HUKN20024 Bócsa-Bugaci homokpuszta kiemelt jelent ség természetmeg rzési terület Natura 2000 fenntartási tervének készítését

Átírás

1 HUKN20024 Bócsa-Bugaci homokpuszta kiemelt jelentőségű természetmegőrzési terület Natura 2000 fenntartási tervének készítését megalapozó dokumentáció Készült A pannon bennszülött tartós szegfű védelme LIFE-Nature pályázat keretében Tervező: Frank Tamás november

2 Bócsa-Bugaci homokpuszta kiemelt jelentőségű természetmegőrzési terület fenntartási tervének készítését megalapozó dokumentáció november 2

3 1. A TERVEZÉSI TERÜLET ALAPÁLLAPOT JELLEMZÉSE KÖRNYEZETI ADOTTSÁGOK ÉGHAJLATI ADOTTSÁGOK VÍZRAJZI ADOTTSÁGOK GEOLÓGIAI ÉS FELSZÍNI JELLEMZŐK TALAJTANI ADOTTSÁGOK TERMÉSZETI ADOTTSÁGOK A TERVEZÉSI TERÜLETEN ELŐFORDULÓ KÖZÖSSÉGI JELENTŐSÉGŰ ÉLŐHELYEK A TERVEZÉSI TERÜLETEN ELŐFORDULÓ EGYÉB JELENTŐS ÉLŐHELYEK A TERVEZÉSI TERÜLETEN ELŐFORDULÓ KÖZÖSSÉGI JELENTŐSÉGŰ NÖVÉNYFAJOK A TERVEZÉSI TERÜLETEN ELŐFORDULÓ EGYÉB JELENTŐS NÖVÉNYFAJOK A TERVEZÉSI TERÜLETEN ELŐFORDULÓ KÖZÖSSÉGI JELENTŐSÉGŰ ÁLLATFAJOK A TERVEZÉSI TERÜLETEN ELŐFORDULÓ EGYÉB JELENTŐS ÁLLATFAJOK TERÜLETHASZNÁLAT, TERÜLETHASZNOSÍTÁS MŰVELÉSI ÁG SZERINTI MEGOSZLÁS TULAJDONI VISZONYOK TERÜLETHASZNÁLAT ÉS KEZELÉS MEZŐGAZDASÁG ERDÉSZET VADGAZDÁLKODÁS, HALÁSZAT, HORGÁSZAT VÍZGAZDÁLKODÁS TURIZMUS, OTATÁS-NEVELÉS, KUTATÁS IPAR, BÁNYÁSZAT INFRASTRUKTÚRA: LÉTESÍTMÉNYEK, BERENDEZÉSEK, ESZKÖZÖK TÁJHASZNÁLAT A TERVEZÉSI TERÜLETRE BEFOLYÁSSAL LÉVŐ TÁGABB TERÜLETEN TÁJHASZNÁLAT A MÚLTBAN KULTURÁLIS ÉRTÉKEK TEREPSPORT FELHASZNÁLT IRODALOM MELLÉKLETEK

4 1. A tervezési terület alapállapot jellemzése 1.1. Környezeti adottságok Éghajlati adottságok Országos éghajlati adottságok Az ország éghajlata mérsékeltövi kontinentális, melyet három hatás szabályoz, a kelet-európai szárazföldi (kontinentális), a nyugat-európai óceáni és a földközi tengeri. A földrajzi elhelyezkedése miatt mentes a túlzott éghajlati szélsőségektől. Az országon belüli kis szélességkülönbség illetve az elhanyagolható magasságkülönbségek miatt Magyarország éghajlata meglehetősen egyöntetű természetesen a hegyrajzi tényezők befolyásoló hatással vannak. A négy évszak között nagy különbségek vannak. A leghidegebb hónap a január, a legmelegebb hónap pedig a július. A napi hőmérsékletingadozás elég magas. Évi középhőmérséklet kb. 12 C, maximuma 38 C, minimuma -10 C körül. Magyarország a 45 45' és 48 35' északi szélességek között fekszik, nagyjából középen az Egyenlítő és az Északi-sark között. Felszínének több mint a fele 200 m tengerszint feletti magasságnál alacsonyabb síkság, illetve alacsony terület, a 400 m feletti területek aránya pedig kevesebb, mint 2 százalék. Magyarországon a nyár hosszú, legalább 3 hónap középhőmérséklete meghaladja a 18 C-ot, s a nyár derekán nem ritkán 35 C-ot meghaladó felmelegedés is előfordul. A téli hőmérséklet szeszélyes, zord és enyhébb időszakok váltják egymást, de a 0 C-nál alacsonyabb középhőmérsékletű hónapok száma 3-nál nem több. Az elmúlt évszázadban Magyarországon is melegedett az éghajlat. Homogenizált adatsorok vizsgálata alapján (Szalai S., Szentimrey T., 2000: Melegedett-e Magyarország éghajlata a XX. században?) a melegedés mértéke hazánkban a globális tendenciákkal összhangban van, azoknál valamivel nagyobb. Ez figyelhető meg a tervezési terület térségében is, amelyet a 1. sz. ábra is jól szemléltet. 1. sz. ábra: Évi középhőmérsékletek lineáris trendje Kecskeméten az közötti időszakban 4

5 Magyarország csapadékellátottsága a vízigények közepes mértékű kielégítését biztosítja, azonban csapadékhozam tekintetében jelentős az évek közötti változékonyság. Az éves csapadék nagyobbik része a nyári félévben hullik. A tavasz április elején kezdődik, és nagy esőzések kísérik. A nyár száraz és meleg. Az ősz hűvös, ködös és csapadékos. A tél viszonylag rövid, közepesen hideg és általában száraz, időnként derült, napsütéses. Két esősebb (kora nyár és ősz), valamint két szárazabb időszak (tél közepe és kora ősz) váltja egymást. Magyarországon az évi átlagos csapadék mm, de tájaink között jelentős eltérések vannak az éves csapadékmennyiségében. A legcsapadékosabb délnyugatdunántúli területek (ahol a Földközi-tenger hatása számottevő) és a magas hegyek csaknem kétszer annyi csapadékot kapnak, mint az Alföld közepe (2. sz. ábra). 500 mm 650 mm 800 mm 2. sz. ábra: Átlagos éves csapadékösszeg az közötti időszak adatai alapján A csapadék meglehetősen változékony időjárási elemünk, mennyisége évről évre nagyon szeszélyesen ingadozik. Bizonytalanságára jellemző, hogy legcsapadékosabb éveinkben háromszor annyi eshet, mint a legszárazabb éveink során, és minden hónapban előfordulhat teljes csapadékhiány. Az éves csapadékösszeg az elmúlt évszázadban változékonysága mellett is csökkenő tendenciát mutatott (3. sz. ábra). 5

6 3. sz. ábra: Országos csapadékösszegek és lineáris trend az közötti időszakban A napsütéses órák száma 2015 óra. Magyarországon legnaposabb a Duna-Tisza közének déli fele 2000 óra fölötti évi napsütéssel, legkevésbé napos területeink pedig az Alpokalja és az ország észak-keleti régiója, 1800 óránál is kevesebb évi napfényösszeggel (4.sz. ábra). 4. sz. ábra: A napfénytartam (óra) átlagos évi összegei Magyarországon Magyarország területén az uralkodó szél, más szóval leggyakoribb szélirány jellemzően északias. Az általános cirkuláció északnyugatias irányú fő áramlása a Dunántúl keleti felén és a Duna-Tisza közén érvényesül legjobban, míg a Tiszántúlon északkeleti az uralkodó szélirány. A mérsékelt öv szelei azonban a cirkuláció különböző fázisai következtében nem állandók, nálunk a leggyakoribb szélirány relatív gyakorisága általában csak 15-35% között ingadozik. Az esetek 65-85%-ában tehát nem az uralkodó irányból fúj a szél. Az évi átlagos szélsebesség 2,4 m/sec. A szélsebességnek jellegzetes évi menete van, legszelesebb időszakunk a tavasz első fele, míg a legkisebb szélsebességek általában ősz elején tapasztalhatók. 6

7 Térségi éghajlati adottságok A Duna-Tisza köze kistájai között az éghajlati jellemzők tekintetében lényeges különbségek nincsenek, éghajlatukra a Nagyalföld meteorológiai főkörzet tulajdonságai jellemzők. A Kiskunsági homokhát meleg és száraz vidék. Az ország legnapfényesebb területe, a napsütéses órák száma mintegy 2100, ebből a nyári 840, a téli 120 óra. Sok év átlagában az évi középhőmérséklet 10,2 o C, a tenyészidőszakban 17,2 o C. A napi középhőmérséklet évente több mint 190 napon keresztül (ápr.9-okt. 19. között) meghaladja a 10 o C-t. A fagyok április első hetében megszűnnek és október 20-a után jelentkeznek újra, mintegy nap elteltével. A tél az országban itt a leghidegebb. A leghidegebb téli napok legalacsonyabb hőmérsékleti átlaga -16 o C alatt alakul. A csapadék évi összege a déli részeken csak mm, máshol mm. A tenyészidőszakban 330 mm körüli csapadékra lehet számítani, ami a térség déli egyharmadában alig haladja meg a 300 mm-t. A hótakarós napok száma 30 fölött van, az átlagos legnagyobb hóvastagság 20 cm körüli. Az ariditási index a déli részeken 1,30 körül alakul, míg máshol 1,24-1,28 között mozog. Ez egyértelműen száraz jellegre utal. Gyakori az aszály, a térségben az elsivatagosodás jelei mutatkoznak. Júliusban átlagosan 300 órán át süt a nap. A legszárazabb hónap (25-30 mm csapadék) a január, a legcsapadékosabb (55-70 mm csapadék) a június. Az uralkodó szélirány északnyugati, átlagos sebessége 2,5-3,0 m/s. A tervezési terület éghajlati adottságai Bócsa-Bugaci homokpuszta kiemelt jelentőségű természetmegőrzési terület fontosabb éghajlati adottságai jellemző a mérsékelten meleg-száraz, de már a meleg határán lévő éghajlat. Ez az ország legnapfényesebb területe. A nyári évnegyed napsütéses óráinak száma megközelíti a 840 óra időtartamot, míg a téli időszak a 210 órát. (1. sz. táblázat) 1. sz. táblázat évi napfénytartam Az évi középhőmérséklet: A vegetációs időszak középhőmérséklete: a napi hőmérséklet április 9 és október között Az utolsó tavaszi fagyok első őszi fagyok fagymentes időszak évi abszolút hőmérsékleti maximumok átlaga abszolút minimumok átlaga 2100 óra körül van 10,2 10,3 0 C 17,3 0 C 10 0 C fölött van április 1 körüliek október 25 körül várhatóak megközelíti a 207 napot 34,4 34,7 0 C -16,0- -16,5 0 C közötti 7

8 Vízrajzi adottságok A terület talajtípusai rossz vízgazdálkodású élőhelyek, ez alól kivételt képeznek a felszín alatt nem túl mélyen elhelyezkedő, jó vízzáró réteggel rendelkező talajok, melynek hatására a talajvíz még a felszínen tud maradni (mocsár és láptalajok). A Duna-Tisza közi több száz éves (több ezer éves) antropogén tájhasználat és tájformálás a talajvizek süllyedésében is jelentősen érezteti hatását. A Duna-Tisza közét behálózó csatornarendszer jelentősen hozzájárult a talajvízszint erőteljes és tartós süllyedéséhez. E talajvízszint süllyedés az elmúlt három évtizedben vált igazán kritikussá. (5. sz. ábra) Talaj v ízmélység Orgov ány cm évek 5. sz. ábra Szóbeli közlés alapján ismert az a tény, hogy a múlt század hetvenes éveiben Bugac térségében megindult ásványi olajkutatások is jelentősen hozzájárultak a térség talajvízszintjének jelentős csökkenéséhez. A fúrópajzsokkal átvágott, csekély vízzáró rétegek már nem tudták megakadályozni a talajvízszint süllyedést. A korabeli szemtanuk ezt a jelenséget drasztikusnak ítélték meg, mivel volt olyan gulyakút a bugaci legelőben, amely a próbafúrás hatására pár héten belül kiszáradt. Állítólag az ott hagyott próbafúrások helyszínén hallani lehetett, ahogy a talajvíz a mélyebb rétegbe zuhan. A LIFE projektterületen nem található talajvízkút a legközelebbi talajvízkutak is több kilométerrel helyezkednek el a projektterülettől (6. sz. ábra). Konkrét adatok hiányában tehát nehéz megítélni, a pontos talajvízszint változásainak dinamikáját. Összességében viszont kijelenthető, hogy a projektterület is erősen hatása alatt van a Duna-Tisza közét ért erőteljes talajvízszint csökkenésnek, melyet a terepi felmérés során tapasztalt kiszáradó láprét élőhelyek átstrukturálódása is jól szemléltet (lásd 2.8. fejezet). A bócsai projektterület közelében (Orgovány belterületén) elhelyezkedő talajvízkút törzsállomás adatai az 5. sz. táblázatban olvashatók: 8

9 5. sz. táblázat Megnevezés Törzsszám X (EOVy) (m) Y (EOVx) (m) Terepmagasság (m B. f.) Peremmagasság (m B. f.) Kútmélység (cm) Létesítés dátuma Bócsa Forrás: ATIKÖVIZIG honlap A Bócsai projektterület közelében található rétegvízkút törzsállomás adatai a 3. sz. táblázatban olvashatók: 3. sz. táblázat Megnevezés Törzsszám X (EOVy) (m) Y (EOVx) (m) Terepmagasság (m B. f.) Peremmagasság (m B. f.) Kútmélység (m) Létesítés dátuma Bócsa B Forrás: ATIKÖVIZIG honlap 9

10 6. sz. ábra Felszíni vízviszonyok A projektterület az Alsó-Tisza jobb part vízgyűjtőjén helyezkedik el, ahol még az egykori természetes vízfolyások mesterséges szabályozásával, kanalizálásával a táj természetes vízrajzi viszonyai átalakultak. A tervezési területen találhatók kisebb nagyobb tavak, élő felszíni vizek. A jelentősebb tavak, csatornák elhelyezkedése és elnevezése a 7. sz. ábrán látható. 10

11 7. sz. ábra Vízáramlási viszonyok A projektterületek vízáramlási viszonyaira jellemző, hogy a felszíni vizek és a felszín alatti vizek mindkét esetben ÉNY-DK-i irányba a mozognak a Tisza irányába. Az ATIKÖVIZIG működési területe e természetes folyamatra alapozva került kijelölésre (8. sz. ábra). 11

12 8. sz. ábra: A térség felszíni vizei, valamint a vízgyűjtők. Forrás: ATIKÖVIZIG honlap Geológiai és felszíni jellemzők Alapkőzet Az alapkőzet folyóvízi üledéken kialakult, Duna-Tisza-közi meszes homok, mely az egykori Ős-Duna hordalékként jelent meg a tájon és jelentős szerepet játszott az alföldi medence ezen szakaszának feltöltésében. Üledékek A Pannon-beltó visszahúzódását, illetve feltöltődését követően 4-5 millió évvel ezelőtt a korábbi tavi üledékképződést a folyóvízi feltöltődés váltotta fel. A Duna délkeleti irányban a mai Szeged felé folyt és a folyása mentén, mintegy 1000 m vastagságú üledék rakódott le. A Tiszai Egység paleozóikuma I. Az Alföld aljzatában főként gneisz-csillámpalából álló kristályos komplexumok találhatóak, melyek variszkuszi metamorfózist szenvedtek. Az idősebb képződmények esetében kaledóniai hatást is kimutattak (pl. takaróroncsok). A Békési 12

13 Egység területén az alpi hegységképződés során végbement feltolódás alkalmával végbement alpi metamorfózis jelei is kimutathatóak. Ezeket palingenetikus gránitvonulatok tagolják, mely vonulatok egyikének felszíni kibukkanása a Mórágyirög. A Tiszai Egység paleozóikuma II. Az egység területéről a karbontól kezdődően egészen a középső-triászig szárazföldi, folyóvízi, tavi fáciesek voltak A karbon összletekben is megtaláljuk a nyomát az időszak nagy kőszénképződésének (Tésenyi Homokkő) A permben is végig szárazföldi üledékképződés, és a perm végén a Kővágószőlősi Homokkővel (a permtriász határ ezen belül van), mely tartalmazza az uránérc tartalmú zöldhomokkő rétegtagot Az ország felszínét magmatikus eredetű (gránit, andezit, riolit és bazalt), átalakult (fillit és gneisz), valamint különböző korú tengeri-tavi és folyóvízi, továbbá széltől felhalmozott üledékes kőzetek (300 millió évesnél idősebb karbonkori mészkő és agyagpala; 250 millió évesnél idősebb permi vörös homokkő és konglomerátum; 200 millió éves triász mészkő, dolomit és márga, 67 millió évesnél idősebb jura-kréta mészkő és márga; millió éves eocén-oligocén mészkő, márga, homokkő és agyag; 0,01 2 millió éves pleisztocén kavics, homok, lösz és vályog; végül a évesnél fiatalabb óholocén kavics, homok és iszap; holocén réti agyag és tőzeg; újholocén öntéshomok és öntésiszap) képezik. Ezek az üledékek a felszínfejlődésnek a földtörténeti ókor, a paleozoikum (az utóbbi millió év) óta egymást váltó tengeri és szárazföldi periódusaiban képződtek és halmozódtak fel. Eróziós, felhalmozódási és egyéb folyamatok A Duna-Tisza közi hátság a Duna-völgy fölé mintegy 30 méterrel, a Tisza üledéke fölé pedig közel 40 méterrel kiemelkedő terület. A terület felszínének jelentős részét borító futóhomokot az egykori Duna-völgyből az uralkodó északnyugati szél hordta a Hátságra. A futóhomok alatt a lösz mindenhol megtalálható. A Hátság futóhomokja a holocén korban északnyugat-délkelet irányú buckasorokba rendeződött. A buckák közötti számos szikes tóban karbonátüledék keletkezett. Az igen meleg nyarú és gyakran hetekig tartó aszályos területeken az erős párolgás miatt az oldott sók erősen besűrűsödtek. A nagy sókoncetrációjú, lúgos kémhatású tóvízből különböző tényezők hatására a holocén elejétől napjainkig mész válik ki. A tavak környékén lévő mélyebb területeken és foltokban a kapillárisan felemelkedő sós talajvíz elpárolog, és meszes-szódás-szikes szoloncsák-szolonyec típusú talajokat hoz létre. Tájképi formák A mai felszín a harmadidőszak (1,8 67 millió év) végétől az egész Kárpátmedencére kiterjedő kiemelkedés és az emelkedő keretben besüllyedő alföldi medencék ellentétes irányú és jellegű elmozdulásának eredményeként alakult ki. A kéregmozgások során a földtörténeti ókor és középkor, azaz a mezozoikum (az utóbbi millió év) kőzetei, valamint az óharmadidőszaki (22 66 millió éves) kőzetek túlnyomó része a mélybe süllyedt és ma az alaphegység részeit képezi. A föléjük települt újharmad- (1,8 22 millió éves) és negyedidőszaki (1,8 millió évesnél fiatalabb) tengeri-tavi-szárazföldi eredetű üledékek és vulkáni kőzetek pedig a fedő 13

14 képződményekhez tartoznak. A különböző korú kőzetek és üledékek a mai hegységekben és medencékben az azokat létrehozó szerkezeti mozgásoktól meghatározott irányokba és szintekbe települve helyezkednek el a felszínen és a mélyben. A felszíni domborzatot alakító tektonikus mozgások irányai sok esetben nemcsak a felszín arculatán, hanem a folyóhálózatban is visszatükröződnek. A végbement ellentétes irányú kéregmozgások méreteit mutatja, hogy az utolsó (pannon) tenger üledékeit ma a középhegységek területén 300 m körüli tszf.-i magasságban, míg a süllyedékekben 3000 m mélyen találjuk meg. A projektterület tengerszint feletti magassága méter között változik Talajtani adottságok Főbb talajtípusok A Duna-Tisza közi homokvidékre elsősorban a váztalajokhoz tartozó homoktalajok, valamint a humuszos homoktalajok a jellemzőek. A futóhomok váztalaj, leginkább a felhalmozódási szint nélküli, tehát szinte teljesen humuszmentes talajok. A nyílt homoki gyepek ilyen váztalajokon alakulnak ki. A futóhomok elnevezés napjainkban már nem helytálló, mivel az évszázados túllegeltetés következményeként megindult homokmozgások a túlzott legeltetés felhagyásával megálltak, az egykor nyílt talajfelszínt jelenleg gyér növényzetű nyílt homoki gyepek borítják. E talajtípusnál szinte teljes egészében hiányzik a szintezettség, az A szintje nagyon csekély, durva struktúrájú növényi avart tartalmaz, melynek lebomlása sok esetben már nem is helyben történik, mivel a szél hatására ez a száraz avar a felszínről tovább sodródhat. A deflációs hatások érvényesülhetnek, de természetes növényzetborítás esetén lényegesen kisebb mértékű, mint a megbolygatott, nyílt homokfelszínek esetében (pl.: mélyszántás, teljes talaj-előkészítéses erdőfelújítások), ahol a tartós, főleg tavaszi szelek idején erős deflációs hatás érvényesül. A humuszos homoktalajok a mélyebb fekvésű területeken, a buckaközökben, illetve azok oldalában helyezkednek el. Esetenként a felszíni lepelhomok alatt humuszréteg húzódhat, akár több egymás alatti rétegben is. E mélyebben húzódó humuszréteg a természetes vegetáció dúsabb, fajgazdagabb növényzet, zárt homoki gyepek, de akár homoki nyárasok megjelenését is lehetővé teheti. A víz hatására képződött (azonális, hidromorf) talajok közé a mocsári és ártéri erdők talajai, a láptalajok, továbbá a réti és a szikes talajok tartoznak. Gyengébb, de állandó helyenként kétirányú vízhatás határozta meg a réti talajok képződési feltételeit. Kialakulásuk során elsősorban alulról, a közeli talajvíz kapilláris felemelkedése révén részesültek bőséges és egyenletes vízellátásban, amihez gyakran a magasabb háttérterületekről lefolyt víz mennyisége is hozzáadódott. A réti talaj alaptípusban legszebben megjelenő közös talajképződési bélyegekhez (fekete humuszanyagok, vas-mangánkiválások stb.) a helyi körülményektől függően számos egyéb tulajdonság társul (markáns öntésrétegzettség, magas szervesanyag-tartalom, 14

15 csökkenő vízhatás stb.), amelyek további típusok felismerését tették lehetővé (öntés, lápos, csernozjom stb. réti talaj). A tervezési területen a réti és lápi talajoknak megtalálhatóak a nyomai, de a múlt század 70-es éveitől kezdődő erőteljes szárazodás (antropogén és klimatikus változások összességeként) hatására az ilyen típusú talajhoz kötődő, láprét jellegű élőhelyek (buckaközi kékperjés) gyakorlatilag felszámolódtak a tervezési területen. Így a csekély felhalmozódott szerves anyag a szárazodás következményeként gyors bomlásnak indult, és a szél deflációs hatása révén részben kikerült ezekből a buckaközi mélyedésekből, teknőkből. A csaknem mindenütt észlelhető gyengébb-erősebb vízhatás, illetve nagy területeken a felszínközeli talajvíz és a legfelső üledékrétegek sótartalma a szikes talajok jól elkülönülő foltjainak kirajzolódását eredményezte. A rendkívül gyenge termékenységű szoloncsák és szoloncsák-szolonyec szikesek jellemző előfordulási helyei a Duna Tisza köze homokvidékének változatos kiterjedésű, lefolyástalan buckaközi laposai. A tervezési terület egykor jelentős tavaszi-kora nyári vízállású szikes tavai (pl. Szappanos-tó, Nagyszék, Szekercés-szék) mára már többnyire szárazon állnak, a térségben jelentős talajvíz süllyedés eredményeképp a talajban a kilúgozási folyamatok dominálnak, természetes növényzetük erőteljesen sztyeppesedett Természeti adottságok A tervezési terület értékelése A tervezési terület értékelésében nem lehet más vezérlő szempont annál a ténynél, hogy hivatott egy kizárólag a Duna-Tisza közén élő, pannon endemikus növényfaj géncentrumának hosszú távú megőrzésére. A fő természetvédelmi célkitűzés így a tudomány által közel 280 éve ismert Dianthus diutinus utókor számára való megőrzése, géncentrumait felölelő élőhelyeinek fenntartásán keresztül. A terület ökológiai jelentősége Jelen fenntartási tervben oly sokszor hangoztatott a Dianthus diutinus endemikus volta, de nem lehet elégszer kiemelni ezt a nagyszerű tényt. Magyarország a török hódoltság megszűnése után folyamatos és még a napjainkban is végbemenő tájátalakításokkal formálta ember arcúvá a Kárpát-medencét. Endemikus fajaink megléte és hosszú távú megőrzése a természetvédelmi stratégia részét kell, hogy képezze, mivel a Pannonicum fogalma csak így lesz fenntartható és értelmezhető. Az Eupannonicum jellemző homoki élőhelyei (G1, M5, H5b) ökológiai diverzitásának csúcspontja az endemikus faj kialakulásának lehetősége, amely a faj fennmaradásával jól szemlélteti a funkcionális diverzitás jó működésének, hosszú távú fennmaradásának lehetőségét. Ökológiai szempontokat vizsgálva bizonyított, hogy nem csak a pótolhatatlan fajok védelme, hanem a redundancia szintjén lévő fajok (és a redundáns fajok által alkotott élőhelyek) védelme is elengedhetetlen. E szűk fajkészletű (szélsőséges viszonyokhoz alkalmazkodott fajok alkotta) élőhelyek védelme, állapotuk folyamatos megfigyelése, a változások nyomon követése elengedhetetlen a D. diutinus védelme szempontjából. Az élőhelyet a szélsőséges 15

16 abiotikus környezeti tényezők (rossz vízgazdálkodás, tápanyagszegény alapkőzet stb.) jellemzik, mely az evolúció során speciális alkalmazkodásra képes, szűk, vagy beszűkült elterjedési területű, endemikus növényfaj, a tartós szegfű létrejöttét eredményezte. Sajnos napjainkra e növényfaj csupán e jellemző homoki élőhelyek töredékében fordul elő. Ezért mindent el kell követni a D. diutinus és élőhelyének védelme érdekében, főleg azért, mivel a jelenleg ismert összes D. diutinus élőhely jelentős mértékben antropogén hatásnak kitett területen található. Az évszázados antropogén tájátalakító beavatkozások súlyosan érintették, redukálták előfordulási helyeit, mely természetes élőhelyei szerkezeti diverzitásának csökkenését idézte elő. Jelentős antropogén hatásként az erdőtelepítések, a gyepfeltörések szántóföldi hasznosítás céljából, illetve a szőlőtelepítések tarthatók számon, melyek hozzájárultak az endemikus faj életterének beszűküléséhez géncentrumain belül. A tervezési területen szerzett terepi tapasztalatok alapján valószínűsíthető, hogy a D. diutinus úgy maradhatott fenn, hogy az erdőtelepítések bár drasztikus beavatkozások voltak annyira határtermőhelyekre kerültek, hogy nem tudták ökológiai értelemben véve maradéktalanul betölteni a magasabb szukcesszió (erdőtársulás) szerepét, így a faj részben a megmaradt természetközeli élőhelyeken, illetve fennmaradt propagulumából felszaporodva a helyenként regenerálódott zárvány gyepterületeken mindezidáig kitartott. Metapopuláció Az olyan populációkat, melyek térbeli eloszlása nem folyamatos metapopulációnak nevezzük. A metapopulációk kialakulásának egyik legfőbb oka maga az ember és annak tájhasználati formája. A tartós szegfű élőhelyei sem mentesek a több évszázados emberi behatás alól. Az egységes élőhelyek felaprózódása megkezdődött és jelenleg is tart. Napjainkban azonban az élőhely-fragmentációból származó negatívumok felerősödtek. Élőhely-fragmentációk a Bócsai projektterületen A bócsai projektterület fragmentáló tényezői is elsősorban emberi eredetűek. Leginkább a földút-hálózat és a tűzpászta-rendszer fragmentációs hatása érvényesül, melyek közül elsősorban a nyilvántartásban nem szereplő földutak fragmentációs hatása csökkenthető. Addicionális hatásként az 1992-es Bócsai erdőtűz következményeként megindult akácosodás kiemelt szerepet játszik a térségben. A terület potenciális természetvédelmi értékei A tervezési terület potenciális természetvédelmi értékei a megfelelő erdőgazdálkodás során létrehozott homoki erdő rekonstrukciós területek, amelyek egy része magában hordozhatja a pannon borókás-nyárasok kialakulását és ennek következményeként a homoki gyep mozaikok regenerációját, mely a tartós szegfű nagyobb területfoglalását is lehetővé teszi. 16

17 A tervezési területen előforduló közösségi jelentőségű élőhelyek Pannon homoki gyepek Élőhely kódja: 6260 Élőhely előfordulásai a területen: 1-6. mellékletek, a térképek G1-es Á-NÉR kódokkal jelölt foltjai Élőhely területi aránya:36% a teljes tervezési területen belül; 45 % a projektterületen belül Élőhely kiterjedése: A jelöléskor kb ha a teljes tervezési területen belüli becsült területérték; a tervezés során a részletes élőhely-térkép alapján a 100 ha-os projektterületen belül 45 ha kiterjedésben figyelhető meg. Élőhely jellemzése: A projektterületen a legjellemzőbb természetes vagy természetközeli állapotú élőhely-típus. Élőhely természetesség degradáltsági érékelése: Németh-Seregélyes-féle természetesség besorolás alapján a G1-es élőhelyek 53%-a 5-ös, 36%-a 4-es, 11%- a 3-as minőségű. Élőhely veszélyeztetettsége: Térségi szinten igen megritkult, zavarásra érzékeny élőhelytípus, ezért veszélyeztetettnek számít. Regenerációs potenciálja közepes, kedvező helyzetben (propagulumforrás közelsége, invazív fajok hiánya) jó. Veszélyeztető tényezők: Talajfelszín bolygatásra (erdészeti munkák, terepsport, legelő állatok taposása, stb.) igen érzékeny, idegenhonos invazív fajok (elsősorban a selyemkóró) megjelenése esetén könnyen és igen gyorsan degradálódhat. Pannon borókás-nyáras Élőhely kódja: 91N0 Élőhely előfordulásai a területen: 1-6. mellékletek, M5 és P2b Á-NÉR kódokkal jelölt foltok Élőhely területi aránya: 22 % a teljes tervezési területen belül Élőhely kiterjedése: kb ha a teljes tervezési területen belül, mintegy 30 ha a projektterületen belül. Élőhely jellemzése: az évelő nyílt homokpusztagyepekkel mozaikos szerkezetben fordulnak elő. A fehér-, és helyenként a szürke nyárak mellett jellemzően a boróka dominál e ligetek cserjeszintjében. Élőhely természetesség degradáltsági érékelése: Németh-Seregélyes-féle természetesség: 45% 5-ös, 50% 4-es; 5% 3-as Élőhely veszélyeztetettsége: Térségi szinten igen megritkult, zavarásra érzékeny élőhelytípus, ezért veszélyeztetettnek számít. Regenerációs potenciálja közepes, kedvező helyzetben (propagulumforrás közelsége, invazív fajok hiánya) jó. Veszélyeztető tényezők: erdészeti munka, idegenhonos invazív fajok megjelenése esetén könnyen és igen gyorsan degradálódhat. Pannon szikes Élőhely kódja: 1530 Élőhely területi aránya: 2 % a teljes tervezési területen belül. A projektterületen nem fordul elő A tervezési területen előforduló egyéb jelentős élőhelyek Az élőhelyek részletes elemzése 17

18 Anyag és módszer A tervezési területen belül a LIFE-Nature projektterület élőhelyeinek részletes elemzését élőhelytérkép alapján végeztük. Az élőhelytérkép készítése során az élőhelykategóriák beazonosítását a MÉTA programban kidolgozott Élőhelyismereti Útmutató (ÉIU) leírásai alapján végeztük, az élőhelyeket Á-NÉR kategóriákba soroltuk. A terepi térképezéshez lokális helymeghatározó rendszert (GPS) használtunk, pont mintavételi eljárással, melyet utólagos digitalizálással területalapúvá bővítettünk, ehhez a KNPI által rendelkezére bocsátott 2005-ös EOV korrigált légifotó adatállomány került felhasználásra. Az élőhelyfoltok lehatárolását és az Élőhelyismereti útmutató leírásai alapján történő beazonosítását követően az egyes élőhelyfoltokhoz további adatokat is megadtunk (Alegység; Minőség; Eredet; Megjegyzés, Kiterjedés) az adatbázis attribútumtáblájában, melyek a 4. táblázatban összesített források alapján kerültek rögzítésre. 4. táblázat: Az élőhelytérképezés során az élőhelyfoltokhoz rögzített adatok és rögzítésül alapjául szolgáló források Á-NÉR Alegység Minőség Eredet Megjegyzés Kiterjedés (ha) Az ÉIÚ élőhelykategória definíciója, termőhelyi leírása és állományképe, jellemző fajai és vegetációs környezete alapján Az ÉIÚ adott élőhelykategóriához felsorolt alegységei alapján Az ÉIU adott élőhelykategóriához tartozó Módosított Németh- Seregélyes-féle természetesség értékek alapján fejezet alapján Fontos terepi észrevétel feltüntetése Geoadatbázis területszámítása alapján az adott élőhely-foltra megadott területadat (ha) Az élőhelyek elsődlegessége és másodlagossága (természetes avagy mesterséges) A terepi felmérések során az élőhelyek elsődlegességének vagy másodlagosságának besorolása során az alábbi módszert használtuk: Elsődlegesnek tekintjük azokat az élőhelyeket, melyek az Élőhelyismereti útmutató adott élőhelytípusra vonatkozó jellemző előfordulásai szerint helyezkednek el, a terület mikrodomborzati viszonyainak megfelelően.(pl.: G1-es élőhelyek), és nem realizálható (szemrevételezéssel) élőhely bolygatás. Ez természetesen egy durvább léptékű elemzés, de jelen körülmények között alkalmas arra, hogy az ősi gyepeket elkülönítse az erdőtelepítéssel érintett bolygatott területektől. Természetesen az ősinek ható élőhelyeken is történt az elmúlt évtizedekben valamilyen szintű beavatkozás, amit a domborzat magán hordoz (pl. itt Bodogláron a buckatetők több helyütt kimetszettek, ezeket a kimetszéseket lövészárokszerű vonalak kötik össze egymással). Másodlagos élőhelynek tekinthetjük az erdőtelepítés során biztosan megbolygatott élőhelyeket, melyeket az eredeti növényzet visszahódított, vagy a bolygatás után a 18

19 megváltozott körülmények következtében más élőhelyre jellemző növénytársulás alakult ki. Továbbá másodlagos élőhelyként tekinthetünk a buckaközi kékperjések helyén kialakuló H5b, G1 élőhelyekre is, mivel a tartós (több évtizedes) vízhiány véglegesen degradálta a társulás alkotó növényzetet (D2). A projektterület élőhely-kategóriái A bócsai projektterületen összesen 419 elkülönült élőhelyfolt digitalizálása és megadott szempont szerinti jellemzése történt meg. Ezen élőhelytérképezési munka alapjául szolgálhat a területen tervezett összes természetvédelmi célú beavatkozás tervezéséhez. Az adatbázis alapján elemezhető a terület jelenlegi élőhelymintázata és a tartós szegfű élőhelypreferenciája is. Az áttekintő és részletes élőhelytérképek jól mutatják a terület élőhelymintázatát és kijelölik a beavatkozási területeket. A térképek a mellékletben (2.-6. sz. melléklet) találhatók. A területen az alábbi élőhelytípusok beazonosítása történt: D2 Kékperjés rétek Definíció: Nedves réti növénytársulások, amelyekben kékperje (Molinia) fajok uralkodnak. A talajvíz rendszerint nem éri el a felszínt. A talaj rendszerint erősen humuszos vagy tőzeges. Az állományok rögzítendő minimális kiterjedése kb. 10 m 2. Domináns lehet a Molinia hungarica vagy a Molinia arundinacea. Az idegenhonos (többnyire inváziós) fajok maximális aránya (amennyiben egyébként az élőhely egyértelműen azonosítható) 50 %. Terepi tapasztalatok alapján történő jellemzés: Buckaközi kékperjés Ezek az élőhelyek nagyon kis számban és területtel, valamint erős degradáltsággal vannak jelen a projektterületen. A légifotón (2005) már nehezen azonosítható, de a terepi körülmények között, még realizálható élőhelyek. Természetességük nem haladja meg a 3-as szintet. Az élőhelyében bekövetkezett változások vezettek az erős visszaszorulásukhoz. Csak azokat a D2-es élőhelyek kerültek felvételezésre, amelyek még tartalmazták a névadó fajt (Molinia sp.) is. Valójában ezek az élőhelyek már inkább egy gyér fajkészletű H5b homoki sztyeprét élőhelyként azonosíthatók. A D2-s élőhelyek többségét már csak tájtörténeti emlékként lehet és érdemes megjeleníteni, kiterjedésük a projektterületen nem éri el az 1 %-ot. H5b Homoki sztyeprétek Definíció: Az alföldeken, homok alapkőzeten kialakult, humuszban gazdag talajok zárt szárazgyepjei. A gyepszint minimális záródása 50 %. Rögzítendő legkisebb kiterjedésük 25 m². Domináns fűfajuk legtöbbször a Festuca wagneri, F. rupicola, Chrysopogon gryllus, Stipa capillata, Poa angustifolia, Bothriochloa ischaemum. Az 19

20 idegenhonos (többnyire inváziós) fajok maximális aránya (amennyiben egyébként az élőhely egyértelműen azonosítható) 50 %. Terepi tapasztalatok alapján történő jellemzés: Homoki sztyeprét Ezek az élőhelyek leginkább a D2-es buckaközi kékperjéseket váltják fel, valamint a ritkás borókás nyárasok gyepében található meg a fajkészletük. A D2 élőhelyekre behúzódott H5b fajkészlet jól érzékelteti a több évtizede megindult negatív változásokat, itt elsősorban a tartós vízhiány okozta élőhely-degradációra kell gondolni. Mint kiderült természetes közegében a ritkás borókás nyáras buckaközi oldalakban találhatók meg a ritkás erdő árnyékolását kihasználva (jobban bír záródni, nem ég úgy ki, az igényesebb kétszikűek tartósan megmaradnak). Összességében kis kiterjedésűek, élőhelyeiket leginkább borókás-nyárasként térképezhetők fel (M5), mivel a borókás-nyáras élőhelyek a projektterület domináns élőhelytípusai és a H5b élőhelyek szerény fajkészlettel bírnak. G1 Nyílt homokpusztagyepek Definíció: Alföldön, ritkábban dombvidéken, vagy hegylábon laza, humuszszegény homokon kialakult alacsony, maximálisan 75 %-os záródású, szárazságtűrő gyeptársulások. Domináns fajaik szárazságtűrő zsombékoló füvek. Állományaik korábban pusztai tölgyesekkel vagy nyáras-borókásokkal alkottak mozaikot. Rögzítendő minimális kiterjedésük 25 m2. Az idegenhonos (többnyire inváziós) fajok maximális aránya (amennyiben egyébként az élőhely egyértelműen azonosítható) 50 %. Terepi tapasztalatok alapján történő jellemzés: Kiskunsági mészkedvelő évelő nyílt homokpusztagyep (Festucetum vaginatae danubiale ) A projektterületen a legjellemzőbb élőhelytípus. Mind elsődleges, mind másodlagos megjelenési formái realizálhatók. A projektterületen a megszűnő kékperjés élőhelyekig előrenyomult, így mondhatnánk, hogy terjedőben lévő élőhely, de sajnos az elmúlt évtizedek emberi beavatkozásai (faültetvények megjelenése S1, S4), a természetes megjelenéseit erősen és durván visszavetette. Az egynyári G1-es alegységek (Bassio laniflorae-bromion tectorum) a projektterületen nem dominálnak. OC JELLEGTELEN SZÁRAZ- VAGY FÉLSZÁRAZ GYEPEK ÉS MAGASKÓRÓSOK Definíció: Azon száraz- vagy félszáraz gyepeket és magaskórósokat soroljuk ide, amelyek (E-I) közti élőhelyi kategóriába jellegtelenségük, degradáltságuk, kevertségük, gyomosságuk miatt nem sorolhatók be. A 2-es és 3-as természetességű jellegtelen, illetve nem azonosítható állományokat ide, a 2-es természetességű, de élőhelyileg azonosítható állományokat a megfelelő helyre soroljuk, azaz közvetlenül nem számít 20

21 a másodlagosság, zavartság. Minimális kiterjedésük kb. 100 m2, az ennél kisebbeket ne vegyük fel. Az adventív fajok maximális borítási aránya 50 %. Terepi tapasztalatok alapján történő jellemzés: A gyepek degradálódásához leginkább a tájidegen fafajok, mint az akác, bálványfa, valamint a szintén tájidegen selyemkóró, valamint a nagy, siska nádtippan dominancia járult hozzá a projektterületen. Ezek visszaszorítása és a jó regenerációs készsége hozzájárul, hogy ezek az élőhelyek ismét G1-es élőhelyekké váljanak. A magas selyemkóró arányú élőhelyeken, a humuszfelhalmozódás további gondot jelent a regenerálódásban, így arra külön figyelmet kell fordítani, hogy maradéktalanul el legyen távolítva a több éves, száraz kórótömeg. P2B GALAGONYÁS-KÖKÉNYES-BORÓKÁS CSERJÉSEK Definíció: Általában a művelés felhagyása miatt esetleg évszázadok múltán cserjésedő egykori erdőterületek vagy erdő-gyep mozaikok. Az élőhelytípusnak az a lényege, hogy egy többnyire száraz (vagy kiszáradt) gyepes terület (kaszáló, legelő, esetleg emberi behatás által korábban kevéssé érintett sztyepterület) cserjésedni kezd és ennek hátterében szinte mindig közvetlen vagy közvetett kultúrhatást találunk. Így régi legelők többnyire másodlagos sztyepnövényzetének, felhagyott szőlők, gyümölcsösök lassú cserjésedése, leégett bokorerdők helyén visszaálló, az eredetihez képest módosult fajösszetételű (cserjék uralta) fás vegetációja ebbe a jelenségkörbe, illetve élőhelytípusba tartozik. Rögzítendő minimális kiterjedése 100 m 2, a cserjék borítása el kell érje a terület harmadát. Szélessége min. 5 m. A fák aránya kisebb 50 %-nál. Az idegenhonos cserje- és fafajok aránya kisebb 50 %-nál. Ezek a cserjések ma gyakran helyettesíthetik az erdőket (korábban természetesebb körülmények között ez nem lehetett jellemző, bár egyes esetekben előfordulhatott). Terepi tapasztalatok alapján történő jellemzés: 3-as és 6-os alegység Klasszikus értelemben a Duna-Tisza közi, nyílt homoki gyepekkel mozaikoló cserjéseket M5 élőhely-kategóriában kell leírni, de terepi tapasztalataim alapján úgy érzem, hogy ezeknek a nagyobb, zömében csak egybibés galagonya (Crataegus monogyna) alkotta (minimum 50 %) cserjéseket inkább P2b-ként kell megjeleníteni, főleg, ha a selyemkóró a szegélyzónában degradálja a gyepeket. M5 HOMOKI BORÓKÁS-NYÁRASOK Definíció: Ligetes megjelenésű, homoki gyepekkel mozaikos, cserjés vagy erdőformájú, kevés fajú és erdei fajokban szegény, boróka és/vagy fehér, illetve szürke nyár dominálta állományok az Alföld homokvidékein. Minimális záródás 20 %, rögzítendő minimális 21

22 kiterjedés 500 m2. Az idegenhonos fafajok maximális aránya (amennyiben egyébként az élőhely egyértelműen azonosítható) 50 %. Terepi tapasztalatok alapján történő jellemzés: Pionír típus, teknőtípus, völgy- és arénatípus A terület térképezése során e három altípus volt meghatározható. A boróka nélküli galagonyás altípust a P2b élőhelybe soroltuk. A projektterületen ezek a ritkás erdők domináltak, mindaddig, amíg az emberi tájátalakító beavatkozások a tájidegen fafajú, szárazságot jól tűrő akácosokat (S1), valamint az erdei és feketefenyveseket (S4) meg nem jelenítette a tájban. A még fellelhető természetes M5-ös élőhelyek jól reprezentálják az egykori jellegét a G1 M5 mozaikoknak. A bócsai projektterületen található záródott, nagyobb kiterjedésű nyárasok mögött is antropogén hatást lehet sejteni, amely hatás a jobb termőhelyi viszonyokkal párosult. Ezeknek az erdőknek még ki kell ligetesedniük ahhoz, hogy a klasszikus M5 élőhelyi struktúrát felvegye és megjelenhessenek a G1-es gyepek a tisztásain. A záródottabb nyárasok leginkább akáccal terheltek, mely akácok eltávolításáról a projekt ideje alatt gondoskodni kell. Jelenlegi formájában a fiatal szürkenyár előfordulások vélhetően a 19 évvel ezelőtti tűz hatását tükrözik. Két jellegzetes problémát okoznak ezek az előfordulások. Az egyik a megmaradt borókás csoportok bezárása, a másik a gyepekbe történő jelentős térfoglalás, amely a homoki gyep fokozatos degradációját és eltűnését okozhatja. Mindkét esetben szükséges a nyárcsoportok felnyitása, illetve visszaszorítása. Ezen a területen természetes, potenciális erdőtársulásra jellemző (hazai nyárakon kívüli) őshonos lombos fafajok megjelenését (mezei szil, vadkörte, tölgyek) természetes vetényülését, megtelepülését jelentősen akadályozhatja az üregi nyúlés az őzállomány peremeken a legeltetés. Ennek alátámasztására a projektterületen megfelelő mintaterületek hálózatának kialakítása szükséges. S1 AKÁCOSOK Definíció: Akáccal létesített, többnyire elegyetlen, monokultúra jellegű, ültetvényszerű állományok. Gyepszintje fajszegény, nagyobbrészt nitrofiton fajokból áll. Terepi tapasztalatok alapján történő jellemzés: Zárt állományai találhatók a bócsai projektterületen, jellemzően 18 év körüli akácosok, amelyek a leégett területen az évi erdőtűz hatására alakultak ki. Zártabb egybefüggő állományaiban a szürkenyár szórtan elegyedik, általában a tűz hatására elpusztult idősebb szürkenyár egyedek 18 év körüli gyökérsarjai. A cserjeszintet többnyire % borítottságú galagonya alkotja. Az akác az általa elfoglalt gyepeket degradálta. A legtöbb esetben, csak kivételesen találkozhatunk H5b, vagy G1 gyepekkel az állományaik alatt, vagy szegélyükben. 22

23 Eltávolításuk fontos és kiemelt feladata kell, hogy legyen a projektnek. Mivel az akác sarjadzó képessége nemcsak tuskóról, hanem gyökérről is jó, állományainak szegélye egyre inkább belegyalogol a még meglévő gyepekbe és a borókás nyárasokba, illetve sarjai, szórtan megjelennek a projektterületen a feketefenyvesek gyepszintjében (lásd lejjebb feketefenyő ültetvények fejezetet). Nehezen társítható más fafajokkal. Az idős szürkenyár csoportok alsó szintjében is megtalálható. Sajnos ugyanígy, csoportosan jelenik meg a bálványfa is az akácosok szegélyében! S4 ERDEI- ÉS FEKETEFENYŐ ÜLTETVÉNYEK Definíció: Erdei-, vagy feketefenyővel létesített, többnyire elegyetlen, cserjeszint nélküli, száraz és laza talajokon álló idősebb korára többnyire kiritkuló ültetvényszerű állományok. Zárt állományai alatt szegényes gyepszint, vagy tűalmos nudum található. Terepi tapasztalatok alapján történő jellemzés: Alegysége: Az állományalkotó fafaj alapján különíthető el. A Bócsa-Bugaci homokpuszta természetmegőrzési területen jellemzően erdei, vagy fekete fenyves. A projektterületen nem található! Állománykép: A tervezési területen található feketefenyveseket sok helyen nyílt homoki gyepek helyére, a zártabban megmaradt, fejlettebb állományaikat valamivel kedvezőbb vízgazdálkodású homoki sztyeprétek és a borókás nyárasok helyére telepítették. Állományaik jelentős része kiritkult, kisebb, nagyobb, többé-kevésbé összefüggő tisztásokkal tarkított, ligetes ültetvény. A záródáshiány erdőrészletenként néhány erdőrészletet kivéve a %-ot is eléri. A fenyő állományok telepítésekor összetolt bucka garádokon jelentek meg, vagy maradtak meg a borókás nyárasok maradványai, illetve a homoki gyepek különböző regenerációs fázisai alakultak ki, illetve mentődtek át. Természetesen nem kizárt, hogy későbbiekben más élőhelytípusok is előkerülnek a területről, ez főleg a zárt, nagyobb kiterjedésű nyárasok esetében lehet indokolt (a későbbiekben pontosítás szükséges a kezelési tervben). A fent említett élőhelyek a projektterületek 95 %-át lefedik Az élőhelykategóriák megoszlásának elemzése az élőhelytérkép adatbázisa alapján A 2007 augusztusában és szeptemberében elvégzett élőhelytérképezés során szembetűnő volt, hogy a zártabb hazai nyárasok és akácosok alatt ritkán található jó minőségű G1-es gyepfolt. A nyárasok esetében a szegélyben már inkább a H5b, míg az akácosok esetében az OC irányába mutató gyepekkel találkozhatunk. 23

24 Az elemzés a tartós szegfű élőhelyéül szolgáló G1-es élőhelyek részletesebb ismertetése. BÓCSA PROJEKTTERÜLET ÉLŐHELYEINEK %-os ARÁNYA S1 18 ha 9303 m2 19,40% P2b 0 ha 300 m2; 0,03% Zártabb hazai nyaras 6 ha 1689 m2; 6,32% D2 0 ha 1485 m2; 0,15% D2 G1 H5b M5 OC 2 ha 1531 m2; 2,21% G1 44 ha2600 m2; 45,35% OC P2b M5 24 ha 358 m2; 24,63% H5b 1 ha 8567 m2; 1,90% S1 Zártabb hazai nyaras 9. sz. ábra: A bócsai projektterület százalékos megoszlása élőhely-kategóriánként A 9. számú ábrán lévő diagramról jól leolvasható, hogy a bócsai projektterületen is a G1-es élőhely a domináns (46 %), igen jelentős a klasszikus borókás nyáras M5 aránya is (25 %). Amennyiben figyelembe vesszük azt a tényt, amit a legutóbbi szakirodalmi feldolgozások, kutatások mutattak ki, hogy az évi Országleírás sem tesz említést a borókáról (Juniperus communis) a Duna-Tisza közén és a XIX. század első éveiben az országot beutazó Kitaibel Pál is csak az Alföld peremterületein találta meg a borókát, azóta nagyon jelentős térhódítást ért el a faj, és mindebből következően az M5 élőhelytípusok sem lehetnek annyira ősi élőhelyek. Érdemes lenne levéltári adatokat felkutatni a boróka terjedésének pontosítására. Az S1 és a zártabb hazai nyárasok összesen 25 %-ot tesznek ki a projekterületen. Ezek alatt az erdők alatt nem találunk jó minőségű G1-es gyepfoltokat, így az élőhely rekonstrukciós beavatkozások során hatalmas felelősség hárul a projekt gazdára és a kivitelezőkre, hogy teljes S1-es élőhely-átalakítások (19 %) beváltsák a hozzá fűződő reményeket (sarj elleni védekezés, propolangum forrás biztosítása a G1-es élőhelyek számára) hogy a kívánt minőségű gyepek újra kialakuljanak. 24

25 Bócsa G1élőhely minőség, nagyság és % arányban 4 ha 7278m2 10,68% hármas négyes 23 ha 5447 m2 53,20% ötös 15 ha 9876 m2 36,12% 10. sz. ábra: A bócsai projektterület G1-es élőhelytípus nagyság és százalékos arányban A 10. sz. ábrán lévő diagramból kiderül, hogy a G1-es élőhelyek minősége jobb, mint a bodoglári projektterületen. Ennek több magyarázat van, illetve lehetséges (KNP törzsterület, a kezdetektől fokozottan védett, nem volt teljes talajelőkészítéses erdőtelepítés), de a legfontosabb szempont mégis csak az lehet, hogy nem volt intenzív erdőgazdálkodás a területen. Még úgy is szembetűnő a jó G1-es területek aránya, hogy tudjuk a terület jelentős részét érintette az 1992-es bócsai erdőtűz (11. sz. ábra). 25

26 11. sz. ábra Bócsa: a G1-es élőhelyek összesítése minőség, eredet, kiterjedés (ha) és az összterülethez viszonyított százalékos arány tekintetében hármas 1 2 ha 8837 m2 6,52% hármas 2 1 ha 8441 m2 4,17% ötös 1 23 ha 5447 m2 53,20% négyes 1 14 ha 6198 m2 33,03% négyes 2 1 ha 3677 m2 3,09% 12. sz. ábra: A G1-es élőhely eredet, nagyság és százalékos arányban 26

27 A 12. ábrán lévő grafikonból egyértelműen kiderül, hogy a bócsai projektterület az 1992-es tűz után is eredetibb élőhely, mint a bodoglári. A 4-es kategóriájú, másodlagos élőhelyek alatt a projektterületen egykori D2-es élőhelybe behúzódott élőhelyeket kell értenünk, például egy természetes társulás (G1) alacsonyabb térszíntű megjelenési területe (D2 helyén) számít itt másodlagosnak. Ezt értelmezhetjük úgy is, hogy az emberi behatásra létrejött másodlagos G1 élőhelyek nagysága mindösszesen 4 %, és ez az emberi behatás is csak közvetett, amennyiben feltételezzük, hogy a vízviszonyok tartós negatív változásának döntő hányadát az antropogén hatások okozták (pl.: vízelvezetés, szénhidrogén-kutatás) A tervezési területen előforduló közösségi jelentőségű növényfajok Tartós szegfű (Dianthus diutinus Kit.) Irányelv melléklete: II Faj előfordulásai a területen: lsd 11. melléklet Állománynagyság jelöléskor: 8000 tő Állománynagyság tervkészítéskor: tő (2010. évi adat) Állomány változásának tendenciái és okai: állománynövekedésének feltételezett okai: új populciók felfedezése, nagy pontosságú GPS-szel végzett egyedszámlálás, 2010-es év kedvező időjárási feltételei Faj veszélyeztetettsége: hazai jogszabályok alapján fokozottan védett; IUCN: EN; Németh: AV Veszélyeztető tényezők: erdészeti munkák az élőhelyen, vagy közvetlen szomszédságában; legeltetés; járművek által okozott taposás; idegenhonos invazív növények (selyemkóró, akác, bálványfa) térhódítása élőhelyén; populációk fragmentálódása, elszigetelődése és ebből adódó egyedszám csökkenés; általános ismerethiány a fajról A tartós szegfű (Dianthus diutinus Kit.) rövid ismertetése A tartós szegfű felfedezése hazánk jeles botanikusához, Kitaibel Pálhoz fűződik. A faj leírása: Közepes termetű (20-50 cm) évelő szegfű fajunk (13. ábra). Szembetűnő viaszbevonata miatt az egész növény hamvasszürke színű. A tőlevelei szálasak, néha tőlevélrózsát alkotnak. A virágai szártetőzők, magánosak, vagy kis csomókban nőnek. A szirmok fogacskás végűek, rózsaszínűek, 6-8 mm hosszúak. A csésze maximum 1,5 cm hosszú, tompa csúcsú, gyakran halványlila futtatású. A faj gyakori habitus képére jellemző hogy a szára főleg a tömött virágokkal rendelkezők gyakran elhajlik, illetve akár a földre is leheverhet. A sziromlevelek oldalról nézve kehelyformát alkotnak. Bár a növény többnyire nyúlánk, kivételes esetekben törpébb növést is mutathat (Bodogláron, korábbi tarvágással bolygatott élőhelyen virágzó tő nem ért el 15 cm-es magasságot. Ilyen esetben csak az avatott szem tudja virágmentes állapotban is helyesen határozni, mivel ilyenkor keverhető a kései szegfűvel (D. serotinus)). 27

28 13. ábra: Tartós szegfű(dianthus diutinus) tő Virágzása maximuma: Június szeptemberre esik, de kedvezőtlenebb időjárási viszonyok mellett (pl.: aszály) már korábban is megkezdődhet a virágzása, amely akár még október végéig is eltarthat. A késő őszi magok csíraképessége csekély (erre a megállapításra jutottak a Szegedi Tudományegyetem kutatói). Élőhelypeferenciája A tartós szegfű egyedek évenkénti monitorozása eredményeképp szubmetrikus pontosságú GPS pont és poligon adatokkal rendelkezünk a teljes állományról. Jelen fenntartási terv keretei között készített nagy pontosságú élőhelytérkép felhasználásával térinformatikai statisztikai kiértékelést végeztünk a évi felmérés adataiból a tartós szegfű egyedek élőhelypreferenciájáról, a kiértékelésben nyílt gyep, gyep-erdő szegély és erdő élőhelykategóriákat felhasználva. Eredményeink alapján a tartós szegfű a bodoglári projektterületen jelentős mértékben fordul elő mind a fekete fenyő, mind a szürke nyár állományok szegélyzónájában, félárnyékos környezetben. A szegélyben és erdőbelsőben előforduló tövek kis mértékben ugyan, de összességében meghaladták a nyílt gyephez köthető tövek számát (gyep: 47%; FF erdőbelső: 11%; FF szegély: 24%; SZNY erdőbelső: 6%; SZNY szegély: 12%). A bodoglári projektterület fekete fenyő állományának jelentősége abban rejlik, hogy a határtermőhelyre telepített erdő helyenként jelentős mértékben záródáshiányos, felnyíló szerkezetű, a felnyíló állományokban a nyílt homoki gyep regenerációjával olyan mikroélőhelyek alakulhatnak ki, melyek a jelen lévő propagulumforrásból, valamint aszályos időszakban a kedvező mikroklimatikus hatásból adódóan a tartós szegfű élőhelyeivé válhatnak. 28

29 LIFE06 NAT/H/ Védelmi státusza: Fokozottan védett faj, természetvédelmi értéke Ft. A faj megjelenítése a Vörös Listában (szerkesztette: Király Gergely, 2007 Sopron). 5. táblázat A tartós szegfű természetvédelmi státusza (Király (szerk.), 2007 alapján) Taxon Véd IUCN Dianthus diutinus KIT. ex SCHULT FV (fokozottan védett) EN (veszélyeztetett Endagered) Németh AV(aktuálisan veszélyeztetett) A Dianthus diutinus KIT. fajjal kapcsolatos hazai ismeretek összefoglalása (Vidéki és Máté, alapján) A Dianthus diutinus tudományos leírója a magyar botanika egyik legkiválóbb alakja, KITAIBEL Pál. A magyar alföldet átszelő egyik útja alkalmával fedezte fel le a mai Csévharaszt területére eső Pótharaszti pusztán. Elterjedtség és veszélyeztetettség Magyarország: Magyarországon irodalmi- és herbáriumi adatok alapján közel 30 lelőhelyről került elő a növény, melyek közül csak 5 kisebb-nagyobb sűrűségű részpopulációkból álló állományról (Ócsa, Csévharaszt, Nagykőrös, Bócsa, Bodoglár-Harkakötöny) tudjuk biztosan, hogy napjainkig fennmaradt. Egy állománya Fülöpházán a Fülöpházi Homokbuckás TT-n mesterséges áttelepítés nyomán keletkezett. Korábban ezen a területen nem volt ismeretes a faj (14. ábra). 14. ábra: A tartós szegfű magyarországi elterjedése 29