A FEJÉR MEGYEI KÖZGYŰLÉS JÚNIUS 30-I ÜLÉSÉRE

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "A FEJÉR MEGYEI KÖZGYŰLÉS JÚNIUS 30-I ÜLÉSÉRE"

Átírás

1 E LŐTERJESZTÉS A FEJÉR MEGYEI KÖZGYŰLÉS JÚNIUS 30-I ÜLÉSÉRE 5. IKTATÓSZÁM:35-6/2016. MELLÉKLET: 1 db TÁRGY: Beszámoló a Fejér Megyei Értéktár Bizottság I. féléves munkájáról, javaslat a HUNG-2016 kódjelű hungarikum pályázati kiírás vonatkozásában pályázat benyújtására ELŐTERJESZTŐ: Dr. Molnár Krisztián Balog Gábor a Fejér Megyei Értéktár Bizottság elnöke AZ ELŐTERJESZTÉST KÉSZÍTETTE: Dr. Kovács Zoltán megyei jegyző dr. Werger Marianna jogász VÉLEMÉNYEZÉSRE MEGKAPTA: KÖLTSÉGVETÉSI ÉS PÉNZÜGYI FŐOSZTÁLY EGYEZTETÉS: TÖRVÉNYESSÉGI VÉLEMÉNYEZÉSRE BEMUTATVA:

2 Tisztelt Közgyűlés! Tájékoztatom a Tisztelt Közgyűlést, hogy a jelen beszámolóval érintett időszakban a Fejér Megyei Értéktár Bizottság 3 ülést tartott, melyből kettő kihelyezett ülés volt Martonvásáron, illetve Bodajkon. A települési értéktáraknak köszönhetően további hét értékkel a nagyegyházi Hangistálló, a verebi Kastélyszínház és Pogánykő honfoglaláskori sírhely, a bodajki Kegyhely, Kegytemplom, Kolostor, Kálvária, Zarándokudvar és a Mária napi főbúcsú, valamint a bicskei fehérhímzés és Jakab István László festőművész, a népi építészetet megörökítő festményei - bővült a Fejér Megyei Értéktárba felvett megyei értékek listája. Jelenleg a Fejér Megyei Értéktár 23 megyei értékkel rendelkezik, melyek felsorolását a jelen előterjesztés melléklete képezi, valamint megtalálhatóak a oldalon. Reményeink szerint a folyamatosan érkező javaslatok alapján a megyei értékek száma még tovább bővül. Tájékoztatom a Tisztelt Közgyűlést, hogy a Földművelésügyi Minisztérium pályázati felhívást tett közzé a nemzeti értékek és hungarikumok gyűjtésének, népszerűsítésének, megismertetésének, megőrzésének és gondozásának támogatására. A pályázat célja a magyar nemzeti értékekről és a hungarikumokról szóló évi XXX. törvény szerinti települési, tájegységi, megyei, külhoni nemzeti értékek gyűjtése, rendszerzése és megismertetése a fiatalok bevonásával, valamint települési, tájegységi értéktárak létrehozása önkormányzatok, civil szervezetek együttműködése által. A pályázat kiemelt célja, hogy elősegítse a nemzeti értékek megőrzését a következő generációk számára. A pályázati felhívás III. támogatási célja a magyar kultúra értékeinek megismertetése többkörös, országos döntővel végződő, Kárpát-medencei szintű vetélkedőn keresztül, melyre megyei értéktárat működtető szervezet (megyei önkormányzatok), valamint Külhoni Nemzetrész Értéktárat működtető szervezet pályázhat. A támogatás formája egyszeri, vissza nem térítendő támogatás, mértéke az összes elszámolható költség 100%-a. A III. pályázati cél tekintetében az elnyerhető támogatás forinttól forintig terjedhet. A pályázati felület június 20. napján reggel 8 órától vált elérhetővé. A pályázatok benyújtása folyamatosan történik azzal, hogy a célkeret 200 %-os túligénylése esetén a Földművelésügyi Minisztérium a pályázatot határidő előtt lezárhatja. 2

3 Fentiekre tekintettel a Fejér Megyei Önkormányzat külsős szakemberek bevonásával történt szakmai egyeztetést követően - a pályázati felhívás III. célterülete vonatkozásában június 21. napján A mi kincsesládánk Fejér Megyei Értékek és Hungarikumok ismereti vetélkedője címen pályázatot nyújtott be. Az elnyerhető támogatás összege Ft-ban került megjelölésre. A pályázat célja, hogy a Fejér megyei általános iskolás felső tagozatos és a középiskolás diákok a Fejér Megyei Önkormányzat szervezésében lebonyolított vetélkedőn identitástudatuk megerősítése és a hagyományőrzés ápolása érdekében megismerkedjenek Fejér megye értékeivel és a hungarikumokkal. A vetélkedő célja, hogy a diákok megismerjék és dokumentálják Fejér megye művészettörténeti, irodalmi, turisztikai, népművészeti természeti értékeit, turisztikai lehetőségeit, gasztronómiáját, a Magyar Értéktárban és a Hungarikumok gyűjteményében nyilvántartott nemzeti értékekről, hungarikumokról tudást szerezzenek. A két kategóriában (általános és középiskolás 4 fős csapatok, a felkészítésben felnőtt segítővel), két fordulóban (online és megyei döntő) megrendezett vetélkedő előre megtervezett, változatos, a Fejér Megyei Értéktárba felvételt nyert értékeket és a Hungarikum Bizottság által a Hungarikumok Gyűjteményében található, az egyes szakterületekhez tartozó hungarikumokat felölelő témákban, különböző feladattípusok váltakozásával élményként szolgálja az ismeretszerzést. A megtervezett témák gerincét a Fejér megyei értékek adják, amelyek változatosságukkal széles spektrumú ismeretet közvetítenek a felkészülés során. Sikeres pályázat esetén a program november 15-ig bezárólag kerül megvalósításra. Fentiek alapján kérem a Tisztelt Közgyűlést, hogy az első féléves beszámolót elfogadni valamint a pályázat benyújtásáról szóló tájékoztatót jóváhagyólag az alábbi határozati javaslat szerint elfogadni szíveskedjék. Határozati javaslat Fejér Megye Közgyűlése megtárgyalta a Beszámoló a Fejér Megyei Értéktár Bizottság I. féléves munkájáról, javaslat a HUNG-2016 kódjelű hungarikum pályázati kiírás vonatkozásában pályázat benyújtására című előterjesztést, és az alábbi határozatot hozta: 1. A Közgyűlés a Fejér Megyei Értéktár Bizottság I. féléves munkájáról szóló beszámolót megtárgyalta és elfogadta. 2. A Közgyűlés a Földművelésügyi Minisztérium felé benyújtott A mi kincsesládánk - Fejér Megyei Értékek és Hungarikumok ismereti vetélkedője című pályázat benyújtásáról szóló tájékoztatást jóváhagyólag tudomásul vette. 3

4 3. A Közgyűlés felhatalmazza Elnökét, hogy sikeres pályázat esetén a Földművelésügyi Minisztériummal kötendő támogatási szerződést a Fejér Megyei Önkormányzat képviseletében aláírásával lássa el. Felelős: Határidő: Dr. Molnár Krisztián folyamatos Székesfehérvár, június 30. Dr. Molnár Krisztián s.k. Balog Gábor s.k. Fejér Megyei Értéktár Bizottság elnöke 4

5 1. számú melléklet A Fejér Megyei Értéktár Értékei 1. Az alapi ugrós- és kanásztánc 2. Pusztaszabolcsi Szent Imre római katolikus templom barokk orgonája 3. Hagyományok Háza - Pusztaszabolcsi Helytörténi Gyűjtemény 4. Alba Regia Táncegyesület 5. Helytörténeti kiadványok 6. "Don-kanyar Emlékkápolna" 7. "Katonai Emlékpark Pákozd - Nemzeti Emlékhely" 8. "Pákozdi ingókövek" 9. "1848. szeptember 29-i csata" 10. Zámolyi "Uradalmi magtár" 11. Kerekszenttamási rotunda Zámoly 12. Temetői templomrom és régi temető Zámoly 13. Jancsárkert termelői piac Székesfehérvár, 14. Brunszvik Teréz szellemi öröksége, a martonvásári Óvodamúzeum gyűjteménye és épületegyüttese Martonvásár, 15. A Brunszvik család szellemi hagyatéka, Beethovenhez fűződő kapcsolata és a martonvásári Beethoven Emlékmúzeum Martonvásár, 16. Brunszvik kastély épületegyüttese és angolkertje Martonvásár 17. Hangistálló Nagyegyháza (Óbarok) 18. Kastélyszínház Vereb 19. Pogánykő - honfoglaláskori sírhely - Vereb 20. Bodajki Kegyhely; Kegytemplom, Kolostor, Kálvária, Zarándokudvar - Bodajk 21. Bodajki Kegyhely Mária-napi Főbúcsú - Bodajk 22. Jakab István László festőművész, a népi építészetet megörökítő festményei - Bicske 23. Bicskei fehérhímzés - Bicske 5

A FEJÉR MEGYEI KÖZGYŰLÉS JÚNIUS 25-I ÜLÉSÉRE 8.

A FEJÉR MEGYEI KÖZGYŰLÉS JÚNIUS 25-I ÜLÉSÉRE 8. E LŐTERJESZTÉS A FEJÉR MEGYEI KÖZGYŰLÉS 2015. JÚNIUS 25-I ÜLÉSÉRE 8. IKTATÓSZÁM: 33-6 /2015. MELLÉKLET: 1 db TÁRGY: Beszámoló a Fejér Megyei Értéktár Bizottság 2014. II. féléves és 2015. I. féléves munkájáról

Részletesebben

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közgyűlés ELNÖKÉTŐL ELŐTERJESZTÉS A BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK FEBRUÁR 14-EI ÜLÉSÉRE

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közgyűlés ELNÖKÉTŐL ELŐTERJESZTÉS A BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK FEBRUÁR 14-EI ÜLÉSÉRE Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közgyűlés ELNÖKÉTŐL 3525 MISKOLC, Városház tér 1. Telefon: (46) 517-700*, (46) 517-750, (46) 323-600 Telefax: (46) 320-601 http://www.baz.hu elnok@hivatal.baz.hu Iktatószám:III-1587-5/2019.

Részletesebben

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közgyűlés ELNÖKÉTŐL ELŐTERJESZTÉS A BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK 2015. FEBRUÁR 12-EI ÜLÉSÉRE

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közgyűlés ELNÖKÉTŐL ELŐTERJESZTÉS A BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK 2015. FEBRUÁR 12-EI ÜLÉSÉRE Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közgyűlés ELNÖKÉTŐL 3525 MISKOLC, Városház tér 1. Telefon: (46) 517-700*, (46) 517-750, (46) 323-600 Telefax: (46) 320-601 http://www.baz.hu elnok@hivatal.baz.hu Iktatószám:

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S. Várpalota Város Önkormányzati Képviselő-testületének december 10-i ülésére

E L Ő T E R J E S Z T É S. Várpalota Város Önkormányzati Képviselő-testületének december 10-i ülésére Várpalota Város Önkormányzati Képviselő-testülete 8100 Várpalota, Gárdonyi Géza u. 39. Tel: 592 660. Pf.: 76. fax: 592 676 e-mail: varpalota@varpalota.hu E L Ő T E R J E S Z T É S Várpalota Város Önkormányzati

Részletesebben

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közgyűlés ELNÖKÉTŐL ELŐTERJESZTÉS A BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK FEBRUÁR 15-EI ÜLÉSÉRE

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közgyűlés ELNÖKÉTŐL ELŐTERJESZTÉS A BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK FEBRUÁR 15-EI ÜLÉSÉRE Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közgyűlés ELNÖKÉTŐL 3525 MISKOLC, Városház tér 1. Telefon: (46) 517-700*, (46) 517-750, (46) 323-600 Telefax: (46) 320-601 http://www.baz.hu elnok@hivatal.baz.hu Iktatószám:

Részletesebben

VESZPRÉM MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSE

VESZPRÉM MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSE VESZPRÉM MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSE HATÁROZAT Szám: 75/2016. (XII. 1.) MÖK határozat Tárgy: Beszámoló a Veszprém Megyei 2016. év II. félévi tevékenységéről A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése

Részletesebben

VESZPRÉM MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSE MEGYEI ÉRTÉKTÁR BIZOTTSÁG 8200 Veszprém, Megyeház tér 1. E L Ő T E R J E S Z T É S

VESZPRÉM MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSE MEGYEI ÉRTÉKTÁR BIZOTTSÁG 8200 Veszprém, Megyeház tér 1. E L Ő T E R J E S Z T É S Szám: 02/279-10/2016 VESZPRÉM MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSE MEGYEI ÉRTÉKTÁR BIZOTTSÁG 8200 Veszprém, Megyeház tér 1. E L Ő T E R J E S Z T É S a Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlésének 2016. december

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S

E L Ő T E R J E S Z T É S E L Ő T E R J E S Z T É S Alcsútdoboz Település Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. február 23-i nyílt ülésére 4. napirendi pont Előterjesztés címe és tárgya: A települési értéktár-bizottság létrehozása

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Igazoltan távol: - Hutóczki Péter polgármester köszönti a Képviselő-testületet, és az önkormányzat aljegyzőjét.

JEGYZŐKÖNYV. Igazoltan távol: - Hutóczki Péter polgármester köszönti a Képviselő-testületet, és az önkormányzat aljegyzőjét. JEGYZŐKÖNYV Készült: A Fülöp Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. január 23-án de 8,00 órakor megtartott rendkívüli nyílt üléséről. Jelen vannak: Hutóczki Péter polgármester Mikáczó László

Részletesebben

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közgyűlés ELNÖKÉTŐL ELŐTERJESZTÉS A BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK FEBRUÁR 16-AI ÜLÉSÉRE

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közgyűlés ELNÖKÉTŐL ELŐTERJESZTÉS A BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK FEBRUÁR 16-AI ÜLÉSÉRE Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közgyűlés ELNÖKÉTŐL 3525 MISKOLC, Városház tér 1. Telefon: (46) 517-700*, (46) 517-750, (46) 323-600 Telefax: (46) 320-601 http://www.baz.hu elnok@hivatal.baz.hu Iktatószám:

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S. Várpalota Város Önkormányzati Képviselő-testületének 2015. április 23-i ülésére

E L Ő T E R J E S Z T É S. Várpalota Város Önkormányzati Képviselő-testületének 2015. április 23-i ülésére Várpalota Város Önkormányzati Képviselő-testülete 8100 Várpalota, Gárdonyi Géza u. 39. Tel: 592 660. Pf.: 76. fax: 592 676 e-mail: varpalota@varpalota.hu E L Ő T E R J E S Z T É S Várpalota Város Önkormányzati

Részletesebben

Város Polgármestere ELŐTERJESZTÉS. A évre vonatkozó Hungarikum pályázatról

Város Polgármestere ELŐTERJESZTÉS. A évre vonatkozó Hungarikum pályázatról Város Polgármestere 2051 Biatorbágy, Baross Gábor utca 2/a Telefon: 06 23 310-174/213 mellék Fax: 06 23 310-135 E-mail: polgarmester@biatorbagy.hu www.biatorbagy.hu Ikt.sz.: Sz: 570/2015 ELŐTERJESZTÉS

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S

E L Ő T E R J E S Z T É S 5. napirendi pont E L Ő T E R J E S Z T É S Csabdi Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. március 26-i nyílt ülésére Előterjesztés címe és tárgya: A települési értéktár-bizottság létrehozása

Részletesebben

A FEJÉR MEGYEI KÖZGYŰLÉS NOVEMBER 26-I ÜLÉSÉRE

A FEJÉR MEGYEI KÖZGYŰLÉS NOVEMBER 26-I ÜLÉSÉRE E LŐTERJESZTÉS A FEJÉR MEGYEI KÖZGYŰLÉS 2015. NOVEMBER 26-I ÜLÉSÉRE 7. IKTATÓSZÁM:33-10/2015. MELLÉKLET: TÁRGY: Javaslat a kiadások készpénzben történő teljesítésének eseteiről szóló rendelet megalkotására

Részletesebben

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közgyűlés ELNÖKÉTŐL ELŐTERJESZTÉS A BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK SZEPTEMBER 15-EI ÜLÉSÉRE

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közgyűlés ELNÖKÉTŐL ELŐTERJESZTÉS A BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK SZEPTEMBER 15-EI ÜLÉSÉRE Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közgyűlés ELNÖKÉTŐL 3525 MISKOLC, Városház tér 1. Telefon: (46) 517-700*, (46) 517-750, (46) 323-600 Telefax: (46) 320-601 http://www.baz.hu elnok@hivatal.baz.hu Iktatószám:

Részletesebben

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közgyűlés ELNÖKÉTŐL

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közgyűlés ELNÖKÉTŐL Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közgyűlés ELNÖKÉTŐL 3525 MISKOLC, Városház tér 1. Telefon: (46) 517-700*, (46) 517-750, (46) 323-600 Telefax: (46) 320-601 http://www.baz.hu elnok@hivatal.baz.hu Iktatószám:

Részletesebben

A FEJÉR MEGYEI KÖZGYŰLÉS JÚNIUS 30-I ÜLÉSÉRE

A FEJÉR MEGYEI KÖZGYŰLÉS JÚNIUS 30-I ÜLÉSÉRE E LŐTERJESZTÉS A FEJÉR MEGYEI KÖZGYŰLÉS 2016. JÚNIUS 30-I ÜLÉSÉRE 8. IKTATÓSZÁM: 35-6/2016. MELLÉKLET: 1 TÁRGY: Javaslat Együttműködési Megállapodás megkötésére a Fejér Megyei Önkormányzat, az ALBENSIS

Részletesebben

A FEJÉR MEGYEI KÖZGYŰLÉS SZEPTEMBER 24-I ÜLÉSÉRE

A FEJÉR MEGYEI KÖZGYŰLÉS SZEPTEMBER 24-I ÜLÉSÉRE E LŐTERJESZTÉS A FEJÉR MEGYEI KÖZGYŰLÉS 2015. SZEPTEMBER 24-I ÜLÉSÉRE 7. IKTATÓSZÁM: 33-9/2015. MELLÉKLET: 5 db TÁRGY: Tájékoztató Fejér megye Integrált Területi Programja tervezésével és végrehajtásával

Részletesebben

BESZÁMOLÓ. Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés bizottságai augusztus 29-i ülésére

BESZÁMOLÓ. Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés bizottságai augusztus 29-i ülésére Bács-Kiskun Megyei Értéktár Bizottság Elnöke 2721/2014. BESZÁMOLÓ a Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés 2014. augusztus 29-i ülésére Tárgy: Beszámoló a Bács-Kiskun Megyei Értéktár Bizottság 2014. első félévi

Részletesebben

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közgyűlés ELNÖKÉTŐL ELŐTERJESZTÉS A BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK SZEPTEMBER 13-AI ÜLÉSÉRE

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közgyűlés ELNÖKÉTŐL ELŐTERJESZTÉS A BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK SZEPTEMBER 13-AI ÜLÉSÉRE Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közgyűlés ELNÖKÉTŐL 3525 MISKOLC, Városház tér 1. Telefon: (46) 517-700*, (46) 517-750, (46) 323-600 Telefax: (46) 320-601 http://www.baz.hu elnok@hivatal.baz.hu Iktatószám:

Részletesebben

A FEJÉR MEGYEI KÖZGYŰLÉS NOVEMBER 26-I ÜLÉSÉRE

A FEJÉR MEGYEI KÖZGYŰLÉS NOVEMBER 26-I ÜLÉSÉRE E LŐTERJESZTÉS A FEJÉR MEGYEI KÖZGYŰLÉS 2015. NOVEMBER 26-I ÜLÉSÉRE 8. IKTATÓSZÁM: 33-10/2015. MELLÉKLET: - TÁRGY: Javaslat szándéknyilatkozat megadására a 2014-2020-as programozási időszakban a Fejér

Részletesebben

A FEJÉR MEGYEI KÖZGYŰLÉS JÚNIUS 30-I ÜLÉSÉRE

A FEJÉR MEGYEI KÖZGYŰLÉS JÚNIUS 30-I ÜLÉSÉRE E LŐTERJESZTÉS A FEJÉR MEGYEI KÖZGYŰLÉS 2016. JÚNIUS 30-I ÜLÉSÉRE 11. IKTATÓSZÁM: 35-6/2016. MELLÉKLET: TÁRGY: Jelentés a lejárt határidejű határozatok végrehajtásáról, az átruházott hatáskörök gyakorlásáról

Részletesebben

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közgyűlés ELNÖKÉTŐL ELŐTERJESZTÉS A BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK JÚNIUS 23-AI ÜLÉSÉRE

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közgyűlés ELNÖKÉTŐL ELŐTERJESZTÉS A BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK JÚNIUS 23-AI ÜLÉSÉRE Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közgyűlés ELNÖKÉTŐL 3525 MISKOLC, Városház tér 1. Telefon: (46) 517-700*, (46) 517-750, (46) 323-600 Telefax: (46) 320-601 http://www.baz.hu elnok@hivatal.baz.hu Iktatószám:

Részletesebben

Beszámoló a Polgári Települési Értéktár Bizottság I. félévben végzett tevékenységéről

Beszámoló a Polgári Települési Értéktár Bizottság I. félévben végzett tevékenységéről Beszámoló a Polgári Települési Értéktár Bizottság 2017. I. félévben végzett tevékenységéről Összeállította: Ferenczné Fajta Mária PTÉB elnöke 2017.07.10. A PTÉB a magyar nemzeti értékekről és hungarikumokról

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselő-testületének szeptember 25-i ülésére

ELŐTERJESZTÉS. Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselő-testületének szeptember 25-i ülésére 3. ELŐTERJESZTÉS Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. szeptember 25-i ülésére Tárgy: A Lajosmizsei Települési Értéktár Bizottság tevékenysége Az előterjesztést készítette: Rostásné

Részletesebben

Az előterjesztés törvényes: Dr. Bagó József. Beszámoló. a Nógrád Megyei Értéktár Bizottság évi II. féléves munkájáról, valamint.

Az előterjesztés törvényes: Dr. Bagó József. Beszámoló. a Nógrád Megyei Értéktár Bizottság évi II. féléves munkájáról, valamint. NÓGRÁD MEGYEI ÉRTÉKTÁR BIZOTTSÁG ELNÖKE 28-178/2018. ikt.sz. 8. sz. napirendi pont Az előterjesztés törvényes: Beszámoló a Nógrád Megyei Értéktár Bizottság 2018. évi II. féléves munkájáról, valamint Javaslat

Részletesebben

A FEJÉR MEGYEI KÖZGYŰLÉS JÚNIUS 25-I ÜLÉSÉRE

A FEJÉR MEGYEI KÖZGYŰLÉS JÚNIUS 25-I ÜLÉSÉRE E LŐTERJESZTÉS A FEJÉR MEGYEI KÖZGYŰLÉS 2015. JÚNIUS 25-I ÜLÉSÉRE 7. IKTATÓSZÁM: 33-6/2015. MELLÉKLET: 1 db TÁRGY: Javaslat Fejér megye Integrált Területi Programja tervezésével és végrehajtásával kapcsolatos

Részletesebben

Nemzeti értékek és hungarikumok törvényi szabályozása

Nemzeti értékek és hungarikumok törvényi szabályozása Nemzeti értékek és hungarikumok törvényi szabályozása Palotásné Gyöngyösi Ágnes Osztályvezető Vidékfejlesztési Minisztérium, Élelmiszer-feldolgozási Főosztály 2012. évi XXX. törvény a nemzeti értékekről

Részletesebben

Hosszabb időtartamú közfoglalkoztatást érintő együttműködési megállapodás. 1 db Határozati javaslat

Hosszabb időtartamú közfoglalkoztatást érintő együttműködési megállapodás. 1 db Határozati javaslat Előterjesztő: Polgármester Iktatószám: 8476-23/2011. Tárgy: Hosszabb időtartamú közfoglalkoztatást érintő együttműködési megállapodás Melléklet: 1 db Határozati javaslat Készítette: Szociális, Családvédelmi

Részletesebben

Közös értékeink a hungarikumok

Közös értékeink a hungarikumok Közös értékeink a hungarikumok Terra Madre Világnap A hagyományos termékek és az értéktárak jelentősége 2014. december 9. 2012. évi XXX. törvény a nemzeti értékekről és a hungarikumokról A Hungarikumok

Részletesebben

Önkormányzatának Közlönye

Önkormányzatának Közlönye 2013. május 24. XXIII. évfolyam 4. szám HEVES MEGYE Önkormányzatának Közlönye I. Közgyűlési határozatok 2. 2 I. Közgyűlési határozatok 42/2013. (V.24.) közgyűlési határozat A Heves Megyei Közgyűlés a 2013.

Részletesebben

A FEJÉR MEGYEI KÖZGYŰLÉS DECEMBER 22-I ÜLÉSÉRE

A FEJÉR MEGYEI KÖZGYŰLÉS DECEMBER 22-I ÜLÉSÉRE E LŐTERJESZTÉS A FEJÉR MEGYEI KÖZGYŰLÉS 2016. DECEMBER 22-I ÜLÉSÉRE 7. IKTATÓSZÁM: 35-9/2016. MELLÉKLET: - TÁRGY: Javaslat a Fejér Megyei Önkormányzat közép- és hosszú távú vagyongazdálkodási tervének

Részletesebben

VESZPRÉM MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK VESZPRÉM MEGYEI ÉRTÉKTÁR BIZOTTSÁGA 8200 Veszprém, Megyeház tér 1.

VESZPRÉM MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK VESZPRÉM MEGYEI ÉRTÉKTÁR BIZOTTSÁGA 8200 Veszprém, Megyeház tér 1. Szám: 02/79-2/2015. VESZPRÉM MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK VESZPRÉM MEGYEI ÉRTÉKTÁR BIZOTTSÁGA 8200 Veszprém, Megyeház tér 1. E L Ő T E R J E S Z T É S a Veszprém Megyei Értéktár Bizottság 2015.február

Részletesebben

K I V O N A T a Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés április 25-i ülése jegyzőkönyvéből

K I V O N A T a Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés április 25-i ülése jegyzőkönyvéből BÁCS-KISKUN MEGYEI KÖZGYŰLÉS 2070-2/2014. K I V O N A T a Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés 2014. április 25-i ülése jegyzőkönyvéből 16/2014. (IV.25.) Kgy. H a t á r o z a t A közgyűlés ülésének napirendje

Részletesebben

Beszámoló a Polgári Települési Értéktár Bizottság évi tevékenységéről

Beszámoló a Polgári Települési Értéktár Bizottság évi tevékenységéről Beszámoló a Polgári Települési Értéktár Bizottság 2016. évi tevékenységéről Összeállította: Ferenczné Fajta Mária PTÉB elnöke 2017.01.28. I. A bizottság megalakulása A Polgár Város Önkormányzatának Képviselő-testülete

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉSEK. Gyomaendrőd Város Önkormányzata. Roma Nemzetiségi Önkormányzat január 23. napján tartandó rendkívüli üléséhez

ELŐTERJESZTÉSEK. Gyomaendrőd Város Önkormányzata. Roma Nemzetiségi Önkormányzat január 23. napján tartandó rendkívüli üléséhez ELŐTERJESZTÉSEK Gyomaendrőd Város Önkormányzata Roma Nemzetiségi Önkormányzat 2015. január 23. napján tartandó rendkívüli üléséhez 1. NAPIRENDI PONT A Roma Nemzetiségi Önkormányzat 2015. január 23-i ülésére

Részletesebben

Nemzeti értékek és hungarikumok törvényi szabályozása. Gyaraky Zoltán titkár Hungarikum Bizottság

Nemzeti értékek és hungarikumok törvényi szabályozása. Gyaraky Zoltán titkár Hungarikum Bizottság Nemzeti értékek és hungarikumok törvényi szabályozása Gyaraky Zoltán titkár Hungarikum Bizottság Közvetlen előzmények 77/2008. (VI. 13.) OGY határozat a hungarikumok védelméről Magyar Országgyűlés: 1.

Részletesebben

FEJÉR MEGYE KÖZGYŐLÉSÉNEK JÚNIUS 28-I ÜLÉSÉRE

FEJÉR MEGYE KÖZGYŐLÉSÉNEK JÚNIUS 28-I ÜLÉSÉRE E LİTERJESZTÉS FEJÉR MEGYE KÖZGYŐLÉSÉNEK 2013. JÚNIUS 28-I ÜLÉSÉRE 14. IKTATÓSZÁM: 55-3/2013. MELLÉKLET: - TÁRGY: Javaslat a Velencei-tó és Térsége, Váli-völgy, Vértes Térségi Fejlesztési Tanács mőködési

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 1 K É P V I S E L Ő T E S T Ü L E T G A L G A G U T A 16/2013. számú J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2013. szeptember 10-én megtartott képviselő-testületi ülésről. Jelen vannak: Orgoványi László polgármester,

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S. Várpalota Város Önkormányzati Képviselő-testületének 2014. június 19-i ülésére

E L Ő T E R J E S Z T É S. Várpalota Város Önkormányzati Képviselő-testületének 2014. június 19-i ülésére Várpalota Város Önkormányzati Képviselő-testülete 8100 Várpalota, Gárdonyi Géza u. 39. Tel: 592 660. Pf.: 76. fax: 592 676 e-mail: varpalota@varpalota.hu E L Ő T E R J E S Z T É S Várpalota Város Önkormányzati

Részletesebben

IKTATÓSZÁM: 08-8/1102-9/2011. TÁRGY: HELYI ÉS TÉRSÉGI TURISZTIKAI DESZTINÁCIÓ MENEDZSMENT PÁLYÁZAT BENYÚJTÁSA MELLÉKLET:

IKTATÓSZÁM: 08-8/1102-9/2011. TÁRGY: HELYI ÉS TÉRSÉGI TURISZTIKAI DESZTINÁCIÓ MENEDZSMENT PÁLYÁZAT BENYÚJTÁSA MELLÉKLET: IKTATÓSZÁM: 08-8/1102-9/2011. TÁRGY: HELYI ÉS TÉRSÉGI TURISZTIKAI DESZTINÁCIÓ MENEDZSMENT PÁLYÁZAT BENYÚJTÁSA MELLÉKLET: E LŐTERJESZ T É S PÉCS MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÖZGYŰLÉSÉNEK 2011. JÚNIUS

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS 1. NAPIRENDI PONT Csivitelő Óvoda és Bölcsőde intézményvezető pályázatok véleményezése

ELŐTERJESZTÉS 1. NAPIRENDI PONT Csivitelő Óvoda és Bölcsőde intézményvezető pályázatok véleményezése ELŐTERJESZTÉS 1. NAPIRENDI PONT Csivitelő Óvoda és Bölcsőde intézményvezető pályázatok véleményezése Tisztelt Képviselő- testület! A 2013. május 30-i, Litér és Királyszentistván Községek Képviselő-testületei

Részletesebben

Előterjesztés. Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. február 27-i rendkívüli ülésére

Előterjesztés. Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. február 27-i rendkívüli ülésére Előterjesztés Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. február 27-i rendkívüli ülésére Tárgy: Pályázat előkészítése és benyújtása az Európa a polgárokért testvérvárosi találkozók programra

Részletesebben

Előterjesztés. Tárgy: Fenntartói támogató nyilatkozat a Zöld Óvoda / Örökös Zöld Óvoda cím elnyerésére kiírt pályázaton való részvételhez

Előterjesztés. Tárgy: Fenntartói támogató nyilatkozat a Zöld Óvoda / Örökös Zöld Óvoda cím elnyerésére kiírt pályázaton való részvételhez 2. Előterjesztés Társulási Tanácsának 2015. augusztus 13-i rendkívüli ülésére Tárgy: Fenntartói támogató nyilatkozat a Zöld Óvoda / Örökös Zöld Óvoda cím elnyerésére kiírt pályázaton való részvételhez

Részletesebben

Települési és megyei értéktárak létrehozása a hungarikum törvény és végrehajtási rendelete szerint

Települési és megyei értéktárak létrehozása a hungarikum törvény és végrehajtási rendelete szerint Települési és megyei értéktárak létrehozása a hungarikum törvény és végrehajtási rendelete szerint Zobor Enikő szakmai tanácsadó Élelmiszer-feldolgozási Főosztály Hungarikum Bizottság Titkársága Fogalommagyarázat

Részletesebben

AZ ELŐTERJESZTÉS SORSZÁMA: 59. MELLÉKLET: 1 db

AZ ELŐTERJESZTÉS SORSZÁMA: 59. MELLÉKLET: 1 db AZ ELŐTERJESZTÉS SORSZÁMA: 59. MELLÉKLET: 1 db TÁRGY: Közszolgáltatási szerződés keretében végzett menetrend szerinti helyi személyszállítási feladatok ellátására kiírt pályázat eredményének megállapítása,

Részletesebben

TÁRGY: Beszámoló a Szekszárdi Települési Értéktár Bizottság 2015. I. félévi tevékenységéről

TÁRGY: Beszámoló a Szekszárdi Települési Értéktár Bizottság 2015. I. félévi tevékenységéről AZ ELŐTERJESZTÉS SORSZÁMA: 193.. MELLÉKLET: 2 db. TÁRGY: Beszámoló a Szekszárdi Települési Értéktár Bizottság 2015. I. félévi tevékenységéről E L Ő T E R J E S Z T É S SZEKSZÁRD MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA

Részletesebben

PÉCS MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÖZGYŰLÉSÉNEK NOVEMBER 20-I ÜLÉSÉRE

PÉCS MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÖZGYŰLÉSÉNEK NOVEMBER 20-I ÜLÉSÉRE IKTATÓSZÁM: 06-860-3/2008. TÁRGY: TÁRSADALMI INFRASTRUKTÚ- RA OPERATÍV PROGRAM (TIOP 1.2.3.) "TUDÁSDEPO-EXPRESSZ" PÁLYÁZAT BENYÚJTÁSA MELLÉKLET: E LŐTERJESZTÉS PÉCS MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÖZGYŰLÉSÉNEK

Részletesebben

Decsi Települési Értéktár Bizottság

Decsi Települési Értéktár Bizottság Decsi Települési Értéktár Bizottság Szám: DPH/1982/2018. Készítette: Rend Melinda J E G Y Z Ő K Ö N Y V Decsi Települési Értéktár Bizottság 2018. április 16. (hétfő) napán 13.00 órakor megtartott üléséről

Részletesebben

A Hungarikum Bizottság tevékenysége, tapasztalatok, javaslatok. Guba Zoltán Főosztályvezető Hungarikum Főosztály zoltan.guba@fm.gov.

A Hungarikum Bizottság tevékenysége, tapasztalatok, javaslatok. Guba Zoltán Főosztályvezető Hungarikum Főosztály zoltan.guba@fm.gov. A Hungarikum Bizottság tevékenysége, tapasztalatok, javaslatok Guba Zoltán Főosztályvezető Hungarikum Főosztály zoltan.guba@fm.gov.hu 2012. évi XXX. törvény a nemzeti értékekről és a hungarikumokról A

Részletesebben

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közgyűlés ELNÖKÉTŐL ELŐTERJESZTÉS A BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK JÚNIUS 28-AI ÜLÉSÉRE

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közgyűlés ELNÖKÉTŐL ELŐTERJESZTÉS A BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK JÚNIUS 28-AI ÜLÉSÉRE Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közgyűlés ELNÖKÉTŐL 3525 MISKOLC, Városház tér 1. Telefon: (46) 517-700*, (46) 517-750, (46) 323-600 Telefax: (46) 320-601 http://www.baz.hu elnok@hivatal.baz.hu Iktatószám:

Részletesebben

Tájékoztató a hungarikum törvény tervezet állapotáról

Tájékoztató a hungarikum törvény tervezet állapotáról Tájékoztató a hungarikum törvény tervezet állapotáról Gyaraky Zoltán főosztályvezető Élelmiszer-feldolgozási Főosztály Hungarikumok? Kinek? Minek? Hogyan? 2 Hungarikumok a Parlamentben Az Országgyűlés

Részletesebben

2012. évi XXX. törvény a magyar nemzeti értékekről és a hungarikumokról 1

2012. évi XXX. törvény a magyar nemzeti értékekről és a hungarikumokról 1 OptiJUS Opten Kft. I 2012. évi XXX. törvény 2012. évi XXX. törvény a magyar nemzeti értékekről és a hungarikumokról 1 óta hatályos szöveg Tartalomjegyzék I. RÉSZ ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK 1 1. Értelmező

Részletesebben

TÁRGY: Javaslat a helyi személyszállítási közszolgáltatás szerződés módosítására

TÁRGY: Javaslat a helyi személyszállítási közszolgáltatás szerződés módosítására AZ ELŐTERJESZTÉS SORSZÁMA: 328. MELLÉKLET: 1 db TÁRGY: Javaslat a helyi személyszállítási közszolgáltatás szerződés módosítására E L Ő T E R J E S Z T É S SZEKSZÁRD MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÖZGYŰLÉSÉNEK

Részletesebben

TÁRGY: Javaslat az Elektromos gépkocsi vásárlás támogatása című pályázat benyújtására E L Ő T E R J E S Z T É S

TÁRGY: Javaslat az Elektromos gépkocsi vásárlás támogatása című pályázat benyújtására E L Ő T E R J E S Z T É S AZ ELŐTERJESZTÉS SORSZÁMA: 319. MELLÉKLET: 1 db TÁRGY: Javaslat az Elektromos gépkocsi vásárlás támogatása című pályázat benyújtására E L Ő T E R J E S Z T É S SZEKSZÁRD MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S. a Komárom-Esztergom Megyei Közgyűlés 2013. szeptember 26-i ülésére

E L Ő T E R J E S Z T É S. a Komárom-Esztergom Megyei Közgyűlés 2013. szeptember 26-i ülésére Komárom-Esztergom Megyei Közgyűlés E L N Ö K E VI. /2013 E L Ő T E R J E S Z T É S a Komárom-Esztergom Megyei Közgyűlés 2013. szeptember 26-i ülésére Tárgy: Javaslat a Velencei-tó és Térsége, Váli-völgy,

Részletesebben

Közfoglalkoztatást érintő együttműködési megállapodások. 3 db határozati javaslat

Közfoglalkoztatást érintő együttműködési megállapodások. 3 db határozati javaslat Előterjesztő: Dr. Botka László Polgármester Iktatószám: 01/3295-46/2014 Tárgy: Közfoglalkoztatást érintő együttműködési megállapodások Melléklet: 3 db határozati javaslat Véleményezésre megküldve: Városüzemeltetési

Részletesebben

Mezőkövesd Város Önkormányzata Képviselő-testületének 265/2013. (X.30.) önkormányzati határozata

Mezőkövesd Város Önkormányzata Képviselő-testületének 265/2013. (X.30.) önkormányzati határozata Mezőkövesd Város Önkormányzata Képviselő-testületének 265/2013. (X.30.) önkormányzati határozata a Mezőkövesdi Települési Értéktár Bizottság létrehozásáról 1. A Képviselő-testület a Települési Értéktár

Részletesebben

Előterjesztés. Készült: Kapolcs község Önkormányzata Képviselő-testülete szeptember 21-i rendes nyilván ülésére

Előterjesztés. Készült: Kapolcs község Önkormányzata Képviselő-testülete szeptember 21-i rendes nyilván ülésére Előterjesztés Készült: Kapolcs község Önkormányzata Képviselő-testülete 2016. szeptember 21-i rendes nyilván ülésére Tárgy: Helyi értéktár létrehozása, értéktár bizottság megalakítása Előadó: Göntér Gyula

Részletesebben

K I V O N A T. Alsónémedi Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete által július 19-én megtartott nyilvános ülésének jegyzőkönyvéből

K I V O N A T. Alsónémedi Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete által július 19-én megtartott nyilvános ülésének jegyzőkönyvéből Alsónémedi Polgármesteri Hivatal 2351 Alsónémedi, Fő út 58. K I V O N A T Alsónémedi Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete által 2017. július 19-én megtartott nyilvános ülésének jegyzőkönyvéből

Részletesebben

TÁRGY: Javaslat a Szekszárdi Ipari Park Kft-vel kötött kölcsönszerződés módosítására E L Ő T E R J E S Z T É S

TÁRGY: Javaslat a Szekszárdi Ipari Park Kft-vel kötött kölcsönszerződés módosítására E L Ő T E R J E S Z T É S AZ ELŐTERJESZTÉS SORSZÁMA: 306. MELLÉKLET: 1 db TÁRGY: Javaslat a Szekszárdi Ipari Park Kft-vel kötött kölcsönszerződés módosítására E L Ő T E R J E S Z T É S SZEKSZÁRD MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA

Részletesebben

E L Ő TERJESZTÉS A BARANYA MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK 2007. NOVEMBER 22-I ÜLÉSÉRE

E L Ő TERJESZTÉS A BARANYA MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK 2007. NOVEMBER 22-I ÜLÉSÉRE E L Ő TERJESZTÉS A BARANYA MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK 2007. NOVEMBER 22-I ÜLÉSÉRE IKTATÓSZÁM: 979-2/2007. MELLÉKLETEK: 1 DB TÁRGY: A Baranya Megyei Önkormányzat./2007.(.) Kgy. rendelete, a Baranya

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S Komló Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. december 4-én tartandó ülésére

E L Ő T E R J E S Z T É S Komló Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. december 4-én tartandó ülésére E L Ő T E R J E S Z T É S Komló Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. december 4-én tartandó ülésére Az előterjesztés tárgya: Nem költségvetési szervek támogatására pályázat Iktatószám 981/2014.

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS Kőszeg Város Önkormányzata Képviselő-testülete október 31 -i ülésének 3. napirendi pontjához

ELŐTERJESZTÉS Kőszeg Város Önkormányzata Képviselő-testülete október 31 -i ülésének 3. napirendi pontjához ELŐTERJESZTÉS Kőszeg Város Önkormányzata Képviselő-testülete 2013. október 31 -i ülésének 3. napirendi pontjához Tisztelt Képviselő-testület! A 100/2013. (VI. 27.) képviselő-testületi határozatban döntés

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S Komló Város Önkormányzat Képviselő-testületének június 15-én tartandó rendkívüli ülésére

E L Ő T E R J E S Z T É S Komló Város Önkormányzat Képviselő-testületének június 15-én tartandó rendkívüli ülésére E L Ő T E R J E S Z T É S Komló Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. június 15-én tartandó rendkívüli ülésére Az előterjesztés tárgya: Kerékpárút építésére vonatkozó pályázat benyújtása Iktatószám:

Részletesebben

FEJÉR MEGYE KÖZGYŐLÉSÉNEK JÚNIUS 27-I ÜLÉSÉRE

FEJÉR MEGYE KÖZGYŐLÉSÉNEK JÚNIUS 27-I ÜLÉSÉRE E LİTERJESZTÉS FEJÉR MEGYE KÖZGYŐLÉSÉNEK 2012. JÚNIUS 27-I ÜLÉSÉRE 7. IKTATÓSZÁM: 2-7/2012. MELLÉKLET: 1 DB TÁRGY: Javaslat a Fejér Megyei Önkormányzat és a Kodolányi János Fıiskola között Együttmőködési

Részletesebben

A Völgységi Értéktár kialakítása a szervezeti honlapon. Bonyhád, július 14.

A Völgységi Értéktár kialakítása a szervezeti honlapon. Bonyhád, július 14. A Völgységi Értéktár kialakítása a szervezeti honlapon Bonyhád, 2015. július 14. A Völgységi Tájegységi Értéktárról (FÜL) Egységes felületen a következő címszavak, zárójelben a címszavak alatti tartalmak:

Részletesebben

Az előterjesztés törvényes: dr. Szabó József. Beszámoló. a Nógrád Megyei Értéktár Bizottság 2015. évi II. féléves munkájáról, valamint.

Az előterjesztés törvényes: dr. Szabó József. Beszámoló. a Nógrád Megyei Értéktár Bizottság 2015. évi II. féléves munkájáról, valamint. NÓGRÁD MEGYEI ÉRTÉKTÁR BIZOTTSÁG ELNÖKE 37-86/2015. ikt.sz. 15. sz. napirendi pont Az előterjesztés törvényes: Beszámoló a Nógrád Megyei Értéktár Bizottság 2015. évi II. féléves munkájáról, valamint Javaslat

Részletesebben

Előterjesztés. Tárgy: Fenntartói támogató nyilatkozat a Zöld Óvoda 2013 című pályázathoz. Kasnyikné Földházi Tünde vezető tanácsos Önkormányzati Iroda

Előterjesztés. Tárgy: Fenntartói támogató nyilatkozat a Zöld Óvoda 2013 című pályázathoz. Kasnyikné Földházi Tünde vezető tanácsos Önkormányzati Iroda 5. Előterjesztés Társulási Tanácsának 2013. szeptember 26-i ülésére Tárgy: Fenntartói támogató nyilatkozat a Zöld Óvoda 2013 című pályázathoz Az előterjesztést készítette: Kasnyikné Földházi Tünde vezető

Részletesebben

Cseh József polgármester

Cseh József polgármester ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 8493 ISZKÁZ Szám: 154/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Iszkáz Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 2013. szeptember 12-én (csütörtök) 18,00 órai kezdettel megtartott

Részletesebben

A FEJÉR MEGYEI KÖZGYŰLÉS JÚNIUS 9-I ÜLÉSÉRE

A FEJÉR MEGYEI KÖZGYŰLÉS JÚNIUS 9-I ÜLÉSÉRE E LŐTERJESZTÉS A FEJÉR MEGYEI KÖZGYŰLÉS 2016. JÚNIUS 9-I ÜLÉSÉRE IKTATÓSZÁM: 35-5/2016. MELLÉKLET: 2 db TÁRGY: Javaslat a TOP Döntés-előkészítő Bizottságokba történő delegálással és a képviselendő állásponttal

Részletesebben

E l ő t e r j e s z t é s

E l ő t e r j e s z t é s EPLÉNY KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE Szám: EPL/57/16/2014. E l ő t e r j e s z t é s Eplény Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. december 17-i ülésére Tárgy: Jelentés a lejárt határidejű

Részletesebben

Beszámoló a Tiszaújváros Települési Értéktár II. félévben végzett tevékenységéről

Beszámoló a Tiszaújváros Települési Értéktár II. félévben végzett tevékenységéről Tiszaújváros Települési Értéktár Testület 3580 Tiszaújváros, Széchenyi u. 2. Tel: 49/542-004; 49/542-007; e-mail: ertektar@tujvaros.hu Beszámoló a Tiszaújváros Települési Értéktár 2015. II. félévben végzett

Részletesebben

CÍM: Sürgősségi előterjesztés a Polgármesteri Hivatalok szervezetfejlesztése című pályázat benyújtásáról. Havas András alpolgármester

CÍM: Sürgősségi előterjesztés a Polgármesteri Hivatalok szervezetfejlesztése című pályázat benyújtásáról. Havas András alpolgármester Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzata (9400 Sopron, Fő tér 1.) Ügyiratszám: 40938-10/2008. CÍM: Sürgősségi előterjesztés a Polgármesteri Hivatalok szervezetfejlesztése című pályázat benyújtásáról Előterjesztő:

Részletesebben

TÁRGY: Javaslat a szekszárdi 6006/9 hrsz-ú földterület önkormányzati tulajdonba vételére

TÁRGY: Javaslat a szekszárdi 6006/9 hrsz-ú földterület önkormányzati tulajdonba vételére AZ ELŐTERJESZTÉS SORSZÁMA: 278. MELLÉKLET: 2 db TÁRGY: Javaslat a szekszárdi 6006/9 hrsz-ú földterület önkormányzati tulajdonba vételére E L Ő T E R J E S Z T É S SZEKSZÁRD MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA

Részletesebben

Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala Népjóléti Iroda

Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala Népjóléti Iroda Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala Népjóléti Iroda Szám: 10180-18/2013. Javaslat az országos versenyhelyezett diákok és felkészítő tanáraik részére adományozható elismerő címek odaítélésének

Részletesebben

Kerekegyháza Város Képviselő-testületének 2012. szeptember 26-i ülésére

Kerekegyháza Város Képviselő-testületének 2012. szeptember 26-i ülésére 2998-2/2012. E L Ő T E R J E S Z T É S Kerekegyháza Város Képviselő-testületének 2012. szeptember 26-i ülésére Tárgy: EU Önerő Alap támogatási kérelem benyújtása Új óvoda építése az Erdő utca és Park utca

Részletesebben

A Tolna Megyei Önkormányzat Közgyűlésének május 26-i ülése 9. számú napirendi pontja

A Tolna Megyei Önkormányzat Közgyűlésének május 26-i ülése 9. számú napirendi pontja Egyszerű többség A Tolna Megyei Önkormányzat Közgyűlésének 2017. május 26-i ülése 9. számú napirendi pontja Tájékoztató a Klímavédelem és fenntarthatóság - klímastratégia kidolgozása és éghajlatváltozási

Részletesebben

K i v o n a t. Szerep Községi Önkormányzat Képviselő-testületének szeptember 26-i ülésének jegyzőkönyvéből

K i v o n a t. Szerep Községi Önkormányzat Képviselő-testületének szeptember 26-i ülésének jegyzőkönyvéből 120/2017.(IX.26.) számú határozat: Szerep Község Önkormányzat Képviselő-testülete a 2017. szeptember 26- iülés napirendi pontjaira tett javaslatot elfogadta. Határidő: azonnal Szerep, 2017.szeptember 26.

Részletesebben

Napirend. Döntések. Iktatószám: 6-11 /2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V

Napirend. Döntések. Iktatószám: 6-11 /2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Sáránd Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 4272 Sáránd, Nagy u. 44. Tel: 52/374-104 Tel/Fax: 52/567-209 e-mail: sarandph@t-online.hu, sarandph@gmail.com Iktatószám: 6-11 /2014. J E G Y Z Ő K Ö

Részletesebben

Előterjesztés Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselő-testületének június 23-i ülésére

Előterjesztés Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselő-testületének június 23-i ülésére Előterjesztés Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2010. június 23-i ülésére 8. Tárgy: A TIOP-1.1.1-07/1-2008-0923 Professzionális oktatás elérése az IKT eszközökkel a Fekete István Általános

Részletesebben

E l ő t e r j e s z t é s

E l ő t e r j e s z t é s E l ő t e r j e s z t é s Szálka Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. március 13-i ülésére Tárgy: Javaslat pályázat benyújtására az 1.számú Óvoda Kindergarten fejlesztésére a DDOP- 3.1.2-12

Részletesebben

Város Alpolgármestere

Város Alpolgármestere Város Alpolgármestere 2051 Biatorbágy, Baross Gábor utca 2/a Telefon: 06 23 310-174/213 mellék Fax: 06 23 310-135 E-mail: polgarmester@biatorbagy.hu www.biatorbagy.hu ELŐTERJESZTÉS A Biatorbágyi Értéktár

Részletesebben

A POLGÁRI TELEPÜLÉSI ÉRTÉKTÁR BIZOTTSÁG MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA

A POLGÁRI TELEPÜLÉSI ÉRTÉKTÁR BIZOTTSÁG MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA A POLGÁRI TELEPÜLÉSI ÉRTÉKTÁR BIZOTTSÁG MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA Egységes szerkezetben az 53/2016. (IV.28.), 91/2016.(VI.16.)sz. KT. határozattal 1 Polgár Város Képviselő-testülete a magyar nemzeti értékek

Részletesebben

K I V O N A T. Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének március 26-án megtartott ülése jegyzőkönyvéből

K I V O N A T. Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének március 26-án megtartott ülése jegyzőkönyvéből 2014. március 26-án megtartott ülése könyvéből 40/2014. (III. 26.) sz. NORMATÍV Kth. 2014. március 26-án megtartott képviselő-testületi ülés napirendje Normatív Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testülete

Részletesebben

Közfoglalkoztatást érintő megállapodások. 5 db határozati javaslat

Közfoglalkoztatást érintő megállapodások. 5 db határozati javaslat Előterjesztő: Dr. Botka László Polgármester Iktatószám: 01/1868-33/2015 Tárgy: Közfoglalkoztatást érintő megállapodások Melléklet: 5 db határozati javaslat Véleményezésre megküldve: Foglalkoztatási, Szociális

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. Sándorfalva Város Képviselő-testületének. Gajdosné Pataki Zsuzsanna polgármester

ELŐTERJESZTÉS. Sándorfalva Város Képviselő-testületének. Gajdosné Pataki Zsuzsanna polgármester 4. ELŐTERJESZTÉS Sándorfalva Város Képviselő-testületének Előterjesztő: Gajdosné Pataki Zsuzsanna polgármester Tárgy: Sándorfalva Városi Önkormányzat 2017. évi rendezvényeinek meghatározása Iktatószám:

Részletesebben

SZEKSZÁRD MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÖZGYŰLÉSÉNEK GAZDASÁGI ÉS PÉNZÜGYI BIZOTTSÁGA

SZEKSZÁRD MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÖZGYŰLÉSÉNEK GAZDASÁGI ÉS PÉNZÜGYI BIZOTTSÁGA SZEKSZÁRD MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÖZGYŰLÉSÉNEK GAZDASÁGI ÉS PÉNZÜGYI BIZOTTSÁGA AZ ELŐTERJESZTÉS SORSZÁMA: 179. MELLÉKLET: - TÁRGY: Adásvételi szerződés Szekszárd Megyei Jogú Város Önkormányzata

Részletesebben

VESZPRÉM MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSE MEGYEI ÉRTÉKTÁR BIZOTTSÁG 8200 Veszprém, Megyeház tér 1. E L Ő T E R J E S Z T É S

VESZPRÉM MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSE MEGYEI ÉRTÉKTÁR BIZOTTSÁG 8200 Veszprém, Megyeház tér 1. E L Ő T E R J E S Z T É S Szám: 02/182-5/2015. VESZPRÉM MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSE MEGYEI ÉRTÉKTÁR BIZOTTSÁG 8200 Veszprém, Megyeház tér 1. E L Ő T E R J E S Z T É S a Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlésének 2015. június

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S. Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2008. április 30-i ülésére

E L Ő T E R J E S Z T É S. Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2008. április 30-i ülésére E L Ő T E R J E S Z T É S Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2008. április 30-i ülésére Tárgy: Közösségi tér fejlesztése című (DAOP-2008-4.1.3 A.B.) pályázat benyújtása Az előterjesztést

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S

E L Ő T E R J E S Z T É S SIÓFOK VÁROS ÖNKORMÁNYZATA POLGÁRMESTER 8600 SIÓFOK, FŐ TÉR 1 TELEFON +36 84 504100 FAX:+36 84 504 103 Az előterjesztés törvényességi szempontból megfelelő: Siófok, 2017. március 21... Kónyáné dr. Zsarnovszky

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S. Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2010. február 24-ei rendkívüli ülésére

E L Ő T E R J E S Z T É S. Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2010. február 24-ei rendkívüli ülésére E L Ő T E R J E S Z T É S 2668-1/2010. Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2010. február 24-ei rendkívüli ülésére Tárgy: A pedagógiai, módszertani reformot támogató informatikai infrastruktúra

Részletesebben

Helyi értéktárak létrehozása a Nemzeti Művelődési Intézet közreműködésével. Závogyán Magdolna főigazgató

Helyi értéktárak létrehozása a Nemzeti Művelődési Intézet közreműködésével. Závogyán Magdolna főigazgató Helyi értéktárak létrehozása a Nemzeti Művelődési Intézet közreműködésével Závogyán Magdolna főigazgató A Nemzeti Művelődési Intézet Az Emberi Erőforrások Minisztere alapította Részt vesz a közművelődési

Részletesebben

Előterjesztés. Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. február 19-i ülésére

Előterjesztés. Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. február 19-i ülésére Előterjesztés 8. Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. február 19-i ülésére Tárgy: Pályázat előkészítése és benyújtása az Európa a polgárokért testvérvárosi találkozók programra Az

Részletesebben

E L Ő TERJESZTÉS A BARANYA MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK KÖLTSÉGVETÉSI ÉS GAZDASÁGI BIZOTTSÁGA 2006. ÁPRILIS 13-I ÜLÉSÉRE

E L Ő TERJESZTÉS A BARANYA MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK KÖLTSÉGVETÉSI ÉS GAZDASÁGI BIZOTTSÁGA 2006. ÁPRILIS 13-I ÜLÉSÉRE E L Ő TERJESZTÉS A BARANYA MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK KÖLTSÉGVETÉSI ÉS GAZDASÁGI BIZOTTSÁGA 2006. ÁPRILIS 13-I ÜLÉSÉRE IKTATÓSZÁM: 1157/2006. MELLÉKLETEK: 1 DB TÁRGY: Az Innovációs Technológiai

Részletesebben

1. A javaslatot benyújtó (személy/intézmény/szervezet/vállalkozás) neve: Győrvár község önkormányzata

1. A javaslatot benyújtó (személy/intézmény/szervezet/vállalkozás) neve: Győrvár község önkormányzata I. A JAVASLATTEVŐ ADATAI 1. A javaslatot benyújtó (személy/intézmény/szervezet/vállalkozás) neve: Győrvár község önkormányzata 2. A javaslatot benyújtó személy vagy a kapcsolattartó személy adatai: Név:

Részletesebben

FARKASGYEPŰ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE

FARKASGYEPŰ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE FARKASGYEPŰ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Cím: 8582 Farkasgyepű, Petőfi Sándor u. 42. Tel/fax: (89)584-200 e-mail: onkormanyzat@farkasgyepu.hu Szám: 18/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Farkasgyepű

Részletesebben

alpolgármester Iktatószám: 01/5370-1/2011.

alpolgármester Iktatószám: 01/5370-1/2011. Előterjesztő: Dr. Solymos László alpolgármester Iktatószám: 01/5370-1/2011. Tárgy: Az Őszidő Szociális és Egészségügyi Szolgáltató Közhasznú Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társasággal kötött ellátási

Részletesebben

E l ő t e r j e s z t é s

E l ő t e r j e s z t é s EPLÉNY KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE Szám: EPL/26/2/2017. E l ő t e r j e s z t é s Eplény Községi Önkormányzat Képviselő-testülete 2017. február 22-i ülésére Tárgy: Jelentés a lejárt határidejű határozatok

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v Kunbaracs Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 11. /2015. J e g y z ő k ö n y v Készült: Kunbaracs Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2015.november 19-én (csütörtök) 17: 00 órakor tartott

Részletesebben