A rendezvény helyszíne a FEK Étterem lesz, időpontja: szeptember 12. péntek. Javasolta, hogy a rendezvényre a Cigány Kisebbségi Önkormányzat költségvetéséből különítsenek el ,- Ft-ot. A rendezvényt közösen rendezik meg a Cigánylakosok Egyesületével, akik szintén támogatásukat biztosították a rendezvényhez. Nagy Ferenc elnök: Kérte a képviselőket, amennyiben a Gasztronómiai Nap megrendezésével, és a ,- Ft költség elkülönítésével egyetértenek, szavazzanak. A képviselők 4 igen, 1 nem szavazattal a következő határozatot hozták: 47/2008. (VII.09.) Cigány Kisebbségi Önkormányzat sz. úgy határozott, hogy szeptember 12-én a FEK Étteremben megrendezik a Gasztronómiai Napot közösen a Cigánylakosok Egyesületével, mely program célja a hagyományápolás, kultúra és főzési szokások megismertetése és megtartása. A rendezvény költségeire a kisebbségi önkormányzat saját költségvetéséből elkülönít: ,- Ft-ot. Felelős: Kovács Erzsébet képviselő Elszámolási határidő: szeptember 30. Forrás: évi költségvetésük

3 Napirend tárgya: B e j e l e n t é s e k Kovács Tibor elnökhelyettes: Tájékoztatásul elmondta, hogy érkezett egy levél BMJV Polgármesteri Hivatala Oktatási, Közművelődési és Sport Osztályától, melyben Békéscsaba Megyei Jogú Város települési közoktatási esélyegyenlőségi intézkedési tervéről kérték a kisebbségi önkormányzat vélemény nyilvánítását. A kapott anyagot áttekintette Kovács Erzsébet képviselő és jómaga is, mely alapján elküldték véleményüket, mivel igen sürgősen várták a választ. A levél a jegyzőkönyv részét képezi, melyet a képviselők az ülésen megismertek mindannyian. Nagy Ferenc elnök: Kérte a képviselőket, hogy amennyiben a levél tartalmával egyetértenek, úgy azt utólagosan határozatban fogadják el. 48/2008. (VII.09.) Cigány Kisebbségi Önkormányzat sz. elfogadta BMJV Polgármesteri Hivatala Oktatási, Közművelődési és Sport Osztályáról érkezett levélre megírt vélemény nyilvánítást, melyben Békéscsaba Megyei Jogú Város települési közoktatási esélyegyenlőségi intézkedési tervéről kérték a kisebbségi önkormányzat vélemény nyilvánítását. Felelős: Kovács Tibor elnökhelyettes Nagy József képviselő: Beszámolt a jelenlévőknek a Békés Megyei Igazságügyi Hivatal Jogi Segítségnyújtó tájékoztatóján hallottakról. Kovács Erzsébet képviselő: Javasolta, hogy a Jogi Segítségnyújtó Szolgálat dolgozóit fel kellene kérni, hogy a Cigány Kisebbségi Önkormányzat irodájának fogadóóráin alkalmanként vegyenek részt, és ezáltal a cigányság megismerné a szolgálat munkáját, valamint tanácsokat kérhetnének saját problémáik megoldására. Nagy Ferenc elnök: Tájékoztatásul elmondta, hogy lehetőség van, igen kedvező áron cigány hagyományos ruhák vásárlására, amit a táncosok részére megvásárolhatnának.

4 Kérte a képviselőket, hogy hatalmazzák fel 5 szoknya + kötő megvásárlására. Egy szoknya + kötő ,- Ft-ba kerül. 49/2008. (VII.09.) Cigány Kisebbségi Önkormányzat sz. felhatalmazza Nagy Ferenc elnököt, hogy cigány hagyományápolás, kultúra megőrzése céljából, a táncos kislányok részére 5 db szoknya + kötőt vásároljon, utólagos elszámolással. Egy garnitúra ,- Ft-ba kerül. Elszámolási határidő: szeptember 30. Herczegfalvi Gáborné pénzügyi ügyintéző: Tájékoztatta a képviselőket, hogy átutalási megbízás nyomtatványt vásárolt, melynek költsége: 470,- Ft. Nagy Ferenc elnök: Kérte a képviselőket, amennyiben a felmerült költség kifizetésével egyetértenek, szavazzanak. 50/2008. (VII.09.) Cigány Kisebbségi Önkormányzat sz. elfogadta átutalási megbízás nyomtatvány vásárlása kapcsán felmerült 470,- Ft költség kifizetését. Herczegfalvi Gáborné pénzügyi ügyintéző: Tájékoztatta a képviselőket, hogy a Kábel Internet költsége június hónapban: 5.900,- Ft volt.

5 Nagy Ferenc elnök: Kérte a képviselőket, amennyiben a felmerült költség kifizetésével egyetértenek, szavazzanak. 51/2008. (VII.09.) Cigány Kisebbségi Önkormányzat sz. elfogadta a június hónapban Kábel Internet használat kapcsán felmerült: 5.900,- Ft költség kifizetését. Nagy Ferenc elnök: Kérte a képviselőket, hogy határozatban fogadják el Nagy Ferenc elnök részére 1.250,- Ft saját gépkocsi használat kifizetését. A költség a Mezőberényben megrendezett Cigány Majálison való részvétel kapcsán merült fel. 52/2008. (VII.09.) Cigány Kisebbségi Önkormányzat sz. elfogadta Nagy Ferenc elnök részére 1.250,- Ft saját gépkocsi használati díj kifizetését. A költség a Mezőberényben megrendezett Cigány Majálison való részvétel kapcsán merült fel. Nagy Ferenc elnök: Tájékoztatta a képviselőket, hogy a cigány gyermekek részére szervezett tábor elszámolása megtörtént. Emlékeztette a képviselőket, hogy a 37/2008. (V.13.) sz. határozatban elkülönítettek ,- Ft-ot a felmerülő költségekre, de az elszámolás alapján a tábor bekerülési költsége összesen: ,- Ft volt.

6 Kérte a képviselőket, amennyiben a felmerülő költség kifizetésével egyetértenek, szavazzanak. 53/2008. (VII.09.) Cigány Kisebbségi Önkormányzat sz. - hivatkozva a 37/2008. (V.13.) sz. határozatra, melyben elkülönítettek ,- Ft-ot a felmerülő költségekre a cigány gyermekek részére szervezett nyári tábor elszámolását elfogadta. A tábor tényleges költsége, az elszámolás alapján: ,- Ft volt. Nagy Ferenc elnök: Kérte a képviselőket, hogy határozatban fogadják el az irodában lévő, vezetékes telefon használata kapcsán felmerült: 7.032,- Ft telefonköltség kifizetését. 54/2008. (VII.09.) Cigány Kisebbségi Önkormányzat sz. elfogadta az irodában lévő, vezetékes telefon használata kapcsán felmerült: 7.032,- Ft telefonköltség kifizetését. Nagy Ferenc elnök: A nyílt ülést órakor bezárta.

7 K.m.f Nagy Ferenc elnök Farkas Róbertné jkv.hitelesítő Kesjár Ilona jkv.vezető

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Békéscsaba Megyei Jogú Város Cigány Kisebbségi Önkormányzata 5600 Békéscsaba, Szabadság tér 11-17. Ikt.sz.: /2009. J E G Y Z Ő K Ö N Y V (Tekintettel az ülés hangfelvételen történt rögzítésére, a jegyzőkönyv

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Békéscsaba Megyei Jogú Város Cigány Kisebbségi Önkormányzata 5600 Békéscsaba, Szabadság tér 11-17. Ikt.sz.: /2008. J E G Y Z Ő K Ö N Y V (Tekintettel az ülés hangfelvételen történt rögzítésére, a jegyzőkönyv

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Békéscsaba Megyei Jogú Város Cigány Kisebbségi Önkormányzata 5600 Békéscsaba, Szabadság tér 11-17. Ikt.sz.: /2008. J E G Y Z Ő K Ö N Y V (Tekintettel az ülés hangfelvételen történt rögzítésére, a jegyzőkönyv

Részletesebben

Békéscsaba, Szabadság tér 11-17. a Cigány Kisebbségi Önkormányzat székhelyén, a III. emeleti irodában.

Békéscsaba, Szabadság tér 11-17. a Cigány Kisebbségi Önkormányzat székhelyén, a III. emeleti irodában. Békéscsaba Megyei Jogú Város Cigány Kisebbségi Önkormányzata 5600 Békéscsaba, Szabadság tér 11-17. Ikt.sz.: /2008. J E G Y Z Ő K Ö N Y V (Tekintettel az ülés hangfelvételen történt rögzítésére, a jegyzőkönyv

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Békéscsaba Megyei Jogú Város Román Kisebbségi Önkormányzata 5600 Békéscsaba, Szabadság tér 11-17. Ikt.sz.: /2009. J E G Y Z Ő K Ö N Y V /Tekintettel az ülés hangfelvételen történt rögzítésére, a jegyzőkönyv

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Békéscsaba Megyei Jogú Város Lengyel Nemzetiségi Önkormányzata 5600 Békéscsaba, Szabadság tér 11-17. Ikt.sz.:./2008. J E G Y Z Ő K Ö N Y V (Tekintettel az ülés hangfelvételen történt rögzítésére, a jegyzőkönyv

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Békéscsaba Megyei Jogú Város Lengyel Nemzetiségi Önkormányzata 5600 Békéscsaba, Szabadság tér 11-17. Ikt.sz.:./2008. J E G Y Z Ő K Ö N Y V (Tekintettel az ülés hangfelvételen történt rögzítésére, a jegyzőkönyv

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Békéscsaba Megyei Jogú Város Román Kisebbségi Önkormányzata 5600 Békéscsaba, Szabadság tér 11-17. Ikt.sz.: /2008. J E G Y Z Ő K Ö N Y V /Tekintettel az ülés hangfelvételen történt rögzítésére, a jegyzőkönyv

Részletesebben

2008. november 12-én órától megtartott nyílt ülésén. Dr. Bacsáné Kutyej Bozsena nemzetiségi referens. Kesjár Ilona jegyzőkönyvvezető

2008. november 12-én órától megtartott nyílt ülésén. Dr. Bacsáné Kutyej Bozsena nemzetiségi referens. Kesjár Ilona jegyzőkönyvvezető Békéscsaba Megyei Jogú Város Szlovák Kisebbségi Önkormányzata 5600 Békéscsaba, Szabadság tér 11-17. Ikt.sz.:./2008. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Helye: 2008. november 12-én 15. 05 órától megtartott nyílt

Részletesebben

J E G Y Z İ K Ö N Y V

J E G Y Z İ K Ö N Y V Békéscsaba Megyei Jogú Város Román Kisebbségi Önkormányzata 5600 Békéscsaba, Szabadság tér 11-17. Ikt.sz.:.../2011. J E G Y Z İ K Ö N Y V /Tekintettel az ülés hangfelvételen történt rögzítésére, a jegyzıkönyv

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Békéscsaba Megyei Jogú Város Lengyel Nemzetiségi Önkormányzata 5600 Békéscsaba, Szabadság tér 11-17. Ikt.sz.: I. 340-13/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V (Tekintettel az ülés hangfelvételen történt rögzítésére,

Részletesebben

2010. június 28-án órától megtartott ülésén.

2010. június 28-án órától megtartott ülésén. Békéscsaba Megyei Jogú Város Lengyel Nemzetiségi Önkormányzata 5600 Békéscsaba, Szabadság tér 11-17. Ikt.sz.: /2010. J E G Y Z İ K Ö N Y V (Tekintettel az ülés hangfelvételen történt rögzítésére, a jegyzıkönyv

Részletesebben

Békéscsaba Megyei Jogú Város Román Önkormányzata 2013. december 16-án 15.00 órától megtartott, telefonon összehívott ülésén.

Békéscsaba Megyei Jogú Város Román Önkormányzata 2013. december 16-án 15.00 órától megtartott, telefonon összehívott ülésén. Békéscsaba Megyei Jogú Város Román Önkormányzata 5600 Békéscsaba, Szabadság tér 11-17. Ikt.sz.: I. 347-18/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V /Tekintettel az ülés hangfelvételen történt rögzítésére, a jegyzőkönyv

Részletesebben

J E G Y Z İ K Ö N Y V

J E G Y Z İ K Ö N Y V Békéscsaba Megyei Jogú Város Lengyel Nemzetiségi Önkormányzata 5600 Békéscsaba, Szabadság tér 11-17. Ikt.sz.: I.400-5 /2012. J E G Y Z İ K Ö N Y V (Tekintettel az ülés hangfelvételen történt rögzítésére,

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Békéscsaba Megyei Jogú Város Lengyel Nemzetiségi Önkormányzata 5600 Békéscsaba, Szabadság tér 11-17. Ikt.sz.: I. 290-3/2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V (Tekintettel az ülés hangfelvételen történt rögzítésére,

Részletesebben

J E G Y Z İ K Ö N Y V

J E G Y Z İ K Ö N Y V Békéscsaba Megyei Jogú Város Lengyel Nemzetiségi Önkormányzata 5600 Békéscsaba, Szabadság tér 11-17. Ikt.sz.:.... /2011. J E G Y Z İ K Ö N Y V (Tekintettel az ülés hangfelvételen történt rögzítésére, a

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Békéscsaba Megyei Jogú Város Szlovák Kisebbségi Önkormányzata 5600 Békéscsaba, Szabadság tér 11-17. Ikt.sz.:./2008. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2008. szeptember 8-án 14.00 órától megtartott ülésén.

Részletesebben

J E G Y Z İ K Ö N Y V

J E G Y Z İ K Ö N Y V Békéscsaba Megyei Jogú Város Lengyel Nemzetiségi Önkormányzata 5600 Békéscsaba, Szabadság tér 11-17. Ikt.sz.: /2010. J E G Y Z İ K Ö N Y V (Tekintettel az ülés hangfelvételen történt rögzítésére, a jegyzıkönyv

Részletesebben

2008. október 21-én órától megtartott ülésén. A békéscsabai Munkácsy Mihály Múzeum irodaházában Békéscsaba, Gyulai út

2008. október 21-én órától megtartott ülésén. A békéscsabai Munkácsy Mihály Múzeum irodaházában Békéscsaba, Gyulai út Békéscsaba Megyei Jogú Város Szlovák Kisebbségi Önkormányzata 5600 Békéscsaba, Szabadság tér 11-17. Ikt.sz.:./2008. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Helye: 2008. október 21-én 15.00 órától megtartott ülésén.

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Békéscsaba Megyei Jogú Város Szlovák Kisebbségi Önkormányzata 5600 Békéscsaba, Szabadság tér 11-17. Ikt.sz.:./2008. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2008. április 10-én 15.30 órától megtartott ülésén. Helye:

Részletesebben

2012. május 16-án 10.00 órától megtartott, telefonon összehívott, rendkívüli ülésén.

2012. május 16-án 10.00 órától megtartott, telefonon összehívott, rendkívüli ülésén. Békéscsaba Megyei Jogú Város Roma Nemzetiségi Önkormányzata 5600 Békéscsaba, Szabadság tér 11-17. Ikt.sz.: I. 349-6/2012. J E G Y Z İ K Ö N Y V /Tekintettel az ülés hangfelvételen történt rögzítésére,

Részletesebben

J E G Y Z İ K Ö N Y V

J E G Y Z İ K Ö N Y V Békéscsaba Megyei Jogú Város Lengyel Nemzetiségi Önkormányzata 5600 Békéscsaba, Szabadság tér 11-17. Ikt.sz.: I.400-13/2012. J E G Y Z İ K Ö N Y V (Tekintettel az ülés hangfelvételen történt rögzítésére,

Részletesebben

J E G Y Z İ K Ö N Y V

J E G Y Z İ K Ö N Y V Békéscsaba Megyei Jogú Város Román Kisebbségi Önkormányzata 5600 Békéscsaba, Szabadság tér 11-17. Ikt.sz.:../2010. J E G Y Z İ K Ö N Y V /Tekintettel az ülés hangfelvételen történt rögzítésére, a jegyzıkönyv

Részletesebben

J E G Y Z İ K Ö N Y V

J E G Y Z İ K Ö N Y V Békéscsaba Megyei Jogú Város Szlovák Önkormányzata 5600 Békéscsaba, Szabadság tér 11-17. Ikt.sz.:.. /2011. J E G Y Z İ K Ö N Y V Készült: Békéscsaba Megyei Jogú Város Szlovák Önkormányzata 2011. december

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Békéscsaba Megyei Jogú Város Lengyel Nemzetiségi Önkormányzata 5600 Békéscsaba, Szabadság tér 11-17. Ikt.sz.: I. 340-2/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V (Tekintettel az ülés hangfelvételen történt rögzítésére,

Részletesebben

J E G Y Z İ K Ö N Y V

J E G Y Z İ K Ö N Y V Békéscsaba Megyei Jogú Város Cigány Kisebbségi Önkormányzata 5600 Békéscsaba, Szabadság tér 11-17. Ikt.sz.:.. /2011. J E G Y Z İ K Ö N Y V Készült: Helye: Békéscsaba Megyei Jogú Város Cigány Kisebbségi

Részletesebben

2012. március 20-án órától megtartott, telefonon összehívott, rendkívüli ülésén.

2012. március 20-án órától megtartott, telefonon összehívott, rendkívüli ülésén. Békéscsaba Megyei Jogú Város Roma Nemzetiségi Önkormányzata 5600 Békéscsaba, Szabadság tér 11-17. Ikt.sz.: I. 349-5/2012. J E G Y Z İ K Ö N Y V /Tekintettel az ülés hangfelvételen történt rögzítésére,

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Békéscsaba Megyei Jogú Város Román Önkormányzata 5600 Békéscsaba, Szabadság tér 11-17. Ikt.sz.: I. 347-6/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V /Tekintettel az ülés hangfelvételen történt rögzítésére, a jegyzőkönyv

Részletesebben

J E G Y Z İ K Ö N Y V

J E G Y Z İ K Ö N Y V Békéscsaba Megyei Jogú Város Lengyel Nemzetiségi Önkormányzata 5600 Békéscsaba, Szabadság tér 11-17. Ikt.sz.:.. /2010. J E G Y Z İ K Ö N Y V (Tekintettel az ülés hangfelvételen történt rögzítésére, a jegyzıkönyv

Részletesebben

-2- Felsorolta az esemény kapcsán felmerült költségeket, amelyek kifizetését kérte a képviselıktıl elfogadásra. H A T Á R O Z A T

-2- Felsorolta az esemény kapcsán felmerült költségeket, amelyek kifizetését kérte a képviselıktıl elfogadásra. H A T Á R O Z A T Békéscsaba Megyei Jogú Város Lengyel Nemzetiségi Önkormányzata 5600 Békéscsaba, Szabadság tér 11-17. Ikt.sz.: I. 290-10/2014. J E G Y Z İ K Ö N Y V (Tekintettel az ülés hangfelvételen történt rögzítésére,

Részletesebben

J E G Y Z İ K Ö N Y V

J E G Y Z İ K Ö N Y V Békéscsaba Megyei Jogú Város Szlovák Önkormányzata 5600 Békéscsaba, Szabadság tér 11-17. Ikt.sz.:.. /2011. J E G Y Z İ K Ö N Y V Készült: Békéscsaba Megyei Jogú Város Szlovák Önkormányzata 2011. március

Részletesebben

J E G Y Z İ K Ö N Y V

J E G Y Z İ K Ö N Y V Békéscsaba Megyei Jogú Város Szlovák Kisebbségi Önkormányzata 5600 Békéscsaba, Szabadság tér 11-17. Ikt.sz.:.. /2010. J E G Y Z İ K Ö N Y V Készült: Békéscsaba Megyei Jogú Város Szlovák Kisebbségi Önkormányzata

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Békéscsaba Megyei Jogú Város Román Kisebbségi Önkormányzata 5600 Békéscsaba, Szabadság tér 11-17. Ikt.sz.: /2008. J E G Y Z Ő K Ö N Y V /Tekintettel az ülés hangfelvételen történt rögzítésére, a jegyzőkönyv

Részletesebben

J E G Y Z İ K Ö N Y V

J E G Y Z İ K Ö N Y V Békéscsaba Megyei Jogú Város Román Önkormányzata 5600 Békéscsaba, Szabadság tér 11-17. Ikt.sz.: I-350-7/2012. J E G Y Z İ K Ö N Y V /Tekintettel az ülés hangfelvételen történt rögzítésére, a jegyzıkönyv

Részletesebben

Békéscsaba Megyei Jogú Város Roma Nemzetiségi Önkormányzata Békéscsaba, Szent I. tér 8. Ikt.sz.: /2016. JEGYZŐKÖNYV

Békéscsaba Megyei Jogú Város Roma Nemzetiségi Önkormányzata Békéscsaba, Szent I. tér 8. Ikt.sz.: /2016. JEGYZŐKÖNYV Békéscsaba Megyei Jogú Város Roma Nemzetiségi Önkormányzata 5600 Békéscsaba, Szent I. tér 8. Ikt.sz.: 1. 126-13/2016. JEGYZŐKÖNYV (Tekintettel az ülés hangfelvételen történt rögzítésére, a jegyzőkönyv

Részletesebben

Békéscsaba Megyei Jogú Város Román Önkormányzata 2014. május 21-én 15.00 órától megtartott ülésén.

Békéscsaba Megyei Jogú Város Román Önkormányzata 2014. május 21-én 15.00 órától megtartott ülésén. Békéscsaba Megyei Jogú Város Román Önkormányzata 5600 Békéscsaba, Szabadság tér 11-17. Ikt.sz.: I. 382-4/2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V /Tekintettel az ülés hangfelvételen történt rögzítésére, a jegyzőkönyv

Részletesebben

J E G Y Z İ K Ö N Y V

J E G Y Z İ K Ö N Y V Békéscsaba Megyei Jogú Város Lengyel Nemzetiségi Önkormányzata 5600 Békéscsaba, Szabadság tér 11-17. Ikt.sz.:.... /2011. J E G Y Z İ K Ö N Y V (Tekintettel az ülés hangfelvételen történt rögzítésére, a

Részletesebben

székhelyén; Békéscsaba, Szabadság tér 11-17., a II. emeleti 8. sz. tárgyalóban.

székhelyén; Békéscsaba, Szabadság tér 11-17., a II. emeleti 8. sz. tárgyalóban. Békéscsaba Megyei Jogú Város Roma Nemzetiségi Önkormányzata 5600 Békéscsaba, Szabadság tér 11-17. Ikt.sz.: I. 327-8/2013. J E G Y Z İ K Ö N Y V /Tekintettel az ülés hangfelvételen történt rögzítésére,

Részletesebben

Jegyzőkönyv. 4. Tavaszi kirándulás megszervezése a Kaposvári Lengyel Iskola diákjai számára

Jegyzőkönyv. 4. Tavaszi kirándulás megszervezése a Kaposvári Lengyel Iskola diákjai számára Jegyzőkönyv Készült Kaposvár Megyei Jogú Város Lengyel Kisebbségi Önkormányzat Kaposvár, Szent Imre u. 14. II/12. sz. alatti székhelyén 2010. február 23.-án megtartott rendkívüli üléséről. Jelen voltak:

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Békéscsaba Megyei Jogú Város Szlovák Önkormányzata 5600 Békéscsaba, Szabadság tér 11-17. Ikt.sz.: I. 325-6/2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V (Tekintettel az ülés hangfelvételen történt rögzítésére, a jegyzőkönyv

Részletesebben

J E G Y Z İ K Ö N Y V

J E G Y Z İ K Ö N Y V Békéscsaba Megyei Jogú Város Roma Nemzetiségi Önkormányzata 5600 Békéscsaba, Szabadság tér 11-17. Ikt.sz.: I. 349-4/2012. J E G Y Z İ K Ö N Y V /Tekintettel az ülés hangfelvételen történt rögzítésére,

Részletesebben

Kapuvári Roma Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testülete

Kapuvári Roma Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testülete Kapuvári Roma Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testülete 04-6086-5/2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V a Kapuvári Roma Nemzetiségi Önkormányzat 2014. június 26-i Képviselő-testületi üléséről Készült: Meghívottak:

Részletesebben

BÉKÉSCSABA MEGYEI JOGÚ VÁROS J E G Y Z Ő K Ö N Y V

BÉKÉSCSABA MEGYEI JOGÚ VÁROS J E G Y Z Ő K Ö N Y V BÉKÉSCSABA MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK KISEBBSÉGI, ÉRDEKEGYEZTETŐ ÉS KÜLKAPCSOLATI BIZOTTSÁGA Békéscsaba, Szent István tér 7. Ikt.sz.:: I. 254-14/2008. Postacím: 5601 Pf. 112. Telefax:

Részletesebben

BÉKÉSCSABA MEGYEI JOGÚ VÁROS J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlésének

BÉKÉSCSABA MEGYEI JOGÚ VÁROS J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlésének BÉKÉSCSABA MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK KISEBBSÉGI, ÉRDEKEGYEZTETŐ ÉS KÜLKAPCSOLATI BIZOTTSÁGA Békéscsaba, Szent István tér 7. Ikt.sz.:: I. 220-2 /2010. Postacím: 5601 Pf. 112. Telefax:

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Ráckeve Város Német Nemzetiségi Önkormányzatának 2013. október 30-án megtartott üléséről Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal I. emeleti tanácskozó terme Ráckeve, Szent István tér

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 104 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Jászdózsa Községi Önkormányzat Pénzügyi Bizottságának 2013. június 13-án megtartott rendes ülésén. Az ülés helye: A községháza nagyterme. Jelen vannak: mellékelt jelenléti

Részletesebben

/2014. ikt.sz. 1/2014.

/2014. ikt.sz. 1/2014. Füzesgyarmati Roma Nemzetiségi Önkormányzat K é p v i s e l ő - t e s t ü l e t e 5525 Füzesgyarmat, Szabadság tér 1. Tel: 66/491-058, fax: 66/491-361. -------------------------------------------------------------------------------------------------

Részletesebben

Jegyzőkönyv. 61/2014. (VI. 19.) Kt. határozat

Jegyzőkönyv. 61/2014. (VI. 19.) Kt. határozat Jegyzőkönyv Készült: Gamás Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. június 19-én, 13:30 órai kezdettel, a gamási Önkormányzat tanácstermében megtartott soron következő Képviselő-testületi üléséről.

Részletesebben

8296 Monostorapáti, Petőfi u Hegyesd, Zrínyi u. 1. J e g y z ő k ö n y v

8296 Monostorapáti, Petőfi u Hegyesd, Zrínyi u. 1. J e g y z ő k ö n y v Önkormányzati Képviselőtestület Önkormányzati Képviselőtestület 8296 Monostorapáti, Petőfi u. 123. 8296 Hegyesd, Zrínyi u. 1. Száma: 182-6/2009. J e g y z ő k ö n y v Készült: Monostorapáti Önkormányzat

Részletesebben

Mezőkovácsháza Város Roma Nemzetiségi Önkormányzata 5801 Mezőkovácsháza, Árpád u : 68 / ; : 68 /

Mezőkovácsháza Város Roma Nemzetiségi Önkormányzata 5801 Mezőkovácsháza, Árpád u : 68 / ; : 68 / Mezőkovácsháza Város Roma Nemzetiségi Önkormányzata 5801 Mezőkovácsháza, Árpád u. 176. : 68 / 381-011; : 68 / 381-656 4/2015. sz. roma önk. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2015. április 28- án 9 órai kezdettel

Részletesebben

J E G Y Z İ K Ö N Y V. 2011. december 6-án 11.00 órától megtartott nyílt ülésén.

J E G Y Z İ K Ö N Y V. 2011. december 6-án 11.00 órától megtartott nyílt ülésén. Békéscsaba Megyei Jogú Város Cigány Kisebbségi Önkormányzata 5600 Békéscsaba, Szabadság tér 11-17. Ikt.sz.:... /2011. J E G Y Z İ K Ö N Y V Készült: Békéscsaba Megyei Jogú Város Cigány Kisebbségi Önkormányzata

Részletesebben

ARNÓT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Arnót, Petőfi S.u.l20. Tel: 46/ fax: 46/

ARNÓT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Arnót, Petőfi S.u.l20. Tel: 46/ fax: 46/ ARNÓT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Arnót, Petőfi S.u.l20. Tel: 46/ 500-740 fax: 46/500-749 e-mail : arnot@arnot.hu Szám: 26/2014 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Arnót község Önkormányzati Képviselő-testületének

Részletesebben

2013. június 25-én órától megtartott ülésén.

2013. június 25-én órától megtartott ülésén. Békéscsaba Megyei Jogú Város Lengyel Nemzetiségi Önkormányzata 5600 Békéscsaba, Szabadság tér 11-17. Ikt.sz.: I. 340-11/2013. J E G Y Z İ K Ö N Y V (Tekintettel az ülés hangfelvételen történt rögzítésére,

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Sándorfalva Városi Önkormányzat Képviselő-testülete március 8-i. rendkívüli, nyílt üléséről

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Sándorfalva Városi Önkormányzat Képviselő-testülete március 8-i. rendkívüli, nyílt üléséről J E G Y Z Ő K Ö N Y V Sándorfalva Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2016. március 8-i rendkívüli, nyílt üléséről Tartalomjegyzék 22/2016. (III.08.) Kt. Sándorfalva Városi Önkormányzat Képviselő-testülete

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült Polgárdi Város Cigány Kisebbségi Önkormányzatának november 21. napján órakor megtartott ülésén.

JEGYZŐKÖNYV. Készült Polgárdi Város Cigány Kisebbségi Önkormányzatának november 21. napján órakor megtartott ülésén. JEGYZŐKÖNYV Készült Polgárdi Város Cigány Kisebbségi Önkormányzatának 2011. november 21. napján 15.30 órakor megtartott ülésén. Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal 8154 Polgárdi, Batthyány u. 132. Jelen

Részletesebben

Készült: Farkasgyepű Német Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015.április 16-án órakor megtartott nyilvános üléséről.

Készült: Farkasgyepű Német Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015.április 16-án órakor megtartott nyilvános üléséről. Farkasgyepű Német Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testülete 8582 Farkasgyepű, Petőfi S.u.42. Szám:2/2015. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Farkasgyepű Német Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testületének

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Készült: Szakáld Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2015.május 13. napján megtartott ülésén.

Jegyzőkönyv. Készült: Szakáld Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2015.május 13. napján megtartott ülésén. Szakáld Község Önkormányzata Képviselő-testülete 3596 Szakáld, Aradi út. 4. Jegyzőkönyv Készült: Szakáld Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2015.május 13. napján megtartott ülésén. Jelen vannak:

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. P Á K A Község Önkormányzata Képviselő-testületének június 27-én tartott nyílt üléséről

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. P Á K A Község Önkormányzata Képviselő-testületének június 27-én tartott nyílt üléséről 170/13/2014. Z A L A megye P Á K A Község Önkormányzata J E G Y Z Ő K Ö N Y V P Á K A Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. június 27-én tartott nyílt üléséről Rendeletek: 9/2014. (VI.28.)

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. bizottsági elnök-helyettes

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. bizottsági elnök-helyettes J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Hatvan Város Önkormányzata Képviselő-testülete Jogi és Ellenőrzési Bizottságának 2016. január 14-én a Városháza emeleti kistermében 8 45 órai kezdettel megtartott nyílt üléséről.

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Mikekarácsonyfa. Községi Önkormányzat Képviselőtestülete év április hó 18. napján. megtartott nyilvános üléséről

JEGYZŐKÖNYV. Mikekarácsonyfa. Községi Önkormányzat Képviselőtestülete év április hó 18. napján. megtartott nyilvános üléséről JEGYZŐKÖNYV Mikekarácsonyfa Községi Önkormányzat Képviselőtestülete 2016. év április hó 18. napján megtartott nyilvános üléséről Határozatok: Sorszáma Kódja 11/2016.(IV.18.) Rendeletek: Sorszáma (kihirdetés

Részletesebben

J E G Y Z İ K Ö N Y V

J E G Y Z İ K Ö N Y V Békéscsaba Megyei Jogú Város Román Kisebbségi Önkormányzata 5600 Békéscsaba, Szabadság tér 11-17. Ikt.sz.:../2010. J E G Y Z İ K Ö N Y V /Tekintettel az ülés hangfelvételen történt rögzítésére, a jegyzıkönyv

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. A SÁRRÉTUDVARI ROMA NEMZETISÉGI ÖNKORMÁNYZAT december 19-én tartott nyílt üléséről

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. A SÁRRÉTUDVARI ROMA NEMZETISÉGI ÖNKORMÁNYZAT december 19-én tartott nyílt üléséről HAJDÚ-BIHAR MEGYE SÁRRÉTUDVARI NAGYKÖZSÉG J E G Y Z Ő K Ö N Y V A SÁRRÉTUDVARI ROMA NEMZETISÉGI ÖNKORMÁNYZAT 2014. december 19-én tartott nyílt üléséről Tartalmazza a : 10/2014.(XII.19.) Jegyzőkönyvvezető

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Kissziget. Községi Önkormányzat Képviselőtestülete. 2015. év június hó 5. napján. Határozatok: Sorszáma. Kódja

JEGYZŐKÖNYV. Kissziget. Községi Önkormányzat Képviselőtestülete. 2015. év június hó 5. napján. Határozatok: Sorszáma. Kódja JEGYZŐKÖNYV Kissziget Községi Önkormányzat Képviselőtestülete 2015. év június hó 5. napján megtartott nyilvános üléséről Határozatok: Sorszáma Kódja 19/2015.(VI.05.) 20/2015.(VI.05.) Rendeletek: Sorszáma

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Hatvan Város Önkormányzata Képviselő-testülete Jogi és Ellenőrzési Bizottságának 2016. május 12-én a Városháza kistermében 15 00 órai kezdettel megtartott rendkívüli üléséről.

Részletesebben

Jegyzőkönyv. A Dél-alföldi Környezetvédelmi Társulás március 30-i üléséről

Jegyzőkönyv. A Dél-alföldi Környezetvédelmi Társulás március 30-i üléséről Jegyzőkönyv A Dél-alföldi Környezetvédelmi Társulás 2010. március 30-i üléséről Tartalomjegyzék 1/2010. (III. 30.) TT. A 2010. március 30-i Dél-alföldi Környezetvédelmi Társulás 4. o. napirendi pontjainak

Részletesebben

29/2013. számú. 2013. november 22-i rendkívüli ülés J E G Y Z Ő K Ö N Y V E

29/2013. számú. 2013. november 22-i rendkívüli ülés J E G Y Z Ő K Ö N Y V E Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testülete 6041 Kerekegyháza, Fő u. 47/a. Ikt.sz.: 5053-2/2013. 29/2013. számú 2013. november 22-i rendkívüli ülés J E G Y Z Ő K Ö N Y V E 190-192/2013. (XI. 22.)

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Ezt követően a Veszprém Megyei Német Önkormányzat 6 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül meghozta az alábbi

JEGYZŐKÖNYV. Ezt követően a Veszprém Megyei Német Önkormányzat 6 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül meghozta az alábbi JEGYZŐKÖNYV Készült: A Veszprém Megyei Német Önkormányzat testületének 2011. november 8-án 15 30 órai kezdettel Veszprémben, a Német Házban (Thököly u. 11.) megtartott nyilvános üléséről. Jelen voltak:

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Készült: Szakáld Község Önkormányzata képviselő testülete 2013.július 03. napján megtartott rendkívüli ülésén.

Jegyzőkönyv. Készült: Szakáld Község Önkormányzata képviselő testülete 2013.július 03. napján megtartott rendkívüli ülésén. Szakáld Közésg Önkormányzata Képviselő testülete 3596 Szakáld, Aradi u. 4 Jegyzőkönyv Készült: Szakáld Község Önkormányzata képviselő testülete 2013.július 03. napján megtartott rendkívüli ülésén. Jelen

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Kisebbségi Önkormányzat 2010. december 06-án megtartott üléséről. Csikós Árpád, Bancsók Elemér képviselők.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Kisebbségi Önkormányzat 2010. december 06-án megtartott üléséről. Csikós Árpád, Bancsók Elemér képviselők. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Kisebbségi Önkormányzat 2010. december 06-án megtartott üléséről. Jelen vannak: Csikós Árpádné elnök, Csikós Árpád, Bancsók Elemér képviselők. Tanácskozási joggal meghívott:

Részletesebben

Békéscsaba Megyei Jogú Város Szlovák Önkormányzata június 19-én órától megtartott ülésén. a mellékelt jelenléti ív szerint

Békéscsaba Megyei Jogú Város Szlovák Önkormányzata június 19-én órától megtartott ülésén. a mellékelt jelenléti ív szerint Békéscsaba Megyei Jogú Város Szlovák Önkormányzata 5600 Békéscsaba, Szabadság tér 11-17. Ikt.sz.: I. 331-9/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V (Tekintettel az ülés hangfelvételen történt rögzítésére, a jegyzőkönyv

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. P Á K A Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. december 30 - án tartott nyílt üléséről

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. P Á K A Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. december 30 - án tartott nyílt üléséről 170/21/2014. Z A L A megye P Á K A Község Önkormányzata J E G Y Z Ő K Ö N Y V P Á K A Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. december 30 - án tartott nyílt üléséről Rendeletek: 14/2014 (XII.31.

Részletesebben

Készült: A Polgármesteri Hivatalban november 17-én 12 óra 30 perctől megtartott nyílt Pénzügyi Bizottsági ülésen

Készült: A Polgármesteri Hivatalban november 17-én 12 óra 30 perctől megtartott nyílt Pénzügyi Bizottsági ülésen ARNÓT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK PÉNZÜGYI BIZOTTSÁGA Arnót, Petőfi S.u. 120. Tel: 46/ 500-740 Szám: 12/2015. JEGYZŐKÖNYV Készült: A Polgármesteri Hivatalban 2015. november 17-én 12 óra 30 perctől megtartott

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Rakamaz Város Német Kisebbségi Önkormányzat Testületének február 08. napján megtartott üléséről.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Rakamaz Város Német Kisebbségi Önkormányzat Testületének február 08. napján megtartott üléséről. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Német Kisebbségi Önkormányzat Testületének 2010. február 08. napján megtartott üléséről. Jelen vannak: Bón Ibolya elnök Kék János elnökhelyettes Anderka Pálné Bón Ferenc

Részletesebben

Csehbányai Német Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testülete szeptember 4-i. nyilvános ülésének anyaga

Csehbányai Német Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testülete szeptember 4-i. nyilvános ülésének anyaga Csehbányai Német Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testülete 2013. szeptember 4-i nyilvános ülésének anyaga Csehbányai Német Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testülete 8445 Csehbánya, Fő utca 39. Szám:8/2013.

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v Intézményfenntartó Társulása 8296 Monostorapáti, Petőfi u. 123. Száma: 3117-4/2013. J e g y z ő k ö n y v Készült: Intézményfenntartó Társulása 2013. október 30-án /szerdán/ 18.05 órai kezdettel megtartott

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Kaposvár Megyei Jogú Város Roma Nemzetiségi Önkormányzata az írásban kiküldött napirendet elfogadta.

Jegyzőkönyv. Kaposvár Megyei Jogú Város Roma Nemzetiségi Önkormányzata az írásban kiküldött napirendet elfogadta. Jegyzőkönyv Készült a Kaposvár Megyei Jogú Város Roma Nemzetiségi Önkormányzatának Kaposvár, Fő utca 63- szám alatt 2012. március 27-én 9.00-kor megtartott rendkívüli üléséről. Jelen voltak: a csatolt

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Polgárdi Város Cigány Kisebbségi Önkormányzat 2007. november 27. napján 15.30 órakor megtartott üléséről. Az ülés helye: Jelen vannak: Polgármesteri Hivatal Alagsori terme

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Készült Kaposvár Megyei Jogú Város Roma Nemzetiségi Önkormányzata. 2014. március 26-án 11 órakor megtartott rendkívüli üléséről

Jegyzőkönyv. Készült Kaposvár Megyei Jogú Város Roma Nemzetiségi Önkormányzata. 2014. március 26-án 11 órakor megtartott rendkívüli üléséről Kaposvár Megyei Jogú Város Roma Nemzetiségi Önkormányzata Jegyzőkönyv Készült Kaposvár Megyei Jogú Város Roma Nemzetiségi Önkormányzata 2014. március 26-án 11 órakor megtartott rendkívüli üléséről Jelen

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV a képviselő-testület 2014. május 8-án megtartott rendkívüli üléséről

JEGYZŐKÖNYV a képviselő-testület 2014. május 8-án megtartott rendkívüli üléséről SZANK KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 9/2014. JEGYZŐKÖNYV a képviselő-testület 2014. május 8-án megtartott rendkívüli üléséről Határozatok száma: 29-30. TARTALOMJEGYZÉK HATÁROZATOK: 29/2014.(V.08.)

Részletesebben

J E G Y Z İ K Ö N Y V

J E G Y Z İ K Ö N Y V Békéscsaba Megyei Jogú Város Cigány Kisebbségi Önkormányzata 5600 Békéscsaba, Szabadság tér 11-17. Ikt.sz.:.. /2011. J E G Y Z İ K Ö N Y V Készült: Békéscsaba Megyei Jogú Város Cigány Kisebbségi Önkormányzata

Részletesebben

2/2014. Készült: 2 példányban példány. Mérk Nagyközség Cigány Nemzetiségi Önkormányzat január 31-én 8 00 órai kezdettel megtartott ülésének

2/2014. Készült: 2 példányban példány. Mérk Nagyközség Cigány Nemzetiségi Önkormányzat január 31-én 8 00 órai kezdettel megtartott ülésének 2/2014. Készült: 2 példányban példány Mérk Nagyközség Cigány Nemzetiségi Önkormányzat 2014. január 31-én 8 00 órai kezdettel megtartott ülésének a.) jegyzőkönyve b.) 2-4/2014.(I.31.) határozata Napirend:

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Kaposvár Megyei Jogú Város Roma Nemzetiségi Önkormányzata az írásban kiküldött napirendet elfogadta.

Jegyzőkönyv. Kaposvár Megyei Jogú Város Roma Nemzetiségi Önkormányzata az írásban kiküldött napirendet elfogadta. Jegyzőkönyv Készült a Kaposvár Megyei Jogú Város Roma Nemzetiségi Önkormányzatának Kaposvár, Fő utca 63- szám alatt 2012. november 8-án 10.00-kor megtartott üléséről. Jelen voltak: a csatolt jelenléti

Részletesebben

1000-32/2008. 268/2008. sz. határozat

1000-32/2008. 268/2008. sz. határozat Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2740 Abony, Kossuth tér 1. 1000-32/2008. 268/2008. sz. határozat J E G Y Z Ő K Ö N Y V Abony Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2008. július 30-i rendkívüli

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. bizottsági elnök-helyettes (később érkezett) számviteli, vagyonnyilvántartási- és kezelési osztályvezető.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. bizottsági elnök-helyettes (később érkezett) számviteli, vagyonnyilvántartási- és kezelési osztályvezető. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Hatvan Város Önkormányzata Képviselő-testülete Jogi és Ellenőrzési Bizottságának 2014. szeptember 8-án a Városháza emeleti kistermében 9 00 órai kezdettel megtartott nyílt

Részletesebben

ALSÓSZÖLNÖK. Község Önkormányzata Képviselő-testületének július 19-én megtartott. nyílt. üléséről készült. j e g y z ő k ö n y v

ALSÓSZÖLNÖK. Község Önkormányzata Képviselő-testületének július 19-én megtartott. nyílt. üléséről készült. j e g y z ő k ö n y v ALSÓSZÖLNÖK Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. július 19-én megtartott nyílt üléséről készült j e g y z ő k ö n y v J e g y z ő k ö n y v Készült: Alsószölnök Község Önkormányzata Képviselő-testületének

Részletesebben

Városlőd Község Önkormányzat, Csehbánya Község Önkormányzat és Farkasgyepű Község Önkormányzat Képviselő-testületei

Városlőd Község Önkormányzat, Csehbánya Község Önkormányzat és Farkasgyepű Község Önkormányzat Képviselő-testületei Városlőd Község Önkormányzat, Csehbánya Község Önkormányzat és Farkasgyepű Község Önkormányzat Képviselő-testületei 2013. október 30-i nyilvános, együttes ülésének anyaga Városlőd Község Önkormányzat,

Részletesebben

BÉKÉSCSABA MEGYEI JOGÚ VÁROS J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlésének

BÉKÉSCSABA MEGYEI JOGÚ VÁROS J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlésének BÉKÉSCSABA MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK KISEBBSÉGI, ÉRDEKEGYEZTETŐ ÉS KÜLKAPCSOLATI BIZOTTSÁGA Békéscsaba, Szent István tér 7. Ikt.sz.:: I. 220-7/2010. Postacím: 5601 Pf. 112. Telefax:

Részletesebben

Készült: Farkasgyepű Német Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015.május 28-án órakor megtartott nyilvános üléséről.

Készült: Farkasgyepű Német Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015.május 28-án órakor megtartott nyilvános üléséről. Farkasgyepű Német Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testülete 8582 Farkasgyepű, Petőfi S.u.42. Szám:3/2015. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Farkasgyepű Német Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testületének

Részletesebben

VESZPRÉMI UKRÁN NEMZETISÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 8200 Veszprém, Rózsa u. 48.

VESZPRÉMI UKRÁN NEMZETISÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 8200 Veszprém, Rózsa u. 48. VESZPRÉMI UKRÁN NEMZETISÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 8200 Veszprém, Rózsa u. 48. Szám: KOZP/868/10/2016. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: a Veszprémi Ukrán Nemzetiségi Önkormányzat 2016. július 7-én

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v Német Nemzetiségi Önkormányzat Pápateszér Szám: 4/2013. J e g y z ő k ö n y v Készült a Német Nemzetiségi Önkormányzat Pápateszér Képviselő-testülete 2013. szeptember 11-én 10 órakor megtartott nyilvános

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Békéscsaba Megyei Jogú Város Roma Nemzetiségi Önkormányzata 5600 Békéscsaba, Szabadság tér 11-17. Ikt.sz.: I. 327-2/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V /Tekintettel az ülés hangfelvételen történt rögzítésére,

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 83 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Jászdózsa Községi Önkormányzat Pénzügyi Bizottságának 2014. június 23-án megtartott rendkívüli ülésén. Az ülés helye: Jelen vannak: A községháza nagyterme mellékelt jelenléti

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 1 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Mezőnyárád község Önkormányzat Képviselő-testületének a Mezőnyárádi Közös Önkormányzati Hivatal hivatalos helyiségében 2014. április 29-én 15,00 órakor megtartott üléséről.

Részletesebben

ÓPÁLYI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2014. január 9-én megtartott ülésének

ÓPÁLYI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2014. január 9-én megtartott ülésének ÓPÁLYI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2014. január 9-én megtartott ülésének A./ TÁRGYSOROZATA B./ JEGYZŐKÖNYVE C./ HATÁROZATAI: 1-3. D./ RENDELETEI: - Száma: 1-6/2014. T Á R G Y S O R O Z A T

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Ráckeve Város Roma Nemzetiségi Önkormányzatának 2014. március 31-én megtartott üléséről Az ülés helye: Ráckevei Polgármesteri Hivatal I. emelet kisterem 2300 Ráckeve, Szent István

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. a Szentesi Roma Nemzetiségi önkormányzat Képviselő-testületének december 28. napján 10,30 órakor

JEGYZŐKÖNYV. a Szentesi Roma Nemzetiségi önkormányzat Képviselő-testületének december 28. napján 10,30 órakor JEGYZŐKÖNYV a Szentesi Roma Nemzetiségi önkormányzat Képviselő-testületének 2016. december 28. napján 10,30 órakor a Szentesi Közös önkormányzati Hivatal Kistanácskozótermében megtartott rendkívüli üléséről

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Sajógalgóc Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. augusztus 11-én, 15:00 órai kezdettel megtartott rendkívüli nyílt üléséről. Az ülés helye: Jelen vannak: Községháza,

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült Polgárdi Város Cigány Kisebbségi Önkormányzatának 2009. április 15. napján 15.30 órakor megtartott ülésén.

JEGYZŐKÖNYV. Készült Polgárdi Város Cigány Kisebbségi Önkormányzatának 2009. április 15. napján 15.30 órakor megtartott ülésén. JEGYZŐKÖNYV Készült Polgárdi Város Cigány Kisebbségi Önkormányzatának 2009. április 15. napján 15.30 órakor megtartott ülésén. Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal félemeleti tárgyalóterme Jelen vannak:

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. 22/2013.( IX.6.) MNÖ határozatot:

JEGYZŐKÖNYV. 22/2013.( IX.6.) MNÖ határozatot: JEGYZŐKÖNYV Készült: A Veszprém Megyei Német Önkormányzat testületének 2013. szeptember 6-án 15 30 órai kezdettel Veszprémben, a Német Házban (Thököly u. 11.) megtartott nyilvános üléséről. Jelen voltak:

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 456-20/2013.ikt.sz. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Ecsegfalva Község Önkormányzata képviselő-testületének 2013. október 11-én (pénteken) 10 00 órakor megtartott rendkívüli nyilvános üléséről H A T Á R

Részletesebben