YEGrTES TARTALMÚ HETI KÖZLÖNY.

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "YEGrTES TARTALMÚ HETI KÖZLÖNY."

Átírás

1 Szentes, január szám. Tizennyolczadik évi folyam. Előfizetési árak: Egy évre 4 forint. Fél évre forint. Negyed évre forint. Szerkesztőség: Kurcaparti-utca 31. szám, hova a lap szellemi részét illető közlemények és az előfizetési pénzek is küldendők. YEGrTES TARTALMÚ HETI KÖZLÖNY. Hirdetésekre nézve a lap egy oldala 18 helyre van beosztva. Egy hely ára bélyegdij nélkül 90 kr. Bélyegdíj minden beiktatástól külön 30 kr. Nyilttér-ben minden egyes sor közlése 30 kr # Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Kéziratok vissza nem adatnak. Megjelen minden szombaton. Felelős szerkesztő és kiadó-tulajdonos: SIMA FERENC. Egyes szám ára 8 krajcár. A szentesi ref. egyház. E lap feladatával (Két cikk.) nem jöhet összeütközésbe, ha a városi és megyei I. közkérdések mellett, néha-néha tért enged a városunkban levő, nagy egyházak közügyeinek megbirálására is. Nem lehet semmiesetre sem érdemtelen, sőt kötelességszerű hivatása a sajtónak is voltak akadályozva abban, hogy pénzügyi Ez a gazdálkodás rossz. S rossz főként programiiijokat beválthassák, azaz az egyhá- azért; mert az egyház pénzügyi forrásai ezen zat, az általok sötét színben festett anyagi gazdálkodás folytán teljesen el vannak vonva zavarból kimenthessék. A lefolyt idő óta távol tartottam magam adataitól, az egyháznak erkölcsi és lelki magasztos fel- attól, hogy ezen egyház kormányzása felett S ez megbocsáthatlan; mert az egyházvitát provokáljak; mert minden elfogulatlan nak nem bérház, hanem az erkölcs és lelki ember belátja azt, hogy egy adott program- világ ápolásának épitése a feladatai mot egy-két év alatt beváltani nem lehet, te- Egg eggháztag. hát időt kell engedni. Most már letelt 5 év. az is, hogy a különben is zártabb körben - S ezen idő alatt 3 frt 4U krról 4 fit 55, ~, A Csongrádmegyei Hitelszövet-,.,.,. kezet t. no 31-en togja tartani eves rendes közkrra emelkedett a parber,> krról, 9 krra az gyqlésel Ezen ifttezet müködésének eredményét az mozgó, s éppen azért sokkal kevesebb kritikát érző egyházi kérdéseket is vita alá vegye allami adó után eső kirovás, e mellett a szen- igazgatóság a következőkben terjeszti elö: és ez által alkalmat nyújtson az egyház tagjainak Ítéletet mondani a lelett, hogy az egy- tött költségvetésen kívül 0900 Irtot, hátralé- évi ciklusra 1730 db. reszlet jegyeztetett, de amely- tesi segélyegylettől kapott az egyház és elköl- Intézetünk megalakulásával az 1887 lö9:>-ik 30 ház (amelyikről éppen szó van) jól, vagy roszszul kormányoztatik-e? j1uu w>,, i i i" i i A700 drb. betizetési részlettel indult meg intézetünk kokból is beszedetett mintegy 5000 írt, tehát db - rcszlet utáli betizetés történvén, igy, 0,000 Írtra tehető az az összeg, melyet az......,,. mukodese az lbö/-ik evi tebruur ho l/-ik napjun. Én ezúttal a szentesi ref. nagy egyház egyház az adossagok törlesztese, illetve az Eltekintve attól, hogy intézetünk ezen első üzeladosodott (?) egyház pénzügyének rendezé- i tí ti éve csakis 40 heti időre terjed, egyreszről az ügyeivel és kormányzatával kivánok foglalkozni. Egy 18 ezer lelket számláló hitközség sére kapott. (14 15 ezer frt volt az egyház alakulás költségeinek fedezésére szánt és részletenadossaga) 6 mit látunk/ Azt, hogy az egy- kent 50 krban megállapított beiratási dij szereny egyházi vezetése nemcsak érdemes rá; de meg is követeli, hogy vele nyilvánosan foglalkozzanak. Irt bó kr. adossaga van.,, - í,,. - n i -. háznak a lefolyt 5 év után még mindig 13,057 öááze 8 et «Vm^tt; másrészről a hazber, tiszti es szol- *..... i i. - > gatizetés s egyébb tolyo üzleti kiadasok, melyek az I intezet muködesenek megindulasa aikalmaval azon- Kritikámat, melyet az egyház ügyei és Öt év után ez a pénzügyi eredmény nem! nal fedezetet követeltek: az apránként befolyó részelégithet ki senkit. Ez azonban még mind betétek gyümölesöztetését oly erősen háttérbe szorí- vezetése felett tartani kivánok, két részre osztom; az egyik az egyház vezetésénél tapasztalható gazdálkodás, tehát az egyház pénzügyi törleszti a régi adósságot, tehát ebből ki fog tűrhető volna, mert az egyház folytonosan tották, liogy ezen kiadások' fedezése következtében, a kölcsönök nyújtását tulajdonképen csakis április hóban kezdhettük meg. kormányzata, a másik az egyház lelki vezetése és az ezzel kapcsolatos adminisztratió lesz. ezt a piacra néző egyházi bérház és paplak esetleg késedelmesen űzetett reszbetetek utan - in- bontakozni valahogy; de ez öt évi aéra, mint Figyelembe vétetni kívánjuk továbbá, hogy az Nem azért, mert az egyház életében az téz ugyan nem néz a piacra), és az 1888-ik tűzetünk alapszabalya szerint és igen helyesen, anyagi kormányzatot tartanám főnek, sőt ellenben, de mert a f. évi egyházi költségve- évre szóló költségvetés mutatja, csinált 40,000 csakis hetenként, es inig egyrészről igen mérsékelt frt uj adósságot. intődij szedetett, addig másrészről különös ügyeimet lla tehát a régi adósság le lesz törlesztve, flottunk intézetünk azon céljának elerésére, hogy tés, illetve adókulcs megállapitása alkalmából v v. a hitelt igénylő közönségnek lehetőleg olcso kolmarad meg 40,000 Irt u, adossag, s ezzel csönt nyujtsunk ez közvetlen érdekű, első cikkemben az egyház anyagi vezetése felett fogok birálatot szemben fedezetül az ujonépült bérház. Az illtézetnek az alapszabalyban kifejezett eme tartani. Ez a birálat annyival is inkább Hát nézzük, hogy gazdaságilag józan szá- fontos hivatását szem előtt tartva, dacára az ev deremitáson nyugszik-e ez a bérház épités* bekövetkezett üzletpangásnak, dacara annak, kal1 jogosult; mert midőn az 188^-diki egyházi törvények alapján az egyház vezetése uj elemek kezébe került, a nagy választási harcz frt kamatot. Egészen megnyugtató volna ez _ a heiyben szokasos 8Vtóliról mi 7\ 2, illetve 7 v Az egyház lizet a 40,000 frt után 400 ho *>' Möbb országos intézet, sőt az osztrák-mag-yar OJ. bank is SaVtolival emelte a kölcsön kainatiabat, kortes programmja az volt, hogy az egyházat az épitkezés akkor, ha ezt a kamatot behozná lólira számtottuk le az általunk nyújtott kölcsönök az elmúlt évek alatt (1883-tól vissza felé) az a bérház; mert a papi lakásra elég, ha a kamatát. rosszul vezették, sok adósságot csináltak, lelszaporították az egyházi adóhátralékokat, teosszeget számítjuk; mert ne teledjuk, hog) telket és a 40,000 frt felvétele előtt elköltött Mindazonáltal intézetünk ezen első üzleti éve,,..,. r. j,,il Lrwn- ugy forgalom, mint tiszta haszon tekintetében is ki- elégitő eredménnyel végződött; mert hát oly férfiút kell az egyház élére állítani, ez a telek itt 0,000 irtot ért. nyers forgalmunk ,741 frt 19 krt, ki teljes hivatottsággal bir arra, hogy az egyház megrenditett pénzügyi helyzetéből kiszaben a bérház cimén bevételre 500 frt van tett ki. S mit látunk? Azt, hogy a költségvetés- pénztári forgalmunk pedig 334,044 frt 84 krt badittassék. előirányozva. Erre azt mondhatja bárki, hogy Ezen pénztári forgalom főbb tételei a következő ágazatokban nyilvánultak : igen; de ez csak az első év, majd a későbbi Ez a, programmjában teljesen józan irányzat az egyház vezetőjének megválasztásánál Takarékbetétekből frt 97 kr. Részbetétből 349(30 frt kr. években kiűzeti a bérház magát s 1111 azt mondjuk erre, hogy 400 irtot soha nem vesz be nemcsak győzött, de túlsúlylyal jutottak be az Visszlesüámitolasból frt 50 kr. az egyház. egyháztanácsba azon férfiak, kik ezen programm hirdetésével, s a mult vezetés elitélé- Váltókból frt 01 kr. Akkor tehát, mikor az egyházat adósságból akarjuk kimenteni, mikor az egyháznak Kötvényekbői 80 frt kr. Előlegből 1255 frt kr. sével igyekeztek magoknak helyet nyerni az más terén, az egyház lelki hivatásából kifolyólag, sok üdvöset tehetne, szükséges volt-e Tiszta nyeremény frt 5 kr. egyháztanács tisztes székeiben. Miután pedig az év folyamán, az alapszabály 1. Ezt csak azért kivántam itt felújítani; -ára való tekintettel, 152 drb. részletet kitörültünk, ez az épitkezés? Nem és nem! mert az egyháznak ily alapon lett restaurálása, teljes biztosítékot nyújtott arra, hogy s igy az év végén 1548 drb. részlet maradt, melyek Az egyháznak oly hiúság, hogy neki éviráti után, egy részletet 5 frttal szániitva, az alaptőke zetéssel járó bérháza legyen,meg nemen gedhető frtot képvisel, az egyház élén állók nem lesznek, sőt nem

2 2. oldal. Ezek után tisztelettel jsvasoljuk, hogy a 490 az egyház gazdálkodását. Szóló készséggel megsza- költségvetést, s kérték a közgyűlést, hogy ezt még frt 25 kr. tiszta nyereményből évre minden I vazná ezen különösen a párbéradót tekintve, az egyszer a f. évre fogadja el. egyes részlet után 31 kr. irattassék a részlettulajdonosok javára, és az igy fennmaradó 10 frt 37 kr. azt látná, hogy az egyház ezzel az adóságokból való ségvetést ; országban mondhatni egyedül álló magas terhet, ha A közgyü! s 3 szavazattöbséggel elfogadta költ- az alapszabály 13. -ára való tekintettel, a következő kibontakozás felé vezetne; de mig a régi időkből Ha nem is tekintjük, hogy az egyházi közgyűlésben a költségvetést beterjesztő egyháztanács tag- évben vétessék figyelembe a nyeremény feloszlásánál. j eredő adósságok törlesztése céljából az egyház elöljárósága rendkívüli adókulcs alkalmazását kéri, addig jai már az egyháztanács álláspontjánál fogva is a A fentiek szerint az összes kidásokat képesek voltunk a jövedelemből fedezni, sőt minden egyes bérházépités címén egy, a régit megkétszerező uj költségvetés mellett szavaztak, hanem csak azt, hogy részlet után, a befizetés középidejét véve számítási adósságot csinál. Ebben szóló nem az adósságból való kibontakozást, hanem abba való belemévazott, akkor bátran mondhatjuk, hogy a közgyűlés a költségvetés mellett a fő- és két algondnok is sza- alapul, 3*\o'tóli tiszta nyereménnyel zártuk le könyveinketlyedést lát. Keményen elitéli szóló, hogy az egyház nagy többsége elvetette a költségvetést. Veszteség nem érte intézetünket, s per alatt sikertelen bérházépités, tehát anyagi külsőségekért Az elfogadott kötségvetés a következő: álló követelésünk nem maradt az év végén. * kész áldozni; de temploma, temetője oly elhanyagolt állapotban van, minő sehol az országban Bevétel: Ez azt mutatja, hogy az intézet oly vezetés alatt 29 áll, mely teljes garantia a részvényeseknek arra,! A nagyobb sírhelyet 105 írtért adja az egyház, s hogy [részbetéteik kellőleg fog jövedelmezni, a j ebből jövedelmet csinál, s gondja van rá, hogy a közönségnek pedig arra, hogy ezen intézetben a közgazdaság egy előnyös és hatalmas tényezőt nyert. A ref. egyházközségi közgyűlésből. A szentesi ref. egyházközség tanácsa f. hó 26-án az évre szóló költségvetés alapjául szolgáló adókulcs elfogadása végett ülést tartott. A f. évre szolgáló költségvetéssel kapcsolatban az elnökség előterjeszté, hogy 1884-ben a közgyűlés a párbéradót 3 frt 44) krról 4 frt 55 krra, az adófrtok után eső 6 krt 9 krra emelte, 3 egymásután következő évre, azon célból, hogy ezen adóemelés folytán beállandó jövedelmi többletből a szentesi takarékpénztáraknál levő 7200 frt és a templomalapból fölvett 8806 frt egyházi adósság teljesen letörlesztessék. Ezen adósságtörlesztés azonban nem sikerült; mert csak a takarékpénztári adósságok fizettettek vissza, amennyiben a lefolyt három év alatt, előre nem látott rendkívüli kiadások merültek föl. Kéri tehát az elnökség, hogy a feleslegi adókulcs még egy évig fenntartassék, mely egy év alatt a még fenn levő temploinalap 8806 frt tartozást teljesen kifizetni igéri. Sima Ferencz szólott először a költségvetés, illetve az adókulcs ellen, hosszasabban bírálgatva TARCA. Egy kis indiseretió a csókról. Irta és felolvasta a debreceni Csokonay-ünnepelyen : Szabolcska Mihály. Mottó: Allah lényét ne fürkészd, csak imádd, A csókot gyakorold, ne magyarázd. A ki csókolódzik : nem haragszik." Ám J. Én még is magyarázni akarom. Iljha! Nem lehet minden ember Fharaó, a kinek egyetlen hivatása, hogy álmodozzék édesdeden; a Józsefek sorsa aztán magyarázgatni azt ugy lehet álmatlan éj után. így adtam rá én a fejemet, hölgyeim és uraim! hogy magyarázzam itt, önök előtt, a mit álmodtak, vagy álmodni fognak önök, a kimagyarázhatatlant, a csókot. Csak attól tarlók még e hasonlat után, hogy az önök várakozása lesz majd ellenkezőkép az a hét kövér tehén, * mely noha elnyeli az én hét rut és ösztövér" teheneimet de mindazáltal ki nem elégíttetik *... No, de hát a csók és az elég ugy is ellentétes fogalmak. Nehezebb tárgyaikon azzal szoktak könnyíteni a felolvasók, hogy az előadást mutatványokkal kisérik. Az én tárgyam ugyan igy elméletileg nehéznek elég nehéz, de a mutatványokat fajdalom mégis mellőznöm kell, különösen két okból. Első sorban is azért, mert mit is szólnának önök arra, igen tisztelt hölgyeim, ha nekigyürkőzve, a bűvészekkel én is ilyen formán akarnám elkezdeni a mondani valóimat, hogy: Szabad kérnem egy pár kemény kalapot a közönség köréből!* Az én tárgyamhoz, persze, nem kemény kalapok kellenének! Aztán meg másodsorban ugy se féltek én senkit attól, hogy ebbe a targyba mutatvány nélkül majd belezavarodik... A kísérletet tehát odablom kinek-kinek magánszorgalmára. A csóknak nagy jelentősége van az emberiség történelmében. Eredete a történelem előtti időkbe nyúlik, sőt a történelmet egyenesen az elmulasztott csókok csinálták. Mert a történet könyve; a háborúk SZENTESI LAP«temető luezernát teremjen; de nincs egy lélek az egyház élén, kinek eszébe jutna a temető rendezése érdekében egy kapavágást tétetni. A gyászkocsi piszkos, rongyos, sáros; de azért az egyház szedi utána a dijat. Szóló nem szavazza meg az adókulcsot; mert nagy méltatlanságot lát benne, hogy egy szegény munkás embertől 4 frt 55 kr. párbéradó vétessék. Indítványozza, hogy a költségvetés adassék vissza az egyháztanácsnak, hogy ez a régibb adósságot hosszabb idejű törlesztésre vegye számítás ala és szerényebb adózasi alapot állapítson meg. Szóló ezt annyival inkább hangsúlyozza, hogy a költségvetést különben sem látja reális alapon állónak; mert a mult évről 11,200 frt adóhátralék van kitüntetve, s ebből f. évi bevételre csak 5000 frt van előirányozva. lia tehát a jövő évi zárszámadásnál is 11 ezer frt adóhátralék fog mutatkozni, akkor, miután a f. évi kirovás egész összegében vétetett a költségvetésbe biztos bevételként s erre számoltatik el a kiadás, előre látható, hogy ezer frt hiányozni fog a bevételből, s az az Ígéret, hogy az adósság f. év végéig törleszthető lesz, nem fog be váltatni. Udvardi Sándor különösen a párbéradót tartja magasnak, s ezt 4 frt 55 krról 4 frtra kívánja leszállítani. Sima Ferenccel szemben Filó János lelkész és Kristó Nagy István főgondnok védték a könyve. A ki nem haragszik: nem háborúzik. Denique: a királyoknak meg a kardos asszonyoknak mindig csókolózniok kellene! Különben hadd mondjam ki előbb, mint utóbb, hogy a csók nem csupán az igazi szeretet jele, a minek tartja sok naiv ember és minden fiatal lány. Csók ketféle van: igazi és hamis csók. Az az arany, ez az utánzat. S itt rendkívüli ügyes utánzatokkal találkozunk. A talmi csókot Júdás találta fel, s az emberiség hálája még is az ő nevéről nevezi..s ennek a Júdásnak annyi mindenféle utánzója akadt nem- és valláskülönbség nélkül, hogy feltaláló emiatti keservében előre felakasztotta magát. A mit aztán oly sokan még sem csinálnak már utána. A Judás-csóknak az a legfőbb veszedelme, hogy nehezen ismerszik ki a többi közül. Mesterré itt igazán csak a gyakorlat tehet. Minden virág egyforma szép nekem, ha nem értek a botanikához, pedig talán a legszebb szinü a legmérgesebb. Tessék botanizálni. No, de hagyjuk most a mérges növényeket, nehogy még arra a vétekre vigyek ittt valakit, hogy fogadást tegyen magában a csók ellen én miattam ;... mikor tudom, hogy nemsokára úgyis csak megszegné azt, ba mar aztán nem is éppen én miattam! Különben azért, bogy a pénzpiacon hamis aranyok is forognak, nagyon kevés ember gyűlöli az aranyat. Igy vagyunk a csókkal is. Olyan ez, mint az imádság. Előbb-utóbb megfordul bármilyen alakban minden ember ajkán, csakhogy ezt persze nem szokták olvasóra szedegetni. Királyoktól le a koldusokig, minden ajakra odaszállsz te, szeretet apotheozisa: csók! Koldusoktól le a királyokig, minden ajakhoz oda tudsz te lopózni, kétszinüség viperája: csók! Hogy mi a csók, bajos volna definiálni. Aztán meg amennyi faja van, annyi lenne a definítió. En nem hiszem, hogy két teljesen egvforma csók lett volna meg a világon (hiába rázza nagysád a fejét!) éppen ugy, mint két egyforma tengeri eső. A hányan vagyunk itt, anyifélekép határoznók meg a csókot. Vígjáték : ha házassággal végződik. Bohózat: ha a sötétben a leendő anyósodat 4. szám. Pénztári maradvány az évről Egyházi adóból: frt 33 kr. adóhátralékból par után 4 frt 55 krajcárjával félpár után 2 frt 28 karjcárjával iN7 állami egvenes adófrt után 9 krjával Egyházi adó után szedett kamatból Földek haszonbéréből Épületek haszonbéréből: Pócsi-féle lakért 300. Nagy iskolai lakás és bolthelyiségért 150. Szeretetház haszonbéré 100. Bérház jövedelméből reményelhetö A debreceni főiskolára tett, egyeseknél levő alapítványok kamataiból Perselyekből reményelhetö 30. Harangok és gyászkocsi jövedelméből Temetöbeli vetések és füvek árából 400. Elegyesekből: Tökei feles föld hasznából 4<J0. Joó Káról) tói zeneterem építési költségének visszatérítéséből 60. Sírbolt és sírhelyek árából a mult évi szerint ~>o. Kiadás: Összes bevétel 3* Urasztalához szükségletekre Tanintézetek segélyezésére : A debreceni főiskolára tett 1050 frtos alapítvány 0% kamatjára 63. A debreceni szolga gyermekek tápintézetére tett 200 frtos alapítvány 5% kamatjára 10. Egy házmegyei gyá noldára tett 500 ftos alap. Í885., 1880., Lv57. és évi 5% kani Budapesti főiskolára tett 1000 forintos alapítvány ti 4 V kan.útjára 60 A tiszántúli ev. ref. tanáregyesületnek tett 50 frtos alapítvány 6% kamatjával Három ünnepi legátusnak 25 Írtjával Debreceni, pápai, pataki, budapesti, hmvásárhelyi, szarvasi supplikánsoknak 5 forintjával Itt meg nem nevezett supplikánsoknak egyenkint csókolod meg a leánya helyett, a mi különben dramolette-nek is beválhat a szerint, mint már azt az anyósod válogatja. Ha meg a szobaleány játszaná ugyanezt a szerepet, a darab a népszínmű felé gravitálna..sőt az operettek fajába is belevág hasonlatosságával a csók, ámbár a mi á zenét illeti, itt nem a szerepeket, hanem a szereplöket hegedülik el olykorolykor. Ha pedig nem csak Romeo, henem Júlia is könyvet hord még a hóna alatt, a csók tragödiává is válhatik, ami tudvalevőleg a hős, vagy a hősnő lukasával végződik. E/.ek a csókok lennének az ifjúkori kísérletek!* Ha meg utazás közben, valami szerencsés vasúti szerencsétlenség következtében, szomszédnőd ajkaival érintkezik véletlenül az ajkad: ez a csók egy kész modern regény, a melyben a véletlen a főmozgató erő! Ha pedig az a te szoniszédnőd még leány, s.te házasodni akarsz: csókod olyan tárcaregény nyé válik, a melynek folytatása következik", a szerint t. i., a milyen kilátásod van az előfizetési összegekre. Elbeszélés lesz a csók, ha mikor a szobalány az előszobában kapott csókot, egy érzékeny pillanatban odabent elbeszéli. A mikor aztán az elbeszelésre hamarosan megkapod a kritikát is! Újdonság, még pedig szenzatiós újdonság, ha éjfélután kerülvén haza a kaszinóból, a feleséged megcsókol a nélkül, hogy összeszidna. Hanem ez az újdonságok szerint kacsádnak is bizonyulhat, ha t. i. másnap reggel eszébe jut helyrehozni az éjszakai mulasztást! A poéták után is bajos volna eligazodnunk, tanult mesterségök lévén nékik a habozás. Aztán meg ők rendesen ebéd előtt is vannak még, mikor olyan rapsódikus hangokon dicsőitik a csókot. Éhes gyomorral pedig nyilvánvaló dolog nem valami nagy mesterség dicsőítő stróp iákat zengedezni akár spenót, vagy a fordított kásáról sem. Annyit megérthetsz belőlük, hogy valamennyinek ez az egyetlen jámbor, óhajtása volna csak: örökre ott csügghetni az Ő* bíbor ajkának égő rubintkövén ;... azon a rubintkövön, a melynek egy esztendő múlva csak a zálogcéduláját találnád már nála nieg, ha csakugyan rubintkő volna az a rubintkő! A csókok egy tekintélyes részének ezt a cimet

3 1. szám. Egyesek által tett 3945 fn 07 kr. alapítványi tókek kamataira 2V2.oj Kózadókra s más rendes járulékokra á-y2» 02 Hivatalnokok es szegödöttek fizetésére Kölcsöntőkék törlesztésére s kamatokra: 40,<K>0 frtos bérház és paplak épité>ére felvett hitelintézeti kölcsönkamat *244K> frtos régi hl» földhitelintézeti kölcsöntőke és kamat törlesztésére 02.">0 NOite frt.so kr. templom-alapba való tartozás.">,, kamatjára Adósság törlesztésre 8608.H0 1151)1.74 Epületek javítására Fuvarozásra *2o0. Napidijak s napszámosoknak 300. Taneszközökre s irodai szerekre á00. Elegyesekre: Fiit anyagokra s világitószerekre 330. Egjli.iz által rendelt lapokra 32. Vendégek ellátásáért egyik lelkésznek Szeretetház haszonbére az alaphoz 100. Aprólékos kiadásokra Előre nem látható szükségletekre Ósszes kiadás A közgyűlésnek egyébb tárgya nem lévén, az adókulcs elfogadása után elnöklő Fi ló János lelkész az ülést bezárta. Egyesülésbe!) az erő. Tudjuk mindnyájan, hogy ezelőtt a mesteremberek czéhekot alakítottak, most ipartársulatokat alakítanak. Ugyanígy társulnak a kereskedők, és más foglalkozásbeliek is; mert valamennyien érzik és tudják, hogy a mit az egyes ember nem érhet el, azt egymással öszszefogva, társaságban könnyen elérhetik. A szükséges cikkeket olcsóbban szerzik be, az eladás viszont jobban megy, könnyebben sze- SZENTESI LAP«son ott olvashatná a király jelmondását: Egyesült erővel*. Csakhogy sok gazdának nincsen módjában ezt olvasni, az ő kezében ritka jószág még a szerény egy forintos is. Másként volna, ha egyesülnének! Igaz, hogy terjednek nálunk is a gazdasági egyesületek, gazdasági kaszinók, gazdakörök legközelebb Monoron van egy alakulóban, a jég már meg van törve; de ez a terjedés még mindig távolról sem olyan, a milyennek azt a gazdaságnak minden igaz barátja óhajtaná, s a milyennek a közjó érdekében igazán lennie kellene. Főkép a középés kisbirtokok tulajdonosai azok, a kik bár túlnyomó számmal vannak a hazában, a gazd. egyleteknek legritkábban tagjai, noha éppen ők volnának azok, a kik az egyesületre s az ebből eredő jókra leginkább rászorulnának. A nagybirtokosok vagy maguk alaposan kitanulták a gazdálkodást, vagy módjukban van olyan gazdatiszteket válogatni, a kik alaposan értenek a dologhoz; azután meg, ha valami nem sikerül mindjárt, egypár száz frt ide vagy oda, az uradalom alig érzi azt meg. A kisebb gazdának azonban kevésbé van módjában magát kiképezni, iskolázni, azután meg pénze sincs elég alioz, hogy egy eszmét, a mit jónak mondanak, megpróbáljon a maga gazdaságában; neki az az egypár forint is sok pénz, a mi az ilyen próbálgatásoknál veszendőbe mehet. Innét van azután, hogy legtöbben ragaszkodnak ahoz, a mit csinált, müveit apjuk, nagyapjuk, s görbe szemmel néznek minden újítást, előre is fázva tőle. Az igaz, hogy sokszor ajánltak már olyant, a mi az illető gazda viszonyainak nem felelt meg, s a próbának rosz vége lett. Másként áll a dolog, ha a kisebb gazdák egyesülnek. Sok szem sokat lát. Az egyik tag itt, a másik ott tapasztal, lát valami ujat, va- 3. oldal. lami jót, előnyöset, hasznosat, uj gépet, uj vetőmagot, uj megmunkálási módot közös erővel próbálnak ki, a hol a baj van, azt kö- zös erővel háritják el. A közös megbeszélésekből, a felolvasásokból, a gazdakörbe járó újságból minduntalan tanulhat valamit a gazda, még pedig nem ugy, a mint közmondás szerint a magyar ember tanulni szokott: a maga kárán, hanem a más eszének támogatásával a maga hasznára. Honnét van hát, hogy mégis sok, nagyon sok az olyan gazda, a ki semmiféle egyesületnek sem tagja? Felelhetünk erre is. Némelyek sajnálják azt az egy-két frtnyi költséget, a mibe a gazd. egyesületbe, vagy körbe belépés kerül. Ugy járnak ezek, mint az oly ember, ki sajnál kiadni egy krajcárt, noha biztosan nyerhetne vele egy ftot. Egyetlen jó tanács, a melyet az egylet, vagy kör tanácskozásán hall, vagy az egylet által kiadott lapban olvas, többet használhat a gazdának forintokban kifejezve is, mint a mennyire tagsági dija megy. Hát még ott, a hol az egyesület olcsón szerez be jó apaállatokat, jó gépeket, vagy vetőmagot, ott rendszerint százas kamattal térül meg a tagsági dij. A dolog természetes is. Az egyesületek rendszerint nagyban vásárolnak, s ott mindig vau az eladó részéről pénzbeli engedmény. Mások azért maradnak el, mert az a hitük, hogy ott csak politizálnak, urizálnak, egyebet sem tesznek. Igaz ugyan, hogy vannak gazdakörök, egyletek, a hol kelleténél többet emlegetik a politikai pártokat, s esküszik egyik Tiszára, a másik Apponyira, a harmadik Irányira, csinálnak bolgár, meg muszkapolitikát, stb. a mi bizony nem gazd. körbe, egyesületbe való. Fogyasztási adók, vámtárgyalások, vizjogi kérdések, mezőrendőri törvény, regále váltság, dohányügy, cselédügy, marhatenyésztés, hizlalás, kendertermelés stb. nind olyan dolgok, a melyek első sorban is a gazda bőrére mennek. Ha olyan állami intézkedésekről van szó, a melyek a kereskedők, vagy iparosok érdekeit érintik, azok mindjárt felszólalnak, reznek hitelt, egymást kölcsönösen oktatják, támogatják, egymás érdekeiért sikra szállnak, egyszóval az egyes embernek erejét megsokszorozzák a társulás által. És mit csinál a gazdaember? Sokszor van alkalma keservesen tapasztalni, hogy a gabnakereskedők, a mészárosok stb. összebeszélése folytán olcsóbban kénytelen eladni, s viszont az egyetértő gyárosoktól drágábban vásárol; de azért ne higyjük ám, hogy követi e példát és gazdatársaival egyesül! Régi átka már a magyarnok, hogy össze nem tart. Pedig minden ezüst íorintoadhatjuk, hogy atyafi csókok.- Ezek a szelídebb jellegűek. A papa meg a mama csókja mindig nagyon tiszteletreméltó csókok maradnak ámbár ha voltál valaha diák, s százszor elismételt ezer jótanács kíséretében nyomták azt nagy jóakarattal ajkaidra: sok hasonlatosságot lelhettél közte, meg a töltött káposzta közt, melyről siránkozva panaszolta az egyszeri gyerek, hogy azért a parányi mennyi káposztát kell neki megenni. (Vége köv.) MEGNŐSÜLÖK. BESZÉLY. Irta: Egy nos ember. kis húsért (Folytatás.) Azonnal fürkészőleg tekinteuem körül, ha vajon Kovászossy barátom itt van-e? üt nem láttam, hanem Bogdán öcsém közeledett felém, s mintha mi sem történt volna ma vele, oly nyugodtan nyujtá kezét és köszönt. No, azt nem hittem, hogy urambátyámék is eljöjjenek, szólt a prócátor, mert ugy tudom, hogy nem barátja semmiféle felolvasásnak. Pedig ez a fölolvasás is azt igazolja, hogy el lehet találni a közönség hangulatát és meg lehet nyerni tetszését. Nos, és a te tetszésedet megnyerte-e Kopogós ur p _ kérdém az ügwédet, ugy téve, mintha semmi tudomásom nem volna arról, hogy Kovászossyt kihítta. Igen. E szerint elitéled a párbajt? El. (8) Ez annyit jelent, hogy nem fogsz párbajozni soha, semmi körülmények között. Azt nem jelenti; - felelt az én ügyvedem, - mert abból, hogy én elvileg ellene vagyok a parbajnak, nem az következik, hogy elkerülhetlen esetekben akár ne vegyek, akár ne adjak lovagias, sot fegyveres elégtételt bárkinek; mert én magam a társadalomnak törvényt nem csinálhatok, s így természetes, hogy míg bizonyos kötelező társadalmi szabályok fennállanak, melyek alól egy müveit ember hátrányos következmények nélkül ki nem vonhatja magát; addig, ha ezen szabályokat elitéljük, s helytelennek tartjuk is, adózni tartozunk neki. Meg kell hajolni előtte. De hát ügyvéd ur, szólt közbe Kopogós professor ur, az elégtétel önnek, ha a sértő, kinek józan ész szerint bűnhődnie kellene, lelövi ellenfelét, ki őt a sértésért kihívta? Hát nem az a józan dolog, hogy a sértővel szemben az elfogulatlan biró előtt keressen elégtételt? Észszerűleg ez mind áll, szólt az ügyvéd és tegyük föl, hogy én a sértővel szemben az elégtételkeresés ezen módjához fordulok, s nem kérek; de nem is adok elégtételt senkinek, akkor mi történik velem? Az, hogy miután a társadalom az elégtételvevés és adás birói útját még nem fogadta el, engem egy gyáva embernek tekint és ha bemegyek egy társaságba, hol engem mindenki tisztességes embernek tart; de van a társaságban ember, ki nem szeret, végig néz rajtam és feláll azon asztal mellől, melyhez én ültein. Ezen szégyennek nem teszi ki magát egy uri ember se; mert si fueris Romae, Románo vivito morae, vagyis: ha Rómába mégy, élj ugy, mint Rómában szoktak élni. Ez annyit jelent, hogy mig a többség párbajoz, addig nekem is párbajozni kell. Kopogós ur nem hallgathatta ezen okoskodást, s tovább állt tőlünk, keresett párbaj ellenes álláspontjának jobb kört, a nők között. Én Bogdánnal egyedül maradtam. Kihívtad Kovászosyt? kérdém. Kí. Mikor lesz a verekedés? Holnap. Mire? Pisztolyra, És elviseled ezen esetnek következményét, ha Kovászosy lesz az áldozat? Ő vén és nagy családu ember. Hát mit tegyek? felelt a prókátor. Nincs más mód. Ez a lépés nagy elhatározásomba került; de más kivezető ut nincs. Ezzel megzendült a zene s az ifjak táncra kerekedtek. Bogdán ott hagyott és a másik pillanatban I táncra kerekedett egy szép tiatal leánynyal. Kovászosy nem jött el. Én Kovászosynéhoz mentem köszönni. Ő éppen nem volt olyan jókedvű, mint amilyennek én távolról láttam. Pananaszkodott, hogy fia Pestről azt irta, hogy: * megnősülök és elveszek egy szép szivarárus leányt." Es elkesergett a felett, hogy férje Bogdán ügyvéddel, mikor ez leányának, Mariskának kezét megkérte, goromba volt. Négy leányunk van, szólt panasszal Kovászosyné, hogy fogjuk ezeket férjhez adni; ha a tisztességes kérőkkel igy bánunk? A szegény asszony semmit sem tudott arról, ami férje és Bogdán között az én házamnál történt, a párbajról meg pláne sejtelme sem volt. Es komámasszonynak mi a véleménye Bogdánról? Az, hogy két kézzel adom hozzá akármelyik leányom. Én ezt megsúgtam Bogdánnak és kértem, hogy mulattassa a Kovászosy leányokat. Ugyan, hogy lehet erre még gondolni is a történtek után? kérdé. Igazat adtam a fiatal embernek, s a történtek után a Kovászosy leányok sem vették rossz néven a mellőzést, sőt midőn nő valcert húztak, Kovászosy Mariska elsőnek is Bogdánt hívta el. Szép fiatal pár, gyönyörrel néztem őket, s elkomorodtam, mikor arra gondoltam, hogy a fiatal ember fegyverrel fog szemébe nézni táncosa apjának. (Folyt, köv.)

4 4. oldal. s védik a maguk érdekét. Csak a gazdának nem volna szabad az érdekek nagy harcában sikra szállni a maga jogos igényeinek védőimére? Az ily életkérdések megvitatása bizony belevaló a gazdasági egyesületbe, körbe, hadd lásson tisztán minden gazda, tudja, liogy mi a kötelessége, de ne hagyja azt, a mi az ő jussa. Természetesen a politikát, vallási kérdéseket szigorúan ki kell zárni, mert ezek csak a pártoskodást mozdítják elő, zavart okoznak a nélkül, hogy használnának. A legtöbb gazda azonban közombösségből-nem áll be semmitéle körbe, gondolván magában, hogy ő legjobban ismeri a saját gazdaságát, ért az állatok tartásához, tenyésztéséhez, szorgalmas a szántásban, vetésben és trágyázásban, és rendet tart mindenütt; s ez a fődolog. Próbálgatni nem szeret, mert az pénzbe kerül, s ugy okoskodik, hogy más hadd lizesse meg a tanulási leczkét, ő majd csak azt próbálja, a mit más már jónak talált. igaz, hogy józanság és isteni félelem, szorgalom és takarékosság voltak alapjai mindig a gazdálkodásnak, és azok manapság is. Hanem manapság ezek a tulajdonságok egymagukban már nem elegendők. Most már nem elég a gazdának, ha meg tudja fogni az ekeszarvát, ha tud bánni a cséplővei, kaszával és villával, ha testileg fárad a munkában a gazdaság körül. A mai gazdának többet kell ésszel dolgozni, mint erővel. Nagy az adó, ugy az állami, mint a községi, a családban is növekednek az igények, hogy mindezeicnek eleget tehessünk, arra kell törekednünk, hogy ott, a hol eddig egy kalász termett, jövőben kettő teremjen ; a löldet ügyesen kell megmunkálni, a marhát jól kell tartani, és czélszerüen tenyészteni, különben nem hoznak hasznot. Vételnek, eladásnak óvatosan kell történni, különben rászednek. Felerészben üzletembernek is kell lenni a gazdának. Mindez sok tudást, ismeretet igényel, a mikről talán fogalmuk sem volt apáinknak, természetesen, mert nem volt szükségük rájuk. Annál inkább van azonban a mostani gazdálkodóknak, a kiknek a régi módii gazdálkodás már nem ad elég kenyeret. Az idő feltartóztathatlanul halad előre, s a gazdáknak a korral kell haladni, vagy elmaradnak, a mi egyet jelent a tönkremenéssel. A haladásra leghathatósabb segédeszközöket pedig az egyszerű alapra fektetett gazd. egyesületek, gazdakörök kebelében találjuk meg, s hogy mi módon alakuljanak ezek, elmondja az Igazmondó. Vadászat Mágocson. Mikor már én oda érkeztem, a mágocsi tiszttartói lakás nagy éttermében vadászott illatos gőzölgő teára és hideg sültre vagy negyven vadász. A háziasszony és szeretetreméltó leánya, Margit kisasszony sürgölődtek a vendegek körül és végezték a vendég-ellátás tisztét a nemes uradalom országszerte ismert urinevéhez teljesen méltólag. A vadászati meghívók Bujanovich Sándor jószágigazgató megbízásából lettek ugyan kiadva: de a házigazdai tisztet Kovács Imre tiszttartó végezte, az ő egyszerűen nemes és éppen azért minden izében őszinte vendégszeretetével. Ü igazán tiszttartó a vendégszeretet dolgában is. Ledobtam téli kabátomat, hogy vadásztársaim módjára, a nyulvadászat előtt a 14 fokos hideg ellen forró tea, rum és konyakkal is jól kibéleljem magam. Elébb azonban körültekintettem, hogy az ismerősökkel kezet szorítsak, a nem ismerősöknek pedig bemutassam magam. Az első kézszorítás Soós Bál barátomnak esett, ki amilyen jól céloz perleveleiben, éppen oly ártalmatlan a vadakkal szemben. No pajtás, melléd állok; mert te srét helyett útlevelet adsz a nyulaknak, s én lőhetek kedvemre. Olyan nincs barátom, én már a ferbliben az este niegvadásztam egyik-másik magyar zsebet, (Ezzel a határjárás alkalmából tartozott a s*egedí- > SZENTESI LAP< éknek) s ez jó jel. Hát most kell jönni? Mi már az este itt voltunk. Kik? Bujanovics Sándor jószágigazgató, nagybátyjával: Bujanovics Károly nyugalmazott altábornagygyal. Ott, az a tisztes öreg ur, ki Beöthy Algermonnal beszél. Mit, hát Aldzsi is itt van? Itt ám és már el is beszélte; hogy ültette fel Csatárral az egész házat. Hát mit csinált? - FHirta Csatár nevét, hogy beszélni fog a költségvetés mellett. Csatár a költségvetés mellett!! Elszörnyüködöt az egész t. ház, még Tisza is megijedt és bicékéit Aldzsíhoz, kérdezvén őt, hogy: hát Csatár maga iratta-e föl magát? Nem a'. Hát ki! Eu irtani föl, hogy megtréfáljam az anhszemitákat. Hát töröld le azonnal, mert azután csakugyan leszavazzák a költségvetést. No, a/, derek, hogy Aldzsi itt van. Jól fogunk mulatni. Itl van még Szegedről Kállay főispán, Pálfy polgármester, ltózsa Ferenc plébános. Ez a pompás lelkiatya pajtás! Nem olyan, mint a mienk? No hát tudod, ugy értem, hogy olyan jó ízűen ferbliz, hogy még Bozsó Mátyás is megirigyelné tőle. No, de most már menj, igyál és egyél; mert már megyünk. A társaság valóban készülődött. Tóth János megyei főjegyző fente a fogát legjobban a nyulakra. Mellém állj, monda; mert ellövök előled mindent. Ha Molnár Antal. Jurenák Gyula, Potyondy és Fekete Márton mondanák, akkor igen; de egy oeulárés ember nem veszedelmes, János! No no, lelövöm a bogarat a kastély tornyáról, olyan hangulatban vagyok. Persze\ János ur is kiment még előtte való este, hogy egy éjszakán át készítse a jó hangulatot. Mi nem is olyan nehéz ott, hol vigkedélyű ember van jelen..^olia se lődd le a kastély tornyáról, hanem mutasd meg, hogy melyik az a Kállay főispán? ült áll a mi alispánunk mögött. Nagyon vontatva, unalmasan beszél; de okos ember. - No pajtás, ez nem lehet oly népszerű főispán, mint mondják. Miért? Mert olyan arccal lehetetlenség. Hiszen ez nem csúnya ember. No, ha én Tisza Kaluian vagyok, az ilyen fejű embereket mind adóinspektornak nevezném ki. Hanem az öreg Pálfy, az már igen! Ja barátom, az öreg Pálfy, özeged atyja. Ferbliben is olyan ember ő, hogy öröm nézni. Nem áhítozik az ember pénzére, inkább vészit, mint nyer. Keinek ember. A polgármesterrel jöttél? Nem, Feketével. Pompás! Miska lekésett a vonatról? Nem első eset. Hát liurián itt van-e? Itt, de én nem értem ezt az embert! Miért? Mert oly komoly, nem nevetne egyet egy százasért. Ezt nem értein. ü meg azt nem érti, hogy te mindig nevetsz. No, de egy csésze forró tea, s azután menjünk. * * * Ezután következett a vadászat. Hogy a nagy hóban, mely helyenként lábszár tövig ért, mozogni lehessen, hóekevei nyitottak utat a vadászok számára. Az első körbe eső nyulaknak legyilkolása utan a nemes vadásztársaság falatozni gyűlt össze. Az egyik azt mondta, hogy isten ellen való vétek volna csak egy perccel is tovább halasztani. Elő azokkal a jó meleg boros palackokkal! Bicska, tarisznya nyilik, s azután kezdődik a jóizű falatozás. Üdítőül, éltetőül a bor mellé egy-egy jó adoma és éle. 4. szám Beöthy Aldzsi elbeszéli, hogy miként tette meg ideiglenes országos képviselővé egyik kormánypárti corifeus fiát. V. egyetemi polgárral találkozik és kérdi tőle, hogy: apja hol van, hogy nem jár az országgyűlésbe? Beteg. Hát akkor helyettesitesd te. Hogy-hogy? Hiszen az 17:23-dik t. c. világosan magadja a fiúnak a jogot, hogy apja akadályoztatása esetén annak helyét a karok és rendek között elfoglalhatja. Jöjj fel holnap korán, majd én még az ülés előtt megmutatom apád helyét, s inig ő föl nem jön Pestre, addig bejársz a házba. Nincs az kárára egy fiatal embernek. - Én is ily módon foglaltam legelőször helyet a honatyák között. A fiatal ember a ház egyik-másik tagjának feltűnő figyelme mellett csakugyan elfoglalta a házban apja helyet. - Hát ez kicsoda, micsoda? Hogy kerül ez ide? Kérdek jobbról is, balról is. Beöthyt is megszóliták, hogy nem ismeri-e a fiatal embert? Hogv ne! V.... nek a fia. Hát hogy kerül ő ide? Én mondtam neki tegnap, hogy az 1723-ik t. c. rendelkezése szerint, a fiúnak joga van a karok és rendek között az apát helyettesíteni. De az istenért, hiszen ma nem 1723-ban, hanem 18^7-ben élünk. Én azt hittem, hogy annyit egy negyedéves jogásznak tudni kell, mondá Aldzsi, különben majd megmondom neki, hogy: az átkos Tisza kormány nem akceptálja az ősi jogokat. * * * A vadászat az első napon d. u. fél 5 órakor ért véget. A vendégek a kastélyban voltak elszállásolva; ahol jól fűtött szoba várt mindenkire. Itt átöltözködtek és ugy mentek fél 7 órakor ebédre. Az ízletes estebédet, fűszerezte a háziasszony szeretetreméltó modora és minden irányban kiterjedő szívélyes figyelme és előzékenysége. Ebéd végeztével a társaság csoportokra oszlott. Stammer alispán claber-companiát, Kiss Zsiga bácsi preferanc-kompániát, Pálfy polgármester parázs ferblit, Kállay főispán pedig tarokk-partiet toborzott. Sarkadí polgármester volt a legszerencsésebb; inert ő egv quaterkázó-compániát alakított, s itt nem vesztett senki, hanem jól mulatott mindenki. Ezt bizonyítja leginkább az, hogy ez a compánia, ugy reggel 4 óra felé oszlott föl jó kedvvel és nótával. Szóval, urnák lehet ám még kártya nélkül is jól mulatni! Másnap a vadászat még estig tartott az előző nap kedélyes hangulata által fokozott kedvű és kitartással. Kedvet és jó emléket vitt haza e sport mulatságból mindenki, s azon véleményt, hogy Mágocson két év óta nagyot változott a világ. Egg vadász. Világfolyása. Magyarország évi állami költségvetésének általános vitája hét teljes napon át foglalkoztatta a képviselőházat. A nagyon érdekes és tanulságos vita folyama alatt úgyszólván minden párt részéről mondattak jeles beszédek s pro et contra érvelésben nem volt hiány, már t. i. amint azt a t. honatyák politikai pártállása hozta magával. Csanády Sándor, kinek az elmúlt héten valami rosszakarója halála hirét költötte, ezúttal nem vehetett részt az átkos kormány" elleni harcban, igy Tisza Kálmán politikai elvei tőle továbbra is szegre akasztva maradhattak. Ugy kell Félegyháza városának, mért nem választotta el továbbra is képviselőjének a haza sorsát magyar Csa- legigazábban szivén viselő, talpig nádyt. A vita folyamán, mely főleg Magyarország zilált pénzügyi helyzete körül forgott.

5 1. szám. sok minden dolog szóba került. Egyik honatya pl. a királyi háztartást kifogásolta, ami ért a magyar király nem lakik Budán; n másik a polgári házasság behozatalának üdvös volta mellett érvelt, valamennyien pedig a szabadéivüséget hirdették. Szóval recept dolgában nem volt hiány, ki-ki saját gyógymódját irta rá, melylyel a haza legbiztosabban megmenthető az életnek. Ha bevenné, lehet, enyhülne is fájdalma, de nem adták be neki, elfogadván a kormánypárt a költségvetést 10:! szótöbbséggel. A háborús helyzet az utóbbi napokban s különösen a cárnak az orosz újév alkalmából Moszkva kormányzójához küldött levelének közzétele következtében, sokat javult, noha a gácsországi határon 38 ezer osztrákmagyar katonával még mindig negyedfélszázezer muszka katona áll szemben. A cár levele, tehát a békére oly fontos nyilatkozat, mely febr. 14-én kelt Szentpétervárott, igy hangzik: Vladimír Andrejevics herceg! Kellemesen érint, hog; az ön ujevi szerencsekiváis Moszkva szavát és jó ki- templomhoz, kiadó. Hol? megmondja e lap kiadó- meleg konyha s egy szép kerttelj, közel a r. kath. asztalt, Sima Ferencné 1 doboz majolika dezert-kest, natában ezúttal Tóth kálmánné l kefetartót, Jurenák Edéné 1 névjegykosarat, Uibba Mariska 1 tálcakendőt és név- József föherczeg és egy miskolczi bőhivatala. vánatait hallom; mert azok Oroszország szivéből jönnek. Xem kételkedem az orosz érzés őszinteségében, melyből azok fakadnak, Katonai gyakorlatok idején, a gyakorlatok vegeztevel, kedvencz jegytartót. 'H'hőnfeld A. levélpapirkészletet, Prázgős 1 e v e 1 v á 11 á s a. József föherczeg tudvalevőleg nagy előszeretettel viseltetik a caigánynyelv es a czigányok iránt. meg vagyok győződve, hogy egész Oroszoregyütt az toritotta föl tavaly Joiias Gyurkat, az egyik miskolczi banda szórakozasa egy-egy füstös kepu katonájával diskurzusba bocsátkozni osi czigánynyelven. E leereszkedő nyajassaga ba- szag fohászkodik e napon velem Istenhez, hogy erőnket a rend szilárdításra, bőgősét, hogy a főherczeghez levelet nitezzen, elpanaszolva abban, hogy mindenet el akarják kótyavetyélni s niacs miből mely valláson és jogon nyugszik, s a nép tizetni. Postafordultával választ kapott, foherezegi koronást, jólétének gyarapítására irányozzuk. E célra öt pecsétest, azzal a gyönge l czelzassal, hogy adóra menjek aztan a mellekeit ÖO Irt, moréi* Jonas hálajauak kifejezesere irányozvák összes óhajaim, auia biztos re- Igaz ugyan, hogy a cárnak eme kijelentése alkalmas a békereményre; de miután abban csak reménynek ad kifejezést, a legtöbben ugy okoskodnak, hogy az alig több, a nesze semmi fogd meg jól u -nál, amennyiben a béke fenntartását akkor is remélheti, ha egyenesen háborúra készül az ember. Különben a cár reményének az a jelentősége is lehet, hogy a többi hatalmak, s különösen Német- és Ausztria-Magyarország teljesíteni fogják mindazt, amit Oroszország a bulgár kérdésben el akar érni, s igy aztán csakugyan nem lesz szükség a háborúra, amelyre egyébiránt Oroszország a legkomolyabban készül; reményű a béke fenntartását; mert nem tartja lehetetlennek, hogy a többi hatalmak a háború kikerülése végett engedni fognak. Ha tehát a cár meg akarta nyugtatni az európai közvéleményt, különösen pedig bennünket, akkor nem reményt- kellett volna kifejezni a béke fenntartása iránt; mert hiszen a békét Oroszországon kivül más nem fenyegeti, hanem azt kellett volna kijelentenie, hogy Oroszország egyátalán nem törekszik a háborúra. Így azonban a helyzet mindaddig, míg a határunkon összevont orosz haderő le nem szereltetik, bármilyen békés nyilatkozatokat halljunk is Oroszországból, változatlanul a régi marad. Helyi és vegyes hirek. Esküvő. Csonka Pál társulati nyilvántartási mérnök f. hó 25-én tartá egybekel ési ünnepélyét Borotvás lika kisasszonnyal, Borotvás Kalman hódmezővásárhelyi földbirtokos k Íves és szép leányával. Áldást, szerencsét kivanuk e frigyre. Vasutügy. Hódmezővásárhely város polgármestere a szentes vásárhelyi vasút építése ügyében f. évi febr. 11-re Hódmezővásárhelyre értekezletet hívott egybe. Ezen értekezletre természetesen Szentes is meg van hiva, és majd ha itt látni fogjuk a többi érdekeltek álláspontját, akkor jön el az ideje, hogy Szentes a hozzájárulás kérdésében határozzon. SZENTESI LAP«A Csongrádmegyei hitelszövetkezet évi közgyűlését f. hó 31-én fogja megtartani az intézet saját helyisegében. A szentesi ref. egyháznál az adókulcs a f. évre páronként 4 Irt 55 krban és ezen fölül állami adó tor intők után 9 krban lett megállapítva. A szentesi vaiut forgalma az utóbbi napokban a gabnaszálhtás áltat rendkívüli mértékben fokozódot, ugy, hogy a napi rendes két vonaton kivüi, két-három vegyesvonat is közlekedett, melyek mind búzát szállítottak. Szentesi csárda Párisban. A párisi világkiállításon lesz szentesi csárda is. Ezen csárda kezelését a francia világkiállítási bizottság Bambovszki József, volt szentesi vendeglösriek adta. Ezt Kambovszki méltán kiérdemelte. Ajánlat. A vasúthoz vezető műút kiépítése iránt Eszes Mátyástól ajánlat érkezett be a vasút ügyi végrehajtó bizottsághoz. Eszes finoman hasított köböl az egész utat.>0 ezer Írtért építené ki. Ezen fontos ajánlatra még visszatérünk. Lapunk második tárcájának ( A drága pénz") folytatását térszüke miatt lapunk jövő számaban fogjuk közölni. A nőegylet áital febr. 4-én rendezendő tombolás bálra lapunk zártáig a következők küldtek játéktárgyakat: Kiss Zsigmondné 1 díszes dohányzó novszky Zsigmondiiu 1 par ball cipőt, Liebvert Mihály 0 db. zsebkendőt, Dobray Sándorné írószer álvanvt. tinta, hamu és gyufatartót, 1 szélmalmot varrótűvel, Jako Mihály ne -1 kalapot, Takács Juliska 1 viasz csokrot, Gunst Dávid 1 női asztalra való tintatartót, Zsoldos Ferencné 1 vaj- és 1 palinkatartót, Podhradszky Ferencné két virágtartót, olaj és ecettartót, llugyetz Eiiz párnabetétet. Az ovodafebruar 1-én ujbol megnyittatik, mely körülményre e helyen is felhívjuk a szülők figyelmét. - Ginder Károly, a helybeli kir. telekkönyv szorgalmas és elóretörekvő iktató és kiadója, ménybeli, hogy a béke, amelylyel bennünket a gondviselés megáld, a most kezdődő évben és a jövő években is meg togja nekünk engedni, hogy a birodalom minden erejét s hű mint értesülünk, a telekkönyvvezetöi íiai minden erőfeszítését a belső haladás ügyének szenteljük. Sándor. u vizsgát a napokban szép sikerrel telte le Budapesten. Cigány bál. Az idei farsang tarka-barka mulatságai közölt cigány bal is lesz, és pedig Lehota Kis Bandi vezetése mellett a helybeli első cigány zenekar rendezi. A bál febr. 14-én tartatik meg a városi szálloda nagytermében, melyre mar most felhívjuk a barna gyerekek sorsa iránt könyörületes emberbarátok figyelmét. Jutalomjátéka lesz a jövő csütörtökön, azaz febr. lio i'-án színhazunk egyik első rendű tagjának: Tóth Jenő rendezőnek, mely alkalommal színre fog kerülni Az opera paródiája és a pünkösdi királyné" cimü, kiváló magyar operette 3 felvonásban, Doppler testvérektől. Tóth Jenő ezen jutalomjátekára s a darabra, mely telve van sziporkázó elcek es bohóságokkal, s a legzamatosabd magyar dalokkal (enekelve a jutalmazandó, P. Aitner lika, ívőrösiné es Lengyel József által), különösen felhívjuk sziuh izlátogató közönségünk ügyeimet. Olyan törekvő, routnnrozott színész, mint Tóth Jenő, ki a magyar színeszeinek immár 31? éve papja, s részese annak jo és balsorsában, megérdemli a közönség partfogását, különösen pedig a telt hazat. Az erdem jutalma lesz ez, mely jutalom nem erdemetlenre pazaroltatok. Koszorús bálát rendez a helybeli kovács és b; guar itjuság ma, f. hó 6-án a csizmadia Színeszet. A lefolyt hét műsora minden tekintetben kielegitö volt a közönség igenjeire, viszont örömmel jelezhetjük, hogy közönség is szép száminál jelent meg az előadásokon. Ideje is, hogy Szentes műpártoló közönsége kilépett tartózkodó állaspoutjabol s méltányolni igyekszik a mi jo öreg Hubaynk igazán nemes áldozatkészségét, mely már-már elviselüetetlen volt rea nezve. Azt mondhatna valaki, hogy mi csak reklámul írjuk e sorokat, s azért ütjük a nagy dobot, mert referens letünkre szabad színházi jegygyei vehetünk részt as előadásokon. Korántsem. A kritikusnak sohse sein szabad ebból a szempontból bírálni el egy társulat jo vagy rosz oldalát, annál inkább kötelessége rámutatni az eszlelt hibára. S ahol hiba. vagy rmii< solni való akad, meg is te-szuk re-zrehajlatlanul. Ezek után térjünk a dologra s méltassuk röviden a szinrekerült darabokat, miután a társulat most mar kiegészítve, s úgyszólván minden szerepkör betöltve van. Lengyel József, mult vasárnap mint népszínmű enekes mutatta be inagat Göndör Sándor szerepében. Lengyel kellően megállta helyét, s eneke es jateka tetszésben részesültek, Hasonlót mondhatunk 3. oldal. P. Aitner lika asszonyról is; de figyelmeztetjük, hogy ne mosolyogjon a maga mulattatására többet, mint amennyit szerepe hoz m.igaval. Kitűntek még Tóth Jenó (Feledíj, A. Kovács Bella (Boriska), Aranyosi (Gonosz Pista), Dobocsanyi (Maklietes) és Aradi (Czene). Kedden Dumas remek vigjétéka: Alfons ur" adatott. Az elöadas eleg összevagoan ment s a szerepek is jo kezekben voltak; de hogy nuert kellett Kaymonde nagyon is hálás szerepét Szasznenak átvenni, nem értjük. Menynyivel többet adott volna e szerepben Hubayne asszony, ki discrét játéka s tinóm előadási modora által már eddig is teljes elismerését bírja közönségünknek. Igaz, hogy Szaszné sok jó akaratot tanúsított, de hiaba, szerepebe nem tudott elég eletet önteni. Tarján Erzsébet Guichardné szerepében eccellalt, inig A. Kovács Bella nagyon kedves Adrienné volt. Benne a társulat használható naivat nyert. Montaiglin hajóparancsnokot Tóth Jenő személyesítette. Csütörtökön Tarján Erzsébet javára Masson A koldusnő" cimü színmüve adatott. Jutalmazot Margitot elismerésre méltó hév vei és igyekezettel adta. Mellette különösen kitűntek: Tóth Jenő (Bergen), P. Aitner lika (Brigitta), Körösiné (Leopoldina) es Dobocsanyi (Miska.) Szász né ma is hideg volt. Általános feltűnést keltett meg Körösi Valerka bátor fellépese s hibatlan előadása, a kis Mari szerepében. Bajlós Sándor tánctanító Szolnokról, ki Bécsben is a legelőbbkelő helyeken működött hasonló minőségben, a héten varosunkba érkezett s Horváth István házában tánciskolát nyitott, tíajlós neve sokkal ismertebb már a hazai közönség előtt, hogysem öt hosszasabban kellene ajánlgatnunk. Jei lentese lapunk mai számának hirdetési rovatában olvasható. -tígy alkalmas lakás (két utcai szoba, az IbSS-ik. újévet megragadta alkalmatosságul, hogy gratuláljon jótevojenek. Gratulációjára mar jan. á-au meg is kapta a választ, meg pedig czigány nyelven újra öt pecsetes levelben* A levél magyarra fordítva igy hangzik: Jó ezigauyoin! Köszönöm neked *a te szerető leveled az ujevre. A nagy isten adjon neked jobb időket, nagyobb szerencsét és egészseget a te öreg eveidben Nagy kár, hogy ha nem szeretik többe a szép magyar nótákat, talán egy ujai jobbau fognak szeretni. En küldök neked (borura-derü) a melyet most csinált es irt az én lányom: Mariska, mely nota szep. Muzsikáld ezt Miskolczon e> ha meg fogják tudni, hogy kitől van, fogsz kapni, ha meghalljak. Itt küldök neked és a gyermekeidnek 50 frtot. Isten veled. József föherczeg." Jónás hirtelenében azt se tudta, minek örüljöu jobban, a levelnek-e, az.">0 forintnak-e, vagy a nótanak. Köktön vitte Mária Dorottya föherczegnő saját szerzeményű és kezirásu dalát a prímáshoz, átírattak zenekarra s a banda most ezzel fog brillírozni a farsangon, elhalászva ezzel a többi baudatól minden valamire való mulatságot. Tejes holdfogyatkozás. Az újév első hónapjában és 49-ike között lesz a legnevezetesebb esemeny, egy teljes holdfogyatkozás, mely kezdődik jauuar 2i»-an este 10 óra 4t> perckor s vége á 4 J-én d. u. 1 ora -Jő perczkor lesz. E fogyatkozas ugy a fővárosban, mint az egész országban teljesen s tisztán lesz látható. Ez tvben még egy teljes holdfogyatkozás lesz, mely azonban nálunk nem látható. Megfagyott a keresztfán. Szolnokról írják: Egy szegeny kéményseprő Dévaványán e hó 17-én kesö este indult a dévaványai tanyákra kéményt tisztogatni. A határban lev > nagy kereszt körül, a lábnyomok után ítélve, ket farkas megtámadta, mire létraja segélyével a kereszt nyakára menetűit, s innen torkaszakadtából segítségért kiáltozott, a közeli tanyákon halottak is, de attól tartva, hogy valaki tréfát űz, nem mentek mentésére. A szerencsétlent reggel a keresztfan megfagyva találtak. Kígyók vándorlása. Több ezer kigyó költözött át télnek idejen, a mikor pedig tenneszetszerint aludmok kellene, a Szendrő es Kubin között fekvő Szemendriai Duna-Szigetről, a magasban fekvő szerb partra, irja a Délmagyarországi Lapok" epen mint ls7ó-ben, a Duna áradását megelőzőleg, a ebből a jelenségből a néphit a Duna áradását, vagy valami más csapás (háború, dögvesz stb.) bekövetkezését jósolja. Szemüveges kutya látható Nelsonban (Keutucky.) Egy Koby Károly nevű szenvedélyes vadásznák van egy kutyája, melynek szeme nagyon meggyöngült. Mig a többi kutya nagy serénységgel vadaszott, az öreg állat busau maradt Ketreceben. Neiu reg a gyerekek játszottak a kutyával, s ismerve bajat, tréfából szemüveget tettek az orrára. fom", ahelyett, hogy megharagudott volna, fölugrott s felreisíjierhetlenül igyekezett örömét kifejezni. A vadasz ezt latva, megerősítette az allat orrán a szemüveget s másuap magával vitte a vadaszatra. Totn" visszanyerte régi kedvét és élénkségét s csakhamar vezetője lett a falkanak. A szemüveg egyszerre leesett. Az okos ipartársulat hazában. Ezen bálra felhívjuk a Lánckedvelők figyelmét. Veres verekedés történt f. hó 18-án a szentesi 46-as népkörben, ezt a hírt irta a Csongrádniegye.* Ezt a hírt oda reducaljuk, hogy a mondott este a 4^as népkörböl egy oda reszegen betert, s ott garazdalkodo embert, minden verekedes nélkül kivetettek. ívűiönös, hogy a Csongrádinegye mely a casinoi veres verekedésről oly kutya engedte társait elvonulni, szépen elhallgatott, a szentesi 48-as körből akkor is meghallja a véres verekedést, mikor ott senki nem verekszik. Tubb jelen volt körtay. szájába fogta a szemüveget s urahoz vitte. Ez ismét orrára tette s később ine.-te ideges módját találta föl a megerősítésnek. Tom* ezóta szemüveget visel, s dühbe jön, ha valaki el akarja tőle venni. Kétszáz megfagyott ember. Amerika északnyugati részében, mint New-Vorkból táviratozzák, a napokban borzasztó hózivatarok voltak, melyek megközelítőleg nem kevesebb. mint áuo embert temettek a hó alá, ugy, hogy a szerencsétlenek megfagytak. Hazatérő iskolás gyermekek is sokan fagytak meg útközben. Kegyetlen apa, Facset községből írják, hogy egy dikisi paraszt ökörszekérrel indult a lugo-i vásárra; vele volt 13 éves íia is. Útközben a farkasok megtainadtak az ökröket és veszélyeztették a paraszt életét. A szívtelen ember, hogy a veszélyt elkerülje, fiát megragadta és minden könyörgése daczára a vadállatok közé dobta. Az éhes fenevadak a szerencsétlen gyermeket azonnal szétmarczangolták. Az olali paraszt ezalatt bemenekült Lúgosra és önkényt jelentkezett a törvényszéknél, a hol letartóztatták. Káp r ai é r tele m. Vallástanitó: A ki jámbor és jót cselekszik, az a mennyországba jut. Nos Gusztika, mond meg csak, mi történik azzal, "a ki rosszat cselekszik"? Gusztika ügy vednek gyermeke,azt vedeju togja a papa".

6 6. oldal. A szarvasmarhák felfúvódása ellen minden marhatartó gazdának ajánlható a következő eljárás: Vegyünk két friss tojást, mind- <) >ikaek hegyesebb sarkan csináhunk egy nyílást, ezen öitsük ki a tojás fehérjét, aztán töltsük telő a tojást terpentinolajjal, dugjuk be a nyílást kevés kenyérbéllel, hogy a bent levő folyadék ki ne ömöljék s dugjuk mindkettőt oly mélyen a beteg állat toiaaoa, hogy kénytelen legyen őket elnyelni. Ezután gyakori fölböfögés következik be s 5 10 perez au'.t az állat állapota jelentékenyen javul. Ez eljárás azért is ajánlható, mert utóbetegséget épen em idéz elő, mint a többiek. Egy gazda kétszer alkalmazta ez eljárást a mindenkor jól és gyorsan hatott pedig egyik esetben egy tehén már lábra sem tudott állani, de 10 perez alatt ez is magahoz jött. A boros hordók feltöltöget é- B é u él az a főszabály, hogy régibb bornak tiaulabba: való feltöitügetése kerülendő, különösen az uj bor azért kerülendő az eljárásnál, mivel eshetöleg utóerjeaeat és igy zavarodást idezüet elő. Ezért a teltöltögetendö hordó boránál idősebb bor, kivált ha még jobb minőségű annál, mindenkor clónynyel használható a a teltöltögetésre. Cherbuleez Victo r-nak, a nálunk is jól ismert, kitűnő trayeii regényírónak egvik leghíresebb regénye: Holdenis Méta" magyar forditá*- baa is megjelent a ^inger és Woitner-íéle közkedveit- Begü Egyetemes Kegénytár"-ban. Ez a két kötet legfinomabb, legérdekesebb és legbájosabb elbeszélést tartalmazza, mely valaha Cherbuliez tolla alól ki kerüit. A genti költő ennek a tloldenis Metánnak köszönheti, hogy körülbeiül öt évvel ezelőtt a francia akadémia tagjává választották. Egy eszes, ügyes nagyrávágyó svájczi lány történetét Deszéli el benne, a ki egy milliomos diplomatával feleségül akarja magát vétetni, mellesleg azonban egy festővel is kaczérkodik, 8 utoljára két szék koszt a pad alatt marad. Szellemesebben s érdekteszitőbben lehetetlen voina ez ármányt bonyolítani, mint a hogy Cherbuliez teszi. El lehet moidani, hogy e munka leforditasa kiváló nyereség irodalmunkra nézve, különösen oly fordításban, minő az Ambrus Zoltáné. A két kötet ára piros vaszonkötésben egy frt. Házi Közlöny" második száma it< megjelent, gondos, figyelmes szerkesztésben. Minden Borán meglátszik, hogy szakavatott toll vezeti a lap szerkesztését és hogy az igazán hézagpótló minden családban, a melyet a legjobb lélekkel ajánlunk. Cikkei a fővárosi lapok előtt is feltűnést keltenek és nem egy reprodukált már belőle mutatvanyt. A második s/.ám méltán sorakozik az elsőhöz tartalmas, magva) dolgaival, szép, a szöveghez alkalmazott kepeivel és oinos kiállításával együtt. A lap mindeut felölel, a mit az egészségügy, közgazdaság rejt magában s behatóan foglalkozik az ujabb tapsztalatokkal. tanu;- manyokkal és hasznos tudnivalókkal. E számban különösen érdekes közlemény, mely a nagy reklám m-tlett közforgalomban lévő, de szcdelgessel árut gyógyszerekről a leplet lehúzza. Minden további helyeit beszéljen a tartalom. Eredeti cikkek: 1. Üdvözlet a Házi Közlöny u -höz. A meghűlésről. A saccharin. Téli tozelékeink. A konyhaedények veszedelme. A jég a ha.tartásban. A gazdának egy félreismert barátja. A méhész téli teendői. Ismertető közlemények: Excelsior" kukoricamorzsoló-gép, Borotváló készülék önhasználatra. Szabadalmazott biztonsági készülék. Hasznos tudnivalók: A hideg viz ártalmassága. Kitűnő cbemegesütemény. Hogyan ismerhetjük fel a fuchsint. Valami a tyúkszemről. A vajnak más anyagokból való készítése. Tapasztalatok és találmányok: Kitűnő hajkenöcs. Szerény észrevétek a púder has - nalatához. A lábbelik vizállóvá tétele. Kozmáméi, - tes törköly pálinka fözese. A meleg viz befolyása a tejelésre. Közgazdasági hirek: Intő tábla. Én Csillag Anna". Bloh galandférge". Brand Richari pi ulái. Elhízott disznók. Közlevelezés: Fagyos bor kezelése*. A besavanyított káposzta virágosodás i. Szerkesztői közleméyek. A Házi Köziöny" Aradon jelenik meg minden hó 5. és 20-án. Ara egy évre 3 frt, félévre 1 frt 50 kr., negyedévre 75 kr. Sztrkeszti Z á r a y Ödön, kiadja G y u 1 a y István. A Magyar Ifjúság* cziinü képss közlönyből Révai testvérek, miit e jelesen szerkesztett folyóirat kiadói, most külték be nekünk a 5 8 füzeteket, melyekkel egyszersmind az V. évfolyam e<8ő evharmada befejezést nyert. Annál kedvezőbb alkal' injránk nézve, hogy a magyar ifjúsági irodalomban pára lanul álló, díszesen kiállított, pompás tartalmú lapot, mely ugy morális, mint paedagogiai szempontból feladatát teljesen felfogva, eddigi 4 éves fennálása alatt nemcsak a legszélesebb körben elterjedett, de Tréfort vallás- és közoktatásügyi miniszter elismerését is kivívta, a szülök, íevelök és miidazok szives figyelmébe, meleg pártfogásába ajánljuk, kikre mindkét nembeli ifjuságunk nevelése bizva van. A szerkesztősig köré irodalmunk legjelesebb művelői csoportosulnak. Az illu8ztrácziók, melyek részint a szöveghez tartoznak, részint önálló képek, a legjobb rajzolók ónja alól kerülnek ki és az egyetemi nyomda gondoskodik róla, hogy a külső csia is teljes >SZEN1 ESI LAP«összhangzásban legyen a belső tartalommal. Mint a szerkesztőség minket értesített, a 10-ik 8-ámba jelenik meg a/, év elején kiirt pályázatról szóló jelentés, íu ly legek sebb szó-szólója lesz a magyar ifjúság komoly lörekveséntk. A Magyar Ifjúságnak" ott kell lenni minden magyar szülőnél, ki gyermeke szellemi neveltetésére az ily csekély áldozatot meghozhatja, mert hiszen a lap előfizetési ára egy évhamadra csak 2 frt Uév*i testvérek kiadóhivatala ^Budapesten, IV. váczi-ucza 11.) kwanatra szívesen küld mutatvanyazamokat. Dolinay Gyula ifjúsági váilalatáaak, a Mulattatóknak ujevi első számát vettük, mely telve van a legérdekesebb iljusági olvasmanyoaaal, 8 rakva szebbnél-szebb képekkel. Csupán az első agámban a következő ismert nevü troktól uláíunk dolgozatokat: Sziklay János, Palagyi Lajos, Várady Antal, Incedy László, Szabó lé Nogáll Janka, Kisteleky Ede, Rudnyánszky Gyula, Szomori Károly. E/.eken kívül még egy csomó jó munka; ugy, hogy a tüzet gazdasága, kepeinek szépségé és sokasága meglepi az olvasóit. A Hasznos Mulattató 44 jelenleg 16-ik évfolyamát futja. Serdülő tiuk s leányok olvasuatjak, amuar Doiinay kizarólag eanyok szamára is ad ki egy kedves lapot, a Leányok Lapját", mely szinte régi lap, 14-ik évfolyamát éli. Ugy ennek, mi t a Hasznos Mulattatnak előfizetési ara negyedévre 1 frt, télévre 2 frt. Az elötizetök rendkívüli kedvezményként minden füzettel egy feiivuyi külön müvet is kapnak, mdyek év végén önálló kötetbe taglalhatok, továbbá 3 írt (30 kr leszállitot áron műszerezhetik a Törtenelmi *rczképcaarnok" czimű duzmüvet, mely elegáus dis/.- kötésben,23l arcképet és életrajzot tartalmaz, melyek egeszen az ifjúság igényeihez vannak alkalmazva. Ajánljua Doluay kulin > ifjúsági vállalatait a művelt szülik tigyeiméoe, ennel olcsóbb es m ^feielöbo lapot nem nyujthtinak gyermekeiknek. A lap díszes kiállítású, 8/.ine* borítékba vau fűzve s 44 oldalra terjdő változatos, miadig vonzó és érdekkeltő olvasmányt nyújt. Kiadóhivatal : Budapest, Kecskeméti utca 13 sz. a hová szerkesztő neve alatt küldendők az elötizetések Kaptuk az Eredeti magyardai t á r w IX X. füzetét november hóról, benne a dalokat a *50ik szarutól a 73-ig, a következő szerzőktől : Belezaay An ai, lloós János, Kecskés Ernő, Szöllősy Attila. Varga József, Ha/slinszty Gus/.tav, Dr Angyal Armand, Tariczky Ferenc., Krick Jenő, Kereszty Istvás, Gaáí Fer neft (kettő), Zsadáuyi Armand, Szabados Géza. En^khaogra zougora kísérettel szerkeszti és kiadja lloos János, dé/ai áll. tanitóképezdei zeueunár. E zenefolyóirat éveukmt 12 füzetben jelenia meg, egész évre előíizetuetni ra 4 írttal a szerkesztönei Déván, Hunyadmegyében. Egyes számok is kaphatók 60 krjával, kettős számok ara t frt, mi nem magas ár 8 16 oldal csinosan kiállított jó zeneműért aj cárért egy egész hónapig bárki egv jól szerkesztett népies iranyu eilen/.éki képes politikai napilapot járathat: a KIS USAG'-ot, V mely Budap;steo, Wodianner F. és Fiai bpesti könyvnyomdász, kön^v- és hirlap-kiadóhivatalában jelenik meg. A KIS UJSAG" nemzeties ellenzéki politikát követ, SZÍVÓS kitartással, lankadatlan erélylyel küzd a haza boldogságaért, s a honfenntartó magyar faj uralmaért. A KIS UJSAG" nagy gondot fordít, hogy olvasóinak igényeit minden tekintetben teljesen kielégítse. Ugy a főváros, mint az ország és a külföld minden hírét naponként hiven és gyorsan közli. A nevezetesebb napi eseményeket szép kivet elti képekkel illusztrálja. Ezenkívül rendkívül érdekfeszítő, többnnyire s fővárosi életből meritett regé nyeketközöl, a melyek bárki áltál könnyen élvezhető népies íyelven vannak me^irva. Elötízetesi árak: félévre 4 50; egy negyed évre 2.25 és havonkmt 75 kr. Mutatvany számok bárkinek ingye v küldetnek, ha egy levelező lapot intéz a KIS UJS ÁG kiadóhivatal*- hoz: Budepest, IV., Sarkantyús u. 3. Gazdasági és üzleti értesítés Budapest, jan 22. A lefolyt hét időjárása csak keveset válozott: a fagy csak néha-néha engedett rövid időre; a vetések állásáról eddig csak kedvező tudósítások érkeztek, de nem lehetetlen, hogy a nagy hótömegel. olvadasa után paiaszokat is fogunk hallani kipallás miatt. A budapesti gabnapiaezon a lefolyt hét üzlete nehézkes és vontatott volt s mérsékelt vételkedv uralkodott, miiek következtébe» a* irány nyugodt volt 8 az 4. szám. árak csak kevebet változtak; minthogy a malmok eleinte jobb vételkedvet tanúsítottak, az árak métermázsánkmt 5 krajczárral emolked ek, de később, midőn a kinálat nagyobbodott s a poitikai helyzetről is megnyugtatóbb hirek érkeztek, az irány ellanyhult s az árak ismét ugyanannyival estvk a mennyivel előbb emelkedtek; a heti forga mat mintegy 7o000 mmá/sára lehet tenni. Rozs: valamivel több érkezett, ennek következtében a kinálat is nagyobb volt, de a fogyasztók tartózkodtak a vételtől s e miatt az árak estek 5 krajezárrai métermázsánkint frt, készpénzfizetés mellett métermázsánkint, minőség szerint. Árpa: takarmányáru kevés érkezett s gyenge kinálat és kedvező vételkedv mellett frton aelt minőség szerint, jobb minőségű frt. Vasúti állomásokon kivitelre kra czárral drágábban fizették. Tengeri: oly kevés érkezett a piaezra, hogy a szükségletet sem elégíthette ki, minek következtében az irány szilárd volt; ára frt készpénzfizetés mellett, métermázsánkint, minőség szerint. Zab: oly kevés érkezett, hogy a szükségletet a helybeli magtárakból kellett fedezni, árak: kereskedelmi zab frt, tinóm frt, H a t á r í d ó-ü z 1 e t: Buza őszre Irt, bu.a tavaszra frt között ingadozott s végül frton állap dott meg. Ten geri : május juniusra frt közt váltakoztak. Zab tavaszra: 5.80 frt. Lisztüzlet: malmaink nagyobbára meglehetős engedményeket tettek, de még ez sem képes az üzletet élénkké tenni. G y a p j u-ü z 1 e t: A vásár óta beálbtt csend a lefolyt héten sem változott meg. A forgalom jelentektelen volt s egy belföldi posztógyár vásárlásaira szorítkozott, mely néhány apróbb tétel kúlönbözö fajtájú gyapjúkat vett változatlan árakon. Az elörevételi üzletben általánosan kedvezőbb hangúlat befolyasa alatt a mult úéten meglehetős forgalom alakult. Zsiradékok. Disznózsír: első minőségű városi zsír hordóstól 56 frt. Szalonna: vidéai frt, első minőségű táblaszalonna frt, füstölt szalonna 55 frt. Fagygyu 31 frt. S e r t é s-u z 1 e t. Magyar szedett kii kr, k kr, ven 300 kii n felül 47-4-* kr, vidéki kr, szerbiai kr, romániai kr kilonkint. Marhavásár. Eladatott 56 bika, dbja frt, 1478 db ökör, párja frt, 620 vágó tehén, parja frt, 92 bivaly, párja írt. 374 darab borjú, dbja frt. Hirdetmény. A körös-tisza-marosközi érdekeltség védekezési és igazgatási költségei negyedévenként lévén esedékesek, felhivatnak mindazok, kik kirovásaikkal hátralékban vannak, hogy tartozásaikat f. évi febr. 15-ig befizetni anynyival inkább el ne mulasszák; mert a hátralékok után emiitett naptól megfelelő ka mat lesz fizetendő. Városi adóhivatal. Szentes, jan TÓTH KÁLMÁN, a. ü. tanácsnok. Özv. Hankiss Károlyné kurcaparti háza kiadó; ugyanannál szalmapolyva és jó minőségiig bor is van eladó. Tasuádi Jánosnak I. t számú kurcaparti háza örökáron eladó, vagy esetleg haszonbérbe kiadó; értekezhetni 2 3 a tulajdonossal I. t sz. a. Ifj. Sarkadi Nagy Mihály tölsei 2Q7 (1600 nsz. öles) Hold földje előnyös feltételek mellett, részletenkint vagy egy tagban, szabad kézből eladandó; értekezhetni a tulajdonossal III. t sz. alatti 3-6 házánál

7 1. szám. Dijszabás SZENTESI LAP«pályaudva- gyors- ós teheráruk közvetlen szállítására Szentes és a budapesti rok egymás közti forgalmára nezve. A in. kir államvasutak igazgatósága vasutunkra és ezzel kapcsolatosan az alább megnevezett vonalakra nezve külön díjszabást léptet életbe, a mely január 15-én fog kezdődni. Tájékozásul ideigtatjuk a hivatalos árjegyzéket. w Honnan vagy hová I dunaparti teherpályaudv. M i Ferencváros.... f Józsefváros.... Ferencváros.... eö személypályaudvar.. ~r l osztr.-magy. államv. társ 3 1 déli vasút helyben.. f déli vasút átmenet.. G O Gyorsáru Ö Pályázat vsndéglősi állásra. I. osztály II- (rendes osztály oszt.) T e h e r á r u Mérsékelt kocsirakományi osztályok A. I B. I c. szállítási illeték 100 kg.-onkint o. é. krajcárokban * A szentesi Casinónál üresedésbe jött, évi 500 írttal javadalmazott, s ez évapril 24-én tényleg betöltendő casinós-állásra pá lyázat nyittatik. Az ezen állást elnyerni óhajtók kellőleg felszerelt pályázati kérvényeiket f. évi február 15 ig az elnökségnél adják be, hol a szerződési feltételek is megtekinthetők. Szentes, január 18. I K i s s Z s i g m o n d, 2 2 egyleti elnök. KEDVEZŐ PENZKÖLTSÖN 2 líciellett jelzáilogrrai- Felveani szándékozók értekezhetnek s felvilágosítást nyerhetnek nálam. Tisztelettel 2 mzolclxi G-á/bor i I 2 íj 6 2; K ' 2 s" ső külön dijszabás 5000 i kilogramm feladásánál TANCISKOLA Alulírott tisztelettel értesítem a n. é. közönséget, miszerint Szentesen, Horváth István állatorvos ur házában = ILLEM ÉS TÁNCISKOLÁT E nyitottam. Tanítok mindenféle táncot, u. ni. legújabb polka-franciát, polka-mazurt, Tramblanpolkát, valódi hat lépés sima walzert, lassú és jogász-csárdást, gyorspolkát és cottilliont, négyest, körmagyart és kívánatra magyar sólót. Az illem ós finom társalgási modor elsajátítására különös gondot fordítok. Beírat ásókat a tánciskola helyiségében naponta d. u. 4 órától 7-ig elfogadok. A tanfolyam két hónapig tart, mely időre a tandij összesen 6 frt. Tanítványaimat szolid bánásmódról biztosítva s kegyes pártfogásért esedezve, vagyok tisztelettel oldal. Dr. Haris János I ti ^d 243. számú házánál több rendbeli t i á z i "b-u.torol é s g ' s i z d. a s á i g l eszlszözöls önkéntes árverés utján f. évi febr. hó i-é n szerdán reggel 9 órakor eladatni fognak. Szentes, jan. 27. DR. HARIS JÁNOS. Csúcs Lajosnak Szelevényen 8000 kéve jó és tiszta szegni való kitűnő minőségű, van eladó ; értekezhetni a tulajdonossal Szentesen, I. tized 35. szám alatt. Ház eladás. Csuray Ferenc I. t. 25. számú háza szabad kézből eladó; ertekezn 1 lehet a tulajdonossal ugyanott. **** **** ********** * ****************** A müveit magyar hölgyközönség számára ajánltatik: $ I. MAGYAR HÁZIASSZONY"» 1 Î * * háztartási, gazdasági és szépirodalmi hetilap. A magyar hölgyek ezen szaklapja nagy elterjedésnek örvend a társadalom minden rétegében. Képviseli a nök összes érdekeit, hasznos tanácsokat ad és kellemes szórakozást nyújt akkor, midőn a nö elvégezte házi teendőit. Iránya olyan, hogy a család minden tagja, a serdülő leány, a tiatal menyecske, a szerető anya, a gondos háziasszony és az öreg anyóka egyaránt élvezettel olvashatják. A csinos kiállitásu lapnak előfizetési ára: Egész évre 6 frt, fél évre 3 frt, negyed évre 1 frt 50 kr. Előfizetések a Magyar Háziasszony* kiadóhivatalához intézendök és a hó bármely napjától elfogadtatnak. A Magyar Háziasszony" kiadóhivatala mutatványszámokat ingyen és bérmentesen küld mindazoknak, kik ez iránt hozzá legczélszerübben levező lappal fordulnak. E szaklapnak egy magyar háznál sem szabadna hiányozni, mivel utmutatása szerint több száz forintot lehet a háztartásban megtakarítani. BAJLÓS táncztanitó. A MAGYAR SÁNDOR, HÁZIASSZONY* kiadóhivatala Budapesten, nagy-korona-utcza 0. sz. * II. A magyar háziasszonyok naptára. 1*88. évre a legtartalmasabb naptár. Ára füzetben 1 frt, diszkötésben "2 frt, ajánlott küldéssel 20 krral több. Megrendelések legcélszerűbben postautalványnyal a Magyar Háziasszony" kiadóhivatalához : Budapesten, V. ker. nagy-korona-utca 20 sz. Gulyás Lászlóné I. t sz. kucaparti házánál egy két szobából álló külön lakás, minden hozzátartozó mellékhelyiségekkel együtt, kiadó. Weiner Farkas I. t számú házánál egy uj és finom garnitur s z o T o a l o u t o r 2 3 van igen jutányos árért eladó. ^ SZÍVES TUDOMÁSUL Tisztelettel hozom Szentes város 11. é. közönsége szives tudomására, miszerint boldogult férjem által 10 évvel ezelőtt alapitott ere- es fakop orso raktárt és temetkezési üzletet továbbra is fentartom és folytatni fogom, s minden igyekezetem oda irányul, liogy a 11. é. közönség pártfogását továbbra is kiérdemeljem. Raktáram mindenkor dúsan el van látva ugy nagyválasztéku díszes sírkövek, érc- és fakoporsókkal, mint szinte minden más temetkezési szerelvényekkel. Legfőbb törekvésem mindenkor odairányul, hogy lehető olcsó árak mellett és Ízléses kiállítással a 11. é. közönség igényeinek minden tekintetben eleget teliessek. A n. é. közönség szives pártfogását kérve, vagyok tisztelettel özv. Krausz Márkné.

8 7. oldal. 7. szám. Meghívó A CSONGRÁDMEGYEI HITELSZÖVETKEZET" évi január hó 31-én délelőtt g órakor Szentesen, saját helyiségében (Sajtos-féle ház) tartandó ÉVI RENDES KÖZGYŰLÉSÉRE 1. Igazgatósági jelentes. TÁRGYSOROZAT: 2. Zár mérleg előterjesztése a felügyelő bizottság jelentésével. Két igazgatósági tag kisorsolása és azok helyének választás utján való betöltése. 4. A törvény értelmében lelépő felügyelő bizottság tagjainak megválasztása. 3. Az alapszabály értelmében előterjesztett indítványok tárgyalása. 6. A közgyűlés: jegyzőkönyv hitelesítésére küldöttség kirendelése. Szentesen, január 18-án. H A L U S J Ó Z S E F, elnök. Sürgöny! A SZENTESI ELSŐ CIGÁNY ZENEKAR február hó 14-én a városi vendéglő nagy termében ZÁRTKÖRŰ KARTONBÁLAT rendez, melyre a n. é. közönség kegyes pártfogását a zenekar nevében tisztelettel kéri Lehota Kis Bandi. m MOSER S. ESZTERHÁZY HERCEG VOLT URADALMI ORVOSA. Egy fél századon át, embereken és természetben tett gyakorlati tanulmányozás után sikerült Élet-Elixiremet összeállítani. Számtalan barátaim és betegeim, kiknek alkalmuk volt Élet-Elixirem bámulatos csodás hatásáról meggyőződni, felszólítottak, hogy lelkiismeretlenséget, sőt vétket követnék el az emberiségen, ha kitűnő orvosi szeremet tőle megvonnám. Ez altal ösztönöztetve, de legfőkép lelkiismeretem megnyugtatásául kötelességemnek tartom Élet-Elixiremet ezennel a nyilvános forgalomnak annál is inkább átszolgáltatni, miután tiszta meggyőződésem, hogy ez által az emberiségnél maradandó emléket hagyok magam után. ÉLET-ELIXIREM már rövid használat után a legmeglepőbb, leghatásosabb és legjobb sikert eredményezi; kitűnő jónak bizonyul általános elgyengülésnél, az idegek elernyedésénél, vérszegénységnél, mell- és gyomorfájdalmaknál, hemorhoidoknál, szorolás és májbajoknál, étvágy és álmatlanságnál. Naponként használva, Élet-Elixirem" mentő szer minden betegség ellen; bámulatos hatásával az nyomtalanul eltávolítja az tiszt ltja a gyomrot. _, leküzdi a legtöbb betegségek biztos forrását, eltávolítja a bélgörcsöt a gyomorban, jó kedvre és derültségre ébreszt; elhárítja egy óra alatt az emészthetlenséget; meggátolja a szív betegségét; tisztítja a vért és gyógyít minden liideglelést már a 3-ik dosisnál. Élet-Elixirem a legjobb szer gyengeség, sápadtság és görvélyesség (Skropheln) ellen ; egy kitűnő szer emésztési nehézségeknél, hányások, gyomorgörcs és gyomorhévnél (Sodbrennen). Használati utasítás. Atalános elgyengülésnél naponként 3 kávés kanállal veendő. Az Hegek elernyedésénél és vérszegénységnél reggel és este egy gyermek kanállal. Mellbetegségeknél naponként 3 kávés kanállal. Gyomorfáj dal máknál naponként 3 gyermek kanállal. Hemorhoidoknál naponkent két kanallal. Májbajok és szorulásoknál naponként 3 kávés kanállal. Étvágy és alvás hiányosságnál este és reggel egy kávés kanállal. Szenvedő emberek! Csak egyetlen egyszer rendeljétek meg ELET-ELIXIKEMET és győzödjetek meg ezen szer kitűnőségéről és előre is biztosítlak titeket, hogy ELET- LIXIK E M minden haznal nelkülözhetlen lesz. Az ELET-ELIXiK csakis egyedül nalam kapható: Budapest, VI., gyár-utca 37. sz. I I leér VEDJ&eY. MOSER S. Eszterházy herceg volt uradalmi orvosa. 1 oá Egy palack ára használati utasítással 2 frt 50 kr. o. é. A szétküldés, az összeg előleges beküldése vagy utánvétel mellett, a világ minden irányában pontosan eszközöltetik. Szentesen, Nyomatott Sima Ferenc gyorssajtóján.

Benedek Elek: JÉGORSZÁG KIRÁLYA

Benedek Elek: JÉGORSZÁG KIRÁLYA Benedek Elek: JÉGORSZÁG KIRÁLYA Volt egyszer egy szegény ember. Ennek a szegény embernek annyi fia volt, mint a rosta lika, még eggyel több. Éjjel-nappal búslakodott szegény, hogy mit csináljon ezzel a

Részletesebben

- Hétévesen kezdtél hegedülni. Volt aki zenei múlttal rendelkezett a családban és ennek hatására kezdtél el tanulni vagy teljesen önszántadból?

- Hétévesen kezdtél hegedülni. Volt aki zenei múlttal rendelkezett a családban és ennek hatására kezdtél el tanulni vagy teljesen önszántadból? Balczó Péter operaénekessel, a Magyar Állami Operaház és az Erkel Színház oszlopos tagjával, a nagykörúti Szamos Cukrászdában találkoztam. Észnél kell lenni, hiszen interjúalanyaimnak általában fogalmuk

Részletesebben

SZOLGA VAGY FIÚ? Lekció: Lk 15,11-24

SZOLGA VAGY FIÚ? Lekció: Lk 15,11-24 Pasarét, 2012. július 1. (vasárnap) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK Horváth Géza SZOLGA VAGY FIÚ? Lekció: Lk 15,11-24 Alapige: Galata 4,4-7 De amikor eljött az idő teljessége, Isten elküldte Fiát, aki asszonytól

Részletesebben

CSENDORLEOENYSEOI P Á L Y A,

CSENDORLEOENYSEOI P Á L Y A, A,.,,, CSENDORLEOENYSEOI P Á L Y A,, MINT KENYERKERESET. - 1111 I II JnlTIOJll I II fllllllffilllmmlllllllll ri 1 m IlTITIII IUITI rulllllln 1111111111111 fltillji]]jfjltill UTflrulllnrrr A csendőrlegénységi

Részletesebben

Gazdagrét 2012.02.12. Prédikáció Evangélium: Márk 1, 40-45. Kedves Testvéreim! Nem is olyan nagyon régen, talán 15-20 évvel ezelőtt, egyikünknek sem

Gazdagrét 2012.02.12. Prédikáció Evangélium: Márk 1, 40-45. Kedves Testvéreim! Nem is olyan nagyon régen, talán 15-20 évvel ezelőtt, egyikünknek sem Gazdagrét 2012.02.12. Prédikáció Evangélium: Márk 1, 40-45. Kedves Testvéreim! Nem is olyan nagyon régen, talán 15-20 évvel ezelőtt, egyikünknek sem jelenthetett komolyabb problémát az, hogy megértesse

Részletesebben

A LÉLEK KARDJA. Alapige: Efézus 6,17b Vegyétek fel a Lélek kardját, amely az Isten beszéde.

A LÉLEK KARDJA. Alapige: Efézus 6,17b Vegyétek fel a Lélek kardját, amely az Isten beszéde. Pasarét, 2013. október 24. (csütörtök) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK refpasaret.hu Horváth Géza A LÉLEK KARDJA Alapige: Efézus 6,17b Vegyétek fel a Lélek kardját, amely az Isten beszéde. Imádkozzunk! Hálaadással

Részletesebben

SZENT PÉTER ÉS PÁL APOSTOLOK

SZENT PÉTER ÉS PÁL APOSTOLOK MEGJELENIK A HÓNAP UTOLSÓ VASÁRNAPJÁN 2013. JÚNIUS 29. Alapítva: 2003. XI. évfolyam VI. szám SZENT PÉTER ÉS PÁL APOSTOLOK 2. OLDAL VISSZAPILLANTÓ 5. OLDAL SZENT MÓNIKA 3. OLDAL KEDVES CSALÁDOK 6. OLDAL

Részletesebben

A melléknevek képzése

A melléknevek képzése A melléknevek képzése 1 ) Helyezkedjen el kényelmesen, először mesélni fogunk... Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer a magyar nyelv, benne sok szóval, kifejezéssel és szabállyal, amelyeket persze

Részletesebben

Csillag-csoport 10 parancsolata

Csillag-csoport 10 parancsolata Csillag-csoport 10 parancsolata 1. Nagyon jól érezd magad mindig, mert ilyen hely nem lesz több a világon. (Panka) 2. Próbálj meg normálisan viselkedni, hogy ne legyenek rád dühösek. (Vince) 3. Kitartóan

Részletesebben

A cikkeket írta: Károlyi Veronika (Ronyka) www.varazslatostitkok.com. Korrektúra: Egri Anikó

A cikkeket írta: Károlyi Veronika (Ronyka) www.varazslatostitkok.com. Korrektúra: Egri Anikó A cikkeket írta: Károlyi Veronika (Ronyka) www.varazslatostitkok.com Korrektúra: Egri Anikó 2 Tartalomjegyzék Tartalomjegyzék... 3 Az összefogás döbbenetes ereje... 4 Depressziós helyett bajnok... 6 Na

Részletesebben

Aikido és a harmónia ereje, avagy Oszkár átváltozása

Aikido és a harmónia ereje, avagy Oszkár átváltozása Aikido és a harmónia ereje, avagy Oszkár átváltozása Aikido-történet gyerekeknek Richard Moon és Chas Fleischman tollából Vass Anikó és Erszény Krisztián fordításában Előszó Ezt a történetet közel huszonöt

Részletesebben

1Móz 21,22-34 Ábrahám, Abimélek és a kút

1Móz 21,22-34 Ábrahám, Abimélek és a kút 1 1Móz 21,22-34 Ábrahám, Abimélek és a kút És lőn abban az időben, hogy Abimélek és Pikhól annak hadvezére megszólíták Ábrahámot mondván: Az Isten van te veled mindenben, a mit cselekszel. Mostan azért

Részletesebben

EGY VÉRBELI CIGÁNYMUZSIKUS

EGY VÉRBELI CIGÁNYMUZSIKUS EGY VÉRBELI CIGÁNYMUZSIKUS Magyar vagyok. Természetem komoly, Mint hegedűink első hangjai; Ajkamra fel-felröppen a mosoly, De nevetésem ritkán hallani. Ha az öröm legjobban festi képem: Magas kedvemben

Részletesebben

Jézus, a tanítómester

Jézus, a tanítómester 9. tanulmány Jézus, a tanítómester május 23 29. SZOMBAT DÉLUTÁN e HETI TANULMÁNYUNK: 5Mózes 6:5; Lukács 4:31-37; 6:20-49; 8:19-21, 22-25; 10:25-37 Mindenkit ámulatba ejtett tanítása, mert szavának ereje

Részletesebben

Szép karácsony szép zöld fája

Szép karácsony szép zöld fája Móra Ferenc Szép karácsony szép zöld fája Illusztrációk: Szabó Enikő Nyolcéves voltam, a harmadik elemibe jártam, és először léptem a közszereplés terére. A közszereplés tere az öreg templomunk volt. Úri

Részletesebben

Galambos Gábor, a Juhász Gyula Tanárképző Főiskolai Kar főigazgatója (2001 March 01, Thursday) - Munkatársunktól

Galambos Gábor, a Juhász Gyula Tanárképző Főiskolai Kar főigazgatója (2001 March 01, Thursday) - Munkatársunktól Galambos Gábor, a Juhász Gyula Tanárképző Főiskolai Kar főigazgatója (2001 March 01, Thursday) - Munkatársunktól Amióta én vagyok a fõigazgató, kell, hogy látsszon az, hogy nagyobb rend van. Ez szép lassan

Részletesebben

Leonard Ravenhill KRISZTUS ÍTÉLŐSZÉKE. Mindannyian odaállunk majd Krisztus ítélőszéke (díjkiosztó emelvénye) elé. (Róma 14,10) III.

Leonard Ravenhill KRISZTUS ÍTÉLŐSZÉKE. Mindannyian odaállunk majd Krisztus ítélőszéke (díjkiosztó emelvénye) elé. (Róma 14,10) III. Leonard Ravenhill KRISZTUS ÍTÉLŐSZÉKE Mindannyian odaállunk majd Krisztus ítélőszéke (díjkiosztó emelvénye) elé. (Róma 14,10) III. fejezet Kiadó: Missionsdienst Sonnenstrahlen D-7120 Bietigheim-Bissingen,

Részletesebben

Helyi emberek kellenek a vezetésbe

Helyi emberek kellenek a vezetésbe Varga László Helyi emberek kellenek a vezetésbe Ön szerint minek köszönhető, hogy az hetvenes-nyolvanas években egy sokszínű és pezsgő kulturális élet tudott létrejönni Kecskeméten? Milyen szerepe volt

Részletesebben

http://webovoda.blogspot.com/

http://webovoda.blogspot.com/ http://webovoda.blogspot.com/ B e t l e h e m e s j á t é k Szereplők: Király, szolga, Mária, József, egy paraszt család (akiknél a betlehemes játszódik), a betlehemet vivők, angyalok, pásztorok. Az egész

Részletesebben

Nekem ez az életem. Beszélgetés Müller Henriknével, a solti Béke Patika vezetôjével

Nekem ez az életem. Beszélgetés Müller Henriknével, a solti Béke Patika vezetôjével Nekem ez az életem Beszélgetés Müller Henriknével, a solti Béke Patika vezetôjével A patika igényesen felújított, orvosi rendelôknek is helyet adó épületben található a kisváros egyik terének sarkán. A

Részletesebben

Hamis és igaz békesség

Hamis és igaz békesség Hamis és igaz békesség Lectio: Jer 1,1-15 Textus: Jer 1,14 A lelkipásztor így szólt egy asszonyhoz: - Asszonyom, szokta önt kínozni a Sátán? - Engem? Soha! - No, akkor ez annak a jele, hogy ön még a Sátáné,

Részletesebben

E D V I N Írta Korcsmáros András

E D V I N Írta Korcsmáros András E D V I N Írta Korcsmáros András A színen a Fiú, aki egy padon ül, majd előveszi a telefonját. Szia! Én vagy az, Dávid! Most hallasz? Nem? Na és most? Nagyszerű! Minden rendben. Nem, nincs baj. Éppen ebédszünetem

Részletesebben

A mezőgazdasági termelés fejlesztése és az állattenyésztés főbb problémái.

A mezőgazdasági termelés fejlesztése és az állattenyésztés főbb problémái. 7 Molnár Imre: a Szatmármegyei Gazdasági Egylet titkára A mezőgazdasági termelés fejlesztése és az állattenyésztés főbb problémái. A növénytermelés terén kereshetjük a gazda helyzetének javulását: 1. a

Részletesebben

A betegek tanítvánnyá tétele

A betegek tanítvánnyá tétele január 25 31. A betegek tanítvánnyá tétele A lecke rövid áttekintése ALAPIGE: Máté 15:30-31 A TANULÓ CÉLJA: Tudni: A betegség kéretlen látogató, az viszont jó lehet, hogy a betegek gyakran nyitottabbá

Részletesebben

2012. 09.05. Prédikáció Szeretnék jól dönteni!

2012. 09.05. Prédikáció Szeretnék jól dönteni! 2012. 09.05. Prédikáció Szeretnék jól dönteni! Annak ellenére, hogy bár Jézus tanítását törekszünk megérteni, befogadni, mégis azt éljük meg, hogy bizonyos esetekben nem tudtunk, vagy nem tudunk jól dönteni.

Részletesebben

Andersen meséi AZ ÖREG UTCAI LÁMPÁS

Andersen meséi AZ ÖREG UTCAI LÁMPÁS Andersen meséi AZ ÖREG UTCAI LÁMPÁS Hallottad-e már az öreg utcai lámpás történetét? Igaz, nem éppen vidám história, de azért egyszer végighallgathatod. Volt egyszer egy jóravaló, öreg utcai lámpás, aki

Részletesebben

CSELEKEDJ! Bevezetés. 1 Majd szólt a tanítványaihoz is: Volt egy gazdag ember, akinek volt egy sáfára. Ezt bevádolták nála,

CSELEKEDJ! Bevezetés. 1 Majd szólt a tanítványaihoz is: Volt egy gazdag ember, akinek volt egy sáfára. Ezt bevádolták nála, CSELEKEDJ! 1 Majd szólt a tanítványaihoz is: Volt egy gazdag ember, akinek volt egy sáfára. Ezt bevádolták nála, hogy eltékozolja a vagyonát. 2 Ezért előhívatta, és így szólt hozzá: Mit hallok rólad? Adj

Részletesebben

JÉZUSBAN VAN AZ ÉLET GYÜLEKEZET

JÉZUSBAN VAN AZ ÉLET GYÜLEKEZET JÉZUSBAN VAN AZ ÉLET GYÜLEKEZET I. évfolyam 3. szám szeptember, október Akarod hallani a jó hírt? Mindennek Királya Mindennek Királya, az Istennek Fia, égnek, földnek Ura Akinek véd minket a karja tőlünk

Részletesebben

EGYHÁZI IRODALMUNK 1925-BEN.

EGYHÁZI IRODALMUNK 1925-BEN. EGYHÁZI IRODALMUNK 1 925-BEN 155 Tanügyi jelentések újra sok kívánalmat tártak fel, minthogy azonban a tanügy helyzete a napi kérdések legégetőbbje, s minthogy e téren elhatározások előtt állunk, e kérdések

Részletesebben

Kata. Megvagyok mondja. Kimegyünk? Á, jó itt.

Kata. Megvagyok mondja. Kimegyünk? Á, jó itt. Kata Az egyik budapesti aluljáró, metróbejárat előtt találkozunk, azt mondta, itt szokta napjainak nagy részét tölteni. Mocsok van, bűz és minden tele hajléktalanokkal. Alszanak dobozokon, koszos rongyokon,

Részletesebben

Međitaior Hitler ZS pontja

Međitaior Hitler ZS pontja Međitaior : Hitler ZS pontja IC. Minden állampolgár első kötelessége a szellemi, vagy anyagi alkotás. Egyesek tevékenysége nem irányulhat az összeség ellen, hanem mindenki javára az Egész keretei közt

Részletesebben

ISTEN NEM HALOTT! JÉZUS NEM HAL MEG SOHASEM!

ISTEN NEM HALOTT! JÉZUS NEM HAL MEG SOHASEM! Dr. Egresits Ferenc ISTEN NEM HALOTT! JÉZUS NEM HAL MEG SOHASEM! Kérdések és megfontolások Jézus passiója kapcsán az irgalmasság évében. - Az esetleges párhuzamok és áthallások nem a véletlen művei! -

Részletesebben

Szeretet volt minden kincsünk

Szeretet volt minden kincsünk Szeretet volt minden kincsünk Azt mondják, mindenkinek meg van írva a sorskönyvében az élete. Mindenkinek ki van jelölve z út, mint a kerti ösvény, szélekkel, jelekkel, hogy ne lehessen letérni róla. Van

Részletesebben

Hogyan néz ki az iskola társadalma 2013-ban?

Hogyan néz ki az iskola társadalma 2013-ban? Hogyan néz ki az iskola társadalma 2013-ban? A Jövô diákja Felkelni nehéz dolog, fél hét elôtt sosem sikerül. Az indulásig hátra lévô fél óra arra ugyan elég volna, hogy magamra rángassak valamit, aztán

Részletesebben

Nyílt levél OV-nak, Magyarország még miniszterelnökének. Az orbán-öszödi beszédmód Kedves bölcs vezérem! Bár 2010-ben elvből nem rád szavaztam, de én

Nyílt levél OV-nak, Magyarország még miniszterelnökének. Az orbán-öszödi beszédmód Kedves bölcs vezérem! Bár 2010-ben elvből nem rád szavaztam, de én Nyílt levél OV-nak, Magyarország még miniszterelnökének. Az orbán-öszödi beszédmód Kedves bölcs vezérem! Bár 2010-ben elvből nem rád szavaztam, de én is elhittem mindazt, amit előtte 8 éven át hirdettél.

Részletesebben

Hittel élni. 11. tanulmány. március 7 13.

Hittel élni. 11. tanulmány. március 7 13. 11. tanulmány Hittel élni március 7 13. SZOMBAT DÉLUTÁN E HETI TANULMÁNYUNK: Példabeszédek 28:4-5, 7, 9; 29:13; Róma 1:16-17; Galata 3:24; 1János 2:15-17 Az emberektől való félelem csapdába ejt, de aki

Részletesebben

Miért tanulod a nyelvtant?

Miért tanulod a nyelvtant? Szilágyi N. Sándor Mi kell a beszédhez? Miért tanulod a nyelvtant? Nyelvtani kiskalauz (Részletek a szerző Ne lógasd a nyelved hiába! c. kötetéből, Anyanyelvápolók Erdélyi Szövetsége, 2000) 2. rész Térjünk

Részletesebben

Caramel: Tûrnöm kell 2015. June 24.

Caramel: Tûrnöm kell 2015. June 24. Caramel: Tûrnöm kell 2015. June 24. Nem lenne tanár, és azt is elmondja, miért nem. - Kipróbálná magát külföldön, de imád magyarul énekelni. - Interjú Molnár Ferenc Caramellel cigányságról, kirekesztésrõl,

Részletesebben

Villás Lajos: Ali baba egy nagyvárosban 2009. September 17.

Villás Lajos: Ali baba egy nagyvárosban 2009. September 17. Villás Lajos: Ali baba egy nagyvárosban 2009. September 17. C-PRESS Hírügynökség - Üdvözöljük a C-PRESS oldalán! Valami csoda folytán az "Ezeregy éjszaka" birodalmából néhány mesehõs átlépi egy szellem

Részletesebben

A SZÁZEGYEDIK ASSZONY

A SZÁZEGYEDIK ASSZONY A SZÁZEGYEDIK ASSZONY (Egy kis tréfa) 1883 Sok tarkabarka dolgot írt meg hajdan a pajkos tollú Boccaccio. Veronai, florenci asszonyok segítették benne. Amennyi rossz fát azok a tuzre tettek, annak a hamujában

Részletesebben

KRISZTUS ÍTÉLŐSZÉKE ELŐTT

KRISZTUS ÍTÉLŐSZÉKE ELŐTT Pasarét, 2011. november 17. (csütörtök) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK Horváth Géza KRISZTUS ÍTÉLŐSZÉKE ELŐTT Alapige: 2Korinthus 5,10 Mert nékünk, mindnyájunknak meg kell jelennünk a Krisztus ítélőszéke előtt,

Részletesebben

Ötven egész esztendővel a csokoládés uzsonna után kezdődik Magdaléna két életének tulajdonképpeni története... *****

Ötven egész esztendővel a csokoládés uzsonna után kezdődik Magdaléna két életének tulajdonképpeni története... ***** Ötven egész esztendővel a csokoládés uzsonna után kezdődik Magdaléna két életének tulajdonképpeni története... ***** Ezüst gyertyatartók fénye mellet egy fiatal férfi hajol íróasztala fölé. Az arca márványfehér,

Részletesebben

Bata Mária BIBLIAÓRÁK 7. RÉSZ BÁBEL ÉS ÁBRAHÁM

Bata Mária BIBLIAÓRÁK 7. RÉSZ BÁBEL ÉS ÁBRAHÁM Bata Mária BIBLIAÓRÁK 7. RÉSZ BÁBEL ÉS ÁBRAHÁM 2. www.ujteremtes.hu Bábel és Ábrahám története Az egész földnek egy nyelve és egyféle beszéde volt. 1Móz. 11:1 El tudod-e képzelni milyen lenne az, ha mindenki

Részletesebben

Üzenet. Kedves Testvérek!

Üzenet. Kedves Testvérek! Üzenet A Prágai Református Missziói Gyülekezet Hetilapja IV. Évfolyam 40. szám, 2011. okt. 2. Kedves Testvérek! Tamás, a hitetlen így ment át a köztudatba, és lett belőle szólás. Azonban ahogyan a hit,

Részletesebben

Az ü dvö ssé g förrá sái (Vö. Iz 12,3)

Az ü dvö ssé g förrá sái (Vö. Iz 12,3) Az ü dvö ssé g förrá sái (Vö. Iz 12,3) Szentségek vételére felkészítő kiadvány. Kiadja: Szent József Plébánia. Cím: 8800 Nagykanizsa Ady E. 15. Felelős kiadó és szerkesztő: Váron István. E-mail: varonistvan@gmail.com

Részletesebben

Keresztyén kereskedelem

Keresztyén kereskedelem Keresztyén kereskedelem 1. A modern világ egyik legnagyobb hatalmassága a kereskedelem. Kereskedelmi kapcsolatok látható és láthatatlan szálai behálózzák a világot. Szárazföldi és tengeri közlekedés, posta

Részletesebben

Írta: Administrator szeptember 06. szombat, 15:09 - Módosítás: szeptember 10. szerda, 16:44

Írta: Administrator szeptember 06. szombat, 15:09 - Módosítás: szeptember 10. szerda, 16:44 A levéltári források szerint Szilvágy nevének első írásos említése 1343-ból ered. Két Szilvágyról értesülünk, az egyikben akkor Szent Márton tiszteletére épült templom állt. A török harcok idején annyira

Részletesebben

Üzenet. A Prágai Református Missziós Gyülekezet Hetilapja II. Évfolyam 18. szám, 2009. Máj. 3. Kedves Testvéreim!

Üzenet. A Prágai Református Missziós Gyülekezet Hetilapja II. Évfolyam 18. szám, 2009. Máj. 3. Kedves Testvéreim! Üzenet A Prágai Református Missziós Gyülekezet Hetilapja II. Évfolyam 18. szám, 2009. Máj. 3. Kedves Testvéreim! Vala pedig a farizeusok közt egy ember, a neve Nikodémus, a zsidók főembere: Ez jöve Jézushoz

Részletesebben

Foglaljuk össze, mit tudunk eddig.

Foglaljuk össze, mit tudunk eddig. vezérelve döntöttek így Évezredes, ősi beidegződéseik, mélytudatuk tartalma súgta nekik, hogy a hegyes tű fegyver és nem létezik, hogy segítő szándékot, baráti érzést képvisel. Azt hiszem, az álláspontjuk

Részletesebben

Ki és miért Ítélte Jézust halálra?

Ki és miért Ítélte Jézust halálra? Ki és miért Ítélte Jézust halálra? A kérdés nem oly egyszerű, mint az ember fölületes elgondolás után hiszi, mert az evangéliumirók nem voltak jelen a történteknél, csak másoktól hallották a történet folyamatát

Részletesebben

Szolgáló. Szabadságra születve

Szolgáló. Szabadságra születve Szabadságra születve A szabadság, mint fogalom, mint emberi érték él évezredek óta társfogalmakkal egyetemben ereinkben. A szabadság önmagában hordoz minden igaz értéket, így a békességet, szeretetet,

Részletesebben

Joachim Meyer. Bot. A vívás szabad lovagi és nemesi művészetének alapos leírása (1570) Fordította: Berki András

Joachim Meyer. Bot. A vívás szabad lovagi és nemesi művészetének alapos leírása (1570) Fordította: Berki András Joachim Meyer A vívás szabad lovagi és nemesi művészetének alapos leírása (1570) Bot Fordította: Berki András A botról Az ötödik, és egyben utolsó fejezete ennek a könyvnek, amiben elmagyarázom és röviden

Részletesebben

A Fiú. 2. tanulmány. július 5 11.

A Fiú. 2. tanulmány. július 5 11. 2. tanulmány A Fiú július 5 11. SZOMBAT DÉLUTÁN e HETI TANULMÁNYUNK: Dániel 7:13-14; Máté 11:27; 20:28; 24:30; Lukács 5:17-26; János 8:58 Mert az embernek Fia sem azért jött, hogy néki szolgáljanak, hanem

Részletesebben

Ezt írták Anno.. B.Kiss János. Publio Kiadó. Minden jog fenntartva!

Ezt írták Anno.. B.Kiss János. Publio Kiadó. Minden jog fenntartva! Ezt írták Anno.. B.Kiss János Publio Kiadó 2013 Minden jog fenntartva! Tartalom: Első rész Adófizetés a Hírös városban Anno 1860 Kis útmutató a 33 féle adóról Illetékek Fogyasztási adók Egyéb díjak Nem

Részletesebben

NYUGALOMBA LÉPÉSKOR MONDOTT PAPI BÚCSÚBESZÉD. *)

NYUGALOMBA LÉPÉSKOR MONDOTT PAPI BÚCSÚBESZÉD. *) NYUGALOMBA LÉPÉSKOR MONDOTT PAPI BÚCSÚBESZÉD. *) 2. Kor. 18, 11. Végezetre Atyámfiai, legyetek jó egészségben, épüljetek, vigasztaltassatok meg, egy értelemben legyetek, békeségben lakjatok, és a szeretetnek

Részletesebben

Hiszen csak közönséges mutatványosok vagyunk

Hiszen csak közönséges mutatványosok vagyunk Kelemen Emese Hiszen csak közönséges mutatványosok vagyunk Berniczky Éva: Várkulcsa, mesterek, kóklerek, mutatványosok, szemfényvesztõk. Magvetõ Kiadó, Budapest, 2010 Berniczky Éva Várkulcsa című novelláskötete

Részletesebben

ŐRIZZ, URAM! Lekció: 1Sámuel 24,1-9

ŐRIZZ, URAM! Lekció: 1Sámuel 24,1-9 Pasarét, 2011. szeptember 4. (vasárnap) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK Horváth Géza ŐRIZZ, URAM! Lekció: 1Sámuel 24,1-9 Alapige: 1Sámuel 26,23-25 Az Úr mindenkinek megfizet a maga igazsága és hűsége szerint, mert

Részletesebben

Ennek a könyvnek a gazdája:

Ennek a könyvnek a gazdája: A Könyvmolyképzőnél eddig megjelent Szigge-könyvek: Kedvencünk, Szigge Csütörtök van? Akkor Szigge! Gyerünk, Szigge! Ennek a könyvnek a gazdája:...... Lin Hallberg & Margareta Nordqvist Vár minket Szigge!

Részletesebben

IMÁDSÁG MINDENEK ELŐTT

IMÁDSÁG MINDENEK ELŐTT Újpest-Belsőváros 2004. 03. 14. Loránt Gábor IMÁDSÁG MINDENEK ELŐTT Alapige (textus): Neh 1 és Lk 11,1 Lectio: Neh 1 Lk 11,1: Történt egyszer, hogy valahol imádkozott, és mikor befejezte, így szólt hozzá

Részletesebben

A tanítványság és az ima

A tanítványság és az ima január 11 17. A tanítványság és az ima SZOMBAT DÉLUTÁN E HETI TANULMÁNYUNK: Dániel 9:2-19; Máté 14:22-23; 26:36; János 17:6-26; Zsidók 2:17; 1Péter 4:7 De nemcsak őérettök könyörgök, hanem azokért is,

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Kiskunfélegyháza Város Önkormányzat Képviselőtestülete Gazdasági Bizottságának 2012. július 3l-i rendkívüli üléséről a Polgármesteri Hivatal Nagytanácstermében. Jelen voltak:

Részletesebben

Eszter, a gyönyör királyn

Eszter, a gyönyör királyn A Biblia gyermekeknek bemutatja Eszter, a gyönyör királyn Írta : Edward Hughes Illusztrálta : Janie Forest Franciáról fordította : Dr. Máté Éva Átírta : Ruth Klassen 60/30. Történet www.m1914.org Bible

Részletesebben

2016.05.02. A GASZTRONÓMIA JELENTŐSÉGE GASZTRONÓMIA AZ ELSŐ KÖNYVEK A GASZTRONÓMIÁRÓL

2016.05.02. A GASZTRONÓMIA JELENTŐSÉGE GASZTRONÓMIA AZ ELSŐ KÖNYVEK A GASZTRONÓMIÁRÓL - és vacsorára mit kapunk? - ez az idős hölgy cukorbeteg! - ha kérhetném, valami száraz hús legyen inkább, a Bakonyit már ismerjük. - van a csoportban két vegetariánus! - sertéshúst ne, mert mohamedánok.

Részletesebben

A tudatosság és a fal

A tudatosság és a fal A tudatosság és a fal Valami nem stimmel a világgal: háborúk, szenvedések, önzés vesz körül bennünket, mikor Jézus azt mondja, hogy az Isten országa közöttetek van. (Lk 17,21) Hol van ez az ország Uram?

Részletesebben

Datum=03.07.2007; Forrás=Észak-Magyarország; Kiadás=157; Rovat=Társadalom; Oldal=1;

Datum=03.07.2007; Forrás=Észak-Magyarország; Kiadás=157; Rovat=Társadalom; Oldal=1; Datum=03.07.2007; Forrás=Észak-Magyarország; Kiadás=157; Rovat=Társadalom; Oldal=1; A tüdő a túloldalon n A tüdôgyógyászati osztállyal 15 beteget költöztettek át hétvégén, de hétfôn már 20-an voltak. Miskolc

Részletesebben

- E szerint elégedett vagy? - Több, - boldog. Boldog! Milyen különösen hangzott ez a szó, ebben a dohosszagú, szegényes, díván nélküli odúban.

- E szerint elégedett vagy? - Több, - boldog. Boldog! Milyen különösen hangzott ez a szó, ebben a dohosszagú, szegényes, díván nélküli odúban. A SZERELEMRŐL Tavaly, június elején abban a kisvárosban voltam, ahol születtem. A városban most is az a sajátságos csend, mintha halottak közt járnék. Két hét alatt beteltem vele, kivágytam belőle, akárhová,

Részletesebben

Kutatócsoportunk1 2006 2007-ben a SuliNova Kht. megbízásából végezte

Kutatócsoportunk1 2006 2007-ben a SuliNova Kht. megbízásából végezte A TOVÁBBKÉPZÉSEK HATÁSA A PEDAGÓGUSOK SZEMLÉLETÉRE Kutatócsoportunk1 2006 2007-ben a SuliNova Kht. megbízásából végezte el a Kht. által szervezett Integrációs program keretébe tartozó pedagógus továbbképzések

Részletesebben

Miklya Luzsányi Mónika

Miklya Luzsányi Mónika Miklya Luzsányi Mónika Farkasidő Nem kell ma a húsokat jégverembe tenni. Csikorog a hó, foga van a szélnek, süt át a hideg a falakon. Akkor is egész éjjel vonított a szél, mint a csikaszok a nádasban.

Részletesebben

Tommaso Grado SÓLYOMLÁNY

Tommaso Grado SÓLYOMLÁNY Néha fel kell adnunk az elveinket, hogy megélhessük az álmainkat Tommaso Grado SÓLYOMLÁNY - részlet - Szakmai konzultáns: dr. Almási Krisztina Borító és tördelés: White Noise Team ISBN 978-963-12-4568-4

Részletesebben

Én Mária vagyok és el szeretném neked mesélni, hogyan lett a húsvét életemnek egy fontos része

Én Mária vagyok és el szeretném neked mesélni, hogyan lett a húsvét életemnek egy fontos része Én Mária vagyok és el szeretném neked mesélni, hogyan lett a húsvét életemnek egy fontos része Kislányként sok álmom volt. Embereknek szerettem volna segíteni, különösen idős, magányos embereknek. Arrol

Részletesebben

Gyülekezetünk minden tagjának áldott és békés húsvéti ünnepet kívánunk!

Gyülekezetünk minden tagjának áldott és békés húsvéti ünnepet kívánunk! 2016. Húsvét Gyülekezetünk minden tagjának áldott és békés húsvéti ünnepet kívánunk! A TARTALOMBÓL Bemutatkozik az új számvevő - széki elnök Egyházmegyei hittanverseny A hitoktatásról általában Konfirmáció

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v J e g y z ő k ö n y v az Országos Kisebbségi Bizottság 2008. december 16-án, kedden, 11 órakor az Oktatási és Kulturális Minisztérium (Budapest V. Szalay utca 10-14.) 610. számú tárgyalójában megtartott

Részletesebben

Ők ugyanis a sérült gyerekük mellett óvodát működtetnek szintén sérült gyerekek részére.

Ők ugyanis a sérült gyerekük mellett óvodát működtetnek szintén sérült gyerekek részére. Idegesített, hogy nem tudják diagnosztizálni. Hát az orvostudomány nem tud semmit?" Egy család, amelynek tagjai megszakadnak a munkában, elviselik az elviselhetetlent, küzdenek a fogyatékkal, és közben

Részletesebben

ÚJABB RÁGALOM HORTHY MIKLÓS KORMÁNYZÓ ELLEN. Hiteles tanúk cáfolata. Interjú Horthy Istvánnéval

ÚJABB RÁGALOM HORTHY MIKLÓS KORMÁNYZÓ ELLEN. Hiteles tanúk cáfolata. Interjú Horthy Istvánnéval Lehet-e? ÚJABB RÁGALOM HORTHY MIKLÓS KORMÁNYZÓ ELLEN Hiteles tanúk cáfolata Interjú Horthy Istvánnéval A közelmúltban a Jobbik néven ismert, de általam kezdettől ártalmas és értelmetlen képződménynek nevezett

Részletesebben

Miért tanulod a nyelvtant? Nyelvtani kiskalauz

Miért tanulod a nyelvtant? Nyelvtani kiskalauz Szilágyi N. Sándor Miért tanulod a nyelvtant? Nyelvtani kiskalauz (Részletek a szerző Ne lógasd a nyelved hiába! c. kötetéből, Anyanyelvápolók Erdélyi Szövetsége, 2000) 10. rész Hányféle lehetőségünk van

Részletesebben

.a Széchenyi iskoláról

.a Széchenyi iskoláról Negyedikesek írták....a Széchenyi iskoláról 7 éves koromban, szüleimmel azért választottuk ezt az iskolát, mert itt német nyelvet lehet tanulni. Én már óvodás korom óta tanulom a németet, így ragaszkodtunk

Részletesebben

HÁZASSÁG ÉS VÁLÁS. Pasarét, 2014. február 09. (vasárnap) Szepesy László

HÁZASSÁG ÉS VÁLÁS. Pasarét, 2014. február 09. (vasárnap) Szepesy László Pasarét, 2014. február 09. (vasárnap) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK refpasaret.hu Szepesy László HÁZASSÁG ÉS VÁLÁS Alapige: Malakiás 2,13-16 És ezt is cselekszitek: betöltitek az Úr oltárát könnyhullatással, sírással

Részletesebben

Sokféleképpen belefoghatnék ebbe a történetbe. Ábrándosabb lelkületű olvasóim, akik nem közömbösek régmúlt csaták és elporladt hősök iránt, bizonyára nem vennék zokon, ha úgy kezdeném: régesrég, azokban

Részletesebben

1. Hány király él a mesében? egy... Hány lánya van neki? három... Hány országa van? három...

1. Hány király él a mesében? egy... Hány lánya van neki? három... Hány országa van? három... A SÓ (népmese) Hol volt, hol nem volt, élt egyszer egy öreg király s volt három szép lánya. Volt néki három dúsgazdag országa, mindhárom lányának jutott egy-egy ország. Hanem ahogy mondják: nincs három

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Tanácskozási joggal meghívottak: Turóczi Hajnalka jegyző Macsóné Pálfalvi Mária ig.oszt.vezető. Megjelentek kb 15 fő tiszalúci lakos

JEGYZŐKÖNYV. Tanácskozási joggal meghívottak: Turóczi Hajnalka jegyző Macsóné Pálfalvi Mária ig.oszt.vezető. Megjelentek kb 15 fő tiszalúci lakos JEGYZŐKÖNYV Készült Tiszalúc Nagyközség Képviselő-testületének 2011. április 7- napján a Községháza tanácskozó termében megtartott rendkívüli nyílt üléséről. Jelen vannak: Majdanics László polgármester

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Dunaújváros Megyei Jogú Város Közgyűlésének 2007. szeptember 6- ai rendkívüli üléséről.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Dunaújváros Megyei Jogú Város Közgyűlésének 2007. szeptember 6- ai rendkívüli üléséről. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Dunaújváros Megyei Jogú Város Közgyűlésének 2007. szeptember 6- ai rendkívüli üléséről. Az ülés helye: Dunaújváros Megyei Jogú Város Közgyűlésének ülésterme Jelen vannak:

Részletesebben

MIATYÁNK (..., HOGY SZÍVÜNKBEN IS ÉLJEN AZ IMÁDSÁG)

MIATYÁNK (..., HOGY SZÍVÜNKBEN IS ÉLJEN AZ IMÁDSÁG) MIATYÁNK (..., HOGY SZÍVÜNKBEN IS ÉLJEN AZ IMÁDSÁG) Mi Atyánk, aki a mennyekben vagy Igen? Kérlek, ne zavarj, imádkozom. De te megszólítottál! Én, Téged megszólítottalak? Biztos, hogy nem! Csak imádkozom:

Részletesebben

Az Úr közel! A MAGYARORSZÁGI EGYHÁZAK ÖKUMENIKUS TANÁCSA MISSZIÓI ÉS EVANGELIZÁCIÓS BIZOTTSÁGÁNAK HÍRLEVELE

Az Úr közel! A MAGYARORSZÁGI EGYHÁZAK ÖKUMENIKUS TANÁCSA MISSZIÓI ÉS EVANGELIZÁCIÓS BIZOTTSÁGÁNAK HÍRLEVELE Az Úr közel! A MAGYARORSZÁGI EGYHÁZAK ÖKUMENIKUS TANÁCSA MISSZIÓI ÉS EVANGELIZÁCIÓS BIZOTTSÁGÁNAK HÍRLEVELE 2014. március P. Tóthné Szakács Zita Böjtben A múlt héten elkapott egy vírus, minek következtében

Részletesebben

MEGJÁRT UTAK EMLÉKEI

MEGJÁRT UTAK EMLÉKEI MEGJÁRT UTAK EMLÉKEI Minden láng fölfelé lobog. Az emberi lélek is láng. Tánczos István igazgató tanító visszaemlékezései a kerekharaszti iskoláról A visszaemlékező 42 évi hivatásszeretettől vezérelt pedagógus

Részletesebben

Verseny, rugalmasság, átjárhatóság BESZÉLGETÉS SZELÉNYI IVÁNNAL AZ AMERIKAI EGYETEMI VILÁGRÓL ÉS AZ EURÓPAI BOLOGNA-REFORMRÓL

Verseny, rugalmasság, átjárhatóság BESZÉLGETÉS SZELÉNYI IVÁNNAL AZ AMERIKAI EGYETEMI VILÁGRÓL ÉS AZ EURÓPAI BOLOGNA-REFORMRÓL 7 FELSŐOKTATÁSI MŰHELY Verseny, rugalmasság, átjárhatóság BESZÉLGETÉS SZELÉNYI IVÁNNAL AZ AMERIKAI EGYETEMI VILÁGRÓL ÉS AZ EURÓPAI BOLOGNA-REFORMRÓL Anélkül, hogy valaki különösebben foglalkozna nemzetközi

Részletesebben

a Madách Könyvkiadó főszerkesztőjéhez

a Madách Könyvkiadó főszerkesztőjéhez A fekete özvegy levele a Madách Könyvkiadó főszerkesztőjéhez Tisztelt Főszerkesztő Úr! Karácsony szent ünnepére megvásároltam az Ön beosztottjának, Grendel Lajos úrnak, leendő férjem egykori barátjának

Részletesebben

A jegyzőkönyv eredeti példánya a Polgármesteri Hivatalban tekinthető meg!

A jegyzőkönyv eredeti példánya a Polgármesteri Hivatalban tekinthető meg! A jegyzőkönyv eredeti példánya a Polgármesteri Hivatalban tekinthető meg! Balkány Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2009. december 15-én megtartott ülésének: a.) Tárgysorozata b.) Jegyzőkönyve

Részletesebben

Dénes Viktor: De akkor miért harcolunk?

Dénes Viktor: De akkor miért harcolunk? Dénes Viktor: De akkor miért harcolunk? 2013. február 6., 11:00 Sorozatunkban a Színház- és Filmművészeti Egyetemen ebben az évadban végzősöket, Novák Eszter és Selmeczi György zenés szakirányú osztályának

Részletesebben

BOROS KÖZMONDÁSOK. A bor a némát is megtanítja szólani. A bor az öregember teje. A bor értéke a kora.

BOROS KÖZMONDÁSOK. A bor a némát is megtanítja szólani. A bor az öregember teje. A bor értéke a kora. BOROS KÖZMONDÁSOK A bor a némát is megtanítja szólani. A bor az öregember teje. A bor értéke a kora. A bor kis mértékben gyógyszer, nagy mértékben orvosság. A bor lator bajnok, legelőször is a lábáról

Részletesebben

QALFÜZÉR a nép ajka, után egybe gyüjté egy

QALFÜZÉR a nép ajka, után egybe gyüjté egy i ( LEGUJABB QALFÜZÉR a nép ajka, után egybe gyüjté egy 1-= :-: dalkedvelö. :-: 1,,:,1 Megjelent H.-Nl... Vásárhelyen. t Kapható,: Török Pál könyvárusnill "'IL" "Kigyó-u. 2.... ", NYOMATOTT NEMES ÁRMIN

Részletesebben

Amint ment, mendegélt egy nagy királyi városon keresztül, meglátta a folyosóról a király a nagy betűket s leküldte inasát, hogy nézné meg, mi van

Amint ment, mendegélt egy nagy királyi városon keresztül, meglátta a folyosóról a király a nagy betűket s leküldte inasát, hogy nézné meg, mi van Százat egy ütéssel Egyszer volt, hol nem volt, volt a világon egy mesterlegény, kinek se égen, se földön nem volt egyebe egy rongyos garasánál. Elindult ő vándorolni. A mint ment, mendegélt hegyen völgyön

Részletesebben

Szószék - Úrasztala - Szertartások

Szószék - Úrasztala - Szertartások Szószék - Úrasztala - Szertartások SIMÉN DOMOKOS MILYEN JÓ AZ AJÁNDÉKOZÓ ISTEN! Mt 20, 1-16 Joachim Jeremiás Jézus példázatai" című könyve szerint Jézus valódi példázatai - a szinoptikusoknál 40, Tamás

Részletesebben

Tölgyerdeink aranyszagáról a gubacsról.

Tölgyerdeink aranyszagáról a gubacsról. Tölgyerdeink aranyszagáról a gubacsról. Irta Erdődi Adolf. (Folytatás.) II. A gubacs értékitése. Az erdőbirtokosok a gubacsot minálunk rendesen a fán szokták ajánlatok vagy árverezés utján eladni. Az eladási

Részletesebben

2015. március Horváth Lóránd Elvégeztetett

2015. március Horváth Lóránd Elvégeztetett 2015. március Horváth Lóránd Elvégeztetett... és mi csak vétkeztünk és te szenvedtél egyre, mentünk vakon az ösztöneink után de te felnéztél az égre. mentünk a gyehenna égő szennyhalmazán, égett a testünk,gőzölgött

Részletesebben

MIÉRT SZERETNÉK SZOCIÁLIS MUNKÁS LENNI?

MIÉRT SZERETNÉK SZOCIÁLIS MUNKÁS LENNI? MIÉRT SZERETNÉK SZOCIÁLIS MUNKÁS LENNI? Érdekesnek tűnik egy dolgozat címét kérdésként feltenni. Ez számomra azt jelenti, hogy nem egy szokványos házi dolgozatról beszélünk. Amióta Kocsis tanárnő feladta

Részletesebben

Mi a virtuális valóság?

Mi a virtuális valóság? VIRTUÁLIS VALÓSÁG - KERESZTYÉNYSÉG Kol 2,20-23 Ha tehát Krisztussal meghaltatok a világ elemei számára, miért terhelitek magatokat olyan kötöttségekkel, amelyek csak az e világ szerint élőkre kötelezők:

Részletesebben

Már a tanítóképző utolsó évét jártam, mikor meglegyintett úgyszólván az első komoly szerelem. Ez a

Már a tanítóképző utolsó évét jártam, mikor meglegyintett úgyszólván az első komoly szerelem. Ez a V Barna legény. Te szegény, te szép. Dús hajad egy leány álma. Elvesztettem az eszem s szemem könnyet hullat, mint estalkonyatkor az ég. Ó, miféle babona űzi tekintetem utánad? Végigkísérlek a fasoron,

Részletesebben

GR tanfolyam vélemények

GR tanfolyam vélemények GR tanfolyam vélemények (amiket, ha te is csatlakozol, a zárt oldalon élesben olvashatsz majd) A véleményeket rendhagyó módon nem a végén, hanem a 13. leckénél, egy szusszanásnyi időt adva kérem remélem,

Részletesebben

Tegezés, magázás. Tegeződés: a beszélgetőpartnerünknek azt mondjuk, hogy te. Tegezünk: barátokat családtagokat gyerekeket és (legtöbbször) kollégákat

Tegezés, magázás. Tegeződés: a beszélgetőpartnerünknek azt mondjuk, hogy te. Tegezünk: barátokat családtagokat gyerekeket és (legtöbbször) kollégákat Tegezés, magázás 1 ) Alapszabályok Tegeződés: a beszélgetőpartnerünknek azt mondjuk, hogy te. Tegezünk: barátokat családtagokat gyerekeket és (legtöbbször) kollégákat Magázódás: a beszélgetőpartnerünknek

Részletesebben

Magyarország rákos betegeinek statisztikája.

Magyarország rákos betegeinek statisztikája. 138 Magyarország rákos betegeinek statisztikája. Magyarország rákos betegeinek összeszámlálására s ezen adatoknak tudományos feldolgozására azon mozgalom szolgáltatta a közvetlen indokot, mely külföldön

Részletesebben