Paár Ádám A józanság diadala

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Paár Ádám A józanság diadala"

Átírás

1 Paár Ádám A józanság diadala Az első magyar köztársaság, az ún. népköztársaság elnökének, a balszerencsés sorsú nagykárolyi Károlyi Mihály grófnak a szobra legalábbis egyelőre megmenekült. Az Országgyűlés névszerinti szavazáson 39 igen, 307 nem arányban utasította el a Jobbik frakció módosító javaslatát, amelyet a rendszerellenes párt a Kossuth tér rekonstrukciójáról szóló határozati javaslathoz nyújtott be, és amelyik magában foglalta a Károlyi-szobor, valamint a Szabadság téren álló szovjet emlékmű eltávolítását. Politika és művészet Általában úgy gondoljuk, hogy a politika és a művészet két külön világ, és a pártoknak, politikusoknak semmi keresnivalójuk a művészek terrénumán. Valójában egy művészeti alkotás is politizálhat, hiszen világosan kifejezhet egy politikai értéket, egy világnézetet. Az, hogy egy műalkotás politikai, eszmei alapú rajongás és ellenérzések ütközőpontjába kerül, és politikai viták tárgyává válik, független az alkotó(k) vagy a megrendelő szándékától. Amikor a vallásháborúk korában a türelmetlen képrombolók összetörték a szentképeket és az ereklyetartókat, nem abból indultak ki, hogy csodálatos művészeti alkotásokat tesznek tönkre: számukra a szentkép nem műalkotás, - 1 -

2 hanem egy általaluk rossznak, mert korruptnak tartott egyházi rend szimbóluma volt. A mai ember nehezen érti meg a képrombolók indulatát, ők aligha értették volna meg a művészettörténészek felháborodását. A képrombolás mint rituális állásfoglalás, kvázi politikai tett nem idegen napjaink politikájától sem. Mára legfeljebb annyit finomodtak az eszközök, hogy nem pusztítják, csak elmozdítják, áthelyezik a műemlékeket (mint ahogyan az nem is olyan régen a tallini szovjet hősi emlékművel történt). Célkeresztben a magyar köztársasági hagyomány A vörös gróf szobrának kérdése az elmúlt években a világnézeti és kultúrharc csomópontjában feküdt: a műalkotás mellett vagy ellen nyilatkozni egyet jelentett az 1918-as őszirózsás forradalommal, tágabban a köztársasági eszmével kapcsolatban tett állásfoglalással (ne feledjük, hogy a jobboldalon makacsul tartja magát a legenda, hogy a népköztársaság, illetve személyesen Károlyi felelős a hadsereg felbomlásáért és a 133 napos kommunista diktatúra, a Tanácsköztársaság kialakulásáért). Varga Imre alkotása akaratlanul vált azoknak az ütközési terepévé, akik közel érzik magukhoz a magyar köztársasági hagyományt, és akiknek a köztársaságainkhoz való viszonyát az ambivalencia vagy a nyílt ellenszenv határozza meg. Károlyi neve hívószó mindkét tábor számára: - 2 -

3 az egyik számára a köztársaság értékeit és a demokratikus eszményt, a másiknak az őszirózsás forradalom hibáit, következményeit ha nem éppen árulását testesíti meg. Elvben lehetne mód a kompromisszumra: ehhez csak annyit kellene belátni, hogy a történelemben nincsenek abszolút igazságok, hanem különböző elbeszélések, narratívák vannak, és mindegyik narratíva békésen, egymást gazdagítva élhet egymás mellett (természetesen egyik narratíva sem irányulhat egyetlen csoport kizárására sem a politikai közösségből). A Fidesz és a Károlyi-szobor A Fidesz-KDNP az MSZP és az LMP frakciójával példás egyetértésben utasította el a Károlyi-szobor eltávolítását is magában foglaló módosító javaslatot, ami annak fényében örvendetesnek tűnhet, hogy tavaly maga Kövér László házelnök nyilatkozta egy, a Polgárok Házában tartott rendezvényen, hogy négy év múlva a Károlyi-szobor nem fog a helyén állni. Igaz, Kövér azzal vélte enyhíteni a mondanivalóját, hogy kijelentette, Kéthly Annának a szobrát kellene a Károlyi-szobor helyére állítani. Ez a kijelentés egyszerre szolgálta az MSZP megfricskázását és a jobbikos szavazók kedélyeinek lehűtését (a Jobbik ugyanis nem meglepő módon nem a szociáldemokrácia nagyasszonyával kívánta lecserélni a vörös grófot, hanem Károlyi politikai és személyes ellenfelével, Tisza Istvánnal)

4 Nehezen hihető, hogy Kövér megváltoztatta volna a véleményét, ahogyan az is, hogy frakciótársainak a jelentős része ne értene egyet ezzel az állásfoglalással. A Fidesz lépése alighanem beleilleszkedik abba a taktikába, amelyik a Jobbik semlegesítését célozza. Nem ez az egyetlen eset, hogy a kormány a szimbolikus politika és a kulturális kérdések területén szembekerül a Jobbikkal. A pártnak nem sikerült elérnie Alföldi Róbert elmozdítását a Nemzeti Színház igazgatói székéből. A pártonkívüli Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás fejlesztési miniszter figyelmeztetésben részesítette az igazgatót, viszont meghagyta a Nemzeti Színház igazgatói székében. Legutóbb pedig Fónagy János fideszes képviselő és Lázár János fideszes frakcióvezető részesítette kemény hangú bírálatban a jobbikos Novák Elődöt a Jobbik antiszemita és cigányellenes retorikájával kapcsolatban. A kormánypártoknak legkevésbé sem érdeke, hogy a Jobbik tematizálja a közbeszédet, akár a romakérdésben, akár a kultúrharc területén ez a két terület az, amelyik a Jobbikot egyelőre a politikai élet zavaros felszínén tartja. A Fidesz és a KDNP józan érdeke azt diktálja, hogy, amennyire lehet, ignorálják és elszigeteljék a Jobbikot, bebizonyítva, hogy kiszámíthatatlan, nem komolyan vehető párt. Valószínű, hogy még nem lélegezhetünk fel teljesen: a kormánypártok, az MSZP és az LMP együttes elutasítása még nem jelenti a történelmi nézőpontok megbékélését, de egy lépéssel talán közelebb vihet a - 4 -

5 kultúrharc végéhez, és egy olyan kor eljöveteléhez, amikor már nem politikusok nyilatkoznak a történelmi személyiségek szerepéről és a szobrokról. Az elemzés szerkesztett változata a HVG-n olvasható - 5 -

Elutasítják a budapestiek a Kossuth tér átépítését

Elutasítják a budapestiek a Kossuth tér átépítését Elutasítják a budapestiek a Kossuth tér átépítését A fővárosiak többsége nem ért egyet a Fidesz szimbolikus intézkedéseivel. Az ingatlanadó több kerületben történt bevezetése a legnépszerűtlenebb, a dohányzási

Részletesebben

Témakörök, amelyekbe a történelem kiegészítő tankönyv katolikus tartalmai beilleszthetőek (dőlt betűvel):

Témakörök, amelyekbe a történelem kiegészítő tankönyv katolikus tartalmai beilleszthetőek (dőlt betűvel): Iránytanmenet A táblázat bemutatja a katolikus tartalmak (dőlt betűvel) tananyagba építésének helyét és módját. Szemlélteti, hogy mikor, melyik anyagrész kapcsán érdemes a tartalmakat külön órán tanítani

Részletesebben

Frakcióvezetők a Parlamentben

Frakcióvezetők a Parlamentben Frakcióvezetők a Parlamentben A Képviselőfigyelő elemzése alapján az LMP-s Schiffer András számít messze a legaktívabb frakcióvezetőnek az Országgyűlésben. Mind a hozzászólások, mind a nem önálló kategóriájában

Részletesebben

Bal- és jobboldali megújulás Mit mutatnak a számok? A Fidesz KDNP és az ellenzéki összefogás egyéni jelöltjeinek összehasonlítása

Bal- és jobboldali megújulás Mit mutatnak a számok? A Fidesz KDNP és az ellenzéki összefogás egyéni jelöltjeinek összehasonlítása Bal- és jobboldali megújulás Mit mutatnak a számok? A Fidesz KDNP és az ellenzéki összefogás egyéni jelöltjeinek összehasonlítása Az Intézet a Demokratikus Alternatíváért (IDEA) elemzése a jobboldal, illetve

Részletesebben

AZ ORSZÁGGYŰLÉS ELNÖKÉNEK JAVASLATA AZ ORSZÁGGYŰLÉS JÚNIUS 18-I (HÉTFŐ) ÉS JÚNIUS 20-I (SZERDA) RENDKÍVÜLI ÜLÉSÉNEK NAPIRENDJÉRE

AZ ORSZÁGGYŰLÉS ELNÖKÉNEK JAVASLATA AZ ORSZÁGGYŰLÉS JÚNIUS 18-I (HÉTFŐ) ÉS JÚNIUS 20-I (SZERDA) RENDKÍVÜLI ÜLÉSÉNEK NAPIRENDJÉRE AZ ORSZÁGGYŰLÉS ELNÖKÉNEK JAVASLATA AZ ORSZÁGGYŰLÉS JÚNIUS 18-I (HÉTFŐ) ÉS JÚNIUS 20-I (SZERDA) RENDKÍVÜLI ÜLÉSÉNEK NAPIRENDJÉRE 2018. június 14-én 16 30 órai állapot szerint JÚNIUS 18. HÉTFŐ üléskezdés:

Részletesebben

Összehasonlító adatok 2006., 2010., I. félévek

Összehasonlító adatok 2006., 2010., I. félévek AZ ORSZÁGGYŰLÉS TEVÉKENYSÉGE 214. július 4. Összehasonlító adatok 26., 21., 214. I. ek Készítette: Tájékoztatási és Módszertani Osztály A 214. július 4-ei ülés számított adataival. Tartalomjegyzék oldal

Részletesebben

Mélyponton a teljes politikai elit

Mélyponton a teljes politikai elit Mélyponton a teljes politikai elit A Policy Solutions gyorselemzése a vezető politikusok népszerűségéről 2011. m{jus Vezetői összefoglaló Soha nem volt annyira negatív a teljes politikai elit megítélése,

Részletesebben

Összefogás 2018? Az ellenzéki szavazók a politikusoknál is megosztottabbak

Összefogás 2018? Az ellenzéki szavazók a politikusoknál is megosztottabbak Összefogás 2018? Az ellenzéki szavazók a politikusoknál is megosztottabbak Az Integrity Lab elemzése Összefoglaló Egyelőre az ellenzéki szavazók is megosztottak a 2018-as indulást illetően, a baloldaliak

Részletesebben

Összehasonlító adatok 2006., 2010., évekről

Összehasonlító adatok 2006., 2010., évekről AZ ORSZÁGGYŰLÉS TEVÉKENYSÉGE 215. január 26. Összehasonlító adatok 26., 21., 214. évekről Készítette: Tájékoztatási és Módszertani Osztály Tartalomjegyzék oldal Az országgyűlési ülésszakok, ülések és ülésnapok

Részletesebben

Bajai médiastatisztika 2017 Készítette: SugóParti Hírek

Bajai médiastatisztika 2017 Készítette: SugóParti Hírek Bajai médiastatisztika 217 Készítette: SugóParti Hírek www.sugopart.hu BAJAI TELEVíZIÓ- Híradó című műsora Politikusok nyilatkozatainak száma 217 évben Csubákné Besesek Andrea (Fidesz) 18 Zsigó Róbert

Részletesebben

TÁJÉKOZTATÓ a november 2-ai plenáris ülésnap főbb eseményeiről 1. Tartalomjegyzék

TÁJÉKOZTATÓ a november 2-ai plenáris ülésnap főbb eseményeiről 1. Tartalomjegyzék Országgyűlés Hivatala Budapest, 201 november Tájékoztatási és Irománynyilvántartó Iroda TÁJÉKOZTATÓ a 201 november 2-ai plenáris ülésnap főbb eseményeiről 1 Tartalomjegyzék Napirend módosítása... 2 Tárgysorozatba

Részletesebben

AZ ORSZÁGGYŰLÉS ÉVI ŐSZI ÜLÉSSZAKA OKTÓBER I, (HÉTFŐ-KEDDI) ÜLÉSÉNEK NAPIRENDJE

AZ ORSZÁGGYŰLÉS ÉVI ŐSZI ÜLÉSSZAKA OKTÓBER I, (HÉTFŐ-KEDDI) ÜLÉSÉNEK NAPIRENDJE AZ ORSZÁGGYŰLÉS 2014. ÉVI ŐSZI ÜLÉSSZAKA OKTÓBER 27-28-I, (HÉTFŐ-KEDDI) ÜLÉSÉNEK NAPIRENDJE 2014. október 27-én 14 30 órai állapot szerint OKTÓBER 27. HÉTFŐ üléskezdés: 13 00 óra határozathozatalok: 14

Részletesebben

Politikusok médiahasználata a magazinműsorokban

Politikusok médiahasználata a magazinműsorokban Politikusok médiahasználata a magazinműsorokban A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság gyorsjelentése 2014. március 31 április 6. A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Műsorfigyelő és elemző főosztálya

Részletesebben

MAGYAR KÖZLÖNY. 103. szám. A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA 2010. június 16., szerda. Tartalomjegyzék

MAGYAR KÖZLÖNY. 103. szám. A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA 2010. június 16., szerda. Tartalomjegyzék MAGYAR KÖZLÖNY A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA 2010. június 16., szerda 103. szám Tartalomjegyzék 2010. évi LIII. törvény Az általános forgalmi adóról szóló 2007. évi CXXVII. törvény módosításáról

Részletesebben

Az MSZP állásfoglalásai az 1956-os forradalomról és Nagy Imréről ( ) a) Népszabadság

Az MSZP állásfoglalásai az 1956-os forradalomról és Nagy Imréről ( ) a) Népszabadság Az MSZP állásfoglalásai az 1956-os forradalomról és Nagy Imréről (1989-2005) a) Népszabadság (?) Bossányi Katalin: Meddig engedünk 56-ból? 1991. június 15. Emlékmű a megbékélésért. Megbékélés Emlékmű Alapítvány

Részletesebben

JÚLIUSI PÁRTPREFERENCIA ADATOK ALAPJÁN

JÚLIUSI PÁRTPREFERENCIA ADATOK ALAPJÁN MANDÁTUMBECSLÉS JÚLIUSI PÁRTPREFERENCIA ADATOK ALAPJÁN A Republikon Intézet által a 2010-es választás előtt készített becslés volt az egyik legpontosabb előrejelzés 1. Noha az új választási törvény számos

Részletesebben

ORSZÁGGYŰLÉS HIVATALA. TÁJÉKOZTATÓ a február 20-ai plenáris ülésnap főbb eseményeiről 1. Tartalomjegyzék

ORSZÁGGYŰLÉS HIVATALA. TÁJÉKOZTATÓ a február 20-ai plenáris ülésnap főbb eseményeiről 1. Tartalomjegyzék ORSZÁGGYŰLÉS HIVATALA TÖRVÉNYHOZÁSI IGAZGATÓSÁG TÁJÉKOZTATÁSI ÉS IROMÁNY-NYILVÁNTARTÓ IRODA Budapest, 2017. február 2 TÁJÉKOZTATÓ a 2017. február 20-ai plenáris ülésnap főbb eseményeiről 1 Tartalomjegyzék

Részletesebben

A politikai szereplők médiahasználata a hírműsorokban

A politikai szereplők médiahasználata a hírműsorokban A politikai szereplők médiahasználata a hírműsorokban A NEMZETI MÉDIA- ÉS HÍRKÖZLÉSI HATÓSÁG GYORSJELENTÉSE 2014. DECEMBER A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Műsorfigyelő és elemző főosztálya folyamatosan

Részletesebben

TÁJÉKOZTATÓ a november 10-ei plenáris ülésnap főbb eseményeiről1. Sorszám Javaslat száma, címe

TÁJÉKOZTATÓ a november 10-ei plenáris ülésnap főbb eseményeiről1. Sorszám Javaslat száma, címe Országgyűlés Hivatala Budapest, 201november 1 Törvényhozási Igazgatóság Tájékoztatási és Irománynyilvántartó Iroda TÁJÉKOZTATÓ a 201 november 10-ei plenáris ülésnap főbb eseményeiről1 Sorszám Javaslat

Részletesebben

Választás 2018 Budapest A REPUBLIKON INTÉZET ELEMZÉSE

Választás 2018 Budapest A REPUBLIKON INTÉZET ELEMZÉSE Választás 2018 Budapest A REPUBLIKON INTÉZET ELEMZÉSE REZÜMÉ A rendszerváltás óta jellemző a magyar politikára, hogy a fővárosi lakosok pártválasztása némileg más képet mutat, mint az ország többi részén

Részletesebben

A HÁZBIZOTTSÁG JAVASLATA AZ ORSZÁGGYŰLÉS ÉVI TAVASZI ÜLÉSSZAKA JÚNIUS 4-5. (HÉTFŐ-KEDD) ÜLÉSÉNEK NAPIRENDJÉRE

A HÁZBIZOTTSÁG JAVASLATA AZ ORSZÁGGYŰLÉS ÉVI TAVASZI ÜLÉSSZAKA JÚNIUS 4-5. (HÉTFŐ-KEDD) ÜLÉSÉNEK NAPIRENDJÉRE A HÁZBIZOTTSÁG JAVASLATA AZ ORSZÁGGYŰLÉS 2018. ÉVI TAVASZI ÜLÉSSZAKA JÚNIUS 4-5. (HÉTFŐ-KEDD) ÜLÉSÉNEK NAPIRENDJÉRE 2018. június 1-jén 10 45 órai állapot szerint JÚNIUS 4. HÉTFŐ üléskezdés: 13 00 óra határozathozatalok:

Részletesebben

AZ ORSZÁGGYŰLÉS ELNÖKÉNEK JAVASLATA AZ ORSZÁGGYŰLÉS JÚLIUS 2-3. (HÉTFŐ-KEDD) RENDKÍVÜLI ÜLÉSÉNEK NAPIRENDJÉRE

AZ ORSZÁGGYŰLÉS ELNÖKÉNEK JAVASLATA AZ ORSZÁGGYŰLÉS JÚLIUS 2-3. (HÉTFŐ-KEDD) RENDKÍVÜLI ÜLÉSÉNEK NAPIRENDJÉRE AZ ORSZÁGGYŰLÉS ELNÖKÉNEK JAVASLATA AZ ORSZÁGGYŰLÉS 2018. JÚLIUS 2-3. (HÉTFŐ-KEDD) RENDKÍVÜLI ÜLÉSÉNEK NAPIRENDJÉRE 2018. június 29-én 11 00 órai állapot szerint JÚLIUS 2. HÉTFŐ üléskezdés: 13 00 óra határozathozatalok:

Részletesebben

MAGYAR KÖZLÖNY 79. szám

MAGYAR KÖZLÖNY 79. szám MAGYAR KÖZLÖNY 79. szám MAGYARORSZÁG HIVATALOS LAPJA 2018. június 5., kedd Tartalomjegyzék 8/2018. (VI. 5.) OGY határozat Az Interparlamentáris Unió Magyar Nemzeti Csoportjának megalakításáról 3982 9/2018.

Részletesebben

AZ ORSZÁGGYŰLÉS ÉVI TAVASZI ÜLÉSSZAKA MÁRCIUS (HÉTFŐ-KEDD) ÉS MÁRCIUS 27-I (HÉTFŐI) ÜLÉSÉNEK NAPIRENDJE

AZ ORSZÁGGYŰLÉS ÉVI TAVASZI ÜLÉSSZAKA MÁRCIUS (HÉTFŐ-KEDD) ÉS MÁRCIUS 27-I (HÉTFŐI) ÜLÉSÉNEK NAPIRENDJE AZ ORSZÁGGYŰLÉS 2017. ÉVI TAVASZI ÜLÉSSZAKA MÁRCIUS 20-21. (HÉTFŐ-KEDD) ÉS MÁRCIUS 27-I (HÉTFŐI) ÜLÉSÉNEK NAPIRENDJE 2017. március 20-án 14 15 órai állapot szerint AZ ÜLÉS ELSŐ HETE: MÁRCIUS 20. HÉTFŐ

Részletesebben

J e g y zőkönyv KSB-14/2011. (KSB-36/ )

J e g y zőkönyv KSB-14/2011. (KSB-36/ ) KSB-14/2011. (KSB-36/2010-2014.) J e g y zőkönyv az Országgyűlés Kulturális és sajtóbizottságának 2011. szeptember 13-án, kedden, 13 óra 02 perckor a Képviselői Irodaház V. emelet 569. számú tanácstermében

Részletesebben

Iromány száma: T/3373/5. Benyújtás dátuma: :55. Parlex azonosító: GLCHBUWS0001

Iromány száma: T/3373/5. Benyújtás dátuma: :55. Parlex azonosító: GLCHBUWS0001 Iromány száma: T/3373/5. Benyújtás dátuma: 2018-11-21 09:55 Az Országgyűlés Gazdasági bizottsága Parlex azonosító: GLCHBUWS0001 Címzett: Kövér László, az Országgyűlés elnöke Benyújtó: Bánki Erik, Elnök

Részletesebben

J e g y zőkönyv. Ikt. sz.: KTB/118-1/2012. KTB/59/2012. sz. ülés (KTB/169/ sz. ülés)

J e g y zőkönyv. Ikt. sz.: KTB/118-1/2012. KTB/59/2012. sz. ülés (KTB/169/ sz. ülés) Ikt. sz.: KTB/118-1/2012. KTB/59/2012. sz. ülés (KTB/169/2010-2014. sz. ülés) J e g y zőkönyv az Országgyűlés Számvevőszéki és költségvetési bizottságának 2012. november 26-án, hétfőn, 20 óra 22 perckor

Részletesebben

TÁJÉKOZTATÓ a október 12-ei plenáris ülésnap főbb eseményeiről 1. Tartalomjegyzék

TÁJÉKOZTATÓ a október 12-ei plenáris ülésnap főbb eseményeiről 1. Tartalomjegyzék Országgyűlés Hivatala Budapest, 201 október 1 Tájékoztatási és Irománynyilvántartó Iroda TÁJÉKOZTATÓ a 201 október 12-ei plenáris ülésnap főbb eseményeiről 1 Tartalomjegyzék Megemlékezés... 2 Határozati

Részletesebben

Novák Zoltán. Demokratikus értékválság az oktatásban

Novák Zoltán. Demokratikus értékválság az oktatásban Novák Zoltán Demokratikus értékválság az oktatásban A magyar közoktatási rendszer megbukott. Persze nem ma, nem is tegnap, nem köthető egyetlen időponthoz, pusztán csak arról van szó, hogy van néhány elkülönülő,

Részletesebben

Kopátsy Sándor Száz éve született Kádár Hozzászólás a májusi Egyenlítő két írásához

Kopátsy Sándor Száz éve született Kádár Hozzászólás a májusi Egyenlítő két írásához Kopátsy Sándor Száz éve született Kádár Hozzászólás a májusi Egyenlítő két írásához Örültem, hogy a baloldal megemlékezik a magyar baloldal legnagyobb alakjáról. Nemcsak a magyar baloldal, de a magyar

Részletesebben

AZ ORSZÁGGYŰLÉS ELNÖKÉNEK JAVASLATA AZ ORSZÁGGYŰLÉS JÚLIUS 6-I (HÉTFŐI) RENDKÍVÜLI ÜLÉSÉNEK NAPIRENDJÉRE

AZ ORSZÁGGYŰLÉS ELNÖKÉNEK JAVASLATA AZ ORSZÁGGYŰLÉS JÚLIUS 6-I (HÉTFŐI) RENDKÍVÜLI ÜLÉSÉNEK NAPIRENDJÉRE AZ ORSZÁGGYŰLÉS ELNÖKÉNEK JAVASLATA AZ ORSZÁGGYŰLÉS 2015. JÚLIUS 6-I (HÉTFŐI) RENDKÍVÜLI ÜLÉSÉNEK NAPIRENDJÉRE A napirendi javaslat a rendkívüli ülésre vonatkozó kezdeményezés(ek)re figyelemmel módosulhat!

Részletesebben

AZ ORSZÁGGYŰLÉS ELNÖKÉNEK JAVASLATA AZ ORSZÁGGYŰLÉS ÉVI ŐSZI ÜLÉSSZAKA OKTÓBER (HÉTFŐ, KEDD, SZERDA, CSÜTÖRTÖK) ÜLÉSÉNEK NAPIRENDJÉRE

AZ ORSZÁGGYŰLÉS ELNÖKÉNEK JAVASLATA AZ ORSZÁGGYŰLÉS ÉVI ŐSZI ÜLÉSSZAKA OKTÓBER (HÉTFŐ, KEDD, SZERDA, CSÜTÖRTÖK) ÜLÉSÉNEK NAPIRENDJÉRE AZ ORSZÁGGYŰLÉS ELNÖKÉNEK JAVASLATA AZ ORSZÁGGYŰLÉS 2015. ÉVI ŐSZI ÜLÉSSZAKA OKTÓBER 5-6-7-8. (HÉTFŐ, KEDD, SZERDA, CSÜTÖRTÖK) ÜLÉSÉNEK NAPIRENDJÉRE 2015. október 2-án 11 45 órai állapot szerint OKTÓBER

Részletesebben

A politikai szereplők médiahasználata a hírműsorokban

A politikai szereplők médiahasználata a hírműsorokban A politikai szereplők médiahasználata a hírműsorokban A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság gyorsjelentése 2014. OKTÓBER A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Műsorfigyelő és -elemző főosztálya folyamatosan

Részletesebben

Plenáris ülésen való összesített részvétel

Plenáris ülésen való összesített részvétel Plenáris ülésen való összesített részvétel Plenáris ülésen való összesített részvétel Név Idő Ágh Péter (Fidesz) 46:37:36 Ander Balázs (Jobbik) 173:48:48 Apáti István (Jobbik) 105:41:30 Dr. Aradszki András

Részletesebben

A politikai szereplők médiahasználata a hírműsorokban

A politikai szereplők médiahasználata a hírműsorokban A politikai szereplők médiahasználata a hírműsorokban A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság gyorsjelentése 2014. június A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Műsorfigyelő és elemző főosztálya folyamatosan

Részletesebben

AZ ÜLÉS ELSŐ HETE: szünet: szükség szerint. MÁRCIUS 17. CSÜTÖRTÖK üléskezdés: 9 00 óra határozathozatalok: legkorábban: 9 50 órától

AZ ÜLÉS ELSŐ HETE: szünet: szükség szerint. MÁRCIUS 17. CSÜTÖRTÖK üléskezdés: 9 00 óra határozathozatalok: legkorábban: 9 50 órától AZ ORSZÁGGYŰLÉS ELNÖKÉNEK JAVASLATA AZ ORSZÁGGYŰLÉS 2016. ÉVI TAVASZI ÜLÉSSZAKA MÁRCIUS 16-17. (SZERDA-CSÜTÖRTÖK) ÉS MÁRCIUS 21-I (HÉTFŐI) ÜLÉSÉNEK NAPIRENDJÉRE 2016. március 11-én 11 45 órai állapot szerint

Részletesebben

A politikai szereplők médiahasználata a hírműsorokban

A politikai szereplők médiahasználata a hírműsorokban A politikai szereplők médiahasználata a hírműsorokban A NEMZETI MÉDIA- ÉS HÍRKÖZLÉSI HATÓSÁG GYORSJELENTÉSE 2018. AUGUSZTUS A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Műsorfigyelő és elemző főosztálya folyamatosan

Részletesebben

SZÓBELI TEMATIKA TÖRTÉNELEM közpészint 2013

SZÓBELI TEMATIKA TÖRTÉNELEM közpészint 2013 Tatabányai Integrált Szakiskola Középiskola és Kollégium Cím: 2800 Tatabánya, Cseri u. 35. Telefon: +36 34 309 545 E-mail: ititkar@is-kola.hu Web: www.is-kola.hu Fax: +36 34 309 549 SZÓBELI TEMATIKA TÖRTÉNELEM

Részletesebben

AZ ORSZÁGGYŰLÉS JÚLIUS 6-I (HÉTFŐI) RENDKÍVÜLI ÜLÉSÉNEK NAPIRENDJE

AZ ORSZÁGGYŰLÉS JÚLIUS 6-I (HÉTFŐI) RENDKÍVÜLI ÜLÉSÉNEK NAPIRENDJE AZ ORSZÁGGYŰLÉS 2015. JÚLIUS 6-I (HÉTFŐI) RENDKÍVÜLI ÜLÉSÉNEK NAPIRENDJE 2015. július 6-án 10 15 órai állapot szerint JÚLIUS 6. HÉTFŐ üléskezdés: 9 00 óra határozathozatalok: legkorábban: 9 50 órától (napirend

Részletesebben

Önkormányzati választások október 12. Medina települési választás eredményei. Szavazóköri eredmények. Képviselő testület választása

Önkormányzati választások október 12. Medina települési választás eredményei. Szavazóköri eredmények. Képviselő testület választása Medina települési választás eredményei Szavazóköri eredmények Polgármester választás Képviselő testület választása A polgármester Vén Attila FIDESZ-KDNP A települési képviselőtestület tagjainak : 4 fő

Részletesebben

AZ ÜLÉS ELSŐ HETE: szünet: szükség szerint

AZ ÜLÉS ELSŐ HETE: szünet: szükség szerint AZ ORSZÁGGYŰLÉS ELNÖKÉNEK JAVASLATA AZ ORSZÁGGYŰLÉS 2018. ÉVI ŐSZI ÜLÉSSZAKA SZEPTEMBER 17-18. (HÉTFŐ-KEDD) ÉS SZEPTEMBER 24-I (HÉTFŐ) ÜLÉSÉNEK NAPIRENDJÉRE 2018. szeptember 14-én 11 00 órai állapot szerint

Részletesebben

20. SZÁZADI MAGYAR TÖRTÉNELEM

20. SZÁZADI MAGYAR TÖRTÉNELEM 20. SZÁZADI MAGYAR TÖRTÉNELEM 1900-1994 Egyetemi tankönyv / Második, bővített kiadás Szerkesztők PÖLÖSKEI FERENC, GERGELY JENŐ, IZSÁK LAJOS Korona Kiadó, Budapest, 1997 TARTALOM I. A KIEGYEZÉS VÁLSÁGJELEI

Részletesebben

A politikai szereplők médiahasználata a hírműsorokban

A politikai szereplők médiahasználata a hírműsorokban A politikai szereplők médiahasználata a hírműsorokban A NEMZETI MÉDIA- ÉS HÍRKÖZLÉSI HATÓSÁG GYORSJELENTÉSE 2018. MÁRCIUS A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Műsorfigyelő és elemző főosztálya folyamatosan

Részletesebben

AZ ÜLÉS ELSŐ HETE: szünet: szükség szerint

AZ ÜLÉS ELSŐ HETE: szünet: szükség szerint AZ ORSZÁGGYŰLÉS ELNÖKÉNEK JAVASLATA AZ ORSZÁGGYŰLÉS 2017. ÉVI TAVASZI ÜLÉSSZAKA MÁRCIUS 20-21. (HÉTFŐ-KEDD) ÉS MÁRCIUS 27-I (HÉTFŐI) ÜLÉSÉNEK NAPIRENDJÉRE 2017. március 17-én 11 30 órai állapot szerint

Részletesebben

A politikai szereplők médiahasználata a hírműsorokban

A politikai szereplők médiahasználata a hírműsorokban A politikai szereplők médiahasználata a hírműsorokban A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság gyorsjelentése 2012. február A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Műsorfigyelő és -elemző főosztálya folyamatosan

Részletesebben

Panel második hullám változói

Panel második hullám változói Panel második hullám változói volt az előző A B C hullámban is A2.1 tévénézési gyakorisága x x x A2.2 újságolvasás gyakorisága x x x A2.3 amerikai elnök személyének ismerete x x x A2.4 Magyar miniszterelnök

Részletesebben

Kerekegyháza Város Képviselőtestületének augusztus 5-i rendkívüli ülésére

Kerekegyháza Város Képviselőtestületének augusztus 5-i rendkívüli ülésére 8064-1/2009 E L Ő T E R J E S Z T É S Kerekegyháza Város Képviselőtestületének 2009. augusztus 5-i rendkívüli ülésére Tárgy: Emlékoszlop elhelyezése a kommunizmus és fasizmus áldozatainak emlékére, Millenniumi

Részletesebben

Engelberth István főiskolai docens BGF PSZK

Engelberth István főiskolai docens BGF PSZK Engelberth István főiskolai docens BGF PSZK Politológia 2. I. Politikai rendszer funkciói II. A politikai rendszer elemei 2013. I. Politikai rendszer funkciói 1) A társadalom felé 2) A politikai rendszeren

Részletesebben

FOGALMAK felülről vezérelt átalakitás Római Klub Todor Zsivkov társad. növekvő ellenállása túlméretezett birodalom környezetszennyezés Nicolae

FOGALMAK felülről vezérelt átalakitás Római Klub Todor Zsivkov társad. növekvő ellenállása túlméretezett birodalom környezetszennyezés Nicolae FOGALMAK felülről vezérelt átalakitás Római Klub Todor Zsivkov társad. növekvő ellenállása túlméretezett birodalom környezetszennyezés Nicolae Ceausescu Magyar Demokrata Fórum fegyverkezési verseny korl

Részletesebben

Ilyen az új politikai elit. A Policy Solutions elemzése a Magyar Orsz{ggyűlés képviselői összetételéről

Ilyen az új politikai elit. A Policy Solutions elemzése a Magyar Orsz{ggyűlés képviselői összetételéről Ilyen az új politikai elit A Policy Solutions elemzése a Magyar Orsz{ggyűlés képviselői összetételéről Bevezető A 2010 tavaszán felállt új magyar parlament nem csak a kormánypárt Fidesz soha nem látott

Részletesebben

A T Á R K I A D A T F E L V É T E L E I N E K D O K U M E N T U M A I. Választáskutatás. A kutatás dokumentációja

A T Á R K I A D A T F E L V É T E L E I N E K D O K U M E N T U M A I. Választáskutatás. A kutatás dokumentációja A T Á R K I A D A T F E L V É T E L E I N E K D O K U M E N T U M A I Választáskutatás A kutatás dokumentációja 2010 2 Az adatfelvétel leírása A kutatás célja a 2010-es országgyőlési képviselıválasztáson

Részletesebben

Történelmi sodrásban - Ügynökügy: újra, megint, még mindig

Történelmi sodrásban - Ügynökügy: újra, megint, még mindig 2012 április 20. Flag 0 Értékelés kiválasztása Még Givenincs Történelmi értékelve sodrásban Mérték - 1/5 2/5 3/5 4/5 5/5 A német szövetségi gyűlés Joachim Gauckot választotta államfővé, a különböző gyanús

Részletesebben

AZ ORSZÁGGYŰLÉS ELNÖKÉNEK JAVASLATA AZ ORSZÁGGYŰLÉS ÉVI ŐSZI ÜLÉSSZAKA SZEPTEMBER I, (HÉTFŐ-KEDDI) ÜLÉSÉNEK NAPIRENDJÉRE

AZ ORSZÁGGYŰLÉS ELNÖKÉNEK JAVASLATA AZ ORSZÁGGYŰLÉS ÉVI ŐSZI ÜLÉSSZAKA SZEPTEMBER I, (HÉTFŐ-KEDDI) ÜLÉSÉNEK NAPIRENDJÉRE AZ ORSZÁGGYŰLÉS ELNÖKÉNEK JAVASLATA AZ ORSZÁGGYŰLÉS 2014. ÉVI ŐSZI ÜLÉSSZAKA SZEPTEMBER 15-16-I, (HÉTFŐ-KEDDI) ÜLÉSÉNEK NAPIRENDJÉRE 2014. szeptember 12-én 12 45 órai állapot szerint SZEPTEMBER 15. HÉTFŐ

Részletesebben

Rendszerellenesség és protesztpártok (Kovács János vezető elemző, Iránytű Intézet)

Rendszerellenesség és protesztpártok (Kovács János vezető elemző, Iránytű Intézet) 2016. március 17. Kovács János vezető elemző A Jobbikot és az LMP-t (tehát az ún. XXI. századi pártokat) bizonyos nézőpontból közös platformra helyező elemzések kezdetben elsősorban az anti-establishment

Részletesebben

Esélyes jelöltek A REPUBLIKON INTÉZET ELEMZÉSE

Esélyes jelöltek A REPUBLIKON INTÉZET ELEMZÉSE Esélyes jelöltek A REPUBLIKON INTÉZET ELEMZÉSE REZÜMÉ Bár az utóbbi hetekben a választásokkal kapcsolatos közbeszédet a visszalépések kérdése uralta, a Republikon Intézet számításai szerint nincs szükség

Részletesebben

Kétharmad a letelepedési kötvények ellen. Az Iránytű Intézet októberi közvélemény-kutatása

Kétharmad a letelepedési kötvények ellen. Az Iránytű Intézet októberi közvélemény-kutatása 2016. november 7. Kétharmad a letelepedési kötvények ellen Az Iránytű Intézet októberi közvélemény-kutatása Október második felétől a közbeszéd egyik legmeghatározóbb témája a letelepedési kötvények megszüntetése

Részletesebben

A kormány viszi a politikának jutó kis időt a kereskedelmi rádiókban A Policy Solutions médiaelemzése a Class FM és a Neo FM hírműsorairól

A kormány viszi a politikának jutó kis időt a kereskedelmi rádiókban A Policy Solutions médiaelemzése a Class FM és a Neo FM hírműsorairól A kormány viszi a politikának jutó kis időt a kereskedelmi rádiókban A Policy Solutions médiaelemzése a Class FM és a Neo FM hírműsorairól 2011. november 1 Vezetői összefoglaló A Class FM-en az összes

Részletesebben

ORSZÁGGYŰLÉS HIVATALA TÖRVÉNYHOZÁSI IGAZGATÓSÁG TÁJÉKOZTATÁSI ÉS MÓDSZERTANI OSZTÁLY

ORSZÁGGYŰLÉS HIVATALA TÖRVÉNYHOZÁSI IGAZGATÓSÁG TÁJÉKOZTATÁSI ÉS MÓDSZERTANI OSZTÁLY ORSZÁGGYŰLÉS HIVATALA TÖRVÉNYHOZÁSI IGAZGATÓSÁG TÁJÉKOZTATÁSI ÉS MÓDSZERTANI OSZTÁLY 2019 TÁJÉKOZTATÓ a 2019. február 25-i plenáris ülésnap főbb eseményeiről Tartalomjegyzék Napirend előtti felszólalás...

Részletesebben

Lezárva: április óra AZ ÜLÉS ELSŐ HETE:

Lezárva: április óra AZ ÜLÉS ELSŐ HETE: AZ ORSZÁGGYŰLÉS ELNÖKÉNEK JAVASLATA AZ ORSZÁGGYŰLÉS 2017. ÉVI TAVASZI ÜLÉSSZAKA MÁJUS 2-3-4-5. (KEDD-SZERDA-CSÜTÖRTÖK-PÉNTEK) ÉS MÁJUS 8-I (HÉTFŐI) ÜLÉSÉNEK NAPIRENDJÉRE Lezárva: 2017. április 28. 11 45

Részletesebben

Iromány száma: T/406/9. Benyújtás dátuma: :02. Parlex azonosító: 1JKNU9PO0006

Iromány száma: T/406/9. Benyújtás dátuma: :02. Parlex azonosító: 1JKNU9PO0006 Iromány száma: T/406/9. Benyújtás dátuma: 2018-06-28 12:02 Az Országgyűlés Törvényalkotási bizottsága Parlex azonosító: 1JKNU9PO0006 Címzett: Kövér László, az Országgyűlés elnöke Benyújtó: Hende Csaba,

Részletesebben

ORSZÁGGYŰLÉS HIVATALA. TÁJÉKOZTATÓ a október 24-ei plenáris ülésnap főbb eseményeiről 1. Tartalomjegyzék

ORSZÁGGYŰLÉS HIVATALA. TÁJÉKOZTATÓ a október 24-ei plenáris ülésnap főbb eseményeiről 1. Tartalomjegyzék ORSZÁGGYŰLÉS HIVATALA TÖRVÉNYHOZÁSI IGAZGATÓSÁG TÁJÉKOZTATÁSI ÉS IROMÁNY-NYILVÁNTARTÓ IRODA Budapest, 2016. október 25. TÁJÉKOZTATÓ a 2016. október 24-ei plenáris ülésnap főbb eseményeiről 1 Tartalomjegyzék

Részletesebben

TÁJÉKOZTATÓ a október 5-ei plenáris ülésnap főbb eseményeiről 1. Tartalomjegyzék

TÁJÉKOZTATÓ a október 5-ei plenáris ülésnap főbb eseményeiről 1. Tartalomjegyzék Országgyűlés Hivatala Budapest, 201 október Tájékoztatási és Irománynyilvántartó Iroda TÁJÉKOZTATÓ a 201 október 5-ei plenáris ülésnap főbb eseményeiről 1 Tartalomjegyzék Mandátumigazolás és eskütétel...

Részletesebben

Hatékonyság vagy ellensúly

Hatékonyság vagy ellensúly Hatékonyság vagy ellensúly Az országos adatfelvétel ideje: 2010. szeptember 20-22. A budapesti adatfelvétel ideje: 2010. szeptember 23-27. 2010. 38. hét 2. OLDAL Országos pártszimpátia Kétszer nem lehet

Részletesebben

! v.it klivatala. ~5w. 5 a,s: H 1AAI4./ Érkezett : 2O11& DEC 0 g. részletes vitájáról. Tisztelt Elnök Úr!

! v.it klivatala. ~5w. 5 a,s: H 1AAI4./ Érkezett : 2O11& DEC 0 g. részletes vitájáról. Tisztelt Elnök Úr! Y ~5w! v.it klivatala 5 a,s: H 1AAI4./ /t 0 Érkezett : 2O11& DEC 0 g. Az Országgy űlés Nemzeti összetartozás bizottsága Kijelölt bizottsáj' A Nemzeti összetartozás bizottsága jelentése A magyar zászló

Részletesebben

A M A G Y A R K Ö Z T Á R S A S Á G H I V A T A L O S L A P J A

A M A G Y A R K Ö Z T Á R S A S Á G H I V A T A L O S L A P J A A M A G Y A R K Ö Z T Á R S A S Á G H I V A T A L O S L A P J A Budapest, 2003. június 8., vasárnap 65. szám Tisztelt Olvasó! Egy darabka történelmet tart kezében. A Magyar Közlöny ünnepi száma a magyar

Részletesebben

Osztályozó- és javítóvizsga Történelem tantárgyból

Osztályozó- és javítóvizsga Történelem tantárgyból Osztályozó- és javítóvizsga Történelem tantárgyból 2016-2017 A félévi vizsga szóbeli vizsga az első félévre megadott témakörökből. Az év végi vizsga írásbeli vizsga (feladatlap) az egész évre megadott

Részletesebben

Női politikusok a közvélemény szemében

Női politikusok a közvélemény szemében Női politikusok a közvélemény szemében Az Integrity Lab elemzése Tartalom Vezetői összefoglaló... 2 Bevezető... 3 Női politikusok és magyar választók... 4 Pártok és női jelöltek... 5 Alkalmasság megítélése...

Részletesebben

A politikai szereplők médiahasználata a hírműsorokban

A politikai szereplők médiahasználata a hírműsorokban A politikai szereplők médiahasználata a hírműsorokban A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság gyorsjelentése Budapest, 2015. május A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Műsorfigyelő és elemző főosztálya

Részletesebben

Iromány száma: T/3354/13. Benyújtás dátuma: :46. Parlex azonosító: 1J96BYUB0005

Iromány száma: T/3354/13. Benyújtás dátuma: :46. Parlex azonosító: 1J96BYUB0005 Iromány száma: T/3354/13. Benyújtás dátuma: 2018-12-06 18:46 Az Országgyűlés Törvényalkotási bizottsága Parlex azonosító: 1J96BYUB0005 Címzett: Kövér László, az Országgyűlés elnöke Benyújtó: Dr. Bajkai

Részletesebben

Főhajtás, mérce és feladat

Főhajtás, mérce és feladat Főhajtás, mérce és feladat Kedves Bori és Pista! Kedves Barátaim! Hölgyeim és Uraim! Tisztelt Hallgatóim! Nem könnyen szántam el magam arra, hogy Bibó István sírja előtt beszédet mondjak. Mindenekelőtt

Részletesebben

Politikusok médiahasználata a magazinműsorokban

Politikusok médiahasználata a magazinműsorokban Politikusok médiahasználata a magazinműsorokban A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság gyorsjelentése 2014. március 24-30. A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Műsorfigyelő és elemző főosztálya folyamatosan

Részletesebben

Orbán repül t ajándékozott a volt szlovák államf nek

Orbán repül t ajándékozott a volt szlovák államf nek Orbán repülőt ajándékozott a volt szlovák államfőnek Saját, 80. születésnapjára szervezett szimpóziumot Rudolf Schuster volt szlovák államfő. Orbán Viktor meglepő ajándékkal kedveskedett: az idős politikusnak

Részletesebben

A politikai szereplők médiahasználata a hírműsorokban

A politikai szereplők médiahasználata a hírműsorokban A politikai szereplők médiahasználata a hírműsorokban A NEMZETI MÉDIA- ÉS HÍRKÖZLÉSI HATÓSÁG GYORSJELENTÉSE 2015. MÁRCIUS A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Műsorfigyelő és elemző főosztálya folyamatosan

Részletesebben

AZ ORSZÁGGYŰLÉS ÉVI ŐSZI ÜLÉSSZAKA OKTÓBER (HÉTFŐ-KEDD-SZERDA) ÉS NOVEMBER 5-I (HÉTFŐ) ÜLÉSÉNEK NAPIRENDJE

AZ ORSZÁGGYŰLÉS ÉVI ŐSZI ÜLÉSSZAKA OKTÓBER (HÉTFŐ-KEDD-SZERDA) ÉS NOVEMBER 5-I (HÉTFŐ) ÜLÉSÉNEK NAPIRENDJE AZ ORSZÁGGYŰLÉS 2018. ÉVI ŐSZI ÜLÉSSZAKA OKTÓBER 29-30-31. (HÉTFŐ-KEDD-SZERDA) ÉS NOVEMBER 5-I (HÉTFŐ) ÜLÉSÉNEK NAPIRENDJE 2018. október 29-én 14 30 órai állapot szerint AZ ÜLÉS ELSŐ HETE: OKTÓBER 29.

Részletesebben

TÁJÉKOZTATÓ a június 12-i plenáris ülésnap főbb eseményeiről

TÁJÉKOZTATÓ a június 12-i plenáris ülésnap főbb eseményeiről ORSZÁGGYŰLÉS HIVATALA TÖRVÉNYHOZÁSI IGAZGATÓSÁG TÁJÉKOZTATÁSI ÉS MÓDSZERTANI OSZTÁLY 2018 TÁJÉKOZTATÓ a 2018. június 12-i plenáris ülésnap főbb eseményeiről Tartalomjegyzék Napirend előtti felszólalás...

Részletesebben

A politikai szereplők médiahasználata a hírműsorokban

A politikai szereplők médiahasználata a hírműsorokban A politikai szereplők médiahasználata a hírműsorokban A NEMZETI MÉDIA- ÉS HÍRKÖZLÉSI HATÓSÁG GYORSJELENTÉSE 2017. JÚNIUS A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Műsorfigyelő és elemző főosztálya folyamatosan

Részletesebben

A politikai szereplők médiahasználata a hírműsorokban

A politikai szereplők médiahasználata a hírműsorokban A politikai szereplők médiahasználata a hírműsorokban A NEMZETI MÉDIA- ÉS HÍRKÖZLÉSI HATÓSÁG GYORSJELENTÉSE 2018. FEBRUÁR A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Műsorfigyelő és elemző főosztálya folyamatosan

Részletesebben

A politikai szereplők médiahasználata a hírműsorokban

A politikai szereplők médiahasználata a hírműsorokban A politikai szereplők médiahasználata a hírműsorokban A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság gyorsjelentése Budapest, 2015. április A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Műsorfigyelő és elemző főosztálya

Részletesebben

A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának. 789/2012. (IV.25.) számú HATÁROZATA

A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának. 789/2012. (IV.25.) számú HATÁROZATA Ügyiratszám: MN/9996-6/2012. Tárgy: kiegyensúlyozottsági kérelem elbírálása Ügyintéző: személyes adat A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának 789/2012. (IV.25.) számú HATÁROZATA A Nemzeti

Részletesebben

A politikai szereplők médiahasználata a hírműsorokban

A politikai szereplők médiahasználata a hírműsorokban A politikai szereplők médiahasználata a hírműsorokban A NEMZETI MÉDIA- ÉS HÍRKÖZLÉSI HATÓSÁG GYORSJELENTÉSE 2018. OKTÓBER A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Műsorfigyelő és elemző főosztálya folyamatosan

Részletesebben

A politikai szereplők médiahasználata a hírműsorokban

A politikai szereplők médiahasználata a hírműsorokban A politikai szereplők médiahasználata a hírműsorokban A NEMZETI MÉDIA- ÉS HÍRKÖZLÉSI HATÓSÁG GYORSJELENTÉSE 2015. MÁJUS A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Műsorfigyelő és elemző főosztálya folyamatosan

Részletesebben

Országgyűlés Hivatala Budapest, 2014.december 2. Törvényhozási Igazgatóság Tájékoztatási és Irománynyilvántartó

Országgyűlés Hivatala Budapest, 2014.december 2. Törvényhozási Igazgatóság Tájékoztatási és Irománynyilvántartó Országgyűlés Hivatala Budapest, 201december Törvényhozási Igazgatóság Tájékoztatási és Irománynyilvántartó Iroda TÁJÉKOZTATÓ a 201 december 1-ei plenáris ülésnap főbb eseményeiről 1 Sorszám Javaslat száma,

Részletesebben

Budapest 2019 A Republikon Intézet elemzése

Budapest 2019 A Republikon Intézet elemzése Budapest 2019 A Republikon Intézet elemzése Budapesten az ellenzéki győzelemhez nem elég megnyerni a főpolgármesterválasztást, a Fővárosi Közgyűlésben csak úgy lesz ellenzéki többség, ha a kerületek nagyobb

Részletesebben

A politikai szereplők médiahasználata a hírműsorokban

A politikai szereplők médiahasználata a hírműsorokban A politikai szereplők médiahasználata a hírműsorokban A NEMZETI MÉDIA- ÉS HÍRKÖZLÉSI HATÓSÁG GYORSJELENTÉSE 2018. ÁPRILIS A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Műsorfigyelő és elemző főosztálya folyamatosan

Részletesebben

minden édenek neve vad poklokat büvöl. A Magyarországi Tanácsköztársaság

minden édenek neve vad poklokat büvöl. A Magyarországi Tanácsköztársaság Az Országgyűlés Hivatalának Közgyűjteményi és Közművelődési Igazgatósága, a Magyar Tudományos Akadémia Bölcsészettudományi Kutatóközpontja és a VERITAS Történetkutató Intézet és Levéltár tisztelettel meghívja

Részletesebben

J e g y zőkönyv. Ikt.sz.: OKB/22-1/2012. OKB-16/2012. sz. ülés (OKB-81/2010-2014. sz. ülés)

J e g y zőkönyv. Ikt.sz.: OKB/22-1/2012. OKB-16/2012. sz. ülés (OKB-81/2010-2014. sz. ülés) Ikt.sz.: OKB/22-1/2012. OKB-16/2012. sz. ülés (OKB-81/2010-2014. sz. ülés) J e g y zőkönyv az Országgyűlés Önkormányzati és területfejlesztési bizottságának 2012. május 29-én, kedden 10 óra 33 perckor

Részletesebben

A politikai szereplők médiahasználata a hírműsorokban

A politikai szereplők médiahasználata a hírműsorokban A politikai szereplők médiahasználata a hírműsorokban A NEMZETI MÉDIA- ÉS HÍRKÖZLÉSI HATÓSÁG GYORSJELENTÉSE 2018. NOVEMBER A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Műsorfigyelő és elemző főosztálya folyamatosan

Részletesebben

A politikai szereplők médiahasználata a hírműsorokban

A politikai szereplők médiahasználata a hírműsorokban A politikai szereplők médiahasználata a hírműsorokban A NEMZETI MÉDIA- ÉS HÍRKÖZLÉSI HATÓSÁG GYORSJELENTÉSE 2018. JÚLIUS A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Műsorfigyelő és elemző főosztálya folyamatosan

Részletesebben

A közhangulat 2016 júliusában A REPUBLIKON INTÉZET HAVI KÖZVÉLEMÉNY-KUTATÁSA

A közhangulat 2016 júliusában A REPUBLIKON INTÉZET HAVI KÖZVÉLEMÉNY-KUTATÁSA A közhangulat 016 júliusában A REPUBLIKON INTÉZET HAVI KÖZVÉLEMÉNY-KUTATÁSA A Republikon Intézet idén hatodik alkalommal végezte el havi közvélemény-kutatását. A nem, életkor, végzettség és településtípus

Részletesebben

A politikai szereplők médiahasználata a hírműsorokban

A politikai szereplők médiahasználata a hírműsorokban A politikai szereplők médiahasználata a hírműsorokban A NEMZETI MÉDIA- ÉS HÍRKÖZLÉSI HATÓSÁG GYORSJELENTÉSE 2018. JÚNIUS A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Műsorfigyelő és elemző főosztálya folyamatosan

Részletesebben

A politikai szereplők médiahasználata a hírműsorokban

A politikai szereplők médiahasználata a hírműsorokban A politikai szereplők médiahasználata a hírműsorokban A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság gyorsjelentése Budapest, 2015. március A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Műsorfigyelő és elemző főosztálya

Részletesebben

Kik voltak a NOlimpia aláírói?

Kik voltak a NOlimpia aláírói? Kik voltak a NOlimpia aláírói? Az Integrity Lab elemzése Összefoglaló A NOlimpia-kampány sikeresen szólította meg a pártnélküli budapestieket és a legtöbb társadalmi csoportot, ám a kormánypárti, valamint

Részletesebben

J e g y zőkönyv FVB-19/ (FVB-19/ )

J e g y zőkönyv FVB-19/ (FVB-19/ ) FVB-19/20010. (FVB-19/2010-2014.) J e g y zőkönyv az Országgyűlés Fogyasztóvédelmi bizottságának 2010. december 6-án, hétfőn, 10 óra 5 perckor a Képviselői Irodaház V. emelet 562. számú tanácstermében

Részletesebben

A politikai szereplők médiahasználata a hírműsorokban

A politikai szereplők médiahasználata a hírműsorokban A politikai szereplők médiahasználata a hírműsorokban A NEMZETI MÉDIA- ÉS HÍRKÖZLÉSI HATÓSÁG GYORSJELENTÉSE 2018. SZEPTEMBER A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Műsorfigyelő és -elemző főosztálya folyamatosan

Részletesebben

TÖRTÉNELEM 8. évfolyamos tanulók számára 1. forduló

TÖRTÉNELEM 8. évfolyamos tanulók számára 1. forduló Nyíregyházi Evangélikus Kossuth Lajos Gimnázium 1 TÖRTÉNELEM 8. évfolyamos tanulók számára 1. forduló Beküldési határidő: 2012. november 07. Össz.pontszám: 40p Név:.. Lakcím:... Iskola neve, címe:....

Részletesebben

Budapesti politikai helyzetkép 2015 végén

Budapesti politikai helyzetkép 2015 végén Budapesti politikai helyzetkép 2015 végén Budapest jelenleg kevésbé kormányellenes vagy borúlátó, mint az ország egésze. A fővárosban is többségben vannak azok, akik kormányváltást szeretnének, de arányuk

Részletesebben

Internet: http://bajnok.hu/ertesito E-mail: pista@bajnok.hu IV. évf. 9. sz., 2015. szept.

Internet: http://bajnok.hu/ertesito E-mail: pista@bajnok.hu IV. évf. 9. sz., 2015. szept. ÉRTESÍTŐ Internet: http://bajnok.hu/ertesito E-mail: pista@bajnok.hu IV. évf. 9. sz., 2015. szept. Tartalom Dr. Bajnok István: Az elmúlt 25 év 1 Dr. Bajnok István: Nemzeti dal 3 Szeptember azt iskolai

Részletesebben

J e g y zőkönyv FMB-7/2011. (FMB-36/ )

J e g y zőkönyv FMB-7/2011. (FMB-36/ ) FMB-7/2011. (FMB-36/2010-2014.) J e g y zőkönyv az Országgyűlés Foglalkoztatási és munkaügyi bizottságának 2011. május 9-én, hétfőn, 9.30 órakor a Képviselői Irodaház 128. számú tanácstermében megtartott

Részletesebben

AZ ÜLÉS ELSŐ HETE: szünet: szükség szerint. NOVEMBER 28. KEDD üléskezdés: 9 00 óra határozathozatalok: legkorábban: 9 50 órától

AZ ÜLÉS ELSŐ HETE: szünet: szükség szerint. NOVEMBER 28. KEDD üléskezdés: 9 00 óra határozathozatalok: legkorábban: 9 50 órától AZ ORSZÁGGYŰLÉS ELNÖKÉNEK JAVASLATA AZ ORSZÁGGYŰLÉS 2017. ÉVI ŐSZI ÜLÉSSZAKA NOVEMBER 27-28 ÉS 30. (HÉTFŐ-KEDD ÉS CSÜTÖRTÖK) ÉS DECEMBER 4-I (HÉTFŐ) ÜLÉSÉNEK NAPIRENDJÉRE 2017. november 24-én 11 45 órai

Részletesebben

Híradóelemzés 2013. IV. negyedév és éves összesítő

Híradóelemzés 2013. IV. negyedév és éves összesítő Híradóelemzés 2013. IV. negyedév és éves összesítő a Nézőpont Intézet Médiaműhelyének elemzése Készült: 2014. január 13. 1 2014. január 13. HÍRADÓELEMZÉS 2013. IV. NEGYEDÉV ÉS ÉVES ÖSSZESÍTŐ Összefoglaló

Részletesebben