J E G Y Z Ő KÖ N Y V. Készült: Sárrétudvari Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testülete március 2-i rendkívüli üléséről

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "J E G Y Z Ő KÖ N Y V. Készült: Sárrétudvari Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testülete március 2-i rendkívüli üléséről"

Átírás

1 J E G Y Z Ő KÖ N Y V Készült: Sárrétudvari Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testülete március 2-i rendkívüli üléséről Jelen vannak:, Dr. Fülöp Enikő alpolgármester, Gyengéné dr. Lévai Adrienn jegyző, Kiss László, Madar János, Makainé Madar Edit, Pusztai Márta, Ruzsicsné Szabó Jolán képviselők Meghívottként jelen van: Nagyné Földesi Irén pénzügyi főelőadó, Makra Gergő pénzügyi csoportvezető köszöntöm a jelenlévőket. Megállapítom, hogy az ülés határozatképes, 7 képviselő jelen van, az ülést megnyitom. Jegyzőkönyv-hitelesítőknek: Ruzsicsné Szabó Jolán és Kiss László képviselőket javaslom. Mai rendkívüli ülésünk összehívását a téma fontossága indokolta. Szerep község Képviselőtestülete február 27-én, Képviselő-testületünk pedig február 28-án kinyilvánította a Közös Hivatal létrehozására irányuló szándékát. Így a mai délelőtt folyamán mindkét testület ülésezik, hogy a közös hivatal létrehozásához szükséges dokumentumokat megtárgyalja, majd elfogadja. Javaslom a meghívó szerinti napirendi pontok megtárgyalását. Napirendi javaslat: 1./ Megszüntető Okirat elfogadása. 2./ Közös Hivatal Alapító Okiratának elfogadása. 3./ Megállapodás elfogadása a Közös Hivatal létrehozásáról, fenntartásáról. A Képviselő-testület 7 igen szavazattal, 0 nem szavazattal, 0 tartózkodással a napirendi pontokat elfogadta. 1./ Megszüntető Okirat elfogadása. A Képviselő-testületnek el kell fogadnia a megszüntető okiratot, melyben a Sárrétudvari Polgármesteri Hivatal megszűnéséről dönt. Kérdés, vélemény nem volt. Az alábbi megszüntető okiratra vonatkozó határozati javaslat elfogadására teszek javaslatot: Sárrétudvari Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete a Sárrétudvari Polgármesteri Hivatal megszüntető okiratát az előterjesztés szerinti tartalommal elfogadja.

2 14/2013. /III. 2./ Képviselő-testületi határozat: Sárrétudvari Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete a Sárrétudvari Polgármesteri Hivatal megszüntető okiratát az előterjesztés szerinti tartalommal elfogadja. Végrehajtásért felelős: 2./ Közös Hivatal Alapító Okiratának elfogadása A Képviselő-testület elfogadta a Sárrétudvari Polgármesteri Hivatal megszüntető okiratát. Most pedig a Közös Hivatal Alapító Okiratának elfogadására teszek javaslatot. Kérdés vélemény nem volt. A Sárrétudvari Közös Hivatal Alapító Okiratának elfogadására az alábbi határozati javaslatot terjesztem elő: Sárrétudvari Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete a Sárrétudvari Közös Önkormányzati Hivatal Alapító Okiratát az előterjesztés szerinti tartalommal elfogadja, az intézményt jogutódlással létrehozza. 15/2013. /III. 2./ Képviselő-testületi határozat: Sárrétudvari Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete a Sárrétudvari Közös Önkormányzati Hivatal Alapító Okiratát az előterjesztés szerinti tartalommal elfogadja, az intézményt jogutódlással létrehozza. Végrehajtásért felelős: 3./ Megállapodás elfogadása a Közös Hivatal létrehozásáról. A Közös Önkormányzati Hivatal létrehozásáról fenntartásáról szóló megállapodást elkészítettük. Javaslom, hogy pontonként nézzük át és kérem a Képviselő-testület tagjainak véleményét.

3 Ruzsicsné Szabó Jolán képviselő A 15. pontnál az érintett szó helyett írjuk a másik önkormányzat kifejezést így egyértelműbb. A kiadmányozási jog hogy lesz megoldva? Gyengéné dr.lévai Adrienn jegyző A javaslat alapján kijavítjuk a megállapodást. A kiadmányozási jog kérdését az SZMSZ-ben szabályozzuk. Több kérdés, vélemény nem volt. A Sárrétudvari Közös Hivatal alakításáról és fenntartásáról szóló megállapodás elfogadására az alábbi határozati javaslatot terjesztem elő: Sárrétudvari Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testülete a Sárrétudvari Közös Önkormányzati Hivatal létrehozásáról szóló megállapodást elfogadja. 16/2013. /III. 2./ Képviselő-testületi határozat: Sárrétudvari Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testülete a Sárrétudvari Közös Önkormányzati Hivatal létrehozásáról szóló megállapodást elfogadja. Végrehajtásért felelős: Ruzsicsné Szabó Jolán képviselő A közös hivatal létrehozásával kapcsolatban azért a véleményem néhány szóban szeretném megfogalmazni. Magam részéről mindig az ésszerűség szerint alakítok véleményt. A 2000 fő alatti településeken nem lehet önálló polgármesteri hivatal, közös hivatalt kell létrehozni. Miért kötelező, miért lesz ez jobb, mi a hozadéka? A Járási Hivatalok létrehozását elfogadom, azt értem, de ezt nem. Itt nem látom se a szakmaiságot, se a költséghatékonyságot. A közös hivatal létrehozása ránk csak terhet ró, feladat van, pénz nincs. /kevesebb támogatást kapunk/. Megszavaztam, mert kényszerhelyzet van, nincs választási lehetőségünk. Ebben a helyzetben nem tudunk mit csinálni. Ez egy folyamat kezdete, később láthatjuk eredményét. Egyelőre valóban nincs hozadéka, csak plusz munka, rengeteg egyeztetés. Az is tény, hogy a feladatfinanszírozással nem jártunk jól, a közös hivatal létrehozásával kevesebb támogatást kapunk.

4 Több kérdés, észrevétel nem hangzott el. az ülést 9,55-kor bezárta. k.m.f. Kiss Tibor Polgármester Gyengéné dr. Lévai Adrienn jegyző Jegyzőkönyv-hitelesítők: Ruzsicsné Szabó Jolán Kiss László

5 HAJDÚ-BIHAR MEGYE SÁRRÉTUDVARI NAGYKÖZSÉG J E G Y Z Ő K Ö N Y V Sárrétudvari Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testülete március 2-i rendkívüli üléséről Tartalmazza a: 14/2013. /III. 2./ Megszüntető okirat elfogadása 15/2013. /III. 2./ Alapító Okirat elfogadása 16/2013. /III. 2./ Megállapodás elfogadása a Közös Hivatal létrehozásáról, fenntartásáról Képviselő-testületi határozatokat

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. A SÁRRÉTUDVARI ROMA NEMZETISÉGI ÖNKORMÁNYZAT december 19-én tartott nyílt üléséről

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. A SÁRRÉTUDVARI ROMA NEMZETISÉGI ÖNKORMÁNYZAT december 19-én tartott nyílt üléséről HAJDÚ-BIHAR MEGYE SÁRRÉTUDVARI NAGYKÖZSÉG J E G Y Z Ő K Ö N Y V A SÁRRÉTUDVARI ROMA NEMZETISÉGI ÖNKORMÁNYZAT 2014. december 19-én tartott nyílt üléséről Tartalmazza a : 10/2014.(XII.19.) Jegyzőkönyvvezető

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Sárrétudvari Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testülete Szociális Bizottságának 2015. március 30-án tartott nyilvános üléséről. Tartalmazza a 13/2015.(III.30.) 14/2015.(III.30.)

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Sárrétudvari Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testülete Szociális Bizottságának 2015. június 25-én tartott nyilvános üléséről. Tartalmazza a 34/2015.(VI.25.) 35/2015.(VI.25.) 36/2015.(VI.25.)

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Pénzügyi Bizottságának 2015. október 27-i nyilvános üléséről Tartalmazza a 27/2015.(X.27.) 28/2015.(X.27.) 29/2015.(X.27.) 30/2015.(X.27.) Bizottsági határozatot J E G Y Z Ő K Ö N

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült Ráckeresztúr Község Önkormányzat Képviselő-testületének. 2015. 03. 23-án megtartott testületi üléséről.

JEGYZŐKÖNYV. Készült Ráckeresztúr Község Önkormányzat Képviselő-testületének. 2015. 03. 23-án megtartott testületi üléséről. Szám:600/4/2015. 4. JEGYZŐKÖNYV Készült 2015. 03. 23-án megtartott testületi üléséről. Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal Nagyterme Az ülés kezdési időpontja: 16:00 óra Jelenlévők: Dr. Szentes-Mabda

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V és Szavazatszámláló Bizottságának 2015. február 24-én megtartott nyilvános üléséről. Tartalmazza: 7/2015./II.24./ 8/2015./II.24./ 9/2015./II.24./ 10/2015./II.24./ 11/2015./II.24./

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Sárrétudvari Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. július 30-án tartott rendkívüli nyílt üléséről

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Sárrétudvari Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. július 30-án tartott rendkívüli nyílt üléséről HAJDÚ-BIHAR MEGYE SÁRRÉTUDVARI NAGYKÖZSÉG J E G Y Z Ő K Ö N Y V Sárrétudvari Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. július 30-án tartott rendkívüli nyílt üléséről Tartalmazza a : 87/2014.(VII.30.)

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Sárrétudvari Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. március 14-én tartott rendkívüli nyílt üléséről

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Sárrétudvari Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. március 14-én tartott rendkívüli nyílt üléséről HAJDÚ-BIHAR MEGYE SÁRRÉTUDVARI NAGYKÖZSÉG J E G Y Z Ő K Ö N Y V Sárrétudvari Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. március 14-én tartott rendkívüli nyílt üléséről Tartalmazza a: 24/2014./III.14./

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Sárrétudvari Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testülete Szociális Bizottsága 2015. február 24-én tartott nyilvános üléséről.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Sárrétudvari Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testülete Szociális Bizottsága 2015. február 24-én tartott nyilvános üléséről. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Sárrétudvari Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testülete Szociális Bizottsága 2015. február 24-én tartott nyilvános üléséről. Tartalmazza az 5/2015.(II.24.) 6/2015.(II.24.) 7/2015.(II.24.)

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Sárrétudvari Közös Önkormányzati Hivatal /Kossuth u. 72./ hivatali helyiségében 2014. január 13-án, Sárrétudvari Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének nyilvános

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V HAJDÚ-BIHAR MEGYE SÁRRÉTUDVARI NAGYKÖZSÉG J E G Y Z Ő K Ö N Y V Sárrétudvari Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. február 12-én közmeghallgatással egybekötött rendkívüli nyilvános üléséről

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. a SÁRRÉTUDVARI ROMA NEMZETISÉGI ÖNKORMÁNYZAT 2015. február 23-án tartott nyilvános képviselő-testületi üléséről

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. a SÁRRÉTUDVARI ROMA NEMZETISÉGI ÖNKORMÁNYZAT 2015. február 23-án tartott nyilvános képviselő-testületi üléséről HAJDÚ-BIHAR MEGYE SÁRRÉTUDVARI NAGYKÖZSÉG J E G Y Z Ő K Ö N Y V a SÁRRÉTUDVARI ROMA NEMZETISÉGI ÖNKORMÁNYZAT 2015. február 23-án tartott nyilvános képviselő-testületi üléséről Tartalmazza a : 10/2015.(II.23.)

Részletesebben

10. JEGYZŐKÖNYV. Készült Ráckeresztúr Község Önkormányzat Képviselő-testületének. 2015. 05. 28-án megtartott testületi üléséről.

10. JEGYZŐKÖNYV. Készült Ráckeresztúr Község Önkormányzat Képviselő-testületének. 2015. 05. 28-án megtartott testületi üléséről. Szám:600/10/2015. 10. JEGYZŐKÖNYV Készült 2015. 05. 28-án megtartott testületi üléséről. Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal Nagyterme Az ülés kezdési időpontja: 17:00 óra Jelenlévők: Dr. Szentes-Mabda

Részletesebben

a u g u s z t u s 15- é n. m e g t a r t o t t r e n d k í v ü l i n y i l v á n o s ü l é s é r ő l

a u g u s z t u s 15- é n. m e g t a r t o t t r e n d k í v ü l i n y i l v á n o s ü l é s é r ő l Nagydorog Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete 7044 Nagydorog Kossuth L. u. 81. Tel.: 75/ 532-019, Fax: 332-047 e-mail: nagydorogonk@axelero.net J E G Y Z Ő K Ö N Y V N A G Y D O R O G N A G

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Győrújbarát Község Önkormányzat Képviselő-testületének december 16-án órakor tartott rendkívüli nyilvános üléséről

JEGYZŐKÖNYV. Győrújbarát Község Önkormányzat Képviselő-testületének december 16-án órakor tartott rendkívüli nyilvános üléséről JEGYZŐKÖNYV Győrújbarát Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. december 16-án 17.30 órakor tartott rendkívüli nyilvános üléséről Készült Győrújbarát Község Önkormányzat Képviselő-testületének

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Nyirád és Szőc Községek Önkormányzatai Képviselő-testületeinek. együttes, nyilvános üléséről november 24.

JEGYZŐKÖNYV. Nyirád és Szőc Községek Önkormányzatai Képviselő-testületeinek. együttes, nyilvános üléséről november 24. Ügyszám: 24-161/2016. JEGYZŐKÖNYV Nyirád és Szőc Községek Önkormányzatai Képviselő-testületeinek együttes, nyilvános üléséről 2016. november 24. Nyirád 2016 1 Jegyzőkönyv Készült: Az ülés helye: Nyirád

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Sárrétudvari Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testülete Pénzügyi Bizottságának szeptember 25-i nyílt üléséről

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Sárrétudvari Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testülete Pénzügyi Bizottságának szeptember 25-i nyílt üléséről J E G Y Z Ő K Ö N Y V Sárrétudvari Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testülete Pénzügyi Bizottságának 2014. szeptember 25-i nyílt üléséről Tartalmazza az 5/2014.(IX.25.) 6/2014.(IX.25.) 7/2014.(IX.25.)

Részletesebben

Fertőd Város Képviselő-testülete

Fertőd Város Képviselő-testülete Fertőd Város Képviselő-testülete 37/2012. SZÁMÚ J E G Y Z Ő K Ö N Y V 2012. november 30. napján megtartott R E N D K Í V Ü L I K É P V I S E L Ő T E S T Ü L E T I Ü L É S É R Ő L Készült: 3 példányban

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Balajt Község Önkormányzatának KÉPVISELŐ-TESTÜLETE e-mail cím: onkormányzat@balajt.hu 82-18/2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Balajt Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. december 17. napján

Részletesebben

BAKONYKOPPÁNY. Német Nemzetiségi Önkormányzat november 25. napján 16 óra 30 perckor megtartott nyílt üléséről készült jegyzőkönyv

BAKONYKOPPÁNY. Német Nemzetiségi Önkormányzat november 25. napján 16 óra 30 perckor megtartott nyílt üléséről készült jegyzőkönyv Szám: 198-9/2016. BAKONYKOPPÁNY Német Nemzetiségi Önkormányzat 2016. november 25. napján 16 óra 30 perckor megtartott nyílt üléséről készült jegyzőkönyv Német Nemzetiségi Önkormányzat 8571 Bakonykoppány,

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült Nyíracsád Községi Önkormányzat Képviselő-testületének június 29.-én megtartott ülésén.

JEGYZŐKÖNYV. Készült Nyíracsád Községi Önkormányzat Képviselő-testületének június 29.-én megtartott ülésén. JEGYZŐKÖNYV Készült Nyíracsád Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. június 29.-én megtartott ülésén. Jelen vannak: Dr. Nagy János polgármester Nagyné Jobbágy Piroska jegyző Veres Istvánné alpolgármester

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV RENDKÍVÜLI NYÍLT KISZOMBOR június 26.

JEGYZŐKÖNYV RENDKÍVÜLI NYÍLT KISZOMBOR június 26. JEGYZŐKÖNYV RENDKÍVÜLI NYÍLT KISZOMBOR 2015. június 26. JEGYZŐKÖNYV Készült Kiszombor Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. június 26. napján 10 órai kezdettel megtartott rendkívüli nyílt

Részletesebben

BOJT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2011. MÁJUS 30-I RENDKÍVÜLI NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE

BOJT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2011. MÁJUS 30-I RENDKÍVÜLI NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE BOJT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2011. MÁJUS 30-I RENDKÍVÜLI NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE Határozatok: 52/2011. (V. 30.) 53/2011. (V. 30.) 54/2011. (V. 30.) 55/2011. (V. 30.) 56/2011. (V.

Részletesebben

H O M O K B Ö D Ö G E

H O M O K B Ö D Ö G E Szám: 81-10/2016. H O M O K B Ö D Ö G E Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2016. június 20. napján 19 óra 30 perckor megtartott rendkívüli képviselő-testületi üléséről készült jegyzőkönyv 2 Homokbödöge

Részletesebben

Az ülés helye: Szurdokpüspöki Közös Önkormányzati Hivatal Tari Kirendeltségén a jegyzői Irodában 3073 Tar, Szondy György út 92.

Az ülés helye: Szurdokpüspöki Közös Önkormányzati Hivatal Tari Kirendeltségén a jegyzői Irodában 3073 Tar, Szondy György út 92. Iktatószám:./2015... számú jegyzőkönyv Készült: Tar Község Önkormányzata Képviselő-testületének, Szurdokpüspöki Község Önkormányzata Képviselő-testületének, Alsótold Község Önkormányzat Képviselőtestületének,

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Meghívott vendégként jelen van Bozori Zsuzsanna, a KEMKH Kisbér Járási Kormányhivatal vezetője

Jegyzőkönyv. Meghívott vendégként jelen van Bozori Zsuzsanna, a KEMKH Kisbér Járási Kormányhivatal vezetője Jegyzőkönyv Készült: 2013. január 28-án 15,00 órakor Réde és Bakonybánk Község Önkormányzati Képviselő-testületének együttes -testületi üléséről. Helye: Bakonybánk Községháza Jelen vannak: Réde Község

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Mikekarácsonyfa. Községi Önkormányzat Képviselőtestülete év április hó 18. napján. megtartott nyilvános üléséről

JEGYZŐKÖNYV. Mikekarácsonyfa. Községi Önkormányzat Képviselőtestülete év április hó 18. napján. megtartott nyilvános üléséről JEGYZŐKÖNYV Mikekarácsonyfa Községi Önkormányzat Képviselőtestülete 2016. év április hó 18. napján megtartott nyilvános üléséről Határozatok: Sorszáma Kódja 11/2016.(IV.18.) Rendeletek: Sorszáma (kihirdetés

Részletesebben

Mátramindszent Községi Önkormányzat Képviselő-testületének december 13-i Mátramindszent Szuha Dorogháza Önkormányzatok Képviselő testületeinek

Mátramindszent Községi Önkormányzat Képviselő-testületének december 13-i Mátramindszent Szuha Dorogháza Önkormányzatok Képviselő testületeinek Mátramindszent Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. december 13-i Mátramindszent Szuha Dorogháza Önkormányzatok Képviselő testületeinek együttes üléséről készült 16/2012. számú Jegyzőkönyve

Részletesebben

Tarnaméra Község Önkormányzata Képviselő-testületének március 3. napján megtartott képviselő-testületi üléséről

Tarnaméra Község Önkormányzata Képviselő-testületének március 3. napján megtartott képviselő-testületi üléséről Tarnaméra Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2016. március 3. napján megtartott -testületi üléséről Hozott döntések: Határozat száma 12/2016.(III.03.) Önkormányzati határozat 13/2016.(III.03.)

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Hort Községi Önkormányzat Képviselő-testületének október 22-én megtartott alakuló üléséről.

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Hort Községi Önkormányzat Képviselő-testületének október 22-én megtartott alakuló üléséről. JEGYZŐKÖNYV Készült: Hort Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. október 22-én megtartott alakuló üléséről. Határozat száma: Tárgya: 112/2014.( X.22.) Szavazatszámláló Bizottság választása titkos

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Pénzügyi Bizottságának 2016. szeptember 27-i nyilvános üléséről Tartalmazza a 20/2016.(IX.27.) 21/2016.(IX.27.) 22/2016.(IX.27.) 23/2016.(IX.27.) 24/2016.(IX.27.) 25/2016.(IX.27.)

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV Vajta Község Önkormányzat Képviselő-testületének február 26-án 16,00 órai kezdettel tartott rendkívüli nyilvános üléséről

JEGYZŐKÖNYV Vajta Község Önkormányzat Képviselő-testületének február 26-án 16,00 órai kezdettel tartott rendkívüli nyilvános üléséről Ikt.szám: 262 /2014 JEGYZŐKÖNYV Vajta Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. február 26-án 16,00 órai kezdettel tartott rendkívüli nyilvános üléséről A Képviselő-testülete által meghozott határozat

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Szabó István Balázs képviselő (7 fő) Kerekesné Molnár Krisztina pénzügyi elődadó I. NAPIRENDEK ELŐTT

JEGYZŐKÖNYV. Szabó István Balázs képviselő (7 fő) Kerekesné Molnár Krisztina pénzügyi elődadó I. NAPIRENDEK ELŐTT Győrladamér Község Önkormányzatának Képviselő-testülete Szám: 3/2015. JEGYZŐKÖNYV Készült: Győrladamér Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. február 16-án 15.30 órai kezdettel a Polgármesteri

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Jelen van az ülésen Veszner József címzetes főjegyző és Dr. Varga Katalin aljegyző.

Jegyzőkönyv. Jelen van az ülésen Veszner József címzetes főjegyző és Dr. Varga Katalin aljegyző. Jegyzőkönyv Készült a Segesd, Ötvöskónyi és Beleg Községek Képviselő-testületeinek 2014. szeptember 15.-én Segesd községben, az általános iskola éttermében megtartott, munkaterv szerinti együttes üléséről.

Részletesebben

19. JEGYZŐKÖNYV Készült Ráckeresztúr Község Önkormányzat Képviselő-testülete 2012.11.12-én összehívott rendkívüli üléséről.

19. JEGYZŐKÖNYV Készült Ráckeresztúr Község Önkormányzat Képviselő-testülete 2012.11.12-én összehívott rendkívüli üléséről. Szám: 163-19/2012. 19. JEGYZŐKÖNYV Készült e 2012.11.12-én összehívott rendkívüli üléséről. Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal, tanácsterem Az ülés kezdési időpontja: 17 óra Jelenlévők: Dr. Szentes-Mabda

Részletesebben

NAGYKEREKI KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE március 12-i RENDKÍVÜLI NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE

NAGYKEREKI KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE március 12-i RENDKÍVÜLI NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE NAGYKEREKI KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2015. március 12-i RENDKÍVÜLI NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE Határozatok: 21/2015.(III.12.) önkormányzati határozat 22/2015.(III.12.) önkormányzati

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v. Készült a Képviselő-testület 2013. december 30-án 13.00 órai kezdettel tartott nyilvános üléséről.

J e g y z ő k ö n y v. Készült a Képviselő-testület 2013. december 30-án 13.00 órai kezdettel tartott nyilvános üléséről. Képviselő-testület Szigliget J e g y z ő k ö n y v Készült a Képviselő-testület 2013. december 30-án 13.00 órai kezdettel tartott nyilvános üléséről. Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal Jelen vannak:

Részletesebben

Ikt. szám: /2014. J e g y z ő k ö n y v

Ikt. szám: /2014. J e g y z ő k ö n y v Ikt. szám: 121-12 /2014 J e g y z ő k ö n y v Készült: Murony Község Önkormányzata Képviselő-testületének és Tarhos Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. február 26.-án megtartott közös testületi

Részletesebben

Városlőd Község Önkormányzat, Csehbánya Község Önkormányzat és Farkasgyepű Község Önkormányzat Képviselő-testületei

Városlőd Község Önkormányzat, Csehbánya Község Önkormányzat és Farkasgyepű Község Önkormányzat Képviselő-testületei Városlőd Község Önkormányzat, Csehbánya Község Önkormányzat és Farkasgyepű Község Önkormányzat Képviselő-testületei 2013. október 30-i nyilvános, együttes ülésének anyaga Városlőd Község Önkormányzat,

Részletesebben

J E G Y Z Ő K ÖN Y V E

J E G Y Z Ő K ÖN Y V E Iktatószám: 1636/3/2015 Magyarcsanádi Község Önkormányzat Ügyrendi és Pénzügyi Bizottságának 2015. március 26. napján 14.00 órakor megtartott soros, nyílt ülésének J E G Y Z Ő K ÖN Y V E Határozatok :

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV Cecei Roma Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testületének január 28-án 14,30 órai kezdettel tartott rendes üléséről

JEGYZŐKÖNYV Cecei Roma Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testületének január 28-án 14,30 órai kezdettel tartott rendes üléséről Ikt.szám:..-1/2015. JEGYZŐKÖNYV Cecei Roma Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. január 28-án 14,30 órai kezdettel tartott rendes üléséről A Képviselő-testülete által meghozott határozat

Részletesebben

Szám: 279-6/2012. N A G Y T E V E L

Szám: 279-6/2012. N A G Y T E V E L Szám: 279-6/2012. N A G Y T E V E L Német Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. augusztus 24. napján 7 óra 30 perckor megtartott képviselő-testületi üléséről készült jegyzőkönyv 1 Nagytevel

Részletesebben

8296 Monostorapáti, Petőfi u Hegyesd, Zrínyi u. 1. J e g y z ő k ö n y v

8296 Monostorapáti, Petőfi u Hegyesd, Zrínyi u. 1. J e g y z ő k ö n y v Önkormányzati Képviselőtestület Önkormányzati Képviselőtestület 8296 Monostorapáti, Petőfi u. 123. 8296 Hegyesd, Zrínyi u. 1. Száma: 182-6/2009. J e g y z ő k ö n y v Készült: Monostorapáti Önkormányzat

Részletesebben

2010. d e c e m b e r án. m e g t a r t o t t r e n d k í v ü l i ü l é s é r ő l

2010. d e c e m b e r án. m e g t a r t o t t r e n d k í v ü l i ü l é s é r ő l Nagydorog Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete 7044 Nagydorog Kossuth L. u. 81. Tel.: 75/ 532-019, Fax: 332-047 e-mail: nagydorogonk@axelero.net J E G Y Z Ő K Ö N Y V N A G Y D O R O G N A G

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV Készült Ráckeresztúr Község Önkormányzat Képviselő-testülete 2013.05.15-én összehívott rendkívüli üléséről.

JEGYZŐKÖNYV Készült Ráckeresztúr Község Önkormányzat Képviselő-testülete 2013.05.15-én összehívott rendkívüli üléséről. Szám: 338/7/2013. 7. JEGYZŐKÖNYV Készült e 2013.05.15-én összehívott rendkívüli üléséről. Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal, tanácsterem Az ülés kezdési időpontja: 17 óra Jelenlévők: Dr. Szentes-Mabda

Részletesebben

NEMTI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE. 3/2013. sz. jegyzőkönyve. a február 21-én megtartott üléséről

NEMTI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE. 3/2013. sz. jegyzőkönyve. a február 21-én megtartott üléséről NEMTI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 3/2013. sz. jegyzőkönyve a 2013. február 21-én megtartott üléséről Jegyzőkönyv Készült: Nemti Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 2013. február

Részletesebben

Jegyzőkönyv 3/2013. Napirend 1.) Ágasegyháza Község Önkormányzat évi közbeszerzési terve Előadó: Polgármester. I.

Jegyzőkönyv 3/2013. Napirend 1.) Ágasegyháza Község Önkormányzat évi közbeszerzési terve Előadó: Polgármester. I. Ágasegyháza Község Önkormányzat Képviselő-testülete 6076 Ágasegyháza, Szent István tér 1. Web: http://agasegyhaza.hu Tel.:76/388-211 Fax: 76/388-387 E-mail: pmstrh@t-online.hu 3/2013. Jegyzőkönyv Készült:

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Rakamaz Város Önkormányzata Városgazdálkodási Bizottságának január 31. napján megtartott rendkívüli üléséről.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Rakamaz Város Önkormányzata Városgazdálkodási Bizottságának január 31. napján megtartott rendkívüli üléséről. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2013. január 31. napján megtartott rendkívüli üléséről. Jelen vannak: Héri Viktor a bizottság elnöke, Palsics János a bizottság tagja, Farkas Ernő polgármester, Kovácsné

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Vál Polgármesteri Hivatal emeleti tanácskozó terem

JEGYZŐKÖNYV. Vál Polgármesteri Hivatal emeleti tanácskozó terem JEGYZŐKÖNYV Készült: Vál Község Önkormányzat Képviselő-testülete és Kajászó Község Önkormányzat Képviselő-testületeinek 2013. október 29-i együttes üléséről Helye: Vál Polgármesteri Hivatal emeleti tanácskozó

Részletesebben

j ú n i u s é n. m e g t a r t o t t r e n d k í v ü l i n y i l v á n o s ü l é s é r ő l

j ú n i u s é n. m e g t a r t o t t r e n d k í v ü l i n y i l v á n o s ü l é s é r ő l Nagydorog Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete 7044 Nagydorog Kossuth L. u. 81. Tel.: 75/ 532-019, Fax: 332-047 e-mail: nagydorogonk@axelero.net J E G Y Z Ő K Ö N Y V N A G Y D O R O G N A G

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Sárrétudvari Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. május 22-én tartott rendkívüli nyílt üléséről

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Sárrétudvari Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. május 22-én tartott rendkívüli nyílt üléséről HAJDÚ-BIHAR MEGYE SÁRRÉTUDVARI NAGYKÖZSÉG J E G Y Z Ő K Ö N Y V Sárrétudvari Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. május 22-én tartott rendkívüli nyílt üléséről Tartalmazza a: 48/2014./V.22./

Részletesebben

Szám: 139-3/2016. B É B. Német Nemzetiségi Önkormányzat április 26. napján 16 órakor megtartott nyílt üléséről készült jegyzőkönyv

Szám: 139-3/2016. B É B. Német Nemzetiségi Önkormányzat április 26. napján 16 órakor megtartott nyílt üléséről készült jegyzőkönyv Szám: 139-3/2016. B É B Német Nemzetiségi Önkormányzat 2016. április 26. napján 16 órakor megtartott nyílt üléséről készült jegyzőkönyv 2 Német Nemzetiségi Önkormányzat 8565 Béb, Kossuth u. 14. Szám: 139-3/2016.

Részletesebben

a u g u s z t u s 27- é n. m e g t a r t o t t r e n d k í v ü l i n y i l v á n o s ü l é s é r ő l

a u g u s z t u s 27- é n. m e g t a r t o t t r e n d k í v ü l i n y i l v á n o s ü l é s é r ő l Nagydorog Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete 7044 Nagydorog Kossuth L. u. 81. Tel.: 75/ 532-019, Fax: 332-047 e-mail: nagydorogonk@axelero.net J E G Y Z Ő K Ö N Y V N A G Y D O R O G N A G

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Sárrétudvari Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testülete 2013. február 14-én tartott üléséről

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Sárrétudvari Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testülete 2013. február 14-én tartott üléséről J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Sárrétudvari Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testülete 2013. február 14-én tartott üléséről Jelen vannak:, Dr. Fülöp Enikő alpolgármester, Gyengéné dr. Lévai Adrienn jegyző,

Részletesebben

Ököritófülpös Nagyközség és Rápolt Község Önkormányzatának április 22-én tartott együttes NYÍLT ülésének:

Ököritófülpös Nagyközség és Rápolt Község Önkormányzatának április 22-én tartott együttes NYÍLT ülésének: Ököritófülpös Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testülete Rápolt Község Önkormányzat Képviselő-testülete ÖKÖRITÓFÜLPÖS RÁPOLT Száma: Ö/515-10/2014./ált. Ököritófülpös Nagyközség és Rápolt Község Önkormányzatának

Részletesebben

2./ Marcalvölgye Ivóvízminőség Javító Önkormányzati Társulás társulási megállapodásának

2./ Marcalvölgye Ivóvízminőség Javító Önkormányzati Társulás társulási megállapodásának ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 8493 ISZKÁZ Szám: 105/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Iszkáz Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 2013. május 31-én (péntek) 18,00 órai kezdettel megtartott

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V KARAKÓSZÖRCSÖK K Ö Z S É G Ö N K O R M Á N Y Z A T A K É P V I S E L Ő T E S T Ü L E T E Szám:16-14 /2010. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Karakószörcsök Község Önkormányzata Képviselő testülete 2011. december

Részletesebben

a) Tárgysorozata b) Jegyzőkönyve c) Határozata T Á R G Y S O R O Z A T

a) Tárgysorozata b) Jegyzőkönyve c) Határozata T Á R G Y S O R O Z A T 82-13/2014. SZENDRŐLÁD KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT, BALAJT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT ÉS LÁDBESENYŐ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2014. szeptember 24. napján megtartott együttes rendkívüli nyílt ülésének

Részletesebben

Szám: 279-4/2012. N A G Y T E V E L

Szám: 279-4/2012. N A G Y T E V E L Szám: 279-4/2012. N A G Y T E V E L Német Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. június 8. napján 18 órakor megtartott képviselő-testületi üléséről készült jegyzőkönyv 1 Nagytevel Német

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Abádszalók Város Képviselő-testületének 2010. november 11-én megtartott soron kívüli üléséről. Az ülés helye: Városháza földszinti nagyterme Jelen vannak: Kovács Mihály polgármester,

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV RENDKÍVÜLI NYÍLT KISZOMBOR május 2.

JEGYZŐKÖNYV RENDKÍVÜLI NYÍLT KISZOMBOR május 2. JEGYZŐKÖNYV RENDKÍVÜLI NYÍLT KISZOMBOR 2016. május 2. JEGYZŐKÖNYV Készült Kiszombor Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 2016. május 2. napján 14.30 órai kezdettel megtartott rendkívüli nyílt

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V VAJSZLÓ NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA 7838 VAJSZLÓ, SZÉCHENYI U. 13. 73/485-141. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Vajszló Nagyközség Önkormányzata testületének 2013. március 14-én 17 00 órakor megtartott nyilvános

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Mályi Község Önkormányzata Képviselő-testületének Pénzügyi Bizottságának június 21. napján megtartott nyilvános üléséről.

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Mályi Község Önkormányzata Képviselő-testületének Pénzügyi Bizottságának június 21. napján megtartott nyilvános üléséről. BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN MEGYE MÁLYI KÖZSÉG JEGYZŐKÖNYV Készült: Bizottságának 2016. június 21. napján megtartott nyilvános üléséről. Helye: Mályi Község Önkormányzat Polgármesteri Hivatal- Tárgyaló Mályi,

Részletesebben

Készült: Maglóca Község Képviselő-testületének 2009. június 2-án tartott nyilvános üléséről.

Készült: Maglóca Község Képviselő-testületének 2009. június 2-án tartott nyilvános üléséről. Maglóca Község Képviselő-testülete 2-4/2009/Ny. J e g y z ő k ö n y v Készült: 2009. június 2-án tartott nyilvános üléséről. A képviselő-testületi ülés kezdete: 14 00 óra A képviselő-testületi ülés helye:

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Vál Község Önkormányzat Képviselő-testülete 1/2015. (I.27.) számú határozata a 2015. január 27-i együttes ülés jegyzőkönyv hitelesítőiről

JEGYZŐKÖNYV. Vál Község Önkormányzat Képviselő-testülete 1/2015. (I.27.) számú határozata a 2015. január 27-i együttes ülés jegyzőkönyv hitelesítőiről JEGYZŐKÖNYV Készült: Helye: Vál Község Önkormányzat Képviselő-testülete, Gyúró Község Önkormányzat Képviselő-testülete és Kajászó Község Önkormányzat Képviselő-testülete 2015. január 27-i együttes üléséről

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV KISTELEK KÉPVISELŐTESTÜLETE 2014. Május 29. NAPJÁN MEGTARTOTT 13. SZÁMÚ NYÍLT ÜLÉSÉRŐL

JEGYZŐKÖNYV KISTELEK KÉPVISELŐTESTÜLETE 2014. Május 29. NAPJÁN MEGTARTOTT 13. SZÁMÚ NYÍLT ÜLÉSÉRŐL JEGYZŐKÖNYV KISTELEK KÉPVISELŐTESTÜLETE 2014. Május 29. NAPJÁN MEGTARTOTT 13. SZÁMÚ NYÍLT ÜLÉSÉRŐL Határozatok száma TARTALOMJEGYZÉK a Kistelek Város Önkormányzat Képviselő-testülete 2014. május 29-én

Részletesebben

2014. évi. 7. szám. Tiszaszentimre Községi Önkormányzat Képviselő-testületének március 13-án megtartott rendkívüli üléséről készült

2014. évi. 7. szám. Tiszaszentimre Községi Önkormányzat Képviselő-testületének március 13-án megtartott rendkívüli üléséről készült 2014. évi 7. szám Tiszaszentimre Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. március 13-án megtartott rendkívüli üléséről készült J E G Y Z Ő K Ö N Y V T Á R G Y M U TAT Ó Határozat/Rendelet száma

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: A Képviselő-testület február 26-án 10:00 órakor megtartott rendkívüli nyilvános testületi üléséről.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: A Képviselő-testület február 26-án 10:00 órakor megtartott rendkívüli nyilvános testületi üléséről. Dörgicse Község Önkormányzata D Ö R G I C S E Szám: 301/ 64-4 /2016. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: A Képviselő-testület 2016. február 26-án 10:00 órakor megtartott rendkívüli nyilvános testületi üléséről.

Részletesebben

Bekecs község Önkormányzatának Képviselőtestülete

Bekecs község Önkormányzatának Képviselőtestülete Bekecs község Önkormányzatának Képviselőtestülete JEGYZŐKÖNYV Másolat Bekecs község Önkormányzati Képviselőtestületének 2006. október 6-án megtartott ünnepélyes alakuló üléséről 1 Bekecs község Önkormányzatának

Részletesebben

Sárosd Nagyközség Önkormányzata Képviselőtestületének. 2013. február 5-én tartott nyilvános rendkívüli ülésének jegyzőkönyve

Sárosd Nagyközség Önkormányzata Képviselőtestületének. 2013. február 5-én tartott nyilvános rendkívüli ülésének jegyzőkönyve Sárosd Nagyközség Önkormányzata Képviselőtestületének 2013. február 5-én tartott nyilvános rendkívüli ülésének jegyzőkönyve Határozatok: 17/2013. (II. 05.) 18/2013. (II. 05.) J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült:

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Kalocsa Város Önkormányzat Képviselő-testületének. november 9-i rendkívüli üléséről Ülés helye: Városháza Díszterme Jelen vannak: Juhász Gábor Rumi László Szabó Patrik Turi

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Csetény-Szápár Község Önkormányzat Képviselőtestületei 8417 Csetény, Rákóczi u. 30. Ikt.sz.: /2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Csetény és Szápár Község Önkormányzat Képviselőtestületeinek 2014. február

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Mérges Község Önkormányzat Képviselő-testületének

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Mérges Község Önkormányzat Képviselő-testületének 1 Mérges Község Önkormányzatának Képviselő-testülete Mérges, Béke tér 14. 11-A/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Mérges Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. július 30-án megtartott üléséről. 2 Mérges

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Kincsesbánya Községi Önkormányzat Képviselő-testületének rendkívüli, nyilvános üléséről.

Jegyzőkönyv. Kincsesbánya Községi Önkormányzat Képviselő-testületének rendkívüli, nyilvános üléséről. 1 Jegyzőkönyv rendkívüli, nyilvános üléséről. Időpont: 2011. november 14. Helyszín: Polgármesteri Hivatal, 8044 Kincsesbánya, Kincsesi u. 39. Jelen vannak: Szavazati joggal meghívottak: Bajkai János polgármester

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV RENDKÍVÜLI NYÍLT KISZOMBOR március 18.

JEGYZŐKÖNYV RENDKÍVÜLI NYÍLT KISZOMBOR március 18. JEGYZŐKÖNYV RENDKÍVÜLI NYÍLT KISZOMBOR 2013. március 18. JEGYZŐKÖNYV Készült Kiszombor Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. március 18. napján 14 órai kezdettel megtartott rendkívüli nyílt

Részletesebben

Dunaremete Község Önkormányzat. Képviselő-testülete. J e g y z ő k ö n y v

Dunaremete Község Önkormányzat. Képviselő-testülete. J e g y z ő k ö n y v Dunaremete Község Önkormányzat Képviselő-testülete 80-2/2013/X J e g y z ő k ö n y v Dunaremete Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. február 5-én megtartott nyilvános üléséről Készült: Dunaremete

Részletesebben

T Á R G Y M U T A T Ó KENGYEL KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE. 2014. február 20-án megtartott rendkívüli ülés jegyzőkönyvéhez

T Á R G Y M U T A T Ó KENGYEL KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE. 2014. február 20-án megtartott rendkívüli ülés jegyzőkönyvéhez T Á R G Y M U T A T Ó KENGYEL KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2014. február 20-án megtartott rendkívüli ülés jegyzőkönyvéhez 16/2014.(II.20.) Kt. Hat. A napirendi pontokra tett javaslatról 17/2014.(II.20.)

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2015. június 5. napján 8 30 órától a Rakamazi Közös Önkormányzati Hivatal tanácstermében megtartott rendkívüli üléséről. Jelen vannak: Fotta Csaba a bizottság elnöke, Krausz

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 83 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Jászdózsa Községi Önkormányzat Pénzügyi Bizottságának 2014. június 23-án megtartott rendkívüli ülésén. Az ülés helye: Jelen vannak: A községháza nagyterme mellékelt jelenléti

Részletesebben

J E G Y Z Ő K ÖN Y V E

J E G Y Z Ő K ÖN Y V E Iktatószám: 1653/4/2015 Magyarcsanádi Cigány Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. szeptember 7. napján 14.30 órakor megtartott rendkívüli ülésének J E G Y Z Ő K ÖN Y V E Határozatok :

Részletesebben

Rimóc Községi Önkormányzat. Képviselő-testületi ülésének

Rimóc Községi Önkormányzat. Képviselő-testületi ülésének Rimóc Községi Önkormányzat Képviselő-testületi ülésének J e g y z ő k ö n y v e ( 2014. szeptember 25.) 1 Jegyzőkönyv Készült: Rimóc Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. szeptember 25-én 19.00

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Petőfiszállás Községi Önkormányzati Képviselő-testületének 2014. március 12-én a Petőfiszállási Közös Önkormányzati Hivatal hivatalos helyiségében megtartott rendkívüli üléséről.

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Jelen vannak: J E G Y Z Ő K Ö N Y V Hatvan Város Önkormányzata Képviselő-testületének Szociális és Lakásügyi Bizottsága 2014. február 24-én (hétfő) 15:00 órai kezdettel a Polgármesteri Hivatal

Részletesebben

Polgármester javasolja, hogy a testület a meghívóban 1. sz. melléklet szereplő, alábbi napirend szerint tartsa ülését:

Polgármester javasolja, hogy a testület a meghívóban 1. sz. melléklet szereplő, alábbi napirend szerint tartsa ülését: 1 SZIKSZÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Szám: SZ/17-13/2016. J e g y z ő k ö n y v Készült Szikszó Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2016. június 15. napján 7.30 órakor a Szikszói Közös

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Makkos Dóra képviselő (6 fő) Kelemen Dóra aljegyző (1 fő) I. NAPIRENDEK ELŐTT

JEGYZŐKÖNYV. Makkos Dóra képviselő (6 fő) Kelemen Dóra aljegyző (1 fő) I. NAPIRENDEK ELŐTT Győrladamér Község Önkormányzatának Képviselő-testülete Szám: 15/2014. JEGYZŐKÖNYV Készült: Győrladamér Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. szeptember 30- án 15.00 órai kezdettel a Polgármesteri

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v Kiskunmajsa Város Önkormányzat Képviselő-testülete 9/2015. J e g y z ő k ö n y v Készült Kiskunmajsa Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. május 7-én (csütörtök) de. 8,30 órai kezdettel Kiskunmajsai

Részletesebben

2014. évi. 6. szám. Tiszaszentimre Község Önkormányzata Képviselő-testületének. 2014. március 4-én megtartott rendkívüli üléséről készült

2014. évi. 6. szám. Tiszaszentimre Község Önkormányzata Képviselő-testületének. 2014. március 4-én megtartott rendkívüli üléséről készült 2014. évi 6. szám Tiszaszentimre Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. március 4-én megtartott rendkívüli üléséről készült J E G Y Z Ő K Ö N Y V T Á R G Y M U TAT Ó Határozat/Rendelet száma

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV a képviselő-testület 2014. május 8-án megtartott rendkívüli üléséről

JEGYZŐKÖNYV a képviselő-testület 2014. május 8-án megtartott rendkívüli üléséről SZANK KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 9/2014. JEGYZŐKÖNYV a képviselő-testület 2014. május 8-án megtartott rendkívüli üléséről Határozatok száma: 29-30. TARTALOMJEGYZÉK HATÁROZATOK: 29/2014.(V.08.)

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Hort Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. január 30-án megtartott rendkívüli üléséről. Tárgya:

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Hort Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. január 30-án megtartott rendkívüli üléséről. Tárgya: JEGYZŐKÖNYV Készült: Hort Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. január 30-án megtartott rendkívüli üléséről Határozat száma: 1/2013.(I.30.) Rendelet száma: 1/2013.(I.30.) Tárgya: A 139/2012.(XI.28.)

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2012. szeptember 20. napján megtartott rendkívüli üléséről. Jelen vannak: Héri Viktor a bizottság elnöke, Palsics János bizottsági tag, Távolmaradt: Farkas Ernő polgármester,

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV Zalacséb, Zalaháshágy és Salomvár Községek Önkormányzati Képviselő-testületeinek

JEGYZŐKÖNYV Zalacséb, Zalaháshágy és Salomvár Községek Önkormányzati Képviselő-testületeinek Szám: 178/2013. JEGYZŐKÖNYV Zalacséb, Zalaháshágy és Salomvár Községek Önkormányzati Képviselő-testületeinek 2013. február 7-én megtartott együttes üléséről Zalacséb határozatok: Sorszáma Kódja 2/2013.

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Zirc Városi Önkormányzat, Lókút Község Önkormányzata és. Borzavár Községi Önkormányzat Képviselő-testületeinek

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Zirc Városi Önkormányzat, Lókút Község Önkormányzata és. Borzavár Községi Önkormányzat Képviselő-testületeinek 1/ 2016. szám J E G Y Z Ő K Ö N Y V Zirc Városi Önkormányzat, Lókút Község Önkormányzata és Borzavár Községi Önkormányzat Képviselő-testületeinek 2016. január 28-án 18,00 órai kezdettel tartott együttes

Részletesebben

Monostorpályi Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. szeptember 17-én megtartott rendkívüli nyílt ülésének

Monostorpályi Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. szeptember 17-én megtartott rendkívüli nyílt ülésének Monostorpályi Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. szeptember 17-én megtartott rendkívüli nyílt ülésének a. napirendje b. jegyzőkönyve c. határozatok: 93-96/2013. (IX. 17.) számú határozat.

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Vál Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. február 10-i üléséről

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Vál Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. február 10-i üléséről JEGYZŐKÖNYV Készült: Vál Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. február 10-i üléséről Helye: Váli Közös Önkormányzati Hivatal, emeleti tanácskozó terme Jelen vannak:bechtold Tamás polgármester,

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Jelen vannak: Kettinger János polgármester (14:00) Kiss Sándorné alpolgármester (14:20) Vargáné Molnár Márta képviselő (14:00)

JEGYZŐKÖNYV. Jelen vannak: Kettinger János polgármester (14:00) Kiss Sándorné alpolgármester (14:20) Vargáné Molnár Márta képviselő (14:00) Győrladamér Község Önkormányzatának Képviselő-testülete Szám: 11/2015. JEGYZŐKÖNYV Készült: Győrladamér Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. augusztus 24-én 14.00 órai kezdettel a Polgármesteri

Részletesebben

Milota községi Önkormányzat Képviselőtestülete 2013.december 5-én tartott ülésének: TÁRGY

Milota községi Önkormányzat Képviselőtestülete 2013.december 5-én tartott ülésének: TÁRGY Milota községi Önkormányzat Képviselőtestülete 2013.december 5-én tartott ülésének: a.) jegyzőkönyve, b.) határozata: 71/2013., c.) tárgya TÁRGY 1.) Sonkád és Mikrokörzete Szociális és Gyermekjóléti Alapszolgáltatási

Részletesebben

A Képviselő-testületi ülés helyszíne: Ordacsehi, Község Önkormányzat hivatali helyisége, 8635 Ordacsehi, Fő u.54.

A Képviselő-testületi ülés helyszíne: Ordacsehi, Község Önkormányzat hivatali helyisége, 8635 Ordacsehi, Fő u.54. JEGYZŐKÖNYV Készült Ordacsehi Község Önkormányzati -testületének 2016. szeptember 7-én, 16 óra 30 perckor kezdődő, az Önkormányzat hivatali helyiségében megtartott rendkívüli üléséről. A -testületi ülés

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV KISTELEK KÉPVISELŐTESTÜLETE 2013. október 03. NAPJÁN MEGTARTOTT 17. SZÁMÚ NYÍLT ÜLÉSÉRŐL

JEGYZŐKÖNYV KISTELEK KÉPVISELŐTESTÜLETE 2013. október 03. NAPJÁN MEGTARTOTT 17. SZÁMÚ NYÍLT ÜLÉSÉRŐL JEGYZŐKÖNYV KISTELEK KÉPVISELŐTESTÜLETE 2013. október 03. NAPJÁN MEGTARTOTT 17. SZÁMÚ NYÍLT ÜLÉSÉRŐL TARTALOMJEGYZÉK Kistelek Képviselő-testület 2013. október 03-án tartott nyílt ülésének határozatairól

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. P Á K A Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. december 30 - án tartott nyílt üléséről

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. P Á K A Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. december 30 - án tartott nyílt üléséről 170/21/2014. Z A L A megye P Á K A Község Önkormányzata J E G Y Z Ő K Ö N Y V P Á K A Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. december 30 - án tartott nyílt üléséről Rendeletek: 14/2014 (XII.31.

Részletesebben

MARTONVÁSÁR VÁROS ÖNKORMÁNYZAT

MARTONVÁSÁR VÁROS ÖNKORMÁNYZAT MARTONVÁSÁR VÁROS ÖNKORMÁNYZAT 27. számú J E G Y Z Ő K Ö N Y V E Készült: Martonvásár Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2010. november 23-án megtartott rendkívüli üléséről J e g y z ő k ö n y v

Részletesebben