Tárgy: Ölbı község külterületén tervezett kavicsbánya elızetes vizsgálati eljárása Melléklet: 1 pld. határozat (4280-1/9/2013.)

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Tárgy: Ölbı község külterületén tervezett kavicsbánya elızetes vizsgálati eljárása Melléklet: 1 pld. határozat (4280-1/9/2013.)"

Átírás

1 NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELİSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183 Kérjük válaszában hivatkozzon iktatószámunkra! Ikt. szám: /9/2013.II. Elıadó: dr. Takács Dóra Tárgy: Ölbı község külterületén tervezett kavicsbánya elızetes vizsgálati eljárása Melléklet: 1 pld. határozat (4280-1/9/2013.) Tisztelt Cím! Felkérem, hogy a mellékelten megküldött hirdetményt és határozatot ezen megkeresésem kézhezvételétıl számított 8. napon 15 nap idıtartamra Ölbı Község Polgármesteri Hivatalában tegye közszemlére, illetve a helyben szokásos módon tegye közzé. A hirdetmény kifüggesztésének, illetve levételének tényérıl és idejérıl a levételt követı 3 napon belül értesíteni szíveskedjék. Kapja: 1. Ölbı Község Önkormányzatának Jegyzıje, 9621 Ölbı, Fı u. 32. Szombathely, július 17. Bencsics Attila igazgató megbízásából Sümeginé Szanyi Violetta sk. igazgatóhelyettes Tel.: (94) Fax: (94) nyugatdunantuli@zoldhatosag.hu Ügyfélfogadási rend: Hétfı ; Szerda: , 13-16; Péntek:

2 HIRDETMÉNY A közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló évi CXL. törvény (a továbbiakban: Ket.) 80. (3) bekezdése alapján értesítem az érintetteket, hogy a Ölbı község külterületén tervezett kavicsbánya elızetes vizsgálata tekintetében benyújtott, a Végh & Végh Munka-, Környezet- és Tőzvédelmi Mérnökiroda és Szolgáltató Kft. (9500 Celldömölk, Sági u. 43.) által 1-039/2013. számon készített elızetes vizsgálati dokumentációt hatóságunk elfogadta, és egyben megállapította, hogy a tervezett beruházás megvalósítása esetén jelentıs környezeti hatás nem feltételezhetı. A határozat a jegyzınél és a Nyugat-dunántúli Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelıség (Szombathely, Vörösmarty u. 2.) I. emelet 113. szobájában ügyfélfogadási idıben megtekinthetı. A határozat ellen a felügyelıségünk hirdetıtábláján történı 15 napos kifüggesztés leteltétıl számított 15 napon belül az Országos Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Fıfelügyelıséghez (Budapest) címzett, de a Nyugat-dunántúli Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelıséghez (Szombathely, Vörösmarty u. 2.) benyújtható fellebbezésnek van helye. A jogorvoslati eljárás díja a közigazgatási alapeljárás igazgatási szolgáltatási díjának 50 %-a, azaz Ft, természetes személyek és társadalmi szervezetek esetében 1%-a, azaz Ft. Szombathely, július 17. Nyugat-dunántúli Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelıség, Szombathely A Felügyelıség hirdetıtábláján történı kifüggesztés napja: július 22. A hirdetmény levételének napja: augusztus 06. Az önkormányzat hirdetıtábláján történı kifüggesztés napja: A hirdetmény levételének napja: 2

3 NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELİSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183 Kérjük válaszában hivatkozzon iktatószámunkra! Ikt. szám: /9/2013 Mőszaki ea: Bertalan Ágnes Jogi ea: dr. Takács Dóra Tárgy: Ölbı község külterületén tervezett kavicsbánya elızetes vizsgálati eljárása H A T Á R O Z A T I. Az Ölbıi Mezıgazdasági Termelı és Szolgáltató Kft. (9621 Ölbı, Sárvári út 0149/8 hrsz.) megbízásából eljáró VÉGH&VÉGH Munka-, Környezet- és Tőzvédelmi Mérnökiroda és Szolgáltató Kft. (9553 Köcsk, Árpád u. 27.) által 1-039/2013. tervszámon készített elızetes vizsgálati dokumentációban foglaltakat e l f o g a d o m, egyben megállapítom, hogy a tervezett beruházás megvalósítása esetén nem feltételezhetı jelentıs környezeti hatás. A tervezett tevékenységhez szükséges bányahatósági engedély iránti kérelem benyújtásáig a településrendezési eszközökkel az összhangot meg kell teremteni. A környezetvédelmi elıírások, feltételrendszerek a bányahatósági engedélyezési eljárás során, szakhatósági állásfoglalás keretében kerülnek rögzítésre. II. Az elızetes vizsgálati eljárásba bevont szakhatóságok állásfoglalásai A Vas Megyei Kormányhivatal Növény- és Talajvédelmi Igazgatósága VAF- TALVO/1111-2/2013. számon szakhatósági hozzájárulását az alábbiak szerint adta meg: - benyújtott tervdokumentációból megállapítottam, hogy a bányászattal érintett ingatlanok termıföldek (szántó mővelési ág), melyeken a bányamővelés csak a humuszos termıréteg letermelését, és deponálását követıen kezdhetı meg. A humuszmentést csak a bányakapitányság által jóváhagyott mőszaki üzemi terv birtokában, annak figyelembevételével lehet elvégezni. A bányamővelés során nem feltételezhetı jelentıs környezeti hatás a bányászattal érintett és a környezı termıföldeken. A Rábapatyi Közös Önkormányzati Hivatal Ölbıi Kirendeltsége Jegyzı 349-2/2013. számon szakhatósági hozzájárulását kikötés nélkül megadta tekintettel arra, hogy az ingatlanok összevonása nem ütközik a helyi településrendezési terv szabályaiba. Tel.: (94) Fax: (94) nyugatdunantuli@zoldhatosag.hu Ügyfélfogadási rend: Hétfı ; Szerda: , 13-16; Péntek:

4 A Vas Megyei Kormányhivatal Népegészségügyi Szakigazgatási Szerve VIII-R- 088/ /2013. számon szakhatósági hozzájárulását kikötés nélkül adta meg: A Vas Megyei Kormányhivatal Sárvári Járási Hivatal Járási Földhivatala 10135/2013. számon szakhatósági állásfoglalását az alábbi kikötésekkel adta meg: - a kavicsbánya létesítése során az érintett mezıgazdasági mővelés alatt álló Ölbı 136/7-8 hrsz-ú ingatlanok vonatkozásában a bányászati tevékenység megkezdése elıtt az illetékes Sárvári Járási Földhivataltól kérni kell a termıföld végleges más célú hasznosításának engedélyezését, - földvédelmi szempontból a termıföld igénybevétele csak az engedélyezést követıen, a Földhivatal jogerıs határozatának birtokában kezdhetı meg, - a bánya létesítését úgy kell megvalósítani, hogy az érintett és a környezı termıföldek minıségében kár ne keletkezzen. III. A környezetvédelmi, természetvédelmi, valamint a vízügyi hatósági eljárások igazgatási szolgáltatási díjairól szóló 33/2005. (XII. 27.) KvVM rendelet (a továbbiakban: KvVM rendelet) 1. melléklet I. pont 49. fıszáma alapján az eljárás igazgatási szolgáltatási díját ,- Ftban állapítom meg, melyet a kérelmezınek kell viselnie. Kérelmezı az igazgatási szolgáltatási díjfizetési kötelezettségének eleget tett. Határozatom ellen a kézbesítéstıl hirdetmény útján értesítettek esetében a felügyelıség hirdetıtábláján történı hirdetmény levételétıl számított 15 napon belül az Országos Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Fıfelügyelıséghez (Szombathely) címzett, de hatóságomnál két példányban benyújtandó fellebbezésnek van helye. A fellebbezés díja az alapeljárásra meghatározott díjtétel 50 %-a, azaz ,- Ft társadalmi szervezetek és természetes személyek esetében az alapeljárásra meghatározott igazgatási szolgáltatási díjtétel 1 %-a, azaz 2.500,- Ft. A jogorvoslati eljárás igazgatási szolgáltatási díját a Magyar Államkincstárnál vezetett számú elıirányzat-felhasználási számlára kell átutalási megbízással teljesíteni vagy készpénz-átutalási megbízással (csekk) postai úton befizetni. A díj megfizetését igazoló befizetési bizonylatot vagy annak másolatát a jogorvoslati kérelem elıterjesztéséhez mellékelni kell. A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal, mint másodfokú szakhatóság szakhatósági közremőködésének jogorvoslati eljárási díja ,- Ft, melyet a Magyar Államkincstár számú számlájára átutalással kell teljesíteni. A Vas Megyei Kormányhivatal Földhivatala, mint másodfokú szakhatóság szakhatósági közremőködésének jogorvoslati eljárási díja ,- Ft, melyet a Magyar Államkincstár számú számlájára átutalással kell teljesíteni. A Budapest Fıváros Kormányhivatala Építésügyi és Örökségvédelmi Hivatala, mint másodfokú szakhatóság szakhatósági közremőködésének jogorvoslati eljárási illetéke 5.000,- Ft, melyet illetékbélyegen kell leróni. 2

5 Az Országos Tisztifıorvosi Hivatal, mint másodfokú szakhatóság szakhatósági közremőködésének jogorvoslati eljárási díja ,- Ft, melyet a Magyar Államkincstár számú számlájára átutalással kell teljesíteni. I n d o k o l á s Az Ölbıi Mezıgazdasági Termelı és Szolgáltató Kft. (9621 Ölbı, Sárvári út 0149/8 hrsz. továbbiakban: Kft.) megbízásából a VÉGH&VÉGH Munka-, Környezet- és Tőzvédelmi Mérnökiroda és Szolgáltató Kft. (9553 Köcsk, Árpád u. 27.) április 17-én benyújtotta a felügyelıségre az Ölbı község külterületére tervezett kavicsbánya elızetes vizsgálati dokumentációját. A dokumentációban foglaltak a környezeti hatásvizsgálati és az egységes környezethasználati engedélyezési eljárásról szóló 314/2005. (XII. 25.) Kormányrendelet (a továbbiakban: Korm. rendelet) aiban rögzítettek alapján, az elızetes vizsgálati eljárás keretében kerültek elbírálásra. Az eljárás során /1/2013.II. számon hiánypótlást rendeltem el, melynek teljesítése május 8-án megtörtént. A Felügyelıség a Korm. rendelet 3. (4) bekezdése alapján a telepítés helye szerinti Ölbı Község Önkormányzatának Jegyzıjével, 1 pld. elızetes vizsgálati dokumentáció csatolásával a Korm. rendelet 3. (3) bekezdésében meghatározott tartalmú közleményt tetetett közzé azzal, hogy az abban foglaltakra a közlemény megjelenését követı huszonegy napon belül közvetlenül a Felügyelıségen észrevételt lehet tenni. A megadott határidın belül a Felügyelıségre észrevétel nem érkezett. A környezetvédelmi, természetvédelmi, vízügyi hatósági és igazgatási feladatokat ellátó szervek kijelölésérıl szóló 347/2006. (XII. 23.) Kormányrendelet 32/A. és a 4. számú melléklete alapján megkeresett szakhatóságok szakhatósági hozzájárulásukat határozatom II. fejezetében rögzítettek szerint megadták. A Vas Megyei Kormányhivatal Növény- és Talajvédelmi Igazgatósága szakhatósági állásfoglalását az alábbiakkal indokolta. A Vas Megyei Kormányhivatal Növény-és Talajvédelmi Igazgatósága a /2/2013. számú megkeresésre a benyújtott dokumentáció alapján megállapította, hogy az ügyféli kérelem teljesíthetı, a tevékenység környezethasználatához a rendelkezı részben foglalt szakhatósági állásfoglalást adta. A szakhatósági állásfoglalást a környezetvédelmi, természetvédelmi, vízügyi hatósági és igazgatási feladatokat ellátó szervek kijelölésérıl szóló 347/2006. (XII. 23.) Korm. rendelet 32/A. (1) bekezdés és annak 4. számú mellékletének 5. pontja alapján, a fıvárosi és megyei kormányhivatalok mezıgazdasági szakigazgatási szerveinek kijelölésérıl szóló 328/2010. (XII.27.) Korm. rendelete 17. (1) bekezdése által biztosított jogkörben, a 2. (1) bekezdésében meghatározott illetékesség alapján eljárva adtam ki. A Rábapatyi Közös Önkormányzati Hivatal Ölbıi Kirendeltsége Jegyzı szakhatósági állásfoglalását az alábbiakkal indokolta. A Nyugat-dunántúli Környezetvédelmi, Természetvé- 3

6 delmi és Vízügyi Felügyelıség a /2/2013. számú megkeresésében Ölbı Község külterületén tervezett kavicsbánya elızetes vizsgálati eljárása ügyében kért szakhatósági hozzájárulást. A 314/2005. (XII.25.) Korm. rendelet 32/A. (1) bekezdése alapján, figyelemmel a 4. számú mellékletben foglaltakra, kikötések nélkül hozzájárultam. Határozatom a Ket. 44. (6) bekezdésén és a 314/2005. (XII.25.) Korm. rendelet 32/A. (1) bekezdésén és a 4. számú mellékletében foglaltakon alapul. A Vas Megyei Kormányhivatal Népegészségügyi Szakigazgatási Szerve szakhatósági állásfoglalását az alábbiakkal indokolta. A Végh & Végh Munka-, Környezet-és Tőzvédelmi Mérnöki Iroda és Szolgáltató Kft. (9500 Celldömölk, Sági u. 43.) Ölbı külterületén 0136/8 helyrajzi szám alatt tervezett kavicsbánya elızetes vizsgálat lefolytatására irányuló kérelmet nyújtott be az elsı fokú környezetvédelmi hatósághoz. A környezetvédelmi hatóság a környezetvédelmi, természetvédelmi, vízügyi hatósági és igazgatási feladatok ellátásáról szóló 347/2006. (XII.23.) 32/A (1) bekezdése alapján megkereste hatóságomat szakhatósági állásfoglalás kiadása miatt. A dokumentációt környezet- és település-egészségügyre, az egészségkárosító kockázatok és esetleges hatások felmérésére, lakott területtıl (lakóépülettıl) számított védıtávolságok véleményezésére, a talajjal, a szennyvizekkel, veszélyes hulladékokkal kapcsolatos közegészségügyi követelmények érvényesítésére, az emberi használatra szolgáló felszíni vizek védelmére, továbbá a levegı higiénés követelmények teljesülésére kiterjedıen vizsgáltam. A benyújtott dokumentáció értelmében a tervezett bánya lakóterülettıl 2200 m-re található külterületen. Az elvégzett számítások értelmében a zajvédelmi hatásterület és a levegıvédelmi hatásterület nem éri el a legközelebbi lakóterületet. A tervezési terület vízbázis hidrogeológiai védıterületét nem érinti. A dokumentáció részletesen tartalmazza a keletkezı hulladékok győjtésének és elszállításának megoldását. A dolgozók részére palackozott ásványvizet biztosítanak, a bányában mobil szociális helyiséget telepítenek, víztartályos kézmosóval. A szennyvíztartály rendszeres ürítésérıl megbízott alvállalkozó gondoskodik. A benyújtott dokumentáció része a Havária terv, mely tartalmazza a riasztást és az elsısegély nyújtási teendıket. A fentiek miatt a tevékenység végzése közegészségügyi érdeket nem sért. Az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat egyes közigazgatási eljárásaiért és igazgatási jellegő szolgáltatásaiért fizetendı díjakról szóló 1/2009. (I. 30.) EüM rendelet 1. számú mellékletének XI.16. pontja értelmében az igazgatási szolgáltatás díja ,- Ft, melyet az Ölbıi Mg. Kft. befizetett. Hatáskörünk a környezetvédelmi, természetvédelmi, vízügyi hatósági és igazgatási feladatok ellátásáról szóló 347/2006. (XII.23.) 32/A paragrafusán, illetékességünk az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálatról és a Gyógyszerészeti Államigazgatási szerv kijelölésérıl szóló 323/2010.(XII.27.) Kormányrendelet 4. -án alapul. Az önálló jogorvoslatot a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló évi CXL. törvény (a továbbiakban: Ket.) 44. (9) bekezdése alapján zártam ki, s e jogszabályi helyre hivatkozással adtam tájékoztatást a jogorvoslat lehetıségérıl. A Vas Megyei Kormányhivatal Sárvári Járási Hivatal Járási Földhivatala szakhatósági állásfoglalását az alábbiakkal indokolta. Az elızetes vizsgálati dokumentációban foglaltak alapján a tervezett bánya a mezıgazdasági mővelés alatt álló Ölbı 136/7-8 hrsz-ú ingatlanok területének az ingatlan-nyilvántartás adatai alapján átlagosnál gyengébb, 6. minıségi osztályú szántó mővelési ágú termıföld igénybe vételével valósul meg, de a termıföld más célú hasznosítása helyhez kötött igénybevételnek számít, mint bányaüzem. 4

7 A termıföld védelmérıl szóló évi CXXIX. törvény (továbbiakban Tfvt.) 9. (1) bekezdése értelmében termıföldet ingatlanügyi hatósági engedéllyel lehet más célra hasznosítani. Hartwig Tamás Ölbı, Fı u. 19. szám alatti lakos kérelmére az Ölbı 0136/8 hrsz-ú ingatlan teljes területének vonatkozásában a Sárvári Járási Földhivatal engedélyezte a termıföld végleges más célú hasznosítását látványtó és zöldterület kialakítása céljára a /3/2009. számú határozatában. A /3/2009. számú határozat július 10-én jogerıssé vált, a határozatban foglaltaknak megfelelıen az engedély négy évig érvényes, tehát a más célú hasznosításra kiadott engedély július 10-ig hatályos. Felhívom a beruházó figyelmét, hogy a Tfvt. 13. (2) bekezdése értelmében a határozat idıbeli hatályán belül azonos területre benyújtott más célú hasznosítás iránti kérelmet érdemi vizsgálat nélkül el kell utasítani. A fentieket figyelembe véve a rendelkezı részben elıírt feltételek maradéktalan betartása mellett a kavicsbánya létesítése földvédelmi érdekeket nem sért, ezért az elızetes vizsgálati eljáráshoz szakhatósági hozzájárulásomat megadtam. A Tfvt. 18. (1) bekezdése alapján a termıföld mennyiségi védelmének érvényre juttatásával kapcsolatos szakhatósági közremőködésért megállapított ,- Ft igazgatási szolgáltatási díja befizetése megtörtént. Állásfoglalásomat a 347/2006. (XII.23.) Korm. rendelet 4. mellékletében foglaltakat figyelembe véve a termıföld védelmérıl szóló évi CXXIX. törvény elıírásai alapján adtam meg. A Földhivatal hatásköre a Tfvt. 7. (1) bekezdésében, valamint a földhivatalokról, a Földmérési és Távérzékelési Intézetrıl, a Földrajzinév Bizottságról és az ingatlan-nyilvántartási eljárás részletes szabályairól szóló 338/2006. (XII.23.) Korm. rendelet 2. (1) bekezdésében, illetékessége pedig a járási földhivatalok illetékességi területeinek kijelölésérıl szóló 149/2012. (XII.28.) VM rendelet 1. -ában foglaltakon alapul. A Vas Megyei Kormányhivatal Szombathelyi Járási Hivatal Járási Építésügyi és Örökségvédelmi Hivatala VA-06D/EOH/1197-2/2013 számon szakhatósági állásfoglalásának megadására irányuló eljárását megszüntette. Döntését az alábbiakkal indokolta. A tervezett tárgyi beruházás hatóságom jelenlegi adatai szerint kulturális örökségi elemeket nem érint, így a régészeti örökség és a mőemléki érték védelmével kapcsolatos szabályokról szóló 393/2012. (XII.20.) Korm. rendelet 2. (1) a) pontjára és 13. (1) bekezdésére tekintettel nincs hatásköröm szakhatósági állásfoglalást kiadni és a további hatósági eljárásokban nem veszünk részt." A Gyır-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Építésügyi és Örökségvédelmi Hivatal Állami Fıépítész GYD-01/233-2/2013. számon szakhatósági állásfoglalásának megadására irányuló eljárását megszüntette. Döntését az alábbiakkal indokolta. A Nyugat-dunántúli Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelıség a környezetvédelmi, természetvédelmi, vízügyi hatósági és igazgatási feladatokat ellátó szervek kijelölésérıl szóló 347/2006.(XII.23.) Korm. rendelet 4. sz. melléklete alapján fordult irodámhoz. A dokumentációt a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló évi CXL tv. (KET) szerint megvizsgálva megállapítottam, hogy a területfejlesztési koncepció, a területfejlesztési program és a területrendezési terv tartalmi követelményeirıl, valamint illeszkedésük, kidolgozásuk, egyeztetésük, elfogadásuk és közzétételük részletes szabályairól szóló 218/2009. (X.6.) Korm. rendelet. 7. sz. melléklete alapján a kavicsbánya nem sorolható az országos vagy térségi jelentıségő mőszaki infrastruktúra-hálózatok és egyedi építmények közé, ezért nincs hatásköröm az ügy elbírálására. 5

8 A bánya nyitásával kapcsolatban azonban felhívom a figyelmet az alábbiakra: Ölbı község hatályos szerkezeti terve a bánya tervezett területét általános mezıgazdasági területbe sorolja. Ennek következtében a bánya-létesítési engedély kiadása - településrendezési okokból - várhatóan akadályokba ütközik. A kavicsbánya majdani létesítéshez szükséges a hatályos településrendezési terv módosítása. Állásfoglalásom a fent hivatkozott jogszabályokon, valamint a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló évi CLX. törvény 44. és 45. -ain, a területfejlesztési koncepció, a területfejlesztési program és a területrendezési terv tartalmi követelményeirıl, valamint illeszkedésük, kidolgozásuk, egyeztetésük, elfogadásuk és közzétételük részletes szabályairól szóló 218/2009. (X.6.) Korm. rendelet. 7. sz. melléklete II/1.3. bekezdésén és a környezetvédelmi, természetvédelmi, vízügyi hatósági és igazgatási feladatokat ellátó szervek kijelölésérıl szóló 347/2006. (XII. 23.) Korm. rendelet 4. sz. melléklet 9. pontján alapul. Az eljárás során az alábbiakat állapítottam meg. Általános jellemzık A tervezett, mintegy 17 ha nagyságú bányatelek Vas megyében, Ölbı község külterületén (0136/7, 0136/8 hrsz.), a településtıl D-i irányban, 2,2 km-re található. A terület könnyen megközelíthetı a 88-as fıút Sárvár és Vát közötti szakaszáról. A tervezési területtıl É-ÉNy-ra található a Kft. által üzemeltetett Ölbı II. kavics és Ölbı III.-kavics, D-re pedig az Ölbı IV.-kavics védnevő bányatelkek. Bányászati tevékenységet csak nappali idıszakban ( ) terveznek. A bányászati tevékenység során maximálisan m 3 /év haszonanyag kitermelése a cél, a munkálatokat a szükséges engedélyek beszerzését követıen várhatóan év második felében kívánják megkezdeni. A jövesztés tervezett módja haladó rézsőfalas külfejtés, száraz majd víz alóli kitermeléssel. Elsı lépésben a 0,3-0,5 m vastagságú humuszos fedıréteg letakarítása történik, melynek felhasználása a kitermelési tevékenységgel párhuzamos. A letakarítás során a humusz- és a meddıréteget elkülönített módon deponálják. A talajvíz alóli kitermelést hidraulikus kotróval, vagy dobókanalas kotrógéppel végzik. A haszonanyagot átmenetileg deponálják, vagy közvetlenül szállítójármővekre rakják. A bánya területérıl a kavicsot saját tulajdonú földúton lakóterület érintése nélkül szállítják a 88. számú fıút irányába. Döntı többségét a 86-os fıút elkerülı szakaszainak építéséhez, kisebb hányadát Sárvár irányába a környéken jelentkezı ásványi nyersanyagigény kielégítése céljából. A tervezett újrahasznosítás cél: jóléti tó, legelı, ligetes erdı létrehozása. Természetvédelem Az érintett ingatlanok nem állnak országos jelentıségő, vagy európai közösségi jelentıségő természetvédelmi oltalom alatt. A terület egynyári szántóföldi kultúraként intenzív mezıgazdasági mővelés alatt áll, természeti érték a területen nem található. A bányászat során a területen bányató jön létre, újrahasznosítási célként jóléti tó, legelı, ligetes erdı kialakítását tervezik. A tervezett kavicsbánya nyitása a természet- és tájvédelem érdekeit a természet védelmérıl szóló évi LIII. törvény 6-7., 8., 17., 42., 43. -ának figyelembe vételével nem sérti. Levegıtisztaság-védelem A bányatelekhez képest a legközelebbi lakóterület körülbelül 2200 m távolságban, a bányától északi irányban, Ölbı településen található. A bányát mezıgazdasági terület határolja. Bányá- 6

9 szati tevékenységet csak nappali idıszakban ( ) végeznek. A tervezett kitermelt haszonanyag mennyisége m 3 /év. A telephelyen törı-, osztályozó berendezés nem üzemel. A fedıréteg eltávolítás, a kitermelés, a rakodás és a szállítás során légszennyezést a porképzıdés és a munkagépek kipufogógázának emissziója okoz minimális mértékben. Mindez nem okoz a környezeti levegı minıségében jelentıs változást. A bányamővelés során, a munkagépek mőködtetése következtében keletkezı füstgázok és a szilárd por mennyisége a legközelebbi, 2200 m elhelyezkedı lakott területeknél nem éri el a levegıterheltségi határértékeket. A bánya levegıvédelmi hatásterülete a dokumentációban részletezett számítások szerint 521 méter. A haszonanyag kiszállítás a bányához közvetlenül kapcsolódó földúton, illetve a 88. számú fıúton történik. A szállító jármővek okozta levegıterhelés a bánya mőködéséhez kapcsolódó szállítások figyelembevételével sem éri el az utak mentén a határértékeket. Zajvédelem A tevékenység végzéséhez szükséges gépi berendezések és kézi szerszámok használatából eredı zajkibocsátás a felülvizsgálati dokumentációban szereplı számítások alapján, a legközelebbi védendı objektumnál nem okoz nappali zajterhelési határértéket meghaladó zajterhelést. A bányászat a környezeti zaj és rezgés elleni védelem egyes szabályairól szóló 284/2007. (X. 29.) Kormányrendelet 6. -ában foglaltak szerinti zajvédelmi szempontú hatásterülete a lakóterületek irányban 301 m, egyéb irányban 177 m. Ezen a távolságon belül védendı létesítmény, illetve terület nem található. A szállítással érintett belterületi útvonalon, a bányához kapcsolódó jármőmozgás, a zajterhelést alig növeli, db-ben kifejezhetı emelkedést nem okoz. A szállítási útvonal mentén hatásterület a Kormányrendelet 7. (1) bekezdése értelmében nem állapítható meg, mert a szállítási útvonal nem érint elsı- és másodrendő utat. Vízvédelem A bányához legközelebb lévı élı vízfolyás a Kıris-patak, mely a bányától Ny-i irányban 400 m-re húzódik. A környezı területekre jutó csapadékvizeket több mesterségesen kialakított vízelvezetı árok győjti össze és juttatja a befogadó Kıris-patakba. A pleisztocén kavicsos összletben a kutatófúrások összefüggı talajvízszintet mutattak ki. A talajvíz nyugalmi szintje 1,9-2,6 m mélységben, +160,2-158,3 mbf-i szinten helyezkedik el. A bányamővelés során, az ütemezetten megvalósításra kerülı rekultiváció következtében nyílt vízfelület alakul ki. A tervezett bányatelek területe a felszín alatti vizek védelmérıl szóló 219/2004. (VII. 21.) Kormányrendelet (továbbiakban: Korm. rendelet) 7. (4) bekezdése és a 2. melléklet 2. b) pontja alapján érzékeny minısítéső, üzemelı, vagy távlati vízbázisvédelmi védıterületet nem érint, így a tervezett tevékenység nem jár a Korm. rendelet 9. (4) bekezdés b) pont szerinti tilalom megszegésével, illetve a tervdokumentáció alapján biztosíthatók a rendelet 10. (1) bekezdésében foglalt elıírások. A bánya üzemszerő mőködése nem veszélyezteti a földtani közeget, a felszíni- és a felszín alatti vizeket. Hulladékgazdálkodás A benyújtott dokumentáció alapján megállapítható, hogy a bányászati tevékenység során termelési hulladék nem keletkezik. A bánya területén javítási, karbantartási munkákat nem vé- 7

10 geznek. Normál üzemi körülmények között veszélyes hulladék nem keletkezik. Az esetlegesen bekövetkezı havária esemény során keletkezı veszélyes hulladékok győjtésérıl és ártalmatlanításáról gondoskodnak. Az elızetes vizsgálati dokumentációban rögzítettekre, a felügyelıség szakmai véleményére és a közremőködı szakhatóságok állásfoglalásaira figyelemmel megállapítottam, hogy nem feltételezhetı jelentıs környezeti hatás, ezért hatásvizsgálati eljárás lefolytatása nem szükséges. A környezetvédelmi elıírások a bányahatósági engedélyezési eljárás során, szakhatósági állásfoglalás keretében kerülnek rögzítésre. Fentiek alapján határozatomat a környezet védelmének általános szabályairól szóló évi LIII. törvény 67. (2) bekezdése és a Korm. rendelet 5. (2) bekezdésének ac) pontja alapján hoztam meg. Az engedélyezési ügyben az adott ügyfajtára 45 nap az irányadó ügyintézési határidı. Az ügyintézési határidıbe nem számítanak bele a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló évi CXL. törvény (a továbbiakban: Ket.) 33. (3) bekezdésében meghatározott idıtartamok. A határozatomról szóló hirdetmény a Korm. rendelet 5. (6) bekezdése alapján Ölbı Község Önkormányzata részére közzététel céljából megküldésre, valamint a Felügyelıség honlapján - ( - közzétételre kerül. A fellebbezési jogot a Ket. 98. (1) bekezdése alapján, a 99. (1) bekezdésében foglaltak figyelembevételével tettem lehetıvé. A fellebbezés igazgatási szolgáltatási díját a KvVM rendelet 2. (4), (5) bekezdése alapján állapítottam meg. A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal szakhatósági közremőködési ,- Ft összegő fellebbezési díjának jogalapja a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal, valamint a megyei kormányhivatalok mezıgazdasági szakigazgatási szervei elıtt kezdeményezett eljárásokban fizetendı igazgatási szolgáltatási díjak mértékérıl, valamint az igazgatási szolgáltatási díj fizetésének szabályairól szóló 63/2012. (VII. 2.) VM rendelet 2. és 1. számú mellékletének pontja. A Vas Megyei Kormányhivatal Földhivatala szakhatósági közremőködési ,- Ft összegő fellebbezési díjának jogalapja a termıföld védelmérıl szóló évi CXXIX. törvény 18. (2) bekezdése. A Budapest Fıváros Kormányhivatala Építésügyi és Örökségvédelmi Hivatala szakhatósági közremőködési 5.000,- Ft összegő fellebbezési illetékének jogalapja az illetékrıl szóló évi XCIII. törvény 29. (2) bekezdése. Az Országos Tisztifıorvosi Hivatal szakhatósági közremőködési ,- Ft fellebbezési díjának jogalapja az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat egyes közigazgatási eljárásaiért és igazgatási jellegő szolgáltatásaiért fizetendı díjakról szóló 1/2009. (I. 30.) EüM rendelet 2. (5) bekezdése. 8

11 A Felügyelıség hatásköre és illetékessége a környezetvédelmi, természetvédelmi, vízügyi hatósági és igazgatási feladatokat ellátó szervek kijelölésérıl szóló 347/2006. (XII. 23.) Korm. rendelet 8. (2) bekezdésén, valamint 1. sz. melléklet IV. fejezetének 2. pontján alapul. A határozatot kapja: 1. Ölbıi Mezıgazdasági Termelı és Szolgáltató Kft Ölbı, Sárvári út 0149/8 hrsz. 2. VÉGH & VÉGH Munka-, Környezet- és Tőzvédelmi Mérnökiroda és Szolgáltató Kft Celldömölk, Sági u Ölbı Község Önkormányzatának Jegyzıje, 9621 Ölbı, Fı u Vas Megyei Kormányhivatal Növény- és Talajvédelmi Igazgatósága, 9762 Tanakajd, Ambrózy sétány 2. VASMKHNTI 5. Rábapatyi Közös Önkormányzati Hivatal Ölbıi Kirendeltsége Jegyzı, 9621 Ölbı, Fı u Vas Megyei Kormányhivatal Népegészségügyi Szakigazgatási Szerve, 9700 Szombathely, Sugár u. 3. VASMKHNSZ 7. Vas Megyei Kormányhivatal Sárvári Járási Hivatal Járási Földhivatala, 9600 Sárvár, Kossuth tér 2. JF18SARVAR 8. Gyır-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Építésügyi és Örökségvédelmi Hivatal Állami Fıépítész, 9021 Gyır, Káptalan domb Vas Megyei Kormányhivatal Szombathelyi Járási Hivatal Járási Építésügyi és Örökségvédelmi Hivatala, 9700 Szombathely, Bejczy u Szombathely, július 17. Bencsics Attila sk. igazgató 9

NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELİSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183

NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELİSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183 NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELİSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183 Kérjük válaszában hivatkozzon iktatószámunkra! Ikt. szám: 7250-1/5/2013. II.

Részletesebben

Vas Megyei Kormányhivatal

Vas Megyei Kormányhivatal Vas Megyei Kormányhivatal Iktatószám: VAV/KTF/488-6/2015 Ügyintézık: Paksa Tibor, dr. Bodorkós Erzsébet Telefon: (94) 506-719 Tárgy: 8. sz. fıút Szemenye-Kám közötti szakasz burkolat-megerısítése során

Részletesebben

267/2012. (IX. 20.) Korm. rendelet

267/2012. (IX. 20.) Korm. rendelet 267/2012. (IX. 20.) Korm. rendelet a Korányi Projekthez kapcsolódó beruházások megvalósításával összefüggı közigazgatási hatósági ügyek nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentıségő üggyé nyilvánításáról

Részletesebben

NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELİSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183

NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELİSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183 NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELİSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183 Kérjük válaszában hivatkozzon iktatószámunkra! Ikt. szám: 1589-1/10/2013.II.

Részletesebben

Tárgy: Szám: Ea.: VA/KTF02/66-13/2016. Törkenczi Arnold. Melléklet: Sárvár Város Jegyzıje Sárvár Várkerület 2-3. Tisztelt Cím!

Tárgy: Szám: Ea.: VA/KTF02/66-13/2016. Törkenczi Arnold. Melléklet: Sárvár Város Jegyzıje Sárvár Várkerület 2-3. Tisztelt Cím! Szám: Ea.: VA/KTF02/66-13/2016. Törkenczi Arnold Tárgy: Melléklet: Levegıtisztaság- védelmi létesítési engedély határozat megküldése hirdetményezés céljából 1 pld. hirdetmény 1 pld. VA/KTF02/66-12/2016.

Részletesebben

NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELİSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183.

NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELİSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183. NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELİSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183 Kérjük válaszában hivatkozzon iktatószámunkra! Szám: Ea.: 5601-4/2/2013. II.

Részletesebben

dr. Kovács Györgyi hivatalvezetı nevében és megbízásából:

dr. Kovács Györgyi hivatalvezetı nevében és megbízásából: Iktatószám: VA-06/AKF05/1609-6/2017. Ügyintézı: dr. Monostori Veronika Pernyész István Telefon: (94) 506-718 Tárgy: A Nyugati-Fém Kft. 9700 Szombathely, Pálya u. 8156/6 hrsz. alatti telephelyén üzemelı

Részletesebben

Szám: /3/2013. Tárgy: A Magyar Telekom Távközlési Nyrt. (1541 Budapest) Nagykanizsa, Bartók B. u. 8. szám alatti ingatlanon lévő telefonközpont

Szám: /3/2013. Tárgy: A Magyar Telekom Távközlési Nyrt. (1541 Budapest) Nagykanizsa, Bartók B. u. 8. szám alatti ingatlanon lévő telefonközpont NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183 Kérjük válaszában hivatkozzon iktatószámunkra! Szám: 2843-2/3/2013. Tárgy:

Részletesebben

Melléklet: 1 pld. határozat (961-1/1/2014.I.)

Melléklet: 1 pld. határozat (961-1/1/2014.I.) Kérjük válaszában hivatkozzon iktatószámunkra! NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS TERMÉSZETVÉDELMI FELÜGYELİSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183 Ikt. szám: 961-1/1/2014.II. Mőszaki elıadó:

Részletesebben

NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS TERMÉSZETVÉDELMI FELÜGYELİSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183 É R T E S Í T É S

NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS TERMÉSZETVÉDELMI FELÜGYELİSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183 É R T E S Í T É S NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS TERMÉSZETVÉDELMI FELÜGYELİSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183 Kérjük válaszában hivatkozzon iktatószámunkra! Ikt. szám: 1-2/14/2015. Mőszaki ea.:

Részletesebben

NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS TERMÉSZETVÉDELMI FELÜGYELŐSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183

NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS TERMÉSZETVÉDELMI FELÜGYELŐSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183 NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS TERMÉSZETVÉDELMI FELÜGYELŐSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183 Kérjük válaszában hivatkozzon iktatószámunkra! Szám: Jogi ea: Műszaki ea.: 4938-2/1/2014./I.

Részletesebben

Vas Megyei Kormányhivatal

Vas Megyei Kormányhivatal Vas Megyei Kormányhivatal Iktatószám: VAV/KTF/1924-16/2015 Ügyintézık: dr. Bodorkós Erzsébet Telefon: (94) 506-719 Tárgy: A Duka 0176/18 hrsz.-ú ingatlan villamos energia ellátásának elızetes vizsgálati

Részletesebben

NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS TERMÉSZETVÉDELMI FELÜGYELİSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183

NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS TERMÉSZETVÉDELMI FELÜGYELİSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183 Kérjük válaszában hivatkozzon iktatószámunkra! NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS TERMÉSZETVÉDELMI FELÜGYELİSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183 Ikt. szám: 1053-1/1/2014..II. Elıadó:

Részletesebben

NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183

NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183 NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183 Kérjük válaszában hivatkozzon iktatószámunkra! Szám: 1912-4/6/2013.I. Tárgy:

Részletesebben

Tárgy: Szám: Ea.: VA/KTF02/122-35/2016. Törkenczi Arnold. Melléklet: Szombathely MJV Önkormányzat Jegyzıje Szombathely Kossuth L. u. 1-3.

Tárgy: Szám: Ea.: VA/KTF02/122-35/2016. Törkenczi Arnold. Melléklet: Szombathely MJV Önkormányzat Jegyzıje Szombathely Kossuth L. u. 1-3. Szám: Ea.: VA/KTF02/122-35/2016. Törkenczi Arnold Tárgy: Melléklet: Levegıtisztaság- védelmi létesítési engedély határozat megküldése hirdetményezés céljából 1 pld. hirdetmény 1 pld. VA/KTF02/122-34/2016.

Részletesebben

NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELİSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183.

NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELİSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183. NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELİSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183 Kérjük válaszában hivatkozzon iktatószámunkra! Szám: Ea: 5102-1/1/2013. Füleki

Részletesebben

NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS TERMÉSZETVÉDELMI FELÜGYELİSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183

NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS TERMÉSZETVÉDELMI FELÜGYELİSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183 NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS TERMÉSZETVÉDELMI FELÜGYELİSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183 Kérjük válaszában hivatkozzon iktatószámunkra! Szám: 3879-1/1/2014.I. Tárgy: a Magyar

Részletesebben

NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183

NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183 NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183 Kérjük válaszában hivatkozzon iktatószámunkra! Ikt. szám: 5843-1/1/2013. II.

Részletesebben

NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183

NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183 NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183 Kérjük válaszában hivatkozzon iktatószámunkra! Ikt. szám: 3036-1/6/2013.II.

Részletesebben

dr. Kovács Györgyi hivatalvezetı nevében és megbízásából:

dr. Kovács Györgyi hivatalvezetı nevében és megbízásából: Iktatószám: VA-06/AKF05/192-3/2017. Ügyintézı: dr. Monostori Veronika Törkenczi Arnold Telefon: (94) 506-718 Tárgy: Az ALCUFER Kft. Szombathely, Mérleg u. 5. szám alatti telephelyének zajforrásaira zajkibocsátási

Részletesebben

Tárgy: Dévaványa I.- agyag védnevű bányatelek egy részterületének tájrendezése HATÁROZAT

Tárgy: Dévaványa I.- agyag védnevű bányatelek egy részterületének tájrendezése HATÁROZAT MAGYAR BÁNYÁSZATI ÉS FÖLDTANI HIVATAL SZOLNOKI BÁNYAKAPITÁNYSÁG Ikt. szám: SZBK/682-5/2014. Ügyintéző: Szeifert Konrád : 06-56-512-314 : 06-56-512-337 E-mail: konrad.szeifert@mbfh.hu Jogerős: 2014. 05.

Részletesebben

Szám: /3/2014.I. Tárgy: Levegıtisztaság- védelmi mőködési engedély határozat Ea: Spiegler Mihály dr. Bodorkós Erzsébet

Szám: /3/2014.I. Tárgy: Levegıtisztaság- védelmi mőködési engedély határozat Ea: Spiegler Mihály dr. Bodorkós Erzsébet NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS TERMÉSZETVÉDELMI FELÜGYELİSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183 Kérjük válaszában hivatkozzon iktatószámunkra! Szám: 1467-1/3/2014.I. Tárgy: Levegıtisztaság-

Részletesebben

NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS TERMÉSZETVÉDELMI FELÜGYELİSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183

NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS TERMÉSZETVÉDELMI FELÜGYELİSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183 NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS TERMÉSZETVÉDELMI FELÜGYELİSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183 Kérjük válaszában hivatkozzon iktatószámunkra! Szám: 844-2/3/2014.II. Tárgy: a HOTEL

Részletesebben

NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS TERMÉSZETVÉDELMI FELÜGYELİSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183

NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS TERMÉSZETVÉDELMI FELÜGYELİSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183 NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS TERMÉSZETVÉDELMI FELÜGYELİSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183 Kérjük válaszában hivatkozzon iktatószámunkra! Szám: Ea.: 2589-5/1/2013.II. Paksa Tibor

Részletesebben

Melléklet: 1 pld. hirdetmény 1 pld. határozat

Melléklet: 1 pld. hirdetmény 1 pld. határozat NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183 Kérjük válaszában hivatkozzon iktatószámunkra! Szám: Ea.: 841-3/6/2013. Törkenczi

Részletesebben

NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS TERMÉSZETVÉDELMI FELÜGYELİSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183

NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS TERMÉSZETVÉDELMI FELÜGYELİSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183 NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS TERMÉSZETVÉDELMI FELÜGYELİSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183 Kérjük válaszában hivatkozzon iktatószámunkra! Szám: 10-1/1/2014.II. Tárgy: a Praktiker

Részletesebben

9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183

9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183 NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183 Kérjük válaszában hivatkozzon iktatószámunkra! Szám: Ea.: : 835-2/18/2012.II.

Részletesebben

Tárgy: Törökszentmiklós I.- agyag védnevű bányatelek egy részének tájrendezése HATÁROZAT

Tárgy: Törökszentmiklós I.- agyag védnevű bányatelek egy részének tájrendezése HATÁROZAT MAGYAR BÁNYÁSZATI ÉS FÖLDTANI HIVATAL SZOLNOKI BÁNYAKAPITÁNYSÁG Ikt. szám: SZBK/2625-8/2013. Ügyintéző: Szeifert Konrád : 06-56-512-314 : 06-56-512-337 E-mail: konrad.szeifert@mbfh.hu Jogerős: 2014. 01.

Részletesebben

NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS TERMÉSZETVÉDELMI FELÜGYELŐSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183

NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS TERMÉSZETVÉDELMI FELÜGYELŐSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183 NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS TERMÉSZETVÉDELMI FELÜGYELŐSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183 Kérjük válaszában hivatkozzon iktatószámunkra! Szám: Ea.: 425-1/2/2014/II. Paksa Tibor

Részletesebben

NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELİSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183

NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELİSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183 NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELİSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183 Kérjük válaszában hivatkozzon iktatószámunkra! Szám: Ea.: 4018-3/1/2013. Paksa

Részletesebben

NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS TERMÉSZETVÉDELMI FELÜGYELŐSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183

NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS TERMÉSZETVÉDELMI FELÜGYELŐSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183 Kérjük válaszában hivatkozzon iktatószámunkra! NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS TERMÉSZETVÉDELMI FELÜGYELŐSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183 Ikt. szám: 900-1/1/2014.II. Előadó: dr.

Részletesebben

Tárgy: Tiszagyenda II.- homok védnevű bányatelek bányabezárása, tájrendezése HATÁROZAT

Tárgy: Tiszagyenda II.- homok védnevű bányatelek bányabezárása, tájrendezése HATÁROZAT MAGYAR BÁNYÁSZATI ÉS FÖLDTANI HIVATAL SZOLNOKI BÁNYAKAPITÁNYSÁG Ikt. szám: SZBK/2806-11/2013. Ügyintéző: Szeifert Konrád : 06-56-512-314 : 06-56-512-337 E-mail: konrad.szeifert@mbfh.hu Jogerős: 2013. 12.

Részletesebben

Vas Megyei Kormányhivatal

Vas Megyei Kormányhivatal Vas Megyei Kormányhivatal Iktatószám: VAV/KTF/1087-16/2015 Ügyintézık: dr. Bodorkós Erzsébet Telefon: (94) 506-719 Tárgy: A Gısfa 244 hrsz.-ú és a 01052/4 hrsz.-ú ingatlanok villamos energia ellátásának

Részletesebben

9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183

9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183 NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183 Kérjük válaszában hivatkozzon iktatószámunkra! Szám: 3234-2/1/2012.II. Tárgy:

Részletesebben

NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183

NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183 NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183 Kérjük válaszában hivatkozzon iktatószámunkra! Szám: Ea.: 778-2/9/2013. Paksa

Részletesebben

KÖZÉP-DUNA-VÖLGYI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELİSÉG

KÖZÉP-DUNA-VÖLGYI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELİSÉG KÖZÉP-DUNA-VÖLGYI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELİSÉG Kérjük, vá laszában hivatkozzon iktatószá munkra! Ikt. sz.: KTVF: 2977-27/2010. Tárgy: A GE Hungary Kft. Budapest, Váci út 77.

Részletesebben

NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS TERMÉSZETVÉDELMI FELÜGYELİSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183

NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS TERMÉSZETVÉDELMI FELÜGYELİSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183 NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS TERMÉSZETVÉDELMI FELÜGYELİSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183 Kérjük válaszában hivatkozzon iktatószámunkra! Szám: 2782-2/9/2014./I. Tárgy: Iharosberény

Részletesebben

NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183

NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183 NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183 Kérjük válaszában hivatkozzon iktatószámunkra! Szám: 1108-1/4/2013./II. Tárgy:

Részletesebben

NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS TERMÉSZETVÉDELMI FELÜGYELŐSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183

NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS TERMÉSZETVÉDELMI FELÜGYELŐSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183 NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS TERMÉSZETVÉDELMI FELÜGYELŐSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183 Kérjük válaszában hivatkozzon iktatószámunkra! Szám: Jogi ea.: Műszaki ea.: 316-3/2/2014./I.

Részletesebben

NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS TERMÉSZETVÉDELMI FELÜGYELŐSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183

NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS TERMÉSZETVÉDELMI FELÜGYELŐSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183 NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS TERMÉSZETVÉDELMI FELÜGYELŐSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183 Kérjük válaszában hivatkozzon iktatószámunkra! Szám: Jogi ea: Műszaki ea.: 847-1/9/2014./I.

Részletesebben

NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELİSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183

NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELİSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183 NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELİSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183 Kérjük válaszában hivatkozzon iktatószámunkra! Szám: Ea.: 6658-1/1/2013. Paksa

Részletesebben

HIRDETMÉNY. Ikt. szám: 422-1/7/2013. II. Előadó: dr. Juhász Boglárka

HIRDETMÉNY. Ikt. szám: 422-1/7/2013. II. Előadó: dr. Juhász Boglárka NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183 Kérjük válaszában hivatkozzon iktatószámunkra! Ikt. szám: 422-1/7/2013. II.

Részletesebben

NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183.

NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183. NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183 Kérjük válaszában hivatkozzon iktatószámunkra! Szám: Ea: 3500-1/2/2013. Törkenczi

Részletesebben

HATÁROZAT. módosítom és egyúttal egységes szerkezetbe foglalom az alábbiak szerint:

HATÁROZAT. módosítom és egyúttal egységes szerkezetbe foglalom az alábbiak szerint: Iktatószám: VAV/KTF/3560-2/2015 Jogi ügyintéző: dr. Bodorkós Erzsébet Műszaki ügyintéző: Paksa Tibor Telefon: (94) 506-719 Tárgy: a 266-5/1/2006. számú zajkibocsátási határértéket megállapító határozat

Részletesebben

Szám: /1/2014.I. Tárgy: Levegőtisztaság- védelmi működési engedély határozat Ea: Törkenczi Arnold Melléklet: 1 pld.

Szám: /1/2014.I. Tárgy: Levegőtisztaság- védelmi működési engedély határozat Ea: Törkenczi Arnold Melléklet: 1 pld. NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS TERMÉSZETVÉDELMI FELÜGYELŐSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183 Kérjük válaszában hivatkozzon iktatószámunkra! Szám: 3419-3/1/2014.I. Tárgy: Levegőtisztaság-

Részletesebben

NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183

NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183 NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183 Kérjük válaszában hivatkozzon iktatószámunkra! Szám: Ea.: 5450-2/3/2013.II.

Részletesebben

NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELİSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183

NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELİSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183 NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELİSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183 Kérjük válaszában hivatkozzon iktatószámunkra! Ikt. szám: 224-3/9/2013. II.

Részletesebben

Tárgy: Gyomaendrőd I.- homok védnevű bányatelek részleges bányabezárása, tájrendezése HATÁROZAT

Tárgy: Gyomaendrőd I.- homok védnevű bányatelek részleges bányabezárása, tájrendezése HATÁROZAT MAGYAR BÁNYÁSZATI ÉS FÖLDTANI HIVATAL SZOLNOKI BÁNYAKAPITÁNYSÁG Ikt. szám: SZBK/1803-9/2013. Ügyintéző: Szeifert Konrád : 06-56-512-314 : 06-56-512-337 E-mail: konrad.szeifert@mbfh.hu Jogerős: 2013. 08.

Részletesebben

Alsó-Tisza-vidéki Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyel ség

Alsó-Tisza-vidéki Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyel ség Alsó-Tisza-vidéki Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyel ség Szám: 72.224-1-4/2010. Ea.: Dr. Kiss Renáta Bánfi Szabolcs (táj- és természetvéd.) Tóth Lajos (víz- és talajvéd. + összefogó)

Részletesebben

9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183

9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183 NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183 Kérjük válaszában hivatkozzon iktatószámunkra! Szám: 5776-3/1/2012./II. Tárgy:

Részletesebben

Tárgy: Jászfelsőszentgyörgy I.- homok védnevű bányatelek bányabezárása, tájrendezése HATÁROZAT

Tárgy: Jászfelsőszentgyörgy I.- homok védnevű bányatelek bányabezárása, tájrendezése HATÁROZAT MAGYAR BÁNYÁSZATI ÉS FÖLDTANI HIVATAL SZOLNOKI BÁNYAKAPITÁNYSÁG Ikt. szám: SZBK/1225-6/2014. Ügyintéző: Szeifert Konrád : 06-56-512-314 : 06-56-512-337 E-mail: konrad.szeifert@mbfh.hu Jogerős: 2014. 06.

Részletesebben

NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS TERMÉSZETVÉDELMI FELÜGYELŐSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183.

NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS TERMÉSZETVÉDELMI FELÜGYELŐSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183. NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS TERMÉSZETVÉDELMI FELÜGYELŐSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183 Kérjük válaszában hivatkozzon iktatószámunkra! Szám: Ea: 1907-3/3/2014.I. dr. Bodorkós

Részletesebben

H A T Á R O Z A T. A zajforrás működési helye. Baromfinevelés Légtechnikai gépek Zárt térben

H A T Á R O Z A T. A zajforrás működési helye. Baromfinevelés Légtechnikai gépek Zárt térben CSONGRÁD MEGYEI KORMÁNYHIVATAL Ügyiratszám: 107032-1-8/2015. Ügyintéző: dr. Kisgyörgyei Ágnes Tel.: +36 (62) 553-060/44255 Tárgy: Szalai László, Kunfehértó zajkibocsátási határérték megállapítása H A T

Részletesebben

NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS TERMÉSZETVÉDELMI FELÜGYELŐSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183

NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS TERMÉSZETVÉDELMI FELÜGYELŐSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183 NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS TERMÉSZETVÉDELMI FELÜGYELŐSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183 Kérjük válaszában hivatkozzon iktatószámunkra! Szám: 3965-2/1/2014.I. Tárgy: a Makoplast

Részletesebben

Melléklet: 1 pld. hirdetmény 1 pld. határozat

Melléklet: 1 pld. hirdetmény 1 pld. határozat NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183 Kérjük válaszában hivatkozzon iktatószámunkra! Szám: Ea.: 35-3/2/2013. Törkenczi

Részletesebben

H A T Á R O Z A T. A zajforrás működési helye Részben zárt térben Szabad téren

H A T Á R O Z A T. A zajforrás működési helye Részben zárt térben Szabad téren CSONGRÁD MEGYEI KORMÁNYHIVATAL Ügyiratszám: 105475-1-7/2015. Ügyintéző: dr. Kisgyörgyei Ágnes Tel.: +36 (62) 553-060/44255 Tárgy: Sajt-Expressz Kft, Kecskemét zajkibocsátási határérték megállapítása H

Részletesebben

H A T Á R O Z A T. A zajforrás működési helye. Részben szabadtéren

H A T Á R O Z A T. A zajforrás működési helye. Részben szabadtéren CSONGRÁD MEGYEI KORMÁNYHIVATAL Ügyiratszám: 105918-1-8/2015. Ügyintéző: dr. Séra Judit Bakacsi Judit Tel.: +36 (62) 553-060/44253 Tárgy: D.H. INTERTRADE Kft. Csongrád zajkibocsátási határérték megállapítása

Részletesebben

NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS TERMÉSZETVÉDELMI FELÜGYELŐSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183

NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS TERMÉSZETVÉDELMI FELÜGYELŐSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183 NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS TERMÉSZETVÉDELMI FELÜGYELŐSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183 Kérjük válaszában hivatkozzon iktatószámunkra! Szám: 3415-3/1/2014./I. Tárgy: a Szakály

Részletesebben

GYŐR-MOSON-SOPRON MEGYEI KORMÁNYHIVATAL

GYŐR-MOSON-SOPRON MEGYEI KORMÁNYHIVATAL GYŐR-MOSON-SOPRON MEGYEI KORMÁNYHIVATAL Iktatószám: 465-10/2015. Hiv. szám: Tárgy: Ügyintéző: dr. Király Bernadett Zsófia / Sovánné Nagy Gréte Melléklet: Rábaszentmihály, Németh Csaba egyéni vállalkozó,

Részletesebben

NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183

NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183 NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183 Kérjük válaszában hivatkozzon iktatószámunkra! Szám: Ea.: 3412-2/2/2013. Paksa

Részletesebben

NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183

NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183 NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183 Kérjük válaszában hivatkozzon iktatószámunkra! Szám: Ea.: 2254-3/1/2013. Paksa

Részletesebben

NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS TERMÉSZETVÉDELMI FELÜGYELŐSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183.

NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS TERMÉSZETVÉDELMI FELÜGYELŐSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183. NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS TERMÉSZETVÉDELMI FELÜGYELŐSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183 Kérjük válaszában hivatkozzon iktatószámunkra! Szám: Ea: 2644-2/2/2014.I. dr. Bodorkós

Részletesebben

Tárgy: Levegıtisztaság-védelmi mőködési engedély megküldése hirdetményezés céljából 1 pld. hirdetmény 1 pld. VA/KTF02/3397-3/2016. sz.

Tárgy: Levegıtisztaság-védelmi mőködési engedély megküldése hirdetményezés céljából 1 pld. hirdetmény 1 pld. VA/KTF02/3397-3/2016. sz. Szám: Jogi ea.: Mősz. ea.: VA/KTF02/3397-4/2016. dr. Monostori Veronika Paksa Tibor Tárgy: Melléklet: Levegıtisztaság-védelmi mőködési engedély megküldése hirdetményezés céljából 1 pld. hirdetmény 1 pld.

Részletesebben

NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183

NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183 NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183 Kérjük válaszában hivatkozzon iktatószámunkra! Szám: Ea.: 977-7/1/2013. Paksa

Részletesebben

NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183

NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183 NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183 Kérjük válaszában hivatkozzon iktatószámunkra! Szám: Ea.: 2017-4/1/2013. Paksa

Részletesebben

Közép-Tisza-vidéki Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelıség

Közép-Tisza-vidéki Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelıség Közép-Tisza-vidéki Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelıség mint I. fokú hatóság 5000 Szolnok, Ságvári krt. 4. Tel.:(06 56) 523-423 Fax: (06 56) 343-768 Postacím: 5002 Szolnok, Pf. 25

Részletesebben

Tárgy: Szám: Ea.: VA/KTF02/3040-8/2016. Katavics Eszter Ágota. Melléklet: Szombathely MJV Önkormányzat Jegyzıje Szombathely Kossuth L. u. 1-3.

Tárgy: Szám: Ea.: VA/KTF02/3040-8/2016. Katavics Eszter Ágota. Melléklet: Szombathely MJV Önkormányzat Jegyzıje Szombathely Kossuth L. u. 1-3. Szám: Ea.: VA/KTF02/3040-8/2016. Katavics Eszter Ágota Tárgy: Melléklet: Levegıtisztaság- védelmi létesítési engedély határozat megküldése hirdetményezés céljából 1 pld. hirdetmény 1 pld. VA/KTF02/3040-7/2016.

Részletesebben

SZOLNOKI BÁNYAKAPITÁNYSÁG

SZOLNOKI BÁNYAKAPITÁNYSÁG SZOLNOKI BÁNYAKAPITÁNYSÁG 5000 Szolnok, Templom u. 5. (56): 512-319; 512-320 Fax: 512-337 Ügyeleti tel: (56) 512-310, 5001 Szolnok; Pf.:164 E-mail: miklos.szabo@mbfh.hu SZBK/822/10/2010. Üi.: Szabó Miklós

Részletesebben

H A T Á R O Z A T. Házszám

H A T Á R O Z A T. Házszám CSONGRÁD MEGYEI KORMÁNYHIVATAL Ügyiratszám: CSZ/01/6562-8/2016. KTFO-azonosító: 109856-1-6/2016. Ügyintéző: dr. Balthazár Éva Retek Zoltán Tel.: +36 (62) 681-673 Tárgy: Mindszent Város Önkormányzata, Mindszenti

Részletesebben

A határozat JOGERŐS: év: hó: nap: KÜJ: KTJ: H a t á r o z a t

A határozat JOGERŐS: év: hó: nap: KÜJ: KTJ: H a t á r o z a t ÉSZAK-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG mint első fokú környezetvédelmi, természetvédelmi és vízügyi hatóság 9021 Győr, Árpád u. 28-32. Levélcím: 9002 Győr, Pf. 471.

Részletesebben

Tárgy: Szám: Mősz. ea.: Jogi ea.:

Tárgy: Szám: Mősz. ea.: Jogi ea.: Szám: Mősz. ea.: Jogi ea.: VAV/KTF/4761-6/2015. Vargáné Kovács Krisztina dr. Bodorkós Erzsébet Tárgy: Melléklet: Levegıtisztaság- védelmi mőködési engedély határozat megküldése hirdetményezés céljából

Részletesebben

NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183.

NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183. NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183 Kérjük válaszában hivatkozzon iktatószámunkra! Szám: Ea: 2810-4/1/2013. Törkenczi

Részletesebben

Tájékoztató az üzemi létesítmények környezeti zajkibocsátási határérték megállapításáról

Tájékoztató az üzemi létesítmények környezeti zajkibocsátási határérték megállapításáról Tájékoztató az üzemi létesítmények környezeti zajkibocsátási határérték megállapításáról A környezeti zaj és rezgés elleni védelem egyes szabályairól szóló 284/2007. (X. 29.) Korm. rendelet (a továbbiakban:

Részletesebben

NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183

NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183 NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183 Kérjük válaszában hivatkozzon iktatószámunkra! Szám: Ea.: 1053-2/2/2013. Paksa

Részletesebben

NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS TERMÉSZETVÉDELMI FELÜGYELŐSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183

NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS TERMÉSZETVÉDELMI FELÜGYELŐSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183 NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS TERMÉSZETVÉDELMI FELÜGYELŐSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183 Kérjük válaszában hivatkozzon iktatószámunkra! Szám: Ea.: 6018-4/2/2014.I. Paksa Tibor

Részletesebben

NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELİSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183

NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELİSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183 NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELİSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183 Kérjük válaszában hivatkozzon iktatószámunkra! Szám: Ea.: 410-3/2/2013. Paksa

Részletesebben

NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS TERMÉSZETVÉDELMI FELÜGYELŐSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183

NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS TERMÉSZETVÉDELMI FELÜGYELŐSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183 NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS TERMÉSZETVÉDELMI FELÜGYELŐSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183 Kérjük válaszában hivatkozzon iktatószámunkra! Szám: Ea.: 410-1/2/2014.II. Paksa Tibor

Részletesebben

H A T Á R O Z A T. A zajforrás működési helye

H A T Á R O Z A T. A zajforrás működési helye CSONGRÁD MEGYEI KORMÁNYHIVATAL Ügyiratszám: 107549-1-3/2016. Ügyintéző: dr. Séra Judit Bakacsi Judit Tel.: +36 (62) 553-060/44253 Tárgy: CE GLASS Zrt. Szatymaz zajkibocsátási határérték megállapítása H

Részletesebben

Alsó-Tisza-vidéki Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyel ség H A T Á R O Z A T

Alsó-Tisza-vidéki Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyel ség H A T Á R O Z A T Alsó-Tisza-vidéki Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyel ség Üi.szám: 76.735-1-10/2010. Ea: dr. Balthazár Éva Filakné Enyedi Andrea Tárgy: EDF DÉMÁSZ Hálózati Elosztó Kft., Szeged, el zetes

Részletesebben

NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS TERMÉSZETVÉDELMI FELÜGYELŐSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183

NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS TERMÉSZETVÉDELMI FELÜGYELŐSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183 NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS TERMÉSZETVÉDELMI FELÜGYELŐSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183 Kérjük válaszában hivatkozzon iktatószámunkra! Szám: 1459-1/3/2014.II. Jogi ea: dr.

Részletesebben

NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183

NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183 NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183 Kérjük válaszában hivatkozzon iktatószámunkra! Szám: Ea.: 179-5/2/2013. Paksa

Részletesebben

H A T Á R O Z A T. 4. A telephelyen pékség üzemel. A technológiához tartozó zajforrások: hűtőaggregát, tehergépjárművek. A zajforrás működési helye

H A T Á R O Z A T. 4. A telephelyen pékség üzemel. A technológiához tartozó zajforrások: hűtőaggregát, tehergépjárművek. A zajforrás működési helye CSONGRÁD MEGYEI KORMÁNYHIVATAL Ügyiratszám: 107353-1-5/2015. Ügyintéző: dr. Balthazár Éva Sipos László Tel.: +36 (62) 553-060/44145 Tárgy: Rónasági Pékség Kft., Mindszent zajkibocsátási határérték megállapítása

Részletesebben

PÉCSI BÁNYAKAPITÁNYSÁG

PÉCSI BÁNYAKAPITÁNYSÁG PÉCSI BÁNYAKAPITÁNYSÁG 7623 PÉCS, JÓZSEF ATTILA U. 5. 7602 Postafiók 61 (06-72) 314-952, 510-366 Fax: 510-367 E-mail: pbk@mbfh.hu Ikt. szám: PBK/2977-9/2014 Üi.: Nagy Endre : +36-72-314-952/212 : +36-20-662-5461

Részletesebben

A határozat JOGERŐS: év: hó: nap: KÜJ: KTJ:

A határozat JOGERŐS: év: hó: nap: KÜJ: KTJ: ÉSZAK-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG mint első fokú környezetvédelmi, természetvédelmi és vízügyi hatóság Hatósági Engedélyezési Iroda Környezetvédelmi Engedélyezési

Részletesebben

NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELİSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183

NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELİSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183 NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELİSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183 Kérjük válaszában hivatkozzon iktatószámunkra! Ikt. szám: 3601-2/7/2013. II.

Részletesebben

NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183

NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183 NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183 Kérjük válaszában hivatkozzon iktatószámunkra! Szám: Ea.: 3363-3/1/2013. Paksa

Részletesebben

HATÁROZAT. 1. A tájrendezett terület sarokpontjainak koordinátái EOV rendszerben: 2. A tájrendezett területtel a tulajdonos szabadon rendelkezik.

HATÁROZAT. 1. A tájrendezett terület sarokpontjainak koordinátái EOV rendszerben: 2. A tájrendezett területtel a tulajdonos szabadon rendelkezik. MAGYAR BÁNYÁSZATI ÉS FÖLDTANI HIVATAL SZOLNOKI BÁNYAKAPITÁNYSÁG SZBK/586-11/2014. Ü.i.: Vöröskői Zsófia : +3656512312 : zsofia.voroskoi@mbfh.hu Jogerős: 2014. május 27. Tárgy: Csanádpalota I.-agyag védnevű

Részletesebben

KÖZÉP-DUNA-VÖLGYI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG

KÖZÉP-DUNA-VÖLGYI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG KÖZÉP-DUNA-VÖLGYI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG Kérjük, vá laszában hivatkozzon iktatószá munkra! Ikt. sz.: KTVF: 587-1/2011. Tárgy: Romhány II-homokkő védnevű bányatelek területén

Részletesebben

NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS TERMÉSZETVÉDELMI FELÜGYELŐSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183

NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS TERMÉSZETVÉDELMI FELÜGYELŐSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183 NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS TERMÉSZETVÉDELMI FELÜGYELŐSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183 Kérjük válaszában hivatkozzon iktatószámunkra! Szám: Ea.: 359-3/6/2014. I. Spiegler

Részletesebben

NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS TERMÉSZETVÉDELMI FELÜGYELŐSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183

NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS TERMÉSZETVÉDELMI FELÜGYELŐSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183 NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS TERMÉSZETVÉDELMI FELÜGYELŐSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183 Kérjük válaszában hivatkozzon iktatószámunkra! Szám: Jogi ea: Műszaki ea.: 2667-2/5/2014/I.

Részletesebben

NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG

NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2. 9701 Pf.: 183 Kérjük válaszában hivatkozzon iktatószámunkra! Ikt. szám: 4020-1/1/2011.II.

Részletesebben

NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS TERMÉSZETVÉDELMI FELÜGYELŐSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183

NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS TERMÉSZETVÉDELMI FELÜGYELŐSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183 NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS TERMÉSZETVÉDELMI FELÜGYELŐSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183 Kérjük válaszában hivatkozzon iktatószámunkra! Szám: 1001-4/5/2014./I. Tárgy: a STRABAG

Részletesebben

Közép-Tisza-vidéki Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelıség

Közép-Tisza-vidéki Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelıség Közép-Tisza-vidéki Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelıség mint I. fokú hatóság 5000 Szolnok, Ságvári krt. 4. Tel.:(06 56) 423-422, 422-255, 375-111, 501-900 Fax: (06 56) 343-768 Postacím:

Részletesebben

Alsó-Tisza-vidéki Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyel ség Engedélyezési Jogi Titkárság

Alsó-Tisza-vidéki Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyel ség Engedélyezési Jogi Titkárság 1 Alsó-Tisza-vidéki Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyel ség Engedélyezési Jogi Titkárság Szám: 74847-1-12/2010. Tárgy: EDF Démász Hálózati Elosztó El adó: dr. Séra Judit (jogi) Kft.

Részletesebben

NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS TERMÉSZETVÉDELMI FELÜGYELŐSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183

NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS TERMÉSZETVÉDELMI FELÜGYELŐSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183 NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS TERMÉSZETVÉDELMI FELÜGYELŐSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183 Kérjük válaszában hivatkozzon iktatószámunkra! Szám: 219-8/2/2014.I. Tárgy: a Vasi Volán

Részletesebben

NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS TERMÉSZETVÉDELMI FELÜGYELŐSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183

NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS TERMÉSZETVÉDELMI FELÜGYELŐSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183 NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS TERMÉSZETVÉDELMI FELÜGYELŐSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183 Kérjük válaszában hivatkozzon iktatószámunkra! Szám: Ea.: 2348-2/2/2014./I. Paksa Tibor

Részletesebben

A határozat JOGERŐS: év: hó: nap: KÜJ: KTJ: H A TÁ R O Z A T

A határozat JOGERŐS: év: hó: nap: KÜJ: KTJ: H A TÁ R O Z A T ÉSZAK-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG mint első fokú környezetvédelmi, természetvédelmi és vízügyi hatóság Hatósági Engedélyezési Iroda Környezetvédelmi Engedélyezési

Részletesebben

NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183

NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183 NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183 Kérjük válaszában hivatkozzon iktatószámunkra! Szám: 2681-2/4/2013./II. Tárgy:

Részletesebben

Közép-Tisza-vidéki Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelıség

Közép-Tisza-vidéki Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelıség Közép-Tisza-vidéki Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelıség mint I. fokú hatóság 5000 Szolnok, Ságvári krt. 4. Tel.:(06 56) 523-423 Fax: (06 56) 343-768 Postacím: 5002 Szolnok, Pf. 25

Részletesebben

H A T Á R O Z A T. A zajkibocsátási A védendő épület határérték, db Építményjegyzék szerinti besorolása száma

H A T Á R O Z A T. A zajkibocsátási A védendő épület határérték, db Építményjegyzék szerinti besorolása száma CSONGRÁD MEGYEI KORMÁNYHIVATAL SZEGEDI JÁRÁSI HIVATALA KTO-azonosító: 112648-1-6/2017. Ügyiratszám: CSZ/01/16626-8/2016. Ügyintéző: dr. Balthazár Éva Bakacsi Judit Tel.: +36 (62) 681-673 Tárgy: Euro-Chicken

Részletesebben