l MÁRKUS LÁSZLÓ: À NÉZŐTÉR I PROBLÉMÁJA.

Átírás

1 l MÁRKUS LÁSZLÓ: À NÉZŐTÉR I PROBLÉMÁJA. lső pillanatra úgy látszik, mintha a színházi nézőtér művészi megoldása egészen magától értetődő és különösebb kívánalmakkal nem komplikált kérdés volna. De ha végiggondolunk egy pár közismert színházi KI IVO/NWVŰWll interiőrt, nyomban egy sereg baj bukkan elő, konfúziók, amelyek a» helyiség céljának félreismeréséből támadtak, bonyodalmak, a színpad U kjxumljlji és a nézőtér viszonyában, apró hatásköri villongások a belső architektúra y íí Iw VMWW/^RSIés a dekorálás között, s mindenekfelett az tűnik ki, hogy a nézőtér stílusának két fő motívuma : a színház rendeltetésének tiszta belátása íí y és folyton változó színpadi képhez való reláció figyelembe vétele majdnem minden y színházi nézőtér megoldásánál többé-kevésbbé elhanyagolódott. ogy ma mit jelent a színház, ezt a kérdést csak nagyon komplikált szociális» y szemlélődések útján lehetne teljesen kibogozni. Elvben persze könnyű a felelet: olyan «hely a színház, ahová egy művészi produktum bemutatása gyűjti a publikumot, tehát olyan- Jí y féle hely, mint a koncertterem, vagy még inkább egy képkiállítás helyisége, ahol tehát» semminek sem szabad a figyelmet a művészi produktum egész lélekkel való élvezésétől V íí elvonni. Az író műve csak a színpad teljes apparátusával készül el véglegesen, sa íí $ színpadi előadás, amely az írói alkotást, s a színpadi művészetek által produkált kifejező y formákat egyaránt egy nagy egységben foglalja össze, ma már külön differenciált» műtermék, amelynek bemutatására készül a színház. Itt nincs annak helye, hogy vizs- í «gáljuk azokat a történelmi előzményeket, amelyek folyamán az irodalomtól a dráma V elvált és az egyre gazdagabban fejlődő színpadi művészetek a rendezés, a scenikai és íí» színészi alkotások egyre újabb értékeivel bővülve a színházi előadásban külön való y művészetté önállósodott, itt csupán az a fontos, hogy ma, hogyha semmi egyéb motívum íí nem hat közre, a színház ennek az új művészetnek a bemutatkozó helye. Ilyen tiszta S y szempontból nézve a kérdést, a nézőtér, mint interior, másodrendű fontosságú, s főként y csak az architektusnak ad elsősorban konstruktív problémákat, mert hiszen azok a M követelmények, hogy a nézőtér minden részéről az egész színpadot be lehessen látni, V hogy hallani lehessen a leghalkabb hangot a legtávolabbi ponton is, hogy túlságos Jí messzire egy néző se kerüljön a színpadtól, mert ennek a kedvéért a színészi játék és Jí y a színpadi kép stílusát el kellenne durvítani, szóval a színpadi és nézőtéri traktus arány- y viszonyaiban jelentkező problémák elsősorban szerkezetiek, s a színpadhoz képest, íí amelyen a művészi alkotás bemutatásra kerül, s amely úgy az egész épület organikus» ü bázisa, az egész mű közvetlen célja, csak közvetett jelentőséggel bírnak. Egy ideális V színháznál nézőtér önmagában nincs, csak nézőtér a színpad céljain át szemlélve, s «hogy azt a másodrendű fontosságú nézőteret hogy dekoráljuk, az logikusan következik» abból a másodrendüségből : úgy, hogy ne vonja el a figyelmet a színpadtól. Itt az V interior művészének csak annyi feladata lehet, hogy kényelmes és mégis kevés ft $ helyet elfoglaló ülőbútortipust találjon, amely bútoregység végtelenül ismétlődik, tehát önmagában, a maga formai értékével nagyon kevés szerepet játszik az egész helyiség M artisztikus hatásában, s inkább mint színes tömeg, a kárpitozás színének nagy foltja í jöhet számításba. A nézőtér architektúrája eleve annyira tagolt, hogy széles falmezők V nem adódnak a díszítő fantázia játszóteréül, s a páholyok zsúfoltan ismétlődő nyílás- soraiban művészi momentum csak e nyílások formája és aránya lehet. Díszítőproblema y itt csak a falrészletek, a bútortömeg és az esetleges drapériák színes vonatkozásában V í rejtőzhetik, természetesen mindig azt a színháztipust tartva szem előtt, amely kisméretű íí y nézőtérrel, de aránylag nagy befogadóképességgel készül, amilyen tehát a készülő új y Nemzeti színház is. Páholyok nélkül, vagy kevés páhollyal is készültek speciális rendel-» tetésű színházak, s ezeknél az interior hol a szabadon álló székekkel berendezett fogadó- n V szoba, hol a koncertterem tipusa felé közeledik, a normális drámai színház azonban y gazdasági és művészi okokból szükségképpen páholysoros, s itt a belső dekoráció j I y V í Magyar Iparművészet. 1

2 lényegét a priori megadják a karzatok vonalai, a páholynyílások arányai, s a kiugró, y szabadon lebegő részleteket tartó szerkezetek. Egy ilyen ideális színháznál, ahova csak «előadást nézni mennek az emberek, minden részlet a színpad felé utal, s a nézőtér íí csak az előadás megkezdése előtt adhat valami kellemes, otthonos, komoly, nyugodt S y hangulatot, de s ez a dolog természetében rejlik ilyen ideális színház nincs, y s a föntebb vázolt szempontok a publikum és színház viszonyából adódó egyéb y szempontokkal is bonyolódnak. í! y Az előbb arról volt szó, hogy milyen legyen az a helyiség, ahol egy művészi y it produkció szemlélésére gyűlik össze a publikum. A mai színházba azonban nemcsak y ezért mennek az emberek, hanem azért is, hogy ott egy kellemes, intelligens szórakozás y pihenő közeiben mintegy nagy vendégsereg tagjai lássák egymást, mutassák magukat, V íí s ismerős csoportok verődhessenek össze az előadásban kapott hangulataik kibeszél- í! y getésére". Szóval, ha csak a Iegnobilisabb színháztipust vesszük is figyelembe, s nem y is gondolunk az olcsóbb szórakozásokért készült, s még inkább a nézőtérre bazirozott» színházíipusokra, ha csupán a drámai színházat nézzük is, akkor sem szabadulhatunk í «meg azoktól a követelményektől, amelyeket az előbb felsorolt, s az előadás követel- y Ü ményeinek" nevezhető szempontok mellett a felvonásközök követelményeinek" bátor- í; y kodnám nevezni. y A felvonásközben (ideszámítva az előadás kezdete előtti félórát) a nézőtér első- íí rendű jelentőségű lesz, mert egyrészt eleve a színpadi produkció harmonikus élvezésére íí y hangolhatja az embert, másrészt segíthet konzerválni azt a hangulatot, amit a lejátszott y felvonás ébresztett, s aminek elevenen kell élni a következő felvonásig. a már most» arra gondolunk, hogy az amúgy is felizgatott és kivételesen érzékennyé diszponált í y közönségre milyen öntudatra nem jutó hatásokat gyakorolhat a kivilágított nézőtér y it színeinek összecsendülése, minden apró kényelmi és esztetikai motívum, minden formai y szépség vagy disszonáncia, egyszeriben igen kényes problémává válik a nézőtér y problémája, mert most már annak a helyiségnek olyannak kell lenni, hogy a felfokozott» érzékenységű publikum minden hangulatban meg tudjon maradni, sem nyomasztó pompa, S y sem kietlen egyszerűség zavarólag reá ne hasson, szóval, hogy a legváltozatosabb y lelkiállapotban is nyugodt és kiegyensúlyozott harmóniát kapjon a díszítőelemek» összességét befogadó lélek. Röviden szólva, az a fontos, hogy a tragédiáktól felzaklatott, í y vagy a komédiában farsangi kedvre hangolt közönség a pihenőkben jól érezhesse y íí magát, amihez a díszítőművészet bölcs és nemes ökonomiája kell. Valami olyat kell 'i y a nézőtér belső díszének kifejezni, hogy íme, ebben a teremben egy vendéglátó házi- y gazda szívesen látja egy művészi produkció élvezéséhez összegyűlt vendégeit, akik» el fognak vonatkozni a napi élettől, s részeseivé lesznek egy művészi intuíció teremtő íí y gyönyörűségének. A színház, a vendéglátó házigazda megmutathatja önérzetét a nézőtér y díszében, pompával és gazdagsággal mutathatja, hogy értékes és nem köznapi lesz az, amit itt be fog mutatni, de viszont a gentleman tapintatával kell arra vigyáznia, hogy ez a pompa ne legyen hivalkodó s ne szorítsa félszeg, elfogódott bámulatba a szabad, y S elfogulatlan, otthonos, bizalmas kontaktusra vágyó emberek szívét. Előkelőség és tapin- íí y tatos szerénység : íme, ez a nézőtér díszének két fontos jellemzője, s hogy ezeket érezze y a néző, kell, hogy a művész olyan stílust találjon, amelynek motívumai nem fejeznek í ki pregnánsan valamely erőteljes hangulatot. Világosabban szólva, egy drámai színház ít y nézőtere nem lehet komor, nem lehet monumentális, nem lehet vidám, és nem lehet y buja, mert egy ilyen erős hangulati momentum kellemetlen lehet az emberre, mihelyt y az előadás más hangulatba kényszerítette. Nem lehet tehát egy ilyen nézőtér sem y barátságos, otthonos szalon, sem templom, komoly és fenséges, hanem valami a kettő y íí között, olyan félig határozott, félig kifejezett, sohasem precízen kimondott motívumokból íí y alakult, hogy ha a amlet zord szépsége járul a terem hatásához érzelmi koeficiensként, y az ember templomnak érezhesse, s viszont ha a Goldoni isteni derűje sugározza be, M kedves otthonná váljék, ahol jó lenni az embernek. A legtöbb színházi interior a pompa J y szertelenkedéseivel válik kellemetlenné, pláne, amint az anyagi eszközök fogyatékossága y szurrogátumokra kényszeríti a díszítőt, s így támad az a zsúfolt, nagyzoló tipus, amely

3 II «V II II II a legtöbb nagy operaháznál a fejedelmi udvarok dús, nehéz, szertartásos díszével veszi el a középfajú ember csöndes nyugalmát, s a legtöbb színháznál az aranyozott gipsztömegével szuggerálja a művészi élvezetet kereső nézőnek azt az érzést, hogy egy újonnan átalakított budapesti kávéházban van. Tehát nem elbizakodott pompa, hanem előkelőség, ami egyszersmind azt is jelenti, hogy nem szurrogátumok, hanem valódi anyagok. A nemesen megoldott architektúra már eleve sokat megad ebből, s ha nagyon kevés a pénz, inkább csak arányokkal és tagolással dolgozzék a művész. Ezzel persze nem azt akarom mondani, hogy a csupasz malter szebb, mint a márványosra festett malter, hanem azt, hogy ha nemes anyaggal nem tudunk díszíteni, akkor lehetőleg ne adjunk nagy felületeket. A szép arányokkal ékes, s esetleg valódi anyagokkal hivalkodás nélkül díszített belső architektúra előkelőségét pedig gazdag és bőkezű világítás lelkesítse át, mert nincs kedélyrehatóbb valami a félhomálynál, s nincs a nézőtér hatásában semmi előkelőbb, mint a nyugodt, teljes, üdítő fehér nappali világosság. És itt roppant fontosságra emelkedik a csillár, mint a nézőtér belső hatásában a legelőkelőbb hatások forrása, s én talán azt merném mondani, hogy egy artisztikusan megoldott nézőtér leghangsúlyozottabb eleme szükségképpen a csillár lesz. Csillárt mondok, mert koncentrált, egy pontból szétsugárzó világosságra gondolok, egy olyan szerkezeti elemre, amely erősen hangsúlyozható s logikusan központja, tengelye lehet a nézőtér egész művészi komplexumának. A színházi néző pszichológiáját ismerve, tartom mindennél fontosabbnak a teljes világosságot, s ha ez így van, akkor természetes, hogy mindennél nagyobb jelentőséget adunk a világosság forrásának. Egy gyönyörű, nemes anyagokból készült csillár köré komponált előkelően tagolt nézőtér nem is kíván már valami sok dekoratív részletet, s inkább csak azt kívánja, hogy a kárpitozás, a szövetek, s a falrészletek színét szép egységbe fogja össze ez a központból kiáradó ragyogó világosság. Nem láttam még soha a világításnak más formájában, a decentralizált, vagy furfangosan rejtett fényforrásokban az előkelő, nyugodt hatásnak azt a teljességét, amit a szép csillár meg tud adni, nem is szólva arról, hogy mennyire megokolt és mennyire természetes, ha éppen ezt a motívumot tesszük a dekoráció középpontjába, s mennyire megkönnyíti ez az egy központba koncentrált díszítésmód annak a követelménynek a teljesülését, hogy a nézőtér ne legyen semmi kifejezett és pregnáns hangulat hordozója, hogy stílusában diszkréten közömbös, félhalk, nem teli szájjal beszélő legyen, s hogy artisztikus együttesében kifejeződjék az előkelőség és a tapintatos tartózkodás gondolata. M M Somogyi pásztorművészet. Spanyolozott tukörra. A Nemzeti Múzeum néprajzi osztályában levő eredetiekről rajzolta Nóvák J. Lajos. =247 I»

4 II II II LENGYELGÉZA: A BÉCSI MAGYAR ÁZ politika minden évben egyszer-kétszer aktuálissá teszi a bécsi magyar házat, mi azonban éppen arra szeretnők felhívni a figyelmet, hogy politika nélkül is önmagában, mennyi érdekeset rejt magában ez az épület azok számára, akik letűnt korok művészi emlékei iránt érdeklődnek. A bécsi újságok Regierungspalais címmel szokták emlegetni ; a magyar elnevezés kétségen kívül jobban illik hozzá. Palotának mondani kissé túlzás, főképpen a környéken, az ódon bécsi belvárosban lévő palotákkal összehasonlítva, nem is szólva a Burg hatalmas épületeiről, amelyek néhány száz lépésnyire terpeszkednek. Egyszerű, régi és régies bárok úriház ez, de elég nagyúri ház egyebek között a Kindsperg, majd gr. Sinzendorf, Althan, a gróf Strattmann család volt mintegy másfél századdal ezelőtt a tulajdonosa (1693). Később gr. Windischgrätz Józsefé volt a kettős palota, akitől 1746-ban a királyi udvari kancellária vette meg s azóta a magyar ügyeket intézik benne. Külseje a régi, jó és becsületes ízlésről beszél. Mária Teréziára emlékeztet szolid és arányos homlokzatán kívül sok megmaradt bútordarabja, a finom boltívű kapubejárók, a dús erkélyrácsok : olyan berendezési tárgyak, amelyek között egy-két múzeumi darab is akadna. A keskeny, csendes Bankgasse, amelyben a magyar ház s benne a magyar delegáció helyisége és az őfelsége személye körüli minisztérium van, az előkelő errengasse egyik mellékutcája, a Burg, a Ring, az Opera közvetlen közelében, de azért minden forgalmon kívül, szóval nagyon alkalmas arra, hogy elvonulva kontempláljanak benne a magyar miniszterek, mielőtt áthajtatnak, vagy átsétálnak a Burgba, az audienciára. A homlokzatnak érdekes és értékes díszei az erkélyek remekművű rokoko-stílusú kovácsolt vasrácsai és az első kapu fölött a II. emeleten megerősített rézből domborított magyar koronás címer. Két teljesen egyforma s egyformán szép architektonikus díszű kapuja van az épületnek. Az innenső előtt egy-egy kocsi vagy autó vár miniszterjárás idején ez vezet a miniszteri szobákhoz, a király személye körüli miniszter lakásához. A másik, többnyire teljesen elhagyatott, csendes ez a király személye körüli minisztérium és egyúttal a delegációnális helyiségek feljárata. Amint mondottuk, eredetileg főúri lakásnak szolgált, de sokszor átépítették; mai homlokzata 1784-ből való, amikor alaposan átalakították, az innenső részt a magyar, a túlsó részt az erdélyi kancellária számára. Ősi rendeltetése ma is meglátszik rajta. Csupán az első emelete kényelmes, szellős, tágas és világos, tehát az a hely, ahol lakni, fogadni, reprezentálni szokás, míg a földszint bolthajtásos, sötét, a felső emelet szűk, nyomott: csupán cselédeknek, alkalmazottaknak szánt. A régi urasági lakás helyén van ma is a király személye körüli miniszter lakása, teljesen felszerelve, berendezve, ellátva minden jóval, de lakatlanul. A helyiségeken sokat változtattak, építettek, hogy a modern igényeknek is megfeleljenek, néhány szoba azonban megmaradt úgy, ahogyan a tizennyolcadik század végén, Mária Terézia korának ízlése szerint berendezték. Könnyűk és bájosak ezek a termek. Egy kis zöldtapétás budoár például, múzeumba való, szeszélyes, aranyozott bútorokkal, amelyeken épen, érintetlenül maradt meg még a kárpitozás is. Az ajtók ragyogófehérre lakkozottak, felettük művészi dombormű. Mindenütt egy Somogyi pásztorművészet. Puskaporozott tukörfa.

5 ti II II megelégedett, nem nagylendületű, de jóízlésű kor embereinek kezenyoma. Itt van például az úgynevezett pozsonyi terem, Mária Terézia pozsonyi koronázását ábrázoló hármas olajképével, a fehér, az arany és a vörös pompás harmóniájával. Egy konzolon aranyozott bronz gyertyatartók teljesen hibátlan, pompás, nagyértékű régi darabok. A magyar ház kincsei közé tartozik egy szép gobelin is, Mária Terézia ajándéka. Azelőtt harmadmagával volt, a másik kettőt azonban elvitték a budavári miniszterelnöki palotába. A pompás, üveggyöngyös csillárokat minden nehézség nélkül alakították át villanyra. Eredetileg száz meg száz gyertya lobogott bennük ünnepélyes alkalmakkor, fantasztikus fénnyel. Némely szobának, így a miniszteri dolgozószobának bútorzatát már teljesen kicserélték. Érintetlenül maradt meg azonban mindenütt egy szép és hasznos berendezési tárgy: a hófehér és aranyozott cserépkályha. Egész kis múzeumot lehetne itt összeállítani belőlük. Csaknem mind más alakú. Vannak kerekek és vannak négyszögletüek. Vannak a padozattól csaknem a mennyezetig érők és vannak kicsik, sárgarézlábakon állók, pántokkal összeszorítottak ; de mind pompás darabja a régi kályhásművészetnek, ragyogó, fehér mázzal, rokokó, Louis XVI., sőt Napoleon ízlésű díszítésekkel, sok drága aranyozással. A miniszteri lakásból közvetlenül is át lehet jutni a delegációk helyiségeibe. Egy szép, kisebb ülésterem a bizottságoknak, és a plenáris-ülések számára egy nagyobb, amely szűk, kopott, magán viseli a különböző átalakítások nyomait. árom részből áll. Fent egy emelvény az elnökség és a kormány számára, középen a delegátusok ülőhelyei, hátúi pedig egy ballusztráddal elkerített kis hely a hallgatóságnak. A budapesti országházban lévő delegációs helyiségekkel összehasonlítva, szegényes és lehetetlenül kicsi szoba ez, ahol mozgalmasabb üléseken valóban arcuk verejtékében fürödve tudtak csak dolgozni jegyzők, sztenográfusok és újságírók. Régi, de vedlett és kimustrált, meg új bútorok váltakoznak itt, a terem díszének vannak szép bárok részletei, de a dekoráció nem egységes, mert több helyiségből nagy nehezen alakították át a hatablakos, önmagában véve tehát elég nagy, de rendeltetéséhez teljesen elégtelen szobát. A Bécsbe járó magyarok többnyire csak ezt a részét ismerik az érdekes és többnyire igen csendes háznak s alig sejtik, az elhagyatott és elzárt termekben a régi bécsi magyar világnak mennyi szép emléke rejtőzik. Nem igen árulják el ezt a király személye körüli minisztérium hivatalos helyiségei sem, amelyek különben kicsiny helyen elférnek. Az épület többi részében van a minisztérium államtitkárának és tanácsosának lakása, aztán néhány kisebb fogadó-, háló- és dolgozószobából álló lakosztály, amelyek a hivatalosan Bécsbe utazó magyar miniszterek rendelkezésére állanak. Ezek bútorai már egészen újak rézágyak és hatalmas íróasztalok, itt nem beszél már semmi a kancellária, a testőrök, a száz éve letűnt kor embereiről. Most már többnyire frakkban, aktatáskával kezükben járnak a vastag szőnyegeken a király elé járuló kegyelmes urak, akik oly gyorsan váltják fel egymást. Van egy kisebbfajta szoba a házban, amelynek első pillanatra megdöbbentő intim neve az, hogy: kripta. A kriptában azonban nem elesett államférfiak hamvai vannak összegyűjtve, hanem az összes à latere miniszterek arcképei. Melankolikus hangulatot keltő hely, nem annyira a kíváncsi látogatók, mint inkább nagy politikusok szá- Somogyi pásztorművészet. Puskaporozott tukörfa. mára, akik dagadó önérzettel, tömérdek tervvel és reménnyel szállanak meg elsőízben a magyar házban, aztán, mire hozzászoknának, nem marad egyéb nyomuk, mint egy rendjeles arckép a kriptában". ii =J 49

6 II DIVALD K.: AZ IPARMŰVÉSZETI MÚZEUM KEELYKIÁLLÍTÁSA. dőszaki kiállításai sorában a kehelykiállításnál érdekesebbet Iparművészeti Múzeumunk eddig még alig rendezett. Legjelentősebb iparművészeti technikánknak, az ötvösségnek hatszázados fejlődését mutatta be ezen egyazon tárgyon. Régi ötvösségünk művészi jelentőségének és sokoldalúságának semmi sem fényesebb bizonysága, mint az, hogy a vajmi egyhangúnak Ígérkező gyűjtemény közönségünknek és a műértők szűkebb körének egyazon gyönyörűségére szolgált. Az építészeti eredetű, a plasztikus és festői elemek változatos gazdagságában, mely kelyheinket elborítja, mint valami kicsinyítő tükörben a képzőművészet hat századra terjedő története vonult el szemeink előtt. Természetesen nem mindig egyazon ragyogással. Amint hogy a kiállítás nem volt olyan arányú és olyan teljes, amint ezt Radisics Jenő, Iparművészeti Múzeumunk igazgatója eredetileg tervezte. Legkiválóbb kelyheink tulajdonosainak vonakodása és közömbössége volt az oka annak, hogy a kiállítás nem tükröztette vissza egész fényével régi ötvösségünk műtörténelmi jelentőségét; zöme Erdély szásznemzetiségű evangelikus hitközségeinek templomaiból került ki. Az ország többi részeit csak néhány, igaz, hogy elsőrangú kehely képviselte, amelyek sorában a nyitrai székesegyház két arany kelyhe s a pozsonyi ferenciek szintén arany és sodronyzománcos díszű Pethe-féle kelyhe volt a legkiválóbb. Az erdélyi szász városok ötvössége, ha nem is ily kiváló darabokkal, de annál teljesebben, a XIV. századtól kezdve a mult század elejéig szinte évtizedről évtizedre teljes sorozattal volt képviselve. A legérdekesebb emlékek ebben a XIV. századbeli kelyhek voltak. Egyik-másik vésett aljú zománcos képeivel arról tanúskodott, hogy ez a szép olaszországi technika nálunk az Anjouk korában országszerte elterjedt. Több sodronyzománcos kelyhet is láttunk az erdélyi munkák sorában, de ez többnyire primitívségben nyilvánuló provinciális jelleget tükröztetett vissza. Annál szebb példákat láttunk vésett és plasztikus díszítéssel. Az utóbbi tekintetében a kései gótika naturalisztikus irányára nézve oly jellemző, forgácsdíszes, virágos borításával a medgyesi egyház két kelyhe volt a legkiválóbb. Szép flligrános díszítésű kelyheket is láttunk, mely technika a csúcsíves építészet korában az ötvösségben szintén nálunk virágzott a leginkább. A bőrtűs filigránnal vagy amint Czobor elnevezte : a sújtásos filigránnal díszített kelyhek sorában azonban szintén a nyitrai és a két gyöngyösi volt a legkiválóbb. A reformáció elterjedésével az erdélyi szász templomok is új kehelytipust használnak. Ezt elsősorban nagy méretei jellemzik s az, hogy a XVII. század második felében a serlegformába megy át. Ilyen serlegformájú nagy úrvacsorakelyhet ann Sebestyéntől, az erdélyi szászok legkiválóbb mesterétől a nagyszebeni Bruckenthal-múzeum küldött kiállításunkra. Egész sor szintén úrvacsorakehelynek használt fedeles serleg, amely erdélyi szász városainkban készült, nürnbergi és augsburgi mintákra vall. Minden sajátosság nélkül azonban ezek sem szűkölködtek, különösen az erdélyinek nevezett festett zománcos serlegek nem. A rokokó-kor legkiválóbb ötvöse nálunk minden bizonnyal a lőcsei Szilassy János volt, aki egymaga is megérdemelne egy külön kiállítást. Ezúttal azonban csak egy művét sikerült erre a célra megszerezni a kassai premontreiektől. Ez a körülmény s hogy különösen a felvidéken százával vannak eddig még jóformán ismeretlen kelyhek és egyéb ötvösmunkák, annak az óhajnak a kifejezésére késztet minket, hogy Iparművészeti Múzeumunk ne riadjon vissza az először tapasztalt közönytől és bizalmatlanságtól, amelyet eszméje iránt oly sok egyház tanúsított. S hisszük, ha a mostani sikerére hivatkozva vállalkozik ennek leküzdésére, második kehelykiállítása a mostaninál is tanulságosabb lesz.

7 ! NA DAI PÁL: BUDAPEST BAPÂTAI f I ÉS PÁRIS BARÁTAI. I rg sj^^rölásztor Mihály hírlapíró régi és értékes búvára Budapest életének.» S ÄSSß^K Nemcsak a mainak, az eladósodottnak, hanem a hajdaninak is, amelyről csak krónikák lapjain találni adatokat. Fáradhatatlan hite X e kutatónak, hogy annak a kultúrfolyamatnak, amely Budapestet itt az ország szívében fővárossá emelte s széppé tette, történeti sziikségszerűsége van s igazán csak az értheti és szeretheti e gyön- 1 géiben is pompás metropolist, aki belenyúl az eredetébe s megfigyeli ama nehézségeket, melyek árán a hajdani káposztáskertek helyén y pár évtized alatt viruló nagyvárost csinált a polgári buzgalom. Á minapában a Nép- y művelő Társaságban Budapest múltjáról tartott előadása is egy pár fejezetet adott e íí nehéz küzdelem történetéből s egy olyan eszmét vetett felszínre, amely messze csendült í y és sokakban hivőkre lelt. Arról szólt ugyanis, hogy a Les Amis de Paris" című y szövetség mintájára meg kell teremteni a Budapest Barátai"-t összefoglaló egyesü í letet, hogy ez minden fejlesztő, szépítő és lelkesítő mozgalomnak kezdeményezője y «legyen, amely Budapest életére vonatkozik. Ez bizonyára nem afféle eszme, amelyek V íí éppen nálunk úgy vetődnek fel s úgy halnak meg, mint a muslicák nyáron. a nem í y olvasnók is napról-napra a mai élet krónikásainál a panaszt, hogy a fiatal, szép és könnyelmű Budapestnek csak szeretői vannak, de nincsenek szerelmesei, ha nem» éreznők is meg a mai valóban nagyvárosi irodalmon a titkolt, de őszinte ujjongásokat í y és bánatokat, amelyekkel e város sorsán, aggodalmain, erkölcsén csüggnek, akkor y is tudná mindenki, hogy Budapest ma abba az életkorába lépett, amikor nemcsak í benne, de neki is kell élni, amikor nemcsak rézgarasainkkal, de hódolatunkkal is adóz- y nunk kell neki. Az őrködést, az aggódást, az érte való lelkesedést pedig mindig a íí sajtó végezte legfolytonosabban és a nagyvárosi eszmék felrebbentése régi, szép elő- S y joga Kármán óta a publicisztikának. Ám ők a város hivatásos gondozóival együtt is y megkétszereződnének erőben, ha mögöttük mint egy nagy erkölcsi oltalmat éreznék a» polgári öntudat jelentkezését. Az eszme realizálása útban van és ezzel az alkalommal í y talán nem lesz érdektelen elmondani egyet-mást arról, hogy mit is csinálnak immár több esztendő óta Páris barátai. Ez a szövetség, amelynek 167 Rue Montmartre-on jí van a székhelye, jóformán egy ember agilitásának köszönheti azt a rendkívüli érdek- y lődést, amelyben részesül s az elnöke Edmond Benoit-Lévy, egy nagy és bőkezű műbarátcsalád tagja, különben ügyvéd, aki mint a művészeti írók egyesületének főtit- íí kára is buzgón dolgozik. Az egyesület vezetőségét csupa olyan íróból, művészből, y lateinerből és iparosból állították össze, akik ideális buzgalmukról más kulturális és esztétikai feladatok körében már rég bizonyságot tettek. Főleg tájképfestők és művé-» szeti írók vannak benne nagy számmal képviselve. Az egyesület célját abban körvona- * lozták, hogy feladata felébreszteni Páris barátait közömbösségükből, felrázni az alvó íí polgári közszellemet, hogy a közjavak érvényesítésében mindenki részt vegyen", y Rábeszélni a polgárokat municipális kötelességeik teljesítésére, védelmezni a főváros érdekeit, odavezetni az idegeneket (! ), művészi ünnepeket rendezni, megmutatni a város í bűbáját minden időszakban, előmozdítani a sportszellemet, játékterületeket szerezni és y a kevésbbé vagyonos családoknak is lehetővé tenni a vasárnapi kirándulásokat. Amellett pedig Páris reformeszméinek mintegy a szindikátusa lenni. Nem csupán a y ház, amelyben laktok, a ti otthonotok, mondja a felhívás, hanem az egész város a ti» fészketek és kell, hogy minden törekvés elősegítse ennek a nagy otthonnak szépülését, í javulását, egyszóval a benne élők boldogságát". y A tagok, akik közül a rendesek egy évre 5 frankot, a tiszteletiek frankot fizetnek, valóban értékes ellenszolgáltatásokat kapnak. Nemcsak kirándulások, ünne- n pélyek és műemléklátogatások szabad belépését biztosítják nekik, hanem még utazási, y vidéki és bevásárlási kedvezményeket is élveznek. Külön központi és kölcsönkönyvtár y y íí

8 áll rendelkesésükre. S ami talán valamennyinél fontosabb, egy igen jól szerkesztett folyóiratot kapnak, amelynek minden száma tele van Páris műemlékeire, szépítésére és a város szociális fejlődésére vonatkozó cikkekkel és képekkel. S amily célszerű és szinte elmaradhatatlan a polgári otthonokban ez a folyóirat, ugyanolyan nagy az érdeklődés azon conférence-ok iránt, melyeket az egyesület évenkint vagy nyolc hónapon át minden szerdán este rendez a Sorbonne legnagyobb termében. E sorok írójának legkellemesebb emlékei közé tartoznak ezek az esték, amelyek természetesen, mint a népnevelés és a kultúra minden ilyen intézménye, teljesen ingyenesek. A nagy amfiteatrális teremben sok százával ülő közönség, polgárok, diákkisasszonyok, munkások és művészek itt is, mint mindenütt Párisban, szinte eggyé forrnak a várakozásban, a jókedvben s az érzéseik kifejezésében. És erre azok a szellemes causeriek, melyek hol a Louvre múltján, hol a boulevardok mai életén, hol Páris köztisztasági fogyatkozásain, hol a sétaterek poézisén méláznak el, vagy siklanak végig, valóban ezer alkalmat adnak. A francia előadókészség, a csípős szellem és a lendületes forma legjobb virtuózai szólnak itt a közönséghez és a vetített képek, melyek ezeket az előadásokat kísérik, szinte csodái a nagyszerű francia fotótechnikának. Végignézni itt, hogy az előadó hangulatos szavait hogyan kíséri mint egy színes ködfátyolkép a párisi híres naplemente felvétele a Tuilleriák kertjéből nézve, végignézni ezt és hozzászőni még sok finom akcentust, ez annyit jelent, mint egyúttal újból megerősödni e város szerelmében. A társaság azonkívül minden hónapban egyszer-kétszer egy-egy félnapos vagy egésznapos kirándulást is rendez Páris műemlékeihez, vagy a környék kastélyaiba s ilyenkor nemcsak a pompás ciceronek, hanem a közös ebédek és szórakozások is változatos gyönyörűséget adnak a résztvevőknek. Poharak közt vagy komoly ankéteken, de mindig alkalom fordul arra, hogy az elnök buzdítsa vagy ostorozza a citoyeneket valamiért, ami erénye vagy bűne a város urainak. És mindez sohasem valamely elragadtatott formában történik, hanem azzal a megértéssel, mely csak egy nagyszerű közszellem öntudatából sarjadhat ki. És nekik bizonyára nagyon-nagyon sok érdemük van abban, hogy Parisnak nemcsak Párisban élnek barátai, hanem szerte az egész föld kerekségén. Ők bizonyára nagyszerű hatással voltak arra, hogy a történeti büszkeség, mellyel a francia ember Párisra tekint, nem maradt meg hiú érzésnek, hanem realizált sok mindent, ami azelőtt csak álomnak tetszett. És ha Budapest barátai csak egy ezredrészét tudják majd e kissé lankadt és fásult város ereibe belevinni annak a rajongó bizalomnak, mellyel Páris barátai csüggnek a világ középpontján, akkor korszakos jelentőségűvé válik az a nap, melyen elhangzott az első harsonaszó az eljövendő Budapestért. Somogyi pásztorművészet. Spanyolozott munkák. A Nemzeti Múzeum népralzi osztályában levő eredetiekről rajzolta Nóvák ). Lajos.

9 Magyar Iparművészet. 2

10 54

11 A bécsi magyar ház Lépcsők és a lépcsőcsarnokok stukkomennyezeteinek részletei. 83. A homlokzat erkélyrácsának részlete Escaliers de la Résidence du Gouvernement ongrois à Vienne et grille du balcon.

12 A bécsi magyar ház. A homlokzaton levő bronzból 84. Blason de la ongrie (bronze" repoussé) sur la façade domborított magyar címer. de la Résidence du ^Gouvernement ongrois à Vienne.

13 BK A bécsi magyar ház. Európa elrablása. Gobelin, Boucher 85. Boucher : Rapt de l'europe. Gobelin dans la Résiterve után készült Beauvaisben. dence du Gouvernement ongrois à Vienne. 57

14 58

15 59

16

17 TONELLI SÁNDOR: IPARMŰVÉSZETI KIÁLLÍTÁS PÁRISBAN. Magyar Iparművészet" már régebben hírt adott róla, hogy Franciaországban felmerült egy Párisban rendezendő iparművészeti kiállítás eszméje és az eszme megvalósítása mellett élénk propaganda indult meg ipari, művészeti körökben és a sajtóban egyaránt. Támaszkodva a különböző művészeti egyesületek kedvező votumára, 1911 április 15-én Couyba szenátor határozati javaslatot terjesztett be, amely utasítani kívánja a kormányt, hogy tanulmányozza a kérdést és gondoskodjék a külállamoknak a kiállításra való meghívásáról, 1912 februárjában pedig Carnot képviselő és több társa törvényjavaslatot terjesztett be, amelynek egyetlen paragrafusa egy 1915-ben rendezendő nemzetközi jellegű iparművészeti kiállításról intézkedik. A törvényjavaslatot a képviselőház a kereskedelem- és iparügyi bizottságnak adta ki véleményezésre, amelynek Robiin képviselő-előadó által összeállított terjedelmes jelentése már elkészült és a áz asztalán fekszik. A jelentés szerint a bizottság elvben elfogadta a Carnot-féle javaslatot, de azzal a módosítással, hogy a kiállítás időpontja legalább 1916-ra tolassék ki. Ennek oka abban keresendő, hogy 1915-ben nyílik meg a sanfranciscoi világkiállítás, amelyben a francia kormány és az ipar, sőt több külföldi állam is erősen angazsálta magát, úgy, hogy ez a párisi kiállítást hátrányosan befolyásolhatná. Közrejátszott e határozatban az is, hogy a német kiállítási központ indítványára csaknem az összes kiállítási központok a kiállítás elhalasztása mellett foglaltak állást és ily értelemben keresték meg a francia kiállítás i központot, amely viszont ezeket az állásfoglalásokat a kormánynak tudomására juttatta. A jelentés bevezető része inkább tájékoztatásul az iparművészetnek a régebbi nagy kiállításokon való szerepét ismerteti az évi londoni kiállítástól napjainkig és kiterjeszkedik a költségvetési részletekre is, hogy megközelítő alapot nyújtson a rendezendő kiállítás költségeit illetőleg. Megjegyzendő, hogy a jelentésnek ez a része meglehetősen hézagos és egyáltalán nincs tekintettel az egyes kiállítások tényleges jelentőségére, hanem szemmelláthatólag olyan mértékben tárgyalja az egyes kiállításokat, ahogy az adatok az előadónak éppen rendelkezésére állottak. Tárgyi hibák is vannak benne, a művészi szempontok helytelenül vannak beállítva, egyes helyeken osztrák-magyar iparművészetről beszél, másutt a l'art viennois" fogalma alatt az egész monarchia iparművészetét összefoglalja. Meglátszik rajta, hogy képviselőházi munka, amely a gyakorlat szempontját tartja csupán szem előtt. Ebből a szempontból azonban a jelentés igen érdekes adatokat tartalmaz. A régebbi kiállítások ismertetése alapján konstatálja, hogy a nagy nemzetközi kiállítások ideje lejárt ; ezek sem kereskedelmi, sem ipari, sem idegenforgalmi szempontból nem járnak olyan eredménnyel, amely a rájuk fordított óriási költségeket indokolná. Minden nagy kiállítás ezer meg ezer embert ragad ki rendes foglalkozása köréből, bezárása alkalmával pedig szaporítja a munkanélkülieknek a nagyvárosokban különben is ijesztően nagy számát. Célszerűbbnek látszik tehát átmenni a kisebb, szakszerű kiállításokra, amelyek szakszerűbbek, jobban szolgálják egy-egy iparág fejlődését, nemzetközi jellegüknél fogva pedig még mindig alkalmasak arra, hogy az idegenforgalomnak előmozdítására szolgáljanak. Ezekhez az általános szempontokhoz járulnak még a speciálisak, amelyek indokolják, hogy a legközelebbi nemzetközi szakkiállításnak miért kell éppen az iparművészet szolgálatában állnia. Franciaország az iparművészetben évszázadokon át versenytárs nélkül vezetett Európában. A francia ízlés, a francia ipar termékei bejárták egész Európát és tetemes összegekkel járultak hozzá a francia nemzeti vagyon gyarapításához. Ez a helyzet azonban egy-két évtized óta erősen megváltozott. Mindenfelé új iparművészeti törekvések merültek fel és a külföld emancipálni kezdte magát a francia befolyás alól. Angliában, Németországban, a skandináv államokban, ollandiában, Ausztriában és Magyarországon egyaránt visszamentek a régi, népies formákhoz, és új, eddig ismeretlen kincseket hoztak a felszínre, amelyek a francia iparművészeiét űgy művészeti, mint különösen kereskedelmi szempontból lassankint háttérbe szorították. Páris nem az az iparművészeti gócpont többé, mint régente volt. London, Berlin, München, Bécs, Kopenhága stb. jelentősége az ő rovására erősen megnövekedett, sőt az idegenek behatoltak magába Franciaországba is. Példaképpen elegendő megemlíteni, hogy német iparművészeti cég, amelynek önálló üzlete, vagy fiókja van Párisban, a bútoriparban van 20, az ötvösségben 8, dekoratív =-61 Magyar Iparművészet. 3

18 Bírói föveg- és talárra hirdetett pályázat. II. díj : 500 K. Jeney Jenő müve. - Concours pour projets de robes pour juges hong. II. prix. szövetek készítésében 10, kerámiában 5 stb. Ebben azonban, mint a bizottsági jelentés elismeri, jórészt maguk a franciák hibásak. Nagyon is elmerültek a régi formák másolásában, nem törődtek az új áramlatokkal és csak akkor kezdtek eszmélni, mikor már erősen túlszárnyalták őket. A francia iparművészet ma nagyjában és egészében másolóművészet ; sem az iparosok, sem a művészek nem gondoltak az új anyagok nyújtotta lehetőségek kihasználására és a Chaplet, Gallé, Delaherche, Grandhomme, Charpentier stb. féle törekvések jórészt elszigetelten maradtak. A tömeg művészetnek tekintette, ami régi, pedig az árúházakban nem a régit kapta, hanem legtöbbször csak annak gyenge másolatát. Vétkeztek a művészet, de egyúttal a kor ellen is, amelynek egészen mások az igényei és következményei. A bizottság, nehogy a kiállítás újból beleessék ezekbe a hibákba, meglehetősen radikális álláspontra helyezkedett. A kormánynak javasolja, hogy a kiállítás kizárólag a modern iparművészetre szorítkozzék ; modern alatt értve azt, ami körülbelül 1900 óta merült föl és jött létre. A régebbit ugyanis egyrészt meglehetős gazdagon mutatta be az évi párisi kiállítás, másrészt pedig körülbelül ettől az időponttól számítható az új iparművészeti irányok kifejlődése. Egyben kimondja még a bizottság, hogy a kiállításon csakis eredeti alkotások foglalhatnak helyet, másolatok, reprodukciók helyet nem kapnak, így akarják Franciaországgal a új irányokat megismertetni, így akarnak új teremtő impulzusokat nyújtani a némileg lemaradt francia iparművészetnek. A kiállítás hektár területen volna rendezendő, helyet a bizottság nem ajánl, csak a hely megválasztásánál követendő elveket állapítja meg, az alább ismertetendő elvek szerint. A francia csoport beosztása teljesen egységes elvek szerint volna intézendő, míg az idegen nemzetek szabadon diszponálhatnának csoportjuk beosztása felől. Ajánlatos volna azonban, hogy áttekinthetőség céljából ezek is a francia beosztást kövessék. A keresztülvitelre a bizottság kiállítási kormánybiztosság szervezését ajánlja a kereskedelemügyi minisztérium vezetése és a szépművészeti államtitkárság támogatása mellett. E kormánybiztosságban helyet foglalhatnának az összes érdekelt ipari és művészeti egyesületek delegátusai is. A kiállítás beosztását illetőleg a bizottságban három javaslat merült fel : technikai (szövés, hímzés, nyomás stb.), anyagszerű (fa, szén, szövet stb.) és rendeltetés szerinti

19 Bírói talár- és fövegre hirdetett pályázat. III. díj : Böhm János műve. Concours pour projets de robes pour juges hong. III. prix. (lakásberendezés, építészet, utca művészete stb.). Elvben a bizottság az utolsó beosztást fogadta el, de részben kombinálta a másik két beosztási formával. Ezek szerint a kiállítás így volna beosztandó : Főcsoportok: 1. Építészet. 2. Lakások belső berendezése és díszítése. 3. Divat. Speciális csoportok: 1. Színházi művészetek. 2. Az utca művészete. 3. Kertművészet. 4. Iparművészeti oktatás. Mint látható, ez a beosztás túlmegy az iparművészet általánosan elfogadott keretén és a kiállításon olyan szakoknak is' helyt ad, amelyek az iparművészetben eddig^nem foglaltak helyet. a ennek jogosultságát némileg ^kétségbe is lehet vonni, bizonyosnak látszik, hogy ez csak élénkíteni fogja a kiállítást. Egészben a jelentés felfogásából az derűi ki, hogy amit terveznek, közel áll az általános kiállításhoz, de iparművészeti szempontok dominálnak benne. Költségtervezetet a bizottság nem adott, ezt a képviselőháznak tartotta fönn, amely nemsokára dönteni fog a javaslat sorsa fölött. Döntése egyébiránt az ügyek jelenlegi állása mellett már nem lehet kétséges. Foglalkozott a kiállítás kérdésével Páris városa is, amely elé Deville városi bizottsági elnök terjesztett jelentést. Ez a jelentés a kamarai bizottság elaborátumával szemben követeli, hogy a kiállítás necsak a modern, hanem az összes iparművészeti alkotásokra kiterjesztessék. Szerinte egyrészt a meghatározás, hogy mi modern és mi nem, a gyakorlatban nem vihető keresztül, másrészt a históriai stílusoknak éppen az ízlés nevelése szempontjából joguk van, hogy szerepeljenek a kiállításon. Javasolja tehát, hogy Páris városának a megszervezendő bizottságba delegálandó képviselői^ilyen értelemben foglaljanak állást. asonló szellemben határozott a párisi kereskedelmi kamara is,. Aucoc kamarai tag indítvá- W Q nyára. így tehát e kérdés körül erős viták várhatók, nem is számítva a művészeti köröket, amelyeknek véleménye szintén erősen megoszlik. A kiállítás kérdése tehát, megvalósítását kivéve, melyben mindenki egyetért, még teljes bizonytalanságban van és a végleges döntés előreláthatólag csak hónapok múlva várható. 3*

20 II BODE, WILELM. DIE ANFÄNGE DER MAJOLIKAKUNST IN TOSCANA. Unter besonderer Berücksichtigung der Florentiner Majoliken. Mit 37 Tafeln und 34 Textabbildungen. Berlin, Julius Bard, Ára: 180 K. Az olasz agyagipar történetére, fejlődésére biztos támpontot nyújtanak a XIII. századig visszamenő oklevelek és a rendszeresen folytatott ásatások. Orvietóban, Sienában, Faenzában és Flórencben az ásatások a majolikatöredékeknek egész tömegét hozták napvilágra, melyek a középkortól a XVII. századig terjedő majolika történetébe engednek bepillantást. A leginkább előforduló díszek : a vonal-, lomb-, pikkelyszerű dísz, nagybetűk, címerek, állatok, szörnyalakok, emberek. Azon körülményből, hogy ezek technika, forma és díszítés tekintetében nagy hasonlóságot mutatnak s nagyobb tömegben Orvietóban folytatott ásatásoknál kerültek elő, arra következtettek, hogy ezek mind Orvietóban készültek. Olaszországban az egész középkoron át a nagyobb helyeken, ahol edénykészítésre alkalmas agyag fordult elő, készítettek mindennapi használatra szánt agyagedényeket. ogy Flórencnek és környékének régi eredetű és virágzó agyagipara volt, arra okleveles bizonyítékaink vannak. A XIV. század óta Montelupo agyagipara oly tekintélynek örvendett, hogy 1389-ben statutumot kapott és 1511-ben annak megújítása alkalmával ezen a kis helyen nem kevesebb, mint 34 mesternek volt önálló műhelye. A flórenci XIV. és XV. századi majolikák legszebb épségben maradt emlékei a kolostorok és kórházak Santa Maria Nuova birtokából kerültek magángyűjteményekbe. A rajzok kontúrvonalai sötét bíborszínüek, a festés zöldszínű s a címereknél, fejeknél néha sárga. A díszítés művészi kivitelű s motívum gyanánt em- Somogyi tükörfa. beri és állati alakok, portraitszerű fejek szerepelnek leginkább. Az állatokalakja, stilizációjuk és elrendezésük, az edények formája, a technika már keleti befolyásra mutat, de ez még határozatlan formájában lép fel. Kancsók, tányérok, csészék és más használati edények mellett nagyobb mennyiségben lépnek fel a nagy tálak (piatelli grandissimi, rinfrescatoi és bacili), valamint a gyógyszertári tégelyek (albarelli), melyeket a XV. század kezdete óta Flórencben és Sienában készítettek, különösen a Santa Maria Nuova és Santa Maria della Scala kórház részére. A majolikagyártás idővel annyira haladt, hogy a flórenci mesterek megkísérelték a valenciai mesterekkel felvenni a versenyt. A valenciaiak már ismerték az átlátszatlan ón-ólommázat, mellyel a sárga, meszes agyagból készített edényeket bevonták és rikító színeken kívül fémfényű festékkel is díszítették. Az eljárást természetesen titkolták. Körülbelül egy századig tartott, míg az olaszok ennek titkára rájöttek, de kísérletezés közben új díszítési módokat fedeztek fel, így egy sajátságos kékszínű díszítést, mely a szín ereje és a máz finomsága tekintetében a legszebb kékkel dekorált perzsa vázákkal felveheti a versenyt. Az edények díszítése már határozott spanyol-mór befolyást árul el. A spanyol-mór árúk utánzása a XV. század elején lép fel. A legrégibb ismert mintákon a főszerepet az úgynevezett mock-arabic-inscriptions" játszik. A művészjegyek nagyobb számban jelennek meg, eleinte vázákon és kancsókon a fülek alatt; tányérokon jegyek és feliratok csak a XVI. század eleje óta fordulnak elő. Gyakori díszítési motívum a szőlőlevél, valamint az izlam mintákra emlékeztető gránátalma, mellyel a XVI. század végéig találkozunk. Spanyol-mór utánzatokkal különösen Flórencben találkozunk. A rajtuk ábrázolt címerek flórenci családok, nyilvános intézetek címereit tüntetik fel. A flórenci majolikák egy másik csoportja izlam vagy spanyol befolyásra mutat. E mintát sok helyen használták, így Nápolyban, Viterbóban, Velencében, Bolognában, Rómában. Egyike a legsajátságosabb majolikadíszeknek a XV. században a pávatoll. Bíbor-, zöld- és narancsszínben fordul elő s virágdíszekkel veszik körül. Szerző kizárólag az ornamentális dísszel ellátott majolikákkal foglalkozik s kimutatja ezeknek keletkezési helyét és idejét. A további kutatásnak feladata, hogy a figurális dísszel ellátott majolikák készítési helyét és Jidejét tisztázza. Sz. L. ASPER J. E EUROPEESCE ORGANI- SATIES EN SYSTEMEN TOT ONTWI- KELING VAN NIJVEREID EN KUNSTNIJ- VEREID. Van regeeringswege gedrukt en

21 uitgeven door Mouton & Co. Te 's Gravenhage (257 old.) A szerző a holland indiai államszolgálat tisztviselője, a holland gyarmatügyi minisztérium megbízásából tanulmányozta az ipar és iparművészet előmozdítására szolgáló különböző intézményeket és rendszereket Európában. Munkája lelkiismeretes utánjárással készült, bejárta a Skandináv államok, Olaszország, Ausztria, Magyarország, Németország, Franciaország, Belgium és Anglia összes centrumait, amelyek e szempontból fontosak lehetnek, mindenütt összeköttetésbe lépett az illetékes szakemberekkel és igyekezett jelentésnek készült munkáját úgy megírni, hogy benne elsősorban a gyakorlati szempontok domborítíassanak ki. Tudomásunk szerint ez az első munka, amely így egységesen, összefoglalóan ismerteti egész Európa ipari és iparművészeti intézményeinek rendszerét. Úgy látszik azonban, éppen az anyagnak óriási terjedelme bizonyos szempontból kedvezőtlenül befolyásolta a munka megírását. A szerző a kérdést a helyek szerint tárgyalja, amelyeket meglátogatott és ismerteti az egy-egy városban meglátogatott intézményeket, nem választva el eléggé rendeltetésük szerint a különböző szervezeteket, így például csak Budapestet véve, rövid tizenhárom oldalon beszél a magyar ipartörvénynek a képesítésre vonatkozó részeiről, az ipartestületekről, az állami támogatásról, az iparoktatásról, különösen a Technológiai Iparmúzeumról, az Iparművészeti Társulatról, Iskoláról és Múzeumról, az Iparrajziskoláról, az Országos Iparegyesületről és a áziipari Szövetségről. Ilyenformán mindegyik fejezete, amely egy-egy városról szól, érdekes cikk, amely a nagyközönséget érdekelheti, de a szakember számára, aki egy-egy kérdésnek részleteivel is kíván foglalkozni, nagyon kevés. Tárgyalási modora is egyenetlen, nem fontosságuk szerint ír az egyes kérdésekről, vagy intézményekről, hanem úgy látszik, aszerint, amennyi információt éppen kapott. Mindazonáltal, ha valaki abból a szempontból veszi kezébe a könyvet, hogy utalásokra találjon, hogy e nagy és komplex kérdés hol, milyen hatósági intézkedésekre adott alkalmat és ezek alapján maga akar egy ország intézményeivel, vagy az iparfejlesztés valamely kérdésével foglalkozni. Jasper munkája hasznos szolgálatokat tehet. Ebből a szempontból sajnálatos, hogy a könyv a nálunk nagyon kevéssé ismert holland nyelven jelent meg és közönségünk legnagyobb része előtt el van zárva. A munka túlnyomó része különben nem annyira az iparfejlesztéssel, mint inkább az iparművészeti oktatással foglalkozik. A szöveget számos illusztráció élénkíti, nagyobbrészt múzeumok, ipariskolák épületei és felvételek a tantermekben, műhelyekben folyó munkáról. A kötet nyomdatechnikai kiállítása mintaszerű. (t. s.) ELDŐLT IPARMŰVÉSZETI PÁLYÁZA- TOK. Az Országos Magyar Iparművészeti Társulat által vagy közbejöttével hirdetett több érdekes pályázatot döntöttek el a napokban az illetékes bírálóbizottságok. Január hó 23-án dőlt el a Magyar Ásványvízforgalmi Részvénytársaság által a Borszéki Borvíz hirdetésére alkalmas plakátra kiírt pályázat. A bírálóbizottság Lippich Elek dr. elnöklésével a beérkezett 106 mű közül az I. 300 koronás díjra legméltóbbnak ítélte Voit Ervin pályaművét, a 200 koronás II. díj ifj. aranghy Jenőnek, a III. 100 koronás díjra pedig So m fay István rajzát koronáért megvásárolták Biró Mihály, Pállá Jenő és Feleky György pályaművét. Január hó 25-én határozott a magyar bírói és ügyvédi talárra és fövegre hirdetett pályázat bírálóbizottsága (elnök Alpár Ignác társulati alelnök, tagok az igazságügyminiszter részéről Rickl Gyula dr. miniszteri tanácsos és Marschalko János dr. ítélőtáblai bíró, a társulat részéről K. Lippich Elek min. tanácsos és Kéméndy Jenő festőművész) a beérkezett 44 pályamű felett olyképpen, hogy az 1200 koronás I. díjat on ti Nándornak, az 500 koronás II. díjat Jeney Jenőnek, a 300 koronás III. díjat pedig Böhm Jánosnak ítélte oda. Ezenkívül koronás díj ellenében megvásárlásra ajánlotta a Péntek és Talár jeligés pályaműveket. A bizottság általában nagy elismeréssel nyilatkozott a pályázat ma- Somogyi tíikörfa.

22 gas színvonaláról. A pályaműveket a bizottság azzal a javaslattal terjesztette az igazságügyi miniszter elé, hogy döntés előtt készíttesse el a tervezett talárokat a m. kir. operaház szabóműhelyében s csak ezután határozza meg, mely pályaművet fogad el véglegesen. A II. és III. pályadíjjal kitüntetett pályaműveket e számunkban mutatjuk be. onti Nándor úr az oka, hogy az ő pályaművét nem mi közöljük. A polgári esketőszoba berendezésére hirdetett pályázat 26 pályaműve felett Bárczy István dr. elnöklésével február hó 3-án döntött a társulat állandó bíráló bizottsága Lajta Béla bizottsági tag javaslata meghallgatásával. A 800 koronás I. díjat Kozma Lajos, a II. 500 katonásat Löffler Sándor és Béla építőművészek pályaműveinek ítélte oda. Ezenkívül koronáért megvásárolta Barát h István, Tálos Gyula, és eim József, pályaművét. A Pécsi Dalárda 50 éves fennállásának emlékére közrebocsátandó plakettre hirdetett pályázat bírálóbizottsága febr. hó 9-én Zsolnay Miklós társulati alelnök elnöklésével ülést tartott. A bizottság tagjai voltak a pécsi plakettbizottság részéről Arnhold Nándor főreáliskolai tanár és Györgyi Kálmán igazgató, a társulat részéről Moiret Ödön és Szentgyörgyi István szobrászművészek. A pályázat I. díját, 1000 koronát a bizottság a beérkezett 51 pályamű közül Szamosi S. Vilmosnak, a 200 koronás II. díjat pedig Reményi Józsefnek ítélte oda. Ezek mellett megdicsérte Madár, Farsang, Ének az öttemplom városáról és Fülemülék jeligés pályaműveket. A vallás- és közoktatásügyi miniszter megbízásából a Balatoni Szövetség által forgalomba hozandó plakátra hirdetett pályázat bírálóbizottsága Radisics Jenő min. tanácsos elnöklésével február hó 10-én döntött a beérkezett 93 pályamű felett. A 600 koronás I. díjat Scharf Nándor, a 400 koronás II. pályadíjat a bizottság Barta Ernő pályaművének ítélte oda. Ezeken kívül megvásárlásra ajánlotta a bizottság ienne, Rianás, ip-hip hurrah, Keszthelytől Kenesséig, Vitorta és Bárányfelhő jeligés pályaműveket. A bizottság tagjai voltak a vallás és közoktatásügyi miniszter képviseletében Majovszky Pál dr. min. osztálytanácsos, a Balatoni Szövetség képviseletében ifj. Nagy Dezső, az Iparművészeti Társulat részéről Kőrösfői Kriesch Aladár és Szablya Frischauf Ferenc festőművészek. Mind az öt pályázat pályaműveit a Társulat nyolc nyolc napig kiállította az Iparművészeti Múzeumban, ahol nagy dést keltettek. érdeklő- PLAKÁTPÁLYÁZAT. Az Újlaki Téglagyár és Mészégető R.-T. új műpalagyárának készítményeit plakát útján akarja ismertetni s az O. M. Iparművészeti Társulatot kérte fel a kívánt plakát rajzának nyilvános pályázat útján való beszerzésére. I. díj : 400 kor.; II. díj : 200 kor. Beadási határidő : március hó 26-dika. Az idevonatkozó pályázati felhívást e számunk ivatalos Közlemények rovatában közöljük. À "KÉVE" művészegyesület által hirdetett ubert és Sigmund-féle belsőplakátpályázat első 300 koronás díját az illetékes jury egyhangúlag Budai István tervezetének ítélte oda. A második díjat minthogy a beküldött többi tervezet a művészi követelményeknek nem felelt meg a jury nem adhatta ki. PLAKÁTPÁLYÁZATOT hirdet Balatonfüred fürdőigazgatósága. A pályázat határideje 1913 márc. 15-én jár le. Van egy 500, egy 300 és egy 200 kor. pályadíj. A pályázat részletes feltételei a fürdőigazgatóságtól tudhatók meg. AZ IPARMŰVÉSZETI ISKOLA idei első féléve január 30-ikán záródott. Az oktatás menetét külön házikiállításon gyűjtötték össze a szakosztályok s a munkákat és eredményeket az egész tanári kar vette együttes bírálat alá. Az ékítményes rajzolás nem papirostervezetekben merült ki, hanem anyaghoz és célhoz alkalmazkodó béléspapirokat, üvegterveket, nyomtatott szöveteket s grafitokat és csipkéket eredményezett. Az alakrajzi oktatás az anatómiai tanulmányokon kívül bővült a kosztümrajzolással s a szorosan vett alakrajz is színbeli és térbeli feladatokra is kiterjeszkedett. A szakosztályok közül az újonnan átszervezett ötvösszakosztály példaszerű kezdőmunkálatait mutatta be. A belső építészeti szakosztályon különösen megnyerte a tanári bírálóbizottság tetszését a II. és III. évesek oktatási módszere, mely a műhelyrészletrajztól kezdve, a lakás formaés színbeli hangulatával együtt az építészetnek a belső építészek számára megkívánható elemeivel is megismertette a növendékeket. A díszítőfestők gyakorlati fejlődése irányában is sok történt az alsóbb fokon. A szobrászok pedig kő, fa, kerámia számára oldottak meg feladatokat. A grafika termékenysége figyelemre méltó. Általán ez iskolai év első fele szorgalmas és eredményes munkában telt el. Az ifjú iparművésznemzedék ötletességben, az anyagok respektálásában és munkakedvet illetőleg mi kívánni valót sem hagy hátra.

23 AZ IPARMŰVÉSZETI NEVELÉS KÉR- DÉSÉEZ. A z emberiség szociális fejlődése úgy hozta magával, hogy a nevelésnek legnagyobb részét, amely azelőtt a család vagy a műhely feladata volt, az állam vette át. Az államnak kell tehát gondoskodnia arról, hogy az ipari képességek megszerzése a lehető legtökéletesebb legyen. Az ipari oktatásnak azonban az állam kezelésében van egy hátránya : kissé későn veszi kezdetét. A szakoktatás rendszerint csak az elemi ismeretek megszerzése, közelebbről : az elemi iskolák elvégzése után kezdődik. Ennek pedig megvan az a hátránya, hogy a gyermek abban az időben, amikor fizikuma a különböző ügyességek elsajátítására a legfogékonyabb, amikor képességeinek a bizonyos irányba való fejlesztése a leghatásosabb lehetne, csak általános tanulmányokkal foglalkozik s így nem szerzi meg már eleve a jövendő életpályájához szükséges testi diszpozíciót és azt a kézbeli ügyességet, amelyet később már csak igen nehezen tud kipótolni. Ennek az előnynek megszerzésére szolgál az elemi iskolákban a technikai oktatás szélesebbé tétele vagy pedig az állami neveléssel kapcsolatos műhelyoktatás, amelyen a mi tanoncképzésünk is alapszik, amelynek azonban megvan az a hátránya, hogy nem gyakorolhat elég ellenőrzést a technikai oktatás menetére. A két követelménynek igen szerencsés összeegyeztetése az a reform, amely- Iyel most Frankfurt a maga tanoncképzését megjavította. Eszerint az állami iskola minden iparágban kijelöl bizonyos munkákat, amelyeket a tanoncnak otthon a műhelyben a mester felügyelete alatt el kell készítenie. A kész munkák azután egy bizottság elé kerülnek, amely azok minőségéről bírálatot mond. Ez így folytatódik a tanoncképzés egész ideje alatt s így az állami iskola egyrészt állandó és biztos figyelemmel kísérheti a növendék technikai képességeit, másrészt pedig ellenőrizheti azt is, miként teljesíti a mester a növendék oktatására vonatkozó kötelességeit. A tanoncképzés fejlesztésének ez a módja mindenesetre megérdemli, hogy annak alkalmazását nálunk is fontolóra vegyék. A/f ŰKEDVELŐK (DILETTÁNSOK) számára 11 állandó tanfolyamot tart fenn az iparművészeti iskola igazgatósága. Beiratkozni mindenkor lehet s a munka számára két tanterem áll rendelkezésre mindennap d. u. 2 8 óráig. Kiki akkor járhat, amikor ráér. Oktatást nyerhet a batik (bőr, szövet, fa), a fémdomborítás, bőrmunkák, hímzés, szövés, csipkék (rece, vert, varrott), könyvkötés, béléspapir (márványozott, mázolt), stb. készítésében. NÖVENDÉKEK VÁLLALKOZÁSA. Az iparművészeti iskola igazgatósága az intézet növendékeit minden magánvállalkozástól eltiltotta, nehogy ez zavarólag hasson a módszeres tanulmányokra s meg nem engedett versenyt idézzen fel az életben működő iparművészekkel szemben. Ez természetesen nem azt jelenti, hogy az iskolából kiküszöbölik a gyakorlati feladatot. Sőt a tanárok által vállalt munkánál amennyiben az az oktatás keretébe is beleillik alkalmuk van a növendékeknek bepillantást nyerni a gyakorlati élet követelményeibe, az iparművészeti munka szervezetébe és kalkulációjába is. À FŐVÁROSI IPARRAJZISKOLA legközelebb külön kiállításon mutatja be az utóbbi években gondosan szervezett s modern törekvéseknek tért nyitó oktatásának gyümölcseit. A külföld előtt a különböző kiállításokon rég ismert ennek az intézménynek céltudatos munkája. azai közönségünknek azonban már évek óta nem volt alkalma nyilvános bemutatkozón látni a növendékek által megoldott feladatokat, bár az ott működő jeles szakerők tevékenysége e tekintetben is sok reményre jogosít. A kiállítás május folyamán lesz. AKÀS- MŰVÉSZET AJLÍTOTT BÚTOROK. Két vastag könyv fekszik előttem s tele van hajlított bútorokkal. Az a feladatom, hogy egy teázóasztalf válasszak közülök, mert mi tűrés-tagadás, a hajlított bútor jó, tartós és olcsó. A jövő zenéje szólal meg benne: a típusbútor, mely a középosztályoknak gyárilag is jó, szolid s nem pótlékokkal dolgozó tárgyakat fog adni. Tehát keressünk egy teásasztalt, egy olyan asztalt, amelynek ne legyen több része, mint négy jó lába s egy jó fedőlapja s ha már minden áron hajlik, hát úgy hajoljon, hogy az természetes legyen. Nem baj, sőt annál jobb, ha három-négy összetolható kis asztalból áll is, csak dísz ne legyen rajta az Istenért. Csak ne legyen a lábainak támpillérje, amelyik átfonja, alátámasztja, végigfut körülötte, mint az iszalag és végűi egy merész lírában szökik fel az asztallaphoz. Csak fogantyúi ne legyenek, amelyek hol a konyhaedény fülére, hol a fából való golyóbisokra emlékeztetnek. Csak úgy álljon a földön csupaszon, dísztelenül, de biztosan, anélkül, hogy féltenem kellene a sóhajoktól, melyek mellette kelnek. Elnézem ezeket a hajlított bútorokat, amelyekkel ma hatalmas és megérdemelt hírnévre tett szert két nagy gyár a monarchiá- ii

24 ban, elnézem őket s felkiáltok : csak egyetlenegy rajzolójuk volna, egy jó tervezőjük s kiforgathatnák sarkaiból a világot! a igazságtalanok nem akarunk lenni, el kell ismerni, hogy technikailag is, ízlésben is sokat javultak az idők folyamán e bútorok, de formájuk még mindig erősen érezteti az ősök hiányát s a jókezű idomítót. a az ember ezeknek a katalógusoknak képanyagát összehasonlítja a német puhafabútorok, vagy konyhaberendezések vagy fonott bútorok árjegyzékeivel, akkor látja csak, mennyivel jobban megoldották ezek az esztétikai feladatokat. Mivelhogy ezek a gyártmányok nem hazudnak sem palisandert, sem pácolt tölgyfát, mivel nem empireornamentikával vagy Grasset megbicsaklott vonalaival vannak elgondolva, hanem egyszerűek és igénytelenek s maiak. Oly könnyű volna egy teásasztalnak, egy virágtartónak, egy kottapultnak, vagy egy könyvállványnak egyszerűnek lenni és amint ez a négyszáz ábra mutatja mégis olyan nehéz. DEBRECENI FŐISKOLA INTERNÁTU- À SÁNAK BÚTORBERENDEZÉSE. Aki a magyar vidéki városok és ezek között különösen az alföldiek viszonyaival ismerős, tudja, hogy itt a lakásművészetnek, az otthon művészi ízlésű berendezésének fontosságát nem értékelik kellőképpen. Mint örvendetes hírt fogadhatjuk tehát, hogy egy általánosan konzervatív érzelműnek ismert nagy testület, a tiszántúli ev. ref. egyházkerület vezetősége elhatározta, hogy a Debrecenben 200 főiskolai tanuló részére építendő új internátus belső berendezését, bútorzatát Bors Károly iparművésztanárral tervezteti meg. Ez alighanem első eset, hogy egy diákinternátus berendezésénél esztétikai szempontok is érvényesülhetnek. Kívánatos, hogy ennek a jó példának mennél több utánzója legyen. Ezzel talán elérhetjük azt, hogy a hangulatnélküli, komor és rideg deákszobát kedves, színes és barátságos otthon váltja majd fel. VIRÁGOS LAKÁ- SOK. Örömmel tapasztaljuk, hogy nálunk újabban mindinkább hódít teret a virágok kultusza. A módos családoknál, amelyeknél a költség kérdése e részben nem jelent akadályt, még télen is somogyi tükörfa. frissen metszett üvegházi élővirággal díszítik a lakást és ezzel kellemesen fokozzák annak intim hatását. A kevésbbé tehetősöknél sem lehet a pénzkérdés akadály ; hiszen nyáron a legpompásabb színekben tündöklő virág mindenfelé elég olcsón szerezhető be; legolcsóbban erdőnmezőn, ahol a természet egészen ingyen kínálja a szebbnél szebb pazarszínű flóráját. De télen is akad elég szép színű növény, amely jól illik a vázákba és méltó dísze lehet otthonunknak. Ilyenek az útmenti gyomok, egy-egy haragoszöld fenyőgally, bogyós ág, a szamárkóró stb. Fontos itt is, hogy tartsunk mértéket, s ne akarjunk a tömeggel hatni, hanem inkább azzal, hogy tetszetősen és ügyesen helyezzük el növényeinket a vázákba, úgy hogy szépségük érvényesülhessen. Néhány jó példát mutatnak Füredi Jenőnek és Bruck Franciskának e füzetben közölt virágos vázái. Z ÚJ ÓLOMMÁZ. A magyar fazekasiparra nézve igen nagy jelentőségű, áldá- À sos esemény az új ólommáz, amelyet Petrik Lajos, a felső ipariskola vegyészigazgatója talált fel s amelyet a napokban fogadott el az Országos Ipartanács. A magyar népi fazekasok az agyagedények mázolására eddig tudvalevőleg a gelét-et használták, amely nem egyéb ólomoxydnál s így az egészségre nézve a legnagyobb mértékben ártalmas. Az ólomoxyd veszedelmes méreg, amely a gyomorsavban feloldódva hűdést, bénaságot, meddőséget okoz s állandó használata teljesen tönkretette a fazekasok testi épségét. Ennek a veszedelemnek az elkerülésére bízta meg a kereskedelmi kormány Petrik igazgatót az ólommentes mázzal való kísérletezéssel, amely most eredménynyel is járt. Az új mód nem ólommentes ugyan, mert a magyar agyagipar primitív kemencéiben az nem lenne alkalmazható, de míg most a fazekasólommázban 80 /o ólomoxyd van s ebből a gyomor 37 fok melegénél a gyomorsavban /o ol-

25 Magyar Iparművészet. 4 69

26 A bécsi magyar ház Francia, aranyozott, részben zománcozott bronzgyertyatartó. 95. Az ú. n. pásztoróra. Aranyozott bronz. Eredetije a Louvreban. 96. Supraporta, aranyozott fafaragvány Girandoles en bronz doré, émaillées en partie. 95. Pendule en bronze dorée. 96. Supreporte, bois sculpté et doré.

27 Supreporte dans la Résidence du Gouvernement on- grois à Vienne. 98. Canapé, style empire, à Kolozsvár. A bécsi magyar ház. 97. Supraporta, gipsz. 98. Empirepamlag, Kolozsvár. Özv. Zeykné tulajdona.

28 Empire-korabeli bútorok. Özv. Zeykné tulajdona, Kolozsvár Sárvári bábsütőminták. XVIII. század. 99. Mobilier, style empire, à Kolozsvár Moules pour gâteaux. Sárvár. XVIII 0 siècle.

29 il íí íí dódik, az új mázban maximálisan csak y 1 vagy 1 1 ls lo oldódik. Az új máz tehát a V magyar fazekasok számára valóságos jóté- temény. Gyártását maga az állam veszi a íí kezébe s métermázsánkint 43 koronával fogy ják árulni, tehát majdnem ugyanabban az árban, mint eddig a gelét-et. Most még csak a gyár felépítése, valamint azoknak az egé-» szen primitív kemencéknek, amelyek az új y máz felolvasztására képtelenek, átépítése van V hátra. Ezeknek is mielőbb meg kell történniök, a kemencék átépítésének, ha másképp nem, állami segéllyel, mert nem lehet tűrni, hogy y a magyar fazekasok között tovább is puszii títson a mérges szörnyeteg. Az új méregtelen íí máz alkalmazása pedig kétségtelenül a ma- gyar agyagiparnak olyan fellendülését fogja y jelenteni, amely minden befektetésre érdemes. II y WIENER KERAMIK BUKÁSA. A Wiener «JrA Werkstätte legjövedelmezőbb ágazata, a Ü kerámiái osztály felszámolás alatt áll. Vezeíí tőik Löffler és Powolny a bécsi iparművészeti V iskolára koncentrálták munkásságukat, mű- vezetőjük Schleich Vilmos pedig a magy. kir. íí iparművészeti iskolához szerződött el. Ezen y személyi változások folytán a Wiener Keramik y üzemét nem volt képes tovább fenntartani. Ösz- szes modelljeit eladta egy gráci cégnek. Úgy hírlik, hogy ez a körülmény anyagi válságokba íí sodoria az egész Wiener Werkstätte-t. KIÜZEÁLIS ÜGYEK J "1A7EGENERNÉ KÍNAI KIÁLLÍTÁSA BUDA- J VV PESTEN. A legnagyobb elismerés és» elragadtatás hangján írt a világsajtó Wegenerné kínai gyűjteményéről, mikor az kiállításra került Berlinben, Párisban, Londonban. Különösen a gyűjteményben lévő festmények tetszettek naît gyon és valósággal lázba ejtették a művészi köröket. Ezt a nagyértékű gyűjteményt most kiállítás céljából sikerült megszerezni az Ipar- ; művészeti Múzeumnak rövid időre. Wegenerné,» Wegener Györgynek, a hírneves geográfusnak» neje február 12-ikén Budapestre érkezett, hogy!ï a kiállítás rendezését személyesen vezesse. I A gyűjteményben van százhúsz festmény, tizen-» három bronz, továbbá szőnyegek, csatok, üve- gek, szövetek, gobelinek, ásatásokból szárít mazó emlékek és egyebek. Az anyag legrégibb része a VII. századra nyúlik vissza s a leg-» újabb a XVII. századból származik. A gyüjte- mény már megérkezett az Iparművészeti Múzeíí umba s a rendezéshez is hozzáfogtak, úgy í hogy február hó 20-dika táján a kiállítás előre-» láthatólag megnyitható lesz. Magyar Iparművészet. U " J NÉMET ÉRCPÉNZEK, éremkabinet igazgatója, dalmi pénzeket a művészet Pick, a góthai a német biroszempontjából az alkalomból, teszi bírálat tárgyává, abból hogy mint híre jár, a 25 Pfenniges darabok veretését beszüntetik. Ez a pénzdarab volt ugyanis az, amelynek veretése körül a művészi körök érdeklődése először nyilvánult meg, amelynek tervezésére pályadíjat is tűztek ki. Az eredmény azonban nem valami biztató volt, bár a jóravaló művészek nem hiányoztak s az állam maga nem zárkózott el a művészi körökben megnyilvánult óhajok elől. Tényleg, mióta a képzőművészetek iránti érdeklődés intenzivebb lett Németországban, napról napra fájdalmasabban érezték a forgalmi pénz rútságát s a sajtó és a parlament ismételten hallatta ez ügyben szavát. Ez adott alkalmat 1907-ben a Dürerbundnak, hogy a birodalmi pénzek művészi terveire pályázatot írjon ki, amelynek eredményeit annak idején a Kunstwart" közölte. Nemsokára aztán a Dürerbund után a birodalmi kormány is tűzött ki pályadíjat a már említett 25 pfenniges darabokra. Az új pénzdarabot azonban senki sem találta szépnek. Sokat támadták érte a hatóságot, különösen mert az új pénz bélyege két különböző művésztől eredt, ami azonban majd minden pénznemnél előfordul s az ókorban is szokásos volt. Pick különben hangsúlyozza, hogy a pénzverés célja nem az, hogy műremekeket produkáljon, hanem hogy kényelmes csereeszközöket hozzon forgalomba. Természetesen ez nem zárja ki, hogy mint minden használati tárgy, a pénz is művészileg legyen elkészíthető s ha ezt a célt elértük, akkor a pénz, mint az emberek közt legelterjedtebb tárgy, hathatósan segítheti elő az ízlés nemesedését. Ámde azért még sem mondhatjuk azt, hogy a pénz előállítása elsősorban művészeti kérdés volna. A pénznél nem lehet ugyanis bárminő díszítést alkalmazni, mint egy vázánál stb., melynek használhatósága nem függ az ékítményektől és ábrázolatoktól, mert a pénznél a fém csak a kép által válik értékeszközzé. A kép azt jelenti itt, hogy a verető állam garanciát vállal a szigorú szabályok szerint megmért fémdarab súlyáért és tartalmáért. Érzékítenie kell tehát mindenek fölött, hogy melyik állam teszi ezt. Tehát a képek és ábrázolatok gondos megválasztása nem csupán művészi, hanem államiogi feladat is. A görögök, kiknek a művészi pénzíí íí íí» 7/S ==== / Cj 2

30 verés terén oly sokat köszönhetünk, mindig jól értettek ahhoz, hogy megtalálják a helyes ábrázolatot, amely a verető államra nézve karakterisztikus, mely az egyes pénznemeket a legrégibb pénzeken legtöbbször hiányzó felírás nélkül is fölismerhetőkké tette. Akár egy fejet, akár egy istenség szimbólumát, valami fontos kereskedelmi cikket, vagy az úgynevezett beszélő címert választották is mint jelképies célzást a város nevére, mindig elérték azt, hogy saját államterületükön kívül is felismertessék bennök eredetüket. A művészetre nem voltak tekintettel, de azért a görögök szépérzéke mégis tudott érvényesülni a legrégibb pénzeknél is, úgy, hogy a bélyegvésés náluk a legrégibb időkben már mint önálló művészet virágzott, mely ha nem is tudta magát kivonni a nagy plasztika hatása alól, mégis külön feladatainak külön stíltörvényeket teremtett. Ámde nem kell azt hinnünk, hogy a görög vésők is maguk rendelkeztek volna a pénzek kiállítása felől. A lelemény szabadságát époly kevéssé igényelhették maguknak, mint a jelenkori művészek. Politikai vagy gazdasági okokból mindenütt megtartották lehetőség szerint az első verésnél választott képjeleket s ahol eltértek is azoktól, ezt nem művészeti okokból tették. De azért mégis megfigyelhetjük ugyanazon város egymást felváltó pénztípusainál, hogy hogyan változik a kép kiformálása, hogy szaporodnak a díszítő járulékok, úgy, hogy ebben már megismerhetni a görög vésnökök művészi tökéletesedését. így sikerült a görög művészeknek annak ellenére, hogy magokat az ábrázolatokat az állam vagy a törvény szabta meg, a művészetet a pénznél is érvényre juttatni. Áttér azután Pick arra, hogy bár korunkban ugyanazon föltételek és korlátok állnak fenn a művészre nézve, a pénz és az érme kitervezésénél, ezekhez még az is járul, hogy maguk a viszonyok is kedvezőtlenebbekké váltak a kivitelre nézve. Igaz, hogy a pénzverés technikájában túlszárnyaljuk a régiekei, mert a modern plasztikai művész számíthat arra, hogy műve hibátlanul lesz reprodukálva, holott a régi idők szép ábrázolatai sokszor kerültek ki eltorzulva a pénzverdéből. De a mai művész helyzetét megnehezíti az, hogy sok értékes művészeti eszközről le kell mondania. így nem alkalmazhatja a régen oly hatásos magas reliefet, melynek a görög pénzek szépségük nagy részét köszönhették. Újkorban majd mindenütt lapos reliefet követelnek, hogy a pénzdarabokat kényelmesen egymásra lehessen rakni s tekercsekbe tenni. Ez még hagyján, ezzel művészeink már rég megbarátkozhattak. Nagyobb baj azonban az, hogy a reliefnek amellett keménynek is kell lennie s a lapról élesen kiválnia. A másnemű műveknél joggal előnyben részesített puha relief a pénzeknél célszerűtlen, mert a kép hamar kopik és elzsírosodik. Csak meg kell nézni, mondja Pick, a francia ezüstpénzeken Roty híres magvetőnőjét. Aki vadonatújan kapja, méltán mintaszerűnek magasztalhatja, de ha már forgalomban van, sokkal kopottabb és rútabb, mint a napoleoni idők egyidejűleg forgalomban lévő pénzei. És úgyanezt lehet elmondani az újabb belga és olasz pénzekről is. Az sem segített, hogy újabban a szél némi emelésével próbálták az ábrázolatokat védeni, mert az újabb olasz pénzek arról tanúskodnak, hogy ezeken a piszok még jobban meggyűlik. Részletesen bírálja továbbá Pick az eddigi német birodalmi pénzek művészi kivitelét. A Dürerbund érmeit általában elhibázottaknak tartja s különös aberrációt Iát abban, hogy korunk európai pénzeit meztelen aktokkal díszítsék. Ez az akt, mely egy érmen megfelelő lehet, szerinte forgalomban lévő pénznemeken megokolatlan és ízléstelen s utal a görögökre, kik bizonyára nem voltak túlságos prüdek, de azért volt tapintatuk oly nyilvános emlékműveknél, mint a pénz, lemondani a meg nem okolt meztelenségről. Jogosnak tartja végül Pick is azt a követelést, hogy az állam, mely a művészetek ápolását feladatai közé sorozza, tegyen valamit pénzei szép kivitelére is. A művészek általában több változatosságot, több szabadságot kívánnak. De a görögök megmutatták, hogy erre nincs szükség, hogy szép pénzeket hozhassanak forgalomba. Élég, ha a művészek nem is annyira a tárgy megválasztásában, mint inkább a megoldás módjában kapnak több szabadságot. Ennek pedig nem áll útjában semmi. A törvény nem követeli meg p. o., hogy a fej mindig profil legyen, lehet a fej más helyzetben is, lehet a kép mellkép vagy teljes alak, különböző viseletben állva, ülve vagy lovon is. Amellett az írás elosztása, bekerítése is sok lehetőséget nyújt, s ha ez irányban a művésznek több szabadság áll rendelkezésére, ez elég, hogy pénzeink elérjék azt a szépséget, mely egyáltalán elérhető. íme, Pick direktor okos fejtegetéséből is nyilvánvaló, milyen fontosnak tartják a németek a művészi szempontoknak az ércpénzeken való érvényesülését. És mi most is csak szomorúan megállapíthatjuk, hogy pénzügyminisztériumunkban elintézetlenül hever az Iparművészeti Társulat előterjesztése, amely utal kontárkezektől eredő ércpénzeink fogyatékosságára és művészi pénzmodelleknek nyilvános pályázat útján való beszerzését sürgeti.

31 DIVAT ÉS MŰVÉSZET, A női divatnak származásánál, céljánál és lényegénél fogva a legszorosabb összeköttetésben kellene lennie a művészettel. Mégis azt látjuk, hogy ez a közösség nincsen meg s míg a művészi törekvéseknek az ipar egyéb ágaira való hatása ma már általános, a női divat legfeljebb csipeget az iparművészet eredményeiből, itt-ott átvesz egy-egy új díszítőmotívumot, néhány ideát, de egészen önkényesen és teljességgel távol vagyunk attól az állapottól, hogy a divatot a művészi szempontok vezessék. Ezt az állapotot most már nem is igen fogjuk elérni, főként azért, mert a divat változásainak, fejlődésének tempója sokkal gyorsabb, semhogy azt az iparművészet el tudná érni. A divat formájának évszakonkinti megváltozását mély üzleti érdekek hozzák magukkal, amely érdekek nem rendelik alá magukat a művészetnek s éppen azért nem követhetik az iparművészet stílusainak fejlődését. Érdekes példája a divat és iparművészet viszonyának a Wiener Werkstätte, amelynek formáit a német divatkereskedők egyszerre felkapták, de csak egy szezonra, csak addig, amíg szenzációt jelentett, azután azonban rögtön elejtették és más hatásokhoz fordultak, amelyek nem voltak ugyan művésziek, de megfeleltek a divatkereskedők érdekeinek. Ezek az érdekek mindenkor uralkodók maradnak és éppen azért, ha a divat művészi reformjára gondolunk, talán egy olyan módot kellene találnunk, amely ezekhez az érdekekhez is hozzásimulna ; szabatosan kifejezve talán úgy érnénk el eredményt, ha az iparművészet kompromisszumot kötne a divattal és a divat új formáit alakítaná át a saját elvei szerint. Ez a divatrajzolás kérdésén múlik. A divat állandóan reászorul a rajzolókra, de ezek ma korántsem a művészet emberei, legfeljebb egyes plakátrajzolók és a karrikaturisták tartoznak néha ezek közé. A modellrajzolók rendszerint csak ügyes rajzolók, akiknek ízlése egyáltalán nem mondható kifogástalannak. A divat formái mindenesetre nagyot változnának, ha a modelleket komoly művészek rajzolnák, akik a technikai ismereteken felül mindent az ízlés szempontjából tekintenének. A modellrajzolás így az iparművészetnek egy külön hajtása lehetne, amely artisztikussá tehetné az öltözködést, ha akadnának művészek, akik komolyan foglalkoznának e feladattal, amely csak első pillanatra látszik kicsinyesnek. De ha meggondoljuk, hogy a világ egyik legnagyobb rajzolója, Gavarni állandóan dolgozott a divatlapok számára, akkor talán a mai rajzolókhoz nem lesz méltatlan ez a feladat, amely egy oly nagy jelentőségű kérdés megoldására van hivatva. AGRAFIKAI MŰVÉSZET A MINDENNAPI ÉLETBEN. A grafikai művészet és a mindennapi élet közötti viszony azelőtt, régen igen szoros és általános volt. a egy metszetgyüjteményt végiglapozunk, azonnal meg fogunk győződni arról, hogy a mult korok mindennapi szükségleteik kielégítése végett milyen gyakran fordultak a művészethez. Névjegyek, eljegyzési kártyák, privát meghívók és üdvözlőkártyák par excellence művészi kivitelben készültek és pl. a XVIII. századból számos olyan praktikus célokat szolgáló művészi lap maradt reánk, amely sokszor valóságos remeke a grafikai művészetnek és magán viseli a kor stílusának minden szépségét, annál csodálatosabb, hogy a mi korunk az általános művészeti hajlam ellenére úgyszólván teljesen megfeledkezett azokról a lehetőségekről, amelyeket ezek a dolgok az ízlés megnyilvánulása számára kínálnak. Ma egy névjegy a legridegebb, leghivatalosabb valami, ami egyáltalában elképzelhető és szinte dogmává vált az a nézet, hogy sima és dísztelen legyen, amit pedig igazán semmi sem okol meg. Egy eljegyzési kártya vagy egy újévi jókívánság is rendesen néhány rideg, nyomtatott sor, amelynek legtöbbször tipográfiai szépségére sincsen tekintettel a megrendelő. Nem kell bizonyítani, hogy mennyivel értékesebbek, melegebbek a művészi kártyák, hogy mennyivel többet fejeznek ki a gazdájuk egyéniségéből, gondolkodásából, egyszóval, hogy mennyivel méltóbbak az embernek és érzelemvilágának reprezentálására. Igen jellemző, hogy míg a régi idők hasonló termékeit bámuljuk és összegyűjtjük, az eszünkbe sem jut, hogy mi magunk is beleilleszthetnők az életünkbe ezeknek a csodált dolgoknak modern testvéreit. Kétségtelen, hogy ennek csak az indolencia és nemtörődömség az oka s valószínű, hogyha valaki fel tudná rázni az embereket az ezek által okozott zsibbadtságból, az élet sok szépséggel gyarapodna. ogy egy egészen közeli példára utaljunk, itt vannak az exlibrisek, amelyek hamar népszerűek lettek. Valószínű, hogy ugyanilyen, sőt nagyobb elterjedést nyernének az alkalmazott grafika egyéb termékei is. S ez mindenesetre az élet nívójának jelentős emelkedését jelentené. A NÉMET IPARMŰVÉSZET MÉRLEGE. A Neue Rundschau" legutóbbi számai egyikében Kari Scheífler, a jeles német műbíráló kemény kritikát mond a mai iparművészeti mozgalomról. Párhuzamot von ama Jugendstil között, amely mintegy tíz évvel ezelőtt zajlott le s a mai meghiggadt", anyagszerű" és más jelszavak után is induló, 5*

32 !t művészeti irányzat között. Scheffler az y előbbinek túlzottságai és olykor különös «furcsaságai ellenére is több rokonszenvet érez azok iránt, akik mint Van de Velde,» Behrens, Pánkok, Obrist, Endeil stb., valami y egyéni bélyeget tudtak belevinni alkotásaikba. V összehasonlítva ezeket azokkal a mai törekvé- sekkel, melyekben a művészi egyéniség szé-!í pen, óvatosan elvész az alkotásokban és y nem egyéb, mint Scheffler szerint rab- szolgája a programmnak", bizonyos elé- gedetlenséggel kénytelen mindenki konstatálni,» hogy a programmok, a jelszavak lettek úrrá y az egyéniségek felett s nem megfordítva, «ami a dolog rendje volna. Úgy látszik, mintha az a törekvés, mely bizonyos mértékben a régi» céhrendszer becsületes és kvalitásos mestery ember-mukáját akarná újraéleszteni az anyag- V szerű", célszerű", a munka etikája" s más ilyen jelszavakkal, úgy látszik, mintha ez» a törekvés előbb-utóbb zátonyra jutna. Szey rinte ugyanis a tömeg soha és semmi kö- «rülmények közt sem győzhető meg eszté- tikai gondolatmenettel, hanem csupán jó íí példákkal s ilyenek egyelőre elég gyéren talály hatók. V Scheffler leginkább abban látja ez erőlkö- dések hiábavalóságának okát, hogy az ipar-» művészet nem, mint azelőtt, az építészetből y indul ki, hanem megfordítva : az iparművész «után kezd igazodni az építész s az előbbi mintegy bevezetője az utóbbinak. Innét van, n hogy az egész mai iparművészet fogadkozása y ellenére is sok célszerűtlen s az anyag ter- mészetével mit sem törődőt produkál. Innen van, hogy a német iparművészet, mely leg-» szebb sikereit kül- és belföldi kiállításokon y éri el, valóban kiállítási" művészet. És a főalkotó eleme hosszú idő óta : a deko- ratív", a reprezentatív", a modern han-» gulat". Nyíltan szól a biedermeiernek ama y túlzott kultuszáról is, melyet nem egyszer mi is unalmasnak és édeskésnek bélyegez- tünk' már a Magyar Iparművészet hasábjain M s amely szerinte odavezetett, hogy még a y legtehetségesebb tervezőművészek is, mint Bruno Paul, Schröder, Birkenholz, Trost, Riemerschmied is áldozataivá válnak egy íí tévedésnek, mert sebbel-lobbal szeretnének y valami egészen, biztosan befejezett művészet- V hez eljutni. De ennek a stíluskáprázatnak azért nem sikerül elfeledtetnie velünk, hogy» benne van valami, ami halott, hogy benne a y modern élet ritmusa kialudt. Egyikük-másikuk pedig, mint Schulze-Naumburg valósággal jól tejelő tehén"-nek tekinti ezt a félreveze- II tett tömegízlést, mely sehogy sem lehet y y egészséges viszonyok közt irányítója az ipari művészléleknek. Mi sem bizonyítja jobban e mai stílustörekvés átlagosságát, mint az a tény, melyre minden napújra rábukkanunk, mondja Scheffler hogy egy valóban elsőrendű művésznek, mint egy Liebermannak, Leiblnek, Manet-nek képtelenek vagyunk egy festményét, egy rajzát valamely modern hangulati elemekkel" dolgozó interiőrben felakasztani. Ez kirína, megbontaná az egységet. A mai lakásberendezőművész túl van ugyan azon, hogy az egészen értéktelen festőhöz forduljon, mikor falait díszíti, hanem azt keresi, ami lakályos", ami dekoratív módon színes", ami céltudatosan stilizált", egyszóval külsőségeiben romantikus". Nyilvánvaló, hogy ez azért történik, mert az ő lényegük is az, ami ezeké s egymással egyek az iparművészeti ten- íí denciák" tiszteletében. y Kétségtelen, hogy a német műbíráló e y kemény ostorsuhogásában van valami s amit a folytonos külső effektusokra számító német it iparművészet már jóidő óta megérdemel, y osszú ideje lehet konstatálni bizonyos fáradt- y ságot, polgári békülékenységet abban a mű- vészstílusban, melyben húsz évvel ezelőtt vad í! csatákat támasztott a Pan" folyóirat riadója, y De Scheffler mintha nem venné észre, hogy a német szellem e fáradsága már kultúr- területeken is megnyilatkozik. Vájjon a festé- íí szetben, az irodalomban, a filozófiában, a y muzsikában hány nagy egyéniséget produ- y kált az utolsó tíz esztendő Németországban? Nem látjuk-e a tömeg kultúrszomjúságával íí szemben a német kiadók nagy erőlködését, y mellyel holtakat életre támasztanak, idegen y költőket fordítanak, tehetségnélkülieket zse- nikké avatnak? Vájjon nem gondoltak-e arra» a német kultusz vezető egyéniségei, hogy a y nagyszabású szociális tendenciók, melyek az y egész népnevelést áthatják,bizonyos mértékben elsorvasztották az egyéniséget, az intuitív erőt, íí a leleményességet? Minden német polgárba y beleviftek valamit a művészetből s ez másik y oldalon mintha megbosszúlta volna magát: a művészet elpolgáriasodott. A jómód nagyon íí kívánatos eleme a művészi tevékenységnek, y de annak, aki bele nem szokott, könnyen végze- y tes lehet. A német művészet ura a hizlaló, potrohos kényelem karosszékeibe telepedett íí és alighanem egy új forrongás fogja hamaro- y san szundikálásából felriasztani. N. P. y í AZ ÉKSZER ANYATLÁSA. osszú küzdelem és szinte csökönyös ellenállás után a közönség vagy legalább a közönségnek tetemes része belátta végre, hogy az emberi méltóság megköveteli az artisztikus, művészi formájú bútort. A használati tárgyak lassankint a polgári háztartásokban is a megújhodott ipar- y y íí y

33 Somogyi népművészet. Tükörfák és gyújtódobozfedelek. Art paysan hongrois. Boites sculptés. Nóvák J. Lajos rajzai a Nemzeti Múzeum néprajzi osztályából. íí II T, II T, t, II a II í! II í! M M M í il!í J 77

34 M művészet elvei szerint alakulnak át, de amilyen y örvendetes ez a változás, éppen olyan csodálj latos, hogy nem terjedt ki a tárgyaknak arra a fajtájára, amely pedig éppen csak magáért M a szépségért van : az ékszerre. Az ékszer y végigkísérte az emberiséget bölcsőjétől kezdve egészen a mai napig és mindig hűséges s egyben művészi kifejezője volt a különféle» korok kultúrállapotának, de talán soha sem V hanyatlott annyira, mint a XIX. században. Azok a nagyszerű technikák, amelyek a külön- böző korokban csodálatos díszeket szolgáln tattak az emberi test számára, a mult században y majdnem teljesen feledésbe merültek. A gyári termelés által előállított formák konvencionáli- sak, szellemtelenek, unalmasak s szinte bámu-» latos, hogy a közönség ezekkel megelégszik, y Nincs terünk arra, hogy e hanyatlás okait e helyen kifejtsük, itt csak egyetlen egy körül- ményre akarjuk felhívni a közönség figyelmét, y amely körülménynek a hanyatlás előidézésé- V ben kétségtelenül igen nagy része volt s ez : a XIX. század materializmusa. Az anyagiasíí ság okozta, hogy ebben a korban az ékszert M is csak a merkantil szempontok szerint vették V figyelembe, az ékszernek reális, pénzbeli értéke lépett előtérbe s ez az önnönmagában való ÍJ érték elterelte a figyelmet a művészetről, amely y nem magában az anyagban, hanem a nemes y anyag megmunkálásának módjában rejlik. Az emberek a fémeket, és köveket legprimitívebb formájukban is elfogadják ékszer gyanánt és í elfelejtik, hogy ezeknek önnönmagukban véve y csak anyagi értékük van, de esztétikai értéket csak az emberi szellem kölcsönözhet nekik. J! A színes kövek utáni kapkodás csak a vadak-» nál természetes, a kultúremberhez csak a meg- V nemesített, az emberi szellem kohójában meg- tisztult anyag méltó. Ezt az elvet kell hogy a közönség szem előtt tartsa. A modern ékszern művészetnek máris kitűnő talentumai vannak y és még inkább kifejlődnének, ha a publikum V megtenné a választást a művészi termék és a tömegárúk között. Ezt a válaszfást pedig M annál is inkább meg kell tennie, mert a legy nagyobb következetlenség volna, ha akkor, «amikor a mindennapi élet tárgyai számára művészi formát keres, elmellőzné ezt a formát» azoknál a dolgoknál, amelyeknek egyetlen célja y az emberi szépség és a művészet. «'piébault SISSON A FRANCIA IPARí I MŰVÉSZETRŐL. A francia költségvetés y szépművészeti bizottsága vitájánál Paul Bon- V cour volt közmunkaminiszter megragadta az alkalmat, hogy egy tüzetes felszólalás kereté- M ben egyebek közt szóvá tegye az állami ipari y üzemek autonómiája nagyobbmérvű kiterjesz- tésének kérdését, mint egyedüli módot arra, hogy a sèvres-i, beauvais-i és gobelin-gyárakat tespedésükből új életre támasszák. Ugyanilyen reformtervek mellett tört lándzsát a tárca előadója Simyan is ; míg Thiébault Sisson, a Temps"-ben reflektálva e felszólalásokra, főleg az oktatási rendszer gyökeres átalakításáról várja a francia iparművészet föllendülését, őszintén és leplezetlenül kimondja, hogy nem iparművészeti iskolákra van szükség Franciaországban, hanem rajziskolákra. Szépművészeti és iparművészeti iskoláknak úgymond bővében van Franciaország s ezek számos növendéknek nyújtanak menedéket, kik bár nem értenek a rajzhoz, megtöltik az osztályokat, csak azért, hogy semmit se tanuljanak s növeljék a pályatévesztettek számát. ogy ez elemektől az iskolák megszabaduljanak, vissza kell adni nekik főiskolai rangjukat s csak olyanoknak engedni meg a belépést, kik előzőleg a megszaporított rajziskolákban elég jelét adták jártasságuknak a rajz minden nemében, a geometriai, a szerkezeti rajzban, a használati tárgyak, virágok, élő lények stb. ábrázolásában. Ezren és ezren lépnek művészi pályára, akiket erre semmi hivatás nem vezet s akik csak illúziókra és anarchiára mutatnak példát az ifjabb nemzedék előtt. Thiébault Sisson szerint a rajziskolákból kikerült ifjúság pályájának kiformálódnia kellene, részint az építészeti, részint a szépművészeti, vagy díszítő- művészeti akadémiák felé, melyeket meg kellene hagyni a vidéken, mert hogy ez utóbbi íí fajta iskoláknak létjoguk legyen, szükséges, y hogy eléggé fejlett helyi iparral álljanak kap- «csolatban, amely tanulmányaik végeztével az iskola által kiképzett növendékeket lekötni íí képes, mint p. o. Roubaix-ban, ahol az ipar-» művészeti képzés játssza a nagy szerepet, y s ahol a gyárosok az állammal egyetértve, mely a költségek egy részét is viseli, az n oktatást a textilipar szükségeihez és követel- y ményeihez tudták alkalmazni. Szóval, Thiébault y Sisson amellett foglalt állást, hogy a vidéki műipariskolák, megannyi speciális intézetek íí legyenek szigorúan körülírt programmal és y közvetlen fogyasztó piaccal. y Ami a szépművészeti iskolákat illeti, ezeknek tanfolyamát kivétel nélkül ki kellene, í! hogy egészítse a díszítő művészeti kurzus, y melyen a tanítványok megtanulnák, hogyan» értékesítsék az előző rajziskolai kiképzésük folyamán élő lények, életfelen tárgyak, virá- m gok stb. tanulmányozásából nyert elemeket y a keramikában, bútor- és kárpitiparban, y papirfestésben, luxus-szövetekben, bronzban, üvegtárgyakban stb. íí Ezekkel az eszközökkel véli feltámaszt- y hatónak Thiébault Sisson a francia iparmű- y

35 vészét régi, dicső hagyományait. Soha úgymond Beauvais és a gobelin-gyár nem produkált szebb mintákat, mint amikor Oudry és Boucher állottak élén. De ők mielőtt a királyi gyáraknak dolgoztak volna, előbb megismerték a gyártási eljárás minden titkát. Előre tanulmányozták a hatást, az ornamenseknek és színeknek oly kombinálásában, melyet aztán a haute lissier"-k munkája nem hogy gyöngített volna, de még fokozott. Ők tudták, mit akarnak, hova céloznak s amit akartak, el is érték mintegy ösztönszerűleg, mert még ifjan elsajátították a hozzávaló eszközöket. Éppen úgy a Caffierik, ha arról volt szó, hogy díszítményekkel és bronzfigurákkal járuljanak egy óra, íróasztal vagy kandalló ékítéséhez, nemkülönben Watteau, mikor a Muette de singerie"-t díszítette, vagy Chardin, ha egy ajtódúc díszítésére vállalkozott, nem is említve azokat, akik XIV. Lajos alatt az indiai szövetekhez, XVI. Lajos alatt a Jouy-féle vásznakhoz terveztek motívumokat. Mindez esetekben a festő díszítő is volt egyszersmind s a díszítő értette mesterségét. Egyebekben Thiébault Sisson is, mint Paul Boncour és Simyan az állami gyári üzemek messzemenő autonómiájának és függetlenségének szükségét hangoztatja az állam felügyelete alatt ugyan, de teljesen kommercializálva, úgy, hogy az állam és magánosok részére egyformán dolgozhassanak, mindazáltal föltétlenül regie-ben, mert úgy, amint most vannak, a szépművészeti minisztérium gyámkodása s hivatalnokok vezetése alatt, soha nem szabadulhatnak fel a századok által rájok kényszerített nyűgök alól, melyek fejlődésüket akadályozzák. Különben is egy állami iparág föladata, mondja Thiébault Sisson nem az, hogy csömörig kultiválja a régi mintákat, hanem, hogy folyvást újakat teremtsen a magánipari vállalkozások számára. ogy ez elérhető legyen, arra nézve Thiébault Sisson, azt ajánlja, hogy az adminisztratív igazgató mellé egy kereskedelmi igazgatói állás is szerveztessék Sèvres-ben, akinek feladata legyen a külföldön folytonos utazásokat tenni, számot adni magának az ott fölmerülő újdonságokról, a használati cikkek iránt megnyilvánuló szükségletekről s hazatérve igyekezzék tapasztalatait értékesíteni, megelőzve vele a külföldet. Csak ily egyén szervezhetné újra az eladást s reformálhatná meg a gyártást. Ugyanezt az eljárást ajánlja Thiébault Sisson Beauvaisben s a gobelin-gyárban, ahol még inkább szükséges az egész rendszer modernizálása. Itt is fenntartandónak véli a haute-lisse hagyományait, de csak abban a mértékben, amelyben ezt a nemzeti paloták, követségek díszítése, vagy az idegen uralkodóknak tett ajándékok követelik. A személyzet többi részét ellenben a modern gyártási irányok kell, hogy foglalkoztassák, melyeket a napi szükség teremt s melyek kevésbbé költséges eljárást igényelnek, mint a haute lisse. Ezekhez mintát és kartonokat az ifjabb művészeknél kellene keresni. Meg van győződve Thiébault Sisson, hogy az ily módon létrejött kis panneau-k" frízek stb., melyekből minden konvenció száműzve van, a francia szellem interpretálásában hálás piacra lelnének az idegen közönségnél s rendkívüli lendületet adnának a francia iparművészetnek. AZ EMLÉKEZÉS MŰVÉSZETE. Nem a síremlékről van szó, nem is arról a kegyeletről, amellyel az egyes ember a maga eltávozottjainak emlékét megőrzi, hanem arról az értés- és cselekvésfolyamatról, amelylyel az összesség azoknak, akiket a maga szempontjából erre érdemesnek tart, emléket emel. Az emlékezés a mai korban rendesen a szobor által történik és miután az emlékezés szüksége az emberiség szerencséjére elég gyakori, az emlékszobrok a mai korban egészen szokatlan elterjedést nyertek. Ám bajosan lehetne azt állítani, hogy ez az elterjedés a művészet javára volna. Csak végig kell nézni az emlékszobrokra hirdetett pályázatok eredményén, egy pillantás meg fog győzni arról, hogy az emlékezés egyformasága magát a művészetet kátyúba juttatta. Az emlékszobrok lassankint konvencionális formákká váltak. És ez természetes is, mert hiszen az emlékkel megtisztelt egyéniség sokszor egyáltalán nem alkalmas arra, hogy egy szobor megalkotásához ihlettel szolgáljon. A művész igen bajosan önthet szellemi tartalmat egy olyan egyéniség képmásába, akinek szellemi működése tőle esetleg teljesen idegen s nagysága nem öltött olyan óriási méreteket, hogy ezt az idegenségét túlszárnyalná. Talán ez az oka annak, hogy az emlékszobrok sokszor artisztikus, de kifejezés nélküli modellek maradnak s ez a körülmény vezet viszont az emlékezés formájának megreformálására. Valakinek az emlékét nemcsak egy szobor tisztelheti meg, hanem egy róla elnevezett épület, egy kert, egy könyvtár, egy múzeum, sőt esetleg egy egészen köznapi célokat szolgáló épületnek művészi berendezése is. Lehetséges volna például, hogy egy bírósági vagy akármilyen középületet, amelyet mindenképpen felépítenének, de talán szerényebben, az emlékre szánt összeg segélyével egészen művészi formákban képezzenek ki s így az artisztikus szépségek őrizzék az illető érdemes nevét. Ennek a reformnak gyakorlati haszna egészen világos, de viszont a művészet sem veszítene semmit, mert hiszen

36 a praktikus célon felül ő lenne hivatva az épület vagy intézet szellemi céljának, az emlékezésnek kifejezésére. S amennyit nyernének ezen a módon a többi művészetek, ugyanannyi haszna lenne belőle magának a szobrászatnak is. Bizonyos, hogy kvalitásai nagy mértékben emelkednének, ha csak olyan feladatok megoldására vállalkozna, amelyekben egész erejét kifejtheti, másrészt pedig, ha az emlékszobor nem lenne annyira mindennapi. Ez a gondolat pedig mindenesetre nagymértékben előmozdítana még egy fontos célt is : a művészetnek a szociális élethez való hozzásímulását. SZABADBAN ELELYEZETT REKLÁM- À TÁBLÁK. eine, a szellemes csúfolódás nagymestere, a maga rajnai utazásának leírása közben merő gúnnyal beszél a német keztyűsről, aki a Loreley-sziklára írta fel a portékáját ajánló sorokat. Az ízléstelen német nem áll egyedül, a verseny és melléktekintetek nélkül való üzleti élelmesség ma már számos kollégát szerzett a számára, nálunk Magyarországon éppen úgy, mint az egész világon. A feltűnés, az észrevétetés utáni vágy nem sokat törődik az ízléssel és nem válogatja meg az eszközeit, sőt ellenkezőleg : mennél brutálisabb a hirdetési mód, annál feltűnőbb s annál inkább eléri a számító üzletember materiális célját. Nézzünk ki a vonat ablakain, ha akárhonnan Budapest felé utazunk, s mennél jobban közeledünk a fővároshoz, annál sűrűbben fogjuk konstatálni, hogy az üzleti ízléstelenség nemcsak a Loreley-sziklán telepedett meg. Budapest egész környéke, a mezők, a rétek, a domboldalak tele vannak reklámtáblákkal, amelyek a maguk esetlenségével néha valósággal megdöbbentik az embert. A reklám nálunk ma még egyáltalában nem helyezkedett az ízlés és artisztikus megválasztás alapjára, de ha a reklám formátlan megnyilvánulásai a főváros házrengetegében bukkannak elénk, még mindig nem olyan felháborító, mintha kint a szabadban virágos fák, zöldelő rétek között csapnak le reánk, hogy egyszerre kizökkentsenek a hangulatból, hogy elrontsák a kilátást, a vidék szépségét és tolakodó hangossággal bosszantsák meg a természet és a szépség iránti érzékünket. Nyilván minden művelt emberre nézve bosszantó, mikor egyszerre a legszebb vidéken eléje toppannak a fővárosi kereskedők merev, ízléstelen, formátlan, többszörös életnagyságú reklámszörnyetegei, amelyek sokszor mérföldeken keresztül követve a vonat járását, teljességgel lehetetlenné teszik a vidékben való gyönyörködést. Ezen a bajon kíván segíteni a hamburgi Baupflegekommission", amelynek működéséről legutóbb beszámoltunk, de a baj megszüntetésére irányul a francia pénzügyminiszter legújabb rendelete is, amellyel hatósági engedelemhez kötötte a reklámtáblák felállítását és az engedelem megadását többek között az esztétikai szempontok betartásától tette függővé. Ezek a szempontok két irányban érvényesülnek. Először is azt követelik, hogy nagy reklámtáblák egyáltalában ne legyenek elhelyezhetők ott, ahol a vidék szépsége a védelmet, a bántatlanságot megköveteli. Elvégre mégis méltatlan dolog, hogy az emberi kapzsiság elrontsa azt a szépséget, amelyet a természet önmagától nyújt. Másrészt pedig megkívánja, hogy maguk a reklámtáblák artisztikusak legyenek. A kommerciális célú iparművészet ma már régen van olyan általános és erős, hogy hirdetési célokra az ízlésnek megfelelő, jól megtervezett tárgyakat bocsát a kereskedők rendelkezésére s így teljességgel megokolatlan és oktalan volna, hogy a reklámtáblák az ország esztétikai műveletlenségéről tegyenek vallomásokat a vonaton utazóknak. A hamburgi és a francia példa nagyon figyelemreméltó és mindenesetre követendő volna nálunk is. iszen az államvasút füzetekben és fényképeken szokta hirdetni a vasúti vonalak szépségeit. Nem lehet tehát eltűrni, hogy ezeket a szépségeket elrontsa az indolens magánérdek. MŰVÉSZI SZŐNYEGEK ÁRVERÉSE. Kecskemét város tanácsa arra kérte fel az Iparművészeti Társulatot, hogy megszűnt városi szőnyegszövő-telepének készítményeiből még megmaradt mintegy száz darab különböző nagyságú szőnyeget, valamint százötven darab csomózott párnát és terítőt árverésen értékesítsen. Az eladásra kerülő munkák legnagyobb része Falus Eleknek, a jeles tervezőművésznek rajzai után készült. Az árverést a napokban tartják meg az Iparművészeti Múzeumban. Előzetesen két-három napig kiállítják az aukcióra kerülő szőnyegeket, amelyekről különben árverési katalógust is készítenek. A Társulat budapesti tagjait külön meghívóval értesíti az árverés idejéről. IBAIGAZÍTÁS. Lapunk legutóbb megjelent számának két sajtóhibáját kell helyreigazítanunk. A 17-ik oldalon a Társulat kiállításáról szóló ismertetés Kováfs János diszkrét színezésű rekesz-zománcműveit emeli ki, holott azok Kopits Jánostól valók, a 25. oldalon közlött képek közül nem a 46. sz., hanem a 47. számú képen ábrázolt áttört zománcművű hajék az, amelyet József főherceg készített.

37 A kehelykiáliításból. XIV XV. századbeli magyar kelyhek Erdélyi Egyházmegyei Múzeum tulaidona A sárkányi ág. ev. egyház tulajdona A medgyesi ág. ev. egyház tulajdona Calices Transylvains du XIV e et XV e siècle. Magyar Iparművészet. 2

38 A kehelykiáliításból XVI. századbeli aranyozott ezüstkehely. A szászlekenczei ág. ev. egyház tulajdona Sodronyos zománccal díszített aranyozott ezüstkehely. XV. század. A nagyszebeni Brukenthal-múzeumból Sodronyzománcos áttört applikált díszítésű aranyozott ezüstkehely. XV. század. A trencséni róm. kath. plébánia tulajdona. Calices Transylvains XVI«siècle XV«siècle Calice de l'église catholique de Trencsén (ongrie). XV 0 siècle.

39 A kehelykiáliításból ból való aranyozott ezüstkehely. A nagydisznódi ág. ev. egyház tulajdona Fedeles, részben zománcozott ezüstkehely. XVIII. század. A nagyekemezői ág. ev. egyház tulajdona Részben aranyozott ezüstkehely ből. A kiscsűri ág. ev. egyház tulajdona. Calices Transylvains De l'année Émaillé, XVIII e siècle De l'année 1805.

40 Reményi József bronzszobrai Evezős A győztes Füredi Jenő: Virágok művészi elrendezése. Statuettes en bronze Le rameur Le vainqueur Arrangements artistiques de fleurs.

41 117. Reményi József bronzszobrai Súlydobó Gerely- Statuettes en bronze Athlète jetant un poids. vető' Bruck Franciska : Virágok művészi elrendezése Athlète dardand Arrangement artistique de fleurs. 85

42

43 119. Györgyi Dénes: Fényezett úriszobaszekrény, Készí Armoire pour monsieur Plaquette commémofette Schmidt Miksa Teles Ede : Az évi turini rative du comité hongrois de l'exposition à Turin de kiállítás magyar bizottságának emlékére.

44 121. 4$»»"1* Visontai parasztház Kiskapu omoródalmáson 121. Chaumière de cultivateur à Visonta Petite porte (Székelyföld) Csernádfalu. (A hét csángó falu d'entrée à omoródalmás Porte d'un enclos egyike.) Keritésajtó. Medgyaszay István rajzai. à Csernádfalu.

45 MAGYAR IPARMŰVÉSZET III. I. MELLÉKLET. PAUL POIRET: ESTÉLYI RUA. ROBE (STROZZI).

46