A Bács-Kiskun Megyei Területi Választási Bizottság 68/2014. (X. 13.) sz. határozata az L. S. és R. F. által benyújtott fellebbezések tárgyában

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "A Bács-Kiskun Megyei Területi Választási Bizottság 68/2014. (X. 13.) sz. határozata az L. S. és R. F. által benyújtott fellebbezések tárgyában"

Átírás

1 A Bács-Kiskun Megyei Területi Választási Bizottság 68/2014. (X. 13.) sz. határozata az L. S. és R. F. által benyújtott fellebbezések tárgyában 68/2014. (X. 13.) TVB. H A T Á R O Z A T A Bács-Kiskun Megyei Területi Választási Bizottság (továbbiakban: TVB) L. S. és R. F. által benyújtott fellebbezések tárgyában meghozta a következő határozatot: A TVB a Kiskunfélegyháza Helyi Választási Bizottsága 111/2014. (X.08.) sz. határozatát megváltoztatja oly módon, hogy K. K. kifogását elutasítja. A határozat ellen a meghozatalától számított 3 napon belül az ügyben érintett természetes és jogi személy, jogi személyiség nélküli szervezet személyesen, levélben, vagy elektronikus dokumentumként a Szegedi Ítélőtáblához címzett bírósági felülvizsgálati kérelmet nyújthat be a Bács-Kiskun Megyei Területi Választási Bizottságnál (levélcím: 6000 Kecskemét, Deák Ferenc tér 3.; fojegyzo@bacskiskun.hu). A bírósági felülvizsgálati kérelmet úgy kell benyújtani, hogy az legkésőbb október 16-án óráig megérkezzen. A bírósági eljárásban az ügyvédi képviselet kötelező. A jogi szakvizsgával rendelkező személy saját ügyében ügyvédi képviselet nélkül is eljárhat. A bírósági felülvizsgálat iránti kérelem elektronikus dokumentumként való benyújtása esetén a kérelem benyújtójának jogi képviselője minősített elektronikus aláírásával látja el a kérelmet. Az elektronikus dokumentumként benyújtott kérelem mellékleteit oldalhű másolatban elektronikus okirati formába kell alakítani. A bírósági eljárás nem tárgyi illetékmentes. A bírósági felülvizsgálat iránti kérelem benyújtóját tárgyi illetékfeljegyzési jog illeti meg. Indokolás I. K. K október 06. napján kifogást nyújtott be a HVB-hez a Nemzeti Fórum Egyesületnek Nemzeti Fórum Egyesületnek, annak helyi vezetőjének, R. F-nek a választópolgárok körében október 06. napján terjesztett szórólapja (plakátja) miatt. Kifogásában előadta, hogy véleménye szerint az egyesület elnöke, L. S. a választási eljárásról szóló évi XXXVI. törvény (továbbiakban: Ve.) 2. (1) bekezdés a) pontját, a választási eljárás tisztaságának megóvása alapelvét és a Ve. 2. (1) bekezdés e) pontját, a jóhiszemű és rendeltetésszerű joggyakorlás alapelvét sértve, a választópolgárok megtévesztésére alkalmas módon használja a Fidesz elnevezést, illetve utal a Fidesz és a Nemzeti Fórum között kilenc évvel ezelőtt kötött együttműködési megállapodásra, illetve Orbán Viktor Miniszterelnök Úrnak ekkor tett nyilatkozatára. Az általa kifogásolt szövegrész a következő:

2 Amikor 2005 júniusában a Nemzeti Fórum együttműködési megállapodást kötött a FIDESZ-szel, mely máig érvényes, Orbán Viktor így fogalmazott: Egy hajlíthatatlan, rendíthetetlen nemzeti erővel köt a FIDESZ megállapodást, egy olyan erővel, melyre biztosan igaz a Szózatnak az a szava, hogy rendületlenül. A Nemzeti Fórum alapelve: küzd a közélet tisztaságáért, az igazságért szavakkal és tettekkel. Elutasít és elítél minden olyan cselekedetet, amely alkalmas mások megfélemlítésére, valamint hazánk vagy a demokrácia lejáratására. Vitatja a megállapodás máig érvényességét arra való hivatkozással, hogy a megállapodás elsődleges célja a 2006-os országgyűlési választásokon való közös jelöltállítás volt, illetve hogy a megállapodás 11. pontjával - amely szerint a A Felek kifejezik határozott szándékukat a tekintetben, hogy együttműködésüket folytatják a évi önkormányzati választásokon is, és közösen állítanak polgármesterjelölteket, illetve képviselő-jelölteket ellentétes a Nemzeti Fórum jelenlegi tevékenysége. Mivel a választók nincsenek tisztában a két szervezet közötti közel egy évtizeddel ezelőtt kötött együttműködési megállapodás tartalmával, véleménye szerint feltételezhetik, hogy a Nemzeti Fórum jelöltjei a Fidesz támogatást is bírják, és a Nemzeti Fórum ezzel már sokadszor használja a konkurens jelölőszervezet nevét megtévesztő módon. Szerinte abszolút megtévesztő Orbán Viktor Miniszterelnök Úr kilenc évvel ezelőtti, a Nemzeti Fórumot méltató szavait idézni, hiszen a Miniszterelnök és a Kormány az ő személyét, illetve a Fidesz jelöltjeit támogatja a jelenlegi választáson. A véleménye szerint a vitatott idézet alkalmas arra, hogy a választót elbizonytalanítsa a Miniszterelnök Úr jelenlegi nézeteit illetően. Kéri a HVB-t, hogy a Ve (2) bekezdés a) pontja szerint állapítsa meg a jogsértést, a Ve (2) bekezdés b) pontja alapján tiltsa el a Nemzeti Fórumot a további jogszabálysértéstől, illetve szabjon ki bírságot a Nemzeti Fórummal szemben. A kifogás benyújtója mellékletként csatolta a Fidesz és a Nemzeti Fórum közt június 9. napján kötött megállapodás teljes szövegét is, a szórólapot, valamint egy fényképet a FIDESZ-KDNP választási programfüzetének 3. oldalából. Kiskunfélegyháza Helyi Választási Bizottsága (továbbiakban: HVB) 111/2014. (X.08.) sz. határozatában a kifogásnak helyt adott, és megállapította, hogy a Nemzeti Fórum Egyesület, mint jelölő szervezet és annak helyi elnöke, R. F., mint a kifogásolt szórólap kiadója a október 3. napján megjelent választási plakáttal megsértették a Ve. 2. (1) bekezdés a) pontjában foglalt, a választás tisztaságának megóvása, valamint a Ve. 2. (1) bekezdés e) pontjában foglalt, a jóhiszemű és rendeltetésszerű joggyakorlás alapelvét a szórólapon szereplő alábbi utalásokkal: Amikor 2005 júniusában a Nemzeti Fórum együttműködési megállapodást kötött a FIDESZ-szel, mely máig érvényes, Orbán Viktor így fogalmazott: Egy hajlíthatatlan, rendíthetetlen nemzeti erővel köt a FIDESZ megállapodást, egy olyan erővel, melyre

3 biztosan igaz a Szózatnak az a szava, hogy rendületlenül. A Nemzeti Fórum alapelve: küzd a közélet tisztaságáért, az igazságért szavakkal és tettekkel. Elutasít és elítél minden olyan cselekedetet, amely alkalmas mások megfélemlítésére, valamint hazánk vagy a demokrácia lejáratására. A HVB R. F-et, mint a szórólap kiadóját, valamint a Nemzeti Fórum Egyesület jelölőszervezetet eltiltotta a további jogszabályértéstől, azaz a Fidesz név megtévesztő használatától és a jogsértő szórólapok további terjesztésétől. A Nemzeti Fórum Egyesület jelölő szervezetet, valamint R. F-et, mint a szórólap kiadóját egyetemlegesen (azaz kettőszázötvenháromezer-hétszázötven) forint bírság, ezen felül a Nemzeti Fórum Egyesületet, mint jelölőszervezetet további (azaz egymillió-tizenötezer) forint bírság megfizetésére kötelezte. A HVB az indokolásában kifejtette, hogy a Nemzeti Fórum megtévesztő módon használta a Fidesz nevét, tekintettel arra, hogy a két szervezet között 2005 júniusában kötött megállapodás kapcsán azt elhallgatta, hogy az abban megfogalmazott együttműködés a évi országgyűlési választásokra vonatkozott, amely tény egyértelműen megállapítható a kifogástevő által csatolt bizonyítékból. A két szervezet közötti megállapodás szövege egyértelműen megfogalmazza, hogy az együttműködés a évi önkormányzati választásokon is közös polgármester- és képviselőjelölt állítással folytatódik. Mindebből egyértelműen következik, hogy a megállapodás olyasvalamire vonatkozott, ami jelenleg a gyakorlatban nem valósul meg, hiszen a megállapodást kötő két szervezet 2014-ben külön-külön állított jelölteket. A HVB szerint egyértelműen megállapítható az is, hogy Orbán Viktor miniszterelnöknek a kifogásolt szórólapon található nyilatkozata nem tükrözi a miniszterelnök őszi álláspontját, tekintettel a bizonyítékként csatolt, szeptember 17-én készült fényképfelvételre. II. R. F. és L. S. külön-külön, de azonos tartalommal október 10. napján fellebbezést nyújtottak be a HVB 111/2014. (X.08.) sz. határozata ellen. Fellebbezésükben előadták, hogy a HVB határozata nem valós tényállást rögzít, illetve a HVB tagjai által alkotott feltételezéseken alapszik, amelyek nem felelnek meg a valóságnak. Álláspontjuk szerint a szórólapon szereplő tényközlés minden vonatkozásában helytálló, a Nemzeti Fórum 2005-ben valóban együttműködési megállapodást kötött, és az máig érvényes. Hivatkoznak egy a Fidesz honlapján szereplő cikkre, abban Zombor Gábornak, a Fidesz kecskeméti képviselőjének május 31-i, a Nemzeti Fórumot méltató szavaira, valamint arra, hogy Nemzeti Fórum Egyesület országgyűlési képviselői a Fidesz frakció tagjai a parlamentben. A cikkben az is szerepel, hogy Ismét Lezsák Sándort. választották a Nemzeti Fórum elnökévé a Fidesz és a KDNP-vel szövetségben levő egyesület tisztújító közgyűlésén.

4 Vitatják azt a megállapítást, hogy a 2005-ös megállapodás elsődleges célja a os választásokon történő közös jelöltállítás volt. Az álláspontjuk szerint ez téves értelmezés, mivel a felek szerintük országos együttműködési megállapodást kötöttek, amely együttműködés a parlamenti működésnek, közjogi feladatok ellátásának is fontos alapköve. A megállapodás 11. pontja egy konkrét választásra (2006. évi önkormányzatira) vonatkozott, ezért annak hatály nem terjeszthető ki a jelenlegi választásra, másrészt ez nem jelenti azt, hogy az országos együttműködés hatályát veszítette csak azért, mert egy lokális választásnál a felek nem indultak közösen. A megállapodást kötő két szervezet számos helyen közös jelölteket állít jelenleg is, kivéve Kiskunfélegyházát. Álláspontjuk szerint Orbán Viktor idézett szavai egy politikai álláspontot, véleményt fejeznek ki, azt, hogy Orbán Viktor mint gondol a Nemzeti Fórum Egyesületről. Véleményük szerint semmilyen olyan bizonyíték nem került bemutatásra, amely azt bizonyítaná, hogy Orbán Viktor jelenleg másként vélekedne a Nemzeti Fórum Egyesületről. A hivatkozott idézet nem arra vonatkozott, hogy Orbán Viktor mit gondol a Nemzeti Fórum Egyesület Kiskunfélegyháza városában állított polgármesterjelöltjéről és nem állította azt, hogy K. K-al szemben a Nemzeti Fórum Egyesület Kiskunfélegyháza városában állított polgármester-jelöltjét támogatná a választáson. A hivatkozott idézet előtt szereplő Amikor 2005 júniusában utalás pedig egyértelműen közli a harmadik személyek felé, hogy évi álláspontról van szó. Álláspontjuk szerint a HVB határozatának indokolásban a korábbi ügyek tárgyszerű felsorolásán kívül semmilyen más indokot nem fogalmazott meg, hogy miért sérti a hivatkozott tényközlés a Ve-t. A Fidesz név megtévesztő használatára vonatkozó okfejtés nem helytálló, mivel a szórólap egy valós, jelenleg is létező együttműködésről ad valós tájékoztatást. Álláspontjuk szerint a HVB határozata formailag is hibás, mivel nem jelöli meg egzakt módon a szervet, ahova a fellebbezést elő kell terjeszteni (pusztán Területi Választási Bizottságként utal rá), ezért kérik a határozat formai nem orvosolható hibája miatt a HVB határozatának hatályon kívül helyezését és új eljárásra kötelezését. Az általuk előadottakra való tekintettel a szerintük a bírság kiszabása is méltánytalan. III. A TVB rögzíti, hogy L. S. és R. F. fellebbezése a személyi adatokat leszámítva megegyezik, így azokat egy döntésben bírálja el. A fellebbezések alaposak. A Ve. 2. (1) bekezdése a) és e) pontja értelmében a választási eljárás szabályainak alkalmazása során érvényre kell juttatni a választás tisztaságának megóvása és a jóhiszemű és rendeltetésszerű joggyakorlás alapelvét.

5 A Ve a szerint kampányeszköznek minősül minden olyan eszköz, amely alkalmas a választói akarat befolyásolására vagy annak megkísérlésére, így különösen a plakát, jelölő szervezet vagy jelölt által történő közvetlen megkeresés, politikai reklám és politikai hirdetés, választási gyűlés. A Ve a alapján a kampánytevékenység a kampányeszközök kampányidőszakban történő felhasználása és minden egyéb kampányidőszakban folytatott tevékenység a választói akarat befolyásolása vagy ennek megkísérlése céljából. A választási eljárásban részt vevő személyek kötelesek a jóhiszemű és rendeltetésszerű joggyakorlás alapelvét érvényre juttatni. A választásban érintettek akkor gyakorolják jóhiszeműen és rendeltetésszerűen jogaikat, ha a választópolgárokat az őket érintő minden helyi politikai és társadalmi kérdésben a valóságnak megfelelően tájékoztatják. A kialakult joggyakorlat szerint abban az esetben valósul meg a jóhiszemű és rendeltetésszerű joggyakorlás, valamint a választás tisztaságának megóvása alapelvek megsértése, ha a választásban érintett résztvevők a választással kapcsolatos jogaikat - ezek között a kampánytevékenység folytatásának a jogát oly módon gyakorolják, hogy egyes tények elhallgatásával, vagy elferdítésével megkísérlik a választókat megtéveszteni és ezáltal politikai ellenfeleik választási esélyeit csökkenteni. A TVB hivatkozik 64/2014. (X.09.) sz. határozatára, amelyben a K. K. által kifogásolt szöveggel már korábban azonos tartalommal megjelent politikai hirdetéséről döntött, és amely határozatával szemben benyújtott fellebbezést a Nemzeti Választási Bizottság 1405/2014. sz. határozatával bírálta el. A TVB megállapítja, hogy a fellebbezők érvelése a szöveg értelmezésével kapcsolatban helytálló, és a HVB határozatában a kifogáshoz becsatolt bizonyítékok alapján téves következtetéseket vont le. A TVB a Fidesz és a Nemzeti Fórum közt június 9. napján kötött megállapodás szövegét áttekintve megállapítja, hogy az annak hatályára vonatkozó konkrét rendelkezést nem tartalmaz. Igaz ugyan, a legkonkrétabb rendelkezések a évi országgyűlési választásokra vonatkoznak, azonban megállapodás több más, előremutató elemet is tartalmaz (rendszeres konzultációk, együttműködés a törvényhozás ügyeiben). A fentiek alapján a TVB rögzíti, hogy a kifogás benyújtója nem terjesztett elő olyan bizonyítékot, amely alapján megállapítható lenne, hogy a megállapodás ne volna máig érvényes, mint ahogy arra a szórólapon utalnak. A szórólapon L. S. nem is a szerződésben foglaltakra hivatkozik, hanem az annak megkötésekor Orbán Viktor által mondottakra, amelynek tényét és tartalmát a kifogás benyújtója sem vitatja. A szövegkörnyezet alapján az idézet annak alátámasztására szolgál, hogy Orbán Viktor is elismeri a Nemzeti Fórum tevékenységét. Önmagában az, hogy egy helyi szinten konkurens jelölő szervezet vezetője a Nemzeti Fórumról pozitív véleménnyel bír, azt méltatja, és azt a kampány során idézik is, nem jelenti a Ve. alapelveinek sérelmét. A TVB álláspontja szerint az idézet nem alkalmas arra, hogy a választópolgárokat elbizonytalanítsa a Miniszterelnök Úr jelenlegi nézeteit

6 illetően. Az idézet kifejezetten csak a Nemzeti Fórumra vonatkozik, és a Nemzeti Fórum polgármester-jelöltjének megnevezése a szövegben elkülönülve, máshol történik. A szórólapon korábban kifejezetten ki is térnek arra, hogy Cs. J. K. K-al szemben indul a polgármesteri székért. A TVB megállapítja, hogy a fellebbezőknek a HVB határozat formai hibájára vonatkozó okfejtése nem helytálló, és a HVB határozatának hatályon kívül helyezésre és a HVB új eljárásra kötelezésére a Ve. rendelkezései szerint nincs mód. A fentiekben rögzített indokok alapján a TVB st hivatkozva a Ve (5) bekezdés b) pontjára Kiskunfélegyháza Helyi Választási Bizottsága 111/2014. (X.08.) sz. határozatát megváltoztatja oly módon, hogy K. K. kifogását elutasítja. IV. A határozat a Ve. 2. (1) bekezdése a) és e) pontján, án, án, Ve (5) bekezdés b) pontján, a jogorvoslatról szóló tájékoztatás a Ve án, a án, a án, az illetékekről szóló tájékoztatás az évi XCIII. törvény 37. (1) bekezdésén, a 62. (1) bekezdés s) pontján, valamint a Legfelsőbb Bíróság 2/2010. (III. 23.) közigazgatási jogegységi határozatán alapul. Kecskemét, október 13. Dr. Jobbágy Lajos elnök s.k.

Bács-Kiskun Megyei Területi Választási Bizottság 53/2014. (IX.20.) határozata H.M. által benyújtott fellebbezés tárgyában

Bács-Kiskun Megyei Területi Választási Bizottság 53/2014. (IX.20.) határozata H.M. által benyújtott fellebbezés tárgyában Bács-Kiskun Megyei Területi Választási Bizottság 53/2014. (IX.20.) határozata H.M. által benyújtott fellebbezés tárgyában 53/2014. (IX. 20.) TVB. H A T Á R O Z A T A Bács-Kiskun Megyei Területi Választási

Részletesebben

Bács-Kiskun Megyei Területi Választási Bizottság 61/2014. (X. 02.) TVB határozata L. S. I. és R. F. által benyújtott fellebbezés tárgyában

Bács-Kiskun Megyei Területi Választási Bizottság 61/2014. (X. 02.) TVB határozata L. S. I. és R. F. által benyújtott fellebbezés tárgyában Bács-Kiskun Megyei Területi Választási Bizottság 61/2014. (X. 02.) TVB határozata L. S. I. és R. F. által benyújtott fellebbezés tárgyában 61/2014. (X. 02.) TVB. H A T Á R O Z A T A Bács-Kiskun Megyei

Részletesebben

233/2019. (X. 07.) FVB számú határozatával

233/2019. (X. 07.) FVB számú határozatával A Fővárosi Választási Bizottság a FŐVÁROSI VÁLASZTÁSI BIZOTTSÁG 1052 Budapest Városház u. 9-11. Telefon: 327-1644 számú határozatával a dr. M. F. (a továbbiakban: Fellebbező) Budapest Főváros IX. kerület

Részletesebben

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei TERÜLETI VÁLASZTÁSI BIZOTTSÁG ELNÖKE

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei TERÜLETI VÁLASZTÁSI BIZOTTSÁG ELNÖKE Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei TERÜLETI VÁLASZTÁSI BIZOTTSÁG ELNÖKE 3525 MISKOLC, Városház tér 1. Telefon: (46) 517-700*, (46) 517-713 Telefax: (46) 352-525 E-mail: tvb@hivatal.baz.hu III-1525-1/2014. a Borsod-Abaúj-Zemplén

Részletesebben

Fejér Megyei Területi Választási Bizottság 34/2014. (IX.15.) számú határozata

Fejér Megyei Területi Választási Bizottság 34/2014. (IX.15.) számú határozata Fejér Megyei Területi Választási Bizottság 8000 Székesfehérvár, Szent István tér 9. Fejér Megyei Területi Választási Bizottság 34/2014. (IX.15.) számú határozata A Fejér Megyei Területi Választási Bizottság

Részletesebben

A Nemzeti Választási Bizottság 433/2019. számú határozata

A Nemzeti Választási Bizottság 433/2019. számú határozata A Nemzeti Választási Bizottság 433/2019. számú határozata A Nemzeti Választási Bizottság a Sikeres Bajáért Egyesület (6500 Baja, Parti utca 6. I. 1., továbbiakban: Beadványozó) által benyújtott fellebbezés

Részletesebben

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei TERÜLETI VÁLASZTÁSI BIZOTTSÁG

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei TERÜLETI VÁLASZTÁSI BIZOTTSÁG Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei TERÜLETI VÁLASZTÁSI BIZOTTSÁG 3525 MISKOLC, Városház tér 1. Telefon: (46) 517-700*, (46) 517-713 Telefax: (46) 352-525 E-mail: tvb@hivatal.baz.hu III-1516-2/2014. a Borsod-Abaúj-Zemplén

Részletesebben

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei TERÜLETI VÁLASZTÁSI BIZOTTSÁG

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei TERÜLETI VÁLASZTÁSI BIZOTTSÁG Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei TERÜLETI VÁLASZTÁSI BIZOTTSÁG 3525 MISKOLC, Városház tér 1. Telefon: (46) 517-700*, (46) 517-713 Telefax: (46) 352-525 E-mail: tvb@hivatal.baz.hu III-1494-1/2014. a Borsod-Abaúj-Zemplén

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV készült a IX. Helyi Választási Bizottság án órakor tartott üléséről

JEGYZŐKÖNYV készült a IX. Helyi Választási Bizottság án órakor tartott üléséről IX. Helyi Választási Bizottság JEGYZŐKÖNYV készült a IX. Helyi Választási Bizottság 2014. 09. 23-án 16.00 órakor tartott üléséről Ülés helye: Polgármesteri Hivatal Bp. IX. Bakáts tér 14. II. emeleti ülésterem

Részletesebben

A Nemzeti Választási Bizottság 696/2018. számú határozata

A Nemzeti Választási Bizottság 696/2018. számú határozata A Nemzeti Választási Bizottság 696/2018. számú határozata A Nemzeti Választási Bizottság a Bangóné Borbély Ildikó jelölt és a Magyar Szocialista Párt [1073 Budapest, Erzsébet körút 40-42. fszt/i-1., (a

Részletesebben

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei TERÜLETI VÁLASZTÁSI BIZOTTSÁG

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei TERÜLETI VÁLASZTÁSI BIZOTTSÁG Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei TERÜLETI VÁLASZTÁSI BIZOTTSÁG 3525 MISKOLC, Városház tér 1. Telefon: (46) 517-700*, (46) 517-713 Telefax: (46) 352-525 E-mail: tvb@hivatal.baz.hu III-1534-1/2014. a Borsod-Abaúj-Zemplén

Részletesebben

NEMZETI VÁLASZTÁSI BIZOTTSÁG. A Nemzeti Választási Bizottság 1394/2014. számú határozata

NEMZETI VÁLASZTÁSI BIZOTTSÁG. A Nemzeti Választási Bizottság 1394/2014. számú határozata NEMZETI VÁLASZTÁSI BIZOTTSÁG A Nemzeti Választási Bizottság 1394/2014. számú határozata A Nemzeti Választási Bizottság a Farmos Község Önkormányzata (2765 Farmos, Fő tér 1.) nevében eljáró Horváth László

Részletesebben

206/2014. (IX. 18.) FVB számú határozatával

206/2014. (IX. 18.) FVB számú határozatával A Fővárosi Választási Bizottság a FŐVÁROSI VÁLASZTÁSI BIZOTTSÁG 1052 Budapest Városház u. 9-11. Telefon: 327-1644, telefax: 327-1855 206/2014. (IX. 18.) FVB számú határozatával az A. Cs. által a Budapest

Részletesebben

KÚRIA. v é g z é s t : A Kúria a Nemzeti Választási Bizottság 134/2014. számú határozatát helybenhagyja.

KÚRIA. v é g z é s t : A Kúria a Nemzeti Választási Bizottság 134/2014. számú határozatát helybenhagyja. KÚRIA Kvk.V.37.198/2014/2.szám A Kúria az ügyvéd által képviselt Magyar Szocialista Párt I. rendű, Együtt a Korszakváltók Pártja II. rendű, Demokratikus Koalíció III. rendű, Párbeszéd Magyarországért Párt

Részletesebben

Fejér Megyei Területi Választási Bizottság 35/2014. (IX.15.) számú határozata

Fejér Megyei Területi Választási Bizottság 35/2014. (IX.15.) számú határozata Fejér Megyei Területi Választási Bizottság 8000 Székesfehérvár, Szent István tér 9. Fejér Megyei Területi Választási Bizottság 35/2014. (IX.15.) számú határozata A Fejér Megyei Területi Választási Bizottság

Részletesebben

V É G Z É S T : Ezt meghaladó mértékben a felülvizsgálati kérelmet elutasítja. I N D O K O L Á S :

V É G Z É S T : Ezt meghaladó mértékben a felülvizsgálati kérelmet elutasítja. I N D O K O L Á S : BÁCS-KISKUN MEGYEI BÍRÓSÁG KECSKEMÉT A Bács-Kiskun Megyei Bíróság kérelmezőnek,- a Bács-Kiskun Megyei Területi Választási Bizottság 47/2006. (VIII.28.) TVB határozata ellen benyújtott felülvizsgálati kérelme

Részletesebben

A Nemzeti Választási Bizottság 713/2018. számú határozata

A Nemzeti Választási Bizottság 713/2018. számú határozata A Nemzeti Választási Bizottság 713/2018. számú határozata A Nemzeti Választási Bizottság K. Á. magánszemély (a továbbiakban: Beadványozó) által benyújtott fellebbezés tárgyában 18 igen és 1 nem szavazattal

Részletesebben

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei TERÜLETI VÁLASZTÁSI BIZOTTSÁG

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei TERÜLETI VÁLASZTÁSI BIZOTTSÁG Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei TERÜLETI VÁLASZTÁSI BIZOTTSÁG 3525 MISKOLC, Városház tér 1. Telefon: (46) 517-700*, (46) 517-713 Telefax: (46) 352-525 E-mail: tvb@hivatal.baz.hu III-1938-2-1/2019. a Borsod-Abaúj-Zemplén

Részletesebben

KIVONAT. Pest megyei 03. számú Országgyűlési Egyéni Választókerületi Választási Bizottság üléséről

KIVONAT. Pest megyei 03. számú Országgyűlési Egyéni Választókerületi Választási Bizottság üléséről KIVONAT Pest megyei 03. számú Országgyűlési Egyéni Választókerületi Választási Bizottság üléséről Készült: 2018. február 23-án Helye: Szentendrei Közös Önkormányzati Hivatal hivatalos helyiségében Tárgy:

Részletesebben

Fővárosi Választási Bizottság. J e g y z ő k ö n y v

Fővárosi Választási Bizottság. J e g y z ő k ö n y v Fővárosi Választási Bizottság J e g y z ő k ö n y v Készült: a Fővárosi Választási Bizottság 2014. szeptember 15-én 19.00 órai kezdettel, a Budapest V. kerület, Városház utca 9-11. szám alatti, 301. számú

Részletesebben

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei TERÜLETI VÁLASZTÁSI BIZOTTSÁG

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei TERÜLETI VÁLASZTÁSI BIZOTTSÁG Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei TERÜLETI VÁLASZTÁSI BIZOTTSÁG 3525 MISKOLC, Városház tér 1. Telefon: (46) 517-700*, (46) 517-713 Telefax: (46) 352-525 E-mail: tvb@hivatal.baz.hu III-1870-5/2018. a Borsod-Abaúj-Zemplén

Részletesebben

NEMZETI VÁLASZTÁSI BIZOTTSÁG

NEMZETI VÁLASZTÁSI BIZOTTSÁG NEMZETI VÁLASZTÁSI BIZOTTSÁG A Nemzeti Választási Bizottság 1128/2014. számú határozata A Nemzeti Választási Bizottság a nemzetiségi önkormányzati képviselők általános választásának kitűzése tárgyában

Részletesebben

A Nemzeti Választási Bizottság 437/2019. számú határozata

A Nemzeti Választási Bizottság 437/2019. számú határozata A Nemzeti Választási Bizottság 437/2019. számú határozata A Nemzeti Választási Bizottság a Mátészalkáért Tenni akaró Emberek és Szervezetek Egyesülete (4700 Mátészalka, Kossuth utca 43., továbbiakban:

Részletesebben

202/2019. (IX. 23.) FVB számú határozatával

202/2019. (IX. 23.) FVB számú határozatával A Fővárosi Választási Bizottság a FŐVÁROSI VÁLASZTÁSI BIZOTTSÁG 1052 Budapest Városház u. 9-11. Telefon: 327-1644 számú határozatával az Ő. G. F. (a továbbiakban: Fellebbező) által Budapest Főváros II.

Részletesebben

A Nemzeti Választási Bizottság 438/2019. számú határozata

A Nemzeti Választási Bizottság 438/2019. számú határozata A Nemzeti Választási Bizottság 438/2019. számú határozata A Nemzeti Választási Bizottság a Jobbik Magyarországért Mozgalom (1113 Budapest, Villányi út 20/B., a továbbiakban: Beadványozó) által benyújtott

Részletesebben

FŐVÁROSI VÁLASZTÁSI BIZOTTSÁG 1052 Budapest Városház u Telefon: , telefax: /2017. (IV. 11.) FVB számú határozatával

FŐVÁROSI VÁLASZTÁSI BIZOTTSÁG 1052 Budapest Városház u Telefon: , telefax: /2017. (IV. 11.) FVB számú határozatával FŐVÁROSI VÁLASZTÁSI BIZOTTSÁG 1052 Budapest Városház u. 9-11. Telefon: 327-1644, telefax: 327-1855 A Fővárosi Választási Bizottság a 18/2017. (IV. 11.) FVB számú határozatával a Magyar Szocialista Párt

Részletesebben

FŐVÁROSI VÁLASZTÁSI BIZOTTSÁG 1052 Budapest Városház u. 9-11. Telefon: 327-1644, telefax: 327-1855. 308/2014. (X. 20.) FVB számú határozatával

FŐVÁROSI VÁLASZTÁSI BIZOTTSÁG 1052 Budapest Városház u. 9-11. Telefon: 327-1644, telefax: 327-1855. 308/2014. (X. 20.) FVB számú határozatával A Fővárosi Választási Bizottság a FŐVÁROSI VÁLASZTÁSI BIZOTTSÁG 1052 Budapest Városház u. 9-11. Telefon: 327-1644, telefax: 327-1855 308/2014. (X. 20.) FVB számú határozatával a Demokratikus Koalíció (1132

Részletesebben

A Nemzeti Választási Bizottság 709/2018. számú határozata

A Nemzeti Választási Bizottság 709/2018. számú határozata A Nemzeti Választási Bizottság 709/2018. számú határozata A Nemzeti Választási Bizottság a BAJA MARKETING Bajai Kommunikációs és Marketing Korlátolt Felelősségű Társaság [(6500 Baja, Szentháromság tér

Részletesebben

v é g z é s t : I n d o k o l á s

v é g z é s t : I n d o k o l á s A a Dr. Bencze Péter és Társa Ügyvédi Iroda (ügyintéző dr. Bencze Péter ügyvéd) által képviselt Magyar Szocialista Párt (kérelmező címe) kérelmezőnek a Megyei Területi Választási Bizottság 2014. október

Részletesebben

FŐVÁROSI VÁLASZTÁSI BIZOTTSÁG 1052 Budapest Városház u Telefon: , telefax: /2017. (IV. 26.) FVB számú határozatával

FŐVÁROSI VÁLASZTÁSI BIZOTTSÁG 1052 Budapest Városház u Telefon: , telefax: /2017. (IV. 26.) FVB számú határozatával FŐVÁROSI VÁLASZTÁSI BIZOTTSÁG 1052 Budapest Városház u. 9-11. Telefon: 327-1644, telefax: 327-1855 A Fővárosi Választási Bizottság a 21/2017. (IV. 26.) FVB számú határozatával a Zs. L. által a Budapest

Részletesebben

v é g z é s t : Az ítélőtábla a Hajdú-Bihar Megyei Területi Választási Bizottság 3/2015.(XII.15.) TVB számú határozatát helybenhagyja.

v é g z é s t : Az ítélőtábla a Hajdú-Bihar Megyei Területi Választási Bizottság 3/2015.(XII.15.) TVB számú határozatát helybenhagyja. Debreceni Ítélőtábla Pk.II.20.801/2015/2. szám A Debreceni Ítélőtábla kérelmező neve (kérelmező címe) kérelmezőnek a Hajdú-Bihar Megyei Területi Választási Bizottság 3/2015.(XII.15.) TVB számú határozata

Részletesebben

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei TERÜLETI VÁLASZTÁSI BIZOTTSÁG

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei TERÜLETI VÁLASZTÁSI BIZOTTSÁG Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei TERÜLETI VÁLASZTÁSI BIZOTTSÁG 3525 MISKOLC, Városház tér 1. Telefon: (46) 517-700*, (46) 517-713 Telefax: (46) 352-525 E-mail: tvb@hivatal.baz.hu III-1515-1/2014. a Borsod-Abaúj-Zemplén

Részletesebben

Szombathely Megyei Jogú Város Helyi Választási Bizottság 12/2018. (X.3.) HVB számú határozata

Szombathely Megyei Jogú Város Helyi Választási Bizottság 12/2018. (X.3.) HVB számú határozata Szombathely Megyei Jogú Város Helyi Választási Bizottsága Szám: 1817-18/2018. Tárgy: döntés választási kifogás tárgyában Szombathely Megyei Jogú Város Helyi Választási Bizottság 12/2018. (X.3.) HVB számú

Részletesebben

211/2019. (IX. 30.) FVB számú határozatával

211/2019. (IX. 30.) FVB számú határozatával A Fővárosi Választási Bizottság a FŐVÁROSI VÁLASZTÁSI BIZOTTSÁG 1052 Budapest Városház u. 9-11. Telefon: 327-1644 211/2019. (IX. 30.) FVB számú határozatával a dr. László Imre (a továbbiakban: Fellebbező)

Részletesebben

A Nemzeti Választási Bizottság 705/2018. számú határozata

A Nemzeti Választási Bizottság 705/2018. számú határozata A Nemzeti Választási Bizottság 705/2018. számú határozata A Nemzeti Választási Bizottság a Momentum Mozgalom Párt [(székhelye: 1077 Budapest, Rózsa utca 22., képviseli: Fekete-Győr András (a továbbiakban:

Részletesebben

v é g z é s t : I n d o k o l á s :

v é g z é s t : I n d o k o l á s : Debreceni Ítélőtábla Pk.II.20.680/2014/2. szám A Debreceni Ítélőtábla dr. Moskovits Károly ügyvéd ügyintézése mellett a Sipos & Moskovits Ügyvédi Iroda (cím) által képviselt... (cím) kérelmezőnek a Szabolcs-

Részletesebben

3/2017. (II. 6.) FVB számú határozatával

3/2017. (II. 6.) FVB számú határozatával A Fővárosi Választási Bizottság a FŐVÁROSI VÁLASZTÁSI BIZOTTSÁG 1052 Budapest Városház u. 9-11. Telefon: 327-1644, telefax: 327-1855 3/2017. (II. 6.) FVB számú határozatával a B. Gy. J. Budapest Főváros

Részletesebben

Fejér Megyei Területi Választási Bizottság 3/2016. (V.19.) számú határozata

Fejér Megyei Területi Választási Bizottság 3/2016. (V.19.) számú határozata Fejér Megyei Területi Választási Bizottság 8000 Székesfehérvár, Szent István tér 9. Fejér Megyei Területi Választási Bizottság 3/2016. (V.19.) számú határozata A Fejér Megyei Területi Választási Bizottság

Részletesebben

Fővárosi Választási Bizottság. J e g y z ő k ö n y v

Fővárosi Választási Bizottság. J e g y z ő k ö n y v Fővárosi Választási Bizottság J e g y z ő k ö n y v Készült: a Fővárosi Választási Bizottság 2014 szeptember 26-án, 1250 órai kezdettel, a Budapest V kerület, Városház utca 9-11 szám alatti, 301 számú

Részletesebben

Szekszárd Megyei Jogú Város Helyi Választási Bizottság 7100 Szekszárd, Béla király tér 8. Tel.: 74/ ; ; Fax: 74/ HATÁROZATOT:

Szekszárd Megyei Jogú Város Helyi Választási Bizottság 7100 Szekszárd, Béla király tér 8. Tel.: 74/ ; ; Fax: 74/ HATÁROZATOT: Szekszárd Megyei Jogú Város Helyi Választási Bizottság 7100 Szekszárd, Béla király tér 8. Tel.: 74/504-100; 504-180; Fax: 74/510-251 Ikt.sz.: IV.280-6/2014. HATÁROZATI KIVONAT SZEKSZÁRD MEGYEI JOGÚ VÁROS

Részletesebben

v é g z é s t : A Fővárosi Ítélőtábla a Megyei Területi Választási Bizottság 120/2014. (IX. 22.) számú TVB határozatát helybenhagyja.

v é g z é s t : A Fővárosi Ítélőtábla a Megyei Területi Választási Bizottság 120/2014. (IX. 22.) számú TVB határozatát helybenhagyja. Fővárosi Ítélőtábla 11.Pk.50.027/2014/2. A Fővárosi Ítélőtábla a kérelmező jogi képviselője (címe) által képviselt kérelmező neve (kérelmező címe) kérelmezőnek a Megyei Területi Választási Bizottság (1052

Részletesebben

Választási Bizottság 39/2014. (IV.6.) Vas 01. OEVB számú határozata

Választási Bizottság 39/2014. (IV.6.) Vas 01. OEVB számú határozata Vas Megye 01. számú Országgyűlési Egyéni Választókerület Választási Bizottság Szám: 8504-77/2014. Tárgy: kifogás elbírálása Vas Megye 01. számú Országgyűlési Egyéni Választókerület Választási Bizottság

Részletesebben

A Nemzeti Választási Bizottság 728/2018. számú határozata

A Nemzeti Választási Bizottság 728/2018. számú határozata A Nemzeti Választási Bizottság 728/2018. számú határozata A Nemzeti Választási Bizottság a Magyar Kétfarkú Kutya Párt [(1115 Budapest, Thallóczy Lajos utca 26. mfszt./1., képviseli: Kovács Gergely (a továbbiakban:

Részletesebben

Fővárosi Ítélőtábla 12.Pk.50.017/2014/3.

Fővárosi Ítélőtábla 12.Pk.50.017/2014/3. Fővárosi Ítélőtábla 12.Pk.50.017/2014/3. A Fővárosi Ítélőtábla a N G Ügyvédi Iroda (cím) által képviselt Lehet Más a Politika (cím) kérelmezőnek, a Fővárosi Választási Bizottság (1052 Budapest, Városház

Részletesebben

11/2018. (VI. 26.) FVB számú határozatával

11/2018. (VI. 26.) FVB számú határozatával A Fővárosi Választási Bizottság a FŐVÁROSI VÁLASZTÁSI BIZOTTSÁG 1052 Budapest Városház u. 9-11. Telefon: 327-1644, telefax: 327-1855 11/2018. (VI. 26.) FVB számú határozatával dr. G. Sz. D. Budapest Főváros

Részletesebben

15/2019. (V. 2.) FVB számú határozatával

15/2019. (V. 2.) FVB számú határozatával A Fővárosi Választási Bizottság a FŐVÁROSI VÁLASZTÁSI BIZOTTSÁG 1052 Budapest Városház u. 9-11. Telefon: 327-1644, telefax: 327-1855 számú határozatával a Magyar Szocialista Párt (a továbbiakban Kifogástevő)

Részletesebben

Bács-Kiskun Megyei Területi Választási Bizottság 95/2014. (X. 18.) TVB határozata V. A. A. által benyújtott fellebbezés tárgyában

Bács-Kiskun Megyei Területi Választási Bizottság 95/2014. (X. 18.) TVB határozata V. A. A. által benyújtott fellebbezés tárgyában Bács-Kiskun Megyei Területi Választási Bizottság 95/2014. (X. 18.) TVB határozata V. A. A. által benyújtott fellebbezés tárgyában 95/2014. (X. 18.) TVB. H A T Á R O Z A T A Bács-Kiskun Megyei Területi

Részletesebben

FŐVÁROSI VÁLASZTÁSI BIZOTTSÁG 1052 Budapest Városház u Telefon: , telefax: /2014. (X. 17.) FVB számú határozatával

FŐVÁROSI VÁLASZTÁSI BIZOTTSÁG 1052 Budapest Városház u Telefon: , telefax: /2014. (X. 17.) FVB számú határozatával A Fővárosi Választási Bizottság a FŐVÁROSI VÁLASZTÁSI BIZOTTSÁG 1052 Budapest Városház u. 9-11. Telefon: 327-1644, telefax: 327-1855 276/2014. (X. 17.) FVB számú határozatával a Hajdu László által a Budapest

Részletesebben

v é g z é s t : I n d o k o l á s :

v é g z é s t : I n d o k o l á s : Debreceni Ítélőtábla Pk.II.20.681/2014/2. szám A Debreceni Ítélőtábla dr. Moskovits Károly ügyvéd ügyintézése mellett a Sipos & Moskovits Ügyvédi Iroda (cím) által képviselt... (cím) kérelmezőnek a Szabolcs-

Részletesebben

Kúria. A Kúria a dr. Kádár Balázs ügyvéd által képviselt Magyar Szocialista Párt, Együtt a Korszakváltók Pártja,

Kúria. A Kúria a dr. Kádár Balázs ügyvéd által képviselt Magyar Szocialista Párt, Együtt a Korszakváltók Pártja, Kúria Kvk.IV.37.360/2014/2.szám A Kúria a dr. Kádár Balázs ügyvéd által képviselt Magyar Szocialista Párt, Együtt a Korszakváltók Pártja, Demokratikus Koalíció, a Párbeszéd Magyarországért Párt, a Magyar

Részletesebben

Pécsi Ítélőtábla Pk.VI /2014/2. szám

Pécsi Ítélőtábla Pk.VI /2014/2. szám A Pécsi Ítélőtábla a kérelmező neve (kérelmező címe) kérelmezőnek a Megyei Területi Választási Bizottság 2014. október 21. napján kelt, 90/2014.(X.21.) TVB számú határozata ellen benyújtott bírósági felülvizsgálat

Részletesebben

FŐVÁROSI VÁLASZTÁSI BIZOTTSÁG 1052 Budapest Városház u Telefon: , telefax: /2014. (X. 20.) FVB számú határozatával

FŐVÁROSI VÁLASZTÁSI BIZOTTSÁG 1052 Budapest Városház u Telefon: , telefax: /2014. (X. 20.) FVB számú határozatával A Fővárosi Választási Bizottság a FŐVÁROSI VÁLASZTÁSI BIZOTTSÁG 1052 Budapest Városház u. 9-11. Telefon: 327-1644, telefax: 327-1855 310/2014. (X. 20.) FVB számú határozatával az Édua Infomédia Kft. (1108

Részletesebben

12/2018. (VII. 9.) FVB számú határozatával

12/2018. (VII. 9.) FVB számú határozatával A Fővárosi Választási Bizottság a FŐVÁROSI VÁLASZTÁSI BIZOTTSÁG 1052 Budapest Városház u. 9-11. Telefon: 327-1644, telefax: 327-1855 12/2018. (VII. 9.) FVB számú határozatával M. J. Budapest Főváros VIII.

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV készült a IX. Helyi Választási Bizottság án 9.00 órakor tartott üléséről. Bp. IX. Bakáts tér 14. II.

JEGYZŐKÖNYV készült a IX. Helyi Választási Bizottság án 9.00 órakor tartott üléséről. Bp. IX. Bakáts tér 14. II. IX. Helyi Választási Bizottság JEGYZŐKÖNYV készült a IX. Helyi Választási Bizottság 2014. 10. 03-án 9.00 órakor tartott üléséről Ülés helye: Polgármesteri Hivatal Bp. IX. Bakáts tér 14. II. emeleti ülésterem

Részletesebben

KÚRIA. v é g z é s t:

KÚRIA. v é g z é s t: KÚRIA Kvk.IV.38.085/2014/2. A Kúria a Dr. Bence Péter és Társa Ügyvédi Iroda által képviselt M. A. kérelmezőnek a Nemzeti Választási Bizottság 2014. október 26. napján meghozott 1443/2014. számú határozata

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v Pest megye 03. számú Országgyűlési Egyéni Választókerületi Választási Bizottság üléséről

J e g y z ő k ö n y v Pest megye 03. számú Országgyűlési Egyéni Választókerületi Választási Bizottság üléséről J e g y z ő k ö n y v Pest megye 03. számú Országgyűlési Egyéni Választókerületi Választási Bizottság üléséről Készült: 2018. február 23. (péntek) 9 óra 30 perc Helye: Szentendrei Közös Önkormányzati Hivatal

Részletesebben

v é g z é s t : I n d o k o l á s

v é g z é s t : I n d o k o l á s A bíróság a dr. B. M. Ügyvédi Iroda (...) által képviselt G.A. (...) kérelmezőnek, dr. Cserny Ákos elnök által képviselt Fővárosi Választási Bizottság (1052 Budapest, Városház utca 9-11.) kérelmezett ellen,

Részletesebben

Fővárosi Választási Bizottság. J e g y z ő k ö n y v

Fővárosi Választási Bizottság. J e g y z ő k ö n y v Fővárosi Választási Bizottság J e g y z ő k ö n y v Készült: a Fővárosi Választási Bizottság 2014 szeptember 22-én, 1500 órai kezdettel, a Budapest V kerület, Városház utca 9-11 szám alatti, 301 számú

Részletesebben

v é g z é s t: A megyei bíróság a H. O.-néval kapcsolatban benyújtott kifogást elutasítja.

v é g z é s t: A megyei bíróság a H. O.-néval kapcsolatban benyújtott kifogást elutasítja. A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Bíróság dr. Sz. A. (kérelmező címe) kérelmezőnek, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Területi Választási Bizottság (3525 Miskolc, Városház tér 1. szám alatti székhely) elleni választási

Részletesebben

v é g z é s t : I n d o k o l á s

v é g z é s t : I n d o k o l á s A Pécsi Ítélőtábla a Dr. Papp Tamás Ügyvédi Iroda által képviselt... kérelmezőnek a... Területi Választási Bizottság 2014. szeptember 18. napján kelt... TVB határozata ellen benyújtott bírósági felülvizsgálat

Részletesebben

BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN MEGYEI TERÜLETI VÁLASZTÁSI BIZOTTSÁG

BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN MEGYEI TERÜLETI VÁLASZTÁSI BIZOTTSÁG BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN MEGYEI TERÜLETI VÁLASZTÁSI BIZOTTSÁG 3525 Miskolc, Városház tér 1. Telefon: (46) 323-011*, (46) 517-700*, (46) 517-633, (46) 346-256 Telefax: (46) 352-525 II-1151-2/2010. II-1152-2/2010.

Részletesebben

Fővárosi Ítélőtábla 1.Pk.50.046/2014/2.

Fővárosi Ítélőtábla 1.Pk.50.046/2014/2. Fővárosi Ítélőtábla A Fővárosi Ítélőtábla P. G. kérelmezőnek, a Fővárosi Választási Bizottság által 2014. október 17. napján meghozott 276/2014. (X. 17.) FVB számú határozata ellen benyújtott bírósági

Részletesebben

28/2018. (XI. 16.) FVB számú határozatával

28/2018. (XI. 16.) FVB számú határozatával FŐVÁROSI VÁLASZTÁSI BIZOTTSÁG 1052 Budapest Városház u. 9-11. A Fővárosi Választási Bizottság a 28/2018. (XI. 16.) FVB számú határozatával a Kóczán Károly György (a továbbiakban: Beadványozó) által a Budapest

Részletesebben

Fejér Megyei Területi Választási Bizottság 5/2016. (VI.9) számú határozata

Fejér Megyei Területi Választási Bizottság 5/2016. (VI.9) számú határozata Fejér Megyei Területi Választási Bizottság 8000 Székesfehérvár, Szent István tér 9. Fejér Megyei Területi Választási Bizottság 5/2016. (VI.9) számú határozata A Fejér Megyei Területi Választási Bizottság

Részletesebben

268/2019. (X. 17.) FVB számú határozatával

268/2019. (X. 17.) FVB számú határozatával A Fővárosi Választási Bizottság a FŐVÁROSI VÁLASZTÁSI BIZOTTSÁG 1052 Budapest Városház u. 9-11. Telefon: 327-1644 számú határozatával a dr. M. F. (a továbbiakban: Fellebbező) Budapest Főváros IX. kerület

Részletesebben

v é g z é s t: A Fővárosi Ítélőtábla a Fővárosi Választási Bizottság 298/2014. (X.17.) FVB számú határozatát helybenhagyja.

v é g z é s t: A Fővárosi Ítélőtábla a Fővárosi Választási Bizottság 298/2014. (X.17.) FVB számú határozatát helybenhagyja. Fővárosi Ítélőtábla 12.Pk.50.058/2014/5. A Fővárosi Ítélőtábla a Ügyvédi Iroda (címe., ügyintéző: ügyvéd neve) által képviselt kérelmező neve (címe) kérelmezőnek, a Fővárosi Választási Bizottság 2014.

Részletesebben

200/2019. (IX. 23.) FVB számú határozatával

200/2019. (IX. 23.) FVB számú határozatával A Fővárosi Választási Bizottság a FŐVÁROSI VÁLASZTÁSI BIZOTTSÁG 1052 Budapest Városház u. 9-11. Telefon: 327-1644 számú határozatával a Magyar Szocialista Párt (a továbbiakban Fellebbező) Budapest Főváros

Részletesebben

HELYI VÁLASZTÁSI BIZOTTSÁG 8754 Galambok, Ady Endre u. 2. Tel: , fax:

HELYI VÁLASZTÁSI BIZOTTSÁG 8754 Galambok, Ady Endre u. 2. Tel: , fax: GI/828- /2019. HELYI VÁLASZTÁSI BIZOTTSÁG 8754 Galambok, Ady Endre u. 2. Tel: 06-93-358-130, fax: 06-93-358-372 e-mail: hatosag@galambok.hu 38/2019.(IX.18.) számú HVB határozat A Helyi Választási Bizottság

Részletesebben

v é g z é s t : I n d o k o l á s :

v é g z é s t : I n d o k o l á s : Debreceni Ítélőtábla Pk.II.20.655/2014/3. szám A Debreceni Ítélőtábla dr. Sinyei Dávid ügyvéd ügyintézése mellett a Sinyei Ügyvédi Iroda (cím) által képviselt Magyar Szocialista Párt (1066 Budapest, Jókai

Részletesebben

Szekszárd Megyei Jogú Város Helyi Választási Bizottság 7100 Szekszárd, Béla király tér 8. Tel.: 74/ ; ; Fax: 74/

Szekszárd Megyei Jogú Város Helyi Választási Bizottság 7100 Szekszárd, Béla király tér 8. Tel.: 74/ ; ; Fax: 74/ Szekszárd Megyei Jogú Város Helyi Választási Bizottság 7100 Szekszárd, Béla király tér 8. Tel.: 74/504-100; 504-180; Fax: 74/510-251 Ikt.sz.: IV.280-8/2014. SZEKSZÁRD MEGYEI JOGÚ VÁROS HELYI VÁLASZTÁSI

Részletesebben

299/2014. (X. 17.) FVB számú határozatával

299/2014. (X. 17.) FVB számú határozatával A Fővárosi Választási Bizottság a FŐVÁROSI VÁLASZTÁSI BIZOTTSÁG 1052 Budapest Városház u. 9-11. Telefon: 327-1644, telefax: 327-1855 299/2014. (X. 17.) FVB számú határozatával a S. A. által a Budapest

Részletesebben

Helyi Választási Bizottság 1145 Budapest, Pétervárad utca 2. JEGYZŐKÖNYV

Helyi Választási Bizottság 1145 Budapest, Pétervárad utca 2. JEGYZŐKÖNYV Helyi Választási Bizottság 1145 Budapest, Pétervárad utca 2. JEGYZŐKÖNYV Készült: 2014. október 10-én 16:00 órakor Budapest Főváros XIV. Kerület Polgármesteri Hivatal 1145 Budapest, Pétervárad utca 2.

Részletesebben

Bács-Kiskun Megyei Területi Választási Bizottság 59/2014. (IX. 28.) határozata P. B. által benyújtott fellebbezés tárgyában

Bács-Kiskun Megyei Területi Választási Bizottság 59/2014. (IX. 28.) határozata P. B. által benyújtott fellebbezés tárgyában Bács-Kiskun Megyei Területi Választási Bizottság 59/2014. (IX. 28.) határozata P. B. által benyújtott fellebbezés tárgyában 59/2014. (IX. 28.) TVB. H A T Á R O Z A T A Bács-Kiskun Megyei Területi Választási

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV készült a IX. Helyi Választási Bizottság én órakor tartott üléséről

JEGYZŐKÖNYV készült a IX. Helyi Választási Bizottság én órakor tartott üléséről IX. Helyi Választási Bizottság JEGYZŐKÖNYV készült a IX. Helyi Választási Bizottság 2014. 10. 12-én 11.30 órakor tartott üléséről Ülés helye: Polgármesteri Hivatal Bp. IX. Bakáts tér 14. II. emeleti ülésterem

Részletesebben

237/2019. (X. 10.) FVB számú határozatával

237/2019. (X. 10.) FVB számú határozatával FŐVÁROSI VÁLASZTÁSI BIZOTTSÁG 1052 Budapest Városház u. 9-11. Telefon: 327-1644 A Fővárosi Választási Bizottság a számú határozatával az U. É. T. (a továbbiakban: Fellebbező) által a Budapest Főváros VIII.

Részletesebben

FŐVÁROSI VÁLASZTÁSI BIZOTTSÁG 1052 Budapest Városház u Telefon: , telefax: /2019. (X. 21.) FVB számú határozatával

FŐVÁROSI VÁLASZTÁSI BIZOTTSÁG 1052 Budapest Városház u Telefon: , telefax: /2019. (X. 21.) FVB számú határozatával A Fővárosi Választási Bizottság a FŐVÁROSI VÁLASZTÁSI BIZOTTSÁG 1052 Budapest Városház u. 9-11. Telefon: 327-1644, telefax: 327-1855 számú határozatával a Dr. M. Sz. F. által a Budapest Főváros IV. kerület

Részletesebben

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei TERÜLETI VÁLASZTÁSI BIZOTTSÁG

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei TERÜLETI VÁLASZTÁSI BIZOTTSÁG Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei TERÜLETI VÁLASZTÁSI BIZOTTSÁG 3525 MISKOLC, Városház tér 1. Telefon: (46) 517-700*, (46) 517-713 Telefax: (46) 352-525 E-mail: tvb@hivatal.baz.hu III-1495-1/2014. a Borsod-Abaúj-Zemplén

Részletesebben

Fővárosi Választási Bizottság. J e g y z ő k ö n y v

Fővárosi Választási Bizottság. J e g y z ő k ö n y v Fővárosi Választási Bizottság J e g y z ő k ö n y v Készült: a Fővárosi Választási Bizottság 2014 szeptember 18-án, 1500 órai kezdettel, a Budapest V kerület, Városház utca 9-11 szám alatti, 301 számú

Részletesebben

v é g z é s t : I n d o k o l á s :

v é g z é s t : I n d o k o l á s : A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Bíróság a Ügyvédi Iroda (képviselő címe, ügyintéző: dr. Sz. A. ügyvéd) által képviselt K. Zs. Cs.-né (kérelmező címe) kérelmezőnek, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Területi

Részletesebben

v é g z é s t: A Fővárosi Ítélőtábla a Fővárosi Választási Bizottság határozatát helybenhagyja.

v é g z é s t: A Fővárosi Ítélőtábla a Fővárosi Választási Bizottság határozatát helybenhagyja. A Fővárosi Ítélőtábla a Néző Gabriella Ügyvédi Iroda (cím, ügyintéző: dr. Néző Gabriella ügyvéd) által képviselt Lehet Más a Politika (cím) kérelmezőnek, a Fővárosi Választási Bizottság 2014. szeptember

Részletesebben

A Nemzeti Választási Bizottság 700/2018. számú határozata

A Nemzeti Választási Bizottság 700/2018. számú határozata A Nemzeti Választási Bizottság 700/2018. számú határozata A Nemzeti Választási Bizottság az Összefogás Párt [1035 Budapest, Miklós utca 13. 8. em. 42., képviseli: Szepessy Zsolt László (a továbbiakban:

Részletesebben

v é g z é s t : A bíróság a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Területi Választási Bizottság 36/2010. (X.7.) számú határozatát helybenhagyja.

v é g z é s t : A bíróság a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Területi Választási Bizottság 36/2010. (X.7.) számú határozatát helybenhagyja. Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Bíróság A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Bíróság, mint elsıfokú bíróság dr. Sáhy Erzsébet ügyvéd által képviselt polgármesterjelölt kérelmezınek, - a Jász- Nagykun-Szolnok Megyei

Részletesebben

v é g z é s t: I n d o k o l á s:

v é g z é s t: I n d o k o l á s: DEBRECENI ÍTÉLŐTÁBLA A Debreceni Ítélőtábla a Dr. Marssó Ügyvédi Iroda (ügyintéző: Dr. Marssó Péter ügyvéd, címe) által képviselt kérelmező neve (címe) kérelmezőnek a Szabolcs- Szatmár-Bereg Megyei Területi

Részletesebben

V É G Z É S T. A megyei bíróság a Területi Választási Bizottság TVB határozatát helybenhagyja. I N D O K O L Á S

V É G Z É S T. A megyei bíróság a Területi Választási Bizottság TVB határozatát helybenhagyja. I N D O K O L Á S BÁCS-KISKUN MEGYEI BÍRÓSÁG KECSKEMÉT A Bács-Kiskun Megyei Bíróság ügyvéd által képviselt kérelmezőnek a TERÜLETI VÁLASZTÁSI BIZOTTSÁG TVB határozata ellen benyújtott felülvizsgálati kérelme folytán indult

Részletesebben

v é g z é s t: I n d o k o l á s:

v é g z é s t: I n d o k o l á s: DEBRECENI ÍTÉLŐTÁBLA A Debreceni Ítélőtábla Dr. Novák Rudolf ügyvéd (címe) által képviselt kérelmező neve (címe) kérelmezőnek a Heves Megyei Területi Választási Bizottság 96/2014.(X.20.) számú határozata

Részletesebben

Borsod-Abaúj-Zemplén megye

Borsod-Abaúj-Zemplén megye Borsod-Abaúj-Zemplén megye ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÖZLÖNYE MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT HIVATALOS LAPJA 2014. október 22. (alakuló ülés) TARTALOMJEGYZÉK I. A megyei önkormányzat rendeletei Rendelet száma Tárgya Oldal

Részletesebben

V É G Z É S T : I N D O K O L Á S :

V É G Z É S T : I N D O K O L Á S : Zala Megyei Bíróság Kvk.21.795/2010/2. szám A Fodor Ügyvédi Iroda (Nagykanizsa, Erzsébet tér 18., ügyintéző: dr. Fodor Csaba ügyvéd) által képviselt kérelmező neve kérelmező címe. szám alatti lakos kérelmezőnek,

Részletesebben

A Nemzeti Választási Bizottság. 772/2018. számú határozata

A Nemzeti Választási Bizottság. 772/2018. számú határozata A Nemzeti Választási Bizottság 772/2018. számú határozata A Nemzeti Választási Bizottság a M. A. G. (a továbbiakban: Beadványozó) magánszemély által benyújtott kifogás tárgyában 21 igen és 0 nem szavazattal

Részletesebben

v é g z é s t : A Fővárosi Ítélőtábla a Fővárosi Választási Bizottság 302/2014. (X. 17.) FVB számú határozatát helybenhagyja. I n d o k o l á s :

v é g z é s t : A Fővárosi Ítélőtábla a Fővárosi Választási Bizottság 302/2014. (X. 17.) FVB számú határozatát helybenhagyja. I n d o k o l á s : Fővárosi Ítélőtábla 12.Pk.50.050/2014/5. A Fővárosi Ítélőtábla a Ügyvédi Iroda (iroda címe., ügyintéző: ügyvéd neve) által képviselt kérelmező neve (címe) kérelmezőnek, a Fővárosi Választási Bizottság

Részletesebben

A Pusztaföldvári Helyi Választási Bizottság 28/2014. (X.13.) határozata

A Pusztaföldvári Helyi Választási Bizottság 28/2014. (X.13.) határozata A Pusztaföldvári Helyi Választási Bizottság 28/2014. (X.13.) határozata A Pusztaföldvári Helyi Választási Bizottság a helyi önkormányzati képviselők 2014. október 12. napjára kitűzött általános választásán

Részletesebben

Jogorvoslati rendszer

Jogorvoslati rendszer Jogorvoslati rendszer Jogorvoslati eszközök: kifogás fellebbezés bírósági felülvizsgálati kérelem alkotmányjogi panasz Az országgyűlési képviselők választásában eljáró választási bizottságok: Szavazatszámláló

Részletesebben

8/2017. (III. 20.) FVB számú határozatával

8/2017. (III. 20.) FVB számú határozatával A Fővárosi Választási Bizottság a FŐVÁROSI VÁLASZTÁSI BIZOTTSÁG 1052 Budapest Városház u. 9-11. Telefon: 327-1644, telefax: 327-1855 8/2017. (III. 20.) FVB számú határozatával az Együtt a Korszakváltók

Részletesebben

Múcsonyi Helyi Választási Bizottság

Múcsonyi Helyi Választási Bizottság Múcsonyi Helyi Választási Bizottság 3744 Mucsony, Fő út 2. : 48/403-078 Fax: 48/403-078/126 sz. mellék hivatali e-mail: hivatal@mucsony.hu A Múcsonyi Helyi Választási Bizottság 47/2014. (X.12.) határozata

Részletesebben

v é g z é s t: A Fővárosi Ítélőtábla a Fővárosi Választási Bizottság 216/2019. (IX. 30.) FVB számú határozatát helybenhagyja.

v é g z é s t: A Fővárosi Ítélőtábla a Fővárosi Választási Bizottság 216/2019. (IX. 30.) FVB számú határozatát helybenhagyja. 1.Pk.50.032/2019/3. A a dr. Kuchár Zoltán ügyvéd (cím) által képviselt kérelmező neve (kérelmező címe) kérelmezőnek, a Fővárosi Választási Bizottság által 2019. szeptember 30. napján meghozott 216/2019.

Részletesebben

BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN MEGYEI TERÜLETI VÁLASZTÁSI BIZOTTSÁG

BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN MEGYEI TERÜLETI VÁLASZTÁSI BIZOTTSÁG BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN MEGYEI TERÜLETI VÁLASZTÁSI BIZOTTSÁG 3525 MISKOLC, Városház tér 1. Telefon: (46) 517-700*, (46) 517-633, (46) 346-256 Telefax: (46) 352-525 II-1156-12/2010. A Borsod-Abaúj-Zemplén

Részletesebben

A Vadnai Helyi Választási Bizottság 18/2014.(X.12.) határozata a polgármester választás eredményének megállapításához.

A Vadnai Helyi Választási Bizottság 18/2014.(X.12.) határozata a polgármester választás eredményének megállapításához. VADNAI HELYI VÁLASZTÁSI BIZOTTSÁG A Vadnai Helyi Választási Bizottság 18/2014.(X.12.) határozata a polgármester választás eredményének megállapításához A Vadnai Helyi Választási Bizottság a helyi önkormányzati

Részletesebben

Verpelét Város Helyi Választási bizottsága 3351 Verpelét, Kossuth Lajos u /2014. (X.12.) számú HVB határozat. határozatot:

Verpelét Város Helyi Választási bizottsága 3351 Verpelét, Kossuth Lajos u /2014. (X.12.) számú HVB határozat. határozatot: Verpelét Város Helyi Választási bizottsága 3351 Verpelét, Kossuth Lajos u. 73. 59/2014. (X.12.) számú HVB határozat Verpelét Város Helyi Választási Bizottsága (a továbbiakban: Bizottság) a helyi önkormányzati

Részletesebben

3/2014. ( ) HVB határozat

3/2014. ( ) HVB határozat Tápiószelei Helyi Választási Bizottság 2766 Tápiószele, Rákóczi út 4. Fax: 36-53/380-045 E-mail: tszele@t-online.hu 3/2014. (09. 02.) HVB határozat A tápiószelei Helyi Választási Bizottság (továbbiakban:

Részletesebben

Budapest 06. sz. Országgyűlési Egyéni Választókerületi Választási Bizottság a Momentum Mozgalom Pártnak

Budapest 06. sz. Országgyűlési Egyéni Választókerületi Választási Bizottság a Momentum Mozgalom Pártnak Budapest 06. sz. Országgyűlési Egyéni Választókerületi Választási Bizottság az 54/2018. (IV.05.) számon 5 igen 2 nem szavazattal a következő határozatot hozta: Budapest 06. sz. Országgyűlési Egyéni Választókerületi

Részletesebben

Fejér Megyei Területi Választási Bizottság 83/2014. (X.17.) számú határozata

Fejér Megyei Területi Választási Bizottság 83/2014. (X.17.) számú határozata Fejér Megyei Területi Választási Bizottság 8000 Székesfehérvár, Szent István tér 9. Fejér Megyei Területi Választási Bizottság 83/2014. (X.17.) számú határozata A Fejér Megyei Területi Választási Bizottság

Részletesebben