AZ ERDÉLYI REFORMÁTUS EGYHÁZKERÜLET GYÜLEKEZETI LAPJA

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "AZ ERDÉLYI REFORMÁTUS EGYHÁZKERÜLET GYÜLEKEZETI LAPJA"

Átírás

1 AZ ERDÉLYI REFORMÁTUS EGYHÁZKERÜLET GYÜLEKEZETI LAPJA XXV. évfolyam 16. szám augusztus 15. Ára 0,80 lej Sepsiszentgyörgyön július 10-én a 7. Magyar Református Világtalálkozó kiemelt rendezvényére került sor, melynek keretében felavatták Kálvin első egész alakos köztéri szobrát Erdélyben. Az egész napos program keretében az érdeklődőket kulturális műsorok várták, egyházkerületünk pedig hároméves szerződést kötött a svájci HEKS segélyszervezettel. Összeállításunk a 4., 5. és 6. oldalon olvasható. Erdélyi református egyház: erős közösség Kató Béla püspök a református világtalálkozóról, az egyforma távolságokról, az áldozatvállalásról és a szolidaritásról Igehirdetés: kincs és feladat A református világtalálkozó előtt két nappal Kovásznán ünnepi istentisztelet keretében tizenegy lelkipásztort szenteltek fel az egyházkerületi közgyűlés keretében. Az ünnepi eseményt követően, másnap a Református Székely Mikó Kollégiumban folytatta munkálatait a közgyűlés. Minden világtalálkozó seregszemle, ahol arra is kapunk választ, hogy mit tud felmutatni református egyházunk jelentette ki a püspök úr a világtalálkozó előtt. Ennek tükrében mit tudott felmutatni egyházunk, hogyan értékeli a világtalálkozót? Fontos, hogy értékeljük magunkat, de ennél még lényegesebb, hogy mások mit mondanak rólunk. A visszajelzések egyértelműen azt mutatják, hogy programsorozatunk bebizonyította: erős közösséget alkotunk. Hiszen tömegek indultak el egy hétköznap, hogy együtt ünnepeljenek. Olyan események zajlottak, amelyeket egy erőtlen közösség nem ért volna el. A román posta például lepecsételte az aznapi Kálvint ábrázoló, egyházkerületünk által kiadott képeslapokat: ezzel világgá kürtölték az eseményt. Összetett rendezvény volt, a svájci protestáns egyházszervezet képviselői is jelen voltak, tehát az ünnepség a Kárpát-medencén is túlmutatott. Milyen programokat látogattak a legtöbben? A kimutatásunk szerint több mint 160 ezer emberhez jutott el az üzenet a rendezvényről a digi- (Folytatása a 4. oldalon) Mennyei és földi kenyerünk A 19. Kárpát-medencei presbiteri konferencia Az Úri Ima kenyérre vonatkozó kérése állott a 19. Nemzetközi Presbiteri Konferencia középpontjában. Áhítatok és előadások szóltak a mennyei és a földi kenyérről a szép számban egybegyűlt presbiterek körében, A kovásznai belvárosi templomban Kató Béla püspök a felszentelendő lelkipásztorok előtt az igehirdetés fontosságáról beszélt. Pál apostol egyik leveléből idézett: tetszett Istennek, hogy az igehirdetés bolondsága által üdvözítse a híveket. Nagy kíváncsiság előzte meg az apostol jövetelét egy gyüleke- (Folytatása a 3. oldalon) akik Erdélyből, Felvidékről, Kárpátaljáról és magyarországi gyülekezeteinkből jöttek a három napra Budapestre. (Folytatása a 7. oldalon)

2 Barangolások bibliai tájakon Samária (III.) Szegény Julcsa Magányos volt. Mindig egyedül járkált, mióta a testvére meghalt. Sem gyereke, sem férje nem volt. Árvácska volt, akit senki sem szeret, senkinek sem kell. Néha megálltam beszélgetni vele a templom előtt, de türelmem véges volt, amikor panaszai végtelen sorát elkezdte feltárni. Szegényke néha kereste a társaságot, de mindenki menekült előle, míg végül teljesen magára maradt. De kinek volt ideje e rohanó életben őt sajnálni? Bele is pusztult az egyedüllétbe. Bukaresti kis garzonját egy román szomszédasszony örökölte, aki özvegy lévén, néha még felkereste őt. A megírt testamentum értelmében szegény Julcsa eltemettetését magára vállalta. Ortodoxként legfontosabb kérdése az volt, hány gyertyát hozzon a temetésére, és hogy a koporsóban levő halott meghintésére fél vagy egész liter borra van-e szükség? Nem hallott a reformációról, így nem tudhatta, hogy reformátoraink e ceremóniákat már rég kiiktatták, azért, hogy fi - gyelmünk központja az élet, a halál és a feltámadás legyen a Szentírás tanítása szerint. Julcsa édesanyja a két világháború között ment a fővárosba munkát keresni. Egy gazdag család alkalmazta, és nagyváradi születésű férjét cselédlányként ismerte meg. Szülei korán meghaltak, így Julcsa nővérével egyedül maradt. Egy ideig napsugarasnak ígérkezett életük, de a gyár, amelyben dolgoztak, leépítette az alkalmazottak egy részét, s egy szép napon állás nélkül maradtak. Ezután alkalmi munkából tartották fenn magukat. Egy kora délelőtti nap Julcsa feketébe öltözve, kisírt szemmel állított be a lelkészi hivatalba, és elmondta, nővére tragikus körülmények között meghalt: egy sebesen száguldó személygépkocsi halálra gázolta. Nővére temetése után Julcsa megtört testben és lélekben. Nagy fájdalmát szomorú tekintetéből is ki lehetett olvasni. Már csak az a kérdés foglalkoztatta: Mi keresnivalóm van még nekem az élők között? És nap mint nap fogyott életereje, mint a gyertyaláng Szegény Julcsa, te kis árvácska, példája vagy a kisebbségi sorsnak, a szórványban élőknek. És még hányan vannak hozzád hasonlók?! Bányai László Lőrincz József Újzsenge előtt Isten lelke lebeg a vetések fölött, Isten-kép izzik a búzaszemeken. Egy ösvényt visz a ringó áldás A határ legmagasabb pontja felé. Megérett a mező, hogy belőle Isten teste legyen. Szeretnék én is Jézus Krisztus Értünk megtöretett teste lenni. Mag vagyok, aki már megértem. Szembekap a fény, Amikor a tetőre fölérek: Égi szántások intenek, fehéren. A fogság ideje alatt azok a népek, amelyeket az asszírok telepesekként idehoztak, a későbbiek során sok gondot okoztak. Ez már a fogságból való visszatérés után, a templomépítés idején kezdődött. Mert ahol Isten dolgozik, ott a Sátán sem alszik. Ő pontosan tudja, hogy milyen eszközökkel lehet az építést megakadályozni. Itt azzal próbálkozik, hogy a samaritánusok kérik, ők is építhessenek, nyilván azzal a szándékkal, hogy a munkát majd belülről tudják akadályozni. De ha belülről nem lehet, akkor próbálkoznak kívülről is. Így van ez ma is. Minket is olyan emberek vesznek körül, akiknek nem szívügye Isten országának építése. Vagy teljes közömbösség, vagy pedig ellenséges indulat jellemzi őket. Ők nekünk is ilyeneket mondanak: azt az időt, pénzt, amit Istenre szánsz, másra is költheted. Vagy: látod, mások sem járnak templomba, ma már más idők járnak, az egyház ideje lejárt. Vigyázzunk ezekre, mert nekünk az Úrra kell néznünk, és folytatnunk Isten országának építését. Jeremiás a fogság előtt élt. Megjövendölte, hogy a nép bűne elkerülhetetlenül a fogsághoz vezet, hogy Isten ítélete be fog következni. De nemcsak a fogságról beszél, hanem arról az időről is, ami a fogság után lesz. Mert abban Isten népe számára nagyszerű dolgokat készít. A jövő szépségére Jeremiás különös képet használ. Samária hegyén újra szőlőket fognak plántálni, és a plántálók ehetnek annak gyümölcséből. Különös élmény volt számomra tizenhat évvel ezelőtt, hogy Samária hegyén én is elplántálhattam egy szőlőtövet, s így én is érezhettem, hogy részt vehettem Isten ígéreteinek beteljesedésében. De ennek mind részesei lehetünk azáltal, hogy munkálkodhatunk abban a lelki szőlőskertben, ahol az igazi szőlőtő Krisztus. Ennek gyümölcseit mi is megláthatjuk és érezhetjük, s örülhetünk, hogy ez a munka az Úrban nem hiábavaló. Ámos próféciáiban is találkozunk Samáriával. Ő is kemény üzenetet hirdet, ami olyan, mint az oroszlán üvöltése, mint a kürt zendülése. Miért ordít az oroszlán, és miért fújnak kürtöt Samáriában? Azért, mert az erőszak és igazságtalanság napirenden vannak. A nép vezetői a szegények kihasználása által gazdagodnak meg, mert elnyomják és sanyargatják őket. Isten ezt már nem tűri tovább, s beavatkozik. Ez az ige figyelmeztet minket: vigyázzunk Istennel való kapcsolatunkra és embertársunkhoz való viszonyunkra is. Hogy bánunk a beosztottunkkal, a munkatársunkkal, a szegénnyel? Nehogy miközben másoknak bizonyságot teszünk, e dolgokban híjával találtassunk. Samária Nehémiás könyvében is szerepet játszik. Nehémiás folytatja a munkát, Jeruzsálem falainak a helyreállításával. Itt is azt látjuk, mint Ezsdrásnál: az ellenség nem nyugszik, és meg akarja akadályozni a munkát. Mit lehet ilyen helyzetben tenni? Nehémiás és társai a legnagyszerűbb fegyvert használják az ellenség ellen: az imádságot. Isten országát csak imádkozva, könyörögve, harcolva és tusakodva lehet építeni. Így volt ez a régi időkben, így van ez most is. Mikeás könyvében is ítéletes prófécia van Samáriáról. Ugyanaz, mint Ezékielnél és Ámósnál. Miért kellett ennyiszer Samária ellen szólni? Azért, mert Isten nem tűr meg életünkben maga mellett bálványokat. Csakhogy Mikeás különös látomásban részesül. Látja Istent a földre szállni. A hegyek megolvadnak, a völgyek széthasadoznak, Isten Samáriát romhalmazzá teszi. A város helyén csak a csupasz föld marad. Ez a prófécia sokat mond el nekünk Istenről. Mikeás neve azt jelenti: kicsoda olyan, mint az Úr? Nagyszerű hitvallás ez, imádásra szólító hang. Számunkra ez azt jelenti: Isten szavát komolyan kell venni. A golgotai kereszt megmutatja, hogy Isten igazságos, de azt is, hogy Ő irgalmas. Végül hadd szólaljon meg Ézsaiás is Samáriával kapcsolatban. Láttuk, hogy az ítélet szavával Isten imádatra akarja vezetni népét. Ézsaiás azt akarja elérni Samária felé mondott próféciájával, hogy a nép megalázkodjon. Mert ez a város olyan nehezen tud megalázkodni, pedig annyi minden történt már ebben. Az ellenség elfoglalta és elpusztította a várost, de annak lakói nem tudnak megalázkodni. Azt mondják, a téglafalak helyett faragott kőből fognak házakat építeni, s a fügefák helyére cédrusokat ültetni. Emberi látás szerint azt mondhatná valaki: micsoda erős jelleműek ezek. De Isten nem így látja. Szerinte az emberek semmiképp nem akarnak megtérni. Olyan sokszor látjuk ezt ma is az emberek életében. Isten jelét adja ítéletének és kegyelmének is, de az ember nem tud és nem akar meghajolni előtte, hanem büszkén és önfejűen megy a maga útján. Hogy van ez a mi életünkben? Megaláztuk-e már magunkat Isten hatalmas keze alatt? Tegyük meg, amíg nem késő! Olvasandó igék: Ezsd 4,4; Neh 4,2; Jer 31,5; Ez 23,33; Ám 3,9; Mik 1,6; Ézs 9,8 9; 1Pt 5,6; Jel 12,4. Lőrincz István 2

3 Énekeljünk! Énekeljetek új éneket az Úrnak, áldjátok nevét, hirdessétek szabadítását minden nap! Zsolt 96,1 2 Nem titok: ha új munkahét kezdődik, vannak, akiket éppen hét elején fog el egyfajta félelem és szorongás. Nyugtalansággal tölthet el a gondolat, hogy mennyi elintéznivaló vár egész héten az emberre. Hogy olyan emberekkel kell találkoznunk, akik packázhatnak velünk, megalázhatnak minket. Valaki így mondta: görcsbe rándul a gyomrom, ha főnökömre és a munkahelyemre gondolok. Lehet-e tenni valamit a mindenkori rossz közérzet ellen? Pánikbetegséggel érkezett egy külföldi etnográfus a lelkigondozóhoz. A beszélgetés rendjén kiderült: népdalokat gyűjteni érkezett Erdélybe, de váratlanul előállt betegsége valósággal megbénította. Képtelen volt ellátni feladatát. Biztos sok nehéz sorsú emberrel találkozott már munkája során indította a beszélgetést a lelkipásztor. Igen, nagyon sokkal jött a felelet. Mit tapasztalt, mit tesznek az egyszerű emberek, ha félnek, ha szorongásaik vannak? Hát énekelnek hangzott a válasz. Akkor énekeljünk mi is javasolta a lelkipásztor. Mi a kedvenc éneke? Énekeljük el együtt! Milyen eddig ismert ének új változatát sikerült feljegyeznie? Tanult-e új éneket? Néhány ének eléneklése után kisimult az elgyötört arc, felüdült a szenvedő. Milyen sokatmondó: a beteg tudta a megoldást, csak a maga életében éppen nem alkalmazta. A Szentírás ősi bölcsességével én is arra biztatok mindenkit: énekeljen! Több mint kéttucatszor olvassuk ezt a felhívást a Szentírásban. Az éneklés oldja a félelmet, örömmel tölt el, és így vidám szívvel indulhatunk neki az új feladatoknak. Énekeljünk többször, mint eddig: magunkban vagy családunkkal együtt. Énekelj új éneket az Úrnak! szól a Biblia felhívása. Tudatosan zengjünk, dúdoljunk olyan énekeket, amelyek Isten hatalmáról szólnak. És akkor Ő, aki soha sincs távol tőlünk, megérezteti közelségét a legfontosabb helyen, lényünk középpontjában, a szívünkben. Veress László Igehirdetés: kincs és feladat Kovásznán ülésezett az Erdélyi Református Egyházkerület közgyűlése (Folytatás az 1. oldalról) zetben. Az emberek kíváncsiak voltak Pál apostol igehirdetésére. De ugyanolyan kíváncsisággal hallgatták azt is, amikor az apostol levelét felolvasták egy-egy közösségben mondta a püspök. A templomok, amelyeket elődeink évszázadokkal ezelőtt felépítettek, mindig megteltek, mert az igehirdetés olyan volt az emberek számára, mint a szívdobbanás. Ma viszont milyen a helyzet? tette fel a kérdést Kató Béla. Az igehirdetésnek ma is szívdobbanásnak kell lennie az egyházban. Ahol nem az, ott elfogynak a hívek először a templomból, utána az egyházból is. Isten reánk bízta az igehirdetés szolgálatát, amely hihetetlen kincs és feladat is egyben. Ezért a szószéken nem szabad öncélú teologizálást folytatni, politizálni, hanem csak Isten Igéjét hirdetni figyelmeztetett a püspök. Ami- Az egyházkerületi közgyűlés alkalmával felszentelt lelkipásztorok és szolgálati helyük Csákány Antal László Cseh Zoltán Éles Ferenc István Fodor Örs Gilyén Levente Imreh Jenő László Iszlai Béla Jári Zsolt Marosi Árpád Oláh Mátyás Paizs József Alsórákos Magyarpalatka Melegföldvár Dés Nagyenyed Marosvásárhely III. Alsóváros Parajd Brassó Belváros Sepsiszentgyörgy III. Belváros Kercsed Segesvár kor arról beszélünk, hogy egy gyülekezet erős-e vagy gyenge, akkor nem a lélekszámát, az adakozást, az anyagi helyzetét, a területén felépített intézményeket kell megemlíteni, hanem azt, hogy miként élik meg az Igét, hogyan teljesítik Isten parancsát a mindennapokban. A felszentelt lelkészek nevében Oláh Mátyás kercsedi lelkipásztor köszöntötte a megjelenteket. Elmondta: a sok gond és megpróbáltatás között arra kell törekedniük, hogy erőtlenségüket felismerve alázattal tudjanak dolgozni; ha így teszünk, akkor a mai nap nem az elbizonytalanodásról és az aggodalomról szól, hanem sokkal inkább a háláról és a reményről. Az istentisztelet a kovásznai gyülekezet énekkarának műsorával zárult, majd a templomkertben leleplezték a felszentelt lelkészek nevét tartalmazó kopjafát, Kovács János munkáját. Másnap a közgyűlés munkálatai a Református Székely Mikó Kollégiumban folytatódtak. A közgyűlési tagok meghallgatták a püspöki és missziói beszámolót, valamint több bizottsági jelentést. A püspöki jelentésben elhangzott, hogy szomorúságra és aggodalomra ad okot az, hogy nemcsak a számbeli, hanem a lelki fogyás is jelentős. A kérdés az, hogy lelkek nélkül, akik előbbutóbb elfogynak, fenntartható-e a mi egyházunk? S ha igen, akkor van-e annak értelme, hogy 500 múzeumőr vigyázza templomainkat? fogalmazott Kató Béla. Olyan lelkipásztorokra van szükség, akik szeretik közösségüket, és a gyülekezet megmaradását tartják szem előtt. A püspök nehezményezte, hogy az egyház közösségi vagyonának egy részét továbbra sem kapta vissza, az anyagi tartalékok pedig végesek. Ezért a hangsúlyt a tanulásra kell helyezni. Ennek értelmében az egyházkerület a Kolozsvári Református Kollégiumban ősztől szakiskolát indít be, az orvosképzést segítendő, a Marosvásárhelyi Bod Péter Tanulmányi Központot orvosi szakkollégiummá akarja átalakítani, hogy a fiatal magyar orvosok ne menjenek külföldre, hanem maradjanak Erdélyben. Nagyon fontos szórványvidéken az anyanyelvi oktatás is, itt az egyház nem konkurensként, hanem partneri viszonyban kíván hathatós anyanyelvmentő munkát kifejteni a többi magyarnyelvű oktatási egységgel. Somogyi Botond 3

4 Erdélyi református egyház: erős közösség (Folytatás az 1. oldalról) tális média alapján. Egy másik adat: a Kálvin könyvjelző mintegy tízezer példányban kelt el. Számos világtalálkozós póló és más tárgyi emlék lelt gazdára, amely később is emlékeztetni fogja a résztvevőket a rendezvényre. Sokan jelezték, hogy ötletes és mélyen kifejező az a póló, amelyen a következő felirat olvasható: Isten kegyelméből református. Erdélyben először avattak egész alakos, köztéri Kálvin-szobrot. Sokáig nem volt engedély. Mivel magyarázták? A szoboravatás előtt a bukaresti műemlékvédő bizottságnak valóban voltak kérdései, amelyek nem feleltek meg a valóságnak (Kálvin keze állítólag aránytalan volt). Úgy érzem, ezek mondvacsinált dolgok, a művész nem első szobrát készítette Erdélyben. Ám a szoborral elsősorban a helyieknek kell egyetérteniük, azok viszont elfogadták. Ma már tény: a Kálvin-szobor arányos, szép művészi alkotás. Remélhetőleg a tér is mielőbb megújul. A rendezvény idejére sajnos ez nem sikerült, mert a tervek elkészítése, a pályáztatás és a licit időbe került. A világtalálkozó előtti sajtótájékoztatón püspök úr azt mondta, hogy Magyarország is ugyanolyan messze van Székelyföldtől, mint Székelyföld Magyarországtól. Ezért várja a határon kívüli vendégeket is. Debrecenbe több mint 1500 erdélyi ünneplő ment május 24-én, a nőszövetség által szervezett bonyhai kastélynapon is ezrek vettek részt. Ehhez képest a hivatalos meghívottakon kívül senki nem érkezett szervezett kirándulás keretében Sepsiszentgyörgyre, sem a határon túlról, sem Királyhágómellékről. Egyesek szerint az egység csak a deklaráció szintjén létezik. Így gondolja? Az eseményen nem olvastunk névsort. Nem kívánok abba a hibába esni, mint amikor a lelkipásztor arról beszél, hogy a hívek nem járnak templomba, és közben épp azokat szidja, akik a templomban vannak. Csak sajnálni tudom azokat, akik nem tudnak megfürödni abban az örömben, amelyet egy közösségi rendezvény jelent. Ők maguk maradnak szegényebbek ezáltal. Mi csak keretet biztosítottunk arra, hogy az emberek megerősödjenek, jól érezzék magukat, közösséget alkossanak. Falun ma is úgy van, hogy ha egy család huzamosabb ideig nem veszi ki részét a közös munkában, előbb-utóbb nem tartják őket közösségi embereknek. Időt, energiát, pénzt kell áldoznunk azért, hogy hosszú utakat tegyünk meg, mert valóban minden irányban egyforma távolságok vannak. Mi erdélyiek valóban tartjuk a rokonságot, a barátságot, szívesen látunk vendégeket, és szívesen megyünk vendégségbe is. A Generális Konvent plenáris ülésén mindenki megdöbbenéssel hallgatta a Zán Fábián Sándor püspök beszámolóját arról, hogy milyen nehéz helyzetben vannak Kárpátalján a magyarok. Hogyan lehet segíteni rajtuk? Elsősorban az érintetteknek kell jelezniük azt, hogy miben kérik a segítségünket. Sajnos a háborús övezetben ezt tapasztaltuk a balkáni háború idején is nagy a bizonytalanság és a félelem, ez pedig az elvándorláshoz vezet. Próbálunk minél több embert a helyben maradásra biztatni, s azokat erkölcsileg, szellemileg és anyagilag is segíteni. Ha pedig gyűjteni kell számukra, akkor azt mi természetesen minél hamarabb közzétesszük és kihirdetjük gyülekezeteinkben. Reméljük, hogy erdélyi közösségünk nagylelkűségét, szolidaritását majd ismételten bizonyítani fogja. Szerződést írtunk alá a svájciakkal. Milyen területekre terjed ki a támogatás? És mit jelent ez az erdélyi gyülekezetek számára? A szerződés értelmében egymillió svájci frankkal támogatják az egyházat, amelyet az együttműködés alkalmával folyósítanak. Ha azt veszszük, hogy egyházkerületünk a gyülekezetektől minden évben ezer eurót kap központi célokra, akkor láthatjuk, nem kis összegről van szó. Ez jó jelzés munkánk elismerésére, hiszen nem is olyan régen még az volt a svájciak terve, hogy a kelet-európai uniós országokat többé nem támogatják. De sikerült meggyőzni őket abban, hogy az egyház mindennek az alapja. Ebből nőnek ki a tervek, alapítványok (pl. a diakónia terén), karitatív intézmények. És ha nincs alap, akkor a tervek sem valósulhatnak meg. Fontos, hogy a képzés, a kis gyülekezetek, a diakónia terén támogassanak minket, mert ezek azok a területek, amelyeken szükségünk van a segítségre. A kis gyülekezetek szempontjából ez mit jelent? Azokon a helyeken, ahol látjuk, hogy a lakosság nagymértékben csökken, ott erőteljesebben támogatjuk az egyházközséget. Például vásárolunk autót, hogy a lelkipásztor könnyebben eljusson a szórványokba. Próbáljuk az igehirdetést minél hosszabb ideig fenntartani a kis közösségek számára is. Kató Béla püspök külföldi vendégek gyűrűjében Mikor és hol lesz legközelebb világtalálkozó? A Generális Konvent plenáris ülésén amelyet minden második évben tartunk erről nem esett szó. Abban viszont megegyeztünk, hogy minden évben valamelyik egyházkerület ünnepséget, rendezvényt szervez, ahol találkozni tudunk, és hitet tehetünk az egység elve mellett, hogy ezáltal is támogassuk a kisebb létszámú (például délvidéki) egyháztesteket. 4

5 Legyenek láthatóvá tetteid 7. Magyar Református Világtalálkozó Sepsiszentgyörgyön Jean Calvin vagy ahogy mi, magyarok emlegetjük, Kálvin János születésének 505. évfordulóján, július 10-én, a 7. Magyar Református Világtalálkozó keretében felavatták a reformátor egész alakos szobrát. A sepsiszentgyörgyi rendezvényen számos kulturális program várta a résztvevőket, a svájci protestáns egyházak segélyszervezete pedig szerződést kötött erdélyi református egyházunkkal, amelyben támogatásáról biztosít. meghívottakon kívül csupán erdélyiek vettek részt az eseményen. Különös öröm számunkra, hogy ezen a mai napon itt, Sepsiszentgyörgyön találkozhatunk a Kárpát-medence és az egész világ református magyarjaival. A történelem folyamán sok-sok fal épült, még a keresztyén gyülekezetek közösségében is. Az első világháború kitörése után azonban egy olyan fal emelkedett a mi magyar reformátusaink közé, amelyet nem mi alkottunk. Amikor ma itt együtt vagyunk, azért adunk hálát Istennek, hogy ez a fal leomlott. A reformáció adta meg azt a lehetőséget, hogy az egy nyelven beszélők anyanyelvükön hallgatták Isten Igéjét, és ez a küzdelem hozta el azt, hogy ma nem vagyunk szétválaszthatók: az anyanyelv és a közös kultúra az, ami bennünket összetart hangsúlyozta a világtalálkozó nyitóünnepségén Kató Béla. Majd hozzátette: Falak ma is épülnek, és a kapcsolattartás nem mindig könnyű, de mi minden áldozatot meghozunk és mindig küzdeni fogunk azért, hogy ez a kapcsolat ne szűnjön meg. A világtalálkozó egyúttal a Kálvin-emlékévek (2009-ben születésének 500., idén ha- (Folytatása a 6. oldalon) A rendszerváltást követően megnyílt a lehetőség arra, hogy a református egyház világtalálkozót szervezzen. A kilencvenes évektől kezdődően négyévente került rá sor (1992, 1996, 2000), majd azt követően, 2006-ban Kolozsváron találkozott a világ reformátussága május 22-én Debrecenben a néhány évvel korábban megalakult Generális Konvent mondta ki a Kárpát-medencei Református Egyház egységét. Az idei világtalálkozó rendhagyó módon nem egynapos vagy egyhetes, hanem fél évig tartó rendezvénysorozatok összessége volt. A szervezők célul tűzték ki, hogy segítsék a különböző országokban élő reformátusok közötti kapcsolatok elmélyülését és gazdagodását, ezért is döntöttek úgy, hogy az előző világtalálkozóhoz hasonlóan nem egy programot, hanem májustól novemberig a Kárpát-medence számos pontján különböző találkozási lehetőségeket szerveznek. Minden világtalálkozó egyben seregszemle, ahol arra is kapunk választ, hogy mit tud felmutatni a református egyházunk vallja Kató Béla püspök. Idén a több program között két kiemelt helyszín volt: az egyik Debrecenben, május 24-én, a másik Sepsiszentgyörgyön, július 10-én. Ebben a háromszéki városban indult el ugyanis a kezdeményezés, hogy a Kálvinemlékévek zárásaként a nagy reformátor egész alakos szobrát avassák fel, ráadásul az ötletet a helyi önkormányzat is támogatta. Leomlott a fal a reformátusok között A református világtalálkozó keretében Sepsiszentgyörgy belvárosában egész napos programra került sor, amelyre a szervezők nemcsak a helyieket, hanem az erdélyieket, valamint a Kárpát-medence többi régiójának a képviselőit is várták. Sajnos, hogy a hivatalos határon túli A világtalálkozó leghangosabb sátra: Szegedi László fennhangon reklámozza Kálvint és tanait 5

6 Legyenek láthatóvá tetteid (Folytatás az 5. oldalról) lálának 450. évfordulója) lezárását is jelentette. A megnyitó után ugyanis a résztvevők a Kálvin térre vonultak át, ahol mintegy kétezer ember jelenlétében leleplezésre került Bocskay Vince szovátai művész egész alakos Kálvin-szobra. Kálvin János tanítása búvópatakként volt jelen a magyar református egyház több mint négy és fél évszázados történetében. Ő volt az, aki talán leghitelesebben és legérthetőbben tolmácsolta számunkra Isten szavát, a megváltás Igéjét, amely a székelyek, a várakozó őrállók számára a reményt, a világosságot és a békét jelentette fogalmazott a szoboravatás alkalmával Kató Béla. Hozzátette: a háromszéki parókiákon és az iskolák könyvtáraiban ott voltak, sok helyen pedig még ma is megtalálhatók Kálvin négyszáz éve napvilágot látott könyvei, amelyeket lelkipásztor-generációk drága kincsként adtak kézről kézre egymásnak, hogy azokat segédeszközként használják az igehirdetésben. A vásártér sarkán felállított Soli Deo Gloria sátor különös portékát kínált a nézelődők számára. Szegedi László missziói előadó és csapata Kálvin Jánost ajánlotta a látogatók figyelmébe. Tessék Kálvinról tájékozódni, de nem Calvin Kleinról, a divattervezőről hangzott a humoros hívogatás. A svájci reformátor tiszteletére a sátrat egész napos Kálvin-információpontként működtették: lehetett kapni képeslapot, amelyre Kálvint ábrázoló postai pecsét került, vagy könyvjelzőt a reformátor rövid élettörténetével. Aki kíváncsi volt Kálvin életére, munkásságára, lehetősége adódott teológiai tanárokkal, lelkészekkel beszélgetni, és reformátori kérdéseit feltenni. A világtalálkozón jelen voltak a Svájci Protestáns Egyházszövetség segélyszervezetének képviselői (HEKS) is. Ennek keretében a HEKS és az egyházkerület vezetősége szerződést írt alá, amely hároméves partneri kapcsolat kialakításáról szól. Ennek értelmében a kantonok országának segélyszervezete az erdélyi egyházat három területen fogja segíteni: a diakónia, a továbbképzés és a kisgyülekezetek támogatása témakörében. A rendezvényen kulturális programokkal várták a résztvevőket, lehetőség volt a Székely Nemzeti Múzeum vagy a Vadászati Múzeum ingyenes látogatására is. A belvárosban a református egyház intézményei (Diakónia Alapítvány, Presbiteri Szövetség, Misztótfalusi Sajtóközpont stb.) mutatták be tevékenységüket, a többi sátorban református népművészek kiállítása nyílt meg. A program részét képezte számos kórus bizonyságtétele, fellépett a híres rétyi Kovács András fúvószenekar. Meghívott vendégként a tavalyi Csillag születik nyertese, Mészáros János Elek is koncertezett. Ezt követően többórás maratoni koncertsorozat vette kezdetét, amelyen a főtéri színpadon erdélyi magyar református fiatalokból álló együttesek léptek fel. A Kálvin téri szoboravatást ünnepi istentisztelet követte, amely úrvacsoraosztással ért véget 6

7 Mennyei és földi kenyerünk (Folytatás az 1. oldalról) Az egész konferencia lelki alaphangját adta meg dr. Nagy Antal Mihály sárospataki professzor megnyitó áhítatában, aki a vándorló népnek adott parancsolatokról, a nem csak kenyérrel él az ember intéséről bontotta ki a sokrétű üzenetet 5Móz 8,1 3 alapján. Ha megtartjuk az Úr parancsolatait, akkor élni fogunk mondta az igehirdető. A kenyér az istenkapcsolat függvénye is. Ha az Úr akarja, elveheti, de van hatalma arra is, hogy az égen ablakot nyisson, s mannahullás legyen. Az igazi mennyei kenyér Jézus, Róla szól az Isten szájából származó Szentírás. Aki megtartja Isten parancsolatait, az nem az események után kullog, hanem Jézussal egy vagy ezer lépéssel az események előtt jár. Szabó Dániel, a szövetség elnöke rámutatott: e konferencia nagy felkiáltójel, a földi és mennyei kenyér drága értékére tanít. Kérésére a nagyhaza területéről érkezettek köszöntötték a konferenciát: Pályi József az erdélyi, László Kálmán a királyhágómelléki, Gyúrkó Miklós a kárpátaljai, s egy presbiter a nemrég megalakult felvidéki testvérszövetség nevében. Szász Bálint Róbert szilágysámsoni lelkipásztor az élet kenyerével, az élő Krisztussal gyakorolt közösségünkről színesen, bibliai és irodalmi példákkal tanított. Csak az Úr Igéje utáni éhségben elégül meg szeretetéhségünk, jutunk igazi békességre, s arra a közösségre, amiben gazdagon fakad föl számunkra a kegyelem forrása. Dr. Pecsuk Ottó, a Magyar Bibliatársulat főtitkára tudós alapossággal mutatta be az ó- és újszövetségi asztalközösségeket. Az ószövetségi étkezés, asztalközösség a hálaadás alkalma volt, istentiszteleti ranggal. A kenyér, a pászka Isten áldásának volt a jele. Isten volt a házigazda, ami Urunknál az utolsó vacsorában teljesedett be. Az Ószövetségben a hasonló étkezett a hasonlóval, Jézus ezt is kibővítette, s olyanokat hívott meg asztalához, akik nem tudják viszonozni, s ez mindig nyitottságot is jelentett. Jézus asztalközössége Isten irgalmát közvetíti minden embernek. A jézusi vacsora Isten országáról szólt, de átformáló ereje is van, senki nem marad az, aki volt, s egyben az öröm forrása is. Az esti áhítatokat Tőkés Attila gegesi lelkész tartotta. Az 1Sám 17-ből vett történettel azt hangsúlyozta, hogy a kenyér nem elég a győzelemhez, valami több kell. A kérdés: kire nézünk? Góliát önmagára nézett, ez lett a veszte, Saul Góliátra, s félt. Dávid Istenre, és győzött. Szólt az anyaországi kenyér értékéről, amit egykor szülei vittek neki, s aminek mindennél jobb íze volt. Ez az élmény a mennyei kenyérrel együtt sok erdélyi református életében az összetartozás forrása lett. Elmosódott határok A vasárnapi munka kérdését vizsgálta előadásában dr. Szűcs Ferenc budapesti teológiai professzor, rámutatva: mára elmosódtak a határok ünnep és hétköznap, szent és profán között, aminek egyik következménye lett az ember önkizsákmányolása. Így fordult át a hetedik nap megszentelése egyfajta végtelenített kihasználásba. Márpedig az őskeresztyének a hét első napját, a vasárnapot kezdték megszentelni, ami az új teremtés kezdete, a feltámadott Úr napja. A vasárnap az örökkévalóságra nyitott ablak, amikor csöndben lehet elkezdeni az új hetet, ott lenni Isten előtt, majd tenni a dolgunkat. Ahol a kezdeni lenni tenni sorrend felborul, elvész a vasárnap eredeti értelme is. Dr. Békefy Lajos, a Presbiter lap felelős szerkesztője vetített képes előadásában nemcsak az ökomozgalmakkal és a lehetséges partneri viszonnyal foglalkozott, hanem kibontotta a Biblia zöld üzeneteit. A zöld már a Biblia első fejezetében megjelenik, s húszszor fordul elő pozitív, de intő értelemben is. Az Ige a teremtett világról, nem a természetről szól, ennek védelmére adta Istenünk a műveld, gondozd második mandátumot az embernek. De az uralkodj parancsát félreértve, a kizsákmányoló attitűd sok környezeti ártalomhoz vezetett. A jövő útja a teremtéstársi viszonyt megcélzó műveld, őrizd isteni parancs. Tudósok a keresztyénségért Csodák soráról számolt be dr. Katkó László, a nagydobronyi (Kárpátalja) gyermekotthon igazgatója. A holland Stichting Osteuropa támogatásával 1,4 millió dollár értékben hozták létre a páratlan gyermekotthont, ahol ma már teljes önellátásra rendezkedtek be. A testi fogyatékkal élő gyermekek felkarolásának példaértékű intézetévé váltak. 11-féle kenyeret és nyolcféle pékárut is sütnek. A hazai csodák sorában mutatta be az egyháztáji mozgalmat Pál Sándor, a Református Szeretetszolgálat igazgatója és dr. Kocsis Attila projektfelelős. Céljuk a kistermelők helyi bevonása az ellátásba, a vidékfejlesztés sajátos lehetőségeivel. Alapelveik között szerepel a bizalom és a jó sáfárkodás. Piaclehetőségeket nyújtanak, vetőmagot osztanak, szakmai programokat szerveznek. Kleknerné dr. Nyitray Réka professzornő nagy ívű előadásban ismertette azt a sokrétű tevékenységet, amit a tudomány a kenyérért tesz. Gondolatébresztő mondandója végén üzenetet fogalmazott meg, ebből idézünk: Nem elég teológiai szinten síkraszállni a keresztyén értékrend elismertetéséért. A tudományos eredmények megfelelő felhasználásának meghatározását csak keresztyén tudósok tudják hatékonyan képviselni. A társadalmi felhasználás formáit csak keresztyén közgazdászok és politikusok tudják meghatározni. Ha az Atyától kapott tudományunkat keresztyén formában szeretnénk az emberiség javára fordítani, akkor a keresztyén iskolák, egyetemek és posztgraduális képzési helyek támogatásáért és a keresztyén értelmiség kiműveléséért mindent meg kell tenni. A református egyház ebből a szempontból élen jár. Az energiák hatékonyságának fokozása már csak egyetlen módon lehetséges: az elitképzést kell fókuszba állítani. Csak így juthatnak református erkölcsi elveket magukban hordozó keresztyén emberek döntéshozó pozícióba. Az idei konferencia, ami valóban kenyérbe vágó kérdések és válaszok sokaságával kínálta meg a résztvevőket, a Kálvin téri templomban úrvacsoraosztásos istentisztelettel zárult. Ezen a nem csak kenyérrel él az ember igei üzenetét erőteljesen szólaltatta meg Szegedi László lelkipásztor, erdélyi missziói előadó. Mennyei és földi kenyerünkért, a teremtett világért hordozott felelősségünk tudatosításáért egyedül Istené a dicsőség! (DRBL) 7

8 Súlyos a helyzet Kárpátalján Már kárpátaljai magyarokat is kivitt a frontra az ukrán hadsereg derült ki Zán Fábián Sándor kárpátaljai püspök beszámolójából a Generális Konvent sepsiszentgyörgyi ülésén. Az ukrajnai helyzet kárpátaljai hatásairól a Generális Konvent plenáris ülése előtt Zán Fábián Sándor számolt be. A püspök elmondta: a Kárpátaljai Református Egyház Kijevtől még az államtól átvállalt oktatási és szociális feladatok ellátásáért sem kap semmiféle támogatást. Az állam ennek ellenére golyóálló mellények, repeszálló szemüvegek és sisakok, valamint katonai csizmák beszerzését kérte a reformátusoktól. Az állami szervek a menekültek ellátásában is számítanak az egyházra. Az Hírek Események utóbbi kérésre keresztyénként már másképp tekintünk, hiszen küldetésünk van az üldözöttek felé, ugyanakkor magyarként ambivalens érzéseket kelt bennünk, hiszen a keletről érkező szláv lakosság megváltoztatja vidékünk etnikai arányait világított rá dilemmáikra az egyházi vezető. Nincsenek utak, nincsenek közművek, nincs közvilágítás, de az adóterheinket emelik adott hangot felháborodásának Zán Fábián Sándor. A püspök kifejtette: az ingatlanadó ez év második felétől már nem csupán az ingatlanok lakóterületére, hanem az egész területre kiterjed. Az is kedvezőtlenül érinti a református egyházat, hogy a kommunizmus évtizedeiben elkobzott és lerombolt, majd az egyház által nyugati és magyarországi segítséggel felújított parókiákra az állam luxusadót vet ki. Nemcsak az egyházat, az embereket is sújtja az óriási infláció: az ukrán nemzeti valuta az elmúlt hónapokban elvesztette értékének negyven százalékát, az üzemanyag literenkénti ára pedig már az egy eurót is elérte. Az orosz gázcsapok elzárása is komoly fejfájást okoz, hiszen a tél közeledtével gázkazánok helyett vegyes tüzelésű kazánokat kellene beállítani, de a csere óriási költségekkel jár. Az oroszországi munkalehetőségek a konfliktus miatt ugyanakkor megszűntek, ráadásul számos magyar családfőt is kivittek a keleti frontra. Akik pedig tehetik, a behívó elől Magyarországra menekülnek. A családok, az otthon maradó asszonyok, gyerekek és idősek nyomorúságos helyzetét a református egyház a tél közeledtével ingyenkonyhák felállításával és tűzifa biztosításával tervezi enyhíteni. Az egyre növekvő gondok közepette egyre nagyobb jelentősége van a Magyar Református Egyház közösségének hangsúlyozta a kárpátaljai püspök, aki köszönetét fejezte ki azokért a támogatásokért, amelyeket a Kárpátmedencei református egyesületek, segélyszervezetek juttattak Kárpátaljára. Az egység jegyében Generális Konvent Sepsiszentgyörgyön A 7. Magyar Református Világtalálkozó keretében Sepsiszentgyörgyön tartotta plenáris ülését a Generális Konvent. A mintegy 150 tagú testület amely a Kárpát-medencei 64 egyházmegye, valamint az egyházkerületek vezetőségének (püspök, esperes, főgondnok) tagjaiból áll megemlékezett a konvent elmúlt tíz évéről, a zárónyilatkozatban pedig kiáll a Kárpát-medencei egység, a Mikó Kollégium ügye, valamint a kárpátaljai testvérek mellett. Csoportkép a Generális Konvent tagjaival: a Kárpát-medence 64 egyházmegyéjének és 10 egyházkerületének vezetői Az ülést Kató Béla püspök nyitotta meg, aki beszédében hangsúlyozta: a jövőtervezésben a gyerekvállalás kulcskérdés, és ebben a szemléletváltásban az egyházaknak óriási felelőssége van. Az eseményt megtisztelte jelenlétével Balog Zoltán, az Emberi Erőforrások minisztere is, aki köszöntőjében elmondta: a Magyar Református Egyház egyfajta úttörő szerepet tölt be a nemzet jövőjének életében. A református egyház ugyanis eddig is számtalanszor bizonyította a történelemben jövőteremtő munkáját. Bölcskei Gusztáv püspök, a Magyarországi Református Zsinat elnöke beszámolt a református egység megvalósulásának néhány konkrét lépéséről az elmúlt tíz év alatt, és kijelentette: a konventnek a továbbiakban is ennek az egységnek a megvalósulásán kell munkálkodnia. Az ülésen a jelenlevők meghallgatták a bizottsági jelentéseket. Kocsis Márta az Egyházalkotmányi Bizottság tevékenységét ismertette: az egyik legnagyobb kihívás az egyházfegyelem kérdése, mivel a részegyházak egyikében sincsen olyan szabályozás, amelyet teljes egészében a többi tagegyház átvehetne. A Református Káté Bizottság munkájáról Szabó István dunamelléki püspök számolt be: készül egy egységes vallásoktatási anyag. A konvent költségvetését Csomós József püspök ismertette, aki felhívta a figyelmet a közös és arányos teherviselésre, hiszen a befizetési fegyelem a folyamatos és jól végzett munkát garantálja. Beszterczey András a Magyar Református Szeretetszolgálat munkájáról tájékoztatott. Kiemelkedőnek nevezte az erdélyi Diakóniai Alapítvány és a Szeretetszolgálat közötti kapcsolatot. Napjainkban a Kárpát-medencében a diakónia keretében a szeretetszolgálat 35 ezer embert lát el intézményesített formában, mely önmagában is csoda. Pál Sándor, a Szeretetszolgálat kuratóriumi elnöke fontosnak nevezte, hogy a szervezet munkája ne csak szükség és katasztrófa idején, hanem a mindennapokban is jelen legyen. Ismertette a teljes Kárpát-medencére kiterjedő Nyilas Misi Ösztöndíj, Iskolatáska, Megtört Kenyér, Szeretethíd programokat. Tussay Szilárd a magyar református ifjúsági munkát mutatta be. Ifjúsági munka minőségi javulása végett jött létre az Ifjúsági Egyeztető Fórum, mely lehetőséget teremt az információáramlásra, ugyanakkor egymás programjai által fejlődhetnek a tagegyházak ifjúsági szervezetei. Az egységes oktatásügyi stratégiákról Ábrám Tibor tájékoztatott, valamint beszámolt arról, hogy igen jelentős és szoros a tagegyházak oktatási intézményeinek kapcsolata. A Generális Konvent zárónyilatkozatát Tarr Zoltán ismertette, aki azt is elmondta, hogy a Kálvin emlékévek hivatalos, formális lezárásaképpen őszre megjelenik az Institutio új fordítása. A Generális Konvent zárónyilatkozatában az aláírók kiállnak a Székely Mikó Kollégium ügye, valamint a kárpátaljai református testvérek mellett, ugyanakkor támogatásukról biztosítják a Kárpát-medencei egyházi oktatást. Hírösszefoglaló ISSN ÜZENET Az Erdélyi Református Egyházkerület gyülekezeti lapja A szerkesztőség címe: Kolozsvár Király utca (str. I. C. Brătianu) 51. sz. Telefon: Drótposta: uzenet@reformatus.ro Főszerkesztő: Somogyi Botond Kéziratot nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. A lapban megjelent cikkek nem feltétlenül a szerkesztőség véleményét tükrözik. Készült az Erdélyi Református Egyházkerület Misztótfalusi Kis Miklós Sajtóközpontjának nyomdájában. Felelős vezető: Dávid Zoltán Olvasószerkesztő: Sztranyiczki Mihály Műszaki szerkesztő: Bálint Lajos Tördelés: Czirmay Ágnes

Sepsiszentgyörgyön folytatódik a VII. Református Világtalálkozó

Sepsiszentgyörgyön folytatódik a VII. Református Világtalálkozó Sepsiszentgyörgyön folytatódik a VII. Református Világtalálkozó 2014. 06. 30. A Magyar Református Egyház minden hatodik évben szervez világtalálkozót. Az 5 évvel ezelőtt megalakult egységes Magyar Református

Részletesebben

Diakóniai munkapontot avattak Mezőpanitban

Diakóniai munkapontot avattak Mezőpanitban Diakóniai munkapontot avattak Mezőpanitban 2017. 05. 13. A Diakónia Keresztyén Alapítvány 51. munkapontját nyitották meg hivatalosan szombaton, május 13-án Mezőpanitban. Az új iroda nyitása, az otthoni

Részletesebben

A Magyar Érdemrend Lovagkeresztjével tüntették ki Molnár Irmát

A Magyar Érdemrend Lovagkeresztjével tüntették ki Molnár Irmát A Magyar Érdemrend Lovagkeresztjével tüntették ki Molnár Irmát 2014. 09. 08. A Magyar Érdemrend Lovagkeresztjével tüntették ki Molnár Irma zsoboki lelkészasszonyt szeptember 6-án, az általa alapított Bethesda

Részletesebben

Ember nélkül nincs közösség - szórványgondozók találkoztak Algyógyon

Ember nélkül nincs közösség - szórványgondozók találkoztak Algyógyon Ember nélkül nincs közösség - szórványgondozók találkoztak Algyógyon 2014. 09. 01. A gyülekezetek segítése a cél Szórványgondozó lelkipásztorok gyűltek össze szeptember 1-én Algyógyon, hogy a szórványgyülekezetek

Részletesebben

Ünnepi konferencia az Országházban a Vallásszabadság Éve alkalmával

Ünnepi konferencia az Országházban a Vallásszabadság Éve alkalmával Sajtóközlemény Ünnepi konferencia az Országházban a Vallásszabadság Éve alkalmával A Magyar Unitárius Egyház, partnerségben az Országgyűlés Hivatalával ünnepi konferenciát szervezett 2018. március 9-én,

Részletesebben

Egy lélekkel a templomban

Egy lélekkel a templomban Egy lélekkel a templomban 2016. 06. 26. Állhatatosan, egy szívvel, egy lélekkel a templomban mottóval június 27-től kezdődően ebben az évben is megszervezésre kerül a Kézdi-Orbai Református Egyházmegyében

Részletesebben

Bethlen Kata-napokon találkoztak a 90 éves Diakónia munkatársai

Bethlen Kata-napokon találkoztak a 90 éves Diakónia munkatársai Bethlen Kata-napokon találkoztak a 90 éves Diakónia munkatársai 2018. 11. 26. 17. alkalommal szervezték meg a Bethlen Kata Diakóniai Napokat Kolozsváron november 23 24-én. A szakmai találkozó az erdélyi,

Részletesebben

1. osztály. A tanév során tanult énekek közül 5 ifjúsági és 5 református énekeskönyvi ének ismerete.

1. osztály. A tanév során tanult énekek közül 5 ifjúsági és 5 református énekeskönyvi ének ismerete. 1. osztály Külső jegyek alapján a református templom sajátosságainak felismerése. A bibliai teremtéstörténetének korosztályi szintű ismerete. Noé és a vízözön történetének ismerete. Az elveszett bárány

Részletesebben

Isten markából nő ki a jövő - megkezdődött az Erdélyi Református Lelkészértekezlet idei első ülése

Isten markából nő ki a jövő - megkezdődött az Erdélyi Református Lelkészértekezlet idei első ülése Isten markából nő ki a jövő - megkezdődött az Erdélyi Református Lelkészértekezlet idei első ülése 2013. 10. 15. Közel 270 lelkipásztor részvételével kezdődtek el az Erdélyi Református Lelkészértekezlet

Részletesebben

Lelkészbeiktatás Piskitelepen

Lelkészbeiktatás Piskitelepen Lelkészbeiktatás Piskitelepen 2016. 11. 22. Munkálkodjon ki-ki a maga helyén Lelkészbeiktatás Piskitelepen Szórványvidéken, a szívós kitartásba kövesedett küzdelemben edzett harangok szebben szólnak. Kiváltképpen

Részletesebben

2000. ÉVI II. TÖRVÉNY A MAGYARORSZÁGI REFORMÁTUS EGYHÁZ SZERETETSZOLGÁLATÁRÓL

2000. ÉVI II. TÖRVÉNY A MAGYARORSZÁGI REFORMÁTUS EGYHÁZ SZERETETSZOLGÁLATÁRÓL 2000. ÉVI II. TÖRVÉNY A MAGYARORSZÁGI REFORMÁTUS EGYHÁZ SZERETETSZOLGÁLATÁRÓL PREAMBULUM A szeretetszolgálat az anyaszentegyháznak, a hitre jutott emberek önkéntes közösségének hálaáldozata (Róm 12,1;

Részletesebben

A vallásszabadság évét ünnepli idén a Magyar Unitárius Egyház

A vallásszabadság évét ünnepli idén a Magyar Unitárius Egyház A vallásszabadság évét ünnepli idén a Magyar Unitárius Egyház 2018. 01. 09. Számos rendezvénnyel, változatos programokkal ünnepli idén a 1568-as tordai országgyűlés és a vallásszabadságot kimondó törvény

Részletesebben

Közös nyilatkozatot fogadott el a Romániai Református Egyház és Romániai. Evangélikus-Lutheránus Egyház Zsinata

Közös nyilatkozatot fogadott el a Romániai Református Egyház és Romániai. Evangélikus-Lutheránus Egyház Zsinata Közös nyilatkozatot fogadott el a Romániai Református Egyház és Romániai Evangélikus-Lutheránus Egyház Zsinata 2017. 07. 04. Közös nyilatkozatot fogadott el a Romániai Református Egyház és Romániai Evangélikus-Lutheránus

Részletesebben

Írta: Administrator szeptember 06. szombat, 15:09 - Módosítás: szeptember 10. szerda, 16:44

Írta: Administrator szeptember 06. szombat, 15:09 - Módosítás: szeptember 10. szerda, 16:44 A levéltári források szerint Szilvágy nevének első írásos említése 1343-ból ered. Két Szilvágyról értesülünk, az egyikben akkor Szent Márton tiszteletére épült templom állt. A török harcok idején annyira

Részletesebben

Hanukka és Karácsony

Hanukka és Karácsony Bereczki Sándor Igehirdetések 9. Hanukka és Karácsony Mindenki Temploma Hanukka és Karácsony Igehirdetés sorozat 9. Copyright 2010 Bereczki Sándor Korrektor: Dr. Gruber Tibor Kiadványszerkesztő: Danziger

Részletesebben

2015. március 1. Varga László Ottó

2015. március 1. Varga László Ottó 2015. március 1. Varga László Ottó 2Kor 4:6 Isten ugyanis, aki ezt mondta: "Sötétségből világosság ragyogjon fel", ő gyújtott világosságot szívünkben, hogy felragyogjon előttünk Isten dicsőségének ismerete

Részletesebben

Paks, Lukács Vilmos

Paks, Lukács Vilmos Visken jártunk Testvér gyülekezetünkben nagy esemény volt 2010. március 21.-én. Több évi küzdelem után sikerült kiharcolniuk, hogy Jenei Károly lelkipásztort beiktassák. Az esperes úrnak más elképzelése

Részletesebben

HITÉLETI, MISSZIÓI ESEMÉNYNAPTÁR

HITÉLETI, MISSZIÓI ESEMÉNYNAPTÁR HITÉLETI, MISSZIÓI ESEMÉNYNAPTÁR 2017-2018 "A bölcsesség kezdete az Úrnak félelme, és a Szentnek megismerése ad értelmet." (Példabeszédek könyve 9,10) Ebben a tanévben is kérjük Isten segítségét, vezetését

Részletesebben

TEMPLOM, KÖZÖS IMÁINK

TEMPLOM, KÖZÖS IMÁINK TEMPLOM, KÖZÖS IMÁINK Templomunk-iskolánk nevelési helyszíne Nagy előnye iskolánknak, hogy földrajzilag is közel áll hozzánk fenntartó gyülekezetünk temploma. Hagyományosan minden tanévet itt kezdünk,

Részletesebben

A KÁRPÁT-MEDENCEI REFORMÁTUS OKTATÁSI ALAP 2013. ÉVI ADOMÁNYGYŰJTÉSÉRE BEÉRKEZETT PÁLYÁZATOK ELBÍRÁLÁSÁRÓL ÉS AZOK TÁMOGATÁSÁRÓL

A KÁRPÁT-MEDENCEI REFORMÁTUS OKTATÁSI ALAP 2013. ÉVI ADOMÁNYGYŰJTÉSÉRE BEÉRKEZETT PÁLYÁZATOK ELBÍRÁLÁSÁRÓL ÉS AZOK TÁMOGATÁSÁRÓL ÖSSZESÍTÉS A KÁRPÁT-MEDENCEI REFORMÁTUS OKTATÁSI ALAP 2013. ÉVI ADOMÁNYGYŰJTÉSÉRE BEÉRKEZETT PÁLYÁZATOK ELBÍRÁLÁSÁRÓL ÉS AZOK TÁMOGATÁSÁRÓL 2014. október 10. 1. ELŐZMÉNYEK A Kárpát-medencei Református

Részletesebben

2015. évi bibliaolvasó KÉSZÍTETTE: BERECZKI SÁNDOR. MINDENKI TEMPLOMA GYÜLEKEZETE 1105 Budapest, Cserkesz u. 7-9.

2015. évi bibliaolvasó KÉSZÍTETTE: BERECZKI SÁNDOR. MINDENKI TEMPLOMA GYÜLEKEZETE 1105 Budapest, Cserkesz u. 7-9. 2015. évi bibliaolvasó KÉSZÍTETTE: BERECZKI SÁNDOR MINDENKI TEMPLOMA GYÜLEKEZETE 1105 Budapest, Cserkesz u. 7-9. Kedves Olvasó! Sok szeretettel adjuk közre a 2015. évi bibliaolvasó útmutatót. A közösen

Részletesebben

HITÉLETI, MISSZIÓI ESEMÉNYNAPTÁR

HITÉLETI, MISSZIÓI ESEMÉNYNAPTÁR HITÉLETI, MISSZIÓI ESEMÉNYNAPTÁR 2016-2017 "Bölccsé teszlek, és megtanítalak, melyik úton kell járnod. Tanácsot adok, rajtad lesz a szemem" - ígéri Isten (Zsoltárok 32,8) Ebben a tanévben is kérjük Isten

Részletesebben

T Á M O G A T Á S Á R Ó L

T Á M O G A T Á S Á R Ó L A Generális Konvent elnökségének döntése a Kárpát-medencei Református Oktatási Alap 2012. évi gyűjtésére benyújtott PÁLYÁZATOK T Á M O G A T Á S Á R Ó L A döntést a Generális Konvent elnöksége a Debrecenben,

Részletesebben

MEGBÉKÉLÉS EGÉSZSÉG REMÉNYSÉG A MAGYARORSZÁGI REFORMÁTUS EGYHÁZ CIGÁNYOK KÖZÖTTI SZOLGÁLATÁNAK KONCEPCIÓJA

MEGBÉKÉLÉS EGÉSZSÉG REMÉNYSÉG A MAGYARORSZÁGI REFORMÁTUS EGYHÁZ CIGÁNYOK KÖZÖTTI SZOLGÁLATÁNAK KONCEPCIÓJA MEGBÉKÉLÉS EGÉSZSÉG REMÉNYSÉG A MAGYARORSZÁGI REFORMÁTUS EGYHÁZ CIGÁNYOK KÖZÖTTI SZOLGÁLATÁNAK KONCEPCIÓJA I. Küldetés Misszió A Magyarországi Református Egyház küldetése, hogy a Szentlélek által Isten

Részletesebben

HITÉLETI, MISSZIÓI ESEMÉNYNAPTÁR

HITÉLETI, MISSZIÓI ESEMÉNYNAPTÁR HITÉLETI, MISSZIÓI ESEMÉNYNAPTÁR 2014-2015 Vezess hűségesen, és taníts engem, mert Te vagy szabadító Istenem, mindig Benned reménykedem. (Zsoltárok 25,5) Ebben a tanévben is kérjük Isten segítségét, vezetését

Részletesebben

REFORMÁCIÓ. Konferencia 2012 áprils 5-8. Konstanz, Németország

REFORMÁCIÓ. Konferencia 2012 áprils 5-8. Konstanz, Németország REFORMÁCIÓ Konferencia 2012 áprils 5-8. Konstanz, Németország Szolgál: Johannes Wöhr apostol info: www.nagykovetseg.com www.fegyvertar.com www.km-null.de Felhasználási feltételek: A blogon található tartalmak

Részletesebben

EGYENRUHA, KÖPENY, ÁHÍTATOK, TEMPLOM, KÖZÖS IMÁINK

EGYENRUHA, KÖPENY, ÁHÍTATOK, TEMPLOM, KÖZÖS IMÁINK EGYENRUHA, KÖPENY, ÁHÍTATOK, TEMPLOM, KÖZÖS IMÁINK Egységes viselet Iskolánkban a nagyobb ünnepségeken ünnepi egyenruha viselete kötelező mind a pedagógusok, mind a tanulók számára. A hölgyek kalotaszegi

Részletesebben

Bibliaolvasó vezérfonal a évre

Bibliaolvasó vezérfonal a évre Bibliaolvasó vezérfonal a 2019. évre Abban nyilvánul meg Isten hozzánk való szeretete, hogy egyszülött Fiát küldte el Isten a világba, hogy éljünk Őáltala. (1Jn 4,9) KÖZÖS IMÁDSÁGAINK TÉMÁI AZ EGYES NAPOKRA

Részletesebben

Dániel könyve. Világtörténelem dióhéjban

Dániel könyve. Világtörténelem dióhéjban Dániel könyve Világtörténelem dióhéjban 2300 éves prófécia Kr.e. 457 Kr.u. 34 Kr.u. 1844 490 év 1810 év 70 hét Rendelet 1. rész Evangélium 2. rész 10-11 Ki Mikáél? Mózes éneke Szólt az ellenség: `Üldözöm

Részletesebben

2.e. fond Konventi Missziói és Diakóniai Bizottság iratai

2.e. fond Konventi Missziói és Diakóniai Bizottság iratai 2.e. fond Konventi Missziói és Diakóniai Bizottság iratai 1885 1950 (1953) 15 ifm 1. doboz A Református Egyház Konventi Missziói Bizottsága: missziói ügyek, 2. doboz a. Missziói b. Missziói nyomtatványok

Részletesebben

ISTENNEK TETSZŐ IMÁDSÁG

ISTENNEK TETSZŐ IMÁDSÁG Pasarét, 2014. február 2. (vasárnap) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK refpasaret.hu Horváth Géza ISTENNEK TETSZŐ IMÁDSÁG Lekció: ApCsel 4,23-31 Alapige: Zsolt 124,8 A mi segítségünk az Úr nevében van, aki teremtette

Részletesebben

Befejeződött a püspöki konferencia téli ülése Magyar Kurír Katolikus Hírportál, December 3, 2015

Befejeződött a püspöki konferencia téli ülése Magyar Kurír Katolikus Hírportál, December 3, 2015 Befejeződött a püspöki konferencia téli ülése Magyar Kurír Katolikus Hírportál, December 3, 2015 A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia december 1 2-ig megtartotta téli rendes ülését, amelyen az alábbi

Részletesebben

33. GYÜLEKEZETI TISZTSÉGVISELŐ IKTATÁSA

33. GYÜLEKEZETI TISZTSÉGVISELŐ IKTATÁSA 33. GYÜLEKEZETI TISZTSÉGVISELŐ IKTATÁSA Liturgikus szín: az egyházi esztendő szerint vagy piros Gyülekezeti felügyelő, presbiter, gyülekezeti munkatárs, gondnok, pénztáros, jegyző, kántor és egyházfi iktatása

Részletesebben

Nem a félelemnek a lelkét adta nekünk az Isten, hanem az erő, a szeretet és a józanság lelkét. (2Tim. 1,7) 2005-ben konfirmált fiatalok

Nem a félelemnek a lelkét adta nekünk az Isten, hanem az erő, a szeretet és a józanság lelkét. (2Tim. 1,7) 2005-ben konfirmált fiatalok 2005/6 Nem a félelemnek a lelkét adta nekünk az Isten, hanem az erő, a szeretet és a józanság lelkét. (2Tim. 1,7) 2005-ben konfirmált fiatalok Szivárványívemet helyezem a felhőkre, az lesz a jele a szövetségnek,

Részletesebben

Hittan tanmenet 2. osztály

Hittan tanmenet 2. osztály Hittan tanmenet 2. osztály Heti óraszám: 2 Összes óra: 80 Az Isten szava című hittankönyvhöz Iskolai hitoktatás céljára Óraszám Tananyag Didaktikai cél, nevelési cél Segédeszköz, Munkaformák, Módszerek

Részletesebben

IMÁDSÁG MINDENEK ELŐTT

IMÁDSÁG MINDENEK ELŐTT Újpest-Belsőváros 2004. 03. 14. Loránt Gábor IMÁDSÁG MINDENEK ELŐTT Alapige (textus): Neh 1 és Lk 11,1 Lectio: Neh 1 Lk 11,1: Történt egyszer, hogy valahol imádkozott, és mikor befejezte, így szólt hozzá

Részletesebben

Beke Sándor A SZERETETNEK NINCSEN TEMETŐJE _ ( 1 ) _

Beke Sándor A SZERETETNEK NINCSEN TEMETŐJE _ ( 1 ) _ Beke Sándor A SZERETETNEK NINCSEN TEMETŐJE ( 1 ) _ A címlapon és a hátsó borítón REISZ ILONA festményei: A pápa és A pápa munka közben ( 2 ) _ Beke Sándor A SZERETETNEK NINCSEN TEMETŐJE II. János Pál pápa

Részletesebben

2000. ÉVI II. TÖRVÉNY A MAGYARORSZÁGI REFORMÁTUS EGYHÁZ SZERETETSZOLGÁLATÁRÓL. (a évi V. törvény módosításaival egységes szerkezetben)

2000. ÉVI II. TÖRVÉNY A MAGYARORSZÁGI REFORMÁTUS EGYHÁZ SZERETETSZOLGÁLATÁRÓL. (a évi V. törvény módosításaival egységes szerkezetben) 2000. ÉVI II. TÖRVÉNY A MAGYARORSZÁGI REFORMÁTUS EGYHÁZ SZERETETSZOLGÁLATÁRÓL (a 2017. évi V. törvény módosításaival egységes szerkezetben) PREAMBULUM A szeretetszolgálat az anyaszentegyháznak, a hitre

Részletesebben

A második nap előadásai az emlékezetépítés konkrét példáit elemezték egy-egy esettanulmányon keresztül. Csorba Dávid (PhD, főiskolai docens, SRTA,

A második nap előadásai az emlékezetépítés konkrét példáit elemezték egy-egy esettanulmányon keresztül. Csorba Dávid (PhD, főiskolai docens, SRTA, Szakmai beszámoló Pályázati azonosító: 204108/01367 A református emlékezet helyei címmel rendezett interdiszciplináris konferenciát Sárospatakon, 2017. április 21-22-én a Sárospataki Református Kollégium

Részletesebben

Pozitív intézményi légkör

Pozitív intézményi légkör Pozitív intézményi légkör Mitől más a keresztyén iskola? Írjon le három dolgot, amely ön szerint megkülönbözteti a keresztyén iskolákat más iskoláktól! Ossza meg gondolatait az ön mellett ülővel. A keresztyén

Részletesebben

A keresztény élet forrása, központja és csúcsa: A szentmise. Igeliturgia

A keresztény élet forrása, központja és csúcsa: A szentmise. Igeliturgia Felnőttkatekézis A keresztény élet forrása, központja és csúcsa: A szentmise Előadó: Maga László Plébános atya Időpont: 2012. július 06. Igeliturgia Igeliturgia és Eukarisztia liturgiája, két része ugyan

Részletesebben

Uram! Téged tartottunk hajlékunknak

Uram! Téged tartottunk hajlékunknak Uram! Téged tartottunk hajlékunknak 90. zsoltár A Vámosmikolai Református Gyülekezet küzdelmes évtizedeiből 1 A reformáció Vámosmikolán Mikola hitújítására vonatkozó feljegyzés csak a 17. század második

Részletesebben

6. A HÁZASSÁG MEGÁLDÁSÁNAK EMLÉKÜNNEPE

6. A HÁZASSÁG MEGÁLDÁSÁNAK EMLÉKÜNNEPE 6. A HÁZASSÁG MEGÁLDÁSÁNAK EMLÉKÜNNEPE gyülekezeti (vasárnap délelőtti) istentiszteleten felépítés BEVEZETÉS (BEJELENTÉS, IMÁDSÁG) RÖVID IGEHIRDETÉS HÁZASTÁRSAK MEGÁLDÁSA 67 A házasság megáldásának emlékünnepe

Részletesebben

Hitéleti alkalmaink a as tanévben

Hitéleti alkalmaink a as tanévben Hitéleti alkalmaink a 2017-2018-as tanévben Intézményünk vezérigéje a 2017-2018-as tanévben: "A bölcsesség kezdete az Úrnak félelme, és a Szentnek megismerése ad értelmet." (Példabeszédek könyve 9,10)

Részletesebben

HITÉLETI ESEMÉNYNAPTÁR

HITÉLETI ESEMÉNYNAPTÁR HITÉLETI ESEMÉNYNAPTÁR Szeresd az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből és teljes elmédből. Szeresd felebarátodat, mint magadat. (Máté 22, 37.39) Ebben a tanévben is kérjük Isten segítségét,

Részletesebben

Helyi emberek kellenek a vezetésbe

Helyi emberek kellenek a vezetésbe Varga László Helyi emberek kellenek a vezetésbe Ön szerint minek köszönhető, hogy az hetvenes-nyolvanas években egy sokszínű és pezsgő kulturális élet tudott létrejönni Kecskeméten? Milyen szerepe volt

Részletesebben

Ahol a te kincsed van, ott lesz a te szíved is - mérnöki beruházások református szemmel -

Ahol a te kincsed van, ott lesz a te szíved is - mérnöki beruházások református szemmel - III. Budapesti Mérnöktalálkozó 2019. február 23. szombat 1092 Budapest, Ráday utca 28, Díszterem - mérnöki beruházások református szemmel - 9:00-9:05 Megnyitó 9:05-9:15 Igeolvasás és imádság 9:15-9:45

Részletesebben

Szakmai beszámoló. Vérzivataros évtizedek 1914-1944. MNL Hajdú-Bihar Megyei Levéltári Napokl

Szakmai beszámoló. Vérzivataros évtizedek 1914-1944. MNL Hajdú-Bihar Megyei Levéltári Napokl Szakmai beszámoló Pályázati azonosító: 3508/01149 Vérzivataros évtizedek 1914-1944 MNL Hajdú-Bihar Megyei Levéltári Napokl Az idén 2014. november 18-19-én, immár 41.alkalommal került sor a Hajdú-Bihar

Részletesebben

Messiási próféciák IV. évfolyam. I. félév

Messiási próféciák IV. évfolyam. I. félév Messiási próféciák IV. évfolyam I. félév Tematika: 1. Bevezetés: A messiási jövendölések fogalma, jellegzetességeik, tanulmányozásuk, haszna, jelentősége. Két alapvető messiási jövendölés: Az ősevangélium

Részletesebben

Kató Béla: A megálmodott terveket életbe kell ültetni

Kató Béla: A megálmodott terveket életbe kell ültetni Kató Béla: A megálmodott terveket életbe kell ültetni 2014. 02. 15. Év eleje a számadások ideje. Kató Béla püspökkel készült interjúnk azért is aktuális, mivel éppen egy éve, tavaly február elsején iktatták

Részletesebben

Mozgókép. Lekció: Mt 6, 25-34/Textus: Eszter 1-2 2015. október 18.

Mozgókép. Lekció: Mt 6, 25-34/Textus: Eszter 1-2 2015. október 18. Mozgókép Lekció: Mt 6, 25-34/Textus: Eszter 1-2 2015. október 18. Kedves Testvérek! Sokszor érzi az ember, hogy egy prédikációban jó tanácsokat kap, példamutatást, utat, amin járni lehet, iránymutatást,

Részletesebben

A szolgáló szeretet reformátori öröksége

A szolgáló szeretet reformátori öröksége A szolgáló szeretet reformátori öröksége 2017. 05. 15. Egymás tevékenységeinek megismerésére gyűltek össze református hátterű szeretetszolgálatok munkatársai Sepsiszentgyörgyön, az Írisz házban május 12-én,

Részletesebben

A Székely Szabadság Napja március 10., Marosvásárhely

A Székely Szabadság Napja március 10., Marosvásárhely A Székely Szabadság Napja - 2016. március 10., Marosvásárhely 2016. 03. 04. Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács által működtetett Demokrácia-központok is részt vesznek a Marosvásárhelyen március 10-én megszervezésre

Részletesebben

Tanítás a gyülekezetről

Tanítás a gyülekezetről Tanítás a gyülekezetről ADUNARE Tanítás a gyülekezetről. A keresztény élet egyik legfontosabb leckéje a gyülekezetről való tanulás. Isten mindíg az Ő gyülekezetét használja arra hogy a földön véghezvigye

Részletesebben

Urbán Ágnes. Politikai és gazdasági nyomásgyakorlás a médiában, vállalatvezetői szemmel

Urbán Ágnes. Politikai és gazdasági nyomásgyakorlás a médiában, vállalatvezetői szemmel Urbán Ágnes Politikai és gazdasági nyomásgyakorlás a médiában, vállalatvezetői szemmel És mi, vessenek meg érte, nem ugrottunk félre a pénz elől. írta közleményében Németh Péter, a Népszava főszerkesztője

Részletesebben

Királyhelmeci Szövétnek

Királyhelmeci Szövétnek Királyhelmeci Szövétnek Reformáció A KIRÁLYHELMECI ÉS PÓLYÁN-SZOLNOCSKAI REFORMÁTUS GYÜLEKEZETEK LAPJA 2005/3 A reformáció hónapjában sokaknak eszébe jut a felekezeti hovatartozásuk. Büszkén vallják, hogy

Részletesebben

32. EGYHÁZKERÜLETI, EGYHÁZMEGYEI FELÜGYELŐ IKTATÁSA FELÉPÍTÉS

32. EGYHÁZKERÜLETI, EGYHÁZMEGYEI FELÜGYELŐ IKTATÁSA FELÉPÍTÉS 32. EGYHÁZKERÜLETI, EGYHÁZMEGYEI FELÜGYELŐ IKTATÁSA FELÉPÍTÉS ELŐJÁTÉK, GYÜLEKEZETI ÉNEK BEVEZETÉS INTROITUS KRISZTUS IMÁDÁSA (KYRIE) DICSŐÍTÉS (GLORIA IN EXCELSIS) BEJELENTÉS LEKCIÓ IGEHIRDETÉS GYÜLEKEZETI

Részletesebben

2000. ÉVI II. TÖRVÉNY A MAGYARORSZÁGI REFORMÁTUS EGYHÁZ SZERETETSZOLGÁLATÁRÓL

2000. ÉVI II. TÖRVÉNY A MAGYARORSZÁGI REFORMÁTUS EGYHÁZ SZERETETSZOLGÁLATÁRÓL 2000. ÉVI II. TÖRVÉNY A MAGYARORSZÁGI REFORMÁTUS EGYHÁZ SZERETETSZOLGÁLATÁRÓL (a 2017. évi V. törvény és a 2019. évi VI. törvény módosításaival egységes szerkezetben) PREAMBULUM A szeretetszolgálat az

Részletesebben

Bibliai szemléletű szervezetfejlesztés

Bibliai szemléletű szervezetfejlesztés Református Pedagógiai Intézet Bibliai szemléletű szervezetfejlesztés dr. Szalai Zsolt 2018. április 13. 1 Tartalom Látás és küldetés meghatározásának fontosság A minket körülvevő valóság megértése Képességeink

Részletesebben

ISTEN KEGYELMES: A SZŐLŐMUNKÁSOK PÉLDÁZATA (Mt 20,1-16) (olvasmány) Gyülekezeti óraszám: 0. Egyházi iskolák óraszáma: 1.

ISTEN KEGYELMES: A SZŐLŐMUNKÁSOK PÉLDÁZATA (Mt 20,1-16) (olvasmány) Gyülekezeti óraszám: 0. Egyházi iskolák óraszáma: 1. ISTEN KEGYELMES: A SZŐLŐMUNKÁSOK PÉLDÁZATA (Mt 20,1-16) (olvasmány) Gyülekezeti óraszám: 0. Egyházi iskolák óraszáma: 1. TEOLÓGIAI ALAPVETÉS (Javasolt irodalom: Kálvin János: Tanítás a keresztyén vallásra,

Részletesebben

A cikkeket írta: Károlyi Veronika (Ronyka) www.varazslatostitkok.com. Korrektúra: Egri Anikó

A cikkeket írta: Károlyi Veronika (Ronyka) www.varazslatostitkok.com. Korrektúra: Egri Anikó A cikkeket írta: Károlyi Veronika (Ronyka) www.varazslatostitkok.com Korrektúra: Egri Anikó 2 Tartalomjegyzék Tartalomjegyzék... 3 Az összefogás döbbenetes ereje... 4 Depressziós helyett bajnok... 6 Na

Részletesebben

A LÉLEK KARDJA. Alapige: Efézus 6,17b Vegyétek fel a Lélek kardját, amely az Isten beszéde.

A LÉLEK KARDJA. Alapige: Efézus 6,17b Vegyétek fel a Lélek kardját, amely az Isten beszéde. Pasarét, 2013. október 24. (csütörtök) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK refpasaret.hu Horváth Géza A LÉLEK KARDJA Alapige: Efézus 6,17b Vegyétek fel a Lélek kardját, amely az Isten beszéde. Imádkozzunk! Hálaadással

Részletesebben

Az átlagember tanítvánnyá tétele

Az átlagember tanítvánnyá tétele február 1 7. Az átlagember tanítvánnyá tétele SZOMBAT DÉLUTÁN E HETI TANULMÁNYUNK: Máté 15:32-39; 16:13-17; Lukács 2:21-28; 12:6-7; 13:1-5; Jakab 2:1-9 Mikor pedig Galilea tengere mellett járt, látá Simont

Részletesebben

A tanítványság és az ima

A tanítványság és az ima január 11 17. A tanítványság és az ima SZOMBAT DÉLUTÁN E HETI TANULMÁNYUNK: Dániel 9:2-19; Máté 14:22-23; 26:36; János 17:6-26; Zsidók 2:17; 1Péter 4:7 De nemcsak őérettök könyörgök, hanem azokért is,

Részletesebben

ERDÉLYI REFORMÁTUS EGYHÁZKERÜLET

ERDÉLYI REFORMÁTUS EGYHÁZKERÜLET ERDÉLYI REFORMÁTUS EGYHÁZKERÜLET Az Erdélyi Református Egyházkerület 2006. december 8 án, Kolozsváron tartott Tisztújító Közgyűlésének eredményei Pap Géza 118 Molnár János 5 Kiss Jenő 1 Kató Béla 1 PÜSPÖK

Részletesebben

valamint az Irgalmasság órája, Irgalmasság rózsafüzére és Irgalmasság litániája

valamint az Irgalmasság órája, Irgalmasság rózsafüzére és Irgalmasság litániája Jézusom, bízom Benned! Az Isteni irgalmasság kilencede valamint az Irgalmasság órája, Irgalmasság rózsafüzére és Irgalmasság litániája 1937. augusztus 10-én mondta az Úr Szent Faustina nővérnek: Azt kívánom,

Részletesebben

Legyenek eggyé kezedben

Legyenek eggyé kezedben Legyenek eggyé kezedben EGYETEMES IMAHÉT ÖKUMENIKUS ZÁRÓ ALKALMA KITEKINTÉSSEL A BIBLIA ÉVÉRE 2009. január 25. vasárnap - 15. 30 tól a gyülekezés alatt a Miskolc - Belvárosi Evangélikus Egyházközség In

Részletesebben

bibliai felfedező B1 Ajánlott további olvasásra: Zsoltárok 86:1-7 Apostolok Csel. 13:38-39 Efézus 4:25-32 /10

bibliai felfedező B1 Ajánlott további olvasásra: Zsoltárok 86:1-7 Apostolok Csel. 13:38-39 Efézus 4:25-32 /10 Írd ide az adataidat! Neved: Korod: Születésnapod: Címed: Telefonszámod: e-mail címed: Aki javítani szokta: Bibliatanulmányozó Feladatlap bibliai felfedező 1. RÉSZ: Az Úr Jézus példázatai A két adós Olvasd

Részletesebben

Üzenet. A Prágai Református Missziói Gyülekezet Hetilapja V. Évfolyam 9. szám, 2012. márc. 4. Kedves Testvérek!

Üzenet. A Prágai Református Missziói Gyülekezet Hetilapja V. Évfolyam 9. szám, 2012. márc. 4. Kedves Testvérek! Kedves Testvérek! Üzenet A Prágai Református Missziói Gyülekezet Hetilapja V. Évfolyam 9. szám, 2012. márc. 4. Az ember gyakran teszi fel magának a kérdést: mit gondolnak rólam az emberek? Ez a kérdés

Részletesebben

Egyházaink hírei MEGHÍVÓ november. GyóNI KATOLIKUS EGYHÁZKöZSÉG. AlsóDABASI KATOLIKUS EGYHÁZKöZSÉG. GyóNI REFORMÁTUS GyüLEKEZET

Egyházaink hírei MEGHÍVÓ november. GyóNI KATOLIKUS EGYHÁZKöZSÉG. AlsóDABASI KATOLIKUS EGYHÁZKöZSÉG. GyóNI REFORMÁTUS GyüLEKEZET 2018. november KATOLIKUS egyházközségeink F GyóNI KATOLIKUS EGYHÁZKöZSÉG miserendünk: Novembertől a téli miserend lép életbe. Hétfőn, kedden, pénteken és szombaton 17.00 órakor kezdődik a szentmise. Vasárnap

Részletesebben

bibliai felfedező C3 Ajánlott további olvasásra: Máté 4:23-25 Márk 1:32-34 János 5:17-27 1. rész: Az Úr hatalma Egy beteg meggyógyítása

bibliai felfedező C3 Ajánlott további olvasásra: Máté 4:23-25 Márk 1:32-34 János 5:17-27 1. rész: Az Úr hatalma Egy beteg meggyógyítása Írd ide az adataidat! Neved: Korod: születésnapod: Címed: Telefonszámod: e-mail címed: Aki javítani szokta: Bibliatanulmányozó Feladatlap bibliai felfedező 1. rész: Az Úr hatalma Egy beteg meggyógyítása

Részletesebben

1 ÚRVACSORA(ÉNEKESKÖNYV) ÚRVACSORA

1 ÚRVACSORA(ÉNEKESKÖNYV) ÚRVACSORA 1 ÚRVACSORA(ÉNEKESKÖNYV) ÚRVACSORA A mi Urunk Jézus Krisztus így szól: Jöjjetek énhozzám mindnyájan, akik megfáradtatok és meg vagytok terhelve, és én megnyugvást adok nektek. (Mt 11,28) Tőle kaptuk ezt

Részletesebben

ELJÖN AZ ÚR. Lekció: Malakiás 3,1-6. Alapige: Malakiás 3,1...eljön az ő templomába az Úr...

ELJÖN AZ ÚR. Lekció: Malakiás 3,1-6. Alapige: Malakiás 3,1...eljön az ő templomába az Úr... Pasarét, 2014. március 23. (vasárnap) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK refpasaret.hu Szepesy László Lekció: Malakiás 3,1-6 Alapige: Malakiás 3,1...eljön az ő templomába az Úr... ELJÖN AZ ÚR Imádkozzunk! Dicsőítünk

Részletesebben

Projektnapló. Kárpátalja 2013. Előkészítő tevékenység

Projektnapló. Kárpátalja 2013. Előkészítő tevékenység Projektnapló Előkészítő tevékenység A Kardos László Általános Iskola diákjaiként nagyon megörültünk, mikor tanév végén meghallottuk a jó hírt: pályázati munkánk sikeresnek bizonyult a Bethlen Gábor Alapkezelő

Részletesebben

ELŐSZÓ Pál apostol igehirdetése 7

ELŐSZÓ Pál apostol igehirdetése 7 Tartalom ELŐSZÓ Pál apostol igehirdetése 7 5 A RÓMAIAKNAK ÍRT LEVÉL 11 Bevezetés 14 A levél szövege 14 Címzés és köszöntés (1,1-7) 16 Hálaadás és a téma megjelölése (1,8-17) 1. TANÍTÓ RÉSZ (1,18-11,36)

Részletesebben

Jézus Jeruzsálemben. 10. tanulmány. május 28 június 3.

Jézus Jeruzsálemben. 10. tanulmány. május 28 június 3. 10. tanulmány Jézus Jeruzsálemben május 28 június 3. SZOMBAT DÉLUTÁN e HETI TANULMÁNYUNK: Zakariás 9:9; Máté 21:1-46; 22:1-15; Apostolok cselekedetei 6:7; Róma 4:13-16; Jelenések 14:7-12 Sohasem olvastátok

Részletesebben

1Móz 21,22-34 Ábrahám, Abimélek és a kút

1Móz 21,22-34 Ábrahám, Abimélek és a kút 1 1Móz 21,22-34 Ábrahám, Abimélek és a kút És lőn abban az időben, hogy Abimélek és Pikhól annak hadvezére megszólíták Ábrahámot mondván: Az Isten van te veled mindenben, a mit cselekszel. Mostan azért

Részletesebben

REFORMÁTUS OKTATÁSI PROGRAM

REFORMÁTUS OKTATÁSI PROGRAM Istené a bölcsesség és hatalom, övé a tanács és az értelem. (Jób 12:13) REFORMÁTUS OKTATÁSI PROGRAM KONFESZT Közéleti Kollégium 2017. szeptember 2018. május A második világháborút követő bő fél évszázad

Részletesebben

Oltár az ismeretlen istennek

Oltár az ismeretlen istennek 1 Textus: Ap.Csel. 17, 16-23. Bevezetés: 1. ATHÉN: Pál korában ünnepelte fennállásának 1000 éves évfordulóját. A demokrácia miatt roppant büszke volt. Még a rómaiak is meghagyták a függetlenségét. A kultúra

Részletesebben

Magyarországi Református Egyház Ökogyülekezeti Mozgalmának Szervezeti és Működési Szabályzata KÜLDETÉSNYILATKOZAT

Magyarországi Református Egyház Ökogyülekezeti Mozgalmának Szervezeti és Működési Szabályzata KÜLDETÉSNYILATKOZAT Magyarországi Református Egyház Ökogyülekezeti Mozgalmának Szervezeti és Működési Szabályzata KÜLDETÉSNYILATKOZAT 2010. októberében a református Skót Egyház és a Magyarországi Református Egyház együttműködési

Részletesebben

Foucauld atyáért adtak hálát halála 100. évfordulóján

Foucauld atyáért adtak hálát halála 100. évfordulóján Foucauld atyáért adtak hálát halála 100. évfordulóján 2016. november 13. vasárnap 13:00 Boldog Charles de Foucauld halálának 100. évfordulójáról emlékeztek meg a budapesti Páli Szent Vinceplébániatemplomban

Részletesebben

A TARJÁNI, HÉREGI ÉS BAJNAI REFORMÁTUS GYÜLEKEZETEK HÍRLEVELE

A TARJÁNI, HÉREGI ÉS BAJNAI REFORMÁTUS GYÜLEKEZETEK HÍRLEVELE A TARJÁNI, HÉREGI ÉS BAJNAI REFORMÁTUS GYÜLEKEZETEK HÍRLEVELE IV. évfolyam 1. szám 2011. január Az én lábamnak szövétneke a te igéd, és ösvényemnek világossága. Őszinte téli fák Bódás János Hazug a nyár

Részletesebben

KARÁCSONY ÜNNEPÉT KÖVETŐ VASÁRNAP SZENT CSALÁD VASÁRNAPJA

KARÁCSONY ÜNNEPÉT KÖVETŐ VASÁRNAP SZENT CSALÁD VASÁRNAPJA KARÁCSONY ÜNNEPÉT KÖVETŐ VASÁRNAP SZENT CSALÁD VASÁRNAPJA Ünnepi szentmise KEZDŐÉNEK (Dallam: Áldjad, ember, e nagy jódat ) 1 Áldunk, Isten jó szolgája / Szent Családnak hű sáfárja, Kire Isten megváltásunk

Részletesebben

Összefoglaló a Nagyjaink: Csukás István Meséi Alkotói Pályázatról

Összefoglaló a Nagyjaink: Csukás István Meséi Alkotói Pályázatról Összefoglaló a Nagyjaink: Csukás István Meséi Alkotói Pályázatról A verseny megrendezésének időpontja: 2019. 03. 05. rendező intézményének neve: szervezőjének neve, beosztása: Kerekes Gábor Imre, Művész

Részletesebben

Soós Mihály laudációja Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Kedves vendégek!

Soós Mihály laudációja Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Kedves vendégek! Soós Mihály laudációja Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Kedves vendégek! Vannak emberek, akiken érződik, hogy a helyükön vannak, tudják mit akarnak, miért vannak a földön. Mások nyugtalanok, keresik, de nem

Részletesebben

egyházaink Hírei KATolIKuS EgYHÁZKÖZSÉgEINK F REFoRMÁTuS EgYHÁZKÖZSÉgEINK Egyházi búcsú szentmise és körmenet GYÓNI EVANGÉLIKUS GYÜLEKEZET

egyházaink Hírei KATolIKuS EgYHÁZKÖZSÉgEINK F REFoRMÁTuS EgYHÁZKÖZSÉgEINK Egyházi búcsú szentmise és körmenet GYÓNI EVANGÉLIKUS GYÜLEKEZET egyházaink Hírei KATolIKuS EgYHÁZKÖZSÉgEINK F gyóni KATolIKuS EgYHÁZKÖZSÉg A gyóni katolikus misék időpontja AugusztusbAn A következőképpen változik, szabadság miatt. augusztus 11-től szeptember 8-ig:

Részletesebben

Kálvin Emlékévek konferencia Budapest, 2014. október 18. Kálvin Emlékévek a Református Pedagógiai Intézetben

Kálvin Emlékévek konferencia Budapest, 2014. október 18. Kálvin Emlékévek a Református Pedagógiai Intézetben Kálvin Emlékévek konferencia Budapest, 2014. október 18. Kálvin Emlékévek a Református Pedagógiai Intézetben Szontagh Pál igazgató Az évfordulók a felejtés elleni küzdelem eszközei. Így kínál alkalmat

Részletesebben

A Pro Pannonia Reformata díjas Dr. Gyenge Imréné laudációja

A Pro Pannonia Reformata díjas Dr. Gyenge Imréné laudációja A Pro Pannonia Reformata díjas Dr. Gyenge Imréné laudációja http://www.refdunantul.hu/hir/mutat/15203/ Szakál Péter, 2014-11-25 04:00:00 A Dunántúli Református Egyházkerület ünnepi közgyűlésén adták át

Részletesebben

EGYHÁZAINK HÍREI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK GYÓNI EVANGÉLIKUS GYÜLEKEZET GYÓNI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉG

EGYHÁZAINK HÍREI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK GYÓNI EVANGÉLIKUS GYÜLEKEZET GYÓNI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉG EGYHÁZAINK HÍREI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F GYÓNI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉG Májusban közvetlenül minden esti szentmise után közösen imádkozzuk a Loretói litániát. Ezeket idén az egyházközségünk egységéért

Részletesebben

Ára: 350,- Ft. Mutasd meg nekünk, Uram, kegyelmedet, és add nekünk szabadításodat! (Zsoltárok 85,6)

Ára: 350,- Ft. Mutasd meg nekünk, Uram, kegyelmedet, és add nekünk szabadításodat! (Zsoltárok 85,6) 2018. október BIBLIA ÉS GYÜLEKEZET A Biblia Szövetség Egyesület folyóirata XXX. évfolyam 3. szám Ára: 350,- Ft Mutasd meg nekünk, Uram, kegyelmedet, és add nekünk szabadításodat! (Zsoltárok 85,6) A péceli

Részletesebben

Bírói számadás, emlékirat, egyházlátogatási jegyzőkönyv a Tolna Megyei Levéltár legújabb kiadványa

Bírói számadás, emlékirat, egyházlátogatási jegyzőkönyv a Tolna Megyei Levéltár legújabb kiadványa Bírói számadás, emlékirat, egyházlátogatási jegyzőkönyv a Tolna Megyei Levéltár legújabb kiadványa 2014-ben a Tolna Megyei Levéltári Füzetek 14. kötete látott napvilágot Tanulmányok Bírói számadás, emlékirat,

Részletesebben

A Biblia rövid áttekintése. Alapvető információk a Bibliáról

A Biblia rövid áttekintése. Alapvető információk a Bibliáról A Biblia rövid áttekintése Alapvető információk a Bibliáról Áttekintés a Bibliáról A Biblia Isten szava A Biblia Isten üzenetét tartalmazza. A Szentírás megírásában kb. 1500 év leforgása alatt mintegy

Részletesebben

Hittan tanmenet 4. osztály

Hittan tanmenet 4. osztály Hittan tanmenet 4. osztály Heti óraszám:1 Összes óra: 40 Az Élet a hitben című hittankönyvhöz Plébániai hitoktatás céljára Óraszám Tananyag Didaktikai cél, nevelési cél Segédeszköz, Munkaformák, Módszerek

Részletesebben

Maradjunk meg a saját erősségünkben!

Maradjunk meg a saját erősségünkben! Maradjunk meg a saját erősségünkben! Pál apostol ezt írja a rómaiaknak: Mert tudjuk, hogy az egész teremtett világ, egyetemben fohászkodik és nyög mind idáig. (Rm. 8, 22) E szavak közel kétezer éve hangoztak

Részletesebben

A szolgálat lelki ajándékai

A szolgálat lelki ajándékai A szolgálat lelki ajándékai 0. Áttekintés Szolgálat Segítés Adakozás Könyörületesség Zene Vendégszeretet 1.1 Mit mond az Írás? Igehely: Róma 12,7; 1 Péter 4,11. Szolgálat = diakonia az Újszövetségben a

Részletesebben

SZEGLET IRODALMI TÁRSASÁG 2. ANTOLÓGIA SZERKESZTETTE: VARGA MAGDOLNA BUDAPEST 2015.

SZEGLET IRODALMI TÁRSASÁG 2. ANTOLÓGIA SZERKESZTETTE: VARGA MAGDOLNA BUDAPEST 2015. SZEGLET IRODALMI TÁRSASÁG 2. ANTOLÓGIA SZERKESZTETTE: VARGA MAGDOLNA BUDAPEST 2015. Készült az Underground Kiadó és Terjesztő Kft. támogatásával, magánkiadásban BEVEZETŐ Történetünk 2005-ben kezdődött.

Részletesebben

Keresd meg az alábbi bibliai eredetű szólások, kifejezések, szállóigék jelentését, majd kapcsolj hozzá egy művészeti alkotást (szerző és cím) is!

Keresd meg az alábbi bibliai eredetű szólások, kifejezések, szállóigék jelentését, majd kapcsolj hozzá egy művészeti alkotást (szerző és cím) is! A Biblia A LEGISMERTEBB IRODALMI MŰ Keresd meg az alábbi bibliai eredetű szólások, kifejezések, szállóigék jelentését, majd kapcsolj hozzá egy művészeti alkotást (szerző és cím) is! kifejezés, szállóige

Részletesebben

Galgagyörki Napló. Galgagyörk község Önkormányzatának lapja II. évfolyam 3. szám - 2012. május

Galgagyörki Napló. Galgagyörk község Önkormányzatának lapja II. évfolyam 3. szám - 2012. május Galgagyörki Napló Galgagyörk község Önkormányzatának lapja II. évfolyam 3. szám 2012. május ÖNKORMÁNYZATI HÍREK Lőrik László átveszi a Köznevelésért díjat Fristáczki Erik 8. osztályos tanuló Izgatottan

Részletesebben

Regélő Fehér Táltos Hagyományőrző Egyesület Dobcsapata

Regélő Fehér Táltos Hagyományőrző Egyesület Dobcsapata Regélő Fehér Táltos Hagyományőrző Egyesület Dobcsapata Magunkról A Regélő Fehér Táltos Hagyományőrző Egyesület Dobcsapata Árpád fejedelem évének Fergeteg havában, 2007 januárjában alakult. Szándékunk az

Részletesebben

2. ISTEN KEGYELMES: A SZŐLŐMUNKÁSOK PÉLDÁZATA (Mt 20,1-16) Gyülekezeti óraszám: 1. Egyházi iskolák óraszáma: 1.

2. ISTEN KEGYELMES: A SZŐLŐMUNKÁSOK PÉLDÁZATA (Mt 20,1-16) Gyülekezeti óraszám: 1. Egyházi iskolák óraszáma: 1. 2. ISTEN KEGYELMES: A SZŐLŐMUNKÁSOK PÉLDÁZATA (Mt 20,1-16) Gyülekezeti óraszám: 1. Egyházi iskolák óraszáma: 1. TEOLÓGIAI ALAPVETÉS (Javasolt irodalom: Kálvin János: Tanítás a keresztyén vallásra, Budapest,

Részletesebben