AMAGYAR VILLAMOS MÛVEK KÖZLEMÉNYEI

Átírás

1 MAGYAR VILLAMOS MÛVEK RT. AMAGYAR VILLAMOS MÛVEK KÖZLEMÉNYEI XLI. ÉVFOLYAM SZÁM Ellátásbiztonság a változó villamosenergia-piaci viszonyok között A villamosenergia-rendszer másfél éves mûködésének néhány tapasztalata Európai villamos társaságok tulajdonosi-irányítási struktúrája A Pécsi Erômû biomassza tüzelésû fejlesztése

2 MAGYAR VILLAMOS MÛVEK RT. A MAGYAR VILLAMOS MÛVEK KÖZLEMÉNYEI XLI. ÉVFOLYAM SZÁM FELELÔS KIADÓ DR. KOCSIS ISTVÁN FÔSZERKESZTÔ DR. GERSE KÁROLY FELELÔS SZERKESZTÔ TRINGER ÁGOSTON SZERKESZTÔBIZOTTSÁG DR. BACSKÓ MIHÁLY CIVIN VILMOS DR. DOBOS GÁBORNÉ GAÁL GÁBOR (OVIT RT.) HANTI ÁGOTA (PA RT.) HORNAI GÁBOR (MVM PARTNER RT.) HURTON Z. CSANÁD KERÉNYI A. ÖDÖN KOVÁCS KRISZTINA (MAVIR RT.) NAGY RÓBERT DR. NAGY ZOLTÁN SÁNDOR JÓZSEF SIMIG PÉTER (MAVIR RT.) SIMON GÁBOR DR. STRÓBL ALAJOS (MAVIR RT.) SZALKAI ISTVÁN TARI GÁBOR MEGJELENT A MECUM STÚDIÓ GONDOZÁSÁBAN PÁL LÁSZLÓ ENERGIAPOLITIKAI DILEMMÁK AZ EURÓPAI UNIÓBAN 1 SÁNDOR JÓZSEF ELLÁTÁSBIZTONSÁG A VÁLTOZÓ VILLAMOSENERGIA-PIACI 5 VISZONYOK KÖZÖTT DR. GERSE KÁROLY TARIFAVÁLTOZTATÁS HATÁSA A KISERÔMÛVEK 15 ÉRTÉKESÍTÉSÉRE HAMAR KÁROLY A PIACI DEREGULÁCIÓ HATÁSAI AZ ATOMENERGETIKAI 18 BERENDEZÉSEKRE ÉS A BIZTONSÁGI HATÓSÁGOKRA, NYUGATI TAPASZTALATOK ÉS A KELET-EURÓPAI HELYZET DR. STRÓBL ALAJOS A VILLAMOSENERGIA-RENDSZER MÁSFÉL ÉVES 24 MÛKÖDÉSÉNEK NÉHÁNY TAPASZTALATA DR. POTECZ BÉLA FREKVENCIA- ÉS CSERETELJESÍTMÉNY-SZABÁLYOZÁS AZ 36 EURÓPAI RENDSZEREGYESÜLÉSBEN (UCTE) ÉS EZEN BELÜL A MAGYAR VILLAMOSENERGIA-RENDSZERBEN KERÉNYI A. ÖDÖN KORSZERÛ ÁRAMELLÁTÁSUNK MÛSZAKI PROBLÉMÁI 42 TRINGER ÁGOSTON EURÓPAI VILLAMOS TÁRSASÁGOK 49 TULAJDONOSI-IRÁNYÍTÁSI STRUKTÚRÁJA DR. BACSKÓ MIHÁLY 2003-BAN SZÜLETETT FONTOSABB EURELECTRIC 57 ÁLLÁSFOGLALÁSOK RÁC MIKLÓS A PÉCSI ERÔMÛ BIOMASSZA TÜZELÉSÛ FEJLESZTÉSE 62 ISSN DR. FAZEKAS ANDRÁS ISTVÁN VILLAMOSENERGIA-TERMELÉSI TECHNOLÓGIÁK 64 FAJLAGOS TERÜLETIGÉNYE DR. NAGY ZOLTÁN LELTÁRFELVÉTELI EGYSÉGEK (LFE) KÉPZÉSE, 83 NYILVÁNTARTÁSA ÉS LELTÁROZÁSA TRINGER ÁGOSTON AZ MVM ARCULATVÁLTÁSÁNAK KRITIKAI ELEMZÉSE 89 A KÖZVÉLEMÉNY TÜKRÉBEN E SZÁMUNK SZERZÔI 94 SUMMARY OF ARTICLES 97

3 ENERGIAPOLITIKAI DILEMMÁK AZ EURÓPAI UNIÓBAN n BESZÉLHETÜNK AZ ENERGIA PAZARLÓ FOGYASZTÁSÁRÓL, A RENDELKEZÉSRE ÁLLÓ FORRÁSOK SZÛKÖSSÉGÉRÔL, A GLOBÁLIS FELMELEGEDÉS ÉS A KÖRNYEZET SZENNYEZÉSÉNEK PROBLÉMÁIRÓL, AZONBAN A TRENDEK JÓL KÖVETHETÔK: MIND A FEJLETT IPARÚ ORSZÁGOKBAN, MIND A FELTÖ- REKVÔ RÉGIÓKBAN A GAZDASÁGI NÖVEKEDÉS ÉS A GAZDAGODÁS EGYÉRTELMÛEN MAGÁVAL HOZZA AZ ENERGIAFOGYASZTÁS NÖVEKEDÉSÉT. PÁL LÁSZLÓ AZ ALAPDILEMMA Egy adott országban jól kimutatható az egy fôre jutó nemzeti jövedelem és az egy lakosra esô energiafogyasztás közötti összefüggés. Nehéz persze eldönteni azt, hogy az termel-e többet, aki több energiát fogyaszt, avagy az fogyaszt-e több energiát, akinek többre telik? Az azonban bizonyos, hogy az USA és Japán egy-egy lakosának a jövedelme és energiafogyasztása is magasabb, mint az átlagos európai lakosé, míg Európán belül is jóval több energiát fogyaszt egy német, holland, vagy svéd ember, mint egy spanyol, portugál vagy görög lakos. Az EU bôvítése elôtt egy átlagos európai polgárra mintegy euró jutott évente a nemzeti jövedelembôl. Ugyanennek az átlagos EU-polgárnak az energiafogyasztása kôolaj-egyenértékben 2850 kg volt (ez tartalmazza a ráesô üzemanyag, a földgáz, a távfûtés, és a különbözô tüzelôanyagok felhasználásával elôállított villamos energia mennyiségét egyaránt). Ha Európa meg akarja tartani, sôt javítani akarja helyezését a világ gazdaságában, számolnia kell azzal, hogy ehhez növekvô energiafogyasztás is járul. Tüzelôanyagról, infrastruktúráról, energiatermelô létesítményekrôl kell gondoskodni. Hogy kinek? A közösségnek, az EU-nak, integráltan? A tagállamoknak, egyenként, az adott helyzetükbôl kiindulva? A FÜGGÔSÉGRÔL Az Európai Unió a világ egyik meghatározó energia importôre. A bôvítés elôtti EU 15 tagországa az általa felhasznált primer energiahordozók több mint felét (!) a régión kívülrôl szerezte be. Részletezve: a szilárd tüzelôanyagok 55 százalékát, a kôolaj 77%-át és a földgáz 44%-át vásárolta, s hasonlóak az arányok ma is. Az elmúlt években mindössze Dánia és Anglia volt az utóbbi csökkenô mértékben nettó energiaexportôr, mellettük a szenet és kôolajat importáló Hollandia szállított földgázt az Unió többi tagországába. A szénimport 75%-a négy országból Dél-afrikai Köztársaság, Kolumbia, Oroszország és Lengyelország származott, a nagyobb mennyiségû olajbeszállítások Norvégiából, Oroszországból és a Közel-Kelet államaiból történtek. Nehezebb a helyzet a földgázzal, hiszen míg a szén és a kôolaj számos útvonalon szállítható, a földgázszállítások alapvetôen a csôvezetékes infrastruktúrához kötôdnek (a cseppfolyósított földgáz szállítási útvonalát az átalakító üzemek telepítése határozza meg, miközben maga az átalakítási folyamat igencsak megdrágítja ezt az energiahordozót). Az európai 15-ök számára az importált földgáz 40%-át Oroszország, 25-25%-át pedig Norvégia és Algéria forrásai adják ma is. A jelenlegi földtani kutatások eredményeinek felületes ismeretében is nagy biztonsággal állítható, hogy európai léptékben is jelentôs földgázmezôk feltárására a közeli jövôben nincs esély, ezért az európai fogyasztók növekvô földgáz igényeinek kielégítését csak növekvô importtal lehet megoldani. A közhiedelemmel szemben a villamos energia szállítása igen drága. A többi energiahordozóhoz képest nem csak az átviteli hálózatok magas beruházási költségei és engedélyeztetésük-építésük hosszú átfutási ideje korlátozza a lehetôségeket, hanem az a tény is, hogy a szállítás magas energiaveszteséggel jár. Ezért a villamos energia nemzetközi kereskedelme más árufajtákhoz viszonyítva igen alacsony hányadot képvisel, és alapvetôen csak kis távolságon lehet kifizetôdô. Emiatt van az, hogy bár az Európai Unió a villamosenergia-kereskedelem tekintetében a világ legnyitottabb régiója az összes villamosenergia-fogyasztás (mintegy 2615 TWh) mindössze 11,5%-a az import és 9,2%-a az export hányada, miközben a külkereskedelem zöme is a tagországok között zajlik. Mindössze a teljes fogyasztás 2,2%-át fedezi az EU határain kívülrôl érkezô villamos energia, és ha Svájc, valamint Norvégia beszállításait is levonjuk, a kívülrôl érkezô áram mennyisége 1,4% alá esik! KIOTÓ ÉS KÖVETKEZMÉNYEI A tudósok és a politikusok túlnyomó része már szerte a világon felismerte, hogy a növekvô energiafogyasztás egyre jobban terheli földünket. Az energiatermelés, a közlekedés, a nehézipari és építôanyag-ipari ágazatok fejlôdése a légkört, a vízbázisokat és a talajt növekvô mértékben szenynyezi, és hozzájárul a föld globális felmelegedéséhez. Ezért az ENSZ tagországai Kiotóban 1997-ben szer- A MAGYAR VILLAMOS MÛVEK KÖZLEMÉNYEI n 2004/4 1

4 zôdést írtak alá arról, hogy mindent megtesznek a környezeti terhelés növekedésének megállításáért, a szenynyezô tevékenység visszaszorításáért. Az EU tagországai ratifikálták a Kiotói Egyezményt, és számos intézkedést határoztak el annak teljesítése érdekében. Többek között új környezetvédelmi normarendszert vezettek be a szennyezést okozó ágazatok és technológiák korlátozására. Bevezették például az ólommentes üzemanyagok elterjesztését, a keverékek visszaszorítását, az erômûvi széndioxid- és nitrogénoxid-kibocsátás csökkentését célzó mûszaki és jogi elôírásokat. Általános szabályrendszert dolgoztak ki a környezetterhelési díjak és az energiaadó megállapítására, kialakították a széndioxid-kvóták és az azokkal történô kereskedelem európai feltételrendszerét. Új irányelveket fogadtak el a nagy hatásfokkal üzemelô erômûvek építésének támogatására és a megújuló energiaforrásokat hasznosító berendezések elterjesztésére. Olyan magasra állították az európai mércét ezek vonatkozásában, mint a világ más régióiban sehol. Ennek hatására fel is gyorsult a gázturbinás és gázmotoros erômûvek terjedése, a szélerômûparkok építése, a bioenergia hasznosítása. Európa annak ellenére vállalta ezeket a lépéseket, hogy a Kiotói Egyezmény a mai napig nem lépett hatályba, hiszen a két nagyhatalom, az Egyesült Államok és Oroszország korábban nem ratifikálta azt (Oroszország csak néhány hete csatlakozott az egyezményhez). Az egyezmény betartása magasztos célt szolgál: a folyamatos gazdasági növekedés biztosítását. Az egyezmény elveinek maradéktalan érvényesítése akár versenyhátrányt is jelenthet azokkal az országokkal szemben, amelyek alárendelik a jövô érdekeit a mának, nem vállalják az új követelményeknek megfelelô környezetvédelmi beruházásokat, és rövidtávon hajlandóak gyors ütemben fogyasztani a föld nem megújuló fosszilis energiakészleteit, a kôolajat, a földgázt, a szenet. Versenyhátrányt jelent persze az is, ha a fogyasztóknak kell támogatniuk az amúgy nem gazdaságos erômûvek mûködtetését. Amíg a tengerpartokon vagy a hegyek tetején mûködô szélerômûvek órán át termelnek, addig a sík vidékre telepített erômûvek esetében ez az óraszám közé tehetô. Ez magasabb fajlagos beruházási költségeket, tartalék erômûvek rendelkezésre állását igényli. Az energiapolitikusoknak és a politikának együtt kell tehát mûködni abban, hogy a környezet megóvása érdekében tett intézkedések és a versenyképesség megtartása között mindenkor a nemzetközi feltételekhez, és a nemzeti adottságokhoz legjobban illeszkedô kompromisszumra jussanak. ENERGIASZERKEZET Ma az Európában felhasznált primer energiahordozók 15%-a szén, 40%-a kôolajszármazék, 23%-a földgáz, 16%-a nukleáris alapú és a fennmaradó mindössze 6% a megújuló energiaforrás (biomassza, víz-, szél-, nap-, geotermikus energia). Az egyes európai országok belsô energiaszerkezete természetesen rendkívül eltérô. A villamos energia termelésébôl például Franciaországban a nukleáris erômûvek részesedése meghaladja a 80%-ot, Hollandiában az ásványi tüzelôanyagok súlya 95%, ugyanakkor Ausztriában nem hasznosítják a nukleáris energiát, és a földgáz is csak 23%-kal részesedik az energiafogyasztásból. A jelentôs vízkészletekkel rendelkezô országokban, pl. az alpesi vidékeken, vagy Skandináviában természetesen nagymértékben hasznosítják a víz energiáját: Svédországban ennek részesedése 46, Ausztriában több mint 65%. A tengerparti vidékeken növekszik a szélenergia hasznosítása. Azokban az országokban pl. Németországban, vagy Lengyelországban, amelyek jó minôségû, magas fûtôértékû szénkészletekkel rendelkeznek, ott a villamosenergia-termelésben jelentôs a szénerômûvek aránya. Ez utóbbiban a fosszilis tüzelôanyagok hasznosításának súlya a villamos energia termelésében 97% felett van. A feltûnô strukturális különbségekben meghatározó szerepe van az egyes országok eltérô természeti adottságainak, de egyre növekvô súllyal jelentkeznek az eltérô belpolitikai viszonyok is. Nem lehet figyelmen kívül hagyni a környezetvédelmi mozgalmak növekvô súlyát az egyes országokban, különösen ott, ahol a zöld pártok kormányzati tényezôkké is váltak. Emlékezetes az ausztriai népszavazás, amelynek eredményeképpen nem indították be a már lényegében megépült atomerômûvüket, vagy a németországi szociáldemokrata zöldpárti koalíció, amely csak azon az áron tudott koalíciós megállapodásra jutni, hogy ígéretet tett az atomerômûvek 25 éven belül történô bezárására. Ezekhez az eseményekhez hasonlíthatjuk a Dunai Vízlépcsô és egyáltalán a vízenergia hasznosítása körül hazánkban kialakult helyzetet is. EU SZINTÛ VAGY NEMZETI ENERGIAPOLITIKA? Az eddigi fejtegetés nyomán világosan látszik, hogy európai szinten rendkívül nehéz megtalálni az energiapolitika közös halmazait. Jellemzô, hogy a villamos energiáról, valamint a földgázról szóló EU-direktívák elkészítése óriási fejtörést okozott az európai politikusoknak. Több idôt és energiát fordítottak ezek kidolgozására, mint például az új EU-alapszerzôdés elôkészületeire. Egy évtizednél is hosszabb idôt vett igénybe az elsô direktívák kidolgozása, amelyeket néhány év elteltével már módosítani kellett, és már hallani olyan hangokat, hogy a 2003-ban elfogadott európai törvények is átalakításra szorulnak. A differenciált energiaszerkezet magában hordozza az érdekkülönbségeket. Az EU nem tehet javaslatot arra, hogy az egyes országok energiaellátását milyen tüzelôanyag struktúrára építsék. Sem kötelezni, sem tiltani nem tud, bár vannak ilyen törekvések. A közös mondanivalót differenciált módszerekkel keresi: ajánlásokat és irányelveket dolgoz ki, például n a megújuló energiahordozók hasznosításának növelésére, n az atomerômûvek biztonságos üzemeltetésére, a nukleáris hulladékok elhelyezésének szabályaira, n a transzeurópai vezetékrendszerek fejlesztésére, n a kapcsolt energiatermelés támogatására, n az országok függôségének csökkentése és a bányászattal összefüggô szociális kérdések kezelése érdekében a széntermelés korlátozott mértékû támogatására, 2 A MAGYAR VILLAMOS MÛVEK KÖZLEMÉNYEI n 2004/4

5 n energiatakarékossági programok bevezetésére, n energiaadó alkalmazására, n a liberalizált energiapiac mûködési szabályaira. A felsorolásból jól látható, a feldolgozandó témák oly kiterjedtek, hogy mindmáig nem sikerült közös dokumentumokat kidolgozni a különbözô energiahordozók kívánatos arányairól, azok beszerzési forrásairól, az ellátásbiztonságról, az erômû-építési politikák továbbá az energetikai beruházások összehangolásáról, és számos más kérdésrôl. Ezek, az ellátás biztonságát meghatározó kérdések, a nemzeti kormányok és az energiapiac szereplôinek hatáskörében maradtak. Feltételezhetô, hogy ennek az ellentmondásos helyzetnek a következménye az, hogy az energetikai irányelveket az egyes tagországok eltérô módon tudják értelmezni, és átültetésük a nemzeti jogszabályokba igencsak változatos módon és ütemben történt meg. Egy új keletû EUvizsgálat például azt állapította meg, hogy a villamos energiáról szóló irányelvet mindössze öt tagországban vezették be maradéktalanul, miközben több mint húsz tagország tekinti EU-kompatibilisnek a megalkotott nemzeti szabályozást. A PIACI VERSENYRÔL Az EU egyik alapelve a személyek, a tôke, az áru, a szolgáltatások és az információ szabad áramlása. Ezt az elvet számos árucikk esetén viszonylag könnyû volt érvényesíteni, azonban az energia tekintetében a ma már közel tizenöt éves múltra visszanyúló tárgyalások is csak részlegesen és rendkívül ellentmondásosan tudták meghonosítani. Az energiapiac liberalizációja a thatcher-i Nagy-Britanniában indult a nyolcvanas években, és akkoriban az EU keretei között is megkezdôdtek az egyeztetések. Olyan végletes mûködési modellek között kellett közös álláspontot találni, mint például az említett liberalizált angol megoldás, vagy a teljességgel állami monopóliumokra épülô francia villamos és gázipar. Amíg a német energetika meghatározó társaságai alapvetôen tartományi szervezôdésbôl fejlôdtek magánvállalkozásokká, addig a spanyol megoldás az állami vállalatcsoport szétszedésére épült közepe óta 25 ország eltérô energetikai adottságait és energiapolitikáját, eltérô szervezeti, és tulajdonosi struktúráját, eltérô jogrendjét kell egyeztetni. Az EU energetikai piacliberalizációs irányelvei számos szervezeti, eljárási, hatósági, szabályozási elôírást fogalmaznak meg, amelyek között a legfontosabbak az energetikai vállalkozások szabad szervezôdésére, a monopol jellegû hálózati infrastruktúrához való szabad, diszkriminációmentes hozzáférésre és a fogyasztók egyre bôvülô körének a szolgáltató megválasztására irányuló döntési szabadságára, valamint a piaci folyamatok érvényesülésének biztosítására vonatkoznak. A 25 EU-tagország mindegyikének jogrendjében valamilyen mértékben érvényesítették az EU-irányelvek elôírásait, azonban nyugodtan kijelenthetjük, hogy a 25 országban 25-féle megoldást találtak. A szervezeti és jogi rendszerek számos elemérôl elmondhatjuk, hogy többségük egymással nem kompatibilis. Az energiapiac liberalizációjától a brüsszeli szervezetek több komoly változást vártak, azonban az elmúlt évek tapasztalatai ezek többségét nem igazolták. A közösség hivatalaiban sokan arra számítottak, hogy sikerül megtörni a nemzeti vállalatok monopóliumát az energetikában. Ez ugyan valóban számos országban be is következett, viszont helyükbe többnyire egyre növekvô erejû nemzetközi monopóliumok léptek. Abban is bíztak Brüsszelben, hogy a sokszereplôs piac szélesebb szolgáltatói körbôl biztosít választási lehetôséget a fogyasztók számára. Ezzel szemben mára az európai fogyasztói piac közel 70%-a koncentrálódott hat multinacionális cég kezében és semmi jel nem mutat a folyamat lassulására. Arra is számítottak az eurokraták, hogy a kibontakozó piaci verseny hatására megindul és tartós lesz a fogyasztói árak csökkenése. A liberalizáció elsô idôszakában elsôsorban a német piacokon valóban megindult az árverseny, azonban a trend igen hamar megfordult. Ma már mintegy ötven százalékkal magasabbak a szabadpiaci villamosenergia-árak Németországban, mint akár másfél évvel ezelôtt. A folyamatnak természetesen több magyarázata is van. Én magam a legfontosabbnak azt tartom, hogy a primer energiahordozók (szén, olaj, földgáz stb.) terén, valamint az áramtermelésben nincs érzékelhetô verseny, s ezek után lényegében csak a kereskedôk között zajlik árverseny az elérhetô árrés mértékéig. Abban is bíztak a döntéshozók, hogy a megnyíló verseny hatására új befektetôk különösen erômû-beruházók jelennek meg a színen és növekedni fog az áramkínálat, visszahatva a fogyasztói árak csökkenésére. Ezek a befektetôk azonban nem jelentkeztek, sôt néhány évig érzékelhetôen csökkent az összeurópai erômûvi kapacitás. Egyfelôl folytatódott az elöregedett, a környezetszennyezô és a nem divatos (pl. egyes országokban a nukleáris) erômûvek bezárása, másfelôl azonban lelassult az új erômûvek építési folyamata. A magyarázat egyszerû: a liberalizálás következtében a hangsúly átterelôdött a rövid lejáratú kereskedelmi ügyletekre, sôt egyenesen tiltották a hosszú távú kapacitáslekötési és áramvásárlási szerzôdések megkötését, kezdeményezték továbbá a korábban megkötöttek felbontását. A beruházásokat finanszírozó bankok ugyanakkor a piaci háttér hiányában nem vállalhatták a pénz kihelyezésének kockázatát. A piaci verseny erôltetése ellentmondásba keveredett azzal a törekvéssel is, hogy az európai kontinens perspektivikus környezeti, valamint a függôség csökkentésére és a szociális problémák kezelésére irányuló érdekei önszabályozó módon érvényesüljenek. Ezért kellett speciális preferenciális szabályokat alkotni olyan kérdések kezelésére, mint például a megújuló energia hasznosítása, a kombinált energetikai megoldások elterjesztése, a szénbányászat átmeneti támogatása stb. A BERUHÁZÁSI KÉNYSZEREKRÔL ÉS A KUTATÁSRÓL Számos elemzés készült arról, hogy miként alakul Európa energiafelvevô piaca és hogyan lehet majd kielégíteni az igényeket. A mai erômûvi kapacitások nagysága európai szinten mintegy 600 GW. Ennek a felét elôreláthatólag le kell állítani 2030-ig, és a növekvô energiaszükséglet miatt kö- A MAGYAR VILLAMOS MÛVEK KÖZLEMÉNYEI n 2004/4 3

6 rülbelül ugyanennyit, 600 GW teljesítményt meg kell majd építeni. Az elemzôk azzal számolnak, hogy ez a gigantikus beruházási folyamat milliárd eurót fog igényelni. Végeredményben tehát 2030 körül a mai magyar villamoserômû-park több mint 110-szeresét kell majd energiahordozókkal ellátni! Ez a feladat csak rendkívüli elôrelátással, az energiahordozók széles skálájának differenciált alkalmazásával oldható meg. A sokak által favorizált energiatakarékossági folyamatok legfeljebb a jelzett kapacitások 2-3%-át, a megújuló energia hasznosítását célzó törekvések sikere talán 15-18%-át érinthetik. Emellett is növekedni fog a szén- és szénhidrogén-bázisú erômûvek teljesítménye és személyes meggyôzôdésem szerint a nukleáris erômûvek kapacitása is. Még a legvisszafogottabb elôrejelzések is azzal számolnak, hogy a földgáz részesedése olyan méreteket ölt, hogy az új szállítóvezetékek és föld alatti gáztároló kapacitások kiépítésére az európai országoknak az elkövetkezô évben milliárd eurót kell költeniük. A ma ismert lelôhelyek adottságait figyelembe véve Oroszország, a Közelés Közép-Kelet, valamint Észak-Afrika jöhet forrásként számításba, ami egyben azt is jelenti, hogy ezekkel a relációkkal különleges diplomáciai viszonyt kell Európának kialakítania. Nagy kérdés, hogy ezekben a beruházásokban, különösen a vezetékes infrastruktúrák kiépítésében, milyen munkamegosztás alakul ki az Unió, a tagországok és az érintett vállalatok között. Az EU és az egész fejlett világ alapvetô érdeke, hogy hosszú távon gondoskodjon a fenntartható fejlôdés feltételeirôl, és arról is, hogy a megfelelô energiaforrások a következô generációk számára is biztosítottak legyenek. Ezért kell hangsúlyozottan foglalkozni az n energiahordozók új készleteinek feltárásával, n új kitermelési technológiák kifejlesztésével, n az energetika környezetterhelô hatásainak csökkentésével, n új energiaforrások és energia-elôállítási technológiák kutatásával, n megújuló energiafajták gazdaságos hasznosításával (új helyzetet teremt ezen a téren az olaj magas ára, hiszen ami 20 dolláros olajár mellett nem gazdaságos, az dollár környékén már azzá válhat), n az energiahatékonyság fejlesztésével, n az energiatakarékosság eszközrendszerének kibôvítésével, és számos más, az emberiség jövôje szempontjából meghatározó tevékenységgel. Elengedhetetlen, hogy az EU folytassa, sôt bôvítse ki ezeken a területeken már megkezdett együttmûködéseit. AZ EU ENERGETIKAI KORMÁNYZATÁNAK KIHÍVÁSAI Az eddig tárgyalt problémák elemzése nyomán világos, hogy az új EU Bizottságnak, ezen belül is az energiaügyi biztosnak rendkívül nehéz helyzettel kell megbirkóznia, miközben az ôt körülölelô erôterek is több mint összetettek. Amennyiben eltekintünk a politikai viszonyoktól, akkor is belátható a feladat nehézsége, jelentôsége és szépsége is. Az energetikai ügyekért felelôs biztosnak diplomáciai készségekre lesz szüksége, amelyekkel kezelni tudja a különbözô energetikai irányzatok, a környezet védelmével kapcsolatos megfontolások, az eltérô ország- és nagyvállalati érdekek, az EU-n túlmutató diplomáciai lehetôségek, az európai parlamenti képviselôk és bizottságok szempontjait. Nem utolsósorban pedig kezelnie kell a Barroso-kormány más tárcáinál (pl. külkapcsolatok, kutatás, környezetvédelem, ipar, belsô piac, verseny stb.), valamint az apparátus részérôl jelentkezô törekvések egymásnak gyakran ellentmondó követelményeit. Számolnia kell azzal is, hogy a kontinensen mûködô szakmai és érdekképviseleti szervezetek tömegei keresik majd a kapcsolatokat, ismertetik véleményüket, próbálják befolyásolni állásfoglalásait. A közöttük való eligazodás is különleges képességeket igényel. Meg kell tudni különböztetni a súlyos szervezeteket és mondandóikat a súlytalanoktól. De meg kell tudni különböztetni a valós problémákat is az álproblémáktól. Meggyôzôdésem, hogy az európai biztosok közül az egyik legnehezebb feladat az energetikai ügyeket felügyelôé, ezen a területen nehéz lesz európai léptékû konszenzusos megoldásokat találni. Az EU-ban az energetikáról zajló vitákban a legfontosabb annak szem elôtt tartása, hogy valamennyi fél által megfogalmazott véleményben van részigazság, egy véleményhalmazt kivéve, mégpedig azokét, akik a mások részigazságát is tagadják. Természetesen a hazai energetikát is jellemzik hasonló típusú viták, de ez már egy további elemzést igényel. A szélenergia-termelés aránya folyamatosan bôvül, jóllehet általánosnak mondható szakmai álláspont, hogy a zöldenergia többe kerül a fogyasztóknak. A brit ipari államtitkár egy londoni szélenergia-konferencián úgy vélte, a befektetôk mind szélesebb köre fordul a megújuló energiaforrások felé, miután a kormányok a piacokat erre ösztönzik. A brit szélenergia-szövetn HÍREK HONNAN FÚJ? ség által szervezett nemzetközi konferencián elhangzott, hogy a következô öt esztendôben legalább 7 milliárd font értékben várhatók ezen a területen újabb beruházások, fejlesztések. Amennyiben a szigetország kormánya el szeretné érni azt, hogy 2010-re a megújuló energiaforrások részesedése elérje a 10 százalékot az elsôdleges energiaforrások között, úgy a jelenlegi ezer szélkerék mellé további háromezret kell még felállítani. Ugyanakkor számos elemzés igazolja, hogy a szélenergia-termelés legalább három és félszer annyiba kerül, mint mondjuk a hagyományos gáz alapú áramtermelés. A királyi mérnökakadémia számításai szerint a szén-, gáz- és nukleáris erômûvekben elôállított villamos energia kilowattóránként 23 pennybe kerül, szemben a szárazföldi szélturbinák 3,7, illetve a tengeri szélkerekek 5,5 pennys árával. Világgazdaság, nov A MAGYAR VILLAMOS MÛVEK KÖZLEMÉNYEI n 2004/4

7 ELLÁTÁSBIZTONSÁG A VÁLTOZÓ VILLAMOSENERGIA-PIACI VISZONYOK KÖZÖTT (HOZZÁSZÓLÁS A VILLAMOSENERGIA-PIACI MODELLEKRÔL FOLYÓ VITÁHOZ) n A LIBERALIZÁLT (DEREGULÁLT) VILLAMOSENERGIA-PIACOK SZÓSZÓLÓI KÖZÜL SOKAN AZZAL ÉRVELNEK, HOGY A VILLAMOS ENERGIA LÉNYEGÉBEN OLYAN TÖMEGÁRU, MINT PÉLDÁUL A SAJT, ILLETVE OLYAN SZOKVÁNYOS SZOLGÁLTATÁS, MINT PÉLDÁUL A KISÜZEMI SZEMÉLYSZÁLLÍTÁS. JOGGAL VÁRHATÓ TEHÁT, HOGY A LIBERALIZÁLT VILLAMOSENERGIA-PIACOK TÖRVÉNYSZERÛEN ALACSONYABB ÁRAKAT ÉS JOBB MINÔSÉGÛ SZOLGÁLTATÁST EREDMÉNYEZNEK, ÉS BIZTOSAN ELRENDEZIK A KERESLET ÉS KÍNÁLAT EGYENSÚLYÁNAK KÉRDÉSÉT. A SZERZÔ VÉLEMÉNY SZERINT TEKINTETTEL A VILLAMOS ENERGIA MINT ÁRU ÉS A VILLAMOS ENERGIA MINT SZOLGÁLTATÁS KÜLÖNLEGES VOLTÁRA AZ ILYEN ÖSSZEHASONLÍTÁS TÚLZÓ LEEGY- SZERÛSÍTÉS, ÉS KOMOLY PROBLÉMÁKRÓL TERELHETI EL A FIGYELMET. EGY, A VILÁGGAZDASÁGBAN MEGJELENT CIKKTÔL INSPIRÁLVA, A VILLAMOS ENERGIA ESETÉBEN KIEMELT FONTOSSÁGÚ HOSSZÚ TÁVÚ ELLÁTÁSBIZTONSÁG KÉRDÉSÉT A KÖZÉPPONTBA ÁLLÍTVA, ÉS A LIBERALIZÁLT ÉS ÁTMENETI VILLAMOSENERGIA-PIACOK EDDIGI FEJLEMÉNYEIT ÁTTEKINTVE, FELVETI, HOGY AZ ÉSSZERÛEN ALACSONY ÉS STABIL ÁRAK, ÉS MINDENEKELÔTT A HOSSZÚ TÁVÚ ELLÁTÁSBIZTONSÁG A VERSENY- PIACOKTÓL NEM VÁRHATÓK EGY BIZONYOS MÉRTÉKÛ (KELLÔEN MAGAS FOKÚ) PIACI HATÉKONY- SÁG ELÉRÉSE NÉLKÜL. A SZÜKSÉGES MÉRTÉKÛ VERSENYPIACI HATÉKONYSÁG FELTÉTELEINEK MEG- TEREMTÉSE NEM BIZTOS, HOGY OLYAN EGYSZERÛ, AHOGY AZT SOKAN GONDOLHATTÁK. EZÉRT EGYFELÔL MA SEMMI OK AZ ÖNELÉGÜLTSÉGRE A LIBERALIZÁLT PIACOK EDDIGI TELJESÍTMÉNYÉT ÉS VISZONYAIT ILLETÔEN, MÁSFELÔL A VERSENYPIACI HATÉKONYSÁG NÖVELÉSÉVEL KAPCSOLATOS NEHÉZSÉGEKNEK KOMOLY HATÁSA LEHET A PIACI MODELLEK ÉS AZ IPARÁGI STRUKTÚRÁK ALAKU- LÁSÁRA. 1 SÁNDOR JÓZSEF 1 A szerzô köszönetet mond dr. Gerse Károlynak, az MVM Rt. vezérigazgató-helyettesének a tartalom véglegesítéséhez adott értékes javaslataiért. " Érdekes és a szerkesztô által tiszteletreméltóan megjelenített ellentmondást tartalmaz a Világgazdaság augusztus 17-i számának Energia oldala. A Garantáltan olcsóbb a szabadpiac címû cikk amellett érvel, hogy a villamosenergiaszolgáltatás lényegét tekintve nem különbözik a személyszállító kisiparosok által nyújtott szolgáltatástól, és ezért ne habozzunk belátni, hogy a szabadpiacon (a liberalizált versenypiacon) törvényszerûen és megfellebbezhetetlenül olcsóbb a villamos energia. Egy másik cikk a Platts-re való hivatkozással arról tudósít, hogy Angliában a világ talán legfejlettebb, etalonnak tekinthetô villamosenergia-versenypiaccal rendelkezô országában 2005-tôl 30-50%-os áremelkedés várható. Közhely, hogy jól mûködô, hatékony versenypiaci viszonyok között a termékeket és szolgáltatásokat kínáló szereplôk költséghatékonyabb és nagyobb fogyasztói elégedettséget eredményezô mûködésre kényszerülnek, ami ilyen viszonyok között törvényszerûen alacsonyabb fogyasztói árakhoz vezet. (Vegyük észre, hogy a szerzô a cikkben alacsonyabb költségekrôl beszél, és a fogyasztó szempontjából fontos árak alakulásáról hallgat!) Úgy gondolom azonban, hogy a cikk szerinti taxis analógia alkalmazása a villamosenergia-versenypiaci viszonyok melletti érveléshez különösen a liberalizálódó piacokkal kapcsolatos eddigi tapasztalatok birtokában túlzó egyszerûsítés, és lényeges problémákról terelheti el a figyelmet. Szeretném ezt a nézetemet a villamosenergia-ipari dolgozókba mélyen plántált fontosságú ellátás- A MAGYAR VILLAMOS MÛVEK KÖZLEMÉNYEI n 2004/4 5

8 biztonság alakulásával kapcsolatos alábbi gondolataim megosztásával alátámasztani. Szeretném egyúttal a piaci modellekrôl folyó, nagyon fontos, de általában a téma súlyához mérten felszínes és sokszor elméleti vita mélyebbé és gyakorlatiasabbá tételét javasolni, ennek az árkérdést is magában foglaló, alapvetô fontosságú kérdésnek a fókuszba állításával. AZ ELLÁTÁSBIZTONSÁG FONTOSSÁGA A villamos energia különleges áru szokták mondani a szakemberek mivel (kellô mennyiségben) nem tárolható, és így a veszteségekkel növelt villamosenergia-felhasználásnak és a termelésnek minden pillanatban egyensúlyban kell lennie. Ennek a mondatnak azonban igazából csak a villamosenergia-termelés és -szolgáltatás, ezen belül is a nagy rendszerek üzemeltetésének mûszaki, gazdasági kérdéseiben kellôen járatos szakemberek számára van értékelhetô és feladatmeghatározó a megcélzott új piaci struktúrák kialakításával kapcsolatosan óvatosságra intô fontos üzenete. A versenypiacok guruinak, akik a villamosenergia-ellátás mélyebb mûszaki és gazdasági összefüggéseit talán kevésbé érzékelik, ez a frázis és a belôle fakadó szakértôi óvatosság konzervatív aggályoskodásnak tûnhet, ezért ne is boncolgassuk tovább, mert csak növeljük a szakmabeliekkel szembeni gyanakvást. Nézzük a dolgot inkább a fogyasztók szemével! A villamosenergia-fogyasztók (termelô és háztartási) szempontjából a villamos energia, mint áru és a villamosenergia-ellátás, mint szolgáltatás azért különleges, mert ez az energiafajta kiemelten fontos szerepet játszik az életükben. Kényelmessége és hasznossága folytán mára az esetek többségében helyettesíthetetlenül beépült a gazdasági és a mindennapi életbe. Szerepe az egyre takarékosabb energiafelhasználás mellett is folyamatosan nô. Villamos energia nélkül nem mûködnek az olyan alapvetô infrastruktúrák, mint a városi és a vasúti közlekedés, a közvilágítás, a távközlés, az informatika, a víz- és szennyvízellátás; ellehetetlenülhetnek a pénzügyi és egészségügyi szolgáltatások; megbénulnak a termelô üzemek és a modern háztartások. A villamos energia rövid idejû hiánya is sokszor szinte felbecsülhetetlen gazdasági károkat és komoly kellemetlenségeket okoz. A villamos energia ma már a nélkülözhetetlen energia. Azt is látni kell, hogy a villamosenergia-fogyasztók túlnyomó többsége a villamosenergia-ellátást még mindig egyszerûen adott dolognak tekinti. Ezért az ellátásban fellépô zavaroknak nem csak gazdasági, kényelmi, hanem komoly politikai következményei is lehetnek. A villamos energiával, mint ilyen értelemben különleges áruval kapcsolatosan a felhasználók teljes joggal két alapkövetelményt támasztanak: legyen olcsó, és a kívánt idôpontban, mennyiségben és minôségben mindig álljon rendelkezésre, vagyis, hogy garantált legyen mind a rövid távú, mind pedig a hosszú távú ellátásbiztonság, méghozzá a gazdaság versenyképességét és a háztartási fogyasztók teherviselô képességét nem veszélyeztetô színvonalú, stabil árak mellett. Fontos a rövid távú ellátásbiztonság, és a hosszú távú ellátásbiztonság megkülönböztetése. Az elôbbi az ellátórendszer megbízhatóságát jelenti. Biztosítása alapvetôen a mindenkori kereslet-kínálati egyensúly mellett rendelkezésre álló termelô, átviteli és elosztó kapacitások megbízható mûködtetésére irányuló villamosenergia-ipari mûszaki üzemviteli feladat, és jellemzôen nem igényel jelentôs többlet beruházásokat. Az utóbbi az ellátórendszer mindenkori elégségességének, a kereslet-kínálat hosszú távú egyensúlyának elfogadható árszínvonal melletti, ársokkok nélküli megteremtését és folyamatos fenntartását jelenti. Általában is, és különösen pedig átmeneti piaci viszonyok között a hosszú távú ellátásbiztonság problematikája igényli a nagyobb figyelmet, mivel ez egy sokkal összetettebb, nehezebben uralható probléma, amelynek kezelése mindig távlatos gondolkodást és igen jelentôs beruházásokat igényel. Továbbá azért is, mert az iparágra jellemzô hosszú átfutási idejû beruházások miatt a hosszú távú ellátásbiztonság színvonalának csökkenése vagy sérülése csak lassan és igen jelentôs anyagi veszteségek mellett orvosolható. Nem lehet eléggé hangsúlyozni az elfogadható árszínvonal és az ársokkok nélküli feltételek fontosságát. A villamosenergia-ipar szereplôit (politikakészítôk, jogszabályalkotók, szabályozó hatóságok, gazdálkodó szervezetek, szakmai szervezetek, társadalmi pl. környezetvédelmi szervezetek és mozgalmak) igen súlyos, egyetemleges morális felelôsség terheli azért, hogy a hosszú távú ellátásbiztonság lehetôleg ezen feltételek mellett valósuljon meg. A hosszú távú ellátásbiztonság (beleértve a stabil árakat) problematikájának lényege tehát mindenekelôtt az, hogy megteremtése és folyamatos fenntartása az iparág jellegébôl adódóan kellô idôben megvalósuló, nagy összegû beruházásokat igényel. Mit jelent ez a számok tükrében? A HOSSZÚ TÁVÚ ELLÁTÁSBIZTONSÁG FENNTARTÁSÁHOZ SZÜKSÉGES BERUHÁZÁSOK, GLOBÁLIS ÉS REGIONÁLIS MEGKÖZELÍTÉS A globális pénzpiacok, valamint a regionalizálódó és bizonyos értelemben globalizálódó energiapiacok korában célszerû ezt a kérdést is globális és regionális szemléletben vizsgálni. A Nemzetközi Energia Ügynökség (NEÜ) közelmúltban megjelent jelentése szerint ha a jelenlegi trendek folytatódnak világszerte mintegy 16 trillió USD összegû beruházás megvalósítása válik szükségessé a globális energiaigények kielégítéséhez az elkövetkezô három évtizedben. A világ villamosenergia-igénye 2030-ig várhatóan megduplázódik. A hosszú távú ellátásbiztonság fenntartásához szükséges beruházás reálértéken számolva majdnem háromszor akkora, mint az elmúlt 30 évben volt. A növekvô energiaigények kielé- 6 A MAGYAR VILLAMOS MÛVEK KÖZLEMÉNYEI n 2004/4

9 gítéséhez szükséges beruházások kb. 60%-a, vagyis majdnem 10 trillió USD a villamosenergia-termelés, -szállítás és -elosztás területén kell hogy megvalósuljon. A teljes villamosenergia-ipari beruházási szükséglet némileg több mint fele a fejlôdô országokban, fôleg Ázsiában (mintegy 3,5 trillió USD) fog felmerülni (Kína egyedül majdnem 2 trillió USD-t igényel). India közel 700 billió USD-t, Latin-Amerika mintegy 800 billió USD-t igényel. A fejlett országokban szintén óriási öszszegû beruházások szükségesek. Az USA villamosenergia-ipara közel 2 trillió, az Európai Unióé valamivel több, mint 1 trillió, Európa átmeneti gazdaságú országaié (a közép-keleteurópai régió) mintegy 700 billió USD-t igényel. A fenti számok egyik fontos üzenete, hogy az elkövetkezô harminc évben az ellátásbiztonság fenntartásához világszerte hatalmas mértékû fejlesztési forrásigényt támasztó energiaipar, és ezen belül a villamosenergia-ipar erôsen keresleti beruházásfinanszírozási piac kialakulását valószínûsíti; és a villamosenergia-ipart megcélzó vállalkozói és hitel tôke oda fog vándorolni, ahol a villamosenergia-ipari befektetések és beruházások feltételei adottak lesznek. Vagyis a globális tôkepiacon a forrásokért az egyes régióknak, országoknak (köztük Európának, Magyarországnak) versenyezniük kell. Tekintettel a világszerte zajló átalakulásokra (privatizáció, liberalizáció), a következô harminc évben a fentiek szerint elôre jelzett, a hosszú távú ellátásbiztonság érdekében megvalósítandó hatalmas összegû globális és regionális befektetési szükségletek nagy hányadát a kialakulóban lévô, új villamosenergia-piaci viszonyok között kell majd megvalósítani, illetve finanszírozni. Ez a világszerte zajló piaci modellváltás eddigi nemzetközi és hazai tapasztalatai alapján Európában és Magyarországon is elgondolkozásra kell hogy késztesse az ellátásbiztonságról felelôsen gondolkodó szereplôket a mindenkori piaci modellek megfelelôségét, illetve az optimális piaci modellek milyenségét illetôen. A mindenkori piaci struktúrákkal szemben ugyanis alapkövetelmény kell hogy legyen, hogy azok biztosítsák a szükséges erômûvi, hálózati és infrastrukturális beruházások megvalósulását, méghozzá minél alacsonyabb költségek mellett. Ellenkezô esetben ugyanis az ésszerû költségek és ezért elfogadható árak melletti, valamint ársokkok nélküli hosszú távú ellátásbiztonság törvényszerûen sérülni fog. A hosszú távú ellátásbiztonság fenntartása szempontjából fontos, hogy egy adott piac kínálati oldali szereplôi fel tudják mérni, illetve kellô biztonsággal meg tudják becsülni az iparági sajátosságokból adódóan igen nagy összegû beruházásaik gazdaságosságát meghatározó bevételeket és kiadásokat, méghozzá elfogadható kockázatok mellett, különben a szükséges beruházási döntések nem biztos, hogy megszületnek. Hogyan valósult meg a hosszú távú ellátásbiztonság a múltban (a regionális monopóliumok esetében), és az eddigi (a kialakulóban lévô versenypiaci) tapasztalatok alapján mi körvonalazódik a jövôre nézve? ELLÁTÁSBIZTONSÁG A KÜLÖNBÖZÔ PIACI STRUKTÚRÁKBAN MÚLT ÉS JELEN A 80-as évek végéig a villamosenergia-termelést és -szolgáltatást világszerte jellemzôen vertikálisan integrált közmû vállalatok végezték. Ezek egyfelôl tôkeerôs, a teljes értékláncot szakmailag és pénzügyileg biztosan kézbentartó, mind a rövid távú, mind pedig a hosszú távú ellátásbiztonságért felelôsséget vállaló; másfelôl területi ellátási monopóliumot élvezô, egymással nem versenyzô, új belépôk által nem fenyegetett cégek voltak, amelyek számos esetben pl. a volt szocialista országokban, vagy az Egyesült Királyságban és Franciaországban ráadásul állami, vagy közösségi tulajdonban mûködtek. Ezek a cégek deklaráltan felelôsek voltak az ellátásbiztonságért, amit az adott piaci struktúrában de facto garantálni tudtak. Gondosan ügyeltek arra, és egyfajta központi tervezéssel biztosították, hogy az ellátási területüket lefedô rendszerben a szükséges termelô és átviteli kapacitások mindenkor rendelkezésre álljanak, igaz ennek árkockázatait gyakorlatilag teljes egészében a villamosenergia-fogyasztók, illetve az adófizetôk viselték. A kapacitásbôvítési tervek a primer energiahordozó-ellátás és az alkalmazandó technológiák tekintetében iránymutató nemzeti energiapolitikák figyelembevételével, közép- és hosszú távú igény-elôrejelzések alapján készültek. A beruházásaikkal kapcsolatos kiadásaikat viszonylag pontosan meg tudták becsülni, és monopolhelyzetükbôl adódóan a megtérüléshez szükséges árak érvényesítése nem igazán volt gond. Így az ellátásbiztonság fenntartásához szükséges beruházási döntések meghozatala a villamos közmûvek számára különösebb kockázatot nem jelentett. Az egyes rendszerek (területi monopóliumok) az ellátásbiztonság szempontjából önellátóak voltak. A termelô és átviteli kapacitásokat a saját ellátási területük igényei szerint tervezték, a rendszerek közötti összeköttetéseket biztosító (határkeresztezô) szállítóhálózati kapacitásokat pedig jellemzôen a saját ellátási területük ellátásbiztonságát fokozandó üzemzavari kisegítésre, esetleg tervezett energiacserére, nem pedig a kereskedelmi szempontok alapján méretezték. Ezeket a piacokat (még a piacgazdaságú országok többségében is) szociálpolitikailag meghatározott egyensúlyi állapot jellemezte. Kétségtelen, hogy ez a berendezkedés világszerte garantálni tudta a hosszú távú ellátásbiztonságot megfizethetô árak mellett. A 90-es évek elejére kialakult az az általános nézet, hogy a fentiekkel jellemezhetô iparági struktúrák meggátolván a verseny kialakulását nem segítik elô a villamosenergia-termelés és -szolgáltatás költséghatékonyságának növekedését, és végsô soron a villamosenergia-ellátás árának csökkenését. Az utolsó egy-másfél évtized a világ mindenekelôtt az amerikai és az európai kontinens országainak villamosenergia-iparaiban ennek a hátránynak a kiküszöbölésére irányuló, jelentôs változásokat hozott. Az átmeneti gazdaságú kelet-közép-európai országokat ideológiai, általános gazdaságpolitikai, makrogazdasági, pénzügyi megfontolások és EU-csatlakozási szempontok is ösztönözték a változások megvalósítására. A MAGYAR VILLAMOS MÛVEK KÖZLEMÉNYEI n 2004/4 7

10 Ezeket a változásokat a privatizáció, a dereguláció (USA), illetve a liberalizáció (Európa) kifejezésekkel szokás emlegetni. A változások lényege, hogy a villamosenergia-szektorokban azokban az országokban, ahol az korábban jellemzô, vagy meghatározó volt megszûnik, vagy csökken az állami, illetve a közösségi tulajdon mértéke, egyre inkább erôsödik a profitorientált, privát tulajdonban lévô gazdasági társaságok szerepe. Az értéklánc feldarabolódik ( unbundling ), egyes esetekben a szabályozó hatóságok azzal az indoklással, hogy a hatékony szabályozás azt megköveteli a tulajdonosi unbundling -ot is kikényszerítik. Ez oda vezet, hogy az értéklánc különbözô részeiben operáló korábban egy gazdasági egységet képezô új, profitorientált gazdasági alakulatok sajátos érdekei markánsan elkülönülnek, és sokszor szembekerülnek egymással. Az érdekek elkülönülése annál markánsabb, minél teljesebb az unbundling. A természetes monopóliumot képezô részeket (rendszerirányítás, szállítás, elosztás) az ideálisnak tartott esetben (a politikától és a piaci szereplôktôl) független, a valóságban persze csak többé-kevésbé független, a történelmileg kialakult ellátási területeket lefedô, nemzeti szabályozó hatóságok próbálják több-kevesebb sikerrel szabályozni. A szabályozás azonban gyakran még szomszédos országok és rendszerek esetében is lényeges különbségekkel és eltérô hatékonysággal történik. A változások kezdeményezése és kikényszerítése mögötti feltételezés az, hogy a villamos energia olyan tömegáru, mint a többi (pl. a sajt), a villamosenergia-piac úgy mûködik mint a többi piac (pl. a taxis szolgáltatások piaca). A várakozás az, hogy: sokszereplôs, likvid villamosenergia-piacok jönnek létre; a termelés és a kereskedelem területén kialakul a gazdasági hatékonyság növekedését, a hatékony technológiák kiválasztódását kikényszerítô verseny; a hatósági árszabályozás a versenyszférában (termelés, nagy- és kiskereskedelem, ellátás) megszûnik, a versenyben kialakuló árak csökkennek és betöltik piacszabályozó szerepüket; a természetes monopóliumokat (rendszerirányítás, szállítás, elosztás) a szabályozó hatóságok képesek lesznek hatékonyan szabályozni, vagyis képesek lesznek biztosítani, hogy a piaci szereplôk a mindenkor szükséges (rendszerirányítási, szállítási, elosztási) kapacitások rendelkezésre állását, indokolt költségek mellett megteremtsék. A várakozások szerint a piacokon a korábbi, szociálpolitikailag meghatározott egyensúlyi állapot helyett, kialakul az üzleti-kereskedelmi szempontok által meghatározott egyensúlyi állapot, az ellátásbiztonság felett majd a láthatatlan kéz, a hatékony piac ôrködik (mint a sajt vagy a taxis személyszállítás esetében). Az ellátásbiztonságért deklaráltan felelôs szereplôk az új piaci modellekben nincsenek! A teljesen liberalizált, sokszereplôs versenypiaci körülmények között (ahova a liberalizáció gurui szerint igyekeznünk kell) a villamos energia árának, illetve árösszetevôinek alakulása (növekedése) hivatott jelezni a piaci szereplôk felé, hogy a hosszú távú egyensúly fenntarthatósága érdekében a (termelô, átviteli, elosztó) kapacitások bôvítése válik szükségessé. A hosszú távú szerzôdések a versenyt korlátozó, piacidegen intézménynek minôsíttetnek. A liberalizáció gurui abból indulnak ki, hogy a közgazdasági elméletek szerint a kínálat kérdése, illetve problémája hatékony piacokon valójában nem probléma. Ha nô a kereslet, nônek az árak; módosul (csökken) a kereslet, és a kereslet-kínálat egyensúlyba kerül. Ha a kereslet tovább nô, tovább nônek az árak, a magasabb árak hatására új (esetünkben termelô és/vagy átviteli) kapacitások létesülnek, és a piac újra egyensúlyba kerül. A liberalizált piacokon tehát az a várakozás, hogy a piaci szereplôk a hosszú távú ellátásbiztonság szempontjából alapvetô fontosságú beruházási döntéseiket természetesen sok egyéb körülményt, nem piaci információt is mérlegelve alapvetôen ezen árjelzések alapján, és kellô idôben hozzák meg. Tekintsük át röviden az új piaci viszonyokkal kapcsolatos eddigi fejleményeket, gyakorlati tapasztalatokat az ellátásbiztonság szempontjából. Vajon alátámasztják-e az eddigi tapasztalatok, hogy az új piaci modell egyensúlyi modell, mûködik-e a láthatatlan kéz? Bízhatunk-e abban, hogy ténylegesen kialakul a sokszereplôs likvid piac, alacsony belépési korlátokkal? Bízhatunk-e abban, hogy adottak az egészséges technológiai fejlôdés feltételei? Mindenekelôtt, jönnek-e az új viszonyok között a beruházásra ösztönzô megbízható árjelzések és rendelkezésre állnak-e a beruházási döntésekhez szükséges nem piaci információk és egyéb feltételek? AZ ÚJ PIACI STRUKTÚRÁK MÛKÖDÉSÉNEK FÔBB JELLEMZÔI AZ EDDIGI TAPASZTALATOK ALAPJÁN, KÜLÖNÖS TEKINTETTEL AZ ELLÁTÁSBIZTONSÁG KÉRDÉSÉRE ELLÁTÁSBIZTONSÁG ÉS PIACI HATÉKONYSÁG A kibontakozó új, versenypiaci struktúrák hoztak örvendetes, korábban mindenki által hôn óhajtott eredményeket. A fogyasztók számára megteremtôdött, és szélesedni látszik (elvileg adott, illetve fokozatosan adottá válik) a szolgáltatóválasztás lehetôsége. Teret nyernek az energetikailag és környezetvédelmileg hatékony termelési technológiák, mint a kapcsolt hô- és villamosenergia-termelés, trigeneráció, a megújuló (szél-, bio-, nap-, geotermikus) és hulladékenergia hasznosítása. A kínálati oldalon új belépôk és új megoldások (pl. distributed generation ) tarkítják a képet. Fôleg az USA-ban, majd késôbb Európában is megjelennek a nagy kereskedôcégek. Bizonyos régiókban és egyes országokban nagy kezdeti várakozásokkal létrejönnek a koncentrált villamosenergia-piacok ( tôzsdék ). A kibontakozó verseny hatására a legtöbb piacon az árak legalábbis kezdetben számottevô mértékben csökkennek. Ezt, a liberalizáció gurui által legtöbbet hangoztatott érvet azonban árnyalni szükséges (lásd. késôbb). Ezek az ellátásbiztonság szempontjából pozitívnak tûnô tenden- 8 A MAGYAR VILLAMOS MÛVEK KÖZLEMÉNYEI n 2004/4

11 ciák, de sajnos vannak más, éberségre intô, és úgy tûnik az ellátásbiztonság szempontjából nagyobb súllyal latba esô negatív fejlemények is. A rendszerek erômûvi tartalékteljesítményei általában jelentôs mértékben lecsökkennek, hiszen a feleslegesnek ítélt termelô kapacitások üzemben tartásához a kibontakozó versenyben piaci részesedést növelni akaró profitorientált piaci szereplôknek nem fûzôdik érdeke. Jelentôs, a korábbi tartalékszinteket biztosító új nagyerômûvi kapacitások hasonló okból nem létesülnek. Az egyes rendszerek közötti átviteli (határkeresztezô) kapacitások szûkösnek bizonyulnak, hiszen azokat nem versenypiaci kereskedelmi forgalomra, hanem lényegében a rendszerek közötti üzemzavari kisegítésre méretezték. Ez a helyzet nem, vagy csak nagyon lassan változik, a versenypiaci viszonyok kiteljesedéséhez szükséges új hálózatok nem létesülnek. Az ellátásbiztonság szempontjából egészen megdöbbentô anomáliák is kialakulnak. A korábban a dereguláció élharcosának számító Kaliforniában a rendszeressé váló energiahiány, a kialakult nagyfokú importfüggôség drámai áremelkedésekhez, az ellátó vállalatok csôd közeli helyzetéhez és a dereguláció felfüggesztéséhez vezet. Az ENRON botrányt a piaci mechanizmusoktól való eltávolodás, a vertikális visszaintegrálódás kibontakozó tendenciája követi. (Igaz, hogy az ENRON-botrányt a kreatív könyvelés számlájára írják, de máig nem lehetünk biztosak benne, hogy ez nem következménye-e valami mélyebb oknak.) Nyugtalanítóak a év nagyszabású rendszeröszszeomlásai. Bár az észak-amerikai, olaszországi, az egyesült királysági és a skandináviai rendszerösszeomlásoknak eltérô okai voltak, és a hivatalos vélemények szerint azok nem a liberalizáció következményei, ezek az események mégis hozzájárultak ahhoz, hogy mind a termelô, mind pedig az átviteli kapacitások elégségessége ezekben a rendszerekben egyre szélesebb körben és egyre komolyabban megkérdôjelezôdik. (Az EU energiaügyekért felelôs, leköszönô biztosa vészharangokat kongat, és intenzív ütemû erômûépítést sürget, ami azonban várat magára.) A rendszerösszeomlások arra is figyelmeztetnek bennünket, hogy a (földrajzi értelemben) kitáguló és (volumenét és intenzitását tekintve) kiteljesedô versenypiaci viszonyok között, az ellátásbiztonság szempontjából megengedhetetlen, rendszerirányítási deficitek alakulhatnak ki, különösen azokon a piacokon, ahol a rendszerirányítást az értéklánc többi elemétôl radikálisan elkülönítették. Kibontakozóban van a földgáz, mint primer energiahordozó egyeduralkodóvá válásának tendenciája. Ez az ismert, jelenleg egyértelmû gazdaságossági és környezetvédelmi elônyök miatt nyilván érthetô és indokolt; másfelôl viszont sérülni látszik az ellátásbiztonság szempontjából korábban alapvetônek számító egészséges primer energiahordozó diverzifikáció elve, aminek következményei ma még nem látszanak. Bár az utóbbi idôben már megjelent néhány, a szénhidrogének soha nem látott tartós drágulásának veszélyét valószínûsítô publikáció. Az is megfigyelhetô, hogy az elsôsorban környezetvédelmi indokokkal elôtérbe kerülô (a hagyományos fosszilis tüzelésû és nukleáris nagyerômûvi kondenzációs termelési technológiáktól eltérô) termelési technológiák nem kellôen megalapozott, idônként ideologikus és pozitívan diszkriminatív, a piaci mechanizmusok érvényesülését gátló szabályozásának kedvezôtlen, piaczavaró, és az ellátásbiztonságot hátrányosan befolyásoló rendszerhatásai is vannak. Növekvô mértékû alkalmazásuk a rendszerek merevségét növeli, többlet tartalékkapacitások és szabályozó kapacitások beépítését igényelné (amire azonban nem kerül sor), és végsô soron jelentôs mértékben növelné az ellátás költségeit. A hagyományos nagyerômûvi technológiák háttérbe szorulásának hosszabb távú hátrányos következménye lehet, hogy ezen régi, jól bevált technológiák fejlesztése nem kap kellô figyelmet; a nagyenergetikai berendezésgyártó-kapacitások, a szakmai tudás és tapasztalat leépül. Ez azért is nagyon káros, mert nyilvánvaló, hogy a rohamosan növekvô energiaigényeket csak a megújuló energiahordozókra, illetve a diverzifikált energiatermelésre alapozva nem lehet kielégíteni. Ami a kereskedelmi versenyt illeti, máig csak néhány ország van, ahol (a piac 30-40%-át kitevô) háztartási és más kisfogyasztókra is kiterjedô kereskedelmi verseny ami végsô soron a liberalizáció igazi értelmét adná, és mint késôbb látni fogjuk, a piaci hatékonyság szempontjából is fontos lenne kialakult és mûködik. De még ezekben az országokban is vannak kétségek a kisfogyasztókra is kiterjedô kiskereskedelmi versenypiac fenntartásának ésszerûségét illetôen, a költségek és a tranzakciók összetettsége miatt. Ilyenek pl. az Egyesült Királyság, a skandináv országok és Ausztrália. Ugyanakkor számos országban ahol pedig a jogi környezet azt lehetôvé tenné a háztartási fogyasztói körre is kiterjedô kiskereskedelmi versenypiac egyelôre ki sem alakult. Bár a szolgáltató választás lehetôsége ezekben az országokban (pl. Németország) régóta adott, a lehetôséggel csak a kisfogyasztók viszonylag kis része él. Néhány országban pedig a kiskereskedelem liberalizációját megszüntették, a lakossági fogyasztói árakat újra hatósági szabályozásnak vetették alá. Ennek általában a hirtelen emelkedô árak és a piaci mechanizmusok hatékonyságával kapcsolatos növekvô aggodalom volt az oka. Ez történt a közelmúltban Ontarióban és Új-Zélandon. Visszatérve a liberalizáció gurui által hangoztatott árcsökkenések kérdésére, megfigyelték, hogy néhány piacon a liberalizáció foka és a fogyasztói árak közötti korreláció kezdetben valóban erôs. Ilyenek Anglia és Wales, valamint a skandináv országok, ahol a kibontakozó verseny jelentôsen csökkentette az árakat. (Egyes szakértôi vélemények szerint ez azonban nem is annyira a kereskedelmi verseny fokozódásával, hanem inkább a gáz mint primer energiahordozó megnövelt részesedésével magyarázható.) Ellenkezô példával szolgál azonban Németország, ahol a liberalizáció viszonylag alacsony fokához is jelentôs kezdeti árcsökkenés tartozik. Ennek lehetséges magyarázata, hogy a kibontakozó verseny alapvetôen a piaci részesedés növelésére irányuló árverseny. A közelmúltat vagyis a versenypiaci viszonyok egy késôbbi állapotát vizsgálva már az állapítható meg, hogy a liberalizáció foka és a fo- A MAGYAR VILLAMOS MÛVEK KÖZLEMÉNYEI n 2004/4 9

12 gyasztói árak közötti korreláció megszûnik. A fejlettebb versenypiacokon is jelentôs és tartós áremelkedések következnek be. A fenti negatív, illetve ellentmondásos jelenségek után nézzük meg, hogy mi a helyzet az árak piaci jelzô és szabályozó funkciójának az ellátásbiztonság szempontjából kulcsfontosságú kérdését illetôen! Fentebb volt szó arról, hogy a közgazdasági elméletek szerint hogyan rendezik el az árak a kínálat problémáját. (Az elméletet a sajt és a személyszállítás esetében viszonylag jól megközelíti a gyakorlat.) Az élet azonban a villamos energia esetében nem biztos, hogy ilyen egyszerû. Alapvetôen a következô okok miatt: egy nagyobb erômû megépítése, vagy egy jelentôsebb átviteli hálózat bôvítés mérettôl és erômûfajtától függôen 2-5, vagy egyes esetekben még több évbe is telhet; a villamos energia tárolása az új kapacitások kiépítéséig terjedô idôszak többletigényeinek kielégítésére mûszaki megoldások hiányában nem megoldható; a villamos energia helyettesítése az esetek többségében nem megoldható; a kereslet költség-, illetve árrugalmassága a jelenlegi viszonyok között csekély az összes fogyasztás igen jelentôs hányadát kitevô kisfogyasztói, mindenekelôtt lakossági szektorban. Az elsô három ok lényege és piaci hatékonyságot korlátozó jellege viszonylag könnyen érthetô. A kisfogyasztói (háztartási és nem ipari) kereslet árrugalmasságának hiánya abból adódik, hogy a fogyasztók ezen igen jelentôs (az igények több mint 40%-át kitevô, és idôben valószínûleg növekvô) hányadához a jelenlegi viszonyok között nem közvetítôdhetnek az ellátás költségének, illetve piaci árának változásával kapcsolatos információk. Ez azért nagy probléma, mert így ôk a fogyasztásukat, illetve az igényüket nem a költségeknek, illetve a piaci áraknak megfelelôen alakítják. A gyakorlati tapasztalat azt mutatja, hogy egyfelôl az induló versenypiacok esetében intenzív versenyszituáció hatására éppúgy csökkenhetnek a fogyasztói árak, mint csekély verseny mellett; másfelôl, hogy a hatékony, a háztartási fogyasztókra is kiterjedô kiskereskedelmi verseny kibontakozásának és fenntartásának komoly korlátai vannak. Viszonylag könnyen belátható ezért, hogy a fogyasztói árak a legtöbb átalakulóban lévô piacon a hosszú távú ellátásbiztonság szempontjából fontos, a befektetéseket indukáló és ösztönzô jelzô funkciót megbízhatóan nem tudják betölteni. Ennek fô oka az, hogy a teljes kereslet egy jelentôs részét kitevô kisfogyasztói piac a piaci hatékonyság szempontjából a szociálpolitikailag indokolt és ezért politikailag szükségesnek tartott állami beavatkozás fenntartása és/vagy a fogyasztók alulmotiváltsága és/vagy a mûszaki lehetôségek korlátozottsága miatt a legtöbb piacon jelenleg béna elem. Az ellátásbiztonság szempontjából fontos lenne tehát, hogy a versenypiacokon a piaci szereplôk beruházási döntéseik során legalább az adott viszonyok között, elsô ránézésre sokkal megfelelôbb nagykereskedelmi árakra, mint jelzôrendszerre támaszkodhassanak. Az eddig kialakult gyakorlatokat figyelembe véve két fajta a piaci jelzô funkció betöltésére elvileg alkalmas nagykereskedelmi árkategóriát különböztethetünk meg. Az egyik a kiegyenlítô árak mechanizmusa (ez mûködik Magyarországon is), a másik a koncentrált piaci határidôs ( forward commodity ) árak. A hosszú távú ellátásbiztonság szempontjából fontos jelzôfunkció szempontjából sajnos úgy tûnik, hogy a jelenlegi viszonyok között mindkét nagykereskedelmi árnak is nagyon komoly korlátai vannak. A kiegyenlítô energia ára az az ár, amely mellett az adott piacon a pillanatnyi egyensúly kialakul. Elemzôk szerint ez az ár nagyfokú változékonyságot mutat, ami egyértelmûen az adott piacon idôrôl idôre elôforduló, egyedi és esetleges kínálatváltozásokhoz, valamint a meglévô termelô vagy az átviteli kapacitásokkal kapcsolatos, ugyancsak egyedi és esetleges problémákhoz kötôdik, ezért a piacszabályozó funkció szempontjából megbízhatatlannak minôsül. A koncentrált piaci határidôs ( forward commodity pl. energia, tartalékkapacitás, szállítási jogok stb.) árak elvileg természetesen a villamos energia esetében is jól korrelálhatnak a kereslet-kínálat alakulásával. Itt is lehetnek azonban véletlenszerû, az átviteli kapacitás korlátokkal, vagy a villamosenergia-rendszerekben kialakult esetleges fejleményekbôl adódó ingadozások. Az igazi probléma a határidôs forward commodity árakkal azonban az, hogy amíg a korábbi néhány évben a koncentrált piacok száma, a kereskedés volumene nôtt, és az volt az általános várakozás, hogy a piaci aktivitás tovább fog nôni (egészen addig, amíg a papír forgalom sokszorosan meghaladja a fizikai kereskedés forgalmát). Kifinomult, a befektetôket hatékonyan orientáló (és a hatékony kockázatkezelést lehetôvé tevô) piaci termékek jelennek meg és terjednek el. Ezzel szemben a közelmúltban drámai lassulás következett be a koncentrált piacok fejlôdésében. Elôször is konszolidáció révén a piacok és a piaci szereplôk száma csökkent, másodszor számos piacon az utóbbi években csak csekély volumennövekedés volt tapasztalható. A jelenség fô okának azt tartják, hogy az ENRON botrányt követôen a kereskedôk egy része az úttörônek számító USA-ban felszívódott, más kulcsszereplôk pedig nyilván a fizikai eszköz hátterû és a stabil fogyasztói bázisra épülô kereskedés biztonságára vágyva a vertikális (vissza)integrálódás irányába mozdultak el. A koncentrált piacok fejlôdése Európában sem a várakozásoknak megfelelôen alakul. Mondhatná valaki, hogy a nagykereskedelmi koncentrált piaci árakkal kapcsolatos fenti aggályok nem megalapozottak, hiszen megfigyelhetô, hogy bizonyos piacokon igenis emelkedtek az árak, ami a termelô és/vagy az átviteli kapacitások bôvítésének igényét jól jelzi. Ez eddig lehet, hogy igaz is, azonban a jelzések a potenciális beruházók és finanszírozók számára minden bizonnyal nem elég megbízhatóak, hiszen ha kellôen megbízhatóak lennének, a kapacitások megépülnének. További, a piaci hatékonyságot korlátozó elvi nehézség, hogy amíg a nagykereskedelmi árat meghatározó két üzletág közül a termelési üzletágban elvileg érvényesülhet a verseny szabályozó hatása, addig a szállítási üzletágban az árjelzések mellett a szabályozó hatóságok megfelelô tevékenysége is kellene, hogy 10 A MAGYAR VILLAMOS MÛVEK KÖZLEMÉNYEI n 2004/4

13 elômozdítsa a fejlesztéseket. Az eddigi tapasztalatok erôsen kétségessé teszik, hogy így biztosítani lehet a szükséges átviteli kapacitások megépülését. Fentiekkel összefüggésben az ellátásbiztonsághoz és az árstabilitáshoz fûzôdô alapvetô érdek szempontjából felmerül: Bízhatunk-e a láthatatlan kézben a jelenlegi piaci viszonyok között, vagyis kellôen hatékonyak-e, illetve belátható idôn belül kellôen hatékonnyá tehetôk-e (legalább annyira, mint a sajt vagy a személyszállítási piacok) a jelenlegi villamosenergia-piacok? Másképpen fogalmazva: Hogyan fogják a liberalizált (deregulált) villamosenergia-piacok megbízhatóan és idôben jelezni, hogy a hosszú távú ellátásbiztonság fenntartása érdekében új beruházásokra van szükség, ha fogyasztói árak erre a célra nem megfelelôek, a kiegyenlítô árak torzak, és a koncentrált piaci aktivitás alacsony marad? Tegyük fel, hogy a termelô és átviteli kapacitások szûkösségét a piaci árak hatékonyan jelzik (ami jelenleg nem igaz). Elégséges ez a jelzés ahhoz, hogy a befektetési és beruházási döntések megszülessenek? Nem valószínû, mert az általános gazdasági feltételekrôl most nem beszélve vannak olyan további, nem piaci peremfeltételek, amelyek a befektetési és beruházási döntések meghozatalához feltétlenül szükségesek. ELLÁTÁSBIZTONSÁG ÉS ENERGIAPOLITIKA A hosszú távú ellátásbiztonság fenntartásához szükséges befektetési döntések meghozatalához nem csak a befektetések gazdaságosságát bevételi oldalról meghatározó megbízható piaci árjelzések, hanem a kiadási oldalt erôsen befolyásoló, nem piaci információk, illetve jelzések is elengedhetetlenek. Ezen információk és jelzések egyik forrása az adott piacot magába foglaló régió, illetve ország energiapolitikája. Az adott régió, ország politikai vezetése határozott elképzeléssel kell hogy rendelkezzen a primer energiahordozó-ellátás, az alkalmazható technológiák és az azokkal kapcsolatos preferenciák, a szomszédokkal és a távolabbi régiókkal kapcsolatos energetikai együttmûködés és a környezetvédelem politikailag is meghatározott, a költségeket befolyásoló aspektusairól, amelyek az igen nagy összegû beruházási döntések meghozatala során nem kerülhetôek meg. Vannak, akik szerint energiapolitikára piacgazdasági körülmények között ugyanúgy nincs szükség, mint sajtpolitikára. (Attól tartok, hogy ez szintén egy erôsen túlzó egyszerûsítés.) Az átmeneti, illetve a megcélzott versenypiaci viszonyok között talán még fontosabb, hogy az adott régió, illetve ország rendelkezzen a villamosenergia-piaci szereplôktôl függetlenül, magasabb szempontok alapján meghatározott markáns energiaés környezetpolitikával, mert az a magántulajdonú, profitorientált villamosenergia-piaci szereplôk számára fontos és nélkülözhetetlen tényezô az ellátásbiztonság fenntartásához szükséges befektetési és beruházási döntéseik meghozatalához. Sôt, az energia- és környezetpolitikával szemben célszerû szigorú követelményeket állítani. Az energia- és környezetpolitikának és a befektetôk és a beruházók által abból nyerhetô információknak könnyen hozzáférhetôknek, megalapozottaknak, hihetôknek, megbízhatóknak és tartósaknak kell lenniük, mert ezek nélkül a szükséges beruházási döntések nem biztos, hogy megszületnek, és a hosszú távú ellátásbiztonság sérülni fog! Az ilyen energiapolitika megalkotása egy adott régió vagy ország adminisztrációjának igen súlyos felelôssége. ELLÁTÁSBIZTONSÁG ÉS SZABÁLYOZÁS A hosszú távú ellátásbiztonság fenntartásához szükséges befektetési döntések meghozatala szempontjából fontos, hogy a villamosenergiaiparok szabályozási környezete megfelelô, ha úgy tetszik, kellôen befektetôbarát legyen. A szabályozásnak az energiapolitikával összhangban lévônek, egyszerûnek, átláthatónak, bürokráciamentesnek, tartósnak, diszkriminációmentesnek és a piaci hatékonyságot támogatónak kell lennie. Ellenkezô esetben nem, vagy csak igen csekély, erôs versenyt és alacsony árakat nem biztosító befektetôi aktivitás várható. Ebbôl a körbôl itt csak két területet emelnék ki, mégpedig a szerzôdés szabadságát és a beruházástechnikai (létesítésengedélyezés, közmeghallgatás stb.) környezet fontosságát. A hosszú távú szerzôdésekkel kapcsolatos fenntartások megalapozottságát át kellene gondolni. Gondoljunk csak bele, hány MW erômûvi kapacitás létesült például Magyarországon, de akár fejlettebb piacokon a liberalizáció óta hosszú távú szerzôdés, kötelezô vagy más módon (pl. az anyavállalat által) garantált átvétel nélkül? Milyenek a hosszú távú szerzôdések nélkül mûködô, ún. kereskedelmi erômûvekkel ( merchant plant -ekkel) kapcsolatos nemzetközi tapasztalatok? Van legalább egy befektetô ma Magyarországon, aki ilyen erômû létesítésén komolyan gondolkodik, vagy jobb esetben ilyenre elkötelezte magát? Fontos lenne olyan beruházástechnikai, mindenekelôtt létesítési engedélyezési rendet kialakítani, ami nem növeli feleslegesen az amúgy is rendkívül idôigényes villamosenergia-ipari beruházások átfutási idôit. Fel kell tennünk tehát azt a kérdést is mind regionális, mind lokális értelemben, hogy léteznek-e a kialakulóban lévô versenypiacokon a hosszú távú ellátásbiztonság fenntartása érdekében elengedhetetlen befektetôi döntések meghozatalához szükséges energia- és környezetpolitikák? Eljutnak-e a befektetôkhöz az ilyen politikákból adódó, költségeiket befolyásoló, nem piaci információk? Létezik-e a fenti követelményeknek megfelelô, a befektetôi aktivitást támogató szabályozási környezet? Ma még nem állíthatjuk, hogy a válasz ezekre a kérdésekre akár regionális akár lokális értelemben egyértelmû igen. HOGYAN TOVÁBB? Az eddigi elmélkedés lényege a befektetôk és a beruházók szempontjából nézve az, hogy amíg a múltban a villamosenergia-ipari befektetéseket és beruházásokat jellemzô kulcsszavak a hosszú táv az alacsony kockázat és az ennek megfelelô alacsony-közepes hozam voltak, addig a kibontakozó tendencia szerint, a villamosenergia-ipart majd egyre inkább növekvô kockázatú szektorként jellemezhetjük. Ez a tendencia veszélyeztetheti az egész társadalom A MAGYAR VILLAMOS MÛVEK KÖZLEMÉNYEI n 2004/4 11

14 szempontjából alapvetô fontosságú ellátásbiztonság ügyét, mert a beruházások elmaradásához és/vagy az árak indokoltnál nagyobb mértékû emelkedéséhez és ingadozásához vezethet. Fel kell tennünk tehát a kérdést: Mit kellene tenni annak érdekében, hogy a kínálati oldali szereplôk reálisan várhassák a kialakulóban lévô villamosenergia-versenypiacoktól a hosszú távú ellátásbiztonság fenntartásához szükséges beruházásokra ösztönzô idôbeni és megbízható (ár, egyéb piaci és nem piaci) jelzéseket és információkat? Fontos, hogy a jelzéseknek, információknak megbízhatóaknak kell lenniük, különben a magántulajdonban lévô, profitorientált, a kockázatokat igen alaposan mérlegelô befektetôk nem hozzák meg egyenként is sokmilliárdos befektetési és beruházási döntéseiket. Továbbá a jelzéseknek kellô idôben kell érkezniük, különben a hosszú átfutási idejû beruházások miatt az ellátásbiztonság a megbízható jelzések mellett is sérülni fog. Ilyen jelzések és információk reálisan nyilván csak hatékony versenypiacoktól várhatók. Úgy is megfogalmazhatjuk a kérdést, milyen lépések szükségesek ahhoz, hogy növeljük a kialakulóban lévô versenypiaci struktúrák ma nyilvánvalóan nem elégséges hatékonyságát? Azt is célszerû lenne megvizsgálni, ennek milyen költségei vannak, és ki viselje azokat? Néhány javaslat (és sajnos néhány további kérdés) a problémafelvetés kibontásához, a válaszok keresésére irányuló közös gondolkozáshoz, a teljesség igénye nélkül: n Csak kellôen likvid piac lehet hatékony. Kicsi piac pedig nem lehet kellôen likvid (pl. magyarországi, szlovákiai stb. versenypiacról beszélni nincs értelme). A hatékonysághoz szükséges likviditásnak méretkövetelményei vannak, a piacok méretének de facto (nem csak a deklarációk szintjén) kellene növekednie az eddig kialakult nemzeti piacok tényleges integrálódásával. (Valóban adottak, vagy kellôen rövid idôn belül reálisan megteremthetôek ennek a feltételei? Az eddigi tapasztalatok nem feltétlenül ezt támasztják alá. Egyes szakértôi vélemények szerint a villamos energia szállítása a mai feltételek mellett km-nél nagyobb távolságra a mai mûszaki feltételek mellett nem gazdaságos. Lehet-e egyáltalán hatékony versenypiac egy ilyen földrajzi méretekkel rendelkezô, kellôen nagyszámú kínálati oldali szereplôt nem biztos, hogy befogadni tudó piac? Ha igen, lehet hogy a nagyobb egységes versenypiacok felépítését a kisebb, de kellôen nagy regionális piacok kialakításával kellene kezdeni?) n Meg kellene teremteni a likviditás másik alapfeltételét, azaz a kereskedelmi célú villamosenergia-forgalmat zökkenômentesen lebonyolítani képes szállító hálózatokat. Ez valószínûleg óriási, új, a nemzetközi kereskedelmet elôtérbe helyezô elvek figyelembevételével tervezett igen költséges hálózati beruházásokat igényelne. (Milyenek ezek az új hálózatok? Egyáltalán, milyen mechanizmuson keresztül határozódnak meg ezek az új hálózatok? Milyen költségei és idôigénye van az ilyen hálózatok kiépítésének, és milyen hatása van annak az ellátás árára? Milyen finanszírozási konstrukcióban történjen a megvalósítás?) n A részpiacok integrálódásának az elégséges szállítóhálózat csak egyik igaz a legfontosabb feltétele. Az integrálódás érdekében a nemzetközi kereskedelmi szabályokat is tisztázni kellene. A nemzeti és a nemzetközi szabályok összhangját meg kellene teremteni. A jelenleginél sokkal aktívabb kereskedelem, és a versenypiac kiteljesedéséhez nélkülözhetetlenül szükséges hatékony koncentrált piacok kialakulása ezek nélkül aligha elképzelhetô. (Reálisan, belátható idôn belül kielégíthetô követelmény-e ez, ha figyelembe vesszük az egyes országok igen eltérô feltételeit, hozzáállását?) n Meg kellene határozni és foganatosítani kellene azokat a mûszaki és szervezési intézkedéseket, amelyekkel garantálható, hogy a rendszerirányítási funkció a (földrajzi értelemben) kitáguló és (volumenét és intenzitását tekintve) kiteljesedô versenypiaci viszonyok között is maradéktalanul el legyen látva. (Milyen intézkedésekre van szükség? Milyen költségei és árkövetkezményei vannak ennek?) n Fentiekkel összefüggésben, a kellôen nagy egységes piacon belüli szabályozói tevékenységet sokkal jobban harmonizálni kellene. (Adottak, vagy kellôen rövid idôn belül megteremthetôek ennek pl. a határokon átnyúló hatáskörökkel rendelkezô szabályozó hatóságok felállításának a feltételei?) n Fontos lenne elômozdítani a kisfogyasztókra is kiterjedô tényleges kereskedelmi verseny mielôbbi kialakulását. A rájuk is kiterjedô piacnyitás deklarálása kevés. Ez a kérdés ma aránytalanul és méltatlanul kevés figyelmet kap, pedig a verseny kiterjesztése nélkül egyrészt a liberalizáció igazi célját nem érheti el, másrészt a piacok 40%-a a piaci hatékonyság szempontjából béna elem marad. Fontos lenne értékelni, hogy egyáltalán reális elvárás-e ez a mûszaki lehetôségek jelenlegi szintjén; illetve a korlátokat is figyelembe véve, mit lehetne tenni a hatékony kiskereskedelmi versenypiacok kialakulása érdekében, és ennek milyen költség- és árkonzekvenciái vannak. (Beszélhetünk-e egyáltalán elégséges piaci hatékonyságról, ha a lakossági szektort nem sikerül aktivizálni? Ennek kapcsán különösen tudatosítani kell, hogy nem vezet hatékony piachoz, ha a piaci mechanizmusok érvényesülését az értékláncban mesterségesen megszakítják (pl.: a termelôi ár piaci, a nagykereskedelmi és a fogyasztói ár pedig szabályozott). Valóban adottak már, vagy kellôen rövid idôn belül megteremthetôek a feltételek az ilyen nem versenypiackonform állapotok megszüntetésére valamennyi megcélzott versenypiacon?) n Nem vezethet hatékony versenypiaci viszonyokhoz, ha egy-egy piacot egy-két mamut cég ural. (Németország példája igazolja a legjobban, hogy hiába van jogilag 100%-os piacnyitás, 2-3 mamutcég piaci dominanciája mellett a hatékony versenypiac nem tud kialakulni.) Pedig ma még mindig, vagy egyre inkább ez a helyzet. 12 A MAGYAR VILLAMOS MÛVEK KÖZLEMÉNYEI n 2004/4

15 Ha a jelenlegi cégfelvásárlási és összeolvadási tendencia folytatódik, az egységes európai piacot 6-8 mamut cég fogja felosztani egymás között. (Ha ez a tendencia folytatódik, lesz-e a közhatalmaknak és a szabályozó hatóságoknak elég erejük ahhoz, hogy az oligopol struktúrák kialakulását megakadályozzák, illetve lesz-e kellô erejük ahhoz, hogy a néhány mamut erôfölénnyel való visszaélését megakadályozzák?) n Egy egységesnek tekintett és kellôen nagy piacon belül egységes, vagy legalább kellôképpen harmonizált energia- és környezetpolitikának kellene érvényesülnie, különben a piac nem igazán egységes, ezért a piaci hatékonyság sérül. (Valóban megvan, vagy reálisan megteremthetô ennek a politikai háttere, intézményrendszere?) n Természetes, hogy egyre fokozódó társadalmi igény a villamos energia környezetkímélô módon történô elôállítása és szolgáltatása. De talán mégsem helyes, hogy a villamosenergia-termelési technológiákról szóló társadalmi vitákat szinte kizárólag az energetika rendszerszintû kérdéseiben sokszor nem kellôen jártas környezetvédôk tematizálják, az energia- és környezetpolitikák készítôit alapvetôen ôk befolyásolják. Ezekben a vitákban sokkal bátrabban, felkészültebben és hatásosabban kellene megszólalniuk az energetikát, annak sajátosságait jól ismerô szakembereknek, annak érdekében, hogy valóban ésszerû, piackonform, és valóban a fogyasztók érdekeit szem elôtt tartó, a piaci mechanizmusok érvényesülését indokolatlanul nem korlátozó, az ellátásbiztonságot és a versenyképességet szem elôtt tartó kompromisszumok és politikák születhessenek. Alaposan átgondolt, tartós energia- és környezetpolitika mellett a technológiák kiválasztásánál is hagyni kellene érvényesülni a piaci mechanizmusokat. Elvileg jól szolgálhatja ezt a kibontakozóban lévô kibocsátási kvóta kereskedelem. n Át kell gondolni a hosszú távú szerzôdésekkel kapcsolatos fenntartásokat is. (Sokszereplôs versenypiaci körülmények között miért ne lehetne rábízni a piaci szereplôkre, hogy olyan feltételekkel szerzôdjenek, amit ôk jónak látnak?! Egy villamosenergia-termelôtôl, akitôl azt célszerû elvárni, hogy a villamosenergia-termeléssel kapcsolatos költségek és kockázatok kezelésében legyen nagy és ezzel járuljon hozzá a szolgáltatás költségeinek minimalizálásához nem célszerû elvárni a kereskedelmi kockázatok felvállalását is, fôleg egy olyan piaci modellben, ahol független termelôk és kereskedôk vannak. Hagyni kellene a szereplôket, hogy ésszerû módon és szabadon szerzôdve kompetenciáik szerint osztozzanak az üzleti kockázatokon. Kellôen hatékony piac hiányában csak olyan vállalkozások fognak erômûvet építeni, amelyek valamilyen más módon elôre biztosítva láthatják a költségeik árban való megtérülését. Hosszú távú szerzôdések nélkül ez a teljes vertikális visszaintegrálódáshoz, és nagy valószínûséggel erôsen oligopolikus piaci struktúrák kialakulásához vezet, amelyekkel a szabályozó hatóságoknak igencsak meggyûlhet a baja.) n Az erôltetett (igazából indokolatlan és mesterséges) tulajdonosi unbundling nem célszerû. Ugyanis minél inkább feldarabolt az értéklánc és minél kisebb a tôkekoncentráció, annál kisebb a cégek kockázatvállaló képessége és versenypiaci mozgástere. (Helyes álláspont például, hogy a hálózati rendszerirányítók tevékenysége legyen diszkriminációmentes. Ennek biztosítására azonban ahogy azt sok példa igazolja más megoldás is van, mint a tulajdonosi unbundling.) Az öntudatosabb cégek Európában mindenekelôtt a fentebb említett 6-8 mamut, illetve elôdeik a tulajdonosi unbundling -nak sikeresen ellen is állnak, sôt az erôsödô versenyhelyzetre természetes módon reagálva összeolvadásokkal, átgondolt üzleti diverzifikációval, stratégiai szövetségek kötésével még növelték, illetve növelik is gazdasági erejüket, kockázatvállaló képességüket. Talán azon is érdemes (még egyszer) alaposan elgondolkodni (feltételezve, hogy ez már egyszer megtörtént), hogy valóban olyan áru-e a villamos energia, mint a többi tömegáru, illetve olyan szolgáltatás-e, mint a többi szolgáltatás? (Biztosan helytálló-e a taxis analógia?) Valóban megteremthetô-e a szükséges mértékû piaci hatékonyság? Tényleg várhatjuk-e az elképzelt versenypiacoktól a beruházásokat ösztönzô, megbízható, kellô idôben jövô jelzéseket és információkat, ahogy azt a liberalizált versenypiacok gurui állítják? Feltéve, hogy igen, mi lesz, ha a kellôen hatékony versenypiaci viszonyok megteremtése túlságosan sokáig tart? Az eddigi fejlemények alapján felvetôdhet a hatékony villamosenergia-piacok kialakulásával kapcsolatos paradigmaváltás (vagy korrekció) szükségessége, de legalább az errôl való gondolkozás szükségessége. Ha az ellátásbiztonság fenntartásához szükséges versenypiaci hatékonyságot a regionális és országos közhatalmi tényezôk, a jogszabályalkotók, az energiapolitika alkotói, és a szabályozó hatóságok nem tudják biztosítani, vagy csak túlságosan nagy költségek árán, vagy csak hosszabb idô múlva tudják biztosítani, még az is lehet, hogy mégis (legalább átmenetileg) más piaci modell és struktúra lesz a nyerô?! Mindenesetre, a hosszú távú ellátásbiztonság fenntartásához szükséges fejlesztési forrásokért folyó az írás elején hivatkozott számok alapján minden bizonnyal kiélezôdô globális versenyben azok a piacok (régiók, országok) nyernek, amelyek a jó válaszokat a piaci hatékonyság növelése szempontjából lényeges kérdésekre, illetve a megfelelô piaci modell kérdésére mielôbb megtalálják. Az idôtényezô fontos, ugyanis a valós válaszok és a megfelelô intézkedések hiánya a szükséges beruházások elmaradását és az ellátásbiztonság súlyos sérülését eredményezheti. * Az értelmes, tartalmas és gyakorlatias vita folytatása ezekrôl a kérdésekrôl, valamint a gyors válaszok fontosak lennének a piacokon jelenlévô villamosenergia-ipari vállalkozások A MAGYAR VILLAMOS MÛVEK KÖZLEMÉNYEI n 2004/4 13

16 jövôjének tervezéséhez is. Hibát követnek el ugyanis azok, akik iparáguk, illetve cégük jövôjét a guruk tévedhetetlenségére építve tévesen feltételezett viszonyokra tervezik, miközben az élet más struktúrák kialakulását hozza, illetve kényszeríti ki. A bölcsebb országok és az öntudatosabb cégek persze láthatóan magukban alaposan átgondolják ezeket a kérdéseket, és addig is, amíg a kérdésekre az intézményes válaszok megszületnek (ha egyáltalán egyszer megszületnek), és a hatékony versenypiacok kialakulnak (ha egyáltalán egyszer kialakulnak), energia- és környezetpolitikájukat, illetve magatartásukat, mindennapi üzleti gyakorlatukat és jövôjüket saját, valamint villamosenergia-fogyasztóik jól felfogott érdekei szerint, az iparági sajátosságokra figyelemmel alakítják. Megfigyelhetô például, hogy az utóbbi éveket jellemzô erôs cégfelvásárlási, összeolvadási és privatizációs aktivitás ellenére, a teljes ellátási vertikum ellátásbiztonság szempont- jából legkényesebb részei (szállítóhálózat, rendszerirányítás, jelentôs termelô kapacitások), vagy azok megfelelô hányada Európa-szerte egy kézben, és általában nemzeti jellegû domináns piaci szereplôk érdekkörében marad, lehetôvé téve, hogy az átmeneti piaci viszonyok közötti esetleges ellátásbiztonsági problémákat (kapacitáshiányos helyzet kialakulása és/vagy elszabaduló árak) a kellôen hatékony versenypiacok kialakulásáig is könnyebben és biztosan kezelni lehessen. n HÍREK EGYRE INKÁBB ELÔTÉRBE KERÜLNEK A MEGÚJULÓ FORRÁSOK Tisztábban drágább? A Nemzetközi Energiaügynökség elôrejelzése szerint 2030-ra a világ energiaigénye 60 százalékkal fog növekedni. Szakmai körökben egyre azt latolgatják, kielégíthetô-e ez az igény anélkül, hogy környezeti katasztrófát idéznénk elô. A BBC világszolgálata a prognózis alapján ezt a kérdést tette fel számos energiaipari, környezetvédelmi és technikai szakértônek. A világ energiaforrásai lényegesen nagyobbak, semmint kimerülnének az igények ilyen mértékû növekedésétôl állítja Fatih Birol, a Nemzetközi Energiaügynökség szakértôje, hozzátéve, minden azon múlik, hogy a következô években milyen jellegû fejlesztésekre kerül sor. Az ügynökség elôrejelzése szerint 2003 és 2030 között hozzávetôlegesen 16 ezer milliárd dollárnyi ráfordításra van szükség, hogy a becsült igénynövekedést ki lehessen elégíteni. Az igények leginkább a fejlôdô országokban ugranak meg, ezért a fejlesztési forrásokra is leginkább csaknem felerészben ott lesz szükség. Ugyanakkor jelezte az IEA szakértôje a BBC világszolgálatának nyilatkozva a gazdaságaik viszonylag kicsik a befektetések méretéhez képest, ezért a befektetôknek a szokásosnál nagyobb kockázattal kell számolni. Számos erôs kormánynak kell a világot a helyes energiapolitika irányába vinni állítja Fatih Birol. Úgy véli, az energiahatékonyságot támogató energiapolitikával, illetve a jelenleginél hatékonyabb technológiák alkalmazásával némiképp féken tartható a világ energiaigény-növekedése. Ezzel együtt elkerülhetetlen, hogy az energiatermelés technikája, technológiája forradalmian átalakuljon. Nem túl rózsás a kép, de nem vagyok annyira borúlátó, mint sokan mások sommázta véleményét Steve Sawyer, a Greenpeace klímapolitikai tanácsadója. A fejlett ipari államokban és a gyorsan iparosodó országokban megvan a lehetôsége az energiahatékonyság több mint ötvenszázalékos növelésének. A megújuló energiaforrások technikailag alkalmasak, hogy hosszú idôn át kielégítsék a világ energiaigényét, csupán a gazdaságosság kérdéses. A megújuló energiaforrások európai bizottsága, amellyel együtt dolgozunk folytatta Steve Sawyer úgy véli, 2040-re a világ energiaigényének közel 48 százalékát lehet majd gazdaságosan megújuló forrásokból kielégíteni. Mi általában a szél-, a naphô-, a geotermikus energiaforrásokat, illetve a kisebb vízerômûveket támogatjuk, bár részben egyetértünk a biomassza és a napelemek villamosenergia-termelésre történô felhasználásával is, különbözô körülmények között, illetve országokban. Nemcsak optimista vagyok, hogy elérhetjük ezt a célt hangsúlyozta a Greenpeace szakértôje, hanem hiszem, hogy el fogjuk érni. Az olajárak jelenlegi emelkedése ugyanis csak az elsô jele ennek a folyamatnak. Ha az életstílus megváltoztatása azt jelenti, hogy a háziasszonyok tíz év múlva ne harckocsi méretû jármûvekkel menjenek a bevásárlóközpontokba vásárolni, akkor igen, meg kell változnunk. De az alapvetô kényelmet a közlekedésben és a szállításban nem kell feladnunk. Az Új és Megújuló Energiaforrások Központjának egyik szakértôje szerint a szén 2050-tôl, a szénhidrogénforrások kimerülését követôen képes volna az olaj és a földgáz helyére lépni, feltéve, ha sikerülne leválasztani az elégetése során felszabaduló szén-dioxidot, máskülönben katasztrofális hatással kellene számolnunk. Ian Fells professzor szerint a nukleárisenergia-termelés fontossága növekedni fog, jóllehet egyre inkább az úgynevezett gyorsreaktorok irányába kell elmozdulni, amelyek hatékonysága lényegesen jobb a jelenlegi technológiánál. Ez garantálhatja a villamosenergia-ellátás biztonságát világszerte legalább 500 évre. A hidrogén meghatározó jelentôségû a tisztább energiatermelés és az üvegházhatású gázok kibocsátásnak csökkentése szempontjából, de nem az egyetlen megoldási lehetôség állítja Dave McGrath, a sigen Ltd. ügyvezetô igazgatója. A szállításban a hidrogén meghatározó szerephez juthat a szén-dioxid-kibocsátás visszafogásával összefüggésben, ugyanis ez az egyetlen nem fosszilis energiaforrás, amely alkalmas a jármûvek hajtására. A világ nem hasznosít elég alternatív energiahordozót Ashok Khosla, az indiai NGO Development Alternatives alapítója szerint. Ilyen forrásból az összes országban együtt jelenleg legfeljebb 2-3 százaléknyi energia származik. Ezen változtatni kell. Kína például komoly napenergiapotenciállal rendelkezik, de óriási vízenergiákkal és hatalmas tömegû biomasszaforrásokkal is, ami mind hasznosítható lenne. Sajnos azonban e források nyugaton sem fejlôdnek kellô ütemben. Ashok Khosla szerint nincs elég innováció, amivel e problémákat meg lehetne oldani s amiket azután Indiában, Kínában és más fejlôdô országban is be lehetne vetni. A szakember hiszi, hogy a jövôben már sokfajta ilyen technológiából válogathatunk, de figyelmeztet: ezek nem születnek meg maguktól. Aktívan kell segítenünk a létrejöttüket. Pillanatnyilag még nincs kellô kapcsolat azok között, akik történelmi felelôsséget éreznek környezetünk iránt és azok között, akik az energiatermelés költségei csökkentésén dolgoznak. Az omlettet már megettük, de azok, akik feltörték a tojást, valahol máshol vannak. Globális energiaválságnak nézünk elébe jósolja Philip Sellwood az Energy Saving Trust részérôl. Emlékeztet, hogy a világpiaci olajárak szeptemberben túllépték az 50 dolláros hordónkénti árat is. Emiatt újra kell gondolnunk azt a módot, ahogyan hagyományosan használjuk a természetes erôforrásokat háztartásaink, üzleteink mûködtetéséhez. Ahányszor égve hagyjuk a lámpát, amikor kimegyünk a szobából, bekapcsolva hagyjuk a tévét, készenléti állapotban a videót, akkor világszerte szén-dioxid jut a légkörbe. Ez a környezet oktalan szennyezése mutat rá Philip Sellwood. Miközben a megújuló energiahordozók mint a nap, a víz és a szél energiája hosszú távú megoldást ígérnek az energiaválságra, az energiahatékonyság javítása minden egyes háztartás számára olyan feladat, amin keresztül mindenki részt vehet az energiával való takarékoskodásban. Ezzel egyúttal pénz is megtakarítható, s kímélhetô a környezet is. A brit háztartásokban évente 165 millió dollárnyi energia megy veszendôbe. Ennyi megtakarítható lenne, ha például energiatakarékos égôket használnánk a lámpákban, vagy legalább 1 fokkal lejjebb vennénk a lakás fûtését. Világgazdaság, nov A MAGYAR VILLAMOS MÛVEK KÖZLEMÉNYEI n 2004/4

17 TARIFAVÁLTOZTATÁS HATÁSA A KISERÔMÛVEK ÉRTÉKESÍTÉSÉRE n JÚLIUS KÖZEPÉN TÖBBSZÖRI KEZDEMÉNYEZÉS ÉS HOSSZAS ELÔKÉSZÜLET UTÁN MÓDO- SULT A KÖTELEZÔ ÁTVÉTELRE VONATKOZÓ RENDELET, AMELY AZ ÚGYNEVEZETT MÉLYVÖLGY IDÔ- SZAK BEVEZETÉSÉVEL A RENDSZERSZABÁLYOZÁS ELÔSEGÍTÉSÉRE RÁKÉNYSZERÍTTETTE A KISERÔMÛ- VEKET AZ ÉJSZAKAI TERMELÉSÜK VISSZAFOGÁSÁRA. JELEN ÖSSZEFOGLALÓBAN BEMUTATJUK A KISERÔMÛVEK ÉRTÉKESÍTÉSÉBEN JÚLIUS-AUGUSZTUS HÓNAPBAN BEKÖVETKEZETT VÁLTOZÁSOKAT. ARRA IS RÁMUTATUNK, HOGY A RENDSZERBEN TO- VÁBBI JELENTÔS MEGTAKARÍTÁSI LEHETÔSÉGEK LENNÉNEK ELÉRHETÔK A KÖZÜZEMI TARIFAREND- SZER MÓDOSÍTÁSÁVAL. DR. GERSE KÁROLY " A rendeletmódosítás a hónap közepén jelent meg, így a néhány jellemzô júliusi napot bemutató 1 2. ábrán jól látható, hogy a hónap elejei lefutással szemben a rendeletmódosítást követôen a hajnali völgyidôszaki értékesítés lényegesen csökkent. Augusztusban mint azt a 3 4. ábra mutatja mindkét teljesítmény kategóriában mintegy MW mélyvölgy idôszaki visszaterhelés jelentkezett, a munkanapi csúcsidôszaki értékesítés MW-os növelésével. A bekövetkezett változások a tarifarendszer rendszerszabályozást elôsegítô módosítása bebizonyították, hogy kereskedelmi eszközökkel lényeges érdeksérelem nélkül is lehetôség van a rendszer szabályozhatóságának megôrzésére, javítására, ezzel a fogyasztói költségek lényeges csökkentésére. A rendszerszabályozás kereskedelmi eszközökkel való javításának legnagyobb akadálya jelenleg a merev, a teljesítményigények lefutásához nem alkalmazkodó közüzemi nagykereskedelmi, (és ennek következtében) fogyasztói tarifarendszer. Mint az augusztusi igény lefutásokat bemutató 5. ábrán látható a csúcsigények munkanapokon, rendszerint a 1. ÁBRA 5 MW ALATTI KISERÔMÛVEK ÉRTÉKESÍTÉSE délutáni völgyidôszakban jelentkeznek, mivel a hangfrekvenciás körvezérléssel mûködtetett fogyasztók bekapcsolására ebben az idôszakban kerül sor. A mintegy 2-3 órás idôtartamra igénybe vett ~200 MW többlet teljesítmény rendszerben tartása ~3,5 Mrd Ft többletköltséget jelent a fogyasztóknak és az ily módon a 45 Ft/kWh-t meghaladó önköltségû villamos energia értékesítése a vezérelt fogyasztókra vonatkozó 11,6 Ft/kWh áron történik. Nyilvánvaló, hogy az ebbôl adódó veszteséget más fogyasztók finanszírozzák. A rossz tarifarendszernek csak egyik hátránya, hogy indokolatlan többletköltségek, keresztfinanszírozások jelentkeznek. Sokkal nagyobb gond, hogy a rövid idôszakra, elkerülhetôen igénybe vett többletkapacitást nem lehet a versenypiacra vinni, másrészt a csúcsidôszaki többletigények kiszabályozásához az éjszakai völgyidôszakban is eggyel több nagyblokkot kell minimális terheléssel üzemben tartani, ami továb- A MAGYAR VILLAMOS MÛVEK KÖZLEMÉNYEI n 2004/4 15

18 2. ÁBRA 5 50 MW KÖZÖTTI KISERÔMÛVEK ÉRTÉKESÍTÉSE 3. ÁBRA 5 MW ALATTI KISERÔMÛVEK ÉRTÉKESÍTÉSE AUGUSZTUS HÓNAPBAN 16 A MAGYAR VILLAMOS MÛVEK KÖZLEMÉNYEI n 2004/4

19 n HÍREK 4. ÁBRA 5 50 MW ALATTI KISERÔMÛVEK ÉRTÉKESÍTÉSE AUGUSZTUS HÓNAPBAN 5. ÁBRA ÁTVITELI HÁLÓZATI VILLAMOSENERGIA-IGÉNYEK VÁLTOZÁSA bi rendszerszabályozási nehézségekkel jár. Ezekre is tekintettel a keresztfinanszírozás megszüntetéséhez, az indokolatlanul közüzemben tartott többletkapacitás versenypiacra viteléhez, a rendszer szabályozhatóságának to- vábbi javításához a közüzemi tarifarendszer mielôbbi módosítására lenne szükség, amelyet a MAVIR Rt.-vel együttmûködve már több alkalommal kezdeményeztünk, de javaslataink ez idáig nem találtak meghallgatásra. EURÓPA EGYEDÜL IS ÉPÍT FÚZIÓS ERÔMÛVET? Európa annak árán is kész felépíteni a világ elsô fúziós erômûvét, hogy esetleg elveszíti Japán anyagi támogatását határozták el az európai tudományos miniszterek. A BBC-nek tegnap nyilatkozó francia kutatási miniszter, Francois D Aubert szerint ez nem ultimátum, de a vén kontinens még az év vége elôtt politikai döntést szeretne. Nem akármirôl van szó: az ITER nevû programra a következô húsz évben tíz-tizenkétmilliárd dollárt költenek a nemzetközi ûrállomás után ez a világ második legdrágább tudományos beruházása. Eredetileg 2003 végéig kellett volna dönteni a kísérleti fúziós erômû helyszínérôl, ám csupán az dôlt el, hogy a franciaországi Cadarache az egyik lehetséges helyszín (Marseille közelében), amelyet az unión kívül Kína és Oroszország is támogat. A másik a japán Rokkaso nevû halászfalu, ezt Tokión kívül az Egyesült Államok és Dél-Korea pártolja. Az építkezés helyszínén több ezren dolgoznak majd, a mûködtetés pedig ezer tudós, mérnök, adminisztratív munkatárs számára kínál állást. A fúziós energia sokak szerint megoldást jelenthet a világ energiaproblémáira. Ezen az úton nem maghasadás, hanem atomok egyesítése történik. Elvileg nem szenynyezi a környezetet. A kutatások ötven éve zajlanak, és a kereskedelmi célú felhasználás kilátásai még ma sem éppen rózsásak az optimisták szerint fél évszázad múlva épülhet meg az elsô folyamatosan termelô erômû. A kutatási ügyekért felelôs EU-biztos szóvivôje már korábban jelezte: kudarc esetén elképzelhetô, hogy az Európai Unió egyedül, pontosabban a lehetô legtöbb konzorciumi taggal (de nem az összessel) közösen vág bele a tervbe. Ez nyilván Japán, az Egyesült Államok és Dél-Korea kihagyását jelentené, és így jelentôsen megnône az ITER felépítésébôl az EU-ra jutó költséghányad is. A vén kontinens egyik kísérleti eszköze, a Tore Supra éppen Cadarache-ban épült. Ezzel az eszközzel szeptemberében világrekordot állítottak fel: 2,8 megawatt teljesítmény befektetése révén négy perc huszonöt másodpercen keresztül tartották fenn a magfúzióhoz szükséges plazmaállapotot. Népszabadság, nov. 27. A MAGYAR VILLAMOS MÛVEK KÖZLEMÉNYEI n 2004/4 17

20 A PIACI DEREGULÁCIÓ HATÁSAI AZ ATOMENERGETIKAI BERENDEZÉSEKRE ÉS A BIZTONSÁGI HATÓSÁGOKRA, NYUGATI TAPASZTALATOK ÉS A KELET-EURÓPAI HELYZET (EGY TAPASZTALATCSERE-ÜLÉS ÜZENETEI) n AZ ORSZÁGOS ATOMENERGIA HIVATAL ÉS A NEMZETKÖZI ATOMENERGIA ÜGYNÖKSÉG KÖZÖS SZERVEZÉSÉBEN RENDEZTÜK MEG AZT A MÛHELYÜLÉST, AMELY A NUKLEÁRIS LÉTESÍTMÉNYEKKEL FOGLALKOZÓ HATÓSÁGOK HATÉKONYSÁGÁNAK EGYES KÉRDÉSEIVEL FOGLALKOZOTT. AZ ÜLÉS A KELET-EURÓPAI ATOMENERGETIKAI BERENDEZÉSEKET ÜZEMELTETÔ SZERVEZETEK ÉS A NUKLEÁRIS BIZTONSÁGI HATÓSÁGOK KÉPVISELÔIT LÁTTA VENDÉGÜL: EGY-EGY ÖRMÉNY, BOLGÁR, LITVÁN, UKRÁN, KÉT ROMÁN ÉS KÉT OROSZ, HÁROM SZLOVÁK, VALAMINT ÖT MAGYAR SZAKEMBER VETT RÉSZT. HAMAR KÁROLY " Megbeszéltük a kiépülô piaci intézmények fejlôdését, a villamosenergia-rendszereket befolyásoló jelenségeket, elgondolkodtunk a piaci és a biztonsági szabályozások, valamint a termelôi költségek összefüggéseirôl, a nukleáris biztonság perspektíváiról. A rendezvény azt volt hivatott elôsegíteni, hogy hogyan lehet, illetve, hogyan kell fenntartani az atomerômûvek feletti hatósági ellenôrzés és kontroll hatékonyságát, miközben az energiapiac felszabadul. A szabaddá váló energiapiac miatt az atomerômûvek is egyre inkább költségérzékennyé válnak, de ez nem mehet a nukleáris biztonság rovására. Jelen cikk írója az Országos Atomenergia Hivatal Nukleáris Biztonsági Igazgatóságán dolgozik, és egyik tevékenysége az atomenergetikai biztonsági szabályozások kialakítása. A jelenlegi szabályozások nem teszik lehetôvé, és ilyen elemzésekre nem is vagyunk felkészültek, hogy vizsgáljuk az üzemeltetô költségszerkezetét. Tevékenységünk nincs hatással az üzemanyag-költségekre, kicsi a hatása a munkaerô árára, csak a hatósági vizsgához kötött munkakörök esetében lenne kimutatható, és többszörös áttételen keresztül hat a létesítmények rezsiköltségeire. Biztonsági követelményeket tudunk megfogalmazni, amelyek teljesítésének költségkihatásait elemezni nagyon nehéz, de egy egyszerû hatásvázlat nagy vonalakban felrajzolható. A társadalmi elvárásokat, megbízhatósági követelményeket is tükrözô szabályozások és határozataink kihatnak a termelô költségeire. A tesztek, funkciópróbák periódusideje és tartalma biztonsági kérdés és költségbefolyásoló is egyben. A rendszerek, berendezések, készülékek rendelkezésre állásának idôkövetelményei a termelés és a biztonság szempontjából akár el is térhetnek, de befolyásolják a karbantartások gyakoriságát, és idôzítését, lehetséges idôtartamát is eldöntik. Egyéb szempontok mellett meghatározzák, hogy egy karbantartási munka a fôjavítás és üzemanyag-átrakás alatt végezhetô-e, vagy üzem közben is, ennek következtében milyen hosszú lesz a fôjavítás, és a termelésbôl kiesô idô. Az ezekkel összefüggésben igénybevett karbantartói, mûszaki, elemzô és tervezô szolgáltatások mennyisége és minôsége szintén költségtényezô. A hatékonyság a hatóság esetében azt jelenti, hogy jól választja ki a biztonság szempontjából fontos berendezéseket, tevékenységeket, az emberi tényezô elemeit tevékenységéhez, és idôben ellenôriz, intézkedik és határoz. A szabályozások terén kellôképpen konzervatív, ugyanakkor nem nyomja el az innovációs törekvéseket, hanem képes az újítások biztonsági értékelésére. A hatékonyság mibenlétének árnyaltabb megfogalmazása és javítása mind az üzemeltetôi, mind a hatósági oldalon az elmúlt években a liberalizáció hatásainak egyre jobban kitett nukleáris energiatermelô üzemek 18 A MAGYAR VILLAMOS MÛVEK KÖZLEMÉNYEI n 2004/4