A BALKÁNI BÉKEFENNTARTÓ MŰVELETEK ÁTTEKINTÉSE

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "A BALKÁNI BÉKEFENNTARTÓ MŰVELETEK ÁTTEKINTÉSE"

Átírás

1 ELŐADÁSOK SZABÓ ISTVÁN A BALKÁNI BÉKEFENNTARTÓ MŰVELETEK ÁTTEKINTÉSE Szabó István mk. ezredes 2000-ben az SFOR műszaki főnökeként szolgált Szarajevóban. Jelenleg az Összhaderőnemi Hadműveleti Központ műveleti főnöke. Történelmi áttekintés Ahhoz, hogy a balkáni békefenntartó műveletekről széleskörű képet kapjunk, elengedhetetlen megvizsgálnunk a térség és a békefenntartó, béketámogató műveletek történelmi hátterét. A térség már a XIX. századtól kezdődően a konfliktusok melegágya volt, mely főleg a nacionalizmusból és történelmi nézetkülönbségekből táplálkozott. Jellemző volt az itt élő nemzetek közötti állandó torzsalkodás, mely sokszor etnikai villongásokhoz, véres összecsapásokhoz vezetett. Az ENSZ létrehozását követő négy évtizedet a megosztottság, a két nagyhatalom és az általuk létrehozott hatalmi blokkok szemben állása jellemezte. Ebben az időszakban az ENSZ békefenntartó missziói csak ritkán érték el a kitűzött célt, amelynek fő oka a két hatalmi blokk szembenállása volt. Ilyen esetekben a békének csak az adott némi esélyt, hogy az ENSZ hivatalos körei valamint egyes semleges országok, mint Kanada, Ausztria, Ausztrália stb. makacsul kitartottak az eredeti célkitűzések mellett. Ezek a missziók voltak az úgynevezett első generációs békefenntartó missziók. A hidegháború időszakának befejeztével a békefenntartás esélyei nagymértékben kiszélesedtek. Ebben az időszakban vált a békefenntartás a politika úgynevezett sikerágazatává. Az közötti időszakban a különböző békeműveletek száma ugyanúgy tizenhárom volt, mint az azt megelőző negyven évben. A mennyiségi növekedés egyben minőségi változást is jelentett. Míg a klasszikusnak tekinthető békefenntartás általában tűzszüneti megállapodások ellenőrzését jelentette, addig az új, minőségileg magasabb szintű műveletek határozottabb beavatkozást is jelentenek, mint például a béke kikényszerítése erőszakos eszközök alkalmazásával. Ennek legjobb példája a koszovói békekikényszerítés, mely során az ENSZ égisze

2 alatt a NATO légicsapásokkal kényszerítette ki a szemben álló felek közötti békemegállapodást. Az ilyen jellegű NATO vezetésű többnemzetiségű tevékenység lehetőséget biztosít arra, hogy a műveletekben részt vevő és együttműködő katonai szervezeteknél a megfelelő szintű szellemi kompatibilitás kialakuljon. A feladat végrehajtásában részt vevő állomány nemcsak megismeri a NATO szervezési, vezetési, ellenőrzési módszereit, hanem a gyakorlatban is alkalmazza azokat, amely kiemelten fontos az újonnan felvett tagországok számára. A Balkán-hadszíntéren két hadműveleti területet különböztetünk meg, egyrészt a boszniai IFOR/SFOR béketeremtő, békefenntartó műveletet, másrészt a humanitárius intervenció eredményeképpen létrehozott koszovói KFOR-missziót. A boszniai misszió mandátumát az ENSZ Alapokmányának VII. fejezete alapján határozták meg, az erő alkalmazási jogának a NATO-nak történő delegálásával, amelyből következik, hogy ez egy NATO vezetésű béketeremtő, békefenntartó művelet. A NATO most alkalmazta a gyakorlatban először a többnemzetiségű összfegyvernemi alkalmi harci kötelék stratégiai elképzelését. A misszió mandátumáról az ENSZ BT a számú határozatában rendelkezett, amely szerint a misszió célja a Dayton-i Békemegállapodásban foglaltak végrehajtatása. A Magyar Köztársaság december 2-tól kapcsolódott be az IFOR-műveletbe az Országgyűlés 112/1995. (XII. 2.) az IFOR erők Magyarországon történő átvonulásáról és átmeneti állomásoztatásáról, valamint a 114/1995. (XII. 12.) az IFOR erők kötelékében korlátozott létszámú magyar műszaki kontingens részvételéről szóló határozatok alapján. Magyarország három alapvető területen működött közre az IFOR- és jelenleg is közreműködik az SFOR-misszióban: Átvonulás biztosítása az ország területét illetve légterét a Bosznia-Hercegovina területére való kijutás céljából igénybe vevő nemzetek számára. Az eltelt időszakban a határállomásainkon az IFOR-/SFOR-misszió alatt több százezer személy valamint harc- és gépjármű, több tízezer repülőgép illetve helikopter és néhány ezer vasúti szerelvény be- és kilépése történt meg. Befogadó nemzeti támogatás nyújtása a hazánkban átmenetileg állomásozó IFORszervezetek számára. A Magyar Köztársaság földrajzi fekvésénél (a tevékenységi körzet közelsége) és infrastrukturális lehetőségeinél (objektumok, közlekedési, távközlési kapacitások stb.) fogva kedvező feltételeket tudott biztosítani a békeműveletekben részt vevő nemzetek számára a mozgásokhoz, a szállításokhoz és a logisztikai szervezeteik hazánk területén történő ideiglenes állomásoztatásához (US Nemzeti Ellátó Elem valamint Pécsett az Északi-dandár Ellátó Csoport). Csapathozzájárulás a hadszíntéren való tevékenységhez egy korlátozott létszámú műszaki kontingens biztosításával valósult meg. A Magyar Műszaki Kontingens 1996.

3 január 31-én települt ki a horvátországi Okučaniba 416 fővel, jelenleg a kontingens létszáma 205 fő. A kontingensen kívül 6 fő magyar törzstiszt teljesít szolgálatot az SFOR Főparancsnokságon. A Magyar Műszaki Kontingens katonáinak munkáját dicséri több mint száz feladat teljesítése. A legjelentősebb munkák közé tartozik 32 híd tervezésében, javításában, építésében és működtetésében való részvétel, melynek során kiemelték a mostari Öreg-híd elemeit a Neretva folyóból, 65 km vasútvonalat és közutat állítottak helyre, tereprendezési, hó- és jégmentesítési munkálatokat végeztek. Az IFOR/SFOR Barátságos Arca program keretében a táborhely melletti Okučani és más közeli települések vezetőivel és lakosaival való jó kapcsolattartás, hírnevünk továbbvitele érdekében a kontingens személyi állománya eddig több mint tíz különböző nagyságú és jellegű önként vállalt feladatot hajtott végre. A kontingens parancsnoksága és ennek megfelelően a teljes személyi állománya az első kiérkezéstől kezdve nagy jelentőséget tulajdonít a környezetével való harmonikus kapcsolatok kialakítására. Ezt a törekvést segíti a kontingens alaprendeltetése is, hiszen építeni mindig népszerűbb, mint más előjelű feladatokban részt venni. Ez nem jelentheti azt, hogy az általuk végzett munka könnyű, csupán azt, hogy az ilyen tevékenységet a helyi lakosság és a különböző civil szervezetek lényegesen kedvezőbben fogadják, mivel közvetlenül érzik annak hatását, a segítőkészséget. A koszovói válság rendezéséhez, amelyet nem békeszerződés, hanem csak Katonai Technikai Megállapodás alapozott meg, a Magyar Köztársaság az Országgyűlés 54/1999. és az 55/1999. számú határozatai alapján befogadó nemzeti támogatással valamint csapatok biztosításával járult, illetve járul hozzá, a következők szerint: Befogadó nemzeti támogatás keretében a Magyar Köztársaság a továbbiakban is a Szövetségesek rendelkezésére bocsátja a magyar légteret a felvonuláshoz, a műveletek előkészítéséhez és végrehajtásához, a szükséges repülőtereket (Taszár, Ferihegy 1, Kecskemét, Pápa), mint át-, ki- és berakó körleteket, közúti, vasúti mozgások biztosítását, nemzetgazdasági erőforrások szabad kapacitásait, a Magyar Honvédség alárendeltségébe tartozó egészségügyi létesítményeket, valamint az utókezelési, pihentetési és regenerálási lehetőségeket. A légtérhasználat térítésmentesen, a földi kiszolgálás a nemzetközi egyezmények alapján térítés ellenében vehető igénybe. Csapathozzájárulás: A koszovói béketámogató műveletek elősegítése érdekében az 55/1999. (VI. 16.) OGY határozatban foglaltak szerint a Magyar Honvédség keretén belül ideiglenes katonai szervezet a Magyar Honvédség Őr- és Biztosító Zászlóaljat alakították meg, készítették fel és küldték ki.

4 A zászlóalj létszáma 324 fő, amely a rendszeresített fegyverével valamint BTR 80A harcjárművekkel megerősítve lett kiküldve. A kontingens állománya a 62. Bercsényi Miklós gépesített lövészdandár bázisán alakult meg, figyelembe véve az önkéntességet. Az összevont kiképzés feladatainak végrehajtását Táborfalván végezték. Az állomány felkészítéséhez 5 hét (3 hét általános, 2 hét szakmai) állt rendelkezésre úgy, hogy napi 8-10 órás felkészítési foglalkozásokkal. A táborfalvai kiképzés befejezése után a zászlóalj az átcsoportosítást július 16-a és augusztus 2-a között hajtotta végre 5 vasúti szerelvénnyel, amely során a személyi állomány és a technikai eszközökön kívül 830 t anyagot is kiszállítottak Magyarország Románia Bulgária Macedónia Koszovó útvonalon. Az Őr- és Biztosító Zászlóalj hadműveleti irányításának alárendelése a NATO KFOR-parancsnokságnak július 27-én kor történt meg. A zászlóalj a feladatait a koszovói béketámogató műveletre kiküldött NATO erők (a továbbiakban: KFOR) kötelékében, annak irányítási, vezetési rendszerében Koszovó területén teljesíti. Az Őr- és Biztosító Zászlóalj feladata: a KFOR erők főparancsnokságának közvetlen biztosítása, valamint őrzés-védelmi feladatok ellátása, járőrözés, személyek, szállítmányok kísérése, rendezvények biztosítása, ellenőrző-áteresztő pontok felállítása és működtetése. Az Őr- és Biztosító Zászlóaljon belül működik a Magyar Honvédség Megelőző Orvosi Laboratórium (MEL), melynek létszáma 14 fő. A MEL fő feladatai: bakteriológiai, járványügyi és egyéb egészségügyi feladatok végzése. Működési és felelősségi területük kiterjed egész Koszovó területére. A MEL állománya 2000 második felében kezdte meg a felkészülést, majd február 15-től került a KFOR Főparancsnokság alárendeltségébe és kezdte meg feladatvégzését. A pristinai KFOR Főparancsnokságon a kontingensen kívül 6 fő teljesít szolgálatot különböző törzsbeosztásokban. A Magyar Honvédség tevékenységén kívül jelentős szerepet vállalnak a válság megoldásában a Külügyminisztérium szakértői, az UNMIK magyar munkatársai, valamint az SFOR- és a KFOR-kötelékében szolgálatot teljesítő magyar rendőrök is. A balkáni békeműveletek (SFOR/KFOR) jövője

5 Az SFOR eredeti feladatrendszere az elmúlt időszak során a katonai stabilizálódás pozitív irányba történő elmozdulása következtében alapjaiban megváltozott. A klasszikus, elsősorban katonai vonásokat erősítő békefenntartó akció átalakult békeépítő feladattá, amelynek célja az újjáépítés és a lakosság mindennapi életének normalizálódását elősegítő feladatok megoldása. Ezen tevékenységhez a Magyar Műszaki Kontingens speciális szakképzettségénél fogva jelentősen hozzájárul. A KFOR esetében a katonai helyzet viszonylag stabilnak mondható, azonban a biztonság szintje messze elmarad az SFOR szintjétől. A misszió erős békefenntartó, békekikényszerítő jelleggel bír. A nemzetközi közösség és a NATO tagjai a délszláv válság rendezése során mind az SFOR, mind a KFOR esetében azzal számolnak, hogy a NATO-nak hosszú távú, években mérhető további szerepvállalásra és közvetlen katonai jelenlétre kell felkészülnie. Éppen ezért felvetődött annak lehetősége, hogy egy közös balkáni békefenntartó műveletté vonják össze a két műveletet. Ennek megvalósítása azonban több akadályba ütközik. A két hadműveleti terület között nincs szárazföldi kapcsolat, fizikai akadályt képez a Jugoszláv Szövetségi Köztársaság (Szerbia Montenegró), amelynek jövője a jelenleg folyó elszakadási kísérletek miatt bizonytalan. Az összeköttetés jelenleg csak légi illetve tengeri úton oldható meg, amely azonban jelentős idő-, illetve költségtöbblettel jár. Jogi problémaként jelentkezik, hogy a NATO-tagállamokra vonatkozó egyezmény biztosítja a mentességet Horvátország irányában mind a NATO, mind a nem NATOtagállamok számára, ez azonban megszűnik, ha a csapatokat az SFOR-ból a KFOR-ba csoportosítják át. A koszovói átcsoportosítást megnehezíti, hogy csak a NATOtagállamok és Macedónia között áll fenn szerződés, így a résztvevő nem NATOtagállamok kívül esnek a megállapodás hatályán. Magyar szempontból nem járna számottevő előnnyel sem a hadszíntér-egyesítés, sem az egységes nemzeti parancsnokság kialakítása. A két kontingens alapjaiban eltérő tevékenységet folytat, más a szervezetek struktúrája is, így csak egy új parancsnoki szint jelenne meg, amely rontaná a működés hatásfokát. Másrészt a logisztikai biztosítás összevonása is hasonló problémákkal járna, mint a parancsnoki szint, elsősorban itt is a földrajzi kapcsolat hiánya miatt. A jelenlegi helyzetben a politikai és katonai vezetés megfontolás tárgyává tette a KFOR misszióban történő szerepvállalás esetleges bővítését. Az SFOR Magyar Műszaki Kontingens jövője december 31-ig biztosított. E tények figyelembevételével megállapítható, hogy a Magyar Honvédség továbbra is hosszú távú szerepvállalásra készül a balkáni béke megteremtésében.

6 FELHASZNÁLT IRODALOM Magyarok az IFOR-ban, SFOR-ban, Szerkesztő: Dr. Bombay László, Zrínyi kiadó, Budapest, 1997.

KÖZLEKEDÉSI RENDSZEREK A MAGYAR HONVÉDSÉGBEN

KÖZLEKEDÉSI RENDSZEREK A MAGYAR HONVÉDSÉGBEN KÖZLEKEDÉSI RENDSZEREK A MAGYAR HONVÉDSÉGBEN Mogyorósi József ezredes MH Katonai Közlekedési Központ központparancsnok FELHASZNÁLT IRODALOM HM KÖZLEKEDÉSI SZOLGÁLAT FŐNÖKSÉG: Az MN. Közlekedési Szolgálat

Részletesebben

és s feladatrendszere (tervezet)

és s feladatrendszere (tervezet) Az MH Műveleti M Parancsnokság rendeltetése és s feladatrendszere (tervezet) Dr. Isaszegi János mk. vezérőrnagy HM HVK MFCSF 2006. Szeptember 16. I. Az MH Műveleti Parancsnokság rendeltetése Az MH katonai

Részletesebben

A MAGYAR HONVÉDSÉG RÉSZVÉTELE A NEMZETKÖZI MŰVELETEKBEN

A MAGYAR HONVÉDSÉG RÉSZVÉTELE A NEMZETKÖZI MŰVELETEKBEN A MAGYAR HONVÉDSÉG RÉSZVÉTELE A NEMZETKÖZI MŰVELETEKBEN Dr. Isaszegi János vezérőrnagy MH Központi Kiképző Bázis parancsnoka Szentendre 2009. május 29. 1 A Magyar Honvédség részvétele a nemzetközi műveletekben

Részletesebben

A MAGYAR MŰSZAKI KONTINGENS FELÁLLÍTÁSÁNAK LEGFONTOSABB TAPASZTALATAI

A MAGYAR MŰSZAKI KONTINGENS FELÁLLÍTÁSÁNAK LEGFONTOSABB TAPASZTALATAI ELŐADÁSOK VASS JÁNOS A MAGYAR MŰSZAKI KONTINGENS FELÁLLÍTÁSÁNAK LEGFONTOSABB TAPASZTALATAI Vass János mk. ezredes 1995-ben részt vett a Magyar Műszaki Kontingens felállításának munkálataiban, majd a kontingens

Részletesebben

MAGYAR HONVÉDSÉG ÖSSZHADERŐNEMI HADMŰVELETI KÖZPONT AZ MH RÉSZVÉTELE A TASZÁRI KIKÉPZÉS BIZTOSÍTÁSÁBAN

MAGYAR HONVÉDSÉG ÖSSZHADERŐNEMI HADMŰVELETI KÖZPONT AZ MH RÉSZVÉTELE A TASZÁRI KIKÉPZÉS BIZTOSÍTÁSÁBAN MAGYAR HONVÉDSÉG ÖSSZHADERŐNEMI HADMŰVELETI KÖZPONT AZ MH RÉSZVÉTELE A TASZÁRI KIKÉPZÉS BIZTOSÍTÁSÁBAN Dr. Isaszegi János dandártábornok parancsnok 2003. március 1 A Kormány 2390/2002 (XII. 20.) Korm.

Részletesebben

NATO ERŐKET INTEGRÁLÓ ELEM MAGYARORSZÁG

NATO ERŐKET INTEGRÁLÓ ELEM MAGYARORSZÁG NATO ERŐKET INTEGRÁLÓ ELEM MAGYARORSZÁG A Magyar Honvédség NATO feladatai TOPOR István ezredes parancsnok 1 Topor István ezredes Személyi információk: Születési hely, idő: Körmend, 1965. 04. 04. Családi

Részletesebben

Nemzetközi szervezetek és a válságkezelés ENSZ, NATO és EU

Nemzetközi szervezetek és a válságkezelés ENSZ, NATO és EU Nemzetközi szervezetek és a válságkezelés ENSZ, NATO és EU Dr. Benkő Tibor vezérezredes Honvéd Vezérkar főnök 2013. szeptember 26. Tartalom Magyarország biztonságának és a nemzetközi szervezetek válságkezelési

Részletesebben

Székesfehérvár, Topor István ezredes MH ÖHP MIRF főnök

Székesfehérvár, Topor István ezredes MH ÖHP MIRF főnök Székesfehérvár, 2016.09.26. Topor István ezredes MH ÖHP MIRF főnök NATO AZ ISKOLATÁSKÁBAN A MAGYAR HONVÉDSÉG RÉSZVÉTELE A NEMZETKÖZI BÉKETÁMOGATÓ MŰVELETEKBEN NATO MAGYARORSZÁGON Topor István ezredes Személyi

Részletesebben

A MAGYAR MŰSZAKI KONTINGENSBE BEOSZTOTT ÁLLOMÁNY KIVÁLASZTÁSÁNAK ÉS FELKÉSZÍTÉSÉNEK TAPASZTALATAI

A MAGYAR MŰSZAKI KONTINGENSBE BEOSZTOTT ÁLLOMÁNY KIVÁLASZTÁSÁNAK ÉS FELKÉSZÍTÉSÉNEK TAPASZTALATAI ELŐADÁSOK BÁNFI ATTILA A MAGYAR MŰSZAKI KONTINGENSBE BEOSZTOTT ÁLLOMÁNY KIVÁLASZTÁSÁNAK ÉS FELKÉSZÍTÉSÉNEK TAPASZTALATAI Bánfi Attila mk. alezredes a 37. II. Rákóczi Ferenc műszaki dandár mb. parancsnokhelyettese,

Részletesebben

A BÉKEFENNTARTÁS BÉKEKIKÉPZÉS KÉRDÉSEI

A BÉKEFENNTARTÁS BÉKEKIKÉPZÉS KÉRDÉSEI A BÉKEFENNTARTÁS BÉKEKIKÉPZÉS KÉRDÉSEI Besenyő János 1 A világ számos pontján olyan események játszódtak le a közelmúltban és napjainkban is amelyek az ENSZ beavatkozását igénylik, sokszor katonai és egyéb

Részletesebben

Békefenntartók napja- a legvédtelenebbeket óvják

Békefenntartók napja- a legvédtelenebbeket óvják NKE Sajtóhír: Takács Tamás: Békefenntartók napja- a legvédtelenebbeket óvják Forrás: http://uni-nke.hu/hirek/2014/05/31/bekefenntartok-napja-a-legvedtelenebbeket-ovjak Békefenntartók napja- a legvédtelenebbeket

Részletesebben

A K o r m á n y. r e n d e l e t e. a befogadó nemzeti támogatás részletes kormányzati feladatairól

A K o r m á n y. r e n d e l e t e. a befogadó nemzeti támogatás részletes kormányzati feladatairól A MUNKAANYAG A KORMÁNY ÉS A MINISZTÉRIUM ÁLLÁSPONTJÁT NEM TÜKRÖZI A K o r m á n y 1. melléklet a kormány-előterjesztéshez TERVEZET 2009. 12. 01. /2010. ( ) Korm. r e n d e l e t e a befogadó nemzeti támogatás

Részletesebben

TIT HADTUDOMÁNYI ÉS BIZTONSÁGPOLITIKAI EGYESÜLET BIZTONSÁGPOLITIKAI FÜZETEK. Dr. Héjja István MAGYARORSZÁG EURO-ATLANTI CSATLAKOZÁSA BUDAPEST 1998

TIT HADTUDOMÁNYI ÉS BIZTONSÁGPOLITIKAI EGYESÜLET BIZTONSÁGPOLITIKAI FÜZETEK. Dr. Héjja István MAGYARORSZÁG EURO-ATLANTI CSATLAKOZÁSA BUDAPEST 1998 TIT HADTUDOMÁNYI ÉS BIZTONSÁGPOLITIKAI EGYESÜLET BIZTONSÁGPOLITIKAI FÜZETEK Dr. Héjja István MAGYARORSZÁG EURO-ATLANTI CSATLAKOZÁSA BUDAPEST 1998 A TIT Hadtudományi és Biztonságpolitikai Egyesület kiadványa

Részletesebben

MAGYAR HONVÉDSÉG ÖSSZHADERŐNEMI PARANCSNOKSÁG SZOLNOK Tömböl László mérnök altábornagy

MAGYAR HONVÉDSÉG ÖSSZHADERŐNEMI PARANCSNOKSÁG SZOLNOK Tömböl László mérnök altábornagy MAGYAR HONVÉDSÉG ÖSSZHADERŐNEMI PARANCSNOKSÁG 2008.04.11. SZOLNOK Tömböl László mérnök altábornagy 1 A KÖZELMÚLT 20 ÉVE 1987.07.01- től. 1991.11. 01-től. 1997.09. 01-től. 2007.01. 01-től. MN LÉRE PSÁG

Részletesebben

KATONAI LOGISZTIKAI INTÉZET Hadtáp és Katonai Közlekedési Tanszék Hadtáp Szakcsoport

KATONAI LOGISZTIKAI INTÉZET Hadtáp és Katonai Közlekedési Tanszék Hadtáp Szakcsoport KATONAI LOGISZTIKAI INTÉZET Hadtáp és Katonai Közlekedési Tanszék Hadtáp Szakcsoport 1) Az MH NTE alkalmazásának tapasztalatai az Afganisztáni Hadszíntéren (témavezető: Dr. Pohl Árpád) 2) Az Afganisztánban

Részletesebben

KATONAI ALAPISMERETEK ÓRAELOSZTÁS. Évfolyam Fejezet Elmélet Gyakorlat Összesen

KATONAI ALAPISMERETEK ÓRAELOSZTÁS. Évfolyam Fejezet Elmélet Gyakorlat Összesen KATONAI ALAPISMERETEK ÓRAELOSZTÁS Évfolyam Fejezet Elmélet Gyakorlat Összesen 9. A) FEJEZET A Magyar Köztársaság biztonság- és szövetségi politikája 26 10 36 10. B) FEJEZET Térkép- és tereptani alapismeretek

Részletesebben

A Magyar Köztársaság, illetve a Magyar Honvédség részvétele az ENSZ, EBESZ, MFO és NATO vezette válságkezelésekben

A Magyar Köztársaság, illetve a Magyar Honvédség részvétele az ENSZ, EBESZ, MFO és NATO vezette válságkezelésekben A Magyar Köztársaság, illetve a Magyar Honvédség részvétele az ENSZ, EBESZ, MFO és NATO vezette válságkezelésekben DR. ISASZEGI JÁNOS DANDÁRTÁBORNOK MAGYAR HONVÉDSÉG ÖSSZHADERŐNEMI HADMŰVELETI KÖZPONT

Részletesebben

H A D T U D O M Á N Y I S Z E M L E

H A D T U D O M Á N Y I S Z E M L E NATO KAPCSOLATOK ÉS FELADATOK SZARAJEVÓBAN NATO POLITICAL AND MILITARY RELATIONS IN BOSNIA-HERZEGOVINA A felbomló Jugoszlávia megoldatlan politikai konfliktusai vezettek a véres boszniai háborúhoz, amely

Részletesebben

A MAGYAR HONVÉDSÉG LÉGIERŐ HADERŐNEM HELYE ÉS SZEREPE A MAGYAR HONVÉDSÉG TŰZTÁMOGATÁSÁBAN A HADERŐNEM ALAPFELADATAI. BALOGH IMRE vezérőrnagy 1

A MAGYAR HONVÉDSÉG LÉGIERŐ HADERŐNEM HELYE ÉS SZEREPE A MAGYAR HONVÉDSÉG TŰZTÁMOGATÁSÁBAN A HADERŐNEM ALAPFELADATAI. BALOGH IMRE vezérőrnagy 1 BALOGH IMRE vezérőrnagy 1 A MAGYAR HONVÉDSÉG LÉGIERŐ HADERŐNEM HELYE ÉS SZEREPE A MAGYAR HONVÉDSÉG TŰZTÁMOGATÁSÁBAN A HADERŐNEM ALAPFELADATAI A Magyar Honvédség légierő feladatait a 61/2000. (VI. 21.)

Részletesebben

Szövetségesi és NATO kötelezettségeink Irakban, a feladatok teljesítésének tapasztalatai egy magyar résztvevő katona szemével

Szövetségesi és NATO kötelezettségeink Irakban, a feladatok teljesítésének tapasztalatai egy magyar résztvevő katona szemével Szövetségesi és NATO kötelezettségeink Irakban, a feladatok teljesítésének tapasztalatai egy magyar résztvevő katona szemével A feladatom nagyon egyszerű. Felkérés alapján szeretnék tájékoztatást adni

Részletesebben

A MAGYAR KATONÁK KÜLSZOLGÁLATI TEVÉKENYSÉGE (Történeti áttekintés a Magyar Honvédség külszolgálati tevékenységeiről)

A MAGYAR KATONÁK KÜLSZOLGÁLATI TEVÉKENYSÉGE (Történeti áttekintés a Magyar Honvédség külszolgálati tevékenységeiről) Juhász Zsolt alezredes, osztályvezető MH Dr. Radó György Honvéd Egészségügyi Központ juhaszzsolt@gmail.hu A MAGYAR KATONÁK KÜLSZOLGÁLATI TEVÉKENYSÉGE (Történeti áttekintés a Magyar Honvédség külszolgálati

Részletesebben

Magyar katonák a nemzetközi béketámogató műveletekben (1895-2000)

Magyar katonák a nemzetközi béketámogató műveletekben (1895-2000) Dr. Isaszegi János vezérőrnagy: Magyar katonák a nemzetközi béketámogató műveletekben (1895-2000) Budapest, 2008. január 2 A békeműveletek történelmi előzménye, jogi háttere: A második évezred utolsó évtizedeiben,

Részletesebben

ADALÉKOK A MAGYAR KÖZLEKEDÉSÜGY ÉS HONVÉDELEM XX. SZÁZADI KAPCSOLATRENDSZERÉNEK TANULMÁNYÁZÁSÁHOZ

ADALÉKOK A MAGYAR KÖZLEKEDÉSÜGY ÉS HONVÉDELEM XX. SZÁZADI KAPCSOLATRENDSZERÉNEK TANULMÁNYÁZÁSÁHOZ VEZETÉS- ÉS SZERVEZÉSTUDOMÁNY DR. HORVÁTH ATTILA ADALÉKOK A MAGYAR KÖZLEKEDÉSÜGY ÉS HONVÉDELEM XX. SZÁZADI KAPCSOLATRENDSZERÉNEK TANULMÁNYÁZÁSÁHOZ Egy állam közlekedéspolitikájának alakítását számtalan

Részletesebben

A TÜZÉR SZAKOSZTÁLY ÉVI TUDOMÁNYOS KUTATÁSI TERVE

A TÜZÉR SZAKOSZTÁLY ÉVI TUDOMÁNYOS KUTATÁSI TERVE Magyar Hadtudományi Társaság Tüzér Szakosztály. számú példány J Ó V Á H A G Y O M! Budapest, 2008. 01. 07. mk. alezredes MHTT Tüzér Szakosztály elnöke A TÜZÉR SZAKOSZTÁLY 2008. ÉVI TUDOMÁNYOS KUTATÁSI

Részletesebben

A TÜZÉR SZAKOSZTÁLY ÉVI TUDOMÁNYOS KUTATÁSI TERVE

A TÜZÉR SZAKOSZTÁLY ÉVI TUDOMÁNYOS KUTATÁSI TERVE . számú példány Magyar Hadtudományi Társaság Tüzér Szakosztály J Ó V Á H A G Y O M! Budapest, 2002. 12. 16. MHTT Tüzér szakosztály elnöke A TÜZÉR SZAKOSZTÁLY 2003. ÉVI TUDOMÁNYOS KUTATÁSI TERVE 2002 2

Részletesebben

A honvédelmi miniszter. r e n d e l e t e

A honvédelmi miniszter. r e n d e l e t e A honvédelmi miniszter../2007. ( ) HM r e n d e l e t e a külföldi szolgálatba vezényeltekkel kapcsolatos személyügyi feladatokról és jogállásuk egyes kérdéseiről szóló 26/2002. (IV. 12.) HM rendelet módosításról

Részletesebben

A honvédelem és a Magyar Honvédség szervezete, felépítése, sajátosságai

A honvédelem és a Magyar Honvédség szervezete, felépítése, sajátosságai HONVÉDELMI MINISZTÉRIUM TÁRSADALMI KAPCSOLATOKÉRT FELELŐS HELYETTES ÁLLAMTITKÁR A honvédelem és a Magyar Honvédség szervezete, felépítése, sajátosságai 2015. október 14. Az előadás felépítése I. A honvédelem

Részletesebben

Hiánypótló kiadvány az aszimmetrikus hadviselésről

Hiánypótló kiadvány az aszimmetrikus hadviselésről Hiánypótló kiadvány az aszimmetrikus hadviselésről A negyedik generációs hadviselésről szól az a kötet, amelyet április 20-án mutattak be a Stefánia Palotában. Dr. Kiss Álmos Péter Háború a nép között

Részletesebben

A Biztonsági Tanács hatásköre fegyveres konfliktusokban

A Biztonsági Tanács hatásköre fegyveres konfliktusokban A Biztonsági Tanács hatásköre fegyveres konfliktusokban 2013 Valki László 2 ENSZ alapokmány anyagi és eljárási normáinak összefüggése Biztonsági Tanács: államok közösségének egyetlen bírósága Eljárási:

Részletesebben

Prax, Jean Christophe (Guyotville, 1955 ) A védés időpontja: 2001 PhD-értekezés címe: A francia haderő átalakításának logisztikai tapasztalatai és

Prax, Jean Christophe (Guyotville, 1955 ) A védés időpontja: 2001 PhD-értekezés címe: A francia haderő átalakításának logisztikai tapasztalatai és Prax, Jean Christophe (Guyotville, 1955 ) A védés időpontja: 2001 PhD-értekezés címe: A francia haderő átalakításának logisztikai tapasztalatai és ennek adaptációs, illetve hasznosítási lehetőségei a magyar

Részletesebben

A GYSEV és a GYSEV CARGO szerepe és tervei a közép-európai vasúti áruszállításban

A GYSEV és a GYSEV CARGO szerepe és tervei a közép-európai vasúti áruszállításban A GYSEV és a GYSEV CARGO szerepe és tervei a közép-európai vasúti áruszállításban Kövesdi Szilárd vezérigazgató GYSEV Zrt. 2012.11.08. Kőrös Norbert vezérigazgató GYSEV CARGO Zrt. 1. GYSEV általános bemutatása

Részletesebben

TARTALOM A HONVÉDELMI MINISZTÉRIUM HIVATALOS LAPJA. CXL. ÉVFOLYAM 6. SZÁM 2013. június 4.

TARTALOM A HONVÉDELMI MINISZTÉRIUM HIVATALOS LAPJA. CXL. ÉVFOLYAM 6. SZÁM 2013. június 4. CXL. ÉVFOLYAM 6. SZÁM 2013. június 4. A HONVÉDELMI MINISZTÉRIUM HIVATALOS LAPJA TARTALOM Szám Tárgy Oldal Alapító okiratok A Magyar Honvédség Összhaderõnemi Parancsnokság alapító okirata (a módosításokkal

Részletesebben

ÁLLAMÉPÍTÉS, BÉKEFENNTARTÁS, TULAJDON BUDAPEST 2014.11.28. DR. BOLDIZSÁR GÁBOR EZREDES NKE HHK-DÉKÁN.

ÁLLAMÉPÍTÉS, BÉKEFENNTARTÁS, TULAJDON BUDAPEST 2014.11.28. DR. BOLDIZSÁR GÁBOR EZREDES NKE HHK-DÉKÁN. ÁLLAMÉPÍTÉS, BÉKEFENNTARTÁS, TULAJDON BUDAPEST 2014.11.28. DR. BOLDIZSÁR GÁBOR EZREDES NKE HHK-DÉKÁN. TARTALOM 1, AZ ÁLLAM 2, ÁLLAMÉPÍTÉS HADERŐ SPECIALITÁSA KOMPLEXITÁS MAGYAR BÉKEMŰVELETEK FEJLŐDÉSE

Részletesebben

FOURLOG 2011 Logisztikai Képzési Program

FOURLOG 2011 Logisztikai Képzési Program FOURLOG 2011 Logisztikai Képzési Program A Magyar Honvédség 2011. évi Gyakorlatok, Kiképzések és Rendezvények terve alapján a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem, az Osztrák Szövetségi Haderő Logisztikai

Részletesebben

A kínai haderő a 21. században: a reformok és modernizáció útján

A kínai haderő a 21. században: a reformok és modernizáció útján A kínai haderő a 21. században: a reformok és modernizáció útján Nemzeti biztonsági stratégia Globalizáció, multipoláris világrend, de katonai versengés folytatódik Kína célja a béke megőrzése Defenzív

Részletesebben

BÉKEKIKÉNYSZERÍTŐ MŰVELETEK

BÉKEKIKÉNYSZERÍTŐ MŰVELETEK HADTUDOMÁNY GELSEI ANDRÁS BÉKEKIKÉNYSZERÍTŐ MŰVELETEK A Hadtudomány 2001/2. számában megjelent Béketámogató műveletek című cikkhez kapcsolódóan a következőkben a témához szervesen illeszkedő békekikényszerítő

Részletesebben

A TÜZÉR SZAKOSZTÁLY TUDOMÁNYOS KUTATÁSI TERVE

A TÜZÉR SZAKOSZTÁLY TUDOMÁNYOS KUTATÁSI TERVE Magyar Hadtudományi Társaság Tüzér Szakosztály. számú példány J Ó V Á H A G Y O M! Budapest, 2009. 01. 16. Dr. Felházi Sándor mk. ezredes MHTT Tüzér Szakosztály elnöke A TÜZÉR SZAKOSZTÁLY TUDOMÁNYOS KUTATÁSI

Részletesebben

A honvédelmi miniszter /2008. ( ) HM. rendelete

A honvédelmi miniszter /2008. ( ) HM. rendelete A honvédelmi miniszter /2008. ( ) HM rendelete a Magyar Honvédség külföldi szolgálatot teljesítő és külföldi tanulmányokat folytató személyi állománya devizaellátmányáról és egyes ellátmányon kívüli pénzbeli

Részletesebben

Honvédelmi alapismeretek

Honvédelmi alapismeretek Honvédelmi alapismeretek Tájékoztató füzet 1 TISZTE L T HA LLGA TÓK! A Magyar Honvédség hivatásos haderő, békeidőszakban az utánpótlá- sa kizárólag önkéntes alapon történik. A honvédelemre és a haza fegyveres

Részletesebben

MAGYAR KATONA EGÉSZSÉGÜGY A NEMZETKÖZI BIZTONSÁGI KÖZREMŰKÖDŐ ERŐK KERETÉBEN. A misszióra való felkészülés folyamata

MAGYAR KATONA EGÉSZSÉGÜGY A NEMZETKÖZI BIZTONSÁGI KÖZREMŰKÖDŐ ERŐK KERETÉBEN. A misszióra való felkészülés folyamata MAGYAR KATONA EGÉSZSÉGÜGY A NEMZETKÖZI BIZTONSÁGI KÖZREMŰKÖDŐ ERŐK KERETÉBEN Vekerdi Zoltán Cserenyecz Béla 1 Az Országgyűlés az afganisztáni Nemzetközi Biztonsági Közreműködő Erők műveleteiben magyar

Részletesebben

Makedónia geopolitikai helyzete. Csörgics Mátyás december 2.

Makedónia geopolitikai helyzete. Csörgics Mátyás december 2. Makedónia geopolitikai helyzete Csörgics Mátyás 2009. december 2. Tematika Tézis Generális ismeretanyag Regionális bontás Nemzetközi kapcsolatok Összefoglalás Irodalomjegyzék Tézis Biztosított Makedónia

Részletesebben

A BEFOGADÓ NEMZETI TÁMOGATÁS HADMŰVELETI KÖVETELMÉNYEI ÉS KAPCSOLATA A KATONAI MŰVELETEK TERVEZÉSÉVEL

A BEFOGADÓ NEMZETI TÁMOGATÁS HADMŰVELETI KÖVETELMÉNYEI ÉS KAPCSOLATA A KATONAI MŰVELETEK TERVEZÉSÉVEL A BEFOGADÓ NEMZETI TÁMOGATÁS HADMŰVELETI KÖVETELMÉNYEI ÉS KAPCSOLATA A KATONAI MŰVELETEK TERVEZÉSÉVEL Barabás Sándor 1 Tábornok és Tiszt Urak, Hölgyeim és Uraim, Tisztelt Konferencia! Barabás Sándor ezredes

Részletesebben

A TÜZÉR SZAKOSZTÁLY TUDOMÁNYOS KUTATÁSI TERVE

A TÜZÉR SZAKOSZTÁLY TUDOMÁNYOS KUTATÁSI TERVE Magyar Hadtudományi Társaság Tüzér Szakosztály. számú példány J Ó V Á H A G Y O M! Budapest, 2011. 01. 26. Dr. Szabó Tibor MHTT Tüzér Szakosztály elnöke A TÜZÉR SZAKOSZTÁLY TUDOMÁNYOS KUTATÁSI TERVE 2011

Részletesebben

ENSZ 1244 (1999) számú határozat

ENSZ 1244 (1999) számú határozat ENSZ 1244 (1999) számú határozat Elfogadva a Biztonsági Tanács 4011. ülésén, 1999. június 10-én* A Biztonsági Tanács, tekintettel az Egyesült Nemzetek Alapokmányának céljaira és elveire, és a Biztonsági

Részletesebben

A LOGISZTIKA A HARCI ERŐ ALAPJA, amelyet úgy lehet leírni mint egy híd, ami összeköti a nemzet hadra kelt erőit a nemzet gazdaságával

A LOGISZTIKA A HARCI ERŐ ALAPJA, amelyet úgy lehet leírni mint egy híd, ami összeköti a nemzet hadra kelt erőit a nemzet gazdaságával A LOGISZTIKA A HARCI ERŐ ALAPJA, amelyet úgy lehet leírni mint egy híd, ami összeköti a nemzet hadra kelt erőit a nemzet gazdaságával NATO kiadvány Magyar Honvédség Összhaderőnemi Parancsnokság Honvédelmi

Részletesebben

GONDOLATOK A NÉMET MAGYAR KATONAI KAPCSOLATOKRÓL

GONDOLATOK A NÉMET MAGYAR KATONAI KAPCSOLATOKRÓL NEMZETVÉDELMI EGYETEMI KÖZLEMÉNYEK DR. HORVÁTH LÁSZLÓ GONDOLATOK A NÉMET MAGYAR KATONAI KAPCSOLATOKRÓL Már a rendszerváltás előtti időtől (1987-től kezdődően), a Német Szövetségi Köztársaság fontosnak

Részletesebben

A KATONAI REPÜLŐTEREK BIZTONSÁGÁNAK RÉSZE A TŰZVÉDELEM

A KATONAI REPÜLŐTEREK BIZTONSÁGÁNAK RÉSZE A TŰZVÉDELEM A KATONAI REPÜLŐTEREK BIZTONSÁGÁNAK RÉSZE A TŰZVÉDELEM A repülőtér kezdetben a fel- és leszállópályát jelentette. Az első repülőeszközök valójában nem igényeltek repülőteret. Elég volt egy viszonylag nagyobb

Részletesebben

VÁLSÁGKÖRZETEK KATONAFÖLDRAJZI ÉRTÉKELÉSE A VÁLSÁGKÖRZETEK KIALAKULÁSA. Dr. DOBI JÓZSEF nyá. alezredes, egyetemi docens

VÁLSÁGKÖRZETEK KATONAFÖLDRAJZI ÉRTÉKELÉSE A VÁLSÁGKÖRZETEK KIALAKULÁSA. Dr. DOBI JÓZSEF nyá. alezredes, egyetemi docens Dr. DOBI JÓZSEF nyá. alezredes, egyetemi docens VÁLSÁGKÖRZETEK KATONAFÖLDRAJZI ÉRTÉKELÉSE A VÁLSÁGKÖRZETEK KIALAKULÁSA A II. világháborút követő évtizedek, a bipoláris világrendszer évtizedei amelyek során

Részletesebben

Környezeti problémák a Kárpát-medencében II. ÉGHAJLATVÁLTOZÁS, KATONAI BIZTONSÁG ÉS A KATONÁK BIZTONSÁGA

Környezeti problémák a Kárpát-medencében II. ÉGHAJLATVÁLTOZÁS, KATONAI BIZTONSÁG ÉS A KATONÁK BIZTONSÁGA Környezei problémák a Kárpá-medencében II. ÉGHAJLATVÁLTOZÁS, KATONAI BIZTONSÁG ÉS A KATONÁK BIZTONSÁGA TÁMOP-4.2.1.B-11/2/KMR-2011-0001 Kriikus infrasrukúra védelmi kuaások padanyi.jozsef@uni-nke.hu 2012

Részletesebben

MUNKATERV. a 2012-es évre

MUNKATERV. a 2012-es évre 1 BÉKEFENNTARTÓK BAJTÁRSI KÖZHASZNÚ EGYESÜLETE MUNKATERV a 2012-es évre A tevékenység fő irányelvei: 1. Részvétel a békefenntartással és a katonai ellenőrzés hagyományainak ápolásában. A területi kapcsolatok

Részletesebben

ÚJ ÉPÍTÉSI TECHNOLÓGIÁK ALKALMAZÁSA A MAGYAR HONVÉDSÉG BÉKETÁMOGATÓ MŰVELETEI KATONAI ÉPÍTÉSI GYAKORLATÁBAN

ÚJ ÉPÍTÉSI TECHNOLÓGIÁK ALKALMAZÁSA A MAGYAR HONVÉDSÉG BÉKETÁMOGATÓ MŰVELETEI KATONAI ÉPÍTÉSI GYAKORLATÁBAN ZRÍNYI MIKLÓS NEMZETVÉDELMI EGYETEM BOLYAI JÁNOS KATONAI MŰSZAKI KAR Katonai Műszaki Doktori Iskola Gulyás András ÚJ ÉPÍTÉSI TECHNOLÓGIÁK ALKALMAZÁSA A MAGYAR HONVÉDSÉG BÉKETÁMOGATÓ MŰVELETEI KATONAI ÉPÍTÉSI

Részletesebben

PAPP GYULA nyá. ezredes. A Magyar Honvédség békefenntartó műveletekre kijelölt alegységeinek felkészítése

PAPP GYULA nyá. ezredes. A Magyar Honvédség békefenntartó műveletekre kijelölt alegységeinek felkészítése ZRÍNYI MIKLÓS NEMZETVÉDELMI EGYETEM Doktori Tanács PAPP GYULA nyá. ezredes A Magyar Honvédség békefenntartó műveletekre kijelölt alegységeinek felkészítése Című doktori (PhD) értekezésének szerzői ismertetése

Részletesebben

TARTALOM A HONVÉDELMI MINISZTÉRIUM HIVATALOS LAPJA. CXXXVIII. ÉVFOLYAM 5. SZÁM 2011. április 21. Határozatok

TARTALOM A HONVÉDELMI MINISZTÉRIUM HIVATALOS LAPJA. CXXXVIII. ÉVFOLYAM 5. SZÁM 2011. április 21. Határozatok CXXXVIII. ÉVFOLYAM 5. SZÁM 2011. április 21. A HONVÉDELMI MINISZTÉRIUM HIVATALOS LAPJA TARTALOM Szám Tárgy Oldal Határozatok 67/2011. (III. 16.) KE határozat 69/2011. (III. 16.) KE határozat 71/2011. (III.

Részletesebben

Tagok Báthy Sándor, Jároscsák Miklós, Kőszegvári Tibor, Kende György, Németh Ernő, Ungvár Gyula, Tóth Rudolf. MH Központi Nyomdájában, 300 példányban.

Tagok Báthy Sándor, Jároscsák Miklós, Kőszegvári Tibor, Kende György, Németh Ernő, Ungvár Gyula, Tóth Rudolf. MH Központi Nyomdájában, 300 példányban. Szerkesztő Bizottság Elnök Gáspár Tibor Tagok Adorjáni István, Anda Árpád, Bella András, Báthy Sándor, Csák Gábor, Hazuga Károly, Horváth János, Kasza Zoltán, Kulcsár István, Rádli Tibor, Svéd László,

Részletesebben

MUNKATERV. a 2011-es évre

MUNKATERV. a 2011-es évre BÉKEFENNTARTÓK BAJTÁRSI KÖZHASZNÚ EGYESÜLETE MUNKATERV a 2011-es évre A tevékenység fő irányelvei: 1. Részvétel a békefenntartással és a katonai ellenőrzés hagyományainak ápolásában. A területi kapcsolatok

Részletesebben

A VÉDELMI FELÜLVIZSGÁLAT EREDMÉNYEINEK VÁRHATÓ HATÁSA A SZÁRAZFÖLDI CSAPATOK HADRENDJÉNEK KIALAKÍTÁSÁRA

A VÉDELMI FELÜLVIZSGÁLAT EREDMÉNYEINEK VÁRHATÓ HATÁSA A SZÁRAZFÖLDI CSAPATOK HADRENDJÉNEK KIALAKÍTÁSÁRA A KONFERENCIA VITAANYAGA NAGY TIBOR dandártábornok 1 A VÉDELMI FELÜLVIZSGÁLAT EREDMÉNYEINEK VÁRHATÓ HATÁSA A SZÁRAZFÖLDI CSAPATOK HADRENDJÉNEK KIALAKÍTÁSÁRA Samuel P. Huntington A nyugat nem egyetemes

Részletesebben

MUNKATERV a 2010-es évre

MUNKATERV a 2010-es évre BÉKEFENNTARTÓK BAJTÁRSI KÖZHASZNÚ EGYESÜLETE MUNKATERV a 2010-es évre A tevékenység fő irányelvei: 1. Tájékoztató előadások megtartása az európai és a világ konfliktus gócairól és azok kezelésének helyzetéről;

Részletesebben

Katonai antropológia?

Katonai antropológia? Katonai antropológia? Harmadik alkalommal találkoztak egymással konferencián a kulturális antropológia és a hadtudomány képviselői. A TÁMOP-4.2.2/B-10/1-2010-0001 Tudományos képzés műhelyeinek támogatása,

Részletesebben

A NATO békemûveletek Afganisztánban (ISAF) és a védelemgazdaság kérdései

A NATO békemûveletek Afganisztánban (ISAF) és a védelemgazdaság kérdései Szenes Zoltán A NATO békemûveletek Afganisztánban (ISAF) és a védelemgazdaság kérdései A NATO mûveleteinek bemutatása elõtt három elõzetes megjegyzést kell tenni. Az elsõ, hogy az ISAF-mûvelet ahogy nevében

Részletesebben

Budapest, augusztus 2-án Tisztelettel :

Budapest, augusztus 2-án Tisztelettel : MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HONVÉDELMI MINISZTERE Válasz a K1821., K/824., K/892. és K/925. szám ú írásbeli kérdésekre. Dr. Vadai Ágnes asszon y Országgyűlési képviselő Budapes t Tisztelt Képviselő Asszony! Az

Részletesebben

A TÜZÉR SZAKOSZTÁLY TUDOMÁNYOS KUTATÁSI TERVE

A TÜZÉR SZAKOSZTÁLY TUDOMÁNYOS KUTATÁSI TERVE Magyar Hadtudományi Társaság Tüzér Szakosztály. számú példány J Ó V Á H A G Y O M! Budapest, 2014. 01. 10. Dr. Szabó Tibor alezredes MHTT Tüzér Szakosztály elnöke A TÜZÉR SZAKOSZTÁLY TUDOMÁNYOS KUTATÁSI

Részletesebben

HELYI KONFLIKTUSOK AZ ÍROTT MÉDIÁBAN

HELYI KONFLIKTUSOK AZ ÍROTT MÉDIÁBAN SZAK Andrea HELYI KONFLIKTUSOK AZ ÍROTT MÉDIÁBAN LOCAL CONFLICTS IN THE PRESS A tanulmány a tartalomelemzés módszertanával vizsgálja az írott sajtóban megjelent 2004-es koszovói konfliktus, s egyben vizsgálja

Részletesebben

MANS Munkacsoport Megalakuló és Feladatszabó Ülés. 2005. szeptember 15. HM Tervezési és Koordinációs Főosztály 1/15

MANS Munkacsoport Megalakuló és Feladatszabó Ülés. 2005. szeptember 15. HM Tervezési és Koordinációs Főosztály 1/15 MANS Munkacsoport Megalakuló és Feladatszabó Ülés 2005. szeptember 15. HM Tervezési és Koordinációs Főosztály 1/15 Munkacsoportok A Magyar Honvédség légiforgalom-szervezésének korszerűsítéséről szóló 40/2004.

Részletesebben

Honvédelmi alapismeretek

Honvédelmi alapismeretek Honvédelmi alapismeretek Tájékoztató füzet 1 TI SZT ELT HALLGATÓK! A Magyar Honvédség hivatásos haderő, békeidőszakban az utánpótlása kizárólag önkéntes alapon történik. A honvédelemre és a haza fegyveres

Részletesebben

Rendõri békefenntartó és válságkezelõ missziók logisztikai támogatása

Rendõri békefenntartó és válságkezelõ missziók logisztikai támogatása Benicsák Péter Rendõri békefenntartó és válságkezelõ missziók logisztikai támogatása A szerzõ, aki az ENSZ koszovói missziójának tagja volt, rövid írásában, a kiküldetésben résztvevõ állomány feladatára

Részletesebben

A MAGYAR TÜZÉRSÉG ALKALMAZÁSÁNAK LEHETŐSÉGEI A NATO ÉS EU HADERŐBEN

A MAGYAR TÜZÉRSÉG ALKALMAZÁSÁNAK LEHETŐSÉGEI A NATO ÉS EU HADERŐBEN A KONFERENCIA VITAANYAGA SZELEI GYÖRGY alezredes 1 A MAGYAR TÜZÉRSÉG ALKALMAZÁSÁNAK LEHETŐSÉGEI A NATO ÉS EU HADERŐBEN Bizonyára már ismertek a védelmi felülvizsgálat célkitűzései, a Kormány vonatkozó

Részletesebben

Fizikai felkészítés a MH 25. Klapka György Lövészdandárnál

Fizikai felkészítés a MH 25. Klapka György Lövészdandárnál Fizikai felkészítés a MH 25. Klapka György Lövészdandárnál 1., AZ ALAKULAT BEMUTATÁSA A honvédelmi miniszter 34/2007 (HK) 4 HM számú határozata költségvetési szerv alapításáról szóló határozata alapján:

Részletesebben

MAGYAR HONVÉDSÉG BÉKETÁMOGATÓ KIKÉPZŐ KÖZPONT SZOLNOK MH BTKK

MAGYAR HONVÉDSÉG BÉKETÁMOGATÓ KIKÉPZŐ KÖZPONT SZOLNOK MH BTKK SZOLNOK MH BTKK KIKÉPZÉSI KALENDÁRIUM 2019 SZOLNOK Elérhetőségeink Cím: MH Béketámogató Kiképző Központ 5000, Szolnok, Széchenyi krt. 24. Telefon: +36-56-505-115 (HM-tel.: 02-43-85-22) Fax: +36-56-505-114

Részletesebben

A TÜZÉR SZAKOSZTÁLY TUDOMÁNYOS KUTATÁSI TERVE

A TÜZÉR SZAKOSZTÁLY TUDOMÁNYOS KUTATÁSI TERVE Magyar Hadtudományi Társaság Tüzér Szakosztály. számú példány J Ó V Á H A G Y O M! Budapest, 2013. 02. 07. Dr. Szabó Tibor alezredes MHTT Tüzér Szakosztály elnöke A TÜZÉR SZAKOSZTÁLY TUDOMÁNYOS KUTATÁSI

Részletesebben

TARTALOM A HONVÉDELMI MINISZTÉRIUM HIVATALOS LAPJA. CXXXIX. ÉVFOLYAM 14. SZÁM 2012. december 12. Jogszabályok

TARTALOM A HONVÉDELMI MINISZTÉRIUM HIVATALOS LAPJA. CXXXIX. ÉVFOLYAM 14. SZÁM 2012. december 12. Jogszabályok CXXXIX. ÉVFOLYAM 14. SZÁM 2012. december 12. A HONVÉDELMI MINISZTÉRIUM HIVATALOS LAPJA TARTALOM Szám Tárgy Oldal Jogszabályok 22/2012. (XI. 13.) HM rendelet A honvédségi jármûvek fenntartásáról szóló 18/2009.

Részletesebben

Közszolgálati Nemzetközi Képzési Központ

Közszolgálati Nemzetközi Képzési Központ Közszolgálati Nemzetközi Képzési Központ Nemzetközi Közszolgálati Továbbképzési Program A magyar külpolitika aktuális kérdései Bába Iván Nemzeti Közszolgálati Egyetem Postacím: 1581 Budapest, Pf.: 15.

Részletesebben

SZÜKSÉGESSÉGE A NATO LOGISZTIKAI DOKTRÍNÁK ALAPJÁN A CIVIL LOGISZTIKÁVAL TÖRTÉNŐ EGYÜTTMŰKÖDÉS

SZÜKSÉGESSÉGE A NATO LOGISZTIKAI DOKTRÍNÁK ALAPJÁN A CIVIL LOGISZTIKÁVAL TÖRTÉNŐ EGYÜTTMŰKÖDÉS Trembeczky László A NATO LOGISZTIKAI DOKTRÍNÁK ALAPJÁN A CIVIL LOGISZTIKÁVAL TÖRTÉNŐ EGYÜTTMŰKÖDÉS SZÜKSÉGESSÉGE A csapatok logisztikai önállóságának megteremtésével volt lehetőség a stacioner váraktól

Részletesebben

Új Szöveges dokumentum Helyi Védelmi Bizottság Miskolc

Új Szöveges dokumentum Helyi Védelmi Bizottság Miskolc Helyi Védelmi Bizottság Miskolc Katasztrófavédelem Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Katasztrófa Igazgatóság Polgári Védelemi Kirendeltség Miskolc Miskolc Térségi Katasztrófa és Polgári Védelmi Szövetség Helyi

Részletesebben

Sibalinné Fekete Katalin. A helyi nyelv és kultúra ismeretének jelentősége a békemissziók állománya számára (különös tekintettel a Nyugat-Balkánra)

Sibalinné Fekete Katalin. A helyi nyelv és kultúra ismeretének jelentősége a békemissziók állománya számára (különös tekintettel a Nyugat-Balkánra) ZRÍNYI MIKLÓS NEMZETVÉDELMI EGYETEM Doktori Tanácsa Sibalinné Fekete Katalin A helyi nyelv és kultúra ismeretének jelentősége a békemissziók állománya számára (különös tekintettel a Nyugat-Balkánra) című

Részletesebben

Mit tudunk az Európai Unióról? 4.rész

Mit tudunk az Európai Unióról? 4.rész 2009 július 23. Flag 0 Értékelés kiválasztása nincs Give Mit értékelve tudunk az Európai Mérték Még 1/5 2/5 3/5 4/5 5/5 Tájékoztatás/ismeret hiányból fakad az EU-szkepticizmus? A magyar lakosságnak vajon

Részletesebben

Tisztelt Ügyfelünk! 1) Biztosítási jogviszony az EGT tagállamban végzett kereső tevékenység alapján

Tisztelt Ügyfelünk! 1) Biztosítási jogviszony az EGT tagállamban végzett kereső tevékenység alapján Tisztelt Ügyfelünk! Tájékoztatjuk, hogy a kötelező egészségbiztosítás ellátásairól szóló 1997. évi LXXXIII. törvény 2009. január 1-től hatályos 80. (5) bekezdése értelmében a Közösségi rendelet vagy a

Részletesebben

MH KATONAI RENDFENNTARTÓ KONTINGENS FELÁLLÍTÁSÁNAK ÉS KISZÁLLÍTÁSÁNAK TAPASZTALATAI

MH KATONAI RENDFENNTARTÓ KONTINGENS FELÁLLÍTÁSÁNAK ÉS KISZÁLLÍTÁSÁNAK TAPASZTALATAI MH KATONAI RENDFENNTARTÓ KONTINGENS FELÁLLÍTÁSÁNAK ÉS KISZÁLLÍTÁSÁNAK TAPASZTALATAI Oravecz László 1 2001. év végén, decemberben, országgyűlési határozat alapján a felállítandó kötelék létszáma nem haladhatja

Részletesebben

TARTALOM A HONVÉDELMI MINISZTÉRIUM HIVATALOS LAPJA. CXXXVII. ÉVFOLYAM 15. SZÁM október 19. Jogszabályok

TARTALOM A HONVÉDELMI MINISZTÉRIUM HIVATALOS LAPJA. CXXXVII. ÉVFOLYAM 15. SZÁM október 19. Jogszabályok CXXXVII. ÉVFOLYAM 15. SZÁM 2010. október 19. A HONVÉDELMI MINISZTÉRIUM HIVATALOS LAPJA TARTALOM Szám Tárgy Oldal Jogszabályok 15/2010. (X. 5.) HM rendelet A hivatásos és szerzõdéses katonák, a honvédségi

Részletesebben

Véget ért az EUFOR 15. váltásának szolgálata. Cs. Sárkány Beáta hadnagy Fotó: Hegedűs Csaba őrnagy

Véget ért az EUFOR 15. váltásának szolgálata. Cs. Sárkány Beáta hadnagy Fotó: Hegedűs Csaba őrnagy Véget ért az EUFOR 15. váltásának szolgálata Cs. Sárkány Beáta hadnagy Fotó: Hegedűs Csaba őrnagy Ünnepélyes keretek között köszöntötte Böröndi Gábor dandártábornok, az MH Összhaderőnemi Parancsnokság

Részletesebben

BROADINVEST ÉPÍTŐIPARI SZOLGÁLTATÓ ÉS KERESKEDELMI KFT. Gépbeszerzés a Broadinvest Kft-nél

BROADINVEST ÉPÍTŐIPARI SZOLGÁLTATÓ ÉS KERESKEDELMI KFT. Gépbeszerzés a Broadinvest Kft-nél BROADINVEST ÉPÍTŐIPARI SZOLGÁLTATÓ ÉS KERESKEDELMI KFT. Gépbeszerzés a Broadinvest Kft-nél Szakmai anyag a Mezőföldi Híd Térségfejlesztő Egyesület Helyi Vidékfejlesztési Stratégiájából a Térségi és helyi

Részletesebben

E bejelentések alapján a mellékelt táblázat pontosítja azokat az időpontokat, amikor az ilyen kumulációk alkalmazandóvá

E bejelentések alapján a mellékelt táblázat pontosítja azokat az időpontokat, amikor az ilyen kumulációk alkalmazandóvá C 67/8 HU Az Európai Unió Hivatalos Lapja 2.20. A Bizottság közleménye a pán-euromediterrán preferenciális származási szabályokról szóló regionális egyezmény vagy az ezen egyezmény szerződő felei közötti

Részletesebben

KATONAI ALAPISMERETEK

KATONAI ALAPISMERETEK Katonai alapismeretek középszint 1611 ÉRETTSÉGI VIZSGA 2016. május 24. KATONAI ALAPISMERETEK KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI ÉRETTSÉGI VIZSGA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA Fontos tudnivalók

Részletesebben

Helyi Esélyegyenlőségi Program. Csanádpalota Város Önkormányzata

Helyi Esélyegyenlőségi Program. Csanádpalota Város Önkormányzata ÁROP-1.1.16-2012-2012-0001 Esélyegyenlőség-elvű fejlesztéspolitika kapacitásának biztosítása Helyi Esélyegyenlőségi Program Csanádpalota Város Önkormányzata 2013-2018 Türr István Képző és Kutató Intézet

Részletesebben

BESZÁMOLÓ a évben végzett tevékenységről

BESZÁMOLÓ a évben végzett tevékenységről MAGYAR HADTUDOMÁNYI TÁRSASÁG TÜZÉR SZAKOSZTÁLY BESZÁMOLÓ a 2005. évben végzett tevékenységről 2005 BESZÁMOLÓ a 2005. évben végzett tevékenységről I. A Tüzér szakosztály a Szervezeti és Működési Szabályzatában,

Részletesebben

Hazaszeretet, hivatástudat, elkötelezettség

Hazaszeretet, hivatástudat, elkötelezettség Beküldte hodosz - 2018, május 15-12:34 Többek között a katonák élet- és munkakörülményeinek javítását, a kor kihívásainak megfelelő Magyar Honvédség létrehozását jelölte meg kiemelt prioritásként honvédelmi

Részletesebben

A HADTUDOMÁNYI DOKTORI ISKOLA KUTATÁSI TÉMÁI A 2016/2017. TANÉVRE KUTATÁSI TERÜLETENKÉNT

A HADTUDOMÁNYI DOKTORI ISKOLA KUTATÁSI TÉMÁI A 2016/2017. TANÉVRE KUTATÁSI TERÜLETENKÉNT A HADTUDOMÁNYI DOKTORI ISKOLA KUTATÁSI TÉMÁI A 2016/2017. TANÉVRE KUTATÁSI TERÜLETENKÉNT 1. BIZTONSÁGI TANULMÁNYOK KUTATÁSI TERÜLET Vezető: Prof. Dr. Szenes Zoltán CSc, egyetemi tanár 1. A NATO kollektív

Részletesebben

A második világháború öröksége és a japán-filippínó biztonsági kapcsolatok fejlődésének perspektívái KLEMENSITS PÉTER

A második világháború öröksége és a japán-filippínó biztonsági kapcsolatok fejlődésének perspektívái KLEMENSITS PÉTER A második világháború öröksége és a japán-filippínó biztonsági kapcsolatok fejlődésének perspektívái KLEMENSITS PÉTER A világháború a Fülöpszigeteken A háború kitörése, hadműveletek a Corregidor elestéig

Részletesebben

A MAGYAR MŰSZAKI KONTINGENS ÁLTAL A KÖZELMÚLTBAN ELVÉGZETT FONTOSABB FELADATOK ÉS AZ ELKÖVETKEZENDŐ IDŐSZAK VÁRHATÓ FELADATAI

A MAGYAR MŰSZAKI KONTINGENS ÁLTAL A KÖZELMÚLTBAN ELVÉGZETT FONTOSABB FELADATOK ÉS AZ ELKÖVETKEZENDŐ IDŐSZAK VÁRHATÓ FELADATAI ELŐADÁSOK SINKA TIBOR A MAGYAR MŰSZAKI KONTINGENS ÁLTAL A KÖZELMÚLTBAN ELVÉGZETT FONTOSABB FELADATOK ÉS AZ ELKÖVETKEZENDŐ IDŐSZAK VÁRHATÓ FELADATAI Sinka Tibor mk. alezredes 2001-ben a Magyar Műszaki Kontingens

Részletesebben

Fontosabb légügyi jogszabályok és egyéb jogforrások gyűjteménye a nemzetközi egyezmények kivételével

Fontosabb légügyi jogszabályok és egyéb jogforrások gyűjteménye a nemzetközi egyezmények kivételével Fontosabb légügyi jogszabályok és egyéb jogforrások gyűjteménye a nemzetközi egyezmények kivételével Törvények 1995. évi XCVII. törvény a légiközlekedésről, egységes szerkezetben a végrehajtásról szóló

Részletesebben

Magyar Honvédség Béketámogató Kiképző Központ Szolnok MH BTKK KIKÉPZÉSI KALENDÁRIUM 2018

Magyar Honvédség Béketámogató Kiképző Központ Szolnok MH BTKK KIKÉPZÉSI KALENDÁRIUM 2018 Szolnok MH BTKK KIKÉPZÉSI KALENDÁRIUM 2018 Szolnok Elérhetőségeink Cím: MH 5000, Szolnok, Széchenyi krt. 24. Telefon: +36-56-505-115 (HM-tel.: 02-43-85-22) Fax: +36-56-505-114 (HM-fax: 02-43-85-88) E-mail:

Részletesebben

A MAGYAR HONVÉDSÉG KATONAI KÖZLEKEDÉSI KÖZPONT TEVÉKENYSÉGE. Pete Szabolcs mk. alezredes Nemzeti Mozgásirányító Központ parancsnok

A MAGYAR HONVÉDSÉG KATONAI KÖZLEKEDÉSI KÖZPONT TEVÉKENYSÉGE. Pete Szabolcs mk. alezredes Nemzeti Mozgásirányító Központ parancsnok A MAGYAR HONVÉDSÉG KATONAI KÖZLEKEDÉSI KÖZPONT TEVÉKENYSÉGE Pete Szabolcs mk. alezredes Nemzeti Mozgásirányító Központ parancsnok TÉMAKÖRÖK 1. TÖRTÉNELMI ALAPOK 2. AZ MH KKK RENDELTETÉSE, FŐ FELADATAI

Részletesebben

Az Észak-atlanti Szerződés Szervezete

Az Észak-atlanti Szerződés Szervezete NATO ismertetése Az Észak-atlanti Szerződés Szervezete Angolul North Atlantic Treaty Organisation, rövidítve NATO. 28 észak-amerikai és európai ország szövetsége, amelyet a II. világháború után 1949.április

Részletesebben

TARTALOM A HONVÉDELMI MINISZTÉRIUM HIVATALOS LAPJA. CXXXIX. ÉVFOLYAM 15. SZÁM 2012. december 28. Határozatok

TARTALOM A HONVÉDELMI MINISZTÉRIUM HIVATALOS LAPJA. CXXXIX. ÉVFOLYAM 15. SZÁM 2012. december 28. Határozatok CXXXIX. ÉVFOLYAM 15. SZÁM 2012. december 28. A HONVÉDELMI MINISZTÉRIUM HIVATALOS LAPJA TARTALOM Szám Tárgy Oldal Határozatok A Katonai Nemzetbiztonsági Szolgálat alapító okirata (a módosításokkal egységes

Részletesebben

Kovács Gyula. tűzszerész főtörzsőrmester ( )

Kovács Gyula. tűzszerész főtörzsőrmester ( ) Kovács Gyula tűzszerész főtörzsőrmester 2008. június 10., Afganisztán (1978-2008) Egy bomba hatástalanítása közben halt meg, hiába volt rajta a legjobb védőfelszerelés. 30 éves volt. A házi készítésű bombát

Részletesebben

A magyar hivatásos és szerződéses katonák külföldi katonai szolgálatra történő fizikai alkalmasságvizsgálatának tapasztalatai az önkéntes haderőben

A magyar hivatásos és szerződéses katonák külföldi katonai szolgálatra történő fizikai alkalmasságvizsgálatának tapasztalatai az önkéntes haderőben ZRÍNYI MIKLÓS NEMZETVÉDELMI EGYETEM BOLYAI JÁNOS HADMÉRNÖKI KAR HADMÉRNÖKI DOKTORI ISKOLA Juhász Zsolt A magyar hivatásos és szerződéses katonák külföldi katonai szolgálatra történő fizikai alkalmasságvizsgálatának

Részletesebben

A LOGISZTIKAI KIKÉPZÉS HELYZETE, KIHÍVÁSAI

A LOGISZTIKAI KIKÉPZÉS HELYZETE, KIHÍVÁSAI Sári Gábor A LOGISZTIKAI KIKÉPZÉS HELYZETE, KIHÍVÁSAI (a Katonai logisztika időszerű kérdései konferencián 2014. december 3-án megtartott előadás alapján) Absztrakt: A központi logisztikai feladatokat

Részletesebben

KATONAI ALAPISMERETEK

KATONAI ALAPISMERETEK Katonai alapismeretek középszint 1311 ÉRETTSÉGI VIZSGA 013. május 7. KATONAI ALAPISMERETEK KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI ÉRETTSÉGI VIZSGA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA Fontos tudnivalók

Részletesebben

MAGYARORSZÁG A II. VILÁGHÁBORÚBAN június : Fegyveres semlegesség Belépés a háborúba Harc a tengely oldalán

MAGYARORSZÁG A II. VILÁGHÁBORÚBAN június : Fegyveres semlegesség Belépés a háborúba Harc a tengely oldalán MAGYARORSZÁG A II. VILÁGHÁBORÚBAN 1939-1941 1941. június 27. 1941-1945: Fegyveres semlegesség Belépés a háborúba Harc a tengely oldalán 1. A semlegesség időszaka: Semlegességi taktika: Magyarország a II.

Részletesebben

HATÁRON ÁTLÉPŐ GÉPJÁRMŰVEK FELELŐSSÉGBIZTOSÍTÁSI SZERZŐDÉSÉNEK IGAZOLÁSA

HATÁRON ÁTLÉPŐ GÉPJÁRMŰVEK FELELŐSSÉGBIZTOSÍTÁSI SZERZŐDÉSÉNEK IGAZOLÁSA HATÁRON ÁTLÉPŐ GÉPJÁRMŰVEK FELELŐSSÉGBIZTOSÍTÁSI SZERZŐDÉSÉNEK IGAZOLÁSA A PSZÁF tájékoztatója a Magyar Köztársaság területére belépő külföldi telephelyű gépjárművek, valamint a magyar forgalmi rendszámú

Részletesebben

Katonai Vezetőképző Intézet TDK javasolt témái, témakörei

Katonai Vezetőképző Intézet TDK javasolt témái, témakörei Katonai Vezetőképző Intézet TDK javasolt témái, témakörei Hadászat- és Hadelmélet Tanszék 1. A hadikultúrák megjelenése a modern hadügyben 2. A hadikultúrák elméleti kérdései 3. A gerilla hadviselés elméletének

Részletesebben