T Á R S A D A L M I, I R O D A L M I ÉS KR I TI K AI S Z E M LE

Átírás

1 C e n a o v o g a broja 5 din. Poštarina plaćena u gotovom T Á R S A D A L M I, I R O D A L M I ÉS KR I TI K AI S Z E M LE M E G J E L E N I K T Í Z S Z E R É V E N T E T A R T A L O M : Modern délszláv költők K i s s Flórián: V o j v o d i n a történetének vázlata I r w i n S h a w : Temessétek el a halottakat (színdarab) A l e x e j T o l s t o j : A m o d e r n orosz irodalom Méliusz József: A párisi világkiállítás mérlege Morei András: S r b o b r a n Horváth L a j o s : E g y élet röviden (vázlat) Hajdú V i l m o s : A tőzsde és világa Távoli országok Laták István: Szonett (vers) Szántó Á r p á d : Világszemle Figyelő: Mit kíván másfélmillió m a g y a r? Nušić Braniszláv (K.) A munkaviszonyok Vojvodinában Szemle: Gyöngyösi Dezső: Sorsproblémák (K. I.) A betyár (Fekete Béla) C a n k a r : Jernej, szolgalegény és az ő igazsága (Poór János) Film: Megjegyzések a Zola-filmhez Magunk között V ÉVFOLYAM SZUBOTICA 1938 FEBR.-MÁRC. 2-3 SZÁM

2 HÍDVÉGI JÁNOS: HULLÓ WcJyARSÁCÍ A hulló magyarság szívszorító és vádoló látványa tárul elénk ebből a könyvből, mely délnyugati Magyarország egy tősgyökeres magyar ságtól lakott részének, az O r m á n s á g - n a k mind nagyobb arányú pusztulásáról ad hírt. A baj oka az egyke, ez a félelmetes betegség, mely Európa számos népét megfertőzte, ott is aggasztóan pusztít A baj gazdasági és lélektani okait nagy körültekintéssel és a fel hozott,adatok mindennél meggyőzőbb ékesszólásával tárja elénk H í d v é g i J á n o s, e nagyfontosságú mű szerzője. A z író, a k i mint oimánságí orvos és publicista hosszú évek óta a helyszínen figyeli az egyke pusztításait és harcol ellene élőszóval és írásban, e kérdés nek egyik legavatottabb ismerője. Könyvében képet rajzol az egyke ősi példáiról, az ókori és primitív népeknél, a különböző nemzetek ellene folytatott küzdelmeiről és az egyke gazdasági és l e l k i okait tárgyaló tanokról. A z érdekes megállapítások után pedig elgondol koztató és figyelemreméltó módjait tárja elénk a válság megoldásá nak. E tudományos rendszerességgel és az adatok rendkívül gazdag tárával alátámasztott könyv fontos helyet foglal el a magyarság kérdéseivel foglalkozó könyvek sorában. H í d v é g i J á n o s : HULLÓ M A G Y A R S Á G c. könyve most jelent meg az Athenaeum" kiadásában. Megrendelhető a H I D kiadó hivatala által is. Ára 60 dinár. Szerkesztői üzenetek S. A., Csantavir: írását kissé meg kurtítva ugyan alkalomadtán hozzuk. Sz. P., Petrovgrád: írása éppen leg nagyobb elfoglaltságunk között érkezett, így még át sem nézhettük Legközelebb foglalkozunk vele. - B. M., Csantavir: Cikkét megkaptuk. N e m ilyen dolgokra v a n szükségünk. Nekünk a vojvodinai dolgozók életével foglalkozó írások k e l lenek. Próbáljon ilyenirányú írást készíteni. Adai munkatársak: Türelem. Legköze lebb hozzuk írásaikat. Kiadóhivatalunk az itteni könyvterjesztő-vállalatnál eljárt abban az ügyben, hogy a magas könyv árakat olvasóink részére leszorítja. A kiadóhivatal számára ez az akció nem jár haszonnal, azonban az a cél vezérelt bennünket, hogy vidékünk kulturális e l maradottságán azáltal is enyhítsünk, hógy néhány értékes könyv beszerzését meg könnyítjük. A z alant felsorolt könyvek b o l t i ára 5 4 dinár kötetenként. E könyveket féláron, tehát 27 dinárért kapják olvasóink, ha a k ö n y v e k á r á n kívül még 3 dinárt portóköltségre beküldenek. A z olcsó könyvek E U G E N pozsonyi könyvkiadóvállalat lemű kiadványai: E. E. RiSCh: PRAGER haladószel- T i l o s a b e m e n e t (1 kötet) Hja EJireiiburO: T i z e n h á r o m p i p a (1 kötet) E. I. KiSCh: Á z s i a újjászületett (1 kötet) IgnaziO Svilone: B o r é s k e n y é r (2 kötet) Stefan PolatSChek: J o h n L a w f e l t a l á l j a a b a n k ó t (1 kötet) Konrád Heiden: H i t l e r (2 kötet) I. E. KiSCh: T i t k o s K i n a (1 kötet)

3 Ébredj MOPERN DÉLSZLÁV KÖLTŐK Jovaševlć Miloš, földmunkás Ébredjetek, kik fekete rögök mélyén ólmos álmotok álmodjátok. Oszlik a homály köröttünk, új nap bukik fel keleten, fénykévébe merülnek a sötét völgyek, sírok és átok, új erők buzognak. Tüzes óriások tépnek az avult köteleken. Gyengék, fájók, megvetettek védelmezője ébredj! Vértelen milliók áhítják hit-tápláléknak a véred. Szirénák, örömharang érc-szavára új légiók kelnek. Ha nem ébredsz, álmos barátom, acélsodra magával tép, mert ércfolyóként suhognak kalapácsok, kaszák és sarlók felelnek, új élet hömpölyög: mámoros, üde-ifjú és s*ép. Új hit dagaszt, szívünk már csíráztat szabadságot, munkát, kenyeret. Téged még vonzanak aljasság, csalások, legendás ének? Az igazság hív. Mondd: jelen! s mutasd fel tenyered, mint minket, téged is megkívánt hősének. A föld, mely szült, új szépséget álmodik magára egy szebb korban. Meleg szívedben ismeretlen rejtőznek még hunyt máglyák, de lázasan gyullad, felviharzik, új lángra lobban: a megvetettek légiója lép. Pajtás: a kezed! hogy egyedül szíved kétségek ne rágják. AFION Arsenijević Tódor, földmunkás (macedón dialektusban) Afion a kincsünk, áfion a nincsünk. Felszántottuk a széles mezőket, korhadt faekénkkel, kemény, kérges munkáskezünkkel bevetettük őket. Izzadt hajladozásunk, nem gyümölcstelen vár ásunk. Legel a szem a zöldelő mezőn, a máktengeren, az élelmezőn. A mi mákunk mind, a mi mákunk int, mi vetjük, mi szedjük: orvosságunk-mérgünk, mérge annak, akinek nincs, orvosság ott, ahol a kincs. Mi vetjük, mi aratjuk, fekete kátrány-aranyunk, folyik-folydogál, csurran, koppan a bank-kasszában. Millió csepp feketén cseppen, áfioncsepp bankereszen. Ford.: Lőrinc Péter

4 VOJVODINA TÖRTÉKETÉNEK VÁZLATA A XVII!. S # fld (Hatodik közlemény) Amint eddig is megállapítottak, Vojvodina termő talaja és dolgos népe a különféle érdekcsoportok és uralkodó rétegek állandó marakodási tárgya volt. Évszázadok folyamán egymást váltották le különböző politikai, csoportok s ha látszólag sokban eltérnek is egymástól, egy alapvonás valamennyinél könnyen fellelhető: a kíméletlen kiszipolyozási hajlam. A bécsi udvar a Vujvodinába települt szerbeket saját tulajdonának tekintette s politikai sakkhúzásaiban őket nem csak a külellenséggel szemben használta, hanem a nemzeti öntudatra ébredő más nemzetiségek szabadságmozgalmainak letörésére is. Hogy ezek a nemzetiségi és vallási mozgalmak valójában gazdasági mozgalmak voltak és gazdasági felszabadulásra irányultak, magától érthető. Hiszen az uralkodó rétegek egymás közt épp oly véresen marakodtak a koncon, mint amilyen kíméletlenül elnyomták az alsó néposztályokat. Ilyenkor, ha úgy érezték, hogy a nép dühe és elégedetlensége céljaik elérésére felhasználható, nem restelkedtek nemzeti és vallási különbségek kihangsúlyozásával a népet mozgalomba vinni és úri érdekeikért lemészároltatni. A nemzetiségi mozgalmak idején a nép tényleg remélte, hogy siker esetén az újjá szervezendő országban a nemzet minden tagjának egyenlő jogokat és kötelességeket írnak elő s újjáéled az ősi közösség, amilyen Szittyaországból kijövételkor" volt. Az ilyen, népi hangulatot kihasználó, de az udvarral és a többi uralkodnivágyó réteggel szembehelyezkedő úri-osztály a harcot csak a saját osztályérdekeiért folytatta s mihelyt a nép győzelemre vitte ügyét, megfeledkezett az adott ígéretekről és a néppel szemben úgy lépett fel, mint annak előbbi urai. Ez a magyarázata annak, hogy a Rákóczy-féle szabadságharc idején a mozgalom élén állott főurak csak a döntő ütközetek után álltak elő a teljes úrbéri jogok követelésével és gyakorlásával. A szerbek szerepe a magyarok Bécs elleni harcainak idején az volt, hogy a mozgalom hátbatámadásával elvegyék annak erejét. Érthető is, hogy a szerbek az udvar utasításainak engedelmeskedtek, hiszen Szerbiába való hazatérésüket csak a császári hadsereg síkereitől remélhették. Az udvarnak pedig em-

5 lített okokból okvetlen szüksége volt rájuk s ezért ideiglenes * hazájukban a császári pátensek végtelen sorozatával akarta biztosítani nyugalmukat, melyet a vár 1 megye köré csoportosuló magyar főnemesség állandóan veszélyeztetett. Igaz, hogy ezeknek a pátenseknek nem sok foganatjuk volt, mert a császárnak nem álltak rendelkezésére megfelelő végrehajtó eszközök, de az is igaz, hogy a szerbek bennük bizonyos jogi támaszt találtak önvédelmi harcukban. A török veszély javarészének elhárítása után, a XVIII. század elején az osztrák bel- és külpolitika fordulóponthoz érkezett. Ezt a magyar szabadságmozgalmak tapasztalatai is siettették. Az uralkodó III. Károly, hogy egy általános forradalomnak elejét vegye, 1712-ben országgyűlést hívott egybe, amelyen hajlandónak mutatkozott a jobbágyság sorsán bizonyos reformokkal enyhíteni. A pestisjárvány miatt az országgyűlés szerteszéledt, mielőtt bármit is határozott volna. A következő országgyűlésig eltelt két év alatt'a főuraknak sikerült megelőzniök a császár szándékának végrehajtását s az összeülő országgyűlésen a rendek nem gondoltak többé arra, hogy a történelemfejlődés folyamán kedvezményezettebb jogállásba jutott rétegek ez állást megtartsák, még kevésbbé arra, hogy szerencsétlen jobbágyaik helyzetén általában könnyítsenek. Ellenkezőleg a fősúlyt tevékenységükben a jobbágyok röghözkötésére, illetve a költözés megakadályozására s szökötteknek nevezett jobbágyok visszaadására helyezték." (Acsádi: A magyar jobbágyság története.) A jogaiban így megerősített főnemesség elsősorban biztosította magának a teljes adómentességet. Ezután kivonta magát a hadkötelezettség alól: csak akkor kellett hadbavonulnia, ha az országot kívülről támadták meg. Bevezette a vadásztilalmat. Végül, mikor az újjászervezett császári katonaságot el kellett helyezni, a parasztokhoz szállásoltatta be a katonákat, sokszor a lóval együtt s azok élelméről a parasztnak kellett gondoskodnia. Hogy a forma is meglegyen, az adott élelemért a parasztok a vármegyétől bizonyos összegű kártérítést kaptak, de á vármegye ezt a parasztoktól behajtott adóból fizette ki. Időközben új népség került a főnemesség soraiba:

6 A törökök kitakarodása és a Rákóczy-bírtokok elkobzása által óriási földterületek kerültek az államkincstár kezére, amelyeket ez az udvar kegyeltjei között osztott szét. Ezúton sok német főúr, katonatiszt, főpap és kolostor jutott földhöz, kik valamennyien emelték az úrbéri és a robotot. Az uralkodó osztály belső összetétele megváltozott; idegen és elidegenedett bírtokososztály alakult ki, mely a bécsi kormány által az egész birodalomra nehezedett Az ország belpolitikai életét a protestantizmus kiméletlen üldözése, minden szabadabb gondolat elnyomása és a türelmetlen katolizáció jellemezte. A görögkeletiek erőszakos térítése kikezdte a szerbek türelmét is. Ugyanakkor semmi intézkedés nem történt a földművelés fejlesztése érdekében, a kulturális és gazdasági viszonyok megjavítására, a kereskedelem és az ipar felvirágoztatására. Az utak járhatatlansága miatt a külföldiek az országot elkerülték, a belföldiek pedig minden kapcsolatot megszakítottak egymással. A viszonyokra utal egyébként az is, hogy között ember halt meg pestisben. Az állattenyésztésről a földmüvelésre való hirtelen áttérés a föld haszonbérét 40 év alatt huszonötszörösére emelte. A magyar és szerb parasztság egyaránt a legnehezebb igát vonta Mindezek a körülmények 1735 elején nagy forrongásokat eredményeztek. Bácskában, a Száva és a Maros mentén komoly felkelésekre került sor. Ápr. 5-én Péterváradon gyűléseztek a felkelők s megtagadták a vármegye és a kincstár iránti engedelmességet. A mozgalomhoz Jankovác (Jánoshalma), Kupilyevó és Doroszlovó községek is csatlakoztak. Két hét múlva Katymáron kiverték a faluból a megyei végrehajtókat. Közben Békésmegye parasztsága is fegyvert fogott s kimondta, hogy a rácot és a parasztembert nem bántja, csak a nemességet, a kereskedőket és a németeket". Ennek visszhangjaként a szerbség is tömegesen kezdett csatlakozni és ápr. 27-én Szent-Endrén fellázadt az egész szerbség. A mozgalom élén Szegedinác Jovánovics Péró állt és a forradalom komoly előjelei kezdtek mutatkozni. A bácskai szerbek élén álló Pavlovics Viszarion görögkeleti püspök közben Szegedre tette át székhelyét, hogy a lázadás

7 vezetőivel felvegye a kapcsolatot. Sajnos a császáriak Szegedinácot elfogták és kerékbetörték, katonaságát pedig a vármegye segítségével leverték. A retorziók ezúttal is borzalmasak voltak: a vezetőket kerékbe törték, a többit kemény büntetéssel sújtották. A forrongó ország zűrzavarában az udvar a régi cselszövésekkel igyekezettrendet teremteni: már a következő hónapban megerősítette a szerbek összes kiváltságait, közben provokatőrjeivel súlyos nézeteltéréseket idézett elő a szerb egyházi emberek között, miáltal a szerbek ellenálló erejét jelentékenyen csökkentette. Közben a határon leselkedő török sietett kihasználni a zűrzavart és sikeres támadásokkal egy-kettőre visszaszerezte a Duna és a Száva folyóktól délre fekvő tartományokat. Ez újból a Vojvodinára vált jelentőségteljessé, mert ezáltal a szerb menekültek újabb tömeggel szaporodtak. Ilyen állapotok uralkodtak Mária Terézia trónralépése idején Magyarországon. A császárnő hajlandónak mutatkozott a nép nyomorult sorsán segíteni, már csak azért is, hogy az állam pénzügyi és katonai erejének fenntartásához újabb forrásokat szerezzen. Ezt a népiskolák felállításával, különféle közigazgatási intézkedésekkel, utak javításával, a kereskedelem felvirágoztatásával akarta elérni és mindenben felvilágosult és szabadelvű szomszédja, Nagy Frigyes porosz király receptjeit utánozta. Máriát a szerb polgárság és papság egyrésze is támogatta, szándékai azonban a nemesség makacs ellenállásán meghiúsultak. Ezek minden erejükkel ellenezték a népiskolák felállítását, és nyíltan kimondották azon félelmüket, hogy a tanult népet majd nem lehet úgy kormányozni, mint addig. Ellenezték az utak javítását, mert azáltal más vármegyéből jövő búza konkurreucíát jelentett számukra. A vármegye segítségével államot csináltak az államban és minden császári intézkedést elszabottáltak. Ezért II. József, az egyetlen felvilágosultabb Habsburg, már trónralépése pillanatában azt határozta, hogy a közigazgatást fogja átalakítani. Eltörölte a megyéket, a céheket és a jobbágyságot, bevezette a vallás- és sajtószabadságot, modernizálta az igazságszolgáltatást, igazságos földadó ki-

8 vetése céljából felmérette a földet, népszámlálást rendelt el és véglegesítvén anyja intézkedését, bevonta a nemeseket is a közterhek viselésébe. Sajnos mindezek az újítások ebben az időben korainak bizonyultak. A császár nem rendelkezett megfelelő eszközökkel, hogy újító terveit a nemesség ellenállása dacára is végrehajthatta volna, szövetségese, a városi polgárság pedig szintén nem nyújthatott hatékony segítséget a nagyszerű vállalkozáshoz. Maga a nép agóniában volt, szétszórtan, szervezetlenül, az urak rémítgetéseitől félve, nem jelentett komoly politikai tényezőt. II. József korán bekövetkező halála elég volt arra, hogy a nemesség a dolgokat a régi mederbe terelje és utódjával fokozatosan az összes reformokat visszavonassa. Kiss Flórián Temessétek el a halottakat Szfnmű s háborúról, amely holnap este kezdődik ÍA beográdi Naša stvarnost" számában közölt rész fordítása.) 1936 március 11-ikén került először bemutatásra a New-York-i 16-ik uccai színházban Irwin Shaw Temessétek el a halottakat" című egyfelvonásos színdarabja. Március 12-ikén Irwin Shaw már egyike volt a legismertebb íróknak. Ésamikor április 19-ikén a színdarabot átvitték a New-York-i Broodway egyik legnagyobb színházába, a kritikusok Shawot Amerika legnagyobb írói közé sorolták. Irwin Shaw e színdarabja előtt még teljesen ismeretlen volt elején, amikor megjelent kéziratával az Üj színház ligája"-nak irodájában, hogy résztvegyen azon a pályázaton, amelyet egy haladószellemű színdarabra hirdettek, Shaw csak egyike volt a kétszáz ismeretlennek. De munkája olyan tökéletes volt, hogy a bizottság, minden vita nélkül neki ítélte az első díjat. Irwin Shaw ekkor huszonnégyéves volt. * A Temessétek el a halottakat" cimű darab eseménye abban a háborúban történik, amely holnap kezdődik. Harc után a katonák elföldelik elesett bajtársaikat. De hatan az elesettek közül felkelnek sírjukból és kijelentik, hogy nem hagyják magukat eltemetni. Izgalom a bajtársak között, izgalom a papok között, akik hiába igyekeznek őket beszentelni, izgalom a vezérkarban, amikor ez a nemmindennapi eset híre oda eljut. Katonák, akik nem hagyják magukat eltemetni, súlyos csapás a hadseregre, az egész nemzetre. Az ország követeli, hogy valami történjék. A tábornokok megkísérlik, hogy a katonákat rábeszéléssel, kéréssel, rendeletekkel engedelmességre kényszerítsék, de ezek nem tágítanak. Nem hagyják magukat eltemetni. Végre a kapitánynak mentő ötlete támad. Fel kell kutatni azokat gondolja akiknek legnagyobb befolyásuk van a hat engedetlen katonára: asszonyaikat. Asszonyaikat: anyákat, nővéreket, menyasszonyokat. Asszonyokat akiket ők szerettek és akik őket szerették.

9 Asszonyok jönnek tehát a harctérre, ahol a katonák sírjaik előtt állnak. Az ö beszélgetéseiket a katonákkal mutatja be ez a jelenet. * Sötétség. Hang a rádióból. (Gyengéd.és meggyőző.) A honvédelmi minisztérium kérelmére felhívjuk a harc mezején hősi halált halt Uebster, Shelling, Morgan, Driskol, Lewy és Din közlegények női hozzátartozóit, hogy azonnal jelentkezzenek a honvédelmi minisztériumban. Nagy szolgálatot tehetnek hazájuknak. * Vezértábornagy: (A hat elesett katona asszonyaihoz.) Menjetek íérfiaitokhoz. Beszéljetek velük. Világosítsátok fel őket tévedésükről. Ti, nők, jelentitek civilizációnkban a legkedvesebbet otthonaink alapját. A mi háborúnk nem egyéb, mint az amerikai otthonok védelme; az otthon alapja fog összedőlni, ha ezek az emberek visszatérnek sírjaikból. Borzadok, ha ennek következményeire gondolok. Egész rendünk meginogna. Bankjaink megszűnnének dolgozni, épületeink elpusztulnának. Katonáink megszöknének a harctérről és nyitva állna az út az ellenségnek, hogy hazánkat elárassza. Asszonyaim, Önök mind anyák, hitvesek és menyasszonyok az Arany Csillag rendjellel vannak kitüntetve*), Önök győzni akarnak ebben a háborúban. Ezt én tudom. Én ismerem a hazaszeretetnek ezt a fenséges tüzét, amely asszonyaink szívében él. És ezért is fordultam Önökhöz. Asszonyaim engedjék meg, hogy ezt megmagyarázzam. Ha Önök nem tudnák őket rávenni, hogy térjenek meg sírjukba, hogy egyezzenek bele eltemettetésükbe, akkor félek, hogy elvesztünk. A háború minden terhe az Önök vállán nyugszik. A háborút nemcsak puskával és puskaporral harcolják, menjenek asszonyaim és végezzék kötelességeiket. Most alkalom kínálkozik arra, hogy kötelességeiket teljesítsék, dicsőséges kötelességet... Önök most otthonaikért, gyermekeik és nővéreik életéért, hazájuk becsületéért harcolnak. Önök a hitért, a szeretetért, és a rendes emberi életért harcolnak. Háborút csak úgy folytathatunk és csak úgy győzhetünk, ha halottainkat eltemetjük és elfeledjük. De hogyan feledjük el halottainkat, akik nem hagyják magukat eltemetni? El kell őket temetnünk. Ezen a világon halottaknak nincs helyük. Csak a legnagyobb szerencsétlenséget okoznák... Önöknek, önmaguknak és mindenkinek. (Sötétség.) (A fényszóró megvilágítja a sírt, amelyben Shelling közlegény, a második halott beszélget feleségével. Bess Shelling sovány, hallgatag parasztasszony, talán húszéves, talán negyven, vagy a kettő között meghatározatlanul) Bess Shelling: Nagyon fájt, John? Shelling: Hogy van a kicsikénk, Bess? Bess: Jól van. Beszélni kezd. Tizennégy kilós. Nagy legény lesz. Ugy-e nagyon fájt, John? Shelling: A farmon minden rendben van? Bess: A munka folyik. A zab az idén nehéz volt. Nagyon fájt, Shelling: Kí végezte az aratást, Bess? John? Bess: Schmidt járt a kezemre és a fiai. Schmidt már túlöreg a háborúhoz, a fiai meg túlfiatalok. Vagy két hétre volt szükségük. A búza nem rossz az idén. Schmidt legidősebb fia bevonul majd egy-két hónapon belül. Az istálló mögött gyakorlatozik azzal az öreg puskával, amellyel Schmidt jár vadkacsavadászatra. Shelling: Schmidték mindig buták voltak. Ha gyermekünk felnő, egy kis észt önts a fejébe. Milyen színű a haja? *) Amerikai rendjel, amit a világháborúban hősi halált halt amerikai katonák anyjai kaptak.

10 Bess: Szőke, mint a tiéd... Mit akarsz most tenni, John? Shelling: Szeretném a gyermeket és a farmot... és... Bess: Azt mondják, meghaltál, John. Shelling: Ugy van, meghaltam. Bess: No és most? Shelling: Nem tudom. Lehet, hogy már túlsokan vagyunk a földben. Lehet, hogy már a föld sem bír el ennyit. Nem vethetsz mindig ugyanazt. Mit keresel te itt, Bess? Bess: Azt mondták, beszéljelek rá, hogy hagyd magad eltemetni. Shelling: És te, mit gondolsz? Bess: Te halott vagy, John. Shelling: És...? Bess: Hát akkor minek...? Shelling: Nem tudom. De van bennem valami, akár halott vagyok, akár nem, ami nem engedi, hogy eltemessenek. Bess: Különös ember voltál mindig, John. Soha teljesen meg nem értettelek. De mivégre most ez? Shelling: Bess, én sohasem beszéltem veled úgy, hogy megérthettél volna, mit is akarok, amig amig amig ezelőtt. Talán most. Sok minden van Bsss, amivel én még nem laktam jól. Ezeket kívánom. Kellemes dolgok, dolgok, amelyeket éjszakánként látsz, ha kinézel az ablakon, vacsora után, vagy reggel, amikor felébredtél... Dolgok, amiket észlelsz, ha a ló körül dolgozol, vagy amig a szénát gyűjtőd; nem is fordítasz rá figyelmet és mégis visszatérnek. Nézed a búzát, hogy hajlong a szélben és fürj repül a kalászok felett, látod, hogyan üt ki az izzadtság a ló szügyén és ezt olyan különös erővel érezni a lovon, vagy figyeled a jó földet, hogyan omlik jobbra és balra, zsírosan és feketén, amikor megfordítod az ekét és nehezedre esik utána járni, ha teleittad magad jó hideg kútvízzel, amikor egész délután a nap forrón perzselt és érzed, hogyan megy le a víz és egész lényedet lehűti, bentről kifelé, látsz egy szőke gyereket, amint komolyan foglalatoskodik, vagy játszik a kutyával a ház árnyékában. És mindebből itt semmi sincs, Bess. Bess: Minden dolognak megvan a maga helye, John és a holtaknak is megvan a maguk helye. Shelling: Az én helyem a földön van, Bcss. Az én munkám a föld felett és nem a föld alatt van. Én csapdába kerültem. Én nem vagyok ügyes, Bess, engem könnyű megfogni most már tudom. Még van valami közölni valóm a farmerekkel, mielőtt végleg eltűnök. Meg kell még mondanom nekik... Bess: Eltemethetnénk otthon, John, a patak közelében, ott mindig hűvös van és csendes és mindig van egy kis szellő a fák között. Shelling: Majd később, Bess, majd ha eleget láttam, elég illatot beszívtam és eleget beszéltem. Ugy kellene, hogy az ember önként menjen sírjába és ne mások húzzák le. Bess: Mit csinálok majd én és a gyermek ha te így járod a világot így? Shelling: Nem zavarlak majd benneteket a közeletekbe sem jövők. Bess: Még akkor is. Már az, hogy tudom... Shelling: Mit tegyek? Ez valami, ami erősebb, mint te, erősebb mint én- Ezt nem én készítettem elő. Ez olyan, ami a földből nőtt ki, mint a fü

11 vagy a virág. Vágd ki, másik tíz jön a helyébe. Le nem győzöd. A föld is erre van teremtve. Bess: Jó férj voltál, John. A gyerek tennéd meg? kedvéért az én kedvemért, nem Shelling: (Nyugodtan.) Menj haza, Bess, menj haza! (Sötétség.) (A fényszóró az ötödik halottat világítja meg: Ez Levvy közlegény, a sírban áll, háttal a közönségnek. Felesége, fiatal, hiú nő, szemben áll vele.) Johanna: Engem szerettél legjobban úgy-e, Henri mind közül valamennyi nő közül engem szerettél úgy-e? Lewy: Mire való ez most, Johanna? Johanna: Tudni akarom. Lewy: Ez nem fontos. Johanna: De nekem fontos. Henri, úgy-e te már nem vagy élő ember? Lewy: Nem, nem vagyok. Belül darabokra téptek a golyók. Johanna: (Ijedten néz körül.) Oly félős nekem itt. Lewy: Végtelenül sajnállak Johanna, hogy ennyi mindenen át idehoztak. Johanna: Hát a háborúkat ilyen rémségben kell folytatni, mint ez itt. Sohasem hittem volna, hogy ez ilyen. Nem úgy van itt, mint a képeken. Egy-egy szemétdombhoz hasonlít. Lewy: Besároztad a cipőd. Oly szépek a cipőid, Johanna. Johanna: (Erre az otthoni hangra elfelejti a helyet s elfelejti az embert* akitől a szép szó jön.) Gondolod, Henri? Gyíkbőrből van, nagyon szeretem. Oly nehéz a mai viszonyok között rendes cipőt találni. Te ilyen dolgokban oly kedves vagy, Henri. Lewy: Táncolsz-e még Johanna? Johanna: Óh, én valóban sokkal jobb vagyok, mint voltam. Annyi bál volt az utóbbi időben nálunk, bál az árvák javára, a rokkantak javára és a hadi sorsjegyalap javára. A hét minden estéjén foglalt vagyok. Több hadi sorsjegyet adtam el, mint a ligának bármelyik lánya. Egy sisakot is kaptam az o sisakjukat... (Megborzong, az ellenségre gondolva.) Puskagolyótól átütött sisakot, eladási ára tizenegyezer dollár. Lewy: Mi itt ingyen kapjuk... Akár egy milliót is... és puskagolyóktól lyukakat és egyéb mindenfélét. Johanna: Ez kissé keserű hang. Ne légy keserű. Lewy: Bocsáss meg. Johanna: Néhány nappal ezelőtt Elvei ezredesnek egy beszédét hallgattam. Emlékszel Elvei ezredesre? Elvei Anton, akinek egy malma is van. A vöröskereszt bankettjén tartott egy beszédet és azt mondta, hogy ebben a háborúban az a kellemes, hogy katonáinknak nem is kell nehéz harcot folytatniuk. Azt mondta, hogy bennünket a patriotizmusunk tart fenn. Nagyszerű szónok ez az Eível ezredes és én csak kiabáltam, kiabáltam. Lewy: Emlékszem rá. Johanna: Henri, mit gondolsz, győzni Lewy: Bánom is én. fogunk? Johanna: (Megütközve.) Henri! Hogy beszélsz? Nem tudom mi van veled, igazán nem tudom. Te oly aranyos ember voltál. Lewy: (Kissé felnevet.) Szegény, kicsi Johanna. Nem beszélek többet. Johanna: Újságjaink azt írják, hogy ha ők győznek, felgyújtják a templo-

12 mainkat és lerombolják múzeumainkat és... és elrabolják asszonyainkat^ (Lewy nevet.) Mit nevetsz Henri? úgy Lewy: Én halott vagyok, Johanna. Johanna: Hát akkor miért nem hagyod, hogy eltemessenek? Lewy: Több okom is van reá. Oly sok minden volt az életemben, amit szerettem. Johanna: A halott nem érinthet meg többé nőket. Lewy: Nőket? Igen... de valami többet, mint a nők, valami többet, mint érinteni őket. Számomra már nagy öröm volna csak hallani a nőt, hallani, hogy nevet, nézni, hogyan viszi szoknyáját a szél, vagy nézni ruhájuk alatt miként ring a mellük le-föl, ahogy lépkednek. Szerettem hallani éjszakánként cipőik hangos kopogását a járdákon, hangjuk meleg dallamát, amikor elhaladtak mellettem egy ifjú emberrel. Oly gyönyörű voltál Johanna, szép szőke hajaddal és keskeny kezeddel. Johanna: (Lesimítja a haját.) Mindig szeretted a hajam. Egy nősem fog veled karonfogva menni, Dexter Henri, ha elhagyod a sírodat, sem Doris, sem Jeanette, azokkal a ravasz szemeivel, vagy... Lewy: Nem. De lesznek majd női szemek, hogy én nézhessem és hajuk csodás színe is lesz és csípőjük gyengéd ringása, ha a fiatalemberek előtt mennek. Ezek azok a dolgok, amivel a föld adósom maradt, most, amikor még csak harminc éves vagyok. Teljes hetven évet szeretnék és ne fejeződnék be így, ilyen kierőszakolt sorssal és holmi tarkafejü gombostűvel valamely tábornok mappáján. Johanna: Ezek nem csak tűk. Ezek jelentenek is valamit. Lewy: Még most is? Kinek? Tábornokoknak. De nekem nem. Számomra ezek csak tarka gombostűk. Johanna: Hogy beszélsz így, Henri? Hiszen te tudod, miért van ez a háború? Lewy: Én nem tudom. És te? Johanna: Természetesen. Ezt mindenki tudja. Nekünk győznünk kell, fel kell készülnünk a legnagyobb is odaadjuk. áldozatokra és ha kell, hát utolsó csép vérünket Lewy: Emlékszel az elmúlt nyárra, Johanna? Mainban voltunk. Úgy szeretnék visszaemlékezni... hosszan... a napra, a tengerpartra és puha kezedre... Johanna: És most mi a szándékod? Lewy: Járni a világot, nézni csinos, széplábu nőket, hallgatni hangjuk csodás csengését, a fülemmel, amelyet a tábornokok a sír sarával akarnak betömni. Johanna: Henri! Henri! Valamikor azt mondtad, hogy szeretsz, az énkedvemért menj a sírba. Az én kedvemért. Lewy: (Hevesen és gyengéden). Szegény Johanna. (Kitárja felé védőén a kezét.) Johanna: Hozzám ne érj! Lewy: Menj haza, Johanna. Menj haza. (A fény kialszik.) (Most a fényszóró a harmadik hullát, Morgan közlegényt és Black Júliát világítja meg. Julia zokog.) Morgan: Ne sírj, Julia Mi értelme van a sírásnak? Julia: Igaz, nincs értelme és én még sem tudom a sírást abbahagynia

13 Morgan: Kár volt idejönnöd. Julia: Követelték, hogy eljöjjek. Azt mondták, halott vagy és mégsem hagyod magad eltemetni. Morgan: Igen. Julia: Miért nem ölnek meg engem is? Én hagynám, hogy eltemessenek. Úgy szeretnék már eltemetve lenni... Hogy mindentől távol lehessek. Én... már két hete szüntelenül sírok. Mindig azt hittem, hogy erős vagyok. Soha nem sírtam. Még kicsi koromban sem. Valóságos csoda, honnan is jön ennyi könny. De, úgy látszik, mindig több és több hely lesz az új könnyek számára. Azt hittem, halálra sírom magam, amikor megölték Fredet, kicsi testvéremet. Minden reggel, mielőtt iskolába ment, én fésültem meg. És most téged is megöltek. Úgy-e megöltek? Morgan: Igen. Julia: Oly nehéz mindezt tudni... Én... én mégis tudom. És még nehezebb veled így, ily módon... Talán könnyebben elfelejteném, ha te... de nem ezt akartam mondani. Téged akartalak hallgatni. Óh, kedvesem, oly borzalmas volt... Részeg vagyok. Gyűlölöm ezt is és mégis leiszom magam. Dalolok teli torokkal és mindenki nevet. Rakosgattam a dolgaid közölt a napokban... bolond vagyok. Rakosgatom a dolgaidat minden héten háromszor. Vasalom a ruhád, olvasom a könyveid. A te ruháid a legszebbek. Megtaláltam a versedet, amit nekem írtál Bostonból... először sírtam, aztán nevettem... olyan gyönyörű ez a vers... jó költő lenne belőled, azt hiszem, te lennél a legjobb költő, aki valaha... igen... Szétroncsolták a kezed, kedves? Morgan: Nem. Julia: Akkor jó. Nem bírnám el, ha bármi is történt volna a kezeiddel. Mondd, kedves, rettenetes volt? Morgan: Hát elég rettenetes volt. Julia: De nem roncsolták szét a kezedet. Már ez is valami. Az ember ma megtanulja, hogy hálás legyen a legbolondabb dologért is. Az embernek mindig hálásnak kell lennie valamiért és ez oly nehéz ebben a háborúban. Óh, kedves, sohasem tudtalak halottnak elképzelni. Ugy látszott valamikor, mintha nem is lennél halottnak teremtve. Nekem jobb lenne, ha valami szép, zöld mezőn lennél eltemetve és piros virágok vennék körül a sírodat és a sírkövön ott állna: Itt nyugszik Morgan Walter, született 1913-ban és meghalt 1936-ban." Akkor kedvemre berúgnék s énekelnék, úgy, hogy a világ nevessen. Legborzasztóbb, ha azokra a könyvekre nézek, amelyeket te hoztál haza, de még el sem olvastad. Várnak a kezeidre, hogy felnyissad őket. Óh, hagyd, hogy eltemessenek, hagyd, hogy eltemessenek... hisz* úgy sem maradt itt semmi,, csak a ruháid, amik ott lógnak a szekrényben, és amelyeket soha senki fel nem vesz. Miért nem akarod? Morgan: Annyi könyv van, amit még nem olvastam, annyi hely, amit még nem láttam, annyi emlék, amit még nem őriztem meg eléggé... nem akarom, hogy megfosszanak tőlük... Julia: És én, kedvesem, és én? Gyűlölőm már a lerészegedést. Oly szép lenne a neved egy egyszerű márványlapon, zöld mezőben... és Morgan Walter, Black Julia vőlegénye"... és rózsák és fehér tulipánok és azok az apró virágok a lábaidnál és... (Egész meghajol, mintha siratna. Majd revolver dörren el kezében, meg-

14 inog és elesik.) Most aztán az én nevem is az elesettek közé kerülhet... Hogy is hívják azokat az apró piros virágokat, kedvesem? (Sötétség.) (A fényszóró Driskol Katalint követi, amint halottól halottig jár és belenéz az arcukba. Először a hatodik hullát nézi meg, megremeg és eltakarja kezével a szemeit. Megáll az ötödik hulla előtt.) Katalin: Driskol Katalin vagyok. Én... én, a testvérem keresem. Ő halott. Nem maga az én testvérem? Ötödik halott: Nem. (Katalin a negyedik halotthoz megy, megáll és megnézi, odamegy a harmadik halotthoz.) Katalin: Testvérem keresem. Driskol Katalinnak hívnak. Az ő neve... Harmadik halott: Nem én vagyok. (Katalin tovább megy, bizonytalanul megáll a második halott katona előtt.) Katalin: Nem maga a...? (Megérti, hogy ez sem az ő testvére, az elsőhöz megy.) A fivérem keresem. Driskol Katalin a nevem és őt Driskol: Driskol Tommy a nevem. meg... Katalin: Ah! Ah! Nem ismerlek. Tizenöt év után... és... Driskol: Mit kívánsz/ Katalin? Katalin: Úgy-e, te nem ismersz már? Driskol: Nem. Katalin: Milyen nevetséges... botorság a küldetésem, hogy beszéljek egy halott emberrel... hogy megpróbáljam rábeszélni, tegyen valamit csak azért, mert valamikor régen a testvérem volt. Magam Driskol: Hiába is pazarolnád a szavakat, sem tudom, hogyan is kezdjem. Katalin. Katalin : Olyan valakit kellett volna meghívniok, aki közelebb áil hozzád... valakit, akit szerettél... de senkit sem talállak. Azt mondták, én állok legközelebb hozzád. Driskol: Úgy is van. Te állsz hozzám legközelebb. Katalin: Én tizenöt évig voltam az otthonunktól távol... Nem lehetett az életed kellemes, az elmúlt tizenöt év Driskol: Nem, nem. Katalin: És szegény voltál? alatt. Driskol: Sokszor koldultam az ennivalót. Nem voltam szerencsés. Katalin: És mégis vissza akarsz térni? Hát a halottak sem okosabbak, mint az élők? Driskol: Lehet, hogy nem. Lehet, hogy nincs értelme, hogy élj és annak sem, hogy halott légy, csak hogy ebben nem hiszünk. Sokat utaztam és sok mindent láttam. De mindig csak a sötét oldalát néztem az életnek, mindig keményen dolgoztam, hogy éhen ne pusztuljak, a kabátom gallérját emelgettem a szél ellen, a gallér alacsony volt, rongyos és nyomorúságos, de azért láttam, hogy lehetne jobb is és hogy egy napon valóban jobb is lesz, ha majd az emberek, akik olyanok mint én, látják hogy rongyosak, de érzik, hogy mind ez lehetne jobban is, csak emelkedniök kell és harcolniok kell, hogy ez meg is valósuljon. Katalin: Te halott vagy A te harcodnak vége. Driskol: A harc soha sincs befejezve. Hej, most van még csak sok mondani valóm az emberek számára, azoknak az embereknek, akik a nagy gépek körük dolgoznak, akik lapáttal a kezükben keresik meg a kenyerüket és azoknak, akiknek gyermekei felfújt hassal és rothadt csonttal halnak meg

15 Mondanivalóm van még azoknak a számára is, akik otthagyják az életet és puskát vesznek a kezükbe és háborúba mennek. Nagyon fontos dolgokat kell elmondani. Elég nagyokat, hogy feltámasszanak érte síromból és újból a földre küldjenek az emberek közé. Ha Isten feltámaszthatta Jézust... Katalin: Tamás, hát a hited is elvesztetted? Driskol: Új hitem van, amely azt követeli, hogy a menyországot szedjük le a felhőkből és helyezzük le a földre, hogy minden ember munkája gyümölcséhez juthasson. Ez nem valami kert, mint az ott fenn az égen, itt nincsenek arannyal kirakott utcák, sem angyalok és nekünk a kanalizációval is bajlódnunk kell majd és a vasutvonalak nyilvántartásával is és nem vállalok felelősséget azért sem, hogy ez mindenkinek tetszeni fog, de itt lesz a földön, beleépítve a világ sarába és a bemenet nem lesz valami előfeltételhez kötve, mint például a meghalás. Akár halott vagyok, akár nem, ezt én mind tudom és látom és ez nem hagy nyugton. Én voltam az első, aki felkeltem síromból, mert a gondolataim nem hagytak nyugton. Felkeltettem a többieket is... és az is a dolgom, hogy másokat is meggyőzzek. Ok csak azt tudják, mit szeretnének. Én meg azt, hogyan kapják majd meg. adok Katalin: Még mindig gőgös vagy. Driskol: Két kezemben tartom a menyországot, amit az embereknek majd. Joggal lehetek hát gőgös. Katalin: Azért jöttem, hogy megkérjelek, feküdj le és hagyd magad eltemetni. De ez most oly butaságnak látszik, de... Driskol: (Gyengéden) Butaság, Katalin. Nem azért támadtam fel síromból, hogy úbjól visszamenjek. Én most az emberek közé megyek. Katalin: Tizenöt év. De jó, hogy anyánk már nem él. Hogy is búcsúznak el, Tommy, a halott testvértől? Driskol: Kivánd, hogy könnyű legyen a föld, Katalin. Katalin: Kellemes, puha, zöld sirt kívánok, Tommy, ha végül is.. ha végül is... zöld és kellemes! (Sötétség). (A reflektor Din közlegényt világítja meg, a hatodik katonát, aki az árnyékban áll és az anyját hallgatja. Sovány, vörösszemű, negyvenötéves, szegény asszony. Dinné: Úgy szeretném az arcod látni, Din: Jobb, ha nem látod, anyám. fiam. Dinné: Az én kisfiam arcát?... Valamikor, még mielőtt... Din: Jobb, ha nem látod, anyám, hát nem mondták meg neked, történt velem? hogy mi Dinné : Kérdeztem az orvost. Azt mondta, egy gránát a fejedet találta... És mégis... Din: Ne kivánd, hogy megmutassam, anyám. Dinné : Hogy vagy, fiam? (Din Keserűen felnevet) Ó, jaj, ezt elfelejtettem, látod. Hiszen ezt a kérdést annyiszor feltettem, amíg felnőttél, Jimmy. Din: Hogy fogadta ezt a hirt Alice? Dinné: Ablakába tette az aranycsillagot. jegyesek voltatok. Igaz ez? Din: Lehet. Szerettem Alicet. Azt meséli mindenkinek, hogy Dinné: Eljött a születésnapodra. Ez még... ez még ez előtt az eset előtt történt. Virágot hozott. Nagy őszirózsákat. Sárgákat és sokat. Két vázába

16 kellett helyeznünk. Én meg süteményt sütöttem. Nem is tudom miért, hiszen ma oly nehéz tojást meg lisztet szerezni. Az én kisfiam betöltötte a huszadik évét. Engedd, hogy megnézzem az arcod, Jimmy, gyermekem. Din: Eredj haza. Nem jó neked, ha itt vagy. Dinné: Azt kívánom, hagyd, hogy eltemessenek gyermekem. Vége van, elmúlt és jobb lenne neked is Din: Nincs jobb és nincs rosszabb. így történt. Dinné: Oly szép volt az arcod, mint egy kis gyermeké. Fájt, amikor borotválkozni kezdtél. Már majdnem elfelejtettem, milyen voltál Baby. Emlékszem, milyen voltál hatéves korodban, milyen, amikor tízéves voltál... kövérkés és szőke és a karomra hajtottad a fejed, arcocskáid olyanok, voltak, mint valami kis selyempárnák. De nem emlékszem milyen volt az arcod, amikor elmentél abban az egyenruhában, sisakkal a fejeden. Baby... hagyd, hogy csak egyszer megnézzem az arcod. Din : Ne kivánd ezt tőlem... Nem kell, hogy ezt lásd. Rossz lenne neked... örökre... ha ezt meglátnád. Dinné: Nem félek. Én csak megnézhetem gyermekem arcát. Vagy azt hiszed, hogy egy anya félhet? Din : Ne, anyám. Dinné: Baby hallgass reám, én a te anyád vagyok. Engedd, hogy eltemessenek. A te javadra lenne, meg én és apád javára is, Baby. Din: Csak húsz é^es voltam anyám. Még semmit sem csináltam. Még nőt sem ismertem. Húsz évig készültem, hogy emberré lehessek és akkor megöltek. Nem jó gyermeknek lenni, anyám. Dolgozol, hogy mielőbb túl légy rajta, nem élsz teljesen, míg gyermek vagy. Várakozással múlik el az idő. Vártam anyám.. és aztán becsaptak. Nagy beszédeket tartottak, trombitákat harsogtattak, egyenruhába öltöztettek és aztán megöltek. Dinné : Baby, Baby, így nem lehet megnyugodni. Kérlek, engedd, hogy... Din : Nem Anyám. Dinnné: Hát akkor engedd, hogy egyszer, hogy soha el ne felejthesselek, engedd hogy egyszer lássam az arcod, az én gyermekem arcát. Din: Anyám egy gránát talált el. Nem kell, hogy olyan embert láss, akit gránát ütött agyon. Dinné : Add, hogy lássam az arcod, Jimmy... Din : Hát jó. Nézd! (Feléje fordítja arcát. Dinné előrehajol és megdöbbenve nézi. Egy pillanatra teljes csend, aztán elkezd sirni, halkan, fájdalmasan. Halk zokogása mind erősebbé válik. Hátrakap, eltakarja arcát, sikolt. A sikoltás még jobban fokozódik, míg lassan elvész a távolban, mint egy sziréna. Végül teljesen elcsendesedik). (A fényszóró Uebster közlegény holttestét világítja meg és feleségét, aki alacsony, esetlen, mogorva nő). Uebster Márta: Mondj valamit. Uebster: Mit modjak? Márta: Akármit. Csak beszélj. A hideglelés ráz, ha így állsz... ha igy nézel. Uebster: Nincs semmi, amiről mi ketten beszélgethetnénk. Márta: Ne beszélj így. Eleget beszéltél velem így, amíg éltél és mintha ezzel mindig csak nekem tettél volna szemrehányást, mert... mert nem sikerült az életünk. Nem az én hibám, hogy meghaltál.

17 Uebster: Nem. Márta : Ép elég nehéz volt, amíg éltél... és sohasem beszéltél velem és úgy néztél rám, mintha csak akadály lennék és mindig kimaradtál, ha szórakozni volt kedved. Uebster: Márta, Márta, mire jó ez most itt. Márta: Csak azt akartam, hogy ezt mind vedd most tudomásul. És még vissza akarsz térni, hogy megőszits és hogy az életem tönkretedd? Uebster: Nem, én nem fogok visszatérni. Márta: Hát akkor?... Uebster: Ezt nem magyarázhatom meg neked Márta) Márta: Nem! Ó nem... a saját feleségednek nem magyarázhatod meg, de megmagyarázhatnád annak a piszkos naplopó társaságnak abban az átkozott garázsban, vagy a Harminchetedik-utcai pálinkamérés részegeinek. Uebster: Azt hiszem, nekik meg tudnám magyarázni. (Álmodozva). A dolgok számomra sokkal érthetőbbek voltak, amikor a legényekkel beszélgettem és a kezem olajtól volt piszkos, a harapófogó meg ott kuporgott a zsebemben. És azon voltam, hogy az emberek a Harminchetedik-utcai pálinkamérésben szintén megértsék gondolataimat Oly kellemes volt, szombaton esténként ott állsz, előtted egy korsó sör és melletted egy-két ember, aki megért, ha beszélsz, ha beszélsz apróságokról, vagy nagy dolgokról. Baby Ruthról, a bajnokokról, vagy az olajozás új rendszeréről, amit Ford talált fel. Vagy arról, milyenek a kilátásaink, ha háborúba bocsátkozunk... Márta: Egészen más eset, ha gazdag lennél és szép, kellemes lett volna az életed és most vissza akarnál térni. Akkor megértenélek. De te szegény voltál, a körmeid mindig feketék voltak és piszkosak és soha jóllakásig nem ehettél, gyűlöltél engem, a feleségedet, még egy szobában sem birtad ki velem... Ne rázd a fejed, tudom én. Az egyetlen jó, amire életedben vissza tudsz emlékezni, az a pohár sör, amit szombatonként néhány naplopó társaságában megittál. Uebster: Elég. Akkor nem gondolkoztam mindezen... De azt hiszem boldog voltam. Márta: Akkor boldog voltál, de a saját otthonodban sosem voltál boldog! Tudom én azt ha, nem is mondod! Én sem voltam boldog! Élni három átkozott szobában, ahova évenként ötször be nem süt a nap! Bámulni a svábbogarakat! Olyan ételt vásárolni, amit minden rendes emberi teremtmény a szemétre dobna! Uebster : Kínlódtam, amennyit csak bírtam. Márta: Tizennyolc dollár és ötven cent hetenként! Ez, minden, amit bírtál! Tizennyolcötven, konzervált tej, egy pár cipő évenként, az is két dolláros, ötszáz dollár biztosítás és vagdalt hús! Isten, hogy utálom a vagdalt húst! Tizennyolcötven és mindentől remegni, a gazdától, a gázkontrollórtól, minden hónapban haldoklani a félelemtől, hogy nem maradtam e állapotos! És miért ne lenne gyermekem? Ki mondja, hogy nekem nem kell gyerek! De tizennyolc ötvenből nem telik még gyerekre is! Uebster : Én is szerettem volna gyereket. Márta: (Szavába vág) Szerettél volna? Sohasem mondtad. Uebster : Nem mondtam, de jó, ha van gyerek. A gyerekkel beszélgethetsz. Márta : (Elérzékenyülő hangon) Először azt hittem... lesz majd gyerekünk egy napon. Uebster : Igen. Én is. Vasárnap, ha kimentem, néztem, hogy vezetik az emberek gyerekeiket a parkban. Márta: Annyi mindent nem mondtál el... Miért hallgattál? Uebster ; Az első években mintha falakon át beszélgettünk volna.

18 Márta : Szólnod kellett volna! Uebster : Szégyeltem veled beszélni. Sohasem tudtam neked semmit sem adni? Márta: Sajnálom. Uebster: Oly szép volt a kezdet. Mosolyogtam, amikor az utcán egymás mellett mentünk és láttam, hogy a férfiak megnéznek. Márta: De régen volt. Uebster : Akkor minden jó volt. Mi történt aztán velünk, Márta? Márta: Nem tudom. Uebster: Gyerek talán segített volna rajtunk. Márta: Nem, nem, csak ne hitegesd magad Uebster. ClarkéknakT akik alattunk laktak, négy gyerekük volt és nem segített rajtuk. A gyerekek piszkosak és egész télen betegek és ordítanak amennyi száraz torkukon kifér. Az öreg Clark szombaton este mindig részegen jön haza és a borotvaélesitő szíjjal veri őket sorba, az asszonyt meg fazékkal és bögrével veri. A szegényeken a gyerek sem segit^ A szegényeken 'nincs segítség. Nem, én sokkal jobban vigyázok magamra, semhogy tizennyolc ötvennel még beteg, piszkos gyermekem is legyen. Uebster: Ügy van. Márta: Gyerek a házban... a házban kell, hogy gyerek legyen, de akkor a ház tiszta legyen és teli melegséggel. (Csend). Miért ne lenne nekem is gyerekem? Másoknak is van gyerekük. Még most a háború alatt is vannak akik gyereket hoznak a világra. Nekik nem lesz libabőrös a hátuk, valahányszor a naptár egy-egy lapját letépik. Szép tiszta kórházba mennek, vagy gyönyörű szanatóriumokba és gyermekeiket rózsaszínű, tiszta pólyákba göngyölik. Mí* az, amit rajtuk Isten úgy szeret és megengedi, hogy gyerekük legyen? Uebster: Nem mechanikus a férjük. Márta: Nem. Nem tizennyolc ötven a járandóságuk. És most... most még rosszabb. A tizenöt dollárod hetenként. Téged kibéreltek, hogy megölhessenek, nekem meg tizenöt dollárt adnak hetenként. Egész nap sort kell állnom, amig kenyeret kapok. A vajnak pedig már az izét is elfelejtettem. Szakadó esőben várok a sorban és lyukas cipőmbe befolyik a víz, hogy hetenként egyszer rothadt húst kapjak. És hazamegyek nézni a svábbogarakat. Nincs, akivel szóbaállhassak. csak ülök, nézem a svábbogarakat lámpám gyenge fénye mellett, mert az államnak takarékoskodnia kell a villannyal. És neked el kellett menned, hogy én így éljek. Mi nekem ez a háború, hogy én éjszakákon át üljek és senkivel egy szót ne váltsak? És mi neked a háború, hogy el kellett menned és, hogy... Uebster: Ezért keltem fel a síromból, Márta. Márta : De mire vártál ennyi ideig. Miért nem egy hónap előtt, egy év előtt, vagy tiz év előtt? Miért vártál halálodig? Tízennyolcötvenes hetibérből élsz, élsz a svábbogarakkal, egy szót sem szólsz és most, amikor megöltek, feltámadsz! Bolond. Uebster: Csak most nyilt fel a szemem. Márta: Ez rád vall! Várni, amig minden késő! Az élő embereknek épp eléé okuk van a lázadásra. Vaj kell, meg tojás, meg egy kis napsugár a szobában. Gyermeket és világítást éjszaka és embert, akivel néhány szót válthatsz! Itt vagytok, vártok! Visszatart benneteket valaki? Kelj fel! Itt az ideje, hogy bosszút állj! Jtt az ideje, hogy ti, a tizennyolcötven nyomorultjai fellázadjatok magatokért, az asszonyaitokért és piszkos, angolkóros gyermekeitekért! Mondd meg. Mindnek. Keljenek fel! Mondd meg! Mondd meg! (Sötétség.) Fordította: Vas Béla Irwin Shaw

19 A MODERN OROSZ IRODALOM fllexej Tolstoj Olyan volt Oroszország 1921-ben, mint forgószél után egy népes község. Fel volt forgatva minden, a társadalmi élet arhitekturája és az emberi viszonylatok. Összekeveredett minden, erkölcsi fogalmak, szokások, elképzelések. Százezrek megértették a forradalom dialektikáját, de milliók nem. A Putilov-mflvek munkásai hittek annak a szocializmusnak a realitásában, amelyet itt építettek, de nem hittek benne a párt bizonyos teoretikusai". Az utcasarkokon generálisok csizmát tisztítottak, a várost egy házmester kormányozta. A fiú apjának magyarázta az új életet. A falu elnökévé egy parasztasszonyt választottak, kit férje két évvel ezelőtt még büntetlenül szíjjal verhetett és akitől férje most jobban fél, mint ezelőtt a kormányzóság első bírájától. Ebben a légkörben keletkeztek az új orosz írók első könyvei. Az első életbuborékok", az első kísérletek a történtek megértésére... Az első periódust a polgárháború befejezésétől az első ötéves terv megkezdéséig számítom amit a nyersanyag bősége, a gigantikus méretek utáni törekvés és gyakran az író dilettáns tapasztalatlansága jellemeznek. Az irodalom óriási anyagtömbökkel operál, vastag ecsettel fest rikítóan, rendetlenül. Az irodalom hőse a tömegember és az embertömeg. Az egyének sem differenciáltak, az egyesember óriási körvonalaiba a tömeg szenvedélyeit és temperamentumát öntik. Ha az irodalom ezen periódusában előfordul a hétköznap, úgy az inkább a régi, a háború előtti hétköznap, amely mögött elbújik az új Oroszország. Ezen első időszak leghatalmasabb, legkifejezőbb, legmerészebb és legzseniálisabb művésze szerintem Vladimir Majakovszki. Nagyon jellemző ezen idők költészete: Alexander Block utolsó versei, Jessenin harcos nihilizmusa, a parasztlegényé, aki a forradalomtól mámorosan csavargott a világban és siratta a paraszti lélek elmúlását, Eduárd Bagricki, akit összes költőink közül leginkább szeretek és aki egész fiatalon tüdővészben halt meg. A költők százai, kiknek nevét itt fel nem sorolhatom, tűntek fel abban az időben, az egyik egy tucat verssel, a másik egy könyvvel... Mindnyájan a remények nagyságáról beszéltek a forradalom viharos hajnalán. Ezen periódus prózaés drámairodalmát úgy jellemezném, mint egy történelem végig nem írt lapját. Összevegyülnek itt az irodalmi iskolák és művészeti módszerek. Pilnják vad impresszionizmusától, Gladkov Cementjének" vagy Serafimovics Vas folyamának" naturalizmusáig. Ki volt ezen irodalom olvasója? Nem szabad elfelejteni, hogy Oroszország évvel ezelőtt még a cári örökség rongyaiba volt burkolva. 70% analfabéta, sőt néhány néptörzsnél 100 %>. Könyveink akkor es példányszámban jelentek meg és olvasónk nem volt személyes ismerősünk. Szolgáló szerepe volt az irodalomnak, propaganda vagy szórakozás. A földet kelfétt szántani, házakat építeni és ruhákat szőni. A tömegek számára az irodalom még fényűzés volt.

20 A szovjetirodalom második periódusának kezdete, nézetem szerint, a nagy iparosítási és kollektivizálás! terv idejével esik össze. Erre a nagy háborúra mozgósították az ország összes erőit. Mindent szolgálatába állítottak az irodalmat is. A regények még nem voltak befejezve a polgárháború idejéből, vagy az elbeszélések a tegnapi kispolgári életből, amikor már sok író, az épités iramától elsodorva oda sietett, ahol sziklákat robbantottak, erdőket irtottak új gyárak és városok alapjai számára. A szovjetirodalom ezen második szakára jellemző a siető, tárgyilagos, vázlatos mű. Gyorsan támadt és nagyon elterjedt az épitő milliós tömegek óhaja, akik életüket és igyekvésüket akarták leírva látni. Az irodalom összeolvad az építéssel. Azokat az írókat, kik ezt nem akarták megérteni, vagy magukat magányosságukban a szent tűz örököseinek tartották, az olvasók szenvedélyesen kritizálták. Az olvasóknak nem volt kedvük a művészet finomságaival foglalkozni... Adjátok nekünk a jelent! Az új emberről beszéljetek, aki hegyeket robbant és az örök Tajgát ássa fel!" Az épületeken, gyárakban, a sötét erdőkben, a tundrában, északon újságok bukkannak fel, nyomtatott lapok óriási példányszámban, de fali újságok is. A nép épités közben akar tanulni. Azzal a grandiózus szenvedéllyel és kitartással, amellyel hegyeket robbant és erdőt irt... Ezen időszak irodalma rendkívül termékeny volt, de nem hozott tökéletes, kiformált műveket, nem adhatta, mert ellenkezett volna a dolog természetével. Az írók nyelték az életet, maguk is tanultak és a munka mellett írtak, A kereskedelmi képviselet egy hivatalnoka elmondta nekem, miket kellett kitalálni, hogy Londonban idejében beválthassa az új művekhez szükséges gépekért adott váltókat. Pénzkeresés közben eszébe jutott három vaggon fürjet küldeni Londonba. Azonnal összeszedték Oroszországban az apró sörétet, a vadászok között széleskörű propagandát kezdtek. Ropogtak a puskák Ukrajnában és Kaukázusban kövér fürjek estek a rozsföldeken és megmentették Oroszország kereskedői becsületét. Ez 1929-ben vagy 1930-ban volt. Ma több aranyat bányászunk a szibériai Tundrában, mint Klondyke vagy Kalifornia az aranyláz idején. A tervbe vett gyárak felépültek, megteremtődtek a munkásés mérnök-káderek. A Stachanov-mozgalommal megdőlt az előítélet a szláv lélekről", mely csak álmodni és merengeni tudott. Tíz év előtt láttunk még parasztokat Moszkva kapui előtt is, saját fonású cipőkben, saját szövésű ingben az ősrégi faeke után haladni. Ma a kolchozokban traktorok szántanak és kombájnok aratnak. A kolchozok mozgókép-színházakat építenek és saját szükségletükre autókat és repülőgépeket vásárolnak. A paraszt-ifjúság pedig elárasztja a fővárosokban az egyetemeket. Ha vasárnap hazajönnek a gyerekek a faluba, ott ül á parasztcsalád asztalánál a nagyapa, aki még emlékszik a jobbágyságra és a földbirtokos korbácsára. Az apa, aki átélte az 1905-ös véres forradalmat. Az anya, aki ötven éves korában tanult meg írni és most a helyi szovjetben elnököl és a gyermekek, akik látogatóba jöttek: