Részlegesen albínó foltosszalamandra-lárva észlelése Magyarországon *

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Részlegesen albínó foltosszalamandra-lárva észlelése Magyarországon *"

Átírás

1 ÁLLATTANI KÖZLEMÉNYEK (2010) 95(2): Részlegesen albínó foltosszalamandra-lárva észlelése Magyarországon * VARGA JÁNOS H 1083 Budapest Szigony utca 43. E mail: inajajani@gmail.com Összefoglalás: 2008 nyarán egy részlegesen albínó foltosszalamandra-lárvát (Salamandra salamandra) sikerült megfigyelni a magyarországi Duna Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság területén található Börzsöny hegységben. Bár Európában már sokfelé megfigyelték a faj albínó lárváit (pl. Ausztria, Németország), és egyes vélekedések szerint szinte minden nagyobb populációban fellelhető néhány példány, ennek ellenére Magyarországon ez lehetett az első alkalom, hogy a faj (még ha csak részlegesen is) albínó lárvájára sikerült bukkanni. Az állatot a Királyrét mellett elfolyó Nagy-Vasfazékpatakban figyeltem meg, összesen két alkalommal. Mivel az egyed szeme pigmentált, illetve a törzsön, farokúszón is láthatók sötétebb foltok, valószínűleg csak részlegesen albínó, ún. leuko lárva lehet. Magyarországon valamennyi kétéltű- és hüllőfaj védett, ezért a lárvát lefényképezését követően szabadon engedtem, felnevelésével nem próbálkoztam. Kulcsszavak: albinizmus, Amphibia, foltos szalamandra, színmutáció. Bevezetés Ritka, mint a fehér holló tartja a népi mondás. A szóhasonlat, JUVENALIS római szatíraíró nevéhez köthető: corvo rarior albo. A magyar irodalomban először FALUDI FERENC egyik munkájában találkozhatunk vele a mai alakjában: oly ritkák, mint a fejér holló és a fekete hattyú. A mondás értelmezése szerint elképzelhetetlen az így jellemzett dolgok előfordulása, akárcsak a fehér hollóé, vagy éppen a fekete hattyúé. Ugyanakkor érdekes iróniája a sorsnak, hogy világszerte vannak beszámolók fehér hollókról (Corvus corax), még Magyarországon is számon tartottak egy fekete párt, ami minden második évben röptetett egy fehér fiókát. Ezt az esetet leszámítva albínó, illetve egyéb különleges színezettel rendelkező állatokról tett hazai megfigyelések alig ismeretesek. Az olyan, hazánkban kis fajszámmal képviseltetett, éppen ezért kevésbé is kutatott csoportok esetén, mint amilyenek a kétéltűek és a hüllők, még kevesebb adat áll rendelkezésre. Ennek ellenére mégis akadnak magyarországi észlelések, amik a természetben megfigyelt feltűnő színmutációval bíró állatokkal foglalkoznak, hiszen az effajta különlegességek gyorsan a figyelem középpontjába kerülnek. * Poszterként bemutatta a szerző a VI. Magyar Természetvédelmi Biológiai Konferencia Molekuláktól a globális felmelegedésig: herpetológia a tudomány és a gyakorlat közötti távolság áthidalásáért című műhelytalálkozóján a Magyar Természettudományi Múzeumban (Budapest) február 22-én. 305

2 VARGA J ban a Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság területén figyeltek meg fekete színezetű zöld gyíkokat (Lacerta viridis) (KORSÓS & NAGY 2006) nyarán az erdélyi Szent-Anna-tó környékén bukkantak a fürge gyík (Lacerta agilis) melanisztikus egyedére (KRECSÁK & HARTEL 2001). Pécs környékén néhány évig figyelemmel kísértek egy fekete egyedeket is sűrűn felmutató faligyík-populációt (Podarcis muralis) (TRÓCSÁNYI & KORSÓS 2004). Az albinizmussal ellentétben azonban a melanizmus egyes hazai fajok esetén, mint a vízisikló (Natrix natrix) és a keresztes vipera (Vipera berus), kifejezetten gyakori jelenségnek mondható ben a Baranya megyei Kölked községben a hazánkban gyakori vízisikló egy albínó példánya keltett riadalmat. A Duna Dráva Nemzeti Park által kirendelt természetvédelmi őr az eset dokumentálása után szabadon engedte az állatot. Utóbbi esetet leszámítva albínó hüllők vagy kétéltűek megfigyeléséről alig áll rendelkezésre megbízható hazai adat. A nemzetközi irodalom azonban több ilyen esetet is említ. Európában többek között a következő fajok albínó vagy részlegesen albínó egyedeit figyelték már meg: erdei sikló (Zamenis longissimus) Szlovéniában (KROFEL 2004), barna varangy (Bufo bufo) London környékén (PASH et al. 2007), gyepibékalárvák (Rana temporaria) Belgiumban (JEF & HEINCZ 2002), tavi béka (Pelophylax ridibundus) Szlovákiában (MIKULICEK et al. 2001), sárgahasú unka (Bombina variegata) Németországban (MERTENS 1975), pettyes gőte (Lissotriton vulgaris) Hollandiában (DORENBOSCH & LENDERS 2004). Végül, de nem utolsó sorban a foltos szalamandra legkülönfélébb színváltozatairól is szólnak publikációk (FREYTAG 1982, KLEWEN et al.1982, BREGULLA 1987). A jelenség kutatottságának köszönhetően az albinizmus genetikai háttere (mutáció következtében alakul ki, recesszíven öröklődik) már jól ismert (KINNEAR et al. 1985), és az ökológiai vonatkozások is részben már ismertek. Ugyan ritkaságukból kifolyólag a hobbiállattartók körében egy-egy faj albínó vagy egyéb színmutációval bíró példánya jóval értékesebb, mint a vad színezetű egyedek, a természetben ezek a tulajdonságok legtöbb esetben hátrányt jelentenek. Az albínó állatok szelídebbé válnak, a bőr fényérzékenysége fokozódik (KINNEAR et al. 1985), a természetes védőszínezettől megfosztott állatokat a ragadozók is könnyebben kapják el, nehezebben szereznek táplálékot, és a fajtársaik is támadólag léphetnek fel velük szemben (NECAS et al. 1996). Anyag és módszer A most megtalált állatot a Királyrét mellett elfolyó Nagy-Vasfazék-patakban sikerült megfigyelni összesen két alkalommal. Először július 2-án a Szent István Egyetem Állatorvos-tudományi Kar alkalmazott zoológus képzésének terepgyakorlata során került kézre, majd július 12-én további adatok, fényképfelvételek készítése érdekében viszszatértem a helyszínre, és sikerült újra rábukkannom a lárvára. Az állat megfogása egyszerű akváriumi hálóval, a felvételek elkészítése Fuji Finepix S5500 digitális fényképezőgéppel, a lárva testhosszának meghatározása mérőszalaggal történt. Mivel a mozgó állat hosszát nehéz lemérni, és ez az egyed számára is felesleges stresszel jár, olyan felvételeket is készítettem, melyen az állat mellé mérőszalagot vagy pénzérmét helyeztem. Ezek segítségével a méretek utólag is nagy pontossággal meghatározhatók voltak. 306

3 RÉSZLEGESEN ALBÍNÓ FOLTOSSZALAMANDRA-LÁRVA Eredmények, értékelés Az egyeden a faj lárváira jellemző morfológiai bélyegek (testhossz, testalkat, lekerekített farokúszó, farokúszó szegélye a medence környékén kezdődik) jól megfigyelhetők, ezek alapján más hazai fajoktól elkülöníthető (1. kép). Elterjedési adatok alapján Királyréten és környékén egyedül a pettyes gőtével (Lissotriton vulgaris) fordul elő szimpatrikusan (PUKY et al. 2005), bár az utóbbi a gyors folyású patakok helyett elsősorban az állóvizeket részesíti előnyben. Továbbá elhanyagolhatónak tartom annak az esélyét is, hogy egzotikus hobbiállatról lenne szó. Tehát az állat minden kétséget kizáróan foltosszalamandra-lárva. A Nagy-Vasfazék-patakban előfordul még a foltos szalamandra vörös foltos változata is. Az élőhelyen (patak, gyertyános tölgyes erdő) a következő kétéltű- és hüllőfajokat sikerült megfigyelni: gyepi béka (Rana temporaria), vízi sikló (Natrix natrix), kockás sikló (Natrix tessellata), erdei sikló (Zamenis longissimus), lábatlan gyík (Anguis fragilis). 1. kép. A megfigyelt részlegesen albínó foltosszalamandra-lárva (fotó: VARGA J.). Photo 1. The observed partially albinistic Salamandra salamandra larva (photo: VARGA, J.). A lárváról készült felvételek alapján, illetve mivel a két észlelés ugyanazon a helyen (a patak egy 2 4 m alapterületű, cm mély kiöblösödő részében) történt, továbbá mert hasonló színezetű lárvákra a patak néhány 100 méteres szakaszának alapos átvizsgálása során sem akadtam, úgy gondolom, mindkét alkalommal ugyanazt az egyedet sikerült megtalálni. Érdekes módon az állat valamennyi (a fotózás céljára megfogott, majd annak végez- 307

4 VARGA J. tével szabadon engedett 39) kortársához képest kisebb termetűnek bizonyult, a második megfigyelés alkalmával 43 mm volt. A teljesen albínó lárvákkal ellentétben az egyed szeme pigmentált, illetve a törzsön, farokúszón is láthatók sötétebb foltok. Tehát az állat részlegesen albínó, feltehetőleg leuko lárva (KLEWEN et al. 1982). Az állat egészségesnek tűnt, a testén sem külső sérülés, sem ektoparaziták nem voltak megfigyelhetők. Ugyan az albínó élőlények életben maradási esélyei a természetben nem túl jók, a szóban forgó lárva túlélését elősegíthette, hogy mérgező bőrváladéka miatt kevés természetes ragadozója van, illetve a táplálékszerzés (vízi gerinctelenek elfogása) során sem jelenthet végzetes hátrányt a fehér szín. Ugyanakkor az is elképzelhető, hogy fehér színe miatt a zsákmányállatok egy része idejében elmenekült, ami miatt lassabban növekedett, és ez okozta a kisebb testméretet. Érdekesnek ígérkezett volna az egyed felnőtt kori színezetének dokumentálása, de mivel a lárvák felnevelése rendkívül nehézkes (FREYTAG 1982), és Magyarországon valamennyi kétéltű és hüllő védett, a képek elkészítése után szabadon engedtem. Köszönetnyilvánítás. Ezúton szeretném megköszönni Dr. KORSÓS ZOLTÁNnak (Magyar Természettudományi Múzeum) a határozás során nyújtott segítséget, illetve hogy a témával kapcsolatos szakirodalmat a rendelkezésemre bocsátotta, továbbá szeretném megköszönni Dr. HORNUNG ERZSÉ- BETnek, és Dr. SÓLYMOS PÉTERnek (Szent István Egyetem, Biológiai Intézet) az útmutatásaikat, és a biztatást. Irodalomjegyzék BREGULLA, D. (1987): Find of an anencephalic and partly albinistic fire salamander larva (Salamandra salamandra LINNAEUS 1758) Caudata: Salamandridae. Salamandra 23(1): DORENBOSCH, M. & LENDERS, A. J. W. (2004): Albinism and flavism in three larvae of newts. Natuurhistorisch Maandblad 93(5): FREYTAG, G. E. (1982): An albino spotted salamander (Salamandra salamandra) larva from the Harz mountains west Germany and other white spotted salamanders (Amphibia: Caudata: Salaandridae). Salamandra 18: JEF, N. & HEINCZ, K. (2002): Rana temporaria (European common frog) albino larvae. Herpetological Review 33(2):131. KINNEAR, P.E., JAY, B. & WITKOP, C. J. (1985): Albinism. Survey of Ophthalmology 30(2): KLEWEN, R., PASTORS, J. & WINTER, H. G. (1982): Farbkleid Anomalien beim Feuersalamander (Salamandra salamandra L.) (Amphibia Caudata Salamandridae). Salamandra 18: KORSÓS, Z. & NAGY, Z.T. (2006): Kurzbericht über ein vollständig melanotisches Exemplar der Smaagdeidechse, Lacerta viridis (Laurenti, 1768), in Ungarn. Die Eidechse 17: KRECSÁK L. & HARTEL T. (2001): Fekete színű fürge gyík. Terrárium Magazin 3: KROFEL, M. (2004): First record of albino Aesculapian Snake (Elaphe longissima) in Slovenia. Natura Sloveniae 6(2): MERTENS, R. (1975): A partially albino yellow-bellied toad Bombina variegata variegata. Salamandra 11(2): MIKULICEK, P., KAUTMAN, J. & ZAVADIL, V. (2001): Rana ridibunda albinos from eastern Slovakia living syntopically with other central European waterfrog taxa. Zbornik Slovenského Národného Muzea Prirodne Vedy 47:

5 RÉSZLEGESEN ALBÍNÓ FOLTOSSZALAMANDRA-LÁRVA NECAS, P., MODRY, D. & BUBLIK, T. (1996): Aggressive behaviour of males of the smooth newt (Triturus vulgaris) towards an albinotic counterpart. Salamandra 32(2): PASH, S., SPOONER, J. & SUMPTER, J. P. (2007): Albino common toads Bufo bufo. Herpetological Bulletin 100: PUKY M., SCHÁD P. & SZÖVÉNYI G. (2005): Magyarország herpetológiai atlasza. Varangy Akciócsoport Egyesület, Budapest, 223 pp. TRÓCSÁNYI, B. & KORSÓS, Z. (2004): Recurring melanism in a population of the common wall lizard: numbers and phenotypes. Salamandra 40(1): A partially albinistic fire salamander larva (Salamandra salamandra) in Hungary JÁNOS VARGA Szigony utca 43., H 1083 Budapest, Hungary E mail: inajajani@gmail.com ÁLLATTANI KÖZLEMÉNYEK (2010) 95(2): Abstract. In the summer of 2008 I observed a partially albinistic Salamandra salamandra larva at two occasions (2 nd and 12 th of July) in the Nagy Vasfazék kreek near Királyrét, in the Hungarian Börzsöny hills (northcentral part of Hungary). Although albinistic larvae of this species have occasionally observed in Europe (e.g. Austria, Germany), and according to the literature such specimens can be found in all larger populations, to the present knowledge, this observation is the first in Hungary. The taxonomic identity of the observed specimen could be easily identified on the ground of its morphological traits (body length, round tail tip, tail crest starts at the pelvic region. Most of the body was whitish, the gills were reddish, but the eyes were pigmented, and the back and the tail were partly spotted with dark pigments. Therefore the larva may be considered as partially albinistic, i.e. leuko larva. It looked healthy, neither injuries nor ectoparasites could be observed on its body. At the second visit, it was photographed, and some measurements were taken. According to the photographs and on the ground that the two observations were made on the same spot, and other similarly coloured larvae were not observed during a thorough survey of the subsequent 100 meters section of the creek, I concluded that the same individual was found at both occasions. It would have been interesting to document the coloration of the specimen at its adult stage, however, since all species of the Hungarian herpetofauna are protected, the larva has been released after taking records. Keywords: albinism, Amphibia, colour mutation, Hungary, Salamandra salamandra. 309

ÉLETHŰ ÉLETNAGYSÁGÚ ÁLLAT-MODELLEK. ZoS 1000 Alpesi szalamandra. ZoS 1001 Tűzszalamandra, hím. ZoS 1002 Tűzszalamandra, nőstény. Salamandra atra.

ÉLETHŰ ÉLETNAGYSÁGÚ ÁLLAT-MODELLEK. ZoS 1000 Alpesi szalamandra. ZoS 1001 Tűzszalamandra, hím. ZoS 1002 Tűzszalamandra, nőstény. Salamandra atra. ÉLETHŰ ÉLETNAGYSÁGÚ ÁLLAT-MODELLEK ZoS 1000 Alpesi szalamandra Salamandra atra. cm, súly: 100 g. ZoS 1001 Tűzszalamandra, hím Salamandra s. salamandra. ZoS 1002 Tűzszalamandra, nőstény Salamandra s. salamandra.

Részletesebben

10/b tétel. Dr. Forgó István Gerinces rendszertan II.

10/b tétel. Dr. Forgó István Gerinces rendszertan II. 10/b tétel GERINCES RENDSZERTAN II. KÉTÉLTŰEK TÖRZS: GERINCESEK (VERTEBRATA) ALTÖRZS: ÁLLKAPCSOSAK (GNATHOSTOMATA) OSZTÁLY: KÉTÉLTŰEK (AMPHIBIA) REND: FARKOS KÉTÉLTŰEK» CSALÁD: SZALAMANDRAFÉLÉK Testük

Részletesebben

11/b tétel. Dr. Forgó István Gerinces rendszertan III.

11/b tétel. Dr. Forgó István Gerinces rendszertan III. 11/b tétel GERINCES RENDSZERTAN III. HÜLLŐK TÖRZS: GERINCESEK (VERTEBRATA) ALTÖRZS: ÁLLKAPCSOSAK (GNATHOSTOMATA) OSZTÁLY: HÜLLŐK (REPTILIA) REND: TEKNŐSÖK» CSALÁD: MOCSÁRITEKNŐS-FÉLÉK Ujjaik között az

Részletesebben

1986 óta a természet szolgálatában

1986 óta a természet szolgálatában 2012 1986 óta a természet szolgálatában Január Foltos szalamandra/salamandra salamandra lárva (Fotó: Pfliegler Walter) Kérjük, adja adója 1%-át a Varangy Akciócsoport Egyesületnek. Támogatását 100%-ban

Részletesebben

A Gyergyói-medence: egy mozaikos táj természeti értékei

A Gyergyói-medence: egy mozaikos táj természeti értékei A Gyergyói-medence: egy mozaikos táj természeti értékei A Gyergyói-medence: egy mozaikos táj természeti értékei szerkesztők Markó Bálint és Sárkány-Kiss Endre Kolozsvári Egyetemi Kiadó Kolozsvár, Románia

Részletesebben

A Tolna-Baranyai-dombvidék és a Kelet-Mecsek vizeinek kétéltű-faunisztikai vizsgálata

A Tolna-Baranyai-dombvidék és a Kelet-Mecsek vizeinek kétéltű-faunisztikai vizsgálata Natura Somogyiensis 23 255-262 Ka pos vár, 2013 A Tolna-Baranyai-dombvidék és a Kelet-Mecsek vizeinek kétéltű-faunisztikai vizsgálata Péntek Attila László 1, Vad Csaba Ferenc 2,3, Horváth Zsófia 2,4 17100

Részletesebben

A kétéltűek szaporodóhely-választását meghatározó ökológiai tényezők vizsgálata a Pilis-Visegrádi-hegységben

A kétéltűek szaporodóhely-választását meghatározó ökológiai tényezők vizsgálata a Pilis-Visegrádi-hegységben A kétéltűek szaporodóhely-választását meghatározó ökológiai tényezők vizsgálata a Pilis-Visegrádi-hegységben Vági Balázs ELTE Környezettudományi Doktori Iskola, Beszámoló Nap 2010 ELTE-TTK Állatrendszertani

Részletesebben

Terepi felmérési protokoll a kockás sikló (Natrix tessellata) állományainak monitorozására

Terepi felmérési protokoll a kockás sikló (Natrix tessellata) állományainak monitorozására Természetvédelmi Információs Rendszer Központi protokoll Verzió: 2016. június 9. Terepi felmérési protokoll a kockás sikló (Natrix tessellata) állományainak monitorozására Készítette: Halpern Bálint, Konrad

Részletesebben

ÁLLATMENTÉSRE FELKÉSZÜLNI! TÁRSASJÁTÉK ÁLLATKÁRTYÁK

ÁLLATMENTÉSRE FELKÉSZÜLNI! TÁRSASJÁTÉK ÁLLATKÁRTYÁK ÁLLATMENTÉSRE FELKÉSZÜLNI! TÁRSASJÁTÉK ÁLLATKÁRTYÁK Csány-Szendrey Általános Iskola Rezi Tagintézménye 2017 Foltos szalamandra Szín: fekete alapon sárga foltok Testalkat: kb.: 20 cm hosszú Élőhely: Lomberdőben

Részletesebben

HATÁRMENTI ELTŰNŐ SZIGETEK (HURO/1001/179/1.3.1) Kutatási jelentés. Felső-Sebes-Körös

HATÁRMENTI ELTŰNŐ SZIGETEK (HURO/1001/179/1.3.1) Kutatási jelentés. Felső-Sebes-Körös HATÁRMENTI ELTŰNŐ SZIGETEK (HURO/1001/179/1.3.1) Kutatási jelentés Felső-Sebes-Körös Készítette: Rónaőrző Természetvédelmi Egyesület 2012 Bevezető A Rónaőrző Természetvédelmi Egyesület a Zöld Kör megbízásából

Részletesebben

Kétéltű közösségek előfordulása a Tolna-Baranyaidombvidék és a Kelet-Mecsek vizeiben

Kétéltű közösségek előfordulása a Tolna-Baranyaidombvidék és a Kelet-Mecsek vizeiben Natura Somogyiensis 30: 193-198. Ka pos vár, 2017 HU ISSN 20613067 www.smmi.hu/termtud/ns/ns.htm Submitted: 23.04, 2017; Accepted: 30.04, 2017; Published: 30.06, 2017 Kétéltű közösségek előfordulása a

Részletesebben

Osztály: AMPHIBIA KÉTÉLTŰEK

Osztály: AMPHIBIA KÉTÉLTŰEK Osztály: AMPHIBIA KÉTÉLTŰEK szárazföldi életmódhoz való alkalmazkodás az egyedfejlődés kezdeti szakasza a vízhez kötődik poikilotherm állatok bőrük csupasz a többrétegű epidermisz sok nyálkát és mérget

Részletesebben

Ki mit tud Magyarországi hüllők

Ki mit tud Magyarországi hüllők Ki mit tud Magyarországi hüllők Fürge gyík feje közelről, oldalt jól látszik a füle További információ a Magyarországon honos állatokról: MME Az összes magyarországi hüllő és kétéltű védett állat, befogásukat

Részletesebben

A raftingoló béka. Védett fajok 26.3.2010. Demeter László

A raftingoló béka. Védett fajok 26.3.2010. Demeter László Védett fajok 26.3.2010 A raftingoló béka A gyepi békát az ország hegyvidékein sok helyen rendszeresen, nagy mennyiségben és ellenőrizetlenül gyűjtik a combjáért a szaporodási időszakban. Az eljárás brutális:

Részletesebben

TRÓCSÁNYI Balázs SCHÄFFER Dávid KORSÓS Zoltán. Acta Naturalia Pannonica 2: 189 206. (2007) 189. Bevezetés és célkitûzés

TRÓCSÁNYI Balázs SCHÄFFER Dávid KORSÓS Zoltán. Acta Naturalia Pannonica 2: 189 206. (2007) 189. Bevezetés és célkitûzés Acta Naturalia Pannonica 2: 189 206. (2007) 189 A Mecsek kétéltû- és hüllõfaunájának áttekintése, újabb faunisztikai adatokkal A review of the amphibian and reptile fauna of Mecsek Mountains, with new

Részletesebben

A TURJÁNVIDÉK HERPETOFAUNÁJA

A TURJÁNVIDÉK HERPETOFAUNÁJA Természetvédelem és kutatás a Turjánvidék északi részén, pp. 893 914. A TURJÁNVIDÉK HERPETOFAUNÁJA Péntek Attila László 1, Halpern Bálint 2 és Vörös Judit 3 1 Szent István Egyetem, Állattani és Állatökológiai

Részletesebben

Kétéltű fauna felmérése a Zselici tájvédelmi körzet időszakos vizeiben (Vertebrata: Amphibia)

Kétéltű fauna felmérése a Zselici tájvédelmi körzet időszakos vizeiben (Vertebrata: Amphibia) Natura Somogyiensis 17 299-308 Ka pos vár, 2010 Kétéltű fauna felmérése a Zselici tájvédelmi körzet időszakos vizeiben (Vertebrata: Amphibia) Körtési Gábor & Molnár Tamás Gergely Kaposvári Egyetem ÁTK,

Részletesebben

Cél: A védett fajok állapotának nyomon követése, a nemzetközi adatszolgáltatási kötelezettség kielégítése (egyezmények, OECD)

Cél: A védett fajok állapotának nyomon követése, a nemzetközi adatszolgáltatási kötelezettség kielégítése (egyezmények, OECD) 2007. 10. 31. I. PROJEKT. Védett és veszélyeztetett fajok megfigyelése Cél: A védett fajok állapotának nyomon követése, a nemzetközi adatszolgáltatási kötelezettség kielégítése (egyezmények, OECD) Kétéltűek

Részletesebben

Utolsó frissítés / Last update: február Szerkesztő / Editor: Csatlós Árpádné

Utolsó frissítés / Last update: február Szerkesztő / Editor: Csatlós Árpádné Utolsó frissítés / Last update: 2016. február Szerkesztő / Editor: Csatlós Árpádné TARTALOM / Contents BEVEZETŐ / Introduction... 2 FELNŐTT TAGBÉLYEGEK / Adult membership stamps... 3 IFJÚSÁGI TAGBÉLYEGEK

Részletesebben

1986 óta a természet szolgálatában

1986 óta a természet szolgálatában 2016 1986 óta a természet szolgálatában Az Ön segítségére is szükségünk van természeti értékeink hatékony védelméhez! Legyen az önkéntesünk! Egyesületünk közreműködésével készült el a Sástói Tanösvény

Részletesebben

A szerecsensirály (Larus melanocephalus) Balaton környéki előfordulásai és első Somogy megyei fészkelése az Irmapusztai-halastavakon

A szerecsensirály (Larus melanocephalus) Balaton környéki előfordulásai és első Somogy megyei fészkelése az Irmapusztai-halastavakon Natura Somogyiensis 26 109-116 Ka pos vár, 2015 A szerecsensirály (Larus melanocephalus) Balaton környéki előfordulásai és első Somogy megyei fészkelése az Irmapusztai-halastavakon Kovács Gyula 1,2, Szinai

Részletesebben

Utolsó frissítés / Last update: Szeptember / September Szerkesztő / Editor: Csatlós Árpádné

Utolsó frissítés / Last update: Szeptember / September Szerkesztő / Editor: Csatlós Árpádné Utolsó frissítés / Last update: 2018. Szeptember / September Szerkesztő / Editor: Csatlós Árpádné TARTALOM / Contents BEVEZETŐ / Introduction... 2 FELNŐTT TAGBÉLYEGEK / Adult membership stamps... 3 IFJÚSÁGI

Részletesebben

A kétéltűek előfordulását befolyásoló tényezők és a kitridiomikózis elterjedésének vizsgálata pilis kisvizekben

A kétéltűek előfordulását befolyásoló tényezők és a kitridiomikózis elterjedésének vizsgálata pilis kisvizekben A kétéltűek előfordulását befolyásoló tényezők és a kitridiomikózis elterjedésének vizsgálata pilis kisvizekben Vági Balázs Állatrendszertani és Ökológiai Tanszék témavezető: Török János Környezettudományi

Részletesebben

Magyarországon honos hüllőfajok: Kígyók

Magyarországon honos hüllőfajok: Kígyók Magyarországon honos hüllőfajok: Kígyók Vizisikló, Kockás sikló, Erdei sikló, Haragos sikló, Rézsikló, Keresztes vipera, Rákosi vipera Vizisikló - Natrix natrix ENG: Grass snake, DE: Ringelnatter, FR:

Részletesebben

1986 óta a természet szolgálatában

1986 óta a természet szolgálatában 2015 1986 óta a természet szolgálatában Az Ön segítségére is szükségünk van természeti értékeink hatékony védelméhez! Legyen az önkéntesünk! Egyesületünk szakmai közreműködésével létesült a Sástói Tanösvény

Részletesebben

A zeleméri Mély-völgy herpetofaunája és védelme

A zeleméri Mély-völgy herpetofaunája és védelme A zeleméri Mély-völgy herpetofaunája és védelme Mester Béla mester.bela@okologia.mta.hu Abstract Amphibians and reptiles are declining globally, subsequently, the protection of their habitats has become

Részletesebben

Inváziós növényfajok irtása a Csengődi-síkon

Inváziós növényfajok irtása a Csengődi-síkon Természetvédelmi Közlemények 18, pp. 77-81, 2012 Inváziós növényfajok irtása a Csengődi-síkon Bolla Bence Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság, Erdészeti és Tervezési Osztály 6000 Kecskemét, Liszt Ferenc

Részletesebben

Csonkafülű denevér (Myotis emarginatus) előfordulása Gemencen The occurrence of Geoffroy s bat (Myotis emarginatus) in the Gemenc forest

Csonkafülű denevér (Myotis emarginatus) előfordulása Gemencen The occurrence of Geoffroy s bat (Myotis emarginatus) in the Gemenc forest DENEVÉRKUTATÁS Hungarian Bat Research News 4: 7-11. (2008) Csonkafülű denevér (Myotis emarginatus) előfordulása Gemencen The occurrence of Geoffroy s bat (Myotis emarginatus) in the Gemenc forest GÖRFÖL

Részletesebben

A MÁTRA HEGYSÉG KÉTÉLTŰ FAUNÁJA

A MÁTRA HEGYSÉG KÉTÉLTŰ FAUNÁJA Fol. Hist.-nat. Mus. Matr. 7. 1981. A MÁTRA HEGYSÉG KÉTÉLTŰ FAUNÁJA SOLTI Béla VARGA András Mátra Múzeum, Gyöngyös ABSTRACT: (The Amphibian-fauna of the Mátra Mountains). 15 Amphibia species are recorded

Részletesebben

Szalamandrák és gőték

Szalamandrák és gőték Fotó: Németh Bálint A szalamandrák és a gőték alkotják a farkos kétéltűek rendjét: hosszú, megnyúlt testük, két pár hasonló formájú végtagjuk, hosszú farkuk révén könnyen megkülönböztethetők a farkatlan

Részletesebben

Kétéltűek és hüllők előfordulása Fejér megyében

Kétéltűek és hüllők előfordulása Fejér megyében FOLIA HISTORICO NATURALIA MUSEI MATRAENSIS 2003 27: 333 340 Kétéltűek és hüllők előfordulása Fejér megyében HÁMORI MÁRTA, PUKY MIKLÓS & SCHÁD PÉTER ABSTRACT: (Amphibian and reptile mapping in Fejér county,

Részletesebben

Herpetofaunisztikai adatok a Hajdúbagosi Földikutya Rezervátum Természetvédelmi Területéről *

Herpetofaunisztikai adatok a Hajdúbagosi Földikutya Rezervátum Természetvédelmi Területéről * ÁLLATTANI KÖZLEMÉNYEK (2010) 95(2): 327 332. Herpetofaunisztikai adatok a Hajdúbagosi Földikutya Rezervátum Természetvédelmi Területéről * ANTAL ZSUZSANNA és JUHÁSZ LAJOS Debreceni Egyetem, Mezőgazdaság-,

Részletesebben

Kiválasztott Natura 2000 fajok (Triturus carnifex, T. dobrogicus és Bombina bombina) monitorozását el készít felmérések *

Kiválasztott Natura 2000 fajok (Triturus carnifex, T. dobrogicus és Bombina bombina) monitorozását el készít felmérések * ÁLLATTANI KÖZLEMÉNYEK (21) 95(2): 281 34. Kiválasztott Natura 2 fajok (Triturus carnifex, T. dobrogicus és Bombina bombina) monitorozását el készít felmérések * KISS ISTVÁN 1, BABOCSAY GERGELY 2, DANKOVICS

Részletesebben

Report on the main results of the surveillance under article 11 for annex II, IV and V species (Annex B)

Report on the main results of the surveillance under article 11 for annex II, IV and V species (Annex B) 0.1 Member State HU 0.2.1 Species code 1281 0.2.2 Species name Elaphe longissima 0.2.3 Alternative species Zamenis longissimus scientific name 0.2.4 Common name erdei sikló 1. National Level 1.1 Maps 1.1.1

Részletesebben

Report on the main results of the surveillance under article 11 for annex II, IV and V species (Annex B)

Report on the main results of the surveillance under article 11 for annex II, IV and V species (Annex B) 0.1 Member State HU 0.2.1 Species code 1214 0.2.2 Species name Rana arvalis 0.2.3 Alternative species Rana arvalis wolterstorffi scientific name 0.2.4 Common name hoszúlábú mocsári béka 1. National Level

Részletesebben

A BÜKKI KARSZTVÍZSZINT ÉSZLELŐ RENDSZER KERETÉBEN GYŰJTÖTT HIDROMETEOROLÓGIAI ADATOK ELEMZÉSE

A BÜKKI KARSZTVÍZSZINT ÉSZLELŐ RENDSZER KERETÉBEN GYŰJTÖTT HIDROMETEOROLÓGIAI ADATOK ELEMZÉSE KARSZTFEJLŐDÉS XIX. Szombathely, 2014. pp. 137-146. A BÜKKI KARSZTVÍZSZINT ÉSZLELŐ RENDSZER KERETÉBEN GYŰJTÖTT HIDROMETEOROLÓGIAI ADATOK ELEMZÉSE ANALYSIS OF HYDROMETEOROLIGYCAL DATA OF BÜKK WATER LEVEL

Részletesebben

Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület KÉTÉLTŰ- ÉS HÜLLŐVÉDELMI SZAKOSZTÁLY. Éves Jelentés 2012. Tartalom

Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület KÉTÉLTŰ- ÉS HÜLLŐVÉDELMI SZAKOSZTÁLY. Éves Jelentés 2012. Tartalom Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület KÉTÉLTŰ- ÉS HÜLLŐVÉDELMI SZAKOSZTÁLY Éves Jelentés 2012. Tartalom Haragos sikló program 1 Pannongyík program 6 Börzsöny felmérés 9 Országos Kétéltű- és Hüllőtérképezés

Részletesebben

Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület KÉTÉLTŰ- ÉS HÜLLŐVÉDELMI SZAKOSZTÁLY 2015. Tartalom

Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület KÉTÉLTŰ- ÉS HÜLLŐVÉDELMI SZAKOSZTÁLY 2015. Tartalom Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület KÉTÉLTŰ- ÉS HÜLLŐVÉDELMI SZAKOSZTÁLY ÉVES JELENTÉS 2015. Tartalom Haragossikló-program 1 Pannongyík-program 3 Herptábor 4 Mátra-felmérés 6 A Naplás-tó teknősei

Részletesebben

III. Herpetológiai Előadóülés

III. Herpetológiai Előadóülés A Magyar Természettudományi Múzeum, a Magyar Biológiai Társaság Állattani Szakosztálya és a Magyar Madártani- és Természetvédelmi Egyesület Kétéltű- és Hüllővédelmi Szakosztálya szervezésében III. Herpetológiai

Részletesebben

Microlepidoptera.hu. Kiegészítő adatok Magyarország Zygaenidae faunájához. Additional data of Zygaenidae fauna from Hungary (Lepidoptera: Zygaenidae)

Microlepidoptera.hu. Kiegészítő adatok Magyarország Zygaenidae faunájához. Additional data of Zygaenidae fauna from Hungary (Lepidoptera: Zygaenidae) Microlepidoptera.hu Microlepidoptera.hu 5: 3 7. (2012.12.20.) 3 Kiegészítő adatok Magyarország Zygaenidae faunájához Additional data of Zygaenidae fauna from Hungary (Lepidoptera: Zygaenidae) Buschmann

Részletesebben

Lopocsi Istvánné MINTA DOLGOZATOK FELTÉTELES MONDATOK. (1 st, 2 nd, 3 rd CONDITIONAL) + ANSWER KEY PRESENT PERFECT + ANSWER KEY

Lopocsi Istvánné MINTA DOLGOZATOK FELTÉTELES MONDATOK. (1 st, 2 nd, 3 rd CONDITIONAL) + ANSWER KEY PRESENT PERFECT + ANSWER KEY Lopocsi Istvánné MINTA DOLGOZATOK FELTÉTELES MONDATOK (1 st, 2 nd, 3 rd CONDITIONAL) + ANSWER KEY PRESENT PERFECT + ANSWER KEY FELTÉTELES MONDATOK 1 st, 2 nd, 3 rd CONDITIONAL I. A) Egészítsd ki a mondatokat!

Részletesebben

FOLIA MUSEI HISTORICO-NATURALIS BAKONYIENSIS A BAKONYI TERMÉSZETTUDOMÁNYI MÚZEUM KÖZLEMÉNYEI Zirc, 23 2006; 27 31.

FOLIA MUSEI HISTORICO-NATURALIS BAKONYIENSIS A BAKONYI TERMÉSZETTUDOMÁNYI MÚZEUM KÖZLEMÉNYEI Zirc, 23 2006; 27 31. FOLIA MUSEI HISTORICO-NATURALIS BAKONYIENSIS A BAKONYI TERMÉSZETTUDOMÁNYI MÚZEUM KÖZLEMÉNYEI Zirc, 23 2006; 27 31. AZ ÖVES SZKOLOPENDRA (SCOLOPENDRA CINGULATA LATREILLE, 1829) ELSÕ ELÕFORDULÁSI ADATAI

Részletesebben

Report on the main results of the surveillance under article 11 for annex II, IV and V species (Annex B)

Report on the main results of the surveillance under article 11 for annex II, IV and V species (Annex B) 0.1 Member State HU 0.2.1 Species code 1261 0.2.2 Species name Lacerta agilis 0.2.3 Alternative species scientific name 0.2.4 Common name fürge gyík 1. National Level 1.1 Maps 1.1.1 Distribution Map Yes

Részletesebben

HAZAI KÉTÉLTŰEK KUTATÁSA ÉS VÉDELME

HAZAI KÉTÉLTŰEK KUTATÁSA ÉS VÉDELME HAZAI KÉTÉLTŰEK KUTATÁSA ÉS VÉDELME ELŐADÓÜLÉS 2008. OKTÓBER 6. MAGYAR TERMÉSZETTUDOMÁNYI MÚZEUM SEMSEY ANDOR ELŐADÓTEREM ÖSSZEFOGLALÓK Összeállította: Vörös Judit 2 TARTALOMJEGYZÉK Hock Ferenc, Vörös

Részletesebben

A magyarországi herpetofauna U.T.M.-térképezésének felhasználási lehetıségei *

A magyarországi herpetofauna U.T.M.-térképezésének felhasználási lehetıségei * ÁLLATTANI KÖZLEMÉNYEK (1999) 84: 43-52. A magyarországi herpetofauna U.T.M.-térképezésének felhasználási lehetıségei * BAKÓ BOTOND 1 és KORSÓS ZOLTÁN 2 1 Szent István Egyetem Állattani és Ökológiai Tanszék,

Részletesebben

VERTEBRATAHUNGARfCA. M USE I H1STO RI CO-NATU RALIS HUNGARICl. Adatok a Börzsöny hegység herpetofaunájához

VERTEBRATAHUNGARfCA. M USE I H1STO RI CO-NATU RALIS HUNGARICl. Adatok a Börzsöny hegység herpetofaunájához VERTEBRATAHUNGARfCA M USE I H1STO RI CO-NATU RALIS HUNGARICl Tom. II. 1960. Fase. 2. Adatok a Börzsöny hegység herpetofaunájához irta: Szabó István Természettudományi Múzeum, Budapest A TERMÉSZETTUDOMÁNYI

Részletesebben

A magyar racka juh tejének beltartalmi változása a laktáció alatt

A magyar racka juh tejének beltartalmi változása a laktáció alatt A magyar racka juh tejének beltartalmi változása a laktáció alatt Nagy László Komlósi István Debreceni Egyetem Agrártudományi Centrum, Mezőgazdaságtudományi Kar, Állattenyésztés- és Takarmányozástani Tanszék,

Részletesebben

Publikációs lista - References. Referált nemzetközi folyóiratok Publications: peer reviewed (English)

Publikációs lista - References. Referált nemzetközi folyóiratok Publications: peer reviewed (English) Publikációs lista - References Referált nemzetközi folyóiratok Publications: peer reviewed (English) 1. Szabó, Á., Molnár A., Győrfi J. and Pénzes B. 2009: New Data on the Mite Fauna of Hungary (Acari:

Részletesebben

Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület KÉTÉLTŰ- ÉS HÜLLŐVÉDELMI SZAKOSZTÁLY. Éves Jelentés Tartalom

Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület KÉTÉLTŰ- ÉS HÜLLŐVÉDELMI SZAKOSZTÁLY. Éves Jelentés Tartalom Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület KÉTÉLTŰ- ÉS HÜLLŐVÉDELMI SZAKOSZTÁLY Éves Jelentés 2013. Tartalom Haragos sikló program 1 Pannongyík program 5 Börzsöny felmérés 7 Országos Kétéltű- és Hüllőtérképezés

Részletesebben

Tudományos Ismeretterjesztő Társulat

Tudományos Ismeretterjesztő Társulat Sample letter number 5. International Culture Festival PO Box 34467 Harrogate HG 45 67F Sonnenbergstraße 11a CH-6005 Luzern Re: Festival May 19, 2009 Dear Ms Atkinson, We are two students from Switzerland

Részletesebben

Tisztelt Szerkesztő Úr!

Tisztelt Szerkesztő Úr! Fertő-Hanság Nemzeti Park Igazgatóság Sarród, 9435, Rév-Kócsagvár, Pf.4. Tel.: 99/537-620, Fax: 99/537-621 Elektronikus levélcím: fhnpititkarsag@fhnp.kvvm.hu Ügy száma : 33- /2011 Tárgy : Győri Audi gyár

Részletesebben

Pisces Hungarici 7 (2013) 113 118

Pisces Hungarici 7 (2013) 113 118 Pisces Hungarici 7 (2013) 113 118 A haltenyésztés termelési biztonságát veszélyeztető kárókatona (Phalacrocorax carbo) állományának alakulása a Hortobágyi Halgazdáság területén The population of the Great

Részletesebben

A Pogány-völgyi rétek Natura 2000 terület kisemlős közösségeinek vizsgálata, különös tekintettel az északi pocok (Microtus oeconomus) előfordulására

A Pogány-völgyi rétek Natura 2000 terület kisemlős közösségeinek vizsgálata, különös tekintettel az északi pocok (Microtus oeconomus) előfordulására Natura Somogyiensis 27 107-114 Ka pos vár, 2015 A Pogány-völgyi rétek Natura 2000 terület kisemlős közösségeinek vizsgálata, különös tekintettel az északi pocok (Microtus oeconomus) előfordulására Lanszki

Részletesebben

A Putnoki-dombság földalatti denevérszállásai

A Putnoki-dombság földalatti denevérszállásai A Putnoki-dombság földalatti denevérszállásai Boldogh Sándor Aggteleki Nemzeti Park Igazgatóság, 3758 Jósvafő, Tengerszem oldal 1. E-mail: sandorboldogh@yahoo.com Abstract: The underground bat roosts in

Részletesebben

A TÓGAZDASÁGI HALTERMELÉS SZERKEZETÉNEK ELEMZÉSE. SZATHMÁRI LÁSZLÓ d r.- TENK ANTAL dr. ÖSSZEFOGLALÁS

A TÓGAZDASÁGI HALTERMELÉS SZERKEZETÉNEK ELEMZÉSE. SZATHMÁRI LÁSZLÓ d r.- TENK ANTAL dr. ÖSSZEFOGLALÁS A TÓGAZDASÁGI HALTERMELÉS SZERKEZETÉNEK ELEMZÉSE SZATHMÁRI LÁSZLÓ d r.- TENK ANTAL dr. ÖSSZEFOGLALÁS A hazai tógazdasági haltermelés a 90-es évek közepén tapasztalt mélypontról elmozdult és az utóbbi három

Részletesebben

A TALAJTAKARÁS HATÁSA A TALAJ NEDVESSÉGTARTALMÁRA ASZÁLYOS IDŐJÁRÁSBAN GYÖNGYÖSÖN. VARGA ISTVÁN dr. - NAGY-KOVÁCS ERIKA - LEFLER PÉTER ÖSSZEFOGLALÁS

A TALAJTAKARÁS HATÁSA A TALAJ NEDVESSÉGTARTALMÁRA ASZÁLYOS IDŐJÁRÁSBAN GYÖNGYÖSÖN. VARGA ISTVÁN dr. - NAGY-KOVÁCS ERIKA - LEFLER PÉTER ÖSSZEFOGLALÁS A TALAJTAKARÁS HATÁSA A TALAJ NEDVESSÉGTARTALMÁRA ASZÁLYOS IDŐJÁRÁSBAN GYÖNGYÖSÖN VARGA ISTVÁN dr. - NAGY-KOVÁCS ERIKA - LEFLER PÉTER ÖSSZEFOGLALÁS A globális felmelegedés kedvezőtlen hatásai a Mátraaljai

Részletesebben

A Körös -Maros Nemzeti Park kétéltűfaunájának helyzete, kutatottsága, országos és nemzetközi jelentősége

A Körös -Maros Nemzeti Park kétéltűfaunájának helyzete, kutatottsága, országos és nemzetközi jelentősége Crisicum 2. pp.207-213. A Körös -Maros Nemzeti Park kétéltűfaunájának helyzete, kutatottsága, országos és nemzetközi jelentősége Puky Miklós Abstract The status, national and international importance of

Részletesebben

Construction of a cube given with its centre and a sideline

Construction of a cube given with its centre and a sideline Transformation of a plane of projection Construction of a cube given with its centre and a sideline Exercise. Given the center O and a sideline e of a cube, where e is a vertical line. Construct the projections

Részletesebben

KERÜLETI DIÁKHETEK VERSENYKIÍRÁS 2017.

KERÜLETI DIÁKHETEK VERSENYKIÍRÁS 2017. 1183. Budapest, Thököly u. 11. Tel.: 290-0642 Fax: 290-8222. KERÜLETI DIÁKHETEK VERSENYKIÍRÁS 2017. Kapcsolattartó: Dobner Tímea Erzsébet dobner.timea@gmail.com Játékos irodalmi és nyelvi vetélkedő 1183

Részletesebben

ÁLLOMÁNYFELMÉRÉSE ÉS KÖLTÉSI EREDMÉNYEINEK

ÁLLOMÁNYFELMÉRÉSE ÉS KÖLTÉSI EREDMÉNYEINEK Aquila. Vol. 105-106, p. 59-69 Természetvédelmi Hivatal. 2000 RAGADOZÓMADÁR-FAJOK ÉS A HOLLÓ (CORVUS CORAX) ÁLLOMÁNYFELMÉRÉSE ÉS KÖLTÉSI EREDMÉNYEINEK VIZSGÁLATA A BÖRZSÖNY-HEGYSÉGBEN 1983-94 KÖZÖTT Varga

Részletesebben

FELHÍVÁS. Békés megye természeti értékei címmel. 5-6. osztályos diákok számára.

FELHÍVÁS. Békés megye természeti értékei címmel. 5-6. osztályos diákok számára. 1/9. oldal FELHÍVÁS A Békés Megyei IBSEN Nonprofit Kft. Kulturális Irodája és a Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatósága természetismereti és kulturális vetélkedőt hirdet Békés megye természeti értékei címmel

Részletesebben

ANGOL NYELV KÖZÉPSZINT SZÓBELI VIZSGA I. VIZSGÁZTATÓI PÉLDÁNY

ANGOL NYELV KÖZÉPSZINT SZÓBELI VIZSGA I. VIZSGÁZTATÓI PÉLDÁNY ANGOL NYELV KÖZÉPSZINT SZÓBELI VIZSGA I. VIZSGÁZTATÓI PÉLDÁNY A feladatsor három részből áll 1. A vizsgáztató társalgást kezdeményez a vizsgázóval. 2. A vizsgázó egy szituációs feladatban vesz részt a

Részletesebben

A Dél-Tiszántúl új taxonjai, különös tekintettel a Poaceae család tagjaira

A Dél-Tiszántúl új taxonjai, különös tekintettel a Poaceae család tagjaira Crisicum 3. pp.73-78. A Dél-Tiszántúl új taxonjai, különös tekintettel a Poaceae család tagjaira Penksza Károly Abstract New taxa of Körös-Maros National Park (Hungary) and Transylvania (Romania). This

Részletesebben

2016. Október 27., Gödöllő

2016. Október 27., Gödöllő A Fenntartható természetvédelem magyarországi Natura 2000 területeken projekt, MME biotikai felmérések Nagy Dénes, Nagy Zsolt, Halpern Bálint, Boldogh Sándor Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület

Részletesebben

Természetvédelem. Természetvédelmi értékcsoportok 2. A vadon élő állatfajok és állattársulások védelme

Természetvédelem. Természetvédelmi értékcsoportok 2. A vadon élő állatfajok és állattársulások védelme Természetvédelem Természetvédelmi értékcsoportok 2. A vadon élő állatfajok és állattársulások védelme Magyarország állatvilága - Magyarországon kb. 32 000 állatfaj ismert - Vélhetően a teljes faunát 40-42

Részletesebben

MAGYAR AFRIKA TÁRSASÁG AFRICAN-HUNGARIAN UNION

MAGYAR AFRIKA TÁRSASÁG AFRICAN-HUNGARIAN UNION MAGYAR AFRIKA TÁRSASÁG AFRICAN-HUNGARIAN UNION AHU MAGYAR AFRIKA-TUDÁS TÁR AHU HUNGARIAN AFRICA-KNOWLEDGE DATABASE ------------------------------------------------------------------------------------ VOJNITS

Részletesebben

KORRÓZIÓS FIGYELÕ korrózióvédelmi mûszaki tudományos folyóirat. Szerkeszti: a szerkesztõbizottság. A szerkesztõbizottság elnöke: Zanathy Valéria

KORRÓZIÓS FIGYELÕ korrózióvédelmi mûszaki tudományos folyóirat. Szerkeszti: a szerkesztõbizottság. A szerkesztõbizottság elnöke: Zanathy Valéria LIII. évfolyam 3. szám 2013 KORRÓZIÓS FIGYELÕ korrózióvédelmi mûszaki tudományos folyóirat Szerkeszti: a szerkesztõbizottság A szerkesztõbizottság elnöke: Zanathy Valéria Dalmay Gábor Dr. Haskó Ferenc

Részletesebben

IV. Herpetológiai Előadóülés

IV. Herpetológiai Előadóülés A Magyar Természettudományi Múzeum, a Magyar Biológiai Társaság Állattani Szakosztálya és a Magyar Madártani- és Természetvédelmi Egyesület Kétéltű- és Hüllővédelmi Szakosztálya szervezésében IV. Herpetológiai

Részletesebben

A rosszindulatú daganatos halálozás változása 1975 és 2001 között Magyarországon

A rosszindulatú daganatos halálozás változása 1975 és 2001 között Magyarországon A rosszindulatú daganatos halálozás változása és között Eredeti közlemény Gaudi István 1,2, Kásler Miklós 2 1 MTA Számítástechnikai és Automatizálási Kutató Intézete, Budapest 2 Országos Onkológiai Intézet,

Részletesebben

Report on the main results of the surveillance under article 11 for annex II, IV and V species (Annex B)

Report on the main results of the surveillance under article 11 for annex II, IV and V species (Annex B) 0.1 Member State HU 0.2.1 Species code 5037 0.2.2 Species name Lacerta vivipara pannonica 0.2.3 Alternative species Zootoca vivipara scientific name 0.2.4 Common name elevenszülő (Hegyi) gyík 1. National

Részletesebben

A konfliktust okozó fajokkal való együttélés elősegítése az uniós természetvédelmi irányelvek keretében. A Régiók Európai Bizottságának jelentése

A konfliktust okozó fajokkal való együttélés elősegítése az uniós természetvédelmi irányelvek keretében. A Régiók Európai Bizottságának jelentése A konfliktust okozó fajokkal való együttélés elősegítése az uniós természetvédelmi irányelvek keretében A Régiók Európai Bizottságának jelentése A konfliktust okozó fajokkal való együttélés elősegítése

Részletesebben

Report on the main results of the surveillance under article 11 for annex II, IV and V species (Annex B)

Report on the main results of the surveillance under article 11 for annex II, IV and V species (Annex B) 0.1 Member State HU 0.2.1 Species code 1201 0.2.2 Species name Bufo viridis 0.2.3 Alternative species scientific name 0.2.4 Common name zöld varangy 1. National Level 1.1 Maps 1.1.1 Distribution Map Yes

Részletesebben

Animal welfare, etológia és tartástechnológia

Animal welfare, etológia és tartástechnológia Animal welfare, etológia és tartástechnológia Animal welfare, ethology and housing systems Volume 5 Issue 4 Különszám Gödöllı 2009 459 MORFOLÓGIAI ÉS GENETIKAI VIZSGÁLATOK MAGYARORSZÁGI TÖRPEHARCSÁKON

Részletesebben

Egykori nagylétszámú denevér szülőkolóniák nyomai a Bakony barlangjaiban

Egykori nagylétszámú denevér szülőkolóniák nyomai a Bakony barlangjaiban Egykori nagylétszámú denevér szülőkolóniák nyomai a Bakony barlangjaiban Paulovics Péter Marks referring to presence of former large bat nursery colonies in the caves of Bakony Mts., Hungary In Central

Részletesebben

Az alpesi tarajos gõte Triturus carnifex (LAURENTI, 1768) elõfordulása Magyarországon

Az alpesi tarajos gõte Triturus carnifex (LAURENTI, 1768) elõfordulása Magyarországon FOLIA HISTORICO NATURALIA MUSEI MATRAENSIS 2001 25: 309-314 Az alpesi tarajos gõte Triturus carnifex (LAURENTI, 1768) elõfordulása Magyarországon TARTALLY ANDRÁS SZÖVÉNYI GERGELY MOLNÁR PÉTER PUKY MIKLÓS

Részletesebben

EN United in diversity EN A8-0206/419. Amendment

EN United in diversity EN A8-0206/419. Amendment 22.3.2019 A8-0206/419 419 Article 2 paragraph 4 point a point i (i) the identity of the road transport operator; (i) the identity of the road transport operator by means of its intra-community tax identification

Részletesebben

Sectio Juridica et Politico, Miskolc, Tomus XXVII/2. (2009), pp. 573-579 A FOGVA TARTOTTAK MUNKAVÉGZÉSÉRŐL RÁCZ ZOLTÁN *-RÁCZ ORSOLYA"

Sectio Juridica et Politico, Miskolc, Tomus XXVII/2. (2009), pp. 573-579 A FOGVA TARTOTTAK MUNKAVÉGZÉSÉRŐL RÁCZ ZOLTÁN *-RÁCZ ORSOLYA Sectio Juridica et Politico, Miskolc, Tomus XXVII/2. (2009), pp. 573-579 A FOGVA TARTOTTAK MUNKAVÉGZÉSÉRŐL RÁCZ ZOLTÁN *-RÁCZ ORSOLYA" Bevezetés Kutatásunkat a témában azért kezdtük meg, mert ez egy speciális

Részletesebben

ó Ú ő ó ó ó ö ó ó ő ö ó ö ö ő ö ó ö ö ö ö ó ó ó ó ó ö ó ó ó ó Ú ö ö ó ó Ú ú ó ó ö ó Ű ő ó ó ó ő ó ó ó ó ö ó ó ó ö ő ö ó ó ó Ú ó ó ö ó ö ó ö ő ó ó ó ó Ú ö ö ő ő ó ó ö ö ó ö ó ó ó ö ö ő ö Ú ó ó ó ü ú ú ű

Részletesebben

Dr. Soós. By Dr. L. Soós.

Dr. Soós. By Dr. L. Soós. VI. ANNALES MESEI NATIONALIS HUNGARICL 1908. MAGYARORSZÁGI Ú J CLAÜSILIÁK. Dr. Soós LAJOS-IÓI. SOME N E W C L A U S I L L E F R O M HUNGARY. By Dr. L. Soós. Clausilia (Dilataria) Horváthi n. sp. A ház

Részletesebben

A golyók felállítása a Pool-biliárd 8-as játékának felel meg. A golyók átmérıje 57.2 mm. 15 számozott és egy fehér golyó. Az elsı 7 egyszínő, 9-15-ig

A golyók felállítása a Pool-biliárd 8-as játékának felel meg. A golyók átmérıje 57.2 mm. 15 számozott és egy fehér golyó. Az elsı 7 egyszínő, 9-15-ig A golyók elhelyezkedése a Snooker alaphelyzetet mutatja. A golyók átmérıje 52 mm, egyszínőek. 15 db piros, és 1-1 db fehér, fekete, rózsa, kék, barna, zöld, sárga. A garázsban állítjuk fel, ilyenkor az

Részletesebben

Néhány folyóiratkereső rendszer felsorolása és példa segítségével vázlatos bemutatása Sasvári Péter

Néhány folyóiratkereső rendszer felsorolása és példa segítségével vázlatos bemutatása Sasvári Péter Néhány folyóiratkereső rendszer felsorolása és példa segítségével vázlatos bemutatása Sasvári Péter DOI: http://doi.org/10.13140/rg.2.2.28994.22721 A tudományos közlemények írása minden szakma művelésének

Részletesebben

A KÖRÖS-MAROS NEMZETI PARK

A KÖRÖS-MAROS NEMZETI PARK A Puszta 1998. 1/15, pp. 10-23. A KÖRÖS-MAROS NEMZETI PARK KÉTÉLTŰFAUNÁJÁNAK VIZSGÁLATA DR. PUKY MIKLÓS, GÖD MTA ÖBKI MAGYAR DUNAKUTATÓ ÁLLOMÁS 1998 1. BEVEZETÉS A védett területeken élő kétéltűek (Amphibia)

Részletesebben

7 th Iron Smelting Symposium 2010, Holland

7 th Iron Smelting Symposium 2010, Holland 7 th Iron Smelting Symposium 2010, Holland Október 13-17 között került megrendezésre a Hollandiai Alphen aan den Rijn városában található Archeon Skanzenben a 7. Vasolvasztó Szimpózium. Az öt napos rendezvényen

Részletesebben

Derogációs jelentés a vadon élő természetes élőhelyek és a vadon élő állat- és növényvilág védelméről szóló 92/43/EGK irányelv 16. 2) cikke értelmében

Derogációs jelentés a vadon élő természetes élőhelyek és a vadon élő állat- és növényvilág védelméről szóló 92/43/EGK irányelv 16. 2) cikke értelmében Derogációs jelentés a vadon élő természetes élőhelyek és a vadon élő állat- és növényvilág védelméről szóló 92/43/EGK irányelv 16. 2) cikke értelmében Magyarország 2004 Derogation N : H/1/2004 Year: 2004

Részletesebben

már mindenben úgy kell eljárnunk, mint bármilyen viaszveszejtéses öntés esetén. A kapott öntvény kidolgozásánál még mindig van lehetőségünk

már mindenben úgy kell eljárnunk, mint bármilyen viaszveszejtéses öntés esetén. A kapott öntvény kidolgozásánál még mindig van lehetőségünk Budapest Régiségei XLII-XLIII. 2009-2010. Vecsey Ádám Fémeszterga versus viaszesztergálás Bev e z e t é s A méhviaszt, mint alapanyagot nehéz besorolni a műtárgyalkotó anyagok különböző csoportjaiba, mert

Részletesebben

Report on the main results of the surveillance under article 11 for annex II, IV and V species (Annex B)

Report on the main results of the surveillance under article 11 for annex II, IV and V species (Annex B) 0.1 Member State HU 0.2.1 Species code 1353 0.2.2 Species name Canis aureus 0.2.3 Alternative species scientific name 0.2.4 Common name aranysakál 1. National Level 1.1 Maps 1.1.1 Distribution Map Yes

Részletesebben

Geológiai alapú értékvédelem lehetõségei* a Tokaji-hegységben

Geológiai alapú értékvédelem lehetõségei* a Tokaji-hegységben FOLIA HISTORICO NATURALIA MUSEI MATRAENSIS 2006 30: 369 373 Geológiai alapú értékvédelem lehetõségei* a Tokaji-hegységben OSVÁTH RITA & BUDAY TAMÁS ABSTRACT: Because protection of geological values is

Részletesebben

A HOMOKI ERDŐSSZTYEPP MINTÁZATAI, ÉRTÉKEI ÉS FEJLESZTÉSI LEHETŐSÉGEI A DUNA-TISZA KÖZÉN

A HOMOKI ERDŐSSZTYEPP MINTÁZATAI, ÉRTÉKEI ÉS FEJLESZTÉSI LEHETŐSÉGEI A DUNA-TISZA KÖZÉN Dr. Vadász Csaba Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság A HOMOKI ERDŐSSZTYEPP MINTÁZATAI, ÉRTÉKEI ÉS FEJLESZTÉSI LEHETŐSÉGEI A DUNA-TISZA KÖZÉN ÉLŐ ERDŐ KONFERENCIA 2017. MÁRCIUS 21-22. SOPRON, MAGYARORSZÁG

Részletesebben

Szívkatéterek hajlékonysága, meghajlítása

Szívkatéterek hajlékonysága, meghajlítása Szívkatéterek hajlékonysága, meghajlítása Összefoglalás A szívkatéter egy olyan intravaszkuláris katéter, amelyet a szívbe vezetnek, ültetnek be diagnosztikus vagy terápiás célból. A katéterek felvezetés/eltávolítás

Részletesebben

SAJTÓKÖZLEMÉNY Budapest 2011. július 13.

SAJTÓKÖZLEMÉNY Budapest 2011. július 13. SAJTÓKÖZLEMÉNY Budapest 2011. július 13. A MinDig TV a legdinamikusabban bıvülı televíziós szolgáltatás Magyarországon 2011 elsı öt hónapjában - A MinDig TV Extra a vezeték nélküli digitális televíziós

Részletesebben

Íme, a 2019-es év fajai!

Íme, a 2019-es év fajai! Íme, a 2019-es év fajai! Az év madara: a gólyatöcs A fekete-fehér tollazatú gólyatöcs, népies nevén székigólya, egy vonuló madárfaj, amely március-áprilisban érkezik hazánkba, majd a hideg idő beállta

Részletesebben

Regional Expert Meeting Livestock based Geographical Indication chains as an entry point to maintain agro-biodiversity

Regional Expert Meeting Livestock based Geographical Indication chains as an entry point to maintain agro-biodiversity How Code of Practice can address the question of biodiversity (indigenous breeds, peculiarities of feeding, rearing traditional or marginalized systems)? Rendek Olga, Kerekegyháza 2009 október 20. 1 2

Részletesebben

Adatok az Északi Bakony herpetofaunájához

Adatok az Északi Bakony herpetofaunájához Adatok az Északi Bakony herpetofaunájához Bevezetés Állattani irodalmunkban alig találunk olyan munkát, amely a Bakony-hegység kétéltűivel, hüllőivel foglalkozik. Ezek is csak szórványos adatokat tartalmaznak.

Részletesebben

MADARAK ÉS FÁK NAPJA ORSZÁGOS VERSENY. területi forduló MEGOLDÓKULCS

MADARAK ÉS FÁK NAPJA ORSZÁGOS VERSENY. területi forduló MEGOLDÓKULCS MADARAK ÉS FÁK NAPJA ORSZÁGOS VERSENY 2018 területi forduló MEGOLDÓKULCS I.: A 2018-as év madara: a vándorsólyom I./1.: Kérdezz-felelek Feladat: Egyetlen szóval válaszolj az alábbi feladványokra: 1. Az

Részletesebben

Az Agriphila geniculea (Haworth, 1811) elõfordulása a Dél Dunántúlon (Microlepidoptera: Crambidae)

Az Agriphila geniculea (Haworth, 1811) elõfordulása a Dél Dunántúlon (Microlepidoptera: Crambidae) Natura Somogyiensis 3 57-62 Kaposvár, 2002 Az Agriphila geniculea (Haworth, 1811) elõfordulása a Dél Dunántúlon (Microlepidoptera: Crambidae) FAZEKAS IMRE FAZEKAS I.: Agriphilia geniculea (Haworth, 1811)

Részletesebben

Szundikáló macska Sleeping kitty

Szundikáló macska Sleeping kitty Model: Peter Budai 999. Diagrams: Peter Budai 999.. Oda-visszahajtás átlósan. Fold and unfold diagonally. 2. Behajtunk középre. Fold to the center. 3. Oda-visszahajtások derékszögben. Fold and unfold at

Részletesebben

JUBILEUMI KÖTET. Úton a látványtár felé gerinces állatok gyűjteménye

JUBILEUMI KÖTET. Úton a látványtár felé gerinces állatok gyűjteménye JUBILEUMI KÖTET Úton a látványtár felé gerinces állatok gyűjteménye a kultúrpalota felépülésével Somogy állat- és növényvilágának gyűjtését is meg lehet kezdeni. A Balaton és a Dráva melléke, a megye belső

Részletesebben

EGÉSZSÉGTUDOMÁNY, LVII. ÉVFOLYAM, 2013. 4. SZÁM 2013/4

EGÉSZSÉGTUDOMÁNY, LVII. ÉVFOLYAM, 2013. 4. SZÁM 2013/4 Part II: Seasonal variations in human infections with Puumula hantavirus in Styria II. rész: Évszakos változások a Puumula hantavirus okozta humán fertőzésekben Stájerországban PROF. SIXL WOLF DIETER,

Részletesebben

- Bevándoroltak részére kiadott személyazonosító igazolvány

- Bevándoroltak részére kiadott személyazonosító igazolvány HUNGARY - Bevándoroltak részére kiadott személyazonosító igazolvány (Blue booklet form or card format issued for permanent residents - from 1 January 2000 a new card format has been introduced and issued)

Részletesebben

Ültetési és öntözési javaslatok. Planting and watering instructions

Ültetési és öntözési javaslatok. Planting and watering instructions Ültetési és öntözési javaslatok Planting and watering instructions 1 Önöntöző-rendszer Sub-irrigation 2 Kedves növénykedvelő A LECHUZA önöntöző rendszerrel növényeink természetüknél fogva gyönyörű virágokat

Részletesebben