I. Építésügyi hatósági feladatok

Save this PDF as:

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "I. Építésügyi hatósági feladatok"

Átírás

1 I. Építésügyi hatósági feladatok 1. Engedélyezési eljárások 1/a. Építési engedélyezési eljárás A 312/2012.(XI.8.) Kormányrendelet 1. számú mellékletében felsoroltak kivételével az építési tevékenységekre építési engedélyt kell kérni. A kérelmet az ÉTDR által biztosított elektronikus vagy papírformátumú formanyomtatványon lehet benyújtani. Az engedély iránti kérelmet mellékleteivel egy időben kell benyújtani. Az építészeti-műszaki dokumentációt kizárólag elektronikus formában, adathordozón vagy az ÉTDR-be való feltöltéssel lehet benyújtani. A fenti számú rendelet 1. mellékletében a felsorolásban nem szereplő építési tevékenységek esetén a hatóság építési engedélyezési eljárást folytat le, az építtető kérelmére ÉTDR rendszerben. Egy telken több ütemben megvalósuló építési tevékenységre az építési engedélyt a) az összes ütemre egyszerre, de az egyes ütemeket megjelölve, vagy b) a teljes építési beruházás bemutatása mellett ütemenként is meg lehet kérni. A 312/2012.(XI.8.) Kormányrendelet 6. melléklet I. vagy II. táblázatában meghatározott feltételek fennállása esetén és az ott megjelölt szakkérdésben, a felsorolt hatóságok az építési engedélyezési eljárásban szakhatóságként vesznek részt. Az építési engedély hatályossága Az építési engedély a jogerőssé és végrehajthatóvá válásának napjától számított három évig hatályos, kivéve, ha a) a hatályossága alatt az építtető kezdeményezte a hosszabbítást és az építési engedély hatályát az építésügyi hatóság az 52. -ban meghatározottak szerint meghosszabbította, vagy b) az építési tevékenységet a hatályossága alatt (az építési napló megnyitásával igazoltan) megkezdték és az építési tevékenység megkezdésétől számított öt éven belül az építmény használatbavételi engedély megadására vagy használatbavétel tudomásulvételére alkalmassá válik. Az építésügyi hatóság az engedély hatályát annak lejárta előtt a a 312/2012. (XI. 8.) Kormányrendelet (6) bekezdésben foglalt feltételek mellett a) az építési tevékenység végzésének megkezdése előtt, b) a megkezdett építési tevékenység esetén egyszer egy évvel meghosszabbítja.

2 Építési engedély nélkül végezhető építési tevékenységek: 312/2012.(XI.8.) Kormányrendelet 1. számú melléklet 1. Az építési engedéllyel építhető építmény átalakítása, felújítása, helyreállítása, korszerűsítése, homlokzatának megváltoztatása, ha az építési tevékenységgel az építmény tartószerkezeti rendszerét vagy tartószerkezeti elemeit nem kell a) megváltoztatni, b) átalakítani, c) elbontani, d) kicserélni, e) megerősíteni vagy f) változatlan formában újjáépíteni. 2. Meglévő építmény utólagos hőszigetelése, homlokzati nyílászáró - áthidalóját nem érintő - cseréje, a homlokzatfelület színezése, a homlokzat felületképzésének megváltoztatása. 3. Meglévő építményben - alapozást nem igénylő - új égéstermék-elvezető kémény létesítése, ha annak megvalósítása nem jár a meglévő építmény tartószerkezetének megbontásával, átalakításával, megerősítésével. 4. Új, önálló (homlokzati falhoz rögzített vagy szabadon álló) égéstermék-elvezető kémény építése melynek magassága a 6,0 m-t nem haladja meg. 5. Az épület homlokzatához illesztett előtető, védőtető, ernyőszerkezet építése, meglévő felújítása, helyreállítása, átalakítása, korszerűsítése, bővítése, megváltoztatása, ha ehhez az épület tartószerkezetét nem kell a) megváltoztatni, b) átalakítani, c) megbontani, d) kicserélni, e) megerősíteni vagy f) újjáépíteni. 6. Épületben az önálló rendeltetési egységek számának változtatása. 7. A 14. pont e) alpontjában és a 30. pontban foglaltak figyelembevételével a kereskedelmi, vendéglátó rendeltetésű épület építése, bővítése, melynek mérete az építési tevékenység után sem haladja meg a nettó 20,0 m2 alapterületet. 8. Nem emberi tartózkodásra szolgáló építmény építése, bővítése, melynek mérete az építési tevékenység után sem haladja meg a nettó 50 m3 térfogatot és 3,0 m gerincmagasságot.

3 9. Önálló reklámtartó építmény építése, meglévő felújítása, helyreállítása, átalakítása, korszerűsítése, bővítése, megváltoztatása, melynek mérete az építési tevékenység után sem haladja meg a) beépítésre nem szánt területen a 9,0 m magasságot, b) beépítésre szánt területen a 4,5 m magasságot. 10. Temető területén: a) sírbolt, urnasírbolt építése, bővítése, melynek mérete az építési tevékenység után sem haladja meg a nettó 50 m2 alapterületet, vagy a 3,0 m magasságot, b) urnafülke, sírhely, sírjel építése, elhelyezése. 11. Szobor, emlékmű, kereszt, emlékjel építése, elhelyezése, ha annak a talapzatával együtt mért magassága nem haladja meg a 6,0 m-t. 12. Emlékfal építése, melynek talapzatával együtt mért magassága nem haladja meg a 3,0 m-t. 13. Park, játszótér, sportpálya megfelelőségi igazolással - vagy július 1-je után gyártott szerkezetek esetében teljesítménynyilatkozattal - rendelkező műtárgyainak építése, egyéb építési tevékenység végzése. 14. Megfelelőség igazolással - vagy július 1-je után gyártott szerkezetek esetében teljesítménynyilatkozattal - rendelkező építményszerkezetű, tömegtartózkodás céljára nem szolgáló, és legfeljebb 180 napig fennálló a) rendezvényeket kiszolgáló színpad, színpadi tető, lelátó, mutatványos, szórakoztató, vendéglátó, kereskedelmi, valamint előadás tartására szolgáló építmény, b) kiállítási vagy elsősegélyt nyújtó építmény, c) levegővel felfújt vagy feszített fedések (sátorszerkezetek), d) ideiglenes fedett lovarda, e) az a) és b) alpontokban meghatározott rendeltetéssel rendelkező és legfeljebb 50 fő egyidejű tartózkodására alkalmas vagy nettó 20 m2 alapterületet meg nem meghaladó - az Országos Tűzvédelmi Szabályzat szerinti - állvány jellegű építmény építése. 15. Növénytermesztésre szolgáló üvegház építése, bővítése, meglévő felújítása, helyreállítása, átalakítása, korszerűsítése, megváltoztatása, melynek legmagasabb pontja az építési tevékenység után sem haladja meg a) beépítésre nem szánt területen a 9,0 m-t, b) beépítésre szánt területen a nettó 100,0 m2 alapterületet és a 4,5 m-t. 16. Növénytermesztésre szolgáló fóliasátor építése, bővítése, meglévő felújítása, helyreállítása, átalakítása, korszerűsítése, megváltoztatása, melynek legmagasabb pontja az építési tevékenység után sem haladja meg a) beépítésre nem szánt területen a 9,0 m-t, b) beépítésre szánt területen a nettó 500,0 m2 alapterületet és a 4,5 m-t.

4 17. A 6,0 m vagy annál kisebb magasságú, a 60 m3 vagy annál kisebb térfogatú siló, ömlesztettanyag-tároló, nem veszélyes folyadékok tárolója, nem veszélyes anyagot tartalmazó, nyomástartó edénynek nem minősülő, föld feletti vagy alatti tartály, tároló elhelyezéséhez szükséges építmény építése, meglévő felújítása, helyreállítása, átalakítása, korszerűsítése, bővítése. 18. A bruttó 50,0 m3-nél nem nagyobb térfogatú vagy a 1,5 m-nél nem mélyebb magánhasználatú kerti víz-, fürdőmedence, kerti tó építése. 19. A telek természetes terepszintjének - építési tevékenységgel összefüggő - 1,0 m, vagy annál kisebb mértékű végleges jellegű megváltoztatása. 20. Támfal építése, bővítése, meglévő felújítása, helyreállítása, átalakítása, korszerűsítése, megváltoztatása, melynek mérete az építési tevékenységgel nem haladja meg a rendezett alsó terepszinttől számított 1,0 m magasságot. 21. Kerítés, kerti építmény, tereplépcső, járda és lejtő, háztartási célú kemence, húsfüstölő, jégverem, valamint zöldségverem építése, építménynek minősülő növénytámasz, növényt felfuttató rács építése, meglévő felújítása, helyreállítása, átalakítása, korszerűsítése, bővítése. 22. Mobil illemhely, mobil mosdó, mobil zuhanyozó elhelyezése, árnyékszék építése, meglévő felújítása, helyreállítása, átalakítása, korszerűsítése, bővítése. 23. Napenergia-kollektor, szellőző-, klíma-, riasztóberendezés, villámhárító-berendezés, áru- és pénzautomata, kerékpártartó, zászlótartó építményen vagy építményben való elhelyezése, ha ahhoz nem kell az építmény tartószerkezeti rendszerét vagy tartószerkezeti elemeit a) megváltoztatni, b) átalakítani, c) elbontani, d) kicserélni, e) megerősíteni vagy f) újjáépíteni. 24. Építménynek minősülő szelektív és háztartási célú hulladékgyűjtő és -tároló, sorompó, árnyékoló elhelyezése. 25. Telken belüli közmű becsatlakozási és -pótló műtárgy építése. 26. Telken belüli geodéziai építmény építése. 27. Utasváró fülke építése. 28. Zászlótartó oszlop (zászlórúd) építése, melynek terepszinttől mért magassága a 6,0 métert nem haladja meg.

5 29. Építési tevékenység végzéséhez szükséges, annak befejezését követően elbontandó állványzat mérethatár nélkül, bruttó 50 m3 térfogatot meg nem haladó felvonulási építmény építése. 30. A 7. pontban és a 14. pont e) alpontjában foglaltak figyelembevételével a magasles, vadetető, erdei építmény, kilátó építése, amelynek a terepcsatlakozástól mért legfelső pontja az 5,0 m-t nem haladja meg Közforgalom elől elzárt, telken belüli, 3,0 m vagy annál kisebb fesztávú áteresz, bejáró-, átjáró-híd építése. 33. A legfeljebb 2,0 m mélységű és legfeljebb 20 m3 légterű pince építése, meglévő felújítása, helyreállítása, átalakítása, korszerűsítése, bővítése. 34. Közterületen, filmforgatáshoz kapcsolódó építmény építése. Az ügyintézéshez szükséges dokumentumok: 312/2012. (XI.8.) Kormányrendelet 7. (1) bek. alapján, az építésügyi hatósági engedély iránti kérelem a Ket. 35. (1) bekezdésében foglaltakon kívül tartalmazza: a) az építési tevékenységgel érintett telek címét, helyrajzi számát, mezőgazdasági birtoktest esetén az ahhoz tartozó valamennyi telek helyrajzi számát, b) a kérelmezett engedélyezési eljárás fajtáját, c) a kérelem tárgyát és annak rövid leírását, d) a kérelem tárgyával összefüggésben da) az építésügyi hatóság szolgáltatása körében kiadott, a 3. (3) bekezdése szerinti, fél évnél nem régebbi szakmai nyilatkozatnak az ÉTDR ügy- és iratazonosítóját, db) a korábban keletkezett hatósági döntések megnevezését, iktatószámát és keltét vagy az ÉTDR ügy- és iratazonosítóját, dc) a hat hónapnál nem régebbi előzetes szakhatósági állásfoglalás megnevezését, az ÉTDR ügy- és iratazonosítóját, e) a kérelemhez csatolt mellékletek felsorolását, f) - a használatbavételi engedély iránti kérelem kivételével - az építtető vagy meghatalmazottjának a rendelkezését arról, hogy a jogerős engedélyhez tartozó engedélyezési záradékkal ellátott építészeti-műszaki dokumentáció papír alapú hitelesített másolatát kéri-e, ha igen, hány példányban, g) meghatalmazott esetén az építtető meghatalmazását és h) az építtető aláírását. 312/2012. (XI.8.) Kormányrendelet 17. (6) bek. alapján az építési engedély iránti kérelemhez a tartalomtól függően - mellékelni kell:

6 a) jogszabályban előírt esetekben aa) a települési önkormányzat polgármesterének településképi véleményét, vagy ab) a településrendezési és építészeti-műszaki tervtanácsokról szóló kormányrendeletben előírt esetekben az építészeti-műszaki tervtanács szakmai véleményét, b) c) az eljárási illeték, igazgatási szolgáltatási díj befizetésének igazolását. Amennyiben a kérelmező birtokában van: a) a környezeti hatásvizsgálati és az egységes környezethasználati engedélyezési eljárásról szóló 314/2005. (XII. 25.) Korm. rendeletben (a továbbiakban: Khvr.) meghatározott esetekben jogerős környezetvédelmi vagy jogerős egységes környezethasználati engedély - kivéve, ha az az összevont telepítési eljárásban került kiadásra -, illetve az előzetes vizsgálati eljárást lezáró határozat, több megvalósulási szakaszra bontott építkezés esetén az összes szakaszra együttesen, b) erdőterület igénybevétele esetén az erdészeti hatóság engedélye - kivéve, ha az az összevont telepítési eljárásban került kiadásra -, c) termőföld igénybevétele esetén a termőföld végleges más célú hasznosításának engedélyezéséről szóló jogerős hatósági határozat - kivéve, ha az az összevont telepítési eljárásban került kiadásra -, d) a természet védelméről szóló törvényben meghatározott esetekben a természetvédelmi hatóság engedélye, az iktatószám megjelölésével nyilatkozhat ezek meglétéről vagy mellékelheti azokat a kérelemhez. Ha a kérelemhez a (7) bekezdés a)-d) pontjában meghatározott döntéseket nem csatolták, azokat az építésügyi hatóság belföldi jogsegély keretében beszerzi a társhatóságtól. A kérelemhez adathordozón vagy az ÉTDR-be történő feltöltéssel mellékelni kell a) a 8. mellékletben meghatározott építészeti-műszaki dokumentációt, b) ha a kérelem benyújtásakor előzetes szakhatósági állásfoglalás nem áll rendelkezésre, a szakhatóság megkereséséhez szükséges, 5. melléklet szerinti dokumentációt. A kérelemhez mellékelni lehet a) ha a kérelem benyújtásakor rendelkezésre áll, az ügyben érintett szakhatóság előzetes állásfoglalását és a hozzá tartozó, a szakhatóság által záradékolt építészeti-műszaki dokumentációt, amennyiben az nem az ÉTDR igénybevételével került beszerzésre, b) a 4. (4) bekezdése szerinti nyilatkozatokat, illetve az ügyben érintett összes ismert ügyfélnek a fellebbezési jogról lemondó nyilatkozatát. Eljárási illeték: évi XCIII. Törvény XV. melléklet pontja 1. építési (továbbépítési) engedélyezési eljárás alapilletéke 5000 forint, melyen felül az illeték

7 a) új - más önálló rendeltetési egységet nem tartalmazó - egylakásos lakóépület építése esetén forint, b) új - más önálló rendeltetési egységet is tartalmazó - épület építése esetén lakásonként forint, egyéb önálló rendeltetési egység esetén ba) önálló rendeltetési egységenként 250 m 2 hasznos alapterületig forint, bb) a 250 m 2 -nél nagyobb hasznos alapterületű önálló rendeltetési egységenként forint, c) műtárgy építése esetén, ha mérete jellemzően alapterületben kifejezhető, akkor minden megkezdett 100 m 2 -ként forint, ha jellemzően hosszban kifejezhető, akkor folyóméterenként 1000 forint, d) meglévő építmény bővítése, átalakítása, felújítása, helyreállítása, korszerűsítése esetén az építési tevékenységgel érintett da) hasznos alapterület minden megkezdett 100 m 2 -ként forint, vagy db) az érintett felület minden megkezdett 200 m 2 -ként forint, e) egyéb építési tevékenység esetén 50 m 2 -ként forint, f) a katasztrófavédelemről és a hozzá kapcsolódó egyes törvények módosításáról szóló törvény IV. fejezete szerinti veszélyes anyagokkal foglalkozó üzemhez vagy veszélyes létesítményhez tartozó építmény építése, bővítése, átalakítása, felújítása, helyreállítása, korszerűsítése esetén, ha mérete jellemzően alapterületben kifejezhető, akkor minden megkezdett 100 m 2 -ként forint, ha jellemzően hosszban kifejezhető, akkor folyóméterenként forint, de legfeljebb forint, g) ha az építményben felvonó, mozgólépcső és mozgójárda is létesül, az építési engedélyezés az a)-f) pontokban foglaltakon felül forint, 2. módosított építési engedélyezés esetén a módosítással érintett építményrész tekintetében az illeték az 1. pontban foglaltakkal megegyező mértékű, A döntés meghozatalának határideje: A 312/2012. (XI. 8.) Korm. rend. 19. (1) bekezdése alapján az építésügyi hatóság az építési engedély iránti kérelem tárgyában az érdemi döntést a a) ha a kérelem hiánytalan és az eljárásba szakhatóságot nem kell bevonni, vagy a kérelem elbírálásához szükséges, hat hónapnál nem régebbi előzetes szakhatósági állásfoglalás rendelkezésre áll, az eljárás megindulásától, b) ha a kérelem hiányos vagy az eljárásba szakhatóságot kell bevonni, az utolsó pótolt dokumentum vagy szakhatósági állásfoglalás beérkezésétől számított tizenöt napon belül meghozza.

8 Vonatkozó jogszabályok: 253/1997. (XII.20.) Korm. Rendelet (OTÉK) 312/2012. (XI. 8.) Korm. rendelet évi LXXVIII. Tv. (Étv.) évi XCIII. tv. (Itv.) 1/b. Összevont engedélyezési eljárás Azokban az esetekben, amikor az építési engedélyezési eljárás megindítása előtt a) a telek beépítésére vonatkozó telepítési követelmények, b) a településképpel, az építészeti kialakítással kapcsolatos követelmények, c) a kulturális örökségvédelmi követelmények előzetes tisztázása is szükséges, az építésügyi hatóságtól összevont engedélyezési eljárás lefolytatása kérhető. Az összevont engedélyezési eljárás (a továbbiakban: összevont eljárás) a) a megvalósítással kapcsolatos követelmények előzetes tisztázása céljából elvi építési keretengedélyezési és b) építési engedélyezési szakaszból áll. Az összevont eljárás elvi építési keretengedélyezési szakaszának (a továbbiakban: elvi keretengedélyezés) megindításához a kérelemhez, a tartalmától függően mellékelni kell: a) jogszabályban előírt esetekben aa) a 312/2012. (XI. 8.) Kormányrendelet 23. (1) bekezdés a)-b) pontjában meghatározott esetben a települési önkormányzat polgármesterének településképi véleményét, vagy ab) a településrendezési és építészeti-műszaki tervtanácsokról szóló kormányrendeletben előírt esetekben az építészeti-műszaki tervtanács szakmai véleményét, b) c) az eljárási illeték befizetésének igazolását. A kérelemhez elektronikus formátumban mellékelni kell a 312/2012. (XI. 8.) Kormányrendelet 8. mellékletben meghatározott építészeti-műszaki dokumentációt. A kérelemhez mellékelni lehet a 312/2012. (XI. 8.) Kormányrendelet 4. (4) bekezdése szerinti nyilatkozatokat, illetve az ügyben érintett összes ismert ügyfélnek a fellebbezési jogról lemondó nyilatkozatát.

9 Az összevont eljárás építési engedélyezési szakasza - külön kérelem benyújtása nélkül - az építési engedély iránti kérelemhez előírt műszaki tartalmú dokumentáció és mellékletek - az elvi keretengedély hatálya alatt - az ÉTDR-be történő feltöltésével kezdődik. A dokumentáció és mellékleteinek felsorolását lásd az építési engedélyezési eljárásnál. Eljárási illeték: évi XCIII. Törvény XV. melléklet. 3. pontja 3. összevont eljárás esetén az alapilleték forint, melyen felül a) az elvi keretengedélyezési szakasz illetéke forint, b) az építési engedélyezési szakasz illetéke alapilleték nélkül az 1. pontban foglaltakkal megegyező mértékű, Vonatkozó jogszabályok: 253/1997. (XII.20.) Korm. Rendelet (OTÉK) 312/2012. (XI. 8.) Korm. rendelet évi LXXVIII. Tv. (Étv.) évi XCIII. tv. (Itv.) 1/c. Használatbavételi engedélyezési eljárás Használatbavételi engedély alapján vehető használatba a rendeltetésszerű és biztonságos használatra alkalmas építési engedélyhez kötött építési tevékenységgel érintett építmény, építményrész, ha a) műemlék, vagy b) annak használatbavételi engedélyezési eljárásába szakhatóságot szükséges bevonni. Szakhatóságot kell bevonni a használatbavételi engedélyezési eljárásba, ha az építési engedélyezési eljárás lefolytatásához a szakhatóság kikötéssel vagy feltételekkel járult hozzá, vagy ha az építési tevékenység folyamán az engedélyezett tervektől eltértek és az eltérés a szakhatóság állásfoglalásának tartalmát érinti. Általános információk: A használatbavételi engedély iránti kérelemmel egy időben a fennmaradási engedélyezésre irányuló kérelem is előterjeszthető. A használatbavételi engedély iránti kérelmet az építtető az építmény rendeltetésszerű és biztonságos használatra alkalmassá válásakor, az építési munkaterület építtető részére történő, építési naplóban igazolt átadását követően, az építési engedély hatályossága alatt - a

10 használatbavétel előtt - nyújtja be az építésügyi hatósághoz. Új épület építése vagy meglévő épület - az ingatlan-nyilvántartásban változást eredményező - bővítése esetén a használatbavételi engedély iránti kérelem előterjesztésével egyidőben a földhivatal által hatályos záradékkal ellátott, a változás ingatlan-nyilvántartási átvezetéséhez külön jogszabályban előírt változási vázrajzot az Országos Építésügyi Nyilvántartásba (a továbbiakban: OÉNY) elektronikusan fel kell tölteni. A változási vázrajz feltöltésének hiánya a használatbavételi engedélyezési eljárás lefolytatását és a használatbavételi engedély kiadását nem akadályozza, azonban ha az (5) bekezdésben foglaltaknak a kérelmező nem tett eleget, az építésügyi hatóság a használatbavételi engedély rendelkező részében határidő megjelölésével kötelezi az építtetőt a változási vázrajznak az OÉNY-be történő elektronikus feltöltésére. Egy telken, egy építésügyi hatósági engedély alapján ütemezetten megépült több építményre vagy önálló rendeltetési egységre külön-külön ütemenként is lehet használatbavételi engedélyt kérelmezni. Az ügyintézéshez szükséges dokumentumok: A használatbavételi engedély iránti kérelemhez, a tartalmától függően mellékelni kell: az építési tevékenységgel érintett telek címét, helyrajzi számát, a kérelmezett engedélyezési eljárás fajtáját, a kérelem tárgyát és annak rövid leírását, a kérelem tárgyával összefüggésben da) az építésügyi hatóság szolgáltatása körében kiadott, a 3. (3) bekezdése szerinti, fél évnél nem régebbi szakmai nyilatkozatnak az ÉTDR ügy- és iratazonosítóját, db) a korábban keletkezett hatósági döntések megnevezését, iktatószámát és keltét vagy az ÉTDR ügy- és iratazonosítóját, dc) a hat hónapnál nem régebbi előzetes szakhatósági állásfoglalás megnevezését, az ÉTDR ügy- és iratazonosítóját, a kérelemhez csatolt mellékletek felsorolását, meghatalmazott esetén az építtető meghatalmazását és az építtető aláírását. papír alapon vezetett építési napló esetében az építőipari kivitelezési tevékenységről szóló kormányrendeletben meghatározott építési napló összesítő lapját, a 4. melléklet szerint kitöltött statisztikai lapot, a szakhatóság megkereséséhez szükséges 5. melléklet szerinti dokumentációt, ha a kérelem benyújtásakor előzetes szakhatósági állásfoglalás nem áll rendelkezésre, valamint az eljárási illeték, igazgatási szolgáltatási díj befizetésének igazolását.

11 A kérelemhez mellékelni lehet: az ügyben érintett szakhatóság előzetes állásfoglalását - amennyiben az nem az ÉTDR igénybevételével került beszerzésre - és a hozzá tartozó, a szakhatóság által záradékolt építészeti-műszaki dokumentációt, ha a kérelem benyújtásakor rendelkezésre áll, a 4. (4) bekezdése szerinti nyilatkozatokat, illetve az ügyben érintett összes ismert ügyfélnek a fellebbezési jogról lemondó nyilatkozatát. Eljárási illeték: évi XCIII. törvény XVI. fejezet I. 9. pontja szerint használatbavételi engedélyezés esetén az 1-5. pontokban megállapított illetékkel megegyező mértékű (lásd: építési engedély eljárásnál) Az eljárás menete: A évi CXL törvény és a 312/2012. (XI. 8.) kormányrendelet 40. alapján a kérelem és mellékleteinek benyújtása helyszíni szemle megtartása a tényállás tisztázása szakhatóságok megkeresése szükség esetén hiánypótlás döntés meghozatala döntés kézbesítése (postázás) döntés jogerőre emelése Az eljárás tárgyát képező építmény használatbavételi engedély jogerőre emelkedését követően vehető használatba. Az eljárási határidő: A 312/2012. (XI. 8.) kormányrendelet 40. (6) bekezdés alapján az építésügyi hatóság a használatbavételi engedélyezési eljárásban az érdemi döntést, ha a) a kérelem hiánytalan és a kérelem elbírálásához szükséges, hat hónapnál nem régebbi előzetes szakhatósági állásfoglalás rendelkezésre áll, az eljárás megindulásától számított tizenöt napon belül, b) a kérelem hiányos vagy szakhatóságot kell bevonni az eljárásba, az utolsó pótolt dokumentum vagy szakhatósági állásfoglalás beérkezésétől számított tíz napon belül hozza meg. Vonatkozó jogszabályok: 253/1997. (XII.20.) Korm. Rendelet (OTÉK) 312/2012. (XI. 8.) Korm. rendelet

12 1997. évi LXXVIII. Tv. (Étv.) évi CXL. törvény (Ket.) 1/d. Fennmaradási engedélyezési eljárás Jogszerűtlenül vagy szakszerűtlenül (pld. építési engedély nélkül, építési engedélytől eltérően) végzett építési tevékenységek által megvalósult építményekre az építtetőnek fennmaradási engedélyt kell beszereznie. A fennmaradási engedély megadásával egyidejűleg építési bírság is kiszabásra kerül. Ha a fennmaradási engedély nem adható meg, akkor az építésügyi hatóság, vagy jogszabályban meghatározott esetekben az építésfelügyeleti hatóság az építmény bontását (szabályossá tételét) rendeli el. Az eljárás menete: Fennmaradási engedély - a bontás tudomásulvétele nélkül és a tudomásulvételtől eltérően végzett jogszerűtlen bontási tevékenységek kivételével - amennyiben annak jogszabályi feltételei fennállnak, az építtető, vagy amennyiben az építtető személye nem ismert, a tulajdonos kérelmére adható. A fennmaradási engedély iránti kérelemhez 312/2012. (XI.8.) Korm. rend. 7. (1) bek. és 42. (4) és (6) bekezdésben előírtakat kell mellékelni. A fennmaradási engedély iránti kérelemben a) az országos építési követelményektől eltérő műszaki megoldás engedélyezésére, b) a műemlékileg védett építmény esetén az örökségvédelmi engedélyre, c) a jogszerűtlenül vagy szakszerűtlenül megépített építmény ca) továbbépítésére vagy cb) használatbavételére irányuló kérelem is előterjeszthető. Az építésügyi hatóság a fennmaradási engedély iránti kérelmet elutasítja, ha az építési tevékenység engedélyezését a polgármester a településképi véleményében nem javasolta. A fennmaradási engedélyt megadó határozatában az építésügyi hatóság egyidejűleg rendelkezik az építésügyi bírság kiszabásáról. Ha az építményt, építményrészt jogszerűtlenül bontották le, az építésügyi hatóság azt - építésügyi bírság megállapítása mellett - határozattal tudomásul veszi. Ha az építmény fennmaradási engedélyezésére az építmény befejezése (rendeltetésszerű és biztonságos használatra való alkalmas állapotának elérése) előtt kerül sor, a továbbépítésre - amennyiben a fennmaradó munkálatok elvégzése építési engedélyezéshez kötött - is engedélyt

13 kell kérni. Ebben az esetben a fennmaradási és a továbbépítési engedélykérelmet egyszerre kell benyújtani, és az építésügyi hatóság a két kérelem tárgyában döntéseit egybefoglalja. Ha az építmény fennmaradási engedélyezésére az építmény rendeltetésszerű és biztonságos használatra alkalmas állapotában kerül sor, a fennmaradási engedély egyben használatbavételi engedély is, arra külön kérelmet benyújtani és a tárgyban külön döntést hozni nem szükséges. Az építésügyi hatóság jogszerűtlen vagy szakszerűtlen építési tevékenység esetén az építésügyi bírság mértékét az építésügyi bírság megállapításának részletes szabályairól szóló kormányrendeletben meghatározottak szerint állapítja meg és rögzíti az elektronikus építésügyi bírságnyilvántartó alkalmazásban. A évi CXL. törvény (Ket.) és a 312/2012. (XI. 8.) Korm. rend alapján: a kérelem és mellékleteinek benyújtása eljárás megindításáról szóló értesítés helyszíni szemle megtartása tényállás tisztázása szakhatóságok megkeresése szükség esetén hiánypótlás a döntés meghozatala a döntés kézbesítése (postázás) döntés jogerőre emelkedése. Az ügyintézéshez szükséges dokumentumok: A 312/2012. (XI.8.) Kormányrendelet 7. (1) bek. alapján a fennmaradási engedély iránti kérelem - a tartalmától függően - tartalmazza: a) az építési tevékenységgel érintett telek címét, helyrajzi számát, b) a kérelmezett engedélyezési eljárás fajtáját, c) a kérelem tárgyát és annak rövid leírását, d) a kérelem tárgyával összefüggésben da) az építésügyi hatóság szolgáltatása körében kiadott, a 3. (3) bekezdése szerinti, fél évnél nem régebbi szakmai nyilatkozatnak az ÉTDR ügy- és iratazonosítóját, db) a korábban keletkezett hatósági döntések megnevezését, iktatószámát és keltét vagy az ÉTDR ügy- és iratazonosítóját, dc) a hat hónapnál nem régebbi előzetes szakhatósági állásfoglalás megnevezését, az ÉTDR ügy- és iratazonosítóját, e) a kérelemhez csatolt mellékletek felsorolását, f) az építtető vagy meghatalmazottjának a rendelkezését arról, hogy a jogerős engedélyhez tartozó engedélyezési záradékkal ellátott építészeti-műszaki dokumentáció papír alapú

14 hitelesített másolatát kéri-e, ha igen, hány példányban, g) meghatalmazott esetén az építtető meghatalmazását, h) az építtető aláírását. A 312/2012. (XI.8.) Kormányrendelet 42. (4) és (6) bek. alapján a fennmaradási engedély iránti kérelemhez - a tartalmától függően - mellékelni kell: A) jogszabályban előírt esetekben AA) a települési önkormányzat polgármesterének településképi véleményét vagy AB) a településrendezési és az építészeti-műszaki tervtanácsokról szóló kormányrendeletben előírt esetekben az építészeti-műszaki tervtanács szakmai véleményét, B) az Étv. 53/F. (1) bekezdésében meghatározott kereskedelmi építmény létesítése esetén az Étv. 53/F. (2) bekezdése szerinti felmentést, C) az eljárási illeték, igazgatási szolgáltatási díj befizetésének igazolását, D) amennyiben a fennmaradási engedély egyben használatbavételi engedély is, papír alapon vezetett építési napló esetében, a kérelem mellékleteként benyújtandó: DA) az építőipari kivitelezési tevékenységtől szóló kormányrendeletben meghatározott építési napló összesítő lapját, DB) a 4. melléklet szerint kitöltött statisztikai adatlapot, E) a kérelemhez elektronikus formátumban (PDF/A) mellékelni kell: EA) a 8. mellékletben meghatározott építészeti-műszaki dokumentációt, EB) ha a kérelem benyújtásakor előzetes szakhatósági állásfoglalás nem áll rendelkezésre, a szakhatóság megkereséséhez szükséges, 5. melléklet szerinti dokumentációt. Eljárási illeték: évi XCIII. törvény XV. melléklet I. fejezet 8. pontja szerint az I. fejezet 1. pontban, a pontban vagy a 7. pontban megállapított illeték másfélszerese. (lásd. építési engedélyezési eljárásnál) Vonatkozó jogszabályok: 253/1997. (XII.20.) Korm. Rendelet (OTÉK) 312/2012. (XI. 8.) Korm. rendelet

15 25/2012. (XI. 15.) számú önkormányzati rendelet Gödöllő Város helyi építési szabályzatáról és szabályozási tervéről évi LXXVIII. tv. (Étv.) évi CXL. tv. (Ket.) Illetékességi terület: Gödöllő, Veresegyház, Mogyoród, Erdőkertes, Kerepes, Kistarcsa, Szada, Csömör, Nagytarcsa, Valkó, Vácszentlászló, Zsámbok, Dány, Pécel, Isaszeg. 1/f. Bontási engedélyezési eljárás 2. Tudomásulvételi eljárások 2/a. Jogutódlás tudomásulvétele 2/b. Használatbavétel tudomásulvétele Általános információk: Az építési engedélyhez kötött építmény, építményrész, építési tevékenység az építtető kérelmére lefolytatott használatbavétel tudomásulvételi eljárást követően vehető használatba. Ez alól kivételt képeznek a használatbavételi engedélyhez kötött építmények (műemlékek, valamint ha az eljárásba a jogszabály szakhatóság bevonását írja elő). Lásd: használatbavételi engedély. A használatbavétel tudomásulvételére irányuló kérelmet az építtető a) az építmény rendeltetésszerű és biztonságos használatra alkalmassá válásakor, b) az építési munkaterület építtető részére történő, építési naplóban jegyzőkönyvvel igazolt átadását követően, c) az építési engedély hatályossága alatt használatbavétel előtt nyújtja be az építésügyi hatósághoz. Az ügyintézéshez szükséges dokumentumok: A kérelem és mellékletei benyújthatók papír alapon vagy elektronikusan. Továbbá személyesen az integrált ügyfélszolgálaton (Kormányablak), az Építésügyi Szolgáltatási Ponton, vagy a Hatósági Irodán ügyfélfogadási időben, elektronikus úton ügyfélkapuval az ÉTDR rendszeren keresztül ( A kérelem mellékletei a 312/2012(XI.8) Korm. rend. 39. (8) bekezdés a) és c) pontja alapján: papír alapon vezetett építési napló esetében

16 aa) az építőipari kivitelezési tevékenységről szóló kormányrendeletben meghatározott építési napló összesítő lapját ab) a 4. melléklet szerint kitöltött statisztikai lapot, c) az eljárási illeték befizetésének igazolását. elektronikusan vezetett építési napló esetében: az építési munkaterület építtető részére történő átadását igazoló jegyzőkönyv az e- építési naplóban elektronikusan rendelkezésre kell, hogy álljon c) az eljárási illeték befizetésének igazolását. A 312/2012(XI.8) Korm. rend. 8. melléklet III. 8. pontja alapján amennyiben a kivitelezés során építési naplóba bejegyzetten módosított építési engedélyt nem igénylő eltérés történik, a megvalósult állapotról dokumentáció benyújtása szükséges. Irányadó az építési engedélyezési dokumentáció tartalma. Változási vázrajzról: A 312/2012(XI.8) Korm. rend. 54. (2), (3), (4) bekezdése szerint: Az építmény - ingatlan-nyilvántartásban változást eredményező - építése, bővítése esetén a használatbavétel tudomásulvételi kérelem előterjesztésével egyidőben a hatályos földhivatali záradékkal ellátott, a változás ingatlan-nyilvántartási átvezetéséhez jogszabályban előírt változási vázrajzot az OÉNY-be elektronikusan fel kell tölteni. A változási vázrajz feltöltésének hiánya a használatbavétel tudomásulvételi eljárásának lefolytatását nem akadályozza, azonban ha ennek a kérelmező nem tett eleget, az építésügyi hatóság a használatbavétel tudomásulvételével egyidejűleg, határidő megjelölésével és eljárási bírság kiszabásának kilátásba helyezésével kötelezi az építtetőt. Az OÉNY-be történt feltöltését követően a használatbavétel tudomásulvételével egyidejűleg, az építésügyi hatóság végzéssel hivatalból megkeresi a Gödöllői Járási Hivatal Járási Földhivatalát a változás ingatlan-nyilvántartási átvezetése iránt. A változási vázrajzot, valamint a hozzá tartozó munkarészeket földmérési jogosultsággal rendelkező szakember készíti a Földhivataltól megkért adatok és helyszíni felmérés alapján. A változási vázrajz a földhivatali vizsgálat és záradékolást követően ügyfélkapus bejelentkezéssel bárki által feltölthető az OÉNY-be ( Az eljárás menete: a kérelem és mellékleteinek benyújtása szükség estén helyszíni szemle megtartása, a tényállás tisztázása

17 a használatbavétel tudomásulvétele hallgatással, ezzel egyidejűleg határidő megjelölésével kötelezi a Hatóság az építtetőt az esetleges hiányzó munkálatok elvégzésére vagy használatbavétel tudomásulvételének megtagadása, valamint az építmény, építményrész használatának megtiltása (a döntés meghozatala, a döntés kézbesítése (postázás), döntés jogerőre emelkedése). A 312/2012(XI.8) Korm. rend. 54. (3)-(8) bek. alapján: (3a) Az (1) bekezdés szerinti eljárásban az építésügyi hatóság vizsgálja, hogy az (1a) bekezdés b) pontja szerinti jegyzőkönyv az építési naplóban rendelkezésre áll-e. (5) Az építésügyi hatóság helyszíni szemlén tisztázza a tényállást, ha a kérelem elbírálásához szükséges információk, adatok és dokumentumok nem állnak a rendelkezésére. (6) Az építésügyi hatóság az eljárás megindulásától számított tíz napon belül a használatbavétel tudomásulvételét megtagadja és az építmény, építményrész használatát megtiltja, ha a) a használatbavétel tudomásulvételére irányuló kérelemhez a meghatározott mellékleteket nem csatolták, b) az OTÉK-ban meghatározott rendeltetésszerű és biztonságos használat követelményeinek az építmény, építményrész nem felel meg, vagy c) megállapítja, hogy az építési engedélytől és a hozzá tartozó engedélyezési záradékkal ellátott építészeti-műszaki dokumentációtól eltértek és az eltérés építésügyi hatósági engedélyhez kötött. (7) Az építésügyi hatóság - a (6) és (7a) bekezdésben meghatározott eset kivételével - a használatbavételt hallgatással tudomásul veszi, egyidejűleg határidő megjelölésével az esetlegesen hiányzó munkálatok elvégzésére kötelezi az építtetőt. (7a) Az építésügyi hatóság az eljárás ügyintézési határidejét hatvan nappal meghosszabbítja, ha az eljárásban megállapítja, hogy az (1a) bekezdés b) pontja szerinti jegyzőkönyv az építési naplóban nem áll rendelkezésre és erről az építtetőt az ÉTDR-en keresztül értesíti. (7b) Ha a (7a) bekezdésben meghatározott idő alatt az építési naplóban a jegyzőkönyv továbbra sem áll rendelkezésre, és a használatbavétel e rendelet szerinti egyéb feltételei teljesültek a hatvanadik nap leteltével az építésügyi hatóság a használatbavételt hallgatással tudomásul veszi. (7c) Az építésügyi hatóság a használatbavételt - ha az építési naplóban az (1a) bekezdés b) pontja szerinti jegyzőkönyv a (7a) bekezdés szerinti határidő lejártáig rendelkezésre áll - a

18 jegyzőkönyv az építésügyi hatóság tudomására jutásától számított öt nap elteltével hallgatással tudomásul veszi. (7d) Az építésügyi hatóság a tudomásulvételi eljárás ügyintézési határidejének (7a) bekezdés szerinti meghosszabbításáról a használatbavétel tudomásulvételi eljárás megindulásától számított tíz napon belül az elektronikus építési naplóban történő bejegyzéssel is tájékoztatást ad. Vonatkozó jogszabályok: évi CXL. törvény (Ket.) évi LXXVIII. Tv. (Étv.) 253/1997. (XII.20.) Korm. Rendelet (OTÉK) 312/2012. (XI. 8.) Korm. rendelet Illetékességi terület: Gödöllő, Veresegyház, Mogyoród, Erdőkertes, Kerepes, Kistarcsa, Szada, Csömör, Nagytarcsa, Valkó, Vácszentlászló, Zsámbok, Dány, Pécel, Isaszeg. Eljárási illeték: évi XCIII. Törvény XV. melléklet. I.10. pontja alapján ,-Ft 3. Hatósági bizonyítvány Jogszabályban meghatározott esetekben az építésügyi hatóság adat, tény, állapot igazolása céljából az ügyfél kérelmére vagy a földhivatal megkeresésére továbbá a 3,5 tonna össztömeget meghaladó tehergépjármű, ill. autóbusz tényleges tárolási helyéül szolgáló ingatlannak a gépjárműtárolásra alkalmasság céljából hatósági bizonyítványt állít ki. A hatósági bizonyítványt a kérelem előterjesztését követő naptól számított tíz napon belül kell kiadni. Jogszabályban meghatározott esetekben a hatósági bizonyítvány kiállítása megtagadható. Általános információk évi LXXVIII. törvény (Étv.) 34. (5) bekezdése szerint: Az építésügyi hatóság jogszabályban meghatározott esetekben a) tény, állapot, egyéb adat igazolása céljából b) a tervezés elősegítése érdekében, vagy c) az ingatlan adataiban bekövetkezett változásnak a külön jogszabályban meghatározottak szerint az ingatlan-nyilvántartásban történő átvezetéshez

19 helyszíni szemle alapján hatósági bizonyítványt állít ki évi LXXXIV. törvény 9. (5) bekezdése szerint: 3,5 tonna össztömeget meghaladó tehergépjármű, ill. autóbusz tényleges tárolási helyéül szolgáló ingatlannak a gépjárműtárolásra alkalmasság céljából helyszíni szemle alapján hatósági bizonyítványt állít ki. A 312/2012. (XI. 8.) Korm. rendelet 56. (1) bek. alapján kérelemre, vagy az ingatlannyilvántartást vezető első fokú ingatlanügyi hatóság hivatalból folytatott eljárása esetén az OÉNY-ből megismerhető adat, tény, állapot, vagy helyszíni szemle alapján a) a telken építmény meglétére vagy hiányára az építésfelügyeleti hatóság, b) a telken meglévő építmény vagy önálló rendeltetési egység jogszerűségére az építésügyi hatóság vonatkozó adat, tény igazolása céljából az Étv. 34. (5) bekezdése alapján hatósági bizonyítványt állít ki. A hatóság az igazolni kívánt adattal, ténnyel, illetve állapottal összefüggő dokumentumokat is (a személyes adatok kivételével) az ügyféltől bekérheti. A hatósági bizonyítvány iránti kérelemben célszerű feltüntetni azt, hogy a bizonyítványt az ügyfél milyen eljárásban vagy milyen célból kívánja felhasználni. A évi CXL. törvény 83. (8) bekezdése alapján a hatóság a hatósági bizonyítvány kiadását megtagadja, ha kiadása jogszabályba ütközik, vagy az ügyfél valótlan vagy olyan adat, tény állapot igazolását kéri, amelyre vonatkozóan a hatóság adattal nem rendelkezik. Eljárás menete: a kérelem benyújtása hiánypótlás szükség esetén tényállás tisztázása döntés meghozatala döntés kézbesítése (postázás) Eljárási illetékek: évi XCIII. törvény XV. melléklet I.11. pontja alapján az ingatlan adataiban bekövetkezett változásnak az ingatlan-nyilvántartásban történő átvezetéséhez, vagy tény, állapot, egyéb adat igazolásához az építésügyi hatóság hatáskörébe tartozó hatósági bizonyítvány kiadása forint, évi XCIII. törvény 29. (1) bekezdés alapján az 3,5 tonna össztömeget meghaladó tehergépjármű, ill. autóbusz tényleges tárolási helyéül szolgáló ingatlannak a gépjárműtárolásra alkalmasság igazolásához, hatósági bizonyítvány kiadása forint.

20 Ügyintézési határidő: A 312/2012. (XI. 8.) Korm. rendelet 56. (3) bek. alapján a hatósági bizonyítványt - az e rendelet szerinti hivatalbóli intézkedés kivételével - az eljárás megindulásától számított tíz napon belül vagy önálló határozattal. Vonatkozó jogszabályok: évi LXXVIII. törvény (Étv.) évi LXXXIV. törvény évi CXL. törvény (Ket.) 312/2012. (XI. 8.) Korm. rendelet Illetékességi terület: Gödöllő, Veresegyház, Mogyoród, Erdőkertes, Kerepes, Kistarcsa, Szada, Csömör, Nagytarcsa, Valkó, Vácszentlászló, Zsámbok, Dány, Pécel, Isaszeg. 4. Szakhatósági eljárás 5. Az engedély hatályának meghosszabbítása iránti eljárás 6. Településképi bejelentéses eljárás II. Ipar és kereskedelmi igazgatási feladatok 1. Telepengedélyezési eljárás

21 A kitöltött nyomtatvány és az abban felsorolt csatolt okiratok hiánytalanságának és valódiságának ellenőrzése, szükség esetén a hiányosságok pótlásáról történő intézkedés. Az ingatlan vizsgálata, annak tekintetében, hogy a tevékenység csak a külön jogszabály szerinti telken, építményben, vagy építményen belül önálló rendeltetési egységben végezhető, illetve a Helyi építési Szabályzatban foglaltak, továbbá a Gödöllő város területén gyakorolható egyes termelő és egyes szolgáltató gazdasági tevékenységekről szóló 27/2012. (XI.15.) számú önkormányzati rendelet alapján, az adott övezeti besorolás szerint, a megjelölt tevékenység végezhető-e. Értesítés az eljárás megindításáról és a helyszíni szemle időpontjáról az ügyfelek és a szakhatóságok részére. Helyszíni szemle megtartása a szakhatóságok közreműködésével, nyilatkozatok jegyzőkönyvbe vétele. Szakhatósági hozzájárulások és a fenti vizsgálatok alapján döntés a telepengedély megadásáról és a nyilvántartásba vételről, vagy a kérelem elutasításáról. Döntés megküldése az érintettek részére. A kérelem benyújtásához letölthető formanyomtatvány készítettünk, melynek használata kötelező. Telepengedély köteles tevékenységeke körét az 57/2013. (II. 27.) Korm. rendelet 2. számú melléklete határozza meg. Igazgatási szolgáltatási díj A telepengedély kiadására irányuló eljárásért 35/1999. (X. 13.) BM rendelet szerinti engedély kiadása esetén 5.000,- Ft. igazgatási szolgáltatási díjat kell fizetni. Vonatkozó jogszabályok 57/2013. (II. 27.) Korm. rendelet a telepengedély, illetve a telep létesítésének bejelentése alapján gyakorolható egyes termelő és egyes szolgáltató tevékenységekről, valamint a telepengedélyezés rendjéről és a bejelentés szabályairól, Gödöllő város helyi építési szabályzatáról és szabályozási tervéről szóló 25/2012. (XI.15.) önkormányzati rendelet, Gödöllő Város Önkormányzata Képviselő-testületének 27/2012. (XI.15.) számú önkormányzati rendelete a Gödöllő város területén gyakorolható egyes termelő és egyes szolgáltató gazdasági tevékenységekről 35/1999. (X. 13.) BM rendelet a telepengedélyezés rendjéről és a bejelentés szabályairól szóló, telepengedélyezési eljárásért fizetendő igazgatási szolgáltatás díjáról. Illetékességi terület: Gödöllő Város közigazgatási területe. 2. Bejelentés alapján gyakorolható tevékenységek nyilvántartásba vétele iránti eljárás Az eljárás menete: A kitöltött nyomtatvány és az abban felsorolt csatolt okiratok hiánytalanságának és valódiságának ellenőrzése, szükség esetén a hiányosságok pótlásáról történő intézkedés.

22 Az ingatlan vizsgálata, annak tekintetében, hogy a tevékenység csak a külön jogszabály szerinti telken, építményben, vagy építményen belül önálló rendeltetési egységben végezhető, illetve a Helyi építési Szabályzatban foglaltak, továbbá a Gödöllő város területén gyakorolható egyes termelő és egyes szolgáltató gazdasági tevékenységekről szóló 27/2012. (XI.15.) számú önkormányzati rendelet alapján, az adott övezeti besorolás szerint, a megjelölt tevékenység végezhető-e. A fenti vizsgálatok alapján döntés a nyilvántartásba vételről, vagy a kérelem elutasításáról. Döntés megküldése az érintettek, különösen a szakhatóságok részére, akik 22 munkanapon belül ellenőrzést folytatnak le. A bejelentéshez és a kérelemhez formanyomtatványt készítettünk, melynek használata kötelező. Telepengedély köteles tevékenységeke körét az 57/2013. (II. 27.) Korm. rendelet 1. számú melléklete határozza meg. Igazgatási szolgáltatási díj A bejelentés alapján végezhető ipari/szolgáltató tevékenységek nyilvántartásba vételéért 35/1999. (X. 13.) BM rendelet szerint 5.000,- Ft. igazgatási szolgáltatási díjat kell fizetni. 57/2013. (II. 27.) Korm. rendelet a telepengedély, illetve a telep létesítésének bejelentése alapján gyakorolható egyes termelő és egyes szolgáltató tevékenységekről, valamint a telepengedélyezés rendjéről és a bejelentés szabályairól, Gödöllő város helyi építési szabályzatáról és szabályozási tervéről szóló 25/2012. (XI.15.) önkormányzati rendelet, Gödöllő Város Önkormányzata Képviselő-testületének 27/2012. (XI.15.) számú önkormányzati rendelete a Gödöllő város területén gyakorolható egyes termelő és egyes szolgáltató gazdasági tevékenységekről 35/1999. (X. 13.) BM rendelet a telepengedélyezés rendjéről és a bejelentés szabályairól szóló, telepengedélyezési eljárásért fizetendő igazgatási szolgáltatás díjáról. Illetékességi terület: Gödöllő közigazgatási területe. 3. Működési engedély kiadására irányuló eljárás Az ügyintézéshez szükséges dokumentumok 210/2009. IIX. 29.) Korm. rend. 1. melléklet B) alapján: 1. nem a kérelmező tulajdonában lévő üzlet esetében az üzlet használatának jogcímére (bérlet stb.) vonatkozó igazoló okirat ( a tulajdoni lap kivételével) 2. haszonélvezet esetében ha nem a tulajdonos vagy a haszonélvező a kérelmező a haszonélvező hozzájárulását igazoló okirat 3. közös tulajdonban álló üzlet esetében, ha nem a tulajdonostársak közössége a kérelmező, a tulajdonostársak hozzájárulását igazoló okirat Az eljárás menete

23 Az ügyintéző megvizsgálja, hogy a kérelem kitöltése, a szükséges mellékletek csatolása, a kérelmező jogosultságának igazolása megfelelő -e, illetve egyéb jogszabályi előírások hogyan teljesültek. Amennyiben az ügyfél helyszíni szemle megtartását kéri, az ügyintéző intézkedik a szemle megtartásáról. Hiányos kérelem esetén az ügyfelet hiánypótlásra szólítja fel az ügyintéző. A hiánypótlás elmaradása esetén a kérelem elutasításáról, illetve az eljárás megszüntetéséről kell dönteni. A kérelem teljesítése esetén ügyintéző megkeresi a jogszabály rendelkezéseinek megfelelő szakhatóságokat, hogy állásfoglalásukat küldjék meg. Az ügyintéző előkészíti a működési engedély határozat tervezetét és a rendeletben meghatározott formában az igazolást, vezeti a rendeletben meghatározott tartalmú nyilvántartást és hitelesíti a vásárlók könyvét. Üzlet működését bejelentő kérelem esetén az ügyintéző törli a nyilvántartásból a működési engedélyt. Vonatkozó jogszabályok 210/2009. (IX. 29.) évi CLXIV. törvény LXXVI. törvény a szolgáltatási tevékenység megkezdésének és folytatásának általános szabályairól évi CXL. törvény évi XCIII. törvény Az eljárásért fizetendő illeték mértéke: -üzlet működési engedélye iránti eljárás esetén Ft. -módosítás estén 3000 Ft. Ügyintézési határidő. 21 nap. Illetékességi terület: Gödöllő Város közigazgatási területe. 4. Üzlet működésének bejelentése iránti eljárás Az ügyintézéshez szükséges dokumentumok 210/2009. IIX. 29.) Korm. rend. 1. melléklet A) alapján: 1. nem a kérelmező tulajdonában lévő üzlet esetében az üzlet használatának jogcímére (bérlet stb.) vonatkozó igazoló okirat ( a tulajdoni lap kivételével) 2. haszonélvezet esetében ha nem a tulajdonos vagy a haszonélvező a kérelmező a haszonélvező hozzájárulását igazoló okirat 3. közös tulajdonban álló üzlet esetében, ha nem a tulajdonostársak közössége a kérelmező, a tulajdonostársak hozzájárulását igazoló okirat 4. aláírási címpéldány Az eljárás menete

24 A nyilvántartásba vételt a rendelet mellékletében meghatározott tartalommal elkészített formanyomtatvány kitöltésével lehet kérelmezni. Az ügyintéző a beiktatott nyilvántartásba vételi iránti kérelmet megvizsgálja, szükség esetén kérelmezőt hiánypótlásra szólítja fel. A hiánypótlás elmaradása esetén a kérelem elutasításáról, illetve az eljárás megszüntetéséről kell dönteni. Az ügyintéző bejegyzi a nyilvántartásba a kérelmezőt és egyidejűleg igazolást állít ki, valamint hitelesíti a vásárlók könyvét. Üzlet megszűnését bejelentő kérelem esetén a nyilvántartásból törli az üzletet. Vonatkozó jogszabályok 210/2009. (IX. 29.) évi CLXIV. törvény LXXVI. törvény a szolgáltatási tevékenység megkezdésének és folytatásának általános szabályairól évi CXL. törvény évi XCIII. törvény Az eljárásért fizetendő illeték mértéke: 3000 Ft. Ügyintézési határidő. 21 nap. Illetékességi terület: Gödöllő Város közigazgatási területe. 5. Szálláshely-üzemeltetésének engedélyezése iránti eljárás Az eljárás menete A szálláshely-üzemeltetési engedély kiadása iránti eljárás kérelemre indul. A kérelem nyomtatvány letölthető. A kérelemhez mellékelni kell: - Vállalkozói igazolványt vagy gazdasági társaságok esetében cégkivonatot/végzést és aláírási címpéldányt - Nem a kérelmező tulajdonában lévő szálláshely esetében a szálláshely használatának jogcímére vonatkozó igazoló okiratot vagy annak másolatát a tulajdoni lap kivételével; - Haszonélvezet esetében ha nem a tulajdonos vagy a haszonélvező a kérelmező a haszonélvező hozzájárulását igazoló okiratot; - Közös tulajdonban álló szálláshely esetében, ha nem valamennyi tulajdonostárs a szálláshely-szolgáltató, a tulajdonostársak hozzájárulását igazoló okiratot, - A eljáráshoz szükséges illetékbélyeget - Képviseleti eljárás esetén írásbeli meghatalmazást 1. Eljárás megindításáról szóló értesítés megküldése az ismert ügyfelek részére 8 napon belül. 2. Ha a kérelem hiányosan került benyújtásra, az ügyintéző a pótolandó dokumentum megjelölésével, határidő tűzésével hiánypótlásra szólítja fel az ügyfelet 8 napon belül. 3. A szálláshely és a szálláshellyel közvetlenül szomszédos, a szálláshellyel közös határvonalú, telekhatárú ingatlanok tulajdoni lapját hivatalból beszerzi a hatóság. 4. Amennyiben a kereskedő helyszíni szemle megtartását kérte, a kérelem beérkezését

25 követően az ügyintéző helyszíni szemlét tűz ki, amelyről a kitűzött időpont előtt 15 nappal írásban értesíti az ügyfeleket és szakhatóságokat. 5. A szálláshely-szolgáltató kérelmére a jegyző a szakhatóságokkal közös helyszíni szemlét tart. 6. Amennyiben a szolgáltató a helyszíni szemle megtartását nem kérte, a jegyző szerzi be a szakhatóságok állásfoglalását. 7. Az ügyintéző a szálláshely-üzemeltetési engedély megadásáról vagy a kérelem elutasításáról szóló határozatot közli - a kérelmezővel, - a szálláshely és a szálláshellyel közvetlenül szomszédos ingatlanokkal rendelkezni jogosultakkal, - az eljárásban közreműködött szakhatóságokkal. 8. Az ügyintéző a szálláshely-üzemeltetési engedély kiadásával egyidejűleg a szálláshelyet nyilvántartásba veszi és igazolást ad ki. Adatváltozás bejelentése - A kérelemben megjelölt adatokban bekövetkezett változásokat haladéktalanul, írásban köteles bejelenteni a jegyzőnek. - A szálláshely-szolgáltatás nyújtására jogosult személyében történő változás esetén a változást, annak megfelelő igazolása mellett az új jogosult köteles bejelenteni. - A szálláshely megszűnését a megszűnést követő 8 napon belül az igazolás leadásával egyidejűleg köteles a jegyzőnek bejelenteni. Vonatkozó jogszabályok: - a szálláshely-szolgáltatási tevékenység folytatásának részletes feltételeiről és a szálláshelyüzemeltetési engedély kiadásának rendjéről szóló 239/2009. (X. 20.) Korm. rendelet - a szolgáltatási tevékenység megkezdésének és folytatásának általános szabályairól szóló évi LXXVI. törvény Fizetendő díjak, illetékek: Szálláshely-üzemeltetési engedély illetéke: 3.000,-Ft. Bejelentett adatok módosításának illetéke: 3.000,-Ft. Fizetés módja: illetékbélyeg Ügyintézési határidő: 21 nap. Illetékességi terület: Gödöllő Város közigazgatási területe. 6. Vásárok, piacok és bevásárlóközpontok engedélyezése iránti eljárás A vásárokról, a piacokról, és a bevásárlóközpontokról szóló 55/2009. (III. 13.) Korm. rendelet 4. (1) és (2) bekezdése értelmében, a kereskedelemről szóló évi CLXIV. törvény 6/A. -a, 6/G. c) pontja, valamint e rendelkezésekkel összefüggésben a évi CLXIV. törvény 9. (1), (4) és (5) bekezdése tekintetében kereskedelmi hatóságként, továbbá a szolgáltatási tevékenység megkezdésének és folytatásának általános szabályairól szóló évi LXXVI. törvény tekintetében a szolgáltatás felügyeletét ellátó hatóságként a kistérségekről szóló külön jogszabályban meghatározott kistérség székhelye szerinti települési, Budapesten a kerületi önkormányzat jegyzőjét jelöli ki. A vásár rendezését, piac tartását a piac helye szerinti illetékes jegyző engedélyezi.

4. Új, önálló (homlokzati falhoz rögzített vagy szabadon álló) égéstermék-elvezető kémény építése melynek magassága a 6,0 m-t nem haladja meg.

4. Új, önálló (homlokzati falhoz rögzített vagy szabadon álló) égéstermék-elvezető kémény építése melynek magassága a 6,0 m-t nem haladja meg. Építési engedély nélkül végezhető építési tevékenységek (piros=módosítás, fekete = most hatályos) 1. Építmény átalakítása, felújítása, helyreállítása, korszerűsítése, homlokzatának megváltoztatása, kivéve

Részletesebben

Építési engedély nélkül végezhető építési tevékenységek

Építési engedély nélkül végezhető építési tevékenységek 1. melléklet a 312/2012. (XI. 8.) Korm. rendelethez Építési engedély nélkül végezhető építési tevékenységek 1. A műemléki jelentőségű területen a telek közterületi határához legközelebb, de legfeljebb

Részletesebben

Építési engedély és a hatóság tudomásulvétele nélkül végezhető építési tevékenységek

Építési engedély és a hatóság tudomásulvétele nélkül végezhető építési tevékenységek Mihez kell építésügyi hatósági engedélyt kérni? Az engedélyhez és a hatóság általi tudomásulvételhez kötött munkák körét az építésügyi és építésfelügyeleti hatósági eljárásokról és ellenőrzésekről, valamint

Részletesebben

Építési engedély nélkül végezhető építési tevékenységek

Építési engedély nélkül végezhető építési tevékenységek 4. melléklet a 482/2016. (XII. 28.) Korm. rendelethez 1. melléklet a 312/2012. (XI. 8.) Korm. rendelethez Építési engedély nélkül végezhető építési tevékenységek 1.Építési engedéllyel építhető építmény

Részletesebben

T Á G R A ZÁ R T K A P U K

T Á G R A ZÁ R T K A P U K T Á G R A ZÁ R T K A P U K I L L E S Z K E D É S XVIII. ORSZÁGOS FŐÉPÍTÉSZI KONFERENCIA NAGYKŐRÖS 2013. Augusztus 30. AZ ELŐADÁS VÁZLATA: TERVEZÉS ANNO AMIT MA MEGTEHETSZ hatósági eljárásokról és ellenőrzésekről,

Részletesebben

Bejelentési eljárás lefolytatásával Bontási engedély nélkül végezhető

Bejelentési eljárás lefolytatásával Bontási engedély nélkül végezhető Engedély nélkül végezhető 312/2012. (XI.8.) Korm. r. 1. melléklete 1. A műemléki jelentőségű területen a telek közterületi határához legközelebb, de legfeljebb 50 méterre álló meglévő épület átalakításának

Részletesebben

Fontos tudnivalók: Az építésügyi hatóság az Étv. 48. (2) bekezdés a)-d) pontjában meghatározott jogszerűtlen Jogszerűtlen az építési tevékenység, ha

Fontos tudnivalók: Az építésügyi hatóság az Étv. 48. (2) bekezdés a)-d) pontjában meghatározott jogszerűtlen Jogszerűtlen az építési tevékenység, ha Ügy típusa: Fennmaradási engedélyezési eljárás Jogszabály: 312/2012. (XI.8.) Kormányrendelet Fontos tudnivalók: Az építésügyi hatóság az Étv. 48. (2) bekezdés a)-d) pontjában meghatározott jogszerűtlen

Részletesebben

Ügy típusa: Építési engedélyezési eljárás Jogszabály: 312/2012. (XI.8.) Kormányrendelet. Fontos tudnivalók: Az építési engedély iránti kérelem:

Ügy típusa: Építési engedélyezési eljárás Jogszabály: 312/2012. (XI.8.) Kormányrendelet. Fontos tudnivalók: Az építési engedély iránti kérelem: Ügy típusa: Építési engedélyezési eljárás Jogszabály: 312/2012. (XI.8.) Kormányrendelet Fontos tudnivalók: Az építési engedély iránti kérelem: Az építési tevékenység végzésére a 312/2012. (XI.8.) Kormányrendelet

Részletesebben

Lakossági tájékoztató az összevont engedélyezési eljárás szabályairól

Lakossági tájékoztató az összevont engedélyezési eljárás szabályairól Lakossági tájékoztató az összevont engedélyezési eljárás szabályairól 1.) Milyen esetben lehet összevont engedélyt kérni? Ha az építési engedélyezési eljárás megindítása előtt a telek beépítésére vonatkozó

Részletesebben

Az épített környezet alakításáról és védelméről szóló 1997. évi LXXVIII. Törvény kivonata

Az épített környezet alakításáról és védelméről szóló 1997. évi LXXVIII. Törvény kivonata A településképi bejelentési eljárásról és településképi kötelezésről szóló 6/2013. (II.18.) önkormányzati rendelet alkalmazásához kapcsolódó magasabb szintű jogszabályok előírásainak kivonatai Az épített

Részletesebben

I. Az egyes építésügyi hatósági engedélyezési és tudomásulvételi eljárásokhoz a kérelem nyomtatványon kívül előírt mellékletek

I. Az egyes építésügyi hatósági engedélyezési és tudomásulvételi eljárásokhoz a kérelem nyomtatványon kívül előírt mellékletek I. Az egyes építésügyi hatósági engedélyezési és tudomásulvételi eljárásokhoz a kérelem nyomtatványon kívül előírt mellékletek Az építésügyi hatósági engedélyezési eljárásokhoz a kérelem nyomtatványon

Részletesebben

Maglód Város Önkormányzat Képviselő-testületének

Maglód Város Önkormányzat Képviselő-testületének Maglód Város Önkormányzat Képviselő-testületének 12/2014.(IX.19.) önkormányzati rendelete a településképi bejelentési és a településképi kötelezési eljárásról 1 KIHIRDETÉSI ZÁRADÉK A rendelet kihirdetésének

Részletesebben

Már a fővállalkozó kivitelező nyilatkozata alapján is kiadható a használatbavételi engedély!

Már a fővállalkozó kivitelező nyilatkozata alapján is kiadható a használatbavételi engedély! Már a fővállalkozó kivitelező nyilatkozata alapján is kiadható a használatbavételi engedély! A 312/2012. Kormányrendeletben, a használatba vételi engedélynél kettő fontos dolog változott 2015. április

Részletesebben

Ügytípus megnevezése. Fakivágási engedélyezési eljárás

Ügytípus megnevezése. Fakivágási engedélyezési eljárás Ügytípus megnevezése Fakivágási engedélyezési eljárás A bontási tudomásulvételi eljárás (a korábbi bejelentési eljárást felváltva) a nem engedélyköteles, de az előzetes hatósági kontroll alá tartozó bontási

Részletesebben

Berhida Város Önkormányzata Képviselő-testületének 11/2013. (V.8.) önkormányzati rendelete

Berhida Város Önkormányzata Képviselő-testületének 11/2013. (V.8.) önkormányzati rendelete Berhida Város Önkormányzata Képviselő-testületének 11/2013. (V.8.) önkormányzati rendelete a településképi bejelentési eljárásról Berhida Város Önkormányzatának Képviselő-testülete az épített környezet

Részletesebben

Lakossági tájékoztató

Lakossági tájékoztató Lakossági tájékoztató a fennmaradási engedélyezési eljárás szabályairól 1. Milyen esetben lehet, és ki kérhet fennmaradási engedélyt? Fennmaradási engedély kérhető, ha o az építésügyi hatósági engedélyhez

Részletesebben

VÁLTOZÁSOK AZ ÉPÍTÉSI ENGEDÉLYEZÉSI ELJÁRÁSOKBAN

VÁLTOZÁSOK AZ ÉPÍTÉSI ENGEDÉLYEZÉSI ELJÁRÁSOKBAN VÁLTOZÁSOK AZ ÉPÍTÉSI ENGEDÉLYEZÉSI ELJÁRÁSOKBAN Faragóné Godó Mária állami főépítész 2017.február. A mai témák áttekintése 1 Építési törvény 2 Építési engedélyezési eljárás 3 A településkép védelme Építési

Részletesebben

b.) az a.) pontban nem említett kereskedelmi tevékenységek esetében a kereskedelmi tevékenység helye szerinti települési önkormányzat jegyzője.

b.) az a.) pontban nem említett kereskedelmi tevékenységek esetében a kereskedelmi tevékenység helye szerinti települési önkormányzat jegyzője. V. Kereskedelmi igazgatás 1.1. Bejelentés köteles kereskedelmi tevékenység bejelentése A kereskedelmi hatóság és a szolgáltatás felügyeletét ellátó hatóság (a nemesfémből készült ékszekerek, díszműáruk

Részletesebben

I. Általános szabályok. 2. Az Eljárások célja

I. Általános szabályok. 2. Az Eljárások célja Dunakeszi Város Önkormányzat Képviselő-testületének /2012. ( ) önkormányzati rendelete a településképi véleményezési és településképi bejelentési eljárás szabályairól Dunakeszi Város Önkormányzat Képviselő-testülete

Részletesebben

Ügy típusa: Bontási engedélyezési eljárás Jogszabály: 312/2012. (XI.8.) Kormányrendelet

Ügy típusa: Bontási engedélyezési eljárás Jogszabály: 312/2012. (XI.8.) Kormányrendelet Ügy típusa: Bontási engedélyezési eljárás Jogszabály: 312/2012. (XI.8.) Kormányrendelet Fontos tudnivalók: Bontási engedély alapján végezhető a bontási tevékenység, ha: műemléket érint, helyi építészeti

Részletesebben

TÁJÉKOZTATÓ. Tájékoztató az új iskola építéséről és a közbeszerzési eljárásról

TÁJÉKOZTATÓ. Tájékoztató az új iskola építéséről és a közbeszerzési eljárásról Város Polgármestere 2051 Biatorbágy, Baross Gábor utca 2/a. Telefon: 06 23 310-174/112, 113, 142 Fax: 06 23 310-135 E-mail: polgarmester@biatorbagy.hu www.biatorbagy.hu TÁJÉKOZTATÓ Tájékoztató az új iskola

Részletesebben

Építési engedélyezés és bejelentés a módosított 37/2007 (XII.13.) ÖTM rendelet 1. melléklete alapján 1/13

Építési engedélyezés és bejelentés a módosított 37/2007 (XII.13.) ÖTM rendelet 1. melléklete alapján 1/13 30 nap 30 nap 10 nap 10 nap 1. Építmény építése, bővítése, elmozdítása a II-V. oszlopokban foglalt kivételekkel. Akkreditált intézet által bevizsgált technológiával, szerkezeti elemekkel, rétegrenddel

Részletesebben

Balatonudvari Község Önkormányzata Képviselő-testületének 7/2014. (VII.14.) önkormányzati rendelete a településképi bejelentési eljárásról

Balatonudvari Község Önkormányzata Képviselő-testületének 7/2014. (VII.14.) önkormányzati rendelete a településképi bejelentési eljárásról Balatonudvari Község Önkormányzata Képviselő-testületének 7/2014. (VII.14.) önkormányzati rendelete a településképi bejelentési eljárásról Balatonudvari Község Önkormányzat Képviselő-testülete az épített

Részletesebben

MEZŐKOVÁCSHÁZA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. a településkép bejelentési eljárásról szóló. 11/2014. (VII. 02.) sz.

MEZŐKOVÁCSHÁZA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. a településkép bejelentési eljárásról szóló. 11/2014. (VII. 02.) sz. 0 MEZŐKOVÁCSHÁZA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK a településkép bejelentési eljárásról szóló 11/2014. (VII. 02.) sz. önkormányzati R E N D E L E T E 1 Mezőkovácsháza Város Önkormányzatának Képviselő-testülete

Részletesebben

Bejelentésre vonatkozó szabályok: A bejelentés-köteles tevékenységek a tevékenység megkezdésére irányuló szándék bejelentését követően folytathatók.

Bejelentésre vonatkozó szabályok: A bejelentés-köteles tevékenységek a tevékenység megkezdésére irányuló szándék bejelentését követően folytathatók. Ügyleírás: Az ipari tevékenység folytatására vonatkozó szabályokat a telepengedély, illetve a telep létesítésének bejelentése alapján gyakorolható egyes termelő és egyes szolgáltató tevékenységekről, valamint

Részletesebben

ÜGYMENETLEÍRÁS TELEPENGEDÉLYEZÉSI ELJÁRÁSHOZ

ÜGYMENETLEÍRÁS TELEPENGEDÉLYEZÉSI ELJÁRÁSHOZ ÜGYMENETLEÍRÁS TELEPENGEDÉLYEZÉSI ELJÁRÁSHOZ Vonatkozó jogszabályok: - 57/2013. (II. 27.) Korm. rendelet a telepengedély, illetve a telep létesítésének bejelentése alapján gyakorolható egyes termelő és

Részletesebben

Az építésügyi hatósági engedélyhez vagy bejelentéshez kötött építési tevékenységek. Építési engedélyezés, bejelentés

Az építésügyi hatósági engedélyhez vagy bejelentéshez kötött építési tevékenységek. Építési engedélyezés, bejelentés 1. melléklet a 37/2007. (XII. 13.) ÖTM rendelethez 1. Építmény építése, bővítése, elmozdítása a II-V. oszlopokban foglalt kivételekkel. Az építésügyi hatósági engedélyhez vagy bejelentéshez kötött építési

Részletesebben

Budaörs Város Önkormányzat Képviselő-testületének A TELEPÜLÉSKÉPI BEJELENTÉSI ELJÁRÁSRÓL SZÓLÓ

Budaörs Város Önkormányzat Képviselő-testületének A TELEPÜLÉSKÉPI BEJELENTÉSI ELJÁRÁSRÓL SZÓLÓ Budaörs Város Önkormányzat Képviselő-testületének A TELEPÜLÉSKÉPI BEJELENTÉSI ELJÁRÁSRÓL SZÓLÓ 34/2014. (X.29.) önkormányzati rendelet által módosított 9/2013. (III.11.) önkormányzati rendelete egységes

Részletesebben

1. Kereskedelmi tevékenységgel kapcsolatos eljárások. Bejelentés-köteles kereskedelmi tevékenység

1. Kereskedelmi tevékenységgel kapcsolatos eljárások. Bejelentés-köteles kereskedelmi tevékenység 2. 3. Az ügytípus 1. Kereskedelmi tevékenységgel kapcsolatos eljárások Bejelentés-köteles kereskedelmi tevékenység A kereskedőnek a bejelentés-köteles termék forgalmazását kötelező adattartamú nyomtatványon

Részletesebben

262/2015. (IX. 14.) Korm. rendelet

262/2015. (IX. 14.) Korm. rendelet 262/2015. (IX. 14.) Korm. rendelet az építésügyi és építésfelügyeleti hatósági eljárásokról és ellenőrzésekről, valamint az építésügyi hatósági szolgáltatásról szóló 312/2012. (XI. 8.) Korm. rendelet módosításáról

Részletesebben

VÁLTOZÁSOK AZ ÉPÍTÉSI ENGEDÉLYEZÉSI ELJÁRÁSOKBAN

VÁLTOZÁSOK AZ ÉPÍTÉSI ENGEDÉLYEZÉSI ELJÁRÁSOKBAN VÁLTOZÁSOK AZ ÉPÍTÉSI ENGEDÉLYEZÉSI ELJÁRÁSOKBAN Faragóné Godó Mária állami főépítész 2017.április. A mai témák áttekintése 1 Építési törvény 2 Építési engedélyezési eljárás 3 A településkép védelme Építési

Részletesebben

AZ ÉPÍTÉSÜGYI HATÓSÁGI ENGEDÉLYHEZ VAGY BEJELENTÉSHEZ KÖTÖTT ÉPÍTÉSI TEVÉKENYSÉGEK

AZ ÉPÍTÉSÜGYI HATÓSÁGI ENGEDÉLYHEZ VAGY BEJELENTÉSHEZ KÖTÖTT ÉPÍTÉSI TEVÉKENYSÉGEK AZ ÉPÍTÉSÜGYI HATÓSÁGI ENGEDÉLYHEZ VAGY BEJELENTÉSHEZ KÖTÖTT ÉPÍTÉSI TEVÉKENYSÉGEK ÉPÍTÉSI ENGEDÉLYEZÉS BEJELENTÉS 1 Építmény építése bővítése elmozdítása a II V. oszlopokban foglalt kivételekkel. Akkreditált

Részletesebben

Ügy típusa: Egyszerű bejelentés Jogszabály: 155/2016. (VI. 13.) Korm. rendelet

Ügy típusa: Egyszerű bejelentés Jogszabály: 155/2016. (VI. 13.) Korm. rendelet Ügy típusa: Egyszerű bejelentés Jogszabály: 155/2016. (VI. 13.) Korm. rendelet Az épített környezet alakításáról és védelméről szóló 1997. évi LXXVIII. törvény (a továbbiakban: Étv.) szerinti egyszerű

Részletesebben

Szántód Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2/2016. (III.23.) önkormányzati rendelete Szántód Község településképi védelméről

Szántód Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2/2016. (III.23.) önkormányzati rendelete Szántód Község településképi védelméről Szántód Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2/2016. (III.23.) önkormányzati rendelete Szántód Község településképi védelméről Szántód Község Képviselő-testülete az épített környezet alakításáról

Részletesebben

Ügytípus megnevezése. Fennmaradási engedély

Ügytípus megnevezése. Fennmaradási engedély Ügytípus megnevezése Fennmaradási engedély Építési engedély nélkül vagy az engedélytől eltérően kivitelezet épület csak jogerős fennmaradási engedély birtokában vehető használatba. Fennmaradási engedély

Részletesebben

Nagykovácsi Nagyközség Önkormányzat /2013. ( ) számú rendelete a településképi bejelentési eljárásról

Nagykovácsi Nagyközség Önkormányzat /2013. ( ) számú rendelete a településképi bejelentési eljárásról Nagykovácsi Nagyközség Önkormányzat /2013. ( ) számú rendelete a településképi bejelentési eljárásról Nagykovácsi Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete Magyarország Alaptörvénye 32.cikk (1) a)

Részletesebben

Telepengedélyezési és bejelentés kötelezett ipari tevékenységi ügyek

Telepengedélyezési és bejelentés kötelezett ipari tevékenységi ügyek Telepengedélyezési és bejelentés kötelezett ipari tevékenységi ügyek Ügyleírás A telepengedély, illetve a telep létesítésének bejelentése alapján gyakorolható egyes termelő és egyes szolgáltató tevékenységekről,

Részletesebben

Szobor, emlékmű, kereszt, emlékjel építése, elhelyezése, ha annak a talapzatával együtt mért magassága nem haladja meg a 6,0 m-t.

Szobor, emlékmű, kereszt, emlékjel építése, elhelyezése, ha annak a talapzatával együtt mért magassága nem haladja meg a 6,0 m-t. Pilisvörösvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 23/2013. (VI. 28.) önkormányzati rendelete a településképi bejelentési eljárásról és a településképi kötelezésről egységes szerkezetben a 2/2014.

Részletesebben

Vasad Község Önkormányzat Képviselő-testületének 13/2013. (X.04.) önkormányzati rendelete a településképi bejelentési eljárásról

Vasad Község Önkormányzat Képviselő-testületének 13/2013. (X.04.) önkormányzati rendelete a településképi bejelentési eljárásról Vasad Község Önkormányzat Képviselő-testületének 13/2013. (X.04.) önkormányzati rendelete a településképi bejelentési eljárásról Vasad Község Önkormányzat Képviselő-testülete Magyarország Alaptörvénye

Részletesebben

1. melléklet a 37/2007. (XII. 13.) ÖTM rendelethez 1. Az építésügyi hatósági engedélyhez vagy bejelentéshez kötött építési tevékenységek

1. melléklet a 37/2007. (XII. 13.) ÖTM rendelethez 1. Az építésügyi hatósági engedélyhez vagy bejelentéshez kötött építési tevékenységek 1. oldal Építési engedélyezési eljárás 1. melléklet a 37/2007. (XII. 13.) ÖTM rendelethez 1 Az építésügyi hatósági engedélyhez vagy bejelentéshez kötött építési tevékenységek Engedélyezés Egyszerűsített

Részletesebben

Építésügyi hatósági engedélyhez és bejelentéshez kötött, illetve engedély és bejelentés nélkül végezhető építési tevékenységek

Építésügyi hatósági engedélyhez és bejelentéshez kötött, illetve engedély és bejelentés nélkül végezhető építési tevékenységek Építésügyi hatósági engedélyhez és bejelentéshez kötött, illetve engedély és bejelentés nélkül végezhető építési tevékenységek I. A következő építési tevékenységek - a II. és III. fejezetben foglaltak

Részletesebben

5/3.4 Egyes sajátos ipari építményekre vonatkozó építésügyi hatósági eljárások

5/3.4 Egyes sajátos ipari építményekre vonatkozó építésügyi hatósági eljárások 5/3.4 Egyes sajátos ipari építményekre vonatkozó építésügyi hatósági eljárások 2014. július 1-jén lép hatályba a kormány 31/2014. (II. 12.) kormányrendelete az egyes sajátos ipari építményekre vonatkozó

Részletesebben

Használatbavételi engedélyezési eljárás

Használatbavételi engedélyezési eljárás Használatbavételi engedélyezési eljárás Lakossági tájékoztató a használatbavételi engedélyezési eljárás 2013. január 1-jén hatályba lépő új szabályairól Építési engedélyhez kötött új építmény építése,

Részletesebben

Gyömrő Város Önkormányzat Képviselő-testületének 10/2013. (III. 25.) önkormányzati rendelete a településképi bejelentési eljárásról

Gyömrő Város Önkormányzat Képviselő-testületének 10/2013. (III. 25.) önkormányzati rendelete a településképi bejelentési eljárásról Gyömrő Város Önkormányzat Képviselő-testületének 10/2013. (III. 25.) önkormányzati rendelete a településképi bejelentési eljárásról Gyömrő Város Önkormányzat Képviselő-testülete Magyarország Alaptörvénye

Részletesebben

Ügytípus megnevezése. Telepengedély kiadása iránti kérelem

Ügytípus megnevezése. Telepengedély kiadása iránti kérelem Ügytípus megnevezése Telepengedély kiadása iránti kérelem A telepengedély kiadására irányuló kérelmet a telep létesítési helye szerinti illetékes jegyzőnél, az arra rendszeresített formanyomtatványon kell

Részletesebben

Mátészalkai Járási Hivatal Járási Építésügyi Hivatala. Általános közzétételi lista. II. Tevékenységre, működésre vonatkozó adatok 4.

Mátészalkai Járási Hivatal Járási Építésügyi Hivatala. Általános közzétételi lista. II. Tevékenységre, működésre vonatkozó adatok 4. Mátészalkai Járási Hivatal Járási Építésügyi Hivatala Általános közzétételi lista II. Tevékenységre, működésre vonatkozó adatok 4. Ügyleírások A Járási Építésügyi Hivatal eljárásai, ügyleírások: Előszó

Részletesebben

Budajenő Község Önkormányzat Képviselő-testületének 3/2014. (II. 21.) önkormányzati rendelete a településképi bejelentési eljárásról

Budajenő Község Önkormányzat Képviselő-testületének 3/2014. (II. 21.) önkormányzati rendelete a településképi bejelentési eljárásról Budajenő Község Önkormányzat Képviselő-testületének 3/201. (II. 21.) önkormányzati rendelete a településképi bejelentési eljárásról egységes szerkezetben Budajenő Község Önkormányzat Képviselő-testületének

Részletesebben

Dunabogdány Község Önkormányzata 10/2013. (IV. 16.) önkormányzati rendelete a településképi bejelentési eljárásról

Dunabogdány Község Önkormányzata 10/2013. (IV. 16.) önkormányzati rendelete a településképi bejelentési eljárásról Dunabogdány Község Önkormányzata 10/2013. (IV. 16.) önkormányzati e a településképi bejelentési eljárásról (Egységes szerkezetben a 12/2014. (X. 7.) és a 21/2014. (XI. 7.) módosító tel) Dunabogdány Község

Részletesebben

Ügytípus megnevezése. Használatbavételi engedély

Ügytípus megnevezése. Használatbavételi engedély Ügytípus megnevezése Használatbavételi engedély Használatbavételi engedély szükséges ahhoz, hogy a befejezett épületet használatba vehesse a tulajdonosa, azonban 2013. január 1-jétől jelentősen csökkent

Részletesebben

k) A bruttó 50,0 m3-nél nem nagyobb térfogatú vagy a 1,5 m-nél nem mélyebb magánhasználatú kerti víz-, fürdőmedence, kerti tó építése.

k) A bruttó 50,0 m3-nél nem nagyobb térfogatú vagy a 1,5 m-nél nem mélyebb magánhasználatú kerti víz-, fürdőmedence, kerti tó építése. Piliscsaba Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 15/2013. (IV. 16.) önkormányzati rendelete a településképi bejelentési eljárásról és a településképi kötelezésről Piliscsaba Nagyközség Önkormányzat

Részletesebben

A TELEPÜLÉSKÉPI BEJELENTÉSI ELJÁRÁSRÓL ÉS TELEPÜLÉSKÉPI KÖTELEZÉSRŐL SZÓLÓ

A TELEPÜLÉSKÉPI BEJELENTÉSI ELJÁRÁSRÓL ÉS TELEPÜLÉSKÉPI KÖTELEZÉSRŐL SZÓLÓ Budaörs Város Önkormányzat Képviselő-testületének A TELEPÜLÉSKÉPI BEJELENTÉSI ELJÁRÁSRÓL ÉS TELEPÜLÉSKÉPI KÖTELEZÉSRŐL SZÓLÓ 11/2017. (II.24.) önkormányzati rendelet által módosított 6/2016.(II.26.) önkormányzati

Részletesebben

Építésügyi hatósági kérelem

Építésügyi hatósági kérelem Építésügyi hatósági kérelem 1. A kérelmet benyújtó személy adatai Viselt név Születési név Anyja születési neve Születési hely Ország Születési idő Ha nem egyezik meg az állandó lakcímmel Levelezési cím

Részletesebben

Fennmaradási engedélyezési eljárás lakossági tájékoztató a fennmaradási engedélyezési eljárás 2013. január 1-jén hatályba lépő új szabályairól

Fennmaradási engedélyezési eljárás lakossági tájékoztató a fennmaradási engedélyezési eljárás 2013. január 1-jén hatályba lépő új szabályairól Fennmaradási engedélyezési eljárás lakossági tájékoztató a fennmaradási engedélyezési eljárás 2013. január 1-jén hatályba lépő új szabályairól Fennmaradási engedély kérhető ha: az építésügyi hatóság engedélyhez

Részletesebben

A telekalakítás jogi vetületei, egyéb problémák

A telekalakítás jogi vetületei, egyéb problémák A telekalakítás jogi vetületei, egyéb problémák Holczheim Gábor Dr. Bráth Mária Fejér Megyei Kormányhivatal Földhivatala Székesfehérvár Az Ingatlan-nyilvántartás I. 1 Telekalakítási eljárás 2010. Január

Részletesebben

I. FEJEZET ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK

I. FEJEZET ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK Tahitótfalu Község Önkormányzata Képviselő-testületének 19/2015. (IX.22.) önkormányzati rendelete a településképi véleményezési, a településképi bejelentési eljárások, valamint a településképi kötelezés

Részletesebben

Lakossági tájékoztató. az összevont telepítési eljárás szabályairól

Lakossági tájékoztató. az összevont telepítési eljárás szabályairól Lakossági tájékoztató az összevont telepítési eljárás szabályairól 1.) Milyen esetben lehet összevont telepítési eljárást indítani? Az összevont telepítési eljárás két szakaszból a telepítési hatásvizsgálati

Részletesebben

ILLETÉK Építéshatósági eljárásokban (1990. évi XCIII. törvény alapján)

ILLETÉK Építéshatósági eljárásokban (1990. évi XCIII. törvény alapján) ILLETÉK Építéshatósági eljárásokban (1990. évi XCIII. törvény alapján) Az illetéket az eljárás megindításakor illetékbélyeggel, az eljárás kezdeményező iraton kell leró ELEKTRONIKUS ÜGYINTÉZÉS esetén az

Részletesebben

ÜGYMENETLEÍRÁS KERESKEDELMI TEVÉKENYSÉG BEJELENTÉSÉHEZ ÉS MŰKÖDÉSI ENGEDÉLY KIADÁSÁHOZ, MÓDOSÍTÁSÁHOZ

ÜGYMENETLEÍRÁS KERESKEDELMI TEVÉKENYSÉG BEJELENTÉSÉHEZ ÉS MŰKÖDÉSI ENGEDÉLY KIADÁSÁHOZ, MÓDOSÍTÁSÁHOZ ÜGYMENETLEÍRÁS KERESKEDELMI TEVÉKENYSÉG BEJELENTÉSÉHEZ ÉS MŰKÖDÉSI ENGEDÉLY KIADÁSÁHOZ, MÓDOSÍTÁSÁHOZ Vonatkozó jogszabályok: - a kereskedelemről szóló 2005. évi CLXIV. törvény - a kereskedelmi tevékenységek

Részletesebben

Balatonkenese Város Önkormányzata Képviselő-testületének /2013. ( ) önkormányzati rendelete a településképi bejelentési eljárásról (tervezet)

Balatonkenese Város Önkormányzata Képviselő-testületének /2013. ( ) önkormányzati rendelete a településképi bejelentési eljárásról (tervezet) Balatonkenese Város Önkormányzata Képviselő-testületének /2013. ( ) önkormányzati rendelete a településképi bejelentési eljárásról (tervezet) Balatonkenese Város Önkormányzatának (a továbbiakban: Önkormányzat)

Részletesebben

Engedélyezési eljárásfajták és azok tudnivalói

Engedélyezési eljárásfajták és azok tudnivalói Engedélyezési eljárásfajták és azok tudnivalói Kulcsszavas keresés a dokumentumban! Kattintson annak az eljárásfajtának a nevére, amivel kapcsolatban információra lenne szüksége. Kattintás után a kívánt

Részletesebben

AZ ÉPÍTÉSÜGY ÉVI VÁLTOZÁSAI

AZ ÉPÍTÉSÜGY ÉVI VÁLTOZÁSAI AZ ÉPÍTÉSÜGY 2013. ÉVI VÁLTOZÁSAI MKIK ELŐADÁS, SZEKSZÁRD Mándity Zoltán Tolna Megyei Kormányhivatal Építésügyi és Örökségvédelmi Hivatala 2013. február 26. VÁLTOZÁSOK SZERVEZETI ELJÁRÁSRENDI ANYAGI JOGI

Részletesebben

Kósa Erzsébet Anikó sk. jegyző

Kósa Erzsébet Anikó sk. jegyző Gomba Község Önkormányzat Képviselő-testületének 24/2013. (IX. 13.) önkormányzati rendelete a településképi bejelentési eljárásról (egységes szerkezetben a./2014. (IX. ) önkormányzati rendelettel) A rendelet

Részletesebben

I. FEJEZET ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK. 1. A rendelet célja. 2. A rendelet hatálya. (1) A rendelet hatálya Gyömrő közigazgatási területére terjed ki.

I. FEJEZET ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK. 1. A rendelet célja. 2. A rendelet hatálya. (1) A rendelet hatálya Gyömrő közigazgatási területére terjed ki. Gyömrő Város Önkormányzat Képviselő-testületének 12/2014. (IX. 23.) önkormányzati rendelete a településképi bejelentési eljárásról 20/2014.(XI.27.) önkormányzati rendelettel módosított, egységes szerkezetbe

Részletesebben

Város Polgármestere 2051 Biatorbágy, Baross Gábor utca 2/a. Telefon: 06 23

Város Polgármestere 2051 Biatorbágy, Baross Gábor utca 2/a. Telefon: 06 23 310-174/142, 144 www.biatorbagy.hu Város Polgármestere 2051 Biatorbágy, Baross Gábor utca 2/a. Telefon: 06 23 Fax: 06 23 310-135 E-mail: polgarmester@biatorbagy.hu ELŐTERJESZTÉS A Viadukt SE TAO pályázatáról

Részletesebben

SIÓFOK VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2/2015. (I.30.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE

SIÓFOK VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2/2015. (I.30.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE 1 SIÓFOK VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2/2015. (I.30.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE a településképi bejelentési eljárásról és a településképi kötelezésről szóló 43/2013. (XII.13.) önkormányzati

Részletesebben

Körjegyzõség Markotabödöge-Rábcakapi-Cakóháza

Körjegyzõség Markotabödöge-Rábcakapi-Cakóháza Ügytípus Elvi építési, építési, bontási, használatbavételi, rendeltetésváltozási, fennmaradási engedélyezési, továbbá az azokkal összefüggésben keletkezett ellenõrzési és kötelezési ügyek Az ügyet intézõ

Részletesebben

Budapest Főváros XIII. Kerületi Önkormányzat Képviselő-testületének 16/2013. (IV. 23.) önkormányzati rendelete. a településképi bejelentési eljárásról

Budapest Főváros XIII. Kerületi Önkormányzat Képviselő-testületének 16/2013. (IV. 23.) önkormányzati rendelete. a településképi bejelentési eljárásról Budapest Főváros XIII. Kerületi Önkormányzat Képviselő-testületének 16/2013. (IV. 23.) önkormányzati rendelete a településképi bejelentési eljárásról Budapest Főváros XIII. Kerület Önkormányzata az Alaptörvény

Részletesebben

Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlésének 9/2013 (IV. 5.) önkormányzati rendelete a településképi bejelentési eljárásról

Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlésének 9/2013 (IV. 5.) önkormányzati rendelete a településképi bejelentési eljárásról Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlésének 9/2013 (IV. 5.) önkormányzati rendelete a településképi bejelentési eljárásról Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése az épített környezet

Részletesebben

ÉPÍTÉSI ENGEDÉLY KÉRELEM

ÉPÍTÉSI ENGEDÉLY KÉRELEM ÉPÍTÉSI ENGEDÉLY KÉRELEM Az építési tevékenység végzésére az 1.Mellékletben (lent) felsoroltak kivételével az építésügyi hatóságtól építési engedélyt kell kérni. Az építési engedélyt egy telekre az egy

Részletesebben

1. A rendelet célja 2. A rendelet hatálya

1. A rendelet célja 2. A rendelet hatálya Pápa Város Önkormányzata Képviselőtestületének 13/2016. (V.30.) önkormányzati rendelete a településképi véleményezési, bejelentési és kötelezési eljárásról Pápa Város Önkormányzatának Képviselőtestülete

Részletesebben

AZ EGYES ÉPÍTÉSÜGYI HATÓSÁGI TUDOMÁSULVÉTELI ELJÁRÁSOK (Kivonat a 312/2012. (XI. 8.) Korm. rendelet-ből)

AZ EGYES ÉPÍTÉSÜGYI HATÓSÁGI TUDOMÁSULVÉTELI ELJÁRÁSOK (Kivonat a 312/2012. (XI. 8.) Korm. rendelet-ből) AZ EGYES ÉPÍTÉSÜGYI HATÓSÁGI TUDOMÁSULVÉTELI ELJÁRÁSOK (Kivonat a 312/2012. (XI. 8.) Korm. rendelet-ből) 43. Használatbavétel tudomásulvétele 54. (1) Az építtető kérelmére az építésügyi hatóság tudomásulvételi

Részletesebben

Ügytípus megnevezése. Építési engedély

Ügytípus megnevezése. Építési engedély Ügytípus megnevezése Építési engedély 1. Lehet egyszerre több tevékenységre kérni építési engedélyt? Főszabály szerint építési engedélyt egy telekre az egy időben megvalósuló építési tevékenység egészére

Részletesebben

MAGYAR KÖZLÖNY. 148. szám. MAGYARORSZÁG HIVATALOS LAPJA 2012. november 8., csütörtök. Tartalomjegyzék

MAGYAR KÖZLÖNY. 148. szám. MAGYARORSZÁG HIVATALOS LAPJA 2012. november 8., csütörtök. Tartalomjegyzék MAGYAR KÖZLÖNY MAGYARORSZÁG HIVATALOS LAPJA 2012. november 8., csütörtök 148. szám Tartalomjegyzék 312/2012. (XI. 8.) Korm. rendelet 313/2012. (XI. 8.) Korm. rendelet 314/2012. (XI. 8.) Korm. rendelet

Részletesebben

RÁCKEVE VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK

RÁCKEVE VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK RÁCKEVE VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 10/2015.(VI.1.) önkormányzati rendelete a településképi bejelentési eljárásról a 17/2016.(VI.27.) módosító önkormányzati rendelettel egységes szerkezetben

Részletesebben

MAGYAR KÖZLÖNY. 148. szám. MAGYARORSZÁG HIVATALOS LAPJA 2012. november 8., csütörtök. Tartalomjegyzék

MAGYAR KÖZLÖNY. 148. szám. MAGYARORSZÁG HIVATALOS LAPJA 2012. november 8., csütörtök. Tartalomjegyzék MAGYAR KÖZLÖNY MAGYARORSZÁG HIVATALOS LAPJA 2012. november 8., csütörtök 148. szám Tartalomjegyzék 312/2012. (XI. 8.) Korm. rendelet 313/2012. (XI. 8.) Korm. rendelet 314/2012. (XI. 8.) Korm. rendelet

Részletesebben

INDOKOLÁS. A Képviselő Testület 2013. március 28-án tartandó üléséhez

INDOKOLÁS. A Képviselő Testület 2013. március 28-án tartandó üléséhez INDOKOLÁS A Képviselő Testület 2013. március 28-án tartandó üléséhez Tárgy: Új rendelet alkotása a Településképi bejelentési eljárásról, valamint az építtetők tájékoztatásáról és az eljárásokhoz szükséges

Részletesebben

Az építményengedélyezés új szabályozásának kialakítása

Az építményengedélyezés új szabályozásának kialakítása Az építményengedélyezés új szabályozásának kialakítása Németh József NMHHH Debreceni hatósági iroda Irodavezető-helyettes 2013. május 30. Az új szabályozás koncepciójának ismertetése Az új szabályozás

Részletesebben

(a 193/2009./IX.15./ korm.rendelet alapján) Illetékbélyeg helye Az építésügyi hatósági engedély-kérelem

(a 193/2009./IX.15./ korm.rendelet alapján) Illetékbélyeg helye Az építésügyi hatósági engedély-kérelem (a 193/2009./IX.15./ korm.rendelet alapján) Illetékbélyeg helye Az építésügyi hatósági engedély-kérelem Alulírott/...(név)...(cím)...(tel.)...(név)...(cím)...(tel.)...(név)...(cím)...(tel.) építésügyi

Részletesebben

1 / :41

1 / :41 1 / 5 2012.02.03. 10:41 Kereskedelmi tevékenységek végzése 2011. április 26. kedd, 06:39 Kereskedelmi tevékenységek végzése 1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. A vonatkozó jogszabályok Kereskedelmi tevékenységek végzése,

Részletesebben

2.2. A hatósági ügyek intézésének rendjével kapcsolatos adatok. Bejelentés köteles és működési engedély köteles kereskedelmi tevékenységek

2.2. A hatósági ügyek intézésének rendjével kapcsolatos adatok. Bejelentés köteles és működési engedély köteles kereskedelmi tevékenységek 2.2. A hatósági ügyek intézésének rendjével kapcsolatos adatok Bejelentés köteles és működési engedély köteles kereskedelmi tevékenységek 2.2.1 Az államigazgatási, önkormányzati és egyéb hatósági ügyekben

Részletesebben

312/2012. (XI. 8.) Korm. rendelet

312/2012. (XI. 8.) Korm. rendelet 1. oldal 312/2012. (XI. 8.) Korm. rendelet az építésügyi és építésfelügyeleti hatósági eljárásokról és ellenőrzésekről, valamint az építésügyi hatósági szolgáltatásról A Kormány az épített környezet alakításáról

Részletesebben

A bejelentést 2.200.- Ft illetékbélyeggel ellátva a szükséges mellékletekkel együtt, a Polgármesteri Hivatal fsz. 8. számú irodájában lehet megtenni.

A bejelentést 2.200.- Ft illetékbélyeggel ellátva a szükséges mellékletekkel együtt, a Polgármesteri Hivatal fsz. 8. számú irodájában lehet megtenni. 1. Bejelentés köteles kereskedelmi tevékenységek nyilvántartásba vétele Aki a Magyar Köztársaság területén kereskedelmi tevékenységet kíván folytatni, köteles az erre irányuló szándékát a kereskedelmi

Részletesebben

b) előzetes szakhatósági állásfoglalások, valamint c) építésügyi hatósági szolgáltatás kérelmezéséhez szükséges dokumentumok összegyűjtése és

b) előzetes szakhatósági állásfoglalások, valamint c) építésügyi hatósági szolgáltatás kérelmezéséhez szükséges dokumentumok összegyűjtése és 312/2012. (XI. 8.) Korm. rendelet az építésügyi és építésfelügyeleti hatósági eljárásokról és ellenőrzésekről, valamint az építésügyi hatósági szolgáltatásról A Kormány az épített környezet alakításáról

Részletesebben

Kereskedelmi tevékenység végzésének bejelentése és működési engedély köteles kereskedelmi tevékenység

Kereskedelmi tevékenység végzésének bejelentése és működési engedély köteles kereskedelmi tevékenység Kereskedelmi tevékenység végzésének bejelentése és működési engedély köteles kereskedelmi tevékenység I. Bejelentéshez kötött kereskedelmi tevékenység: A kereskedelmi tevékenység bejelentése kérelemre

Részletesebben

Budapest Főváros XIII. Kerületi Önkormányzat Képviselő-testületének 16/2013. (IV. 23.) önkormányzati rendelete. a településképi bejelentési eljárásról

Budapest Főváros XIII. Kerületi Önkormányzat Képviselő-testületének 16/2013. (IV. 23.) önkormányzati rendelete. a településképi bejelentési eljárásról Budapest Főváros XIII. Kerületi Önkormányzat Képviselő-testületének 16/2013. (IV. 23.) önkormányzati rendelete a településképi bejelentési eljárásról Budapest Főváros XIII. Kerület Önkormányzata az Alaptörvény

Részletesebben

Fordított áfa alá eső építőipari tevékenységek

Fordított áfa alá eső építőipari tevékenységek Fordított áfa alá eső építőipari tevékenységek A megrendelőnek az áfa törvény előírásai szerint írásban kell tájékoztatni a kivitelezőt, hogy az adott munkához kell-e építési engedély. Kedves Partnereink!

Részletesebben

Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 82/2012. (XII. 21.) rendelete Eger településképi védeleméről

Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 82/2012. (XII. 21.) rendelete Eger településképi védeleméről Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 82/2012. (XII. 21.) rendelete Eger településképi védeleméről Eger Megyei Jogú Város Önkormányzat (a továbbiakban: Önkormányzat) Közgyűlése az épített

Részletesebben

A 2013.1.1. és 2013.6.30. között hatályos szöveg. Tartalomjegyzék. I. FEJEZET ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK 1 1. A rendelet alkalmazási köre...

A 2013.1.1. és 2013.6.30. között hatályos szöveg. Tartalomjegyzék. I. FEJEZET ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK 1 1. A rendelet alkalmazási köre... OptiJus Opten Kft. I. 312/2012. (XI. 8.) Korm. rendelet 312/2012. (XI. 8.) Korm. rendelet az építésügyi és építésfelügyeleti hatósági eljárásokról és ellenőrzésekről, valamint az építésügyi hatósági szolgáltatásról

Részletesebben

M Á S O L A T Vác Város Önkormányzat Képviselő-testületének 7/2013. (I. 25.) önkormányzati rendelete A településképi bejelentési eljárásról

M Á S O L A T Vác Város Önkormányzat Képviselő-testületének 7/2013. (I. 25.) önkormányzati rendelete A településképi bejelentési eljárásról M Á S O L A T Vác Város Önkormányzat Képviselő-testületének 7/2013. (I. 25.) önkormányzati rendelete A településképi bejelentési eljárásról Vác Önkormányzat Képviselő-testülete az épített környezet alakításáról

Részletesebben

Mátészalkai Járási Hivatal Járási Építésügyi Hivatala. Általános közzétételi lista. II. Tevékenységre, működésre vonatkozó adatok 4.

Mátészalkai Járási Hivatal Járási Építésügyi Hivatala. Általános közzétételi lista. II. Tevékenységre, működésre vonatkozó adatok 4. Mátészalkai Járási Hivatal Járási Építésügyi Hivatala Általános közzétételi lista II. Tevékenységre, működésre vonatkozó adatok 4. Ügyleírások A Járási Építésügyi Hivatal eljárásai, ügyleírások: Előszó

Részletesebben

Módosította: a) 13/2015. (IV. 30.) ör. b) 30/2015. (XI. 19.) ör. /2015. XII. 1 -

Módosította: a) 13/2015. (IV. 30.) ör. b) 30/2015. (XI. 19.) ör. /2015. XII. 1 - Budapest Főváros VI. kerület Terézváros Önkormányzat Képviselő-testületének 45/2013 (XII.19.) önkormányzati rendelete a településképi bejelentési és kötelezési eljárásról Módosította: a) 13/2015. (IV.

Részletesebben

Mórahalom Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 20/2013. (IV.25.) önkormányzati rendelete

Mórahalom Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 20/2013. (IV.25.) önkormányzati rendelete Mórahalom Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 20/2013. (IV.25.) önkormányzati rendelete a településképi bejelentési eljárásról és a településképi kötelezésről Mórahalom Város Képviselő-testülete

Részletesebben

I. fejezet. A rendelet célja

I. fejezet. A rendelet célja 1 Budapest Főváros VI. kerület Terézváros Önkormányzat Képviselő-testületének 45/2013 (XII.19.) önkormányzati rendelete a településképi bejelentési és kötelezési eljárásról Budapest Főváros VI. kerület

Részletesebben

Járásszékhely települési önkormányzat jegyzője mint általános építésügyi hatóság

Járásszékhely települési önkormányzat jegyzője mint általános építésügyi hatóság Járásszékhely települési önkormányzat jegyzője mint általános építésügyi hatóság Hatóság megnevezése: Hatvani Közös Önkormányzati Hivatal Hatósági Iroda Építéshatósági Osztály 3000 Hatvan, Kossuth tér

Részletesebben

Ügytípus tájékoztató. általános igazgatás

Ügytípus tájékoztató. általános igazgatás Ügytípus tájékoztató általános igazgatás Ózd Városi Polgármesteri Hivatal Hatósági Osztály 3600 Ózd, Városház tér 1., tel.: (48) 574-140, fax: (48) 574-149 Ügyfélfogadás rendje: hétfő szerda péntek 13-16

Részletesebben

A módosított kormányrendeletek hatásai a tűzvédelmi szakhatósági eljárásokra. A deregulációról egymás közt

A módosított kormányrendeletek hatásai a tűzvédelmi szakhatósági eljárásokra. A deregulációról egymás közt A módosított kormányrendeletek hatásai a tűzvédelmi szakhatósági eljárásokra A deregulációról egymás közt Hatásköri rendezés A tűz elleni védekezésről, a műszaki mentésről és a tűzoltóságról szóló 1996.

Részletesebben

Építésügyi hatósági kérelem

Építésügyi hatósági kérelem Építésügyi hatósági kérelem 1. A kérelmet benyújtó személy adatai Viselt név Születési név Anyja születési Születési hely Ország Születési idő Ha nem egyezik meg az állandó lakcímmel Levelezési cím A bejelentés

Részletesebben

Adatvédelmi tájékoztatónk a oldalon található.

Adatvédelmi tájékoztatónk a   oldalon található. ALAPADATOK ETDR-01 A KÉRELEM ALAPADATA A kérelem tárgya (építési tevékenység): ÉPÍTÉSI TEVÉKENYSÉGGEL ÉRINTETT INGATLAN ADATAI Helyrajzi szám: Mezőgazdasági birtokközpont esetén a további helyrajzi számokat

Részletesebben

Baja Város Önkormányzat Képviselő-testületének 27/2015. (XII. 21.) önkormányzati rendelete a városkép alakításáról és védelméről

Baja Város Önkormányzat Képviselő-testületének 27/2015. (XII. 21.) önkormányzati rendelete a városkép alakításáról és védelméről Baja Város Önkormányzat Képviselő-testületének 27/2015. (XII. 21.) önkormányzati rendelete a városkép alakításáról és védelméről Baja Város Önkormányzat Képviselő-testülete az épített környezet alakításáról

Részletesebben