Dr. Szobonya Zoltán. már friss élményeikrõl is beszámolnak. Egy kisebb

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Dr. Szobonya Zoltán. már friss élményeikrõl is beszámolnak. Egy kisebb"

Átírás

1 XXI. évfolyam 10. szám Jánoshalma október Megjelenik havonta Ára: 120 forint Jánoshalma Város önkormányzatának lapja 1956 ÜSTÖKÖSE Éppen 50 éves. Fél évszázad, mely átfutott felettünk. Mily kevesen maradtunk, kik tettük, kik láttuk! Akik most hunyorogva utánanézünk. Fényes üstökös volt. A legsötétebb éjszakát vágta ketté értünk. A semmibõl ragyogott fel, s csóvájával néhány napra egész egünket felfényesítette. A mámoros örömet, a nem remélt egymásratalálást, a szabadság vízióját terítette ránk, nemzetünkre. Azután tankcsordák éjszakai morajától megrendült az égbolt. Jaj, kihunyt szép lángja! Majd távolodni kezdett, egyre sietõsebben. A kényszerû feledés borongós messzeségébe. De csak csóváját szórták szét, csillaggá olvadt fénye tovább tündököl szegény fejünk felett, évtizedekig, talán évszázadokig. Iránytûként, reménységként: Jöjjetek, fiatalok, kövessetek! Íme történetünk, naplószerû dióhéjba préselve: Október 23. kedd: Kitör Pesten a forradalom. A helyi MDP (Kommunista Párt) felülrõl telefonon értesítéseket és utasításokat kap. Azonnal összehívják a községi pártbizottságot és elrendelik a katonai-rendõri járõrök megszervezését. Határozatot hoznak a megbízható elvtársak felfegyverzésérõl is, de a katonaság akkor még nem adhatott ki fegyvereket. Október 24. szerda: Az utcákon megkezdõdik a rendõri és katonai járõrözés. A szerdai hetipiac a rádióból és az újságokból táplálkozó izgató hírforrássá is lett. Hírek jönnek a bajaiak forradalmi készülõdésérõl is. Október 25. csütörtök: Nemcsak a reggeli friss újságok, belföldi és külföldi rádiók ontják az egymásnak gyakran ellentmondó híreket, hanem a Pestrõl, Sztalin-városból hazalátogatók a sarkokon ácsorgóknak már friss élményeikrõl is beszámolnak. Egy kisebb Dr. Szobonya Zoltán csoport még a hõsi emlékmûre a magyar zászlót is kitûzi, s hazafias verseket hallgat. Október 26. péntek: A reggeli hírek még csak a Parlament elõtti ÁVÓ-s vérengzést tálalják, de délben a rádió már a Himnuszt játssza és bejelenti a forradalom gyõzelmét. Gerõ Ernõt Kádár János váltja fel. A pénteki hetipiac a forradalom híreitõl hangos, s a Pestet megjárt parasztküldötteink délutánra nagygyûlést hirdetnek. A község politikai megmozdulásaiba szervezõként ekkor kapcsolódik be dr. Szobonya Zoltán ügyvéd, de a még reggel megalakult községi válságstáb. (Folytatás a 4. oldalon) A Képviselõ-testület tagjai Polgármester Alpolgármesterek Képviselõk Czeller Zoltán Ágoston István Gyurcsik Ottó Berta Erzsébet Komáromi Lajos Kiss György Csizovszki László Kovács József Martinekné Kovács Györgyi Gáspár Zsolt MadarászAttila Ádám Gyula Dr. Gulyás András Szakál Lajos Vértanúkra emlékeztünk Önkormányzatunk október 6-án este az Állomásparkban az aradi vértanúk emléknapja alkalmából rendezett megemlékezést. Az ünnepségrõl a 2. oldalon számolunk be. Felvételünkön a Hunyadi János Általános Iskola diákjai a mártírokra emlékezõ mécsesek elõtt. Megalakult az új Képviselõ-testület A hónap elsõ napján megválasztott polgármester és képviselõk október 12 -én délután gyülekeztek a Polgármesteri Hivatal dísztermébe Jánoshalma Város Képviselõtestületének alakuló ülésére. A szokásostól eltérõ módon az emelvényen a megjelent vendégekkel szembe ülve foglalt helyet az ekkor még leendõ testület tagjai, dr. Ádám István a Helyi Választási Bizottság elnöke, és Dr. Benda Dénes jegyzõ. Kiss György korelnök köszöntötte az ünnepi alkalomra megjelent vendégeket, akik sorában ott volt többek között Bányai Gábor országgyûlési képviselõ a Bács-Kiskun Megyei Közgyûlés elnöke, ot voltak továbbá a pártok helyi képviselõi, a Az ülésen ismertette Czeller Zoltán polgármester a programját, melyet a 3. oldalon olvashatják testületei tagok rokonai barátai, is,erõsei közül sokan. Elsõként dr Ádám István a Helyi Választási Bizottság elnöke ismertette a választás eredményét. A választás során tapasztaltakról szólva elmondta, hogy olyan körülmény nem merült fel, ami miatt a szavazás megismétlését vonta volna maga után. A tájékoztatást követõen adta át a megbízóleveleket a "szenátoroknak" és Czeller Zoltán polgármesternek. Ezt követõen az önkormányzati képviselõk és a polgármester letették az esküjüket. Elsõként Bányai Gábor köszöntötte az új Képviselõ-testület tagjait és a jelenlévõket. Az ország helyzetérõl szólva hangsúlyozta, hogy hazánk még soha nem tapasztalat nagy bajban van. Az államkassza üres, az állam a csõd szélén van. Minden negyedik forint a zsebünkben külföldi hitelezõktõl származik. Mindez nagyon nehéz napok eljövetelét vetíti elõre. A helyi ügyekkel kapcsolatban az országgyûlési képviselõ a következõket mondta:"egyetlen út van az Önök számára, hogy ha minden erejüket összeszedik, meg fogják egymás kezét és az elõremenekülés, a fejlesztések útját választva, új lehetõségeket teremtenek a közösségük számára, munkahelyeket és életcélokat teremtenek, mert sem gyermek nem fog születni, sem idõs ember nem fog jóllakni, ha nem lesznek a munkájukból megélni tudó, elégedett boldog emberek Jánoshalmán. Ehhez országgyûlési képviselõi és megyei közgyûlési elnöki munkám minden erejét, lehetõségét felajánlom. Kérem, hogy ne hazudjanak egy percig sem az Önökre bízottaknak és egymásnak sem. Az ünnepi pillanatokat követõen ismertette a polgármesteri programot Czeller Zoltán, melyet több alkalommal is egyetértõ taps szakított meg. A képviselõk a szavazás során bruttó 460 ezer forintban állapították meg a polgármester illetményét, és 60 ezer forint költségtérítést is jóváhagytak számára. Elfogadta Képviselõ-testület a személyi érintettség kérdésérõl szóló elõterjesztést. Eszerint a képviselõknek jelezni kell ha személyüket vagy közvetlen hozzátartozóit, családtagjait érintõ kérdésben kell dönteni, hogy személyes érintettség okán nem kívánnak részt venni a döntéshozatalban. A Képviselõ-testület módosította az Önkormányzat Szervezeti és Mûködési Szabályzatát. Ennek megfelelõen két társadalmi megbízatású alpolgármestert választott a Képviselõ-testület Martinekné Kovács Györgyi és Kiss György személyében, titkos szavazással. Az alpolgármesterek letették az esküjüket. Az alpolgármesterek tiszteletdíját 165 ezer forintban állapította meg a grémium. A képviselõk két állandó bizottságot létrehozásáról döntöttek. A Pénzügyi, Gazdasági Bizottság elnökének Berta Erzsébetet, a Városgazdálkodási Bizottság elnökének pedig dr. Gulyás Andrást választották a képviselõk. A Képviselõ-testület egy eseti, úgy nevezett AD-HOC Ügyrendi bizottság megválasztásról is döntött. A Szakál Lajos képviselõ elnökletével végzik el az Önkormányzat Szervezeti és Mûködési Szabályzatának felülvizsgálatát és tesznek javaslatot a további szükséges módosításokra. Ezzel véget ért a Képviselõ-testület elsõ, alakuló ülése.

2 2. oldal HUNYADI NÉPE október Az önkormányzati választások eredményei A választással kapcsolatos helyi adatok Az önkormányzati képviselõ választás adatai forrás: valasztas.hu A polgármester választás adatai Az önkormányzati képviselõ választás eredménye A polgármester választás eredménye Köszönet Szeretném megköszönni mindenkinek, aki a helyhatósági választáson szavazatával bizalommal fordult hozzám. A közel ezer voks nem volt elegendõ, hogy a Testületben munkálkodjak, azonban a lehetõségeimhez mérten, a legjobb tudásom és tehetségem szerint továbbra is Önökért, a városért fogok dolgozni. Õszinte tisztelettel: Sere Mihály Köszönjük, hogy bizalmával megtisztelt bennünket, és szavazatával is támogatta jelöltjeinket a évi önkormányzati választáson. Jánoshalmi Városvédõ Egyesület

3 2006. október Hivatalba lépésem alkalmából tisztelettel köszöntöm a város minden lakóját. Magam, és a képviselõtársaim nevében köszönöm, hogy a jánoshalmi polgárok többsége ránk bízta a város vezetését a következõ négy évre. Ezzel megteremtõdött a lehetõség arra, hogy a képviselõ-testület a felesleges pártviták, és személyeskedés helyett, kizárólag a város érdekeit helyezze elõtérbe. Az összefogásról és az együttmûködésrõl sokan beszéltünk a kampányban. Ahhoz, hogy ez megvalósuljon itt Jánoshalmán, egy szemléletváltásra van szükség. Ennek a szemléletváltásnak az alapja egy olyan értékrend lehet, ami a közösségi érdekeket az egyéni érdekek elé helyezi. Közösségként pedig nem kisebb közösséget, hanem a Mi városunkat, Jánoshalmát kell megjelölni. A politikára én magam úgy tekintek, mint emberek közös tevékenységére a közjóért. A közösségért végzett munkámban azokra támaszkodom, akik nem vonják kétségbe tetteim jobbító szándékát, s akik õszinte kritikával fordulnak felém. Nem fogadom el azt az álláspontot, amikor egy megoldásra váró feladat kapcsán valaki csak negatívumokat mond, de nem tud a problémára megoldást javasolni. Nem becsülöm azt a magatartást sem, amikor valaki egy nehezen meghozott döntést bírál, ahelyett, hogy elõtte mondta volna el a véleményét. Becsülöm viszont a rendet, a tiszta szabályokat, melyek mederben tartják életünket. Valódi alternatívát csak a hitelesség, a higgadtság és a határozottság adhat. A hivatali munkámat szolgálatként kívánom végezni, de nem szolgalelkû módon. Ebben a szolgálatban helyet kell kapni az igazságnak, az igazságosságnak, az egymás iránt érzett kölcsönös tiszteletnek. Meggyõzõdésem, hogy a közélet tisztasága és aktivitásának növekedése lesz az, ami alapot szolgáltat a programunk megvalósításához. Képviselõtársaimmal terveket dolgoztunk ki az intézményeink infrastruktúrájának korszerûsítésére, a gazdaság élénkítésére, a közmûvelõdés fejlesztésére, pályázatok tervszerû készítésére, de elsõsorban, és mindenek elõtt a pénzügyi stabilitás megteremtésére. Minden más elképzelés csak ezután következhet. A népi bölcsességet idézve, tovább nem nyújtózkodhatunk, mint ameddig a takarónk ér. Az eskütétel utáni napokban már lehetõség nyílik arra, hogy szembesüljünk a város tényleges pénzügyi helyzetével, és azzal, hogy a jelenleg is folyamatban lévõ beruházások milyen kötelezettségeket rónak az új Birtokba vették Tûzoltóink új Mercedes 1628 típusú 16 tonnás, 280 lõerõs gépjármûve 4000 liter oltóvizet, és a vezetõjével együtt hat tûzoltót tud a káreset helyszínére szállítani. A gépkocsi a legkorszerûbb eszközökkel van felszerelve. Az új gépjármûfecskendõt házi ünnepség keretében vették birtokba a tûzoltók, melyen jelen volt Kiss György képviselõ, és Radnai István a Jánoshalma Tûzvédelméért Alapítvány kuratóriumának elnöke. Felvételünkön tûzoltóink új, korszerû eszközükkel. Bízunk benne, hogy minél kevesebbet kell majd használniuk a 95 millió forintos technikát, mely a városnak 19 millió forintjába került. A hiányzó összeget a biztosítók felajánlásából fedezte az állam. HUNYADI NÉPE A polgármesteri program Elhangzott a Képviselõ-testület október 12-i alakuló ülésén testületre. Fel kell tárni, történtek e mulasztások, vannak-e hiányosságok. Feladatunknak érezzük, hogy errõl a lakosságot a megfelelõ módon tájékoztassuk. A polgármester és a testület elõtt álló feladatok megoldására egy új szervezeti struktúrát kívánunk kialakítani. A polgármester munkáját a jövõben két társadalmi megbízatású alpolgármester fogja segíteni, akik az A jánoshalmi Gazdakör, Gyümölcs- és Szõlõtermesztõk Egyesülete szeptember között rendezte meg Szüreti Napok 2006 rendezvényeit. A Bernáth Zoltán utcai székházában pénteken délelõtt Dági József egyesületi elnök nyitotta meg a kertészeti-, növénytermesztési-, termény- termékkiállítást, mely három napon át várta az érkelõdõket. A megnyitót a Mûvelõdési Ház Pávakörének szüreti népdalokból összeállított mûsora színesítette. A megnyitót követõen, illetve a kiállítás megtekintése után lovas kocsikra, szekerekre, hintókra pattantak a résztvevõk, s indulhatott a vidám hangulatú szüreti menet. A legtöbb kiállító gyümölcsösének remekeit mutatta be. Az idén a zöldségtermesztõk is több terméket vonultattak fel. A kiállított különlegességeket a szakemberekbõl álló zsûri bírálta. Gyümölcstermesztõk közül I. díjat kapott Ádám Ferenc, II. díjat Zámbó Imre, III. díjat pedig Farkas László és Tamás Ferenc. Zöldségtermesztõk közül I. díjat vehetett át Horváth Imre, II. díjat 3. oldal igazgatás két legfontosabb feladatkörét vállalják fel, mely feladatkörökért teljes felelõsséggel tartoznak. Ezek a feladatkörök a pénzügy, valamint a szociális - és egészségügy. Erre azért van szükség, mert városunk a Kistérségi Társulás központja kíván lenni a következõ ciklusban is. Ennek vezetõje pedig a jánoshalmi polgármester, aki Jánoshalma mellett Borota, Kéleshalom és Mélykút közös ügyeinek igazgatását is vállalja. A Társulásban rejlõ pályázati és egyéb pénzügyi lehetõségektõl várhatjuk városunk fejlõdését, ezért a polgármester részérõl fokozott odafigyelést, esetleg rendszeres távollétet igényelnek. A két alpolgármester személye és feladatköre garancia arra, hogy emellett a helyi ügyek sem maradnak gazdátlanul. Más változást is tervezünk bevezetni az eddigiekhez képest. Csökkenteni kívánjuk a bizottságok számát, a korábbi 7 bizottság helyett maximum 3 állandó bizottságot tervezünk megalakítani. A három bizottság által le nem fedett feladatköröket pedig a testület tagjai vállalják fel, mint egyszemélyi, vagy más néven témafelelõsök. A témafelelõsök a hozzájuk rendelt feladatok elvégzésébe be fogják vonni városunk polgárait, a megfelelõ szakapparátust, és a felvállalt feladatok elvégzéséért teljes felelõsséggel tartoznak. Jánoshalma jövõje így a legjobb szakemberek, és a közösségért tenni akaró szellemiségû emberek kezébe kerül. Testületi munkánkban a megalakítandó bizottságok és személyi felelõsök döntései mellett a Polgármesteri Hivatal dolgozóinak megbízható szakmai felkészültségére fogunk támaszkodni. A korábbi struktúra átalakítására azért van szükség, mert így látjuk biztosítva a feladatorientált és eredményes munkavégzést, valamint ezáltal válik lehetõvé a pontos, következetes számonkérés. A polgármester és az alpolgármesterek tiszteletdíját a törvényi minimumnak megfelelõ szinten állapítjuk meg. (Az alábbiakban megjelentetett összegek levonások nélkül értendõk.) A Polgármester illetménye Ft Ft költségtérítés. Ez megegyezik az elõzõ ciklusban adott juttatással. Alpolgármester (pénzügyekért felelõs) Ft Alpolgármester (szociális és egészségügyért felelõs) Ft A Képviselõi tiszteletdíjak Ft / fõ öszszegben kerültek megállapításra. Ez az összeg megfelel az elõzõ testületben kifizetett képviselõi díjnak. Mivel a testület létszáma csökkent, a város költségvetésében emiatt megtakarítás jelentkezik. Bizottsági tagsági és elnöki díjak: 0 Ft/fõ. Ami szemben áll a korábbi ciklus alatt, 27 fõre fejenként havonta kifizetett Ft és járulékainak megfelelõ díjjal. Az összehasonlítás itt is megtakarítást eredményez. Összességében a fenti tiszteletdíjak alkalmazásával havonta Ft azaz évi Ft megtakarítást tudunk megvalósítani a korábbi testülethez képest, mely forrást a város egyéb költségeinek fedezésére kívánunk fordítani. Minden nehézség és ránk váró probléma ellenére bízom benne, hogy elõremutató változásokat eredményezõ együttmûködés valósulhat meg a jánoshalmi közélet egyre több területén. A következõ évek munkájához, képviselõtársaimnak, munkatársaimnak és a város minden polgárának eredményes munkát, és jó egészséget kívánok. Czeller Zoltán polgármester Szüreti Napok Lakatos Máté, III. díjat Tóth Sándor és családja, valamint Patocskai István. Különdíjat kaptak Zsemlye Imréné, Raffainé Hajik Katalin, Zámbó Sándor, Kun-Vin Kft., Koch-Vin Kft., Rizling Szõlész, Gyûmölcsész Egyesület Bács-kossuthfalva, Almási Istvánné, a Hunyadi János Általános Iskola és a Lajtha László Mûvészeti Iskola. A Taskó Bt. felajánlott díját kapta Dági Józsefné, a kiállított zöldség fajtáiért. Az általános iskolások kategóriájában I. díjat a Hunyadi János Általános Iskola 3./a osztály kollektívája, II. díjat Ujlaki Noémi, III. díjat Király Melinda és Mészáros Zsanett, IV. díjat pedig Bozár Bettina, Koszta Renáta, Kovács Evelin és Szántó Szimonetta közös alkotásukért vehettek át. Kép, szöveg: ikor

4 4. oldal HUNYADI NÉPE október Alapkõletétel Szeptember 15-én helyezték el a Tanuszoda alapkövét a Sportcsarnok északkeleti sarkában e célra kialakított helyen Dr. Balogh László a megyei közgyûlés volt elnöke, Rapcsák András volt polgármester, Bodroginé dr. Mikó Zsuzsanna aljegyzõ. A több mint 200 milliós beruházás a tervek szerint januárban készül el, de a kivitelezõk ígéretet tettek arra, ha minden sikerül akkor korábban. Sokakban felmerül továbbra is, hogy miként lehet a tervezett helyen kialakítani tanuszodát. 8,5 x 25 m-es medence kis medence Felvételeinken az alapkõben elhelyezett tervrajzokból láthatnak, melyekbõl kivehetõ, hogy felülrõl nézve milyen alapterületen helyezkedik el a létesítmény és látható a két medence is, valamint a meglévõ létesítményhez való kapcsolat is jól kivehetõ. Az oldalnézeti rajzból kivehetõ, hogy fedett lesz, és oldalfallal határolt, valamint az is, hogy milyen mély lesz a víz a medencében. (Folytatás az 1. oldalról) Egy vegyes katonai-rendõrjárõrrel õrizetbe véteti és a laktanya fogdájába viteti Agócs Ferenc egykori községi bíróval együtt. A pesti forradalom gyõzelmének hírére és számos lakossági küldöttség követelése nyomán azonban kiengedik õket. Délután spontán ünneplés támad a Hõsi szobornál, majd a tanácsháza elõtt lezajlik a meghirdetett nagygyûlés. Megfogalmazzák a község népének követeléseit, köztük a gyûlölt tanácselnök leváltását, s megválasztják helyette Fekete Bélát, az egyszerû gazdaembert. A község és a párt vezetõi ijedtükben minden követelést elfogadnak, majd átmenekülnek a rendõrségre. Fekete Béla és egy kisebb csoport meg hozzálát a templom elõtti szovjet emlékmû lebontásához. Október 27. szombat: Pesten megalakul a Nagy Imre által vezetett nemzeti kormány, de a véres utcai harcok még egy ideig tovább folynak. Községünkben a forradalom helyi vezetõi a rend fenntartásával és a délutáni új tanácsválasztás engedélyeztetésével és megszervezésével foglalkoznak. Ezen a gyûlésen azután közfelkiáltásokkal megválasztják a község új tanácstestületét. A gyûlés után meg befejezik a szovjet emlékmû áthelyezését is. Október 28. vasárnap: Az elõzõ nap megválasztott új tanácstestületbe még sok kommunista is bekerült, a helyi értelmiség meg kimaradt belõle. Ezért dr. Szobonya Zoltán és többen mások délutánra új választást hirdetnek, ami aztán egész tömeget vonz a községháza elé: a mintegy félezer ember közfelkiáltással 42-tagú forradalmi tanácsot választ, elnökké ismét Fekete Bélát, titkárrá pedig dr. Szobonyát teszik. A folyóügyek intézését egy 10 tagú forradalmi bizottságra bízzák. A laktanya parancsnoka ugyanekkor bejelenti, hogy a katonaság is a gyõztes forradalom mellé áll, és segítenek a nemzetõrség megszervezésében, hogy továbbra is mûködjön a közigazgatás, rend és munka legyen a községben. Október 29. hétfõ: A forradalmi bizottság Fekete Béla és dr. Szobonya Zoltán vezetésével munkához lát, egymást követik a rendelkezések: a tsz-ek maradjanak fenn, a nyári földtagosítás nem érvényes, 15-tagú nemzetõrséget kell szervezni. Azután elbocsátják a tanácsháza kommunista vezetõit, a végrehajtók felét, megszervezik a mezõgazdasági, az ipari-kereskedelmi bizottságokat, közben 1956 ÜSTÖKÖSE visszaverik a járási kommunista vezetõk politikai támadását. Végül a hõsi szobor elõtt programadó ünnepi gyûlésen koszorúkat helyeznek el a forradalom halottainak emlékére is. (A helyi rendõrség távoltartja magát a község forradalmi eseményeitõl, sõt!) Október 30. kedd: A moszkvai Pravda a magyar forradalmat népellenes kalandnak nevezi; izraeli, angol és francia katonai egységek pedig nekilátnak az egyiptomiak által államosított Szuezi-csatorna elfoglalásának. Nálunk csend van: a karszalagos nemzetõrök járõröznek, dr. Szobonya hozzáfog a környezõ községek forradalmi bizottságainak felállításához, közben a kommunisták által megszüntetett pártok egykori vezetõit pártjaik újjászervezésére, egyúttal az intézményeket, szövetkezeteket helyi forradalmi bizottságok és munkástanácsok felállítására biztatja. A községi forradalmi bizottság pedig a legsürgõsebb ügyeket intézi. Október 31. szerda: Hírek a fõvárosból: megkezdõdött a szovjet csapatok kivonulása, Mindszenti József bíboros kiszabadult a börtönbõl és visszatért Esztergomba. A helyi Kisgazda és a Paraszt Párt ismét megkezdte mûködését. A Bajai úti laktanya állománya is megválasztja a maga forradalmi tanácsát, amely azután csatlakozik a községi forradalmi tanácshoz. A bõvített 10-es bizottság megbeszéli és elfogadja Jánoshalma lakosságának 19-pontból álló követelését. Ezek összhangban állnak az újságok által közhírré tett országos követelésekkel. Idézet az utolsó pontból: Nem akarunk kizsákmányoló kapitalizmust, földesurak, gyárigazgatók, bankárok uralmát, de nem akarunk többé proletárdiktatúrát sem. Nemzeti keresztény és szociális társadalmi és politikai rendben kívánunk élni. Jánoshalmi Nemzeti Bizottság. Közben tovább folyik a hangszórók által hirdetett élelmiszergyûjtés a pesti forradalmárok és rászorulók részére. Jelentõs mennyiségû burgonya, bab, füstölt hús, szalonna, liszt és kenyér gyûlik össze. * * * 1849 októbere a gyász hónapja volt: a forradalom aradi vértanúinak kivégzésének, tömeges bebörtönzések ideje októberének vége viszont gyõzelmet, megismételhetetlen kollektív örömet és nemzeti egységet hozott. De jõ a november is! dr.k.f. Az es forradalom és szabadságharc vértanúira emlékeztünk Az Állomásparkban az Hunyadi János Általános Iskola diákjainak színvonalas irodalmi mûsorát követõen, Balázsics Zoltán az iskola igazgatója ünnepi beszéddel köszöntött minden fõhajtásra összegyûlt érdeklõdõt az aradi vértanúk emléknapja alkalmából rendezett megemlékezésen. Majd így folytatta: Ma, október 6-án a kivégzett 13 derék tábornokra és az elsõ magyar miniszterelnökre, Batthyány Lajosra emlékezünk, valamint mindazokra a hõsökre, akik életüket áldozták a magyar szabadságért harcmezein. Nem egy új beszédbe szeretnék kezdeni, inkább a március 15-én elmondott gondolataim kívánom folytatni. Tavasszal még a forradalmat ünnepeltük, most az áldozatok emléke elõtt tisztelgünk. Ünneprõl semmi esetre sem beszélhetünk ma, a kalendárium is emléknapként jelöli október 6-át. Ezért is e csendes, kései óra, a virágok és a koszorúk mellett, ezért lobbannak fel a gyertyák és a mécsesek lángjai. Ahány láng, annyi nagyszerû élet, annyi példaértékû emberi sors. Mi is adatott meg az aradi tizenhármak és a szabadságharc hõsei számára? Részese lenni egy embert próbáló történelmi idõszaknak, látni gyõztes csatákat, érezni, ahogy a nemzet szíve együtt dobban fiaiéval. A költõ szavai beigazolódtak: a szabad nép csuda dolgokat tett. De úgy látszik, van, mikor a csodatétel is kevésnek bizonyul. Két jól felszerelt hadsereg ellen, "ellenszélben" nem elég a bátorság. Csak a nemzet becsületét lehetett megmenteni. Így került sor arra, hogy augusztus 13-án Világosnál az oroszok elõtt tegyék le a fegyvert, ezzel is jelezve, hogy Ausztria nem gyõzte le Magyarországot. A tábornokok úgy hitték, az oroszok megvédelmezhetik õket, de a lefegyverzett magyar csapatokat hamarosan átadták az osztrákoknak. És jaj a legyõzöttnek! A büntetés nem maradt el. Bécs urai sietve ruházták fel Haynaut a megfelelõ hatalommal, s noha arra kötelezték, hogy a halálbüntetést csak a legbûnösebb és legveszedelmesebb egyéneken hajtsák végre, a megtorlás kegyetlen volt. A táborszernagy jól tudta, hogy gyõzelmet arathatott ugyan a rebellis magyarok felett, azonban nem minden gyõzelem nyereség is egyben. Az elrettentésnek szánt halálos ítéletek azonban nem érték el céljukat. A szabadságharc kivégzett tábornokai nem áldozatok lettek többé, hanem mártírokká váltak. Vértanúk ellen pedig nem lehet harcolni, a legendákat nem lehet elpusztítani. Pedig õk is csak hús vér emberek voltak, akiket asszony és gyermek várt. A fiatalok az iménti megemlékezésükben éppen ezt igyekeztek bemutatni a számunkra. De miben is rejlett a nagyszerûségük? Abban, hogy teljes szívükkel hitték, hogy a holnap jobb lehet a mánál. Tudták, hogy a nemzet sorsa az õ kezükben van, ezért hátrahagyva mindent, ami addig fontos volt a számukra, hallgattak a haza hívó szavára. Pedig jó néhányuk magyarul csak meghalni tudott, beszélni nem. Így 157 évvel Arad után érdemes feltenni magunkban a kérdést, vajon mi milyen magyarok is vagyunk. Tudunk-e magyarul élni és cselekedni, vagy mi a magyart csak beszélni tudjuk. És ha már beszéljük, hát elbeszélünk egymás mellett. Nehogy azt higgye valaki is, hogy sorsfordító, és lélekformáló pillanatai csak a múltnak vannak. A jövõ mindig a jelenben formálódik, ezért minden pillanat sorsfordító lehet. Csupán kellõ bölcsességgel kell megítélnünk, miként is cselekedjünk. Az aradi tizenhárom tudta, mi a helyes. A haza sorsát fontosabbnak ítélték a magukénál, még meghalni is készek voltak érte, pedig a szabadságnak csupán a lehetõsége csillant fel. Véssük még egyszer emlékezetünkbe a neveiket: Aulich Lajos, Damjanich János, Dessewffy Arisztid, Kiss Ernõ, Knézich Ká- roly, Lahner György, Lázár Vilmos, Leiningen Westerburg Károly, Nagysándor József, Pöltemberg Ernõ, Schweidel József, Török Ignác, Vécsey Károly. Legyen áldott a föld, mely magába fogadta õket, íródjék emlékük örökre a szívünkbe, és teljesedjék be a költõ róluk szóló jóslata: "Utódtól fogja hû utód tanulni: Hogyan kell élni, s hogy lehet meghalni." Az ünnepi beszédet követõen helyezték el a megemlékezés virágait. Az önkormányzat nevében Czeller Zoltán polgármester és dr. Benda Dénes koszorúzott. Õket követték a pártok, civil szervezetek és magánszemélyek, akik koszorút és egy-egy mécsest helyeztek el a felújított emlékmû tövénél. bs

5 2006. október HUNYADI NÉPE Akiért a harang szól Az idén volt 550 esztendeje, hogy Jánoshalma névadója, Hunyadi János világraszóló gyõzelmet aratott Nándorfehérváron a törökök felett. Ennek emlékére szól a déli harangszó. A Jánoshalmi Városvédõ Egyesület szeptember 22-én pénteken rendezvénysorozattal állított emléket a város névadójának. Déli 12 órakor kezdõdött a koszorúzási ünnepség a Béke téri Hunyadi szobornál, ahol civil szervezetek és intézmények képviselõi is elhelyezték a megemlékezés virágait. Ezt követte a Honvéd Kaszinóban a Radnóti gimnázium diákjainak emlékezõ mûsora és Oborni Teréz történész elõadása A szultán aranyalmája: Magyarország és a török hódítás" címmel. A 60 éves vadásztársaság Október 8-án ünnepelte az 54 tagú Jánoshalmi Vadásztársaság megalakulásának 60. évfordulóját. Ezen ünnepnapon volt a szezonnyitó vadászat is, melyen fácánok kerültek puskavégre, és terítékre, valamint egy szajkó. Miután mindenki megkapta illetményét, avatták fel azt a kopjafát, melyet Patocskai István vadász készített és ajánlott fel a vadásztársaságnak megalakulása, a jeles évforduló alkalmából. Avatóbeszédet Karsai Péter országgyûlési képviselõ mondott és Nagyidai Zsolt szentelte fel az emlékmûvet. Felvételünkön dr. Horváth György a vadásztársaság elnöke és dr. Vavró Iván vadász helyezi el a megemlékezés virágait a kopjafánál, elõtérben Karsai Péter látható. 5. oldal Köszönet a vadászatért A Kéleshalmi Önkormányzati Földtulajdonosi Közösség és a Kéleshalmi Önkormányzati Vadásztársaság október 7- én szombaton délután az elsõ földtulajdonosi közös ebédre és az azt követõ mulatságra hívta a támogató földtulajdonosokat. A hagyományteremtõ rendezvény egybe esett a helyi önkormányzat által szervezett lovas kocsis szüreti felvonulással és szüreti bállal. Ebbõl az alkalomból sokan gyûltek össze a Mûvelõdési Ház parkjában, helybéliek és vidékiek egyaránt. Mintegy tíz bográcsban fõtt szarvas-, vaddisznó-, birka-, marhalábszár pörkölt, akasztói halászlé és babgulyás. A végén minden fõzõedény kiürült, de fogyott az illancsi bor és a fonott kalács is. A vadászok ezzel kívánták megköszönni a földtulajdonosoknak, hogy lehetõséget biztosítottak a vadászatukhoz, a vadászati jog lehetõvé tételével. Az elmúlt ciklus utolsó testületi ülésén történt Az elõzõ Képviselõ-testület szeptember 26-án tartotta utolsó ülését a Kulturális Központban. A 19 képviselõ közül az ülés kezdetén 14 volt jelen. Az érdemi munkát megelõzõen két napirend elõtti hozzászólás volt. Kolompár László egy 2004-es ügyészségi határozat kivonatot osztott ki képviselõtársainak, miszerint csalás miatt elrendelt eljárást megszüntették ellene, s felkérte a távol levõ Karsai Péter országgyûlési képviselõt, hogy ne terjesszen róla valótlanságokat. Balázsics Zoltán is kért és kapott szót. Eredetileg a tanuszodával és a kistérséggel kapcsolatban kívánt szólni. Mint hangsúlyozta, az ülés napján történt a megvilágosodása, amikor Rapcsák András szórólapja a kezébe került. A szórólap szerint a hatalom vagy Jánoshalma, sérti Balázsics Zoltánt, amikor ezen jó szívvel ajánlja a volt polgármester azt a képviselõtársát, akinek jogerõs ítéletek terhelik lajstromát. A képviselõ utalt rá, hogy az elmúlt napok jól mutatták mit tehet a hazugság és erkölcstelenség. Majd így zárta a hozzászólását: Rapcsák Andrásnak nincs erkölcsi alapja a várost vezetni és ezt a testületi ülést sem". (Ezt a szavazók is így látták október 1-én.) A képviselõ harmad magával elhagyta az üléstermet, meg sem várva Rapcsák András reakcióját, ami új elemet nem tartalmazott. Így egy ideig éppen, hogy határozatképes volt a testület, mígnem néhányan késve, de megérkeztek az ülésre. Elfogadta a Képviselõ-testület a Radnóti Miklós Gimnázium és Informatikai Szakközépiskola, a Hunyadi János Általános Iskola, a Napközi Otthonos Óvoda és Bölcsõde 2005/2006. évi, a Városi Könyvtár évi, valamint a Kulturális Központ évi munkájáról szóló beszámolókat. A beszámolók nem tartalmazták az intézmények anyagi helyzetérõl szóló tájékoztatást - melyet Kiss György képviselõ hiányolt az anyagokból. Nem fogadta el a Képviselõ-testület a menetrend szerinti helyi autóbusz közlekedés, valamint az iskolák és tanintézetek által rendelt helyi autóbusz különjáratok hatósági ármegállapításáról szóló rendelet módosítást, így a viteldíjak maradtak a régi áron. A módosításhoz 10 igen kellett volna, de 10 jelen lévõ képviselõ közül Martinekné Kovács Györgyi nemmel szavazott. Elfogadta a testület a Napközi Otthonos Óvoda és Bölcsõde bölcsõdei gondozás-nevelés szakmai programját. A Képviselõ-testület elfogadta a Bursa Hungarica pályázati kiírásra tett javaslatot. A testület úgy döntött, hogy az október 23-i ünnepségre az önkormányzat elfogadja a Jánoshalmi Városvédõ Egyesület segítségét. A Képviselõ-testület nem támogatja 2006-ban a Bács-Kiskun Megye Közoktatásáért Közalapítványt. A Képviselõ-testület a szennyvíziszap elhelyezésével kapcsolatban úgy döntött, hogy a Városgazda Kft. és a Városgazdálkodási Osztály készítse elõ a javaslatát az új képviselõ-testületnek. A Képviselõ-testület helyt adott Kolompár Mihály 10 ezer forintos kártérítési kérelmének, melyet földbérlet meghiúsulása miatt ítéltek meg. Orbán János térítésmentes ingatlanfelajánlását elfogadta a testület. Elfogadta a testület a Kazinczy utcában történõ ingatlan vásárlásra tett javaslatot. Erre vízhálózat bõvítése miatt van szükség. A Képviselõ-testület egyelõre nem végezteti el a Kazinczy utca külterületi részének módosítását. A vízelvezetõ árkok kialakítását a jelenleg használt út területén, annak padka részében alakíttatja ki. A Dézsmakerti területet a Czobor utcával összekötõ út nem szerepel az ingatlan nyilvántartásban. A valóságban viszont jó ideje földútként funkcionál, mely részben egy önkormányzati, részben pedig egy magánterületen halad át. Az út kialakítását követõen a megmaradt önkormányzati területet a Képviselõ-testület eladásra felajánlotta a szomszédos földterület tulajdonosának. Helyet adott a Képviselõ-testület a Jánoshalmi Tûzoltó Egyesület kérelmének, mely 403 ezer forint átcsoportosítását teszi lehetõvé az új gépjármûfecskendõ folyamatos üzembiztonságának elõsegítése érdekében. Az elfogadott döntés értelmében a Képviselõ-testület forint összegû éven belüli, támogatást megelõlegezõ beruházási hitelt vesz fel az OTP Bank Rt-tõl a térségi állatfelvásárló hely és vásártér létesítésére, június 30-ig, mivel a beruházás utófinanszírozású, és csak az elsõ mérföldkövét (részét) kapta meg az önkormányzat. A Képviselõ-testület elfogadta a Sportpálya felújításának kivitelezõjére tett javaslatot. Elsõ kiírásra nem érkezett ajánlat. A másodikra kettõ érkezett, a Balázs és Társa Kft, valamint a Piramis Trade Bau Kft. részérõl. Hogy végül is kit választott az elõzõ testület (Írásos anyag nem áll rendelkezésünkre), nem tudjuk, csak annyit, hogy a tervezett összegen belüli mûszaki tartalommal fogadtaák el a szerzõdési lehetõséget a képviselõk. Az ülés végén Rapcsák András ajándékkal köszönte meg a képviselõknek, és az osztályvezetõknek a 4 éves együtt dolgozást.

6 6. oldal HUNYADI NÉPE október Ösztöndíjpályázati kiírások Jánoshalma Város Önkormányzata az Oktatási Minisztériummal együttmûködve a évre ezennel kiírja a Bursa Hungarica "A" típusú Felsõoktatási Önkormányzati Ösztöndíjpályázatot felsõoktatási hallgatók számára a 2006/2007. tanév II. és a 2007/2008. tanév I. félévére vonatkozóan A pályázatra azok az önkormányzat területén állandó lakóhellyel rendelkezõ, hátrányos szociális helyzetû felsõoktatási hallgatók jelentkezhetnek, akik államilag támogatott, teljes idejû (nappali tagozatos) felsõfokú alapképzésben, mesterképzésben, egységes, osztatlan képzésben, felsõfokú szakképzésben folytatják tanulmányaikat. A 175/2006 (VIII.14.) Korm. rendelet értelmében nem részesülhetnek Bursa támogatásban a rendvédelmi és katonai felsõoktatási intézmények hallgatói. Figyelem! A középiskolai akkreditált iskolarendszerû felsõfokú szakképzésben résztvevõ tanulók nem jogosultak a Bursa Hungarica ösztöndíjra. Doktori (PhD) képzésben résztvevõk nem felelnek meg a pályázati kiírás feltételeinek. Külföldi intézménnyel hallgatói jogviszonyban állók nem jogosultak a Bursa Hungarica ösztöndíjra. Az ösztöndíjra pályázhatnak a szeptemberében tanulmányaik utolsó évét megkezdõ hallgatók is. Az ösztöndíjra pályázatot nyújthatnak be azok a hallgatók is, akiknek a hallgatói jogviszonya a felsõoktatási intézményben a pályázás idõpontjában szünetel. Az ösztöndíj folyósításának feltétele, hogy a 2006/2007. tanév II. félévére már beiratkozzon a felsõoktatási intézménybe. Amennyiben a pályázó egy idõben több felsõoktatási intézménnyel is hallgatói jogviszonyban áll, pályázatában csak azt a felsõoktatási intézményt kell megneveznie, amellyel elsõként létesített államilag támogatott hallgatói jogviszonyt. A felsõoktatási intézmények szerzõdése alapján folyó, közösen meghirdetett - egyik szakon nem hitéleti, a mások szakon hitoktató, illetve hittanár - két szakos képzés esetében a hallgató az állami felsõoktatási intézményt köteles megnevezni. Az ösztöndíj idõtartama 10 hónap, azaz két egymást követõ tanulmányi félév (2006/2007. tanév II., illetve a 2007/2008. tanév I. féléve). Az ösztöndíj folyósításának kezdete: március. Az ösztöndíj-folyósítás feltétele, hogy a támogatott pályázó hallgatói jogviszonya a 2006/2007. tanév II. félévében megfeleljen a pályázati kiírásnak. Amennyiben a támogatott pályázó hallgatói jogviszonya nem felel meg a pályázati kiírásnak, a támogatott az ösztöndíjra való jogosultságát elveszíti. Az ösztöndíjat minden pályázati fordulóban újra kell pályázni. Az ösztöndíj csak azokban a hónapokban kerül folyósításra, amelyekben a pályázó beiratkozott, államilag támogatott hallgatója a felsõoktatási intézménynek. A települési önkormányzat határozatban rendelkezhet a támogatás visszavonásáról abban az esetben, ha a támogatásban részesített a települési önkormányzat illetékességi területérõl elköltözik. Az ösztöndíjat visszavonó határozat csak a meghozatalát követõ tanulmányi félévtõl ható hatállyal hozható meg. Az ösztöndíj elbírálása kizárólag szociális rászorultság alapján, a pályázó tanulmányi eredményétõl függetlenül történik. Az elnyert ösztöndíjat közvetlen adó- és TB járulékfizetési kötelezettség nem terheli, azonban az adóalapot növelõ jövedelemnek számít. A pályázatot az állandó lakóhely szerint illetékes települési önkormányzat Polgármesteri Hivatalánál írásban, a hivatalban hozzáférhetõ pályázati ûrlapon, a pályázó által aláírva, egy példányban kell benyújtani. A pályázat benyújtási határideje: november 2. A pályázat kötelezõ melléklete a felsõoktatási intézmény által kitöltött eredeti Jogviszony-igazolás. A pályázónak szociális rászorultsága igazolására pályázata kötelezõ mellékleteként az alábbi okiratokat kell csatolnia: A pályázó és a vele egy háztartásban élõk egy fõre jutó jövedelmének havi forint összege A pályázati ûrlap csak a fent meghatározott csatolandó mellékletekkel együttesen érvényes, valamely melléklet hiányában a pályázat formai hibásnak minõsül. A települési önkormányzat a határidõn túl benyújtott, vagy formailag nem megfelelõ pályázatokat a bírálatból kizárja. A pályázó pályázata benyújtásával hozzájárul a pályázáskor rendelkezésre bocsátott személyes adatainak az azonosítás célja érdekében szükséges mértékben történõ nyilvánosságra hozatalához. A pályázó pályázata benyújtásával hozzájárul ahhoz, hogy a felsõoktatási intézmény tanulmányi jogviszonyáról az Oktatási Minisztérium Alapkezelõ Igazgatósága Felsõoktatási Pályázati Osztályának, illetve a támogató önkormányzatnak tájékoztatást nyújtson. A települési önkormányzat saját maga bírálja el a beérkezett pályázatokat. A települési önkormányzat döntésérõl és annak indokáról december 5-ig írásban értesíti a pályázókat. Az Oktatási Minisztérium Alapkezelõ Igazgatósága március 16-ig írásban értesíti a települési önkormányzat által támogatásban részesített pályázókat a Bursa Hungarica ösztöndíj teljes összegérõl és az ösztöndíj-folyósítás módjáról. A pályázó az elbíráló szerv döntése ellen fellebbezéssel nem élhet. A Bursa Hungarica Felsõoktatási Önkormányzati Ösztöndíjról bõvebb felvilágosítás, valamint adatlap kapható a internet címen, és a Polgármesteri Hivatal 20-as irodájában. Jánoshalma Város Önkormányzata az Oktatási Minisztériummal együttmûködve a évre ezennel kiírja a Bursa Hungarica "A" típusú Felsõoktatási Önkormányzati Ösztöndíjpályázatot felsõoktatási tanulmányokat kezdeni kívánó fiatalok számára A pályázatra azok az önkormányzat területén állandó lakóhellyel rendelkezõ, hátrányos szociális helyzetû fiatalok jelentkezhetnek, akik: a) a 2006/2007. tanévben utolsó éves, érettségi elõtt álló középiskolások; vagy b) felsõfokú diplomával nem rendelkezõ, felsõoktatási intézménybe még felvételt nem nyert érettségizettek; és a 2007/2008. tanévtõl kezdõdõen felsõoktatási intézmény keretében államilag támogatott, teljes idejû (nappali tagozatos) felsõfokú alapképzésben, egységes, osztatlan képzésben, felsõfokú szakképzésben kívánnak részt venni. A pályázók közül csak azok részesülhetnek ösztöndíjban, akik 2007-ben elõször nyernek felvételt felsõoktatási intézménybe és tanulmányaikat a 2007/2008. tanévben ténylegesen megkezdik. Figyelem! A középiskolai akkreditált iskolarendszerû felsõfokú szakképzésben résztvevõ tanulók nem jogosultak a Bursa Hungarica ösztöndíjra. A 175/2006 (VIII.14.) Korm. rendelet értelmében nem részesülhetnek Bursa támogatásban a rendvédelmi és katonai felsõoktatási intézmények hallgatói. Az ösztöndíj idõtartama 3 x 10 hónap, azaz hat egymást követõ tanulmányi félév. Az ösztöndíj folyósításának kezdete a 2007/2008. tanév elsõ féléve. Az ösztöndíj csak azokban a hónapokban kerül folyósításra, amelyekben a pályázó beiratkozott, államilag támogatott hallgatója a felsõoktatási intézménynek. A támogatott pályázók szociális rászorultságát az önkormányzat évente egyszer felülvizsgálja. Az önkormányzat jogosult a megítélt ösztöndíj visszavonására, ha az ösztöndíjas szociális rászorultsága már nem áll fenn, vagy az ösztöndíjas a szociális rászorultság évenkénti felülvizsgálatánál az önkormányzattal nem mûködik együtt. Az ösztöndíjat visszavonó határozat csak a meghozatalát követõ tanulmányi félévtõl ható hatállyal hozható meg. A települési önkormányzat határozatban rendelkezhet a támogatás visszavonásáról abban az esetben, ha a támogatásban részesített pályázó a települési önkormányzat illetékességi területérõl elköltözik. A határozat csak a meghozatalát követõ tanulmányi félévtõl ható hatállyal hozható meg. Az ösztöndíj elbírálása kizárólag a szociális rászorultság alapján, a pályázó tanulmányi eredményétõl függetlenül történik. Az elnyert ösztöndíjat közvetlen adó- és TB járulékfizetési kötelezettség nem terheli, azonban az adóalapot növelõ jövedelemnek számít. A pályázatot az állandó lakóhely szerint illetékes települési önkormányzat Polgármesteri Hivatalánál írásban, a hivatalban hozzáférhetõ pályázati ûrlapon, a pályázó által aláírva, egy példányban kell benyújtani. A pályázat benyújtási határideje: november 2. A pályázó szociális rászorultsága igazolására pályázata kötelezõ mellékleteként az alábbi okiratokat kell csatolnia: A pályázó és a vele egy háztartásban élõk egy fõre jutó jövedelmének havi forint összege A pályázati ûrlap csak a fent meghatározott csatolandó mellékletekkel együttesen érvényes, valamely melléklet hiányában a pályázat formai hibásnak minõsül. A települési önkormányzat a határidõn túl benyújtott, vagy formailag nem megfelelõ pályázatokat a bírálatból kizárja. A pályázó pályázata benyújtásával hozzájárul a pályázáskor rendelkezésre bocsátott személyes adatainak az azonosítás célja érdekében szükséges mértékben történõ nyilvánosságra hozatalához. A pályázó pályázata benyújtásával hozzájárul ahhoz, hogy a felsõoktatási intézménybe történõ felvételi vizsgája eredményérõl az Országos Felsõoktatási Információs Központ az Oktatási Minisztérium Alapkezelõ Igazgatósága Felsõoktatási Pályázati Osztályának, illetõleg a támogató önkormányzatnak tájékoztatást nyújtson. A pályázó a felvételi értesítõ másolatának megküldésével köteles írásban augusztus 31-ig az Oktatási Minisztérium Alapkezelõ Igazgatósága Felsõoktatási Pályázati Osztálya részére bejelenteni, hogy a 2007/2008. tanévben melyik felsõoktatási intézményben kezdi meg tanulmányait. Továbbá a pályázó köteles írásban nyilatkozni arról, hogy a 2007-es felvételi évet megelõzõen nyert-e felvételt felsõoktatási intézménybe. Az az ösztöndíjas, aki értesítési kötelezettségének nem tesz eleget, az ösztöndíj folyósításából és az ösztöndíjrendszer következõ évi fordulójából kizárható. Amennyiben a "B" típusú pályázat során támogatásban részesülõ ösztöndíjas a támogatás idõtartama alatt sikeresen pályázik "A" típusú ösztöndíjra, "B" típusú ösztöndíját automatikusan elveszti. A települési önkormányzat saját maga bírálja el a beérkezett pályázatokat. A települési önkormányzat döntésérõl és annak indokáról december 5-ig írásban értesíti a pályázókat. Az Oktatási Minisztérium Alapkezelõ Igazgatósága február 28-ig írásban értesíti a települési önkormányzat által támogatásban részesített pályázókat a Bursa Hungarica ösztöndíj teljes összegérõl és az ösztöndíj-folyósítás módjáról. A pályázó az elbíráló szerv döntése ellen fellebbezéssel nem élhet. A Bursa Hungarica Felsõoktatási Önkormányzati Ösztöndíjról bõvebb felvilágosítás, valamint adatlap kapható a Internet címen, és a Polgármesteri Hivatal 20-as irodájában.

7 2006. október HUNYADI NÉPE 7. oldal A MEMENTO Temetkezési Kft. az elmúlt hónapban a gyászoló családok megbízásából a következõ személyeket temette el: Szeptemberben hunytak el: Kovács Ferencné Élt: 85 évet Horváth Julianna Gloriosa növér, tanár Élt: 95 évet Molnár Máté Élt: 91 évet Sz.: Agócs Jusztina Kiss Benedek Élt: 73 évet Galgóczi Ferencné Élt: 78 évet Sz.: Farkas Mária Adj, Uram, örök nyugodalmat nekik! A gyászoló családok nevében a MEMENTO Kft. köszönetet mond mindazoknak, akik az elhunyt személyek gyászszertartásán, temetésén megjelentek, sírjukra virágot, koszorút helyeztek, s ezzel a gyászoló családok fájdalmát enyhíteni igyekeztek. MEMENTO Kft. Csényi László és Csényi Lászlóné ügyvezetõk Gazdálkodók figyelmébe! A többször módosított 150/2004. (X.12.) FVM rendelet rendelkezik az agrár-környezetgazdálkodási támogatások igénybevételének részletes szabályairól. E rendelet az egyes célprogramokban elõírja a szükséges talajvizsgálatok elvégzését és a talajvizsgálati eredmények alapján a tápanyag-gazdálkodási terv készítését. A Bács-Kiskun Megyei Agárkamara a tanácsadói révén rövid határidõre vállalja szántóföldi növények esetében a tápanyag-gazdálkodási tervek elkészítését. Felhívnám a figyelmet arra, hogy a 2005/2006-os gazdálkodási év lejárt. A Gazdálkodási Napló leadásának határideje: október december 31. Az új cím: Növény- és Talajvédelmi Központi Szolgálat, Budapest, Budaörsi út A Bács Agrárház Kht. Az FVM támogatásával csoportos szaktanácsadás keretében október 16-án 15 órai kezdettel Jánoshalmán a szakiskolában (Béke tér 13.) elõadást tart többek között a tápanyag-gazdálkodási terv készítésének gyakorlati ismereteirõl. Minden érdeklõdõt szeretettel várunk. Fekete István NVT tanácsadó Közlemény A Jánoshalmáért Alapítvány megköszöni az SzJA 1 %-ból befolyt felajánlásokat évben az összeg ,-Ft volt. Az összeget az Aerobic és Táncgála rendezvényre és a rászoruló tehetségek támogatására fordítottuk. Kérjük Önöket, hogy továbbra is támogassák Alapítványunkat. Adószám: Jánoshalmáért Alapítvány Kuratóriuma Ódor László építési vállalkozó vállalja: Új lakóházak építését, lakóházak bõvítését átalakítását, nemesvakolatok készítését valamint rövid hatridõre burkolást (csempe, metlachi) Cím: Jánoshalma, Kazinczi u. 7. Tel.: Szeptember 28-án volta kis Szent Teréz Óvodában termányáldás, melynek során a gyermeke szürettel kapcsolatos játékokat mutattak be. Karosszéria javítás, autófényezés, PPG festék, fényezõ kamra, szervízmunkák, biztosítási kárrendezés teljes körben. Értesítés Tájékoztatjuk Tisztelt Ügyfeleinket, hogy a benzinüzemû és benzin-gáz kettõsüzemû gépkocsik mellett vállaljuk a dízelüzemû gépkocsik környezetvédelmi felülvizsgálatát is munkanapokon óráig. B ÁCSGÉPKE R KFT. Kisszállási út 11. Tel.: 77/ , 77/ Új vizsgálati lehetõségek januárjától Jánoshalmán a Molnár János u. 32. sz. alatti orvosi rendelõben! Rendelési idõ: csütörtök óráig. dr. Gregó Sándor fül- orr- gége és tüdõgyógyász szakorvos. Telefon: Az alapvizsgálatokon kívül január hónaptól hallásvizsgálat, légzésteszt, allergiateszt és orr- torokváladék tenyésztés is lehetséges. SZÉLL ZOLTÁN karosszéria lakatos Tel.: 77/ Gázkonvektorok, gázkazánok, gáztûzhelyek, gázbojlerek JAVÍTÁSA, KARBANTARTÁSA új gázkészülékek beüzemelése: KISS ATTILA gázszerelõ mester Cím: Jánoshalma, Bem J. u Tel.: ÉPÜLET- BONTÁST, törmelékszállítást, földkiemelési munkát, alapkiásást, homokrakodást szállítással rövid határidõre, vagy azonnalra vállalok. Palkó László kõmûves vállalkozó Jánoshalma, Diófa u. 10. Tel.: 77/ Mobil: 30/ ERIKA FODRÁSZKELLÉK ÜZLET Jánoshalma, Kossuth L. u. 34. Kallos hajfesték 295 forint, Palette hajfesték, Wellaton hajfesték, Vitacolor gyógynövényes hajfesték 666 forint, Palette hajszínezõ, Casting hajszínezõ Samponok, balzsamok, hajlakkok és még sok más termék kapható és megrendelhetõ. Szeretettel várjuk minden meglévõ és leendõ vásárlónkat! MADID AUTÓSZERVIZ Mészáros Árpád autószerelõ mester Jánoshalma, Halasi u.68. Szolgáltatásaink: ZÖLDKÁRTYA ig- hatósági áras tevékenység Benzin, diesel; személy, teher, busz FAGYÁLLÓ MÉRÉS, FELTÖLTÉS munkadíjmentesen OLAJCSERRE munkadíjmentesen MOTORDIAGNOSZTIKA Szervízlámpa törlés; ABS; OILservice; check engine TELJESKÖRÛ JÁRMÛJAVÍTÁS futómû,- fék,- motorjavítás, müszaki vizsgáztatás ALKATRÉSZ BESZERZÉS, BEÉPÍTÉSI GARANCIÁVAL

8 8. oldal HUNYADI NÉPE október Jutalmazott nyugdíjasok A Bem József Honvéd Nyugdíjas Egyesület három tagja az "IDÕSEK NAPJA" alkalmából az Egyesület javaslatára Honvédelmi Miniszteri elismerésben részesült. Szekeres Imre honvédelmi miniszter Kecskés József nyugállományú századost õrnaggyá, Mohácsi Dezsõ fõtörzsõrmestert zászlóssá léptette elõ, Zsemlye Imre nyugállományú õrnagyot pénzjutalomba részesítette. Gratulálunk az elismeréshez. Tisztelt Választópolgárok! A évi polgármesterés önkormányzati képviselõválasztás végeredményének ismeretében megköszönöm a szavazataikban megtestesült bizalmukat. Megköszönöm továbbá a Városvédõ Egyesület és az önkéntes lakosok szervezõ munkáját, melyet érdekemben fejtettek ki. Kérem támogatóimat (amennyiben ez nem elvi kérdés számukra), hogy támogassák munkájában a Polgármester Urat és a képviselõ-testületet, mert ez szolgálja a város fejlõdését és közvetve a lakosság boldogulását. Tisztelettel: Szakál Lajos önkormányzati képviselõ Közlemény A jánoshalmi Diabetesek Egyesülete köszönetet mond a támogatóinak, akik évi személyi jövedelemadójuk 1 %-ával, összesen forinttal hozzájárultak az egyesület céljainak megvalósításához. A fenti összeget a évben megrendezendõ Diabetes Nap költségeire használtuk fel. Jánoshalmi Diabetesek Egyesülete OKTÓBERI számunk munkatársai voltak: Blázsik Sándor, Dági József, Fekete István, dr. Karsai Ferenc Jánoshalma Város Önkormányzatának lapja Megjelenik: havonta Felelõs szerkesztõ: Agócs János Kiadja: Jánoshalma Város Önkormányzata Felelõs kiadó: Czeller Zoltán Tördelés: Nagy Sándor Készült: Kópia Kft. Kiskunhalas Szerkeszti a szerkesztõbizottság A szerkesztõség címe: Jánoshalma, Béke tér Zenei hét a Lajtha László Alapfokú Mûvészetoktatási Intézményben A év két nagy zeneszerzõ születésének évfordulójára is emlékezik. A zenei élet két nagy kiválósága Bartók Béla 125 évvel ezelõtt, Wolfgang Amadeus Mozart 250 évvel ezelõtt látta meg a napvilágot. Rájuk emlékezve hirdeti meg iskolánk ZENEI HÉT címmel rendezvénysorozatát október 24. (kedd) 17 órakor az új tanterem átadása, hangszerkiállítás és A zene és én képzõmûvészeti kiállítás ünnepélyes megnyitója. A képzõmûvészeti munkákat értékeli: Dr. Rendek Magdolna. Helyszín: Lajtha Mûvészeti Iskola, Jánoshalma, Kölcsey u. 12. (Tûzoltósággal szemben) október 24-én (kedd) óráig Játszóházi foglalkozásokon vehetnek részt kicsik és nagyok. Téma: népi hangszerek készítése természetes anyagokból. Helyszín: Lajtha Mûvészeti Iskola, Jánoshalma, Kölcsey u. 12. (Tûzoltósággal szemben) A korábban kiadott közgyógyellátási igazolványok érvényességérõl Tájékoztatjuk Tisztelt Ügyfeleinket, hogy a 193/2006. (IX.25.) Korm. rendelet alapján a korábban kiadott közgyógyellátási igazolványok az alább felsorolt idõpontokig érvényesek, ezt követõen érvényüket vesztik. A október 1-én még érvényes közgyógyellátási igazolványok az igazolványon feltüntetett érvényességi idõpontot követõ második hónap utolsó napjáig, de legfeljebb július 1-ig. A július 1. és október 1. között érvényüket vesztõ, a év szeptember 30. napján hatályos szabályozás alapján október 1-jéig felhasználható közgyógyellátási igazolványok november 30- ával bezárólag az Sztm ának (5) bekezdésében foglaltak szerint felhasználhatóak. Kérjük Tisztelt Ügyfeleinket, akinek közgyógyellátási igazolványát a július 1-ét megelõzõen hatályos rendelkezések szerint állították ki, az ott feltüntetett érvényesség figyelembevételével az igazolvány lejárta elõtt két hónappal elõbb szíveskedjen új kérelmet benyújtani október 25-én (szerda) 16 órától Filmvetítés Wolfgang Amadeus Mozart életérõl. Helyszín: Lajtha Mûvészeti Iskola, Jánoshalma, Kölcsey u. 12. (Tûzoltósággal szemben) október 26-én (csütörtök) 16 órától Játékos zenei vetélkedõ 3-5 fõs csapatokkal. Téma: Bartók Béla és Wolfgang Amadeus Mozart életútja, munkássága, zenei pályája. Helyszín: Jánoshalma, F.V.F. Mezõgazdasági Szakképzõ Iskola és Kollégium aulája október 26-án (csütörtök) óráig Táncház. Helyszín: Jánoshalma, volt Mûvelõdési Ház október 27-én (péntek) 17 órától díjátadó ünnepség. A rajzpályázat eredményhirdetése és az alkotók megjutalmazása. A díjátadó ünnepségen a Lajtha László Alapfokú Mûvészetoktatási Intézmény zenei tagozatának növendékei TÁJÉKOZTATÓ Az új kérelemhez csatolandó dokumentumok: a.) alanyi jogon jogosult (I.-II. csoportú rokkant, rokkantsági járadékos, emelt összegû családi pótlékban részesülõ, hadigondozott) személy esetében: ezen ellátások folyósításának igazolása valamint háziorvosi igazolás b.) normatív és méltányosság jogcím alapján igénylõ esetében a saját és közös háztartásban élõ közeli hozzátartozók utolsó 3 havi jövedelmének igazolása valamint háziorvosi igazolás. A Polgármesteri Hivatal jegyzõje az évi III. tv a alapján a háziorvos igazolása figyelembevételével kiállított MEP szakhatósági állásfoglalás alapján dönt a következõkrõl: szociális jogosultság az egy fõre esõ jövedelem számításával a gyógyszerkeret összege a jogosultság kezdõ idõpontja. A jogosultság megállapítása egy évre történik. Magát az igazolványt már nem a jegyzõ tölti ki és írja alá, mint eddig, hanem a MEP állítja elõ ( B kat. Biztonsági igazolvány) A közgyógyellátás új szabályozása miatt az elbíráláshoz meg kell kérnünk a Megyei Egészségbiztosítási Pénztár szakhatósági állásfoglalását, amelynek visszaérkezése több hetet vesz igénybe, ezért a közgyógyellátási jogosultságokat az iratok megérkezéséig sajnos megállapítani nem tudjuk. Az új kérelem benyújtható és további felvilágosítás kérhetõ a Polgármesteri Hivatal Jánoshalma, Béke tér sz. irodájában Szabó Gábornénál ügyfélfogadási idõben: Telefonszám: 77/ /108. sz. mellék. Ügyfélfogadási idõ: Hétfõ: Kedd: Szerda: Csütörtök: nincs ügyfélfogadás Péntek: Azok az ügyfelek, akik közgyógyellátási igazolványukat már az új MEP által kiállított formában kapták meg, az egy éves érvényesség lejárta elõtt kb. 2 hónappal elõbb jelentkezzenek hivatalunknál az igazolvány megújítása miatt. Dr. Benda Dénes jegyzõ OLCSÓN AKAR VÁSÁROLNI? Mindent egy helyen? Térjen be hozzánk! Gyors és udvarias kiszolgálással várjuk kedves vásárlóinkat. Élelmiszerek, játékok, italok, vegyi áruk, fényképezõgépek, fotócikkek, fali- és karórák. 1,5 l-es ásványvíz 45 Ft 2 l-es szénsavas üdítõ 69 Ft-tól 2,5 l-es Pepsi Cola 249 Ft-tól Országos kirakodó vásár október 18-án! Minden héten friss gyümölcs és elõhûtött baromfi húsáruval várjuk kedves vásárlóinkat. Petróczky Ferenc Jánoshalma, Dózsa György u. 75. Tel./fax: 77/ hangversenyt adnak. A képzõmûvészeti pályázat eredményhirdetése után az est lezárásaként ismert musical részleteket hallhatunk vendégszereplõk elõadásában. Helyszín: Jánoshalma, Kulturális Központ (Honvéd Kaszinó). Állandó kiállítást tekinthet meg minden kedves érdeklõdõ október 24. (kedd) november 6-ig 8 18 óráig az intézmény székhelyén: Jánoshalma, Kölcsey u. 12. (Tûzoltósággal szemben). Kiállításaink: A zene és én képzõmûvészeti pályázat munkái Hangszerkiállítás Várunk minden alkotni vágyót, érdeklõdõt, kíváncsiskodót, kicsiket és nagyokat egyaránt! Lajtha László Alapfokú Mûvészetoktatási Intézmény pedagógusai és dolgozói Orvosi ügyelet Csak SÜRGÕS és ÉLETVESZÉ- LYES esetben vehetõ igénybe! Ellátási területe Borota, Jánoshalma és Kéleshalom bel- és külterületére terjed ki Ideje: hétköznapokon: du. 17 órától másnap reggel 7 óráig tart,. Hétvégén és ünnepnapokon: pénteken ill. az ünnepet megelõzõ nap 17 órától hétfõn ill. az ünnepet követõ nap reggelén 7 óráig tart. Helye: Orvosi rendelõ Jánoshalma, Rákóczi u. 7. Telefon: (06) 77/ Az ügyeleti szolgálat tagjai: az ügyeleti szolgálatot híváson kívül csak nagyon indokolt esetben, a legrövidebb ideig hagyhatják el a tartózkodási hely megjelölésével. Ügyeleti beosztás: Október 13. Dr. Kishonti Attila, 14. dr. Csoboth Johanna, 15. dr. Csoboth Johanna, 16. dr. Kishonti Attila, 17. dr. Mikó Attila, 18. dr. Zsúnyi Ferenc, 19. dr. Csoboth Johanna, 20. dr. Tompa László, 21. dr. Mikó Attila, 22. dr. Mikó Attila, 23. dr. Mikó Attila, 24. dr. Kishonti Attila, 25. dr. Zsúnyi Ferenc, 26. dr. Tompa László, 27. dr. Csoboth Johanna, 28. dr. Kishonti Attila, 29. dr. Kishonti Attila, 30. dr. Csoboth Johanna, 31. dr. Tompa László. November 1. dr. Zsúnyi Ferenc (24 órás). Távollétek: Dr. Mikó Attila október 30.-november 3-ig. Október havi magán-állatorvosi ügyeleti beosztás nem érkezett Vízvezeték szerelés Vízvezetékek: javítása karbantartása új vízvezetékek kivitelezése Korrekt árak, gyors és megbízható munkavégzés! Penczinger Róbert Vízvezeték- és készülékszerelõ 6440 Jánoshalma, Bem J. u. 64. Eladásra kínálom: 1 db szántó eke, 1 db kapáló eke, 1 db henger munkaeszközeimet. Érdeklõdni: Jánoshalma, Bajai u szobás lakás a Petõfi utcában eladó. Érd.: 06-70/ Eredményesen hirdethet lapunkban! Anyakönyvi hír Születtek: Bölcz Anita Vanessza (anyja neve: Bölcz Alexandra), Horeczki Kornél (Szécsényi Emese), Kolompár Bettina (Kolompár Fruzsina), Peszmeg Alex (Tallér Anita), Gárdonyi János (Gárdonyi Zsófia).

NAPIREND Ügyiratszám: 4/2131-6/2008. E L Ő T E R J E S Z T É S A Képviselő-testület 2008. október 21-i - rendkívüli -ülésére

NAPIREND Ügyiratszám: 4/2131-6/2008. E L Ő T E R J E S Z T É S A Képviselő-testület 2008. október 21-i - rendkívüli -ülésére NAPIREND Ügyiratszám: 4/2131-6/2008. E L Ő T E R J E S Z T É S A Képviselő-testület 2008. október 21-i - rendkívüli -ülésére Tárgy: Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjpályázat pályázati

Részletesebben

PÁLYÁZATI KIÍRÁS. felsőoktatási hallgatók számára a 2011/2012. tanév II. és a 2012/2013. tanév I. félévére vonatkozóan

PÁLYÁZATI KIÍRÁS. felsőoktatási hallgatók számára a 2011/2012. tanév II. és a 2012/2013. tanév I. félévére vonatkozóan PÁLYÁZATI KIÍRÁS Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Önkormányzata a Nemzeti Erőforrás Minisztériummal együttműködve 2012. évre ezennel kiírja a Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjpályázatot

Részletesebben

A típusú PÁLYÁZATI KIÍRÁS

A típusú PÁLYÁZATI KIÍRÁS A típusú PÁLYÁZATI KIÍRÁS Belváros-Lipótváros Budapest Főváros V. kerületi Önkormányzata az Oktatási és Kulturális Minisztériummal együttműködve ezennel kiírja a 2009. évre a Bursa Hungarica Felsőoktatási

Részletesebben

A típusú PÁLYÁZATI KIÍRÁS

A típusú PÁLYÁZATI KIÍRÁS A típusú PÁLYÁZATI KIÍRÁS Belváros-Lipótváros Budapest Főváros V. kerületi Önkormányzata az Oktatási és Kulturális Minisztériummal együttműködve ezennel kiírja a 2011. évre a Bursa Hungarica Felsőoktatási

Részletesebben

MAKÓ VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE MAYOR OF MAKÓ

MAKÓ VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE MAYOR OF MAKÓ MAKÓ VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE MAYOR OF MAKÓ Ikt. sz.:i.2-283/2006. Ea.: Kréz Hajnalka E l ő t e r j e s z t é s Tárgy: Csatlakozás a Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjpályázat

Részletesebben

A pályázat benyújtási határideje: november 14.

A pályázat benyújtási határideje: november 14. A TÍPUSÚ PÁLYÁZATI KIÍRÁS BURSA HUNGARICA 1. A pályázók köre A pályázatra azok az önkormányzat illetékességi területén lakóhellyel rendelkező, hátrányos szociális helyzetű felsőoktatási hallgatók jelentkezhetnek,

Részletesebben

PÁLYÁZATI KIÍRÁS DERECSKE VÁROS

PÁLYÁZATI KIÍRÁS DERECSKE VÁROS PÁLYÁZATI KIÍRÁS DERECSKE VÁROS Önkormányzata az Oktatási Minisztériummal együttműködve a 2010. évre ezennel kiírja a Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjpályázatot felsőoktatási hallgatók

Részletesebben

5. napirendi pont. Csabdi Község Önkormányzat Képviselő-testületének szeptember 6-i rendkívüli ülésére

5. napirendi pont. Csabdi Község Önkormányzat Képviselő-testületének szeptember 6-i rendkívüli ülésére 5. napirendi pont ELŐTERJESZTÉS Csabdi Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2016. szeptember 6-i rendkívüli ülésére Előterjesztés címe és tárgya: Csatlakozás a Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati

Részletesebben

Ágasegyháza Község Önkormányzat 10/2003. (VIII.26.) számú rendelete. A felsőoktatási intézményekben tanuló hallgatók támogatásáról

Ágasegyháza Község Önkormányzat 10/2003. (VIII.26.) számú rendelete. A felsőoktatási intézményekben tanuló hallgatók támogatásáról Ágasegyháza Község Önkormányzat 10/2003. (VIII.26.) számú rendelete /egységes szerkezetben/ A felsőoktatási intézményekben tanuló hallgatók támogatásáról Ádám Józsefné sk. polgármester dr. Fazekas István

Részletesebben

Előterjesztés: Testületi ülés dátuma: X X

Előterjesztés: Testületi ülés dátuma: X X Előterjesztés: Címe: KunszentmártonVáros Önkormányzatának csatlakozásáról a Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjrendszerhez. Testületi ülés dátuma: 2016-09-22 Készítés ideje: 2015-09-12

Részletesebben

Pályázati kiírás. A hátrányos helyzetű, szociálisan rászoruló fiatalok körében aluliskolázottság figyelhető meg,

Pályázati kiírás. A hátrányos helyzetű, szociálisan rászoruló fiatalok körében aluliskolázottság figyelhető meg, Pályázati kiírás A Szegvári Roma Nemzetiségi Önkormányzat ezennel kiírja ösztöndíjpályázatát a szociális helyzetük miatt rászoruló általános közép vagy felsőfokú tanulmányokat folytató tanulók számára

Részletesebben

K i v o n a t Újfehértó Város Képviselő-testületének 2009. szeptember 03-án megtartott nyilvános ülésének jegyzőkönyvéből

K i v o n a t Újfehértó Város Képviselő-testületének 2009. szeptember 03-án megtartott nyilvános ülésének jegyzőkönyvéből ÚJFEHÉRTÓ VÁROS POLGÁRMESTERI HIVATALA 4244 Újfehértó, Szent István út 10. Tel.:(42) 290 000 Fax: (42) 290 003 E-mail: polghiv@ujfeherto.hu Web: www.ujfeherto.hu K i v o n a t Újfehértó Város Képviselő-testületének

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S Képviselő-testület szeptember 13-i ülésre

E L Ő T E R J E S Z T É S Képviselő-testület szeptember 13-i ülésre E L Ő T E R J E S Z T É S Képviselő-testület 2018. szeptember 13-i ülésre A TOP:4.2.1-15-JN1-2016-00023 azonosító számú pályázat keretében gépkocsi vásárlásra beérkezett árajánlatok bírálatáról Tisztelt

Részletesebben

Előterjesztés borítólapja

Előterjesztés borítólapja Kétpó község Önkormányzat 5411 Kétpó, Almásy tér 1. Előterjesztés borítólapja Sorszám: Előterjesztés tárgya: A Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjrendszer 2013. évi fordulójához történő

Részletesebben

Alcsútdoboz Települési Önkormányzatának. Szabályzata. a Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjpályázat elbírálásának rendjéről

Alcsútdoboz Települési Önkormányzatának. Szabályzata. a Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjpályázat elbírálásának rendjéről Alcsútdoboz Települési Önkormányzatának Szabályzata a Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjpályázat elbírálásának rendjéről Alcsútdoboz Település Önkormányzata Képviselő-testülete (a továbbiakban:

Részletesebben

(Tervezet) Ecsegfalva Község Önkormányzata Képviselő-testületének. /2011. (.) önkormányzati rendelete

(Tervezet) Ecsegfalva Község Önkormányzata Képviselő-testületének. /2011. (.) önkormányzati rendelete (Tervezet) Ecsegfalva Község Önkormányzata Képviselő-testületének /2011. (.) önkormányzati rendelete a Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíj pályázat helyi szabályairól Ecsegfalva Község

Részletesebben

a Bursa Hungarica Felsõoktatási Önkormányzati Ösztöndíjpályázatot A felsõoktatási hallgatók számára

a Bursa Hungarica Felsõoktatási Önkormányzati Ösztöndíjpályázatot A felsõoktatási hallgatók számára bursa hungarica.qxd 2009.09.18. 16:09 Page 1 Bursa Hungarica különszám WWW.BEKESVAROS.HU BÉKÉS VÁROS ÖNKORMÁNYZATI HÍRADÓJA INGYENES 2009. SZEPTEMBER XII. ÉVFOLYAM 5. SZÁM Békés Város Önkormányzata az

Részletesebben

Kunszentmárton Város Önkormányzata Képviselő-testületének

Kunszentmárton Város Önkormányzata Képviselő-testületének Kunszentmárton Város Önkormányzata Képviselő-testületének 20/2015.(IX.25.)önkormányzati rendelete a Bursa Hungarica Ösztöndíjrendszer elbírálásának szabályairól Kunszentmárton Város Önkormányzatának Képviselő-testülete

Részletesebben

KISTARCSA VÁROS ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE

KISTARCSA VÁROS ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE KISTARCSA VÁROS ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE 2143 Kistarcsa, Szabadság út 48. Telefon: (28)- 507-133 Fax: (28)-470-357 Nyílt ülésen tárgyalandó ELŐTERJESZTÉS A Képviselő-testület 2018. szeptember 26-i ülésére

Részletesebben

B TÍPUSÚ PÁLYÁZATI KIÍRÁS

B TÍPUSÚ PÁLYÁZATI KIÍRÁS B TÍPUSÚ PÁLYÁZATI KIÍRÁS Ajka Város Önkormányzata az Oktatási Minisztériummal együttműködve ezennel kiírja a 2010. évre a Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjpályázatot felsőoktatási

Részletesebben

Ügyiratszám: /2017/U1. Tárgy: Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíj támogatásról szóló szabályzat felülvizsgálata

Ügyiratszám: /2017/U1. Tárgy: Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíj támogatásról szóló szabályzat felülvizsgálata Ügyiratszám: /2017/U1. Tárgy: Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíj támogatásról szóló szabályzat felülvizsgálata Tisztelt Képviselő-testület! A Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati

Részletesebben

PÁLYÁZATI KIÍRÁS. felsőoktatási tanulmányokat kezdeni kívánó fiatalok számára. B tipusú

PÁLYÁZATI KIÍRÁS. felsőoktatási tanulmányokat kezdeni kívánó fiatalok számára. B tipusú Tervezet PÁLYÁZATI KIÍRÁS Dévaványa Város Önkormányzata az Oktatási és Kulturális Minisztériummal együttműködve ezennel kiírja a 2010 évre Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjpályázatot

Részletesebben

Az ösztöndíj időtartama 10 hónap, azaz két egymást követő tanulmányi félév (2010/2011. tanév második, illetve a 2011/2012. tanév első féléve).

Az ösztöndíj időtartama 10 hónap, azaz két egymást követő tanulmányi félév (2010/2011. tanév második, illetve a 2011/2012. tanév első féléve). A típusú pályázati kiírás PÁLYÁZATI KIÍRÁS Budapest Főváros XIX. ker. Kispest Önkormányzata a Nemzeti Erőforrás Minisztériummal együttműködve ezennel kiírja a 2011. évre a Bursa Hungarica Felsőoktatási

Részletesebben

Révfülöp Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testülete 8253 Révfülöp, Villa Filip tér 8. H i r d e t m é n y

Révfülöp Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testülete 8253 Révfülöp, Villa Filip tér 8. H i r d e t m é n y Révfülöp Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testülete 8253 Révfülöp, Villa Filip tér 8. H i r d e t m é n y Révfülöp Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testülete az Oktatási és Kulturális Minisztériummal

Részletesebben

Rezi Község Önkormányzata Képviselő-testülete. 19/2008. (XI.24.) önkormányzati rendelettel módosított 13/2006. (XI.30.) önkormányzati rendelete

Rezi Község Önkormányzata Képviselő-testülete. 19/2008. (XI.24.) önkormányzati rendelettel módosított 13/2006. (XI.30.) önkormányzati rendelete Rezi Község Önkormányzata Képviselő-testülete 19/2008. (XI.24.) önkormányzati rendelettel módosított 13/2006. (XI.30.) önkormányzati rendelete a felsőoktatási intézményekben tanuló rezi fiataloknak adható

Részletesebben

SZABÁLYZAT A Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjpályázat elbírálásának helyi szabályairól

SZABÁLYZAT A Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjpályázat elbírálásának helyi szabályairól SZABÁLYZAT A Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjpályázat elbírálásának helyi szabályairól Csanádpalota Város Önkormányzatának Képviselő-testülete (továbbiakban: Képviselőtestület) a Bursa

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. Mezőkövesd Város Önkormányzata Ösztöndíj-pályázatot hirdet. című pályázat keretein belül

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. Mezőkövesd Város Önkormányzata Ösztöndíj-pályázatot hirdet. című pályázat keretein belül PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Mezőkövesd Város Önkormányzata Ösztöndíj-pályázatot hirdet az EFOP-3.9.2-16-2017-00055. Humán kapacitások fejlesztése Bükkábrányban és térségében című pályázat keretein belül a 2018/2019.

Részletesebben

PÁLYÁZATI KIÍRÁS. felsőoktatási tanulmányokat kezdeni kívánó fiatalok számára ( B típusú pályázati kiírás)

PÁLYÁZATI KIÍRÁS. felsőoktatási tanulmányokat kezdeni kívánó fiatalok számára ( B típusú pályázati kiírás) PÁLYÁZATI KIÍRÁS Jászberény Város Önkormányzata az Oktatási és Kulturális Minisztériummal együttműködve a 2010. évre kiírja a B u r s a H u n g a r i c a Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjpályázatot

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S

E L Ő T E R J E S Z T É S E L Ő T E R J E S Z T É S ZIRC VÁROS ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2008. május 26-i ülésére Tárgy: Zirc város középiskolai tanulmányi ösztöndíja 2008. második félévi kiírás Előadó: Kasper Ágota, az

Részletesebben

A TÍPUSÚ PÁLYÁZATI KIÍRÁS

A TÍPUSÚ PÁLYÁZATI KIÍRÁS A TÍPUSÚ PÁLYÁZATI KIÍRÁS Zalalövő Város Önkormányzata az Oktatási és Kulturális Minisztériummal együttműködve ezennel kiírja a 2011. évre a Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjpályázatot

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S

E L Ő T E R J E S Z T É S E L Ő T E R J E S Z T É S ZIRC VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2006. június 26-i ülésére Tárgy: Zirc város középiskolai tanulmányi ösztöndíja 2006. második félévi kiírás Előadó: Kasper Ágota, az

Részletesebben

Kiszombor Nagyközség Polgármesterétől 6775 Kiszombor, Nagyszentmiklósi u. 8. Tel/Fax: 62/

Kiszombor Nagyközség Polgármesterétől 6775 Kiszombor, Nagyszentmiklósi u. 8. Tel/Fax: 62/ Üsz.: 22-152/2016. Kiszombor Nagyközség Polgármesterétől 6775 Kiszombor, Nagyszentmiklósi u. 8. Tel/Fax: 62/525-090 E-mail: phkiszombor@vnet.hu Kiszombor Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete

Részletesebben

Szabályzat a Zita Királyné Közalapítvány tanulmányi ösztöndíja elnyeréséhez

Szabályzat a Zita Királyné Közalapítvány tanulmányi ösztöndíja elnyeréséhez Szabályzat a Zita Királyné Közalapítvány tanulmányi ösztöndíja elnyeréséhez A Zita Királyné Közalapítvány pályázata keretében a Marcali vagy Somogyzsitfa középfokú intézményeiben érettségizett és egyetemen

Részletesebben

PÁLYÁZATI KIÍRÁS. felsőoktatási hallgatók számára a 2009/2010. tanév II. és a 2010/2011. tanév I. félévére vonatkozóan ( A típusú pályázati kiírás)

PÁLYÁZATI KIÍRÁS. felsőoktatási hallgatók számára a 2009/2010. tanév II. és a 2010/2011. tanév I. félévére vonatkozóan ( A típusú pályázati kiírás) PÁLYÁZATI KIÍRÁS Jászberény Város Önkormányzata az Oktatási és Kulturális Minisztériummal együttműködve a 2010. évre kiírja a B u r s a H u n g a r i c a Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjpályázatot

Részletesebben

JAVASLAT a Bursa Hungarica Felsőoktatási Ösztöndíjpályázat évi folytatásához

JAVASLAT a Bursa Hungarica Felsőoktatási Ösztöndíjpályázat évi folytatásához Budapest XXI. Kerület Csepel Önkormányzata 1211 Budapest XXI. Szent Imre tér 10. POLGÁRMESTER JAVASLAT a Bursa Hungarica Felsőoktatási Ösztöndíjpályázat 2010. évi folytatásához Készítette: Becsei Dénes

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. Tard Község Önkormányzata Ösztöndíj-pályázatot hirdet

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. Tard Község Önkormányzata Ösztöndíj-pályázatot hirdet PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Tard Község Önkormányzata Ösztöndíj-pályázatot hirdet az EFOP-3.9.2-16-2017-00055. Humán kapacitások fejlesztése Bükkábrányban és térségében című pályázat keretein belül a 2017/2018.

Részletesebben

Kiszombor Nagyközség Polgármesterétől 6775 Kiszombor, Nagyszentmiklósi u. 8. Tel/Fax: 62/

Kiszombor Nagyközség Polgármesterétől 6775 Kiszombor, Nagyszentmiklósi u. 8. Tel/Fax: 62/ Üsz.: 22-129/2017. Kiszombor Nagyközség Polgármesterétől 6775 Kiszombor, Nagyszentmiklósi u. 8. Tel/Fax: 62/525-090 E-mail: ph@kiszombor.hu Kiszombor Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete KISZOMBOR

Részletesebben

KIS PÉLDAKÉPEINK ÖSZTÖNDÍJ

KIS PÉLDAKÉPEINK ÖSZTÖNDÍJ KIS PÉLDAKÉPEINK ÖSZTÖNDÍJ Ösztöndíj kiíró A Kis Példaképünk Ösztöndíjat az EFOP-1.5.2.-16-2017-00029 Egységben a jövőnk Humán szolgáltatások fejlesztése a Sármellék térségében elnevezésű projekt keretében

Részletesebben

Szomor Község Önkormányzatának S Z A B Á L Y Z A T A

Szomor Község Önkormányzatának S Z A B Á L Y Z A T A Szomor Község Önkormányzatának S Z A B Á L Y Z A T A a Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjpályázatokkal kapcsolatos eljárás lefolytatásának rendjéről. Szomor, 2015. november 16. Nagy

Részletesebben

Cserszegtomaj Község Önkormányzata Képviselő-testületének 22/2006.(IX.26.) rendelete a felsőoktatási önkormányzati ösztöndíjról

Cserszegtomaj Község Önkormányzata Képviselő-testületének 22/2006.(IX.26.) rendelete a felsőoktatási önkormányzati ösztöndíjról Cserszegtomaj Község Önkormányzata Képviselő-testületének 22/2006.(IX.26.) rendelete a felsőoktatási önkormányzati ösztöndíjról 1. (1) A támogatás célja, hogy Cserszegtomaj Község Önkormányzata a nappali

Részletesebben

"B" TÍPUSÚ PÁLYÁZATI KIÍRÁS

B TÍPUSÚ PÁLYÁZATI KIÍRÁS "B" TÍPUSÚ PÁLYÁZATI KIÍRÁS Bánhorváti Község Önkormányzata az Emberi Erőforrások Minisztériumával Együttműködve, az 51/2007. (III.26.) Kormányrendelet alapján ezennel kiírja a 2016. évre a Bursa Hungarica

Részletesebben

KIS PÉLDAKÉPEINK ÖSZTÖNDÍJ

KIS PÉLDAKÉPEINK ÖSZTÖNDÍJ KIS PÉLDAKÉPEINK ÖSZTÖNDÍJ Ösztöndíj kiíró A Kis Példaképünk Ösztöndíjat az EFOP-1.5.2.-16-2017-00029 Egységben a jövőnk Humán szolgáltatások fejlesztése a Sármellék térségében elnevezésű projekt keretében

Részletesebben

Tárgy: Javaslat a Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjpályázat évi fordulójához való csatlakozásra.

Tárgy: Javaslat a Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjpályázat évi fordulójához való csatlakozásra. ELŐTERJESZTÉS SZUHAKÁLLÓ KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2013. OKTÓBER 3-AI MUNKATERV SZERINTI NYÍLT ÜLÉSÉRE. IKT. SZ: 2854-5/2013/Sz. MELLÉKLETEK SZÁMA: 1 DB I V. N API R E N D Tárgy: Javaslat

Részletesebben

(Egységes szerkezetben a módosításokkal)

(Egységes szerkezetben a módosításokkal) Füzesgyarmat Város Önkormányzata Képviselő-testületének 11/2002. (XII. 10.) önkormányzati rendelete a felsőoktatási tanulmányokat folytató fiatalok ösztöndíj támogatásáról (Egységes szerkezetben a módosításokkal)

Részletesebben

"B" TÍPUSÚ PÁLYÁZATI KIÍRÁS

B TÍPUSÚ PÁLYÁZATI KIÍRÁS "B" TÍPUSÚ PÁLYÁZATI KIÍRÁS Csővár Község Önkormányzata az Emberi Erőforrások Minisztériumával Együttműködve, az 51/2007. (III.26) Kormányrendelet alapján ezennel kiírja a 2014. évre a Bursa Hungarica

Részletesebben

Javaslat A Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjrendszer helyi szabályozásáról szóló rendelet megalkotására

Javaslat A Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjrendszer helyi szabályozásáról szóló rendelet megalkotására PÁSZTÓI POLGÁRMESTERI HIVATAL 3060 PÁSZTÓ, KÖLCSEY F. U. 35. (06-32) *460-155 FAX: (06-32) 460-918 Szám: 1-107/2014. A döntés meghozatala minősített szavazattöbbséget igényel! Javaslat A Bursa Hungarica

Részletesebben

SZAKONYFALU. Község Önkormányzata Képviselő-testületének. nyílt üléséről készült. j e g y z ő k ö n y v

SZAKONYFALU. Község Önkormányzata Képviselő-testületének. nyílt üléséről készült. j e g y z ő k ö n y v SZAKONYFALU Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. december 17-én megtartott nyílt üléséről készült j e g y z ő k ö n y v J e g y z ő k ö n y v Készült: Szakonyfalu Község Önkormányzata Képviselő-testületének

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S

E L Ő T E R J E S Z T É S E L Ő T E R J E S Z T É S Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2015. január 29-i ülésére Tárgy: Zirc város középiskolai tanulmányi ösztöndíja, 2015. I. félévi pályázati kiírás Előadó: Dr. Benczik

Részletesebben

Csernák Lajos s.k. pénzügyi és gazdálkodási osztályvezető

Csernák Lajos s.k. pénzügyi és gazdálkodási osztályvezető E L Ő T E R J E S Z T É S Kiskunhalas Város Képviselő-testülete 2015. szeptember 24-i ülésére Tárgy: Csatlakozás a Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjpályázathoz (Bursa Szabályzat a helyi

Részletesebben

Egységes szerkezetben. I. fejezet. d) az e rendeletben meghatározott tanulmányi elvárásoknak megfelelnek. 3 1/6

Egységes szerkezetben. I. fejezet. d) az e rendeletben meghatározott tanulmányi elvárásoknak megfelelnek. 3 1/6 Hatályosítás ideje: 2018. 10.19. Egységes szerkezetbe foglalta: Pádár Gabriella Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzata Képviselő-testületének 23/2018. (X.18) számú ök. rendelettel, 1/2018.

Részletesebben

JAVASLAT a Bursa Hungarica Felsőoktatási Ösztöndíjpályázat évi folytatásához

JAVASLAT a Bursa Hungarica Felsőoktatási Ösztöndíjpályázat évi folytatásához Budapest XXI. Kerület Csepel Önkormányzata 1211 Budapest XXI. Szent Imre tér 10. POLGÁRMESTER JAVASLAT a Bursa Hungarica Felsőoktatási Ösztöndíjpályázat 2009. évi folytatásához Készítette: Becsei Dénes

Részletesebben

TÁJÉKOZTATÓ. A pályázat rögzítésének és az önkormányzathoz történő benyújtásának határideje: 2015. november 9. A pályázók köre

TÁJÉKOZTATÓ. A pályázat rögzítésének és az önkormányzathoz történő benyújtásának határideje: 2015. november 9. A pályázók köre TÁJÉKOZTATÓ A Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjpályázatról Tiszaszentmárton Község Önkormányzat Képviselő-testülete csatlakozott a Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjpályázat

Részletesebben

A pályázat rögzítésének és az önkormányzatokhoz történő benyújtásának határideje: 2014. október 1. - november 7.

A pályázat rögzítésének és az önkormányzatokhoz történő benyújtásának határideje: 2014. október 1. - november 7. Budapest Főváros XVIII. kerület Pestszentlőrinc-Pestszentimre Önkormányzata az Emberi Erőforrások Minisztériumával együttműködve, az 51/2007. (III.26.) Kormányrendelet alapján ezennel kiírja a 2015. évre

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V CSÁKÁNYDOROSZLÓ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA október 27 -i alakuló üléséről

J E G Y Z Ő K Ö N Y V CSÁKÁNYDOROSZLÓ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA október 27 -i alakuló üléséről J E G Y Z Ő K Ö N Y V CSÁKÁNYDOROSZLÓ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2014. október 27 -i alakuló üléséről Önkormányzati rendelet: 10/2014.(X.27.) önkormányzati rendelet: 1 Határozat: 101-104

Részletesebben

Tömörd Község Önkormányzat 9738 Tömörd, Fő utca 9. Tel.: 94/565-034 Fax: 94/565-152 E-mail: csepregihivatal@pr.hu "B" TÍPUSÚ PÁLYÁZATI KIÍRÁS

Tömörd Község Önkormányzat 9738 Tömörd, Fő utca 9. Tel.: 94/565-034 Fax: 94/565-152 E-mail: csepregihivatal@pr.hu B TÍPUSÚ PÁLYÁZATI KIÍRÁS Tömörd Község Önkormányzat 9738 Tömörd, Fő utca 9. Tel.: 94/565-034 Fax: 94/565-152 E-mail: csepregihivatal@pr.hu Ügyiratszám: 3123-4/2013. Ügyintéző: dr. Bolla Klaudia "B" TÍPUSÚ PÁLYÁZATI KIÍRÁS Tömörd

Részletesebben

Rákóczifalva Nagyközség Képviselő-testületének. 16/2008. (IX.12.) önkormányzati rendelete

Rákóczifalva Nagyközség Képviselő-testületének. 16/2008. (IX.12.) önkormányzati rendelete Rákóczifalva Nagyközség Képviselő-testületének 16/2008. (IX.12.) önkormányzati rendelete a Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíj pályázat helyi szabályairól Rákóczifalva Nagyközség Önkormányzatának

Részletesebben

1. Művelődési Osztály

1. Művelődési Osztály 1. Művelődési Osztály Pápa Város Önkormányzata az Oktatási- és Kulturális Minisztériummal együttműködve minden évben meghirdeti a Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjpályázatot. A pályázatra

Részletesebben

1.. 2., 3.. Eljárási rendelkezések

1.. 2., 3.. Eljárási rendelkezések 17/2008.(XII.18.)számú rendelete a Bursa Hungarica Felsőoktatási Ösztöndíjpályázathoz történő csatlakozás helyi szabályairól szóló 17/2003.(IX.30) számú rendeletének módosításáról egységes szerkezetben

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Bekecs község Önkormányzatának Képviselő-testülete

JEGYZŐKÖNYV. Bekecs község Önkormányzatának Képviselő-testülete Bekecs község Önkormányzatának Képviselő-testülete JEGYZŐKÖNYV Bekecs község Önkormányzati Képviselő-testületének 2002. október 31-én megtartott alakuló üléséről 1 Bekecs község Önkormányzatának Képviselő-testülete

Részletesebben

Zamárdi Város Önkormányzat 24/2013. (X. 22.) önkormányzati rendelete (Egységes szerkezetben) Felsőfokú tanulmányok támogatásáról

Zamárdi Város Önkormányzat 24/2013. (X. 22.) önkormányzati rendelete (Egységes szerkezetben) Felsőfokú tanulmányok támogatásáról Zamárdi Város Önkormányzat 24/2013. (X. 22.) önkormányzati rendelete (Egységes szerkezetben) Felsőfokú tanulmányok támogatásáról *Zamárdi Város Önkormányzatának képviselő-testülete a szociális igazgatásról

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. Az egyes alprogramokra vonatkozó pályázati feltételek és tudnivalók az alprogramokról szóló mellékletekben találhatók meg.

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. Az egyes alprogramokra vonatkozó pályázati feltételek és tudnivalók az alprogramokról szóló mellékletekben találhatók meg. PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Fadd Nagyközség Önkormányzata tanulmányi ösztöndíj pályázatot hirdet roma tanulók/hallgatók részére tanulmányi sikerességük előmozdításának támogatására Fadd Nagyközség Önkormányzata

Részletesebben

PÁLYÁZATI KIÍRÁS A" típusú pályázat

PÁLYÁZATI KIÍRÁS A típusú pályázat PÁLYÁZATI KIÍRÁS A" típusú pályázat Szanda Község Önkormányzata az Emberi Erőforrás Minisztériummal együttműködve 2015. évre /2014. (X.1.) KT. határozata alapján ezennel kiírja a Bursa Hungarica Felsőoktatási

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Nyáregyháza Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. november 21. napján délután 17 00 órai kezdettel megtartott rendkívüli, nyilvános üléséről, Nyáregyháza,

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselő-testületének szeptember 27-i ülésére

ELŐTERJESZTÉS Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselő-testületének szeptember 27-i ülésére 4. ELŐTERJESZTÉS Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2018. szeptember 27-i ülésére Tárgy: Csatlakozás a Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjrendszerhez Az előterjesztést

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS 2. Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. szeptember 26-i rendkívüli ülésére

ELŐTERJESZTÉS 2. Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. szeptember 26-i rendkívüli ülésére ELŐTERJESZTÉS 2. Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. szeptember 26-i rendkívüli ülésére Tárgy : Csatlakozás a Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjrendszerhez Az

Részletesebben

Városházi Krónika. Képviselő-testületi ülésről

Városházi Krónika. Képviselő-testületi ülésről Városházi Krónika BÉKÉS VÁROS ÖNKORMÁNYZATI HÍRADÓJ A INGYENES 2005. SZEPTEMBER VIII. ÉVFOLYAM 12. SZÁM Képviselő-testületi ülésről Szeptember 1-én tartotta soros ülését városunk képviselő-testületet.

Részletesebben

35/2007. (VI.04.) Budapest Főváros VIII. kerület. Józsefvárosi Önkormányzati rendelet. A Józsefvárosi Diákösztöndíjról

35/2007. (VI.04.) Budapest Főváros VIII. kerület. Józsefvárosi Önkormányzati rendelet. A Józsefvárosi Diákösztöndíjról 35/2007. (VI.04.) Budapest Főváros VIII. kerület Józsefvárosi Önkormányzati rendelet A Józsefvárosi Diákösztöndíjról Budapest Főváros VIII. kerület Józsefvárosi Önkormányzat (továbbiakban: Önkormányzat)

Részletesebben

BURSA HUNGARICA FELSŐOKTATÁSI ÖNKORMÁNYZATI ÖSZTÖNDÍJPÁLYÁZAT 2010

BURSA HUNGARICA FELSŐOKTATÁSI ÖNKORMÁNYZATI ÖSZTÖNDÍJPÁLYÁZAT 2010 BURSA HUNGARICA FELSŐOKTATÁSI ÖNKORMÁNYZATI ÖSZTÖNDÍJPÁLYÁZAT 2010 Tájékoztató csomag a Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjrendszerben részt venni kívánó települési önkormányzatok számára

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. 2010. szeptember 14-i rendkívüli ülésére

ELŐTERJESZTÉS. 2010. szeptember 14-i rendkívüli ülésére ELŐTERJESZTÉS Egyszerű többség Dombóvári Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2010. szeptember 14-i rendkívüli ülésére Tárgy: Csatlakozás a Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjpályázat

Részletesebben

B TÍPUSÚ PÁLYÁZATI KIÍRÁS

B TÍPUSÚ PÁLYÁZATI KIÍRÁS B TÍPUSÚ PÁLYÁZATI KIÍRÁS Szalkszentmárton Önkormányzata a Nemzeti Erőforrás Minisztériummal együttműködve ezennel kiírja a 2012. évre a Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjpályázatot

Részletesebben

Egységes szerkezetben

Egységes szerkezetben Hatályosítás ideje: 2015. 05. 28. Egységes szerkezetbe foglalta: Pádár Gabriella Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzata Képviselő-testületének 18/2015. (V.28.) számú rendelettel, a 17/2011.

Részletesebben

1) A pályázók köre Nem részesülhet ösztöndíjban az a pályázó, aki: a) Az "A" típusú pályázatra

1) A pályázók köre Nem részesülhet ösztöndíjban az a pályázó, aki: a) Az A típusú pályázatra Ráckeve Város Önkormányzata az Emberi Erőforrások Minisztériumával együttműködve kiírja a 2015. évre a Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíj pályázatot a felsőoktatási tanulmányokat kezdeni

Részletesebben

Látássérültek Észak-alföldi Regionális. Egyesülete. 26/2015. számú hírlevél. Tartalom. 3. Elérhetőségünk és félfogadási rendünk

Látássérültek Észak-alföldi Regionális. Egyesülete. 26/2015. számú hírlevél. Tartalom. 3. Elérhetőségünk és félfogadási rendünk Látássérültek Észak-alföldi Regionális Egyesülete 26/2015. számú hírlevél Tartalom 1. Tájékoztatás a MÁK igazolványról 2. Út a diplomához 2015-2016 3. Elérhetőségünk és félfogadási rendünk 1. Tájékoztatás

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Tahitótfalu Községi Önkormányzat Képviselő-testülete Szám: 20/2010. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Tahitótfalu Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2010. október 12-én (kedd) 18 00 órakor tartott

Részletesebben

Miskolc Megyei Jogú Város Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjpályázat évi forduló

Miskolc Megyei Jogú Város Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjpályázat évi forduló MISKOLC MEGYEI JOGÚ VÁROS ALPOLGÁRMESTERE ESZ.740.032-8/2006. Miskolc Megyei Jogú Város Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjpályázat 2007. évi forduló Összeállította: Jirkovszkyné Szép

Részletesebben

Füzesabony Város Önkormányzata. ezennel kiírja évi. Ösztönző pályázatát

Füzesabony Város Önkormányzata. ezennel kiírja évi. Ösztönző pályázatát Füzesabony Város Önkormányzata ezennel kiírja 2018. évi Ösztönző pályázatát 1. A pályázat célja Önkormányzatunk kiemelt fontosságú feladatának tekinti a fiatalok helyben tartását, helyben maradását. Ahhoz,

Részletesebben

P Á L Y Á Z A T I F E L H Í V Á S Itt van az otthonunk, itt van a jövőnk! ösztöndíj elnyerésére a 2014/2015. tanévre

P Á L Y Á Z A T I F E L H Í V Á S Itt van az otthonunk, itt van a jövőnk! ösztöndíj elnyerésére a 2014/2015. tanévre P Á L Y Á Z A T I F E L H Í V Á S Itt van az otthonunk, itt van a jövőnk! ösztöndíj elnyerésére a 2014/2015. tanévre Salgótarján Megyei Jogú Város Önkormányzata a Salgótarján Megyei Jogú Város Közgyűlése

Részletesebben

Előterjesztés az Oktatási, Közművelődési, Ifjúsági és Sport Bizottság részére

Előterjesztés az Oktatási, Közművelődési, Ifjúsági és Sport Bizottság részére Budapest Főváros XXIII. kerület Soroksár Önkormányzatának Polgármestere 1239 Budapest, Grassalkovich út 162. Előterjesztés az Oktatási, Közművelődési, Ifjúsági és Sport Bizottság részére Javaslat Bursa

Részletesebben

A TÍPUSÚ PÁLYÁZATI KIÍRÁS

A TÍPUSÚ PÁLYÁZATI KIÍRÁS A TÍPUSÚ PÁLYÁZATI KIÍRÁS MAROSLELE Önkormányzata a Nemzeti Erőforrás Minisztériummal együttműködve ezennel kiírja a 2012. évre a Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjpályázatot felsőoktatási

Részletesebben

A képviselő-testületi ülés helye: Közösségi színtér tanácskozó terme, Tárnokréti

A képviselő-testületi ülés helye: Közösségi színtér tanácskozó terme, Tárnokréti Tárnokréti Község Képviselő-testülete 3-10/2010./NY. J e g y z ő k ö n y v Készült: 2010. október 11-én tartott nyilvános alakuló üléséről. A képviselő-testületi ülés kezdete: 19 00 óra A képviselő-testületi

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. - a pályázat benyújtásakor elmúlt 18 éves, de a képzési támogatás folyósításának végéig nem tölti be a 35.

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. - a pályázat benyújtásakor elmúlt 18 éves, de a képzési támogatás folyósításának végéig nem tölti be a 35. PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Kemecse Város Önkormányzata és konzorciumi partnerei Ösztöndíj-pályázatot hirdetnek az EFOP-3.9.2-16-2017-00035 kódszámú Közös siker- Humán kapacitások fejlesztése térségi szemléletben

Részletesebben

"B" TÍPUSÚ PÁLYÁZATI KIÍRÁS

B TÍPUSÚ PÁLYÁZATI KIÍRÁS "B" TÍPUSÚ PÁLYÁZATI KIÍRÁS Belváros-Lipótváros Budapest Főváros V. kerület Önkormányzata az Emberi Erőforrások Minisztériumával együttműködve ezennel kiírja a 2013. évre a Bursa Hungarica Felsőoktatási

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS A Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjpályázathoz való csatlakozásról

ELŐTERJESZTÉS A Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjpályázathoz való csatlakozásról ELŐTERJESZTÉS A Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjpályázathoz való csatlakozásról 1. előterjesztés száma: 329/2018. 2. előterjesztést készítő személy neve: Zimmermann Borbála 3. előterjesztés

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. - nappali rendszerű, középfokú oktatási intézményben tanulói jogviszonnyal rendelkezik és nem magántanuló

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. - nappali rendszerű, középfokú oktatási intézményben tanulói jogviszonnyal rendelkezik és nem magántanuló PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Kemecse Város Önkormányzata és konzorciumi partnerei Ösztöndíj-pályázatot hirdetnek az EFOP-3.9.2-16-2017-00035 kódszámú Közös siker- Humán kapacitások fejlesztése térségi szemléletben

Részletesebben

Felhívom figyelmét, hogy nem nyújtható ellátás annak a személynek, aki körülményeivel kapcsolatosan valótlan tényt közöl.

Felhívom figyelmét, hogy nem nyújtható ellátás annak a személynek, aki körülményeivel kapcsolatosan valótlan tényt közöl. Bursa Hungarica Önkormányzati Ösztöndíjhoz Adategyeztető Tájékoztató: A kérelem benyújtásához szükséges: - Szülők, illetve eltartók jövedelemigazolásai (pl. családi pótlék, nyugdíj, jövedelemigazolás,

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. Pécs Város Polgármestere pályázatot hirdet

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. Pécs Város Polgármestere pályázatot hirdet I. PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Pécs Város Polgármestere pályázatot hirdet Polgármesteri ösztöndíjra a 2011/2012. tanévben felsőoktatási intézményekbe teljes idejű, nappali tagozatos képzésre beiratkozott pécsi

Részletesebben

Budapest Főváros VI. kerület Terézváros Önkormányzata Képviselő-testületének 48/2011. (XI. 24.) rendelete a Terézvárosi Felsőoktatási Ösztöndíjról

Budapest Főváros VI. kerület Terézváros Önkormányzata Képviselő-testületének 48/2011. (XI. 24.) rendelete a Terézvárosi Felsőoktatási Ösztöndíjról Budapest Főváros VI. kerület Terézváros Önkormányzata Képviselő-testületének 48/2011. (XI. 24.) rendelete a Terézvárosi Felsőoktatási Ösztöndíjról Budapest Főváros VI. kerület Terézváros Önkormányzata

Részletesebben

Fedőlap. Az előterjesztés közgyűlés elé kerül. Az előterjesztés tárgyalásának napja: szeptember 22.

Fedőlap. Az előterjesztés közgyűlés elé kerül. Az előterjesztés tárgyalásának napja: szeptember 22. Fedőlap Az előterjesztés közgyűlés elé kerül Az előterjesztés tárgyalásának napja: 201. szeptember 22. Javaslat a Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjpályázat 2017. évi fordulójához való

Részletesebben

Előterjesztés a Népjóléti Bizottság részére a gyógyászati segédeszköz támogatásával kapcsolatos pályázati kiírásról

Előterjesztés a Népjóléti Bizottság részére a gyógyászati segédeszköz támogatásával kapcsolatos pályázati kiírásról l Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Alpolgármestere '!:;OJ,. számú előterjesztés Előterjesztés a Népjóléti Bizottság részére a gyógyászati segédeszköz támogatásával kapcsolatos pályázati

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. a Nagykörű Községi Önkormányzat 2014. október 27-i a l a k u l ó képviselő-testületi üléséről.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. a Nagykörű Községi Önkormányzat 2014. október 27-i a l a k u l ó képviselő-testületi üléséről. 1 J E G Y Z Ő K Ö N Y V a Nagykörű Községi Önkormányzat 2014. október 27-i a l a k u l ó képviselő-testületi üléséről. M U T A T Ó : Határozat/Rendelet: Tárgy: 106/2014. (X. 27.) Napirendi pontok elfogadása.

Részletesebben

1./ Helyi Választási Bizottság tájékoztatója a választás eredményéről Előadó: Eisenberger Nóra HVB elnök

1./ Helyi Választási Bizottság tájékoztatója a választás eredményéről Előadó: Eisenberger Nóra HVB elnök Jegyzőkönyv Készült: 2014. október 22-én megtartott alakuló ülésén. Az ülés helye: Művelődési Ház, Alattyán Jelen vannak: Koczkás Gábor Budai Gábor Bárkányi Adrienn Ferencsik Gyula Józsáné Kovács Mónika

Részletesebben

Pályázati kiírás. Nem részesülhet ösztöndíjban az a pályázó, aki:

Pályázati kiírás. Nem részesülhet ösztöndíjban az a pályázó, aki: Pályázati kiírás 1) A pályázók köre A Bursa Hungarica Ösztöndíjban az 51/2007. (III. 26.) Kormányrendelet 18. (2) bekezdése alapján kizárólag Nyékládháza települési önkormányzat (továbbiakban: önkormányzat)

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. a Hunyadfalva Községi Önkormányzat október 27-i a l a k u l ó képviselő-testületi üléséről.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. a Hunyadfalva Községi Önkormányzat október 27-i a l a k u l ó képviselő-testületi üléséről. 1 J E G Y Z Ő K Ö N Y V a Hunyadfalva Községi Önkormányzat 2014. október 27-i a l a k u l ó képviselő-testületi üléséről. M U T A T Ó : Határozat/Rendelet: Tárgy: 54/2014. (X. 27.) Napirendi pontok elfogadása.

Részletesebben

Zamárdi Város Önkormányzat 24/2013. (X. 22.) önkormányzati rendelete (Egységes szerkezetben) Felsőfokú tanulmányok támogatásáról

Zamárdi Város Önkormányzat 24/2013. (X. 22.) önkormányzati rendelete (Egységes szerkezetben) Felsőfokú tanulmányok támogatásáról Zamárdi Város Önkormányzat 24/2013. (X. 22.) önkormányzati rendelete (Egységes szerkezetben) Felsőfokú tanulmányok támogatásáról *Zamárdi Város Önkormányzatának képviselő-testülete a szociális igazgatásról

Részletesebben

B TÍPUSÚ PÁLYÁZATI KIÍRÁS

B TÍPUSÚ PÁLYÁZATI KIÍRÁS B TÍPUSÚ PÁLYÁZATI KIÍRÁS Pusztaszabolcs Város Önkormányzata a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium Wekerle Sándor Alapkezelővel együttműködve ezennel kiírja a 2012. évre a BURSA HUNGARICA Felsőoktatási

Részletesebben

A Kőbánya számít Rád szociális alapú tanulmányi ösztöndíj pályázati felhívása

A Kőbánya számít Rád szociális alapú tanulmányi ösztöndíj pályázati felhívása A Kőbánya számít Rád szociális alapú tanulmányi ösztöndíj pályázati felhívása Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Képviselő-testületének a Kőbánya számít Rád szociális alapú tanulmányi ösztöndíjról

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S

E L Ő T E R J E S Z T É S E L Ő T E R J E S Z T É S Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2017. január 26-i ülésére Tárgy: Zirc város középiskolai tanulmányi ösztöndíja, 2017. I. félévi pályázati kiírás Előadó: Dr. Benczik

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Napirend: Napirend:

JEGYZŐKÖNYV. Napirend: Napirend: JEGYZŐKÖNYV Készült: 2014. szeptember 09.-én 16:00 órai kezdettel Bakonybánk Község Önkormányzati Képviselő Testületének képviselő testületi üléséről. Helyszín: Községháza Bakonybánk Jelen vannak: Kovács

Részletesebben

Bekecs község Önkormányzatának Képviselőtestülete

Bekecs község Önkormányzatának Képviselőtestülete Bekecs község Önkormányzatának Képviselőtestülete JEGYZŐKÖNYV Másolat Bekecs község Önkormányzati Képviselőtestületének 2006. október 6-án megtartott ünnepélyes alakuló üléséről 1 Bekecs község Önkormányzatának

Részletesebben

Készült: Tárnokréti Község Önkormányzata Képviselő-testületének szeptember 29-én tartott nyilvános üléséről.

Készült: Tárnokréti Község Önkormányzata Képviselő-testületének szeptember 29-én tartott nyilvános üléséről. Tárnokréti Község Képviselő-testülete 3-6/2014 J e g y z ő k ö n y v Készült: 2014. szeptember 29-én tartott nyilvános üléséről. A képviselő-testületi ülés kezdete: 18 30 óra A képviselő-testületi ülés

Részletesebben