A LOGISZTIKA A HARCI ERŐ ALAPJA, amelyet úgy lehet leírni mint egy híd, ami összeköti a nemzet hadra kelt erőit a nemzet gazdaságával

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "A LOGISZTIKA A HARCI ERŐ ALAPJA, amelyet úgy lehet leírni mint egy híd, ami összeköti a nemzet hadra kelt erőit a nemzet gazdaságával"

Átírás

1 A LOGISZTIKA A HARCI ERŐ ALAPJA, amelyet úgy lehet leírni mint egy híd, ami összeköti a nemzet hadra kelt erőit a nemzet gazdaságával NATO kiadvány Magyar Honvédség Összhaderőnemi Parancsnokság Honvédelmi Minisztérium Hadtörténeti Intézet és Múzeum Zsiborás János nyá. ezds. - gyűjteményvezető

2 A logisztikai szakgyűjteményt mintegy negyedszázados fejlődése során hozta létre a mindenkori logisztikai vezetés azzal a feladattal, hogy történelmi relikviák bemutatásával szemléltesse a magyar katonai ellátás logisztikai tevékenység több mint ezer éves fejlődését, átfogó képet nyújtson az érdeklődő látogató közönségnek, segítséget adjon a tudományos kutatók munkájához, a szakmai jövő további építéséhez.

3 A gyűjtemény megalapozása az 1980-as évek második felében kezdődött, amikor felvetődött igénye, hogy A magyar katonai ellátás (hadtáp) története (1984. Nagy - Dr. Pisztrai Tóth - Dr. Zimonyi) írott kiadványt kövesse egy tárgyi emlékeket is megjelenítő gyűjtemény, amely relikviákkal szemlélteti a magyar katonai ellátás ezeréves történetét. A Hadtáp Múzeum -nak a Zách utcai, akkori Hadtáp Kiképző Központ adott helyet.

4 A kiállítás működtetése mellett kiemelt szerep jutott a gyűjtemény folyamatos bővítésének, amely feladatokat a kezdettől fogva ( csaknem napjainkig) nagy szakértelemmel, odaadással Dr. Zimonyi István nyugállományú ezredes, a hadtudományok kandidátusa végezte.

5 Képek a Zách utcai múzeumból (1990)

6 A későbbi szervezeti változások, új struktúrák kialakulása, mások megszűnése szükségessé tette a gyűjtemény új helyre történő költöztetését. Új helyének az MH Ruházati Ellátó Központ Daróczi úti objektuma lett kijelölve, ahol több ezer órás munkával 1996 őszére az Ellátó Katonák Napja-ra elkészült a múzeum felújított változata. A megnyitón december 01-én a Magyar Honvédség Anyagi-Technikai Főcsoportfőnöksége emléktáblát állított és avatott fel a magyar ellátó katonák emlékére. A gyűjtemény kibővült egy technikai parkkal, amely a nyilvánosság előtt is megtekinthetővé vált, bemutatva a hadtáp szaktechnikai eszközök fejlődésének történetét.

7 Képek a Daróczi úti múzeumból (2004) A Daróczi úti 10 éves működése alatt több ezer látogató tekintette meg a szakkiállítást, beleértve az anyagi-technikai, majd logisztikai szakma érdeklődőit, a külföldi delegációkat, a vezérkari képzésben résztvevők megemlékezését. Évente ismétlődő kiemelkedő esemény volt a logisztikusok napi ünnepség méltó megünneplése részeként az emlékfal megtekintése, a múzeum meglátogatása.

8 2006-ban újabb költöztetés következett.

9 Jelenleg a Katonai Logisztikai Szakgyűjtemény MH Logisztikai Ellátó Központ által biztosított elhelyezésben, a Magyar Honvédség Lehel úti évszázados objektumában, kibővült relikviákkal áll a katonai ellátás évezredes történelmi múltja iránt érdeklődők előtt.

10 EMLÉKFAL MÚZEUM Logisztikai Szakgyűjtemény fő részei TECHNIKAI PARK KUTATÓSZOBA

11 EMLÉKFAL

12 Az állandó kiállítás a katonai (humanitárius) műveletekben egyre meghatározóbb logisztikai támogatási (ellátási) tevékenység fejlődésének történetét tárja a szemlélők elé, a muzeológia sajátos eszközeivel, a honfoglalástól napjainkig.

13 Betekintést nyújt a haderő haditechnikai eszközökkel, hadianyagokkal történő ellátásának rendszerébe. Több korabeli légijármű, légvédelmi, híradó, műszaki, vegyivédelmi, valamint más haditechnikai eszközök és hadianyagok szemléltetik egyre gyorsabb fejlődésüket.

14 Látványos a harcosok, katonák ruházatának és felszerelésének korszakos változásait tükröző gyűjtemény.

15 Különös érdeklődésre tartanak számot a mindenkori főző és kenyérsütő berendezések az egyszerűtől (lóvontatású) a konténerekbe épített mobil, automatizált eszközökig. Páratlan látvány az 1800-as évektől rendszeresített mozgókonyhák és sütödék teljes sorozata.

16 A látogató megismerheti a technikai eszközök üzemanyagokkal történő biztosításának rendszerét, a használatos szaktechnikai eszközöket, szakanyagokat is.

17 A katonai közlekedés és szállítás eszközeit és tevékenységét reprezentálják a közúti, a légi, a vasúti és a vízi szállítás műtárgyai, makettjei, az utóbbiak között a rombolt közlekedési utak, hidak gyors helyreállítását segítő szükségeszközök, provizóriumok.

18 Az I. világháború orvosi műszerei, laboratóriumi eszközei hűen tükrözik az időszak tábori gyógyító tevékenységét. Az egészségügyi ellátás fennmaradt emlékei közé tartozik (a technikai parkban) az 1917-es tábori, fakeretes közúti alvázra szerelt fertőtlenítő berendezés.

19 A gyűjtemény bepillantást mutat a korabeli katonai elhelyezés, elszállásolás, az építés és beruházás történetébe.

20 Képekkel villantja fel a látogatók előtt a Magyar Honvédség küldetését meghatározó, szövetségesi kötelékben, honi területen kívül, többnemzeti műveletekben résztvevő erők logisztikai támogatásának mindennapjait.

21 Rövid áttekintést ad a humán szakanyagellátás egyes területeiről

22 TECHNIKAI PARK

23 A jelenlegi működés A HM HIM, MH ÖHP, MH LEK Kiemelt mozzanatok (Logisztikusok Napja, Múzeumok Éjszakája) A Infrastrukturális állapotok A szakgyűjtemény látogatottsága

24 A jövő elképzelései Látogatottság bővítése Technikai park további alakítása Vezetési pont kialakítása A szaktermek tájékoztató, ismeretet adó feliratainak egységesítése, felújítása Segítség nyújtás a tervezett logisztikai almanach elkészítéséhez

25 A működtetés segítésének lehetséges változatai a katonai logisztika történelmi kultúrájának és eszközeinek megóvása, ápolása Alapszabály HM HIM MKLE megállapodás a katonai logisztikai emlékek, a szakmai hagyományok megőrzése Szakkabinetek folyamatos ápolása Részvétel nagy rendezvények előkészítésében, megtartásában Részvétel a HM HIM szakmához kapcsolódó rendezvényein Részvétel az általános fejlesztési munkákban

26 A gyűjtemény pontos címe: 1135 Budapest, Lehel utca 41. /bejárat a Hun utcából/ A gyűjtemény látogathatósága előzetes bejelentés alapján 06/20/ (Zsiborás János nyá.ezds.) Az objektumba történő belépés engedélyeztetése: Sőregi László alezredes MH LEK 3. Raktárbázis parancsnok Fax:

A MH Logisztikai Központ helye, szerepe és feladatai a log. gazdálkodás rendszerében

A MH Logisztikai Központ helye, szerepe és feladatai a log. gazdálkodás rendszerében A MH Logisztikai Központ helye, szerepe és feladatai a log. gazdálkodás rendszerében Erdődi Zsolt ezredes MH Logisztikai Központ mb. logisztikai igazgató 2014.04.15. 1 Témakörök 1. A védelemgazdasági és

Részletesebben

Prax, Jean Christophe (Guyotville, 1955 ) A védés időpontja: 2001 PhD-értekezés címe: A francia haderő átalakításának logisztikai tapasztalatai és

Prax, Jean Christophe (Guyotville, 1955 ) A védés időpontja: 2001 PhD-értekezés címe: A francia haderő átalakításának logisztikai tapasztalatai és Prax, Jean Christophe (Guyotville, 1955 ) A védés időpontja: 2001 PhD-értekezés címe: A francia haderő átalakításának logisztikai tapasztalatai és ennek adaptációs, illetve hasznosítási lehetőségei a magyar

Részletesebben

MAGYAR HONVÉDSÉG ÖSSZHADERŐNEMI HADMŰVELETI KÖZPONT AZ MH RÉSZVÉTELE A TASZÁRI KIKÉPZÉS BIZTOSÍTÁSÁBAN

MAGYAR HONVÉDSÉG ÖSSZHADERŐNEMI HADMŰVELETI KÖZPONT AZ MH RÉSZVÉTELE A TASZÁRI KIKÉPZÉS BIZTOSÍTÁSÁBAN MAGYAR HONVÉDSÉG ÖSSZHADERŐNEMI HADMŰVELETI KÖZPONT AZ MH RÉSZVÉTELE A TASZÁRI KIKÉPZÉS BIZTOSÍTÁSÁBAN Dr. Isaszegi János dandártábornok parancsnok 2003. március 1 A Kormány 2390/2002 (XII. 20.) Korm.

Részletesebben

A MAGYAR HONVÉDSÉG KATONAI KÖZLEKEDÉSI KÖZPONT TEVÉKENYSÉGE. Pete Szabolcs mk. alezredes Nemzeti Mozgásirányító Központ parancsnok

A MAGYAR HONVÉDSÉG KATONAI KÖZLEKEDÉSI KÖZPONT TEVÉKENYSÉGE. Pete Szabolcs mk. alezredes Nemzeti Mozgásirányító Központ parancsnok A MAGYAR HONVÉDSÉG KATONAI KÖZLEKEDÉSI KÖZPONT TEVÉKENYSÉGE Pete Szabolcs mk. alezredes Nemzeti Mozgásirányító Központ parancsnok TÉMAKÖRÖK 1. TÖRTÉNELMI ALAPOK 2. AZ MH KKK RENDELTETÉSE, FŐ FELADATAI

Részletesebben

A LOGISZTIKAI KIKÉPZÉS HELYZETE, KIHÍVÁSAI

A LOGISZTIKAI KIKÉPZÉS HELYZETE, KIHÍVÁSAI Sári Gábor A LOGISZTIKAI KIKÉPZÉS HELYZETE, KIHÍVÁSAI (a Katonai logisztika időszerű kérdései konferencián 2014. december 3-án megtartott előadás alapján) Absztrakt: A központi logisztikai feladatokat

Részletesebben

ESEMÉNYEK. Honvédelmi Érdekegyeztető Fórum

ESEMÉNYEK. Honvédelmi Érdekegyeztető Fórum ESEMÉNYEK Honvédelmi Érdekegyeztető Fórum 2013. november 28-án, csütörtökön ülést tartott a Honvédelmi Érdekegyeztető Fórum (HÉF), melyen részt vett Baráth István dandártábornok, az MH Logisztikai Központ

Részletesebben

Képek a megemlékezésről

Képek a megemlékezésről 2012 Közgyűlések Felderítő Napi megemlékezés 2012. november 11.: az immár hagyományosan a családtagok részvételével tartott ünnepi megemlékezésünkre rendkívül kulturált környezetben, a Művészetek Palotájában

Részletesebben

Egy rétsági gyűjtő bemutatkozása

Egy rétsági gyűjtő bemutatkozása Egy rétsági gyűjtő bemutatkozása Pfaff László vagyok, 65 éves nyugdíjas. 1966-67-ben voltam előfelvételis vegyi- sugárfelderítő Hódmezővásárhelyen. Szakaszparancsnokom Cserhalmi Mihály fhdgy., aki vezérőrnagyként

Részletesebben

FOURLOG 2011 Logisztikai Képzési Program

FOURLOG 2011 Logisztikai Képzési Program FOURLOG 2011 Logisztikai Képzési Program A Magyar Honvédség 2011. évi Gyakorlatok, Kiképzések és Rendezvények terve alapján a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem, az Osztrák Szövetségi Haderő Logisztikai

Részletesebben

és s feladatrendszere (tervezet)

és s feladatrendszere (tervezet) Az MH Műveleti M Parancsnokság rendeltetése és s feladatrendszere (tervezet) Dr. Isaszegi János mk. vezérőrnagy HM HVK MFCSF 2006. Szeptember 16. I. Az MH Műveleti Parancsnokság rendeltetése Az MH katonai

Részletesebben

MUNKATERV. a 2011-es évre

MUNKATERV. a 2011-es évre BÉKEFENNTARTÓK BAJTÁRSI KÖZHASZNÚ EGYESÜLETE MUNKATERV a 2011-es évre A tevékenység fő irányelvei: 1. Részvétel a békefenntartással és a katonai ellenőrzés hagyományainak ápolásában. A területi kapcsolatok

Részletesebben

M K L E. Magyar Katonai Logisztikai Egyesület ELNÖKSÉGI ÜLÉS EMLÉKEZTETŐ

M K L E. Magyar Katonai Logisztikai Egyesület ELNÖKSÉGI ÜLÉS EMLÉKEZTETŐ M K L E Magyar Katonai Logisztikai Egyesület Nytsz: 56/2008 1. sz. példány ELNÖKSÉGI ÜLÉS EMLÉKEZTETŐ Készült: 2008. 12. 01.-én 17. 30 óra. Helye: Budapest, Lehel út MH LEK 3. objektum Logisztikai Szakgyűjteményt

Részletesebben

EGYÜTTMŰKÖDÉSI LEHETŐSÉGEK A MAGYAR-TÖRÖK KATONAI ÉS CIVIL LOGISZTIKAI KAPCSOLATOK TERÜLETÉN. Együttműködés lehetőségei a katonai logisztika területén

EGYÜTTMŰKÖDÉSI LEHETŐSÉGEK A MAGYAR-TÖRÖK KATONAI ÉS CIVIL LOGISZTIKAI KAPCSOLATOK TERÜLETÉN. Együttműködés lehetőségei a katonai logisztika területén EGYÜTTMŰKÖDÉSI LEHETŐSÉGEK A MAGYAR-TÖRÖK KATONAI ÉS CIVIL LOGISZTIKAI KAPCSOLATOK TERÜLETÉN Ceylan Faruk Naci Németh Ernő 1 A logisztika gyakorlati tevékenysége mind a katonai, mind a polgári területen

Részletesebben

Életpálya és mobilitás a honvédelemben

Életpálya és mobilitás a honvédelemben Életpálya és mobilitás a honvédelemben ÁROP 2.2.21 Tudásalapú közszolgálati előmenetel Mobilitás Társadalmi mobilitás Vándorlás Karriermobilitás Munkaerőáramlás Átjárhatóság Vándorlás lakhatási támogatás

Részletesebben

MUNKATERV a 2010-es évre

MUNKATERV a 2010-es évre BÉKEFENNTARTÓK BAJTÁRSI KÖZHASZNÚ EGYESÜLETE MUNKATERV a 2010-es évre A tevékenység fő irányelvei: 1. Tájékoztató előadások megtartása az európai és a világ konfliktus gócairól és azok kezelésének helyzetéről;

Részletesebben

TÁJÉKOZTATÓ - INFORMÁCIÓ. Tudományos konferencia a ZMNE-n a katonai logisztika időszerű kérdéseiről

TÁJÉKOZTATÓ - INFORMÁCIÓ. Tudományos konferencia a ZMNE-n a katonai logisztika időszerű kérdéseiről TÁJÉKOZTATÓ - INFORMÁCIÓ Tudományos konferencia a ZMNE-n a katonai logisztika időszerű kérdéseiről November 29-én a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem dísztermében a ZMNE Katonai Üzemeltető és Logisztikai

Részletesebben

HÁTTÉRANYAG a 2013. június 26-i Választmányi ülés napirendjéhez

HÁTTÉRANYAG a 2013. június 26-i Választmányi ülés napirendjéhez HONVÉDSÉG ÉS TÁRSADALOM BARÁTI KÖR Székesfehérvári Szervezete - közhasznú szervezet- 8000 Székesfehérvár, Malom u. 2. Tel./ Fax: 00-36-22 311-255 E-mail: htbk.szfvár@regiment.hu HÁTTÉRANYAG a 2013. június

Részletesebben

A katonai-szakmai ismeretekhez kötött hivatásos és szerződéses katonai beosztások megoszlása

A katonai-szakmai ismeretekhez kötött hivatásos és szerződéses katonai beosztások megoszlása Melléklet a /2007. (..) HM rendelethez A katonai-szakmai ismeretekhez kötött hivatásos és szerződéses katonai beosztások megoszlása HONVÉDELMI MINISZTÉRIUM Az államtitkár közvetlen irányítása alatt működő

Részletesebben

Állami minőségbiztosítás a védelmi beszerzésekben

Állami minőségbiztosítás a védelmi beszerzésekben XI. HONVÉDELMI MINŐSÉGTALÁLKOZÓ A HADIK TERV A MINŐSÉG FÓKUSZÁBAN Állami minőségbiztosítás a védelmi beszerzésekben Gyöngyösi Ferenc mk. alezredes HM FHH Haditechnikai Intézet Minőségirányítási, Kodifikációs

Részletesebben

SZÉKESFEHÉRVÁR KULTURÁLIS INTÉZMÉNYEI, FEJLESZTÉSI IRÁNYAI, KULTURÁLIS ARCULATA ÉS PROGRAMJAI

SZÉKESFEHÉRVÁR KULTURÁLIS INTÉZMÉNYEI, FEJLESZTÉSI IRÁNYAI, KULTURÁLIS ARCULATA ÉS PROGRAMJAI SZÉKESFEHÉRVÁR KULTURÁLIS INTÉZMÉNYEI, FEJLESZTÉSI IRÁNYAI, KULTURÁLIS ARCULATA ÉS PROGRAMJAI 17 Székesfehérvár kulturális intézményrendszere és hálózata sokszínû, tarka, gazdag és változatos képet mutat.

Részletesebben

TARTALOM A HONVÉDELMI MINISZTÉRIUM HIVATALOS LAPJA. CXXXIX. ÉVFOLYAM 14. SZÁM 2012. december 12. Jogszabályok

TARTALOM A HONVÉDELMI MINISZTÉRIUM HIVATALOS LAPJA. CXXXIX. ÉVFOLYAM 14. SZÁM 2012. december 12. Jogszabályok CXXXIX. ÉVFOLYAM 14. SZÁM 2012. december 12. A HONVÉDELMI MINISZTÉRIUM HIVATALOS LAPJA TARTALOM Szám Tárgy Oldal Jogszabályok 22/2012. (XI. 13.) HM rendelet A honvédségi jármûvek fenntartásáról szóló 18/2009.

Részletesebben

VESZÉLYES KATONAI OBJEKTUMOK HELYZETE

VESZÉLYES KATONAI OBJEKTUMOK HELYZETE VESZÉLYES KATONAI OBJEKTUMOK HELYZETE Balogh Miklós mérnök ezredes HM Hatósági Hivatal Veszélyes Katonai Objektum Felügyeleti és Tűzvédelmi Hatósági Osztály osztályvezető 2012.09.05. 1 Honvédelmi Minisztérium

Részletesebben

Magyarország köztársasági elnöke Nemzeti Ünnepünk, 2015. március 15-e alkalmából

Magyarország köztársasági elnöke Nemzeti Ünnepünk, 2015. március 15-e alkalmából Magyarország köztársasági elnöke Nemzeti Ünnepünk, 2015. március 15-e alkalmából A MAGYAR ÉRDEMREND TISZTIKERESZTJE kitüntetés ERDÉLYI LAJOS dandártábornoknak, a Honvéd Vezérkar, volt Személyzeti csoportfőnökének

Részletesebben

Állami minőségbiztosítás a védelmi beszerzésekben

Állami minőségbiztosítás a védelmi beszerzésekben Ellenőrzött beszállítás = Jó minőségű termék! Textilruházati Beszerzési és Gyártói Szakmai Fórum Állami minőségbiztosítás a védelmi beszerzésekben Gyöngyösi Ferenc mk. alezredes HM FHH Haditechnikai Intézet

Részletesebben

MUNKATERV. a 2012-es évre

MUNKATERV. a 2012-es évre 1 BÉKEFENNTARTÓK BAJTÁRSI KÖZHASZNÚ EGYESÜLETE MUNKATERV a 2012-es évre A tevékenység fő irányelvei: 1. Részvétel a békefenntartással és a katonai ellenőrzés hagyományainak ápolásában. A területi kapcsolatok

Részletesebben

TARTALOM A HONVÉDELMI MINISZTÉRIUM HIVATALOS LAPJA. CXXXIX. ÉVFOLYAM 15. SZÁM 2012. december 28. Határozatok

TARTALOM A HONVÉDELMI MINISZTÉRIUM HIVATALOS LAPJA. CXXXIX. ÉVFOLYAM 15. SZÁM 2012. december 28. Határozatok CXXXIX. ÉVFOLYAM 15. SZÁM 2012. december 28. A HONVÉDELMI MINISZTÉRIUM HIVATALOS LAPJA TARTALOM Szám Tárgy Oldal Határozatok A Katonai Nemzetbiztonsági Szolgálat alapító okirata (a módosításokkal egységes

Részletesebben

A honvédelmi miniszter./2006. ( ) HM. rendelete

A honvédelmi miniszter./2006. ( ) HM. rendelete MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HONVÉDELMI MINISZTERE. számú példány A honvédelmi miniszter./2006. ( ) HM rendelete a Magyar Honvédség, valamint a miniszter közvetlen irányítása (felügyelete) alá tartozó szervezetek

Részletesebben

Szakmai beszámoló a 3506/02051 kódszámú, A balatoni csata időszaki kiállításra támogatást nyert pályázat megvalósításáról

Szakmai beszámoló a 3506/02051 kódszámú, A balatoni csata időszaki kiállításra támogatást nyert pályázat megvalósításáról Szakmai beszámoló a 3506/02051 kódszámú, A balatoni csata időszaki kiállításra támogatást nyert pályázat megvalósításáról A balatoni csata c. időszaki kiállítás a keszthelyi Balatoni Múzeumban 2015. június

Részletesebben

Változások a honvédegészségügyben. Dr. Meglécz Katalin orvos ezredes Honvéd-tisztifőorvos

Változások a honvédegészségügyben. Dr. Meglécz Katalin orvos ezredes Honvéd-tisztifőorvos Változások a honvédegészségügyben 2014 Dr. Meglécz Katalin orvos ezredes Honvéd-tisztifőorvos Semmi sem állandó, csak a változás maga. Hérakleitosz MH HONVÉDKÓRHÁZ Végr. és Log. Szerv. Vezetést bizt.

Részletesebben

TARTALOM A HONVÉDELMI MINISZTÉRIUM HIVATALOS LAPJA. CXL. ÉVFOLYAM 6. SZÁM 2013. június 4.

TARTALOM A HONVÉDELMI MINISZTÉRIUM HIVATALOS LAPJA. CXL. ÉVFOLYAM 6. SZÁM 2013. június 4. CXL. ÉVFOLYAM 6. SZÁM 2013. június 4. A HONVÉDELMI MINISZTÉRIUM HIVATALOS LAPJA TARTALOM Szám Tárgy Oldal Alapító okiratok A Magyar Honvédség Összhaderõnemi Parancsnokság alapító okirata (a módosításokkal

Részletesebben

Közbiztonsági referensek képzése MENTÉS MEGSZERVEZÉSE

Közbiztonsági referensek képzése MENTÉS MEGSZERVEZÉSE Közbiztonsági referensek képzése MENTÉS MEGSZERVEZÉSE 2012.10.02. Mentés megszervezésének szabályozása. Jogszabályok, normatív intézkedések. 2011. évi CXXVIII. törvény a katasztrófavédelemről és a hozzá

Részletesebben

A MAGYAR HONVÉDSÉG RÉSZVÉTELE A NEMZETKÖZI MŰVELETEKBEN

A MAGYAR HONVÉDSÉG RÉSZVÉTELE A NEMZETKÖZI MŰVELETEKBEN A MAGYAR HONVÉDSÉG RÉSZVÉTELE A NEMZETKÖZI MŰVELETEKBEN Dr. Isaszegi János vezérőrnagy MH Központi Kiképző Bázis parancsnoka Szentendre 2009. május 29. 1 A Magyar Honvédség részvétele a nemzetközi műveletekben

Részletesebben

A K o r m á n y. r e n d e l e t e. a befogadó nemzeti támogatás részletes kormányzati feladatairól

A K o r m á n y. r e n d e l e t e. a befogadó nemzeti támogatás részletes kormányzati feladatairól A MUNKAANYAG A KORMÁNY ÉS A MINISZTÉRIUM ÁLLÁSPONTJÁT NEM TÜKRÖZI A K o r m á n y 1. melléklet a kormány-előterjesztéshez TERVEZET 2009. 12. 01. /2010. ( ) Korm. r e n d e l e t e a befogadó nemzeti támogatás

Részletesebben

A KATONAI LOGISZTIKAI BIZTOSÍTÁS GYAKORLATA

A KATONAI LOGISZTIKAI BIZTOSÍTÁS GYAKORLATA A KATONAI LOGISZTIKAI BIZTOSÍTÁS GYAKORLATA A BEVETÉSI IRÁNY 2007 GYAKORLAT TAPASZTALATAI LOGISZTIKAI ASPEKTUSBÓL Balogh Róbert Erdődi Zsolt 1 A BEVETÉSI IRÁNY 2007 gyakorlat az év legkiemelkedőbb felkészítési

Részletesebben

Magyarország köztársasági elnöke. Állami Ünnepünk, 2015. augusztus 20-a alkalmából

Magyarország köztársasági elnöke. Állami Ünnepünk, 2015. augusztus 20-a alkalmából Magyarország köztársasági elnöke Állami Ünnepünk, 2015. augusztus 20-a alkalmából A MAGYAR ÉRDEMREND KÖZÉPKERESZTJE POLGÁRI TAGOZATÁT ADOMÁNYOZTA világszínvonalú és páratlanul gazdag koncertmesteri és

Részletesebben

ADALÉKOK A MAGYAR HONVÉDSÉG LOGISZTIKAI ELLÁTÓ KÖZPONT TÖRTÉNETÉHEZ. II. rész

ADALÉKOK A MAGYAR HONVÉDSÉG LOGISZTIKAI ELLÁTÓ KÖZPONT TÖRTÉNETÉHEZ. II. rész Gáspár Tibor 1 ADALÉKOK A MAGYAR HONVÉDSÉG LOGISZTIKAI ELLÁTÓ KÖZPONT TÖRTÉNETÉHEZ II. rész Absztrakt A logisztikai egységek, szervezetek története kevésbé feltárt területe a hadtörténelemnek. Általában

Részletesebben

A MAGYAR HONVÉDSÉG CENTRALIZÁLT BESZERZÉSÉNEK TÖRTÉNETE

A MAGYAR HONVÉDSÉG CENTRALIZÁLT BESZERZÉSÉNEK TÖRTÉNETE Derzsényi Attila attila.derzsenyi@hm.gov.hu A MAGYAR HONVÉDSÉG CENTRALIZÁLT BESZERZÉSÉNEK TÖRTÉNETE Absztarkt Napjainkban ismét kiemelt hangsúlyt kapott a honvédelmi tárca beszerzésének decentralizációja,

Részletesebben

Köszöntjük a Konferencia résztvevőit!

Köszöntjük a Konferencia résztvevőit! Köszöntjük a Konferencia résztvevőit! 1 9:00 10:00 10:15 10:55 11:25 11:35 12:15 Regisztráció Megnyitó Előadás: Jogszabályi változások az építésügy területén Előadás: Az építésfelügyelet közelmúltja és

Részletesebben

A BEFOGADÓ NEMZETI TÁMOGATÁS ÉS A HADSZÍNTÉR-ELŐKÉSZÍTÉS KAPCSOLATA A TERVEZÉSHEZ SZÜKSÉGES INFORMÁCIÓKKAL TÖRTÉNŐ GAZDÁLKODÁS TÜKRÉBEN

A BEFOGADÓ NEMZETI TÁMOGATÁS ÉS A HADSZÍNTÉR-ELŐKÉSZÍTÉS KAPCSOLATA A TERVEZÉSHEZ SZÜKSÉGES INFORMÁCIÓKKAL TÖRTÉNŐ GAZDÁLKODÁS TÜKRÉBEN VEZETÉS- ÉS SZERVEZÉSTUDOMÁNY NÉGYESI IMRE A BEFOGADÓ NEMZETI TÁMOGATÁS ÉS A HADSZÍNTÉR-ELŐKÉSZÍTÉS KAPCSOLATA A TERVEZÉSHEZ SZÜKSÉGES INFORMÁCIÓKKAL TÖRTÉNŐ GAZDÁLKODÁS TÜKRÉBEN Doktori (PhD) értekezésem

Részletesebben

KATONAI LOGISZTIKAI INTÉZET Hadtáp és Katonai Közlekedési Tanszék Hadtáp Szakcsoport

KATONAI LOGISZTIKAI INTÉZET Hadtáp és Katonai Közlekedési Tanszék Hadtáp Szakcsoport KATONAI LOGISZTIKAI INTÉZET Hadtáp és Katonai Közlekedési Tanszék Hadtáp Szakcsoport 1) Az MH NTE alkalmazásának tapasztalatai az Afganisztáni Hadszíntéren (témavezető: Dr. Pohl Árpád) 2) Az Afganisztánban

Részletesebben

A HADBIZTOS. Forrás: Pallas Nagylexikon. 2011. március 24. 3

A HADBIZTOS. Forrás: Pallas Nagylexikon. 2011. március 24. 3 2011. március 24. 1 2 A HADBIZTOS A hadsereg hatóságainál és parancsnokságainál, valamint a hadrakelt seregnél az élelmezés, ruházási és elhelyezési ügyekre vonatkozó teendőket végzi és ellenőrzi. A hadbiztosság

Részletesebben

REGIMENT VETERÁNOK KÖZHASZNÚ EGYESÜLET ÉS A MAGYAR HONVÉDSÉG BUDAPESTI NYUGÁLLOMÁNYÚAK KLUBJA NEMZETBIZTONSÁGI TAGOZAT PROGRAM

REGIMENT VETERÁNOK KÖZHASZNÚ EGYESÜLET ÉS A MAGYAR HONVÉDSÉG BUDAPESTI NYUGÁLLOMÁNYÚAK KLUBJA NEMZETBIZTONSÁGI TAGOZAT PROGRAM REGIMENT VETERÁNOK KÖZHASZNÚ EGYESÜLET ÉS A MAGYAR HONVÉDSÉG BUDAPESTI NYUGÁLLOMÁNYÚAK KLUBJA NEMZETBIZTONSÁGI TAGOZAT PROGRAM 2014. január 1. december 31. BUDAPEST Békés, boldog Eredményekben gazdag Új

Részletesebben

Emlékezzünk a Szent Koronát megőrző hősökre és barátokra!

Emlékezzünk a Szent Koronát megőrző hősökre és barátokra! Ráckeve Város Polgármestere és a Ráckevei Molnár Céh Alapítvány meghívást kapott a Szent Korona hazatérésének 35. évfordulóján tartott megemlékezésre és az azt követő fogadásra. A megemlékezésre az V.

Részletesebben

Megfontoltan, de határozottan a Honvéd Vezérkar főnökének előadása a vezérkari tanfolyamon

Megfontoltan, de határozottan a Honvéd Vezérkar főnökének előadása a vezérkari tanfolyamon Megfontoltan, de határozottan a Honvéd Vezérkar főnökének előadása a vezérkari tanfolyamon 2013. március 25. A katonai felsőfokú vezetőképző tanfolyam túlnyomó többségükben ezredesi rendfokozatot viselő

Részletesebben

A MAGYAR HONVÉDSÉG LÉGIERŐ HADERŐNEM HELYE ÉS SZEREPE A MAGYAR HONVÉDSÉG TŰZTÁMOGATÁSÁBAN A HADERŐNEM ALAPFELADATAI. BALOGH IMRE vezérőrnagy 1

A MAGYAR HONVÉDSÉG LÉGIERŐ HADERŐNEM HELYE ÉS SZEREPE A MAGYAR HONVÉDSÉG TŰZTÁMOGATÁSÁBAN A HADERŐNEM ALAPFELADATAI. BALOGH IMRE vezérőrnagy 1 BALOGH IMRE vezérőrnagy 1 A MAGYAR HONVÉDSÉG LÉGIERŐ HADERŐNEM HELYE ÉS SZEREPE A MAGYAR HONVÉDSÉG TŰZTÁMOGATÁSÁBAN A HADERŐNEM ALAPFELADATAI A Magyar Honvédség légierő feladatait a 61/2000. (VI. 21.)

Részletesebben

A HONVÉDELMI CÉLÚ TARTALÉKOK SZEREPE AZ ELLÁTÁSI LÁNCBAN

A HONVÉDELMI CÉLÚ TARTALÉKOK SZEREPE AZ ELLÁTÁSI LÁNCBAN III. Évfolyam 3. szám - 2008. szeptember Báthy Sándor Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem bathy.sandor@zmne.hu A HONVÉDELMI CÉLÚ TARTALÉKOK SZEREPE AZ ELLÁTÁSI LÁNCBAN Absztrakt A cikk témaválasztását

Részletesebben

Program- és feladatterv 2014. évre

Program- és feladatterv 2014. évre HONVÉD BAJTÁRSI EGYESÜLET SÁRBOGÁRD Program- és feladatterv 201 évre Fsz. Központilag szervezett rendezvények: 1. BEOSZ küldöttgyőlés, választmányi ülés 201 április 2. BEOSZ-KDR tagegyesületi ök értekezlete

Részletesebben

Családi állapota: Nős, 2 gyermekes Gyermekeinek keresztnevei (zárójelben születési évszámuk): Attila (1982) Alexandra (1987)

Családi állapota: Nős, 2 gyermekes Gyermekeinek keresztnevei (zárójelben születési évszámuk): Attila (1982) Alexandra (1987) Dr. Für Gáspár alezredes Elérhetőség: Mobiltelefon: +36 70 3341440 HM vezetékes: 02 2 29548 Vezetékes fax: +36 1 432900 HM fax: 29910 e-mail: fur.gaspar@uni-nke.hu Személyes adatok: Születési idő: 1958.

Részletesebben

Bíró László mk. alezredes. MH Altiszti Akadémia mb. támogató parancsnokhelyettes. Balatonkenese, 2014. április 15.

Bíró László mk. alezredes. MH Altiszti Akadémia mb. támogató parancsnokhelyettes. Balatonkenese, 2014. április 15. Honvédelmi szervezetek tapasztalatai az egészségét nem veszélyeztető és biztonságos munkavégzésre vonatkozó követelmények érvényesítése terén, különös tekintettel az ismételt üzembe helyezésekkel kapcsolatos

Részletesebben

Nándorfehérvári diadal emléknapja: július 22.

Nándorfehérvári diadal emléknapja: július 22. Nándorfehérvári diadal emléknapja: július 22. Hunyadi János és Kapisztrán János seregei 558 évvel ezelőtt, 1456. július 22-én állították meg a Nándorfehérvárt ostromló oszmán hadat. A győztes csata emlékére

Részletesebben

SZAKMAI ÉRTÉKELÉS A KATONAI LOGISZTIKA SZERVEZETI KERETEINEK VÁLTOZÁSAIRÓL

SZAKMAI ÉRTÉKELÉS A KATONAI LOGISZTIKA SZERVEZETI KERETEINEK VÁLTOZÁSAIRÓL Lengyel András lengyel.andras@hm.gov.hu SZAKMAI ÉRTÉKELÉS A KATONAI LOGISZTIKA SZERVEZETI KERETEINEK VÁLTOZÁSAIRÓL Absztrakt Az elmúlt időszakban a katonai logisztika felsőszintű szervezeteinél jelentős

Részletesebben

A MAGYAR KÜLÖNLEGES ERŐK LOGISZTIKAI TÁMOGATÁSA

A MAGYAR KÜLÖNLEGES ERŐK LOGISZTIKAI TÁMOGATÁSA IX. Évfolyam 2. szám - 2014. június BODORÓCZKI János bodoroczkijanos@gmail.com A MAGYAR KÜLÖNLEGES ERŐK LOGISZTIKAI TÁMOGATÁSA Absztrakt A cikk betekintést nyújt a szerző kutatásába, áttekinti a magyar

Részletesebben

MIKADO MIKROMÉRETŰ, TÁVIRÁNYÍTÁSÚ FELDERÍTŐ RENDSZER

MIKADO MIKROMÉRETŰ, TÁVIRÁNYÍTÁSÚ FELDERÍTŐ RENDSZER MIKADO MIKROMÉRETŰ, TÁVIRÁNYÍTÁSÚ FELDERÍTŐ RENDSZER Vincze Gyula 1 A Bundeswehr szakmai folyóirata a Strategie und Technik 2007. májusi számában bemutattak egy új, mikroméretű, távirányítású felderítő

Részletesebben

Szakmai beszámoló. Vérzivataros évtizedek 1914-1944. MNL Hajdú-Bihar Megyei Levéltári Napokl

Szakmai beszámoló. Vérzivataros évtizedek 1914-1944. MNL Hajdú-Bihar Megyei Levéltári Napokl Szakmai beszámoló Pályázati azonosító: 3508/01149 Vérzivataros évtizedek 1914-1944 MNL Hajdú-Bihar Megyei Levéltári Napokl Az idén 2014. november 18-19-én, immár 41.alkalommal került sor a Hajdú-Bihar

Részletesebben

TARTALOM A HONVÉDELMI MINISZTÉRIUM HIVATALOS LAPJA. CXXXVI. ÉVFOLYAM 6. SZÁM 2009. március 31. Jogszabályok 2/2009. (III. 17.

TARTALOM A HONVÉDELMI MINISZTÉRIUM HIVATALOS LAPJA. CXXXVI. ÉVFOLYAM 6. SZÁM 2009. március 31. Jogszabályok 2/2009. (III. 17. CXXXVI. ÉVFOLYAM 6. SZÁM 2009. március 31. A HONVÉDELMI MINISZTÉRIUM HIVATALOS LAPJA TARTALOM Szám Tárgy Oldal Jogszabályok 2/2009. (III. 17.) HM rendelet 3/2009. (III. 18.) HM rendelet A honvédelmi miniszter

Részletesebben

Nemzetközi szervezetek és a válságkezelés ENSZ, NATO és EU

Nemzetközi szervezetek és a válságkezelés ENSZ, NATO és EU Nemzetközi szervezetek és a válságkezelés ENSZ, NATO és EU Dr. Benkő Tibor vezérezredes Honvéd Vezérkar főnök 2013. szeptember 26. Tartalom Magyarország biztonságának és a nemzetközi szervezetek válságkezelési

Részletesebben

TARTALOM A HONVÉDELMI MINISZTÉRIUM HIVATALOS LAPJA. CXXXVIII. ÉVFOLYAM 5. SZÁM 2011. április 21. Határozatok

TARTALOM A HONVÉDELMI MINISZTÉRIUM HIVATALOS LAPJA. CXXXVIII. ÉVFOLYAM 5. SZÁM 2011. április 21. Határozatok CXXXVIII. ÉVFOLYAM 5. SZÁM 2011. április 21. A HONVÉDELMI MINISZTÉRIUM HIVATALOS LAPJA TARTALOM Szám Tárgy Oldal Határozatok 67/2011. (III. 16.) KE határozat 69/2011. (III. 16.) KE határozat 71/2011. (III.

Részletesebben

A katonai logisztika idõszerû kérdései

A katonai logisztika idõszerû kérdései Bányász Péter Orbók Ákos A katonai logisztika idõszerû kérdései Logisztikusok Napja rendezvénysorozat nyitórendezvényeként került megszervezésre A katonai logisztika idõszerû kérdései elnevezésû tudományos-szakmai

Részletesebben

Tudományos életrajz Dr. Für Gáspár (2008. február)

Tudományos életrajz Dr. Für Gáspár (2008. február) Dr. Für Gáspár egyetemi docens Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem Kossuth Lajos Hadtudományi Kar Összhaderőnemi Műveleti Intézet Geoinformációs Tanszék mb. tanszékvezető Tudományos életrajz Dr. Für Gáspár

Részletesebben

HONVÉDSÉG ÉS TÁRSADALOM BARÁTI KÖR

HONVÉDSÉG ÉS TÁRSADALOM BARÁTI KÖR HONVÉDSÉG ÉS TÁRSADALOM BARÁTI KÖR Székesfehérvári Szervezete - közhasznú szervezet- 8000 Székesfehérvár, Malom u. 2. Tel./ Fax: 00-36-22 311-255 E-mail: htbk.szfvár@regiment.hu CSELEKVÉSI TERV 2014. /tervezet/

Részletesebben

A Katonai Műszaki Doktori Iskola kutatási témái

A Katonai Műszaki Doktori Iskola kutatási témái A Katonai Műszaki Doktori Iskola kutatási témái A ZMNE Katonai Műszaki Doktori Iskola tudományszakonként meghirdetett kutatási témái a 2009/2010-es tanévre: 01. Katonai műszaki infrastruktúra elmélete

Részletesebben

TÜZÉR HONVÉD TISZTJELÖLTEK GYAKORLATA A VÁRPALOTAI LŐTÉREN

TÜZÉR HONVÉD TISZTJELÖLTEK GYAKORLATA A VÁRPALOTAI LŐTÉREN TÜZÉR HONVÉD TISZTJELÖLTEK GYAKORLATA A VÁRPALOTAI LŐTÉREN A Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem KLHTK ÖMI Tüzér Tanszékének III. és IV. évfolyamos tüzér honvéd tisztjelöltjei (16 fő) a 2010/2011. tanulmányi

Részletesebben

A L A P Í T Ó O K I R A T

A L A P Í T Ó O K I R A T A L A P Í T Ó O K I R A T A Vitéz Hadnagy Egyesület (1101 Budapest, Hungária krt. 9-11.) A Zrínyi Miklós Bajtársi Egyesület (1101 Budapest, Hungária krt. 9-11.) valamint a HODOSZ ZMKA alapszervezete (1101

Részletesebben

EMLÉKTÁBLA KOSZORÚZÁS A LOGISZTIKUSOK NAPJÁNAK TISZTELETÉRE. 2003. november 28.

EMLÉKTÁBLA KOSZORÚZÁS A LOGISZTIKUSOK NAPJÁNAK TISZTELETÉRE. 2003. november 28. EMLÉKTÁBLA KOSZORÚZÁS A LOGISZTIKUSOK NAPJÁNAK TISZTELETÉRE 2003. november 28. Zimonyi István 1 Az emlékezés ünnepi hangulata töltötte be a Logisztikusok Napján a hadtáp Daróci úti objektumának történelmi

Részletesebben

CSELEKVÉSI TERV 2015. /2015. május 21-től 2016. májusig/

CSELEKVÉSI TERV 2015. /2015. május 21-től 2016. májusig/ HONVÉDSÉG ÉS TÁRSADALOM BARÁTI KÖR SZÉKESFEHÉRVÁRI SZERVEZETE - Közhasznú szervezet - 8000 Székesfehérvár, Malm utca 2. Tel./ Fax: 00-36-22-311-255 www.htbkszfvar.hu Nyt szám: /2015 CSELEKVÉSI TERV 2015.

Részletesebben

AZ MH LOGISZTIKAI RENDSZERÉNEK SZAKMAI IRÁNYÍTÁSA, A RENDSZER VÁLTOZÁSAI ÉS IRÁNYAI

AZ MH LOGISZTIKAI RENDSZERÉNEK SZAKMAI IRÁNYÍTÁSA, A RENDSZER VÁLTOZÁSAI ÉS IRÁNYAI AZ MH LOGISZTIKAI RENDSZERÉNEK SZAKMAI IRÁNYÍTÁSA, A RENDSZER VÁLTOZÁSAI ÉS IRÁNYAI Boczák Attila ezredes HVK Logisztikai Csoportfőnökség Logisztikai Támogató Osztály osztályvezető 2014.08.13. 1 Az előadás

Részletesebben

SZAKMAI BESZÁMOLÓ A MÚZEUMOK ÉJSZAKÁJA RENDEZVÉNYRŐL

SZAKMAI BESZÁMOLÓ A MÚZEUMOK ÉJSZAKÁJA RENDEZVÉNYRŐL Vasvári Pál Múzeum 4440 Tiszavasvári, Kálvin út. 7. Mobil:+36/30-676-8514 www.vasvaripalmuzeum.hu e-mail: info@vasvaripalmuzeum Nyitva tartás: Április 1-től - október 31-ig: K-V: 09-18 óráig November 1-től

Részletesebben

IV. Rákosmenti Hagyományőrző Rendvédelmi és Katonai Napok

IV. Rákosmenti Hagyományőrző Rendvédelmi és Katonai Napok IV. Rákosmenti Hagyományőrző Rendvédelmi és Katonai Napok Negyedik alkalommal rendezték meg a Rákosmenti Hagyományőrző Rendvédelmi és Katonai Napokat június 12-14. között. A program fővédnöke Hende Csaba

Részletesebben

(1) Az R. 1. számú mellékletének helyébe e rendelet 1. melléklete lép. (2) Az R. 2. számú mellékletének helyébe e rendelet 2. melléklete lép.

(1) Az R. 1. számú mellékletének helyébe e rendelet 1. melléklete lép. (2) Az R. 2. számú mellékletének helyébe e rendelet 2. melléklete lép. . sz. példán MAGAR KÖZTÁRSASÁG HONVÉDELMI MINISZTERE TERVEZ A honvédelmi miniszter /2010. ( ) HM rendelete a Magar Honvédség eges beosztásaihoz kapcsolódó munkaköri követelménekről szóló 20/2002. (IV.

Részletesebben

PÁLYÁZAT. InfoPark Alapítványhoz. Eötvös Loránd Tudományegyetem, Természettudományi Kar Kémiai Intézet. Dr. Németh Zoltán, egyetemi adjunktus

PÁLYÁZAT. InfoPark Alapítványhoz. Eötvös Loránd Tudományegyetem, Természettudományi Kar Kémiai Intézet. Dr. Németh Zoltán, egyetemi adjunktus PÁLYÁZAT az InfoPark Alapítványhoz A mérnöki és természettudományi tantárgyak népszerűsítése, a középiskolás tanulók egyetemekre jutásának segítése témában 3. kategória: Nyílt napok, nyílt programok szervezése

Részletesebben

S Z A K Á G A Z A T I R E N D. Szakágazat megnevezése

S Z A K Á G A Z A T I R E N D. Szakágazat megnevezése 3. számú melléklet S Z A K Á G A Z A T I R E N D Szakágazat száma Szakágazat megnevezése 012200 JUH-, KECSKE-, LÓTENYÉSZTÉS 014100 NÖVÉNYTERMELÉSI SZOLGÁLTATÁS 014200 ÁLLATTENYÉSZTÉSI SZOLGÁLTATÁS 015000

Részletesebben

A TÜZÉR SZAKOSZTÁLY TUDOMÁNYOS KUTATÁSI TERVE

A TÜZÉR SZAKOSZTÁLY TUDOMÁNYOS KUTATÁSI TERVE Magyar Hadtudományi Társaság Tüzér Szakosztály. számú példány J Ó V Á H A G Y O M! Budapest, 2015. 01. 28. Dr. Szabó Tibor alezredes MHTT Tüzér Szakosztály elnöke A TÜZÉR SZAKOSZTÁLY TUDOMÁNYOS KUTATÁSI

Részletesebben

Tagok Báthy Sándor, Jároscsák Miklós, Kőszegvári Tibor, Kende György, Németh Ernő, Ungvár Gyula, Tóth Rudolf. MH Központi Nyomdájában, 300 példányban.

Tagok Báthy Sándor, Jároscsák Miklós, Kőszegvári Tibor, Kende György, Németh Ernő, Ungvár Gyula, Tóth Rudolf. MH Központi Nyomdájában, 300 példányban. Szerkesztő Bizottság Elnök Gáspár Tibor Tagok Adorjáni István, Anda Árpád, Bella András, Báthy Sándor, Csák Gábor, Hazuga Károly, Horváth János, Kasza Zoltán, Kulcsár István, Rádli Tibor, Svéd László,

Részletesebben

Pomáz, Nagykovácsi puszta

Pomáz, Nagykovácsi puszta Pomáz, Nagykovácsi puszta A Pomáz és Pilisszentkereszt között elhelyezkedő majorság a Pilis védett természeti értékeinek területén fekszik és egyben egy jelentős középkori romegyüttes helyszíne is. Az

Részletesebben

KATONAI BESZERZÉS II. A KÖZBESZERZÉS, (KÖZ)BESZERZÉS, BESZERZÉS RENDSZERE

KATONAI BESZERZÉS II. A KÖZBESZERZÉS, (KÖZ)BESZERZÉS, BESZERZÉS RENDSZERE X. Évfolyam 2. szám - 2015. június DERZSÉNYI Attila attila.derzsenyi@hm.gov.hu KATONAI BESZERZÉS II. A KÖZBESZERZÉS, (KÖZ)BESZERZÉS, BESZERZÉS RENDSZERE Absztrakt A katonai beszerzésről sokaknak első hallásra

Részletesebben

GONDOLATOK A KÖZPONTI LOGISZTIKAI BÁZISRÓL

GONDOLATOK A KÖZPONTI LOGISZTIKAI BÁZISRÓL Dr. Gáspár Tibor 31 gaspartibor@upcmail.hu GONDOLATOK A KÖZPONTI LOGISZTIKAI BÁZISRÓL Absztrakt A Központi Logisztikai Bázis szükségessége, a megvalósításának koncepciója már több mint tíz évvel ezelőtt

Részletesebben

KIKÉPZÉS FELKÉSZÍTÉS

KIKÉPZÉS FELKÉSZÍTÉS KIKÉPZÉS FELKÉSZÍTÉS A CSAPAT LOGISZTIKAI SZAKKIKÉPZÉST BEFOLYÁSOLÓ TÉNYEZŐK A LÉGIERŐNÉL Sári Gábor 1 A kiképzési rendszer professzionális jellegűvé alakítása érdekében került kiadásra a HVKF 65/2004

Részletesebben

SZERZŐDÉS. HM EI Zrt.-vel szerződést kötő fél neve. Megnvezése (típusa) Határozott időre kötött szerződés esetén annak időtartama

SZERZŐDÉS. HM EI Zrt.-vel szerződést kötő fél neve. Megnvezése (típusa) Határozott időre kötött szerződés esetén annak időtartama A köztulajdonban álló gazdasági társaságok takarékosabb működéséről szóló 2009. évi CXXII. törvény 2. (3)-(5) bekezdése szerinti, a HM EI Zrt. által kötött szerződésekre vonatkozó, közzéteendő adatok HM

Részletesebben

A 2010/2011. tanév II. szemeszterében végrehajtásra kerülő tanfolyamok kezdési időpontjai és tervezett létszámai

A 2010/2011. tanév II. szemeszterében végrehajtásra kerülő tanfolyamok kezdési időpontjai és tervezett létszámai A Magyar Honvédség hivatásos, szerződéses és közalkalmazotti állományának meghirdetett belső tanfolyamai. A 2010/2011. tanév II. szemeszterében végrehajtásra kerülő tanfolyamok kezdési időpontjai és tervezett

Részletesebben

NATO biztonsági beruházási programokban való részvétel lehetőségei

NATO biztonsági beruházási programokban való részvétel lehetőségei Illés Attila ezredes HM Védelemgazdasági Hivatal Kutatás-fejlesztési, Minőségbiztosítási és Biztonsági Beruházási Igazgatóság NATO biztonsági beruházási programokban való részvétel lehetőségei XXIII. Magyar

Részletesebben

ALAPÍTÓ OKIRAT (módosításokkal egységes szerkezetben)

ALAPÍTÓ OKIRAT (módosításokkal egységes szerkezetben) HONVÉDELMI MINISZTER Nyt. szám: 154-88/2013. ALAPÍTÓ OKIRAT (módosításokkal egységes szerkezetben) A honvédelemről és a Magyar Honvédségről, valamint a különleges jogrendben bevezethető intézkedésekről

Részletesebben

Magyar Közgazdasági Társaság Logisztikai Szakosztálya

Magyar Közgazdasági Társaság Logisztikai Szakosztálya Magyar Közgazdasági Társaság Logisztikai Szakosztálya Vándorffy István:Logisztikai és a környezet 2011. március Logisztikai területek Raktározás és a környezet Szállítás és környezet Inverz logisztika

Részletesebben

HONVÉDELMI MINISZTÉRIUM TERVEZÉSI ÉS KOORDINÁCIÓS FŐOSZTÁLY. MANS munkacsoportok összesített ütemterve

HONVÉDELMI MINISZTÉRIUM TERVEZÉSI ÉS KOORDINÁCIÓS FŐOSZTÁLY. MANS munkacsoportok összesített ütemterve HONVÉDELMI MINISZTÉRIUM TERVEZÉSI ÉS KOORDINÁCIÓS FŐOSZTÁLY MANS munkacsoportok összesített ütemterve MUNKACSOPORT 2005. NOVEMBER 2005. DECEMBER 2005. JANUÁR Szakmai Feladat: A kiválasztási rendszerre

Részletesebben

MH 43. hír. és vt. e. Szociális Bizottság... 35 MH 43. hír. és vt. e. Kockázatkezelési Bizottság... 35 Testnevelési és Sportbizottság...

MH 43. hír. és vt. e. Szociális Bizottság... 35 MH 43. hír. és vt. e. Kockázatkezelési Bizottság... 35 Testnevelési és Sportbizottság... 2 Tartalomjegyzék ÉRTELMEZŐ RENDELKEZÉSEK... 6 I. FEJEZET A MH. 43. NAGYSÁNDOR JÓZSEF HÍRADÓ ÉS VEZETÉSTÁMOGATÓ EZRED RENDELTETÉSE, FŐ FELADATAI... 7 Bevezető rész:... 7 Az MH 43. hír. és vt. e. jogállása...

Részletesebben

HONVÉDSÉG ÉS TÁRSADALOM BARÁTI KÖR

HONVÉDSÉG ÉS TÁRSADALOM BARÁTI KÖR Nyt.szám: HONVÉDSÉG ÉS TÁRSADALOM BARÁTI KÖR Székesfehérvári Szervezete - Közhasznú társadalmi szervezet - 8000. Székesfehérvár, Malom utca 2. Tel./ Fax: 00-36-22-503-186, 503-187.email htbk.szfvar@regiment.hu,

Részletesebben

FELHÍVÁS! Felhívjuk tisztelt Elõfizetõink figyelmét a közlöny utolsó oldalán közzétett tájékoztatóra és a 2010. évi elõfizetési árainkra.

FELHÍVÁS! Felhívjuk tisztelt Elõfizetõink figyelmét a közlöny utolsó oldalán közzétett tájékoztatóra és a 2010. évi elõfizetési árainkra. CXXXVI. ÉVFOLYAM 18. SZÁM 2009. december 11. A HONVÉDELMI MINISZTÉRIUM HIVATALOS LAPJA FELHÍVÁS! Felhívjuk tisztelt Elõfizetõink figyelmét a közlöny utolsó oldalán közzétett tájékoztatóra és a 2010. évi

Részletesebben

A katonai repülő-egészségügyi szolgálat intézményei és vezetői 1920-1995. Összeállította: Dr. Remes Péter orvos ezredes

A katonai repülő-egészségügyi szolgálat intézményei és vezetői 1920-1995. Összeállította: Dr. Remes Péter orvos ezredes A katonai repülő-egészségügyi szolgálat intézményei és vezetői 1920-1995 Összeállította: Dr. Remes Péter A magyar repülő-egészségügyi szolgálat alárendeltségei 1920-1945 Időpont Alárendeltség Megnevezés

Részletesebben

TARTALOM A HONVÉDELMI MINISZTÉRIUM HIVATALOS LAPJA. CXXXIII. ÉVFOLYAM 14. SZÁM 2006. június 30. ÚJ HELYEN A KÖZLÖNYBOLT! 943 Ft.

TARTALOM A HONVÉDELMI MINISZTÉRIUM HIVATALOS LAPJA. CXXXIII. ÉVFOLYAM 14. SZÁM 2006. június 30. ÚJ HELYEN A KÖZLÖNYBOLT! 943 Ft. CXXXIII. ÉVFOLYAM 14. SZÁM 2006. június 30. A HONVÉDELMI MINISZTÉRIUM HIVATALOS LAPJA ÚJ HELYEN A KÖZLÖNYBOLT! 2006. július 3-tól a Közlönybolt új helyre, a Magyar Hivatalos Közlönykiadó jogi szolgáltató

Részletesebben

TÁJÉKOZTATÓ AZ ELMÚLT NEGYEDÉV FONTOSABB ESEMÉNYEIRŐL

TÁJÉKOZTATÓ AZ ELMÚLT NEGYEDÉV FONTOSABB ESEMÉNYEIRŐL TÁJÉKOZTATÓ AZ ELMÚLT NEGYEDÉV FONTOSABB ESEMÉNYEIRŐL Németh Ernő 1 1. Az árvízi védekezés Az árvízi védekezés után a honvédség alakulatainál is visszatért az élet a mindennapi kerékvágásba. Nem volt ez

Részletesebben

CSELEKVÉSI TERV 2013. /tervezet/

CSELEKVÉSI TERV 2013. /tervezet/ HONVÉDSÉG ÉS TÁRSADALOM BARÁTI KÖR Székesfehérvári Szervezete - közhasznú szervezet- 8000 Székesfehérvár, Malom u. 2. Tel./ Fax: 00-36-22 311-255 E-mail: htbk.szfvár@regiment.hu CSELEKVÉSI TERV 2013. /tervezet/

Részletesebben

A Magyar Honvédség 43. Nagysándor József Híradó és Vezetéstámogató Ezredparancsnokának PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA

A Magyar Honvédség 43. Nagysándor József Híradó és Vezetéstámogató Ezredparancsnokának PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA MAGYAR HONVÉDSÉG 43. NAGYSÁNDOR JÓZSEF HÍRADÓ ÉS VEZETÉSTÁMOGATÓ EZRED A Magyar Honvédség 43. Nagysándor József Híradó és Vezetéstámogató Ezredparancsnokának PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA a Magyar Honvédség Magyarországi

Részletesebben

Kilencven éves az önálló magyar katonai térképészet 1

Kilencven éves az önálló magyar katonai térképészet 1 Kilencven éves az önálló magyar katonai térképészet 1 1919. február 4-én a hadügyminiszter rendeletével életre hívta a Magyar Katonai Térképészeti Csoport -ot, s ezzel kezdetét vette az önálló hazai katonai

Részletesebben

Első karakter: képzési forma - N nappali - L levelező - T távoktatás - F tanfolyam. Második karakter: ( a képzés helyét jelöli)

Első karakter: képzési forma - N nappali - L levelező - T távoktatás - F tanfolyam. Második karakter: ( a képzés helyét jelöli) Magyarázat o Első karakter, képzési forma o Második karakter, a képzés helyét jelöli o Harmadik negyedik karakter szak megnevezése o Ötödik hatodik karakter szakirány, specializáció, modul megnevezése

Részletesebben

HM FEJLESZTÉSI ÉS LOGISZTIKAI ÜGYNÖKSÉG BESZERZÉSI IGAZGATÓSÁG

HM FEJLESZTÉSI ÉS LOGISZTIKAI ÜGYNÖKSÉG BESZERZÉSI IGAZGATÓSÁG 1 HM FEJLESZTÉSI ÉS LOGISZTIKAI ÜGYNÖKSÉG BESZERZÉSI IGAZGATÓSÁG Szerződés /Típusa tárgya t kötő azonosítója* (eft) létrjöttének ének lejáratának ** Irodai papírok, papíráru beszerzése ÁBP ÁPISZ- BUDAPIÉRT

Részletesebben

Gácser Zoltán mk. ırnagy

Gácser Zoltán mk. ırnagy ZRÍNYI MIKLÓS NEMZETVÉDELMI EGYETEM Doktori Tanácsa Gácser Zoltán mk. ırnagy A KATONA HARCI KÉPESSÉGÉT NÖVELİ KORSZERŐ, HÁLÓZATBA INTEGRÁLT EGYÉNI FELSZERELÉSRENDSZERÉNEK KIALAKÍTÁSI LEHETİSÉGEI A MAGYAR

Részletesebben

HIVATALOS ÉRTESÍTÕ. 57. szám. A M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y M E L L É K L E T E 2011. november 25., péntek. Tartalomjegyzék. I.

HIVATALOS ÉRTESÍTÕ. 57. szám. A M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y M E L L É K L E T E 2011. november 25., péntek. Tartalomjegyzék. I. HIVATALOS ÉRTESÍTÕ A M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y M E L L É K L E T E 2011. november 25., péntek 57. szám Tartalomjegyzék I. Utasítások 122/2011. (XI. 25.) HM utasítás a honvédelmi-környezetvédelmi stratégia

Részletesebben

KATONAI LOGISZTIKAI BIZTOSÍTÁS GYAKORLATA

KATONAI LOGISZTIKAI BIZTOSÍTÁS GYAKORLATA KATONAI LOGISZTIKAI BIZTOSÍTÁS GYAKORLATA A HADFELSZERELÉS-FEJLESZTÉSI PROGRAMOK AZ INTEGRÁLT LOGISZTIKAI RENDSZER MUNKAFOLYAMATAINAK TÁMOGATÁSÁBAN Sticz László 1 Összefoglaló E tudományos közlemény tulajdonképpen

Részletesebben

Honvédelmi alapismeretek

Honvédelmi alapismeretek Honvédelmi alapismeretek Tájékoztató füzet 1 TISZTE L T HA LLGA TÓK! A Magyar Honvédség hivatásos haderő, békeidőszakban az utánpótlá- sa kizárólag önkéntes alapon történik. A honvédelemre és a haza fegyveres

Részletesebben

MAGYARORSZÁG HONVÉDELMI MINISZTERÉNEK H A T Á R O Z A T A I ELŐLÉPTETÉSEKRŐL, KITÜNTETÉSEKRŐL ÉS ELISMERÉSEKRŐL.

MAGYARORSZÁG HONVÉDELMI MINISZTERÉNEK H A T Á R O Z A T A I ELŐLÉPTETÉSEKRŐL, KITÜNTETÉSEKRŐL ÉS ELISMERÉSEKRŐL. MAGYARORSZÁG HONVÉDELMI MINISZTERÉNEK H A T Á R O Z A T A I ELŐLÉPTETÉSEKRŐL, KITÜNTETÉSEKRŐL ÉS ELISMERÉSEKRŐL. Magyarország honvédelmi minisztere a Honvédelem Napja, 2015. május 21-e alkalmából A honvédek

Részletesebben