Elõször is, szemben a többi háziasított állatfajjal, a méheknél az egyedi megfigyelés és a kórok megállapítása az esetek többségében

Átírás

1 MÉHÉSZET 2. Dr. Rusvai Miklós egyetemi tanár SZIE ÁOTK, Kórbonctani és Igazságügyi Állatorvostani Tanszék, Budapest A mézelő méh vírusfertőzései és az atka-vírus kapcsolat A mézelõ méhnek (Apis mellifera L.) a természetben elõforduló többi állatfajhoz hasonlóan megvannak a saját specifikus vírusfertõzései. Tulajdonképpen már az elsõ rovarspecifikus vírusfertõzést, a lárvatömlõsödés vírusát (sacbrood virus, SBV) is méhekbõl mutatták ki 1917-ben. Mivel a mézelõ méh az egyetlen többékevésbé háziasított rovarfaj, melynek gazdasági jelentõsége rendkívül nagy és így a szakmai érdeklõdés középpontjában áll, a rovarokból kimutatott vírusfertõzések számában azóta is a méh vezet: jelenleg 18 különbözõ méhspecifikus vírus ismert. Noha e vírusfertõzések elõfordulása a különbözõ földrészeken széles körben és meglehetõsen régóta bizonyított, viszonylag keveset tudunk róluk, annak ellenére, hogy a gazdafaj mezõgazdasági és ökológiai jelentõsége a mérsékelt égövön kiemelkedõnek tekinthetõ. A köztudatban kevéssé terjedt el az a felismerés, hogy a méz-, viasz-, propolisz- és méhpempõtermelés mellett legalább ennyire fontosnak tekinthetõ az a jelenleg másodlagosnak tartott haszon, amely a vad- és kultúrnövények virágainak megporzásából származik, és amely révén a méhek az ökoszférában igen fontos szerepet játszanak. Az ismeretek hiánya részben magyarázható azzal, hogy állatorvosi szempontból a méhek betegségei viszonylag nehezen felismerhetõk, ami több okra vezethetõ vissza. Elõször is, szemben a többi háziasított állatfajjal, a méheknél az egyedi megfigyelés és a kórok megállapítása az esetek többségében nem lehetséges, méhegészségügyi problémák jelentkezése esetén családot vagy egy egész méhészetet (vagyis egymással élettani közösséget alkotó egyedek tömegét) kell kezelésben részesíteni. A másik ok, hogy a méhek esetében a hagyományos állatorvosi vizsgálati módszerek közül sok nem használható: nincs lehetõség hõmérõzésre, vérvételre, hallgatózásra és egyéb a betegségek felismerését megkönynyítõ vizsgálati módszerre. A klinikai vizsgálatok lehetõségének korlátozottsága mellett a célzott virológiai-laboratóriumi diagnosztika is meglehetõsen nehézkes. A vírusok in vitro szaporításához szükséges méheredetû sejttenyészet nem áll rendelkezésre, ezért a méh-vírusok csak kísérleti állatoltással (kifejlett méhek, méhbábok vagy -lárvák oltásával) szaporíthatók, mely idõ- és munkaigényes folyamat. A méhek szervezetében a kórokozók ellen s p e c i - fikus ellenanyagok nem termelõdnek, ezért az ezek kimutatására irányuló indirekt diagnosztikai módszereket, azaz vírus-szerológiai vizsgálatokat nem alkalmazhatunk. A kórokozók sokszor klinikai tünetekben nem megnyilvánuló jelenlétét csak direkt módon, a vírus, a vírus-antigén vagy a vírus-nukleinsav kimutatásával bizonyíthatjuk. Az újabban alkalmazott molekuláris biológiai módszerek: a reverz-transzkripciós polimerázláncreakció (RT-PCR) és a polimeráz-láncreakció (PCR) megoldani látszanak az elõbb vázolt nehézségeket, és nemcsak a diagnosztikában használhatók fel eredményesen, hanem a pontos elkülönítésben és a vírusok klasszifikációjában is. A PCR technika elméletileg lehetõvé tenné egymással közeli rokonságban álló vírusok azonosítását és pontos elkülönítését is, feltételezve, hogy a vizsgált vírus nukleinsav állományának bázissorrendje legalább részben ismert. Ilyen ismert szekvenciák viszont a

2 1. táblázat méh-vírusok túlnyomó többségének esetében nem állnak rendelkezésre. A PCR és RT-PCR technika relatíve gyors, kevés virális nukleinsavat igényel és elkerülhetõvé teszi a vírusizolálást, mely jelenleg a méh-specifikus sejttenyészetek hiánya miatt nehezen megoldható. A módszer egyéb elõnyei közé tartozik még, hogy nemcsak az adott vírus kimutatására, hanem egyben azonosítására is lehetõséget ad. A fentiekben vázolt nehézségek okozhatták, hogy a méhek különbözõ vírusfertõzéseirõl a legutóbbi idõkig szinte alig tudtunk valamit. Ahhoz, hogy a méhek vírusairól kicsit többet tudjunk meg, elõször is helyükre kell tennünk õket a méhészetekben tömeges pusztulást elõidézõ különbözõ okok között. Ehhez nyújt segítséget az 1. táblázat. A méhek kártevõi elleni védekezés nem állatorvosi feladat, ezek ellen a méhészek többé-kevésbé bevált riasztó módszerekkel, csapdákkal védekezhetnek. A méhmérgezések által okozott károk kivédése megint csak nem állatorvosi feladat, itt az állatorvos szerepe arra korlátozódik, hogy a mérgezést követõen az azt elõidézõ vegyszert kimutatja a méhekbõl a megfelelõ eszközökkel felszerelt intézetekben végzett vizsgálatokkal. A károk megelõzése a mezõgazdasági tevékenységet folytató gazdálkodók és a méhészek feladata. Összességében tehát, hagyományos értelemben vett állatorvosi munkáról csak a méhek kórokozói által elõidézett károk esetében beszélhetünk, amely csoportba a méheket megbetegítõ vírusok is tartoznak. Ez a munka ugyancsak több részbõl áll, és a méhész közremûködését is igény- 2. táblázat li ugyanúgy (sõt még inkább), mint ahogy más állatfajok esetében is szükség van az állat gazdájának, tulajdonosának segítségére a betegséget elõidézõ ok megállapítása, azonosítása (diagnózis), a gyógyszeres kezelések elvégzése (terápia) és a kezelés hatékonyságának felmérése céljából. A méhek leggyakoribb kórokozóit a 2. táblázat sorolja fel. Tekintve, hogy a nem vírusos kórformákról viszonylag gyakrabban esik szó, és az állatorvosok és a méhészek is sokkal tájékozottabbak a többi kórokozó által elõidézett betegségek vonatkozásában, a továbbiakban kizárólag a méheket megbetegítõ vírusok, és az azokkal szoros kölcsönhatásban álló ázsiai nagy méhatka (Varroa destructor, korábban V. jacobsoni) fertõzés kölcsönhatásával foglalkozunk. A világszerte több országban, és az elmúlt három-négy év során az egyes hazai méhészetekben is elõforduló nagyarányú méhpusztulással kapcsolatos vizsgálatok

3 A mézelő méh vírusfertőzései és az atka-vírus kapcsolat 1. ábra: Az ismertebb méh-specifikus vírusok és alapvetõ morfológiai sajátosságaik (a víruskapszid mérete, alakja, a burok jelenléte vagy hiánya) fokozottan irányították rá a figyelmet a mézelõ méh (Apis mellifera) vírusfertõzéseire. Ezek a nm átmérõjû kórokozók a méhek testét felépítõ sejtekben szaporodnak és azokat mintegy szétrobbantva okoznak sejtpusztulást és ezzel betegséget. A nemzetközi szakirodalom adatai szerint méhekbõl eddig tizennyolc különbözõ vírusfertõzést írtak le. Ezek közül a legszélesebb körben elõforduló kórokozókat és alapvetõ morfológiai sajátosságaikat az 1. ábra mutatja be. Az elmúlt négy évben végzett hazai vizsgálatok eredményei bebizonyították, hogy az eddig csak a környezõ országokban felismert vírusfertõzések egy része a hazai méhállományokban is jelen van 26 és rendszeresen kimutatható az ország különbözõ pontjain lévõ méhészetekbõl. Eddig a heveny méhbénulás vírusát (acute bee paralysis virus, ABPV), és a szárnytorzulás vírusát (deformed wing virus, DWV) sikerült azonosítani (izolálni), míg két további vírusfertõzés, a lárvatömlõsödés (SBV) és az idült méhbénulás (chronic bee paralysis, CBPV) jelenléte a klinikai tünetek alapján valószínûsíthetõ. A méhekben a vírusfertõzések az ún. összetett kóroktanú betegségek közé tartoznak. Ilyen betegségek a többi állatfajban és az emberben is ismertek. A kórfolyamatot valamilyen gyengítõ tényezõ indítja meg (anyátlanság okozta stressz, enyhébb fokú mérgezés, intenzív hordás, hiányos táplálkozás, parazitás fertõzöttség, stb.) és ehhez társul valamilyen vírusfertõzés, amely önmagában esetleg nem, vagy sokkal enyhébb károkat okoz, mint ezekkel a hajlamosító tényezõkkel társulva. A vírusok terjesztésében a fertõzött, más kaptárakba bekéredzkedõ méhek, a fertõzött termékek (viasz, méz) és a fertõzött eszközök (kaptár, keretek) játszhatnak szerepet. A 2. táblázatban felsorolt vírusok közül viszonylag jól felismerhetõ tüneteket okoz a lárvatömlõsödés vírusa. Ez a méhlárvákat, vagyis az ún. fedetlen fiasítást megbetegítõ kórokozó Magyarországon is elõfordul. Noha vírusát még nem sikerült izolálni, a jellegzetes elváltozások alapján a betegséget az utóbbi 30 évben többször megállapították. A beteg lárva bõre alatt folyadék halmozódik fel, és teste is elfolyósodik, lárvaformáját elveszíti, és a 1. kép A lárvatömlõsödés jellegzetes képe. állatorvosi PRAXIS

4 sejtbõl kiemelve tömlõszerûen lóg a csipeszen (1. kép). A lárvatömlõsödés vírusa által elõidézett kórképet ritkán (3-5 évente) sikerül megállapítani, az általa elõidézett kár többnyire nem jelentõs. Ugyancsak bizonyított hazánkban a heveny méhbénulás vírus (2. kép) jelenléte is. Az eddig végzett vizsgálatok során általában csak egy-egy család hirtelen összeroppanása (vagyis nagyarányú pusztulás a fiasításban és a kifejlett méhek között) jelezte a fertõzöttséget, legtöbbször július végén, augusztusban. Más esetben remegõ, röpképtelen méhek csoportosultak a kaptár közelében. Az erõs, táplálékkal jól ellátott családok látszólag indokolatlan téli elnéptelenedésérõl, pusztulásáról is beszámoltak. A vírusfertõzött családok általában az ázsiai nagy méhatkával is fertõzöttek voltak. Igazoltan elõfordul továbbá a hazai méhészetekben a szárnytorzulás vírusa (DWV) is (3/a-b kép), amelynek hatására a családban igen magas az eltorzult vagy csökevényes szárnyú, röpképtelen méhek aránya, amelyek természetesen a hordásban sem tudnak részt venni. Az elmúlt három évben felmérõ vizsgálatokat végeztünk önként jelentkezõ méhészektõl kapott mintákon. A heveny méhbénulás és a szárnytorzulás vírusát országszerte számos méhészetbõl kimutattuk, az egyes régiók között a fertõzöttség mértékében nem találtunk eltérést. Vizsgálataink alapján kijelenthetõ, hogy vírusmentes méhészet csak elméletben létezik, mint ahogy vírusmentes tehenészeti telep vagy baromfiállomány sincs. A felsoroltakon kívül valószínûleg más, méhekben betegséget okozó vírusok is elõfordulnak hazánkban, de ezek kimutatása eddig még nem sikerült. A méhek vírusfertõzéseinek megindításában és a károk fokozásában jelenleg az ázsiai nagy méhatka (Varroa destructor, korábban Varroa jacobsoni, 2. kép A heveny bénulás vírusának elektronmikroszkópos képe elpusztult bábokból. Eredeti átmérõjük mintegy 30 nanométer (dr. Dobos-Kovács Mihály felvétele) 4. kép) szerepét tekintik legfontosabbnak. Ennek a parazitának az eddigi megfigyelések szerint fontos szerepe van a méhek legyengítésében, természetes ellenállóképességük csökkentésében. Az atka ezenkívül a vírusfertõzés átvitelében is szerepet játszik: a fertõzött méh testnedvét szívogatja, majd utána egészséges méhre mászik át, és fertõzött szájszervével abba is beoltja a vírust. Tehát vektorként ugyanolyan fontos szerepet tölt be a vírusfertõzés terjesztésében, mint számos emlõs és madárfaj fertõzõ betegsége esetében a kullancsok és szúnyogok (kullancs- 3/a-b kép A szárnytorzulás vírusa által megfertõzött méh egészséges méhvel összehasonlítva. 27

5 4. kép Varroa destructor atkák méhen 5/a-b kép Varroa destructorral fertõzött méhlárvák encephalitis, sárgaláz, malária, babesiosis). A jelenleg elfogadott nézet szerint a vírus és az atka csak együttesen vezet a méhcsalád összeroppanásához, a populáció egyedszámának visszafordíthatatlan csökkenéséhez. Önállóan sem a vírusfertõzés, sem az atka nem képes ezt elõidézni. 28 A kórfejlõdés általában jól felismerhetõ séma szerint zajlik. Az áttelelõ tél végi méhek (egy családban átlagosan 10 ezer méh van február-márciusban) vírusfertõzöttsége elsõsorban a fertõzést közvetítõ atkákkal átterjed a fiasításra, és atkaellenes kezelés hiányában június-júliusra a fiasítás mintegy fele már fertõzött lesz (5/a-b kép). Az egyedszám nem utal betegségre, tehát látszólag (a méhész elmondása alapján) ilyenkor még minden rendben van, a családban ugyanannyi a bogár, mint a nem fertõzött családok esetében (30-40 ezer méh). A vírusfertõzött méhek élettartama azonban jóval rövidebb, mint egészséges társaiké, és ezért a család vagy õsz elején elnéptelenedik ( elfogy a népesség, hiszen ilyenkor még kijárnak a méhek, és kaptáron kívül hullanak el), vagy jóval kisebb egyedszámmal indul a télnek, és ezért tél végére pusztul ki (ilyenkor a kaptárban lehet megtalálni az elpusztult kis létszámú családot), annak ellenére, hogy táplálék (mézzel töltött lép) bõven áll rendelkezésre. A fenti kórfejlõdés mind a heveny méhbénulás, mind a szárnytorzulás vírus okozta fertõzésre jellemzõ lehet. A méhészek részérõl ilyenkor mindig felmerül a kérdés, hogy hogyan lehet kivédeni a jelentkezõ gazdasági károkat. A vírusfertõzés ellen jelenleg nem áll rendelkezésre gyógyszer, és a méhek esetében a megelõzõ immunizálás (pl. itatásos vagy permet formájában alkalmazható vakcina) sem kivitelezhetõ, hiszen jelen tudásunk szerint keringõ ellenanyagok nem képzõdnek a szervezetükben és immunmemóriájuk sincs, ezért a védekezés során a legnagyobb figyelmet a méhek kondíciójának javítására, természetes ellenállóképességének fokozására, és ami a legfontosabb, az atkaellenes kezelésre kell fordítani. Atkamentes méhcsaládban a vírusfertõzések gazdasági szempontból érezhetõ veszteségeket nem tudnak okozni. Hangsúlyozni kell, hogy az atkaellenes kezelés mind a betelelés elõtt, mind a fiasítás alatt igen fontos, egyrészt õsz elején az áttelelõ méhpopuláció atkafertõzöttségének csökkentése, másrészt tavasszal, a fiasítás fertõzõdésének megelõzése érdekében. Külön figyelmet kell fordítani az atkaellenes szerek megfelelő dózisban történő alkalmazására, hiszen a költségek kímélése céljából túl kis adagban alkalmazott vagy rövid ideig tartó kezelés (ugyanúgy, mint a nem megfelelő antibiotikumos kezelés a baktériumfertőzések esetében) az atkák rezisztenciájának kialakulásához vezethet, ami az atkaellenes szerek hatékonyságát csökkenti. állatorvosi PRAXIS