BEVEZETÉS A REGIONÁLIS GAZDASÁGTANBA TÉRGAZDASÁGTAN

Átírás

1 T. Hallgató! Az alábbi jegyzet kizárólag a Tomori Pál főiskola hallgatói számára készült a forrásokban felsorolt írások szöveghű átvételével, vagy kivonatolásával, azzal a céllal, hogy segítse a vizsgára való felkészülést. Ezért kérem, ne tegye föl az internetre! BEVEZETÉS A REGIONÁLIS GAZDASÁGTANBA TÉRGAZDASÁGTAN A regionális tudomány tárgya Minden társadalmi, gazdasági folyamat térben zajlik, meghatározott hely(ek)hez köthető. A tér és adott pontja adott sajátosságokkal rendelkezik, amik (vissza)hatnak az egyes jelenségekre. A közgazdasági iskolák és a növekedés földrajzi tényezői A közgazdászok kezdetben nem kérdőjelezték meg a környezet, a természet, a föld fontosságát a gazdaság szempontjából. Nem helyezték a hasznot a természet fölé. A nagy irányzatok hívei magától értetődően hirdették a természet erőinek jelentőségét. A merkantilisták az arany szerepén keresztül értékelték a gazdasági ágazatok fontosságát, a fiziokraták igen erős földrajzi kötődéssel számoltak, elsősorban a földművelés fontossága miatt. A klasszikusnak mondott neves közgazdászok (Smith és Ricardo) tanaiban alapvető a földrajzi tényezők szerepe. A verseny feltételének, meghatározó tényezőjének tekintették a földrajzi adottságokat, a költségek közti különbség alapját jelentették számukra. A marxi közgazdaságtan teljesen tagadta, ezt követően a neoklasszikus iskola, a keynesi közgazdaságtan, a monetáris iskola nem is tárgyalta a természet fontosságát. Ez a hosszú és fontos szakasza a közgazdasági gondolkodásnak a földrajzi nihilizmus (vagy földrajzi idealizmus) gondolatait tükrözte. A földrajzi nihilizmus hívei úgy gondolták, hogy a társadalmi fejlődés nem függ lényegesen a természetföldrajzi környezettől, alapvetően belső sajátosságai, törvényszerűségei mentén halad előre. Ezen irányzat szerint az emberi civilizáció már annyira fejlett, hogy teljesen függetleníteni tudja magát a természeti környezettől, tehát bárhol bármit megvalósíthat. A földrajzi nihilizmuson alapuló, a természeti tényezőket figyelmen kívül hagyó lépések voltak az okai a folyók elterelésének, a tengertől való területszerzésnek, a csatornarendszerek kialakításának, a korábban mezőgazdaságilag nem művelt területek az ún. szűzföldek felszántásának, az erdőirtásoknak (Mendöl). De idetartoznak az űrben lévő kutatóbázisok, a tengerfenék és a sarkok meghódítása is. Egyes sivatagi éghajlatú arab országokban szánkópályákat építettek, illetve kiváló mezőgazdasági mintagazdaságokat hoztak létre. Mindezt aránytalanul magas beruházási és üzemeltetési költségek mellett. A volt Szovjetunióban számos környezet-átalakító terv valósult meg. A modernizálás záloga itt abban teljesedett ki, hogy a húszas évektől számtalan vízerőműt építettek. Moszkvát öt tengerrel kötötték össze, csatornarendszerek segítségével. 1

2 Azóta újabb fordulat történt, az alternatív közgazdasági iskolák elgondolásaiban nagy szerepet kapott a természet. Kiemelkedő jelentőséget tulajdonítanak a környezet fontosságának az ökológiai iskola közgazdászai, az etikai közgazdaságtan pedig fontos kapcsolatot lát a természet (a környezet) és a társadalom (a gazdaság) között. A tér felértékelődése A 20. század gondolkodói fogalmazták meg a centrum-periféria elméletet, amely rámutatott a különböző fejlettségű gazdaságok és azok földrajzi elhelyezkedése közötti összefüggésre. A települések világának látványos változása, az városiasodás, a városok népességnövekedése, a vonzáskörzetek kialakulása, növekedése, mind a térbeliség fontosságára hívta fel a figyelmet. Ez állította az érdeklődés középpontjába a térbeli társadalmi egyenlőtlenségek kérdéskörét. A világban zajló nagy politikai átrendeződések pedig földrajzilag összekapcsolódó államcsoportokat eredményeztek, regionális integrációk jöttek létre. A háborúk ideiglenes katonai együttműködése után az európai együttműködés napjainkig befolyásolja életünket. Az 1950-es évektől kezdve nőtt meg az érdeklődés a társadalomtudományok művelői között a tér vizsgálata iránt. Közgazdaságtan: telephelyválasztás, munkaerő foglalkoztatása, fogyasztás értelmezése Szociológia: a társadalmi szerkezet térbeli megosztottsága Gazdaságpolitika: az országokon belüli területi, fejlettségbeli különbségek kezelése (egyedi eljárások Angliában, EÁ-ban). A módszerek kidolgozása hívta életre a területfejlesztést, a regionális politikát. Az 1970-es évektől kezdve az EK hivatalos politikája lett. Ösztönzőleg hatott a területi folyamatok elemzésére. Az elemzés tárgya: 1. Hogyan alakítják az emberek a teret? 2. Miként hatnak a tér különféle megjelenési formái (hely, település, régió, ország, országcsoport) az emberi tevékenységekre? A régiók közti eltérések alapvető okai a természeti erőforrásokkal való ellátottság, bizonyos termelési tényezők helyhez kötöttsége, a térbeli koncentrálódás gazdaságossága: az erőforrásokat nem lehet tökéletesen megosztani, a közlekedés és kommunikáció költségei: a javak és a szolgáltatások mobilitása nem tökéletes Az okoknak két típusa van: eltérő természeti adottságok, a gazdasági tevékenység hatásai A regionális tudomány fogalma Walter Isard (1919-), Pennsylvaniai Egyetem: (1) A definíciók sokfélesége alapján egyértelmű, hogy nincs egyetlen legjobb vagy legkomplexebb definíció. (2) A regionális tudomány, mint tudományterület, társadalmi problémákkal foglalkozik, feltáró és elemző vizsgálataiban a problémák súlypontja a régió, vagy olyan térbeli dimenziókkal rendelkező elemzési egység, amelyre értékelhető eljárások, módszerek számos kombinációját alkalmazhatjuk. A területi tudomány meghatározó jellemzője a térbeliség, a területi jelleg. A feltárt, megismert törvényszerűségek új értelmezést kapnak a térbeliség megjelenésével. 2

3 Regionális tudomány főbb alkotóelemei: közgazdaságtudomány a vizsgálati eredményeket területi szemszögből értelmezik. Pl.: a termelési tényezők területi szerkezetének vizsgálata. Telephelyek vizsgálata termelési költségtényezők földrajztudomány a regionális tudomány szülője. A földrajz az emberi tevékenységek térbeli leírását adja. szociológiai tudomány a regionális tudomány az egyének és közösségek viselkedését területi egységhez köti. Milyen tényezők befolyásolják a szereplők egymás közötti és csoportokon belüli viselkedését. Valamint, hogy a területi egység hogyan hat az egyénre, csoportra. politika- és államtudományok, közigazgatás-tudomány ezen keresztül tudja érvényesíteni a fejlesztési elképzeléseket településtudomány a fizikai tér, a meglévő tárgyi-műszaki elemek, szerkezetek vizsgálata Regionális tudomány Magyarországon: MTA Regionális Tudományos Bizottság (1988-tól) Regionális tudomány a felsőoktatásban MTA Regionális Kutatások Központja Folyóiratok: Tér és társadalom, Statisztika, Falu Város régió, Comitatus 3

4 A regionális tudomány vizsgálati dimenziói 1. Központi fogalom: a régió (= területi egység), ami társadalmi képződmény, ezért változékony. ideológiai politikai-jogi gazdasági A társadalmi szerkezet térbeli vetületei társadalmi szerkezet legitimáció kommunikáció integráció-represszió dominancia-reguláció fogyasztás: a munkaerő reprodukciója termelés, a termékek, szolgáltatások előállítása áramlások szimbolikus tér intézményi tér térbeli szerkezet fogyasztás tere: a település (város) termelés tere: a régió transzferek, szállítások: vonzáskörzet Castells nyomán állítható, hogy a társadalmi szerkezet alapvető tényezői az ideológiai, a politikaijogi és a gazdasági szempontok alapján kimutatható térszerkezetek. Az ideológiai (kulturális, civilizációs, nyelvi, stb.) háttér egy szimbolikus teret képez. Ezen a számunkra ismert közösség által létrehozott téren belül az egyének és közösségek között zajló jeladás mindennapos, kényelmes, elfogadott, mert a használt civilizációs, kulturális, vallási, nyelvi jeleket ismerjük, megértjük és válaszolni is tudunk rá. Ebbe növünk bele, ezt tanuljuk a családban, iskolában, közösségeinkben. Pontos földrajzi kiterjedése nem adható meg, de a körvonalait ismerjük, pl. a magyarul beszélők közössége a Kárpát-medencében. A politikai-jogi környezet egységes intézményi-hatalmi teret hoz létre az állam és annak közigazgatási egységei révén. A politikailag szerveződő közösségek ebben élnek településeik önkormányzataiban, a járásokban, megyékben, az országban. A gazdasági környezet három részből áll. A munkaerő fenntartására, megújítására szolgáló fogyasztás (reprodukció) a településeken zajlik, itt vannak a fogyasztás terei. A termékek, javak, szolgáltatások előállítása a termelés terében, a régióban zajlik. A termeléshez kapcsolódó munkajövedelmek, valamint a termeléshez szükséges javak (energia, nyersanyag, félkész termékek inputok) és a termelés eredménye (termékek, szolgáltatások, kész javak outputok) a települések között áramlik, amely áramlás alkotó elemei révén tényezőnként hoz létre vonzáskörzetek. A regionális gazdaságtani vizsgálatok elsődleges területi egysége a fogyasztás, a termelés és az áramlás tere, azaz a település (város), a régió és a vonzáskörzet. A vizsgálatokhoz, elemzésekhez szükség van adatokra. A területi adatgyűjtés és adatnyilvántartás általában az állami-közigazgatási térhez, vagyis az intézmények működési területéhez, az intézményi térhez kötődik, mert itt vannak pontos, hivatalosan gyűjtött adatok (KSH, NAV, minisztériumok, stb.). Emiatt a közgazdasági vizsgálatok is a közigazgatási térbeliséghez, az intézményi tér egységeihez igazodnak. Isard: a régió nem pusztán egyben tetszőlegesen lehatárolható terület, hanem inkább egy vagy több olyan probléma alapján értelmezhető térség, amely problémákat a regionális tudományokkal foglalkozók vizsgálni és megoldani szeretnének. Addig nem tudjuk egyértelműen meghatározni a régió fogalmát, amíg nem adjuk meg azokat a társadalmi, gazdasági, egyéni tényezőket, amelyeket vizsgálni szeretnénk, és amelyek térbeli viszonyai meghatározzák a régió kiterjedését. A régió absztrakció és konkrét valóság. A régió olyan földrajzi egység, amely valamilyen entitás alapján alakul ki. Ezt az entitást néhány alapvető szempont alapján meghatározhatjuk (Hoover). Emellett egy humoros, de a valósághoz mégis közel álló meghatározását is adta a régiónak: olyan terület, melynek tanulmányozására a regionális gazdaságtannal foglalkozó kutatók kutatási támogatást kapnak.... 4

5 A régió olyan entitást alkotó földrajzi terület, mely egyszerre teszi lehetővé az emberi és természeti jelenségek leírását, társadalmi-gazdasági adatok elemzését és közös politika alkalmazását. Homogenitás és funkcionális integráció, szolidaritás érzése jellemzi, továbbá más régiókkal való kölcsönhatás (Benko) A régió területileg összefüggő, a vizsgált társadalmi és gazdasági jelenség szempontjából homogénnak tekintett, határaival többé-kevésbé megadható térség. A régiók típusai Politikai, tervezési, programozási régió: egy ország adminisztratív területi beosztását, közigazgatási beosztását tükrözi (megyék, NUTS szintű tervezési-statisztikai régiók) közigazgatási és intézményi elemzések alapegysége politikai, közigazgatási, statisztikai régió kívülről-felülről befolyásolt, makrogazdasági indíttatású, pontos határokkal rendelkező területi egységek Az EU NUTS-rendszerében kétféle területi beosztást, kétféle régiótípust különböztetnek meg. normatív régió: politikai akaratot fejez ki, rögzített határokkal rendelkezik. Méretük alapján az ott élők számára a különböző közszolgáltatásokat gazdaságosan látják el. Lényegesek a történelmi tényezők is a közmegegyezéshez. funkcionális régió: az elemzési szükségleteknek megfelelően lettek megadva. A kategorizálás alapulhat természeti-környezeti, társadalmi, gazdasági jellemzőkön NUTS-rendszer az EU ban: 0. NUTS 0: a szuverén tagállam, jelenleg NUTS 1: régió, az országok sokmilliós nagy körzetei (3-8 millió fő). 95 db. Néo, Belg. esetében tartományi közigazgatási egységek alkotják, 11 tagállamban az egész ország (Dánia, Íro, Lux, Sv, SK, Szlo, Észt, Lett, Litv, Cip, Málta). Mo: Dunántúl, BP+Pest megye, Kelet-Mo. 2. NUTS 2: 1,5-2 milliós lakosságú nagy területegységek, 268 db. Ennek van a legnagyobb jelentősége: tervezési, programozási, ellenőrzési szervezetek jöttek létre a strukturális alapok kezelésére. Ennek ellenére kevés országban alakult ki választott önkormányzati szint. Mo: 7 db: Ny-D (Győr-Moson.Sopron, Vas, Zala), Kö-D (Fejér, Veszprém, Komárom-Esztergom), Dél-D (Baranya, Somogy, Tolna), ÉMO (Nóg, Hev, BAZ), É-Al (SZSZB, HB, JNSZ), D-Al (BK, Békés, Csong), Kö-Mo (BP, Pest) 3. NUTS 3: a magyar megyének megfelelő szint, ezer fővel, 1291 db. Az országok többségében ez az elfogadott, önkormányzatisággal is bíró területi közigazgatási szint. Mo: 19 megye+főváros. 4. LAU 1 (NUTS 4): 2003: local administrative units (helyi közigazgatási egységek) Mo.: 175 járás + 23 budapesti kerület (2013) 5. LAU 2 (NUTS 5): EU: település Mo.: település (3152). Magyarország területi beosztása a törvényben foglalt közigazgatási egységek szerint: NUTS-rendszer bevezetése (1996. tf-tv., 1998: OTK országgyűlési határozat): I. szint: ország II. szint: 7 tervezési-statisztikai régió (1999. évi tv rögzítette) III. szint: 19 megye és a főváros IV. szint: statisztikai kistérségi rendszer: 138 kistérség (1994), 150 kistérség (1997), 168 kistérség (2004), 174 kistérség (2007), 175 járás + 23 budapesti kerület (2013) V. szint 3130 települési önkormányzat 5

6 Csomóponti régió: A tér mint erőtér jelenik meg, a gazdasági tevékenységek térbeli sűrűsödése jellemzi, valamely nagyvárost mint térbeli csomópontot, és annak vonzáskörzetét tartalmazza. gazdasági, településhálózati vizsgálatok nyomán alakult ki Belülről-alulról szerveződnek, a gazdasági tér mikroökonómiai és üzleti szempontok alapján létrejövő egységei. A gazdasági kapcsolatrendszer és tevékenységek térbeli sűrűsödéséből keletkeznek. A csomóponti régió a gazdaság térszerveződését, a gazdasági tevékenységek tényleges térbeli elhelyezkedését, a gazdasági szereplők együttműködését veszi figyelembe. Jellemzője, hogy a régión belüli kapcsolatok egy vagy több pólus (nagyváros) és azok környezete, vonzáskörzete között alakul ki, ezért nevezhetjük városrégiónak. Áramlási folyamatok rendszereként is meghatározható (ingázási központ). A központ és a vonzáskörzet között erőteljes egymásrahatás (interdependencia) figyelhető meg. A kapcsolatok intenzitását veszik alapul a vizsgálatokban (termelési együttműködések, ingázás, kereskedelmi kapcsolatok). A csomóponti régió esetében a közgazdasági felfogás érvényesül, mert nem veszi tudomásul a közigazgatási-települési határokat, csak a gazdasági együttműködéseket. Beszállítói hálózatok hozzák létre, a fogyasztók, az ingázás terei alkotják. A csomóponti régiók kiterjedése, alakja állandóan változik, emiatt közöttük átfedések is lehetnek, határaik elmosódottak. A regionális felfogás figyelembe veszi, sőt értékeli a csomóponti régió lényegét, de az intézményesült statisztikai adat- és információgyűjtésre kénytelen elemzéseiben támaszkodni, ez pedig odarögzíti a közigazgatási régióhoz. Települési, népszámlálási körzetek, kistérségek, megyék adatait használja fel. Homogén régió: A tér részei nagyon hasonló természeti, társadalmi vagy gazdasági jellemzőkkel, egységes arculattal, megjelenéssel rendelkeznek (például mezőgazdasági terület). földrajzi régió (Alföld mint egységes tér) mezőgazdasági régió (a termelvények szerint) ipari régió (Székesfehérvár és környéke) idegenforgalmi régió (Balaton, borvidék) város régiók (budapesti agglomeráció) a lehatároláshoz az alakító ismérvet legjobban kifejező tényezőket vesszük figyelembe. Ezek magas koncentrációja fejezi ki a homogenitást. Lokális térség: 1. A tervezési és a csomóponti régió habár különböznek egymástól, mégis van érintkezés közöttük, mert van közös terük. Az a hely, az a körzet, amelyben a munkavállalók és munkaadók többsége él, és meg tudják változtatni munkahelyüket anélkül, hogy lakásukból el kellene költözniük. 2. A lokális tér a gazdasági térnek is alapegysége, mert olyan munkaerő-vonzáskörzet, amelyet nemcsak a munkaerő, hanem a háztartások tagjainak napi térpályái is meghatároznak. A munkahely mellett az oktatási, kereskedelmi, egészségügyi, stb. intézmények elérhetőségéről van szó, vagyis a használatuk során kialakított térpályákról. 3. Lokális tér az ingázási övezet is, ez a munkapiaci körzet. 6

7 Egyéb régió-meghatározások: 1. térfelosztás, térségi szintek a társadalom vertikális tagozódása alapján (Nemes Nagy József) a. makroterek: világ, országcsoport, ország b. regionális terek: nagytérség (országrész), mezokörzet (gazdasági körzet, megye), kistérség (kistáj, városi vonzáskörzet) c. lokális terek: település (helyi önkormányzat), lakókörzet (településrész, kerület) d. mikroterek: család (háztartás), munkahely, egyén 2. A régiók funkcionális felosztása: a 3 régiótípust alapnak tekinti, de kiemeli a jellemzők számát (Peter Hagett) a. egyjellemzős régió: egyetlen meghatározó szempont uralkodik benne b. többjellemzős régió: több mutató van jelen benne c. teljes (totális) régió: a természeti és az emberi-társadalmi jellemzők összetett módú kapcsolata jellemzi Egy egyszerű térségből régiót (egyedi sajátosságokkal bíró területi egységet) formáló folyamatokkal is találkozhatunk: 1. regionalizáció: kívülről, állami szintről, vagy belülről, pl. települések szerveződése révén valamilyen jellemzők alapján bontják a teret elkülönített egységekre (tervezési-statisztikai régiók) 2. regionalizálódás: a térségi folyamatok kikényszerítik egy új területi egység kialakítását, egy erős, jól körülhatárolható összetartozás (kohézió) alapján. Pl. a kistérségi fejlesztésekben résztvevők egy csomópont jellegű fejlesztési régiót határolnak le akciójuk megvalósítása érdekében. 3. regionalizmus: a belső összetartozás, a közös értékek jelentik az intézményesítés alapját, ezek alakítják át fokozatosan a teret régióvá (történelmileg összetartozó térségek regionális mozgalmak révén kivívják nagyobb önállóságukat). 7

8 A térbeliség szerepének fölértékelődése A térbeliség szempontjai a napi döntésekben sűrűn előfordul, például: a vállalatok telephelyválasztása alkalmával a közszolgálati, kormányzati és intézményi döntések alkalmával (fejlesztések, intézmények létrehozása, megszüntetése alkalmával) a családok döntése alkalmával (lakás, tanulás, munkahely megválasztása alkalmával) A gazdasági döntések (pl. telephelyválasztás) során a térbeliség szempontjainak mérlegelése nem véletlenszerűen történik, hanem valamilyen tudatos, vagy akaratlan rendszer alapján, mert a gazdaság működéséhez szükséges erőforrások is térben, szórtan helyezkednek el: nyersanyagok, energiaforrások (természeti adottságok), munkaerő (településrendszer) térben helyezkednek el, a termelés és az elosztás (fogyasztás) térben helyezkedik el. A közgazdaságtudományban az 1990-es évekig az elkülönült gazdálkodók, vállalatok, háztartások (mikroszint), valamint a nemzetgazdaságok (makroszint) voltak a vizsgálatok alapegységei. A kettő közötti szintre nem fordítottak figyelmet. A globális gazdaságban a térbeli elhelyezkedés szerepe fölértékelődik. 1. Paul Krugman, az elméleti közgazdaságtudományi irányzat képviselője. Felismerte a térbeli sűrűsödés, a földrajzi koncentrációk gazdasági előnyeit, erre modelleket dolgozott ki. 2. Michael Porter az üzleti tudományok képviselője, a stratégiai tervezés kiemelkedő egyénisége. A globális iparágak vállalatainak versenystratégiáit elemezve a lokális, regionális üzleti környezet szerepére hívta föl a figyelmet (szakértelem, tudás, versenytársak, intézmények, igényes vásárlók földrajzi tömörülése). Porter által kigondolt térszerveződési szintek: világgazdaság (globális gazdaság) nemzetközi integrációk (EU) országok (nemzetgazdaságok) régiók (tartományok), országon belüli tagállamok (EÁ) nagyvárosi vonzáskörzetek klaszterek (együttműködési fürtök) térségi bázisa Globalizációs folyamatok és térszerveződés Napjainkban a globalizáció hatására formálódó, átalakuló gazdaságokban az egyik legmarkánsabb folyamat a lokalizáció fölerősödése. Csökkenőben van a nemzetgazdaságok és az egyes kormányok befolyása, növekvőben van a régiók és nagyvárosok gazdasági szerepe. A globalizáció-lokalizáció fogalompár egyazon folyamat két vetülete. A globális versenyben döntő jelentőségű a gazdasági tevékenységek földrajzi elhelyezkedése. Ettől függ a vállalatok tartós versenyelőnye. A térbeli koncentrációk meghatározó jelentőségűvé váltak a gazdaságban. (Japán 3 városa: Tokió, Nagoya, Osaka a japán gazdaság magterülete, Kelet-Ázsia tíz országának gazdasági központja) A globális gazdaság kialakulásának feltételei: 1. deregulációs-liberalizációs politikák: a kereskedelmi akadályok lebontása, a pénzügyi szektor és a versenypolitika liberalizálása, a tőkemozgás szabadabbá válása, a befektetések jogi garanciái, a termelési tényezők áramlásának szabadsága, a telephelyek létrehozásának elősegítése, szolgáltatások elterjedése (légi közlekedés) 8

9 2. az információs és kommunikációs technológiák növekvő gazdasági szerepe. Az információk áramlása, az adatátvitel, a banki és pénzügyi rendszerek az országhatártól függetlenek. A globális verseny fő folyamatai: 1. Mindegyik piacon erősödik a verseny, egyre több cég lép ki a globális piacra, vagy kénytelen versenyezni külföldiekkel a hazai piacokon. A vállalatok bonyolult szövevényébe kockázatos az államnak beavatkoznia. 2. A termelés, a gyártás az országok széles körére kiterjed. A termelés feltételei (tőke, munkaerő, technológia, alapanyag, félkész termék, stb. input) sok helyről beszerezhető. 3. A nemzetközi kereskedelem összetétele megváltozott. Számtalan telephely van külföldön, amelyek az anyacéggel továbbra is kapcsolatban vannak. A vállalatokon belüli kereskedelem nemzetköziként van nyilvántartva (sanda játék a vámokkal, adókkal, hiszen vállalaton belüli szállításokról van pusztán szó). 4. Növekszik az összefonódások erőssége. A közvetlen külföldi befektetések, a kereskedelem, a technológia, a tőke szorosan összefonódik. A globális átalakulásra legnagyobb hatással a fejlett országok vannak, döntő a globális vállalatok érdeke, ezek határozzák meg a kevésbé fejlett országok gazdaságát. A gazdaság új térfolyamatai A globális gazdaság szintjei: globális szupranacionális: szomszédos országokból szerveződő tömörülések, igyekeznek belső piacot teremteni nemzeti: a zárt gazdaságok átalakultak, a hatáskörök egy része kikerül a magasabb nemzetközi szintre regionális/lokális: a helyi gazdasági-társadalmi kapcsolatok, intézményi háttér, ami a vállalati versenyelőnyt biztosítja. A globális gazdaságot alakító folyamatok: 1. Transznacionális (globális) vállalatok: gyorsan terjeszkednek, igen változatos formájúak, képlékeny együttműködési-hálózati szerveződéseket hoznak létre, hálózataikat lokális stratégiák alapján alakítgatják. 2. Technológiák: gyorsan változó technológiai környezet az élet minden területén (kommunikáció, informatika), a vállalati folyamatokban az újítások gyors átvétele, alkalmazása mindenütt elsődleges. 3. Nemzetközi integrációk: nemzetek feletti együttműködések jönnek létre, tagjai álláspontjaikat egyeztetik, közösen lépnek fel a nemzetközi piacokon (EU, OPEC, ASEAN, stb.). 4. Új globális pénzügyi rendszerek: a nemzetgazdaságok határait átlépő, (szinte) intézményi (közösségi) ellenőrzés nélküli pénzügyi műveletek, amelyeket kiterjedt fiókhálózattal rendelkező globális pénzintézetek és pénzügyi alapok működtetnek. 5. Termékek és szolgáltatások előállítása: új termelési központok alakultak ki, szinte az összes termék, szolgáltatás piacán globalizálódik a verseny. A vásárlói igények hasonulnak, egységesülnek. Kiemelkedő jelentősége az új globális pénzügyi rendszernek van. Megerősödését a dereguláció és az informatikai hálózatok tették lehetővé. A tőke (részvény-, kötvény-, valuta-) cirkulál a globális piacon, keresve az előnyös megtérülést. A nemzeti tőkék is belekerültek a globális piaci körforgásba, figyelve a kedvezőbb adózási feltételeket. 9

10 A domináns területi egység is megváltozott, három szint figyelhető meg: 1. szupranacionális integráció (erősödő) 2. nemzetgazdaság (gyengülő) 3. regionális-lokális szint (erősödő) Ok: a gazdaságos méretű piac kialakításának igénye. Ez ágazatonként nagyon eltérő térbeliséget jelent. A vállalatoknak a globális versenyben kell helytállni, a nemzeti szint korlátozza őket a szabályozókkal, a regionális szinten pedig jelen vannak tartós versenyelőnyük forrásai. A versengő terület is változott. Korábban országok közötti verseny, amit egy-egy ország politikájával befolyásolt (vámok, adók) Mára fölerősödött a területi verseny két szinten: o a szupranacionális gazdaságok között (EU, OPEC, ASEAN) o régiók és városok között, de nem országon belül, hanem országok egy-egy régiója, városa versenyez (autóipar) a nemzetközi szinten (pl. a triád nagyvárosai) A globális-lokális paradoxon A piaci szereplők bárhol végezhetnek gazdasági tevékenységet, a hasonlóan jó telephelyek közül választani is lehet, mert fajlagosan egyre olcsóbb a szállítás, a termelési tényezők mobilizálhatóak, a távolságtól függetlenek a számítógépes adatátviteli megoldások. Mindezek ellenére állíthatjuk, hogy még sincs térbeli kiegyenlítődés! Nem települnek a harmadik világba a vállalatok. A globális vállalatok a telephelyválasztásnál elsődlegesen a lehetséges versenyelőnyök forrásainak meglétét mérlegelik o döntően a központi telephelynek (székhelynek) helyet adó országtól mint hazai bázistól függ (nem anyagi javak, hanem un. megfoghatatlan javak miatt: szabadalmak, védjegyek, szervezeti kultúra, kapcsolatrendszer, hírnév) o itt koncentrálódnak a vállalatok stratégiai fontosságú tevékenységei másodlagos a termelési tényezők költsége o főleg az alacsony bérköltségű tevékenységeket helyezik ki a hazai bázison kívülre (a fizikai tényezőket, eszközöket, gépeket szívesen viszik elmaradott régiókba) GLOBÁLIS a piaci verseny a legtöbb ágazatban egyre inkább globálissá válik: o a vállalatok globális stratégiákat kidolgozva versenyeznek egymással o a globális stratégiák átlépik a nemzeti és regionális határokat a hagyományos termelési tényezők bármely vállalat részére elvileg korlátlanul elérhetőek o a mobil tényezők tetszés szerinti helyre szállíthatók o az immobil tényezőkhöz részlegeket telepítenek a tudásalapú gazdaságból származó új ismeretek és technológiák globálisan terjednek o az új eljárások, eszközök szinte mindegyik országba minden ágazatát átalakítja o a piaci szereplők közötti információk áramlása egyidejű és határtalan LOKÁLIS a nemzetek, régiók, városok gazdasági teljesítményében o fennmaradnak a jelentős különbségek o nem a fizikai javak és a pénztőke, hanem főleg a nem tárgyi javak válnak döntővé bármely üzletág vezető globális vállalatának o hazai bázisa egyértelműen megadható o a tulajdonosok országa viszont nem mérvadó az ágazatok többségében a világ vezető versenyző cégeinek o kulcsrészlegei, innovációs kapacitásai csak néhány országban, azon belül gyakran néhány centrumtérségben koncentrálódnak o a termelő és kiszolgáló részlegek dekoncentrálódnak a félperifériákon paradoxon: 1. bizonyos iparágakban szinte ugyanazon vállalatok versengenek egymással a világtérben (egységes piac), miközben 10

11 2. a lokális együttműködések, a helyi beágyazottság szerepe elsődleges a tartós vállalati versenyelőnyök fenntartásában. A hagyományos közgazdaságtan kérdése: mit, hogyan, kinek. A globális gazdaság új válasza: bárhonnan, bármit, bárhol, bárhová. Az újjászerveződő regionális specializáció Még Adam Smith állította, hogy a piaci verseny erősödése maga után vonja a specializáció erősödését, a munkamegosztás bővülését. Ez a jelenség napjainkban a következőképpen módosul: a régiók, tehát a bizonyos gazdasági terek gazdasága erőteljesen specializálódik. A vállalatok erőteljesen specializálódnak. (Csak azzal foglalkoznak, amihez van szakemberük) o törekszenek a nagyméretű piac méretgazdaságosságának kihasználására o a növekvő mérethozadék elérésére o az egységköltség csökkentésére o törekszenek a munkamegosztásra o tartós együttműködéseket, hálózatokat hoznak létre o bevonják a kutató-fejlesztő részlegeket o megosztják a magas K+F költségeket és a kockázatokat. A vállalati együttműködésekben a térbeliséghez kötődő lokális szempontok előtérbe kerülnek. az üzleti partnerek és intézmények helyi együttműködése esetén lehetőség nyílik a szükséges újítások gyors kidolgozására, a tapasztalatok gyors átvételére, az ipari szolgáltatások minőségének javítására a regionális specializáció eltérő formákban jelenik meg a fejlett és a fejletlen régiókban példa erre a területi fürtösödés (regionális klaszter) a fejlett régiók gazdasága szakosodik néhány iparágra, amelynek versenyelőnyeihez kedvező feltételeket nyújt a helyi környezet o intézményi és innovációs háttér o ismeretek, kapcsolatok, felgyűlt személyi és intézményi tapasztalatok a kevésbé jövedelmező (alacsony bérű) tevékenységek átkerülnek a fejletlenebb régiókba o könnyen helyettesíthető, gyártó, összeszerelő, értékesítő, javító tevékenységek A tapasztalatok azonban azt mutatják, hogy a globális verseny nem csökkentette a területi különbségeket az EU-on belül az országok között megfigyelhető egy kiegyenlítési tendencia (ezt kétlem, MI) az országokon belüli területi különbségek alig változtak. A globális vállalatok közötti versenyben meghatározó, lokálisan koncentrálódó tényezők a fontosak: a társadalmi tőke (munkafegyelem, megbízhatóság, bizalom, együttműködési készség) a nem tárgyi javak (találmányok, szabadalmak) a tudástőke: oktatási intézmények, fejlesztő intézmények a kapcsolati tőke: személyek, szakmai csoportok, szervezetek, egyesületek kulturális háttér: közösen vallott nézetek (vallás, értékrend) helyi politika: önkormányzati szervek, társadalmi csoportok, érdekegyeztetés. Viszont a fizikai tőke (műszaki beruházások) átkerülhetnek a kevésbé fejlett régiókba is. 11

12 A közgazdaságtan viszonya a térbeliséghez A hagyományos közgazdasági felfogás az egy pont gazdasággal, a tér nélküli gazdasággal jellemezhető. Nem vizsgálták a bonyolult térbeli kapcsolatrendszereket, csak mint szállítási költség merül fel számukra a távolság. Hagyományos kérdés: mit, hogyan, kinek A regionális gazdaságtan kérdése: mit, hol, hogyan, kinek Egy pont gazdaság és térbeli gazdaság Közgazdasági kategóriák Egy pont gazdaság Térben létező gazdaság piac (ár) egységes (azonos ár) térben megosztott, eltérő ár ráfordítás átlagos térben eltérő, helyi adottságtól függő verseny tökéletes (input- és termékpiacon) nem tökéletes, földrajzi monopólium, erőfölény gazdasági reakciók azonosak eltérőek a helyi kultúra szerint piaci informáltság tökéletes térben különböző, és aszimmetrikus piaci magatartás racionális térben korlátozott racionalitás fogyasztói igények azonosak térben eltérőek a helyi szokások szerint helyettesíthetőség (szűkösség) korlátlan (általános érvényű) az inputok térbeli elhelyezkedése korlátozó (lokális) gazdasági egyensúly általános egyensúly részleges térbeli egyensúly Cél: a neoklasszikus közgazdasági modellekbe beépíteni a gazdasági szereplők térbeli elhelyezkedését. a gazdasági elemzések tényleges alapegységei a régiók (agglomerációs gazdaságok) a régiók átléphetik a politikai határokat Az általános egyensúlyi modell szerint egy gazdaságban a szállítási költségek összege zérus ez téves állítás, emiatt az a cél, hogy kidolgozzanak egy általános térbeli egyensúlyelmélet. A gazdasági tevékenységek térbeli folyamatainak vizsgálata során a következő alaptételekből kell kiindulni: 1. a nagyváros lett a fejlett társadalmak élettere, 2. a szolgáltató szektor lett a gazdaság fő ága, a domináns gazdasági erő. Ebből következik a közgazdasági elméletek megváltoztatásának igénye, mert új jellemzőket kell figyelembe venni: tökéletlen a verseny lokális extern hatások (azaz a helyi hatások egyedisége) a szállítási költségek szerepe különböző növekvő mérethozadék o hagyományos közgazdaságtan: állandó mérethozadék, de ez ma már csak a mezőgazdaságban és a feldolgozóiparban elfogadható, o napjainkban a városokban él a fejlett országok lakosságának 75%-a, o a városok lettek a nagy fogyasztók és munkapiacok, o a lokális extern hatások előnyöket jelentenek, o a fajlagos szállítási költségek jelentősen csökkentek. 12

13 REGIONÁLIS MIKORÖKONÓMIA I. Telephelyelméletek Telephely Bármelyik gazdasági tevékenység földrajzilag egyértelműen megadható helyét jelenti (település, ingatlan). A tevékenységek térbeli elhelyezkedését elemzi foglalkozik a vállalati részleg működési helyének kiválasztásával a gazdasági tevékenységek térbeli elhelyezkedésével Nem területi egységekkel, nem régiókkal foglalkozik, hanem a piaci szereplőkkel, működésük térbeli jellemzőivel. Szereplők, érdekeltek: 1. gazdasági szervezet (termékeit pénzért értékesíti, kiadásait bevételeiből fedezi) telephely, telep 2. közszolgálati szervezet (önkormányzat, nonprofit szervezet), tevékenységét állami-önkormányzati költségvetésből, illetve tagdíjakból, támogatásokból fedezi, kiadásaikat meghaladó bevételeiket alaptevékenységre fordítják hivatal, iroda 3. háztartás (lakóhelyet és munkahelyet választ, fogyasztási célú kiadásait pénzbeli/természetbeni jövedelemből fedezi) lakás, lakóhely A telephelyválasztás A telephelyválasztás a földrajzi hely kiválasztása a tevékenység végzéséhez. Az árutermelő gazdaság kialakulásával a telephelyválasztás gazdasági döntéssé vált: előnyök-hátrányok mérlegelése kiadások-bevételek becslése, mérése mit, miből, hogyan, kinek és hol állítson elő. Tudatos a telephelyválasztás, ha az üzleti kalkulációk alapján találnak a gazdaság szereplői megfelelő működési helyet. (Történelmi) előfeltételek: 1. Az árutermelő gazdaság térbeli kiterjedése. Munkamegosztás, terméksokféleség, tömegtermékek előállítása és kereskedelme 2. A termékek tömeges szállíthatósága. A tárgyi feltételek (infrastruktúra) kiépülése, szállítási eszközök fejlettsége. 3. A tőke és a munkaerő térbeli szabad mozgása. Kiszámítható, felmérhető üzleti kockázat, a befektetések garanciáit nyújtó intézményi háttér, a szabad belső mozgást, szabad költözést lehetővé tevő jogszabályok. A 19. század utolsó harmadában a vasúthálózat kiépítése, a gőzhajózás térnyerése megteremtette a szállítás alapvető technikai hátterét, míg a brit gyarmatbirodalom kiterjedtsége, Németország, valamint az Egyesült Államok politikai és gazdasági integrációja (egységes állammá váltak) lehetővé tette nagy térségekben a tőke szabad mozgását. Azaz gazdasági döntéssé, az előnyök és a hátrányok mérlegelésének, a kiadások és a bevételek kalkulációjának tárgyává vált: mit, miből, hogyan és hol állítsanak elő. A telephelyelmélet egyes irányzatai az adott kor gazdasági-társadalmi-technikai feltételeiből kiindulva fogalmazzák meg az alapvető összefüggéseket. 13

14 A telephelyelméletek kialakulása és főbb jellemzőik A telephelyelméletek a gazdaság térbeli működését próbálták leírni, ezért fejlődésük nyilvánvalóan követte az élenjáró gazdaságokban lezajlott alapvető változásokat. A gazdasági növekedés magyarázatára igen sok elméletet dolgoztak ki, általánosan elfogadott álláspont azonban eddig még nem alakult ki. A gazdaság térbeli kiterjedésében a technikai feltételek fontos szerepet töltenek be, ezért a gazdasági növekedés főbb szakaszai ezáltal a telephelyelméletek fejlődése a technikai-technológiai forradalmak ciklusain alapuló Kondratyev-cikluselmélete alapján tekinthető át a legszemléletesebben. A Kondratyev-cikluselmélet Kondratyev az 1920-as években az ármozgások statisztikai elemzésével számolta ki a gazdasági növekedés három szakaszát, amelyek nagyjából azonos hosszúságú periódusok voltak. Követői, elsősorban az újításokat (innovációkat) előtérbe helyező gondolataira alapozva finomították és magyarázták az egyes ciklusok tényleges gazdasági tartalmát. A leegyszerűsített elmélet szerint négy, egyenként nagyjából öt évtizedet átölelő Kondratyev-ciklus figyelhető meg, amelyeket más-más technológiai forradalmak és találmányok (innovációk) indítottak el, míg napjainkban kezdődött el az ötödik ciklus. 1. Nagy-Britanniában az első ciklust a vasolvasztást és a pamutszövést forradalmasító újítások hozták meg ( : Anglia), 2. a másodikat a gőzenergia hasznosítása, a vasúti közlekedés általánossá válása ( : EÁ, Anglia, Németország), 3. a harmadikat az elektromos energia, a motorizáció és a vegyipar elterjedése ( : EÁ, Anglia, Németország), 4. a negyediket a petrolkémiai ipar, az elektronika és a légi közlekedés kibontakozása ( : EÁ, Németország, Japán), 5. a napjainkban kezdődött ötödiket a mikroelektronika, gén- és az információs technológiák indították el. Egy ciklust valamilyen találmány indít el, amely nemcsak az iparágak többségében forradalmasítja a gyártási technológiákat, hanem a termékek körét is jelentősen kibővíti, és alapvetően megváltoztatja az emberek életkörülményeit. A hullám felfutási szakaszában széles körben elterjednek ezek a forradalmi eljárások, új termékeket előállítva és további, kisebb jelentőségű újításokat gerjesztve. Miután elterjedtek az új eljárások és érdemben nem javíthatók tovább, a piac telítődik, a profit lecsökken, ekkor megjelennek a kifáradás, a depresszió jegyei. A gazdasági növekedés is lefékeződik egészen a következő ciklus felpörgéséig. A Kondratyev-cikluselméletet megalapozott bírálatok érték, viszont igen szemléletesen érzékelteti a technikai-technológiai forradalmak hatását a gazdasági növekedésre. Ezek az innovációk a gazdaság térbeli működését is alapvetően megváltoztatják, tehát mindegyik ciklusban újrafogalmazódnak a telephelyválasztások szempontjai is. A telephelyelméletek fejlődésének főbb szakaszai érdekes módon és nyilván nem véletlenül a Kondratyev-ciklusokhoz hasonló periódusokban adhatók meg. Ami érthető, mivel a telephelyelméletek szerves fejlődése a gazdasági növekedést követi, és a technológiai, technikai változásokat, a ciklusok térbeli hatásait az egyes elméletek megpróbálták feldolgozni. A telephelyelméletek fejlődése öt egymást követő szakaszra bontható. (1) Az első szakasz a múlt század első harmadára tehető és Thünen nevéhez kötődik, aki a mezőgazdasági termelés térbeli elhelyezkedésének, telephelyének és a kapcsolódó helyzeti járadéknak a magyarázatára tett kísérletet. Alapvető gondolatokat fogalmazott meg az ipari forradalom előtti, alatti mezőgazdaság térbeliségéről a szállítási költségeket alapul véve. Thünen 14

15 munkáját nem nevezhetjük kiforrott elméletnek, kortársai sem figyeltek fel rá, újrafelfedezésére a két világháború között került sor. (2) A második szakasz a XX. század első évtizedeire tehető, amikorra az ipari forradalmak nyomán már ipari agglomerációk alakultak ki. Az ipari telephelyelméletek főbb kidolgozói közül említsük meg Alfred Webert. A szabad versenyes kapitalizmust alapul véve az ipari üzem telepítésének helyét analitikus eszközökkel, a főbb termelési költségeket minimalizálva próbálták meghatározni. (3) A harmadik szakasz a két világháború közé tehető, nevesebb képviselői Lösch és Hotelling. A kutatások az imperializmus piacproblémáira, a monopolisztikus piaci verseny térbeli törvényszerűségeinek, a gazdasági tér jellemzőinek feltárására irányultak. A telephelyválasztásnál a bevételek maximalizálását tartották alapvetőnek és a termelés helyett a fogyasztás (a piac) jellemzőit vették elsősorban figyelembe. (4) A negyedik szakasz az ötvenes évektől a hetvenes évek közepéig tartott, elsősorban Isard nevével fémjelezhetjük. Nemcsak néhány kiemelt, hanem a gazdasági tevékenység térbeliségére ható valamennyi tényezővel megpróbált számolni: a termelés és a fogyasztás mellett a településsel, a széles értelemben vett infrastruktúrával is foglalkozott kortárs közgazdászokkal együtt (több területi termelési függvényt is kidolgoztak). A költségek minimalizálása, avagy a bevételek maximalizálása helyett az összes tényező figyelembevételével kialakított (matematikai) modell optimalizálásával próbálták a legmegfelelőbb telepítési helyet meghatározni. (5) Az ötödik szakasz telephelyelméletei napjainkban még csak körvonalazódnak. Főbb jellemzői a korszaknak, hogy az infrastruktúra térben nagyjából egyenletes kiépült, előtérbe kerültek a mikroelektronikára és az informatikára alapozott innovációk és csúcstechnológiák. A telepítéseknél a magasan képzett, kreatív munkaerő, a települések (agglomerációk, vonzáskörzetben lévő térségek) szolgáltatásai és a környezet állapota felértékelődtek. Összetett (komplex), egymástól kölcsönösen függő telepítési döntések születnek. A telephelyelméletek fejlődésének vázlatos áttekintéséből is kitűnik, hogy a bemutatott szakaszok nagyjából a Kondratyev-ciklusokkal szinkronban alakultak ki. Általában igaz, hogy a ciklus leszálló ágában gyűlnek össze az információk a gazdasági növekedés adott periódusáról és ekkorra szintetizálódnak (időnként megkésve) a technológiai-technikai innovációk térbeli hatásairól a tudományos eredmények. Az egymást követő szakaszokban jól nyomon követhető a telephelyelméletek fejlődése. A gazdasági ismeretek elterjedésével, magának a gazdaságnak a fejlődésével párhuzamosan egyre több tényező mérlegelését követően születnek a telepítési döntések. Előbb csak a szállítási költségek, majd az összes termelési költség minimalizálása, később a piaci monopóliumoknál a bevételek maximalizálása, illetve a modern piaci versenyben a gazdasági egység megfelelő (optimális) földrajzi helyének a kiválasztása. A mérhető (számszerűsíthető) gazdasági tényezők köre fokozatosan kibővült és a nem mérhető sajátosságok is előtérbe kerültek. Azok az alapvető felismerések, amelyek az egyes elgondolások lényegét jelentik, általában továbbfejlesztve beépültek a következő időszak elméleteibe is. Azaz a telephelyelméleteket mindenképpen a maguk történelmi közegében kell értékelni, az egyes megállapítások nem választhatók el az adott időszak gazdasági és társadalmi hátterétől. Természetesen az elméletek kidolgozói is tisztában voltak modelljeik hiányosságaival, tudták, hogy a bonyolult valóság néhány meghatározó elemének, a lényegnek a megragadásával könnyen elvonttá válhatnak okfejtéseik, de kísérletük az adott korban előrelépés volt a gazdaság térbeli működésének megértéséhez. A telephelyelméletek, a közgazdaságtudomány többi területéhez hasonlóan, a valóság leegyszerűsített ismérvein alapuló absztrakt modellekből próbáltak kiindulni, ezáltal a főbb összefüggéseket bemutatni. Ezek a modellek ritkán tükrözték vissza a konkrét telepítési döntéseket. 15

16 1. Mezőgazdasági telephelyelmélet. Johann von Thünen ( ). Német földbirtokos, mezőgazdász, a telephelyelmélet atyja, 1826-ban jelent meg a város és régiója szerkezetére vonatkozó elmélete. Az árutermelő mezőgazdaság kialakulását többek között a kereskedelem fejlődése tette lehetővé. Amíg az élelmiszertermelés elsősorban önellátásra szolgált, addig kevés árut (csak felesleget) vittek a viszonylag ritkán lakott városok piacaira. Az ipari forradalom kellett ahhoz, hogy előbb Angliában, majd Németalföldön és több európai államban kialakuljon a szektorok közötti jelentősebb munkamegosztás. Az iparnak részben mezőgazdasági nyersanyagokra (gyapjú, len, növényi olajok, stb.), a kialakuló nagyvárosoknak élelmiszerre volt szükségük, amiért ipari termékeket adtak. Ily módon a mezőgazdaság is fokozatosan árutermelővé vált. Amíg korábban a termelést az éghajlat és a talaj befolyásolta, addig most már a piac igénye, nagysága és főleg távolsága. Thünen a mezőgazdaság specializálódó termelését, a mezőgazdasági terület-felhasználást igen leegyszerűsített feltételek mellett elemezte: Modelljében olyan várost (államot) tételezett föl, amely teljesen önellátó, nincs külkereskedelme sem, teljes mezőgazdasági szükségletét helyi termékekből fedezi és minden helyi terméket a helyi piacon adnak el. Más településektől (államoktól) elzárt, egyetlen piaca van (a város, illetve az állam), a terület központjában van az egyetlen nagyváros, a főváros. Minden termelő ide viszi termékét és itt adja el. Ezen a piacon egységes árak alakulnak ki, függetlenül a távolságtól. Termékeny föld közepén helyezkedik el, amelyet vadon és hajózhatatlan folyók vesznek körül, kiépített utak sincsenek, minden termelő szekérrel viszi, szállítja áruját a földutakon, toronyiránt. A földek az egész térségben azonos minőségűek. Elemzésében azt bizonyította, hogy ilyen feltételek mellett azokat a termékeket, amelyek magas szállítási költséget igényelnek (gyümölcs, zöldség, tej), a termelők igyekeznek a városhoz minél közelebb letelepedve termelni, hogy minimalizálják költségeiket. Ezért a mezőgazdasági termék-előállító övezetek koncentrikus körök formájában jelennek meg. A piactól való távolság szerepére figyelt föl. A legbelsőbb körben azokat az árukat termelik, amelyeknek a szállítási költsége a legmagasabb. A csökkenő szállítási költségek függvényében kifelé haladva, a legkülső körben találjuk a legalacsonyabb szállítási költséggel rendelkező terméket termelőket (növénytermesztés, állattenyésztés). A feltételek szerint egy termék termelői az árujukért valamennyien súlyegységre számítva egységes árat kapnak a piacon. Egy hektárra számított bevételük a termésátlagtól függ. 1 ha-ra jutó bevétel = 1 ha-ra jutó termésátlag (kg) x 1 kg termék piaci ára De tapasztalata szerint a jövedelem kisebb a bevételnél. Ennek okát a következőkben látta: le kell vonni a föld megművelésének költségeit. Ez azonos termőképesség és termésátlag mellett azonos minden területen. Le kell vonni a terméknek az egyetlen piacra történő szállítási költségeit. Ez a térbeli elhelyezkedéstől függően hektáronként más és más. Három tényező szorzatából kiszámítható: o az elszállítandó mennyiség (termésátlag) o a várostól való távolság o a fajlagos szállítási költség (tkm = tonnakilométer) A termelő 1 ha-ra jutó jövedelme: J = Q. (P K) Q. t. k 16

17 J Q P K t k = az adott termék egy ha-ra jutó jövedelme = az adott termék termésátlaga = az adott termék súlyegységre jutó egységes ára = az adott termék termelésének egy hektárra jutó művelési költsége = tkm-re jutó szállítási költség = a termőföld piactól való távolsága km-ben A jövedelem és a piactól való távolság viszonya J (jövedelem) Q. (P-K) Z k (piactól való távolság) Az ár és a termelési költségek különbségéből fakadó jövedelem a piactól való távolság növekedésével fokozatosan csökken a szállítási költségek miatt. Végül eljutunk egy Z pontig, ahol a szállítási költségek összege egyenlő az ár és a termelési költségek különbségével, azaz 0 jövedelem marad. Mivel többféle terméket termelnek és a szállítási költségek is eltérőek (eltérő súlya és térfogata van a termékeknek), az egyes termékek termelőhelyei a város körül eltérő nagyságú és eltérő helyzetű övezetet foglalnak el a piacon elért jövedelmezőségük és a szállítási költségek függvényében. Bármely k távolságra a piactól azt a terméket termelik, amelynek jövedelmezősége az adott ponton a legmagasabb. Az egyes termékek övezeteinek határa ott van, ahol két termék jövedelmezősége azonos. Q 1. (P 1 K 1 ) Q 1. t 1. k = Q 2. (P 2 K 2 ) Q 2. t 2. k (Q 1 P 1 K 1 ) (Q 2 P 2 K 2 ) Q 1 t 1 Q 2 t 2 = k Három termék termelési övezete Jövedelem 0 X Y Z piactól való távolság Az elmélet jelentősége abban áll, hogy felhasználható mindenfajta terület-felhasználással járó tevékenység elemzéséhez. Ezek közül legnagyobb jelentősége a városi terület-felhasználás elméletének van (William Alonso), például a kiskereskedelmi eladóhelyek elhelyezkedése tekintetében. Az ipari korszakban a divatüzletek, pénzváltóhelyek, ékszerboltok a város központjában sűrűsödnek (1). Az 17

18 iparcikk- ruházati üzletek is, de kicsit távolabb (2). Az élelmiszerüzletek a lakosság elhelyezkedéséhez igazodnak (3). Az (1) kis üzletterületen nagy forgalmat bonyolítanak le. Ezeket a termékeket ritkábban vásárolják, tehát olyan helyet kellett találniuk, ahol sok ember jár. Az üzlet területegységre jutó jövedelme magas, ki tudják fizetni a magas bérleti díjat. A főutcától távolodva (2) a jövedelmek meredeken csökkennek. Kényszerülnek is a központban árusítani. Az élelmiszerüzleteknek (3) viszonylag kisebb a vevőköre, de oda minden nap járnak a vásárlók. Nem szükséges a legközpontibb helyen árusítaniuk. A magas bérleti díjat nem is tudnák fizetni, mert az élelmiszerekből nincs akkora bevétel. Nagyobb a helyigényük. A vevőforgalom központtól távolodó ritkulása a szállítási költségeknek felel meg, az üzlet alapterületére eső forgalom a termésátlagnak, a tevékenység jövedelmezősége ugyancsak Q. (P-K). A városi terület-felhasználás esetén a könnyebben, jobban megközelíthető helyek az üzleti tevékenység szempontjából kedvezőbbek. A telekárak miatt kiválogatódnak az oda települő tevékenységek. Így alakulnak ki a kereskedelmi, lakóterületi, ipari, mezőgazdasági övezetek a nagyvárosok központjai körül. Thünen elmélete magyarázatot ad: a mezőgazdasági termelés térbeli elhelyezkedésének, telephelyének és a kapcsolódó helyzeti járadéknak az összefüggésére, a város és vidék közti térbeli kapcsolatokra, a szállítás, a megművelt földek optimális térbeli megoszlására, bemutatja, a termelő hogyan tudja jövedelmét maximalizálni. A város és régiója kapcsolatának gyakorlati következményei: A központi üzleti negyed kifelé szorítja a várost az alföldre. A központot lehet a legjobban, legkönnyebben, leggyorsabban elérni a város minden pontjáról, ezért ide azok a termelők igyekeznek telepedni, akiknek magas a szállítási költsége. A központban lévő telkek korlátozott száma és a megszerzésükért folytatott verseny felveri a telekárakat. Ezért ide telepednek a kis helyigényű és nagy szállítási költségű foglalkozási ágak. A központ vonzó mint lakóhely is, mert itt a legnagyobb a munkaerő-kereslet és az árukínálat is. Tétele: ha két, hasonló célra használt területen a telekárak különböznek egymástól, akkor ennek oka az eltérő szállítási költségekben van. 2. Az ipari telephelyelmélet. Alfred Weber ( ) Az ipari telephelyválasztás elméletének (1909) megteremtője Alfred Weber. Az ipari forradalmak hatására Európa nagy részén és az Egyesült Államokban megszilárdult az árutermelő gazdaság és kiszélesedett a munkamegosztás, kiépült a vasúthálózat, egyes térségekben nagy kitermelő- (bányászat) és feldolgozóipari üzemek jöttek létre, utóbbiak elsősorban nagytömegű nyersanyagot (szenet, vasércet, stb.) dolgoztak fel. A közlekedés fejlődése ellenére a szállítási költségek meghatározóak voltak és jelentősen meghaladták a bérköltségeket. Ekkor még sem a nyersanyag-beszerzés, sem a tőke és a munkaerő, sem a piaci elhelyezés problémáival nem kellett számolni. Korlátlan lehetőség volt a térbeli és a piaci terjeszkedésre egyaránt. Ipari telephely-elméletének kiinduló feltételei: a természeti feltételek nem befolyásolják a termelést, a szállítást, 18

19 kapitalizmus szabadversenyes, tökéletes piac, fix eladási ár jellemzi, ipari termelőhelyek adják a jövedelmek fő forrásait, a vasúti közlekedés elterjedése nagy tömegű áru gyors mozgását biztosítja, viszonylag olcsón, a termelési tényezők korlátlanul rendelkezésre állnak: nyersanyag, energia, munkaerő (a szükséges számban és képzettségben rendelkezésre áll), de gyalogosan közlekednek! Szállításuk nem kerül szóba, ingázás nincs, csak vándorlás. A telephelynek közel kell lennie a településhez. egyetlen pontszerű piacon adják el termékeiket, bármennyi terméket el lehet adni. A nagyobb haszon elérése érdekében hogyan választja ki a telephelyet az ipari termelő, hogy csökkenjen a szállítási költsége? Weber a fenti feltételekből kiindulva jutott el arra a felismerésre, hogy fix eladási ár mellett a nyereség csak úgy növelhető, ha az üzem csökkenti a költségeit, azaz megpróbál olyan helyre települni, ahol a termelési és a szállítási költségek együttes összege a legkisebb (mikroökonómiai megközelítés). A 20. század elején a legnagyobb költségtényező a szállításból adódott, ezért Weber a telephelyválasztásnál ezt vette elsősorban figyelembe. Az ipari termelőegység telephelyválasztását az dönti el, hogy a. a termeléshez szükséges anyagok fajlagos beszállítási költsége hogyan viszonyul b. a késztermék fajlagos elszállítási költségéhez Ha a.) a nagyobb, akkor a nyersanyaglelőhelyhez, ha b.) a nagyobb, akkor a piachoz kell közelebb települni. Nyersanyagra, vagy energiahordozóra épül rá az építőanyagipar jelentős része, a kőolajfinomítás, a kohászat, az élelmiszeripar (malom-, cukor-, konzervipar). Az üzemek többsége nem egyetlen nyersanyagot, nem egyetlen energiahordozót használ föl és nem egy piacra termel. A sokféleség miatt Weber egy képletet alkalmaz a döntés megkönnyítésére. Befolyásolja a szállítási költségeket a szállítandó anyag terjedelme és súlya is. A késztermék magasabb súlyára a folyadékot előállító iparágakat említi példaként (sör, üdítőital), mert az akkori technológia jelentős vízfelvétellel járt. A magasabb fajlagos szállítási költségekre példa még a romlandó terméket előállító sütő- és tésztaipar. 1 tonna késztermék előállításához a teljes termelési folyamatban valamilyen súlyú mennyiségre van szükség alapanyagokból, energiahordozókból, stb. Ezek a mennyiségek az anyagindex elnevezést kapták (a 1, a 2, a 3, a n ). Ezeket a mennyiségeket kell beszállítani (input) és az 1 t készterméket (output) kiszállítani. Az összes megmozgatandó mennyiség az adott technológiai folyamatban 1 t késztermékre vetítve a i + 1t. Ez a mennyiség a telephelysúly (T). a i > T/2 azaz: egy beszállítandó anyaghoz települ az üzem, ha van olyan a i anyagindex, amely meghaladja az összes megmozgatandó súlymennyiség, a telephelysúly felét. 1 > T/2, azaz: T < 2 azaz: a késztermékpiachoz települ az üzem, ha a késztermék súlya meghaladja a telephelysúly felét. a i < T/2, és: T > 2 azaz: közbenső telephely választandó 19

20 A közbenső telephelyválasztás esete Nem a mértani súlypontot keressük, hanem azt a pontot, ahol a súlyok az egyes pontokból be-, illetve kiszállítandó mennyiségek és a rájuk vonatkozó szállítási egységárak szorzatai: w 1 t 1 s 1 + w 2 t 2 s 2 + w 3 t 3 s 3 min w 1, w 2, w 3 = anyag- és késztermékindexek t 1, t 2, t 3 = szállítási tarifák s 1, s 2, s 3 = a keresett távolságok a csúcspontoktól, amelyek együttesen a P telephelyet meghatározzák. Az optimális telephely a bemeneti (input) források és a piac helye által meghatározott sokszögben (Weber-féle lokalizációs háromszög): szállítási minimumpont optimális (legmegfelelőbb) telepítési pont. Háromszög esetén még megoldható a számítás, de több tényező esetén nincs egyértelmű algoritmus. Az optimális (megfelelő) pont csak több lépésben közelíthető meg, un. közelítő számítással. A Weber-kérdések 1. A számítás eredménye csak egy földrajzi pont, ahol nem is biztos, hogy vannak települések. Ha nincsenek, akkor meg kell azokat építeni, vagy a kiszámított telephelyet kell elmozdítani. 2. A munkaerő-tényező szerepe. o Ingázás az adott korszakban még nem volt, a település munkaereje csak helyben volt fölhasználható. Weber a munkaerőre csak mint bérköltségre gondolt. Így tette föl a kérdést: ha van egy másik település, ahol a szállítási szempontból optimális telephelyhez képest alacsonyabbak a munkabérek, akkor érdemes-e odatelepülni? Érdemes-e fölvállalni a szállítási többletköltséget? Lesz-e költségmegtakarítás? o A munkaerőköltségeket is a megmozgatandó összes súlymennyiségre vetíti. Kiszámítja egy tonna késztermék bérköltségét, azt elosztja a megmozgatandó összes súlymennyiséggel, a telephelysúllyal. Az így kapott mutatószám a munkaegyüttható. A munkaegyüttható az 1 t megmozgatandó, szállítandó súlyra jutó bérköltség. o A munkaegyüttható közvetlenül összekapcsolható a szállítási költségekkel. Ha az optimális szállítási pont magasabb bérköltségei mellett a munkaegyüttható A 1, az olcsóbb munkabérű településen pedig A 2, akkor az egy megmozgatandó tonnára jutó bérmegtakarítás A 1 A 2. Ha a telephely az optimális szállítási ponttól e munkaerő felhasználása érdekében S km-re kellene, hogy elmozduljon, ez akkor éri meg, ha az S kmszám, a tonna-kilométerenkénti szállítási tarifa (t) és a telephelysúly szorzata kisebb, mint a két munkaerő-együttható különbözete: T. S. t < A 1 A 2 20