Kemeneshőgyész-Magyargencsi Evangélikus Hírlevél. III. évfolyam, 8. szám /2. Nyár

Save this PDF as:
 WORD  PNG  TXT  JPG

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Kemeneshőgyész-Magyargencsi Evangélikus Hírlevél. III. évfolyam, 8. szám /2. Nyár"

Átírás

1 LÁMPATARTÓ Kemeneshőgyész-Magyargencsi Evangélikus Hírlevél III. évfolyam, 8. szám /2. Nyár Június hónap igéje: "Áron vétettetek meg: ne legyetek emberek rabszolgái!" (1Kor 7,23) Merész felszólítás volt ez akkor, amikor leírták! A világ, a társadalom, az emberi közösség természetéhez tartozott az, hogy az egyik ember ura a másiknak. Hiszen mindannyiuk vérében ez volt benne. No, igen: ma nem így van?... Mégsem egyszerű forradalmi szabadságvágy szól ebből a mondatból. Szándékát az első félmondat adja meg: Jézus Krisztus megvásárolt benneteket, az ő tulajdona vagytok! ő természetesen nem fog fegyvert és nem ered a nyomunkba, ha ezt nem akarjuk elismerni. De hagyta, hogy öntelt figyelmetlenségünk és embereknek való sokszor hisztérikus tetszésvágyunk fegyverével mi öljük meg őt. Az alábbi levél - melynek szerzője ismeretlen - Jézus népe közé kiáltó szóként érkezett. Keserűen humoros szavait, az általánostól alaposan eltérő értékrendjét érdemes megfontolnunk. Most, a nyár, pihenések, szabadságok, kirándulások idejének kezdetén különösen is... Egy levél az Internetr?l Érdekes, hogy egy ötezres milyen soknak tűnik, ha elviszed a gyülekezetbe - de milyen kevésnek, ha áruházba mész... Érdekes, hogy milyen soknak tűnik, ha egy órán át Istennek szolgálunk - de milyen rövidnek egy hatvanperces kosármeccs... Érdekes, hogy milyen hosszú a pár óra, ha a gyülekezetben vagyunk - de a moziban mindig olyan gyorsan eltelik az idő... Érdekes, hogy amikor imádkozunk, semmi sem jut eszünkbe - de ha egy barátunkkal beszélgetünk, nincs gondunk a szavakkal... Érdekes, hogy ha egy meccsen hosszabbítanak, a közönség lelkesedése határtalan - ha viszont a prédikáció hosszabb egy kicsit, a legtöbben panaszkodunk... Érdekes, hogy néha milyen nehéz egy fejezetet is elolvasni a Bibliából - egy bestsellert viszont le sem tud tenni az ember... Érdekes, hogy az emberek a koncerteken vagy a meccseken tolonganak az első sorban lévő helyekért - a gyülekezetben viszont a hátsó sorban lévő székekért megy a versenyfutás... 1

2 Érdekes, hogy fenntartás nélkül elhisszük azt, ami az újságban áll - de megkérdőjelezzük azt, amit a Biblia mond... Érdekes, hogy mindenki a mennybe akar jutni, feltéve, hogy nem kell hinni, gondolni, mondani vagy tenni semmit... Érdekes? Mosolyogsz? Gondolkozol? Hirdessük az igét, és adjunk hálát az Úrnak jóságáért! Érdekes, hogy amikor azon gondolkodsz, hogy továbbadd-e ezt a levelet, hány ember nem fogja megkapni, mert nem vagy abban biztos, hogy hisznek-e egyáltalán valamiben. Érdekes? Szomorú... Egy régi indiai mese szerint a kisegér, a macskától való félelme miatt, állandó szorongásban élt. Egyszer egy varázsló megszánta, és macskává változtatta. De ekkor meg a kutyától félt. Ezért aztán a varázsló kutyává változtatta. Ettől kezdve meg a párductól kezdett el félni. A varázsló ekkor párduccá változtatta. Erre meg a vadásztól reszketett. Itt aztán a varázsló feladta. Visszaváltoztatta kisegérré, mondván: - Bármit is tennék, úgysem segítene rajtad, hisz a szíved egérszív. Anthony de Mello HÍREK, ESEMÉNYEK - Gyülekezeti kirándulást tervezünk augusztus 26-án, szombaton, autóbusszal az Ópusztaszeri Történeti Emlékparkba. A Lámpatartó előző számában már hirdettük ezt az alkalmat, de azóta az időpontja megváltozott. A részvételi díj pedig - mivel az Országos Egyháztól pályázaton támogatást nyertünk ről 2500 Ft/fő-re csökkent. Az indulás korán reggel lesz, az érkezés pedig este. Nagyon érdekesnek ígérkező program ez mind gyerekeknek, mind felnőtteknek. Ezért mindenkitől szeretettel várjuk a jelentkezéseket, július 31-ig. Kérjük, hogy aki szívesen jönne el erre a kirándulásra, az mihamarabb jelezze, s fizesse be a részvételi díjat, hogy tudjuk előre tervezni a létszámot. Amennyiben a jelentkezési határidőig nem gyűlik össze 40 jelentkező, úgy a kirándulást lemondjuk. - A kemeneshőgyészi templom felújítása reménység szerint júliusban megkezdődik. Az Országos Egyháztól 5 millió Ft támogatást kaptunk, a gyülekezet tagjaitól pedig eddig összesen Ft érkezett - részben templomfelújítási adományként, részben a faluról készült képeslapok eladása folytán. Kérjük, gyülekezetünk minden tagja igyekezzen kivenni részét az újulásból! 2

3 - A tavasz folyamán nemcsak a gyülekezeti választások történtek meg, hanem az egyházmegyei és egyházkerületi elnökségi választások is. A Veszprémi Egyházmegye új elnöksége: Pintér Mihály esperes (Várpalota) és Kiss Attila felügyelő (Veszprém). Beiktatásuk június 17-én volt Várpalotán. A Nyugati (Dunántúli) Egyházkerület új elnöksége: Ittzés János püspök (Kőszeg) és Weltler János felügyelő (Veszprém). Beiktatásuk előreláthatólag szeptemberben lesz Győrben. - Egyházmegyei hittantábor lesz Kemeneshőgyészen június 26-tól július 1-ig. 16 vidéki és 10 helybeli gyermeket várunk erre a hétre. A tábor befejező istentisztelete július 1-én, szombaton órakor lesz a kemeneshőgyészi templomban. Ezen az istentiszteleten örömmel fogadunk minden érdeklődőt. Luther-rózsa: az evangélikus egyház jelképe János Frigyes választófejedelem pecsétgyűrűt szándékozott ajándékozni Luther Mártonnak. Spengler Lázár városi jegyzőt bízta meg a gyűrű elkészíttetésével. Luther Spenglerhez intézett levelében a gyűrűvel kapcsolatos elgondolásáról ezt írta: "A kereszt legyen az első, feketén, szívbehelyezve. Ezzel arra akarom magam emlékeztetni, hogy a megfeszítettben való hit üdvözít bennünket. Ugyanis csak akkor igazulunk meg, ha szívből hiszünk. Jóllehet a kereszt fekete, mivel megöl s kell, hogy fájjon is, mégis meghagyja a szívet saját színében. Az igaz ember hit által él, mégpedig a Keresztrefeszítettben való hit által. Ez a szív fehér rózsa közepén legyen, annak kifejezéséül, hogy a hit örömmel, vígasztalással és békességgel ajándékoz meg és egyenesen egy fehér üde rózsába helyez. Mivel nem olyan békesség és öröm ez, amilyent a világ ád, azért legyen a rózsa fehér és ne piros. A fehér szín ugyanis a lelkek és angyalok színe. Ez a rózsa égszínkék mezőben legyen, mert az ilyen lelki és hitbeli öröm az eljövendő mennyei örömök kezdete. Ez azonban a lélekben és hitben már most megvan, a reménység által előre ízleljük, jóllehet most még nem érzékeljük. A mező körül aranygyűrű legyen: jelezze, hogy ez a mennyei üdvösség örökké tart és nincs vége soha, emellett értékesebb minden örömnél és vagyonnál, amint az arany a legnemesebb és legértékesebb fém." A Luther-rózsa jelentését legrövidebben egy Luther korabeli vers foglalja össze: "Rózsákon jár Krisztus híve, ha keresztet hordoz szíve." Egyházunk jelvénye ezt hirdeti: akkor leszünk igazán boldogok, ha szívünkbe fogadjuk a keresztet. Földi életünk a rózsa szépségéhez hasonlóan mulandó. De vár reánk a mennyei boldogság, mely végtelen, amint a Luther-rózsát körülfogó gyűrű végtelen. 3

4 GYEREKEK és FIATALOK ROVATA ( - amit jó, ha az idősebbek is elolvasnak... ) A k o n f i r m á c i ó A konfirmációi vizsga június 3-án, délután 3 órakor kezdődött. Összesen 108 kérdés volt az elmúlt két év anyagából. Mindenki felkészülten, de kicsit félénken lépett be a templomba. Sikeresen átmentünk a vizsgán, minden nehézség nélkül. Szüleink és hozzátartozóink figyelemmel hallgattak végig bennünket. Másnap délelőtt 10 órakor volt az istentisztelet. A harang megszólalása után bevonultunk a tisztelendő úrral és a presbiterekkel a templomba. Elfoglaltuk helyeinket. Az imádság és az istentisztelet után Rosta Dezső bácsi szólt hozzánk. A tisztelendő bácsi kihívott az oltárhoz, ott elmondtuk együtt a fogadalmat, és áldását adta ránk. Az úrvacsorára készülve a 11. számú énekrendet énekeltük. Ezt követően a tisztelendő úr felolvasta a Tízparancsolatot, hogy megvizsgáljuk magunkat. A kérdésekre felállva válaszoltunk. Kimentünk az oltár elé, és az oltárhoz letérdelve úrvacsorát vettünk. Ezután a gyülekezet tagjai részesültek az úrvacsorában. Az úrvacsoravétel után, az istentisztelet vége felé a tisztelendő úr kiosztott közöttünk ajándékokat, mely egy emléklapot, Luther rózsát és egy szép könyvet tartalmazott. Ez a két nap az életünkben felejthetetlen marad. R e j t v é n y... Török Eszter, Magyargencs Az előző rejtvény megfejtése: Jézus szenvedése a Golgota hegyén Nagypénteken. Megfejtést adott be: Kovács Boglárka, Kovács Judit, Nagy Adrienn, Németh Dániel, Németh Orsolya, Rosta László, Udvardi Szabolcs (Kemeneshőgyész), Barti Benjámin, Bálint Brigitta, Gombás Marianna, Gulyás Ivett, Süle Balázs, Süle Hetti, Szalai Petronella, Török Diána (Magyargencs), Takács Boglárka (Gyarmat). A sorsoláson jutalmat nyertek: Kovács Boglárka és Németh Orsolya. MOST nem rejtvényt, hanem két kis feladatot adunk a vállalkozó szellemű gyerekeknek, melyek közül mindenki kiválaszthatja a neki megfelelőbbet: 1. Készítsétek el (szabad kézzel vagy átrajzolással) a Luther-rózsa rajzát, s színezzétek ki helyesen, a 3-4. oldalon található cikk útmutatásai alapján! 2. Az említett cikkben egy kis vers is olvasható. Próbáljatok meg magatok is írni egy verset, mely a Luther-rózsáról szól! A jól sikerült verseket közöljük az újság következő számában. Szokásos kérésünk: a feladatmegoldásokat külön lapra írva illetve rajzolva, névvel, címmel ellátva július 15-ig adjátok le a Lelkészi Hivatalban (Kemeneshőgyész, Ady u. 23.)! Kívánjuk, hogy a múltkorihoz hasonló szorgalommal és lelkesedéssel lássatok hozzá a feladatmegoldáshoz! A határidőig megoldást beadók között szokás szerint jutalmat sorsolunk ki, a július 16-i magyargencsi istentiszteleten. 4

5 Az emberek szeretetből élnek: önmagunk szeretete - a halál kezdete, Isten és az emberek iránt való szeretetünk - az élet kezdete. (Tolsztoj) REMÉNYSÉG - ROVAT Akik március 12., Böjt 1. vasárnapja és június 18., Szentháromság vasárnapja között gyülekezeteinkben elhívást kaptak a keresztségben Isten Országába:... konfirmációi áldással az egyház közösségébe június 4-én:... az Élet és Halál Urától: Így szól az ÚR, Izráel Istene: A lisztesfazék nem ürül ki, és az olajoskorsó nem fogy ki, míg az ÚR esőt nem ad a földre. Seregek Istene, fordulj hozzánk! Tekints le az égből, lásd meg, és gondozd ezt a szőlőt! URam, Seregek Istene, újíts meg bennünket! Ragyogtasd ránk orcádat, hogy megszabaduljunk! 1Kir 17,14; Zsolt 80,15.20 Hírlevelünk legközelebb reménység szerint szeptemberben fog megjelenni, őszi számával. 5

Részlet Salamonnak, Izrael egyik legendás hírű királyának az imádságából:

Részlet Salamonnak, Izrael egyik legendás hírű királyának az imádságából: Kemeneshőgyész-Magyargencsi Evangélikus Hírlevél 1999/2. Ősz Részlet Salamonnak, Izrael egyik legendás hírű királyának az imádságából: "... Nézz nyitott szemmel erre a házra éjjel és nappal, arra a helyre,

Részletesebben

1 ÚRVACSORA(ÉNEKESKÖNYV) ÚRVACSORA

1 ÚRVACSORA(ÉNEKESKÖNYV) ÚRVACSORA 1 ÚRVACSORA(ÉNEKESKÖNYV) ÚRVACSORA A mi Urunk Jézus Krisztus így szól: Jöjjetek énhozzám mindnyájan, akik megfáradtatok és meg vagytok terhelve, és én megnyugvást adok nektek. (Mt 11,28) Tőle kaptuk ezt

Részletesebben

A Raffay-Prõhle Agendák szerinti istentiszteleti rendek kiegészítése

A Raffay-Prõhle Agendák szerinti istentiszteleti rendek kiegészítése A Raffay-Prõhle Agendák szerinti istentiszteleti rendek kiegészítése 13. Bûnbánati imádságok Advent 1. vasárnapja Istenem! Méltatlan vagyok kegyelmedre, mert sokszor és sokféleképpen vétkeztem. De légy

Részletesebben

AVAS-DÉLI REFORMÁTUS HÍRLEVÉL

AVAS-DÉLI REFORMÁTUS HÍRLEVÉL AVAS-DÉLI REFORMÁTUS HÍRLEVÉL Az Avas-Déli Református Gyülekezet kiadványa 2015. Május "Az utolsó napokban, így szól az Isten, kitöltök Lelkemből minden halandóra. ApCsel 2, 17. ÁLDOTT PÜNKÖSDI ÜNNEPEKET

Részletesebben

valamint az Irgalmasság órája, Irgalmasság rózsafüzére és Irgalmasság litániája

valamint az Irgalmasság órája, Irgalmasság rózsafüzére és Irgalmasság litániája Jézusom, bízom Benned! Az Isteni irgalmasság kilencede valamint az Irgalmasság órája, Irgalmasság rózsafüzére és Irgalmasság litániája 1937. augusztus 10-én mondta az Úr Szent Faustina nővérnek: Azt kívánom,

Részletesebben

1. A vasárnapi istentisztelet 2. A mindennapi istentisztelet

1. A vasárnapi istentisztelet 2. A mindennapi istentisztelet XVI. liturgikus rendek kottával 1. A vasárnapi istentisztelet 2. A mindennapi istentisztelet 1. A vasárnapi istentisztelet a vasárnapi istentisztelet liturgikus rendjének. használati módja szerint a lelkész

Részletesebben

Egység Hírlevél 45. szám

Egység Hírlevél 45. szám Egység Hírlevél 45. szám Különleges meditáció Sri Amma Bhagavannal Sri Amma Janmadinája (születésnapja) alkalmából különleges meditáció lesz Sri Amma Bhagavannal augusztus 15-én, magyar idő szerint reggel

Részletesebben

Lelkészbeiktatás Piskitelepen

Lelkészbeiktatás Piskitelepen Lelkészbeiktatás Piskitelepen 2016. 11. 22. Munkálkodjon ki-ki a maga helyén Lelkészbeiktatás Piskitelepen Szórványvidéken, a szívós kitartásba kövesedett küzdelemben edzett harangok szebben szólnak. Kiváltképpen

Részletesebben

SZENT PÉTER ÉS PÁL APOSTOLOK

SZENT PÉTER ÉS PÁL APOSTOLOK MEGJELENIK A HÓNAP UTOLSÓ VASÁRNAPJÁN 2013. JÚNIUS 29. Alapítva: 2003. XI. évfolyam VI. szám SZENT PÉTER ÉS PÁL APOSTOLOK 2. OLDAL VISSZAPILLANTÓ 5. OLDAL SZENT MÓNIKA 3. OLDAL KEDVES CSALÁDOK 6. OLDAL

Részletesebben

AZ ÚRVACSORA SÁKRAMENTUMA

AZ ÚRVACSORA SÁKRAMENTUMA AZ ÚRVACSORA SÁKRAMENTUMA A) ÚRVACSORAI ISTENTISZTELET Az úrnap délelõtti istentiszteleten kívül egyéb alkalmak is lehetnek az úrvacsorával élésre. (Gyülekezeti nap, evangélizációk, konferenciák záró alkalma,

Részletesebben

24. ÁLDÁSOK. az ordinációhoz, valamint a püspöki szolgálatba indításhoz

24. ÁLDÁSOK. az ordinációhoz, valamint a püspöki szolgálatba indításhoz 24. ÁLDÁSOK az ordinációhoz, valamint a püspöki szolgálatba indításhoz 1. Az Úr a te kősziklád, várad és megmentőd, benne lelj oltalmat. Az Úr áldjon meg téged, hogy áldás légy sokak üdvösségére. Zsolt

Részletesebben

2015. március 1. Varga László Ottó

2015. március 1. Varga László Ottó 2015. március 1. Varga László Ottó 2Kor 4:6 Isten ugyanis, aki ezt mondta: "Sötétségből világosság ragyogjon fel", ő gyújtott világosságot szívünkben, hogy felragyogjon előttünk Isten dicsőségének ismerete

Részletesebben

BALLAG MÁR A VÉN DIÁK

BALLAG MÁR A VÉN DIÁK 1 Megjelenik havonta Szent József sztjozsef-rita@freemail.hu Iskolaközpont Újságja BALLAG MÁR A VÉN DIÁK Azért vagy itt, hogy mindent láss, Hogy értsd a szót, olvasd az Írást. Azért vagy itt, hogy mindent

Részletesebben

ISTENNEK TETSZŐ IMÁDSÁG

ISTENNEK TETSZŐ IMÁDSÁG Pasarét, 2014. február 2. (vasárnap) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK refpasaret.hu Horváth Géza ISTENNEK TETSZŐ IMÁDSÁG Lekció: ApCsel 4,23-31 Alapige: Zsolt 124,8 A mi segítségünk az Úr nevében van, aki teremtette

Részletesebben

TEMPLOM, KÖZÖS IMÁINK

TEMPLOM, KÖZÖS IMÁINK TEMPLOM, KÖZÖS IMÁINK Templomunk-iskolánk nevelési helyszíne Nagy előnye iskolánknak, hogy földrajzilag is közel áll hozzánk fenntartó gyülekezetünk temploma. Hagyományosan minden tanévet itt kezdünk,

Részletesebben

ÉVKÖZI IDİ ESTI DICSÉRET

ÉVKÖZI IDİ ESTI DICSÉRET ÉVKÖZI IDİ ESTI DICSÉRET Istenem, jöjj segítségemre! Uram, segíts meg engem! Dicsıség az Atyának, a Fiúnak miképpen kezdetben most és mindörökké. Amen. HIMNUSZ Immár hoz hasznos magvakat, díszíti ékes,

Részletesebben

2013. tél. XVII. évfolyam 4. szám. Áldott karácsonyt kívánunk kedves olvasóinknak!

2013. tél. XVII. évfolyam 4. szám. Áldott karácsonyt kívánunk kedves olvasóinknak! 2013. tél XVII. évfolyam 4. szám Áldott karácsonyt kívánunk kedves olvasóinknak! Gondolatok egy kiállítás képrészlete alapján 2013 Ádventjén Megfürödve lelkileg Olescher Tamás Hiszek egy Megjelent nek,

Részletesebben

Miskolci és Északmagyarországi

Miskolci és Északmagyarországi Miskolci és Északmagyarországi Regionális Testvéri Találkozó 2016 június 30. - július 03. MIÉRTT 2016 2016 június 30 és július 03 között egy többnapos keresztény fesztivált tartunk, melynek célja, hogy

Részletesebben

De egyet teszek. A gyülekezeti szolgálattevők lelki és értelmi felkészülése

De egyet teszek. A gyülekezeti szolgálattevők lelki és értelmi felkészülése De egyet teszek A gyülekezeti szolgálattevők lelki és értelmi felkészülése Az egész hívő élet szolgálattevői élet A. A szolgálattevők lelkisége Lelki cél érdekében a szolgálattevőnek lelki embernek kell

Részletesebben

Mezőkövesdi Református Gyülekezet Presbiteri Gyűlés. Javaslatok a Mezőkövesdi Református Gyülekezet 2012. évére

Mezőkövesdi Református Gyülekezet Presbiteri Gyűlés. Javaslatok a Mezőkövesdi Református Gyülekezet 2012. évére Javaslatok a Mezőkövesdi Református Gyülekezet 2012. évére Állandó alkalmaink jelenleg Istentisztelet Vasárnap de. 10.30-kor, Úrvacsorás Istentisztelet de.11:00-kor Istentisztelettel egy időben gyermek

Részletesebben

SZOLGA VAGY FIÚ? Lekció: Lk 15,11-24

SZOLGA VAGY FIÚ? Lekció: Lk 15,11-24 Pasarét, 2012. július 1. (vasárnap) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK Horváth Géza SZOLGA VAGY FIÚ? Lekció: Lk 15,11-24 Alapige: Galata 4,4-7 De amikor eljött az idő teljessége, Isten elküldte Fiát, aki asszonytól

Részletesebben

Királyhelmeci Szövétnek

Királyhelmeci Szövétnek Királyhelmeci Szövétnek Reformáció A KIRÁLYHELMECI ÉS PÓLYÁN-SZOLNOCSKAI REFORMÁTUS GYÜLEKEZETEK LAPJA 2005/3 A reformáció hónapjában sokaknak eszébe jut a felekezeti hovatartozásuk. Büszkén vallják, hogy

Részletesebben

Paks, Lukács Vilmos

Paks, Lukács Vilmos Visken jártunk Testvér gyülekezetünkben nagy esemény volt 2010. március 21.-én. Több évi küzdelem után sikerült kiharcolniuk, hogy Jenei Károly lelkipásztort beiktassák. Az esperes úrnak más elképzelése

Részletesebben

A keresztény élet forrása, központja és csúcsa: A szentmise. Igeliturgia

A keresztény élet forrása, központja és csúcsa: A szentmise. Igeliturgia Felnőttkatekézis A keresztény élet forrása, központja és csúcsa: A szentmise Előadó: Maga László Plébános atya Időpont: 2012. július 06. Igeliturgia Igeliturgia és Eukarisztia liturgiája, két része ugyan

Részletesebben

A TARJÁNI, HÉREGI ÉS BAJNAI REFORMÁTUS GYÜLEKEZETEK HÍRLEVELE

A TARJÁNI, HÉREGI ÉS BAJNAI REFORMÁTUS GYÜLEKEZETEK HÍRLEVELE A TARJÁNI, HÉREGI ÉS BAJNAI REFORMÁTUS GYÜLEKEZETEK HÍRLEVELE IV. évfolyam 1. szám 2011. január Az én lábamnak szövétneke a te igéd, és ösvényemnek világossága. Őszinte téli fák Bódás János Hazug a nyár

Részletesebben

Oltár az ismeretlen istennek

Oltár az ismeretlen istennek 1 Textus: Ap.Csel. 17, 16-23. Bevezetés: 1. ATHÉN: Pál korában ünnepelte fennállásának 1000 éves évfordulóját. A demokrácia miatt roppant büszke volt. Még a rómaiak is meghagyták a függetlenségét. A kultúra

Részletesebben

2000. ÉVI II. TÖRVÉNY A MAGYARORSZÁGI REFORMÁTUS EGYHÁZ SZERETETSZOLGÁLATÁRÓL

2000. ÉVI II. TÖRVÉNY A MAGYARORSZÁGI REFORMÁTUS EGYHÁZ SZERETETSZOLGÁLATÁRÓL 2000. ÉVI II. TÖRVÉNY A MAGYARORSZÁGI REFORMÁTUS EGYHÁZ SZERETETSZOLGÁLATÁRÓL PREAMBULUM A szeretetszolgálat az anyaszentegyháznak, a hitre jutott emberek önkéntes közösségének hálaáldozata (Róm 12,1;

Részletesebben

TANÉVNYITÓ BUZDÍTÁS. Olvasandó (lectio): Mk 6,45-52. Alapige (textus): Mk 6,50

TANÉVNYITÓ BUZDÍTÁS. Olvasandó (lectio): Mk 6,45-52. Alapige (textus): Mk 6,50 Újpest-Belsőváros 2008. 09. 07. Juhász Emília TANÉVNYITÓ BUZDÍTÁS Alapige (textus): Mk 6,50 Olvasandó (lectio): Mk 6,45-52 Ezután azonnal megparancsolta tanítványainak, hogy szálljanak hajóba, és menjenek

Részletesebben

Legyenek eggyé kezedben

Legyenek eggyé kezedben Legyenek eggyé kezedben EGYETEMES IMAHÉT ÖKUMENIKUS ZÁRÓ ALKALMA KITEKINTÉSSEL A BIBLIA ÉVÉRE 2009. január 25. vasárnap - 15. 30 tól a gyülekezés alatt a Miskolc - Belvárosi Evangélikus Egyházközség In

Részletesebben

BÁRKA HÍRMONDÓ. Tartalom. Tavaszköszöntı. 2008 Tavasz, I. ÉVFOLYAM, 2. SZÁM Mevisz 1085 Üllıi út 24., www.mevisz.hu BEKÖSZÖNTİ

BÁRKA HÍRMONDÓ. Tartalom. Tavaszköszöntı. 2008 Tavasz, I. ÉVFOLYAM, 2. SZÁM Mevisz 1085 Üllıi út 24., www.mevisz.hu BEKÖSZÖNTİ 2008 Tavasz, I. ÉVFOLYAM, 2. SZÁM Mevisz 1085 Üllıi út 24., www.mevisz.hu BEKÖSZÖNTİ Itt a várva várt tavasz! Újjáéled a természet, virágba borul minden. Húsvét új erejével elkezd lüktetni az élet, amely

Részletesebben

TÉGY ENGEM BÉKEKÖVETEDDÉ. TÉGY ENGEM BÉKEKÖVETEDDÉ Szerző:Szöveg: S. Temple ford.: ifj. Kulcsár Tibor Zene: S. Temple, N. Warren

TÉGY ENGEM BÉKEKÖVETEDDÉ. TÉGY ENGEM BÉKEKÖVETEDDÉ Szerző:Szöveg: S. Temple ford.: ifj. Kulcsár Tibor Zene: S. Temple, N. Warren TÉGY ENGEM BÉKEKÖVETEDDÉ TÉGY ENGEM BÉKEKÖVETEDDÉ Szerző:Szöveg: S. Temple ford.: ifj. Kulcsár Tibor Zene: S. Temple, N. Warren 1. Tégy engem békeköveteddé, Hogy hinthessem az igemagvakat. Ó, Szentlelked

Részletesebben

Galgagyörki Napló. Galgagyörk község Önkormányzatának lapja II. évfolyam 3. szám - 2012. május

Galgagyörki Napló. Galgagyörk község Önkormányzatának lapja II. évfolyam 3. szám - 2012. május Galgagyörki Napló Galgagyörk község Önkormányzatának lapja II. évfolyam 3. szám 2012. május ÖNKORMÁNYZATI HÍREK Lőrik László átveszi a Köznevelésért díjat Fristáczki Erik 8. osztályos tanuló Izgatottan

Részletesebben

formát vett fel, megalázta magát és engedelmes volt a kereszthalálig. De mi a mi szegénységünk? Minden bizonnyal az, hogy kiszakadtunk az Istennel

formát vett fel, megalázta magát és engedelmes volt a kereszthalálig. De mi a mi szegénységünk? Minden bizonnyal az, hogy kiszakadtunk az Istennel Ami mindent felülír Ismeritek a mi Urunk Jézus Krisztus kegyelmét; hogy gazdag létére szegénnyé lett értetek, hogy ti az ő szegénysége által meggazdagodjatok. 2Kor 8,9 Igehirdetés a zsinati választások

Részletesebben

AVAS-DÉLI REFORMÁTUS HÍRLEVÉL

AVAS-DÉLI REFORMÁTUS HÍRLEVÉL AVAS-DÉLI REFORMÁTUS HÍRLEVÉL Az Avas-Déli Református Gyülekezet kiadványa 2014. December Ne féljetek, mert íme, nagy örömet hirdetek nektek, amely az egész nép öröme lesz: üdvözítő született ma nektek

Részletesebben

Csak az Isten kegyelme segíthet

Csak az Isten kegyelme segíthet Csak az Isten kegyelme segíthet Lectio: Ef 2,1-13 Textus: Ef 2,4-10 Kedves Testvéreim! Róm 1,18-ban ezt olvassuk: Mert nyilván van az Istennek haragja mennyekből, az embereknek minden hitetlensége és hamissága

Részletesebben

HÁZASSÁG ÉS VÁLÁS. Pasarét, 2014. február 09. (vasárnap) Szepesy László

HÁZASSÁG ÉS VÁLÁS. Pasarét, 2014. február 09. (vasárnap) Szepesy László Pasarét, 2014. február 09. (vasárnap) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK refpasaret.hu Szepesy László HÁZASSÁG ÉS VÁLÁS Alapige: Malakiás 2,13-16 És ezt is cselekszitek: betöltitek az Úr oltárát könnyhullatással, sírással

Részletesebben

A DEBRECEN-NAGYERDEI REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉG LAPJA. Adjátok oda magatokat az Istennek, mint akik a halálból életre keltetek.

A DEBRECEN-NAGYERDEI REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉG LAPJA. Adjátok oda magatokat az Istennek, mint akik a halálból életre keltetek. A DEBRECEN-NAGYERDEI REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉG LAPJA 2014/5 Adjátok oda magatokat az Istennek, mint akik a halálból életre keltetek. (Róm 6,13) Felnőttként konfirmáltak: Első sor (balról jobbra): Pécskay-Seress

Részletesebben

A helyes istentiszteletről 1

A helyes istentiszteletről 1 A helyes istentiszteletről 1 Textus: Róm. 12,1 Kérlek azért titeket atyámfiai az Istennek irgalmasságára, hogy szánjátok oda a ti testeiteket élő, szent és Istennek kedves áldozatul, mint a ti okos tiszteleteteket.

Részletesebben

Merre tovább Magyar Református Egyház? Tatai Egyházmegye presbiteri konferenciája Tata, 2012. február 11.

Merre tovább Magyar Református Egyház? Tatai Egyházmegye presbiteri konferenciája Tata, 2012. február 11. Merre tovább Magyar Református Egyház? Tatai Egyházmegye presbiteri konferenciája Tata, 2012. február 11. A téma időszerűsége Miért kell nekünk, gyülekezeti, egyházmegyei, kerületi, közegyházi szinten

Részletesebben

Boldog születésnapot! Egy éves a Szövétnek

Boldog születésnapot! Egy éves a Szövétnek A TARJÁNI, HÉREGI ÉS BAJNAI REFORMÁTUS GYÜLEKEZETEK HÍRLEVELE II. évfolyam 11. szám 2009. november Az én lábamnak szövétneke a te igéd, és ösvényemnek világossága. Boldog születésnapot! Egy éves a Szövétnek

Részletesebben

Aki gyõz, azt oszloppá teszem az Isten templomában Jel. 3,12

Aki gyõz, azt oszloppá teszem az Isten templomában Jel. 3,12 2004/2 Aki gyõz, azt oszloppá teszem az Isten templomában Jel. 3,12 Szivárványívemet helyezem a felhõkre, az lesz a jele a szövetségnek, melyet én a világgal kötök. 1Móz 9,13 A Gyülekezeti hétvégérõl 2.

Részletesebben

IPOLYSÁGI KOPOGTATÓ. 1 0. é v f o l y a m. Az Ipolysági Református Egyházközség értesítő lapja 10. évf. 2013/2

IPOLYSÁGI KOPOGTATÓ. 1 0. é v f o l y a m. Az Ipolysági Református Egyházközség értesítő lapja 10. évf. 2013/2 IPOLYSÁGI KOPOGTATÓ Az Ipolysági Református Egyházközség értesítő lapja 10. évf. 2013/2 1 0. é v f o l y a m Gyülekezeti nap és testvér-gyülekezeti találkozó 2013. június 9-én gyülekezeti nappal egybekötött

Részletesebben

Hanukka és Karácsony

Hanukka és Karácsony Bereczki Sándor Igehirdetések 9. Hanukka és Karácsony Mindenki Temploma Hanukka és Karácsony Igehirdetés sorozat 9. Copyright 2010 Bereczki Sándor Korrektor: Dr. Gruber Tibor Kiadványszerkesztő: Danziger

Részletesebben

Ultreya (országos Cursillos találkozó) a paksi Református Templomban. - 2008. május 31. -

Ultreya (országos Cursillos találkozó) a paksi Református Templomban. - 2008. május 31. - Ultreya (országos Cursillos találkozó) a paksi Református Templomban - 2008. május 31. - A Cursilló (spanyol eredetű szó) magyarul a keresztyénségről szóló rövid tanfolyamot jelent. A református Cursillo

Részletesebben

A kegyelem árad 193 A mélyből Hozzád száll szavam 101 A nap bíborban áll 50 A sötétség szűnni kezd már 181 A szívemet átadom én 64 A Te nevedben mi

A kegyelem árad 193 A mélyből Hozzád száll szavam 101 A nap bíborban áll 50 A sötétség szűnni kezd már 181 A szívemet átadom én 64 A Te nevedben mi A kegyelem árad 193 A mélyből Hozzád száll szavam 101 A nap bíborban áll 50 A sötétség szűnni kezd már 181 A szívemet átadom én 64 A Te nevedben mi együtt vagyunk 126 A tisztelet csak Istené 48 A végtelenhez

Részletesebben

Ballagási ünnepség

Ballagási ünnepség Felelős szerkesztő: Breznay Gáborné Írta és szerkesztette: Molnár Máté Fotókat készítette: Lajos Abigél és Róka Zsófia Ballagási ünnepség 2016.04.29. Igen, elballagtak a SZISZKI végzős diákjai is. Könny,

Részletesebben

Üzenet Karácsonyi kiadás

Üzenet Karácsonyi kiadás Gyülekezetünk minden tagjának, és lapunk minden olvasójának áldott karácsonyi ünnepeket, és Isten által megáldott új évet kíván egyházközségünk presbitériuma. Üzenet Karácsonyi kiadás Az Ige volt az igazi

Részletesebben

Pozitív intézményi légkör

Pozitív intézményi légkör Pozitív intézményi légkör Mitől más a keresztyén iskola? Írjon le három dolgot, amely ön szerint megkülönbözteti a keresztyén iskolákat más iskoláktól! Ossza meg gondolatait az ön mellett ülővel. A keresztyén

Részletesebben

A nagykırösi református gyülekezet hírlevele

A nagykırösi református gyülekezet hírlevele A nagykırösi református gyülekezet hírlevele Textus: Titusz 2: 1-14 Elhangzott: 2010. augusztus 31-én a gimnázium tanévnyitó ünnepségén. Kedves Testvérek, Diákok, Tanárok, Szülık! z az igeszakasz, amit

Részletesebben

Ó Ó ó ö ó

Ó Ó ó ö ó É ó ö É Á ó ó ü ó Ü ó ö ú ű ö ö ö ü ó Ó Ó ó ö ó Ó Ó ö ö ö ü Ó Ó ö ö ü ö ó ó ü ü Ó Ó Ó Ó ó ö ó ö ó ö ó ö ü ö ö ü ö ó ü ö ü ö ö ö ü ü ö ü É ü ö ü ü ö ó ü ü ü ü Ó Ó ü ö ö ü ö ó ö ö ü ó ü ó ö ü ö ü ö ü ö ó

Részletesebben

Üzenet. A Prágai Református Missziós Gyülekezet Hetilapja II. Évfolyam 43. szám, 2009. Okt. 25. Szeretett testvéreim az Úr Jézus Krisztusban!

Üzenet. A Prágai Református Missziós Gyülekezet Hetilapja II. Évfolyam 43. szám, 2009. Okt. 25. Szeretett testvéreim az Úr Jézus Krisztusban! Szeretett testvéreim az Úr Jézus Krisztusban! Üzenet A Prágai Református Missziós Gyülekezet Hetilapja II. Évfolyam 43. szám, 2009. Okt. 25. A bűnbánathoz szükségszerűen hozzátartozik az, hogy őszintén

Részletesebben

BIBLIAISMERET HIT GYÜLEKEZETE

BIBLIAISMERET HIT GYÜLEKEZETE Bibliaismeret Hit Gyülekezete emelt szint 0812 ÉRETTSÉGI VIZSGA 2010. május 21. BIBLIAISMERET HIT GYÜLEKEZETE EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI ÉRETTSÉGI VIZSGA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ OKTATÁSI ÉS KULTURÁLIS

Részletesebben

MAGVETÉS. Legyen minden napunk Karácsony! A Ramocsaházi Református Egyházközség kiadványa. 2014. december

MAGVETÉS. Legyen minden napunk Karácsony! A Ramocsaházi Református Egyházközség kiadványa. 2014. december MAGVETÉS A Ramocsaházi Református Egyházközség kiadványa 2014. december Legyen minden napunk Karácsony! Sokan megmosolyogják a gyermekeket, akik őszinte tekintettel kérik: bárcsak ma is karácsony lenne!

Részletesebben

EGYENRUHA, KÖPENY, ÁHÍTATOK, TEMPLOM, KÖZÖS IMÁINK

EGYENRUHA, KÖPENY, ÁHÍTATOK, TEMPLOM, KÖZÖS IMÁINK EGYENRUHA, KÖPENY, ÁHÍTATOK, TEMPLOM, KÖZÖS IMÁINK Egységes viselet Iskolánkban a nagyobb ünnepségeken ünnepi egyenruha viselete kötelező mind a pedagógusok, mind a tanulók számára. A hölgyek kalotaszegi

Részletesebben

Az ü dvö ssé g förrá sái (Vö. Iz 12,3)

Az ü dvö ssé g förrá sái (Vö. Iz 12,3) Az ü dvö ssé g förrá sái (Vö. Iz 12,3) Szentségek vételére felkészítő kiadvány. Kiadja: Szent József Plébánia. Cím: 8800 Nagykanizsa Ady E. 15. Felelős kiadó és szerkesztő: Váron István. E-mail: varonistvan@gmail.com

Részletesebben

ó Ó ú ó ó ó Á ó ó ó Á ó ó ó ó Á ó ú ó ó ó

ó Ó ú ó ó ó Á ó ó ó Á ó ó ó ó Á ó ú ó ó ó É ó ú ó ú ó Á ó ó ú ó ó ó ú ó ó ó ó ú ó ó ó ó ó ó ú ó ó ú ó ó ó ó Ó ú ó ó ó Á ó ó ó Á ó ó ó ó Á ó ú ó ó ó Ö ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó Ü ó ű ú ú ó ó ó ó ó ó ó É ó É ó É ó ó ó ó ó ó É ó ú ó ó É ó ó ó ó É ó

Részletesebben

2015. évi bibliaolvasó KÉSZÍTETTE: BERECZKI SÁNDOR. MINDENKI TEMPLOMA GYÜLEKEZETE 1105 Budapest, Cserkesz u. 7-9.

2015. évi bibliaolvasó KÉSZÍTETTE: BERECZKI SÁNDOR. MINDENKI TEMPLOMA GYÜLEKEZETE 1105 Budapest, Cserkesz u. 7-9. 2015. évi bibliaolvasó KÉSZÍTETTE: BERECZKI SÁNDOR MINDENKI TEMPLOMA GYÜLEKEZETE 1105 Budapest, Cserkesz u. 7-9. Kedves Olvasó! Sok szeretettel adjuk közre a 2015. évi bibliaolvasó útmutatót. A közösen

Részletesebben

Bízzál Istenben, mert még hálát adok neki, szabadító Istenemnek! (Zsolt 43,5b)

Bízzál Istenben, mert még hálát adok neki, szabadító Istenemnek! (Zsolt 43,5b) Gyülekezeti jelentés a 2013. esztendőről Bízzál Istenben, mert még hálát adok neki, szabadító Istenemnek! (Zsolt 43,5b) Isten kegyelméből ismét esztendőforduló idején vagyunk. Ideje van most a visszatekintésnek,

Részletesebben

SZERVEZETI ÉS MÜKÖDÉSI SZABÁLYZAT

SZERVEZETI ÉS MÜKÖDÉSI SZABÁLYZAT SZERVEZETI ÉS MÜKÖDÉSI SZABÁLYZAT Név: Vadosfai Evangélikus Egyházközség Székhely: 9346 Vadosfa, Kossuth u.13., Telefon: 20/824 6887 e-mail: vadosfa@lutheran.hu honlap: http://vadosfa.lutheran.hu Egyházon

Részletesebben

Egyházi Hírek. 2007. évi első kiadás

Egyházi Hírek. 2007. évi első kiadás Egyházi Hírek Az Első Magyar Református Egyház (Kálvin, Vancouver 1955) lapja 2007. évi első kiadás Templom: Lelkipásztor: Nt. Szigeti Miklós Lelkészi hivatal: 2791. East 27 th Avenue Internet: http://members.shaw.ca/szigetim/index.htm

Részletesebben

...HÁZASODIK AZ IMREI LEÁNY

...HÁZASODIK AZ IMREI LEÁNY ...HÁZASODIK AZ IMREI LEÁNY A KASTÉLYDOMBI LUTHER HÁZ SZENTELÉSE PESTSZENTIMRÉN A reformáció ünnepén, október 31-én szentelte fel Gáncs Péter püspök a Pestszentlőrinci Evangélikus Egyházközség pestszentimrei

Részletesebben

Fülöpné Erdő Mária BESZÉLGETÉS ISTENNEL. Hittankönyv és munkafüzet az általános iskolák 1. osztálya számára

Fülöpné Erdő Mária BESZÉLGETÉS ISTENNEL. Hittankönyv és munkafüzet az általános iskolák 1. osztálya számára Fülöpné Erdő Mária BESZÉLGETÉS ISTENNEL Hittankönyv és munkafüzet az általános iskolák 1. osztálya számára Beszelgetes 1 osztalyx.indd 1 2010.09.27. 21:39:28 A SZENT ISTVÁN TÁRSULAT HITTANKÖNYVEI Sorozatszerkesztő

Részletesebben

ű ű ű Ú Ú Á ű Ö ű ű Ú Ő É

ű ű ű Ú Ú Á ű Ö ű ű Ú Ő É Ü ű ű ű Ú Ú Á ű Ö ű ű Ú Ő É É ű Ö Ö Á É ű Ö Ö Á Ü Á ű ű Ó Ó Á Á É Ü É ű Ó Á Ó Á ű Ö ű ű É Ü Ö ű É Ö ű ű Ó ű ű Ú ű ű ű ű ű É ű É Ú Ö Á É ű ű Ó ű ű ű ű ű ű Ó ű Ü ű ű ű É ű ű Ü Ü ű ű Ő Á Á Á ű ű ű Ó Ó Ó ű

Részletesebben

ű Ö ű Ú ű ű ű Á ű

ű Ö ű Ú ű ű ű Á ű ű ű Ó É É ű Ó ű Ü ű ű Ö ű Ú ű ű ű Á ű É ű Á ű ű ű ű ű ű ű ű ű ű ű Á ű ű Ö Ü Ö É ű ű Ü Ü ű É Á Ú É É ű ű ű Ö É ű É Ó É Á Á É ű ű Á ű ű ű Á É ű Ö Á ű ű ű Á ű Á É Ö Ó Ö ű ű ű ű ű ű ű Á É Á Á ű ű ű Á ű ű ű

Részletesebben

Á Ó ű ű Á É ű ű ű ű Ú Ú

Á Ó ű ű Á É ű ű ű ű Ú Ú Ö ű ű Ö Ü ű ű ű ű ű Ó ű Ü ű Á Ó ű ű Á É ű ű ű ű Ú Ú ű ű Á Á Á É ű ű ű ű ű ű ű ű ű ű É ű Ö Ó Ú ű ű ű ű Ü Ó Ú ű É É Ó É É Ó É É É É Ó ű ű ű ű ű Ü ű Á ű ű ű ű ű Ü ű ű ű ű ű ű Á ű Ú Á Á Ö É Á Á Ö É Ü ű ű Ü

Részletesebben

Á Á ő ő Ö ő ő ö É ö ő ö ő ő ö ő ő ö ő ő ü ö

Á Á ő ő Ö ő ő ö É ö ő ö ő ő ö ő ő ö ő ő ü ö ű É É Á Á Á É Ó É É Á ö ő ő ö ő ő ő Ó ő ö ő ö ő ú ő ü ö ő ü ö Á É ű Á É É É Ö ö Á É É ő ő ö Á Á ő ő Ö ő ő ö É ö ő ö ő ő ö ő ő ö ő ő ü ö É É Á Ö ő ú ő ű Ö ü Ő É Ó É É Á Ó É Á É Ü É Á Ó É ő ő ö ö ő ö ö ö

Részletesebben

ű Ú ű ű É Ú ű ű

ű Ú ű ű É Ú ű ű ű ű ű ű Ú Á É Ú ű Ú ű ű É Ú ű ű ű Á ű ű ű ű ű Ü ű Á ű ű ű Á Á ű ű ű É ű ű ű Ú É ű ű ű ű ű ű ű ű Á É Á Ö Ü ű É ű ű Ö É Ü Ú ű Ó ű É Ó Ó Ó ű É Ü Ü ű ű Ú ű ű ű ű ű ű ű ű ű ű É ű ű Á Á ű Ú ű Ú ű ű Ó ű ű Ü Ü

Részletesebben

Á Ö Ö Ö Ö ú ú Ö Ö Ó Ó ú ú Ü ú Ó Ö Ö Ü Ó Ö Ö Á Ó ú ú ú ű Ö Ö Ö Ö Á Ó Ö Ó ú ú Ö

Á Ö Ö Ö Ö ú ú Ö Ö Ó Ó ú ú Ü ú Ó Ö Ö Ü Ó Ö Ö Á Ó ú ú ú ű Ö Ö Ö Ö Á Ó Ö Ó ú ú Ö Ó ú ú ú ú ű ű ű ú Á Ö ű Á Ö Ö Ö Ö ú ú Ö Ö Ó Ó ú ú Ü ú Ó Ö Ö Ü Ó Ö Ö Á Ó ú ú ú ű Ö Ö Ö Ö Á Ó Ö Ó ú ú Ö Ú ű ú É Á Ó Ó É Ó Ó ú ű ű ű ú Ö Ó Ö ú ú Ö ú Ü ú Ü É Ö Á Á Á Á ú Ó Ö ú ú ú Ü Ö ú ú ú ú ú ú Ö ú Ö Ó ű

Részletesebben

ó ő ő ó ő ö ő ő ó ó ó ö ő ó ó ó ö ő ó ő ő ö Ö ő ö ó ő ö ő ő ú ö ö ü ö ó ö ö ö ő ö ö Ö ú ü ó ü ő ő ő ő ó ő ü ó ü ö ő ö ó ő ö ő ö ü ö ü ő ö ö ó ö ő ő ö

ó ő ő ó ő ö ő ő ó ó ó ö ő ó ó ó ö ő ó ő ő ö Ö ő ö ó ő ö ő ő ú ö ö ü ö ó ö ö ö ő ö ö Ö ú ü ó ü ő ő ő ő ó ő ü ó ü ö ő ö ó ő ö ő ö ü ö ü ő ö ö ó ö ő ő ö ü ö ő ö ő ó ö ő ü ü ö ő ó ó ü ő ö ő ö ő ö ü ö ő ö ő ó ö ü ü ö ő ő ő ö ő ö ü ö ő ó ő ö ü ö ő ő ű ő ö ö ő ű ő ü ö Ő ó ö ö ő ü ó ü ú ű ú ő ó ó ó ő ö ő ő ö ó ö ö ő ő ö ö ó ú ő ő ö ó ö ó ö ü ó ő ő ö ó ő ő ó

Részletesebben

Ó Ó ö ú ö ö ö ö ü ú ú ö ö ö ú ú ö ö ö ú ú ú ű ö ö ú ö ü ö ö ö ö ü ú Á ö ü Á ö ö ö ö ö ö

Ó Ó ö ú ö ö ö ö ü ú ú ö ö ö ú ú ö ö ö ú ú ú ű ö ö ú ö ü ö ö ö ö ü ú Á ö ü Á ö ö ö ö ö ö É Ó ö É Á ű Ü Ü ö Ú ö ö ö ö ö ö ö ú ö ö ö ö ö ú ú ú ú ú ú ü ú ú ö ö ű ö ü ú ö Ó Ó ö ú ö ö ö ö ü ú ú ö ö ö ú ú ö ö ö ú ú ú ű ö ö ú ö ü ö ö ö ö ü ú Á ö ü Á ö ö ö ö ö ö Á Ó ú ö Á ö Á ö ú ú ö ö ö ö ü ü Ü ú

Részletesebben

ü ü Ü ü ü ü ü ü ü ü ü ü ü ü ü ü ü ü ü ü ü É ü ü

ü ü Ü ü ü ü ü ü ü ü ü ü ü ü ü ü ü ü ü ü ü É ü ü ü ü É ű ű É É ű ü ű ü ü ü Á ü ü ü ü ü ű É ü ű É ű ü ü ü Ü ü ü ü ü ü ü ü ü ü ü ü ü ü ü ü ü ü ü É ü ü ü Á ü ü ü ü ü Ú ü ü ű É ü ü ű ü ü ű ü ü ü ü É ü ü ü ü ü ü ü ü É ű ü Á ü ü ü ü ü Á Ö É ü ü ű Ú ü ü ü ű

Részletesebben

Ú ű É ű ű Ü Ü ű ű Ú É ű ű Ü ű ű ű ű ű ű ű Ú ű ű

Ú ű É ű ű Ü Ü ű ű Ú É ű ű Ü ű ű ű ű ű ű ű Ú ű ű Ú ű ű ű ű ű ű ű ű Ú ű É ű ű Ü Ü ű ű Ú É ű ű Ü ű ű ű ű ű ű ű Ú ű ű É ű Ú Ú Ú Ú Ú ű Á Ú Ú Ú Ú ű Ú Ú ű É ű Ú Ú Ú Ú Ú Á ű Ó ű Ú É É Ú Ú ű É ű ű ű ű É ű Ő ű Ő ű ű ű ű ű É ű É Á ű ű Ü Á Ó ű ű ű Ú ű ű É ű ű Ú

Részletesebben

É Á Á Ö Á

É Á Á Ö Á É Á Á Ö Á Á É Á Ü ű Á É Ü ű Ú ű ű É É ű ű Á ű ű ű ű ű É ű ű ű Á É É É ű Á É É Á É Á É Ü Ü ű Á Á Á ű Á Á Á Á Á Á Á Á Ü ű Á ű Ü É É Á Á Á É ű ű ű ű ű ű ű ű ű ű ű ű ű Á Á É É ű É ű Ő ű É Ő Á É É ű ű Ú Á

Részletesebben

ú ö ö ö ö ö ö Á ö ö ö á á á ű Ü ű ö ö Á á Á

ú ö ö ö ö ö ö Á ö ö ö á á á ű Ü ű ö ö Á á Á ú ú ö ö ö ö ö ö Á ö ö ö á á á ű Ü ű ö ö Á á Á Á ú á ú á Á ö á ö ö ö ú á á ö ö ö ö á ű Ü ú ö Ü ű ö ú ű á á á ú á ú ú á ö ö ú ö ú ú ö ö ú ö ö ö á ö ö ö á á ö ú ö á á Ú á ö ö ö Ü ú Á á ű ö Ü ö ú Á á ö á ö

Részletesebben

é ü ó ö é Ö é ü é é ó ö é ü ü é é ó ó ó é Á é é ü ó é ó ó é ö ö ö é é ü é ü é é ö ü ü é ó é é é é é é ö é é é é é é ö é ó ö ü é é é ü é é ó é ü ó ö é

é ü ó ö é Ö é ü é é ó ö é ü ü é é ó ó ó é Á é é ü ó é ó ó é ö ö ö é é ü é ü é é ö ü ü é ó é é é é é é ö é é é é é é ö é ó ö ü é é é ü é é ó é ü ó ö é Ó Ö é ü ó ö é é ü é é ó ö é ü ü é é ó é é é é é é ö é é é é é é é ó ö ü é é é ü ó ö é Ö é ü é é ó ö é ü ü é é ó ó ó é Á é é ü ó é ó ó é ö ö ö é é ü é ü é é ö ü ü é ó é é é é é é ö é é é é é é ö é ó ö ü

Részletesebben

Arcodat keresem, Uram!

Arcodat keresem, Uram! Arcodat keresem, Uram! Imádságok az Eukarisztia elõtt Pan non hal ma, 2011. AZ EUKARISZTIA ELÕTT SZENTSÉGIMÁDÁSI ÓRA IMÁDÁS Az Úr Jézus köztünk van az Élet Kenyerében. Hálaadó lélekkel imádjuk ôt, a mi

Részletesebben

Üzenet. Krisztusban szeretett Testvéreim!

Üzenet. Krisztusban szeretett Testvéreim! Krisztusban szeretett Testvéreim! Üzenet A Prágai Református Missziói Gyülekezet Hetilapja V. Évfolyam 48. szám, 2012. Dec. 16. Mennyi minden történt azon a helyen, ahol Jézus felszólítja a tanítványokat,

Részletesebben

Fényképalbum. A fénykép készítésének éve:

Fényképalbum. A fénykép készítésének éve: Fényképalbum Az interjúalany neve: A fénykép készítésének helye: A fénykép készítésének éve: Szüleim Budapest 1980-as évek Ők a szüleim. Ez a kép már itt készült, Budapesten. Volt egy kicsi lakásuk, és

Részletesebben

ö ő ü ö ő ő ü ü ő ő ő ü ö ü ü ő ú ő ő ő ü ő ő ő ő ő ú ő ő ü ő ő ő ü ö ü ú ő ő ő ő ü ü ő ő ú

ö ő ü ö ő ő ü ü ő ő ő ü ö ü ü ő ú ő ő ő ü ő ő ő ő ő ú ő ő ü ő ő ő ü ö ü ú ő ő ő ő ü ü ő ő ú ő ű ű ő ö ö Á ö ő ü ö ő ő ü ü ő ő ő ü ö ü ü ő ú ő ő ő ü ő ő ő ő ő ú ő ő ü ő ő ő ü ö ü ú ő ő ő ő ü ü ő ő ú ő ö Á Ó ő ő ü ú ő ő ő ő Á ő ú ű ő ő ő ü ú ő ő ő ő ő ő ő ő ö ü ú ő ő ő ő ű ű ő ő ö ű ü ő ő ő ö ö

Részletesebben

ü ú ú ü ú ú ú ú

ü ú ú ü ú ú ú ú ú ú ú ü Ü ú ú ű ú ú ü ú ü ü ú ú ü ú ú ú ú ü ú Ö ü ü ü ú ü ú Ó ü ü ű ü Á Ü ü ű ü ű ü ű ű ü Ó ű ú ú ű ú ü ü ú ű ű ú ű ü ú ű ű ü ü ü ű ü ű ü ü ű ü ü ü ü ü ü ü ü ü ú ű ü ű Ó ü ü ü ú Á Ü ú ü ű ü Á Ü Ö Ú Á Á

Részletesebben

Pasarét, 2007. április 7. Földvári Tibor

Pasarét, 2007. április 7. Földvári Tibor Pasarét, 2007. április 7. Földvári Tibor NAGYSZOMBAT AZ ÚR AKARATA SZERINT Ézs 53, 9-12 És a gonoszok közt adtak sírt néki, és a gazdagok mellé jutott kínos halál után: pedig nem cselekedett hamisságot,

Részletesebben

Királyerdői Harangszó

Királyerdői Harangszó Királyerdői Harangszó A Csepel-Királyerdői Református Egyházközség lapja, megjelenik évente 5 alkalommal II. évf. 2. szám - 2011 nagypéntek - húsvét -----------------------------------------------------------------------------------------------------

Részletesebben

Az élet istentisztelete 3.: A CSALÁDBAN

Az élet istentisztelete 3.: A CSALÁDBAN 1 Újpest-Belsőváros 2008. 03. 02. Juhász Emília Az élet istentisztelete 3.: A CSALÁDBAN Olvasandó (lectio): 2 Móz 13,1-10 Alapige (textus): 2 Móz 13,8-9 És mondd el fiaidnak azon a napon: Amiatt történik

Részletesebben

A keresztény élet forrása, központja és csúcsa: A szentmise Bevezető rész

A keresztény élet forrása, központja és csúcsa: A szentmise Bevezető rész Felnőttkatekézis A keresztény élet forrása, központja és csúcsa: Előadó: Maga László Plébános atya Időpont: 2012. június 22. A szentmise Bevezető rész I.A liturgia = Az Egyház istentisztelete Kettős célja:

Részletesebben

Karácsony előtti betegellátás

Karácsony előtti betegellátás II. évfolyam 12. szám 2015. december Karácsony Lelkünk szemével az égre nézünk, és mi is követjük a csillagot, amely vezeti Betlehembe a Napkeleti Királyok utazását. Isten igéje, a Szentháromság második

Részletesebben

Az első karácsony Imádság gyertyagyújtás után

Az első karácsony Imádság gyertyagyújtás után Karácsonyi Hírlevél 2012.. december Az első karácsony Sok első karácsony van. Az első tudatos, az első, mint iskolás, mint házas, mint kisgyermekes. Első valakivel, aki fontos, akit szeretünk, vagy első

Részletesebben

yymár meglévő csoport számára:

yymár meglévő csoport számára: 1. HÉT: FILIPPI 1,1 11 Tényleg Krisztushoz tartozom? Kezdjük a beszélgetést azzal, hogy feltesszük valamelyiket a következő kérdések közül a csoportnak: yykezdő csoport számára: Mi indított arra, hogy

Részletesebben

Isten halott? SZEVERÉNYI JÁNOS

Isten halott? SZEVERÉNYI JÁNOS SZEVERÉNYI JÁNOS Isten halott? Azokra való tekintettel adtam előadásomnak ezt a címet, akik mernek kérdezni, akik fenntartják maguk és embertársaik számára a kételkedés jogát, kockázatát, gyötrelmét és

Részletesebben

Üzenet. A Prágai Református Missziós Gyülekezet Hetilapja II. Évfolyam 18. szám, 2009. Máj. 3. Kedves Testvéreim!

Üzenet. A Prágai Református Missziós Gyülekezet Hetilapja II. Évfolyam 18. szám, 2009. Máj. 3. Kedves Testvéreim! Üzenet A Prágai Református Missziós Gyülekezet Hetilapja II. Évfolyam 18. szám, 2009. Máj. 3. Kedves Testvéreim! Vala pedig a farizeusok közt egy ember, a neve Nikodémus, a zsidók főembere: Ez jöve Jézushoz

Részletesebben

A Gubicza család találkozói, eseményei

A Gubicza család találkozói, eseményei A Gubicza család találkozói, eseményei GUBICZA CSALÁDOK ESEMÉNYEI 2006 évben I. Gubicza találkozó Bakonyszentlászló, 2006. augusztus 19. Szervező: Gubicza Ilona 2007 évben Családtörténeti kutatás, nemzetközi

Részletesebben

Nemes György Nemes Rita Mácsik Mária: Katolikus dogmatika és erkölcstan

Nemes György Nemes Rita Mácsik Mária: Katolikus dogmatika és erkölcstan Nemes György Nemes Rita Mácsik Mária: Katolikus dogmatika és erkölcstan Hittankönyv a középiskolák 11. osztálya számára TARTALOMJEGYZÉK Elıszó ELSİ RÉSZ: KATOLIKUS DOGMATIKA Bevezetés A hittan, a teológia

Részletesebben

Elöljáróban. 13. hitelv

Elöljáróban. 13. hitelv hit13.qxd 2007.11.06. 21:40 Page 1 A Hetednapi Adventista Egyház hitelvi füzetei 13. hitelv A maradék és küldetése Megharagudott a sárkány az asszonyra, és elment, hogy hadat indítson a többiek ellen,

Részletesebben

Erős vár a mi Istenünk!

Erős vár a mi Istenünk! Magyarországi Evangélikus Egyház Gyülekezeti és Missziói Osztály Gyermek és Ifjúsági Munkaág H Í R L E V É L T ART ALOM Köszönt Erős vár a mi Istenünk! Gyermek és Ifjúsági pályázat elszámolása Programnaptár

Részletesebben