l MÁRKUS LÁSZLÓ: À NÉZŐTÉR I PROBLÉMÁJA.

Átírás

1 l MÁRKUS LÁSZLÓ: À NÉZŐTÉR I PROBLÉMÁJA. lső pillanatra úgy látszik, mintha a színházi nézőtér művészi megoldása egészen magától értetődő és különösebb kívánalmakkal nem komplikált kérdés volna. De ha végiggondolunk egy pár közismert színházi KI IVO/NWVŰWll interiőrt, nyomban egy sereg baj bukkan elő, konfúziók, amelyek a» helyiség céljának félreismeréséből támadtak, bonyodalmak, a színpad U kjxumljlji és a nézőtér viszonyában, apró hatásköri villongások a belső architektúra y íí Iw VMWW/^RSIés a dekorálás között, s mindenekfelett az tűnik ki, hogy a nézőtér stílusának két fő motívuma : a színház rendeltetésének tiszta belátása íí y és folyton változó színpadi képhez való reláció figyelembe vétele majdnem minden y színházi nézőtér megoldásánál többé-kevésbbé elhanyagolódott. ogy ma mit jelent a színház, ezt a kérdést csak nagyon komplikált szociális» y szemlélődések útján lehetne teljesen kibogozni. Elvben persze könnyű a felelet: olyan «hely a színház, ahová egy művészi produktum bemutatása gyűjti a publikumot, tehát olyan- Jí y féle hely, mint a koncertterem, vagy még inkább egy képkiállítás helyisége, ahol tehát» semminek sem szabad a figyelmet a művészi produktum egész lélekkel való élvezésétől V íí elvonni. Az író műve csak a színpad teljes apparátusával készül el véglegesen, sa íí $ színpadi előadás, amely az írói alkotást, s a színpadi művészetek által produkált kifejező y formákat egyaránt egy nagy egységben foglalja össze, ma már külön differenciált» műtermék, amelynek bemutatására készül a színház. Itt nincs annak helye, hogy vizs- í «gáljuk azokat a történelmi előzményeket, amelyek folyamán az irodalomtól a dráma V elvált és az egyre gazdagabban fejlődő színpadi művészetek a rendezés, a scenikai és íí» színészi alkotások egyre újabb értékeivel bővülve a színházi előadásban külön való y művészetté önállósodott, itt csupán az a fontos, hogy ma, hogyha semmi egyéb motívum íí nem hat közre, a színház ennek az új művészetnek a bemutatkozó helye. Ilyen tiszta S y szempontból nézve a kérdést, a nézőtér, mint interior, másodrendű fontosságú, s főként y csak az architektusnak ad elsősorban konstruktív problémákat, mert hiszen azok a M követelmények, hogy a nézőtér minden részéről az egész színpadot be lehessen látni, V hogy hallani lehessen a leghalkabb hangot a legtávolabbi ponton is, hogy túlságos Jí messzire egy néző se kerüljön a színpadtól, mert ennek a kedvéért a színészi játék és Jí y a színpadi kép stílusát el kellenne durvítani, szóval a színpadi és nézőtéri traktus arány- y viszonyaiban jelentkező problémák elsősorban szerkezetiek, s a színpadhoz képest, íí amelyen a művészi alkotás bemutatásra kerül, s amely úgy az egész épület organikus» ü bázisa, az egész mű közvetlen célja, csak közvetett jelentőséggel bírnak. Egy ideális V színháznál nézőtér önmagában nincs, csak nézőtér a színpad céljain át szemlélve, s «hogy azt a másodrendű fontosságú nézőteret hogy dekoráljuk, az logikusan következik» abból a másodrendüségből : úgy, hogy ne vonja el a figyelmet a színpadtól. Itt az V interior művészének csak annyi feladata lehet, hogy kényelmes és mégis kevés ft $ helyet elfoglaló ülőbútortipust találjon, amely bútoregység végtelenül ismétlődik, tehát önmagában, a maga formai értékével nagyon kevés szerepet játszik az egész helyiség M artisztikus hatásában, s inkább mint színes tömeg, a kárpitozás színének nagy foltja í jöhet számításba. A nézőtér architektúrája eleve annyira tagolt, hogy széles falmezők V nem adódnak a díszítő fantázia játszóteréül, s a páholyok zsúfoltan ismétlődő nyílás- soraiban művészi momentum csak e nyílások formája és aránya lehet. Díszítőproblema y itt csak a falrészletek, a bútortömeg és az esetleges drapériák színes vonatkozásában V í rejtőzhetik, természetesen mindig azt a színháztipust tartva szem előtt, amely kisméretű íí y nézőtérrel, de aránylag nagy befogadóképességgel készül, amilyen tehát a készülő új y Nemzeti színház is. Páholyok nélkül, vagy kevés páhollyal is készültek speciális rendel-» tetésű színházak, s ezeknél az interior hol a szabadon álló székekkel berendezett fogadó- n V szoba, hol a koncertterem tipusa felé közeledik, a normális drámai színház azonban y gazdasági és művészi okokból szükségképpen páholysoros, s itt a belső dekoráció j I y V í Magyar Iparművészet. 1

2 lényegét a priori megadják a karzatok vonalai, a páholynyílások arányai, s a kiugró, y szabadon lebegő részleteket tartó szerkezetek. Egy ilyen ideális színháznál, ahova csak «előadást nézni mennek az emberek, minden részlet a színpad felé utal, s a nézőtér íí csak az előadás megkezdése előtt adhat valami kellemes, otthonos, komoly, nyugodt S y hangulatot, de s ez a dolog természetében rejlik ilyen ideális színház nincs, y s a föntebb vázolt szempontok a publikum és színház viszonyából adódó egyéb y szempontokkal is bonyolódnak. í! y Az előbb arról volt szó, hogy milyen legyen az a helyiség, ahol egy művészi y it produkció szemlélésére gyűlik össze a publikum. A mai színházba azonban nemcsak y ezért mennek az emberek, hanem azért is, hogy ott egy kellemes, intelligens szórakozás y pihenő közeiben mintegy nagy vendégsereg tagjai lássák egymást, mutassák magukat, V íí s ismerős csoportok verődhessenek össze az előadásban kapott hangulataik kibeszél- í! y getésére". Szóval, ha csak a Iegnobilisabb színháztipust vesszük is figyelembe, s nem y is gondolunk az olcsóbb szórakozásokért készült, s még inkább a nézőtérre bazirozott» színházíipusokra, ha csupán a drámai színházat nézzük is, akkor sem szabadulhatunk í «meg azoktól a követelményektől, amelyeket az előbb felsorolt, s az előadás követel- y Ü ményeinek" nevezhető szempontok mellett a felvonásközök követelményeinek" bátor- í; y kodnám nevezni. y A felvonásközben (ideszámítva az előadás kezdete előtti félórát) a nézőtér első- íí rendű jelentőségű lesz, mert egyrészt eleve a színpadi produkció harmonikus élvezésére íí y hangolhatja az embert, másrészt segíthet konzerválni azt a hangulatot, amit a lejátszott y felvonás ébresztett, s aminek elevenen kell élni a következő felvonásig. a már most» arra gondolunk, hogy az amúgy is felizgatott és kivételesen érzékennyé diszponált í y közönségre milyen öntudatra nem jutó hatásokat gyakorolhat a kivilágított nézőtér y it színeinek összecsendülése, minden apró kényelmi és esztetikai motívum, minden formai y szépség vagy disszonáncia, egyszeriben igen kényes problémává válik a nézőtér y problémája, mert most már annak a helyiségnek olyannak kell lenni, hogy a felfokozott» érzékenységű publikum minden hangulatban meg tudjon maradni, sem nyomasztó pompa, S y sem kietlen egyszerűség zavarólag reá ne hasson, szóval, hogy a legváltozatosabb y lelkiállapotban is nyugodt és kiegyensúlyozott harmóniát kapjon a díszítőelemek» összességét befogadó lélek. Röviden szólva, az a fontos, hogy a tragédiáktól felzaklatott, í y vagy a komédiában farsangi kedvre hangolt közönség a pihenőkben jól érezhesse y íí magát, amihez a díszítőművészet bölcs és nemes ökonomiája kell. Valami olyat kell 'i y a nézőtér belső díszének kifejezni, hogy íme, ebben a teremben egy vendéglátó házi- y gazda szívesen látja egy művészi produkció élvezéséhez összegyűlt vendégeit, akik» el fognak vonatkozni a napi élettől, s részeseivé lesznek egy művészi intuíció teremtő íí y gyönyörűségének. A színház, a vendéglátó házigazda megmutathatja önérzetét a nézőtér y díszében, pompával és gazdagsággal mutathatja, hogy értékes és nem köznapi lesz az, amit itt be fog mutatni, de viszont a gentleman tapintatával kell arra vigyáznia, hogy ez a pompa ne legyen hivalkodó s ne szorítsa félszeg, elfogódott bámulatba a szabad, y S elfogulatlan, otthonos, bizalmas kontaktusra vágyó emberek szívét. Előkelőség és tapin- íí y tatos szerénység : íme, ez a nézőtér díszének két fontos jellemzője, s hogy ezeket érezze y a néző, kell, hogy a művész olyan stílust találjon, amelynek motívumai nem fejeznek í ki pregnánsan valamely erőteljes hangulatot. Világosabban szólva, egy drámai színház ít y nézőtere nem lehet komor, nem lehet monumentális, nem lehet vidám, és nem lehet y buja, mert egy ilyen erős hangulati momentum kellemetlen lehet az emberre, mihelyt y az előadás más hangulatba kényszerítette. Nem lehet tehát egy ilyen nézőtér sem y barátságos, otthonos szalon, sem templom, komoly és fenséges, hanem valami a kettő y íí között, olyan félig határozott, félig kifejezett, sohasem precízen kimondott motívumokból íí y alakult, hogy ha a amlet zord szépsége járul a terem hatásához érzelmi koeficiensként, y az ember templomnak érezhesse, s viszont ha a Goldoni isteni derűje sugározza be, M kedves otthonná váljék, ahol jó lenni az embernek. A legtöbb színházi interior a pompa J y szertelenkedéseivel válik kellemetlenné, pláne, amint az anyagi eszközök fogyatékossága y szurrogátumokra kényszeríti a díszítőt, s így támad az a zsúfolt, nagyzoló tipus, amely

3 II «V II II II a legtöbb nagy operaháznál a fejedelmi udvarok dús, nehéz, szertartásos díszével veszi el a középfajú ember csöndes nyugalmát, s a legtöbb színháznál az aranyozott gipsztömegével szuggerálja a művészi élvezetet kereső nézőnek azt az érzést, hogy egy újonnan átalakított budapesti kávéházban van. Tehát nem elbizakodott pompa, hanem előkelőség, ami egyszersmind azt is jelenti, hogy nem szurrogátumok, hanem valódi anyagok. A nemesen megoldott architektúra már eleve sokat megad ebből, s ha nagyon kevés a pénz, inkább csak arányokkal és tagolással dolgozzék a művész. Ezzel persze nem azt akarom mondani, hogy a csupasz malter szebb, mint a márványosra festett malter, hanem azt, hogy ha nemes anyaggal nem tudunk díszíteni, akkor lehetőleg ne adjunk nagy felületeket. A szép arányokkal ékes, s esetleg valódi anyagokkal hivalkodás nélkül díszített belső architektúra előkelőségét pedig gazdag és bőkezű világítás lelkesítse át, mert nincs kedélyrehatóbb valami a félhomálynál, s nincs a nézőtér hatásában semmi előkelőbb, mint a nyugodt, teljes, üdítő fehér nappali világosság. És itt roppant fontosságra emelkedik a csillár, mint a nézőtér belső hatásában a legelőkelőbb hatások forrása, s én talán azt merném mondani, hogy egy artisztikusan megoldott nézőtér leghangsúlyozottabb eleme szükségképpen a csillár lesz. Csillárt mondok, mert koncentrált, egy pontból szétsugárzó világosságra gondolok, egy olyan szerkezeti elemre, amely erősen hangsúlyozható s logikusan központja, tengelye lehet a nézőtér egész művészi komplexumának. A színházi néző pszichológiáját ismerve, tartom mindennél fontosabbnak a teljes világosságot, s ha ez így van, akkor természetes, hogy mindennél nagyobb jelentőséget adunk a világosság forrásának. Egy gyönyörű, nemes anyagokból készült csillár köré komponált előkelően tagolt nézőtér nem is kíván már valami sok dekoratív részletet, s inkább csak azt kívánja, hogy a kárpitozás, a szövetek, s a falrészletek színét szép egységbe fogja össze ez a központból kiáradó ragyogó világosság. Nem láttam még soha a világításnak más formájában, a decentralizált, vagy furfangosan rejtett fényforrásokban az előkelő, nyugodt hatásnak azt a teljességét, amit a szép csillár meg tud adni, nem is szólva arról, hogy mennyire megokolt és mennyire természetes, ha éppen ezt a motívumot tesszük a dekoráció középpontjába, s mennyire megkönnyíti ez az egy központba koncentrált díszítésmód annak a követelménynek a teljesülését, hogy a nézőtér ne legyen semmi kifejezett és pregnáns hangulat hordozója, hogy stílusában diszkréten közömbös, félhalk, nem teli szájjal beszélő legyen, s hogy artisztikus együttesében kifejeződjék az előkelőség és a tapintatos tartózkodás gondolata. M M Somogyi pásztorművészet. Spanyolozott tukörra. A Nemzeti Múzeum néprajzi osztályában levő eredetiekről rajzolta Nóvák J. Lajos. =247 I»

4 II II II LENGYELGÉZA: A BÉCSI MAGYAR ÁZ politika minden évben egyszer-kétszer aktuálissá teszi a bécsi magyar házat, mi azonban éppen arra szeretnők felhívni a figyelmet, hogy politika nélkül is önmagában, mennyi érdekeset rejt magában ez az épület azok számára, akik letűnt korok művészi emlékei iránt érdeklődnek. A bécsi újságok Regierungspalais címmel szokták emlegetni ; a magyar elnevezés kétségen kívül jobban illik hozzá. Palotának mondani kissé túlzás, főképpen a környéken, az ódon bécsi belvárosban lévő palotákkal összehasonlítva, nem is szólva a Burg hatalmas épületeiről, amelyek néhány száz lépésnyire terpeszkednek. Egyszerű, régi és régies bárok úriház ez, de elég nagyúri ház egyebek között a Kindsperg, majd gr. Sinzendorf, Althan, a gróf Strattmann család volt mintegy másfél századdal ezelőtt a tulajdonosa (1693). Később gr. Windischgrätz Józsefé volt a kettős palota, akitől 1746-ban a királyi udvari kancellária vette meg s azóta a magyar ügyeket intézik benne. Külseje a régi, jó és becsületes ízlésről beszél. Mária Teréziára emlékeztet szolid és arányos homlokzatán kívül sok megmaradt bútordarabja, a finom boltívű kapubejárók, a dús erkélyrácsok : olyan berendezési tárgyak, amelyek között egy-két múzeumi darab is akadna. A keskeny, csendes Bankgasse, amelyben a magyar ház s benne a magyar delegáció helyisége és az őfelsége személye körüli minisztérium van, az előkelő errengasse egyik mellékutcája, a Burg, a Ring, az Opera közvetlen közelében, de azért minden forgalmon kívül, szóval nagyon alkalmas arra, hogy elvonulva kontempláljanak benne a magyar miniszterek, mielőtt áthajtatnak, vagy átsétálnak a Burgba, az audienciára. A homlokzatnak érdekes és értékes díszei az erkélyek remekművű rokoko-stílusú kovácsolt vasrácsai és az első kapu fölött a II. emeleten megerősített rézből domborított magyar koronás címer. Két teljesen egyforma s egyformán szép architektonikus díszű kapuja van az épületnek. Az innenső előtt egy-egy kocsi vagy autó vár miniszterjárás idején ez vezet a miniszteri szobákhoz, a király személye körüli miniszter lakásához. A másik, többnyire teljesen elhagyatott, csendes ez a király személye körüli minisztérium és egyúttal a delegációnális helyiségek feljárata. Amint mondottuk, eredetileg főúri lakásnak szolgált, de sokszor átépítették; mai homlokzata 1784-ből való, amikor alaposan átalakították, az innenső részt a magyar, a túlsó részt az erdélyi kancellária számára. Ősi rendeltetése ma is meglátszik rajta. Csupán az első emelete kényelmes, szellős, tágas és világos, tehát az a hely, ahol lakni, fogadni, reprezentálni szokás, míg a földszint bolthajtásos, sötét, a felső emelet szűk, nyomott: csupán cselédeknek, alkalmazottaknak szánt. A régi urasági lakás helyén van ma is a király személye körüli miniszter lakása, teljesen felszerelve, berendezve, ellátva minden jóval, de lakatlanul. A helyiségeken sokat változtattak, építettek, hogy a modern igényeknek is megfeleljenek, néhány szoba azonban megmaradt úgy, ahogyan a tizennyolcadik század végén, Mária Terézia korának ízlése szerint berendezték. Könnyűk és bájosak ezek a termek. Egy kis zöldtapétás budoár például, múzeumba való, szeszélyes, aranyozott bútorokkal, amelyeken épen, érintetlenül maradt meg még a kárpitozás is. Az ajtók ragyogófehérre lakkozottak, felettük művészi dombormű. Mindenütt egy Somogyi pásztorművészet. Puskaporozott tukörfa.

5 ti II II megelégedett, nem nagylendületű, de jóízlésű kor embereinek kezenyoma. Itt van például az úgynevezett pozsonyi terem, Mária Terézia pozsonyi koronázását ábrázoló hármas olajképével, a fehér, az arany és a vörös pompás harmóniájával. Egy konzolon aranyozott bronz gyertyatartók teljesen hibátlan, pompás, nagyértékű régi darabok. A magyar ház kincsei közé tartozik egy szép gobelin is, Mária Terézia ajándéka. Azelőtt harmadmagával volt, a másik kettőt azonban elvitték a budavári miniszterelnöki palotába. A pompás, üveggyöngyös csillárokat minden nehézség nélkül alakították át villanyra. Eredetileg száz meg száz gyertya lobogott bennük ünnepélyes alkalmakkor, fantasztikus fénnyel. Némely szobának, így a miniszteri dolgozószobának bútorzatát már teljesen kicserélték. Érintetlenül maradt meg azonban mindenütt egy szép és hasznos berendezési tárgy: a hófehér és aranyozott cserépkályha. Egész kis múzeumot lehetne itt összeállítani belőlük. Csaknem mind más alakú. Vannak kerekek és vannak négyszögletüek. Vannak a padozattól csaknem a mennyezetig érők és vannak kicsik, sárgarézlábakon állók, pántokkal összeszorítottak ; de mind pompás darabja a régi kályhásművészetnek, ragyogó, fehér mázzal, rokokó, Louis XVI., sőt Napoleon ízlésű díszítésekkel, sok drága aranyozással. A miniszteri lakásból közvetlenül is át lehet jutni a delegációk helyiségeibe. Egy szép, kisebb ülésterem a bizottságoknak, és a plenáris-ülések számára egy nagyobb, amely szűk, kopott, magán viseli a különböző átalakítások nyomait. árom részből áll. Fent egy emelvény az elnökség és a kormány számára, középen a delegátusok ülőhelyei, hátúi pedig egy ballusztráddal elkerített kis hely a hallgatóságnak. A budapesti országházban lévő delegációs helyiségekkel összehasonlítva, szegényes és lehetetlenül kicsi szoba ez, ahol mozgalmasabb üléseken valóban arcuk verejtékében fürödve tudtak csak dolgozni jegyzők, sztenográfusok és újságírók. Régi, de vedlett és kimustrált, meg új bútorok váltakoznak itt, a terem díszének vannak szép bárok részletei, de a dekoráció nem egységes, mert több helyiségből nagy nehezen alakították át a hatablakos, önmagában véve tehát elég nagy, de rendeltetéséhez teljesen elégtelen szobát. A Bécsbe járó magyarok többnyire csak ezt a részét ismerik az érdekes és többnyire igen csendes háznak s alig sejtik, az elhagyatott és elzárt termekben a régi bécsi magyar világnak mennyi szép emléke rejtőzik. Nem igen árulják el ezt a király személye körüli minisztérium hivatalos helyiségei sem, amelyek különben kicsiny helyen elférnek. Az épület többi részében van a minisztérium államtitkárának és tanácsosának lakása, aztán néhány kisebb fogadó-, háló- és dolgozószobából álló lakosztály, amelyek a hivatalosan Bécsbe utazó magyar miniszterek rendelkezésére állanak. Ezek bútorai már egészen újak rézágyak és hatalmas íróasztalok, itt nem beszél már semmi a kancellária, a testőrök, a száz éve letűnt kor embereiről. Most már többnyire frakkban, aktatáskával kezükben járnak a vastag szőnyegeken a király elé járuló kegyelmes urak, akik oly gyorsan váltják fel egymást. Van egy kisebbfajta szoba a házban, amelynek első pillanatra megdöbbentő intim neve az, hogy: kripta. A kriptában azonban nem elesett államférfiak hamvai vannak összegyűjtve, hanem az összes à latere miniszterek arcképei. Melankolikus hangulatot keltő hely, nem annyira a kíváncsi látogatók, mint inkább nagy politikusok szá- Somogyi pásztorművészet. Puskaporozott tukörfa. mára, akik dagadó önérzettel, tömérdek tervvel és reménnyel szállanak meg elsőízben a magyar házban, aztán, mire hozzászoknának, nem marad egyéb nyomuk, mint egy rendjeles arckép a kriptában". ii =J 49

6 II DIVALD K.: AZ IPARMŰVÉSZETI MÚZEUM KEELYKIÁLLÍTÁSA. dőszaki kiállításai sorában a kehelykiállításnál érdekesebbet Iparművészeti Múzeumunk eddig még alig rendezett. Legjelentősebb iparművészeti technikánknak, az ötvösségnek hatszázados fejlődését mutatta be ezen egyazon tárgyon. Régi ötvösségünk művészi jelentőségének és sokoldalúságának semmi sem fényesebb bizonysága, mint az, hogy a vajmi egyhangúnak Ígérkező gyűjtemény közönségünknek és a műértők szűkebb körének egyazon gyönyörűségére szolgált. Az építészeti eredetű, a plasztikus és festői elemek változatos gazdagságában, mely kelyheinket elborítja, mint valami kicsinyítő tükörben a képzőművészet hat századra terjedő története vonult el szemeink előtt. Természetesen nem mindig egyazon ragyogással. Amint hogy a kiállítás nem volt olyan arányú és olyan teljes, amint ezt Radisics Jenő, Iparművészeti Múzeumunk igazgatója eredetileg tervezte. Legkiválóbb kelyheink tulajdonosainak vonakodása és közömbössége volt az oka annak, hogy a kiállítás nem tükröztette vissza egész fényével régi ötvösségünk műtörténelmi jelentőségét; zöme Erdély szásznemzetiségű evangelikus hitközségeinek templomaiból került ki. Az ország többi részeit csak néhány, igaz, hogy elsőrangú kehely képviselte, amelyek sorában a nyitrai székesegyház két arany kelyhe s a pozsonyi ferenciek szintén arany és sodronyzománcos díszű Pethe-féle kelyhe volt a legkiválóbb. Az erdélyi szász városok ötvössége, ha nem is ily kiváló darabokkal, de annál teljesebben, a XIV. századtól kezdve a mult század elejéig szinte évtizedről évtizedre teljes sorozattal volt képviselve. A legérdekesebb emlékek ebben a XIV. századbeli kelyhek voltak. Egyik-másik vésett aljú zománcos képeivel arról tanúskodott, hogy ez a szép olaszországi technika nálunk az Anjouk korában országszerte elterjedt. Több sodronyzománcos kelyhet is láttunk az erdélyi munkák sorában, de ez többnyire primitívségben nyilvánuló provinciális jelleget tükröztetett vissza. Annál szebb példákat láttunk vésett és plasztikus díszítéssel. Az utóbbi tekintetében a kései gótika naturalisztikus irányára nézve oly jellemző, forgácsdíszes, virágos borításával a medgyesi egyház két kelyhe volt a legkiválóbb. Szép flligrános díszítésű kelyheket is láttunk, mely technika a csúcsíves építészet korában az ötvösségben szintén nálunk virágzott a leginkább. A bőrtűs filigránnal vagy amint Czobor elnevezte : a sújtásos filigránnal díszített kelyhek sorában azonban szintén a nyitrai és a két gyöngyösi volt a legkiválóbb. A reformáció elterjedésével az erdélyi szász templomok is új kehelytipust használnak. Ezt elsősorban nagy méretei jellemzik s az, hogy a XVII. század második felében a serlegformába megy át. Ilyen serlegformájú nagy úrvacsorakelyhet ann Sebestyéntől, az erdélyi szászok legkiválóbb mesterétől a nagyszebeni Bruckenthal-múzeum küldött kiállításunkra. Egész sor szintén úrvacsorakehelynek használt fedeles serleg, amely erdélyi szász városainkban készült, nürnbergi és augsburgi mintákra vall. Minden sajátosság nélkül azonban ezek sem szűkölködtek, különösen az erdélyinek nevezett festett zománcos serlegek nem. A rokokó-kor legkiválóbb ötvöse nálunk minden bizonnyal a lőcsei Szilassy János volt, aki egymaga is megérdemelne egy külön kiállítást. Ezúttal azonban csak egy művét sikerült erre a célra megszerezni a kassai premontreiektől. Ez a körülmény s hogy különösen a felvidéken százával vannak eddig még jóformán ismeretlen kelyhek és egyéb ötvösmunkák, annak az óhajnak a kifejezésére késztet minket, hogy Iparművészeti Múzeumunk ne riadjon vissza az először tapasztalt közönytől és bizalmatlanságtól, amelyet eszméje iránt oly sok egyház tanúsított. S hisszük, ha a mostani sikerére hivatkozva vállalkozik ennek leküzdésére, második kehelykiállítása a mostaninál is tanulságosabb lesz.

7 ! NA DAI PÁL: BUDAPEST BAPÂTAI f I ÉS PÁRIS BARÁTAI. I rg sj^^rölásztor Mihály hírlapíró régi és értékes búvára Budapest életének.» S ÄSSß^K Nemcsak a mainak, az eladósodottnak, hanem a hajdaninak is, amelyről csak krónikák lapjain találni adatokat. Fáradhatatlan hite X e kutatónak, hogy annak a kultúrfolyamatnak, amely Budapestet itt az ország szívében fővárossá emelte s széppé tette, történeti sziikségszerűsége van s igazán csak az értheti és szeretheti e gyön- 1 géiben is pompás metropolist, aki belenyúl az eredetébe s megfigyeli ama nehézségeket, melyek árán a hajdani káposztáskertek helyén y pár évtized alatt viruló nagyvárost csinált a polgári buzgalom. Á minapában a Nép- y művelő Társaságban Budapest múltjáról tartott előadása is egy pár fejezetet adott e íí nehéz küzdelem történetéből s egy olyan eszmét vetett felszínre, amely messze csendült í y és sokakban hivőkre lelt. Arról szólt ugyanis, hogy a Les Amis de Paris" című y szövetség mintájára meg kell teremteni a Budapest Barátai"-t összefoglaló egyesü í letet, hogy ez minden fejlesztő, szépítő és lelkesítő mozgalomnak kezdeményezője y «legyen, amely Budapest életére vonatkozik. Ez bizonyára nem afféle eszme, amelyek V íí éppen nálunk úgy vetődnek fel s úgy halnak meg, mint a muslicák nyáron. a nem í y olvasnók is napról-napra a mai élet krónikásainál a panaszt, hogy a fiatal, szép és könnyelmű Budapestnek csak szeretői vannak, de nincsenek szerelmesei, ha nem» éreznők is meg a mai valóban nagyvárosi irodalmon a titkolt, de őszinte ujjongásokat í y és bánatokat, amelyekkel e város sorsán, aggodalmain, erkölcsén csüggnek, akkor y is tudná mindenki, hogy Budapest ma abba az életkorába lépett, amikor nemcsak í benne, de neki is kell élni, amikor nemcsak rézgarasainkkal, de hódolatunkkal is adóz- y nunk kell neki. Az őrködést, az aggódást, az érte való lelkesedést pedig mindig a íí sajtó végezte legfolytonosabban és a nagyvárosi eszmék felrebbentése régi, szép elő- S y joga Kármán óta a publicisztikának. Ám ők a város hivatásos gondozóival együtt is y megkétszereződnének erőben, ha mögöttük mint egy nagy erkölcsi oltalmat éreznék a» polgári öntudat jelentkezését. Az eszme realizálása útban van és ezzel az alkalommal í y talán nem lesz érdektelen elmondani egyet-mást arról, hogy mit is csinálnak immár több esztendő óta Páris barátai. Ez a szövetség, amelynek 167 Rue Montmartre-on jí van a székhelye, jóformán egy ember agilitásának köszönheti azt a rendkívüli érdek- y lődést, amelyben részesül s az elnöke Edmond Benoit-Lévy, egy nagy és bőkezű műbarátcsalád tagja, különben ügyvéd, aki mint a művészeti írók egyesületének főtit- íí kára is buzgón dolgozik. Az egyesület vezetőségét csupa olyan íróból, művészből, y lateinerből és iparosból állították össze, akik ideális buzgalmukról más kulturális és esztétikai feladatok körében már rég bizonyságot tettek. Főleg tájképfestők és művé-» szeti írók vannak benne nagy számmal képviselve. Az egyesület célját abban körvona- * lozták, hogy feladata felébreszteni Páris barátait közömbösségükből, felrázni az alvó íí polgári közszellemet, hogy a közjavak érvényesítésében mindenki részt vegyen", y Rábeszélni a polgárokat municipális kötelességeik teljesítésére, védelmezni a főváros érdekeit, odavezetni az idegeneket (! ), művészi ünnepeket rendezni, megmutatni a város í bűbáját minden időszakban, előmozdítani a sportszellemet, játékterületeket szerezni és y a kevésbbé vagyonos családoknak is lehetővé tenni a vasárnapi kirándulásokat. Amellett pedig Páris reformeszméinek mintegy a szindikátusa lenni. Nem csupán a y ház, amelyben laktok, a ti otthonotok, mondja a felhívás, hanem az egész város a ti» fészketek és kell, hogy minden törekvés elősegítse ennek a nagy otthonnak szépülését, í javulását, egyszóval a benne élők boldogságát". y A tagok, akik közül a rendesek egy évre 5 frankot, a tiszteletiek frankot fizetnek, valóban értékes ellenszolgáltatásokat kapnak. Nemcsak kirándulások, ünne- n pélyek és műemléklátogatások szabad belépését biztosítják nekik, hanem még utazási, y vidéki és bevásárlási kedvezményeket is élveznek. Külön központi és kölcsönkönyvtár y y íí

8 áll rendelkesésükre. S ami talán valamennyinél fontosabb, egy igen jól szerkesztett folyóiratot kapnak, amelynek minden száma tele van Páris műemlékeire, szépítésére és a város szociális fejlődésére vonatkozó cikkekkel és képekkel. S amily célszerű és szinte elmaradhatatlan a polgári otthonokban ez a folyóirat, ugyanolyan nagy az érdeklődés azon conférence-ok iránt, melyeket az egyesület évenkint vagy nyolc hónapon át minden szerdán este rendez a Sorbonne legnagyobb termében. E sorok írójának legkellemesebb emlékei közé tartoznak ezek az esték, amelyek természetesen, mint a népnevelés és a kultúra minden ilyen intézménye, teljesen ingyenesek. A nagy amfiteatrális teremben sok százával ülő közönség, polgárok, diákkisasszonyok, munkások és művészek itt is, mint mindenütt Párisban, szinte eggyé forrnak a várakozásban, a jókedvben s az érzéseik kifejezésében. És erre azok a szellemes causeriek, melyek hol a Louvre múltján, hol a boulevardok mai életén, hol Páris köztisztasági fogyatkozásain, hol a sétaterek poézisén méláznak el, vagy siklanak végig, valóban ezer alkalmat adnak. A francia előadókészség, a csípős szellem és a lendületes forma legjobb virtuózai szólnak itt a közönséghez és a vetített képek, melyek ezeket az előadásokat kísérik, szinte csodái a nagyszerű francia fotótechnikának. Végignézni itt, hogy az előadó hangulatos szavait hogyan kíséri mint egy színes ködfátyolkép a párisi híres naplemente felvétele a Tuilleriák kertjéből nézve, végignézni ezt és hozzászőni még sok finom akcentust, ez annyit jelent, mint egyúttal újból megerősödni e város szerelmében. A társaság azonkívül minden hónapban egyszer-kétszer egy-egy félnapos vagy egésznapos kirándulást is rendez Páris műemlékeihez, vagy a környék kastélyaiba s ilyenkor nemcsak a pompás ciceronek, hanem a közös ebédek és szórakozások is változatos gyönyörűséget adnak a résztvevőknek. Poharak közt vagy komoly ankéteken, de mindig alkalom fordul arra, hogy az elnök buzdítsa vagy ostorozza a citoyeneket valamiért, ami erénye vagy bűne a város urainak. És mindez sohasem valamely elragadtatott formában történik, hanem azzal a megértéssel, mely csak egy nagyszerű közszellem öntudatából sarjadhat ki. És nekik bizonyára nagyon-nagyon sok érdemük van abban, hogy Parisnak nemcsak Párisban élnek barátai, hanem szerte az egész föld kerekségén. Ők bizonyára nagyszerű hatással voltak arra, hogy a történeti büszkeség, mellyel a francia ember Párisra tekint, nem maradt meg hiú érzésnek, hanem realizált sok mindent, ami azelőtt csak álomnak tetszett. És ha Budapest barátai csak egy ezredrészét tudják majd e kissé lankadt és fásult város ereibe belevinni annak a rajongó bizalomnak, mellyel Páris barátai csüggnek a világ középpontján, akkor korszakos jelentőségűvé válik az a nap, melyen elhangzott az első harsonaszó az eljövendő Budapestért. Somogyi pásztorművészet. Spanyolozott munkák. A Nemzeti Múzeum népralzi osztályában levő eredetiekről rajzolta Nóvák ). Lajos.

9 Magyar Iparművészet. 2

10 54

11 A bécsi magyar ház Lépcsők és a lépcsőcsarnokok stukkomennyezeteinek részletei. 83. A homlokzat erkélyrácsának részlete Escaliers de la Résidence du Gouvernement ongrois à Vienne et grille du balcon.

12 A bécsi magyar ház. A homlokzaton levő bronzból 84. Blason de la ongrie (bronze" repoussé) sur la façade domborított magyar címer. de la Résidence du ^Gouvernement ongrois à Vienne.

13 BK A bécsi magyar ház. Európa elrablása. Gobelin, Boucher 85. Boucher : Rapt de l'europe. Gobelin dans la Résiterve után készült Beauvaisben. dence du Gouvernement ongrois à Vienne. 57

14 58

15 59

16

17 TONELLI SÁNDOR: IPARMŰVÉSZETI KIÁLLÍTÁS PÁRISBAN. Magyar Iparművészet" már régebben hírt adott róla, hogy Franciaországban felmerült egy Párisban rendezendő iparművészeti kiállítás eszméje és az eszme megvalósítása mellett élénk propaganda indult meg ipari, művészeti körökben és a sajtóban egyaránt. Támaszkodva a különböző művészeti egyesületek kedvező votumára, 1911 április 15-én Couyba szenátor határozati javaslatot terjesztett be, amely utasítani kívánja a kormányt, hogy tanulmányozza a kérdést és gondoskodjék a külállamoknak a kiállításra való meghívásáról, 1912 februárjában pedig Carnot képviselő és több társa törvényjavaslatot terjesztett be, amelynek egyetlen paragrafusa egy 1915-ben rendezendő nemzetközi jellegű iparművészeti kiállításról intézkedik. A törvényjavaslatot a képviselőház a kereskedelem- és iparügyi bizottságnak adta ki véleményezésre, amelynek Robiin képviselő-előadó által összeállított terjedelmes jelentése már elkészült és a áz asztalán fekszik. A jelentés szerint a bizottság elvben elfogadta a Carnot-féle javaslatot, de azzal a módosítással, hogy a kiállítás időpontja legalább 1916-ra tolassék ki. Ennek oka abban keresendő, hogy 1915-ben nyílik meg a sanfranciscoi világkiállítás, amelyben a francia kormány és az ipar, sőt több külföldi állam is erősen angazsálta magát, úgy, hogy ez a párisi kiállítást hátrányosan befolyásolhatná. Közrejátszott e határozatban az is, hogy a német kiállítási központ indítványára csaknem az összes kiállítási központok a kiállítás elhalasztása mellett foglaltak állást és ily értelemben keresték meg a francia kiállítás i központot, amely viszont ezeket az állásfoglalásokat a kormánynak tudomására juttatta. A jelentés bevezető része inkább tájékoztatásul az iparművészetnek a régebbi nagy kiállításokon való szerepét ismerteti az évi londoni kiállítástól napjainkig és kiterjeszkedik a költségvetési részletekre is, hogy megközelítő alapot nyújtson a rendezendő kiállítás költségeit illetőleg. Megjegyzendő, hogy a jelentésnek ez a része meglehetősen hézagos és egyáltalán nincs tekintettel az egyes kiállítások tényleges jelentőségére, hanem szemmelláthatólag olyan mértékben tárgyalja az egyes kiállításokat, ahogy az adatok az előadónak éppen rendelkezésére állottak. Tárgyi hibák is vannak benne, a művészi szempontok helytelenül vannak beállítva, egyes helyeken osztrák-magyar iparművészetről beszél, másutt a l'art viennois" fogalma alatt az egész monarchia iparművészetét összefoglalja. Meglátszik rajta, hogy képviselőházi munka, amely a gyakorlat szempontját tartja csupán szem előtt. Ebből a szempontból azonban a jelentés igen érdekes adatokat tartalmaz. A régebbi kiállítások ismertetése alapján konstatálja, hogy a nagy nemzetközi kiállítások ideje lejárt ; ezek sem kereskedelmi, sem ipari, sem idegenforgalmi szempontból nem járnak olyan eredménnyel, amely a rájuk fordított óriási költségeket indokolná. Minden nagy kiállítás ezer meg ezer embert ragad ki rendes foglalkozása köréből, bezárása alkalmával pedig szaporítja a munkanélkülieknek a nagyvárosokban különben is ijesztően nagy számát. Célszerűbbnek látszik tehát átmenni a kisebb, szakszerű kiállításokra, amelyek szakszerűbbek, jobban szolgálják egy-egy iparág fejlődését, nemzetközi jellegüknél fogva pedig még mindig alkalmasak arra, hogy az idegenforgalomnak előmozdítására szolgáljanak. Ezekhez az általános szempontokhoz járulnak még a speciálisak, amelyek indokolják, hogy a legközelebbi nemzetközi szakkiállításnak miért kell éppen az iparművészet szolgálatában állnia. Franciaország az iparművészetben évszázadokon át versenytárs nélkül vezetett Európában. A francia ízlés, a francia ipar termékei bejárták egész Európát és tetemes összegekkel járultak hozzá a francia nemzeti vagyon gyarapításához. Ez a helyzet azonban egy-két évtized óta erősen megváltozott. Mindenfelé új iparművészeti törekvések merültek fel és a külföld emancipálni kezdte magát a francia befolyás alól. Angliában, Németországban, a skandináv államokban, ollandiában, Ausztriában és Magyarországon egyaránt visszamentek a régi, népies formákhoz, és új, eddig ismeretlen kincseket hoztak a felszínre, amelyek a francia iparművészeiét űgy művészeti, mint különösen kereskedelmi szempontból lassankint háttérbe szorították. Páris nem az az iparművészeti gócpont többé, mint régente volt. London, Berlin, München, Bécs, Kopenhága stb. jelentősége az ő rovására erősen megnövekedett, sőt az idegenek behatoltak magába Franciaországba is. Példaképpen elegendő megemlíteni, hogy német iparművészeti cég, amelynek önálló üzlete, vagy fiókja van Párisban, a bútoriparban van 20, az ötvösségben 8, dekoratív =-61 Magyar Iparművészet. 3

18 Bírói föveg- és talárra hirdetett pályázat. II. díj : 500 K. Jeney Jenő müve. - Concours pour projets de robes pour juges hong. II. prix. szövetek készítésében 10, kerámiában 5 stb. Ebben azonban, mint a bizottsági jelentés elismeri, jórészt maguk a franciák hibásak. Nagyon is elmerültek a régi formák másolásában, nem törődtek az új áramlatokkal és csak akkor kezdtek eszmélni, mikor már erősen túlszárnyalták őket. A francia iparművészet ma nagyjában és egészében másolóművészet ; sem az iparosok, sem a művészek nem gondoltak az új anyagok nyújtotta lehetőségek kihasználására és a Chaplet, Gallé, Delaherche, Grandhomme, Charpentier stb. féle törekvések jórészt elszigetelten maradtak. A tömeg művészetnek tekintette, ami régi, pedig az árúházakban nem a régit kapta, hanem legtöbbször csak annak gyenge másolatát. Vétkeztek a művészet, de egyúttal a kor ellen is, amelynek egészen mások az igényei és következményei. A bizottság, nehogy a kiállítás újból beleessék ezekbe a hibákba, meglehetősen radikális álláspontra helyezkedett. A kormánynak javasolja, hogy a kiállítás kizárólag a modern iparművészetre szorítkozzék ; modern alatt értve azt, ami körülbelül 1900 óta merült föl és jött létre. A régebbit ugyanis egyrészt meglehetős gazdagon mutatta be az évi párisi kiállítás, másrészt pedig körülbelül ettől az időponttól számítható az új iparművészeti irányok kifejlődése. Egyben kimondja még a bizottság, hogy a kiállításon csakis eredeti alkotások foglalhatnak helyet, másolatok, reprodukciók helyet nem kapnak, így akarják Franciaországgal a új irányokat megismertetni, így akarnak új teremtő impulzusokat nyújtani a némileg lemaradt francia iparművészetnek. A kiállítás hektár területen volna rendezendő, helyet a bizottság nem ajánl, csak a hely megválasztásánál követendő elveket állapítja meg, az alább ismertetendő elvek szerint. A francia csoport beosztása teljesen egységes elvek szerint volna intézendő, míg az idegen nemzetek szabadon diszponálhatnának csoportjuk beosztása felől. Ajánlatos volna azonban, hogy áttekinthetőség céljából ezek is a francia beosztást kövessék. A keresztülvitelre a bizottság kiállítási kormánybiztosság szervezését ajánlja a kereskedelemügyi minisztérium vezetése és a szépművészeti államtitkárság támogatása mellett. E kormánybiztosságban helyet foglalhatnának az összes érdekelt ipari és művészeti egyesületek delegátusai is. A kiállítás beosztását illetőleg a bizottságban három javaslat merült fel : technikai (szövés, hímzés, nyomás stb.), anyagszerű (fa, szén, szövet stb.) és rendeltetés szerinti

19 Bírói talár- és fövegre hirdetett pályázat. III. díj : Böhm János műve. Concours pour projets de robes pour juges hong. III. prix. (lakásberendezés, építészet, utca művészete stb.). Elvben a bizottság az utolsó beosztást fogadta el, de részben kombinálta a másik két beosztási formával. Ezek szerint a kiállítás így volna beosztandó : Főcsoportok: 1. Építészet. 2. Lakások belső berendezése és díszítése. 3. Divat. Speciális csoportok: 1. Színházi művészetek. 2. Az utca művészete. 3. Kertművészet. 4. Iparművészeti oktatás. Mint látható, ez a beosztás túlmegy az iparművészet általánosan elfogadott keretén és a kiállításon olyan szakoknak is' helyt ad, amelyek az iparművészetben eddig^nem foglaltak helyet. a ennek jogosultságát némileg ^kétségbe is lehet vonni, bizonyosnak látszik, hogy ez csak élénkíteni fogja a kiállítást. Egészben a jelentés felfogásából az derűi ki, hogy amit terveznek, közel áll az általános kiállításhoz, de iparművészeti szempontok dominálnak benne. Költségtervezetet a bizottság nem adott, ezt a képviselőháznak tartotta fönn, amely nemsokára dönteni fog a javaslat sorsa fölött. Döntése egyébiránt az ügyek jelenlegi állása mellett már nem lehet kétséges. Foglalkozott a kiállítás kérdésével Páris városa is, amely elé Deville városi bizottsági elnök terjesztett jelentést. Ez a jelentés a kamarai bizottság elaborátumával szemben követeli, hogy a kiállítás necsak a modern, hanem az összes iparművészeti alkotásokra kiterjesztessék. Szerinte egyrészt a meghatározás, hogy mi modern és mi nem, a gyakorlatban nem vihető keresztül, másrészt a históriai stílusoknak éppen az ízlés nevelése szempontjából joguk van, hogy szerepeljenek a kiállításon. Javasolja tehát, hogy Páris városának a megszervezendő bizottságba delegálandó képviselői^ilyen értelemben foglaljanak állást. asonló szellemben határozott a párisi kereskedelmi kamara is,. Aucoc kamarai tag indítvá- W Q nyára. így tehát e kérdés körül erős viták várhatók, nem is számítva a művészeti köröket, amelyeknek véleménye szintén erősen megoszlik. A kiállítás kérdése tehát, megvalósítását kivéve, melyben mindenki egyetért, még teljes bizonytalanságban van és a végleges döntés előreláthatólag csak hónapok múlva várható. 3*

20 II BODE, WILELM. DIE ANFÄNGE DER MAJOLIKAKUNST IN TOSCANA. Unter besonderer Berücksichtigung der Florentiner Majoliken. Mit 37 Tafeln und 34 Textabbildungen. Berlin, Julius Bard, Ára: 180 K. Az olasz agyagipar történetére, fejlődésére biztos támpontot nyújtanak a XIII. századig visszamenő oklevelek és a rendszeresen folytatott ásatások. Orvietóban, Sienában, Faenzában és Flórencben az ásatások a majolikatöredékeknek egész tömegét hozták napvilágra, melyek a középkortól a XVII. századig terjedő majolika történetébe engednek bepillantást. A leginkább előforduló díszek : a vonal-, lomb-, pikkelyszerű dísz, nagybetűk, címerek, állatok, szörnyalakok, emberek. Azon körülményből, hogy ezek technika, forma és díszítés tekintetében nagy hasonlóságot mutatnak s nagyobb tömegben Orvietóban folytatott ásatásoknál kerültek elő, arra következtettek, hogy ezek mind Orvietóban készültek. Olaszországban az egész középkoron át a nagyobb helyeken, ahol edénykészítésre alkalmas agyag fordult elő, készítettek mindennapi használatra szánt agyagedényeket. ogy Flórencnek és környékének régi eredetű és virágzó agyagipara volt, arra okleveles bizonyítékaink vannak. A XIV. század óta Montelupo agyagipara oly tekintélynek örvendett, hogy 1389-ben statutumot kapott és 1511-ben annak megújítása alkalmával ezen a kis helyen nem kevesebb, mint 34 mesternek volt önálló műhelye. A flórenci XIV. és XV. századi majolikák legszebb épségben maradt emlékei a kolostorok és kórházak Santa Maria Nuova birtokából kerültek magángyűjteményekbe. A rajzok kontúrvonalai sötét bíborszínüek, a festés zöldszínű s a címereknél, fejeknél néha sárga. A díszítés művészi kivitelű s motívum gyanánt em- Somogyi tükörfa. beri és állati alakok, portraitszerű fejek szerepelnek leginkább. Az állatokalakja, stilizációjuk és elrendezésük, az edények formája, a technika már keleti befolyásra mutat, de ez még határozatlan formájában lép fel. Kancsók, tányérok, csészék és más használati edények mellett nagyobb mennyiségben lépnek fel a nagy tálak (piatelli grandissimi, rinfrescatoi és bacili), valamint a gyógyszertári tégelyek (albarelli), melyeket a XV. század kezdete óta Flórencben és Sienában készítettek, különösen a Santa Maria Nuova és Santa Maria della Scala kórház részére. A majolikagyártás idővel annyira haladt, hogy a flórenci mesterek megkísérelték a valenciai mesterekkel felvenni a versenyt. A valenciaiak már ismerték az átlátszatlan ón-ólommázat, mellyel a sárga, meszes agyagból készített edényeket bevonták és rikító színeken kívül fémfényű festékkel is díszítették. Az eljárást természetesen titkolták. Körülbelül egy századig tartott, míg az olaszok ennek titkára rájöttek, de kísérletezés közben új díszítési módokat fedeztek fel, így egy sajátságos kékszínű díszítést, mely a szín ereje és a máz finomsága tekintetében a legszebb kékkel dekorált perzsa vázákkal felveheti a versenyt. Az edények díszítése már határozott spanyol-mór befolyást árul el. A spanyol-mór árúk utánzása a XV. század elején lép fel. A legrégibb ismert mintákon a főszerepet az úgynevezett mock-arabic-inscriptions" játszik. A művészjegyek nagyobb számban jelennek meg, eleinte vázákon és kancsókon a fülek alatt; tányérokon jegyek és feliratok csak a XVI. század eleje óta fordulnak elő. Gyakori díszítési motívum a szőlőlevél, valamint az izlam mintákra emlékeztető gránátalma, mellyel a XVI. század végéig találkozunk. Spanyol-mór utánzatokkal különösen Flórencben találkozunk. A rajtuk ábrázolt címerek flórenci családok, nyilvános intézetek címereit tüntetik fel. A flórenci majolikák egy másik csoportja izlam vagy spanyol befolyásra mutat. E mintát sok helyen használták, így Nápolyban, Viterbóban, Velencében, Bolognában, Rómában. Egyike a legsajátságosabb majolikadíszeknek a XV. században a pávatoll. Bíbor-, zöld- és narancsszínben fordul elő s virágdíszekkel veszik körül. Szerző kizárólag az ornamentális dísszel ellátott majolikákkal foglalkozik s kimutatja ezeknek keletkezési helyét és idejét. A további kutatásnak feladata, hogy a figurális dísszel ellátott majolikák készítési helyét és Jidejét tisztázza. Sz. L. ASPER J. E EUROPEESCE ORGANI- SATIES EN SYSTEMEN TOT ONTWI- KELING VAN NIJVEREID EN KUNSTNIJ- VEREID. Van regeeringswege gedrukt en

21 uitgeven door Mouton & Co. Te 's Gravenhage (257 old.) A szerző a holland indiai államszolgálat tisztviselője, a holland gyarmatügyi minisztérium megbízásából tanulmányozta az ipar és iparművészet előmozdítására szolgáló különböző intézményeket és rendszereket Európában. Munkája lelkiismeretes utánjárással készült, bejárta a Skandináv államok, Olaszország, Ausztria, Magyarország, Németország, Franciaország, Belgium és Anglia összes centrumait, amelyek e szempontból fontosak lehetnek, mindenütt összeköttetésbe lépett az illetékes szakemberekkel és igyekezett jelentésnek készült munkáját úgy megírni, hogy benne elsősorban a gyakorlati szempontok domborítíassanak ki. Tudomásunk szerint ez az első munka, amely így egységesen, összefoglalóan ismerteti egész Európa ipari és iparművészeti intézményeinek rendszerét. Úgy látszik azonban, éppen az anyagnak óriási terjedelme bizonyos szempontból kedvezőtlenül befolyásolta a munka megírását. A szerző a kérdést a helyek szerint tárgyalja, amelyeket meglátogatott és ismerteti az egy-egy városban meglátogatott intézményeket, nem választva el eléggé rendeltetésük szerint a különböző szervezeteket, így például csak Budapestet véve, rövid tizenhárom oldalon beszél a magyar ipartörvénynek a képesítésre vonatkozó részeiről, az ipartestületekről, az állami támogatásról, az iparoktatásról, különösen a Technológiai Iparmúzeumról, az Iparművészeti Társulatról, Iskoláról és Múzeumról, az Iparrajziskoláról, az Országos Iparegyesületről és a áziipari Szövetségről. Ilyenformán mindegyik fejezete, amely egy-egy városról szól, érdekes cikk, amely a nagyközönséget érdekelheti, de a szakember számára, aki egy-egy kérdésnek részleteivel is kíván foglalkozni, nagyon kevés. Tárgyalási modora is egyenetlen, nem fontosságuk szerint ír az egyes kérdésekről, vagy intézményekről, hanem úgy látszik, aszerint, amennyi információt éppen kapott. Mindazonáltal, ha valaki abból a szempontból veszi kezébe a könyvet, hogy utalásokra találjon, hogy e nagy és komplex kérdés hol, milyen hatósági intézkedésekre adott alkalmat és ezek alapján maga akar egy ország intézményeivel, vagy az iparfejlesztés valamely kérdésével foglalkozni. Jasper munkája hasznos szolgálatokat tehet. Ebből a szempontból sajnálatos, hogy a könyv a nálunk nagyon kevéssé ismert holland nyelven jelent meg és közönségünk legnagyobb része előtt el van zárva. A munka túlnyomó része különben nem annyira az iparfejlesztéssel, mint inkább az iparművészeti oktatással foglalkozik. A szöveget számos illusztráció élénkíti, nagyobbrészt múzeumok, ipariskolák épületei és felvételek a tantermekben, műhelyekben folyó munkáról. A kötet nyomdatechnikai kiállítása mintaszerű. (t. s.) ELDŐLT IPARMŰVÉSZETI PÁLYÁZA- TOK. Az Országos Magyar Iparművészeti Társulat által vagy közbejöttével hirdetett több érdekes pályázatot döntöttek el a napokban az illetékes bírálóbizottságok. Január hó 23-án dőlt el a Magyar Ásványvízforgalmi Részvénytársaság által a Borszéki Borvíz hirdetésére alkalmas plakátra kiírt pályázat. A bírálóbizottság Lippich Elek dr. elnöklésével a beérkezett 106 mű közül az I. 300 koronás díjra legméltóbbnak ítélte Voit Ervin pályaművét, a 200 koronás II. díj ifj. aranghy Jenőnek, a III. 100 koronás díjra pedig So m fay István rajzát koronáért megvásárolták Biró Mihály, Pállá Jenő és Feleky György pályaművét. Január hó 25-én határozott a magyar bírói és ügyvédi talárra és fövegre hirdetett pályázat bírálóbizottsága (elnök Alpár Ignác társulati alelnök, tagok az igazságügyminiszter részéről Rickl Gyula dr. miniszteri tanácsos és Marschalko János dr. ítélőtáblai bíró, a társulat részéről K. Lippich Elek min. tanácsos és Kéméndy Jenő festőművész) a beérkezett 44 pályamű felett olyképpen, hogy az 1200 koronás I. díjat on ti Nándornak, az 500 koronás II. díjat Jeney Jenőnek, a 300 koronás III. díjat pedig Böhm Jánosnak ítélte oda. Ezenkívül koronás díj ellenében megvásárlásra ajánlotta a Péntek és Talár jeligés pályaműveket. A bizottság általában nagy elismeréssel nyilatkozott a pályázat ma- Somogyi tíikörfa.

22 gas színvonaláról. A pályaműveket a bizottság azzal a javaslattal terjesztette az igazságügyi miniszter elé, hogy döntés előtt készíttesse el a tervezett talárokat a m. kir. operaház szabóműhelyében s csak ezután határozza meg, mely pályaművet fogad el véglegesen. A II. és III. pályadíjjal kitüntetett pályaműveket e számunkban mutatjuk be. onti Nándor úr az oka, hogy az ő pályaművét nem mi közöljük. A polgári esketőszoba berendezésére hirdetett pályázat 26 pályaműve felett Bárczy István dr. elnöklésével február hó 3-án döntött a társulat állandó bíráló bizottsága Lajta Béla bizottsági tag javaslata meghallgatásával. A 800 koronás I. díjat Kozma Lajos, a II. 500 katonásat Löffler Sándor és Béla építőművészek pályaműveinek ítélte oda. Ezenkívül koronáért megvásárolta Barát h István, Tálos Gyula, és eim József, pályaművét. A Pécsi Dalárda 50 éves fennállásának emlékére közrebocsátandó plakettre hirdetett pályázat bírálóbizottsága febr. hó 9-én Zsolnay Miklós társulati alelnök elnöklésével ülést tartott. A bizottság tagjai voltak a pécsi plakettbizottság részéről Arnhold Nándor főreáliskolai tanár és Györgyi Kálmán igazgató, a társulat részéről Moiret Ödön és Szentgyörgyi István szobrászművészek. A pályázat I. díját, 1000 koronát a bizottság a beérkezett 51 pályamű közül Szamosi S. Vilmosnak, a 200 koronás II. díjat pedig Reményi Józsefnek ítélte oda. Ezek mellett megdicsérte Madár, Farsang, Ének az öttemplom városáról és Fülemülék jeligés pályaműveket. A vallás- és közoktatásügyi miniszter megbízásából a Balatoni Szövetség által forgalomba hozandó plakátra hirdetett pályázat bírálóbizottsága Radisics Jenő min. tanácsos elnöklésével február hó 10-én döntött a beérkezett 93 pályamű felett. A 600 koronás I. díjat Scharf Nándor, a 400 koronás II. pályadíjat a bizottság Barta Ernő pályaművének ítélte oda. Ezeken kívül megvásárlásra ajánlotta a bizottság ienne, Rianás, ip-hip hurrah, Keszthelytől Kenesséig, Vitorta és Bárányfelhő jeligés pályaműveket. A bizottság tagjai voltak a vallás és közoktatásügyi miniszter képviseletében Majovszky Pál dr. min. osztálytanácsos, a Balatoni Szövetség képviseletében ifj. Nagy Dezső, az Iparművészeti Társulat részéről Kőrösfői Kriesch Aladár és Szablya Frischauf Ferenc festőművészek. Mind az öt pályázat pályaműveit a Társulat nyolc nyolc napig kiállította az Iparművészeti Múzeumban, ahol nagy dést keltettek. érdeklő- PLAKÁTPÁLYÁZAT. Az Újlaki Téglagyár és Mészégető R.-T. új műpalagyárának készítményeit plakát útján akarja ismertetni s az O. M. Iparművészeti Társulatot kérte fel a kívánt plakát rajzának nyilvános pályázat útján való beszerzésére. I. díj : 400 kor.; II. díj : 200 kor. Beadási határidő : március hó 26-dika. Az idevonatkozó pályázati felhívást e számunk ivatalos Közlemények rovatában közöljük. À "KÉVE" művészegyesület által hirdetett ubert és Sigmund-féle belsőplakátpályázat első 300 koronás díját az illetékes jury egyhangúlag Budai István tervezetének ítélte oda. A második díjat minthogy a beküldött többi tervezet a művészi követelményeknek nem felelt meg a jury nem adhatta ki. PLAKÁTPÁLYÁZATOT hirdet Balatonfüred fürdőigazgatósága. A pályázat határideje 1913 márc. 15-én jár le. Van egy 500, egy 300 és egy 200 kor. pályadíj. A pályázat részletes feltételei a fürdőigazgatóságtól tudhatók meg. AZ IPARMŰVÉSZETI ISKOLA idei első féléve január 30-ikán záródott. Az oktatás menetét külön házikiállításon gyűjtötték össze a szakosztályok s a munkákat és eredményeket az egész tanári kar vette együttes bírálat alá. Az ékítményes rajzolás nem papirostervezetekben merült ki, hanem anyaghoz és célhoz alkalmazkodó béléspapirokat, üvegterveket, nyomtatott szöveteket s grafitokat és csipkéket eredményezett. Az alakrajzi oktatás az anatómiai tanulmányokon kívül bővült a kosztümrajzolással s a szorosan vett alakrajz is színbeli és térbeli feladatokra is kiterjeszkedett. A szakosztályok közül az újonnan átszervezett ötvösszakosztály példaszerű kezdőmunkálatait mutatta be. A belső építészeti szakosztályon különösen megnyerte a tanári bírálóbizottság tetszését a II. és III. évesek oktatási módszere, mely a műhelyrészletrajztól kezdve, a lakás formaés színbeli hangulatával együtt az építészetnek a belső építészek számára megkívánható elemeivel is megismertette a növendékeket. A díszítőfestők gyakorlati fejlődése irányában is sok történt az alsóbb fokon. A szobrászok pedig kő, fa, kerámia számára oldottak meg feladatokat. A grafika termékenysége figyelemre méltó. Általán ez iskolai év első fele szorgalmas és eredményes munkában telt el. Az ifjú iparművésznemzedék ötletességben, az anyagok respektálásában és munkakedvet illetőleg mi kívánni valót sem hagy hátra.